Tartós szerelem… avagy mitől lehet hosszú távon boldog egy párkapcsolat?
Előző írásomban arról szóltam, hogy mennyire fontos életünkben és kapcsolatainkban is a tudatosság (önismeret), hogy önmagunkat megpróbáljuk egy-egy konfliktushelyzetben reálisan, egy külső szemlélő nézőpontjából látni, valamint hogy próbáljuk meg a partnerünket is megérteni: a heves indulatok helyett békés megoldást keresni a minket zavaró problémákra. Most nézzük meg milyen fejlődési feladatokon mennek át párkapcsolataink a tartóssá válás során (Bader és Pearson nyomán).
Sokfélék vagyunk, más-más értékrenddel, célokkal, mégis mikor szembe találkozunk egy olyan társsal, aki iránt heves érzelmeket táplálunk, hajlamosak vagyunk feladni az addig számunkra lényeges dolgokat. Legszívesebben folyton együtt lennénk a másikkal: az összetartozás vágya mindennél erősebb. Az ekkor megélt intenzív érzelmek a későbbi nehezebb élethelyzetek átvészelésében nagy segítséget jelenthetnek. A párrá válás első szakaszában ki kell alakulnia egy közös értékrendnek, élettérnek, ami néhány évig is eltarthat. Ebben az élethelyzetben az jelenthet nehézséget, ha az egyik fél tart az intimitástól, vagy épp ellenkezőleg, a magánytól és az elhagyatástól retteg, ezért nem képes továbblépni a következő szakaszba.
Idővel két önálló ember találkozása mindenképpen súrlódásokkal kell hogy járjon amit nem mindegy hogyan kezelünk: jó esetben ez egymáshoz való alkalmazkodáshoz vezet. (Amennyiben az egyik fél nem mondja ki a számára zavaró dolgokat, nem történik meg az összecsiszolódás, inkább egymás mellett élésről, mintsem valódi párkapcsolatról beszélhetünk.) Rosszabb esetben önfeladás vagy érzelmi eltávolodás lehet a következmény. Amennyiben megtaláljuk az adás-kapás, együttlét-külön töltött idő egyensúlyát, stabilizálódik a párkapcsolat. Ebben a szakaszban az jelenthet problémát, ha az egyik fél autonómia vagy intimitásszükséglete jóval nagyobb a másikénál. (Ez rendszerint gyermekkori hiányérzetre vagy traumákra vezethető vissza.)
Ezután a pár tagjai szükségszerűen a külvilág felé fordulnak, átmenetileg ismét fontosabbá válnak az egyéni célok (pl. karrier, a másoktól kapott visszajelzések), mint a közös elfoglaltságok. Amennyiben ebben a fejlődési szakaszban a partnerek közötti kommunikáció nem megfelelő, a kapcsolat veszélybe kerülhet és érzelmileg kiürülhet.
A párkapcsolat tartóssá válásának utolsó fázisát az újraközeledés jellemzi, amikor két érett személyiség kialakítja a mindkettejüknek hosszú távon is elfogadható közelséget, megtalálják a saját és a közös szükségletek működőképes arányát. Ennek végeztével a párkapcsolatot mindketten bizalmasnak, intimnek, szükség esetén pedig támogatónak élik meg.
Amennyiben a pár végigment a fenti szakaszokon, a későbbiekben könnyebben kezelik az élet által eléjük gördített nehézségeket, hiszen megszilárdultak a kapcsolatuk határai, kialakultak szabályai és begyakorolták a sikerre vezető kommunikációs mintákat. Amennyiben bármelyik szakaszban elakadás történik, az általában a tagok közti kommunikáció elégtelenségére (manipulatív vagy agresszív megnyilvánulásokra) és az eredeti család viselkedési-, vagy élménymintázatára (pl. gyermekkori traumákra) vezethető vissza . Ilyen esetekben párterápiás vagy egyéni pszichoterápiás segítségre lehet szükség a kapcsolat megmentéséhez és a jó közérzet helyreállításához. A terápia során kapott önreflexió (reális énkép) segítségével megláthatjuk ismétlődő mintázatainkat, gyenge pontjainkat, legbelső szükségleteinket, melyeken ezután nagyobb hatékonysággal tudunk úrrá lenni illetve ezeket úgy kielégíteni, hogy egyúttal a másik szempontjait is figyelembe vegyük.
További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.
Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár- és családterapeuta jelölt
1 Hozzászólás
Legfontosabb a szerelem és a boldogság!
Nagyon tetszik!
Üdv:RÉKA
Kérdése vagy véleménye van? Ossza meg velünk!