Címke: Családi kapcsolatok

Mi határozza meg a pénzhez való viszonyunkat?

A belső szabadságérzet és jó közérzet alapja, ha ismerjük és elfogadjuk önmagunkat. Jelen cikkemben Orvos-Tóth Noémi ’Szabad akarat’ című könyvét ajánljuk.

Mai, rohanó világunkban a pénz kérdése központi, de vajon átgondoltuk-e már, hogy a mi életünkben mennyire fontos ez? Rengetegen vannak, akik óriási áldozatot hoznak a megfelelő életszínvonal megtartásáért. dr Brad Klontz szerint az anyagiakhoz fűződő viszonyunkat tudattalan transzgenerációs forgatókönyvek irányítják. Ezek gyermekkorunkban alakulnak ki. Ő 4 forgatókönyvet állapított meg.

1.A pénz elkerülése: amikor negatív képzeteket társítunk az anyagiakhoz. Akik így viszonyulnak a pénzhez, általában túl sokat költenek.

2.A pénz bálványozása: Számukra a pénz a boldogság forrása, nem tudnak betelni vele. A kapcsolataik háttérbe szorulnak a munka miatt.

3.A pénz státuszszimbólum: Önértékelésük miatt dolgoznak sokat, szívesen mutatják magukat gazdagabbnak, mint amilyenek.

4.Aki a pénzt veszélyforrásnak tekinti: Inkább eltitkolják anyagi helyzetüket, spórolósak.

Mindannyiunknak vannak vakfoltjai

Mindannyian tele vagyunk hiedelmekkel, mivel azt a tudást amelyet felmenőink megszereztek, ezek formájában adják át nekünk. Lelkünk mélyében lapulnak, s észrevétlenül irányítják életünket. A pénzhez is számos elvárás kötődik: az otthon gyakran hallott mondatok, vagy a szülőktől átvett érzések meghatározzák viszonyulásainkat. A legtöbb helyzetben az előfeltevések és a hozzájuk kapcsolódó önismereti kérdések is a felszín alatt maradnak. Mindössze a frusztráció tudatosul.

Nem csak akkor csodálkozunk rá ezekre, amikor valamilyen kényszerhelyzetbe kerülünk. Tudattalanul frusztrációt okozhat, amikor szüleinknél jobb életszínvonalat tudunk magunknak kialakítani.

Évszázadokon keresztül a munka az élet értelmét és keretét jelentette. A paraszti világban reggeltől estig dolgoztak az emberek. A lustasághoz pedig bűntudat társult. Fontos hogy felnőve megvizsgáljuk, milyen hiedelem rendszert kaptunk szüleinktől, s átgondoljuk, ebből mi az, ami a javunkat szolgálja. Ebben gyakran a szülők hozzáállása is akadály. Sajnos nem minden szülő szereti elfogadni azt, hogy gyermeke másként él, mint ahogyan ő. Gyakran hangzanak el „a míg az én kenyerem eszed” kezdetű mondatok. A szülők részéről óriási rugalmasság és önismeret szükséges ahhoz, hogy megemésszék, felnőtt gyermekük másként kíván élni. Ennek hiányában pedig gyakran eltávolodnak csemetéikről.

A gyermekek legfiatalabb koruktól kezdve feltétel nélkül hisznek a szüleiknek, s mikor felnőve konfliktusba kerülnek a szülővel, a harag válhat uralkodóvá és a felek tartósan eltávolodhatnak. A békülés azonban sosem kizárt, de ehhez fontos, hogy előbb a saját érzéseinket és ezek gyökereit ismerjük meg.

A pénz az önbecsülés forrása?

Könnyen történhet kiközösítés például ruházat alapján már óvodában is, ami nagyban rombolhatja a gyermek önmagáról alkotott képét. Torz identitás kialakulásához vezethet. Gyakran szégyenkeznek az emberek a pénzhiány miatt. A szégyen nagyon pusztító érzés és mindig mások társaságában lángol fel.

Másfél-két éves kor körül kezd kialakulni az öntudatunk, vagyis az a képességünk, aminek mentén magunkat másoktól elkülönítjük. Amikor rájövünk arra, hogy a mi testünk más, mint a másiké, úgynevezett szégyen krízist élhetünk meg. Ezt az érzést meg kell azonban ismernünk ahhoz, hogy megszelídítsük. Ha ez nem történik meg, az egész életünk a menekülésre épülhet.

Gyakran látjuk, hogy valakinek az élete minden külső jel szerint tökéletes, de eljön egy váratlan krízis. Mondjuk egy gyógyíthatatlan betegség, vagy baleset képében. Ez a helyzet akár oda is elvezethet, hogy az ember szembenézzen az addig vállalhatatlan érzésekkel, beleálljon olyan konfliktushelyzetekbe, amely újabb felismerésekhez vezethet. Ennek hiányában az ember összetörhet, vagy kiüresedettnek érezheti az életét.

Saját testünkkel kapcsolatos elképzeléseink halálunkig formálódnak. Jó esetben újra és újra átgondoljuk, honnan jövünk és megvizsgáljuk, hogy jó irányba tart-e az életünk. Ettől kerül tudatosság az életünkbe.

A pénz a teljesítmény ellenértéke?

Akkor érezzük jól magunkat, amikor a teljesítményünk összhangban van a képességeinkkel. Amikor sokat dolgozunk és mégis túl keveset keresünk, gyakran megfigyelhető, hogy az ember saját pénzügyi gyarapodását tudattalanul szabotálja. Ilyenkor érdemes megnézni, milyen többlet jelentése van családunkban a pénznek. Talán egy rossz gyermekkori emlék akadályozza meg az előre jutást. Napjainkban sok házasságban okoz feszültséget az egszisztenciális bizonytalanság.

Sosem késő a feszültségek gyökereit feltárni. A gyermeki agy tanulásra van tervezve, nyitott környezetéből érkező információkra, és ebből szűri le a saját következtetéseit. Ezek később megmerevednek és ellenállnak a változásnak. Sokan elhatározzák felnőttként, hogy máshogy fognak élni. Ezek az elhatározások azért futnak zátonyra, mert az ösztönös beidegződéseket képtelenség puszta akarattal megváltoztatni. Tapasztalataink ennél összetettebbek! Amikor valami hat ránk egyszerre alakulnak ki bennünk érzelmek, gondolatok és testi reakciók. Ezek pedig összefüggő élmény-csomagokká tömörülnek. Egy apró részlet is elég ahhoz, hogy aktiválódjanak bennünk gyermekkorunkból származó élménycsomagjaink.

Már gyermekként belénkivódik a versengés. Önmagunkat másokhoz viszonyítva ítéljük meg, s ez nem csak a külső jellemzőkre, hanem az anyagi helyzetre is igaz. Ezek a különbségek szorongást okoznak. A szorongás azonban mindenkire negatív hatással van még azokra is, akik a hierarchia csúcsán állnak. Gyakran bántó viselkedéssel kompenzáljuk belső bizonytalanságunkat.

Egyenlőtlenségek a pénztárcák közt és a családban

Ami a társadalmi hadszíntereken nagyban, az kisebb léptékben, a családban is megjelenik. Bár általában a házas felek azonos jogokkal rendelkeznek, ez a gyakorlatban ritkán teljesül. Legtöbbször férfi-női csatározások zajlanak a családokban, melyeknek tudatos, vagy kevésbé tudatos eszköze lehet a pénz.

Gyakran a hiányzó biztonságérzetet fedjük el felesleges dolgok vásárlásával. A szerzés öröme azonban múlandó. A fogyasztói társadalom reklámjai aktuális igényeinknek megfelelő módon zúdulnak ránk. Különféle algoritmusok segítségével még azelőtt felkínálják nekünk az adott tárgyat, mielőtt vágyni kezdenénk rá. Minél frusztráltabbak vagyunk, annál könnyebb bennünket befolyásolni!

Önbizalomhiányunk gyermekkorunkban gyökerezik. A szülőkben gyakran él egy kép arról, milyen gyermekre vágynak. Mi pedig tudattalanul igyekszünk ennek megfelelni gyermekként. Minden ember önbecsülése a szüleivel való kapcsolatából fejlődik ki: ahhoz, hogy csecsemőként tisztában legyünk saját létezésünkkel, szükségünk van édesanyánkra és édesapánkra. Ahogy múlik az idő, identitásunk a másik ember tükrében alakul. Amilyennek a szüleink látnak minket, mi is olyannak fogjuk tartani önmagunkat.

Nem mindegy azonban, hogy a szülői elvárások miben és hogyan nyilvánulnak meg. Nagyon káros, hogyha egy szülő gyengédséget csak feltételhez kötve tud adni. A gyermeknek arra van ugyanis szüksége, hogy bármi történjék, számíthasson a szüleire. Legfőképpen kudarcok és testi-lelki fájdalmak idején. Ha feszültek vagyunk, természetes, hogy keressük a másik közelségét. Amennyiben korai éveinkben szüleink nem tudtak megnyugtatni minket, a másik ember társaságát felnőttként sem találjuk megnyugtatónak.

A pénz az intimitás pótléka

A pénzt könnyen lehet az intimitás pótléka. Egy párkapcsolat állandó ismerkedés önmagunkkal és a másik emberrel, hiszen két sors, két eltérő viszonyulás találkozik egymással. Ez visszarepíti az embert abba az érzelmi állapotba, ami gyermekkorában volt jellemző.

Tudattalanul felidéződik a biztonsághoz, a szeretethez való viszonyunk. Amikor valamire heves érzelmekkel reagálunk, amikor felháborodva megsértődünk, szinte biztosak lehetünk benne, hogy a múltunk befolyásol minket.

Hogy pontosan mi, annak feltárásában segíthet a terápia. Ezek a szembesülések fájdalmasak, ezért azokhoz támogató emberi kapcsolatra is szükség van. Az, amit a felmenőink éheztek, több generáción keresztül érezteti hatását. Érdemes ezért feltárnunk gazdaságunk /szegényégünk érzelmi és gazdasági történetét!

Gyakran az ember az önértékelését a pénzével próbálja ellensúlyozni

Az anyagias emberek hajlamosabbak arra, hogy másokat manipulálni kezdjenek. Az egyik generáció traumái megemelik az ember stressz szintjét, csökkentik az összehangolódás képességét.

A következő generáció ezért születésétől fogva nem kapja meg azokat az élményeket, melyekre szüksége lenne. Felnőve ezért nem lesz képes érzelmeit megfelelőképpen szabályozni.

Mint a fentiekből látható a pénzhez való viszonyunk tudattalanul határozhatja meg viselkedésünket, akár a munkában, akár a családi-, párkapcsolati helyzetekben. Édemes ezért foglalkozni azzal, milyen tudtattalan elvárásokat cipelünk magunkkal, ezáltal harmonikusabbá, sikeressé téve életünket.

Felhasznált szakirodalom

Orvos-Tóth Noémi (2021): Szabad akarat. Jelenkor Kiadó: Budapest

A túlsúly lelki összetevői – a lelki éhség problematikája

Napjainkban rengeteg embert érint az elhízás, ezért nem tudunk elég sokat beszélni a túlevés zavarról. Ennek jellemző mögöttes tényezője az alacsony önértékelés, folyamatos aggódás az alakkal kapcsolatban.

Ez gyakran együtt jelenik meg különféle mentális betegségekkel, például depresszióval, szorongással, pánikbetegséggel. Jellemző rá a kontrollvesztés az étkezés kapcsán és nagyon gyakran (de nem feltétlenül jellemzik) falásrohamok, melyet bűntudat kísér.

Gyakran tapasztalható, hogy az evés válik a nap fénypontjává, valamiféle kárpótlásként, stresszlevezetési lehetőségként funkcionál.

Fogyókúrázik? Kezdje a lelkével!

Ha megnézzük a túlevés zavarban szenvedő személyek személyiségét, láthatjuk, hogy nehézségük adódik a saját igényeik felismerésével és kifejezésével. Nehézségük adódik a feszültséglevezetéssel és az érzelmekről való kommunikációval. Az evésnek ezért egyfajta plusz funkciója lesz.

Természetesen a túlevések is vannak egyéni, családi és kulturális tényezői is. Ide sorolható, hogy gyakran a családtagok érzelem kimutatási eszköze az etetés. Kulturális tényezőnek számít, hogy a manapság sokan a vékonyságot a sikerességgel azonosítják, s ezáltal túl nagy nyomás nehezedik az erősebb testalkatú nőkre.

Fontos tudni, hogy a túlsúlynak vannak különféle lelki szövődményei például az elszigetelődés másoktól, a kommunikációs zavar, szexuális probléma és a hangulatzavar is. Egy túlsúlyos, evészavaros személy általában gátlásosabb a társas kapcsolataiban.

Mi szükséges a tartós fogyáshoz? Mi áll a túlevés hátterében?

Önmagában tehát nem elég egészségesebb életmódra váltanunk! A fogyáshoz feltétlen szükséges a lelki tényezők vizsgálata, mint a saját belső világunk, mind a társas kapcsolataink szintjén! Ha megnézzük a család egészét, a zavar kapcsán különféle jellegzetességeket figyelhetünk meg.

Egyéni szinten érdemes azon elgondolkodnunk (akár önismereti csoport, vagy terapeuta segítségével), hogy mi a szerepe életünkben az ételnek/evésnek. Milyen plusz funkciókkal ruházzuk fel?

A zavar hátterében gyermekkori traumákat és önismereti hiányosságokat találunk, ami miatt a személy nem érzi magát biztonságban a világban. Gyakran az tárható fel a terápia során, hogy a kliens nem tud örülni az életének, inkább teherként éli meg ezt a lehetőséget. Ez azonban átdolgozható! Az érzésekről való kommunikáció fejleszthető, ami segít a konfliktuskezelésben is.

Mire figyeljünk a család szintjén? Mi jellemző a „túletető családokban”?

Ezekben a családokban különösen fontos a tagok egyetértése, jellemző a konfliktuskerülés. Elvárják egymástól, hogy kitalálják a gondolataikat, nem szívesen kérnek direkt. A saját igényeik felismerésében, vagy kommunikációjában kevésbé ügyesek.

Az evészavaros (pl. túletető) családokban a gyerekek a meg nem értettség tapasztalatát építik be a személyiségükbe. A szülők gyakran túl kontrollálók, a családban a határok összemosódnak. Megjegyzéseket tesznek a gyermek megjelenésére, súlyára. Gyakran a szülők nem vállalják fel nyíltan a vezető szerepet.

A konfliktuskezelés mellett jellemző a negatív érzelmek kifejezésének kerülése, vagy ennek zavara. Gyakran megfigyelhető, hogy a szülő gyermek szerepben van (pl. saját szülőjével túl szoros a viszonya) a családban fokozott az egymástól való függés. Akár átvitt, akár gyakorlati értelemben.

Az evészavar feltétlen összefüggést mutat a felelősségvállalás hiányával.

A túlsúly párkapcsolati aspektusairól röviden


A családi minták alapvetően meghatározzák a párválasztást is. Ezek vagy fenntartják a korábbi mintákat, vagy súlyos konfliktusokat okoznak a párkapcsolatban, amennyiben a partner jelentősen eltérő környezetből származik. Mondhatjuk tehát hogy az evészavar a párkapcsolatra is feltétlenül hatással van.

Az evészavaros nők, vagy férfiak gyakran szenvedélybeteg, agresszív, vagy szorongó, túlkontrolláló partnert választanak. Nem ritka, hogy nehézségeik adódnak az elköteleződéssel (gyakran váltogatják partnereiket) és/vagy a valódi intimitással.

A párkapcsolatban gyakran megfigyelhető a magányosság érzése, illetve a kölcsönösség és a közös célok hiánya. A konfliktuskezelés nehezített. Ahogy fentebb említettem a saját érdekek, szempontok képviselése nehéz. Nem ritka, hogy az evészavar kialakulásának előzményében valamilyen szexuális, vagy egyéb jellegű abúzus/bántalmazás (is) van. A párkapcsolatban rendszerint nincsen közös döntés, a saját szükségletek alárendelődnek a másikénak. A szexualitás rendszerint nem kielégítő.

Párkapcsolatokban el kell érni, hogy a viták előre vezetőek legyenek és egymás megismerését szolgálják. A feszültség tehát feloldódjon (ne legyen szükség a plusz boldogság bonbonokra). A párkapcsolati konfliktusok lehetőséget adnak az önismeret fejlesztésére is. Gyakran megfigyelhető azonban, hogy a túlevők az igazit várják, aki persze sosem jön el.

Az evészavar kezelése alapvető a fogyáshoz!


A túlevés zavar kezelésénél fontos tisztázni, hogy az evés magánügy és a fogyás, illetve az egészséges életmód is csak saját felelősségre érhető el. Ha valaki a partnerének szeretne megfelelni (vagy akár vele közösen lefogyni), és ebből a motivációból változtatni, az eleve kudarcra van ítélve. A folyamatos bűntudat ugyanis aláássa az önbizalmat, függő helyzetet teremt. Épp azt a lelki hátteret erősíti fel, amiből szabadulni szükséges a tartós fogyáshoz.

Érdemes tehát egyedül, vagy erre specializálódott csoport segítségével belevágni az életmódváltásba.

Miért eszünk, ha nem is vagyunk éhesek? A túlevés érzelmi hátteréről

Mint bejegyzésemből is kitűnik, az evésnek számos aspektusa van, nemcsak az éhség miatt nyúlunk az ételhez. Az alábbiakban néhány olyan (egyéni) okot sorolok fel, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy akkor is vegyünk magunkhoz ételt, amikor valójában nem lenne rá szükségünk.

Gyakran az evésnek különleges szerepe van abból a szempontból hogy a különleges ízekben talál az ember örömöt. A világ túl sok stresszforrást tartogat és az evés aktusa megnyugtató.

A kapcsolati éhség azt jelenti, hogy nehezen kommunikáljuk az igényeinket mások felé, ezért tele vagyunk kielégítetlen szükségletekkel.

Vágyunk az elismerésre, ezért a különleges/finom ételekkel ajándékozzuk meg magunkat.

Gyakran előfordul, hogy a kielégítő nemi élet pótléka az evés. A testi vágyak elfojtása valamilyen trauma miatt is előfordulhat, ezért erőltetni nem szabad.

Az ún. strukturális éhség azt jelenti, hogy nehezen tudjuk beosztani az időnket, ezért az étkezés ideje felértékelődik (pl. csak az asztal körül beszélgetünk családtagjainkkal). Kevés idő marad önmagunkra. Gyakran megfigyelhető, hogy nincs rendszer az ember életében és emiatt számára fontos teendők elmaradnak, nem vállal felelősséget a saját sorsáért.

Gyakran jellemző az ún. cselekvési éhség. Ez akkor figyelhető meg hogyha nem találunk elég örömet a munkánkban. Az evés segít, hogy a jelenre koncentráljunk.

Fontos kiemelni, hogy a saját testünkkel szembeni tisztelet hiányáról szól az, hogyha nem elégítjük ki megfelelően a szükségleteinket, egészségtelen, vagy túl nagy mennyiségű ételt veszünk magunkhoz. A saját magunk iránti tiszteletet gyermekkorunktól fokozatosan sajátítjuk el annak alapján, hogy hogyan bántak velünk a szüleink. Kinevettek-e, megengedték-e hogy méltatlan helyzetbe kerüljünk, vagy tisztelettel bántak velünk. Ha fizikai vagy érzelmi bántalmazást szenvedtünk el akkor észrevétlenül is károsodhatott a saját magunk szeretete és tisztelete iránti képességünk, ami pszichoterápia segítségével állítható helyre.

A fogyás felé vezető út mérföldkövei

A túlevés megoldásának első lépése a tudatosítás, ezt követi a felelősségvállalás és utána lehet megnézni, hogy mi a teendő, pontosan milyen lépések szükségesek a mi esetünkben. Nem elég tehát egy egészséges és örömteli életmódot megtervezni, ennek fenntarthatónak is kell lennie. Csak abba vágjunk bele, amit életünk végéig tudnánk csinálni! Ha a szükséges lépéseket nem kellő tudatossággal tervezzük meg, akkor előbb-utóbb testi-lelki hiányokkal fogunk találkozni, ami az életmódváltás útjába áll majd. Ne mondjunk le az élvezetes ízekről, inkább próbáljuk meg az általunk kedvelt ételek egészségesebb verzióját elkészíteni! Fontos szempont a fokozatosság is.

Az önismeret és az önszeretet kialakítása/fejlesztése tehát a fogyáshoz alapvető. Meg kell tanulnunk megfigyelni és értelmezni testünk jelzéseit és életmódunkat ehhez igazítani. Hogyha pedig önmagunkkal jóban vagyunk, akkor kapcsolataink is javulni fognak.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált irodalom:

Lukács Liza (2015) Az éhes lélek gyógyítása. Túlsúly, evés zavarok és kapcsolati problémák. Kulcslyuk Kiadó, Budapest

Kamaszkor könnyedén? Lehetséges!



Ebben a blogbejegyzésben arról fogok részletesebben szólni, hogyan lehet a családi életünk kiegyensúlyozott még abban az esetben is, hogyha éppen kamasz gyereket/gyermekeket nevelünk. Mint látni fogjuk, bár egyszerűnek tűnik, a hétköznapokban sok erőfeszítést (és mély önismeretet) kíván az alapelvek betartása. Az eredmény azonban mindenképp megéri a fáradtságot, hiszen a kamasz évek a szülőpár számára is érdekes kihívásokat tartogathatnak!

A kiegyensúlyozott családi életnek 5 alappillére van Kevin Leman amerikai terapeuta szerint.

A (kommunikációs) stílus maga az ember!

Az első pillér, ami a családi működést megalapozza, az egymás felé táplált feltétel nélküli elfogadás és szeretet, ami tiszteletteljes kommunikációban nyilvánul meg. Bármilyen feszült is a helyzet a kamaszunk viselkedése kapcsán, ne feledjük, hogy mi vagyunk a felnőttek, nekünk kell példát mutatni a gyermek számára! Ha mi magunk nem tudunk uralkodni az indulatainkon, vagy nem tudunk kedvesen kérni, nem várhatjuk el ezt a gyermekeinktől sem! Ha a gyermek nem érzi, hogy számít a véleménye a családunkban, akkor el fogja utasítani azokat az értékeket, amelyeket szülőként szeretnénk átadni neki.

Ha azonban megpróbáljuk megismerni és megérteni, hogy mit miért tesz, pl. milyen zenét szeret és kikkel barátkozik, lesz esélyünk arra, hogy közel kerüljünk hozzá. Ez pedig a szeretetteljes nevelés alapja. Fontos, hogy tudnunk kapcsolódni egymáshoz és tiszteletben tartsuk egymás különbözőségét.

Minden gyermek más és más, ezért ha több gyermekünk van, másként kell bánnunk velük. Fontos támogatnunk őket, hogy tőkét kovácsoljanak az adottságaiból. Jó, ha egymás társaságában értékesnek és különlegesnek érezzük magunkat. A természetbeli hasonlóságok súrlódásokhoz vezetnek, de ha rájövünk a feszültségek okára az nagyban megkönnyíti a lehiggadást. A testvérkapcsolat sosem egyszerű, természetes módon rengeteg konfliktus helyzettel jár, melyeket kezdetben (vagy ha a helyzet túlzottan elmérgesedne) segítenünk kell kezelni. Legyünk mindig elérhetőek a gyermekeink számára érzelmileg, amikor szükségük van ránk.

Van idő önmagunkra? Mennyire vagyunk kiegyensúlyozottak?

A második alappillér, hogy a saját életünkben egyensúlyt teremtsünk.
Fontos, hogy átgondoljuk mik a lényeges dolgok számunkra. A kevés szabadidőnket mivel szeretnénk eltölteni! Priorizáljuk a tevékenységeinket, gondoljunk bele hogy mi az amire 30 év múlva szívesen gondolunk majd vissza. Biztos, hogy annyira lényegesek a számunkra az anyagiak? Vagy lehet az is fontos, hogy elegendő, minőségi időt töltsünk a szeretteinkkel?

Ha mindig túlhajszoltnak és feszültnek látnak minket a gyermekeink, azzal azt tanítjuk nekik, hogy ez a normális.

Ha mi magunk nem szívesen vagyunk szeretteink körében, nem csodálkozhatunk, ha gyermekeink is menekülnek tőlünk. Tisztázzuk magunkban, hogy milyen hatások befolyásolják azt, ahogyan élünk. Szükségünk van-e a legújabb mobiltelefonra? A gyermekek számára az együtt töltött idő a legnagyobb kincs! Ráadásul, ha az ember úgy nő fel, hogy nem kap meg mindent amit akar, megtanulja értékelni a kis dolgokat is.

A konfliktuskezelés alfája és omegája


A tinédzserek már önállóan gondolkodnak a világról és többnyire nem is rejtik véka alá a véleményüket. Ez sok szülő-gyermek konfliktust szül. Egyre erősebben hat rájuk a társas nyomás és a technológia, ami korábban nem látott veszélyeket hordoz. Szülők számára sem könnyű ez az életszakasz, rendszerint megvan a magunk baja, ráadásul most még nehezebb kordában tartani a gyerekeket. A fegyelmezés kérdésében most utoljára tudunk hatni a gyermekünkre. Akármilyen képtelenséget is szeretne a gyermekünk, őrizzük meg a hidegvérünket! Vegyünk mély levegőt (vagy higgadjunk le másképp) és kérdezzünk. Csak így léphetünk be a gyermekünk világába és érthetjük meg jobban őt. Egy bölcs szülő felülkerekedik a helyzeten! Ha indulattal reagálunk, gyermekünk bezárkózik. Ha megfontoltan válaszolunk, akkor egy csapatban maradunk. Tartsuk szem előtt a kapcsolatunkat a hétköznapi apróságok helyett!

Kellenek a szabályok!

Annál, hogy mikor ér haza, fontosabb, hogy bizalmi kapcsolat legyen közöttünk. Alapvető, hogy szülőként egészséges tekintélyünk legyen, de ne éljünk vissza a szülő szereppel. Ha túl erős kritikával illetjük őket, süketté válnak ránk. Fontos, hogy a családi szabályokat az adott helyzethez igazítsuk. Merjünk kiszámíthatóak és következetesek lenni, bízzunk benne, hogy a gyermekeink a legjobbat fogják nyújtani. Ha az otthonunk örömteli hely, szívesen visszatérnek oda. Jó, ha ők is kiveszik a részüket a házimunkából. Pozitívan hat az is, hogyha bevonjuk őket a tervezésbe, meghallgatjuk a véleményüket, ötleteiket. Teljesen normális, hogy folyamatosan panaszkodnak, vagy lázadnak, erre nem szükséges reagálunk.

Ha párkapcsolati problémákkal küzdünk, próbáljuk meg mielőbb megoldani. Nem értünk egyet a gyermekünk párválasztásával? Fontos, hogy megtanuljuk türtőztetni magunkat egy és ki tudjuk várni a tanulság pillanatát. Addig is gyakoroljunk önuralmat és bízzunk benne, hogy a gyermekünk helyesen fog majd dönteni. Ha pedig mégsem, leszűri majd belőle a tanulságokat. Segítsük tehát hogy önállóan tudjon gondolkodni, jó döntéseket hozzon, támogassuk abban, hogy megossza a gondolatait és kifejezze, hogy mire van szüksége. Felelősséget vállaljon a viselkedéséért és választ keressen a kérdéseire. Jó esetben az otthon az a hely, ahol mindenki hibázhat! Ha mi magunk is elismerjük a hibáinkat, gyermekeink jobban fognak tisztelni érte! Szülőként az a dolgunk, hogy rávezessük a gyermekünket a megfelelő, helyes viselkedésre ez pedig szükséges nyomon követnünk a gondolkodását. Terelgessük az önállóság felé és ne engedjük, hogy a modern világ (technikai kütyük) túl nagy befolyással legyenek az életére.

A jól működő család alapja az egyenrangúságon alapuló, stabil párkapcsolat

A negyedik pillér, hogy a párkapcsolatunk jól működjön. Olyan ez, mint egy kártyavár. Ha ez nincs rendben, bedől az egész. Őszinte kommunikáció nélkül nincs párkapcsolat! Fontos, hogy szabadon megosszuk egymással az érzéseinket, gondolatainkat és feltétlen szeretettel forduljunk egymás felé. A partnerek közti bizalom lassan tönkremegy, ha nem valódi önmagunkat adjuk! Legyen rendben a szexuális életünk. Jöjjünk tisztába azzal, hogy milyen szükségleteink vannak. Beszéljünk róla, hogy hogyan tudjuk összehangolni ezeket! Pozitívan, udvariasan kérjünk! Az intimitás a pozitív hozzáállással kezdődik. Ezt eredeti családunkból hozzuk, de tudatos (önismereti) munkával formálhatunk rajta. Gyermekeink pedig folyamatosan figyelnek bennünket, azt is hogyan bánunk egymással. Szóval tegyünk meg mindent, hogy megoldjuk a párkapcsolati problémáinkat. Bármilyen szabályokat állítunk a gyermekeink elé, azokat nekünk is be kell tartanunk! Egyedülálló szülőként még nehezebb a dolgunk. Szervezzük meg, fogadjuk el a segítséget! Támogassuk a másik szülővel való kapcsolattartást.

A közös értékek összekötnek

Az ötödik pillér, hogy legyen a családnak egy közös értékrendje. Támogassuk egymást a tágabb családdal is. Alakítsuk úgy a kapcsolatunkat, hogy minden résztvevő számára kellemes legyen! Jó, ha a nagyszülők is be tudnak kapcsolódni az unokák életébe.  

Mikor gondoljunk rá, hogy serdülő gyermekünk bajban van?

Fentebb szóltam róla, hogy a panaszkodás és kritizálás természetes ebben az életkorban. Ha viszont azt látjuk, hogy a kortársaitól és a családjától is elfordul, gondoljuk meg szakember bevonását. Hogyha rugdosással, verekedéssel reagál, kárt tesz tárgyakban vagy emberekben, esetleg durván sérteget másokat, szintén kell gondoljunk arra, hogy az indulatok kezeléséhez szükséges pszichológus bevonása.

Kell, hogy legyenek olyan határok, amiket még a legnehezebb helyzetekben sem hághat át!

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált irodalom:

K Leman (2018) Péntekre boldog család. Harmat: Budapest

Mit tehetünk a magány ellen?

Manapság gyakran érezhetünk magányt. Mit tehetünk a magányosság ellen? Milyen barátságok léteznek? Mi szükséges ahhoz, hogy legyenek barátaink? Mi az, amire érdemes odafigyelni akkor, amikor valamilyen számunkra érzelmileg megterhelő dolgot szeretnénk elmondani egy barátunknak? Mai bejegyzésemben ezekre a kérdésekre fogok bővebben kitérni.

Először is fontos azt tudni, hogy nem vagyunk egyformák és a képességeink sem egyformák azzal kapcsolatban, hogy könnyen vagy nehezen barátkozunk. A kétszemélyes helyzetekben érezzük inkább jól magunkat, vagy nagyobb társaságban. Könnyen feloldódunk-e ha többen vannak körülöttünk.

A barátkozást alapvetően meg lehet tanulni, mindannyian képesek vagyunk arra, hogy társas kapcsolatokat alakítsunk ki. Ezekben több-kevesebb kudarcélmény érhet bennünket, aminek hatására új képességeket, viselkedésmintákat tanulhatunk meg.

Fontos azt tudni, hogy a szoros barátság feltétele az önismeret, illetve az, hogy kíváncsiak legyünk a másik emberre. Lényeges, hogy képesek legyünk a lojalitásra, az empátiára és az elkötelezettségre, hiszen ezek mind-mind hozzásegítenek bennünket ahhoz, hogy a baráti kapcsolataink elmélyülhessenek.

Természetesen a közeli barátságok is megkövetelik tőlünk a rugalmasságot, a megbocsájtás képességét, hiszen a baráti kapcsolatainkban is természetes módon vannak konfliktusok, amelyeket jó, hogyha meg tudunk egymással beszélni. A szociológiai kutatások azt mutatják, hogy rendszerint olyan barátokat választunk magunknak, akik korban, nemben, házassági vagy anyagi állapotukban, helyzetükben hasonlítanak hozzánk, esetleg hasonló az érdeklődésük, attitűdjük, intelligenciájuk a miénkhez.

Miért jó, hogyha vannak barátaink? Miben segítjük egymást a barátainkkal?

A legtöbb trauma, érzelmi megrázkódtatás társas aspektusokkal is rendelkezik. Tehát, sok sérelmet szenvedünk el közeli családtagjainktól, vagy akár vannak olyan traumatúlélők, akikkel együtt nézünk végig egy természeti katasztrófát, vagy más megterhelő eseményt. Ezeknek az embereknek a társasága egyúttal segítséget is adhat a megterhelő életesemények feldolgozásához.

A traumák sokkal könnyebben elviselhetőbbek ugyanis, hogyha vannak olyan emberek, akikkel ezt megoszthatjuk, és akik együtt éreznek velünk. Baráti hálózatunk sokféle módon képes tompítani a ránk zúduló életcsapások terhét, akár pénzzel, étellel, szállással, tanácsokkal, vagy akár csak egy szubjektív helyzetérékeléssel is sokat adhatnak nekünk a legnehezebb pillanatokban.

A barátok ezenkívül tágíthatják a látóterünket, sok kellemes percet, közös programot okozhatnak, vagy akár modellt nyújthatnak számunkra abban is, hogy hogyan viselhetünk el egy nehéz helyzetet. Elfogadnak bennünket olyannak, amilyenek vagyunk, és mi is elfogadjuk őket – ez egy alapfeltevése a barátságnak.

Milyen barátságtípusok léteznek?

Judith Viorst az alábbi kategóriákat különböztette meg a barátságok típusaiban.

1.kényelmi barátok: azok a barátok – akár szomszédok-, akikkel kis szívességeket cserélünk. Például elvisszük a gyermekeiket az iskolába, ha elutaznak nyaralni akkor megöntözzük a virágjaikat, vagy megetetjük az állataikat. Kölcsönadunk dolgokat, kisegítjük egymást egy kis cukorral, ha éppen elfogy és ők is megteszik ugyanezeket értünk.

Ezek a barátságok a legtöbbször nem mélyülnek el különösebben, hanem megmaradnak a kölcsönös szívességek szintjén.

2. amikor a barátságok közös érdeklődésre épülnek: lehetnek például munkahelyi barátaink, fotózós vagy festős barátaink, sportolós barátaink…ennél a típusnál a közös érdeklődés köt minket össze. Például, jól elbeszélgetünk a tájképekről vagy akár a politikáról, de alapvetően nem mélyülnek el a barátságok ebben az esetben sem.

3. barátok a múltból: ennél a kategóriánál az köt bennünket össze a barátainkkal, hogy régóta ismernek bennünket és sok olyan eseményen mentünk keresztül együtt, amik összekapcsolnak bennünket. Például egy utcában laktunk, közösek bizonyos gyermekkori élményeink, ezekről akár évtizedek múltán is tudunk egymással beszélgetni. Még ha az évek alatt szét is válnak az útjaink, ha találkozunk, egy jót beszélgethetünk egymással, hiszen sok olyan információval rendelkeznek rólunk ezek az emberek, amikről mások esetleg nem is tudnak, és a kapcsolatunk is elég erős ahhoz, hogy kibírja a távolságot, illetve a ritka beszélgetéseket, kapcsolattartást.

4. barátok az élet keresztútjairól: ez is egy kicsit hasonló kategória az előzőhöz, itt is szorosak az érzelmi kapcsolatok, és ez is fennmaradhat a találkozások, beszélgetések gyakoriságától függetlenül, merthogy olyan életesemények kötnek minket össze, amelyek meghatározóak számunkra. Például közösen voltunk terhesek, közösen jártunk az egyetemre, olyan dolgokat életünk meg együtt, amelyeket sosem felejtünk el, hanem mindig szívesen gondolunk rá. Az is lehet, hogy közös nehézségek kötöttek minket össze, és akár erre 20-30 év múlva is kellemes lesz visszagondolnunk.

5. más nemzedékhez tartozó barátságok típusa: ez mindkét fél számára nagyon kellemes és hasznos tud lenni. Például egy idősebb hölgy vagy úr összebarátkozik egy 20-30 évvel fiatalabb nővel vagy férfival. A kapcsolatuk mindkét fél számára lehet gyümölcsöző, hiszen az időseket felüdíti, vidámsággal tölti el a fiatalabbik fél hozzáállása, világlátása, a fiatalabb partner pedig az idősebb tapasztalataiból tud profitálni.

Itt a nemzedékek között különbségeket azon veszélyek nélkül élvezhetnénk, amelyek a tényleges szülő-gyermek kapcsolatban megjelennének.

6. közeli barátok: azok az emberek, akikkel fizikailag és érzelmileg is mélyen, folyamatosan kapcsolatot tartunk. Levélben, telefonon vagy személyesen, de gyakran találkozunk egymással és nagyon sok mindent megosztunk, akár még a legmélyebb titkainkba is beavatjuk őket. Ennek a barátságnak a lényegi eleme a legbensőbb énünk megmutatása, félelmeink, fantáziáink megosztása. Fontos tudni, hogy az intimitás egyfajta bizalmat is feltételez: bár a barátaink nem látnak bennünket tökéletesnek, de mégis elfogadnak bennünket a hibainkkal együtt. Hangsúlyosabban látják bennünk a jó dolgokat, mint a negatív tulajdonságainkat.

A férfi női barátságról

Általában ritkább, mint az azonos nemek közötti barátság. Rangel szerint, ha egy férfi és nő összebarátkoznak, akkor az alábbi 3 kategória egyikébe illeszthető be a kapcsolatuk:

  1. azt feltételezi, hogy nem nélkülinek tekintik egymást, tehát nem foglalkoznak azzal, hogy a barátjuk éppen nő vagy férfi, hanem a kapcsolatuk attól függetlenül intimmé, barátivá válhat, hogy szembesülnének a másik biológiai nemével.
  2. úgy viselkednek egymással, mintha valójában testvérek lennének, tehát családtagként kezelik egymást, és ennek megfelelően reagálnak a másikra.
  3. szerelemmé fejlődő barátságok: a barátságnak alapvetően a szexuális életünk korlátozása az ára a férfi-női barátság esetében. Előfordul, hogy annyi közös élményünk van, hogy ez nem tűnik túl nagy lemondásnak. Rangel szerint a házassági kapcsolatokban is jó, ha vannak baráti érzelmek. A legtöbb pár valójában azt állítja, hogy ők jó barátok is, nem csak szeretők.

Mire kell odafigyelnünk, hogyha valamilyen intim titkunkat akarjuk megosztani egy barátunkkal?

Fontos volna, hogy legyen mindannyiunknak legalább egy bizalmasa, hiszen ez megvédhetne bennünket a traumáktól. A társas támogatás a lelki betegségek szempontjából egy nagyon fontos védőfaktor. Fontos átgondolnunk, mielőtt megosztanánk valakivel a számunkra megterhelő eseményt, hogy a másik vajon bírni fogja-e ezt. Hogyha elmondunk valakinek egy intim titkot, akkor mindenféleképpen közelebb kerülünk hozzá érzelmileg. Fontos tehát megnéznünk azt, hogy miért pont ezt a személyt választjuk bizalmasként, vajon a számára ez milyen lesz, őt mennyire érinti meg a mi traumánk.

Nagyon sokszor megfigyelhetjük azt, hogy elmondunk valami traumatikusat a barátunknak, barátnőnknek, és hogy ez egyúttal őt is megviseli. Ilyenkor fontos az, hogy bármelyik oldalon állunk – akár a meghallgató, akár az elbeszélő oldalán – hogy merjünk visszajelezni a másiknak a saját érzéseinkről, bártan megfogalmazzuk azt, hogy „ez most már egy kicsit sok volt nekem” vagy „nem tudom ezt hová tenni” vagy egyszerűen csak azt, hogy „váltsunk témát, mert nekem ez most már nem jó…”

Fontos azt tudni, hogy nem mindegy, hogy kinek mondjuk el legintimebb belső titkainkat, hiszen sajnos a társas zsarolás létező jelenség, tehát fontos, hogy olyan embert válasszunk, akiben megbízunk, akivel kapcsolatban tudjuk azt, hogy nem fog visszaélni a mi titkunkkal.

Érdemes azt tudni, hogy a meghallgató elvárásai is befolyásolják az önfeltárásunk jellegét. Tehát, hogyha van valamilyen közös traumatizáltság, vagy tudjuk a másikról, hogy bizonyos témák érzékenyebben érintik, akkor az ezzel kapcsolatos aspektusainkat a mi nehézségeinknek valószínűleg nem fogjuk neki elmondani, vagy teljesen máshogy mondjuk el, mint ahogyan valójában megéltük. Ideális esetben olyan meghallgatót kell választanunk, akinek az eseménnyel kapcsolatban az összes felmerülő érzésünket, gondolatunkat el tudjuk mondani, és nem kell majd emiatt szégyenkeznünk.

Fontos tudnunk azt, hogy sokszor a trauma vagy érzelmi nehézség elmondása cselekvés helyettesítőjévé válik, ami nem szerencsés, hiszen ennek sok negatív következménye van.

Gyakran tapasztaljuk azt például párkapcsolatokban, hogy a férfi megsérti a nőt valamivel, vagy a nő bántja meg a férfi partnerét, és nem egymásnak mondják el, hanem mind a ketten rohannak a barátokhoz és jól kiöntik a szívüket. Ettől egy kicsit megkönnyebbülnek, és elmarad az, hogy ők egymással megbeszéljék azt, hogy mi az, ami nehéz volt, mi az, ami rossz volt. Ezáltal nem történik meg a konfliktushelyzet feloldása, sőt, továbbra is haragszanak egymásra, esetleg elfedik ezeket az érzéseket az egyéb életesemények, és szépen lassan azt figyelhetjük meg, hogy kiüresedik a párkapcsolatuk.

Szóval fontos az, hogy a baráti kapcsolatainkat megfelelő mértékben használjuk arra, hogy megkönnyebbüljünk, és hogy sose felejtsük el azzal is megbeszélni a dolgokat, akikkel valójában a problémánk van.

Összességében tehát elmondható, hogy a baráti kapcsolatok nagyon fontosak számunkra, sokféle érzéssel, érzelmi támogatással, új szemponttal tudják gazdagítani életünket, azonban sosem szabad azt elfelejtenünk, hogy önmagunkad adhassuk ezekben a kapcsolatokban és ne szégyeljük azt, hogyha határt kell húznunk. Mondjuk ki, hogyha valami kellemetlen, egy igazi barát meg fogja azt érteni!

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált irodalom:

Viorst, J. (2002) Szükséges veszteségeink. Háttér Kiadó, Budapest.

párkapcsolat, szülővé válás, kötödés

Hogyan függ össze a párkapcsolatunk azzal, milyen szülővé válunk?

Korábbi blogcikkeimben részletesen volt szó a kötődési stílusokról. Arról, hogy befolyásolja kötődési mintázatunk azt, hogyan működik a szex, tartós lesz-e a párkapcsolat, mennyit veszekszünk a partnerünkkel? Jelen írásunkban arra térek ki, miként hat kötődési stílusunk és párkapcsolatunk minősége a szülői szerepünkre.

Gyermeknevelés a kötődés szemszögéből

A gyermekek számára nagyon fontos, hogy a családjukat biztonságos kikötőnek élhessék meg. Tudják jól érezni magukat otthon, a szülőkkel bensőséges kapcsolatot ápoljanak. Ha szükségük van az iránymutatásra, bármikor fordulhassanak felmenőikhez. Ez biztosítja számunkra a stabil alapot az életben való elinduláshoz. Ebből a szempontból pedig alapvető a szülők egymáshoz fűződő szeretetteljes, bensőséges kapcsolata. A szülők kiegyensúlyozottsága és a jó konfliktuskezelés. Ez megalapozza a gyermekek lelki egészségét, érzelmekre és stresszhelyzetekre való reagálását. Ráadásul követendő mintát ad a számukra a mély, kötődésen és őszinteségen alapuló emberi kapcsolatokra.

A biztonságosan kötődő családokban felcseperedő gyermekek érdeklődők, empatikusak, rugalmasan reagálnak az élet kihívásaira.

A gyermek mindig hat a szülőre

Fontos szem előtt tartanunk, hogy jó esetben szülőként mi is fejlődünk gyermekeinktől kapott tapasztalatok és szeretet által. Fontos, hogy kövessük figyelemmel a gyermekünk életét, problémáit, hiszen azok számunkra is lényegesek. Kiderül belőle, hogyan él meg minket utódunk, könnyen ráláthatunk vakfoltjainkra a gyermekünk viselkedése és nehézségei által.

A gyermekvállalás alapvetően megváltoztatja a párkapcsolatunkat

Egy párkapcsolatban feltenni a kérdést kedvesünknek, hogy gondoltál-e már arra, hogy egyszer gyermekeid legyenek, automatikusan sebezhetővé tesz bennünket. Azáltal azonban, hogy egy új vágyunkat mutatjuk meg, egy mélyebb kötelék alakulhat ki köztünk a partnerünkkel.

Hogyan befolyásolja a múlt azt, hogyan szeretünk?

Azt a módot, ahogy továbbadjuk a szeretetünket gyermekeinknek jelentősen befolyásolja az, hogy mi milyen tapasztalatokat szereztünk gyermekkorunkban. Hogyan gondoskodtak rólunk a szüleink? Mennyit beszéltek az emócióikról, ki tudták-e mutatni szeretetüket az irányunkban. Ez egyezett-e a mi szeretetnyelvünkkel, elvárásainkkal? Amennyiben tapasztalataink nem voltak jók, nehéz lehet arra az elhatározásra jutnunk, hogy gyermeket vállaljunk. Az is felvállalható, ha a gyermektelenség mellett döntünk. Életünk így is teljes lehet. Nagyon gyakori az is, hogy akik sok mindent nélkülöztek gyermekként, nagyon korán vágynak gyermekre. Emögött az áll, hogy tudattalanul be akarják bizonyítani, hogy ők jobban csinálják majd, mint a szüleik. A görcsös akarás azonban nem feltétlenül vezet jóra.

Azt, hogy hogyan viselkedünk a gyermekünkkel, az önmagunkról alkotott képünk határozza meg. Ha pozitívan tekintünk önmagunkra, tisztában vagyunk gyengeségeinkkel és bízunk képességeinkben, könnyebb lehet számunkra gyermekünket is pozitívan látni. Akkor sem kell kétségbe esnünk, ha ez nem így van, önmagunk fejlesztésébe sosem késő belefogni!

Ahhoz, hogy jó szülők legyünk, jól kell tudnunk alkalmazkodni

A gyermeknevelés azzal jár, hogy folyamatosan kezelnünk kell a váratlan helyzeteket. Minden gyermek a maga sajátos módján fejlődik, szülőként pedig az a dolgunk, hogy lépést tartsunk vele. Figyelembe vegyük mire van szüksége, s mindemellett kezeljük a saját és párkapcsolatunk igényeit is. Ahhoz, hogy ez gördülékenyen menjen, fontos számba vennünk mik azok a dolgok, amiket ugyanúgy szeretnénk csinálni, mint a szüleink. Mik azok, amiket teljesen másképpen. Ha ismerjük a saját érzékeny pontjainkat, kötődési sérüléseinket (igen, ilyenek mindenkinek vannak) az óriási segítséget jelent a gyermeknevelésben (is).

A szülő-gyermek kapcsolat ösztönösen is működhet, mégsem érdemes itt megállni

Kötődési rendszer a gyermekben és a szülőben is automatikusan aktiválódik, hiszen előbb-utóbb minden szülőben megjelenik az a vágy, hogy gondoskodjon a gyermekéről. A gondoskodási rendszer alapja pedig az a biztonság, melyet párkapcsolatunk nyújt. Fontos azonban a gondoskodás mellett az is, hogy gyermekünknek megfelelő önállóságot biztosíthassuk. Ha folyton ölben tartjuk, nem engedjük, hogy felfedezze a külvilágot, nem fog megfelelően fejlődni. Nagyon lényeges hogyan reagálunk a gyermek jelzéseire. Fontos, hogy ráhangolódjunk az igényeire. Ehhez pedig jól kell ismerünk és kezelnünk a saját érzéseinket! Hiszen, ha a baba sír, mi is automatikusan kellemetlen érzéseket élünk át. Ha felvesszük és azonnal vigasztaljuk, mi is átélünk egy hasonló érzést, mint amit ő. Ezt valamelyest csillapítva kell visszatükröznünk és meg fogalmazzunk ahhoz, hogy a gyermek megnyugodjon, elfogadva érezze magát.

Sokszor nem is értjük, mi baja a gyermeknek és ez nagyon frusztráló! Amikor a kicsi végre megnyugszik, mi magunk is ellazulhatunk. Amennyiben ez nem sikerül, stresszesek leszünk. Idővel elbizonytalanodhatunk szülői alkalmasságunkban. Ha valaki szenved, azt kétféle reakciót válthat ki: együttérzést, valamint ellenérzést és zavart. Az emberekben többnyire mindkét érzés egyszerre van jelen! Kötődési stílusunktól függ, hogy melyik kerekedik felül. Segítünk, vagy elutasítóan reagálunk.

Szülőszerep és kötődési stílus

Amennyiben szorongóan kötődők vagyunk, a gyermek viselkedése túl heves reakciókat vált ki belőlünk. Túlértékeljük a rá váró veszélyeket, fokozottan aggódunk, ha leesik a mászókáról. Amikor a baba sír, az olyan heves érzelmeket vált ki belőlünk, hogy nem tudunk a gyermek igényeire adekvát módon reagálni. Muszáj először megnyugodtunk, s csak ezután segíteni a gyereknek. Ahhoz, hogy neki segíthessünk, előbb kiegyensúlyozottnak kell lennünk!

A szorongó kötődésű szülők nagy érzelmi közelséget és gondoskodást nyújtanak, de kevésbé ösztönzik gyermeküket arra, hogy önálló legyen. Könnyen túlzottan rátelepedhetnek.

 Az elkerülőn kötődő szülőknek sok nehézséget okoz a gondoskodás, melyet legtöbbször észre sem vesznek. Inkább távolságot tartanak a gyerek érzéseitől és kevés együttérzést mutatnak. A gyermek sebezhetőségében ugyanis saját sebezhetőségüket látják viszont. A szülői szerep kötelesség a számukra, éppen ezért kritikusak a gyermekekkel szemben. Gyakran feladatközpontúak és szeretnek ellenőrzést gyakorolni a kicsi felett. A szeretet kimutatása kevésbé megy könnyen számukra.

Ha biztonságosan kötődőek vagyunk, kevésbé esik nehezünkre reagálni, ha a gyermek sír. Sok erőtartalékunk van szeretetből és együttérzésből. Jól ráérzünk arra, hogy a gyermeknek mikor van szüksége önállóságra és mikor közelségre. Közben saját érzelmeinket is kontrolláljuk. A biztonságosan kötődő szülők kedvesen viselkednek gyermekükkel, támogatják és segítik őket még a függetlenedés kérdéseiben is.

Változtatni sosem késő!

Amennyiben tudatosítjuk saját kötődési stílusunkat, lehetőségünk adódik a változtatásra. Fontos tudni, hogy a kötődési stílusok megváltoztatásában az élő, támogató kapcsolatoknak van a legnagyobb szerepe, ezért a legjobb segítség, ha felvesszük a kapcsolatot egy terapeutával. Adjunk esélyt önmagunknak, hogy megtanuljunk másként reagálni, mint korábban. Kérjünk támogatást és szeretetet partnerünktől! Ez pozitív hatással lesz a szülői szerepünkre is!

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált irodalom:

Wagenaar, K (2018) Hogyan legyek boldog veled? A párkapcsolat megjavítása az érzelmekre fókuszáló terápia módszerével. Ursus Libris. Budapest

Share Button
Twitter
Facebook

Az egészséges életmód alapkövei

Az utóbbi időben sokat voltam beteg, ezért elkezdtem aktívabban foglalkozni azzal, mi minden szükséges a testi – lelki jóléthez. Korábban szakmámból fakadóan az egészség mentális oldalára koncentráltam. Ebben a pandémiás helyzetben azonban úgy gondolom sokaknak hasznára lehet egy olyan blokk cikk, melyben életmódbeli tanácsok is olvashatók. Fontos felelősségünk van ugyanis jelen helyzetben önmagunk iránt, hogy lehetőség szerint megelőzzük a koronavírus fertőzést, illetve, hogy felkészüljünk, hogy minél jobb fizikai állapotban érjen el minket. Ez a közösség érdeke is.
Ezért az alábbi írás az egészséges életmód legfontosabb alapköveit fogja röviden csokorba szedni szigorúan tudományos kritériumok alapján

Étkezzünk egészségesen!

Sokan tudják, hogy az egészséges életmód az egészséges táplálkozásnál kezdődik. Nagyon lényeges tehát, hogy minél több zöldséget-gyümölcsöt fogyasszunk. Lehetőség szerint kerüljük a feldolgozott élelmiszereket, ízfokozókat, tartósítószereket. Egyre elterjedtebb az a tudás is, hogy a transzzsírok mennyire kedvezőtlenül hatnak a szív- és érrendszer állapotára. Kedvező hatású továbbá a magas rost fogyasztás, illetve a finomított étolajok és zsírok elhagyása. Ehelyett különféle olajos magvak rendszeres fogyasztása javasolható. A legújabb tudományos kutatások alapján érdemes minimalizálni a különféle húsfélék (főként a feldolgozott, füstölt termékek) fogyasztását. Szintén javasolható a tej, a cukor és a fehér liszt kerülése. Utóbbi helyett a teljes kiőrlésű gabonákból készült ételekre való átállás szolgálja az egészségünket.

Mozogjunk rendszeresen!

Alapvetően meghatározza egészségünket továbbá, hogy mennyit mozgunk. Testi fittségünk megőrzése érdekében legalább napi 30- 40 perc picit megterhelő (megizzasztó) mozgásra van szükségünk. Ez korunktól és egészségi állapotunktól függően lehet tempós séta, futás, biciklizés, úszás, ki mit szeret. Különféle betegségek (pl. rosszindulatú daganatok) esetén a rendszeres testmozgás kimondottan javítja a túlélést.

Az elegendő, pihentető alvás elengedhetetlen

Testi lelki egészségünk szempontjából alapvető fontosságú továbbá az elegendő mennyiségű és minőségű alvás. A pihentető alvás szempontjából lényeges, hogy lehetőleg mindig ugyanabban az időpontban feküdjünk le! Közvetlenül lefekvés előtt már ne nézzünk tévét és ne használjunk elektronikai eszközöket. Ilyenkor már csak nyugtató tevékenységet érdemes végezni, relaxálni, vagy olyan könyvet olvasni, amely segíti az ellazulást. Jótékony hatású hogyha minden nap beszélgetünk szeretteinkkel az aznapi frusztrációinkról, konfliktusainkról, vagy naplót vezetünk, amely segít kiadni magukból a nap során felgyülemlett feszültségeket. Ez jelentősen javítja az alvás minőségét.

A stressz kezelése mindenki számára szükséges

Tanuljuk meg jobban kezelni a stresszt! Fontos tudni, hogy minél előbb minél többféle stresszkezelő technikák dolgozunk ki, annál többet használunk a saját egészségünknek. Legtöbben bele sem gondolunk abba, hogy ha az élet valamilyen nehézséget gördít elénk, akkor nem mindegy milyen felkészültséggel ér bennünket a trauma. Ha korábban voltak stratégiánk a nehéz élethelyzetek kezelésére, jobban fogjuk bírni a későbbi nehézségeket. A stresszkezelést tehát egy nyugodt időszakban érdemes elkezdeni. Nem érdemes megvárni, míg összecsapnak a fejünk felett a hullámok! Fontos tudni továbbá, hogy minden egyes nap le kell vezetnünk a felgyülemlett feszültséget. Ez olyan, mint a lefekvés előtti rituálé a fürdéssel, fogmosással, ami megszabadítja testünket nap során felgyülemlett szennyező anyagoktól. Lelkünknek is minden nap szüksége van a megtisztulásra, ez biztosítja ugyanis mentális egyensúlyunkat!

Apoljuk az emberi kapcsolatainkat!

Testi-lelki egészségünk megőrzése szempontjából kiemelt szerepe van a támogató környezetnek és a jó minőségű emberi kapcsolatoknak is. Fontos, hogy ápoljuk családi kapcsolatainkat, a baráti kötelékeket ne hanyagoljuk el. Körbevegyük magunkat olyan emberekkel, akikkel jól érezhetjük magunkat. Törődjünk azokkal az emberekkel, akik örülnek ennek. Erősítsük azokat a kötelékeket, ahonnan megértést és szeretetet kaphatunk. Az egyenrangú, kölcsönösen építő kapcsolatok alapvető fontosságúak a mentális egészségünk megőrzésében, ezáltal a testi egészség biztosításában.

Szabaduljunk meg a rossz szokásoktól!


Fontosnak tartom kiemelni, hogy bármilyen függőség nagyon negatívan hat mind a testi, mind a mentális egészségre. Itt ne csak az alkohol fogyasztásra, dohányzásra, vagy a drogokra gondoljunk, hanem más, viselkedési függőségekre is! A viselkedési függőségek közé tartozhat a legtöbb viselkedés, amely életünk alapvető velejárója, amennyiben ezek a tevékenységek uralják az életünket. Tehát érzelmileg túl fontossá válnak, vagy túl sok időt töltünk velük. Ezért károsítják az életminőségünket. Viselkedéses függőségek például az internetfüggőség, játékfüggőség, társfüggőség, vagy a szexuális függőségek. Fontos, hogy amennyiben önmagunkon vagy szerettünkön azt tapasztaljuk, hogy hajlamos túlzásba vinni dolgokat, akkor keressünk fel addikciókban járatos szakembert, tehát pszichiátert, pszichoterapeutát, vagy klinikai szakpszichológust.

Fenti felsorolásból jól látható, hogy testi-lelki egészségünk szorosan összefügg. Ahhoz, hogy lelkileg jól tudjuk érezni magunkat fontos, hogy a testünket is karbantartsuk! Megszabaduljunk a különféle függőségekről, kezeltessük a testi problémáinkat. Ne szorítsuk háttérbe a lelki működésünket sem. Lelkünk karbantartásra legyen olyan rendszeres, mint a fogmosás! Alakítsunk ki olyan életmódot, amely egészséges és tegyük rendszeressé a jó szokásokat. Ne hallgassuk a változtatások bevezetését! Tegyünk jóllétünket még ma!  Ha ehhez segítségre van szükségünk, keressük meg a számunkra megfelelő szakembert. Különféle krízishelyzetek során szervezetünk meg fogja hálálni a korábbi törődést. 

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált irodalom:

https://www.facebook.com/groups/270601467024951/permalink/832013420883750

Michael Greger, Md, Gene Stone (2020) Hogy ne halj meg. Tudományosan bizonyított módszerek, amelyekkel megelőzhetjük és visszafordíthatjuk a betegségeket. Édesvíz Kiadó: Budapest

A testvérkapcsolatokról röviden

Nem is gondolnánk mennyire meghatároz bennünket az, hogy a családunkba hányadik gyermekként születtünk bele. Megalapozza a felnőttekkel való kapcsolatunkat és a testvéreinkhez fűződő viszonyunkat is. Hosszútávon egész személyiségfejlődésünkre kihat. Már egy pár hetes csecsemő is megkülönbözteti testvérét a többi embertől másként viselkedik vele. A testvérek könnyen ráhangolódnak egymás érzelmi állapotára. A gyermekkoromban rögzült mintákat pedig saját gyerekeinknek is továbbadjuk.

A jó testvér kapcsolat óriási erőforrás lehet a családalapítás után. Gyakran a testvérek közötti szövetség olyan erős, hogy az életünk végéig megmarad. Ez megterhelő életesemények átélése során óriási erőforrás. Sokan nem gondolnák, de igaz: a testvér kapcsolatban megtanult dinamikák a párkapcsolatokban is visszaköszönnek.

Személyiségvonásainkat is meghatározza, első, vagy sokadik gyermekként jövünk a világra. Fontos tudni, hogy a testvérkapcsolat a leghosszabb szoros rokoni kapcsolatunk. Ha a szülő távol van, akkor a nagy testvér enyhíti a kicsi fájdalmát. Könnyű azonban sérülni ebben. Hiszen ilyenkor úgynvezett parentifikáció, magyarul szülősítés jöhet létre. Azokban a családokban, ahol a szülők szűkös erőforrásokkal rendelkeznek (pl kevés az idejük, vagy érzelmileg kevéssé elérhetők) ott a testvérkapcsolatok szerepe még jobban megnő.

Mit taníthat számunkra a testvérkapcsolat?

Olyan fontos készségeket tanulhatunk a testvér-kapcsolatunk által, hogy hogyan tudunk meg osztozni dolgokon. Hogyan támogassuk egymást? Mitől érezzük magunkat biztonságban? Hogyan lehetünk egyszerre egymás lelki társai és ellenfelei (a szülők figyelméért folytatott harcban) is?

18 hónapos kortól az önvédelem vágya felerősödik, megindul a testvérek közti civakodás. Gyakran pusztán azért kapnak össze, mert a szülők figyelméért vetélkednek. Nem ritka hogy valamelyik gyermek bajba sodorja önmagát hogy, megkapja ezt!

Ha gyermekkorunkban megaláztatások értek bennünket testvéreinktől, az nagyon mélyen meghatároz minket, felnőttkorunkra is kihat. Tartós párkapcsolatunkban újra előjönnek ezek a gyermekkori minták! Itt is megjelenik hogy hogyan tanultuk meg a konfliktus kezelést. Szüleink milyen stratégiákkal rendelkeztek a megegyezésre. Hiszen a felcseperedés alapvető mechanizmusai a mintakövetés és a szülőkkel való azonosulás!  

Hogyan hat a család milyensége a testvérkapcsolatokra?

A testvérek közötti összefogás 6-14 éves kor körül erősödik fel. Ilyenkor a jó testvérek egymást támogatják, ha kell, összefognak a szülők ellen. A jó szülő-gyermek kapcsolat ismérve ebben az életkorban, hogy a gyerek mer alkudozni. Ettől vitakészsége fejlődik! Ilyenkor sajátítják el a gyermekek a férfi és női szerepeket is. Ha jó a testvérek közötti viszony: jól megy a konfliktuskezelés, az növeli a gyermekek érzelmi intelligenciáját.

Bizonyos kutatók összefüggésbe hozták az anya gyermek kapcsolatot és az ebben megélt biztonságos kötődést a testvérek közötti konfliktusok számával és a bizonytalan kötődéssel. Bizonytalan kötődés esetén stresszhelyzetben felnőtt életünk során is aktiválódnak a negatív minták. Könnyen kialakulhat a bizonytalan, sőt, ellenséges légkör. Amennyiben jó a testvérkapcsolat, az bizonyos szempontból pótolhatja a szülőkkel kapcsolatban megélt hiányosságokat.

Ha család határai túl merevek, vagy összemosódottak, a gyermek nehezebben kapcsolódik a kortársaihoz. Előfordulhat, hogy túl adakozó vagy éppenséggel önző, agresszív viselkedés rögzül nála. Nehézzé válik számára a konfliktuskezelés és a közös szabályok kialakítása.

A születési sorrend hatása a különféle személyiségvonásokra

Az elsőszülöttek és az egykék általában fölényre törekszenek. Több figyelmet kapnak, mint kisebb testvéreik. Minél kisebb a korkülönbség a gyermekek között, annál nagyobb köztük a rivalizáció. Az elsőszülöttek rendszerint könnyebben vállalnak felelősséget, nagyobb teljesítményt várnak el önmaguktól, gyakran bűntudatosak, szorongóbbak. Hiszen amikor ők kicsik, a szülők még rutintalannak számítanak a gyermeknevelésben. Amikor a második gyermek bekerül a családba, a nagyobbik gyermek viselkedése drasztikusan megváltozik. Jobban függ szülei elismerésétől, spontaneitása lecsökken. Jobban hasonlítja önmagát testvéréhez, melyet a szülőknek fontos leállítania. Ha ez nem történik meg, a gyermekek között fokozódhat az agresszió.

A másodszülöttek versengőbbek, kikövetelik maguknak a figyelmet. Le akarják győzni nagyobb testvérünket, akire felnéznek. A legkisebbek rendszerint ügyetlenebbek, gyávábbak.

A középső gyermekek alkalmazkodóbbak, jó szervező készséggel rendelkeznek. Összetartják a családot. Rendszerint jó szociális készséggel rendelkeznek, nyitottak. Könnyen ismerkednek.

 A középső gyermekek gyakran közvetítő szerepet játszanak a szülői és a gyermek alrendszer között. Általában magabiztosabbak, mint az elsőszülöttek, de nehezebben tudnak alkalmazkodni. Felnőve azonban jó házastársakká válnak konfliktuskezelési képességeik miatt. Lázadóbbak, mint az elsőszülöttek. Idegen társaságban jól boldogulnak. Rendszerint szókimondó, akaratos személyiségek. A legkisebbek rendszerint magasabb érzelmi intelligenciával rendelkeznek, jól értik mások szándékait.

Fontos tudni, hogy minden emberben megvan a hatalomvágy és a felsőbbrendűségi érzése, nem mindegy azonban hogy ez mennyire urallja a viselkedést, hogyan nyilvánul meg a társas helyzetekben.

Mire figyeljünk?

Jó hatású a gyermeknek lehetősége van döntenie bizonyos dolgokban és ezekért megtanul felelősséget vállalni. Fontos, hogy szülőként az adott gyermek korábbi állapotához viszonyítsunk és ne az idősebb, vagy másik testvér testvérhez hasonlítsuk. Csak a valódi teljesítményt ismerjük el!
Gyakori, hogy a családban a gyermekek békéltető szerepet vesznek fel. Ebben az esetben bevonulnak a szülők párkapcsolatába, ami érzelmileg túlterheli őket. Ilyenkor túl korán kell szülő szeretet játszaniuk, bűntudatuk van, amiért nem tudnak egyszerre mindkét szülővel jóban lenni. Felnőttként ezért gyakran feljogosítva érzik magukat a másik fölötti irányításra. Ezekben az esetekben a szülők érzelmileg kihasználják a gyermeket annélkül, hogy észrevennék. Ez megnehezíti a szülővel való egészséges mértékű azonosulást és fenntart egyfajta erős dühöt. Nehézzé válik a saját identitás meghatározása a gyermek számára, még felnőttkorban is.
Hasonlóképp megterhelő a gyermeknek hogyha a szülő túl sok mindenbe beavatja. Hosszútávon ennek az lesz a hatása, hogy a gyermek nem igényli az intimitást, fél ettől. Ennek feloldása csak kitartó önismereti munka segítségével lehetséges.

Mint láthatjuk a testvérsorrendben elfoglalt hely és a családi kapcsolatok dimaikája jelentősen befolyásolja a személyiségfejlődésünket. Ha vannak testvéreink, több lehetőségünk adódik begyakorolni az osztozkodást és a konfliktuskezelést. Akármilyen élményekkel gazdagodunk is családunkban, ha szembenézünk a nehézségekkel, kedvező változásokat érhetünk el. A testvárkapcsolatok még felnőtt korban is javíthatók!

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált irodalom:

Hammer Zsuzsanna ‘Testvérkapcsolatok pszichológiája’. A Magyar Családterápiás Egyesület workshopja 2019.02.19-én

A külföldre költözés nehézségeiről röviden

Amikor az ember külföldre költözik sok kérdés felmerülhet: Hol fogok aludni, mit fogok dolgozni? Milyenek lesznek a hétköznapjaim? Változnak-e majd a kapcsolataim? Megbánom-e majd a döntésemet? Mélyebb kérdések feltétele is időszerűvé válik, hiszen újra kell definiálnunk a számunkra alapvető dolgokat. Felmerül, hogy ki vagyok én? Mi az, ami igazán fontos nekem az életben? Miben vagyok jó?

A külföldre költözés jelentős próbatételt jelent mindannyiunk számára. Az új kultúra rengeteg újdonságot tartogat, számos változást hoz az életünkbe. Az ezekhez való alkalmazkodás mindenképpen hat ránk. Új képességek kialakítására lesz szükségünk ahhoz, hogy beilleszkedjünk a társadalomba, megteremtsük megélhetésünk körülményeit.

Milyen okai vannak leggyakrabban a külföldre költözésnek?

Sokféle okból dönthet valaki a külföldre költözés mellett. Az anyagi bizonytalanságtól kezdve, a nyugtalanságon át az újdonságkeresésig. Amennyiben nem találjuk a helyünket, gondolhatjuk azt, hogy a környezetváltozás majd segít rajtunk. Sokan szeretteik fojtogató közelségétől menekülnek jó messzire. Legtöbbször fiatal felnőttek indulnak neki a nagyvilágnak. Ilyenkor ennek az életszakasznak a speciális problémáira rakódnak rá a külföldi lét nehézségei.

Külföldön élő magyarokkal végzett Skype konzultációk alapján azt a következtetést szűröm le, hogy gyakran nem kellőképpen átgondolt döntés a külföldre költözés, hiszen előre nem gondolkodnak el azon, pontosan milyen változásokkal jár majd mindez. Gyakran az motiválja a külföldre költöző magyarokat hogy elegük van a munkanélküliségből, anyagi problémákból (abból, hogy nehezen tudják fizetésükből a vágyott életszínvonalat megteremteni, lakáshoz, vagy autóhoz jutni). Máskor a kíváncsiság és a kalandvágy vezet egy új élet felé. Ez azonban hamar elmúlhat. Amikor a valósággal találjuk szembe magunkat, az újdonság izgalmát a megélhetés és a hétköznapi problémák súlya veheti át.

Milyen nehézségek várhatóak a költözés kapcsán?

Nyelvi nehézségek szinte elkerülhetetlenek. Attól, hogy jól beszéljük az adott ország nyelvét, a helyi nyelvjárással még meggyűlhet a bajunk. A helyi emberek is furán reagálhatnak az akcentusunkra, ami megnehezítheti számunkra a beilleszkedést.
A munkahelyen, illetve az iskolában is más elvárások vannak. Ezek nem csak ismeretlenek, de kultúra függők is, ezért nehéz ezeknek megfelelni.
A legtöbb esetben a pénzügyek kezelése is máshogy zajlik, mint itthon. Gyakran jelent problémát, hogy plusz energiába telik a kapcsolat fenntartása az otthon maradottakkal. Ebben mindenféleképpen van egyfajta veszteség, hiszen nem ugyanaz az érzés Skypolni a barátunkkal, mint leülni egy bögre kávé, vagy korsó sör mellé és beszélgetni. A távolság miatt óhatatlanul szegényednek a kapcsolatok.

Egy ismeretlen kultúrában sok minden új, minden más: máshol vannak a boltok, máshogy járnak a buszok, máshogy élnek az emberek. Amíg nem tapasztaljuk meg, hogy ez a sok apróság mennyi biztonságot ad a hétköznapokban nehéz elképzelnünk, milyen talajvesztettnek érezhetjük magunkat ezek nélkül.

A kapcsolataink mindenképpen változnak a költözés hatására…

de nem biztos, hogy pont úgy, ahogyan szeretnénk. A távolság miatt a korábbi kapcsolatok spontaneitása ugyanis megszűnik. A kiköltözés után néhány hétig még fennmaradhat a szoros kapcsolat szeretteinkkel, hiszen mindenkit érdekelni fog, hogy milyen az élet új hazánkban. Ez azonban hamarosan alábbhagy! Sok külföldön élő magyar kliensem számol be arról, hogy megszakadnak, vagy meglazulnak az otthoni kapcsolatai, a virtuális kommunikáció ugyanis sokkal személytelenebb. Ebben generációs különbségek is szerepet játszanak, ugyanis a fiatal barátaink valószínűleg sokkal előbb fognak velünk Skypolni mint az idősebbek, péládul a nagyszüleink.
Az új kultúrában máshogy zajlanak le a hétköznapjaink, amit az otthon maradottak esetleg kevésbé tudnak elképzelni. Családtagjaink elvárják tőlünk, hogy meglátogassuk őket, hiába szeretnénk mi is pihenni a szabadságunk alatt. További nehézséget okoz, hogyha ők nem ismerik kellőképpen az adott kultúrát és nem eléggé rugalmasak. Akkor élményeinket is nehezen oszthatjuk meg velük. Speciális jelenség az úgynevezett “hotel és turizmus” funkció, ami azt jelenti, hogy szeretteink elvárják, hogy nyaralásuk alatt elszállásoljuk őket és megmutassuk nekik a helyi nevezetességeket.

Magányosan…

Biztos ami biztos, rengeteg új inger ér bennünket. Kiköltözés után idegennek érezzük magunkat, hiszen annyira más az, amit mi megszoktunk, mint az, amit az új körülményeink közt megtapasztalunk. Furának érezhetjük magunkat az eltérő értékek között szocializálódott emberek társaságában. Éppen ezért jó önismereti lehetőség is egy külföldi út! Amennyiben azonban otthon beilleszkedési problémáink voltak, külföldön valószínűleg ez még nagyobb nehézséget jelent majd a számunkra. Gyakran a fizikai távolság segít elrendezni a kapcsolatokat. Legalábbis azt érezhetjük, ha egy kis levegőhöz jutunk, ami segít az öndefinícióban. A szeretteink a fizikai távolság hatására nem szólhatnak bele, hogy mikor hová megyünk, kivel találkozunk, mit csinálunk. Hogyha egy másik országban élünk, ezekről nem is tudnak. Nagyon gyakran meg lehet figyelni a család elől való menekülést, mint a külföldre költözés tudattalan motivációját. Fontos azonban tudni, hogy nem feltétlenül oldja meg ezeket a problémákat a távolság. Sőt, könnyen előfordulhat, hogy még nyomasztóbbnak érezzük majd a szeretteinkkel való kapcsolatot, csak ezentúl nem személyesen, hanem telefonon, vagy Skypon fogunk veszekedni egymással.
Amikor magányosak vagyunk ráadásul, többet gondolunk a problémáinkra.

Mivel a külföldre költözés sok bizonytalansággal jár, még jobban keresnénk a biztonságot a meglevő kapcsolatainkban, illetve még nagyobb igényünk van arra, hogy mielőbb új kapcsolatokat alakíthassunk ki. Az ismeretlenbe való integrálódás ugyanis nem könnyű. Az új kultúrában számunkra speciális tudásra kell szert tennünk, új készségeket kell kialakítanunk. Ehhez pedig szükségünk van a nyitottságunkra és a megfigyelőképességünkre.

A beilleszkedés nehézségei aktiválhatják bennünk a kirekesztéssel kapcsolatos gyermekkori élményeinket. Ilyenkor szükséges szakember felkeresése. Fontos kimondani, hogy külföldön sokkal nehezebb kezdeményezni, ismerkedni. Kivételt képeznek ez alól az Erasmusos diákok, akik egy zárt közösséget alkotnak, erősan támogatják egymást.
Amennyiben sikerül az adott társadalomba való integráció, jobb teljesítményt érhetünk el és elégedettebbek leszünk a külföldi élettel. Szorongásunk lecsökken, önértékelésünk nő.

A kiköltözés jelentős stresszt hoz magával

A kiköltözés utáni első hetekben speciális tüneteket tapasztalhatunk. Az úgynevezett kultúrsokk pszichés tünetei lehetnek a zavarodottság, türelmetlenség, meg nem értettség, talajtalanság érzése. Csökken az önbizalmunk, szorongónak és depressziósnak érezhetjük magunkat. A költözés után jellemző még a fizikai fáradtság, az alvászavar és a fejfájás. Nagyobb a fogékonyság a különféle betegségekre, többet sírunk. Fontos tudni, hogy ez egy normális jelenség az új országba való költözés után, mégis érdemes lehet ilyenkor pszichológus segítségét kérni. Ez segíthet az alkalmazkodás megkönnyítésében. A kulturális krízis legfeljebb hat hétig tart és a megszokott környezet elvesztése és az ezáltal okozott érzelmi megterhelés okozza.

Min múlik, hogy sikeres lesz-e a letelepedés?

Az újrakezdés sikerét mindig a személyiség és a kultúra összeillése határozza meg. Fontos ezért az előzetes tudás megszerzése arról az országról, ahová utazni készülünk. Érdemes nem csak azt feltérképeznünk, hogy milyen lehetőségek vannak a megélhetésre, a munkára, hanem az emberi kapcsolatok szempontjából is jó, ha felkészülünk. Hogyan élnek a helyi emberek? Mennyire elfogadható az életmódjuk/értékrendjük a mi számunkra? Fontos, hogy megismerjük a helyi szlenget és kulturális kódokat is. Ezáltal a helyiek is jobban maguk közé valónak éreznek majd bennünket. Fontos, hogy megtapasztaljuk a helyi szokásokat, értékrendet, rítusokat. Mi is alkalmazkodjunk ezekhez. Ismerjük meg, hogy miről hogyan szokás beszélni, változtassuk meg a szóhasználatunkat.

Sokszor tapasztalt jelenség az úgynevezett kettős honvágy. Ez azt jelenti, hogy sem Magyarországon sem a választott hazájában nem érezzük igazán otthon magunkat.

Mi segíthet abban, hogy sikeresen boldoguljuk az új helyzetben?

Az alkalmazkodás sok képességünket próbára teszi. Fontos, hogy nyitottak legyünk az új kultúrára, próbáljunk rugalmasan idomulni az új helyzetekhez, elvárásokhoz. Hangsúlyossá válnak társas készségeink, frusztrációtűrésünk. Sok-sok apró, kultúraspecifikus gesztust kell észre vennünk és elsajátítanunk ahhoz, hogy elfogadjanak bennünket a helyiek. Gyakran nem könnyű sem az új kapcsolatok kialakítása, sem az otthon maradt családtagokkal és barátokkal a kapcsolat bensőségességének megőrzése.

A külföldre költözés lehet egy izgalmas önismereti út, de sok fájdalmas kudarc is érhet bennünket, ha nem kezeljük jól a ránk váró kihívásokat. Érdemes ezért előre gondolkodni és befelé figyelni. Minden nehézségben benne rejlik ugyanis a fejlődés lehetősége.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált irodalom:

Solier-Heller Csilla: Menni vagy maradni? A külföldi lét pszichológiai jelenségvilága. Workshop a Magyar Családterápiás Egyesület XXXIII. Vándorgyűlésén Sopronban, 2019. április 28-án

Hogyan válhatok önmagammá?

Akár tudomást veszünk róla, akár nem, mindannyiunknak megvan a maga története. Ezt akkor tudjuk tudatosan alakítani, ha ismerjük. Fontos tehát feltárni és átgondolni a saját múltunkkal és hozzátartozóinkkal kapcsolatos viszonyunkat. Ez ugyanis meghatározza a jelen viszonyulásainkat. Fontos szembenéznünk a múltunkkal kapcsolatos hiányérzettel, bűntudattal. Amíg nem ismerjük meg saját gyökereinket, addig legfeljebb halvány sejtéseink lehetnek arról, kik vagyunk és miért azt az életet éljük, amit élünk. A transzgenerációs elmélet szerint soha nem látott őseink szenvedései befolyásolják a mi sorsunk alakulását. Erről szól az önismeret, önmagunk megtalálása, egy tudatosabb, a saját szándékainkat és céljainkat tükröző életút kialakítása.

A saját sorsunkkal való szembenézés és az összefüggések megismerése tehát alapvető céljaink eléréséhez és a változtatáshoz. Szükséges kimondanunk, helyre tennünk azt, hogy milyen volt gyermekként a sorsunk. Meglátni mi mindent tettünk meg azért, hogy szüleinket meggyőzzük arról, szerethetők vagyunk. Az önismeret segít egyensúlyt teremteni értelem és érzelem között. Kialakítani egy jó közérzetet annak ellenére, ami a múltban velünk történt. Megérteni, hogy szüleink drámái hogyan nyomják rá béklyójukat a mi életünkre és eszközöket ad a változtatáshoz.

Kora gyermekkori tapasztalataink hatása a személyiségünkre


Érdemes megismerni születésünk körülményeit. Ma már a legtöbben tudják, hogy fejlődésünk a gének és a környezet kölcsönhatásában zajlik. A legelső környezet, amivel kapcsolatba kerülünk, édesanyánk teste. A magzat már itt is reagál a különféle ingerekre. Ha az anya jól érzi magát, a magzat boldogsághormonokban fürdik, ha feszült, részesül a stresszhormonokból. Ezek a sejtszintű tapasztalatok bár megfogalmazhatatlanok, hatással vannak későbbi életünkre. Nem véletlen, hogy a szorongó, vagy depressziós anyák gyermekei nagyobb valószínűséggel szenvednek majd ilyen tünetektől.


Minden gyermek szempontjából alapvető, hogy a szülei pozitív érzéseket tápláljanak iránta, sőt, jónak lássák őt. Ezt a képet ugyanis a gyermek felnőve belsővé teszi önmagáról. Így fog később önmagára gondolni.

Példák arra, amikor nehezített a család helyzete

A nem várt gyerekek lassabban fejlődnek és érzékenyebben a különféle betegségekre, valamint a mentális problémákra is. Kutatások igazolták, hogy a nem kívánt gyerekek gyakrabban keverednek futó kalandokba és nagyobb arányban válnak el, mint kívánt társaik. A kezdeti szeretethiány rányomhatja bélyegét az egész életükre, ha nem dolgozzák fel azokat a hiányokat, melyekben részük volt. Ennek tünete lehet például, ha képtelenek vagyunk küzdeni, vagy kiállni önmagukért. Hanem dolgozzuk fel az elutasítottság élményét, továbbadhatjuk ezt a gyermekeinknek is. Igazolt tény az is, hogy a nem kívánt gyerekek több bántalmazást szenvednek el a családjukban, mint a többiek. A bántalmazott gyerekek egyharmada pedig maga is bántalmazó szülővé válik felnőttként.
Szintén nehézséget okozhat, ha szüleink más nemű gyermeket vártak. Nem mindegy az sem, milyen eszközökkel közvetítették felénk az elvárásaikat. Ha nem ismerjük meg ennek történetét, egész életünkben problémáink lehetnek a saját nemiségünkkel. Minél korábbi egy sérülés, annál tovább tart előcsalogatni, majd felülírni az emiatt berögződött káros mintázatokat.

Vannak olyan gyermekek, akiknek szüleik már meg születésük előtt bizonyos feladatokat szántak, például azt, hogy a szülők házasságát egyben tartsa, vagy hogy a szülő beteljesületlen álmát megvalósítsa. Sok családban megfigyelhető, hogy a kislány már picike korában szépségversenyekre jár, vagy a kisfiúnak akkor is fociznia kell, ha semmi labdaérzéke. A szülők azt hiszik, hogy ami számukra boldogságot okoz, az a gyermeküknek is jó. Gyakran kiderül azonban, hogy ez épp ellenkezőleg van. Mire szülővé vállunk rengeteg frusztrációt halmozhatunk fel saját életünkben. Ha nem dolgozunk önismeretünkön, annak könnyen a gyermekünkkel való kapcsolatunk láthatja kárát. Hiszen feldolgozatlan frusztrációink hatására feltételezzük, hogy neki is az a jó, ami nekünk az lett volna. A szülő-gyermek kapcsolatban alapvető, hogy szülőként bízzunk a belső iránytűnkben, hiszen csakis így taníthatjuk meg őt arra, hogy hallgasson a megérzéseire. Segíthetünk neki döntések meghozásában, szempontjainkkal, ne akarjuk azonban befolyásolni. Gyermekünk valódi szükségleteit neki kell a legjobban ismernie! Szülőként nekünk a támogatás a feladatunk.

A múlt nyomában
Múltunk meghatározza a jelenünket és a jövőnket

Különösen nehéz kezdet, ha egy család elveszíti gyermekét és utána egy következő gyermeket vállal. A szülők könnyen belevetíthetik ugyanis a halott gyermekkel kapcsolatos elvárásaikat másik gyermekükbe, akinek így bűntudat lesz az osztályrésze. Az elhunyt gyermeket gyakran idealizálják. Az így felcseperedő gyermekeknek különösen nehézzé válhat a bensőséges kapcsolatok kialakítása, vagy akár maga a gyermekvállalás. Gyakran megfigyelhetjük, hogy ezek a „helyettesítő gyerekek” maguk is keresik a pusztulás lehetőségét. Tudattalanul azt élik meg, hogy nincs joguk az élethez, képtelenek önálló identitást kialakítani. Egy gyermek elvesztése nemcsak a szülők személyiségét, hanem a család rendszerét is átformálja. Az élők mellett lesz egy hiányzó tag is. Minél inkább feldolgozatlan a veszteség, annál jobban torzul életben maradók egymással való kapcsolata.
Az örökbefogadott gyermekek dilemmája is hasonló. Náluk a kimondatlan elvárások kapcsán nagyobb valószínűséggel alakul ki valamilyen pszichés zavar, a bűntudat gyakoribb. Szintén nehéz helyzetet teremt, ha egy beteg gyerek van a családban, aki nagyobb figyelmet igényel a szülőktől. Az egészségestől így gyakran ösztönösen elvárják, hogy kettejük helyett teljesítsen. Ezáltal csökkentse szülei frusztrációját és aggodalmait.

Testvérkapcsolatokkal összefüggésbe hozható problémák


A testvér sorrend is jelentősen meghatározza azt, hogy a szülők hogyan bánnak gyermekükkel.
Itt fontos szempont a korkülönbség és a gyermek neme is.
Fontos kimondani, hogy a szülők mindig másként bánnak gyermekeikkel, ami nem is feltétlenül probléma, hiszen nincs két olyan ember, akinek egyforma szükségletei volnának. Fontos azonban az empátia és az önismeret. Hiszen mindannyian belevisszük saját családunkba a születési családunk megtapasztalásait. Annál meghatározóbb mindez, minél kevesebbet foglalkozunk vele.
Egykének lenni sem feltétlenül egyszerű, hiszen ebben az esetben neki egyedül kell megfelelnie az összes – sokszor akár ellentmondó – szülői elvárásnak. Ilyen esetekben a leválás is nehezebb lehet a szülőkhöz fűződő szoros és kizárólagos viszony miatt.

Fontos tudnunk, hogy reakcióinkat szubjektív valóságunk határozza meg, különösen feszült helyzetekben. Amennyiben gyerekként nem kaptunk számunkra elegendő szülői figyelmet, könnyen előfordulhat, hogy felnőttkorukban elköteleződésre képtelen férfiakat, vagy érzelemmentes nőket gyűjtünk magunk köré.
Az ikreknek különösen nehéz lehet a saját identitásuk kialakítása, hiszen a szülők gyakran egyformán bánnak velük. Könnyen beleragadhatnak egy kölcsönösen függő kapcsolati rendszerbe.

Hogyan adódik át a lelki trauma generációról generációra?

Fontos megismernünk felmenőink traumáit annál inkább, minél kevésbé beszélnek róluk. A háborút átélő nemzedékek gyakran komoly lelki sérülésekkel térnek haza. A fronton átélt borzalmak a katonák egész további életére, sőt gyerekeik és családjuk életére is hatással vannak. A pszichés trauma ugyanis nem elfelejthető, nem kitörölhető és nem tehető semmissé. Ha nem dolgozunk ennek feldolgozásán, a múlt utódaink zsigereiben él majd tovább. Hogy miért? Azért, mert amikor valami fenyegetés ér minket, a szimpatikus idegrendszer izgalmi állapotba kapcsolva mozgósítja a szervezetünket. Egyetlen pillanat alatt bekapcsolnak az ősi védőmechanizmusok: minden szervünk akcióba lép a túlélés érdekében.
Traumaként hathat ránk bármilyen helyzet, amikor azt érezzük, elveszítjük az irányításunkat az események felett. Ez különféle érzéseket, például kiszolgáltatottságot, félelmet vált ki belőlünk, ami sejtszinten rögzül. Feldolgozás nélkül a veszély megszűnése után is így marad. Amikor traumatikus helyzetet élünk át, önvédelmi rendszerünk aktiválódik és a veszély elmúltával sem nyugszik meg automatikusan. Ennek tünete lehet, hogy feszültebbnek érezzük magunkat, éjszaka rosszul alszunk. Ezek a tünetek bár igen kellemetlenek, túlélésünket segítik. Ezek segítségével tudjuk ugyanis túlélési stratégiánkat átadni utódainknak. Fontos kiemelnünk azonban, hogy a fenyegetettség állapotában gondolkodásunk szétesik: az információk a szavak nélküli tudat szintre hatolnak, ahol testi érzetek, töredezett képek és emlékfoszlányok formájában védődnek bele elménkbe. Éppen ezért olyan nehéz (sokszor lehetetlen) beszélni életük legfájdalmasabb emlékeiről.
Az ismétlési kényszer segítségével próbálja meg elménk feldolgozni a történteket. Ez azt jelenti, hogy amikor egy családban a generáció nem dolgozza fel saját nehézségeit, átadja azt utódainak. Így újra meg újra megismétlik a feldolgozatlan traumákat. Ha megismerjük szüleink, nagyszüleink szenvedéstörténetét, ráébredtünk mennyi veszteség és fájdalom halmozódott fel bennük. Minél kevesebbet tudunk arról, mi mindenen mentek keresztül felmenőink, annál nagyobb eséllyel ismételjük meg az ő traumáikat a saját életünkben és adjuk tovább a gyermekeinknek ezeket. Érdemes tudni, hogy vannak úgynevezett kollektív traumák is. Ilyen például egy földrengés, egy árvíz, vagy a háború. Legtöbben mégsem a külvilágban sérülünk, hanem a saját családunkban a fentebb leírtak miatt.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált irodalom:

Orvos-Tóth N. (2018) Örökölt sors. Családi sebek és a gyógyulás útjai. Kulcslyuk Kiadó: Budapest

Mitől függ, hogy mennyit veszekszünk a párunkkal?

Önmagunk maradni egy párkapcsolatban, mégis nyitottan állni kedvesünkhöz nagyon nehéz tud lenni a hétköznapokban. Mi befolyásolja, hogy mégis sikerül-e? Fontos tudni, hogy magunkkal visszük párkapcsolatunkba azokat a tapasztalatokat, melyeket gyermekként saját családunkban megéltünk. Bizonyos dolgokat ugyanúgy csinálunk, mint a szüleink. Más dolgokat pedig másképpen, mert nem akarjuk elkövetni felmenőink hibáit. Mindig elkövetünk azonban saját hibákat is. Hogyan lehetünk képesek rugalmasak maradni és alkalmazkodni a párunk szükségleteihez? Fontos tudnunk, hogy ebben a kérdésben nagyon meghatározó a kötődési stílusunk. Ezen múlik ugyanis, hogyan látjuk önmagunkat és a társunkat. Ebben a blogbejegyzésemben arról szólok részletesebben, milyen párkapcsolati jellegzetességekhez vezet kötődési stílusaink találkozása.

Milyen a biztonságosan kötődő család?

Hogyan tudjuk kialakítani együtt a biztonságos kötődést partnerünkkel? Ez azért is fontos kérdés mert egy tartós, stabil párkapcsolatra van szükség ahhoz, hogy a gyermekeink legoptimálisabban, lelkileg egészségesen fejlődjenek. A biztonságosan kötődő gyermekek jobban megállják a helyüket egy gyorsan változó világban, könnyebben észreveszik az adódó lehetőségeket. Ezen kívül jobbak a társas készségeik, van bátorságunk belemenni az új szituációkba. Képesek tanulni a hibákból. Könnyen felmérik kiben bízhatnak meg és kiben nem. Érdemes tehát elgondolkodni kötődési stílusunkon, dolgozni ennek biztonságosabbá tételén önmagunk, párkapcsolatunk és gyermekünk miatt is.

Mi az a kötősédi stílus? Mit befolyásol?

A hosszú távú párkapcsolatban olyan viselkedésminták jelennek meg, melyeket felnőtté válásunk során szerzett tapasztalatainkból szűrünk le. Kötődési stílusunk nem csak azt határozza meg, hogy hogyan viszonyulunk önmagunkhoz, hanem azt is, hogy hogyan bánunk a partnerünkkel és hogyan reagálunk a váratlan eseményekre. Azt, hogy kedvesünkkel mennyi konfliktusunk lesz, kötődési stílusaink illeszkedése határozza meg. A négy legfontosabb kötődési stílus a biztonságos, a szorongó, a szorongó-elkerülő, és az elkerülő kötődési stílus. Ezek kombinációja mindig egyedi mintázatot ad (ráadásul adott helyzetben is máshogy nyilvánulnak meg). Bár sok közös van két szorongva kötődő emberben, vagy párban, az egymáshoz való viszonyulásunk minden esetben egyedi. Ráadásul a kötődési stílus csak egyike azoknak a tényezőknek, melyek a párkapcsolatunk milyenségét meghatározza. Ezen kívül fontos még például, hogy mely életszakaszban vagyunk, milyen életesemények történtek velünk, hol lakunk, milyen az anyagi helyzetünk, de például befolyásolja a párkapcsolatunkat a testi-lelki egészségünk (pl. saját tudatosságunk) és a munkánk is.

A kötődési stílusunk megismerése alapvető abból a szempontból, hogy megtudjuk, hogy hogyan éljük túl a sorscsapásokat és általában hogyan reagálunk a változó körülményekre. A kötődéselmélet leírja, hogy bizonyos kötődési stílusú emberek hogyan alkalmazkodnak a veszteségekhez, miként dolgozzák fel a traumákat mi az, ami segít nekik a nehéz szituációkban. Érdemes ezt a kérdőívet kitölteni, mellyel kötődési stílusunkról képet kaphatunk.

Milyen a biztonságos hátteret adó párkapcsolat?

Két biztonságosan kötődő ember párkapcsolata rugalmas. Mindkét fél lehet benne erős és független, máskor gyenge és sérülékeny. Mernek támaszkodni egymásra. Jól tudják egyedül alakítani életüket, de nem okoz számukra nehézséget, hogy a főbb problémákat egymással beszéljék meg. Örülnek egymás sikereinek, érdeklődnek egymás nehézségei iránt. Könnyű számukra együtt érezni a másikkal és belehelyezkedni a helyzetébe. Jól tűrik a bizonytalanságot, képesek kezelni a feszültségeket. A vágyaikat és szükségleteiket nyíltan kimondják, de nem követelőznek. Képesek megérteni a másik szempontját, el merik mondani neki mit várnak tőle. Ha a kapcsolat megszilárdult együtt készítenek terveket a jövőre nézve, mernek ábrándozni a jövőről és bíznak abban, hogy sikerülni fog megvalósítani ezeket. Közösen dolgoznak a kölcsönösen kielégítő, bensőséges kapcsolat kialakításán. Kapcsolatukba beleférnek a veszekedések és a nézetkülönbségek, sőt ezek a közös fejlődést szolgálják.

Mi várható, ha az egyik fél bizonytalan kötődésű?

Egy biztonságosan és egy bizonytalanul kötődő partner esetében az egyik partner bizonytalan kötődése jelentős hatással lesz arra, hogy mennyi feszültség lesz a kapcsolatban. A bizonytalanul kötődő partnernek ugyanis negatív képe van saját magáról és a párkapcsolatáról. Még akkor, is hogyha ez első ránézésre nem egyértelmű, sőt kifejezetten magabiztosnak tűnik az illető. Az elkerülően kötődő ember nem tudja elképzelni, hogy létezik igaz szerelem. Ha valamilyen negatív érzést tapasztal, gyorsan visszavonul és nincs bátorsága küzdeni a kapcsolatért. A szorongóan kötődő ember azt gondolja, a másikat nem érdekli igazán, ezért folyton csimpaszkodik. Egy biztonságosan kötődő partner képes lehet semlegesíteni ezeket a feltételezéseket. A kapcsolat végkimenetelét azonban számos más tényező is alakítja. Például a családi kapcsolatok, az hogy van-e elegendő pénzük, stresszes-e a munkájuk, gyerekeik vannak-e, egészségesek-e stb.
Két bizonytalanul kötődő partner kapcsolatában szinte állandósul az elhagyástól való félelem és a másikba való kapaszkodás illetve a menekülés. Ez nagy stresszt okoz, sőt, bizonyos esetekben erőszakhoz is vezethet. Hiszen az egyik fél folyton támadást érzékel és erre reagál. A másik ettől még jobban szorong és még erősebben kapaszkodik. Ez az interakciós mintázat nagyon kimerítő, hiszen folyton újra kezdődik

Ha ismerjük saját kötődési stílusunkat és ha egy potenciális kapcsolatot a kötődés szemüvegén át vizsgálunk, akkor már a randizás időszakában felmérhetjük a leendő kapcsolatunkat. Megsaccolhatjuk, meg fogjuk-e potenciális partnerünktől kapni azt, amire szükségünk van.

Hogyan tudjuk megállapítani hogy milyen a partnerünk kötődési stílusa?

Sokat elárul róla, hogy hogyan beszél másokról. Tisztelettel fogalmaz-e, érzelmileg bele tud helyezkedni a másik helyzetébe és elismeri-e az értékeit? Ha igen, akkor valószínűleg biztonságosan kötődő. Ha valaki távolságtartó, kevés érzelmet fejez ki, akkor elkerülő lehet. A nonverbális információk is sokat elárulnak: az elkerülő kötődésű emberek nem szívesen néznek a másik szemébe. A szorongva kötődők nagy részletességgel, sok érzelemmel és nagy nyomatékkal beszélnek, olyan élénk az előadói stílusuk, hogy szinte fogva tartanak bennünket a szavaikkal. Érdemes azt is megfigyelni, hogy hogyan viselkedik velünk a partnerünk. Keresi-e a közelségünket? Érdemes megkérdezni partnerünket korábbi kapcsolatairól és arról, hogy hogyan élte meg a szakítást. Ha belátja, hogy részben ő maga is felelős volt a történtekért, valószínűleg biztonságosan kötődő. Egyetlen kijelentés alapján persze nem vonhatók le hosszútávú következtetések, de érdemes ezeket az apró információkat egymás mellé tenni. Azt is hasznos megfigyelni, hogy milyen hatással van a partnerünkre, ha kimondjuk a vágyainkat és szükségleteinket. Tesz-e erőfeszítést arra, hogy támogasson bennünket. Ha igen, akkor valószínűleg biztonságosan kötődik. Bízzunk a belső hangunkban! Ha valami kényelmetlen érzéssel tölt el bennünket akkor vegyük azt komolyan és kérdezzünk rá, vagy beszéljünk róla. A szorongóan kötődő emberek gyakran nem ismerik fel, ha a partnerük biztonságosan kötődik. Inkább az az érdekes számunkra, hogy ha valaki távolságot tart és megjátssza, hogy elérhetetlen. A biztonságosan kötődő partner azonban őszinte és egyenes, nem generál felesleges feszültséget.

Miért fontos, hogy törekedjünk a biztonságot adó párkapcsolatra?

Amikor megtaláljuk a megfelelő partnert, az magabiztosságot adhat számunkra. Olyan intimitást és bizalmat élünk meg vele, amit korábban nem. Azt érezhetjük, hogy nyugodtan megmutathatjuk a valódi énünket, mert a másik nem fog vele visszaélni. Egy biztonságosan kötődő kapcsolatban a partnerünk elnézi a hibáinkat, hiszen alapvetően jók vagyunk a számára. Viselkedésünk nagyrésze azonban nem tudatos. A legtöbbször nem vagyunk tudatában annak, mit és hogyan csinálunk, ameddig valaki nem szembesít vele. A párkapcsolat elején rendszerint elviseljük a másik kellemetlen dolgait, később azonban ezek az apróságok sokszor potenciális vitaforrásokká válnak. A konfiktushelyzetek célja, hogy megszokott viselkedési módjainkat, melyeket saját családunkból hoztunk, ne kelljen feladnunk. A veszekedés tehát a kapcsolat elmélyítésének módja, mert a másik jobb megértéséhez vezet. Egy biztonságosan kötődő kapcsolatban alapvető, hogy a viszony kölcsönösségen alapul. Ha felismerjük hogyan járulunk hozzá a párkapcsolati problémák fenntartásához, azt is megtanulhatjuk hogyan viselkedünk másképpen. Fel kell ismernünk egymás sebezhető pontjait és finomítani az egymásra adott reakcióinkon. Ha kimutatjuk sebezhetőségünket, biztonságos kötődés esetén a partnerünk erre kedvességgel, támogatással fog reagálni. Ha ez nincs meg köztünk, párterápia segítségével megtanulhatjuk. A kapcsolat több biztonságot nyújt, hogyha ismerjük egymást szükségleteit, ez megszilárdíthatja a köztük levő köteléket.

Soron következő blogcikkeimben a hűtlenség és a szerelem ébrentartásának kérdéseit fogom érinteni.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált irodalom:

Wagenaar, K (2018) Hogyan legyek boldog veled? A párkapcsolat megjavítása az érzelmekre fókuszáló terápia módszerével. Ursus Libris. Budapest

Szabadulás a szenvedélybetegségtől 2. rész

Az előző blogbejegyzéseimben a függők (alkoholisták, drogosok, gyógyszer és számítógépfüggők, munkamániások, stb) családjáról és párválasztási szokásairól, valamint a függőségből való kilábalásról írtam. Ebben a bejegyzésemben folytatom a leszokás témáját és részletesen kitérek arra, milyen érzések, lelki folyamatok kísérik ezt.

A belső változások a szenvedélybetegségtől való megszabaduláshoz elengedhetetlenek!

A függőknek le kell győzniük önmagukban a szótlanságot és a tehetetlenséget. Felszabadítani önmagukban az elnyomott agressziót, melyet eddig önmaguk ellen fordítottak. Az érzelmileg kizsákmányolt emberek nem bíznak eléggé önmagukban, hiszen túl korán voltak kénytelenek átélni szüleik manipulációját, így megtanulták, hogy saját érzéseiben nem bízhatnak. Inkább a másik véleményére kellett adniuk, ezért képtelenek dönteni. A függő személyiségszerkezetű emberek hajlamosak olyan emberek tanácsait és előírásait követni, akik majd újra bántalmazzák és kihasználják őket. A további kihasználás veszélye miatt tehát mindenképp szükséges egy képzett segítő, vagy önsegítő csoport.

A folyamatos bűntudat csapdájában

A függőben bűntudat alakul ki, amikor képtelen teljesíteni mások elvárásait. A bűnhöz azonban hozzátartozik a szándék és a cselekedet elítélendőségének tudata. Aki tudattalanul vét, az ilyen értelemben nem bűnös. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne tartozna felelősséggel a tettéért, az általa okozott kárt/szenvedést tehát illik megtérítenie/jóvátennie. A függőség dinamikájához hozzátartozik a bűntudat feloldhatatlansága. Csak a felelősség felvállalása oldhatja fel a lélekromboló mintázatokat. Az érzelmi függőséget a bűntudat alakítja ki és tartja fent, ez ugyanis alkalmazkodáshoz vezet. Aki enged a lelkiismeret furdalásnak, az átmeneti megkönnyebbüléshez jut. Ilyen körülmények között azonban nem tud kibontakozni az ember személyisége.

Függőségben tipikus a visszaesés: ami azt jelenti hogy a függő elveszíti tartását, én erejét. Ilyenkor fel kell tárni a bűntudat mögött rejlő haragot. Újra kell alkotni a szülőkről és a családról alkotott egész képet! Csak az új látásmód képes tartósan módosítani az érzéseket. Ezen kívül pedig a saját képességeinkbe vetett hitnek is meg kell erősödnie. A betegnek saját problémája legyőzésének szakértőévé kell válnia ahhoz, hogy a függőségtől tartósan megszabadulhasson. Át kell látnunk, hogyan manipulálnak bennünket mások. Hogyan vesznek rá olyan tettekre, amiket valójában nem akarunk. Mindannyiunknak vannak rejtett, fájó gombjai és a saját felelősségünk, hogy ezeket a fájó pontokat megismerjük és kezeljük.

A konfliktuskerülés megszüntetése szükséges a szenvedélybetegséggel való leszámoláshoz

A mindenáron harmóniára törekvést (konfliktuskerülést) csak akkor lehet elengedni, ha sikerül megtanulni konstruktívan vitázni. Az ettől való félelem ugyanis rengeteg destruktív viselkedéshez vezet. Nyilván nem kell törekedni a veszekedésre, de tudni kell kiállni önmagunkért, amikor arra van szükség. Feltétlenül szükséges hogy el tudjuk kerülni a jogtalanságokat és egyáltalán nem ellentmondás az, hogy az ember békésen éli az életét, de a ha kell, képes keményen fellépni. Csak az tudja elhatározni, hogy lemond a veszekedésről, aki tud vitázni, ha arra van szükség. A függők azonban képtelenek veszekedni. Mások érdekében képesek lehetnek fellépni, de saját maguk számára hiányzik belőlük az energia. Jó tudni, hogy a szülőktől való függés az érintett emberek halála után is megmarad, hiszen a függőség addigra a lelkünk részévé válik és sokféleképpen kifejeződik életünk különböző területein.

Szorongás a szeretteink elvesztésétől

A szüleinkkel kapcsolatos meg nem oldott problémáink megjelennek a többi kapcsolatunkban is. Elég ha egy apró külső, vagy belső hasonlóság, hogy beindítsa ezt a folyamatot (amit indulatáttétel reakciónak nevezünk). Ha nem értjük, hogy miért irritál a főnökünk, érdemes elgondolkodni a szüleinkkel kapcsolatos hasonlóságain. Ezek az áttételi reakciók ugyan kellemetlenek lehetnek, de a valódi változás felé vezető utat mutatják. A fejlődéshez szükséges, hogy szembenézzünk saját szorongásainkkal. A függő személyiségszerkezetű embereknek egész életükben foglalkozniuk kell a szorongással, az önérvényesítés és a függetlenség kérdésével. A függő emberek képtelenek kapcsolatokat lezárni. Ha igen, arra a külső nyomás hatására kerül sor.
Jó hatású hogyha a domináns szülő is felismeri a gyermekétől való függőséget és ő is dolgozik a változáson. Fontos tudni hogy a függő kapcsolati minták a társas öröklődés révén adódnak át a következő generációra. Ha tehát valaki érteni szeretné miért nem tudja őt elengedni az édesanyja, akkor meg kell értenie az édesanyja és annak szülei közötti kapcsolatot. Nem nehéz felismerni, hogy ő sem lehetett soha önálló. Fontos szembenézni a saját ezzel kapcsolatos érzéseinkkel. Megbocsátani csak az tud, aki gyűlölni is képes. Aki hagyja magát manipulálni és elnyomni, az képtelen megbocsátani, mert hiányzik belőle az ehhez szükséges érettség.

Megbocsátani önmagunknak és másoknak

Elsősorban saját magunknak kell megbocsátanunk, mert mindenki, akit kihasználtak nemcsak áldozat, hanem kényszerből tevőleges részese is az eseményeknek. Saját szenvedésünk pedig a többi családtag szenvedéseit is meghatározza. Nagyon fontos, hogy megtaláljuk saját negatív és pozitív oldalunkat is! Minden egészséges személyiségben szükség van függő részekre is, hiszen ez szükséges ahhoz, hogy gondoskodjunk szeretteinkről.

Mindig tartsuk észben, hogy csak az tud egy másikra anélkül támaszkodni, hogy elveszítené önmagát aki már rátalált a valódi önmagára! Aki meg tudja engedni magának a teljes önállóságot. A függő személyiségű emberek azonban feláldozzák önmagukat másokért.

Amikor elcsattan egy pofon

Ide kapcsolódik a gyermekbántalmazás témája is. Ennek során a szülők a gyerekükre vetítik a saját sérült énrészeiket és bennük próbálják meg leküzdeni azokat. Saját öngyűlöletüket gyerekeikben reagálják le. Ennek megnyilvánulásai a kontrollálatlan düh és gyűlölet kitörések, melyek testi és lelki erőszakban nyilvánulnak meg. A gyermekek az ijesztő helyzetben disszociálnak, vagyis kikapcsolják az érzelmeiket. Ki kell lépniük a testükből ahhoz, hogy ne érezzék a félelmet és a fájdalmat, hiszen szükségük van a szülőre. Egy idő után azonban az agresszorral azonosulnak: a gyermekek elhiszik hogy megérdemlik a büntetést, mert rosszak. Az elkövető öngyűlölete így tehát tovább adódik a gyermekének.
Érzelmi kihasználásnak számít, hogy ha szülök figyelmen kívül hagyják a gyermekek érzelmi szükségleteit. Az ilyen módon kihasznált emberek folyton elégedetlenek önmagukkal és ezt a sebet a következő generációnak adják tovább, amennyiben nem dolgoznak az önismeretükön. Fontos tudnunk, hogy a gyűlölet mindig a függőség egyik formája. Ennek oka, hogy az emlék megmarad és újra és újra feljönnek a rossz érzések, melyek tönkreteszik a jó kedvünket, végül pedig a lelki életünket.

Alkoholista és társfüggő

A függők egyik fő ismérve, hogy a beteg dacosan reagál az érzelmi nyomás minden formájára és újabb okot talál benne a szerhasználatra. Nem csak az alkohol és a drogok lehetnek függőséget okozó szerek, hanem önmaga a segítés is. Ezt figyelhetjük meg alkoholisták feleségeinél. Ez a segítségről való függés ugyanolyan szenvedély, mint maga a drog. A függés pedig erősebb minden kapcsolatnál. A társfüggő így egyre inkább domináns szerepbe kerül a partner szerhasználata miatt. Egyedül próbál meg mindent működésben tartani, idővel bele is kényszerül a segítségnyújtásba. Ezzel védekezik saját szorongása és bizonytalansága ellen. Végül a függő élete fölött tökéletesen átvállalja a felelősséget.

Fontos látnunk, hogy ebben a helyzetben a társfüggő ugyanúgy szenvedélybeteg, mint maga az alkoholista. Lelkileg tartós és túlzott igénybevételnek van kitéve, de ennek ellenére képtelen véget vetni a kapcsolatnak. Viszonyuk dinamikája, hogy a szenvedélybeteg megbánásról tanúskodik italozása miatt, a társfüggő pedig elkezd újra bízni benne. Meg akar bocsátani neki. Amint a szenvedélybeteg megérzi a hozzá tartozó törődését, újra jelentkezik az ivás. A hozzátartozó újra csalódik, saját személyisége mind jobban szétforgácsolódik. Megkeseredik és megkeményedik, szorong pánikrohamok, depresszió és különféle testi tünetek jelentkeznek. Ilyenek például a migrén, a porckorongsérv, a szív- és gyomorpanaszok, melyekkel sok sok társfüggő fordul orvoshoz. A társfüggők szégyellik önmagukat és ezért elrejtik gondjaikat és elmulasztják a segítségkérést. Végül a társfüggő is teljesen feladja önmagát és mindenféle konfliktust elkerül. Érzelmi és szociális téren is elszigetelődik.
Fontos tudni, hogy a társfüggőség kezelése is szükséges! A társfüggő személynek tudnia kell hogy a folyamatos segítségnyújtásával fokozza partnere függőségét ezért tartózkodnia kell a segítségnyújtástól. Ennek megvalósításához számára is szükséges lehet a pszichoterápia. A függő gyógyulásának ugyanis alapvető feltétele, hogy a társfüggő levegye a kezét a szenvedélybetegről. Az elvonókúra megkezdéséhez érzelmi és társas nyomásra van szükségük a szenvedélybetegeknek! Ez legtöbbször azt jelenti, hogy a partner kilép a kapcsolatból. A társfüggőség kezelésében fontos lépés hogy az illető meg tudja önmagának bocsátani, hogy társfüggővé vált. Meg kell értenie és fel kell dolgoznia a társfüggőség hátterét.

Következő cikkemben a cukorbetegség lelki oldalával fogok foglalkozni. Szeptember 21-én várom vissza szeretettel!

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált irodalom:

Heinz-Peter Röhr (2014) Kiút a függőségből. Ha gúzsba köt a családi háttér. Ursus Libris

Kiút a függőségből 1. rész

Az előző két blogbejegyzésemben a függők (alkoholisták, drogosok, gyógyszer és számítógépfügők, munkamániások, stb) családjáról és párválasztási szokásairól írtam. Ebben és a következő bejegyzésemben pedig arról szólok részletesen, hogy mik szükségesek ahhoz, hogy megmenekülhessünk szenvedélyeink rabságából.

Mi segít a gyógyulásban?

Ha az ember alacsonyabb rendűnek érzi önmagát, képtelen jól érezni magát a bőrében. Aki ezt el sem ismeri, annak nincs mi ellen küzdenie. A bizonytalanság és a gátlások, az önmagunkkal kapcsolatos kételkedés nem múlik el attól, hogy felismerjük mindezt. Sőt, előfordul hogy minden ami ellen küzdünk, megerősödik. Teljes külső függetlenség ugyan nem létezik, de az ember érezheti magát teljesen szabadnak és szuverénnek. Az tud azonban boldog lenni, aki megismeri önmagát és elfogadja a negatív tulajdonságait is! Szégyenteljes érzés nem önmagunkat adni, míg boldoggá tesz azt érezni és azt mondani, ami valóban a sajátunk. A függőségek gyógyításában tehát a kisebbrendűségi érzés megváltoztatása a legfőbb feladat. Ehhez fontos hogy legyen egy olyan hely, ahol megvédik a függőt, ahol biztonságban érzi magát. Ahol mindent kimondhat, minden kínzó érzéstől és körülménytől megszabadulhat. Kockázatok nélkül levetkőzheti a gátlásait.

Függőség: természetes érzés, vagy betegség?

Érdemes tudni, hogy a korai bevésődés következménye a függőség: mindannyiunknak szüksége van arra az érzésre kisgyermekként, hogy szüleink vártak ránk, szeretnek bennünket és megvédenek minket. Ha ez az ősbizalom nem alapozódik meg, akkor előbb-utóbb kialakul valamiféle függőség. Akinél hiányzik az ősbizalom, az egész életében támaszt keres. Amit önmaga nem képes egyedül megtalálni. Fontos azt hangsúlyoznunk, hogy a függőség érzése alapvetően nem káros, hiszen a kisgyermeknek az életben maradáshoz szüksége van a szüleire, ezért a gyermekek mindent megtesznek ha szüleiknek segítségre van szükségük. Rengeteg felnőtt fél attól, hogy elveszíti a szüleit. Ez csak akkor változik meg, ha valaki más lép a szülők helyére és átvállalja a függő személyiségű emberért a felelősséget. Ilyenkor kialakul azonban egy újabb függőség. Az érzelmi függés jele, hogy átvesszük szüleink értékrendjét és véleményét anélkül, hogy megkérdőjeleznénk azt. Az érintettek persze legtöbbször azt hiszik, hogy saját meggyőződéseikről beszélek és nem veszik észre hogy sokkal inkább a szüleiktől átvett nézetek között vergődnek. A szülő véleményétől való függés különösen akkor hátrányos, ha az leértékeli vagy megszégyeníti a gyermeket.

Mi szükséges a gyógyuláshoz?

A gyógyuláshoz tehát szükséges az hogy ezek az emberek átmenetileg megszakítsák a kapcsolatukat a domináns szüleikkel. Enélkül a függő személyiségű emberek képtelenek reálisan látni őket. Tudnunk kell azt is, hogy a függetlenséggel kapcsolatban óriási szorongás van a függőkben. Ha az ember személyes határait gyermekként megsértik és ezt a határátlépést rendszeresen elkövetik akkor annak az lesz a következménye, hogy túlzottan kiszolgáltatottnak érzi majd magát másoknak. Nem mer érvényt szerezni a saját álláspontjának, vagy megvédeni magát. Mások kritikáját megsemmisítőnek éli meg. A függetlenné váláshoz tehát meg kell ismernünk saját sebezhető, belső önmagunkat! Mindemellett kifejleszteni a védekező képességeket. Akkor fogják ugyanis csak tisztelni mások az embert, ha az érdekeit védelmezni és képviselni tudja.

A változás útján

Amikor a függő személyiség szerkezetű ember változni kezd, jellegzetes ellenállással találja magát szembe a családjában. A körülötte élő emberek megszokták már, hogy feláldozza magát alkalmazkodik ezért a környezet ellen fog állni a változásnak. Újra és újra megpróbálják majd manipulálni, hogy minden olyan legyen, mint régen. A függők terápiájában ezért a leghatékonyabb az addiktológiai/rehabilitációs osztályos kezelés. Ennek során az új közösségben a függőnek lehetősége van begyakorolni az új viselkedésmódokat. A szakemberek gyakran tapasztalják hogy a klinikán lezajló pozitív fejlődés a hazatérés után visszaesik, a függők újra az alkoholban, vagy más szerekben keresnek vigaszt.

A belső szabadság elengedhetetlen…

A függőségtől és a kisebbrendűségi érzésektől való megszabaduláshoz szükséges, hogy megszüntessük a gondolkodásunk korlátait és olyannak lássuk a dolgokat, amilyenek valójában. A korai években a szüleinktől elszenvedett érzelmi kizsákmányolás az oka a belső szabadság hiányának. Gyakran segít, hogyha egy levél formájában megfogalmazzuk álláspontunkat a szüleink felé. Tudomásul kell vennünk, hogy az emberek megismétlik gyermekkori drámájukat akkor is, ha ennek nincsenek tudatában. Más kérdés, hogy felnőttként más módon nyilvánul meg ez. Bár a szereplők mások, a téma ugyanaz marad. A felnőttkori konfliktusok sokszor nagyobb szenvedést okoznak mint a gyermekkoriak.

A függőségek és a pszichoszomatikus megbetegedések sokszor olyan gondokra utalnak melyeket nem akarunk felismerni!

A nehézségek legyőzéséhez azonban feltétlenül szükséges hogy megértsük saját személyes drámákat és ezt pszichoterápia segítségével feldolgozzuk. Ha tetszik, ha nem, már kora gyermekkorunkban megírják életünk forgatókönyvét, ami a férfi-nő és a szülő-gyermek kapcsolatokat illeti. A szülők feltétel nélküli szeretetére minden embernek szüksége van. Ez elengedhetetlen a gyermek egészséges testi-lelki fejlődéséhez. A szülő-gyermek kapcsolat megoldatlan konfliktusai olyan érzelmi sebeket okoznak, amelyeket ha nem sikerül a szülővel rendezni, az ember tudattalanul olyan társat választ magának, akivel ezt újra megpróbálhatja. Például a lány az iszákos apját nem tudta megmenteni, ezért most megpróbálja részeges férjét ki gyógyítani az alkoholizmusból. Ha valaki a szüleitől nem kapott kellő mennyiségű/minőségű szeretetet és elismerést, az ösztönösen olyan partnert talál, akitől ugyanúgy nem kaphatja ezt meg. Akit a szülei függő szerepben tartottak az olyan partnert keres magának, aki uralkodik felette és mindent elintéz neki.

Drasztikus változások kellenek

A függőségtől való megszabaduláshoz sajnos csak radikális változások útján lehet eljutni: le kell válni a domináns szülőkről, ahhoz hogy önálló életet élhessünk. Gyász nélkül tehát a gyógyulás elképzelhetetlen. Aki felismerte a saját történetét az tudja hogy mekkora erőknek volt kiszolgáltatva és hogy ennek következményeképpen mennyire meg kellett sérülnie. Fontos hogy a haragunk kifejeződése juttathassuk. Aki dühében sír az utána nem könnyebbül meg, hanem még rosszabbul érzi majd magát. A valódi gyászmunka ismérve hogy utána jobban érzi magát az ember. Ez szükséges ahhoz, hogy az ember megtanuljon kiegyezni a sorsával. Óriási bátorság kell ehhez a lelki munkához! A terápiás közösség (osztály, AA csoport) feladata tehát a bátorítás illetve az, hogy reális tükröt tartson a függő elé. A társak körében történő tanulásra azért van szükség, hogy a függő érzelmileg is utolérje a valódi életkorát. A függők terápiája évekig eltart, mivel ezek az emberek nagyon alkalmazkodók és barátságosak, nem mutatják ki a foguk fehérjét még a klinikán sem. Itt is a függő viselkedésmintákra rendezkednek be, ezért ha nem kapnak kritikát úgy érezhetik, hogy haladnak. Ehhez azonban szükséges kibontakoztatnunk a csakis miránk jellemző destruktív viselkedésmintázatokat. Ez után lehet csak megváltoztatni ezt a dinamikát. A függők alapvető problémája a saját szükségleteik elhanyagolása. Önértékelésüket gyakran azáltal próbálják meg stabilizálni, hogy folyton elérhetőek mások számára. Boldogok ha segíthetnek, de legbelül üresnek és értéktelennek érzik magukat. A terápiás kezelés csak akkor lehet sikeres, ha fel lehet ismerni ennek a viselkedésnek a romboló hatását és meg lehet változtatni azt.

A terápia első része tehát mindig a megvilágosodásé: meg kell értenünk a saját drámákat az érzelmi kizsákmányolásunkat. Miután tudatosultak bennünk a nehézségeink és ezek összefüggései, akkor a hiányosságainkra is jobban rálátunk. Ilyenkor a páciensnek elismerésre van szüksége, mert ez biztosítja számára a motivációt a további változáshoz. A függőség dinamikája más utakat is követhet. Nagyon gyakori az is, hogy a függők túlzottan pozitív módon látják önmagukat és a legnagyobb lelki nyugalommal helyezik a saját szükségleteiket a többieké elé. Nehezen fogadják el a valóságot. Ebben az esetben is szükség van azonban a hitelessé válásra. Arra, hogy beismerjük saját gyengeségeinket. Ettől szabadabbak és magabiztosabbak leszünk. Minden függő és családtagja számára elengedhetetlen, hogy a személyisége árnyékban levő oldalával is foglalkozzon. Itt találjuk meg ugyanis azokat a dolgokat, melyekre szükségünk van a gyógyuláshoz. Még a legfélénkebb embernek is szüksége van néha az uralkodó és erőszakos fellépésre, melyet ha mi magunk nem merünk megtenni, akkor majd olyan partnert választunk aki hajlamos erre.

Következő cikkemben a függőségből való kilábalást kísérő belső változásokkal fogok részletesebben foglalkozni. Augusztus 21-én várom vissza szeretettel!

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált irodalom:

Heinz-Peter Röhr (2014) Kiút a függőségből. Ha gúzsba köt a családi háttér. Ursus Libris

Segítség, függő van a családomban!

A szenvedélybetegség igen gyakori Magyarországon. Gyakran hallani, hogy kis hazánkban minden ötödik embert érinti az alkoholizmus, tehát szinte minden családban van valaki, aki valamilyen mértékben benne ragad az alkoholproblémában. Az italon kívül sokféle dologtól lehet függeni, például drogoktól, munkától, szerencsejátéktól, vagy képernyőtől. Ezek látszólag teljesen eltérő dolgok, mégis sok közös van bennük. Például, hogy a való élet nehézségei ellen, pótszerként használjuk őket. Jelen írásomban a függőséggel élők családjainak jellegzetes dinamikájával (kapcsolatrendszerével) foglalkozom. Következő blogcikkeimben pedig a függők párkapcsolatával és a függőségből való kilábalás lépéseivel foglalkozom majd részletesebben.

Mit érdemes tudni a függők családjáról?

A függők családjában megfigyelhetjük hogy az egyik szülő domináns szerepet játszik. A másik szülőfél pedig nem viseli a családban a hagyományos értelemben vett apa/anya szerepet. Például soha sincs otthon, így nem tud pozitív hatást gyakorolni a családra. Legtöbbször így az otthon maradó szülő arra törekszik, hogy kitöltse másik által hagyott űrt, vagyis helyettesítse őt. Ezért ő válik a család a legfontosabb emberévé. Neki azonban szüksége van arra, hogy értelmet adjon életének, ezért saját gyermekei dolgaiba túlzottan beleavatkozik. Szeretete túlzott mértéket ölt, mivel örül annak, hogy törődhet valakivel. Ezzel azonban megnyirbálja a gyermekei önállóságát. Mivel házassága boldogtalan, gyakorlatilag saját gyengédség-szükségleteinek kielégítésére használja fel gyermekét. Manapság nagyon gyakran megfigyelhető, hogy a szülők nem engedik el felnőtt leányaikat és fiaikat. Az ő jólétükkel foglalkoznak gondolataikban, nem adják át nekik a felelősséget saját életükkel kapcsolatban. A valódi szeretethez azonban hozzátartozik a felelősségre, önállóságra és szabadságra nevelés is. Az igazi szeretet nem akar birtokolni!

Amikor árt a sok szeretet…

Érdemes szem előtt tartanunk, hogy ha valaki a koránál fogva már felnőtt, akkor a szüleinek összes segítségnyújtási kísérlete haszontalan, sőt tovább támogatja a függőséget. A domináns szülő a függők családjában sokszor bűntudatkeltően viselkedik. Mivel tekintélye rejtett módon fejeződik ki, nem világosak a játékszabályok. A gyermek ezért fél szembefordulni a szüleivel. A domináns szülő a tolerancia és nagylelkűség látszata mögé bújva folytatja játszmáját. A családi dinamika akkor is folytatódik, ha a gyermek is függő szerepbe kerül. Az alkohol vagy a drogok segítenek ugyanis elfojtani a saját szüleink iránt érzett dühünket. A fiataloknak az érzelmi fejlődéshez arra van szükségük, hogy megfelelő mértékű frusztrációt tapasztaljanak meg. Ha ettől megóvjuk őket, megakadályozzuk a lelki értelemben vett érésüket. Sokszor megfigyeljük hogy azért válik valaki szenvedélybeteggé, mert mindig jó kislány vagy jó kisfiú akart lenni és ezért a háttérbe szorította a saját szükségleteit. Mindenki a saját eredeti családjában tanulja meg hogyan működik a szeretet. Ha az egymás iránti haragunk kifejeződése gátolt, akkor ez meghatározhatja az egész életünket.

Szorongás és függőségek

Ha szorongunk, az kedvez a függőségek kialakulásának. Gyakran megfigyelhető, hogy a szülők anyagi gondoskodásért cserébe engedelmességet várnak el a felnőtt gyermekeiktől. Elkényeztetik gyermekeiket hogy ne kelljen azoknak felnőniük. A gyermek pedig megtanulja, hogy a segítség csakis kívülről jöhet. A szülő gondoskodik róla, minden problémát megold helyette. Gyakran ez azt is jelenti, hogy a gyereket ránevelik a problémásságra, aki szélsőséges viselkedést mutat. A domináns szülők gyakran a saját betegségeikkel manipulálják felnőtt gyerekeiket. Például heves szívdobogást kapnak hogy ha gyermekünk el akar menni nyaralni. A függőségi dinamika kialakulásához szükséges az, hogy a gyereket megfosszák a saját észlelésétől. Bár Ő legbelül érzi, hogy a szülő nem lehet annyira beteg, de azt gondolja, hogy nem szabad ebben a megérzésében megbíznia, ezért megmarad az alkalmazkodásnál. Emellett persze dühös arra, aki manipulálja és önmagára is, amiért hagyja magát becsapni. A folyamatosan alkalmazkodásra nevelt gyermek személyisége azonban szintén függővé válik. Sokan azért maradnak egyedül, mert nem sikerül függetlenné válniuk (akár már régen halott felmenőiktől). Sem saját érdeklődési-, sem saját baráti körük nincs.

Az elkényeztetett gyerek személyisége éretlen marad

Az elkényeztetés tehát mindenképpen depresszióhoz vezet. Ennek oka, hogy az önállóságot ezáltal nem sikerül megtanulni. Ráadásul az elkényeztetett emberek azt az érzést hordozzák, hogy sosem elég, amit kapnak. Téves elképzeléseik lesznek a kapcsolatokról. Ahhoz hogy érzelmileg felnőtté váljunk, meg kell tanulnunk elviselni a frusztrációkat és együtt élni a fájdalommal. Kudarcainkból megtanulni leszűrni a szükséges következtetéseket. Az önállóságot tehát nem lehet elérni akadályoztatás, feszültség és csalódások nélkül.

Mit érez, hogyan viselkedik a függők családjában felnövő gyermek?

A függő személyiségű gyermekek sosem helyezkednek szembe valójában a szüleikkel, megtanulnak inkább engedelmeskedni. Azt várják, hogy mások tegyenek valamit értük és igazságtalannak élik meg a világot. Csalódniuk kell, hiszen a többi ember nem hajlandó valóra váltani azokat a kívánságokat, melyeket a szülők készségesen megtesznek. Az elkényeztetett gyerekek – akik helyet mindent mások csinálnak – nem tanulnak nem tanulják meg hogyan legyenek aktívak. Ha a gyerek a saját lábán állt volna, nevelői veszítettek volna személyes fontosságukból. A gyerekből így kis zsarnok válhat. Mindemellett nem tanulja meg hogy hogyan kell kezelni a negatív érzéseket, nincsenek korlátozások az életében. Valójában szenvednek a belső ürességtől és tele vannak haraggal azért mert érzelmi függőségben kell élniük.

A probléma gyökere gyakran az, hogy szüleik korábban partner-helyettesítő szerepbe emelték őket. Legbelül bizonytalanságot éreznek, ezt gyakran túlzott magabiztossággal, vagy fontoskodással fedik el. A belső szabadság hiányát pedig alkohollal, vagy kábítószerrel tompítják.

Összetartunk a bajban?!

Látnunk kell, hogy a függők családjában valójában mindenki szenved, a kínzó érzések átmeneti csökkentésének vágya tartja fenn a megbetegítő családi dinamikát. A szülő azért sem tudja elengedni a lányát, vagy fiát mert saját boldogságát kizárólag az övére építette. Mivel a saját élete frusztráló, nincs olyan párja, akivel boldog, nincsenek saját céljai, nincsen válasz arra kérdésre sem, mitől lenne értelme az életének azonkívül hogy a gyermekéért él. Ezért féltékeny lesz és képtelen elviselni, ha ő szabadnak és függetlennek érzi magát.

Amikor a világ fekete-fehér…

A legtöbb függő személyiségű ember ösztönösen olyan társat talál magának, aki hasonló szerepet játszik az életében, mint korábban a szülei. A függők családjaiban a világ fekete vagy fehér, vagyis az ember velünk van, vagy ellenünk. Hiányzik belőlük a többi emberrel való együttérzés képessége. Ezért a gyermekeik kicsinek és értéktelennek érzik magukat. A függő személyiség szerkezettel bíró emberek nem hisznek abban hogy szeretetreméltók, mégis lehetnek nagyzásos megnyilvánulásaik. A tehetetlenség és függőség érzés hatja át életüket. Nem hisznek benne, hogy meg tudnak változni. Sötét szemüvegen keresztül át szemlélik a világot, a katasztrófaváró gondolkodásnak pedig szorongás és depresszió lehet a következménye. Félnek a kritikáról. Gyakran bármit megtennének, hogy szeretetet kapjanak, azonban olyan embereknél keresik a törődést, akik képtelenek azt megadni.

Saját magunk szeretetének és elfogadásának hiánya tehát függővé tesz!

A harag és a függőség

A függő személyiség szerkezettel bíró emberekben gátolva vannak a düh és harag érzései. Ez azt jelenti, hogy amikor indokolt lenne ezt érezniük és megvédeniük magukat, akkor erre képtelenek. Vannak olyan típusú függők, akik érzik ugyan a dühöt, de lenyelik azt: jó képet vágnak a rossz dolgokhoz is. Vannak olyanok is, akik valóban nem éreznek haragot, hanem lehasítják ezt magukról. Így ez az energia más csatornákat keres magának, például túlzott szorongás vagy depresszió formáját ölti. Gyakran megfigyelhető, hogy amikor egy függő személyiség szerkezetű ember dühös lesz, akkor ez túlzott formában, pl. dühkitörésekben nyilvánul meg. Ez azonban nem az elhatárolódást szolgálja, mint a kimondott harag, hanem további bűntudatra ad okot. Hiszen a függő is tudja, hogy eltúlzott mértékben, vagy nem a megfelelő emberre zúdította az indulatait. A bűntudat miatt aztán még jobban megpróbál alkalmazkodni az illető, ami további frusztrációk forrása. Ez pedig előbb-utóbb újabb indulat kitöréshez vezet. Ez az az ördögi kör, ami megerősíti a túlalkalmazkodást és a függőséget. A bűntudat ugyanis öngyűlölethez és depresszióhoz vezet.

Következő cikkemben a függők párválasztásával és párkapcsolati jellegzetességeivel fogok foglalkozni. Június 21-én várom vissza szeretettel!

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált irodalom:

Heinz-Peter Röhr (2014) Kiút a függőségből. Ha gúzsba köt a családi háttér. Ursus Libris

Hogyan kezeljük érzelmileg éretlen szüleinket?

Előző blogbejegyzésünkben arról volt szó, milyen jelekből következtethetünk arra, hogy a szüleink érzelmileg nem tudtak kellőképpen ránk hangolódni, amikor gyermekek voltunk. A mai bejegyzésben arról fogok írni, hogy mit tehetünk azért, hogy felnőttként megtaláljuk a közös hangot ezekkel a felmenőinkkel, mégis önmagunk lehessünk.

Az érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyermekeinek kétféle stratégiája

Ahány gyermek annyiféle szerep én és gyógyító fantázia létezhet, ezek megértése mindig egyéni feladat. Az érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyermekeinek kétféle alapvető stratégiája van az érzelmi elhanyagolással való megküzdésre. Ezek az externalizáló és az internalizáló mód, ami azt jelenti, hogy a problémákat (és a megoldást ezekre) önmagukban, vagy a külvilágban keresik.

Az externalizálók a nehézségek megoldását másoktól várják, impulzívak, a dolgokat túlreagálják. A körülményeket, vagy másokat hibáztatnak. Önbizalmuk vagy kórosan alacsony, vagy épp ellenkezőleg nagyon is magasnak tűnik, másoknál jobbnak állítják be magukat. Hajlamosak a függőségre legyen szó alkoholról, játék vagy internetfüggésről vagy párkapcsolati függőségről. Viselkedésüket a valóság elleni harc jellemzi, nem a problémákkal való szembenézés. Az önreflexió hiánya azonban megakadályozza az érzelmi érés folyamatát. Ráadásul az impulzív (hétköznapi szavakkal megfogalmazva agresszív vagy hisztis) viselkedés további büntetést és elutasítást vált ki a környezetből. Ahogy szembesülnek tetteik következményeivel, rövid de intenzív bűntudat lesz úrrá rajtuk. Ilyenkor szembesülnek azzal az érzéssel, hogy semmit sem érnek. Ezt azonban ürügyek gyártásával és mások hibáztatásával igyekeznek elfedni. Mivel nem láttak példát a direkt kommunikációra, vágyaikat manipulációval igyekeznek kielégíteni. Az externalizáló stratégia megkönnyíti, hogy összeolvadás (nem pedig valódi érzelmi kötődés) jöjjön létre a szülő és gyermeke között. Egy viselkedészavaros gyermek, vagy egy drogos kamasz ugyanis eltereli a figyelmet a szülő saját megoldatlan életfeladatairól, problémáiról. A szülők stratégiája gyakran az, hogy az engedetlen gyermeknek engedelmeskedve (és a többi testvért megértésre intve) megakadályozzák, hogy az externalizáló gyermekük még nagyobb bajba sodorja magát. Így a gyermek megtanulja, hogy ha valami nem az elvárásai szerint alakul, pokollá kell tennie mások életét és ezzel eléri, amit akar. Az ilyen emberek az eszközökben nem válogatnak. A megoldást az jelenti, ha az externalizálók hajlandóvá válnak felelősséget vállalni a saját életükért.
Ha valaki másokat okol a saját boldogtalanságáért és mellette erősen fél a konfliktustól, szinte biztosak lehetünk benne, hogy externalizáló stratégiával találkozunk.

Az internalizáló beállítódású emberek is érzékenyek, de ők igyekeznek a korábbi hibáikból okulni. Fontos számukra az ok-okozati kapcsolatok megértése. Hajlamosak a túlzott önfeláldozásra és tartanak tőle, hogy csalódást okoznak másoknak. Emiatt gyakran szorongnak, vagy depresszióssá válnak. Erős az igényük a másokhoz való kapcsolódásra. Roppant érzékenyek másik jelzéseire, lelki állapotaira. Ez idegrendszeri szinten is megmutatkozik. Az internalizáló stílusú személyek nem engedik rögtön felszínre az érzéseiket, így azoknak lehetőségük van felerősödni. Emiatt gyakran elfogja őket a sírás, vagy impulzív viselkedésben ölt testet a nyomasztó feszültség. Alapvető kételyeik vannak saját magukkal kapcsolatban, mélyen értéktelennek, abnormálisnak érzik magukat. Vágynak az intimitásra és a spontaneitásra, mégis ösztönösen vonzzák az érzelmileg éretlen embereket, akiktől ezt nem kaphatják meg. Kedvességük és bölcsességük szimpatikus lesz a saját maguk életéért felelősséget vállalni képtelen emberek számára, akik mellett megmentővé, vagy kizsákmányolt férfivá vagy nővé változhatnak. Saját igényeiket rendszerint elrejtik, mindig önzetlenül segítőkészek. Ezt a szüleikkel szemben is alkalmazzák, annyira vágyódnak a feltétel nélküli szeretetre. Az internalizálók ösztönösen felismerik az érzelmi bevonódást. Stresszhelyzetben keresik, a testkontaktust, vagy szemkontaktust. Érzelmi kapcsolataik a családon kívül jól működnek, olyan barátaik vannak akik mellett biztonságban érzik magukat. Empátiájuk tehát képessé teszi őket bensőséges kapcsolatok ápolására. Ha ilyet nem találnak, rendszerint a művészetekhez vagy a természet szépségeihez, esetleg spirituális vagy vallási közösségekhez csatlakoznak. Már egészen kicsi gyermekként megtanulnak saját magukra, belső erőforrásaikra hagyatkozni, szégyellik a segítségkérést. Sokáig viszonylag kevés figyelemmel is jól működnek, hiszen önállóak, tudnak gondoskodni önmagukról. Érzelmileg ezért láthatatlanok a szüleik szemében. Túlzottan hálásak, ha valaki elismeri őket. Kiteszik a lelküket másokért és cserébe nem várak el semmit. Nem ismerik fel, vagy természetesnek tartják a bántalmazást. Hajlamosak egyoldalúan dolgozni egy kapcsolaton, legyen szó párkapcsolatról vagy szülő gyermek viszonyról. Emiatt átvehetik saját szüleik szerepét és vigasztaló, tanácsadó szerepben tűnhetnek fel. Tudattalanul azt tanulták ugyanis, hogy az áldozatkészség és az önmagtagadás a szeretet előfeltétele.

Minden személyiségvonást dimenzióként érdemes felfognunk, melynek a végpontjain drasztikus viselkedések vannak. A legtöbb ember azonban a skála végpontjai között helyezkedik el. Ráadásul pozíciónk az aktuális élethelyzetünktől is függ. Például tartós stressz hatására egyesek még externalizálóbb, mások még internalizálóbb módon viselkednek. Érdemes azt is kihangsúlyoznunk, hogy bármely stratégia lehet előnyös vagy előnytelen az aktuális körülmények függvényében.

Mások hibáztatása, kritizálása és elnyomása tehát annak a jele, hogy az illető nem képes segítségért fordulni másokhoz, ezt pótolja ezekkel a konfliktusos viselkedésmódokkal. Egy externalizáló viselkedési stratégiájú ember amikor felzaklatva érzi magát, úgy viselkedhet mint akinek igénye van az érzelmi kötődésre. Nehéz azonban őket megnyugtatni, hiszen kissé mindig gyanakvók maradnak, mert érzik, hogy ez nem spontán, valódi érzelmi kapcsolat. Ugyanis érzelmi zsarolással, dührohammal, vagy hisztivel kényszerítették ki a másik figyelmét. A túlzott szarkazmus és a cinizmus azt mutatja, hogy az illető a negatívumokra való koncentrálással próbál falakat emelni maga köré.

Mi kell a változáshoz?

A problémára való ráébredés mindig fájdalmas, ahogy a változtatás sem nevezhető egyszerűnek. Gyakran valamilyen nehéz élethelyzet, (például valamilyen veszteség, vagy párkapcsolati probléma) illetve szorongás, depresszió, alvászavar jelzi azt, hogy korábbi megküzdésmódjaink kudarcba fulladtak. A krízis tehát a változás velejárója, melyből a motivációnkat nyerhetjük. Ahhoz, hogy valami újat tanuljunk le kell bontanunk a világról korábban alkotott elképzeléseinket,
Ha érzelmileg értetlen szülők mellett cseperedtünk fel, valódi énünk megtalálása nem kis feladat. Meg kell ugyanis találnunk énünknek azt a magját, ami a szüleink elvárásaitól mentesen, saját igényeinket tükrözi. Ami fejlődésre, elismerésre vágyik. Gyermekként azonban megtanultuk, hogy vágyainkat és igényeinket szégyellni, vagy legalábbis titkolni kell. Ilyenkor érdemes önismereti csoportba, vagy egyéni pszichoterápiába kezdeni, mert ami egy emberi kapcsolatban romlott el, az csakis egy másfajta, terápiás viszonyban jöhet teljesen helyre. Érdemes ennek során feltenni magunknak a következő kérdéseket: Milyen voltam gyermekként? Mit szerettem csinálni? Mi vonzott ekkor? Milyen volt számomra az ideális nap? Mi kapcsolt ki? Hogyan élek most? Mi az amit nem szívesen teszek meg? Mi az ami elszívja az energiámat? Mitől leszünk jó emberek? Mit szeretnénk, milyennek lássanak mások? Mi az amit a külvilág elől titkolni igyekszünk? Érdemes tudni, hogy ha egy érzést hosszabb ideig elnyomunk, előbb-utóbb úgyis felszínre fog törni olyan módon, aminek során nem kerülhetjük el a vele való szembenézést. A leggyakrabban szégyellt érzések a harag és a félelem. Az érzelmileg éretlen szülők ugyanis gyakran kétségbeeséssel, vagy erős indulattal reagálnak ezekre. Így megtanuljuk elfojtani azokat. Az érzelmileg éretlen szülők nem mutatnak reális képet a gyermekeik számára, ezért azok reális önbecsülése nem alakul ki. Számos kutatás igazolja azonban, hogy az, mi történt velünk a múltban kevésbé lényeges, lelki egészségünk és kapcsolataink minősége szempontjából, mint hogy ezeket mennyire dolgoztuk fel.

Az érzelmileg éretlen szülők nem fognak megváltozni

Ezért fontos, hogy ismerjük fel erősségeiket és gyengéiket is, ehhez igazítsuk a velük kapcsolatos elvárásainkat. Ne menjünk bele az általuk generált játszmákba (pl ne akarjuk megmenteni őket, ne várjunk tőlük elismerést). Tudnunk kell, hogy a valódi érzelmi közelség kialakításához érett személyiségre van szükség, ezért az érzelmileg éretlen felmenőinkkel kapcsolatban lejjebb kell tennünk a lécet. Feldolgozni annak fájdalmát, hogy nem kaphatjuk meg a felmenőnk szeretetét olyan formában, amire vágyunk. Nekünk kell tehát megváltoztatnunk a viselkedésünket: megfigyelni, felmérni mennyire érett szülőnk érzelmileg (ennek mentén meghatározni, hogy mit várhatunk el tőle) és hátrahagyni szerep-énünket.

Az érzelmileg éretlen családokban, ha valakinek problémája van egy adott családtaggal azt nem vele, hanem valaki mással beszéli meg, kerülve a konfrontációt. Ez azért káros, mert így a családtagok között szövetségek jönnek létre egyik, vagy másik családtaggal szemben, ráadásul a probléma megoldása is lehetetlenné válik. Érdemes tehát átlátni, hogy nem érdemes belefolyni ezekbe a családi játszmákba. Inkább figyeljük meg a résztvevők gesztusait, mimikáját. Hogyan kommunikálnak? Sokat segíthet, ha érzelemmentes megfigyelőként viselkedünk. Ha ez nem sikerül, túlzottan felidegesítjük magunkat, találjunk valami ürügyet a helyzetből való kilépésre. Az érzelmi összeolvadásnak ugyanis ilyenkor csak így tudunk véget vetni. Ha felmértük mire képes a szerettünk, akkor ennek megfelelően viszonyulhatunk mi is hozzá. Amennyiben tudjuk hogy az intimitással nem tud mit kezdeni, ne vonjuk be aktuális drámáinkba, hiszen megértést úgysem kaphatunk tőle. Kapcsolatban maradhatunk úgy is, hogy bár nem vonjuk őt be teljesen, mégis őszintén, saját érzéseink megfogalmazásával kommunikálunk vele. Ha higgadtan fejezzük ki gondolatainkat, akkor a fogadó fél reakciójától függetlenül sikert könyvelhetünk el. Gondoljuk végig, mik a céljaink és próbáljuk meg elengedni az elvárásaink beteljesüléséből fakadó neheztelésünket, szeretetre vagy elismerésre vonatkozó vágyunkat. A cél az, hogy felnőtt-felnőtt kapcsolat legyen köztünk. Legyünk óvatosak, ha a szüleink erre nyitottan, vagy szokatlan módon megértően viselkednek. Az érzelmi közelség fenyegetésére valószínűleg ismét kontroll igénnyel reagálnának. Az önálló gyermek ugyanis fenyegető egy érzelmileg éretlen szülő számára, hiszen aktiválja saját tudattalan elutasítástól és kritikától való rettegését. Ezek a szülők tudattalanul is az engedelmesség, tekintélytisztelet, bizonytalanság és a saját képességeink megkérdőjelezése, bűntudat és alárendelődés irányába befolyásolnak bennünket. Ezek az elvárások az évek során akkor is belénk ivódnak, egyfajta belső hangként működnek, amikor a szülő már nincs jelen, vagy akár már nem is él. Belső kritikusunk önismereti munka nélkül életünk végéig elkísérhet bennünket. Vannak szülők akikkel lehetetlen még a felszínes kapcsolattartás is, mert nem tisztelik a határokat, vagy folyamatosan megsértik az emberi méltóságunkat. Nem kötelességünk a vérségi kapcsolat miatt ezt elviselni! Vannak sajnos olyan szülők is, akik élvezik a fájdalmat, amit saját gyermekeiknek okoznak. Ebben az esetben a lelki egészségünk és a szüleinkkel való kapcsolat között kell választanunk. Egyéb esetben is hasznos lehet az egyértelmű határok meghúzása. Tisztázzuk például az elvárásokat: nem kell mindennap találkoznunk vagy telefonálnunk, ha az számunkra terhes. Egy felnőtt-felnőtt kapcsolatban minden fél érdekei egyformán lényegesek!

Ahogy megfigyeljük és egyre inkább megértjük a családunk működését a gyász és a szomorúság érzései természetesek! Hagyjuk, hogy elöntsenek bennünket, ugyanis ez elengedhetetlen a veszteségek feldolgozásához! Érezzünk együtt önmagunkkal, ehhez hasznos, ha segítséget kérünk egy terapeutától az érzelmeink megértéséhez, személyiségünkbe való integrálásához. Ne ijedjünk meg a könnyektől, szervezetünk tudja hogyan kell sírni és gyászolni, idővel az érzéseink csillapodnak majd. Bár gyerekként valószínűleg rengeteg kiszolgáltatottság érzésben volt részünk, felnőttként tehetünk önmagunkért! Ne várjuk hogy mások majd a kedvünkben járjanak, hanem kérjünk! Ne várjuk meg, míg áldozattá válunk. Fejezzük ki mi nyomaszt bennünket és ezzel próbáljuk is meg elengedni. A szüleinkkel szemben legyünk udvariasak, de adjunk hangot a saját véleményünknek. Ilyenkor mindig csak a kívánatos végkimenetelre fókuszáljunk. El kell engedünk azt a vágyat, hogy érzelmileg mély kapcsolatunk legyen a szüleinkkel! Ha ez megtörténik, kevésbé valószínű hogy egy érzékeny pontjukra tapintunk. Nincs valójában szükségünk az elismerésükre, nélküle is boldogulunk. Ha ők nem a mi szüleink lennének, akkor várnánk tőlük megértést?

Miről ismerjük fel, ha valaki érett érzelmileg?

Megbízható és nem szakad el a valóságtól. A panaszkodás helyett a problémákat az adott lehetőségek keretei közt próbálja megoldani.
Egyszerre érez és gondolkodik.
Nyitott a másik fél álláspontjára, nem kérdőjelezi meg annak véleményét.
Tud nevetni a saját hibáin.
Tiszteli a határainkat.
Kíváncsi rá, milyen érzéseket vált ki belőlünk a viselkedése.
Tud adni és kapni is.
Igényi a figyelmet, segítséget, képes egy ideig többet adni, mint amennyit kap.
Rugalmasan reagál a helyzet változására.
A csalódást természetesnek tekinti, képes kárpótolni önmagát ezért.
Hajlik a kompromisszumra.
Kiegyensúlyozottnak tűnik, nem él szeretetmegvonással (duzzogás).
Kimondja mivel van problémája, megkér hogy valamit csináljak másképpen.
Hajlandó kezdeményezni.
Elismeri, ha nem tud valamit.
Vállalja a felelősséget a tetteiért. Ha hibázott, megpróbálja jóvá tenni.
Kíváncsi rá, mi bánt minket. A panaszunkat komolyan veszi.

Figyeljünk saját érzéseinkre! Mit vált ki belőlünk a másik? Miért? Ha nehezen találja a válaszokat ezekre a kérdésekre, vagy más jellegű támogatásra van szüksége, kérem keressen bizalommal elérhetőségeim valamelyikén.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált irodalom:

Lindsay C. Gibson (2017) Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei. Kulcslyuk Kiadó: Budapest

Mitől szenved az, aki alkoholista családban nőtt fel?

Aki alkoholista apa vagy anya mellett nő fel rendszerint életre szóló lelki sebeket szerez. Ennek okai nem csak a fiatalon megélt traumák (pl. bántalmazások vagy fejetlenség), hanem az is, hogy már gyermekként felnőtt szerepbe kényszerül. Látnunk kell, hogy ha az egyik, vagy mindkét szülő alkalmatlan arra, hogy saját magáról, vagy a gyermekeiről gondoskodjon, akkor a kiskorú kerül a szülő szerepbe, aminek egyrészt életkora és helyzete miatt képtelen megfelelni ezért folyamatosan frusztrálódik. Másrészt pedig le kell mondania a felhőtlen gyermek és kamaszkorról, melynek évtizedek múlva érzi majd meg a káros hatásait. Ezt a jelenséget parentifikációak nevezzük (nem csak alkoholisták családjában, hanem más okok miatt is létrejöhet) és önmagában is káros hatásai vannak a parentifikált gyermek későbbi, felnőtt életre nézve, hiszen megfosztja a fiatalt a felhőtlen gyermek illetve kamaszkortól, a kísérletezés és önmaga megtalálásának lehetőségétől. Sok gyermek elhatározza, hogy megakadályozza, hogy anyja vagy apja alkoholt fogyasszon (például kiönti vagy eldugja a szeszt), hogy leszoktassa felmenőjét. Ezek azonban hiábavaló próbálkozások, hiszen senkit sem lehet a saját démonjaitól megmenteni. A gyermek azonban automatikusan a vállára veszi a felelősséget olyan dolgok miatt, amikre valójában nincsen ráhatása. Az iszákos szülő ezzel ráadásul duplán is visszaélhet, ha a saját frusztrációiért a kiskorút okolja. Ha sikerül is a gyereknek valamiben segítenie, azért az esetek túlnyomó részében nem jár köszönet. Ha nem, akkor a gyermek rendszerint bűntudatot érez.

Hogyan hatnak az alkoholista szülők gyermekük felnőtt életére?

Akinek valamelyik közeli családtagja alkohol vagy drogproblémákban szenved megszokhatta, hogy felelősséget vállaljon valakiért, átvéve annak minden érzelmi is anyagi terhét. A megmentő szerep a későbbi párválasztásunkra is rányomhatja a bélyegét. Akaratán kívül azonban senkit nem lehet sajnos megmenteni, sok-sok erőfeszítés szükséges ahhoz, hogy az ember kirángassa magát a gödörből, és ez csakis szakember segítségével sikerülhet, ha alkoholról, vagy más tudatmódosító szerről van szó.

A probléma tagadása a függő családok természetes velejárója. Mindenki tudja, hogy valami nem működik, de erről sem beszélni, sem pedig hathatós lépéseket tenni a probléma megoldásának irányába lehetetlenség. A titoktartás már önmagában is óriási érzelmi teher. A tagadás gyakran nem csak a szeszfogyasztóra, hanem az egész családra jellemző („Apa nem italozik, csak lazít egy kicsit.”)A valódi szenvedés ellenére a normalitás látszata uralja az ilyen családokat, ez lesz tehát felnőttként is a természetes. A problémákkal való szembenézés elodázása jellemzi az alkoholista szülők gyermekét, ami aztán újabb és újabb nehézségekhez és nem ritkán alkoholba vagy drogokba (gyógyszerekbe, játékba vagy egyéb függőségekbe) való meneküléshez vezet. Az önbizalomhiány is egyenes következménye annak, hogy a gyermek letagadja saját érzéseit, hamis képet mutat hogy fenntartsa a látszatot. Ráadásul félhet attól is, hogy elárulja a családot, ezért folyton résen kell lennie, biztonságosabbnak tarthatja ha kerüli mások társaságát, a lelepleződés veszélye miatt. Így azonban még kiszolgáltatottabb helyzetbe kerül. Elveszhet a valódi személyisége, hiszen nincs helye az önálló véleménynek.

Az alkoholista szülő nem mutat követhető mintát a gyermekeinek, azok így magukra maradnak.

Az alkoholproblémákkal küzdők családját jellemzi a féltékenység, gyanakvás és a birtoklási vágy, ami meghatározza az ilyen családban felnőtt gyermek későbbi párkapcsolatát is. Ha azt tanuljuk meg, hogy akit szeretünk bánthat minket, ösztönösen érzelmileg elérhetetlenek leszünk, ezzel védve törékeny identitásunkat. Hiszen kiben is bízhatnánk, ha a saját szüleinkben nem?

Mivel a szülő negatív képet alakít ki a gyermekéről, a gyermeknek sem alakulhat ki az egészséges önbecsülése. Hiszen mindannyian hiszünk a szüleinknek, gyermekként nincs okunk megkérdőjelezni azt, hogy reális képet alkotnak rólunk.

Nem ritka, hogy a családban fejetlenség uralkodik, vagy a szabályok folyton változnak, így hát nem egyértelmű, hogy a gyermeknek mihez kell alkalmazkodnia. Ezért a gyermek legtöbbször önmagát okolja a konfliktusokért. Előfordul az is, hogy mintagyerekként viselkedik az iszákos családban cseperedő gyermek, pedáns magtartásával és jó iskolai teljesítményével próbálja elérni a szülők figyelmét és szeretetét. Ez felnőttként gyakran maximalizmusban, a sorra bekövetkező sikerélményeknek örülni nem tudásban nyilvánul meg. Az önbecsülés forrásává így a másoktól kapott elismerés válik. Talán nem kell részletezni, hogy ez mennyire esetleges, így az alkoholisták felnőtt gyermeke folyton az alkalmatlanság, „kicsiség” érzését éli át. Ezen pedig nem segít a sokadik diploma, vagy a sok százezres fizetés sem. Az ösztönösen kialakult belső kritikust semmilyen küldő tényező sem győzheti le, ami sajnos gyakran az italozó felmenők halála után is megmarad.

Az alkoholisták gyermekének gyakran az ad biztonságot, ha minden körülményt kontroll alatt tarthatnak (hiszen infantilis szüleitől megtanulták, hogy csak önmagukra számíthatnak), ami egyrészt képtelenség, másrészt óriási energiákat vesz el.

Az italozó szülők visszaélnek a szeretettel, akkor is, ha valójában megfeleleőn gondoskodnak a gyermek testi szükségleteiről. Egy érzelmileg elérhetetlen szülő mellett az ember megtanulja, hogy a világ veszélyes hely, ezért gyakran elzárkózik az emberi kapcsolatoktól. A magány ugyanis megóvni látszik őt az újabb és újabb csalódásoktól. Az efféle családban felnőtt gyermek ugyanis megtanulja, hogy akit szeret, az előbb-utóbb bántani is fogja, ezért nehézséget okozhat számára hogy önmaga legyen. Folyton a rosszindulatot várja másoktól, ezért az akut stressz állapotában él. Mivel a szülők gondjaival kell törődni, a gyermek láthatatlanná válik. A gyermek tehernek érezheti magát a szülei számára. Sok alkoholista családban elhangzik, hogy a szülő a gyermek rossz viselkedése miatt piál, ami nem más mint a felelősség elhárítása. A saját érdekei elé a gyermek így másokét helyezi, ami a felnőtt kapcsolatokban kihasználáshoz vezet. Az alkoholista szülő(k) családjában felnőtt gyermek ösztönösen megtanulja hogy másokról gondoskodjon, és semmit se várjon el cserébe.

Gyakran felnőve is hasonlóan megmentendő társat választunk, így észrevétlenül ismételve meg múltbéli traumáinkat. Sokszor előfordul, hogy a házasságkötés után a partner is inni kezd. Ennek oka az ismétlési kényszer. Ez azt jelenti, hogy ösztönösen vonzódunk azokhoz az emberekhez, akik mellett hasonló érzéseket élhetünk át, mint amilyeneket az eredeti családunkban éreztünk. Ösztönösen bízunk abban, hogy most másként alakul majd, megmenthetünk egy elesett társat, vagy elejét vehetjük a másik agresszivitásának (esetleg leszoktatjuk majd a piáról vagy a drogokról).

Az italozó szülők ráadásul általában verbálisan vagy tettlegesen is agresszívek. Míg a verés gyorsan gyógyul, a lelki sebeknek ehhez sokkal több időre (és érzelmi munkára van szükségük). Ráadásul mindez a legtöbbször láthatatlan. Az éles kritika is épp olyan fájó és  destruktív az önbizalomra nézve, mint a fizikai bántalmazás.

Az egyenes kommunikáció az ilyen problémás családokban elképzelhetetlen, ezért bevett dolognak számít a manipuláció. Az, hogy “a másik érdekében” rávegyük őt valamire, hiszen biztosan tudjuk, mire van szüksége.

Sosem szabad elfelejtenünk, hogy egy alkoholista apa mellett egy kodependens anya áll (és fordítva). A kodependens személy észrevétlenül is támogatja párját azzal, hogy megmenti őt az italozás következményei elől. Pl. kimenti a munkahelyén, vagy segít fenntartani a látszatot. A társfüggő személy maga is gyakran alkoholisták családjában nőtt fel, vagy más miatt sérül súlyosan az önbecsülése, ezért szüksége van egy gyenge férfira vagy nőre. Emiatt nem tud határozottan fellépni az italozás abbahagyásának érdekében sem.

Mit tehetünk azért, hogy kikerüljünk az alkoholista szülők befolyása alól?

Nem kell azonban beletörődnünk, hogy szüleink elrontották az életünket, ha dolgozunk az önismeretünkön, akkor tudunk változtatni berögzült viselkedésmintáinkon akkor is, ha a szüleink jottányit sem változnak. Felszabadulhatunk az érzelmi terhek alól, szabad választásaink mentén, nem pedig kényszerből, kínlódva élhetjük az életünket. És természetesen az emberi kapcsolatainkat is egyenrangúbbá tehetjük. Ehhez szükséges az egyéni pszichoterápia és igen hasznos tud lenni az anonim alkoholisták hozzátartozói csoportja is.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált irodalom:

Forward, S. (2000) Mérgező szülők. Háttér Kiadó

Mi lehet az oka annak, hogy nem várom az ünnepet, nem tudok kikapcsolni hétvégén?

Modern világunkban a legtöbb munkaadó szemében alapvető, hogy lelkiismeretesen végezzük a munkánkat, sőt, ha kell munkaidőn túl is bent maradunk, hogy határidőre befejezzük a feladatainkat. Nem ritka az sem, hogy egy multinál akár napi 10-16 órás munkavégzést is elvárnak, ami hosszú távon egészségromláshoz, kiégéshez vezethet. Mi van olyankor, amikor a munka lesz a legfőbb elfoglaltságunk és háttérbe szorul a magánéletünk? Könnyen előfordulhat hogy a mindennapos pörgésben elvesznek a hobbijaink, egyéb örömforrásaink, a házasságunk, vagy a barátaink szerepe is lecsökken. Könnyen izolálódhatunk ördögi kört alakítva ki, melyben a munka lesz a legbiztosabb örömforrásunk, ebből származik a legtöbb sikerélményünk.

Mi az a munka-alkoholizmus?

A munkaalkoholizmus sok mindenben hasonlít a többi függőséghez, (alkohol, drog, gyógyszer vagy számítógép-függőség) még testi tünetei is lehetnek. Ezek például az alvászavar, a folyamatos kimerültség, gyakori fejfájás, vagy a különböző stressz-betegségek. Bár társadalmunk elismeri a dolgos embereket, a jelenség nem új keletű: a „vasárnapi neurózist” már egy évszázada leírták. A legszembeötlőbb tünet, hogy a munkafüggő személy nem tart napközben szünetet, hétvégén hiányzik neki a munka, nem élvezi a néhány napnál hosszabb pihenőt. Ha nem a munkára gondol, szorong. Ezért aztán betegen is dolgozik, inkább marokszám szedi a fájdalomcsillapítókat, minthogy beiktatna egy kis pihenőt. A szabadság ráadásul azért is jelent plusz stresszforrást a munkamániás személynek, mert lelassulást hoz magával, melynek során egyedül maradna önmagával. Együtt kellene lennie a családjával, barátokkal, melytől a nagy rohanásban elszokhatott, vagy esetleg eleve nem érezte elég fontosnak magát a társaságukban.

Mik a tünetei?

A legszembetűnőbb tünete a munkaalkoholizmusnak, hogy az ebben szenvedő személy képtelen a munkán kívül másra gondolni. Folyton a munkahelyi feladatok járnak a fejében még akkor is, amikor nincs a munkahelyén. A telefonja mindig be van kapcsolva, gyakran ellenőrzi az e-mailjeit. A családjával is főként a feladatairól szeret beszélgetni. Munkájában nélkülözhetetlennek érzi magát (azt éli meg, más nem dolgozik olyan jól, mint ő), ezért nem szívesen ad át feladatot másnak. Nem ritka hogy a családtagokat is bevonja az üzletbe, például adminisztratív feladatokat ad nekik. A közös vacsoránál vagy a gyerek bemutatójánál fontosabbak a munkahelyi kötelességek, a családi programokról távol marad ezek miatt.

Nem ritka, hogy amennyiben a munka a legfőbb örömforrásunk, akár önként bevállalhatjuk a pluszfeladatokat. Nem is érezzük ezt problémának.
A leginkább veszélyeztetettek a munka-alkoholizmusra a családi problémákkal küzdő, alacsony önbecsülésű emberek. Különös helyzet alakulhat ki, ha a munkahelyen ráadásul értékelik a munkavállaló erőfeszítéseit. Ilyenkor még nehezebb belátni hogy túlzott a munkakedvünk, hiszen el is ismerik a teljesítményünket, végre fontos embernek érezhetjük magunkat. A pihenés hiánya hosszú távon azonban rosszabb teljesítményhez (kevésbé hatékony munkavégzéshez) vezet. A folyamat vége pedig az érzelmi elsivárosodás, depresszió, alkohol vagy drogfüggés, vagy akár testi betegség is lehet.

Mi van a munkaalkoholizmus mögött?

Gyakran megfigyelhető, hogy a munkafüggők eredeti családjaiban is van valamilyen (legtöbbször alkohol) függőség. Ennek mentén alacsony önértékelés alakul ki a gyermekben, aki felnőve szintén a függőség útjára lép. A munkamánia sokszor a kontrollról szól, ennek segítségével próbálja meg a beteg irányítás alá vonni életének minden területét. (Ez nyilvánvalóan képtelenség, kivéve ha beszűkítjük az életterünket, csak a feladatainkra fókuszálunk.)
Sokszor megfigyelhetjük, hogy a „szükség van rám” érzés bújik meg a munkafüggőség mögött. A személynek a többi (házastársi, szülő stb.) szerepéhez képest kiemelten fontossá válik a dolgozó szerep. Ebben talál leginkább önigazolást. Az önbizalom gyakran igen alacsony, ezért szükség van a folyamatos sikerélményre a viszonylagos jó közérzethez. A fokozott terhelés vállalásával pedig ez akár meg is valósulhat, munkaadónk valóban elismerhet és kiemelhet a kollégák közül.
A folyamatos munka ezenkívül kimenekülést jelenthet a házastársi feszültségek elől. Ha az érezzük, a párunk jobban tud vitázni, vagy ügyesebb a gyermeknevelésben, könnyen ráhagyhatjuk a döntéseket. Az érezhetjük, hogy valójában nincs is szükség ránk otthon.
A munkamánia elfedheti, hogy nem vagyunk elégedettek társas készségeinkkel. Nem kell szembenéznünk azzal, hogy nem keresnek minket a barátaink, a találkozások szép lassan elmaradoznak, a folyamatos munka kiváló mentség lehet erre. Hiszen ha hívnának se mennénk…

Mit tehetünk, ha már megérintett minket a munkafüggőség?

A munkamánia legnagyobb nehézsége, hogy a többi függőséghez hasonlóan itt is hiányzik a betegségbelátás.

Általában a hozzátartozó szenvedése erősebb, például a munkamániás férfi felesége érzi magát magányosnak. (Ilyenkor jó megoldás lehet családterápiás segítséget kérni. A lelki munka hatására a folyton dolgozó férj ugyanis rádöbbenhet a saját tudattalan motivációira, a közös munka hatására megszűnhet a munkába menekülés oka.) Ráadásul könnyen megindokolható a túlzott munkakedv, hiszen egy férfinak hagyományosan el kell tartania a családját. Gyakran halljuk, hogy egyszerűen szereti a munkáját, s így felmenti magát a következmények alól. Amikor egy családtag szembesíteni próbálja a függőt a helyzetével, az indulatossá válhat, agresszíven nyilvánulhat meg.

A probléma megoldásához javasolt önismereti munka megkezdése, akár csoportos, akár egyéni formában. Ez segít, hogy rájöjjünk, mit jelent nekünk a munka, milyen szerepe(ke)t tölt be az életünkben. Mért fontos ez a számunkra? Milyen az életünk egyébként? Hogyan érezzük magunkat a szeretteink körében? Mi elől menekülünk a munkahelyi sikerekbe? Meg kell tanulnunk reagálni testünk jelzéseire, nem túlhajtani magunkat. Felvállalni minden körülmények között a véleményünket, beleállni a konfliktushelyzetekbe. Ez azonban a legtöbb esetben nem megy egyedül.

Ha felismerte a problémát önmagán, vagy valamelyik családtagján, itt kérhet személyre szabott segítséget tőlem.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Hogyan adjuk át saját fájdalmas veszteségeinket a gyermekeinknek?

Az orvostudomány sokat tud arról, miként öröklődnek a fizikai tulajodságaink (pl. szemszín, testmagasság, a különféle genetikai eredetű betegségek), arról már kevesebbet, hogy a lelki tulajdonságaink (például kitartás, barátságosság) hogyan alakulnak ki, mennyiben genetikai eredetűek. Az pedig, hogy az élményeink mennyire öröklődnek, csak az utóbbi években került a kutatások középpontjába, annak ellenére, hogy a pszichoterapeuták tapasztalata évtizedek óta alátámasztja ezt a jelenséget. Élményeink öröklődését nevezzük transzgenerációs hatásnak. Egészen pontosan azt, mikor saját múltunkban történt tarumáinkat, negatív érzéseinket annélkül adjuk át a gyermekeinknek, hogy észre vennénk azt. Nem kell, hogy beszéljünk ezekről, sőt, ha meg sem említjük őket, még súlyosabb terhet jelentenek. Fontos előre tisztázni hogy az elhallgatás a legtöbbször nem tudatos, hanem abból fakad, hogy fájó emlékeinkkel sokszor képtelenek vagyunk egymagunk megküzdeni, szembenézni. Mivel nem tudunk/merünk segítséget kérni, nem marad más út, mint eltemetni magunkban ezeket a veszteségeket. Hiszen ezek puszta említése is sajgó sebeket tépne fel.

Mi okoz traumát?

Bármiféle veszteség traumát jelenthet, amit nem tudunk kezelni, kellőképpen megmunkálni saját érzelmi erőforrásaink segítségével. Vannak olyan életesemények, melyek mindenképpen megterhelőek, ilyen például a szülő korai halála a gyermek számára, a holokauszt, vetélés, testvérhalál, öngyilkosság stb. Érdekes, hogy szülővé válásunk automatikusan mobilizálja gyermekkori élményeinket, amik ezáltal tudatossá tehetővé, feldolgozhatóvá válhatnak (megfelelő érzelmi munka, önismereti folyamat által). Ha ez nem történik meg, a trauma átadódik utódainknak, akár több generáción át. Könnyen megmagyarázható, hogy már az édesanyánk méhében átélt élmények fizikai szinten befolyásolnak bennünket (az anygai hormonok közvetítésével), a felnövekedésünkkel ez a hatás egyre inkább “pusztán” lelki jellegű lesz.
Ezek a fel nem dolgozott traumák sok generáción át hatnak anélkül, hogy a családtagok akár tudnának annak a másiknak a létezéséről, aki a veszteséget valójában elszenvedte. Akár ötödik-hatodik generáció is átélheti, amit elődei nem voltak képesek feldolgozni csak éppen más-más esemény kapcsán.  A holokauszt során megélt halálfélelem például akár egy szülés alatt vagy egy baleset kapcsán is megjelenhet, elemi erővel hatva ránk. Vagy akár egy munkahelyi konfliktus, esetleg egzisztenciális nehézség kapcsán is újraélhetjük a korábban fel nem dolgozott trauma okozta kilátástalanságot, tehetetlenség érzést. Pusztán az emóciónk hevessége és megszüntethetetlensége utal arra, hogy ennek gyökerei nem a jelenben, hanem sokkal inkább a múltunkban, pontosabban a családi múltunkban keresendők.

Mi lehet a magyarázat?

Mint fentebb írtuk, a kutatások gyerekcipőben járnak a traumaátadás pontos mechanizmusaival kapcsolatban, annak ellenére, hogy empirikusan (tapasztalati alapon) évtizedek óta dolgoznak a pszichológusok ezzel a problémával. A pszichoanalízis régóta használja a tudattalan fogalmát, ennek egy speciális formája a családi tudattalan. Ez nem más, mint megfogalmazhatatlan érzéseink, élményeink összessége, melyeket mindennapi gesztusaink által közlünk, ezáltal pedig észrevétlenül „örökítünk” át. A családi közösség korábban élt tagjainak sorsa automatikusan ismétlődik meg az utódokban, akár testi tünetket is okozva.  (Ez talán elsőre meglepően hangzik, mégis kutatások igazolják, hogy az éhező hollandok unokái négyszeres valószínűséggel betegedtek meg cukorbetegségben. Drogot fogyasztó szülők gyermekeinél pedig kimutatható volt az ezzel kapcsolatos anyagcsere-változás annak ellenére is, hogy ők maguk sosem használtak tudatmódosító szereket.)

Gyermekként ugyanis szimbiotikus kapcsolatban vagyunk szüleinkkel, érzelmileg és fizikailag is szoros kapocs van közöttünk. Empátiánk segítségével olyan dolgokat is megérzünk, amiről még a másik ember sem tud: szeretteink érzelmi állapotaira automatikusan ráhangolódunk. Átvesszük így egymás félelmeit, tulajdonságait, motivációit, képét a világ működéséről. A legérdekesebb ebben, hogy ezeket hétköznapi gesztusaink, közléseink (elejtett fél szavaink) közvetítik, melyek teljesen ösztönösek, ezért tehát nem, vagy csak csekély mértékben kontrollálhatók. Az élmény adódik tehát tovább, a feldolgozásra váró fájdalom, amely sokféle élethelyzetben megnyilvánulhat.

Mit tehetünk ez ellen?

A legfontosabb, amit szülőként gyermekünkért tehetünk, hogy mindent megteszünk saját testi-lelki jóllétünkért, mintát mutatva ezzel a következő generációk számára. Amennyiben érezzük, hogy múltunkban fájdalmas pontok vannak, vagy a jelen nehézségei viselnek meg minket túlzottan, ne várjunk az önismereti munkával (ez különösebb ok nélkül is ajánlható bárkinek, aki szeretné megérteni, reálisabban látni saját magát és másokat), vagy akár a pszichoterápiával. Szükséges végiggondolni, megérteni nehézségeinket, hogy valóban múltként tekinthessünk a korábbi történésekre. Ne várjuk azt, hogy az idő gyógyítsa be a sebeinket, a családi lélek ugyanis nem felejt. Fontos tehát megélni és átgondolni a fájdalmas érzéseinket, ha kell, szakember segítségével feltérképezni, átdolgozni szüleinktől kapott a nehézségeinket. Érdemes tudni, hogy minden szülőt két alapvető motiváció mozgat. Hogy a jó dolgokat továbbadja, a negatív élményektől pedig amennyire lehet megóvja gyermekét (pl máshogyan nevelje, mint ahogyan a szülei vele tették).

Önmagunkhoz is jónak kell lennünk, hogy szeretteinkhez azok lehessünk.

Fontos meglátnunk, hogy ezek az elképzelések gyakran ellentmondanak egymásnak. Szülői nehézségeink fejlődési feladatokat jelezhetnek. Érdemes tehát odafigyelni, mi az amit nehezen viselünk el másokban, ami gyermekünkkel kapcsolatban leginkább felidegesít. Valószínűleg nekünk is dolgunk van ezekkel a tulajdonságokkal, ezért hatnak ránk ilyen erővel. Felnőtt éltünk folyamatos alkalmazkodást igényel saját, szeretteink és mások, sőt a társadalom elvárásaival, igényeivel szemben is. Ha érzelmileg elég erősek vagyunk, jól tudunk keresgélni a megoldásmódok között és jó esetben van mellettünk egy társ is aki, aki segítségül szolgálhat a gyermekneveléssel kapcsolatos helyzetek megoldásában.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda
klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár- és családterapeuta-jelölt

Hogyan hat a gyermekkorunk a szerelmi életünkre?

Ahogy az előző írásomból kiderül, a nehéz gyermekkor, a  nem kielégítő szülővel való kapcsolatok  automatikusan rányomják bélyegüket közérzetünkre és az emberi kapcsolatainkban való viselkedésünkre is (ami ezáltal rögzíti a problémát és a továbbiakban is elégedetlenné tehet bennünket).


Hogyan történik mindez pontosan? Mit tehetünk ellene?


Szocializációnak nevezzük azt a folyamatot, melyen keresztül már egészen csecsemőkorunktól kezdve elsajátítjuk, hogyan lássuk a világot, miként viszonyuljunk egymáshoz, hogyan kezeljük szükségleteinket, milyen elvárásokat támasszunk saját magunkkal és másokkal szemben. Ez minden családban egyedi, a gyermek-szülő kölcsönhatásától függ. Érdemes hangsúlyozni, hogy ezek a folyamatok automatikusan mennek végbe, hétköznapi cselekvések és közlések által. Ezeknek csak egy kicsiny része megfogalmazható vagy tudatos. A család egyúttal a saját múltjából fakadó elvárások és hagyományok melett a társadalmi normákat is közvetíti. Például milyen viselkedés várható el egy férfitól vagy nőtől, milyen értékek fontosak “egy rendes ember” számára. Hogyan kell viselkednünk a boltban, nyilvános helyen stb.

Akár akarjuk, akár nem, az eredeti családunk ösztönösen hat ránk.  

– A szüleinkkel való bensőséges (meleg, támogató) vagy éppen felszínes kapcsolat meghatározza, hogy felnőttként a társunktól milyen távolságban érezzük jól magunkat. Ha szüleinkkel kapcsolat nem volt kellőképpen bensőséges (számunkra megfelelő), gyakran gondot okoz számunkra az intimitás. Ez gyakran szexuális, vagy bizalmi problémák formájában jelenik meg a  felnőtt párkapcsolatokban. Előfordul, hogy bár vágyunk a közelségre, mégis képtelenek vagyunk azt hosszú távon is élvezni. Gyakori példa erre, hogy hétvégén folyton összekapunk a párunkkal, a nyaralások vagy az ünnepek általában rosszul sikerülnek.


– Igen lényeges szempont a szüleinkkel való kapcsolatunk biztonságossága. Ha felmenőnk megígért nekünk valamit azt betartotta? A belső biztonságérzetet abból tanuljuk meg, gondozóink hogyan kezelték saját és mások érzelmeit, indulatait. Reagáltak-e a szükségleteinkre csecsemőként (vagy hagytak sírni, nem etettek meg, amikor éhesek voltunk, esetleg túl sokáig hagytak magunkra). Ha nem megfelelően hangolódtak rá vágyainkra (meg kell látnunk, hogy ez teljesen szubjektív), észrevétlenül is belénk vésődhetett, hogy csak addig érezzük jól magunkat, amíg a másik kézzel fogható közelségben van. Erre jó példa ha valaki, ha képtelen társát telefonon elérni, rögtön megcsalásra gondol vagy ha a pár az első jelentősebb vitára szakítással reagál.


– Hogyan gondolkodunk magunkról és másokról? A különbségeket vagy a hasonlóságokat, a közelséget vagy a távolságot hangsúlyozzuk? A negatív vagy a pozitív tulajdonságokat emeljük ki? Egyedül érezzük magunkat a legjobban vagy másokkal? Ha utóbbi, kikkel? Ha szükségünk van valamire megoldjuk egymagunk, vagy merünk segítséget kérni? Ha nincs otthon cukor elgyalogolunk a boltba vagy átkopogtatunk a szomszédba?


– Hogyan kezelték a gyermekkori hiszijeinket, indulatkitöréseinket? Ha a szülő nem tud mit kezdeni a saját dühével vagy síró csemetéjével, az könnyen megtanulhatja, hogy a rossz dolgokról nem lehet beszélni, hiszen azért legfeljebb elutasítást kaphat. Így tehát felnőttként olyan kapcsolatokba sodródik, melyben nem érzi jól magát. Nem ritka, hogy valaki a párjától várja, hogy kitalálja igényeit, hiszen kimondani képtelen azokat. Ezzel biztosítva (tudattalanul) saját maga számára a folyamatos frusztrációt.


– Mikor totyogóként fel akartuk fedezni a szobát majd később az egész világot, mit mondtak nekünk? Az eleséstől, csalódástól féltettek vagy biztattak minket? A kapcsolat kontrolláló vagy autonómiát támogató volta meghatározza, hogy mennyire merünk a másiktól távol merészkedni. Ha egy kapcsolatban vagyunk elvárjuk, hogy életünket csak a másik töltse be, vagy megőrizhetjük eredeti elfoglaltságainkat, kapcsolatrendszerünket? Bízunk abban, ha a párunk nincs velünk, attól még visszatér és távolléte alatt nem csal meg minket?


Hogyan kell a másikkal együttműködni? Mit lehet kommunikálni? Sok családban előfordul, hogy csak a jó dolgokat hangsúlyozzák, osztják meg egymással, az indulatokat, nehéz eseményeket a szülők elhallgatják a gyermek elől. A konfliktushelyzeteket “nem a gyerek előtt beszélik meg” vagy  tabuk vannak. (Például a veszteségekről nem beszélnek.) Ezáltal a gyermek egyfajta burokban nő fel, felnőttként képtelen lesz megbirkózni az élet nehézségeivel. Nyilván az is káros, ha a csemete folyton perlekedő felmenőket lát, de érdemes ebben is megtalálni az arany középutat. Mit kezdünk egy nehéz élethelyzettel? Munkahelyi gondok esetén a párunkkal vagy a gyerekünkkel veszekszünk, elmegyünk a barátainkhoz vagy alkoholba folytjuk bánatunkat?

– A hétköznapi rutin is biztonságot ad a gyermek számára. Hogy vagyunk mi együtt családként? Mit szeretünk csinálni? Hogyan telnek a hétköznapjaink? Mi történik lefekvés előtt vagy eszünk-e együtt, ha igen, milyen szabályok vonatkoznak erre? Mit kezdünk magunkkal és egymással a szabadidőnkben?


Egyértelmű, hogy férfi és nő más mintát hoz  a kapcsolatba és mást vár el a társától. Ha ezek átgondolhatóak majd kimondódnak, nagy könnyebbség lehet a közös élet kialakításához.


Mit tehetünk hogy jól érezzük magunkat a párkapcsolatunkban?

Fontos megérteni, honnan jövünk, milyen kimondott és kimondatlan értékeket viselkedésmintákat hozunk otthonról, érzelmileg leválni a szüleinkről (reálisan szemlélni őket érdemeikkel és hibáikkal együtt). Meglátni, hogyan hatnak (hatottak) egymásra a felmenőink. Milyen generációkon átadódó problémák vannak a családunkban? Ha ismerjük magunkat, jobban rálátunk párkapcsolatunkra is. Érdemes egymással a múlt fontos eseményeiről beszélgetni, kidolgozni, nekünk párként milyen értékek számítanak. Megnézni hogyan hatunk mi egymásra. Miből adódnak leginkább félreértéseink? Mivel bántjuk meg egymást? Hogyan reagálunk egy feszült helyzetben? Hogyan éljük meg a hétköznapok nehézségeit? Ha gyermekeink vannak, az Ő viselkedésük is tükröt tart számunkra, nem csak szülőként, hanem emberként is.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár- és családterapeuta jelölt.

Mi a véleménye? Kérem ossza meg velem itt, a bejegyzés alatt, vagy használhatja a pszichológus válaszol rovatot is, ha kérdése van a témában. Amint tudok, válaszolok Önnek!

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.