Címke: Elfojtott érzelmek

párkapcsolati krízisek

Megterhelő életesemények: közelebb hoznak, vagy eltávolítanak egymástól?

Minden hosszútávú párkapcsolatban vannak olyan életesemények, amelyek megterhelik a viszonyt. Előző blogbejegyzésünkben említettük, hogy a krízisek életünk velejárói, ezek mentén alakul ki a valódi, mély kötelék férfi és nő között. A nehézségek leküzdése szorosabbá teheti kapcsolatunkat partnerünkkel. Vannak persze váratlan nehézségek is, mint például egy krónikus betegség, munkahelyváltozás, vagy egy szerettünk elvesztése. Érdemes ezekről elgondolkodni. Min múlik, hogy ezekre hogyan reagálunk? Mit tehetünk a kapcsolat megerősítéséért a nehezebb időkben?

Min múlik, hogy ott tudunk-e lenni egymás mellett krízishelyzetben?

Bizonyos életszakaszokban megnő a feszültség a partnerek között. Fontos, hogy ilyenkor is megtaláljuk a közös hangot, próbáljunk meg kedvesünk mellé állni, ha szüksége van ránk. Egy egyenrangú, biztonságos kapcsolat alapvető kritériuma, hogy segítsünk egymásnak. Ha ez nem történik meg, a nehézségek eltávolítanak bennünket a másiktól. A váratlan nagy stresszel és bizonytalansággal járnak. Gyakran nem tudhatjuk előre, hogy mit hoz majd a jövő. Krízishelyzetben ősi, ösztönös reakcióik erősödek fel.

Az ösztönök hatása a viselkedésünkre

Stresszhelyzetekben nem a józan eszünkre hallgatunk, hanem előtör belőlünk a menekülés, vagy a küzdelem (támadás). Igen gyakori, hogy egyik, vagy másik fél lefagy, amikor azt érzi tehetetlen. Pontosan ezekben az nehezebb időszakokban a legfontosabb, hogy jól ismerjük önmagunkat és saját kötődési stílusunkat. Ezáltal szépen lassan változtathatunk automatikus reakcióinkon.

Hogyan hat a kötődési stílus arra, mennyire tudjuk támogatni partnerünket?

Amennyiben biztonságosan kötődők vagyunk, bízunk a partnerünkben. Jól viseljük a nagyobb változásokat is. Megosztjuk egymással a félelmeinket és hagyjuk, hogy a másik megnyugtasson bennünket. Nyitottan fogadjuk az általa felvetett új nézőpontokat. Mi a teendő, ha bizonytalanul kötődők vagyunk? Ha nem volt előttünk példa biztonságos kötődésre, attól még kifejezhetjük magunkban azt a képességet, hogy pozitív kapcsolatokat keressünk olyan emberekkel, akik biztonságosan kötődnek. A kapcsolat egy idősebb és bölcsebb emberrel, akinek kérdéseket teszünk fel és akivel megbeszélhetjük kétségeinket. Ez remek lehetőség a fejlődésre és a pszichoterápia is egy lehetséges alternatíva. Ezek segíthetnek abban, hogy a kötődési stílusunkat biztonságos irányba mozdíthassuk el.

Ha ismerjük önmagunkat, könnyebb lesz változtatnunk a rossz berögződéseken

Ha visszatekintünk az életünkre és keressük az összefüggéseket a tapasztalataink között, az segít abban, hogy biztonságban érezzük magunkat. Ha át gondoljuk, milyen közegben nőttünk fel, meg fogjuk érteni, hogy a szüleink miért hoztak meg bizonyos döntéseket. Jobban átlátjuk, hogy ez milyen hatással volt az életünkre. Összekötjük a múltunkat a jelenünkkel. Ettől jobban képesek leszünk irányítani az életünket. Segíthet az önismeret megszerzésében az is, hogyha regényeket olvasunk. A főszereplő belső vívódásaiban, sorsában könnyen önmagunkra ismerhetünk.

Egyedül könnyebb?!

Amennyiben elkerülően kötődők vagyunk, nehezen tudjuk felismerni, hogy fontosak vagyunk a partnerünknek. Fenyegetésként élhetjük meg, ha a partnerünk kéréssel fordul hozzánk, mert azt érezzük, hogy teljesítenünk kell. Reakcióink mások számára távolságtartónak, elutasítónak hatnak. Ahhoz, hogy az elkerülő kötődést a biztonságos kötődés irányába lehessen módosítani, sok munkára van szükség. Ennek egy jelentős részét pedig nekünk magunknak kell elvégeznünk. Lényeges ehhez, hogy a testünkre figyeljünk. Gondoskodjunk kellőképpen önmagunkról is! Gyakoroljuk a másik ember nonverbális jelzéseinek értelmezését. Tudatosan kell megfigyelünk a saját és mások arckifejezését és megtanulni olvasni a sorok között. Nem mindent szó szerint venni, hanem kiismerni önmagunkat és az embereket. Egy elkerülő személy a mára a távolságtartás a legbiztonságosabb, de legbelül van egy belső hang, ami kötődésre vágyik. A cél, hogy megtanuljuk az érzelmeket jobban kezelni, ez megváltoztatja a többi emberhez és a világhoz való viszonyunkat.
Az egymásra hangolódás, ami számunkra nehéz, hiszen gyakran úgy érezzük, hogy a sarokba szorítanak. Túl sokat várnak tőlünk. Ilyenkor érdemes feltenni magunknak a kérdést, hogy valóban a másik célja az, hogy minket elnyomjon, vagy keretek közé kényszerítsen. (Mi más motiválhatja?)

Félek, hogy elveszítelek!

Amennyiben szorongóan kötődőek vagyunk erősen kapaszkodunk a partnerünkbe. Ettől ő úgy érezheti, hogy túl sokat várunk tőle és hajlamos lehet visszavonulni. Félelmüket, hogy cserben hagynak szorongóan kötődőként meg kell tanulnunk kontrollálni. Tudatosítani önmagunkban miről szól mindez. Meg kell vizsgálnunk saját reakcióinkat: miért reagálunk úgy, ahogy. Honnan származnak ezek az érzések? Ha ezeket nemcsak a jelennel, hanem múlt a múltunkkal is összefüggésbe hozzuk, közel járunk a megoldáshoz. Ettől a párkapcsolatunkban több tér keletkezik. Partnerünk nem érzi fojtogatónak szeretetünket. Jó módszer lehet, ha leírjuk magunknak, hogy mi történt és mi kellett ahhoz, hogy a félelmek vegyék át az irányítást az életünk felett. Ha kiírjuk magunkból a történteket, sokkal könnyebb felismerni az összefüggéseket. Egyszerűbben meg tudjuk érteni, mire hogyan reagálunk. Ezzel önmagunk és kedvesünk számára is tisztább képet adunk arról, hogy mi játszódik le bennünk. Fel kell először ismernünk, hogy az érzelmek nem azonosak a tényekkel. Tudatosítani önmagunkban, hogy az érzésünk nem csupán a másikról mond valamit, hanem rólunk, önmagunkról is. Meg kell figyelnünk hogyan reagálunk bizonyos dolgokra és felismerni, hogy ez milyen összefüggésben lehet azzal ahogy neveltek bennünket. Így könnyebb különválasztani a korábban szerzett fájdalmat a mostani nehézségektől. Itt is az a cél, hogy az értelmet jobban összekapcsoljuk az érzelemmel. A kedvesünk iránt érzett haragot és a félelmet tágabb összefüggésekbe helyezük. Ettől könnyebben tudjuk majd kezelni

Összegzésként elmondhatjuk, hogy korábbi tapasztalataink és kötődési stílusunk alapvetően meghatározza azt, hogy mennyire tudjuk odatenni magunkat, ha partnerünknek segítségre van szüksége. Ahogy azt is, tudunk/merünk-e segítséget kérni, ha szükségünk van rá. Fontos ezért megismerni saját tipikus nehézséginket, azonosítanunk a visszatérő mintázatokat. Kötődési stílusunk tudatossággal, sok munkával megváltoztatható. A biztonságos kötődés feltétele, hogy toleránsak legyünk önmagunkkal és egymással. Ismerjük a saját határainkat és kedvességgel, szeretettel forduljunk egymást iránt, még a feszült helyzetekben is.

Felhasznált irodalom:

Wagenaar, K (2018) Hogyan legyek boldog veled? A párkapcsolat megjavítása az érzelmekre fókuszáló terápia módszerével. Ursus Libris. Budapest

szex

Lehet jó a szex a párunkkal évtizedek múlva is?

Előző blogcikkemben arról volt szó, mi kell hozzá, hogy párkapcsolatunk hasonlóan izgalmas és bizalmas legyen évek múlva is, mint a megismerkedésünkkor. Most arról lesz szó, hogyan alakul a szex egy tartós kapcsolatban, mit tehetünk, hogy megőrizzük az egymás iránti vonzalmat.

A szex és a kötődés kapcsolatáról

Biztonságos kötődés esetén egy intim kapcsolatban alapvető, hogy megmutassuk egymásnak sebezhető oldalunkat. Megfogalmazzuk mit érzünk, mi hogyan hat ránk. Az által, hogy megmutatjuk sebezhetőségünket, partnerünk különlegesnek és fontosnak érzi magát mellettünk. Ezért a kapcsolat elmélyítésére és megszilárdítására fog törekedni. Bizonytalan kötődés esetén azonban a gyengeség kimutatása sokszor fordítva sül el. Egy bizonytalan párkapcsolatban önmagunkat kell megvédenünk a partnerünk destruktív erejével szemben.

Az érintés egy párkapcsolatban létfontosságú. A tapintás az első érzékelési mód, amit csecsemőként használunk és egész életünket elkíséri. Érzelmeink kifejezésének leggazdagabb formája. Fizikai szükséglet, ami elősegíti a jó közérzetet. Vannak azonban akik azt hozzák otthonról, hogy idegenkednek az érintéstől. Szeretteink érintések biztonságos, vagy szorongó kötődés esetén csillapítja a stresszt. A másik kezének érintése által jobban megtapasztaljuk saját testhatárainkat is.

Miért fontos a szex?

A szexualitás gyakran a párkapcsolat legérzékenyebb pontja. Amennyiben ebben probléma áll fenn, azt mindenképpen kezelni kell. Összetartozásunk minősége határozza meg milyen és mennyire kielégítő a szexuális életünk. Kötődési stílusunk ebben alapvető fontosságú. Ahogy korábban is írtunk róla, az elkerülőn kötődő embereknek gyakran nehézségeik adódnak az érzelmi közönséggel ezért a szexben is kerülik az intimitást. Az együttlétek célja pusztán a testi örömszerzés, ez nem erősíti a partnerrel való kapcsolatot. Nagy benne az igény a technikai újítások és izgalmas kísérletek iránt. Ez gyakran ahhoz vezet, hogy a partnerek egyikére ráerőltetettnek valamit, amit az nem talál kellemesnek. Ettől plusz feszültség keletkezik a viszonyban, ami meggátolja a kötődést. Úgy tűnik, mint hogyha a szex független lenne a kapcsolattól. Ha elkerülőn kötődők vagyunk, akkor ezt nem éljük meg problémának. Partnerünk azonban talán igen. Ezért a legjobb, ha megbeszéljük hogy mire vágyunk és mire nem, valamint hogy mire van szükségünk. A párkapcsolat fennmaradásához alapvető fontosságú, hogy figyeljünk arra mit akarunk mi és mit a másik. Igyekezzünk ebben egymásra hangolódni.

Az érzelmi közelség szerepe a szexben

A szorongó kötődésű emberek számára a szexben nagyon fontos az érzelmi kontaktus, és a közelség. A simogatás és a csók az együttlét előtt és után is. Az aktusnak nem annyira az orgazmus van a középpontjában, hanem inkább a másik felől érzett szeretet. Gyakran előfordul, hogy a szorongóan kötődő emberek annyira rettegnek, hogy a másik nem szereti őket hogy folyamatosan együtt akarnak lenni vele. Ilyenkor fontos megfogalmazni félelmeinket és szexuális téren keletkezdő elvárásainkat is. Fontos, hogy ha valamelyikünk éppen nem tud, vagy nem akar szexelni, azt ne egy tragédia előjeleként értelmezzük! Lesz majd másik pillanat, amikor egymásra hangolódhatunk. A biztonságosan kötődő emberek bíznak saját vonzerejükben és szexuális képességeikben, ezért annak, hogy éppen hogyan alakut az aktus, kevés hatása van a párkapcsolatra. A kudarcokon akár nevetni is tudnak! Ez az egymás iránti elkötelezettségüket nem ássa alá.

A tartós örömök forrása

A kötődés biztonságot nyújt ami lehetővé teszi, hogy újra felfedezzük egymást így a hosszú távú párkapcsolatban is izgalmasak és vonzóak maradhatssunk egymás számára. A biztonságosan kötődő partnerek számára a szex egy összekötő erő a párkapcsolatban, ha ideiglenesen eltávolodtunk egymástól és segíthet a kötelék helyreállításában. Eszköz az izgalom iránti szükséglet megélésére. A szexuális vágy életben tartásához fontos, hogy próbálkozzunk!

Amennyiben a párkapcsolatunkból hiányzik a szexualitás, az azzal fenyeget hogy épp azt a különlegességét veszti el a viszonyunk, amely más (baráti) kapcsolatoktól megkülönbözteti. Ameddig nyíltan tudunk beszélni kedvesünk el a szexualitásról, bensőségessé tudjuk varázsolni a szexet, addig a kapcsolatunk eleven marad. A kapcsolat megjavításának alapja a szerelem és a szexualitás életben tartása.

Mi segíthet, ha már eltávolodtunk egymástól érzelmileg?

Ha nehézségeink vannak, akkor kezdjünk el erről kommunikálni a partnerünkkel. Ne titkoljuk el semmit annak reményében, hogy majd magától megoldódik! Néha egy érintés, vagy egy puszi többet mond minden szónál. Beszéljük ki azt, ami rosszul esik. Nem baj, ha nem tudjuk azonnal megfogalmazni. Egy nyugodt pillanatban könnyebben fog menni! A másik hibáztatása helyett vállaljuk a felelősséget a saját tetteiért és érzéseinkért. Szinte minden veszekedés mögött meg nem értés, vagy félreértések húzódnak. Gyakran nem tudjuk világosan megfogalmazni, hogy mi játszódik le bennünk, nem megfelelően reagálunk. Hajlamosak lehetünk az elégedetlenségünket kivetíteni a másikra és őt hibáztatni. Pedig mindannyian tele vagyunk korábbi sérelmekkel. Ha elmondjuk a partnerünknek, milyen terheket cipelünk a múltból, jobban meg fog minket érteni. Könnyebb lesz számára támogatni bennünket és nem kell folyton védekeznie olyasmi miatt, amiről nem is ő tehet.

Találjunk ki közös feladatokat (pl kertészkedjünk) az értelmes elfoglaltságok megfűszerezhetik az együttlétünket. Ha csak úgy egymás mellett élünk, üressé válhatnak a mindennapjaink. A gyereknevelés is lehet egy közös projekt. Amikor a gyerekek kirepülnek, jó új tevékenységbe fognunk. Sokféle lehetőség adódik arra, hogy közösen időt töltsünk egymással. Amikor közösen munkálkodunk valamin, újra azt érezhetjük, hogy kiegészítjük egymást. Olyasvalamit érünk el együtt, amit egyedül nem tudnák.

Alakítsunk ki rituálékat a kapcsolatunkban! A közös szokások megerősítik a kapcsolatot! Ezek a tudatosan megtervezett pillanatok erőt adhatnak a stresszes helyzetekben. Ha tudjuk például, hogy minden hétvégén együtt fogunk kirándulni, a hétköznapi bosszúságok elviselhetőbbnek tűnnek. Önmagában a reggeli búcsú, vagy az esti találkozás pillanata is nagyon intim lehet. Ezek fontos momentumok, melyek megadják a kapcsolatunknak a keretét és kiszámíthatóságát. Jó hatású, hogyha minél több közös rituálénk van, ezek ugyanis a biztonság érzését adják. Tisztában vagyunk vele, hogyan mennek a dolgok és mi az, ami fontos. Este, amikor ér véget a munkanap, érdemes valamilyen közös szokást kialakítani. Lehet mondjuk ilyen a közös vacsora is. Fontos, hogy ezek jól illeszkedjenek az életünkhöz és mindkettőnk számára kellemesek legyenek!

Szerezzünk együtt élményeket, olyanokat, melyekre később jó érzés lesz visszagondolni! Fontos, hogy élvezzük egymás társaságát akkor is, ha esetleg épp távol vagyunk egymástól. Egy apró kedves üzenet sokat jelenthet egy nehéz napon.

Legyen játékosság, életenergia a kapcsolatunkban! Ha közösen tudunk nevetni és játszani az nagy összekötő erő egy párkapcsolatban. Ezen kívül remek lehetőség a stresszoldásra. A vidámság természetes ellenszert jelenthet a rossz fizikai állapot és a kimerültség ellen. A nevetés ellazít és segít távolról szemlélni a nehézséget. A meglepetések is segíthetnek fiatalon tartani a kapcsolatot. Tanuljunk meg nevetni önmagunkon!

Legyenek közös családi rituáléink, például születésnapok, vagy évfordulók. Ez figyelemről és gondoskodásról tanúskodik. Foglalkozzunk a jelen örömével, szakítsunk időt a közös kikapcsolódásra. Egy közösen eltöltött vacsora nem túl nagy erőfeszítés, mégis óriási élményt jelenthet.

Beszélgessünk arról a napról, amikor megismerkedtünk. Tegyünk fel partnerünknek másfajta kérdéseket, mint eddig. Talán új arcát ismerhetjük meg! Válasszunk olyan témát, amelyről általában nem beszélünk. A szerelemben fontos, hogy megőrizzük a másik iránti kíváncsiságunkat. Teljesen sosem fogjuk tudni megismerni, de épp ez benne az izgalmas. Fontos, hogy kifejezzük a másik iránti elismerésünket! Egy dicséret nagy ösztönző erőt adhat, fontos azonban, hogy őszinte legyen.


Összegzésként elmondható, hogy a szerelmet életben tartani élethosszig tartó feladat. Ugyanúgy ahogyan minden nap eszünk és iszunk, hogy a testünket tápláljuk, a szerelemben is nap mint nap tennünk kell valamit. Ha elfelejtünk bele életet lehelni, annak meglesznek a következményei. Ne feledjük, hogy a tartós párkapcsolat alapja a biztonságos kötődés, ami megteremti a lehetőséget arra, hogy a felek nyitottak és elkötelezettek legyenek egymás iránt. Ha ez nincs meg, szakszerű keretek közt érdemes dolgozni a kötődés biztonságossá tételén, vagy a szexuális izgalom visszacsempészésén és a párkapcsolat stabilizálásán.

Felhasznált irodalom:

Wagenaar, K (2018) Hogyan legyek boldog veled? A párkapcsolat megjavítása az érzelmekre fókuszáló terápia módszerével. Ursus Libris. Budapest

Hogyan kezeljük érzelmileg éretlen szüleinket

Hogyan kezeljük érzelmileg éretlen szüleinket?

Előző blogbejegyzésünkben arról volt szó, milyen jelekből következtethetünk arra, hogy a szüleink érzelmileg nem tudtak kellőképpen ránk hangolódni, amikor gyermekek voltunk. A mai bejegyzésben arról fogok írni, hogy mit tehetünk azért, hogy felnőttként megtaláljuk a közös hangot ezekkel a felmenőinkkel, mégis önmagunk lehessünk.

Az érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyermekeinek kétféle stratégiája

Ahány gyermek annyiféle szerep én és gyógyító fantázia létezhet, ezek megértése mindig egyéni feladat. Az érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyermekeinek kétféle alapvető stratégiája van az érzelmi elhanyagolással való megküzdésre. Ezek az externalizáló és az internalizáló mód, ami azt jelenti, hogy a problémákat (és a megoldást ezekre) önmagukban, vagy a külvilágban keresik.

Az externalizálók a nehézségek megoldását másoktól várják, impulzívak, a dolgokat túlreagálják. A körülményeket, vagy másokat hibáztatnak. Önbizalmuk vagy kórosan alacsony, vagy épp ellenkezőleg nagyon is magasnak tűnik, másoknál jobbnak állítják be magukat. Hajlamosak a függőségre legyen szó alkoholról, játék vagy internetfüggésről vagy párkapcsolati függőségről. Viselkedésüket a valóság elleni harc jellemzi, nem a problémákkal való szembenézés. Az önreflexió hiánya azonban megakadályozza az érzelmi érés folyamatát. Ráadásul az impulzív (hétköznapi szavakkal megfogalmazva agresszív vagy hisztis) viselkedés további büntetést és elutasítást vált ki a környezetből. Ahogy szembesülnek tetteik következményeivel, rövid de intenzív bűntudat lesz úrrá rajtuk. Ilyenkor szembesülnek azzal az érzéssel, hogy semmit sem érnek. Ezt azonban ürügyek gyártásával és mások hibáztatásával igyekeznek elfedni. Mivel nem láttak példát a direkt kommunikációra, vágyaikat manipulációval igyekeznek kielégíteni. Az externalizáló stratégia megkönnyíti, hogy összeolvadás (nem pedig valódi érzelmi kötődés) jöjjön létre a szülő és gyermeke között. Egy viselkedészavaros gyermek, vagy egy drogos kamasz ugyanis eltereli a figyelmet a szülő saját megoldatlan életfeladatairól, problémáiról. A szülők stratégiája gyakran az, hogy az engedetlen gyermeknek engedelmeskedve (és a többi testvért megértésre intve) megakadályozzák, hogy az externalizáló gyermekük még nagyobb bajba sodorja magát. Így a gyermek megtanulja, hogy ha valami nem az elvárásai szerint alakul, pokollá kell tennie mások életét és ezzel eléri, amit akar. Az ilyen emberek az eszközökben nem válogatnak. A megoldást az jelenti, ha az externalizálók hajlandóvá válnak felelősséget vállalni a saját életükért.
Ha valaki másokat okol a saját boldogtalanságáért és mellette erősen fél a konfliktustól, szinte biztosak lehetünk benne, hogy externalizáló stratégiával találkozunk.

Az internalizáló beállítódású emberek is érzékenyek, de ők igyekeznek a korábbi hibáikból okulni. Fontos számukra az ok-okozati kapcsolatok megértése. Hajlamosak a túlzott önfeláldozásra és tartanak tőle, hogy csalódást okoznak másoknak. Emiatt gyakran szorongnak, vagy depresszióssá válnak. Erős az igényük a másokhoz való kapcsolódásra. Roppant érzékenyek másik jelzéseire, lelki állapotaira. Ez idegrendszeri szinten is megmutatkozik. Az internalizáló stílusú személyek nem engedik rögtön felszínre az érzéseiket, így azoknak lehetőségük van felerősödni. Emiatt gyakran elfogja őket a sírás, vagy impulzív viselkedésben ölt testet a nyomasztó feszültség. Alapvető kételyeik vannak saját magukkal kapcsolatban, mélyen értéktelennek, abnormálisnak érzik magukat. Vágynak az intimitásra és a spontaneitásra, mégis ösztönösen vonzzák az érzelmileg éretlen embereket, akiktől ezt nem kaphatják meg. Kedvességük és bölcsességük szimpatikus lesz a saját maguk életéért felelősséget vállalni képtelen emberek számára, akik mellett megmentővé, vagy kizsákmányolt férfivá vagy nővé változhatnak. Saját igényeiket rendszerint elrejtik, mindig önzetlenül segítőkészek. Ezt a szüleikkel szemben is alkalmazzák, annyira vágyódnak a feltétel nélküli szeretetre. Az internalizálók ösztönösen felismerik az érzelmi bevonódást. Stresszhelyzetben keresik, a testkontaktust, vagy szemkontaktust. Érzelmi kapcsolataik a családon kívül jól működnek, olyan barátaik vannak akik mellett biztonságban érzik magukat. Empátiájuk tehát képessé teszi őket bensőséges kapcsolatok ápolására. Ha ilyet nem találnak, rendszerint a művészetekhez vagy a természet szépségeihez, esetleg spirituális vagy vallási közösségekhez csatlakoznak. Már egészen kicsi gyermekként megtanulnak saját magukra, belső erőforrásaikra hagyatkozni, szégyellik a segítségkérést. Sokáig viszonylag kevés figyelemmel is jól működnek, hiszen önállóak, tudnak gondoskodni önmagukról. Érzelmileg ezért láthatatlanok a szüleik szemében. Túlzottan hálásak, ha valaki elismeri őket. Kiteszik a lelküket másokért és cserébe nem várak el semmit. Nem ismerik fel, vagy természetesnek tartják a bántalmazást. Hajlamosak egyoldalúan dolgozni egy kapcsolaton, legyen szó párkapcsolatról vagy szülő gyermek viszonyról. Emiatt átvehetik saját szüleik szerepét és vigasztaló, tanácsadó szerepben tűnhetnek fel. Tudattalanul azt tanulták ugyanis, hogy az áldozatkészség és az önmagtagadás a szeretet előfeltétele.

Minden személyiségvonást dimenzióként érdemes felfognunk, melynek a végpontjain drasztikus viselkedések vannak. A legtöbb ember azonban a skála végpontjai között helyezkedik el. Ráadásul pozíciónk az aktuális élethelyzetünktől is függ. Például tartós stressz hatására egyesek még externalizálóbb, mások még internalizálóbb módon viselkednek. Érdemes azt is kihangsúlyoznunk, hogy bármely stratégia lehet előnyös vagy előnytelen az aktuális körülmények függvényében.

Mások hibáztatása, kritizálása és elnyomása tehát annak a jele, hogy az illető nem képes segítségért fordulni másokhoz, ezt pótolja ezekkel a konfliktusos viselkedésmódokkal. Egy externalizáló viselkedési stratégiájú ember amikor felzaklatva érzi magát, úgy viselkedhet mint akinek igénye van az érzelmi kötődésre. Nehéz azonban őket megnyugtatni, hiszen kissé mindig gyanakvók maradnak, mert érzik, hogy ez nem spontán, valódi érzelmi kapcsolat. Ugyanis érzelmi zsarolással, dührohammal, vagy hisztivel kényszerítették ki a másik figyelmét. A túlzott szarkazmus és a cinizmus azt mutatja, hogy az illető a negatívumokra való koncentrálással próbál falakat emelni maga köré.

Mi kell a változáshoz?

A problémára való ráébredés mindig fájdalmas, ahogy a változtatás sem nevezhető egyszerűnek. Gyakran valamilyen nehéz élethelyzet, (például valamilyen veszteség, vagy párkapcsolati probléma) illetve szorongás, depresszió, alvászavar jelzi azt, hogy korábbi megküzdésmódjaink kudarcba fulladtak. A krízis tehát a változás velejárója, melyből a motivációnkat nyerhetjük. Ahhoz, hogy valami újat tanuljunk le kell bontanunk a világról korábban alkotott elképzeléseinket,
Ha érzelmileg értetlen szülők mellett cseperedtünk fel, valódi énünk megtalálása nem kis feladat. Meg kell ugyanis találnunk énünknek azt a magját, ami a szüleink elvárásaitól mentesen, saját igényeinket tükrözi. Ami fejlődésre, elismerésre vágyik. Gyermekként azonban megtanultuk, hogy vágyainkat és igényeinket szégyellni, vagy legalábbis titkolni kell. Ilyenkor érdemes önismereti csoportba, vagy egyéni pszichoterápiába kezdeni, mert ami egy emberi kapcsolatban romlott el, az csakis egy másfajta, terápiás viszonyban jöhet teljesen helyre. Érdemes ennek során feltenni magunknak a következő kérdéseket: Milyen voltam gyermekként? Mit szerettem csinálni? Mi vonzott ekkor? Milyen volt számomra az ideális nap? Mi kapcsolt ki? Hogyan élek most? Mi az amit nem szívesen teszek meg? Mi az ami elszívja az energiámat? Mitől leszünk jó emberek? Mit szeretnénk, milyennek lássanak mások? Mi az amit a külvilág elől titkolni igyekszünk? Érdemes tudni, hogy ha egy érzést hosszabb ideig elnyomunk, előbb-utóbb úgyis felszínre fog törni olyan módon, aminek során nem kerülhetjük el a vele való szembenézést. A leggyakrabban szégyellt érzések a harag és a félelem. Az érzelmileg éretlen szülők ugyanis gyakran kétségbeeséssel, vagy erős indulattal reagálnak ezekre. Így megtanuljuk elfojtani azokat. Az érzelmileg éretlen szülők nem mutatnak reális képet a gyermekeik számára, ezért azok reális önbecsülése nem alakul ki. Számos kutatás igazolja azonban, hogy az, mi történt velünk a múltban kevésbé lényeges, lelki egészségünk és kapcsolataink minősége szempontjából, mint hogy ezeket mennyire dolgoztuk fel.

Az érzelmileg éretlen szülők nem fognak megváltozni

Ezért fontos, hogy ismerjük fel erősségeiket és gyengéiket is, ehhez igazítsuk a velük kapcsolatos elvárásainkat. Ne menjünk bele az általuk generált játszmákba (pl ne akarjuk megmenteni őket, ne várjunk tőlük elismerést). Tudnunk kell, hogy a valódi érzelmi közelség kialakításához érett személyiségre van szükség, ezért az érzelmileg éretlen felmenőinkkel kapcsolatban lejjebb kell tennünk a lécet. Feldolgozni annak fájdalmát, hogy nem kaphatjuk meg a felmenőnk szeretetét olyan formában, amire vágyunk. Nekünk kell tehát megváltoztatnunk a viselkedésünket: megfigyelni, felmérni mennyire érett szülőnk érzelmileg (ennek mentén meghatározni, hogy mit várhatunk el tőle) és hátrahagyni szerep-énünket. Hogyan kezeljük érzelmileg éretlen szüleinket?

Az érzelmileg éretlen családokban, ha valakinek problémája van egy adott családtaggal azt nem vele, hanem valaki mással beszéli meg, kerülve a konfrontációt. Ez azért káros, mert így a családtagok között szövetségek jönnek létre egyik, vagy másik családtaggal szemben, ráadásul a probléma megoldása is lehetetlenné válik. Érdemes tehát átlátni, hogy nem érdemes belefolyni ezekbe a családi játszmákba. Inkább figyeljük meg a résztvevők gesztusait, mimikáját. Hogyan kommunikálnak? Sokat segíthet, ha érzelemmentes megfigyelőként viselkedünk. Ha ez nem sikerül, túlzottan felidegesítjük magunkat, találjunk valami ürügyet a helyzetből való kilépésre. Az érzelmi összeolvadásnak ugyanis ilyenkor csak így tudunk véget vetni. Ha felmértük mire képes a szerettünk, akkor ennek megfelelően viszonyulhatunk mi is hozzá. Amennyiben tudjuk hogy az intimitással nem tud mit kezdeni, ne vonjuk be aktuális drámáinkba, hiszen megértést úgysem kaphatunk tőle. Kapcsolatban maradhatunk úgy is, hogy bár nem vonjuk őt be teljesen, mégis őszintén, saját érzéseink megfogalmazásával kommunikálunk vele. Ha higgadtan fejezzük ki gondolatainkat, akkor a fogadó fél reakciójától függetlenül sikert könyvelhetünk el. Gondoljuk végig, mik a céljaink és próbáljuk meg elengedni az elvárásaink beteljesüléséből fakadó neheztelésünket, szeretetre vagy elismerésre vonatkozó vágyunkat. A cél az, hogy felnőtt-felnőtt kapcsolat legyen köztünk. Legyünk óvatosak, ha a szüleink erre nyitottan, vagy szokatlan módon megértően viselkednek. Az érzelmi közelség fenyegetésére valószínűleg ismét kontroll igénnyel reagálnának. Az önálló gyermek ugyanis fenyegető egy érzelmileg éretlen szülő számára, hiszen aktiválja saját tudattalan elutasítástól és kritikától való rettegését. Ezek a szülők tudattalanul is az engedelmesség, tekintélytisztelet, bizonytalanság és a saját képességeink megkérdőjelezése, bűntudat és alárendelődés irányába befolyásolnak bennünket. Ezek az elvárások az évek során akkor is belénk ivódnak, egyfajta belső hangként működnek, amikor a szülő már nincs jelen, vagy akár már nem is él. Belső kritikusunk önismereti munka nélkül életünk végéig elkísérhet bennünket. Vannak szülők akikkel lehetetlen még a felszínes kapcsolattartás is, mert nem tisztelik a határokat, vagy folyamatosan megsértik az emberi méltóságunkat. Nem kötelességünk a vérségi kapcsolat miatt ezt elviselni! Vannak sajnos olyan szülők is, akik élvezik a fájdalmat, amit saját gyermekeiknek okoznak. Ebben az esetben a lelki egészségünk és a szüleinkkel való kapcsolat között kell választanunk. Egyéb esetben is hasznos lehet az egyértelmű határok meghúzása. Tisztázzuk például az elvárásokat: nem kell mindennap találkoznunk vagy telefonálnunk, ha az számunkra terhes. Egy felnőtt-felnőtt kapcsolatban minden fél érdekei egyformán lényegesek!

Ahogy megfigyeljük és egyre inkább megértjük a családunk működését a gyász és a szomorúság érzései természetesek! Hagyjuk, hogy elöntsenek bennünket, ugyanis ez elengedhetetlen a veszteségek feldolgozásához! Érezzünk együtt önmagunkkal, ehhez hasznos, ha segítséget kérünk egy terapeutától az érzelmeink megértéséhez, személyiségünkbe való integrálásához. Ne ijedjünk meg a könnyektől, szervezetünk tudja hogyan kell sírni és gyászolni, idővel az érzéseink csillapodnak majd. Bár gyerekként valószínűleg rengeteg kiszolgáltatottság érzésben volt részünk, felnőttként tehetünk önmagunkért! Ne várjuk hogy mások majd a kedvünkben járjanak, hanem kérjünk! Ne várjuk meg, míg áldozattá válunk. Fejezzük ki mi nyomaszt bennünket és ezzel próbáljuk is meg elengedni. A szüleinkkel szemben legyünk udvariasak, de adjunk hangot a saját véleményünknek. Ilyenkor mindig csak a kívánatos végkimenetelre fókuszáljunk. El kell engedünk azt a vágyat, hogy érzelmileg mély kapcsolatunk legyen a szüleinkkel! Ha ez megtörténik, kevésbé valószínű hogy egy érzékeny pontjukra tapintunk. Nincs valójában szükségünk az elismerésükre, nélküle is boldogulunk. Ha ők nem a mi szüleink lennének, akkor várnánk tőlük megértést?

Miről ismerjük fel, ha valaki érett érzelmileg?

Megbízható és nem szakad el a valóságtól. A panaszkodás helyett a problémákat az adott lehetőségek keretei közt próbálja megoldani.
Egyszerre érez és gondolkodik.
Nyitott a másik fél álláspontjára, nem kérdőjelezi meg annak véleményét.
Tud nevetni a saját hibáin.
Tiszteli a határainkat.
Kíváncsi rá, milyen érzéseket vált ki belőlünk a viselkedése.
Tud adni és kapni is.
Igényi a figyelmet, segítséget, képes egy ideig többet adni, mint amennyit kap.
Rugalmasan reagál a helyzet változására.
A csalódást természetesnek tekinti, képes kárpótolni önmagát ezért.
Hajlik a kompromisszumra.
Kiegyensúlyozottnak tűnik, nem él szeretetmegvonással (duzzogás).
Kimondja mivel van problémája, megkér hogy valamit csináljak másképpen.
Hajlandó kezdeményezni.
Elismeri, ha nem tud valamit.
Vállalja a felelősséget a tetteiért. Ha hibázott, megpróbálja jóvá tenni.
Kíváncsi rá, mi bánt minket. A panaszunkat komolyan veszi.

Figyeljünk saját érzéseinkre! Mit vált ki belőlünk a másik? Miért? Ha nehezen találja a válaszokat ezekre a kérdésekre, vagy más jellegű támogatásra van szüksége, kérem keressen bizalommal elérhetőségeim valamelyikén.

Felhasznált irodalom:

Lindsay C. Gibson (2017) Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei. Kulcslyuk Kiadó: Budapest

Lelki tényezők a rák kialakulásában

Milyen lelki tényezők játszanak közre a rák kialakulásában?

Korábbi írásunkban kifejtettük, hogy hogyan hat a stressz az immunrendszerünkre. Ebben az írásban arra térünk ki részletesebben, hogy a lelki közérzetünk, tanult viselkedéseink miként befolyásolják a daganatos kórkép kifejlődését és fennmaradását. Hiszen rákos sejtek időnként mindannyiunk szervezetében keletkeznek. Mitől függ, hogy ezek kezelendő tumorrá fejlődnek, vagy szervezetünk egymaga is leküzdi azokat?

Ha a stresszhelyzetek során viselkedésünkkel reagálni tudunk, szervezetünk csak minimálisan károsodik. Amennyiben azonban ez lehetetlen, nem lehet elmenekülni vagy leküzdeni a stresszt okozó ingert, a testet halmozódó negatív hatás éri. Ezt krónikus stressznek nevezzük. Ez gyakran felborítja a hormonális egyensúlyt, ez magas vérnyomást, az vesekárosodást okozhat, fiziológiai szinten egy automatikusan működő ördögi kör alakul ki. A heves stressz pedig bizonyítottan növeli a betegségek iránti fogékonyságot, hiszen az immunrendszer gátlását okozza. A stresszel való megküzdés egy tanult folyamat. Egyénenként és helyzetenként változó ugyanis, hogy hogyan értelmezzük a stresszkeltő ingert ingert és hogy miként viselkedünk ennek hatására.

Milyen jellemzőket találtak azoknál a betegeknél, akiknél már kimutatható volt a daganat?

A depresszió és a lelki kimerültség növeli a rák kialakulásának kockázatát. Kutatások igazolják ugyanis, hogy a veszteség és a csalódás gyakran megelőzi a tumoros sejtek elburjánzását. A lelki tényezők megmagyarázhatják, miért olyan kiszámíthatatlan sokszor a betegség lefolyása, mitől térhet vissza a betegség sok évi tünetmentesség után egyes esetekben. A betegek rendszerint magányt, vagy súlyos veszteséget élnek meg a daganat felfedezését megelőző évben. Jellemző vonásnak találták, hogy a betegek mások igényeit a sajátjuk elé helyzeték. Evans meg van győződve arról, hogy a rák a beteg életében jelenlevő megoldatlan problémák tünete. Azóta több kutató alátámasztotta ezt a megfigyelést.

Rákos betegek lelkiállapotát vizsgálva kutatók a következő konkrét megállapításokra jutottak:

Kapaszkodók a rákból való gyógyuláshoz

A beteg fiatal korában elszigeteltnek, kétségbeesettnek vagy elhagyatottnak érezte magát. A mélyebb emberi kapcsolatok emiatt gátoltak voltak.
Fiatal felnőttként a betegnek volt egy erős kapcsolata, vagy munkájában talált elismerést. Ezért ebbe sok energiát fektetett, ez vált élete középpontjává.
Ez a kapcsolat véget ért (pl. haláleset, válás vagy nyugdíjba vonulás következtében). Erre ismét kétségbeeséssel reagált.
A kétségbeesését a beteg megpróbálta elfojtani, nem beszélt róla. Dühét, ellenséges érzelmeit leplezte. Mások előtt pozitív viselkedést és érzelmeket mutatott. Jótékony, segítőkész viselekdéssel kompenzálta elfojtott indulatait. Valójában már a daganat kifejlődése előtt is elhagyatottnak és kiszolgáltatottnak érezték magukat. Ezen érzések után legalább 6 hónap eltelt a daganat felfedezéséig. A problémáik megoldásában legbelül nem reménykedtek, de egyfajta nyugalmat erőltettek magukra.
Daganatos betegek körében azt találták, hogy az érzelmek kinyilvánításának képessége viszonylag gyengén fejlett. Nehezen fogadják el mások szeretetét, de ezért mindent megtesznek, például igyekeznek jó benyomást kelteni.

Milyen helyzetek támogatják a rák kialakulását?

A rák kialakulását gyakran az alábbi érzelmi folyamat előzi meg:

1, A beteg gyermekként megfogadja, hogy valamit másként csinál, mint a szülei, vagy olyanná válik, mint egy példakép. Ezzel egyfajta viselkedési stílus mellett kötelezi el magát. Ezt a döntést sokszor fájdalmas tapasztalatok előzik meg, melynek feldolgozatlansága a betegség szempontjából lényeges. Például a sokat, vagy túl hevesen veszekedő szülők gyerekei megfogadják, hogy sosem vitáznak, ezért ellenérzéseiket nem fejezik ki. Próbálnak ezért mindig jónak és vidámnak mutatkozni, a negatív érzéseket elfojtani. Ez az elhatározás azonban korlátozza a stresszel való megküzdés eszköztárát.
2. A stresszes élethelyzetek hatására a személy meginog. Sokszor többféle stresszhatás is tapasztalható rövid időn belül.
3. Ezzel nem tud megbirkózni a személy, mivel a korábbi megküzdésmódjai kudarcot vallanak. Az egyén nem lát reményt a változtatásra, tehetetlennek érzi magát. Azt érzik, nem képesek változtatni a kialakult helyzeten. Segítséget mégsem kér.
5. A problémától való eltávolodás, amit nem előz meg a nehézség feloldása. A túllépés a nehézségen szinte mindig csak látszólagos, a betegség, vagy a halál azonban a kiutat jelenti az áldozat szerepből.

Fontos kiemelni azonban, hogy ezek a lelki tényezők nem okozzák a rákot, hanem csupán megengedik a kifejlődését.

Fogódzók a gyógyulás útján…

A fentebb taglalt lelki folyamatoknak a beteg általában nincs tudatában, ezért ezeken változtatni sem képes egymaga. A testi-lelki gyógyulás felé vezető úton a pszichoterapeuták az alábbi 4 lépcsőfokot írják le.

1. A diagnózis megkapása után a beteg új perspektívából látja az életét: mer nemet mondani olyan dolgokra is, melyekre korábban nem tette volna. A halál közelsége miatt saját magával engedékenyebbé válik, jobban képviseli az érdekeit, nem fojtja el tovább a lelkében őrizgetett haragot.
2. Az egyén úgy dönt, hogy megváltoztatja a viselkedését, ezen érzelmileg is dolgozik. A betegség hatására a korábbi szabályok megkérdőjeleződnek. A beteg elkezdni látni, hogy amit addig megoldhatatlannak gondolt a lelki munka határása már másnak mutatkozik. A harag szabadjára engedése által változik a depresszió. Több szabadságot él meg, lelki erőt talál önmagában. A negatív érzelmeket már nem szükséges többé magába zárnia. A felépülés a rákból
3. A testi folyamatok reagálnak a valódi remény érzésére és fizikális javulás következik be. Természetesen a legtöbb esetben vannak hullámvölgyek is. Ha a korábbi konfliktus a munkával kapcsolatos, a testi javulás ismét munkába állással jár, a konfliktus ismét kiéleződhet.
4. Végül a gyógyult beteg lelkileg jobban érzi magát, mint a betegség kezdete előtt. A lelki változások kedvezően hatnak a beteg saját magáról kialakított képére, önbizalmára. Végleg kilép az áldozat szerepből, hiszen mostmár az életének aktív irányítójának érzi magát.

A rák visszafejlődésében legfontosabb szerepe az immunrendszer támogatásának (hogy ebben a lelki tényezők szerepe mennyire fontos, arról itt írtam) és a tumoros sejtek számának csökkentésének van. Utóbbiban a sugár, kemoterápia és a daganat műtéti eltávolítása lehet segítségünkre. (Általában onkológusokból és sebészekből álló team tesz javaslatot arra, hogy az adott tumor esetén mi javasolható.) Bár a pszichológiai folyamatok mindkettőre hatnak, a pszichoterápia mellett javasolt a hagyományos, szomatikus orvosi kezelésben való részvétel is.

Hangsúlyozzuk hogy az érzelmek szerepe bár fontos, de nem kizárólagos a rák kialakulásában! Emellett sok más biológiai (például hajlam), környezeti (például sugárzás) és életmódbeli (például egészségtelen táplálkozás, túlzásba vitt napozás) tényező is szükséges a betegség kifejlődéséhez! Ha tudomásul vesszük saját szerepünket a betegség kialakulásában, akkor egyúttal eszközöket kaphatunk a változtatáshoz is. A test és a lélek összefüggése ugyanis pozitív irányban is fennáll. Sosem késő tehát javítanunk az életminőségünkön! Ha igényli, hogy ebben négyszemközti keretek között segítsek Önnek, vagy szerettének, itt tudja a kapcsolatot felnenni velem.

Felhasznált irodalom:

Simonton, O.C., Matthews-Simonton, S., Creighton, J.L. (1990) A gyógyító képzelet. A rák legyőzése lépésről lépésre. Egészségforrás Kiadó

“Párkapcsolat szervíz”

Előző írásomban arról szóltam, hogy az új év remek alkalmat kínál az összegzésre, annak végiggondolására hol járunk a (jó esetben) saját magunk számára kijelölt úton, min kell változtatnunk, hogy azt mondhassuk, egyre elégedettebbek vagyunk az életünkkel, nincs más hátra, mint megélni, élvezni a pillanatot. Tovább haladva ezen a gondolati szálon arról fogok ma írni, hogy mi a teendő, ha nem vagyunk elégedettek a magánéletünkkel, kapcsolatainkkal. Jelen írásomban a párkapcsolat javításáról, ebben saját szerepünk felismeréséről fogok részletesebben foglalkozni.

Legelső feladatunk, ha meg akarjuk érteni kapcsolatainkat, hogy önmagunkkal nézzünk szembe. A tagok közötti interakciók ugyanis minden családban rögzült mintázatokat mutatnak. Ezek az ismétlődő, visszatérő megoldásmódok tudattalanul működnek, hatnak a családtagok viselkedésére és az egymáshoz való érzelmi viszonyulására. Vajon én milyen mintákat, szokásokat, reakció módokat hordozok ösztönösen? Ennek a kérdésnek a megválaszolása azért is különösen nehéz, mert családunk tagjaihoz érzelmi szálakkal kötődünk, ezért nem látjuk őket teljesen reálisan egy-egy konfliktus kapcsán. (Nem kell nagy dolgokra gondolni, a leghétköznapibb veszekedések megfigyelése is igen tanulságos lehet, ha pártatlanok tudunk maradni, képesek vagyunk kölcsönhatásokban gondolkodni. Pl. mit mondott az édesanyám, erre hogyan reagált édesapám, kinek milyen szerepe volt a konfliktushelyzet elfajulásában, mi előzte meg a vita kirobbanását stb.)

Érdemes tudatosítani a szüleikkel való hasonlóságainkat és különbségeinket. Milyen egyezésekre vagyok büszke és melyeket szeretném inkább elkerülni? Pl. tegyük fel, hogy a szüleink kapcsolatában az egyik fél, mondjuk az édesanya alárendelt szerepet játszik. Mennyire tudok azonosulni ezzel a női (vagy ha férfi vagyok a domináns férfi szereppel)? Milyennek éltem ezt meg gyermekként? Hogyan van ez az én jelenlegi életemben? Mit éltem át az eddigi eddigi párkapcsolataimban?
Ha jobban rálátunk saját viszonyulásainkra, reálisabban látjuk magunkat kívülről, könnyebben találhatunk magunknak olyan párt, aki valóban hozzánk illik, hosszú távon is működni fog a kapcsolatunk. (Hasonlóképpen gondolkodik a világ dolgairól, ahogy erről a korábbi, A párválasztásubnk rejtett okai című cikkben írtam.)

Gyakran megfigyelhető mintázat, hogy amit tudatosan próbálunk elkerülni a szüleink viselkedéséből, ha nem is pontosan ugyan azon a módon, mégis megjelenik a mi későbbi családunk életében. Például ha gyermekként megfogadjuk, hogy kimondjuk ami zavar minket, mert mondjuk édesanyánk ezt nem tette meg, könnyen a ló túlsó oldalán találhatjuk magunkat, mi lehetünk a konfliktust generáló fél a kapcsolatban. Ezért nagyon fontos, hogy növeljük önismeretünket, hogy mások reakcióiból le tudjuk szűrni, hogy a viselkedésünk a szándékunkkal megegyező módon hatott-e a másik félre. Ehhez reális, külső támpont (ok)ra van szükség, melyet a legőszintébb barátoktól kaphatunk, vagy még inkább egy önismereti csoportban illetve egy kétszemélyes terápiás helyzetben élhetünk meg.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár- és családterapeuta jelölt

párkapcsolatszerviz

Lelki tényezők a rák kialakulásában

Hogyan keletkezik a daganat?

A rák rosszindulatú sejtburjánzást jelent. Tumor akkor keletkezik, amikor a sejt a normál szabályozás alól kiszabadulva osztódásnak indul. Ez általában egy, vagy több szomszédos sejtből indul ki. Kevesen tudják, hogy a szervezetben állandóan és mindenhol keletkeznek rákos sejtek, de normál esetben ezeket az immunrendszer megsemmisíti. Ha ezt az immunrendszer nem teszi meg, kóros sejtburjánzás jön létre. A tumor elhelyezhető egy benignus (jóindulatú, tehát jól körülhatárolt, csak lokálisan növekszik, nem terjed át szomszédos szervekbe) és malignus (rosszindulatú agresszíven terjed, áttéteket ad) végpontú spektrumon. Ez azért fontos, mert ez dönti el, hogy mennyire jól kezelhető.

Mik a rákbetegség okai?

Egyes statisztikák szerint a második leggyakoribb halálozási ok a rák. A férfiak mortalitása (halálozása) magasabb, mivel a nőgyógyászati rákok viszonylag jól kezelhetők. Világszerte előfordul, de egyes területekre bizonyos daganatféleség jellemző lehet. Az okoknak csak egy része ismert. Ezek a következők.
• Meggyengült immunrendszer, immunbetegségek
• Szociális, lelki túlterhelés
• Magatartási kockázat (túlzott napozás, dohányzás, alkohol, stb.)
• Környezeti rákkeltő anyagok (vegyi anyagok, fizikai behatások, pl sugárzás, mechanikus inger, hőmérséklet, mikroorganizmusok) Általánosságban elmondható, hogy a friss kutatások szerint a genetikus tényezők szerepe kisebb, mint azt korábban gondolták.

Milyen lelki tényezők járulnak hozzá a rák kialakulásához?

Ahogy már említettem, ahhoz, hogy rákos sejtburjánzás jöjjön létre, hiányos immunműködés kell. Az állandó lelki stressz, mint például az egyéni érzések és vágyak tartós elnyomása, nem tisztázott interperszonális konfliktusok, elnyomott düh és agresszió gyengítik az immunrendszert. Önmagukban azonban nem okoznak rákot. Morris és Greer, 1980-ban leírták a személyiségvonások egy olyan csoportját, amely halmozottan megfigyelhető rákos betegségben szenvedő embereknél. Ez az ún. C- típusú személyiség. Ezek az emberek munkaszeretők, alkalmazkodók, áldozatkészek, kedvesek, konfliktuskerülők. Negatív érzéseiket elfojtják, érzelmeiket nem mutatják ki, passzívak, túlzottan ragaszkodóak. A C (cancer) típusú személy a stresszre elhúzódó, tartós cortisol szint növekedéssel reagál az elfojtás, negatív érzelmek kimutatásának gátlása, túlszocializált viselkedés és az önbizalomhiány miatt.
Ahogyan azt korábbi írásomban említettem, a rosszindulatú daganat kialakulásának esélye korrelál a testmozgás hiányával is: Ülőmunkát végzők esetében 1,6-szor nagyobb kockázatot találtak a végbélrák kialakulására az aktív tevékenységet végzőkhöz képest. Nem sportoló nőknél 1,8-2,5% -al magasabb volt a nőgyógyászati daganatok aránya. Ennek hátterében több mechanizmus állhat. Pl. általános életstílus, ösztrogén szint, alacsony testzsír-mennyiség, csökkent salakanyag-tranzit idő, stb.

 

Mit tehetünk ha diagnosztizálták nálunk a “gyilkos kórt”?

A rákbetegséggel való megbirkózás alapvető eleme a korai felismerés, a betegséggel való szembenézés és az aktív megküzdés. A rákbetegség fellépése megingatja az életformát, gyakran depressziót, súlyos testi-, és önértékelési problémákat okoz. Kutatások bizonyatptták, hogy a „C”-típusú személyiségjegyek kockázati tényezőt jelentenek a rák szempontjából. Ezek pszichoterápiás kezelése tehát csökkenti a kockázatot, növeli a megküzdés valószínűségét. Az önbizalom erősítése, saját magunk elfogadása a cél.
Spiegel és mtsai (1998.) szerint a szociális támogatottság (ezen belül a házasságban élés, mindennapi társas kapcsolatok, bizalmas barát) védő hatást gyakorolnak a rák-betegség előrehaladása ellen.

A rák gyógyításánál alkalmazott ún. szelíd gyógymódok (pl. ún. Simonton tréning, relaxáció, életmód-, táplálkozás) azt a benyomást keltik, hogy a beteg kezébe vette saját sorsának alakulását, önmagára figyel. Ez a hozzáállás kompenzálhatja a betegség előtti elfojtást, tagadást, a saját szempontok figyelmen kívül hagyásának megbetegítő hatását.

A Simonton-technikáról

Simonton szerint a belső képeknek közvetlen hatásuk van a testi folyamatokra. Feltételezte, hogy ily módon az immunrendszer is erősíthető, képessé válik arra, hogy a ráksejteket legyőzze. Betegeinél előzetesen műtéti vagy kemoterápiás módon nagymértékben csökkentették a daganat méretét, majd betegeit relaxált állapotban vizualizáltatta. Jelképes formában el kellett képzelniük, hogy az immunsejtek ártalmatlanná teszik, legyőzik a daganatos sejteket. Ezen kívül életmód-változtatásokat is javasolt. Tájékoztatta őket a kiegyensúlyozott táplálkozás és a megfelelő testi erőnlét pozitív hatásáról, és a stressz, depresszió, illetve az elfojtott érzelmek káros befolyásáról. A programban részvevők túlélési esélye magasabb volt az átlagosnál. Ha szeretné gyógyulását lelki szempontból is megtámogatni, vegye fel velem a kapcsolatot elérhetőségeim valamelyikén.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta