Címke: Önbizalom

Írások • • • • • • • • írta Habis Melinda 0 Hozzászólás

Kiút a függőségből 1. rész

Az előző két blogbejegyzésemben a függők (alkoholisták, drogosok, gyógyszer és számítógépfügők, munkamániások, stb) családjáról és párválasztási szokásairól írtam. Ebben és a következő bejegyzésemben pedig arról szólok részletesen, hogy mik szükségesek ahhoz, hogy megmenekülhessünk szenvedélyeink rabságából.

Mi segít a gyógyulásban?

Ha az ember alacsonyabb rendűnek érzi önmagát, képtelen jól érezni magát a bőrében. Aki ezt el sem ismeri, annak nincs mi ellen küzdenie. A bizonytalanság és a gátlások, az önmagunkkal kapcsolatos kételkedés nem múlik el attól, hogy felismerjük mindezt. Sőt, előfordul hogy minden ami ellen küzdünk, megerősödik. Teljes külső függetlenség ugyan nem létezik, de az ember érezheti magát teljesen szabadnak és szuverénnek. Az tud azonban boldog lenni, aki megismeri önmagát és elfogadja a negatív tulajdonságait is! Szégyenteljes érzés nem önmagunkat adni, míg boldoggá tesz azt érezni és azt mondani, ami valóban a sajátunk. A függőségek gyógyításában tehát a kisebbrendűségi érzés megváltoztatása a legfőbb feladat. Ehhez fontos hogy legyen egy olyan hely, ahol megvédik a függőt, ahol biztonságban érzi magát. Ahol mindent kimondhat, minden kínzó érzéstől és körülménytől megszabadulhat. Kockázatok nélkül levetkőzheti a gátlásait.

Függőség: természetes érzés, vagy betegség?

Érdemes tudni, hogy a korai bevésődés következménye a függőség: mindannyiunknak szüksége van arra az érzésre kisgyermekként, hogy szüleink vártak ránk, szeretnek bennünket és megvédenek minket. Ha ez az ősbizalom nem alapozódik meg, akkor előbb-utóbb kialakul valamiféle függőség. Akinél hiányzik az ősbizalom, az egész életében támaszt keres. Amit önmaga nem képes egyedül megtalálni. Fontos azt hangsúlyoznunk, hogy a függőség érzése alapvetően nem káros, hiszen a kisgyermeknek az életben maradáshoz szüksége van a szüleire, ezért a gyermekek mindent megtesznek ha szüleiknek segítségre van szükségük. Rengeteg felnőtt fél attól, hogy elveszíti a szüleit. Ez csak akkor változik meg, ha valaki más lép a szülők helyére és átvállalja a függő személyiségű emberért a felelősséget. Ilyenkor kialakul azonban egy újabb függőség. Az érzelmi függés jele, hogy átvesszük szüleink értékrendjét és véleményét anélkül, hogy megkérdőjeleznénk azt. Az érintettek persze legtöbbször azt hiszik, hogy saját meggyőződéseikről beszélek és nem veszik észre hogy sokkal inkább a szüleiktől átvett nézetek között vergődnek. A szülő véleményétől való függés különösen akkor hátrányos, ha az leértékeli vagy megszégyeníti a gyermeket.

Mi szükséges a gyógyuláshoz?

A gyógyuláshoz tehát szükséges az hogy ezek az emberek átmenetileg megszakítsák a kapcsolatukat a domináns szüleikkel. Enélkül a függő személyiségű emberek képtelenek reálisan látni őket. Tudnunk kell azt is, hogy a függetlenséggel kapcsolatban óriási szorongás van a függőkben. Ha az ember személyes határait gyermekként megsértik és ezt a határátlépést rendszeresen elkövetik akkor annak az lesz a következménye, hogy túlzottan kiszolgáltatottnak érzi majd magát másoknak. Nem mer érvényt szerezni a saját álláspontjának, vagy megvédeni magát. Mások kritikáját megsemmisítőnek éli meg. A függetlenné váláshoz tehát meg kell ismernünk saját sebezhető, belső önmagunkat! Mindemellett kifejleszteni a védekező képességeket. Akkor fogják ugyanis csak tisztelni mások az embert, ha az érdekeit védelmezni és képviselni tudja.

A változás útján

Amikor a függő személyiség szerkezetű ember változni kezd, jellegzetes ellenállással találja magát szembe a családjában. A körülötte élő emberek megszokták már, hogy feláldozza magát alkalmazkodik ezért a környezet ellen fog állni a változásnak. Újra és újra megpróbálják majd manipulálni, hogy minden olyan legyen, mint régen. A függők terápiájában ezért a leghatékonyabb az addiktológiai/rehabilitációs osztályos kezelés. Ennek során az új közösségben a függőnek lehetősége van begyakorolni az új viselkedésmódokat. A szakemberek gyakran tapasztalják hogy a klinikán lezajló pozitív fejlődés a hazatérés után visszaesik, a függők újra az alkoholban, vagy más szerekben keresnek vigaszt.

A belső szabadság elengedhetetlen…

A függőségtől és a kisebbrendűségi érzésektől való megszabaduláshoz szükséges, hogy megszüntessük a gondolkodásunk korlátait és olyannak lássuk a dolgokat, amilyenek valójában. A korai években a szüleinktől elszenvedett érzelmi kizsákmányolás az oka a belső szabadság hiányának. Gyakran segít, hogyha egy levél formájában megfogalmazzuk álláspontunkat a szüleink felé. Tudomásul kell vennünk, hogy az emberek megismétlik gyermekkori drámájukat akkor is, ha ennek nincsenek tudatában. Más kérdés, hogy felnőttként más módon nyilvánul meg ez. Bár a szereplők mások, a téma ugyanaz marad. A felnőttkori konfliktusok sokszor nagyobb szenvedést okoznak mint a gyermekkoriak.

A függőségek és a pszichoszomatikus megbetegedések sokszor olyan gondokra utalnak melyeket nem akarunk felismerni!

A nehézségek legyőzéséhez azonban feltétlenül szükséges hogy megértsük saját személyes drámákat és ezt pszichoterápia segítségével feldolgozzuk. Ha tetszik, ha nem, már kora gyermekkorunkban megírják életünk forgatókönyvét, ami a férfi-nő és a szülő-gyermek kapcsolatokat illeti. A szülők feltétel nélküli szeretetére minden embernek szüksége van. Ez elengedhetetlen a gyermek egészséges testi-lelki fejlődéséhez. A szülő-gyermek kapcsolat megoldatlan konfliktusai olyan érzelmi sebeket okoznak, amelyeket ha nem sikerül a szülővel rendezni, az ember tudattalanul olyan társat választ magának, akivel ezt újra megpróbálhatja. Például a lány az iszákos apját nem tudta megmenteni, ezért most megpróbálja részeges férjét ki gyógyítani az alkoholizmusból. Ha valaki a szüleitől nem kapott kellő mennyiségű/minőségű szeretetet és elismerést, az ösztönösen olyan partnert talál, akitől ugyanúgy nem kaphatja ezt meg. Akit a szülei függő szerepben tartottak az olyan partnert keres magának, aki uralkodik felette és mindent elintéz neki.

Drasztikus változások kellenek

A függőségtől való megszabaduláshoz sajnos csak radikális változások útján lehet eljutni: le kell válni a domináns szülőkről, ahhoz hogy önálló életet élhessünk. Gyász nélkül tehát a gyógyulás elképzelhetetlen. Aki felismerte a saját történetét az tudja hogy mekkora erőknek volt kiszolgáltatva és hogy ennek következményeképpen mennyire meg kellett sérülnie. Fontos hogy a haragunk kifejeződése juttathassuk. Aki dühében sír az utána nem könnyebbül meg, hanem még rosszabbul érzi majd magát. A valódi gyászmunka ismérve hogy utána jobban érzi magát az ember. Ez szükséges ahhoz, hogy az ember megtanuljon kiegyezni a sorsával. Óriási bátorság kell ehhez a lelki munkához! A terápiás közösség (osztály, AA csoport) feladata tehát a bátorítás illetve az, hogy reális tükröt tartson a függő elé. A társak körében történő tanulásra azért van szükség, hogy a függő érzelmileg is utolérje a valódi életkorát. A függők terápiája évekig eltart, mivel ezek az emberek nagyon alkalmazkodók és barátságosak, nem mutatják ki a foguk fehérjét még a klinikán sem. Itt is a függő viselkedésmintákra rendezkednek be, ezért ha nem kapnak kritikát úgy érezhetik, hogy haladnak. Ehhez azonban szükséges kibontakoztatnunk a csakis miránk jellemző destruktív viselkedésmintázatokat. Ez után lehet csak megváltoztatni ezt a dinamikát. A függők alapvető problémája a saját szükségleteik elhanyagolása. Önértékelésüket gyakran azáltal próbálják meg stabilizálni, hogy folyton elérhetőek mások számára. Boldogok ha segíthetnek, de legbelül üresnek és értéktelennek érzik magukat. A terápiás kezelés csak akkor lehet sikeres, ha fel lehet ismerni ennek a viselkedésnek a romboló hatását és meg lehet változtatni azt.

A terápia első része tehát mindig a megvilágosodásé: meg kell értenünk a saját drámákat az érzelmi kizsákmányolásunkat. Miután tudatosultak bennünk a nehézségeink és ezek összefüggései, akkor a hiányosságainkra is jobban rálátunk. Ilyenkor a páciensnek elismerésre van szüksége, mert ez biztosítja számára a motivációt a további változáshoz. A függőség dinamikája más utakat is követhet. Nagyon gyakori az is, hogy a függők túlzottan pozitív módon látják önmagukat és a legnagyobb lelki nyugalommal helyezik a saját szükségleteiket a többieké elé. Nehezen fogadják el a valóságot. Ebben az esetben is szükség van azonban a hitelessé válásra. Arra, hogy beismerjük saját gyengeségeinket. Ettől szabadabbak és magabiztosabbak leszünk. Minden függő és családtagja számára elengedhetetlen, hogy a személyisége árnyékban levő oldalával is foglalkozzon. Itt találjuk meg ugyanis azokat a dolgokat, melyekre szükségünk van a gyógyuláshoz. Még a legfélénkebb embernek is szüksége van néha az uralkodó és erőszakos fellépésre, melyet ha mi magunk nem merünk megtenni, akkor majd olyan partnert választunk aki hajlamos erre.

Következő cikkemben a függőségből való kilábalást kísérő belső változásokkal fogok részletesebben foglalkozni. Augusztus 21-én várom vissza szeretettel!

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált irodalom:

Heinz-Peter Röhr (2014) Kiút a függőségből. Ha gúzsba köt a családi háttér. Ursus Libris

Írások • • • • írta Habis Melinda 6 Hozzászólás

Mitől szenved az, aki alkoholista családban nőtt fel?

Aki alkoholista apa vagy anya mellett nő fel rendszerint életre szóló lelki sebeket szerez. Ennek okai nem csak a fiatalon megélt traumák (pl. bántalmazások vagy fejetlenség), hanem az is, hogy már gyermekként felnőtt szerepbe kényszerül. Látnunk kell, hogy ha az egyik, vagy mindkét szülő alkalmatlan arra, hogy saját magáról, vagy a gyermekeiről gondoskodjon, akkor a kiskorú kerül a szülő szerepbe, aminek egyrészt életkora és helyzete miatt képtelen megfelelni ezért folyamatosan frusztrálódik. Másrészt pedig le kell mondania a felhőtlen gyermek és kamaszkorról, melynek évtizedek múlva érzi majd meg a káros hatásait. Ezt a jelenséget parentifikációak nevezzük (nem csak alkoholisták családjában, hanem más okok miatt is létrejöhet) és önmagában is káros hatásai vannak a parentifikált gyermek későbbi, felnőtt életre nézve, hiszen megfosztja a fiatalt a felhőtlen gyermek illetve kamaszkortól, a kísérletezés és önmaga megtalálásának lehetőségétől. Sok gyermek elhatározza, hogy megakadályozza, hogy anyja vagy apja alkoholt fogyasszon (például kiönti vagy eldugja a szeszt), hogy leszoktassa felmenőjét. Ezek azonban hiábavaló próbálkozások, hiszen senkit sem lehet a saját démonjaitól megmenteni. A gyermek azonban automatikusan a vállára veszi a felelősséget olyan dolgok miatt, amikre valójában nincsen ráhatása. Az iszákos szülő ezzel ráadásul duplán is visszaélhet, ha a saját frusztrációiért a kiskorút okolja. Ha sikerül is a gyereknek valamiben segítenie, azért az esetek túlnyomó részében nem jár köszönet. Ha nem, akkor a gyermek rendszerint bűntudatot érez.

Hogyan hatnak az alkoholista szülők gyermekük felnőtt életére?

Akinek valamelyik közeli családtagja alkohol vagy drogproblémákban szenved megszokhatta, hogy felelősséget vállaljon valakiért, átvéve annak minden érzelmi is anyagi terhét. A megmentő szerep a későbbi párválasztásunkra is rányomhatja a bélyegét. Akaratán kívül azonban senkit nem lehet sajnos megmenteni, sok-sok erőfeszítés szükséges ahhoz, hogy az ember kirángassa magát a gödörből, és ez csakis szakember segítségével sikerülhet, ha alkoholról, vagy más tudatmódosító szerről van szó.

A probléma tagadása a függő családok természetes velejárója. Mindenki tudja, hogy valami nem működik, de erről sem beszélni, sem pedig hathatós lépéseket tenni a probléma megoldásának irányába lehetetlenség. A titoktartás már önmagában is óriási érzelmi teher. A tagadás gyakran nem csak a szeszfogyasztóra, hanem az egész családra jellemző („Apa nem italozik, csak lazít egy kicsit.”)A valódi szenvedés ellenére a normalitás látszata uralja az ilyen családokat, ez lesz tehát felnőttként is a természetes. A problémákkal való szembenézés elodázása jellemzi az alkoholista szülők gyermekét, ami aztán újabb és újabb nehézségekhez és nem ritkán alkoholba vagy drogokba (gyógyszerekbe, játékba vagy egyéb függőségekbe) való meneküléshez vezet. Az önbizalomhiány is egyenes következménye annak, hogy a gyermek letagadja saját érzéseit, hamis képet mutat hogy fenntartsa a látszatot. Ráadásul félhet attól is, hogy elárulja a családot, ezért folyton résen kell lennie, biztonságosabbnak tarthatja ha kerüli mások társaságát, a lelepleződés veszélye miatt. Így azonban még kiszolgáltatottabb helyzetbe kerül. Elveszhet a valódi személyisége, hiszen nincs helye az önálló véleménynek.

Az alkoholista szülő nem mutat követhető mintát a gyermekeinek, azok így magukra maradnak.

Az alkoholproblémákkal küzdők családját jellemzi a féltékenység, gyanakvás és a birtoklási vágy, ami meghatározza az ilyen családban felnőtt gyermek későbbi párkapcsolatát is. Ha azt tanuljuk meg, hogy akit szeretünk bánthat minket, ösztönösen érzelmileg elérhetetlenek leszünk, ezzel védve törékeny identitásunkat. Hiszen kiben is bízhatnánk, ha a saját szüleinkben nem?

Mivel a szülő negatív képet alakít ki a gyermekéről, a gyermeknek sem alakulhat ki az egészséges önbecsülése. Hiszen mindannyian hiszünk a szüleinknek, gyermekként nincs okunk megkérdőjelezni azt, hogy reális képet alkotnak rólunk.

Nem ritka, hogy a családban fejetlenség uralkodik, vagy a szabályok folyton változnak, így hát nem egyértelmű, hogy a gyermeknek mihez kell alkalmazkodnia. Ezért a gyermek legtöbbször önmagát okolja a konfliktusokért. Előfordul az is, hogy mintagyerekként viselkedik az iszákos családban cseperedő gyermek, pedáns magtartásával és jó iskolai teljesítményével próbálja elérni a szülők figyelmét és szeretetét. Ez felnőttként gyakran maximalizmusban, a sorra bekövetkező sikerélményeknek örülni nem tudásban nyilvánul meg. Az önbecsülés forrásává így a másoktól kapott elismerés válik. Talán nem kell részletezni, hogy ez mennyire esetleges, így az alkoholisták felnőtt gyermeke folyton az alkalmatlanság, „kicsiség” érzését éli át. Ezen pedig nem segít a sokadik diploma, vagy a sok százezres fizetés sem. Az ösztönösen kialakult belső kritikust semmilyen küldő tényező sem győzheti le, ami sajnos gyakran az italozó felmenők halála után is megmarad.

Az alkoholisták gyermekének gyakran az ad biztonságot, ha minden körülményt kontroll alatt tarthatnak (hiszen infantilis szüleitől megtanulták, hogy csak önmagukra számíthatnak), ami egyrészt képtelenség, másrészt óriási energiákat vesz el.

Az italozó szülők visszaélnek a szeretettel, akkor is, ha valójában megfeleleőn gondoskodnak a gyermek testi szükségleteiről. Egy érzelmileg elérhetetlen szülő mellett az ember megtanulja, hogy a világ veszélyes hely, ezért gyakran elzárkózik az emberi kapcsolatoktól. A magány ugyanis megóvni látszik őt az újabb és újabb csalódásoktól. Az efféle családban felnőtt gyermek ugyanis megtanulja, hogy akit szeret, az előbb-utóbb bántani is fogja, ezért nehézséget okozhat számára hogy önmaga legyen. Folyton a rosszindulatot várja másoktól, ezért az akut stressz állapotában él. Mivel a szülők gondjaival kell törődni, a gyermek láthatatlanná válik. A gyermek tehernek érezheti magát a szülei számára. Sok alkoholista családban elhangzik, hogy a szülő a gyermek rossz viselkedése miatt piál, ami nem más mint a felelősség elhárítása. A saját érdekei elé a gyermek így másokét helyezi, ami a felnőtt kapcsolatokban kihasználáshoz vezet. Az alkoholista szülő(k) családjában felnőtt gyermek ösztönösen megtanulja hogy másokról gondoskodjon, és semmit se várjon el cserébe.

Gyakran felnőve is hasonlóan megmentendő társat választunk, így észrevétlenül ismételve meg múltbéli traumáinkat. Sokszor előfordul, hogy a házasságkötés után a partner is inni kezd. Ennek oka az ismétlési kényszer. Ez azt jelenti, hogy ösztönösen vonzódunk azokhoz az emberekhez, akik mellett hasonló érzéseket élhetünk át, mint amilyeneket az eredeti családunkban éreztünk. Ösztönösen bízunk abban, hogy most másként alakul majd, megmenthetünk egy elesett társat, vagy elejét vehetjük a másik agresszivitásának (esetleg leszoktatjuk majd a piáról vagy a drogokról).

Az italozó szülők ráadásul általában verbálisan vagy tettlegesen is agresszívek. Míg a verés gyorsan gyógyul, a lelki sebeknek ehhez sokkal több időre (és érzelmi munkára van szükségük). Ráadásul mindez a legtöbbször láthatatlan. Az éles kritika is épp olyan fájó és  destruktív az önbizalomra nézve, mint a fizikai bántalmazás.

Az egyenes kommunikáció az ilyen problémás családokban elképzelhetetlen, ezért bevett dolognak számít a manipuláció. Az, hogy “a másik érdekében” rávegyük őt valamire, hiszen biztosan tudjuk, mire van szüksége.

Sosem szabad elfelejtenünk, hogy egy alkoholista apa mellett egy kodependens anya áll (és fordítva). A kodependens személy észrevétlenül is támogatja párját azzal, hogy megmenti őt az italozás következményei elől. Pl. kimenti a munkahelyén, vagy segít fenntartani a látszatot. A társfüggő személy maga is gyakran alkoholisták családjában nőtt fel, vagy más miatt sérül súlyosan az önbecsülése, ezért szüksége van egy gyenge férfira vagy nőre. Emiatt nem tud határozottan fellépni az italozás abbahagyásának érdekében sem.

Mit tehetünk azért, hogy kikerüljünk az alkoholista szülők befolyása alól?

Nem kell azonban beletörődnünk, hogy szüleink elrontották az életünket, ha dolgozunk az önismeretünkön, akkor tudunk változtatni berögzült viselkedésmintáinkon akkor is, ha a szüleink jottányit sem változnak. Felszabadulhatunk az érzelmi terhek alól, szabad választásaink mentén, nem pedig kényszerből, kínlódva élhetjük az életünket. És természetesen az emberi kapcsolatainkat is egyenrangúbbá tehetjük. Ehhez szükséges az egyéni pszichoterápia és igen hasznos tud lenni az anonim alkoholisták hozzátartozói csoportja is.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált irodalom:

Forward, S. (2000) Mérgező szülők. Háttér Kiadó

Írások • • • • • írta Habis Melinda 0 Hozzászólás

Mi lehet az oka annak, hogy nem várom az ünnepet, nem tudok kikapcsolni hétvégén?

Modern világunkban a legtöbb munkaadó szemében alapvető, hogy lelkiismeretesen végezzük a munkánkat, sőt, ha kell munkaidőn túl is bent maradunk, hogy határidőre befejezzük a feladatainkat. Nem ritka az sem, hogy egy multinál akár napi 10-16 órás munkavégzést is elvárnak, ami hosszú távon egészségromláshoz, kiégéshez vezethet. Mi van olyankor, amikor a munka lesz a legfőbb elfoglaltságunk és háttérbe szorul a magánéletünk? Könnyen előfordulhat hogy a mindennapos pörgésben elvesznek a hobbijaink, egyéb örömforrásaink, a házasságunk, vagy a barátaink szerepe is lecsökken. Könnyen izolálódhatunk ördögi kört alakítva ki, melyben a munka lesz a legbiztosabb örömforrásunk, ebből származik a legtöbb sikerélményünk.

Mi az a munka-alkoholizmus?

A munkaalkoholizmus sok mindenben hasonlít a többi függőséghez, (alkohol, drog, gyógyszer vagy számítógép-függőség) még testi tünetei is lehetnek. Ezek például az alvászavar, a folyamatos kimerültség, gyakori fejfájás, vagy a különböző stressz-betegségek. Bár társadalmunk elismeri a dolgos embereket, a jelenség nem új keletű: a „vasárnapi neurózist” már egy évszázada leírták. A legszembeötlőbb tünet, hogy a munkafüggő személy nem tart napközben szünetet, hétvégén hiányzik neki a munka, nem élvezi a néhány napnál hosszabb pihenőt. Ha nem a munkára gondol, szorong. Ezért aztán betegen is dolgozik, inkább marokszám szedi a fájdalomcsillapítókat, minthogy beiktatna egy kis pihenőt. A szabadság ráadásul azért is jelent plusz stresszforrást a munkamániás személynek, mert lelassulást hoz magával, melynek során egyedül maradna önmagával. Együtt kellene lennie a családjával, barátokkal, melytől a nagy rohanásban elszokhatott, vagy esetleg eleve nem érezte elég fontosnak magát a társaságukban.

Mik a tünetei?

A legszembetűnőbb tünete a munkaalkoholizmusnak, hogy az ebben szenvedő személy képtelen a munkán kívül másra gondolni. Folyton a munkahelyi feladatok járnak a fejében még akkor is, amikor nincs a munkahelyén. A telefonja mindig be van kapcsolva, gyakran ellenőrzi az e-mailjeit. A családjával is főként a feladatairól szeret beszélgetni. Munkájában nélkülözhetetlennek érzi magát (azt éli meg, más nem dolgozik olyan jól, mint ő), ezért nem szívesen ad át feladatot másnak. Nem ritka hogy a családtagokat is bevonja az üzletbe, például adminisztratív feladatokat ad nekik. A közös vacsoránál vagy a gyerek bemutatójánál fontosabbak a munkahelyi kötelességek, a családi programokról távol marad ezek miatt.

Nem ritka, hogy amennyiben a munka a legfőbb örömforrásunk, akár önként bevállalhatjuk a pluszfeladatokat. Nem is érezzük ezt problémának.
A leginkább veszélyeztetettek a munka-alkoholizmusra a családi problémákkal küzdő, alacsony önbecsülésű emberek. Különös helyzet alakulhat ki, ha a munkahelyen ráadásul értékelik a munkavállaló erőfeszítéseit. Ilyenkor még nehezebb belátni hogy túlzott a munkakedvünk, hiszen el is ismerik a teljesítményünket, végre fontos embernek érezhetjük magunkat. A pihenés hiánya hosszú távon azonban rosszabb teljesítményhez (kevésbé hatékony munkavégzéshez) vezet. A folyamat vége pedig az érzelmi elsivárosodás, depresszió, alkohol vagy drogfüggés, vagy akár testi betegség is lehet.

Mi van a munkaalkoholizmus mögött?

Gyakran megfigyelhető, hogy a munkafüggők eredeti családjaiban is van valamilyen (legtöbbször alkohol) függőség. Ennek mentén alacsony önértékelés alakul ki a gyermekben, aki felnőve szintén a függőség útjára lép. A munkamánia sokszor a kontrollról szól, ennek segítségével próbálja meg a beteg irányítás alá vonni életének minden területét. (Ez nyilvánvalóan képtelenség, kivéve ha beszűkítjük az életterünket, csak a feladatainkra fókuszálunk.)
Sokszor megfigyelhetjük, hogy a „szükség van rám” érzés bújik meg a munkafüggőség mögött. A személynek a többi (házastársi, szülő stb.) szerepéhez képest kiemelten fontossá válik a dolgozó szerep. Ebben talál leginkább önigazolást. Az önbizalom gyakran igen alacsony, ezért szükség van a folyamatos sikerélményre a viszonylagos jó közérzethez. A fokozott terhelés vállalásával pedig ez akár meg is valósulhat, munkaadónk valóban elismerhet és kiemelhet a kollégák közül.
A folyamatos munka ezenkívül kimenekülést jelenthet a házastársi feszültségek elől. Ha az érezzük, a párunk jobban tud vitázni, vagy ügyesebb a gyermeknevelésben, könnyen ráhagyhatjuk a döntéseket. Az érezhetjük, hogy valójában nincs is szükség ránk otthon.
A munkamánia elfedheti, hogy nem vagyunk elégedettek társas készségeinkkel. Nem kell szembenéznünk azzal, hogy nem keresnek minket a barátaink, a találkozások szép lassan elmaradoznak, a folyamatos munka kiváló mentség lehet erre. Hiszen ha hívnának se mennénk…

Mit tehetünk, ha már megérintett minket a munkafüggőség?

A munkamánia legnagyobb nehézsége, hogy a többi függőséghez hasonlóan itt is hiányzik a betegségbelátás.

Általában a hozzátartozó szenvedése erősebb, például a munkamániás férfi felesége érzi magát magányosnak. (Ilyenkor jó megoldás lehet családterápiás segítséget kérni. A lelki munka hatására a folyton dolgozó férj ugyanis rádöbbenhet a saját tudattalan motivációira, a közös munka hatására megszűnhet a munkába menekülés oka.) Ráadásul könnyen megindokolható a túlzott munkakedv, hiszen egy férfinak hagyományosan el kell tartania a családját. Gyakran halljuk, hogy egyszerűen szereti a munkáját, s így felmenti magát a következmények alól. Amikor egy családtag szembesíteni próbálja a függőt a helyzetével, az indulatossá válhat, agresszíven nyilvánulhat meg.

A probléma megoldásához javasolt önismereti munka megkezdése, akár csoportos, akár egyéni formában. Ez segít, hogy rájöjjünk, mit jelent nekünk a munka, milyen szerepe(ke)t tölt be az életünkben. Mért fontos ez a számunkra? Milyen az életünk egyébként? Hogyan érezzük magunkat a szeretteink körében? Mi elől menekülünk a munkahelyi sikerekbe? Meg kell tanulnunk reagálni testünk jelzéseire, nem túlhajtani magunkat. Felvállalni minden körülmények között a véleményünket, beleállni a konfliktushelyzetekbe. Ez azonban a legtöbb esetben nem megy egyedül.

Ha felismerte a problémát önmagán, vagy valamelyik családtagján, itt kérhet személyre szabott segítséget tőlem.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Írások • • • írta Habis Melinda 0 Hozzászólás

Lámpalázas? Segítünk megszabadulni tőle!

Szeptember van, elkezdődött az iskola, eljött a felelések és számonkérések, prezentációk ideje. A legtöbb embert félelemmel tölti el, ha több ember előtt kell megszólalnia. Ennek oka, hogy ilyenkor ösztönösen is szeretnénk tetszeni a hallgatóságnak, tudat alatt tartunk tőle, mit szólnak majd  mások a mondandónkhoz. Mit tehetünk hogy leküzdjük félelmünket és a legjobb tudásunk szerint álljunk helyt?


A lámpaláz, a mások előtt való leblokkolás legtöbbször összefüggésben áll a kishitűséggel, az önbizalomhiánnyal. A félelemmel, hogy nem fogunk megfelelni másoknak, ami gyakran összefügg azzal, ahogyan velünk bántak gyermekként. Az, hogy az édesanyánk sokszor megdicsért minket, még nem jelenti azt, hogy megfelelő magabiztosságra tettünk szert. Nagyon fontos tehát, szülőként hogyan fejezzük ki véleményünket, meg merjük-e fogalmazni nemtetszésünket, vagy inkább hamis bókokkal halmozzuk el gyermekünket. Ha például nem tetszik nekünk az, amit a gyermekünk rajzolt, őszintén vállaljuk fel a véleményünket: ne akarjuk mindenáron biztatni. Nyugodtan mondjuk el neki, hogy ez most nem sikerült szépre, de tegyük hozzá, hogy bízunk benne, a következő jobban fog neki sikerülni: ez csak gyakorlás kérdése. Ezek a korai tapasztalatok felnőttként zsigeri szinten hatnak ránk, befolyásolják viselkedésünket. Nagyon fontos tehát, hogyan bántak velünk a szüleink, ahogy az is, mi hogyan viselkedünk a gyermekeinkkel.

Küzdjük le a lámpalázat! De hogyan is csináljuk?
Első tippünk, hogy engedjük meg magunknak, hogy féljünk! Az emberek többsége nem született előadóművésznek. Nem szégyen az, ha néha bakizunk, ettől csak emberinek fognak minket látni. Akár meg is fogalmazhatjuk zavarunkat a mondanivalónk elején, valószínűleg megértő pillantásokat kapunk majd cserébe az őszinteségünkért. Ez segíthet túllendülni a kezdeti nehézségen, belemélyülni abba, amit valójában mondani szeretnénk.

Készüljünk fel!
Ha fontos vizsga, prezentáció, előadás, tárgyalás előtt állunk, biztosnak kell lennünk benne, hogy mindent megtettünk a sikeres szereplésért. Készüljön hát fel laposan! Amikor kiáll, próbáljon meg ne arra gondolni, mit szólnak mások vagy hogy néz ki. A lámpaláz ellen a legjobb fegyver, ha tudja: profin felkészült. Ezért előző nap gondoljuk végig miről szeretnénk beszélni és írjunk róla vázlatot (ebbe szükség esetén bármikor belenézhetünk)!

Ne motyogjunk!
Általában azok az emberek motyognak a bajszuk alatt, akik nem biztosak abban, amit éppen mondanak. Ha halkan mormolunk, akkor könnyen felidegesítünk ezzel másokat, ráadásul van esély arra, hogy elismételtetik velünk a mondandónkat. Ettől azonban csak még kínosabban éreznénk  magunkat, próbáljuk hát megelőzni ezt: érthető hangerővel, lassan beszélni.


Keressünk fogást!
Sokan nem tudnak mit kezdeni a kezeikkel, amikor mások elé kell kiállniuk, ha tehát tartunk ettől érdemes ezt is előre átgondolni. Segíthet, ha a jegyzetet, vagy más tárgyat tart a kezében.

Tartsunk szemkontaktust!
Ha valaki izgul, hajlamos „belemenekülni” a mondandójába, a jegyzeteit bújni, amitől karót nyeltnek tűnik, messziről látszik, hogy szorong. Fontos, hogy próbáljunk meg szemkontaktust tartani a közönséggel. A hallgatóságban biztosan akad néhány szimpatikus ember, akire nem esik nehezünkre ránézni. Ne akarjunk mindenáron jó benyomást kelteni! Elég, ha önmagunkat adjuk!

Próbáljuk el!
Ha lehetséges, ismerje meg a helyszínt, ahol szerepelnie kell. Próbálja meg a hallgatóságot úgy elképzelni, mint kedves ismerősöket, akik nyitottan és pozitívan viszonyulnak Önhöz – az esetek nagy részében ez egyébként valóban így van. Sokat segíthet ha egy családtaggal vagy baráttal elpróbálja a helyzetet. Kérjen tőlük őszinte visszajelzést, hogy kijavíthassa az esetleges hibákat!

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda
klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár- és családterapeuta-jelölt

Írások • • írta Habis Melinda 0 Hozzászólás

Mit tegyünk hogy gyermekünkből magabiztos felnőtt váljon?

A magabiztosság elengedhetetlen ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben és persze ahhoz is, hogy helytálljunk ebben a rohanó világban. Hogyan neveljük a gyermekünket, hogy reális képe legyen önmagáról és megállja a helyét a legnehezebb élethelyzetekben is? Néhány egyszerűnek tűnő tippet, szempontot fogok most adni ehhez.

1. Fontos tisztázni, hogy az önbizalomra nevelés már újszülöttkorban elkezdődik azzal, hogy reagálunk a gyermekünk szükségleteire: ha éhes megetetjük, ha sír, megnyugtatjuk. Ezzel azt sugározzuk neki, hogy az érzései jogosak és szükségesek. Az egészséges énkép egyik legfontosabb alapköve, hogy önazonosak lehessünk.

2. Mutassunk példát az érzéseink megfogalmazásával és kimutatásával! Mondjuk el, mit hogyan élünk meg, segítsük ebben a gyermekünket is. Hagyjuk kifejeződni negatív érzéseit, ezeket fogalmazzuk meg, tegyük érthetővé a számára. („Megértem, hogy mérges vagy, amiért Julcsi elvette a játékodat.”) Gyakoroljuk ezt minél többet!

3. Fontos, hogy hagyjuk őt, felfedezni a külvilágot, kísérletezni. Babakortól biztosítsuk a szabad mozgás lehetőségét, óvodás korban hadd ismerkedjen, játsszon más gyerekekkel.  Ha magunk is szorongóak vagyunk, ez nehéz feladat lehet. Ilyen esetben gondolkodjunk el azon, mitől is tartunk valójában.

4. Bízzunk benne! Ha gyermekközösségben konfliktushelyzet adódik, bátorítsuk gyermekünket a megoldás kitalálására. Jó ha a gyerekek képesek egy-egy játékon maguk között osztozkodni vagy más dolgokról megegyezni. Az indulatok fokozódása esetén természetesen lépjünk közbe. Ne nézzük el, hogy verekedés vagy szóbeli bántalmazás hatására oldódjon meg egy konfliktus! Hadd döntsön apróságokban. Például melyik nadrágot veszi fel a kettő közül.

5. Elvárásaink mindig reálisak maradjanak, csak életkorának megfelelően, az ő igényei mentén vonjuk be az otthoni teendőkbe, vagy adjunk neki feladatot. (Hagyjuk hogy képességei érdeklődése mentén, természetes sorrendben bontakozzanak ki. Például ne akarjuk, hogy iskolás korára olvasson.)

6. Fejezzük ki az egymás iránti tiszteletünket. Beszéljük vele úgy, ahogyan mi is elvárjuk tőle. Magyarázzuk el a döntéseink okát és beszéljünk az ezekkel kapcsolatos gondolatainkról, érzéseinkről. Apróságnak tűnik, de köszönjük meg, ha segít.

7. Játsszunk, beszélgessünk sokat, adjunk neki osztatlan figyelmet. Ha gyermekünk bármikor fordulhat hozzánk, mindig meghallatjuk, azt közvetítjük, hogy fontos nekünk. Idővel ez belsővé válik és fontos lesz saját maga számára, értékesnek látja majd saját magát.

8. Mindig az erőfeszítéseit vagy a viselkedését dicsérjük, ne az elért eredményt vagy a személyét! (Az, hogy „Okos kislány vagy!” nem építi az önbecsülését.) Fontos, hogy konkrétan fogalmazzunk. „Nagyon büszke vagyok rád, amiért nem adtad fel, miután elsőre nem sikerült felépítened a tornyot, hanem tovább próbálkoztál.”

Ha jobban belegondolunk a fentiekbe, láthatjuk, hogy nem is olyan egyszerű mindez, mint amilyennek tűnik. Fontos azonban tudni, hogy elég többnyire jól csinálni ahhoz, hogy a gyermekünk személyisége stabil és erős legyen.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda
klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár- és családterapeuta-jelölt

Írások • • • • • • írta Habis Melinda 2 Hozzászólás

Mobbing: lelki terror a munkahelyen vagy az iskolában (bullying)

Mi a mobbing?

Olyan cselekedetek sorozata (egy egyén vagy egy közösség részéről), ami legalább hetente egyszer, fél éven keresztül zajlik, amelyek az áldozatnál komoly mentális vagy fizikális problémákhoz, betegségekhez vezetnek.
Ez a rosszindulatú viselkedésforma legelőször az óvodáskorú gyermekeknél figyelhető meg, de a legtöbb munkahelyi vagy iskolai közösségben előfordul. Sajnos előfordulása egyre gyakoribb. A látszólag minden ok nélkül kiválasztott gyermeket a többség csúfolni vagy bántalmazni kezdi. Az áldozat teljesen a pszichológiai terror hatása alá kerül és nem képes kezelni a kialakult helyzetet. A cselekedetek elkövetői nem feltétlenül negatív karakterrel jellemezhető személyek. Mivel azonban az apró, bántó dolgok hosszú időn át gyakran ismétlődnek, tartalmuk megváltozik és veszélyes kommunikációs fegyverekké válnak.

Miben nyilvánul meg általában?

– Az áldozat kommunikációs lehetőségeinek csökkentése.
– Társas kapcsolatai fenntartásának lehetetlenné tétele (pl. a kollégák nem állnak szóba a személlyel)
– A jó hírnév fenntartásával kapcsolatos problémák (pletykálkodás, gúnyolódás)
– Munkával kapcsolatos hatások (munkamegbízások elmaradása, lényegtelen feladatok kiadása)
– Testi egészséggel kapcsolatos tényezők (veszélyes megbízások, fenyegetés, támadás)

Okai

Kiváltó ok lehet a stressz, példéul feszített munkatempó, a munkanélküliségtől való félelem, a pontatlan munkaköri leírások,  a túlzott felelősség. A vezetők gyakran észre sem veszik, vagy szemet hunynak a mobbing felett mondván, hogy nem az ő feladatuk személyes konfliktusokba beleavatkozni. Sőt, a lelki terror kezdeményezője gyakran a menedzsment maga. A kialakult belső morált ráadásul rendkívül nehéz javítani, gyakran a legjobb döntést a munkahelyváltás jelenti.

Mit tehetünk az áldozattá válás ellen?

Bárkiből lehet áldozat, de vannak olyan tényezők, melyek hajlamosítanak erre. Például ha kisebbségi vagy hátrányos helyzetű csoportok tagjai vagyunk (nők, melegek, stb.). Ismerünk továbbá olyan viselkedési vagy személyiségjegyeket melyek hajlamosítanak áldozattá válásra. Ilyenek az alacsony stressztűrés, érzékenység, visszavonulásra, alárendelődésre és pesszimizmusra való hajlam. Nem megfelelő  önbizalom, rossz konfliktus kezelő képesség, a kezdeményezőképesség hiánya, saját érdekeket háttérbe szorító magatartás, kudarckerülés, tekintélytisztelet.

Hogyan kezeljük?

Ha észrevesszük, hogy rendszeres piszkálódás céltáblájává váltunk, érdemes lehet felettesünk (iskolai esetben osztályfőnöki vagy szülői) segítségét kérni a helyzet megoldásához. Ha ez nem hoz megoldást, szükség lehet munkahelyváltásra is. Nagyon fontos mindemellett önbizalmunk újraépítése, egy magabiztos fellépés kialakítása, melyet pszichoterápia segítségével érhetünk el. Fontos a hatékony konfliktuskezelés, a saját igények megfelelő kommunikációja, mások jogtalan elvárásainak visszautasítása.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

Írások • • • • • • • • • • írta Habis Melinda 4 Hozzászólás

Nyakunkon az ősz…irány a suli

Mitél meg az újonnan közösségbe kerülő gyermek?

Így szeptember közeledtével sok szülőnek (és persze gyermekeiknek is) okoz szorongást az új közösségbe való kerülés, legyen az iskola, óvoda vagy bölcsőde. Látszólag nagy a különbség a fenti helyzetek közt, a gyermek életkora szerint, mégis a legalapvetőbb kérdések, az újtól való félelem közösek. Sok kérdés, félelem merül fel a szülőben, ezt tetézheti a leválás fájdalma. Vajon gyermekünk hogy fogadja majd az új környezetet, a nevelőket, gyerekeket? Hogy fog beilleszkedni, tud-e nyugton maradni, betartani az új szabályokat, figyelni, sokat sír-e majd utánunk? Ha mi, szülők felkészülten állunk ehhez a kérdésekhez, biztosak lehetünk benne, hogy gyermekünk is sokkal könnyebben veszi majd az akadályokat.

Hogyan segíthet a szülő?

Először is tisztáznunk kell, hogy az új helyzetektől való félelem teljesen természetes dolog, de mivel nekünk, szülőknek kell példát mutatnunk gyermekünknek, először saját magunkban kell helyre tennünk a dolgokat. Melyik szülő ne gondolna könnyes szemmel arra, hogy az ő kicsi fia vagy lánya immár bölcsődébe vagy óvodába járva egyedül tölti majd a hétköznap délelőttöket, a szülőtől külön, idegen gyerekek és felnőttek közt? Nehéz őt elengednünk, hiszen eddig sokkal több időt tölthettünk vele, biztonságban tudhattuk magunk mellett, csak ránk számíthatott. Most, hogy eljött a közösségbe szoktatás ideje, viszont más örömök és nehézségek fogják őt érni, mint eddig otthon. Ha bölcsődébe kell adnunk gyermekünket, esetleg fokozott lelkiismeret furdalással kell szembenéznünk, de higgyük el, hosszú távon a gyereknek is az a jó, ami nekünk szülőknek biztonságot ad. Ők is biztonságban szeretnének élni, amit mi szülők adunk nekik higgadtságunkkal, iránymutatásunkkal. Igen lényeges, hogy a szülő azzal a meggyőződéssel álljon neki a bölcsődébe, óvodába vagy iskolába szoktatáshoz, hogy ott a gyereknek jó lesz, csak meg kell szoknia ezt az új életformát. (Ahogyan nekünk is változik az életünk, hiszen mi magunk is visszamegyünk dolgozni, nekünk is új kihívásokat és örömöket tartogat most az élet.) Higgyük el, a legtöbb gyermek a kezdeti nehézségek után jól érzi magát a közösségben, élvezi majd a kortársak társaságát, jót tesz neki az új tapasztalat. Ha mi higgadtan viszonyulunk a helyzethez, ő is megnyugszik majd, hamar megszokja az új környezetet, szabályokat.

Az első nap…

Fontos, hogy beszéljünk a gyereknek a következő változásról, akkor is, ha a gyerek esetleg fél tőle, nem akarja azt. Előnyös, ha néhány nappal a kezdés előtt ellátogatunk a leendő iskolába, óvodába, megismerjük a nevelőket. Akár el is játszhatjuk, mi fog majd történni az első napon, ezzel is csökkentve a bizonytalanságot, felkészítve gyermekünket arra, ami vár rá. Legyen ez egy jó mulatság, de semmiképp se essünk túlzásokba, ne fessünk hamisan pozitív képet az iskoláról.

Az első nap előtti délután megemlíthetjük, mi történik majd másnap, de az első nap reggelén már ne kerítsünk túl nagy feneket a dolognak, fogjuk rövidre a búcsúzást. Tegyünk úgy, mint ha a világ legtermészetesebb dolga volna az iskola- (óvoda)kezdés. Magunk megnyugtatására megkérhetjük a nevelőt (vagy tanárt), hogy ha gond van a gyermekkel – sokáig vagy vigasztalhatatlanul sír –  hívjon fel minket (de ezt ne a gyerek füle hallatára tegyük, nehogy megérezze, hogy féltjük őt.) Fontos hogy a kicsi csak azt érezze, mi bízunk benne, tudjuk, hogy helyt fog állni és ha megszokja az új helyzetet és idővel jól érzi majd magát. A mi magabiztosságunk erőt ad majd a gyermeknek! A nap végén, a találkozásnál ne arra fókuszáljunk, milyen nehéz volt az egymástól távol töltött idő, hanem inkább arról beszélgessünk, mi történt aznap, milyenek az új barátok. Ha maga a gyerek hozza fel, mennyire el volt keseredve, legyünk megértőek, de hangsúlyozzuk, hogy ez csak egy átmeneti érzés, el fog múlni és jól érzi majd magát. Fontos, hogy ne engedjünk a gyerek szorongásának (akkor se ha közben összeszorul a szívünk) öleljük meg, adjunk egy puszit és nyugodt szívvel távozzunk másnap is. A gyerek ezt megérzi és hamar túljut majd a mélyponton! Olyan  magabiztosságra és önuralomra tesz szert, aminek a későbbiekben is a hasznát veszi majd.

Mint láthatjuk, a gyermekek nagyon pontosan érzik, mi szülők milyen belső bizonytalanságot, szorongást élünk át egy új élethelyzet (amit az iskola vagy óvoda, esetleg bölcsődekezdés okoz) kapcsán, ez könnyen átragad rájuk, ami megakadályozza őket abban, hogy jól érezzék magukat. Higgyük el, ha mi megnyugszunk és ezt a higgadtságot gyermekünk is megtapasztalja, a lelkileg egészséges gyermek könnyen veszi majd az akadályokat és jól fogja magát érezni az új közösségben.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

Írások • • • • • • • • • írta Habis Melinda 0 Hozzászólás

Hogyan védjük meg gyermekünket a szexuális erőszaktól?

Miért nehéz felismerni a pedofilokat?

A gyermekek elleni szexuális erőszak bár tabunak számít, viszonylag gyakori (1-7%-ra teszik az előfordulását). Könnyebb nem tudomást venni róla, mondván, hogy a mi gyermekünkkel úgysem történhet meg. Azért is kellemetlen a téma, mert a pedofilok többnyire a társadalom elismert, sokak által tisztelt tagjai. Fontos azonban átlátni, hogy ez a módszerük része: olyan jó embernek tűnnek, akiről senki nem tételezne fel semmi rosszat. A szexuális erőszaktevők gyakran vállalnak munkát a közösségben, dolgoznak templomokban, iskolákban, ami saját hitelességük látszatának megteremtése mellett remek „vadászterületet” is jelent. Úgy nyerik el a gyerekek, szüleik, és a többi felnőtt bizalmát, hogy azután a lebukás veszélye nélkül folytathatssák a gyerekekkel a szexuális visszaéléseket.

Hogyan választ áldozatot magának egy pedofil?

A „támadó” áldozatát az alapján választja ki, hogy mennyire tűnik az védtelennek, sebezhetőnek. Azzal a gyerekkel fog kikezdeni, aki valamiben szükséget szenved, szeretethiánya van, vagy kevés az önbizalma, esetleg elszeparálódott a többiektől. A gyerek bizalmának elnyerését gondos megfigyelés előzi meg. Mire van szüksége? Mi érdekli? Milyen területen szorul segítségre? Az elkövetők – ahogy már említettem – általában olyan szerepben vannak, akinél természetes az érdeklődés, törődés (például tanár, a család jó barátja). A megfigyelő munka után már csak meg kell felelni a gyerek elvárásainak, vágyainak. Amint az elkövető elkezdi kielégíteni a gyerekek igényeit, nagyon megnő a fontossága a fiatalkorú szemében, élete központi figurájává válik. Ekkor a molesztáló elkezdi megteremteni azokat a helyzeteket, amikben kettesben maradhat a gyerekkel. Felajánlja a szülőknek, hogy vigyáz rá, korrepetálja stb. Táplálja a gyereknek azt a hitét, hogy ő úgy szereti, és úgy fogadja el, ahogy erre senki más, még a szülei sem képesek. A bizalommal és szeretettel teli kapcsolat lassan halad a szexualitás irányába. Beszélgetnek a szexről, képeket nézegetnek róla, végül olyan alkalmak megteremtése következhet, (példáus közös strandolás) ahol mindkét fél meztelen. Az elkövető felderíti, hogy a gyereket mi izgatja, mire vágyik, míg a gyerek elkezd egyre inkább szexuális lényként, tárgyként tekinteni önmagára, és a felnőttel való kapcsolatát is átdefiniálja szexuális kapcsolattá. Ha már megtörtént a szexuális együttlét az elkövetők azzal fenyegetik a gyerekeket, hogy kieshetnek a kegyeikből ha megszakítják a szexuális kapcsolatot, vagy ha beszélnek róla. Ezek a beteges kapcsolatok a gyerek fejében összefonódnak mindazzal a jóval, amit kaptak az illetőtől, a figyelemmel, törődéssel. Ennek az elvesztése, vagy a szexuális aktusok kiderülése (amiért az elkövető manipulációjának köszönhetően, a gyerekek felelősnek érzik magukat) sokkal rosszabb lenne számukra a szexuális visszaélésnél.

De mit tehet a szülő, hogy megóvja a gyerekét a szexuális erőszaktól?

    • Fontos a bizalmon és őszinteségen alapuló szülő-gyermek kapcsolat, az odafigyelés. Bátorítani kell a gyereket, hogy beszéljen a dolgairól többet, ossza meg velünk problémáit. Ha kéri, mindig szakítsunk rá időt! (Persze ehhez kell, hogy megtanítsuk kifejezni érzéseit, merjen kérni tőlünk.)
    • Egy segítő oldal azt javasolja a szülőknek, hogy legyenek körültekintőek, ha a gyerekük túlzott szeretetet, rajongást kezd érezni egy környezetében élő felnőtt iránt. Beszélgessenek a gyerekkel arról, hogy mit csinálnak a felnőttel közösen, ne hagyják, hogy olyan problémái legyenek a gyereknek, amit nem velük, hanem más felnőttel beszél meg.
  • Ne féljük a gyermekünkkel a testi dolgokról, a szexualitásról beszélgetni. Érezze, hogy ilyen kérdéssel is fordulhat hozzánk, nincs köztünk tabutéma. Fontos tisztázni, hogy hol vannak azok a területek gyermekünk testén amihez másnak nem szabad nyúlnia, hogy hogyan kell nemet mondani, ha valaki olyat tenne velük, ami számukra kicsit is kellemetlen.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

Konfliktuskezelés
Írások • • • • • • • • • • • • • • írta Habis Melinda 3 Hozzászólás

Konfilktuskezelés a kapcsolatokban és a munkahelyen

Életünk során legtöbbször ösztönösen cselekszünk. Észre sem vesszük, hogy kommunikációnkkal mit üzenünk másoknak. Gyakran nagyon mélyen belénk ivódik, hogy a saját vágyainkat elnyomjuk, ezzel másoknak kedvezve. Ilyenkor idővel azt érezhetjük, hogy mindenki kihasznál minket. Párkapcsolatunkban is nehezünkre eshet, hogy megfogalmazzuk, mi az amit szeretnénk. Elvárjuk társunktól, hogy kitalálja azt, ha pedig nem teszi, azt gondoljuk, nem szeret. Hogyan kommunikáljunk őszintén, kezeljük jól az ebből adódó konfliktusokat?

Hogyan kezeljük hatékonyan a konfliktusokat? Mi az az asszertív , azaz önérvényesítő kommunikáció?

Az asszertivitás egy konfliktus kezelő módszer, ami szándékaink, céljaink nyílt, világos és őszinte megfogalmazásán alapul. Az asszertivitás fokozza az önbizalmat (mert elismerjük saját véleményünk fontosságát, jobban tudjuk akaratunkat érvényesíteni). Segít megérteni másokat, és abban is, hogy minket megértsenek. Megtanít tiszteletet adni és kapni. Segítségével emberi kapcsolataink őszintébbek lesznek. Ezen kívül segít a stressz-kezelésben és a düh kontrollálásában is. Fontos eleme, hogy merjük saját érzéseinket megfogalmazni, kimondani. Fogadjuk el, hogy jogunk van saját szükségleteinket kielégíteni, ha az nem sérti mások érdekeit. Ha érdekeink másokéval ütköznek, próbáljunk meg mindenki számára elfogadható megoldást keresni. Ne féljük segítséget kérni, ha arra van szükségünk. Ne tartsunk a konfrontációtól, higgyük el, hogy tudjuk kedvesen, ám hatékonyan kezelni a konfliktusokat.

Az asszertív viselkedés lépései

  • Először is gondolja végig, most hogyan kommunikál, megfogalmazza-e vágyait, vagy fél bizonyos kérdésekre nemet mondani. Konfliktushelyzetben inkább passzívan vagy agresszíven viselkedik?
  • Az asszertív kommunikáció első lépése a problémát okozó helyzet/viselkedés megfogalmazása, világosan, tárgyilagosan (úgy, hogy a másik fél számára is pontosan érthető legyen). Ezt követi annak leírása, hogy ez nekünk miért okoz gondot. Fontos hogy egyes szám első személyben beszéljünk. „Nekem rosszul esik, én nem értek egyet azzal, hogy…”
  • Fontos megjegyezni, hogy a kritika ne a másik emberre, hanem annak aktuális viselkedésére vonatkozzon. „Kérlek ne beszélj így velem, mert rosszul esik.”
  • Fontos, hogy a beszélgetésre legyen minkét félnek ideje, és a helyszín is legyen megfelelően megválasztva, a légkör le legyen túl feszült. (Próbáljunk minden helyzetben higgadtak maradni.)
  • Kezdetben olyan szituációkban gyakoroljunk, melyeknek nincs túl nagy tétje. Próbálja el előre, munkahelyén mit szeretne majd mondani. Segíthet, ha ír egy forgatókönyvet. Próbálja el hangosan, egy családtag vagy barát előtt, és kérjen visszajelzést, kritikát. Viselkedjen magabiztosan, még ha nem is érzi magát annak. Húzza ki magát, tartsa a szemkontaktust. Tartsa tiszteletben a másik ember személyes terét, ne menjen hozzá túl közel. Arckifejezése legyen pozitív, vagy semleges.

Nézzünk néhány példát, amikben megfigyelheti, miben kell képességeit fejlesztenie. Anna és Mária munkatársak, egy irodában dolgoznak, de Mária kávéfüggő és nagyon hangosan keveri az italát, amitől Anna nem tud a munkájára figyelni, ezért szóvá teszi a dolgot.

– Ne haragudj, van egy kis problémám, volna egy kis időd rá, hogy megbeszéljük?
– Persze, most épp ráérek.
– Az a problémám, hogy amikor kávézol, nagyon hangosan kevergeted és ez annyira idegesít, teljesen elvonja a figyelmemet, nem tudok tőle a munkámra koncentrálni. Nem lehetne valahogy megoldani a helyzetet?
– Ne haragudj, nem vettem észre, de ezentúl a konyhában iszom meg a kávét.
– Rendben, köszönöm szépen.
Egy másik helyzetben Ön is gyakorolhat. Próbálja el, mit mondana, majd segítségképpen olvassa el az én variációmat.

A főnöke szóvá teszi, hogy már harmadik alkalommal késett el a munkahelyéről, és ezt már a kollégái is észrevették. Ön mit felelne a számonkérő mondatra?
– Elnézést kérek, amiért többször is előfordult, hogy késve érkeztem. Megértem, hogy ez a többiek munkamoráljára is rossz hatással van, de sajnos jelenleg nem tudom megoldani azt a helyzetet, hogy az óvoda csak 7-kor nyit és hiába rohanok ezután, a következő busszal csak 8 óra után tudok ideérni. Nagyon szeretnék megoldást találni erre a helyzetre, úgyhogy ha gondolja, munkaidő után ledolgozom a késést, vagy ha van a közelben dolgozó munkatárs, akkor jöhetnénk együtt autóval, hogy időben beérjek.

Az asszertív viselkedés elsajátítása hosszú időt és sok gyakorlást igényel. Ha utólag rájön, hogy egy szituációban alárendelődően, vagy agresszíven viselkedett, semmi gond. Felkeresheti az érintettet és elmondhatja, amit nem mondott el, vagy elnézést kérhet. Ha ehhez nem érez elég erőt magában, akkor csak gondolja át, hogy hogyan kellett volna viselkednie, hogy asszertív legyen és legközelebb alkalmazza a levont tanulságokat. Nem könnyű, de megéri a fáradtságot!

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Írások • • • • • • írta Habis Melinda 1 Hozzászólás

Miért félünk a pszichológustól?

Számoljunk le az előítéletekkel! Miért jó pszichológushoz fordulni?

Sajnos még ma is él az a nézet, hogy pszichológusokhoz csak a „bolondok” járnak, ezért sokan félnek felvállalni mások előtt, hogy olyan élethelyzetbe kerültek, melynek megoldásához szakszerű segítségre van szükségük. Pedig a gondokkal való szembenézés nem elkerülhető, idővel a problémák súlyosbodnak, egymásra rakódhatnak. Például ha egy rossz házasságból kilépünk, új kapcsolatunkban könnyen előbukkanhatnak a régi problémák, ha nem ismerjük meg a gondok gyökerét és nem tanuljuk meg kezelni azokat.

Az emberek többsége úgy gondolja, hogy a pszichológusok nagyon súlyos, valóságtól teljesen eltávolodott személyek gyógyításával foglalkoznak. Ezek a betegek azonban többnyire gyógyszeres segítséget igényelnek, amit pszichiáter ír fel, a pszichológus csak pszichoterápiásan támogatja, kíséri az ilyen betegek gondozását, segíti visszailleszkedésüket a társadalomba.

A félelem alapja továbbá, hogy sokan (fiatalkori önmagamat is beleértve) legfeljebb filmek alapján tudják elképzelni, mit művelhet egy pszichológus a kliensével, amitől az „meggyógyul”, állapota javulni kezd. Ez a különféle médiumok által generált kép azonban többnyire nem valós, sokszor az alkotók fantáziáján alapul. Öntsünk hát tiszta vizet a pohárba, ezzel is elősegítve az új helyzettől való félelem legyőzését.

Mi történik a pszichológusnál? Hogyan hat a pszichoterápia?

A pszichológusi munka lényege többnyire a hozzánk forduló személy problémájának megismerése, annak okainak, kontextusának megértése, ebben a kliens támogatása. Nem célunk a problémahozót kioktatni vagy megváltoztatni. Sokkal inkább a benne meglévő erősségeket, probléma megoldó módokat erősíteni. A közös munka során fejlődnek a kliens konfliktusmegoldási képességei, jobban megismeri saját magát, ezáltal a későbbiekben el tudja kerülni vagy könnyen megoldani a hasonló helyzeteket. Az önismeret fejlődése gyakran a személyes kapcsolatok javulását is magával hozza, ami az élet minden területén megmutatkozhat. A munkahelyi és a családi kapcsolatok is könnyebben kezelhetővé válnak. Fontos kiemelni még az önbecsülés növekedését. A változások alapja a terapeuta feltétlen elfogadó attitűdje (hozzáállása). Tehát bármilyen kellemetlennek tűnik is jelenleg problémája, biztos lehet benne, hogy pszichológusa nem fog ítélkezni, igyekszik megérteni és elfogadni Önt. (Ha mégsem ezt érzi, akkor valószínűleg nem megfelelően képzett szakemberrel találkozott.) A beszélgetések légköre kellemes, bensőséges. A pszichoterápia nem más, mint a pszichológus és kliens közötti gyógyító kapcsolat, melyben megjelennek a kliens problémái, ezekre új megoldásmódok születnek.

Az első találkozás végén a szakember és kliense megbeszélik, hogy miben kellene változást elérni, kitűznek egy közösen elfogadott célt, ami felé aztán a terápia halad. (Természetesen ezen időközben lehet változtatni, figyelembe véve a páciens életében bekövetkezett változásokat.) Megegyeznek a beszélgetések gyakoriságában, kereteiben. Ahogyan megfogalmazási módomból is látszik, ez egy olyan folyamat, amelynek két egyenrangú résztvevője van, lényege maga a kapcsolat, ami őszinteségen és nyitottságon alapul. A javulás kulcsa tehát hogy mind a kliens mind a terapeuta akarja a változást és ne legyen rest tenni is érte.

Ha nincsen lehetőségünk személyesen pszichológushoz fordulni, akkor is igénybe vehetjük jól képzett szakember segítségét, hogy hatékonyabban gondolhatssuk át a nehézségeinket. Az online pszichológiai tanácsadás előnyeiről és hátrányairól itt olvashat bővebben. Ha időpontot szeretne foglalni egy négyszemközti konzultációra, itt tudja felvenni a kapcsolatot velem.

Az írás megjelent a pszichologuskereso.hu oldalon is.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda klinikai és mentálhigiénés szakpszichológus, személyközpontú terapeuta