Címke: Halál

Írások • • • • • • írta Habis Melinda 0 Hozzászólás

Optimizmus és/vagy boldogság?

Habár civilizációnk megszállottan keresi a boldogságot, figyelemre méltó, hogy mennyire nem vagyunk képesek ezt a célkitűzést elérni. A boldogság tudományának legfőbb feltételezése, hogy a modern élet előnyei elvezetnek hangulatunk javulásához. A gazdasági növekedés és a magasabb jövedelem, vagy nagyobb szabadság azonban a kutatások alapján nem vezetett jobb közérzethez! Mi akkor a megoldás, ha kiegyensúlyozottabbnak és vidámabbnak szeretnénk érezni magunkat? A cikkemben idézett olvasmányos könyv ezekre a kérdésekre keresi a választ.

Légy pozitív! Vagy inkább ne?

Ha kipróbáljuk, látni fogjuk, hogy az önsegítő könyvek nem működnek! A harag például nem tűnik el attól, hogy szabad folyást engedünk neki és céljaink vizualizálása sem feltétlenül visz közelebb minket azok eléréséhez. Ha meg is próbálnánk szavakba önteni a boldogság érzését, rá kell jönnünk, hogy minden embernek mást és mást jelent.

Mintha a boldogság receptje önmaga gátja lenne: ha elgondolkodunk azon, boldogok vagyunk-e, máris nem leszünk azok! Bizonyára fogunk találni valami kifogásolni valót aktuális helyzetünkben… lehetséges, hogy pont attól vagyunk boldogtalanok, hogy minden erőnkkel próbáljuk kiküszöbölni a negatív érzéseket!

Paradox módon, ha megtanuljuk elfogadni a kudarcot, bizonytalanságot, megkönnyebbülünk. Meg kell tanulnunk leszokni a pozitív gondolkodás erőltetéséről és megismerni saját negatív oldalunkat is! Ha ugyanis fejvesztve menekülni próbálunk ez elől, attól csak gyengébbnek és boldogtalanabbak érezzük majd magunkat.

Már az ókori görög és római filozófusok is felhívják figyelmünket arra, hogy érdemes mindig végig gondolnunk a dolgok kedvezőtlen kimenetelét is. A negatív megközelítés ellensúlyt képezhet abban a kultúrában, melynek meggyőződése a kizárólagos optimizmus. Fontos tehát kiemelni, hogy a boldogság elérése csakis a negativitáson keresztül lehetséges, s nem pedig a negativitás eltüntetése által.

Miért nem működik az optimizmus?

Amikor rosszkedvűek vagyunk és pozitív dolgokat kell csinálnunk, még rosszabbul érezzük magunkat tőle. Egy kutatásban alacsony és normál önértékelésű embereknek kellett a „szeretetre méltó vagyok” mondatot leírni. Az alacsony önértékelésű embereknek sokkal rosszabb lett a hangulata attól, hogy ezt papírra vetették, mint azoknak, akiknek nem volt eleve alacsony az önértékelésük. Paradox módon épp a pozitív gondolkodástól lettek szomorúbbak.

Ezen túl, ha jobban figyelünk a negatív élményekre, váratlan pozitívumokat is felfedezhetünk bennük. Egy másik kísérletsorozat alapján pedig, ha időt és energiát áldozunk a pozitív kimenetel elképzelésére, csökken a motivációnk arra, hogy lépéseket tegyünk a megvalósítás felé.

Ha tehát folyton optimistán tekintünk a jövőbe, sokkal nagyobb csalódásként ér bennünket, hogyha valami nem sikerül – ami előbb-utóbb úgyis bekövetkezik. Ha emlékeztetjük magunkat, hogy a jelenleg örömet okozó dolgok bármelyikét elveszíthetjük, ez a hatás megfordul!

Tehát ha megnyugtatjuk szorongó ismerősünket, nemsokára újabb megnyugtatásért jelentkezik majd. A szorongást okozó legrosszabb kimenetel elképzelése azonban megfelelő lehet a szorongás leküzdésére. A pozitív gondolkodással elért boldogság sokkal törékenyebb, mint a negatív vizualizáció által biztosított nyugalom.

Az igazán bölcs ember megérti, hogy alig szólhat bele a világ forgásába.

A biztonság iránti igény régen és most

Mindannyiunk alapvető igénye a biztonság. Valójában azonban sosem lehetünk biztonságban! A bizonytalanságtól való rettegés azonban rengeteg energiánkat felemészti. Viselkedésünk döbbenetesen nagy részét az a vágy motiválja, hogy biztonságban érezzük magunkat.

Lényeges tehát kijelenteni, hogy a biztonság önmagában csak egy illúzió. Az emberek mindig úgy érezték, hogy nagyon bizonytalan időket élnek! Betegségek, háború, gazdasági változások és halál… ezek mindig életünk részei voltak. A biztonság azonban egyszerre érzés és valóság is.

Röviden a félelem természetrajzáról…

Jobban félünk az embertársaink felől érkező fenyegetéstől, mint a természettől és jobban egy könnyen elképzelhetőtől, mint a kevésbé konkréttól. Jobban félünk azoktól a helyzetektől is, amelyeket nem tudunk irányítani. Az evolúcióban rejlik ezek magyarázata, mely berögződések most már nem szolgálják az érdekeinket, hiszen a mai élet teljesen átalakult korábbihoz képest.

Ha végig nézünk egy televíziós hírműsort egy terrortámadásról, hajlamosak vagyunk lemondani egy távoli nyaralásról, hogy megőrizzük biztonságérzetünket. Pedig a valóságban a tv előtti ücsörgéssel eltöltött órák sokkal károsabbak az egészségünkre (s ezen keresztül az életünk hosszára) nézve, mint egy potenciális terrorveszély.

A lelki biztonságérzet tehát fontos dolog! Nagyon sok múlik azon, hogy hajlandóak vagyunk-e vállalni a bizonytalanságot és a sebezhetőségünket. Az emberi kapcsolataink csak akkor működnek jól, ha nyitottak vagyunk a negatív és pozitív élményekre is.

Amikor vállaljuk sebezhetőségünket, át tudjuk élni a körülöttünk levő világra adott reakciók teljes skáláját. A negatív dolgokkal szemben pedig csak akkor tudunk védekezni, hogyha a pozitív dolgok ellen is védekezünk.

A boldogság ráadásul meglehetősen szubjektív dolog: lehet valaki boldog egy nyomornegyedben, de lehet boldogtalan egy óriási villában is. Leggyakrabban nem arra van szükségünk a boldogsághoz, amiről gondoljuk! A borzasztó bizonytalan körülmények között élő emberek ugyanis gyakran meglepően jól funkcionálnak és cseppet sem elkeseredettek. Ezt támasztja alá az a megfigyelés, hogy a szorongásos és depressziós zavarok ritkábban jelentkeznek a szegényebb országokban. Ennek magyarázata, hogy aki nem lát maga körül kellemesebb életvitelt, az nem ítéli olyan rosszak a saját helyzetét nem.

Mitől leszünk akkor kiegyensúlyozottabbak?

Sebezhetőségünk felvállalása éppen a legnagyobb boldogságot jelentő dolgok, például az erős társas kapcsolatok előfeltétele. Ha egy ember szegény közegbe születik bele, abból kell gazdálkodnia, amije van, például kedvesnek lenni másokhoz. Összefogni szomszédokkal, ismerősökkel és kihasználni a kínálkozó apró lehetőségeket. A folyamatos bizonytalanság nem kellemes, mégis segít a tisztánlátásban! Senki sem irigyli a nyomornegyedben élőket, de mivel kevesebb az illúziójuk, könnyebben néznek szembe a valósággal.

A nehézségek hatására ráadásul kialakul bennük egyfajta rugalmasság, melyet a boldogság szerény, mégis tartós formájának nevezhetünk. Régebben népszerű illúzió volt, de ma a tudományok fejlődésével egyre kevesebben tudják meggyőzni magukat arról, hogy a túlvilágon majd örök boldogság vár rájuk. A kételkedés általánossá vált. Csak a változás és a mulandóság örök.

A biztonság keresésével igyekszünk eltávolodni a változástól, vagyis az életünket meghatározó dologtól! Ha biztonságban akarom tudni magam, egyfajta védelemre vágyom az élettel szemben, s valójában az élettől akarok elkülönülni. Könnyebben érezzük magunkat, hogyha tartozunk valakihez, mint egyedül. A biztonság iránti vágy és a kiszolgáltatottság érzése egy tőről fakad, s a társadalomtól várjuk, hogy kielégítse biztonság iránti vágyunkat. A biztonságérzés tehát tudattalanul a teljes önállóság létét feltételezi.

A legnagyobb biztonságérzetet bizonytalanságérzetünk teljes megélése biztosítja. A kudarctól ugyanis egyikünk sincs megkímélve! Minden próbálkozás magában hordozza ennek lehetőségét, el kell tudnunk tehát fogadni a sikertelenséget. Ha abból a feltételezésből indulunk ki, hogy a képességeink megfelelő kihívások hatására jönnek elő, a kudarcot is másként látjuk. Ez esetben úgy gondolunk erre, hogy az aktuális határainkat feszegetjük. Ez a viszonyulás akkor is boldogabbá teheti az embert, ha próbálkozásai soha nem hoznak sikert. Goldberg szerint ráadásul a kudarc teszi elérhetővé, hogy a maga nyers valójában és mélységében élhessük meg létezésünket.

Amikor az élmények és a boldogság hajszolása a jó közérzet gátja…

A boldogság hajszolása gyakran szól a halálfélelemről. A saját halandóságunk tudatával átitatott élet sokkal gazdagabb létezést biztosít, mint a folyton változó, töménytelen új inger. A véggel való szembenézés ugyanis teljes nézőpontváltást eredményezhet, hiszen az élethez való viszonyunkat alakítja át. A külső elvárások és a kudarctól való félelem is szertefoszlik a halál árnyékában. Csak az marad meg, ami igazán fontos. Vannak kultúrák, ahol rendszeresen foglalkoznak a halállal. Például Mexikóban viccelődnek vele, dédelgetik, ünneplik.

Ha jól akarjuk érezni magunkat a bőrünkben, rákényszerülünk, hogy elfogadjuk a tökéletlenséget. Fel kell függesszük a hibátlan megoldások keresését és a tettek mezejére kell lépnünk. A boldogságra való képesség ugyanis a túlzásba vitt küzdelemről való lemondással jár. Hiszen a boldogság és a sebezhetőség gyakran ugyanaz. 

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált irodalom:

Burkeman, O (2016) Túladagolt boldogság. A a pozitív gondolkodás mellékhatásai. Libri: Budapest

Írások • • • • • írta Habis Melinda 0 Hozzászólás

A mozaikcsaládok nehézségei… és ami mögöttük van

Előző blogbejegyzéseimben mozaikcsalád kialakulásának szakaszairól, ezek tipikus buktatóiról volt szó.  Ebben az írásomban arra szeretnék kitérni hogy milyen nehézségek, probléma helyzetek várhatóak egy új mozaik családban: milyen elvárások, hiedelmek akadályozzák azt, hogy a családtagok egymással szót értsenek. Bár minden család egyedi (ezért más problémamegoldási stratégiákat igényel), ez a tudás iránymutatást adhat arra vonatkozóan, hogy ezek a gondok hogyan kezelhetők. A családtagok igényei miként illeszthetőek össze.

1, A mozaik családokban gyakran előfordul hogy a különélő szülőt kizárják és a pótszülőt definiálják apaként, vagy  anyaként. Ezzel a társadalmi megítélés szerint a problémák megoldódnak. Nem ritka, hogy ezzel a vér szerinti szülőfél is úgy érzi,  megszabadulhat korábbi családjának felbomlása által okozott bűntudattól,  hiszen gyermekei ismét teljes családban élhetnek. Nagyon sokszor előfordul hogy a felnőttek nem dolgozzák fel korábbi párkapcsolatuk kudarcát,  szégyellik korábbi csalódásukat, ezért nem akarnak emlékezni a múltra.

Ez azonban zsákutca, hiszen sem a felnőtt sem pedig a gyerekek érzelmi szükségleteit nem elégíti ki.  A nehézségek megélése,  a veszteségek elgyászolása  elengedhetetlen feltétele annak,  hogy egy másik férfi hoz vagy nőhöz mélyen kötődjünk. Ilyenkor a gyermekek ha nem is mondják ki nyíltan, viselkedésükkel gyakran ellenállnak az új családtag befogadásával szemben. Tabuvá  válhat a múlt,  ami nem segíti a kapcsolatok és a szerepek újra definiálását  az új apa- vagy anya figura lehetőségeinek és igényeinek megfelelően.  Nehézséget okozhat,  ha az egyszülős családba belépő félnek  nincsen saját gyermeke hiszen így nem tudhatja,  hogyan kell bánni egy fiatalkorúval. Ráadásul az érzelmi kötelék megszilárdításához is időre, kellemes közös élményekre van szükség.
2, Gyakran előfordul hogy az új szülő túlvállalja magát: szeretne jobb apa vagy jobb anya lenni a korábbinál. Különösen jellemző ez a motiváció azoknál, akiknek nincsen saját gyermekük, számukra azonban – tapasztalatlanságukból fakadóan – még valószínűbb hogy kudarcot vallanak.  Az új szülő jó szándékból felejtetni próbálja a gyermekkel a korábbi rossz tapasztalatokat, ami egyrészt lehetetlen, másrészt pedig azért is hibás ez a stratégia mert nem hagy időt a kölcsönös alkalmazkodásra és valójában csak ritkán felel meg a szülő valódi érzéseinek. A gyermekek ráadásul gyakran agressziónak érik meg a nevelőszülőnek ezt a viselkedését: nekik is időre van szükségük, hogy elfogadják és megkedvelték az új felnőttet.  Így aztán a pótszülő fáradozását nem  értékelik eléggé, ami újabb frusztrációt szül.

Ráadásul a szülői szerepben való túlvállalás a párkapcsolatban is konfliktust okozhat annak ellenére is, hogy ha ezt a párja kérte. Emiatt előfordulhat hogy a vér szerinti szülő gyermek pártját fogja konfliktus helyzetekben.  Így aztán a családba újonnan belépő férfi vagy nő magára marad: nem csak szülői szerepében hanem társként is.  Erre a problémára a párok gyakran választják azt a megoldást hogy közös gyermeket vállalnak. A  pótszülő gyakran azt reméli ettől hogy így leküzdheti a kívülállóság érzését, a vér szerinti szülő pedig az első házasságából származó frusztrációt akarja vele tudattalanul jóvátenni.  gyakori hiedelem az is, hogy egy közös gyermek megmentheti a párkapcsolatot. Tapasztalatból tudjuk hogy ez nincs így, sőt még több konfliktust szülhet. Ráadásul jó nagy terhet rak a születendő gyermek vállára is, hiszen észrevétlenül is önfeláldozást tanul.

3, A pótapa vagy pótanya rosszul érezheti magát amiatt is, hogy rá hárul a hétköznapi nehézségek nagy része, a vér szerinti szülő pedig learatja a babérokat: kitüntetett figyelmet kap a vele töltött rövidebb időben. Tarthat tőle, hogy az elvált partner ismét vonzóbb lesz a párja számára, vagy a gyermek szívében foglal el nála előkelőbb helyet. Hasznos stratégia tudatosítani azt, hogy a vér szerinti szülő nem helyettesíthető, nem is érdemes megpróbálni versenyezni vele. Más kereteket és szabályokat kell a pótszülőnek lefektetnie.
4, A gyermekben lojalitáskonfliktust okozhat, hogy jól érzi magát mindkét vér szerinti szülőjénél, ha a szülők közti kapcsolat nem rendeződött, azok esetleg informátorként használják őt.
5, Igen sokszor előfordul hogy az egyedül maradt szülő kimondva (vagy kimondatlanul) pótapát, vagy pótanyát keres a gyermekének, ami a kialakuló párkapcsolatot eleve kudarcra ítéli. Ennek oka, hogy ezekben az esetekben nincsen jól átgondolva, hogy a pár tagjai mennyire illenek össze érdeklődésük, értékrendjük intimitás-igényük és a szexualitásuk tekintetében.
Ráadásul ha a pár mindkét tagjának vannak már gyermekei, akkor nem elég, ha a fent leírt kritériumok teljesülnek. Nem csak a párnak, hanem a gyermekeknek is „össze kell illeniük”. Az új családdá váláshoz kölcsönös szimpátiára, nyitottságra van szükség.
6, Gyakori, problémákhoz vezető stratégia hogy a családból kirekesztenek egy családtagot. Ez rendszerint a különélő szülő, de lehet természetesen más is.

Nem ritkán a gyermekek kívánja a kapcsolat megszakítását a válás során szerzett sérelmei és a kamaszkori fejlődésből adódó szükségletei miatt. Ez egyszerűen pusztán amiatt is bekövetkezhet, mert a gyermek megérzi, hogy a vér szerinti szülője számára fájdalmas a másik szülővel való kapcsolattartás. Azzal hogy megtagadja a találkozást, kiszolgálja az őt gondozó felnőtt érzelmi szükségleteit. Hosszú távon azonban ez a stratégia is káros, hiszen konfliktuskerülésen alapszik. Természetesen vannak olyan okok, amik indokolják különvált szülővel való kapcsolattartás megszüntetését, ilyen például ha az a gyermeket fizikailag vagy ézrelmileg  veszélyezteti, vagy bántalmazza. Ezeket az eseteket leszámítva a gyermek számára előnyös a kapcsolattartás, hiszen alkalmazkodást és rugalmasságot tanulhat általa. A találkozás  tiltása esetén gyakran megfigyelhetjük hogy a gyermekben a vele kapcsolatot nem tartó szülőéhez hasonló személyiségvonások, tulajdonságok jelennek meg. Ezáltal a gyermek tudattalanul is behozza  az elvált szülőfelet a mozaikcsaládba  (mindenki számára káros módon). A pótszülő kizárása gyakran azért történik meg mert veszélyezteti gyermek vér szerinti szülőjével való igen szoros kapcsolatát. E rejtett motívumok felismerése és az ezekkel kapcsolatos érzések és konfliktushelyzetek kibeszélése azonban sokat segíthet!

Gyakori stratégia hogy a család egy problémás gyermeket zár ki magából (például kollégiumba adják). Ennek oka gyakran az hogy a gyermek külsőleg vagy belsőleg nagyon hasonlít a különélő szülőben és ez az együtt élő szülőben negatív érzéseket generál. Más ok lehet, hogy ha az új szülő ellenérzéseket táplál a nehezen kezelhető gyermekkel szemben. Emögött gyakran az áll, hogy fenyegetve érzi általa párkapcsolatát. Előfordul, hogy éppen a gyermek választja a kilépést a családból a korai költözéssel, mert ebben látja a konfliktusok megoldását. A problémás gyermek viselkedése azonban általában információval szolgál a családban megbújó rejtett konfliktusokra nézve, egy szakember számára jól értelmezhető módon  mutat kiutat a kellemetlen helyzetből.

Ezek a viselkedésmódok ösztönösek, gyakran kombinálódnak, egymással összefügghetnek. Jó stratégia, ha felismerjük ezeket, megpróbálunk a nehézségekkel kapcsolatos érzéseinkről beszélni, szempontjainkat közelíteni egymáshoz. Ennek sikeréhez nyíltságra és megfelelő mélységű önismeretre van szükség. A mozaikcsaládokban különösképp igaz, hogy minden családtag jó közérzete egyformán lényeges, ami folyamatos alkalmazkodási helyzetet teremt. Ha ez a folyamat megakad, sokat segíthet egy családterapeuta bevonása.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda klinikais szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár és családterapeuta jelölt

Felhasznált irodalom:

Papp P. (szerk.) (2000) Párok tévúton – Új irányelvek terapeutáknak (Családterápiás sorozat 25.). Animula
Krahenbühl, V., Jellouschek,  H., Kohaus-Jellouschek, M., Weber, R. (2009) Mozaikcsaládok. (Családterápiás sorozat 16.) Animula

Írások • • • • • írta Habis Melinda 0 Hozzászólás

Válás után… útban egy új család felé 2.

A mozaik család kialakulása (is) szakaszokban zajlik, melynek természetes részei a krízisek. A nehézségek mindig alkalmazkodást kívánnak a család minden tagjától, fejlődési lehetőségeket hordoznak a családtagok számára. Az egyik szakaszból a másikba történő átmenet elbizonytalanodással, kellemetlen érzésekkel jár.


Három főbb szakaszt különböztetünk meg: az első, búcsú a korábbi családtól, ezután egy különálló (rész) család jön létre, majd végül az új párkapcsolat létrejöttével kialakul a mozaikcsalád. Nézzük most az első szakaszt részletesen. A válással vagy külön költözéssel az egyik szülő elhagyja a közös lakást. A környezet tudomást szerez erről a hírről, ami felgyorsíthatja az eseményeket és amelynek hatására a hangulat a családban tovább romolhat. Szerencsés hogyha a gyerekeknek minél kevesebb változással kell szembenézniük ebben az érzelmileg megterhelő élethelyzetben. Érdemes megjegyezni, hogy a válással a család korábbi szabályai megkérdőjeleződnek, a környezet hatása erősebbé válik. A rokonok és barátok gyakran állást foglalnak az egyik fél mellett, ami érzelmileg kellemetlen lehet. A távolabbi családtagoknak is új feladatok jutnak a válás következtében. Érdekesség hogy a legtöbb válást a nő kezdeményezi.

Jó, ha a felek indulatmentesen tudnak kommunikálni az igényeikről, figyelembe tudják venni a másik szempontjait is. Az sem baj, ha elsőre csak ideiglenes megoldás születik a költözéssel kapcsolatban.  Fontos tudni hogy a gyerekeket szorongással tölti el minden változás, ezért nagyon fontos őket időben és korrekt módon informálni a kialakult helyzetről. Azt is mindenképpen tisztázni kell, hogy a válás nem miattuk történik, hanem azért mert a szüleik már nem szeretnének együtt élni. Ezentúl is rendszeresen kapcsolatot tarthatnak mindkét szülővel, akik továbbra is szeretik őket. Ha nehézséget okoz a szülőknek megegyezni a különköltözés és a láthatás feltételeiben, a mediáció jó megoldást jelenthet. Fontos kimondani hogy az idő nagy részében ki lesz a gyerekekkel, ki fogja az elsődleges gondozási és nevelési feladatokat ellátni. Tisztázni kell hogy mindkét szülő továbbra is a gyermek érdekében kell, hogy cselekedjen! A gyerekek fejlődése járhat azzal a következménnyel hogy egy  idő után a megállapodáson módosítani kell.

Gyakran előfordul hogy a szülők a válás tényével kapcsolatos sértődöttségükben benne ragadnak, egymást hibáztatják a történtekért. Ezeket a feszültségeket jó hanem egymással, hanem inkább barátokkal vagy akár egy terapeutával osztják meg. Így sokkal könnyebb a válást kulturált mederben tartani. Érdemes tisztázni hogy minden fél számára időre van szükség ahhoz hogy feldolgozza a változást, megfelelően tudjon alkalmazkodni az új körülményekhez.

A gyerekek az egyik szülő halálát és gyakran a szüleik válását is átmeneti állapotnak gondolják. Főleg hirtelen haláleset után és fiatalabb gyermekeknél jellemző, hogy azt remélik, hogy még viszont láthatják az elveszett szülőt. Könnyen hibásnak érezhetik magukat a válás miatt sőt akár a halál eset miatt is, ezért nagyon fontos a gyermekkel nyíltan beszélni a halál és a válás okairól. Fontos hogy még a kisebb gyerekeknek is megengedjük, hogy lássák szenvedésünket, ezáltal segítünk nekik is a feldolgozásban és abban, hogy a halált az élet részeként fogják fel. A veszteség tényének elfogadását megkönnyíti a kölcsönös őszinteség. Figyelni kell a gyermek félelmeire és gyászára, meg kell élnünk a fájdalmas érzéseit, dühét.

A második szakasz a különélő család megszerveződése. Ez egy nagyon fontos időszak, melyben a családnak újra kell alakulnia. Ezt a szakaszt nevezik egyszülős családnak is. A sok változás miatt a felnőttek és a gyerekek is eltávolodtak a korábbi barátaiktól és gyakran a külön élő szülő rokonaitól. Amennyiben az új életszakasz költözéssel jár együtt, még több alkalmazkodásra van szükség: hiszen ilyenkor rendszerint iskola-, vagy óvodaváltás is bekövetkezik. Ez még több megoldandó helyzetet, feladatot teremt. Az új életközösségben fel kell osztani a szerepeket, feladatokat. A hétköznapi teendők oroszlánrésze az egyik szülőre hárul. Az egyedül maradt szülőnek ezért új készségeket kell kifejlesztenie, de fontos, hogy felismerje saját korlátait is. Elfogadja és ha kell, megszervezze magának a segítséget. Gyakran bizonyos feladatokat a háztartásban vagy a ház körül gyerekek vesznek át. Ezáltal nagyobb felelősséget és önállóságot tanulhatnak. Fontos feladat együttműködni a különélő szülővel. Nem szabad a különélés miatt leértékelni a másik szülőfelet, bizonyos kérdéseket a gyermeket nevelő szülőnek továbbra is meg kell tárgyalnia a különélő szülővel. Lehetővé tenni, sőt támogatni a gyermek és közte történő intenzív (a gyermek igényeinek megfelelő mértékű), telefonos és személyes kapcsolattartást. Ez különösen megterhelő lehet, hogy ha az egyik vagy mindkét fél még nem tette túl magát érzelmileg a válás tényén. A nagyszülők vagy más rokonok segítsége pótolhatatlan. Fontos hogy a különélő szülőt ők se értékeljék negatívan, nehogy az a gyerekben lojalitás konfliktus okozzon. Fontos megszervezni és gyakorolni a különélő szülővel való kapcsolattartást. Ebben a rendszeresség nagyon fontos a gyerekek számára, így megmarad a vér szerinti szülő jelentősége akkor is, hogyha csak ritkábban találkozhat vele.

A különélő szülőnek pedig újra meg kell tanulnia egyedül élni, újra szervezni a hétköznapjait, úgy célokat kell kitűznie saját maga elé. Meg kell szoknia a hogy a gyermekével való kapcsolattartás most már nem lehet spontán, korántsem annyira mindennapos, mint korábban. Ez egy veszteség, de előnyt lehet kovácsolni belőle, hiszen így valóban minőségi lehet a közös időtöltés, együtt továbbra is maradandó élményeket szerezhetnek. Fontos, hogy a gyermeknek a különélő szülőnél is legyen egy saját kuckója ahová elvonulhat, mert ez biztonságérzetet ad a számára. A válással tehát új lehetőségek nyílnak a család előtt: önállóságot és új képességeket fejlesztenek ki a tagok. Ahhoz,  hogy ezekkel a lehetőségekkel élni lehessen, le kell zárni a múltat feldolgozni a fájdalmas érzéseket, az esetleges bűntudatot. Felismerni a házasság kudarcában mindkét félnek a saját részét is. A gyermekek érdekében továbbra is együttműködni, amiben nagy része van a közösen meghozott szabályoknak, szükség szerinti gyakorisággal újragondolt megállapodásoknak.

 A harmadik szakasz az új párkapcsolat kialakulása, aminek hatására létrejön a mozaikcsalád. A válás utáni egyszülős családnak meg kell nyitnia a határait, hogy beléphessen egy másik szülő figura. A korábbi szabályok emiatt ismét megváltoznak, vagy legalábbis megkérdőjeleződnek. A kapcsolatok újra bizonytalanná válnak, ami feszültséget szül a gyerekekben. Az, hogy valaki egy összeszokott csapattal áll szemben, sem feltétlenül teremt könnyű helyzetet. Az  új család kialakulása tehát egy komoly teljesítmény, ami minden résztvevőktől alkalmazkodási szándékot és nyitottságot igényel. A párkapcsolat megszilárdulásához fontos, hogy az új pár tagjai a kapcsolatukra is időt szakítsanak. Az új család kialakulásához elengedhetetlen, hogy a párban az érzelmi kötelék megerősödhetessen. Ráadásul a pótapa illetve pótanya szerep sokkal bonyolultabb, mint a vér szerinti szülőé. Ezt ugyanis meg kell teremteni! 

A kölcsönös szeretet folyamatos kölcsönhatások során alakul ki, ami egy hosszas folyamat és minden érintettől türelmet és toleranciát kíván. A  saját igények őszinte kommunikációja és összeegyezetése sok időt vesz igénybe. Tehát minden mozaikcsaládnak magának kell kitalálnia, milyen legyen a pótszülő szerepe. Hosszú távon azonban lényeges, hogy ezek a szabályok le legyenek tisztázva. A pótszülő megjelenésével a gyerek kapcsolata a különélő szülővel bizonytalanabbá válhat, ami félelmet kelthet a gyermekben. Ezért jó, ha a különélő szülő és a pótszülő kölcsönösen elfogadják és tisztelik egymást, hiszen szükséges együttműködniük a gyermek érdekében.


Ha a mozaikcsalád felismeri a sajátos jellegét és ki tudja használni a lehetőségeit,  kialakíthat egy új élet stílust, melyben minden tagjának szükségletei kielégülhetnek. Következő bejegyzésemben arra fókuszálok, milyen jellegzetes problémák fordulnak elő egy mozaikcsaládban, ezekre milyen stratégiákkal lehet megoldást találni. Várom vissza szeretettel június 21-ikén!

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda klinikais szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár és családterapeuta jelölt

 

Felhasznált irodalom


Papp P. (szerk.) (2000) Párok tévúton – Új irányelvek terapeutáknak (Családterápiás sorozat 25.). Animula
Krahenbühl, V., Jellouschek,  H., Kohaus-Jellouschek, M., Weber, R. (2009) Mozaikcsaládok. (Családterápiás sorozat 16.) Animula

Írások • • • • • • • • • • • írta Habis Melinda 1 Hozzászólás

Hogyan segíthetünk gyermekünknek a gyászban?

Közeleg a halottak napja, amikor mindannyian megemlékezünk azokról a szeretteinkről, akik már nem lehetnek velünk. Kimegyünk a temetőbe, virágot, koszorút, mécsest viszünk a sírokra, miközben előtörnek belőlünk a régi emlékek. Ez gyakran fájdalmas érzés egy felnőtt számára is, de vajon hogyan élik meg mindezt a gyerekek? Miben más  a gyermekgyász, és hogyan segíthetjük őket szeretteik elvesztésének feldolgozásában?

A gyermek gyászát nagyban befolyásolja, hogy mit lát a számára fontos felnőttektől, mik a család szokásai a gyásszal kapcsolatban. A szülők gyakran bizonytalanok benne, hogyan közöljék gyermekükkel a veszteséget, hosszú betegség esetén bevigyék-e a gyermeket a kórházba, elvigyék-e őt a temetésre, mert nem tudják mit tud a halálról, mennyit ért belőle gyermekük.

Hogyan éli meg a gyermek a gyászt?

Már a még beszélni sem tudó gyermek gyermek is érzékeli a változást, a családi egyensúly felborulását: viselkedésük megváltozik. A kettő és öt év közötti gyermekek azt gondolják, hogy a halál visszafordítható. Öttől kilenc éves korig a gyerekek azt képzelik, hogy egy személy jön el a haldoklóért és a csoda megmentheti a pusztulástól. Kilenc éves kortól a gyermek elképzelése a halálról és gyászolásának folyamata is egyre jobban hasonlít a felnőttekéhez. Ebben a korban a gyerekek gyakran támogatják a szenvedő felnőttet, hogy visszaállítsák annak lelki egyensúlyát, amire nekik is nagy szükségük van.
Egy René Spitz nevű pszichoanalitikus szerző hívta fel rá a figyelmet, hogy az első életévben az anya (gondozó) hiánya mennyire személyiségromboló hatású.
A szeretet tárgyának elvesztésére adott reakció és a gyászfolyamat kimenetele függ a gyermek szellemi-lelki képességeitől – melyet életkora, fejlettségi szintje és lelki alkata befolyásol -, a szereptől, melyet az elhunyt betöltött az életében a veszteség körülményeitől és az ezt megelőző életeseményektől. A haláleset után a gyermekek jellegzetes fantáziatevékenységet mutatnak, melyben a trauma újraélésének és elhárításának törekvése figyelhető meg.

Gyermekeknél gyakran nem a viselkedésben, hanem sokkal inkább az álmokban, játék közben nyilvánul meg a szeretett személy miatt érzett fájdalom. Ezt testi tünetek például étvágytalanság, gyomorproblémák, fejfájás, székrekedés is jelezhetik. Megjelenhet dadogás, elmagányosodás, dacosság formájában is A sikeres gyászfolyamat az elvesztett szülővel való azonosulással zárul le. Ez sokféleképpen megnyilvánulhat. A gyászoló azonosulhat magával a halállal, az elvesztett személy betegségével vagy tulajdonságaival, például arckifejezések, beszédfordulatok, személyiségvonások vagy akár testalkat átvételével is. Nem ritka, hogy a gyermek az elvesztett szülőt túlidealizálja, szerepét a családban átveszi.

A gyászfolyamat elakadása okozta tüneteket leginkább az életkor befolyásolja. Kisgyermekkorban leginkább vizelet és széklettartási problémát és dadogást, iskoláskorban teljesítményromlást, szorongást, depressziót és különféle testi tüneteket, valamint minden életkorban viselkedészavart okozhat.

Hogyan segíthetünk?

A gyermek gyászának segítése során erősítenünk kell azokat a képességeket, melyek segítik Őt a veszteséggel való megküzdésben, támogatják a halállal kapcsolatos érzések feldolgozását. Fontos kiemelni, hogy a szülő minta az érzelmek feldolgozásához, ezért meg kell engednie magának, hogy ő is sírjon, szenvedjen, hogy a gyermek se maradjon egyedül saját érzéseivel. Az elhunytra emlékezni, utána vágyakozni kell tárgyak és fényképek segítségével. Csak akkor lesz képes a gyermek az elvesztett személy egy részével azonosulni, ha már telítődött az emlékezéssel. Az óvodáskorú gyerekekben felmerül, hogy ellenséges indulatai okozták a szeretett személy halálát, erről beszélgetni kell a gyermekkel. Segíti a gyász folyamatát, ha a környezet és a körülmények változatlanok maradnak illetve van egy fix gondozó a környezetben, aki felé a felszabaduló érzelmek, indulatok fordulhatnak. Ha a halált hosszas betegség előzi meg, fenn kell tartani a kommunikáció lehetőségét a gyermekkel. Jó hatású, ha a gyermek rajzai segítségével üzenhet a haldoklónak. A temetésre és a temetőbe való ellátogatás pedig segíti a halál reális elfogadását.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

Írások • • • • • • • • • • • • • • írta Habis Melinda 1 Hozzászólás

Lelki tényezők a rák kialakulásában

Hogyan keletkezik a daganat?

A rák rosszindulatú sejtburjánzást jelent. Tumor akkor keletkezik, amikor a sejt a normál szabályozás alól kiszabadulva osztódásnak indul. Ez általában egy, vagy több szomszédos sejtből indul ki. Kevesen tudják, hogy a szervezetben állandóan és mindenhol keletkeznek rákos sejtek, de normál esetben ezeket az immunrendszer megsemmisíti. Ha ezt az immunrendszer nem teszi meg, kóros sejtburjánzás jön létre. A tumor elhelyezhető egy benignus (jóindulatú, tehát jól körülhatárolt, csak lokálisan növekszik, nem terjed át szomszédos szervekbe) és malignus (rosszindulatú agresszíven terjed, áttéteket ad) végpontú spektrumon. Ez azért fontos, mert ez dönti el, hogy mennyire jól kezelhető.

Mik a rákbetegség okai?

Egyes statisztikák szerint a második leggyakoribb halálozási ok a rák. A férfiak mortalitása (halálozása) magasabb, mivel a nőgyógyászati rákok viszonylag jól kezelhetők. Világszerte előfordul, de egyes területekre bizonyos daganatféleség jellemző lehet. Az okoknak csak egy része ismert. Ezek a következők.
• Meggyengült immunrendszer, immunbetegségek
• Szociális, lelki túlterhelés
• Magatartási kockázat (túlzott napozás, dohányzás, alkohol, stb.)
• Környezeti rákkeltő anyagok (vegyi anyagok, fizikai behatások, pl. sugárzás, mechanikus inger, hőmérséklet, mikroorganizmusok) Általánosságban elmondható, hogy a friss kutatások szerint a genetikus tényezők szerepe kisebb, mint azt korábban gondolták.

Milyen lelki tényezők járulnak hozzá a rák kialakulásához?

Ahogy már említettem, ahhoz, hogy rákos sejtburjánzás jöjjön létre, hiányos immunműködés kell. Az állandó lelki stressz, mint például az egyéni érzések és vágyak tartós elnyomása, nem tisztázott interperszonális konfliktusok, elnyomott düh és agresszió gyengítik az immunrendszert. Önmagukban azonban nem okoznak rákot. Morris és Greer, 1980-ban leírták a személyiségvonások egy olyan csoportját, amely halmozottan megfigyelhető rákos betegségben szenvedő embereknél. Ez az ún. “C” típusú személyiség.

A “C” típusú személyiség jellemzői

Ezek az emberek munkaszeretők, alkalmazkodók, áldozatkészek, kedvesek, konfliktuskerülők. Negatív érzéseiket elfojtják, érzelmeiket nem mutatják ki, passzívak, túlzottan ragaszkodóak. A C (cancer) típusú személy a stresszre elhúzódó, tartós cortisol szint növekedéssel reagál az elfojtás, negatív érzelmek kimutatásának gátlása, túlszocializált viselkedés és az önbizalomhiány miatt.

Ahogyan azt korábbi írásomban említettem, a rosszindulatú daganat kialakulásának esélye korrelál a testmozgás hiányával is: Ülőmunkát végzők esetében 1,6-szor nagyobb kockázatot találtak a végbélrák kialakulására az aktív tevékenységet végzőkhöz képest. Nem sportoló nőknél 1,8-2,5% -kal magasabb volt a nőgyógyászati daganatok aránya. Ennek hátterében több mechanizmus állhat. Pl. általános életstílus, ösztrogén szint, alacsony testzsír-mennyiség, csökkent salakanyag-tranzit idő, stb.

Mit tehetünk ha diagnosztizálták nálunk a “gyilkos kórt”?

A rákbetegséggel való megbirkózás alapvető eleme a korai felismerés, a betegséggel való szembenézés és az aktív megküzdés. A rákbetegség fellépése megingatja az életformát, gyakran depressziót, súlyos testi-, és önértékelési problémákat okoz. Kutatások bizonyatották, hogy a „C” típusú személyiségjegyek kockázati tényezőt jelentenek a rák szempontjából. Ezek pszichoterápiás kezelése tehát csökkenti a kockázatot, növeli a megküzdés valószínűségét. Az önbizalom erősítése, saját magunk elfogadása a cél.

Spiegel és mtsai (1998.) szerint a szociális támogatottság (ezen belül a házasságban élés, mindennapi társas kapcsolatok, bizalmas barát) védő hatást gyakorolnak a rák-betegség előrehaladása ellen.

A rák gyógyításánál alkalmazott ún. szelíd gyógymódok (pl. ún. Simonton tréning, relaxáció, életmód-, táplálkozás) azt a benyomást keltik, hogy a beteg kezébe vette saját sorsának alakulását, önmagára figyel. Ez a hozzáállás kompenzálhatja a betegség előtti elfojtást, tagadást, a saját szempontok figyelmen kívül hagyásának megbetegítő hatását.

A Simonton-technikáról

Simonton szerint a belső képeknek közvetlen hatásuk van a testi folyamatokra. Feltételezte, hogy ily módon az immunrendszer is erősíthető, képessé válik arra, hogy a ráksejteket legyőzze. Betegeinél előzetesen műtéti vagy kemoterápiás módon nagymértékben csökkentették a daganat méretét, majd betegeit relaxált állapotban vizualizáltatta.

Jelképes formában el kellett képzelniük, hogy az immunsejtek ártalmatlanná teszik, legyőzik a daganatos sejteket. Ezen kívül életmód-változtatásokat is javasolt. Tájékoztatta őket a kiegyensúlyozott táplálkozás és a megfelelő testi erőnlét pozitív hatásáról, és a stressz, depresszió, illetve az elfojtott érzelmek káros befolyásáról.

A programban részvevők túlélési esélye magasabb volt az átlagosnál. Ha szeretné gyógyulását lelki szempontból is megtámogatni, vegye fel velem a kapcsolatot elérhetőségeim valamelyikén.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

Írások • • • • • • • • • • írta Habis Melinda 0 Hozzászólás

Öngyilkosság-sorozat Székesfehérváron, szakértői szemmel

Tragikus módon az elmúlt három hónapban négy fiatal is megpróbálta városunkban saját életét eldobni. 2013. november végén egy 17 éves székesfehérvári gimnazista fiú ugrott ki egy Cserepes közben levő 8. emeleti lakás ablakából. December 15-én az Árpád Szakképző Iskola diákja, Márk és társa Kiscséripuszta megállóhely közelében a vonatsínekre feküdtek. 2014. január 7-én pedig a szintén 17 éves Krisztián ugrott le az imént említett szakközépiskolában a belső aula 3. emeletéről öngyilkossági szándékkal. Utóbbi tragédiáról többet lehetett olvasni, hallani: a társak szekírozásáról, a fiú visszahúzódó természetéről, egyes források az iskola és a tanárok felelősségét is felvetik. Mindenkit megérint a fiatalok öngyilkossági szándéka, de legtöbben csak a fejünket fogva értetlenkedünk. Érdemes lenne tehát a történtek mögé nézni és többet megtudni az öngyilkos viselkedésről és a mögötte meghúzódó okokról.

Mit kell tudni az öngyilkosságról?

Az öngyilkosság sajnos egyre növekvő tendenciát mutat, serdülőkorban a 2—3. leggyakoribb haláloknak számít. Ezek a tettek lehetnek impulzív jellegűek (hirtelen felindulásból elkövetettek, bár ezt több szakmai forrás vitatja) vagy elhúzódó krízisállapot végét jelenthetik. Ilyenkor is van egy kiváltó ok a háttérben, de ez többnyire nem kirívó. A tényleges cselekvést gyakran megelőzi egy segítségkérés, ún. „cry for help”, amit nagyon komolyan kell vennünk. Kutatások tudatos és nem tudatos, indirekt jelzések egész skáláját tárták fel (pl a halálvágy verbalizálása, búcsúlevél, végrendelkezés, gyógyszerek gyűjtögetése), amelyeket az öngyilkosjelölt közvetlen környezetének lead. Az ún „preszuicidális állapot” időben nagyon változó lehet. Sokszor szinte pillanatnyi reakcióként, váratlanul jelenik meg az öngyilkosság. Figyelmeztető jelek lehetnek a személy nagyfokú beszűkülése, szorongása, gondolkodásának, viselkedésének elsivárosodása, uniformizálódása. Ilyenkor a dolgokat negatívan látja, az elgondolásainak ellentmondó információkat nem veszi észre, az öngyilkosságot mint kiutat látja, erről fantáziál. A kapcsolatok elvesznek, a személy bezárkózik gondjaival, holott vágyik egyfajta intim közelségre, szeretné a számára fontos személyt/személyeket kisajátítani. Az értékrend beszűkül, az eddig jó érzést okozó dolgok elvesztik jelentőségüket, az agresszió elfojtódik, saját maga felé fordul.

Milyen lelki tényezők állhatnak az öngyilkosság mögött?

Freud befelé fordított agresszióként értelmezte az öngyilkosságot. Az egyén a szeretet korábbi tárgyát magába vetítve „kívánja megölni”. Gyerekkori fantázia is újraéledhet: majd meghalok és akkor a szeretteim sirathatnak. Büntetés is lehet, a szeretetet nem viszonzó, elhagyó szeretett személynek. Az elkövető a benne lévő képet öli meg önmagával együtt. Lehet mögötte egyfajta nárcisztikus sérelem is, valamilyen vágy meghiúsulása, kudarc után.

A szuicidum rizikóját növeli (többek közt) a korábbi kísérlet, a családi kapcsolatok problémája, a negatív életesemények, a magány, de biológiai faktorok is hozzájárulnak (szerotonin és szérum koleszterin szint eltérések). Az alkohol, dohányzás és drog használat is növeli a szuicidum előfordulásának valószínűségét. Nagyon lényeges kiemelni a modell hatását, ami különösen gyermek és serdülőkorban érdekes. Ha a fiatal közvetlen környezetében vagy akár a médiában hasonló viselkedést lát, probléma megoldási módnak, menekülési útvonalnak gondolhatja az öngyilkosságot. Bálványozott személyek, sztárok öngyilkossága után „járvány” törhet ki. Például Goethe: Az ifjú Werther szenvedései c. regénye után, de Elvis Presley is hatással volt „követőire”.

Mit tehetünk az öngyilkosság ellen?

Éppen ezért nagyon fontos a megelőzés, hogy figyeljünk egymásra és ha baj van, keressünk segítséget. Bár sokan még mindig „cikinek” tartják, hogy pszichológushoz forduljanak, de még így is kellemesebb, mint azzal a tudattal élni, hogy esetleg tehettünk volna valamit…

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda klinikai és mentálhigiénés szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

Ez az írás megjelent a Pszichológuskereső oldalon is:
http://pszichologuskereso.hu/blog/ongyilkossag-sorozat-szekesfehervaron-szakertoi-szemmel