Kategória: Írások

Folyamatos változásban

Kedves Olvasó!

A korábbiakban havonta jelentkeztem blogbejegyzésekkel és videós tartalmakkal Az eddigi rend 2023. januárjától megváltozik, mert szeretnék több figyelmet szentelni az írásos/személyes megkeresésekre. Gyorsabban megválaszolni a pszichológus válaszol rovatba érkező kérdéseket.

Bár ezen a felületen nem jelentkezem új bejegyzéssel, a közösségi oldalaimon továbbra is friss tartalmakkal várom, érdemes követni ezeket.

Elérhetőségeim

Természetesen tovább folytatom pszichológusi/pszichoterápiás munkámat személyesen és online videókonzultáció formájában is. Amennyiben erről szeretne érdeklődni, az aktuális kapacitásról és feltételekről a kapcsolat menüpont alatt található elérhetőségemen tudom tájékoztatni. Megköszönöm, ha e-mailjében megfogalmazza milyen nehézségekre keres megoldást, s milyen időintervallumban oldható meg a konzultáció.

Remélem korábbi tartalmaim között talál az Ön számára hasznosat. Amennyiben személyes tanácsra van szüksége, kérem keressen bizalommal.

Üdvözlettel: Habis Melinda
Klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, képzésben levő pár és családterapeuta

Hogyan kommunikáljunk egy nárcisztikus személlyel?

Korábban videós és szöveges tartalommal is jelenkezünk a  nárcizmus témában. Jelen cikkünkben azt vizsgáljuk meg alaposabban, mire figyeljünk, ha a közelünkben nárcisztikus személy van, hogyan kommunikáljunk vele, ahhoz, hogy minél kevesebbet sérüljünk. Bánki György ’A legnagyszerűbb könyv a nárcizmusról’ című művét ajánljuk.

Egy különleges személynek különleges bánásmód jár?!

Egy nárcisztikus személlyel kapcsolatban speciális bánásmódra van szükség! Ehhez fontos szem előtt tartanunk, hogy amit mi nyújtani tudunk, az soha nem lesz elég neki! Két véglet között fogjuk érezni magunkat. Hol fantasztikusnak, hol elviselhetetlennek.

Persze a nárcisztikus mindenért bennünket hibáztat. Amikor valami problémája van, minket lát megváltozottnak. Például, ha megterhelőnek érzi, amikor törődnie kell velünk, nem tudja ezt megfogalmazni, hanem ránk tolja a dolgot: mi nem törődünk vele.

Mindig felül akar lenni, ennek eszköze, hogy elnyom bennünket. Amikor kedvesek vagyunk vele, még több figyelmet és még több elismerést szeretne kapni. Elhiteti, hogy ő rengeteget ad és mi nem vagyunk hálásak. Ez a szélsőségesség és hálátlanság valójában az ő személyiségének a része!

Mindennek hátterében az van, hogy amit ő kap, azt ő nem tudja/akarja viszonozni. Ha valami nem érinti jól, egy pillanat alatt elfordul tőlünk. A mérce mindig kettős! Neki többet lehet és ezzel nem lehet konfrontálni, ezért megváltoztatni sem lehet.

A nárcisztikust gyermekkori tapasztalatai bizalmatlanná és rugalmatlanná tették. Felnőtt korában újraéli ezeket a negatív tapasztalatokat, s ennek hatására úgy érzi, hogy rengeteg áldozatot hoz. A mi befektetett energiánk pedig nem számít. Persze lehet, hogy jó lelkiállapotában elismeri az érzelmeinket, amikor azonban őbenne elromlik a rólunk alkotott kép, megérezhetjük, hogy milyen ő valójában.

Profinak kell lennünk a határhúzásban!

Ha egy nárcisztikus személlyel vagyunk közeli kapcsolatban, fontos hogy megtanuljunk jól vigyázni önmagunkra! Profin jelöljük ki a határainkat: gyakran hangsúlyozzuk, mi az, amit el tudunk fogadni, hogyan bánhat velünk!

Nagyon könnyen alárendeltnek és magunkba fordulónak érezhetjük magunkat. Ne felejtsük el, hogy minden, amit adunk neki természetes a számára, és minden, amit elrontunk pedig annak bizonyítéka, hogy nem tudunk jól törődni vele. Nekünk kell tehát először tisztába jönni önmagunkkal, mert neki mindent megkapni alap!

Azt képes valamennyire megbecsülni, aki beleáll a konfliktusban és ellene tart. Talán együtt szeretne működni egy ilyen emberrel, ráadásul félhet is tőle. Ezért le akarja győzni!


Hangsúlyozzuk, hogy egy nárcisztikus partner bevállalása gyakran a saját nárcizmusunkkal kapcsolatos problémákból fakad. Önismereti munka segítségével rájöhetönk, hogy valójában nekünk van szükségük erre a csodálatosnak tűnő emberre, mert ő illeszkedik saját téves beállítódásaikhoz. Amikor kiderül, hogy a helyzet nem olyan csodás, mint amilyennek először látszott, csodában bízunk. Szeretnénk azt gondolni, hogy kivételes kitartással, jósággal, megértéssel vagy bármi egyébbel tudunk segíteni a nárcisztikuson.

Mire figyeljünk már a legelejétől?

A nárcisztikusokkal való kommunikáció első szabálya tehát, hogy hallgassunk az ösztöneinkre és legyen alapos az önismeretünk. Mielőtt a közelébe kerülünk a nárcisztikusnak, gondoljuk át, bírni fogjuk-e.

Persze ez nem olyan egyszerű, mint amilyennek első ránézésre tűnik. A nárcisztikus személyek ugyanis a kapcsolat kezdetén különlegesen vonzónak tűnnek a kapcsolat reményében. A viszony is egyszerre lehet nagyon jó és nagyon rossz. Ezért is nagyon nehéz kilépni belőle.

Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a nárcisztikus a lehető legritkább esetben kíván megváltozni, aminek hátterében az van, hogy ő képtelen elviselni a saját csökkent értékűség érzését, ezért mindig másokra kell azt vetítenie. Ha el is megy terápiába, amellett sem köteleződik el. Inkább a terapeutát is leértékeli.

Miért nincs változás?

Ha egy nárcisztikus kivette ránk a hálóját, az általa nyújtott különleges figyelem gyógyírnak tűnhet a problémáinkra. Amikor egy nárcisztikus személy idealizál minket, mi is nagyszerűnek érezzük magunkat!

Két dolog miatt foghatunk gyanút, hogy egy nárcisztikussal van dolgunk. Realitásérzékünk érzi a túlzó idealizációt, másrészt lehet hogy az illető mindenki másnál védelmezőbb, nagyvonalúbb. Egy nárcisztikus toleráns képet tud vetíteni önmagáról.

Fontos azt látni, hogy a nárcisztikus mindent feketén-fehéren lát, ezért gyakran eltitkolja megbántottságát.

További nehézség, amikor szóvá teszünk valamit, vagy kérjük, hogy vegye figyelembe a mi szempontjainkat. Ekkor úgy értelmezi, ki akarjuk használni. Lelke mélyén megretteg, hogy ugyanolyan kizsákmányolóval kerül függő viszonyba, mint amilyen valamelyik szülője volt. Amikor a nárcisztikusnak valamilyen szempontból rossz, dühöng, kiüresedik, grandiózus fantáziákba menekül, hogy megóvhassa magát.


A megoldás kulcsa önmagunkban keresendő!

A nárcisztikussal való kommunikáció alapja, hogy fontos felismernünk saját nárcisztikus igényeinket, hogy mennyire van kisebbrendűségi érzésünk. Vágyunk arra, hogy mi is fantasztikusnak érezzük magunkat?! Ezek a nagyzásos elképzelések motiválnak bennünket arra, hogy a másik szükségleteit kielégítsük.

Ha mi is nárcisztikus családban nőttünk fel, az ebből származó, nehezen gyógyuló sérülés, az ennek hatására kialakult fokozott felelősségérzet, alárendelődési és áldozathozási készség remek alap ahhoz, hogy megágyazzon egy ilyen kínzó párkapcsolatnak.

A nárcisztikus teljes rendszere a sebezhetőség elhárításáról szól. Működése azon alapszik, hogy soha többé ne kelljen átélnie azt az elhanyagolást, amit régen. Azért tartja a kezében a hatalmat, hogy végre szabályozni tudja kapcsolatait, ezért alapvetően magányos.

Az agressziót, ami csökkentértékűségéből fakad, a másik önbizalmának rombolására használja. Alapvető számára a megtévesztés és a manipuláció, hogy a lényegről eltereli a figyelmünket, kontrollt gyakorol. Beszéde üres. A lényeg, hogy azt a hatást érje el, amire vágyik. Ehhez felépít egy igaznak tűnő homlokzatot.

Egy nárcisztikussal való kapcsolat veszélyei

Nem könnyű elhagyni egy nárcisztikust, mégis érdemes tudomásul vennünk, hogy ő nem fog változtatni. Fontos azonban a határhúzási képességünk, különben tartósan áldozati pozícióba kerülhetünk, vagy akár bele is halhatunk.

Nárcisztikusra a legnagyobb veszélyt a túlvállalásra hajlamos nárcisztikus jelenti. Ilyenkor a bizonytalan személy hajlamos egyre több mindenről lemondani, megpróbál alkalmazkodni. Az alárendelődő nárcisztikusok (vagy saját nárcisztikus igényeiket elnyomó személyek) saját elhanyagloló gyermekkorukat ismétlik az önfeladással.

Ha hajlamosak vagyunk az önbecsapásra, nehéz elfogadni, hogy a kezdeti szép idők nem térnek vissza! Sosem fog minket megbecsülni partnerünk. Ilyenkor bántalmazó szülői személyiség részünk megakadályozhatja az eltávolodást. Érzelmileg magára hagyva ürességet érezhetünk, talán még a szenvedés is jobbnak tűnik, mint a semmi.

A nárcisztikus ilyenkor ugyanúgy viszonyul hozzánk, mint ahogyan önmagunkhoz: egyszerre függene és menekülne egy ellentmondásos kapcsolattól.

Mit ne mondjunk?

Egy nárcisztikus nem képes elviselni a kritikát, illetve negatív érzéseket. Képtelen alkalmazkodni, vagy elfogadni, hogy más is fontos lehet a számunkra. Csak a százszázalékos figyelmet értékeli. Ráadásul úgy éli meg, hogy csak reagál a negatív dolgokra.

Az önmaga előtt is letagadott érzelmi elhanyagoltság érzését hozza létre bennünk. Idővel mi leszünk azok, akiknek semmi sem elég jó. Mindent átélünk, ami eredetileg az övé volt: hűvössé, elutasítóvá válunk. Együttérzést nem tudunk tőle kapni. Mi szenvedünk a nárcisztikus helyett. Ő azt hiszi, minden a helyére kerül, hiszen felül marad, helyreáll a grandiózus énje. Néha meglepően nehéz dolgokat is el tud viselni, míg máskor apróságok is kiakasztják.

Ha kommunikálni szeretnék egy nárcisztikussal, mondandónkat gondosan fel kell építenünk! A legkisebb kritikához is megértést és elismerést kell adagolni, ráadásul mindez őszintén kell, hogy hangozzék!

Fontos továbbá a jó dolgok tükrözése is. A nárcisztikus lemondott a saját érzelmi életéről, hogy tökéletesnek tudjon tűnni, ezzel kiszámíthatóságot tud maga körül teremteni. A vágyak és érzések kavalkádját gyakran a partnere testesíti meg, amitől szabadulnia kell! A kényszeres nárcisztikus saját elfojtott igényei miatt nem sok melegséget ad a másiknak.

Hogyan/mit mondjunk?

Az optimális mondat egy nárcisztikus felé rövid, mégis jelentőségteljes, pontosan kijelöli, hogy mit akar elérni! Legyen a szavainknak súlya! A klasszikus nárcisztikus személy a saját eltagadott, megbántott gyermeki részét a másikban hozza létre, abban veti meg. Mindig ellenségeket jelöl ki, mert le kell vezetnie a dühét. Hogy kint bánt, lényegtelen.

Ezt a működést normális kommunikációval nem lehet befolyásolni! Fontos tehát, hogy kijelöljük a mi saját határainkat, a kapcsolat nárcisztikusságát ugyanis nem lehet empátiával, vagy kommunikációval megváltoztatni, legfeljebb jobban kezelni.

Minél inkább hajlamos a nárcisztikus a visszatámadásra, annál nagyobb szerepet kell kapnia a visszajelzésben az empátia helyett a konfrontációnak. Lehet, hogy a szégyenérzetét kell segítenünk kordában tartani. Ő a saját szemében mindig ártatlan áldozat, nekünk azonban muszáj ragaszkodunk hozzá, hogy minket is megillet a megbecsülés és ő nem léphetett egy bizonyos határt!

Egy klasszikus nárcisztikus személy képtelen a viszonzásra, nem érti, miért is kellene bármit adnia. Csakis a konfrontáció működik. A kapcsolat folyamatosan kiürül, ha el tudunk távolodni tőle, magunk tudunk gondoskodni az egyensúlyunkról, gyakran bekövetkezik, hogy már nem akarunk ekkora energiákat belefektetni a kapcsolatba!

Úgy tűnhet, mintha lenne jó módszer a nárcisztikussal való kommunikációra pedig nincs! Ha ragaszkodunk a megoldáshoz, csak felesleges kudarcoknak tesszük ki magunkat!

A nárcisztikus partnere azonban hamar depresszióssá válik, inni, vagy nyugtatót szedni kezd, a kapcsolat ugyanis könnyen elmérgesedik. Könnyen arra ébredünk, hogy nem kizárólag a kapcsolatunk áldozatai vagyunk, hanem saját megfosztott, elárult gyermekkori énünk, a bennünk élő kritikus büntető szülői rész játszik velünk. Ezek szolgáltatnak ki bennünket aktuális elnyomónknak.

A kapcsolat egy folyamatos veszélyhelyzetet teremt, a nárcisztikus ugyanis folyamatosan az ő nagyszerűségének tükrözését igényli. Ezt nem nyújtja cserébe. Nem képes a másikkal szembeni empátiára, a gyermekként ugyanis ugyanis szüksége volt arra , hogy felmenőit jónak lássa, ezért képtelen felismerni mások lelki igényeit.

Felhasznált irodalom

Bánki György (2016) A legnagyszerűbb könyv a nárcizmusról Ab Ovo. Budapest

A leggyakoribb evészavarokról

Mai bejegyzésemben a leggyakoribb evészavarokról, az anorexia nervosaról és a bulimia nervosaról olvashat részletesebben. Milyen okok vannak a két betegség kialakulásának háttérében, és milyen kezelési módok léteznek? Hogyan induljunk el, hogyha ezeket a tüneteket tapaszaljuk magunkon, vagy szeretteinken? 

A táplálékfelvétel alapvetően egy ösztönkésztetés, de nagyon sok társadalmi és családi szokás is befolyásolja. Az evészavarnak két klasszikus típusa az anorexia nervosa és a bulimia nervosa, de ezek mellett érdemes még megemlíteni az elhízást és az egyéb étkezési zavarokat, mint például az egészséges ételfüggőséget, az orthorexiát.

Kik a veszélyeztetettek az evészavarok szempontjából?

A klasszikus evészavarok elsősorban fiatal lányokat érintenek, tehát fiatal korban kezdődik. Az anorexia 12-18 éves korban, a bulimia picit később, 17-25 éves korban szokott kezdődni. Utóbbi betegség két-háromszor gyakoribb, mint az előző. Fontos tudni, hogy mindkét betegség vezethet életveszélyes állapotokhoz, ezért fontos a felismeésük és a szakszerű kezelésük.

Férfiaknál az evészavarok tipikus formája az ún. inverz anorexia, ami azt jelenti, hogy ők nem a karcsúságra, hanem éppen ellenkezőleg, a minél izmosabb testalkat elérésére törekszenek. Nagyon gyakoriak a szubklinikai zavarok, ami azt jelenti, hogy még a diagnosztikai kritériumok nem teljesülnek, de jelentős szenvedés okoz a szenély számára az evészavar. Ez akár a diákok 60%-ánál előfordulhat.

A legtöbb evészavaros páciens a felső és a középső társadalmi rétegből kerül ki, és fokozott kockázatot jelent a kialakulás szempontjából az, hogyha valaki nagyon sok médiumban, tévé vagy online szereplőt lát, akiknek fotóit retusálják.

Az evészavarral együtt járó pszichés betegségek

,Az evészavarok gyakran más pszichés betegségekkel együtt fordulnak elő. Leggyakoribb ezek közül a depresszió, a kényszerbetegség, a különféle függőségek, szociális fóbiák és a borderline személyiségzavar. Ezért nagyon fontos, hogy klinikai szakpszichológus vagy pszichiáter lássa el az illetőt, aki ki tudja zárni ezeket az egyéb kapcsolódó betegségeket.

Az evészavarok kialakulásával kapcsolatban fontos azt tudni, hogy mind egyéni, mind családi és szociokulturális tényezők is hozzájárulnak a kialakulásához. Ilyen szociokulturális tényező például a tökéletes megjelenésre való vágy, illetve a minél jobb teljesítménnyel kapcsolatos elvárás.

Növelik az evészavar kialakulását a különféle fogyással járó testi betegségek, stresszek, diéták is, ugyanis gyakran kedvet kapnak a fiatalok az önsanyargatáshoz. A saját test feletti kontroll eszközévé válik az evés, kialakul az evészavar.  

Milyen okai vannak és miért alakul ki az evészavar?

A különféle elméletek természetesen más-más okokat helyeznek a fókuszba. A biológiai elméletek különféle hormonok eltéréseivel magyarázzák a betegséget, míg a pszichoanalitikus elméletek egyfajta regresszióként fogják fel az evészavarokat, ami a korai szülő-gyermek kapcsolatra vezethető vissza.

A kognitív modellek elsősorban a testképzavar jelentőségét hangsúlyozzák, ami azt jelenti, hogy gyakran az evészavarban küzdő személyek sokkal kövérebbnek látják magukat, mint amilyennek mások látják őket, vagy mint ami a súlyuk alapján elképzelhető lenne.

A rendszerszemléletű megközelítés pedig az evészavarok családra gyakorolt hatását vizsgálja, a családon belüli ellenállás megnyilvánulási formájaként tekint rá.

Milyen pszichés háttér jellemző az evészavarokra?

Általában bonyolult lélektani folyamatok játszanak szerepet a betegség kialakulásában. Mind biológiai, mind pedig az adott személy lelki működéseire figyelmet kell fordítani.

Az evészavarokban közös:

  • az érzelemkifejezés nehézsége,
  • a kommunikációs készségek hiánya,
  • a különféle én-határ problémák,
  • illetve a kontrollzavarok, tehát nehezen tud határt húzni, nemet mondani

Az evészavarok diagnosztizálásának része a testtömeg index, amit úgy tudunk kiszámolni, hogy a megadott testtömeget a testmagasság négyzetével elosztjuk. Ezt a normál, a túlsúlyos és az alultáplált kategóriákba tudjuk besorolni. Ehhez nyugodtan kérjük akár háziorvosunk segítségét is.

Milyen tünetek jellemzőek az anorexiára?

Az anorexia esetén akaratlagos súlyvesztést figyelhetünk meg, amelyet a páciens kezdeményez. Ez legalább a testsúly 15%-át érinti. Jellemző a zsíros, vagy az egészségtelennek hitt ételek kerülése, és az energiabevitel drasztikus csökkentése.

Itt is előfordulhatnak különféle purgáló magatartások: hánytatás, különféle hashajtók használata. A beteg retteg a kövérségtől és a nem megfelelő testaránytól. Az anorexiások igyekeznek túlkontrollálni a viselkedésüket, különféle érzelmek kifejezése és a szexualitás is gátolt.

A személyiségük a betegség előrehaladtával egyre visszahúzódóbbá válik, betegségbelátásuk nincs. Testi állapotuk is nagyon veszélyessé válhat, tipikus tünet a menstruáció elmaradása, illetve a másodlagos nemi jellegek eltűnése.

Mik a bulimia jelei, tünetei?

A bulimiát ezzel szemben a falásrohamok és a testsúly kontrollálása jellemzi. A hánytatások/hashajtózások hatására itt is kialakulhat egyfajta hormonzavar, illetve különféle testi szövődmények, tehát itt is akár életveszélyes állapot is előállhat.

A falásrohamok során a páciens hatalmas mennyiségű ételt elfogyaszt, ezek általában hizlaló finomságok szoktak lenni. Utána megpróbálja a beteg ezek felszívódását-beépülését megakadályozni, például hánytatás, hashajtózás, böjt, vagy testmozgás segítségével.

Gyakran előfordul, hogy bulimiát anorexia előzi meg, illetve a két betegség kombinálódása sem ritka. Tudni kell, hogy a bulimia minden tápláltsági fokban megjelenhet, tehát attól, hogy valaki túlsúlyos, attól még előfordulhat, hogy bulimiában szenved. A hánytatás miatt a fogak belső felszínén gyakran zománchiány alakul ki, a hashajtás miatt akár életveszélyes állapotok is jelentkezhetnek.

Érdemes tudni, hogy az evészavarok krónikus betegségek, évtizedekig elhúzódhatnak, és gyakran jellemző a tünet-és alakváltás is.

Hogyan kezeljük az evészavarokat?

Fontos, hogy minél előbb felkeressük a háziorvosunkat, hogyha bármilyen tünetet tapasztalunk a fentiek közül. Hasznos tudni, hogy mindig kezelni kell a szomatikus tüneteket és pszichiáter bevonására is szükség van. Az elsődleges az, hogy a beteg testileg jó állapotban legyen, majd ezt követően lehet szó pszichoterápiás kezelésről, ami 18 éves kor alatt optimális esetben családterápiát is magában foglal, illetve egyéb pszichoterápia is szóba jöhet.

A leghatékonyabb a pszichodinamikus pszichoterápia, illetve a tüneti viselkedés korrekcióját célzó viselkedésterápia.

Mit tehetünk hozzátartozóként?

Abban az esetben, ha családtagként, barátként felmerül bennünk, hogy egy szerettünk evészavarral küzd, akkor menjünk oda hozzá, mert jellemző, hogy ezek a páciensek nem kérnek maguktól segítséget. Mondjuk el, hogy aggódunk értük, hogy mi milyennek látjuk őket, mert gyakran nem jönnek arra rá önmaguk, hogy bajban vannak,igen jellemző, hogy a betegségbelátás hiánya miatt a segítséget sem szívesen fogadják el.

Fontos azonban, hogy a véleményünket mindig kedvesen fogalmazzuk meg és ne próbáljunk bennük szégyent vagy egyéb rossz érzést kelteni, hanem a felnőtt személyiségükre, a józan eszükre hassunk, és próbáljuk meg a segítségünket felkínálni akár abban, hogy szakemberhez jusson el.

A blogbejegyzést videó formájában is feldolgoztam. Kattintson ide és tekintse meg. További tartalmakért látogasson el a YouTube-csatornámra és iratkozzon fel.

Mi határozza meg a pénzhez való viszonyunkat?

A belső szabadságérzet és jó közérzet alapja, ha ismerjük és elfogadjuk önmagunkat. Jelen cikkemben Orvos-Tóth Noémi ’Szabad akarat’ című könyvét ajánljuk.

Mai, rohanó világunkban a pénz kérdése központi, de vajon átgondoltuk-e már, hogy a mi életünkben mennyire fontos ez? Rengetegen vannak, akik óriási áldozatot hoznak a megfelelő életszínvonal megtartásáért. dr Brad Klontz szerint az anyagiakhoz fűződő viszonyunkat tudattalan transzgenerációs forgatókönyvek irányítják. Ezek gyermekkorunkban alakulnak ki. Ő 4 forgatókönyvet állapított meg.

1.A pénz elkerülése: amikor negatív képzeteket társítunk az anyagiakhoz. Akik így viszonyulnak a pénzhez, általában túl sokat költenek.

2.A pénz bálványozása: Számukra a pénz a boldogság forrása, nem tudnak betelni vele. A kapcsolataik háttérbe szorulnak a munka miatt.

3.A pénz státuszszimbólum: Önértékelésük miatt dolgoznak sokat, szívesen mutatják magukat gazdagabbnak, mint amilyenek.

4.Aki a pénzt veszélyforrásnak tekinti: Inkább eltitkolják anyagi helyzetüket, spórolósak.

Mindannyiunknak vannak vakfoltjai

Mindannyian tele vagyunk hiedelmekkel, mivel azt a tudást amelyet felmenőink megszereztek, ezek formájában adják át nekünk. Lelkünk mélyében lapulnak, s észrevétlenül irányítják életünket. A pénzhez is számos elvárás kötődik: az otthon gyakran hallott mondatok, vagy a szülőktől átvett érzések meghatározzák viszonyulásainkat. A legtöbb helyzetben az előfeltevések és a hozzájuk kapcsolódó önismereti kérdések is a felszín alatt maradnak. Mindössze a frusztráció tudatosul.

Nem csak akkor csodálkozunk rá ezekre, amikor valamilyen kényszerhelyzetbe kerülünk. Tudattalanul frusztrációt okozhat, amikor szüleinknél jobb életszínvonalat tudunk magunknak kialakítani.

Évszázadokon keresztül a munka az élet értelmét és keretét jelentette. A paraszti világban reggeltől estig dolgoztak az emberek. A lustasághoz pedig bűntudat társult. Fontos hogy felnőve megvizsgáljuk, milyen hiedelem rendszert kaptunk szüleinktől, s átgondoljuk, ebből mi az, ami a javunkat szolgálja. Ebben gyakran a szülők hozzáállása is akadály. Sajnos nem minden szülő szereti elfogadni azt, hogy gyermeke másként él, mint ahogyan ő. Gyakran hangzanak el „a míg az én kenyerem eszed” kezdetű mondatok. A szülők részéről óriási rugalmasság és önismeret szükséges ahhoz, hogy megemésszék, felnőtt gyermekük másként kíván élni. Ennek hiányában pedig gyakran eltávolodnak csemetéikről.

A gyermekek legfiatalabb koruktól kezdve feltétel nélkül hisznek a szüleiknek, s mikor felnőve konfliktusba kerülnek a szülővel, a harag válhat uralkodóvá és a felek tartósan eltávolodhatnak. A békülés azonban sosem kizárt, de ehhez fontos, hogy előbb a saját érzéseinket és ezek gyökereit ismerjük meg.

A pénz az önbecsülés forrása?

Könnyen történhet kiközösítés például ruházat alapján már óvodában is, ami nagyban rombolhatja a gyermek önmagáról alkotott képét. Torz identitás kialakulásához vezethet. Gyakran szégyenkeznek az emberek a pénzhiány miatt. A szégyen nagyon pusztító érzés és mindig mások társaságában lángol fel.

Másfél-két éves kor körül kezd kialakulni az öntudatunk, vagyis az a képességünk, aminek mentén magunkat másoktól elkülönítjük. Amikor rájövünk arra, hogy a mi testünk más, mint a másiké, úgynevezett szégyen krízist élhetünk meg. Ezt az érzést meg kell azonban ismernünk ahhoz, hogy megszelídítsük. Ha ez nem történik meg, az egész életünk a menekülésre épülhet.

Gyakran látjuk, hogy valakinek az élete minden külső jel szerint tökéletes, de eljön egy váratlan krízis. Mondjuk egy gyógyíthatatlan betegség, vagy baleset képében. Ez a helyzet akár oda is elvezethet, hogy az ember szembenézzen az addig vállalhatatlan érzésekkel, beleálljon olyan konfliktushelyzetekbe, amely újabb felismerésekhez vezethet. Ennek hiányában az ember összetörhet, vagy kiüresedettnek érezheti az életét.

Saját testünkkel kapcsolatos elképzeléseink halálunkig formálódnak. Jó esetben újra és újra átgondoljuk, honnan jövünk és megvizsgáljuk, hogy jó irányba tart-e az életünk. Ettől kerül tudatosság az életünkbe.

A pénz a teljesítmény ellenértéke?

Akkor érezzük jól magunkat, amikor a teljesítményünk összhangban van a képességeinkkel. Amikor sokat dolgozunk és mégis túl keveset keresünk, gyakran megfigyelhető, hogy az ember saját pénzügyi gyarapodását tudattalanul szabotálja. Ilyenkor érdemes megnézni, milyen többlet jelentése van családunkban a pénznek. Talán egy rossz gyermekkori emlék akadályozza meg az előre jutást. Napjainkban sok házasságban okoz feszültséget az egszisztenciális bizonytalanság.

Sosem késő a feszültségek gyökereit feltárni. A gyermeki agy tanulásra van tervezve, nyitott környezetéből érkező információkra, és ebből szűri le a saját következtetéseit. Ezek később megmerevednek és ellenállnak a változásnak. Sokan elhatározzák felnőttként, hogy máshogy fognak élni. Ezek az elhatározások azért futnak zátonyra, mert az ösztönös beidegződéseket képtelenség puszta akarattal megváltoztatni. Tapasztalataink ennél összetettebbek! Amikor valami hat ránk egyszerre alakulnak ki bennünk érzelmek, gondolatok és testi reakciók. Ezek pedig összefüggő élmény-csomagokká tömörülnek. Egy apró részlet is elég ahhoz, hogy aktiválódjanak bennünk gyermekkorunkból származó élménycsomagjaink.

Már gyermekként belénkivódik a versengés. Önmagunkat másokhoz viszonyítva ítéljük meg, s ez nem csak a külső jellemzőkre, hanem az anyagi helyzetre is igaz. Ezek a különbségek szorongást okoznak. A szorongás azonban mindenkire negatív hatással van még azokra is, akik a hierarchia csúcsán állnak. Gyakran bántó viselkedéssel kompenzáljuk belső bizonytalanságunkat.

Egyenlőtlenségek a pénztárcák közt és a családban

Ami a társadalmi hadszíntereken nagyban, az kisebb léptékben, a családban is megjelenik. Bár általában a házas felek azonos jogokkal rendelkeznek, ez a gyakorlatban ritkán teljesül. Legtöbbször férfi-női csatározások zajlanak a családokban, melyeknek tudatos, vagy kevésbé tudatos eszköze lehet a pénz.

Gyakran a hiányzó biztonságérzetet fedjük el felesleges dolgok vásárlásával. A szerzés öröme azonban múlandó. A fogyasztói társadalom reklámjai aktuális igényeinknek megfelelő módon zúdulnak ránk. Különféle algoritmusok segítségével még azelőtt felkínálják nekünk az adott tárgyat, mielőtt vágyni kezdenénk rá. Minél frusztráltabbak vagyunk, annál könnyebb bennünket befolyásolni!

Önbizalomhiányunk gyermekkorunkban gyökerezik. A szülőkben gyakran él egy kép arról, milyen gyermekre vágynak. Mi pedig tudattalanul igyekszünk ennek megfelelni gyermekként. Minden ember önbecsülése a szüleivel való kapcsolatából fejlődik ki: ahhoz, hogy csecsemőként tisztában legyünk saját létezésünkkel, szükségünk van édesanyánkra és édesapánkra. Ahogy múlik az idő, identitásunk a másik ember tükrében alakul. Amilyennek a szüleink látnak minket, mi is olyannak fogjuk tartani önmagunkat.

Nem mindegy azonban, hogy a szülői elvárások miben és hogyan nyilvánulnak meg. Nagyon káros, hogyha egy szülő gyengédséget csak feltételhez kötve tud adni. A gyermeknek arra van ugyanis szüksége, hogy bármi történjék, számíthasson a szüleire. Legfőképpen kudarcok és testi-lelki fájdalmak idején. Ha feszültek vagyunk, természetes, hogy keressük a másik közelségét. Amennyiben korai éveinkben szüleink nem tudtak megnyugtatni minket, a másik ember társaságát felnőttként sem találjuk megnyugtatónak.

A pénz az intimitás pótléka

A pénzt könnyen lehet az intimitás pótléka. Egy párkapcsolat állandó ismerkedés önmagunkkal és a másik emberrel, hiszen két sors, két eltérő viszonyulás találkozik egymással. Ez visszarepíti az embert abba az érzelmi állapotba, ami gyermekkorában volt jellemző.

Tudattalanul felidéződik a biztonsághoz, a szeretethez való viszonyunk. Amikor valamire heves érzelmekkel reagálunk, amikor felháborodva megsértődünk, szinte biztosak lehetünk benne, hogy a múltunk befolyásol minket.

Hogy pontosan mi, annak feltárásában segíthet a terápia. Ezek a szembesülések fájdalmasak, ezért azokhoz támogató emberi kapcsolatra is szükség van. Az, amit a felmenőink éheztek, több generáción keresztül érezteti hatását. Érdemes ezért feltárnunk gazdaságunk /szegényégünk érzelmi és gazdasági történetét!

Gyakran az ember az önértékelését a pénzével próbálja ellensúlyozni

Az anyagias emberek hajlamosabbak arra, hogy másokat manipulálni kezdjenek. Az egyik generáció traumái megemelik az ember stressz szintjét, csökkentik az összehangolódás képességét.

A következő generáció ezért születésétől fogva nem kapja meg azokat az élményeket, melyekre szüksége lenne. Felnőve ezért nem lesz képes érzelmeit megfelelőképpen szabályozni.

Mint a fentiekből látható a pénzhez való viszonyunk tudattalanul határozhatja meg viselkedésünket, akár a munkában, akár a családi-, párkapcsolati helyzetekben. Édemes ezért foglalkozni azzal, milyen tudtattalan elvárásokat cipelünk magunkkal, ezáltal harmonikusabbá, sikeressé téve életünket.

Felhasznált szakirodalom

Orvos-Tóth Noémi (2021): Szabad akarat. Jelenkor Kiadó: Budapest

Asszertív kommunikáció – önérvényesítés gyakorlati példákkal

Hogyan legyen a kommunikációnk önérvényesítő, vagy más szóval asszertív? Hogyan érdemes a konfliktusokat kezelnünk úgy, hogy az jó legyen számunkra? Mai bejegyzésemben gyakorlati példákkal is találkozhat a témában. Tartson velem és olvasson tovább!

Fontos azt tudnunk, hogy az életünkben legtöbbször ösztönösen cselekszünk és sokszor észre sem vesszük, hogy alárendelődünk másoknak, hogy a saját igényeinket könnyen mások igényei mögé szoríthatjuk, amitől hosszútávon rosszul érezhetjük magunkat.

Gyakran már gyerekkorunkban megszokjuk, hogy el kell nyomnunk a saját vágyainkat és a másik ember kedvében kell járnunk. Persze vannak olyan emberek is, akik pont ellenkezőképp, hajlandóak inkább önzőként, erőszakosként fellépni, ami szintén nem szerencsés, hiszen mindez emberi kapcsolatainkat rombolja.

Hogyha az első példa jellemző ránk, és saját érdekeinket háttérbe szorítjuk, akkor azzal hosszútávon önmagunknak ártunk. Idővel azt érezhetjük, hogy mindenki csak kihasznál bennünket. Ez akár munkahelyi, akár párkapcsolati vagy egyéb családibaráti kapcsolati problémákhoz is vezethet.

Az asszertív kommunikáció lényege az, hogy őszintén megfogalmazzuk, hogy mit szeretnénk, és elvárjuk a másiktól azt, hogy figyelembe vegye a kéréseinket. Önbizalmat ad, hogyha asszertíven kommunikálunk, hiszen ennek alapja az, hogy mi magunk is komolyan vesszük a saját érzéseinket.

Hogyan kommunikáljunk őszintén? Hogyan kezeljük a konfliktusokat?

Az asszertív kommunikáció egy konfliktuskezelési módszer, ami a vágyaink nyílt és őszinte kifejezésén alapul. Szükséges hozzá némi önismeret és egy kis nyílt kommunikáció. Az asszertivitás segít megérteni másokat, és abban is segít, hogy bennünket is megértsenek. Megtanít tiszteletet adni és kapni. Segít a stresszkezelésben és a düh kontrollálásában is. Alapja az, hogy jogunk van saját szükségleteink kielégítéséhez, ameddig ez nem sérti mások érdekeit.

Ha érdekeink ütköznek másokéval, akkor pedig próbáljunk meg mindenki számára megfelelő megoldást találni.

Mik az asszertív kommunikáció lépései?

Elősorban magunkat kell megvizsgálnunk, hogy mi az, ami számunkra problémát okoz? Mi az, amit szeretnénk elérni? Hogyan kommunikálunk most, higgadt helyzetben, illetve konfliktus esetén, feszültség hatására? Hajlamosak vagyunk passzívan, alárendelően, vagy inkább agresszíven szoktunk-e reagálni?

Az asszertív kommunikáció első lépése a problémát okozó helyzet vagy viselkedés azonosítása. Utána fontos ezt szavakba öntenünk és a másik számára is érthető módon megfogalmaznunk, hogy miért okoz ez számunkra problémát. Fontos, hogy első szám első személyben beszéljünk, és kifejezetten az illető személy viselkedésére koncentráljunk. Tehát, ne a személyt kritizáljuk, hanem mindig azt a konkrét viselkedést, amely belőlünk rossz érzést vált ki.

Fontos, hogy amikor megfogalmazzuk ezt a kérésünket, akkor megfelelő legyen az időpont és a helyszín választása, illetve a légkör se legyen túl feszült. Kezdetben érdemes gyakorolnunk akár otthoni szituációkban családtaggal, vagy baráttal elpróbálni, hogy mit szeretnénk mondani, vagy akár leírni, pontosan megfogalmazni, érzéseinket és a gondolatainkat.

Fontos, hogy megpróbáljunk magabiztosan és higgadtan fellépni, hogy a viselkedésünk és a nonverbális jegyeink is kedvességet, elfogadást sugározzanak. Ha lehet, az arckifejezésünk legyen pozitív, vagy semleges.

Gyakoroljuk az asszertív kommunikációt!

Nézzünk néhány példát arra, hogy hogyan lehet mindezt a gyakorlatban kivitelezni.

Az első példában egy munkahelyi szituációban idegesít bennünket, hogy valaki hangosan kevergeti a kávéját.

Hogyha úgy gondoljuk, hogy alkalmas a környezet, akkor egyszerűen csak lépjünk oda kollégánkhoz, és fogalmazzuk meg:

  • Figyelj, ráérnél egy picit? Szeretnék mondani valamit!
  • Persze, most épp ráérek, mondjad.
  • Arról van szó, hogy szeretném elmondani neked, hogy nagyon fel tudom magamat idegesíteni azon, hogy hangosan és hosszan kevergeted a kávédat. Tudnál valamit tenni, hogy ez megváltozzon?
  • Persze, köszönöm, hogy elmondtad! Ezentúl megpróbálok odafigyelni rá, hogy kevésbé hangosan csináljam!

Egy picit nehezebb helyzet, hogyha mondjuk a főnökünkkel kell konfrontálódni, de érdemes ezt is gyakorolni, hogy éles helyzetben jól menjen.

Például amikor a főnökünk szóváteszi, hogy miért késtünk el a munkából. Hogyan reagálhatnánk erre? Gondoljuk végig!

Például, lehet úgy reagálni, hogy azt mondjuk a felvetésére, hogy: „Elnézést kérek, amiért az utóbbi időben több alkalommal is elkéstem. Igazából nagyon nehéz megoldanom, hogy az óvodába csak 7 órára tudom vinni a gyereket, és hiába szállok fel a következő buszra, nem érek ide 8 óráig. Hogyha szeretné, akkor szívesen ledolgozom a kieső időt délután.”

Fontos összegzésként elmondani, hogy az asszertív kommunikáció sok-sok gyakorlást igényel. Megfelelő hozzáállásal azonban a konfliktushelyzeteinkből mindig tanulhatunk valamit, ami segíthet harmóniában élni önmagunkkal és másokkal.

Nem baj az, hogyha utólag megbánjuk a reakciónkat vagy nem merünk rögtön kellőképpen asszertíven fellépni. Az is tanulságos, ha utólag odamegyünk és megpórbáljuk orvosolni a helyzetet. Ha utólag azt gondoljuk, túl erősen léptünk fel, elnézést kérhetünk. Mindenkinek jól esik az, ha érzi, partnerként bánnak vele.

Hogyha nem merünk egyszerre mindent elmondani, akkor kérhetünk egy következő alkalmat, amiben elmondhatjuk az, amit az első alkalommal szerettünk volna, csak éppen nem jutott eszünkbe. Hogyha ehhez nincsen bátorságunk vagy nem érzünk elegendő erőt magunkban hozzá, akkor sincs probléma, abból is sokat lehet tanulni, hogyha ezeket a szituációkat átgondoljuk és egy következő helyzetben a leszűrt tapasztalatokat alkalmazzuk.

Ne féljünk tehát a konfliktushelyzetektől, hanem próbáljuk meg megfogalmazni az igényeinket és ezeket őszintén, nyíltan kommunikálni a partnereink felé is.

A blogcikket videó formájában is feldolgoztam, amit ide kattintva megtekinthet.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

A testünk nem felejt – a traumák fizikai hatásai

Mióta világ a világ, az emberek természeti és egyéb katasztrófákat élnek túl. Saját életünkben is megélünk erőszakot, cserbenhagyást. Ezek a traumatikus tapasztalatok nyomot hagynak a lelkünkben és testi lenyomatokat is okoznak. Károsítják az örömérzésünket és az intimitás átélésére való képességünket. Átírják génjeinket, negatívan befolyásolják immunrendszerünk működését. Ráadásul a trauma nem csak arra van hatással, aki közvetlenül érintett benne, hanem a körülötte élőkre is.

A trauma hatása a viselkedésünkre és az agyunkra

Nem nehéz elképzelni, hogy a harcmezőről hazatérő katonák dührohamaitól az egész családjuk szenved, a poszttraumás stressz zavarban szenvedő férfiak párjai hajlamosabbak a depresszióra és hogy a depressziós nők gyermekeinek nagyobb esélyük van rá, hogy szorongó felnőtté váljanak.

A trauma természetéből fakadóan kibírhatatlan, ezért az elszenvedője megpróbálja kitörölni az elméjéből. A traumatúlélők próbálnak úgy tenni, mintha mi sem történt volna és szeretnének továbblépni. Ez rengeteg energiát emészt fel. Gyakran szégyenérzetet, gyengeségtől való félelmet élnek meg, miközben szeretnének túllépni a traumán. Agyunknak az a része, amely a túlélésünkért felelős, azonban emlékszik. A stresszes élmény meggyengíti azokat az agyterületeket, melyek a saját testünk érzékeléséért felelősek.

A friss kutatások rengeteg információval szolgálnak arra nézve, hogy hogyan csökkenthetőek a traumák hatásai. Az egyik a testünkkel való újrakapcsolódáson keresztül vezet, és magában foglalja azt, hogy tudatosítjuk és megértjük a velünk történteket: feldolgozzuk a traumákhoz kapcsolódó emlékeket, érzéseket. A másik út olyan gyógyszerek szedése, melyen kikapcsolják bennünk a nem helyénvaló vészreakciót. A harmadik pedig lehetővé teszi, hogy a test olyan tapasztalatokat éljen át, amelyek zsigeri szinten ellentmondanak a traumák nyomán keletkező tehetetlenség érzésnek.

Gyógyulás a traumából?


Minden trauma egyéni, ezért a legtöbb esetben a három út kombinációjára van szükség.

Szenvedésünk legnagyobb forrásai azok a hazugságok, melyeket önmagunknak mesélünk. A trauma túlélők pontosan tudják, milyen gyötrelmes szembenézni a valósággal. Valójában nem akarjuk tudni, min megy keresztül egy katona a harcmezőn, nem akarjuk tudni hány gyereket molesztálnak a szülei, vagy hány embert vernek meg az éjszaka közepén idegenek. Abban a hitben akarjuk ringatni magunkat, hogy az életünk biztonságos, hogy szeretteink megóvnak minket a bajtól.

A trauma egész életünkre beveszi magát az elménkbe és bármilyen hang, illat, vagy kép, amely valamennyire emlékeztet az eredetire, ugyanolyan bénulttá és dühössé tehet bennünket. Sokszor hónapokig tart mire az ember képessé válik arra, hogy beszéljen a fájdalmairól. A trauma azonban mindig megnehezíti a meghitt kapcsolódást másokkal.

Óriási bizalomra és bátorságra van szükség ahhoz, hogy meg tudjuk engedni magunknak az emlékezést és szembenézzünk a fájdalmas dolgokkal. A legtöbb túlélőnek szégyen érzése van azzal kapcsolatban, amit tett, vagy nem tett az esemény kapcsán. A traumatizált emberek a mentális rugalmasság hiányától szenvednek. Nem tudnak elképzelni a maguk számára egy jobb jövőt.

Hogyan él egy traumatizált személy?

A traumatizált emberek a normálisnál sokkal intenzívebb stressz válaszokat adnak azután is, hogy a veszély elmúlt. Sokan arra panaszkodnak, hogy egyfajta üresség érzés önti el őket, amikor nem dühösek, vagy nincsenek kényszerítő körülmények között, esetleg nem űznek valamilyen veszélyes hobbit.

Utóbbit nevezzük traumás újrajátszásnak, amely egy feldolgozási kísérlet arra, hogy a traumatizált személy irányítást nyerjen a fájdalmas helyzet fölött. Azonban ez nem lehet sikeres, csak további fájdalomhoz és önutánathoz vezet. Valójában elősegíti a trauma rögzülését. Erős érzelmek gátolhatják ugyanis a fájdalom érzést, ami amiatt van, hogy az agyban morfin szerű anyagok szabadulnak fel. Sok traumatizált ember esetében a stresszhelyzetek hasonló módon enyhítik az alapszorongást.

A traumafeldolgozás első lépése, hogy képesek legyünk biztonságos környezetet teremteni, hogy kapcsolódjunk olyan emberekhez, közösségekhez, melyek elfogadnak bennünket. A nyelv teszi lehetővé számunkra, hogy változtassunk önmagunkon és kapcsolódjunk másokhoz azáltal, hogy közöljük tapasztalatainkat. A dolgok közös értelemben vett jelentésének megtalálása szintén oldja feszültségünket.

Milyen hatása van a fel nem dolgozott traumának?

A trauma és annak hatása legtöbbször korántsem egyértelmű! A legtöbb páciens, aki terápiába jelentkezik, furcsa panaszokkal küzd, gyakran megfogalmazni sem tudja, mi bántja. Például retteg a férfiaktól, vagy megmagyarázhatatlan dühkitörései vannak. Ezek látszólag semmiféle traumához nem kötődnek, időt kell hagyni arra, hogy a tünetek mögött meghúzódó valóság feltárulhasson.

A traumatúlélőknek a terápia segítségével először támogatásra es elfogadásra kell találniuk, hogy képesek legyenek szembenézni azzal, ami a bizalmatlanságukat, szégyenüket, dühüket táplálja. Nagyon gyakori az úgynevezett konverziós reakció, amely során a páciens valamely testrészeinek működőképességét veszíti el, ezáltal juttatja kifejezésre belső konfliktusait. Ne gondoljuk, hogy ezt puszta hiszti! Egy vizsgálat kimutatta, hogy a vérfertőzésen átesett nők esetében a sejtek arányai megváltoznak. Az úgynevezett CD 45 sejtek az immunrendszer memória sejtjei, amelyek sejtszinten kódolják a traumát. Emiatt nehezen tudnak különbséget tenni biztonságérzet és veszély között.

Ha sokat dolgozunk traumatúlélőkkel, világossá válik számunkra, hogy sajátos módon látják a világot. Ennek megértéséhez szükséges tudnunk, hogy gyerekként mindannyian saját családunk univerzumában létezünk, ahogy a szülő tekint miránk, úgy tekintünk mi is önmagunkra. Ha szeretettel és gyengédséggel vesznek bennünket körül a szüleink, akkor ez lesz számunkra természetes. Ha később olyasvalakivel akadunk össze, aki rosszul bánik velünk, felháborodunk.

Ha azonban bántalmazást, vagy mellőzöttséget kell gyermekként átélünk, én érzésünket a megvetés és a megalázottság jellemzi. Később sem ismerjük fel amikor valaki rosszul bánik velünk. A terápia tehát segít abban, hogy pozitívabban álljunk önmagunkhoz és a világot is másként lássuk. Ne érezzük veszélyben magunkat olyankor, amikor nincs okunk rá. A kötődéskutatók bebizonyították, hogy a legkorábbi gondozóink alakítják, hogy agyunk miként érzékeli a valóságot, kire számíthatunk, ki fog cserbenhagyni.

Mitől függ, hogy látjuk a körülöttünk levő világot?

Ezek a belső térképek az idő során rendkívül stabilak, egy mély szerelmi kapcsolat vagy egy gyermek születése sokkal biztonságosabbá teheti kötődési stílusunkat, mert megtaníthatja nekünk hogyan szeressünk.

A gyermekkori bántalmazást, vagy elhanyagolást elszenvedett felnőttek tehát bármikor elsajátíthatják az intimitás és a kölcsönös bizalom érzését. Ezzel szemben egy korábban teljesen ép gyermekkori kapcsolati térkép is annyira eltorzulhat egy traumatikus élmény hatására, hogy minden útvonalát újra kelljen rajzolni. Mindenkire másként hatnak a traumatikus élmények.

A világról alkotott térképünk az érzelmi agyba kódolódik. Ha változtatni szeretnénk rajta, újra kell alakítanunk az idegrendszerünk ezen részét, melynek leghatékonyabb eszköze a pszichoterápia.

A legtöbb trauma túlélő számára a bizalmatlanság és önutálat megnehezíti a kapcsolódást. Abban a pillanatban, hogy tehetetlennek érezzük magunkat, hajlamossá válunk arra, hogy a régi térképeinket aktiváljuk. A változás akkor áll be, amikor megtanuljuk uralni az érzelmi agyunkat. Csak akkor tudunk megbarátkozni a régi térképeinket változatlan módon fenntartó érzelmeinkkel, ha megtanuljuk elviselni azt, ami bennünk zajlik.

Ha családban történik bántalmazás, az a gyermek számára azért is elviselhetetlen, mert az életben maradásához szükséges a szülők közelsége. A gyermek ezért megtanul felejteni és engedelmesen viselkedni.  A gyermekek ugyanis nem választhatják meg, hogy kik legyenek a szülei, ahogy azt sem tudják feldolgozni, hogy a szülők túl depressziósak vagy gondatlanok. Nincs más választásuk, mint hogy alkalmazkodjanak az elviselhetetlenhez, ezért inkább arra összpontosítják az energiájukat, hogy ne gondoljanak a történtekre és ne érezzék a szenvedést.

Disszociációnak nevezzük azt a jelenséget, amikor az ember a túlélése érdekében kikapcsolja érzelmeit. Ráadásul a rettegés növeli a kötődés iránti igénytakkor is, hogyha a vigasz forrása a rettegés forrása is egyben. Ez a magyarázata annak, hogy a családon belüli erőszak áldozatai gyakran fedezik a bántalmazójukat.

Ha elvész az emlék, elvész vele a személyiségünk egy része is…

Ahhoz, hogy tudjuk kik vagyunk, tudnunk kell kik voltunk régebben, merre tartunk. Ahhoz, hogy tudjuk, mi a valós, meg kell figyelnünk és helyesen azonosítanunk azt, amit magunk körül látunk. Alapvető, hogy tudunk-e bízni az emlékeinkben és meg kell tudnunk különböztetni őket a képzeletünktől.

A legtöbb ember élénk álomtevékenységet folytat. Ezekben megjelennek nappali körülmények között felkavaró események, vagy korábbi traumák nyomai.

A trauma általában nem elbeszélhető történetként tárolódik el. Az emlékek inkább emlékbetörésként térnek vissza képek és élménytöredékek formájában. Emlékezetünk a túlélés eszköze. A túlélés vágya és a regenerálódás iránti igény hajtja az embereket a terápiába, ahol megtanulnak újra kapcsolódni legbelsőbb valóságukhoz.

Felhasznált irodalom:

Van der Kolk, B (2020) A test mindent számon tart. Az agy, az elme és a test szerepe a traumafeldolgozásban. Ursus Libris. Budapest

Mit kezdjünk a nyári szünettel? Ötletek szülőknek a vakáció értelmes eltöltéséhez

Miket találjunk ki szülőként? Hogyan segítsünk a gyermekünknek, hogy ne csak a telefont nyomkodja egész nyáron, hanem kiélvezze a nyári szünetet? Unalommentesen tölthesse el a vakációját.

Sokan várták már, hogy jó idő legyen és hogy ne keljen a házifeladatokat ellenőrizni, a dolgozatokra felkészülni, illetve a különféle sport és egyéb különórákra/foglalkozásokra fuvarozni a gyerekeket. De sokszor az is nehézséget okoz, hogy hirtelen nyakukba szakad a nagy szabadság.

Milyen nehézségek érhetik a gyerekeket a vakáció ideje alatt?

Gyakran tapasztalhatjuk azt, hogy a gyerekek először nagyon élvezik, hogy semmi dolguk, majd néhány hét, vagy hónap eltelével egykedvűvé válnak, és nem tudnak már mit kezdeni magukkal. Ilyenkor sokszor előfordul, hogy előkerül a telefon, számítógép, tablet, és túl sok időt töltenek a fiatalok ezzel. Mindez kifejezetten káros hatással tud lenni a lelki állapotukra.

Ez is lehet természetesen egy jó időtöltés, de nagyon fontos, hogy korlátozzuk az internethasználatot, illetve, hogy odafigyeljünk annak biztonságos használatára is. Tehát, egy kisgyermeknek legfeljebb félórás telefon, vagy számítógéphasználatot engedélyezzünk, és azt is ellenőrizzük, hogy milyen tartalmakat fogyaszt, kikkel beszélget, nehogy bajba kerüljön.

Egy serdülő már több időt is eltölthet a számítógép képernyője előtt, de fontos, hogy ne ez legyen az elsődleges örömforrása, hanem a nyári szünet ellenére is tudjon mit kezdeni magával. Akár egymaga is el tudja űzni a saját unalmát, legyen többféle ötlet a tarsolyában, tarsolyunkban, hogy mihez lehet nyúlni a hosszú nyári napokon, mivel lehet értelmesen eltölteni a szabadidőt. Ápoljuk társas kapcsolatainkat élőben is!

Szükség van a napi rutinra!

Szükségszerű, hogy a gyereknek nyáron is legyen napirendje. Nem baj az, hogyha néhány órával később kel, vagy később fekszik, mint a tanítási idő alatt, de lényeges, hogy megőrizzük az éjszakáknak és a nappaloknak a ritmusát, ezáltal a gyermek a jó közérzetét is megőrizhesse. A megüresedő órákat hasznosan tölthesse el.

Fontos, hogy a kortársakkal megmaradjon a kapcsolat, tehát attól, hogy nyári szünet van, ne zárkózzon el a gyermekünk a barátaitól, ne egyedül tengesse óráit a házban, hanem továbbra is találkozzon a barátaival, ismerőseivel.

Nyáron is fontos a napi mozgás!

Lényeges továbbá, hogy a szabadban is töltsünk időt. Minden nap mi magunk is kimehetünk a gyermekkel a szabadba, így ösztönözve őt is, hogy töltsön időt a természetben, mert ez nagyon pozitív hatású mint testileg, mint pedig lelkileg.

Nyáron a legtöbb szerevezett sportprogram is szünetel, ezért nekünk kell megszervezni azt, hogy a gyermek mozogjon akkor is, amikor az edzések nincsenek. Ilyenkor sporttáborokhoz vagy más programlehetőségekhez is nyúlhatunk. Érdemes tudni, hogy a testmozgásra feltétlen szükség van a megfelelő fejlődés és megfelelő egészség érdekében. Ez lehet akár egy közös biciklizés, rollerezés, séta, vagy kirándulás a szabadban.

Töltsünk közös időt gyermekünkkel!

Jó az, hogyha a gyerek nem csak egyedül van, hanem szülőként mi is tudunk vele időt tölteni és mi is kikapcsolódunk.

Erre jó lehetőséget adnak a társasjátékok. Amikor túl meleg van a kinti tevékenységekhez, akkor nyugodtan keresünk valamilyen benti programot: társasjátékot vagy akár kreatívkodhatunk, kézműveskedhetünk olyan dolgokkal, amiket szeretünk és amihez kedvünk van. Jó ötlet, hogyha a gyermeket bevonjuk az ételkészítése vagy a házimunkába, jó közös élmény lehet például egy süteménykészítés vagy vacsorafőzés, ahova akár áthívhatjuk a barátokat is, hogy még több közös élményhez jussunk.

Miért jó, ha gyermekünk olvas?

Akár az olvasás is lehet egy élvezetes tevékenység. Ez sokszor nem okoz már akkor örömet, hogyha a gyermekünk túl sok időt tölt a számítógép vagy a telefon képernyője előtt. Ez azért van, mert az online világhoz képest viszonylag ingerszegénynek tűnik egy könyvet lapozgatni. Ámde nagyon pozitív hatással van a fantáziára, a gondolkodásra, illetve azokhoz a mentális működésekhez is fejlesztően járul hozzá, amelyekhez az iskolában szükség van. Szóval jó hatású, ha mi magunk is olvasunk és a gyermekünket is bíztatjuk erre.

Mit csinálhatunk még közösen?

Emellett egyéb programlehetőségeket is kitalálhatunk, például nézegethetünk régi fotókat vagy akár készíthetünk fotóalbumot, megörökíthetjük a közös nyaralást, ebből készíthetünk kollázsokat vagy ajándékokat másoknak. Szóval fontos az, hogy engedjük szabadjára a fantáziánkatés mindenféleképpen őrizzünk meg valamiféle napirendet, merthogy erre mind a felnőtteknek, mind a gyermekeknek szüksége van.

Kívánok önöknek további kellemes nyarat, jó pihenést és sok közös élményt!

A blogcikket videó formájában is feldolgoztam, amit ide kattintva megtekinthet.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

A pszichopaták köztünk élnek…

Legtöbbünknek a pszichopata kifejezésről gyilkosok és bűnözők jutnak elsőre eszünkbe, a helyzet azonban nem ennyire egyértelmű. Leggyakrabban ugyanis a pszichopaták jól rejtőzködnek és bár nagy károkat okoznak, egyáltalán nem olyan egyszerű felismerni őket. Az alábbiakban ehhez kívánunk nyújtani egy kis jellemrajzot.

Kik azok a pszichopaták? S miért nem egyszerű felismerni őket?

A pszichopatákat a lelkiismeret és a mások iránti együttérzés hiánya jellemzi. A bűntudat és a megbánás érzése nélkül tudnak bántani másokat, felrúgva a társadalmi normákat és áthágva az elvárásokat. Ezért önző módon elveszik, amire szükségük van és úgy cselekszenek, ahogy kedvük tartja, nem foglalkoznak a következményekkel.

A legtöbb pszichopata megnyerő modorú ember, tevékenységük nem más, mint a másik ember kárára történő vágyteljesítés. Bár sok köztük a bűnöző, rengetegen elkerülik a börtönt és kellemes modorukkal, kaméleon-szerű viselkedésükkel boldogulnak társadalmunkban. Látszólag jó emberek, mégis számos életet tesznek tönkre.

Hiányzik a képességük arra, hogy másokkal bensőséges érzelmi kapcsolatokat teremtsenek. Viselkedésük hideg és számító, képtelenek másokról önfeláldozó módon gondoskodni, amikor az nem áll érdekükben. Simulékony viselkedésükkel könnyedén manipulálják az embereket. Gyakran olyan könnyedséggel és közvetlenséggel teszik ezt, hogy fel sem merül bennünk, hogy az illetőnek bármilyen hátsó szándéka lehet.

A legtöbb pszichopata racionálisan gondolkodik és tudatában van annak, hogy fájdalmat okoz másoknak.

Mi áll a pszichopátia hátterében?

Szociológiai, biológiai és genetikai tényezők járulnak hozzá a pszichopátia szindróma kifejlődéséhez, melyet ma legtöbbször antiszociális személyiségzavar kifejezéssel diagnosztizálnak.

A pszichopátia kifejezés a személyiségvonások és a társadalmilag deviáns magatartásformák együttesét jelöli. Pszichopatákra a lelkiismeret furdalás és az önkorlátozás teljes hiánya jellemző. Motivációik alantasak, önérvényesítőek, s képtelenek arra, hogy tanuljanak a tapasztalataiból. Nem érdekli őket, hogy beilleszkedjenek a társadalomba. Nem mutatnak érdeklődést az emberek öröme és küzdelme iránt. Professzionálisan űzik az igazság saját céljaiknak megfelelő torzítását, legfőbb eszközük pedig a benyomás-keltés.

Mik a vezető tünetei a pszichopátiának?

A pszichopátia legfontosabb tünetei a felszínes érzelmek, nagyzolás és önzés, a bűntudat és a megbánás hiánya. A megtévesztés és a manipuláció szándéka. A társadalmi devianciát az impulzivitás és a magatartás kontroll hiánya okozzák.

A pszichopatáknak szükségük van rá, hogy fokozott izgalmak között éljenek. Ez felelőtlenséggel és már a korai gyermekkorban megfigyelhető magatartásproblémákkal társul.

A legtöbb pszichopata tehát nagyon rokonszenvesnek és megnyerőnek látszik, könnyen megkedveljük őket. A nárcizmus és az eltúlzott önértékelés jellemző. Különleges lényeknek képzelik magukat, akiknek jogában áll öntörvényűen élni és másokat kihasználni. Szeretik a mások fölött gyakorolt hatalmat. Nem viselik el, ha a másiknak az övétől eltérő a véleménye. Nem érdekli a pszichopatákat a tanulás, vagy a jogi-, pénzügyi- és magánéleti problémák. Általában mégis segítőkésznek mutatják magukat, legalábbis kezdetben.

Hogyan kommunikál egy pszichopata?

Pszichopata számára az sem nehéz, hogy mondatról mondatra ellentmondjon önmagának. Ha másoknak okozott fájdalmat el is ismerik, akkor sem tanulnak hibáikból. Gyakran az, amit mondanak teljes mértékben ellentétben áll azzal, ahogy viselkednek! Magatartásukat racionalizálják, lerázzák magukról a felelősséget. Gyakran még azt is letagadják, hogy a dolog amit elkövettek, valójában megtörtént.

A legtöbb pszichopata nem esik zavarba, amikor hazugságon érik! Egyszerűen témát vált, vagy megpróbálja a tényeket a hazugsághoz igazítani.

Mi van a viselkedésük mögött?

A pszichopaták más embereket nem vesznek emberszámba, azok gyengesége és kiszolgáltatottsága uralomvágyukat fokozza. A különféle irodalmi művekkel és filmekkel ellenéteben a pszichopaták irgalmatlansága jellemzően kevésbé egyértelmű, mégis nagyon pusztító. Elveszik mások vagyonát, méltóságát. Elhanyagolják családjuk testi és lelki jólétét.

Érdekelhetik őket az önfejlesztő módszerek, hogy jobban megtanulják fenntartani a látszatot! Sok pszichopata a saját hibáit és problémáit a gyermekkori traumáival magyarázza, ezeken nem akar vátoztatni.

Bár alapvetően érzelmi sivárság jellemzi őket, időnként hajlamosak rövid életű érzelem kinyilvánításokra. Ilyenkor szerepeket játszanak, hogy ezzel érhessenek célt! Néha azt állítják, hogy heves érzelmeik vannak, de valójában összekeverik a szerelmet a szexuális vággyal. A haragot az ingerlékenységgel. A pszichopaták érzelmei valójában az azonnali szükségletekre adok primitív reakciók.

Mivel tudják, hogy mások mit éreznének az adott helyzetben, próbálják ezt lemásolni. Kutatások bebizonyították, hogy a pszichopatákból hiányoznak a félelemérzethez társuló fiziológiai reakciók. Ez azért is lényeges, mert a félelem távol tart bennünket bizonyos cselekedetektől amennyiben tudjuk, hogy az adott dolog számunkra negatív következményekkel járna. Pozitív dolgokra is sarkallhat bennünket a félelem. Pszichopata olyan, mint egy csecsemő, azonnal követeli az ösztön-kielégülést. Mások szükségleteit semmibe veszi, erőszakkal is elveszi, amire szüksége van. Nem számít, hogy mi az ára. Egyáltalán nem gondol a jövőre, hajlamos egyik napról a másikra élni. 

Agresszió, hatalomvágy és ami mögötte van…

A pszichopaták igen hevesen reagálnak a konfliktusokra, vélt, vagy valós sérelmekre. Gyakran agresszívek. Indulataik általában rövid életűek, majd úgy viselkednek mintha semmi sem történt volna. Hidegek, hiányzik belőlük az érzelmi töltés. A családjukat kiaknázatlan segítség forrásnak tekintik.

A legtöbb pszichopata már gyermekkorában is agresszíven viselkedik: az állatokkal kegyetlen, vandalizmus, megfélemlítés, iskolakerülés jellemzi. Felnőttként házastársukat, vagy a gyereküket bántalmazzák. Gyakran jó humoruk van, ami általában figyelemelterelésre szolgál.

Mivel nem élik át a félelem és a bűntudat alapvető érzéseit, nem képesek lelkiismeretesen viselkedni sem. Egyszerűen nem gondolnak tetteik következményire. Párkapcsolatukat szállás, ruha, pénz, kikapcsolódás, valamint szexuális kielégülés forrásának tekintik. Az áldozatok sokáig semmit sem sejtenek. Manapság divatos a “csak saját magam számítok, mások jóllétéért nem vagyok felelős” hozzáállás.

A pszichopatákat megnyerő modoruk gyakran felelős pozícióba juttatja, ahol könnyedén visszaélnek hatalmukkal. A legtöbb esetben olyan szakterületet választanak, ahol a szükséges készségeket könnyű hamisan feltüntetni, könnyen megtanulható a szakzsargon és nem valószínű, hogy a képesítéseket igazoló dokumentumokat alaposan ellenőriznék.

Genetika és agykutatás

A pszichopaták agya ugyanúgy reagál az érzelmet jelölő szavakra, mint a semlegesekre. Ők nem értik az érzelmeket, ezért beszédük tele van következetlen, egymásnak ellentmondó kijelentésekkel.

Elbeszélésüket gyakran széles kézmozdulatok, eltúlzott mimika kíséri, melyek elterelik a beszélgetőtárs figyelmét arról, ami valójában történik. A pszichopaták felfogják a társadalmi szabályokat és képesek kontrollálni magatartásukat! Valójában tetteik következményeivel is tisztában vannak!

A közvélekedéssel ellentétben szinte semmi nem bizonyítja, hogy a koragyermekkori nehézségeknek bármi köze lenne a pszichopátia kialakulásához. Az érzelmi kapcsolódás képességének hiánya pedig már a zavar tünete. Nagyon valószínű, hogy erős biológiai hatásra alakulnak ki a pszichopatákra jellemző személyiségvonások. Ezek pedig megnehezítik a család számára a lelkiismeret kialakítását!

Azoknál a gyerekeknél, akikben megvannak a pszichopátia személyiségjegyei, de stabil családban nőnek fel és oktatási erőforrásokban részesülnek, lehetséges, hogy dörzsölt üzletemberek, vagy politikusok válnak.

A társadalmi tényezők és a nevelési gyakorlat tehát csak a zavar viselkedésbeli kifejeződését határozzák meg, nincsenek hatással az egyén empátiájára. Társadalmunk ráadásul egyre toleránsabb a pszichopata személyiség iránt!

Mit tehetünk, hogy megvédjük magunkat a pszichopatáktól?

A pszichoterápia hatástalan a pszichopátia kezelésében! A biológiai terápiák, köztük az idegsebészet és az elektrosokk, valamint a különféle gyógyszerek alkalmazása sem feltétlenül hatékonyabb a kutatások szerint.

Ha a környezet nyomására a pszichopata elmegy terápiába, gyakran csak még rosszabb lesz! Mivel jobban megértik az embereket, megtanulják milyen egyéb módszerekkel tudnak manipulálni másokat. Továbbra is igyekeznek azonban saját akaratukat ráerőltetni másokra.

Mit tehetünk mégis a pszichopaták ellen?

Vigyázzunk magunkra: gondoljuk végig, hogy a másik mivel próbál bennünk jó benyomást kelteni? Hogyan él vissza bizalmunkkal? Ha magányosak vagyunk, könnyen belekerülhetünk a pszichopata hálójába.

A pszichopaták ugyanis ügyesen kiszimatolják gyenge pontjainkat és megtalálják, hogy hogyan tudnak bennünket befolyásolni! Ezért leginkább úgy védekezhetünk ellenük, hogyha megismerjük önmagunkat. A pszichopaták gyakran azt a benyomást keltik, hogy ők szenvednek és az áldozatot okolják mindaddig, míg meg nem kapják, ami kell nekik.

Figyeljünk a hatalmi harcokra! Egy pszichopatának mindig irányítania kell, ennek érdekében megfélemlítést és erőszakot is latba vethet. Minden érzelmi támogatást igénybe kell vennünk, hogy egy pszichopatával való érzelmi kapcsolatból kiszabadulhassunk!

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált szakirodalom:

Hare, R. D (2004) Kímélet nélkül. A köztünk élő pszichopaták sokkoló világa Háttér Kiadó Budapest

Milyen jelei lehetnek az öngyilkosságnak? Mit tehetünk a megelőzés érdekében?

Mai cikkemben az öngyilkosság előjeleiről és az ún. ’cry for help’ szindrómáról olvashat bővebben. Részletesen kitérek rá, hogy milyen előjelei vannak annak, ha valaki öngyilkosságot szeretne elkövetni, illetve, hogy milyen teendőink vannak, hogyha szeretnénk ezt megakadályozni. Milyen lépéseket szükséges megtennünk ahhoz, hogy ezt a folyamatot megszakítsuk, és ennek a krízisállapotnak anélkül legyen vége, hogy az illető kárt tenne önmagában? Olvasson tovább és tudjon meg többet az öngyilkosságról!

Fontos tudni, hogy mindenféleképpen szakembert kell bevonni akkor, ha valaki öngyilkosságot szeretne elkövetni, merthogy mindig oka van annak, hogy valaki fenyegetőzik vagy felhozza az öngyilkosság témáját.

Csak a mentális betegek lehetnek öngyilkosak?

Lényeges, hogy öngyilkosság bárkivel megtörténhet, tehát nem kell mentális betegnek lenni ahhoz, hogy valaki önkezével vessen véget az életének. Sokféle krízishelyzet, érzelmi megterhelés vezethet oda, hogy az illető kilátástalannak érezze a helyzetét, és hogy azt gondolja, arra van szüksége, hogy az életét eldobja magától.

Tehát hangsúlyozni kell, hogy az öngyilkosságot megelőző állapotot mindig a kilátástalanság, illetve a mély lelki fájdalom érzése jellemzi. Ezek önmagukban is elegendőek ahhoz, hogy valaki eldobja az életét. Érdemes azt is tudni, hogy az esetek nagy többségében a személy különféle vészjelzéseket küld,segélykiáltásokat hallat a környezete felé, ezt nevezzük ’cry for help’ jelenségnek.

Ezek a segélykiáltások lehetnek direktek vagy indirektek: valaki búcsúlevelet ír, vagy végrendelkezik, de az is lehet, hogy szóba hozza azt, hogy vágyik a halálra, vagy hogy értéktelennek érzi az életét. Esetleg különféle eszközöket gyűjt, amivel véget vethetne az életének.

Fontos, hogy felfigyeljünk ezekre a jelekre és ne csak legyintsünk! Ne gondoljuk azt, hogy aki beszél az öngyilkosságról az nem fogja megtenni! Vegyük komolyan ezeket a segélykiáltásokat és kezdeményezzünk beszélgetést! Érdeklődjünk, kérdezzük meg tőle, hogy miért gondolja így, és keressünk fel szakembert, esetleg kísérjük el őt egy pszichológushoz vagy pszichiáterhez, aki hatékony segítséget tud nyújtani a számára.

Néhány szóban a veszélyeztető tényezőkről

Mikor érdemes az öngyilkossági szándékra gondolni akkor is, amikor a személy ezt nem mondja ki direkt vagy indirekt módon?

Hajlamosít az öngyilkosságra:

Ezek a tényezők mind-mind oda juttatják a személyt, hogy kilátástalannak érezze az életét. Ilyenkor általában többféle viselkedéses jegyet is tapasztalhatunk az illetőn.

Például a korábban örömet okozó tevékenységeket elkerüli, vagy már nem okoznak számára örömet, beszűkül a gondolkodása, nem keresi a kapcsolatot a szeretteivel, barátaival.

Ezek a jelek mind arra utalnak, hogy jelenleg egy krízisállapotban van, amiből nem tud egyedül, segítség nélkül kitörni. Ilyenkor fontos, hogy segítő kezet nyújtsunk és felkaroljuk ismerősünket, szerettünket, hogy meglássa azt, hogy van más lehetőség is, minthogy eldobja az életét.

A fiatalkori öngyilkosságról

A fiatalkori öngyilkosság merőben más, mint a felnőtt vagy időskori öngyilkosság. Bár utóbbi is sajnos elég gyakori, sok idős beteg ember jut arra, hogy önkezével vessen véget az életének.

A fiatalkori öngyilkosság a kamaszok közötti a harmadik leggyakoribb halálok, ezért mindenképpen kiemelt figyelmet érdemel! Gyakran a beilleszkedési nehézségek, önértékelési problémák és magányosság vezetnek ahhoz, hogy egy fiatal eldobja az életét. A legtöbb esetben találunk az előzményekben ilyenkor bántalmazást, akár szexuális akár fizikai erőszakot, a szülők részéről elhanyagolást, esetleg a szülők mentális problémáit.

Nagyon gyakran az iskolai viselkedés megváltozik, illetve iskolai bántalmazások, kiközösítések, csúfolódások miatt is jelentkezhet öngyilkosság. A médiában is sűrűn találkozhatunk ezekkel a hírekkel.

Fontos azt tudni, hogy ennek is vannak előjelei. Tehát, ha a gyermekünk viselkedése megváltozik, mindig gondoljunk rá, hogy valamilyen komoly oka van, és járjunk utána annak, hogy mi lehet ez. Sokszor jellemző az öngyilkosságra készülő fiatalok körében az otthonról való menekülés, a drog és alkoholhasználat, illetve az iskolai problémák megjelenése. Külső jelei lehetnek a megjelenés elhanyagolása, koncentrációs problémák és testi tünetek: pl. hasfájás, fejfájás, fáradtságérzet.

Hogyha ilyen tüneteket tapasztalunk fiatal barátunkon, ismerősünkön, akkor érdemes ajánlani a Kék vonal lelki segélyvonal telefonszolgálat felhívását, ami a 116-111-es telefonszámon érhető el, vagy akár önmagunk is jelentkezhetünk ezen a telefonszámon, hiszen hatékony segítséget kaphatunk abban az esetben is, hogyha bárkin tapasztalunk ilyen jeleket.

Mik azok a védőfaktorok, amelyek az öngyilkosság ellen hatnak és megvédhetnek bennünket tőle?

Alapvetően a családi élet, a társas kapcsolatrendszer segíthet megelőzni az öngyilkosságot, illetve kedvező hatású, hogyha valaki sportol, vallásos, vagy ha pici gyereke van, esetleg terhes.

Tévhitek az öngyilkossággal kapcsolatban

Gyakran gondolnánk, hogy aki azt hangoztatja, hogy öngyilkosságot fog elkövetni, az úgysem fogja megtenni, ez azonban nem igaz. A legtöbb esetben az öngyilkosságra készülő személy ugyanis ad segélykiáltásokat, csak a környezetében élő személyek ezt nehezen tudják értelmezni, illetve nem mindenki tudja, hogy mi a szükséges teendő ezek tapasztalása esetén.

Szintén gyakori tévhit az is, hogy aki öngyilkosságra vetemedik az őrült, de ez sem igaz. Bárki kerülhet olyan kilátástalan helyzetbe, ami ahhoz vezet, hogy beszűküljön a gondolkodása és hogy végül eldobja az életét.

Gyakori tévhit továbbá, hogy nem lehet megakadályozni az öngyilkosság elkövetését. Ez sem igaz, mert a legtöbbször aki erre vetemedik, az valójában nem az életétől szeretne megszabadulni, hanem csupán az aktuálisan átélt elviselhetetlen fájdalomtól.

Szintén gyakori tévhit, hogy aki öngyilkosságra készül, az nem hajlandó segítséget elfogadni. Egy kutatás szerint az öngyilkosságot elkövetők több mint fele a tette elkövetését megelőző 6 hónapban kért valamilyen segítséget.

Gyakori tévhit az is, hogy azt gondoljuk, ha beszélgetünk valakivel az öngyilkosságról, akkor azzal ötleteket adhatunk neki ahhoz, hogy megtegye. Ez sem igaz, sőt, pont ennek ellenkezője igaz!

Tehát, ha látjuk valakin, hogy el van keseredve és oda megyünk hozzá, bátran megkérdezhetjük tőle, hogy gondolt-e arra, hogy véget vessen az életének, és van-e arra vonatkozó terve, mert ez nem buzdítja fel őt, hanem inkább elbizonytalaníthatja. Könnyebben megnyílik nekünk, hogyha rá merünk kérdezni.

Ha azt érzi, hogy nincsenek tabuk, akkor valószínű, hogy őszintén el fogja mondani az ezzel kapcsolatos gondolatait, érzelmeit, akár kész terveit is.

Mit tegyünk akkor, hogyha az öngyilkosság jeleit tapasztaljuk?

Ne hagyjuk magára a személyt, hanem menjünk oda hozzá és kezdeményezzünk beszélgetést vele. Semmiféleképpen se próbáljuk meggyőzni arról, hogy a terve butaság, hanem inkább hallgassuk végig és próbáljunk együttérzően viselkedni. Igyekezzünk megérteni azt, hogy mi az ő szenvedésének története. Legyünk vele, bátorítsuk őt arra, hogy beszéljen a problémáiról és ösztönözzük arra, hogy forduljon szakemberhez.

Hogyha valaki megfontolta már az öngyilkosság tettét, esetleg komoly szándéka van erre vonatkozóan, akkor semmiféleképpen sem kerülhető el az, hogy pszichiáterhez vagy klinikai szakpszichológushoz, pszichoterapeutához forduljon, mert akkor ő már olyan súlyos krízisállapotban van, amelyet házi módszerekkel nem lehet feloldani.

Szóval, nyugodtan forduljunk a barátunkhoz, ismerősünkhöz vagy bárkihez, akin tapasztaljuk ezeket a jeleket, és ne azon aggódjunk, hogy esetleg mit mondjunk, vagy hogyan viselkedjünk, hanem adjuk bátran önmagunkat!

Mutassuk ki, hogy törődünk vele, akár meg is fogalmazhatjuk, hogy aggódunk érte, és legyünk vele ebben a nehéz helyzetben. Próbáljunk meg minél több mindent megtudni róla, hogy mitől érzi így magát, illetve hogyha nem zárkózik el szakember segítségétől, akkor ajánljuk fel akár azt is, hogy elkísérjük őt a rendelőbe, hogy szakszerű segítséget kaphasson.

Hogyha erre nem hajlandó, akkor mi magunk is kérhetünk segítséget. Megtudni valakiről azt, hogy fontolgatja az öngyilkosságot, egy óriási lelki teher, úgyhogy nyugodtan hívjuk ilyenkor a különféle lelkisegély telefonszolgálatokat és kérjünk akár a magunk számára is tanácsot, segítséget.

Ha valaki nem akar felkeresni szakembert, akkor érdemes megtudnunk, hogy mennyire súlyos az ő krízisállapota, van-e már kész terve arra, hogy hogyan oltaná ki az életét. Nyugodtan kérdezzünk erre rá, és hogyha kész tervvel rendelkezik – ez azt jelenti, hogy magas a kockázata annak, hogy valóban meg is fogja tenni – ilyenkor hívjuk a 112-es segélyhívó számot, és ameddig meg nem érkezik a segítség, ne hagyjuk őt magára, valamint tegyük el a keze ügyéből a potenciálisan veszélyt okozó tárgyakat.

Hogyha úgy ítéljük meg, hogy a veszély nem ennyire sürgős, akkor maradjunk vele, figyeljünk rá, térjünk vissza erre a kérdésre, és ne engedjük magunkat lebeszélni arról, hogy szakember bevonására van szükség ahhoz, hogy ez a krízisállapot megoldódjon.

Végezetül arra tenném a hangsúlyt, hogy az öngyilkosságot megtudni, vagy bárkit látni, aki ezzel a gondolattal foglalkozik, az igen megterhelő, úgyhogy figyeljünk a saját mentális állapotunkra is! Merjünk a saját részünkre is segítséget kérni!

A témát videó formájában is feldolgoztam. Kattintson ide és nézze meg a YouTube-csatornámon!

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Optimizmus és/vagy boldogság?

Habár civilizációnk megszállottan keresi a boldogságot, figyelemre méltó, hogy mennyire nem vagyunk képesek ezt a célkitűzést elérni. A boldogság tudományának legfőbb feltételezése, hogy a modern élet előnyei elvezetnek hangulatunk javulásához. A gazdasági növekedés és a magasabb jövedelem, vagy nagyobb szabadság azonban a kutatások alapján nem vezetett jobb közérzethez! Mi akkor a megoldás, ha kiegyensúlyozottabbnak és vidámabbnak szeretnénk érezni magunkat? A cikkemben idézett olvasmányos könyv ezekre a kérdésekre keresi a választ.

Légy pozitív! Vagy inkább ne?

Ha kipróbáljuk, látni fogjuk, hogy az önsegítő könyvek nem működnek! A harag például nem tűnik el attól, hogy szabad folyást engedünk neki és céljaink vizualizálása sem feltétlenül visz közelebb minket azok eléréséhez. Ha meg is próbálnánk szavakba önteni a boldogság érzését, rá kell jönnünk, hogy minden embernek mást és mást jelent.

Mintha a boldogság receptje önmaga gátja lenne: ha elgondolkodunk azon, boldogok vagyunk-e, máris nem leszünk azok! Bizonyára fogunk találni valami kifogásolni valót aktuális helyzetünkben… lehetséges, hogy pont attól vagyunk boldogtalanok, hogy minden erőnkkel próbáljuk kiküszöbölni a negatív érzéseket!

Paradox módon, ha megtanuljuk elfogadni a kudarcot, bizonytalanságot, megkönnyebbülünk. Meg kell tanulnunk leszokni a pozitív gondolkodás erőltetéséről és megismerni saját negatív oldalunkat is! Ha ugyanis fejvesztve menekülni próbálunk ez elől, attól csak gyengébbnek és boldogtalanabbak érezzük majd magunkat.

Már az ókori görög és római filozófusok is felhívják figyelmünket arra, hogy érdemes mindig végig gondolnunk a dolgok kedvezőtlen kimenetelét is. A negatív megközelítés ellensúlyt képezhet abban a kultúrában, melynek meggyőződése a kizárólagos optimizmus. Fontos tehát kiemelni, hogy a boldogság elérése csakis a negativitáson keresztül lehetséges, s nem pedig a negativitás eltüntetése által.

Miért nem működik az optimizmus?

Amikor rosszkedvűek vagyunk és pozitív dolgokat kell csinálnunk, még rosszabbul érezzük magunkat tőle. Egy kutatásban alacsony és normál önértékelésű embereknek kellett a „szeretetre méltó vagyok” mondatot leírni. Az alacsony önértékelésű embereknek sokkal rosszabb lett a hangulata attól, hogy ezt papírra vetették, mint azoknak, akiknek nem volt eleve alacsony az önértékelésük. Paradox módon épp a pozitív gondolkodástól lettek szomorúbbak.

Ezen túl, ha jobban figyelünk a negatív élményekre, váratlan pozitívumokat is felfedezhetünk bennük. Egy másik kísérletsorozat alapján pedig, ha időt és energiát áldozunk a pozitív kimenetel elképzelésére, csökken a motivációnk arra, hogy lépéseket tegyünk a megvalósítás felé.

Ha tehát folyton optimistán tekintünk a jövőbe, sokkal nagyobb csalódásként ér bennünket, hogyha valami nem sikerül – ami előbb-utóbb úgyis bekövetkezik. Ha emlékeztetjük magunkat, hogy a jelenleg örömet okozó dolgok bármelyikét elveszíthetjük, ez a hatás megfordul!

Tehát ha megnyugtatjuk szorongó ismerősünket, nemsokára újabb megnyugtatásért jelentkezik majd. A szorongást okozó legrosszabb kimenetel elképzelése azonban megfelelő lehet a szorongás leküzdésére. A pozitív gondolkodással elért boldogság sokkal törékenyebb, mint a negatív vizualizáció által biztosított nyugalom.

Az igazán bölcs ember megérti, hogy alig szólhat bele a világ forgásába.

A biztonság iránti igény régen és most

Mindannyiunk alapvető igénye a biztonság. Valójában azonban sosem lehetünk biztonságban! A bizonytalanságtól való rettegés azonban rengeteg energiánkat felemészti. Viselkedésünk döbbenetesen nagy részét az a vágy motiválja, hogy biztonságban érezzük magunkat.

Lényeges tehát kijelenteni, hogy a biztonság önmagában csak egy illúzió. Az emberek mindig úgy érezték, hogy nagyon bizonytalan időket élnek! Betegségek, háború, gazdasági változások és halál… ezek mindig életünk részei voltak. A biztonság azonban egyszerre érzés és valóság is.

Röviden a félelem természetrajzáról…

Jobban félünk az embertársaink felől érkező fenyegetéstől, mint a természettől és jobban egy könnyen elképzelhetőtől, mint a kevésbé konkréttól. Jobban félünk azoktól a helyzetektől is, amelyeket nem tudunk irányítani. Az evolúcióban rejlik ezek magyarázata, mely berögződések most már nem szolgálják az érdekeinket, hiszen a mai élet teljesen átalakult korábbihoz képest.

Ha végig nézünk egy televíziós hírműsort egy terrortámadásról, hajlamosak vagyunk lemondani egy távoli nyaralásról, hogy megőrizzük biztonságérzetünket. Pedig a valóságban a tv előtti ücsörgéssel eltöltött órák sokkal károsabbak az egészségünkre (s ezen keresztül az életünk hosszára) nézve, mint egy potenciális terrorveszély.

A lelki biztonságérzet tehát fontos dolog! Nagyon sok múlik azon, hogy hajlandóak vagyunk-e vállalni a bizonytalanságot és a sebezhetőségünket. Az emberi kapcsolataink csak akkor működnek jól, ha nyitottak vagyunk a negatív és pozitív élményekre is.

Amikor vállaljuk sebezhetőségünket, át tudjuk élni a körülöttünk levő világra adott reakciók teljes skáláját. A negatív dolgokkal szemben pedig csak akkor tudunk védekezni, hogyha a pozitív dolgok ellen is védekezünk.

A boldogság ráadásul meglehetősen szubjektív dolog: lehet valaki boldog egy nyomornegyedben, de lehet boldogtalan egy óriási villában is. Leggyakrabban nem arra van szükségünk a boldogsághoz, amiről gondoljuk! A borzasztó bizonytalan körülmények között élő emberek ugyanis gyakran meglepően jól funkcionálnak és cseppet sem elkeseredettek. Ezt támasztja alá az a megfigyelés, hogy a szorongásos és depressziós zavarok ritkábban jelentkeznek a szegényebb országokban. Ennek magyarázata, hogy aki nem lát maga körül kellemesebb életvitelt, az nem ítéli olyan rosszak a saját helyzetét nem.

Mitől leszünk akkor kiegyensúlyozottabbak?

Sebezhetőségünk felvállalása éppen a legnagyobb boldogságot jelentő dolgok, például az erős társas kapcsolatok előfeltétele. Ha egy ember szegény közegbe születik bele, abból kell gazdálkodnia, amije van, például kedvesnek lenni másokhoz. Összefogni szomszédokkal, ismerősökkel és kihasználni a kínálkozó apró lehetőségeket. A folyamatos bizonytalanság nem kellemes, mégis segít a tisztánlátásban! Senki sem irigyli a nyomornegyedben élőket, de mivel kevesebb az illúziójuk, könnyebben néznek szembe a valósággal.

A nehézségek hatására ráadásul kialakul bennük egyfajta rugalmasság, melyet a boldogság szerény, mégis tartós formájának nevezhetünk. Régebben népszerű illúzió volt, de ma a tudományok fejlődésével egyre kevesebben tudják meggyőzni magukat arról, hogy a túlvilágon majd örök boldogság vár rájuk. A kételkedés általánossá vált. Csak a változás és a mulandóság örök.

A biztonság keresésével igyekszünk eltávolodni a változástól, vagyis az életünket meghatározó dologtól! Ha biztonságban akarom tudni magam, egyfajta védelemre vágyom az élettel szemben, s valójában az élettől akarok elkülönülni. Könnyebben érezzük magunkat, hogyha tartozunk valakihez, mint egyedül. A biztonság iránti vágy és a kiszolgáltatottság érzése egy tőről fakad, s a társadalomtól várjuk, hogy kielégítse biztonság iránti vágyunkat. A biztonságérzés tehát tudattalanul a teljes önállóság létét feltételezi.

A legnagyobb biztonságérzetet bizonytalanságérzetünk teljes megélése biztosítja. A kudarctól ugyanis egyikünk sincs megkímélve! Minden próbálkozás magában hordozza ennek lehetőségét, el kell tudnunk tehát fogadni a sikertelenséget. Ha abból a feltételezésből indulunk ki, hogy a képességeink megfelelő kihívások hatására jönnek elő, a kudarcot is másként látjuk. Ez esetben úgy gondolunk erre, hogy az aktuális határainkat feszegetjük. Ez a viszonyulás akkor is boldogabbá teheti az embert, ha próbálkozásai soha nem hoznak sikert. Goldberg szerint ráadásul a kudarc teszi elérhetővé, hogy a maga nyers valójában és mélységében élhessük meg létezésünket.

Amikor az élmények és a boldogság hajszolása a jó közérzet gátja…

A boldogság hajszolása gyakran szól a halálfélelemről. A saját halandóságunk tudatával átitatott élet sokkal gazdagabb létezést biztosít, mint a folyton változó, töménytelen új inger. A véggel való szembenézés ugyanis teljes nézőpontváltást eredményezhet, hiszen az élethez való viszonyunkat alakítja át. A külső elvárások és a kudarctól való félelem is szertefoszlik a halál árnyékában. Csak az marad meg, ami igazán fontos. Vannak kultúrák, ahol rendszeresen foglalkoznak a halállal. Például Mexikóban viccelődnek vele, dédelgetik, ünneplik.

Ha jól akarjuk érezni magunkat a bőrünkben, rákényszerülünk, hogy elfogadjuk a tökéletlenséget. Fel kell függesszük a hibátlan megoldások keresését és a tettek mezejére kell lépnünk. A boldogságra való képesség ugyanis a túlzásba vitt küzdelemről való lemondással jár. Hiszen a boldogság és a sebezhetőség gyakran ugyanaz. 

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált irodalom:

Burkeman, O (2016) Túladagolt boldogság. A a pozitív gondolkodás mellékhatásai. Libri: Budapest

Mi a különbség a pszichológus és a pszichiáter között?

A köznyelvben sokszor helytelenül utalnak a pszichológusok és pszichiáterek munkavégzésére, módszereire. Melyik szakemberhez mikor és milyen problémával érdemes fordulni? Hogyan válnak pszichiáterré és pszichológussá ezek a szakemberek? Mai cikkemben ezekre a gyakran felmerülő kérdésekre térek ki.

Pontosan mivel foglalkozik egy pszichiáter?

Alapvetően az emberi viselkedés, a lelki betegségek biológiai alapjaival foglalkozik, tehát az ingerület átvivő anyagok, ún. neurotranszmitterek hatását vizsgálja a viselkedésre. Hogyha például hangulatzavarunk van és pszichiáterhez fordulunk, ő ennek a biológiai alapjait vizsgálja, így elsősorban gyógyszert fog felírni.

Ahhoz, hogy valakiből pszichiáter legyen, az orvosi egyetemet kell elvégezni, és utána szakvizsgát tenni pszichiátriából. Az állami intézményekben – ha pszichiátriai gondozóban fordulunk szakemberhez – akkor arra kell felkészülnünk, hogy viszonylag kevés idő van általában egy – egy páciensre, ezért a pszichoterápiás kezelést általában pszichológus végzettségű terapeuták végzik.

Mit csinál a pszichológus, mi a különbség közte és a pszichiáter között?

A tanulmányaikat tekintve a pszichológusokat bölcsészkaron képzik, így ők nem kapnak olyan részletes képzést élettanból és anatómia tantárgyakból, mint a pszichiáterek, hanem elsősorban az emberi viselkedést, az észlelést, az érzelmeket, a gondolkodást és az emlékezetet tanulmányozzák, illetve az emberi kapcsolatokra és azok jellegzetességeire fókuszálnak.

Ahhoz, hogy valaki pszichológus legyen, egy 3+2 éves képzést kell elvégeznie, ezután tud specializálódni. Hogyha gyógyító tevékenységet szeretne folytatni, akkor klinikai szakpszichológussá tud válni egy újabb négyéves képzés alatt. Klinikai szakpszichológusok tehát elsősorban pszichiátriai gondozókban és osztályokon, valamint magánrendelés formájában dolgoznak, és különféle mentális problémák esetén tudnak hatékony pszichoterápiás segítséget nyújtani.

A klinikai szakpszichológus alappszichoterápiás tevékenységet végez, illetve az általa elsajátított pszichoterápiás módszerben dolgozhat.

Hogyan gyógyít a pszichoterápia?

A pszichoterápiás beavatkozás alapja az, hogy a lelki tünetet a viselkedéses kapcsolati és intrapszichés kontextusában vizsgáljuk. Tehát beszélgetés és a pszichoterápiás kapcsolat segítségével térképezzük fel a beteg problémájának a gyökereit illetve kezeljük azokat. A pszichoterápia alapvetően a tüneteket kialakító, az ezek kialakulásához hozzájáruló okokat keresi, és ezeket különféle pszichoterápiás módszerek segítségével kezeli.

Annyiban különbözik tehát a pszichiáter és a klinikai szakpszichológus vagy pszichoterapeuta feladata, hogy a pszichiáter gyógyszerekkel a tünetet kezeli, illetve magát a biológiai folyamatot. Erről a biológiai folyamatról ma még nem tudjuk, hogy valójában oka vagy következménye az érzelmi változásoknak.

Ezzel szemben a pszichológus, pszichoterapeuta vagy klinikai szakpszichológus pszichoterápiával, tehát az emberek problémái mögött meghúzódó lelki okok kezelésével foglalkozik. Pszichoterapeuta végzettséggel egyébként klinikai szakpszichológus és pszichiáter is rendelkezhet, ez egy ráépülő képzés.

Sok esetben előfordul, hogy a gyógyszeres és a pszichoterápiás kezelés kombinációja hozza a legjobb megoldást. Ilyenkor is érdemes külön pszichiáterhez és pszichoterapeutához vagy pszichológushoz fordulni, ugyanis a gyógyszeres kezelés azt feltételezi, hogy a páciens átadja a kontrolt a gyógyszer hatásainak. A pszichoterápia pedig pont ellenkezőleg úgy hat, hogy megtanítja a pácienst kontrollálni a tünetét, illetve a saját életét, a saját problémáit jobban megérteni és jobban kezelni.

Enyhébb esetekben magában a pszichoterápia is elég szokott lenni.

Azt azonban érdemes tudni, hogy a pszichoterápia meglehetősen időigényes folyamat, ezért a legtöbb pszichiátriai gondozóban nem feltétlenül fogják felajánlani, hogy vágjunk pszichoterápiás munkába. Fontos azt látni, hogy míg egy pszichiáter akár 20-30 pácienst is el tud látni egy nap alatt, addig a pszichoterápia többnyire hónapokig vagy akár évekig is elhúzódik, és ezért az egészségügyi biztosítási rendszer számára nem túl költséghatékony megoldás.

Hogyan történik a diagnosztika?

Pszichiáter esetén a gyógyszer beállítása különféle kritériumok mentén történik, tehát meg van határozva, hogy mely pszichés betegségekre mely gyógyszerek közül lehet választani. Ezzel szemben ha pszichoterápiás folyamatba vágunk, ott a diagnosztika egy kevésbé fontos feladat, mert ott a konkrét élethelyzetbeli nehézségekre fókuszálunk. A pszichoterápia arra tanít, hogy mi magunk vegyük kezünkbe az életünk és a porblémáink feletti kontrollt.

Érdemes tudni, hogy önmagunkat és a szerettünket sem látjuk objektíven, a konkrét tünettanon kívül a diagnosztikai szempontok közül nagy hangsúlya van annak is, hogy a probléma, tünet mennyire korlátozza a személy munkaképességét, miként korlátozza a társas kapcsolataiban, vagy milyen más betegségek merülnek fel az aktuális tünetek kapcsán. Ennek eldöntéséhez pszichiáter, vagy lagalább háziorvos felkeresésére van szükség.

Mit tegyünk, ha valamilyen mentális probléma tünetét tapasztaljuk önmagunkon vagy valakin a környezetünkben?

A legjobbat akkor tesszük, ha a háziorvosunkat keressük fel és beszámolunk neki a problémánkról, aki el tud irányítani különféle vizsgálatokra kizárandó az egyéb betegségeket. Ha mindez megvan, akkor megkezdődhet a pszichoterápia és a pszichiáterrel való kontroll.

Optimális esetben tehát mentális problémák esetén a gyógyszeres kezelést mindig kíséri pszichoterápiás kezelés is, hiszen ez hoz hosszútávú változást a páciens életében.

A pszichoterápiás kezelés ugyan alapvető jog, de mégsem mindenhol elérhető TB keretek között. Gyakori félelem, ami miatt az emberek nem keresnek fel szakembert, mert attól tartanak, hogy rögtön zártosztályra akarják küldeni őket.

Alapvetően két ok miatt szokott sor kerülni pszichiátriai osztályos felvételre:

  • ha ambuláns keretek között a pszichiáter nem tudja beállítani a páciens gyógyszeres kezelését
  • vagy ha annyira súlyossá válik a beteg állapota, hogy önmagára, vagy a környezetére veszélyt jelent.

Ezekben az esetekben szükséges a gyógykezelés akkor is, hogyha a páciens nem együttműködő! Ezt a diagnózisalkotást és a beutalást pszichiáter szakorvos tudja elvégezni.

Amennyiben pedig önmagunkat veszélyben érezzük, ha egy agresszív pácienssel találkozunk (pl. családtag vagy hozzátartozó), akkor a 112-es telefonszámot tudjuk felhívni, ahol megfelelő segítséget kaphatunk.

Fontos tehát, hogy figyeljünk saját magunk és szeretteink egészségére. Ha bármilyen problémát vagy tünetet tapasztalunk, akkor keressünk fel klinikai szakpszichológust, pszichiátert és ne várjuk meg, míg nagyobb nehézségeink adódnak a problémából. Ha időben elkezdjük a megoldás keresését, akár a gyógyszeres kezelés szükségességét is elkerülhetjük!

A blogcikket videó formájában is feldolgoztam. A megtekintéshez kattintson ide.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

A túlsúly lelki összetevői – a lelki éhség problematikája

Napjainkban rengeteg embert érint az elhízás, ezért nem tudunk elég sokat beszélni a túlevés zavarról. Ennek jellemző mögöttes tényezője az alacsony önértékelés, folyamatos aggódás az alakkal kapcsolatban.

Ez gyakran együtt jelenik meg különféle mentális betegségekkel, például depresszióval, szorongással, pánikbetegséggel. Jellemző rá a kontrollvesztés az étkezés kapcsán és nagyon gyakran (de nem feltétlenül jellemzik) falásrohamok, melyet bűntudat kísér.

Gyakran tapasztalható, hogy az evés válik a nap fénypontjává, valamiféle kárpótlásként, stresszlevezetési lehetőségként funkcionál.

Fogyókúrázik? Kezdje a lelkével!

Ha megnézzük a túlevés zavarban szenvedő személyek személyiségét, láthatjuk, hogy nehézségük adódik a saját igényeik felismerésével és kifejezésével. Nehézségük adódik a feszültséglevezetéssel és az érzelmekről való kommunikációval. Az evésnek ezért egyfajta plusz funkciója lesz.

Természetesen a túlevések is vannak egyéni, családi és kulturális tényezői is. Ide sorolható, hogy gyakran a családtagok érzelem kimutatási eszköze az etetés. Kulturális tényezőnek számít, hogy a manapság sokan a vékonyságot a sikerességgel azonosítják, s ezáltal túl nagy nyomás nehezedik az erősebb testalkatú nőkre.

Fontos tudni, hogy a túlsúlynak vannak különféle lelki szövődményei például az elszigetelődés másoktól, a kommunikációs zavar, szexuális probléma és a hangulatzavar is. Egy túlsúlyos, evészavaros személy általában gátlásosabb a társas kapcsolataiban.

Mi szükséges a tartós fogyáshoz? Mi áll a túlevés hátterében?

Önmagában tehát nem elég egészségesebb életmódra váltanunk! A fogyáshoz feltétlen szükséges a lelki tényezők vizsgálata, mint a saját belső világunk, mind a társas kapcsolataink szintjén! Ha megnézzük a család egészét, a zavar kapcsán különféle jellegzetességeket figyelhetünk meg.

Egyéni szinten érdemes azon elgondolkodnunk (akár önismereti csoport, vagy terapeuta segítségével), hogy mi a szerepe életünkben az ételnek/evésnek. Milyen plusz funkciókkal ruházzuk fel?

A zavar hátterében gyermekkori traumákat és önismereti hiányosságokat találunk, ami miatt a személy nem érzi magát biztonságban a világban. Gyakran az tárható fel a terápia során, hogy a kliens nem tud örülni az életének, inkább teherként éli meg ezt a lehetőséget. Ez azonban átdolgozható! Az érzésekről való kommunikáció fejleszthető, ami segít a konfliktuskezelésben is.

Mire figyeljünk a család szintjén? Mi jellemző a „túletető családokban”?

Ezekben a családokban különösen fontos a tagok egyetértése, jellemző a konfliktuskerülés. Elvárják egymástól, hogy kitalálják a gondolataikat, nem szívesen kérnek direkt. A saját igényeik felismerésében, vagy kommunikációjában kevésbé ügyesek.

Az evészavaros (pl. túletető) családokban a gyerekek a meg nem értettség tapasztalatát építik be a személyiségükbe. A szülők gyakran túl kontrollálók, a családban a határok összemosódnak. Megjegyzéseket tesznek a gyermek megjelenésére, súlyára. Gyakran a szülők nem vállalják fel nyíltan a vezető szerepet.

A konfliktuskezelés mellett jellemző a negatív érzelmek kifejezésének kerülése, vagy ennek zavara. Gyakran megfigyelhető, hogy a szülő gyermek szerepben van (pl. saját szülőjével túl szoros a viszonya) a családban fokozott az egymástól való függés. Akár átvitt, akár gyakorlati értelemben.

Az evészavar feltétlen összefüggést mutat a felelősségvállalás hiányával.

A túlsúly párkapcsolati aspektusairól röviden


A családi minták alapvetően meghatározzák a párválasztást is. Ezek vagy fenntartják a korábbi mintákat, vagy súlyos konfliktusokat okoznak a párkapcsolatban, amennyiben a partner jelentősen eltérő környezetből származik. Mondhatjuk tehát hogy az evészavar a párkapcsolatra is feltétlenül hatással van.

Az evészavaros nők, vagy férfiak gyakran szenvedélybeteg, agresszív, vagy szorongó, túlkontrolláló partnert választanak. Nem ritka, hogy nehézségeik adódnak az elköteleződéssel (gyakran váltogatják partnereiket) és/vagy a valódi intimitással.

A párkapcsolatban gyakran megfigyelhető a magányosság érzése, illetve a kölcsönösség és a közös célok hiánya. A konfliktuskezelés nehezített. Ahogy fentebb említettem a saját érdekek, szempontok képviselése nehéz. Nem ritka, hogy az evészavar kialakulásának előzményében valamilyen szexuális, vagy egyéb jellegű abúzus/bántalmazás (is) van. A párkapcsolatban rendszerint nincsen közös döntés, a saját szükségletek alárendelődnek a másikénak. A szexualitás rendszerint nem kielégítő.

Párkapcsolatokban el kell érni, hogy a viták előre vezetőek legyenek és egymás megismerését szolgálják. A feszültség tehát feloldódjon (ne legyen szükség a plusz boldogság bonbonokra). A párkapcsolati konfliktusok lehetőséget adnak az önismeret fejlesztésére is. Gyakran megfigyelhető azonban, hogy a túlevők az igazit várják, aki persze sosem jön el.

Az evészavar kezelése alapvető a fogyáshoz!


A túlevés zavar kezelésénél fontos tisztázni, hogy az evés magánügy és a fogyás, illetve az egészséges életmód is csak saját felelősségre érhető el. Ha valaki a partnerének szeretne megfelelni (vagy akár vele közösen lefogyni), és ebből a motivációból változtatni, az eleve kudarcra van ítélve. A folyamatos bűntudat ugyanis aláássa az önbizalmat, függő helyzetet teremt. Épp azt a lelki hátteret erősíti fel, amiből szabadulni szükséges a tartós fogyáshoz.

Érdemes tehát egyedül, vagy erre specializálódott csoport segítségével belevágni az életmódváltásba.

Miért eszünk, ha nem is vagyunk éhesek? A túlevés érzelmi hátteréről

Mint bejegyzésemből is kitűnik, az evésnek számos aspektusa van, nemcsak az éhség miatt nyúlunk az ételhez. Az alábbiakban néhány olyan (egyéni) okot sorolok fel, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy akkor is vegyünk magunkhoz ételt, amikor valójában nem lenne rá szükségünk.

Gyakran az evésnek különleges szerepe van abból a szempontból hogy a különleges ízekben talál az ember örömöt. A világ túl sok stresszforrást tartogat és az evés aktusa megnyugtató.

A kapcsolati éhség azt jelenti, hogy nehezen kommunikáljuk az igényeinket mások felé, ezért tele vagyunk kielégítetlen szükségletekkel.

Vágyunk az elismerésre, ezért a különleges/finom ételekkel ajándékozzuk meg magunkat.

Gyakran előfordul, hogy a kielégítő nemi élet pótléka az evés. A testi vágyak elfojtása valamilyen trauma miatt is előfordulhat, ezért erőltetni nem szabad.

Az ún. strukturális éhség azt jelenti, hogy nehezen tudjuk beosztani az időnket, ezért az étkezés ideje felértékelődik (pl. csak az asztal körül beszélgetünk családtagjainkkal). Kevés idő marad önmagunkra. Gyakran megfigyelhető, hogy nincs rendszer az ember életében és emiatt számára fontos teendők elmaradnak, nem vállal felelősséget a saját sorsáért.

Gyakran jellemző az ún. cselekvési éhség. Ez akkor figyelhető meg hogyha nem találunk elég örömet a munkánkban. Az evés segít, hogy a jelenre koncentráljunk.

Fontos kiemelni, hogy a saját testünkkel szembeni tisztelet hiányáról szól az, hogyha nem elégítjük ki megfelelően a szükségleteinket, egészségtelen, vagy túl nagy mennyiségű ételt veszünk magunkhoz. A saját magunk iránti tiszteletet gyermekkorunktól fokozatosan sajátítjuk el annak alapján, hogy hogyan bántak velünk a szüleink. Kinevettek-e, megengedték-e hogy méltatlan helyzetbe kerüljünk, vagy tisztelettel bántak velünk. Ha fizikai vagy érzelmi bántalmazást szenvedtünk el akkor észrevétlenül is károsodhatott a saját magunk szeretete és tisztelete iránti képességünk, ami pszichoterápia segítségével állítható helyre.

A fogyás felé vezető út mérföldkövei

A túlevés megoldásának első lépése a tudatosítás, ezt követi a felelősségvállalás és utána lehet megnézni, hogy mi a teendő, pontosan milyen lépések szükségesek a mi esetünkben. Nem elég tehát egy egészséges és örömteli életmódot megtervezni, ennek fenntarthatónak is kell lennie. Csak abba vágjunk bele, amit életünk végéig tudnánk csinálni! Ha a szükséges lépéseket nem kellő tudatossággal tervezzük meg, akkor előbb-utóbb testi-lelki hiányokkal fogunk találkozni, ami az életmódváltás útjába áll majd. Ne mondjunk le az élvezetes ízekről, inkább próbáljuk meg az általunk kedvelt ételek egészségesebb verzióját elkészíteni! Fontos szempont a fokozatosság is.

Az önismeret és az önszeretet kialakítása/fejlesztése tehát a fogyáshoz alapvető. Meg kell tanulnunk megfigyelni és értelmezni testünk jelzéseit és életmódunkat ehhez igazítani. Hogyha pedig önmagunkkal jóban vagyunk, akkor kapcsolataink is javulni fognak.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált irodalom:

Lukács Liza (2015) Az éhes lélek gyógyítása. Túlsúly, evés zavarok és kapcsolati problémák. Kulcslyuk Kiadó, Budapest

A testvérféltékenységről érthetően

Mai bejegyzésemben a testvérféltékenységről olvashat bővebben. Kitérek arra, hogy miért jelenik meg, valamint arra is, hogy szülőként hogyan kezelhetjük megfelelő módon gyermekünk érzéseit, indulatait ezekben a helyzetekben.

Irigység, önzés, ellenségesség, kirekesztés, túlzott birtoklási vágy…Ezek mind olyan ösztönkésztetések, amelyek minden kisgyerek életében megjelennek. Különösen előtérbe kerülnek, hogyha új gyermek érkezik a családba, de természetesen ezen kívül más helyzetekben is megjelenhetnek.

Ha egy kistestvér születik, akkor viszont mindenképpen átmegy rajta a gyermek, és gyakran az okozza a nehézséget, hogy a család azt várja el – tudatosan vagy tudattalanul -, hogy a kicsi is örüljön a testvér érkezésének. Az öröm mellé azonban számos negatív érzés is társul!

Mitől alakulhat ki a testvérféltékenység?

A legtöbb kisgyerek azt éli meg ebben a helyzetben, hogy ő nem volt elég jó, ezért a szülei egy másik gyermeket hoztak a házhoz. Még szeretetéhesebb lesz, még nagyobb szüksége lesz a szülők figyelmére, amit nyilván nagyon nehezen tud megkapni, hiszen a gyermekágyas időszakban az anyukának a fiatalabb testvérrel van több dolga. Az anya plusz teherként élheti meg azt, hogy a nagyobb testvér is ilyenkor még jobban igényli a szülők társaságát.

Természetes az, hogyha a nygobb gyermek reagál a testvér érkezésére, a viselkedésében különféle változások figyelhetőek meg.

Például válhat:

  • vadabbá,
  • elutasítóbbá,
  • követelőzőbbé.

Ezek mind-mind azt mutatják, hogy ő is érzelmileg megéli ezt a változást és reagál rá.

Nem bánthatja kistestvérét!

Fontos, hogy mindenféleképpen megtiltsuk a gyermeknek azt, hogy a kicsit bántsa, és határozottan megakadályozzuk ezt. Fontos hangsúlyozni, hogy az ő érzései érthetőek, de ezt a viselkedést nem szabad folytatnia!

Fontos, hogy ilyenkor ne legyünk agresszívak, hanem inkább maradjunk megértőek és kedvesek. A legtöbb esetben nem érti azt – természetesen ez életkortól függ – hogy a másiknak ez fáj, hanem csak a saját frusztrációjának a levezetése vezérli. A szülő felelőssége tehát megtanítani a kisgyermeknek azt, hogy hogyan kezelje a saját indulatait, hogy azt ne agresszióval vezesse le, hanem egyre jobban megtanuljon ezekről kommunikálni, és szavakban nyilvánuljanak meg. Ahogy nőnek a gyermekek, úgy egyre több konfliktus várható közöttük, amelyeket jó, hogyha szép szóval tanulnak meg lerendezni, és nem ütésváltással.

Hogyan segítsünk a gyermekünknek elfogadni a testvérét, vagy kijönni vele?

Nehéz helyzetet teremt, amikor egy összeszokott, jól működő családba egy új tag “furakodik be”. Ilyenkor nehéz meglátni a lehetőséget ebben a nehézségben.

A frusztráció, a féltékenység, az önzés, az irigység… ezek mind-mind olyan érzések, amelyeket a gyermek a társaságban, a közösségben is, illetve az életének több területén is megtapasztal.

Tehát hogyha ezekről tudunk beszélni, ezeket le tudjuk kommunikálni, segítünk a gyermeknek feldolgozni ezt az irigységet, féltékenységet, akkor azt az életének a többi helyzetében sokkal könnyebben fogja tudni kezelni. Például, ha az óvodában elveszik a mackóját, akkor anélkül fogja majd tudni azt visszakövetelni, hogy ütésváltásra kerülne sor.

Ez az új helyzet és az ehhez való alkalmazkodás hosszabb-rövidebb időt vehet igénybe. Az sem ritka, amikor akár évekbe telik az, hogy újra kialakul a családban a kölcsönös elfogadás, és a szerepek ismét kialakuljanak vagy újra osztódjanak.

Segíthetnek különféle mesék is a testvérféltékenység feldolgozásában, ezek ugyanis sokszor a másik elfogadására, türelemre tanítanak, ami a gyereknek egy pozitív példát mutathat.

Nagyon hasznos az is, ha ilyenkor van időnk külön-külön minden gyermekre. Nem szükséges a gyermeket szórakoztatni, elég az, hogyha közösen leülünk egy mesét elolvasni vagy valamilyen játékot játszani. Fontos, hogy legyen megtapasztalása a gyermeknek azzal kapcsolatban is, hogy jó családként együtt lenni. Időnként szervezzünk közös programokat, amelyek során minden családtag jól érezheti magát.

Jó hatású, ha meg tudjuk tartani a korábbi napirendet. Tehát például, ha a gyermek lefekvés előtt egy bizonyos rutinokat követett, akkor jó, hogyha ezt meg tudjuk tartani a kistestvér születése után is, mert ez megnyugtató, biztonságot ad számára.

A szülő hozzáállása alapvető

Ahhoz, hogy a gyermek megtanulja kifejezni a saját igényeit és egyezkedjenek a verekedés helyett nagyon lényeges a szülő önismerete! A legtöbb felnőtt azt gondolja, hogy megfelelőképpen ismeri magát, ám a gyereknevelésben felbukkanó nehézségek kapcsán gyakran rájöhetünk arra, hogy ezek a kihívások mind-mind egy új arcunkat mutatják meg. Érdemes ezért elgondolkodni a gyermekeink által közvetített problémákon is, ezáltal növelni a saját érzelmi intelligenciánkat.

Veszekedés a gyerekek között…

Jó hatású tehát a konfliktusos helyzetek átbeszélése, az sem baj, ha nem rögtön kerül erre sor. Először jó az, hogyha mindenki lehiggad, átgondoljuk, hogy mit szeretnénk mondani. Néhány éves kortól a gyermekek akár arra is emlékeznek, hogy előző nap mi történt, ezért utólag is van értelme ezeket a helyzeteket elővenni és átgondolni. Alaposan megbeszélni, hogy kinek mi okozott nehézséget, kinek mire volna szüksége, és stratégiákat kialakítani arra vonatkozóan, hogy a jövőben hogyan lenne érdemes kezelni a hasonló konfliktushelyzeteket.

Amennyiben az indulatait a gyerek elnyomja magában és nem tudja megélni, vagy megfelleőne lereagálni az gyakran abban nyilvánul meg, hogy felnőttként is folyton keresni fogja a lehetőséget a rivalizálásra, versengésre. Ez különféle különféle kapcsolati problémákat okozhat.

Összefoglalásként hangsúlyoznám, hogy ezek a negatív érzések mint a testvérféltékenység vagy irigység az életünk természetes velejárói, jó az, hogyha szülőként tudunk segíteni a gyermekünknek abban, hogy ezt meg tudja élni és le tudja küzdeni. Ez a későbbi életében is egy pozitív példa lehet.
Ne ijedjünk meg tehát a gyermekeink indulataitól, a testvérféltékenység természetes és leküzdhető. Ha esetleg azt érezzük, hogy ebben segítségre van szükségünk, bátran keressünk fel pszichológust!

A témát már videó formájában is feldolgoztam. Amennyiben szeretné megtekinteni, kattintson ide.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Kamaszkor könnyedén? Lehetséges!



Ebben a blogbejegyzésben arról fogok részletesebben szólni, hogyan lehet a családi életünk kiegyensúlyozott még abban az esetben is, hogyha éppen kamasz gyereket/gyermekeket nevelünk. Mint látni fogjuk, bár egyszerűnek tűnik, a hétköznapokban sok erőfeszítést (és mély önismeretet) kíván az alapelvek betartása. Az eredmény azonban mindenképp megéri a fáradtságot, hiszen a kamasz évek a szülőpár számára is érdekes kihívásokat tartogathatnak!

A kiegyensúlyozott családi életnek 5 alappillére van Kevin Leman amerikai terapeuta szerint.

A (kommunikációs) stílus maga az ember!

Az első pillér, ami a családi működést megalapozza, az egymás felé táplált feltétel nélküli elfogadás és szeretet, ami tiszteletteljes kommunikációban nyilvánul meg. Bármilyen feszült is a helyzet a kamaszunk viselkedése kapcsán, ne feledjük, hogy mi vagyunk a felnőttek, nekünk kell példát mutatni a gyermek számára! Ha mi magunk nem tudunk uralkodni az indulatainkon, vagy nem tudunk kedvesen kérni, nem várhatjuk el ezt a gyermekeinktől sem! Ha a gyermek nem érzi, hogy számít a véleménye a családunkban, akkor el fogja utasítani azokat az értékeket, amelyeket szülőként szeretnénk átadni neki.

Ha azonban megpróbáljuk megismerni és megérteni, hogy mit miért tesz, pl. milyen zenét szeret és kikkel barátkozik, lesz esélyünk arra, hogy közel kerüljünk hozzá. Ez pedig a szeretetteljes nevelés alapja. Fontos, hogy tudnunk kapcsolódni egymáshoz és tiszteletben tartsuk egymás különbözőségét.

Minden gyermek más és más, ezért ha több gyermekünk van, másként kell bánnunk velük. Fontos támogatnunk őket, hogy tőkét kovácsoljanak az adottságaiból. Jó, ha egymás társaságában értékesnek és különlegesnek érezzük magunkat. A természetbeli hasonlóságok súrlódásokhoz vezetnek, de ha rájövünk a feszültségek okára az nagyban megkönnyíti a lehiggadást. A testvérkapcsolat sosem egyszerű, természetes módon rengeteg konfliktus helyzettel jár, melyeket kezdetben (vagy ha a helyzet túlzottan elmérgesedne) segítenünk kell kezelni. Legyünk mindig elérhetőek a gyermekeink számára érzelmileg, amikor szükségük van ránk.

Van idő önmagunkra? Mennyire vagyunk kiegyensúlyozottak?

A második alappillér, hogy a saját életünkben egyensúlyt teremtsünk.
Fontos, hogy átgondoljuk mik a lényeges dolgok számunkra. A kevés szabadidőnket mivel szeretnénk eltölteni! Priorizáljuk a tevékenységeinket, gondoljunk bele hogy mi az amire 30 év múlva szívesen gondolunk majd vissza. Biztos, hogy annyira lényegesek a számunkra az anyagiak? Vagy lehet az is fontos, hogy elegendő, minőségi időt töltsünk a szeretteinkkel?

Ha mindig túlhajszoltnak és feszültnek látnak minket a gyermekeink, azzal azt tanítjuk nekik, hogy ez a normális.

Ha mi magunk nem szívesen vagyunk szeretteink körében, nem csodálkozhatunk, ha gyermekeink is menekülnek tőlünk. Tisztázzuk magunkban, hogy milyen hatások befolyásolják azt, ahogyan élünk. Szükségünk van-e a legújabb mobiltelefonra? A gyermekek számára az együtt töltött idő a legnagyobb kincs! Ráadásul, ha az ember úgy nő fel, hogy nem kap meg mindent amit akar, megtanulja értékelni a kis dolgokat is.

A konfliktuskezelés alfája és omegája


A tinédzserek már önállóan gondolkodnak a világról és többnyire nem is rejtik véka alá a véleményüket. Ez sok szülő-gyermek konfliktust szül. Egyre erősebben hat rájuk a társas nyomás és a technológia, ami korábban nem látott veszélyeket hordoz. Szülők számára sem könnyű ez az életszakasz, rendszerint megvan a magunk baja, ráadásul most még nehezebb kordában tartani a gyerekeket. A fegyelmezés kérdésében most utoljára tudunk hatni a gyermekünkre. Akármilyen képtelenséget is szeretne a gyermekünk, őrizzük meg a hidegvérünket! Vegyünk mély levegőt (vagy higgadjunk le másképp) és kérdezzünk. Csak így léphetünk be a gyermekünk világába és érthetjük meg jobban őt. Egy bölcs szülő felülkerekedik a helyzeten! Ha indulattal reagálunk, gyermekünk bezárkózik. Ha megfontoltan válaszolunk, akkor egy csapatban maradunk. Tartsuk szem előtt a kapcsolatunkat a hétköznapi apróságok helyett!

Kellenek a szabályok!

Annál, hogy mikor ér haza, fontosabb, hogy bizalmi kapcsolat legyen közöttünk. Alapvető, hogy szülőként egészséges tekintélyünk legyen, de ne éljünk vissza a szülő szereppel. Ha túl erős kritikával illetjük őket, süketté válnak ránk. Fontos, hogy a családi szabályokat az adott helyzethez igazítsuk. Merjünk kiszámíthatóak és következetesek lenni, bízzunk benne, hogy a gyermekeink a legjobbat fogják nyújtani. Ha az otthonunk örömteli hely, szívesen visszatérnek oda. Jó, ha ők is kiveszik a részüket a házimunkából. Pozitívan hat az is, hogyha bevonjuk őket a tervezésbe, meghallgatjuk a véleményüket, ötleteiket. Teljesen normális, hogy folyamatosan panaszkodnak, vagy lázadnak, erre nem szükséges reagálunk.

Ha párkapcsolati problémákkal küzdünk, próbáljuk meg mielőbb megoldani. Nem értünk egyet a gyermekünk párválasztásával? Fontos, hogy megtanuljuk türtőztetni magunkat egy és ki tudjuk várni a tanulság pillanatát. Addig is gyakoroljunk önuralmat és bízzunk benne, hogy a gyermekünk helyesen fog majd dönteni. Ha pedig mégsem, leszűri majd belőle a tanulságokat. Segítsük tehát hogy önállóan tudjon gondolkodni, jó döntéseket hozzon, támogassuk abban, hogy megossza a gondolatait és kifejezze, hogy mire van szüksége. Felelősséget vállaljon a viselkedéséért és választ keressen a kérdéseire. Jó esetben az otthon az a hely, ahol mindenki hibázhat! Ha mi magunk is elismerjük a hibáinkat, gyermekeink jobban fognak tisztelni érte! Szülőként az a dolgunk, hogy rávezessük a gyermekünket a megfelelő, helyes viselkedésre ez pedig szükséges nyomon követnünk a gondolkodását. Terelgessük az önállóság felé és ne engedjük, hogy a modern világ (technikai kütyük) túl nagy befolyással legyenek az életére.

A jól működő család alapja az egyenrangúságon alapuló, stabil párkapcsolat

A negyedik pillér, hogy a párkapcsolatunk jól működjön. Olyan ez, mint egy kártyavár. Ha ez nincs rendben, bedől az egész. Őszinte kommunikáció nélkül nincs párkapcsolat! Fontos, hogy szabadon megosszuk egymással az érzéseinket, gondolatainkat és feltétlen szeretettel forduljunk egymás felé. A partnerek közti bizalom lassan tönkremegy, ha nem valódi önmagunkat adjuk! Legyen rendben a szexuális életünk. Jöjjünk tisztába azzal, hogy milyen szükségleteink vannak. Beszéljünk róla, hogy hogyan tudjuk összehangolni ezeket! Pozitívan, udvariasan kérjünk! Az intimitás a pozitív hozzáállással kezdődik. Ezt eredeti családunkból hozzuk, de tudatos (önismereti) munkával formálhatunk rajta. Gyermekeink pedig folyamatosan figyelnek bennünket, azt is hogyan bánunk egymással. Szóval tegyünk meg mindent, hogy megoldjuk a párkapcsolati problémáinkat. Bármilyen szabályokat állítunk a gyermekeink elé, azokat nekünk is be kell tartanunk! Egyedülálló szülőként még nehezebb a dolgunk. Szervezzük meg, fogadjuk el a segítséget! Támogassuk a másik szülővel való kapcsolattartást.

A közös értékek összekötnek

Az ötödik pillér, hogy legyen a családnak egy közös értékrendje. Támogassuk egymást a tágabb családdal is. Alakítsuk úgy a kapcsolatunkat, hogy minden résztvevő számára kellemes legyen! Jó, ha a nagyszülők is be tudnak kapcsolódni az unokák életébe.  

Mikor gondoljunk rá, hogy serdülő gyermekünk bajban van?

Fentebb szóltam róla, hogy a panaszkodás és kritizálás természetes ebben az életkorban. Ha viszont azt látjuk, hogy a kortársaitól és a családjától is elfordul, gondoljuk meg szakember bevonását. Hogyha rugdosással, verekedéssel reagál, kárt tesz tárgyakban vagy emberekben, esetleg durván sérteget másokat, szintén kell gondoljunk arra, hogy az indulatok kezeléséhez szükséges pszichológus bevonása.

Kell, hogy legyenek olyan határok, amiket még a legnehezebb helyzetekben sem hághat át!

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált irodalom:

K Leman (2018) Péntekre boldog család. Harmat: Budapest

Egészséges nárcizmus, vagy nárcisztikus személyiségzavar?

Mai bejegyzésemben a nárcisztikus személyiségzavarról fogok bővebben írni, azonban előtte kitérnék arra, hogy mi a különbség az egészséges nárcizmus és a patológiás nárcizmus között.

A nárcizmus korunk népbetegsége, manapság nagyon gyakran találkozunk nárcisztikus emberekkel. Ez azonban nem minden esetben patológiás, szükséges ugyanis egy egészséges nárcizmus, önszeretet ahhoz, hogy jól érvényesüljünk az életben.

Sokszor azt látjuk, hogy a súlyos nárcisztikus páciensek is jól érvényesülnek – például nagyon sikeresek a munkájukban – de az emberi kapcsolataik valahogy nem az igaziak. Nem sikerülnek a párkapcsolatok, sok a családibaráti konfliktus (vagy nincsenek, esetleg látszólagosak a kapcsolódások). Legtöbbször ez utal arra, hogy valamilyen probléma van a háttérben, amivel foglalkozni kell.

Fontos tudni, hogy a nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő páciens nem tudja jól értelmezni mások érzelmeit, szükségleteit, nem tud velük empatizálni, gyakran tárgynak tekinti őket, vagy legalábbis a másik fél ezt így értelmezi. Nehezen van tekintettel mások szükségleteire, amikor a partnere kinyilvánítja az igényeit, akkor inkább kilép a kapcsolatból.

A nárcizmus egy kontinuum – vagyis egy olyan jelenség, amelynek két végpontja van. Az egyik végpontján a figyelmetlen, a másikon a túlérzékeny nárcisztikus áll. Az egyiken az önző, követelőző, állandóan figyelmet és elismerést követelő személyiség található, míg a másikon egy sokkal érzékenyebb, védtelenebb, éretlenebbnek tűnő személyiségű illető helyezkedik el.

Mi a különbség és mi a közös vonás ezek között a nárcisztikus személyiségtípusok között?

Figyelmetlen típusba tartozók látszólag nem keresik a visszajelzést másoktól, önmagukra fókuszálva kommunikálnak, nem tartanak szemkontaktust, nem figyelnek mások jelzéseire, fő témájuk önmaguk és az ő kedvenc területeik. Szeretnek mindig a társaság középpontjában lenni és nehezen hagynak másokat szóhoz jutni.

A túlérzékeny nárcisztikusok ezzel szemben fontosnak tartják azt, hogy mások mit gondolnak róluk. Figyelmük középpontjában rendszerint a másik ember áll. Figyelik, hogy hogyan reagálnak rájuk, gyakran érzik magukat támadva. Nagyon szégyenlősek, gátlásosak, szeretnének inkább a háttérben maradni. Belső világukban gyakran szégyenkeznek, rosszul érzik magukat, mert szeretnének mások szemében pozitívabbnak tűnni, ámde úgy gondolják, hogy erre nem igen képesek. Azt érzik, hogy képtelenek másoknak megfelelni, javíthatatlannak hiszik magukat.

A közös vonás a két típusban tehát a szégyen, a csökkentértékűség érzése, amelyeket próbálnak ezek a személyek távoltartani maguktól, és ezért fejlesztik ki ezeket az elhárításokat, viselkedésmódokat, amelyekre hamarosan részletesen is ki fogok térni.

Tehát, közös a nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő egyénekben, hogy az önértékelésük fenntartása az elsődleges cél a számukra és nem igazán válogatnak az eszközökben. Próbálják elkápráztatni a többi embert, vagy nagyon is figyelnek a másikra, ezért a saját igényeiket háttérbe szorítják, próbálják kitalálni azt, hogy mit akar a másik fél.

Mik a nárcisztikus személyiségzavar tünetei?

Nagyon hangsúlyos az elismerés és a különleges bánásmód iránti igény. Ez megakadályozza a pácienst abban, hogy a másik ember helyébe képzelje magát, és nagyon sok személyközi konfliktusa lesz ennek hatására. Ezek a konfliktusok rendszerint kevésbé zavarják a pácienst, mint annak a környezetét, szeretteit, ezért nagyon gyakran megfigyelhetjük, hogy inkább a rokonok, család vagy partner az, aki elviszi a nárcisztikus személyt terápiára.

A nárcisztikus személyiségzavar súlyossága nagyban függ attól, hogy mennyire érett vagy éretlen a személyiség. Vannak tehát olyan páciensek, akiknél csak bizonyos életesemények hozzák elő ezeket a tüneteket, és vannak olyanok, akiknél ez a hétköznapokban isnagyon nagy hangsúlyt kap.

Mi áll mögötte, hogyan alakul ki a nárcisztikus személyiségzavar?

Bár látszólag a nárcisztikus ugyan önzőnek tűnik, de mégis nagyon súlyos önértékelési problémákkal küzd, folyamatosan keresi másokban a pozitív megerősítéseket, visszajelzéseket. Nagyon függ a környezete reakcióitól.

Gyakran grandiózus fantáziái vannak, máskor pedig épp ellenkezőleg, nagyon lenézi önmagát, kisebbrendűségekkel küzd. Saját értékeit ezért próbálja felnagyítani, másokkal elhitetni, hogy milyen fantasztikus, és várja, hogy csodálják. Amikor ezt nem kapja meg, akkor leértékeli a másik felet, és haraggal reagál.

A partnere gyakran azt érzi, hogy kihasználják, nincsenek tekintettel az érzéseire, és ez óriási szenvedést okoz. A nárcisztikus személy tagadja a másoktól való függőségét, és mégis, amikor nem elégülnek ki a csodálat iránti igényei, akkor leértékeli a másikat. Nárcisztikus düh jelenik meg, s a sértettség állapotában gyakoriak a szidalmazások, akár agresszív kitörések is lehetnek, de ilyenkor előfordulhatnak depresszív érzések is.

Pozitív visszajelzést vár el, enélkül unalmat és ürességet él meg. Gyakran irigykedik másokra, nem szereti, hogyha a környezetében nála sikeresebb, szebb, jobb személyek vannak.

Több tényező is befolyásolja azt, hogy miért alakul ki a nárcisztikus személyiségzavar. Mivel ahány ember, annyi probléma csak pár szóban jellemezném a közös pontokat. Ami közös, az az empátiahiányos, vagy pedig hideg, elutasító, elhanyagoló családi háttér, nehéz gyermekkor.

Hogyan gyógyítható a nárcisztikus személyiségzavar?

Fontos tudni, hogy általában hosszú pszichoterápiára van szükség, gyógyszeres kezelést akkor érdemes kezdeményezni, amikor más betegségek is társulnak. Ez gyakran lehet szenvedélybetegség – például függőség – vagy hangulatzavarok, pl depresszió – ilyenkor feltétlen szükséges a gyógyszeres kezelés.

Rövidebb pszichoterápia is lehet hatékony, hogyha ez a nárcizmus nem érinti az egész személyiséget, hanem csak bizonyos életesemények váltják ki. Ilyenkor azonban ne számítsunk a hosszútávú személyiség átszerveződésére, ugyanis személyiségváltozáshoz általában évekig tartó pszichoterápiás munkára van szükség!

Nagyon hasznos lehet a csoportterápia is az egyéni terápia kiegészítéseként, ahol a páciens megtanulja, megtapasztalja a saját bőrén azt, hogy másoknak is vannak igényei, amelyekre tekintettel kell lennie.

Nárcisztikus személyiségzavar esetén megnő az öngyilkosság kockázata, ami arra vezethető vissza, hogy ezek a páciensek nagyon sérülékeny önértékeléssel rendelkeznek, esetleges kudarcra, munkahelyi konfliktusra, problémára, ezért túl heves reakcióval reagálnak. Mindez akár öngyilkosságig is vezethet.

Fontos tehát, hogyha valamelyik tünetet felismerjük önmagunkban, szeretteinken vagy barátainkon, akkor kérjünk szakszerű segítséget (klinikai szakpszichológustól, pszichoterapeutótól, pszichiátertől), mert a legtöbb esetben ezek a problémák, tünetek kezelhetők. Nárcisztikus személyiségzavar mellett is élhető, jó minőségű élet érhető el.

A témában készült videómat ide kattintva megtekintheti.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Segítség, túl gyakran beteg a gyermekem!

Kétféle tendenciát figyelhetünk meg a gyógyításban, amikor egy gyermek megbetegszik. Az egyik amikor a figyelem csak a betegre és annak tüneteire összpontosul, a másik amikor a gyermeket természetes környezetében (családjával együtt) figyeljük meg. Utóbbi előnye, hogy olyan szempontokkal is szolgál a betegség kialakulásával kapcsolatban, amelyek másképpen nem merülnének fel.

A társas környezet vizsgálata természetesen nem jelentheti azt, hogy nem veszünk tudomást a biológiai elváltozás meglétéről, vagy hatásáról! Mindössze annyit állítunk, hogy a biológiai elváltozás önmagában nem igazolja teljes valójában a testi betegséget. Annak megértéséhez a biológián túl egyéb szempontokra is szükségünk lesz.

Pszichoszomatikus gyermekbetegségek okai és kezelési lehetőségei

Ezekhez a szempontokhoz lassanként, az egész család vizsgálatát követően lehet rábukkanni. Minden esetben egyedi kapcsolati viszonyok egészíti ki a betegséget a környezetből származó érzelmi hatásokkal, a gyermeket körülvevő felnőttek kommunikációs stílusával együtt.

Bár cikkemben kifejezetten a pszichoszomatikus betegségekről írok, természetesen a leírt családi folyamatok azokra a helyzetekre is alkalmazhatóak, amikor túl gyakran, vagy banális okok miatt, esetleg kifejezetten a nyaralás, vagy más közös családi elfoglaltság alatt jelentkeznek a különféle betegségek a gyermekeknél.

A betegségek okai mindig komplexek


Fontosnak tartom azt, hogy kitérjünk rá, hogy a pszichoszomatikus betegségek mögött mindig van egyéni hajlam. Figyelembe kell vennünk, hogy a pszichoszomatikus betegség megjelenésével kapcsolatban betegben sajátos pszichodinamikus konfliktus áll fent (F. Alexander nyomán). Ennek része az egyén személyes élettörténete és a saját lelki rendszerének dinamikái.

Gyermekek esetében azonban a személyiség még éretlen, ezért fokozott jelentősége van a szülők viselkedésének. Spitz szerint az anya személyiségzavara negatívan tükröződik vissza a gyermekben, ami akár különféle megbetegedésekhez is vezethet. Ebben az értelmezésben pszichoszomatikus zavar az anya-gyermek páros rendellenes működésének tüneteként fogható fel. Azonban ma már tudjuk, hogy a gyermek érzelmi egészségéértnemcsak az anya felelős, hanem az egész család.

A család és a betegség összefüggései az eddigi kutatások tükrében

A kutatóknak azóta sikerült felfedezzük egy olyan interakciós modellt, melyben nemcsak az anya és a beteg vettek részt, hanem az apa és a testvérek is. Pinkerton asztmás gyermekek családjait vizsgálva azt találta, hogy a kis asztmás betegek családjai három csoportra oszthatók. Az egyik csoportban a szülők túlvédőek, a másodikban elutasítóak, a harmadikban ambivalensek voltak a gyermekkel.

Bruch az evészavaros gyermekek családjainak vizsgálata révén igazolta a rejtett feszültségek, kimondhatatlan konfliktusok meglétét.

Ezt a teóriát igazolja az a megfigyelés is, hogy a kórházi kezelés során javuló tünetek a családba visszakerülve gyakran ismét felerősödnek.

A pszichoszomatikus betegségek megértésének alapja, hogy a családot, amelyben a gyermek él, rendszerként lássuk. Ennek értelmében minden családtag viselkedése szorosan összekapcsolódik a többiekével, hat azokra és azok is kölcsönösen hatnak rá.

Szükséges megemlítenünk, hogy a gyermek betegsége a család szempontjából fontos funkcióval bír. Ez egyfajta közvetítő szerepet tölt be a szülők között. Ha szülői páros nehezen kommunikál, vagy a saját kapcsolatuk nehézségeivel képtelenek szembenézni, ebbe a konfliktusban észrevétlenül is bevonódnak a gyermekek. Gyakran megfigyelhető, hogy szülők saját elfojtott feszültségeket a beteg gyermekre irányítják, miatta fognak össze (közösen aggódnak érte).

Ezeknek a családoknak van egy másik közös jellemzője, a konfliktustól való félelem. A családi harmónia megvédésére való törekvés olyan áron is, hogy ennek érdekében sok frusztrációt kell lenyelnie a családtagoknak. Így a kis beteg komoly szerepet kap a konfliktus elkerülésében. A gyermek tünetei minden más probléma félretételére ügyként szolgálhatnak. Elfednek minden feszültséget, igazolnak minden halogatást. A szülők tehát mentesülnek annak felelőssége alól, hogy a saját problémáikkal hatékonyan szembenézzenek. Ez pedig állandósítja a problémát.

Milyen családokban fordulnak elő a pszichoszomatikus betegségek?

Minuchin és Palazzoli szerint a pszichoszomatikus családok rendszerszintű megközelítése szükséges a gyógyuláshoz! Saját terápiás praxisukból gyűjtött megfigyeléseik alapján különféle jellegzetességekkel írták le azokat a családokat, melyben a pszichoszomatikus betegségek előfordulnak.


Az első ilyen jellemző, hogy a családtagok túlságosan bevonódnak egymás életébe. Hajlamosak befurakodni a másik érzéseibe, gondolataiba, tetteibe és kommunikációjába. Nehéz a privát szféra fenntartása. Az egyének és a generációk közötti határok gyengék, ennek következtében a feladatok összekeverednek.

Második közös jellemző a túloltalmazás. A család minden tagja nagy gondoskodást és kölcsönös érdeklődés tanúsít. Védelmező típusú válaszokat adnak a tünettel kapcsolatban, gyakran ebbe a folyamatba ágyazva fojtják el a köztük levő konfliktusokat.
Közös pont még a merevség. Erős a család ellenállása a változással szemben, gyakran próbálják egy harmonikus család képét mutatni, ahol nincs más probléma a betegségen kívül. Ezzel tagadják a változás szükségességét. Gyakran kevés a kapcsolat a külvilággal, a családtagok egymásra utalva érzik magukat.

Az utolsó közös pont a konfliktuskerülés. Számtalan védekezési stratégia merül fel, ami biztosítja, hogy a feszültség ne robbanjon ki. Megfigyelhető a családterápiás ülés során, hogy a gyermek közbeszól, amikor a szülők közötti feszültség növekedni kezd.

Rendszerszemléletű modell nemcsak a problémák okainak leírására szolgál, hanem a kezeléshez is iránymutatást ad. Ennek értelmében ugyanis a pszichoszomatikus tünet gyakran szimbolikus, amivel valamit közölni lehet, és amit csak a testen keresztül képesek megtenni.

A hatékony kezelés alapja az összefüggések ismerete

Fontos látni, hogy a beteg gyermek is aktívan alakítja a család működését a megnyilvánulásai által. Az egész család benne reked egy merev interakciós mintázatban, aminek fenntartásában minden családtag együttműködik. Ennek stabilitását és belső egyensúlyát különféle kimondott, vagy kimondatlan szabályok/elvárások tartják fent.

Normális esetben a rendszer fejlődhet annak ellenére, hogy a családtagok közötti egyensúly kórosan felborulna. Optimális esetben a család jól reagál a gyermekek életkorával és a különféle életeseményekkel, társadalmi eseményekkel összefüggő környezeti változásokra. Ahhoz, hogy az alkalmazkodás sikeres legyen, a családnak újra kell tudnia tárgyalni saját szabályait. Ha az alkalmazkodás nem sikerül, a tünet megjelenése az az ár, amit a rendszer a homeosztázis (állandóság, stabilitás) fenntartásáért fizet. Fontos itt megjegyeznünk, hogy a szabályok újratárgyalásának képessége elsősorban a házastársi kapcsolat minőségén múlik. A konfliktuskerülés azonban ezekben a családokban jellegzetes.


A rendszerszintű felfogás megmagyarázza a tünetváltás jelenségét is. Gyakran megfigyelhető ugyanis, hogy miután a beteg gyermek meggyógyul, egy másik tünet jelenik meg, amennyiben a család rendszerének átstrukturálása elmarad. A szakirodalom is gyakran említi a pszichoszomatikus tünetek vándorlását.

Tehát például ha az elhízott (vagy pszichoszomatikus betegségben szenvedő) gyermek folyni kezd, gyakran megjelenik valamilyen másfajta tünet, ami fenntartja a korában megszokott családi működést. Ez azért lehetséges, mert minden élő rendszer nyitott, tehát állandó energia és információ áramlásnak van kitéve. Folyamatosan interakcióban áll a szomszédos, nagyobb rendszerekkel pl. a társadalommal, iskolarendszerrel stb.

A pszichozomatikus tünetek megértésének alapja

A pszichoszomatikus betegségek jobb megértéséhez tehát 3 féle rendszert szükséges figyelembe vennünk. Az első az egyéni pszichológiai rendszer, ez a tünet biológiai részét jelenti. Természetesen itt is szükséges számolnunk az érzelmi stresszt szerepével, amit teljes kontextusában érdemes megvizsgálnunk.

A második a család rendszere. Családi interakció bizonyos modelljeihez kötődő érzelmi stresszt működésbe hozza a biológiai sérülékenységet. A család a betegség és a beteg köré szerveződik.

A harmadik a társadalmi környezet rendszere. Nem szabad ugyanis elfelejtenünk, hogy a család nem egy zárt rendszer, hanem összefügg a külső, makrotársadalmi környezettel, viszonyuk körkörös és folyamatosan változó.

Ezek mind nyílt rendszerek melyek folyamatos kölcsönös kommunikációban állnak egymással. Minden rendszernek megvan az önmaga teljessége, de a tágabb kontextusba épülő része is. Fontos ezért az összefüggéseket feltáró munka, hogy a tünet jobban érthető legyen.

Miért hasznos a családterápia, ha gyakran beteg a gyerek?

 A családterápiában a családot választjuk annak a működési egységnek, amelyet alaposabban górcső alá veszünk. Családterápiás intervenciók tehát az egész interperszonális rendszerbe beavatkoznak ahhoz, hogy megszűnjön a család homeosztázisának merevsége, így lehetővé tegye a szabályok újra alkotását és a tünet megszűnését.

A családterápia tehát ilyen esetben azon érzelmi stresszek megértésére és csökkentésére irányul, amelyek összefüggnek a beteg gyermek tüneteivel. A rendszernek be kell fogadnia a szakembert és elfogadni a szükséges intervenciókat. A terapeuta tehát családterápiás kezelés megkezdésekor részére válik annak a rendszernek, melyek őrá is hatnak. Lényegesnek tartom itt megjegyezni, hogy gyakran a család igényéből fakad, hogy a kezelés kifejezetten a tünet biológiai aspektusaira korlátozódjék. Gyakran megfogalmazódik az elvárás, hogy kizárólag a tünet hordozót kezeljék. Sajnos ennek következménye, hogy egy idő után elkerülhetetlenné válik a betegség stabilizálódása és krónikus irányba történő továbbfejlődése (vagy a korábban említett tünetváltás).

A családterápia azonban a gyógyulás érdekében az egész család erőforrásait fel tudja használni. Speciális intervenciók segítségével támogatja a családot egy érettebb együttműködés felé, ahol nincs többé szükség a tünetre.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált irodalom:

L Onnis (1993) A pszichoszomatikus zavarok rendszerszemélete. Animula: Budapest

Rosszkedv vagy depresszió?

Mindannyiunkat érnek néha veszteségek, kudarcok, ezért természetes, hogy időnként kellemetlenül érezzük magunkat, levertek vagy szomorúak vagyunk. Hol van a határ a természetes szomorúság, illetve a depresszió, mint betegség között?

Érdemes átgondolni ezt a kérdést, merthogy nagyon sokan vannak ma Magyarországon, akik depressziósak és nem kerül ez felfedezésre, így nem kapnak megfelelő kezelést. Ez azért is nagy probléma, mert a legtöbb befejezett öngyilkosságot sajnos a depressziósok követik el. Érdemes gondolnunk erre a betegségre, mint lehetőségre, hogyha azt látjuk, hogy egy szerettünk levert vagy visszahúzódó, kerüli az embereket és esetleg rossz a közérzete.

Mi a különbség a depresszió és az egyszerű szomorúság, levert hangulat között?

Manapság sokszor használjuk a „de depis vagyok” kifejezést, ami sokszor egy átmeneti állapotot jelöl. Tehát, hogyha néhány napig tart a szomorúságunk, akkor valószínűleg nem vagyunk depressziósok. A depressziót az különbözteti meg a hétköznapi rosszkedvtől, hogy sokkal erősebb mértékű. Vagyis, nagyon sokszor azt tapasztaljuk, hogy egy depressziós betegnek semmihez sincs kedve, már az is nehézséget okoz számára, hogy reggel kikeljen az ágyból és elvégezze a hétköznapi teendőit. Sok esetben ez minden különösebb ok nélkül jelentkezik, tehát általános rossz kedvvé, lehangoltsággá válik, és nem lehet (könnyen) megmondani, hogy mi váltotta ki.

A depresszió tünetei:

Ha már egyet-kettőt észreveszünk magunkon, vagy szeretteinken, ismerőseinken, akkor keressük fel a háziorvosunkat és járjunk utána, hogy valóban egy betegség áll a háttérben, vagy megnyugodhatunk. Ha családunkban találkozunk hasonlóval, figyeljünk fel és segítsünk. Egy depresszióban szenvedő személy ugyanis lehetséges, nem fog tudni önmaga segítséget kérni!

  • A depresszió legfőbb tünete gyakran a levert hangulat, az örömképtelenség elvesztése, az érdeklődés csökkenése. Tehát, azok a tevékenységek, amik régebben örömmel töltöttek el, most már nem adnak nekünk semmilyen pluszt. Cselekedeteink köre beszűkül, egyre kevesebb dologgal töltjük a napunkat.
  • Nagyon jellemző a fáradtságérzés, hogy hiába pihen az ember, igazából sosem tudja magát kialudni.
  • Tipikus még a nehezített koncentráció, amikor az embernek elkalandozik a figyelme, nem tud kitartóan végezni egy feladatot, romlik az iskolai vagy a munkahelyi teljesítmény.
  • Nagyon gyakori depresszióban az alvászavar, tehát az is elképzelhető, hogy valaki sok-sok órát tölt naponta az ágyban, de mégsem tudja kipihenni magát. Akár 12 óra alvás után is fáradtan ébred a beteg.
  • Jellemző még sok esetben a bűntudat érzése, illetve az, hogy nem tartjuk magunkat eléggé értékesnek depressziósként.
  • Sokszor megjelenik, de nem feltétlen kritériuma a betegségnek, a halál gondolatával való foglalkozás.
  • Nagyon sokszor testsúly változása és az étvágyváltozása is megfigyelhető ezeknél a betegeknél.
  • Előfordulhat, hogy a megjelenés is megváltozik: öregesebbé, igénytelenebbé válik, akár a mozgás is meglassul.
  • Vannak olyan helyzetek, amikben inkább ingerlékenység figyelhető meg, például a gyermekek esetén.

Nagyon sokszor kimerültnek, erőtlennek érzi magát a beteg, és nem is gondolnak depresszióra, pedig sok esetben ez az egyik fő ok.

Ezek a tünetek legalább két hétig kell, hogy tartsanak ahhoz, hogy depresszióról beszéljünk, de itt nem érdemes a saját benyomásainkra hagyatkozni, hanem érdemes orvoshoz fordulni, hiszen a saját állapotunkat nem tudjuk objektíven felmérni.

Néhány érdekesség a depresszióról

A nőknél sokkal gyakrabban előfordul, mint a férfiaknál. A nők 6-12%-át érinti élete során legalább egyszer, míg a férfiaknál ez az arány csupán 3-6%.

Megterhelő életesemények utáni fél évben sokkal gyakrabban előfordul, mint egyébként és nagyon sok válfaja van:

  • szezonális depresszió, ami ősszel-télen szokott tipikusan jelentkezni,
  • illetve szülés utáni depresszió, ami csak ebben az életszakaszban fordul elő,
  • megemlíthető még a maszkolt depressziót, ahol főleg a testi tünetek vannak előtérben és kevésbé jellemző ez az emocionális levertség, lehangoltság.
  • illetve létezik még a bipoláris depresszió, ami a lehangoltság, levertség tüneteit egy felhangolt, optimista, energiával teli állapottal kombinálja. Itt mindenféleképpen fontos, hogy szakorvoshoz forduljunk!

Milyen okai lehetnek a depressziónak – a teljesség igénye nélkül:

  • biológiai háttér: a depresszió különböző ingerület átvivő anyagokkal van összefüggésben, különösen a noragranam és a szterotonin szintje változik depressziós állapotban. Emellett említésre méltó még a melatinin nevű hormon, ami alvás közben keletkezik a szervezetünkben. A depressziós állapot hatására ezek az agyi ingerület átvivő anyagok máshogy termelődnek, a gyógyszeres kezeléssel ezeket szokták megcélozni.
  • Freud a Gyász és melankólia című művében a gyermekkori veszteségeket hozza összefüggésbe a depresszió állapotával. Ezek folyamatosan fennálló sérülékenységet eredményeznek a betegséggel kapcsolatban.
  • Nagyon fontos elmélet Bowlby kötődéselmélete, ami a szülőkhöz való kötődés nehézségeivel, problémáival hozza összefüggésbe a betegséget. Ennek mentén a gyerek úgy fogja látni önmagát, mint aki nem szerethető, és később az életében bekövetkező nehézségek kapcsán ez az érzés újra aktiválódik.
  • Fontos még megemlíteni a depresszió kognitív elméleteit, amik sokszor a kezelésben is nagy hangsúlyt kapnak. Ennek alapja, hogy a depressziós beteg egy torzult percepcióval rendelkezik önmagára vonatkozóan, tehát saját magát sokkal negatívabb színben látja, mint ahogy mások látják őt, és ez a torzult percepció nem csak önmagára vonatkozik, hanem az őt körülvevő világával is. A saját jövőjével kapcsolatban is így gondolkodik.

A depresszió kognitív terápiája elsősorban ezeknek a torzításoknak és ún. logikai hibáknak a feltárására és megváltoztatására irányul.

  • Fontos megemlíteni a szociokulturális elméletet, ami azt mondja ki, hogy a depresszió főleg azokat fenyegeti, akiknek nem megfelelőek az emberi kapcsolatai. Tehát, hogyha vannak barátaink, jó a családunkkal való viszonyunk, van egy bensőséges párkapcsolatunk, akkor jobban fel vagyunk vértezve a depresszióval, mint betegséggel szemben.

Hogyan gyógyítható a depresszió?

Fontos azt tudni, hogy ameddig a tünetek enyhék, addig elég lehet a pszichoterápiás kezelés. Amint azonban súlyosabbá válnak, vagy elhúzódóak lesznek gyógyszeres kezelés is szükséges. Itt mindenféleképpen pszichiáter, illetve klinikai szakpszichológus felkeresése szükséges, aki el tudja dönteni azt, hogy ezek a tünetek mennyire súlyosak és, hogy milyen terápia a legmegfelelőbb. Nagyon gyakran úgy történik a kezelés, hogy az elején szükséges a gyógyszeres terápia, de ahogy halad előre a pszichoterápiás folyamat, úgy a gyógyszer elhagyható és végül a beteg teljesen tünetmentessé, gyógyultá válik. Emellett fontos megemlíteni, hogy a pszichoterápiás munka hatására egy jobb életminőség érhető el, akár a depressziós időszak előtti életszakaszhoz képest is.

Érdemes tehát ebbe a pszichoterápiás munkába belevágni és megérteni a tüneteket.

A témát videó formájában is feldolgoztam, megtekintéséhez kattintson az alábbi linkre:

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Hogyan kezeljük hatékonyan a párkapcsolati problémákat?

Ma már közhelynek számít, hogy a stabil párkapcsolat titka a jó kommunikáció. Beszélgessünk tehát egymással! Na de miről, mikor és hogyan? Ahogy a továbbiakban látni fogjuk, nagyon nem mindegy sem a stílus, sem az időzítés, sem pedig a témaválasztás.

Eléggé ismerjük egymást?

Rohanó világunkban háttérbe szorulnak az emberi kapcsolatok, egyre kevesebb idő és figyelem jut egymásra! A világjárvány idején természetes, hogy tele vagyunk félelmekkel, kétségekkel, jó ha tudunk támaszkodni egymásra! Ebben segít, ha tudunk beszélgetni a partnerünkkel mélyebb témákról is. Ne csak az legyen a fókuszban, hogy mi legyen az ebéd, vagy mikor vegyünk ki szabadságot a munkából. Ha van gyermekünk, ne csak a nevelési kérdésekről tárgyaljunk! Ahhoz, hogy valóban, mélyen megismerjük egymást, fontos hogy a beszélgetéseink során érintsük a saját neveltetésünk kérdéseit is. Mi tetszett a gyermekkorunkban? Mit nem szerettünk? Milyen szokások voltak a családunkban? Mik az örömteli és mik a szomorú emlékeink? Ha gyermekként nem tapasztaltunk meg azt, hogy a szüleink odaadóan gondoskodnak rólunk, akkor sokkal nagyobb erőfeszítéseket kell tennünk azért, hogy a gyermekünknek megfelelő szülői mintát mutassunk. Sokat segít, ha megfelelő partner és/vagy támogató baráti, családi környezet áll mögöttünk.

Minden párkapcsolatban előfordulnak feszültségek. Fontos, hogy milyen mintát láttunk a saját szüleinktől a nehéz helyzetek kezelésére. Kedvesen, őszintén és mélyen meg tudjuk-e fogalmazni partnerünk felé, amit szeretnénk, vagy amit bántónak érzünk. Fontos, hogy sérelmeinket ne egy feszült pillanatban vágjuk a fejéhez, hanem a viharfelhők távozása után, megfelelő stílusban (ne számonkérőn) tegyük ezt meg. Az egyenrangú kapcsolat kulcsa, hogy tudjunk kérni és segítséget elfogadni.

Mi az a párterápia? Miben segít?

A párterápia során a terapeuta/terapeuták segít(enek) a partnereknek megérteni mi húzódik meg veszekedéseik hátterében. Arra törekszik, hogy feltárja a legbelső érzelmi szükségleteket, vágyakat és segítsen ezeket szavakba önteni. Támogassa a feleket abban, hogy újfajta jelzéseket küldjenek egymásnak. Olyanokat, amelyek egyértelműek a partnernek! A kapcsolat így ismét biztonságot és nyugalmat nyújtson a feleknek. A párterápia célja a párkapcsolat elmélyítése, a kötelék megerősítése. Előfordulhat azonban az is, hogy a partnerek valamelyike ráébred arra, hogy nem akar több energiát fektetni a párkapcsolatába. Ilyen (egyébként nem túl gyakori esetben) a terápia az elszakadás folyamatában is támogatást nyújthat. Ilyenkor a terápia célja, hogy teret engedjünk a fájdalom és a szomorúság érzéseinek és ne rekedjünk meg a felszínen megjelenő harag szintjén.

Mikor szükséges a párterápia?

Amikor visszatérően, vagy tartósan nem érezzük, hogy partnerünk odafigyel ránk és megért bennünket. Arra vágyunk, hogy jobban támogasson minket. Amikor kényelmetlenül, vagy magányosnak érezzük magunkat a partnerünk társaságában. Párterápia félelmetes pontja, hogy valójában nem tudhatjuk előre, miként fog reagálni a partnerünk arra, amit mondunk. Ilyenkor a terapeuta nyújtotta biztonság és stabilitás elengedhetetlen. Amikor a kapcsolat megreked, megjelenik a felek között a bizonytalanság, vagy a bizalmatlanság érzése, szintén javasolt segítséget kérni

A problémák megoldásának alapja az érzelmek megfelelő kezelése

Miért fontosak az érzések? Érzelmeink biztosítják túlélésünket! Ezek védenek meg bennünket a veszélyekkel szemben, információkat közvetítenek a külvilágról és cselekvésre sarkallnak bennünket. Ekman 7 alapérzelmet írd le. Ezek a meglepetés, az öröm, a szomorúság, az undor, a szégyen, a megvetés és a félelem. Gyakran előfordul, hogy egyik érzés elfedi a másikat. Gyakran könnyebb haragot mutatnunk, mint szomorúságot, vagy szégyent! Gondoljunk bele a nemi sztereotípiákba is! Melyiket tartjuk férfiasabbnak? Ha megbántódik egy férfi, sírjon, vagy dühösen viselkedjen inkább?

A harag gyakori reakció a fenyegető veszteségre. A veszekedések mélyén gyakran a másik elvesztésétől való félelem áll! Valójában a kötődés iránti szükséglet erősödik fel ezekben a feszült helyzetekben! A mélyen fekvő érzéseket azonban nehéz megfogalmazni. A terápia segít abban, hogy jobban megismerjük legmélyebb érzéseinket. Ezáltal könnyebbé teszi, hogy reflektáljunk egymás igényeire! Azok a partnerek, akik elszigetelőnek egymástól, vagy nem rendelkeznek kellő önismerettel, gyakran magányosnak érzik magukat. Ha sikerül kimondanunk ezeket a kellemetlen érzéseket, azok azonnal csökkenni fognak. A folyamathoz azonban kezdetben feltétlenül szükséges a terapeuta által biztosított nyugodt és elfogadó légkör.

                                                                     
A terapeuta hozzáállása által azt érezzük, hogy komolyan vesznek bennünket és meg akarják érteni a viselkedésünket. Ha elismerik haragunk jogosságát, attól az érzés intenzitása csökkenni fog. Nincsenek ugyanis jó, vagy rossz érzések! Ezek mindegyike szükséges, hiszen hozzájárul az alkalmazkodásunkhoz! Gyakran megfigyelhető, hogy a partnerek arra vágynak, értékelje őket a másik. Odafigyeljen rá és éreztesse az szeretetét. Ezek teljesen normális igények, melyeket ki kell elégíteni, ha jól akarjuk érezni magunkat egy kapcsolatban. Fontos tudni, hogy a kötődési szükséglet az életünkben sokszor erősebb, mint a biológiai szükségletek pl. evés, alvás.

Mit várunk egymástól?

A leggyakoribb párkapcsolati szükségletek az elismerés, a figyelem, a szeretet iránti vágy. Az arra irányuló késztetés, hogy fontosnak és értékesnek érezhessük magunkat a másik számára. Az úgynevezett kötődési félelmek (a nem szeretnek eléggé, nem vagyok elég fontos érzése) normális túlélési mechanizmusok, ugyanis a hosszú távú biztonságos párkapcsolat kialakítását szolgálják. Ha rendszeresen előfordul, hogy a partnerünk nem figyel ránk, az bekapcsolja a védelmi rendszerünket, amitől akcióba lendülünk. Ilyenkor az emberek legtöbbször megpróbálják a másikat kizökkenteni, hogy a partner észre vegye szorult helyzetüket és elégítse ki a biztonság iránti szükségletüket. Ha valaki fontos számunkra, akkor természetes, hogy a közelségét keressük distressz esetén.


Ha ismerjük önmagunkat és elfogadjuk saját sebezhetőségünket, könnyebben tudunk másokhoz is kapcsolódni. Ha ezt nem tudjuk megtenni, a másik gyengesége távolságtartást, vagy haragot válthat ki belőlünk.

Fontos azonban tisztázni, hogy vannak olyan helyzetek a partnerek igényei annyira eltérőek, hogy jobb döntés a válás. Szépen elválni is sokszor nehézséget okoz

A párterápia folyamata

Nagyon gyakori, hogy a párterápiás munka kezdetén a partnerek főleg haragot éreznek egymás iránt. Ez rendszerint a tehetetlenségből, és a kétségbeesett korábbi próbálkozások miatt alakul ki. A terapeuta ilyenkor nem konkrét megoldást vagy tanácsot ad, hanem jó esetben megvizsgálja milyen mélyen rejlő fájdalom okozza mindezt. Közös munkával feltérképeződnek az ördögi körök, amelyek eddig újabb és újabb veszekedésekhez vezettek. A terápia középső szakaszában a mélyen rejlő kötődési félelmek szükségletek kerülnek a felszínre. A terápia közege lehetővé teszi a felek közeledését egy teljesen új interakciós mintázat kialakulását. Ez lehetővé teszi a korábbi sérelmek feldolgozását és annak az érzésnek a megerősödését, hogy fontosak vagyunk a másik számára.


Párterápia segítségével megtanuljuk új módon kezelni egymást és a konfliktusok megoldását az új interakciós mintázatok stabilizálása szolgálja. Ez biztosítja azt, hogy a terápia lezárása után a hétköznapokban adódó problémákat a felek közösen tudják megoldani.  

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált irodalom:

Wagenaar, K (2018) Hogyan legyek boldog veled? A párkapcsolat megjavítása az érzelmekre fókuszáló terápia módszerével. Ursus Libris. Budapest

Share Button
Twitter
Facebook