Címke: Párkapcsolati konfliktusok

szex

Lehet jó a szex a párunkkal évtizedek múlva is?

Előző blogcikkemben arról volt szó, mi kell hozzá, hogy párkapcsolatunk hasonlóan izgalmas és bizalmas legyen évek múlva is, mint a megismerkedésünkkor. Most arról lesz szó, hogyan alakul a szex egy tartós kapcsolatban, mit tehetünk, hogy megőrizzük az egymás iránti vonzalmat.

A szex és a kötődés kapcsolatáról

Biztonságos kötődés esetén egy intim kapcsolatban alapvető, hogy megmutassuk egymásnak sebezhető oldalunkat. Megfogalmazzuk mit érzünk, mi hogyan hat ránk. Az által, hogy megmutatjuk sebezhetőségünket, partnerünk különlegesnek és fontosnak érzi magát mellettünk. Ezért a kapcsolat elmélyítésére és megszilárdítására fog törekedni. Bizonytalan kötődés esetén azonban a gyengeség kimutatása sokszor fordítva sül el. Egy bizonytalan párkapcsolatban önmagunkat kell megvédenünk a partnerünk destruktív erejével szemben.

Az érintés egy párkapcsolatban létfontosságú. A tapintás az első érzékelési mód, amit csecsemőként használunk és egész életünket elkíséri. Érzelmeink kifejezésének leggazdagabb formája. Fizikai szükséglet, ami elősegíti a jó közérzetet. Vannak azonban akik azt hozzák otthonról, hogy idegenkednek az érintéstől. Szeretteink érintések biztonságos, vagy szorongó kötődés esetén csillapítja a stresszt. A másik kezének érintése által jobban megtapasztaljuk saját testhatárainkat is.

Miért fontos a szex?

A szexualitás gyakran a párkapcsolat legérzékenyebb pontja. Amennyiben ebben probléma áll fenn, azt mindenképpen kezelni kell. Összetartozásunk minősége határozza meg milyen és mennyire kielégítő a szexuális életünk. Kötődési stílusunk ebben alapvető fontosságú. Ahogy korábban is írtunk róla, az elkerülőn kötődő embereknek gyakran nehézségeik adódnak az érzelmi közönséggel ezért a szexben is kerülik az intimitást. Az együttlétek célja pusztán a testi örömszerzés, ez nem erősíti a partnerrel való kapcsolatot. Nagy benne az igény a technikai újítások és izgalmas kísérletek iránt. Ez gyakran ahhoz vezet, hogy a partnerek egyikére ráerőltetettnek valamit, amit az nem talál kellemesnek. Ettől plusz feszültség keletkezik a viszonyban, ami meggátolja a kötődést. Úgy tűnik, mint hogyha a szex független lenne a kapcsolattól. Ha elkerülőn kötődők vagyunk, akkor ezt nem éljük meg problémának. Partnerünk azonban talán igen. Ezért a legjobb, ha megbeszéljük hogy mire vágyunk és mire nem, valamint hogy mire van szükségünk. A párkapcsolat fennmaradásához alapvető fontosságú, hogy figyeljünk arra mit akarunk mi és mit a másik. Igyekezzünk ebben egymásra hangolódni.

Az érzelmi közelség szerepe a szexben

A szorongó kötődésű emberek számára a szexben nagyon fontos az érzelmi kontaktus, és a közelség. A simogatás és a csók az együttlét előtt és után is. Az aktusnak nem annyira az orgazmus van a középpontjában, hanem inkább a másik felől érzett szeretet. Gyakran előfordul, hogy a szorongóan kötődő emberek annyira rettegnek, hogy a másik nem szereti őket hogy folyamatosan együtt akarnak lenni vele. Ilyenkor fontos megfogalmazni félelmeinket és szexuális téren keletkezdő elvárásainkat is. Fontos, hogy ha valamelyikünk éppen nem tud, vagy nem akar szexelni, azt ne egy tragédia előjeleként értelmezzük! Lesz majd másik pillanat, amikor egymásra hangolódhatunk. A biztonságosan kötődő emberek bíznak saját vonzerejükben és szexuális képességeikben, ezért annak, hogy éppen hogyan alakut az aktus, kevés hatása van a párkapcsolatra. A kudarcokon akár nevetni is tudnak! Ez az egymás iránti elkötelezettségüket nem ássa alá.

A tartós örömök forrása

A kötődés biztonságot nyújt ami lehetővé teszi, hogy újra felfedezzük egymást így a hosszú távú párkapcsolatban is izgalmasak és vonzóak maradhatssunk egymás számára. A biztonságosan kötődő partnerek számára a szex egy összekötő erő a párkapcsolatban, ha ideiglenesen eltávolodtunk egymástól és segíthet a kötelék helyreállításában. Eszköz az izgalom iránti szükséglet megélésére. A szexuális vágy életben tartásához fontos, hogy próbálkozzunk!

Amennyiben a párkapcsolatunkból hiányzik a szexualitás, az azzal fenyeget hogy épp azt a különlegességét veszti el a viszonyunk, amely más (baráti) kapcsolatoktól megkülönbözteti. Ameddig nyíltan tudunk beszélni kedvesünk el a szexualitásról, bensőségessé tudjuk varázsolni a szexet, addig a kapcsolatunk eleven marad. A kapcsolat megjavításának alapja a szerelem és a szexualitás életben tartása.

Mi segíthet, ha már eltávolodtunk egymástól érzelmileg?

Ha nehézségeink vannak, akkor kezdjünk el erről kommunikálni a partnerünkkel. Ne titkoljuk el semmit annak reményében, hogy majd magától megoldódik! Néha egy érintés, vagy egy puszi többet mond minden szónál. Beszéljük ki azt, ami rosszul esik. Nem baj, ha nem tudjuk azonnal megfogalmazni. Egy nyugodt pillanatban könnyebben fog menni! A másik hibáztatása helyett vállaljuk a felelősséget a saját tetteiért és érzéseinkért. Szinte minden veszekedés mögött meg nem értés, vagy félreértések húzódnak. Gyakran nem tudjuk világosan megfogalmazni, hogy mi játszódik le bennünk, nem megfelelően reagálunk. Hajlamosak lehetünk az elégedetlenségünket kivetíteni a másikra és őt hibáztatni. Pedig mindannyian tele vagyunk korábbi sérelmekkel. Ha elmondjuk a partnerünknek, milyen terheket cipelünk a múltból, jobban meg fog minket érteni. Könnyebb lesz számára támogatni bennünket és nem kell folyton védekeznie olyasmi miatt, amiről nem is ő tehet.

Találjunk ki közös feladatokat (pl kertészkedjünk) az értelmes elfoglaltságok megfűszerezhetik az együttlétünket. Ha csak úgy egymás mellett élünk, üressé válhatnak a mindennapjaink. A gyereknevelés is lehet egy közös projekt. Amikor a gyerekek kirepülnek, jó új tevékenységbe fognunk. Sokféle lehetőség adódik arra, hogy közösen időt töltsünk egymással. Amikor közösen munkálkodunk valamin, újra azt érezhetjük, hogy kiegészítjük egymást. Olyasvalamit érünk el együtt, amit egyedül nem tudnák.

Alakítsunk ki rituálékat a kapcsolatunkban! A közös szokások megerősítik a kapcsolatot! Ezek a tudatosan megtervezett pillanatok erőt adhatnak a stresszes helyzetekben. Ha tudjuk például, hogy minden hétvégén együtt fogunk kirándulni, a hétköznapi bosszúságok elviselhetőbbnek tűnnek. Önmagában a reggeli búcsú, vagy az esti találkozás pillanata is nagyon intim lehet. Ezek fontos momentumok, melyek megadják a kapcsolatunknak a keretét és kiszámíthatóságát. Jó hatású, hogyha minél több közös rituálénk van, ezek ugyanis a biztonság érzését adják. Tisztában vagyunk vele, hogyan mennek a dolgok és mi az, ami fontos. Este, amikor ér véget a munkanap, érdemes valamilyen közös szokást kialakítani. Lehet mondjuk ilyen a közös vacsora is. Fontos, hogy ezek jól illeszkedjenek az életünkhöz és mindkettőnk számára kellemesek legyenek!

Szerezzünk együtt élményeket, olyanokat, melyekre később jó érzés lesz visszagondolni! Fontos, hogy élvezzük egymás társaságát akkor is, ha esetleg épp távol vagyunk egymástól. Egy apró kedves üzenet sokat jelenthet egy nehéz napon.

Legyen játékosság, életenergia a kapcsolatunkban! Ha közösen tudunk nevetni és játszani az nagy összekötő erő egy párkapcsolatban. Ezen kívül remek lehetőség a stresszoldásra. A vidámság természetes ellenszert jelenthet a rossz fizikai állapot és a kimerültség ellen. A nevetés ellazít és segít távolról szemlélni a nehézséget. A meglepetések is segíthetnek fiatalon tartani a kapcsolatot. Tanuljunk meg nevetni önmagunkon!

Legyenek közös családi rituáléink, például születésnapok, vagy évfordulók. Ez figyelemről és gondoskodásról tanúskodik. Foglalkozzunk a jelen örömével, szakítsunk időt a közös kikapcsolódásra. Egy közösen eltöltött vacsora nem túl nagy erőfeszítés, mégis óriási élményt jelenthet.

Beszélgessünk arról a napról, amikor megismerkedtünk. Tegyünk fel partnerünknek másfajta kérdéseket, mint eddig. Talán új arcát ismerhetjük meg! Válasszunk olyan témát, amelyről általában nem beszélünk. A szerelemben fontos, hogy megőrizzük a másik iránti kíváncsiságunkat. Teljesen sosem fogjuk tudni megismerni, de épp ez benne az izgalmas. Fontos, hogy kifejezzük a másik iránti elismerésünket! Egy dicséret nagy ösztönző erőt adhat, fontos azonban, hogy őszinte legyen.


Összegzésként elmondható, hogy a szerelmet életben tartani élethosszig tartó feladat. Ugyanúgy ahogyan minden nap eszünk és iszunk, hogy a testünket tápláljuk, a szerelemben is nap mint nap tennünk kell valamit. Ha elfelejtünk bele életet lehelni, annak meglesznek a következményei. Ne feledjük, hogy a tartós párkapcsolat alapja a biztonságos kötődés, ami megteremti a lehetőséget arra, hogy a felek nyitottak és elkötelezettek legyenek egymás iránt. Ha ez nincs meg, szakszerű keretek közt érdemes dolgozni a kötődés biztonságossá tételén, vagy a szexuális izgalom visszacsempészésén és a párkapcsolat stabilizálásán.

Felhasznált irodalom:

Wagenaar, K (2018) Hogyan legyek boldog veled? A párkapcsolat megjavítása az érzelmekre fókuszáló terápia módszerével. Ursus Libris. Budapest

Mitől lehetünk évtizedekig boldogok együtt?

Hogyan tarthatjuk életben a szerelmet?

Két részes cikksorozatunk arról fog szólni, hogy mit tehetünk azért, hogy évek, vagy évtizedek múlva is ugyanolyan elégedettek legyünk a párkapcsolatunkkal, mint amilyenek a megismerkedésünk után voltunk. Mi kell ahhoz, hogy biztonságos köteléket alakítsunk ki egymással? Hogyan tudjuk jobban megerősíteni a kapcsolatunkat? A biztonságos kötelék megteremtése azért lényeges, hogy az egymás iránt érzett szeretet és vonzalom egész életünkben kitartson.

A tartós kapcsolatok alapkövei

Nagyon fontos, hogy mindannyiunknak legyen saját tere a kapcsolatban. A házasságunk (partnerkapcsolatunk) mellett önmagunk maradhassunk. Kell, hogy továbbra is legyen bátorságunk és lehetőségünk felfedezni a külvilágot, időt szánni azokra a dolgokra, melyeket a kapcsolatunk előtt szerettünk. Amennyiben csak egymásba kapaszkodhatunk, az könnyen felemésztheti a kapcsolatot. Jó hogyha van saját kis helyünk, ahová visszavonulhatunk, ahol szükség esetén egyedül lehetünk, ahol lélegzetvételnyi szünethez jutunk. Szintén kellemes élmény lehet, ha egymás mellett tevékenykedünk anélkül, hogy egymásra figyelnék közben. Egy lelkileg egészséges ember számára megnyugtató, hogyha a partnere jól érzi magát egyedül is.

A csend nagyon fontos a szerelem megőrzéséhez! Ezzel ugyanis fenntartható valamilyen ismeretlen, izgalmas dolog egymás közt, ami után lehet vágyakozni. Ennek a csendnek azonban meghittnek kell lennie. Olyannak, amelyben mindkét partner jól érzi magát.

A párkapcsolat jó esetben intim kötelék, ami azt jeleni, hogy nyitottak és őszinték vagyunk egymással. Megmutatjuk kedvesünknek saját sebezhetőségünket. Ez persze jár egyfajta kockázattal. Egy biztonságos kapcsolatban azonban számíthatunk a másik pozitív visszajelzéseire. Amennyiben valakit sérülékenynek látunk, egy biológiai ösztönük azt súgja, hogy vigasztaljuk meg. (Ez azonban csak akkor működik megfelelően, ha gyerekként minket is megvigasztaltak!) Ezért szükséges, hogy egyértelmű jelzéseket adjunk a partnerünknek azzal kapcsolatban, hogy mire van szükségünk. Gyakran előfordul, hogy az egyik fél a párkapcsolat elé helyezi a munkáját. Ilyenkor lehet arról szó, hogy nem küldtünk neki elég egyértelmű jelzéseket arról, hogy nagy szükségünk van rá. Talán mi magunk is kevés jelet kaptunk arról, hogy fontosak vagyunk az ő számára, ezért belekerültünk egy ördögi körbe.

Amennyiben érzelmeink komolyak, érdemes ezt kimutatnunk egymás felé! Itt röviden szólnék a szeretetnyelvek fontosságáról (hiszen nem biztos, hogy ugyan abból érzem én és a másik, hogy szeretve vagyunk). Kinek az elismerő szavak, kinek a szívességek, másnak az ajándékok, a minőségi idő, vagy az érintések  a legfontosabbak. Ezek erősítik a kettőnk közötti köteléket! A kapcsolatot azonban közösen kell ápolunk: mondjuk meg partnerünknek érthetően, mire van szükségünk. Amennyiben nyugodt és kedves hangnemben tudjuk ezt közölni, nagy a valószínűsége, hogy a másik megteszi, amit kérünk. Persze ilyenkor is előfordulhat, hogy nem tudja, vagy nem akarja ezt, de ilyenkor lehet kompromisszumokat kötni. Amennyiben meg tudjuk beszélni a nehézségeinket, ettől a kapcsolatunk erősebbé válik, mint amilyen a konfliktus előtt volt.

Mutassuk ki a külvilág felé is, hogy összetartozunk! A külvilágtól való elhatárolódás szükséges ahhoz, hogy párként fejlődni tudjunk. Mi ketten szeretnénk ugyanis az első helyre kerülni egymás számára. Ez azt jelenti, hogy nem választhatunk automatikusan egyéni programot, hanem ezt érdemes megemlítenünk először partnerünknek. A kapcsolat elején közösen munkáljuk ki kapcsolatunk határait és szabályait. A legtöbben szeretnénk megtartani a barátainkat és több időt tölteni szerelmünkkel. Ha a külvilág felé egyértelműek a kapcsolatunk határai, akkor a többi nő illetve férfi tudni fogja, hogy nincs helye a próbálkozásoknak.

A nehézségek idővel mindenképpen felbukkannak

Valószínűleg azért választottuk a partnerünket, mert valami megtetszett benne. Talán lenyűgözött, hogy hogyan áll az élethez. Később azonban kiderül, hogy nagyon mások vagyunk bizonyos dolgokban, amit a kapcsolatunk elején észre sem vettünk, vagy amit kezdetben nagyon izgalmasnak találtunk. Nagyon gyakran előfordul, hogy ahogy telik az idő, ami korábban vonzó volt a számunkra, idegesíteni kezd. Miért is történik mindez? Azért, mert tudat alatt a másik viselkedése ilyenkor elbizonytalanít bennünket önmagunkban. Sokszor ezt nem vesszük észre, egyszerűen azt érezzük, hogy valami kellemetlen. Gyakori, hogy ilyenkor a másikat okoljuk, vagy visszavágunk. Ez könnyen létrehozhatja az ördögi kört, megindul a szurka-piszka. Érdemes ilyenkor megfigyelni érzelmeinket és megfogalmazni bizonytalanságunkat a partnerünk felé.

Minden kapcsolatban vannak olyan pillanatok amikor úgy érezzük, hogy mást akarunk. Egy hosszútávú kapcsolatnál azonban fontos, hogy mindkét fél önmaga lehessen és felelősséget vállaljon a saját viselkedéséért. Tiszteletben tudjuk tartani egymást különbözőségét. Ez ugyanis az igazi szeretet alapvető feltétele. Amennyiben meg tudjuk beszélni egymással a csalódásainkat, már nem fenyegetésként éljük meg a másik negatív viselkedését. Azok a párok, akik jól kiegészítik egymást, rugalmasan tudják kezelni a nehéz helyzeteket. Több mindennel tudnak együtt megbirkózni.
Fontos fenntartani, vagy megteremteni a kapcsolat intimitását: nézzünk egymás szemébe, csókoljuk és érintsük meg egymást, beszélgessünk azokról a dolgokról, melyek számunkra fontosak! Szánjunk időt arra, hogy egymásra figyeljünk. Ha hosszan egymás szemébe nézünk, az segíthet előcsalogatni a korábbi érzéseket.

Legyünk jóban önmagunkkal!

Talán elsőre közhelyesnek hangzik, de a stabil párkapcsolat alapvető feltétele, hogy mi magunk jól érezzük magunkat a bőrünkben. Vegyük komolyan saját érzéseinket és szükségleteinket, hallgassunk a belső hangunkra! Ha fáradtak vagyunk, pihenjünk! Ha önmagunkhoz őszinték vagyunk, partnerünkkel is könnyebb lesz kommunikálunk. Az első lépés tehát a kielégítő tartós párkapcsolat felé vezető úton ráhangolódni önmagunkra.

Ha ismerjük önmagunkat, az elősegíti a kedvesünkkel történő a gördülékeny kommunikációt. Ez azonban nem mindenkinek könnyű! Amennyiben elkerülő kötődéssel rendelkezünk, nem ismerjük fel az érzéseinket. Amennyiben felismerjük és komolyan tudjuk venni ezeket, ezt követően tudunk ráhangolódni a partnerünk igényeire is. Ehhez meg kell figyelnünk nonverbális jelzéseit: milyenek a gesztusai, a hangszíne, mikikája, a testtartása merevnek tűnik-e. Ha vállaljuk a kockázatot és közeledünk a másik felé, az biztonságos kötődés esetén mindkettőnkre pozitív hatású. Fontos tudnunk, hogy mi zajlik le önmagunkban és a másikban, ahhoz, hogy tisztelni tudjuk önmagunkat és partnerünket is.

A következő blogcikkben arról lesz szó, miért fontos még a biztonságos kötődés, ez hogyan befojásolja a partnerek közti szexualitást. Január 21-én várom vissza szeretettel!

Felhasznált irodalom:

Wagenaar, K (2018) Hogyan legyek boldog veled? A párkapcsolat megjavítása az érzelmekre fókuszáló terápia módszerével. Ursus Libris. Budapest

Hűtlenség

Amit a hűtlenségről tudni érdemes

Korábbi blogbejegyzésemben foglalkoztam azzal a témával, hogyan élhetjük meg, ha kedvesünk megcsal minket. Milyen kérdések merülhetnek fel bennünk ennek kapcsán. Gyakran kegyelemdöfésként hat a hűtlenség a viszonyra és válás következik be. Kitértem arra is, hogyan érdemes a különválást kommunikálni a gyermekek felé, hogy minél kevésbé sérüljenek. Mai blogbejegyzésemben egy új nézőpontból közelítem meg a hűtlenséget.

A kijózanító pofon?

Egy ideje arra gyanakodni, vagy hirtelen megtudni, hogy megcsalt a párunk, nagyon fájdalmas érzés, ami csak lassan csillapodik. Ahhoz, hogy ez a szörnyű érzés megváltozzon bennünk, érdemes alaposabban átgondolnunk a kapcsolatunk történetét, elhelyezni ebben a csalódást. Ezután lehetséges csak megfontolt döntést hozni a párkapcsolat jövőjéről. Az esetleges folytatás ugyanis új alapok lefektetésének szükségességét is jelenti.
A megcsalásból ugyan úgy, mint más veszteségekből fel kell épülni érzelmileg (ha meghal egy szerettünk sem várjuk el önmagunktól, hogy már másnap túl legyünk a gyászon).
A megcsalás mindenképpen egy riasztás. Ez vagy a kapcsolat megújításához, vagy megszakadásához vezet. A hűtlenség által generált heves érzelmek/indulatok segíthetnek olyan energiákat felfedezni egy tartós kapcsolatban, melyekről az együtt töltött évek alatt nem volt tudomásunk. A megcsalás érzelmi feldolgozásának is megvannak a tipikus szakaszai, melyeket alább ismertetünk majd.

Mit keresünk egy tartós kapcsolatban? Mitől vagyunk elégedettek a viszonyunkkal?

Megváltozott a párkapcsolat szerepe az életünkben. Míg régen elsősorban gazdasági közösséget jelentett, ma a szerelmet és a megértést keressük a házasságunkban. Személyiségünk igen komplex, ezért annak minden részét nem, vagy csak nagynehezen tudjuk megélni egy adott partner mellett. Kimondott elvárás azonban, hogy a párunk legyen egyben a legjobb barátunk (és még sorolhatnám). Elégítse ki minden intim igényünket.

A jó párkapcsolat ismérvei

Esther Perel párkapcsolati terapeuta szerint az alábbi motivációk hajtanak bennünket, amikor valakihez kapcsolódni vágyunk egy tartós szerelmi viszonyban.

  • Vágyunk rá, hogy a partnerünk elismerjen minket.
  • Tisztelje a különlegességünket, egyediségünket. Értékelje a személyiségünket.
  • Közel legyünk a másikhoz, de ne csak testileg, hanem érzelmileg is.
  • Akkor is gondoljunk rá, amikor nem vagyunk együtt és viszont.
  • Legyen a kapcsolatunkban kölcsönösség. Tehát adjunk és kapjunk figyelmességeket, kedves gesztusokat.
  • Bízhassunk egymásban. Képesek legyünk hinni abban, hogy amikor nem vagyunk együtt, a párunk akkor sem fog félre lépni.
  • Amikor ismét találkozunk, ott folytathatjuk majd, ahol abbahagytuk.
  • Értsük meg egymás szempontjait, fogadjuk el egymás eltérő igényeit.

Válni, vagy nem válni?

A házasság napjainkban egy romantikus szövetséget jelent, melyet könnyen megingathat a megcsalás. A válás ugyanakkor nehéz, mert ezzel le kellene mondanunk a kapcsolatunkban meglevő jó dolgokról, valamint az együtt felépített családról és egzisztenciáról is. A megcsalás sok kapcsolatban az utolsó csepp a pohárban, adhat azonban új energiát is. Felerősítheti bennünk a vágyakozást a másikhoz való kapcsolódásra. Motiválhat az elvesztett érzések újra megtalálására.
A megcsalás érzelmi feldolgozásának is megvannak a tipikus szakaszai, melyeket most ismertetünk.

Milyen szakaszokon megy át a kapcsolat a hűtlenség napvilágra kerülése után?

Az első a krízis szakasza, ami intenzív, egymásnak ellentmondó érzelmeket hoz magával. Elképzelhető, hogy az egyik pillanatban a pokolra kívánjuk kedvesünket, máskor pedig azt érezzük, hogy a világ végét jelenti számunkra, hogy egy másik nővel, vagy férfival kezdett. Jellemzőek a megalázottság, a düh érzései és a távolságtartás a megcsalt fél oldaláról. A másik oldalról pedig a bűntudat. Jó, ha nem tabu a megcsalás, lehet erről beszélni, de az apró részletek kiteregetése csak felesleges fájdalommal járna.

A következő szakasz a belátásé. Ennek során a pároknak meg kell találniuk a választ arra a kérdésre, miért történt ez meg a kapcsolatukban? Ebben milyen egyéni és párkapcsolati tényezők játszottak közre. Mit jelent a megcsalás a hűtlen félnek? Mit keresett ebben a viszonyban? Lehet, hogy egy elfeledett érzést hozott elő a másik nő, vagy férfi. Vagy az illető személyiségének új, eddig ismeretlen részére világított rá. A válaszokat a miértekre tehát nem minden esetben a viszonyban kell keresni.

Ezután lehet csak jelentést találni a történteknek és integrálni a párkapcsolat történetébe, vagy hatékonyan dönteni a viszony lezárásáról. Sok esetben előfordul, hogy a szakításra első felindulásból kerül sor, ami megnehezíti a viszony érzelmi lezárását.

Rengeteg megkeresés érkezik hozzám, ahol még évek vagy évtizedek múlva is a csalfa partnerhez ragaszkodnak a levélírók. Ez nem zárja ki, hogy legyen a megcsalt félnek új kapcsolata, de ha nem történik meg a megcsalás feldolgozása, akkor az új kapcsolat óriási hátránnyal indul. Az a fél, aki már csalódott, ugyanis az új partnerével szemben is bizalmatlan, vagy túlkontolláló lehet.

A megcsalás feldolgozásának utolsó szakasza az új jövőkép kialakítása.
Itt nagy hangsúly kerül a bizalom helyreállítására. Mi kell hozzá, hogy a megcsalt fél megbocsásson? Szükség lehet valamilyen jóvátételre és időre is. A kapcsolatot mindenképpen újra kell szervezni egy ekkora krízis után. Tisztázni az elvárásokat, valamint hogy a továbbiakban hogyan fogják a nehéz helyzeteket kezelni.

A hűtlenség krízisének feldolgozásában gyakori a különböző fázisok közti sodródás. Sok türelem és párterápiás munka szükséges a fent említett kérdésekre való mély és őszinte válaszok megtalálásához és a kapcsolat újraszervezéséhez. A bizalom helyreállítása egy komplex érzelmi munka eredménye, nem pedig egy idővel magától is lezajló folyamat.

Hogyan lehet együtt élni a hűtlenség tudatával?

Azok a párok, akik egy megcsalás után együtt maradtak nagyon sokfélék, eltérő módokon reagálhatnak erre a krízisállapotra. Ezeket Esther Perel párkapcsolati terapeuta írása nyomán részletezem.
Vannak párok, akik bár együtt élnek, de a múltban ragadnak. Az önsajnálat és a bosszúvágy még évekkel, sőt évtizedekkel a hűtlenség után is elkísérheti őket. A viszonyban állandósulhat egymás hibáztatása és a valódi fájdalmak elfedésének vágya (amikor nem beszélnek a megcsalásról).

Vannak olyan párok, akik a közös vagyon, vagy a gyermekeik miatt maradnak együtt. Úgy döntenek ugyanis, hogy a stabilitás és a kiegyensúlyozott háttér miatt feladják az izgalomra és a szeretet érzésére vonatkozó vágyukat. Inkább ahhoz ragaszkodnak, amit együtt felépítettek, mintsem ahhoz, hogy érzelmi igényeiket kielégítsék. A szenvedély és a szeretet helyét viszonyunkban a fájdalom veszi át.

Olyan újrakezdő párokkal is találkozott azonban Esther Perel akik azt nyilatkozták viszonyukról, hogy jobbá vált, mint amilyen a hűtlenség előtt volt. Újra egymásra találtak és azokat a dolgokat amiket korábban nem tudtak közösen megbeszélni, vagy átélni, most egymás karjaiban élték át. A hűtlenséget integrálták a közös történetükbe.

Amit kevesen tudnak a megcsalásról…

Fontos tudni, hogy a megcsalás nem csak a párkapcsolatról üzen, tehát nem csak a boldogtalan párkapcsolatban élő nők vagy férfiak lépnek félre. Egy idegen ő vagy férfi adhat olyan érzést, amit eddig elnyomtunk magunkban. Segíthet előhozni olyan dolgokat, melyeket addig nem tudtunk megengedni magunknak (ezt nevezik árnyékszemélyiségnek). Egyéni problémák, önismereti hiányok is okoznak tehát hűtlenséget! Ha az ember nem érzi jól magát a bőrében, akkor ugyanis ösztönösen is keresi a megoldást a problémájára. Bevallva, vagy bevallatlanul, sokszor egy másik életet keres az, aki félrelép. Valójában nem új társra, hanem egy új személyiségre vágyik. Figyelemre és vágyakozásra van szüksége, melyeket nem tud kérni, vagy nem kaphat meg a jelenlegi partnerétől. Ez azonban csak illúzió, az önismereti munkát nem lehet megspórolni. Ennek hiányában ugyanis később újra előjöhetnek a korábbi párkapcsolati problémáink.

Fontos figyelembe venni, hogy egy szeretői kapcsolat mindig bizonyos szempontból elérhetetlen marad. Attól, hogy a korábban hűtlen fél kilép a tartós viszonyából alapvetően megváltozik (és ettől gyakran fel is bomlik) a szeretői viszony. Megszűnik ugyanis a folyamatos sóvárgás a másik iránt és új alapokra kell helyezni a kapcsolatot. Ez pedig nem megy energiabefektetés és kompromisszumok nélkül. Ezért van az, hogy sokszor a szerető megléte stabilizálja a házasságot, az esetleges ígérgetés ellenére évekig elhúzóik a szeretői viszony.

Összességében elmondható, hogy a megcsalás egyéni szinten is előhozhatja belőlünk egy másik oldalunkat, melyet szükséges a személyiségünkbe és a kapcsolatainkba is integrálni. Ha ez megtörténik, megtanulunk új szempontokból ránézni egymásra és a kapcsolatunkra partnerünkkel, a korábbi párkapcsolat egy új szinten szerveződhet ujjá mindkét fél megelégedésére.

Ajánlott irodalom:

Heyn, D. (2003) A vágy csendje. Háttér Kiadó Budapesten
Siegel, J.(1992) A bizalom helyreállítása. Tárgykapcsolati családterápia. Animula Kiadó
Perel, E. (2005) Szeretkezés fogságban. Oriold és Társai Kft.

Kötődési stílus hatása a párkapcsolatra

Mitől függ, hogy mennyit veszekszünk a párunkkal?

Önmagunk maradni egy párkapcsolatban, mégis nyitottan állni kedvesünkhöz nagyon nehéz tud lenni a hétköznapokban. Mi befolyásolja, hogy mégis sikerül-e? Fontos tudni, hogy magunkkal visszük párkapcsolatunkba azokat a tapasztalatokat, melyeket gyermekként saját családunkban megéltünk. Bizonyos dolgokat ugyanúgy csinálunk, mint a szüleink. Más dolgokat pedig másképpen, mert nem akarjuk elkövetni felmenőink hibáit. Mindig elkövetünk azonban saját hibákat is. Hogyan lehetünk képesek rugalmasak maradni és alkalmazkodni a párunk szükségleteihez? Fontos tudnunk, hogy ebben a kérdésben nagyon meghatározó a kötődési stílusunk. Ezen múlik ugyanis, hogyan látjuk önmagunkat és a társunkat. Ebben a blogbejegyzésemben arról szólok részletesebben, milyen párkapcsolati jellegzetességekhez vezet kötődési stílusaink találkozása.

Milyen a biztonságosan kötődő család?

Hogyan tudjuk kialakítani együtt a biztonságos kötődést partnerünkkel? Ez azért is fontos kérdés mert egy tartós, stabil párkapcsolatra van szükség ahhoz, hogy a gyermekeink legoptimálisabban, lelkileg egészségesen fejlődjenek. A biztonságosan kötődő gyermekek jobban megállják a helyüket egy gyorsan változó világban, könnyebben észreveszik az adódó lehetőségeket. Ezen kívül jobbak a társas készségeik, van bátorságunk belemenni az új szituációkba. Képesek tanulni a hibákból. Könnyen felmérik kiben bízhatnak meg és kiben nem. Érdemes tehát elgondolkodni kötődési stílusunkon, dolgozni ennek biztonságosabbá tételén önmagunk, párkapcsolatunk és gyermekünk miatt is.

Mi az a kötősédi stílus? Mit befolyásol?

A hosszú távú párkapcsolatban olyan viselkedésminták jelennek meg, melyeket felnőtté válásunk során szerzett tapasztalatainkból szűrünk le. Kötődési stílusunk nem csak azt határozza meg, hogy hogyan viszonyulunk önmagunkhoz, hanem azt is, hogy hogyan bánunk a partnerünkkel és hogyan reagálunk a váratlan eseményekre. Azt, hogy kedvesünkkel mennyi konfliktusunk lesz, kötődési stílusaink illeszkedése határozza meg. A négy legfontosabb kötődési stílus a biztonságos, a szorongó, a szorongó-elkerülő, és az elkerülő kötődési stílus. Ezek kombinációja mindig egyedi mintázatot ad (ráadásul adott helyzetben is máshogy nyilvánulnak meg). Bár sok közös van két szorongva kötődő emberben, vagy párban, az egymáshoz való viszonyulásunk minden esetben egyedi. Ráadásul a kötődési stílus csak egyike azoknak a tényezőknek, melyek a párkapcsolatunk milyenségét meghatározza. Ezen kívül fontos még például, hogy mely életszakaszban vagyunk, milyen életesemények történtek velünk, hol lakunk, milyen az anyagi helyzetünk, de például befolyásolja a párkapcsolatunkat a testi-lelki egészségünk (pl. saját tudatosságunk) és a munkánk is.

A kötődési stílusunk megismerése alapvető abból a szempontból, hogy megtudjuk, hogy hogyan éljük túl a sorscsapásokat és általában hogyan reagálunk a változó körülményekre. A kötődéselmélet leírja, hogy bizonyos kötődési stílusú emberek hogyan alkalmazkodnak a veszteségekhez, miként dolgozzák fel a traumákat mi az, ami segít nekik a nehéz szituációkban. Érdemes ezt a kérdőívet kitölteni, mellyel kötődési stílusunkról képet kaphatunk.

Milyen a biztonságos hátteret adó párkapcsolat?

Két biztonságosan kötődő ember párkapcsolata rugalmas. Mindkét fél lehet benne erős és független, máskor gyenge és sérülékeny. Mernek támaszkodni egymásra. Jól tudják egyedül alakítani életüket, de nem okoz számukra nehézséget, hogy a főbb problémákat egymással beszéljék meg. Örülnek egymás sikereinek, érdeklődnek egymás nehézségei iránt. Könnyű számukra együtt érezni a másikkal és belehelyezkedni a helyzetébe. Jól tűrik a bizonytalanságot, képesek kezelni a feszültségeket. A vágyaikat és szükségleteiket nyíltan kimondják, de nem követelőznek. Képesek megérteni a másik szempontját, el merik mondani neki mit várnak tőle. Ha a kapcsolat megszilárdult együtt készítenek terveket a jövőre nézve, mernek ábrándozni a jövőről és bíznak abban, hogy sikerülni fog megvalósítani ezeket. Közösen dolgoznak a kölcsönösen kielégítő, bensőséges kapcsolat kialakításán. Kapcsolatukba beleférnek a veszekedések és a nézetkülönbségek, sőt ezek a közös fejlődést szolgálják.

Mi várható, ha az egyik fél bizonytalan kötődésű?

Egy biztonságosan és egy bizonytalanul kötődő partner esetében az egyik partner bizonytalan kötődése jelentős hatással lesz arra, hogy mennyi feszültség lesz a kapcsolatban. A bizonytalanul kötődő partnernek ugyanis negatív képe van saját magáról és a párkapcsolatáról. Még akkor, is hogyha ez első ránézésre nem egyértelmű, sőt kifejezetten magabiztosnak tűnik az illető. Az elkerülően kötődő ember nem tudja elképzelni, hogy létezik igaz szerelem. Ha valamilyen negatív érzést tapasztal, gyorsan visszavonul és nincs bátorsága küzdeni a kapcsolatért. A szorongóan kötődő ember azt gondolja, a másikat nem érdekli igazán, ezért folyton csimpaszkodik. Egy biztonságosan kötődő partner képes lehet semlegesíteni ezeket a feltételezéseket. A kapcsolat végkimenetelét azonban számos más tényező is alakítja. Például a családi kapcsolatok, az hogy van-e elegendő pénzük, stresszes-e a munkájuk, gyerekeik vannak-e, egészségesek-e stb.
Két bizonytalanul kötődő partner kapcsolatában szinte állandósul az elhagyástól való félelem és a másikba való kapaszkodás illetve a menekülés. Ez nagy stresszt okoz, sőt, bizonyos esetekben erőszakhoz is vezethet. Hiszen az egyik fél folyton támadást érzékel és erre reagál. A másik ettől még jobban szorong és még erősebben kapaszkodik. Ez az interakciós mintázat nagyon kimerítő, hiszen folyton újra kezdődik

Ha ismerjük saját kötődési stílusunkat és ha egy potenciális kapcsolatot a kötődés szemüvegén át vizsgálunk, akkor már a randizás időszakában felmérhetjük a leendő kapcsolatunkat. Megsaccolhatjuk, meg fogjuk-e potenciális partnerünktől kapni azt, amire szükségünk van.

Hogyan tudjuk megállapítani hogy milyen a partnerünk kötődési stílusa?

Sokat elárul róla, hogy hogyan beszél másokról. Tisztelettel fogalmaz-e, érzelmileg bele tud helyezkedni a másik helyzetébe és elismeri-e az értékeit? Ha igen, akkor valószínűleg biztonságosan kötődő. Ha valaki távolságtartó, kevés érzelmet fejez ki, akkor elkerülő lehet. A nonverbális információk is sokat elárulnak: az elkerülő kötődésű emberek nem szívesen néznek a másik szemébe. A szorongva kötődők nagy részletességgel, sok érzelemmel és nagy nyomatékkal beszélnek, olyan élénk az előadói stílusuk, hogy szinte fogva tartanak bennünket a szavaikkal. Érdemes azt is megfigyelni, hogy hogyan viselkedik velünk a partnerünk. Keresi-e a közelségünket? Érdemes megkérdezni partnerünket korábbi kapcsolatairól és arról, hogy hogyan élte meg a szakítást. Ha belátja, hogy részben ő maga is felelős volt a történtekért, valószínűleg biztonságosan kötődő. Egyetlen kijelentés alapján persze nem vonhatók le hosszútávú következtetések, de érdemes ezeket az apró információkat egymás mellé tenni. Azt is hasznos megfigyelni, hogy milyen hatással van a partnerünkre, ha kimondjuk a vágyainkat és szükségleteinket. Tesz-e erőfeszítést arra, hogy támogasson bennünket. Ha igen, akkor valószínűleg biztonságosan kötődik. Bízzunk a belső hangunkban! Ha valami kényelmetlen érzéssel tölt el bennünket akkor vegyük azt komolyan és kérdezzünk rá, vagy beszéljünk róla. A szorongóan kötődő emberek gyakran nem ismerik fel, ha a partnerük biztonságosan kötődik. Inkább az az érdekes számunkra, hogy ha valaki távolságot tart és megjátssza, hogy elérhetetlen. A biztonságosan kötődő partner azonban őszinte és egyenes, nem generál felesleges feszültséget.

Miért fontos, hogy törekedjünk a biztonságot adó párkapcsolatra?

Amikor megtaláljuk a megfelelő partnert, az magabiztosságot adhat számunkra. Olyan intimitást és bizalmat élünk meg vele, amit korábban nem. Azt érezhetjük, hogy nyugodtan megmutathatjuk a valódi énünket, mert a másik nem fog vele visszaélni. Egy biztonságosan kötődő kapcsolatban a partnerünk elnézi a hibáinkat, hiszen alapvetően jók vagyunk a számára. Viselkedésünk nagyrésze azonban nem tudatos. A legtöbbször nem vagyunk tudatában annak, mit és hogyan csinálunk, ameddig valaki nem szembesít vele. A párkapcsolat elején rendszerint elviseljük a másik kellemetlen dolgait, később azonban ezek az apróságok sokszor potenciális vitaforrásokká válnak. A konfiktushelyzetek célja, hogy megszokott viselkedési módjainkat, melyeket saját családunkból hoztunk, ne kelljen feladnunk. A veszekedés tehát a kapcsolat elmélyítésének módja, mert a másik jobb megértéséhez vezet. Egy biztonságosan kötődő kapcsolatban alapvető, hogy a viszony kölcsönösségen alapul. Ha felismerjük hogyan járulunk hozzá a párkapcsolati problémák fenntartásához, azt is megtanulhatjuk hogyan viselkedünk másképpen. Fel kell ismernünk egymás sebezhető pontjait és finomítani az egymásra adott reakcióinkon. Ha kimutatjuk sebezhetőségünket, biztonságos kötődés esetén a partnerünk erre kedvességgel, támogatással fog reagálni. Ha ez nincs meg köztünk, párterápia segítségével megtanulhatjuk. A kapcsolat több biztonságot nyújt, hogyha ismerjük egymást szükségleteit, ez megszilárdíthatja a köztük levő köteléket.

Soron következő blogcikkeimben a hűtlenség és a szerelem ébrentartásának kérdéseit fogom érinteni.

Felhasznált irodalom:
Wagenaar, K (2018) Hogyan legyek boldog veled? A párkapcsolat megjavítása az érzelmekre fókuszáló terápia módszerével. Ursus Libris. Budapest

Függők párkpcsolata

A függők párválasztása és párkapcsolata

Előző blogcikkemben részletesebben írtam a különböző függőségek egyéni és családi jellemzőiről. Ebben az írásban arra fogok kitérni, milyen párkapcsolati jellegzetességeket okoz az alkoholizmus, vagy az egyéb függőségek. Milyen párt választ magának egy függő személyiségű ember? Hogyan hat a függőség a szexuális életünkre?

Milyen partnert választ a függőségtől szenvedő személy?

A függők párkapcsolatában tipikusan érvényesül a zsák a foltját elv, hiszen a pár két tagja kiegészíti egymást a nehézségekben. Gyakran olyan partnert választanak, aki kifelé önbizalmat, agresszivitást és önérvényesítő képességet sugároz. Tudattalanul a függő éppen azokért a tulajdonságokért csodálja a partnerét, ami benne nincs meg, pedig szüksége volna rá, hogy kifejlessze önmagában. A függő személyiség legtöbbször talál valakit, akit bálványozhat (vagy utálhat). A kapcsolat így tudattalanul válik problémamegoldóvá. Az ilyen kapcsolat azonban visszaélésen alapul, hiszen a függő kihasználja a társát annak érdekében, hogy biztonságra tegyen szert. Az egyik partnerről gondoskodni kell, a másik pedig megerősítést és csodálatot kap cserébe a törődésért. Az egyik tehát dominánssá válik a kapcsolatban, a másik fél pedig alárendelt szerepbe kerül, hiszen nem tanult meg megfelelően kiállni a saját szükségleteiért.

Az önállóság útja…

Gyakran a partnerválasztás az első önálló döntés a fiatal életében. A függő dinamika ennek ellenére fennmarad, hiszen a függő ösztönösen olyan partnert választ magának, aki látszólag biztosítja neki a szükséges tartást, hogy kiszakadhasson a szülői befolyás alól. Ezért egy újabb függő kapcsolatba kerül. Ennek fenntartó motivációja, hogy el akar kerülni mindenféle veszekedést és mindenkinek meg akar felelni. Ez azonban nem lehetséges! A párkapcsolatokat gyakran féltékenység és rivalizálás is mérgezi.

Pár szó a féltékenységről

Nagyon gyakori a függőséggel élők párkapcsolatában a partner elvesztésétől való félelem, ami gyenge önbizalommal társul, ennek pedig féltékenykedés lesz az eredménye. Párterápiában gyakran megfigyeljük, hogy az erős és kölcsönös gyűlölet ellenére lehetetlennek tűnik az elválás. A függő személyiségű ember gyakran erősen nárcisztikus partnert választ. Utóbbira jellemző, hogy fél a függőségtől, azt hiszi egyedül mindent elérhet. Érzelmileg gyakran elutasító, bár ezt jól álcázza. A függők családjában tipikus, hogy belekapaszkodnak a gyerekeikbe és nem hagyják, hogy azok önállóak legyenek. Amikor a gyermek párt talál, a szülő rettegni kezd, hiszen a gyermeke megházasodásával ő háttérbe szorul. A szülő ilyenkor mindenféle (rejtett vagy nyílt) eszközzel harcol a párkapcsolat megszüntetéséért, gyakran a féltékeny szülői szív riasztja el a potenciális partner jelölteket.

A párkapcsolati problémák megoldása lehetetlen

Nem ritka hogy a párkapcsolatában fellépő nehézségeit az egyik fél valamelyik szülőjével beszéli meg, így ő lesz valódi beszélgetőtársa, miközben párkapcsolatában végleg megszűnik az érdemi kommunikáció. Ilyen körülmények között a pár tagjai mindenképpen eltávolodnak egymástól. A konfliktuskerülés miatt boldogtalanságra ítélt kapcsolatból nemcsak a szülő felé sodródhat a korábban is függő személyiségű “gyermek”, hanem új hobbik, vagy italozás felé is. Nem ritka, hogy a házasság ellenére tovább éli felelősséget nem vállaló életét a férfi (vagy nő) és házasságon kívüli kapcsolatokat tart fenn.

A konfliktusok elkerülésének vágya konzerválja a nehézségeket

A bűntudattól való szorongás megveti a konfliktuskerülő viselkedés alapjait. Emiatt az illető nem kezeli jogos szükségleteit megfelelően, halogatja a számára fontos dolgok elvégzését, ha azok kellemetlenek a számára. Szorong, hogy nem tudja megoldani a nehéz szituációt, az emberektől visszahúzódik. A konfliktuskerülés további önlebecsüléshez, végül depresszióhoz vezet. Jó tudni, hogy a konfliktuskerülés egy olyan ördögi kört generál, ami fenntartja önmagát. Ráadásul az emberek ösztönösen megérzik, ha olyan emberrel állnak szemben aki alacsony önértékelése miatt nem tudja megvédeni magát és ki lehet őt használni. A konfliktuskerülés emellett pszichoszomatikus betegségekhez és pszichés zavarokhoz is vezet. Nem ritka hogy a függő személyiségű emberek szociális szakmát választanak maguknak, ahol másoknak segíteni tudnak és ezáltal növelik valamennyire az önbizalmukat. Továbbra is engedik magukat kizsákmányolni, előbb utóbb azonban belebetegszenek: kiesnek a munkából és ez gyakran további bűntudatot okoz.

A függőség és a szex

Nagyon gyakran a függő személyiség szexuális problémákkal jár együtt. Bár megvan a függőben a testi közelségre való igény, általában korlátozott a nemi életre való képesség. Ezért a párkapcsolatában kerüli, vagy legalábbis nehezen éli meg a szexuális energiákat. Sokszor a pornóba menekül. Ettől a férfi gyakran még üresebbnek érzi magát, a kedvesétől eltávolodik.

A függő személyiségű emberek akár egész életüket leélhetik úgy, hogy képtelenek önmagukká válni. Reménytelenséget, szorongást és kényszeres gondolatokat éreznek. Nem győzzük elégszer hangsúlyozni hogy nőkre és férfiakra is jellemző lehet bármelyik szerep (az alkoholista és a megmentő közül). Gyakran előfordul hogy a függő személyiségű páciens szenvedésnyomása nem elég erős, csak a függőségek pozitív oldalát akarja meglátni. A szüleitől kapott finom ételt, hogy nem kell gondoskodnia tiszta ruháról, vagy a takarításról. Pusztán a szenvedélybetegség utal arra, hogy valójában nem kielégítő az élete. Igen gyakori, hogy ilyen pácienseknél evészavar is kialakul. Sok esetben az figyelhető meg, hogy az evés „pótolja” a nem kielégítő szexualitást. A kábítószereket és az alkoholt sokszor a belső elégedetlenség és mély harag ellen használják. Bár a családban mindenki szenved, sokszor senki sem veszi észre, hogy viselkedésével mekkora fájdalmat okoz szeretteinek. A domináns szülő önmaga is bűntudattal küzd, ezért próbálja túlóvni, túlgondozni gyermekét aki viszont így továbbra is éretlen marad és a helyzet konzerválódik.

Következő cikkemben a függőségből való felgyógyulás alapköveivel fogok foglalkozni. Július 21-én várom vissza szeretettel!

Függőségek

Segítség, függő van a családomban!

A szenvedélybetegség igen gyakori Magyarországon. Gyakran hallani, hogy kis hazánkban minden ötödik embert érinti az alkoholizmus, tehát szinte minden családban van valaki, aki valamilyen mértékben benne ragad az alkoholproblémában. Az italon kívül sokféle dologtól lehet függeni, például drogoktól, munkától, szerencsejátéktól, vagy képernyőtől. Ezek látszólag teljesen eltérő dolgok, mégis sok közös van bennük. Például, hogy a való élet nehézségei ellen, pótszerként használjuk őket. Jelen írásomban a függőséggel élők családjainak jellegzetes dinamikájával (kapcsolatrendszerével) foglalkozom. Következő blogcikkeimben pedig a függők párkapcsolatával és a függőségből való kilábalás lépéseivel foglalkozom majd részletesebben.

Mit érdemes tudni a függők családjáról?

A függők családjában megfigyelhetjük hogy az egyik szülő domináns szerepet játszik. A másik szülőfél pedig nem viseli a családban a hagyományos értelemben vett apa/anya szerepet. Például soha sincs otthon, így nem tud pozitív hatást gyakorolni a családra. Legtöbbször így az otthon maradó szülő arra törekszik, hogy kitöltse másik által hagyott űrt, vagyis helyettesítse őt. Ezért ő válik a család a legfontosabb emberévé. Neki azonban szüksége van arra, hogy értelmet adjon életének, ezért saját gyermekei dolgaiba túlzottan beleavatkozik. Szeretete túlzott mértéket ölt, mivel örül annak, hogy törődhet valakivel. Ezzel azonban megnyirbálja a gyermekei önállóságát. Mivel házassága boldogtalan, gyakorlatilag saját gyengédség-szükségleteinek kielégítésére használja fel gyermekét. Manapság nagyon gyakran megfigyelhető, hogy a szülők nem engedik el felnőtt leányaikat és fiaikat. Az ő jólétükkel foglalkoznak gondolataikban, nem adják át nekik a felelősséget saját életükkel kapcsolatban. A valódi szeretethez azonban hozzátartozik a felelősségre, önállóságra és szabadságra nevelés is. Az igazi szeretet nem akar birtokolni!

Amikor árt a sok szeretet…

Érdemes szem előtt tartanunk, hogy ha valaki a koránál fogva már felnőtt, akkor a szüleinek összes segítségnyújtási kísérlete haszontalan, sőt tovább támogatja a függőséget. A domináns szülő a függők családjában sokszor bűntudatkeltően viselkedik. Mivel tekintélye rejtett módon fejeződik ki, nem világosak a játékszabályok. A gyermek ezért fél szembefordulni a szüleivel. A domináns szülő a tolerancia és nagylelkűség látszata mögé bújva folytatja játszmáját. A családi dinamika akkor is folytatódik, ha a gyermek is függő szerepbe kerül. Az alkohol vagy a drogok segítenek ugyanis elfojtani a saját szüleink iránt érzett dühünket. A fiataloknak az érzelmi fejlődéshez arra van szükségük, hogy megfelelő mértékű frusztrációt tapasztaljanak meg. Ha ettől megóvjuk őket, megakadályozzuk a lelki értelemben vett érésüket. Sokszor megfigyeljük hogy azért válik valaki szenvedélybeteggé, mert mindig jó kislány vagy jó kisfiú akart lenni és ezért a háttérbe szorította a saját szükségleteit. Mindenki a saját eredeti családjában tanulja meg hogyan működik a szeretet. Ha az egymás iránti haragunk kifejeződése gátolt, akkor ez meghatározhatja az egész életünket.

Szorongás és függőségek

Ha szorongunk, az kedvez a függőségek kialakulásának. Gyakran megfigyelhető, hogy a szülők anyagi gondoskodásért cserébe engedelmességet várnak el a felnőtt gyermekeiktől. Elkényeztetik gyermekeiket hogy ne kelljen azoknak felnőniük. A gyermek pedig megtanulja, hogy a segítség csakis kívülről jöhet. A szülő gondoskodik róla, minden problémát megold helyette. Gyakran ez azt is jelenti, hogy a gyereket ránevelik a problémásságra, aki szélsőséges viselkedést mutat. A domináns szülők gyakran a saját betegségeikkel manipulálják felnőtt gyerekeiket. Például heves szívdobogást kapnak hogy ha gyermekünk el akar menni nyaralni. A függőségi dinamika kialakulásához szükséges az, hogy a gyereket megfosszák a saját észlelésétől. Bár Ő legbelül érzi, hogy a szülő nem lehet annyira beteg, de azt gondolja, hogy nem szabad ebben a megérzésében megbíznia, ezért megmarad az alkalmazkodásnál. Emellett persze dühös arra, aki manipulálja és önmagára is, amiért hagyja magát becsapni. A folyamatosan alkalmazkodásra nevelt gyermek személyisége azonban szintén függővé válik. Sokan azért maradnak egyedül, mert nem sikerül függetlenné válniuk (akár már régen halott felmenőiktől). Sem saját érdeklődési-, sem saját baráti körük nincs.

Az elkényeztetett gyerek személyisége éretlen marad

Az elkényeztetés tehát mindenképpen depresszióhoz vezet. Ennek oka, hogy az önállóságot ezáltal nem sikerül megtanulni. Ráadásul az elkényeztetett emberek azt az érzést hordozzák, hogy sosem elég, amit kapnak. Téves elképzeléseik lesznek a kapcsolatokról. Ahhoz hogy érzelmileg felnőtté váljunk, meg kell tanulnunk elviselni a frusztrációkat és együtt élni a fájdalommal. Kudarcainkból megtanulni leszűrni a szükséges következtetéseket. Az önállóságot tehát nem lehet elérni akadályoztatás, feszültség és csalódások nélkül.

Mit érez, hogyan viselkedik a függők családjában felnövő gyermek?

A függő személyiségű gyermekek sosem helyezkednek szembe valójában a szüleikkel, megtanulnak inkább engedelmeskedni. Azt várják, hogy mások tegyenek valamit értük és igazságtalannak élik meg a világot. Csalódniuk kell, hiszen a többi ember nem hajlandó valóra váltani azokat a kívánságokat, melyeket a szülők készségesen megtesznek. Az elkényeztetett gyerekek – akik helyet mindent mások csinálnak – nem tanulnak nem tanulják meg hogyan legyenek aktívak. Ha a gyerek a saját lábán állt volna, nevelői veszítettek volna személyes fontosságukból. A gyerekből így kis zsarnok válhat. Mindemellett nem tanulja meg hogy hogyan kell kezelni a negatív érzéseket, nincsenek korlátozások az életében. Valójában szenvednek a belső ürességtől és tele vannak haraggal azért mert érzelmi függőségben kell élniük.

A probléma gyökere gyakran az, hogy szüleik korábban partner-helyettesítő szerepbe emelték őket. Legbelül bizonytalanságot éreznek, ezt gyakran túlzott magabiztossággal, vagy fontoskodással fedik el. A belső szabadság hiányát pedig alkohollal, vagy kábítószerrel tompítják.

Összetartunk a bajban?!

Látnunk kell, hogy a függők családjában valójában mindenki szenved, a kínzó érzések átmeneti csökkentésének vágya tartja fenn a megbetegítő családi dinamikát. A szülő azért sem tudja elengedni a lányát, vagy fiát mert saját boldogságát kizárólag az övére építette. Mivel a saját élete frusztráló, nincs olyan párja, akivel boldog, nincsenek saját céljai, nincsen válasz arra kérdésre sem, mitől lenne értelme az életének azonkívül hogy a gyermekéért él. Ezért féltékeny lesz és képtelen elviselni, ha ő szabadnak és függetlennek érzi magát.

Amikor a világ fekete-fehér…

A legtöbb függő személyiségű ember ösztönösen olyan társat talál magának, aki hasonló szerepet játszik az életében, mint korábban a szülei. A függők családjaiban a világ fekete vagy fehér, vagyis az ember velünk van, vagy ellenünk. Hiányzik belőlük a többi emberrel való együttérzés képessége. Ezért a gyermekeik kicsinek és értéktelennek érzik magukat. A függő személyiség szerkezettel bíró emberek nem hisznek abban hogy szeretetreméltók, mégis lehetnek nagyzásos megnyilvánulásaik. A tehetetlenség és függőség érzés hatja át életüket. Nem hisznek benne, hogy meg tudnak változni. Sötét szemüvegen keresztül át szemlélik a világot, a katasztrófaváró gondolkodásnak pedig szorongás és depresszió lehet a következménye. Félnek a kritikáról. Gyakran bármit megtennének, hogy szeretetet kapjanak, azonban olyan embereknél keresik a törődést, akik képtelenek azt megadni.

Saját magunk szeretetének és elfogadásának hiánya tehát függővé tesz!

A harag és a függőség

A függő személyiség szerkezettel bíró emberekben gátolva vannak a düh és harag érzései. Ez azt jelenti, hogy amikor indokolt lenne ezt érezniük és megvédeniük magukat, akkor erre képtelenek. Vannak olyan típusú függők, akik érzik ugyan a dühöt, de lenyelik azt: jó képet vágnak a rossz dolgokhoz is. Vannak olyanok is, akik valóban nem éreznek haragot, hanem lehasítják ezt magukról. Így ez az energia más csatornákat keres magának, például túlzott szorongás vagy depresszió formáját ölti. Gyakran megfigyelhető, hogy amikor egy függő személyiség szerkezetű ember dühös lesz, akkor ez túlzott formában, pl. dühkitörésekben nyilvánul meg. Ez azonban nem az elhatárolódást szolgálja, mint a kimondott harag, hanem további bűntudatra ad okot. Hiszen a függő is tudja, hogy eltúlzott mértékben, vagy nem a megfelelő emberre zúdította az indulatait. A bűntudat miatt aztán még jobban megpróbál alkalmazkodni az illető, ami további frusztrációk forrása. Ez pedig előbb-utóbb újabb indulat kitöréshez vezet. Ez az az ördögi kör, ami megerősíti a túlalkalmazkodást és a függőséget. A bűntudat ugyanis öngyűlölethez és depresszióhoz vezet.

Következő cikkemben a függők párválasztásával és párkapcsolati jellegzetességeivel fogok foglalkozni. Június 21-én várom vissza szeretettel!

Felhasznált irodalom:

Heinz-Peter Röhr (2014) Kiút a függőségből. Ha gúzsba köt a családi háttér. Ursus Libris

Hogyan kezeljük érzelmileg éretlen szüleinket

Hogyan kezeljük érzelmileg éretlen szüleinket?

Előző blogbejegyzésünkben arról volt szó, milyen jelekből következtethetünk arra, hogy a szüleink érzelmileg nem tudtak kellőképpen ránk hangolódni, amikor gyermekek voltunk. A mai bejegyzésben arról fogok írni, hogy mit tehetünk azért, hogy felnőttként megtaláljuk a közös hangot ezekkel a felmenőinkkel, mégis önmagunk lehessünk.

Az érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyermekeinek kétféle stratégiája

Ahány gyermek annyiféle szerep én és gyógyító fantázia létezhet, ezek megértése mindig egyéni feladat. Az érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyermekeinek kétféle alapvető stratégiája van az érzelmi elhanyagolással való megküzdésre. Ezek az externalizáló és az internalizáló mód, ami azt jelenti, hogy a problémákat (és a megoldást ezekre) önmagukban, vagy a külvilágban keresik.

Az externalizálók a nehézségek megoldását másoktól várják, impulzívak, a dolgokat túlreagálják. A körülményeket, vagy másokat hibáztatnak. Önbizalmuk vagy kórosan alacsony, vagy épp ellenkezőleg nagyon is magasnak tűnik, másoknál jobbnak állítják be magukat. Hajlamosak a függőségre legyen szó alkoholról, játék vagy internetfüggésről vagy párkapcsolati függőségről. Viselkedésüket a valóság elleni harc jellemzi, nem a problémákkal való szembenézés. Az önreflexió hiánya azonban megakadályozza az érzelmi érés folyamatát. Ráadásul az impulzív (hétköznapi szavakkal megfogalmazva agresszív vagy hisztis) viselkedés további büntetést és elutasítást vált ki a környezetből. Ahogy szembesülnek tetteik következményeivel, rövid de intenzív bűntudat lesz úrrá rajtuk. Ilyenkor szembesülnek azzal az érzéssel, hogy semmit sem érnek. Ezt azonban ürügyek gyártásával és mások hibáztatásával igyekeznek elfedni. Mivel nem láttak példát a direkt kommunikációra, vágyaikat manipulációval igyekeznek kielégíteni. Az externalizáló stratégia megkönnyíti, hogy összeolvadás (nem pedig valódi érzelmi kötődés) jöjjön létre a szülő és gyermeke között. Egy viselkedészavaros gyermek, vagy egy drogos kamasz ugyanis eltereli a figyelmet a szülő saját megoldatlan életfeladatairól, problémáiról. A szülők stratégiája gyakran az, hogy az engedetlen gyermeknek engedelmeskedve (és a többi testvért megértésre intve) megakadályozzák, hogy az externalizáló gyermekük még nagyobb bajba sodorja magát. Így a gyermek megtanulja, hogy ha valami nem az elvárásai szerint alakul, pokollá kell tennie mások életét és ezzel eléri, amit akar. Az ilyen emberek az eszközökben nem válogatnak. A megoldást az jelenti, ha az externalizálók hajlandóvá válnak felelősséget vállalni a saját életükért.
Ha valaki másokat okol a saját boldogtalanságáért és mellette erősen fél a konfliktustól, szinte biztosak lehetünk benne, hogy externalizáló stratégiával találkozunk.

Az internalizáló beállítódású emberek is érzékenyek, de ők igyekeznek a korábbi hibáikból okulni. Fontos számukra az ok-okozati kapcsolatok megértése. Hajlamosak a túlzott önfeláldozásra és tartanak tőle, hogy csalódást okoznak másoknak. Emiatt gyakran szorongnak, vagy depresszióssá válnak. Erős az igényük a másokhoz való kapcsolódásra. Roppant érzékenyek másik jelzéseire, lelki állapotaira. Ez idegrendszeri szinten is megmutatkozik. Az internalizáló stílusú személyek nem engedik rögtön felszínre az érzéseiket, így azoknak lehetőségük van felerősödni. Emiatt gyakran elfogja őket a sírás, vagy impulzív viselkedésben ölt testet a nyomasztó feszültség. Alapvető kételyeik vannak saját magukkal kapcsolatban, mélyen értéktelennek, abnormálisnak érzik magukat. Vágynak az intimitásra és a spontaneitásra, mégis ösztönösen vonzzák az érzelmileg éretlen embereket, akiktől ezt nem kaphatják meg. Kedvességük és bölcsességük szimpatikus lesz a saját maguk életéért felelősséget vállalni képtelen emberek számára, akik mellett megmentővé, vagy kizsákmányolt férfivá vagy nővé változhatnak. Saját igényeiket rendszerint elrejtik, mindig önzetlenül segítőkészek. Ezt a szüleikkel szemben is alkalmazzák, annyira vágyódnak a feltétel nélküli szeretetre. Az internalizálók ösztönösen felismerik az érzelmi bevonódást. Stresszhelyzetben keresik, a testkontaktust, vagy szemkontaktust. Érzelmi kapcsolataik a családon kívül jól működnek, olyan barátaik vannak akik mellett biztonságban érzik magukat. Empátiájuk tehát képessé teszi őket bensőséges kapcsolatok ápolására. Ha ilyet nem találnak, rendszerint a művészetekhez vagy a természet szépségeihez, esetleg spirituális vagy vallási közösségekhez csatlakoznak. Már egészen kicsi gyermekként megtanulnak saját magukra, belső erőforrásaikra hagyatkozni, szégyellik a segítségkérést. Sokáig viszonylag kevés figyelemmel is jól működnek, hiszen önállóak, tudnak gondoskodni önmagukról. Érzelmileg ezért láthatatlanok a szüleik szemében. Túlzottan hálásak, ha valaki elismeri őket. Kiteszik a lelküket másokért és cserébe nem várak el semmit. Nem ismerik fel, vagy természetesnek tartják a bántalmazást. Hajlamosak egyoldalúan dolgozni egy kapcsolaton, legyen szó párkapcsolatról vagy szülő gyermek viszonyról. Emiatt átvehetik saját szüleik szerepét és vigasztaló, tanácsadó szerepben tűnhetnek fel. Tudattalanul azt tanulták ugyanis, hogy az áldozatkészség és az önmagtagadás a szeretet előfeltétele.

Minden személyiségvonást dimenzióként érdemes felfognunk, melynek a végpontjain drasztikus viselkedések vannak. A legtöbb ember azonban a skála végpontjai között helyezkedik el. Ráadásul pozíciónk az aktuális élethelyzetünktől is függ. Például tartós stressz hatására egyesek még externalizálóbb, mások még internalizálóbb módon viselkednek. Érdemes azt is kihangsúlyoznunk, hogy bármely stratégia lehet előnyös vagy előnytelen az aktuális körülmények függvényében.

Mások hibáztatása, kritizálása és elnyomása tehát annak a jele, hogy az illető nem képes segítségért fordulni másokhoz, ezt pótolja ezekkel a konfliktusos viselkedésmódokkal. Egy externalizáló viselkedési stratégiájú ember amikor felzaklatva érzi magát, úgy viselkedhet mint akinek igénye van az érzelmi kötődésre. Nehéz azonban őket megnyugtatni, hiszen kissé mindig gyanakvók maradnak, mert érzik, hogy ez nem spontán, valódi érzelmi kapcsolat. Ugyanis érzelmi zsarolással, dührohammal, vagy hisztivel kényszerítették ki a másik figyelmét. A túlzott szarkazmus és a cinizmus azt mutatja, hogy az illető a negatívumokra való koncentrálással próbál falakat emelni maga köré.

Mi kell a változáshoz?

A problémára való ráébredés mindig fájdalmas, ahogy a változtatás sem nevezhető egyszerűnek. Gyakran valamilyen nehéz élethelyzet, (például valamilyen veszteség, vagy párkapcsolati probléma) illetve szorongás, depresszió, alvászavar jelzi azt, hogy korábbi megküzdésmódjaink kudarcba fulladtak. A krízis tehát a változás velejárója, melyből a motivációnkat nyerhetjük. Ahhoz, hogy valami újat tanuljunk le kell bontanunk a világról korábban alkotott elképzeléseinket,
Ha érzelmileg értetlen szülők mellett cseperedtünk fel, valódi énünk megtalálása nem kis feladat. Meg kell ugyanis találnunk énünknek azt a magját, ami a szüleink elvárásaitól mentesen, saját igényeinket tükrözi. Ami fejlődésre, elismerésre vágyik. Gyermekként azonban megtanultuk, hogy vágyainkat és igényeinket szégyellni, vagy legalábbis titkolni kell. Ilyenkor érdemes önismereti csoportba, vagy egyéni pszichoterápiába kezdeni, mert ami egy emberi kapcsolatban romlott el, az csakis egy másfajta, terápiás viszonyban jöhet teljesen helyre. Érdemes ennek során feltenni magunknak a következő kérdéseket: Milyen voltam gyermekként? Mit szerettem csinálni? Mi vonzott ekkor? Milyen volt számomra az ideális nap? Mi kapcsolt ki? Hogyan élek most? Mi az amit nem szívesen teszek meg? Mi az ami elszívja az energiámat? Mitől leszünk jó emberek? Mit szeretnénk, milyennek lássanak mások? Mi az amit a külvilág elől titkolni igyekszünk? Érdemes tudni, hogy ha egy érzést hosszabb ideig elnyomunk, előbb-utóbb úgyis felszínre fog törni olyan módon, aminek során nem kerülhetjük el a vele való szembenézést. A leggyakrabban szégyellt érzések a harag és a félelem. Az érzelmileg éretlen szülők ugyanis gyakran kétségbeeséssel, vagy erős indulattal reagálnak ezekre. Így megtanuljuk elfojtani azokat. Az érzelmileg éretlen szülők nem mutatnak reális képet a gyermekeik számára, ezért azok reális önbecsülése nem alakul ki. Számos kutatás igazolja azonban, hogy az, mi történt velünk a múltban kevésbé lényeges, lelki egészségünk és kapcsolataink minősége szempontjából, mint hogy ezeket mennyire dolgoztuk fel.

Az érzelmileg éretlen szülők nem fognak megváltozni

Ezért fontos, hogy ismerjük fel erősségeiket és gyengéiket is, ehhez igazítsuk a velük kapcsolatos elvárásainkat. Ne menjünk bele az általuk generált játszmákba (pl ne akarjuk megmenteni őket, ne várjunk tőlük elismerést). Tudnunk kell, hogy a valódi érzelmi közelség kialakításához érett személyiségre van szükség, ezért az érzelmileg éretlen felmenőinkkel kapcsolatban lejjebb kell tennünk a lécet. Feldolgozni annak fájdalmát, hogy nem kaphatjuk meg a felmenőnk szeretetét olyan formában, amire vágyunk. Nekünk kell tehát megváltoztatnunk a viselkedésünket: megfigyelni, felmérni mennyire érett szülőnk érzelmileg (ennek mentén meghatározni, hogy mit várhatunk el tőle) és hátrahagyni szerep-énünket. Hogyan kezeljük érzelmileg éretlen szüleinket?

Az érzelmileg éretlen családokban, ha valakinek problémája van egy adott családtaggal azt nem vele, hanem valaki mással beszéli meg, kerülve a konfrontációt. Ez azért káros, mert így a családtagok között szövetségek jönnek létre egyik, vagy másik családtaggal szemben, ráadásul a probléma megoldása is lehetetlenné válik. Érdemes tehát átlátni, hogy nem érdemes belefolyni ezekbe a családi játszmákba. Inkább figyeljük meg a résztvevők gesztusait, mimikáját. Hogyan kommunikálnak? Sokat segíthet, ha érzelemmentes megfigyelőként viselkedünk. Ha ez nem sikerül, túlzottan felidegesítjük magunkat, találjunk valami ürügyet a helyzetből való kilépésre. Az érzelmi összeolvadásnak ugyanis ilyenkor csak így tudunk véget vetni. Ha felmértük mire képes a szerettünk, akkor ennek megfelelően viszonyulhatunk mi is hozzá. Amennyiben tudjuk hogy az intimitással nem tud mit kezdeni, ne vonjuk be aktuális drámáinkba, hiszen megértést úgysem kaphatunk tőle. Kapcsolatban maradhatunk úgy is, hogy bár nem vonjuk őt be teljesen, mégis őszintén, saját érzéseink megfogalmazásával kommunikálunk vele. Ha higgadtan fejezzük ki gondolatainkat, akkor a fogadó fél reakciójától függetlenül sikert könyvelhetünk el. Gondoljuk végig, mik a céljaink és próbáljuk meg elengedni az elvárásaink beteljesüléséből fakadó neheztelésünket, szeretetre vagy elismerésre vonatkozó vágyunkat. A cél az, hogy felnőtt-felnőtt kapcsolat legyen köztünk. Legyünk óvatosak, ha a szüleink erre nyitottan, vagy szokatlan módon megértően viselkednek. Az érzelmi közelség fenyegetésére valószínűleg ismét kontroll igénnyel reagálnának. Az önálló gyermek ugyanis fenyegető egy érzelmileg éretlen szülő számára, hiszen aktiválja saját tudattalan elutasítástól és kritikától való rettegését. Ezek a szülők tudattalanul is az engedelmesség, tekintélytisztelet, bizonytalanság és a saját képességeink megkérdőjelezése, bűntudat és alárendelődés irányába befolyásolnak bennünket. Ezek az elvárások az évek során akkor is belénk ivódnak, egyfajta belső hangként működnek, amikor a szülő már nincs jelen, vagy akár már nem is él. Belső kritikusunk önismereti munka nélkül életünk végéig elkísérhet bennünket. Vannak szülők akikkel lehetetlen még a felszínes kapcsolattartás is, mert nem tisztelik a határokat, vagy folyamatosan megsértik az emberi méltóságunkat. Nem kötelességünk a vérségi kapcsolat miatt ezt elviselni! Vannak sajnos olyan szülők is, akik élvezik a fájdalmat, amit saját gyermekeiknek okoznak. Ebben az esetben a lelki egészségünk és a szüleinkkel való kapcsolat között kell választanunk. Egyéb esetben is hasznos lehet az egyértelmű határok meghúzása. Tisztázzuk például az elvárásokat: nem kell mindennap találkoznunk vagy telefonálnunk, ha az számunkra terhes. Egy felnőtt-felnőtt kapcsolatban minden fél érdekei egyformán lényegesek!

Ahogy megfigyeljük és egyre inkább megértjük a családunk működését a gyász és a szomorúság érzései természetesek! Hagyjuk, hogy elöntsenek bennünket, ugyanis ez elengedhetetlen a veszteségek feldolgozásához! Érezzünk együtt önmagunkkal, ehhez hasznos, ha segítséget kérünk egy terapeutától az érzelmeink megértéséhez, személyiségünkbe való integrálásához. Ne ijedjünk meg a könnyektől, szervezetünk tudja hogyan kell sírni és gyászolni, idővel az érzéseink csillapodnak majd. Bár gyerekként valószínűleg rengeteg kiszolgáltatottság érzésben volt részünk, felnőttként tehetünk önmagunkért! Ne várjuk hogy mások majd a kedvünkben járjanak, hanem kérjünk! Ne várjuk meg, míg áldozattá válunk. Fejezzük ki mi nyomaszt bennünket és ezzel próbáljuk is meg elengedni. A szüleinkkel szemben legyünk udvariasak, de adjunk hangot a saját véleményünknek. Ilyenkor mindig csak a kívánatos végkimenetelre fókuszáljunk. El kell engedünk azt a vágyat, hogy érzelmileg mély kapcsolatunk legyen a szüleinkkel! Ha ez megtörténik, kevésbé valószínű hogy egy érzékeny pontjukra tapintunk. Nincs valójában szükségünk az elismerésükre, nélküle is boldogulunk. Ha ők nem a mi szüleink lennének, akkor várnánk tőlük megértést?

Miről ismerjük fel, ha valaki érett érzelmileg?

Megbízható és nem szakad el a valóságtól. A panaszkodás helyett a problémákat az adott lehetőségek keretei közt próbálja megoldani.
Egyszerre érez és gondolkodik.
Nyitott a másik fél álláspontjára, nem kérdőjelezi meg annak véleményét.
Tud nevetni a saját hibáin.
Tiszteli a határainkat.
Kíváncsi rá, milyen érzéseket vált ki belőlünk a viselkedése.
Tud adni és kapni is.
Igényi a figyelmet, segítséget, képes egy ideig többet adni, mint amennyit kap.
Rugalmasan reagál a helyzet változására.
A csalódást természetesnek tekinti, képes kárpótolni önmagát ezért.
Hajlik a kompromisszumra.
Kiegyensúlyozottnak tűnik, nem él szeretetmegvonással (duzzogás).
Kimondja mivel van problémája, megkér hogy valamit csináljak másképpen.
Hajlandó kezdeményezni.
Elismeri, ha nem tud valamit.
Vállalja a felelősséget a tetteiért. Ha hibázott, megpróbálja jóvá tenni.
Kíváncsi rá, mi bánt minket. A panaszunkat komolyan veszi.

Figyeljünk saját érzéseinkre! Mit vált ki belőlünk a másik? Miért? Ha nehezen találja a válaszokat ezekre a kérdésekre, vagy más jellegű támogatásra van szüksége, kérem keressen bizalommal elérhetőségeim valamelyikén.

Felhasznált irodalom:

Lindsay C. Gibson (2017) Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei. Kulcslyuk Kiadó: Budapest

Hogyan viselkedem szülőként?

Hogyan viselkedem a szülőszerepben?

A konfliktusok, viták a családi életünkben is természetesek, hiszen nincs olyan pár, aki mindenben egyetértene. Nem mindegy azonban, hogy a gyermeket mennyire viselik meg az otthoni csatározások. Érdemes ezért a hevesebb vitákat nem a legkisebbek előtt folytatni, a gyermekneveléssel kapcsolatos kérdéseket szülőtársunkkal négyszemközt megvitatni. Ha nem így teszünk, az a gyermekben szorongást okozhat. Hogyan viselkedünk a szülőszerepben? Mennyire egyeztethető ez össze a párkapcsolatunkban betöltött szerepünkkel?

Hogyan hatnak a szülőpár közti feszültségek a gyerekekre?

Igen káros – bár sok családban előfordul, hogy a gyermeket bevonják a konfliktusba, állást kell foglalnia valamelyik szülő mellett, vagy rajta keresztül üzennek egymásnak a szülőfelek. Ennek hosszú távú hatásai a gyermekre nézve a depresszió, a beilleszkedési problémák (vagy akár rossz társaságba kerülés) és a későbbi súlyosabb lelki problémák (személyiségzavarok) vagy alkohol illetve drogfüggés lehetnek. Érdemes tudnunk, hogy a szülők közti fagyos légkör is igen káros a gyermek számára. Ilyenkor gyakori, hogy az egyik szülő intimitásigényét a gyermek pótolja (például mindent együtt csinálnak, vagy túlfélti őt). A gyermekek könnyen hibáztatják önmagukat a szüleik ellentétei miatt. Különösen nehéz ez, amikor a szülők nincsenek tudatában a nézeteltéréseik valódi okának. Hajba kapnak a gyereknevelésen, de egymással kapcsolatos konfliktusaik nem kerülnek a felszínre. Ezeket a szituációkat szülői játszmáknak nevezzük. (Például az apuka csak későn jár haza, de beleszól a gyermek fürdetésébe, melyet rendszerint az anya végez.) Ilyenkor a sértett szülő fél a gyereken keresztül vehet revansot az őt ért igazságtalanságért. (Például a fenti példában a magányos anya nyíltan kritizálja férje “fürdetéstechnikáját”.) Ha a valódi sérelmek, vagy hiányérzetek nem kerülnek felszínre, ezek megoldása is lehetetlen, a feszültségek is egyre gyakoribbá válhatnak.

Mik a szülői játszmák leggyakoribb okai? Hogyan reagálhat ezekre a gyermek?

Ahány család, annyi szokás, ezért néhány igen gyakori példát említenék csak. Például gyakori sérelem, hogy az apákat zavarja, ha a feleségük többet keres náluk, vagy hogy az anyák magányosnak érezik magukat, amiért a párjuk sokat dolgozik/haverokkal lóg. Ezeket azonban nehéz felismerni, még nehezebb beismerni. Sokkal könnyebb haragudni inkább a másikra, amiért az nem tudja mire van szükségünk, vagy felemlegetni hátköznapi csetlés-botlásait, mint magunkba nézni.
Ha a szülők nem értenek egyet a gyermeknevelésben, azt az utódjuk könnyen észreveszi és akár vissza élhet vele. A túlzott közelség is kerülendő a gyermekkelAz egyik szülőt a másiknak fordítva elérheti, hogy ne kelljen teljesítenie a kötelezettségeit (pl. anya megígérte, hogy nem kell a szobámat kitakarítanom). Tudnunk kell, hogy amit a gyermekünk lát a családunkban, azt kapcsolati mintaként fogja majd tovább adni a saját gyermekei számára is. Gyakran hallom a klienseimtől, hogy a gyermek érdekében maradnak együtt a férjükkel/feleségükkel, de érdemes tudni hogy ez épp az ellenkező hatást váltja ki. Hiszen az a minta vésődik be, hogy nincs érzelmi közelség, melegség a párkapcsolatban! Ezért idegenekként ne éljünk együtt a társunkkal! Amennyiben a párkapcsolatban az egyik fél domináns, az elnyomottabb „megtorlásként” (ez többnyire nem tudatos) versenyre kel vele a gyermek szeretetéért. Így vonva be a gyermeket a konfliktusba (melyet mint fentebb említettem a szülőknek négyszemközt kellene lerendezni). Ha a gyermek nem tud kívül maradni a konfliktuson, az hamis hatalomérzettel, vagy szorongással töltheti el, hiszen a szüleinél erősebbnek érzi magát, amiből az következik, hogy nincs aki megvédje őt, ha olyan helyzet adódna, amikor ez szükséges volna. A gyermekek deviáns viselkedése gyakran határpróbálgatás, amivel a szülőből határozott fellépést próbál meg kiváltani. A szabályok ugyanis nem csak korlátokat, hanem biztonságot is adnak, ami még serdülőkorban is nagyon fontos. Érdemes tudnunk, hogy a gyermekek serdülő koruk előtt igyekeznek a szüleik kedvére tenni, ezért könnyen bevonódnak a felnőttek konfliktusába. Szívesen veszik fel a segítő szerepet, melyért azonban nagy árat fizetnek. Hogy miként, azt alább tárgyalom.

Milyen mintát adhatunk tovább a saját párkapcsolatunkkal?

Néhány példát említenék csak, hiszen a variációk száma végtelen, ezért nem volna értelme hosszan ragozni ezeket. Ha az anya vagy apa gyakran kritizál más embereket, akkor a gyerek is elsajátíthatja ezt. Negatívumként értékelheti a különbözőséget. A szülő ezzel a viselkedéssel mások tekintélyét is aláássa. Az is megemlítendő, hogy a gyermek lojalitáskonfliktust éli meg, ha az egyik szerette a másikat rossz színben tünteti fel előtte. Fájdalmas megtapasztalás tehát, ha a családtagok a gyermek előtt panaszkodnak egymásra.
Ha szülőként nem mutatjuk ki az érzéseinket, a gyermekünk könnyen válik távolságtartóvá, leendő párkapcsolatában hideggé.
Ha a férj nem tiszteli a nőket, a gyermek is tovább viheti ezt a mintát, ami nem csak a párkapcsolatában, hanem már az óvodában, iskolában (ahol a pedagógusok, akikre hallgatni kell többnyire nők) okozhat nehézségeket.
Igen gyakori, hogy a szülők a szeretetüket nem tudják megfelelően kimutatni a gyerek felé, gyakran irányítani próbálják csemetéjüket. (Például nem választhatja meg a gyermek, melyik ruhadarabot venné fel.) Ez hosszú távon gyakran lappangó dühhöz és tisztelethiányhoz vezet. Persze a másik véglet is kerülendő, hogy mindenben mi alkalmazkodjunk a gyermekhez.
Ha a szülők szőnyeg alá seprik a konfliktusokat, vagy a gyereket számára kellemetlen módon bevonják a megoldásba, a konfliktuskerülés válhat domináns mintázattá. Ennek ellenkezője sem ritka: hogy a szülőpár veszekedéssel tartja fent a kettejük közt feszülő érzelmi távolságot.
Ha az egyik szülő túlzott közelséget keres a gyermekkel, azzal azt tanítja neki, hogy az intimitás ijesztő, amire a felnőtt gyermek a saját párkapcsolatában távolságtartással reagálhat. Félelemkeltőnek élheti meg a szeretet kimutatásának természetes momentumait. Ha a szülők közt nagy az érzelmi távolság, arra a gyermekek rendszerint szélsőséges viselkedéssel (pl. lázadással) vagy bezárkózással reagálnak.

Mindannyian rejtett, automatikusan ismétlődő viselkedésminták segítségével boldogulunk a munkahelyünkön, a baráti és a házastársi, valamint a szüleinkkel való kapcsolatainkban is. Kevesen vannak vannak tudatában, hogy viszonyulásainkat a múltunkból hozott sémáink határozzák meg. Ezeken változtatni pedig csak ezek tudatosítása és alapos végiggondolása után lehetséges.

Mit tehetünk szülőként, hogy a gyermekünket megóvjuk a párkapcsolatunk hullámvölgyeitől?

Ha szomorúak vagyunk, vagy haragszunk a partnerünkre, azt neki mondjuk el. A gyermek előtt szülőtársunkat ne kritizáljuk. Gondoljuk végig, milyen volt a mi szüleink párkapcsolata, a saját korábbi családunk milyen elvek mentén működött. Ne akarjunk mindent másképp csinálni, mint a felmenőink! Ha sok rossz dolog ért minket gyermekként, kezdjünk inkább önismereti munkát, mert a görcsös akarás, hogy elérjünk a szülői mintáktól rendszerint visszaüt! Keressük meg a párhuzamokat a saját és a szüleink életében. A gyermekneveléssel kapcsolatos nehézségekből mit tanulhatunk? Fogjuk ezt fel megoldandó feladatként. Támogassuk a gyermekek önállóságát. A nagyobb döntések során jó ha megkérdezzük a (legalább óvodáskorú) gyermekek véleményét, és vegyük is figyelembe azt. Ha a gyermekünk központi szerepet játszik az életünkben, gondolkodjunk el a miérteken. Milyen volt az életünk gyerekként, amikor annyi idősek voltunk, mint most a mi gyermekünk? Mi a párunk véleménye a gyermeknevelési elveinkről? Milyen témákra reagálunk érzékenyen?

Felhasznált irodalom:

Block, J. D, Bartell, S. S (2007) Szülői játszmák. Hogyan kíméljük meg gyermekünket a házastársi konfliktusoktól? Pécsi Direkt Kft.

Mitől szenved, aki alkoholista családban nő fel?

Mitől szenved az, aki alkoholista családban nőtt fel?

Aki alkoholista apa vagy anya mellett nő fel rendszerint életre szóló lelki sebeket szerez. Ennek okai nem csak a fiatalon megélt traumák (pl. bántalmazások vagy fejetlenség), hanem az is, hogy már gyermekként felnőtt szerepbe kényszerül. Látnunk kell, hogy ha az egyik, vagy mindkét szülő alkalmatlan arra, hogy saját magáról, vagy a gyermekeiről gondoskodjon, akkor a kiskorú kerül a szülő szerepbe, aminek egyrészt életkora és helyzete miatt képtelen megfelelni ezért folyamatosan frusztrálódik. Másrészt pedig le kell mondania a felhőtlen gyermek és kamaszkorról, melynek évtizedek múlva érzi majd meg a káros hatásait. Ezt a jelenséget parentifikációak nevezzük (nem csak alkoholisták családjában, hanem más okok miatt is létrejöhet) és önmagában is káros hatásai vannak a parentifikált gyermek későbbi, felnőtt életre nézve, hiszen megfosztja a fiatalt a felhőtlen gyermek illetve kamaszkortól, a kísérletezés és önmaga megtalálásának lehetőségétől. Sok gyermek elhatározza, hogy megakadályozza, hogy anyja vagy apja alkoholt fogyasszon (például kiönti vagy eldugja a szeszt), hogy leszoktassa felmenőjét. Ezek azonban hiábavaló próbálkozások, hiszen senkit sem lehet a saját démonjaitól megmenteni. A gyermek azonban automatikusan a vállára veszi a felelősséget olyan dolgok miatt, amikre valójában nincsen ráhatása. Az iszákos szülő ezzel ráadásul duplán is visszaélhet, ha a saját frusztrációiért a kiskorút okolja. Ha sikerül is a gyereknek valamiben segítenie, azért az esetek túlnyomó részében nem jár köszönet. Ha nem, akkor a gyermek rendszerint bűntudatot érez.

Hogyan hatnak az alkoholista szülők gyermekük felnőtt életére?

Akinek valamelyik közeli családtagja alkohol vagy drogproblémákban szenved megszokhatta, hogy felelősséget vállaljon valakiért, átvéve annak minden érzelmi is anyagi terhét. A megmentő szerep a későbbi párválasztásunkra is rányomhatja a bélyegét. Akaratán kívül azonban senkit nem lehet sajnos megmenteni, sok-sok erőfeszítés szükséges ahhoz, hogy az ember kirángassa magát a gödörből, és ez csakis szakember segítségével sikerülhet, ha alkoholról, vagy más tudatmódosító szerről van szó. Aki alkoholisták közt nő fel, nem tanulja meg a problémák megbeszélsését

A probléma tagadása a függő családok természetes velejárója. Mindenki tudja, hogy valami nem működik, de erről sem beszélni, sem pedig hathatós lépéseket tenni a probléma megoldásának irányába lehetetlenség. A titoktartás már önmagában is óriási érzelmi teher. A tagadás gyakran nem csak a szeszfogyasztóra, hanem az egész családra jellemző („Apa nem italozik, csak lazít egy kicsit.”)A valódi szenvedés ellenére a normalitás látszata uralja az ilyen családokat, ez lesz tehát felnőttként is a természetes. A problémákkal való szembenézés elodázása jellemzi az alkoholista szülők gyermekét, ami aztán újabb és újabb nehézségekhez és nem ritkán alkoholba vagy drogokba (gyógyszerekbe, játékba vagy egyéb függőségekbe) való meneküléshez vezet. Az önbizalomhiány is egyenes következménye annak, hogy a gyermek letagadja saját érzéseit, hamis képet mutat hogy fenntartsa a látszatot. Ráadásul félhet attól is, hogy elárulja a családot, ezért folyton résen kell lennie, biztonságosabbnak tarthatja ha kerüli mások társaságát, a lelepleződés veszélye miatt. Így azonban még kiszolgáltatottabb helyzetbe kerül. Elveszhet a valódi személyisége, hiszen nincs helye az önálló véleménynek.

Az alkoholista szülő nem mutat követhető mintát a gyermekeinek, azok így magukra maradnak.

Az alkoholproblémákkal küzdők családját jellemzi a féltékenység, gyanakvás és a birtoklási vágy, ami meghatározza az ilyen családban felnőtt gyermek későbbi párkapcsolatát is. Ha azt tanuljuk meg, hogy akit szeretünk bánthat minket, ösztönösen érzelmileg elérhetetlenek leszünk, ezzel védve törékeny identitásunkat. Hiszen kiben is bízhatnánk, ha a saját szüleinkben nem?

Mivel a szülő negatív képet alakít ki a gyermekéről, a gyermeknek sem alakulhat ki az egészséges önbecsülése. Hiszen mindannyian hiszünk a szüleinknek, gyermekként nincs okunk megkérdőjelezni azt, hogy reális képet alkotnak rólunk.

Nem ritka, hogy a családban fejetlenség uralkodik, vagy a szabályok folyton változnak, így hát nem egyértelmű, hogy a gyermeknek mihez kell alkalmazkodnia. Ezért a gyermek legtöbbször önmagát okolja a konfliktusokért. Előfordul az is, hogy mintagyerekként viselkedik az iszákos családban cseperedő gyermek, pedáns magtartásával és jó iskolai teljesítményével próbálja elérni a szülők figyelmét és szeretetét. Ez felnőttként gyakran maximalizmusban, a sorra bekövetkező sikerélményeknek örülni nem tudásban nyilvánul meg. Az önbecsülés forrásává így a másoktól kapott elismerés válik. Talán nem kell részletezni, hogy ez mennyire esetleges, így az alkoholisták felnőtt gyermeke folyton az alkalmatlanság, „kicsiség” érzését éli át. Ezen pedig nem segít a sokadik diploma, vagy a sok százezres fizetés sem. Az ösztönösen kialakult belső kritikust semmilyen küldő tényező sem győzheti le, ami sajnos gyakran az italozó felmenők halála után is megmarad.

Az alkoholisták gyermekének gyakran az ad biztonságot, ha minden körülményt kontroll alatt tarthatnak (hiszen infantilis szüleitől megtanulták, hogy csak önmagukra számíthatnak), ami egyrészt képtelenség, másrészt óriási energiákat vesz el.

Az italozó szülők visszaélnek a szeretettel, akkor is, ha valójában megfeleleőn gondoskodnak a gyermek testi szükségleteiről. Egy érzelmileg elérhetetlen szülő mellett az ember megtanulja, hogy a világ veszélyes hely, ezért gyakran elzárkózik az emberi kapcsolatoktól. A magány ugyanis megóvni látszik őt az újabb és újabb csalódásoktól. Az efféle családban felnőtt gyermek ugyanis megtanulja, hogy akit szeret, az előbb-utóbb bántani is fogja, ezért nehézséget okozhat számára hogy önmaga legyen. Folyton a rosszindulatot várja másoktól, ezért az akut stressz állapotában él. Mivel a szülők gondjaival kell törődni, a gyermek láthatatlanná válik.Az alkoholista családban a gyermek is szenved A gyermek tehernek érezheti magát a szülei számára. Sok alkoholista családban elhangzik, hogy a szülő a gyermek rossz viselkedése miatt piál, ami nem más mint a felelősség elhárítása. A saját érdekei elé a gyermek így másokét helyezi, ami a felnőtt kapcsolatokban kihasználáshoz vezet. Az alkoholista szülő(k) családjában felnőtt gyermek ösztönösen megtanulja hogy másokról gondoskodjon, és semmit se várjon el cserébe.

Gyakran felnőve is hasonlóan megmentendő társat választunk, így észrevétlenül ismételve meg múltbéli traumáinkat. Sokszor előfordul, hogy a házasságkötés után a partner is inni kezd. Ennek oka az ismétlési kényszer. Ez azt jelenti, hogy ösztönösen vonzódunk azokhoz az emberekhez, akik mellett hasonló érzéseket élhetünk át, mint amilyeneket az eredeti családunkban éreztünk. Ösztönösen bízunk abban, hogy most másként alakul majd, megmenthetünk egy elesett társat, vagy elejét vehetjük a másik agresszivitásának (esetleg leszoktatjuk majd a piáról vagy a drogokról).

Az italozó szülők ráadásul általában verbálisan vagy tettlegesen is agresszívek. Míg a verés gyorsan gyógyul, a lelki sebeknek ehhez sokkal több időre (és érzelmi munkára van szükségük). Ráadásul mindez a legtöbbször láthatatlan. Az éles kritika is épp olyan fájó és  destruktív az önbizalomra nézve, mint a fizikai bántalmazás.

Az egyenes kommunikáció az ilyen problémás családokban elképzelhetetlen, ezért bevett dolognak számít a manipuláció. Az, hogy “a másik érdekében” rávegyük őt valamire, hiszen biztosan tudjuk, mire van szüksége.

Sosem szabad elfelejtenünk, hogy egy alkoholista apa mellett egy kodependens anya áll (és fordítva). A kodependens személy észrevétlenül is támogatja párját azzal, hogy megmenti őt az italozás következményei elől. Pl. kimenti a munkahelyén, vagy segít fenntartani a látszatot. A társfüggő személy maga is gyakran alkoholisták családjában nőtt fel, vagy más miatt sérül súlyosan az önbecsülése, ezért szüksége van egy gyenge férfira vagy nőre. Emiatt nem tud határozottan fellépni az italozás abbahagyásának érdekében sem.

Mit tehetünk azért, hogy kikerüljünk az alkoholista szülők befolyása alól?

Nem kell azonban beletörődnünk, hogy szüleink elrontották az életünket, ha dolgozunk az önismeretünkön, akkor tudunk változtatni berögzült viselkedésmintáinkon akkor is, ha a szüleink jottányit sem változnak. Felszabadulhatunk az érzelmi terhek alól, szabad választásaink mentén, nem pedig kényszerből, kínlódva élhetjük az életünket. És természetesen az emberi kapcsolatainkat is egyenrangúbbá tehetjük. Ehhez szükséges az egyéni pszichoterápia és igen hasznos tud lenni az anonim alkoholisták hozzátartozói csoportja is.

Felhasznált irodalom:

Forward, S. (2000) Mérgező szülők. Háttér Kiadó

Egy férfi egy csokor rózsát ajándékoz a párjának

A pártalálás útvesztőin…

 

Az utóbbi időben egyre többen keresnek meg a magánpraxisomban szakítás, válás, vagy elmagányosodás miatt. Weboldalam pszichológus válaszol rovatában pedig gyakran visszatérő téma az ismerkedés, ennek nehézségei, ezért gondoltam, hogy érdemes volna megvizsgálni az ezzel kapcsolatos nehézségek mögött rejlő mélyebb okokat, megkeresni köztük a párhuzamokat.

Mire is vágyunk valójában amikor ismerkedünk?

A modern világban nagy hatást gyakorolnak ránk a különféle médiumok, a TV-ben látott kép (nádszál-vékony, kisminkelt, elegáns megjelenésű nők és kisportolt férfiak), és egyre több időt töltünk az interneten is. A közösségi oldalakon például többnyire az előnyösebbik oldalunkat mutatjuk, könnyen kialakulhat bennünk tehát egy vágy, hogy másokra hasonlítsunk, életünk minél szebb és könnyebb legyen, vagy akár kisebbségi érzés is, amiért kevésbe tartjuk magunkat vonzónak másoknál. Fontos tudni, hogy ez egy kiretusált, hamis kép, ami eldeformálja a látásmódunkat. Ebből a szempontból különösen a gyermekek, kamaszok és a sérült önértékeléssel rendelkező felnőttek veszélyeztetettek.

Ha romantikus elvárásaink vannak a párkapcsolatunkkal szemben, előbb-utóbb csalódunk

A párkapcsolatokról is egy hamis, tökéletes képet sugallnak a különböző médiumok. Elég csak a hollywoodi filmekre, vagy a mesékre gondolni, ahol ott véget ér a történet, hogy férfi és nő megismerkednek (esetleg összeházasodnak) és boldogan élnek amíg meg nem halnak. Na de a lényegről, hogy mitől érzik magukat jól egymás mellett, mitől működik a kapcsolatuk, sehol sem szólnak. Persze ahogy másra, erre sincsen általános recept (hiszen ahogy minden ember, minden párkapcsolat is más és más), azt viszont biztosan állíthatjuk, hogy magától egyetlen kapcsolat sem működik harmonikusan, minden fél számára kielégítő módon. Legalábbis tartósan nem. A kezdeti lángolás után minden párnak meg kell küzdenie a kölcsönös megelégedettségért.

Mit várunk a másiktól? És saját magunktól?

Ismerkedéskor sokan tehát a tökéletes férfit vagy nőt keresik, ami természetesen nem létezik, így tehát borítékolva van a csalódás. Másik legalább ilyen fontos sugallat a médiumok részéről, hogy ami nem működik, azt egyszerűen el kell dobni, másikra cserélni. Míg régen evidensnek számított, hogy elvisszük a rossz cipőnket a suszterhoz, ma mindenki újat vesz helyette. A látszat, hogy minden jónak tűnjön, egyre fontosabbá vált. Régen egy életre választottak társat magunknak az emberek, ami szintén sok frusztráció táptalaja volt, hiszen a házasságot gyakran akkor sem bontották fel, ha abban minden résztvevő szenvedett. Manapság azonban inkább a másik véglet jellemző. Ha probléma adódik, kilépünk a kapcsolatokból.

Meg kell küzdenünk vágyainkért és magáért a kapcsolatért is!

Egy idő után úgy már látjuk, nem is érdemes önmagunkat adni, egyre inkább úgy érezhetjük, nem érdemes kompromisszumra törekedni, mert az túlzott önfeladással járna. Olyat keresünk, aki tökéletesen passzol az igényeinkhez. Lemondunk a bensőségességről, megelégszünk szexkapcsolattal vagy a szeretői státusszal. Esetleg úgy gondoljuk, egyedül biztonságosabb, akkor ugyanis nem csalódhatunk a párunkban. Elnyomjuk az azzal kapcsolatos vágyainkat, hogy egy valódi társsal oszthassuk meg örömeinket és bánatainkat. A sorozatos csalódások, párkapcsolati kudarcok és a médiából felénk áradó frusztráció hatására egyre jobban befelé fordulhatunk, elmagányosodhatunk. Fokozatosan érzékenyebbé válunk a rossz érzésekre, próbálunk ezek elől elmenekülni, amire a kapcsolatból való kilépés kínálkozik a legjobb lehetőségnek.



Fontos azt tudnunk, hogy (ahogy arról korábban a párválasztásunk rejtett okai című bejegyzésemben is írtam) mindig olyan partnerekre leszünk figyelmesek, azok keltik fel mélyebben érdeklődésünket, akik hasonló életfeladatokkal küzdenek, mint mi, vagy a szeretteink. Így tehát egy komolyabb kapcsolatban eleve borítékolva vannak azok a frusztrációk, megoldásra váró feladatok, melyekkel így vagy úgy a szüleink is küzdöttek. Dönthetünk úgy, hogy emiatt hagyjuk a csudába az egészet (gondolva, hogy nem éri meg, majd mással jobb, könnyebb lesz) vagy felvehetjük a kesztyűt. Azt tapasztalom, hogy ha megpróbálunk elfutni a nehézségek elől, azok más formában fognak visszatérni, érdemes tehát időben elgondolkodnunk. Nem elengedni olyan partnert, akivel dolgunk van, hanem közösen megtanulni a leckét, megküzdeni azért, hogy a kapcsolatunk egyenrangú és kölcsönösen kielégítő legyen.

Hogyan lehetséges ez?

Önismeretünk fejlesztésével kialakul egy stabil énkép, ami kevésbé van kitéve a káros környezeti hatásoknak. Ha értjük és komolyan vesszük saját érzéseinket, ezek utat mutatnak a személyközi konfliktusok kezelésében is. Jó, ha meg tudunk állni egy-egy feszült helyzetben és megvizsgáljuk a körülményeket, ezek ránk gyakorolt hatását. Mi esett nekem rosszul abban, amit a másik mondott vagy tett? Én hogyan hatottam őrá?

Figyeljünk oda egymásra és próbáljunk rugalmasak lenni! Hosszú távon megtérül a bele fektetett energia.

Ha csak a partner szerepét látjuk a konfliktushelyzetben, az azt jelenti, hogy nem értjük eléggé a kapcsolataink működését, nem látjuk benne tisztán a saját szerepünket. Jó hír az, hogy ez módosítható, rossz hír, hogy ez egy hosszabb önismereti munka eredménye, ami sok esetben ráadásul nem is kellemes. (Hiszen melyikőnk szeret a saját hibáival szembesülni? Pláne ebben a „tökéletes” világban?!) Az önismereti munka jutalma azonban a kellemes közérzet és a jól működő, kölcsönös kapcsolatok. Párkapcsolati konfliktusok esetén jó megoldás lehet a párterápia, ami az egymásra gyakorolt hatásunkra fókuszál. Azt veszi górcső alá, miként nyomogatjuk észrevétlenül is egymás érzékeny pontjait, ez miként generál köztünk konfliktushelyzetet.


Nem könnyű ma megfelelő párra lelni, de magunk mellett tartani talán egy fokkal még nehezebb. Nincs ugyanis általános recept arra, hogyan viszonyuljunk a másikhoz ahhoz, hogy a kapcsolat működjön. Folyamatosan figyelnünk kell a saját magunk és a másik fél érzéseit, igényeit is, megpróbálni ezeket összeegyeztetni egymással. Folyamatosan nyitottnak és rugalmasnak lenni, a konfliktusokat nem tragédiaként, hanem a kapcsolatunk fejlődésének sarokköveként szemlélni. Ez azonban csak jó önbecsüléssel lehetséges.

Habis Melinda felnőtt klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár- és családterapeuta jelölt

 

Egy férfi fáradtan fogja a fejét

Vége a vakációnak, vissza a munkába!

 

Manapság egyre többen számolnak be arról, hogy a nyári szabadságuk végeztével fáradtabbak, mint amilyenek előtte voltak, nehezükre esik a dolgos hétköznapokba való visszarázódás. Ezt járom most körbe részletesen természetesen néhány segítő ötletet is megosztva a probléma megoldásához.

 

Mitől lehetünk fáradtabbak a szabadságunk után?

 

Sokan vannak vele úgy, hogy már alig várják a nyári pihenőt, ezért aztán kissé túl is vállalják magukat erre az időszakra. Az egész éves rohanás után nem megállnak és lazítanak, hanem csak más elmaradásokat próbálnak meg behozni (amire eddig nem volt idő). Nagyon gyakori, hogy a tőlünk távol élő rokonságot járjuk végig ez alatt a néhány hét alatt, ami nem csak utazással, hanem folyamatos szervezéssel és alkalmazkodással is együtt jár. Nem ritka ráadásul, hogy ezek az összejövetelek stresszesebbre is sikerültnek a kelleténél.

Ha nem kívánjuk a pörgős programot, ne féljünk azt kimondani!

  Gyakran túl nagy elvárásokkal érkezünk a szabadságunkra, emiatt sokat várunk egymástól, igyekszünk minél több kellemes programot zsúfolni az együtt tölthető időbe. Ha párkapcsolatban, vagy tágabb családban élünk, nehézséget okozhat számunkra az igényeink egyeztetése is. Főleg ha egyikőnk a nyugodtabb, lassabb, másikunk a mozgalmasabb programot kedveli. Ilyen esetben jó megoldás lehet, ha külön-külön és együtt is van lehetőségünk a pihenésre. Míg partnerünk fesztiválozik, miért is ne vonulhatnánk vissza mi magunk egy könyvet elolvasni, ha arra van igényünk? Fontos, hogy minden családtagnak jó legyen!

Ahogy az előző blogbejegyzésemben is megemlítettem, a nyár a családi, párkapcsolati konfliktusok időszaka is, a több együtt töltött idő miatt. Nyár végén ezért a válások száma is megnő. Nyilvánvalóvá válik ugyanis, hogy a problémáink súlyosabbak a korábban feltételezettnél. Nem segít rajtuk a közösen megélt jó élmény. A hathatósabb segítség keresése helyett pedig sokan inkább a menekülést választják.

 

Mit tehetünk, hogy túléljük a munkakezdést?

 

Töltődjünk fel rendszeresen a hétköznapokban is!

Ahogy az eddigiekből kitűnik sokféle oka lehet annak, hogy nem pihenjük ki magunkat a nyáron, a megoldás azonban egyszerű. A hétköznapokba is rendszeresen bele kell iktatnunk olyan tevékenységeket, amelyeket szívesen végzünk és amelyek feltöltenek bennünket! Jó megoldás lehet erre valamilyen mozgásforma és/vagy kreatív hobbi személyiségünktől függően. Ne hagyjuk hogy a dolgos hétköznapok felőröljenek bennünket! Szakítsunk időt a számunkra kedves elfoglaltságokra. Emellett persze ápoljuk a kapcsolatainkat is. Nem is olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik, igaz?

 

Mit tartogat a gyerekeknek az iskolakezdés?

 

A gyermekek zöme élvezte a szünidőt, ezért nem tölti el őket különösebb örömmel az évkezdés. Iskolaidőben több szabályhoz kell alkalmazkodniuk, cserébe találkozhatnak az osztálytársaikkal, azokkal a barátaikkal, akikkel a szünidő alatt ritkábban volt lehetőségük összefutni. A megfelelési vágy és a kudarctól való félelem is megkeserítheti az évkezdést, hiszen sokszor nagy a nyomás. Nyáron sok a kötelező olvasmány, a gyerekek tarthatnak attól, hogy sokat felejtettek, amit be kell majd pótolniuk. Hogyan reagálunk erre szülőként? Meg tudjuk-e erősíteni a gyermek magába vetett bizalmát, hogy leküzdi a nehézségeket? Nekünk milyen a viszonyunk a teljesítményünkhöz? Ha mi magunk is túlzottan lelkiismeretesek vagyunk, hiába biztatjuk, nyugtatgatjuk gyermekünket. Ő ugyanis érzi a mi bizonytalanságunkat, megfelelési vágyunkat, amit könnyen lemásolhat.

A tanárokkal való kapcsolat milyensége is nagyban meghatározza azt, hogyan érzi magát gyermekünk az iskolapadban.

Hogyan készüljünk a gyermekünkkel az iskolakezdésre?

Így augusztus végén jó hatású, ha beszélgetünk a gyermekünkkel az évkezdésről, esetleg felelevenítjük a korábbi rutint (kivel, hogyan jut majd el az iskolába, mivel fognak telni a dolgos hétköznapok, milyen foglalkozások kezdődnek majd a számára) A koránkelésre is ismét figyelmet kell fordítanunk. Ha nyáron eltértünk a korábbi ritmustól, érdemes azt fokozatosan visszahozni. A lefekvés idejét szépen lassan korábbra tenni, míg gyermekünk magától is viszonylag korán ébred majd fel reggel. Szintén előnyös, ha kisebb gyermekünket bevonjuk a készülődésbe, közösen választjuk ki az évkezdéshez szükséges tanszereket, családi program ezek becsomagolása, előkészítése.

 

Mit érdemes végiggondolni, ha most kerül a gyermekünk először közösségbe, vagy idén kezdi az iskolát?

 

A legelső kérdés ezzel kapcsolatban, hogy mi szülőként mit gondolunk, milyen érzéseink, elvárásaink vannak ezzel a változással kapcsolatban. Az új közösségbe való kerüléstől való félelem megnehezítheti a szülő és a gyermek dolgát is. Az óvoda és bölcsődekezdés nagy lépés a szülőről való leválás útján, melyet a szülőnek is el kell gyászolnia, hogy nyugodtan, lelkiismeret-furdalás nélkül tudja útnak indítani gyermekét (ez sokszor jóval nehezebb, mint gondolnánk).

A gyermekeknek ki kell pihenniük magukat ahhoz, hogy jól teljesítsenek az iskolában

Az iskolakezdés már nem csak a társaság, hanem a teljesítmény miatt is fontos. Vajon tud-e majd nyugton ülni, figyelni gyermekünk, érdekli-e őt, amiről tanulni fog?

Ha mi, szülők felkészülten állunk ehhez a kérdésekhez, biztosak lehetünk benne, hogy gyermekünk is sokkal könnyebben veszi majd az akadályokat. Hogyan készülhetünk fel mi magunk ezekre a változásokra és hogyan segíthetünk gyermekünknek az alkalmazkodásban? Elolvashatja ide kattintva, közösségbe szoktatásról és iskolakezdésről szóló írásomban.

 

Összességében elmondható, hogy egyre többen vannak, akik év közben túlhajszolják magukat, ezért a nyaralás után is kedvtelenül, vagy fáradtan kezdik az évet. Oda kell ilyenkor figyelnünk magunkra, elgondolkodni, mit üzennek számunkra ezek a kellemetlen állapotok. Min érdemes változtatnunk ahhoz, hogy a hétköznapjaink ne csak a túlélésről szóljanak. A gyermekek számára is nagy változást hoz az ősz, amire érdemes szülőként előre gondolunk, hogy az évkezdés minél zökkenőmentesebb, vidámabb legyen.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár- és családterapeuta jelölt

 

Egy nő a saját lányával és egy férfi a fiával, mindannyian mosolyognak.

A mozaikcsaládok nehézségei… és ami mögöttük van

Előző blogbejegyzéseimben mozaikcsalád kialakulásának szakaszairól, ezek tipikus buktatóiról volt szó.  Ebben az írásomban arra szeretnék kitérni hogy milyen nehézségek, probléma helyzetek várhatóak egy új mozaik családban: milyen elvárások, hiedelmek akadályozzák azt, hogy a családtagok egymással szót értsenek. Bár minden család egyedi (ezért más problémamegoldási stratégiákat igényel), ez a tudás iránymutatást adhat arra vonatkozóan, hogy ezek a gondok hogyan kezelhetők. A családtagok igényei miként illeszthetőek össze.


 

1, A mozaik családokban gyakran előfordul hogy a különélő szülőt kizárják és a pótszülőt definiálják apaként, vagy  anyaként. Ezzel a társadalmi megítélés szerint a problémák megoldódnak. Nem ritka, hogy ezzel a vér szerinti szülőfél is úgy érzi,  megszabadulhat korábbi családjának felbomlása által okozott bűntudattól,  hiszen gyermekei ismét teljes családban élhetnek. Nagyon sokszor előfordul hogy a felnőttek nem dolgozzák fel korábbi párkapcsolatuk kudarcát,  szégyellik korábbi csalódásukat, ezért nem akarnak emlékezni a múltra.

Az emlékeinket nem temethetjük magunkba következmények nélkül…

Ez azonban zsákutca, hiszen sem a felnőtt sem pedig a gyerekek érzelmi szükségleteit nem elégíti ki.  A nehézségek megélése,  a veszteségek elgyászolása  elengedhetetlen feltétele annak,  hogy egy másik férfi hoz vagy nőhöz mélyen kötődjünk. Ilyenkor a gyermekek ha nem is mondják ki nyíltan, viselkedésükkel gyakran ellenállnak az új családtag befogadásával szemben. Tabuvá  válhat a múlt,  ami nem segíti a kapcsolatok és a szerepek újra definiálását  az új apa- vagy anya figura lehetőségeinek és igényeinek megfelelően.  Nehézséget okozhat,  ha az egyszülős családba belépő félnek  nincsen saját gyermeke hiszen így nem tudhatja,  hogyan kell bánni egy fiatalkorúval. Ráadásul az érzelmi kötelék megszilárdításához is időre, kellemes közös élményekre van szükség.
2, Gyakran előfordul hogy az új szülő túlvállalja magát: szeretne jobb apa vagy jobb anya lenni a korábbinál. Különösen jellemző ez a motiváció azoknál, akiknek nincsen saját gyermekük, számukra azonban – tapasztalatlanságukból fakadóan – még valószínűbb hogy kudarcot vallanak.  Az új szülő jó szándékból felejtetni próbálja a gyermekkel a korábbi rossz tapasztalatokat, ami egyrészt lehetetlen, másrészt pedig azért is hibás ez a stratégia mert nem hagy időt a kölcsönös alkalmazkodásra és valójában csak ritkán felel meg a szülő valódi érzéseinek. A gyermekek ráadásul gyakran agressziónak érik meg a nevelőszülőnek ezt a viselkedését: nekik is időre van szükségük, hogy elfogadják és megkedvelték az új felnőttet.  Így aztán a pótszülő fáradozását nem  értékelik eléggé, ami újabb frusztrációt szül.

A fegyelmezés jó, ha a vérszerinti szülő feladata marad…

Ráadásul a szülői szerepben való túlvállalás a párkapcsolatban is konfliktust okozhat annak ellenére is, hogy ha ezt a párja kérte. Emiatt előfordulhat hogy a vér szerinti szülő gyermek pártját fogja konfliktus helyzetekben.  Így aztán a családba újonnan belépő férfi vagy nő magára marad: nem csak szülői szerepében hanem társként is.  Erre a problémára a párok gyakran választják azt a megoldást hogy közös gyermeket vállalnak. A  pótszülő gyakran azt reméli ettől hogy így leküzdheti a kívülállóság érzését, a vér szerinti szülő pedig az első házasságából származó frusztrációt akarja vele tudattalanul jóvátenni.  gyakori hiedelem az is, hogy egy közös gyermek megmentheti a párkapcsolatot. Tapasztalatból tudjuk hogy ez nincs így, sőt még több konfliktust szülhet. Ráadásul jó nagy terhet rak a születendő gyermek vállára is, hiszen észrevétlenül is önfeláldozást tanul.

A közös gyermek vállalása jó megoldásnak tűnik…

3, A pótapa vagy pótanya rosszul érezheti magát amiatt is, hogy rá hárul a hétköznapi nehézségek nagy része, a vér szerinti szülő pedig learatja a babérokat: kitüntetett figyelmet kap a vele töltött rövidebb időben. Tarthat tőle, hogy az elvált partner ismét vonzóbb lesz a párja számára, vagy a gyermek szívében foglal el nála előkelőbb helyet. Hasznos stratégia tudatosítani azt, hogy a vér szerinti szülő nem helyettesíthető, nem is érdemes megpróbálni versenyezni vele. Más kereteket és szabályokat kell a pótszülőnek lefektetnie.
4, A gyermekben lojalitáskonfliktust okozhat, hogy jól érzi magát mindkét vér szerinti szülőjénél, ha a szülők közti kapcsolat nem rendeződött, azok esetleg informátorként használják őt.
5, Igen sokszor előfordul hogy az egyedül maradt szülő kimondva (vagy kimondatlanul) pótapát, vagy pótanyát keres a gyermekének, ami a kialakuló párkapcsolatot eleve kudarcra ítéli. Ennek oka, hogy ezekben az esetekben nincsen jól átgondolva, hogy a pár tagjai mennyire illenek össze érdeklődésük, értékrendjük intimitás-igényük és a szexualitásuk tekintetében.
Ráadásul ha a pár mindkét tagjának vannak már gyermekei, akkor nem elég, ha a fent leírt kritériumok teljesülnek. Nem csak a párnak, hanem a gyermekeknek is „össze kell illeniük”. Az új családdá váláshoz kölcsönös szimpátiára, nyitottságra van szükség.
6, Gyakori, problémákhoz vezető stratégia hogy a családból kirekesztenek egy családtagot. Ez rendszerint a különélő szülő, de lehet természetesen más is.


Lojalitáskonfilktus a gyerekben

Nem ritkán a gyermekek kívánja a kapcsolat megszakítását a válás során szerzett sérelmei és a kamaszkori fejlődésből adódó szükségletei miatt. Ez egyszerűen pusztán amiatt is bekövetkezhet, mert a gyermek megérzi, hogy a vér szerinti szülője számára fájdalmas a másik szülővel való kapcsolattartás. Azzal hogy megtagadja a találkozást, kiszolgálja az őt gondozó felnőtt érzelmi szükségleteit. Hosszú távon azonban ez a stratégia is káros, hiszen konfliktuskerülésen alapszik. Természetesen vannak olyan okok, amik indokolják különvált szülővel való kapcsolattartás megszüntetését, ilyen például ha az a gyermeket fizikailag vagy ézrelmileg  veszélyezteti, vagy bántalmazza. Ezeket az eseteket leszámítva a gyermek számára előnyös a kapcsolattartás, hiszen alkalmazkodást és rugalmasságot tanulhat általa. A találkozás  tiltása esetén gyakran megfigyelhetjük hogy a gyermekben a vele kapcsolatot nem tartó szülőéhez hasonló személyiségvonások, tulajdonságok jelennek meg. Ezáltal a gyermek tudattalanul is behozza  az elvált szülőfelet a mozaikcsaládba  (mindenki számára káros módon). A pótszülő kizárása gyakran azért történik meg mert veszélyezteti gyermek vér szerinti szülőjével való igen szoros kapcsolatát. E rejtett motívumok felismerése és az ezekkel kapcsolatos érzések és konfliktushelyzetek kibeszélése azonban sokat segíthet!


Ha a nevelő szülő ellenérzéseket táplál a gyerekkel szemben, annak sokféle oka lehet…

Gyakori stratégia hogy a család egy problémás gyermeket zár ki magából (például kollégiumba adják). Ennek oka gyakran az hogy a gyermek külsőleg vagy belsőleg nagyon hasonlít a különélő szülőben és ez az együtt élő szülőben negatív érzéseket generál. Más ok lehet, hogy ha az új szülő ellenérzéseket táplál a nehezen kezelhető gyermekkel szemben. Emögött gyakran az áll, hogy fenyegetve érzi általa párkapcsolatát. Előfordul, hogy éppen a gyermek választja a kilépést a családból a korai költözéssel, mert ebben látja a konfliktusok megoldását. A problémás gyermek viselkedése azonban általában információval szolgál a családban megbújó rejtett konfliktusokra nézve, egy szakember számára jól értelmezhető módon  mutat kiutat a kellemetlen helyzetből.


Ezek a viselkedésmódok ösztönösek, gyakran kombinálódnak, egymással összefügghetnek. Jó stratégia, ha felismerjük ezeket, megpróbálunk a nehézségekkel kapcsolatos érzéseinkről beszélni, szempontjainkat közelíteni egymáshoz. Ennek sikeréhez nyíltságra és megfelelő mélységű önismeretre van szükség. A mozaikcsaládokban különösképp igaz, hogy minden családtag jó közérzete egyformán lényeges, ami folyamatos alkalmazkodási helyzetet teremt. Ha ez a folyamat megakad, sokat segíthet egy családterapeuta bevonása.

Habis Melinda klinikais szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár és családterapeuta jelölt



Felhasznált irodalom:


Papp P. (szerk.) (2000) Párok tévúton – Új irányelvek terapeutáknak (Családterápiás sorozat 25.). Animula
Krahenbühl, V., Jellouschek,  H., Kohaus-Jellouschek, M., Weber, R. (2009) Mozaikcsaládok. (Családterápiás sorozat 16.) Animula

 

Egy nagy és boldog család, különböző korú gyermekekkel.

Válás után… útban egy új család felé 2.

 

A mozaik család kialakulása (is) szakaszokban zajlik, melynek természetes részei a krízisek. A nehézségek mindig alkalmazkodást kívánnak a család minden tagjától, fejlődési lehetőségeket hordoznak a családtagok számára. Az egyik szakaszból a másikba történő átmenet elbizonytalanodással, kellemetlen érzésekkel jár.



Három főbb szakaszt különböztetünk meg: az első, búcsú a korábbi családtól, ezután egy különálló (rész) család jön létre, majd végül az új párkapcsolat létrejöttével kialakul a mozaikcsalád. Nézzük most az első szakaszt részletesen. A válással vagy külön költözéssel az egyik szülő elhagyja a közös lakást. A környezet tudomást szerez erről a hírről, ami felgyorsíthatja az eseményeket és amelynek hatására a hangulat a családban tovább romolhat. Szerencsés hogyha a gyerekeknek minél kevesebb változással kell szembenézniük ebben az érzelmileg megterhelő élethelyzetben. Érdemes megjegyezni, hogy a válással a család korábbi szabályai megkérdőjeleződnek, a környezet hatása erősebbé válik. A rokonok és barátok gyakran állást foglalnak az egyik fél mellett, ami érzelmileg kellemetlen lehet. A távolabbi családtagoknak is új feladatok jutnak a válás következtében. Érdekesség hogy a legtöbb válást a nő kezdeményezi.

A gyermek megszenvedi a szülők közt levő tartós, feloldhatatlan konfliktusokat akkor is, ha ezeket nem látja vagy hallja.

Jó, ha a felek indulatmentesen tudnak kommunikálni az igényeikről, figyelembe tudják venni a másik szempontjait is. Az sem baj, ha elsőre csak ideiglenes megoldás születik a költözéssel kapcsolatban.  Fontos tudni hogy a gyerekeket szorongással tölti el minden változás, ezért nagyon fontos őket időben és korrekt módon informálni a kialakult helyzetről. Azt is mindenképpen tisztázni kell, hogy a válás nem miattuk történik, hanem azért mert a szüleik már nem szeretnének együtt élni. Ezentúl is rendszeresen kapcsolatot tarthatnak mindkét szülővel, akik továbbra is szeretik őket. Ha nehézséget okoz a szülőknek megegyezni a különköltözés és a láthatás feltételeiben, a mediáció jó megoldást jelenthet. Fontos kimondani hogy az idő nagy részében ki lesz a gyerekekkel, ki fogja az elsődleges gondozási és nevelési feladatokat ellátni. Tisztázni kell hogy mindkét szülő továbbra is a gyermek érdekében kell, hogy cselekedjen! A gyerekek fejlődése járhat azzal a következménnyel hogy egy  idő után a megállapodáson módosítani kell.


Gyakran előfordul hogy a szülők a válás tényével kapcsolatos sértődöttségükben benne ragadnak, egymást hibáztatják a történtekért. Ezeket a feszültségeket jó hanem egymással, hanem inkább barátokkal vagy akár egy terapeutával osztják meg. Így sokkal könnyebb a válást kulturált mederben tartani. Érdemes tisztázni hogy minden fél számára időre van szükség ahhoz hogy feldolgozza a változást, megfelelően tudjon alkalmazkodni az új körülményekhez.

A szülő halála okozta traumát szükséges feldolgozni, mert ennélkül a gyermek képtelen lesz továbblépni, egy új szülőfigurát elfogadni

A gyerekek az egyik szülő halálát és gyakran a szüleik válását is átmeneti állapotnak gondolják. Főleg hirtelen haláleset után és fiatalabb gyermekeknél jellemző, hogy azt remélik, hogy még viszont láthatják az elveszett szülőt. Könnyen hibásnak érezhetik magukat a válás miatt sőt akár a halál eset miatt is, ezért nagyon fontos a gyermekkel nyíltan beszélni a halál és a válás okairól. Fontos hogy még a kisebb gyerekeknek is megengedjük, hogy lássák szenvedésünket, ezáltal segítünk nekik is a feldolgozásban és abban, hogy a halált az élet részeként fogják fel. A veszteség tényének elfogadását megkönnyíti a kölcsönös őszinteség. Figyelni kell a gyermek félelmeire és gyászára, meg kell élnünk a fájdalmas érzéseit, dühét.


A második szakasz a különélő család megszerveződése. Ez egy nagyon fontos időszak, melyben a családnak újra kell alakulnia. Ezt a szakaszt nevezik egyszülős családnak is. A sok változás miatt a felnőttek és a gyerekek is eltávolodtak a korábbi barátaiktól és gyakran a külön élő szülő rokonaitól. Amennyiben az új életszakasz költözéssel jár együtt, még több alkalmazkodásra van szükség: hiszen ilyenkor rendszerint iskola-, vagy óvodaváltás is bekövetkezik. Ez még több megoldandó helyzetet, feladatot teremt. Az új életközösségben fel kell osztani a szerepeket, feladatokat. A hétköznapi teendők oroszlánrésze az egyik szülőre hárul. Az egyedül maradt szülőnek ezért új készségeket kell kifejlesztenie, de fontos, hogy felismerje saját korlátait is. Elfogadja és ha kell, megszervezze magának a segítséget. Gyakran bizonyos feladatokat a háztartásban vagy a ház körül gyerekek vesznek át. Ezáltal nagyobb felelősséget és önállóságot tanulhatnak. Fontos feladat együttműködni a különélő szülővel. Nem szabad a különélés miatt leértékelni a másik szülőfelet, bizonyos kérdéseket a gyermeket nevelő szülőnek továbbra is meg kell tárgyalnia a különélő szülővel. Lehetővé tenni, sőt támogatni a gyermek és közte történő intenzív (a gyermek igényeinek megfelelő mértékű), telefonos és személyes kapcsolattartást. Ez különösen megterhelő lehet, hogy ha az egyik vagy mindkét fél még nem tette túl magát érzelmileg a válás tényén. A nagyszülők vagy más rokonok segítsége pótolhatatlan. Fontos hogy a különélő szülőt ők se értékeljék negatívan, nehogy az a gyerekben lojalitás konfliktus okozzon. Fontos megszervezni és gyakorolni a különélő szülővel való kapcsolattartást. Ebben a rendszeresség nagyon fontos a gyerekek számára, így megmarad a vér szerinti szülő jelentősége akkor is, hogyha csak ritkábban találkozhat vele.

A különélő szülő mentesül a hétköznapi nehézségek nagy része alól, de a gyermekkel a válás ellenére megmaradhat az érzelmileg szoros kapcsolat a rendszeres találkozás és a közösen megélt élmények által

A különélő szülőnek pedig újra meg kell tanulnia egyedül élni, újra szervezni a hétköznapjait, úgy célokat kell kitűznie saját maga elé. Meg kell szoknia a hogy a gyermekével való kapcsolattartás most már nem lehet spontán, korántsem annyira mindennapos, mint korábban. Ez egy veszteség, de előnyt lehet kovácsolni belőle, hiszen így valóban minőségi lehet a közös időtöltés, együtt továbbra is maradandó élményeket szerezhetnek. Fontos, hogy a gyermeknek a különélő szülőnél is legyen egy saját kuckója ahová elvonulhat, mert ez biztonságérzetet ad a számára. A válással tehát új lehetőségek nyílnak a család előtt: önállóságot és új képességeket fejlesztenek ki a tagok. Ahhoz,  hogy ezekkel a lehetőségekkel élni lehessen, le kell zárni a múltat feldolgozni a fájdalmas érzéseket, az esetleges bűntudatot. Felismerni a házasság kudarcában mindkét félnek a saját részét is. A gyermekek érdekében továbbra is együttműködni, amiben nagy része van a közösen meghozott szabályoknak, szükség szerinti gyakorisággal újragondolt megállapodásoknak.


 A harmadik szakasz az új párkapcsolat kialakulása, aminek hatására létrejön a mozaikcsalád. A válás utáni egyszülős családnak meg kell nyitnia a határait, hogy beléphessen egy másik szülő figura. A korábbi szabályok emiatt ismét megváltoznak, vagy legalábbis megkérdőjeleződnek. A kapcsolatok újra bizonytalanná válnak, ami feszültséget szül a gyerekekben. Az, hogy valaki egy összeszokott csapattal áll szemben, sem feltétlenül teremt könnyű helyzetet. Az  új család kialakulása tehát egy komoly teljesítmény, ami minden résztvevőktől alkalmazkodási szándékot és nyitottságot igényel. A párkapcsolat megszilárdulásához fontos, hogy az új pár tagjai a kapcsolatukra is időt szakítsanak. Az új család kialakulásához elengedhetetlen, hogy a párban az érzelmi kötelék megerősödhetessen. Ráadásul a pótapa illetve pótanya szerep sokkal bonyolultabb, mint a vér szerinti szülőé. Ezt ugyanis meg kell teremteni! 

Jó hatású, ha az elvált szülő és a pótszülő közti kapcsolat (is) egymás tiszteletén és elfogadásán alapul.

A kölcsönös szeretet folyamatos kölcsönhatások során alakul ki, ami egy hosszas folyamat és minden érintettől türelmet és toleranciát kíván. A  saját igények őszinte kommunikációja és összeegyezetése sok időt vesz igénybe. Tehát minden mozaikcsaládnak magának kell kitalálnia, milyen legyen a pótszülő szerepe. Hosszú távon azonban lényeges, hogy ezek a szabályok le legyenek tisztázva. A pótszülő megjelenésével a gyerek kapcsolata a különélő szülővel bizonytalanabbá válhat, ami félelmet kelthet a gyermekben. Ezért jó, ha a különélő szülő és a pótszülő kölcsönösen elfogadják és tisztelik egymást, hiszen szükséges együttműködniük a gyermek érdekében.



Ha a mozaikcsalád felismeri a sajátos jellegét és ki tudja használni a lehetőségeit,  kialakíthat egy új élet stílust, melyben minden tagjának szükségletei kielégülhetnek. Következő bejegyzésemben arra fókuszálok, milyen jellegzetes problémák fordulnak elő egy mozaikcsaládban, ezekre milyen stratégiákkal lehet megoldást találni. Várom vissza szeretettel június 21-ikén!

Habis Melinda klinikais szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár és családterapeuta jelölt


Felhasznált irodalom


Papp P. (szerk.) (2000) Párok tévúton – Új irányelvek terapeutáknak (Családterápiás sorozat 25.). Animula
Krahenbühl, V., Jellouschek,  H., Kohaus-Jellouschek, M., Weber, R. (2009) Mozaikcsaládok. (Családterápiás sorozat 16.) Animula

 

Hogy hat a gyermekkorunk a párkapcsolatunkra?

Hogyan hat a gyermekkorunk a szerelmi életünkre?

 

Ahogy az előző írásomból kiderül, a nehéz gyermekkor, a  nem kielégítő szülővel való kapcsolatok  automatikusan rányomják bélyegüket közérzetünkre és az emberi kapcsolatainkban való viselkedésünkre is (ami ezáltal rögzíti a problémát és a továbbiakban is elégedetlenné tehet bennünket).


Hogyan történik mindez pontosan? Mit tehetünk ellene?


Szocializációnak nevezzük azt a folyamatot, melyen keresztül már egészen csecsemőkorunktól kezdve elsajátítjuk, hogyan lássuk a világot, miként viszonyuljunk egymáshoz, hogyan kezeljük szükségleteinket, milyen elvárásokat támasszunk saját magunkkal és másokkal szemben. Ez minden családban egyedi, a gyermek-szülő kölcsönhatásától függ. Érdemes hangsúlyozni, hogy ezek a folyamatok automatikusan mennek végbe, hétköznapi cselekvések és közlések által. Ezeknek csak egy kicsiny része megfogalmazható vagy tudatos. A család egyúttal a saját múltjából fakadó elvárások és hagyományok melett a társadalmi normákat is közvetíti. Például milyen viselkedés várható el egy férfitól vagy nőtől, milyen értékek fontosak “egy rendes ember” számára. Hogyan kell viselkednünk a boltban, nyilvános helyen stb.


Akár akarjuk, akár nem, az eredeti családunk ösztönösen hat ránk.  


– A szüleinkkel való bensőséges (meleg, támogató) vagy éppen felszínes kapcsolat meghatározza, hogy felnőttként a társunktól milyen távolságban érezzük jól magunkat. Ha szüleinkkel kapcsolat nem volt kellőképpen bensőséges (számunkra megfelelő), gyakran gondot okoz számunkra az intimitás. Ez gyakran szexuális, vagy bizalmi problémák formájában jelenik meg a  felnőtt párkapcsolatokban. Előfordul, hogy bár vágyunk a közelségre, mégis képtelenek vagyunk azt hosszú távon is élvezni. Gyakori példa erre, hogy hétvégén folyton összekapunk a párunkkal, a nyaralások vagy az ünnepek általában rosszul sikerülnek.


– Igen lényeges szempont a szüleinkkel való kapcsolatunk biztonságossága. Ha felmenőnk megígért nekünk valamit azt betartotta? A belső biztonságérzetet abból tanuljuk meg, gondozóink hogyan kezelték saját és mások érzelmeit, indulatait. Reagáltak-e a szükségleteinkre csecsemőként (vagy hagytak sírni, nem etettek meg, amikor éhesek voltunk, esetleg túl sokáig hagytak magunkra). Ha nem megfelelően hangolódtak rá vágyainkra (meg kell látnunk, hogy ez teljesen szubjektív), észrevétlenül is belénk vésődhetett, hogy csak addig érezzük jól magunkat, amíg a másik kézzel fogható közelségben van. Erre jó példa ha valaki, ha képtelen társát telefonon elérni, rögtön megcsalásra gondol vagy ha a pár az első jelentősebb vitára szakítással reagál.


– Hogyan gondolkodunk magunkról és másokról? A különbségeket vagy a hasonlóságokat, a közelséget vagy a távolságot hangsúlyozzuk? A negatív vagy a pozitív tulajdonságokat emeljük ki? Egyedül érezzük magunkat a legjobban vagy másokkal? Ha utóbbi, kikkel? Ha szükségünk van valamire megoldjuk egymagunk, vagy merünk segítséget kérni? Ha nincs otthon cukor elgyalogolunk a boltba vagy átkopogtatunk a szomszédba?


– Hogyan kezelték a gyermekkori hiszijeinket, indulatkitöréseinket? Ha a szülő nem tud mit kezdeni a saját dühével vagy síró csemetéjével, az könnyen megtanulhatja, hogy a rossz dolgokról nem lehet beszélni, hiszen azért legfeljebb elutasítást kaphat. Így tehát felnőttként olyan kapcsolatokba sodródik, melyben nem érzi jól magát. Nem ritka, hogy valaki a párjától várja, hogy kitalálja igényeit, hiszen kimondani képtelen azokat. Ezzel biztosítva (tudattalanul) saját maga számára a folyamatos frusztrációt.


– Mikor totyogóként fel akartuk fedezni a szobát majd később az egész világot, mit mondtak nekünk? Az eleséstől, csalódástól féltettek vagy biztattak minket? A kapcsolat kontrolláló vagy autonómiát támogató volta meghatározza, hogy mennyire merünk a másiktól távol merészkedni. Ha egy kapcsolatban vagyunk elvárjuk, hogy életünket csak a másik töltse be, vagy megőrizhetjük eredeti elfoglaltságainkat, kapcsolatrendszerünket? Bízunk abban, ha a párunk nincs velünk, attól még visszatér és távolléte alatt nem csal meg minket?


Hogyan kell a másikkal együttműködni? Mit lehet kommunikálni? Sok családban előfordul, hogy csak a jó dolgokat hangsúlyozzák, osztják meg egymással, az indulatokat, nehéz eseményeket a szülők elhallgatják a gyermek elől. A konfliktushelyzeteket “nem a gyerek előtt beszélik meg” vagy  tabuk vannak. (Például a veszteségekről nem beszélnek.) Ezáltal a gyermek egyfajta burokban nő fel, felnőttként képtelen lesz megbirkózni az élet nehézségeivel. Nyilván az is káros, ha a csemete folyton perlekedő felmenőket lát, de érdemes ebben is megtalálni az arany középutat. Mit kezdünk egy nehéz élethelyzettel? Munkahelyi gondok esetén a párunkkal vagy a gyerekünkkel veszekszünk, elmegyünk a barátainkhoz vagy alkoholba folytjuk bánatunkat?


– A hétköznapi rutin is biztonságot ad a gyermek számára. Hogy vagyunk mi együtt családként? Mit szeretünk csinálni? Hogyan telnek a hétköznapjaink? Mi történik lefekvés előtt vagy eszünk-e együtt, ha igen, milyen szabályok vonatkoznak erre? Mit kezdünk magunkkal és egymással a szabadidőnkben?


Egyértelmű, hogy férfi és nő más mintát hoz  a kapcsolatba és mást vár el a társától. Ha ezek átgondolhatóak majd kimondódnak, nagy könnyebbség lehet a közös élet kialakításához.


Mit tehetünk hogy jól érezzük magunkat a párkapcsolatunkban?


Fontos megérteni, honnan jövünk, milyen kimondott és kimondatlan értékeket viselkedésmintákat hozunk otthonról, érzelmileg leválni a szüleinkről (reálisan szemlélni őket érdemeikkel és hibáikkal együtt). Meglátni, hogyan hatnak (hatottak) egymásra a felmenőink. Milyen generációkon átadódó problémák vannak a családunkban? Ha ismerjük magunkat, jobban rálátunk párkapcsolatunkra is. Érdemes egymással a múlt fontos eseményeiről beszélgetni, kidolgozni, nekünk párként milyen értékek számítanak. Megnézni hogyan hatunk mi egymásra. Miből adódnak leginkább félreértéseink? Mivel bántjuk meg egymást? Hogyan reagálunk egy feszült helyzetben? Hogyan éljük meg a hétköznapok nehézségeit? Ha gyermekeink vannak, az Ő viselkedésük is tükröt tart számunkra, nem csak szülőként, hanem emberként is.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár- és családterapeuta jelölt.

Mi a véleménye? Kérem ossza meg velem itt, a bejegyzés alatt, vagy használhatja a pszichológus válaszol rovatot is, ha kérdése van a témában. Amint tudok, válaszolok Önnek!

 

Elégedetlen a párkapcsolatával? Ne a párját okolja!

Egy kedves olvasóm, Tímea javaslatára legfrissebb blogbejegyzésem témája hogy hogyan hat későbbi életünkre, ha gyermekkorunkban nem eléggé elfogadó és támogató légkör vett minket körül.

Hogyan hat a gyermekére ráhangolódni képtelen szülő?

Ennek a jelenségnek megértéséhez fontos részletekbe menően végiggondolnunk, milyen folyamatok zajlanak egy kisgyermekben, ha bántalmazó, vagy elhanyagoló környezetben nő fel. A szülő feladata alapvetően, hogy ráhangolódjon csecsemője szükségelteire és kielégítse azokat. Ahogy a gyermek cseperedik, jó esetben egyre nagyobb hangsúlyt kap a szülő és a gyermek elvárásainak kimondása és összeegyeztetése is. Mi történik azonban akkor, ha a szülő (bármilyen oknál fogva) képtelen megfelelően reagálni a gyermek szükségleteire, feszültségét kiabálással vagy tettlegességgel vezeti le? Nem kell szélsőséges dolgokra gondolni, elég ha büntetésként a szülő a gyermek kezére csap. Ez akkor is káros, ha a gyermeknek nem fáj, hiszen a legjelentéktelenebb agresszió is feszültséget szül a gyermekben, amit le kell vezetnie. Ez sokféle módon megnyilvánulhat. Töri-zúzza a játékait, közösségben verekszik vagy önmagát bántja. Minden gyermek alapvető szükséglete a biztonság, melyet szülei biztosítanak a számára. A gyermeknek tehát nagy szüksége van a szüleire, a törődésükre, ezért képtelen rájuk haragudni. Ha ők bántják, azért is önmagára neheztel. A gyermek olyannak látja magát, amilyennek szerettei gondolják őt. Ezzel azonosul. A tettlegességért és a kiabálásért (ebben az esetben mindegy hogy vele, vagy a két szülő egymással ordít) saját magát okolja, hogy ezáltal szüleit felmentse, továbbra is tiszta szívvel tudja őket szeretni. A családi konfliktusok hatása tehát a gyermek saját magáról kialakított negatív képe, önbizalomhiánya. Szintén igen káros, ha a gyermek sírni látja a szülőt, úgy érzi, az képtelen elbírni az őt érő megterhelések súlyát. Ebben az esetben a fiatal szó nélkül a szülő segítségére siet, hogy ezzel a saját biztonságát is biztosítsa. Hosszú távon azonban nagy árat fizet ezért, hiszen nem tudja megélni a gondtalan gyermek szerepét: megtanulja, hogy fel kell adnia saját vágyait mások érdekében (kialakul egy úgynevezett hamis self), így élete elő lesz huzalozva a boldogtalanságra. Mások kihasználják, hiszen nem tudja képviselni (gyakran felismerni sem) saját érzéseit. Természetessé válnak számára a kínos érzések, megtanulja, hogy nem kontrollálhatja a saját életét. Sőt, a traumatikus eseményekért saját magát okolja (Például azért erőszakolták meg, mert kihívóan öltözött fel. Azért verték meg, mert rossz volt. Egyértelmű, hogy sokkal többet kell dolgoznia a munkahelyén, mint másoknak.) Sodródik és egyre több rossz érzést gyűjt, melyeknek talán nincs is tudatában, hiszen számára ez a hétköznapok természetes velejárója. Így aztán nyugodt szívvel adja tovább saját gyermekének is e szerencsétlen mintát.

Hogyan nyilvánul ez meg?

A gyermek szükségleteire nem kellőképpen ráhangolódni képes szülő tehát olyan sebeket okoz gyermeke lelkében, melyek begyógyításához szakember segítsége szükséges, hiszen az elhanyagolást vagy bántalmazást elszenvedő fél, gyakran nincs is tudatában az általa megélt traumáknak. A túlzottan fájó emlékeket biztonságosabb „elfeledni”. Számára gyakran természetes, hogy megverték, megerőszakolták hiszen kiérdemelte.  Mindennapjai része a bűntudat, a meg nem felelés érzése. Nagy valószínűséggel képtelen lesz intim, bensőséges kapcsolatok kialakítására, hiszen a figyelmet, ami minden gyermeknek járna, nem kapta meg, így továbbadni sem tudja. Képtelen lesz megnyílni, bezárkózik, hogy így óvja magát ösztönösen a további sérülésektől. Persze a másik véglet is gyakori, amikor valaki annyira vágyik a szeretete, hogy válogatás nélkül kötődik. Mindenkit azonnal a bizalmába fogad, sok csalódásnak téve ki magát ezzel. A fenti problematika talaján kialakulhat egy agresszív, másokat megérteni képtelen személyiség is. Ahogyan a címben utaltam már rá, olyan is sokszor adódik, hogy egy jól működő kapcsolatban az egyik fél mindenre túlérzékenyen reagál. Saját, korábbi sérelmeit vetítve a párkapcsolatába. (Például ha a másikat véletlenül nem tudja elérni telefonon, rögtön a legrosszabbra gondol, elindul az „elhagytak forgatókönyv”.) A lelkileg sérült gyermek felnőve olyan kapcsolatot is választhat, melyben továbbra is ő lesz a gyámolító. (Például egy alkoholista vagy pszichés gonddal küzdő társ mellett.)

Mi a megoldás?

Mint láthatjuk a gyermekkori sérülések sokféle módon nyilvánulhatnak meg. Részben emiatt, kezelésük is egyéni. Közös pont ebben, hogy a múltban átélt (gyakran elfojtott, tudatosan nem felidézhető) traumát felszínre kell hozni és minél alaposabban körüljárni. A terápia biztonságos közegében megindul ezek feldolgozása és integrálása a személy élettörténetébe. Ezáltal elérhetővé válik egy jobb közérzet, a kiegyensúlyozottabb személyközi kapcsolatok és a hatékonyabb konfliktuskezelés.

trauma gerenációk

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyköztpontú terapeuta, pár- és családterapeuta jelölt.

Mi a véleménye? Kérem ossza meg velem itt, a bejegyzés alatt, vagy használhatja a pszichológus válaszol rovatot is, ha kérdése van a témában. Amint tudok, válaszolok Önnek!

 

Féltékeny a párjára?

Nyár van, a kánikulában a túlélés fontosabb szempontnak tűnik az öltözködésnél. Az utcán mindenhol kivillanó női combokat és melleket látni. Mi a helyzet akkor, ha a párunk szemei zavaróan hosszasan elidőznek egy vonzó női testen? Meddig egészséges az, ha a társunk megnézi a szép nőket és mikor van okunk a gyanakvásra, hogy a puszta kíváncsiságnál több is van a háttérben?

Mi a féltékenység?

A féltékenység egy igen intenzív félelem attól, hogy elveszíthetjük szerettünket, tehát bizonyos fokig természetes érzés. Annak megnyilvánulása, hogy partnerünket vonzónak, mások számára is kívánatosnak látjuk, ragaszkodunk hozzá. Csak akkor okoz problémát, ha túlzottan felerősödik, kontrollálhatatlanná válik, vagy objektív ok nélkül jelenik meg. A betegesen féltékeny ember  rendszerint faggatja, ellenőrzi partnerét, „rajtaütő” látogatásokat tesz stb. Ez a viselkedés a rövid ideig megnyugvást hozhat (hiszen gyanúnk alaptalannak bizonyul), ezért egyre gyakrabban alkalmazzuk. A másik fél pedig megerősíti párja viselkedését azáltal, hogy felel a kérdésekre, beszámol, hol járt, mit csinált, kivel találkozott. Ez azonban nem hozza vissza a megingott bizalmat, sőt, minkét félben egyre nő a feszültség. A konfliktushelyzetek kiéleződhetnek, ami a kapcsolat eldurvulását, széthullását eredményezheti.

Miben más a nők féltékenysége, mint a férfiaké?

Érdemes tudni, hogy a féltékenységnek a nők részéről evolúciós haszna van, mert az apa közelsége, részvétele az utódgondozásban hozzájárul az gyermekek felneveléséhez, növeli annak túlélési valószínűségét. Férfi szempontból azonban teljesen más az evolúciós érdek: az ő génjeinek továbbadását az segíti leginkább, ha minél több utódot nemz. Ebből logikusan adódik, hogy a nők leginkább azt sérelmezik, ha a párjuk érzelmileg kezd kötődni valakihez, a férfiak viszont inkább a szexuális aktus megtörténtét veszik magukra. Érdekes, hogy a kutatások azt mutatják, a kevésbé vonzó, evolúciós szempontból kevésbé rátermett férfiak hűségesebbek a családjukhoz, odaadóbbak utódaikkal szemben, az értékesebb genetikai állománnyal bírók azonban inkább hajlamosak a hűtlenségre.

Mi zajlik bennünk?

Kutatások igazolták, hogy azok az emberek, akik nem elégedettek önmagukkal, hajlamosabbak féltékenykedni a partnerükre. Ha csúnyának vagy nem kellőképpen szerethetőnek érezzük magunkat, jobban tartunk tőle, hogy párunk elhagy bennünket egy másik nőért/férfiért.
A nők egy-egy félrelépésre inkább szomorúsággal, a másik szerelmének elvesztése miatt érzett gyásszal reagálnak. A férfiak azonban inkább dühöt éreznek, ha megcsalja őket a párjuk. Közös bennünk, hogy mindkét érzés elfojtása esetén várható különféle testi tünetek, betegségek megjelenése. (Például különféle nőgyógyászati problémák kezdődhetnek ilyenkor.)

Mi a megoldás?

Ahogy már a bevezetőben is írtam, nem mindegy valóban van-e alapja a gyanakvásunknak, vagy inkább a szorongásaink játszanak velünk. Ennek eldöntésében sokat segít az önismeret. Ha összefüggő, teljes képünk van magunkról, nincsenek kisebbrendűségi érzéseink, reálisabban átlátjuk az emberi kapcsolatainkat is. Nem ijedünk meg, ha párunk észrevesz más nőket/férfiakat is, de észleljük, ha viselkedése megváltozik, eltávolodik tőlünk és időben, higgadtan kezeljük a helyzetet. Akit korábban megcsaltak már, érthető módon hajlamosabb a féltékenységre, de tudni kell, hogy a gyermekkori elhanyagolás, korai traumák önmagukban is fokozzák sérülékenységünket a párkapcsolatainkban. Ezek kezelése pszichoterápiás feladat, melynek hatására a kóros féltékenység megszűnése is várható.

Habis Melinda
klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár- és családterapeuta-jelölt

 

Féltékenység

Karikatúra az igazi férfiról

Nyílt levél Sarka Katához és Hajdú Péterhez

 

Kedves Kata és Péter!

Ezúton szeretném megköszönni Önöknek, hogy nyilatkozatukkal (http://hvg.hu/elet/20160728_Hajdu_Peter_Sarka_Kata_hazassag_valsaga_szakitas_valas) elismerték: a házasság bizony nehéz műfaj, sokat kell tenni azért, hogy hosszú távon is működőképes legyen! Azt gondolom, ezzel sokaknak adtak hitet abban, hogy nemcsak nekik vannak problémáik, hanem az ismert, gazdag embereknek is. Számukra is okoz néha gondot az, hogy időt szakítsanak a valóban fontos dolgokra: a szerelmükre és a családjukra.

Fontos üzenet még szerintem, hogy ami elromlott, azt meg lehet javítani, nem kell rögtön eldobni, és újra cserélni, ahogyan azt sokszor sugallják a médiában. Kata azt nyilatkozta, egy közös pihenés alkalmával próbálják meg tisztázni a félreértéseket. Merthogy minden emberi kapcsolatban könnyen előfordulhat, hogy nem úgy sülnek el a dolgok, ahogyan szeretnénk, a kommunikáció gyorsan tévútra siklik. Gondoljunk csak bele! Van-e közülünk olyan, akinek még nem volt konfliktusa a munkahelyén, családi vagy baráti körben egy-egy rosszul megfogalmazott mondat, néhány meggondolatlanul megválasztott szó  miatt? A párunkhoz fűződő szoros érzelmi kapocs még kiszolgáltatottabbá tehet bennünket, a bántásokra, megágyaz a félreértéseknek. Ha ezeket nem tisztázunk időben, könnyen a kapcsolatunk láthatja ennek kárát: a támogató érzelmi viszony meglazulhat, átalakulhat. Ez a hír fel kell hívja a figyelmet arra, hogy amit magától értetődőnek gondolunk, ami vigaszt nyújt a nehéz időkben, könnyen veszélybe kerülhet, ha  nem figyelünk oda rá, nem ápoljuk megfelelően. Mindenki számára természetes, hogy naponta tisztálkodunk, egyre többen igyekszünk egészségesen étkezni, mozogni, de vajon minden nap gondoskodunk a lelki jóllétünkről, egészségünkről is? Mit teszünk azért, hogy jól érezzük magnkat a bőrünkben, ápoljuk a nekünk fontos kapcsolatainkat? Ugye, hogy ez már nem olyan egyértelmű?!

Kívánok sok sikert kívánok a beszélgetéshez, házasságuk megjavításához! Amennyiben esetlegesen nehézségeik adódának a kommunikációval vagy más, mélyebb problémák merülnének fel, kérem ne ódzkodjanak egy újabb tabut ledönteni: hatékony segítséget igénybe venni. Szerintem sokkal nagyobb bátorság szakember segítségével szembenézni a problémákkal, mint súlyos áldozatok árán kompromisszumot kötni: beletörődni egy olyan megoldásba, amely számunkra nem kielégítő, vagy véget vetni egy értékes emberi kapcsolatnak.

Hiába egyértelmű, hogy a fogfájsással fogorvoshoz megyünk, a látásporblémákkal szemészt keressünk fel, Magyarországon sajnos korántsem evidens, hogy lelki nehézségeinkkel pszichoterapeuta (esetünkben pár- és családterapeuta szakembert keresünk fel.) Egyre több sajnos a sarlatán, a képzettség nélkül mások lelki világában turkáló ember, aki tanácsokkal, okos gondolatokkal látja el a hozzá fordulókat. Például egy coach, életvezetési tanácsadó vagy mediátor nem képes arra, hogy a probléma hátterében megbújó lelki dinamikákat felfejtse, összefüggésbe hozza a kialakult helyzettel, ezártal hathatós segítséget nyújtson! Ezen szakemberek tudása nem közelítei meg az önmagukat több tíz éven keresztül képező, fejlesztő szakemberekét, mégis megoldást ígérnek a problémánkra. A kulcs tehát bennünk van, sokszor mégis képtelenek vagyunk ezt egymagunk megtalálni: önmagunk megértéséhez és erőforrásaink mobilizásához a probléma megoldásának érdekében jól jöhet az önismeret, a pszichoterápiás segítség. Fontos, hogy a lelki jóllétünket tudományos alapokon nyugvó megoldásokkal biztosítsuk, ne dőljünk be a hangzatos ígéreteknek Ezek sajnos csak látszatmegoldást jelentenek és lássuk be, gyakran több kárt okoznak, mint hasznot.

Üdvözlettel: Habis Melinda
klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár- és családterapeuta-jelölt

 

sarka-hajdú

 

Boldog pillanatok

A kép forrása: http://rcnews.hu

Megcsaltak… váljunk?

A nyár a szerelem időszaka… de mi a helyzet akkor, ha ez az érzés egy meglévő párkapcsolat (esetleg házasság) mellett költözik a szívünkbe? Mi a jó döntés ilyenkor? Engedjünk az ismeretlenhez kapcsolódó izgalomnak, fellobbanó szenvedélynek vagy fontosabb a megszokott, biztonságot adó háttér?

Manapság a házasságok jó része válással végződik: az első házasságok esetében 40-45%-ban, a második házasságok 67%-ban, az élettársi kapcsolatok pedig még nagyobb arányban bomlanak fel az évek során. A válás elfogadottá vált társadalmunkban, így ha emellett döntünk, kevésbé kell tartanunk környezetünk negatív megítélésétől, mint korábban. De mit érzünk mi? Milyen értékeket, viselkedésmintákat hoztunk az eredeti családunkból? Mi vezetett oda, hogy egy harmadik színesítette meg a hétköznapjainkat? Helyre lehet-e/kell-e hozni még a párkapcsolatunkat?

A váláshoz vezető út…

Fontos tisztázni, hogy a válás mindig egy folyamat eredménye, melyet ún. válási krízis előz meg. Ennek része lehet a fokozatos elhidegülés, melyet különböző viselkedési stratégiák kísérhetnek. Gyakran jellemző a másik viselkedésének vagy személyének kritizálása, becsmérlése (nyilván jogosan érzi magát megbántva a megcsalt fél, de a kapcsolatra tett hatását nézve az indulatos viselkedés ennek ellenére destruktív). Hasonlóan káros tud lenni az ún. szabotőr viselkedés, ami azt jelenti, hogy az egyik fél későn jár haza, távol marad különböző családi eseményekről, kerüli a párjával való kettesben maradást. Ezek a stratégiák gyakran nem tudatosak, a másik iránt érzett haragunkat fejezik ki. Hozzájárulnak a pár tagjai közötti érzelmi szakadék mélyüléséhez (és persze nem feltétlenül kapcsolódnak megcsaláshoz sem). Amennyiben a másik iránt érzett haragunkat saját magunk felé fordítjuk, például elhízás vagy káros szenvedélyek jelenhetnek meg. A válási krízist gyakran provokálja a megcsalás, mert ez döntési helyzetbe hozza a feleket, hiszen óriási érzelmeket és indulatokat mozgósíthat. Ez az érzelmi töltés, ha szakszerű segítséggel felhasználjuk a kapcsolat javításának érdekében, segíthet megoldani a problémákat, visszahozni a bizalmat, sőt, a korábbi működésnél magasabb szintre emelni a párkapcsolatot. A pár tagjai ennek hatására ismét örömöt tudnak találni egymás társaságában, új, közös célokat fogalmazhatnak meg, ami egy hosszú érzelmi munka eredménye. Fontos megjegyezni, hogy vannak olyan házasságok, melyet egy harmadik fél stabilizál, tehát ami a párkapcsolatból hiányzik az egyik félnek, azt egy másik nőtől/férfitól kapja meg.
A válási krízis kimenetele tehát többféle lehet: párterápia segítségével hozhat egy megújulást, az erőforrások mobilizálását, egy új „szerződés” megkötését. Elképzelhető kimenetel a válás, hogy a megcsaló a harmadik felet választja, vagy a megcsalt fél nem akar már küzdeni a kapcsolat megjavításáért. Gyakran előfordul az úgynevezett próbaválás, ami azt jelenti, hogy a sértett fél elköltözik, mert azt gondolja, így könnyebb lesz megoldást találni a gondokra, ettől felértékelődik a kapcsolatuk a másik szemében (ez azonban általában téves elképzelés). Mint láthatjuk, a sértettség gyakran hibás megoldásmódokat szül, ezért jól jöhet ha egy kívülállóval tudunk beszélni az csalódásunkról, ki tudjuk adni a dühünket. Előfordul, hogy  a párok úgy döntenek, a megcsalás után is együtt élnek, de  ilyenkor sok-sok konfliktusra vagy teljes elszigetelődésre lehet számítani. Fontos tisztázni, hogy mindkét megoldásnak sok hátránya van, tehát egyik sem javasolható (különösképpen, ha gyerekek is érintettek).

Ha már megszületett a döntés…

A válás mindig komplex folyamat: beszélnünk kell érzelmi (már nem szeretem), jogi, gazdasági,  közösségi válásról (amikor a társas kapcsolataink változnak meg), egyházi válásról és pszichológiai válásról (a kapcsolat elvesztéséből fakadó csalódottság), valamint a szülői feladatok megosztásáról. Nyilvánvaló, hogy egy kapcsolat elvesztése, még ha az igen konfliktusos volt is, bánattal és csalódottsággal jár. Sokan a válási procedúra lezajlása után is benne ragadnak a harag érzésében: megmarad egymás hibáztatása, vagy az anyagi javakon való osztozkodás képében jelenik meg a másik fél iránt érzett indulat. (A másik iránti bosszúvágy pedig igen gyakran a kapcsolat és saját magunk leértékeléséből fakad.) Ez nem csak a másik elengedését és életünk újrakezdését akadályozza meg, hanem igen káros a közös gyermek(ek)re nézve is. Ilyenkor gyakran elakadt gyászfolyamat áll a háttérben, ami pszichoterápiás megsegítést igényel. Talán elsőre meglepőnek tűnik, de gyakran nehezebb gyászfolyamat egy válás, mintha egy közeli hozzátartozónk hunyt volna el. Fontos tehát, hogy a válás ne húzódjon el, a konfliktushelyzetek feloldódjanak, hogy minden fél új életet kezdhessen. Lényeges, hogy a gyermekfelügyelettel és láthatással kapcsolatos problémákat a szülők higgadtan tudják megbeszélni. Ennek feltétele az érzelmi-, jogi és gazdasági elszakadás befejeződése. (Nem nehéz belátni, hogy csak akkor tudunk volt párunkra partnerként tekinteni, ha elengedtük a párkapcsolat megszakadásával járó haragunkat.) Lényeges tehát, hogy szülőként továbbra is kompetensnek tekintsük Őt, nyugodt szívvel bízzuk rá csemeténket.

Mint a fentiekből is látható, a válási krízis minden résztvevő felet megterhel, lelki szempontból mégis szerencsésebb megoldás az addig kimondatlan feszültségek megfogalmazása, mint a sok-sok áldozat árán fenntartott látszat. Ha megszületett a válás melletti döntés, hogyan mondjuk el a gyermekünknek? Mit tehetünk, hogy minél kevésbé viselje meg Őt a szülők konfliktusa? Soron következő írásomban erről fogok részletesen szólni.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, családterapeuta-jelölt

megcsalás