Címke: Kapcsolati minták

Testvérkapcsolatok

A testvérkapcsolatokról röviden

Nem is gondolnánk mennyire meghatároz bennünket az, hogy a családunkba hányadik gyermekként születtünk bele. Megalapozza a felnőttekkel való kapcsolatunkat és a testvéreinkhez fűződő viszonyunkat is. Hosszútávon egész személyiségfejlődésünkre kihat. Már egy pár hetes csecsemő is megkülönbözteti testvérét a többi embertől másként viselkedik vele. A testvérek könnyen ráhangolódnak egymás érzelmi állapotára. A gyermekkoromban rögzült mintákat pedig saját gyerekeinknek is továbbadjuk.

A jó testvér kapcsolat óriási erőforrás lehet a családalapítás után. Gyakran a testvérek közötti szövetség olyan erős, hogy az életünk végéig megmarad. Ez megterhelő életesemények átélése során óriási erőforrás. Sokan nem gondolnák, de igaz: a testvér kapcsolatban megtanult dinamikák a párkapcsolatokban is visszaköszönnek.

Személyiségvonásainkat is meghatározza, első, vagy sokadik gyermekként jövünk a világra. Fontos tudni, hogy a testvérkapcsolat a leghosszabb szoros rokoni kapcsolatunk. Ha a szülő távol van, akkor a nagy testvér enyhíti a kicsi fájdalmát. Könnyű azonban sérülni ebben. Hiszen ilyenkor úgynvezett parentifikáció, magyarul szülősítés jöhet létre. Azokban a családokban, ahol a szülők szűkös erőforrásokkal rendelkeznek (pl kevés az idejük, vagy érzelmileg kevéssé elérhetők) ott a testvérkapcsolatok szerepe még jobban megnő.

Mit taníthat számunkra a testvérkapcsolat?

Olyan fontos készségeket tanulhatunk a testvér-kapcsolatunk által, hogy hogyan tudunk meg osztozni dolgokon. Hogyan támogassuk egymást? Mitől érezzük magunkat biztonságban? Hogyan lehetünk egyszerre egymás lelki társai és ellenfelei (a szülők figyelméért folytatott harcban) is?

18 hónapos kortól az önvédelem vágya felerősödik, megindul a testvérek közti civakodás. Gyakran pusztán azért kapnak össze, mert a szülők figyelméért vetélkednek. Nem ritka hogy valamelyik gyermek bajba sodorja önmagát hogy, megkapja ezt!

Ha gyermekkorunkban megaláztatások értek bennünket testvéreinktől, az nagyon mélyen meghatároz minket, felnőttkorunkra is kihat. Tartós párkapcsolatunkban újra előjönnek ezek a gyermekkori minták! Itt is megjelenik hogy hogyan tanultuk meg a konfliktus kezelést. Szüleink milyen stratégiákkal rendelkeztek a megegyezésre. Hiszen a felcseperedés alapvető mechanizmusai a mintakövetés és a szülőkkel való azonosulás!  

Hogyan hat a család milyensége a testvérkapcsolatokra?

A testvérek közötti összefogás 6-14 éves kor körül erősödik fel. Ilyenkor a jó testvérek egymást támogatják, ha kell, összefognak a szülők ellen. A jó szülő-gyermek kapcsolat ismérve ebben az életkorban, hogy a gyerek mer alkudozni. Ettől vitakészsége fejlődik! Ilyenkor sajátítják el a gyermekek a férfi és női szerepeket is. Ha jó a testvérek közötti viszony: jól megy a konfliktuskezelés, az növeli a gyermekek érzelmi intelligenciáját.

Bizonyos kutatók összefüggésbe hozták az anya gyermek kapcsolatot és az ebben megélt biztonságos kötődést a testvérek közötti konfliktusok számával és a bizonytalan kötődéssel. Bizonytalan kötődés esetén stresszhelyzetben felnőtt életünk során is aktiválódnak a negatív minták. Könnyen kialakulhat a bizonytalan, sőt, ellenséges légkör. Amennyiben jó a testvérkapcsolat, az bizonyos szempontból pótolhatja a szülőkkel kapcsolatban megélt hiányosságokat.

Ha család határai túl merevek, vagy összemosódottak, a gyermek nehezebben kapcsolódik a kortársaihoz. Előfordulhat, hogy túl adakozó vagy éppenséggel önző, agresszív viselkedés rögzül nála. Nehézzé válik számára a konfliktuskezelés és a közös szabályok kialakítása.

A születési sorrend hatása a különféle személyiségvonásokra

Az elsőszülöttek és az egykék általában fölényre törekszenek. Több figyelmet kapnak, mint kisebb testvéreik. Minél kisebb a korkülönbség a gyermekek között, annál nagyobb köztük a rivalizáció. Az elsőszülöttek rendszerint könnyebben vállalnak felelősséget, nagyobb teljesítményt várnak el önmaguktól, gyakran bűntudatosak, szorongóbbak. Hiszen amikor ők kicsik, a szülők még rutintalannak számítanak a gyermeknevelésben. Amikor a második gyermek bekerül a családba, a nagyobbik gyermek viselkedése drasztikusan megváltozik. Jobban függ szülei elismerésétől, spontaneitása lecsökken. Jobban hasonlítja önmagát testvéréhez, melyet a szülőknek fontos leállítania. Ha ez nem történik meg, a gyermekek között fokozódhat az agresszió.

A másodszülöttek versengőbbek, kikövetelik maguknak a figyelmet. Le akarják győzni nagyobb testvérünket, akire felnéznek. A legkisebbek rendszerint ügyetlenebbek, gyávábbak.

A középső gyermekek alkalmazkodóbbak, jó szervező készséggel rendelkeznek. Összetartják a családot. Rendszerint jó szociális készséggel rendelkeznek, nyitottak. Könnyen ismerkednek.

 A középső gyermekek gyakran közvetítő szerepet játszanak a szülői és a gyermek alrendszer között. Általában magabiztosabbak, mint az elsőszülöttek, de nehezebben tudnak alkalmazkodni. Felnőve azonban jó házastársakká válnak konfliktuskezelési képességeik miatt. Lázadóbbak, mint az elsőszülöttek. Idegen társaságban jól boldogulnak. Rendszerint szókimondó, akaratos személyiségek. A legkisebbek rendszerint magasabb érzelmi intelligenciával rendelkeznek, jól értik mások szándékait.

Fontos tudni, hogy minden emberben megvan a hatalomvágy és a felsőbbrendűségi érzése, nem mindegy azonban hogy ez mennyire urallja a viselkedést, hogyan nyilvánul meg a társas helyzetekben.

Mire figyeljünk?

Jó hatású a gyermeknek lehetősége van döntenie bizonyos dolgokban és ezekért megtanul felelősséget vállalni. Fontos, hogy szülőként az adott gyermek korábbi állapotához viszonyítsunk és ne az idősebb, vagy másik testvér testvérhez hasonlítsuk. Csak a valódi teljesítményt ismerjük el!
Gyakori, hogy a családban a gyermekek békéltető szerepet vesznek fel. Ebben az esetben bevonulnak a szülők párkapcsolatába, ami érzelmileg túlterheli őket. Ilyenkor túl korán kell szülő szeretet játszaniuk, bűntudatuk van, amiért nem tudnak egyszerre mindkét szülővel jóban lenni. Felnőttként ezért gyakran feljogosítva érzik magukat a másik fölötti irányításra. Ezekben az esetekben a szülők érzelmileg kihasználják a gyermeket annélkül, hogy észrevennék. Ez megnehezíti a szülővel való egészséges mértékű azonosulást és fenntart egyfajta erős dühöt. Nehézzé válik a saját identitás meghatározása a gyermek számára, még felnőttkorban is.
Hasonlóképp megterhelő a gyermeknek hogyha a szülő túl sok mindenbe beavatja. Hosszútávon ennek az lesz a hatása, hogy a gyermek nem igényli az intimitást, fél ettől. Ennek feloldása csak kitartó önismereti munka segítségével lehetséges.

Mint láthatjuk a testvérsorrendben elfoglalt hely és a családi kapcsolatok dimaikája jelentősen befolyásolja a személyiségfejlődésünket. Ha vannak testvéreink, több lehetőségünk adódik begyakorolni az osztozkodást és a konfliktuskezelést. Akármilyen élményekkel gazdagodunk is családunkban, ha szembenézünk a nehézségekkel, kedvező változásokat érhetünk el. A testvárkapcsolatok még felnőtt korban is javíthatók!

Felhasznált irodalom:

Hammer Zsuzsanna ‘Testvérkapcsolatok pszichológiája’. A Magyar Családterápiás Egyesület workshopja 2019.02.19-én

Kötődési stílus hatása a párkapcsolatra

Mitől függ, hogy mennyit veszekszünk a párunkkal?

Önmagunk maradni egy párkapcsolatban, mégis nyitottan állni kedvesünkhöz nagyon nehéz tud lenni a hétköznapokban. Mi befolyásolja, hogy mégis sikerül-e? Fontos tudni, hogy magunkkal visszük párkapcsolatunkba azokat a tapasztalatokat, melyeket gyermekként saját családunkban megéltünk. Bizonyos dolgokat ugyanúgy csinálunk, mint a szüleink. Más dolgokat pedig másképpen, mert nem akarjuk elkövetni felmenőink hibáit. Mindig elkövetünk azonban saját hibákat is. Hogyan lehetünk képesek rugalmasak maradni és alkalmazkodni a párunk szükségleteihez? Fontos tudnunk, hogy ebben a kérdésben nagyon meghatározó a kötődési stílusunk. Ezen múlik ugyanis, hogyan látjuk önmagunkat és a társunkat. Ebben a blogbejegyzésemben arról szólok részletesebben, milyen párkapcsolati jellegzetességekhez vezet kötődési stílusaink találkozása.

Milyen a biztonságosan kötődő család?

Hogyan tudjuk kialakítani együtt a biztonságos kötődést partnerünkkel? Ez azért is fontos kérdés mert egy tartós, stabil párkapcsolatra van szükség ahhoz, hogy a gyermekeink legoptimálisabban, lelkileg egészségesen fejlődjenek. A biztonságosan kötődő gyermekek jobban megállják a helyüket egy gyorsan változó világban, könnyebben észreveszik az adódó lehetőségeket. Ezen kívül jobbak a társas készségeik, van bátorságunk belemenni az új szituációkba. Képesek tanulni a hibákból. Könnyen felmérik kiben bízhatnak meg és kiben nem. Érdemes tehát elgondolkodni kötődési stílusunkon, dolgozni ennek biztonságosabbá tételén önmagunk, párkapcsolatunk és gyermekünk miatt is.

Mi az a kötősédi stílus? Mit befolyásol?

A hosszú távú párkapcsolatban olyan viselkedésminták jelennek meg, melyeket felnőtté válásunk során szerzett tapasztalatainkból szűrünk le. Kötődési stílusunk nem csak azt határozza meg, hogy hogyan viszonyulunk önmagunkhoz, hanem azt is, hogy hogyan bánunk a partnerünkkel és hogyan reagálunk a váratlan eseményekre. Azt, hogy kedvesünkkel mennyi konfliktusunk lesz, kötődési stílusaink illeszkedése határozza meg. A négy legfontosabb kötődési stílus a biztonságos, a szorongó, a szorongó-elkerülő, és az elkerülő kötődési stílus. Ezek kombinációja mindig egyedi mintázatot ad (ráadásul adott helyzetben is máshogy nyilvánulnak meg). Bár sok közös van két szorongva kötődő emberben, vagy párban, az egymáshoz való viszonyulásunk minden esetben egyedi. Ráadásul a kötődési stílus csak egyike azoknak a tényezőknek, melyek a párkapcsolatunk milyenségét meghatározza. Ezen kívül fontos még például, hogy mely életszakaszban vagyunk, milyen életesemények történtek velünk, hol lakunk, milyen az anyagi helyzetünk, de például befolyásolja a párkapcsolatunkat a testi-lelki egészségünk (pl. saját tudatosságunk) és a munkánk is.

A kötődési stílusunk megismerése alapvető abból a szempontból, hogy megtudjuk, hogy hogyan éljük túl a sorscsapásokat és általában hogyan reagálunk a változó körülményekre. A kötődéselmélet leírja, hogy bizonyos kötődési stílusú emberek hogyan alkalmazkodnak a veszteségekhez, miként dolgozzák fel a traumákat mi az, ami segít nekik a nehéz szituációkban. Érdemes ezt a kérdőívet kitölteni, mellyel kötődési stílusunkról képet kaphatunk.

Milyen a biztonságos hátteret adó párkapcsolat?

Két biztonságosan kötődő ember párkapcsolata rugalmas. Mindkét fél lehet benne erős és független, máskor gyenge és sérülékeny. Mernek támaszkodni egymásra. Jól tudják egyedül alakítani életüket, de nem okoz számukra nehézséget, hogy a főbb problémákat egymással beszéljék meg. Örülnek egymás sikereinek, érdeklődnek egymás nehézségei iránt. Könnyű számukra együtt érezni a másikkal és belehelyezkedni a helyzetébe. Jól tűrik a bizonytalanságot, képesek kezelni a feszültségeket. A vágyaikat és szükségleteiket nyíltan kimondják, de nem követelőznek. Képesek megérteni a másik szempontját, el merik mondani neki mit várnak tőle. Ha a kapcsolat megszilárdult együtt készítenek terveket a jövőre nézve, mernek ábrándozni a jövőről és bíznak abban, hogy sikerülni fog megvalósítani ezeket. Közösen dolgoznak a kölcsönösen kielégítő, bensőséges kapcsolat kialakításán. Kapcsolatukba beleférnek a veszekedések és a nézetkülönbségek, sőt ezek a közös fejlődést szolgálják.

Mi várható, ha az egyik fél bizonytalan kötődésű?

Egy biztonságosan és egy bizonytalanul kötődő partner esetében az egyik partner bizonytalan kötődése jelentős hatással lesz arra, hogy mennyi feszültség lesz a kapcsolatban. A bizonytalanul kötődő partnernek ugyanis negatív képe van saját magáról és a párkapcsolatáról. Még akkor, is hogyha ez első ránézésre nem egyértelmű, sőt kifejezetten magabiztosnak tűnik az illető. Az elkerülően kötődő ember nem tudja elképzelni, hogy létezik igaz szerelem. Ha valamilyen negatív érzést tapasztal, gyorsan visszavonul és nincs bátorsága küzdeni a kapcsolatért. A szorongóan kötődő ember azt gondolja, a másikat nem érdekli igazán, ezért folyton csimpaszkodik. Egy biztonságosan kötődő partner képes lehet semlegesíteni ezeket a feltételezéseket. A kapcsolat végkimenetelét azonban számos más tényező is alakítja. Például a családi kapcsolatok, az hogy van-e elegendő pénzük, stresszes-e a munkájuk, gyerekeik vannak-e, egészségesek-e stb.
Két bizonytalanul kötődő partner kapcsolatában szinte állandósul az elhagyástól való félelem és a másikba való kapaszkodás illetve a menekülés. Ez nagy stresszt okoz, sőt, bizonyos esetekben erőszakhoz is vezethet. Hiszen az egyik fél folyton támadást érzékel és erre reagál. A másik ettől még jobban szorong és még erősebben kapaszkodik. Ez az interakciós mintázat nagyon kimerítő, hiszen folyton újra kezdődik

Ha ismerjük saját kötődési stílusunkat és ha egy potenciális kapcsolatot a kötődés szemüvegén át vizsgálunk, akkor már a randizás időszakában felmérhetjük a leendő kapcsolatunkat. Megsaccolhatjuk, meg fogjuk-e potenciális partnerünktől kapni azt, amire szükségünk van.

Hogyan tudjuk megállapítani hogy milyen a partnerünk kötődési stílusa?

Sokat elárul róla, hogy hogyan beszél másokról. Tisztelettel fogalmaz-e, érzelmileg bele tud helyezkedni a másik helyzetébe és elismeri-e az értékeit? Ha igen, akkor valószínűleg biztonságosan kötődő. Ha valaki távolságtartó, kevés érzelmet fejez ki, akkor elkerülő lehet. A nonverbális információk is sokat elárulnak: az elkerülő kötődésű emberek nem szívesen néznek a másik szemébe. A szorongva kötődők nagy részletességgel, sok érzelemmel és nagy nyomatékkal beszélnek, olyan élénk az előadói stílusuk, hogy szinte fogva tartanak bennünket a szavaikkal. Érdemes azt is megfigyelni, hogy hogyan viselkedik velünk a partnerünk. Keresi-e a közelségünket? Érdemes megkérdezni partnerünket korábbi kapcsolatairól és arról, hogy hogyan élte meg a szakítást. Ha belátja, hogy részben ő maga is felelős volt a történtekért, valószínűleg biztonságosan kötődő. Egyetlen kijelentés alapján persze nem vonhatók le hosszútávú következtetések, de érdemes ezeket az apró információkat egymás mellé tenni. Azt is hasznos megfigyelni, hogy milyen hatással van a partnerünkre, ha kimondjuk a vágyainkat és szükségleteinket. Tesz-e erőfeszítést arra, hogy támogasson bennünket. Ha igen, akkor valószínűleg biztonságosan kötődik. Bízzunk a belső hangunkban! Ha valami kényelmetlen érzéssel tölt el bennünket akkor vegyük azt komolyan és kérdezzünk rá, vagy beszéljünk róla. A szorongóan kötődő emberek gyakran nem ismerik fel, ha a partnerük biztonságosan kötődik. Inkább az az érdekes számunkra, hogy ha valaki távolságot tart és megjátssza, hogy elérhetetlen. A biztonságosan kötődő partner azonban őszinte és egyenes, nem generál felesleges feszültséget.

Miért fontos, hogy törekedjünk a biztonságot adó párkapcsolatra?

Amikor megtaláljuk a megfelelő partnert, az magabiztosságot adhat számunkra. Olyan intimitást és bizalmat élünk meg vele, amit korábban nem. Azt érezhetjük, hogy nyugodtan megmutathatjuk a valódi énünket, mert a másik nem fog vele visszaélni. Egy biztonságosan kötődő kapcsolatban a partnerünk elnézi a hibáinkat, hiszen alapvetően jók vagyunk a számára. Viselkedésünk nagyrésze azonban nem tudatos. A legtöbbször nem vagyunk tudatában annak, mit és hogyan csinálunk, ameddig valaki nem szembesít vele. A párkapcsolat elején rendszerint elviseljük a másik kellemetlen dolgait, később azonban ezek az apróságok sokszor potenciális vitaforrásokká válnak. A konfiktushelyzetek célja, hogy megszokott viselkedési módjainkat, melyeket saját családunkból hoztunk, ne kelljen feladnunk. A veszekedés tehát a kapcsolat elmélyítésének módja, mert a másik jobb megértéséhez vezet. Egy biztonságosan kötődő kapcsolatban alapvető, hogy a viszony kölcsönösségen alapul. Ha felismerjük hogyan járulunk hozzá a párkapcsolati problémák fenntartásához, azt is megtanulhatjuk hogyan viselkedünk másképpen. Fel kell ismernünk egymás sebezhető pontjait és finomítani az egymásra adott reakcióinkon. Ha kimutatjuk sebezhetőségünket, biztonságos kötődés esetén a partnerünk erre kedvességgel, támogatással fog reagálni. Ha ez nincs meg köztünk, párterápia segítségével megtanulhatjuk. A kapcsolat több biztonságot nyújt, hogyha ismerjük egymást szükségleteit, ez megszilárdíthatja a köztük levő köteléket.

Soron következő blogcikkeimben a hűtlenség és a szerelem ébrentartásának kérdéseit fogom érinteni.

Felhasznált irodalom:
Wagenaar, K (2018) Hogyan legyek boldog veled? A párkapcsolat megjavítása az érzelmekre fókuszáló terápia módszerével. Ursus Libris. Budapest

Elégedetlen a párkapcsolatával? Ne a párját okolja!

Egy kedves olvasóm, Tímea javaslatára legfrissebb blogbejegyzésem témája hogy hogyan hat későbbi életünkre, ha gyermekkorunkban nem eléggé elfogadó és támogató légkör vett minket körül.

Hogyan hat a gyermekére ráhangolódni képtelen szülő?

Ennek a jelenségnek megértéséhez fontos részletekbe menően végiggondolnunk, milyen folyamatok zajlanak egy kisgyermekben, ha bántalmazó, vagy elhanyagoló környezetben nő fel. A szülő feladata alapvetően, hogy ráhangolódjon csecsemője szükségelteire és kielégítse azokat. Ahogy a gyermek cseperedik, jó esetben egyre nagyobb hangsúlyt kap a szülő és a gyermek elvárásainak kimondása és összeegyeztetése is. Mi történik azonban akkor, ha a szülő (bármilyen oknál fogva) képtelen megfelelően reagálni a gyermek szükségleteire, feszültségét kiabálással vagy tettlegességgel vezeti le? Nem kell szélsőséges dolgokra gondolni, elég ha büntetésként a szülő a gyermek kezére csap. Ez akkor is káros, ha a gyermeknek nem fáj, hiszen a legjelentéktelenebb agresszió is feszültséget szül a gyermekben, amit le kell vezetnie. Ez sokféle módon megnyilvánulhat. Töri-zúzza a játékait, közösségben verekszik vagy önmagát bántja. Minden gyermek alapvető szükséglete a biztonság, melyet szülei biztosítanak a számára. A gyermeknek tehát nagy szüksége van a szüleire, a törődésükre, ezért képtelen rájuk haragudni. Ha ők bántják, azért is önmagára neheztel. A gyermek olyannak látja magát, amilyennek szerettei gondolják őt. Ezzel azonosul. A tettlegességért és a kiabálásért (ebben az esetben mindegy hogy vele, vagy a két szülő egymással ordít) saját magát okolja, hogy ezáltal szüleit felmentse, továbbra is tiszta szívvel tudja őket szeretni. A családi konfliktusok hatása tehát a gyermek saját magáról kialakított negatív képe, önbizalomhiánya. Szintén igen káros, ha a gyermek sírni látja a szülőt, úgy érzi, az képtelen elbírni az őt érő megterhelések súlyát. Ebben az esetben a fiatal szó nélkül a szülő segítségére siet, hogy ezzel a saját biztonságát is biztosítsa. Hosszú távon azonban nagy árat fizet ezért, hiszen nem tudja megélni a gondtalan gyermek szerepét: megtanulja, hogy fel kell adnia saját vágyait mások érdekében (kialakul egy úgynevezett hamis self), így élete elő lesz huzalozva a boldogtalanságra. Mások kihasználják, hiszen nem tudja képviselni (gyakran felismerni sem) saját érzéseit. Természetessé válnak számára a kínos érzések, megtanulja, hogy nem kontrollálhatja a saját életét. Sőt, a traumatikus eseményekért saját magát okolja (Például azért erőszakolták meg, mert kihívóan öltözött fel. Azért verték meg, mert rossz volt. Egyértelmű, hogy sokkal többet kell dolgoznia a munkahelyén, mint másoknak.) Sodródik és egyre több rossz érzést gyűjt, melyeknek talán nincs is tudatában, hiszen számára ez a hétköznapok természetes velejárója. Így aztán nyugodt szívvel adja tovább saját gyermekének is e szerencsétlen mintát.

Hogyan nyilvánul ez meg?

A gyermek szükségleteire nem kellőképpen ráhangolódni képes szülő tehát olyan sebeket okoz gyermeke lelkében, melyek begyógyításához szakember segítsége szükséges, hiszen az elhanyagolást vagy bántalmazást elszenvedő fél, gyakran nincs is tudatában az általa megélt traumáknak. A túlzottan fájó emlékeket biztonságosabb „elfeledni”. Számára gyakran természetes, hogy megverték, megerőszakolták hiszen kiérdemelte.  Mindennapjai része a bűntudat, a meg nem felelés érzése. Nagy valószínűséggel képtelen lesz intim, bensőséges kapcsolatok kialakítására, hiszen a figyelmet, ami minden gyermeknek járna, nem kapta meg, így továbbadni sem tudja. Képtelen lesz megnyílni, bezárkózik, hogy így óvja magát ösztönösen a további sérülésektől. Persze a másik véglet is gyakori, amikor valaki annyira vágyik a szeretete, hogy válogatás nélkül kötődik. Mindenkit azonnal a bizalmába fogad, sok csalódásnak téve ki magát ezzel. A fenti problematika talaján kialakulhat egy agresszív, másokat megérteni képtelen személyiség is. Ahogyan a címben utaltam már rá, olyan is sokszor adódik, hogy egy jól működő kapcsolatban az egyik fél mindenre túlérzékenyen reagál. Saját, korábbi sérelmeit vetítve a párkapcsolatába. (Például ha a másikat véletlenül nem tudja elérni telefonon, rögtön a legrosszabbra gondol, elindul az „elhagytak forgatókönyv”.) A lelkileg sérült gyermek felnőve olyan kapcsolatot is választhat, melyben továbbra is ő lesz a gyámolító. (Például egy alkoholista vagy pszichés gonddal küzdő társ mellett.)

Mi a megoldás?

Mint láthatjuk a gyermekkori sérülések sokféle módon nyilvánulhatnak meg. Részben emiatt, kezelésük is egyéni. Közös pont ebben, hogy a múltban átélt (gyakran elfojtott, tudatosan nem felidézhető) traumát felszínre kell hozni és minél alaposabban körüljárni. A terápia biztonságos közegében megindul ezek feldolgozása és integrálása a személy élettörténetébe. Ezáltal elérhetővé válik egy jobb közérzet, a kiegyensúlyozottabb személyközi kapcsolatok és a hatékonyabb konfliktuskezelés.

trauma gerenációk

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyköztpontú terapeuta, pár- és családterapeuta jelölt.

Mi a véleménye? Kérem ossza meg velem itt, a bejegyzés alatt, vagy használhatja a pszichológus válaszol rovatot is, ha kérdése van a témában. Amint tudok, válaszolok Önnek!

 

A kisgyermekes lét buktatói

Ahogy korábbi írásaimban említettem, egy párkapcsolatban folyamatos változások zajlanak, az egyének belső szükségleteinek és a környezeti hatásoknak megfelelően. Az idő előrehaladtával (és a gyermek növekedésével) minden családnak meg kell küzdenie bizonyos feladatokkal, melyek normális módon megterhelik a családtagok alkalmazkodó képességét. Ezt megelőzően az elköteleződés és a gyermekvállalás megpróbáltatásairól volt szó, most pedig a gyermek cseperedésének nehézségeivel, illetve ennek párkapcsolatunkra gyakorolt hatásával fogok foglalkozni.

Kisgyermekkel az élet…

A gyermek növekedése, fejlődése egy sor változást okoz a szülők párkapcsolatában, amihez alkalmazkodniuk kell. Ezek közül kiemelném az akarat fejlődését (a dackorszak, hisztik megjelenését), ami feszültséget kelt a szülőkben. Különösen nehéz megértenünk és (jól) kezelnünk gyermekünk önállósodási törekvéseit, ha szülőként nem vagyunk kellőképpen érzelmileg teherbíróak. Ez gyakran előfordul, ha valamilyen veszteség ért minket, esetleg mi magunk nem tudjuk kontrollálni az indulatainkat, megfelelő módon levezetni a feszültségünket, vagy egyszerűen mi sem kaptunk elég figyelmet gyermekkorunkban (minket sem értettek meg, szükségleteinkre nem hangolódtak rá a szüleink).

Ebben az időszakban a szülő-gyermek kapcsolatban felerősödnek a negatív érzelmek, indulatok, melynek kezelése higgadt végiggondolást igényel. A gyermek fejlődésével járó változások a szülőktől rugalmasságot, kellő önismeretet, a közös nevelési elvek kialakítása pedig jó kommunikációt feltételez. A gyermek növekedésével egyre nagyobb szerep jut a minta nyújtásának, a szülők energiájából jó esetben több jut a párkapcsolatukra, a gyermekneveléssel kapcsolatos feladatok is jobban megoszlanak. A gyermek közösségbe illeszkedése és a gondozó (anya), munkába állása szintén újabb nehézségek forrása lehet, mindemellett a család kinyílik a külső hatások felé, aminek sok pozitív hozománya lehet. Ha a szülő ebben az időszakban érzelmileg nem hozzáférhető (akár saját veszteség vagy más ok miatt), nagy valószínűséggel nehézségekbe ütközik a következetes nevelés tekintetében és a gyermek társas életre való felkészítésével kapcsolatban is.

Az iskolába kerülés nehézségei

Iskolás korra jó, ha kialakul a gyermekben egyfajta érzelmi stabilitás, megtanulja saját érzelmeit jól kezelni, például megnyugtatni magát, frusztrációját mások számára elfogadható módon levezetni, hogy az ily módon felszabaduló energiája az intellektuális tevékenységekre fordulhasson. Ha ez elmarad, az óvodai közösségben előforduló konfliktusok az iskolában tovább mélyülnek, nem marad „erő” a tanulásra.  A gyermek érzelmi önállósodásával a szülői szerep valamelyest veszít jelentőségéből, ezért jó, ha ezzel párhuzamosan a szülőnek marad ideje a karrierjének (és természetesen a párkapcsolatának) építésére. A sikerélményt tehát ebben az életszakaszban ismét a környezettől kell várnunk. Sokszor nehéz azonban a szülő-, házastárs- és szakmai szerep összeegyeztetése, az idő beosztása a különféle különórák, szabadidős tevékenységek és a saját kikapcsolódás között. Mint minden életszakaszban, itt is problémát okoz, ha a szülők közt nem megfelelő a kommunikáció, ki nem mondott sérelmek vagy érzelmi távolság van köztük, valamit ha a korábbi életciklusok fejlődési feladatait nem oldották meg. Ezek idővel egyre markánsabb tüneteket okoznak, akár a gyermek érzelmi fejlődésében, akár iskolai teljesítményében. A helyzetet tovább fokozza, hogy a szülők gyermekük magatartási problémáit vagy tanulmányi eredményét könnyen saját kudarcukként élhetik meg, ezekre indokolatlanul hevesen reagálhatnak.
Érdemes tehát időről időre önvizsgálatot tartanunk, ha valamilyen életfeladatot nehéznek, vagy megterhelőnek találunk. Először magunkban, kapcsolatainkban és a múltunkban keresnünk a választ az ezzel kapcsolatos kérdésekre, mert ezek megértése sokat segíthet abban, hogy átlássuk gyermekünk viselkedését és átsegítsük őt a nehézségeken.

Következő blogbejegyzésemben a serdülőkori problémákról fogok részletesebben szólni.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, családterapeuta-jelölt

 

Iskola-kisgyermek

Hogyan segíthetünk gyermekünknek a gyászban?

Közeleg a halottak napja, amikor mindannyian megemlékezünk azokról a szeretteinkről, akik már nem lehetnek velünk. Kimegyünk a temetőbe, virágot, koszorút, mécsest viszünk a sírokra, miközben előtörnek belőlünk a régi emlékek. Ez gyakran fájdalmas érzés egy felnőtt számára is, de vajon hogyan élik meg mindezt a gyerekek? Miben más  a gyermekgyász, és hogyan segíthetjük őket szeretteik elvesztésének feldolgozásában?

A gyermek gyászát nagyban befolyásolja, hogy mit lát a számára fontos felnőttektől, mik a család szokásai a gyásszal kapcsolatban. A szülők gyakran bizonytalanok benne, hogyan közöljék gyermekükkel a veszteséget, hosszú betegség esetén bevigyék-e a gyermeket a kórházba, elvigyék-e őt a temetésre, mert nem tudják mit tud a halálról, mennyit ért belőle gyermekük.

Hogyan éli meg a gyermek a gyászt?

Már a még beszélni sem tudó gyermek gyermek is érzékeli a változást, a családi egyensúly felborulását: viselkedésük megváltozik. A kettő és öt év közötti gyermekek azt gondolják, hogy a halál visszafordítható. Öttől kilenc éves korig a gyerekek azt képzelik, hogy egy személy jön el a haldoklóért és a csoda megmentheti a pusztulástól. Kilenc éves kortól a gyermek elképzelése a halálról és gyászolásának folyamata is egyre jobban hasonlít a felnőttekéhez. Ebben a korban a gyerekek gyakran támogatják a szenvedő felnőttet, hogy visszaállítsák annak lelki egyensúlyát, amire nekik is nagy szükségük van.
Egy René Spitz nevű pszichoanalitikus szerző hívta fel rá a figyelmet, hogy az első életévben az anya (gondozó) hiánya mennyire személyiségromboló hatású.
A szeretet tárgyának elvesztésére adott reakció és a gyászfolyamat kimenetele függ a gyermek szellemi-lelki képességeitől – melyet életkora, fejlettségi szintje és lelki alkata befolyásol -, a szereptől, melyet az elhunyt betöltött az életében a veszteség körülményeitől és az ezt megelőző életeseményektől. A haláleset után a gyermekek jellegzetes fantáziatevékenységet mutatnak, melyben a trauma újraélésének és elhárításának törekvése figyelhető meg.

Gyermekeknél gyakran nem a viselkedésben, hanem sokkal inkább az álmokban, játék közben nyilvánul meg a szeretett személy miatt érzett fájdalom. Ezt testi tünetek például étvágytalanság, gyomorproblémák, fejfájás, székrekedés is jelezhetik. Megjelenhet dadogás, elmagányosodás, dacosság formájában is A sikeres gyászfolyamat az elvesztett szülővel való azonosulással zárul le. Ez sokféleképpen megnyilvánulhat. A gyászoló azonosulhat magával a halállal, az elvesztett személy betegségével vagy tulajdonságaival, például arckifejezések, beszédfordulatok, személyiségvonások vagy akár testalkat átvételével is. Nem ritka, hogy a gyermek az elvesztett szülőt túlidealizálja, szerepét a családban átveszi.

A gyászfolyamat elakadása okozta tüneteket leginkább az életkor befolyásolja. Kisgyermekkorban leginkább vizelet és széklettartási problémát és dadogást, iskoláskorban teljesítményromlást, szorongást, depressziót és különféle testi tüneteket, valamint minden életkorban viselkedészavart okozhat.

Hogyan segíthetünk?

A gyermek gyászának segítése során erősítenünk kell azokat a képességeket, melyek segítik Őt a veszteséggel való megküzdésben, támogatják a halállal kapcsolatos érzések feldolgozását. Fontos kiemelni, hogy a szülő minta az érzelmek feldolgozásához, ezért meg kell engednie magának, hogy ő is sírjon, szenvedjen, hogy a gyermek se maradjon egyedül saját érzéseivel. Az elhunytra emlékezni, utána vágyakozni kell tárgyak és fényképek segítségével. Csak akkor lesz képes a gyermek az elvesztett személy egy részével azonosulni, ha már telítődött az emlékezéssel. Az óvodáskorú gyerekekben felmerül, hogy ellenséges indulatai okozták a szeretett személy halálát, erről beszélgetni kell a gyermekkel. Segíti a gyász folyamatát, ha a környezet és a körülmények változatlanok maradnak illetve van egy fix gondozó a környezetben, aki felé a felszabaduló érzelmek, indulatok fordulhatnak. Ha a halált hosszas betegség előzi meg, fenn kell tartani a kommunikáció lehetőségét a gyermekkel. Jó hatású, ha a gyermek rajzai segítségével üzenhet a haldoklónak. A temetésre és a temetőbe való ellátogatás pedig segíti a halál reális elfogadását.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

gyermekek elleni erőszak

A gyermekek elleni erőszakról…

Miért baj az, ha erőszak van a családban?

Írásom aktualitását azt adja, hogy nemrég egy Szegedi bíróságon 5 év börtönre ítéltek egy nőt, aki súlyosan bántalmazta nevelt fiát. A per példaértékű, ami azért is lényeges, mert a családokban előforduló brutalitások igen ritkán derülnek ki. Ennek oka hogy, a gyermekek képesek a családon belüli erőszakot saját rosszaságuknak tulajdonítani (viselkedésükkel magyarázni, bűntudatot érezni miatta), másrészt joggal tartanak az “agresszor” bosszújától is. Az áldozat tehát legtöbbször egyszerűen letagadja a bántalmazást – vagy azért, mert lelkileg, anyagilag kiszolgáltatott helyzetben van,  vagy hogy  megőrizze a család egységét.

Számos pszichológiai vizsgálat bizonyítja, hogy az a gyermek, aki családjában a szülői agresszivitás rendszeres áldozata, vagy ismétlődően szemtanúja a szülei közötti erőszakos viselkedésnek, felnővén gyakran maga is agresszívvá válik. A kutatások szerint megóvhatja a gyermeket attól, hogy felnőttként agresszív legyen a tanárok támogató, védelmező magatartása vagy a családhoz közel álló felnőttek fellépése. Lényeges megemlíteni, hogy a gyermekvédelmi törvény értelmében nem csak az számít büntetendőnek, aki magát az erőszakot elköveti, hanem az is, aki tud a bántalmazásról, de nem tesz ellene.

Mi számít erőszaknak? Mitől gyermekbántalmazás ez?

Fontos tudni, hogy a mindenki által ismert fizikai és szexuális erőszakon túl érzelmi erőszakról is beszélhetünk. Ez nem más, mint a gyermek egészséges lelki fejlődésének akadályozása leszólás, fenyegetés,  vagy kiabálás által.

Bármilyen szülői viselkedés számíthat tehát bántalmazásnak, ami a gyermekben tehetetlenséget, zavarodottságot, bűntudatot vagy félelmet vált ki, gátolja annak személyiségfejlődését. Ezen kívül az elhanyagolás is büntetendő kategória, ami nem más, mint a gyermek testi-lelki szükségleteinek figyelmen kívül hagyása. Ilyen viselkedés például, ha a szülő betegség esetén nem viszi orvoshoz, nem járatja iskolába gyermekét. Sok családban él még a hagyomány,  az erőszak elfogadott nevelési eszköz. A túlterhelt szülők gyakran megfeledkeznek arról, hogy a gyermek nem rossz, csak tapasztalatokat szeretne gyűjteni. Fel akarja fedezni a világot, megismerni saját és mások határait. Fontos tisztázni azt is, hogy az önfegyelem stresszt okoz a gyermeknek, ezért túlzott formája gátolja az egészséges személyiségfejlődését. Fontos, hogy egy óvodában vagy iskolában töltött nehéz nap után a kicsinek legyen lehetősége önfeledten játszani, kiadni magából a felgyülemlett feszültséget.

Miből vehetjük észre, hogy egy gyermek erőszak áldozatává vált?

A bántalmazást elszenvedő gyermek környezete gyakran csak azt veszi észre, hogy a gyermek magatartása megváltozott, fejlődésében, tanulásában, emberi kapcsolataiban, szociális beilleszkedésében akadályok mutatkoznak. Sok-sok év elteltével jelentkezhetnek a komolyabb tünetek: a magányosság, szorongás, bűntudat, tehetetlenség, agresszív viselkedés, gátlásosság. A hamis-én kialakulása (ez azt jelenti, az illető úgy viselkedik, ahogy mások várják tőle, saját érdekeinek és vágyainak ellentmondó módon). A bántalmazottak között igen gyakori az öngyilkosság, depresszió, alkohol és/vagy drogfüggés, bűncselekmények.
Ha megtudjuk, hogy a környezetünkben gyermekbántalmazás folyik, fontos, hogy értesítsük a gyermek nem bántalmazó családtagjait. Bárkit, aki segíthet az érzések feldolgozásában, megvédi a gyermeket. Fontos emellett a szülők támogatása is, hogy más, gyermek-barátabb nevelési eszközöket találjanak. Az érzelmi feldolgozás során a legfontosabb hogy a bántalmazóval szembeni dühöt megélhesse a gyerek, ne kelljen ezt mélyen elfojtania.

Fontos tisztázni, hogy a sok idegesség, fáradtság hatására mindenki mondhat olyant gyermekének, ami bántásnak minősül, véletlenül elcsattanhat egy-két pofon, de ne szégyelljünk elnézést kérni ezért, igyekezzünk, hogy a feszültséget ne gyermekünkön töltsük ki, mert azt az ő lelki egészsége és/vagy a vele való kapcsolatunk fogja bánni.

párválasztás, szerelem

Párválasztásunk rejtett okai… kibe leszünk szerelmesek?

Az ellenétek vonzzák egymást?! Kibe szeretünk bele?

A házaspárok többsége sok tulajdonságot nézve hasonlít egymásra. Ilyen például a fizikai vonzerő, az intelligencia, és olyan személyiségjegyek, mint például a barátságosság, nyitottság. Vajon a véletlen műve lehet mindez, idővel válunk hasonlóvá, vagy eleve jobban vonzódunk a hozzánk kívül-belül hasonló emberekhez?

Milyen tudatos és nem tudatos szempontok alapján választunk párt magunknak?

Egy vizsgálatban a résztvevőknek arcképeket kellett párosítania: a kutatók azt találták, hogy a kísérletbe bevont személyek nagy valószínűséggel megtalálták az összetartozó párokat, tehát a házaspárok külső vonásaikban jobban hasonlítanak egymásra, mint más személyek. Képesek vagyunk tehát felismerni az önmagunkhoz hasonló megjelenésű és viselkedésű embereket, és a párválasztáskor ezt a hasonlóságot előnyben részesítjük. Milyen szempontok szerint választunk? A pszichológiai kutatások szerint a választás szempontjaiban nemek közti különbségek vannak, például hogy párválasztáskor a férfiak kevésbé értékelik a magas intelligenciát, jobban a megjelenést, a nőkhöz képest.  Hosszú távú kapcsolatok esetében azonban ez a különbség tompul. A kutatások szerint  férfiak esetében hosszútávon fontos(abb) a partner hűsége is. A nők számára lényeges párjuk gondoskodó képessége, amit az udvarlás során van lehetősége a férfiaknak bizonyítani. Ennek később a gyereknevelésnél lesz jelentősége. Mindkét nemre igaz, hogy tartós kapcsolat keresése  esetén jobban figyelnek a másik olyan tulajdonságaira, mint a kedvesség, megértés vagy a humorérzék.
Általában elmondható, hogy saját ellenkező nemű szülőnkhöz hasonló párt választunk. A szüleink sok szempontból mintául szolgálnak nekünk a párválasztásnál. Gyerekkorunkban sok mindent megtanulunk az ideális párkapcsolatról. Ha jó emlékeink vannak a szüleinkről, kapcsolatukat jónak látjuk, az követendő példát, mintát jelent számunkra. Ha ez nem így van – mint például egy bántalmazó családban – akkor is előfordulhat a mintakövetés. Ez azért van, mert ismerős érzéseket, helyzeteket próbálunk teremteni magunknak, hiszen ebben érezzük magunkat otthonosan, ennek megoldásában már van valamennyi tapasztalatunk. Az alkoholista vagy bántalmazó szülő is közvetíti ugyanis valamilyen sajátos módon a szeretetét a gyereke felé, akinek pedig ez a fajta szeretet válik megszokottá és ezt keresi felnőttként is. Két út van tehát: követni a családi mintát vagy megtörni azt. Bármilyen rossznak is gondoljuk a bántalmazó kapcsolatban való létezést, sokan mégis ezt az utat választják, mert ismertsége miatt ez a könnyebb. Ráadásul sokáig fel sem tűnik a kiválasztott férfi és az apa közti hasonlóság. Ha mégis az ellenkező nemű szülőhöz képest teljesen ellentétes – például gyengéd, antialkoholista, vagy kevésbé határozott – párt választunk, az egy teljesen új terep lesz a számukra. Ráadásul előfordulhat, hogy a bántalmazó szülőhöz képest a párunkat idővel kevésbé látjuk majd férfiasnak, erősnek, talpraesettnek, ez is gondot okozhat a kapcsolatunkban.

Mindannyian másféle párkapcsolati mintákkal találkozunk a szüleink révén, és más-más elképzelésekkel rendelkezünk az ideális párról, kapcsolatról. Amikor találkozunk valakivel, akkor az otthonról hozott „csomagjaink”, a tudattalanul hordozott elvárásaink is találkoznak egymással. Ennek fontos szerepe van a kapcsolat alakulásában. Persze nem a kezdeti időszakban, amikor a nagy lángolás elfedi őket, hanem később, az összecsiszolódás ideje alatt.

Öngyilkosság-sorozat Székesfehérváron, szakértői szemmel

Tragikus módon az elmúlt három hónapban négy fiatal is megpróbálta városunkban saját életét eldobni. 2013. november végén egy 17 éves székesfehérvári gimnazista fiú ugrott ki egy Cserepes közben levő 8. emeleti lakás ablakából. December 15-én az Árpád Szakképző Iskola diákja, Márk és társa Kiscséripuszta megállóhely közelében a vonatsínekre feküdtek. 2014. január 7-én pedig a szintén 17 éves Krisztián ugrott le az imént említett szakközépiskolában a belső aula 3. emeletéről öngyilkossági szándékkal. Utóbbi tragédiáról többet lehetett olvasni, hallani: a társak szekírozásáról, a fiú visszahúzódó természetéről, egyes források az iskola és a tanárok felelősségét is felvetik. Mindenkit megérint a fiatalok öngyilkossági szándéka, de legtöbben csak a fejünket fogva értetlenkedünk. Érdemes lenne tehát a történtek mögé nézni és többet megtudni az öngyilkos viselkedésről és a mögötte meghúzódó okokról.

Mit kell tudni az öngyilkosságról?

Az öngyilkosság sajnos egyre növekvő tendenciát mutat, serdülőkorban a 2—3. leggyakoribb haláloknak számít. Ezek a tettek lehetnek impulzív jellegűek (hirtelen felindulásból elkövetettek, bár ezt több szakmai forrás vitatja) vagy elhúzódó krízisállapot végét jelenthetik. Ilyenkor is van egy kiváltó ok a háttérben, de ez többnyire nem kirívó. A tényleges cselekvést gyakran megelőzi egy segítségkérés, ún. „cry for help”, amit nagyon komolyan kell vennünk. Kutatások tudatos és nem tudatos, indirekt jelzések egész skáláját tárták fel (pl a halálvágy verbalizálása, búcsúlevél, végrendelkezés, gyógyszerek gyűjtögetése), amelyeket az öngyilkosjelölt közvetlen környezetének lead. Az ún „preszuicidális állapot” időben nagyon változó lehet. Sokszor szinte pillanatnyi reakcióként, váratlanul jelenik meg az öngyilkosság. Figyelmeztető jelek lehetnek a személy nagyfokú beszűkülése, szorongása, gondolkodásának, viselkedésének elsivárosodása, uniformizálódása. Ilyenkor a dolgokat negatívan látja, az elgondolásainak ellentmondó információkat nem veszi észre, az öngyilkosságot mint kiutat látja, erről fantáziál. A kapcsolatok elvesznek, a személy bezárkózik gondjaival, holott vágyik egyfajta intim közelségre, szeretné a számára fontos személyt/személyeket kisajátítani. Az értékrend beszűkül, az eddig jó érzést okozó dolgok elvesztik jelentőségüket, az agresszió elfojtódik, saját maga felé fordul.

Milyen lelki tényezők állhatnak az öngyilkosság mögött?

Freud befelé fordított agresszióként értelmezte az öngyilkosságot. Az egyén a szeretet korábbi tárgyát magába vetítve „kívánja megölni”. Gyerekkori fantázia is újraéledhet: majd meghalok és akkor a szeretteim sirathatnak. Büntetés is lehet, a szeretetet nem viszonzó, elhagyó szeretett személynek. Az elkövető a benne lévő képet öli meg önmagával együtt. Lehet mögötte egyfajta nárcisztikus sérelem is, valamilyen vágy meghiúsulása, kudarc után.

A szuicidum rizikóját növeli (többek közt) a korábbi kísérlet, a családi kapcsolatok problémája, a negatív életesemények, a magány, de biológiai faktorok is hozzájárulnak (szerotonin és szérum koleszterin szint eltérések). Az alkohol, dohányzás és drog használat is növeli a szuicidum előfordulásának valószínűségét. Nagyon lényeges kiemelni a modell hatását, ami különösen gyermek és serdülőkorban érdekes. Ha a fiatal közvetlen környezetében vagy akár a médiában hasonló viselkedést lát, probléma megoldási módnak, menekülési útvonalnak gondolhatja az öngyilkosságot. Bálványozott személyek, sztárok öngyilkossága után „járvány” törhet ki. Például Goethe: Az ifjú Werther szenvedései c. regénye után, de Elvis Presley is hatással volt „követőire”.

Mit tehetünk az öngyilkosság ellen?

Éppen ezért nagyon fontos a megelőzés, hogy figyeljünk egymásra és ha baj van, keressünk segítséget. Bár sokan még mindig „cikinek” tartják, hogy pszichológushoz forduljanak, de még így is kellemesebb, mint azzal a tudattal élni, hogy esetleg tehettünk volna valamit…

Habis Melinda klinikai és mentálhigiénés szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

Ez az írás megjelent a Pszichológuskereső oldalon is:
http://pszichologuskereso.hu/blog/ongyilkossag-sorozat-szekesfehervaron-szakertoi-szemmel