Címke: Szeretet

Mitől lehetünk évtizedekig boldogok együtt?

Hogyan tarthatjuk életben a szerelmet?

Két részes cikksorozatunk arról fog szólni, hogy mit tehetünk azért, hogy évek, vagy évtizedek múlva is ugyanolyan elégedettek legyünk a párkapcsolatunkkal, mint amilyenek a megismerkedésünk után voltunk. Mi kell ahhoz, hogy biztonságos köteléket alakítsunk ki egymással? Hogyan tudjuk jobban megerősíteni a kapcsolatunkat? A biztonságos kötelék megteremtése azért lényeges, hogy az egymás iránt érzett szeretet és vonzalom egész életünkben kitartson.

A tartós kapcsolatok alapkövei

Nagyon fontos, hogy mindannyiunknak legyen saját tere a kapcsolatban. A házasságunk (partnerkapcsolatunk) mellett önmagunk maradhassunk. Kell, hogy továbbra is legyen bátorságunk és lehetőségünk felfedezni a külvilágot, időt szánni azokra a dolgokra, melyeket a kapcsolatunk előtt szerettünk. Amennyiben csak egymásba kapaszkodhatunk, az könnyen felemésztheti a kapcsolatot. Jó hogyha van saját kis helyünk, ahová visszavonulhatunk, ahol szükség esetén egyedül lehetünk, ahol lélegzetvételnyi szünethez jutunk. Szintén kellemes élmény lehet, ha egymás mellett tevékenykedünk anélkül, hogy egymásra figyelnék közben. Egy lelkileg egészséges ember számára megnyugtató, hogyha a partnere jól érzi magát egyedül is.

A csend nagyon fontos a szerelem megőrzéséhez! Ezzel ugyanis fenntartható valamilyen ismeretlen, izgalmas dolog egymás közt, ami után lehet vágyakozni. Ennek a csendnek azonban meghittnek kell lennie. Olyannak, amelyben mindkét partner jól érzi magát.

A párkapcsolat jó esetben intim kötelék, ami azt jeleni, hogy nyitottak és őszinték vagyunk egymással. Megmutatjuk kedvesünknek saját sebezhetőségünket. Ez persze jár egyfajta kockázattal. Egy biztonságos kapcsolatban azonban számíthatunk a másik pozitív visszajelzéseire. Amennyiben valakit sérülékenynek látunk, egy biológiai ösztönük azt súgja, hogy vigasztaljuk meg. (Ez azonban csak akkor működik megfelelően, ha gyerekként minket is megvigasztaltak!) Ezért szükséges, hogy egyértelmű jelzéseket adjunk a partnerünknek azzal kapcsolatban, hogy mire van szükségünk. Gyakran előfordul, hogy az egyik fél a párkapcsolat elé helyezi a munkáját. Ilyenkor lehet arról szó, hogy nem küldtünk neki elég egyértelmű jelzéseket arról, hogy nagy szükségünk van rá. Talán mi magunk is kevés jelet kaptunk arról, hogy fontosak vagyunk az ő számára, ezért belekerültünk egy ördögi körbe.

Amennyiben érzelmeink komolyak, érdemes ezt kimutatnunk egymás felé! Itt röviden szólnék a szeretetnyelvek fontosságáról (hiszen nem biztos, hogy ugyan abból érzem én és a másik, hogy szeretve vagyunk). Kinek az elismerő szavak, kinek a szívességek, másnak az ajándékok, a minőségi idő, vagy az érintések  a legfontosabbak. Ezek erősítik a kettőnk közötti köteléket! A kapcsolatot azonban közösen kell ápolunk: mondjuk meg partnerünknek érthetően, mire van szükségünk. Amennyiben nyugodt és kedves hangnemben tudjuk ezt közölni, nagy a valószínűsége, hogy a másik megteszi, amit kérünk. Persze ilyenkor is előfordulhat, hogy nem tudja, vagy nem akarja ezt, de ilyenkor lehet kompromisszumokat kötni. Amennyiben meg tudjuk beszélni a nehézségeinket, ettől a kapcsolatunk erősebbé válik, mint amilyen a konfliktus előtt volt.

Mutassuk ki a külvilág felé is, hogy összetartozunk! A külvilágtól való elhatárolódás szükséges ahhoz, hogy párként fejlődni tudjunk. Mi ketten szeretnénk ugyanis az első helyre kerülni egymás számára. Ez azt jelenti, hogy nem választhatunk automatikusan egyéni programot, hanem ezt érdemes megemlítenünk először partnerünknek. A kapcsolat elején közösen munkáljuk ki kapcsolatunk határait és szabályait. A legtöbben szeretnénk megtartani a barátainkat és több időt tölteni szerelmünkkel. Ha a külvilág felé egyértelműek a kapcsolatunk határai, akkor a többi nő illetve férfi tudni fogja, hogy nincs helye a próbálkozásoknak.

A nehézségek idővel mindenképpen felbukkannak

Valószínűleg azért választottuk a partnerünket, mert valami megtetszett benne. Talán lenyűgözött, hogy hogyan áll az élethez. Később azonban kiderül, hogy nagyon mások vagyunk bizonyos dolgokban, amit a kapcsolatunk elején észre sem vettünk, vagy amit kezdetben nagyon izgalmasnak találtunk. Nagyon gyakran előfordul, hogy ahogy telik az idő, ami korábban vonzó volt a számunkra, idegesíteni kezd. Miért is történik mindez? Azért, mert tudat alatt a másik viselkedése ilyenkor elbizonytalanít bennünket önmagunkban. Sokszor ezt nem vesszük észre, egyszerűen azt érezzük, hogy valami kellemetlen. Gyakori, hogy ilyenkor a másikat okoljuk, vagy visszavágunk. Ez könnyen létrehozhatja az ördögi kört, megindul a szurka-piszka. Érdemes ilyenkor megfigyelni érzelmeinket és megfogalmazni bizonytalanságunkat a partnerünk felé.

Minden kapcsolatban vannak olyan pillanatok amikor úgy érezzük, hogy mást akarunk. Egy hosszútávú kapcsolatnál azonban fontos, hogy mindkét fél önmaga lehessen és felelősséget vállaljon a saját viselkedéséért. Tiszteletben tudjuk tartani egymást különbözőségét. Ez ugyanis az igazi szeretet alapvető feltétele. Amennyiben meg tudjuk beszélni egymással a csalódásainkat, már nem fenyegetésként éljük meg a másik negatív viselkedését. Azok a párok, akik jól kiegészítik egymást, rugalmasan tudják kezelni a nehéz helyzeteket. Több mindennel tudnak együtt megbirkózni.
Fontos fenntartani, vagy megteremteni a kapcsolat intimitását: nézzünk egymás szemébe, csókoljuk és érintsük meg egymást, beszélgessünk azokról a dolgokról, melyek számunkra fontosak! Szánjunk időt arra, hogy egymásra figyeljünk. Ha hosszan egymás szemébe nézünk, az segíthet előcsalogatni a korábbi érzéseket.

Legyünk jóban önmagunkkal!

Talán elsőre közhelyesnek hangzik, de a stabil párkapcsolat alapvető feltétele, hogy mi magunk jól érezzük magunkat a bőrünkben. Vegyük komolyan saját érzéseinket és szükségleteinket, hallgassunk a belső hangunkra! Ha fáradtak vagyunk, pihenjünk! Ha önmagunkhoz őszinték vagyunk, partnerünkkel is könnyebb lesz kommunikálunk. Az első lépés tehát a kielégítő tartós párkapcsolat felé vezető úton ráhangolódni önmagunkra.

Ha ismerjük önmagunkat, az elősegíti a kedvesünkkel történő a gördülékeny kommunikációt. Ez azonban nem mindenkinek könnyű! Amennyiben elkerülő kötődéssel rendelkezünk, nem ismerjük fel az érzéseinket. Amennyiben felismerjük és komolyan tudjuk venni ezeket, ezt követően tudunk ráhangolódni a partnerünk igényeire is. Ehhez meg kell figyelnünk nonverbális jelzéseit: milyenek a gesztusai, a hangszíne, mikikája, a testtartása merevnek tűnik-e. Ha vállaljuk a kockázatot és közeledünk a másik felé, az biztonságos kötődés esetén mindkettőnkre pozitív hatású. Fontos tudnunk, hogy mi zajlik le önmagunkban és a másikban, ahhoz, hogy tisztelni tudjuk önmagunkat és partnerünket is.

A következő blogcikkben arról lesz szó, miért fontos még a biztonságos kötődés, ez hogyan befojásolja a partnerek közti szexualitást. Január 21-én várom vissza szeretettel!

Felhasznált irodalom:

Wagenaar, K (2018) Hogyan legyek boldog veled? A párkapcsolat megjavítása az érzelmekre fókuszáló terápia módszerével. Ursus Libris. Budapest

Tartós szerelem… avagy mitől lehet hosszú távon boldog egy párkapcsolat?

Előző írásomban arról szóltam, hogy mennyire fontos életünkben és kapcsolatainkban is a tudatosság (önismeret), hogy önmagunkat megpróbáljuk egy-egy konfliktushelyzetben reálisan, egy külső szemlélő nézőpontjából látni, valamint hogy próbáljuk meg a partnerünket is megérteni: a heves indulatok helyett békés megoldást keresni a minket zavaró problémákra. Most nézzük meg milyen fejlődési feladatokon mennek át párkapcsolataink a tartóssá válás során (Bader és Pearson nyomán).

Sokfélék vagyunk, más-más értékrenddel, célokkal, mégis mikor szembe találkozunk egy olyan társsal, aki iránt heves érzelmeket táplálunk, hajlamosak vagyunk feladni az addig számunkra lényeges dolgokat. Legszívesebben folyton együtt lennénk a másikkal: az összetartozás vágya mindennél erősebb. Az ekkor megélt intenzív érzelmek a későbbi nehezebb élethelyzetek átvészelésében nagy segítséget jelenthetnek. A párrá válás első szakaszában ki kell alakulnia egy közös értékrendnek, élettérnek, ami néhány évig is eltarthat.   Ebben az élethelyzetben az jelenthet nehézséget, ha az egyik fél tart az intimitástól, vagy épp ellenkezőleg, a magánytól és az elhagyatástól retteg, ezért nem képes továbblépni a következő szakaszba.

Idővel két önálló ember találkozása mindenképpen súrlódásokkal kell hogy járjon amit nem mindegy hogyan kezelünk: jó esetben ez egymáshoz való alkalmazkodáshoz vezet. (Amennyiben az egyik fél nem mondja ki a számára zavaró dolgokat, nem történik meg az összecsiszolódás, inkább egymás mellett élésről, mintsem valódi párkapcsolatról beszélhetünk.)  Rosszabb esetben önfeladás vagy érzelmi eltávolodás lehet a következmény. Amennyiben megtaláljuk az adás-kapás, együttlét-külön töltött idő egyensúlyát, stabilizálódik a párkapcsolat. Ebben a szakaszban az jelenthet problémát, ha az egyik fél autonómia vagy intimitásszükséglete jóval nagyobb a másikénál. (Ez rendszerint gyermekkori hiányérzetre vagy traumákra vezethető vissza.)

Ezután a pár tagjai szükségszerűen a külvilág felé fordulnak, átmenetileg ismét fontosabbá válnak az egyéni célok (pl. karrier, a másoktól kapott visszajelzések), mint a közös elfoglaltságok. Amennyiben ebben a fejlődési szakaszban a partnerek közötti kommunikáció nem megfelelő, a kapcsolat veszélybe kerülhet és érzelmileg kiürülhet.

A párkapcsolat tartóssá válásának utolsó fázisát az újraközeledés jellemzi, amikor két érett személyiség kialakítja a mindkettejüknek hosszú távon is elfogadható közelséget, megtalálják a saját és a közös szükségletek működőképes arányát. Ennek végeztével a párkapcsolatot mindketten bizalmasnak, intimnek, szükség esetén pedig támogatónak élik meg.

Amennyiben a pár végigment a fenti szakaszokon, a későbbiekben könnyebben kezelik az élet által eléjük gördített nehézségeket, hiszen megszilárdultak a kapcsolatuk határai, kialakultak szabályai és begyakorolták a sikerre vezető kommunikációs mintákat. Amennyiben bármelyik szakaszban elakadás történik, az általában a tagok közti kommunikáció elégtelenségére (manipulatív vagy agresszív megnyilvánulásokra) és az eredeti család viselkedési-, vagy élménymintázatára (pl. gyermekkori traumákra) vezethető vissza . Ilyen esetekben párterápiás vagy egyéni pszichoterápiás segítségre lehet szükség a kapcsolat megmentéséhez és a jó közérzet helyreállításához. A terápia során kapott önreflexió (reális énkép) segítségével megláthatjuk ismétlődő mintázatainkat, gyenge pontjainkat, legbelső szükségleteinket, melyeken ezután nagyobb hatékonysággal tudunk úrrá lenni illetve ezeket úgy kielégíteni, hogy egyúttal a másik szempontjait is figyelembe vegyük.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár- és családterapeuta jelölt

valentin napra

Gyermeknevelés

Hogyan neveljünk lelkileg egészséges, szüleivel együttműködő gyermeket? 1. rész

Szülőnek lenni felemelő boldogság, de nehéz feladat is egyben, bár erről az oldaláról ritkábban ejtünk szót: sok kihívással kell szembenéznünk, ha anyává-apává válunk. Számot kell vetnünk önmagunkkal, ismernünk kell a világot, gyermekünket és „családi hagyományainkat” is, hogy valóban jól csinálhassuk. Hogyan neveljünk lelkileg egészséges, együttműködni képes, tisztelettudó gyereket? Mivel teszünk jót neki? Erről a témáról igen keveset olvashatunk, annak ellenére, hogy egy újdonsült szülő élete többnyire csupa bizonytalanság. 3 részes cikksorozatomban ehhez próbálok támpontot nyújtani.

Milyen a jó szülő?

Egy D. Winnicott nevű gyermekpszichiáter vezette be az „elég jó anya” ill. az „elég jó szülő” fogalmát a múlt század közepén, hogy leszámoljon az addig a szülőkre tett felelősséggel, ami minden felnőttkori pszichés betegség forrásaként a korai szülő-gyermek kapcsolatot jelölte meg. Az elég jó azt jelenti, sok szempontból megfelelő, kielégítő a gyerek számára. Tehát nem szükséges a tökéletesség miatt szorongani, gyermekünk egészségéhez, ennél kevesebb is elég. Számoljunk hát le a bűntudattal! Biztos vagyok benne, hogy mindent megtesz hogy gyermekét a lehető legjobban nevelje, különben nem olvasná most ezt az írást.

A szülőség tehát viszonyfogalom, ami mindig csak az adott gyerekkel együtt érvényes. A szülőnek a saját gyerekére kell ráhangolódnia úgy, hogy közben saját magával is azonos maradjon, ne tagadja meg tartósan saját vágyait és elképzeléseit. A szülő-gyermek kapcsolat folyamatosan változik a gyermek korának növekedésével: áthelyeződnek benne a hangsúlyok, de legfontosabb, hogy a szülő a saját és gyermeke igényeit is állandóan szeme előtt tartsa, ebben egyensúlyt találjon. Viselkedésünknek az odaadáson túl hitelesnek is kell lennie, hiszen a gyerek megérzi az őszintétlenséget, mártíromságot. Ha „túl sok áldozatot” hozunk gyermekünkért, biztosak lehetünk benne, hogy valahol észrevétlenül „visszavesszük” majd az árát, ami egyikünknek sem lesz jó. Lelkileg egészséges gyereket tehát csak egy többnyire kiegyensúlyozott szülő tud nevelni.

Milyen az egészséges szülő – gyermek kapcsolat?

Fontos, hogy ki honnan, milyen családból jött, – milyen szülői mintákat örököltünk, mit láttunk otthon, hogy tudatosan ugyanolyanok vagy mások szeretnénk lenni, mint saját szüleink voltak. Lényegesek az előzetes elképzeléseink, de alkalmazkodnunk is kell a baba igényeihez, megtalálni önmagunkat a szülő szerepben.
Bár az előbb megemlítettem, hogy minden gyermek egyéni és ezért másféle bánásmódot igényel a legoptimálisabb testi-lelki fejlődéshez, az „elég jó szülőséghez” van néhány evidensnek tűnő aranyszabály. Ahhoz, hogy egy csecsemőből a világban jól boldoguló, intelligens felnőtt váljon, szüleinek biztosítania kell számára a megfelelő biztonságot adó, inger-gazdag, szerető környezetet.
Ehhez alapvető fontosságú a kötődés, ami a szülőhöz való testi közelségen, a gyermek szükségleteinek kielégítésén alapul. Manapság divatosak a különféle hordozókendők, mei-tai-ok: a nyűgös csecsemőt valóban megnyugtatja anyja közelsége, de fontos, hogy mások meggyőződése ellenére csak akkor csináljuk, ha mi magunk is jónak, hosszú távon is elfogadhatónak érezzük mindezt, gerincünk is sokáig bírja a ránehezedő plusz kilókat. Enélkül is lehetünk jó szülők, a lényeg csak annyi, hogy ne hagyjuk a csecsemőt magára, ha sír, mielőbb nyugtassuk meg.

Mitől lesz lelkileg egészséges a gyermek?

Tisztáznunk kell, hogy a hétköznapi logika ellenére csak akkor lesz gyermekünk önálló, ha érzelmileg mindig támaszkodhat anyjára (apjára, gondozójára), akkor meri majd később felfedezni a világot és benne saját magát. Kutatások igazolták, hogy ha azonnal reagálunk a gyermek sírására, később jobb lesz a stressz-tűrő képessége. Tehát minél több szeretetet, figyelmet kap kicsiként, annál kiegyensúlyozottabbá válik felnőtt korára. Ahogy az eddigiekből látható, a gyerek számára létfontosságú az elfogadó, meleg érzelmi kapcsolat, a mai rohanó világban azonban a felnőtteket érő stressz sajnos igen gyakran továbbítódik a gyerek felé. Például indokolatlan veszekedés, kötekedés formájában. A gyerek pedig könnyen magára veszi a szülők konfliktusát, ettől elbizonytalanodik abban, vajon tényleg szeretik-e. Tudnunk kell, hogy a bizonytalanság, a szeretet hiánya egy kisgyermek számára egyenlő a megsemmisüléssel! Gyakori megoldás, amikor az együtt töltött idő hiányát ajándékokkal próbálja meg ellensúlyozni a problémából valamit megérző szülő. A nevelő ilyenkor maga helyett ad valami kézzelfoghatót, s ezzel észrevétlenül vezeti bele a gyereket az eldobható, felcserélhető értékekkel teli fogyasztói társadalomba. Lényeges, hogy szem előtt tartsuk hogy gyermekünknek nem ajándékokra, hanem rá irányuló figyelemre, együtt töltött időre van mindenek előtt szüksége az egészséges lelki fejlődéshez.

Következő cikkemben arról beszélek majd, hogy milyen hibákat kell elkerülnünk elfoglalt szülőként, hogyan tudunk együttműködésre képes gyermeket nevelni.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

szexuális erőszak

Hogyan védjük meg gyermekünket a szexuális erőszaktól?

Miért nehéz felismerni a pedofilokat?

A gyermekek elleni szexuális erőszak bár tabunak számít, viszonylag gyakori (1-7%-ra teszik az előfordulását). Könnyebb nem tudomást venni róla, mondván, hogy a mi gyermekünkkel úgysem történhet meg. Azért is kellemetlen a téma, mert a pedofilok többnyire a társadalom elismert, sokak által tisztelt tagjai. Fontos azonban átlátni, hogy ez a módszerük része: olyan jó embernek tűnnek, akiről senki nem tételezne fel semmi rosszat. A szexuális erőszaktevők gyakran vállalnak munkát a közösségben, dolgoznak templomokban, iskolákban, ami saját hitelességük látszatának megteremtése mellett remek „vadászterületet” is jelent. Úgy nyerik el a gyerekek, szüleik, és a többi felnőtt bizalmát, hogy azután a lebukás veszélye nélkül folytathatssák a gyerekekkel a szexuális visszaéléseket.

Hogyan választ áldozatot magának egy pedofil?

A „támadó” áldozatát az alapján választja ki, hogy mennyire tűnik az védtelennek, sebezhetőnek. Azzal a gyerekkel fog kikezdeni, aki valamiben szükséget szenved, szeretethiánya van, vagy kevés az önbizalma, esetleg elszeparálódott a többiektől. A gyerek bizalmának elnyerését gondos megfigyelés előzi meg. Mire van szüksége? Mi érdekli? Milyen területen szorul segítségre? Az elkövetők – ahogy már említettem – általában olyan szerepben vannak, akinél természetes az érdeklődés, törődés (például tanár, a család jó barátja). A megfigyelő munka után már csak meg kell felelni a gyerek elvárásainak, vágyainak. Amint az elkövető elkezdi kielégíteni a gyerekek igényeit, nagyon megnő a fontossága a fiatalkorú szemében, élete központi figurájává válik. Ekkor a molesztáló elkezdi megteremteni azokat a helyzeteket, amikben kettesben maradhat a gyerekkel. Felajánlja a szülőknek, hogy vigyáz rá, korrepetálja stb. Táplálja a gyereknek azt a hitét, hogy ő úgy szereti, és úgy fogadja el, ahogy erre senki más, még a szülei sem képesek. A bizalommal és szeretettel teli kapcsolat lassan halad a szexualitás irányába. Beszélgetnek a szexről, képeket nézegetnek róla, végül olyan alkalmak megteremtése következhet, (példáus közös strandolás) ahol mindkét fél meztelen. Az elkövető felderíti, hogy a gyereket mi izgatja, mire vágyik, míg a gyerek elkezd egyre inkább szexuális lényként, tárgyként tekinteni önmagára, és a felnőttel való kapcsolatát is átdefiniálja szexuális kapcsolattá. Ha már megtörtént a szexuális együttlét az elkövetők azzal fenyegetik a gyerekeket, hogy kieshetnek a kegyeikből ha megszakítják a szexuális kapcsolatot, vagy ha beszélnek róla. Ezek a beteges kapcsolatok a gyerek fejében összefonódnak mindazzal a jóval, amit kaptak az illetőtől, a figyelemmel, törődéssel. Ennek az elvesztése, vagy a szexuális aktusok kiderülése (amiért az elkövető manipulációjának köszönhetően, a gyerekek felelősnek érzik magukat) sokkal rosszabb lenne számukra a szexuális visszaélésnél.

De mit tehet a szülő, hogy megóvja a gyerekét a szexuális erőszaktól?

  • Fontos a bizalmon és őszinteségen alapuló szülő-gyermek kapcsolat, az odafigyelés. Bátorítani kell a gyereket, hogy beszéljen a dolgairól többet, ossza meg velünk problémáit. Ha kéri, mindig szakítsunk rá időt! (Persze ehhez kell, hogy megtanítsuk kifejezni érzéseit, merjen kérni tőlünk.)
  • Egy segítő oldal azt javasolja a szülőknek, hogy legyenek körültekintőek, ha a gyerekük túlzott szeretetet, rajongást kezd érezni egy környezetében élő felnőtt iránt. Beszélgessenek a gyerekkel arról, hogy mit csinálnak a felnőttel közösen, ne hagyják, hogy olyan problémái legyenek a gyereknek, amit nem velük, hanem más felnőttel beszél meg.
  • Ne féljük a gyermekünkkel a testi dolgokról, a szexualitásról beszélgetni. Érezze, hogy ilyen kérdéssel is fordulhat hozzánk, nincs köztünk tabutéma. Fontos tisztázni, hogy hol vannak azok a területek gyermekünk testén amihez másnak nem szabad nyúlnia, hogy hogyan kell nemet mondani, ha valaki olyat tenne velük, ami számukra kicsit is kellemetlen.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

párválasztás, szerelem

Párválasztásunk rejtett okai… kibe leszünk szerelmesek?

Az ellenétek vonzzák egymást?! Kibe szeretünk bele?

A házaspárok többsége sok tulajdonságot nézve hasonlít egymásra. Ilyen például a fizikai vonzerő, az intelligencia, és olyan személyiségjegyek, mint például a barátságosság, nyitottság. Vajon a véletlen műve lehet mindez, idővel válunk hasonlóvá, vagy eleve jobban vonzódunk a hozzánk kívül-belül hasonló emberekhez?

Milyen tudatos és nem tudatos szempontok alapján választunk párt magunknak?

Egy vizsgálatban a résztvevőknek arcképeket kellett párosítania: a kutatók azt találták, hogy a kísérletbe bevont személyek nagy valószínűséggel megtalálták az összetartozó párokat, tehát a házaspárok külső vonásaikban jobban hasonlítanak egymásra, mint más személyek. Képesek vagyunk tehát felismerni az önmagunkhoz hasonló megjelenésű és viselkedésű embereket, és a párválasztáskor ezt a hasonlóságot előnyben részesítjük. Milyen szempontok szerint választunk? A pszichológiai kutatások szerint a választás szempontjaiban nemek közti különbségek vannak, például hogy párválasztáskor a férfiak kevésbé értékelik a magas intelligenciát, jobban a megjelenést, a nőkhöz képest.  Hosszú távú kapcsolatok esetében azonban ez a különbség tompul. A kutatások szerint  férfiak esetében hosszútávon fontos(abb) a partner hűsége is. A nők számára lényeges párjuk gondoskodó képessége, amit az udvarlás során van lehetősége a férfiaknak bizonyítani. Ennek később a gyereknevelésnél lesz jelentősége. Mindkét nemre igaz, hogy tartós kapcsolat keresése  esetén jobban figyelnek a másik olyan tulajdonságaira, mint a kedvesség, megértés vagy a humorérzék.
Általában elmondható, hogy saját ellenkező nemű szülőnkhöz hasonló párt választunk. A szüleink sok szempontból mintául szolgálnak nekünk a párválasztásnál. Gyerekkorunkban sok mindent megtanulunk az ideális párkapcsolatról. Ha jó emlékeink vannak a szüleinkről, kapcsolatukat jónak látjuk, az követendő példát, mintát jelent számunkra. Ha ez nem így van – mint például egy bántalmazó családban – akkor is előfordulhat a mintakövetés. Ez azért van, mert ismerős érzéseket, helyzeteket próbálunk teremteni magunknak, hiszen ebben érezzük magunkat otthonosan, ennek megoldásában már van valamennyi tapasztalatunk. Az alkoholista vagy bántalmazó szülő is közvetíti ugyanis valamilyen sajátos módon a szeretetét a gyereke felé, akinek pedig ez a fajta szeretet válik megszokottá és ezt keresi felnőttként is. Két út van tehát: követni a családi mintát vagy megtörni azt. Bármilyen rossznak is gondoljuk a bántalmazó kapcsolatban való létezést, sokan mégis ezt az utat választják, mert ismertsége miatt ez a könnyebb. Ráadásul sokáig fel sem tűnik a kiválasztott férfi és az apa közti hasonlóság. Ha mégis az ellenkező nemű szülőhöz képest teljesen ellentétes – például gyengéd, antialkoholista, vagy kevésbé határozott – párt választunk, az egy teljesen új terep lesz a számukra. Ráadásul előfordulhat, hogy a bántalmazó szülőhöz képest a párunkat idővel kevésbé látjuk majd férfiasnak, erősnek, talpraesettnek, ez is gondot okozhat a kapcsolatunkban.

Mindannyian másféle párkapcsolati mintákkal találkozunk a szüleink révén, és más-más elképzelésekkel rendelkezünk az ideális párról, kapcsolatról. Amikor találkozunk valakivel, akkor az otthonról hozott „csomagjaink”, a tudattalanul hordozott elvárásaink is találkoznak egymással. Ennek fontos szerepe van a kapcsolat alakulásában. Persze nem a kezdeti időszakban, amikor a nagy lángolás elfedi őket, hanem később, az összecsiszolódás ideje alatt.