Címke: Párkapcsolati konfliktusok

Hogyan kezeljük hatékonyan a párkapcsolati problémákat?

Ma már közhelynek számít, hogy a stabil párkapcsolat titka a jó kommunikáció. Beszélgessünk tehát egymással! Na de miről, mikor és hogyan? Ahogy a továbbiakban látni fogjuk, nagyon nem mindegy sem a stílus, sem az időzítés, sem pedig a témaválasztás.

Eléggé ismerjük egymást?

Rohanó világunkban háttérbe szorulnak az emberi kapcsolatok, egyre kevesebb idő és figyelem jut egymásra! A világjárvány idején természetes, hogy tele vagyunk félelmekkel, kétségekkel, jó ha tudunk támaszkodni egymásra! Ebben segít, ha tudunk beszélgetni a partnerünkkel mélyebb témákról is. Ne csak az legyen a fókuszban, hogy mi legyen az ebéd, vagy mikor vegyünk ki szabadságot a munkából. Ha van gyermekünk, ne csak a nevelési kérdésekről tárgyaljunk! Ahhoz, hogy valóban, mélyen megismerjük egymást, fontos hogy a beszélgetéseink során érintsük a saját neveltetésünk kérdéseit is. Mi tetszett a gyermekkorunkban? Mit nem szerettünk? Milyen szokások voltak a családunkban? Mik az örömteli és mik a szomorú emlékeink? Ha gyermekként nem tapasztaltunk meg azt, hogy a szüleink odaadóan gondoskodnak rólunk, akkor sokkal nagyobb erőfeszítéseket kell tennünk azért, hogy a gyermekünknek megfelelő szülői mintát mutassunk. Sokat segít, ha megfelelő partner és/vagy támogató baráti, családi környezet áll mögöttünk.

Minden párkapcsolatban előfordulnak feszültségek. Fontos, hogy milyen mintát láttunk a saját szüleinktől a nehéz helyzetek kezelésére. Kedvesen, őszintén és mélyen meg tudjuk-e fogalmazni partnerünk felé, amit szeretnénk, vagy amit bántónak érzünk. Fontos, hogy sérelmeinket ne egy feszült pillanatban vágjuk a fejéhez, hanem a viharfelhők távozása után, megfelelő stílusban (ne számonkérőn) tegyük ezt meg. Az egyenrangú kapcsolat kulcsa, hogy tudjunk kérni és segítséget elfogadni.

Mi az a párterápia? Miben segít?

A párterápia során a terapeuta/terapeuták segít(enek) a partnereknek megérteni mi húzódik meg veszekedéseik hátterében. Arra törekszik, hogy feltárja a legbelső érzelmi szükségleteket, vágyakat és segítsen ezeket szavakba önteni. Támogassa a feleket abban, hogy újfajta jelzéseket küldjenek egymásnak. Olyanokat, amelyek egyértelműek a partnernek! A kapcsolat így ismét biztonságot és nyugalmat nyújtson a feleknek. A párterápia célja a párkapcsolat elmélyítése, a kötelék megerősítése. Előfordulhat azonban az is, hogy a partnerek valamelyike ráébred arra, hogy nem akar több energiát fektetni a párkapcsolatába. Ilyen (egyébként nem túl gyakori esetben) a terápia az elszakadás folyamatában is támogatást nyújthat. Ilyenkor a terápia célja, hogy teret engedjünk a fájdalom és a szomorúság érzéseinek és ne rekedjünk meg a felszínen megjelenő harag szintjén.

Mikor szükséges a párterápia?

Amikor visszatérően, vagy tartósan nem érezzük, hogy partnerünk odafigyel ránk és megért bennünket. Arra vágyunk, hogy jobban támogasson minket. Amikor kényelmetlenül, vagy magányosnak érezzük magunkat a partnerünk társaságában. Párterápia félelmetes pontja, hogy valójában nem tudhatjuk előre, miként fog reagálni a partnerünk arra, amit mondunk. Ilyenkor a terapeuta nyújtotta biztonság és stabilitás elengedhetetlen. Amikor a kapcsolat megreked, megjelenik a felek között a bizonytalanság, vagy a bizalmatlanság érzése, szintén javasolt segítséget kérni

A problémák megoldásának alapja az érzelmek megfelelő kezelése

Miért fontosak az érzések? Érzelmeink biztosítják túlélésünket! Ezek védenek meg bennünket a veszélyekkel szemben, információkat közvetítenek a külvilágról és cselekvésre sarkallnak bennünket. Ekman 7 alapérzelmet írd le. Ezek a meglepetés, az öröm, a szomorúság, az undor, a szégyen, a megvetés és a félelem. Gyakran előfordul, hogy egyik érzés elfedi a másikat. Gyakran könnyebb haragot mutatnunk, mint szomorúságot, vagy szégyent! Gondoljunk bele a nemi sztereotípiákba is! Melyiket tartjuk férfiasabbnak? Ha megbántódik egy férfi, sírjon, vagy dühösen viselkedjen inkább?

A harag gyakori reakció a fenyegető veszteségre. A veszekedések mélyén gyakran a másik elvesztésétől való félelem áll! Valójában a kötődés iránti szükséglet erősödik fel ezekben a feszült helyzetekben! A mélyen fekvő érzéseket azonban nehéz megfogalmazni. A terápia segít abban, hogy jobban megismerjük legmélyebb érzéseinket. Ezáltal könnyebbé teszi, hogy reflektáljunk egymás igényeire! Azok a partnerek, akik elszigetelőnek egymástól, vagy nem rendelkeznek kellő önismerettel, gyakran magányosnak érzik magukat. Ha sikerül kimondanunk ezeket a kellemetlen érzéseket, azok azonnal csökkenni fognak. A folyamathoz azonban kezdetben feltétlenül szükséges a terapeuta által biztosított nyugodt és elfogadó légkör.

                                                                     
A terapeuta hozzáállása által azt érezzük, hogy komolyan vesznek bennünket és meg akarják érteni a viselkedésünket. Ha elismerik haragunk jogosságát, attól az érzés intenzitása csökkenni fog. Nincsenek ugyanis jó, vagy rossz érzések! Ezek mindegyike szükséges, hiszen hozzájárul az alkalmazkodásunkhoz! Gyakran megfigyelhető, hogy a partnerek arra vágynak, értékelje őket a másik. Odafigyeljen rá és éreztesse az szeretetét. Ezek teljesen normális igények, melyeket ki kell elégíteni, ha jól akarjuk érezni magunkat egy kapcsolatban. Fontos tudni, hogy a kötődési szükséglet az életünkben sokszor erősebb, mint a biológiai szükségletek pl. evés, alvás.

Mit várunk egymástól?

A leggyakoribb párkapcsolati szükségletek az elismerés, a figyelem, a szeretet iránti vágy. Az arra irányuló késztetés, hogy fontosnak és értékesnek érezhessük magunkat a másik számára. Az úgynevezett kötődési félelmek (a nem szeretnek eléggé, nem vagyok elég fontos érzése) normális túlélési mechanizmusok, ugyanis a hosszú távú biztonságos párkapcsolat kialakítását szolgálják. Ha rendszeresen előfordul, hogy a partnerünk nem figyel ránk, az bekapcsolja a védelmi rendszerünket, amitől akcióba lendülünk. Ilyenkor az emberek legtöbbször megpróbálják a másikat kizökkenteni, hogy a partner észre vegye szorult helyzetüket és elégítse ki a biztonság iránti szükségletüket. Ha valaki fontos számunkra, akkor természetes, hogy a közelségét keressük distressz esetén.


Ha ismerjük önmagunkat és elfogadjuk saját sebezhetőségünket, könnyebben tudunk másokhoz is kapcsolódni. Ha ezt nem tudjuk megtenni, a másik gyengesége távolságtartást, vagy haragot válthat ki belőlünk.

Fontos azonban tisztázni, hogy vannak olyan helyzetek a partnerek igényei annyira eltérőek, hogy jobb döntés a válás. Szépen elválni is sokszor nehézséget okoz

A párterápia folyamata

Nagyon gyakori, hogy a párterápiás munka kezdetén a partnerek főleg haragot éreznek egymás iránt. Ez rendszerint a tehetetlenségből, és a kétségbeesett korábbi próbálkozások miatt alakul ki. A terapeuta ilyenkor nem konkrét megoldást vagy tanácsot ad, hanem jó esetben megvizsgálja milyen mélyen rejlő fájdalom okozza mindezt. Közös munkával feltérképeződnek az ördögi körök, amelyek eddig újabb és újabb veszekedésekhez vezettek. A terápia középső szakaszában a mélyen rejlő kötődési félelmek szükségletek kerülnek a felszínre. A terápia közege lehetővé teszi a felek közeledését egy teljesen új interakciós mintázat kialakulását. Ez lehetővé teszi a korábbi sérelmek feldolgozását és annak az érzésnek a megerősödését, hogy fontosak vagyunk a másik számára.


Párterápia segítségével megtanuljuk új módon kezelni egymást és a konfliktusok megoldását az új interakciós mintázatok stabilizálása szolgálja. Ez biztosítja azt, hogy a terápia lezárása után a hétköznapokban adódó problémákat a felek közösen tudják megoldani.  

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált irodalom:

Wagenaar, K (2018) Hogyan legyek boldog veled? A párkapcsolat megjavítása az érzelmekre fókuszáló terápia módszerével. Ursus Libris. Budapest

Share Button
Twitter
Facebook

Kiút a társfüggőségből

Korábbi blogbejegyzésemben volt szó róla, rendszerint milyen jellegzetességek köszönnek vissza az alkoholizmussal küzdő nők és férfiak párkapcsolatában. Most arról lesz szó, hogy nem csak a függőnek van szüksége segítségre, hanem partnerének is. Részletesen kitérek arra, hogyan segíthet önmagán az aki nehezen szabadul nem működő párkapcsolatból. Hiszen ez egyáltalán nem csak a diagnosztikus értelemben vett függőknél fordul elő, nagyon is gyakori jelenség!

A függőség normális is lehet

Először is tisztázzuk gyorsan, hogy egy közeli kapcsolatban függni a másiktól tejesen természetes és normális dolog. Jó érzés egy beszélgetés közben, vagy szexuális helyzetben átadni magunkat a másik által okozott élményeknek, vagy szükség esetén támaszkodni egymásra. Vannak azonban olyan emberi viszonyok, melyekben a viszonylagos érzelmi közelség nem hosszú távon fenntartható. Itt most a párkapcsolatokra fókuszálunk. Említés szintjén kitérve rá, milyen jelekből tűnhet fel, ha tartósan többet teszünk bele szerelmi viszonyukba, mint amennyi viszonzásra talál.

Kik azok a kötődéskerülők?

Mivel normál személyeknél is gyakran előfordul ez a jelenség, érdemesebb ezt a párkapcsolati dinamikát a kötődés szempontjából megvizsgálni. A függőket rendszerint jellemző elkerülő kötődésű személyeket most kötelékfóbiásnak fogom nevezni. Ha egy párkapcsolatban az egyik fél kötelékfóbiás, a kezdeti lila köd után hatalmi viszonyok felborulnak. A kötelék kerülő egyre függetlenebbé, a partnere egyre inkább függővé válik. Ha sikerül a kapcsolat lezárásra, rendszerint a kapcsolatfóbiás fél hagyja el a partnerét, akit addigra már érzelmileg teljesen kizsákmányolt és elbizonytalanított. Egy jól működő, bizalmi kapcsolatban a felek bíznak egymásban és egyfajta biztonságérzés alakul ki az évek során. Idővel ugyan eltűnnek a heves szerelem érzései, de ezek helyét a melegség, a nyugalom és a meghittség érzése veszi át. Ha valamelyik fél elkerülő kötődésű, a párkapcsolatban az az érzés, hogy számíthatok a partneremre nem jelenik meg. A félelem a másik elvesztésétől általában növeli a szenvedélyt, mindamellett a félelmet és fájdalmat ébreszt. Ezekben a kapcsolatokban nagyon szélsőségesen váltakozik a közelség és távolság, függés és függetlenség, biztonság és bizonytalanság. A kötelékfóbiás kezében van a kontroll és a hatalom (bár ezt lélekben másként éli meg) a partner pedig kontrollvesztéstől szenved.

Milyen jelekből tűnhet fel, hogy érzelmileg kihasználnak bennünket?

  • Gyakran kiszolgáltatottnak érezzük magukat.
  • A párkapcsolatunkban az érzelmek gyakran és szélsőségesen változnak. Időnként nagyon szenvedélyes és bensőséges, máskor viszont kifejezetten hideg és távolságtartó a viszony.
  • Ennek változékonysága érthetetlen, feldolgozhatatlan. A társfüggő partner ilyenkor a pozitív dolgokra fókuszál a negatívakart próbálja elfelejteni, vagy megoldandó problémaként definiálja.
  • Gyakori ezekben a kapcsolatokban egymás megsértése, féltékennyé és bizalmatlanná tétele.
  • A beszélgetések körbe-körbe forognak, sehová sem vezetnek. Jellemző egymás hibáztatása.

Mi áll a társfüggőség hátterében?


Azok a nők, vagy férfiak akik a kötelékfóbiással való kapcsolatukból nagyon nehezen tudnak kiszabadulni és hagyják hogy a partnerük rosszul bánjon velük, gyakran saját gyermekkorukban olyan mintát hoznak magukkal, ami igencsak hasonlít ehhez. Párkapcsolatainkban újra megismételjük saját régi gyermekkori tapasztalataikat. Ezt ismétlési kényszernek nevezi a szakirodalom. Például egy nő, aki sosem érezte, hogy az apja szereti, később olyan férfiakat választ, akik rosszul bánnak vele. Ebben az a tudatalatti vágy játszik szerepet, hogy megismételjük és a jóvá tegyük, ami a múltban történt. Fontos azonban tudni, hogy nem ez az egyetlen magyarázat. Gyakran egyszerűen az vezet a boldogtalan párkapcsolatok kialakulásához, hogy önmagunkkal túl szigorúak vagyunk. Rendszerint ésszel tudjuk, hogy ez a kapcsolat káros számunkra, mégis benne maradunk. A kapcsolatfüggőknél megfigyelhetjük, hogy az önismeret az önkritika szintjén ragad meg. A kötelékfóbiás ambivalens viselkedése olyan szinten hat rájuk, hogy össze mossák ezt saját érzéseikkel.

Milyen jelekből ismerhetjük fel, hogy túlzottan függünk egy párkapcsolattól?

  • Kényszeresen (túl sokat) foglalkozunk a partnerünkkel.
  • A kapcsolatunk nagyon szélsőséges dimenziók közt változik érzelmi szempontból. Váltakozik bennünk a boldog szerelem érzésre a kétségbeesés és a düh érzéseivel.
  • Úgy éljük meg, óriási a szenvedély és mindent meg akarunk tenni azért, hogy elég jók legyünk a partnerünknek.
  • Gyakran megjelenik féltékenység.
  • Siránkozunk, panaszkodunk kérdezgetjük a másikat szeret-e minket.
  • Leértékeljük önmagunkat, azt hisszük mindent mi rontottunk el.
  • Önkárosító viselkedés, vagy a saját hobbi, érdeklődés elhanyagolása.
  • Magányosság érzés.
  • Gyakran vállunk depresszívvé, vagy indulatossá.
  • A másik képességeit túlbecsüljük.
  • A veszekedés elől való menekülés, bosszúságok lenyelése. Az alárendelt szerep elfogadása.

Beszéljük meg?!


Fontos tudni, hogy a kötelékfóbiások rendszerint roppant zavarosan és ellentmondásosan fejezik ki magukat, a tisztázás pedig nem igazán megy. Ők ugyanis ezeket a beszélgetéseket fenyegetőnek és terhesnek érzik. Úgy gondolják, magyarázkodniuk, vagy mentegetőzniük kell. Gyakoriak a szemrehányások és vádaskodások melyeket a kötelékfóbiások provokálnak ki. A társfüggők pedig félénk és konfliktuskerülő személyek, akik némán önmagukban hordják bánatukat és haragjukat. A kötelékfóbiásoknál minden hétköznapi apróságon elszakad a cérna. A konfliktuskerülő fél próbálja érzéseit magába fojtani, melynek hatására előbb-utóbb szomatikus, vagy pszichoszomatikus megbetegedései lesznek. A társfüggő gyakran bizonygatja mennyire szereti partnerét, őt azonban ez is legalább annyira idegesíti, mint a folyamatos vádaskodás.

Fontos tudni továbbá, hogy a kötelékfóliás fél mindig nyitva tart egy hátsó kijáratot. Sosem köteleződik el teljesen a partnere mellett. Így bármikor jöhet egy harmadik, aki befurakodik a kapcsolatba, amit a társfüggő természetesen érez.

Mi a megoldás?


Lényeges, hogy megpróbáljuk függetlenebbé válni olyan értelemben, hogy foglalkozzunk többet olyan dolgokkal, melyek számunkra örömet adnak. Tanuljuk meg élvezni az önállóságot, függetlenséget. Az ál-függetlenség ugyanis visszaüt. Fontos tudni, hogy a kötelék fóbiások a lelkük mélyén nagyon gyengének érzik magukat és könnyen manipulálhatónak. Emiatt borzasztóan bizalmatlanok és félnek, hogy végül alárendelt helyzetbe kerülnek.
Az önismereti munka fontos a társfüggő félnek, de nagyon lényeges hogy ezt ne egyedül akarjuk elvégezni. Nehogy belecsússzunk még jobban az önhibáztatásba! Ilyenkor önsegítő csoportok vagy egyéni terápia nyújthat támaszt. Sokat segíthet abban, hogy reálisan lássuk önmagunkat és kapcsolatunkat.

Konkrét tanácsok társfüggőknek

  • Gondoljuk végig, mivel töltenénk szívesen az időnket, ha nem élnénk kapcsolatban.
  • Javítsunk az életminőségükön: csináljunk olyan dolgokat, amelyektől töltődünk, fejlődünk!
  • Gondoljuk végig, mire vágyunk a munkában vagy tanulnánk-e valamit szívesen.
  • Próbáljunk ki új dolgokat!
  • Mozogjunk!
  • Emlékezzünk vissza, miről álmodtunk gyermekként! Van olyan, amit ezekből még nem próbáltunk ki, vagy valósítottuk meg? Ha szerettünk volna mindig megtanulni zenélni, itt a megfelelő alkalom!
  • Keressünk sikerélményt az élet többi területén!
  • Gyakoroljuk az elengedést! A feladás a megfelelő pillanatban erősség lehet. A kapcsolat megmentésébe fordított energiát fordítsuk inkább önmagunkra! Csak a saját sorsunkat tudjuk megváltoztatni!
  • Találkozzunk többet a barátainkkal ápoljuk családi kapcsolatainkat.
  • Flörtöljünk.
  • Írjunk el egy búcsú levelet a partnerünknek, amit nem küldünk el neki. Adjuk ki dühünket, győzzük le a megsértett hiúságunkat. Fogadjuk el, hogy a csalódás az élet része. Azokat a sérelmeket, amelyeket partnerünk okozott nekünk, sosem fogja jóvá tenni. A kötelék fóbiája arra kötelezi ugyanis, hogy újra és újra eltaszítson magától és megbántson.
  • Adjuk fel a reményt abban hogy a kapcsolatunk megváltozik. Gondoljuk át, mióta szenvedünk mellette? Hányszor ígérte meg, hogy változtatni fog?
  • Mennyire van tudatában a partner a problémának? Mennyire látom én komolynak a kötődésfóbiáját?
  • Minél régebb óta áll fenn a probléma annál nehezebb lesz a változtatás. A kötődéskerülő gyakran olyan mélyen elfojtják érzéseiket, hogy egyáltalán nem is szenvednek. Akár együtt akarunk maradni kötelékfóbiás partnerünkkel, akár nem muszáj önállóbbá válnunk. Ha a saját boldogságunk érdekében a szakítás mellett döntünk, muszáj meg tartanunk a távolságot a másiktól ameddig a gyász fázisa le nem zárul, vagyis amíg teljesen kiszeretünk partnerünkből.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált és melegen ajánlott irodalom:

Stahl, S. (2019) Igen is, meg nem is. A kötelékfóbia felismerése és legyőzése. Park Könyvkiadó

Ördögi kör a párkapcsolatokban

Mindenki, aki élt már tartós párkapcsolatban megtapasztalhatta a hullámvölgyeket, vagy az ismétlődő, súlyosbodó konfliktushelyzeteket. Min múlik, hogy a vitákból konstruktív megoldások születnek, vagy újabb és újabb veszekedésbe torkollnak a helyzetek? Hogyan törhető meg az ördögi kör?

A konfliktus az kell…

Ahogy korábban írtunk róla, a konfliktusok kapcsolatok növekedésének építőkövei. Egymás jobb megismerését és a kapcsolat fejlődését szolgálják. Persze nem akkor, ha a beszélgetések folyton marakodásba és egymás sértegetésébe torkollnak! Amennyiben negatív spirálba kerülünk, folyamatosan nő a köztünk lévő távolság, pánikba eshetünk.
Kialakulhat egy félreértéseken alapuló kommunikáció. Gyakran észre sem vesszük, hogy kezdünk eltávolodni a kedvesünktől. Talán feltűnik, hogy többször ugyanabba a vitába futunk bele. Egyre nehezebb nyitottan fordulnunk a kedvesünk felé és a negatív dolgok aránytalanul felnagyítódnak. Hiába próbáljuk megbeszélni a nehézségeket, folyton ugyanazokat a dolgokat ismételgetjük. Egyre kétségbeesettebbek leszünk, hiszen bármilyen apróság kirobbanthat egy újabb súlyos vitát.

Félek, hogy elveszítelek…

Ha a kötődési stílusok segítségével vizsgáljuk meg ezt a helyzetet, egyértelművé válik, hogy ezek a viselkedés módok a kapcsolat fenyegetettségére adott reakciók. Valamelyik partner fájdalmasan éli meg, hogy kedvese nincs jelen érzelmileg, amitől megijedhet. A félelem pedig haragot szülhet, amire védekezéssel, vagy támadással, esetleg meneküléssel reagálhat. Nagyon gyakori, hogy valaki lefagy a konfliktushelyzetben. Ezek a viselkedés mintázatok azonban ördögi kört alkotnak, mivel újra meg újra megismétlődnek. Így mindkét fél egyre frusztráltabb lesz.

Melyek azok a viselkedésminták, amelyek meggátolják, hogy szót értsünk egymással?

Az első ilyen, amikor az egyik partner a másikat vádolja, kritizálja az pedig hátralép, mert igyekszik a konfliktust elkerülni. Ezért többet dolgozik, később jár haza, vagy más programokat csinál. Ilyenkor a kritizáló fél a kapcsolat elveszítésétől tartva konfliktust generál. Fel sem merül benne, hogy a másik a viselkedésével a kapcsolatot igyekszik megóvni. Szinte láthatatlanná válik, hogy elejét vegye a konfliktusoknak. Elkerülő módon viselkedik, mert annyira tart tőle, hogy a fokozódó feszültségek a kapcsolat végéhez vezetnek. Megfagy, inkább nem tesz semmit. Nő az érzelmi távolság. Ez fenntartja a partner frusztrációját, hiszen még jobban erősödik a félelme a kapcsolat elvesztésétől. Jól megfigyelhetjük, hogy ezt fenntartja az ördögi kört. Az egyik fél kapcsolódni akar, a másik nem akar konfliktust, ezért távol marad. Mindketten egyre frusztráltabbak, hiszen egyikőjük sem kapja meg azt, amire vágyik. Ez legtöbbször ugyanaz: jóban lenni a másikkal. Egy feszült helyzetben pedig borzasztó nehéz a legmélyebb érzéseinkről beszéli, melyeket ráadásul a harag el is fed.

Gyakran előfordul az is, hogy az egyik fél úgy vágja ki magát nehéz helyzetéből, hogy fájdalmas dolgokat vág a másik fejéhez. Így végül mindkét fél egyre jobban sértettnek és frusztráltnak érzi magát.

Nagyon gyakori probléma a párkapcsolatokban egymás hibáztatása. Ezt a párbeszédet ilyenkor a panaszkodás motiválja. A felek félnek attól, hogy elveszítik egymást és nem mondják el mivel okozott fájdalmat a másik fél. Mindkét fél azzal van elfoglalva, hogy meggyőzze a másikat saját igazáról. Ez azonban csak még több feszültséghez vezet. Akkor a helyzet elmérgesedik, elzárkóznak egymástól. Nehéz megnyílnunk a partnerünknek amikor az éppen fájdalmat okozott, a közeledés azonban enélkül elképzelhetetlen. Ez a mintázat nagyon idegőrlő, rengeteg energiákat felemészti, melyet a kapcsolat érdekében is felhasználhatnánk. Ehhez azonban gyengéden kell egymáshoz közelednünk, ami gyakran professzionális keretek közt sikerül csak (párterapeuta segítségével).

Érdemes tudnunk, hogy érzelmeink kifejezése kockázattal jár. A bizonytalan kötődésű emberek ettől rettegnek, ezért kifejlesztették azt a stratégiát, hogy a rossz dolgokkal igyekeznek inkább nem foglalkozni. Ez pedig még jobban megnehezítheti az újraközeledést.

Mitől csökkenhet a párkapcsolati feszültség?

Ha tetőfokára hágott a feszültség, jó hatású lehet, ha kimozdulunk a megszokott környezetünkből. Valamilyen közös programot szervezünk, melyet mindketten élvezünk. Miután jól lenyugodtunk és kellemes érzésekkel töltődünk fel, érdemes teret adni a beszélgetésnek. Törekedjünk az őszinteségre, a legmélyebb érzelmeink megmutatására. Áruljuk el egymásnak, mire van szükségünk és mitől félünk. Nem kell mindent egy alkalommal megoldani, de fontos, hogy megkezdjük egymással a valódi párbeszédet. Ehhez pedig nyugalom és nyitottság szükséges!

Fontos, hogy megtanuljuk megfogalmazni mi esett rosszul: ez segít a kapcsolat fejlődésében, hiszen partnerünk tudni fogja legközelebb, mire figyeljen. A másik hibáztatása helyett a saját érzéseinkről beszéljünk. Mit élünk meg, amikor az ördögi körbe kerülünk?
Ha nem beszélünk arról, ami fáj, idővel az üresség és magány érzése fog minket eltölteni. A hallgatásba menekülő fél számára ösztönösen úgy tűnik, rövid távon jobb stratégia ez, mint kockáztatni a kapcsolatot azzal, hogy kimondunk bizonyos dolgokat. Amennyiben ez a mintázat hosszabb ideje fennáll, hosszabb idő lesz a megváltoztatása is. Kis lépésekben kell haladnunk. Fontos megfogalmazzuk, miben szeretnénk változást. Mit hiányolunk a kapcsolatunkból, mire van nekünk szükségünk! Ezeket a kérdéseket mindkét félnek fel kell tennie önmagának és utána nyugodtan és kedvesen megbeszélni egymással.

Fontos, hogy felvállaljuk annak kockázatát, hogy többet megmutatunk önmagukból. Előfordulhat, hogy ez nehéz, vagy félelemmel tölt el. Érdemes átgondolni mi köt össze bennünket, mit remélünk a közös jövőtől. Milyennek szeretnénk látni a kapcsolatot 5 év múlva. Amennyiben ezekkel a beszélgetésekkel nem sikerül nagyobb változást elérni, érdemes párterápiás munkába fogni. Sokszor ugyanis nehéz ezekre a kérdésekre őszintén felelni, még önmagunk előtt is.

Az önismeret segít…

Érdemes azt is átgondolunk, hogyan kerültünk bele az ördögi körbe. Megsebezzük egymást szavakkal és ilyenkor nagyon nehéz a haragon kívül másra koncentrálni. Legtöbbször arról van szó, hogy a partnerünk egy korábban kialakult érzékeny pontunkat találta el. Ilyenkor annyira fáj ez, hogy hevesen reagálunk. Kötődési stílusunktól függ, hogy küzdésre, vagy menekülésre vagyunk-e inkább hajlamosak. Ha rögtön vádaskodni kezdünk, azzal önmagunknak és a partnerünknek is fájdalmat okozunk. Ez pedig fenntartja az ördögi kört. Az érzelmi távolság vagy a biztonság elvesztése mindenkiből a legősibb érzéseket hozza ki. A fájdalmas pontok az életünk korábbi szakaszában szerzett tapasztalatokból alakulnak ki. Mindannyiunknak vannak fájó pontjai! Amennyiben megismerjük ezeket, jobban meg fogjuk érteni saját viselkedésünket és megoszthatjuk ezt a másikkal is. Minél világosabban kommunikálunk az igényeinkről, annál jobban tiszteletben tudja tartani őket a kedvesünk.

Van megoldás?!

Az ismétlődő mintázat megtöréséhez szükséges egy kicsit magunkba nézünk. Vizsgáljuk meg milyen pontot érintettek bennünk a másik szavai, vagy tettei? Miről szól az a fájdalmas pont mennyibe éppen beletiportak? Akármilyen nehéz is érdemes megpróbálni szavakba önteni ezt! Beszéljünk a saját félelmeinkről és szükségleteinkről ahelyett, hogy támadnánk. Ne arra fókuszáljunk, hogy a másik mit rontott el, hanem arra, hogy nekünk mire van szükségünk! Amennyiben ezt olyan módon tudjuk megtenni, ami nem vádló, teljesen más reakcióra számíthatunk. Gyakran találkoznak fájó pontjaink partnerünkével, ezért nem könnyű áttörni az ördögi kört. A mintázat tudatosítása azonban mindenképpen jó hatású. Ha szem előtt tartjuk azt, hogy mire van szükségünk és ezt meg tudjuk fogalmazni a partnerünk felé, az lecsendesíti a vitákat. Amennyiben kettesben ez nem sikerül, nem szégyen segítséget kérni! Gyakran már néhány párterápiás ülés jó eredményt hoz. Érdemes azonban szem előtt tartani, hogy ha túl sokáig várunk, annyi fájdalmat okozhatunk egymásnak és önmagunknak, melyet jóval nehezebb lesz jóvá tenni! Vegyük tehát komolyan a saját érzéseinket és a kapcsolatunkat is. Amennyiben gyermekeink is vannak, az ő szempontjából is fontos, hogy kiegyensúlyozott és harmonikus legyen a párkapcsolatunk. Hogy miért, arról hamarosan bővebben is szólunk.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált irodalom:

Wagenaar, K (2018) Hogyan legyek boldog veled? A párkapcsolat megjavítása az érzelmekre fókuszáló terápia módszerével. Ursus Libris. Budapest

Megterhelő életesemények: közelebb hoznak, vagy eltávolítanak egymástól?

Minden hosszútávú párkapcsolatban vannak olyan életesemények, amelyek megterhelik a viszonyt. Előző blogbejegyzésünkben említettük, hogy a krízisek életünk velejárói, ezek mentén alakul ki a valódi, mély kötelék férfi és nő között. A nehézségek leküzdése szorosabbá teheti kapcsolatunkat partnerünkkel. Vannak persze váratlan nehézségek is, mint például egy krónikus betegség, munkahelyváltozás, vagy egy szerettünk elvesztése. Érdemes ezekről elgondolkodni. Min múlik, hogy ezekre hogyan reagálunk? Mit tehetünk a kapcsolat megerősítéséért a nehezebb időkben?

Min múlik, hogy ott tudunk-e lenni egymás mellett krízishelyzetben?

Bizonyos életszakaszokban megnő a feszültség a partnerek között. Fontos, hogy ilyenkor is megtaláljuk a közös hangot, próbáljunk meg kedvesünk mellé állni, ha szüksége van ránk. Egy egyenrangú, biztonságos kapcsolat alapvető kritériuma, hogy segítsünk egymásnak. Ha ez nem történik meg, a nehézségek eltávolítanak bennünket a másiktól. A váratlan nagy stresszel és bizonytalansággal járnak. Gyakran nem tudhatjuk előre, hogy mit hoz majd a jövő. Krízishelyzetben ősi, ösztönös reakcióik erősödek fel.

Az ösztönök hatása a viselkedésünkre

Stresszhelyzetekben nem a józan eszünkre hallgatunk, hanem előtör belőlünk a menekülés, vagy a küzdelem (támadás). Igen gyakori, hogy egyik, vagy másik fél lefagy, amikor azt érzi tehetetlen. Pontosan ezekben az nehezebb időszakokban a legfontosabb, hogy jól ismerjük önmagunkat és saját kötődési stílusunkat. Ezáltal szépen lassan változtathatunk automatikus reakcióinkon.

Hogyan hat a kötődési stílus arra, mennyire tudjuk támogatni partnerünket?

Amennyiben biztonságosan kötődők vagyunk, bízunk a partnerünkben. Jól viseljük a nagyobb változásokat is. Megosztjuk egymással a félelmeinket és hagyjuk, hogy a másik megnyugtasson bennünket. Nyitottan fogadjuk az általa felvetett új nézőpontokat. Mi a teendő, ha bizonytalanul kötődők vagyunk? Ha nem volt előttünk példa biztonságos kötődésre, attól még kifejezhetjük magunkban azt a képességet, hogy pozitív kapcsolatokat keressünk olyan emberekkel, akik biztonságosan kötődnek. A kapcsolat egy idősebb és bölcsebb emberrel, akinek kérdéseket teszünk fel és akivel megbeszélhetjük kétségeinket. Ez remek lehetőség a fejlődésre és a pszichoterápia is egy lehetséges alternatíva. Ezek segíthetnek abban, hogy a kötődési stílusunkat biztonságos irányba mozdíthassuk el.

Ha ismerjük önmagunkat, könnyebb lesz változtatnunk a rossz berögződéseken

Ha visszatekintünk az életünkre és keressük az összefüggéseket a tapasztalataink között, az segít abban, hogy biztonságban érezzük magunkat. Ha át gondoljuk, milyen közegben nőttünk fel, meg fogjuk érteni, hogy a szüleink miért hoztak meg bizonyos döntéseket. Jobban átlátjuk, hogy ez milyen hatással volt az életünkre. Összekötjük a múltunkat a jelenünkkel. Ettől jobban képesek leszünk irányítani az életünket. Segíthet az önismeret megszerzésében az is, hogyha regényeket olvasunk. A főszereplő belső vívódásaiban, sorsában könnyen önmagunkra ismerhetünk.

Egyedül könnyebb?!

Amennyiben elkerülően kötődők vagyunk, nehezen tudjuk felismerni, hogy fontosak vagyunk a partnerünknek. Fenyegetésként élhetjük meg, ha a partnerünk kéréssel fordul hozzánk, mert azt érezzük, hogy teljesítenünk kell. Reakcióink mások számára távolságtartónak, elutasítónak hatnak. Ahhoz, hogy az elkerülő kötődést a biztonságos kötődés irányába lehessen módosítani, sok munkára van szükség. Ennek egy jelentős részét pedig nekünk magunknak kell elvégeznünk. Lényeges ehhez, hogy a testünkre figyeljünk. Gondoskodjunk kellőképpen önmagunkról is! Gyakoroljuk a másik ember nonverbális jelzéseinek értelmezését. Tudatosan kell megfigyelünk a saját és mások arckifejezését és megtanulni olvasni a sorok között. Nem mindent szó szerint venni, hanem kiismerni önmagunkat és az embereket. Egy elkerülő személy a mára a távolságtartás a legbiztonságosabb, de legbelül van egy belső hang, ami kötődésre vágyik. A cél, hogy megtanuljuk az érzelmeket jobban kezelni, ez megváltoztatja a többi emberhez és a világhoz való viszonyunkat.
Az egymásra hangolódás, ami számunkra nehéz, hiszen gyakran úgy érezzük, hogy a sarokba szorítanak. Túl sokat várnak tőlünk. Ilyenkor érdemes feltenni magunknak a kérdést, hogy valóban a másik célja az, hogy minket elnyomjon, vagy keretek közé kényszerítsen. (Mi más motiválhatja?)

Félek, hogy elveszítelek!

Amennyiben szorongóan kötődőek vagyunk erősen kapaszkodunk a partnerünkbe. Ettől ő úgy érezheti, hogy túl sokat várunk tőle és hajlamos lehet visszavonulni. Félelmüket, hogy cserben hagynak szorongóan kötődőként meg kell tanulnunk kontrollálni. Tudatosítani önmagunkban miről szól mindez. Meg kell vizsgálnunk saját reakcióinkat: miért reagálunk úgy, ahogy. Honnan származnak ezek az érzések? Ha ezeket nemcsak a jelennel, hanem múlt a múltunkkal is összefüggésbe hozzuk, közel járunk a megoldáshoz. Ettől a párkapcsolatunkban több tér keletkezik. Partnerünk nem érzi fojtogatónak szeretetünket. Jó módszer lehet, ha leírjuk magunknak, hogy mi történt és mi kellett ahhoz, hogy a félelmek vegyék át az irányítást az életünk felett. Ha kiírjuk magunkból a történteket, sokkal könnyebb felismerni az összefüggéseket. Egyszerűbben meg tudjuk érteni, mire hogyan reagálunk. Ezzel önmagunk és kedvesünk számára is tisztább képet adunk arról, hogy mi játszódik le bennünk. Fel kell először ismernünk, hogy az érzelmek nem azonosak a tényekkel. Tudatosítani önmagunkban, hogy az érzésünk nem csupán a másikról mond valamit, hanem rólunk, önmagunkról is. Meg kell figyelnünk hogyan reagálunk bizonyos dolgokra és felismerni, hogy ez milyen összefüggésben lehet azzal ahogy neveltek bennünket. Így könnyebb különválasztani a korábban szerzett fájdalmat a mostani nehézségektől. Itt is az a cél, hogy az értelmet jobban összekapcsoljuk az érzelemmel. A kedvesünk iránt érzett haragot és a félelmet tágabb összefüggésekbe helyezük. Ettől könnyebben tudjuk majd kezelni

Összegzésként elmondhatjuk, hogy korábbi tapasztalataink és kötődési stílusunk alapvetően meghatározza azt, hogy mennyire tudjuk odatenni magunkat, ha partnerünknek segítségre van szüksége. Ahogy azt is, tudunk/merünk-e segítséget kérni, ha szükségünk van rá. Fontos ezért megismerni saját tipikus nehézséginket, azonosítanunk a visszatérő mintázatokat. Kötődési stílusunk tudatossággal, sok munkával megváltoztatható. A biztonságos kötődés feltétele, hogy toleránsak legyünk önmagunkkal és egymással. Ismerjük a saját határainkat és kedvességgel, szeretettel forduljunk egymást iránt, még a feszült helyzetekben is.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált irodalom:

Wagenaar, K (2018) Hogyan legyek boldog veled? A párkapcsolat megjavítása az érzelmekre fókuszáló terápia módszerével. Ursus Libris. Budapest

A koronavírus-helyzet margójára: korábbi életformánk elvesztése nagy érzelmi terhet jelent

A koronavírus-helyzet mindannyiunkat új kihívások elé állít. Megküzdési képességeinket próbára teszi a bizonytalanság, a folyton változó körülmények. Sok rémhír ömlik ránk a médiából, valójában senki sem tudhatja mikor és hogyan fog a helyzet rendeződni. Ez önmagában is jelentős lelki megterhelés! Ezekre a stresszhelyzetekre sem reagálunk egyformán: mindannyiunknak más stratégiái vannak a túlélésre. Milyen szempontokat érdemes figyelembe venni, hogy könnyebben viseljük ezeket a megterheléseket?

Korábbi életformánk megváltozása jelentős veszteség

Nem könnyíti meg a helyzetünket, hogy a változások számos lemondásra kényszerítenek bennünket: megváltozik a munkarendünk és a társas kapcsolataink. Nem menetünk oda, ahová csak kedvünk tartja, sőt, össze vagyunk zárva szeretteinkkel, ami óriási konfliktusforrás. Az egyedülállók pedig még magányosabbnak érezhetik magukat. Az összezártság kiélezi a meglévő és felszínre hozza a bújtatott feszültségeket. Megváltoztak társas kapcsolódási lehetőségeink is. A baráti találkozók helyét átvette a telefonos, vagy Internetes kapcsolattartás. A szórakozóhelyek bezártak, a kulturális rendezvények elmaradnak. Csak néhány kiragadott példa sok-sok hétköznapi veszteség közül, mellyel egyszerre vagyunk kénytelenek szembenézni.

A veszteségre adott normál reakció a gyász

Minden veszteség külön-külön is megterhelhet bennünket. Fontos tudni, hogy a munkahelyünk elvesztése, társas kapcsolataink megváltozása, vagy a szórakozási lehetőségek beszűkülése mind önmagában is traumatizáló lehet. Mindannyian másra vagyunk érzékenyek. Könnyen megélhetjük, a sarokba szorítottság, kilátástalanság érzéseit, a saját egészségünk és szeretteink miatti aggódást. Ez akár önállóan is gyászfolyamatot indíthat el bennünk. Nagyon gyakori, hogy a jelen helyzet előhoz korábbi, fel nem dolgozott traumákat. A koronavírus-helyzet okozta változások tudat alatt összekapcsolódhat például elvesztett nagymamánk el nem siratott fájdalmával, amely így elviselhetetlenné teheti a hétköznapokat.
Fontos tudni, hogy ebben a helyzetben fokozottan szükségünk van a hétköznapi praktikáinkra mentális egészségünk megőrzése érdekében. Ha a jelen helyzet korábbi nehézségekkel kapcsolódik össze sürgőssé válik pszichológus felkeresése. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az utóbbi időkben számtalan ingyenes a lehetőség is kínálkozik arra, hogy szakszerű segítséget kaphassunk pszichológustól.

Természetes, hogy az utóbbi idők változásai rontják a közérzetünket

Ahogy abban sem vagyunk egyformák, hogy mit mennyire negatívan élünk meg, abban sem egyezünk, hogy pontosan hogyan hat ránk egy-egy veszteség. Mégis vannak a gyászfolyamatnak általános jellemzői, melyekre röviden kitérnék.
A gyász első szakasza a sokk. Ez azt jelenti, hogy érzelmileg bénultnak érezhetjük magunkat, de nem ritka a másik véglet sem, amikor az emberek pánikviselkedésbe kezdenek: például felhalmoznak otthon mindenféle védőeszközt, vagy élelmiszert. Ezt követi egy kontrollált szakasz, amikor azt érezzük, a túléléshez szükségünk van a passzivitásra: megpróbáljuk kivárni, míg csillapodik a helyzet feszültsége, betartjuk az előírásokat. Ezután egy érzelmi viharokkal terhelt időszak következik. Ilyenkor jellemző, hogy magányosnak és üresnek érezzük magunkat. Dühösek leszünk, vagy bűntudatuk van. Esetleg visszahúzódóvá válunk. Különféle testi tünetek is megjelenhetnek. Tipikusan ilyen az alvászavar, vagy az étvágy drasztikus megváltozása fokozódása, vagy akár lecsökkenése. Jelentkezhet ilyenkor gyengeség, lassúság, vagy egyéb tünetek. Gondolkodásunk beszűkül a veszélyhelyzetre: a korábban izgalmas, kihívást jelentő dolgok, tevékenységek már nem érdekelnek. Bizonyos, mindenkinél változó idő kell, hogy elteljen ahhoz, hogy ezek az érzelmi viharok lecsendesedjenek és kialakuljon egy új egyensúly.


Fontos tudni, hogy ez nem feltétlenül következik be magától, hanem érzelmi munkára van szükség ahhoz, hogy a veszélyhelyzetet átdolgozzuk. Beleépítsük a saját életünkbe, szépen lassan megtaláljunk benne a pozitív aspektusokat is. Senki számára nem kedvező, ha elveszíti a munkáját, vagy ha lecsökken a jövedelme. Ezek a kényszerű változások is hozhatnak azonban magukkal pozitív dolgokat. Késztethet ugyanis minket ez a helyzet arra, hogy átgondoljuk, mire van igazán szükségünk és mire nincs. Rádöbbenünk, hogy valójában nem feltétlenül azért vettük meg azt a pár cipőt, vagy a gyereknek a márkás telefont, mert arra volt éppen szükségünk. Hanem mert így próbáltunk beilleszkedni a közösségbe, idomulni másokhoz. Nem mertük önmagunknak sem beismerni, hogy valójában kisebbrendűségi érzésekkel küzdünk, ezért akartunk hasonlítani a környezetünkben élőkre. Pénzen próbáltuk megvenni az elismerést.
Ha rájövünk, hogy miről szól a viselkedésünk, elképzelhető, hogy meg tudjuk változtatni. Lehet, hogy pár hónap, vagy év múlva, mire a válságnak vége lesz, akkor sem fogjuk már megvenni a következő felesleges ruhadarabot, hogyha ismét lesz rá pénzünk. Ily módon ez a krízis pozitív változásokat indíthat el.

Van, akinek könnyebb…

Sokak számára komoly kétségbeeséssel jár a koronavírus járvány. Nem mindegy, hogy milyen mentális állapotban vagyunk, amikor a rossz híreket megkapjuk, mennyire tudunk alkalmazkodni a minket érintő változásokhoz. Embert próbáló feladat megküzdési stratégiáinkat a jelen helyzethez hozzáigazítani és újakat kialakítani. Ha jól megoldottuk életünk eddigi kríziseit (például megfelelően feldolgoztunk korábbi munkahelyvesztést, vagy halálesetet) akkor több belső, mentális erőforrással rendelkezünk. Korábbi stratégiáinkból párat ebben a helyzetben is tudunk alkalmazni, ami adhat egyfajta magabiztosságot. Ha korábban sosem gondolkodtunk a nehézségeinken, nehezebb a helyzetünk.


Sok családban a megváltozott viszonyok hatására a felnőttek különféle megszorításokat vezetnek be, a gyermekeknek azonban továbbra is megveszik azt, amire vágynak. Ez azért sem szerencsés stratégia, mert a gyermek így nem tanul meg megküzdeni a nehézségekkel. Ráadásul feszültség-forrás lehet a szülő és gyermekek között az igazságtalanság miatt. Jó, ha szülőként a gyermek életkorának megfelelő módon beszélünk a jelen helyzetről, az ezzel kapcsolatos kérdésekről. Ha anyagilag megterhelő a helyzet családunk számára, akár bevonhatjuk őt abba is, hogy közösen megbeszéljük, ki miről mond le. A gyermek kiválaszthat nem használt játékokat, vagy ruhadarabokat, amitől megválik, hogy aktív, hasznos családtagnak élje meg önmagát. Fontos, hogy a nehézségek ellenére is összetartsunk szeretteinkkel, a különféle korlátozások ellenére egy stabil, bizalmas érzelmi kapcsolat legyen a családtagok között.

Milyen hétköznapi praktikák segíthetnek túlélni ezt az időszakot?

Nem lehet elégszer kihangsúlyozni, mennyire fontos a jól kialakított napirend. Ha nem tudunk dolgozni, attól még tehetjük hasznossá a hétköznapjainkat, találhatunk értelmes célokat magunknak. Fontos, hogy minden napunkba csempésszünk különféle feltöltő tevékenységeket. Ápoljuk a kapcsolatainkat más módon, mint eddig. Akár telefonáljunk minden nap a szeretteinknek, vagy írjunk egymásnak kedves üzeneteket. Bizonyára ők is magányosabbak, hiszen nem találkozhatunk egymással. Ha időnk szabadul fel, fordíthatjuk azt valamilyen változásra. Kialakíthatunk például egy egészségesebb életmódot, vagy bevezethetünk új szokásokat pl. mozogjunk minden nap, rakjunk rendet stb. Ha kedvünk van, segítsünk a rászorulóknak.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Elkerülhetetlen krízisek egy párkapcsolatban/házasságban

Ahogy korábban említettük a bizonyos élethelyzetek mindenféleképpen megterhelik a párkapcsolatunkat most ezekről beszélünk röviden. Fókuszba helyezzük azt, hogy mi az, ami segíthet a megterhelések átvészelésében.

Már a kezdet sem mindig könnyű

Az első jelentősebb nehézséget azt jelenti a párkapcsolatokban, hogy összekötjük az életünket kedvesünkkel. Ehhez ugyanis alkalmazkodnunk kell egymáshoz. Ezt rendszerint megelőzi valamennyi együtt töltött idő, amíg mindketten hozzászoktunk a gondolathoz, hogy nem vagyunk már egyedülállók. Benyomásokat szerzünk arról, hogy fog-e működni a kapcsolatunk hosszabb távon. Egyénenként eltérő, kinek mennyi időre van szüksége ahhoz, hogy döntést hozzon arról merjen-e a másikkal összeköltözni. Minél biztonságosabb kötődésűek vagyunk, annál könnyebben becsülhetjük meg, hogy számunkra a másik megfelelő partner-e és annál könnyebben birkózunk meg a változásokkal.
Az esküvő megszervezése sokszor feszültségekkel jár. Itt a párnak mindkét család elvárásaihoz szükséges alkalmazkodnia, az esemény megszervezése sok közös döntést igényel. Sok feszültséggel járhat, hogy közösen határozzuk meg, melyik városba, vagy ingatlanba költözzünk. Hogyan nézzen ki az otthonunk. Milyen legyen a lakás berendezése, vagy a falak színe. Sok apróság merül fel a közös életünk kezdetén, amiben valahogyan megegyezésre kell jutnunk.

A problémák kezelése a kötődés szempontjából

Az, hogy milyen kötődési stílussal rendelkezünk, meghatározza hogyan kezeljük ezeket a helyzeteket. A szorongóan kötődő partnereknek nagyon nehéz megbíznia abban, hogy a másik jó döntést hoz. Az elkerülően kötődők azt érzik, hogy a párjuk üldözi őket a kérdéseivel és nem hagy számukra teret. Az ilyesfajta kezdeti nehézségekből sokat lehet tanulni. Merjük egymás érzékeny pontjait jobban megismerni! Ehhez persze az szükséges, hogy felismerjük saját érzékeny pontjainkat és beszélgessünk ezekről a másikkal. Ne akarjuk ráerőltetni a kedvesünkre, hogy ő is mindent ugyanúgy csináljon, ahogyan mi. Érdeklődéssel és tisztelettel szemléljük egymást. Vizsgáljuk meg hogyan tudják egymást ezek a kötődési stílusok kiegészíteni, ahelyett, hogy összevesznénk rajtuk.

A gyermekvállalás miatt megváltozik a párkapcsolat

A következő potenciálisan nehéz életszakasz, amikor gyermekünk születik. Egy kiszolgáltatott kis életről gondoskodni ugyanis nem könnyű feladat. Sok párnál nehézséget jelent egy aprócska gyermek mellett az intimitást megteremteni a férfi-nő viszonyban. A korábbi spontán szexualitás háttérbe szorul, vagy akár teljesen elvész. Nehéz lehet rendszerességet vinni az életünkbe és a gyermekért érzett aggodalom miatt a partnerkapcsolat gyakran háttérbe szorul. Ilyenkor sok férfi azt érzi, többet kell dolgoznia, hogy eltartsa a családot. A nők pedig magányosnak érezhetik magukat. A felek korábbi otthoni egyenrangúságukat is elveszíthetik.


A szex háttérbe szorulásának részben biológiai oka, van hiszen a szoptatással és a csecsemő érintésével oxitocin hormon termelődik a nőkben. Emiatt inkább a gyermekükkel keresik a kontaktust. A férfiak azonban továbbra is érezhetnek nemi késztetést és azt élhetik meg, hogy a gyermek a helyükbe lépett a párjuk szívében. Azon az az időn, amit korábban csak egymásnak szenteltek már gyermekükkel kell megosztaniuk. Kevesebb idejük marad egymásra, természetes hogyha többet veszekednek.
Ilyenkor előtérbe kerül az, hogy a gyermek születése előtt milyen volt a kapcsolatuk. Ha kialakult közöttünk a biztonságos kötődés, akkor könnyebben élhetik meg ezt az életszakaszt. Ez esetben kevésbé esik nehezünkre bízni abban, hogy minden jóra fordul majd.
Ahogy a gyermek cseperedik, a családtagok között is folyamatosan változnak a kapcsolatok. Az egymáshoz való alkalmazkodást a kisgyermek is fokozottan sajátíja el. Amennyiben újra újabb terhesség következik be, a családi felállás ismét megváltozik.

A kamaszkor a szülőpárnak is megterhelő lehet

Nagyon nehéz tud lenni amikor a gyermek kamaszodik. Ez sokszor nemcsak a gyermeket viseli meg, hanem a szüleit is. A kamaszoknak szükségük van rá, hogy néha visszahúzódjanak, elutasítóan viselkedjenek a szüleikkel. Gyakran kifürkészhetetlenek a felmenőik számára, ami a felnőtteknek megterhelő lehet. A változások a szülőket ijedtséggel, a zárkózott viselkedés a magányosság nyomasztó érzésével töltheti el.
Ilyenkor a szülőknek meg kell változtatniuk a gondoskodást megszokott módját. Az igen gyorsan változó, szélsőséges viselkedés gyakran bizonytalanságot szül a szülőkben. A szülői alkalmasság útban való elbizonytalanodás is kötődési mintázatunkat hívja elő. A bizonytalan kötődésű szülőnek nehéz alkalmazkodnia a kamasz változó szükségleteihez. Nehéz nagyobb teret engednie a gyermek egyéniségének és autonómiájának. Érdemes tudnunk, hogy teljesen háttérbe vonulnunk mégsem tanácsos. Az átlátható rendszer és az érthető szabályok ugyanis segítenek a kamasznak, hogy lázadhasson ellenünk és ennek segítségével kialakíthassa saját identitását.
Ilyenkor nagy segítség, hogyha a párkapcsolatunk stabil. A szülőknek még nagyobb szükségük van egymásra, hogy meg tudják fejteni a kamasz viselkedését. Fontos, hogy bátorítsák és támogassák egymást ezekben a feszült pillanatokban. Ugyan fizikailag kevésbé kell gondoskodni a gyermekről, de érzelmileg elérhetőnek kell lennünk a számára. A biztonságos kötődés alapvető az önállóság felé vezető úton.

A biztonságos kötődés megteremti az állandóságot a változások közepette is

Egy kamasznak hihetetlenül nagy erőforrást jelent, hogyha a családjában példát láthat a biztonságos kötődésre. Agykérge jobban fejlődik és ennek következtében az ingereket jobban tudja integrálni, kevésbé lesz érzékeny a stresszre. A biztonságosan kötődő szülőpár pozitív példát mutat arra vonatkozóan, hogyan kell helytállni egy kapcsolatban. Miként tudjuk egyszerre megőrizni önmagunkat és kapcsolódni másokhoz. A biztonságos kötődés tehát az alkalmazkodó képességet és a rugalmasságot alapozza meg.
Jó, ha felnőttként is tudunk tanulni a fiataloktól. Kamaszkorunkban számos új készséget és tulajdonságot fejlesztünk ki önmagunkban, melyeket később felnőtt életünk folyamán elveszítünk. Például a szociális érzékenység a társadalmi szerepvállalás, a nyitottság gyakran kevésbé erőteljes bennünk idősebb korban. Ezek a képességek segíthetnének abban, hogy a kapcsolatainkat jobbá tegyük Nem csak a gyermek tanul valamit a szüleitől a kamaszkor során, hanem jó esetben a szülők is átvesznek némi rugalmasságot a gyermektől. Ennek hatására megtanulhatunk jobban bánni önmagunkkal és szeretteinkkel.

Krízisek a házasságban

Amikor a gyermeknek már nincs szüksége ránk

Mindig nehéz életszakasz egy pár számára, amikor a gyermekeik kirepülnek. Komoly feladat ismét egymásra találni a közös és az egyéni tevékenységek harmóniáját megteremteni. Egy másfajta intimitást megszokni. Előfordulhat, hogy hirtelen távol érzik magukat a partnerünktől, hiszen hosszú ideig a gyerekekre fókuszáltak. Most számukra más erőforrásokat kell találni. Ilyenkor természetes, hogy visszagondolunk a saját ifjúságunkra, szabadságunkra szülőként. Ha a partnerek kevés dolgot osztanak meg erről egymással, megnő a félrelépés kockázata.
Érdemes tudni, hogy az elkerülőn kötődő partnerek hajlamosabbak arra, hogy a bennük támadt űrt egy szeretővel orvosolják. Ők ugyanis be nem teljesült vágyaikra már azelőtt megoldást keresnek mielőtt ezt önmaguk számára megfogalmazható lenne. Egyszer csak elkezdik magányosnak érezni magukat és hirtelen belép valaki az életükbe. Ennek oka, hogy saját érzéseiket nem ismerik kellőképpen. Következménye pedig gyakran az, hogy bonyolult helyzetekbe sodorják önmagukat. Amikor a bizalom elvész egy párkapcsolatban, nagyon sok munkába kerül azt visszaszerezni.

Amennyiben szorongóan kötődők vagyunk, az űrt úgy akarjuk betölteni, hogy több együttlétre törekszünk a partnerünkkel. Ez főleg akkor lehet megterhelő, ha az igényeink sok mindenben eltérnek egymástól. Minden viszonyban fontos, hogy a feleknek a saját dolgaikra is maradjon elég idejük. Ilyenkor jó megoldás lehet, ha tovább fejlesztik önmagunkat a munka, a társas kapcsolatok, vagy a barátságok területén.

Öregedő párok harmóniában

Az élet vége mindenképpen problémákat hoz magával. Mire megöregszünk és elérjük életünk utolsó szakaszát, már sok mindenen keresztül mentünk. Voltunk szerelmesek és csináltunk együtt izgalmas, spontán dolgokat a partnerünkkel. Sok minden változott, sokat veszekedtünk egymással. Életünk során néhányszor újra kellett gondolnunk önmagunkhoz és a párunkhoz való viszonyunkat. A nyugdíjazással a munkahelyi barátságok fokozatosan elmaradtak és ismét a családi kötelékek kerülnek előtérbe.
Fel kellett dolgoznunk az életünk során szerzett tapasztalatokat, megtalálni ezek értelmét. Talán még mindig sok felfedeznivaló van az életünkben. Bár talán már nehezebben vállalkozunk új dolgokra, az intenzitás, amellyel megéljük azokat ugyanakkora. Egészségünk megőrzésének legjobb módja a szoros érzelmi kapcsolatok ápolása.
A stabil párkapcsolat erős védelmet nyújt a betegségek ellen, mivel lecsökkenti a ettől a stresszhormonok szintjét. Minél biztonságosabb a kötődési stílusunk, annál könnyebben tudunk segítséget kérni és elfogadni azt. Egészségünk megromlása sajnos az öregedés természetes velejárója. Ez pedig szorongató élmény. Ennek elviselése könnyebb hogyha a kapcsolat kölcsönös és egyenrangú. Egyszer egyikünk szorul segítségre, máskor másikunk.

Ha váratlanul magunkra maradunk, nehéz a magányt elviselni. Partnerünk hiánya idővel halványul ugyan, de teljesen sosem szűnik meg. Az elhagyatottság érzéséhez nem lehet hozzászokni. Az érzelmi közelség iránti igény ugyanis a késői életkorban és ugyanolyan. Az idősek is képesek újra szerelembe esni és ilyenkor megint ugyan azt érezzük, akár az ifjak. A valakihez való tartozás igénye a sírig elkísér minket.

Összegzés

Ahogy blogcikkünkben áttekintettük a különféle életszakaszok tipikus problémáit, igyekeztünk azt is felvázolni, hogy ha mindketten akarjuk partnerünkkel, megoldást is találhatunk a nehézségekre. Sosem késő dolgozni önmagunkért, bensőségesebbé tenni kapcsolatainkat. Ha elkerülhetetlenné válik az elválás, akkor se adjuk fel. Gondoljuk át nehézségeink tanulságait és őrizzük meg azt egy következő kapcsolat számára.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált irodalom:

Wagenaar, K (2018) Hogyan legyek boldog veled? A párkapcsolat megjavítása az érzelmekre fókuszáló terápia módszerével. Ursus Libris. Budapest

Lehet jó a szex a párunkkal évtizedek múlva is?

Előző blogcikkemben arról volt szó, mi kell hozzá, hogy párkapcsolatunk hasonlóan izgalmas és bizalmas legyen évek múlva is, mint a megismerkedésünkkor. Most arról lesz szó, hogyan alakul a szex egy tartós kapcsolatban, mit tehetünk, hogy megőrizzük az egymás iránti vonzalmat.

A szex és a kötődés kapcsolatáról

Biztonságos kötődés esetén egy intim kapcsolatban alapvető, hogy megmutassuk egymásnak sebezhető oldalunkat. Megfogalmazzuk mit érzünk, mi hogyan hat ránk. Az által, hogy megmutatjuk sebezhetőségünket, partnerünk különlegesnek és fontosnak érzi magát mellettünk. Ezért a kapcsolat elmélyítésére és megszilárdítására fog törekedni. Bizonytalan kötődés esetén azonban a gyengeség kimutatása sokszor fordítva sül el. Egy bizonytalan párkapcsolatban önmagunkat kell megvédenünk a partnerünk destruktív erejével szemben.

Az érintés egy párkapcsolatban létfontosságú. A tapintás az első érzékelési mód, amit csecsemőként használunk és egész életünket elkíséri. Érzelmeink kifejezésének leggazdagabb formája. Fizikai szükséglet, ami elősegíti a jó közérzetet. Vannak azonban akik azt hozzák otthonról, hogy idegenkednek az érintéstől. Szeretteink érintések biztonságos, vagy szorongó kötődés esetén csillapítja a stresszt. A másik kezének érintése által jobban megtapasztaljuk saját testhatárainkat is.

Miért fontos a szex?

A szexualitás gyakran a párkapcsolat legérzékenyebb pontja. Amennyiben ebben probléma áll fenn, azt mindenképpen kezelni kell. Összetartozásunk minősége határozza meg milyen és mennyire kielégítő a szexuális életünk. Kötődési stílusunk ebben alapvető fontosságú. Ahogy korábban is írtunk róla, az elkerülőn kötődő embereknek gyakran nehézségeik adódnak az érzelmi közönséggel ezért a szexben is kerülik az intimitást. Az együttlétek célja pusztán a testi örömszerzés, ez nem erősíti a partnerrel való kapcsolatot. Nagy benne az igény a technikai újítások és izgalmas kísérletek iránt. Ez gyakran ahhoz vezet, hogy a partnerek egyikére ráerőltetettnek valamit, amit az nem talál kellemesnek. Ettől plusz feszültség keletkezik a viszonyban, ami meggátolja a kötődést. Úgy tűnik, mint hogyha a szex független lenne a kapcsolattól. Ha elkerülőn kötődők vagyunk, akkor ezt nem éljük meg problémának. Partnerünk azonban talán igen. Ezért a legjobb, ha megbeszéljük hogy mire vágyunk és mire nem, valamint hogy mire van szükségünk. A párkapcsolat fennmaradásához alapvető fontosságú, hogy figyeljünk arra mit akarunk mi és mit a másik. Igyekezzünk ebben egymásra hangolódni.

Az érzelmi közelség szerepe a szexben

A szorongó kötődésű emberek számára a szexben nagyon fontos az érzelmi kontaktus, és a közelség. A simogatás és a csók az együttlét előtt és után is. Az aktusnak nem annyira az orgazmus van a középpontjában, hanem inkább a másik felől érzett szeretet. Gyakran előfordul, hogy a szorongóan kötődő emberek annyira rettegnek, hogy a másik nem szereti őket hogy folyamatosan együtt akarnak lenni vele. Ilyenkor fontos megfogalmazni félelmeinket és szexuális téren keletkezdő elvárásainkat is. Fontos, hogy ha valamelyikünk éppen nem tud, vagy nem akar szexelni, azt ne egy tragédia előjeleként értelmezzük! Lesz majd másik pillanat, amikor egymásra hangolódhatunk. A biztonságosan kötődő emberek bíznak saját vonzerejükben és szexuális képességeikben, ezért annak, hogy éppen hogyan alakut az aktus, kevés hatása van a párkapcsolatra. A kudarcokon akár nevetni is tudnak! Ez az egymás iránti elkötelezettségüket nem ássa alá.

A tartós örömök forrása

A kötődés biztonságot nyújt ami lehetővé teszi, hogy újra felfedezzük egymást így a hosszú távú párkapcsolatban is izgalmasak és vonzóak maradhatssunk egymás számára. A biztonságosan kötődő partnerek számára a szex egy összekötő erő a párkapcsolatban, ha ideiglenesen eltávolodtunk egymástól és segíthet a kötelék helyreállításában. Eszköz az izgalom iránti szükséglet megélésére. A szexuális vágy életben tartásához fontos, hogy próbálkozzunk!

Amennyiben a párkapcsolatunkból hiányzik a szexualitás, az azzal fenyeget hogy épp azt a különlegességét veszti el a viszonyunk, amely más (baráti) kapcsolatoktól megkülönbözteti. Ameddig nyíltan tudunk beszélni kedvesünk el a szexualitásról, bensőségessé tudjuk varázsolni a szexet, addig a kapcsolatunk eleven marad. A kapcsolat megjavításának alapja a szerelem és a szexualitás életben tartása.

Mi segíthet, ha már eltávolodtunk egymástól érzelmileg?

Ha nehézségeink vannak, akkor kezdjünk el erről kommunikálni a partnerünkkel. Ne titkoljuk el semmit annak reményében, hogy majd magától megoldódik! Néha egy érintés, vagy egy puszi többet mond minden szónál. Beszéljük ki azt, ami rosszul esik. Nem baj, ha nem tudjuk azonnal megfogalmazni. Egy nyugodt pillanatban könnyebben fog menni! A másik hibáztatása helyett vállaljuk a felelősséget a saját tetteiért és érzéseinkért. Szinte minden veszekedés mögött meg nem értés, vagy félreértések húzódnak. Gyakran nem tudjuk világosan megfogalmazni, hogy mi játszódik le bennünk, nem megfelelően reagálunk. Hajlamosak lehetünk az elégedetlenségünket kivetíteni a másikra és őt hibáztatni. Pedig mindannyian tele vagyunk korábbi sérelmekkel. Ha elmondjuk a partnerünknek, milyen terheket cipelünk a múltból, jobban meg fog minket érteni. Könnyebb lesz számára támogatni bennünket és nem kell folyton védekeznie olyasmi miatt, amiről nem is ő tehet.

Találjunk ki közös feladatokat (pl kertészkedjünk) az értelmes elfoglaltságok megfűszerezhetik az együttlétünket. Ha csak úgy egymás mellett élünk, üressé válhatnak a mindennapjaink. A gyereknevelés is lehet egy közös projekt. Amikor a gyerekek kirepülnek, jó új tevékenységbe fognunk. Sokféle lehetőség adódik arra, hogy közösen időt töltsünk egymással. Amikor közösen munkálkodunk valamin, újra azt érezhetjük, hogy kiegészítjük egymást. Olyasvalamit érünk el együtt, amit egyedül nem tudnák.

Alakítsunk ki rituálékat a kapcsolatunkban! A közös szokások megerősítik a kapcsolatot! Ezek a tudatosan megtervezett pillanatok erőt adhatnak a stresszes helyzetekben. Ha tudjuk például, hogy minden hétvégén együtt fogunk kirándulni, a hétköznapi bosszúságok elviselhetőbbnek tűnnek. Önmagában a reggeli búcsú, vagy az esti találkozás pillanata is nagyon intim lehet. Ezek fontos momentumok, melyek megadják a kapcsolatunknak a keretét és kiszámíthatóságát. Jó hatású, hogyha minél több közös rituálénk van, ezek ugyanis a biztonság érzését adják. Tisztában vagyunk vele, hogyan mennek a dolgok és mi az, ami fontos. Este, amikor ér véget a munkanap, érdemes valamilyen közös szokást kialakítani. Lehet mondjuk ilyen a közös vacsora is. Fontos, hogy ezek jól illeszkedjenek az életünkhöz és mindkettőnk számára kellemesek legyenek!

Szerezzünk együtt élményeket, olyanokat, melyekre később jó érzés lesz visszagondolni! Fontos, hogy élvezzük egymás társaságát akkor is, ha esetleg épp távol vagyunk egymástól. Egy apró kedves üzenet sokat jelenthet egy nehéz napon.

Legyen játékosság, életenergia a kapcsolatunkban! Ha közösen tudunk nevetni és játszani az nagy összekötő erő egy párkapcsolatban. Ezen kívül remek lehetőség a stresszoldásra. A vidámság természetes ellenszert jelenthet a rossz fizikai állapot és a kimerültség ellen. A nevetés ellazít és segít távolról szemlélni a nehézséget. A meglepetések is segíthetnek fiatalon tartani a kapcsolatot. Tanuljunk meg nevetni önmagunkon!

Legyenek közös családi rituáléink, például születésnapok, vagy évfordulók. Ez figyelemről és gondoskodásról tanúskodik. Foglalkozzunk a jelen örömével, szakítsunk időt a közös kikapcsolódásra. Egy közösen eltöltött vacsora nem túl nagy erőfeszítés, mégis óriási élményt jelenthet.

Beszélgessünk arról a napról, amikor megismerkedtünk. Tegyünk fel partnerünknek másfajta kérdéseket, mint eddig. Talán új arcát ismerhetjük meg! Válasszunk olyan témát, amelyről általában nem beszélünk. A szerelemben fontos, hogy megőrizzük a másik iránti kíváncsiságunkat. Teljesen sosem fogjuk tudni megismerni, de épp ez benne az izgalmas. Fontos, hogy kifejezzük a másik iránti elismerésünket! Egy dicséret nagy ösztönző erőt adhat, fontos azonban, hogy őszinte legyen.


Összegzésként elmondható, hogy a szerelmet életben tartani élethosszig tartó feladat. Ugyanúgy ahogyan minden nap eszünk és iszunk, hogy a testünket tápláljuk, a szerelemben is nap mint nap tennünk kell valamit. Ha elfelejtünk bele életet lehelni, annak meglesznek a következményei. Ne feledjük, hogy a tartós párkapcsolat alapja a biztonságos kötődés, ami megteremti a lehetőséget arra, hogy a felek nyitottak és elkötelezettek legyenek egymás iránt. Ha ez nincs meg, szakszerű keretek közt érdemes dolgozni a kötődés biztonságossá tételén, vagy a szexuális izgalom visszacsempészésén és a párkapcsolat stabilizálásán.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált irodalom:

Wagenaar, K (2018) Hogyan legyek boldog veled? A párkapcsolat megjavítása az érzelmekre fókuszáló terápia módszerével. Ursus Libris. Budapest

Hogyan tarthatjuk életben a szerelmet?

Két részes cikksorozatunk arról fog szólni, hogy mit tehetünk azért, hogy évek, vagy évtizedek múlva is ugyanolyan elégedettek legyünk a párkapcsolatunkkal, mint amilyenek a megismerkedésünk után voltunk. Mi kell ahhoz, hogy biztonságos köteléket alakítsunk ki egymással? Hogyan tudjuk jobban megerősíteni a kapcsolatunkat? A biztonságos kötelék megteremtése azért lényeges, hogy az egymás iránt érzett szeretet és vonzalom egész életünkben kitartson.

A tartós kapcsolatok alapkövei

Nagyon fontos, hogy mindannyiunknak legyen saját tere a kapcsolatban. A házasságunk (partnerkapcsolatunk) mellett önmagunk maradhassunk. Kell, hogy továbbra is legyen bátorságunk és lehetőségünk felfedezni a külvilágot, időt szánni azokra a dolgokra, melyeket a kapcsolatunk előtt szerettünk. Amennyiben csak egymásba kapaszkodhatunk, az könnyen felemésztheti a kapcsolatot. Jó hogyha van saját kis helyünk, ahová visszavonulhatunk, ahol szükség esetén egyedül lehetünk, ahol lélegzetvételnyi szünethez jutunk. Szintén kellemes élmény lehet, ha egymás mellett tevékenykedünk anélkül, hogy egymásra figyelnék közben. Egy lelkileg egészséges ember számára megnyugtató, hogyha a partnere jól érzi magát egyedül is.

A csend nagyon fontos a szerelem megőrzéséhez! Ezzel ugyanis fenntartható valamilyen ismeretlen, izgalmas dolog egymás közt, ami után lehet vágyakozni. Ennek a csendnek azonban meghittnek kell lennie. Olyannak, amelyben mindkét partner jól érzi magát.

A párkapcsolat jó esetben intim kötelék, ami azt jeleni, hogy nyitottak és őszinték vagyunk egymással. Megmutatjuk kedvesünknek saját sebezhetőségünket. Ez persze jár egyfajta kockázattal. Egy biztonságos kapcsolatban azonban számíthatunk a másik pozitív visszajelzéseire. Amennyiben valakit sérülékenynek látunk, egy biológiai ösztönük azt súgja, hogy vigasztaljuk meg. (Ez azonban csak akkor működik megfelelően, ha gyerekként minket is megvigasztaltak!) Ezért szükséges, hogy egyértelmű jelzéseket adjunk a partnerünknek azzal kapcsolatban, hogy mire van szükségünk. Gyakran előfordul, hogy az egyik fél a párkapcsolat elé helyezi a munkáját. Ilyenkor lehet arról szó, hogy nem küldtünk neki elég egyértelmű jelzéseket arról, hogy nagy szükségünk van rá. Talán mi magunk is kevés jelet kaptunk arról, hogy fontosak vagyunk az ő számára, ezért belekerültünk egy ördögi körbe.

Amennyiben érzelmeink komolyak, érdemes ezt kimutatnunk egymás felé! Itt röviden szólnék a szeretetnyelvek fontosságáról (hiszen nem biztos, hogy ugyan abból érzem én és a másik, hogy szeretve vagyunk). Kinek az elismerő szavak, kinek a szívességek, másnak az ajándékok, a minőségi idő, vagy az érintések  a legfontosabbak. Ezek erősítik a kettőnk közötti köteléket! A kapcsolatot azonban közösen kell ápolunk: mondjuk meg partnerünknek érthetően, mire van szükségünk. Amennyiben nyugodt és kedves hangnemben tudjuk ezt közölni, nagy a valószínűsége, hogy a másik megteszi, amit kérünk. Persze ilyenkor is előfordulhat, hogy nem tudja, vagy nem akarja ezt, de ilyenkor lehet kompromisszumokat kötni. Amennyiben meg tudjuk beszélni a nehézségeinket, ettől a kapcsolatunk erősebbé válik, mint amilyen a konfliktus előtt volt.

Mutassuk ki a külvilág felé is, hogy összetartozunk! A külvilágtól való elhatárolódás szükséges ahhoz, hogy párként fejlődni tudjunk. Mi ketten szeretnénk ugyanis az első helyre kerülni egymás számára. Ez azt jelenti, hogy nem választhatunk automatikusan egyéni programot, hanem ezt érdemes megemlítenünk először partnerünknek. A kapcsolat elején közösen munkáljuk ki kapcsolatunk határait és szabályait. A legtöbben szeretnénk megtartani a barátainkat és több időt tölteni szerelmünkkel. Ha a külvilág felé egyértelműek a kapcsolatunk határai, akkor a többi nő illetve férfi tudni fogja, hogy nincs helye a próbálkozásoknak.

A nehézségek idővel mindenképpen felbukkannak

Valószínűleg azért választottuk a partnerünket, mert valami megtetszett benne. Talán lenyűgözött, hogy hogyan áll az élethez. Később azonban kiderül, hogy nagyon mások vagyunk bizonyos dolgokban, amit a kapcsolatunk elején észre sem vettünk, vagy amit kezdetben nagyon izgalmasnak találtunk. Nagyon gyakran előfordul, hogy ahogy telik az idő, ami korábban vonzó volt a számunkra, idegesíteni kezd. Miért is történik mindez? Azért, mert tudat alatt a másik viselkedése ilyenkor elbizonytalanít bennünket önmagunkban. Sokszor ezt nem vesszük észre, egyszerűen azt érezzük, hogy valami kellemetlen. Gyakori, hogy ilyenkor a másikat okoljuk, vagy visszavágunk. Ez könnyen létrehozhatja az ördögi kört, megindul a szurka-piszka. Érdemes ilyenkor megfigyelni érzelmeinket és megfogalmazni bizonytalanságunkat a partnerünk felé.

Minden kapcsolatban vannak olyan pillanatok amikor úgy érezzük, hogy mást akarunk. Egy hosszútávú kapcsolatnál azonban fontos, hogy mindkét fél önmaga lehessen és felelősséget vállaljon a saját viselkedéséért. Tiszteletben tudjuk tartani egymást különbözőségét. Ez ugyanis az igazi szeretet alapvető feltétele. Amennyiben meg tudjuk beszélni egymással a csalódásainkat, már nem fenyegetésként éljük meg a másik negatív viselkedését. Azok a párok, akik jól kiegészítik egymást, rugalmasan tudják kezelni a nehéz helyzeteket. Több mindennel tudnak együtt megbirkózni.
Fontos fenntartani, vagy megteremteni a kapcsolat intimitását: nézzünk egymás szemébe, csókoljuk és érintsük meg egymást, beszélgessünk azokról a dolgokról, melyek számunkra fontosak! Szánjunk időt arra, hogy egymásra figyeljünk. Ha hosszan egymás szemébe nézünk, az segíthet előcsalogatni a korábbi érzéseket.

Legyünk jóban önmagunkkal!

Talán elsőre közhelyesnek hangzik, de a stabil párkapcsolat alapvető feltétele, hogy mi magunk jól érezzük magunkat a bőrünkben. Vegyük komolyan saját érzéseinket és szükségleteinket, hallgassunk a belső hangunkra! Ha fáradtak vagyunk, pihenjünk! Ha önmagunkhoz őszinték vagyunk, partnerünkkel is könnyebb lesz kommunikálunk. Az első lépés tehát a kielégítő tartós párkapcsolat felé vezető úton ráhangolódni önmagunkra.

Ha ismerjük önmagunkat, az elősegíti a kedvesünkkel történő a gördülékeny kommunikációt. Ez azonban nem mindenkinek könnyű! Amennyiben elkerülő kötődéssel rendelkezünk, nem ismerjük fel az érzéseinket. Amennyiben felismerjük és komolyan tudjuk venni ezeket, ezt követően tudunk ráhangolódni a partnerünk igényeire is. Ehhez meg kell figyelnünk nonverbális jelzéseit: milyenek a gesztusai, a hangszíne, mikikája, a testtartása merevnek tűnik-e. Ha vállaljuk a kockázatot és közeledünk a másik felé, az biztonságos kötődés esetén mindkettőnkre pozitív hatású. Fontos tudnunk, hogy mi zajlik le önmagunkban és a másikban, ahhoz, hogy tisztelni tudjuk önmagunkat és partnerünket is.

A következő blogcikkben arról lesz szó, miért fontos még a biztonságos kötődés, ez hogyan befojásolja a partnerek közti szexualitást. Január 21-én várom vissza szeretettel!

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált irodalom:

Wagenaar, K (2018) Hogyan legyek boldog veled? A párkapcsolat megjavítása az érzelmekre fókuszáló terápia módszerével. Ursus Libris. Budapest

Amit a hűtlenségről tudni érdemes

Korábbi blogbejegyzésemben foglalkoztam azzal a témával, hogyan élhetjük meg, ha kedvesünk megcsal minket. Milyen kérdések merülhetnek fel bennünk ennek kapcsán. Gyakran kegyelemdöfésként hat a hűtlenség a viszonyra és válás következik be. Kitértem arra is, hogyan érdemes a különválást kommunikálni a gyermekek felé, hogy minél kevésbé sérüljenek. Mai blogbejegyzésemben egy új nézőpontból közelítem meg a hűtlenséget.

A kijózanító pofon?

Egy ideje arra gyanakodni, vagy hirtelen megtudni, hogy megcsalt a párunk, nagyon fájdalmas érzés, ami csak lassan csillapodik. Ahhoz, hogy ez a szörnyű érzés megváltozzon bennünk, érdemes alaposabban átgondolnunk a kapcsolatunk történetét, elhelyezni ebben a csalódást. Ezután lehetséges csak megfontolt döntést hozni a párkapcsolat jövőjéről. Az esetleges folytatás ugyanis új alapok lefektetésének szükségességét is jelenti.
A megcsalásból ugyan úgy, mint más veszteségekből fel kell épülni érzelmileg (ha meghal egy szerettünk sem várjuk el önmagunktól, hogy már másnap túl legyünk a gyászon).
A megcsalás mindenképpen egy riasztás. Ez vagy a kapcsolat megújításához, vagy megszakadásához vezet. A hűtlenség által generált heves érzelmek/indulatok segíthetnek olyan energiákat felfedezni egy tartós kapcsolatban, melyekről az együtt töltött évek alatt nem volt tudomásunk. A megcsalás érzelmi feldolgozásának is megvannak a tipikus szakaszai, melyeket alább ismertetünk majd.

Mit keresünk egy tartós kapcsolatban? Mitől vagyunk elégedettek a viszonyunkkal?

Megváltozott a párkapcsolat szerepe az életünkben. Míg régen elsősorban gazdasági közösséget jelentett, ma a szerelmet és a megértést keressük a házasságunkban. Személyiségünk igen komplex, ezért annak minden részét nem, vagy csak nagynehezen tudjuk megélni egy adott partner mellett. Kimondott elvárás azonban, hogy a párunk legyen egyben a legjobb barátunk (és még sorolhatnám). Elégítse ki minden intim igényünket.

A jó párkapcsolat ismérvei

Esther Perel párkapcsolati terapeuta szerint az alábbi motivációk hajtanak bennünket, amikor valakihez kapcsolódni vágyunk egy tartós szerelmi viszonyban.

  • Vágyunk rá, hogy a partnerünk elismerjen minket.
  • Tisztelje a különlegességünket, egyediségünket. Értékelje a személyiségünket.
  • Közel legyünk a másikhoz, de ne csak testileg, hanem érzelmileg is.
  • Akkor is gondoljunk rá, amikor nem vagyunk együtt és viszont.
  • Legyen a kapcsolatunkban kölcsönösség. Tehát adjunk és kapjunk figyelmességeket, kedves gesztusokat.
  • Bízhassunk egymásban. Képesek legyünk hinni abban, hogy amikor nem vagyunk együtt, a párunk akkor sem fog félre lépni.
  • Amikor ismét találkozunk, ott folytathatjuk majd, ahol abbahagytuk.
  • Értsük meg egymás szempontjait, fogadjuk el egymás eltérő igényeit.

Válni, vagy nem válni?

A házasság napjainkban egy romantikus szövetséget jelent, melyet könnyen megingathat a megcsalás. A válás ugyanakkor nehéz, mert ezzel le kellene mondanunk a kapcsolatunkban meglevő jó dolgokról, valamint az együtt felépített családról és egzisztenciáról is. A megcsalás sok kapcsolatban az utolsó csepp a pohárban, adhat azonban új energiát is. Felerősítheti bennünk a vágyakozást a másikhoz való kapcsolódásra. Motiválhat az elvesztett érzések újra megtalálására.
A megcsalás érzelmi feldolgozásának is megvannak a tipikus szakaszai, melyeket most ismertetünk.

Milyen szakaszokon megy át a kapcsolat a hűtlenség napvilágra kerülése után?

Az első a krízis szakasza, ami intenzív, egymásnak ellentmondó érzelmeket hoz magával. Elképzelhető, hogy az egyik pillanatban a pokolra kívánjuk kedvesünket, máskor pedig azt érezzük, hogy a világ végét jelenti számunkra, hogy egy másik nővel, vagy férfival kezdett. Jellemzőek a megalázottság, a düh érzései és a távolságtartás a megcsalt fél oldaláról. A másik oldalról pedig a bűntudat. Jó, ha nem tabu a megcsalás, lehet erről beszélni, de az apró részletek kiteregetése csak felesleges fájdalommal járna.

A következő szakasz a belátásé. Ennek során a pároknak meg kell találniuk a választ arra a kérdésre, miért történt ez meg a kapcsolatukban? Ebben milyen egyéni és párkapcsolati tényezők játszottak közre. Mit jelent a megcsalás a hűtlen félnek? Mit keresett ebben a viszonyban? Lehet, hogy egy elfeledett érzést hozott elő a másik nő, vagy férfi. Vagy az illető személyiségének új, eddig ismeretlen részére világított rá. A válaszokat a miértekre tehát nem minden esetben a viszonyban kell keresni.

Ezután lehet csak jelentést találni a történteknek és integrálni a párkapcsolat történetébe, vagy hatékonyan dönteni a viszony lezárásáról. Sok esetben előfordul, hogy a szakításra első felindulásból kerül sor, ami megnehezíti a viszony érzelmi lezárását.

Rengeteg megkeresés érkezik hozzám, ahol még évek vagy évtizedek múlva is a csalfa partnerhez ragaszkodnak a levélírók. Ez nem zárja ki, hogy legyen a megcsalt félnek új kapcsolata, de ha nem történik meg a megcsalás feldolgozása, akkor az új kapcsolat óriási hátránnyal indul. Az a fél, aki már csalódott, ugyanis az új partnerével szemben is bizalmatlan, vagy túlkontolláló lehet.

A megcsalás feldolgozásának utolsó szakasza az új jövőkép kialakítása.
Itt nagy hangsúly kerül a bizalom helyreállítására. Mi kell hozzá, hogy a megcsalt fél megbocsásson? Szükség lehet valamilyen jóvátételre és időre is. A kapcsolatot mindenképpen újra kell szervezni egy ekkora krízis után. Tisztázni az elvárásokat, valamint hogy a továbbiakban hogyan fogják a nehéz helyzeteket kezelni.

A hűtlenség krízisének feldolgozásában gyakori a különböző fázisok közti sodródás. Sok türelem és párterápiás munka szükséges a fent említett kérdésekre való mély és őszinte válaszok megtalálásához és a kapcsolat újraszervezéséhez. A bizalom helyreállítása egy komplex érzelmi munka eredménye, nem pedig egy idővel magától is lezajló folyamat.

Hogyan lehet együtt élni a hűtlenség tudatával?

Azok a párok, akik egy megcsalás után együtt maradtak nagyon sokfélék, eltérő módokon reagálhatnak erre a krízisállapotra. Ezeket Esther Perel párkapcsolati terapeuta írása nyomán részletezem.
Vannak párok, akik bár együtt élnek, de a múltban ragadnak. Az önsajnálat és a bosszúvágy még évekkel, sőt évtizedekkel a hűtlenség után is elkísérheti őket. A viszonyban állandósulhat egymás hibáztatása és a valódi fájdalmak elfedésének vágya (amikor nem beszélnek a megcsalásról).

Vannak olyan párok, akik a közös vagyon, vagy a gyermekeik miatt maradnak együtt. Úgy döntenek ugyanis, hogy a stabilitás és a kiegyensúlyozott háttér miatt feladják az izgalomra és a szeretet érzésére vonatkozó vágyukat. Inkább ahhoz ragaszkodnak, amit együtt felépítettek, mintsem ahhoz, hogy érzelmi igényeiket kielégítsék. A szenvedély és a szeretet helyét viszonyunkban a fájdalom veszi át.

Olyan újrakezdő párokkal is találkozott azonban Esther Perel akik azt nyilatkozták viszonyukról, hogy jobbá vált, mint amilyen a hűtlenség előtt volt. Újra egymásra találtak és azokat a dolgokat amiket korábban nem tudtak közösen megbeszélni, vagy átélni, most egymás karjaiban élték át. A hűtlenséget integrálták a közös történetükbe.

Amit kevesen tudnak a megcsalásról…

Fontos tudni, hogy a megcsalás nem csak a párkapcsolatról üzen, tehát nem csak a boldogtalan párkapcsolatban élő nők vagy férfiak lépnek félre. Egy idegen ő vagy férfi adhat olyan érzést, amit eddig elnyomtunk magunkban. Segíthet előhozni olyan dolgokat, melyeket addig nem tudtunk megengedni magunknak (ezt nevezik árnyékszemélyiségnek). Egyéni problémák, önismereti hiányok is okoznak tehát hűtlenséget! Ha az ember nem érzi jól magát a bőrében, akkor ugyanis ösztönösen is keresi a megoldást a problémájára. Bevallva, vagy bevallatlanul, sokszor egy másik életet keres az, aki félrelép. Valójában nem új társra, hanem egy új személyiségre vágyik. Figyelemre és vágyakozásra van szüksége, melyeket nem tud kérni, vagy nem kaphat meg a jelenlegi partnerétől. Ez azonban csak illúzió, az önismereti munkát nem lehet megspórolni. Ennek hiányában ugyanis később újra előjöhetnek a korábbi párkapcsolati problémáink.

Fontos figyelembe venni, hogy egy szeretői kapcsolat mindig bizonyos szempontból elérhetetlen marad. Attól, hogy a korábban hűtlen fél kilép a tartós viszonyából alapvetően megváltozik (és ettől gyakran fel is bomlik) a szeretői viszony. Megszűnik ugyanis a folyamatos sóvárgás a másik iránt és új alapokra kell helyezni a kapcsolatot. Ez pedig nem megy energiabefektetés és kompromisszumok nélkül. Ezért van az, hogy sokszor a szerető megléte stabilizálja a házasságot, az esetleges ígérgetés ellenére évekig elhúzóik a szeretői viszony.

Összességében elmondható, hogy a megcsalás egyéni szinten is előhozhatja belőlünk egy másik oldalunkat, melyet szükséges a személyiségünkbe és a kapcsolatainkba is integrálni. Ha ez megtörténik, megtanulunk új szempontokból ránézni egymásra és a kapcsolatunkra partnerünkkel, a korábbi párkapcsolat egy új szinten szerveződhet ujjá mindkét fél megelégedésére.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Ajánlott irodalom:

Heyn, D. (2003) A vágy csendje. Háttér Kiadó Budapesten
Siegel, J.(1992) A bizalom helyreállítása. Tárgykapcsolati családterápia. Animula Kiadó
Perel, E. (2005) Szeretkezés fogságban. Oriold és Társai Kft.

Mitől függ, hogy mennyit veszekszünk a párunkkal?

Önmagunk maradni egy párkapcsolatban, mégis nyitottan állni kedvesünkhöz nagyon nehéz tud lenni a hétköznapokban. Mi befolyásolja, hogy mégis sikerül-e? Fontos tudni, hogy magunkkal visszük párkapcsolatunkba azokat a tapasztalatokat, melyeket gyermekként saját családunkban megéltünk. Bizonyos dolgokat ugyanúgy csinálunk, mint a szüleink. Más dolgokat pedig másképpen, mert nem akarjuk elkövetni felmenőink hibáit. Mindig elkövetünk azonban saját hibákat is. Hogyan lehetünk képesek rugalmasak maradni és alkalmazkodni a párunk szükségleteihez? Fontos tudnunk, hogy ebben a kérdésben nagyon meghatározó a kötődési stílusunk. Ezen múlik ugyanis, hogyan látjuk önmagunkat és a társunkat. Ebben a blogbejegyzésemben arról szólok részletesebben, milyen párkapcsolati jellegzetességekhez vezet kötődési stílusaink találkozása.

Milyen a biztonságosan kötődő család?

Hogyan tudjuk kialakítani együtt a biztonságos kötődést partnerünkkel? Ez azért is fontos kérdés mert egy tartós, stabil párkapcsolatra van szükség ahhoz, hogy a gyermekeink legoptimálisabban, lelkileg egészségesen fejlődjenek. A biztonságosan kötődő gyermekek jobban megállják a helyüket egy gyorsan változó világban, könnyebben észreveszik az adódó lehetőségeket. Ezen kívül jobbak a társas készségeik, van bátorságunk belemenni az új szituációkba. Képesek tanulni a hibákból. Könnyen felmérik kiben bízhatnak meg és kiben nem. Érdemes tehát elgondolkodni kötődési stílusunkon, dolgozni ennek biztonságosabbá tételén önmagunk, párkapcsolatunk és gyermekünk miatt is.

Mi az a kötősédi stílus? Mit befolyásol?

A hosszú távú párkapcsolatban olyan viselkedésminták jelennek meg, melyeket felnőtté válásunk során szerzett tapasztalatainkból szűrünk le. Kötődési stílusunk nem csak azt határozza meg, hogy hogyan viszonyulunk önmagunkhoz, hanem azt is, hogy hogyan bánunk a partnerünkkel és hogyan reagálunk a váratlan eseményekre. Azt, hogy kedvesünkkel mennyi konfliktusunk lesz, kötődési stílusaink illeszkedése határozza meg. A négy legfontosabb kötődési stílus a biztonságos, a szorongó, a szorongó-elkerülő, és az elkerülő kötődési stílus. Ezek kombinációja mindig egyedi mintázatot ad (ráadásul adott helyzetben is máshogy nyilvánulnak meg). Bár sok közös van két szorongva kötődő emberben, vagy párban, az egymáshoz való viszonyulásunk minden esetben egyedi. Ráadásul a kötődési stílus csak egyike azoknak a tényezőknek, melyek a párkapcsolatunk milyenségét meghatározza. Ezen kívül fontos még például, hogy mely életszakaszban vagyunk, milyen életesemények történtek velünk, hol lakunk, milyen az anyagi helyzetünk, de például befolyásolja a párkapcsolatunkat a testi-lelki egészségünk (pl. saját tudatosságunk) és a munkánk is.

A kötődési stílusunk megismerése alapvető abból a szempontból, hogy megtudjuk, hogy hogyan éljük túl a sorscsapásokat és általában hogyan reagálunk a változó körülményekre. A kötődéselmélet leírja, hogy bizonyos kötődési stílusú emberek hogyan alkalmazkodnak a veszteségekhez, miként dolgozzák fel a traumákat mi az, ami segít nekik a nehéz szituációkban. Érdemes ezt a kérdőívet kitölteni, mellyel kötődési stílusunkról képet kaphatunk.

Milyen a biztonságos hátteret adó párkapcsolat?

Két biztonságosan kötődő ember párkapcsolata rugalmas. Mindkét fél lehet benne erős és független, máskor gyenge és sérülékeny. Mernek támaszkodni egymásra. Jól tudják egyedül alakítani életüket, de nem okoz számukra nehézséget, hogy a főbb problémákat egymással beszéljék meg. Örülnek egymás sikereinek, érdeklődnek egymás nehézségei iránt. Könnyű számukra együtt érezni a másikkal és belehelyezkedni a helyzetébe. Jól tűrik a bizonytalanságot, képesek kezelni a feszültségeket. A vágyaikat és szükségleteiket nyíltan kimondják, de nem követelőznek. Képesek megérteni a másik szempontját, el merik mondani neki mit várnak tőle. Ha a kapcsolat megszilárdult együtt készítenek terveket a jövőre nézve, mernek ábrándozni a jövőről és bíznak abban, hogy sikerülni fog megvalósítani ezeket. Közösen dolgoznak a kölcsönösen kielégítő, bensőséges kapcsolat kialakításán. Kapcsolatukba beleférnek a veszekedések és a nézetkülönbségek, sőt ezek a közös fejlődést szolgálják.

Mi várható, ha az egyik fél bizonytalan kötődésű?

Egy biztonságosan és egy bizonytalanul kötődő partner esetében az egyik partner bizonytalan kötődése jelentős hatással lesz arra, hogy mennyi feszültség lesz a kapcsolatban. A bizonytalanul kötődő partnernek ugyanis negatív képe van saját magáról és a párkapcsolatáról. Még akkor, is hogyha ez első ránézésre nem egyértelmű, sőt kifejezetten magabiztosnak tűnik az illető. Az elkerülően kötődő ember nem tudja elképzelni, hogy létezik igaz szerelem. Ha valamilyen negatív érzést tapasztal, gyorsan visszavonul és nincs bátorsága küzdeni a kapcsolatért. A szorongóan kötődő ember azt gondolja, a másikat nem érdekli igazán, ezért folyton csimpaszkodik. Egy biztonságosan kötődő partner képes lehet semlegesíteni ezeket a feltételezéseket. A kapcsolat végkimenetelét azonban számos más tényező is alakítja. Például a családi kapcsolatok, az hogy van-e elegendő pénzük, stresszes-e a munkájuk, gyerekeik vannak-e, egészségesek-e stb.
Két bizonytalanul kötődő partner kapcsolatában szinte állandósul az elhagyástól való félelem és a másikba való kapaszkodás illetve a menekülés. Ez nagy stresszt okoz, sőt, bizonyos esetekben erőszakhoz is vezethet. Hiszen az egyik fél folyton támadást érzékel és erre reagál. A másik ettől még jobban szorong és még erősebben kapaszkodik. Ez az interakciós mintázat nagyon kimerítő, hiszen folyton újra kezdődik

Ha ismerjük saját kötődési stílusunkat és ha egy potenciális kapcsolatot a kötődés szemüvegén át vizsgálunk, akkor már a randizás időszakában felmérhetjük a leendő kapcsolatunkat. Megsaccolhatjuk, meg fogjuk-e potenciális partnerünktől kapni azt, amire szükségünk van.

Hogyan tudjuk megállapítani hogy milyen a partnerünk kötődési stílusa?

Sokat elárul róla, hogy hogyan beszél másokról. Tisztelettel fogalmaz-e, érzelmileg bele tud helyezkedni a másik helyzetébe és elismeri-e az értékeit? Ha igen, akkor valószínűleg biztonságosan kötődő. Ha valaki távolságtartó, kevés érzelmet fejez ki, akkor elkerülő lehet. A nonverbális információk is sokat elárulnak: az elkerülő kötődésű emberek nem szívesen néznek a másik szemébe. A szorongva kötődők nagy részletességgel, sok érzelemmel és nagy nyomatékkal beszélnek, olyan élénk az előadói stílusuk, hogy szinte fogva tartanak bennünket a szavaikkal. Érdemes azt is megfigyelni, hogy hogyan viselkedik velünk a partnerünk. Keresi-e a közelségünket? Érdemes megkérdezni partnerünket korábbi kapcsolatairól és arról, hogy hogyan élte meg a szakítást. Ha belátja, hogy részben ő maga is felelős volt a történtekért, valószínűleg biztonságosan kötődő. Egyetlen kijelentés alapján persze nem vonhatók le hosszútávú következtetések, de érdemes ezeket az apró információkat egymás mellé tenni. Azt is hasznos megfigyelni, hogy milyen hatással van a partnerünkre, ha kimondjuk a vágyainkat és szükségleteinket. Tesz-e erőfeszítést arra, hogy támogasson bennünket. Ha igen, akkor valószínűleg biztonságosan kötődik. Bízzunk a belső hangunkban! Ha valami kényelmetlen érzéssel tölt el bennünket akkor vegyük azt komolyan és kérdezzünk rá, vagy beszéljünk róla. A szorongóan kötődő emberek gyakran nem ismerik fel, ha a partnerük biztonságosan kötődik. Inkább az az érdekes számunkra, hogy ha valaki távolságot tart és megjátssza, hogy elérhetetlen. A biztonságosan kötődő partner azonban őszinte és egyenes, nem generál felesleges feszültséget.

Miért fontos, hogy törekedjünk a biztonságot adó párkapcsolatra?

Amikor megtaláljuk a megfelelő partnert, az magabiztosságot adhat számunkra. Olyan intimitást és bizalmat élünk meg vele, amit korábban nem. Azt érezhetjük, hogy nyugodtan megmutathatjuk a valódi énünket, mert a másik nem fog vele visszaélni. Egy biztonságosan kötődő kapcsolatban a partnerünk elnézi a hibáinkat, hiszen alapvetően jók vagyunk a számára. Viselkedésünk nagyrésze azonban nem tudatos. A legtöbbször nem vagyunk tudatában annak, mit és hogyan csinálunk, ameddig valaki nem szembesít vele. A párkapcsolat elején rendszerint elviseljük a másik kellemetlen dolgait, később azonban ezek az apróságok sokszor potenciális vitaforrásokká válnak. A konfiktushelyzetek célja, hogy megszokott viselkedési módjainkat, melyeket saját családunkból hoztunk, ne kelljen feladnunk. A veszekedés tehát a kapcsolat elmélyítésének módja, mert a másik jobb megértéséhez vezet. Egy biztonságosan kötődő kapcsolatban alapvető, hogy a viszony kölcsönösségen alapul. Ha felismerjük hogyan járulunk hozzá a párkapcsolati problémák fenntartásához, azt is megtanulhatjuk hogyan viselkedünk másképpen. Fel kell ismernünk egymás sebezhető pontjait és finomítani az egymásra adott reakcióinkon. Ha kimutatjuk sebezhetőségünket, biztonságos kötődés esetén a partnerünk erre kedvességgel, támogatással fog reagálni. Ha ez nincs meg köztünk, párterápia segítségével megtanulhatjuk. A kapcsolat több biztonságot nyújt, hogyha ismerjük egymást szükségleteit, ez megszilárdíthatja a köztük levő köteléket.

Soron következő blogcikkeimben a hűtlenség és a szerelem ébrentartásának kérdéseit fogom érinteni.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált irodalom:

Wagenaar, K (2018) Hogyan legyek boldog veled? A párkapcsolat megjavítása az érzelmekre fókuszáló terápia módszerével. Ursus Libris. Budapest

A függők párválasztása és párkapcsolata

Előző blogcikkemben részletesebben írtam a különböző függőségek egyéni és családi jellemzőiről. Ebben az írásban arra fogok kitérni, milyen párkapcsolati jellegzetességeket okoz az alkoholizmus, vagy az egyéb függőségek. Milyen párt választ magának egy függő személyiségű ember? Hogyan hat a függőség a szexuális életünkre?

Milyen partnert választ a függőségtől szenvedő személy?

A függők párkapcsolatában tipikusan érvényesül a zsák a foltját elv, hiszen a pár két tagja kiegészíti egymást a nehézségekben. Gyakran olyan partnert választanak, aki kifelé önbizalmat, agresszivitást és önérvényesítő képességet sugároz. Tudattalanul a függő éppen azokért a tulajdonságokért csodálja a partnerét, ami benne nincs meg, pedig szüksége volna rá, hogy kifejlessze önmagában. A függő személyiség legtöbbször talál valakit, akit bálványozhat (vagy utálhat). A kapcsolat így tudattalanul válik problémamegoldóvá. Az ilyen kapcsolat azonban visszaélésen alapul, hiszen a függő kihasználja a társát annak érdekében, hogy biztonságra tegyen szert. Az egyik partnerről gondoskodni kell, a másik pedig megerősítést és csodálatot kap cserébe a törődésért. Az egyik tehát dominánssá válik a kapcsolatban, a másik fél pedig alárendelt szerepbe kerül, hiszen nem tanult meg megfelelően kiállni a saját szükségleteiért.

Az önállóság útja…

Gyakran a partnerválasztás az első önálló döntés a fiatal életében. A függő dinamika ennek ellenére fennmarad, hiszen a függő ösztönösen olyan partnert választ magának, aki látszólag biztosítja neki a szükséges tartást, hogy kiszakadhasson a szülői befolyás alól. Ezért egy újabb függő kapcsolatba kerül. Ennek fenntartó motivációja, hogy el akar kerülni mindenféle veszekedést és mindenkinek meg akar felelni. Ez azonban nem lehetséges! A párkapcsolatokat gyakran féltékenység és rivalizálás is mérgezi.

Pár szó a féltékenységről

Nagyon gyakori a függőséggel élők párkapcsolatában a partner elvesztésétől való félelem, ami gyenge önbizalommal társul, ennek pedig féltékenykedés lesz az eredménye. Párterápiában gyakran megfigyeljük, hogy az erős és kölcsönös gyűlölet ellenére lehetetlennek tűnik az elválás. A függő személyiségű ember gyakran erősen nárcisztikus partnert választ. Utóbbira jellemző, hogy fél a függőségtől, azt hiszi egyedül mindent elérhet. Érzelmileg gyakran elutasító, bár ezt jól álcázza. A függők családjában tipikus, hogy belekapaszkodnak a gyerekeikbe és nem hagyják, hogy azok önállóak legyenek. Amikor a gyermek párt talál, a szülő rettegni kezd, hiszen a gyermeke megházasodásával ő háttérbe szorul. A szülő ilyenkor mindenféle (rejtett vagy nyílt) eszközzel harcol a párkapcsolat megszüntetéséért, gyakran a féltékeny szülői szív riasztja el a potenciális partner jelölteket.

A párkapcsolati problémák megoldása lehetetlen

Nem ritka hogy a párkapcsolatában fellépő nehézségeit az egyik fél valamelyik szülőjével beszéli meg, így ő lesz valódi beszélgetőtársa, miközben párkapcsolatában végleg megszűnik az érdemi kommunikáció. Ilyen körülmények között a pár tagjai mindenképpen eltávolodnak egymástól. A konfliktuskerülés miatt boldogtalanságra ítélt kapcsolatból nemcsak a szülő felé sodródhat a korábban is függő személyiségű “gyermek”, hanem új hobbik, vagy italozás felé is. Nem ritka, hogy a házasság ellenére tovább éli felelősséget nem vállaló életét a férfi (vagy nő) és házasságon kívüli kapcsolatokat tart fenn.

A konfliktusok elkerülésének vágya konzerválja a nehézségeket

A bűntudattól való szorongás megveti a konfliktuskerülő viselkedés alapjait. Emiatt az illető nem kezeli jogos szükségleteit megfelelően, halogatja a számára fontos dolgok elvégzését, ha azok kellemetlenek a számára. Szorong, hogy nem tudja megoldani a nehéz szituációt, az emberektől visszahúzódik. A konfliktuskerülés további önlebecsüléshez, végül depresszióhoz vezet. Jó tudni, hogy a konfliktuskerülés egy olyan ördögi kört generál, ami fenntartja önmagát. Ráadásul az emberek ösztönösen megérzik, ha olyan emberrel állnak szemben aki alacsony önértékelése miatt nem tudja megvédeni magát és ki lehet őt használni. A konfliktuskerülés emellett pszichoszomatikus betegségekhez és pszichés zavarokhoz is vezet. Nem ritka hogy a függő személyiségű emberek szociális szakmát választanak maguknak, ahol másoknak segíteni tudnak és ezáltal növelik valamennyire az önbizalmukat. Továbbra is engedik magukat kizsákmányolni, előbb utóbb azonban belebetegszenek: kiesnek a munkából és ez gyakran további bűntudatot okoz.

A függőség és a szex

Nagyon gyakran a függő személyiség szexuális problémákkal jár együtt. Bár megvan a függőben a testi közelségre való igény, általában korlátozott a nemi életre való képesség. Ezért a párkapcsolatában kerüli, vagy legalábbis nehezen éli meg a szexuális energiákat. Sokszor a pornóba menekül. Ettől a férfi gyakran még üresebbnek érzi magát, a kedvesétől eltávolodik.

A függő személyiségű emberek akár egész életüket leélhetik úgy, hogy képtelenek önmagukká válni. Reménytelenséget, szorongást és kényszeres gondolatokat éreznek. Nem győzzük elégszer hangsúlyozni hogy nőkre és férfiakra is jellemző lehet bármelyik szerep (az alkoholista és a megmentő közül). Gyakran előfordul hogy a függő személyiségű páciens szenvedésnyomása nem elég erős, csak a függőségek pozitív oldalát akarja meglátni. A szüleitől kapott finom ételt, hogy nem kell gondoskodnia tiszta ruháról, vagy a takarításról. Pusztán a szenvedélybetegség utal arra, hogy valójában nem kielégítő az élete. Igen gyakori, hogy ilyen pácienseknél evészavar is kialakul. Sok esetben az figyelhető meg, hogy az evés „pótolja” a nem kielégítő szexualitást. A kábítószereket és az alkoholt sokszor a belső elégedetlenség és mély harag ellen használják. Bár a családban mindenki szenved, sokszor senki sem veszi észre, hogy viselkedésével mekkora fájdalmat okoz szeretteinek. A domináns szülő önmaga is bűntudattal küzd, ezért próbálja túlóvni, túlgondozni gyermekét aki viszont így továbbra is éretlen marad és a helyzet konzerválódik.

Következő cikkemben a függőségből való felgyógyulás alapköveivel fogok foglalkozni. Július 21-én várom vissza szeretettel!

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Segítség, függő van a családomban!

A szenvedélybetegség igen gyakori Magyarországon. Gyakran hallani, hogy kis hazánkban minden ötödik embert érinti az alkoholizmus, tehát szinte minden családban van valaki, aki valamilyen mértékben benne ragad az alkoholproblémában. Az italon kívül sokféle dologtól lehet függeni, például drogoktól, munkától, szerencsejátéktól, vagy képernyőtől. Ezek látszólag teljesen eltérő dolgok, mégis sok közös van bennük. Például, hogy a való élet nehézségei ellen, pótszerként használjuk őket. Jelen írásomban a függőséggel élők családjainak jellegzetes dinamikájával (kapcsolatrendszerével) foglalkozom. Következő blogcikkeimben pedig a függők párkapcsolatával és a függőségből való kilábalás lépéseivel foglalkozom majd részletesebben.

Mit érdemes tudni a függők családjáról?

A függők családjában megfigyelhetjük hogy az egyik szülő domináns szerepet játszik. A másik szülőfél pedig nem viseli a családban a hagyományos értelemben vett apa/anya szerepet. Például soha sincs otthon, így nem tud pozitív hatást gyakorolni a családra. Legtöbbször így az otthon maradó szülő arra törekszik, hogy kitöltse másik által hagyott űrt, vagyis helyettesítse őt. Ezért ő válik a család a legfontosabb emberévé. Neki azonban szüksége van arra, hogy értelmet adjon életének, ezért saját gyermekei dolgaiba túlzottan beleavatkozik. Szeretete túlzott mértéket ölt, mivel örül annak, hogy törődhet valakivel. Ezzel azonban megnyirbálja a gyermekei önállóságát. Mivel házassága boldogtalan, gyakorlatilag saját gyengédség-szükségleteinek kielégítésére használja fel gyermekét. Manapság nagyon gyakran megfigyelhető, hogy a szülők nem engedik el felnőtt leányaikat és fiaikat. Az ő jólétükkel foglalkoznak gondolataikban, nem adják át nekik a felelősséget saját életükkel kapcsolatban. A valódi szeretethez azonban hozzátartozik a felelősségre, önállóságra és szabadságra nevelés is. Az igazi szeretet nem akar birtokolni!

Amikor árt a sok szeretet…

Érdemes szem előtt tartanunk, hogy ha valaki a koránál fogva már felnőtt, akkor a szüleinek összes segítségnyújtási kísérlete haszontalan, sőt tovább támogatja a függőséget. A domináns szülő a függők családjában sokszor bűntudatkeltően viselkedik. Mivel tekintélye rejtett módon fejeződik ki, nem világosak a játékszabályok. A gyermek ezért fél szembefordulni a szüleivel. A domináns szülő a tolerancia és nagylelkűség látszata mögé bújva folytatja játszmáját. A családi dinamika akkor is folytatódik, ha a gyermek is függő szerepbe kerül. Az alkohol vagy a drogok segítenek ugyanis elfojtani a saját szüleink iránt érzett dühünket. A fiataloknak az érzelmi fejlődéshez arra van szükségük, hogy megfelelő mértékű frusztrációt tapasztaljanak meg. Ha ettől megóvjuk őket, megakadályozzuk a lelki értelemben vett érésüket. Sokszor megfigyeljük hogy azért válik valaki szenvedélybeteggé, mert mindig jó kislány vagy jó kisfiú akart lenni és ezért a háttérbe szorította a saját szükségleteit. Mindenki a saját eredeti családjában tanulja meg hogyan működik a szeretet. Ha az egymás iránti haragunk kifejeződése gátolt, akkor ez meghatározhatja az egész életünket.

Szorongás és függőségek

Ha szorongunk, az kedvez a függőségek kialakulásának. Gyakran megfigyelhető, hogy a szülők anyagi gondoskodásért cserébe engedelmességet várnak el a felnőtt gyermekeiktől. Elkényeztetik gyermekeiket hogy ne kelljen azoknak felnőniük. A gyermek pedig megtanulja, hogy a segítség csakis kívülről jöhet. A szülő gondoskodik róla, minden problémát megold helyette. Gyakran ez azt is jelenti, hogy a gyereket ránevelik a problémásságra, aki szélsőséges viselkedést mutat. A domináns szülők gyakran a saját betegségeikkel manipulálják felnőtt gyerekeiket. Például heves szívdobogást kapnak hogy ha gyermekünk el akar menni nyaralni. A függőségi dinamika kialakulásához szükséges az, hogy a gyereket megfosszák a saját észlelésétől. Bár Ő legbelül érzi, hogy a szülő nem lehet annyira beteg, de azt gondolja, hogy nem szabad ebben a megérzésében megbíznia, ezért megmarad az alkalmazkodásnál. Emellett persze dühös arra, aki manipulálja és önmagára is, amiért hagyja magát becsapni. A folyamatosan alkalmazkodásra nevelt gyermek személyisége azonban szintén függővé válik. Sokan azért maradnak egyedül, mert nem sikerül függetlenné válniuk (akár már régen halott felmenőiktől). Sem saját érdeklődési-, sem saját baráti körük nincs.

Az elkényeztetett gyerek személyisége éretlen marad

Az elkényeztetés tehát mindenképpen depresszióhoz vezet. Ennek oka, hogy az önállóságot ezáltal nem sikerül megtanulni. Ráadásul az elkényeztetett emberek azt az érzést hordozzák, hogy sosem elég, amit kapnak. Téves elképzeléseik lesznek a kapcsolatokról. Ahhoz hogy érzelmileg felnőtté váljunk, meg kell tanulnunk elviselni a frusztrációkat és együtt élni a fájdalommal. Kudarcainkból megtanulni leszűrni a szükséges következtetéseket. Az önállóságot tehát nem lehet elérni akadályoztatás, feszültség és csalódások nélkül.

Mit érez, hogyan viselkedik a függők családjában felnövő gyermek?

A függő személyiségű gyermekek sosem helyezkednek szembe valójában a szüleikkel, megtanulnak inkább engedelmeskedni. Azt várják, hogy mások tegyenek valamit értük és igazságtalannak élik meg a világot. Csalódniuk kell, hiszen a többi ember nem hajlandó valóra váltani azokat a kívánságokat, melyeket a szülők készségesen megtesznek. Az elkényeztetett gyerekek – akik helyet mindent mások csinálnak – nem tanulnak nem tanulják meg hogyan legyenek aktívak. Ha a gyerek a saját lábán állt volna, nevelői veszítettek volna személyes fontosságukból. A gyerekből így kis zsarnok válhat. Mindemellett nem tanulja meg hogy hogyan kell kezelni a negatív érzéseket, nincsenek korlátozások az életében. Valójában szenvednek a belső ürességtől és tele vannak haraggal azért mert érzelmi függőségben kell élniük.

A probléma gyökere gyakran az, hogy szüleik korábban partner-helyettesítő szerepbe emelték őket. Legbelül bizonytalanságot éreznek, ezt gyakran túlzott magabiztossággal, vagy fontoskodással fedik el. A belső szabadság hiányát pedig alkohollal, vagy kábítószerrel tompítják.

Összetartunk a bajban?!

Látnunk kell, hogy a függők családjában valójában mindenki szenved, a kínzó érzések átmeneti csökkentésének vágya tartja fenn a megbetegítő családi dinamikát. A szülő azért sem tudja elengedni a lányát, vagy fiát mert saját boldogságát kizárólag az övére építette. Mivel a saját élete frusztráló, nincs olyan párja, akivel boldog, nincsenek saját céljai, nincsen válasz arra kérdésre sem, mitől lenne értelme az életének azonkívül hogy a gyermekéért él. Ezért féltékeny lesz és képtelen elviselni, ha ő szabadnak és függetlennek érzi magát.

Amikor a világ fekete-fehér…

A legtöbb függő személyiségű ember ösztönösen olyan társat talál magának, aki hasonló szerepet játszik az életében, mint korábban a szülei. A függők családjaiban a világ fekete vagy fehér, vagyis az ember velünk van, vagy ellenünk. Hiányzik belőlük a többi emberrel való együttérzés képessége. Ezért a gyermekeik kicsinek és értéktelennek érzik magukat. A függő személyiség szerkezettel bíró emberek nem hisznek abban hogy szeretetreméltók, mégis lehetnek nagyzásos megnyilvánulásaik. A tehetetlenség és függőség érzés hatja át életüket. Nem hisznek benne, hogy meg tudnak változni. Sötét szemüvegen keresztül át szemlélik a világot, a katasztrófaváró gondolkodásnak pedig szorongás és depresszió lehet a következménye. Félnek a kritikáról. Gyakran bármit megtennének, hogy szeretetet kapjanak, azonban olyan embereknél keresik a törődést, akik képtelenek azt megadni.

Saját magunk szeretetének és elfogadásának hiánya tehát függővé tesz!

A harag és a függőség

A függő személyiség szerkezettel bíró emberekben gátolva vannak a düh és harag érzései. Ez azt jelenti, hogy amikor indokolt lenne ezt érezniük és megvédeniük magukat, akkor erre képtelenek. Vannak olyan típusú függők, akik érzik ugyan a dühöt, de lenyelik azt: jó képet vágnak a rossz dolgokhoz is. Vannak olyanok is, akik valóban nem éreznek haragot, hanem lehasítják ezt magukról. Így ez az energia más csatornákat keres magának, például túlzott szorongás vagy depresszió formáját ölti. Gyakran megfigyelhető, hogy amikor egy függő személyiség szerkezetű ember dühös lesz, akkor ez túlzott formában, pl. dühkitörésekben nyilvánul meg. Ez azonban nem az elhatárolódást szolgálja, mint a kimondott harag, hanem további bűntudatra ad okot. Hiszen a függő is tudja, hogy eltúlzott mértékben, vagy nem a megfelelő emberre zúdította az indulatait. A bűntudat miatt aztán még jobban megpróbál alkalmazkodni az illető, ami további frusztrációk forrása. Ez pedig előbb-utóbb újabb indulat kitöréshez vezet. Ez az az ördögi kör, ami megerősíti a túlalkalmazkodást és a függőséget. A bűntudat ugyanis öngyűlölethez és depresszióhoz vezet.

Következő cikkemben a függők párválasztásával és párkapcsolati jellegzetességeivel fogok foglalkozni. Június 21-én várom vissza szeretettel!

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált irodalom:

Heinz-Peter Röhr (2014) Kiút a függőségből. Ha gúzsba köt a családi háttér. Ursus Libris

Hogyan kezeljük érzelmileg éretlen szüleinket?

Előző blogbejegyzésünkben arról volt szó, milyen jelekből következtethetünk arra, hogy a szüleink érzelmileg nem tudtak kellőképpen ránk hangolódni, amikor gyermekek voltunk. A mai bejegyzésben arról fogok írni, hogy mit tehetünk azért, hogy felnőttként megtaláljuk a közös hangot ezekkel a felmenőinkkel, mégis önmagunk lehessünk.

Az érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyermekeinek kétféle stratégiája

Ahány gyermek annyiféle szerep én és gyógyító fantázia létezhet, ezek megértése mindig egyéni feladat. Az érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyermekeinek kétféle alapvető stratégiája van az érzelmi elhanyagolással való megküzdésre. Ezek az externalizáló és az internalizáló mód, ami azt jelenti, hogy a problémákat (és a megoldást ezekre) önmagukban, vagy a külvilágban keresik.

Az externalizálók a nehézségek megoldását másoktól várják, impulzívak, a dolgokat túlreagálják. A körülményeket, vagy másokat hibáztatnak. Önbizalmuk vagy kórosan alacsony, vagy épp ellenkezőleg nagyon is magasnak tűnik, másoknál jobbnak állítják be magukat. Hajlamosak a függőségre legyen szó alkoholról, játék vagy internetfüggésről vagy párkapcsolati függőségről. Viselkedésüket a valóság elleni harc jellemzi, nem a problémákkal való szembenézés. Az önreflexió hiánya azonban megakadályozza az érzelmi érés folyamatát. Ráadásul az impulzív (hétköznapi szavakkal megfogalmazva agresszív vagy hisztis) viselkedés további büntetést és elutasítást vált ki a környezetből. Ahogy szembesülnek tetteik következményeivel, rövid de intenzív bűntudat lesz úrrá rajtuk. Ilyenkor szembesülnek azzal az érzéssel, hogy semmit sem érnek. Ezt azonban ürügyek gyártásával és mások hibáztatásával igyekeznek elfedni. Mivel nem láttak példát a direkt kommunikációra, vágyaikat manipulációval igyekeznek kielégíteni. Az externalizáló stratégia megkönnyíti, hogy összeolvadás (nem pedig valódi érzelmi kötődés) jöjjön létre a szülő és gyermeke között. Egy viselkedészavaros gyermek, vagy egy drogos kamasz ugyanis eltereli a figyelmet a szülő saját megoldatlan életfeladatairól, problémáiról. A szülők stratégiája gyakran az, hogy az engedetlen gyermeknek engedelmeskedve (és a többi testvért megértésre intve) megakadályozzák, hogy az externalizáló gyermekük még nagyobb bajba sodorja magát. Így a gyermek megtanulja, hogy ha valami nem az elvárásai szerint alakul, pokollá kell tennie mások életét és ezzel eléri, amit akar. Az ilyen emberek az eszközökben nem válogatnak. A megoldást az jelenti, ha az externalizálók hajlandóvá válnak felelősséget vállalni a saját életükért.
Ha valaki másokat okol a saját boldogtalanságáért és mellette erősen fél a konfliktustól, szinte biztosak lehetünk benne, hogy externalizáló stratégiával találkozunk.

Az internalizáló beállítódású emberek is érzékenyek, de ők igyekeznek a korábbi hibáikból okulni. Fontos számukra az ok-okozati kapcsolatok megértése. Hajlamosak a túlzott önfeláldozásra és tartanak tőle, hogy csalódást okoznak másoknak. Emiatt gyakran szorongnak, vagy depresszióssá válnak. Erős az igényük a másokhoz való kapcsolódásra. Roppant érzékenyek másik jelzéseire, lelki állapotaira. Ez idegrendszeri szinten is megmutatkozik. Az internalizáló stílusú személyek nem engedik rögtön felszínre az érzéseiket, így azoknak lehetőségük van felerősödni. Emiatt gyakran elfogja őket a sírás, vagy impulzív viselkedésben ölt testet a nyomasztó feszültség. Alapvető kételyeik vannak saját magukkal kapcsolatban, mélyen értéktelennek, abnormálisnak érzik magukat. Vágynak az intimitásra és a spontaneitásra, mégis ösztönösen vonzzák az érzelmileg éretlen embereket, akiktől ezt nem kaphatják meg. Kedvességük és bölcsességük szimpatikus lesz a saját maguk életéért felelősséget vállalni képtelen emberek számára, akik mellett megmentővé, vagy kizsákmányolt férfivá vagy nővé változhatnak. Saját igényeiket rendszerint elrejtik, mindig önzetlenül segítőkészek. Ezt a szüleikkel szemben is alkalmazzák, annyira vágyódnak a feltétel nélküli szeretetre. Az internalizálók ösztönösen felismerik az érzelmi bevonódást. Stresszhelyzetben keresik, a testkontaktust, vagy szemkontaktust. Érzelmi kapcsolataik a családon kívül jól működnek, olyan barátaik vannak akik mellett biztonságban érzik magukat. Empátiájuk tehát képessé teszi őket bensőséges kapcsolatok ápolására. Ha ilyet nem találnak, rendszerint a művészetekhez vagy a természet szépségeihez, esetleg spirituális vagy vallási közösségekhez csatlakoznak. Már egészen kicsi gyermekként megtanulnak saját magukra, belső erőforrásaikra hagyatkozni, szégyellik a segítségkérést. Sokáig viszonylag kevés figyelemmel is jól működnek, hiszen önállóak, tudnak gondoskodni önmagukról. Érzelmileg ezért láthatatlanok a szüleik szemében. Túlzottan hálásak, ha valaki elismeri őket. Kiteszik a lelküket másokért és cserébe nem várak el semmit. Nem ismerik fel, vagy természetesnek tartják a bántalmazást. Hajlamosak egyoldalúan dolgozni egy kapcsolaton, legyen szó párkapcsolatról vagy szülő gyermek viszonyról. Emiatt átvehetik saját szüleik szerepét és vigasztaló, tanácsadó szerepben tűnhetnek fel. Tudattalanul azt tanulták ugyanis, hogy az áldozatkészség és az önmagtagadás a szeretet előfeltétele.

Minden személyiségvonást dimenzióként érdemes felfognunk, melynek a végpontjain drasztikus viselkedések vannak. A legtöbb ember azonban a skála végpontjai között helyezkedik el. Ráadásul pozíciónk az aktuális élethelyzetünktől is függ. Például tartós stressz hatására egyesek még externalizálóbb, mások még internalizálóbb módon viselkednek. Érdemes azt is kihangsúlyoznunk, hogy bármely stratégia lehet előnyös vagy előnytelen az aktuális körülmények függvényében.

Mások hibáztatása, kritizálása és elnyomása tehát annak a jele, hogy az illető nem képes segítségért fordulni másokhoz, ezt pótolja ezekkel a konfliktusos viselkedésmódokkal. Egy externalizáló viselkedési stratégiájú ember amikor felzaklatva érzi magát, úgy viselkedhet mint akinek igénye van az érzelmi kötődésre. Nehéz azonban őket megnyugtatni, hiszen kissé mindig gyanakvók maradnak, mert érzik, hogy ez nem spontán, valódi érzelmi kapcsolat. Ugyanis érzelmi zsarolással, dührohammal, vagy hisztivel kényszerítették ki a másik figyelmét. A túlzott szarkazmus és a cinizmus azt mutatja, hogy az illető a negatívumokra való koncentrálással próbál falakat emelni maga köré.

Mi kell a változáshoz?

A problémára való ráébredés mindig fájdalmas, ahogy a változtatás sem nevezhető egyszerűnek. Gyakran valamilyen nehéz élethelyzet, (például valamilyen veszteség, vagy párkapcsolati probléma) illetve szorongás, depresszió, alvászavar jelzi azt, hogy korábbi megküzdésmódjaink kudarcba fulladtak. A krízis tehát a változás velejárója, melyből a motivációnkat nyerhetjük. Ahhoz, hogy valami újat tanuljunk le kell bontanunk a világról korábban alkotott elképzeléseinket,
Ha érzelmileg értetlen szülők mellett cseperedtünk fel, valódi énünk megtalálása nem kis feladat. Meg kell ugyanis találnunk énünknek azt a magját, ami a szüleink elvárásaitól mentesen, saját igényeinket tükrözi. Ami fejlődésre, elismerésre vágyik. Gyermekként azonban megtanultuk, hogy vágyainkat és igényeinket szégyellni, vagy legalábbis titkolni kell. Ilyenkor érdemes önismereti csoportba, vagy egyéni pszichoterápiába kezdeni, mert ami egy emberi kapcsolatban romlott el, az csakis egy másfajta, terápiás viszonyban jöhet teljesen helyre. Érdemes ennek során feltenni magunknak a következő kérdéseket: Milyen voltam gyermekként? Mit szerettem csinálni? Mi vonzott ekkor? Milyen volt számomra az ideális nap? Mi kapcsolt ki? Hogyan élek most? Mi az amit nem szívesen teszek meg? Mi az ami elszívja az energiámat? Mitől leszünk jó emberek? Mit szeretnénk, milyennek lássanak mások? Mi az amit a külvilág elől titkolni igyekszünk? Érdemes tudni, hogy ha egy érzést hosszabb ideig elnyomunk, előbb-utóbb úgyis felszínre fog törni olyan módon, aminek során nem kerülhetjük el a vele való szembenézést. A leggyakrabban szégyellt érzések a harag és a félelem. Az érzelmileg éretlen szülők ugyanis gyakran kétségbeeséssel, vagy erős indulattal reagálnak ezekre. Így megtanuljuk elfojtani azokat. Az érzelmileg éretlen szülők nem mutatnak reális képet a gyermekeik számára, ezért azok reális önbecsülése nem alakul ki. Számos kutatás igazolja azonban, hogy az, mi történt velünk a múltban kevésbé lényeges, lelki egészségünk és kapcsolataink minősége szempontjából, mint hogy ezeket mennyire dolgoztuk fel.

Az érzelmileg éretlen szülők nem fognak megváltozni

Ezért fontos, hogy ismerjük fel erősségeiket és gyengéiket is, ehhez igazítsuk a velük kapcsolatos elvárásainkat. Ne menjünk bele az általuk generált játszmákba (pl ne akarjuk megmenteni őket, ne várjunk tőlük elismerést). Tudnunk kell, hogy a valódi érzelmi közelség kialakításához érett személyiségre van szükség, ezért az érzelmileg éretlen felmenőinkkel kapcsolatban lejjebb kell tennünk a lécet. Feldolgozni annak fájdalmát, hogy nem kaphatjuk meg a felmenőnk szeretetét olyan formában, amire vágyunk. Nekünk kell tehát megváltoztatnunk a viselkedésünket: megfigyelni, felmérni mennyire érett szülőnk érzelmileg (ennek mentén meghatározni, hogy mit várhatunk el tőle) és hátrahagyni szerep-énünket.

Az érzelmileg éretlen családokban, ha valakinek problémája van egy adott családtaggal azt nem vele, hanem valaki mással beszéli meg, kerülve a konfrontációt. Ez azért káros, mert így a családtagok között szövetségek jönnek létre egyik, vagy másik családtaggal szemben, ráadásul a probléma megoldása is lehetetlenné válik. Érdemes tehát átlátni, hogy nem érdemes belefolyni ezekbe a családi játszmákba. Inkább figyeljük meg a résztvevők gesztusait, mimikáját. Hogyan kommunikálnak? Sokat segíthet, ha érzelemmentes megfigyelőként viselkedünk. Ha ez nem sikerül, túlzottan felidegesítjük magunkat, találjunk valami ürügyet a helyzetből való kilépésre. Az érzelmi összeolvadásnak ugyanis ilyenkor csak így tudunk véget vetni. Ha felmértük mire képes a szerettünk, akkor ennek megfelelően viszonyulhatunk mi is hozzá. Amennyiben tudjuk hogy az intimitással nem tud mit kezdeni, ne vonjuk be aktuális drámáinkba, hiszen megértést úgysem kaphatunk tőle. Kapcsolatban maradhatunk úgy is, hogy bár nem vonjuk őt be teljesen, mégis őszintén, saját érzéseink megfogalmazásával kommunikálunk vele. Ha higgadtan fejezzük ki gondolatainkat, akkor a fogadó fél reakciójától függetlenül sikert könyvelhetünk el. Gondoljuk végig, mik a céljaink és próbáljuk meg elengedni az elvárásaink beteljesüléséből fakadó neheztelésünket, szeretetre vagy elismerésre vonatkozó vágyunkat. A cél az, hogy felnőtt-felnőtt kapcsolat legyen köztünk. Legyünk óvatosak, ha a szüleink erre nyitottan, vagy szokatlan módon megértően viselkednek. Az érzelmi közelség fenyegetésére valószínűleg ismét kontroll igénnyel reagálnának. Az önálló gyermek ugyanis fenyegető egy érzelmileg éretlen szülő számára, hiszen aktiválja saját tudattalan elutasítástól és kritikától való rettegését. Ezek a szülők tudattalanul is az engedelmesség, tekintélytisztelet, bizonytalanság és a saját képességeink megkérdőjelezése, bűntudat és alárendelődés irányába befolyásolnak bennünket. Ezek az elvárások az évek során akkor is belénk ivódnak, egyfajta belső hangként működnek, amikor a szülő már nincs jelen, vagy akár már nem is él. Belső kritikusunk önismereti munka nélkül életünk végéig elkísérhet bennünket. Vannak szülők akikkel lehetetlen még a felszínes kapcsolattartás is, mert nem tisztelik a határokat, vagy folyamatosan megsértik az emberi méltóságunkat. Nem kötelességünk a vérségi kapcsolat miatt ezt elviselni! Vannak sajnos olyan szülők is, akik élvezik a fájdalmat, amit saját gyermekeiknek okoznak. Ebben az esetben a lelki egészségünk és a szüleinkkel való kapcsolat között kell választanunk. Egyéb esetben is hasznos lehet az egyértelmű határok meghúzása. Tisztázzuk például az elvárásokat: nem kell mindennap találkoznunk vagy telefonálnunk, ha az számunkra terhes. Egy felnőtt-felnőtt kapcsolatban minden fél érdekei egyformán lényegesek!

Ahogy megfigyeljük és egyre inkább megértjük a családunk működését a gyász és a szomorúság érzései természetesek! Hagyjuk, hogy elöntsenek bennünket, ugyanis ez elengedhetetlen a veszteségek feldolgozásához! Érezzünk együtt önmagunkkal, ehhez hasznos, ha segítséget kérünk egy terapeutától az érzelmeink megértéséhez, személyiségünkbe való integrálásához. Ne ijedjünk meg a könnyektől, szervezetünk tudja hogyan kell sírni és gyászolni, idővel az érzéseink csillapodnak majd. Bár gyerekként valószínűleg rengeteg kiszolgáltatottság érzésben volt részünk, felnőttként tehetünk önmagunkért! Ne várjuk hogy mások majd a kedvünkben járjanak, hanem kérjünk! Ne várjuk meg, míg áldozattá válunk. Fejezzük ki mi nyomaszt bennünket és ezzel próbáljuk is meg elengedni. A szüleinkkel szemben legyünk udvariasak, de adjunk hangot a saját véleményünknek. Ilyenkor mindig csak a kívánatos végkimenetelre fókuszáljunk. El kell engedünk azt a vágyat, hogy érzelmileg mély kapcsolatunk legyen a szüleinkkel! Ha ez megtörténik, kevésbé valószínű hogy egy érzékeny pontjukra tapintunk. Nincs valójában szükségünk az elismerésükre, nélküle is boldogulunk. Ha ők nem a mi szüleink lennének, akkor várnánk tőlük megértést?

Miről ismerjük fel, ha valaki érett érzelmileg?

Megbízható és nem szakad el a valóságtól. A panaszkodás helyett a problémákat az adott lehetőségek keretei közt próbálja megoldani.
Egyszerre érez és gondolkodik.
Nyitott a másik fél álláspontjára, nem kérdőjelezi meg annak véleményét.
Tud nevetni a saját hibáin.
Tiszteli a határainkat.
Kíváncsi rá, milyen érzéseket vált ki belőlünk a viselkedése.
Tud adni és kapni is.
Igényi a figyelmet, segítséget, képes egy ideig többet adni, mint amennyit kap.
Rugalmasan reagál a helyzet változására.
A csalódást természetesnek tekinti, képes kárpótolni önmagát ezért.
Hajlik a kompromisszumra.
Kiegyensúlyozottnak tűnik, nem él szeretetmegvonással (duzzogás).
Kimondja mivel van problémája, megkér hogy valamit csináljak másképpen.
Hajlandó kezdeményezni.
Elismeri, ha nem tud valamit.
Vállalja a felelősséget a tetteiért. Ha hibázott, megpróbálja jóvá tenni.
Kíváncsi rá, mi bánt minket. A panaszunkat komolyan veszi.

Figyeljünk saját érzéseinkre! Mit vált ki belőlünk a másik? Miért? Ha nehezen találja a válaszokat ezekre a kérdésekre, vagy más jellegű támogatásra van szüksége, kérem keressen bizalommal elérhetőségeim valamelyikén.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált irodalom:

Lindsay C. Gibson (2017) Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei. Kulcslyuk Kiadó: Budapest

Hogyan viselkedem a szülőszerepben?

A konfliktusok, viták a családi életünkben is természetesek, hiszen nincs olyan pár, aki mindenben egyetértene. Nem mindegy azonban, hogy a gyermeket mennyire viselik meg az otthoni csatározások. Érdemes ezért a hevesebb vitákat nem a legkisebbek előtt folytatni, a gyermekneveléssel kapcsolatos kérdéseket szülőtársunkkal négyszemközt megvitatni. Ha nem így teszünk, az a gyermekben szorongást okozhat. Hogyan viselkedünk a szülőszerepben? Mennyire egyeztethető ez össze a párkapcsolatunkban betöltött szerepünkkel?

Hogyan hatnak a szülőpár közti feszültségek a gyerekekre?

Igen káros – bár sok családban előfordul, hogy a gyermeket bevonják a konfliktusba, állást kell foglalnia valamelyik szülő mellett, vagy rajta keresztül üzennek egymásnak a szülőfelek. Ennek hosszú távú hatásai a gyermekre nézve a depresszió, a beilleszkedési problémák (vagy akár rossz társaságba kerülés) és a későbbi súlyosabb lelki problémák (személyiségzavarok) vagy alkohol illetve drogfüggés lehetnek. Érdemes tudnunk, hogy a szülők közti fagyos légkör is igen káros a gyermek számára. Ilyenkor gyakori, hogy az egyik szülő intimitásigényét a gyermek pótolja (például mindent együtt csinálnak, vagy túlfélti őt). A gyermekek könnyen hibáztatják önmagukat a szüleik ellentétei miatt. Különösen nehéz ez, amikor a szülők nincsenek tudatában a nézeteltéréseik valódi okának. Hajba kapnak a gyereknevelésen, de egymással kapcsolatos konfliktusaik nem kerülnek a felszínre. Ezeket a szituációkat szülői játszmáknak nevezzük. (Például az apuka csak későn jár haza, de beleszól a gyermek fürdetésébe, melyet rendszerint az anya végez.) Ilyenkor a sértett szülő fél a gyereken keresztül vehet revansot az őt ért igazságtalanságért. (Például a fenti példában a magányos anya nyíltan kritizálja férje “fürdetéstechnikáját”.) Ha a valódi sérelmek, vagy hiányérzetek nem kerülnek felszínre, ezek megoldása is lehetetlen, a feszültségek is egyre gyakoribbá válhatnak.

Mik a szülői játszmák leggyakoribb okai? Hogyan reagálhat ezekre a gyermek?

Ahány család, annyi szokás, ezért néhány igen gyakori példát említenék csak. Például gyakori sérelem, hogy az apákat zavarja, ha a feleségük többet keres náluk, vagy hogy az anyák magányosnak érezik magukat, amiért a párjuk sokat dolgozik/haverokkal lóg. Ezeket azonban nehéz felismerni, még nehezebb beismerni. Sokkal könnyebb haragudni inkább a másikra, amiért az nem tudja mire van szükségünk, vagy felemlegetni hátköznapi csetlés-botlásait, mint magunkba nézni.
Ha a szülők nem értenek egyet a gyermeknevelésben, azt az utódjuk könnyen észreveszi és akár vissza élhet vele. Az egyik szülőt a másiknak fordítva elérheti, hogy ne kelljen teljesítenie a kötelezettségeit (pl. anya megígérte, hogy nem kell a szobámat kitakarítanom). Tudnunk kell, hogy amit a gyermekünk lát a családunkban, azt kapcsolati mintaként fogja majd tovább adni a saját gyermekei számára is. Gyakran hallom a klienseimtől, hogy a gyermek érdekében maradnak együtt a férjükkel/feleségükkel, de érdemes tudni hogy ez épp az ellenkező hatást váltja ki. Hiszen az a minta vésődik be, hogy nincs érzelmi közelség, melegség a párkapcsolatban! Ezért idegenekként ne éljünk együtt a társunkkal! Amennyiben a párkapcsolatban az egyik fél domináns, az elnyomottabb „megtorlásként” (ez többnyire nem tudatos) versenyre kel vele a gyermek szeretetéért. Így vonva be a gyermeket a konfliktusba (melyet mint fentebb említettem a szülőknek négyszemközt kellene lerendezni). Ha a gyermek nem tud kívül maradni a konfliktuson, az hamis hatalomérzettel, vagy szorongással töltheti el, hiszen a szüleinél erősebbnek érzi magát, amiből az következik, hogy nincs aki megvédje őt, ha olyan helyzet adódna, amikor ez szükséges volna. A gyermekek deviáns viselkedése gyakran határpróbálgatás, amivel a szülőből határozott fellépést próbál meg kiváltani. A szabályok ugyanis nem csak korlátokat, hanem biztonságot is adnak, ami még serdülőkorban is nagyon fontos. Érdemes tudnunk, hogy a gyermekek serdülő koruk előtt igyekeznek a szüleik kedvére tenni, ezért könnyen bevonódnak a felnőttek konfliktusába. Szívesen veszik fel a segítő szerepet, melyért azonban nagy árat fizetnek. Hogy miként, azt alább tárgyalom.

Milyen mintát adhatunk tovább a saját párkapcsolatunkkal?

Néhány példát említenék csak, hiszen a variációk száma végtelen, ezért nem volna értelme hosszan ragozni ezeket. Ha az anya vagy apa gyakran kritizál más embereket, akkor a gyerek is elsajátíthatja ezt. Negatívumként értékelheti a különbözőséget. A szülő ezzel a viselkedéssel mások tekintélyét is aláássa. Az is megemlítendő, hogy a gyermek lojalitáskonfliktust éli meg, ha az egyik szerette a másikat rossz színben tünteti fel előtte. Fájdalmas megtapasztalás tehát, ha a családtagok a gyermek előtt panaszkodnak egymásra.
Ha szülőként nem mutatjuk ki az érzéseinket, a gyermekünk könnyen válik távolságtartóvá, leendő párkapcsolatában hideggé.
Ha a férj nem tiszteli a nőket, a gyermek is tovább viheti ezt a mintát, ami nem csak a párkapcsolatában, hanem már az óvodában, iskolában (ahol a pedagógusok, akikre hallgatni kell többnyire nők) okozhat nehézségeket.
Igen gyakori, hogy a szülők a szeretetüket nem tudják megfelelően kimutatni a gyerek felé, gyakran irányítani próbálják csemetéjüket. (Például nem választhatja meg a gyermek, melyik ruhadarabot venné fel.) Ez hosszú távon gyakran lappangó dühhöz és tisztelethiányhoz vezet. Persze a másik véglet is kerülendő, hogy mindenben mi alkalmazkodjunk a gyermekhez.
Ha a szülők szőnyeg alá seprik a konfliktusokat, vagy a gyereket számára kellemetlen módon bevonják a megoldásba, a konfliktuskerülés válhat domináns mintázattá. Ennek ellenkezője sem ritka: hogy a szülőpár veszekedéssel tartja fent a kettejük közt feszülő érzelmi távolságot.
Ha az egyik szülő túlzott közelséget keres a gyermekkel, azzal azt tanítja neki, hogy az intimitás ijesztő, amire a felnőtt gyermek a saját párkapcsolatában távolságtartással reagálhat. Félelemkeltőnek élheti meg a szeretet kimutatásának természetes momentumait. Ha a szülők közt nagy az érzelmi távolság, arra a gyermekek rendszerint szélsőséges viselkedéssel (pl. lázadással) vagy bezárkózással reagálnak.

Mindannyian rejtett, automatikusan ismétlődő viselkedésminták segítségével boldogulunk a munkahelyünkön, a baráti és a házastársi, valamint a szüleinkkel való kapcsolatainkban is. Kevesen vannak vannak tudatában, hogy viszonyulásainkat a múltunkból hozott sémáink határozzák meg. Ezeken változtatni pedig csak ezek tudatosítása és alapos végiggondolása után lehetséges.

Mit tehetünk szülőként, hogy a gyermekünket megóvjuk a párkapcsolatunk hullámvölgyeitől?

Ha szomorúak vagyunk, vagy haragszunk a partnerünkre, azt neki mondjuk el. A gyermek előtt szülőtársunkat ne kritizáljuk. Gondoljuk végig, milyen volt a mi szüleink párkapcsolata, a saját korábbi családunk milyen elvek mentén működött. Ne akarjunk mindent másképp csinálni, mint a felmenőink! Ha sok rossz dolog ért minket gyermekként, kezdjünk inkább önismereti munkát, mert a görcsös akarás, hogy elérjünk a szülői mintáktól rendszerint visszaüt! Keressük meg a párhuzamokat a saját és a szüleink életében. A gyermekneveléssel kapcsolatos nehézségekből mit tanulhatunk? Fogjuk ezt fel megoldandó feladatként. Támogassuk a gyermekek önállóságát. A nagyobb döntések során jó ha megkérdezzük a (legalább óvodáskorú) gyermekek véleményét, és vegyük is figyelembe azt. Ha a gyermekünk központi szerepet játszik az életünkben, gondolkodjunk el a miérteken. Milyen volt az életünk gyerekként, amikor annyi idősek voltunk, mint most a mi gyermekünk? Mi a párunk véleménye a gyermeknevelési elveinkről? Milyen témákra reagálunk érzékenyen?

Felhasznált irodalom:

Block, J. D, Bartell, S. S (2007) Szülői játszmák. Hogyan kíméljük meg gyermekünket a házastársi konfliktusoktól? Pécsi Direkt Kft.

Mitől szenved az, aki alkoholista családban nőtt fel?

Aki alkoholista apa vagy anya mellett nő fel rendszerint életre szóló lelki sebeket szerez. Ennek okai nem csak a fiatalon megélt traumák (pl. bántalmazások vagy fejetlenség), hanem az is, hogy már gyermekként felnőtt szerepbe kényszerül. Látnunk kell, hogy ha az egyik, vagy mindkét szülő alkalmatlan arra, hogy saját magáról, vagy a gyermekeiről gondoskodjon, akkor a kiskorú kerül a szülő szerepbe, aminek egyrészt életkora és helyzete miatt képtelen megfelelni ezért folyamatosan frusztrálódik. Másrészt pedig le kell mondania a felhőtlen gyermek és kamaszkorról, melynek évtizedek múlva érzi majd meg a káros hatásait. Ezt a jelenséget parentifikációak nevezzük (nem csak alkoholisták családjában, hanem más okok miatt is létrejöhet) és önmagában is káros hatásai vannak a parentifikált gyermek későbbi, felnőtt életre nézve, hiszen megfosztja a fiatalt a felhőtlen gyermek illetve kamaszkortól, a kísérletezés és önmaga megtalálásának lehetőségétől. Sok gyermek elhatározza, hogy megakadályozza, hogy anyja vagy apja alkoholt fogyasszon (például kiönti vagy eldugja a szeszt), hogy leszoktassa felmenőjét. Ezek azonban hiábavaló próbálkozások, hiszen senkit sem lehet a saját démonjaitól megmenteni. A gyermek azonban automatikusan a vállára veszi a felelősséget olyan dolgok miatt, amikre valójában nincsen ráhatása. Az iszákos szülő ezzel ráadásul duplán is visszaélhet, ha a saját frusztrációiért a kiskorút okolja. Ha sikerül is a gyereknek valamiben segítenie, azért az esetek túlnyomó részében nem jár köszönet. Ha nem, akkor a gyermek rendszerint bűntudatot érez.

Hogyan hatnak az alkoholista szülők gyermekük felnőtt életére?

Akinek valamelyik közeli családtagja alkohol vagy drogproblémákban szenved megszokhatta, hogy felelősséget vállaljon valakiért, átvéve annak minden érzelmi is anyagi terhét. A megmentő szerep a későbbi párválasztásunkra is rányomhatja a bélyegét. Akaratán kívül azonban senkit nem lehet sajnos megmenteni, sok-sok erőfeszítés szükséges ahhoz, hogy az ember kirángassa magát a gödörből, és ez csakis szakember segítségével sikerülhet, ha alkoholról, vagy más tudatmódosító szerről van szó.

A probléma tagadása a függő családok természetes velejárója. Mindenki tudja, hogy valami nem működik, de erről sem beszélni, sem pedig hathatós lépéseket tenni a probléma megoldásának irányába lehetetlenség. A titoktartás már önmagában is óriási érzelmi teher. A tagadás gyakran nem csak a szeszfogyasztóra, hanem az egész családra jellemző („Apa nem italozik, csak lazít egy kicsit.”)A valódi szenvedés ellenére a normalitás látszata uralja az ilyen családokat, ez lesz tehát felnőttként is a természetes. A problémákkal való szembenézés elodázása jellemzi az alkoholista szülők gyermekét, ami aztán újabb és újabb nehézségekhez és nem ritkán alkoholba vagy drogokba (gyógyszerekbe, játékba vagy egyéb függőségekbe) való meneküléshez vezet. Az önbizalomhiány is egyenes következménye annak, hogy a gyermek letagadja saját érzéseit, hamis képet mutat hogy fenntartsa a látszatot. Ráadásul félhet attól is, hogy elárulja a családot, ezért folyton résen kell lennie, biztonságosabbnak tarthatja ha kerüli mások társaságát, a lelepleződés veszélye miatt. Így azonban még kiszolgáltatottabb helyzetbe kerül. Elveszhet a valódi személyisége, hiszen nincs helye az önálló véleménynek.

Az alkoholista szülő nem mutat követhető mintát a gyermekeinek, azok így magukra maradnak.

Az alkoholproblémákkal küzdők családját jellemzi a féltékenység, gyanakvás és a birtoklási vágy, ami meghatározza az ilyen családban felnőtt gyermek későbbi párkapcsolatát is. Ha azt tanuljuk meg, hogy akit szeretünk bánthat minket, ösztönösen érzelmileg elérhetetlenek leszünk, ezzel védve törékeny identitásunkat. Hiszen kiben is bízhatnánk, ha a saját szüleinkben nem?

Mivel a szülő negatív képet alakít ki a gyermekéről, a gyermeknek sem alakulhat ki az egészséges önbecsülése. Hiszen mindannyian hiszünk a szüleinknek, gyermekként nincs okunk megkérdőjelezni azt, hogy reális képet alkotnak rólunk.

Nem ritka, hogy a családban fejetlenség uralkodik, vagy a szabályok folyton változnak, így hát nem egyértelmű, hogy a gyermeknek mihez kell alkalmazkodnia. Ezért a gyermek legtöbbször önmagát okolja a konfliktusokért. Előfordul az is, hogy mintagyerekként viselkedik az iszákos családban cseperedő gyermek, pedáns magtartásával és jó iskolai teljesítményével próbálja elérni a szülők figyelmét és szeretetét. Ez felnőttként gyakran maximalizmusban, a sorra bekövetkező sikerélményeknek örülni nem tudásban nyilvánul meg. Az önbecsülés forrásává így a másoktól kapott elismerés válik. Talán nem kell részletezni, hogy ez mennyire esetleges, így az alkoholisták felnőtt gyermeke folyton az alkalmatlanság, „kicsiség” érzését éli át. Ezen pedig nem segít a sokadik diploma, vagy a sok százezres fizetés sem. Az ösztönösen kialakult belső kritikust semmilyen küldő tényező sem győzheti le, ami sajnos gyakran az italozó felmenők halála után is megmarad.

Az alkoholisták gyermekének gyakran az ad biztonságot, ha minden körülményt kontroll alatt tarthatnak (hiszen infantilis szüleitől megtanulták, hogy csak önmagukra számíthatnak), ami egyrészt képtelenség, másrészt óriási energiákat vesz el.

Az italozó szülők visszaélnek a szeretettel, akkor is, ha valójában megfeleleőn gondoskodnak a gyermek testi szükségleteiről. Egy érzelmileg elérhetetlen szülő mellett az ember megtanulja, hogy a világ veszélyes hely, ezért gyakran elzárkózik az emberi kapcsolatoktól. A magány ugyanis megóvni látszik őt az újabb és újabb csalódásoktól. Az efféle családban felnőtt gyermek ugyanis megtanulja, hogy akit szeret, az előbb-utóbb bántani is fogja, ezért nehézséget okozhat számára hogy önmaga legyen. Folyton a rosszindulatot várja másoktól, ezért az akut stressz állapotában él. Mivel a szülők gondjaival kell törődni, a gyermek láthatatlanná válik. A gyermek tehernek érezheti magát a szülei számára. Sok alkoholista családban elhangzik, hogy a szülő a gyermek rossz viselkedése miatt piál, ami nem más mint a felelősség elhárítása. A saját érdekei elé a gyermek így másokét helyezi, ami a felnőtt kapcsolatokban kihasználáshoz vezet. Az alkoholista szülő(k) családjában felnőtt gyermek ösztönösen megtanulja hogy másokról gondoskodjon, és semmit se várjon el cserébe.

Gyakran felnőve is hasonlóan megmentendő társat választunk, így észrevétlenül ismételve meg múltbéli traumáinkat. Sokszor előfordul, hogy a házasságkötés után a partner is inni kezd. Ennek oka az ismétlési kényszer. Ez azt jelenti, hogy ösztönösen vonzódunk azokhoz az emberekhez, akik mellett hasonló érzéseket élhetünk át, mint amilyeneket az eredeti családunkban éreztünk. Ösztönösen bízunk abban, hogy most másként alakul majd, megmenthetünk egy elesett társat, vagy elejét vehetjük a másik agresszivitásának (esetleg leszoktatjuk majd a piáról vagy a drogokról).

Az italozó szülők ráadásul általában verbálisan vagy tettlegesen is agresszívek. Míg a verés gyorsan gyógyul, a lelki sebeknek ehhez sokkal több időre (és érzelmi munkára van szükségük). Ráadásul mindez a legtöbbször láthatatlan. Az éles kritika is épp olyan fájó és  destruktív az önbizalomra nézve, mint a fizikai bántalmazás.

Az egyenes kommunikáció az ilyen problémás családokban elképzelhetetlen, ezért bevett dolognak számít a manipuláció. Az, hogy “a másik érdekében” rávegyük őt valamire, hiszen biztosan tudjuk, mire van szüksége.

Sosem szabad elfelejtenünk, hogy egy alkoholista apa mellett egy kodependens anya áll (és fordítva). A kodependens személy észrevétlenül is támogatja párját azzal, hogy megmenti őt az italozás következményei elől. Pl. kimenti a munkahelyén, vagy segít fenntartani a látszatot. A társfüggő személy maga is gyakran alkoholisták családjában nőtt fel, vagy más miatt sérül súlyosan az önbecsülése, ezért szüksége van egy gyenge férfira vagy nőre. Emiatt nem tud határozottan fellépni az italozás abbahagyásának érdekében sem.

Mit tehetünk azért, hogy kikerüljünk az alkoholista szülők befolyása alól?

Nem kell azonban beletörődnünk, hogy szüleink elrontották az életünket, ha dolgozunk az önismeretünkön, akkor tudunk változtatni berögzült viselkedésmintáinkon akkor is, ha a szüleink jottányit sem változnak. Felszabadulhatunk az érzelmi terhek alól, szabad választásaink mentén, nem pedig kényszerből, kínlódva élhetjük az életünket. És természetesen az emberi kapcsolatainkat is egyenrangúbbá tehetjük. Ehhez szükséges az egyéni pszichoterápia és igen hasznos tud lenni az anonim alkoholisták hozzátartozói csoportja is.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált irodalom:

Forward, S. (2000) Mérgező szülők. Háttér Kiadó

A pártalálás útvesztőin…

Az utóbbi időben egyre többen keresnek meg a magánpraxisomban szakítás, válás, vagy elmagányosodás miatt. Weboldalam pszichológus válaszol rovatában pedig gyakran visszatérő téma az ismerkedés, ennek nehézségei, ezért gondoltam, hogy érdemes volna megvizsgálni az ezzel kapcsolatos nehézségek mögött rejlő mélyebb okokat, megkeresni köztük a párhuzamokat.

Mire is vágyunk valójában amikor ismerkedünk?

A modern világban nagy hatást gyakorolnak ránk a különféle médiumok, a TV-ben látott kép (nádszál-vékony, kisminkelt, elegáns megjelenésű nők és kisportolt férfiak), és egyre több időt töltünk az interneten is. A közösségi oldalakon például többnyire az előnyösebbik oldalunkat mutatjuk, könnyen kialakulhat bennünk tehát egy vágy, hogy másokra hasonlítsunk, életünk minél szebb és könnyebb legyen, vagy akár kisebbségi érzés is, amiért kevésbe tartjuk magunkat vonzónak másoknál. Fontos tudni, hogy ez egy kiretusált, hamis kép, ami eldeformálja a látásmódunkat. Ebből a szempontból különösen a gyermekek, kamaszok és a sérült önértékeléssel rendelkező felnőttek veszélyeztetettek.

A párkapcsolatokról is egy hamis, tökéletes képet sugallnak a különböző médiumok. Elég csak a hollywoodi filmekre, vagy a mesékre gondolni, ahol ott véget ér a történet, hogy férfi és nő megismerkednek (esetleg összeházasodnak) és boldogan élnek amíg meg nem halnak. Na de a lényegről, hogy mitől érzik magukat jól egymás mellett, mitől működik a kapcsolatuk, sehol sem szólnak. Persze ahogy másra, erre sincsen általános recept (hiszen ahogy minden ember, minden párkapcsolat is más és más), azt viszont biztosan állíthatjuk, hogy magától egyetlen kapcsolat sem működik harmonikusan, minden fél számára kielégítő módon. Legalábbis tartósan nem. A kezdeti lángolás után minden párnak meg kell küzdenie a kölcsönös megelégedettségért.

Mit várunk a másiktól? És saját magunktól?

Ismerkedéskor sokan tehát a tökéletes férfit vagy nőt keresik, ami természetesen nem létezik, így tehát borítékolva van a csalódás. Másik legalább ilyen fontos sugallat a médiumok részéről, hogy ami nem működik, azt egyszerűen el kell dobni, másikra cserélni. Míg régen evidensnek számított, hogy elvisszük a rossz cipőnket a suszterhoz, ma mindenki újat vesz helyette. A látszat, hogy minden jónak tűnjön, egyre fontosabbá vált. Régen egy életre választottak társat magunknak az emberek, ami szintén sok frusztráció táptalaja volt, hiszen a házasságot gyakran akkor sem bontották fel, ha abban minden résztvevő szenvedett. Manapság azonban inkább a másik véglet jellemző. Ha probléma adódik, kilépünk a kapcsolatokból.

Egy idő után úgy már látjuk, nem is érdemes önmagunkat adni, egyre inkább úgy érezhetjük, nem érdemes kompromisszumra törekedni, mert az túlzott önfeladással járna. Olyat keresünk, aki tökéletesen passzol az igényeinkhez. Lemondunk a bensőségességről, megelégszünk szexkapcsolattal vagy a szeretői státusszal. Esetleg úgy gondoljuk, egyedül biztonságosabb, akkor ugyanis nem csalódhatunk a párunkban. Elnyomjuk az azzal kapcsolatos vágyainkat, hogy egy valódi társsal oszthassuk meg örömeinket és bánatainkat. A sorozatos csalódások, párkapcsolati kudarcok és a médiából felénk áradó frusztráció hatására egyre jobban befelé fordulhatunk, elmagányosodhatunk. Fokozatosan érzékenyebbé válunk a rossz érzésekre, próbálunk ezek elől elmenekülni, amire a kapcsolatból való kilépés kínálkozik a legjobb lehetőségnek.


Fontos azt tudnunk, hogy (ahogy arról korábban a párválasztásunk rejtett okai című bejegyzésemben is írtam) mindig olyan partnerekre leszünk figyelmesek, azok keltik fel mélyebben érdeklődésünket, akik hasonló életfeladatokkal küzdenek, mint mi, vagy a szeretteink. Így tehát egy komolyabb kapcsolatban eleve borítékolva vannak azok a frusztrációk, megoldásra váró feladatok, melyekkel így vagy úgy a szüleink is küzdöttek. Dönthetünk úgy, hogy emiatt hagyjuk a csudába az egészet (gondolva, hogy nem éri meg, majd mással jobb, könnyebb lesz) vagy felvehetjük a kesztyűt. Azt tapasztalom, hogy ha megpróbálunk elfutni a nehézségek elől, azok más formában fognak visszatérni, érdemes tehát időben elgondolkodnunk. Nem elengedni olyan partnert, akivel dolgunk van, hanem közösen megtanulni a leckét, megküzdeni azért, hogy a kapcsolatunk egyenrangú és kölcsönösen kielégítő legyen.

Hogyan lehetséges ez?

Önismeretünk fejlesztésével kialakul egy stabil énkép, ami kevésbé van kitéve a káros környezeti hatásoknak. Ha értjük és komolyan vesszük saját érzéseinket, ezek utat mutatnak a személyközi konfliktusok kezelésében is. Jó, ha meg tudunk állni egy-egy feszült helyzetben és megvizsgáljuk a körülményeket, ezek ránk gyakorolt hatását. Mi esett nekem rosszul abban, amit a másik mondott vagy tett? Én hogyan hatottam őrá?

Ha csak a partner szerepét látjuk a konfliktushelyzetben, az azt jelenti, hogy nem értjük eléggé a kapcsolataink működését, nem látjuk benne tisztán a saját szerepünket. Jó hír az, hogy ez módosítható, rossz hír, hogy ez egy hosszabb önismereti munka eredménye, ami sok esetben ráadásul nem is kellemes. (Hiszen melyikőnk szeret a saját hibáival szembesülni? Pláne ebben a „tökéletes” világban?!) Az önismereti munka jutalma azonban a kellemes közérzet és a jól működő, kölcsönös kapcsolatok. Párkapcsolati konfliktusok esetén jó megoldás lehet a párterápia, ami az egymásra gyakorolt hatásunkra fókuszál. Azt veszi górcső alá, miként nyomogatjuk észrevétlenül is egymás érzékeny pontjait, ez miként generál köztünk konfliktushelyzetet.


Nem könnyű ma megfelelő párra lelni, de magunk mellett tartani talán egy fokkal még nehezebb. Nincs ugyanis általános recept arra, hogyan viszonyuljunk a másikhoz ahhoz, hogy a kapcsolat működjön. Folyamatosan figyelnünk kell a saját magunk és a másik fél érzéseit, igényeit is, megpróbálni ezeket összeegyeztetni egymással. Folyamatosan nyitottnak és rugalmasnak lenni, a konfliktusokat nem tragédiaként, hanem a kapcsolatunk fejlődésének sarokköveként szemlélni. Ez azonban csak jó önbecsüléssel lehetséges.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda felnőtt klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár- és családterapeuta jelölt

Vége a vakációnak, vissza a munkába!

Manapság egyre többen számolnak be arról, hogy a nyári szabadságuk végeztével fáradtabbak, mint amilyenek előtte voltak, nehezükre esik a dolgos hétköznapokba való visszarázódás. Ezt járom most körbe részletesen természetesen néhány segítő ötletet is megosztva a probléma megoldásához.

Mitől lehetünk fáradtabbak a szabadságunk után?

Sokan vannak vele úgy, hogy már alig várják a nyári pihenőt, ezért aztán kissé túl is vállalják magukat erre az időszakra. Az egész éves rohanás után nem megállnak és lazítanak, hanem csak más elmaradásokat próbálnak meg behozni (amire eddig nem volt idő). Nagyon gyakori, hogy a tőlünk távol élő rokonságot járjuk végig ez alatt a néhány hét alatt, ami nem csak utazással, hanem folyamatos szervezéssel és alkalmazkodással is együtt jár. Nem ritka ráadásul, hogy ezek az összejövetelek stresszesebbre is sikerültnek a kelleténél.

  Gyakran túl nagy elvárásokkal érkezünk a szabadságunkra, emiatt sokat várunk egymástól, igyekszünk minél több kellemes programot zsúfolni az együtt tölthető időbe. Ha párkapcsolatban, vagy tágabb családban élünk, nehézséget okozhat számunkra az igényeink egyeztetése is. Főleg ha egyikőnk a nyugodtabb, lassabb, másikunk a mozgalmasabb programot kedveli. Ilyen esetben jó megoldás lehet, ha külön-külön és együtt is van lehetőségünk a pihenésre. Míg partnerünk fesztiválozik, miért is ne vonulhatnánk vissza mi magunk egy könyvet elolvasni, ha arra van igényünk? Fontos, hogy minden családtagnak jó legyen!

Ahogy az előző blogbejegyzésemben is megemlítettem, a nyár a családi, párkapcsolati konfliktusok időszaka is, a több együtt töltött idő miatt. Nyár végén ezért a válások száma is megnő. Nyilvánvalóvá válik ugyanis, hogy a problémáink súlyosabbak a korábban feltételezettnél. Nem segít rajtuk a közösen megélt jó élmény. A hathatósabb segítség keresése helyett pedig sokan inkább a menekülést választják.

Mit tehetünk, hogy túléljük a munkakezdést?

Ahogy az eddigiekből kitűnik sokféle oka lehet annak, hogy nem pihenjük ki magunkat a nyáron, a megoldás azonban egyszerű. A hétköznapokba is rendszeresen bele kell iktatnunk olyan tevékenységeket, amelyeket szívesen végzünk és amelyek feltöltenek bennünket! Jó megoldás lehet erre valamilyen mozgásforma és/vagy kreatív hobbi személyiségünktől függően. Ne hagyjuk hogy a dolgos hétköznapok felőröljenek bennünket! Szakítsunk időt a számunkra kedves elfoglaltságokra. Emellett persze ápoljuk a kapcsolatainkat is. Nem is olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik, igaz?

Mit tartogat a gyerekeknek az iskolakezdés?

A gyermekek zöme élvezte a szünidőt, ezért nem tölti el őket különösebb örömmel az évkezdés. Iskolaidőben több szabályhoz kell alkalmazkodniuk, cserébe találkozhatnak az osztálytársaikkal, azokkal a barátaikkal, akikkel a szünidő alatt ritkábban volt lehetőségük összefutni. A megfelelési vágy és a kudarctól való félelem is megkeserítheti az évkezdést, hiszen sokszor nagy a nyomás. Nyáron sok a kötelező olvasmány, a gyerekek tarthatnak attól, hogy sokat felejtettek, amit be kell majd pótolniuk. Hogyan reagálunk erre szülőként? Meg tudjuk-e erősíteni a gyermek magába vetett bizalmát, hogy leküzdi a nehézségeket? Nekünk milyen a viszonyunk a teljesítményünkhöz? Ha mi magunk is túlzottan lelkiismeretesek vagyunk, hiába biztatjuk, nyugtatgatjuk gyermekünket. Ő ugyanis érzi a mi bizonytalanságunkat, megfelelési vágyunkat, amit könnyen lemásolhat.

A tanárokkal való kapcsolat milyensége is nagyban meghatározza azt, hogyan érzi magát gyermekünk az iskolapadban.

Így augusztus végén jó hatású, ha beszélgetünk a gyermekünkkel az évkezdésről, esetleg felelevenítjük a korábbi rutint (kivel, hogyan jut majd el az iskolába, mivel fognak telni a dolgos hétköznapok, milyen foglalkozások kezdődnek majd a számára) A koránkelésre is ismét figyelmet kell fordítanunk. Ha nyáron eltértünk a korábbi ritmustól, érdemes azt fokozatosan visszahozni. A lefekvés idejét szépen lassan korábbra tenni, míg gyermekünk magától is viszonylag korán ébred majd fel reggel. Szintén előnyös, ha kisebb gyermekünket bevonjuk a készülődésbe, közösen választjuk ki az évkezdéshez szükséges tanszereket, családi program ezek becsomagolása, előkészítése.

Mit érdemes végiggondolni, ha most kerül a gyermekünk először közösségbe, vagy idén kezdi az iskolát?

A legelső kérdés ezzel kapcsolatban, hogy mi szülőként mit gondolunk, milyen érzéseink, elvárásaink vannak ezzel a változással kapcsolatban. Az új közösségbe való kerüléstől való félelem megnehezítheti a szülő és a gyermek dolgát is. Az óvoda és bölcsődekezdés nagy lépés a szülőről való leválás útján, melyet a szülőnek is el kell gyászolnia, hogy nyugodtan, lelkiismeret-furdalás nélkül tudja útnak indítani gyermekét (ez sokszor jóval nehezebb, mint gondolnánk).

Az iskolakezdés már nem csak a társaság, hanem a teljesítmény miatt is fontos. Vajon tud-e majd nyugton ülni, figyelni gyermekünk, érdekli-e őt, amiről tanulni fog?

Ha mi, szülők felkészülten állunk ehhez a kérdésekhez, biztosak lehetünk benne, hogy gyermekünk is sokkal könnyebben veszi majd az akadályokat. Hogyan készülhetünk fel mi magunk ezekre a változásokra és hogyan segíthetünk gyermekünknek az alkalmazkodásban? Elolvashatja ide kattintva, közösségbe szoktatásról és iskolakezdésről szóló írásomban.

Összességében elmondható, hogy egyre többen vannak, akik év közben túlhajszolják magukat, ezért a nyaralás után is kedvtelenül, vagy fáradtan kezdik az évet. Oda kell ilyenkor figyelnünk magunkra, elgondolkodni, mit üzennek számunkra ezek a kellemetlen állapotok. Min érdemes változtatnunk ahhoz, hogy a hétköznapjaink ne csak a túlélésről szóljanak. A gyermekek számára is nagy változást hoz az ősz, amire érdemes szülőként előre gondolunk, hogy az évkezdés minél zökkenőmentesebb, vidámabb legyen.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár- és családterapeuta jelölt

A mozaikcsaládok nehézségei… és ami mögöttük van

Előző blogbejegyzéseimben mozaikcsalád kialakulásának szakaszairól, ezek tipikus buktatóiról volt szó.  Ebben az írásomban arra szeretnék kitérni hogy milyen nehézségek, probléma helyzetek várhatóak egy új mozaik családban: milyen elvárások, hiedelmek akadályozzák azt, hogy a családtagok egymással szót értsenek. Bár minden család egyedi (ezért más problémamegoldási stratégiákat igényel), ez a tudás iránymutatást adhat arra vonatkozóan, hogy ezek a gondok hogyan kezelhetők. A családtagok igényei miként illeszthetőek össze.


1, A mozaik családokban gyakran előfordul hogy a különélő szülőt kizárják és a pótszülőt definiálják apaként, vagy  anyaként. Ezzel a társadalmi megítélés szerint a problémák megoldódnak. Nem ritka, hogy ezzel a vér szerinti szülőfél is úgy érzi,  megszabadulhat korábbi családjának felbomlása által okozott bűntudattól,  hiszen gyermekei ismét teljes családban élhetnek. Nagyon sokszor előfordul hogy a felnőttek nem dolgozzák fel korábbi párkapcsolatuk kudarcát,  szégyellik korábbi csalódásukat, ezért nem akarnak emlékezni a múltra.

Ez azonban zsákutca, hiszen sem a felnőtt sem pedig a gyerekek érzelmi szükségleteit nem elégíti ki.  A nehézségek megélése,  a veszteségek elgyászolása  elengedhetetlen feltétele annak,  hogy egy másik férfi hoz vagy nőhöz mélyen kötődjünk. Ilyenkor a gyermekek ha nem is mondják ki nyíltan, viselkedésükkel gyakran ellenállnak az új családtag befogadásával szemben. Tabuvá  válhat a múlt,  ami nem segíti a kapcsolatok és a szerepek újra definiálását  az új apa- vagy anya figura lehetőségeinek és igényeinek megfelelően.  Nehézséget okozhat,  ha az egyszülős családba belépő félnek  nincsen saját gyermeke hiszen így nem tudhatja,  hogyan kell bánni egy fiatalkorúval. Ráadásul az érzelmi kötelék megszilárdításához is időre, kellemes közös élményekre van szükség.
2, Gyakran előfordul hogy az új szülő túlvállalja magát: szeretne jobb apa vagy jobb anya lenni a korábbinál. Különösen jellemző ez a motiváció azoknál, akiknek nincsen saját gyermekük, számukra azonban – tapasztalatlanságukból fakadóan – még valószínűbb hogy kudarcot vallanak.  Az új szülő jó szándékból felejtetni próbálja a gyermekkel a korábbi rossz tapasztalatokat, ami egyrészt lehetetlen, másrészt pedig azért is hibás ez a stratégia mert nem hagy időt a kölcsönös alkalmazkodásra és valójában csak ritkán felel meg a szülő valódi érzéseinek. A gyermekek ráadásul gyakran agressziónak érik meg a nevelőszülőnek ezt a viselkedését: nekik is időre van szükségük, hogy elfogadják és megkedvelték az új felnőttet.  Így aztán a pótszülő fáradozását nem  értékelik eléggé, ami újabb frusztrációt szül.

Ráadásul a szülői szerepben való túlvállalás a párkapcsolatban is konfliktust okozhat annak ellenére is, hogy ha ezt a párja kérte. Emiatt előfordulhat hogy a vér szerinti szülő gyermek pártját fogja konfliktus helyzetekben.  Így aztán a családba újonnan belépő férfi vagy nő magára marad: nem csak szülői szerepében hanem társként is.  Erre a problémára a párok gyakran választják azt a megoldást hogy közös gyermeket vállalnak. A  pótszülő gyakran azt reméli ettől hogy így leküzdheti a kívülállóság érzését, a vér szerinti szülő pedig az első házasságából származó frusztrációt akarja vele tudattalanul jóvátenni.  gyakori hiedelem az is, hogy egy közös gyermek megmentheti a párkapcsolatot. Tapasztalatból tudjuk hogy ez nincs így, sőt még több konfliktust szülhet. Ráadásul jó nagy terhet rak a születendő gyermek vállára is, hiszen észrevétlenül is önfeláldozást tanul.

3, A pótapa vagy pótanya rosszul érezheti magát amiatt is, hogy rá hárul a hétköznapi nehézségek nagy része, a vér szerinti szülő pedig learatja a babérokat: kitüntetett figyelmet kap a vele töltött rövidebb időben. Tarthat tőle, hogy az elvált partner ismét vonzóbb lesz a párja számára, vagy a gyermek szívében foglal el nála előkelőbb helyet. Hasznos stratégia tudatosítani azt, hogy a vér szerinti szülő nem helyettesíthető, nem is érdemes megpróbálni versenyezni vele. Más kereteket és szabályokat kell a pótszülőnek lefektetnie.
4, A gyermekben lojalitáskonfliktust okozhat, hogy jól érzi magát mindkét vér szerinti szülőjénél, ha a szülők közti kapcsolat nem rendeződött, azok esetleg informátorként használják őt.
5, Igen sokszor előfordul hogy az egyedül maradt szülő kimondva (vagy kimondatlanul) pótapát, vagy pótanyát keres a gyermekének, ami a kialakuló párkapcsolatot eleve kudarcra ítéli. Ennek oka, hogy ezekben az esetekben nincsen jól átgondolva, hogy a pár tagjai mennyire illenek össze érdeklődésük, értékrendjük intimitás-igényük és a szexualitásuk tekintetében.
Ráadásul ha a pár mindkét tagjának vannak már gyermekei, akkor nem elég, ha a fent leírt kritériumok teljesülnek. Nem csak a párnak, hanem a gyermekeknek is „össze kell illeniük”. Az új családdá váláshoz kölcsönös szimpátiára, nyitottságra van szükség.
6, Gyakori, problémákhoz vezető stratégia hogy a családból kirekesztenek egy családtagot. Ez rendszerint a különélő szülő, de lehet természetesen más is.


Nem ritkán a gyermekek kívánja a kapcsolat megszakítását a válás során szerzett sérelmei és a kamaszkori fejlődésből adódó szükségletei miatt. Ez egyszerűen pusztán amiatt is bekövetkezhet, mert a gyermek megérzi, hogy a vér szerinti szülője számára fájdalmas a másik szülővel való kapcsolattartás. Azzal hogy megtagadja a találkozást, kiszolgálja az őt gondozó felnőtt érzelmi szükségleteit. Hosszú távon azonban ez a stratégia is káros, hiszen konfliktuskerülésen alapszik. Természetesen vannak olyan okok, amik indokolják különvált szülővel való kapcsolattartás megszüntetését, ilyen például ha az a gyermeket fizikailag vagy ézrelmileg  veszélyezteti, vagy bántalmazza. Ezeket az eseteket leszámítva a gyermek számára előnyös a kapcsolattartás, hiszen alkalmazkodást és rugalmasságot tanulhat általa. A találkozás  tiltása esetén gyakran megfigyelhetjük hogy a gyermekben a vele kapcsolatot nem tartó szülőéhez hasonló személyiségvonások, tulajdonságok jelennek meg. Ezáltal a gyermek tudattalanul is behozza  az elvált szülőfelet a mozaikcsaládba  (mindenki számára káros módon). A pótszülő kizárása gyakran azért történik meg mert veszélyezteti gyermek vér szerinti szülőjével való igen szoros kapcsolatát. E rejtett motívumok felismerése és az ezekkel kapcsolatos érzések és konfliktushelyzetek kibeszélése azonban sokat segíthet!


Gyakori stratégia hogy a család egy problémás gyermeket zár ki magából (például kollégiumba adják). Ennek oka gyakran az hogy a gyermek külsőleg vagy belsőleg nagyon hasonlít a különélő szülőben és ez az együtt élő szülőben negatív érzéseket generál. Más ok lehet, hogy ha az új szülő ellenérzéseket táplál a nehezen kezelhető gyermekkel szemben. Emögött gyakran az áll, hogy fenyegetve érzi általa párkapcsolatát. Előfordul, hogy éppen a gyermek választja a kilépést a családból a korai költözéssel, mert ebben látja a konfliktusok megoldását. A problémás gyermek viselkedése azonban általában információval szolgál a családban megbújó rejtett konfliktusokra nézve, egy szakember számára jól értelmezhető módon  mutat kiutat a kellemetlen helyzetből.


Ezek a viselkedésmódok ösztönösek, gyakran kombinálódnak, egymással összefügghetnek. Jó stratégia, ha felismerjük ezeket, megpróbálunk a nehézségekkel kapcsolatos érzéseinkről beszélni, szempontjainkat közelíteni egymáshoz. Ennek sikeréhez nyíltságra és megfelelő mélységű önismeretre van szükség. A mozaikcsaládokban különösképp igaz, hogy minden családtag jó közérzete egyformán lényeges, ami folyamatos alkalmazkodási helyzetet teremt. Ha ez a folyamat megakad, sokat segíthet egy családterapeuta bevonása.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda klinikais szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár és családterapeuta jelölt


Felhasznált irodalom:

Papp P. (szerk.) (2000) Párok tévúton – Új irányelvek terapeutáknak (Családterápiás sorozat 25.). Animula
Krahenbühl, V., Jellouschek,  H., Kohaus-Jellouschek, M., Weber, R. (2009) Mozaikcsaládok. (Családterápiás sorozat 16.) Animula