Címke: Sikeresség

Írások • • • írta Habis Melinda 0 Hozzászólás

Segítség, tehetségesen sportol a gyerekem!

Talán sokakban felmerül a kérdés, hogy miért is lehet az nehéz, ha jól sportol (vagy a tanulásban, zenében, vagy az élet más területén) tehetséges a gyermeke. Érdemes azonban belegondolnunk, hogy egyáltalán nem magától értetődő, hogyan támogathatjuk a gyermekünket leginkább abban, hogy a jó adottságait minél jobban kibontakoztathassa. Hogyan tudunk olyan körülményeket teremteni, amik egyaránt szolgálják a gyermek egészséges testi-lelki fejlődését és a sikeres sportkarriert egyaránt. Természetesen erre is igaz, hogy minden gyermek és minden szülő-gyermek kapcsolat más és más, ezért az igények eltérők, érdemes azonban az alább felsorolt szempontokat megfontolnunk.

Ha gyermekünk versenyszerűen sportol akkor érezhetjük, hogy napjainkban egyre nagyobb a teljesítménykényszer, az emiatt érzett nyomás a fiatalokon egyre erőteljesebb és ez életkortól függetlenül igaz. A gyerekek szoros napirend szerint élnek, kevés idő jut a pihenésre. A szülőnek fontos szerep jut abban, hogy segítsen a kevéske szabadidőt beosztani, folyamatosan fontossági sorrendet felállítani az iskola, az edzések és az egyéb teendők között. A szülők számára is nagy megterhelés az élsport, rengeteg időt, energiát és pénzt öl abba egy szülő, hogy gyermekének a legmegfelelőbb lehetőségeket biztosítsa. Ráadásul egy meccs vagy verseny mindenkiből érzelmeket vált ki. Érdemes tehát odafigyelnünk szülőként, hogy mit kommunikálunk észrevétlenül a gyermekünk számára. Mindannyian csalódottak vagyunk egy vereség után és sok múlik azon, hogy hogyan kezeljük ezt. A gyermeknek ugyanis éreznie kell, hogy a szeretetünk nem függ a sportban nyújtott teljesítményétől, feltétel nélkül ugyan úgy elismerjük akkor is, ha nem jönnek az elvárt eredmények. Ehhez fontos a szülő önismerete, hogy észrevegye saját rejtett motivációit, vágyait és viselkedése gyermekére gyakorolt hatását. Ha szülőként mi szerettünk volna sportolni, vagy jól ment valamilyen sportág, de egy sérülés vagy más ok miatt abba kellett hagynunk, akkor észrevétlenül is nyomást gyakorolhatunk emiatt a csemeténkre.

Milyen árulkodó jelei lehetnek annak, hogy a szülő túlzottan motivált, emiatt negatívan hat a gyermeke teljesítményére?

A legtöbb szülő jó szándékból, a saját elképzelései szerint támogatóan viselkedik gyermekével, észrevétlen azonban sok elvárást tehetünk a vállukra. Segítő megnyilvánulásainkat a gyermek félreértheti, észrevétlenül is fájdalmat okozhatunk vele. Különösen akkor igaz ez, ha gyermekként mi nem kaptunk elég támogatást a szüleinktől, vagy nem volt lehetőségünk megvalósítani az álmainkat. Sok szülő tagadja, hogy ezek a múltbeli élmények hatással vannak rá. Érdemes azonban tudnunk, hogy a gyermekünk fejlődésével újra és újra ösztönösen aktiválódnak bennünk azok az élmények, melyeket mi éltünk meg amikor annyi idősek voltunk, amennyi a gyermekünk éppen. A gyereket összezavarja, ha szavainkkal biztatjuk, de a viselkedésünk elvárást tükröz. Hiába mondjuk hogy nem baj a vereség, ha legbelül szomorúak vagyunk miatta. Ha dolgozunk az önismeretünkön, akkor olyan hatást tudunk gyakorolni a gyerekünkre, amilyet szeretnénk. Nyugodtan kérdezzük meg más szülőktől, vagy a gyerekünktől hogy milyennek érzi a viselkedésünket. Magunkat csak mások tükrében látjuk ugyanis reálisan! Meséljük el az emlékeinket a mi gyermekkorunkból. Nekünk milyen élmény volt a sport. Ha azt vesszük észre, hogy túlzott átéléssel beszélünk, akkor a gyermek ezt érezni fogja és ez félelmet kelthet benne. Rá nehezedő elvárásként élheti meg.

Mik a konkrét jelek?
A szülő részéről…

Gyakran előfordul hogy a szülő tudatosan vagy észrevétlenül arra vágyik, hogy élsportoló váljék a gyerekéből. Érdemes azonban tudatosítanunk, hogy a tehetséges gyerekek kis része lesz csak híres focista (ez természetesen más sportágakra is igaz) és valójában a mozgás élvezete, a csapathoz való tartozás vágya kellene hogy alapvetően meghatározza a gyermek közérzetét az elért eredmény helyett.
Nagy a kihívás, hogy gyermekünket másokéhoz hasonlítsuk, ez azonban lelkileg nem jó hatású. Bár legtöbbször motiválni szeretnénk vele, a hatása éppen ellentétes. Jobb ha önmagához viszonyítjuk a gyermeket, az elért eredmény helyett a teljesítménybe fektetett energiát, erőfeszítést értékeljük. Ezzel biztatjuk őt fejlődésre, hogy minden edzésen a saját képességei korlátatit győzze le, ne csak az ellenfelet (abból ugyanis mindig jöhet erősebb, arra nem tud hatni és ez nem is szükséges a sikerhez). Gyanús, hogy a szülőnek fontosabb a gyerek sikere, mind magának a gyereknek, hogyha a rossz teljesítményt sokáig emlegeti. A gyerek sikerét a sajátjának éli meg, önmagára vonatkoztatja (többes számban beszél a győzelemről „győztünk”). Biztatja gyermekét hogy edzzen még többet, otthon is folyton a sportról szeretne beszélni. Megengedi, hogy sérülten is játsszon a gyerek, gyakran tanácsokat ad a játékához. Jobban élvezi a meccset, mint a csemetéje. A vereség után ideges, kevésbé mutatja ki szeretetét. Kritikus az edzővel. Bekiabál a versenyen. Eltiltja a gyereket más tevékenységektől. A kudarc miatt másokat okol.

A gyerek részéről…

Sportpszichológus bevonására lehet szükség, ha a gyermek szorong az eredmény miatt. Nem szívesen jár edzésre, meccsre. Sokat szabálytalankodik, káromkodik. Másra hárítja a kudarcért érzett felelősséget. Lehet hogy egy gyerek nagyon tehetséges például a vívásban, de más sportágban nagyobb örömet találna. Ilyenkor lehet, hogy jobb átgondolni, érdemes-e végigszenvedni az edzéseket, versenyeket. A tehetség ugyanis a sikerhez kevés.

Hogyan tudunk biztatóan hatni a gyerekre szülőként?

Érdemes tudni, hogy a legtöbb gyereknek minimális biztatás is elég. Érdeklődjünk finoman milyennek élte meg a mérkőzést. Persze nem közvetlenül a verseny után, akkor ugyanis kell egy kis idő, mire az érzelmek lecsillapodnak. Később higgadt fejjel kielemezhetjük a mérkőzést, ha a gyermek igényli. Az erőfeszítéséért mindig dicsérjük meg, ne az eredménytől függjön a véleményünk. Éreztessük, hogy akkor is büszkék vagyunk rá, ha éppen nem ért el sikert. Vannak gyerekek akik jobban tudnak teljesíteni ha a szülő nem figyeli őket a pálya mellett. Ilyenkor csak távolról kövessük az eseményeket. Beszélgessünk más szülőkkel. Jó hatású ha példát mutatunk gyermekünk számára a sportszerű viselkedésből: gratuláljunk az ellenfél szüleinek gyermekük jó teljesítményéhez. Köszönjük meg az edző(k) munkáját! Ha bajunk van az edzővel, azt lehetőleg vele négyszemközt beszéljük meg. (Ha kritizáljuk a gyermek előtt az edzőjét, azzal akaratlanul az Ő önbizalmát, saját teljesítményébe vetett hitét ássuk alá.) Beszélgessünk a tv-ben látott sporteseményekről. Pozitív és negatív véleményünket is fejtsük ki, indokoljuk meg. Mondjuk el a gyermekünknek, milyen volt, amikor mi is hasonló helyzetben voltunk, vereséget szenvedtünk el. Nem baj, ha nem kezeltük ezt jól, az együttérzésünk kimutatása fontosabb. Ráadásul ha kevésbé pozitív reakciónkról számolunk be, azzal azt is megtanítjuk neki, hogy, nem szégyen ezeket felvállalni, sőt a hibáinkból okulni is lehet

Szülőként akkor támogatjuk legjobban gyermekünket, ha az első számú szurkolói leszünk.

 

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Felhasznált irodalom:

Gyömbér N., Kovács K., Ruzits É. (2016) Gyermeklélek sportcipőben. Noran libro: Budapest

Írások • • • • • • írta Habis Melinda 1 Hozzászólás

Mitől lesz egy gyerek népszerű a társai között? Miért pont az én gyerekemet közösítik ki?

Életünk során mindannyian átéljük milyen rossz érzés, ha társaink elutasítanak minket. Mitől van az, hogy egyesekkel ez gyakrabban fordul elő, mint másokkal? Mit tehetünk, hogy a helyzet megváltozzon, gyermekünk sikeresen boldoguljon a közösségben?

Ahhoz, hogy társaink között jól boldoguljunk, arra van szükségünk, hogy jól olvassuk mások érzelmeit, jelzéseit és erre megfelelő módon reagáljunk. Ha valaki nem tud megfelelő önkontrollt tanúsítani, vagy mások jelzéseinek rosszindulatot feltételez, az gátolja őt a társas kapcsolatok kialakításában. Szintén nehézséget okozhat, ha valaki túlzottan félénk, gátlásos, és emiatt nem mer közeledni a többiek felé. Amennyiben egy gyermek nem tud megfelelő (és többnyire pozitív) jeleket küldeni a többiek felé, könnyen a közösség peremére sodródhat. Népszerűtlen gyermekek játékának megfigyelésekor azt láthatjuk, hogy nem képesek indulataikat kontrollálni, ha vesztő helyzetben vannak. Ha pedig ők vannak nyerő helyzetben, képtelenek örömüket kordában tartani, hogy a többiekkel való jó kapcsolat ne sérüljön (ne versengően viselkedjenek). Nem tudják megérteni a másik gyerek érzelmi állapotát és erre megfelelően reagálni.

Most fordítsuk meg a kérdést és nézzük  meg mitől lesz egy gyerek sikeres társas helyzetben. A népszerű gyerekek játéka többnyire interaktív: a társas helyzetben sikeres nebulók érdeklődnek társuk iránt, reagálnak az ő érzelmi állapotaikra, mosolygósak, bátorítóan viselkednek. Ha zavarja őket valami, azt kulturáltan, nem pedig indulatosan jelezik vissza. Törekednek kölcsönösen elfogadható megoldás kidolgozására ha valamilyen probléma merül fel.

A társak közötti népszerűség azért is lényeges kérdés, mert az elszigetelődés a tanulmányi eredményekre is negatív hatást gyakorol: nagyobb valószínűséggel hagyják félbe tanulmányaikat a peremhelyzetben levők, mint a népszerű gyerekek. Ezen kívül a társas helyzetben sikertelen gyerekek szorongóbbak, hajlamosabbak a depresszióra és más betegségekre (itt visszautalnék korábbi írásomra, mely a társak immunrendszert aktiváló szerepére mutat rá). Mivel a gyerekek társas készségeiket legfőképpen mintakövetéssel sajátítják el, nagyon fontos, hogy a szülőtől milyen példát lát csemeténk, mi hogyan tudunk olvasni saját és mások érzései(nk)ben, képesek vagyunk-e egy feszült helyzetben indulatainkat kontrollálni. Ez tehát nem csak a szülő, hanem gyermeke későbbi sikeressége szempontjából is kulcsfontosságú.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontu terapeuta

Írások • • • • • • • • • • • • • írta Habis Melinda 2 Hozzászólás

Hogyan neveljünk lelkileg egészséges, tisztelettudó, sikeres gyermeket? 3. rész

Cikksorozatom első két részében részletesen beszéltem arról, miért fontos a szülő-gyermek kapcsolatban a feltétel nélküli szeretet, a gondoskodás és hogy a szülő egyértelmű, betartható szabályokat fektessen le és tartasson be gyermekével. Ezen kívül is van még néhány lényeges alapszabály, amikről a követlezőkben szót ejtek majd. Ezek biztosítják, hogy gyermnekünk jól boldoguljon a közösségben, később a munkájában is sikereket érjen el.

A következő aranyszabály  a türelem. Ezt a gyerekeken keményen behajtjuk, ha például testvérek közötti konfliktusról vagy bármilyen gyerekközösségben előforduló problémáról van szó, pedig mi magunk sem állunk mindig a helyzet magaslatán. Egy fárasztó nap végén, amikor dacoskodó gyermekünk feszegeti a határokat, nehezen látjuk meg benne a felfedezés, a határok kipuhatolásának szándékát. Ilyenkor bármelyik szülőnél könnyen elszakad a cérna, elhangzik egy csúnya vagy hangos szó. Azt azonban mi szülők nehezen vesszük tudomásul, hogy intő szavainknál sokkal fontosabb, hogy milyen példát lát, hall a gyerek. Ha mi magunk nem tudjuk megőrizni hidegvérünket, akkor gyermekünk azt fogja gondolni, hogy ez természetes dolog, ő is így viselkedik majd, ami több későbbi probléma forrása lehet. (Például indulatossá válhat, ha nehézségekkel, frusztrációval kall szembenéznie, ami a gyermekközösségben, felnőttkorbana  munkavállalásban is okozhat problémákat.

A kisebb (3-4 év alatti) gyerekeknél normális, hogy saját indulataikon, agressziójukon nem tudnak uralkodni. Ezt meg kell értenünk és higgadtságunkkal nekünk kell példát mutatnunk. Ha kikel magából, segítsünk neki megnyugodni. Gyakran jól beválik, ha eltereljük a figyelmét. Fontos tisztázni, hogy önuralmat a szülő csak akkor taníthat gyerekének, ha ezen képességeknek önmaga is birtokában van, tehát minden körülmények közt megőrzi higgadtságát, a családban betöltött vezető szerepét. A tiszteletet és együttműködést csakis tettekkel szerezhetjük meg, a szigorú büntetés azonban rossz érzéseket, haragot kelt a gyermekben. Ezért nem szabad túlzásba esnünk, visszaélnünk erőfölényünkkel, hatalmunkkal, legyünk következetesek és mértéktartóak, amikor a nemkívánatos viselkedés előfordul és szankcionálásra kényszerülünk.

Kiemelném, hogy a tekintély kétélű fegyver, ha nem jól használjuk, nagyobb kárt okozunk vele, mint hasznot. Minden gyermek szeretni akarja, tökéletesnek látni vágyik a szüleit, ezért azt gondolja, hogy úgy kell szeretni, ahogy a szülei ezt vele teszik, ahogy vele bánnak. Ő maga is hasonlóvá válik a felmenőihez (gyakran akkor is, ha tudatosan másra törekszik.) Tudattalanul is továbbadja szüleitől elszenvedett sérelmeit a gyerekeinek. Rajtuk fog elégtételt venni értük, ezért fontos, hogy ha nem szívesen gondolunk vissza gyermekkorunkra, vannak olyan konfliktusaink a szüleinkkel, amiket nem tudunk megoldani, ne szégyelljük pszichológus segítségét kérni.

Csak tudatos viselkedéssel, indulatmentesen lehetünk magunk is jó szülők, biztos támaszok. Fontos, hogy ne erőltessük mindenáron a tekintélyt, ne próbáljunk akaratunknak bármi áron pl fizikai vagy verbális agresszióval érvényt szerezni, mert az csak haragot szül a gyermekben, hosszútávon káros az Ő lelki egészségére nézve. Tehát jól válogassuk meg nevelési eszközeinket. A tisztelet kölcsönösen kell, hogy működjön! Ne beszéljünk gyermekünkről becsmérlően, különben ő sem fog minket tisztelni. Ha elutasító, utálatos hangnemet használunk vele, biztosak lehetünk benne, hogy előbb-utóbb ő is azt üt majd meg velünk, ráadásul ezzel csak a rossz érzéseit, haragját fokozzuk. Neki higgadt, domináns szülőre van szüksége az egészséges lelki fejlődéshez. Lényeges megérteni, hogy ha gyermekünk azt látja, viselkedésével indulatokat generál bennünk, ezzel hatalmat szerez felettünk és még pimaszabbul felesel majd. Ezért fontos, hogy a gyermek előtt folyton uralkodjunk magunkon, tiszteletben tartsuk őt. Büntetés megszabásakor pedig legyünk határozottak, de kerüljük a heves érzelmeket kiváltó helyzeteket!

Az elég jó szülőséghez tehát a szereteten és a türelmen túl a leglényegesebb, hogy a szülő higgadt maradjon és következetesen betartassa az alapvető szabályokat, akkor is, ha épp rossz napja van. Emellett pedig azt gondolom, hogy egy szülő saját kiegyensúlyozottsága és magabiztossága gyermeke számára is példát mutat.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

Írások • • • • • • • • • • • • • • • • írta Habis Melinda 5 Hozzászólás

Hogyan neveljünk lelkileg egészséges, szüleivel együttműködő gyermeket? 2. rész

 Az előző írásomban részletesen szóltam arról, milyen fontos a gyermekek egészséges lelki fejlődéséhez a szülő felől érkező gondoskodás, feltétel nélküli szeretet és az ezáltal a gyermek felé sugározott biztonság. Hiszen ez teremti meg a későbbi kiegyensúlyozottság, érzelmi önállóság alapjait. Lényeges azonban kiemelni, hogy a szeretet zászlaja alatt se essünk át a ló túloldalára (ezt hajlamosak az elfoglaltabb, lelkiismeret-furdalással küzdő szülők megtenni), ne engedjük, hogy életünket hosszútávon a gyerek irányítsa. Nyilvánvaló, hogy egy újszülött szükségleteire elengedhetetlenül rá kell hangolódnunk, de ennek idővel változnia kell. Törekedjünk arra, hogy olyan (napi)rendet alakítsunk ki, ami a szülő és gyermeke számára egyaránt elfogadható. Ezt a szülő és ne a gyerek diktálja. Evidensnek tűnik, mégsem az, hogy a gyerek még nem tudja, mire van szüksége, ezért a rá vonatkozó szabályokat nekünk kell meghoznunk. Mégis sokszor egy fárasztó, stresszes munkanap végén ráhagyjuk gyermekünkre, hogy a tv előtt egyen, akkor feküdjön, amikor szeretne, csak hogy a hisztit elkerüljük. Talán a lelkiismeretünket próbáljunk megnyugtatni, amiért keveset vagyunk vele, nem figyelünk rá eléggé, azért teszünk ilyen kedvezményeket. Fontos azonban tisztázni, hogy a gyermek számára nagyon lényegesek a szabályok, melyekhez alkalmazkodniuk kell, ez ad nekik biztonságot egy folyton változó világban.

     Könnyen azt gondolhatjuk (hiszen minden médiumból ez árad felénk), hogy akkor tesszük boldoggá a gyermekünket, ha folyton kedvére teszünk, nem tesszük ki semmiféle frusztrációnak. Ez azonban nagy tévedés, gyermekünknek olyan erős és következetes szülőre van szüksége, akire felnézhet, aki mellett biztonságban érezheti magát. Ki ne ismerné a dackorszakot, hogy milyen hiszti tud kerekedni egy-egy apróságból? Minden szülő tapasztalta már, hogy a gyermekek ösztönösen harcolnak a hatalomért, irányításért. Ez akaratuk fejlődésével magyarázható, teljesen természetes és egészséges folyamat. Lényeges azonban tisztázni, hogy a szülőnek csak akkor lesz tekintélye, gyermekünk csak akkor lesz engedelmes, ha következetesek maradunk, betartatjuk velük a korábban lefektetett regulákat. Ezt elvben a legtöbb szülő tudja, de mégis kinek van kedve egy végigrobotolt nap után „apróságokon” harcolni? Érdemes ilyenkor erőt venni magunkon és utolsó energiánkkal kezünkbe venni az irányítást és bármilyen nehéz is, következetesnek maradni! A túl nagy hatalommal rendelkező gyermek ugyanis hosszú távon indulatos, haragos, szorongó és bizonytalan lesz. Ezen túlmenően pedig a gyerek megérzi gyengeségünket és élni fog vele a továbbiakban is: még több hatalomért küzd majd. Bármilyen viselkedéssel ér célt, az megerősítődik és a továbbiakban egyre gyakrabban ismétlődik majd. Annak ellenére ösztönösen keresi minden (lelkileg többnyire egészséges) gyerek az irányítást, hogy ezzel a hatalommal ő még nem tud élni. Sőt, ha ráhagyjuk, a súlya alatt összeroppan. Tehát lényeges, hogy a döntés mindig a szülő kezében legyen. Persze életkorának megfelelően adhatunk (és jó ha adunk!) a gyermekünknek választási lehetőségeket, például eldöntheti, hogy melyik pólót vagy desszertet szeretné, de azt hogy téli vagy nyári ruhát vesz fel a hidegben, mikor fekszik le vagy megy-e óvodába, ne ő szabja meg. Ez maradjon a mi felelősségünk.

Neveléséről szóló cikksorozatom utolsó részélben arról lesz majd szó, hogyan vívhatjuk ki, hogy gyermekeink tiszteljenek minket, mitől lesznek sikeresek a gyermekközösségben majd később, felnőttkorukban is.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta