Címke: Gyermeknevelés

Mi van a válás után? Az új családdá válás nehézségei 1

A mesékben a mostohaanyják az erdőbe viszik a mostohagyerekeiket hogy éhen haljanak (lásd Jancsi és Juliska), vagy dolgoztatják őket (Hamupipőke), de mindenképpen méltatlanul bánnak velük. A filmek és más médiumok olyan mértékű előítéleteket táplálnak a mostohaszülőkkel szemben, melyekkel nagyon nehéz leszámolni. Ráadásul a pótszülői státusz nincs törvényesen sem letisztázva. A nevelőapák és nevelőanyák szerepei, feladatai jogilag is homályosak.  A mostohagyerek szerep pedig elhanyagoltságot, rossz bánásmódot feltételez. A társadalom is azt gondolja, hogy az elvált, vagy újra házasodott szülők gyerekei hányatottabb sorsúak, mint az eredeti családjukban élők, holott ez a kép mesterséges leegyszerűsítése. Sok esetben minden családtag számára a legjobb döntés a válás. A mozaikcsaládok jelentőségét az is mutatja hogy világszerte egyre több házasság végződik válással. Ezután pedig egy új életközösség jön létre, hiszen a válás után a gyermek az idejének csak egy részét tölti az egyik vér szerinti szülőjével.

A válás, különélés, majd az újraházasodás tehát mind a szülőre mind pedig a gyermek(ek)re nagy terhet rak érzelmileg és praktikus szempontból is, sok változást hoz magával. Nézzük meg alaposabban, melyek ezek, hogy megértsük azt is, milyen szempontok, viselkedési stratégiák könnyíthetik meg az új élethelyzethez való alkalmazkodást.
Ha valaki volt már házas, több elképzelése lehet az együttélés buktatóiról, a kapcsolati dinamikákról, melyek kenyértörésre vezethetnek. Talán ebben saját szerepét is jobban érti. Az új kapcsolat kialakulásához elengedhetetlen a korábbi partnertől való érzelmi eltávolodás, megbocsátás. Neki és önmagunknak is. Ha a pár valamelyik vagy mindkét tagja sérelmeket hoz a korábbi házasságából, vagy sérült a szüleihez való gyermekkori kötődése, különösen nehéz lehet számára az új párkapcsolat intimitásának kialakítása. Félhet a bevonódástól, az újabb sérüléstől, nem mer megbízni a másikban. Ez a partnernek fáj. Tovább bonyolítja a képet, ha az extől való anyagi függés  áll fenn (pl. közös vállalkozás). Sok párnál az okozza a válást, hogy a házastársi szerepek nincsenek kellőképpen letisztázva. Számukra nehéz a gyermek láthatását is rendszerbe foglalni, sőt új partnerüktől gyakran még nagyobb rugalmasságot várhatnak el. Ebben az esetben is szükséges azonban lefektetni a kereteket, végigbeszélni egymás és a gyermek szükségleteit, igényeit is.

A válás okozta krízis tehát tanulási lehetőséget is biztosít. Míg az első házasságban láthatatlanok az elvárások, veszteségek, a másodikban ezek sokkal nyilvánvalóbbak. Gyakrabban különbözőek a második párkapcsolat tagjai, korban, családi formációban (óvodás, vagy felnőtt gyerek szülei), anyagi helyzetben (van-e vagyon), mint az első házasság esetében. Ha vannak anyagi javak, akkor a két vagy 3 kasszás (enyém, tied, közös) működhet a legjobban. A válástól a biológiai apa háttérbe is szorulhat, de akár nagyobb részt is vállalhat a gyermek életéből. Kapcsolatuk megerősödhet. Ha a biológiai apa nem él, a pótapa feladata több, felelőssége nagyobb. Ez nagyobb terhet ró a párkapcsolatra is, több feszültséget szülhet. Gyakran előfordul, hogy a feszültség a gyereken csapódik le. Az egyik gyermek tanulmányi eredménye romolhat, viselkedészavarral küzdhet (agresszív lesz) vagy egyszerűen csak utálja az egyik szülőt. Ez mindegy segélykiáltásként fogható fel. Családterápia segítségével a problémás tényezők feltárhatók, megoldhatók. Ha mindkét félnek van gyereke, akkor a gyermekek közti viszony is sok kérdést felvet. Mennyire illeszthető össze a két különböző gyermeknevelési elképzelés, szabályrendszer?
Ugyan terjedőben van, de még mindig nem túl gyakori a megosztott felügyelet. Ha mindkét szülő új családot alapít, kell, hogy a gyerekek mindkét új családhoz tartozónak érezzék magukat. Az alkalmazkodás azonban nem könnyű, minden féltől rugalmasságot kíván, folyamatos összecsiszolódást feltételez. Ilyenkor a gyermeknek két élete van, fontos hogy mindkettőben kellemesen érezze magát: legyen helye saját holmijainak, vagy akár elvonulni, visszahúzódni akár édesanyjánál, akár  édesapjánál tartózkodik éppen.



Annak a vér szerinti szülőnek aki már nem él együtt a gyermekkel újra kell definiálnia apai vagy anyai szerepét egy újfajta (ismét szingli) életmódot is ki kell alakítania. A gyermekekkel vagy gyermekkel való kapcsolata mindenféleképpen megváltozik a válás után. A szülőknek pedig szükséges megegyezni a kapcsolattartás menetéről. Jó, ha folyamatosan kulturált hangnemben képesek egyeztetni a gyerekekkel kapcsolatos kérdésekről (ennek feltétele a válás érzelmi feldolgozása). Érdekesség, hogy a gyerekek általában könnyebben elfogadnak egy újabb apafigurát mint egy új anyát és a válás után a pótapa több elismerést is kap azért, hogy felvállal egy elvált nőt gyerekekkel. A nőktől sokkal inkább elvárják hogy azonnal szeressék, sajátjukként bánjanak a befogadott gyermeket. Lehetetlen küldetés ez, hiszen a szeretet és a többi pozitív érzés kialakulásához időre és közös élményekre, tapasztalatokra van szükség. A pótapáktól sokszor azt várják el, hogy fegyelmezzük a nevelt gyermekeiket amiért nem kapnak elég elismerést.

Ha mindkét szülőnek van már vér szerinti gyereke az össze szokás még bonyolultabb lehet, hiszen két korábban teljesen működőképes család találkozik össze. Eltérő stílusokkal, normákkal és szabályokkal. Sok-sok tolerancia kreativitás és konfliktusmegoldó képesség kell hozzá hogy az önálló rendszerekből egy új család alakuljon ki. Egy közös gyerek születése kapcsán pedig újabb családi feladatok keletkeznek. Ez egy önálló egység lesz a mozaik családon belül. Az új jövevény miatt az idősebb testvérek veszélyeztetve érezhetik magukat.
Gyakran előfordul hogy a gyermekeknek ellentétes elvárásokkal és szabályokkal kell megküzdeniük anyai és az apai családban. A szülők és gyermekek közötti konfliktus ráadásul az újonnan alakult a kapcsolatot is veszélyeztetheti. Minél nagyobb a gyermek annál egyszerűbb a helyzet abból a szempontból, hogy nagyobb szabadsága lehet abban hogy meghatározza a külön élő szülővel való kapcsolattartás kereteit. Vannak olyan mozaikcsaládok megyek úgy jönnek létre hogy az egyik szülő meghal. Érthető módon a gyermek számára a szülő halála óriási veszteség. Ennek feldolgozásra elengedhetetlen ahhoz, hogy a gyermek elfogadja a család szerkezet megváltozását egy új pótszülőt engedjen a családba.



A mozaikcsaládok gyakran úgy élik meg hogy csakis a pótszülő feladata az új családba való beilleszkedés, holott ez nem így van! Egy kölcsönös alkalmazkodási folyamatról van szó, melyben minden rész kölcsönhatásban van a többivel. A pótszülő csak akkor tud beilleszkedni hogy ha a család többi tagja nyitottan viselkedik vele, nem ellenségnek hanem partnernek tekinti és elfogadja.  Ha a gyermek (és ennek feltétele, hogy egyik szülő sem) bízik már a család újraegyesítésében. Az új párkapcsolat kialakításában problémát okoz, hogy ha az egyik vagy mindkét félnek vannak gyerekei akkor nem lesznek olyan időszakok melyeket gondtalanul, kettesben tölthetnek el.  Miközben egymást próbálják megismerni, megtanulni hogy hogyan kell a közöttük levő konfliktusokat kezelni, folyamatosan meg kell küzdeniük gyermekeket érintő nehézségekkel is. Így sokkal nagyobb teher hárul a bimbózó párkapcsolatra.
Következő bejegyzésemben a mozaikcsalád kialakulásának szakaszairól, ezek nehézségeiről, utolsó részében pedig a tipikus, mozaikcsaládokban előforduló problémákról, ezek okairól és megoldási lehetőségeiről lesz szó. Várom vissza szeretettel!

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár- és családterapeuta jelölt

Felhasznált irodalom:

Krahenbühl, V., Jellouschek, H., Kohaus-Jellouschek, M., Weber, R. (2009) Mozaikcsaládok. Animula

Papp P. (szerk.) (2000) Párok tévúton – Új irányelvek terapeutáknak (Családterápiás sorozat 25.). Animula

Hogyan hat a gyermekkorunk a szerelmi életünkre?

Ahogy az előző írásomból kiderül, a nehéz gyermekkor, a  nem kielégítő szülővel való kapcsolatok  automatikusan rányomják bélyegüket közérzetünkre és az emberi kapcsolatainkban való viselkedésünkre is (ami ezáltal rögzíti a problémát és a továbbiakban is elégedetlenné tehet bennünket).


Hogyan történik mindez pontosan? Mit tehetünk ellene?


Szocializációnak nevezzük azt a folyamatot, melyen keresztül már egészen csecsemőkorunktól kezdve elsajátítjuk, hogyan lássuk a világot, miként viszonyuljunk egymáshoz, hogyan kezeljük szükségleteinket, milyen elvárásokat támasszunk saját magunkkal és másokkal szemben. Ez minden családban egyedi, a gyermek-szülő kölcsönhatásától függ. Érdemes hangsúlyozni, hogy ezek a folyamatok automatikusan mennek végbe, hétköznapi cselekvések és közlések által. Ezeknek csak egy kicsiny része megfogalmazható vagy tudatos. A család egyúttal a saját múltjából fakadó elvárások és hagyományok melett a társadalmi normákat is közvetíti. Például milyen viselkedés várható el egy férfitól vagy nőtől, milyen értékek fontosak “egy rendes ember” számára. Hogyan kell viselkednünk a boltban, nyilvános helyen stb.

Akár akarjuk, akár nem, az eredeti családunk ösztönösen hat ránk.  

– A szüleinkkel való bensőséges (meleg, támogató) vagy éppen felszínes kapcsolat meghatározza, hogy felnőttként a társunktól milyen távolságban érezzük jól magunkat. Ha szüleinkkel kapcsolat nem volt kellőképpen bensőséges (számunkra megfelelő), gyakran gondot okoz számunkra az intimitás. Ez gyakran szexuális, vagy bizalmi problémák formájában jelenik meg a  felnőtt párkapcsolatokban. Előfordul, hogy bár vágyunk a közelségre, mégis képtelenek vagyunk azt hosszú távon is élvezni. Gyakori példa erre, hogy hétvégén folyton összekapunk a párunkkal, a nyaralások vagy az ünnepek általában rosszul sikerülnek.


– Igen lényeges szempont a szüleinkkel való kapcsolatunk biztonságossága. Ha felmenőnk megígért nekünk valamit azt betartotta? A belső biztonságérzetet abból tanuljuk meg, gondozóink hogyan kezelték saját és mások érzelmeit, indulatait. Reagáltak-e a szükségleteinkre csecsemőként (vagy hagytak sírni, nem etettek meg, amikor éhesek voltunk, esetleg túl sokáig hagytak magunkra). Ha nem megfelelően hangolódtak rá vágyainkra (meg kell látnunk, hogy ez teljesen szubjektív), észrevétlenül is belénk vésődhetett, hogy csak addig érezzük jól magunkat, amíg a másik kézzel fogható közelségben van. Erre jó példa ha valaki, ha képtelen társát telefonon elérni, rögtön megcsalásra gondol vagy ha a pár az első jelentősebb vitára szakítással reagál.


– Hogyan gondolkodunk magunkról és másokról? A különbségeket vagy a hasonlóságokat, a közelséget vagy a távolságot hangsúlyozzuk? A negatív vagy a pozitív tulajdonságokat emeljük ki? Egyedül érezzük magunkat a legjobban vagy másokkal? Ha utóbbi, kikkel? Ha szükségünk van valamire megoldjuk egymagunk, vagy merünk segítséget kérni? Ha nincs otthon cukor elgyalogolunk a boltba vagy átkopogtatunk a szomszédba?


– Hogyan kezelték a gyermekkori hiszijeinket, indulatkitöréseinket? Ha a szülő nem tud mit kezdeni a saját dühével vagy síró csemetéjével, az könnyen megtanulhatja, hogy a rossz dolgokról nem lehet beszélni, hiszen azért legfeljebb elutasítást kaphat. Így tehát felnőttként olyan kapcsolatokba sodródik, melyben nem érzi jól magát. Nem ritka, hogy valaki a párjától várja, hogy kitalálja igényeit, hiszen kimondani képtelen azokat. Ezzel biztosítva (tudattalanul) saját maga számára a folyamatos frusztrációt.


– Mikor totyogóként fel akartuk fedezni a szobát majd később az egész világot, mit mondtak nekünk? Az eleséstől, csalódástól féltettek vagy biztattak minket? A kapcsolat kontrolláló vagy autonómiát támogató volta meghatározza, hogy mennyire merünk a másiktól távol merészkedni. Ha egy kapcsolatban vagyunk elvárjuk, hogy életünket csak a másik töltse be, vagy megőrizhetjük eredeti elfoglaltságainkat, kapcsolatrendszerünket? Bízunk abban, ha a párunk nincs velünk, attól még visszatér és távolléte alatt nem csal meg minket?


Hogyan kell a másikkal együttműködni? Mit lehet kommunikálni? Sok családban előfordul, hogy csak a jó dolgokat hangsúlyozzák, osztják meg egymással, az indulatokat, nehéz eseményeket a szülők elhallgatják a gyermek elől. A konfliktushelyzeteket “nem a gyerek előtt beszélik meg” vagy  tabuk vannak. (Például a veszteségekről nem beszélnek.) Ezáltal a gyermek egyfajta burokban nő fel, felnőttként képtelen lesz megbirkózni az élet nehézségeivel. Nyilván az is káros, ha a csemete folyton perlekedő felmenőket lát, de érdemes ebben is megtalálni az arany középutat. Mit kezdünk egy nehéz élethelyzettel? Munkahelyi gondok esetén a párunkkal vagy a gyerekünkkel veszekszünk, elmegyünk a barátainkhoz vagy alkoholba folytjuk bánatunkat?

– A hétköznapi rutin is biztonságot ad a gyermek számára. Hogy vagyunk mi együtt családként? Mit szeretünk csinálni? Hogyan telnek a hétköznapjaink? Mi történik lefekvés előtt vagy eszünk-e együtt, ha igen, milyen szabályok vonatkoznak erre? Mit kezdünk magunkkal és egymással a szabadidőnkben?


Egyértelmű, hogy férfi és nő más mintát hoz  a kapcsolatba és mást vár el a társától. Ha ezek átgondolhatóak majd kimondódnak, nagy könnyebbség lehet a közös élet kialakításához.


Mit tehetünk hogy jól érezzük magunkat a párkapcsolatunkban?

Fontos megérteni, honnan jövünk, milyen kimondott és kimondatlan értékeket viselkedésmintákat hozunk otthonról, érzelmileg leválni a szüleinkről (reálisan szemlélni őket érdemeikkel és hibáikkal együtt). Meglátni, hogyan hatnak (hatottak) egymásra a felmenőink. Milyen generációkon átadódó problémák vannak a családunkban? Ha ismerjük magunkat, jobban rálátunk párkapcsolatunkra is. Érdemes egymással a múlt fontos eseményeiről beszélgetni, kidolgozni, nekünk párként milyen értékek számítanak. Megnézni hogyan hatunk mi egymásra. Miből adódnak leginkább félreértéseink? Mivel bántjuk meg egymást? Hogyan reagálunk egy feszült helyzetben? Hogyan éljük meg a hétköznapok nehézségeit? Ha gyermekeink vannak, az Ő viselkedésük is tükröt tart számunkra, nem csak szülőként, hanem emberként is.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár- és családterapeuta jelölt.

Mi a véleménye? Kérem ossza meg velem itt, a bejegyzés alatt, vagy használhatja a pszichológus válaszol rovatot is, ha kérdése van a témában. Amint tudok, válaszolok Önnek!

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Mit tegyünk hogy gyermekünkből magabiztos felnőtt váljon?

A magabiztosság elengedhetetlen ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben és persze ahhoz is, hogy helytálljunk ebben a rohanó világban. Hogyan neveljük a gyermekünket, hogy reális képe legyen önmagáról és megállja a helyét a legnehezebb élethelyzetekben is? Néhány egyszerűnek tűnő tippet, szempontot fogok most adni ehhez.

1. Fontos tisztázni, hogy az önbizalomra nevelés már újszülöttkorban elkezdődik azzal, hogy reagálunk a gyermekünk szükségleteire: ha éhes megetetjük, ha sír, megnyugtatjuk. Ezzel azt sugározzuk neki, hogy az érzései jogosak és szükségesek. Az egészséges énkép egyik legfontosabb alapköve, hogy önazonosak lehessünk.

2. Mutassunk példát az érzéseink megfogalmazásával és kimutatásával! Mondjuk el, mit hogyan élünk meg, segítsük ebben a gyermekünket is. Hagyjuk kifejeződni negatív érzéseit, ezeket fogalmazzuk meg, tegyük érthetővé a számára. („Megértem, hogy mérges vagy, amiért Julcsi elvette a játékodat.”) Gyakoroljuk ezt minél többet!

3. Fontos, hogy hagyjuk őt, felfedezni a külvilágot, kísérletezni. Babakortól biztosítsuk a szabad mozgás lehetőségét, óvodás korban hadd ismerkedjen, játsszon más gyerekekkel.  Ha magunk is szorongóak vagyunk, ez nehéz feladat lehet. Ilyen esetben gondolkodjunk el azon, mitől is tartunk valójában.

4. Bízzunk benne! Ha gyermekközösségben konfliktushelyzet adódik, bátorítsuk gyermekünket a megoldás kitalálására. Jó ha a gyerekek képesek egy-egy játékon maguk között osztozkodni vagy más dolgokról megegyezni. Az indulatok fokozódása esetén természetesen lépjünk közbe. Ne nézzük el, hogy verekedés vagy szóbeli bántalmazás hatására oldódjon meg egy konfliktus! Hadd döntsön apróságokban. Például melyik nadrágot veszi fel a kettő közül.

5. Elvárásaink mindig reálisak maradjanak, csak életkorának megfelelően, az ő igényei mentén vonjuk be az otthoni teendőkbe, vagy adjunk neki feladatot. (Hagyjuk hogy képességei érdeklődése mentén, természetes sorrendben bontakozzanak ki. Például ne akarjuk, hogy iskolás korára olvasson.)

6. Fejezzük ki az egymás iránti tiszteletünket. Beszéljük vele úgy, ahogyan mi is elvárjuk tőle. Magyarázzuk el a döntéseink okát és beszéljünk az ezekkel kapcsolatos gondolatainkról, érzéseinkről. Apróságnak tűnik, de köszönjük meg, ha segít.

7. Játsszunk, beszélgessünk sokat, adjunk neki osztatlan figyelmet. Ha gyermekünk bármikor fordulhat hozzánk, mindig meghallatjuk, azt közvetítjük, hogy fontos nekünk. Idővel ez belsővé válik és fontos lesz saját maga számára, értékesnek látja majd saját magát.

8. Mindig az erőfeszítéseit vagy a viselkedését dicsérjük, ne az elért eredményt vagy a személyét! (Az, hogy „Okos kislány vagy!” nem építi az önbecsülését.) Fontos, hogy konkrétan fogalmazzunk. „Nagyon büszke vagyok rád, amiért nem adtad fel, miután elsőre nem sikerült felépítened a tornyot, hanem tovább próbálkoztál.”

Ha jobban belegondolunk a fentiekbe, láthatjuk, hogy nem is olyan egyszerű mindez, mint amilyennek tűnik. Fontos azonban tudni, hogy elég többnyire jól csinálni ahhoz, hogy a gyermekünk személyisége stabil és erős legyen.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda
klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár- és családterapeuta-jelölt

A válás hatása a gyermekre…

…avagy hogyan közöljük gyermekünkkel a döntésünket, hogy minél jobban viselje?

Ahogy előző írásomban részletesebben is említettem, a válási krízis minden családtagot megterhel (gyermeket és felnőttet egyaránt), mégis szerencsésebb megoldás az addig kimondatlan feszültségek megfogalmazása, mint a sok-sok áldozat árán fenntartott látszat. A kimondott konfliktushelyzetek tehát sokkal jobban kezelhetőek, könnyebben feldolgozhatóak,  a gyermek személyiségfejlődése szempontjából kevésbé károsak, mint a szőnyeg alá söpört feszültségek. (A gyermekek nagyon érzékenyek ezekre a kimondatlan feszültségekre, akkor is megérzik boldogtalanságunkat, ha még magunkhoz sem vagyunk teljesen őszinték, nem merünk szembenézni azzal, hogy baj van.) Amennyiben a válás során a rendszeres kapcsolattartás nem sérül, mindkét szülőt (nagyszülőt) a későbbiekben is bűntudat nélkül szeretheti a gyermek, könnyebben feldolgozható számára az új élethelyzet, mint gondolnánk. Hogyan segíthetünk neki, hogy minél könnyebben élje meg ezt a változást? Erről szól mostani bejegyzésem.

Hogyan közöljük vele a válást?

A válás tényét jó, ha a döntés meghozatala után rögtön, nyíltan (ha ez különösebb feszültségek nélkül megoldható, együtt a másik szülővel) közöljük. Ezután a szülőnek el kell mondania milyen változásokkal jár a válás a gyermek szempontjából (például ki fog menni érte óvodása, iskolába, mikor hol alszik majd). A gyermekek számára előnyös, ha minél kevesebb változással találják magukat szemben a szüleik válásakor: tehát jó, ha nem neki kell a korábbi családi otthonból elköltöznie, nem ekkor kell abbahagynia a számára fontos edzést, vagy más, kedvelt elfoglaltságot.
Fontos tisztázni, hogy a válás nem a gyermek miatt vagy érdekében, hanem a szülők döntésének következtében történik (érdemes az okot objektíven megemlíteni), az ezzel kapcsolatos kérdéseket érdemes azon nyomban tisztázni. Ennek hiányában a gyermek (egocentrikus gondolkodásmódjából fakadóan) magát okolhatja a történtekért. Érdemes tudni, hogy a gyermekben mindig van újraegyesítési fantázia a válás után! Tehát a régi közös családi életre emlékeztető programok (például egy közös állatkerti séta apával és anyával, karácsonyi vacsora együtt) igen károsak lehetnek, mert a változatlanság illúzióját nyújtják, így azt s hiedelmet erősíti a gyermekben, hogy szülei miatta újrakezdik majd közös életüket. Ez gátolja a gyermek számára a válás érzelmi feldolgozását. Ha válás után is felmerül a közös családi program vágya, az valószínűsíti, hogy az egyik szülő még (kimondva vagy kimondatlanul) reménykedik az újrakezdésben.

Mi a természetes reakció válás után?

A válással együtt járó viselkedésváltozások a gyermek életkorától függnek.
– Óvodáskorú vagy ennél kisebb gyermek esetén jellemző a korábbi fejlődési szintre való visszatérés, például újra bepisil, vagy az ujját szopja a gyermek, a szülőtől való elválás esetén nyugtalan, nem szívesen marad a közösségben, este nehezen alszik el.
– Iskoláskortól gyakran figyelmetlenség, teljesítményromlás jelzi leggyakrabban a problémát, a gyermek gyakran tűnhet szomorúnak, feszültségét agresszív viselkedés segítségével vezetheti le.
– Felső tagozatos kortól gyakran magára a szülőre irányul a harag, melyet a gyermek a válás miatt érez. Fontos, hogy a szülő megértse és kibírja ezt! Ha a gyermek egy ideig nem szeretne velünk találkozni, mi akkor is keressük Őt, biztosítsuk továbbra is a szeretetünkről. Ez nem könnyű feladat, de a gyermeknek éreznie kell, hogy a negatív érzéseivel, indulataival együtt is el tudjuk őt fogadni, megértjük fájdalmát. Serdülőkorban a válás megnehezíti a gyermek eltávolodását a családtól, leválását a szülőktől. Ebben a korban lényeges, hogy a szülő támogató legyen, engedje gyermeke társak felé fordulását, de eközben határokat is szabjon a gyermeke számára.

Hogyan segíthetünk neki?

A válás után teljesen normális reakció, tehát ha a gyermek viselkedése megváltozik: érzékenyebbé válik, többet sír, rosszabbul alszik, ez azonban maximum 1-1,5 év alatt el kell, hogy múljon. Ennek feltétele, hogy a válás korábbi írásomban bemutatott minden szintje (érzelmi, anyagi, pszichológiai stb.) végbemenjen és a szülők érzelmileg is feldolgozzák a veszteséget, a válás után beszélő viszonyban maradjanak. A gyermek szempontjából igen lényeges, hogy szülei őszintén, feszültségmentesen kommunikáljanak az őt érintő kérdésekből, rendszeresen láthassa – ha akarja- mindkét szülőt és a távolabbi rokonokat pl. nagymamát is. Amennyiben a gyermek visszautasítja a kapcsolattartást, fontos belegondolni a döntése okába. Nem akar-e bármelyik szülővel lojálisnak lenni. Amennyiben a gyermekkel (gyermekekkel) való kapcsolattartás veszélyes lenne (pl súlyos alkoholista vagy bántalmazó szülő esetén), érdemes a lehetséges kockázatokat végiggondolni és felszámolni: például nyilvános helyen, más felnőtt társaságában találkozni. Nagyon fontos, hogy ha a gyermek tartani szeretné a kapcsolatot a szülőjével, azt megtehesse, ebben ne befolyásoljuk Őt.

A legfontosabb tehát, hogy a szülők megfelelően átgondolt döntést hozzanak (később ne bizonytalanodjanak el, vagy gondolják meg magukat), ezután pedig szembenézzenek a saját ezzel kapcsolatos érzéseikkel, mert ennek hiányában gyermeküknek sem fognak tudni segíteni  a továbblépésben.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Az ezzel a témával kapcsolatosan felmerülő kérdéseiket, hozzászólásaikat szívesen veszem (megválaszolom) itt a cikk alatt. #válás, #válásgyerekkel


Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, családterapeuta-jelölt

Megcsaltak… váljunk?

A nyár a szerelem időszaka… de mi a helyzet akkor, ha ez az érzés egy meglévő párkapcsolat (esetleg házasság) mellett költözik a szívünkbe? Mi a jó döntés ilyenkor? Engedjünk az ismeretlenhez kapcsolódó izgalomnak, fellobbanó szenvedélynek vagy fontosabb a megszokott, biztonságot adó háttér?

Manapság a házasságok jó része válással végződik: az első házasságok esetében 40-45%-ban, a második házasságok 67%-ban, az élettársi kapcsolatok pedig még nagyobb arányban bomlanak fel az évek során. A válás elfogadottá vált társadalmunkban, így ha emellett döntünk, kevésbé kell tartanunk környezetünk negatív megítélésétől, mint korábban. De mit érzünk mi? Milyen értékeket, viselkedésmintákat hoztunk az eredeti családunkból? Mi vezetett oda, hogy egy harmadik színesítette meg a hétköznapjainkat? Helyre lehet-e/kell-e hozni még a párkapcsolatunkat?

A váláshoz vezető út…

Fontos tisztázni, hogy a válás mindig egy folyamat eredménye, melyet ún. válási krízis előz meg. Ennek része lehet a fokozatos elhidegülés, melyet különböző viselkedési stratégiák kísérhetnek. Gyakran jellemző a másik viselkedésének vagy személyének kritizálása, becsmérlése (nyilván jogosan érzi magát megbántva a megcsalt fél, de a kapcsolatra tett hatását nézve az indulatos viselkedés ennek ellenére destruktív). Hasonlóan káros tud lenni az ún. szabotőr viselkedés, ami azt jelenti, hogy az egyik fél későn jár haza, távol marad különböző családi eseményekről, kerüli a párjával való kettesben maradást. Ezek a stratégiák gyakran nem tudatosak, a másik iránt érzett haragunkat fejezik ki. Hozzájárulnak a pár tagjai közötti érzelmi szakadék mélyüléséhez (és persze nem feltétlenül kapcsolódnak megcsaláshoz sem). Amennyiben a másik iránt érzett haragunkat saját magunk felé fordítjuk, például elhízás vagy káros szenvedélyek jelenhetnek meg. A válási krízist gyakran provokálja a megcsalás, mert ez döntési helyzetbe hozza a feleket, hiszen óriási érzelmeket és indulatokat mozgósíthat. Ez az érzelmi töltés, ha szakszerű segítséggel felhasználjuk a kapcsolat javításának érdekében, segíthet megoldani a problémákat, visszahozni a bizalmat, sőt, a korábbi működésnél magasabb szintre emelni a párkapcsolatot. A pár tagjai ennek hatására ismét örömöt tudnak találni egymás társaságában, új, közös célokat fogalmazhatnak meg, ami egy hosszú érzelmi munka eredménye. Fontos megjegyezni, hogy vannak olyan házasságok, melyet egy harmadik fél stabilizál, tehát ami a párkapcsolatból hiányzik az egyik félnek, azt egy másik nőtől/férfitól kapja meg.
A válási krízis kimenetele tehát többféle lehet: párterápia segítségével hozhat egy megújulást, az erőforrások mobilizálását, egy új „szerződés” megkötését. Elképzelhető kimenetel a válás, hogy a megcsaló a harmadik felet választja, vagy a megcsalt fél nem akar már küzdeni a kapcsolat megjavításáért. Gyakran előfordul az úgynevezett próbaválás, ami azt jelenti, hogy a sértett fél elköltözik, mert azt gondolja, így könnyebb lesz megoldást találni a gondokra, ettől felértékelődik a kapcsolatuk a másik szemében (ez azonban általában téves elképzelés). Mint láthatjuk, a sértettség gyakran hibás megoldásmódokat szül, ezért jól jöhet ha egy kívülállóval tudunk beszélni az csalódásunkról, ki tudjuk adni a dühünket. Előfordul, hogy  a párok úgy döntenek, a megcsalás után is együtt élnek, de  ilyenkor sok-sok konfliktusra vagy teljes elszigetelődésre lehet számítani. Fontos tisztázni, hogy mindkét megoldásnak sok hátránya van, tehát egyik sem javasolható (különösképpen, ha gyerekek is érintettek).

Ha már megszületett a döntés…

A válás mindig komplex folyamat: beszélnünk kell érzelmi (már nem szeretem), jogi, gazdasági,  közösségi válásról (amikor a társas kapcsolataink változnak meg), egyházi válásról és pszichológiai válásról (a kapcsolat elvesztéséből fakadó csalódottság), valamint a szülői feladatok megosztásáról. Nyilvánvaló, hogy egy kapcsolat elvesztése, még ha az igen konfliktusos volt is, bánattal és csalódottsággal jár. Sokan a válási procedúra lezajlása után is benne ragadnak a harag érzésében: megmarad egymás hibáztatása, vagy az anyagi javakon való osztozkodás képében jelenik meg a másik fél iránt érzett indulat. (A másik iránti bosszúvágy pedig igen gyakran a kapcsolat és saját magunk leértékeléséből fakad.) Ez nem csak a másik elengedését és életünk újrakezdését akadályozza meg, hanem igen káros a közös gyermek(ek)re nézve is. Ilyenkor gyakran elakadt gyászfolyamat áll a háttérben, ami pszichoterápiás megsegítést igényel. Talán elsőre meglepőnek tűnik, de gyakran nehezebb gyászfolyamat egy válás, mintha egy közeli hozzátartozónk hunyt volna el. Fontos tehát, hogy a válás ne húzódjon el, a konfliktushelyzetek feloldódjanak, hogy minden fél új életet kezdhessen. Lényeges, hogy a gyermekfelügyelettel és láthatással kapcsolatos problémákat a szülők higgadtan tudják megbeszélni. Ennek feltétele az érzelmi-, jogi és gazdasági elszakadás befejeződése. (Nem nehéz belátni, hogy csak akkor tudunk volt párunkra partnerként tekinteni, ha elengedtük a párkapcsolat megszakadásával járó haragunkat.) Lényeges tehát, hogy szülőként továbbra is kompetensnek tekintsük Őt, nyugodt szívvel bízzuk rá csemeténket.

Mint a fentiekből is látható, a válási krízis minden résztvevő felet megterhel, lelki szempontból mégis szerencsésebb megoldás az addig kimondatlan feszültségek megfogalmazása, mint a sok-sok áldozat árán fenntartott látszat. Ha megszületett a válás melletti döntés, hogyan mondjuk el a gyermekünknek? Mit tehetünk, hogy minél kevésbé viselje meg Őt a szülők konfliktusa? Soron következő írásomban erről fogok részletesen szólni.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, családterapeuta-jelölt

Segítség, serdül a gyermekem!

Sok szülő rettegve gondol arra, mi lesz ha a fia/lánya a serdülő korba lép… félhetünk, hogy vége a családi békének: megromlik vele a kapcsolatunk, rossz társaságba keveredik, esetleg az alkohol vagy a drog rabjává válik….

Mire gyermekünk serdülőkorú lesz, sok mindent kap már tőlünk, szülőktől: fontos viselkedésmintákat sajátít el, mind saját érzelmeinek kezelése, mind a társakhoz való alkalmazkodása tekintetében. Kialakul egy képe saját magáról és családjáról, arról, hogyan működnek a (baráti, családi, iskolai stb.) kapcsolatai. Iskoláskorra szükséges, hogy saját szükségleteit késleltetni tudja a gyermek, képes legyen tartósan figyelni, a későbbi jutalom elérése érdekében kitartóan dolgozni. Ha ezeken a fejlődési feladatokon végigmentünk és a szülő-gyermek kapcsolat viszonylag stabil és bensőséges (a gyermek szempontjából támogató) tudott maradni, viszonylagos nyugalommal szemlélhetjük az előttünk zajló változást.

Mi zajlik a gyermekemben amikor serdül?

A serdülőkorban jelentkező testi változás, több feszültséggel (gyakran látható fizikai fáradtsággal) jár, mint az eddigi fejlődés, hiszen a testi átalakulást fontos lelki dinamikák kísérik: megkezdődik a felnőtté válás folyamata (emellett a test változása önmagában is az énkép módosításának szükségességét hozza magával). Serdülőkorban megváltozik a gyermekünk hozzánk, szülőkhöz és kortársakhoz való viszonya is. A titkok megjelenése kapcsolatunkban természetes dolog, jellemző, hogy a serdülőnek igénye van a magányos tevékenységekre, ezáltal formálódnak a fiatal saját határai, identitása. Elkezdi az addig automatikusan lemásolt viselkedésmintákat kritikusan szemlélni, a természetesnek, alapvetőnek gondolt dolgok ellen is lázadni fog. Ez sokféleképpen megnyilvánulhat, legenyhébb esetben a szülő csak azt veszi észreveszi, hogy gyermeke élesen megfogalmazza a véleményét, leleplezi a kimondatlan családi elvárásokat, játszmákat, szembe megy az elvárásokkal, de a lázadás legerősebb formái is normálisnak tekinthetőek. (Ez paradox módon sokkal megnyugtatóbb jel, mintha nem történne semmiféle viselkedésváltozás). Ebben az időszakban a serdülő számot vet kapcsolataival, a világgal és saját magával is. Ez egy igen megterhelő érzelmi munka, a saját út megtalálását sok feszültség és frusztráció kíséri, ami heves hangulati hullámzásokban és indulatosságban nyilvánul meg. A  motivációhiány, lehangoltság és üresség érzései is normálisnak tekinthetőek ebben az életkorban, amennyiben belátható időn belül elmúlnak. A személyiség fellazulása és a szülők (és a társadalom) által képviselt normák elleni lázadás azonban szükséges a felnőtté váláshoz, a saját értékrend, életút megtalálásához.

Hogy viselkedjen a család?

Fontos, hogy a szülők kellő magabiztossággal kezeljék ezt a helyzetet, a serdülő fordulhasson hozzájuk, ha gondja akad, de legyen egyfajta szabadsága. Ne aggódjuk túl ezt az életszakaszt, hagyjuk a gyermeket saját identitásával kísérletezni! Vele való kapcsolatuk így új alapokra helyeződhet, szimmetrikusabbá válhat, fejlődhet a konfliktuskezelés tekintetében. A kortársak szerepe serdülőkorra nagyon felértékelődik, amit szükséges, hogy a család megfelelő rugalmassággal és toleranciával kezeljen. Különösen nehéz ez, ha ebben az életszakaszban valamilyen trauma történik (például közeli családtag elvesztése), vagy ha a szülő önmaga sem tudta a serdülőkori szükségleteit megfelelő módon megélni (például lázadását drasztikus módszerekkel torolták meg). Szintén problémákba ütközhet gyermekünk elengedése, ha párkapcsolatunk nem elég kiegyensúlyozott. Szerencsés esetben tehát a gyermek(ek) felcseperedésével párhuzamosan több energiát fektetünk kapcsolatunkba illetve egyéb (pl. baráti, szakmai) szerepeinkbe.

Mikor kell aggódnunk, mikor érdemes segítséget kérnünk?

A korábbi életszakaszokban meg nem oldott fejlődési feladatok serdülőkorra egyre súlyosabb tüneteket okozhatnak. Ennek jelei lehetnek Laufer szerint a gyermekkori viselkedésmódokhoz való visszatérés. Túlkontrollált, merev viselkedés, a spontaneitás kerülése. Csak fiatalabbakkal vagy jóval idősekkel való kapcsolatteremtés, vagy a teljes bezárkózás. Közömbösség olyan helyzetekben, melyek másokat intenzíven megérintenek. Probléma, ha a fiatalt nem érdekli a saját jövője, vagy azt túlzottan félelemkeltőnek gondolja. Szintén aggasztó a viselkedési kontroll fellazulása, az önkárosító magatartásformák (pl önsebzés, öngyilkossági gondolatok) megjelenése. Ilyen esetekben érdemes elbeszélgetnünk gyermekünkkel, ha Ő ez elől elzárkózik, pszichológus segítségét kérnünk. A serdülők gyakran egy idegennek sokkal könnyebben megnyílnak, fontos, hogy ez a személy egy megbízható, fiatalkori problémákban járatos szakember legyen.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, családterapeuta-jelölt

Mit adjunk karácsonyra?

Mivel nyakunkon az ünnep, akadnak néhányan, akik már megvették, sőt be is csomagolták a szeretteiknek szánt meglepetéseket, sokakra azonban egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy végre kitalálják, mi legyen a fa alatt. Az utóbbi tábort gyarapítóknak szeretnék írásomban pár hasznos szempontot adni.

Praktikus tud lenni,  ha készítünk egy listát arról, kit szeretnénk meglátogatni (vagy kit várunk magunkhoz) és valamilyen ajándékkal meglepni karácsony alkalmából (ez segít elkerülni a kínos meglepetéseket, ha valakit kifelejtenénk), majd beleképzelni magunkat az illető helyébe, minek is örülne. Átgondolhatjuk mire volna szüksége, mit kapott legutóbb. Nagy segítség, ha jól ismerjük Őt: mit szeret, hogyan tölti legszívesebben az idejét (mi az, amit nem venne meg magának, bár vágyik rá). Nem szégyen az sem, ha megkérdezzük Őt, mit szeretne kapni (utólag úgyis csak az öröm érzése marad, ami csak akkor garantált, ha biztosan tudjuk mire vágyik a másik).

Gyermekük ajándékának kiválasztásánál bizonyos szempontból könnyebb a helyzetünk, hiszen a kicsik gyakran őszintén elmondják, minek örülnének. Ha végképp nincs semmi ötletünk, lehet levelet írni (rajzolni) a Jézuskának. Az ajándék vásárlásnál sokan szempontnak tartják azt is, hogy ne csak örömet okozzon, hanem egyben hasznos is legyen a játék. A gyerekeknek szánt ideális ajándék véleményem szerint gondolkozásra sarkall (életkortól függően lehet ez pl. társas játék, puzzle, kockakirakó stb.), engedi megnyilvánulni gyermekünk kreativitását (pl. színező, lego, festő-, kézimunka-, vagy barkács készlet), illetve a képzelet világába repíti (pl. mesekönyv, vagy bábfigurák).

Fejlesztő játékot karácsonyra?
Fontos tisztázni, hogy kisiskolás korig leginkább a szabad játék és a mozgás fejleszt (segíti az idegrendszer érését). Ráadásul egy egészséges gyermeknek semmi szüksége rá, hogy bizonyos képességeire nagyobb hangsúlyt fektessünk, tehát a játék örömteli volta, az általa nyújtott sikerélmény hangsúlyosabb, mint hogy milyen fejlesztő hatással bír a kiválasztott eszköz.

Nem mindegy tehát, hogy milyen ajándéktárgyat kap gyermekünk. Leginkább azért nem, mert kicsi korban a szülő az, aki példát mutat. Nekünk kell hát átadnunk, hogy mi a jó a karácsonyban, mitől lesz élvezetes egy-egy ünnep. Ne legyünk álszentek, adni és kapni is jó dolog, de nem szabad hogy a karácsony csak a karácsonyfa alatt levő dobozoktól legyen különleges. Engedjük, hogy gyermekünk fantáziája szárnyaljon (mondjuk el, mit ünnepel a vallás vagy találjunk ki saját történetet). Legyen saját családi hagyományunk az ünneppel kapcsolatban. (Pl. minden évben menjünk el sétálni, miközben várjuk a Jézuskát vagy játsszunk közösen az ajándékbontás után.) Gyermekünk számára biztonságérzetet ad a kialakult ünnepi szokásrendszer, sok-sok év elmúltával is megnyugtató dolog visszanyúlni a régi gyökerekhez, visszagondolni a közösen megéált szép pillanatokra.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda

klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

Milyen hatással van a gyerekekre, ha szexjelenetet látnak meg?

Ahogy arról egy korábbi, írásomban részletesebben szóltam, régebben a szexualitás sokkal inkább tabunak számított, mint manapság. Felnőttek között és a szülő-gyermek kapcsolatban is elfogadottabb téma lett a szex, sőt, az utóbbi évtizedekben egyre nagyobb hangsúly kerül a közoktatásban a szexuális felvilágosításra, melynek számtalan előnye van. Legalább ilyen fontos azonban, hogy a szülő és gyermeke között bizalmas kapcsolat alakuljon ki, melyben a fiatal fel meri tenni az őt foglalkoztató kérdéseket gondviselőjének, akár saját testével vagy a szexualitással kapcsolatban is.

De mi a helyzet, ha a fiatal szexjelenetet lát?

A klasszikus (Freudi) nézet szerint, ennek mindenképpen káros hatása van a fejlődő személyiségére nézve (függetlenül attól, hány éves), mivel még nem tudja értelmezni a látottakat. A szexuális aktus megfigyelése közben  hallott hangok és mozgások könnyen agressziónak (verekedésnek) tűnhetnek a számára, ami az anyával azonosuló gyermekben szorongást, az apával azonosulóban pedig további agresszív fantáziákat (és viselkedést) kelthet. Ebből a szempontból tökéletesen mindegy hogy élőben, tv-ben vagy interneten keresztül éli-e át gyermekünk mindezt, a hangsúly azon van, hogy mit gondol róla, tudja-e értelmezni a látottakat. Az, hogy a gyermekünk már elég nagy, nem feltétlenül jelenti  azt, hogy mindent tud a szexről, nekünk kell őt felvilágosítanunk, hiszen csak abban lehetünk 100%-ig biztosak, hogy tudja, amit mi magunk mondunk neki. Ráadásul csak akkor, ha figyeljük, célba ér-e az információ.

Mit tegyek, ha a gyermekem pornó-oldalakat látogat?

Attól függetlenül, hogy kinek mi a véleménye magáról a pornográfiáról, egy dologban mindenki egyetért: a pornó negatív hatással van a gyerekekre. Mivel ez a műfaj nem az egészséges szexuális magatartást mutatja be, hamis képet közvetít a fiatalok felé.  Többek között azt, hogy a szexnek nincs köze az érzelmekhez, párkapcsolathoz, a felelősséghez és intimitáshoz.
Három egymástól független kutatás is bizonyította, hogy a pornográfia erősíti a nők felé irányuló agressziót és a nőket lealacsonyító gondolkodásmódot. Egy másik felmérés szerint pedig a fiatalok nagy része szeretné kipróbálni (vagy valóban ki is próbálja az életben a filmen látottakat). Kíváncsiságuk természetes, tehát szívesen kísérleteznek – de nem mindegy, hogy mivel.
A legtöbb gyerek nem szándékosan talál rá a pornográf oldalakra, és legtöbbjük azonnal ellép onnan. A szexuális tartalmakat bemutató honlapokra mi is könnyen odatévedhetünk, elég egy rosszul irányított keresés. Ha csupán a szexszel kapcsolatos kérdéseire keres választ gyermekünk, és motivációja puszta kíváncsiság, akkor teendőnk csak annyi hogy felvilágosítjuk Őt. (Amennyiben azonban mindez rendszeresen előfordul, indokolttá válik szakember bevonása is.)

Íme néhány fontos szempont a szexuális felvilágosításhoz!

1. Nagyon lényegesnek tarom kihangsúlyozni, hogy a gyermekek szexuális nevelése ne kamaszkorban kezdődjék, hanem akár már az első életév során, ahogy a kicsi kíváncsisága a saját teste iránt feléled. Nevezzük meg, (kislányok esetén) mutassuk meg neki nemi szervét, ne keltsünk benne szégyent, ha megfogja azt. Nagyon fontos, hogy kapcsolatunk legyen bizalmas, ne legyenek köztünk olyan tabuk, amikről nem beszélhet velünk.
2. A gyermek életkorától függetlenül igen fontos szempont, hogy ne előadást tartsunk neki a szexről, hanem alapozzunk a már meglevő ismereteire, ennek mentén kommunikáljunk vele. Tehát ha meglát valamit a gyermekünk, kérdezzük meg mi volt az, aminek szemtanúja volt, és mire kíváncsi ezzel kapcsolatban. Mindig az ő kérdésére reagáljunk, figyeljük meg, érti-e a válaszunkat. Ne mondjunk többet, mint amire kíváncsi!
3. Maradjunk nyugodtak, stílusunk ne legyen szemrehányó vagy kioktató, ha a szex, mint téma előkerül! Kezdeményezzünk  egy őszinte és megértő beszélgetést!
4. Ne érezzük magunkat kellemetlenül és főleg ne hazudjunk! Jobb, ha Öntől szerzi a fiatal a szexualitással kapcsolatos ismereteit, mintha idegenektől vagy megbízhatatlan forrásokból tenné. Ferdíteni pedig igazán felesleges, hiszen előbb-utóbb úgyis rájön a gyermek a virágokról és méhekről szőtt mese valóságtartalmára, ráadásul az őszintétlenség a kapcsolatunkat is rombolhatja.
5. Magyarázzuk el, hogy csak az ő biztonsága érdekében tartjuk szemünket az internetezési szokásain. Beszéljünk a virtuális világ veszélyeiről nyíltan! (Ahogy a valós életben is vannak nem biztonságos helyek, ahova az ember saját érdekében nem merészkedik, úgy az internet világában is.)
6. Hívja fel a fiatal figyelmét az internetes csalókra, akik hamis adatokkal, barátságot színlelve becsaphatják. (Például rávehetik, hogy intim képeket készítsen magáról, mellyel később visszaélhetnek.)
7. Legyen érdeklődő gyermeke internetes barátaival kapcsolatban is!

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda klinikai szakpsziochológus, személyközpontú terapeuta

Alkohol és drog serdülőkorban … mitől függ hogy “kinő-e” belőle a csemeténk?

Kultúránkban az alkoholfogyasztásnak nagy hagyománya van. Ünnepekkor legtöbben valamilyen szeszes ital fogyasztásával fejezzük be az étkezéseket, szinte kivétel nélkül koccintunk a jeles alkalmakkor. A fiatalok körében az alkoholfogyasztás még elfogadottabb, a középiskolai évek alatt egyfajta beavatási rítusnak tekinthető, a főiskolai évek alatt pedig gyakran szokássá válnak a bulik és a rendszeres italozás.

Mitől függ, hogy valaki csak az „buli miatt”, alkalmanként használja ezeket az élvezeti szereket vagy valóban függővé válik?

Egyrészt ha rögzül a szokás (tehát rendszeressé válik , például minden hétvégén jellemző lesz a lerészegedés), nehéz tőle megszabadulni akkor is, ha nincsenek elvonási tünetek (vagyis nem áll fenn kémiai függőség), ilyenkor ugyanis ún. viselkedési függés alakul ki. Másrészt lényeges megemlíteni, hogy az alapvetően szorongó emberek könnyen gyógyírként használhatják az alkoholt (vagy drogot) kellemetlen érzéseik csillapítására. Amikor belekóstolnak a lerészegedés vagy a drogok nyújtotta kábulatba, minden addigi gondjuk elszáll, végre normálisan érzik magukat, ezért náluk egyre gyakoribbá válik ez a viselkedés. A depresszív tünetek előfordulása egyébként a stimulánsok közé sorolható drogfajták fogyasztásának valószínűségét növeli, míg a düh csillapítására leginkább opiát származékokat használnak. Többnyire tehát kétféle út vezet a függőségek hálójába. Az egyik, ha valaki alapvetően szorong, vagy lehangolt, a másik pedig a kockázatkereső viselkedés. Az utóbbi csoportba tartozók az unalom elűzése miatt bármire képesek, nem számolnak tetteik következményeivel. A drogok kipróbálása és az alkoholfogyasztás szinte hétköznapi része lett a serdülők, fiatal felnőttek életének.

Mit tehetünk szülőként?

Ha valaki már gyermekkorában elsajátítja az érzelmek kezelésének mikéntjét, nagy valószínűséggel fiatal felnőttként (és a későbbiekben is) meg tud majd maradni az alkalmankénti fogyasztás szintjén. Ha azonban már kialakult a probléma, fontos a mielőbbi beavatkozás és a teljes absztinencia. Ehhez orvosi segítségnyújtás válik szükségessé. A kezelés részeként egyébként megküzdésmódokat is szoktak tanítani a drog vagy szeszfüggőknek (pszichoterápiás folyamatba ágyazottan). A megelőzés azonban ebben az esetben is kulcsfontosságú, ezért fontos, hogy gyermekeinket érzelmi munícióval feltöltve indítsuk útnak az életben, hogy az alkohol és a drogok kipróbálása csak a kíváncsiság megszüntetését (és társasági funkciót) szolgáljon, ne pedig menekülési útvonalat nyújtson.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontu terapeuta

Mitől lesz egy gyerek népszerű a társai között? Miért pont az én gyerekemet közösítik ki?

Életünk során mindannyian átéljük milyen rossz érzés, ha társaink elutasítanak minket. Mitől van az, hogy egyesekkel ez gyakrabban fordul elő, mint másokkal? Mit tehetünk, hogy a helyzet megváltozzon, gyermekünk sikeresen boldoguljon a közösségben?

Ahhoz, hogy társaink között jól boldoguljunk, arra van szükségünk, hogy jól olvassuk mások érzelmeit, jelzéseit és erre megfelelő módon reagáljunk. Ha valaki nem tud megfelelő önkontrollt tanúsítani, vagy mások jelzéseinek rosszindulatot feltételez, az gátolja őt a társas kapcsolatok kialakításában. Szintén nehézséget okozhat, ha valaki túlzottan félénk, gátlásos, és emiatt nem mer közeledni a többiek felé. Amennyiben egy gyermek nem tud megfelelő (és többnyire pozitív) jeleket küldeni a többiek felé, könnyen a közösség peremére sodródhat. Népszerűtlen gyermekek játékának megfigyelésekor azt láthatjuk, hogy nem képesek indulataikat kontrollálni, ha vesztő helyzetben vannak. Ha pedig ők vannak nyerő helyzetben, képtelenek örömüket kordában tartani, hogy a többiekkel való jó kapcsolat ne sérüljön (ne versengően viselkedjenek). Nem tudják megérteni a másik gyerek érzelmi állapotát és erre megfelelően reagálni.

Most fordítsuk meg a kérdést és nézzük  meg mitől lesz egy gyerek sikeres társas helyzetben. A népszerű gyerekek játéka többnyire interaktív: a társas helyzetben sikeres nebulók érdeklődnek társuk iránt, reagálnak az ő érzelmi állapotaikra, mosolygósak, bátorítóan viselkednek. Ha zavarja őket valami, azt kulturáltan, nem pedig indulatosan jelezik vissza. Törekednek kölcsönösen elfogadható megoldás kidolgozására ha valamilyen probléma merül fel.

A társak közötti népszerűség azért is lényeges kérdés, mert az elszigetelődés a tanulmányi eredményekre is negatív hatást gyakorol: nagyobb valószínűséggel hagyják félbe tanulmányaikat a peremhelyzetben levők, mint a népszerű gyerekek. Ezen kívül a társas helyzetben sikertelen gyerekek szorongóbbak, hajlamosabbak a depresszióra és más betegségekre (itt visszautalnék korábbi írásomra, mely a társak immunrendszert aktiváló szerepére mutat rá). Mivel a gyerekek társas készségeiket legfőképpen mintakövetéssel sajátítják el, nagyon fontos, hogy a szülőtől milyen példát lát csemeténk, mi hogyan tudunk olvasni saját és mások érzései(nk)ben, képesek vagyunk-e egy feszült helyzetben indulatainkat kontrollálni. Ez tehát nem csak a szülő, hanem gyermeke későbbi sikeressége szempontjából is kulcsfontosságú.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontu terapeuta

Hogyan neveljünk lelkileg egészséges, tisztelettudó, sikeres gyermeket? 3. rész

Cikksorozatom első két részében részletesen beszéltem arról, miért fontos a szülő-gyermek kapcsolatban a feltétel nélküli szeretet, a gondoskodás és hogy a szülő egyértelmű, betartható szabályokat fektessen le és tartasson be gyermekével. Ezen kívül is van még néhány lényeges alapszabály, amikről a követlezőkben szót ejtek majd. Ezek biztosítják, hogy gyermnekünk jól boldoguljon a közösségben, később a munkájában is sikereket érjen el.

A következő aranyszabály  a türelem. Ezt a gyerekeken keményen behajtjuk, ha például testvérek közötti konfliktusról vagy bármilyen gyerekközösségben előforduló problémáról van szó, pedig mi magunk sem állunk mindig a helyzet magaslatán. Egy fárasztó nap végén, amikor dacoskodó gyermekünk feszegeti a határokat, nehezen látjuk meg benne a felfedezés, a határok kipuhatolásának szándékát. Ilyenkor bármelyik szülőnél könnyen elszakad a cérna, elhangzik egy csúnya vagy hangos szó. Azt azonban mi szülők nehezen vesszük tudomásul, hogy intő szavainknál sokkal fontosabb, hogy milyen példát lát, hall a gyerek. Ha mi magunk nem tudjuk megőrizni hidegvérünket, akkor gyermekünk azt fogja gondolni, hogy ez természetes dolog, ő is így viselkedik majd, ami több későbbi probléma forrása lehet. (Például indulatossá válhat, ha nehézségekkel, frusztrációval kall szembenéznie, ami a gyermekközösségben, felnőttkorbana  munkavállalásban is okozhat problémákat.

A kisebb (3-4 év alatti) gyerekeknél normális, hogy saját indulataikon, agressziójukon nem tudnak uralkodni. Ezt meg kell értenünk és higgadtságunkkal nekünk kell példát mutatnunk. Ha kikel magából, segítsünk neki megnyugodni. Gyakran jól beválik, ha eltereljük a figyelmét. Fontos tisztázni, hogy önuralmat a szülő csak akkor taníthat gyerekének, ha ezen képességeknek önmaga is birtokában van, tehát minden körülmények közt megőrzi higgadtságát, a családban betöltött vezető szerepét. A tiszteletet és együttműködést csakis tettekkel szerezhetjük meg, a szigorú büntetés azonban rossz érzéseket, haragot kelt a gyermekben. Ezért nem szabad túlzásba esnünk, visszaélnünk erőfölényünkkel, hatalmunkkal, legyünk következetesek és mértéktartóak, amikor a nemkívánatos viselkedés előfordul és szankcionálásra kényszerülünk.

Kiemelném, hogy a tekintély kétélű fegyver, ha nem jól használjuk, nagyobb kárt okozunk vele, mint hasznot. Minden gyermek szeretni akarja, tökéletesnek látni vágyik a szüleit, ezért azt gondolja, hogy úgy kell szeretni, ahogy a szülei ezt vele teszik, ahogy vele bánnak. Ő maga is hasonlóvá válik a felmenőihez (gyakran akkor is, ha tudatosan másra törekszik.) Tudattalanul is továbbadja szüleitől elszenvedett sérelmeit a gyerekeinek. Rajtuk fog elégtételt venni értük, ezért fontos, hogy ha nem szívesen gondolunk vissza gyermekkorunkra, vannak olyan konfliktusaink a szüleinkkel, amiket nem tudunk megoldani, ne szégyelljük pszichológus segítségét kérni.

Csak tudatos viselkedéssel, indulatmentesen lehetünk magunk is jó szülők, biztos támaszok. Fontos, hogy ne erőltessük mindenáron a tekintélyt, ne próbáljunk akaratunknak bármi áron pl fizikai vagy verbális agresszióval érvényt szerezni, mert az csak haragot szül a gyermekben, hosszútávon káros az Ő lelki egészségére nézve. Tehát jól válogassuk meg nevelési eszközeinket. A tisztelet kölcsönösen kell, hogy működjön! Ne beszéljünk gyermekünkről becsmérlően, különben ő sem fog minket tisztelni. Ha elutasító, utálatos hangnemet használunk vele, biztosak lehetünk benne, hogy előbb-utóbb ő is azt üt majd meg velünk, ráadásul ezzel csak a rossz érzéseit, haragját fokozzuk. Neki higgadt, domináns szülőre van szüksége az egészséges lelki fejlődéshez. Lényeges megérteni, hogy ha gyermekünk azt látja, viselkedésével indulatokat generál bennünk, ezzel hatalmat szerez felettünk és még pimaszabbul felesel majd. Ezért fontos, hogy a gyermek előtt folyton uralkodjunk magunkon, tiszteletben tartsuk őt. Büntetés megszabásakor pedig legyünk határozottak, de kerüljük a heves érzelmeket kiváltó helyzeteket!

Az elég jó szülőséghez tehát a szereteten és a türelmen túl a leglényegesebb, hogy a szülő higgadt maradjon és következetesen betartassa az alapvető szabályokat, akkor is, ha épp rossz napja van. Emellett pedig azt gondolom, hogy egy szülő saját kiegyensúlyozottsága és magabiztossága gyermeke számára is példát mutat.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

Hogyan neveljünk lelkileg egészséges, szüleivel együttműködő gyermeket? 2. rész

 Az előző írásomban részletesen szóltam arról, milyen fontos a gyermekek egészséges lelki fejlődéséhez a szülő felől érkező gondoskodás, feltétel nélküli szeretet és az ezáltal a gyermek felé sugározott biztonság. Hiszen ez teremti meg a későbbi kiegyensúlyozottság, érzelmi önállóság alapjait. Lényeges azonban kiemelni, hogy a szeretet zászlaja alatt se essünk át a ló túloldalára (ezt hajlamosak az elfoglaltabb, lelkiismeret-furdalással küzdő szülők megtenni), ne engedjük, hogy életünket hosszútávon a gyerek irányítsa. Nyilvánvaló, hogy egy újszülött szükségleteire elengedhetetlenül rá kell hangolódnunk, de ennek idővel változnia kell. Törekedjünk arra, hogy olyan (napi)rendet alakítsunk ki, ami a szülő és gyermeke számára egyaránt elfogadható. Ezt a szülő és ne a gyerek diktálja. Evidensnek tűnik, mégsem az, hogy a gyerek még nem tudja, mire van szüksége, ezért a rá vonatkozó szabályokat nekünk kell meghoznunk. Mégis sokszor egy fárasztó, stresszes munkanap végén ráhagyjuk gyermekünkre, hogy a tv előtt egyen, akkor feküdjön, amikor szeretne, csak hogy a hisztit elkerüljük. Talán a lelkiismeretünket próbáljunk megnyugtatni, amiért keveset vagyunk vele, nem figyelünk rá eléggé, azért teszünk ilyen kedvezményeket. Fontos azonban tisztázni, hogy a gyermek számára nagyon lényegesek a szabályok, melyekhez alkalmazkodniuk kell, ez ad nekik biztonságot egy folyton változó világban.

     Könnyen azt gondolhatjuk (hiszen minden médiumból ez árad felénk), hogy akkor tesszük boldoggá a gyermekünket, ha folyton kedvére teszünk, nem tesszük ki semmiféle frusztrációnak. Ez azonban nagy tévedés, gyermekünknek olyan erős és következetes szülőre van szüksége, akire felnézhet, aki mellett biztonságban érezheti magát. Ki ne ismerné a dackorszakot, hogy milyen hiszti tud kerekedni egy-egy apróságból? Minden szülő tapasztalta már, hogy a gyermekek ösztönösen harcolnak a hatalomért, irányításért. Ez akaratuk fejlődésével magyarázható, teljesen természetes és egészséges folyamat. Lényeges azonban tisztázni, hogy a szülőnek csak akkor lesz tekintélye, gyermekünk csak akkor lesz engedelmes, ha következetesek maradunk, betartatjuk velük a korábban lefektetett regulákat. Ezt elvben a legtöbb szülő tudja, de mégis kinek van kedve egy végigrobotolt nap után „apróságokon” harcolni? Érdemes ilyenkor erőt venni magunkon és utolsó energiánkkal kezünkbe venni az irányítást és bármilyen nehéz is, következetesnek maradni! A túl nagy hatalommal rendelkező gyermek ugyanis hosszú távon indulatos, haragos, szorongó és bizonytalan lesz. Ezen túlmenően pedig a gyerek megérzi gyengeségünket és élni fog vele a továbbiakban is: még több hatalomért küzd majd. Bármilyen viselkedéssel ér célt, az megerősítődik és a továbbiakban egyre gyakrabban ismétlődik majd. Annak ellenére ösztönösen keresi minden (lelkileg többnyire egészséges) gyerek az irányítást, hogy ezzel a hatalommal ő még nem tud élni. Sőt, ha ráhagyjuk, a súlya alatt összeroppan. Tehát lényeges, hogy a döntés mindig a szülő kezében legyen. Persze életkorának megfelelően adhatunk (és jó ha adunk!) a gyermekünknek választási lehetőségeket, például eldöntheti, hogy melyik pólót vagy desszertet szeretné, de azt hogy téli vagy nyári ruhát vesz fel a hidegben, mikor fekszik le vagy megy-e óvodába, ne ő szabja meg. Ez maradjon a mi felelősségünk.

Neveléséről szóló cikksorozatom utolsó részélben arról lesz majd szó, hogyan vívhatjuk ki, hogy gyermekeink tiszteljenek minket, mitől lesznek sikeresek a gyermekközösségben majd később, felnőttkorukban is.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

Hogyan neveljünk lelkileg egészséges, szüleivel együttműködő gyermeket? 1. rész

Szülőnek lenni felemelő boldogság, de nehéz feladat is egyben, bár erről az oldaláról ritkábban ejtünk szót: sok kihívással kell szembenéznünk, ha anyává-apává válunk. Számot kell vetnünk önmagunkkal, ismernünk kell a világot, gyermekünket és „családi hagyományainkat” is, hogy valóban jól csinálhassuk. Hogyan neveljünk lelkileg egészséges, együttműködni képes, tisztelettudó gyereket? Mivel teszünk jót neki? Erről a témáról igen keveset olvashatunk, annak ellenére, hogy egy újdonsült szülő élete többnyire csupa bizonytalanság. 3 részes cikksorozatomban ehhez próbálok támpontot nyújtani.

Milyen a jó szülő?

Egy D. Winnicott nevű gyermekpszichiáter vezette be az „elég jó anya” ill. az „elég jó szülő” fogalmát a múlt század közepén, hogy leszámoljon az addig a szülőkre tett felelősséggel, ami minden felnőttkori pszichés betegség forrásaként a korai szülő-gyermek kapcsolatot jelölte meg. Az elég jó azt jelenti, sok szempontból megfelelő, kielégítő a gyerek számára. Tehát nem szükséges a tökéletesség miatt szorongani, gyermekünk egészségéhez, ennél kevesebb is elég. Számoljunk hát le a bűntudattal! Biztos vagyok benne, hogy mindent megtesz hogy gyermekét a lehető legjobban nevelje, különben nem olvasná most ezt az írást.

A szülőség tehát viszonyfogalom, ami mindig csak az adott gyerekkel együtt érvényes. A szülőnek a saját gyerekére kell ráhangolódnia úgy, hogy közben saját magával is azonos maradjon, ne tagadja meg tartósan saját vágyait és elképzeléseit. A szülő-gyermek kapcsolat folyamatosan változik a gyermek korának növekedésével: áthelyeződnek benne a hangsúlyok, de legfontosabb, hogy a szülő a saját és gyermeke igényeit is állandóan szeme előtt tartsa, ebben egyensúlyt találjon. Viselkedésünknek az odaadáson túl hitelesnek is kell lennie, hiszen a gyerek megérzi az őszintétlenséget, mártíromságot. Ha „túl sok áldozatot” hozunk gyermekünkért, biztosak lehetünk benne, hogy valahol észrevétlenül „visszavesszük” majd az árát, ami egyikünknek sem lesz jó. Lelkileg egészséges gyereket tehát csak egy többnyire kiegyensúlyozott szülő tud nevelni.

Milyen az egészséges szülő – gyermek kapcsolat?

Fontos, hogy ki honnan, milyen családból jött, – milyen szülői mintákat örököltünk, mit láttunk otthon, hogy tudatosan ugyanolyanok vagy mások szeretnénk lenni, mint saját szüleink voltak. Lényegesek az előzetes elképzeléseink, de alkalmazkodnunk is kell a baba igényeihez, megtalálni önmagunkat a szülő szerepben.
Bár az előbb megemlítettem, hogy minden gyermek egyéni és ezért másféle bánásmódot igényel a legoptimálisabb testi-lelki fejlődéshez, az „elég jó szülőséghez” van néhány evidensnek tűnő aranyszabály. Ahhoz, hogy egy csecsemőből a világban jól boldoguló, intelligens felnőtt váljon, szüleinek biztosítania kell számára a megfelelő biztonságot adó, inger-gazdag, szerető környezetet.
Ehhez alapvető fontosságú a kötődés, ami a szülőhöz való testi közelségen, a gyermek szükségleteinek kielégítésén alapul. Manapság divatosak a különféle hordozókendők, mei-tai-ok: a nyűgös csecsemőt valóban megnyugtatja anyja közelsége, de fontos, hogy mások meggyőződése ellenére csak akkor csináljuk, ha mi magunk is jónak, hosszú távon is elfogadhatónak érezzük mindezt, gerincünk is sokáig bírja a ránehezedő plusz kilókat. Enélkül is lehetünk jó szülők, a lényeg csak annyi, hogy ne hagyjuk a csecsemőt magára, ha sír, mielőbb nyugtassuk meg.

Mitől lesz lelkileg egészséges a gyermek?

Tisztáznunk kell, hogy a hétköznapi logika ellenére csak akkor lesz gyermekünk önálló, ha érzelmileg mindig támaszkodhat anyjára (apjára, gondozójára), akkor meri majd később felfedezni a világot és benne saját magát. Kutatások igazolták, hogy ha azonnal reagálunk a gyermek sírására, később jobb lesz a stressz-tűrő képessége. Tehát minél több szeretetet, figyelmet kap kicsiként, annál kiegyensúlyozottabbá válik felnőtt korára. Ahogy az eddigiekből látható, a gyerek számára létfontosságú az elfogadó, meleg érzelmi kapcsolat, a mai rohanó világban azonban a felnőtteket érő stressz sajnos igen gyakran továbbítódik a gyerek felé. Például indokolatlan veszekedés, kötekedés formájában. A gyerek pedig könnyen magára veszi a szülők konfliktusát, ettől elbizonytalanodik abban, vajon tényleg szeretik-e. Tudnunk kell, hogy a bizonytalanság, a szeretet hiánya egy kisgyermek számára egyenlő a megsemmisüléssel! Gyakori megoldás, amikor az együtt töltött idő hiányát ajándékokkal próbálja meg ellensúlyozni a problémából valamit megérző szülő. A nevelő ilyenkor maga helyett ad valami kézzelfoghatót, s ezzel észrevétlenül vezeti bele a gyereket az eldobható, felcserélhető értékekkel teli fogyasztói társadalomba. Lényeges, hogy szem előtt tartsuk hogy gyermekünknek nem ajándékokra, hanem rá irányuló figyelemre, együtt töltött időre van mindenek előtt szüksége az egészséges lelki fejlődéshez.

Következő cikkemben arról beszélek majd, hogy milyen hibákat kell elkerülnünk elfoglalt szülőként, hogyan tudunk együttműködésre képes gyermeket nevelni.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

Hogyan segíthetünk gyermekünknek a gyászban?

Közeleg a halottak napja, amikor mindannyian megemlékezünk azokról a szeretteinkről, akik már nem lehetnek velünk. Kimegyünk a temetőbe, virágot, koszorút, mécsest viszünk a sírokra, miközben előtörnek belőlünk a régi emlékek. Ez gyakran fájdalmas érzés egy felnőtt számára is, de vajon hogyan élik meg mindezt a gyerekek? Miben más  a gyermekgyász, és hogyan segíthetjük őket szeretteik elvesztésének feldolgozásában?

A gyermek gyászát nagyban befolyásolja, hogy mit lát a számára fontos felnőttektől, mik a család szokásai a gyásszal kapcsolatban. A szülők gyakran bizonytalanok benne, hogyan közöljék gyermekükkel a veszteséget, hosszú betegség esetén bevigyék-e a gyermeket a kórházba, elvigyék-e őt a temetésre, mert nem tudják mit tud a halálról, mennyit ért belőle gyermekük.

Hogyan éli meg a gyermek a gyászt?

Már a még beszélni sem tudó gyermek gyermek is érzékeli a változást, a családi egyensúly felborulását: viselkedésük megváltozik. A kettő és öt év közötti gyermekek azt gondolják, hogy a halál visszafordítható. Öttől kilenc éves korig a gyerekek azt képzelik, hogy egy személy jön el a haldoklóért és a csoda megmentheti a pusztulástól. Kilenc éves kortól a gyermek elképzelése a halálról és gyászolásának folyamata is egyre jobban hasonlít a felnőttekéhez. Ebben a korban a gyerekek gyakran támogatják a szenvedő felnőttet, hogy visszaállítsák annak lelki egyensúlyát, amire nekik is nagy szükségük van.
Egy René Spitz nevű pszichoanalitikus szerző hívta fel rá a figyelmet, hogy az első életévben az anya (gondozó) hiánya mennyire személyiségromboló hatású.
A szeretet tárgyának elvesztésére adott reakció és a gyászfolyamat kimenetele függ a gyermek szellemi-lelki képességeitől – melyet életkora, fejlettségi szintje és lelki alkata befolyásol -, a szereptől, melyet az elhunyt betöltött az életében a veszteség körülményeitől és az ezt megelőző életeseményektől. A haláleset után a gyermekek jellegzetes fantáziatevékenységet mutatnak, melyben a trauma újraélésének és elhárításának törekvése figyelhető meg.

Gyermekeknél gyakran nem a viselkedésben, hanem sokkal inkább az álmokban, játék közben nyilvánul meg a szeretett személy miatt érzett fájdalom. Ezt testi tünetek például étvágytalanság, gyomorproblémák, fejfájás, székrekedés is jelezhetik. Megjelenhet dadogás, elmagányosodás, dacosság formájában is A sikeres gyászfolyamat az elvesztett szülővel való azonosulással zárul le. Ez sokféleképpen megnyilvánulhat. A gyászoló azonosulhat magával a halállal, az elvesztett személy betegségével vagy tulajdonságaival, például arckifejezések, beszédfordulatok, személyiségvonások vagy akár testalkat átvételével is. Nem ritka, hogy a gyermek az elvesztett szülőt túlidealizálja, szerepét a családban átveszi.

A gyászfolyamat elakadása okozta tüneteket leginkább az életkor befolyásolja. Kisgyermekkorban leginkább vizelet és széklettartási problémát és dadogást, iskoláskorban teljesítményromlást, szorongást, depressziót és különféle testi tüneteket, valamint minden életkorban viselkedészavart okozhat.

Hogyan segíthetünk?

A gyermek gyászának segítése során erősítenünk kell azokat a képességeket, melyek segítik Őt a veszteséggel való megküzdésben, támogatják a halállal kapcsolatos érzések feldolgozását. Fontos kiemelni, hogy a szülő minta az érzelmek feldolgozásához, ezért meg kell engednie magának, hogy ő is sírjon, szenvedjen, hogy a gyermek se maradjon egyedül saját érzéseivel. Az elhunytra emlékezni, utána vágyakozni kell tárgyak és fényképek segítségével. Csak akkor lesz képes a gyermek az elvesztett személy egy részével azonosulni, ha már telítődött az emlékezéssel. Az óvodáskorú gyerekekben felmerül, hogy ellenséges indulatai okozták a szeretett személy halálát, erről beszélgetni kell a gyermekkel. Segíti a gyász folyamatát, ha a környezet és a körülmények változatlanok maradnak illetve van egy fix gondozó a környezetben, aki felé a felszabaduló érzelmek, indulatok fordulhatnak. Ha a halált hosszas betegség előzi meg, fenn kell tartani a kommunikáció lehetőségét a gyermekkel. Jó hatású, ha a gyermek rajzai segítségével üzenhet a haldoklónak. A temetésre és a temetőbe való ellátogatás pedig segíti a halál reális elfogadását.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

A gyermekek elleni erőszakról…

Miért baj az, ha erőszak van a családban?

Írásom aktualitását azt adja, hogy nemrég egy Szegedi bíróságon 5 év börtönre ítéltek egy nőt, aki súlyosan bántalmazta nevelt fiát. A per példaértékű, ami azért is lényeges, mert a családokban előforduló brutalitások igen ritkán derülnek ki. Ennek oka hogy, a gyermekek képesek a családon belüli erőszakot saját rosszaságuknak tulajdonítani (viselkedésükkel magyarázni, bűntudatot érezni miatta), másrészt joggal tartanak az “agresszor” bosszújától is. Az áldozat tehát legtöbbször egyszerűen letagadja a bántalmazást – vagy azért, mert lelkileg, anyagilag kiszolgáltatott helyzetben van,  vagy hogy  megőrizze a család egységét.

Számos pszichológiai vizsgálat bizonyítja, hogy az a gyermek, aki családjában a szülői agresszivitás rendszeres áldozata, vagy ismétlődően szemtanúja a szülei közötti erőszakos viselkedésnek, felnővén gyakran maga is agresszívvá válik. A kutatások szerint megóvhatja a gyermeket attól, hogy felnőttként agresszív legyen a tanárok támogató, védelmező magatartása vagy a családhoz közel álló felnőttek fellépése. Lényeges megemlíteni, hogy a gyermekvédelmi törvény értelmében nem csak az számít büntetendőnek, aki magát az erőszakot elköveti, hanem az is, aki tud a bántalmazásról, de nem tesz ellene.

Mi számít erőszaknak? Mitől gyermekbántalmazás ez?

Fontos tudni, hogy a mindenki által ismert fizikai és szexuális erőszakon túl érzelmi erőszakról is beszélhetünk. Ez nem más, mint a gyermek egészséges lelki fejlődésének akadályozása leszólás, fenyegetés,  vagy kiabálás által.

Bármilyen szülői viselkedés számíthat tehát bántalmazásnak, ami a gyermekben tehetetlenséget, zavarodottságot, bűntudatot vagy félelmet vált ki, gátolja annak személyiségfejlődését. Ezen kívül az elhanyagolás is büntetendő kategória, ami nem más, mint a gyermek testi-lelki szükségleteinek figyelmen kívül hagyása. Ilyen viselkedés például, ha a szülő betegség esetén nem viszi orvoshoz, nem járatja iskolába gyermekét. Sok családban él még a hagyomány,  az erőszak elfogadott nevelési eszköz. A túlterhelt szülők gyakran megfeledkeznek arról, hogy a gyermek nem rossz, csak tapasztalatokat szeretne gyűjteni. Fel akarja fedezni a világot, megismerni saját és mások határait. Fontos tisztázni azt is, hogy az önfegyelem stresszt okoz a gyermeknek, ezért túlzott formája gátolja az egészséges személyiségfejlődését. Fontos, hogy egy óvodában vagy iskolában töltött nehéz nap után a kicsinek legyen lehetősége önfeledten játszani, kiadni magából a felgyülemlett feszültséget.

Miből vehetjük észre, hogy egy gyermek erőszak áldozatává vált?

A bántalmazást elszenvedő gyermek környezete gyakran csak azt veszi észre, hogy a gyermek magatartása megváltozott, fejlődésében, tanulásában, emberi kapcsolataiban, szociális beilleszkedésében akadályok mutatkoznak. Sok-sok év elteltével jelentkezhetnek a komolyabb tünetek: a magányosság, szorongás, bűntudat, tehetetlenség, agresszív viselkedés, gátlásosság. A hamis-én kialakulása (ez azt jelenti, az illető úgy viselkedik, ahogy mások várják tőle, saját érdekeinek és vágyainak ellentmondó módon). A bántalmazottak között igen gyakori az öngyilkosság, depresszió, alkohol és/vagy drogfüggés, bűncselekmények.
Ha megtudjuk, hogy a környezetünkben gyermekbántalmazás folyik, fontos, hogy értesítsük a gyermek nem bántalmazó családtagjait. Bárkit, aki segíthet az érzések feldolgozásában, megvédi a gyermeket. Fontos emellett a szülők támogatása is, hogy más, gyermek-barátabb nevelési eszközöket találjanak. Az érzelmi feldolgozás során a legfontosabb hogy a bántalmazóval szembeni dühöt megélhesse a gyerek, ne kelljen ezt mélyen elfojtania.

Fontos tisztázni, hogy a sok idegesség, fáradtság hatására mindenki mondhat olyant gyermekének, ami bántásnak minősül, véletlenül elcsattanhat egy-két pofon, de ne szégyelljünk elnézést kérni ezért, igyekezzünk, hogy a feszültséget ne gyermekünkön töltsük ki, mert azt az ő lelki egészsége és/vagy a vele való kapcsolatunk fogja bánni.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Nyakunkon az ősz…irány a suli

Mitél meg az újonnan közösségbe kerülő gyermek?

Így szeptember közeledtével sok szülőnek (és persze gyermekeiknek is) okoz szorongást az új közösségbe való kerülés, legyen az iskola, óvoda vagy bölcsőde. Látszólag nagy a különbség a fenti helyzetek közt, a gyermek életkora szerint, mégis a legalapvetőbb kérdések, az újtól való félelem közösek. Sok kérdés, félelem merül fel a szülőben, ezt tetézheti a leválás fájdalma. Vajon gyermekünk hogy fogadja majd az új környezetet, a nevelőket, gyerekeket? Hogy fog beilleszkedni, tud-e nyugton maradni, betartani az új szabályokat, figyelni, sokat sír-e majd utánunk? Ha mi, szülők felkészülten állunk ehhez a kérdésekhez, biztosak lehetünk benne, hogy gyermekünk is sokkal könnyebben veszi majd az akadályokat.

Hogyan segíthet a szülő?

Először is tisztáznunk kell, hogy az új helyzetektől való félelem teljesen természetes dolog, de mivel nekünk, szülőknek kell példát mutatnunk gyermekünknek, először saját magunkban kell helyre tennünk a dolgokat. Melyik szülő ne gondolna könnyes szemmel arra, hogy az ő kicsi fia vagy lánya immár bölcsődébe vagy óvodába járva egyedül tölti majd a hétköznap délelőttöket, a szülőtől külön, idegen gyerekek és felnőttek közt? Nehéz őt elengednünk, hiszen eddig sokkal több időt tölthettünk vele, biztonságban tudhattuk magunk mellett, csak ránk számíthatott. Most, hogy eljött a közösségbe szoktatás ideje, viszont más örömök és nehézségek fogják őt érni, mint eddig otthon. Ha bölcsődébe kell adnunk gyermekünket, esetleg fokozott lelkiismeret furdalással kell szembenéznünk, de higgyük el, hosszú távon a gyereknek is az a jó, ami nekünk szülőknek biztonságot ad. Ők is biztonságban szeretnének élni, amit mi szülők adunk nekik higgadtságunkkal, iránymutatásunkkal. Igen lényeges, hogy a szülő azzal a meggyőződéssel álljon neki a bölcsődébe, óvodába vagy iskolába szoktatáshoz, hogy ott a gyereknek jó lesz, csak meg kell szoknia ezt az új életformát. (Ahogyan nekünk is változik az életünk, hiszen mi magunk is visszamegyünk dolgozni, nekünk is új kihívásokat és örömöket tartogat most az élet.) Higgyük el, a legtöbb gyermek a kezdeti nehézségek után jól érzi magát a közösségben, élvezi majd a kortársak társaságát, jót tesz neki az új tapasztalat. Ha mi higgadtan viszonyulunk a helyzethez, ő is megnyugszik majd, hamar megszokja az új környezetet, szabályokat.

Az első nap…

Fontos, hogy beszéljünk a gyereknek a következő változásról, akkor is, ha a gyerek esetleg fél tőle, nem akarja azt. Előnyös, ha néhány nappal a kezdés előtt ellátogatunk a leendő iskolába, óvodába, megismerjük a nevelőket. Akár el is játszhatjuk, mi fog majd történni az első napon, ezzel is csökkentve a bizonytalanságot, felkészítve gyermekünket arra, ami vár rá. Legyen ez egy jó mulatság, de semmiképp se essünk túlzásokba, ne fessünk hamisan pozitív képet az iskoláról.

Az első nap előtti délután megemlíthetjük, mi történik majd másnap, de az első nap reggelén már ne kerítsünk túl nagy feneket a dolognak, fogjuk rövidre a búcsúzást. Tegyünk úgy, mint ha a világ legtermészetesebb dolga volna az iskola- (óvoda)kezdés. Magunk megnyugtatására megkérhetjük a nevelőt (vagy tanárt), hogy ha gond van a gyermekkel – sokáig vagy vigasztalhatatlanul sír –  hívjon fel minket (de ezt ne a gyerek füle hallatára tegyük, nehogy megérezze, hogy féltjük őt.) Fontos hogy a kicsi csak azt érezze, mi bízunk benne, tudjuk, hogy helyt fog állni és ha megszokja az új helyzetet és idővel jól érzi majd magát. A mi magabiztosságunk erőt ad majd a gyermeknek! A nap végén, a találkozásnál ne arra fókuszáljunk, milyen nehéz volt az egymástól távol töltött idő, hanem inkább arról beszélgessünk, mi történt aznap, milyenek az új barátok. Ha maga a gyerek hozza fel, mennyire el volt keseredve, legyünk megértőek, de hangsúlyozzuk, hogy ez csak egy átmeneti érzés, el fog múlni és jól érzi majd magát. Fontos, hogy ne engedjünk a gyerek szorongásának (akkor se ha közben összeszorul a szívünk) öleljük meg, adjunk egy puszit és nyugodt szívvel távozzunk másnap is. A gyerek ezt megérzi és hamar túljut majd a mélyponton! Olyan  magabiztosságra és önuralomra tesz szert, aminek a későbbiekben is a hasznát veszi majd.

Mint láthatjuk, a gyermekek nagyon pontosan érzik, mi szülők milyen belső bizonytalanságot, szorongást élünk át egy új élethelyzet (amit az iskola vagy óvoda, esetleg bölcsődekezdés okoz) kapcsán, ez könnyen átragad rájuk, ami megakadályozza őket abban, hogy jól érezzék magukat. Higgyük el, ha mi megnyugszunk és ezt a higgadtságot gyermekünk is megtapasztalja, a lelkileg egészséges gyermek könnyen veszi majd az akadályokat és jól fogja magát érezni az új közösségben.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

Kisbabával otthon – kimerültség, bizonytalanság, párkapcsolati problémák

Mi várható a szülés után?

Mindenki tudja, hogy a szülés mekkora testi-­lelki erőpróba, kevesen beszélnek azonban arról, hogy ezután mekkora változás történik minden nő életében, amit nem mindenki tud olyan könnyedén feldolgozni, alkalmazkodni a megváltozott elvárásokhoz. Régen a nagycsalád vagy a szomszéd, egyéb kortárs közösségek segítő és megtartó ereje miatt kevesebben élték ezt meg olyan nehezen, a mai anyák többsége azonban egyedül kénytelen az újonnan kialakult nehézségekkel szembe nézni. Az anyaság pedig mindamellett, hogy mennyire csodálatos dolog százszázalékos erőbedobást kíván a nap huszonnégy órájában és sokszor lemondást igényel. Ha viszont hosszú távon nincs meg az adás és kapás egyensúlya, az a belső erőforrások kimerüléséhez vezet. Ráadásul az elismerés is hiányzik, ritkán dicsér meg minket bárki azért, hogy neveljük gyermekünket és ellátjuk a háztartást.

Mi az a GYES betegség?

Az ún. GYES­ – szindróma (más néven: GYES – ­betegség, GYES – ­neurózis), bár gyakori jelenség, mégis megosztja a közvéleményt és a szakembereket is (ritkán hallani róla, hiszen nem valódi diagnózist, hanem csak tünetek összességét jelenti, melyekről ráadásul csak egy speciális élethelyzetben, szülés után beszélünk). A köztudatban az unatkozó kismamák nem létező problémájaként él, akik jó dolgukban nem tudják mitévők legyenek. A GYES – ­betegség valójában egy alkalmazkodási nehézség a megváltozott élethelyzethez, melyet gyermekünk születése okoz.

Az anyuka többnyire egyedül marad egy magatehetetlen csecsemővel, aki teljes mértékben rá van utalva, kiszakad addigi életviteléből (munkahelyi, baráti közösségek), ráadásul a szülés okozta hormonális változások lelkileg is érzékenyebbé teszik. A kialvatlanság, a felelősség és magára maradás érzése nyomán idővel úgy érzi, kezd kicsúszni a talaj a lábai alól. Gyermekünk születése miatt ráadásul megváltozik a párkapcsolatunk, férjünk háttérbe szorul az új jövevénnyel szemben. A társadalmi elvárások nyomása (az újdonsült anyuka legyen mindig tökéletesen boldog, kiegyensúlyozott és türelmes), az azoknak való megfelelési kényszer, a kisgyerekes létről elképzelt idilli kép és a megélt hétköznapi valóság közötti különbség, a hétköznapok egyhangúsága, monotonitása, ingerszegénysége, a bezártság­érzés, az állandó fáradtság, az anya saját inkompetenciájának megélése váltja ki, majd mélyíti el ezt a szorongó állapotot. A Gyes – ­neurózis tehát nem más, mint a bizonytalanság, kisebbrendűségi érzés, ingerlékenység, indokolatlan félelem, melyhez súlyosabb esetben kényszeres viselkedés vagy depresszió is társulhat. Az anya úgy érzi, nem tud megfelelni feladatainak, amelyek váratlanul, csőstül szakadnak rá, emiatt folyton kimerült, frusztrált. Nincs türelme a gyermekhez, ingerlékennyé válik. Kedélyállapota unott, esetleg testi tünetei vannak (pl. fej­ és gyomorfájás) a folyamatos feszültség miatt. Mindinkább befelé fordul, emiatt idővel valóban nem fog tudni megfelelni mindennapi feladatainak, elszakad a környezetétől, a valóságtól. Mindez az egész család életét megmérgezi, hiszen a gyerekek megérzik a szülő elbizonytalanodását és szorongását, ezért maguk is szorongani kezdenek. Többet sírnak, nehezebben alszanak el, fáradtak és fárasztóak, hisztiznek. A gyerek egyre nehezebben kezelhető, a szülő pedig még jobban szorong, kész is az ördögi kör.

Mi az, ami segít a GYES betegségben szenvedő anyukának?

A GYES­ – betegség tehát fokozatosan alakul ki, és ­ ha nem érkezik időben segítség egyre mélyül, talaján komolyabb pszichiátriai kórképek jelenhetnek meg, például a szülés utáni depresszió (melyeket diagnózissal címkéznek és valódi betegségként, gyógyszerekkel kezelnek). A környezet sokszor valóban nem érti az anya problémáját, az anya pedig teljesen egyedül, segítség nélkül marad, holott ebben a helyzetben az anyáknak megértésre, együttérzésre és támogatásra van leginkább szükségük. A megoldást többnyire a környezet megértő odafordulása, egy kis tehermentesítés jelentik. Pihenés, akár rövid időre való kiszakadás is a fojtogató környezetből, valami valódi feltöltődést eredményező külső program (pl. találkozás a barátnőkkel, rendszeres testmozgás). A lényeg, hogy az anyukának néha (hetente pár órára) legyen ideje saját magára, amivel szabadon rendelkezhet. Fontos az új emberi kapcsolatok kialakítása, gyermekkel szintén otthon lévő kismamákkal való beszélgetések. Nagyon lényeges, hogy jusson a párnak ideje kettesben is lenni. Ne felejtsenek el házaspárként, egymás társaként is funkcionálni, hiszen anélkül úgysem lehetnek jó szülők. Nem könnyű, de többnyire szervezésen és odafigyelésen múlik az egész. Természetesen, ha mindez nem elég, szakember segítségét kell igénybe venni, ami elsősorban pszichoterápiás segítséget jelentsen.

Az írás megjelent a Szülők lapja portálon is, melynek szakértője lettem.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

http://www.szuloklapja.hu/szules/2682/kisbabaval-otthon-%E2%80%93-bizonytalansag-faradtsag-kimerultseg-parkapcsolati-problemak.html

Hogyan védjük meg gyermekünket a szexuális erőszaktól?

Miért nehéz felismerni a pedofilokat?

A gyermekek elleni szexuális erőszak bár tabunak számít, viszonylag gyakori (1-7%-ra teszik az előfordulását). Könnyebb nem tudomást venni róla, mondván, hogy a mi gyermekünkkel úgysem történhet meg. Azért is kellemetlen a téma, mert a pedofilok többnyire a társadalom elismert, sokak által tisztelt tagjai. Fontos azonban átlátni, hogy ez a módszerük része: olyan jó embernek tűnnek, akiről senki nem tételezne fel semmi rosszat. A szexuális erőszaktevők gyakran vállalnak munkát a közösségben, dolgoznak templomokban, iskolákban, ami saját hitelességük látszatának megteremtése mellett remek „vadászterületet” is jelent. Úgy nyerik el a gyerekek, szüleik, és a többi felnőtt bizalmát, hogy azután a lebukás veszélye nélkül folytathatssák a gyerekekkel a szexuális visszaéléseket.

Hogyan választ áldozatot magának egy pedofil?

A „támadó” áldozatát az alapján választja ki, hogy mennyire tűnik az védtelennek, sebezhetőnek. Azzal a gyerekkel fog kikezdeni, aki valamiben szükséget szenved, szeretethiánya van, vagy kevés az önbizalma, esetleg elszeparálódott a többiektől. A gyerek bizalmának elnyerését gondos megfigyelés előzi meg. Mire van szüksége? Mi érdekli? Milyen területen szorul segítségre? Az elkövetők – ahogy már említettem – általában olyan szerepben vannak, akinél természetes az érdeklődés, törődés (például tanár, a család jó barátja). A megfigyelő munka után már csak meg kell felelni a gyerek elvárásainak, vágyainak. Amint az elkövető elkezdi kielégíteni a gyerekek igényeit, nagyon megnő a fontossága a fiatalkorú szemében, élete központi figurájává válik. Ekkor a molesztáló elkezdi megteremteni azokat a helyzeteket, amikben kettesben maradhat a gyerekkel. Felajánlja a szülőknek, hogy vigyáz rá, korrepetálja stb. Táplálja a gyereknek azt a hitét, hogy ő úgy szereti, és úgy fogadja el, ahogy erre senki más, még a szülei sem képesek. A bizalommal és szeretettel teli kapcsolat lassan halad a szexualitás irányába. Beszélgetnek a szexről, képeket nézegetnek róla, végül olyan alkalmak megteremtése következhet, (példáus közös strandolás) ahol mindkét fél meztelen. Az elkövető felderíti, hogy a gyereket mi izgatja, mire vágyik, míg a gyerek elkezd egyre inkább szexuális lényként, tárgyként tekinteni önmagára, és a felnőttel való kapcsolatát is átdefiniálja szexuális kapcsolattá. Ha már megtörtént a szexuális együttlét az elkövetők azzal fenyegetik a gyerekeket, hogy kieshetnek a kegyeikből ha megszakítják a szexuális kapcsolatot, vagy ha beszélnek róla. Ezek a beteges kapcsolatok a gyerek fejében összefonódnak mindazzal a jóval, amit kaptak az illetőtől, a figyelemmel, törődéssel. Ennek az elvesztése, vagy a szexuális aktusok kiderülése (amiért az elkövető manipulációjának köszönhetően, a gyerekek felelősnek érzik magukat) sokkal rosszabb lenne számukra a szexuális visszaélésnél.

De mit tehet a szülő, hogy megóvja a gyerekét a szexuális erőszaktól?

    • Fontos a bizalmon és őszinteségen alapuló szülő-gyermek kapcsolat, az odafigyelés. Bátorítani kell a gyereket, hogy beszéljen a dolgairól többet, ossza meg velünk problémáit. Ha kéri, mindig szakítsunk rá időt! (Persze ehhez kell, hogy megtanítsuk kifejezni érzéseit, merjen kérni tőlünk.)
    • Egy segítő oldal azt javasolja a szülőknek, hogy legyenek körültekintőek, ha a gyerekük túlzott szeretetet, rajongást kezd érezni egy környezetében élő felnőtt iránt. Beszélgessenek a gyerekkel arról, hogy mit csinálnak a felnőttel közösen, ne hagyják, hogy olyan problémái legyenek a gyereknek, amit nem velük, hanem más felnőttel beszél meg.
  • Ne féljük a gyermekünkkel a testi dolgokról, a szexualitásról beszélgetni. Érezze, hogy ilyen kérdéssel is fordulhat hozzánk, nincs köztünk tabutéma. Fontos tisztázni, hogy hol vannak azok a területek gyermekünk testén amihez másnak nem szabad nyúlnia, hogy hogyan kell nemet mondani, ha valaki olyat tenne velük, ami számukra kicsit is kellemetlen.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta