
“Párkapcsolat szervíz”
Előző írásomban arról szóltam, hogy az új év remek alkalmat kínál az összegzésre, annak végiggondolására hol járunk a (jó esetben) saját magunk számára kijelölt úton, min kell változtatnunk, hogy azt mondhassuk, egyre elégedettebbek vagyunk az életünkkel, nincs más hátra, mint megélni, élvezni a pillanatot. Tovább haladva ezen a gondolati szálon arról fogok ma írni, hogy mi a teendő, ha nem vagyunk elégedettek a magánéletünkkel, kapcsolatainkkal. Jelen írásomban a párkapcsolat javításáról, ebben saját szerepünk felismeréséről fogok részletesebben foglalkozni.
Legelső feladatunk, ha meg akarjuk érteni kapcsolatainkat, hogy önmagunkkal nézzünk szembe. A tagok közötti interakciók ugyanis minden családban rögzült mintázatokat mutatnak. Ezek az ismétlődő, visszatérő megoldásmódok tudattalanul működnek, hatnak a családtagok viselkedésére és az egymáshoz való érzelmi viszonyulására. Vajon én milyen mintákat, szokásokat, reakció módokat hordozok ösztönösen? Ennek a kérdésnek a megválaszolása azért is különösen nehéz, mert családunk tagjaihoz érzelmi szálakkal kötődünk, ezért nem látjuk őket teljesen reálisan egy-egy konfliktus kapcsán. (Nem kell nagy dolgokra gondolni, a leghétköznapibb veszekedések megfigyelése is igen tanulságos lehet, ha pártatlanok tudunk maradni, képesek vagyunk kölcsönhatásokban gondolkodni. Pl. mit mondott az édesanyám, erre hogyan reagált édesapám, kinek milyen szerepe volt a konfliktushelyzet elfajulásában, mi előzte meg a vita kirobbanását stb.)
Érdemes tudatosítani a szüleikkel való hasonlóságainkat és különbségeinket. Milyen egyezésekre vagyok büszke és melyeket szeretném inkább elkerülni? Pl. tegyük fel, hogy a szüleink kapcsolatában az egyik fél, mondjuk az édesanya alárendelt szerepet játszik. Mennyire tudok azonosulni ezzel a női (vagy ha férfi vagyok a domináns férfi szereppel)? Milyennek éltem ezt meg gyermekként? Hogyan van ez az én jelenlegi életemben? Mit éltem át az eddigi eddigi párkapcsolataimban?
Ha jobban rálátunk saját viszonyulásainkra, reálisabban látjuk magunkat kívülről, könnyebben találhatunk magunknak olyan párt, aki valóban hozzánk illik, hosszú távon is működni fog a kapcsolatunk. (Hasonlóképpen gondolkodik a világ dolgairól, ahogy erről a korábbi, A párválasztásubnk rejtett okai című cikkben írtam.)
Gyakran megfigyelhető mintázat, hogy amit tudatosan próbálunk elkerülni a szüleink viselkedéséből, ha nem is pontosan ugyan azon a módon, mégis megjelenik a mi későbbi családunk életében. Például ha gyermekként megfogadjuk, hogy kimondjuk ami zavar minket, mert mondjuk édesanyánk ezt nem tette meg, könnyen a ló túlsó oldalán találhatjuk magunkat, mi lehetünk a konfliktust generáló fél a kapcsolatban. Ezért nagyon fontos, hogy növeljük önismeretünket, hogy mások reakcióiból le tudjuk szűrni, hogy a viselkedésünk a szándékunkkal megegyező módon hatott-e a másik félre. Ehhez reális, külső támpont (ok)ra van szükség, melyet a legőszintébb barátoktól kaphatunk, vagy még inkább egy önismereti csoportban illetve egy kétszemélyes terápiás helyzetben élhetünk meg.
További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.
Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár- és családterapeuta jelölt
6 Hozzászólás
Kellemes húsvéti Ünnepeket kíván:RÉKA
Kedves Réka!
Köszönöm szépen, Önnek is kellemes ünnepeket!
Üdvözlettel: Habis Melinda
Nagyon köszönöm és Doktornőnek is!
Üdv:RÉKA
Nagyon tetszik és érdekes!Üdv:RÉKA
Kedves Réka!
Köszönöm szépen!
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Doktornő!
Nagyon szívesen és gratulálok Doktornőnek!
Üdv:RÉKA
Kérdése vagy véleménye van? Ossza meg velünk!
Keresés
Habis Melinda
2008 óta dolgozom pszichológusként, pályámat pszichiátriai gondozóban kezdtem, ahol legkülönfélébb problémakörökkel találkoztam a legsúlyosabb pszichés zavaroktól az egyszerűbb, döntési krízisekig. 2013 óta foglalkozom online tanácsadással. Ez idő alatt tapasztalatot szereztem a külföldön élő magyarok nehézségeinek kezelésében is. Fontos számomra a folyamatos fejlődés, hogy klienseimnek minél hatékonyabb szakmai segítséget nyújthassak, ezért jelenleg pár- és családterapeuta képzésbe járok. Részletes szakmai önéletrajzom itt érhető el.
BővebbenSkype konzultáció
Legolvasottabb blogbejegyzéseim
„Stressz-betegségek” avagy a pszichoszomatikus kórképekről
Mitől szenved az, aki alkoholista családban nőtt fel?
Az öngyilkosság jelei és ezek megfelelő kezelése
Mit él meg az, aki érzelmileg éretlen szülő mellett nő fel?
Hogyan neveljünk lelkileg egészséges, szüleivel együttműködő gyermeket? 1. rész