Mitől szenved az, aki alkoholista családban nőtt fel?

Aki alkoholista apa vagy anya mellett nő fel rendszerint életre szóló lelki sebeket szerez. Ennek okai nem csak a fiatalon megélt traumák (pl. bántalmazások vagy fejetlenség), hanem az is, hogy már gyermekként felnőtt szerepbe kényszerül. Látnunk kell, hogy ha az egyik, vagy mindkét szülő alkalmatlan arra, hogy saját magáról, vagy a gyermekeiről gondoskodjon, akkor a kiskorú kerül a szülő szerepbe, aminek egyrészt életkora és helyzete miatt képtelen megfelelni ezért folyamatosan frusztrálódik. Másrészt pedig le kell mondania a felhőtlen gyermek és kamaszkorról, melynek évtizedek múlva érzi majd meg a káros hatásait. Ezt a jelenséget parentifikációak nevezzük (nem csak alkoholisták családjában, hanem más okok miatt is létrejöhet) és önmagában is káros hatásai vannak a parentifikált gyermek későbbi, felnőtt életre nézve, hiszen megfosztja a fiatalt a felhőtlen gyermek illetve kamaszkortól, a kísérletezés és önmaga megtalálásának lehetőségétől. Sok gyermek elhatározza, hogy megakadályozza, hogy anyja vagy apja alkoholt fogyasszon (például kiönti vagy eldugja a szeszt), hogy leszoktassa felmenőjét. Ezek azonban hiábavaló próbálkozások, hiszen senkit sem lehet a saját démonjaitól megmenteni. A gyermek azonban automatikusan a vállára veszi a felelősséget olyan dolgok miatt, amikre valójában nincsen ráhatása. Az iszákos szülő ezzel ráadásul duplán is visszaélhet, ha a saját frusztrációiért a kiskorút okolja. Ha sikerül is a gyereknek valamiben segítenie, azért az esetek túlnyomó részében nem jár köszönet. Ha nem, akkor a gyermek rendszerint bűntudatot érez.

Hogyan hatnak az alkoholista szülők gyermekük felnőtt életére?

Akinek valamelyik közeli családtagja alkohol vagy drogproblémákban szenved megszokhatta, hogy felelősséget vállaljon valakiért, átvéve annak minden érzelmi is anyagi terhét. A megmentő szerep a későbbi párválasztásunkra is rányomhatja a bélyegét. Akaratán kívül azonban senkit nem lehet sajnos megmenteni, sok-sok erőfeszítés szükséges ahhoz, hogy az ember kirángassa magát a gödörből, és ez csakis szakember segítségével sikerülhet, ha alkoholról, vagy más tudatmódosító szerről van szó.

A probléma tagadása a függő családok természetes velejárója. Mindenki tudja, hogy valami nem működik, de erről sem beszélni, sem pedig hathatós lépéseket tenni a probléma megoldásának irányába lehetetlenség. A titoktartás már önmagában is óriási érzelmi teher. A tagadás gyakran nem csak a szeszfogyasztóra, hanem az egész családra jellemző („Apa nem italozik, csak lazít egy kicsit.”)A valódi szenvedés ellenére a normalitás látszata uralja az ilyen családokat, ez lesz tehát felnőttként is a természetes. A problémákkal való szembenézés elodázása jellemzi az alkoholista szülők gyermekét, ami aztán újabb és újabb nehézségekhez és nem ritkán alkoholba vagy drogokba (gyógyszerekbe, játékba vagy egyéb függőségekbe) való meneküléshez vezet. Az önbizalomhiány is egyenes következménye annak, hogy a gyermek letagadja saját érzéseit, hamis képet mutat hogy fenntartsa a látszatot. Ráadásul félhet attól is, hogy elárulja a családot, ezért folyton résen kell lennie, biztonságosabbnak tarthatja ha kerüli mások társaságát, a lelepleződés veszélye miatt. Így azonban még kiszolgáltatottabb helyzetbe kerül. Elveszhet a valódi személyisége, hiszen nincs helye az önálló véleménynek.

Az alkoholista szülő nem mutat követhető mintát a gyermekeinek, azok így magukra maradnak.

Az alkoholproblémákkal küzdők családját jellemzi a féltékenység, gyanakvás és a birtoklási vágy, ami meghatározza az ilyen családban felnőtt gyermek későbbi párkapcsolatát is. Ha azt tanuljuk meg, hogy akit szeretünk bánthat minket, ösztönösen érzelmileg elérhetetlenek leszünk, ezzel védve törékeny identitásunkat. Hiszen kiben is bízhatnánk, ha a saját szüleinkben nem?

Mivel a szülő negatív képet alakít ki a gyermekéről, a gyermeknek sem alakulhat ki az egészséges önbecsülése. Hiszen mindannyian hiszünk a szüleinknek, gyermekként nincs okunk megkérdőjelezni azt, hogy reális képet alkotnak rólunk.

Nem ritka, hogy a családban fejetlenség uralkodik, vagy a szabályok folyton változnak, így hát nem egyértelmű, hogy a gyermeknek mihez kell alkalmazkodnia. Ezért a gyermek legtöbbször önmagát okolja a konfliktusokért. Előfordul az is, hogy mintagyerekként viselkedik az iszákos családban cseperedő gyermek, pedáns magtartásával és jó iskolai teljesítményével próbálja elérni a szülők figyelmét és szeretetét. Ez felnőttként gyakran maximalizmusban, a sorra bekövetkező sikerélményeknek örülni nem tudásban nyilvánul meg. Az önbecsülés forrásává így a másoktól kapott elismerés válik. Talán nem kell részletezni, hogy ez mennyire esetleges, így az alkoholisták felnőtt gyermeke folyton az alkalmatlanság, „kicsiség” érzését éli át. Ezen pedig nem segít a sokadik diploma, vagy a sok százezres fizetés sem. Az ösztönösen kialakult belső kritikust semmilyen küldő tényező sem győzheti le, ami sajnos gyakran az italozó felmenők halála után is megmarad.

Az alkoholisták gyermekének gyakran az ad biztonságot, ha minden körülményt kontroll alatt tarthatnak (hiszen infantilis szüleitől megtanulták, hogy csak önmagukra számíthatnak), ami egyrészt képtelenség, másrészt óriási energiákat vesz el.

Az italozó szülők visszaélnek a szeretettel, akkor is, ha valójában megfeleleőn gondoskodnak a gyermek testi szükségleteiről. Egy érzelmileg elérhetetlen szülő mellett az ember megtanulja, hogy a világ veszélyes hely, ezért gyakran elzárkózik az emberi kapcsolatoktól. A magány ugyanis megóvni látszik őt az újabb és újabb csalódásoktól. Az efféle családban felnőtt gyermek ugyanis megtanulja, hogy akit szeret, az előbb-utóbb bántani is fogja, ezért nehézséget okozhat számára hogy önmaga legyen. Folyton a rosszindulatot várja másoktól, ezért az akut stressz állapotában él. Mivel a szülők gondjaival kell törődni, a gyermek láthatatlanná válik. A gyermek tehernek érezheti magát a szülei számára. Sok alkoholista családban elhangzik, hogy a szülő a gyermek rossz viselkedése miatt piál, ami nem más mint a felelősség elhárítása. A saját érdekei elé a gyermek így másokét helyezi, ami a felnőtt kapcsolatokban kihasználáshoz vezet. Az alkoholista szülő(k) családjában felnőtt gyermek ösztönösen megtanulja hogy másokról gondoskodjon, és semmit se várjon el cserébe.

Gyakran felnőve is hasonlóan megmentendő társat választunk, így észrevétlenül ismételve meg múltbéli traumáinkat. Sokszor előfordul, hogy a házasságkötés után a partner is inni kezd. Ennek oka az ismétlési kényszer. Ez azt jelenti, hogy ösztönösen vonzódunk azokhoz az emberekhez, akik mellett hasonló érzéseket élhetünk át, mint amilyeneket az eredeti családunkban éreztünk. Ösztönösen bízunk abban, hogy most másként alakul majd, megmenthetünk egy elesett társat, vagy elejét vehetjük a másik agresszivitásának (esetleg leszoktatjuk majd a piáról vagy a drogokról).

Az italozó szülők ráadásul általában verbálisan vagy tettlegesen is agresszívek. Míg a verés gyorsan gyógyul, a lelki sebeknek ehhez sokkal több időre (és érzelmi munkára van szükségük). Ráadásul mindez a legtöbbször láthatatlan. Az éles kritika is épp olyan fájó és  destruktív az önbizalomra nézve, mint a fizikai bántalmazás.

Az egyenes kommunikáció az ilyen problémás családokban elképzelhetetlen, ezért bevett dolognak számít a manipuláció. Az, hogy “a másik érdekében” rávegyük őt valamire, hiszen biztosan tudjuk, mire van szüksége.

Sosem szabad elfelejtenünk, hogy egy alkoholista apa mellett egy kodependens anya áll (és fordítva). A kodependens személy észrevétlenül is támogatja párját azzal, hogy megmenti őt az italozás következményei elől. Pl. kimenti a munkahelyén, vagy segít fenntartani a látszatot. A társfüggő személy maga is gyakran alkoholisták családjában nőtt fel, vagy más miatt sérül súlyosan az önbecsülése, ezért szüksége van egy gyenge férfira vagy nőre. Emiatt nem tud határozottan fellépni az italozás abbahagyásának érdekében sem.

Mit tehetünk azért, hogy kikerüljünk az alkoholista szülők befolyása alól?

Nem kell azonban beletörődnünk, hogy szüleink elrontották az életünket, ha dolgozunk az önismeretünkön, akkor tudunk változtatni berögzült viselkedésmintáinkon akkor is, ha a szüleink jottányit sem változnak. Felszabadulhatunk az érzelmi terhek alól, szabad választásaink mentén, nem pedig kényszerből, kínlódva élhetjük az életünket. És természetesen az emberi kapcsolatainkat is egyenrangúbbá tehetjük. Ehhez szükséges az egyéni pszichoterápia és igen hasznos tud lenni az anonim alkoholisták hozzátartozói csoportja is.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált irodalom:

Forward, S. (2000) Mérgező szülők. Háttér Kiadó