Címke: Hatalom

A pszichopaták köztünk élnek…

Legtöbbünknek a pszichopata kifejezésről gyilkosok és bűnözők jutnak elsőre eszünkbe, a helyzet azonban nem ennyire egyértelmű. Leggyakrabban ugyanis a pszichopaták jól rejtőzködnek és bár nagy károkat okoznak, egyáltalán nem olyan egyszerű felismerni őket. Az alábbiakban ehhez kívánunk nyújtani egy kis jellemrajzot.

Kik azok a pszichopaták? S miért nem egyszerű felismerni őket?

A pszichopatákat a lelkiismeret és a mások iránti együttérzés hiánya jellemzi. A bűntudat és a megbánás érzése nélkül tudnak bántani másokat, felrúgva a társadalmi normákat és áthágva az elvárásokat. Ezért önző módon elveszik, amire szükségük van és úgy cselekszenek, ahogy kedvük tartja, nem foglalkoznak a következményekkel.

A legtöbb pszichopata megnyerő modorú ember, tevékenységük nem más, mint a másik ember kárára történő vágyteljesítés. Bár sok köztük a bűnöző, rengetegen elkerülik a börtönt és kellemes modorukkal, kaméleon-szerű viselkedésükkel boldogulnak társadalmunkban. Látszólag jó emberek, mégis számos életet tesznek tönkre.

Hiányzik a képességük arra, hogy másokkal bensőséges érzelmi kapcsolatokat teremtsenek. Viselkedésük hideg és számító, képtelenek másokról önfeláldozó módon gondoskodni, amikor az nem áll érdekükben. Simulékony viselkedésükkel könnyedén manipulálják az embereket. Gyakran olyan könnyedséggel és közvetlenséggel teszik ezt, hogy fel sem merül bennünk, hogy az illetőnek bármilyen hátsó szándéka lehet.

A legtöbb pszichopata racionálisan gondolkodik és tudatában van annak, hogy fájdalmat okoz másoknak.

Mi áll a pszichopátia hátterében?

Szociológiai, biológiai és genetikai tényezők járulnak hozzá a pszichopátia szindróma kifejlődéséhez, melyet ma legtöbbször antiszociális személyiségzavar kifejezéssel diagnosztizálnak.

A pszichopátia kifejezés a személyiségvonások és a társadalmilag deviáns magatartásformák együttesét jelöli. Pszichopatákra a lelkiismeret furdalás és az önkorlátozás teljes hiánya jellemző. Motivációik alantasak, önérvényesítőek, s képtelenek arra, hogy tanuljanak a tapasztalataiból. Nem érdekli őket, hogy beilleszkedjenek a társadalomba. Nem mutatnak érdeklődést az emberek öröme és küzdelme iránt. Professzionálisan űzik az igazság saját céljaiknak megfelelő torzítását, legfőbb eszközük pedig a benyomás-keltés.

Mik a vezető tünetei a pszichopátiának?

A pszichopátia legfontosabb tünetei a felszínes érzelmek, nagyzolás és önzés, a bűntudat és a megbánás hiánya. A megtévesztés és a manipuláció szándéka. A társadalmi devianciát az impulzivitás és a magatartás kontroll hiánya okozzák.

A pszichopatáknak szükségük van rá, hogy fokozott izgalmak között éljenek. Ez felelőtlenséggel és már a korai gyermekkorban megfigyelhető magatartásproblémákkal társul.

A legtöbb pszichopata tehát nagyon rokonszenvesnek és megnyerőnek látszik, könnyen megkedveljük őket. A nárcizmus és az eltúlzott önértékelés jellemző. Különleges lényeknek képzelik magukat, akiknek jogában áll öntörvényűen élni és másokat kihasználni. Szeretik a mások fölött gyakorolt hatalmat. Nem viselik el, ha a másiknak az övétől eltérő a véleménye. Nem érdekli a pszichopatákat a tanulás, vagy a jogi-, pénzügyi- és magánéleti problémák. Általában mégis segítőkésznek mutatják magukat, legalábbis kezdetben.

Hogyan kommunikál egy pszichopata?

Pszichopata számára az sem nehéz, hogy mondatról mondatra ellentmondjon önmagának. Ha másoknak okozott fájdalmat el is ismerik, akkor sem tanulnak hibáikból. Gyakran az, amit mondanak teljes mértékben ellentétben áll azzal, ahogy viselkednek! Magatartásukat racionalizálják, lerázzák magukról a felelősséget. Gyakran még azt is letagadják, hogy a dolog amit elkövettek, valójában megtörtént.

A legtöbb pszichopata nem esik zavarba, amikor hazugságon érik! Egyszerűen témát vált, vagy megpróbálja a tényeket a hazugsághoz igazítani.

Mi van a viselkedésük mögött?

A pszichopaták más embereket nem vesznek emberszámba, azok gyengesége és kiszolgáltatottsága uralomvágyukat fokozza. A különféle irodalmi művekkel és filmekkel ellenéteben a pszichopaták irgalmatlansága jellemzően kevésbé egyértelmű, mégis nagyon pusztító. Elveszik mások vagyonát, méltóságát. Elhanyagolják családjuk testi és lelki jólétét.

Érdekelhetik őket az önfejlesztő módszerek, hogy jobban megtanulják fenntartani a látszatot! Sok pszichopata a saját hibáit és problémáit a gyermekkori traumáival magyarázza, ezeken nem akar vátoztatni.

Bár alapvetően érzelmi sivárság jellemzi őket, időnként hajlamosak rövid életű érzelem kinyilvánításokra. Ilyenkor szerepeket játszanak, hogy ezzel érhessenek célt! Néha azt állítják, hogy heves érzelmeik vannak, de valójában összekeverik a szerelmet a szexuális vággyal. A haragot az ingerlékenységgel. A pszichopaták érzelmei valójában az azonnali szükségletekre adok primitív reakciók.

Mivel tudják, hogy mások mit éreznének az adott helyzetben, próbálják ezt lemásolni. Kutatások bebizonyították, hogy a pszichopatákból hiányoznak a félelemérzethez társuló fiziológiai reakciók. Ez azért is lényeges, mert a félelem távol tart bennünket bizonyos cselekedetektől amennyiben tudjuk, hogy az adott dolog számunkra negatív következményekkel járna. Pozitív dolgokra is sarkallhat bennünket a félelem. Pszichopata olyan, mint egy csecsemő, azonnal követeli az ösztön-kielégülést. Mások szükségleteit semmibe veszi, erőszakkal is elveszi, amire szüksége van. Nem számít, hogy mi az ára. Egyáltalán nem gondol a jövőre, hajlamos egyik napról a másikra élni. 

Agresszió, hatalomvágy és ami mögötte van…

A pszichopaták igen hevesen reagálnak a konfliktusokra, vélt, vagy valós sérelmekre. Gyakran agresszívek. Indulataik általában rövid életűek, majd úgy viselkednek mintha semmi sem történt volna. Hidegek, hiányzik belőlük az érzelmi töltés. A családjukat kiaknázatlan segítség forrásnak tekintik.

A legtöbb pszichopata már gyermekkorában is agresszíven viselkedik: az állatokkal kegyetlen, vandalizmus, megfélemlítés, iskolakerülés jellemzi. Felnőttként házastársukat, vagy a gyereküket bántalmazzák. Gyakran jó humoruk van, ami általában figyelemelterelésre szolgál.

Mivel nem élik át a félelem és a bűntudat alapvető érzéseit, nem képesek lelkiismeretesen viselkedni sem. Egyszerűen nem gondolnak tetteik következményire. Párkapcsolatukat szállás, ruha, pénz, kikapcsolódás, valamint szexuális kielégülés forrásának tekintik. Az áldozatok sokáig semmit sem sejtenek. Manapság divatos a “csak saját magam számítok, mások jóllétéért nem vagyok felelős” hozzáállás.

A pszichopatákat megnyerő modoruk gyakran felelős pozícióba juttatja, ahol könnyedén visszaélnek hatalmukkal. A legtöbb esetben olyan szakterületet választanak, ahol a szükséges készségeket könnyű hamisan feltüntetni, könnyen megtanulható a szakzsargon és nem valószínű, hogy a képesítéseket igazoló dokumentumokat alaposan ellenőriznék.

Genetika és agykutatás

A pszichopaták agya ugyanúgy reagál az érzelmet jelölő szavakra, mint a semlegesekre. Ők nem értik az érzelmeket, ezért beszédük tele van következetlen, egymásnak ellentmondó kijelentésekkel.

Elbeszélésüket gyakran széles kézmozdulatok, eltúlzott mimika kíséri, melyek elterelik a beszélgetőtárs figyelmét arról, ami valójában történik. A pszichopaták felfogják a társadalmi szabályokat és képesek kontrollálni magatartásukat! Valójában tetteik következményeivel is tisztában vannak!

A közvélekedéssel ellentétben szinte semmi nem bizonyítja, hogy a koragyermekkori nehézségeknek bármi köze lenne a pszichopátia kialakulásához. Az érzelmi kapcsolódás képességének hiánya pedig már a zavar tünete. Nagyon valószínű, hogy erős biológiai hatásra alakulnak ki a pszichopatákra jellemző személyiségvonások. Ezek pedig megnehezítik a család számára a lelkiismeret kialakítását!

Azoknál a gyerekeknél, akikben megvannak a pszichopátia személyiségjegyei, de stabil családban nőnek fel és oktatási erőforrásokban részesülnek, lehetséges, hogy dörzsölt üzletemberek, vagy politikusok válnak.

A társadalmi tényezők és a nevelési gyakorlat tehát csak a zavar viselkedésbeli kifejeződését határozzák meg, nincsenek hatással az egyén empátiájára. Társadalmunk ráadásul egyre toleránsabb a pszichopata személyiség iránt!

Mit tehetünk, hogy megvédjük magunkat a pszichopatáktól?

A pszichoterápia hatástalan a pszichopátia kezelésében! A biológiai terápiák, köztük az idegsebészet és az elektrosokk, valamint a különféle gyógyszerek alkalmazása sem feltétlenül hatékonyabb a kutatások szerint.

Ha a környezet nyomására a pszichopata elmegy terápiába, gyakran csak még rosszabb lesz! Mivel jobban megértik az embereket, megtanulják milyen egyéb módszerekkel tudnak manipulálni másokat. Továbbra is igyekeznek azonban saját akaratukat ráerőltetni másokra.

Mit tehetünk mégis a pszichopaták ellen?

Vigyázzunk magunkra: gondoljuk végig, hogy a másik mivel próbál bennünk jó benyomást kelteni? Hogyan él vissza bizalmunkkal? Ha magányosak vagyunk, könnyen belekerülhetünk a pszichopata hálójába.

A pszichopaták ugyanis ügyesen kiszimatolják gyenge pontjainkat és megtalálják, hogy hogyan tudnak bennünket befolyásolni! Ezért leginkább úgy védekezhetünk ellenük, hogyha megismerjük önmagunkat. A pszichopaták gyakran azt a benyomást keltik, hogy ők szenvednek és az áldozatot okolják mindaddig, míg meg nem kapják, ami kell nekik.

Figyeljünk a hatalmi harcokra! Egy pszichopatának mindig irányítania kell, ennek érdekében megfélemlítést és erőszakot is latba vethet. Minden érzelmi támogatást igénybe kell vennünk, hogy egy pszichopatával való érzelmi kapcsolatból kiszabadulhassunk!

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált szakirodalom:

Hare, R. D (2004) Kímélet nélkül. A köztünk élő pszichopaták sokkoló világa Háttér Kiadó Budapest

A szexuális zaklatásról pszichológus szemmel

Az utóbbi hetekben sok szexuális zaklatásra derült fény, színészek vallottak a velük évekkel, évtizedekkel ezelőtt történtekről. Edzőkről, tanárokról, gyermekotthoni dolgozókról derült ki, hogy visszaéltek a hatalmukkal és gyermekeket molesztáltak. Hogyan lesz a munkahelyi ismerkedésből, viccelődésből zaklatás? Mitől erőszak ez? Akár gyermekekről, akár felnőttekről beszélünk, felmerül a kiszolgáltatottság, az eseménysor leállíthatóságának kérdése. Mit tehet egy dolgozó, ha a főnöke a ruhájára vagy az alkatára tett megjegyzéseit nem tudja leállítani? Esetleg nem is mer szólni, hiszen anyagilag függ a munkaadójától. Amennyiben hírességekről beszélünk, könnyen szólhat ez az ismertséggel való visszaélésről, hiszen ha a színész elutasítja a közeledést annak a karrierjére nézve negatív következményei lehetnek. Gyermekek esetén mindenképpen szó van a gyermeki szeretettel, bizalommal való visszaélésről. Hiszen ha egy családtag molesztál egy kiskorút, akkor ha a gyermek észre is veszi, hogy ez helytelen, esetleg ki is meri fejezni, hogy nincs ínyére a dolog, vajon mit szól majd a másik szülő. Felbomlik-e a család, ha fény derül egy ilyen titokra. És ami gyakran nagy kérdés, hisznek-e majd az áldozatnak.

Miért csak évek, sőt évtizedek múltán derül ki a szexuális erőszak?

Az elkövetők gyakran úgy alakítják, hogy a szexuális zaklatás miatt az áldozat érezzen bűntudatot (az elkövető helyett). Szégyellje, hogy ilyen helyzetbe került és féljen a titok felfedésének következményeitől. Elhitetik vele, hogy akarta, sőt élvezte a történteket (ez akár igaz is lehet, ami nem ok a bűntudatra, hiszen a történtek miatti felelősség mindig a felnőtté!) Ahogy fentebb írtam, az áldozat gyakran érzelmileg is kötődik az elkövetőhöz. Ez nem csak csak családon belül lehet igaz. Az ún. Stocholm szindróma azt jelenti, hogy a túsz kötődik az őt rabul ejtőhöz, mert a sok-sok bántás mellett figyelmet is kap tőle, ezért az áldozat megkedveli, felmenti őt. A szexuális erőszak áldozatai sokszor csakis saját magát hibáztatják a történtekért! A konkrét történések terhe mellett azt érezhetik, a titok súlyát is kénytelenek cipelni. Képtelenné válnak kilépni a bántalmazás ördögi köréből.

Mi van az elkövető fejében?

Az elkövetők általában nem az idegenek, a pedofilok, a gonosz mutogatós bácsik, hanem az esetek legnagyobb részében családtagok, közeli ismerősök, olyanok, akikkel az áldozat bizalmi kapcsolatban áll. Az elkövetőknek nincs pontosan meghatározható személyiségprofiljuk, nem feltétlenül van azonosítható pszichés betegségük, nem jellemző, milyen társadalmi rétegből kerülnek ki. Nem választják el őket a többségtől sem a körülményeik, sem az iskoláik. Maga az elkövetés pedig messze nemcsak vagy nem is elsősorban a szexről, a vágyról szól: ez a hatalom gyakorlásának eszköze. Az esetek felderítése során szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy az elkövető nem hagyományos értelemben érez „nemi vágyat” a gyermeki test iránt (persze ilyen is van, ez a pedofília), hanem a legtöbb esetben a felnőtt-gyerek szerepben megjelenő hatalombéli különbséget éli meg „részegítően”. Ennek alapja, hogy az elkövetők gyakran maguk is szexuális erőszak áldozatai voltak, családjukban nem vették figyelembe érzéseiket, jogaikat. Gyermekként elnyomottnak, a felnőtteknél, kortársaknál kevesebbet érőnek érezték magukat és felnőttként ennek a szerepjátéknak a másik oldalról való megismétlésével próbálják feloldani a saját, korábbi traumájukat. Ne feledjük azonban, hogy ez bűncselekmény!

Honnan vehetjük észre, hogy egy szerettünk, vagy ismerősünk zaklatás áldozata?

Minden eset más és más, az azonban közös vonás, hogy a szexuális zaklatáson áteső gyermek viselkedése megváltozik, rémálmok gyötrik, visszahúzódóbbá, szorongóbbá, szomorúbbá válik, vagy viselkedése túlszexualizált (szexuálisan túlfűtött), impulzív lesz. Ha ezt vesszük észre szerettünkön, barátunkon, vagy tanítványunkon, először mindig vele próbáljunk meg beszélni. Legyünk felkészülve rá, hogy nem, vagy csak nagyon sokára, nehezen fogja elmondani ami vele történt. Nevelési tanácsadótól vagy család- és gyermekvédelmi központtól is tudunk segítséget kérni. Ha tudomásunkra jut valamilyen aggodalomra okot adó körülmény, kötelességünk azt jelenteni a gyermekvédelmi jelzőrendszer felé.

Mit tehetünk, ha mi magunk éltük át a zaklatást? Fel lehet dolgozni ezt?

Igen, de nagyon fontos, hogy pszichoterápiás kezelésben részesüljön az áldozat. Ha ez nem történik meg akkor az ezt elszenvedő személy társas kapcsolatait és a lelki egészségét is veszélyezteti, súlyosan rombolja ez a trauma. Később párkapcsolati problémák, szexuális zavarok, szorongás vagy akár komolyabb személyiségzavarok is várhatóak.

Mindannyian tehetünk a szexuális erőszak ellen!

Ma a társadalom és sajnos a jog is az elkövető pártján áll (hiszen az ártatlanság vélelme alapvető és a szexuális zaklatást sajnos a legtöbb esetben igen nehéz bizonyítani), gyakran olvasni áldozathibáztató véleményeket, melyben az áldozat felelősségét pedzegetik. Például ha egy nő alkoholt fogyaszt, akkor emiatt felmentik az őt szexuálisan bántalmazó férfit. Mindannyiunk felelőssége óriási, hiszen rajtunk múlik, hogy ha bármilyen erőszakról hallunk legyintünk, hiszen ez mindenkivel megtörténik vagy kiállunk amellett, hogy ez nem helyes. Nincs joga a főnökünknek visszaélnie a pozíciójával és olyat tenni, ami nincs a kedvünkre akkor sem, ha a felettesünk. El kell-e viselni a pajzán megjegyzéseket az utcán? Meg kell-e bocsátani egy óvónőnek, ha lekever egy pofont a gyereknek? Csendben kell-e tűrnünk ha ránk kiabálnak? Mindannyiunk felelőssége óriási, hogy elfordítjuk-e a fejünket, vagy beleállunk a konfliktushelyzetbe és kimondjuk: ELÉG. Ezt nem lehet megtenni velünk és szeretteinkkel. Amíg ezt nem tesszük meg minden esetben, az erőszak különböző formái rejtve maradnak és ha nem velünk, akkor majd gyermekünkkel, vagy unokánkkal, barátunkkal történik hasonló…

A cikk a Hit rádióban 2017.10.15-ikén és 2017.11.07-ikén készített élő rádióinterjú kérdéseinek felhasználásával íródott.

Ha érdekli, hogyan vértezheti fel gyermekét a szexuális ragadozók támadásával szemben, ajánlom figyelmébe korábbi írásomat.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

Hogyan neveljünk lelkileg egészséges, tisztelettudó, sikeres gyermeket? 3. rész

Cikksorozatom első két részében részletesen beszéltem arról, miért fontos a szülő-gyermek kapcsolatban a feltétel nélküli szeretet, a gondoskodás és hogy a szülő egyértelmű, betartható szabályokat fektessen le és tartasson be gyermekével. Ezen kívül is van még néhány lényeges alapszabály, amikről a követlezőkben szót ejtek majd. Ezek biztosítják, hogy gyermnekünk jól boldoguljon a közösségben, később a munkájában is sikereket érjen el.

A következő aranyszabály  a türelem. Ezt a gyerekeken keményen behajtjuk, ha például testvérek közötti konfliktusról vagy bármilyen gyerekközösségben előforduló problémáról van szó, pedig mi magunk sem állunk mindig a helyzet magaslatán. Egy fárasztó nap végén, amikor dacoskodó gyermekünk feszegeti a határokat, nehezen látjuk meg benne a felfedezés, a határok kipuhatolásának szándékát. Ilyenkor bármelyik szülőnél könnyen elszakad a cérna, elhangzik egy csúnya vagy hangos szó. Azt azonban mi szülők nehezen vesszük tudomásul, hogy intő szavainknál sokkal fontosabb, hogy milyen példát lát, hall a gyerek. Ha mi magunk nem tudjuk megőrizni hidegvérünket, akkor gyermekünk azt fogja gondolni, hogy ez természetes dolog, ő is így viselkedik majd, ami több későbbi probléma forrása lehet. (Például indulatossá válhat, ha nehézségekkel, frusztrációval kall szembenéznie, ami a gyermekközösségben, felnőttkorbana  munkavállalásban is okozhat problémákat.

A kisebb (3-4 év alatti) gyerekeknél normális, hogy saját indulataikon, agressziójukon nem tudnak uralkodni. Ezt meg kell értenünk és higgadtságunkkal nekünk kell példát mutatnunk. Ha kikel magából, segítsünk neki megnyugodni. Gyakran jól beválik, ha eltereljük a figyelmét. Fontos tisztázni, hogy önuralmat a szülő csak akkor taníthat gyerekének, ha ezen képességeknek önmaga is birtokában van, tehát minden körülmények közt megőrzi higgadtságát, a családban betöltött vezető szerepét. A tiszteletet és együttműködést csakis tettekkel szerezhetjük meg, a szigorú büntetés azonban rossz érzéseket, haragot kelt a gyermekben. Ezért nem szabad túlzásba esnünk, visszaélnünk erőfölényünkkel, hatalmunkkal, legyünk következetesek és mértéktartóak, amikor a nemkívánatos viselkedés előfordul és szankcionálásra kényszerülünk.

Kiemelném, hogy a tekintély kétélű fegyver, ha nem jól használjuk, nagyobb kárt okozunk vele, mint hasznot. Minden gyermek szeretni akarja, tökéletesnek látni vágyik a szüleit, ezért azt gondolja, hogy úgy kell szeretni, ahogy a szülei ezt vele teszik, ahogy vele bánnak. Ő maga is hasonlóvá válik a felmenőihez (gyakran akkor is, ha tudatosan másra törekszik.) Tudattalanul is továbbadja szüleitől elszenvedett sérelmeit a gyerekeinek. Rajtuk fog elégtételt venni értük, ezért fontos, hogy ha nem szívesen gondolunk vissza gyermekkorunkra, vannak olyan konfliktusaink a szüleinkkel, amiket nem tudunk megoldani, ne szégyelljük pszichológus segítségét kérni.

Csak tudatos viselkedéssel, indulatmentesen lehetünk magunk is jó szülők, biztos támaszok. Fontos, hogy ne erőltessük mindenáron a tekintélyt, ne próbáljunk akaratunknak bármi áron pl fizikai vagy verbális agresszióval érvényt szerezni, mert az csak haragot szül a gyermekben, hosszútávon káros az Ő lelki egészségére nézve. Tehát jól válogassuk meg nevelési eszközeinket. A tisztelet kölcsönösen kell, hogy működjön! Ne beszéljünk gyermekünkről becsmérlően, különben ő sem fog minket tisztelni. Ha elutasító, utálatos hangnemet használunk vele, biztosak lehetünk benne, hogy előbb-utóbb ő is azt üt majd meg velünk, ráadásul ezzel csak a rossz érzéseit, haragját fokozzuk. Neki higgadt, domináns szülőre van szüksége az egészséges lelki fejlődéshez. Lényeges megérteni, hogy ha gyermekünk azt látja, viselkedésével indulatokat generál bennünk, ezzel hatalmat szerez felettünk és még pimaszabbul felesel majd. Ezért fontos, hogy a gyermek előtt folyton uralkodjunk magunkon, tiszteletben tartsuk őt. Büntetés megszabásakor pedig legyünk határozottak, de kerüljük a heves érzelmeket kiváltó helyzeteket!

Az elég jó szülőséghez tehát a szereteten és a türelmen túl a leglényegesebb, hogy a szülő higgadt maradjon és következetesen betartassa az alapvető szabályokat, akkor is, ha épp rossz napja van. Emellett pedig azt gondolom, hogy egy szülő saját kiegyensúlyozottsága és magabiztossága gyermeke számára is példát mutat.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta