Pszichológus válaszol

Jó napot kívánok!

A segítségét és a tanácsát kérem, hogy segítsen nekem, mert kétségbe vagyok esve. Bűntudatot érzek mindenért amit “a párommal” tettem és egy ideje ezen gondolkozok hogy miért tehettem vele ilyet, hogy miért használtam ki (de én ilyet nem tennék vele) viszont ő ezt állítja és tudja, hogy miért hazudtam neki.
Nem tudom, hogy miért csalhattam meg. És az a baj, hogy nem őt tettem előtérbe nem az ő érzéseivel foglalkoztam, hanem csak saját magammal. ÉS nem tudom, hogy most mi lenne a helyes megoldás, de azt érzem, hogy nem akarom elveszíteni, még ha ő hiszi hogy nem szeretem és nem vagyok belé szerelmes. Az ellenkezőjét hiszi rólam, azt gondolja hogy ismer engem annyira hogy én mikor hazudok éppen vagy hülyének nézem. Pedig ez nem így van. A párkapcsolatunk elején leszóltam hogy milyen az intim része, de azóta a szavaimat félre érti. Olyanokért is leszóltam ami neki nagyon fájt. Nagyon szeretem őt és tényleg nem szeretném elveszíteni. Helyre szeretném hozni.
Ebben az egészben szeretném a segítségét kérni, hogy mi lehet az amiért ezt csináltam vele?

Tisztelt Doktornő!
Tanácsát szeretném kérni, párkapcsolati problémám megoldására. A barátnőmmel fél éve vagyok együtt, és megismerkedésünk előtt két héttel lépett ki, egy szeretői viszonyból, a főnökével, ami 3évig tartott és nagyon megviselte.A problémám az, hogy mostanáig az az ember a főnöke és időnként utazniuk is kell, ketten vidéki munka miatt.Ezeken a napokon volt már félre érthető szituáció amit meg magyarázott és ideig/óráig elhittem .Beleszerettem a lànyba és azt mondja ő is szeret, de nagyon nehezen tudom kezelni, ezt a helyzetet és már túl sokszor vitáztunk is emiatt.Munkahelyet nem szeretne váltani.Ha tudna, tanácsot adni abban, hogy hogyan tudnám higgadtan és nem önmarcangolva kezelni a helyzetet nagyon megköszönném!
Szép napot!

Kedves Melinda.
Ez az elsô kapcsolatom a báràtommal távkapcsolatban élünk egy ève ,amikor megismertem egyutt töltöttünk 1honapot utána el ment 4honapra mert külfödön dolgozik nehéz volt de nagyon sokkat beszéltünk videochatan és amikor haza jött és együtt töltöttünk megint egy hónapot nagyon közel kerültünk egymashoz vissza ment és azóta is együtt tervezzük a jővőt.Novemberben haza jött minden rendben volt de amiota vissza ment nem beszélünk màr annyit nem keress annyiszor mint régebb nem meséli el a napját nem mondja el mindennap hogy szeret.Nekem a kezdetektől nehéz ez a távkapcsolat streszes vagyok nem eszek nagyon sokkat fogytam ha nem hív féltékenykedek vajon micsinál mért változott meg.Kiderult zavarja hogy nem törödöm magammal és mégis várom a nagy szerelmet tőle ő már unja hogy egésznap nem csinalok semmit màr nem lát semmi jot bennem mégis azt mondja szeret.Én meg egésznap rá gondolok és csak vele akkarok beszélni nem tudom mit tegyek régebb jobban adtam a külsőmre ,barátaim nincsenek és így egesznap bent vagyok és csak ő az aki boldogít nyáron együtt leszünk mert ki költözöm hozá de most ugyerzem hogy már nem szerett annyira .Mit tegyek hogy ne csak ő számítson és magammal is törödjek?Azt várja legyek olyan mint rég màr nem féltékeny akkor mégis hogy szeret?ha megpróbálok változni és törődni magammal jobb lesz a kapcsolatunk nem tudom mit tegyek..Köszönöm előre is a választ!

Kedves Melinda. Angliaban elunk, ithon magyarul beszelunk .A kisfiam 3 eves,sokszor rossz sorrendben mondja a mondatokat. Oviba 2 nap jar egy heten angolul meg nem beszel cask par szot tud . Most forduljunk szakemberhez vagy ezt “kinövi” a gyerek. A valaszat elore is koszonom. Sylvia

Tisztelt Doktornő! Teljes tanácstalanságban írok Önnek. A férjemmel lassan 9,5 éve vagyunk együtt, 3 éve vagyunk házasok, van egy 6 és egy 2 éves kisfiunk. A hétköznapokban vidám, boldog család vagyunk. Alig van nézeteltérés, ha mégis, akkor azt vita nélkül meg tudjuk beszélni, ami óriási fejlődés, hiszen a gyerekek előtt elég heves vitáink voltak. Teltek az évek, és szépen megynugodtznk egymás mellett, megtanultuk békésen kezelni a problémáinkat. Mesébe illőnek hittem az életünket, az a tipikus nevetgélve fürdetős, gyerekekkel birkózós, egymással viccelődős családi jelenet nálunk mindennapos. December 30-án egy egész napos programra indultunk, vásárlással egybekötve. Túl zsúfoltnak, kupisnak, találta a csomagtartót, kifakadt, kiszállt a kocsiból, és km-eket gyalogolt haza, hiába kértem, hogy szálljon vissza. Aznap hozzám se szólt. Másnap annyit tudtam kiszedni belőle, hogy ő nem tudja mi legyen, besokallt az állandó szájkoptatás miatt, nem működik a kommunikáció kettőnk között. Értetlenül állok az egész előtt. Persze vannak apró súrlódások, félreértések, vagy épp mások az igényeink bizonyos dolgokban, de nem érzem, hogy ennyire a szakadék szélén állnánk. Már nem először fordul elő, hogy bedobja a válás kártyát. Félévente előkerült a kicsi születése után, 2 nap után meg jött, hogy nem gondolta komolyan. Legutóbb mondtam neki, hogy nem tudom, el tudnám-e viselni mégegyszer az érzést, hogy elveszíthetem, és hogy nem kellek neki. Most mikor megint nem tudta megmondani, mit akar, mondtam neki, hogy költözzön el, mert így nem tudok élni, hogy nem szól hozzám, amíg el nem dönti, mit szeretne, gondolja át a dolgot, legalább érzi, milyen, amikor nélkülünk él. Egyből elfogadta az ajánlatot. Hatodikán költözik. Ma “Nem szeretkezünk egy utolsót?” kérdéssel várt délután, pedig a konfliktus óta nem beszélünk, fagyos a hangulat. Nemet mondtam. Megalázónak érzem ezt az egészet. Az elutasításra úgy reagált, hogy ne várjak túl sok jót az egy hónap letelte után. Olyan dolgokat mondott amik nagyon fajnak, nem tudom mit csináljak. Szeretem, de a mondatai belém égtek.: A lényemmel van gondja. Én vagyok a gond. Nem megy ez nekünk. Úgyse lesz ez már jobb. Ő nem akar egész életében könyörögni. Arra, hogy mi a valódi gond, nem egetrengető dolgokat mondott: Állandóan könyörögnie kell mindenért. Nem jó a szexuális életünk. Húzom a számat, ha maradnia kell sokáig dolgozni. Kupis a kocsim, utal a szárítóról öltözni. Ezzel szemben, amit kér, igyekszem teljesíteni, bár nyilván nem vagyok tökéletes. A házunk tiszta, mosok, főzök rendesen, a gyerekeinket próbálom lehető legjobban nevelni. Itthon szinte mindent én csinálok, gyerekek körül szintén, de sosem panaszkodtam emiatt. A szexuális életünk az utóbbi időben pont javulni látszott. A “szájhúzás” pedig csak annyi, hogy vagy elmondom, vagy hallja a hangomon, hogy kár, hogy nem jön. Sokszor mondtam már neki, hogy túl sokat dolgozik, és hiányzik mind a hármunknak, de hárít, hogy kell a pénz, pedig nem élünk rosszul. Kérdésemre, hogy szerinte neki kellene-e változni, azt mondta hogy nem. Állítólag szeret, de úgy gondolom, aki szereti a másikat, az nem gondolkozik váláson, csak azért, mert akadnak ellentétek, vagy nem is tudom mik, mert annyira minimálisak és kis mértékűek a konfliktusaink, hogy nem is nevezném konfliktusoknak.
Tehát most elköltözik. Azt mondta nem fog zaklatni, ne is beszéljünk egyáltalán, és hogy a gyerekekhez sem fog jönni, hogy ne zaklassa fel őket, holott nem fogjuk nekik elmondani, én próbálom majd a lehető legjobban hárítani ezt az egészet addig amíg nem biztos. Elmegy, 1 hónapig várom az ítéletet. Mi van, ha azt mondja váljunk el? Mi van, ha azt mondja maradjunk együtt, de én nem tudom neki megbocsátani, hogy megint bedobta a válás kártyát, mi van, ha nem tudom félretenni, hogy mindenért én vagyok a hibás, és bármit is teszek, soha nem leszek elég jó?
Mit tudna tanácsolni? Kérem, segítsen levelével, mert rendelésre nem tudok elmenni. Ragaszkodott a férjem hozzá, hogy a második gyermekünkkel maradjak itthon két éves kora után is, aminek én nagyon örültem, mert a nagyobbik fiunkkal nagyon nehéz volt a bölcsis időszak lelkileg. Ebben a hónapban már pont a nevetségesen alacsony GYES-t kapom, ez is elég nagy teher jelenleg, hiszen 2 gyerkőcöt kell ellássak majd ebből a kevés pénzből. Ezért is fordultam ilyen formában segítségért. Kérem, írjon bármit, amivel el tudok indulni. Szükségem van egy kívülálló, szakember segítségére.
Hálás köszönettel: Egy elkeseredett feleség.

Jó napot!
Segítséget szeretnék kérni. Azért választottam Önt, mert maga is egy női személy és talán jobban megérti ezt a helyzetet. Rettentően felelőtlen voltam és 13 évesen a barátommal elkövettünk egy hatalmas hibát, csináltuk. Óvszert használt közben, de kilyukadt és bár kivette az élvezés előtt félek, hogy az előváladéktől terhes leszek. Nem tudjuk mikor lyukadt ki. Egy hatalmas nagy hiba volt és természetesen el kellett valakinek mondanom. Az anyukámat választottam és megkértem, hogy menjünk el esemény utáni tablettáért apám nélkül, mert neki nem szeretném elmondani. Anyukám azt mondta, hogy el kell mondanom apámnak minél hamarabb, mert úgyis kiderül, de ha én el mondanám neki, akkor a barátomat nem látom viszont és bár borzasztóan felelőtlenek voltunk és hülyeséget csináltunk, én szeretem őt és nem akarom elhagyni. Ő is belátta, hogy mit is tettünk és nagyon aggódik. Ön szerint mit kéne tennem? Nem szeretném elveszíteni a barátomat.

Kedves Melinda, a testvérem elég labilis kapcsolatban él a párjával, már rengeteg pszichoszomatikus eredetű betegséget összeszedett. (Hirtelen hallásvesztés is egy ilyen.) Nemrég a tudomásomra jutott, hogy a párja örömlánynál járt (egy bekapcsolva maradt diktafon vette fel) de nem tudom hogyan mondjam el neki. Ha csak erre gondolok remegni kezdek, nem akarom kihúzni a lába alól a talajt, de nem is hagyhatom, hogy ez az ember továbbra is átverje. Hogyan lehet egy labilis lelkiállapotú embernek elmondani egy ilyen dolgot a lehető legkíméletesebben. Előre is köszönöm.

Tisztelt Hölgyem!

Egy 22 éves fiú vagyok és az alábbi párkapcsolati problémával fordulok Önhöz:
barátnőmmel egy kicsit kevesebb, mint 4 éve vagyunk együtt. Előre is leszögezném, hogy barátnőmet nagyon szeretem, őszintén, tisztelem, sosem bántottam meg, jó kapcsolatunk van. De van egy olyan problémám, hogy nagyjából egy-másfél éve már más hölgyek iránt is erősen kezdek érdeklődni szexuális téren. Nekem barátnőm volt a legelső minden szexuális téren és azóta sem csaltam meg soha, senki mással nem létesítettem semmilyen szexuális kapcsolatot életem során. Az érzés bennem egyre erősebb… Kalandokra vágyok, egyértelműen nem éltem még ki magam, de őszintén úgy érzem, hogy nem lennék képes szakítani, mert egyébként nagyon jó a kapcsolatunk, minden rendben van, csak borzasztó erős a szexuális vágyódás más lányok iránt. Nem más lány szerelmére vágyok, csak szexuális együttlétre és annyi. Úgy érzem most vagyok fiatal, most kell megtapasztalnom dolgokat, de ezért szakítani semmiképpen nem szeretnék, nem hiszem, hogy találnék ilyen lányt, s bár fiatalok vagyunk még, de szerintem ő lehet a bizonyos “nagy Ő”, tiszta szívből szeretem. Tudom, hogyha ezért (vagy bármilyen más okból) szakítanék vele, összetörném a szívét, s tudom, hogyha fordított helyzetben tenné ezt velem, mennyire borzasztóan esne, képtelen lennék szakítani vele, inkább szenvednék évekig. Próbáltam vele kiélni magam, ki akartam ptóbálni új dolgokat vele, beszélni vele, de mindig visszatérünk ugynaoda, nem vevő sok dologra. Eddig úgy voltam vele, hogy majdcsak lesz valami, majd elmúlik, de csak egyre erősebb az érzés. Tanácsot szeretnék kérni ezzel kapcsolatban, mi tévő legyek?
Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelt Habis Melinda!

42 éves leszek, a párom 44. Pár hónapja vagyunk együtt, szeretetben, békességben. Én már lassan 4 éve voltam szingli egy rosszul sikerült házasság után, ő kb. egy éve van egyedül, elvált, van egy gyereke, aki 12 éves. A felesége csúnyán cserbenhagyta, mostanra már kezdi magát lelkileg is összekapni, ezt a szerelmet ő is egy csodának éli meg, nagyon örülünk egymásnak.

Társkeresőn ismerkedtünk meg, minden kritériumban stimmeltünk. Mindkettőnknél úgy volt megjelölve, hogy még nem tudjuk, szeretnénk-e gyereket. Mivel nekem szingliként nem ez volt a fő célom, emiatt jelöltem be ezt, meg a korom is azt feltételezi már, hogy kezdek kiszaladni az időből. Az előző kapcsolatomnál derült ki, hogy egy betegség és ezután egy orvosi hiba miatt nem lehet már csak mesterséges megtermékenyítéssel gyermekem, talán erre is ment rá az előző kapcsolatom, mert ő ezt nem tudta elviselni, bele sem vágtunk a procedúrába már, mert a munkatársnőjének sikerült összehoznia egyet.

Emiatt nem is kerestem senkit 4 évig, rendbe kellett jönnöm lelkileg.

Most, hogy készen álltam erre az új szerelemre jöttem rá, hogy lehet, ettől a férfitől szeretnék gyereket, persze, nem azonnal, de szeretem és el tudnám képzelni vele már ezt.

Előttem volt egy kapcsolata egy 25 éves lánnyal, akit -mint kiderült egy beszélgetésből- amiatt engedett el, hogy még ő a gyermekvállalás előtt áll, nem akarja emiatt elvenni tőle ezt a lehetőséget. Én meg itt kerek szemmel néztem rá, hiszen bennem meg egyre erősebb ez az ösztön. Így rákérdeztem, hogy mik a tervei akkor velem. Ő meg közölte, hogy már nem szeretne gyereket. Én elmeséltem neki mindent, amit itt előzőleg leírtam, és ő erre úgy reagált, hogy még nagyon korai erről beszélnünk, de jelen helyzetben gyerekről hallani sem akar.

Nem tudom, mit tegyek jelen helyzetben. Ha most elhagyom, lehet, tévedek, hiszen most jelen helyzetben nagyon boldog vagyok vele, lehet, sosem találnék olyat, aki készen áll egy gyermekre (nekem nem is ez a fő célom, ez az ösztön évek után most indult be nálam, amikor megismertem őt). Ha együtt maradok vele, lehet, sosem lesz gyermekem. nem is tudom, mi az az időpont, amikor erről már konkrétan tudok vele beszélgetni. Nem tudom, mit kellene tennem, de azt tudom, hogy a volt felesége napi szinten kiborítja (direkt módon, hogy mi ne legyünk boldogok), és emiatt ez is emlékezteti arra, hogy egy házasság és a gyerek csak megnehezíti az életét.

Tisztelt pszichológusnő,Én, egy keresztény-konzervatív szempontból teljesen átlagos, négy gyereket feleségével nevelő apa vagyok, és kissé mintacsaládnak számítunk egy székelyföldi kisvárosban. De amiről nem tud sem szűkebb hazám, sem a nagyvilág, hogy transzszexuális vagyok. Ezt gyerekkorom óta, tudom, majd a negyedik gyerekünk születése után “szintet” léptem, hormonozni kezdtem magam. Akkor úgy spekuláltam, hogy jobban járok napi egy-két milligramm ösztrogénnel, mintha hetente, itteni férfiszokás szerint rendesen leiszom magam mondjuk meccsnézés közben. És bejöttek a számításaim valamelyest, mert 8 év után teljesen rendben a vérképem, vérnyomásom, koleszterinem, és jócskán nőiesedett is a testem. Persze, a férfiak és nemcsak papucsférjnek tartanak, de az legyen az ők bajuk: tudom, hogy a házimunka, ételkészítés a gyerekeknek, egész napos velük foglalkozás az önzetlenség, az pedig maga a nőiség. Csak egy dolgot nem oldottam még meg: a sok bennem kavargó gondolatot, érzelmet sehogy sem tudom lecsapolni rendesen, nincsenek csatornáim, hogy levezessem. Előbújni semmi szín alatt nem akarok, nem lehetek annyira önző, hogy saját megvalósításom érdekében kockára tegyem gyermekeim, feleségem helyzetét, hogy majd pletykálják, ugrasszák őket hülye apjuk miatt. Feleségemet sem akarom ilyesmikkel untatni, elvan ő a rengeteg gondjával, tanárnő, osztályfőnök, inkább ő szorul az én lelki támogatásomra, sokszor nagyon feszült az iskolai balhék miatt. És akkor nekem marad az egyetlen kibeszélőhely, a természet. Az év minden szakában lehet oda menni – sajnos a december-január egy kicsit kivétel – ahol lehet gyalogolni, biciklizni, gyerekekkel vagy nélkülük, és a természetnek lehet szőrtelen testet, kebleket villantani, ő meg elnézően mosolyog, befogad. Nem úgy mint az emberek, hajnalonta böngészem a fórumokat, mifajtánkról szóló cikkeket, és sajnos a világ teljesen kivet és megvet bennünket, gyűlöl úgy a konzervatív mint a liberális véleményformálók nagyon nagy része. És ezért én is lapulok, gyáva is vagyok, és a családom baját sem akarom meggyűjteni: mondom, maradok a millió egy gondolattal. És akkor eljön a december-január, mikor rövidek a nappalok, és nincs mikor a természetnek se beszéljek a bajomról, azok meg gyűlnek és gyűlnek. Hát ettől félek, hogy egyszer kibuggyannak belőlem, és kárt okozok. Életek függnek tőlem, életeket tehetek tönkre. Ebben kérném, hogy segítsen, találjak egy pszichológust/pszichiátert, legjobb volna itt Székelyföldön, aki nem utálja annyira az én fajtámat. És mutat nekem valami tréninget, vagy coachingot, vagy mit tudom minek nevezik ezeket az eljárásokat, mivel levezethetem bajomat, vagy egyszerűen csak kibeszélhetem magamból. Tudtom szerint nincsenek mifelénk, maximum Bukarestben lehetne találni, de egyrészt messze van a főváros, másrészt románul kéne előadjam magam. Ezért is kellett én önsegítő módon, magamat gyógyszerezzem, vállalva egy nem is kis kockázatot (igaz, alacsony dózisban használtam). De hála Istennek nagyon jól reagált a testem, és ebben biztatást éreztem a továbbcsinálásához, és még inkább úgy érzem, hogy nő vagyok. Csak sajnos ezt soha senki nem fogja megtudni, a feleségemen kívül. És esetleg egy jó pszichológus is megtudhatja, az Ön segítségével…Előre is köszönöm: Kati, aki egy apa

Kedves Melinda!
KB. Egy éve indult köztünk párommal ez a kapcsolat, de teljesen különbözőek volt k legfőképp az volt a gond, hogy ő sajnos hajlamos volt csúnya beszédre,én viszont nagyon érzékeny vagyok, ez változott ár az elején sokszor mondta, hogy minden párjának megigerte sosem ment,nekunk is rengeteg vitánk volt, sokszor szakítottunk hetekre, volt, hogy pár nap után kibékültünk. Most legutóbb azt beszéltük meg kB. 1honapja, hogy tiszta lappal kezdünk, de engem zavar, hogy anyukájának be sem mutatott még, sőt most a napokban kezdett el elvinni magához amikor barátaival találkozik, eddig az összejöveteleken sem vehettem részt, pedig tudtak rólam a barátai. Én viszont teljesen bizonytalan vagyok, ugyanis mióta én sajnos egy felnőtt filmben szerepeltem ami engem de őt is igen megviselt ugyerzem ez utunkba áll, ki sem mondja, hogy szeret, de viszont látni rajta és érezni is… Legfőképpen azt nem tudom, hogy van-e értelme ezt folytatni, hiába vagyok szerelmes máig belé és a kémia is nagyon jól működik. De viszont egyrészt zavar, hogy anyukája is tud rólam, mégsem találkozhattam vele eddig… (mindig próbálok valami indokot kitalál i hogy megnyugodjak talán a korkulonbseg a gond 14év van köztünk) a másik pedig, hogy a szüleim ismerik és egyre inkább beszélnek le erről a kapcsolatról, mert szerintük már rég össze kellett volna költözzünk vagy legalább is meg próbálni, és ismernem kéne a szüleit is….ugy gondolják, hogy ebből sosem lesz komoly kapcsolat. És több barátnőm is ezt gondolja, hogy annyira különbözőek vagyunk és a korkulonbseg is nagy…(én 21 ő 35éves)
Mit gondol?

Kedves Melinda!

Folyamatos stressz, idegesség, feszültség miatt kérném segítségét.
Alapjáraton sajnos idegesebb típus vagyok, az a fajta aki folyton aggódik. Pl ha a férjem 1 órát késik és nem érem el telefonon, akkor először is elönt a düh, hogy nem igaz, hogy nem veszi fel a telefont, másrészt elkezdek aggódni, biztos valami baja esett. (Arra nem szoktam gondolni, hogy megcsalna, nem az a típus és szeret engem, én sem tudnám megcsalni soha, 10éve vagyunk együtt, 1 éve házasok)
Ezt a helyzetet fokozta amikor kiderült, hogy terhes vagyok és gondok vannak. 6. hét után mentem orvoshoz, ahol kiderült van egy nagy miómám, ami szülési akadályt képez, magas a koraszülés kockázata. Ezt tetézte, hogy az integrált teszten magas kockázat jött ki, a Nifty teszt csak a 20. hét után mutatta, ki, hogy semmi baj hálistennek😀🙏💕 De ekkor sem nyugodhattunk meg, ezzel egyidőben már elkezdett megrövidülni a méhnyak, kinyílni a méhszáj stb. Végül egy baktérium miatt a 32. héten sos császárral megszületett kisfiúnk. Egészségesen, de 1 hónapot a Picen töltöttünk, nekem közben begyulladt a sebem … Szinte egy percre sem tudtuk félretennk a problémát, nem volt az a felhőtlen babavárás, boldog első hetek stb. 1 hónap után végre itthon. Kicsit nyugodtabban. De a hétköznapokban nagyon sokszor felidegesítenek dolgok. Legtöbbször a férjem, szegény bármit tesz, idegesít. Sokat segít, de sokszor úgy áll a dolgokhoz, hogy más is odaférjen.😀 Tudom, hogy sokszor jogosan akadok ki. De érzem, hogy sokszor viszont kezelhetném higgadtabban a dolgokat. És ez a legnagyobb problémám apróságokon is felkapom a vizet, kiabálok és idő mire megnyugszom, olyankor is folyton azon rágódok ami történt. Hozzáteszem akkor tettem le a cigit, amikor kiderült, hogy terhes vagyok, biztos vagyok benne, hogy az ingerültségnek ehhez is köze van, de már érzem, hogy kezdek elviselhetetlen lenni.

Férjemmel kb.7 éve megromlott a házasságunk.Az az érzésem, hogy a saját neméhez vonzódik.Nekem nagyon fáj a lelkem, mintha folyamatosan mázsás kő nyomná.Hiányzik a melegség, az ölelés.Nincs senkim, kínlódom

5 éves kislány unokám szülei szétköltöztek. A gyerek végtelenül szomorú, nem eszik, sőt a belediktált ételtől öklendezik. 1,5 órán keresztül képes sírni, vigasztalhatatlan. Hogyan tudnék segíteni, a szeretetemen kívül?
Köszönöm, ha segít!

Kedves Doktornő!

A párommal 2,5 éve voltunk együtt mikor szakítottunk. Én szakítottam vele, mert egy idő után nem osztotta meg a terveit velem, mert folyton bunkózott (pl: Ha gyerekünk lenne Őt jobban szeretné a gyerek mint engem /mert túl konzervatív vagyok/, Túl sokat eszem, Kimentünk nyaralni külföldre, amit előre jeleztem hogy sajnos most nem fogom tudni finanszírozni az én részem és ezért most nem tudunk menni de, azt mondta nem baj csak menjünk és Ő majd kifizeti, utána megkaptam, hogy túl sok pénz költ rám. STB.)és úgy éreztem, hogy egyáltalán nem őszinte. Próbáltam vele többször is leülni beszélgetni de soha nem tudtunk dűlőre jutni, valahogy valami mindig félre siklott. Talán azért mert teljesen más életet éltünk. Míg én már 18 éves korom óta egyedül éltem, dolgoztam és ott volt a suli is Stb.. míg neki igen arany élete volt a szüleinél és a mai napig haza jár 2 hetente hétvégenként akár dolgozom akkor, akár nem. Pedig már 30 éves. (Én 26) Szeretem Őt, nem azért szakítottam vele mert ne így lett volna, hanem azért mert úgy éreztem, hogy megfulladok. És őszintén volt egy bizonyos fajta kisebbségi komplexusom mellette mivel szerette fitogtatni az eszét, ami nem is lett volna baj ha nem teszi állandóan. Ezt is próbáltam vele megbeszélni, megoldást keresni rá, Sikertelenül. Ez egy fél éves periódus volt.
Szakításkor kérlelt, hogy ne, hogy szeret és meg fog változni de hát volt fél éve. Végül abban maradtunk, hogy kezdjük előröl, ismerkedés szintjén.
Még el sem költöztem tőle (mert nehéz albérletet találni ilyenkor) de elkezdett a volt szeretőjével írogatni.
Soha nem szoktam más üzeneteibe bele nézni de most olyan furcsa érzés fogott el így megtettem, pechemre. Amit olvastam egyáltalán nem tetszett. A kapcsolatunkat kibeszélte, ahogyan csak lehetett a szexel bezáróig és flörtölés hegye halmozódott fel. Itt leírta a csajnak, hogy mennyire megviselte a szakításunk és hogy nem is élvezi párkapcsolatban a szexet mert semmi izgalom nincs benn és szeret szabad lenni és amúgy sem tetszettem neki soha 100%-ig. Ő egy nőt akar maga mellé aki mer élni és nem leánykori vágyálmokat kerget.(Ezt nem is értem, hogy mire írhatta) Sorolhatnám a végtelenségig. Mikor számon kértem, azt válaszolta hogy csak valakivel meg akarta beszélni az elmúlt időt. És engem szeret és akar magának.
Doktornő, Én teljesen össze zavarodtam nem tudom mi tévő legyek, nem tudom mi lenne a megfelelő döntés, nem tudom mit csináljak. Nekem mond igazat vagy a volt szeretőjének?

Tisztelettel Egy zavarodott Lány!

Kedves Melinda!
Feleségemmel teljesen megtörtünk, szinte megszűnt a normális házastársi kapcsolat is fiunk “elvesztése miatt! Fiunk 31 éves koráig, 2016 novemberéig teljesen egészséges, normális kapcsolatot ápolt szüleivel, testvérével, hozzáillő lányokkal foglalkozott, barátai voltak. Fiunk diplomás, jóképű, intelligens, sportos testalkatú, mindenkit tisztelő, mindenki által szeretett férfi volt! 2016 novemberében rászállt egy nála 14 évvel idősebb, 13 éves lánygyerekes nő. Fiunkat úgy behálózta, hogy fiam még a 25 éves barátnőjét is eldobta ez miatt a szakadt (nem szép, nincs alakja, korához képest idősebbnek kinéző) nő miatt!? Ami azonban ennél is sokkal súlyosabb, fiunk tartózkodási helyét a mai napig nem tudjuk, a szülői házba már csak nagyon ritkán, maximum 1 órára jön, akkor is, állandóan az óráját nézi!? Telefonon hiába keressük, nem veszi fel, nem hív vissza! A munkahelyéről kitiltott! Utoljára a cég garázsában láttuk, de akkor sem mert velünk beszélni, faképnél hagyta szüleit, folyamatosan a lift felé nézett, mintha valakitől félne (ugyanis a nő is abban az irodaépületben dolgozik)! Karácsony Szenteste, haza sem jött a szüleihez, testvéréhez (pedig többször hívtuk sms-ben), másnap ebédre sem jött, sötétedéskor jelent meg és vacsora után távozott!
A családunk tagjaitól már kértünk segítséget, nekik azt mondja,azzal szereli le őket, azért nem jön haza, azért nem veszi fel a telefonjainkat, mert mindig veszekszünk vele. Ez nem igaz, számtalan esetben próbáltunk vele értelmesen beszélni, nem lehetett, nem mer a szemünkbe nézni, láthatóan zavart, félelemben, befolyás alatt lévő, zavart ember! A 14 évvel idősebb nő akivel él a Theta Healing tagja, ahol azt is oktatják, tagad meg családod, barátaid, az anyaméhben töltött kilenc hónapot felejtsd el, szakadj el mindenkitől, köztünk találj új barátokat, családot!!!
Nagyon erős a gyanúnk, fiunkat ezzel a mocskos, aljas módszerrel behálózták, átmosták az agyát, ezért tagadja meg családját, szüleit, testvérét!

Kérem adjon tanácsot, mit lehet tenni, mit csináljunk?
Köszönettel, Miklós

Tisztelt Doktornő! A fiam lopott tőlem. Párszáz forintott. Én megbocsájtottam neki, de az új párom aki nem az apukája nem tudott. Ezek után leírtam a fiamat. Sehova nem volt hajlandó vele menni. Köszönésen kívül semmilyen kommunikáció nem volt. Ez sajnos sok vitát okozott. Én nem értem miért nem segít a fiamat terelgetni. Nem az a jó megoldás szerintem ha büntetem és a hibájára emlékezetem. A párom nem így gondolja. Nem hajlandó beszélni vele. Számára ez nem megbocsájtható. Én gondolom ezt rosszul?

Kedves Pszichológus Nő!
Férjemmel 11 éve vagyunk együtt van 2 gyönyörű kisfiunk! Masfél évvel ezelőtt megcsalt. Én is hibás voltam nem adtam meg neki azt amire vágyott, de ezt én is beláttam! Folytattuk a kapcsolatunkat, bár azóta nagyon rossz a kapcsolatunk! Azóta megadok neki mindent amit kell! Egy hónapig jó minden, aztán mintha idegenek lemnénk egymásnak! Azt mondja hogy azóta minden jobb velem mint a másikkal volt, de valamiért nem tudja elengedni azt az érzést amit akkor érzett! Sajnos egy munkahelyen dolgoznak…multkor azt mondta minkettönket szeret😣 Nem tudja azt sem hogy vele akar e lenni, azt sem hogy velem…de el sem akar hagyni….ha felmerül hogy nekem is lehetne akár valakim féltékeny,azt is mondta hogy munkahelyet vált ….elment pszichologushoz, de csak annyit mondott hogy magának kell rendbe tennie a fejében a dolgokat! Ezt tudjuk is….Most elküldtem itthonról hogy én ezt így nem bírom tovább….szentestére hazajön.. Nem szeretne már engem, csak nem meri megmondani? Kérem adjon valami tamácsot! Tényleg menthetetlen a kapcsolatunk? Vagy miert teszi ezt velem??? Azt mondja nem szerelmes a másikba, csak az érzést nem tudja elengedni, és lehet emiatt az érzés miatt nem is akarja a mi kapcsolatunkat helyre hozni!
Köszönöm válaszat!

Kedves Melinda!
Komoly problémával fordulok Önhöz. 15 éves lányom évek óta szerelmes egy papba. Nem fordítottam nagy figyelmet erre, gondoltam majd elmúllik a rajongás és hogy az ilyen helyzeteket tudják kezelni a papok. Hívő emberként rendszeresen jár templomba, közösségekbe, így utólag elgondolkodva lehet, hogy csak a pap társaságát kereste. Nyáron elhelyezték az atyát. 3 hete azonban üzenetet kaptam “tőle”, melyben leírta mennyire szereti a lányomat és vázolta terveit, közös jövőjüket. Minden nap váltottunk üzenetet, én biztosítottam jogy támogatom őket ha komolyan gondolhja és személyes találkozást sürgettem, pár napja fogtam gyanút, hogy ez a profil amirő üzenetet kapok talán nem is valódi…sikerült telefonon elérnem az Atyát, és akkor kiderült, hogy 3 héten át a saját lányommal beszélgettem. Összetörtem teljesen. Tehetetlennek érzem magam. Az Atya nem tartja jó ötletnek hogy ő beszéljen vele, bár beismerte, hogy valóban voltak jelek, de ő sem vette komolyan ezeket. A helyi papot javasolta, akit már felkerestem és ismerik is egymást lányommal. Átgobdolhagondolja a dolgozt és majd még beszélni fogunk, hogy hogyan tovább. Tanácstalan vagyok, nem tudom mit tegyek. Vigyem orvoshoz? Kérdésemre csak annyit válaszol, hogy nem tudja mért tette. Nem érdekli az egész. Az atya szerint csak arra volt kíváncsi hogy én hogyan reagálnék ha így történne. Bevallom őszintén, én már abban sem vagyok biztos, hogy az atya teljesen ártatlan, hogy nem mondott olyan dolgot ami miatt esetleg reménykedik.
Ami még ilyesztő, hogy a telefonjában megtaláltam, hogy saját magával is beszélgetett szeptember óta. Mintha ő és az atya beszélgettek volna. Leginkább hétköznapi dolgokról számolt be, mint egy naplónak. De néha válaszolt is magának az atya nevében.
Egy álom világban élve töltötte az elmúlt 4 hónapot, mióta az atya elment.
Most mit tegyek? Tiltsam el a hitétől? Ne engedjem templomba? Abba a közösségbe? Pszichiáterhez vagy pszichológushoz vigyem? És ha nem akar menni? Kérem, segítsen!

Hálásan köszönöm!
Hannus

Üdvözlöm doktornő!
Néha rámjönnek ilyen belső érzések ,hogy a párom megcsal!
4hónapja vagyunk együtt. Munkahelére jött két új lány.. És elég furcsa mostanában,habár már előtte egy-két napja kezdődött.
És ünnepi vacsora van ma a munkahelyén meg majd iszogatnak (mint tegnap) és már vagy 1órája az az érzésem van hogy ő jelen pillanatban megcsal.
Itthon a viselkedése is változott velem szemben.
Mostanában akármit csinalok neki , az esetek 80%ban beleköt valamilyen uton módon.
Szexet hanyagolja meg kifogást keres. Elhiszem én hogy fáradt , de eddig ez sose allt az útjába..
A telefonjat mem dugdozza de láttam hogy az egyik nemrég hozzajuk érkezett csajjal chatel. És ezt valahogy ,,elfelejtette,, mondani.. Sőt a beszelgetest is o kezdte.
Régebben kicsapongó életet élt és ezert is felek mostanában..
Mindig rám akarja hárítani azt hogy en meg mindig bulizni vágyom.. De ugy vettem észre hogy inkabb ő.. Mert aki nem akar inni az max a tisztelet miatt kocint mindenkivel és ennyi , vagy nem?
Nagyon fura érzéseim vannak mostanában..mintha hazudna ,titkolozna
..és mint mar mondtam , Olyan érzéseim vannak neha mintha megcsalna..
Mit tud erre mondani?

Tisztelettel: Kitti

Jó napot!
Segítséget szeretnék kérni. Augusztus 8-án programozott császármetszéssel született a kisfiam,a 38.héten. A 36.héten derült ki hogy muszáj lesz a műtét mert nem fordult meg. Nem tudtam elfogadni és a mai napig nem tudom. Nem tudok aludni, amikor a műtétre gondolok a sírás kerülget. Viszont beszélni sem tudok róla senkinek,egyszerűen nem tudom elmondani milyen érzések vannak bennem. A kisfiam egészséges és mindennél jobban szeretem. De nem tudom elfogadni hogy nem szülhettem természetes úton. Ráadásul tavaly szeptemberben volt egy terhességem (iker terhesség) 8.hétig tartott. Vissza térő álmaim vannak mind a kettő műtétről. Újra és újra átélem az egészet a fájdalmat, az érzéseket. Nem tudom mit tegyek.

Szia!Hazudtam a szüleimnek és kiderült és most hara:

Kedves Melinda!

Tudna tanácsot adni abban, hogyan lehet elengedni egy barátot?

A lány évekig a barátnőm volt, mert a felsőoktatás évei alatt együtt jártunk gyülekezetbe.
Más családi háttérből érkező, más személyiségű emberek voltunk, de barátnők voltunk, mert az azonos felekezet összekötött minket. Valahogy azonban a barátkozásunk évei alatt is úgy éreztem, hogy ő nem tud mit kezdeni az introvertáltságommal, azzal, hogy én nem szeretem azt a fokú spontaneitást, amit ő. Pl. nem szeretek telefonon beszélni (inkább személyesen vagy írásban), és nem szeretem, ha előzetes megbeszélés nélkül beállítanak hozzám. Én bennem a meg nem értettségnek ez a vetülete feszültséget keltett, és tüskét hagyott.
Aztán egy magánéleti válság kapcsán konfliktusba kerültünk, és ez éket vert közénk. Mire újra felépítettem az életemet, eltávolodtunk egymástól. Azonban az ünnepeken azért e-mailben még felköszöntöttem…mire egyszer, az egyik neki küldött születésnapi üzenetemre egy hosszú e-mailben jól beolvasott nekem, hogy ez a kapcsolatunk megfakulása tükrében álságos, és hagyjam őt békén.
Jópár igaztalan dolgot rögzített az e-mailjében, például hogy irigységgel vádoltam őt. Támadta a hitemet is, de arra nem tért ki, hogy mi a kifogása…pedig egy magát kereszténynek valló ember számára – mint amilyennek ő magát mindig tartotta – ez a kérdés is fontos kell, hogy legyen. Ő mégsem részletezte, csak odaszúrt egyet, hogy bennhagyjon a ködben, és rosszul érezzem magam. Nagyon megbántott.
Egy évre rá az egyik közösségi oldalon böngészgette a képeimet, és írt egy üzenetet, hogy már nem haragszik rám, sőt, már a születésnapomon is gondolt rám. Én meg naivan le voltam nyűgözve, és egy 5 évig tartó, egyébként szívélyesnek és meleg hangvételűnek mondható e-mail váltás kezdődött köztünk. Az ünnepeinkre még képeslapokat is küldtünk egymásnak, sőt, gyermekszületéskor meglepetéscsomagot is.
Majd az egyik születésnapi képeslapomra, amit neki küldtem, már a bátyja válaszolt, azt, hogy a húga pár hónapja családostól külföldre költözött. Ő maga miért nem volt képes erről egyetlen szót sem szólni? Hogy ne postázzak semmit arra a címre, mert úgy sem fogja megkapni? Amikor ezt finoman számonkértem tőle e-mailben, kimutatta a foga fehérjét. A fentebb említett, “őszinte”, hosszú e-mailjénél is durvább hangnemű e-mailt írt vissza, arrogánsan, érzéketlenül, hálátlanul, embertelenül és cinikusan. Még ő támadott. Nem érezte, mennyire modortalan, hogy nem szólt előre, számon kérte, hogy miért küldözgetem a képeslapjaimat (a legutolsót, szintén a szülinapjára a külföldi címére küldtem – egy évvel azután, hogy a bátyja írt nekem), és miért nyomozok utána. Pedig a címe egy nyilvános adatbázisban volt elérhető, bármely internethasználó számára, mert az ország, ahova emigrált, a lakcímeket ilyen módon nyilvántartja. Megint tele volt igaztalan állítással az e-mailje, és egyáltalán nem érdekelte, hogy belém gázolt. Csak az érdekelte, hogy ő mit kaphat egy kapcsolattól, hogy a mindennapjaiban mennyire tudja szolgálatába állítani az embereket. Mivel engem a távolból – az általa önként választott távolból – nem tud, ezért leereszkedően azzal zárta az e-mailjét, hogy az elengedés irányába próbál segíteni engem.
Hihetetlen, hogy erre képes volt. Keresztényként, de bármilyen elvek mentén élő emberként is, egyáltalán.
Nem maradtam adós a válasszal, amit reggel olvasván az üzenetét, felindulásból megírtam, és elküldtem. Nem volt olyan durva, mint az övé, de nem finomkodtam azt illetően, hogy mit gondolok az efféle erkölcsi hozzáállásról. Majd egy év múlva, szintén a szülinapjára, azt írtam, hogy én sem reagáltam mindenben méltón. (De nem vontam vissza semmit a meglátásaimból.) Megköszönte, és áldást kívánt. Azóta nincs semmilyen kapcsolat. Egyszer – mivel volt olyan úriember, hogy annak idején ő tájékoztatott – még a bátyjának írtam, hogy a testvérével összevesztünk, de erre már a bátyja sem reagált. Most már biztosan ő is haragszik rám. A lányt töröltem a közösségi oldalon az ismerőseim közül, mert úgy éreztem, könnyebb így elszakadnom tőle… (Észre sem vette szerintem..)
Viszont még mindig gyakran eszembe jut, és indulatokat kelt bennem, hogy ezt képes volt megtenni egy barátnőjével, pláne magát hívőnek valló emberként. Úgy meg tudnám neki mondani a magamét…
Mit tegyek, hogyan tudnám tényleg elengedni?
Egyébként van jó barátnőm, régebbi és sokkal jobb és hűségesebb is, mint ő, de ezt a sértést nagyon nehéz feldolgozni.
Köszönöm, hogy végigolvasott, és köszönöm tanácsát!

Egy becsapott barátnő, aki maradt

Tisztelt Doktornő!
Úgy érzem,hogy nem vagyok jelen a saját testemben. Sohasem szerettem a külsőm,gyerekként a túlsúlyom miatt apám folyamatosan rombolta az önbizalmam,és ez olyan mély gyökeret vert bennem,hogy hiába fogytam le harminc éves koromra,idegennek érzem magam mindenhol,nem vagyok magabiztos,nehezen állok szóba az emberekkel,párkapcsolati téren is folyamatosan kudarcok érnek,többnyire bántalmazó nárcisztikusok “szednek fel”. Úgy érzem,hogy “takaréklángon működök”,mintha lenne egy szelep rajtam,ami visszafog abban,hogy önmagam merjek lenni. Pedig úgy érzem,értékes ember tudnék lenni,de valahogy már annyira visszahúzódtam a csigaházba,hogy nem látom merre van a kijárat.Próbáltam a komfortzónámból kilendíteni magam azzal,hogy eljártam táncolni (az ismerősök érintését is sokszor nem tudom lereagálni,ott pedig ismeretlenekkel kerülöl szinte már intim közelségbe) tetszett,de az eredményen nem változtatott. Nem tudom mit és hogy tegyek,hogy végre helyemre kerüljek,mert emiatt csak sodródom az életben, csapódok olyanokhoz, akikhez ragaszkodni kezdek,majd eltűnnek az életemből újra és újra. Lehet esetleg valahogy változtatni ezen?

Jó reggelt Doktor Nő!
32 éves nő vagyok elég erős es karakan személyiséggel. Egyértelmü apakomplexussal amit ferfi reál jellegü szakmámmal kompenzálok. Eleg átgondolt és reális nőnek tartom magam. Természetesen belátom hogy vannak hibáim. Nem is kevés. Amik részben neveltetetés részben körülmenyek részben pedig annak oka, hogy hiába probálok minden opciot és nézőpontot figyelembe venni egy probléma megoldásánál sajnos én is ember vagyok és hibázok. Csak azt tehetem ilyenkor, hogy mérlegelek és megpróbalom legalább a következtetéseket levonni, hogy jobb ember lehessek és újra ne essek ugyanabba a hibába. Egyik problémám a nemrég azzá vált exemmel kapcsolatos. Komplexusom ellenére ő az első olyan férfi volt az életemben aki nagyon sok tekintetben, főként természetben ugyanolyan mint édesapám. A kapcsolatnak sajnos vége van és nem is látom már utólag se azt hogy megoldható lenne. Van egy másfél év köröli kisfiunk. Pont most szotatattam be a bölcsödébe. Nagyrészt azért hogy gyerektársaságban lehessen, amire egyértelmüen vágyott. Sajnos ez exem problémákra visszaterő alkolproblémái miatt a plusz pénzre is szükségünk volt, van de probáltam elsősorban a kisfiunk szükségleteit szem előtt tartani. Tegnapi látogatása után nyugtalanító viselkedést figyeltem meg kisfiamnál. Keserves sírás álmából többször is, nyugtalan alvás, hátat fordított és egyedül játszott annak ellenére, hogy leültem hozzá a földre játszani. Egyik barátnőm pont nálam volt mikor jött a kicsiért hogy elvigye a játszótérre. Nem volt hajlandó a kapun se belépni, és hangoztatta hogy ő nem jön be. Egyik barájával érkezett. Több napi ivás es frissen elfogyasztott ital illatát is véltem fefedezni rajtam. Agressziója miatt megkértem baratnőmet hogy kísérjen ki minket. Ha netán elhelyezési procedúrára kerülne a sor legyen ki tanusitsa a viselkedését. A kevés idő ellenére tudatosan a gyermek előtt nem beszélve és nem mutatva lehetőleg problémát eleg jól elengedtem már a kapcsolatunkat. Egyértelmü és sugárzó gyülölettem és haraggal nézett rám az exem, de erre számítottam is. Játszótéren voltak. Kaptam képet is róla hogyan hintázik kisfiunk. Két óra mulva hazahozta. Már behozta a lépcsőházig a kisfiút. Látszott az exemen a megkönnyebbülés. Sajnos a gyerek reakciói csak később jöttek. A kisfiunk elég jól viselte eddig az egész procedúrát, mivel soha nem volt rendszeres apa jelenléte. Sajnos a problémák okozta nyomás miatt már egy éve elég feszült voltam. Az elmúlt hetet pedig a gyerekkel együtt töltöttük betegsége miatt. Nagyon sokat fejlődött és még nyitottabbá vált a kapcsolatunk, gondolom a feszültségmentes légkör és a bölcsöde hatására. Némi pszihológiát tanultam és most utána olvastam pár dolognak. Sajnos úgy érzem, hogy az exem felém irányuló dühét a kisfiunk ugy értelmezte hogy édesapja őt nem szereti. Mindig is nagyon empatikus kisfiú volt. Tisztában vagyok vele, hogy én is hajlamos vagyok túlreagálni esetenként elfogult lenni ilyen esetekben. Exemmel teljesen nyugodt és normális hangnemben írasban (messenger) közöltem az aggályaim. Természetesen elöször védekezőn utana pedig támadólag lépett fel. Mivel egyikünk se ment át váláson úgy gondoltam hárman mindenképp látogassunk meg egy gyermekpszihológust, bár nem tudom mielőtt beszél egy gyerek van e értelme, vagy csak jól beszélő gyereknél mérhető fel már esetleges lelki sérülések. Felsoroltam minden érvet ami bennem is felmerült. Persze anya vagyok, lehet csak túlaggódom. Lehet én is elfogult vagyok akárhogy próbálok tiszta fejjel gondolkozni. Meg azt is elmondtam neki ha mégis problémája lesz a gyereknek akkor valahol jogosan én leszek a hibás mivel nem vettem észre. Természetesen csak támadast és degradáló megjegyzéseket tagadást kaptam. Már utolsó érveimre választ se. Többszöri kérésemre és kompromisszumkészségem ellenére bő egy hétig nem is látogatta a kisfiunkat. Semmi indokkal. Kértem hogy ne igyon amikor érte jön. Tegye félre és ne mutassa a gyerek előtt az érzelmeit. Csak tagadást és támadást kapok úgy is hogy, semmi szemrehányast nem teszek és hangoztatom is. Mivel az exem családja is látja és látta, hogy teljesen elhatalmasodnak az exemen mindenféle problémái és az alkoholizmusa természetesen semmilyen mocskolódásának nem hittek. Semmilyen anyagi segítséget nem kaptunk az exemtől pedig nagyon nagy minusszal hagyott itt minket. A kisfiunk beteg is volt. Ennek ellenére mindenhol hangoztatta hogy ő adott. Biztos, vagyok benne hogy büntudata van amit tett. A szakítast is kiprovokálta, nem volt képes megtenni még ittasan sem. Szeretném kultúráltan intézni és próbálok türelmes is lenni. Nem folyamodtam elhelyezésért. Ezt lehetőleg meg akartuk oldani egymás között. Eddig hagytam is hadd csinálja amit akar. Így már hogy elment se engem se a kisfiunkat nem bántotta tegnapig. Nagyon nyugtalanít a kisgyerekünk lelki állapota a tegnapi események miatt és teljesen tanácstalan vagyok mostmár mit kezdjek így a helyzettel. Megállapítható ez már egyáltalan ilyen korban? Ha elviszem egyedül az apja tiltakozása ellenére nem lesz problémám egy esetleges elhelyezés során ebből? Vagy hogyan tudnám meggyözni hogy jöjjön velünk? Vagy csak ne tiltakozzon ellene? Nem akarom és soha nem is akartam elvenni a kisfiamtól az édesapját, de így is nagyon félek tőle hogy a negativitasát haragját dühét átörökíti ebbe az ártatlan jószívü gyerekbe. Honnan tudhatom azt mikor vigyem el szakemberhez a fiam? Ítélhetem úgy egyáltalán hogy káros az apja látogatása is lelkileg, érzelmileg? Vagy mindenféleképpen látogassa az apja akármekkora sérülést is okoz? Sokan nem tulajdonítanak jelentőséget az országban a lelki es mentális egészségnek. Én nem így gondolom. Hiszem vallom és tapasztalom hogy a mentális egészseg es pozitivitás boldoggá tesz és bármire képessé az életben. Szeretném ezt a kisfiamnak is megadni. Sajnos úgy érzem az apja semmivel nem tud hozzájárulni ehhez a mentális épüléshez, sőt még hátráltatja is. Keleti régióból származunk mindketten. Én több diplomával rendelkezek es mindig egyre nagyobb es nyugatabbra fekvő városokban tanultam. Sajnos az exemnek szinte mindig nehéz sora volt és mentalitasa is elég vidéki maradt. Ez sajnos nem az első olyan dolog lesz amiben zsigerböl és gyülöletből is szembe megy a véleményemmel. Közben pedig hiába állítja nem nézi a gyerekünk érdekeit. Hasonlóan hiányos az érzelmi neveltetésünk, viszont másképp reagálunk e miatt, pedig természetünk eredendően hasonlóan lobbanékony. Próbáltam mindig tudatosan feljleszteni magam ezen a téren is kisebb nagyobb sikerekkel. Úgy gondoltam kis odafigyeléssel nagyon boldog egeszséges felnőttet nevelhetünk a gyerekünkből. Mostmár azt érzem, mint az otthonunkban mindenkitől mindenkitől és amit az exem tovább is tanult vidéken. Hiába szeretet akkor is saját gyerekét is lehúzza az érzelmi posványba, nyomorba és boldogtalanságba. És mivel ő is csak ezt ismeri ezért a gyerekét is erre neveli. Tudom , hogy nincs mindig igazam, annak ellenére hogy a barátaimmal mostmár viccelődök ezen. Maximalista vagyok magammal szemben és úgy gondolom egy kicsi kétely önmagamban mindig kell ahhoz hogy jobb és jobb lehessek. Nagyon átgondoltan mindent figyelembe véve döntök akár napokig is forgatva egy egy komolyabb problémát. Ezért már sokszor a gyors döntéseim is sokszor ösztönösen is helyesek a saját normáim szerint. Mindig hibáztat, hogy nekem van mindig igazam és már rám nézve nincs jelentősége ennek de a kisfiunkra nézve nagyon is van. És napok óta forgatom sőt már a tényleges különválás előtt is gondolkoztam ezen a kapcsolati problémán. A kisfiam az első de én nem emlékezhetek milyen ilyen kicsinek lenni és nem is éltem át válást. Eddig mindig megpróbáltam a másik helyzetébe belegondolni magam. A fiaméba nem tudom. Minden nap biztositom róla hogy én és az apja is szereti es probálok pozitivitást sugározni, mostmár egyre nagyobb sikerrel. Ezzel a koncepció es kontrol nélküli dühvel es gyülölettem nem tudol mit kezdeni, és még a szituáció sem egyszerü. Pedig úgy érzem és még számomra is új emberek is hangoztatják, hogy velem nagyon könnyü kijönni. Normálisan kommunikálva pedig bármit meg lehet oldani. A kapcsolatunk is ezért nem volt menthető, de most a fiam élete jövője boldogsága a tét bizonyos értelemben. Nem tudom, hogyan vagy milyen stílusban kezeljem az exem, hogy legalább abban a kis időben ne érezze a gyermekem ezt a negativitást.
Úgy érzem talán túl hosszan is írtam le a problémát. Elnézést ezért. Bármilyen iránymutatásnak örülnék, mivel sajnos úgy érzem hiába ismerek es használok sok kofliktuskezelési módot egyikkel sem jártam sikerrel. Sajnos édesapámmal is van hasonló konfliktusom jelenleg is és ciklikusan is, de az ő helyzete más, és vele a kapcsokatom minimális bár hullámzó. Mióta megszületett az unokája azóta szinte soha nem rajtam vezeti le a vélt vagy valós sérelmeit. Hasonlóan se vitázni se meggyőzni nem lehet semmiről. Sajnos tapasztalatom szerint az érvelés és egészséges vita se értelmezett fogalom az egész országban. Vagy elnyomók vagy elnyomottak az emberek és mind az apám mind az exem elég erős személyiség. Ellentmondást nem türnek és ha valamilyen érvet felhozok nekik azért hogy talán nem gondoltak erre már egyből személyük elleni elnyomásnak tekintik a részemről. Nagyon nem szeretném ha bármelykük viselkedését felvenné a kisfiam.
Előre is köszönöm a tanácsot!
Üdvözlettel: R

Tisztelt Doktornő!
Még 16 éves koromban volt egy 2 éves kapcsolatom, nagyon szerelmes voltam viszont véget kellett hogy érjen mert a srác nem úgy állt az egészhez ahogy én!
Most jelenleg egy 7 éve tartó kapcsolatom van, viszont ez a srác akivel 2 évig voltam együtt, ismét feltűnt, találkoztunk párszor, nagyon jól el voltunk, beszélgettünk, szeretem a társaságát. Viszont tényleg ritkán beszélünk, egy hete találkoztunk akkor megbeszéltük hogy szombaton találkozunk mert el fog utazni vasárnap. Ez viszont elmaradt mert még sok dolga volt az utazás előtt. Most úgy érzem hogy hiányzik, szeretném ha megölelne, jó lett volna találkozni mielőtt elmegy, de ha viszont arra gondolok hogy ebből több lenne mint ami most van akkor attól nem érezném jól magam, nem lennék boldog és nem tudom vele elképzelni a jövőm. Pedig a srác lehet többet szeretne majd.
A kérdésem pedig az lenne ha úgy érzem hogy nem ő az igazi akkor mért hiányzik és mért akarok vele találkozni? Mi ennek az oka? Nem tudok rá jönni!!

Üdv! Feleségemmel több mint 10 éve együtt vagyunk. 2015ben házasodtunk született két szép gyermekünk Ők 4 és 2 évesek. Egy hónapja feleségem mintha nem ismerném! Megváltozott, elfordul tőlem, nem érinthetem… Egyik reggel érkezett egy “Hiányzol”os üzenet a telefonjára… Nagyon kiakadtam, hogy megcsal! Azt mondja, hogy csak 1x találkozott azzal a szeméttel. Most meg válni akar! Az egészből semmit sem vettem észre, mint derült égből a villámcsapás! Mondom Neki beszéljük meg, nem hagyja, folyamat csak azzal jön, hogy Ő 10 éve csak szenved mellettem, elnyomom stb csak a saját serelmeit dobja az arcomba, természetesen vita lesz belőle és nincs semmi érdemleges megbeszélés. Szeretem, nem akarom, hogy a családunk tönkremenjen! Párterápiától teljesen elzárkózik, folyamat húzza a megbeszélést az ünnepek utánra. A chat mindeközben is megy -ami csak mérgezi a kapcsolatunk! Vegyem el a telefonját? Mi történt Vele? Mit tehetek, tehetünk? A szemében -akármit is teszek rossz vagyok!

Jónapot!
Biszexuális lány vagyok. Van barátom, nem jo vele a szex, és inkább a lányok felé hajlok, de egy kis részem még szereti őt is. Mit tegyek?

Kedves Melinda!

Lassan másfél éve alkotunk egy párt a barátommal. Viszont nagyon nem egyezik a szexuális igényünk. Én beérném a minimummal (heti-kétheti egy) Ő viszont folyton csinálná. Voltam már ezzel kapcsolatban két szakembernél is, de nem vette komolyan a véleményüket, tanácsaikat. Nagyon nagyon szeretném szeretni a szexet, de egyszerűen nem megy. Azt szeretném kérdezni, hogy tudna e minket fogadni, ha igen esetleg együtt is lehetséges volna? Egyáltalán van rá bármi esély, hogy egy 21 éves lányból lehessen egy normális nő, akinek nem akadnak minden kapcsolatában hatalmas konfliktusok a szex hiányából?
Azt még hozzá szeretném tenni, hogy ha magamnak kell csinálni az teljesen más. Orgazmusom van, de általában csak magamnak ha csinálom.
Válaszát előre is nagyon köszönöm!

Azzal szeretnék önhöz furdulni,hogy a nevelt anyukámmal úgymond rossz lett a kapcsolatom! És olyan rossz dolgot tettem ami nem egy kis dolog! És nagyon megbántam,15 éves vagyok és lány. Én itt leírom,és iszonyatosan gáznak érzem magam,és az a baj,hogy néznem kell a testvéreimnek is mert,nem hagyhatom itt őket! Az volt,hogy a nevelő anyukámnak van az egyik fiú báttya aki 33 éves és kezdett furán viselkedni és mondtam neki,hogy találkozzunk mert ő már 3 lepuszilt szájon! És amikor megbeszéltem vele a találkozót, akkor azt hazudtam a nevelő anyukámnak,hogy benthagytam a teló töltőt,és hogy bemegyek érte.Mondta,hogy jó és után jött mert gondolom sejtett valamit, és kocsival jött utánam, és mi egy térnél talalkoztunk és ez a csók úgy volt hogy közelebb tettem a fejemet a fejéhez és lekapott. És anyukám akkor látta,és persze meg akart verni! Nagyon kivolt törve egyszerűen nagyot csalódótt bennem és a testvérében! És erről nem tud senki! És nagyon szeretnék változtatni ezen szeretném újra az önbizalmát, mert nem akartam attól semmit ,csak hogy megbeszéljük ezeket a puszikat meg stb…válaszát előre is köszönöm!

Tisztelt Doktornő!

Lassan 2 éve vagyok kapcsolatban a Párommal. Azonban szinte az első összejövetel óta azt érzem, a családja kissé lenéz. Amellett hogy kedvesek velem, rendszeresen alakulnak úgy a dolgok, hogy úgy érezhetem, velem bármit lehet, nekem viszont semmit. Csak neki merem mondani, mert úgy érzem, ha a családjának mondom, csak jobban lenéznek. Azonban ő sem reagál erre jól, sőt. Azt állítja én bántom ezzel a családját, s unja ezt. Pedig az önértékelésemmel vannak gondok…, a megrovás helyett támogatást várnék.
S vajon azért lehet ez, mert látták rajtam, hogy velem megtehetik, vagy alapból ez lett volna a leosztás? Vagy csak eltúlzom?
Mit tehetnék ellene mindenesetre?

Előre is köszönöm!

Jónapot elég érdekes érzés nem tudom hogy betegség-e. De folyamatosan ölelést akarok (nem a 18+) hanem egyszerüren ölelés valamit vagy valakit sokszor a takaromat is ez valami betegség jele?

Kedves Doktornő!
Én egy 29 éves kallódó vagyok. 9 éve vagyok együtt a párommal, 3éve élünk együtt. Többféle hivatást is próbálgattam, jelenleg van állásom, de nem találom a helyem az emberek között. Kiskorom óta rengeteget problémázom magamban mindenen, szorongás, önutálat, időnként fóbiák és depresszió is előfordul, pár hónapja pedig magas vérnyomást is megállapítottak nálam, bár szervi okot nem találtak. Sokszor bántok meg másokat azzal, hogy figyelmetlen vagyok, mindenki azt gondolja, hogy szándékosan okozom fájdalmat. Ez szörnyen bánt, de mindig későn veszem észre hogy hibáztam. Vannak napok, mikor csak nézek magam elé, és nem tudok szabadulni érzésektől, vagy éppen az apátiától. Rosszul alszom. A mostani környezetem mindebből még nem sokat lát szerintem, de az utóbbi időben egyre nehezebb helytállnom. Sosem mertem ezzel szakemberhez fordulni, mert félek a gyógyszerektől. Elég rosszul néz ki ez így leírva, de a haláltól és a fizikai fájdalomtól való félelmem olyan erős, hogy az önpusztító gondolataim sosem mentek el a tettlegességig. A hormonális dolgaim sem tökéletesek. Azt hittem, miután kilábalok a kamaszkorból, végre lesz tisztább rálátásom a helyzetemre, és szépen lassan megoldom egyedül, önismerettel, de nem megy. Már nagyon kínos nekem ez a káosz, nem tudok szívből örülni semminek, nem tudom a párom meddig bírja még mellettem anélkül, hogy ártanék az ő személyiségének is, teljesen eltávolodtam a családomtól, sürget a tudat, hogy mindjárt elfogy az élet…
Ön mit javasol?
Válaszát előre is köszönöm!

Kedves doktornő!
A páromnál majdnem másfél éve több tünet is jelentkezett, melyekre még mindig nem találtunk megoldást.
A problémák eleinte kéz és lábfej bizsergéssel kezdődtek, melyet időnként arcon is érzett. Majd észrevettem hogy a karja megemelésénél, illetve leengedésénél remeg a karizma, annak ellenére hogy nem végzett semmilyen megerőltető, fizikai munkát előtte. A harmadik dolog amit elmondása alapján érez hogy nyugalmi állapotban, pl este lefekvésnél is érzi a lüktetés, a szív dobbogását, melyet olykor fülében is hall dobogni. A negyedik dolog a duzzadás érzet mely időnként jelenik csak még és a hónaljban érzi. Ha dolgozik akkor aközben nincs semmi gond, nem fáradékonyabb, nem is köhög, csak jóval azután hogy pihenésre került sor. Viszont ami még talán érdekesebb hogy ezek a tünetek csak 5-6 naponta jelennek meg, ezért gondoltunk arra hogy lehet a vérkeringéssel vagy a vesékkel lesz valami gond. De jártunk kardiológián, neurológián, pszichiátrián, CT és laboratóriumi vizsgálatokon is. A vérképében a bilirubin szint volt magasabb, háromszor több a normál értéknél. De a többi vizsgálat eredménye negatív.

Várom mielőbbi válaszát és remélem hogy tudna nekünk tanácsot adni hogy merre forduljuk segítségért.

Kedves Melinda!
Hogyan bocsássam meg a férjemnek, hpogy megcsalt egy lányommal egykorú nővel?
Kiderült, hogy évek óta csalt, el akart hagyni, de mikor mondtam, hogy menjen engem választott. 30 év házasság után úgy érzem egy idegennel élek, aki vagy 50 másik nővel lefeküdt mellettem. Ragaszkodik hozzám és a gyerekek is h együtt maradjunk. Én sem akarom elhagyni, biztos megélhetésem van mellette. Szeretném helyrehozni a kapcsolatunkat és ő is, de vajon bízhatok benne? Főleg mert egy helyen dolgozik a nővel, és tudom, hogy a tiltásom ellenére beszélnek. Azt mondta felmond, csak akkor meg félek, hogy azért amiért vele vagyok, megsemmisül.

Miért van az hogy szex filmre föl áll a farkam a feleségére nem

Kedves Doktornő!
Gyermek korom óta befelé forduló személyiség voltam,sosem tudtam illetve tudok beilleszkedni, nem tudok semminek sem örülni,az éven sikeresen lediplomáztam de azóta nem látok a jövőben semmit ami boldogítana,munkahelyemen sem kedvelnek, céltalan vagyok,a halál pedig állandó téma amin rágom magam,rettegek tőle,félek hogy hamar következik majd be,folyamatosan változik a hangulatom,többnyire negatív irányban. Mostanában a szociális élet kifáraszt nincs kedvem az emberekhez. Kíváncsi lennék hogy van-e szükségem szakemberre avagy ez csak egy átmeneti állapot, válaszát előre is köszönöm!

Kedves Melinda!

Nehéz élethelyzetbe kerültem.
Szeretnék egy kis iránymutatást kérni, ha lehetséges, ami segíthetne a feldolgozásban…
Van egy 14 hónapos kislányom. Apukájával,- aki vőlegényem is augusztus óta – élünk együtt.
Néhány hete kezdődött, hogy konfliktusokkal terheltté vált a kapcsolatunk. Nem nagy dolgok, hétköznapi apróságokból eredtek. Ezeket igyekeztünk megbeszélni, leginkább én kezdeményeztem. Mindenképp túl szerettem volna lépni ezeken. Párom viselkedése is megváltozott irányomban. Hűvössé vált, kislányunkkal is kevesebbet foglalkozott és türelmetlenebb is lett. Folyamatosan rossz megérzéseim voltak, szokatlan dolgokat csinált, amik feltűntek.
A lényeg, hogy november 8-án ismét felhoztuk a problémáinkat, ő mondta, hogy nem jó így a kapcsolat, ellaposodott. Egész este és éjjel nem aludtam. Ugyanis a beszélgetés után éjjel bele néztem a telefonjába és ami elém tárult, attól teljesen ledöbbentem.
Párom titkos családok átmeneti otthonában dolgozik családgondozóként, ahol bántalmazott édesanyák élnek gyermekeikkel. A párom egy három gyermekes 22 éves édesanyával került viszonyba, aki ott él az otthonban gyermekeivel. A beszélgetés, ami elém tárult teljesen elképesztő volt. Egyszerűen úgy tűnt, elment az esze. Felfedtem előtte másnap mindent, a szüleimnél voltunk. Elviharzott. Másnap sírva jött bocsánatot kérnk és elmondani, hogy velünk akar élni, szeret minket. A nő semmit nem jelentett. Nem érti, hogy tehette. Az egész viszony, elmondása szerint a beszélgetésből állt, amiben előfordult szeretlek szó is, ill. 4-5 alkalommal volt csók. Nem feküdtek le. Ezt egy, a nővel történt üzenetváltással alátámasztotta.
Miután kibukott ez a dolog, megszakította vele a kapcsolatot írásban (ezt láttam is). Eljutottunk odáig, hogy beszélgessünk magunkról,kapcsolatunkról, hogy megbocsájtottam neki (legalábbis azt mondtam), de még mindig gyakran felhozom a témát és őrlődöm, hogy történhetett ekkora, számomra abszurd dolog. Hogy engedhetett magához egy ilyen szerencsétlen helyzetben lévő nőt. Egyrészt velem, velünk, hogy tehette, másrészt szakemberként, hogy merészelte. Munkahelyet azóta keresgél, de nem egyszerű váltani. A nő kb. márciusig, ha addig nem oldódik meg a helyzete, az otthonban tartózkodik majd.
Nagyon nehéz ez nekem, van, hogy nyugodt vagyok, de előfordul, hogy újból és újból páromnak mondom a fájdalmaimat, dühössé válok. Tudom, hogy ez nem vezet előre. De nehéz kezelnem a helyzetet.

Abban szeretnék segítséget kérni, hogy a feldolgozást mi segíthetné? Hogy lenne érdemes felfognom ezt az egészet? Nekem a párom sziklaszilárdnak tűnt, de darabokra tört ezáltal..Nem tudom egyáltalán meg tudom-e ezt emészteni valaha..

Köszönöm szépen a választ.
Diána

Kedves doktornő. Egy tizenéves ember vagyok. Nagyon sokat küzdök szorongással, stresszel, túlterheléssel. A mindennapjaim ebből állnak. Az osztályom állandóan utálkozik mert volt kapcsolatom egy fiúval az osztályból. Egy lány pedig állandóan rivalizál. Ha lesz egy új barátnőm, vagy csak megállok beszélgetni egy ismerőssel, rögtön elmond a hátam mögött mindennek, és ellenem akarja fordítani a barátaim. Emellett 4 éve az árnyékomban érve mindig les rólam és nyal a tanároknak. Mindig hazaviteti magát velünk és azzal akar felvágni h kisebb gyerekekkel jár. Egyszerre többel is.
Állandó megfelelési és gondolkodási kényszerem van. Minden pillanatban fáradt vagyok, de amúgy sosincs időm semmire. Keveset alszom, mert egyszerűen nincs időm rá. És nagyon szeretnék egy olyan igaz barátot, aki tényleg mindig mellettem van és nem csalódok. Mert a mai világ szerint mindenki legyen túlsminkelve és k*rva. Én pedig szeretnék kulturalt, okos, intelligens, udvarias, tisztelettudó barátot/barátokat. Remélem tud segíteni. Válaszát előre is köszönöm

Tisztelt Habis Melinda

Én egy bizonyos eset miatt fordulnék önhöz, hogy hogy kezeljem a dolgot vagy mit tegyek?
Az ominózus eset az, hogy egy nap készítettem otthon egy ételt amiből később a kislányommal meg is vacsoráztunk elő is hagytam mert meleg volt egész éjszakára kint maradt.
Reggel hallottam, hogy anyukám korábban felkelt hallottam, hogy kotorászik és zörög gondoltam, hogy eszik az ételből hisz nekem egyértelmű volt és természetes, hogy vesz belőle….
Szóval mikor én is felkeltem akkor gondoltam a maradékot elviszem magammal a munkahelyemre jó lesz ebédnek ámde a buszon mikor voltam anyukám közölte velem, hogy én egy önimádó vagyok mert őket megse kínáltam és azt kívánja, hogy akadjon meg a torkomon ezt muszáj neki elmondania.
Hát köpni nyelni nem tudtam.
Utána írtam neki egy smst, hogy nekem nem állt szándékomban meg nem kínálni őket elmondtam, hogy este a azt vacsoráztunk és nem volt megtiltva az, hogy ne egyenek belőle stb. Mondanom se kell, hogy erre nem is válaszolt.
De mikor hazamentem nem köszönt majd aztán elmondott minden”jónak”, hogy én egy sunyi vagyok stb…..
Azóta nem is szól hozzám.
Mit tehetek?
Mert ez szerintem nem normális viselkedés a részéről.
Kezelésre nem vihetem mert ő nem egyezne bele.
Mit tegyek ?
Köszönettel: Dóri

Kedves dokotornő,

Úgy érzem hogy a férjem nem tud felnőni. 20 évesen házasodtunk meg ( 6 éve ) akkor is én egyetemre jártam , dolgoztam ő meg inkább játszott otthon a gépen és a suliból is lógott . Persze 20 éves volt gondoltam kinövi . És mostmár dolgozik nem lusta egyáltalán .De úgy hozzá szoktunk hogy én kezelem a pénz ügyeket hogy mindent én csinálok már ezzel kapcsolatban. Plusz amikor valami férfias döntést kellene hozni akkor a férjem leblokkol és mindig a rossz döntést hozza nem érdekelve ezzel hogy engem vagy valaki mást bánt csak ami akkor ott neki tetszik . Utána mindig megbánja és mondja hogy nem tudja hogy mi történt . Ez már sokszor megcsalast jelent . Szerinte most ő bipoláris, de nem szomorú csak leblokkol döntés helyzetben . Hogyan tudnék segíteni neki ?

Tisztelt Doktornő!
Van egy nagyon rossz szokásom, amit a feleségem nagyon nehezen tolerál. Ha napközben meghallok valami dallamot ami tetszik, egész nap halkan azt fütyörészem, amiért a nejem egyre mérgesebb, egyre nehezebben tolerál. Hiába próbálom megálni csak csinálom. Tudni kell rólam, hogy nagyon kreatív ember vagyok, mindig valamin jár az agyam és ennek a hozománya a fütyörészés! Ez egy betegség, vagy egy tolerálható rossz szokás?
Tisztelettel: O.István

Tisztelt doktornő!
Boldog névnapot kívánok!
Én mindig boldogtalan de nehezen találok társat.Nagyon szeretnék:)
Sokat segített és mindent köszönöm!
Szép estét kívánok!
Üdvözlettel, Tisztelettel: Réka

Heló. Munkahelyemen van egy lány akinek akkor volt barátja de kb márciusba kezdtünk el beszélgetni sokat ahogy telt az idő nem néztem rá úgy hogy most én többet akarnék tőle meg amúgy is volt barátja, csak elvoltunk elment gyorsan az idő hamar vége lett a munkaidőnek és közben megismertük egymást is. Egész közel kerültünk egymáshoz bizalom együtt mentünk szünetre, felmentünk nála, már megszokottá vált hogy munka után mikor másnap nem kellett jönni dolgozni felmentünk ettünk elvoltunk de semmi több. Beszélgetések közben messengeren sok pirulós arc szivek ilyesmik is voltak látszott hogy közel állunk egymáshoz, viszont így visszagondolva ez olyasminek tűnt mintha együtt lennénk. Másfél hónapja lassan vége lett a kapcsolatának, én ápoltam a lelkét és a hangulatingadozásai mellett is ott voltam neki. Kb 12-14 napja bejelölte egy ott dolgozó csávó, akivel elkezdtek beszélgetni. Viszont nekem azt mondta h az idén biztos nem lesz senkije és főleg a munkahelyről nem meg hogy nála nem megy könnyen a tovább lépés ilyen hamar. Na és mindennap beszélnek munka közbe is és otthon is, és azóta azt vettem észre hogy már nem ír olyan szives dolgokat, olyan érzés mintha visszafogottabb lenne és azóta kiemeli hogy legjobb barátok vagyunk, ami oké is. Csak nekem furcsa hogy ezt most miért kezdte elhagyni meg az esti elköszönő szövegnél a sziveket meg minden ilyen cukiskodó dolgot. És azóta idegesít a dolog hogy miért ilyen velem meg máskor mondta h hiányzom meg imád szeret meg hogy foglalkozzak vele otthon is egész nap beszéltünk mostanában meg szinte nem, és egyik munkanap után maradt vele beszélgetni kb félórát és azért sem mentem fel aznap nála meg elvileg ő fáradt volt és pihenni akart. Voltak meccset nézni amit 12 óra válasz nélkül csinált. Na de a lényeg hogy mi lenne a teendő nekem csak fogadjam el vagy kérdezzek rá vagy nem tudom hogyan kezeljem a dolgot, egyszerűen csak jól esett hogy valaki ennyire szeret és foglalkozik velem, nem akarnék vele kapcsolatot meg ő sem, csak hiányzik a dolog. Viszont személyesen olyasmi mint régen meg beszélgetésnél is próbál de azért ennyi idő után észreveszem ha valaki nem olyan. Olyat is csináltam hogy mindig néztem h fent van-e elolvasta már-e az üzenetem meg ilyesmi kicsit beteges vagy nem tudom. És ebben kérnék segítséget hogy mit hogyan kellene tennem mert idegesít és olyan céltalannak érzem most az életem meg egyedül. Köszönöm! 🙂

Tisztelt Doktornő! Párommal 4 éve vagyunk együtt. Hajlamos vagyok hirtelen lobbanékony és féltékeny lenni a semmire is. Tegnap a telefonján láttam, hogy egy régi lány barátjának azt írta, hogy aludjon nála és menjen ki hozzá. Amikor rákérdeztem azt mondta, hogy ‘hülyéskedett’ a lánnyal, soha nem akarna tőle semmit. Maga szerint adjak esélyt, vagy higyjem el, hogy ez egy rossz poén volt?

Jó estét!

Egy olyan kérdéssel fordulnék önhöz, hogy vajon miért van az, hogy nem tudok egyetlen egy férfit sem szeretni. Régen volt egy 3 éves kapcsolatom, amely tönkrement, de azóta egyszerűen semmi. Próbáltam kapcsolatban lenni, de semmi érzelem nem volt. Vártam, hátha előjön, de nem jött. Nem szeretnék továbbá senkit megbántani.
Olvastam az elmúlt hónapokban, hogy a gyermekkor is közrejátszhat ilyenkor. Sajnos a nagyszüleim neveltek fel, majd amikor a kamasz éveim elkezdődtek, a szüleim, mintha mi sem történt volna, újra felbukkantak és próbálták az aggódó szülő szerepét játszani. Ezen részének lehet köze ahhoz, amiért most nem tudok szeretni?
Előre is nagyon köszönöm a válaszát!

Tisztelt Pszichológus Hölgy!
Párom jövő szeptemberben tervezi, hogy kimegy külföldre, egyetemre. Én is egyetemre járok, de még van vissza 1,5 évem. Attól tartok, hogy bár nagyon szeretjük egymást, meg dög történni az, amire nem vágyunk.. eltávolodunk egymástól. De szeretem és ő is engem. Már most szomorú vagyok, szenvedek a gondolattól. Előre rettegek. De nem akarok szakítani vele mert nagyon szeretem. Félek mégis hogy eltávolodunk egymástól. Kéthavonta tudunk találkozni, nem tudom hogy ez mit fog tenni velünk. Rettegek.
Nem tudom mit tegyek.. nagyon el vagyok keseredve..
üdvözlettel: Tulipán

Kedves doktornő!

A problémám a következő lenne:
Párkapcsolatokban teljesen “függő” leszek. Az elején általában semmi probléma nincs, de egy idő után teljesen rá eroszakolom magam a páromra. Ezt úgy kell érteni, hogy minden szabadidőm vele akarom tolteni, minden szabad percemben vele szeretnék beszélni. Aztán amikor ez nem jön össze, mert nyilván dolga van mindenkinek, akkor elkezdek olyanokon gondolkozni, hogy biztos probléma van a kapcsolattal, el akarnak hagyni stb. Ez nyilván a másik félnek iszonyatosan terhelő és én is tudom, hogy ez nem normális, viszont ez egy visszatérő probléma és nem tudok vele mit kezdeni. Nem tudok felhőtlenül boldog lenni, mindig félek, hogy valami gond van. Hagytak már el ezért és több ilyet nem szeretnék.
Előre is köszönöm a válaszát!

Kedves Habis Melinda
Azért kerestem meg önt mivel mostanság önbizalom hiánnyal küzdök .
Sokszor nem tudom mi van velem, egyszerüen nem ismerek magamra rég nagyon vidám életre való nő voltam tele önbizalommal.
Csak mivel volt egy 3 eves kapcsolatom ami nem alakult túl jol igy az önbizalmam is oda lett , ennek köszönhetöen a jelenlegi párom mellet szerethiányt érzek egyszerüen már benne is azt látom amit magamban pontosabban hogy nem szeret nem tudom mi tévő legyek szeretnék segitséget kérni öntöl .
Van egy remek párom akit nem szeretnék el vesziteni csak azert mert nem ismerem magam meg önbizalom hianyos vagyok.
Válaszát előre is köszönöm

Kedves Pszohológus nő!

41 éves vagyok,a volt barátnőm 35 éves! A párommal 2 éve voltunk együtt egészen szeptemberig. Elég furcsán szakítottunk… mondhatni extrém furcsán. Röviden.. Augusztus 20 án elmentünk a nővérével és kissebb családjával nyaralni ami egész jónak igérkezett!! Nem volt semmi különös egy két aprobb sértődés belefért… 26-án haza jöttünk. Nem laktunk együt,én haza mentem és telefonon tartottam vele a kapcsolatot…. hol beszéltünk hol meg a közösségi médián üzentünk egymásnak… 28-án rokonok jöttek hozzám,amit jeleztem is párom felé. néhányóra eltelte után vettem észre hogy írt nekem… mivel nem hallottam nem is válaszoltam. Mikor elolvastam csak ideges hibáztatásokat…”Hogy lehet így el tünni,nem tudom kivel vagy vagy mit csinálsz,hagyjuk egymást ,nem tudok aludni éjjel sokszor mert nem tudom mit csinálsz” olvastam! Kb szakított is velem,így ilyen formában…. amit egyáltalán nem értek… Szerintem más is van a dologban… Amikor próbáltam hívni már fel se vette a telefont…. Azóta kb mindenhonnan letíltott,ha bementem a munkahelyére akkor ugyan pityergett de elég ridegen közöolte velem hogy “Nem hiszem el hogy ilyen gyenge vagy!” Mi lehet ön szerint a háttérben? Megjegyzem a szexualítás az utolsó pillanatig működött, ha együt voltunk nagyon jó hangulatban telt mindig, a bajok ainkább akkor alakúltak szinte mindig, ha mindketten othon voltunk. Válaszát előre is köszönöm!

Miért van az hogy a férjem nem engedi hogy az előző kapcsolatomban van gyerek és nem akarja tarcsam vele kapcsolatot .ha tartanám elzavarják mi ének az oka és még sorolhatnám.ő ha haragszik mindig az italhoz nyúl.

Kedves doktornő!
Sajnos rájöttem hogy kapcsolatfüggő vagyok de már nagyon régóta és ebbe betegedtem bele. Van egy 25 éves pasim akivel már lassan 2 éve se veled se nélküled kapcsolatban vagyunk már nagyon sokszor szakítottunk de mindig kibékültünk. Most viszont az utolsó szakítás már végleges a barátom részéről amibe én nem tudok beletörődni. Pedig tegnap be is vallotta hogy már nem szeret úgy mint régen nem szerelmes de viszont szexre meg kellek neki én meg hagyom magam kihasználni pedig sokan mondják hogy nem kéne. Le kéne zárnom nekem is végleg ezt a kapcsolatot de nekem ez nem megy úgy mint a barátomnak. Viszont így sem jó hogy néha összejárunk szexelni. Ő már nem szeret ezt érzem is de nem tudom őt elengedni. Kérem mondja meg mit tegyek? Ez a pasi olyan nekem mint egy drog nem tudok nélküle meglenni és csak belebetegszem ebbe. Nagyon rossz érzés ez őrlődök minden nap és csak kettőnkre gondolok. Én akár ezerszer is újrakezdeném vele de ő nem akarja már és igaza van.

Kedves Melinda!
A páromnak rángásai vannak mikor velem van és állítása szerint csak akkor ha velem van. A rángásokat úgy kell elképzelni, hogy hirtelen rándul egyet a teste, de semmi hirtelen behatás nem éri. Friss a kapcsolat és számomra ez elég aggasztóak ezek a rángások, de nem akar orvoshoz fordulni. Én 19 éves nő vagyok, a párom 24 éves.
Mi lehet ennek az oka? Összefüggésben lehet a jelenlétemmel?
Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelt Doktornő!
53 éves elmúltam, férfi vagyok, 4 éve élünk itthon megint Magyarországon. Amivel önhöz vagyok kénytelen fordulniaz nem más mint alapvetően a szexualitásom lanyhulása, úgy mond 4.-éve nem volt a párommal közös együttlétünk és ezt így tovább nem tudom csinálni. Ezért kérnék segítséget öntől! A párom és én kb. 12 évet volt külföldön a vendéglátásban dolgoztunk mind a ketten, nagyon megterhelő munkakörökben. A kinti tartózkodásunk alatt kellet elkezdenem vérnyomás csökkentő gyógyszert szednem amiben béta blokkoló is van. A szexuális életünk nagyon is normális volt minadíg míg haza nem jöttünk, Az életünk teljesen megváltozott! A trsessz mindennapos volt számomra és a párom számára is ( családban lévő rákos betegekről beszélek, akik közűl a párom édesanyja közben elhunyt). A kettőnk közti kapcsolat is igen megváltozott! Sokat vitatkozunk, de nem veszekszünk! Apárom erősebb akaratú mint én és ezért hamarabb rá hagyok dolgokat, amiket később szóváteszek neki, én sem értem hogy miért! A nőkhöz való viszonyom igen csak megváltozott: Egyszerűen hidegen hagy egy szép nő látványa vagy ha apárom meztelenűl végigvonul fürdés után a hálószobában! Ez korábban nem így volt! Sajnos észre vettem magamon hogy a merevedések elmaradnak, sőt már egyáltalán nincsennek. Ez aggaszt engem és a páromat! Mi mindent megbeszélünk, mert ez szerintünk így helyes. Amit még magamról elk kell mondanom, mióta itthon vagyunk 30 kg-ot híztam és esténként alkoholt is fogyasztok, amit évekig nem is csináltam! Szerintem ezek is a probléma okozói, de a ránk rakódó teher is és a gyógyszerek is kiváltói együttesen! Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Melinda! Nagyon fájdalmas róla írni! Az életem javát, már megéltem! Egész kemény életem volt .Mindené meg kellett küzdenem! 26 év után meghalt a férjem. Ezután munkába menekültem! Minden rám szakadt.Volt egy vállalkozásom 20 segítséggel. Közben megismerkedtem egy valakivel ,és azzal 12 éve együtt,de tiszta tragédia.Most már békés ,egymás mellett élés.Majd az életembe megjelent egy olyan személy .aki 32 éve vágyott rám,de látta ,hogy boldog párkapcsolatba éltem a férjemmel és ezt tiszteletbe tartotta-Soha nem adta tudtomra ,de fel sem adta..Csak a volt párommal ismerték egymást személyesen .Engem is ismert csak én Őt nem.Majd volt egy ingatlanom és kiakarta venni bérbe.Ez ismeretség által ,közölte finoman érzéseit.Nagyon kedves volt,inteligens szeretett,tisztelt,boldog lettem mellette,és szinte ilyen emberről álmodtam.Nagyon jó megvoltunk,terveztük a jövőt ,de vágtatva.Nem tudott már nélkülem létezni,A házamat gyorsan kis újítás és húsvét után egybeakartunk költözni.Boldogok voltunk nap mint nap.Ez év január30.-án találkoztunk először .Úgy találkoztunk, mint ha már mindig együtt éltünk volna.Szinte rögtön szeretett volna egybe költözni ,mert félt ,hogy ennyi vágyakozás után ,eltudott fizikálisan is érni,és nehogy elveszítsen.Szinte sírt a boldogságtól.Nagyon boldogok voltunk,vágytunk egymás társaságára.Ápr 18.-án egy szép nap után nehezen ,de elváltunk..Majd 19.-én írtunk egész nap Viberen .Majd este 10 57perckor írta, “Fáj a hátam és a karom és elköszönök,,És ez volt az utoldó értekezésünk.Nem tudtam mire vélni.Írtam folyamatosan ,de már nem jött rá válasz.Elnémúlt örökre a telefon.Majd másnap nem jelentkezett és akkor tudtam meg ,hogy az éjszaka vagyis 11-kor este szívelégtelenség rögtön elvitte.ápr.19.-én.Nem volt jele a betegségének.Lehet lelkiismeretfurdalásom ,hogy esetleg nem vettem észre dolgokat??Azóta nem tudom a sebeimet halványítani, nem e én hibáztam valamit?Nagyon hiányzik! Állandóan a hangját hallgatom ,mert van egy pár hangfelvétel a beszélgetésünkről..Nosztalgikus számokat hallgatva ,szinte ömlik a könnyem.Annyira a szívembe zártam ,e rövid idő alatt , és nagyon fáj a hiánya.Imádtam nagyon..,hiszen így még nem tisztelt ill.szeretett senki,de én sem szerettem így senkit.Most már 8 hónapja elmúlt ,hogy elköltözött az örök hazába.Nagyon hiányzik.Sajnos mióta elment még nem álmodtam vele nem jött még vissza álmomba.Próbálok nagyon magamon uralkodni ,csak nem tudom hogy menne könnyebben.Sajnos ,most még pillanatnyilag ott vagyok ,ahonnét szerettem volna elindulni ,az újabb boldog életbe ,de az élet nem engete ,hogy egyszer igazán boldog legyek! Mir tehetek a könnyebb feldolgozáshoz!! Köszönöm Erzsó

Üdv! Ön szerint ha a volt barátom azt híreszteli mindenkinek hogy van valakim csak nem vallom be senkinek de konkrétan ő azt tudja hogy egyedülálló vagyok egyébként! Akkor azt miért teszi miért szeretné azt a tudatod kelteni mindenkibe hogy foglalt vagyok!? Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Melinda!
Tudom,hogy ez egy közhelyes kérdés lesz,de kíváncsi vagyok egy “kívülálló”véleményére.Van egy barátom lassan másfél éve.Első látásra szerelmes lettem.Pedig én nem vagyok az a fajta,aki csak úgy szerelmes lesz,és mégcsak nem is az ideálom.Voltak közben problémáink,de megoldottuk,egy kis “mosolyszünettel”.De mindig visszatérünk egymáshoz.Nem tudunk egymás nélkül lenni sem.A családom nem nézi egészen jó szemmel,mivel 17 évvel fiatalabb.De még ez talán nem a legnagyobb probléma.A személyes kérdésem az,hogy ,természetesen ő is volt másba szerelmes.De úgy érzem és mondta is,hogy neki ő volt az első szerelme.De mit jelentek én neki?Mindig hozzám jön,szeret engem,de nem vagyok olyan fiatal és szép,mint az a lány.Valahogy már nem bánt a dolog,mert arra a lányra még csak nem is hasonlítok.Aminek igazából örülök.Ő fekete,én szőke..és teljesen más felépítésűek vagyunk.Mondta,hogy szeret.Vajon mennyire?Mert a telefonjára véletlenül háttérképnek került az a lány.Ügyet nem csináltam belőle.Mert örülök annak,hogy ő van nekem.Viszont ami meglepő volt,engem otthon bemutatott,azt a lányt meg nem.Soha senkit sem mutatott be otthon.Vajon biztos lehetek-e abban,hogy igazából engem szeret?És az a lány csak egy múlt?A lánynak van barátja is és,mint barátként leveleznek.Nem vagyok féltékeny típus,mondjuk még mindig jobb ő háttérképnek,mint én.Ezt mondtam neki egyik nap és nevetnem kellett.Ő lepődött meg a legjobban.Nem festem magam és sportosan öltözködöm,mert hozzászoktam,hogy sportoltam(tájfutás,kosárlabda).Kicsit szeretnék “nőiesebben” kinézni.Pedig ő mondja,hogy nem szereti a nőn a sok “vakolatot”,de púder nélkül tényleg gáz vagyok,és én meg szeretném tartani őt.Nehéz lesz az biztos,hogy ahhoz legalább hozzászokjak,hogy a szempillámat kifessem.A sport miatt nem igazán festettem magam,mert az izzadság miatt úgyis leázott volna.És ő nem mondta,hogy változzak.Magam miatt szeretnék.Azért,hogy csodálkozva nézzen rám,hogy azt mondja de jól nézel ki…s.t.b. És ezek alapján amit leírtam…Vajon szeret??? ,)

Tisztelt Doktornő!

Az én kérdésem egy gyerekkori trauma feldolgozásához kapcsolódik. 9 éve vagyok együtt férjemmel és vannak gyerekeink is. A férjemet gyerekkorában az apukája viccből, “puszta szeretetből” azzal piszkálta, hogy a fülét rágcsálta, állítólag elég undorító érzés volt ahogy a férjem fogalmaz és nyálas, nem tetszett neki, hogy a nyál olyan helyen folyik/csorog (fül), ahol nem kellene. Ez ránk úgy van hatással, hogy a férjem nem csókos típus, sose volt az elmondása szerint, és a testváladékok esetén is van némi fenntartása (nem vészesen). Kerüli a csókot, ha ad, akkor se beleérzően és szenvedélyesen, hanem általában röviden és sokszor csak akkor kapható rá, amikor szexre kerül a sor. Ő inkább érintéssel, öleléssel, simogatással (bármivel) próbálja kompenzálni a csókot. Számomra ez nem elég, zavaró, hiányérzetet okoz, a probléma itt kezdődik. A kérdésem a következő lenne, hogyan lehet feloldani ezt itthoni módszerrel, ha a párom semmiképpen sem szeretne terápiára járni? Hogyan tudnék ezen segíteni, hogy tudnám a blokkjai oldásában segíteni?

Köszönettel: Szilvi

Tisztelt Doktor/Doktornő!
Van egy nagy problémám .
Vagyis több is. Jelenleg testkep zavarral küzdök gyakran nem tudok enni (amúgy molett nő vagyok) mert azthiszem hogy nem vagyok elég jó. Igazából bármit teszek egész életemben ez jelen van. Rengeteget sírok és gyakran gondolok az öngyilkosságra pedig amúgy boldog életem lehetne hiszen van párom meg van tető a fejünk felett. Anyagilag moat kicsit méllyen vqgyunk mert éppen munkát keresek.
Mindig úgy érzem hogy bántani akarom magam. Régen vagdostam magam ma mar ennyira nem durva de a gonolat ott van és neha a tett is. Közben párom mondja hogy biztos miatta van. De nem mert talán ő az egyetlen jó. Gyakran megsebesítettm magam . Féltékeny vagyok es úgy érzem hogy is el fog hagyni mind mindenki életemben. Nálunk gyermek koromban nagyon sok mindenki halt meg.
Mi van ha újra nem leszek neki elég jó? És közben rettegek hogy el hagy hiszen próbálom néha elmarni magamtól mert bele örülök abba hogy mi van ha nem vagyok elég jó… mert sosem voltam a szüleimnek sem.
közben hipochonder vagyok és rettegek a haláltól és nem tudom hogy ebből a káoszbol hogyan keveredjek ki. Kértem a haziorvosomtol segitseget de o azt mondta hogy nem fognak velem foglalkozni a pszichológusok mert nem súlyos állapotom. De én borzasztóan érzem magam.
Kérem segitsen mert már nagyon nagyon nem bírom ezt az egészet es szeretnék meggyógyulni.

üdvozlettel
egy elkeseredett 25 éves nõ

Kedves doktor nő
Én egy 22 éves külfoldi fiu vagyok és es a szerelmemel élek 1 éve magyar országon es a szülejim nem tudjak hogy en meleg vagyok hogy azonos neműekhez vonzodom es ugy tudjak a szülejim hogy csak dolgozom es haza akarnak vinni pár hetem van valamit ki kellebe talalnom rá mert nem akarom hogy megtudjak hogy mijen vagyok hogy nem ojan vagyok mint a tobbiek es nem akarom itt hagyni a szerelmem ha hazakell mennem soha nem fogom feldolgozi eszt a traumat ahogyan erre gondolok kogy mi lesz ha mégis mennem kell elfog a sírás ahogy mostt is 😭😭 nagyon faj mostis aluttam de roszat almottam almomban haza vittek es nem ertem el a szerelmem kerem segitsem mar ha tud mar nem bírom továb igy naprolnapra nem tudok aludni elore is köszönom a segitséget es elnézést kérek a hejes írásért.

Tisztelt doktornő!

23 éves nő vagyok, kapcsolatfüggő.
Sajnos erre kellett rájönnöm. Évek óta kapcsolatból kapcsolatba léptem. Az idő elteltével kezdett tudatosulni bennem, hogy nem puszta önzetlen szeretet, hanem borzalmas szereterhiány és ragaszkodás lépett fel nalam. Nemrég ért véget egy 2 éves kapcsolatomnak. Úgy éreztem tudatosan képes leszek kezelni a szakítást is és nyitni szépen-lassan emberek fele is, pusztán ismerkedés szinten. Tévedtem ismét. Egy adott ponton érzelmeket kezdtem táplálni valaki olyan iránt, aki ezt nem viszonozza. Nem értem önmagam sem, hisz mindent de kapcsolatot nem akarnék jelenleg, érzelmi kötődést meg pláne nem, mégis minden akaratom ellenére ez jött össze. Így mostmar nemcsak egy szakításon kell túl legyek hanem meg ezen a hirtelen jött fellángoláson is ami melle társul duplán a ,,nem kellesz érzés,,.
Igazabol túlságosan érzelmes és ragaszkodó vagyok.
A kérdésem az lenne, hogy mit tegyek, hogy képes legyek önálló lenni érzelmi téren?
Tudom arra lenne szükségem, hogy egyedül megtaláljam a belső egyensúlyom és ez bár tudatos bennem, gyakorlatban megsem megy.

Üdvözlöm! 6,5 éve vagyunk együtt a párommal ebből 5,5 éve együtt élünk! Ő 32 éves ,Én 39. Nekem volt már egy házasságom amiből egy gyermekem is van ,volt férjem többször megcsalt ,ezért is ment tönkre a házasság ,nem volt többé bizalom! Igyekeztem ezt a bizalmatlanságim nem kivetíteni a következő párkapcsolatomra és így kaptam egy igazi társat ,akivel hasonlóan gondolkodunk minden szép és jó… volt egészen egy évvel ezelőttig! Külföldön élünk egy kis faluban és itt él az egész családom is ,az Ő családja magyarországon távol tőlünk. 1 éve folyamatosan azt vágja a fejemhez hogy csak miattam van itt,illetve hogy a családom gyűlöli őt ,valóban voltak az elején problémák a családom rs közötte ,de ezek idővel helyrejöttek viszont Ő folyamatosan azt az időt emlegeti amikor bajuk volt egymással! Mindig is szeretett legútitani 1-2 sört nem volt vele semmi bajom de az utóbbi időben már több is lecsúszik ,nem bánt engem viszont kötöszködik ,elmondok neki valamit 2-3 nap múlva szóba kerül és azt mondta titkolózom mert Ő erről most hall először! Ha felhozom a témát az ivásról akármilyen stílusban támadásnak veszi meg hogy Én le alkoholistázom! Hétköznap még el is vagyunk de komolyan minden hétvégére jut egy olyan veszekedés aminek az a vége hogy talán jobb lenne külön de aztán egyikünk mindig enged! Viszont úgy érzem ez már egyáltalán nem egézséges így,mit tudom tenni? Tényleg jobb lenne külön?
Válaszát előre is köszönöm! Üdv.

Szépnapot. Lenne egy elég bonyolult kérdésem illetve egy sajàt magam fele megmagyaràzhatatlan tettem amit nem tudok fel dolgozni. A páromal es egy kisebb “tàrsasàgal” töltöttünk egy estét és kicsit túl léptünk a hétköznapon majd az éjszaka folytán észleltem h pàrom az egyik làny fele érdeklődést mutat majd kis idő elteltével elővete a nemi szervét és elkezdte verni ugy h mindenki jelen volt majd en mar ere annyira be rágtam h idegeségembe azt mondtam h a kiscsaj verje neki meg is engedte neki hagyta a parom majd abba maradt az ejszaka folyamàn parom fel dobta a labdat h mi lenne ha en egyutt lenek a lànyal es mar anyira ideges voltam zavart állapotba hogy mar nem erdekelt semi mondom jolvan oke ere megtortent az egesz a lamyal es velem kb 5 perc leforgasa alat mert nem voltam kepes tovabb folytatni parom ezt végig nézte majd egyutt szajal elégitük a lànyal őt majd ra ultem es le àlt neki utána a lànyt akarta megbaszni en mar akor nem birtam ott hagytam oket abba a tudatba hogy eszre veszi magat es utanam jon de nem tette több oráig egyutt voltak. Most fogalmam sincs mi van velem velünk pàrom el akart hagyni en sirtam könyörögtem h ne tegye ezt velem velünk ne hagyjon el ki békültünk majd egy fél nap elteltével ujra szoba jött az az este és fel tettem a kérdést h ő is olyan nyugodtan tudta volna kezelni a helyzetett ahogyan én 🙂 ? Erre hogy hat o nem meg h én akartam anyira azert tette meg mondom ha en azt mondom h ugordj ki az ablakon megteszed elkezdi meg teszi mert anyira szeret. Teljesen össze omlotam undorodok magamtól mert kepes voltam egy ilyen helyzetbe bele menni akivel beszeltem erol azok csodalkoznak rajtam rajtunk mert mi nagyon szeretuk egymast es nem tudtunk egymas nelkul létezni se és mára mar nem tudom hogyan tovàbb megbànàs részéről egy szikra sincs ahogy én làttom mert azt modja h mivan akor ha egyutt volt velemeg ilyenek. Én már félek hogy ujra megtörténik hogy megcsal és vagy ép etől durvàbb lesz nagyon nem tudom mi legyen. Félek hogy megbolondultam egyszerűen nem tudom mit tegyek mere legyen hogyan legyen könyörgöm segîtsen.

Kedves Pszohológus nő!

Párkalcsolatban élek majdnem 6 éve a barátommal. Sajnos megzavarodtam. Olyat érzek amit még nem. Van egy családos házas munkatársam. Mióta hozzánk került azóta ha csak találkozunk mindig mosoly van az arcán. Néha azt érzem hogy követ ha épp tudja indulok a mosdóba. A céges bulin bókolt kissé lazább volt az italtol. De mindig bámul a szünetekben. Elhivtam ebédelni munkaidőben persze nem a munkahelyi ebédlőbe mert ott mar voltunk hanem máshova. Belement. Érdekelne hogy ön mit gondol a helyzetről? Csak szeretne kikapcsolódni vagy tetszem neki?