Címke: Bűntudat

Szabadulás a szenvedélybetegségtől 2. rész

Az előző blogbejegyzéseimben a függők (alkoholisták, drogosok, gyógyszer és számítógépfüggők, munkamániások, stb) családjáról és párválasztási szokásairól, valamint a függőségből való kilábalásról írtam. Ebben a bejegyzésemben folytatom a leszokás témáját és részletesen kitérek arra, milyen érzések, lelki folyamatok kísérik ezt.

A belső változások a szenvedélybetegségtől való megszabaduláshoz elengedhetetlenek!

A függőknek le kell győzniük önmagukban a szótlanságot és a tehetetlenséget. Felszabadítani önmagukban az elnyomott agressziót, melyet eddig önmaguk ellen fordítottak. Az érzelmileg kizsákmányolt emberek nem bíznak eléggé önmagukban, hiszen túl korán voltak kénytelenek átélni szüleik manipulációját, így megtanulták, hogy saját érzéseiben nem bízhatnak. Inkább a másik véleményére kellett adniuk, ezért képtelenek dönteni. A függő személyiségszerkezetű emberek hajlamosak olyan emberek tanácsait és előírásait követni, akik majd újra bántalmazzák és kihasználják őket. A további kihasználás veszélye miatt tehát mindenképp szükséges egy képzett segítő, vagy önsegítő csoport.

A folyamatos bűntudat csapdájában

A függőben bűntudat alakul ki, amikor képtelen teljesíteni mások elvárásait. A bűnhöz azonban hozzátartozik a szándék és a cselekedet elítélendőségének tudata. Aki tudattalanul vét, az ilyen értelemben nem bűnös. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne tartozna felelősséggel a tettéért, az általa okozott kárt/szenvedést tehát illik megtérítenie/jóvátennie. A függőség dinamikájához hozzátartozik a bűntudat feloldhatatlansága. Csak a felelősség felvállalása oldhatja fel a lélekromboló mintázatokat. Az érzelmi függőséget a bűntudat alakítja ki és tartja fent, ez ugyanis alkalmazkodáshoz vezet. Aki enged a lelkiismeret furdalásnak, az átmeneti megkönnyebbüléshez jut. Ilyen körülmények között azonban nem tud kibontakozni az ember személyisége.

Függőségben tipikus a visszaesés: ami azt jelenti hogy a függő elveszíti tartását, én erejét. Ilyenkor fel kell tárni a bűntudat mögött rejlő haragot. Újra kell alkotni a szülőkről és a családról alkotott egész képet! Csak az új látásmód képes tartósan módosítani az érzéseket. Ezen kívül pedig a saját képességeinkbe vetett hitnek is meg kell erősödnie. A betegnek saját problémája legyőzésének szakértőévé kell válnia ahhoz, hogy a függőségtől tartósan megszabadulhasson. Át kell látnunk, hogyan manipulálnak bennünket mások. Hogyan vesznek rá olyan tettekre, amiket valójában nem akarunk. Mindannyiunknak vannak rejtett, fájó gombjai és a saját felelősségünk, hogy ezeket a fájó pontokat megismerjük és kezeljük.

A konfliktuskerülés megszüntetése szükséges a szenvedélybetegséggel való leszámoláshoz

A mindenáron harmóniára törekvést (konfliktuskerülést) csak akkor lehet elengedni, ha sikerül megtanulni konstruktívan vitázni. Az ettől való félelem ugyanis rengeteg destruktív viselkedéshez vezet. Nyilván nem kell törekedni a veszekedésre, de tudni kell kiállni önmagunkért, amikor arra van szükség. Feltétlenül szükséges hogy el tudjuk kerülni a jogtalanságokat és egyáltalán nem ellentmondás az, hogy az ember békésen éli az életét, de a ha kell, képes keményen fellépni. Csak az tudja elhatározni, hogy lemond a veszekedésről, aki tud vitázni, ha arra van szükség. A függők azonban képtelenek veszekedni. Mások érdekében képesek lehetnek fellépni, de saját maguk számára hiányzik belőlük az energia. Jó tudni, hogy a szülőktől való függés az érintett emberek halála után is megmarad, hiszen a függőség addigra a lelkünk részévé válik és sokféleképpen kifejeződik életünk különböző területein.

Szorongás a szeretteink elvesztésétől

A szüleinkkel kapcsolatos meg nem oldott problémáink megjelennek a többi kapcsolatunkban is. Elég ha egy apró külső, vagy belső hasonlóság, hogy beindítsa ezt a folyamatot (amit indulatáttétel reakciónak nevezünk). Ha nem értjük, hogy miért irritál a főnökünk, érdemes elgondolkodni a szüleinkkel kapcsolatos hasonlóságain. Ezek az áttételi reakciók ugyan kellemetlenek lehetnek, de a valódi változás felé vezető utat mutatják. A fejlődéshez szükséges, hogy szembenézzünk saját szorongásainkkal. A függő személyiségszerkezetű embereknek egész életükben foglalkozniuk kell a szorongással, az önérvényesítés és a függetlenség kérdésével. A függő emberek képtelenek kapcsolatokat lezárni. Ha igen, arra a külső nyomás hatására kerül sor.
Jó hatású hogyha a domináns szülő is felismeri a gyermekétől való függőséget és ő is dolgozik a változáson. Fontos tudni hogy a függő kapcsolati minták a társas öröklődés révén adódnak át a következő generációra. Ha tehát valaki érteni szeretné miért nem tudja őt elengedni az édesanyja, akkor meg kell értenie az édesanyja és annak szülei közötti kapcsolatot. Nem nehéz felismerni, hogy ő sem lehetett soha önálló. Fontos szembenézni a saját ezzel kapcsolatos érzéseinkkel. Megbocsátani csak az tud, aki gyűlölni is képes. Aki hagyja magát manipulálni és elnyomni, az képtelen megbocsátani, mert hiányzik belőle az ehhez szükséges érettség.

Megbocsátani önmagunknak és másoknak

Elsősorban saját magunknak kell megbocsátanunk, mert mindenki, akit kihasználtak nemcsak áldozat, hanem kényszerből tevőleges részese is az eseményeknek. Saját szenvedésünk pedig a többi családtag szenvedéseit is meghatározza. Nagyon fontos, hogy megtaláljuk saját negatív és pozitív oldalunkat is! Minden egészséges személyiségben szükség van függő részekre is, hiszen ez szükséges ahhoz, hogy gondoskodjunk szeretteinkről.

Mindig tartsuk észben, hogy csak az tud egy másikra anélkül támaszkodni, hogy elveszítené önmagát aki már rátalált a valódi önmagára! Aki meg tudja engedni magának a teljes önállóságot. A függő személyiségű emberek azonban feláldozzák önmagukat másokért.

Amikor elcsattan egy pofon

Ide kapcsolódik a gyermekbántalmazás témája is. Ennek során a szülők a gyerekükre vetítik a saját sérült énrészeiket és bennük próbálják meg leküzdeni azokat. Saját öngyűlöletüket gyerekeikben reagálják le. Ennek megnyilvánulásai a kontrollálatlan düh és gyűlölet kitörések, melyek testi és lelki erőszakban nyilvánulnak meg. A gyermekek az ijesztő helyzetben disszociálnak, vagyis kikapcsolják az érzelmeiket. Ki kell lépniük a testükből ahhoz, hogy ne érezzék a félelmet és a fájdalmat, hiszen szükségük van a szülőre. Egy idő után azonban az agresszorral azonosulnak: a gyermekek elhiszik hogy megérdemlik a büntetést, mert rosszak. Az elkövető öngyűlölete így tehát tovább adódik a gyermekének.
Érzelmi kihasználásnak számít, hogy ha szülök figyelmen kívül hagyják a gyermekek érzelmi szükségleteit. Az ilyen módon kihasznált emberek folyton elégedetlenek önmagukkal és ezt a sebet a következő generációnak adják tovább, amennyiben nem dolgoznak az önismeretükön. Fontos tudnunk, hogy a gyűlölet mindig a függőség egyik formája. Ennek oka, hogy az emlék megmarad és újra és újra feljönnek a rossz érzések, melyek tönkreteszik a jó kedvünket, végül pedig a lelki életünket.

Alkoholista és társfüggő

A függők egyik fő ismérve, hogy a beteg dacosan reagál az érzelmi nyomás minden formájára és újabb okot talál benne a szerhasználatra. Nem csak az alkohol és a drogok lehetnek függőséget okozó szerek, hanem önmaga a segítés is. Ezt figyelhetjük meg alkoholisták feleségeinél. Ez a segítségről való függés ugyanolyan szenvedély, mint maga a drog. A függés pedig erősebb minden kapcsolatnál. A társfüggő így egyre inkább domináns szerepbe kerül a partner szerhasználata miatt. Egyedül próbál meg mindent működésben tartani, idővel bele is kényszerül a segítségnyújtásba. Ezzel védekezik saját szorongása és bizonytalansága ellen. Végül a függő élete fölött tökéletesen átvállalja a felelősséget.

Fontos látnunk, hogy ebben a helyzetben a társfüggő ugyanúgy szenvedélybeteg, mint maga az alkoholista. Lelkileg tartós és túlzott igénybevételnek van kitéve, de ennek ellenére képtelen véget vetni a kapcsolatnak. Viszonyuk dinamikája, hogy a szenvedélybeteg megbánásról tanúskodik italozása miatt, a társfüggő pedig elkezd újra bízni benne. Meg akar bocsátani neki. Amint a szenvedélybeteg megérzi a hozzá tartozó törődését, újra jelentkezik az ivás. A hozzátartozó újra csalódik, saját személyisége mind jobban szétforgácsolódik. Megkeseredik és megkeményedik, szorong pánikrohamok, depresszió és különféle testi tünetek jelentkeznek. Ilyenek például a migrén, a porckorongsérv, a szív- és gyomorpanaszok, melyekkel sok sok társfüggő fordul orvoshoz. A társfüggők szégyellik önmagukat és ezért elrejtik gondjaikat és elmulasztják a segítségkérést. Végül a társfüggő is teljesen feladja önmagát és mindenféle konfliktust elkerül. Érzelmi és szociális téren is elszigetelődik.
Fontos tudni, hogy a társfüggőség kezelése is szükséges! A társfüggő személynek tudnia kell hogy a folyamatos segítségnyújtásával fokozza partnere függőségét ezért tartózkodnia kell a segítségnyújtástól. Ennek megvalósításához számára is szükséges lehet a pszichoterápia. A függő gyógyulásának ugyanis alapvető feltétele, hogy a társfüggő levegye a kezét a szenvedélybetegről. Az elvonókúra megkezdéséhez érzelmi és társas nyomásra van szükségük a szenvedélybetegeknek! Ez legtöbbször azt jelenti, hogy a partner kilép a kapcsolatból. A társfüggőség kezelésében fontos lépés hogy az illető meg tudja önmagának bocsátani, hogy társfüggővé vált. Meg kell értenie és fel kell dolgoznia a társfüggőség hátterét.

Következő cikkemben a cukorbetegség lelki oldalával fogok foglalkozni. Szeptember 21-én várom vissza szeretettel!

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált irodalom:

Heinz-Peter Röhr (2014) Kiút a függőségből. Ha gúzsba köt a családi háttér. Ursus Libris

Hogyan neveljünk lelkileg egészséges, szüleivel együttműködő gyermeket? 2. rész

 Az előző írásomban részletesen szóltam arról, milyen fontos a gyermekek egészséges lelki fejlődéséhez a szülő felől érkező gondoskodás, feltétel nélküli szeretet és az ezáltal a gyermek felé sugározott biztonság. Hiszen ez teremti meg a későbbi kiegyensúlyozottság, érzelmi önállóság alapjait. Lényeges azonban kiemelni, hogy a szeretet zászlaja alatt se essünk át a ló túloldalára (ezt hajlamosak az elfoglaltabb, lelkiismeret-furdalással küzdő szülők megtenni), ne engedjük, hogy életünket hosszútávon a gyerek irányítsa. Nyilvánvaló, hogy egy újszülött szükségleteire elengedhetetlenül rá kell hangolódnunk, de ennek idővel változnia kell. Törekedjünk arra, hogy olyan (napi)rendet alakítsunk ki, ami a szülő és gyermeke számára egyaránt elfogadható. Ezt a szülő és ne a gyerek diktálja. Evidensnek tűnik, mégsem az, hogy a gyerek még nem tudja, mire van szüksége, ezért a rá vonatkozó szabályokat nekünk kell meghoznunk. Mégis sokszor egy fárasztó, stresszes munkanap végén ráhagyjuk gyermekünkre, hogy a tv előtt egyen, akkor feküdjön, amikor szeretne, csak hogy a hisztit elkerüljük. Talán a lelkiismeretünket próbáljunk megnyugtatni, amiért keveset vagyunk vele, nem figyelünk rá eléggé, azért teszünk ilyen kedvezményeket. Fontos azonban tisztázni, hogy a gyermek számára nagyon lényegesek a szabályok, melyekhez alkalmazkodniuk kell, ez ad nekik biztonságot egy folyton változó világban.

     Könnyen azt gondolhatjuk (hiszen minden médiumból ez árad felénk), hogy akkor tesszük boldoggá a gyermekünket, ha folyton kedvére teszünk, nem tesszük ki semmiféle frusztrációnak. Ez azonban nagy tévedés, gyermekünknek olyan erős és következetes szülőre van szüksége, akire felnézhet, aki mellett biztonságban érezheti magát. Ki ne ismerné a dackorszakot, hogy milyen hiszti tud kerekedni egy-egy apróságból? Minden szülő tapasztalta már, hogy a gyermekek ösztönösen harcolnak a hatalomért, irányításért. Ez akaratuk fejlődésével magyarázható, teljesen természetes és egészséges folyamat. Lényeges azonban tisztázni, hogy a szülőnek csak akkor lesz tekintélye, gyermekünk csak akkor lesz engedelmes, ha következetesek maradunk, betartatjuk velük a korábban lefektetett regulákat. Ezt elvben a legtöbb szülő tudja, de mégis kinek van kedve egy végigrobotolt nap után „apróságokon” harcolni? Érdemes ilyenkor erőt venni magunkon és utolsó energiánkkal kezünkbe venni az irányítást és bármilyen nehéz is, következetesnek maradni! A túl nagy hatalommal rendelkező gyermek ugyanis hosszú távon indulatos, haragos, szorongó és bizonytalan lesz. Ezen túlmenően pedig a gyerek megérzi gyengeségünket és élni fog vele a továbbiakban is: még több hatalomért küzd majd. Bármilyen viselkedéssel ér célt, az megerősítődik és a továbbiakban egyre gyakrabban ismétlődik majd. Annak ellenére ösztönösen keresi minden (lelkileg többnyire egészséges) gyerek az irányítást, hogy ezzel a hatalommal ő még nem tud élni. Sőt, ha ráhagyjuk, a súlya alatt összeroppan. Tehát lényeges, hogy a döntés mindig a szülő kezében legyen. Persze életkorának megfelelően adhatunk (és jó ha adunk!) a gyermekünknek választási lehetőségeket, például eldöntheti, hogy melyik pólót vagy desszertet szeretné, de azt hogy téli vagy nyári ruhát vesz fel a hidegben, mikor fekszik le vagy megy-e óvodába, ne ő szabja meg. Ez maradjon a mi felelősségünk.

Neveléséről szóló cikksorozatom utolsó részélben arról lesz majd szó, hogyan vívhatjuk ki, hogy gyermekeink tiszteljenek minket, mitől lesznek sikeresek a gyermekközösségben majd később, felnőttkorukban is.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta