Címke: Önállóság

leszokás

Kiút a függőségből 1. rész

Az előző két blogbejegyzésemben a függők (alkoholisták, drogosok, gyógyszer és számítógépfügők, munkamániások, stb) családjáról és párválasztási szokásairól írtam. Ebben és a következő bejegyzésemben pedig arról szólok részletesen, hogy mik szükségesek ahhoz, hogy megmenekülhessünk szenvedélyeink rabságából.

Mi segít a gyógyulásban?

Ha az ember alacsonyabb rendűnek érzi önmagát, képtelen jól érezni magát a bőrében. Aki ezt el sem ismeri, annak nincs mi ellen küzdenie. A bizonytalanság és a gátlások, az önmagunkkal kapcsolatos kételkedés nem múlik el attól, hogy felismerjük mindezt. Sőt, előfordul hogy minden ami ellen küzdünk, megerősödik. Teljes külső függetlenség ugyan nem létezik, de az ember érezheti magát teljesen szabadnak és szuverénnek. Az tud azonban boldog lenni, aki megismeri önmagát és elfogadja a negatív tulajdonságait is! Szégyenteljes érzés nem önmagunkat adni, míg boldoggá tesz azt érezni és azt mondani, ami valóban a sajátunk. A függőségek gyógyításában tehát a kisebbrendűségi érzés megváltoztatása a legfőbb feladat. Ehhez fontos hogy legyen egy olyan hely, ahol megvédik a függőt, ahol biztonságban érzi magát. Ahol mindent kimondhat, minden kínzó érzéstől és körülménytől megszabadulhat. Kockázatok nélkül levetkőzheti a gátlásait.

Függőség: természetes érzés, vagy betegség?

Érdemes tudni, hogy a korai bevésődés következménye a függőség: mindannyiunknak szüksége van arra az érzésre kisgyermekként, hogy szüleink vártak ránk, szeretnek bennünket és megvédenek minket. Ha ez az ősbizalom nem alapozódik meg, akkor előbb-utóbb kialakul valamiféle függőség. Akinél hiányzik az ősbizalom, az egész életében támaszt keres. Amit önmaga nem képes egyedül megtalálni. Fontos azt hangsúlyoznunk, hogy a függőség érzése alapvetően nem káros, hiszen a kisgyermeknek az életben maradáshoz szüksége van a szüleire, ezért a gyermekek mindent megtesznek ha szüleiknek segítségre van szükségük. Rengeteg felnőtt fél attól, hogy elveszíti a szüleit. Ez csak akkor változik meg, ha valaki más lép a szülők helyére és átvállalja a függő személyiségű emberért a felelősséget. Ilyenkor kialakul azonban egy újabb függőség. Az érzelmi függés jele, hogy átvesszük szüleink értékrendjét és véleményét anélkül, hogy megkérdőjeleznénk azt. Az érintettek persze legtöbbször azt hiszik, hogy saját meggyőződéseikről beszélek és nem veszik észre hogy sokkal inkább a szüleiktől átvett nézetek között vergődnek. A szülő véleményétől való függés különösen akkor hátrányos, ha az leértékeli vagy megszégyeníti a gyermeket.

Mi szükséges a gyógyuláshoz?

A gyógyuláshoz tehát szükséges az hogy ezek az emberek átmenetileg megszakítsák a kapcsolatukat a domináns szüleikkel. Enélkül a függő személyiségű emberek képtelenek reálisan látni őket. Tudnunk kell azt is, hogy a függetlenséggel kapcsolatban óriási szorongás van a függőkben. Ha az ember személyes határait gyermekként megsértik és ezt a határátlépést rendszeresen elkövetik akkor annak az lesz a következménye, hogy túlzottan kiszolgáltatottnak érzi majd magát másoknak. Nem mer érvényt szerezni a saját álláspontjának, vagy megvédeni magát. Mások kritikáját megsemmisítőnek éli meg. A függetlenné váláshoz tehát meg kell ismernünk saját sebezhető, belső önmagunkat! Mindemellett kifejleszteni a védekező képességeket. Akkor fogják ugyanis csak tisztelni mások az embert, ha az érdekeit védelmezni és képviselni tudja.

A változás útján

Amikor a függő személyiség szerkezetű ember változni kezd, jellegzetes ellenállással találja magát szembe a családjában. A körülötte élő emberek megszokták már, hogy feláldozza magát alkalmazkodik ezért a környezet ellen fog állni a változásnak. Újra és újra megpróbálják majd manipulálni, hogy minden olyan legyen, mint régen. A függők terápiájában ezért a leghatékonyabb az addiktológiai/rehabilitációs osztályos kezelés. Ennek során az új közösségben a függőnek lehetősége van begyakorolni az új viselkedésmódokat. A szakemberek gyakran tapasztalják hogy a klinikán lezajló pozitív fejlődés a hazatérés után visszaesik, a függők újra az alkoholban, vagy más szerekben keresnek vigaszt.

A belső szabadság elengedhetetlen…

A függőségtől és a kisebbrendűségi érzésektől való megszabaduláshoz szükséges, hogy megszüntessük a gondolkodásunk korlátait és olyannak lássuk a dolgokat, amilyenek valójában. A korai években a szüleinktől elszenvedett érzelmi kizsákmányolás az oka a belső szabadság hiányának. Gyakran segít, hogyha egy levél formájában megfogalmazzuk álláspontunkat a szüleink felé. Tudomásul kell vennünk, hogy az emberek megismétlik gyermekkori drámájukat akkor is, ha ennek nincsenek tudatában. Más kérdés, hogy felnőttként más módon nyilvánul meg ez. Bár a szereplők mások, a téma ugyanaz marad. A felnőttkori konfliktusok sokszor nagyobb szenvedést okoznak mint a gyermekkoriak.

A függőségek és a pszichoszomatikus megbetegedések sokszor olyan gondokra utalnak melyeket nem akarunk felismerni!

A nehézségek legyőzéséhez azonban feltétlenül szükséges hogy megértsük saját személyes drámákat és ezt pszichoterápia segítségével feldolgozzuk. Ha tetszik, ha nem, már kora gyermekkorunkban megírják életünk forgatókönyvét, ami a férfi-nő és a szülő-gyermek kapcsolatokat illeti. A szülők feltétel nélküli szeretetére minden embernek szüksége van. Ez elengedhetetlen a gyermek egészséges testi-lelki fejlődéséhez. A szülő-gyermek kapcsolat megoldatlan konfliktusai olyan érzelmi sebeket okoznak, amelyeket ha nem sikerül a szülővel rendezni, az ember tudattalanul olyan társat választ magának, akivel ezt újra megpróbálhatja. Például a lány az iszákos apját nem tudta megmenteni, ezért most megpróbálja részeges férjét ki gyógyítani az alkoholizmusból. Ha valaki a szüleitől nem kapott kellő mennyiségű/minőségű szeretetet és elismerést, az ösztönösen olyan partnert talál, akitől ugyanúgy nem kaphatja ezt meg. Akit a szülei függő szerepben tartottak az olyan partnert keres magának, aki uralkodik felette és mindent elintéz neki.

Drasztikus változások kellenek

A függőségtől való megszabaduláshoz sajnos csak radikális változások útján lehet eljutni: le kell válni a domináns szülőkről, ahhoz hogy önálló életet élhessünk. Gyász nélkül tehát a gyógyulás elképzelhetetlen. Aki felismerte a saját történetét az tudja hogy mekkora erőknek volt kiszolgáltatva és hogy ennek következményeképpen mennyire meg kellett sérülnie. Fontos hogy a haragunk kifejeződése juttathassuk. Aki dühében sír az utána nem könnyebbül meg, hanem még rosszabbul érzi majd magát. A valódi gyászmunka ismérve hogy utána jobban érzi magát az ember. Ez szükséges ahhoz, hogy az ember megtanuljon kiegyezni a sorsával. Óriási bátorság kell ehhez a lelki munkához! A terápiás közösség (osztály, AA csoport) feladata tehát a bátorítás illetve az, hogy reális tükröt tartson a függő elé. A társak körében történő tanulásra azért van szükség, hogy a függő érzelmileg is utolérje a valódi életkorát. A függők terápiája évekig eltart, mivel ezek az emberek nagyon alkalmazkodók és barátságosak, nem mutatják ki a foguk fehérjét még a klinikán sem. Itt is a függő viselkedésmintákra rendezkednek be, ezért ha nem kapnak kritikát úgy érezhetik, hogy haladnak. Ehhez azonban szükséges kibontakoztatnunk a csakis miránk jellemző destruktív viselkedésmintázatokat. Ez után lehet csak megváltoztatni ezt a dinamikát. A függők alapvető problémája a saját szükségleteik elhanyagolása. Önértékelésüket gyakran azáltal próbálják meg stabilizálni, hogy folyton elérhetőek mások számára. Boldogok ha segíthetnek, de legbelül üresnek és értéktelennek érzik magukat. A terápiás kezelés csak akkor lehet sikeres, ha fel lehet ismerni ennek a viselkedésnek a romboló hatását és meg lehet változtatni azt.

A terápia első része tehát mindig a megvilágosodásé: meg kell értenünk a saját drámákat az érzelmi kizsákmányolásunkat. Miután tudatosultak bennünk a nehézségeink és ezek összefüggései, akkor a hiányosságainkra is jobban rálátunk. Ilyenkor a páciensnek elismerésre van szüksége, mert ez biztosítja számára a motivációt a további változáshoz. A függőség dinamikája más utakat is követhet. Nagyon gyakori az is, hogy a függők túlzottan pozitív módon látják önmagukat és a legnagyobb lelki nyugalommal helyezik a saját szükségleteiket a többieké elé. Nehezen fogadják el a valóságot. Ebben az esetben is szükség van azonban a hitelessé válásra. Arra, hogy beismerjük saját gyengeségeinket. Ettől szabadabbak és magabiztosabbak leszünk. Minden függő és családtagja számára elengedhetetlen, hogy a személyisége árnyékban levő oldalával is foglalkozzon. Itt találjuk meg ugyanis azokat a dolgokat, melyekre szükségünk van a gyógyuláshoz. Még a legfélénkebb embernek is szüksége van néha az uralkodó és erőszakos fellépésre, melyet ha mi magunk nem merünk megtenni, akkor majd olyan partnert választunk aki hajlamos erre.

Következő cikkemben a függőségből való kilábalást kísérő belső változásokkal fogok részletesebben foglalkozni. Augusztus 21-én várom vissza szeretettel!

Felhasznált irodalom:

Heinz-Peter Röhr (2014) Kiút a függőségből. Ha gúzsba köt a családi háttér. Ursus Libris

fegyelem

Hogyan neveljünk lelkileg egészséges, szüleivel együttműködő gyermeket? 2. rész

 Az előző írásomban részletesen szóltam arról, milyen fontos a gyermekek egészséges lelki fejlődéséhez a szülő felől érkező gondoskodás, feltétel nélküli szeretet és az ezáltal a gyermek felé sugározott biztonság. Hiszen ez teremti meg a későbbi kiegyensúlyozottság, érzelmi önállóság alapjait. Lényeges azonban kiemelni, hogy a szeretet zászlaja alatt se essünk át a ló túloldalára (ezt hajlamosak az elfoglaltabb, lelkiismeret-furdalással küzdő szülők megtenni), ne engedjük, hogy életünket hosszútávon a gyerek irányítsa. Nyilvánvaló, hogy egy újszülött szükségleteire elengedhetetlenül rá kell hangolódnunk, de ennek idővel változnia kell. Törekedjünk arra, hogy olyan (napi)rendet alakítsunk ki, ami a szülő és gyermeke számára egyaránt elfogadható. Ezt a szülő és ne a gyerek diktálja. Evidensnek tűnik, mégsem az, hogy a gyerek még nem tudja, mire van szüksége, ezért a rá vonatkozó szabályokat nekünk kell meghoznunk. Mégis sokszor egy fárasztó, stresszes munkanap végén ráhagyjuk gyermekünkre, hogy a tv előtt egyen, akkor feküdjön, amikor szeretne, csak hogy a hisztit elkerüljük. Talán a lelkiismeretünket próbáljunk megnyugtatni, amiért keveset vagyunk vele, nem figyelünk rá eléggé, azért teszünk ilyen kedvezményeket. Fontos azonban tisztázni, hogy a gyermek számára nagyon lényegesek a szabályok, melyekhez alkalmazkodniuk kell, ez ad nekik biztonságot egy folyton változó világban.

     Könnyen azt gondolhatjuk (hiszen minden médiumból ez árad felénk), hogy akkor tesszük boldoggá a gyermekünket, ha folyton kedvére teszünk, nem tesszük ki semmiféle frusztrációnak. Ez azonban nagy tévedés, gyermekünknek olyan erős és következetes szülőre van szüksége, akire felnézhet, aki mellett biztonságban érezheti magát. Ki ne ismerné a dackorszakot, hogy milyen hiszti tud kerekedni egy-egy apróságból? Minden szülő tapasztalta már, hogy a gyermekek ösztönösen harcolnak a hatalomért, irányításért. Ez akaratuk fejlődésével magyarázható, teljesen természetes és egészséges folyamat. Lényeges azonban tisztázni, hogy a szülőnek csak akkor lesz tekintélye, gyermekünk csak akkor lesz engedelmes, ha következetesek maradunk, betartatjuk velük a korábban lefektetett regulákat. Ezt elvben a legtöbb szülő tudja, de mégis kinek van kedve egy végigrobotolt nap után „apróságokon” harcolni? Érdemes ilyenkor erőt venni magunkon és utolsó energiánkkal kezünkbe venni az irányítást és bármilyen nehéz is, következetesnek maradni! A túl nagy hatalommal rendelkező gyermek ugyanis hosszú távon indulatos, haragos, szorongó és bizonytalan lesz. Ezen túlmenően pedig a gyerek megérzi gyengeségünket és élni fog vele a továbbiakban is: még több hatalomért küzd majd. Bármilyen viselkedéssel ér célt, az megerősítődik és a továbbiakban egyre gyakrabban ismétlődik majd. Annak ellenére ösztönösen keresi minden (lelkileg többnyire egészséges) gyerek az irányítást, hogy ezzel a hatalommal ő még nem tud élni. Sőt, ha ráhagyjuk, a súlya alatt összeroppan. Tehát lényeges, hogy a döntés mindig a szülő kezében legyen. Persze életkorának megfelelően adhatunk (és jó ha adunk!) a gyermekünknek választási lehetőségeket, például eldöntheti, hogy melyik pólót vagy desszertet szeretné, de azt hogy téli vagy nyári ruhát vesz fel a hidegben, mikor fekszik le vagy megy-e óvodába, ne ő szabja meg. Ez maradjon a mi felelősségünk.

Nevelséről szóló cikksorozatom utolsó részélben arról lesz majd szó, hogyan vívhatjuk ki, hogy gyermekeink tiszteljenek minket, mitől lesznek sikeresek a gyermekközösségben majd később, felnőtkorukban is.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

Gyermeknevelés

Hogyan neveljünk lelkileg egészséges, szüleivel együttműködő gyermeket? 1. rész

Szülőnek lenni felemelő boldogság, de nehéz feladat is egyben, bár erről az oldaláról ritkábban ejtünk szót: sok kihívással kell szembenéznünk, ha anyává-apává válunk. Számot kell vetnünk önmagunkkal, ismernünk kell a világot, gyermekünket és „családi hagyományainkat” is, hogy valóban jól csinálhassuk. Hogyan neveljünk lelkileg egészséges, együttműködni képes, tisztelettudó gyereket? Mivel teszünk jót neki? Erről a témáról igen keveset olvashatunk, annak ellenére, hogy egy újdonsült szülő élete többnyire csupa bizonytalanság. 3 részes cikksorozatomban ehhez próbálok támpontot nyújtani.

Milyen a jó szülő?

Egy D. Winnicott nevű gyermekpszichiáter vezette be az „elég jó anya” ill. az „elég jó szülő” fogalmát a múlt század közepén, hogy leszámoljon az addig a szülőkre tett felelősséggel, ami minden felnőttkori pszichés betegség forrásaként a korai szülő-gyermek kapcsolatot jelölte meg. Az elég jó azt jelenti, sok szempontból megfelelő, kielégítő a gyerek számára. Tehát nem szükséges a tökéletesség miatt szorongani, gyermekünk egészségéhez, ennél kevesebb is elég. Számoljunk hát le a bűntudattal! Biztos vagyok benne, hogy mindent megtesz hogy gyermekét a lehető legjobban nevelje, különben nem olvasná most ezt az írást.

A szülőség tehát viszonyfogalom, ami mindig csak az adott gyerekkel együtt érvényes. A szülőnek a saját gyerekére kell ráhangolódnia úgy, hogy közben saját magával is azonos maradjon, ne tagadja meg tartósan saját vágyait és elképzeléseit. A szülő-gyermek kapcsolat folyamatosan változik a gyermek korának növekedésével: áthelyeződnek benne a hangsúlyok, de legfontosabb, hogy a szülő a saját és gyermeke igényeit is állandóan szeme előtt tartsa, ebben egyensúlyt találjon. Viselkedésünknek az odaadáson túl hitelesnek is kell lennie, hiszen a gyerek megérzi az őszintétlenséget, mártíromságot. Ha „túl sok áldozatot” hozunk gyermekünkért, biztosak lehetünk benne, hogy valahol észrevétlenül „visszavesszük” majd az árát, ami egyikünknek sem lesz jó. Lelkileg egészséges gyereket tehát csak egy többnyire kiegyensúlyozott szülő tud nevelni.

Milyen az egészséges szülő – gyermek kapcsolat?

Fontos, hogy ki honnan, milyen családból jött, – milyen szülői mintákat örököltünk, mit láttunk otthon, hogy tudatosan ugyanolyanok vagy mások szeretnénk lenni, mint saját szüleink voltak. Lényegesek az előzetes elképzeléseink, de alkalmazkodnunk is kell a baba igényeihez, megtalálni önmagunkat a szülő szerepben.
Bár az előbb megemlítettem, hogy minden gyermek egyéni és ezért másféle bánásmódot igényel a legoptimálisabb testi-lelki fejlődéshez, az „elég jó szülőséghez” van néhány evidensnek tűnő aranyszabály. Ahhoz, hogy egy csecsemőből a világban jól boldoguló, intelligens felnőtt váljon, szüleinek biztosítania kell számára a megfelelő biztonságot adó, inger-gazdag, szerető környezetet.
Ehhez alapvető fontosságú a kötődés, ami a szülőhöz való testi közelségen, a gyermek szükségleteinek kielégítésén alapul. Manapság divatosak a különféle hordozókendők, mei-tai-ok: a nyűgös csecsemőt valóban megnyugtatja anyja közelsége, de fontos, hogy mások meggyőződése ellenére csak akkor csináljuk, ha mi magunk is jónak, hosszú távon is elfogadhatónak érezzük mindezt, gerincünk is sokáig bírja a ránehezedő plusz kilókat. Enélkül is lehetünk jó szülők, a lényeg csak annyi, hogy ne hagyjuk a csecsemőt magára, ha sír, mielőbb nyugtassuk meg.

Mitől lesz lelkileg egészséges a gyermek?

Tisztáznunk kell, hogy a hétköznapi logika ellenére csak akkor lesz gyermekünk önálló, ha érzelmileg mindig támaszkodhat anyjára (apjára, gondozójára), akkor meri majd később felfedezni a világot és benne saját magát. Kutatások igazolták, hogy ha azonnal reagálunk a gyermek sírására, később jobb lesz a stressz-tűrő képessége. Tehát minél több szeretetet, figyelmet kap kicsiként, annál kiegyensúlyozottabbá válik felnőtt korára. Ahogy az eddigiekből látható, a gyerek számára létfontosságú az elfogadó, meleg érzelmi kapcsolat, a mai rohanó világban azonban a felnőtteket érő stressz sajnos igen gyakran továbbítódik a gyerek felé. Például indokolatlan veszekedés, kötekedés formájában. A gyerek pedig könnyen magára veszi a szülők konfliktusát, ettől elbizonytalanodik abban, vajon tényleg szeretik-e. Tudnunk kell, hogy a bizonytalanság, a szeretet hiánya egy kisgyermek számára egyenlő a megsemmisüléssel! Gyakori megoldás, amikor az együtt töltött idő hiányát ajándékokkal próbálja meg ellensúlyozni a problémából valamit megérző szülő. A nevelő ilyenkor maga helyett ad valami kézzelfoghatót, s ezzel észrevétlenül vezeti bele a gyereket az eldobható, felcserélhető értékekkel teli fogyasztói társadalomba. Lényeges, hogy szem előtt tartsuk hogy gyermekünknek nem ajándékokra, hanem rá irányuló figyelemre, együtt töltött időre van mindenek előtt szüksége az egészséges lelki fejlődéshez.

Következő cikkemben arról beszélek majd, hogy milyen hibákat kell elkerülnünk elfoglalt szülőként, hogyan tudunk együttműködésre képes gyermeket nevelni.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta