Segítség, tehetségesen sportol a gyerekem!

Segítség, tehetségesen sportol a gyerekem!

Talán sokakban felmerül a kérdés, hogy miért is lehet az nehéz, ha jól sportol (vagy a tanulásban, zenében, vagy az élet más területén) tehetséges a gyermeke. Érdemes azonban belegondolnunk, hogy egyáltalán nem magától értetődő, hogyan támogathatjuk a gyermekünket leginkább abban, hogy a jó adottságait minél jobban kibontakoztathassa. Hogyan tudunk olyan körülményeket teremteni, amik egyaránt szolgálják a gyermek egészséges testi-lelki fejlődését és a sikeres sportkarriert egyaránt. Természetesen erre is igaz, hogy minden gyermek és minden szülő-gyermek kapcsolat más és más, ezért az igények eltérők, érdemes azonban az alább felsorolt szempontokat megfontolnunk.

Ha gyermekünk versenyszerűen sportol akkor érezhetjük, hogy napjainkban egyre nagyobb a teljesítménykényszer, az emiatt érzett nyomás a fiatalokon egyre erőteljesebb és ez életkortól függetlenül igaz. A gyerekek szoros napirend szerint élnek, kevés idő jut a pihenésre. A szülőnek fontos szerep jut abban, hogy segítsen a kevéske szabadidőt beosztani, folyamatosan fontossági sorrendet felállítani az iskola, az edzések és az egyéb teendők között. A szülők számára is nagy megterhelés az élsport, rengeteg időt, energiát és pénzt öl abba egy szülő, hogy gyermekének a legmegfelelőbb lehetőségeket biztosítsa. Ráadásul egy meccs vagy verseny mindenkiből érzelmeket vált ki. Érdemes tehát odafigyelnünk szülőként, hogy mit kommunikálunk észrevétlenül a gyermekünk számára. Mindannyian csalódottak vagyunk egy vereség után és sok múlik azon, hogy hogyan kezeljük ezt. A gyermeknek ugyanis éreznie kell, hogy a szeretetünk nem függ a sportban nyújtott teljesítményétől, feltétel nélkül ugyan úgy elismerjük akkor is, ha nem jönnek az elvárt eredmények. Ehhez fontos a szülő önismerete, hogy észrevegye saját rejtett motivációit, vágyait és viselkedése gyermekére gyakorolt hatását. Ha szülőként mi szerettünk volna sportolni, vagy jól ment valamilyen sportág, de egy sérülés vagy más ok miatt abba kellett hagynunk, akkor észrevétlenül is nyomást gyakorolhatunk emiatt a csemeténkre.

Milyen árulkodó jelei lehetnek annak, hogy a szülő túlzottan motivált, emiatt negatívan hat a gyermeke teljesítményére?

A legtöbb szülő jó szándékból, a saját elképzelései szerint támogatóan viselkedik gyermekével, észrevétlen azonban sok elvárást tehetünk a vállukra. Segítő megnyilvánulásainkat a gyermek félreértheti, észrevétlenül is fájdalmat okozhatunk vele. Különösen akkor igaz ez, ha gyermekként mi nem kaptunk elég támogatást a szüleinktől, vagy nem volt lehetőségünk megvalósítani az álmainkat. Sok szülő tagadja, hogy ezek a múltbeli élmények hatással vannak rá. Érdemes azonban tudnunk, hogy a gyermekünk fejlődésével újra és újra ösztönösen aktiválódnak bennünk azok az élmények, melyeket mi éltünk meg amikor annyi idősek voltunk, amennyi a gyermekünk éppen. A gyereket összezavarja, ha szavainkkal biztatjuk, de a viselkedésünk elvárást tükröz. Hiába mondjuk hogy nem baj a vereség, ha legbelül szomorúak vagyunk miatta. Ha dolgozunk az önismeretünkön, akkor olyan hatást tudunk gyakorolni a gyerekünkre, amilyet szeretnénk. Nyugodtan kérdezzük meg más szülőktől, vagy a gyerekünktől hogy milyennek érzi a viselkedésünket. Magunkat csak mások tükrében látjuk ugyanis reálisan! Meséljük el az emlékeinket a mi gyermekkorunkból. Nekünk milyen élmény volt a sport. Ha azt vesszük észre, hogy túlzott átéléssel beszélünk, akkor a gyermek ezt érezni fogja és ez félelmet kelthet benne. Rá nehezedő elvárásként élheti meg.

Mik a konkrét jelek?
A szülő részéről…

Gyakran előfordul hogy a szülő tudatosan vagy észrevétlenül arra vágyik, hogy élsportoló váljék a gyerekéből. Érdemes azonban tudatosítanunk, hogy a tehetséges gyerekek kis része lesz csak híres focista (ez természetesen más sportágakra is igaz) és valójában a mozgás élvezete, a csapathoz való tartozás vágya kellene hogy alapvetően meghatározza a gyermek közérzetét az elért eredmény helyett.
Nagy a kihívás, hogy gyermekünket másokéhoz hasonlítsuk, ez azonban lelkileg nem jó hatású. Bár legtöbbször motiválni szeretnénk vele, a hatása éppen ellentétes. Jobb ha önmagához viszonyítjuk a gyermeket, az elért eredmény helyett a teljesítménybe fektetett energiát, erőfeszítést értékeljük. Ezzel biztatjuk őt fejlődésre, hogy minden edzésen a saját képességei korlátatit győzze le, ne csak az ellenfelet (abból ugyanis mindig jöhet erősebb, arra nem tud hatni és ez nem is szükséges a sikerhez). Gyanús, hogy a szülőnek fontosabb a gyerek sikere, mind magának a gyereknek, hogyha a rossz teljesítményt sokáig emlegeti. A gyerek sikerét a sajátjának éli meg, önmagára vonatkoztatja (többes számban beszél a győzelemről „győztünk”). Biztatja gyermekét hogy edzzen még többet, otthon is folyton a sportról szeretne beszélni. Megengedi, hogy sérülten is játsszon a gyerek, gyakran tanácsokat ad a játékához. Jobban élvezi a meccset, mint a csemetéje. A vereség után ideges, kevésbé mutatja ki szeretetét. Kritikus az edzővel. Bekiabál a versenyen. Eltiltja a gyereket más tevékenységektől. A kudarc miatt másokat okol.

A gyerek részéről…

Sportpszichológus bevonására lehet szükség, ha a gyermek szorong az eredmény miatt. Nem szívesen jár edzésre, meccsre. Sokat szabálytalankodik, káromkodik. Másra hárítja a kudarcért érzett felelősséget. Lehet hogy egy gyerek nagyon tehetséges például a vívásban, de más sportágban nagyobb örömet találna. Ilyenkor lehet, hogy jobb átgondolni, érdemes-e végigszenvedni az edzéseket, versenyeket. A tehetség ugyanis a sikerhez kevés.

Hogyan tudunk biztatóan hatni a gyerekre szülőként?

Érdemes tudni, hogy a legtöbb gyereknek minimális biztatás is elég. Érdeklődjünk finoman milyennek élte meg a mérkőzést. Persze nem közvetlenül a verseny után, akkor ugyanis kell egy kis idő, mire az érzelmek lecsillapodnak. Később higgadt fejjel kielemezhetjük a mérkőzést, ha a gyermek igényli. Az erőfeszítéséért mindig dicsérjük meg, ne az eredménytől függjön a véleményünk. Éreztessük, hogy akkor is büszkék vagyunk rá, ha éppen nem ért el sikert. Vannak gyerekek akik jobban tudnak teljesíteni ha a szülő nem figyeli őket a pálya mellett. Ilyenkor csak távolról kövessük az eseményeket. Beszélgessünk más szülőkkel. Jó hatású ha példát mutatunk gyermekünk számára a sportszerű viselkedésből: gratuláljunk az ellenfél szüleinek gyermekük jó teljesítményéhez. Köszönjük meg az edző(k) munkáját! Ha bajunk van az edzővel, azt lehetőleg vele négyszemközt beszéljük meg. (Ha kritizáljuk a gyermek előtt az edzőjét, azzal akaratlanul az Ő önbizalmát, saját teljesítményébe vetett hitét ássuk alá.) Beszélgessünk a tv-ben látott sporteseményekről. Pozitív és negatív véleményünket is fejtsük ki, indokoljuk meg. Mondjuk el a gyermekünknek, milyen volt, amikor mi is hasonló helyzetben voltunk, vereséget szenvedtünk el. Nem baj, ha nem kezeltük ezt jól, az együttérzésünk kimutatása fontosabb. Ráadásul ha kevésbé pozitív reakciónkról számolunk be, azzal azt is megtanítjuk neki, hogy, nem szégyen ezeket felvállalni, sőt a hibáinkból okulni is lehet

Szülőként akkor támogatjuk legjobban gyermekünket, ha az első számú szurkolói leszünk.

 

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált irodalom:

Gyömbér N., Kovács K., Ruzits É. (2016) Gyermeklélek sportcipőben. Noran libro: Budapest

Share Button

Kérdése vagy véleménye van? Ossza meg velünk!

Az email címet nem tesszük közzé.