Kategória: Írások

Kamaszkor könnyedén? Lehetséges!



Ebben a blogbejegyzésben arról fogok részletesebben szólni, hogyan lehet a családi életünk kiegyensúlyozott még abban az esetben is, hogyha éppen kamasz gyereket/gyermekeket nevelünk. Mint látni fogjuk, bár egyszerűnek tűnik, a hétköznapokban sok erőfeszítést (és mély önismeretet) kíván az alapelvek betartása. Az eredmény azonban mindenképp megéri a fáradtságot, hiszen a kamasz évek a szülőpár számára is érdekes kihívásokat tartogathatnak!

A kiegyensúlyozott családi életnek 5 alappillére van Kevin Leman amerikai terapeuta szerint.

A (kommunikációs) stílus maga az ember!

Az első pillér, ami a családi működést megalapozza, az egymás felé táplált feltétel nélküli elfogadás és szeretet, ami tiszteletteljes kommunikációban nyilvánul meg. Bármilyen feszült is a helyzet a kamaszunk viselkedése kapcsán, ne feledjük, hogy mi vagyunk a felnőttek, nekünk kell példát mutatni a gyermek számára! Ha mi magunk nem tudunk uralkodni az indulatainkon, vagy nem tudunk kedvesen kérni, nem várhatjuk el ezt a gyermekeinktől sem! Ha a gyermek nem érzi, hogy számít a véleménye a családunkban, akkor el fogja utasítani azokat az értékeket, amelyeket szülőként szeretnénk átadni neki.

Ha azonban megpróbáljuk megismerni és megérteni, hogy mit miért tesz, pl. milyen zenét szeret és kikkel barátkozik, lesz esélyünk arra, hogy közel kerüljünk hozzá. Ez pedig a szeretetteljes nevelés alapja. Fontos, hogy tudnunk kapcsolódni egymáshoz és tiszteletben tartsuk egymás különbözőségét.

Minden gyermek más és más, ezért ha több gyermekünk van, másként kell bánnunk velük. Fontos támogatnunk őket, hogy tőkét kovácsoljanak az adottságaiból. Jó, ha egymás társaságában értékesnek és különlegesnek érezzük magunkat. A természetbeli hasonlóságok súrlódásokhoz vezetnek, de ha rájövünk a feszültségek okára az nagyban megkönnyíti a lehiggadást. A testvérkapcsolat sosem egyszerű, természetes módon rengeteg konfliktus helyzettel jár, melyeket kezdetben (vagy ha a helyzet túlzottan elmérgesedne) segítenünk kell kezelni. Legyünk mindig elérhetőek a gyermekeink számára érzelmileg, amikor szükségük van ránk.

Van idő önmagunkra? Mennyire vagyunk kiegyensúlyozottak?

A második alappillér, hogy a saját életünkben egyensúlyt teremtsünk.
Fontos, hogy átgondoljuk mik a lényeges dolgok számunkra. A kevés szabadidőnket mivel szeretnénk eltölteni! Priorizáljuk a tevékenységeinket, gondoljunk bele hogy mi az amire 30 év múlva szívesen gondolunk majd vissza. Biztos, hogy annyira lényegesek a számunkra az anyagiak? Vagy lehet az is fontos, hogy elegendő, minőségi időt töltsünk a szeretteinkkel?

Ha mindig túlhajszoltnak és feszültnek látnak minket a gyermekeink, azzal azt tanítjuk nekik, hogy ez a normális.

Ha mi magunk nem szívesen vagyunk szeretteink körében, nem csodálkozhatunk, ha gyermekeink is menekülnek tőlünk. Tisztázzuk magunkban, hogy milyen hatások befolyásolják azt, ahogyan élünk. Szükségünk van-e a legújabb mobiltelefonra? A gyermekek számára az együtt töltött idő a legnagyobb kincs! Ráadásul, ha az ember úgy nő fel, hogy nem kap meg mindent amit akar, megtanulja értékelni a kis dolgokat is.

A konfliktuskezelés alfája és omegája


A tinédzserek már önállóan gondolkodnak a világról és többnyire nem is rejtik véka alá a véleményüket. Ez sok szülő-gyermek konfliktust szül. Egyre erősebben hat rájuk a társas nyomás és a technológia, ami korábban nem látott veszélyeket hordoz. Szülők számára sem könnyű ez az életszakasz, rendszerint megvan a magunk baja, ráadásul most még nehezebb kordában tartani a gyerekeket. A fegyelmezés kérdésében most utoljára tudunk hatni a gyermekünkre. Akármilyen képtelenséget is szeretne a gyermekünk, őrizzük meg a hidegvérünket! Vegyünk mély levegőt (vagy higgadjunk le másképp) és kérdezzünk. Csak így léphetünk be a gyermekünk világába és érthetjük meg jobban őt. Egy bölcs szülő felülkerekedik a helyzeten! Ha indulattal reagálunk, gyermekünk bezárkózik. Ha megfontoltan válaszolunk, akkor egy csapatban maradunk. Tartsuk szem előtt a kapcsolatunkat a hétköznapi apróságok helyett!

Kellenek a szabályok!

Annál, hogy mikor ér haza, fontosabb, hogy bizalmi kapcsolat legyen közöttünk. Alapvető, hogy szülőként egészséges tekintélyünk legyen, de ne éljünk vissza a szülő szereppel. Ha túl erős kritikával illetjük őket, süketté válnak ránk. Fontos, hogy a családi szabályokat az adott helyzethez igazítsuk. Merjünk kiszámíthatóak és következetesek lenni, bízzunk benne, hogy a gyermekeink a legjobbat fogják nyújtani. Ha az otthonunk örömteli hely, szívesen visszatérnek oda. Jó, ha ők is kiveszik a részüket a házimunkából. Pozitívan hat az is, hogyha bevonjuk őket a tervezésbe, meghallgatjuk a véleményüket, ötleteiket. Teljesen normális, hogy folyamatosan panaszkodnak, vagy lázadnak, erre nem szükséges reagálunk.

Ha párkapcsolati problémákkal küzdünk, próbáljuk meg mielőbb megoldani. Nem értünk egyet a gyermekünk párválasztásával? Fontos, hogy megtanuljuk türtőztetni magunkat egy és ki tudjuk várni a tanulság pillanatát. Addig is gyakoroljunk önuralmat és bízzunk benne, hogy a gyermekünk helyesen fog majd dönteni. Ha pedig mégsem, leszűri majd belőle a tanulságokat. Segítsük tehát hogy önállóan tudjon gondolkodni, jó döntéseket hozzon, támogassuk abban, hogy megossza a gondolatait és kifejezze, hogy mire van szüksége. Felelősséget vállaljon a viselkedéséért és választ keressen a kérdéseire. Jó esetben az otthon az a hely, ahol mindenki hibázhat! Ha mi magunk is elismerjük a hibáinkat, gyermekeink jobban fognak tisztelni érte! Szülőként az a dolgunk, hogy rávezessük a gyermekünket a megfelelő, helyes viselkedésre ez pedig szükséges nyomon követnünk a gondolkodását. Terelgessük az önállóság felé és ne engedjük, hogy a modern világ (technikai kütyük) túl nagy befolyással legyenek az életére.

A jól működő család alapja az egyenrangúságon alapuló, stabil párkapcsolat

A negyedik pillér, hogy a párkapcsolatunk jól működjön. Olyan ez, mint egy kártyavár. Ha ez nincs rendben, bedől az egész. Őszinte kommunikáció nélkül nincs párkapcsolat! Fontos, hogy szabadon megosszuk egymással az érzéseinket, gondolatainkat és feltétlen szeretettel forduljunk egymás felé. A partnerek közti bizalom lassan tönkremegy, ha nem valódi önmagunkat adjuk! Legyen rendben a szexuális életünk. Jöjjünk tisztába azzal, hogy milyen szükségleteink vannak. Beszéljünk róla, hogy hogyan tudjuk összehangolni ezeket! Pozitívan, udvariasan kérjünk! Az intimitás a pozitív hozzáállással kezdődik. Ezt eredeti családunkból hozzuk, de tudatos (önismereti) munkával formálhatunk rajta. Gyermekeink pedig folyamatosan figyelnek bennünket, azt is hogyan bánunk egymással. Szóval tegyünk meg mindent, hogy megoldjuk a párkapcsolati problémáinkat. Bármilyen szabályokat állítunk a gyermekeink elé, azokat nekünk is be kell tartanunk! Egyedülálló szülőként még nehezebb a dolgunk. Szervezzük meg, fogadjuk el a segítséget! Támogassuk a másik szülővel való kapcsolattartást.

A közös értékek összekötnek

Az ötödik pillér, hogy legyen a családnak egy közös értékrendje. Támogassuk egymást a tágabb családdal is. Alakítsuk úgy a kapcsolatunkat, hogy minden résztvevő számára kellemes legyen! Jó, ha a nagyszülők is be tudnak kapcsolódni az unokák életébe.  

Mikor gondoljunk rá, hogy serdülő gyermekünk bajban van?

Fentebb szóltam róla, hogy a panaszkodás és kritizálás természetes ebben az életkorban. Ha viszont azt látjuk, hogy a kortársaitól és a családjától is elfordul, gondoljuk meg szakember bevonását. Hogyha rugdosással, verekedéssel reagál, kárt tesz tárgyakban vagy emberekben, esetleg durván sérteget másokat, szintén kell gondoljunk arra, hogy az indulatok kezeléséhez szükséges pszichológus bevonása.

Kell, hogy legyenek olyan határok, amiket még a legnehezebb helyzetekben sem hághat át!

Felhasznált irodalom:

K Leman (2018) Péntekre boldog család. Harmat: Budapest

Egészséges nárcizmus, vagy nárcisztikus személyiségzavar?

Mai bejegyzésemben a nárcisztikus személyiségzavarról fogok bővebben írni, azonban előtte kitérnék arra, hogy mi a különbség az egészséges nárcizmus és a patológiás nárcizmus között.

A nárcizmus korunk népbetegsége, manapság nagyon gyakran találkozunk nárcisztikus emberekkel. Ez azonban nem minden esetben patológiás, szükséges ugyanis egy egészséges nárcizmus, önszeretet ahhoz, hogy jól érvényesüljünk az életben.

Sokszor azt látjuk, hogy a súlyos nárcisztikus páciensek is jól érvényesülnek – például nagyon sikeresek a munkájukban – de az emberi kapcsolataik valahogy nem az igaziak. Nem sikerülnek a párkapcsolatok, sok a családibaráti konfliktus (vagy nincsenek, esetleg látszólagosak a kapcsolódások). Legtöbbször ez utal arra, hogy valamilyen probléma van a háttérben, amivel foglalkozni kell.

Fontos tudni, hogy a nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő páciens nem tudja jól értelmezni mások érzelmeit, szükségleteit, nem tud velük empatizálni, gyakran tárgynak tekinti őket, vagy legalábbis a másik fél ezt így értelmezi. Nehezen van tekintettel mások szükségleteire, amikor a partnere kinyilvánítja az igényeit, akkor inkább kilép a kapcsolatból.

A nárcizmus egy kontinuum – vagyis egy olyan jelenség, amelynek két végpontja van. Az egyik végpontján a figyelmetlen, a másikon a túlérzékeny nárcisztikus áll. Az egyiken az önző, követelőző, állandóan figyelmet és elismerést követelő személyiség található, míg a másikon egy sokkal érzékenyebb, védtelenebb, éretlenebbnek tűnő személyiségű illető helyezkedik el.

Mi a különbség és mi a közös vonás ezek között a nárcisztikus személyiségtípusok között?

Figyelmetlen típusba tartozók látszólag nem keresik a visszajelzést másoktól, önmagukra fókuszálva kommunikálnak, nem tartanak szemkontaktust, nem figyelnek mások jelzéseire, fő témájuk önmaguk és az ő kedvenc területeik. Szeretnek mindig a társaság középpontjában lenni és nehezen hagynak másokat szóhoz jutni.

A túlérzékeny nárcisztikusok ezzel szemben fontosnak tartják azt, hogy mások mit gondolnak róluk. Figyelmük középpontjában rendszerint a másik ember áll. Figyelik, hogy hogyan reagálnak rájuk, gyakran érzik magukat támadva. Nagyon szégyenlősek, gátlásosak, szeretnének inkább a háttérben maradni. Belső világukban gyakran szégyenkeznek, rosszul érzik magukat, mert szeretnének mások szemében pozitívabbnak tűnni, ámde úgy gondolják, hogy erre nem igen képesek. Azt érzik, hogy képtelenek másoknak megfelelni, javíthatatlannak hiszik magukat.

A közös vonás a két típusban tehát a szégyen, a csökkentértékűség érzése, amelyeket próbálnak ezek a személyek távoltartani maguktól, és ezért fejlesztik ki ezeket az elhárításokat, viselkedésmódokat, amelyekre hamarosan részletesen is ki fogok térni.

Tehát, közös a nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő egyénekben, hogy az önértékelésük fenntartása az elsődleges cél a számukra és nem igazán válogatnak az eszközökben. Próbálják elkápráztatni a többi embert, vagy nagyon is figyelnek a másikra, ezért a saját igényeiket háttérbe szorítják, próbálják kitalálni azt, hogy mit akar a másik fél.

Mik a nárcisztikus személyiségzavar tünetei?

Nagyon hangsúlyos az elismerés és a különleges bánásmód iránti igény. Ez megakadályozza a pácienst abban, hogy a másik ember helyébe képzelje magát, és nagyon sok személyközi konfliktusa lesz ennek hatására. Ezek a konfliktusok rendszerint kevésbé zavarják a pácienst, mint annak a környezetét, szeretteit, ezért nagyon gyakran megfigyelhetjük, hogy inkább a rokonok, család vagy partner az, aki elviszi a nárcisztikus személyt terápiára.

A nárcisztikus személyiségzavar súlyossága nagyban függ attól, hogy mennyire érett vagy éretlen a személyiség. Vannak tehát olyan páciensek, akiknél csak bizonyos életesemények hozzák elő ezeket a tüneteket, és vannak olyanok, akiknél ez a hétköznapokban isnagyon nagy hangsúlyt kap.

Mi áll mögötte, hogyan alakul ki a nárcisztikus személyiségzavar?

Bár látszólag a nárcisztikus ugyan önzőnek tűnik, de mégis nagyon súlyos önértékelési problémákkal küzd, folyamatosan keresi másokban a pozitív megerősítéseket, visszajelzéseket. Nagyon függ a környezete reakcióitól.

Gyakran grandiózus fantáziái vannak, máskor pedig épp ellenkezőleg, nagyon lenézi önmagát, kisebbrendűségekkel küzd. Saját értékeit ezért próbálja felnagyítani, másokkal elhitetni, hogy milyen fantasztikus, és várja, hogy csodálják. Amikor ezt nem kapja meg, akkor leértékeli a másik felet, és haraggal reagál.

A partnere gyakran azt érzi, hogy kihasználják, nincsenek tekintettel az érzéseire, és ez óriási szenvedést okoz. A nárcisztikus személy tagadja a másoktól való függőségét, és mégis, amikor nem elégülnek ki a csodálat iránti igényei, akkor leértékeli a másikat. Nárcisztikus düh jelenik meg, s a sértettség állapotában gyakoriak a szidalmazások, akár agresszív kitörések is lehetnek, de ilyenkor előfordulhatnak depresszív érzések is.

Pozitív visszajelzést vár el, enélkül unalmat és ürességet él meg. Gyakran irigykedik másokra, nem szereti, hogyha a környezetében nála sikeresebb, szebb, jobb személyek vannak.

Több tényező is befolyásolja azt, hogy miért alakul ki a nárcisztikus személyiségzavar. Mivel ahány ember, annyi probléma csak pár szóban jellemezném a közös pontokat. Ami közös, az az empátiahiányos, vagy pedig hideg, elutasító, elhanyagoló családi háttér, nehéz gyermekkor.

Hogyan gyógyítható a nárcisztikus személyiségzavar?

Fontos tudni, hogy általában hosszú pszichoterápiára van szükség, gyógyszeres kezelést akkor érdemes kezdeményezni, amikor más betegségek is társulnak. Ez gyakran lehet szenvedélybetegség – például függőség – vagy hangulatzavarok, pl depresszió – ilyenkor feltétlen szükséges a gyógyszeres kezelés.

Rövidebb pszichoterápia is lehet hatékony, hogyha ez a nárcizmus nem érinti az egész személyiséget, hanem csak bizonyos életesemények váltják ki. Ilyenkor azonban ne számítsunk a hosszútávú személyiség átszerveződésére, ugyanis személyiségváltozáshoz általában évekig tartó pszichoterápiás munkára van szükség!

Nagyon hasznos lehet a csoportterápia is az egyéni terápia kiegészítéseként, ahol a páciens megtanulja, megtapasztalja a saját bőrén azt, hogy másoknak is vannak igényei, amelyekre tekintettel kell lennie.

Nárcisztikus személyiségzavar esetén megnő az öngyilkosság kockázata, ami arra vezethető vissza, hogy ezek a páciensek nagyon sérülékeny önértékeléssel rendelkeznek, esetleges kudarcra, munkahelyi konfliktusra, problémára, ezért túl heves reakcióval reagálnak. Mindez akár öngyilkosságig is vezethet.

Fontos tehát, hogyha valamelyik tünetet felismerjük önmagunkban, szeretteinken vagy barátainkon, akkor kérjünk szakszerű segítséget (klinikai szakpszichológustól, pszichoterapeutótól, pszichiátertől), mert a legtöbb esetben ezek a problémák, tünetek kezelhetők. Nárcisztikus személyiségzavar mellett is élhető, jó minőségű élet érhető el.

A témában készült videómat ide kattintva megtekintheti.

Segítség, túl gyakran beteg a gyermekem!

Kétféle tendenciát figyelhetünk meg a gyógyításban, amikor egy gyermek megbetegszik. Az egyik amikor a figyelem csak a betegre és annak tüneteire összpontosul, a másik amikor a gyermeket természetes környezetében (családjával együtt) figyeljük meg. Utóbbi előnye, hogy olyan szempontokkal is szolgál a betegség kialakulásával kapcsolatban, amelyek másképpen nem merülnének fel.

A társas környezet vizsgálata természetesen nem jelentheti azt, hogy nem veszünk tudomást a biológiai elváltozás meglétéről, vagy hatásáról! Mindössze annyit állítunk, hogy a biológiai elváltozás önmagában nem igazolja teljes valójában a testi betegséget. Annak megértéséhez a biológián túl egyéb szempontokra is szükségünk lesz.

Pszichoszomatikus gyermekbetegségek okai és kezelési lehetőségei

Ezekhez a szempontokhoz lassanként, az egész család vizsgálatát követően lehet rábukkanni. Minden esetben egyedi kapcsolati viszonyok egészíti ki a betegséget a környezetből származó érzelmi hatásokkal, a gyermeket körülvevő felnőttek kommunikációs stílusával együtt.

Bár cikkemben kifejezetten a pszichoszomatikus betegségekről írok, természetesen a leírt családi folyamatok azokra a helyzetekre is alkalmazhatóak, amikor túl gyakran, vagy banális okok miatt, esetleg kifejezetten a nyaralás, vagy más közös családi elfoglaltság alatt jelentkeznek a különféle betegségek a gyermekeknél.

A betegségek okai mindig komplexek


Fontosnak tartom azt, hogy kitérjünk rá, hogy a pszichoszomatikus betegségek mögött mindig van egyéni hajlam. Figyelembe kell vennünk, hogy a pszichoszomatikus betegség megjelenésével kapcsolatban betegben sajátos pszichodinamikus konfliktus áll fent (F. Alexander nyomán). Ennek része az egyén személyes élettörténete és a saját lelki rendszerének dinamikái.

Gyermekek esetében azonban a személyiség még éretlen, ezért fokozott jelentősége van a szülők viselkedésének. Spitz szerint az anya személyiségzavara negatívan tükröződik vissza a gyermekben, ami akár különféle megbetegedésekhez is vezethet. Ebben az értelmezésben pszichoszomatikus zavar az anya-gyermek páros rendellenes működésének tüneteként fogható fel. Azonban ma már tudjuk, hogy a gyermek érzelmi egészségéértnemcsak az anya felelős, hanem az egész család.

A család és a betegség összefüggései az eddigi kutatások tükrében

A kutatóknak azóta sikerült felfedezzük egy olyan interakciós modellt, melyben nemcsak az anya és a beteg vettek részt, hanem az apa és a testvérek is. Pinkerton asztmás gyermekek családjait vizsgálva azt találta, hogy a kis asztmás betegek családjai három csoportra oszthatók. Az egyik csoportban a szülők túlvédőek, a másodikban elutasítóak, a harmadikban ambivalensek voltak a gyermekkel.

Bruch az evészavaros gyermekek családjainak vizsgálata révén igazolta a rejtett feszültségek, kimondhatatlan konfliktusok meglétét.

Ezt a teóriát igazolja az a megfigyelés is, hogy a kórházi kezelés során javuló tünetek a családba visszakerülve gyakran ismét felerősödnek.

A pszichoszomatikus betegségek megértésének alapja, hogy a családot, amelyben a gyermek él, rendszerként lássuk. Ennek értelmében minden családtag viselkedése szorosan összekapcsolódik a többiekével, hat azokra és azok is kölcsönösen hatnak rá.

Szükséges megemlítenünk, hogy a gyermek betegsége a család szempontjából fontos funkcióval bír. Ez egyfajta közvetítő szerepet tölt be a szülők között. Ha szülői páros nehezen kommunikál, vagy a saját kapcsolatuk nehézségeivel képtelenek szembenézni, ebbe a konfliktusban észrevétlenül is bevonódnak a gyermekek. Gyakran megfigyelhető, hogy szülők saját elfojtott feszültségeket a beteg gyermekre irányítják, miatta fognak össze (közösen aggódnak érte).

Ezeknek a családoknak van egy másik közös jellemzője, a konfliktustól való félelem. A családi harmónia megvédésére való törekvés olyan áron is, hogy ennek érdekében sok frusztrációt kell lenyelnie a családtagoknak. Így a kis beteg komoly szerepet kap a konfliktus elkerülésében. A gyermek tünetei minden más probléma félretételére ügyként szolgálhatnak. Elfednek minden feszültséget, igazolnak minden halogatást. A szülők tehát mentesülnek annak felelőssége alól, hogy a saját problémáikkal hatékonyan szembenézzenek. Ez pedig állandósítja a problémát.

Milyen családokban fordulnak elő a pszichoszomatikus betegségek?

Minuchin és Palazzoli szerint a pszichoszomatikus családok rendszerszintű megközelítése szükséges a gyógyuláshoz! Saját terápiás praxisukból gyűjtött megfigyeléseik alapján különféle jellegzetességekkel írták le azokat a családokat, melyben a pszichoszomatikus betegségek előfordulnak.


Az első ilyen jellemző, hogy a családtagok túlságosan bevonódnak egymás életébe. Hajlamosak befurakodni a másik érzéseibe, gondolataiba, tetteibe és kommunikációjába. Nehéz a privát szféra fenntartása. Az egyének és a generációk közötti határok gyengék, ennek következtében a feladatok összekeverednek.

Második közös jellemző a túloltalmazás. A család minden tagja nagy gondoskodást és kölcsönös érdeklődés tanúsít. Védelmező típusú válaszokat adnak a tünettel kapcsolatban, gyakran ebbe a folyamatba ágyazva fojtják el a köztük levő konfliktusokat.
Közös pont még a merevség. Erős a család ellenállása a változással szemben, gyakran próbálják egy harmonikus család képét mutatni, ahol nincs más probléma a betegségen kívül. Ezzel tagadják a változás szükségességét. Gyakran kevés a kapcsolat a külvilággal, a családtagok egymásra utalva érzik magukat.

Az utolsó közös pont a konfliktuskerülés. Számtalan védekezési stratégia merül fel, ami biztosítja, hogy a feszültség ne robbanjon ki. Megfigyelhető a családterápiás ülés során, hogy a gyermek közbeszól, amikor a szülők közötti feszültség növekedni kezd.

Rendszerszemléletű modell nemcsak a problémák okainak leírására szolgál, hanem a kezeléshez is iránymutatást ad. Ennek értelmében ugyanis a pszichoszomatikus tünet gyakran szimbolikus, amivel valamit közölni lehet, és amit csak a testen keresztül képesek megtenni.

A hatékony kezelés alapja az összefüggések ismerete

Fontos látni, hogy a beteg gyermek is aktívan alakítja a család működését a megnyilvánulásai által. Az egész család benne reked egy merev interakciós mintázatban, aminek fenntartásában minden családtag együttműködik. Ennek stabilitását és belső egyensúlyát különféle kimondott, vagy kimondatlan szabályok/elvárások tartják fent.

Normális esetben a rendszer fejlődhet annak ellenére, hogy a családtagok közötti egyensúly kórosan felborulna. Optimális esetben a család jól reagál a gyermekek életkorával és a különféle életeseményekkel, társadalmi eseményekkel összefüggő környezeti változásokra. Ahhoz, hogy az alkalmazkodás sikeres legyen, a családnak újra kell tudnia tárgyalni saját szabályait. Ha az alkalmazkodás nem sikerül, a tünet megjelenése az az ár, amit a rendszer a homeosztázis (állandóság, stabilitás) fenntartásáért fizet. Fontos itt megjegyeznünk, hogy a szabályok újratárgyalásának képessége elsősorban a házastársi kapcsolat minőségén múlik. A konfliktuskerülés azonban ezekben a családokban jellegzetes.


A rendszerszintű felfogás megmagyarázza a tünetváltás jelenségét is. Gyakran megfigyelhető ugyanis, hogy miután a beteg gyermek meggyógyul, egy másik tünet jelenik meg, amennyiben a család rendszerének átstrukturálása elmarad. A szakirodalom is gyakran említi a pszichoszomatikus tünetek vándorlását.

Tehát például ha az elhízott (vagy pszichoszomatikus betegségben szenvedő) gyermek folyni kezd, gyakran megjelenik valamilyen másfajta tünet, ami fenntartja a korában megszokott családi működést. Ez azért lehetséges, mert minden élő rendszer nyitott, tehát állandó energia és információ áramlásnak van kitéve. Folyamatosan interakcióban áll a szomszédos, nagyobb rendszerekkel pl. a társadalommal, iskolarendszerrel stb.

A pszichozomatikus tünetek megértésének alapja

A pszichoszomatikus betegségek jobb megértéséhez tehát 3 féle rendszert szükséges figyelembe vennünk. Az első az egyéni pszichológiai rendszer, ez a tünet biológiai részét jelenti. Természetesen itt is szükséges számolnunk az érzelmi stresszt szerepével, amit teljes kontextusában érdemes megvizsgálnunk.

A második a család rendszere. Családi interakció bizonyos modelljeihez kötődő érzelmi stresszt működésbe hozza a biológiai sérülékenységet. A család a betegség és a beteg köré szerveződik.

A harmadik a társadalmi környezet rendszere. Nem szabad ugyanis elfelejtenünk, hogy a család nem egy zárt rendszer, hanem összefügg a külső, makrotársadalmi környezettel, viszonyuk körkörös és folyamatosan változó.

Ezek mind nyílt rendszerek melyek folyamatos kölcsönös kommunikációban állnak egymással. Minden rendszernek megvan az önmaga teljessége, de a tágabb kontextusba épülő része is. Fontos ezért az összefüggéseket feltáró munka, hogy a tünet jobban érthető legyen.

Miért hasznos a családterápia, ha gyakran beteg a gyerek?

 A családterápiában a családot választjuk annak a működési egységnek, amelyet alaposabban górcső alá veszünk. Családterápiás intervenciók tehát az egész interperszonális rendszerbe beavatkoznak ahhoz, hogy megszűnjön a család homeosztázisának merevsége, így lehetővé tegye a szabályok újra alkotását és a tünet megszűnését.

A családterápia tehát ilyen esetben azon érzelmi stresszek megértésére és csökkentésére irányul, amelyek összefüggnek a beteg gyermek tüneteivel. A rendszernek be kell fogadnia a szakembert és elfogadni a szükséges intervenciókat. A terapeuta tehát családterápiás kezelés megkezdésekor részére válik annak a rendszernek, melyek őrá is hatnak. Lényegesnek tartom itt megjegyezni, hogy gyakran a család igényéből fakad, hogy a kezelés kifejezetten a tünet biológiai aspektusaira korlátozódjék. Gyakran megfogalmazódik az elvárás, hogy kizárólag a tünet hordozót kezeljék. Sajnos ennek következménye, hogy egy idő után elkerülhetetlenné válik a betegség stabilizálódása és krónikus irányba történő továbbfejlődése (vagy a korábban említett tünetváltás).

A családterápia azonban a gyógyulás érdekében az egész család erőforrásait fel tudja használni. Speciális intervenciók segítségével támogatja a családot egy érettebb együttműködés felé, ahol nincs többé szükség a tünetre.

Felhasznált irodalom:

L Onnis (1993) A pszichoszomatikus zavarok rendszerszemélete. Animula: Budapest

Rosszkedv vagy depresszió?

Mindannyiunkat érnek néha veszteségek, kudarcok, ezért természetes, hogy időnként kellemetlenül érezzük magunkat, levertek vagy szomorúak vagyunk. Hol van a határ a természetes szomorúság, illetve a depresszió, mint betegség között?

Érdemes átgondolni ezt a kérdést, merthogy nagyon sokan vannak ma Magyarországon, akik depressziósak és nem kerül ez felfedezésre, így nem kapnak megfelelő kezelést. Ez azért is nagy probléma, mert a legtöbb befejezett öngyilkosságot sajnos a depressziósok követik el. Érdemes gondolnunk erre a betegségre, mint lehetőségre, hogyha azt látjuk, hogy egy szerettünk levert vagy visszahúzódó, kerüli az embereket és esetleg rossz a közérzete.

Mi a különbség a depresszió és az egyszerű szomorúság, levert hangulat között?

Manapság sokszor használjuk a „de depis vagyok” kifejezést, ami sokszor egy átmeneti állapotot jelöl. Tehát, hogyha néhány napig tart a szomorúságunk, akkor valószínűleg nem vagyunk depressziósok. A depressziót az különbözteti meg a hétköznapi rosszkedvtől, hogy sokkal erősebb mértékű. Vagyis, nagyon sokszor azt tapasztaljuk, hogy egy depressziós betegnek semmihez sincs kedve, már az is nehézséget okoz számára, hogy reggel kikeljen az ágyból és elvégezze a hétköznapi teendőit. Sok esetben ez minden különösebb ok nélkül jelentkezik, tehát általános rossz kedvvé, lehangoltsággá válik, és nem lehet (könnyen) megmondani, hogy mi váltotta ki.

A depresszió tünetei:

Ha már egyet-kettőt észreveszünk magunkon, vagy szeretteinken, ismerőseinken, akkor keressük fel a háziorvosunkat és járjunk utána, hogy valóban egy betegség áll a háttérben, vagy megnyugodhatunk. Ha családunkban találkozunk hasonlóval, figyeljünk fel és segítsünk. Egy depresszióban szenvedő személy ugyanis lehetséges, nem fog tudni önmaga segítséget kérni!

  • A depresszió legfőbb tünete gyakran a levert hangulat, az örömképtelenség elvesztése, az érdeklődés csökkenése. Tehát, azok a tevékenységek, amik régebben örömmel töltöttek el, most már nem adnak nekünk semmilyen pluszt. Cselekedeteink köre beszűkül, egyre kevesebb dologgal töltjük a napunkat.
  • Nagyon jellemző a fáradtságérzés, hogy hiába pihen az ember, igazából sosem tudja magát kialudni.
  • Tipikus még a nehezített koncentráció, amikor az embernek elkalandozik a figyelme, nem tud kitartóan végezni egy feladatot, romlik az iskolai vagy a munkahelyi teljesítmény.
  • Nagyon gyakori depresszióban az alvászavar, tehát az is elképzelhető, hogy valaki sok-sok órát tölt naponta az ágyban, de mégsem tudja kipihenni magát. Akár 12 óra alvás után is fáradtan ébred a beteg.
  • Jellemző még sok esetben a bűntudat érzése, illetve az, hogy nem tartjuk magunkat eléggé értékesnek depressziósként.
  • Sokszor megjelenik, de nem feltétlen kritériuma a betegségnek, a halál gondolatával való foglalkozás.
  • Nagyon sokszor testsúly változása és az étvágyváltozása is megfigyelhető ezeknél a betegeknél.
  • Előfordulhat, hogy a megjelenés is megváltozik: öregesebbé, igénytelenebbé válik, akár a mozgás is meglassul.
  • Vannak olyan helyzetek, amikben inkább ingerlékenység figyelhető meg, például a gyermekek esetén.

Nagyon sokszor kimerültnek, erőtlennek érzi magát a beteg, és nem is gondolnak depresszióra, pedig sok esetben ez az egyik fő ok.

Ezek a tünetek legalább két hétig kell, hogy tartsanak ahhoz, hogy depresszióról beszéljünk, de itt nem érdemes a saját benyomásainkra hagyatkozni, hanem érdemes orvoshoz fordulni, hiszen a saját állapotunkat nem tudjuk objektíven felmérni.

Néhány érdekesség a depresszióról

A nőknél sokkal gyakrabban előfordul, mint a férfiaknál. A nők 6-12%-át érinti élete során legalább egyszer, míg a férfiaknál ez az arány csupán 3-6%.

Megterhelő életesemények utáni fél évben sokkal gyakrabban előfordul, mint egyébként és nagyon sok válfaja van:

  • szezonális depresszió, ami ősszel-télen szokott tipikusan jelentkezni,
  • illetve szülés utáni depresszió, ami csak ebben az életszakaszban fordul elő,
  • megemlíthető még a maszkolt depressziót, ahol főleg a testi tünetek vannak előtérben és kevésbé jellemző ez az emocionális levertség, lehangoltság.
  • illetve létezik még a bipoláris depresszió, ami a lehangoltság, levertség tüneteit egy felhangolt, optimista, energiával teli állapottal kombinálja. Itt mindenféleképpen fontos, hogy szakorvoshoz forduljunk!

Milyen okai lehetnek a depressziónak – a teljesség igénye nélkül:

  • biológiai háttér: a depresszió különböző ingerület átvivő anyagokkal van összefüggésben, különösen a noragranam és a szterotonin szintje változik depressziós állapotban. Emellett említésre méltó még a melatinin nevű hormon, ami alvás közben keletkezik a szervezetünkben. A depressziós állapot hatására ezek az agyi ingerület átvivő anyagok máshogy termelődnek, a gyógyszeres kezeléssel ezeket szokták megcélozni.
  • Freud a Gyász és melankólia című művében a gyermekkori veszteségeket hozza összefüggésbe a depresszió állapotával. Ezek folyamatosan fennálló sérülékenységet eredményeznek a betegséggel kapcsolatban.
  • Nagyon fontos elmélet Bowlby kötődéselmélete, ami a szülőkhöz való kötődés nehézségeivel, problémáival hozza összefüggésbe a betegséget. Ennek mentén a gyerek úgy fogja látni önmagát, mint aki nem szerethető, és később az életében bekövetkező nehézségek kapcsán ez az érzés újra aktiválódik.
  • Fontos még megemlíteni a depresszió kognitív elméleteit, amik sokszor a kezelésben is nagy hangsúlyt kapnak. Ennek alapja, hogy a depressziós beteg egy torzult percepcióval rendelkezik önmagára vonatkozóan, tehát saját magát sokkal negatívabb színben látja, mint ahogy mások látják őt, és ez a torzult percepció nem csak önmagára vonatkozik, hanem az őt körülvevő világával is. A saját jövőjével kapcsolatban is így gondolkodik.

A depresszió kognitív terápiája elsősorban ezeknek a torzításoknak és ún. logikai hibáknak a feltárására és megváltoztatására irányul.

  • Fontos megemlíteni a szociokulturális elméletet, ami azt mondja ki, hogy a depresszió főleg azokat fenyegeti, akiknek nem megfelelőek az emberi kapcsolatai. Tehát, hogyha vannak barátaink, jó a családunkkal való viszonyunk, van egy bensőséges párkapcsolatunk, akkor jobban fel vagyunk vértezve a depresszióval, mint betegséggel szemben.

Hogyan gyógyítható a depresszió?

Fontos azt tudni, hogy ameddig a tünetek enyhék, addig elég lehet a pszichoterápiás kezelés. Amint azonban súlyosabbá válnak, vagy elhúzódóak lesznek gyógyszeres kezelés is szükséges. Itt mindenféleképpen pszichiáter, illetve klinikai szakpszichológus felkeresése szükséges, aki el tudja dönteni azt, hogy ezek a tünetek mennyire súlyosak és, hogy milyen terápia a legmegfelelőbb. Nagyon gyakran úgy történik a kezelés, hogy az elején szükséges a gyógyszeres terápia, de ahogy halad előre a pszichoterápiás folyamat, úgy a gyógyszer elhagyható és végül a beteg teljesen tünetmentessé, gyógyultá válik. Emellett fontos megemlíteni, hogy a pszichoterápiás munka hatására egy jobb életminőség érhető el, akár a depressziós időszak előtti életszakaszhoz képest is.

Érdemes tehát ebbe a pszichoterápiás munkába belevágni és megérteni a tüneteket.

A témát videó formájában is feldolgoztam, megtekintéséhez kattintson az alábbi linkre:

Hogyan kezeljük hatékonyan a párkapcsolati problémákat?

Ma már közhelynek számít, hogy a stabil párkapcsolat titka a jó kommunikáció. Beszélgessünk tehát egymással! Na de miről, mikor és hogyan? Ahogy a továbbiakban látni fogjuk, nagyon nem mindegy sem a stílus, sem az időzítés, sem pedig a témaválasztás.

Eléggé ismerjük egymást?

Rohanó világunkban háttérbe szorulnak az emberi kapcsolatok, egyre kevesebb idő és figyelem jut egymásra! A világjárvány idején természetes, hogy tele vagyunk félelmekkel, kétségekkel, jó ha tudunk támaszkodni egymásra! Ebben segít, ha tudunk beszélgetni a partnerünkkel mélyebb témákról is. Ne csak az legyen a fókuszban, hogy mi legyen az ebéd, vagy mikor vegyünk ki szabadságot a munkából. Ha van gyermekünk, ne csak a nevelési kérdésekről tárgyaljunk! Ahhoz, hogy valóban, mélyen megismerjük egymást, fontos hogy a beszélgetéseink során érintsük a saját neveltetésünk kérdéseit is. Mi tetszett a gyermekkorunkban? Mit nem szerettünk? Milyen szokások voltak a családunkban? Mik az örömteli és mik a szomorú emlékeink? Ha gyermekként nem tapasztaltunk meg azt, hogy a szüleink odaadóan gondoskodnak rólunk, akkor sokkal nagyobb erőfeszítéseket kell tennünk azért, hogy a gyermekünknek megfelelő szülői mintát mutassunk. Sokat segít, ha megfelelő partner és/vagy támogató baráti, családi környezet áll mögöttünk.

Minden párkapcsolatban előfordulnak feszültségek. Fontos, hogy milyen mintát láttunk a saját szüleinktől a nehéz helyzetek kezelésére. Kedvesen, őszintén és mélyen meg tudjuk-e fogalmazni partnerünk felé, amit szeretnénk, vagy amit bántónak érzünk. Fontos, hogy sérelmeinket ne egy feszült pillanatban vágjuk a fejéhez, hanem a viharfelhők távozása után, megfelelő stílusban (ne számonkérőn) tegyük ezt meg. Az egyenrangú kapcsolat kulcsa, hogy tudjunk kérni és segítséget elfogadni.

Mi az a párterápia? Miben segít?

A párterápia során a terapeuta/terapeuták segít(enek) a partnereknek megérteni mi húzódik meg veszekedéseik hátterében. Arra törekszik, hogy feltárja a legbelső érzelmi szükségleteket, vágyakat és segítsen ezeket szavakba önteni. Támogassa a feleket abban, hogy újfajta jelzéseket küldjenek egymásnak. Olyanokat, amelyek egyértelműek a partnernek! A kapcsolat így ismét biztonságot és nyugalmat nyújtson a feleknek. A párterápia célja a párkapcsolat elmélyítése, a kötelék megerősítése. Előfordulhat azonban az is, hogy a partnerek valamelyike ráébred arra, hogy nem akar több energiát fektetni a párkapcsolatába. Ilyen (egyébként nem túl gyakori esetben) a terápia az elszakadás folyamatában is támogatást nyújthat. Ilyenkor a terápia célja, hogy teret engedjünk a fájdalom és a szomorúság érzéseinek és ne rekedjünk meg a felszínen megjelenő harag szintjén.

Mikor szükséges a párterápia?

Amikor visszatérően, vagy tartósan nem érezzük, hogy partnerünk odafigyel ránk és megért bennünket. Arra vágyunk, hogy jobban támogasson minket. Amikor kényelmetlenül, vagy magányosnak érezzük magunkat a partnerünk társaságában. Párterápia félelmetes pontja, hogy valójában nem tudhatjuk előre, miként fog reagálni a partnerünk arra, amit mondunk. Ilyenkor a terapeuta nyújtotta biztonság és stabilitás elengedhetetlen. Amikor a kapcsolat megreked, megjelenik a felek között a bizonytalanság, vagy a bizalmatlanság érzése, szintén javasolt segítséget kérni

A problémák megoldásának alapja az érzelmek megfelelő kezelése

Miért fontosak az érzések? Érzelmeink biztosítják túlélésünket! Ezek védenek meg bennünket a veszélyekkel szemben, információkat közvetítenek a külvilágról és cselekvésre sarkallnak bennünket. Ekman 7 alapérzelmet írd le. Ezek a meglepetés, az öröm, a szomorúság, az undor, a szégyen, a megvetés és a félelem. Gyakran előfordul, hogy egyik érzés elfedi a másikat. Gyakran könnyebb haragot mutatnunk, mint szomorúságot, vagy szégyent! Gondoljunk bele a nemi sztereotípiákba is! Melyiket tartjuk férfiasabbnak? Ha megbántódik egy férfi, sírjon, vagy dühösen viselkedjen inkább?

A harag gyakori reakció a fenyegető veszteségre. A veszekedések mélyén gyakran a másik elvesztésétől való félelem áll! Valójában a kötődés iránti szükséglet erősödik fel ezekben a feszült helyzetekben! A mélyen fekvő érzéseket azonban nehéz megfogalmazni. A terápia segít abban, hogy jobban megismerjük legmélyebb érzéseinket. Ezáltal könnyebbé teszi, hogy reflektáljunk egymás igényeire! Azok a partnerek, akik elszigetelőnek egymástól, vagy nem rendelkeznek kellő önismerettel, gyakran magányosnak érzik magukat. Ha sikerül kimondanunk ezeket a kellemetlen érzéseket, azok azonnal csökkenni fognak. A folyamathoz azonban kezdetben feltétlenül szükséges a terapeuta által biztosított nyugodt és elfogadó légkör.

                                                                     
A terapeuta hozzáállása által azt érezzük, hogy komolyan vesznek bennünket és meg akarják érteni a viselkedésünket. Ha elismerik haragunk jogosságát, attól az érzés intenzitása csökkenni fog. Nincsenek ugyanis jó, vagy rossz érzések! Ezek mindegyike szükséges, hiszen hozzájárul az alkalmazkodásunkhoz! Gyakran megfigyelhető, hogy a partnerek arra vágynak, értékelje őket a másik. Odafigyeljen rá és éreztesse az szeretetét. Ezek teljesen normális igények, melyeket ki kell elégíteni, ha jól akarjuk érezni magunkat egy kapcsolatban. Fontos tudni, hogy a kötődési szükséglet az életünkben sokszor erősebb, mint a biológiai szükségletek pl. evés, alvás.

Mit várunk egymástól?

A leggyakoribb párkapcsolati szükségletek az elismerés, a figyelem, a szeretet iránti vágy. Az arra irányuló késztetés, hogy fontosnak és értékesnek érezhessük magunkat a másik számára. Az úgynevezett kötődési félelmek (a nem szeretnek eléggé, nem vagyok elég fontos érzése) normális túlélési mechanizmusok, ugyanis a hosszú távú biztonságos párkapcsolat kialakítását szolgálják. Ha rendszeresen előfordul, hogy a partnerünk nem figyel ránk, az bekapcsolja a védelmi rendszerünket, amitől akcióba lendülünk. Ilyenkor az emberek legtöbbször megpróbálják a másikat kizökkenteni, hogy a partner észre vegye szorult helyzetüket és elégítse ki a biztonság iránti szükségletüket. Ha valaki fontos számunkra, akkor természetes, hogy a közelségét keressük distressz esetén.


Ha ismerjük önmagunkat és elfogadjuk saját sebezhetőségünket, könnyebben tudunk másokhoz is kapcsolódni. Ha ezt nem tudjuk megtenni, a másik gyengesége távolságtartást, vagy haragot válthat ki belőlünk.

Fontos azonban tisztázni, hogy vannak olyan helyzetek a partnerek igényei annyira eltérőek, hogy jobb döntés a válás. Szépen elválni is sokszor nehézséget okoz

A párterápia folyamata

Nagyon gyakori, hogy a párterápiás munka kezdetén a partnerek főleg haragot éreznek egymás iránt. Ez rendszerint a tehetetlenségből, és a kétségbeesett korábbi próbálkozások miatt alakul ki. A terapeuta ilyenkor nem konkrét megoldást vagy tanácsot ad, hanem jó esetben megvizsgálja milyen mélyen rejlő fájdalom okozza mindezt. Közös munkával feltérképeződnek az ördögi körök, amelyek eddig újabb és újabb veszekedésekhez vezettek. A terápia középső szakaszában a mélyen rejlő kötődési félelmek szükségletek kerülnek a felszínre. A terápia közege lehetővé teszi a felek közeledését egy teljesen új interakciós mintázat kialakulását. Ez lehetővé teszi a korábbi sérelmek feldolgozását és annak az érzésnek a megerősödését, hogy fontosak vagyunk a másik számára.


Párterápia segítségével megtanuljuk új módon kezelni egymást és a konfliktusok megoldását az új interakciós mintázatok stabilizálása szolgálja. Ez biztosítja azt, hogy a terápia lezárása után a hétköznapokban adódó problémákat a felek közösen tudják megoldani.  

Felhasznált irodalom:

Wagenaar, K (2018) Hogyan legyek boldog veled? A párkapcsolat megjavítása az érzelmekre fókuszáló terápia módszerével. Ursus Libris. Budapest

Share Button
Twitter
Facebook

Mit tehetünk a magány ellen?

Manapság gyakran érezhetünk magányt. Mit tehetünk a magányosság ellen? Milyen barátságok léteznek? Mi szükséges ahhoz, hogy legyenek barátaink? Mi az, amire érdemes odafigyelni akkor, amikor valamilyen számunkra érzelmileg megterhelő dolgot szeretnénk elmondani egy barátunknak? Mai bejegyzésemben ezekre a kérdésekre fogok bővebben kitérni.

Először is fontos azt tudni, hogy nem vagyunk egyformák és a képességeink sem egyformák azzal kapcsolatban, hogy könnyen vagy nehezen barátkozunk. A kétszemélyes helyzetekben érezzük inkább jól magunkat, vagy nagyobb társaságban. Könnyen feloldódunk-e ha többen vannak körülöttünk.

A barátkozást alapvetően meg lehet tanulni, mindannyian képesek vagyunk arra, hogy társas kapcsolatokat alakítsunk ki. Ezekben több-kevesebb kudarcélmény érhet bennünket, aminek hatására új képességeket, viselkedésmintákat tanulhatunk meg.

Fontos azt tudni, hogy a szoros barátság feltétele az önismeret, illetve az, hogy kíváncsiak legyünk a másik emberre. Lényeges, hogy képesek legyünk a lojalitásra, az empátiára és az elkötelezettségre, hiszen ezek mind-mind hozzásegítenek bennünket ahhoz, hogy a baráti kapcsolataink elmélyülhessenek.

Természetesen a közeli barátságok is megkövetelik tőlünk a rugalmasságot, a megbocsájtás képességét, hiszen a baráti kapcsolatainkban is természetes módon vannak konfliktusok, amelyeket jó, hogyha meg tudunk egymással beszélni. A szociológiai kutatások azt mutatják, hogy rendszerint olyan barátokat választunk magunknak, akik korban, nemben, házassági vagy anyagi állapotukban, helyzetükben hasonlítanak hozzánk, esetleg hasonló az érdeklődésük, attitűdjük, intelligenciájuk a miénkhez.

Miért jó, hogyha vannak barátaink? Miben segítjük egymást a barátainkkal?

A legtöbb trauma, érzelmi megrázkódtatás társas aspektusokkal is rendelkezik. Tehát, sok sérelmet szenvedünk el közeli családtagjainktól, vagy akár vannak olyan traumatúlélők, akikkel együtt nézünk végig egy természeti katasztrófát, vagy más megterhelő eseményt. Ezeknek az embereknek a társasága egyúttal segítséget is adhat a megterhelő életesemények feldolgozásához.

A traumák sokkal könnyebben elviselhetőbbek ugyanis, hogyha vannak olyan emberek, akikkel ezt megoszthatjuk, és akik együtt éreznek velünk. Baráti hálózatunk sokféle módon képes tompítani a ránk zúduló életcsapások terhét, akár pénzzel, étellel, szállással, tanácsokkal, vagy akár csak egy szubjektív helyzetérékeléssel is sokat adhatnak nekünk a legnehezebb pillanatokban.

A barátok ezenkívül tágíthatják a látóterünket, sok kellemes percet, közös programot okozhatnak, vagy akár modellt nyújthatnak számunkra abban is, hogy hogyan viselhetünk el egy nehéz helyzetet. Elfogadnak bennünket olyannak, amilyenek vagyunk, és mi is elfogadjuk őket – ez egy alapfeltevése a barátságnak.

Milyen barátságtípusok léteznek?

Judith Viorst az alábbi kategóriákat különböztette meg a barátságok típusaiban.

1.kényelmi barátok: azok a barátok – akár szomszédok-, akikkel kis szívességeket cserélünk. Például elvisszük a gyermekeiket az iskolába, ha elutaznak nyaralni akkor megöntözzük a virágjaikat, vagy megetetjük az állataikat. Kölcsönadunk dolgokat, kisegítjük egymást egy kis cukorral, ha éppen elfogy és ők is megteszik ugyanezeket értünk.

Ezek a barátságok a legtöbbször nem mélyülnek el különösebben, hanem megmaradnak a kölcsönös szívességek szintjén.

2. amikor a barátságok közös érdeklődésre épülnek: lehetnek például munkahelyi barátaink, fotózós vagy festős barátaink, sportolós barátaink…ennél a típusnál a közös érdeklődés köt minket össze. Például, jól elbeszélgetünk a tájképekről vagy akár a politikáról, de alapvetően nem mélyülnek el a barátságok ebben az esetben sem.

3. barátok a múltból: ennél a kategóriánál az köt bennünket össze a barátainkkal, hogy régóta ismernek bennünket és sok olyan eseményen mentünk keresztül együtt, amik összekapcsolnak bennünket. Például egy utcában laktunk, közösek bizonyos gyermekkori élményeink, ezekről akár évtizedek múltán is tudunk egymással beszélgetni. Még ha az évek alatt szét is válnak az útjaink, ha találkozunk, egy jót beszélgethetünk egymással, hiszen sok olyan információval rendelkeznek rólunk ezek az emberek, amikről mások esetleg nem is tudnak, és a kapcsolatunk is elég erős ahhoz, hogy kibírja a távolságot, illetve a ritka beszélgetéseket, kapcsolattartást.

4. barátok az élet keresztútjairól: ez is egy kicsit hasonló kategória az előzőhöz, itt is szorosak az érzelmi kapcsolatok, és ez is fennmaradhat a találkozások, beszélgetések gyakoriságától függetlenül, merthogy olyan életesemények kötnek minket össze, amelyek meghatározóak számunkra. Például közösen voltunk terhesek, közösen jártunk az egyetemre, olyan dolgokat életünk meg együtt, amelyeket sosem felejtünk el, hanem mindig szívesen gondolunk rá. Az is lehet, hogy közös nehézségek kötöttek minket össze, és akár erre 20-30 év múlva is kellemes lesz visszagondolnunk.

5. más nemzedékhez tartozó barátságok típusa: ez mindkét fél számára nagyon kellemes és hasznos tud lenni. Például egy idősebb hölgy vagy úr összebarátkozik egy 20-30 évvel fiatalabb nővel vagy férfival. A kapcsolatuk mindkét fél számára lehet gyümölcsöző, hiszen az időseket felüdíti, vidámsággal tölti el a fiatalabbik fél hozzáállása, világlátása, a fiatalabb partner pedig az idősebb tapasztalataiból tud profitálni.

Itt a nemzedékek között különbségeket azon veszélyek nélkül élvezhetnénk, amelyek a tényleges szülő-gyermek kapcsolatban megjelennének.

6. közeli barátok: azok az emberek, akikkel fizikailag és érzelmileg is mélyen, folyamatosan kapcsolatot tartunk. Levélben, telefonon vagy személyesen, de gyakran találkozunk egymással és nagyon sok mindent megosztunk, akár még a legmélyebb titkainkba is beavatjuk őket. Ennek a barátságnak a lényegi eleme a legbensőbb énünk megmutatása, félelmeink, fantáziáink megosztása. Fontos tudni, hogy az intimitás egyfajta bizalmat is feltételez: bár a barátaink nem látnak bennünket tökéletesnek, de mégis elfogadnak bennünket a hibainkkal együtt. Hangsúlyosabban látják bennünk a jó dolgokat, mint a negatív tulajdonságainkat.

A férfi női barátságról

Általában ritkább, mint az azonos nemek közötti barátság. Rangel szerint, ha egy férfi és nő összebarátkoznak, akkor az alábbi 3 kategória egyikébe illeszthető be a kapcsolatuk:

  1. azt feltételezi, hogy nem nélkülinek tekintik egymást, tehát nem foglalkoznak azzal, hogy a barátjuk éppen nő vagy férfi, hanem a kapcsolatuk attól függetlenül intimmé, barátivá válhat, hogy szembesülnének a másik biológiai nemével.
  2. úgy viselkednek egymással, mintha valójában testvérek lennének, tehát családtagként kezelik egymást, és ennek megfelelően reagálnak a másikra.
  3. szerelemmé fejlődő barátságok: a barátságnak alapvetően a szexuális életünk korlátozása az ára a férfi-női barátság esetében. Előfordul, hogy annyi közös élményünk van, hogy ez nem tűnik túl nagy lemondásnak. Rangel szerint a házassági kapcsolatokban is jó, ha vannak baráti érzelmek. A legtöbb pár valójában azt állítja, hogy ők jó barátok is, nem csak szeretők.

Mire kell odafigyelnünk, hogyha valamilyen intim titkunkat akarjuk megosztani egy barátunkkal?

Fontos volna, hogy legyen mindannyiunknak legalább egy bizalmasa, hiszen ez megvédhetne bennünket a traumáktól. A társas támogatás a lelki betegségek szempontjából egy nagyon fontos védőfaktor. Fontos átgondolnunk, mielőtt megosztanánk valakivel a számunkra megterhelő eseményt, hogy a másik vajon bírni fogja-e ezt. Hogyha elmondunk valakinek egy intim titkot, akkor mindenféleképpen közelebb kerülünk hozzá érzelmileg. Fontos tehát megnéznünk azt, hogy miért pont ezt a személyt választjuk bizalmasként, vajon a számára ez milyen lesz, őt mennyire érinti meg a mi traumánk.

Nagyon sokszor megfigyelhetjük azt, hogy elmondunk valami traumatikusat a barátunknak, barátnőnknek, és hogy ez egyúttal őt is megviseli. Ilyenkor fontos az, hogy bármelyik oldalon állunk – akár a meghallgató, akár az elbeszélő oldalán – hogy merjünk visszajelezni a másiknak a saját érzéseinkről, bártan megfogalmazzuk azt, hogy „ez most már egy kicsit sok volt nekem” vagy „nem tudom ezt hová tenni” vagy egyszerűen csak azt, hogy „váltsunk témát, mert nekem ez most már nem jó…”

Fontos azt tudni, hogy nem mindegy, hogy kinek mondjuk el legintimebb belső titkainkat, hiszen sajnos a társas zsarolás létező jelenség, tehát fontos, hogy olyan embert válasszunk, akiben megbízunk, akivel kapcsolatban tudjuk azt, hogy nem fog visszaélni a mi titkunkkal.

Érdemes azt tudni, hogy a meghallgató elvárásai is befolyásolják az önfeltárásunk jellegét. Tehát, hogyha van valamilyen közös traumatizáltság, vagy tudjuk a másikról, hogy bizonyos témák érzékenyebben érintik, akkor az ezzel kapcsolatos aspektusainkat a mi nehézségeinknek valószínűleg nem fogjuk neki elmondani, vagy teljesen máshogy mondjuk el, mint ahogyan valójában megéltük. Ideális esetben olyan meghallgatót kell választanunk, akinek az eseménnyel kapcsolatban az összes felmerülő érzésünket, gondolatunkat el tudjuk mondani, és nem kell majd emiatt szégyenkeznünk.

Fontos tudnunk azt, hogy sokszor a trauma vagy érzelmi nehézség elmondása cselekvés helyettesítőjévé válik, ami nem szerencsés, hiszen ennek sok negatív következménye van.

Gyakran tapasztaljuk azt például párkapcsolatokban, hogy a férfi megsérti a nőt valamivel, vagy a nő bántja meg a férfi partnerét, és nem egymásnak mondják el, hanem mind a ketten rohannak a barátokhoz és jól kiöntik a szívüket. Ettől egy kicsit megkönnyebbülnek, és elmarad az, hogy ők egymással megbeszéljék azt, hogy mi az, ami nehéz volt, mi az, ami rossz volt. Ezáltal nem történik meg a konfliktushelyzet feloldása, sőt, továbbra is haragszanak egymásra, esetleg elfedik ezeket az érzéseket az egyéb életesemények, és szépen lassan azt figyelhetjük meg, hogy kiüresedik a párkapcsolatuk.

Szóval fontos az, hogy a baráti kapcsolatainkat megfelelő mértékben használjuk arra, hogy megkönnyebbüljünk, és hogy sose felejtsük el azzal is megbeszélni a dolgokat, akikkel valójában a problémánk van.

Összességében tehát elmondható, hogy a baráti kapcsolatok nagyon fontosak számunkra, sokféle érzéssel, érzelmi támogatással, új szemponttal tudják gazdagítani életünket, azonban sosem szabad azt elfelejtenünk, hogy önmagunkad adhassuk ezekben a kapcsolatokban és ne szégyeljük azt, hogyha határt kell húznunk. Mondjuk ki, hogyha valami kellemetlen, egy igazi barát meg fogja azt érteni!

Felhasznált irodalom:

Viorst, J. (2002) Szükséges veszteségeink. Háttér Kiadó, Budapest.

A betegségbelátás hiánya és ennek kezelése mentális zavarok esetén

Gyakran előfordul, hogy a legsúlyosabb mentális betegségben szenvedő emberek nem látják be, hogy segítségre van szükségük. Nem ismerik fel, mennyire eltávolodtak a valóságtól, vagy a családtagjaik mennyire szenvednek viselkedésüktől. Az Egyesült Államokban a súlyos mentális betegségben szenvedő emberek 50%-a nem hajlandó semmilyen kezelést elfogadni, melynek oka a hiányzó betegségbelátás. Tűnhet úgy, hogy ők maguk nem, sokkal inkább környezetük, szeretteik szenvednek. Ilyenkor a betegségbelátás hiányát a betegség egyik fontos tünetének kell tekinteni és ennek megfelelően kezelni.

Mi az oka a betegségbelátás hiányának és a kezelés elutasításának?

Mindannyian tapasztaltuk már életünk során helyzetet, amelyben könnyebb úgy tennünk, mint hogyha a helyzet nem is lenne olyan rossz, amilyennek látszik. Ezt a személyiségzavarral élő betegek fokozottan élik át! Számunkra a betegség valódi természetével való szembenézés súlyos reménytelenséget keltene. Fontos ilyenkor a családtagok támogató hozzáállása! Hozzátartozónkkal elsősorban egy bizalmi kapcsolatot építsünk fel, ne próbáljuk őt meggyőzni semmiről, inkább próbáljuk megérteni az ő nézőpontját. Fontos azt tudni, hogy a személyiségzavarok, illetve némely hangulatzavarok például bipoláris depresszió esetén a gyógyszerszedés elengedhetetlen ahhoz, hogy tünetek ne jöjjenek újra és újra elő. Ezt azonban az érintett betegek elutasítják.

A probléma gyökerét gyakran az jelenti, hogy az ilyen betegségben szenvedők képtelenek kellő mértékben felmérni saját szükségleteiket, vagy nem kellőképpen tudják ezeket kielégíteni. Az is előfordul, hogy a páciens tudatában van mentális betegsége számos aspektusának, de a környezetében ezeket más címkékkel látják el. Például azt gondolja, megszállták a gonosz szellemek, csak egyszerűen csak idegösszeroppanása van.

Fontos tudni, hogy ezekben a páciensekben az agyi működés zavara figyelhető meg. Azok az agyterületek, amelyek az önmagunkkal kapcsolatos információk regisztrálásáért és frissítéséért felelősek, nem működnek megfelelően. Ennek köszönhető az a gyakran megfigyelhető jelenség, hogy a páciensek nem ismerik fel magukon a betegség tüneteit. Képtelenek az új információkat integrálni az önmagukról alkotott képbe, és ezért tagadják őket. Az is gyakran előfordul, hogy csak bizonyos tünetekről vesznek tudomást. Betegségbelátás hiánya esetén a frontális lebeny funkciói alul működnek. Ilyenkor a beteg gyakran minden logikát nélkülöző magyarázatokkal próbálja megdönteni azokat a bizonyítékokat, melyek a betegség fennállását támasztják alá.

Hogyan segítsünk a kezelés elfogadásában?

Súlyos esetben akár különféle hallucinációk is felléphetnek a betegnél, ami sürgős ellátást igényel. Ön-, vagy közveszélyes állapot (agresszív viselkedés, fenyegetőzés, öndestrukció) esetén azonnal mentőt kell hívni. Ilyen esetben az antipszichotikumok családjába tartozó gyógyszerekre van szükség. A krízishelyzet megszűnése után is ezek szedése szükséges. Ezt a betegek nehezen fogadják el. A kezelőszemélyzet, illetve a családtagok is nehézségekbe ütköznek a fenntartó kezelés biztosításnál.
Az alábbi stratégia jó hatásfokú abban, hogy a személyt a kezelés felfogadása irányába befolyásolja.

Ennek négy fő eleme van. Az első, hogy hallgassuk meg, ne fűzzünk megjegyzéseket a beteg mondandójához. Csak tükrözzük vissza a saját szavainkkal, amit megértettük. Ettől kezd majd nyitottabbá válni a mi szempontjainkra. A második lépés, hogy erős együttérzést tanúsítsunk a páciens szenvedésével kapcsolatban. Ez nem azt jelenti, hogy a téveszme igazságtartalmára bólintunk rá, hanem elfogadjuk a beteg haragját, érzelmi állapotát. A következő lépésben alaposan meg kell vizsgálnunk mi lehet a közös nevező kettőnk álláspontja között. Felmérjük, hogy a másiknak milyen motivációja lehet a változásra! Mindig létezik valamilyen közös nevező, még akkor is hogyha látszólag teljesen ellentétes a kettőnk nézőpontja. A betegnek joga van a személyes döntéshez és valójában felelősséget kell vállalnia az életével kapcsolatos döntésekért. Ennek mentén javulhat az állapota.

Érzelmi és racionális szempontok

Természetes, hogy aggódunk szerettünkért! A meggyőzéshez azonban semleges megfigyelőként kell felléptünk, hogy rá mutassunk a beteg által hozott döntés negatív és pozitív következményeire. Végül azonosítjuk azokat a tényeket, melyekben egyetértettünk. Elmondhatjuk neki, hogy a gyógyszeres kezelés elfogadásra segítheti őt a céljai elérésében (pl. hogy tudjon dolgozni). Ha egy időre félre tudjuk tenni a saját elgondolásainkat, általában több mindent is találunk, amiben egyetértünk. Ezután kezdődhet egy partneri viszony, melyben együtt működtetünk a célok elérésében. A közös cselekvés része lehet a kezelés megkezdése is. Például ajánljuk fel, hogy elkísérjük hozzátartozóikat a pszichiáterhez, ha szeretné.

Fontos tudni, hogy a súlyos mentális betegség módosítja azt, ahogyan az emberek kommunikálnak egymással és azt is, hogy miről vagyunk hajlandóak beszélni a másikkal. A hatékony meggyőzés feltétele, hogy kíváncsi, interjút készítő újságíróként tudjunk fellépni. Hagyjuk tehát, hogy a páciens arról beszéljen, miért nem szeretné, amit nem szeretne. Elfogultságmentesen hallgassuk meg! Érdemes tudni, hogy a másik által igényelt tanácsnak sokkal nagyobb súlya van, mint a kéretlenül kapottnak. A mentális zavarok gyakran gondolkodási problémákat okoznak, ezért különösen nehézzé válhat a beteg gondolatmenetének követése. Mindenképpen figyeljünk a szavak mögött rejlő érzésekre és tükrözzük azt vissza, hogy elfogadjuk őt az érzéseivel együtt és tiszteletben tartjuk a véleményét. Ha nem találunk olyan problémát, amely közös lehet, akkor is fontos, hogy megőrizzük nyugalmunkat és elfogadó hozzáállásukat! Inkább térjünk vissza a témára később. Fontos, hogy jól kontrolláljuk a saját érzéseinket és mindenképpen együttműködésre törekedjünk.

A meggyőzés folyamata aktív elfogadást igényel

Fontos azt látni, hogy a meghallgatás egy aktív folyamat. Sok kérdést teszünk fel és a céloknak megfelelően reagálunk arra, amit hallunk. Ha sikerül megtudnunk miként éli meg azt, hogy mentális betegségben szenved, meglesz a megfelelő tudásunk ahhoz, hogy megállapodjunk a kezelésről. Amikor a visszatükröző meghallgatás empátiával társul, a beteg megkérdezi a véleményünket! Ez megnyit egy ajtót, hogy segítségére lehessünk a céljai elérésében. Lényeges, hogy közben azt érezze, hogy megértik és tisztelik. Ha kérdés nélkül mondjuk el a véleményünket, akkor csak fájdalmat okozunk és védekezésre késztetjük a másikat! Minél tovább várunk ezzel a beszélgetés során, neki annál több élménye lesz azzal kapcsolatban, hogy meghallgattuk. A konfrontáció során fogalmazzuk meg hogy lehet, hogy bántó lesz, amit mondani fogunk. Ismerjük el, hogy nem vagyunk tévedhetetlenek és állapodjunk meg abban is, hogy nem kell egyetértünk! Tudjuk, hogy azok az emberek, akik vitában állnak valakivel, automatikusan megvonják a másiktól a figyelmüket amikor meghallják a „de” szócskát. Fontos, hogy normalizáljuk az élményét, amennyire lehet („én is így érezném magam a helyedben, félelmetes lehet beszélgetni ezzel a démonnal”). Csak olyan problémákat említsünk, amelyeket a hozzátartozók is észlel! Foglaljuk össze a kezelés beteg által is észlelt előnyeit és hátrányait! Tisztázzuk a félreértéseket! Ha fel akarjuk hívni a figyelmet valamire, egy kérdéssel készítsük elő a terepet a véleményünknek. Képviseljük kitartóan, hogy együtt szeretnénk működni a másikkal és nem ráerőltetjük a nézőpontunkat. Mindig vegyük komolyan hozzátartozón félelmeit és negatív elvárásait! Minél több emberrel tud partneri viszonyt kialakítani a beteg, annál könnyebb. Motiváljuk őt arra, hogy figyelje meg, hogyan függnek össze a tünetei gyógyszerszedéssel, vagy más életeseményekkel.
Fontos tudni, hogy nem tudható előre biztosan melyik gyógyszer fog beválni az adott páciensnek, emellett ezeknek mellékhatásai is lehetnek. Manapság tartós hatású injekciók is léteznek, melyeket csak néhány havonta kell beadni. A gyógyszeres kezelés mellett gyakran pszichoterápia is szükséges, hogy a személy életminősége javuljon.


Mikor kell mindenképpen erőltetni a kezelést?

 Amikor a beteg testi erőszakot alkalmaz, fenyegetően, vagy veszélyesen lép fel. Ugyanez érvényes akkor is, hogyha a saját életének akar véget vetni. Nem hagyhatjuk ugyanis, hogy kárt tegyen magában, vagy bárki másban. Amikor szerettünkön ilyen magatartás jeleit látjuk, azonnal hívjuk a 112-es segélyhívó számot! Ezek az úgynevezett pszichotikus epizódok sürgős ellátást igényelnek, ezért minden egyéb szempontot felülírnak. Azok közül a mentális betegek közül, akiket nem kezelnek, sokan kerülnek börtönbe. Sok beteg fél a pszichiátriai osztályos ellátástól, pedig a legtöbb helyen törekednek a betegeket megnyugtató légkör kialakítására és a szakszerű ellátásra. A súlyos mentális betegség és pont olyan, mint bármelyik egyéb betegség! Nem szabad figyelmen kívül hagyni! Fontos, hogy a hozzátartozók érdekében aktívan tartsunk kapcsolatot a szerettünkkel foglalkozó mentális egészségügyi szakemberekkel. Családtagként anélkül is megoszthatjuk megfigyeléseinket az orvossal, vagy a terapeutával, hogy az veszélyeztetné az orvos-páciens kapcsolatot. Akkor tudunk egy csapatként működni a kezelőszemélyzettel, ha kapcsolatban vagyunk egymással.

Szempontok a helyzet súlyosságának megítéléséhez

  • Tör-zúz a lakásban. Ne rakjunk rendet mielőtt a rendőrség megérkezne. Mondjuk el, hogy a hozzátartozónk mentális betegségben szenved és aggódunk a biztonságáért. Ha megoldható, mi nyissunk ajtót a rendőröknek és mondjuk el, hol tartózkodik hozzátartozónk.
  • Verbálisan, vagy fizikailag erőszakos.
  • Öngyilkossági gondolatai vannak.
  • Kárt tesz magában, saját vagy mások tulajdonában.
  • Zaklat másokat, vagy nem hajlandó beszélni senkivel.
  • Érthetetlenül beszél.
  • Üldöztetéses gondolatai vannak: úgy gondolja megfigyelik, vagy ártani akarnak neki.
  • Úgy érzi, mások irányítják.
  • Önmagáról kevésbé gondoskodik. A tisztálkodást elhanyagolja, nem tud megfelelően gondoskodni hozzátartozóiról.
  • Romlik az egészségügyi állapota, például éhezik, nem vesz tudomás testi betegségről.

A tiszteleten és bizalmon alapuló kapcsolat kiépítésre kulcsfontosságú ahhoz, hogy a csekély betegség belátással rendelkező páciens elfogadja a kezelést. Ha ismerjük az alap személyiségét könnyebb lesz észre venni az állapot súlyosbodását. Időben keressünk fel szakembert. Ilyenkor érdemes mindig ugyan ahhoz az orvoshoz fordulni, aki képes hosszabb távon kísérni a pácienst.

Felhasznált irodalom:

Amador, X (2008) Nem vagyok beteg, nincs szükséges segítségre! Hogyan segítsünk a mentális betegségben szenvedőknek a kezelés elfogadásában? Budapest: Lélekben Otthon Kiadó

A szorongásról röviden

A szorongás egy olyan intenzív érzelmi állapot, aminek nincsen konkrét tárgya. Abban tér el a félelemtől, hogy nem tudjuk megmondani, hogy mi okozza a kellemetlen állapotunkat. Például, hogy félünk a kutyáktól, vagy a repüléstől, hanem csak érzünk egy kínzó, nyomasztó érzést. Mindenkiben vannak szorongások! Akkor kell csak foglalkozni ezekkel, hogyha ezek túlzottan hevesek – tehát kilátástalanság vagy fenyegetettségérzéssel együtt járó állapotok –, illetve, hogyha hosszasan elhúzódók, mert a szorongás a szervezet kimerüléséhez tud vezetni.

Milyen összetevői vanak a szorongásnak?

A szorongásnak kognitív, tehát gondolati, érzelmi és testi, illetve viselkedési komponensei is vannak. A leggyakoribb testi tünetek a koncentrációzavarok, fejfájás, izomfeszültség, szédülés, fáradtság, gyomorpanaszok, különféle fájdalmak, és gyakran alvászavarok is kísérik. Sokféle testi tünetet okozhat tehát a szorongás, és nagyon gyakran alkoholizmusban, vagy más függőségekben csúcsosodik ki.

A szorongás tehát nem más, mint vészjelzés, ami egy kezelendő külső, vagy belső konfliktusra utal. Éppen ezért nem érdemes figyelmen kívül hagyni! Vannak ún. alapszorongások, amelyek gyermekkorban természetesek, de felnőttkorra rendszerint elhagyjuk őket. Ilyen például a betegségtől, vagy a sötéttől való félelem.

A szorongásra való hajlam genetikailag is meghatározott, valamint erősen befolyásolja a korai szülő-gyermek kapcsolat biztonságossága is, hogy mennyire tudunk majd a stresszes, fenyegető helyzetekkel a későbbiekben megbirkózni.

Miért szükséges kezelni a szorongást?

A hosszantartó szorongás amellett, higy kellemetlen, különböző pszichoszomatikus megbetegedésekhez vezet, ezért érdemes azt mielőbb kezelni. Ilyen pszichoszomatikus betegség például a magas vérnyomás és az irritábilis bél szindróma is. A pszichoszomatikus betegségekről már régóta tudjuk, hogy a kialakulásukban és a fennmaradásukban lelki tényezők játszanak szerepet.

Milyen testi tünetei lehetnek a szorongásnak?

Fontos, hogy akár önmagunkon, vagy szeretteinken észrevehessük az alábbi tüneteket.

Szív és érrendszeri tünetei a szorongásnak a teljesség igénye nélkül: a szapora szívverés, vérnyomás emelkedés, csökkent pulzus, vagy a vérnyomásesés, szívritmuszavarok, szívszúrás, vagy fájdalomérzés.

Légzőszervi tünetek pl.: a légszomj vagy nehéz légzés, mellhasi nyomás, torokgombóc érzés, vagy fulladás.

Neuromuszkuláris tünetek pl. folyamatos izomfeszültség, nyugtalanság, izomrángások, remegés, különféle izomgörcsök, bizonytalanság, gyengeség érzés.

Gasztrointesztinális tünetek pl. az étvágytalanság, hányinger, undor, hasi fájdalom, hányás, hasmenés.

Az urinális rendszert érintő zavarok: fokozott vizelési inger, inkontinencia, illetve, hogy túl gyakran kell meglátogatnunk a mellékhelyiséget.

Bőrtünetek lehetnek a sápadt arc, vagy akár pont ellenkezőleg a kipirult arc, verejtékezés, hőhullámok, viszketés…ezek mind-mind szorongásról is árulkodhatnak.

Természetesen, hogyha ilyesmit tapasztalunk magunkon, akkor elsősorban a háziorvosunkat érdemes felkeresni, aki segít majd kizárni az ezzel összefüggésbe hozható, kezelendő testi betegségeket.

Melyek a leggyakoribb pszichés kórképek, amelyeknek a szorongás a táptalaja?

A leggyakoribb a pánikbetegség, ami heves testi tünetekkel jár, és nagyon jellemző rá a következő rosszulléttől, rohamtól való félelem, ami valójában egy fizikai rosszullétekkel járó rohamig tud fokozódni. Kevésbé gyakoriak, de kevésbé feltűnőek a fóbiák – ezekkel kevésbé fordulnak orvoshoz az emberek. Többféle fóbiáról beszélhetünk. Nagyon sokan vannak a fóbiások közül, akik a zárt terektől félnek, ahonnan nehéz elmenekülni. Vannak specifikus fóbiák, gyakorlatilag bármitől lehet félni: állatoktól, repüléstől, kígyóktól, akár olyan dologtól is félhetünk, amivel még soha életünkben nem találkoztunk. A szociális fóbia egy speciális fajtája a fóbiáknak. Ez azt jelenti, hogy társaságban kellemetlen érzéseket tapasztalunk, ezért bezárkózunk és inkább kerüljük a társaink közelségét.

A kényszeres zavar is egy viszonylag gyakori szorongásos kórkép. Itt elkülöníthetünk kényszergondolatokat és kényszercselekvéseket. Ezek a kényszeres rituálék csökkentik valamelyest a személy szorongását. Ilyen pl. a kézmosás vagy különféle viselkedési kényszerek. Például a csempének csak a közére lehet rálépni, és akkor az ember azt gondolja, hogy ezzel elkerül valamilyen potenciális veszélyforrást.

Szorongásos kórkép a poszttraumás stresszzavar – röviden PTSD – ami különféle lelki traumák után szokott előfordulni. Ez lehet akár egy olyan trauma is, ami nem feltétlenül minket érint, hanem mondjuk szemtanúi vagyunk egy közlekedési balesetnek, ami ránk is érzelmileg nagyon erősen hat. A PTSD tünete, hogy ezt az eseményt a későbbiekben sokszor átéljük, álmodunk vele, illetve az eredeti traumatikus szituációhoz hasonló apró kis jelekből is eszünkbe jut. Pl.: ha valakin hasonló színű felső van, mint azon az emberen, akit mondjuk elütöttek, akkor ez az aprócska hasonlóság az egész élményt, az összes testi-lelki élményaspektusával együtt felidézi bennünk.

A generalizált szorongás szintén gyakori szorongás alapú kórkép. Erről azt érdemes tudni, hogy egy nagyon erős szorongás, ami szintén nem köthető tárgyhoz, vagy helyzethez. Főleg a testi tünetek vannak előtérben ennél a betegségnél, tehát a feledékenység, ingerlékenység, gyomorfájdalom, izomfeszülés, illetve hasonló panaszokkal keresik fel a betegek az orvosukat, és sokszor előfordul, hogy nem is feltétlenül derül ki, hogy ezen panaszok hátterében szorongás áll.

Milyen stratégiákkal küldzhető le a szorongás?

Hasznos stratégia, technika a légzéstechnika megtanulása – ezt pánikbetegség esetén is nagyon hatékonyan lehet alkalmazni. Érdemes relaxációs technikákat is tanulni, de ehhez a kettőhöz is érdemes inkább szakember segítségét kérni. Amit önmagunk is jó szívvel, kockázatmentesen tudunk tenni a saját szorongásunk ellen, az a rendszeres sporttevékenység, illetve az elkerülő viselkedés megakadályozásának is fontos szerepe van. Tehát, ha mondjuk félünk a tömegtől, akkor érdemes nem túlzottan sokáig bezárkózni és elkerülni az emberek társaságát, mert érdemes azt tudnunk, hogy ez csak tovább fokozná a félelmünket. Nyilván az sem működik, hogyha folyamatosan stresszhelyzetben vagyunk és a tűrőképességünk határáig terheljük magunkat, de érdemes ésszerű keretek közt kezelni ezeket a félelmeket, mert az segít ezeknek a leküzdésében.

A pszichoterápia a szorongást olyan módon kezeli, hogy különféle stresszkezelési technikákat tanít, illetve önismereti munka segítségével megérthető, hogy mi az, ami mögötte áll, milyen traumákról vagy hiányokról árulkodik ez a lelki tünet. A szorongás mindig egy jel, ami azt mutatja, hogy valami probléma van a lelkünkben. Érdemes ezt komolyan venni, illetve szakszerűen értelmezni és kezelni. Szakember segítségével javasolt ezeknek a tüneteknek az összefüggéseit megkeresni a személyközi helyzetekkel, valamint saját belső elvárásainkkal, gondolatainkkal, így ezt a tünetet hosszútávon is meg tudjuk szüntetni. Egy jobb életminőség érhető el!

A témában készült videómat ide kattintva is megtekintheti.

párkapcsolat, szülővé válás, kötödés

Hogyan függ össze a párkapcsolatunk azzal, milyen szülővé válunk?

Korábbi blogcikkeimben részletesen volt szó a kötődési stílusokról. Arról, hogy befolyásolja kötődési mintázatunk azt, hogyan működik a szex, tartós lesz-e a párkapcsolat, mennyit veszekszünk a partnerünkkel? Jelen írásunkban arra térek ki, miként hat kötődési stílusunk és párkapcsolatunk minősége a szülői szerepünkre.

Gyermeknevelés a kötődés szemszögéből

A gyermekek számára nagyon fontos, hogy a családjukat biztonságos kikötőnek élhessék meg. Tudják jól érezni magukat otthon, a szülőkkel bensőséges kapcsolatot ápoljanak. Ha szükségük van az iránymutatásra, bármikor fordulhassanak felmenőikhez. Ez biztosítja számunkra a stabil alapot az életben való elinduláshoz. Ebből a szempontból pedig alapvető a szülők egymáshoz fűződő szeretetteljes, bensőséges kapcsolata. A szülők kiegyensúlyozottsága és a jó konfliktuskezelés. Ez megalapozza a gyermekek lelki egészségét, érzelmekre és stresszhelyzetekre való reagálását. Ráadásul követendő mintát ad a számukra a mély, kötődésen és őszinteségen alapuló emberi kapcsolatokra.

A biztonságosan kötődő családokban felcseperedő gyermekek érdeklődők, empatikusak, rugalmasan reagálnak az élet kihívásaira.

A gyermek mindig hat a szülőre

Fontos szem előtt tartanunk, hogy jó esetben szülőként mi is fejlődünk gyermekeinktől kapott tapasztalatok és szeretet által. Fontos, hogy kövessük figyelemmel a gyermekünk életét, problémáit, hiszen azok számunkra is lényegesek. Kiderül belőle, hogyan él meg minket utódunk, könnyen ráláthatunk vakfoltjainkra a gyermekünk viselkedése és nehézségei által.

A gyermekvállalás alapvetően megváltoztatja a párkapcsolatunkat

Egy párkapcsolatban feltenni a kérdést kedvesünknek, hogy gondoltál-e már arra, hogy egyszer gyermekeid legyenek, automatikusan sebezhetővé tesz bennünket. Azáltal azonban, hogy egy új vágyunkat mutatjuk meg, egy mélyebb kötelék alakulhat ki köztünk a partnerünkkel.

Hogyan befolyásolja a múlt azt, hogyan szeretünk?

Azt a módot, ahogy továbbadjuk a szeretetünket gyermekeinknek jelentősen befolyásolja az, hogy mi milyen tapasztalatokat szereztünk gyermekkorunkban. Hogyan gondoskodtak rólunk a szüleink? Mennyit beszéltek az emócióikról, ki tudták-e mutatni szeretetüket az irányunkban. Ez egyezett-e a mi szeretetnyelvünkkel, elvárásainkkal? Amennyiben tapasztalataink nem voltak jók, nehéz lehet arra az elhatározásra jutnunk, hogy gyermeket vállaljunk. Az is felvállalható, ha a gyermektelenség mellett döntünk. Életünk így is teljes lehet. Nagyon gyakori az is, hogy akik sok mindent nélkülöztek gyermekként, nagyon korán vágynak gyermekre. Emögött az áll, hogy tudattalanul be akarják bizonyítani, hogy ők jobban csinálják majd, mint a szüleik. A görcsös akarás azonban nem feltétlenül vezet jóra.

Azt, hogy hogyan viselkedünk a gyermekünkkel, az önmagunkról alkotott képünk határozza meg. Ha pozitívan tekintünk önmagunkra, tisztában vagyunk gyengeségeinkkel és bízunk képességeinkben, könnyebb lehet számunkra gyermekünket is pozitívan látni. Akkor sem kell kétségbe esnünk, ha ez nem így van, önmagunk fejlesztésébe sosem késő belefogni!

Ahhoz, hogy jó szülők legyünk, jól kell tudnunk alkalmazkodni

A gyermeknevelés azzal jár, hogy folyamatosan kezelnünk kell a váratlan helyzeteket. Minden gyermek a maga sajátos módján fejlődik, szülőként pedig az a dolgunk, hogy lépést tartsunk vele. Figyelembe vegyük mire van szüksége, s mindemellett kezeljük a saját és párkapcsolatunk igényeit is. Ahhoz, hogy ez gördülékenyen menjen, fontos számba vennünk mik azok a dolgok, amiket ugyanúgy szeretnénk csinálni, mint a szüleink. Mik azok, amiket teljesen másképpen. Ha ismerjük a saját érzékeny pontjainkat, kötődési sérüléseinket (igen, ilyenek mindenkinek vannak) az óriási segítséget jelent a gyermeknevelésben (is).

A szülő-gyermek kapcsolat ösztönösen is működhet, mégsem érdemes itt megállni

Kötődési rendszer a gyermekben és a szülőben is automatikusan aktiválódik, hiszen előbb-utóbb minden szülőben megjelenik az a vágy, hogy gondoskodjon a gyermekéről. A gondoskodási rendszer alapja pedig az a biztonság, melyet párkapcsolatunk nyújt. Fontos azonban a gondoskodás mellett az is, hogy gyermekünknek megfelelő önállóságot biztosíthassuk. Ha folyton ölben tartjuk, nem engedjük, hogy felfedezze a külvilágot, nem fog megfelelően fejlődni. Nagyon lényeges hogyan reagálunk a gyermek jelzéseire. Fontos, hogy ráhangolódjunk az igényeire. Ehhez pedig jól kell ismerünk és kezelnünk a saját érzéseinket! Hiszen, ha a baba sír, mi is automatikusan kellemetlen érzéseket élünk át. Ha felvesszük és azonnal vigasztaljuk, mi is átélünk egy hasonló érzést, mint amit ő. Ezt valamelyest csillapítva kell visszatükröznünk és meg fogalmazzunk ahhoz, hogy a gyermek megnyugodjon, elfogadva érezze magát.

Sokszor nem is értjük, mi baja a gyermeknek és ez nagyon frusztráló! Amikor a kicsi végre megnyugszik, mi magunk is ellazulhatunk. Amennyiben ez nem sikerül, stresszesek leszünk. Idővel elbizonytalanodhatunk szülői alkalmasságunkban. Ha valaki szenved, azt kétféle reakciót válthat ki: együttérzést, valamint ellenérzést és zavart. Az emberekben többnyire mindkét érzés egyszerre van jelen! Kötődési stílusunktól függ, hogy melyik kerekedik felül. Segítünk, vagy elutasítóan reagálunk.

Szülőszerep és kötődési stílus

Amennyiben szorongóan kötődők vagyunk, a gyermek viselkedése túl heves reakciókat vált ki belőlünk. Túlértékeljük a rá váró veszélyeket, fokozottan aggódunk, ha leesik a mászókáról. Amikor a baba sír, az olyan heves érzelmeket vált ki belőlünk, hogy nem tudunk a gyermek igényeire adekvát módon reagálni. Muszáj először megnyugodtunk, s csak ezután segíteni a gyereknek. Ahhoz, hogy neki segíthessünk, előbb kiegyensúlyozottnak kell lennünk!

A szorongó kötődésű szülők nagy érzelmi közelséget és gondoskodást nyújtanak, de kevésbé ösztönzik gyermeküket arra, hogy önálló legyen. Könnyen túlzottan rátelepedhetnek.

 Az elkerülőn kötődő szülőknek sok nehézséget okoz a gondoskodás, melyet legtöbbször észre sem vesznek. Inkább távolságot tartanak a gyerek érzéseitől és kevés együttérzést mutatnak. A gyermek sebezhetőségében ugyanis saját sebezhetőségüket látják viszont. A szülői szerep kötelesség a számukra, éppen ezért kritikusak a gyermekekkel szemben. Gyakran feladatközpontúak és szeretnek ellenőrzést gyakorolni a kicsi felett. A szeretet kimutatása kevésbé megy könnyen számukra.

Ha biztonságosan kötődőek vagyunk, kevésbé esik nehezünkre reagálni, ha a gyermek sír. Sok erőtartalékunk van szeretetből és együttérzésből. Jól ráérzünk arra, hogy a gyermeknek mikor van szüksége önállóságra és mikor közelségre. Közben saját érzelmeinket is kontrolláljuk. A biztonságosan kötődő szülők kedvesen viselkednek gyermekükkel, támogatják és segítik őket még a függetlenedés kérdéseiben is.

Változtatni sosem késő!

Amennyiben tudatosítjuk saját kötődési stílusunkat, lehetőségünk adódik a változtatásra. Fontos tudni, hogy a kötődési stílusok megváltoztatásában az élő, támogató kapcsolatoknak van a legnagyobb szerepe, ezért a legjobb segítség, ha felvesszük a kapcsolatot egy terapeutával. Adjunk esélyt önmagunknak, hogy megtanuljunk másként reagálni, mint korábban. Kérjünk támogatást és szeretetet partnerünktől! Ez pozitív hatással lesz a szülői szerepünkre is!

Felhasznált irodalom:


Wagenaar, K (2018) Hogyan legyek boldog veled? A párkapcsolat megjavítása az érzelmekre fókuszáló terápia módszerével. Ursus Libris. Budapest

Share Button
Twitter
Facebook

Az egészséges életmód alapkövei

Az utóbbi időben sokat voltam beteg, ezért elkezdtem aktívabban foglalkozni azzal, mi minden szükséges a testi – lelki jóléthez. Korábban szakmámból fakadóan az egészség mentális oldalára koncentráltam. Ebben a pandémiás helyzetben azonban úgy gondolom sokaknak hasznára lehet egy olyan blokk cikk, melyben életmódbeli tanácsok is olvashatók. Fontos felelősségünk van ugyanis jelen helyzetben önmagunk iránt, hogy lehetőség szerint megelőzzük a koronavírus fertőzést, illetve, hogy felkészüljünk, hogy minél jobb fizikai állapotban érjen el minket. Ez a közösség érdeke is.
Ezért az alábbi írás az egészséges életmód legfontosabb alapköveit fogja röviden csokorba szedni szigorúan tudományos kritériumok alapján

Étkezzünk egészségesen!

Sokan tudják, hogy az egészséges életmód az egészséges táplálkozásnál kezdődik. Nagyon lényeges tehát, hogy minél több zöldséget-gyümölcsöt fogyasszunk. Lehetőség szerint kerüljük a feldolgozott élelmiszereket, ízfokozókat, tartósítószereket. Egyre elterjedtebb az a tudás is, hogy a transzzsírok mennyire kedvezőtlenül hatnak a szív- és érrendszer állapotára. Kedvező hatású továbbá a magas rost fogyasztás, illetve a finomított étolajok és zsírok elhagyása. Ehelyett különféle olajos magvak rendszeres fogyasztása javasolható. A legújabb tudományos kutatások alapján érdemes minimalizálni a különféle húsfélék (főként a feldolgozott, füstölt termékek) fogyasztását. Szintén javasolható a tej, a cukor és a fehér liszt kerülése. Utóbbi helyett a teljes kiőrlésű gabonákból készült ételekre való átállás szolgálja az egészségünket.

Mozogjunk rendszeresen!

Alapvetően meghatározza egészségünket továbbá, hogy mennyit mozgunk. Testi fittségünk megőrzése érdekében legalább napi 30- 40 perc picit megterhelő (megizzasztó) mozgásra van szükségünk. Ez korunktól és egészségi állapotunktól függően lehet tempós séta, futás, biciklizés, úszás, ki mit szeret. Különféle betegségek (pl. rosszindulatú daganatok) esetén a rendszeres testmozgás kimondottan javítja a túlélést.

Az elegendő, pihentető alvás elengedhetetlen

Testi lelki egészségünk szempontjából alapvető fontosságú továbbá az elegendő mennyiségű és minőségű alvás. A pihentető alvás szempontjából lényeges, hogy lehetőleg mindig ugyanabban az időpontban feküdjünk le! Közvetlenül lefekvés előtt már ne nézzünk tévét és ne használjunk elektronikai eszközöket. Ilyenkor már csak nyugtató tevékenységet érdemes végezni, relaxálni, vagy olyan könyvet olvasni, amely segíti az ellazulást. Jótékony hatású hogyha minden nap beszélgetünk szeretteinkkel az aznapi frusztrációinkról, konfliktusainkról, vagy naplót vezetünk, amely segít kiadni magukból a nap során felgyülemlett feszültségeket. Ez jelentősen javítja az alvás minőségét.

A stressz kezelése mindenki számára szükséges

Tanuljuk meg jobban kezelni a stresszt! Fontos tudni, hogy minél előbb minél többféle stresszkezelő technikák dolgozunk ki, annál többet használunk a saját egészségünknek. Legtöbben bele sem gondolunk abba, hogy ha az élet valamilyen nehézséget gördít elénk, akkor nem mindegy milyen felkészültséggel ér bennünket a trauma. Ha korábban voltak stratégiánk a nehéz élethelyzetek kezelésére, jobban fogjuk bírni a későbbi nehézségeket. A stresszkezelést tehát egy nyugodt időszakban érdemes elkezdeni. Nem érdemes megvárni, míg összecsapnak a fejünk felett a hullámok! Fontos tudni továbbá, hogy minden egyes nap le kell vezetnünk a felgyülemlett feszültséget. Ez olyan, mint a lefekvés előtti rituálé a fürdéssel, fogmosással, ami megszabadítja testünket nap során felgyülemlett szennyező anyagoktól. Lelkünknek is minden nap szüksége van a megtisztulásra, ez biztosítja ugyanis mentális egyensúlyunkat!

Apoljuk az emberi kapcsolatainkat!

Testi-lelki egészségünk megőrzése szempontjából kiemelt szerepe van a támogató környezetnek és a jó minőségű emberi kapcsolatoknak is. Fontos, hogy ápoljuk családi kapcsolatainkat, a baráti kötelékeket ne hanyagoljuk el. Körbevegyük magunkat olyan emberekkel, akikkel jól érezhetjük magunkat. Törődjünk azokkal az emberekkel, akik örülnek ennek. Erősítsük azokat a kötelékeket, ahonnan megértést és szeretetet kaphatunk. Az egyenrangú, kölcsönösen építő kapcsolatok alapvető fontosságúak a mentális egészségünk megőrzésében, ezáltal a testi egészség biztosításában.

Szabaduljunk meg a rossz szokásoktól!


Fontosnak tartom kiemelni, hogy bármilyen függőség nagyon negatívan hat mind a testi, mind a mentális egészségre. Itt ne csak az alkohol fogyasztásra, dohányzásra, vagy a drogokra gondoljunk, hanem más, viselkedési függőségekre is! A viselkedési függőségek közé tartozhat a legtöbb viselkedés, amely életünk alapvető velejárója, amennyiben ezek a tevékenységek uralják az életünket. Tehát érzelmileg túl fontossá válnak, vagy túl sok időt töltünk velük. Ezért károsítják az életminőségünket. Viselkedéses függőségek például az internetfüggőség, játékfüggőség, társfüggőség, vagy a szexuális függőségek. Fontos, hogy amennyiben önmagunkon vagy szerettünkön azt tapasztaljuk, hogy hajlamos túlzásba vinni dolgokat, akkor keressünk fel addikciókban járatos szakembert, tehát pszichiátert, pszichoterapeutát, vagy klinikai szakpszichológust.

Fenti felsorolásból jól látható, hogy testi-lelki egészségünk szorosan összefügg. Ahhoz, hogy lelkileg jól tudjuk érezni magunkat fontos, hogy a testünket is karbantartsuk! Megszabaduljunk a különféle függőségekről, kezeltessük a testi problémáinkat. Ne szorítsuk háttérbe a lelki működésünket sem. Lelkünk karbantartásra legyen olyan rendszeres, mint a fogmosás! Alakítsunk ki olyan életmódot, amely egészséges és tegyük rendszeressé a jó szokásokat. Ne hallgassuk a változtatások bevezetését! Tegyünk jóllétünket még ma!  Ha ehhez segítségre van szükségünk, keressük meg a számunkra megfelelő szakembert. Különféle krízishelyzetek során szervezetünk meg fogja hálálni a korábbi törődést. 

Felhasznált irodalom:

https://www.facebook.com/groups/270601467024951/permalink/832013420883750

Michael Greger, Md, Gene Stone (2020) Hogy ne halj meg. Tudományosan bizonyított módszerek, amelyekkel megelőzhetjük és visszafordíthatjuk a betegségeket. Édesvíz Kiadó: Budapest

2021. január

Kedves Olvasóm!

Az utóbbi időben sajnos kiégtem, ezért blogcikkeket az idei év során csak kéthavonta fogok megjeleníteni a weboldalamon.

Fontos számomra a szakmaiság, ezért nehézségeim ellenére a színvonalból nem vagyok hajlandó engedni!

Átmenetileg új pácienseket sem fogadok, ezért weboldalamról levettem a telefonszámomat, a pszichológus válaszol rovatban pedig megnövekedett válaszadási idő mellett dolgozom. E-mailben továbbra is elérhető vagyok, segítséget tudok adni a szakemberválasztásban.

Megköszönöm, ha továbbra is megtisztel figyelmével!

Üdvözlettel: Habis Melinda

klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár- és családterapeuta jelölt

Kiút a társfüggőségből

Korábbi blogbejegyzésemben volt szó róla, rendszerint milyen jellegzetességek köszönnek vissza az alkoholizmussal küzdő nők és férfiak párkapcsolatában. Most arról lesz szó, hogy nem csak a függőnek van szüksége segítségre, hanem partnerének is. Részletesen kitérek arra, hogyan segíthet önmagán az aki nehezen szabadul nem működő párkapcsolatból. Hiszen ez egyáltalán nem csak a diagnosztikus értelemben vett függőknél fordul elő, nagyon is gyakori jelenség!

A függőség normális is lehet

Először is tisztázzuk gyorsan, hogy egy közeli kapcsolatban függni a másiktól tejesen természetes és normális dolog. Jó érzés egy beszélgetés közben, vagy szexuális helyzetben átadni magunkat a másik által okozott élményeknek, vagy szükség esetén támaszkodni egymásra. Vannak azonban olyan emberi viszonyok, melyekben a viszonylagos érzelmi közelség nem hosszú távon fenntartható. Itt most a párkapcsolatokra fókuszálunk. Említés szintjén kitérve rá, milyen jelekből tűnhet fel, ha tartósan többet teszünk bele szerelmi viszonyukba, mint amennyi viszonzásra talál.

Kik azok a kötődéskerülők?

Mivel normál személyeknél is gyakran előfordul ez a jelenség, érdemesebb ezt a párkapcsolati dinamikát a kötődés szempontjából megvizsgálni. A függőket rendszerint jellemző elkerülő kötődésű személyeket most kötelékfóbiásnak fogom nevezni. Ha egy párkapcsolatban az egyik fél kötelékfóbiás, a kezdeti lila köd után hatalmi viszonyok felborulnak. A kötelék kerülő egyre függetlenebbé, a partnere egyre inkább függővé válik. Ha sikerül a kapcsolat lezárásra, rendszerint a kapcsolatfóbiás fél hagyja el a partnerét, akit addigra már érzelmileg teljesen kizsákmányolt és elbizonytalanított. Egy jól működő, bizalmi kapcsolatban a felek bíznak egymásban és egyfajta biztonságérzés alakul ki az évek során. Idővel ugyan eltűnnek a heves szerelem érzései, de ezek helyét a melegség, a nyugalom és a meghittség érzése veszi át. Ha valamelyik fél elkerülő kötődésű, a párkapcsolatban az az érzés, hogy számíthatok a partneremre nem jelenik meg. A félelem a másik elvesztésétől általában növeli a szenvedélyt, mindamellett a félelmet és fájdalmat ébreszt. Ezekben a kapcsolatokban nagyon szélsőségesen váltakozik a közelség és távolság, függés és függetlenség, biztonság és bizonytalanság. A kötelékfóbiás kezében van a kontroll és a hatalom (bár ezt lélekben másként éli meg) a partner pedig kontrollvesztéstől szenved.

Milyen jelekből tűnhet fel, hogy érzelmileg kihasználnak bennünket?

  • Gyakran kiszolgáltatottnak érezzük magukat.
  • A párkapcsolatunkban az érzelmek gyakran és szélsőségesen változnak. Időnként nagyon szenvedélyes és bensőséges, máskor viszont kifejezetten hideg és távolságtartó a viszony.
  • Ennek változékonysága érthetetlen, feldolgozhatatlan. A társfüggő partner ilyenkor a pozitív dolgokra fókuszál a negatívakart próbálja elfelejteni, vagy megoldandó problémaként definiálja.
  • Gyakori ezekben a kapcsolatokban egymás megsértése, féltékennyé és bizalmatlanná tétele.
  • A beszélgetések körbe-körbe forognak, sehová sem vezetnek. Jellemző egymás hibáztatása.

Mi áll a társfüggőség hátterében?


Azok a nők, vagy férfiak akik a kötelékfóbiással való kapcsolatukból nagyon nehezen tudnak kiszabadulni és hagyják hogy a partnerük rosszul bánjon velük, gyakran saját gyermekkorukban olyan mintát hoznak magukkal, ami igencsak hasonlít ehhez. Párkapcsolatainkban újra megismételjük saját régi gyermekkori tapasztalataikat. Ezt ismétlési kényszernek nevezi a szakirodalom. Például egy nő, aki sosem érezte, hogy az apja szereti, később olyan férfiakat választ, akik rosszul bánnak vele. Ebben az a tudatalatti vágy játszik szerepet, hogy megismételjük és a jóvá tegyük, ami a múltban történt. Fontos azonban tudni, hogy nem ez az egyetlen magyarázat. Gyakran egyszerűen az vezet a boldogtalan párkapcsolatok kialakulásához, hogy önmagunkkal túl szigorúak vagyunk. Rendszerint ésszel tudjuk, hogy ez a kapcsolat káros számunkra, mégis benne maradunk. A kapcsolatfüggőknél megfigyelhetjük, hogy az önismeret az önkritika szintjén ragad meg. A kötelékfóbiás ambivalens viselkedése olyan szinten hat rájuk, hogy össze mossák ezt saját érzéseikkel.

Milyen jelekből ismerhetjük fel, hogy túlzottan függünk egy párkapcsolattól?

  • Kényszeresen (túl sokat) foglalkozunk a partnerünkkel.
  • A kapcsolatunk nagyon szélsőséges dimenziók közt változik érzelmi szempontból. Váltakozik bennünk a boldog szerelem érzésre a kétségbeesés és a düh érzéseivel.
  • Úgy éljük meg, óriási a szenvedély és mindent meg akarunk tenni azért, hogy elég jók legyünk a partnerünknek.
  • Gyakran megjelenik féltékenység.
  • Siránkozunk, panaszkodunk kérdezgetjük a másikat szeret-e minket.
  • Leértékeljük önmagunkat, azt hisszük mindent mi rontottunk el.
  • Önkárosító viselkedés, vagy a saját hobbi, érdeklődés elhanyagolása.
  • Magányosság érzés.
  • Gyakran vállunk depresszívvé, vagy indulatossá.
  • A másik képességeit túlbecsüljük.
  • A veszekedés elől való menekülés, bosszúságok lenyelése. Az alárendelt szerep elfogadása.

Beszéljük meg?!


Fontos tudni, hogy a kötelékfóbiások rendszerint roppant zavarosan és ellentmondásosan fejezik ki magukat, a tisztázás pedig nem igazán megy. Ők ugyanis ezeket a beszélgetéseket fenyegetőnek és terhesnek érzik. Úgy gondolják, magyarázkodniuk, vagy mentegetőzniük kell. Gyakoriak a szemrehányások és vádaskodások melyeket a kötelékfóbiások provokálnak ki. A társfüggők pedig félénk és konfliktuskerülő személyek, akik némán önmagukban hordják bánatukat és haragjukat. A kötelékfóbiásoknál minden hétköznapi apróságon elszakad a cérna. A konfliktuskerülő fél próbálja érzéseit magába fojtani, melynek hatására előbb-utóbb szomatikus, vagy pszichoszomatikus megbetegedései lesznek. A társfüggő gyakran bizonygatja mennyire szereti partnerét, őt azonban ez is legalább annyira idegesíti, mint a folyamatos vádaskodás.

Fontos tudni továbbá, hogy a kötelékfóliás fél mindig nyitva tart egy hátsó kijáratot. Sosem köteleződik el teljesen a partnere mellett. Így bármikor jöhet egy harmadik, aki befurakodik a kapcsolatba, amit a társfüggő természetesen érez.

Mi a megoldás?


Lényeges, hogy megpróbáljuk függetlenebbé válni olyan értelemben, hogy foglalkozzunk többet olyan dolgokkal, melyek számunkra örömet adnak. Tanuljuk meg élvezni az önállóságot, függetlenséget. Az ál-függetlenség ugyanis visszaüt. Fontos tudni, hogy a kötelék fóbiások a lelkük mélyén nagyon gyengének érzik magukat és könnyen manipulálhatónak. Emiatt borzasztóan bizalmatlanok és félnek, hogy végül alárendelt helyzetbe kerülnek.
Az önismereti munka fontos a társfüggő félnek, de nagyon lényeges hogy ezt ne egyedül akarjuk elvégezni. Nehogy belecsússzunk még jobban az önhibáztatásba! Ilyenkor önsegítő csoportok vagy egyéni terápia nyújthat támaszt. Sokat segíthet abban, hogy reálisan lássuk önmagunkat és kapcsolatunkat.

Konkrét tanácsok társfüggőknek

  • Gondoljuk végig, mivel töltenénk szívesen az időnket, ha nem élnénk kapcsolatban.
  • Javítsunk az életminőségükön: csináljunk olyan dolgokat, amelyektől töltődünk, fejlődünk!
  • Gondoljuk végig, mire vágyunk a munkában vagy tanulnánk-e valamit szívesen.
  • Próbáljunk ki új dolgokat!
  • Mozogjunk!
  • Emlékezzünk vissza, miről álmodtunk gyermekként! Van olyan, amit ezekből még nem próbáltunk ki, vagy valósítottuk meg? Ha szerettünk volna mindig megtanulni zenélni, itt a megfelelő alkalom!
  • Keressünk sikerélményt az élet többi területén!
  • Gyakoroljuk az elengedést! A feladás a megfelelő pillanatban erősség lehet. A kapcsolat megmentésébe fordított energiát fordítsuk inkább önmagunkra! Csak a saját sorsunkat tudjuk megváltoztatni!
  • Találkozzunk többet a barátainkkal ápoljuk családi kapcsolatainkat.
  • Flörtöljünk.
  • Írjunk el egy búcsú levelet a partnerünknek, amit nem küldünk el neki. Adjuk ki dühünket, győzzük le a megsértett hiúságunkat. Fogadjuk el, hogy a csalódás az élet része. Azokat a sérelmeket, amelyeket partnerünk okozott nekünk, sosem fogja jóvá tenni. A kötelék fóbiája arra kötelezi ugyanis, hogy újra és újra eltaszítson magától és megbántson.
  • Adjuk fel a reményt abban hogy a kapcsolatunk megváltozik. Gondoljuk át, mióta szenvedünk mellette? Hányszor ígérte meg, hogy változtatni fog?
  • Mennyire van tudatában a partner a problémának? Mennyire látom én komolynak a kötődésfóbiáját?
  • Minél régebb óta áll fenn a probléma annál nehezebb lesz a változtatás. A kötődéskerülő gyakran olyan mélyen elfojtják érzéseiket, hogy egyáltalán nem is szenvednek. Akár együtt akarunk maradni kötelékfóbiás partnerünkkel, akár nem muszáj önállóbbá válnunk. Ha a saját boldogságunk érdekében a szakítás mellett döntünk, muszáj meg tartanunk a távolságot a másiktól ameddig a gyász fázisa le nem zárul, vagyis amíg teljesen kiszeretünk partnerünkből.

Felhasznált és melegen ajánlott irodalom:


Stahl, S. (2019) Igen is, meg nem is. A kötelékfóbia felismerése és legyőzése. Park Könyvkiadó

Az önutálat rejtett jelei

A médiumok az az elvárást árasztják felénk, hogy fogyasszunk, élvezzük az életet. Arra fókuszáljunk, ami örömmel és megelégedettséggel tölt el bennünket. Mégis azt tapasztaljuk, egyre nehezebb közel kerülni önmagunkhoz, felfedezni valódi értékeinket. Szembesülni személyiségünk negatívabb oldalával. Pedig hibái, nehézségei mindannyiunknak vannak. Ha ezeket nem vesszük számba, kiszolgáltatottá válunk nekik!

Jelen blog cikkünkben arról fogunk szót ejteni, hogy milyen jelei vannak annak, hogyha a vágyaink ellenére cselekszünk. Milyen jelekből tudjuk, hogy nem szeretjük eléggé önmagunkat? Ezáltal hajlamosabbá válunk a különféle pszichoszomatikus megbetegedésekre.

A negatív önértékelés könnyen kialakulhat


Gyermekkorunktól megfigyelhető, hogy tanáraink és más felnőttek értékelnek bennünket és megtanuljuk mi is folyamatosan kívülről figyelni, méricskélni önmagunkat. A kisbabák még spontán mozognak, érzelmeik akadálymentesen áramlanak. Nem ítélkeznek és nem korlátozzák önmagukat. Átadják magukat a pillanatnak. Felcseperedvén azonban sokan elveszítjük a spontaneitásra, az „itt és most”-ban való létezésre való képességünket. Belsővé tesszük a kritikákat. Folyamatosan megkérdőjelezik magukat. Ha elutasítjuk önmaguk negatív részeit, ezeket másokban kezdjük el felfedezni. Megbetegszünk, és az orvostól várjuk, hogy gyógyítson meg bennünket. Elhanyagoljuk az egészségünket, lelkünket. Felesleges információkkal vesszük körbe magunkat. Leszokunk a gondolkodásról és a választékos megfogalmazásról. Hagyjuk, hogy kapcsolataink ellaposodjanak. Bele merülünk az önsajnálatba. Gyakran megfigyelhetjük, hogy a panaszkodás nem fordul át cselekvésbe, hanem állandósul az életünkben. Ez aztán forrásra lehet a további önutálatnak. Jó közérzetünk gátja gyakran az önámítás! Azt mantrázzuk, hogy minden rendben, becsapjuk önmagunkat.

Gyakori manapság, hogy bele menekülünk az anyagi javakba, függőségekbe, a tanulásba. Az emberi kapcsolatok megváltozik a szerepünk. Kevésbé figyelünk önmagunkra, emberi viszonyaink felszínessé válnak.

Fejtsük fel önutálatunk történetét, hogy átírhassuk azt!

Az anyanyelv elsajátításával a világ könnyen ketté válhat elmondhatóra és megélhetőre. Ha szüleink a saját érzéseiket nem kezelték megfelelően, mi is érezzük a diszfunkcionális minták hatásait. Ennek persze nem vagyunk tudatában, csak bizonyos jelekből következtethetünk rá.
Gyakran olyan dolgokat csinálunk, amik számunkra fájdalmasak. Vagy olyanokat nem, melyek szolgálnák egészségünket és boldogságunkat. Az önutálat egyik megnyilvánulása mások hibáztatása is. Amíg kritizálunk, vagy bántalmazunk másokat, az önutálat érzése kikapcsol. Az is gyakran megfigyelhető, hogy ha önmagunkkal nem törődünk, a világot akarjuk megváltoztatni.


Fontos megismernünk saját önutálatunk történetét. Kik azok a személyek, akiktől eddigi életünk során kritikus megjegyzéseket kaptunk? Minél közelebbi hozzátartozóról van szó, annál fontosabb lehetett számunkra, hogy ezeket elhiggyük, hiszen ez tette lehetővé szerettünkkel a jó kapcsolatot. A szülők gyakran jó szándékból irányítják figyelmünket gyermekük hibáira. Ez azonban sok későbbi nehézséget vetít előre.

Neveltetésünk árnyoldalai

A továbbiakban röviden ismertetek különféle szülői attitűdöket, melyek hozzájárulhatnak az önutálat kialakulásához. Fontos hangsúlyozni, hogy ezek a legtöbbször nem tudatosak. A szülők viselkedése anélkül is átkerül a gyermekbe, hogy ezt akarnánk. Ha például önmagunkkal kritikusak vagyunk, gyermekünk spontán lemásolhatja tőlünk ennek mintázatát. A kicsik sosem szándékainkra, hanem a viselkedésünkre reagálnak. Pontosan érzik, hogy vagyunk legbelső önmagunkkal és az életünkkel. Ezt a viszonyulást teszik magukévá és ezt fogják megismételni a saját felnőtt életükben. Az azonosulás útján önmagukban is felépítik a szülő személyiségét.

Gyakran a szülők számára csak a tökéletes elfogadható. Önmagukkal szemben is maximalisták. Sok szülő túlkontrollálja gyermekét. Megtanítja a kicsinek, hogy ne legyen túl felszabadult. Ne adja ki magából a dühét, ne terheljen másokat a problémáival.
Sokan roppant feladat-orientáltak és ezt várják el gyermekeiktől is. Mindig valamilyen hasznos dologgal foglalják el magukat. A siettető felmenők is nagyon károsak. Azt az elvárást közvetítik utódaik felé, hogy a pihenés nem megengedhető. Az önbizalom aláásó szülők észrevétlenül is azt sugallják gyermeküknek, hogy nem képesek céljaik elérésére. Saját félelmüket, hogy mások előtt megszégyenülnek továbbadják utódaiknak. Vannak olyan szülők is, akik földbe döngölik, vagy megalázzák gyermekeiket az álmodozásukért, próbálkozásaikért. Így elveszi a fiatal az ambícióit.
Sok felnőtt számára a szabályok betartása az elsődleges. Roppant kötelességtudóak és ezt várják el utódaiktól is. A külső szabályok számukra mindent felülírnak. Sokszor a szülők észre sem veszik, hogy mennyi bűntudatot ébresztenek gyermekükben. Elhitetik velük, hogy valami baj van a személyiségük kel. Túl csúnyák, vagy buták, esetleg betegek.

Felnővén kialakul bennünk egy kritikus rész. Persze vannak pozitív oldalai a szülői szigornak, is hiszen sarkallhat nagyobb teljesítményre, megóvhat mások rosszallásától, segíthet, hogy beilleszkedjünk a közösségbe. Könnyű azonban túlzásba vinni az önkritikát! Összehasonlítani magunkat olyan emberekkel, akiknek könnyebb, akik szebbek, okosabbak, gazdagabbak nálunk. Így észrevétlenül egy belső zsarnokság jön létre. A folyamatos frusztrációt pedig megpróbáljuk különféle stratégiákkal csökkenteni. Ilyen például az érzelmi evés és a különféle függőségek.


Az önutálat tünetei


Önszabotázs alatt olyan cselekvéseket értünk, amik negatívan hatnak ránk. Előfordulhat, hogy ez teljesen öntudatlan, mégis távolabb kerülünk általa a vágyott céljainktól. Például halogatunk bizonyos dolgokat, túl sokat eszünk, keveset alszunk, nem mozgunk. Olyan dolgokat viszont nem csinálunk, amikről tudjuk, hogy hasznosak. Nem tanulunk a vizsgákra, elhanyagoljuk a mozgást, háttérbe szorítjuk az egészséges étkezést, nem keressük szeretteinket annak ellenére, hogy vágyunk rá. Gyakran előfordul vagy rendszeresen olyan dolgok történnek velünk, melyek megakadályoznak bennünket céljaink elérésében. Például kellemetlen véletlenek, időhiány, pénzhiány.


Minden önszabotázs jelenségben ott van a vágy céljaink elérésére és egy ellentétes irányú ellenállás, ami gyakran nem tudatos és ami megakadályoz bennünket céljaink elérésében. Hajlamosak vagyunk úgy érezni, mintha az akadály kívülről került volna elénk. Ez gyakran így is van. Fontos, hogy a bennünk levő negatív (önsorsrontó) szándékkal is foglalkozzunk!


Gyakran az önutálat tünete a sikerfélelem. Próbáljuk elkerülni, hogy a középpontba kerüljünk. Nem szívesen számolunk be másoknak a sikereinkről, olyankor is kompromisszumot ajánlunk, amikor legszívesebben nem tennénk. Félünk a jó érzések elvesztésétől, úgy gondoljuk, sikereinket előbb-utóbb mindenképpen bukás követi. Tartunk szeretteink irigységtől.

Fontos tudni, hogy aki nincs hozzászokva a boldogsághoz, nem bírja túl sokáig elviselni, ha megszűnnek a problémái. Ösztönösen keresi a konfliktust és a megoldandó problémákat. Ezeket aztán nem nehéz megtalálnunk, ha olyan családban nőttünk fel, ahol mindennapi feszültség, aggodalmaskodás volt jellemző. Ilyen esetekben tudattalanul bűntudatot érezhetünk, azt ha jobban érezzük magunkat mint felmenőink. De egy jó hangulatú családban felnőve is számtalan olyan hatás érhet minket, amely azt erősíti bennünk a benyomást, hogy nem érdemeljük meg a boldogságot. Minden szülői büntetés, kritika azok a momentumok amikor elhanyagolva és kirekesztve éreztük magunkat hozzájárulhat ahhoz, hogy falakat húzzunk magunk köré. Ne legyen engedélyünk arra, hogy tartósan jól érezzük magunkat. Ha olyan helyzetbe keveredtünk, ahol jól bánnak velünk egyszerűen gyanakodni kezdünk úgy alakítjuk, hogy rossz legyen.


Az önszabotázs leggyakoribb gyermekkori okai


Amikor a szüleink idő előtt eltűnnek, vagy meghalnak, esetleg érzelmileg elérhetetlenek megkérdőjeleződik a szerethetőség érzésünk. Gyakran előfordul, hogy a lényünk valamelyik részét utasítják el tudattalanul felmenőink. Például fiút vártak és lánynak születtünk, vagy valakihez hasonlítanak. Nagyon ártalmas amikor a szülő visszaél a hatalmával! Ennek hatására gondjaik lesznek saját határaink védelmével és bántalmazásra hajlamos partnereket fogunk találni. Ha túlgondoznak bennünket, elárasztanak a szeretetükkel felmenőink, félni fogunk mindenféle ragaszkodástól és elköteleződéstől.

A rossz közérzetet betegségek segítségével is könnyű fenntartani. A civilizációs betegségek igen gyakoriak és az egészségtelen életmóddal sokat tehetünk érte, hogy minél nagyobb valószínűséggel forduljanak elő. A betegség gyakran kifejez valami fontosat, figyelmeztet vagy kiutat mutat egy nehezen megoldható helyzetből. Szervezetünk ugyanis reagál a lelki állapotainkra: ha idegesek leszünk, szívünk gyorsabban ver. Ha zavarba jövünk, elpirulunk. Szervezetünk finom jelzéseket ad azzal kapcsolatban, hogy mire van szüksége. Ha nem veszünk ezekről tudomást, akkor egyre hangosabb segélykiáltás sokra lesz szüksége. A modern társadalmakban a legtöbb ember felnőtt korára szinte teljesen elveszíti a kapcsolatot a saját testével. Ennek oka hanyagoljuk a saját testünkkel való kommunikációt. Ettől lelkileg egy hideg önkritikus belső világban találhatjuk magunkat, ahonnan menekülni kell. Erre a modern világ rengeteg alternatívát kínál. Szórakoztató eszközök garmadája áll rendelkezésünkre, hogy ne kelljen szembenéznünk a lelki fájdalmakkal, vagy a belső ürességgel.


A tartós jó közérzet titka azonban az önelfogadás és az önismeret


Önismeret nélkül is lehetünk sikeresek a munkánkban, sőt akár gazdagok is. Emberi kapcsolatainkban azonban mindenféleképpen visszatükröződik az önmagunkról alkotott képünk. Ha nem törődünk az elfojtott érzéseinkkel, annak magányosság, különféle szorongások és testi betegség lehet a következménye. Megtanuljuk, hogy mit szükséges kifelé mutatnunk és ami bennünk van próbáljuk elnyomni: nem tudomást venni a problémákról. A legbelső érzéseinkkel való szembenézés ugyanis átmeneti szorongást, bizonytalanságot szül. Ezért jó, ha van körülöttünk egy önismereti csoport vagy egy képzett pszichológus, aki segít megbirkózni a szorongásokkal. Segít feltérképezni lelkünk legmélyebb, legfélelmetesebb bugyrait. Fontos tudatosítanunk magunkban, hogy személyiségünk részét képezi minden külső és belső konfliktusunk. Ezek megérdemlik a törődést és az elfogadást. Ha megpróbáljuk a problémákat másra hárítani, azzal csak bebetonozzunk őket az életünkbe. Minden, amire szükségünk van, bennünk rejlik, mint lehetőség. A szeretetet és elfogadást nem érdemes kívülről várnunk, tanuljuk meg, hogyan adhatjuk meg önmagunk számára. Ehhez azonban bátran szembe kell néznünk azzal, amit legbelül találunk. Próbáljunk meg bizalommal teli kíváncsisággal viszonyulni önmagunkhoz. A szeretetet nem lehet túlzásba vinni! A nárcisztikus viselkedés ugyanis mindig az önelfogadás hiányából fakad. Ha önmagunkkal jól bánunk, könnyebb lesz embertársainkkal és empatikusabban viselkedünk.

Felhasznált irodalom:

Buda László (2016) Mit üzen a lelked? Önelfogadás, önszeretet, öngyógyítás a gyakorlatban. Kulcslyuk Kiadó. Budapest

Az öngyilkosság jelei és ezek megfelelő kezelése

Fontos tudni, öngyilkosság bárkivel előfordulhat! Nem kell hozzá semmilyen pszichiátriai betegség. Az öngyilkosság legjobb előjele a kilátástalanság és az elviselhetetlen lelki fájdalom érzése. A statisztikák szerint a befejezett öngyilkosságot elkövetők háromnegyede férfi és egynegyede nő. Már javuló tendenciát mutat, de még mindig kirívóan magas az előfordulásának aránya Magyarországon a környező országokkal összehasonlítva. A leggyakoribb öngyilkossági módok a fulladás és a gyógyszermérgezés.

Az öngyilkosságot valójában egy krízis állapot előzi meg, amikor az illető úgy érzi kénytelen szembenézni olyan veszélyeztető körülményekkel, melyeket képtelen a jelenlegi problémamegoldó készségeivel megoldani, vagy elkerülni. Legtöbbször ez egy folyamat, ami rendszerint több ponton is megakasztható.

Milyen jelei vannak gyilkosságnak? Mi az a cry for help jelenség?

 Figyelmeztető jelek, hogy valaki a környezetünkben az önsértésről beszél, eszközöket keres, amikkel végrehajthatná ezt. A legtöbb öngyilkosság nem egyik pillanatról a másikra történik. A veszélyeztetett személy jelzéseket, segélykiáltásokat küld a környezetének. Ezt nevezzük cry for help nek. Az öngyilkosság megelőzésének egyik módja, hogyha felismerjük ezeket a jeleket és megfelelően reagálunk. Fokozza az öngyilkosság veszélyét, hogyha valakinek korábban volt már öngyilkossági kísérlete, vagy a családjában történt már öngyilkosság.

Ha valaki beszél az öngyilkosságról, azt mindig komolyan kell venni! A reménytelenség érzés az egyik legbiztosabb előrejelzője az öngyilkosságnak. Vagy ha valaki elviselhetetlen problémákra, rossz érzésekre panaszkodik. A jövőjét sötéten látja, esetleg nem vár semmit az élettől. A segítségkérés lehet direkt és indirekt. Például a halálvágy kimondása, búcsúlevél, végrendelkezés. Figyelmeztető jel a személy nagyfokú beszűkülése, gondolkodásának, viselkedésének elsivárosodása, vagy megváltozása. A kapcsolatok elértéktelenedése. A korábban jó érzést okozó dolgok elvesztik jelentőségüket, a saját agresszióját önmaga felé fordítja.

Mit tegyünk, ha aggódunk egy barátunkért, vagy családtagunkért?


Mindenképpen menjünk oda hozzá, hívjuk fel. Tegyük egyértelművé, hogy törődünk vele!
Ne aggódjunk a szavak miatt, az őszinte érzések átjönnek! Hallgassuk meg, fogadjuk el az illető elkeseredését, haragját. Az, hogy beszédbe tudunk elegyedni vele, egy pozitív jel. Viselkedjünk együttérzően, ne ítélkezzünk! Tájékoztassuk ismerősünket arról, hogy van segítség. Nyugodtan kérdezzünk rá az öngyilkossági szándékra! Ne próbáljuk őt meggyőzni arról, hogy az öngyilkosság nem jó megoldás! Ne adjunk tanácsot, ne akarjuk, hogy az illető megmagyarázza miért akar öngyilkos lenni. Ennél fontosabbak az érzései! Ne felejtsük el, nem a mi dolgunk megmenteni őt, az a szakemberek feladata. Abban segítsünk, hogy eljusson a megfelelő helyre, ahol hatékony segítséget kap majd!

Nagy lelki teher olyan emberrel beszélni, aki az öngyilkosságot fontolgatja! Teljesen természetes hogyha igénye van erről beszélni valakivel. Vonjon be szakembert a probléma megoldásába, mesélje el ismerősének, vagy hívja a telefonos lelki elsősegély szolgálatok valamelyikét.

Sürgős esetben bármelyik kórház sürgősségi osztályához lehet fordulni. Aktuális veszélyhelyzet esetén, például ha valaki gyógyszereket vett be, azonnal mentőt kell hívni.

Rizikótényezők az öngyilkosságra

Ahogy említettem, az öngyilkosság legnagyobb rizikótényezői a kilátástalanság és a rossz közérzet. Hajlamosít az öngyilkosságra, hogy ha valakinek a gyermekkorában bántalmazás fordult elő, hogyha magányos, vagy ha volt már korábbi kísérlete. További rizikófaktorok öngyilkossági kísérletre, ha volt már öngyilkosság a családban, ha az illető valamilyen testi fájdalomban szenved, veszteség érte a közelmúltban, vagy stresszes élethelyzetben van. Esetleg valamilyen korábbi traumát nem dolgozott fel.

Fontos beszélni róla, hogy a depresszió sokszorosára növeli az öngyilkosság valószínűségét. Ha tehát azt látjuk, hogy szerettünk motiválatlan, nem tud új dolgokba belefogni, vagy gyakran fáradt, gondoljunk a depresszióra és támogassuk őt abban, hogy pszichológust keressen fel. Ilyenkor a gyógyszeres terápián túl vannak olyan célzott pszichoterápiás módszerek melyek hatékonyak az önkárosító viselkedés megelőzésében és kezelésében.

Fontos tudnunk, hogy sokan mentális problémákkal nem mernek segítséget kérni. A depresszióban szenvedő betegek jelentős többsége fél a megbélyegzéstől, ezért nem fordul szakemberhez. Állapota ezért folyamatosan súlyosbodik. A leggyakoribb mentális zavarok, amik öngyilkossághoz vezetnek a depresszió, mániás depresszió, függőségek és a különféle személyiségzavarok

Bárkivel megtörténhet!

Egy nehéz élethelyzet is vezethet oda, hogy valaki meghozza a döntést, hogy eldobja az életét. Ilyenek lehetnek például a válás, az életközépi válság és nagyon gyakori, hogy az időskori depresszió is öngyilkosságba torkollik. Fontos beszélni a fiatalkori öngyilkosságról. A tizenéves korban elkövetett öngyilkosság sajnos a 2-3. leggyakoribb halálok ebben az életkorban. A serdülőkor jelentős stresszt jelent a fiatal számára. Ebben az életszakaszban a beilleszkedési nehézségek, önértékelési problémák, a magányosság érzése bizonyos esetekben öngyilkossági késztetéshez vezetnek. A fiatalkori öngyilkosság egyéb rizikófaktorai a gyermekkori bántalmazás, például szexuális-, fizikai erőszak, vagy elhanyagolás, a szülők mentális problémái. A közelmúltban bekövetkezett traumatikus esemény, a társas kapcsolatok hiánya, vagy nem kielégítő volta. Az ellenséges iskolai környezet, az ismeretségi körben történt öngyilkosság. A fiatalkori öngyilkosság figyelmeztető jelei az általános figyelmeztető jeleken kívül az étkezési és alvási szokások megváltozása, eltávolodás a barátoktól és a családtól. A megszokott viselkedés megváltozása, erőszakos, vagy lázadó, ellenszegülő magatartás. Menekülés otthonról. Drog- vagy alkohol használat, a külső megjelenés elhanyagolása, koncentrációs problémák, vagy az iskolai teljesítmény romlása. Testi tünetek például hasfájás, fejfájás, fáradtság. A dicséret elutasítása. Lelki segítséget a Kék Vonal telefonszámán kaphatnak a fiatalok, amely a 116 111 es telefonszámon érhető el.


Védőfaktorok az öngyilkossággal szemben


A legerősebb védőfaktor az öngyilkossággal szemben a jó családi és társas kapcsolatrendszer. Jó hatású, hogyha valaki sportol, ha vallásos és hogyha egy évesnél fiatalabb gyermeke van, vagy terhes.

Honnan tudom, hogy komolyan gondolja-e? Lehet, hogy csak figyelemfelhívás?


Fontos hangsúlyozni, hogy minden egyes öngyilkossági gondolatot komolyan kell venni. Hallgassuk meg szerettünket, próbáljunk meg együttérezni a fájdalmával és a nehézségeivel. Támogassuk, abban hogy pszichológushoz forduljon. Vannak olyan emberi játszmák ahol öngyilkossággal fenyegetik egymást a házastársak. A családi kapcsolatokat összetartja a félelem. Fontos hogy ilyenkor ne egymagunk próbáljuk megoldani a helyzetet, hanem keressük fel pszichiátert, klinikai szakpszichológust.

Öngyilkosság a Covid idején


Koronavírus idején különösen fontos, hogy figyeljünk egymásra, tartsuk szem előtt az öngyilkosság jeleit. A bezártság és a beláthatatlan kimenetel, hogy nem tudjuk hogy mikor hogyan indulhat újra az élet, fokozhatja a szorongásainkat és a jövővel kapcsolatos kilátástalanság érzéseinket. Ilyenkor még fontosabb kapcsolataink ápolása és a valódi figyelem.
Ne felejtsük el hogy az öngyilkosság megelőzése nemcsak a jelek kereséséről szól, hanem mindannyiunknak joga és kötelezettsége, hogy saját lelki jó közérzetéről gondoskodjon. Figyeljünk szeretteinkre és irányítsuk őket is szakemberhez, ha szükségét érezzük.

Tények és tévhitek az öngyilkossággal kapcsolatban

Fontos szólunk az öngyilkossággal kapcsolatos tévhitekről: egyáltalán nem igaz hogy akik beszélnek az öngyilkosságról, azok nem fogják megtenni. A legtöbb öngyilkos küld különféle figyelemfelhívó jeleket a környezetének. Ők sokszor nem tudják ezeket értelmezni, vagy nem veszik őket kellőképpen komolyan.

Az is tévhit, hogy aki öngyilkossággal próbálkozik, az őrült. Nagyon sokszor a kilátástalanság érzése, egy nehéz élethelyzet vezet el ahhoz, hogy valaki eldobja az életét.

Gyakori tévhit az öngyilkossággal kapcsolatban, hogy ha valaki egyszer eldöntötte, hogy megöli magát akkor azt nem lehet megakadályozni. Legtöbbször az öngyilkosok nem meghalni akarnak, hanem a bennük élő fájdalmat akarják megszüntetni. Gyakran az utolsó pillanatig ambivalens a viszonyuk a halállal kapcsolatban.

Tévhit, hogy az öngyilkosságot elkövetők nem hajlandóak segítséget kérni. A felmérések szerint az öngyilkosságot elkövető több mint fele orvosi segítséget kér az öngyilkosságot megelőző hat hónap során.

Gyakori tévhit, hogy ha valakivel az öngyilkosságról beszélünk, akkor ez ötleteket ad neki. Valójában éppen az ellenkezője igaz, ha beszélgetést kezdeményezünk, az az egyik legnagyobb segítség, amit nyújthatunk. Egy öngyilkosságot fontolgató ember olyan mély fájdalmat él és kilátástalanságot él át, amiből nem talál kiutat. Vágyik egy jobb megoldásra, de nem találja azt a krízisállapot miatti beszűkült gondolkodás miatt.

Ne maradjunk tétlenek!

Fontos beszélgetést kezdeményeznünk, hogyha aggódunk szerettünkért. Minél előbb segítünk, annál jobb. Ne aggódjunk amiatt, hogy a másik esetleg majd megharagszik! Nyugodtan kérdezzünk rá az öngyilkossági gondolatokra! A törődés pozitív hatású: könnyen lehet, hogy az öngyilkosságot fontolgató személy számára ez az egyetlen esély, hogy valakivel megossza a nyomasztó érzéseit. Nyugodtan beszéljünk a saját érzéseinkről: fogalmazzuk meg hogy aggódunk, arra is bátran rákérdezhetünk, hogy hogyan tudnánk a legjobban támogatni őt ebben a helyzetben. Fontos, hogy érezze, nincs egyedül.

Az öngyilkossági veszély mértéke csekély, ha nincs konkrét terv az öngyilkosságra. Közepes, ha homályos, az élet kioltására kevésbé alkalmas terv hangzik el. Annak ellenére, hogy valaki megígéri, hogy nem fog öngyilkosságot elkövetni, lehet magas a rizikó hogyha az élet kioltására alkalmas, kidolgozott tervre van az illetőnek. Nyugodtan kérdezzük meg ismerősünket, hogy van e terve arra, hogy hogyan tenné meg. Azt is megkérdeztük, hogy van-e olyan eszköze, ami a terv kivitelezéséhez kell és rákérdezhetünk az időpontra is, amikor megtenné.

Az öngyilkossági veszély esetén hívjunk fel egy lelkisegély vonalat, vagy a 112-es hívószámot. Bekísérhetjük ismerősünket a legközelebbi kórház sürgősségi osztályára is. Fontos, hogy azonnal minden veszélyes tárgyat eltávolítsunk a személy közeléből, ne hagyjuk őt egyedül. Ha nincs közvetlen veszély, segítsük őt abban, hogy felkeressen egy szakembert (pszichiátert, klinikai szakpszichológust). Helyette nem érezhetjük magunkat jobban, neki kell fogadalmat tenni a változásra. Figyeljen oda a saját lelki egészségére!

Az öngyilkosság megelőzése tehát jó esetben nem a jelek felismerésénél kezdődik, hanem az önmagunkra és másokra fordított figyelemről, a jó mentális állapotról szól.

Felhasznált irodalom:

http://www.ongyilkossagmegelozes.hu

A testvérkapcsolatokról röviden

Nem is gondolnánk mennyire meghatároz bennünket az, hogy a családunkba hányadik gyermekként születtünk bele. Megalapozza a felnőttekkel való kapcsolatunkat és a testvéreinkhez fűződő viszonyunkat is. Hosszútávon egész személyiségfejlődésünkre kihat. Már egy pár hetes csecsemő is megkülönbözteti testvérét a többi embertől másként viselkedik vele. A testvérek könnyen ráhangolódnak egymás érzelmi állapotára. A gyermekkoromban rögzült mintákat pedig saját gyerekeinknek is továbbadjuk.

A jó testvér kapcsolat óriási erőforrás lehet a családalapítás után. Gyakran a testvérek közötti szövetség olyan erős, hogy az életünk végéig megmarad. Ez megterhelő életesemények átélése során óriási erőforrás. Sokan nem gondolnák, de igaz: a testvér kapcsolatban megtanult dinamikák a párkapcsolatokban is visszaköszönnek.

Személyiségvonásainkat is meghatározza, első, vagy sokadik gyermekként jövünk a világra. Fontos tudni, hogy a testvérkapcsolat a leghosszabb szoros rokoni kapcsolatunk. Ha a szülő távol van, akkor a nagy testvér enyhíti a kicsi fájdalmát. Könnyű azonban sérülni ebben. Hiszen ilyenkor úgynvezett parentifikáció, magyarul szülősítés jöhet létre. Azokban a családokban, ahol a szülők szűkös erőforrásokkal rendelkeznek (pl kevés az idejük, vagy érzelmileg kevéssé elérhetők) ott a testvérkapcsolatok szerepe még jobban megnő.

Mit taníthat számunkra a testvérkapcsolat?

Olyan fontos készségeket tanulhatunk a testvér-kapcsolatunk által, hogy hogyan tudunk meg osztozni dolgokon. Hogyan támogassuk egymást? Mitől érezzük magunkat biztonságban? Hogyan lehetünk egyszerre egymás lelki társai és ellenfelei (a szülők figyelméért folytatott harcban) is?

18 hónapos kortól az önvédelem vágya felerősödik, megindul a testvérek közti civakodás. Gyakran pusztán azért kapnak össze, mert a szülők figyelméért vetélkednek. Nem ritka hogy valamelyik gyermek bajba sodorja önmagát hogy, megkapja ezt!

Ha gyermekkorunkban megaláztatások értek bennünket testvéreinktől, az nagyon mélyen meghatároz minket, felnőttkorunkra is kihat. Tartós párkapcsolatunkban újra előjönnek ezek a gyermekkori minták! Itt is megjelenik hogy hogyan tanultuk meg a konfliktus kezelést. Szüleink milyen stratégiákkal rendelkeztek a megegyezésre. Hiszen a felcseperedés alapvető mechanizmusai a mintakövetés és a szülőkkel való azonosulás!  

Hogyan hat a család milyensége a testvérkapcsolatokra?

A testvérek közötti összefogás 6-14 éves kor körül erősödik fel. Ilyenkor a jó testvérek egymást támogatják, ha kell, összefognak a szülők ellen. A jó szülő-gyermek kapcsolat ismérve ebben az életkorban, hogy a gyerek mer alkudozni. Ettől vitakészsége fejlődik! Ilyenkor sajátítják el a gyermekek a férfi és női szerepeket is. Ha jó a testvérek közötti viszony: jól megy a konfliktuskezelés, az növeli a gyermekek érzelmi intelligenciáját.

Bizonyos kutatók összefüggésbe hozták az anya gyermek kapcsolatot és az ebben megélt biztonságos kötődést a testvérek közötti konfliktusok számával és a bizonytalan kötődéssel. Bizonytalan kötődés esetén stresszhelyzetben felnőtt életünk során is aktiválódnak a negatív minták. Könnyen kialakulhat a bizonytalan, sőt, ellenséges légkör. Amennyiben jó a testvérkapcsolat, az bizonyos szempontból pótolhatja a szülőkkel kapcsolatban megélt hiányosságokat.

Ha család határai túl merevek, vagy összemosódottak, a gyermek nehezebben kapcsolódik a kortársaihoz. Előfordulhat, hogy túl adakozó vagy éppenséggel önző, agresszív viselkedés rögzül nála. Nehézzé válik számára a konfliktuskezelés és a közös szabályok kialakítása.

A születési sorrend hatása a különféle személyiségvonásokra

Az elsőszülöttek és az egykék általában fölényre törekszenek. Több figyelmet kapnak, mint kisebb testvéreik. Minél kisebb a korkülönbség a gyermekek között, annál nagyobb köztük a rivalizáció. Az elsőszülöttek rendszerint könnyebben vállalnak felelősséget, nagyobb teljesítményt várnak el önmaguktól, gyakran bűntudatosak, szorongóbbak. Hiszen amikor ők kicsik, a szülők még rutintalannak számítanak a gyermeknevelésben. Amikor a második gyermek bekerül a családba, a nagyobbik gyermek viselkedése drasztikusan megváltozik. Jobban függ szülei elismerésétől, spontaneitása lecsökken. Jobban hasonlítja önmagát testvéréhez, melyet a szülőknek fontos leállítania. Ha ez nem történik meg, a gyermekek között fokozódhat az agresszió.

A másodszülöttek versengőbbek, kikövetelik maguknak a figyelmet. Le akarják győzni nagyobb testvérünket, akire felnéznek. A legkisebbek rendszerint ügyetlenebbek, gyávábbak.

A középső gyermekek alkalmazkodóbbak, jó szervező készséggel rendelkeznek. Összetartják a családot. Rendszerint jó szociális készséggel rendelkeznek, nyitottak. Könnyen ismerkednek.

 A középső gyermekek gyakran közvetítő szerepet játszanak a szülői és a gyermek alrendszer között. Általában magabiztosabbak, mint az elsőszülöttek, de nehezebben tudnak alkalmazkodni. Felnőve azonban jó házastársakká válnak konfliktuskezelési képességeik miatt. Lázadóbbak, mint az elsőszülöttek. Idegen társaságban jól boldogulnak. Rendszerint szókimondó, akaratos személyiségek. A legkisebbek rendszerint magasabb érzelmi intelligenciával rendelkeznek, jól értik mások szándékait.

Fontos tudni, hogy minden emberben megvan a hatalomvágy és a felsőbbrendűségi érzése, nem mindegy azonban hogy ez mennyire urallja a viselkedést, hogyan nyilvánul meg a társas helyzetekben.

Mire figyeljünk?

Jó hatású a gyermeknek lehetősége van döntenie bizonyos dolgokban és ezekért megtanul felelősséget vállalni. Fontos, hogy szülőként az adott gyermek korábbi állapotához viszonyítsunk és ne az idősebb, vagy másik testvér testvérhez hasonlítsuk. Csak a valódi teljesítményt ismerjük el!
Gyakori, hogy a családban a gyermekek békéltető szerepet vesznek fel. Ebben az esetben bevonulnak a szülők párkapcsolatába, ami érzelmileg túlterheli őket. Ilyenkor túl korán kell szülő szeretet játszaniuk, bűntudatuk van, amiért nem tudnak egyszerre mindkét szülővel jóban lenni. Felnőttként ezért gyakran feljogosítva érzik magukat a másik fölötti irányításra. Ezekben az esetekben a szülők érzelmileg kihasználják a gyermeket annélkül, hogy észrevennék. Ez megnehezíti a szülővel való egészséges mértékű azonosulást és fenntart egyfajta erős dühöt. Nehézzé válik a saját identitás meghatározása a gyermek számára, még felnőttkorban is.
Hasonlóképp megterhelő a gyermeknek hogyha a szülő túl sok mindenbe beavatja. Hosszútávon ennek az lesz a hatása, hogy a gyermek nem igényli az intimitást, fél ettől. Ennek feloldása csak kitartó önismereti munka segítségével lehetséges.

Mint láthatjuk a testvérsorrendben elfoglalt hely és a családi kapcsolatok dimaikája jelentősen befolyásolja a személyiségfejlődésünket. Ha vannak testvéreink, több lehetőségünk adódik begyakorolni az osztozkodást és a konfliktuskezelést. Akármilyen élményekkel gazdagodunk is családunkban, ha szembenézünk a nehézségekkel, kedvező változásokat érhetünk el. A testvárkapcsolatok még felnőtt korban is javíthatók!

Felhasznált irodalom:

Hammer Zsuzsanna ‘Testvérkapcsolatok pszichológiája’. A Magyar Családterápiás Egyesület workshopja 2019.02.19-én

Ördögi kör a párkapcsolatokban

Mindenki, aki élt már tartós párkapcsolatban megtapasztalhatta a hullámvölgyeket, vagy az ismétlődő, súlyosbodó konfliktushelyzeteket. Min múlik, hogy a vitákból konstruktív megoldások születnek, vagy újabb és újabb veszekedésbe torkollnak a helyzetek? Hogyan törhető meg az ördögi kör?

A konfliktus az kell…

Ahogy korábban írtunk róla, a konfliktusok kapcsolatok növekedésének építőkövei. Egymás jobb megismerését és a kapcsolat fejlődését szolgálják. Persze nem akkor, ha a beszélgetések folyton marakodásba és egymás sértegetésébe torkollnak! Amennyiben negatív spirálba kerülünk, folyamatosan nő a köztünk lévő távolság, pánikba eshetünk.
Kialakulhat egy félreértéseken alapuló kommunikáció. Gyakran észre sem vesszük, hogy kezdünk eltávolodni a kedvesünktől. Talán feltűnik, hogy többször ugyanabba a vitába futunk bele. Egyre nehezebb nyitottan fordulnunk a kedvesünk felé és a negatív dolgok aránytalanul felnagyítódnak. Hiába próbáljuk megbeszélni a nehézségeket, folyton ugyanazokat a dolgokat ismételgetjük. Egyre kétségbeesettebbek leszünk, hiszen bármilyen apróság kirobbanthat egy újabb súlyos vitát.

Félek, hogy elveszítelek…

Ha a kötődési stílusok segítségével vizsgáljuk meg ezt a helyzetet, egyértelművé válik, hogy ezek a viselkedés módok a kapcsolat fenyegetettségére adott reakciók. Valamelyik partner fájdalmasan éli meg, hogy kedvese nincs jelen érzelmileg, amitől megijedhet. A félelem pedig haragot szülhet, amire védekezéssel, vagy támadással, esetleg meneküléssel reagálhat. Nagyon gyakori, hogy valaki lefagy a konfliktushelyzetben. Ezek a viselkedés mintázatok azonban ördögi kört alkotnak, mivel újra meg újra megismétlődnek. Így mindkét fél egyre frusztráltabb lesz.

Melyek azok a viselkedésminták, amelyek meggátolják, hogy szót értsünk egymással?

Az első ilyen, amikor az egyik partner a másikat vádolja, kritizálja az pedig hátralép, mert igyekszik a konfliktust elkerülni. Ezért többet dolgozik, később jár haza, vagy más programokat csinál. Ilyenkor a kritizáló fél a kapcsolat elveszítésétől tartva konfliktust generál. Fel sem merül benne, hogy a másik a viselkedésével a kapcsolatot igyekszik megóvni. Szinte láthatatlanná válik, hogy elejét vegye a konfliktusoknak. Elkerülő módon viselkedik, mert annyira tart tőle, hogy a fokozódó feszültségek a kapcsolat végéhez vezetnek. Megfagy, inkább nem tesz semmit. Nő az érzelmi távolság. Ez fenntartja a partner frusztrációját, hiszen még jobban erősödik a félelme a kapcsolat elvesztésétől. Jól megfigyelhetjük, hogy ezt fenntartja az ördögi kört. Az egyik fél kapcsolódni akar, a másik nem akar konfliktust, ezért távol marad. Mindketten egyre frusztráltabbak, hiszen egyikőjük sem kapja meg azt, amire vágyik. Ez legtöbbször ugyanaz: jóban lenni a másikkal. Egy feszült helyzetben pedig borzasztó nehéz a legmélyebb érzéseinkről beszéli, melyeket ráadásul a harag el is fed.

Gyakran előfordul az is, hogy az egyik fél úgy vágja ki magát nehéz helyzetéből, hogy fájdalmas dolgokat vág a másik fejéhez. Így végül mindkét fél egyre jobban sértettnek és frusztráltnak érzi magát.

Nagyon gyakori probléma a párkapcsolatokban egymás hibáztatása. Ezt a párbeszédet ilyenkor a panaszkodás motiválja. A felek félnek attól, hogy elveszítik egymást és nem mondják el mivel okozott fájdalmat a másik fél. Mindkét fél azzal van elfoglalva, hogy meggyőzze a másikat saját igazáról. Ez azonban csak még több feszültséghez vezet. Akkor a helyzet elmérgesedik, elzárkóznak egymástól. Nehéz megnyílnunk a partnerünknek amikor az éppen fájdalmat okozott, a közeledés azonban enélkül elképzelhetetlen. Ez a mintázat nagyon idegőrlő, rengeteg energiákat felemészti, melyet a kapcsolat érdekében is felhasználhatnánk. Ehhez azonban gyengéden kell egymáshoz közelednünk, ami gyakran professzionális keretek közt sikerül csak (párterapeuta segítségével).

Érdemes tudnunk, hogy érzelmeink kifejezése kockázattal jár. A bizonytalan kötődésű emberek ettől rettegnek, ezért kifejlesztették azt a stratégiát, hogy a rossz dolgokkal igyekeznek inkább nem foglalkozni. Ez pedig még jobban megnehezítheti az újraközeledést.

Mitől csökkenhet a párkapcsolati feszültség?

Ha tetőfokára hágott a feszültség, jó hatású lehet, ha kimozdulunk a megszokott környezetünkből. Valamilyen közös programot szervezünk, melyet mindketten élvezünk. Miután jól lenyugodtunk és kellemes érzésekkel töltődünk fel, érdemes teret adni a beszélgetésnek. Törekedjünk az őszinteségre, a legmélyebb érzelmeink megmutatására. Áruljuk el egymásnak, mire van szükségünk és mitől félünk. Nem kell mindent egy alkalommal megoldani, de fontos, hogy megkezdjük egymással a valódi párbeszédet. Ehhez pedig nyugalom és nyitottság szükséges!

Fontos, hogy megtanuljuk megfogalmazni mi esett rosszul: ez segít a kapcsolat fejlődésében, hiszen partnerünk tudni fogja legközelebb, mire figyeljen. A másik hibáztatása helyett a saját érzéseinkről beszéljünk. Mit élünk meg, amikor az ördögi körbe kerülünk?
Ha nem beszélünk arról, ami fáj, idővel az üresség és magány érzése fog minket eltölteni. A hallgatásba menekülő fél számára ösztönösen úgy tűnik, rövid távon jobb stratégia ez, mint kockáztatni a kapcsolatot azzal, hogy kimondunk bizonyos dolgokat. Amennyiben ez a mintázat hosszabb ideje fennáll, hosszabb idő lesz a megváltoztatása is. Kis lépésekben kell haladnunk. Fontos megfogalmazzuk, miben szeretnénk változást. Mit hiányolunk a kapcsolatunkból, mire van nekünk szükségünk! Ezeket a kérdéseket mindkét félnek fel kell tennie önmagának és utána nyugodtan és kedvesen megbeszélni egymással.

Fontos, hogy felvállaljuk annak kockázatát, hogy többet megmutatunk önmagukból. Előfordulhat, hogy ez nehéz, vagy félelemmel tölt el. Érdemes átgondolni mi köt össze bennünket, mit remélünk a közös jövőtől. Milyennek szeretnénk látni a kapcsolatot 5 év múlva. Amennyiben ezekkel a beszélgetésekkel nem sikerül nagyobb változást elérni, érdemes párterápiás munkába fogni. Sokszor ugyanis nehéz ezekre a kérdésekre őszintén felelni, még önmagunk előtt is.

Az önismeret segít…

Érdemes azt is átgondolunk, hogyan kerültünk bele az ördögi körbe. Megsebezzük egymást szavakkal és ilyenkor nagyon nehéz a haragon kívül másra koncentrálni. Legtöbbször arról van szó, hogy a partnerünk egy korábban kialakult érzékeny pontunkat találta el. Ilyenkor annyira fáj ez, hogy hevesen reagálunk. Kötődési stílusunktól függ, hogy küzdésre, vagy menekülésre vagyunk-e inkább hajlamosak. Ha rögtön vádaskodni kezdünk, azzal önmagunknak és a partnerünknek is fájdalmat okozunk. Ez pedig fenntartja az ördögi kört. Az érzelmi távolság vagy a biztonság elvesztése mindenkiből a legősibb érzéseket hozza ki. A fájdalmas pontok az életünk korábbi szakaszában szerzett tapasztalatokból alakulnak ki. Mindannyiunknak vannak fájó pontjai! Amennyiben megismerjük ezeket, jobban meg fogjuk érteni saját viselkedésünket és megoszthatjuk ezt a másikkal is. Minél világosabban kommunikálunk az igényeinkről, annál jobban tiszteletben tudja tartani őket a kedvesünk.

Van megoldás?!

Az ismétlődő mintázat megtöréséhez szükséges egy kicsit magunkba nézünk. Vizsgáljuk meg milyen pontot érintettek bennünk a másik szavai, vagy tettei? Miről szól az a fájdalmas pont mennyibe éppen beletiportak? Akármilyen nehéz is érdemes megpróbálni szavakba önteni ezt! Beszéljünk a saját félelmeinkről és szükségleteinkről ahelyett, hogy támadnánk. Ne arra fókuszáljunk, hogy a másik mit rontott el, hanem arra, hogy nekünk mire van szükségünk! Amennyiben ezt olyan módon tudjuk megtenni, ami nem vádló, teljesen más reakcióra számíthatunk. Gyakran találkoznak fájó pontjaink partnerünkével, ezért nem könnyű áttörni az ördögi kört. A mintázat tudatosítása azonban mindenképpen jó hatású. Ha szem előtt tartjuk azt, hogy mire van szükségünk és ezt meg tudjuk fogalmazni a partnerünk felé, az lecsendesíti a vitákat. Amennyiben kettesben ez nem sikerül, nem szégyen segítséget kérni! Gyakran már néhány párterápiás ülés jó eredményt hoz. Érdemes azonban szem előtt tartani, hogy ha túl sokáig várunk, annyi fájdalmat okozhatunk egymásnak és önmagunknak, melyet jóval nehezebb lesz jóvá tenni! Vegyük tehát komolyan a saját érzéseinket és a kapcsolatunkat is. Amennyiben gyermekeink is vannak, az ő szempontjából is fontos, hogy kiegyensúlyozott és harmonikus legyen a párkapcsolatunk. Hogy miért, arról hamarosan bővebben is szólunk.

Felhasznált irodalom:

Wagenaar, K (2018) Hogyan legyek boldog veled? A párkapcsolat megjavítása az érzelmekre fókuszáló terápia módszerével. Ursus Libris. Budapest

Szexuális zavarok kezelése a gyakorlatban

Sokan azt hiszik, hogy a szex ösztönös viselkedés, pedig az ember szexuális viselkedése igen összetett, ezért sok minden okozhat zavart benne. Pszichológusi munkám során gyakran találkozom azzal a hozzáállással, hogy az együttlétek behatolás központúak, ami háttérbe szorítja az örömszerzés egyéb lehetőségeit. Ezzel megnehezíti a párok dolgát. Jelen írásomban a leggyakoribb szexuális zavarokat és az ezek mögött megbújó tényezőket tárgyalom, valamint kitérek a változtatás lehetséges módjaira is.

Ahhoz, hogy jól működjön a szex két ember között, hosszú távon szükséges, hogy a párkapcsolat is jól funkcionáljon. Vannak továbbá ennek egyéni feltételei is. Nem ritka ugyanis, hogy az örömképesség, vagy az érdeklődés hiánya gyermekkora vezethetőek vissza. Igen korai bevésődés eredménye, hogy alapvetően igényeljük-e, élvezzük-e a másik testi érintését.

A szexuális viselkedésről röviden

A szexuális válasz-folyamat sorrendisége. Első az izgalom, majd a plató fázis következik, ezután jön az orgazmus, melyet az elernyedés szakasza követ. Nőknél az izgalmi fázis megelőzi a nemi vágy kialakulását, amire később részletesen is kitérek. A szexuális viselkedésnek bármely szakaszában előfordulhat zavar mindkét nemnél. Gyakoriak még a fájdalom zavarok (pl fájdalmas közösülés, vaginizmus), melyek a szexuális problémák körébe sorolhatók. A vágy fázis zavarai közé tartozik például a szexuális averzió, vagy a hipoaktív vágy zavar. Az izgalmi fázis zavarai férfiaknál erektilis diszfunkció, nőknél a szexuális izgalom zavar. Az orgazmus zavarai közé tartozik a korai magömlés és az orgazmus tartós, vagy ismétlődő késése, vagy elmaradása.

A szexuális zavarok lehetnek primérek és szekunderek. A primér azt jelenti, hogy elsődlegesen ez a probléma, a szekunder pedig azt, hogy ez valamilyen egyéb tünethez, problémához társul. Lehetnek generaizáltak, tehát minden helyzetben előfordulók és szituatívak (pl csak az élettársunkkal fordul elő, mással azonban nem).

Min múlik az, hogy képesek vagyunk-e átélni a szexuális örömet?

Ha a gyermek élvezte életének legelső időszakában a gondozója testi érintését és a szoptatást, akkor felnőve jobban fogja igényelni a testkontaktust. További fontos feltétel, hogy a szülő legkorábbi életévekben adekvátan kielégítette a gyermek testi-lelki (!) igényeit. Élvezetes volt-e a kisgyermek számára a szülő közelsége, a hozzá való kötődés. További fontos feltétel, hogy a szülők mennyire engedték a kisgyermek számára az önállósodást. Meg tudták-e engedni a kisgyermeknek, hogy bűntudat nélkül élvezze az életet, vagy nehezen engedték el? Ha a másiktól való érzelmi függés érzéséhez negatív érzelmek társulnak, az gátolhatja a szexuális működést. A gyermek autonómia törekvéseinek tiszteletben tartását sok tényező akadályozhatja. Ilyen például a szülők válása, valamelyik szülő szorongása, esetleg negatív életesemények. Gyakran tapasztalom pácienseim körében, hogy alkalmi kapcsolatban működik a szex, csak a partnerrel nem. Ennek hátterében gyakran a szülőkről való érzelmi leválás hiánya, vagy nem tisztázott családi konfliktusok állnak.

Idővel a szex is változik

A párkapcsolat idővel átalakul. Az izgalmas együttlétek helyét átveszi az érzelmi biztonság. Ha ez nem társul az érzelmi intimitás növekedésével, drasztikusan lecsökkenthet az együttlétek gyakorisága. A sok jól működő szexuális együttlét és az igényekről, erotikus vágyakról való kommunikáció hatására nagyobb érzelmi biztonságot és megelégedettséget élhetünk meg. Az ennek hiányában lecsökkent szexuális intenzitást egyik, vagy másik fél szorongást keltőnek élheti meg.

A gyermekvállalás és a szülés körüli sérülések is negatívan befolyásolhatják a párok közti szexualitást. Fontos azt tudni, hogy ha apuka bent van a szülésnél, ő is traumatizálódhat. A szülőszobában történő esetleges komplikációk a nőt és a férfit is megviselhetik. Előfordulhat, hogy bár a férfi is jelen van, nem tudja a nőt megvédeni a nehézségektől, ami kapcsolati sérüléseket okozhat.

Fontos hangsúlyozni, hogy a házasságban vagy tartós élettársi viszonyban élő párok jelentős százaléka szembesül hűtlenséggel élete során. Sokszor látom, hogy a férfiak és nők évekig tartó párhuzamos kapcsolatokkal próbálják elfedni a szexuális problémákat. Fontos ezért, hogy ne bagatellizáljuk a szexuális nehézségeket, hanem nézzük velük szembe és keressünk rájuk hatékony megoldást! A statisztika szerint minden ötödik házasság szexmentes (ez évi 10-nél kevesebb együttlétet jelent)!

A szexuális vágy eltér a két nemnél

Fontos tudni, hogy a férfi és a női vágy jelensége meglehetősen eltér. A férfiak számára fontosabb a vizuális inger, mint a nőknél. A női vágy reszponzív abból a szempontból, hogy nem váltódik ki azonnal az ingerlés hatására. Szükséges hozzá a nő elégedettsége a párkapcsolattal és gyakran a férfi izgalma is. Férfiaknál gyakran előfordul a spontán merevedés. Nőknél először jelentkezik az izgalom, majd ezután alakul ki a szexuális vágy.

Basson a női szexuális vágy három komponensét azonosította. Ezek az érzelmi közelség, a szexuális ingerlés és a párkapcsolattal való elégedettség. Fontos tehát látnunk azt, hogy biztonságos kötődés esetén a női vágy bonyolultabban működik, mint férfiaké. Sok páciens csodálkozva, hitetlenkedve fogadja ezt, hiszen a különféle médiumokból azt a benyomást szerezhetjük, hogy mindennek spontán kellene működnie. Fontos tudni, hogy a női vágy szempontjából alapvető tényező a nő érzelmi és fizikai elégedettsége is az ingerlés mellett. A „női fejfájás” (szexuális együttlét elől való menekülés), tehát nem csak hiszti, hanem egyfajta tudáshiány következménye!

A két nemben a szexuális élvezet is eltérő. Nők esetén ugyanis rövidebb a platófázis (korábban ingerelhetők újra), de többszörös orgazmus is előfordulhat. Ezen kívül érdemes tudni, hogy a fizikai gyönyör és a lelki kielégülés kettéválik a nőknél. Előfordulhat orgazmus érzelmi kielégülés nélkül és fordítva, érzelmi kielégülés is orgazmus nélkül. Érdemes megjelezni, hogy sok nő számára a lelki kielégülés fontosabb az orgazmusnál. Fontos azonban tudni, hogy a korábbi, akár szexuális, akár egyéb traumák például fizikai bántalmazás gátolják az orgazmus átélését. Az is könnyen előfordulhat, hogy ugyan van testi gyönyör érzés, de a lelki kielégülést érzelmi problémák akadályozzák meg. Ezek lehetnek egyéni, vagy párkapcsolati vonatkozásúak is. Fontos tehát tudni, hogy a nők számára a biztonság és az elégedettség a párkapcsolattal szexuális hatótényezők is!

A pornófogyasztásról röviden

Napjainkban igen gyakori, hogy az emberek pornót néznek. A gyakorlatban azt mondhatjuk, hogy ha ehhez nem társulnak szexuális problémák, akkor ez nem feltétlenül rontja párkapcsolatot, vagy az együttlétek minőségét. Fontos azonban, hogy egyik fél se a szex helyett, hanem emellett használja ezeket termékeket. Gyakran megfigyelhetjük azonban, hogy ha valaki sokáig fogyaszt pornót, megnő az ingerküszöbe és a hagyományos szexuális helyzetek képtelenek lesznek izgalmi állapotot előidézni.

Napjainkban gyakoribbak a szexuális zavarok?!

Napjainkban a kultúra is növeli a szexuális problémák előfordulásának gyakoriságát. A különféle médiumokból ugyanis az az elvárás ömlik ránk, hogy mindennek tökéletesnek kell lennie. Ez önmagunkkal kapcsolatban és a párkapcsolatunkkal szemben és okozhat bennünk gátlásokat. (Lehet-e szőrösen szexelni, elég jó-e, amit én adok, vagy amit a partnerem nyújt nekem?!) Nagy hangsúlyt kap az orgazmus, erre hegyezik ki az együttlétet, ami fokozza a felek teljesítményszorongását.

Milyen tényezők állhatnak a szexuális zavarok mögött?

Minden helyzet és probléma egyedi, ezért itt csak néhány gyakran előforduló jelenséget említek meg. Sokszor látom, hogy akkor jelennek meg a szexuális problémák, amikor a párok szorosabbra fűzik a viszonyukat: összeköltöznek, vagy összeházasodnak. Ilyenkor a szexuális problémákat a kötődés kontextusában kell megvizsgálni. A leghatékonyabb megoldást ilyenkor a párterápia jelenti. Ugyanis a párkapcsolattal szemben támasztott elvárások és a korábbi kötődések tisztázása elengedhetetlen!

A szexuális örömök átélését a bűntudatkeltő családi környezet, illetve a rátelepedő, kisajátító szülői viselkedés is gátolhatja. Gyakran a szexuális problémákat az eltérő hiedelem rendszer és nem megfelelő kommunikáció fokozza.

Nagyon gyakran vezetnek szexuális zavarokhoz a kimondatlan párkapcsolati konfliktusok és az elhúzódó hatalmi harcok. Ide tartozik például, hogy ha az egyik félnek dominánsabb a személyisége. Jel lehet, ha valamelyik partner magányosnak érzi magát .

Az elhagyástól, vagy a túlzott közelségtől való félelem is gátolhatja a felhőtlen nemi életet.

Leggyakrabban a személyes tér hiánya a túlzott összemosódás, vagy a valódi intimitás hiánya vezet a szexuális érdeklődés csökkenéséhez.

Érzelmek és szexualitás

A kötődéselmélet szerint a biztonságos kötődés lehetővé teszi az optimális párkapcsolat és szexualitás megvalósulását. Ennek következményei ugyanis a nyitottság és önátadás képessége. Adottság a vágyak és szükségletek őszinte kifejezésre. Rugalmasság, hogy a partnerek elfogadják egymás különbségeit. Biztonságos kötődés esetén az összehangolódás érzelmi és testi síkon is megtörténik. Kialakul az érintések közös nyelve, az erotikus válaszkészség fokozódik.

Bizonytalan kötődés esetén előfordulhat a szex túlhangsúlyozása és a szexuális igények háttérbe szorítása is. Mindkét esetben nehéz kifejezni a saját szükségleteket és megfelelően figyelni a partnerre. Károsodik az örömkészség. A túlzott szexuális aktivitást gyakran az elhagyatástól való félelem motiválja. A szorongás csökkenti a spontaneitást, nyitottságot és a kölcsönösséget.

Mi a különbség a szexuálterápia és a párterápia között?

A szexterápia kifejezetten gyakorlatorientált. Figyelmen kívül hagyja a szexuális zavarok mögött megbújó érzelmi tényezőket. Ez előnye és hátránya egyben, hiszen az esetleges gyors javulás után igen gyakori a probléma visszatérése más köntösben. További nehézség, hogy az esetlegesen traumatizált felek újabb sérüléseket szenvedhetnek.

A párterápia keretei között zajló szexterápia feltétele, hogy a terapeuta próbálja megtalálni a kapcsolati probléma és a szexuális probléma közös gyökerét/gyökereit. Fontos, hogy a pár merjen egymással őszintén beszélni a szexuális igényeiről, ismerje saját izgalmát ezt a tudását megossza kedvesével is. Az érzelmi biztonság megteremtése az alapja a szexuális intimitás rendezésének. 

Mint láthatjuk a szexuális zavarok mögött egyéni és/ vagy párkapcsolati tényezők állnak. Amennyiben több párkapcsolatban is jelentkezik ez, érdemesebb az egyéni, amennyiben a jelenlegiben először, akkor inkább a páterápiás irányban elindulni.

Felhasznált irodalom:

dr. Barát Katalin: Szexproblémák kezelése a pár- és családterápia keretei között című online szemináriuma 2020.06.10-én

Megterhelő életesemények: közelebb hoznak, vagy eltávolítanak egymástól?

Minden hosszútávú párkapcsolatban vannak olyan életesemények, amelyek megterhelik a viszonyt. Előző blogbejegyzésünkben említettük, hogy a krízisek életünk velejárói, ezek mentén alakul ki a valódi, mély kötelék férfi és nő között. A nehézségek leküzdése szorosabbá teheti kapcsolatunkat partnerünkkel. Vannak persze váratlan nehézségek is, mint például egy krónikus betegség, munkahelyváltozás, vagy egy szerettünk elvesztése. Érdemes ezekről elgondolkodni. Min múlik, hogy ezekre hogyan reagálunk? Mit tehetünk a kapcsolat megerősítéséért a nehezebb időkben?

Min múlik, hogy ott tudunk-e lenni egymás mellett krízishelyzetben?

Bizonyos életszakaszokban megnő a feszültség a partnerek között. Fontos, hogy ilyenkor is megtaláljuk a közös hangot, próbáljunk meg kedvesünk mellé állni, ha szüksége van ránk. Egy egyenrangú, biztonságos kapcsolat alapvető kritériuma, hogy segítsünk egymásnak. Ha ez nem történik meg, a nehézségek eltávolítanak bennünket a másiktól. A váratlan nagy stresszel és bizonytalansággal járnak. Gyakran nem tudhatjuk előre, hogy mit hoz majd a jövő. Krízishelyzetben ősi, ösztönös reakcióik erősödek fel.

Az ösztönök hatása a viselkedésünkre

Stresszhelyzetekben nem a józan eszünkre hallgatunk, hanem előtör belőlünk a menekülés, vagy a küzdelem (támadás). Igen gyakori, hogy egyik, vagy másik fél lefagy, amikor azt érzi tehetetlen. Pontosan ezekben az nehezebb időszakokban a legfontosabb, hogy jól ismerjük önmagunkat és saját kötődési stílusunkat. Ezáltal szépen lassan változtathatunk automatikus reakcióinkon.

Hogyan hat a kötődési stílus arra, mennyire tudjuk támogatni partnerünket?

Amennyiben biztonságosan kötődők vagyunk, bízunk a partnerünkben. Jól viseljük a nagyobb változásokat is. Megosztjuk egymással a félelmeinket és hagyjuk, hogy a másik megnyugtasson bennünket. Nyitottan fogadjuk az általa felvetett új nézőpontokat. Mi a teendő, ha bizonytalanul kötődők vagyunk? Ha nem volt előttünk példa biztonságos kötődésre, attól még kifejezhetjük magunkban azt a képességet, hogy pozitív kapcsolatokat keressünk olyan emberekkel, akik biztonságosan kötődnek. A kapcsolat egy idősebb és bölcsebb emberrel, akinek kérdéseket teszünk fel és akivel megbeszélhetjük kétségeinket. Ez remek lehetőség a fejlődésre és a pszichoterápia is egy lehetséges alternatíva. Ezek segíthetnek abban, hogy a kötődési stílusunkat biztonságos irányba mozdíthassuk el.

Ha ismerjük önmagunkat, könnyebb lesz változtatnunk a rossz berögződéseken

Ha visszatekintünk az életünkre és keressük az összefüggéseket a tapasztalataink között, az segít abban, hogy biztonságban érezzük magunkat. Ha át gondoljuk, milyen közegben nőttünk fel, meg fogjuk érteni, hogy a szüleink miért hoztak meg bizonyos döntéseket. Jobban átlátjuk, hogy ez milyen hatással volt az életünkre. Összekötjük a múltunkat a jelenünkkel. Ettől jobban képesek leszünk irányítani az életünket. Segíthet az önismeret megszerzésében az is, hogyha regényeket olvasunk. A főszereplő belső vívódásaiban, sorsában könnyen önmagunkra ismerhetünk.

Egyedül könnyebb?!

Amennyiben elkerülően kötődők vagyunk, nehezen tudjuk felismerni, hogy fontosak vagyunk a partnerünknek. Fenyegetésként élhetjük meg, ha a partnerünk kéréssel fordul hozzánk, mert azt érezzük, hogy teljesítenünk kell. Reakcióink mások számára távolságtartónak, elutasítónak hatnak. Ahhoz, hogy az elkerülő kötődést a biztonságos kötődés irányába lehessen módosítani, sok munkára van szükség. Ennek egy jelentős részét pedig nekünk magunknak kell elvégeznünk. Lényeges ehhez, hogy a testünkre figyeljünk. Gondoskodjunk kellőképpen önmagunkról is! Gyakoroljuk a másik ember nonverbális jelzéseinek értelmezését. Tudatosan kell megfigyelünk a saját és mások arckifejezését és megtanulni olvasni a sorok között. Nem mindent szó szerint venni, hanem kiismerni önmagunkat és az embereket. Egy elkerülő személy a mára a távolságtartás a legbiztonságosabb, de legbelül van egy belső hang, ami kötődésre vágyik. A cél, hogy megtanuljuk az érzelmeket jobban kezelni, ez megváltoztatja a többi emberhez és a világhoz való viszonyunkat.
Az egymásra hangolódás, ami számunkra nehéz, hiszen gyakran úgy érezzük, hogy a sarokba szorítanak. Túl sokat várnak tőlünk. Ilyenkor érdemes feltenni magunknak a kérdést, hogy valóban a másik célja az, hogy minket elnyomjon, vagy keretek közé kényszerítsen. (Mi más motiválhatja?)

Félek, hogy elveszítelek!

Amennyiben szorongóan kötődőek vagyunk erősen kapaszkodunk a partnerünkbe. Ettől ő úgy érezheti, hogy túl sokat várunk tőle és hajlamos lehet visszavonulni. Félelmüket, hogy cserben hagynak szorongóan kötődőként meg kell tanulnunk kontrollálni. Tudatosítani önmagunkban miről szól mindez. Meg kell vizsgálnunk saját reakcióinkat: miért reagálunk úgy, ahogy. Honnan származnak ezek az érzések? Ha ezeket nemcsak a jelennel, hanem múlt a múltunkkal is összefüggésbe hozzuk, közel járunk a megoldáshoz. Ettől a párkapcsolatunkban több tér keletkezik. Partnerünk nem érzi fojtogatónak szeretetünket. Jó módszer lehet, ha leírjuk magunknak, hogy mi történt és mi kellett ahhoz, hogy a félelmek vegyék át az irányítást az életünk felett. Ha kiírjuk magunkból a történteket, sokkal könnyebb felismerni az összefüggéseket. Egyszerűbben meg tudjuk érteni, mire hogyan reagálunk. Ezzel önmagunk és kedvesünk számára is tisztább képet adunk arról, hogy mi játszódik le bennünk. Fel kell először ismernünk, hogy az érzelmek nem azonosak a tényekkel. Tudatosítani önmagunkban, hogy az érzésünk nem csupán a másikról mond valamit, hanem rólunk, önmagunkról is. Meg kell figyelnünk hogyan reagálunk bizonyos dolgokra és felismerni, hogy ez milyen összefüggésben lehet azzal ahogy neveltek bennünket. Így könnyebb különválasztani a korábban szerzett fájdalmat a mostani nehézségektől. Itt is az a cél, hogy az értelmet jobban összekapcsoljuk az érzelemmel. A kedvesünk iránt érzett haragot és a félelmet tágabb összefüggésekbe helyezük. Ettől könnyebben tudjuk majd kezelni

Összegzésként elmondhatjuk, hogy korábbi tapasztalataink és kötődési stílusunk alapvetően meghatározza azt, hogy mennyire tudjuk odatenni magunkat, ha partnerünknek segítségre van szüksége. Ahogy azt is, tudunk/merünk-e segítséget kérni, ha szükségünk van rá. Fontos ezért megismerni saját tipikus nehézséginket, azonosítanunk a visszatérő mintázatokat. Kötődési stílusunk tudatossággal, sok munkával megváltoztatható. A biztonságos kötődés feltétele, hogy toleránsak legyünk önmagunkkal és egymással. Ismerjük a saját határainkat és kedvességgel, szeretettel forduljunk egymást iránt, még a feszült helyzetekben is.

Felhasznált irodalom:

Wagenaar, K (2018) Hogyan legyek boldog veled? A párkapcsolat megjavítása az érzelmekre fókuszáló terápia módszerével. Ursus Libris. Budapest