Címke: Alkohol

Írások • • • • írta Habis Melinda 0 Hozzászólás

A gyermekkori bántalmazás hosszú távú következményei

Jelen írásomban a gyermekkori el nem fogadottság („baj van velem”) élmény kapcsolatát vizsgálom a felnőttkorban jelentkező depresszióval és testi betegségekkel. Az ember előbb utóbb belebetegszik, ha elhiszi, hogy azt érzi, amit éreznie kellene és fáradhatatlanul próbálja nem azt érezni, amit tilos éreznie. Ezen kívül a saját gyerekeivel fizetteti meg a számlát, akik projekciós felületként szolgálnak a fel nem vállalt érzelmek számára. Nagyon gyakori, hogy testünk betegséggel reagál arra, ha tagadjuk a gyermekkori bántalmazást, vagy elhanyagolást, nem ismerjük el az ezzel kapcsolatos valódi érzelmeinket. A szeretet érzés azonban spontán kialakul, ha nem kényszerítjük rá magunkat.

Hogyan fogadjuk el önmagunkat?

Önmagunk elfogadásához az út azon keresztül vezet, hogy nem fojtjuk el negatív érzéseinket és megbarátkozunk saját valódi élettörténetünkkel. Érdemes tudnunk azt, hogy minél kevesebb szeretetet kap egy gyermek, minél többször semmibe veszik a nevelői, annál jobban fog felnőtt korában is a szüleitől és azok helyettesítőitől (pl. drogoktól, alkoholtól) függni. Ez elménk normális reakciója, hiszen ott marad lelkünkben az űr, amely arra vár, hogy betöltsék. Minél idősebbek vagyunk, annál nehezebb azonban ez. Sőt, lehetetlenség másoktól megkaptunk azt, amire vágyunk. Önmagunknak kell tennünk érte, hogy megismerjük és megszeressük önmagunkat. Ehhez szeretnünk kell azt a gyermeket is, akik valaha voltunk. Aki sok mindent megélt. Ha elnyomjuk erős érzéseinket, akkor a depresszióra jellemző fáradtság jelentkezik. Sokszor a legfájdalmasabb testi betegség is könnyebben elfogadható, mint lelkünk igazsága. Ideje azonban komolyan vennünk a gyermekkori bántásokat és azok következményeit. Olyannak kell látnunk szüleinket, amilyenek akkor voltak, amikor kisgyermekként bántak velük. Meg kell válnunk a belsővé vált szülőktől, akik bennünk folytatják tovább a romboló munkát! Csak így tudjuk tisztelni önmagunkat! Ahhoz, hogy a megfélemlítésen és testi erőszakon alapuló nevelést megállíthassuk, úgy kell látnunk a bántalmazót, amilyen valójában. Ez azért nem könnyű mert mindenki, akit gyermekként bántalmaztak a túlélése érdekében azt a hozzáállást vette fel, hogy a külső tényezőket jónak, míg önmagát rossznak lássa. Mivel a gyermek teljes mértékben függ szüleitől, muszáj őket idealizálnia. Ha megverik, túlélése érdekében azt kell gondolnia, hogy valami rosszat tett és megérdemelte az agressziót. Felnőttként úgy tudjuk ezt feldolgozni, ha a bántás teljes igazságát megismerjük és az ezzel járó érzelmeinket szabadjára engedjük. Ez az egyetlen hatékony ellenszere az ismétlési kényszernek.

Miért lesz a lelki fájdalomból testi tünet?

A testünk igazságunk őrzője, mivel önmagában hordozza életünk minden tapasztalatát. Tüneteink segítségével arra kényszerít bennünket, hogy összhangba kerüljünk a bennünk élő elhanyagolt, vagy megalázott gyermekkel. A legtöbb szülő nem szánt szándékkal bántalmazza gyermekét, leginkább az együttérzés és a tudatosság képessége hiányzik belőle, ezért a saját érzelmei okát a gyermekben találja meg. („Jaj, de felidegesített ez a vásott kölök!”) Elfelejtik azonban, hogy a saját érzéseinkért mi magunk (és a saját történetünk) is épp úgy okolhatóak vagyunk, mint a körülmények, vagy a másik fél. Társadalmunkban ráadásul az agresszió nagyon elfogadott: a különféle filmek hősként ábrázolják a bántalmazó figurákat. Emellett sajnos sok pszichológus is valamilyen szülőfigura szolgálatában áll. Ezért nem tudja kliensét sem hozzá segíteni az autonómiához. Csaknem az összes társadalmi intézmény részt vesz az igazság elől való menekülésben, hiszen ezeket is emberek vezetik.
A legtöbb ember számára már a gyermekkor szó is szorongást okoz, ezért nagyon sokan feljogosítva érzik magukat a szülői hatalommal való visszaélésre. Felmentik azt a szülőt, aki rákiabál a gyermekére, vagy lekever neki egy pofont. Ráadásul a múlt nem megváltoztatható, ami nagy nyomást jelent. A korábbi bántalmazások azonban elkerülhetetlenül ismétlési kényszerben érnek véget, ha nem gondoljuk át alaposan saját szenvedésünk történetét. A megvert, megalázott gyermekek, akik mellett nem állt védő figura később nagy türelmet gyakorolnak a szülő figurák okozta borzalmakkal szemben. Feltűnő közömbösséggel viszonyulnak a bántalmazott gyermekek szenvedéséhez. A megkínzott gyermek ezen kívül benne marad a zavarodottságban és túlterheltségben, ezért egész életében képtelen lesz felnőni. A függőség azonban kedvez a további gyűlöletnek. Ezt könnyű elfojtani, ilyenkor az ártatlanok elleni agresszióban tör utat magának. Sokan vannak, akik nem tagadják a saját gyermekkoruk nehézségeit. Más dolog azonban panaszkodni a szüleinkre, mint komolyan venni a tényeket és megélni az ezzel kapcsolatos szenvedésünket. Utóbbi felébreszti az egykori gyermek félelmét a büntetéstől, ezért legtöbben inkább elfojtva hagyják a legkorábbi érzéseiket és nem néznek szembe az igazsággal. Ez igaz sajnos a terapeutákra is. Utalnak ugyan az agresszió tilos voltára, de mégsem képesek arra, hogy ne alkalmazkodjanak mások elvárásaihoz és felmentik az agresszív szülőket.

Milyen lelki következményei vannak a gyermekkori elhanyagolásnak?

A bennünk lévő gátak azonban annak a történetnek az eredményei, amelyet a lehető legjobban meg kell ismernünk. Ha ezt nem tesszük meg, akkor könnyen előfordulhat, hogy csak akkor leszünk képesek örömet érezni, ha egyúttal fájdalmat is okozunk önmagunknak. Az is gyakori, hogy valaki annyira blokkolja magában a negatív érzéseket, hogy ezzel a pozitívakról is le kell mondania. Sok terapeuta úgy gondolja, hogy a gyermeknek meg kell bocsátania a szüleitől elszenvedett bántalmazást, ez azonban korántsem olyan egyértelműen egészséges. Ha meggyőzöm magamat arról, hogy mást érezzek, mint amit valójában érzek, az testi tüneteket okozhat. Ha erőnek erejével próbálok szeretni valakit, aki károsan befolyásolta az életemet, akkor lemondok a saját magammal való hűségről. Az embernek azonban szüksége van a valódi önmagára! A szüleinket sem kényszeríthetjük rá a szeretetre. Vannak olyan szülők, akik csak a gyermekeik álarcán keresztül tudnak élni. Ha a gyermek felnőve leteszi az álarcot, akkor azt mondják nekik „bárcsak olyan lennél, mint amilyen voltál”. De miért is akarjuk becsapni magunkat? Az, hogy a szüleink hogyan alakítják a velünk való kapcsolatukat, nem rajtunk múlik. Arra azonban van esélyünk, hogy a saját testükkel és a gyermekeinkkel őszinték legyünk….

A bántalmazás nélküli életről

Azok az emberek, akiknek gyermekkorukban megadatott a szeretet és a megértés, együtt tudnak élni a saját igazságaikkal és ki tudják bontakoztatni a képességeiket, amikkel saját gyermekeiket tudják nevelni. Ők nem használják a megalázást (bűntudatkeltés, leszólás) és a pofont nevelő eszköznek. A megbocsátás álarca sokszor segít elfedni és felerősíteni a gyűlöletet, amit a szüleink iránt érzünk. Ez azonban testileg betegít meg. Amennyiben azonban ezt tudatosan megéljük és kifejezzük, akkor nem lehet ránk ilyen hatással. Felnőttként már csak olyan helyzetbe ragadunk bele, amelyben nem tudjuk szabadon kifejezni az érzéseinket. Ha azonban már kisgyermekként el kellett távolodnunk valódi érzéseitől, személyiségünk függővé válik. Nem az a kérdés, hogy megszakítjuk-e szüleinkkel a kapcsolatot vagy sem, a megoldás mindig mibennünk van. Előfordulhat, hogy azt érezzük, hogy csak a kapcsolat megszüntetése segít igazságosan bánni a saját szükségleteinkkel. Régi sebeink csak akkor tudnak begyógyulni, ha az egykori áldozat eldönti, hogy megváltozik, és mostantól tisztelni fogja önmagát, feladja a gyermeki elvárásait. A szülők ugyanis nem fognak automatikusan megváltozni a gyermekük új viselkedése által. Ameddig tagadjuk a korai sérülésből fakadó fájdalmunkat, addig az egészségünkkel fogjuk megfizetni ennek árát, vagy gyermekünkön fogunk észrevétlenül revansot venni. Igen gyakori, hogy valaki mindenben a jót akarja csak meglátni, hogy ne kelljen félnie a negatív érzésektől. Ez egy jó túlélési stratégia lehet átmenetileg, hosszú távon azonban nagy ára van.

Hogyan változtathatunk?

Először is jó, ha egy szakavatott segítővel átgondoljuk a régi szenvedéseinket, majd elkezdjük máshogy kezelni a szüleinket. Akár ki is mondhatunk olyan dolgokat, amelyeket korábban nem tehettünk meg, ennek hatására a szüleik is bocsánatot kérhetnek. A kapcsolat rendezését azonban nem szabad siettetni! Előbb szabadjára kell engednünk erős érzelmeinket! Testünk egyértelműen visszaemlékszik a korábbi bántalmazásokra, ezért komolyan kell vennünk az üzeneteit. Nem kell hazugságra kényszeríteni önmagukat és ennek árát depresszióval megfizetni! Csak akkor leszünk képesek tisztelni önmagunkat, ha komolyan vesszük valódi érzelmeinket. A látszólagos jókedvet sokan kábítószerrel, vagy alkohollal tudják csak fenntartani. A függőség azonban csak tovább rombolja egészségünket. Semmilyen hálával és áldozattal nem tartozunk azoknak a szülőknek, akik súlyosan megsebeztek bennünket! Ezt az idealizált szülőknek szánjuk, akik csak a fantáziánkban léteznek.
A kikényszerített szeretet valójában a gyűlölet álarca. Hiszen az álságos kommunikáción alapuló kapcsolatok képtelenek a változásra. A valódi kapcsolat létrejötte csak akkor lehetséges, ha mindkét félnek sikerül szabadjára engednie az érzéseit. Ha félelem nélkül meg tudják osztani ezeket egymással. A megbocsátásról szóló prédikáció tehát haszontalan, sőt veszélyes is, mert eltakarja az ismétlési kényszert. Negatív érzéseink tehát a testünk által küldött fontos jelzések. Ha ezeket az üzeneteket figyelmen kívül hagyjuk, akkor a testünknek új üzenetet kell küldenie, melynek ára akár a testi-lelki egészségünk is lehet.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált irodalom:

Miller, A (2017) A test kiáltása. A szülői bántás hosszú távú következményei. Ursus Libris

Írások • • • • írta Habis Melinda 6 Hozzászólás

Mitől szenved az, aki alkoholista családban nőtt fel?

Aki alkoholista apa vagy anya mellett nő fel rendszerint életre szóló lelki sebeket szerez. Ennek okai nem csak a fiatalon megélt traumák (pl. bántalmazások vagy fejetlenség), hanem az is, hogy már gyermekként felnőtt szerepbe kényszerül. Látnunk kell, hogy ha az egyik, vagy mindkét szülő alkalmatlan arra, hogy saját magáról, vagy a gyermekeiről gondoskodjon, akkor a kiskorú kerül a szülő szerepbe, aminek egyrészt életkora és helyzete miatt képtelen megfelelni ezért folyamatosan frusztrálódik. Másrészt pedig le kell mondania a felhőtlen gyermek és kamaszkorról, melynek évtizedek múlva érzi majd meg a káros hatásait. Ezt a jelenséget parentifikációak nevezzük (nem csak alkoholisták családjában, hanem más okok miatt is létrejöhet) és önmagában is káros hatásai vannak a parentifikált gyermek későbbi, felnőtt életre nézve, hiszen megfosztja a fiatalt a felhőtlen gyermek illetve kamaszkortól, a kísérletezés és önmaga megtalálásának lehetőségétől. Sok gyermek elhatározza, hogy megakadályozza, hogy anyja vagy apja alkoholt fogyasszon (például kiönti vagy eldugja a szeszt), hogy leszoktassa felmenőjét. Ezek azonban hiábavaló próbálkozások, hiszen senkit sem lehet a saját démonjaitól megmenteni. A gyermek azonban automatikusan a vállára veszi a felelősséget olyan dolgok miatt, amikre valójában nincsen ráhatása. Az iszákos szülő ezzel ráadásul duplán is visszaélhet, ha a saját frusztrációiért a kiskorút okolja. Ha sikerül is a gyereknek valamiben segítenie, azért az esetek túlnyomó részében nem jár köszönet. Ha nem, akkor a gyermek rendszerint bűntudatot érez.

Hogyan hatnak az alkoholista szülők gyermekük felnőtt életére?

Akinek valamelyik közeli családtagja alkohol vagy drogproblémákban szenved megszokhatta, hogy felelősséget vállaljon valakiért, átvéve annak minden érzelmi is anyagi terhét. A megmentő szerep a későbbi párválasztásunkra is rányomhatja a bélyegét. Akaratán kívül azonban senkit nem lehet sajnos megmenteni, sok-sok erőfeszítés szükséges ahhoz, hogy az ember kirángassa magát a gödörből, és ez csakis szakember segítségével sikerülhet, ha alkoholról, vagy más tudatmódosító szerről van szó.

A probléma tagadása a függő családok természetes velejárója. Mindenki tudja, hogy valami nem működik, de erről sem beszélni, sem pedig hathatós lépéseket tenni a probléma megoldásának irányába lehetetlenség. A titoktartás már önmagában is óriási érzelmi teher. A tagadás gyakran nem csak a szeszfogyasztóra, hanem az egész családra jellemző („Apa nem italozik, csak lazít egy kicsit.”)A valódi szenvedés ellenére a normalitás látszata uralja az ilyen családokat, ez lesz tehát felnőttként is a természetes. A problémákkal való szembenézés elodázása jellemzi az alkoholista szülők gyermekét, ami aztán újabb és újabb nehézségekhez és nem ritkán alkoholba vagy drogokba (gyógyszerekbe, játékba vagy egyéb függőségekbe) való meneküléshez vezet. Az önbizalomhiány is egyenes következménye annak, hogy a gyermek letagadja saját érzéseit, hamis képet mutat hogy fenntartsa a látszatot. Ráadásul félhet attól is, hogy elárulja a családot, ezért folyton résen kell lennie, biztonságosabbnak tarthatja ha kerüli mások társaságát, a lelepleződés veszélye miatt. Így azonban még kiszolgáltatottabb helyzetbe kerül. Elveszhet a valódi személyisége, hiszen nincs helye az önálló véleménynek.

Az alkoholista szülő nem mutat követhető mintát a gyermekeinek, azok így magukra maradnak.

Az alkoholproblémákkal küzdők családját jellemzi a féltékenység, gyanakvás és a birtoklási vágy, ami meghatározza az ilyen családban felnőtt gyermek későbbi párkapcsolatát is. Ha azt tanuljuk meg, hogy akit szeretünk bánthat minket, ösztönösen érzelmileg elérhetetlenek leszünk, ezzel védve törékeny identitásunkat. Hiszen kiben is bízhatnánk, ha a saját szüleinkben nem?

Mivel a szülő negatív képet alakít ki a gyermekéről, a gyermeknek sem alakulhat ki az egészséges önbecsülése. Hiszen mindannyian hiszünk a szüleinknek, gyermekként nincs okunk megkérdőjelezni azt, hogy reális képet alkotnak rólunk.

Nem ritka, hogy a családban fejetlenség uralkodik, vagy a szabályok folyton változnak, így hát nem egyértelmű, hogy a gyermeknek mihez kell alkalmazkodnia. Ezért a gyermek legtöbbször önmagát okolja a konfliktusokért. Előfordul az is, hogy mintagyerekként viselkedik az iszákos családban cseperedő gyermek, pedáns magtartásával és jó iskolai teljesítményével próbálja elérni a szülők figyelmét és szeretetét. Ez felnőttként gyakran maximalizmusban, a sorra bekövetkező sikerélményeknek örülni nem tudásban nyilvánul meg. Az önbecsülés forrásává így a másoktól kapott elismerés válik. Talán nem kell részletezni, hogy ez mennyire esetleges, így az alkoholisták felnőtt gyermeke folyton az alkalmatlanság, „kicsiség” érzését éli át. Ezen pedig nem segít a sokadik diploma, vagy a sok százezres fizetés sem. Az ösztönösen kialakult belső kritikust semmilyen küldő tényező sem győzheti le, ami sajnos gyakran az italozó felmenők halála után is megmarad.

Az alkoholisták gyermekének gyakran az ad biztonságot, ha minden körülményt kontroll alatt tarthatnak (hiszen infantilis szüleitől megtanulták, hogy csak önmagukra számíthatnak), ami egyrészt képtelenség, másrészt óriási energiákat vesz el.

Az italozó szülők visszaélnek a szeretettel, akkor is, ha valójában megfeleleőn gondoskodnak a gyermek testi szükségleteiről. Egy érzelmileg elérhetetlen szülő mellett az ember megtanulja, hogy a világ veszélyes hely, ezért gyakran elzárkózik az emberi kapcsolatoktól. A magány ugyanis megóvni látszik őt az újabb és újabb csalódásoktól. Az efféle családban felnőtt gyermek ugyanis megtanulja, hogy akit szeret, az előbb-utóbb bántani is fogja, ezért nehézséget okozhat számára hogy önmaga legyen. Folyton a rosszindulatot várja másoktól, ezért az akut stressz állapotában él. Mivel a szülők gondjaival kell törődni, a gyermek láthatatlanná válik. A gyermek tehernek érezheti magát a szülei számára. Sok alkoholista családban elhangzik, hogy a szülő a gyermek rossz viselkedése miatt piál, ami nem más mint a felelősség elhárítása. A saját érdekei elé a gyermek így másokét helyezi, ami a felnőtt kapcsolatokban kihasználáshoz vezet. Az alkoholista szülő(k) családjában felnőtt gyermek ösztönösen megtanulja hogy másokról gondoskodjon, és semmit se várjon el cserébe.

Gyakran felnőve is hasonlóan megmentendő társat választunk, így észrevétlenül ismételve meg múltbéli traumáinkat. Sokszor előfordul, hogy a házasságkötés után a partner is inni kezd. Ennek oka az ismétlési kényszer. Ez azt jelenti, hogy ösztönösen vonzódunk azokhoz az emberekhez, akik mellett hasonló érzéseket élhetünk át, mint amilyeneket az eredeti családunkban éreztünk. Ösztönösen bízunk abban, hogy most másként alakul majd, megmenthetünk egy elesett társat, vagy elejét vehetjük a másik agresszivitásának (esetleg leszoktatjuk majd a piáról vagy a drogokról).

Az italozó szülők ráadásul általában verbálisan vagy tettlegesen is agresszívek. Míg a verés gyorsan gyógyul, a lelki sebeknek ehhez sokkal több időre (és érzelmi munkára van szükségük). Ráadásul mindez a legtöbbször láthatatlan. Az éles kritika is épp olyan fájó és  destruktív az önbizalomra nézve, mint a fizikai bántalmazás.

Az egyenes kommunikáció az ilyen problémás családokban elképzelhetetlen, ezért bevett dolognak számít a manipuláció. Az, hogy “a másik érdekében” rávegyük őt valamire, hiszen biztosan tudjuk, mire van szüksége.

Sosem szabad elfelejtenünk, hogy egy alkoholista apa mellett egy kodependens anya áll (és fordítva). A kodependens személy észrevétlenül is támogatja párját azzal, hogy megmenti őt az italozás következményei elől. Pl. kimenti a munkahelyén, vagy segít fenntartani a látszatot. A társfüggő személy maga is gyakran alkoholisták családjában nőtt fel, vagy más miatt sérül súlyosan az önbecsülése, ezért szüksége van egy gyenge férfira vagy nőre. Emiatt nem tud határozottan fellépni az italozás abbahagyásának érdekében sem.

Mit tehetünk azért, hogy kikerüljünk az alkoholista szülők befolyása alól?

Nem kell azonban beletörődnünk, hogy szüleink elrontották az életünket, ha dolgozunk az önismeretünkön, akkor tudunk változtatni berögzült viselkedésmintáinkon akkor is, ha a szüleink jottányit sem változnak. Felszabadulhatunk az érzelmi terhek alól, szabad választásaink mentén, nem pedig kényszerből, kínlódva élhetjük az életünket. És természetesen az emberi kapcsolatainkat is egyenrangúbbá tehetjük. Ehhez szükséges az egyéni pszichoterápia és igen hasznos tud lenni az anonim alkoholisták hozzátartozói csoportja is.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált irodalom:

Forward, S. (2000) Mérgező szülők. Háttér Kiadó

Írások • • • • • írta Habis Melinda 0 Hozzászólás

Mi lehet az oka annak, hogy nem várom az ünnepet, nem tudok kikapcsolni hétvégén?

Modern világunkban a legtöbb munkaadó szemében alapvető, hogy lelkiismeretesen végezzük a munkánkat, sőt, ha kell munkaidőn túl is bent maradunk, hogy határidőre befejezzük a feladatainkat. Nem ritka az sem, hogy egy multinál akár napi 10-16 órás munkavégzést is elvárnak, ami hosszú távon egészségromláshoz, kiégéshez vezethet. Mi van olyankor, amikor a munka lesz a legfőbb elfoglaltságunk és háttérbe szorul a magánéletünk? Könnyen előfordulhat hogy a mindennapos pörgésben elvesznek a hobbijaink, egyéb örömforrásaink, a házasságunk, vagy a barátaink szerepe is lecsökken. Könnyen izolálódhatunk ördögi kört alakítva ki, melyben a munka lesz a legbiztosabb örömforrásunk, ebből származik a legtöbb sikerélményünk.

Mi az a munka-alkoholizmus?

A munkaalkoholizmus sok mindenben hasonlít a többi függőséghez, (alkohol, drog, gyógyszer vagy számítógép-függőség) még testi tünetei is lehetnek. Ezek például az alvászavar, a folyamatos kimerültség, gyakori fejfájás, vagy a különböző stressz-betegségek. Bár társadalmunk elismeri a dolgos embereket, a jelenség nem új keletű: a „vasárnapi neurózist” már egy évszázada leírták. A legszembeötlőbb tünet, hogy a munkafüggő személy nem tart napközben szünetet, hétvégén hiányzik neki a munka, nem élvezi a néhány napnál hosszabb pihenőt. Ha nem a munkára gondol, szorong. Ezért aztán betegen is dolgozik, inkább marokszám szedi a fájdalomcsillapítókat, minthogy beiktatna egy kis pihenőt. A szabadság ráadásul azért is jelent plusz stresszforrást a munkamániás személynek, mert lelassulást hoz magával, melynek során egyedül maradna önmagával. Együtt kellene lennie a családjával, barátokkal, melytől a nagy rohanásban elszokhatott, vagy esetleg eleve nem érezte elég fontosnak magát a társaságukban.

Mik a tünetei?

A legszembetűnőbb tünete a munkaalkoholizmusnak, hogy az ebben szenvedő személy képtelen a munkán kívül másra gondolni. Folyton a munkahelyi feladatok járnak a fejében még akkor is, amikor nincs a munkahelyén. A telefonja mindig be van kapcsolva, gyakran ellenőrzi az e-mailjeit. A családjával is főként a feladatairól szeret beszélgetni. Munkájában nélkülözhetetlennek érzi magát (azt éli meg, más nem dolgozik olyan jól, mint ő), ezért nem szívesen ad át feladatot másnak. Nem ritka hogy a családtagokat is bevonja az üzletbe, például adminisztratív feladatokat ad nekik. A közös vacsoránál vagy a gyerek bemutatójánál fontosabbak a munkahelyi kötelességek, a családi programokról távol marad ezek miatt.

Nem ritka, hogy amennyiben a munka a legfőbb örömforrásunk, akár önként bevállalhatjuk a pluszfeladatokat. Nem is érezzük ezt problémának.
A leginkább veszélyeztetettek a munka-alkoholizmusra a családi problémákkal küzdő, alacsony önbecsülésű emberek. Különös helyzet alakulhat ki, ha a munkahelyen ráadásul értékelik a munkavállaló erőfeszítéseit. Ilyenkor még nehezebb belátni hogy túlzott a munkakedvünk, hiszen el is ismerik a teljesítményünket, végre fontos embernek érezhetjük magunkat. A pihenés hiánya hosszú távon azonban rosszabb teljesítményhez (kevésbé hatékony munkavégzéshez) vezet. A folyamat vége pedig az érzelmi elsivárosodás, depresszió, alkohol vagy drogfüggés, vagy akár testi betegség is lehet.

Mi van a munkaalkoholizmus mögött?

Gyakran megfigyelhető, hogy a munkafüggők eredeti családjaiban is van valamilyen (legtöbbször alkohol) függőség. Ennek mentén alacsony önértékelés alakul ki a gyermekben, aki felnőve szintén a függőség útjára lép. A munkamánia sokszor a kontrollról szól, ennek segítségével próbálja meg a beteg irányítás alá vonni életének minden területét. (Ez nyilvánvalóan képtelenség, kivéve ha beszűkítjük az életterünket, csak a feladatainkra fókuszálunk.)
Sokszor megfigyelhetjük, hogy a „szükség van rám” érzés bújik meg a munkafüggőség mögött. A személynek a többi (házastársi, szülő stb.) szerepéhez képest kiemelten fontossá válik a dolgozó szerep. Ebben talál leginkább önigazolást. Az önbizalom gyakran igen alacsony, ezért szükség van a folyamatos sikerélményre a viszonylagos jó közérzethez. A fokozott terhelés vállalásával pedig ez akár meg is valósulhat, munkaadónk valóban elismerhet és kiemelhet a kollégák közül.
A folyamatos munka ezenkívül kimenekülést jelenthet a házastársi feszültségek elől. Ha az érezzük, a párunk jobban tud vitázni, vagy ügyesebb a gyermeknevelésben, könnyen ráhagyhatjuk a döntéseket. Az érezhetjük, hogy valójában nincs is szükség ránk otthon.
A munkamánia elfedheti, hogy nem vagyunk elégedettek társas készségeinkkel. Nem kell szembenéznünk azzal, hogy nem keresnek minket a barátaink, a találkozások szép lassan elmaradoznak, a folyamatos munka kiváló mentség lehet erre. Hiszen ha hívnának se mennénk…

Mit tehetünk, ha már megérintett minket a munkafüggőség?

A munkamánia legnagyobb nehézsége, hogy a többi függőséghez hasonlóan itt is hiányzik a betegségbelátás.

Általában a hozzátartozó szenvedése erősebb, például a munkamániás férfi felesége érzi magát magányosnak. (Ilyenkor jó megoldás lehet családterápiás segítséget kérni. A lelki munka hatására a folyton dolgozó férj ugyanis rádöbbenhet a saját tudattalan motivációira, a közös munka hatására megszűnhet a munkába menekülés oka.) Ráadásul könnyen megindokolható a túlzott munkakedv, hiszen egy férfinak hagyományosan el kell tartania a családját. Gyakran halljuk, hogy egyszerűen szereti a munkáját, s így felmenti magát a következmények alól. Amikor egy családtag szembesíteni próbálja a függőt a helyzetével, az indulatossá válhat, agresszíven nyilvánulhat meg.

A probléma megoldásához javasolt önismereti munka megkezdése, akár csoportos, akár egyéni formában. Ez segít, hogy rájöjjünk, mit jelent nekünk a munka, milyen szerepe(ke)t tölt be az életünkben. Mért fontos ez a számunkra? Milyen az életünk egyébként? Hogyan érezzük magunkat a szeretteink körében? Mi elől menekülünk a munkahelyi sikerekbe? Meg kell tanulnunk reagálni testünk jelzéseire, nem túlhajtani magunkat. Felvállalni minden körülmények között a véleményünket, beleállni a konfliktushelyzetekbe. Ez azonban a legtöbb esetben nem megy egyedül.

Ha felismerte a problémát önmagán, vagy valamelyik családtagján, itt kérhet személyre szabott segítséget tőlem.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Írások • • • • • • • • • • • • írta Habis Melinda 1 Hozzászólás

Munkahelyi stressz

     Bár nyáron a legtöbben be tudunk iktatni egy néhány napos vagy hetes pihenőt – ami remélhetőleg felölt minket energiával és utána újult erővel térhetünk vissza a munkánkhoz – a fennmaradó időben viszont  megkeserítheti hétköznapjainkat a  munkahelyi stressz.

Ahogy már korábbi bejegyzéseimben is említettem a stressz különféle változásokat indít el testünkben, melyről Selye János már a 20. század elején említést tett. Ő a stresszel való megküzdésnek 3 szakaszát különböztette meg, a vészreakciót (vagyis vegetatív idegrendszerünk aktivációját), az ellenállást (tartalékaink mozgósítását), majd a kimerülést, ami a stresszforrás meg nem szűnése esetén különféle organikus károsodásokat (testi betegségeket) vagy akár halált is okozhat. Már egy rövid ideig tartó megterhelés is csökkenti immunrendszerünk hatékonyságát a különböző fertőző betegségekkel szemben a különféle stresszhormonok (és más fiziológiai változások) által. A krónikus testi betegséget többnyire megelőzik olyan tünetek, mint folyamatos kimerültség, levertség, alvászavarok, szorongás, depresszió, de súlyosabb pszichiátriai problémák, pl. depresszió és szenvedélybetegségek (dohányzás-, alkohol és drogfüggőség)  is kialakulhatnak.

Fontos tisztázni, hogy nem csak az extrém munkakörülmények okozhatnak stresszt, hanem minden olyan változás, ami meghaladja alkalmazkodási képességünket. (Tehát nem feltétlenül csak a kimondottan negatív változások lehetnek stresszforrások. Zárójelesen megjegyzem, hogy van a stressznek egy pozitív, motiváló változata is, ami növeli a teljesítményt, amelyről azonban itt most nem szólok részletesebben.) Nem mindegy tehát, hogyan látjuk a velünk történő dolgokat, értelmesnek látjuk-e erőfeszítéseinket, úgy érezzük-e pozitívan tudunk hatni saját jövőnkre, előmenetelünkre. Természetesen az extrém munkakörülmények (mint például a nagy hő-, fény vagy zajterhelés), a sok személyközi konfliktus és/vagy kudarcélmény is hozzájárulnak a munkahelyi stresszel való túlterhelődésünkhöz, amit kiégésnek nevezünk. A kiégéshez vezető úton nagy szerepe van továbbá megbecsülés hiányának, anyagi  problémáknak (egzisztenciális bizonytalanság, változó munkahely) és az elégtelen munkafeltételeknek is. Ha túl magasak az elvárások velünk szemben, (folyton többet, vagy gyorsabban kell dolgoznunk), az megemelkedett stressz szintet, és végül kimerülést okozhat. Szervezetünk számára a több műszakos munkarend is megterhelő. Természetesen fogékonyabbá tesz a kiégésre, ha a magánéletünkben problémákkal küzdünk, alacsony az önbecsülésünk, vagy súlyos veszteség (trauma) ért minket, hiszen ilyenkor képtelenek vagyunk megküzdési stratégiáinkat mozgósítani.

    Nagyon fontos a kiégés megelőzésében a pozitív munkahelyi környezet, a kollégák és  a vezetés támogató, együttműködő hozzáállása, a megfelelő elismerés (és itt nem csak az anyagi jellegű jutalmazást kell érteni). Ha a munkavállaló jól kiszámítható munkarenddel és biztonságos, stabil munkakörnyezettel rendelkezik, a felé irányuló elvárások egyértelműek. Protektív tényező továbbá a biztos családi háttér, a stabil személyiség és a szociális védőháló (tehát támogató társas kapcsolatok) megléte.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Írások • • • • • • • írta Habis Melinda 2 Hozzászólás

Alkohol és drog serdülőkorban … mitől függ hogy “kinő-e” belőle a csemeténk?

Kultúránkban az alkoholfogyasztásnak nagy hagyománya van. Ünnepekkor legtöbben valamilyen szeszes ital fogyasztásával fejezzük be az étkezéseket, szinte kivétel nélkül koccintunk a jeles alkalmakkor. A fiatalok körében az alkoholfogyasztás még elfogadottabb, a középiskolai évek alatt egyfajta beavatási rítusnak tekinthető, a főiskolai évek alatt pedig gyakran szokássá válnak a bulik és a rendszeres italozás.

Mitől függ, hogy valaki csak az „buli miatt”, alkalmanként használja ezeket az élvezeti szereket vagy valóban függővé válik?

Egyrészt ha rögzül a szokás (tehát rendszeressé válik , például minden hétvégén jellemző lesz a lerészegedés), nehéz tőle megszabadulni akkor is, ha nincsenek elvonási tünetek (vagyis nem áll fenn kémiai függőség), ilyenkor ugyanis ún. viselkedési függés alakul ki. Másrészt lényeges megemlíteni, hogy az alapvetően szorongó emberek könnyen gyógyírként használhatják az alkoholt (vagy drogot) kellemetlen érzéseik csillapítására. Amikor belekóstolnak a lerészegedés vagy a drogok nyújtotta kábulatba, minden addigi gondjuk elszáll, végre normálisan érzik magukat, ezért náluk egyre gyakoribbá válik ez a viselkedés. A depresszív tünetek előfordulása egyébként a stimulánsok közé sorolható drogfajták fogyasztásának valószínűségét növeli, míg a düh csillapítására leginkább opiát származékokat használnak. Többnyire tehát kétféle út vezet a függőségek hálójába. Az egyik, ha valaki alapvetően szorong, vagy lehangolt, a másik pedig a kockázatkereső viselkedés. Az utóbbi csoportba tartozók az unalom elűzése miatt bármire képesek, nem számolnak tetteik következményeivel. A drogok kipróbálása és az alkoholfogyasztás szinte hétköznapi része lett a serdülők, fiatal felnőttek életének.

Mit tehetünk szülőként?

Ha valaki már gyermekkorában elsajátítja az érzelmek kezelésének mikéntjét, nagy valószínűséggel fiatal felnőttként (és a későbbiekben is) meg tud majd maradni az alkalmankénti fogyasztás szintjén. Ha azonban már kialakult a probléma, fontos a mielőbbi beavatkozás és a teljes absztinencia. Ehhez orvosi segítségnyújtás válik szükségessé. A kezelés részeként egyébként megküzdésmódokat is szoktak tanítani a drog vagy szeszfüggőknek (pszichoterápiás folyamatba ágyazottan). A megelőzés azonban ebben az esetben is kulcsfontosságú, ezért fontos, hogy gyermekeinket érzelmi munícióval feltöltve indítsuk útnak az életben, hogy az alkohol és a drogok kipróbálása csak a kíváncsiság megszüntetését (és társasági funkciót) szolgáljon, ne pedig menekülési útvonalat nyújtson.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontu terapeuta

Írások • • • • • • • írta Habis Melinda 1 Hozzászólás

Párválasztásunk rejtett okai… kibe leszünk szerelmesek?

Az ellenétek vonzzák egymást?! Kibe szeretünk bele?

A házaspárok többsége sok tulajdonságot nézve hasonlít egymásra. Ilyen például a fizikai vonzerő, az intelligencia, és olyan személyiségjegyek, mint például a barátságosság, nyitottság. Vajon a véletlen műve lehet mindez, idővel válunk hasonlóvá, vagy eleve jobban vonzódunk a hozzánk kívül-belül hasonló emberekhez?

Milyen tudatos és nem tudatos szempontok alapján választunk párt magunknak?

Egy vizsgálatban a résztvevőknek arcképeket kellett párosítania: a kutatók azt találták, hogy a kísérletbe bevont személyek nagy valószínűséggel megtalálták az összetartozó párokat, tehát a házaspárok külső vonásaikban jobban hasonlítanak egymásra, mint más személyek. Képesek vagyunk tehát felismerni az önmagunkhoz hasonló megjelenésű és viselkedésű embereket, és a párválasztáskor ezt a hasonlóságot előnyben részesítjük. Milyen szempontok szerint választunk? A pszichológiai kutatások szerint a választás szempontjaiban nemek közti különbségek vannak, például hogy párválasztáskor a férfiak kevésbé értékelik a magas intelligenciát, jobban a megjelenést, a nőkhöz képest.  Hosszú távú kapcsolatok esetében azonban ez a különbség tompul. A kutatások szerint  férfiak esetében hosszútávon fontos(abb) a partner hűsége is. A nők számára lényeges párjuk gondoskodó képessége, amit az udvarlás során van lehetősége a férfiaknak bizonyítani. Ennek később a gyereknevelésnél lesz jelentősége. Mindkét nemre igaz, hogy tartós kapcsolat keresése  esetén jobban figyelnek a másik olyan tulajdonságaira, mint a kedvesség, megértés vagy a humorérzék.
Általában elmondható, hogy saját ellenkező nemű szülőnkhöz hasonló párt választunk. A szüleink sok szempontból mintául szolgálnak nekünk a párválasztásnál. Gyerekkorunkban sok mindent megtanulunk az ideális párkapcsolatról. Ha jó emlékeink vannak a szüleinkről, kapcsolatukat jónak látjuk, az követendő példát, mintát jelent számunkra. Ha ez nem így van – mint például egy bántalmazó családban – akkor is előfordulhat a mintakövetés. Ez azért van, mert ismerős érzéseket, helyzeteket próbálunk teremteni magunknak, hiszen ebben érezzük magunkat otthonosan, ennek megoldásában már van valamennyi tapasztalatunk. Az alkoholista vagy bántalmazó szülő is közvetíti ugyanis valamilyen sajátos módon a szeretetét a gyereke felé, akinek pedig ez a fajta szeretet válik megszokottá és ezt keresi felnőttként is. Két út van tehát: követni a családi mintát vagy megtörni azt. Bármilyen rossznak is gondoljuk a bántalmazó kapcsolatban való létezést, sokan mégis ezt az utat választják, mert ismertsége miatt ez a könnyebb. Ráadásul sokáig fel sem tűnik a kiválasztott férfi és az apa közti hasonlóság. Ha mégis az ellenkező nemű szülőhöz képest teljesen ellentétes – például gyengéd, antialkoholista, vagy kevésbé határozott – párt választunk, az egy teljesen új terep lesz a számukra. Ráadásul előfordulhat, hogy a bántalmazó szülőhöz képest a párunkat idővel kevésbé látjuk majd férfiasnak, erősnek, talpraesettnek, ez is gondot okozhat a kapcsolatunkban.

Mindannyian másféle párkapcsolati mintákkal találkozunk a szüleink révén, és más-más elképzelésekkel rendelkezünk az ideális párról, kapcsolatról. Amikor találkozunk valakivel, akkor az otthonról hozott „csomagjaink”, a tudattalanul hordozott elvárásaink is találkoznak egymással. Ennek fontos szerepe van a kapcsolat alakulásában. Persze nem a kezdeti időszakban, amikor a nagy lángolás elfedi őket, hanem később, az összecsiszolódás ideje alatt.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Írások • • • • • • • • • • • • • • írta Habis Melinda 1 Hozzászólás

Lelki tényezők a rák kialakulásában

Hogyan keletkezik a daganat?

A rák rosszindulatú sejtburjánzást jelent. Tumor akkor keletkezik, amikor a sejt a normál szabályozás alól kiszabadulva osztódásnak indul. Ez általában egy, vagy több szomszédos sejtből indul ki. Kevesen tudják, hogy a szervezetben állandóan és mindenhol keletkeznek rákos sejtek, de normál esetben ezeket az immunrendszer megsemmisíti. Ha ezt az immunrendszer nem teszi meg, kóros sejtburjánzás jön létre. A tumor elhelyezhető egy benignus (jóindulatú, tehát jól körülhatárolt, csak lokálisan növekszik, nem terjed át szomszédos szervekbe) és malignus (rosszindulatú agresszíven terjed, áttéteket ad) végpontú spektrumon. Ez azért fontos, mert ez dönti el, hogy mennyire jól kezelhető.

Mik a rákbetegség okai?

Egyes statisztikák szerint a második leggyakoribb halálozási ok a rák. A férfiak mortalitása (halálozása) magasabb, mivel a nőgyógyászati rákok viszonylag jól kezelhetők. Világszerte előfordul, de egyes területekre bizonyos daganatféleség jellemző lehet. Az okoknak csak egy része ismert. Ezek a következők.
• Meggyengült immunrendszer, immunbetegségek
• Szociális, lelki túlterhelés
• Magatartási kockázat (túlzott napozás, dohányzás, alkohol, stb.)
• Környezeti rákkeltő anyagok (vegyi anyagok, fizikai behatások, pl. sugárzás, mechanikus inger, hőmérséklet, mikroorganizmusok) Általánosságban elmondható, hogy a friss kutatások szerint a genetikus tényezők szerepe kisebb, mint azt korábban gondolták.

Milyen lelki tényezők járulnak hozzá a rák kialakulásához?

Ahogy már említettem, ahhoz, hogy rákos sejtburjánzás jöjjön létre, hiányos immunműködés kell. Az állandó lelki stressz, mint például az egyéni érzések és vágyak tartós elnyomása, nem tisztázott interperszonális konfliktusok, elnyomott düh és agresszió gyengítik az immunrendszert. Önmagukban azonban nem okoznak rákot. Morris és Greer, 1980-ban leírták a személyiségvonások egy olyan csoportját, amely halmozottan megfigyelhető rákos betegségben szenvedő embereknél. Ez az ún. “C” típusú személyiség.

A “C” típusú személyiség jellemzői

Ezek az emberek munkaszeretők, alkalmazkodók, áldozatkészek, kedvesek, konfliktuskerülők. Negatív érzéseiket elfojtják, érzelmeiket nem mutatják ki, passzívak, túlzottan ragaszkodóak. A C (cancer) típusú személy a stresszre elhúzódó, tartós cortisol szint növekedéssel reagál az elfojtás, negatív érzelmek kimutatásának gátlása, túlszocializált viselkedés és az önbizalomhiány miatt.

Ahogyan azt korábbi írásomban említettem, a rosszindulatú daganat kialakulásának esélye korrelál a testmozgás hiányával is: Ülőmunkát végzők esetében 1,6-szor nagyobb kockázatot találtak a végbélrák kialakulására az aktív tevékenységet végzőkhöz képest. Nem sportoló nőknél 1,8-2,5% -kal magasabb volt a nőgyógyászati daganatok aránya. Ennek hátterében több mechanizmus állhat. Pl. általános életstílus, ösztrogén szint, alacsony testzsír-mennyiség, csökkent salakanyag-tranzit idő, stb.

Mit tehetünk ha diagnosztizálták nálunk a “gyilkos kórt”?

A rákbetegséggel való megbirkózás alapvető eleme a korai felismerés, a betegséggel való szembenézés és az aktív megküzdés. A rákbetegség fellépése megingatja az életformát, gyakran depressziót, súlyos testi-, és önértékelési problémákat okoz. Kutatások bizonyatották, hogy a „C” típusú személyiségjegyek kockázati tényezőt jelentenek a rák szempontjából. Ezek pszichoterápiás kezelése tehát csökkenti a kockázatot, növeli a megküzdés valószínűségét. Az önbizalom erősítése, saját magunk elfogadása a cél.

Spiegel és mtsai (1998.) szerint a szociális támogatottság (ezen belül a házasságban élés, mindennapi társas kapcsolatok, bizalmas barát) védő hatást gyakorolnak a rák-betegség előrehaladása ellen.

A rák gyógyításánál alkalmazott ún. szelíd gyógymódok (pl. ún. Simonton tréning, relaxáció, életmód-, táplálkozás) azt a benyomást keltik, hogy a beteg kezébe vette saját sorsának alakulását, önmagára figyel. Ez a hozzáállás kompenzálhatja a betegség előtti elfojtást, tagadást, a saját szempontok figyelmen kívül hagyásának megbetegítő hatását.

A Simonton-technikáról

Simonton szerint a belső képeknek közvetlen hatásuk van a testi folyamatokra. Feltételezte, hogy ily módon az immunrendszer is erősíthető, képessé válik arra, hogy a ráksejteket legyőzze. Betegeinél előzetesen műtéti vagy kemoterápiás módon nagymértékben csökkentették a daganat méretét, majd betegeit relaxált állapotban vizualizáltatta.

Jelképes formában el kellett képzelniük, hogy az immunsejtek ártalmatlanná teszik, legyőzik a daganatos sejteket. Ezen kívül életmód-változtatásokat is javasolt. Tájékoztatta őket a kiegyensúlyozott táplálkozás és a megfelelő testi erőnlét pozitív hatásáról, és a stressz, depresszió, illetve az elfojtott érzelmek káros befolyásáról.

A programban részvevők túlélési esélye magasabb volt az átlagosnál. Ha szeretné gyógyulását lelki szempontból is megtámogatni, vegye fel velem a kapcsolatot elérhetőségeim valamelyikén.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

Írások • • • • • • • • • • írta Habis Melinda 0 Hozzászólás

Öngyilkosság-sorozat Székesfehérváron, szakértői szemmel

Tragikus módon az elmúlt három hónapban négy fiatal is megpróbálta városunkban saját életét eldobni. 2013. november végén egy 17 éves székesfehérvári gimnazista fiú ugrott ki egy Cserepes közben levő 8. emeleti lakás ablakából. December 15-én az Árpád Szakképző Iskola diákja, Márk és társa Kiscséripuszta megállóhely közelében a vonatsínekre feküdtek. 2014. január 7-én pedig a szintén 17 éves Krisztián ugrott le az imént említett szakközépiskolában a belső aula 3. emeletéről öngyilkossági szándékkal. Utóbbi tragédiáról többet lehetett olvasni, hallani: a társak szekírozásáról, a fiú visszahúzódó természetéről, egyes források az iskola és a tanárok felelősségét is felvetik. Mindenkit megérint a fiatalok öngyilkossági szándéka, de legtöbben csak a fejünket fogva értetlenkedünk. Érdemes lenne tehát a történtek mögé nézni és többet megtudni az öngyilkos viselkedésről és a mögötte meghúzódó okokról.

Mit kell tudni az öngyilkosságról?

Az öngyilkosság sajnos egyre növekvő tendenciát mutat, serdülőkorban a 2—3. leggyakoribb haláloknak számít. Ezek a tettek lehetnek impulzív jellegűek (hirtelen felindulásból elkövetettek, bár ezt több szakmai forrás vitatja) vagy elhúzódó krízisállapot végét jelenthetik. Ilyenkor is van egy kiváltó ok a háttérben, de ez többnyire nem kirívó. A tényleges cselekvést gyakran megelőzi egy segítségkérés, ún. „cry for help”, amit nagyon komolyan kell vennünk. Kutatások tudatos és nem tudatos, indirekt jelzések egész skáláját tárták fel (pl a halálvágy verbalizálása, búcsúlevél, végrendelkezés, gyógyszerek gyűjtögetése), amelyeket az öngyilkosjelölt közvetlen környezetének lead. Az ún „preszuicidális állapot” időben nagyon változó lehet. Sokszor szinte pillanatnyi reakcióként, váratlanul jelenik meg az öngyilkosság. Figyelmeztető jelek lehetnek a személy nagyfokú beszűkülése, szorongása, gondolkodásának, viselkedésének elsivárosodása, uniformizálódása. Ilyenkor a dolgokat negatívan látja, az elgondolásainak ellentmondó információkat nem veszi észre, az öngyilkosságot mint kiutat látja, erről fantáziál. A kapcsolatok elvesznek, a személy bezárkózik gondjaival, holott vágyik egyfajta intim közelségre, szeretné a számára fontos személyt/személyeket kisajátítani. Az értékrend beszűkül, az eddig jó érzést okozó dolgok elvesztik jelentőségüket, az agresszió elfojtódik, saját maga felé fordul.

Milyen lelki tényezők állhatnak az öngyilkosság mögött?

Freud befelé fordított agresszióként értelmezte az öngyilkosságot. Az egyén a szeretet korábbi tárgyát magába vetítve „kívánja megölni”. Gyerekkori fantázia is újraéledhet: majd meghalok és akkor a szeretteim sirathatnak. Büntetés is lehet, a szeretetet nem viszonzó, elhagyó szeretett személynek. Az elkövető a benne lévő képet öli meg önmagával együtt. Lehet mögötte egyfajta nárcisztikus sérelem is, valamilyen vágy meghiúsulása, kudarc után.

A szuicidum rizikóját növeli (többek közt) a korábbi kísérlet, a családi kapcsolatok problémája, a negatív életesemények, a magány, de biológiai faktorok is hozzájárulnak (szerotonin és szérum koleszterin szint eltérések). Az alkohol, dohányzás és drog használat is növeli a szuicidum előfordulásának valószínűségét. Nagyon lényeges kiemelni a modell hatását, ami különösen gyermek és serdülőkorban érdekes. Ha a fiatal közvetlen környezetében vagy akár a médiában hasonló viselkedést lát, probléma megoldási módnak, menekülési útvonalnak gondolhatja az öngyilkosságot. Bálványozott személyek, sztárok öngyilkossága után „járvány” törhet ki. Például Goethe: Az ifjú Werther szenvedései c. regénye után, de Elvis Presley is hatással volt „követőire”.

Mit tehetünk az öngyilkosság ellen?

Éppen ezért nagyon fontos a megelőzés, hogy figyeljünk egymásra és ha baj van, keressünk segítséget. Bár sokan még mindig „cikinek” tartják, hogy pszichológushoz forduljanak, de még így is kellemesebb, mint azzal a tudattal élni, hogy esetleg tehettünk volna valamit…

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda klinikai és mentálhigiénés szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

Ez az írás megjelent a Pszichológuskereső oldalon is:
http://pszichologuskereso.hu/blog/ongyilkossag-sorozat-szekesfehervaron-szakertoi-szemmel