Hogyan kezeljük érzelmileg éretlen szüleinket?

Hogyan kezeljük érzelmileg éretlen szüleinket?

Előző blogbejegyzésünkben arról volt szó, milyen jelekből következtethetünk arra, hogy a szüleink érzelmileg nem tudtak kellőképpen ránk hangolódni, amikor gyermekek voltunk. A mai bejegyzésben arról fogok írni, hogy mit tehetünk azért, hogy felnőttként megtaláljuk a közös hangot ezekkel a felmenőinkkel, mégis önmagunk lehessünk.

Az érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyermekeinek kétféle stratégiája

Ahány gyermek annyiféle szerep én és gyógyító fantázia létezhet, ezek megértése mindig egyéni feladat. Az érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyermekeinek kétféle alapvető stratégiája van az érzelmi elhanyagolással való megküzdésre. Ezek az externalizáló és az internalizáló mód, ami azt jelenti, hogy a problémákat (és a megoldást ezekre) önmagukban, vagy a külvilágban keresik.

Az externalizálók a nehézségek megoldását másoktól várják, impulzívak, a dolgokat túlreagálják. A körülményeket, vagy másokat hibáztatnak. Önbizalmuk vagy kórosan alacsony, vagy épp ellenkezőleg nagyon is magasnak tűnik, másoknál jobbnak állítják be magukat. Hajlamosak a függőségre legyen szó alkoholról, játék vagy internetfüggésről vagy párkapcsolati függőségről. Viselkedésüket a valóság elleni harc jellemzi, nem a problémákkal való szembenézés. Az önreflexió hiánya azonban megakadályozza az érzelmi érés folyamatát. Ráadásul az impulzív (hétköznapi szavakkal megfogalmazva agresszív vagy hisztis) viselkedés további büntetést és elutasítást vált ki a környezetből. Ahogy szembesülnek tetteik következményeivel, rövid de intenzív bűntudat lesz úrrá rajtuk. Ilyenkor szembesülnek azzal az érzéssel, hogy semmit sem érnek. Ezt azonban ürügyek gyártásával és mások hibáztatásával igyekeznek elfedni. Mivel nem láttak példát a direkt kommunikációra, vágyaikat manipulációval igyekeznek kielégíteni. Az externalizáló stratégia megkönnyíti, hogy összeolvadás (nem pedig valódi érzelmi kötődés) jöjjön létre a szülő és gyermeke között. Egy viselkedészavaros gyermek, vagy egy drogos kamasz ugyanis eltereli a figyelmet a szülő saját megoldatlan életfeladatairól, problémáiról. A szülők stratégiája gyakran az, hogy az engedetlen gyermeknek engedelmeskedve (és a többi testvért megértésre intve) megakadályozzák, hogy az externalizáló gyermekük még nagyobb bajba sodorja magát. Így a gyermek megtanulja, hogy ha valami nem az elvárásai szerint alakul, pokollá kell tennie mások életét és ezzel eléri, amit akar. Az ilyen emberek az eszközökben nem válogatnak. A megoldást az jelenti, ha az externalizálók hajlandóvá válnak felelősséget vállalni a saját életükért.
Ha valaki másokat okol a saját boldogtalanságáért és mellette erősen fél a konfliktustól, szinte biztosak lehetünk benne, hogy externalizáló stratégiával találkozunk.

Az internalizáló beállítódású emberek is érzékenyek, de ők igyekeznek a korábbi hibáikból okulni. Fontos számukra az ok-okozati kapcsolatok megértése. Hajlamosak a túlzott önfeláldozásra és tartanak tőle, hogy csalódást okoznak másoknak. Emiatt gyakran szorongnak, vagy depresszióssá válnak. Erős az igényük a másokhoz való kapcsolódásra. Roppant érzékenyek másik jelzéseire, lelki állapotaira. Ez idegrendszeri szinten is megmutatkozik. Az internalizáló stílusú személyek nem engedik rögtön felszínre az érzéseiket, így azoknak lehetőségük van felerősödni. Emiatt gyakran elfogja őket a sírás, vagy impulzív viselkedésben ölt testet a nyomasztó feszültség. Alapvető kételyeik vannak saját magukkal kapcsolatban, mélyen értéktelennek, abnormálisnak érzik magukat. Vágynak az intimitásra és a spontaneitásra, mégis ösztönösen vonzzák az érzelmileg éretlen embereket, akiktől ezt nem kaphatják meg. Kedvességük és bölcsességük szimpatikus lesz a saját maguk életéért felelősséget vállalni képtelen emberek számára, akik mellett megmentővé, vagy kizsákmányolt férfivá vagy nővé változhatnak. Saját igényeiket rendszerint elrejtik, mindig önzetlenül segítőkészek. Ezt a szüleikkel szemben is alkalmazzák, annyira vágyódnak a feltétel nélküli szeretetre. Az internalizálók ösztönösen felismerik az érzelmi bevonódást. Stresszhelyzetben keresik, a testkontaktust, vagy szemkontaktust. Érzelmi kapcsolataik a családon kívül jól működnek, olyan barátaik vannak akik mellett biztonságban érzik magukat. Empátiájuk tehát képessé teszi őket bensőséges kapcsolatok ápolására. Ha ilyet nem találnak, rendszerint a művészetekhez vagy a természet szépségeihez, esetleg spirituális vagy vallási közösségekhez csatlakoznak. Már egészen kicsi gyermekként megtanulnak saját magukra, belső erőforrásaikra hagyatkozni, szégyellik a segítségkérést. Sokáig viszonylag kevés figyelemmel is jól működnek, hiszen önállóak, tudnak gondoskodni önmagukról. Érzelmileg ezért láthatatlanok a szüleik szemében. Túlzottan hálásak, ha valaki elismeri őket. Kiteszik a lelküket másokért és cserébe nem várak el semmit. Nem ismerik fel, vagy természetesnek tartják a bántalmazást. Hajlamosak egyoldalúan dolgozni egy kapcsolaton, legyen szó párkapcsolatról vagy szülő gyermek viszonyról. Emiatt átvehetik saját szüleik szerepét és vigasztaló, tanácsadó szerepben tűnhetnek fel. Tudattalanul azt tanulták ugyanis, hogy az áldozatkészség és az önmagtagadás a szeretet előfeltétele.

Minden személyiségvonást dimenzióként érdemes felfognunk, melynek a végpontjain drasztikus viselkedések vannak. A legtöbb ember azonban a skála végpontjai között helyezkedik el. Ráadásul pozíciónk az aktuális élethelyzetünktől is függ. Például tartós stressz hatására egyesek még externalizálóbb, mások még internalizálóbb módon viselkednek. Érdemes azt is kihangsúlyoznunk, hogy bármely stratégia lehet előnyös vagy előnytelen az aktuális körülmények függvényében.

Mások hibáztatása, kritizálása és elnyomása tehát annak a jele, hogy az illető nem képes segítségért fordulni másokhoz, ezt pótolja ezekkel a konfliktusos viselkedésmódokkal. Egy externalizáló viselkedési stratégiájú ember amikor felzaklatva érzi magát, úgy viselkedhet mint akinek igénye van az érzelmi kötődésre. Nehéz azonban őket megnyugtatni, hiszen kissé mindig gyanakvók maradnak, mert érzik, hogy ez nem spontán, valódi érzelmi kapcsolat. Ugyanis érzelmi zsarolással, dührohammal, vagy hisztivel kényszerítették ki a másik figyelmét. A túlzott szarkazmus és a cinizmus azt mutatja, hogy az illető a negatívumokra való koncentrálással próbál falakat emelni maga köré.

Mi kell a változáshoz?

A problémára való ráébredés mindig fájdalmas, ahogy a változtatás sem nevezhető egyszerűnek. Gyakran valamilyen nehéz élethelyzet, (például valamilyen veszteség, vagy párkapcsolati probléma) illetve szorongás, depresszió, alvászavar jelzi azt, hogy korábbi megküzdésmódjaink kudarcba fulladtak. A krízis tehát a változás velejárója, melyből a motivációnkat nyerhetjük. Ahhoz, hogy valami újat tanuljunk le kell bontanunk a világról korábban alkotott elképzeléseinket,
Ha érzelmileg értetlen szülők mellett cseperedtünk fel, valódi énünk megtalálása nem kis feladat. Meg kell ugyanis találnunk énünknek azt a magját, ami a szüleink elvárásaitól mentesen, saját igényeinket tükrözi. Ami fejlődésre, elismerésre vágyik. Gyermekként azonban megtanultuk, hogy vágyainkat és igényeinket szégyellni, vagy legalábbis titkolni kell. Ilyenkor érdemes önismereti csoportba, vagy egyéni pszichoterápiába kezdeni, mert ami egy emberi kapcsolatban romlott el, az csakis egy másfajta, terápiás viszonyban jöhet teljesen helyre. Érdemes ennek során feltenni magunknak a következő kérdéseket: Milyen voltam gyermekként? Mit szerettem csinálni? Mi vonzott ekkor? Milyen volt számomra az ideális nap? Mi kapcsolt ki? Hogyan élek most? Mi az amit nem szívesen teszek meg? Mi az ami elszívja az energiámat? Mitől leszünk jó emberek? Mit szeretnénk, milyennek lássanak mások? Mi az amit a külvilág elől titkolni igyekszünk? Érdemes tudni, hogy ha egy érzést hosszabb ideig elnyomunk, előbb-utóbb úgyis felszínre fog törni olyan módon, aminek során nem kerülhetjük el a vele való szembenézést. A leggyakrabban szégyellt érzések a harag és a félelem. Az érzelmileg éretlen szülők ugyanis gyakran kétségbeeséssel, vagy erős indulattal reagálnak ezekre. Így megtanuljuk elfojtani azokat. Az érzelmileg éretlen szülők nem mutatnak reális képet a gyermekeik számára, ezért azok reális önbecsülése nem alakul ki. Számos kutatás igazolja azonban, hogy az, mi történt velünk a múltban kevésbé lényeges, lelki egészségünk és kapcsolataink minősége szempontjából, mint hogy ezeket mennyire dolgoztuk fel.

Az érzelmileg éretlen szülők nem fognak megváltozni

Ezért fontos, hogy ismerjük fel erősségeiket és gyengéiket is, ehhez igazítsuk a velük kapcsolatos elvárásainkat. Ne menjünk bele az általuk generált játszmákba (pl ne akarjuk megmenteni őket, ne várjunk tőlük elismerést). Tudnunk kell, hogy a valódi érzelmi közelség kialakításához érett személyiségre van szükség, ezért az érzelmileg éretlen felmenőinkkel kapcsolatban lejjebb kell tennünk a lécet. Feldolgozni annak fájdalmát, hogy nem kaphatjuk meg a felmenőnk szeretetét olyan formában, amire vágyunk. Nekünk kell tehát megváltoztatnunk a viselkedésünket: megfigyelni, felmérni mennyire érett szülőnk érzelmileg (ennek mentén meghatározni, hogy mit várhatunk el tőle) és hátrahagyni szerep-énünket.

Az érzelmileg éretlen családokban, ha valakinek problémája van egy adott családtaggal azt nem vele, hanem valaki mással beszéli meg, kerülve a konfrontációt. Ez azért káros, mert így a családtagok között szövetségek jönnek létre egyik, vagy másik családtaggal szemben, ráadásul a probléma megoldása is lehetetlenné válik. Érdemes tehát átlátni, hogy nem érdemes belefolyni ezekbe a családi játszmákba. Inkább figyeljük meg a résztvevők gesztusait, mimikáját. Hogyan kommunikálnak? Sokat segíthet, ha érzelemmentes megfigyelőként viselkedünk. Ha ez nem sikerül, túlzottan felidegesítjük magunkat, találjunk valami ürügyet a helyzetből való kilépésre. Az érzelmi összeolvadásnak ugyanis ilyenkor csak így tudunk véget vetni. Ha felmértük mire képes a szerettünk, akkor ennek megfelelően viszonyulhatunk mi is hozzá. Amennyiben tudjuk hogy az intimitással nem tud mit kezdeni, ne vonjuk be aktuális drámáinkba, hiszen megértést úgysem kaphatunk tőle. Kapcsolatban maradhatunk úgy is, hogy bár nem vonjuk őt be teljesen, mégis őszintén, saját érzéseink megfogalmazásával kommunikálunk vele. Ha higgadtan fejezzük ki gondolatainkat, akkor a fogadó fél reakciójától függetlenül sikert könyvelhetünk el. Gondoljuk végig, mik a céljaink és próbáljuk meg elengedni az elvárásaink beteljesüléséből fakadó neheztelésünket, szeretetre vagy elismerésre vonatkozó vágyunkat. A cél az, hogy felnőtt-felnőtt kapcsolat legyen köztünk. Legyünk óvatosak, ha a szüleink erre nyitottan, vagy szokatlan módon megértően viselkednek. Az érzelmi közelség fenyegetésére valószínűleg ismét kontroll igénnyel reagálnának. Az önálló gyermek ugyanis fenyegető egy érzelmileg éretlen szülő számára, hiszen aktiválja saját tudattalan elutasítástól és kritikától való rettegését. Ezek a szülők tudattalanul is az engedelmesség, tekintélytisztelet, bizonytalanság és a saját képességeink megkérdőjelezése, bűntudat és alárendelődés irányába befolyásolnak bennünket. Ezek az elvárások az évek során akkor is belénk ivódnak, egyfajta belső hangként működnek, amikor a szülő már nincs jelen, vagy akár már nem is él. Belső kritikusunk önismereti munka nélkül életünk végéig elkísérhet bennünket. Vannak szülők akikkel lehetetlen még a felszínes kapcsolattartás is, mert nem tisztelik a határokat, vagy folyamatosan megsértik az emberi méltóságunkat. Nem kötelességünk a vérségi kapcsolat miatt ezt elviselni! Vannak sajnos olyan szülők is, akik élvezik a fájdalmat, amit saját gyermekeiknek okoznak. Ebben az esetben a lelki egészségünk és a szüleinkkel való kapcsolat között kell választanunk. Egyéb esetben is hasznos lehet az egyértelmű határok meghúzása. Tisztázzuk például az elvárásokat: nem kell mindennap találkoznunk vagy telefonálnunk, ha az számunkra terhes. Egy felnőtt-felnőtt kapcsolatban minden fél érdekei egyformán lényegesek!

Ahogy megfigyeljük és egyre inkább megértjük a családunk működését a gyász és a szomorúság érzései természetesek! Hagyjuk, hogy elöntsenek bennünket, ugyanis ez elengedhetetlen a veszteségek feldolgozásához! Érezzünk együtt önmagunkkal, ehhez hasznos, ha segítséget kérünk egy terapeutától az érzelmeink megértéséhez, személyiségünkbe való integrálásához. Ne ijedjünk meg a könnyektől, szervezetünk tudja hogyan kell sírni és gyászolni, idővel az érzéseink csillapodnak majd. Bár gyerekként valószínűleg rengeteg kiszolgáltatottság érzésben volt részünk, felnőttként tehetünk önmagunkért! Ne várjuk hogy mások majd a kedvünkben járjanak, hanem kérjünk! Ne várjuk meg, míg áldozattá válunk. Fejezzük ki mi nyomaszt bennünket és ezzel próbáljuk is meg elengedni. A szüleinkkel szemben legyünk udvariasak, de adjunk hangot a saját véleményünknek. Ilyenkor mindig csak a kívánatos végkimenetelre fókuszáljunk. El kell engedünk azt a vágyat, hogy érzelmileg mély kapcsolatunk legyen a szüleinkkel! Ha ez megtörténik, kevésbé valószínű hogy egy érzékeny pontjukra tapintunk. Nincs valójában szükségünk az elismerésükre, nélküle is boldogulunk. Ha ők nem a mi szüleink lennének, akkor várnánk tőlük megértést?

Miről ismerjük fel, ha valaki érett érzelmileg?

Megbízható és nem szakad el a valóságtól. A panaszkodás helyett a problémákat az adott lehetőségek keretei közt próbálja megoldani.
Egyszerre érez és gondolkodik.
Nyitott a másik fél álláspontjára, nem kérdőjelezi meg annak véleményét.
Tud nevetni a saját hibáin.
Tiszteli a határainkat.
Kíváncsi rá, milyen érzéseket vált ki belőlünk a viselkedése.
Tud adni és kapni is.
Igényi a figyelmet, segítséget, képes egy ideig többet adni, mint amennyit kap.
Rugalmasan reagál a helyzet változására.
A csalódást természetesnek tekinti, képes kárpótolni önmagát ezért.
Hajlik a kompromisszumra.
Kiegyensúlyozottnak tűnik, nem él szeretetmegvonással (duzzogás).
Kimondja mivel van problémája, megkér hogy valamit csináljak másképpen.
Hajlandó kezdeményezni.
Elismeri, ha nem tud valamit.
Vállalja a felelősséget a tetteiért. Ha hibázott, megpróbálja jóvá tenni.
Kíváncsi rá, mi bánt minket. A panaszunkat komolyan veszi.

Figyeljünk saját érzéseinkre! Mit vált ki belőlünk a másik? Miért? Ha nehezen találja a válaszokat ezekre a kérdésekre, vagy más jellegű támogatásra van szüksége, kérem keressen bizalommal elérhetőségeim valamelyikén.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált irodalom:

Lindsay C. Gibson (2017) Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei. Kulcslyuk Kiadó: Budapest

Share Button

Kérdése vagy véleménye van? Ossza meg velünk!

Az email címet nem tesszük közzé.