Címke: Boldog gyermek

Írások • • • írta Habis Melinda 0 Hozzászólás

Válás után: a szülői elidegenítésről

A gyermekelhelyezési konfliktus érzelmileg igen megterhelő, ráadásul sokszor az egyik fél annyira haragszik a másikra, hogy a gyermek és a másik szülő kapcsolatában próbál meg bosszút állni. Mi az a szülői elidegenítés? Milyen jelekből ismerhető fel és mit tehetünk ellene?

Mi az a szülői elidegenítés?

A szülői elidegenítés azt jelenti az egyik szülő olyan viselkedési formákat alkalmaz, amelyik elősegítik azt, hogy a gyermek elutasítsa a másik szülőt. A gyermek szempontjából nincsen annak jelentősége, hogy az elidegenítő szülő tudatosan, vagy szándék nélkül viselkedik így. Sokszor a gyermekvédelmi rendszer és gyámhivatal munkatársai sincsenek tisztában azzal, hogy egy házasság felbomlásáért nem mindig mindkét fél egyformán felelős, ezért gyakran észrevétlenül is az elidegenítő szülőnek kedveznek a válás során.

Mik az elidegenítő szülő céljai?

Az elidegenítő szülő szándéka, hogy lelki távolságot hozzon létre a gyermek és a célszülő között. A szülőben a gyermek viselkedése miatt érzett fájdalmat növelje. Konfliktust gerjesztenek apa/anya és fia/lánya között. A gyermek és önmaguk között az azonosulás (egymáshoz való hasonlóság) érzéseket növeljék. A legtöbbször az a szülő van előnyben, aki a legtöbb időt tölti a gyermekkel.

Hogyan érik el ezt?

Az elidegenítő szülők sokféle stratégiát választanak ilyen például a másik szülő becsmérlése, vagy lejáratása, a gyermekkel való kapcsolattartás akadályozása vagy a kommunikáció jelképes akadályozása (amikor eltünteti a fényképit, vagy nem beszél a másik szülőről) További stratégia, hogy amikor a gyermek a célszűrőre gondol, megfosztja őt a szeretettől és elismerésről.

Ezzel a gyermek figyelmét magára vonja. Az is elidegenítés, amikor a gyermeknek azt mondják, hogy a másik szülő nem szereti, vagy ha azt erőltetik, hogy válasszon a két szülő közül. Elidegenítés továbbá, hogy ha bizalmas, rá nem tartozó információkat közlünk a gyermekkel (pl. okot adunk arra, hogy haragudhasson rá a gyermek). Elidegenítésnek számít továbbá, ha gyermeket a másik szülő utáni kémkedéssel bízzák meg, vagy titoktartásra kérik meg. Például ne mondd el apának, hogy nyaralni megyünk. A másik szülőnek is joga van a gyermekével kapcsolatos tájékoztatáshoz. Szintén kedvezőtlen a gyermek lelki világára nézve, ha a mostoha szülőt anyának, vagy apának kell szólítania, illetve hogyha a valódi szülőt a keresztnevén kell szólítania. A gyermekre vonatkozó orvosi, tanulmányi, közösségi információk visszatartása is elidegenítésnek számít. Az elidegenítő szülői magatartása megerősíti a gyermeket abban a hitében, hogy kizárólag az elidegenítő szülő viselkedése a tiszteletre méltó és a másik szülő szabályai, kérdései nem számítanak.

Milyen jelei vannak az elidegenített szülő szindrómának?

A gyermek viselkedésében az alábbi tünetek jelzik, hogy valamelyik szülő megpróbálja a másik ellen hangolni a csemetéjét.
A gyermek tiszteletlenül beszél, az egyik szülővel vagy nem vesz róla tudomást. Nem ismeri el a szülő pozitív tulajdonságait, vagy a kellemes közös emlékekre nem emlékszik. Legfeljebb banális dolgokkal indokolja, hogy miért nem találkozik a célszülővel. A gyermek állítja, hogy az elidegenítő szülőnek nem volt szerepe a szülők kapcsolatának megromlásában. A gyermek figyelmen kívül hagyja, hogy bántó viselkedése milyen hatással van a célszülőre. A gyermek olyan szavakat vagy mondatokat használ, amelyeket nem is igazából ért, eltaszítja magától, vagy rossz hírbe hozza az egyik szülőjét és/vagy az ő családtagjait.

A kapcsolat megszakadása jelentős veszteség minden gyermek és célszülő számára!

Milyen házastárs a jövőbeni elidegenítő szülő?

Az elidegenítő szülők általában nagyon ügyesen leplezik azt a képességüket, hogy másokat irányítanak. Alattomos emberek, akik képesek a természetes viselkedést megjátszani (ennek oka gyakran valamilyen pszichés betegség). Hazudnak, amikor valamilyen nyilvánvaló ellentmondással szembesítik őket. Felhasználják a másik fél gyengeségeit és bizonytalanságait. Szívesen élnek a kritizálás, megvetés, hárítás és időhúzás eszközeivel. A családon belüli testi-lelki erőszak jellemzi őket, hiszen rendszerint felsőbbrendűnek érzik magukat. Nem tisztelik mások jogait és érzéseit. Az a személy, aki a saját igényeit fontosabbnak gondolja másokénál, kísértést érez arra, hogy a gyerekeivel is szorosabb kapcsolata legyen, mint a másik szülőnek. Ráadásul a saját gyermeke igényeire sincsen tekintettel. A gyermek megfosztása a másik szülőtől ugyanis csakis az elidegenítő szülő érdekeit szolgálja! Sajnálatos módon a gyermekvédelmi rendszer sokszor nem tudja ezt megakadályozni és az elidegenítő szülő a közösséget is maga mellé állítja a hazugságaival.

Mi az, ami segíthet a megbékélésben?

Ha a gyermeknek több lehetősége van megfigyelni, hogy más családokban hogyan viselkednek, lassan elkezdheti megkérdőjelezni a saját családja történetét. Ha a kedvelt szülő túlzottan ellenőrzővé, vagy keménnyé válik a gyermekkel és megmutatja a valódi bosszúálló személyiségét, a gyermek máshogy láthatja a történteket. Gyakran megtörténik, hogy egy felnőtt elidegenített gyermek házasságot köt egy elidegenítő szülővel és megtapasztalja szülői elidegenítést a másik oldalról. Segítség lehet, ha bírósági határozat segítségével a gyermeknek lehetősége van megtapasztalni az elutasított szülőt: megismeri, hogy nem olyan szörnyeteg, mint amilyennek beállították. A szülővé válás, tanulmányok végzése vagy más életesemények szintén felébreszthetik a vágyat, hogy az elidegenített szülővel felvegyük a kapcsolatot. A pszichoterápia is gyakran segít, hiszen egy harmadik féllel folytatott beszélgetések során megkérdőjelezik a korábbi, családról szóló feltételezéseiket. Nagyon hasznos, ha egy megbízható rokon ösztönzi a gyermeket arra, hogy kérdőjelezze meg a véleményét az elutasított szőlőről. Ha a gyermek tanúja a kedvelt szülő kegyetlen bánásmódjának másokkal, rájöhet, hogy a célszülő is áldozat lehetett. Ha saját gyermeke lesz, felismeri annak fontosságát, hogy mindkét szülőre szükség van a gyermek jó fejlődése és kellemes közérzete szempontjából.

Mit tehetünk, hogy felvegyük a kapcsolatunkat az elidegenített felnőtt gyermekünkkel?

Próbáljuk meg megérteni az elidegenítést a gyermekünk szempontjából!

Gondoljuk át, milyen üzeneteket kaphatott rólunk? Mely viselkedésünk lehetett az, ami támogatta ezt a negatív üzenetet? A gyermeknek minden bizonnyal van egy magyarázata kapcsolat megszakadására. Ezt kell megértenünk ahhoz, hogy közös nyelvet találjunk vele! Írjunk neki egy levelet, amiben kapcsolódni tudunk a gyermekünk látásmódjához! Megszólításunk legyen kedves, ismerjük el a kapcsolat megszakítását és mondjuk el hogy vágyunk a helyzet javítására. Ismerjük e az ezzel okozott fájdalmat és haragot. Próbáljuk meg kitalálni, hogy mi bántja a gyermekünket. Például “nagyon szeretném megértetni az érzéseidet, hogy közelebb kerülhessek hozzád” javasoljuk, hogy ossza meg velünk a szempontjait akár írásban, telefonon, személyesen vagy akár egy terapeutánál. Jó hatású lehet, ha fel tudunk idézni egy korábbi pozitív közös élményt, melyre gyermekünk is emlékszik. Levelet befejezéseként említsük meg, hogy bennünket bármikor elérhet. Ne legyenek túl nagy elvárásaink, ha gyermekünk hajlandó is megosztani velünk a saját nézőpontját elképzelhető, hogy egy goromba levelet küld válaszként. Ez azonban mégis egy párbeszéd kezdete lehet, hiszen választhatunk rá szeretettel és megértéssel.

Szülőként ne adjuk fel a reményt, próbálkozzunk kitartóan a kapcsolatfelvétellel

Nagyon gyakran a folyamatos elutasítások ellenére a célszülők nem adják fel, mert a gyermek iránt érzett szeretet erősebb, mint a gyermek ellenségessége miatt érzett fájdalom. Bár a gyermek nem válaszol a hívásokra, továbbra is keresik, elmennek az iskolai eseményekre, e-maileket, sms-eket, vagy ajándékokat küldenek neki. Annak ellenére, hogy a gyermekek ellenségesen kezelik őket, a szülők kitartanak és a kapcsolat egy idő után újra éled. Ennek ellenére látni a gyermekünk fájdalmát mérhetetlen szenvedést okoz! A közeledés során nagyon fontos tiszteletben tartanunk a gyermek tempóját. Fontos, hogy a célszülőnek legyen egy cselekvési terve, melyhez minden nap tartja magát. Ha nem adjuk fel a reményt, a kapcsolatunk előbb-utóbb újra fog éledni elidegenített gyermekünkkel! Az ide vezető úton kérjünk bátran szakszerű segítséget.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált irodalom:

Baker, A.J.L., Fine, P.R. (2016) A szülői elidegenítésről. A remény és a gyógyulás útján. Kalliopé Kiadó

Írások • • • • • írta Habis Melinda 0 Hozzászólás

Mit adjunk karácsonyra?

Mivel nyakunkon az ünnep, akadnak néhányan, akik már megvették, sőt be is csomagolták a szeretteiknek szánt meglepetéseket, sokakra azonban egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy végre kitalálják, mi legyen a fa alatt. Az utóbbi tábort gyarapítóknak szeretnék írásomban pár hasznos szempontot adni.

Praktikus tud lenni,  ha készítünk egy listát arról, kit szeretnénk meglátogatni (vagy kit várunk magunkhoz) és valamilyen ajándékkal meglepni karácsony alkalmából (ez segít elkerülni a kínos meglepetéseket, ha valakit kifelejtenénk), majd beleképzelni magunkat az illető helyébe, minek is örülne. Átgondolhatjuk mire volna szüksége, mit kapott legutóbb. Nagy segítség, ha jól ismerjük Őt: mit szeret, hogyan tölti legszívesebben az idejét (mi az, amit nem venne meg magának, bár vágyik rá). Nem szégyen az sem, ha megkérdezzük Őt, mit szeretne kapni (utólag úgyis csak az öröm érzése marad, ami csak akkor garantált, ha biztosan tudjuk mire vágyik a másik).

Gyermekük ajándékának kiválasztásánál bizonyos szempontból könnyebb a helyzetünk, hiszen a kicsik gyakran őszintén elmondják, minek örülnének. Ha végképp nincs semmi ötletünk, lehet levelet írni (rajzolni) a Jézuskának. Az ajándék vásárlásnál sokan szempontnak tartják azt is, hogy ne csak örömet okozzon, hanem egyben hasznos is legyen a játék. A gyerekeknek szánt ideális ajándék véleményem szerint gondolkozásra sarkall (életkortól függően lehet ez pl. társas játék, puzzle, kockakirakó stb.), engedi megnyilvánulni gyermekünk kreativitását (pl. színező, lego, festő-, kézimunka-, vagy barkács készlet), illetve a képzelet világába repíti (pl. mesekönyv, vagy bábfigurák).

Fejlesztő játékot karácsonyra?
Fontos tisztázni, hogy kisiskolás korig leginkább a szabad játék és a mozgás fejleszt (segíti az idegrendszer érését). Ráadásul egy egészséges gyermeknek semmi szüksége rá, hogy bizonyos képességeire nagyobb hangsúlyt fektessünk, tehát a játék örömteli volta, az általa nyújtott sikerélmény hangsúlyosabb, mint hogy milyen fejlesztő hatással bír a kiválasztott eszköz.

Nem mindegy tehát, hogy milyen ajándéktárgyat kap gyermekünk. Leginkább azért nem, mert kicsi korban a szülő az, aki példát mutat. Nekünk kell hát átadnunk, hogy mi a jó a karácsonyban, mitől lesz élvezetes egy-egy ünnep. Ne legyünk álszentek, adni és kapni is jó dolog, de nem szabad hogy a karácsony csak a karácsonyfa alatt levő dobozoktól legyen különleges. Engedjük, hogy gyermekünk fantáziája szárnyaljon (mondjuk el, mit ünnepel a vallás vagy találjunk ki saját történetet). Legyen saját családi hagyományunk az ünneppel kapcsolatban. (Pl. minden évben menjünk el sétálni, miközben várjuk a Jézuskát vagy játsszunk közösen az ajándékbontás után.) Gyermekünk számára biztonságérzetet ad a kialakult ünnepi szokásrendszer, sok-sok év elmúltával is megnyugtató dolog visszanyúlni a régi gyökerekhez, visszagondolni a közösen megéált szép pillanatokra.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda

klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

Írások • • • • • • • • • • • • • írta Habis Melinda 2 Hozzászólás

Hogyan neveljünk lelkileg egészséges, tisztelettudó, sikeres gyermeket? 3. rész

Cikksorozatom első két részében részletesen beszéltem arról, miért fontos a szülő-gyermek kapcsolatban a feltétel nélküli szeretet, a gondoskodás és hogy a szülő egyértelmű, betartható szabályokat fektessen le és tartasson be gyermekével. Ezen kívül is van még néhány lényeges alapszabály, amikről a követlezőkben szót ejtek majd. Ezek biztosítják, hogy gyermnekünk jól boldoguljon a közösségben, később a munkájában is sikereket érjen el.

A következő aranyszabály  a türelem. Ezt a gyerekeken keményen behajtjuk, ha például testvérek közötti konfliktusról vagy bármilyen gyerekközösségben előforduló problémáról van szó, pedig mi magunk sem állunk mindig a helyzet magaslatán. Egy fárasztó nap végén, amikor dacoskodó gyermekünk feszegeti a határokat, nehezen látjuk meg benne a felfedezés, a határok kipuhatolásának szándékát. Ilyenkor bármelyik szülőnél könnyen elszakad a cérna, elhangzik egy csúnya vagy hangos szó. Azt azonban mi szülők nehezen vesszük tudomásul, hogy intő szavainknál sokkal fontosabb, hogy milyen példát lát, hall a gyerek. Ha mi magunk nem tudjuk megőrizni hidegvérünket, akkor gyermekünk azt fogja gondolni, hogy ez természetes dolog, ő is így viselkedik majd, ami több későbbi probléma forrása lehet. (Például indulatossá válhat, ha nehézségekkel, frusztrációval kall szembenéznie, ami a gyermekközösségben, felnőttkorbana  munkavállalásban is okozhat problémákat.

A kisebb (3-4 év alatti) gyerekeknél normális, hogy saját indulataikon, agressziójukon nem tudnak uralkodni. Ezt meg kell értenünk és higgadtságunkkal nekünk kell példát mutatnunk. Ha kikel magából, segítsünk neki megnyugodni. Gyakran jól beválik, ha eltereljük a figyelmét. Fontos tisztázni, hogy önuralmat a szülő csak akkor taníthat gyerekének, ha ezen képességeknek önmaga is birtokában van, tehát minden körülmények közt megőrzi higgadtságát, a családban betöltött vezető szerepét. A tiszteletet és együttműködést csakis tettekkel szerezhetjük meg, a szigorú büntetés azonban rossz érzéseket, haragot kelt a gyermekben. Ezért nem szabad túlzásba esnünk, visszaélnünk erőfölényünkkel, hatalmunkkal, legyünk következetesek és mértéktartóak, amikor a nemkívánatos viselkedés előfordul és szankcionálásra kényszerülünk.

Kiemelném, hogy a tekintély kétélű fegyver, ha nem jól használjuk, nagyobb kárt okozunk vele, mint hasznot. Minden gyermek szeretni akarja, tökéletesnek látni vágyik a szüleit, ezért azt gondolja, hogy úgy kell szeretni, ahogy a szülei ezt vele teszik, ahogy vele bánnak. Ő maga is hasonlóvá válik a felmenőihez (gyakran akkor is, ha tudatosan másra törekszik.) Tudattalanul is továbbadja szüleitől elszenvedett sérelmeit a gyerekeinek. Rajtuk fog elégtételt venni értük, ezért fontos, hogy ha nem szívesen gondolunk vissza gyermekkorunkra, vannak olyan konfliktusaink a szüleinkkel, amiket nem tudunk megoldani, ne szégyelljük pszichológus segítségét kérni.

Csak tudatos viselkedéssel, indulatmentesen lehetünk magunk is jó szülők, biztos támaszok. Fontos, hogy ne erőltessük mindenáron a tekintélyt, ne próbáljunk akaratunknak bármi áron pl fizikai vagy verbális agresszióval érvényt szerezni, mert az csak haragot szül a gyermekben, hosszútávon káros az Ő lelki egészségére nézve. Tehát jól válogassuk meg nevelési eszközeinket. A tisztelet kölcsönösen kell, hogy működjön! Ne beszéljünk gyermekünkről becsmérlően, különben ő sem fog minket tisztelni. Ha elutasító, utálatos hangnemet használunk vele, biztosak lehetünk benne, hogy előbb-utóbb ő is azt üt majd meg velünk, ráadásul ezzel csak a rossz érzéseit, haragját fokozzuk. Neki higgadt, domináns szülőre van szüksége az egészséges lelki fejlődéshez. Lényeges megérteni, hogy ha gyermekünk azt látja, viselkedésével indulatokat generál bennünk, ezzel hatalmat szerez felettünk és még pimaszabbul felesel majd. Ezért fontos, hogy a gyermek előtt folyton uralkodjunk magunkon, tiszteletben tartsuk őt. Büntetés megszabásakor pedig legyünk határozottak, de kerüljük a heves érzelmeket kiváltó helyzeteket!

Az elég jó szülőséghez tehát a szereteten és a türelmen túl a leglényegesebb, hogy a szülő higgadt maradjon és következetesen betartassa az alapvető szabályokat, akkor is, ha épp rossz napja van. Emellett pedig azt gondolom, hogy egy szülő saját kiegyensúlyozottsága és magabiztossága gyermeke számára is példát mutat.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

Írások • • • • • • • • • • • • • • • • írta Habis Melinda 5 Hozzászólás

Hogyan neveljünk lelkileg egészséges, szüleivel együttműködő gyermeket? 2. rész

 Az előző írásomban részletesen szóltam arról, milyen fontos a gyermekek egészséges lelki fejlődéséhez a szülő felől érkező gondoskodás, feltétel nélküli szeretet és az ezáltal a gyermek felé sugározott biztonság. Hiszen ez teremti meg a későbbi kiegyensúlyozottság, érzelmi önállóság alapjait. Lényeges azonban kiemelni, hogy a szeretet zászlaja alatt se essünk át a ló túloldalára (ezt hajlamosak az elfoglaltabb, lelkiismeret-furdalással küzdő szülők megtenni), ne engedjük, hogy életünket hosszútávon a gyerek irányítsa. Nyilvánvaló, hogy egy újszülött szükségleteire elengedhetetlenül rá kell hangolódnunk, de ennek idővel változnia kell. Törekedjünk arra, hogy olyan (napi)rendet alakítsunk ki, ami a szülő és gyermeke számára egyaránt elfogadható. Ezt a szülő és ne a gyerek diktálja. Evidensnek tűnik, mégsem az, hogy a gyerek még nem tudja, mire van szüksége, ezért a rá vonatkozó szabályokat nekünk kell meghoznunk. Mégis sokszor egy fárasztó, stresszes munkanap végén ráhagyjuk gyermekünkre, hogy a tv előtt egyen, akkor feküdjön, amikor szeretne, csak hogy a hisztit elkerüljük. Talán a lelkiismeretünket próbáljunk megnyugtatni, amiért keveset vagyunk vele, nem figyelünk rá eléggé, azért teszünk ilyen kedvezményeket. Fontos azonban tisztázni, hogy a gyermek számára nagyon lényegesek a szabályok, melyekhez alkalmazkodniuk kell, ez ad nekik biztonságot egy folyton változó világban.

     Könnyen azt gondolhatjuk (hiszen minden médiumból ez árad felénk), hogy akkor tesszük boldoggá a gyermekünket, ha folyton kedvére teszünk, nem tesszük ki semmiféle frusztrációnak. Ez azonban nagy tévedés, gyermekünknek olyan erős és következetes szülőre van szüksége, akire felnézhet, aki mellett biztonságban érezheti magát. Ki ne ismerné a dackorszakot, hogy milyen hiszti tud kerekedni egy-egy apróságból? Minden szülő tapasztalta már, hogy a gyermekek ösztönösen harcolnak a hatalomért, irányításért. Ez akaratuk fejlődésével magyarázható, teljesen természetes és egészséges folyamat. Lényeges azonban tisztázni, hogy a szülőnek csak akkor lesz tekintélye, gyermekünk csak akkor lesz engedelmes, ha következetesek maradunk, betartatjuk velük a korábban lefektetett regulákat. Ezt elvben a legtöbb szülő tudja, de mégis kinek van kedve egy végigrobotolt nap után „apróságokon” harcolni? Érdemes ilyenkor erőt venni magunkon és utolsó energiánkkal kezünkbe venni az irányítást és bármilyen nehéz is, következetesnek maradni! A túl nagy hatalommal rendelkező gyermek ugyanis hosszú távon indulatos, haragos, szorongó és bizonytalan lesz. Ezen túlmenően pedig a gyerek megérzi gyengeségünket és élni fog vele a továbbiakban is: még több hatalomért küzd majd. Bármilyen viselkedéssel ér célt, az megerősítődik és a továbbiakban egyre gyakrabban ismétlődik majd. Annak ellenére ösztönösen keresi minden (lelkileg többnyire egészséges) gyerek az irányítást, hogy ezzel a hatalommal ő még nem tud élni. Sőt, ha ráhagyjuk, a súlya alatt összeroppan. Tehát lényeges, hogy a döntés mindig a szülő kezében legyen. Persze életkorának megfelelően adhatunk (és jó ha adunk!) a gyermekünknek választási lehetőségeket, például eldöntheti, hogy melyik pólót vagy desszertet szeretné, de azt hogy téli vagy nyári ruhát vesz fel a hidegben, mikor fekszik le vagy megy-e óvodába, ne ő szabja meg. Ez maradjon a mi felelősségünk.

Neveléséről szóló cikksorozatom utolsó részélben arról lesz majd szó, hogyan vívhatjuk ki, hogy gyermekeink tiszteljenek minket, mitől lesznek sikeresek a gyermekközösségben majd később, felnőttkorukban is.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta