Címke: nárcizmus

Hogyan kommunikáljunk egy nárcisztikus személlyel?

Korábban videós és szöveges tartalommal is jelenkezünk a  nárcizmus témában. Jelen cikkünkben azt vizsgáljuk meg alaposabban, mire figyeljünk, ha a közelünkben nárcisztikus személy van, hogyan kommunikáljunk vele, ahhoz, hogy minél kevesebbet sérüljünk. Bánki György ’A legnagyszerűbb könyv a nárcizmusról’ című művét ajánljuk.

Egy különleges személynek különleges bánásmód jár?!

Egy nárcisztikus személlyel kapcsolatban speciális bánásmódra van szükség! Ehhez fontos szem előtt tartanunk, hogy amit mi nyújtani tudunk, az soha nem lesz elég neki! Két véglet között fogjuk érezni magunkat. Hol fantasztikusnak, hol elviselhetetlennek.

Persze a nárcisztikus mindenért bennünket hibáztat. Amikor valami problémája van, minket lát megváltozottnak. Például, ha megterhelőnek érzi, amikor törődnie kell velünk, nem tudja ezt megfogalmazni, hanem ránk tolja a dolgot: mi nem törődünk vele.

Mindig felül akar lenni, ennek eszköze, hogy elnyom bennünket. Amikor kedvesek vagyunk vele, még több figyelmet és még több elismerést szeretne kapni. Elhiteti, hogy ő rengeteget ad és mi nem vagyunk hálásak. Ez a szélsőségesség és hálátlanság valójában az ő személyiségének a része!

Mindennek hátterében az van, hogy amit ő kap, azt ő nem tudja/akarja viszonozni. Ha valami nem érinti jól, egy pillanat alatt elfordul tőlünk. A mérce mindig kettős! Neki többet lehet és ezzel nem lehet konfrontálni, ezért megváltoztatni sem lehet.

A nárcisztikust gyermekkori tapasztalatai bizalmatlanná és rugalmatlanná tették. Felnőtt korában újraéli ezeket a negatív tapasztalatokat, s ennek hatására úgy érzi, hogy rengeteg áldozatot hoz. A mi befektetett energiánk pedig nem számít. Persze lehet, hogy jó lelkiállapotában elismeri az érzelmeinket, amikor azonban őbenne elromlik a rólunk alkotott kép, megérezhetjük, hogy milyen ő valójában.

Profinak kell lennünk a határhúzásban!

Ha egy nárcisztikus személlyel vagyunk közeli kapcsolatban, fontos hogy megtanuljunk jól vigyázni önmagunkra! Profin jelöljük ki a határainkat: gyakran hangsúlyozzuk, mi az, amit el tudunk fogadni, hogyan bánhat velünk!

Nagyon könnyen alárendeltnek és magunkba fordulónak érezhetjük magunkat. Ne felejtsük el, hogy minden, amit adunk neki természetes a számára, és minden, amit elrontunk pedig annak bizonyítéka, hogy nem tudunk jól törődni vele. Nekünk kell tehát először tisztába jönni önmagunkkal, mert neki mindent megkapni alap!

Azt képes valamennyire megbecsülni, aki beleáll a konfliktusban és ellene tart. Talán együtt szeretne működni egy ilyen emberrel, ráadásul félhet is tőle. Ezért le akarja győzni!


Hangsúlyozzuk, hogy egy nárcisztikus partner bevállalása gyakran a saját nárcizmusunkkal kapcsolatos problémákból fakad. Önismereti munka segítségével rájöhetönk, hogy valójában nekünk van szükségük erre a csodálatosnak tűnő emberre, mert ő illeszkedik saját téves beállítódásaikhoz. Amikor kiderül, hogy a helyzet nem olyan csodás, mint amilyennek először látszott, csodában bízunk. Szeretnénk azt gondolni, hogy kivételes kitartással, jósággal, megértéssel vagy bármi egyébbel tudunk segíteni a nárcisztikuson.

Mire figyeljünk már a legelejétől?

A nárcisztikusokkal való kommunikáció első szabálya tehát, hogy hallgassunk az ösztöneinkre és legyen alapos az önismeretünk. Mielőtt a közelébe kerülünk a nárcisztikusnak, gondoljuk át, bírni fogjuk-e.

Persze ez nem olyan egyszerű, mint amilyennek első ránézésre tűnik. A nárcisztikus személyek ugyanis a kapcsolat kezdetén különlegesen vonzónak tűnnek a kapcsolat reményében. A viszony is egyszerre lehet nagyon jó és nagyon rossz. Ezért is nagyon nehéz kilépni belőle.

Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a nárcisztikus a lehető legritkább esetben kíván megváltozni, aminek hátterében az van, hogy ő képtelen elviselni a saját csökkent értékűség érzését, ezért mindig másokra kell azt vetítenie. Ha el is megy terápiába, amellett sem köteleződik el. Inkább a terapeutát is leértékeli.

Miért nincs változás?

Ha egy nárcisztikus kivette ránk a hálóját, az általa nyújtott különleges figyelem gyógyírnak tűnhet a problémáinkra. Amikor egy nárcisztikus személy idealizál minket, mi is nagyszerűnek érezzük magunkat!

Két dolog miatt foghatunk gyanút, hogy egy nárcisztikussal van dolgunk. Realitásérzékünk érzi a túlzó idealizációt, másrészt lehet hogy az illető mindenki másnál védelmezőbb, nagyvonalúbb. Egy nárcisztikus toleráns képet tud vetíteni önmagáról.

Fontos azt látni, hogy a nárcisztikus mindent feketén-fehéren lát, ezért gyakran eltitkolja megbántottságát.

További nehézség, amikor szóvá teszünk valamit, vagy kérjük, hogy vegye figyelembe a mi szempontjainkat. Ekkor úgy értelmezi, ki akarjuk használni. Lelke mélyén megretteg, hogy ugyanolyan kizsákmányolóval kerül függő viszonyba, mint amilyen valamelyik szülője volt. Amikor a nárcisztikusnak valamilyen szempontból rossz, dühöng, kiüresedik, grandiózus fantáziákba menekül, hogy megóvhassa magát.


A megoldás kulcsa önmagunkban keresendő!

A nárcisztikussal való kommunikáció alapja, hogy fontos felismernünk saját nárcisztikus igényeinket, hogy mennyire van kisebbrendűségi érzésünk. Vágyunk arra, hogy mi is fantasztikusnak érezzük magunkat?! Ezek a nagyzásos elképzelések motiválnak bennünket arra, hogy a másik szükségleteit kielégítsük.

Ha mi is nárcisztikus családban nőttünk fel, az ebből származó, nehezen gyógyuló sérülés, az ennek hatására kialakult fokozott felelősségérzet, alárendelődési és áldozathozási készség remek alap ahhoz, hogy megágyazzon egy ilyen kínzó párkapcsolatnak.

A nárcisztikus teljes rendszere a sebezhetőség elhárításáról szól. Működése azon alapszik, hogy soha többé ne kelljen átélnie azt az elhanyagolást, amit régen. Azért tartja a kezében a hatalmat, hogy végre szabályozni tudja kapcsolatait, ezért alapvetően magányos.

Az agressziót, ami csökkentértékűségéből fakad, a másik önbizalmának rombolására használja. Alapvető számára a megtévesztés és a manipuláció, hogy a lényegről eltereli a figyelmünket, kontrollt gyakorol. Beszéde üres. A lényeg, hogy azt a hatást érje el, amire vágyik. Ehhez felépít egy igaznak tűnő homlokzatot.

Egy nárcisztikussal való kapcsolat veszélyei

Nem könnyű elhagyni egy nárcisztikust, mégis érdemes tudomásul vennünk, hogy ő nem fog változtatni. Fontos azonban a határhúzási képességünk, különben tartósan áldozati pozícióba kerülhetünk, vagy akár bele is halhatunk.

Nárcisztikusra a legnagyobb veszélyt a túlvállalásra hajlamos nárcisztikus jelenti. Ilyenkor a bizonytalan személy hajlamos egyre több mindenről lemondani, megpróbál alkalmazkodni. Az alárendelődő nárcisztikusok (vagy saját nárcisztikus igényeiket elnyomó személyek) saját elhanyagloló gyermekkorukat ismétlik az önfeladással.

Ha hajlamosak vagyunk az önbecsapásra, nehéz elfogadni, hogy a kezdeti szép idők nem térnek vissza! Sosem fog minket megbecsülni partnerünk. Ilyenkor bántalmazó szülői személyiség részünk megakadályozhatja az eltávolodást. Érzelmileg magára hagyva ürességet érezhetünk, talán még a szenvedés is jobbnak tűnik, mint a semmi.

A nárcisztikus ilyenkor ugyanúgy viszonyul hozzánk, mint ahogyan önmagunkhoz: egyszerre függene és menekülne egy ellentmondásos kapcsolattól.

Mit ne mondjunk?

Egy nárcisztikus nem képes elviselni a kritikát, illetve negatív érzéseket. Képtelen alkalmazkodni, vagy elfogadni, hogy más is fontos lehet a számunkra. Csak a százszázalékos figyelmet értékeli. Ráadásul úgy éli meg, hogy csak reagál a negatív dolgokra.

Az önmaga előtt is letagadott érzelmi elhanyagoltság érzését hozza létre bennünk. Idővel mi leszünk azok, akiknek semmi sem elég jó. Mindent átélünk, ami eredetileg az övé volt: hűvössé, elutasítóvá válunk. Együttérzést nem tudunk tőle kapni. Mi szenvedünk a nárcisztikus helyett. Ő azt hiszi, minden a helyére kerül, hiszen felül marad, helyreáll a grandiózus énje. Néha meglepően nehéz dolgokat is el tud viselni, míg máskor apróságok is kiakasztják.

Ha kommunikálni szeretnék egy nárcisztikussal, mondandónkat gondosan fel kell építenünk! A legkisebb kritikához is megértést és elismerést kell adagolni, ráadásul mindez őszintén kell, hogy hangozzék!

Fontos továbbá a jó dolgok tükrözése is. A nárcisztikus lemondott a saját érzelmi életéről, hogy tökéletesnek tudjon tűnni, ezzel kiszámíthatóságot tud maga körül teremteni. A vágyak és érzések kavalkádját gyakran a partnere testesíti meg, amitől szabadulnia kell! A kényszeres nárcisztikus saját elfojtott igényei miatt nem sok melegséget ad a másiknak.

Hogyan/mit mondjunk?

Az optimális mondat egy nárcisztikus felé rövid, mégis jelentőségteljes, pontosan kijelöli, hogy mit akar elérni! Legyen a szavainknak súlya! A klasszikus nárcisztikus személy a saját eltagadott, megbántott gyermeki részét a másikban hozza létre, abban veti meg. Mindig ellenségeket jelöl ki, mert le kell vezetnie a dühét. Hogy kint bánt, lényegtelen.

Ezt a működést normális kommunikációval nem lehet befolyásolni! Fontos tehát, hogy kijelöljük a mi saját határainkat, a kapcsolat nárcisztikusságát ugyanis nem lehet empátiával, vagy kommunikációval megváltoztatni, legfeljebb jobban kezelni.

Minél inkább hajlamos a nárcisztikus a visszatámadásra, annál nagyobb szerepet kell kapnia a visszajelzésben az empátia helyett a konfrontációnak. Lehet, hogy a szégyenérzetét kell segítenünk kordában tartani. Ő a saját szemében mindig ártatlan áldozat, nekünk azonban muszáj ragaszkodunk hozzá, hogy minket is megillet a megbecsülés és ő nem léphetett egy bizonyos határt!

Egy klasszikus nárcisztikus személy képtelen a viszonzásra, nem érti, miért is kellene bármit adnia. Csakis a konfrontáció működik. A kapcsolat folyamatosan kiürül, ha el tudunk távolodni tőle, magunk tudunk gondoskodni az egyensúlyunkról, gyakran bekövetkezik, hogy már nem akarunk ekkora energiákat belefektetni a kapcsolatba!

Úgy tűnhet, mintha lenne jó módszer a nárcisztikussal való kommunikációra pedig nincs! Ha ragaszkodunk a megoldáshoz, csak felesleges kudarcoknak tesszük ki magunkat!

A nárcisztikus partnere azonban hamar depresszióssá válik, inni, vagy nyugtatót szedni kezd, a kapcsolat ugyanis könnyen elmérgesedik. Könnyen arra ébredünk, hogy nem kizárólag a kapcsolatunk áldozatai vagyunk, hanem saját megfosztott, elárult gyermekkori énünk, a bennünk élő kritikus büntető szülői rész játszik velünk. Ezek szolgáltatnak ki bennünket aktuális elnyomónknak.

A kapcsolat egy folyamatos veszélyhelyzetet teremt, a nárcisztikus ugyanis folyamatosan az ő nagyszerűségének tükrözését igényli. Ezt nem nyújtja cserébe. Nem képes a másikkal szembeni empátiára, a gyermekként ugyanis ugyanis szüksége volt arra , hogy felmenőit jónak lássa, ezért képtelen felismerni mások lelki igényeit.

Felhasznált irodalom

Bánki György (2016) A legnagyszerűbb könyv a nárcizmusról Ab Ovo. Budapest

A pszichopaták köztünk élnek…

Legtöbbünknek a pszichopata kifejezésről gyilkosok és bűnözők jutnak elsőre eszünkbe, a helyzet azonban nem ennyire egyértelmű. Leggyakrabban ugyanis a pszichopaták jól rejtőzködnek és bár nagy károkat okoznak, egyáltalán nem olyan egyszerű felismerni őket. Az alábbiakban ehhez kívánunk nyújtani egy kis jellemrajzot.

Kik azok a pszichopaták? S miért nem egyszerű felismerni őket?

A pszichopatákat a lelkiismeret és a mások iránti együttérzés hiánya jellemzi. A bűntudat és a megbánás érzése nélkül tudnak bántani másokat, felrúgva a társadalmi normákat és áthágva az elvárásokat. Ezért önző módon elveszik, amire szükségük van és úgy cselekszenek, ahogy kedvük tartja, nem foglalkoznak a következményekkel.

A legtöbb pszichopata megnyerő modorú ember, tevékenységük nem más, mint a másik ember kárára történő vágyteljesítés. Bár sok köztük a bűnöző, rengetegen elkerülik a börtönt és kellemes modorukkal, kaméleon-szerű viselkedésükkel boldogulnak társadalmunkban. Látszólag jó emberek, mégis számos életet tesznek tönkre.

Hiányzik a képességük arra, hogy másokkal bensőséges érzelmi kapcsolatokat teremtsenek. Viselkedésük hideg és számító, képtelenek másokról önfeláldozó módon gondoskodni, amikor az nem áll érdekükben. Simulékony viselkedésükkel könnyedén manipulálják az embereket. Gyakran olyan könnyedséggel és közvetlenséggel teszik ezt, hogy fel sem merül bennünk, hogy az illetőnek bármilyen hátsó szándéka lehet.

A legtöbb pszichopata racionálisan gondolkodik és tudatában van annak, hogy fájdalmat okoz másoknak.

Mi áll a pszichopátia hátterében?

Szociológiai, biológiai és genetikai tényezők járulnak hozzá a pszichopátia szindróma kifejlődéséhez, melyet ma legtöbbször antiszociális személyiségzavar kifejezéssel diagnosztizálnak.

A pszichopátia kifejezés a személyiségvonások és a társadalmilag deviáns magatartásformák együttesét jelöli. Pszichopatákra a lelkiismeret furdalás és az önkorlátozás teljes hiánya jellemző. Motivációik alantasak, önérvényesítőek, s képtelenek arra, hogy tanuljanak a tapasztalataiból. Nem érdekli őket, hogy beilleszkedjenek a társadalomba. Nem mutatnak érdeklődést az emberek öröme és küzdelme iránt. Professzionálisan űzik az igazság saját céljaiknak megfelelő torzítását, legfőbb eszközük pedig a benyomás-keltés.

Mik a vezető tünetei a pszichopátiának?

A pszichopátia legfontosabb tünetei a felszínes érzelmek, nagyzolás és önzés, a bűntudat és a megbánás hiánya. A megtévesztés és a manipuláció szándéka. A társadalmi devianciát az impulzivitás és a magatartás kontroll hiánya okozzák.

A pszichopatáknak szükségük van rá, hogy fokozott izgalmak között éljenek. Ez felelőtlenséggel és már a korai gyermekkorban megfigyelhető magatartásproblémákkal társul.

A legtöbb pszichopata tehát nagyon rokonszenvesnek és megnyerőnek látszik, könnyen megkedveljük őket. A nárcizmus és az eltúlzott önértékelés jellemző. Különleges lényeknek képzelik magukat, akiknek jogában áll öntörvényűen élni és másokat kihasználni. Szeretik a mások fölött gyakorolt hatalmat. Nem viselik el, ha a másiknak az övétől eltérő a véleménye. Nem érdekli a pszichopatákat a tanulás, vagy a jogi-, pénzügyi- és magánéleti problémák. Általában mégis segítőkésznek mutatják magukat, legalábbis kezdetben.

Hogyan kommunikál egy pszichopata?

Pszichopata számára az sem nehéz, hogy mondatról mondatra ellentmondjon önmagának. Ha másoknak okozott fájdalmat el is ismerik, akkor sem tanulnak hibáikból. Gyakran az, amit mondanak teljes mértékben ellentétben áll azzal, ahogy viselkednek! Magatartásukat racionalizálják, lerázzák magukról a felelősséget. Gyakran még azt is letagadják, hogy a dolog amit elkövettek, valójában megtörtént.

A legtöbb pszichopata nem esik zavarba, amikor hazugságon érik! Egyszerűen témát vált, vagy megpróbálja a tényeket a hazugsághoz igazítani.

Mi van a viselkedésük mögött?

A pszichopaták más embereket nem vesznek emberszámba, azok gyengesége és kiszolgáltatottsága uralomvágyukat fokozza. A különféle irodalmi művekkel és filmekkel ellenéteben a pszichopaták irgalmatlansága jellemzően kevésbé egyértelmű, mégis nagyon pusztító. Elveszik mások vagyonát, méltóságát. Elhanyagolják családjuk testi és lelki jólétét.

Érdekelhetik őket az önfejlesztő módszerek, hogy jobban megtanulják fenntartani a látszatot! Sok pszichopata a saját hibáit és problémáit a gyermekkori traumáival magyarázza, ezeken nem akar vátoztatni.

Bár alapvetően érzelmi sivárság jellemzi őket, időnként hajlamosak rövid életű érzelem kinyilvánításokra. Ilyenkor szerepeket játszanak, hogy ezzel érhessenek célt! Néha azt állítják, hogy heves érzelmeik vannak, de valójában összekeverik a szerelmet a szexuális vággyal. A haragot az ingerlékenységgel. A pszichopaták érzelmei valójában az azonnali szükségletekre adok primitív reakciók.

Mivel tudják, hogy mások mit éreznének az adott helyzetben, próbálják ezt lemásolni. Kutatások bebizonyították, hogy a pszichopatákból hiányoznak a félelemérzethez társuló fiziológiai reakciók. Ez azért is lényeges, mert a félelem távol tart bennünket bizonyos cselekedetektől amennyiben tudjuk, hogy az adott dolog számunkra negatív következményekkel járna. Pozitív dolgokra is sarkallhat bennünket a félelem. Pszichopata olyan, mint egy csecsemő, azonnal követeli az ösztön-kielégülést. Mások szükségleteit semmibe veszi, erőszakkal is elveszi, amire szüksége van. Nem számít, hogy mi az ára. Egyáltalán nem gondol a jövőre, hajlamos egyik napról a másikra élni. 

Agresszió, hatalomvágy és ami mögötte van…

A pszichopaták igen hevesen reagálnak a konfliktusokra, vélt, vagy valós sérelmekre. Gyakran agresszívek. Indulataik általában rövid életűek, majd úgy viselkednek mintha semmi sem történt volna. Hidegek, hiányzik belőlük az érzelmi töltés. A családjukat kiaknázatlan segítség forrásnak tekintik.

A legtöbb pszichopata már gyermekkorában is agresszíven viselkedik: az állatokkal kegyetlen, vandalizmus, megfélemlítés, iskolakerülés jellemzi. Felnőttként házastársukat, vagy a gyereküket bántalmazzák. Gyakran jó humoruk van, ami általában figyelemelterelésre szolgál.

Mivel nem élik át a félelem és a bűntudat alapvető érzéseit, nem képesek lelkiismeretesen viselkedni sem. Egyszerűen nem gondolnak tetteik következményire. Párkapcsolatukat szállás, ruha, pénz, kikapcsolódás, valamint szexuális kielégülés forrásának tekintik. Az áldozatok sokáig semmit sem sejtenek. Manapság divatos a “csak saját magam számítok, mások jóllétéért nem vagyok felelős” hozzáállás.

A pszichopatákat megnyerő modoruk gyakran felelős pozícióba juttatja, ahol könnyedén visszaélnek hatalmukkal. A legtöbb esetben olyan szakterületet választanak, ahol a szükséges készségeket könnyű hamisan feltüntetni, könnyen megtanulható a szakzsargon és nem valószínű, hogy a képesítéseket igazoló dokumentumokat alaposan ellenőriznék.

Genetika és agykutatás

A pszichopaták agya ugyanúgy reagál az érzelmet jelölő szavakra, mint a semlegesekre. Ők nem értik az érzelmeket, ezért beszédük tele van következetlen, egymásnak ellentmondó kijelentésekkel.

Elbeszélésüket gyakran széles kézmozdulatok, eltúlzott mimika kíséri, melyek elterelik a beszélgetőtárs figyelmét arról, ami valójában történik. A pszichopaták felfogják a társadalmi szabályokat és képesek kontrollálni magatartásukat! Valójában tetteik következményeivel is tisztában vannak!

A közvélekedéssel ellentétben szinte semmi nem bizonyítja, hogy a koragyermekkori nehézségeknek bármi köze lenne a pszichopátia kialakulásához. Az érzelmi kapcsolódás képességének hiánya pedig már a zavar tünete. Nagyon valószínű, hogy erős biológiai hatásra alakulnak ki a pszichopatákra jellemző személyiségvonások. Ezek pedig megnehezítik a család számára a lelkiismeret kialakítását!

Azoknál a gyerekeknél, akikben megvannak a pszichopátia személyiségjegyei, de stabil családban nőnek fel és oktatási erőforrásokban részesülnek, lehetséges, hogy dörzsölt üzletemberek, vagy politikusok válnak.

A társadalmi tényezők és a nevelési gyakorlat tehát csak a zavar viselkedésbeli kifejeződését határozzák meg, nincsenek hatással az egyén empátiájára. Társadalmunk ráadásul egyre toleránsabb a pszichopata személyiség iránt!

Mit tehetünk, hogy megvédjük magunkat a pszichopatáktól?

A pszichoterápia hatástalan a pszichopátia kezelésében! A biológiai terápiák, köztük az idegsebészet és az elektrosokk, valamint a különféle gyógyszerek alkalmazása sem feltétlenül hatékonyabb a kutatások szerint.

Ha a környezet nyomására a pszichopata elmegy terápiába, gyakran csak még rosszabb lesz! Mivel jobban megértik az embereket, megtanulják milyen egyéb módszerekkel tudnak manipulálni másokat. Továbbra is igyekeznek azonban saját akaratukat ráerőltetni másokra.

Mit tehetünk mégis a pszichopaták ellen?

Vigyázzunk magunkra: gondoljuk végig, hogy a másik mivel próbál bennünk jó benyomást kelteni? Hogyan él vissza bizalmunkkal? Ha magányosak vagyunk, könnyen belekerülhetünk a pszichopata hálójába.

A pszichopaták ugyanis ügyesen kiszimatolják gyenge pontjainkat és megtalálják, hogy hogyan tudnak bennünket befolyásolni! Ezért leginkább úgy védekezhetünk ellenük, hogyha megismerjük önmagunkat. A pszichopaták gyakran azt a benyomást keltik, hogy ők szenvednek és az áldozatot okolják mindaddig, míg meg nem kapják, ami kell nekik.

Figyeljünk a hatalmi harcokra! Egy pszichopatának mindig irányítania kell, ennek érdekében megfélemlítést és erőszakot is latba vethet. Minden érzelmi támogatást igénybe kell vennünk, hogy egy pszichopatával való érzelmi kapcsolatból kiszabadulhassunk!

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált szakirodalom:

Hare, R. D (2004) Kímélet nélkül. A köztünk élő pszichopaták sokkoló világa Háttér Kiadó Budapest

Egészséges nárcizmus, vagy nárcisztikus személyiségzavar?

Mai bejegyzésemben a nárcisztikus személyiségzavarról fogok bővebben írni, azonban előtte kitérnék arra, hogy mi a különbség az egészséges nárcizmus és a patológiás nárcizmus között.

A nárcizmus korunk népbetegsége, manapság nagyon gyakran találkozunk nárcisztikus emberekkel. Ez azonban nem minden esetben patológiás, szükséges ugyanis egy egészséges nárcizmus, önszeretet ahhoz, hogy jól érvényesüljünk az életben.

Sokszor azt látjuk, hogy a súlyos nárcisztikus páciensek is jól érvényesülnek – például nagyon sikeresek a munkájukban – de az emberi kapcsolataik valahogy nem az igaziak. Nem sikerülnek a párkapcsolatok, sok a családibaráti konfliktus (vagy nincsenek, esetleg látszólagosak a kapcsolódások). Legtöbbször ez utal arra, hogy valamilyen probléma van a háttérben, amivel foglalkozni kell.

Fontos tudni, hogy a nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő páciens nem tudja jól értelmezni mások érzelmeit, szükségleteit, nem tud velük empatizálni, gyakran tárgynak tekinti őket, vagy legalábbis a másik fél ezt így értelmezi. Nehezen van tekintettel mások szükségleteire, amikor a partnere kinyilvánítja az igényeit, akkor inkább kilép a kapcsolatból.

A nárcizmus egy kontinuum – vagyis egy olyan jelenség, amelynek két végpontja van. Az egyik végpontján a figyelmetlen, a másikon a túlérzékeny nárcisztikus áll. Az egyiken az önző, követelőző, állandóan figyelmet és elismerést követelő személyiség található, míg a másikon egy sokkal érzékenyebb, védtelenebb, éretlenebbnek tűnő személyiségű illető helyezkedik el.

Mi a különbség és mi a közös vonás ezek között a nárcisztikus személyiségtípusok között?

Figyelmetlen típusba tartozók látszólag nem keresik a visszajelzést másoktól, önmagukra fókuszálva kommunikálnak, nem tartanak szemkontaktust, nem figyelnek mások jelzéseire, fő témájuk önmaguk és az ő kedvenc területeik. Szeretnek mindig a társaság középpontjában lenni és nehezen hagynak másokat szóhoz jutni.

A túlérzékeny nárcisztikusok ezzel szemben fontosnak tartják azt, hogy mások mit gondolnak róluk. Figyelmük középpontjában rendszerint a másik ember áll. Figyelik, hogy hogyan reagálnak rájuk, gyakran érzik magukat támadva. Nagyon szégyenlősek, gátlásosak, szeretnének inkább a háttérben maradni. Belső világukban gyakran szégyenkeznek, rosszul érzik magukat, mert szeretnének mások szemében pozitívabbnak tűnni, ámde úgy gondolják, hogy erre nem igen képesek. Azt érzik, hogy képtelenek másoknak megfelelni, javíthatatlannak hiszik magukat.

A közös vonás a két típusban tehát a szégyen, a csökkentértékűség érzése, amelyeket próbálnak ezek a személyek távoltartani maguktól, és ezért fejlesztik ki ezeket az elhárításokat, viselkedésmódokat, amelyekre hamarosan részletesen is ki fogok térni.

Tehát, közös a nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő egyénekben, hogy az önértékelésük fenntartása az elsődleges cél a számukra és nem igazán válogatnak az eszközökben. Próbálják elkápráztatni a többi embert, vagy nagyon is figyelnek a másikra, ezért a saját igényeiket háttérbe szorítják, próbálják kitalálni azt, hogy mit akar a másik fél.

Mik a nárcisztikus személyiségzavar tünetei?

Nagyon hangsúlyos az elismerés és a különleges bánásmód iránti igény. Ez megakadályozza a pácienst abban, hogy a másik ember helyébe képzelje magát, és nagyon sok személyközi konfliktusa lesz ennek hatására. Ezek a konfliktusok rendszerint kevésbé zavarják a pácienst, mint annak a környezetét, szeretteit, ezért nagyon gyakran megfigyelhetjük, hogy inkább a rokonok, család vagy partner az, aki elviszi a nárcisztikus személyt terápiára.

A nárcisztikus személyiségzavar súlyossága nagyban függ attól, hogy mennyire érett vagy éretlen a személyiség. Vannak tehát olyan páciensek, akiknél csak bizonyos életesemények hozzák elő ezeket a tüneteket, és vannak olyanok, akiknél ez a hétköznapokban isnagyon nagy hangsúlyt kap.

Mi áll mögötte, hogyan alakul ki a nárcisztikus személyiségzavar?

Bár látszólag a nárcisztikus ugyan önzőnek tűnik, de mégis nagyon súlyos önértékelési problémákkal küzd, folyamatosan keresi másokban a pozitív megerősítéseket, visszajelzéseket. Nagyon függ a környezete reakcióitól.

Gyakran grandiózus fantáziái vannak, máskor pedig épp ellenkezőleg, nagyon lenézi önmagát, kisebbrendűségekkel küzd. Saját értékeit ezért próbálja felnagyítani, másokkal elhitetni, hogy milyen fantasztikus, és várja, hogy csodálják. Amikor ezt nem kapja meg, akkor leértékeli a másik felet, és haraggal reagál.

A partnere gyakran azt érzi, hogy kihasználják, nincsenek tekintettel az érzéseire, és ez óriási szenvedést okoz. A nárcisztikus személy tagadja a másoktól való függőségét, és mégis, amikor nem elégülnek ki a csodálat iránti igényei, akkor leértékeli a másikat. Nárcisztikus düh jelenik meg, s a sértettség állapotában gyakoriak a szidalmazások, akár agresszív kitörések is lehetnek, de ilyenkor előfordulhatnak depresszív érzések is.

Pozitív visszajelzést vár el, enélkül unalmat és ürességet él meg. Gyakran irigykedik másokra, nem szereti, hogyha a környezetében nála sikeresebb, szebb, jobb személyek vannak.

Több tényező is befolyásolja azt, hogy miért alakul ki a nárcisztikus személyiségzavar. Mivel ahány ember, annyi probléma csak pár szóban jellemezném a közös pontokat. Ami közös, az az empátiahiányos, vagy pedig hideg, elutasító, elhanyagoló családi háttér, nehéz gyermekkor.

Hogyan gyógyítható a nárcisztikus személyiségzavar?

Fontos tudni, hogy általában hosszú pszichoterápiára van szükség, gyógyszeres kezelést akkor érdemes kezdeményezni, amikor más betegségek is társulnak. Ez gyakran lehet szenvedélybetegség – például függőség – vagy hangulatzavarok, pl depresszió – ilyenkor feltétlen szükséges a gyógyszeres kezelés.

Rövidebb pszichoterápia is lehet hatékony, hogyha ez a nárcizmus nem érinti az egész személyiséget, hanem csak bizonyos életesemények váltják ki. Ilyenkor azonban ne számítsunk a hosszútávú személyiség átszerveződésére, ugyanis személyiségváltozáshoz általában évekig tartó pszichoterápiás munkára van szükség!

Nagyon hasznos lehet a csoportterápia is az egyéni terápia kiegészítéseként, ahol a páciens megtanulja, megtapasztalja a saját bőrén azt, hogy másoknak is vannak igényei, amelyekre tekintettel kell lennie.

Nárcisztikus személyiségzavar esetén megnő az öngyilkosság kockázata, ami arra vezethető vissza, hogy ezek a páciensek nagyon sérülékeny önértékeléssel rendelkeznek, esetleges kudarcra, munkahelyi konfliktusra, problémára, ezért túl heves reakcióval reagálnak. Mindez akár öngyilkosságig is vezethet.

Fontos tehát, hogyha valamelyik tünetet felismerjük önmagunkban, szeretteinken vagy barátainkon, akkor kérjünk szakszerű segítséget (klinikai szakpszichológustól, pszichoterapeutótól, pszichiátertől), mert a legtöbb esetben ezek a problémák, tünetek kezelhetők. Nárcisztikus személyiségzavar mellett is élhető, jó minőségű élet érhető el.

A témában készült videómat ide kattintva megtekintheti.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.