Hogyan hat a gyermekkorunk a szerelmi életünkre?

Ahogy az előző írásomból kiderül, a nehéz gyermekkor, a  nem kielégítő szülővel való kapcsolatok  automatikusan rányomják bélyegüket közérzetünkre és az emberi kapcsolatainkban való viselkedésünkre is (ami ezáltal rögzíti a problémát és a továbbiakban is elégedetlenné tehet bennünket).

Hogyan történik mindez pontosan? Mit tehetünk ellene?

Szocializációnak nevezzük azt a folyamatot, melyen keresztül már egészen csecsemőkorunktól kezdve elsajátítjuk, hogyan lássuk a világot, miként viszonyuljunk egymáshoz, hogyan kezeljük szükségleteinket, milyen elvárásokat támasszunk saját magunkkal és másokkal szemben. Ez minden családban egyedi, a gyermek-szülő kölcsönhatásától függ. Érdemes hangsúlyozni, hogy ezek a folyamatok automatikusan mennek végbe, hétköznapi cselekvések és közlések által. Ezeknek csak egy kicsiny része megfogalmazható vagy tudatos. A család egyúttal a saját múltjából fakadó elvárások és hagyományok melett a társadalmi normákat is közvetíti. Például milyen viselkedés várható el egy férfitól vagy nőtől, milyen értékek fontosak “egy rendes ember” számára. Hogyan kell viselkednünk a boltban, nyilvános helyen stb.

Akár akarjuk, akár nem, az eredeti családunk ösztönösen hat ránk.  

– A szüleinkkel való bensőséges (meleg, támogató) vagy éppen felszínes kapcsolat meghatározza, hogy felnőttként a társunktól milyen távolságban érezzük jól magunkat. Ha szüleinkkel kapcsolat nem volt kellőképpen bensőséges (számunkra megfelelő), gyakran gondot okoz számunkra az intimitás. Ez gyakran szexuális, vagy bizalmi problémák formájában jelenik meg a  felnőtt párkapcsolatokban. Előfordul, hogy bár vágyunk a közelségre, mégis képtelenek vagyunk azt hosszú távon is élvezni. Gyakori példa erre, hogy hétvégén folyton összekapunk a párunkkal, a nyaralások vagy az ünnepek általában rosszul sikerülnek.

– Igen lényeges szempont a szüleinkkel való kapcsolatunk biztonságossága. Ha felmenőnk megígért nekünk valamit azt betartotta? A belső biztonságérzetet abból tanuljuk meg, gondozóink hogyan kezelték saját és mások érzelmeit, indulatait. Reagáltak-e a szükségleteinkre csecsemőként (vagy hagytak sírni, nem etettek meg, amikor éhesek voltunk, esetleg túl sokáig hagytak magunkra). Ha nem megfelelően hangolódtak rá vágyainkra (meg kell látnunk, hogy ez teljesen szubjektív), észrevétlenül is belénk vésődhetett, hogy csak addig érezzük jól magunkat, amíg a másik kézzel fogható közelségben van. Erre jó példa ha valaki, ha képtelen társát telefonon elérni, rögtön megcsalásra gondol vagy ha a pár az első jelentősebb vitára szakítással reagál.

– Hogyan gondolkodunk magunkról és másokról? A különbségeket vagy a hasonlóságokat, a közelséget vagy a távolságot hangsúlyozzuk? A negatív vagy a pozitív tulajdonságokat emeljük ki? Egyedül érezzük magunkat a legjobban vagy másokkal? Ha utóbbi, kikkel? Ha szükségünk van valamire megoldjuk egymagunk, vagy merünk segítséget kérni? Ha nincs otthon cukor elgyalogolunk a boltba vagy átkopogtatunk a szomszédba?

– Hogyan kezelték a gyermekkori hiszijeinket, indulatkitöréseinket? Ha a szülő nem tud mit kezdeni a saját dühével vagy síró csemetéjével, az könnyen megtanulhatja, hogy a rossz dolgokról nem lehet beszélni, hiszen azért legfeljebb elutasítást kaphat. Így tehát felnőttként olyan kapcsolatokba sodródik, melyben nem érzi jól magát. Nem ritka, hogy valaki a párjától várja, hogy kitalálja igényeit, hiszen kimondani képtelen azokat. Ezzel biztosítva (tudattalanul) saját maga számára a folyamatos frusztrációt.

– Mikor totyogóként fel akartuk fedezni a szobát majd később az egész világot, mit mondtak nekünk? Az eleséstől, csalódástól féltettek vagy biztattak minket? A kapcsolat kontrolláló vagy autonómiát támogató volta meghatározza, hogy mennyire merünk a másiktól távol merészkedni. Ha egy kapcsolatban vagyunk elvárjuk, hogy életünket csak a másik töltse be, vagy megőrizhetjük eredeti elfoglaltságainkat, kapcsolatrendszerünket? Bízunk abban, ha a párunk nincs velünk, attól még visszatér és távolléte alatt nem csal meg minket?

– Hogyan kell a másikkal együttműködni? Mit lehet kommunikálni? Sok családban előfordul, hogy csak a jó dolgokat hangsúlyozzák, osztják meg egymással, az indulatokat, nehéz eseményeket a szülők elhallgatják a gyermek elől. A konfliktushelyzeteket “nem a gyerek előtt beszélik meg” vagy  tabuk vannak. (Például a veszteségekről nem beszélnek.) Ezáltal a gyermek egyfajta burokban nő fel, felnőttként képtelen lesz megbirkózni az élet nehézségeivel. Nyilván az is káros, ha a csemete folyton perlekedő felmenőket lát, de érdemes ebben is megtalálni az arany középutat. Mit kezdünk egy nehéz élethelyzettel? Munkahelyi gondok esetén a párunkkal vagy a gyerekünkkel veszekszünk, elmegyünk a barátainkhoz vagy alkoholba folytjuk bánatunkat?

– A hétköznapi rutin is biztonságot ad a gyermek számára. Hogy vagyunk mi együtt családként? Mit szeretünk csinálni? Hogyan telnek a hétköznapjaink? Mi történik lefekvés előtt vagy eszünk-e együtt, ha igen, milyen szabályok vonatkoznak erre? Mit kezdünk magunkkal és egymással a szabadidőnkben?

Egyértelmű, hogy férfi és nő más mintát hoz  a kapcsolatba és mást vár el a társától. Ha ezek átgondolhatóak majd kimondódnak, nagy könnyebbség lehet a közös élet kialakításához.

Mit tehetünk hogy jól érezzük magunkat a párkapcsolatunkban?

Fontos megérteni, honnan jövünk, milyen kimondott és kimondatlan értékeket viselkedésmintákat hozunk otthonról, érzelmileg leválni a szüleinkről (reálisan szemlélni őket érdemeikkel és hibáikkal együtt). Meglátni, hogyan hatnak (hatottak) egymásra a felmenőink. Milyen generációkon átadódó problémák vannak a családunkban? Ha ismerjük magunkat, jobban rálátunk párkapcsolatunkra is. Érdemes egymással a múlt fontos eseményeiről beszélgetni, kidolgozni, nekünk párként milyen értékek számítanak. Megnézni hogyan hatunk mi egymásra. Miből adódnak leginkább félreértéseink? Mivel bántjuk meg egymást? Hogyan reagálunk egy feszült helyzetben? Hogyan éljük meg a hétköznapok nehézségeit? Ha gyermekeink vannak, az Ő viselkedésük is tükröt tart számunkra, nem csak szülőként, hanem emberként is.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár- és családterapeuta jelölt.

Mi a véleménye? Kérem ossza meg velem itt, a bejegyzés alatt, vagy használhatja a pszichológus válaszol rovatot is, ha kérdése van a témában. Amint tudok, válaszolok Önnek!

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.