Címke: Érzelmi intelligencia

Hogyan kezeljük érzelmileg éretlen szüleinket?

Előző blogbejegyzésünkben arról volt szó, milyen jelekből következtethetünk arra, hogy a szüleink érzelmileg nem tudtak kellőképpen ránk hangolódni, amikor gyermekek voltunk. A mai bejegyzésben arról fogok írni, hogy mit tehetünk azért, hogy felnőttként megtaláljuk a közös hangot ezekkel a felmenőinkkel, mégis önmagunk lehessünk.

Az érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyermekeinek kétféle stratégiája

Ahány gyermek annyiféle szerep én és gyógyító fantázia létezhet, ezek megértése mindig egyéni feladat. Az érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyermekeinek kétféle alapvető stratégiája van az érzelmi elhanyagolással való megküzdésre. Ezek az externalizáló és az internalizáló mód, ami azt jelenti, hogy a problémákat (és a megoldást ezekre) önmagukban, vagy a külvilágban keresik.

Az externalizálók a nehézségek megoldását másoktól várják, impulzívak, a dolgokat túlreagálják. A körülményeket, vagy másokat hibáztatnak. Önbizalmuk vagy kórosan alacsony, vagy épp ellenkezőleg nagyon is magasnak tűnik, másoknál jobbnak állítják be magukat. Hajlamosak a függőségre legyen szó alkoholról, játék vagy internetfüggésről vagy párkapcsolati függőségről. Viselkedésüket a valóság elleni harc jellemzi, nem a problémákkal való szembenézés. Az önreflexió hiánya azonban megakadályozza az érzelmi érés folyamatát. Ráadásul az impulzív (hétköznapi szavakkal megfogalmazva agresszív vagy hisztis) viselkedés további büntetést és elutasítást vált ki a környezetből. Ahogy szembesülnek tetteik következményeivel, rövid de intenzív bűntudat lesz úrrá rajtuk. Ilyenkor szembesülnek azzal az érzéssel, hogy semmit sem érnek. Ezt azonban ürügyek gyártásával és mások hibáztatásával igyekeznek elfedni. Mivel nem láttak példát a direkt kommunikációra, vágyaikat manipulációval igyekeznek kielégíteni. Az externalizáló stratégia megkönnyíti, hogy összeolvadás (nem pedig valódi érzelmi kötődés) jöjjön létre a szülő és gyermeke között. Egy viselkedészavaros gyermek, vagy egy drogos kamasz ugyanis eltereli a figyelmet a szülő saját megoldatlan életfeladatairól, problémáiról. A szülők stratégiája gyakran az, hogy az engedetlen gyermeknek engedelmeskedve (és a többi testvért megértésre intve) megakadályozzák, hogy az externalizáló gyermekük még nagyobb bajba sodorja magát. Így a gyermek megtanulja, hogy ha valami nem az elvárásai szerint alakul, pokollá kell tennie mások életét és ezzel eléri, amit akar. Az ilyen emberek az eszközökben nem válogatnak. A megoldást az jelenti, ha az externalizálók hajlandóvá válnak felelősséget vállalni a saját életükért.
Ha valaki másokat okol a saját boldogtalanságáért és mellette erősen fél a konfliktustól, szinte biztosak lehetünk benne, hogy externalizáló stratégiával találkozunk.

Az internalizáló beállítódású emberek is érzékenyek, de ők igyekeznek a korábbi hibáikból okulni. Fontos számukra az ok-okozati kapcsolatok megértése. Hajlamosak a túlzott önfeláldozásra és tartanak tőle, hogy csalódást okoznak másoknak. Emiatt gyakran szorongnak, vagy depresszióssá válnak. Erős az igényük a másokhoz való kapcsolódásra. Roppant érzékenyek másik jelzéseire, lelki állapotaira. Ez idegrendszeri szinten is megmutatkozik. Az internalizáló stílusú személyek nem engedik rögtön felszínre az érzéseiket, így azoknak lehetőségük van felerősödni. Emiatt gyakran elfogja őket a sírás, vagy impulzív viselkedésben ölt testet a nyomasztó feszültség. Alapvető kételyeik vannak saját magukkal kapcsolatban, mélyen értéktelennek, abnormálisnak érzik magukat. Vágynak az intimitásra és a spontaneitásra, mégis ösztönösen vonzzák az érzelmileg éretlen embereket, akiktől ezt nem kaphatják meg. Kedvességük és bölcsességük szimpatikus lesz a saját maguk életéért felelősséget vállalni képtelen emberek számára, akik mellett megmentővé, vagy kizsákmányolt férfivá vagy nővé változhatnak. Saját igényeiket rendszerint elrejtik, mindig önzetlenül segítőkészek. Ezt a szüleikkel szemben is alkalmazzák, annyira vágyódnak a feltétel nélküli szeretetre. Az internalizálók ösztönösen felismerik az érzelmi bevonódást. Stresszhelyzetben keresik, a testkontaktust, vagy szemkontaktust. Érzelmi kapcsolataik a családon kívül jól működnek, olyan barátaik vannak akik mellett biztonságban érzik magukat. Empátiájuk tehát képessé teszi őket bensőséges kapcsolatok ápolására. Ha ilyet nem találnak, rendszerint a művészetekhez vagy a természet szépségeihez, esetleg spirituális vagy vallási közösségekhez csatlakoznak. Már egészen kicsi gyermekként megtanulnak saját magukra, belső erőforrásaikra hagyatkozni, szégyellik a segítségkérést. Sokáig viszonylag kevés figyelemmel is jól működnek, hiszen önállóak, tudnak gondoskodni önmagukról. Érzelmileg ezért láthatatlanok a szüleik szemében. Túlzottan hálásak, ha valaki elismeri őket. Kiteszik a lelküket másokért és cserébe nem várak el semmit. Nem ismerik fel, vagy természetesnek tartják a bántalmazást. Hajlamosak egyoldalúan dolgozni egy kapcsolaton, legyen szó párkapcsolatról vagy szülő gyermek viszonyról. Emiatt átvehetik saját szüleik szerepét és vigasztaló, tanácsadó szerepben tűnhetnek fel. Tudattalanul azt tanulták ugyanis, hogy az áldozatkészség és az önmagtagadás a szeretet előfeltétele.

Minden személyiségvonást dimenzióként érdemes felfognunk, melynek a végpontjain drasztikus viselkedések vannak. A legtöbb ember azonban a skála végpontjai között helyezkedik el. Ráadásul pozíciónk az aktuális élethelyzetünktől is függ. Például tartós stressz hatására egyesek még externalizálóbb, mások még internalizálóbb módon viselkednek. Érdemes azt is kihangsúlyoznunk, hogy bármely stratégia lehet előnyös vagy előnytelen az aktuális körülmények függvényében.

Mások hibáztatása, kritizálása és elnyomása tehát annak a jele, hogy az illető nem képes segítségért fordulni másokhoz, ezt pótolja ezekkel a konfliktusos viselkedésmódokkal. Egy externalizáló viselkedési stratégiájú ember amikor felzaklatva érzi magát, úgy viselkedhet mint akinek igénye van az érzelmi kötődésre. Nehéz azonban őket megnyugtatni, hiszen kissé mindig gyanakvók maradnak, mert érzik, hogy ez nem spontán, valódi érzelmi kapcsolat. Ugyanis érzelmi zsarolással, dührohammal, vagy hisztivel kényszerítették ki a másik figyelmét. A túlzott szarkazmus és a cinizmus azt mutatja, hogy az illető a negatívumokra való koncentrálással próbál falakat emelni maga köré.

Mi kell a változáshoz?

A problémára való ráébredés mindig fájdalmas, ahogy a változtatás sem nevezhető egyszerűnek. Gyakran valamilyen nehéz élethelyzet, (például valamilyen veszteség, vagy párkapcsolati probléma) illetve szorongás, depresszió, alvászavar jelzi azt, hogy korábbi megküzdésmódjaink kudarcba fulladtak. A krízis tehát a változás velejárója, melyből a motivációnkat nyerhetjük. Ahhoz, hogy valami újat tanuljunk le kell bontanunk a világról korábban alkotott elképzeléseinket,
Ha érzelmileg értetlen szülők mellett cseperedtünk fel, valódi énünk megtalálása nem kis feladat. Meg kell ugyanis találnunk énünknek azt a magját, ami a szüleink elvárásaitól mentesen, saját igényeinket tükrözi. Ami fejlődésre, elismerésre vágyik. Gyermekként azonban megtanultuk, hogy vágyainkat és igényeinket szégyellni, vagy legalábbis titkolni kell. Ilyenkor érdemes önismereti csoportba, vagy egyéni pszichoterápiába kezdeni, mert ami egy emberi kapcsolatban romlott el, az csakis egy másfajta, terápiás viszonyban jöhet teljesen helyre. Érdemes ennek során feltenni magunknak a következő kérdéseket: Milyen voltam gyermekként? Mit szerettem csinálni? Mi vonzott ekkor? Milyen volt számomra az ideális nap? Mi kapcsolt ki? Hogyan élek most? Mi az amit nem szívesen teszek meg? Mi az ami elszívja az energiámat? Mitől leszünk jó emberek? Mit szeretnénk, milyennek lássanak mások? Mi az amit a külvilág elől titkolni igyekszünk? Érdemes tudni, hogy ha egy érzést hosszabb ideig elnyomunk, előbb-utóbb úgyis felszínre fog törni olyan módon, aminek során nem kerülhetjük el a vele való szembenézést. A leggyakrabban szégyellt érzések a harag és a félelem. Az érzelmileg éretlen szülők ugyanis gyakran kétségbeeséssel, vagy erős indulattal reagálnak ezekre. Így megtanuljuk elfojtani azokat. Az érzelmileg éretlen szülők nem mutatnak reális képet a gyermekeik számára, ezért azok reális önbecsülése nem alakul ki. Számos kutatás igazolja azonban, hogy az, mi történt velünk a múltban kevésbé lényeges, lelki egészségünk és kapcsolataink minősége szempontjából, mint hogy ezeket mennyire dolgoztuk fel.

Az érzelmileg éretlen szülők nem fognak megváltozni

Ezért fontos, hogy ismerjük fel erősségeiket és gyengéiket is, ehhez igazítsuk a velük kapcsolatos elvárásainkat. Ne menjünk bele az általuk generált játszmákba (pl ne akarjuk megmenteni őket, ne várjunk tőlük elismerést). Tudnunk kell, hogy a valódi érzelmi közelség kialakításához érett személyiségre van szükség, ezért az érzelmileg éretlen felmenőinkkel kapcsolatban lejjebb kell tennünk a lécet. Feldolgozni annak fájdalmát, hogy nem kaphatjuk meg a felmenőnk szeretetét olyan formában, amire vágyunk. Nekünk kell tehát megváltoztatnunk a viselkedésünket: megfigyelni, felmérni mennyire érett szülőnk érzelmileg (ennek mentén meghatározni, hogy mit várhatunk el tőle) és hátrahagyni szerep-énünket.

Az érzelmileg éretlen családokban, ha valakinek problémája van egy adott családtaggal azt nem vele, hanem valaki mással beszéli meg, kerülve a konfrontációt. Ez azért káros, mert így a családtagok között szövetségek jönnek létre egyik, vagy másik családtaggal szemben, ráadásul a probléma megoldása is lehetetlenné válik. Érdemes tehát átlátni, hogy nem érdemes belefolyni ezekbe a családi játszmákba. Inkább figyeljük meg a résztvevők gesztusait, mimikáját. Hogyan kommunikálnak? Sokat segíthet, ha érzelemmentes megfigyelőként viselkedünk. Ha ez nem sikerül, túlzottan felidegesítjük magunkat, találjunk valami ürügyet a helyzetből való kilépésre. Az érzelmi összeolvadásnak ugyanis ilyenkor csak így tudunk véget vetni. Ha felmértük mire képes a szerettünk, akkor ennek megfelelően viszonyulhatunk mi is hozzá. Amennyiben tudjuk hogy az intimitással nem tud mit kezdeni, ne vonjuk be aktuális drámáinkba, hiszen megértést úgysem kaphatunk tőle. Kapcsolatban maradhatunk úgy is, hogy bár nem vonjuk őt be teljesen, mégis őszintén, saját érzéseink megfogalmazásával kommunikálunk vele. Ha higgadtan fejezzük ki gondolatainkat, akkor a fogadó fél reakciójától függetlenül sikert könyvelhetünk el. Gondoljuk végig, mik a céljaink és próbáljuk meg elengedni az elvárásaink beteljesüléséből fakadó neheztelésünket, szeretetre vagy elismerésre vonatkozó vágyunkat. A cél az, hogy felnőtt-felnőtt kapcsolat legyen köztünk. Legyünk óvatosak, ha a szüleink erre nyitottan, vagy szokatlan módon megértően viselkednek. Az érzelmi közelség fenyegetésére valószínűleg ismét kontroll igénnyel reagálnának. Az önálló gyermek ugyanis fenyegető egy érzelmileg éretlen szülő számára, hiszen aktiválja saját tudattalan elutasítástól és kritikától való rettegését. Ezek a szülők tudattalanul is az engedelmesség, tekintélytisztelet, bizonytalanság és a saját képességeink megkérdőjelezése, bűntudat és alárendelődés irányába befolyásolnak bennünket. Ezek az elvárások az évek során akkor is belénk ivódnak, egyfajta belső hangként működnek, amikor a szülő már nincs jelen, vagy akár már nem is él. Belső kritikusunk önismereti munka nélkül életünk végéig elkísérhet bennünket. Vannak szülők akikkel lehetetlen még a felszínes kapcsolattartás is, mert nem tisztelik a határokat, vagy folyamatosan megsértik az emberi méltóságunkat. Nem kötelességünk a vérségi kapcsolat miatt ezt elviselni! Vannak sajnos olyan szülők is, akik élvezik a fájdalmat, amit saját gyermekeiknek okoznak. Ebben az esetben a lelki egészségünk és a szüleinkkel való kapcsolat között kell választanunk. Egyéb esetben is hasznos lehet az egyértelmű határok meghúzása. Tisztázzuk például az elvárásokat: nem kell mindennap találkoznunk vagy telefonálnunk, ha az számunkra terhes. Egy felnőtt-felnőtt kapcsolatban minden fél érdekei egyformán lényegesek!

Ahogy megfigyeljük és egyre inkább megértjük a családunk működését a gyász és a szomorúság érzései természetesek! Hagyjuk, hogy elöntsenek bennünket, ugyanis ez elengedhetetlen a veszteségek feldolgozásához! Érezzünk együtt önmagunkkal, ehhez hasznos, ha segítséget kérünk egy terapeutától az érzelmeink megértéséhez, személyiségünkbe való integrálásához. Ne ijedjünk meg a könnyektől, szervezetünk tudja hogyan kell sírni és gyászolni, idővel az érzéseink csillapodnak majd. Bár gyerekként valószínűleg rengeteg kiszolgáltatottság érzésben volt részünk, felnőttként tehetünk önmagunkért! Ne várjuk hogy mások majd a kedvünkben járjanak, hanem kérjünk! Ne várjuk meg, míg áldozattá válunk. Fejezzük ki mi nyomaszt bennünket és ezzel próbáljuk is meg elengedni. A szüleinkkel szemben legyünk udvariasak, de adjunk hangot a saját véleményünknek. Ilyenkor mindig csak a kívánatos végkimenetelre fókuszáljunk. El kell engedünk azt a vágyat, hogy érzelmileg mély kapcsolatunk legyen a szüleinkkel! Ha ez megtörténik, kevésbé valószínű hogy egy érzékeny pontjukra tapintunk. Nincs valójában szükségünk az elismerésükre, nélküle is boldogulunk. Ha ők nem a mi szüleink lennének, akkor várnánk tőlük megértést?

Miről ismerjük fel, ha valaki érett érzelmileg?

Megbízható és nem szakad el a valóságtól. A panaszkodás helyett a problémákat az adott lehetőségek keretei közt próbálja megoldani.
Egyszerre érez és gondolkodik.
Nyitott a másik fél álláspontjára, nem kérdőjelezi meg annak véleményét.
Tud nevetni a saját hibáin.
Tiszteli a határainkat.
Kíváncsi rá, milyen érzéseket vált ki belőlünk a viselkedése.
Tud adni és kapni is.
Igényi a figyelmet, segítséget, képes egy ideig többet adni, mint amennyit kap.
Rugalmasan reagál a helyzet változására.
A csalódást természetesnek tekinti, képes kárpótolni önmagát ezért.
Hajlik a kompromisszumra.
Kiegyensúlyozottnak tűnik, nem él szeretetmegvonással (duzzogás).
Kimondja mivel van problémája, megkér hogy valamit csináljak másképpen.
Hajlandó kezdeményezni.
Elismeri, ha nem tud valamit.
Vállalja a felelősséget a tetteiért. Ha hibázott, megpróbálja jóvá tenni.
Kíváncsi rá, mi bánt minket. A panaszunkat komolyan veszi.

Figyeljünk saját érzéseinkre! Mit vált ki belőlünk a másik? Miért? Ha nehezen találja a válaszokat ezekre a kérdésekre, vagy más jellegű támogatásra van szüksége, kérem keressen bizalommal elérhetőségeim valamelyikén.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált irodalom:

Lindsay C. Gibson (2017) Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei. Kulcslyuk Kiadó: Budapest

Mit él meg az, aki érzelmileg éretlen szülő mellett nő fel?

Érzelmileg éretlen szülő mellett felnőni magányos megtapasztalás, melyet gyermekként ráadásul még nem is tudunk szavakba önteni. Gyakran az utal vissza erre, hogy a kliensek felnőve is belső ürességre panaszkodnak. Klinikai munkám során tapasztalom, hogy az alacsony érzelmi intelligenciával rendelkező szülők mellett felnőtt személyek tartanak az erős érzelmektől, lelkiállapotukat talán a fájdalmas szó írja le legjobban. Vonakodnak segítséget kérni, másokkal bizalmatlanok. Ez sokszor azért alakul ki, mert a nem kellőképpen kiegyensúlyozott szülő dühössé válik, ha gyermekét felzaklatja valami. Tehetetlensége miatt érzet haragját pedig gyermekébe vetíti. Így a gyermek hamar megtanulja, hogy csakis önmagára számíthat. Érzelmeit szégyelli. Mások igényeit rendszerint a sajátja elé helyezi és semmit sem vár el cserébe. Bűntudata van negatív érzései miatt, vagy eleve megtanulta, hogy bármiféle érzelem kimutatása a gyengeség jele. Párkapcsolataiban és baráti viszonyaiban is olyan partnereket választ, akik kihasználják. Az önismeret hiánya vagy a múltbéli fájó emlékek elfojtása (esetleg megtagadása) miatt pedig a múlt megismétli önmagát.

Az érzelmileg éretlen családokban tehát a gyerek megtanulja, hogy meg kell felelnie a szülők (és a világ) elvárásainak, ezért egy szerep személyiséget alakít ki. Szülőként folyton visszajelzéseket adunk gyermekeinknek, hiszen a gyermekek minden megnyilvánulásunkból leszűrik az érzelmeinket. Viszonyulásainkkal ezért észrevétlenül is formáljuk a viselkedésüket. Nem is kell kimondanunk a gondolatainkat, a gyerek akkor is érezni fogja, ha csalódottak vagyunk, amelyre viselkedésével reagál majd. Ha például kétségbeesünk, amikor gyermekünk szomorú, a fiatal megtanulja hogy negatív érzéseit elrejtse, ezzel biztosítva a szülő kiegyensúlyozott(abb) lelki állapotát. Jól oda kell tehát figyelnünk, ha azt éreztük, nem kaptunk elég feltétel nélküli elfogadást gyerekként, vagy ha a tágabb családunkban valamilyen lelki betegség, függőség vagy esetleg öngyilkosság van. A tudatosság az egyetlen út, ami segít jó szülővé válnunk, megadni a gyermekeinknek az érzelmi biztonságot és támogatást, melyre az egészséges lelki fejlődésükhöz szükségük van.

Mi az az érzelmi érettség?

Az érzelmi érettség alatt azt értem, hogy a szülő megfelelően rá tudjon hangolódni csecsemője szükségleteire, azokat kielégítse. Később megtanulja őt úgy támogatni, empatikusan megérteni hogy közben saját és társa, valamint a tágabb szociális környezet igényelit, valamint a társadalom elvárásait is figyelembe veszi. Érzelmeit nyíltan kifejezi, élvezi a bensőséges kapcsolatokat. Felméri viselkedésének hatását másokra, képes elvont módon, objektíven gondolkodni önmagáról és a világról, közben kapcsolatait ápolni.
Természetesen mindenkivel előfordul, hogy fáradtság, betegség, vagy valamilyen tartós stresszhatás (trauma) hatására kevésbé integrált (érett) módon viselkedik. Ez természetes. Ebben az írásban azonban a tartósan éretlen viselkedés hatásait részletezem.

Milyen jelekből tudhatjuk, hogy szüleink érzelmileg kellőképpen érettek voltak-e?

Tegyük fel magunknak az alábbi kérdéseket/mérlegeljük az állításokat és válaszoljunk rájuk elfogulatlanul. Gondoljuk végig mind az anyai, mind az apai oldalt.

Mennyire nyitott mások véleményére? El tudja fogadni a különbözőséget, vagy meg akar győzni arról, hogy ugyan azt gondoljuk, amit ő?
Általában kiegyensúlyozott, vagy gyakran válik indulatossá?
Hibáztat-e másokat?
Először cselekszik és utána gondolkodik?
Beszámol-e a saját bizonytalanságáról?
Kielégíti-e a saját igényeit, vagy ezt másoktól várja el?
Függ-e mások megerősítésétől?
Nagy figyelmet igényel?
Igaz-e rá, hogy gyakran gyerekesen viselkedik, de ezt nem veszi észre.
Kerüli a szoros, intim kapcsolatokat?
Igényeit nem fejezi ki nyíltan. Mások befolyásolásával igyekszik elérni, amit akar.
Viselkedése következetlen.
Intenzív, de felszínes érzelmek jellemzik.
Nincsenek ambivalens érzései.
Önmegvalósításra képtelen. (Vagy meg sem próbálta a saját útját járni.)
Gyakran ünneprontó.
Mindent szó szerint vesz. Stressz esetén nehézséget jelent számára az elvont gondolkodás.
Ha zaklatott, felidegesít másokat is.

A fent taglalt kérdések az érzelmi éretlenség jelei, így ha több jellemző illik a felmenőnkre, akkor feltételezhetjük, hogy ebből fakadóan adódhatnak nehézségeink. Szüleink érzelmi érettségének tisztázása azért is fontos, hogy tisztázzuk velük és a kapcsolatunkkal kapcsolatos elvárásainkat. Ha mi magunk is szülők vagyunk, érdemes szem előtt tartanunk még valamit: Először a saját érzelmeinkkel kell szülőként tisztában lennünk, csakis utána lehetünk képesek a gyermekünk igényeire ráhangolódni!

Milyen a kapcsolatunk a szüleinkkel?

Gondoljuk végig, mennyire igazak ránk az alábbi állítások.

Nehézkes a párbeszéd, a kommunikáció egyoldalúnak tűnik.
A harag nem kifejezhető.
Passzív-agresszív viselkedés jellemző.
Nem tesz erőfeszítést, hogy megértse a másik nézőpontját.
Érzelmi igényeit nem mondja ki.
Nehéz adni neki.
Gondolatolvasást vár el, vagy érzelmileg zsarol, ha valami nem a kedve szerint zajlik.
Azonnal megbocsátást vár el egy bocsánatkérés után.
Összeolvadás, nem pedig valódi közelség jellemzi.
Irányítani akarja mások viselkedését.

Milyen érzelmileg éretlen szülő típusok léteznek?

Általánosságban elmondható, hogy az érzelmileg éretlen szülő kapcsolatát a gyermekével az érzékenység/érzéketlenség, elfogadás/elutasítás, együttműködés/beavatkozás és elérhetőség/figyelmen kívül hagyás szempontjából lehet jól leírni. Ezek mentén a dimenziók mentén 4 szülőtípust különíthetünk el. Ennek végpontjai súlyos pszichés problémákat jeleznek, gyakoribbak azonban az átmenetek.

Az érzelmes szülő kiszámíthatatlan, erős szorongás jellemzi, ezért a gyermekének képtelen biztos támaszt nyújtani. Bár a külvilág felé fegyelmezett a viselkedése, intim igényeit a manipuláció segítségével elégíti ki. Gyermekei gyakran áldozat típusok, mert azt tanulják szüleiktől, hogy a saját vágyukat a másikénak kell alárendelni.
A céltudatos szülők mindig elfoglaltak és határozottak, igyekeznek mindent tökéletesebbé tenni maguk körül. Ennek érdekében gyerekeikkel gyakran kemények és elutasítóak, mindenbe beleszólnak. Vizsgáztatják és minősítik őket.
A passzív szülő gyakran a háttérbe húzódik, a többi típussal ellentétben egyáltalán nem agresszív. Akkor sem lép azonban, ha a partnere elhanyagolja, vagy bántalmazza a gyereket. A heves érzelmekre ugyanis visszahúzódással válaszol. A problémákat elbagatellizálja, gyakran a könnyebb utat választja (ha lehetősége adódik, elhagyja a családot). Nem állít megfelelő korlátokat és nem ad elég útmutatást a gyermekének.
Az elutasító szülők nem vágynak intim kapcsolatra, jobban szeretik ha békén hagyják őket. A szülők kívánságai irányítják a család életét, keveset vannak együtt. Fizikai bántalmazásra hajlamos ez a szülőtípus.

Hogyan reagál a gyermek az érzelmileg éretlen szülőre?

A gyermekek megtanulják, milyen szerepet várnak el tőlük a szüleik és igyekeznek a viselkedésükkel a kedvükre tenni, teljesíteni ez elvárásaikat. Mivel a szülőnek kielégítetlen érzelmi igényei vannak, próbálja ezeket a gyermek kielégíteni. Ezért azonban sokszor nem jár köszönet. Saját énjük elnyomása mellett gyógyító fantáziákat találnak ki a gyerekek, ami arról szól, mitől javulhatna a helyzet. Mikor áll vissza a világ rendje és fogja a szülő az ő érzelmi szükségleteiket kielégíteni. Ez megadja az erőt a nehéz helyzet átvészeléséhez, de egyúttal hamis illúziót is jelent. Sokan hiszik hogy kellő kitartással meg tudják változtatni az embereket maguk körül. A gyógyító fantáziák azonban nem működnek. Például sok gyerek azt gondolja, hogy ha érzelmileg elérhetetlen pl. depressziós anyja végre jól lesz, majd élheti a saját életét. Ez azonban sosem következik be, de a gyermek háttérbe szorítja saját vágyait, hogy a szülőn segíteni próbáljon. A gyógyító fantáziák forrása, hogy tudattalanul mindannyian vágyunk arra, hogy végre megkapjuk szüleinktől azt a szeretetet és elfogadást, amire mindig is szükségünk lett volna. Az érzelmileg éretlen szülő gyakran ráerősít a gyermeke szorongására, hogy azt érezhesse, valakinek végre szüksége van rá. Van, hogy a szülő azért szólja le a gyermekét, hogy hozzá képest erősnek érezhesse magát. Igen gyakori, hogy a szülő nem képes valamilyen érzelmet például haragot megélni, ezért azt a gyerekébe vetíti. Ezért pedig egy természetes reakció miatt is önzőnek, vagy tiszteletlennek címkézi őt. Sokszor tapasztalom, hogy a szülő-gyermek kapcsolat annyira kimerítő, hogy a felnőtt férfi vagy nő számára már nem is jut energia a párkapcsolat kialakítására.

A szerep-én ráadásul nem lehet egy bensőséges párkapcsolat alapja, mert hiányzik belőle a hitelesség és a mélység. Ezen túl még az is probléma vele, hogy senki sem képes a végtelenségig elfojtani a saját vágyait, azok előbb-utóbb így, vagy úgy előbukkannak.

Hogyan reagálnak a gyermekek az érzelmileg éretlen szülőre felnőttként? Mit tehetünk felnőve, hogy megszabaduljunk a szüleinkkel való megterhelő kapcsolat rabságából és végre önmagunk lehessünk? Erről szól majd a következő blogbejegyzésem. Szeptember 21-ikén várom vissza vele szeretettel!

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált irodalom:

Lindsay C. Gibson (2017) Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei. Kulcslyuk Kiadó: Budapest