Az önutálat rejtett jelei

A médiumok az az elvárást árasztják felénk, hogy fogyasszunk, élvezzük az életet. Arra fókuszáljunk, ami örömmel és megelégedettséggel tölt el bennünket. Mégis azt tapasztaljuk, egyre nehezebb közel kerülni önmagunkhoz, felfedezni valódi értékeinket. Szembesülni személyiségünk negatívabb oldalával. Pedig hibái, nehézségei mindannyiunknak vannak. Ha ezeket nem vesszük számba, kiszolgáltatottá válunk nekik!

Jelen blog cikkünkben arról fogunk szót ejteni, hogy milyen jelei vannak annak, hogyha a vágyaink ellenére cselekszünk. Milyen jelekből tudjuk, hogy nem szeretjük eléggé önmagunkat? Ezáltal hajlamosabbá válunk a különféle pszichoszomatikus megbetegedésekre.

A negatív önértékelés könnyen kialakulhat

Gyermekkorunktól megfigyelhető, hogy tanáraink és más felnőttek értékelnek bennünket és megtanuljuk mi is folyamatosan kívülről figyelni, méricskélni önmagunkat. A kisbabák még spontán mozognak, érzelmeik akadálymentesen áramlanak. Nem ítélkeznek és nem korlátozzák önmagukat. Átadják magukat a pillanatnak. Felcseperedvén azonban sokan elveszítjük a spontaneitásra, az „itt és most”-ban való létezésre való képességünket. Belsővé tesszük a kritikákat. Folyamatosan megkérdőjelezik magukat. Ha elutasítjuk önmaguk negatív részeit, ezeket másokban kezdjük el felfedezni. Megbetegszünk, és az orvostól várjuk, hogy gyógyítson meg bennünket. Elhanyagoljuk az egészségünket, lelkünket. Felesleges információkkal vesszük körbe magunkat. Leszokunk a gondolkodásról és a választékos megfogalmazásról. Hagyjuk, hogy kapcsolataink ellaposodjanak. Bele merülünk az önsajnálatba. Gyakran megfigyelhetjük, hogy a panaszkodás nem fordul át cselekvésbe, hanem állandósul az életünkben. Ez aztán forrásra lehet a további önutálatnak. Jó közérzetünk gátja gyakran az önámítás! Azt mantrázzuk, hogy minden rendben, becsapjuk önmagunkat.

Gyakori manapság, hogy bele menekülünk az anyagi javakba, függőségekbe, a tanulásba. Az emberi kapcsolatok megváltozik a szerepünk. Kevésbé figyelünk önmagunkra, emberi viszonyaink felszínessé válnak.

Fejtsük fel önutálatunk történetét, hogy átírhassuk azt!

Az anyanyelv elsajátításával a világ könnyen ketté válhat elmondhatóra és megélhetőre. Ha szüleink a saját érzéseiket nem kezelték megfelelően, mi is érezzük a diszfunkcionális minták hatásait. Ennek persze nem vagyunk tudatában, csak bizonyos jelekből következtethetünk rá.
Gyakran olyan dolgokat csinálunk, amik számunkra fájdalmasak. Vagy olyanokat nem, melyek szolgálnák egészségünket és boldogságunkat. Az önutálat egyik megnyilvánulása mások hibáztatása is. Amíg kritizálunk, vagy bántalmazunk másokat, az önutálat érzése kikapcsol. Az is gyakran megfigyelhető, hogy ha önmagunkkal nem törődünk, a világot akarjuk megváltoztatni.

Fontos megismernünk saját önutálatunk történetét. Kik azok a személyek, akiktől eddigi életünk során kritikus megjegyzéseket kaptunk? Minél közelebbi hozzátartozóról van szó, annál fontosabb lehetett számunkra, hogy ezeket elhiggyük, hiszen ez tette lehetővé szerettünkkel a jó kapcsolatot. A szülők gyakran jó szándékból irányítják figyelmünket gyermekük hibáira. Ez azonban sok későbbi nehézséget vetít előre.

Neveltetésünk árnyoldalai

A továbbiakban röviden ismertetek különféle szülői attitűdöket, melyek hozzájárulhatnak az önutálat kialakulásához. Fontos hangsúlyozni, hogy ezek a legtöbbször nem tudatosak. A szülők viselkedése anélkül is átkerül a gyermekbe, hogy ezt akarnánk. Ha például önmagunkkal kritikusak vagyunk, gyermekünk spontán lemásolhatja tőlünk ennek mintázatát. A kicsik sosem szándékainkra, hanem a viselkedésünkre reagálnak. Pontosan érzik, hogy vagyunk legbelső önmagunkkal és az életünkkel. Ezt a viszonyulást teszik magukévá és ezt fogják megismételni a saját felnőtt életükben. Az azonosulás útján önmagukban is felépítik a szülő személyiségét.

Gyakran a szülők számára csak a tökéletes elfogadható. Önmagukkal szemben is maximalisták. Sok szülő túlkontrollálja gyermekét. Megtanítja a kicsinek, hogy ne legyen túl felszabadult. Ne adja ki magából a dühét, ne terheljen másokat a problémáival.
Sokan roppant feladat-orientáltak és ezt várják el gyermekeiktől is. Mindig valamilyen hasznos dologgal foglalják el magukat. A siettető felmenők is nagyon károsak. Azt az elvárást közvetítik utódaik felé, hogy a pihenés nem megengedhető. Az önbizalom aláásó szülők észrevétlenül is azt sugallják gyermeküknek, hogy nem képesek céljaik elérésére. Saját félelmüket, hogy mások előtt megszégyenülnek továbbadják utódaiknak. Vannak olyan szülők is, akik földbe döngölik, vagy megalázzák gyermekeiket az álmodozásukért, próbálkozásaikért. Így elveszi a fiatal az ambícióit.
Sok felnőtt számára a szabályok betartása az elsődleges. Roppant kötelességtudóak és ezt várják el utódaiktól is. A külső szabályok számukra mindent felülírnak. Sokszor a szülők észre sem veszik, hogy mennyi bűntudatot ébresztenek gyermekükben. Elhitetik velük, hogy valami baj van a személyiségük kel. Túl csúnyák, vagy buták, esetleg betegek.

Felnővén kialakul bennünk egy kritikus rész. Persze vannak pozitív oldalai a szülői szigornak, is hiszen sarkallhat nagyobb teljesítményre, megóvhat mások rosszallásától, segíthet, hogy beilleszkedjünk a közösségbe. Könnyű azonban túlzásba vinni az önkritikát! Összehasonlítani magunkat olyan emberekkel, akiknek könnyebb, akik szebbek, okosabbak, gazdagabbak nálunk. Így észrevétlenül egy belső zsarnokság jön létre. A folyamatos frusztrációt pedig megpróbáljuk különféle stratégiákkal csökkenteni. Ilyen például az érzelmi evés és a különféle függőségek.

Az önutálat tünetei

Önszabotázs alatt olyan cselekvéseket értünk, amik negatívan hatnak ránk. Előfordulhat, hogy ez teljesen öntudatlan, mégis távolabb kerülünk általa a vágyott céljainktól. Például halogatunk bizonyos dolgokat, túl sokat eszünk, keveset alszunk, nem mozgunk. Olyan dolgokat viszont nem csinálunk, amikről tudjuk, hogy hasznosak. Nem tanulunk a vizsgákra, elhanyagoljuk a mozgást, háttérbe szorítjuk az egészséges étkezést, nem keressük szeretteinket annak ellenére, hogy vágyunk rá. Gyakran előfordul vagy rendszeresen olyan dolgok történnek velünk, melyek megakadályoznak bennünket céljaink elérésében. Például kellemetlen véletlenek, időhiány, pénzhiány.

Minden önszabotázs jelenségben ott van a vágy céljaink elérésére és egy ellentétes irányú ellenállás, ami gyakran nem tudatos és ami megakadályoz bennünket céljaink elérésében. Hajlamosak vagyunk úgy érezni, mintha az akadály kívülről került volna elénk. Ez gyakran így is van. Fontos, hogy a bennünk levő negatív (önsorsrontó) szándékkal is foglalkozzunk!

Gyakran az önutálat tünete a sikerfélelem. Próbáljuk elkerülni, hogy a középpontba kerüljünk. Nem szívesen számolunk be másoknak a sikereinkről, olyankor is kompromisszumot ajánlunk, amikor legszívesebben nem tennénk. Félünk a jó érzések elvesztésétől, úgy gondoljuk, sikereinket előbb-utóbb mindenképpen bukás követi. Tartunk szeretteink irigységtől.

Fontos tudni, hogy aki nincs hozzászokva a boldogsághoz, nem bírja túl sokáig elviselni, ha megszűnnek a problémái. Ösztönösen keresi a konfliktust és a megoldandó problémákat. Ezeket aztán nem nehéz megtalálnunk, ha olyan családban nőttünk fel, ahol mindennapi feszültség, aggodalmaskodás volt jellemző. Ilyen esetekben tudattalanul bűntudatot érezhetünk, azt ha jobban érezzük magunkat mint felmenőink. De egy jó hangulatú családban felnőve is számtalan olyan hatás érhet minket, amely azt erősíti bennünk a benyomást, hogy nem érdemeljük meg a boldogságot. Minden szülői büntetés, kritika azok a momentumok amikor elhanyagolva és kirekesztve éreztük magunkat hozzájárulhat ahhoz, hogy falakat húzzunk magunk köré. Ne legyen engedélyünk arra, hogy tartósan jól érezzük magunkat. Ha olyan helyzetbe keveredtünk, ahol jól bánnak velünk egyszerűen gyanakodni kezdünk úgy alakítjuk, hogy rossz legyen.

Az önszabotázs leggyakoribb gyermekkori okai

Amikor a szüleink idő előtt eltűnnek, vagy meghalnak, esetleg érzelmileg elérhetetlenek megkérdőjeleződik a szerethetőség érzésünk. Gyakran előfordul, hogy a lényünk valamelyik részét utasítják el tudattalanul felmenőink. Például fiút vártak és lánynak születtünk, vagy valakihez hasonlítanak. Nagyon ártalmas amikor a szülő visszaél a hatalmával! Ennek hatására gondjaik lesznek saját határaink védelmével és bántalmazásra hajlamos partnereket fogunk találni. Ha túlgondoznak bennünket, elárasztanak a szeretetükkel felmenőink, félni fogunk mindenféle ragaszkodástól és elköteleződéstől.

A rossz közérzetet betegségek segítségével is könnyű fenntartani. A civilizációs betegségek igen gyakoriak és az egészségtelen életmóddal sokat tehetünk érte, hogy minél nagyobb valószínűséggel forduljanak elő. A betegség gyakran kifejez valami fontosat, figyelmeztet vagy kiutat mutat egy nehezen megoldható helyzetből. Szervezetünk ugyanis reagál a lelki állapotainkra: ha idegesek leszünk, szívünk gyorsabban ver. Ha zavarba jövünk, elpirulunk. Szervezetünk finom jelzéseket ad azzal kapcsolatban, hogy mire van szüksége. Ha nem veszünk ezekről tudomást, akkor egyre hangosabb segélykiáltás sokra lesz szüksége. A modern társadalmakban a legtöbb ember felnőtt korára szinte teljesen elveszíti a kapcsolatot a saját testével. Ennek oka hanyagoljuk a saját testünkkel való kommunikációt. Ettől lelkileg egy hideg önkritikus belső világban találhatjuk magunkat, ahonnan menekülni kell. Erre a modern világ rengeteg alternatívát kínál. Szórakoztató eszközök garmadája áll rendelkezésünkre, hogy ne kelljen szembenéznünk a lelki fájdalmakkal, vagy a belső ürességgel.

A tartós jó közérzet titka azonban az önelfogadás és az önismeret

Önismeret nélkül is lehetünk sikeresek a munkánkban, sőt akár gazdagok is. Emberi kapcsolatainkban azonban mindenféleképpen visszatükröződik az önmagunkról alkotott képünk. Ha nem törődünk az elfojtott érzéseinkkel, annak magányosság, különféle szorongások és testi betegség lehet a következménye. Megtanuljuk, hogy mit szükséges kifelé mutatnunk és ami bennünk van próbáljuk elnyomni: nem tudomást venni a problémákról. A legbelső érzéseinkkel való szembenézés ugyanis átmeneti szorongást, bizonytalanságot szül. Ezért jó, ha van körülöttünk egy önismereti csoport vagy egy képzett pszichológus, aki segít megbirkózni a szorongásokkal. Segít feltérképezni lelkünk legmélyebb, legfélelmetesebb bugyrait. Fontos tudatosítanunk magunkban, hogy személyiségünk részét képezi minden külső és belső konfliktusunk. Ezek megérdemlik a törődést és az elfogadást. Ha megpróbáljuk a problémákat másra hárítani, azzal csak bebetonozzunk őket az életünkbe. Minden, amire szükségünk van, bennünk rejlik, mint lehetőség. A szeretetet és elfogadást nem érdemes kívülről várnunk, tanuljuk meg, hogyan adhatjuk meg önmagunk számára. Ehhez azonban bátran szembe kell néznünk azzal, amit legbelül találunk. Próbáljunk meg bizalommal teli kíváncsisággal viszonyulni önmagunkhoz. A szeretetet nem lehet túlzásba vinni! A nárcisztikus viselkedés ugyanis mindig az önelfogadás hiányából fakad. Ha önmagunkkal jól bánunk, könnyebb lesz embertársainkkal és empatikusabban viselkedünk.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált irodalom:

Buda László (2016) Mit üzen a lelked? Önelfogadás, önszeretet, öngyógyítás a gyakorlatban. Kulcslyuk Kiadó. Budapest