Kategória: Írások

Mit kezdjünk a nyári szünettel? Ötletek szülőknek a vakáció értelmes eltöltéséhez

Miket találjunk ki szülőként? Hogyan segítsünk a gyermekünknek, hogy ne csak a telefont nyomkodja egész nyáron, hanem kiélvezze a nyári szünetet? Unalommentesen tölthesse el a vakációját.

Sokan várták már, hogy jó idő legyen és hogy ne keljen a házifeladatokat ellenőrizni, a dolgozatokra felkészülni, illetve a különféle sport és egyéb különórákra/foglalkozásokra fuvarozni a gyerekeket. De sokszor az is nehézséget okoz, hogy hirtelen nyakukba szakad a nagy szabadság.

Milyen nehézségek érhetik a gyerekeket a vakáció ideje alatt?

Gyakran tapasztalhatjuk azt, hogy a gyerekek először nagyon élvezik, hogy semmi dolguk, majd néhány hét, vagy hónap eltelével egykedvűvé válnak, és nem tudnak már mit kezdeni magukkal. Ilyenkor sokszor előfordul, hogy előkerül a telefon, számítógép, tablet, és túl sok időt töltenek a fiatalok ezzel. Mindez kifejezetten káros hatással tud lenni a lelki állapotukra.

Ez is lehet természetesen egy jó időtöltés, de nagyon fontos, hogy korlátozzuk az internethasználatot, illetve, hogy odafigyeljünk annak biztonságos használatára is. Tehát, egy kisgyermeknek legfeljebb félórás telefon, vagy számítógéphasználatot engedélyezzünk, és azt is ellenőrizzük, hogy milyen tartalmakat fogyaszt, kikkel beszélget, nehogy bajba kerüljön.

Egy serdülő már több időt is eltölthet a számítógép képernyője előtt, de fontos, hogy ne ez legyen az elsődleges örömforrása, hanem a nyári szünet ellenére is tudjon mit kezdeni magával. Akár egymaga is el tudja űzni a saját unalmát, legyen többféle ötlet a tarsolyában, tarsolyunkban, hogy mihez lehet nyúlni a hosszú nyári napokon, mivel lehet értelmesen eltölteni a szabadidőt. Ápoljuk társas kapcsolatainkat élőben is!

Szükség van a napi rutinra!

Szükségszerű, hogy a gyereknek nyáron is legyen napirendje. Nem baj az, hogyha néhány órával később kel, vagy később fekszik, mint a tanítási idő alatt, de lényeges, hogy megőrizzük az éjszakáknak és a nappaloknak a ritmusát, ezáltal a gyermek a jó közérzetét is megőrizhesse. A megüresedő órákat hasznosan tölthesse el.

Fontos, hogy a kortársakkal megmaradjon a kapcsolat, tehát attól, hogy nyári szünet van, ne zárkózzon el a gyermekünk a barátaitól, ne egyedül tengesse óráit a házban, hanem továbbra is találkozzon a barátaival, ismerőseivel.

Nyáron is fontos a napi mozgás!

Lényeges továbbá, hogy a szabadban is töltsünk időt. Minden nap mi magunk is kimehetünk a gyermekkel a szabadba, így ösztönözve őt is, hogy töltsön időt a természetben, mert ez nagyon pozitív hatású mint testileg, mint pedig lelkileg.

Nyáron a legtöbb szerevezett sportprogram is szünetel, ezért nekünk kell megszervezni azt, hogy a gyermek mozogjon akkor is, amikor az edzések nincsenek. Ilyenkor sporttáborokhoz vagy más programlehetőségekhez is nyúlhatunk. Érdemes tudni, hogy a testmozgásra feltétlen szükség van a megfelelő fejlődés és megfelelő egészség érdekében. Ez lehet akár egy közös biciklizés, rollerezés, séta, vagy kirándulás a szabadban.

Töltsünk közös időt gyermekünkkel!

Jó az, hogyha a gyerek nem csak egyedül van, hanem szülőként mi is tudunk vele időt tölteni és mi is kikapcsolódunk.

Erre jó lehetőséget adnak a társasjátékok. Amikor túl meleg van a kinti tevékenységekhez, akkor nyugodtan keresünk valamilyen benti programot: társasjátékot vagy akár kreatívkodhatunk, kézműveskedhetünk olyan dolgokkal, amiket szeretünk és amihez kedvünk van. Jó ötlet, hogyha a gyermeket bevonjuk az ételkészítése vagy a házimunkába, jó közös élmény lehet például egy süteménykészítés vagy vacsorafőzés, ahova akár áthívhatjuk a barátokat is, hogy még több közös élményhez jussunk.

Miért jó, ha gyermekünk olvas?

Akár az olvasás is lehet egy élvezetes tevékenység. Ez sokszor nem okoz már akkor örömet, hogyha a gyermekünk túl sok időt tölt a számítógép vagy a telefon képernyője előtt. Ez azért van, mert az online világhoz képest viszonylag ingerszegénynek tűnik egy könyvet lapozgatni. Ámde nagyon pozitív hatással van a fantáziára, a gondolkodásra, illetve azokhoz a mentális működésekhez is fejlesztően járul hozzá, amelyekhez az iskolában szükség van. Szóval jó hatású, ha mi magunk is olvasunk és a gyermekünket is bíztatjuk erre.

Mit csinálhatunk még közösen?

Emellett egyéb programlehetőségeket is kitalálhatunk, például nézegethetünk régi fotókat vagy akár készíthetünk fotóalbumot, megörökíthetjük a közös nyaralást, ebből készíthetünk kollázsokat vagy ajándékokat másoknak. Szóval fontos az, hogy engedjük szabadjára a fantáziánkatés mindenféleképpen őrizzünk meg valamiféle napirendet, merthogy erre mind a felnőtteknek, mind a gyermekeknek szüksége van.

Kívánok önöknek további kellemes nyarat, jó pihenést és sok közös élményt!

A blogcikket videó formájában is feldolgoztam, amit ide kattintva megtekinthet.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

A pszichopaták köztünk élnek…

Legtöbbünknek a pszichopata kifejezésről gyilkosok és bűnözők jutnak elsőre eszünkbe, a helyzet azonban nem ennyire egyértelmű. Leggyakrabban ugyanis a pszichopaták jól rejtőzködnek és bár nagy károkat okoznak, egyáltalán nem olyan egyszerű felismerni őket. Az alábbiakban ehhez kívánunk nyújtani egy kis jellemrajzot.

Kik azok a pszichopaták? S miért nem egyszerű felismerni őket?

A pszichopatákat a lelkiismeret és a mások iránti együttérzés hiánya jellemzi. A bűntudat és a megbánás érzése nélkül tudnak bántani másokat, felrúgva a társadalmi normákat és áthágva az elvárásokat. Ezért önző módon elveszik, amire szükségük van és úgy cselekszenek, ahogy kedvük tartja, nem foglalkoznak a következményekkel.

A legtöbb pszichopata megnyerő modorú ember, tevékenységük nem más, mint a másik ember kárára történő vágyteljesítés. Bár sok köztük a bűnöző, rengetegen elkerülik a börtönt és kellemes modorukkal, kaméleon-szerű viselkedésükkel boldogulnak társadalmunkban. Látszólag jó emberek, mégis számos életet tesznek tönkre.

Hiányzik a képességük arra, hogy másokkal bensőséges érzelmi kapcsolatokat teremtsenek. Viselkedésük hideg és számító, képtelenek másokról önfeláldozó módon gondoskodni, amikor az nem áll érdekükben. Simulékony viselkedésükkel könnyedén manipulálják az embereket. Gyakran olyan könnyedséggel és közvetlenséggel teszik ezt, hogy fel sem merül bennünk, hogy az illetőnek bármilyen hátsó szándéka lehet.

A legtöbb pszichopata racionálisan gondolkodik és tudatában van annak, hogy fájdalmat okoz másoknak.

Mi áll a pszichopátia hátterében?

Szociológiai, biológiai és genetikai tényezők járulnak hozzá a pszichopátia szindróma kifejlődéséhez, melyet ma legtöbbször antiszociális személyiségzavar kifejezéssel diagnosztizálnak.

A pszichopátia kifejezés a személyiségvonások és a társadalmilag deviáns magatartásformák együttesét jelöli. Pszichopatákra a lelkiismeret furdalás és az önkorlátozás teljes hiánya jellemző. Motivációik alantasak, önérvényesítőek, s képtelenek arra, hogy tanuljanak a tapasztalataiból. Nem érdekli őket, hogy beilleszkedjenek a társadalomba. Nem mutatnak érdeklődést az emberek öröme és küzdelme iránt. Professzionálisan űzik az igazság saját céljaiknak megfelelő torzítását, legfőbb eszközük pedig a benyomás-keltés.

Mik a vezető tünetei a pszichopátiának?

A pszichopátia legfontosabb tünetei a felszínes érzelmek, nagyzolás és önzés, a bűntudat és a megbánás hiánya. A megtévesztés és a manipuláció szándéka. A társadalmi devianciát az impulzivitás és a magatartás kontroll hiánya okozzák.

A pszichopatáknak szükségük van rá, hogy fokozott izgalmak között éljenek. Ez felelőtlenséggel és már a korai gyermekkorban megfigyelhető magatartásproblémákkal társul.

A legtöbb pszichopata tehát nagyon rokonszenvesnek és megnyerőnek látszik, könnyen megkedveljük őket. A nárcizmus és az eltúlzott önértékelés jellemző. Különleges lényeknek képzelik magukat, akiknek jogában áll öntörvényűen élni és másokat kihasználni. Szeretik a mások fölött gyakorolt hatalmat. Nem viselik el, ha a másiknak az övétől eltérő a véleménye. Nem érdekli a pszichopatákat a tanulás, vagy a jogi-, pénzügyi- és magánéleti problémák. Általában mégis segítőkésznek mutatják magukat, legalábbis kezdetben.

Hogyan kommunikál egy pszichopata?

Pszichopata számára az sem nehéz, hogy mondatról mondatra ellentmondjon önmagának. Ha másoknak okozott fájdalmat el is ismerik, akkor sem tanulnak hibáikból. Gyakran az, amit mondanak teljes mértékben ellentétben áll azzal, ahogy viselkednek! Magatartásukat racionalizálják, lerázzák magukról a felelősséget. Gyakran még azt is letagadják, hogy a dolog amit elkövettek, valójában megtörtént.

A legtöbb pszichopata nem esik zavarba, amikor hazugságon érik! Egyszerűen témát vált, vagy megpróbálja a tényeket a hazugsághoz igazítani.

Mi van a viselkedésük mögött?

A pszichopaták más embereket nem vesznek emberszámba, azok gyengesége és kiszolgáltatottsága uralomvágyukat fokozza. A különféle irodalmi művekkel és filmekkel ellenéteben a pszichopaták irgalmatlansága jellemzően kevésbé egyértelmű, mégis nagyon pusztító. Elveszik mások vagyonát, méltóságát. Elhanyagolják családjuk testi és lelki jólétét.

Érdekelhetik őket az önfejlesztő módszerek, hogy jobban megtanulják fenntartani a látszatot! Sok pszichopata a saját hibáit és problémáit a gyermekkori traumáival magyarázza, ezeken nem akar vátoztatni.

Bár alapvetően érzelmi sivárság jellemzi őket, időnként hajlamosak rövid életű érzelem kinyilvánításokra. Ilyenkor szerepeket játszanak, hogy ezzel érhessenek célt! Néha azt állítják, hogy heves érzelmeik vannak, de valójában összekeverik a szerelmet a szexuális vággyal. A haragot az ingerlékenységgel. A pszichopaták érzelmei valójában az azonnali szükségletekre adok primitív reakciók.

Mivel tudják, hogy mások mit éreznének az adott helyzetben, próbálják ezt lemásolni. Kutatások bebizonyították, hogy a pszichopatákból hiányoznak a félelemérzethez társuló fiziológiai reakciók. Ez azért is lényeges, mert a félelem távol tart bennünket bizonyos cselekedetektől amennyiben tudjuk, hogy az adott dolog számunkra negatív következményekkel járna. Pozitív dolgokra is sarkallhat bennünket a félelem. Pszichopata olyan, mint egy csecsemő, azonnal követeli az ösztön-kielégülést. Mások szükségleteit semmibe veszi, erőszakkal is elveszi, amire szüksége van. Nem számít, hogy mi az ára. Egyáltalán nem gondol a jövőre, hajlamos egyik napról a másikra élni. 

Agresszió, hatalomvágy és ami mögötte van…

A pszichopaták igen hevesen reagálnak a konfliktusokra, vélt, vagy valós sérelmekre. Gyakran agresszívek. Indulataik általában rövid életűek, majd úgy viselkednek mintha semmi sem történt volna. Hidegek, hiányzik belőlük az érzelmi töltés. A családjukat kiaknázatlan segítség forrásnak tekintik.

A legtöbb pszichopata már gyermekkorában is agresszíven viselkedik: az állatokkal kegyetlen, vandalizmus, megfélemlítés, iskolakerülés jellemzi. Felnőttként házastársukat, vagy a gyereküket bántalmazzák. Gyakran jó humoruk van, ami általában figyelemelterelésre szolgál.

Mivel nem élik át a félelem és a bűntudat alapvető érzéseit, nem képesek lelkiismeretesen viselkedni sem. Egyszerűen nem gondolnak tetteik következményire. Párkapcsolatukat szállás, ruha, pénz, kikapcsolódás, valamint szexuális kielégülés forrásának tekintik. Az áldozatok sokáig semmit sem sejtenek. Manapság divatos a “csak saját magam számítok, mások jóllétéért nem vagyok felelős” hozzáállás.

A pszichopatákat megnyerő modoruk gyakran felelős pozícióba juttatja, ahol könnyedén visszaélnek hatalmukkal. A legtöbb esetben olyan szakterületet választanak, ahol a szükséges készségeket könnyű hamisan feltüntetni, könnyen megtanulható a szakzsargon és nem valószínű, hogy a képesítéseket igazoló dokumentumokat alaposan ellenőriznék.

Genetika és agykutatás

A pszichopaták agya ugyanúgy reagál az érzelmet jelölő szavakra, mint a semlegesekre. Ők nem értik az érzelmeket, ezért beszédük tele van következetlen, egymásnak ellentmondó kijelentésekkel.

Elbeszélésüket gyakran széles kézmozdulatok, eltúlzott mimika kíséri, melyek elterelik a beszélgetőtárs figyelmét arról, ami valójában történik. A pszichopaták felfogják a társadalmi szabályokat és képesek kontrollálni magatartásukat! Valójában tetteik következményeivel is tisztában vannak!

A közvélekedéssel ellentétben szinte semmi nem bizonyítja, hogy a koragyermekkori nehézségeknek bármi köze lenne a pszichopátia kialakulásához. Az érzelmi kapcsolódás képességének hiánya pedig már a zavar tünete. Nagyon valószínű, hogy erős biológiai hatásra alakulnak ki a pszichopatákra jellemző személyiségvonások. Ezek pedig megnehezítik a család számára a lelkiismeret kialakítását!

Azoknál a gyerekeknél, akikben megvannak a pszichopátia személyiségjegyei, de stabil családban nőnek fel és oktatási erőforrásokban részesülnek, lehetséges, hogy dörzsölt üzletemberek, vagy politikusok válnak.

A társadalmi tényezők és a nevelési gyakorlat tehát csak a zavar viselkedésbeli kifejeződését határozzák meg, nincsenek hatással az egyén empátiájára. Társadalmunk ráadásul egyre toleránsabb a pszichopata személyiség iránt!

Mit tehetünk, hogy megvédjük magunkat a pszichopatáktól?

A pszichoterápia hatástalan a pszichopátia kezelésében! A biológiai terápiák, köztük az idegsebészet és az elektrosokk, valamint a különféle gyógyszerek alkalmazása sem feltétlenül hatékonyabb a kutatások szerint.

Ha a környezet nyomására a pszichopata elmegy terápiába, gyakran csak még rosszabb lesz! Mivel jobban megértik az embereket, megtanulják milyen egyéb módszerekkel tudnak manipulálni másokat. Továbbra is igyekeznek azonban saját akaratukat ráerőltetni másokra.

Mit tehetünk mégis a pszichopaták ellen?

Vigyázzunk magunkra: gondoljuk végig, hogy a másik mivel próbál bennünk jó benyomást kelteni? Hogyan él vissza bizalmunkkal? Ha magányosak vagyunk, könnyen belekerülhetünk a pszichopata hálójába.

A pszichopaták ugyanis ügyesen kiszimatolják gyenge pontjainkat és megtalálják, hogy hogyan tudnak bennünket befolyásolni! Ezért leginkább úgy védekezhetünk ellenük, hogyha megismerjük önmagunkat. A pszichopaták gyakran azt a benyomást keltik, hogy ők szenvednek és az áldozatot okolják mindaddig, míg meg nem kapják, ami kell nekik.

Figyeljünk a hatalmi harcokra! Egy pszichopatának mindig irányítania kell, ennek érdekében megfélemlítést és erőszakot is latba vethet. Minden érzelmi támogatást igénybe kell vennünk, hogy egy pszichopatával való érzelmi kapcsolatból kiszabadulhassunk!

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált szakirodalom:

Hare, R. D (2004) Kímélet nélkül. A köztünk élő pszichopaták sokkoló világa Háttér Kiadó Budapest

Milyen jelei lehetnek az öngyilkosságnak? Mit tehetünk a megelőzés érdekében?

Mai cikkemben az öngyilkosság előjeleiről és az ún. ’cry for help’ szindrómáról olvashat bővebben. Részletesen kitérek rá, hogy milyen előjelei vannak annak, ha valaki öngyilkosságot szeretne elkövetni, illetve, hogy milyen teendőink vannak, hogyha szeretnénk ezt megakadályozni. Milyen lépéseket szükséges megtennünk ahhoz, hogy ezt a folyamatot megszakítsuk, és ennek a krízisállapotnak anélkül legyen vége, hogy az illető kárt tenne önmagában? Olvasson tovább és tudjon meg többet az öngyilkosságról!

Fontos tudni, hogy mindenféleképpen szakembert kell bevonni akkor, ha valaki öngyilkosságot szeretne elkövetni, merthogy mindig oka van annak, hogy valaki fenyegetőzik vagy felhozza az öngyilkosság témáját.

Csak a mentális betegek lehetnek öngyilkosak?

Lényeges, hogy öngyilkosság bárkivel megtörténhet, tehát nem kell mentális betegnek lenni ahhoz, hogy valaki önkezével vessen véget az életének. Sokféle krízishelyzet, érzelmi megterhelés vezethet oda, hogy az illető kilátástalannak érezze a helyzetét, és hogy azt gondolja, arra van szüksége, hogy az életét eldobja magától.

Tehát hangsúlyozni kell, hogy az öngyilkosságot megelőző állapotot mindig a kilátástalanság, illetve a mély lelki fájdalom érzése jellemzi. Ezek önmagukban is elegendőek ahhoz, hogy valaki eldobja az életét. Érdemes azt is tudni, hogy az esetek nagy többségében a személy különféle vészjelzéseket küld,segélykiáltásokat hallat a környezete felé, ezt nevezzük ’cry for help’ jelenségnek.

Ezek a segélykiáltások lehetnek direktek vagy indirektek: valaki búcsúlevelet ír, vagy végrendelkezik, de az is lehet, hogy szóba hozza azt, hogy vágyik a halálra, vagy hogy értéktelennek érzi az életét. Esetleg különféle eszközöket gyűjt, amivel véget vethetne az életének.

Fontos, hogy felfigyeljünk ezekre a jelekre és ne csak legyintsünk! Ne gondoljuk azt, hogy aki beszél az öngyilkosságról az nem fogja megtenni! Vegyük komolyan ezeket a segélykiáltásokat és kezdeményezzünk beszélgetést! Érdeklődjünk, kérdezzük meg tőle, hogy miért gondolja így, és keressünk fel szakembert, esetleg kísérjük el őt egy pszichológushoz vagy pszichiáterhez, aki hatékony segítséget tud nyújtani a számára.

Néhány szóban a veszélyeztető tényezőkről

Mikor érdemes az öngyilkossági szándékra gondolni akkor is, amikor a személy ezt nem mondja ki direkt vagy indirekt módon?

Hajlamosít az öngyilkosságra:

Ezek a tényezők mind-mind oda juttatják a személyt, hogy kilátástalannak érezze az életét. Ilyenkor általában többféle viselkedéses jegyet is tapasztalhatunk az illetőn.

Például a korábban örömet okozó tevékenységeket elkerüli, vagy már nem okoznak számára örömet, beszűkül a gondolkodása, nem keresi a kapcsolatot a szeretteivel, barátaival.

Ezek a jelek mind arra utalnak, hogy jelenleg egy krízisállapotban van, amiből nem tud egyedül, segítség nélkül kitörni. Ilyenkor fontos, hogy segítő kezet nyújtsunk és felkaroljuk ismerősünket, szerettünket, hogy meglássa azt, hogy van más lehetőség is, minthogy eldobja az életét.

A fiatalkori öngyilkosságról

A fiatalkori öngyilkosság merőben más, mint a felnőtt vagy időskori öngyilkosság. Bár utóbbi is sajnos elég gyakori, sok idős beteg ember jut arra, hogy önkezével vessen véget az életének.

A fiatalkori öngyilkosság a kamaszok közötti a harmadik leggyakoribb halálok, ezért mindenképpen kiemelt figyelmet érdemel! Gyakran a beilleszkedési nehézségek, önértékelési problémák és magányosság vezetnek ahhoz, hogy egy fiatal eldobja az életét. A legtöbb esetben találunk az előzményekben ilyenkor bántalmazást, akár szexuális akár fizikai erőszakot, a szülők részéről elhanyagolást, esetleg a szülők mentális problémáit.

Nagyon gyakran az iskolai viselkedés megváltozik, illetve iskolai bántalmazások, kiközösítések, csúfolódások miatt is jelentkezhet öngyilkosság. A médiában is sűrűn találkozhatunk ezekkel a hírekkel.

Fontos azt tudni, hogy ennek is vannak előjelei. Tehát, ha a gyermekünk viselkedése megváltozik, mindig gondoljunk rá, hogy valamilyen komoly oka van, és járjunk utána annak, hogy mi lehet ez. Sokszor jellemző az öngyilkosságra készülő fiatalok körében az otthonról való menekülés, a drog és alkoholhasználat, illetve az iskolai problémák megjelenése. Külső jelei lehetnek a megjelenés elhanyagolása, koncentrációs problémák és testi tünetek: pl. hasfájás, fejfájás, fáradtságérzet.

Hogyha ilyen tüneteket tapasztalunk fiatal barátunkon, ismerősünkön, akkor érdemes ajánlani a Kék vonal lelki segélyvonal telefonszolgálat felhívását, ami a 116-111-es telefonszámon érhető el, vagy akár önmagunk is jelentkezhetünk ezen a telefonszámon, hiszen hatékony segítséget kaphatunk abban az esetben is, hogyha bárkin tapasztalunk ilyen jeleket.

Mik azok a védőfaktorok, amelyek az öngyilkosság ellen hatnak és megvédhetnek bennünket tőle?

Alapvetően a családi élet, a társas kapcsolatrendszer segíthet megelőzni az öngyilkosságot, illetve kedvező hatású, hogyha valaki sportol, vallásos, vagy ha pici gyereke van, esetleg terhes.

Tévhitek az öngyilkossággal kapcsolatban

Gyakran gondolnánk, hogy aki azt hangoztatja, hogy öngyilkosságot fog elkövetni, az úgysem fogja megtenni, ez azonban nem igaz. A legtöbb esetben az öngyilkosságra készülő személy ugyanis ad segélykiáltásokat, csak a környezetében élő személyek ezt nehezen tudják értelmezni, illetve nem mindenki tudja, hogy mi a szükséges teendő ezek tapasztalása esetén.

Szintén gyakori tévhit az is, hogy aki öngyilkosságra vetemedik az őrült, de ez sem igaz. Bárki kerülhet olyan kilátástalan helyzetbe, ami ahhoz vezet, hogy beszűküljön a gondolkodása és hogy végül eldobja az életét.

Gyakori tévhit továbbá, hogy nem lehet megakadályozni az öngyilkosság elkövetését. Ez sem igaz, mert a legtöbbször aki erre vetemedik, az valójában nem az életétől szeretne megszabadulni, hanem csupán az aktuálisan átélt elviselhetetlen fájdalomtól.

Szintén gyakori tévhit, hogy aki öngyilkosságra készül, az nem hajlandó segítséget elfogadni. Egy kutatás szerint az öngyilkosságot elkövetők több mint fele a tette elkövetését megelőző 6 hónapban kért valamilyen segítséget.

Gyakori tévhit az is, hogy azt gondoljuk, ha beszélgetünk valakivel az öngyilkosságról, akkor azzal ötleteket adhatunk neki ahhoz, hogy megtegye. Ez sem igaz, sőt, pont ennek ellenkezője igaz!

Tehát, ha látjuk valakin, hogy el van keseredve és oda megyünk hozzá, bátran megkérdezhetjük tőle, hogy gondolt-e arra, hogy véget vessen az életének, és van-e arra vonatkozó terve, mert ez nem buzdítja fel őt, hanem inkább elbizonytalaníthatja. Könnyebben megnyílik nekünk, hogyha rá merünk kérdezni.

Ha azt érzi, hogy nincsenek tabuk, akkor valószínű, hogy őszintén el fogja mondani az ezzel kapcsolatos gondolatait, érzelmeit, akár kész terveit is.

Mit tegyünk akkor, hogyha az öngyilkosság jeleit tapasztaljuk?

Ne hagyjuk magára a személyt, hanem menjünk oda hozzá és kezdeményezzünk beszélgetést vele. Semmiféleképpen se próbáljuk meggyőzni arról, hogy a terve butaság, hanem inkább hallgassuk végig és próbáljunk együttérzően viselkedni. Igyekezzünk megérteni azt, hogy mi az ő szenvedésének története. Legyünk vele, bátorítsuk őt arra, hogy beszéljen a problémáiról és ösztönözzük arra, hogy forduljon szakemberhez.

Hogyha valaki megfontolta már az öngyilkosság tettét, esetleg komoly szándéka van erre vonatkozóan, akkor semmiféleképpen sem kerülhető el az, hogy pszichiáterhez vagy klinikai szakpszichológushoz, pszichoterapeutához forduljon, mert akkor ő már olyan súlyos krízisállapotban van, amelyet házi módszerekkel nem lehet feloldani.

Szóval, nyugodtan forduljunk a barátunkhoz, ismerősünkhöz vagy bárkihez, akin tapasztaljuk ezeket a jeleket, és ne azon aggódjunk, hogy esetleg mit mondjunk, vagy hogyan viselkedjünk, hanem adjuk bátran önmagunkat!

Mutassuk ki, hogy törődünk vele, akár meg is fogalmazhatjuk, hogy aggódunk érte, és legyünk vele ebben a nehéz helyzetben. Próbáljunk meg minél több mindent megtudni róla, hogy mitől érzi így magát, illetve hogyha nem zárkózik el szakember segítségétől, akkor ajánljuk fel akár azt is, hogy elkísérjük őt a rendelőbe, hogy szakszerű segítséget kaphasson.

Hogyha erre nem hajlandó, akkor mi magunk is kérhetünk segítséget. Megtudni valakiről azt, hogy fontolgatja az öngyilkosságot, egy óriási lelki teher, úgyhogy nyugodtan hívjuk ilyenkor a különféle lelkisegély telefonszolgálatokat és kérjünk akár a magunk számára is tanácsot, segítséget.

Ha valaki nem akar felkeresni szakembert, akkor érdemes megtudnunk, hogy mennyire súlyos az ő krízisállapota, van-e már kész terve arra, hogy hogyan oltaná ki az életét. Nyugodtan kérdezzünk erre rá, és hogyha kész tervvel rendelkezik – ez azt jelenti, hogy magas a kockázata annak, hogy valóban meg is fogja tenni – ilyenkor hívjuk a 112-es segélyhívó számot, és ameddig meg nem érkezik a segítség, ne hagyjuk őt magára, valamint tegyük el a keze ügyéből a potenciálisan veszélyt okozó tárgyakat.

Hogyha úgy ítéljük meg, hogy a veszély nem ennyire sürgős, akkor maradjunk vele, figyeljünk rá, térjünk vissza erre a kérdésre, és ne engedjük magunkat lebeszélni arról, hogy szakember bevonására van szükség ahhoz, hogy ez a krízisállapot megoldódjon.

Végezetül arra tenném a hangsúlyt, hogy az öngyilkosságot megtudni, vagy bárkit látni, aki ezzel a gondolattal foglalkozik, az igen megterhelő, úgyhogy figyeljünk a saját mentális állapotunkra is! Merjünk a saját részünkre is segítséget kérni!

A témát videó formájában is feldolgoztam. Kattintson ide és nézze meg a YouTube-csatornámon!

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Optimizmus és/vagy boldogság?

Habár civilizációnk megszállottan keresi a boldogságot, figyelemre méltó, hogy mennyire nem vagyunk képesek ezt a célkitűzést elérni. A boldogság tudományának legfőbb feltételezése, hogy a modern élet előnyei elvezetnek hangulatunk javulásához. A gazdasági növekedés és a magasabb jövedelem, vagy nagyobb szabadság azonban a kutatások alapján nem vezetett jobb közérzethez! Mi akkor a megoldás, ha kiegyensúlyozottabbnak és vidámabbnak szeretnénk érezni magunkat? A cikkemben idézett olvasmányos könyv ezekre a kérdésekre keresi a választ.

Légy pozitív! Vagy inkább ne?

Ha kipróbáljuk, látni fogjuk, hogy az önsegítő könyvek nem működnek! A harag például nem tűnik el attól, hogy szabad folyást engedünk neki és céljaink vizualizálása sem feltétlenül visz közelebb minket azok eléréséhez. Ha meg is próbálnánk szavakba önteni a boldogság érzését, rá kell jönnünk, hogy minden embernek mást és mást jelent.

Mintha a boldogság receptje önmaga gátja lenne: ha elgondolkodunk azon, boldogok vagyunk-e, máris nem leszünk azok! Bizonyára fogunk találni valami kifogásolni valót aktuális helyzetünkben… lehetséges, hogy pont attól vagyunk boldogtalanok, hogy minden erőnkkel próbáljuk kiküszöbölni a negatív érzéseket!

Paradox módon, ha megtanuljuk elfogadni a kudarcot, bizonytalanságot, megkönnyebbülünk. Meg kell tanulnunk leszokni a pozitív gondolkodás erőltetéséről és megismerni saját negatív oldalunkat is! Ha ugyanis fejvesztve menekülni próbálunk ez elől, attól csak gyengébbnek és boldogtalanabbak érezzük majd magunkat.

Már az ókori görög és római filozófusok is felhívják figyelmünket arra, hogy érdemes mindig végig gondolnunk a dolgok kedvezőtlen kimenetelét is. A negatív megközelítés ellensúlyt képezhet abban a kultúrában, melynek meggyőződése a kizárólagos optimizmus. Fontos tehát kiemelni, hogy a boldogság elérése csakis a negativitáson keresztül lehetséges, s nem pedig a negativitás eltüntetése által.

Miért nem működik az optimizmus?

Amikor rosszkedvűek vagyunk és pozitív dolgokat kell csinálnunk, még rosszabbul érezzük magunkat tőle. Egy kutatásban alacsony és normál önértékelésű embereknek kellett a „szeretetre méltó vagyok” mondatot leírni. Az alacsony önértékelésű embereknek sokkal rosszabb lett a hangulata attól, hogy ezt papírra vetették, mint azoknak, akiknek nem volt eleve alacsony az önértékelésük. Paradox módon épp a pozitív gondolkodástól lettek szomorúbbak.

Ezen túl, ha jobban figyelünk a negatív élményekre, váratlan pozitívumokat is felfedezhetünk bennük. Egy másik kísérletsorozat alapján pedig, ha időt és energiát áldozunk a pozitív kimenetel elképzelésére, csökken a motivációnk arra, hogy lépéseket tegyünk a megvalósítás felé.

Ha tehát folyton optimistán tekintünk a jövőbe, sokkal nagyobb csalódásként ér bennünket, hogyha valami nem sikerül – ami előbb-utóbb úgyis bekövetkezik. Ha emlékeztetjük magunkat, hogy a jelenleg örömet okozó dolgok bármelyikét elveszíthetjük, ez a hatás megfordul!

Tehát ha megnyugtatjuk szorongó ismerősünket, nemsokára újabb megnyugtatásért jelentkezik majd. A szorongást okozó legrosszabb kimenetel elképzelése azonban megfelelő lehet a szorongás leküzdésére. A pozitív gondolkodással elért boldogság sokkal törékenyebb, mint a negatív vizualizáció által biztosított nyugalom.

Az igazán bölcs ember megérti, hogy alig szólhat bele a világ forgásába.

A biztonság iránti igény régen és most

Mindannyiunk alapvető igénye a biztonság. Valójában azonban sosem lehetünk biztonságban! A bizonytalanságtól való rettegés azonban rengeteg energiánkat felemészti. Viselkedésünk döbbenetesen nagy részét az a vágy motiválja, hogy biztonságban érezzük magunkat.

Lényeges tehát kijelenteni, hogy a biztonság önmagában csak egy illúzió. Az emberek mindig úgy érezték, hogy nagyon bizonytalan időket élnek! Betegségek, háború, gazdasági változások és halál… ezek mindig életünk részei voltak. A biztonság azonban egyszerre érzés és valóság is.

Röviden a félelem természetrajzáról…

Jobban félünk az embertársaink felől érkező fenyegetéstől, mint a természettől és jobban egy könnyen elképzelhetőtől, mint a kevésbé konkréttól. Jobban félünk azoktól a helyzetektől is, amelyeket nem tudunk irányítani. Az evolúcióban rejlik ezek magyarázata, mely berögződések most már nem szolgálják az érdekeinket, hiszen a mai élet teljesen átalakult korábbihoz képest.

Ha végig nézünk egy televíziós hírműsort egy terrortámadásról, hajlamosak vagyunk lemondani egy távoli nyaralásról, hogy megőrizzük biztonságérzetünket. Pedig a valóságban a tv előtti ücsörgéssel eltöltött órák sokkal károsabbak az egészségünkre (s ezen keresztül az életünk hosszára) nézve, mint egy potenciális terrorveszély.

A lelki biztonságérzet tehát fontos dolog! Nagyon sok múlik azon, hogy hajlandóak vagyunk-e vállalni a bizonytalanságot és a sebezhetőségünket. Az emberi kapcsolataink csak akkor működnek jól, ha nyitottak vagyunk a negatív és pozitív élményekre is.

Amikor vállaljuk sebezhetőségünket, át tudjuk élni a körülöttünk levő világra adott reakciók teljes skáláját. A negatív dolgokkal szemben pedig csak akkor tudunk védekezni, hogyha a pozitív dolgok ellen is védekezünk.

A boldogság ráadásul meglehetősen szubjektív dolog: lehet valaki boldog egy nyomornegyedben, de lehet boldogtalan egy óriási villában is. Leggyakrabban nem arra van szükségünk a boldogsághoz, amiről gondoljuk! A borzasztó bizonytalan körülmények között élő emberek ugyanis gyakran meglepően jól funkcionálnak és cseppet sem elkeseredettek. Ezt támasztja alá az a megfigyelés, hogy a szorongásos és depressziós zavarok ritkábban jelentkeznek a szegényebb országokban. Ennek magyarázata, hogy aki nem lát maga körül kellemesebb életvitelt, az nem ítéli olyan rosszak a saját helyzetét nem.

Mitől leszünk akkor kiegyensúlyozottabbak?

Sebezhetőségünk felvállalása éppen a legnagyobb boldogságot jelentő dolgok, például az erős társas kapcsolatok előfeltétele. Ha egy ember szegény közegbe születik bele, abból kell gazdálkodnia, amije van, például kedvesnek lenni másokhoz. Összefogni szomszédokkal, ismerősökkel és kihasználni a kínálkozó apró lehetőségeket. A folyamatos bizonytalanság nem kellemes, mégis segít a tisztánlátásban! Senki sem irigyli a nyomornegyedben élőket, de mivel kevesebb az illúziójuk, könnyebben néznek szembe a valósággal.

A nehézségek hatására ráadásul kialakul bennük egyfajta rugalmasság, melyet a boldogság szerény, mégis tartós formájának nevezhetünk. Régebben népszerű illúzió volt, de ma a tudományok fejlődésével egyre kevesebben tudják meggyőzni magukat arról, hogy a túlvilágon majd örök boldogság vár rájuk. A kételkedés általánossá vált. Csak a változás és a mulandóság örök.

A biztonság keresésével igyekszünk eltávolodni a változástól, vagyis az életünket meghatározó dologtól! Ha biztonságban akarom tudni magam, egyfajta védelemre vágyom az élettel szemben, s valójában az élettől akarok elkülönülni. Könnyebben érezzük magunkat, hogyha tartozunk valakihez, mint egyedül. A biztonság iránti vágy és a kiszolgáltatottság érzése egy tőről fakad, s a társadalomtól várjuk, hogy kielégítse biztonság iránti vágyunkat. A biztonságérzés tehát tudattalanul a teljes önállóság létét feltételezi.

A legnagyobb biztonságérzetet bizonytalanságérzetünk teljes megélése biztosítja. A kudarctól ugyanis egyikünk sincs megkímélve! Minden próbálkozás magában hordozza ennek lehetőségét, el kell tudnunk tehát fogadni a sikertelenséget. Ha abból a feltételezésből indulunk ki, hogy a képességeink megfelelő kihívások hatására jönnek elő, a kudarcot is másként látjuk. Ez esetben úgy gondolunk erre, hogy az aktuális határainkat feszegetjük. Ez a viszonyulás akkor is boldogabbá teheti az embert, ha próbálkozásai soha nem hoznak sikert. Goldberg szerint ráadásul a kudarc teszi elérhetővé, hogy a maga nyers valójában és mélységében élhessük meg létezésünket.

Amikor az élmények és a boldogság hajszolása a jó közérzet gátja…

A boldogság hajszolása gyakran szól a halálfélelemről. A saját halandóságunk tudatával átitatott élet sokkal gazdagabb létezést biztosít, mint a folyton változó, töménytelen új inger. A véggel való szembenézés ugyanis teljes nézőpontváltást eredményezhet, hiszen az élethez való viszonyunkat alakítja át. A külső elvárások és a kudarctól való félelem is szertefoszlik a halál árnyékában. Csak az marad meg, ami igazán fontos. Vannak kultúrák, ahol rendszeresen foglalkoznak a halállal. Például Mexikóban viccelődnek vele, dédelgetik, ünneplik.

Ha jól akarjuk érezni magunkat a bőrünkben, rákényszerülünk, hogy elfogadjuk a tökéletlenséget. Fel kell függesszük a hibátlan megoldások keresését és a tettek mezejére kell lépnünk. A boldogságra való képesség ugyanis a túlzásba vitt küzdelemről való lemondással jár. Hiszen a boldogság és a sebezhetőség gyakran ugyanaz. 

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált irodalom:

Burkeman, O (2016) Túladagolt boldogság. A a pozitív gondolkodás mellékhatásai. Libri: Budapest

Mi a különbség a pszichológus és a pszichiáter között?

A köznyelvben sokszor helytelenül utalnak a pszichológusok és pszichiáterek munkavégzésére, módszereire. Melyik szakemberhez mikor és milyen problémával érdemes fordulni? Hogyan válnak pszichiáterré és pszichológussá ezek a szakemberek? Mai cikkemben ezekre a gyakran felmerülő kérdésekre térek ki.

Pontosan mivel foglalkozik egy pszichiáter?

Alapvetően az emberi viselkedés, a lelki betegségek biológiai alapjaival foglalkozik, tehát az ingerület átvivő anyagok, ún. neurotranszmitterek hatását vizsgálja a viselkedésre. Hogyha például hangulatzavarunk van és pszichiáterhez fordulunk, ő ennek a biológiai alapjait vizsgálja, így elsősorban gyógyszert fog felírni.

Ahhoz, hogy valakiből pszichiáter legyen, az orvosi egyetemet kell elvégezni, és utána szakvizsgát tenni pszichiátriából. Az állami intézményekben – ha pszichiátriai gondozóban fordulunk szakemberhez – akkor arra kell felkészülnünk, hogy viszonylag kevés idő van általában egy – egy páciensre, ezért a pszichoterápiás kezelést általában pszichológus végzettségű terapeuták végzik.

Mit csinál a pszichológus, mi a különbség közte és a pszichiáter között?

A tanulmányaikat tekintve a pszichológusokat bölcsészkaron képzik, így ők nem kapnak olyan részletes képzést élettanból és anatómia tantárgyakból, mint a pszichiáterek, hanem elsősorban az emberi viselkedést, az észlelést, az érzelmeket, a gondolkodást és az emlékezetet tanulmányozzák, illetve az emberi kapcsolatokra és azok jellegzetességeire fókuszálnak.

Ahhoz, hogy valaki pszichológus legyen, egy 3+2 éves képzést kell elvégeznie, ezután tud specializálódni. Hogyha gyógyító tevékenységet szeretne folytatni, akkor klinikai szakpszichológussá tud válni egy újabb négyéves képzés alatt. Klinikai szakpszichológusok tehát elsősorban pszichiátriai gondozókban és osztályokon, valamint magánrendelés formájában dolgoznak, és különféle mentális problémák esetén tudnak hatékony pszichoterápiás segítséget nyújtani.

A klinikai szakpszichológus alappszichoterápiás tevékenységet végez, illetve az általa elsajátított pszichoterápiás módszerben dolgozhat.

Hogyan gyógyít a pszichoterápia?

A pszichoterápiás beavatkozás alapja az, hogy a lelki tünetet a viselkedéses kapcsolati és intrapszichés kontextusában vizsgáljuk. Tehát beszélgetés és a pszichoterápiás kapcsolat segítségével térképezzük fel a beteg problémájának a gyökereit illetve kezeljük azokat. A pszichoterápia alapvetően a tüneteket kialakító, az ezek kialakulásához hozzájáruló okokat keresi, és ezeket különféle pszichoterápiás módszerek segítségével kezeli.

Annyiban különbözik tehát a pszichiáter és a klinikai szakpszichológus vagy pszichoterapeuta feladata, hogy a pszichiáter gyógyszerekkel a tünetet kezeli, illetve magát a biológiai folyamatot. Erről a biológiai folyamatról ma még nem tudjuk, hogy valójában oka vagy következménye az érzelmi változásoknak.

Ezzel szemben a pszichológus, pszichoterapeuta vagy klinikai szakpszichológus pszichoterápiával, tehát az emberek problémái mögött meghúzódó lelki okok kezelésével foglalkozik. Pszichoterapeuta végzettséggel egyébként klinikai szakpszichológus és pszichiáter is rendelkezhet, ez egy ráépülő képzés.

Sok esetben előfordul, hogy a gyógyszeres és a pszichoterápiás kezelés kombinációja hozza a legjobb megoldást. Ilyenkor is érdemes külön pszichiáterhez és pszichoterapeutához vagy pszichológushoz fordulni, ugyanis a gyógyszeres kezelés azt feltételezi, hogy a páciens átadja a kontrolt a gyógyszer hatásainak. A pszichoterápia pedig pont ellenkezőleg úgy hat, hogy megtanítja a pácienst kontrollálni a tünetét, illetve a saját életét, a saját problémáit jobban megérteni és jobban kezelni.

Enyhébb esetekben magában a pszichoterápia is elég szokott lenni.

Azt azonban érdemes tudni, hogy a pszichoterápia meglehetősen időigényes folyamat, ezért a legtöbb pszichiátriai gondozóban nem feltétlenül fogják felajánlani, hogy vágjunk pszichoterápiás munkába. Fontos azt látni, hogy míg egy pszichiáter akár 20-30 pácienst is el tud látni egy nap alatt, addig a pszichoterápia többnyire hónapokig vagy akár évekig is elhúzódik, és ezért az egészségügyi biztosítási rendszer számára nem túl költséghatékony megoldás.

Hogyan történik a diagnosztika?

Pszichiáter esetén a gyógyszer beállítása különféle kritériumok mentén történik, tehát meg van határozva, hogy mely pszichés betegségekre mely gyógyszerek közül lehet választani. Ezzel szemben ha pszichoterápiás folyamatba vágunk, ott a diagnosztika egy kevésbé fontos feladat, mert ott a konkrét élethelyzetbeli nehézségekre fókuszálunk. A pszichoterápia arra tanít, hogy mi magunk vegyük kezünkbe az életünk és a porblémáink feletti kontrollt.

Érdemes tudni, hogy önmagunkat és a szerettünket sem látjuk objektíven, a konkrét tünettanon kívül a diagnosztikai szempontok közül nagy hangsúlya van annak is, hogy a probléma, tünet mennyire korlátozza a személy munkaképességét, miként korlátozza a társas kapcsolataiban, vagy milyen más betegségek merülnek fel az aktuális tünetek kapcsán. Ennek eldöntéséhez pszichiáter, vagy lagalább háziorvos felkeresésére van szükség.

Mit tegyünk, ha valamilyen mentális probléma tünetét tapasztaljuk önmagunkon vagy valakin a környezetünkben?

A legjobbat akkor tesszük, ha a háziorvosunkat keressük fel és beszámolunk neki a problémánkról, aki el tud irányítani különféle vizsgálatokra kizárandó az egyéb betegségeket. Ha mindez megvan, akkor megkezdődhet a pszichoterápia és a pszichiáterrel való kontroll.

Optimális esetben tehát mentális problémák esetén a gyógyszeres kezelést mindig kíséri pszichoterápiás kezelés is, hiszen ez hoz hosszútávú változást a páciens életében.

A pszichoterápiás kezelés ugyan alapvető jog, de mégsem mindenhol elérhető TB keretek között. Gyakori félelem, ami miatt az emberek nem keresnek fel szakembert, mert attól tartanak, hogy rögtön zártosztályra akarják küldeni őket.

Alapvetően két ok miatt szokott sor kerülni pszichiátriai osztályos felvételre:

  • ha ambuláns keretek között a pszichiáter nem tudja beállítani a páciens gyógyszeres kezelését
  • vagy ha annyira súlyossá válik a beteg állapota, hogy önmagára, vagy a környezetére veszélyt jelent.

Ezekben az esetekben szükséges a gyógykezelés akkor is, hogyha a páciens nem együttműködő! Ezt a diagnózisalkotást és a beutalást pszichiáter szakorvos tudja elvégezni.

Amennyiben pedig önmagunkat veszélyben érezzük, ha egy agresszív pácienssel találkozunk (pl. családtag vagy hozzátartozó), akkor a 112-es telefonszámot tudjuk felhívni, ahol megfelelő segítséget kaphatunk.

Fontos tehát, hogy figyeljünk saját magunk és szeretteink egészségére. Ha bármilyen problémát vagy tünetet tapasztalunk, akkor keressünk fel klinikai szakpszichológust, pszichiátert és ne várjuk meg, míg nagyobb nehézségeink adódnak a problémából. Ha időben elkezdjük a megoldás keresését, akár a gyógyszeres kezelés szükségességét is elkerülhetjük!

A blogcikket videó formájában is feldolgoztam. A megtekintéshez kattintson ide.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

A túlsúly lelki összetevői – a lelki éhség problematikája

Napjainkban rengeteg embert érint az elhízás, ezért nem tudunk elég sokat beszélni a túlevés zavarról. Ennek jellemző mögöttes tényezője az alacsony önértékelés, folyamatos aggódás az alakkal kapcsolatban.

Ez gyakran együtt jelenik meg különféle mentális betegségekkel, például depresszióval, szorongással, pánikbetegséggel. Jellemző rá a kontrollvesztés az étkezés kapcsán és nagyon gyakran (de nem feltétlenül jellemzik) falásrohamok, melyet bűntudat kísér.

Gyakran tapasztalható, hogy az evés válik a nap fénypontjává, valamiféle kárpótlásként, stresszlevezetési lehetőségként funkcionál.

Fogyókúrázik? Kezdje a lelkével!

Ha megnézzük a túlevés zavarban szenvedő személyek személyiségét, láthatjuk, hogy nehézségük adódik a saját igényeik felismerésével és kifejezésével. Nehézségük adódik a feszültséglevezetéssel és az érzelmekről való kommunikációval. Az evésnek ezért egyfajta plusz funkciója lesz.

Természetesen a túlevések is vannak egyéni, családi és kulturális tényezői is. Ide sorolható, hogy gyakran a családtagok érzelem kimutatási eszköze az etetés. Kulturális tényezőnek számít, hogy a manapság sokan a vékonyságot a sikerességgel azonosítják, s ezáltal túl nagy nyomás nehezedik az erősebb testalkatú nőkre.

Fontos tudni, hogy a túlsúlynak vannak különféle lelki szövődményei például az elszigetelődés másoktól, a kommunikációs zavar, szexuális probléma és a hangulatzavar is. Egy túlsúlyos, evészavaros személy általában gátlásosabb a társas kapcsolataiban.

Mi szükséges a tartós fogyáshoz? Mi áll a túlevés hátterében?

Önmagában tehát nem elég egészségesebb életmódra váltanunk! A fogyáshoz feltétlen szükséges a lelki tényezők vizsgálata, mint a saját belső világunk, mind a társas kapcsolataink szintjén! Ha megnézzük a család egészét, a zavar kapcsán különféle jellegzetességeket figyelhetünk meg.

Egyéni szinten érdemes azon elgondolkodnunk (akár önismereti csoport, vagy terapeuta segítségével), hogy mi a szerepe életünkben az ételnek/evésnek. Milyen plusz funkciókkal ruházzuk fel?

A zavar hátterében gyermekkori traumákat és önismereti hiányosságokat találunk, ami miatt a személy nem érzi magát biztonságban a világban. Gyakran az tárható fel a terápia során, hogy a kliens nem tud örülni az életének, inkább teherként éli meg ezt a lehetőséget. Ez azonban átdolgozható! Az érzésekről való kommunikáció fejleszthető, ami segít a konfliktuskezelésben is.

Mire figyeljünk a család szintjén? Mi jellemző a „túletető családokban”?

Ezekben a családokban különösen fontos a tagok egyetértése, jellemző a konfliktuskerülés. Elvárják egymástól, hogy kitalálják a gondolataikat, nem szívesen kérnek direkt. A saját igényeik felismerésében, vagy kommunikációjában kevésbé ügyesek.

Az evészavaros (pl. túletető) családokban a gyerekek a meg nem értettség tapasztalatát építik be a személyiségükbe. A szülők gyakran túl kontrollálók, a családban a határok összemosódnak. Megjegyzéseket tesznek a gyermek megjelenésére, súlyára. Gyakran a szülők nem vállalják fel nyíltan a vezető szerepet.

A konfliktuskezelés mellett jellemző a negatív érzelmek kifejezésének kerülése, vagy ennek zavara. Gyakran megfigyelhető, hogy a szülő gyermek szerepben van (pl. saját szülőjével túl szoros a viszonya) a családban fokozott az egymástól való függés. Akár átvitt, akár gyakorlati értelemben.

Az evészavar feltétlen összefüggést mutat a felelősségvállalás hiányával.

A túlsúly párkapcsolati aspektusairól röviden


A családi minták alapvetően meghatározzák a párválasztást is. Ezek vagy fenntartják a korábbi mintákat, vagy súlyos konfliktusokat okoznak a párkapcsolatban, amennyiben a partner jelentősen eltérő környezetből származik. Mondhatjuk tehát hogy az evészavar a párkapcsolatra is feltétlenül hatással van.

Az evészavaros nők, vagy férfiak gyakran szenvedélybeteg, agresszív, vagy szorongó, túlkontrolláló partnert választanak. Nem ritka, hogy nehézségeik adódnak az elköteleződéssel (gyakran váltogatják partnereiket) és/vagy a valódi intimitással.

A párkapcsolatban gyakran megfigyelhető a magányosság érzése, illetve a kölcsönösség és a közös célok hiánya. A konfliktuskezelés nehezített. Ahogy fentebb említettem a saját érdekek, szempontok képviselése nehéz. Nem ritka, hogy az evészavar kialakulásának előzményében valamilyen szexuális, vagy egyéb jellegű abúzus/bántalmazás (is) van. A párkapcsolatban rendszerint nincsen közös döntés, a saját szükségletek alárendelődnek a másikénak. A szexualitás rendszerint nem kielégítő.

Párkapcsolatokban el kell érni, hogy a viták előre vezetőek legyenek és egymás megismerését szolgálják. A feszültség tehát feloldódjon (ne legyen szükség a plusz boldogság bonbonokra). A párkapcsolati konfliktusok lehetőséget adnak az önismeret fejlesztésére is. Gyakran megfigyelhető azonban, hogy a túlevők az igazit várják, aki persze sosem jön el.

Az evészavar kezelése alapvető a fogyáshoz!


A túlevés zavar kezelésénél fontos tisztázni, hogy az evés magánügy és a fogyás, illetve az egészséges életmód is csak saját felelősségre érhető el. Ha valaki a partnerének szeretne megfelelni (vagy akár vele közösen lefogyni), és ebből a motivációból változtatni, az eleve kudarcra van ítélve. A folyamatos bűntudat ugyanis aláássa az önbizalmat, függő helyzetet teremt. Épp azt a lelki hátteret erősíti fel, amiből szabadulni szükséges a tartós fogyáshoz.

Érdemes tehát egyedül, vagy erre specializálódott csoport segítségével belevágni az életmódváltásba.

Miért eszünk, ha nem is vagyunk éhesek? A túlevés érzelmi hátteréről

Mint bejegyzésemből is kitűnik, az evésnek számos aspektusa van, nemcsak az éhség miatt nyúlunk az ételhez. Az alábbiakban néhány olyan (egyéni) okot sorolok fel, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy akkor is vegyünk magunkhoz ételt, amikor valójában nem lenne rá szükségünk.

Gyakran az evésnek különleges szerepe van abból a szempontból hogy a különleges ízekben talál az ember örömöt. A világ túl sok stresszforrást tartogat és az evés aktusa megnyugtató.

A kapcsolati éhség azt jelenti, hogy nehezen kommunikáljuk az igényeinket mások felé, ezért tele vagyunk kielégítetlen szükségletekkel.

Vágyunk az elismerésre, ezért a különleges/finom ételekkel ajándékozzuk meg magunkat.

Gyakran előfordul, hogy a kielégítő nemi élet pótléka az evés. A testi vágyak elfojtása valamilyen trauma miatt is előfordulhat, ezért erőltetni nem szabad.

Az ún. strukturális éhség azt jelenti, hogy nehezen tudjuk beosztani az időnket, ezért az étkezés ideje felértékelődik (pl. csak az asztal körül beszélgetünk családtagjainkkal). Kevés idő marad önmagunkra. Gyakran megfigyelhető, hogy nincs rendszer az ember életében és emiatt számára fontos teendők elmaradnak, nem vállal felelősséget a saját sorsáért.

Gyakran jellemző az ún. cselekvési éhség. Ez akkor figyelhető meg hogyha nem találunk elég örömet a munkánkban. Az evés segít, hogy a jelenre koncentráljunk.

Fontos kiemelni, hogy a saját testünkkel szembeni tisztelet hiányáról szól az, hogyha nem elégítjük ki megfelelően a szükségleteinket, egészségtelen, vagy túl nagy mennyiségű ételt veszünk magunkhoz. A saját magunk iránti tiszteletet gyermekkorunktól fokozatosan sajátítjuk el annak alapján, hogy hogyan bántak velünk a szüleink. Kinevettek-e, megengedték-e hogy méltatlan helyzetbe kerüljünk, vagy tisztelettel bántak velünk. Ha fizikai vagy érzelmi bántalmazást szenvedtünk el akkor észrevétlenül is károsodhatott a saját magunk szeretete és tisztelete iránti képességünk, ami pszichoterápia segítségével állítható helyre.

A fogyás felé vezető út mérföldkövei

A túlevés megoldásának első lépése a tudatosítás, ezt követi a felelősségvállalás és utána lehet megnézni, hogy mi a teendő, pontosan milyen lépések szükségesek a mi esetünkben. Nem elég tehát egy egészséges és örömteli életmódot megtervezni, ennek fenntarthatónak is kell lennie. Csak abba vágjunk bele, amit életünk végéig tudnánk csinálni! Ha a szükséges lépéseket nem kellő tudatossággal tervezzük meg, akkor előbb-utóbb testi-lelki hiányokkal fogunk találkozni, ami az életmódváltás útjába áll majd. Ne mondjunk le az élvezetes ízekről, inkább próbáljuk meg az általunk kedvelt ételek egészségesebb verzióját elkészíteni! Fontos szempont a fokozatosság is.

Az önismeret és az önszeretet kialakítása/fejlesztése tehát a fogyáshoz alapvető. Meg kell tanulnunk megfigyelni és értelmezni testünk jelzéseit és életmódunkat ehhez igazítani. Hogyha pedig önmagunkkal jóban vagyunk, akkor kapcsolataink is javulni fognak.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált irodalom:

Lukács Liza (2015) Az éhes lélek gyógyítása. Túlsúly, evés zavarok és kapcsolati problémák. Kulcslyuk Kiadó, Budapest

A testvérféltékenységről érthetően

Mai bejegyzésemben a testvérféltékenységről olvashat bővebben. Kitérek arra, hogy miért jelenik meg, valamint arra is, hogy szülőként hogyan kezelhetjük megfelelő módon gyermekünk érzéseit, indulatait ezekben a helyzetekben.

Irigység, önzés, ellenségesség, kirekesztés, túlzott birtoklási vágy…Ezek mind olyan ösztönkésztetések, amelyek minden kisgyerek életében megjelennek. Különösen előtérbe kerülnek, hogyha új gyermek érkezik a családba, de természetesen ezen kívül más helyzetekben is megjelenhetnek.

Ha egy kistestvér születik, akkor viszont mindenképpen átmegy rajta a gyermek, és gyakran az okozza a nehézséget, hogy a család azt várja el – tudatosan vagy tudattalanul -, hogy a kicsi is örüljön a testvér érkezésének. Az öröm mellé azonban számos negatív érzés is társul!

Mitől alakulhat ki a testvérféltékenység?

A legtöbb kisgyerek azt éli meg ebben a helyzetben, hogy ő nem volt elég jó, ezért a szülei egy másik gyermeket hoztak a házhoz. Még szeretetéhesebb lesz, még nagyobb szüksége lesz a szülők figyelmére, amit nyilván nagyon nehezen tud megkapni, hiszen a gyermekágyas időszakban az anyukának a fiatalabb testvérrel van több dolga. Az anya plusz teherként élheti meg azt, hogy a nagyobb testvér is ilyenkor még jobban igényli a szülők társaságát.

Természetes az, hogyha a nygobb gyermek reagál a testvér érkezésére, a viselkedésében különféle változások figyelhetőek meg.

Például válhat:

  • vadabbá,
  • elutasítóbbá,
  • követelőzőbbé.

Ezek mind-mind azt mutatják, hogy ő is érzelmileg megéli ezt a változást és reagál rá.

Nem bánthatja kistestvérét!

Fontos, hogy mindenféleképpen megtiltsuk a gyermeknek azt, hogy a kicsit bántsa, és határozottan megakadályozzuk ezt. Fontos hangsúlyozni, hogy az ő érzései érthetőek, de ezt a viselkedést nem szabad folytatnia!

Fontos, hogy ilyenkor ne legyünk agresszívak, hanem inkább maradjunk megértőek és kedvesek. A legtöbb esetben nem érti azt – természetesen ez életkortól függ – hogy a másiknak ez fáj, hanem csak a saját frusztrációjának a levezetése vezérli. A szülő felelőssége tehát megtanítani a kisgyermeknek azt, hogy hogyan kezelje a saját indulatait, hogy azt ne agresszióval vezesse le, hanem egyre jobban megtanuljon ezekről kommunikálni, és szavakban nyilvánuljanak meg. Ahogy nőnek a gyermekek, úgy egyre több konfliktus várható közöttük, amelyeket jó, hogyha szép szóval tanulnak meg lerendezni, és nem ütésváltással.

Hogyan segítsünk a gyermekünknek elfogadni a testvérét, vagy kijönni vele?

Nehéz helyzetet teremt, amikor egy összeszokott, jól működő családba egy új tag “furakodik be”. Ilyenkor nehéz meglátni a lehetőséget ebben a nehézségben.

A frusztráció, a féltékenység, az önzés, az irigység… ezek mind-mind olyan érzések, amelyeket a gyermek a társaságban, a közösségben is, illetve az életének több területén is megtapasztal.

Tehát hogyha ezekről tudunk beszélni, ezeket le tudjuk kommunikálni, segítünk a gyermeknek feldolgozni ezt az irigységet, féltékenységet, akkor azt az életének a többi helyzetében sokkal könnyebben fogja tudni kezelni. Például, ha az óvodában elveszik a mackóját, akkor anélkül fogja majd tudni azt visszakövetelni, hogy ütésváltásra kerülne sor.

Ez az új helyzet és az ehhez való alkalmazkodás hosszabb-rövidebb időt vehet igénybe. Az sem ritka, amikor akár évekbe telik az, hogy újra kialakul a családban a kölcsönös elfogadás, és a szerepek ismét kialakuljanak vagy újra osztódjanak.

Segíthetnek különféle mesék is a testvérféltékenység feldolgozásában, ezek ugyanis sokszor a másik elfogadására, türelemre tanítanak, ami a gyereknek egy pozitív példát mutathat.

Nagyon hasznos az is, ha ilyenkor van időnk külön-külön minden gyermekre. Nem szükséges a gyermeket szórakoztatni, elég az, hogyha közösen leülünk egy mesét elolvasni vagy valamilyen játékot játszani. Fontos, hogy legyen megtapasztalása a gyermeknek azzal kapcsolatban is, hogy jó családként együtt lenni. Időnként szervezzünk közös programokat, amelyek során minden családtag jól érezheti magát.

Jó hatású, ha meg tudjuk tartani a korábbi napirendet. Tehát például, ha a gyermek lefekvés előtt egy bizonyos rutinokat követett, akkor jó, hogyha ezt meg tudjuk tartani a kistestvér születése után is, mert ez megnyugtató, biztonságot ad számára.

A szülő hozzáállása alapvető

Ahhoz, hogy a gyermek megtanulja kifejezni a saját igényeit és egyezkedjenek a verekedés helyett nagyon lényeges a szülő önismerete! A legtöbb felnőtt azt gondolja, hogy megfelelőképpen ismeri magát, ám a gyereknevelésben felbukkanó nehézségek kapcsán gyakran rájöhetünk arra, hogy ezek a kihívások mind-mind egy új arcunkat mutatják meg. Érdemes ezért elgondolkodni a gyermekeink által közvetített problémákon is, ezáltal növelni a saját érzelmi intelligenciánkat.

Veszekedés a gyerekek között…

Jó hatású tehát a konfliktusos helyzetek átbeszélése, az sem baj, ha nem rögtön kerül erre sor. Először jó az, hogyha mindenki lehiggad, átgondoljuk, hogy mit szeretnénk mondani. Néhány éves kortól a gyermekek akár arra is emlékeznek, hogy előző nap mi történt, ezért utólag is van értelme ezeket a helyzeteket elővenni és átgondolni. Alaposan megbeszélni, hogy kinek mi okozott nehézséget, kinek mire volna szüksége, és stratégiákat kialakítani arra vonatkozóan, hogy a jövőben hogyan lenne érdemes kezelni a hasonló konfliktushelyzeteket.

Amennyiben az indulatait a gyerek elnyomja magában és nem tudja megélni, vagy megfelleőne lereagálni az gyakran abban nyilvánul meg, hogy felnőttként is folyton keresni fogja a lehetőséget a rivalizálásra, versengésre. Ez különféle különféle kapcsolati problémákat okozhat.

Összefoglalásként hangsúlyoznám, hogy ezek a negatív érzések mint a testvérféltékenység vagy irigység az életünk természetes velejárói, jó az, hogyha szülőként tudunk segíteni a gyermekünknek abban, hogy ezt meg tudja élni és le tudja küzdeni. Ez a későbbi életében is egy pozitív példa lehet.
Ne ijedjünk meg tehát a gyermekeink indulataitól, a testvérféltékenység természetes és leküzdhető. Ha esetleg azt érezzük, hogy ebben segítségre van szükségünk, bátran keressünk fel pszichológust!

A témát már videó formájában is feldolgoztam. Amennyiben szeretné megtekinteni, kattintson ide.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Kamaszkor könnyedén? Lehetséges!



Ebben a blogbejegyzésben arról fogok részletesebben szólni, hogyan lehet a családi életünk kiegyensúlyozott még abban az esetben is, hogyha éppen kamasz gyereket/gyermekeket nevelünk. Mint látni fogjuk, bár egyszerűnek tűnik, a hétköznapokban sok erőfeszítést (és mély önismeretet) kíván az alapelvek betartása. Az eredmény azonban mindenképp megéri a fáradtságot, hiszen a kamasz évek a szülőpár számára is érdekes kihívásokat tartogathatnak!

A kiegyensúlyozott családi életnek 5 alappillére van Kevin Leman amerikai terapeuta szerint.

A (kommunikációs) stílus maga az ember!

Az első pillér, ami a családi működést megalapozza, az egymás felé táplált feltétel nélküli elfogadás és szeretet, ami tiszteletteljes kommunikációban nyilvánul meg. Bármilyen feszült is a helyzet a kamaszunk viselkedése kapcsán, ne feledjük, hogy mi vagyunk a felnőttek, nekünk kell példát mutatni a gyermek számára! Ha mi magunk nem tudunk uralkodni az indulatainkon, vagy nem tudunk kedvesen kérni, nem várhatjuk el ezt a gyermekeinktől sem! Ha a gyermek nem érzi, hogy számít a véleménye a családunkban, akkor el fogja utasítani azokat az értékeket, amelyeket szülőként szeretnénk átadni neki.

Ha azonban megpróbáljuk megismerni és megérteni, hogy mit miért tesz, pl. milyen zenét szeret és kikkel barátkozik, lesz esélyünk arra, hogy közel kerüljünk hozzá. Ez pedig a szeretetteljes nevelés alapja. Fontos, hogy tudnunk kapcsolódni egymáshoz és tiszteletben tartsuk egymás különbözőségét.

Minden gyermek más és más, ezért ha több gyermekünk van, másként kell bánnunk velük. Fontos támogatnunk őket, hogy tőkét kovácsoljanak az adottságaiból. Jó, ha egymás társaságában értékesnek és különlegesnek érezzük magunkat. A természetbeli hasonlóságok súrlódásokhoz vezetnek, de ha rájövünk a feszültségek okára az nagyban megkönnyíti a lehiggadást. A testvérkapcsolat sosem egyszerű, természetes módon rengeteg konfliktus helyzettel jár, melyeket kezdetben (vagy ha a helyzet túlzottan elmérgesedne) segítenünk kell kezelni. Legyünk mindig elérhetőek a gyermekeink számára érzelmileg, amikor szükségük van ránk.

Van idő önmagunkra? Mennyire vagyunk kiegyensúlyozottak?

A második alappillér, hogy a saját életünkben egyensúlyt teremtsünk.
Fontos, hogy átgondoljuk mik a lényeges dolgok számunkra. A kevés szabadidőnket mivel szeretnénk eltölteni! Priorizáljuk a tevékenységeinket, gondoljunk bele hogy mi az amire 30 év múlva szívesen gondolunk majd vissza. Biztos, hogy annyira lényegesek a számunkra az anyagiak? Vagy lehet az is fontos, hogy elegendő, minőségi időt töltsünk a szeretteinkkel?

Ha mindig túlhajszoltnak és feszültnek látnak minket a gyermekeink, azzal azt tanítjuk nekik, hogy ez a normális.

Ha mi magunk nem szívesen vagyunk szeretteink körében, nem csodálkozhatunk, ha gyermekeink is menekülnek tőlünk. Tisztázzuk magunkban, hogy milyen hatások befolyásolják azt, ahogyan élünk. Szükségünk van-e a legújabb mobiltelefonra? A gyermekek számára az együtt töltött idő a legnagyobb kincs! Ráadásul, ha az ember úgy nő fel, hogy nem kap meg mindent amit akar, megtanulja értékelni a kis dolgokat is.

A konfliktuskezelés alfája és omegája


A tinédzserek már önállóan gondolkodnak a világról és többnyire nem is rejtik véka alá a véleményüket. Ez sok szülő-gyermek konfliktust szül. Egyre erősebben hat rájuk a társas nyomás és a technológia, ami korábban nem látott veszélyeket hordoz. Szülők számára sem könnyű ez az életszakasz, rendszerint megvan a magunk baja, ráadásul most még nehezebb kordában tartani a gyerekeket. A fegyelmezés kérdésében most utoljára tudunk hatni a gyermekünkre. Akármilyen képtelenséget is szeretne a gyermekünk, őrizzük meg a hidegvérünket! Vegyünk mély levegőt (vagy higgadjunk le másképp) és kérdezzünk. Csak így léphetünk be a gyermekünk világába és érthetjük meg jobban őt. Egy bölcs szülő felülkerekedik a helyzeten! Ha indulattal reagálunk, gyermekünk bezárkózik. Ha megfontoltan válaszolunk, akkor egy csapatban maradunk. Tartsuk szem előtt a kapcsolatunkat a hétköznapi apróságok helyett!

Kellenek a szabályok!

Annál, hogy mikor ér haza, fontosabb, hogy bizalmi kapcsolat legyen közöttünk. Alapvető, hogy szülőként egészséges tekintélyünk legyen, de ne éljünk vissza a szülő szereppel. Ha túl erős kritikával illetjük őket, süketté válnak ránk. Fontos, hogy a családi szabályokat az adott helyzethez igazítsuk. Merjünk kiszámíthatóak és következetesek lenni, bízzunk benne, hogy a gyermekeink a legjobbat fogják nyújtani. Ha az otthonunk örömteli hely, szívesen visszatérnek oda. Jó, ha ők is kiveszik a részüket a házimunkából. Pozitívan hat az is, hogyha bevonjuk őket a tervezésbe, meghallgatjuk a véleményüket, ötleteiket. Teljesen normális, hogy folyamatosan panaszkodnak, vagy lázadnak, erre nem szükséges reagálunk.

Ha párkapcsolati problémákkal küzdünk, próbáljuk meg mielőbb megoldani. Nem értünk egyet a gyermekünk párválasztásával? Fontos, hogy megtanuljuk türtőztetni magunkat egy és ki tudjuk várni a tanulság pillanatát. Addig is gyakoroljunk önuralmat és bízzunk benne, hogy a gyermekünk helyesen fog majd dönteni. Ha pedig mégsem, leszűri majd belőle a tanulságokat. Segítsük tehát hogy önállóan tudjon gondolkodni, jó döntéseket hozzon, támogassuk abban, hogy megossza a gondolatait és kifejezze, hogy mire van szüksége. Felelősséget vállaljon a viselkedéséért és választ keressen a kérdéseire. Jó esetben az otthon az a hely, ahol mindenki hibázhat! Ha mi magunk is elismerjük a hibáinkat, gyermekeink jobban fognak tisztelni érte! Szülőként az a dolgunk, hogy rávezessük a gyermekünket a megfelelő, helyes viselkedésre ez pedig szükséges nyomon követnünk a gondolkodását. Terelgessük az önállóság felé és ne engedjük, hogy a modern világ (technikai kütyük) túl nagy befolyással legyenek az életére.

A jól működő család alapja az egyenrangúságon alapuló, stabil párkapcsolat

A negyedik pillér, hogy a párkapcsolatunk jól működjön. Olyan ez, mint egy kártyavár. Ha ez nincs rendben, bedől az egész. Őszinte kommunikáció nélkül nincs párkapcsolat! Fontos, hogy szabadon megosszuk egymással az érzéseinket, gondolatainkat és feltétlen szeretettel forduljunk egymás felé. A partnerek közti bizalom lassan tönkremegy, ha nem valódi önmagunkat adjuk! Legyen rendben a szexuális életünk. Jöjjünk tisztába azzal, hogy milyen szükségleteink vannak. Beszéljünk róla, hogy hogyan tudjuk összehangolni ezeket! Pozitívan, udvariasan kérjünk! Az intimitás a pozitív hozzáállással kezdődik. Ezt eredeti családunkból hozzuk, de tudatos (önismereti) munkával formálhatunk rajta. Gyermekeink pedig folyamatosan figyelnek bennünket, azt is hogyan bánunk egymással. Szóval tegyünk meg mindent, hogy megoldjuk a párkapcsolati problémáinkat. Bármilyen szabályokat állítunk a gyermekeink elé, azokat nekünk is be kell tartanunk! Egyedülálló szülőként még nehezebb a dolgunk. Szervezzük meg, fogadjuk el a segítséget! Támogassuk a másik szülővel való kapcsolattartást.

A közös értékek összekötnek

Az ötödik pillér, hogy legyen a családnak egy közös értékrendje. Támogassuk egymást a tágabb családdal is. Alakítsuk úgy a kapcsolatunkat, hogy minden résztvevő számára kellemes legyen! Jó, ha a nagyszülők is be tudnak kapcsolódni az unokák életébe.  

Mikor gondoljunk rá, hogy serdülő gyermekünk bajban van?

Fentebb szóltam róla, hogy a panaszkodás és kritizálás természetes ebben az életkorban. Ha viszont azt látjuk, hogy a kortársaitól és a családjától is elfordul, gondoljuk meg szakember bevonását. Hogyha rugdosással, verekedéssel reagál, kárt tesz tárgyakban vagy emberekben, esetleg durván sérteget másokat, szintén kell gondoljunk arra, hogy az indulatok kezeléséhez szükséges pszichológus bevonása.

Kell, hogy legyenek olyan határok, amiket még a legnehezebb helyzetekben sem hághat át!

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált irodalom:

K Leman (2018) Péntekre boldog család. Harmat: Budapest

Egészséges nárcizmus, vagy nárcisztikus személyiségzavar?

Mai bejegyzésemben a nárcisztikus személyiségzavarról fogok bővebben írni, azonban előtte kitérnék arra, hogy mi a különbség az egészséges nárcizmus és a patológiás nárcizmus között.

A nárcizmus korunk népbetegsége, manapság nagyon gyakran találkozunk nárcisztikus emberekkel. Ez azonban nem minden esetben patológiás, szükséges ugyanis egy egészséges nárcizmus, önszeretet ahhoz, hogy jól érvényesüljünk az életben.

Sokszor azt látjuk, hogy a súlyos nárcisztikus páciensek is jól érvényesülnek – például nagyon sikeresek a munkájukban – de az emberi kapcsolataik valahogy nem az igaziak. Nem sikerülnek a párkapcsolatok, sok a családibaráti konfliktus (vagy nincsenek, esetleg látszólagosak a kapcsolódások). Legtöbbször ez utal arra, hogy valamilyen probléma van a háttérben, amivel foglalkozni kell.

Fontos tudni, hogy a nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő páciens nem tudja jól értelmezni mások érzelmeit, szükségleteit, nem tud velük empatizálni, gyakran tárgynak tekinti őket, vagy legalábbis a másik fél ezt így értelmezi. Nehezen van tekintettel mások szükségleteire, amikor a partnere kinyilvánítja az igényeit, akkor inkább kilép a kapcsolatból.

A nárcizmus egy kontinuum – vagyis egy olyan jelenség, amelynek két végpontja van. Az egyik végpontján a figyelmetlen, a másikon a túlérzékeny nárcisztikus áll. Az egyiken az önző, követelőző, állandóan figyelmet és elismerést követelő személyiség található, míg a másikon egy sokkal érzékenyebb, védtelenebb, éretlenebbnek tűnő személyiségű illető helyezkedik el.

Mi a különbség és mi a közös vonás ezek között a nárcisztikus személyiségtípusok között?

Figyelmetlen típusba tartozók látszólag nem keresik a visszajelzést másoktól, önmagukra fókuszálva kommunikálnak, nem tartanak szemkontaktust, nem figyelnek mások jelzéseire, fő témájuk önmaguk és az ő kedvenc területeik. Szeretnek mindig a társaság középpontjában lenni és nehezen hagynak másokat szóhoz jutni.

A túlérzékeny nárcisztikusok ezzel szemben fontosnak tartják azt, hogy mások mit gondolnak róluk. Figyelmük középpontjában rendszerint a másik ember áll. Figyelik, hogy hogyan reagálnak rájuk, gyakran érzik magukat támadva. Nagyon szégyenlősek, gátlásosak, szeretnének inkább a háttérben maradni. Belső világukban gyakran szégyenkeznek, rosszul érzik magukat, mert szeretnének mások szemében pozitívabbnak tűnni, ámde úgy gondolják, hogy erre nem igen képesek. Azt érzik, hogy képtelenek másoknak megfelelni, javíthatatlannak hiszik magukat.

A közös vonás a két típusban tehát a szégyen, a csökkentértékűség érzése, amelyeket próbálnak ezek a személyek távoltartani maguktól, és ezért fejlesztik ki ezeket az elhárításokat, viselkedésmódokat, amelyekre hamarosan részletesen is ki fogok térni.

Tehát, közös a nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő egyénekben, hogy az önértékelésük fenntartása az elsődleges cél a számukra és nem igazán válogatnak az eszközökben. Próbálják elkápráztatni a többi embert, vagy nagyon is figyelnek a másikra, ezért a saját igényeiket háttérbe szorítják, próbálják kitalálni azt, hogy mit akar a másik fél.

Mik a nárcisztikus személyiségzavar tünetei?

Nagyon hangsúlyos az elismerés és a különleges bánásmód iránti igény. Ez megakadályozza a pácienst abban, hogy a másik ember helyébe képzelje magát, és nagyon sok személyközi konfliktusa lesz ennek hatására. Ezek a konfliktusok rendszerint kevésbé zavarják a pácienst, mint annak a környezetét, szeretteit, ezért nagyon gyakran megfigyelhetjük, hogy inkább a rokonok, család vagy partner az, aki elviszi a nárcisztikus személyt terápiára.

A nárcisztikus személyiségzavar súlyossága nagyban függ attól, hogy mennyire érett vagy éretlen a személyiség. Vannak tehát olyan páciensek, akiknél csak bizonyos életesemények hozzák elő ezeket a tüneteket, és vannak olyanok, akiknél ez a hétköznapokban isnagyon nagy hangsúlyt kap.

Mi áll mögötte, hogyan alakul ki a nárcisztikus személyiségzavar?

Bár látszólag a nárcisztikus ugyan önzőnek tűnik, de mégis nagyon súlyos önértékelési problémákkal küzd, folyamatosan keresi másokban a pozitív megerősítéseket, visszajelzéseket. Nagyon függ a környezete reakcióitól.

Gyakran grandiózus fantáziái vannak, máskor pedig épp ellenkezőleg, nagyon lenézi önmagát, kisebbrendűségekkel küzd. Saját értékeit ezért próbálja felnagyítani, másokkal elhitetni, hogy milyen fantasztikus, és várja, hogy csodálják. Amikor ezt nem kapja meg, akkor leértékeli a másik felet, és haraggal reagál.

A partnere gyakran azt érzi, hogy kihasználják, nincsenek tekintettel az érzéseire, és ez óriási szenvedést okoz. A nárcisztikus személy tagadja a másoktól való függőségét, és mégis, amikor nem elégülnek ki a csodálat iránti igényei, akkor leértékeli a másikat. Nárcisztikus düh jelenik meg, s a sértettség állapotában gyakoriak a szidalmazások, akár agresszív kitörések is lehetnek, de ilyenkor előfordulhatnak depresszív érzések is.

Pozitív visszajelzést vár el, enélkül unalmat és ürességet él meg. Gyakran irigykedik másokra, nem szereti, hogyha a környezetében nála sikeresebb, szebb, jobb személyek vannak.

Több tényező is befolyásolja azt, hogy miért alakul ki a nárcisztikus személyiségzavar. Mivel ahány ember, annyi probléma csak pár szóban jellemezném a közös pontokat. Ami közös, az az empátiahiányos, vagy pedig hideg, elutasító, elhanyagoló családi háttér, nehéz gyermekkor.

Hogyan gyógyítható a nárcisztikus személyiségzavar?

Fontos tudni, hogy általában hosszú pszichoterápiára van szükség, gyógyszeres kezelést akkor érdemes kezdeményezni, amikor más betegségek is társulnak. Ez gyakran lehet szenvedélybetegség – például függőség – vagy hangulatzavarok, pl depresszió – ilyenkor feltétlen szükséges a gyógyszeres kezelés.

Rövidebb pszichoterápia is lehet hatékony, hogyha ez a nárcizmus nem érinti az egész személyiséget, hanem csak bizonyos életesemények váltják ki. Ilyenkor azonban ne számítsunk a hosszútávú személyiség átszerveződésére, ugyanis személyiségváltozáshoz általában évekig tartó pszichoterápiás munkára van szükség!

Nagyon hasznos lehet a csoportterápia is az egyéni terápia kiegészítéseként, ahol a páciens megtanulja, megtapasztalja a saját bőrén azt, hogy másoknak is vannak igényei, amelyekre tekintettel kell lennie.

Nárcisztikus személyiségzavar esetén megnő az öngyilkosság kockázata, ami arra vezethető vissza, hogy ezek a páciensek nagyon sérülékeny önértékeléssel rendelkeznek, esetleges kudarcra, munkahelyi konfliktusra, problémára, ezért túl heves reakcióval reagálnak. Mindez akár öngyilkosságig is vezethet.

Fontos tehát, hogyha valamelyik tünetet felismerjük önmagunkban, szeretteinken vagy barátainkon, akkor kérjünk szakszerű segítséget (klinikai szakpszichológustól, pszichoterapeutótól, pszichiátertől), mert a legtöbb esetben ezek a problémák, tünetek kezelhetők. Nárcisztikus személyiségzavar mellett is élhető, jó minőségű élet érhető el.

A témában készült videómat ide kattintva megtekintheti.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Segítség, túl gyakran beteg a gyermekem!

Kétféle tendenciát figyelhetünk meg a gyógyításban, amikor egy gyermek megbetegszik. Az egyik amikor a figyelem csak a betegre és annak tüneteire összpontosul, a másik amikor a gyermeket természetes környezetében (családjával együtt) figyeljük meg. Utóbbi előnye, hogy olyan szempontokkal is szolgál a betegség kialakulásával kapcsolatban, amelyek másképpen nem merülnének fel.

A társas környezet vizsgálata természetesen nem jelentheti azt, hogy nem veszünk tudomást a biológiai elváltozás meglétéről, vagy hatásáról! Mindössze annyit állítunk, hogy a biológiai elváltozás önmagában nem igazolja teljes valójában a testi betegséget. Annak megértéséhez a biológián túl egyéb szempontokra is szükségünk lesz.

Pszichoszomatikus gyermekbetegségek okai és kezelési lehetőségei

Ezekhez a szempontokhoz lassanként, az egész család vizsgálatát követően lehet rábukkanni. Minden esetben egyedi kapcsolati viszonyok egészíti ki a betegséget a környezetből származó érzelmi hatásokkal, a gyermeket körülvevő felnőttek kommunikációs stílusával együtt.

Bár cikkemben kifejezetten a pszichoszomatikus betegségekről írok, természetesen a leírt családi folyamatok azokra a helyzetekre is alkalmazhatóak, amikor túl gyakran, vagy banális okok miatt, esetleg kifejezetten a nyaralás, vagy más közös családi elfoglaltság alatt jelentkeznek a különféle betegségek a gyermekeknél.

A betegségek okai mindig komplexek


Fontosnak tartom azt, hogy kitérjünk rá, hogy a pszichoszomatikus betegségek mögött mindig van egyéni hajlam. Figyelembe kell vennünk, hogy a pszichoszomatikus betegség megjelenésével kapcsolatban betegben sajátos pszichodinamikus konfliktus áll fent (F. Alexander nyomán). Ennek része az egyén személyes élettörténete és a saját lelki rendszerének dinamikái.

Gyermekek esetében azonban a személyiség még éretlen, ezért fokozott jelentősége van a szülők viselkedésének. Spitz szerint az anya személyiségzavara negatívan tükröződik vissza a gyermekben, ami akár különféle megbetegedésekhez is vezethet. Ebben az értelmezésben pszichoszomatikus zavar az anya-gyermek páros rendellenes működésének tüneteként fogható fel. Azonban ma már tudjuk, hogy a gyermek érzelmi egészségéértnemcsak az anya felelős, hanem az egész család.

A család és a betegség összefüggései az eddigi kutatások tükrében

A kutatóknak azóta sikerült felfedezzük egy olyan interakciós modellt, melyben nemcsak az anya és a beteg vettek részt, hanem az apa és a testvérek is. Pinkerton asztmás gyermekek családjait vizsgálva azt találta, hogy a kis asztmás betegek családjai három csoportra oszthatók. Az egyik csoportban a szülők túlvédőek, a másodikban elutasítóak, a harmadikban ambivalensek voltak a gyermekkel.

Bruch az evészavaros gyermekek családjainak vizsgálata révén igazolta a rejtett feszültségek, kimondhatatlan konfliktusok meglétét.

Ezt a teóriát igazolja az a megfigyelés is, hogy a kórházi kezelés során javuló tünetek a családba visszakerülve gyakran ismét felerősödnek.

A pszichoszomatikus betegségek megértésének alapja, hogy a családot, amelyben a gyermek él, rendszerként lássuk. Ennek értelmében minden családtag viselkedése szorosan összekapcsolódik a többiekével, hat azokra és azok is kölcsönösen hatnak rá.

Szükséges megemlítenünk, hogy a gyermek betegsége a család szempontjából fontos funkcióval bír. Ez egyfajta közvetítő szerepet tölt be a szülők között. Ha szülői páros nehezen kommunikál, vagy a saját kapcsolatuk nehézségeivel képtelenek szembenézni, ebbe a konfliktusban észrevétlenül is bevonódnak a gyermekek. Gyakran megfigyelhető, hogy szülők saját elfojtott feszültségeket a beteg gyermekre irányítják, miatta fognak össze (közösen aggódnak érte).

Ezeknek a családoknak van egy másik közös jellemzője, a konfliktustól való félelem. A családi harmónia megvédésére való törekvés olyan áron is, hogy ennek érdekében sok frusztrációt kell lenyelnie a családtagoknak. Így a kis beteg komoly szerepet kap a konfliktus elkerülésében. A gyermek tünetei minden más probléma félretételére ügyként szolgálhatnak. Elfednek minden feszültséget, igazolnak minden halogatást. A szülők tehát mentesülnek annak felelőssége alól, hogy a saját problémáikkal hatékonyan szembenézzenek. Ez pedig állandósítja a problémát.

Milyen családokban fordulnak elő a pszichoszomatikus betegségek?

Minuchin és Palazzoli szerint a pszichoszomatikus családok rendszerszintű megközelítése szükséges a gyógyuláshoz! Saját terápiás praxisukból gyűjtött megfigyeléseik alapján különféle jellegzetességekkel írták le azokat a családokat, melyben a pszichoszomatikus betegségek előfordulnak.


Az első ilyen jellemző, hogy a családtagok túlságosan bevonódnak egymás életébe. Hajlamosak befurakodni a másik érzéseibe, gondolataiba, tetteibe és kommunikációjába. Nehéz a privát szféra fenntartása. Az egyének és a generációk közötti határok gyengék, ennek következtében a feladatok összekeverednek.

Második közös jellemző a túloltalmazás. A család minden tagja nagy gondoskodást és kölcsönös érdeklődés tanúsít. Védelmező típusú válaszokat adnak a tünettel kapcsolatban, gyakran ebbe a folyamatba ágyazva fojtják el a köztük levő konfliktusokat.
Közös pont még a merevség. Erős a család ellenállása a változással szemben, gyakran próbálják egy harmonikus család képét mutatni, ahol nincs más probléma a betegségen kívül. Ezzel tagadják a változás szükségességét. Gyakran kevés a kapcsolat a külvilággal, a családtagok egymásra utalva érzik magukat.

Az utolsó közös pont a konfliktuskerülés. Számtalan védekezési stratégia merül fel, ami biztosítja, hogy a feszültség ne robbanjon ki. Megfigyelhető a családterápiás ülés során, hogy a gyermek közbeszól, amikor a szülők közötti feszültség növekedni kezd.

Rendszerszemléletű modell nemcsak a problémák okainak leírására szolgál, hanem a kezeléshez is iránymutatást ad. Ennek értelmében ugyanis a pszichoszomatikus tünet gyakran szimbolikus, amivel valamit közölni lehet, és amit csak a testen keresztül képesek megtenni.

A hatékony kezelés alapja az összefüggések ismerete

Fontos látni, hogy a beteg gyermek is aktívan alakítja a család működését a megnyilvánulásai által. Az egész család benne reked egy merev interakciós mintázatban, aminek fenntartásában minden családtag együttműködik. Ennek stabilitását és belső egyensúlyát különféle kimondott, vagy kimondatlan szabályok/elvárások tartják fent.

Normális esetben a rendszer fejlődhet annak ellenére, hogy a családtagok közötti egyensúly kórosan felborulna. Optimális esetben a család jól reagál a gyermekek életkorával és a különféle életeseményekkel, társadalmi eseményekkel összefüggő környezeti változásokra. Ahhoz, hogy az alkalmazkodás sikeres legyen, a családnak újra kell tudnia tárgyalni saját szabályait. Ha az alkalmazkodás nem sikerül, a tünet megjelenése az az ár, amit a rendszer a homeosztázis (állandóság, stabilitás) fenntartásáért fizet. Fontos itt megjegyeznünk, hogy a szabályok újratárgyalásának képessége elsősorban a házastársi kapcsolat minőségén múlik. A konfliktuskerülés azonban ezekben a családokban jellegzetes.


A rendszerszintű felfogás megmagyarázza a tünetváltás jelenségét is. Gyakran megfigyelhető ugyanis, hogy miután a beteg gyermek meggyógyul, egy másik tünet jelenik meg, amennyiben a család rendszerének átstrukturálása elmarad. A szakirodalom is gyakran említi a pszichoszomatikus tünetek vándorlását.

Tehát például ha az elhízott (vagy pszichoszomatikus betegségben szenvedő) gyermek folyni kezd, gyakran megjelenik valamilyen másfajta tünet, ami fenntartja a korában megszokott családi működést. Ez azért lehetséges, mert minden élő rendszer nyitott, tehát állandó energia és információ áramlásnak van kitéve. Folyamatosan interakcióban áll a szomszédos, nagyobb rendszerekkel pl. a társadalommal, iskolarendszerrel stb.

A pszichozomatikus tünetek megértésének alapja

A pszichoszomatikus betegségek jobb megértéséhez tehát 3 féle rendszert szükséges figyelembe vennünk. Az első az egyéni pszichológiai rendszer, ez a tünet biológiai részét jelenti. Természetesen itt is szükséges számolnunk az érzelmi stresszt szerepével, amit teljes kontextusában érdemes megvizsgálnunk.

A második a család rendszere. Családi interakció bizonyos modelljeihez kötődő érzelmi stresszt működésbe hozza a biológiai sérülékenységet. A család a betegség és a beteg köré szerveződik.

A harmadik a társadalmi környezet rendszere. Nem szabad ugyanis elfelejtenünk, hogy a család nem egy zárt rendszer, hanem összefügg a külső, makrotársadalmi környezettel, viszonyuk körkörös és folyamatosan változó.

Ezek mind nyílt rendszerek melyek folyamatos kölcsönös kommunikációban állnak egymással. Minden rendszernek megvan az önmaga teljessége, de a tágabb kontextusba épülő része is. Fontos ezért az összefüggéseket feltáró munka, hogy a tünet jobban érthető legyen.

Miért hasznos a családterápia, ha gyakran beteg a gyerek?

 A családterápiában a családot választjuk annak a működési egységnek, amelyet alaposabban górcső alá veszünk. Családterápiás intervenciók tehát az egész interperszonális rendszerbe beavatkoznak ahhoz, hogy megszűnjön a család homeosztázisának merevsége, így lehetővé tegye a szabályok újra alkotását és a tünet megszűnését.

A családterápia tehát ilyen esetben azon érzelmi stresszek megértésére és csökkentésére irányul, amelyek összefüggnek a beteg gyermek tüneteivel. A rendszernek be kell fogadnia a szakembert és elfogadni a szükséges intervenciókat. A terapeuta tehát családterápiás kezelés megkezdésekor részére válik annak a rendszernek, melyek őrá is hatnak. Lényegesnek tartom itt megjegyezni, hogy gyakran a család igényéből fakad, hogy a kezelés kifejezetten a tünet biológiai aspektusaira korlátozódjék. Gyakran megfogalmazódik az elvárás, hogy kizárólag a tünet hordozót kezeljék. Sajnos ennek következménye, hogy egy idő után elkerülhetetlenné válik a betegség stabilizálódása és krónikus irányba történő továbbfejlődése (vagy a korábban említett tünetváltás).

A családterápia azonban a gyógyulás érdekében az egész család erőforrásait fel tudja használni. Speciális intervenciók segítségével támogatja a családot egy érettebb együttműködés felé, ahol nincs többé szükség a tünetre.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált irodalom:

L Onnis (1993) A pszichoszomatikus zavarok rendszerszemélete. Animula: Budapest

Rosszkedv vagy depresszió?

Mindannyiunkat érnek néha veszteségek, kudarcok, ezért természetes, hogy időnként kellemetlenül érezzük magunkat, levertek vagy szomorúak vagyunk. Hol van a határ a természetes szomorúság, illetve a depresszió, mint betegség között?

Érdemes átgondolni ezt a kérdést, merthogy nagyon sokan vannak ma Magyarországon, akik depressziósak és nem kerül ez felfedezésre, így nem kapnak megfelelő kezelést. Ez azért is nagy probléma, mert a legtöbb befejezett öngyilkosságot sajnos a depressziósok követik el. Érdemes gondolnunk erre a betegségre, mint lehetőségre, hogyha azt látjuk, hogy egy szerettünk levert vagy visszahúzódó, kerüli az embereket és esetleg rossz a közérzete.

Mi a különbség a depresszió és az egyszerű szomorúság, levert hangulat között?

Manapság sokszor használjuk a „de depis vagyok” kifejezést, ami sokszor egy átmeneti állapotot jelöl. Tehát, hogyha néhány napig tart a szomorúságunk, akkor valószínűleg nem vagyunk depressziósok. A depressziót az különbözteti meg a hétköznapi rosszkedvtől, hogy sokkal erősebb mértékű. Vagyis, nagyon sokszor azt tapasztaljuk, hogy egy depressziós betegnek semmihez sincs kedve, már az is nehézséget okoz számára, hogy reggel kikeljen az ágyból és elvégezze a hétköznapi teendőit. Sok esetben ez minden különösebb ok nélkül jelentkezik, tehát általános rossz kedvvé, lehangoltsággá válik, és nem lehet (könnyen) megmondani, hogy mi váltotta ki.

A depresszió tünetei:

Ha már egyet-kettőt észreveszünk magunkon, vagy szeretteinken, ismerőseinken, akkor keressük fel a háziorvosunkat és járjunk utána, hogy valóban egy betegség áll a háttérben, vagy megnyugodhatunk. Ha családunkban találkozunk hasonlóval, figyeljünk fel és segítsünk. Egy depresszióban szenvedő személy ugyanis lehetséges, nem fog tudni önmaga segítséget kérni!

  • A depresszió legfőbb tünete gyakran a levert hangulat, az örömképtelenség elvesztése, az érdeklődés csökkenése. Tehát, azok a tevékenységek, amik régebben örömmel töltöttek el, most már nem adnak nekünk semmilyen pluszt. Cselekedeteink köre beszűkül, egyre kevesebb dologgal töltjük a napunkat.
  • Nagyon jellemző a fáradtságérzés, hogy hiába pihen az ember, igazából sosem tudja magát kialudni.
  • Tipikus még a nehezített koncentráció, amikor az embernek elkalandozik a figyelme, nem tud kitartóan végezni egy feladatot, romlik az iskolai vagy a munkahelyi teljesítmény.
  • Nagyon gyakori depresszióban az alvászavar, tehát az is elképzelhető, hogy valaki sok-sok órát tölt naponta az ágyban, de mégsem tudja kipihenni magát. Akár 12 óra alvás után is fáradtan ébred a beteg.
  • Jellemző még sok esetben a bűntudat érzése, illetve az, hogy nem tartjuk magunkat eléggé értékesnek depressziósként.
  • Sokszor megjelenik, de nem feltétlen kritériuma a betegségnek, a halál gondolatával való foglalkozás.
  • Nagyon sokszor testsúly változása és az étvágyváltozása is megfigyelhető ezeknél a betegeknél.
  • Előfordulhat, hogy a megjelenés is megváltozik: öregesebbé, igénytelenebbé válik, akár a mozgás is meglassul.
  • Vannak olyan helyzetek, amikben inkább ingerlékenység figyelhető meg, például a gyermekek esetén.

Nagyon sokszor kimerültnek, erőtlennek érzi magát a beteg, és nem is gondolnak depresszióra, pedig sok esetben ez az egyik fő ok.

Ezek a tünetek legalább két hétig kell, hogy tartsanak ahhoz, hogy depresszióról beszéljünk, de itt nem érdemes a saját benyomásainkra hagyatkozni, hanem érdemes orvoshoz fordulni, hiszen a saját állapotunkat nem tudjuk objektíven felmérni.

Néhány érdekesség a depresszióról

A nőknél sokkal gyakrabban előfordul, mint a férfiaknál. A nők 6-12%-át érinti élete során legalább egyszer, míg a férfiaknál ez az arány csupán 3-6%.

Megterhelő életesemények utáni fél évben sokkal gyakrabban előfordul, mint egyébként és nagyon sok válfaja van:

  • szezonális depresszió, ami ősszel-télen szokott tipikusan jelentkezni,
  • illetve szülés utáni depresszió, ami csak ebben az életszakaszban fordul elő,
  • megemlíthető még a maszkolt depressziót, ahol főleg a testi tünetek vannak előtérben és kevésbé jellemző ez az emocionális levertség, lehangoltság.
  • illetve létezik még a bipoláris depresszió, ami a lehangoltság, levertség tüneteit egy felhangolt, optimista, energiával teli állapottal kombinálja. Itt mindenféleképpen fontos, hogy szakorvoshoz forduljunk!

Milyen okai lehetnek a depressziónak – a teljesség igénye nélkül:

  • biológiai háttér: a depresszió különböző ingerület átvivő anyagokkal van összefüggésben, különösen a noragranam és a szterotonin szintje változik depressziós állapotban. Emellett említésre méltó még a melatinin nevű hormon, ami alvás közben keletkezik a szervezetünkben. A depressziós állapot hatására ezek az agyi ingerület átvivő anyagok máshogy termelődnek, a gyógyszeres kezeléssel ezeket szokták megcélozni.
  • Freud a Gyász és melankólia című művében a gyermekkori veszteségeket hozza összefüggésbe a depresszió állapotával. Ezek folyamatosan fennálló sérülékenységet eredményeznek a betegséggel kapcsolatban.
  • Nagyon fontos elmélet Bowlby kötődéselmélete, ami a szülőkhöz való kötődés nehézségeivel, problémáival hozza összefüggésbe a betegséget. Ennek mentén a gyerek úgy fogja látni önmagát, mint aki nem szerethető, és később az életében bekövetkező nehézségek kapcsán ez az érzés újra aktiválódik.
  • Fontos még megemlíteni a depresszió kognitív elméleteit, amik sokszor a kezelésben is nagy hangsúlyt kapnak. Ennek alapja, hogy a depressziós beteg egy torzult percepcióval rendelkezik önmagára vonatkozóan, tehát saját magát sokkal negatívabb színben látja, mint ahogy mások látják őt, és ez a torzult percepció nem csak önmagára vonatkozik, hanem az őt körülvevő világával is. A saját jövőjével kapcsolatban is így gondolkodik.

A depresszió kognitív terápiája elsősorban ezeknek a torzításoknak és ún. logikai hibáknak a feltárására és megváltoztatására irányul.

  • Fontos megemlíteni a szociokulturális elméletet, ami azt mondja ki, hogy a depresszió főleg azokat fenyegeti, akiknek nem megfelelőek az emberi kapcsolatai. Tehát, hogyha vannak barátaink, jó a családunkkal való viszonyunk, van egy bensőséges párkapcsolatunk, akkor jobban fel vagyunk vértezve a depresszióval, mint betegséggel szemben.

Hogyan gyógyítható a depresszió?

Fontos azt tudni, hogy ameddig a tünetek enyhék, addig elég lehet a pszichoterápiás kezelés. Amint azonban súlyosabbá válnak, vagy elhúzódóak lesznek gyógyszeres kezelés is szükséges. Itt mindenféleképpen pszichiáter, illetve klinikai szakpszichológus felkeresése szükséges, aki el tudja dönteni azt, hogy ezek a tünetek mennyire súlyosak és, hogy milyen terápia a legmegfelelőbb. Nagyon gyakran úgy történik a kezelés, hogy az elején szükséges a gyógyszeres terápia, de ahogy halad előre a pszichoterápiás folyamat, úgy a gyógyszer elhagyható és végül a beteg teljesen tünetmentessé, gyógyultá válik. Emellett fontos megemlíteni, hogy a pszichoterápiás munka hatására egy jobb életminőség érhető el, akár a depressziós időszak előtti életszakaszhoz képest is.

Érdemes tehát ebbe a pszichoterápiás munkába belevágni és megérteni a tüneteket.

A témát videó formájában is feldolgoztam, megtekintéséhez kattintson az alábbi linkre:

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Hogyan kezeljük hatékonyan a párkapcsolati problémákat?

Ma már közhelynek számít, hogy a stabil párkapcsolat titka a jó kommunikáció. Beszélgessünk tehát egymással! Na de miről, mikor és hogyan? Ahogy a továbbiakban látni fogjuk, nagyon nem mindegy sem a stílus, sem az időzítés, sem pedig a témaválasztás.

Eléggé ismerjük egymást?

Rohanó világunkban háttérbe szorulnak az emberi kapcsolatok, egyre kevesebb idő és figyelem jut egymásra! A világjárvány idején természetes, hogy tele vagyunk félelmekkel, kétségekkel, jó ha tudunk támaszkodni egymásra! Ebben segít, ha tudunk beszélgetni a partnerünkkel mélyebb témákról is. Ne csak az legyen a fókuszban, hogy mi legyen az ebéd, vagy mikor vegyünk ki szabadságot a munkából. Ha van gyermekünk, ne csak a nevelési kérdésekről tárgyaljunk! Ahhoz, hogy valóban, mélyen megismerjük egymást, fontos hogy a beszélgetéseink során érintsük a saját neveltetésünk kérdéseit is. Mi tetszett a gyermekkorunkban? Mit nem szerettünk? Milyen szokások voltak a családunkban? Mik az örömteli és mik a szomorú emlékeink? Ha gyermekként nem tapasztaltunk meg azt, hogy a szüleink odaadóan gondoskodnak rólunk, akkor sokkal nagyobb erőfeszítéseket kell tennünk azért, hogy a gyermekünknek megfelelő szülői mintát mutassunk. Sokat segít, ha megfelelő partner és/vagy támogató baráti, családi környezet áll mögöttünk.

Minden párkapcsolatban előfordulnak feszültségek. Fontos, hogy milyen mintát láttunk a saját szüleinktől a nehéz helyzetek kezelésére. Kedvesen, őszintén és mélyen meg tudjuk-e fogalmazni partnerünk felé, amit szeretnénk, vagy amit bántónak érzünk. Fontos, hogy sérelmeinket ne egy feszült pillanatban vágjuk a fejéhez, hanem a viharfelhők távozása után, megfelelő stílusban (ne számonkérőn) tegyük ezt meg. Az egyenrangú kapcsolat kulcsa, hogy tudjunk kérni és segítséget elfogadni.

Mi az a párterápia? Miben segít?

A párterápia során a terapeuta/terapeuták segít(enek) a partnereknek megérteni mi húzódik meg veszekedéseik hátterében. Arra törekszik, hogy feltárja a legbelső érzelmi szükségleteket, vágyakat és segítsen ezeket szavakba önteni. Támogassa a feleket abban, hogy újfajta jelzéseket küldjenek egymásnak. Olyanokat, amelyek egyértelműek a partnernek! A kapcsolat így ismét biztonságot és nyugalmat nyújtson a feleknek. A párterápia célja a párkapcsolat elmélyítése, a kötelék megerősítése. Előfordulhat azonban az is, hogy a partnerek valamelyike ráébred arra, hogy nem akar több energiát fektetni a párkapcsolatába. Ilyen (egyébként nem túl gyakori esetben) a terápia az elszakadás folyamatában is támogatást nyújthat. Ilyenkor a terápia célja, hogy teret engedjünk a fájdalom és a szomorúság érzéseinek és ne rekedjünk meg a felszínen megjelenő harag szintjén.

Mikor szükséges a párterápia?

Amikor visszatérően, vagy tartósan nem érezzük, hogy partnerünk odafigyel ránk és megért bennünket. Arra vágyunk, hogy jobban támogasson minket. Amikor kényelmetlenül, vagy magányosnak érezzük magunkat a partnerünk társaságában. Párterápia félelmetes pontja, hogy valójában nem tudhatjuk előre, miként fog reagálni a partnerünk arra, amit mondunk. Ilyenkor a terapeuta nyújtotta biztonság és stabilitás elengedhetetlen. Amikor a kapcsolat megreked, megjelenik a felek között a bizonytalanság, vagy a bizalmatlanság érzése, szintén javasolt segítséget kérni

A problémák megoldásának alapja az érzelmek megfelelő kezelése

Miért fontosak az érzések? Érzelmeink biztosítják túlélésünket! Ezek védenek meg bennünket a veszélyekkel szemben, információkat közvetítenek a külvilágról és cselekvésre sarkallnak bennünket. Ekman 7 alapérzelmet írd le. Ezek a meglepetés, az öröm, a szomorúság, az undor, a szégyen, a megvetés és a félelem. Gyakran előfordul, hogy egyik érzés elfedi a másikat. Gyakran könnyebb haragot mutatnunk, mint szomorúságot, vagy szégyent! Gondoljunk bele a nemi sztereotípiákba is! Melyiket tartjuk férfiasabbnak? Ha megbántódik egy férfi, sírjon, vagy dühösen viselkedjen inkább?

A harag gyakori reakció a fenyegető veszteségre. A veszekedések mélyén gyakran a másik elvesztésétől való félelem áll! Valójában a kötődés iránti szükséglet erősödik fel ezekben a feszült helyzetekben! A mélyen fekvő érzéseket azonban nehéz megfogalmazni. A terápia segít abban, hogy jobban megismerjük legmélyebb érzéseinket. Ezáltal könnyebbé teszi, hogy reflektáljunk egymás igényeire! Azok a partnerek, akik elszigetelőnek egymástól, vagy nem rendelkeznek kellő önismerettel, gyakran magányosnak érzik magukat. Ha sikerül kimondanunk ezeket a kellemetlen érzéseket, azok azonnal csökkenni fognak. A folyamathoz azonban kezdetben feltétlenül szükséges a terapeuta által biztosított nyugodt és elfogadó légkör.

                                                                     
A terapeuta hozzáállása által azt érezzük, hogy komolyan vesznek bennünket és meg akarják érteni a viselkedésünket. Ha elismerik haragunk jogosságát, attól az érzés intenzitása csökkenni fog. Nincsenek ugyanis jó, vagy rossz érzések! Ezek mindegyike szükséges, hiszen hozzájárul az alkalmazkodásunkhoz! Gyakran megfigyelhető, hogy a partnerek arra vágynak, értékelje őket a másik. Odafigyeljen rá és éreztesse az szeretetét. Ezek teljesen normális igények, melyeket ki kell elégíteni, ha jól akarjuk érezni magunkat egy kapcsolatban. Fontos tudni, hogy a kötődési szükséglet az életünkben sokszor erősebb, mint a biológiai szükségletek pl. evés, alvás.

Mit várunk egymástól?

A leggyakoribb párkapcsolati szükségletek az elismerés, a figyelem, a szeretet iránti vágy. Az arra irányuló késztetés, hogy fontosnak és értékesnek érezhessük magunkat a másik számára. Az úgynevezett kötődési félelmek (a nem szeretnek eléggé, nem vagyok elég fontos érzése) normális túlélési mechanizmusok, ugyanis a hosszú távú biztonságos párkapcsolat kialakítását szolgálják. Ha rendszeresen előfordul, hogy a partnerünk nem figyel ránk, az bekapcsolja a védelmi rendszerünket, amitől akcióba lendülünk. Ilyenkor az emberek legtöbbször megpróbálják a másikat kizökkenteni, hogy a partner észre vegye szorult helyzetüket és elégítse ki a biztonság iránti szükségletüket. Ha valaki fontos számunkra, akkor természetes, hogy a közelségét keressük distressz esetén.


Ha ismerjük önmagunkat és elfogadjuk saját sebezhetőségünket, könnyebben tudunk másokhoz is kapcsolódni. Ha ezt nem tudjuk megtenni, a másik gyengesége távolságtartást, vagy haragot válthat ki belőlünk.

Fontos azonban tisztázni, hogy vannak olyan helyzetek a partnerek igényei annyira eltérőek, hogy jobb döntés a válás. Szépen elválni is sokszor nehézséget okoz

A párterápia folyamata

Nagyon gyakori, hogy a párterápiás munka kezdetén a partnerek főleg haragot éreznek egymás iránt. Ez rendszerint a tehetetlenségből, és a kétségbeesett korábbi próbálkozások miatt alakul ki. A terapeuta ilyenkor nem konkrét megoldást vagy tanácsot ad, hanem jó esetben megvizsgálja milyen mélyen rejlő fájdalom okozza mindezt. Közös munkával feltérképeződnek az ördögi körök, amelyek eddig újabb és újabb veszekedésekhez vezettek. A terápia középső szakaszában a mélyen rejlő kötődési félelmek szükségletek kerülnek a felszínre. A terápia közege lehetővé teszi a felek közeledését egy teljesen új interakciós mintázat kialakulását. Ez lehetővé teszi a korábbi sérelmek feldolgozását és annak az érzésnek a megerősödését, hogy fontosak vagyunk a másik számára.


Párterápia segítségével megtanuljuk új módon kezelni egymást és a konfliktusok megoldását az új interakciós mintázatok stabilizálása szolgálja. Ez biztosítja azt, hogy a terápia lezárása után a hétköznapokban adódó problémákat a felek közösen tudják megoldani.  

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált irodalom:

Wagenaar, K (2018) Hogyan legyek boldog veled? A párkapcsolat megjavítása az érzelmekre fókuszáló terápia módszerével. Ursus Libris. Budapest

Share Button
Twitter
Facebook

Mit tehetünk a magány ellen?

Manapság gyakran érezhetünk magányt. Mit tehetünk a magányosság ellen? Milyen barátságok léteznek? Mi szükséges ahhoz, hogy legyenek barátaink? Mi az, amire érdemes odafigyelni akkor, amikor valamilyen számunkra érzelmileg megterhelő dolgot szeretnénk elmondani egy barátunknak? Mai bejegyzésemben ezekre a kérdésekre fogok bővebben kitérni.

Először is fontos azt tudni, hogy nem vagyunk egyformák és a képességeink sem egyformák azzal kapcsolatban, hogy könnyen vagy nehezen barátkozunk. A kétszemélyes helyzetekben érezzük inkább jól magunkat, vagy nagyobb társaságban. Könnyen feloldódunk-e ha többen vannak körülöttünk.

A barátkozást alapvetően meg lehet tanulni, mindannyian képesek vagyunk arra, hogy társas kapcsolatokat alakítsunk ki. Ezekben több-kevesebb kudarcélmény érhet bennünket, aminek hatására új képességeket, viselkedésmintákat tanulhatunk meg.

Fontos azt tudni, hogy a szoros barátság feltétele az önismeret, illetve az, hogy kíváncsiak legyünk a másik emberre. Lényeges, hogy képesek legyünk a lojalitásra, az empátiára és az elkötelezettségre, hiszen ezek mind-mind hozzásegítenek bennünket ahhoz, hogy a baráti kapcsolataink elmélyülhessenek.

Természetesen a közeli barátságok is megkövetelik tőlünk a rugalmasságot, a megbocsájtás képességét, hiszen a baráti kapcsolatainkban is természetes módon vannak konfliktusok, amelyeket jó, hogyha meg tudunk egymással beszélni. A szociológiai kutatások azt mutatják, hogy rendszerint olyan barátokat választunk magunknak, akik korban, nemben, házassági vagy anyagi állapotukban, helyzetükben hasonlítanak hozzánk, esetleg hasonló az érdeklődésük, attitűdjük, intelligenciájuk a miénkhez.

Miért jó, hogyha vannak barátaink? Miben segítjük egymást a barátainkkal?

A legtöbb trauma, érzelmi megrázkódtatás társas aspektusokkal is rendelkezik. Tehát, sok sérelmet szenvedünk el közeli családtagjainktól, vagy akár vannak olyan traumatúlélők, akikkel együtt nézünk végig egy természeti katasztrófát, vagy más megterhelő eseményt. Ezeknek az embereknek a társasága egyúttal segítséget is adhat a megterhelő életesemények feldolgozásához.

A traumák sokkal könnyebben elviselhetőbbek ugyanis, hogyha vannak olyan emberek, akikkel ezt megoszthatjuk, és akik együtt éreznek velünk. Baráti hálózatunk sokféle módon képes tompítani a ránk zúduló életcsapások terhét, akár pénzzel, étellel, szállással, tanácsokkal, vagy akár csak egy szubjektív helyzetérékeléssel is sokat adhatnak nekünk a legnehezebb pillanatokban.

A barátok ezenkívül tágíthatják a látóterünket, sok kellemes percet, közös programot okozhatnak, vagy akár modellt nyújthatnak számunkra abban is, hogy hogyan viselhetünk el egy nehéz helyzetet. Elfogadnak bennünket olyannak, amilyenek vagyunk, és mi is elfogadjuk őket – ez egy alapfeltevése a barátságnak.

Milyen barátságtípusok léteznek?

Judith Viorst az alábbi kategóriákat különböztette meg a barátságok típusaiban.

1.kényelmi barátok: azok a barátok – akár szomszédok-, akikkel kis szívességeket cserélünk. Például elvisszük a gyermekeiket az iskolába, ha elutaznak nyaralni akkor megöntözzük a virágjaikat, vagy megetetjük az állataikat. Kölcsönadunk dolgokat, kisegítjük egymást egy kis cukorral, ha éppen elfogy és ők is megteszik ugyanezeket értünk.

Ezek a barátságok a legtöbbször nem mélyülnek el különösebben, hanem megmaradnak a kölcsönös szívességek szintjén.

2. amikor a barátságok közös érdeklődésre épülnek: lehetnek például munkahelyi barátaink, fotózós vagy festős barátaink, sportolós barátaink…ennél a típusnál a közös érdeklődés köt minket össze. Például, jól elbeszélgetünk a tájképekről vagy akár a politikáról, de alapvetően nem mélyülnek el a barátságok ebben az esetben sem.

3. barátok a múltból: ennél a kategóriánál az köt bennünket össze a barátainkkal, hogy régóta ismernek bennünket és sok olyan eseményen mentünk keresztül együtt, amik összekapcsolnak bennünket. Például egy utcában laktunk, közösek bizonyos gyermekkori élményeink, ezekről akár évtizedek múltán is tudunk egymással beszélgetni. Még ha az évek alatt szét is válnak az útjaink, ha találkozunk, egy jót beszélgethetünk egymással, hiszen sok olyan információval rendelkeznek rólunk ezek az emberek, amikről mások esetleg nem is tudnak, és a kapcsolatunk is elég erős ahhoz, hogy kibírja a távolságot, illetve a ritka beszélgetéseket, kapcsolattartást.

4. barátok az élet keresztútjairól: ez is egy kicsit hasonló kategória az előzőhöz, itt is szorosak az érzelmi kapcsolatok, és ez is fennmaradhat a találkozások, beszélgetések gyakoriságától függetlenül, merthogy olyan életesemények kötnek minket össze, amelyek meghatározóak számunkra. Például közösen voltunk terhesek, közösen jártunk az egyetemre, olyan dolgokat életünk meg együtt, amelyeket sosem felejtünk el, hanem mindig szívesen gondolunk rá. Az is lehet, hogy közös nehézségek kötöttek minket össze, és akár erre 20-30 év múlva is kellemes lesz visszagondolnunk.

5. más nemzedékhez tartozó barátságok típusa: ez mindkét fél számára nagyon kellemes és hasznos tud lenni. Például egy idősebb hölgy vagy úr összebarátkozik egy 20-30 évvel fiatalabb nővel vagy férfival. A kapcsolatuk mindkét fél számára lehet gyümölcsöző, hiszen az időseket felüdíti, vidámsággal tölti el a fiatalabbik fél hozzáállása, világlátása, a fiatalabb partner pedig az idősebb tapasztalataiból tud profitálni.

Itt a nemzedékek között különbségeket azon veszélyek nélkül élvezhetnénk, amelyek a tényleges szülő-gyermek kapcsolatban megjelennének.

6. közeli barátok: azok az emberek, akikkel fizikailag és érzelmileg is mélyen, folyamatosan kapcsolatot tartunk. Levélben, telefonon vagy személyesen, de gyakran találkozunk egymással és nagyon sok mindent megosztunk, akár még a legmélyebb titkainkba is beavatjuk őket. Ennek a barátságnak a lényegi eleme a legbensőbb énünk megmutatása, félelmeink, fantáziáink megosztása. Fontos tudni, hogy az intimitás egyfajta bizalmat is feltételez: bár a barátaink nem látnak bennünket tökéletesnek, de mégis elfogadnak bennünket a hibainkkal együtt. Hangsúlyosabban látják bennünk a jó dolgokat, mint a negatív tulajdonságainkat.

A férfi női barátságról

Általában ritkább, mint az azonos nemek közötti barátság. Rangel szerint, ha egy férfi és nő összebarátkoznak, akkor az alábbi 3 kategória egyikébe illeszthető be a kapcsolatuk:

  1. azt feltételezi, hogy nem nélkülinek tekintik egymást, tehát nem foglalkoznak azzal, hogy a barátjuk éppen nő vagy férfi, hanem a kapcsolatuk attól függetlenül intimmé, barátivá válhat, hogy szembesülnének a másik biológiai nemével.
  2. úgy viselkednek egymással, mintha valójában testvérek lennének, tehát családtagként kezelik egymást, és ennek megfelelően reagálnak a másikra.
  3. szerelemmé fejlődő barátságok: a barátságnak alapvetően a szexuális életünk korlátozása az ára a férfi-női barátság esetében. Előfordul, hogy annyi közös élményünk van, hogy ez nem tűnik túl nagy lemondásnak. Rangel szerint a házassági kapcsolatokban is jó, ha vannak baráti érzelmek. A legtöbb pár valójában azt állítja, hogy ők jó barátok is, nem csak szeretők.

Mire kell odafigyelnünk, hogyha valamilyen intim titkunkat akarjuk megosztani egy barátunkkal?

Fontos volna, hogy legyen mindannyiunknak legalább egy bizalmasa, hiszen ez megvédhetne bennünket a traumáktól. A társas támogatás a lelki betegségek szempontjából egy nagyon fontos védőfaktor. Fontos átgondolnunk, mielőtt megosztanánk valakivel a számunkra megterhelő eseményt, hogy a másik vajon bírni fogja-e ezt. Hogyha elmondunk valakinek egy intim titkot, akkor mindenféleképpen közelebb kerülünk hozzá érzelmileg. Fontos tehát megnéznünk azt, hogy miért pont ezt a személyt választjuk bizalmasként, vajon a számára ez milyen lesz, őt mennyire érinti meg a mi traumánk.

Nagyon sokszor megfigyelhetjük azt, hogy elmondunk valami traumatikusat a barátunknak, barátnőnknek, és hogy ez egyúttal őt is megviseli. Ilyenkor fontos az, hogy bármelyik oldalon állunk – akár a meghallgató, akár az elbeszélő oldalán – hogy merjünk visszajelezni a másiknak a saját érzéseinkről, bártan megfogalmazzuk azt, hogy „ez most már egy kicsit sok volt nekem” vagy „nem tudom ezt hová tenni” vagy egyszerűen csak azt, hogy „váltsunk témát, mert nekem ez most már nem jó…”

Fontos azt tudni, hogy nem mindegy, hogy kinek mondjuk el legintimebb belső titkainkat, hiszen sajnos a társas zsarolás létező jelenség, tehát fontos, hogy olyan embert válasszunk, akiben megbízunk, akivel kapcsolatban tudjuk azt, hogy nem fog visszaélni a mi titkunkkal.

Érdemes azt tudni, hogy a meghallgató elvárásai is befolyásolják az önfeltárásunk jellegét. Tehát, hogyha van valamilyen közös traumatizáltság, vagy tudjuk a másikról, hogy bizonyos témák érzékenyebben érintik, akkor az ezzel kapcsolatos aspektusainkat a mi nehézségeinknek valószínűleg nem fogjuk neki elmondani, vagy teljesen máshogy mondjuk el, mint ahogyan valójában megéltük. Ideális esetben olyan meghallgatót kell választanunk, akinek az eseménnyel kapcsolatban az összes felmerülő érzésünket, gondolatunkat el tudjuk mondani, és nem kell majd emiatt szégyenkeznünk.

Fontos tudnunk azt, hogy sokszor a trauma vagy érzelmi nehézség elmondása cselekvés helyettesítőjévé válik, ami nem szerencsés, hiszen ennek sok negatív következménye van.

Gyakran tapasztaljuk azt például párkapcsolatokban, hogy a férfi megsérti a nőt valamivel, vagy a nő bántja meg a férfi partnerét, és nem egymásnak mondják el, hanem mind a ketten rohannak a barátokhoz és jól kiöntik a szívüket. Ettől egy kicsit megkönnyebbülnek, és elmarad az, hogy ők egymással megbeszéljék azt, hogy mi az, ami nehéz volt, mi az, ami rossz volt. Ezáltal nem történik meg a konfliktushelyzet feloldása, sőt, továbbra is haragszanak egymásra, esetleg elfedik ezeket az érzéseket az egyéb életesemények, és szépen lassan azt figyelhetjük meg, hogy kiüresedik a párkapcsolatuk.

Szóval fontos az, hogy a baráti kapcsolatainkat megfelelő mértékben használjuk arra, hogy megkönnyebbüljünk, és hogy sose felejtsük el azzal is megbeszélni a dolgokat, akikkel valójában a problémánk van.

Összességében tehát elmondható, hogy a baráti kapcsolatok nagyon fontosak számunkra, sokféle érzéssel, érzelmi támogatással, új szemponttal tudják gazdagítani életünket, azonban sosem szabad azt elfelejtenünk, hogy önmagunkad adhassuk ezekben a kapcsolatokban és ne szégyeljük azt, hogyha határt kell húznunk. Mondjuk ki, hogyha valami kellemetlen, egy igazi barát meg fogja azt érteni!

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált irodalom:

Viorst, J. (2002) Szükséges veszteségeink. Háttér Kiadó, Budapest.

A betegségbelátás hiánya és ennek kezelése mentális zavarok esetén

Gyakran előfordul, hogy a legsúlyosabb mentális betegségben szenvedő emberek nem látják be, hogy segítségre van szükségük. Nem ismerik fel, mennyire eltávolodtak a valóságtól, vagy a családtagjaik mennyire szenvednek viselkedésüktől. Az Egyesült Államokban a súlyos mentális betegségben szenvedő emberek 50%-a nem hajlandó semmilyen kezelést elfogadni, melynek oka a hiányzó betegségbelátás. Tűnhet úgy, hogy ők maguk nem, sokkal inkább környezetük, szeretteik szenvednek. Ilyenkor a betegségbelátás hiányát a betegség egyik fontos tünetének kell tekinteni és ennek megfelelően kezelni.

Mi az oka a betegségbelátás hiányának és a kezelés elutasításának?

Mindannyian tapasztaltuk már életünk során helyzetet, amelyben könnyebb úgy tennünk, mint hogyha a helyzet nem is lenne olyan rossz, amilyennek látszik. Ezt a személyiségzavarral élő betegek fokozottan élik át! Számunkra a betegség valódi természetével való szembenézés súlyos reménytelenséget keltene. Fontos ilyenkor a családtagok támogató hozzáállása! Hozzátartozónkkal elsősorban egy bizalmi kapcsolatot építsünk fel, ne próbáljuk őt meggyőzni semmiről, inkább próbáljuk megérteni az ő nézőpontját. Fontos azt tudni, hogy a személyiségzavarok, illetve némely hangulatzavarok például bipoláris depresszió esetén a gyógyszerszedés elengedhetetlen ahhoz, hogy tünetek ne jöjjenek újra és újra elő. Ezt azonban az érintett betegek elutasítják.

A probléma gyökerét gyakran az jelenti, hogy az ilyen betegségben szenvedők képtelenek kellő mértékben felmérni saját szükségleteiket, vagy nem kellőképpen tudják ezeket kielégíteni. Az is előfordul, hogy a páciens tudatában van mentális betegsége számos aspektusának, de a környezetében ezeket más címkékkel látják el. Például azt gondolja, megszállták a gonosz szellemek, csak egyszerűen csak idegösszeroppanása van.

Fontos tudni, hogy ezekben a páciensekben az agyi működés zavara figyelhető meg. Azok az agyterületek, amelyek az önmagunkkal kapcsolatos információk regisztrálásáért és frissítéséért felelősek, nem működnek megfelelően. Ennek köszönhető az a gyakran megfigyelhető jelenség, hogy a páciensek nem ismerik fel magukon a betegség tüneteit. Képtelenek az új információkat integrálni az önmagukról alkotott képbe, és ezért tagadják őket. Az is gyakran előfordul, hogy csak bizonyos tünetekről vesznek tudomást. Betegségbelátás hiánya esetén a frontális lebeny funkciói alul működnek. Ilyenkor a beteg gyakran minden logikát nélkülöző magyarázatokkal próbálja megdönteni azokat a bizonyítékokat, melyek a betegség fennállását támasztják alá.

Hogyan segítsünk a kezelés elfogadásában?

Súlyos esetben akár különféle hallucinációk is felléphetnek a betegnél, ami sürgős ellátást igényel. Ön-, vagy közveszélyes állapot (agresszív viselkedés, fenyegetőzés, öndestrukció) esetén azonnal mentőt kell hívni. Ilyen esetben az antipszichotikumok családjába tartozó gyógyszerekre van szükség. A krízishelyzet megszűnése után is ezek szedése szükséges. Ezt a betegek nehezen fogadják el. A kezelőszemélyzet, illetve a családtagok is nehézségekbe ütköznek a fenntartó kezelés biztosításnál.
Az alábbi stratégia jó hatásfokú abban, hogy a személyt a kezelés felfogadása irányába befolyásolja.

Ennek négy fő eleme van. Az első, hogy hallgassuk meg, ne fűzzünk megjegyzéseket a beteg mondandójához. Csak tükrözzük vissza a saját szavainkkal, amit megértettük. Ettől kezd majd nyitottabbá válni a mi szempontjainkra. A második lépés, hogy erős együttérzést tanúsítsunk a páciens szenvedésével kapcsolatban. Ez nem azt jelenti, hogy a téveszme igazságtartalmára bólintunk rá, hanem elfogadjuk a beteg haragját, érzelmi állapotát. A következő lépésben alaposan meg kell vizsgálnunk mi lehet a közös nevező kettőnk álláspontja között. Felmérjük, hogy a másiknak milyen motivációja lehet a változásra! Mindig létezik valamilyen közös nevező, még akkor is hogyha látszólag teljesen ellentétes a kettőnk nézőpontja. A betegnek joga van a személyes döntéshez és valójában felelősséget kell vállalnia az életével kapcsolatos döntésekért. Ennek mentén javulhat az állapota.

Érzelmi és racionális szempontok

Természetes, hogy aggódunk szerettünkért! A meggyőzéshez azonban semleges megfigyelőként kell felléptünk, hogy rá mutassunk a beteg által hozott döntés negatív és pozitív következményeire. Végül azonosítjuk azokat a tényeket, melyekben egyetértettünk. Elmondhatjuk neki, hogy a gyógyszeres kezelés elfogadásra segítheti őt a céljai elérésében (pl. hogy tudjon dolgozni). Ha egy időre félre tudjuk tenni a saját elgondolásainkat, általában több mindent is találunk, amiben egyetértünk. Ezután kezdődhet egy partneri viszony, melyben együtt működtetünk a célok elérésében. A közös cselekvés része lehet a kezelés megkezdése is. Például ajánljuk fel, hogy elkísérjük hozzátartozóikat a pszichiáterhez, ha szeretné.

Fontos tudni, hogy a súlyos mentális betegség módosítja azt, ahogyan az emberek kommunikálnak egymással és azt is, hogy miről vagyunk hajlandóak beszélni a másikkal. A hatékony meggyőzés feltétele, hogy kíváncsi, interjút készítő újságíróként tudjunk fellépni. Hagyjuk tehát, hogy a páciens arról beszéljen, miért nem szeretné, amit nem szeretne. Elfogultságmentesen hallgassuk meg! Érdemes tudni, hogy a másik által igényelt tanácsnak sokkal nagyobb súlya van, mint a kéretlenül kapottnak. A mentális zavarok gyakran gondolkodási problémákat okoznak, ezért különösen nehézzé válhat a beteg gondolatmenetének követése. Mindenképpen figyeljünk a szavak mögött rejlő érzésekre és tükrözzük azt vissza, hogy elfogadjuk őt az érzéseivel együtt és tiszteletben tartjuk a véleményét. Ha nem találunk olyan problémát, amely közös lehet, akkor is fontos, hogy megőrizzük nyugalmunkat és elfogadó hozzáállásukat! Inkább térjünk vissza a témára később. Fontos, hogy jól kontrolláljuk a saját érzéseinket és mindenképpen együttműködésre törekedjünk.

A meggyőzés folyamata aktív elfogadást igényel

Fontos azt látni, hogy a meghallgatás egy aktív folyamat. Sok kérdést teszünk fel és a céloknak megfelelően reagálunk arra, amit hallunk. Ha sikerül megtudnunk miként éli meg azt, hogy mentális betegségben szenved, meglesz a megfelelő tudásunk ahhoz, hogy megállapodjunk a kezelésről. Amikor a visszatükröző meghallgatás empátiával társul, a beteg megkérdezi a véleményünket! Ez megnyit egy ajtót, hogy segítségére lehessünk a céljai elérésében. Lényeges, hogy közben azt érezze, hogy megértik és tisztelik. Ha kérdés nélkül mondjuk el a véleményünket, akkor csak fájdalmat okozunk és védekezésre késztetjük a másikat! Minél tovább várunk ezzel a beszélgetés során, neki annál több élménye lesz azzal kapcsolatban, hogy meghallgattuk. A konfrontáció során fogalmazzuk meg hogy lehet, hogy bántó lesz, amit mondani fogunk. Ismerjük el, hogy nem vagyunk tévedhetetlenek és állapodjunk meg abban is, hogy nem kell egyetértünk! Tudjuk, hogy azok az emberek, akik vitában állnak valakivel, automatikusan megvonják a másiktól a figyelmüket amikor meghallják a „de” szócskát. Fontos, hogy normalizáljuk az élményét, amennyire lehet („én is így érezném magam a helyedben, félelmetes lehet beszélgetni ezzel a démonnal”). Csak olyan problémákat említsünk, amelyeket a hozzátartozók is észlel! Foglaljuk össze a kezelés beteg által is észlelt előnyeit és hátrányait! Tisztázzuk a félreértéseket! Ha fel akarjuk hívni a figyelmet valamire, egy kérdéssel készítsük elő a terepet a véleményünknek. Képviseljük kitartóan, hogy együtt szeretnénk működni a másikkal és nem ráerőltetjük a nézőpontunkat. Mindig vegyük komolyan hozzátartozón félelmeit és negatív elvárásait! Minél több emberrel tud partneri viszonyt kialakítani a beteg, annál könnyebb. Motiváljuk őt arra, hogy figyelje meg, hogyan függnek össze a tünetei gyógyszerszedéssel, vagy más életeseményekkel.
Fontos tudni, hogy nem tudható előre biztosan melyik gyógyszer fog beválni az adott páciensnek, emellett ezeknek mellékhatásai is lehetnek. Manapság tartós hatású injekciók is léteznek, melyeket csak néhány havonta kell beadni. A gyógyszeres kezelés mellett gyakran pszichoterápia is szükséges, hogy a személy életminősége javuljon.


Mikor kell mindenképpen erőltetni a kezelést?

 Amikor a beteg testi erőszakot alkalmaz, fenyegetően, vagy veszélyesen lép fel. Ugyanez érvényes akkor is, hogyha a saját életének akar véget vetni. Nem hagyhatjuk ugyanis, hogy kárt tegyen magában, vagy bárki másban. Amikor szerettünkön ilyen magatartás jeleit látjuk, azonnal hívjuk a 112-es segélyhívó számot! Ezek az úgynevezett pszichotikus epizódok sürgős ellátást igényelnek, ezért minden egyéb szempontot felülírnak. Azok közül a mentális betegek közül, akiket nem kezelnek, sokan kerülnek börtönbe. Sok beteg fél a pszichiátriai osztályos ellátástól, pedig a legtöbb helyen törekednek a betegeket megnyugtató légkör kialakítására és a szakszerű ellátásra. A súlyos mentális betegség és pont olyan, mint bármelyik egyéb betegség! Nem szabad figyelmen kívül hagyni! Fontos, hogy a hozzátartozók érdekében aktívan tartsunk kapcsolatot a szerettünkkel foglalkozó mentális egészségügyi szakemberekkel. Családtagként anélkül is megoszthatjuk megfigyeléseinket az orvossal, vagy a terapeutával, hogy az veszélyeztetné az orvos-páciens kapcsolatot. Akkor tudunk egy csapatként működni a kezelőszemélyzettel, ha kapcsolatban vagyunk egymással.

Szempontok a helyzet súlyosságának megítéléséhez

  • Tör-zúz a lakásban. Ne rakjunk rendet mielőtt a rendőrség megérkezne. Mondjuk el, hogy a hozzátartozónk mentális betegségben szenved és aggódunk a biztonságáért. Ha megoldható, mi nyissunk ajtót a rendőröknek és mondjuk el, hol tartózkodik hozzátartozónk.
  • Verbálisan, vagy fizikailag erőszakos.
  • Öngyilkossági gondolatai vannak.
  • Kárt tesz magában, saját vagy mások tulajdonában.
  • Zaklat másokat, vagy nem hajlandó beszélni senkivel.
  • Érthetetlenül beszél.
  • Üldöztetéses gondolatai vannak: úgy gondolja megfigyelik, vagy ártani akarnak neki.
  • Úgy érzi, mások irányítják.
  • Önmagáról kevésbé gondoskodik. A tisztálkodást elhanyagolja, nem tud megfelelően gondoskodni hozzátartozóiról.
  • Romlik az egészségügyi állapota, például éhezik, nem vesz tudomás testi betegségről.

A tiszteleten és bizalmon alapuló kapcsolat kiépítésre kulcsfontosságú ahhoz, hogy a csekély betegség belátással rendelkező páciens elfogadja a kezelést. Ha ismerjük az alap személyiségét könnyebb lesz észre venni az állapot súlyosbodását. Időben keressünk fel szakembert. Ilyenkor érdemes mindig ugyan ahhoz az orvoshoz fordulni, aki képes hosszabb távon kísérni a pácienst.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált irodalom:

Amador, X (2008) Nem vagyok beteg, nincs szükséges segítségre! Hogyan segítsünk a mentális betegségben szenvedőknek a kezelés elfogadásában? Budapest: Lélekben Otthon Kiadó

A szorongásról röviden

A szorongás egy olyan intenzív érzelmi állapot, aminek nincsen konkrét tárgya. Abban tér el a félelemtől, hogy nem tudjuk megmondani, hogy mi okozza a kellemetlen állapotunkat. Például, hogy félünk a kutyáktól, vagy a repüléstől, hanem csak érzünk egy kínzó, nyomasztó érzést. Mindenkiben vannak szorongások! Akkor kell csak foglalkozni ezekkel, hogyha ezek túlzottan hevesek – tehát kilátástalanság vagy fenyegetettségérzéssel együtt járó állapotok –, illetve, hogyha hosszasan elhúzódók, mert a szorongás a szervezet kimerüléséhez tud vezetni.

Milyen összetevői vanak a szorongásnak?

A szorongásnak kognitív, tehát gondolati, érzelmi és testi, illetve viselkedési komponensei is vannak. A leggyakoribb testi tünetek a koncentrációzavarok, fejfájás, izomfeszültség, szédülés, fáradtság, gyomorpanaszok, különféle fájdalmak, és gyakran alvászavarok is kísérik. Sokféle testi tünetet okozhat tehát a szorongás, és nagyon gyakran alkoholizmusban, vagy más függőségekben csúcsosodik ki.

A szorongás tehát nem más, mint vészjelzés, ami egy kezelendő külső, vagy belső konfliktusra utal. Éppen ezért nem érdemes figyelmen kívül hagyni! Vannak ún. alapszorongások, amelyek gyermekkorban természetesek, de felnőttkorra rendszerint elhagyjuk őket. Ilyen például a betegségtől, vagy a sötéttől való félelem.

A szorongásra való hajlam genetikailag is meghatározott, valamint erősen befolyásolja a korai szülő-gyermek kapcsolat biztonságossága is, hogy mennyire tudunk majd a stresszes, fenyegető helyzetekkel a későbbiekben megbirkózni.

Miért szükséges kezelni a szorongást?

A hosszantartó szorongás amellett, higy kellemetlen, különböző pszichoszomatikus megbetegedésekhez vezet, ezért érdemes azt mielőbb kezelni. Ilyen pszichoszomatikus betegség például a magas vérnyomás és az irritábilis bél szindróma is. A pszichoszomatikus betegségekről már régóta tudjuk, hogy a kialakulásukban és a fennmaradásukban lelki tényezők játszanak szerepet.

Milyen testi tünetei lehetnek a szorongásnak?

Fontos, hogy akár önmagunkon, vagy szeretteinken észrevehessük az alábbi tüneteket.

Szív és érrendszeri tünetei a szorongásnak a teljesség igénye nélkül: a szapora szívverés, vérnyomás emelkedés, csökkent pulzus, vagy a vérnyomásesés, szívritmuszavarok, szívszúrás, vagy fájdalomérzés.

Légzőszervi tünetek pl.: a légszomj vagy nehéz légzés, mellhasi nyomás, torokgombóc érzés, vagy fulladás.

Neuromuszkuláris tünetek pl. folyamatos izomfeszültség, nyugtalanság, izomrángások, remegés, különféle izomgörcsök, bizonytalanság, gyengeség érzés.

Gasztrointesztinális tünetek pl. az étvágytalanság, hányinger, undor, hasi fájdalom, hányás, hasmenés.

Az urinális rendszert érintő zavarok: fokozott vizelési inger, inkontinencia, illetve, hogy túl gyakran kell meglátogatnunk a mellékhelyiséget.

Bőrtünetek lehetnek a sápadt arc, vagy akár pont ellenkezőleg a kipirult arc, verejtékezés, hőhullámok, viszketés…ezek mind-mind szorongásról is árulkodhatnak.

Természetesen, hogyha ilyesmit tapasztalunk magunkon, akkor elsősorban a háziorvosunkat érdemes felkeresni, aki segít majd kizárni az ezzel összefüggésbe hozható, kezelendő testi betegségeket.

Melyek a leggyakoribb pszichés kórképek, amelyeknek a szorongás a táptalaja?

A leggyakoribb a pánikbetegség, ami heves testi tünetekkel jár, és nagyon jellemző rá a következő rosszulléttől, rohamtól való félelem, ami valójában egy fizikai rosszullétekkel járó rohamig tud fokozódni. Kevésbé gyakoriak, de kevésbé feltűnőek a fóbiák – ezekkel kevésbé fordulnak orvoshoz az emberek. Többféle fóbiáról beszélhetünk. Nagyon sokan vannak a fóbiások közül, akik a zárt terektől félnek, ahonnan nehéz elmenekülni. Vannak specifikus fóbiák, gyakorlatilag bármitől lehet félni: állatoktól, repüléstől, kígyóktól, akár olyan dologtól is félhetünk, amivel még soha életünkben nem találkoztunk. A szociális fóbia egy speciális fajtája a fóbiáknak. Ez azt jelenti, hogy társaságban kellemetlen érzéseket tapasztalunk, ezért bezárkózunk és inkább kerüljük a társaink közelségét.

A kényszeres zavar is egy viszonylag gyakori szorongásos kórkép. Itt elkülöníthetünk kényszergondolatokat és kényszercselekvéseket. Ezek a kényszeres rituálék csökkentik valamelyest a személy szorongását. Ilyen pl. a kézmosás vagy különféle viselkedési kényszerek. Például a csempének csak a közére lehet rálépni, és akkor az ember azt gondolja, hogy ezzel elkerül valamilyen potenciális veszélyforrást.

Szorongásos kórkép a poszttraumás stresszzavar – röviden PTSD – ami különféle lelki traumák után szokott előfordulni. Ez lehet akár egy olyan trauma is, ami nem feltétlenül minket érint, hanem mondjuk szemtanúi vagyunk egy közlekedési balesetnek, ami ránk is érzelmileg nagyon erősen hat. A PTSD tünete, hogy ezt az eseményt a későbbiekben sokszor átéljük, álmodunk vele, illetve az eredeti traumatikus szituációhoz hasonló apró kis jelekből is eszünkbe jut. Pl.: ha valakin hasonló színű felső van, mint azon az emberen, akit mondjuk elütöttek, akkor ez az aprócska hasonlóság az egész élményt, az összes testi-lelki élményaspektusával együtt felidézi bennünk.

A generalizált szorongás szintén gyakori szorongás alapú kórkép. Erről azt érdemes tudni, hogy egy nagyon erős szorongás, ami szintén nem köthető tárgyhoz, vagy helyzethez. Főleg a testi tünetek vannak előtérben ennél a betegségnél, tehát a feledékenység, ingerlékenység, gyomorfájdalom, izomfeszülés, illetve hasonló panaszokkal keresik fel a betegek az orvosukat, és sokszor előfordul, hogy nem is feltétlenül derül ki, hogy ezen panaszok hátterében szorongás áll.

Milyen stratégiákkal küldzhető le a szorongás?

Hasznos stratégia, technika a légzéstechnika megtanulása – ezt pánikbetegség esetén is nagyon hatékonyan lehet alkalmazni. Érdemes relaxációs technikákat is tanulni, de ehhez a kettőhöz is érdemes inkább szakember segítségét kérni. Amit önmagunk is jó szívvel, kockázatmentesen tudunk tenni a saját szorongásunk ellen, az a rendszeres sporttevékenység, illetve az elkerülő viselkedés megakadályozásának is fontos szerepe van. Tehát, ha mondjuk félünk a tömegtől, akkor érdemes nem túlzottan sokáig bezárkózni és elkerülni az emberek társaságát, mert érdemes azt tudnunk, hogy ez csak tovább fokozná a félelmünket. Nyilván az sem működik, hogyha folyamatosan stresszhelyzetben vagyunk és a tűrőképességünk határáig terheljük magunkat, de érdemes ésszerű keretek közt kezelni ezeket a félelmeket, mert az segít ezeknek a leküzdésében.

A pszichoterápia a szorongást olyan módon kezeli, hogy különféle stresszkezelési technikákat tanít, illetve önismereti munka segítségével megérthető, hogy mi az, ami mögötte áll, milyen traumákról vagy hiányokról árulkodik ez a lelki tünet. A szorongás mindig egy jel, ami azt mutatja, hogy valami probléma van a lelkünkben. Érdemes ezt komolyan venni, illetve szakszerűen értelmezni és kezelni. Szakember segítségével javasolt ezeknek a tüneteknek az összefüggéseit megkeresni a személyközi helyzetekkel, valamint saját belső elvárásainkkal, gondolatainkkal, így ezt a tünetet hosszútávon is meg tudjuk szüntetni. Egy jobb életminőség érhető el!

A témában készült videómat ide kattintva is megtekintheti.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

párkapcsolat, szülővé válás, kötödés

Hogyan függ össze a párkapcsolatunk azzal, milyen szülővé válunk?

Korábbi blogcikkeimben részletesen volt szó a kötődési stílusokról. Arról, hogy befolyásolja kötődési mintázatunk azt, hogyan működik a szex, tartós lesz-e a párkapcsolat, mennyit veszekszünk a partnerünkkel? Jelen írásunkban arra térek ki, miként hat kötődési stílusunk és párkapcsolatunk minősége a szülői szerepünkre.

Gyermeknevelés a kötődés szemszögéből

A gyermekek számára nagyon fontos, hogy a családjukat biztonságos kikötőnek élhessék meg. Tudják jól érezni magukat otthon, a szülőkkel bensőséges kapcsolatot ápoljanak. Ha szükségük van az iránymutatásra, bármikor fordulhassanak felmenőikhez. Ez biztosítja számunkra a stabil alapot az életben való elinduláshoz. Ebből a szempontból pedig alapvető a szülők egymáshoz fűződő szeretetteljes, bensőséges kapcsolata. A szülők kiegyensúlyozottsága és a jó konfliktuskezelés. Ez megalapozza a gyermekek lelki egészségét, érzelmekre és stresszhelyzetekre való reagálását. Ráadásul követendő mintát ad a számukra a mély, kötődésen és őszinteségen alapuló emberi kapcsolatokra.

A biztonságosan kötődő családokban felcseperedő gyermekek érdeklődők, empatikusak, rugalmasan reagálnak az élet kihívásaira.

A gyermek mindig hat a szülőre

Fontos szem előtt tartanunk, hogy jó esetben szülőként mi is fejlődünk gyermekeinktől kapott tapasztalatok és szeretet által. Fontos, hogy kövessük figyelemmel a gyermekünk életét, problémáit, hiszen azok számunkra is lényegesek. Kiderül belőle, hogyan él meg minket utódunk, könnyen ráláthatunk vakfoltjainkra a gyermekünk viselkedése és nehézségei által.

A gyermekvállalás alapvetően megváltoztatja a párkapcsolatunkat

Egy párkapcsolatban feltenni a kérdést kedvesünknek, hogy gondoltál-e már arra, hogy egyszer gyermekeid legyenek, automatikusan sebezhetővé tesz bennünket. Azáltal azonban, hogy egy új vágyunkat mutatjuk meg, egy mélyebb kötelék alakulhat ki köztünk a partnerünkkel.

Hogyan befolyásolja a múlt azt, hogyan szeretünk?

Azt a módot, ahogy továbbadjuk a szeretetünket gyermekeinknek jelentősen befolyásolja az, hogy mi milyen tapasztalatokat szereztünk gyermekkorunkban. Hogyan gondoskodtak rólunk a szüleink? Mennyit beszéltek az emócióikról, ki tudták-e mutatni szeretetüket az irányunkban. Ez egyezett-e a mi szeretetnyelvünkkel, elvárásainkkal? Amennyiben tapasztalataink nem voltak jók, nehéz lehet arra az elhatározásra jutnunk, hogy gyermeket vállaljunk. Az is felvállalható, ha a gyermektelenség mellett döntünk. Életünk így is teljes lehet. Nagyon gyakori az is, hogy akik sok mindent nélkülöztek gyermekként, nagyon korán vágynak gyermekre. Emögött az áll, hogy tudattalanul be akarják bizonyítani, hogy ők jobban csinálják majd, mint a szüleik. A görcsös akarás azonban nem feltétlenül vezet jóra.

Azt, hogy hogyan viselkedünk a gyermekünkkel, az önmagunkról alkotott képünk határozza meg. Ha pozitívan tekintünk önmagunkra, tisztában vagyunk gyengeségeinkkel és bízunk képességeinkben, könnyebb lehet számunkra gyermekünket is pozitívan látni. Akkor sem kell kétségbe esnünk, ha ez nem így van, önmagunk fejlesztésébe sosem késő belefogni!

Ahhoz, hogy jó szülők legyünk, jól kell tudnunk alkalmazkodni

A gyermeknevelés azzal jár, hogy folyamatosan kezelnünk kell a váratlan helyzeteket. Minden gyermek a maga sajátos módján fejlődik, szülőként pedig az a dolgunk, hogy lépést tartsunk vele. Figyelembe vegyük mire van szüksége, s mindemellett kezeljük a saját és párkapcsolatunk igényeit is. Ahhoz, hogy ez gördülékenyen menjen, fontos számba vennünk mik azok a dolgok, amiket ugyanúgy szeretnénk csinálni, mint a szüleink. Mik azok, amiket teljesen másképpen. Ha ismerjük a saját érzékeny pontjainkat, kötődési sérüléseinket (igen, ilyenek mindenkinek vannak) az óriási segítséget jelent a gyermeknevelésben (is).

A szülő-gyermek kapcsolat ösztönösen is működhet, mégsem érdemes itt megállni

Kötődési rendszer a gyermekben és a szülőben is automatikusan aktiválódik, hiszen előbb-utóbb minden szülőben megjelenik az a vágy, hogy gondoskodjon a gyermekéről. A gondoskodási rendszer alapja pedig az a biztonság, melyet párkapcsolatunk nyújt. Fontos azonban a gondoskodás mellett az is, hogy gyermekünknek megfelelő önállóságot biztosíthassuk. Ha folyton ölben tartjuk, nem engedjük, hogy felfedezze a külvilágot, nem fog megfelelően fejlődni. Nagyon lényeges hogyan reagálunk a gyermek jelzéseire. Fontos, hogy ráhangolódjunk az igényeire. Ehhez pedig jól kell ismerünk és kezelnünk a saját érzéseinket! Hiszen, ha a baba sír, mi is automatikusan kellemetlen érzéseket élünk át. Ha felvesszük és azonnal vigasztaljuk, mi is átélünk egy hasonló érzést, mint amit ő. Ezt valamelyest csillapítva kell visszatükröznünk és meg fogalmazzunk ahhoz, hogy a gyermek megnyugodjon, elfogadva érezze magát.

Sokszor nem is értjük, mi baja a gyermeknek és ez nagyon frusztráló! Amikor a kicsi végre megnyugszik, mi magunk is ellazulhatunk. Amennyiben ez nem sikerül, stresszesek leszünk. Idővel elbizonytalanodhatunk szülői alkalmasságunkban. Ha valaki szenved, azt kétféle reakciót válthat ki: együttérzést, valamint ellenérzést és zavart. Az emberekben többnyire mindkét érzés egyszerre van jelen! Kötődési stílusunktól függ, hogy melyik kerekedik felül. Segítünk, vagy elutasítóan reagálunk.

Szülőszerep és kötődési stílus

Amennyiben szorongóan kötődők vagyunk, a gyermek viselkedése túl heves reakciókat vált ki belőlünk. Túlértékeljük a rá váró veszélyeket, fokozottan aggódunk, ha leesik a mászókáról. Amikor a baba sír, az olyan heves érzelmeket vált ki belőlünk, hogy nem tudunk a gyermek igényeire adekvát módon reagálni. Muszáj először megnyugodtunk, s csak ezután segíteni a gyereknek. Ahhoz, hogy neki segíthessünk, előbb kiegyensúlyozottnak kell lennünk!

A szorongó kötődésű szülők nagy érzelmi közelséget és gondoskodást nyújtanak, de kevésbé ösztönzik gyermeküket arra, hogy önálló legyen. Könnyen túlzottan rátelepedhetnek.

 Az elkerülőn kötődő szülőknek sok nehézséget okoz a gondoskodás, melyet legtöbbször észre sem vesznek. Inkább távolságot tartanak a gyerek érzéseitől és kevés együttérzést mutatnak. A gyermek sebezhetőségében ugyanis saját sebezhetőségüket látják viszont. A szülői szerep kötelesség a számukra, éppen ezért kritikusak a gyermekekkel szemben. Gyakran feladatközpontúak és szeretnek ellenőrzést gyakorolni a kicsi felett. A szeretet kimutatása kevésbé megy könnyen számukra.

Ha biztonságosan kötődőek vagyunk, kevésbé esik nehezünkre reagálni, ha a gyermek sír. Sok erőtartalékunk van szeretetből és együttérzésből. Jól ráérzünk arra, hogy a gyermeknek mikor van szüksége önállóságra és mikor közelségre. Közben saját érzelmeinket is kontrolláljuk. A biztonságosan kötődő szülők kedvesen viselkednek gyermekükkel, támogatják és segítik őket még a függetlenedés kérdéseiben is.

Változtatni sosem késő!

Amennyiben tudatosítjuk saját kötődési stílusunkat, lehetőségünk adódik a változtatásra. Fontos tudni, hogy a kötődési stílusok megváltoztatásában az élő, támogató kapcsolatoknak van a legnagyobb szerepe, ezért a legjobb segítség, ha felvesszük a kapcsolatot egy terapeutával. Adjunk esélyt önmagunknak, hogy megtanuljunk másként reagálni, mint korábban. Kérjünk támogatást és szeretetet partnerünktől! Ez pozitív hatással lesz a szülői szerepünkre is!

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált irodalom:

Wagenaar, K (2018) Hogyan legyek boldog veled? A párkapcsolat megjavítása az érzelmekre fókuszáló terápia módszerével. Ursus Libris. Budapest

Share Button
Twitter
Facebook

Az egészséges életmód alapkövei

Az utóbbi időben sokat voltam beteg, ezért elkezdtem aktívabban foglalkozni azzal, mi minden szükséges a testi – lelki jóléthez. Korábban szakmámból fakadóan az egészség mentális oldalára koncentráltam. Ebben a pandémiás helyzetben azonban úgy gondolom sokaknak hasznára lehet egy olyan blokk cikk, melyben életmódbeli tanácsok is olvashatók. Fontos felelősségünk van ugyanis jelen helyzetben önmagunk iránt, hogy lehetőség szerint megelőzzük a koronavírus fertőzést, illetve, hogy felkészüljünk, hogy minél jobb fizikai állapotban érjen el minket. Ez a közösség érdeke is.
Ezért az alábbi írás az egészséges életmód legfontosabb alapköveit fogja röviden csokorba szedni szigorúan tudományos kritériumok alapján

Étkezzünk egészségesen!

Sokan tudják, hogy az egészséges életmód az egészséges táplálkozásnál kezdődik. Nagyon lényeges tehát, hogy minél több zöldséget-gyümölcsöt fogyasszunk. Lehetőség szerint kerüljük a feldolgozott élelmiszereket, ízfokozókat, tartósítószereket. Egyre elterjedtebb az a tudás is, hogy a transzzsírok mennyire kedvezőtlenül hatnak a szív- és érrendszer állapotára. Kedvező hatású továbbá a magas rost fogyasztás, illetve a finomított étolajok és zsírok elhagyása. Ehelyett különféle olajos magvak rendszeres fogyasztása javasolható. A legújabb tudományos kutatások alapján érdemes minimalizálni a különféle húsfélék (főként a feldolgozott, füstölt termékek) fogyasztását. Szintén javasolható a tej, a cukor és a fehér liszt kerülése. Utóbbi helyett a teljes kiőrlésű gabonákból készült ételekre való átállás szolgálja az egészségünket.

Mozogjunk rendszeresen!

Alapvetően meghatározza egészségünket továbbá, hogy mennyit mozgunk. Testi fittségünk megőrzése érdekében legalább napi 30- 40 perc picit megterhelő (megizzasztó) mozgásra van szükségünk. Ez korunktól és egészségi állapotunktól függően lehet tempós séta, futás, biciklizés, úszás, ki mit szeret. Különféle betegségek (pl. rosszindulatú daganatok) esetén a rendszeres testmozgás kimondottan javítja a túlélést.

Az elegendő, pihentető alvás elengedhetetlen

Testi lelki egészségünk szempontjából alapvető fontosságú továbbá az elegendő mennyiségű és minőségű alvás. A pihentető alvás szempontjából lényeges, hogy lehetőleg mindig ugyanabban az időpontban feküdjünk le! Közvetlenül lefekvés előtt már ne nézzünk tévét és ne használjunk elektronikai eszközöket. Ilyenkor már csak nyugtató tevékenységet érdemes végezni, relaxálni, vagy olyan könyvet olvasni, amely segíti az ellazulást. Jótékony hatású hogyha minden nap beszélgetünk szeretteinkkel az aznapi frusztrációinkról, konfliktusainkról, vagy naplót vezetünk, amely segít kiadni magukból a nap során felgyülemlett feszültségeket. Ez jelentősen javítja az alvás minőségét.

A stressz kezelése mindenki számára szükséges

Tanuljuk meg jobban kezelni a stresszt! Fontos tudni, hogy minél előbb minél többféle stresszkezelő technikák dolgozunk ki, annál többet használunk a saját egészségünknek. Legtöbben bele sem gondolunk abba, hogy ha az élet valamilyen nehézséget gördít elénk, akkor nem mindegy milyen felkészültséggel ér bennünket a trauma. Ha korábban voltak stratégiánk a nehéz élethelyzetek kezelésére, jobban fogjuk bírni a későbbi nehézségeket. A stresszkezelést tehát egy nyugodt időszakban érdemes elkezdeni. Nem érdemes megvárni, míg összecsapnak a fejünk felett a hullámok! Fontos tudni továbbá, hogy minden egyes nap le kell vezetnünk a felgyülemlett feszültséget. Ez olyan, mint a lefekvés előtti rituálé a fürdéssel, fogmosással, ami megszabadítja testünket nap során felgyülemlett szennyező anyagoktól. Lelkünknek is minden nap szüksége van a megtisztulásra, ez biztosítja ugyanis mentális egyensúlyunkat!

Apoljuk az emberi kapcsolatainkat!

Testi-lelki egészségünk megőrzése szempontjából kiemelt szerepe van a támogató környezetnek és a jó minőségű emberi kapcsolatoknak is. Fontos, hogy ápoljuk családi kapcsolatainkat, a baráti kötelékeket ne hanyagoljuk el. Körbevegyük magunkat olyan emberekkel, akikkel jól érezhetjük magunkat. Törődjünk azokkal az emberekkel, akik örülnek ennek. Erősítsük azokat a kötelékeket, ahonnan megértést és szeretetet kaphatunk. Az egyenrangú, kölcsönösen építő kapcsolatok alapvető fontosságúak a mentális egészségünk megőrzésében, ezáltal a testi egészség biztosításában.

Szabaduljunk meg a rossz szokásoktól!


Fontosnak tartom kiemelni, hogy bármilyen függőség nagyon negatívan hat mind a testi, mind a mentális egészségre. Itt ne csak az alkohol fogyasztásra, dohányzásra, vagy a drogokra gondoljunk, hanem más, viselkedési függőségekre is! A viselkedési függőségek közé tartozhat a legtöbb viselkedés, amely életünk alapvető velejárója, amennyiben ezek a tevékenységek uralják az életünket. Tehát érzelmileg túl fontossá válnak, vagy túl sok időt töltünk velük. Ezért károsítják az életminőségünket. Viselkedéses függőségek például az internetfüggőség, játékfüggőség, társfüggőség, vagy a szexuális függőségek. Fontos, hogy amennyiben önmagunkon vagy szerettünkön azt tapasztaljuk, hogy hajlamos túlzásba vinni dolgokat, akkor keressünk fel addikciókban járatos szakembert, tehát pszichiátert, pszichoterapeutát, vagy klinikai szakpszichológust.

Fenti felsorolásból jól látható, hogy testi-lelki egészségünk szorosan összefügg. Ahhoz, hogy lelkileg jól tudjuk érezni magunkat fontos, hogy a testünket is karbantartsuk! Megszabaduljunk a különféle függőségekről, kezeltessük a testi problémáinkat. Ne szorítsuk háttérbe a lelki működésünket sem. Lelkünk karbantartásra legyen olyan rendszeres, mint a fogmosás! Alakítsunk ki olyan életmódot, amely egészséges és tegyük rendszeressé a jó szokásokat. Ne hallgassuk a változtatások bevezetését! Tegyünk jóllétünket még ma!  Ha ehhez segítségre van szükségünk, keressük meg a számunkra megfelelő szakembert. Különféle krízishelyzetek során szervezetünk meg fogja hálálni a korábbi törődést. 

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált irodalom:

https://www.facebook.com/groups/270601467024951/permalink/832013420883750

Michael Greger, Md, Gene Stone (2020) Hogy ne halj meg. Tudományosan bizonyított módszerek, amelyekkel megelőzhetjük és visszafordíthatjuk a betegségeket. Édesvíz Kiadó: Budapest

2021. január

Kedves Olvasóm!

Az utóbbi időben sajnos kiégtem, ezért blogcikkeket az idei év során csak kéthavonta fogok megjeleníteni a weboldalamon.

Fontos számomra a szakmaiság, ezért nehézségeim ellenére a színvonalból nem vagyok hajlandó engedni!

Átmenetileg új pácienseket sem fogadok, ezért weboldalamról levettem a telefonszámomat, a pszichológus válaszol rovatban pedig megnövekedett válaszadási idő mellett dolgozom. E-mailben továbbra is elérhető vagyok, segítséget tudok adni a szakemberválasztásban.

Megköszönöm, ha továbbra is megtisztel figyelmével!

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Üdvözlettel: Habis Melinda

klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár- és családterapeuta jelölt