Mit kezdjünk a nyári szünettel? Ötletek szülőknek a vakáció értelmes eltöltéséhez

Mit kezdjünk a nyári szünettel? Ötletek szülőknek a vakáció értelmes eltöltéséhez

Miket találjunk ki szülőként? Hogyan segítsünk a gyermekünknek, hogy ne csak a telefont nyomkodja egész nyáron, hanem kiélvezze a nyári szünetet? Unalommentesen tölthesse el a vakációját.

Sokan várták már, hogy jó idő legyen és hogy ne keljen a házifeladatokat ellenőrizni, a dolgozatokra felkészülni, illetve a különféle sport és egyéb különórákra/foglalkozásokra fuvarozni a gyerekeket. De sokszor az is nehézséget okoz, hogy hirtelen nyakukba szakad a nagy szabadság.

Milyen nehézségek érhetik a gyerekeket a vakáció ideje alatt?

Gyakran tapasztalhatjuk azt, hogy a gyerekek először nagyon élvezik, hogy semmi dolguk, majd néhány hét, vagy hónap eltelével egykedvűvé válnak, és nem tudnak már mit kezdeni magukkal. Ilyenkor sokszor előfordul, hogy előkerül a telefon, számítógép, tablet, és túl sok időt töltenek a fiatalok ezzel. Mindez kifejezetten káros hatással tud lenni a lelki állapotukra.

Ez is lehet természetesen egy jó időtöltés, de nagyon fontos, hogy korlátozzuk az internethasználatot, illetve, hogy odafigyeljünk annak biztonságos használatára is. Tehát, egy kisgyermeknek legfeljebb félórás telefon, vagy számítógéphasználatot engedélyezzünk, és azt is ellenőrizzük, hogy milyen tartalmakat fogyaszt, kikkel beszélget, nehogy bajba kerüljön.

Egy serdülő már több időt is eltölthet a számítógép képernyője előtt, de fontos, hogy ne ez legyen az elsődleges örömforrása, hanem a nyári szünet ellenére is tudjon mit kezdeni magával. Akár egymaga is el tudja űzni a saját unalmát, legyen többféle ötlet a tarsolyában, tarsolyunkban, hogy mihez lehet nyúlni a hosszú nyári napokon, mivel lehet értelmesen eltölteni a szabadidőt. Ápoljuk társas kapcsolatainkat élőben is!

Szükség van a napi rutinra!

Szükségszerű, hogy a gyereknek nyáron is legyen napirendje. Nem baj az, hogyha néhány órával később kel, vagy később fekszik, mint a tanítási idő alatt, de lényeges, hogy megőrizzük az éjszakáknak és a nappaloknak a ritmusát, ezáltal a gyermek a jó közérzetét is megőrizhesse. A megüresedő órákat hasznosan tölthesse el.

Fontos, hogy a kortársakkal megmaradjon a kapcsolat, tehát attól, hogy nyári szünet van, ne zárkózzon el a gyermekünk a barátaitól, ne egyedül tengesse óráit a házban, hanem továbbra is találkozzon a barátaival, ismerőseivel.

Nyáron is fontos a napi mozgás!

Lényeges továbbá, hogy a szabadban is töltsünk időt. Minden nap mi magunk is kimehetünk a gyermekkel a szabadba, így ösztönözve őt is, hogy töltsön időt a természetben, mert ez nagyon pozitív hatású mint testileg, mint pedig lelkileg.

Nyáron a legtöbb szerevezett sportprogram is szünetel, ezért nekünk kell megszervezni azt, hogy a gyermek mozogjon akkor is, amikor az edzések nincsenek. Ilyenkor sporttáborokhoz vagy más programlehetőségekhez is nyúlhatunk. Érdemes tudni, hogy a testmozgásra feltétlen szükség van a megfelelő fejlődés és megfelelő egészség érdekében. Ez lehet akár egy közös biciklizés, rollerezés, séta, vagy kirándulás a szabadban.

Töltsünk közös időt gyermekünkkel!

Jó az, hogyha a gyerek nem csak egyedül van, hanem szülőként mi is tudunk vele időt tölteni és mi is kikapcsolódunk.

Erre jó lehetőséget adnak a társasjátékok. Amikor túl meleg van a kinti tevékenységekhez, akkor nyugodtan keresünk valamilyen benti programot: társasjátékot vagy akár kreatívkodhatunk, kézműveskedhetünk olyan dolgokkal, amiket szeretünk és amihez kedvünk van. Jó ötlet, hogyha a gyermeket bevonjuk az ételkészítése vagy a házimunkába, jó közös élmény lehet például egy süteménykészítés vagy vacsorafőzés, ahova akár áthívhatjuk a barátokat is, hogy még több közös élményhez jussunk.

Miért jó, ha gyermekünk olvas?

Akár az olvasás is lehet egy élvezetes tevékenység. Ez sokszor nem okoz már akkor örömet, hogyha a gyermekünk túl sok időt tölt a számítógép vagy a telefon képernyője előtt. Ez azért van, mert az online világhoz képest viszonylag ingerszegénynek tűnik egy könyvet lapozgatni. Ámde nagyon pozitív hatással van a fantáziára, a gondolkodásra, illetve azokhoz a mentális működésekhez is fejlesztően járul hozzá, amelyekhez az iskolában szükség van. Szóval jó hatású, ha mi magunk is olvasunk és a gyermekünket is bíztatjuk erre.

Mit csinálhatunk még közösen?

Emellett egyéb programlehetőségeket is kitalálhatunk, például nézegethetünk régi fotókat vagy akár készíthetünk fotóalbumot, megörökíthetjük a közös nyaralást, ebből készíthetünk kollázsokat vagy ajándékokat másoknak. Szóval fontos az, hogy engedjük szabadjára a fantáziánkatés mindenféleképpen őrizzünk meg valamiféle napirendet, merthogy erre mind a felnőtteknek, mind a gyermekeknek szüksége van.

Kívánok önöknek további kellemes nyarat, jó pihenést és sok közös élményt!

A blogcikket videó formájában is feldolgoztam, amit ide kattintva megtekinthet.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Share Button

Kérdése vagy véleménye van? Ossza meg velünk!

Az email címet nem tesszük közzé.