Hogyan viselkedem a szülőszerepben?

Hogyan viselkedem a szülőszerepben?

A konfliktusok, viták a családi életünkben is természetesek, hiszen nincs olyan pár, aki mindenben egyetértene. Nem mindegy azonban, hogy a gyermeket mennyire viselik meg az otthoni csatározások. Érdemes ezért a hevesebb vitákat nem a legkisebbek előtt folytatni, a gyermekneveléssel kapcsolatos kérdéseket szülőtársunkkal négyszemközt megvitatni. Ha nem így teszünk, az a gyermekben szorongást okozhat. Hogyan viselkedünk a szülőszerepben? Mennyire egyeztethető ez össze a párkapcsolatunkban betöltött szerepünkkel?

Hogyan hatnak a szülőpár közti feszültségek a gyerekekre?

Igen káros – bár sok családban előfordul, hogy a gyermeket bevonják a konfliktusba, állást kell foglalnia valamelyik szülő mellett, vagy rajta keresztül üzennek egymásnak a szülőfelek. Ennek hosszú távú hatásai a gyermekre nézve a depresszió, a beilleszkedési problémák (vagy akár rossz társaságba kerülés) és a későbbi súlyosabb lelki problémák (személyiségzavarok) vagy alkohol illetve drogfüggés lehetnek. Érdemes tudnunk, hogy a szülők közti fagyos légkör is igen káros a gyermek számára. Ilyenkor gyakori, hogy az egyik szülő intimitásigényét a gyermek pótolja (például mindent együtt csinálnak, vagy túlfélti őt). A gyermekek könnyen hibáztatják önmagukat a szüleik ellentétei miatt. Különösen nehéz ez, amikor a szülők nincsenek tudatában a nézeteltéréseik valódi okának. Hajba kapnak a gyereknevelésen, de egymással kapcsolatos konfliktusaik nem kerülnek a felszínre. Ezeket a szituációkat szülői játszmáknak nevezzük. (Például az apuka csak későn jár haza, de beleszól a gyermek fürdetésébe, melyet rendszerint az anya végez.) Ilyenkor a sértett szülő fél a gyereken keresztül vehet revansot az őt ért igazságtalanságért. (Például a fenti példában a magányos anya nyíltan kritizálja férje “fürdetéstechnikáját”.) Ha a valódi sérelmek, vagy hiányérzetek nem kerülnek felszínre, ezek megoldása is lehetetlen, a feszültségek is egyre gyakoribbá válhatnak.

Mik a szülői játszmák leggyakoribb okai? Hogyan reagálhat ezekre a gyermek?

Ahány család, annyi szokás, ezért néhány igen gyakori példát említenék csak. Például gyakori sérelem, hogy az apákat zavarja, ha a feleségük többet keres náluk, vagy hogy az anyák magányosnak érezik magukat, amiért a párjuk sokat dolgozik/haverokkal lóg. Ezeket azonban nehéz felismerni, még nehezebb beismerni. Sokkal könnyebb haragudni inkább a másikra, amiért az nem tudja mire van szükségünk, vagy felemlegetni hátköznapi csetlés-botlásait, mint magunkba nézni.
Ha a szülők nem értenek egyet a gyermeknevelésben, azt az utódjuk könnyen észreveszi és akár vissza élhet vele. Az egyik szülőt a másiknak fordítva elérheti, hogy ne kelljen teljesítenie a kötelezettségeit (pl. anya megígérte, hogy nem kell a szobámat kitakarítanom). Tudnunk kell, hogy amit a gyermekünk lát a családunkban, azt kapcsolati mintaként fogja majd tovább adni a saját gyermekei számára is. Gyakran hallom a klienseimtől, hogy a gyermek érdekében maradnak együtt a férjükkel/feleségükkel, de érdemes tudni hogy ez épp az ellenkező hatást váltja ki. Hiszen az a minta vésődik be, hogy nincs érzelmi közelség, melegség a párkapcsolatban! Ezért idegenekként ne éljünk együtt a társunkkal! Amennyiben a párkapcsolatban az egyik fél domináns, az elnyomottabb „megtorlásként” (ez többnyire nem tudatos) versenyre kel vele a gyermek szeretetéért. Így vonva be a gyermeket a konfliktusba (melyet mint fentebb említettem a szülőknek négyszemközt kellene lerendezni). Ha a gyermek nem tud kívül maradni a konfliktuson, az hamis hatalomérzettel, vagy szorongással töltheti el, hiszen a szüleinél erősebbnek érzi magát, amiből az következik, hogy nincs aki megvédje őt, ha olyan helyzet adódna, amikor ez szükséges volna. A gyermekek deviáns viselkedése gyakran határpróbálgatás, amivel a szülőből határozott fellépést próbál meg kiváltani. A szabályok ugyanis nem csak korlátokat, hanem biztonságot is adnak, ami még serdülőkorban is nagyon fontos. Érdemes tudnunk, hogy a gyermekek serdülő koruk előtt igyekeznek a szüleik kedvére tenni, ezért könnyen bevonódnak a felnőttek konfliktusába. Szívesen veszik fel a segítő szerepet, melyért azonban nagy árat fizetnek. Hogy miként, azt alább tárgyalom.

Milyen mintát adhatunk tovább a saját párkapcsolatunkkal?

Néhány példát említenék csak, hiszen a variációk száma végtelen, ezért nem volna értelme hosszan ragozni ezeket. Ha az anya vagy apa gyakran kritizál más embereket, akkor a gyerek is elsajátíthatja ezt. Negatívumként értékelheti a különbözőséget. A szülő ezzel a viselkedéssel mások tekintélyét is aláássa. Az is megemlítendő, hogy a gyermek lojalitáskonfliktust éli meg, ha az egyik szerette a másikat rossz színben tünteti fel előtte. Fájdalmas megtapasztalás tehát, ha a családtagok a gyermek előtt panaszkodnak egymásra.
Ha szülőként nem mutatjuk ki az érzéseinket, a gyermekünk könnyen válik távolságtartóvá, leendő párkapcsolatában hideggé.
Ha a férj nem tiszteli a nőket, a gyermek is tovább viheti ezt a mintát, ami nem csak a párkapcsolatában, hanem már az óvodában, iskolában (ahol a pedagógusok, akikre hallgatni kell többnyire nők) okozhat nehézségeket.
Igen gyakori, hogy a szülők a szeretetüket nem tudják megfelelően kimutatni a gyerek felé, gyakran irányítani próbálják csemetéjüket. (Például nem választhatja meg a gyermek, melyik ruhadarabot venné fel.) Ez hosszú távon gyakran lappangó dühhöz és tisztelethiányhoz vezet. Persze a másik véglet is kerülendő, hogy mindenben mi alkalmazkodjunk a gyermekhez.
Ha a szülők szőnyeg alá seprik a konfliktusokat, vagy a gyereket számára kellemetlen módon bevonják a megoldásba, a konfliktuskerülés válhat domináns mintázattá. Ennek ellenkezője sem ritka: hogy a szülőpár veszekedéssel tartja fent a kettejük közt feszülő érzelmi távolságot.
Ha az egyik szülő túlzott közelséget keres a gyermekkel, azzal azt tanítja neki, hogy az intimitás ijesztő, amire a felnőtt gyermek a saját párkapcsolatában távolságtartással reagálhat. Félelemkeltőnek élheti meg a szeretet kimutatásának természetes momentumait. Ha a szülők közt nagy az érzelmi távolság, arra a gyermekek rendszerint szélsőséges viselkedéssel (pl. lázadással) vagy bezárkózással reagálnak.

Mindannyian rejtett, automatikusan ismétlődő viselkedésminták segítségével boldogulunk a munkahelyünkön, a baráti és a házastársi, valamint a szüleinkkel való kapcsolatainkban is. Kevesen vannak vannak tudatában, hogy viszonyulásainkat a múltunkból hozott sémáink határozzák meg. Ezeken változtatni pedig csak ezek tudatosítása és alapos végiggondolása után lehetséges.

Mit tehetünk szülőként, hogy a gyermekünket megóvjuk a párkapcsolatunk hullámvölgyeitől?

Ha szomorúak vagyunk, vagy haragszunk a partnerünkre, azt neki mondjuk el. A gyermek előtt szülőtársunkat ne kritizáljuk. Gondoljuk végig, milyen volt a mi szüleink párkapcsolata, a saját korábbi családunk milyen elvek mentén működött. Ne akarjunk mindent másképp csinálni, mint a felmenőink! Ha sok rossz dolog ért minket gyermekként, kezdjünk inkább önismereti munkát, mert a görcsös akarás, hogy elérjünk a szülői mintáktól rendszerint visszaüt! Keressük meg a párhuzamokat a saját és a szüleink életében. A gyermekneveléssel kapcsolatos nehézségekből mit tanulhatunk? Fogjuk ezt fel megoldandó feladatként. Támogassuk a gyermekek önállóságát. A nagyobb döntések során jó ha megkérdezzük a (legalább óvodáskorú) gyermekek véleményét, és vegyük is figyelembe azt. Ha a gyermekünk központi szerepet játszik az életünkben, gondolkodjunk el a miérteken. Milyen volt az életünk gyerekként, amikor annyi idősek voltunk, mint most a mi gyermekünk? Mi a párunk véleménye a gyermeknevelési elveinkről? Milyen témákra reagálunk érzékenyen?

Felhasznált irodalom:

Block, J. D, Bartell, S. S (2007) Szülői játszmák. Hogyan kíméljük meg gyermekünket a házastársi konfliktusoktól? Pécsi Direkt Kft.

Share Button

Kérdése vagy véleménye van? Ossza meg velünk!

Az email címet nem tesszük közzé.