Kategória: Írások

Írások • • • • • • írta Habis Melinda 1 Hozzászólás

Tartós szerelem… avagy mitől lehet hosszú távon boldog egy párkapcsolat?

Előző írásomban arról szóltam, hogy mennyire fontos életünkben és kapcsolatainkban is a tudatosság (önismeret), hogy önmagunkat megpróbáljuk egy-egy konfliktushelyzetben reálisan, egy külső szemlélő nézőpontjából látni, valamint hogy próbáljuk meg a partnerünket is megérteni: a heves indulatok helyett békés megoldást keresni a minket zavaró problémákra. Most nézzük meg milyen fejlődési feladatokon mennek át párkapcsolataink a tartóssá válás során (Bader és Pearson nyomán).

Sokfélék vagyunk, más-más értékrenddel, célokkal, mégis mikor szembe találkozunk egy olyan társsal, aki iránt heves érzelmeket táplálunk, hajlamosak vagyunk feladni az addig számunkra lényeges dolgokat. Legszívesebben folyton együtt lennénk a másikkal: az összetartozás vágya mindennél erősebb. Az ekkor megélt intenzív érzelmek a későbbi nehezebb élethelyzetek átvészelésében nagy segítséget jelenthetnek. A párrá válás első szakaszában ki kell alakulnia egy közös értékrendnek, élettérnek, ami néhány évig is eltarthat.   Ebben az élethelyzetben az jelenthet nehézséget, ha az egyik fél tart az intimitástól, vagy épp ellenkezőleg, a magánytól és az elhagyatástól retteg, ezért nem képes továbblépni a következő szakaszba.

Idővel két önálló ember találkozása mindenképpen súrlódásokkal kell hogy járjon amit nem mindegy hogyan kezelünk: jó esetben ez egymáshoz való alkalmazkodáshoz vezet. (Amennyiben az egyik fél nem mondja ki a számára zavaró dolgokat, nem történik meg az összecsiszolódás, inkább egymás mellett élésről, mintsem valódi párkapcsolatról beszélhetünk.)  Rosszabb esetben önfeladás vagy érzelmi eltávolodás lehet a következmény. Amennyiben megtaláljuk az adás-kapás, együttlét-külön töltött idő egyensúlyát, stabilizálódik a párkapcsolat. Ebben a szakaszban az jelenthet problémát, ha az egyik fél autonómia vagy intimitásszükséglete jóval nagyobb a másikénál. (Ez rendszerint gyermekkori hiányérzetre vagy traumákra vezethető vissza.)

Ezután a pár tagjai szükségszerűen a külvilág felé fordulnak, átmenetileg ismét fontosabbá válnak az egyéni célok (pl. karrier, a másoktól kapott visszajelzések), mint a közös elfoglaltságok. Amennyiben ebben a fejlődési szakaszban a partnerek közötti kommunikáció nem megfelelő, a kapcsolat veszélybe kerülhet és érzelmileg kiürülhet.

A párkapcsolat tartóssá válásának utolsó fázisát az újraközeledés jellemzi, amikor két érett személyiség kialakítja a mindkettejüknek hosszú távon is elfogadható közelséget, megtalálják a saját és a közös szükségletek működőképes arányát. Ennek végeztével a párkapcsolatot mindketten bizalmasnak, intimnek, szükség esetén pedig támogatónak élik meg.

Amennyiben a pár végigment a fenti szakaszokon, a későbbiekben könnyebben kezelik az élet által eléjük gördített nehézségeket, hiszen megszilárdultak a kapcsolatuk határai, kialakultak szabályai és begyakorolták a sikerre vezető kommunikációs mintákat. Amennyiben bármelyik szakaszban elakadás történik, az általában a tagok közti kommunikáció elégtelenségére (manipulatív vagy agresszív megnyilvánulásokra) és az eredeti család viselkedési-, vagy élménymintázatára (pl. gyermekkori traumákra) vezethető vissza . Ilyen esetekben párterápiás vagy egyéni pszichoterápiás segítségre lehet szükség a kapcsolat megmentéséhez és a jó közérzet helyreállításához. A terápia során kapott önreflexió (reális énkép) segítségével megláthatjuk ismétlődő mintázatainkat, gyenge pontjainkat, legbelső szükségleteinket, melyeken ezután nagyobb hatékonysággal tudunk úrrá lenni illetve ezeket úgy kielégíteni, hogy egyúttal a másik szempontjait is figyelembe vegyük.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár- és családterapeuta jelölt

Írások • • • • írta Habis Melinda 6 Hozzászólás

“Párkapcsolat szervíz”

Előző írásomban arról szóltam, hogy az új év remek alkalmat kínál az összegzésre, annak végiggondolására hol járunk a (jó esetben) saját magunk számára kijelölt úton, min kell változtatnunk, hogy azt mondhassuk, egyre elégedettebbek vagyunk az életünkkel, nincs más hátra, mint megélni, élvezni a pillanatot. Tovább haladva ezen a gondolati szálon arról fogok ma írni, hogy mi a teendő, ha nem vagyunk elégedettek a magánéletünkkel, kapcsolatainkkal. Jelen írásomban a párkapcsolat javításáról, ebben saját szerepünk felismeréséről fogok részletesebben foglalkozni.

Legelső feladatunk, ha meg akarjuk érteni kapcsolatainkat, hogy önmagunkkal nézzünk szembe. A tagok közötti interakciók ugyanis minden családban rögzült mintázatokat mutatnak. Ezek az ismétlődő, visszatérő megoldásmódok tudattalanul működnek, hatnak a családtagok viselkedésére és az egymáshoz való érzelmi viszonyulására. Vajon én milyen mintákat, szokásokat, reakció módokat hordozok ösztönösen? Ennek a kérdésnek a megválaszolása azért is különösen nehéz, mert családunk tagjaihoz érzelmi szálakkal kötődünk, ezért nem látjuk őket teljesen reálisan egy-egy konfliktus kapcsán. (Nem kell nagy dolgokra gondolni, a leghétköznapibb veszekedések megfigyelése is igen tanulságos lehet, ha pártatlanok tudunk maradni, képesek vagyunk kölcsönhatásokban gondolkodni. Pl. mit mondott az édesanyám, erre hogyan reagált édesapám, kinek milyen szerepe volt a konfliktushelyzet elfajulásában, mi előzte meg a vita kirobbanását stb.)

Érdemes tudatosítani a szüleikkel való hasonlóságainkat és különbségeinket. Milyen egyezésekre vagyok büszke és melyeket szeretném inkább elkerülni? Pl. tegyük fel, hogy a szüleink kapcsolatában az egyik fél, mondjuk az édesanya alárendelt szerepet játszik. Mennyire tudok azonosulni ezzel a női (vagy ha férfi vagyok a domináns férfi szereppel)? Milyennek éltem ezt meg gyermekként? Hogyan van ez az én jelenlegi életemben? Mit éltem át az eddigi eddigi párkapcsolataimban?
Ha jobban rálátunk saját viszonyulásainkra, reálisabban látjuk magunkat kívülről, könnyebben találhatunk magunknak olyan párt, aki valóban hozzánk illik, hosszú távon is működni fog a kapcsolatunk. (Hasonlóképpen gondolkodik a világ dolgairól, ahogy erről a korábbi, A párválasztásubnk rejtett okai című cikkben írtam.)

Gyakran megfigyelhető mintázat, hogy amit tudatosan próbálunk elkerülni a szüleink viselkedéséből, ha nem is pontosan ugyan azon a módon, mégis megjelenik a mi későbbi családunk életében. Például ha gyermekként megfogadjuk, hogy kimondjuk ami zavar minket, mert mondjuk édesanyánk ezt nem tette meg, könnyen a ló túlsó oldalán találhatjuk magunkat, mi lehetünk a konfliktust generáló fél a kapcsolatban. Ezért nagyon fontos, hogy növeljük önismeretünket, hogy mások reakcióiból le tudjuk szűrni, hogy a viselkedésünk a szándékunkkal megegyező módon hatott-e a másik félre. Ehhez reális, külső támpont (ok)ra van szükség, melyet a legőszintébb barátoktól kaphatunk, vagy még inkább egy önismereti csoportban illetve egy kétszemélyes terápiás helyzetben élhetünk meg.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár- és családterapeuta jelölt

Írások • • írta Habis Melinda 0 Hozzászólás

Új év, új lehetőségek?

Év végén, vagy az újév kezdetén aktuális, hogy visszagondoljunk arra, milyen fontosabb események történtek velünk, milyen veszteségek és sikerek értek bennünket az elmúlt év folyamán. Önismeretünk alapja, hogy felismerjük a velünk történtekkel kapcsolatos érzéseinket, melyek irányt mutatnak, mire vágyunk, életünk az eltervezett mederben halad-e. Ha tudatosan élünk (előre tervezünk, összegezzük a velünk történt változásokat) később sokkal elégedettebbnek és boldogabbnak érezhetjük magunkat, mintha nem volnának céljaink.

A számvetéshez hasznos, ha papírt és íróeszközt ragadnunk és számbot vetünk életünk legfontosabb terülteivel (például egészség, család, munka, pénzügyek, barátok, kikapcsolódás, otthon) és végiggondoljuk, milyen történések, érzések kapcsolódnak bennünk ezekhez a területekhez. A jó és a rossz emlékeket is őszintén vessük papírra (akkor is, ha ezt először nem esik jól visszaolvasnunk). A jóból később erőt meríthetünk a negatívak pedig célként jelenhetnek meg az életünkben. Tehát próbáljunk korábbi frusztrációinkra nem kudarcként, hanem megoldandó feladatként tekinteni. A célkitűzéseket érdemes világos kijelentő mondatokban megfogalmazni. Sokan fogadják meg például az újév kapcsán, hogy lefogynak, vagy leteszik a cigit. Az első példánál maradva jó, ha reálisan végiggondolva (akár orvosi segítséget is kérhetünk, ha drasztikus változást szeretnénk) megfogalmazzuk mennyi idő alatt mennyit szeretnénk fogyni (konkrétan, cm-ben és kg-ban), majd ezután egy lépésről lépésekre lebontható cselekvési tervet dolgozunk ki a célok megvalósítására. Tehát írjuk le napra pontosan, hogyan fogjuk ezt megvalósítani. Változtassuk meg szokásainkat napról napra! Például először figyeljünk oda az egészségesebb étkezésre: az első nap reggelire valamilyen zöldséget vagy gyümölcsöt (is) fogyasztunk, majd másnap már az ebédünk része is valamilyen zöldségféle lesz és így tovább. Tehát fontos, hogy apró, reális lépéseket tűzzünk ki. Miután ezt a gondolatmenetet végigvezettük (ha célunk a fogyás), térjünk rá a mozgásra és bontsuk azt is apró, napról napra megvalósítható lépésekre.

Lényeges az is, hogy elképzeljük a pozitív kimenetelt, ezáltal is erőt merítve az első lépés megtételéhez, melyet ne halogassunk. Vágjunk bele még ma! Minden nap tegyünk valamit céljaink megvalósításáért és ne várjunk túl hamar eredményt. Az apróbb tervek (alcélok) megvalósításáért meg is jutalmazhatjuk magunkat (nem étellel!). Ha esetleg mégis kimaradna egy nap, az se szegje kedvünket, (a korábbi példánál maradva) képzeljük el milyen jó lesz nyáron felvenni egy régebbi ruhadarabot és folytassuk tovább tervünk megvalósítását.

Sok sikert kívánok hozzá!

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda
klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

Írások • • • • • írta Habis Melinda 0 Hozzászólás

Mit adjunk karácsonyra?

Mivel nyakunkon az ünnep, akadnak néhányan, akik már megvették, sőt be is csomagolták a szeretteiknek szánt meglepetéseket, sokakra azonban egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy végre kitalálják, mi legyen a fa alatt. Az utóbbi tábort gyarapítóknak szeretnék írásomban pár hasznos szempontot adni.

Praktikus tud lenni,  ha készítünk egy listát arról, kit szeretnénk meglátogatni (vagy kit várunk magunkhoz) és valamilyen ajándékkal meglepni karácsony alkalmából (ez segít elkerülni a kínos meglepetéseket, ha valakit kifelejtenénk), majd beleképzelni magunkat az illető helyébe, minek is örülne. Átgondolhatjuk mire volna szüksége, mit kapott legutóbb. Nagy segítség, ha jól ismerjük Őt: mit szeret, hogyan tölti legszívesebben az idejét (mi az, amit nem venne meg magának, bár vágyik rá). Nem szégyen az sem, ha megkérdezzük Őt, mit szeretne kapni (utólag úgyis csak az öröm érzése marad, ami csak akkor garantált, ha biztosan tudjuk mire vágyik a másik).

Gyermekük ajándékának kiválasztásánál bizonyos szempontból könnyebb a helyzetünk, hiszen a kicsik gyakran őszintén elmondják, minek örülnének. Ha végképp nincs semmi ötletünk, lehet levelet írni (rajzolni) a Jézuskának. Az ajándék vásárlásnál sokan szempontnak tartják azt is, hogy ne csak örömet okozzon, hanem egyben hasznos is legyen a játék. A gyerekeknek szánt ideális ajándék véleményem szerint gondolkozásra sarkall (életkortól függően lehet ez pl. társas játék, puzzle, kockakirakó stb.), engedi megnyilvánulni gyermekünk kreativitását (pl. színező, lego, festő-, kézimunka-, vagy barkács készlet), illetve a képzelet világába repíti (pl. mesekönyv, vagy bábfigurák).

Fejlesztő játékot karácsonyra?
Fontos tisztázni, hogy kisiskolás korig leginkább a szabad játék és a mozgás fejleszt (segíti az idegrendszer érését). Ráadásul egy egészséges gyermeknek semmi szüksége rá, hogy bizonyos képességeire nagyobb hangsúlyt fektessünk, tehát a játék örömteli volta, az általa nyújtott sikerélmény hangsúlyosabb, mint hogy milyen fejlesztő hatással bír a kiválasztott eszköz.

Nem mindegy tehát, hogy milyen ajándéktárgyat kap gyermekünk. Leginkább azért nem, mert kicsi korban a szülő az, aki példát mutat. Nekünk kell hát átadnunk, hogy mi a jó a karácsonyban, mitől lesz élvezetes egy-egy ünnep. Ne legyünk álszentek, adni és kapni is jó dolog, de nem szabad hogy a karácsony csak a karácsonyfa alatt levő dobozoktól legyen különleges. Engedjük, hogy gyermekünk fantáziája szárnyaljon (mondjuk el, mit ünnepel a vallás vagy találjunk ki saját történetet). Legyen saját családi hagyományunk az ünneppel kapcsolatban. (Pl. minden évben menjünk el sétálni, miközben várjuk a Jézuskát vagy játsszunk közösen az ajándékbontás után.) Gyermekünk számára biztonságérzetet ad a kialakult ünnepi szokásrendszer, sok-sok év elmúltával is megnyugtató dolog visszanyúlni a régi gyökerekhez, visszagondolni a közösen megéált szép pillanatokra.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda

klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

Írások • • írta Habis Melinda 2 Hozzászólás

Ünnepre hangolva… avagy hová tűnt a Karácsony meghittsége?

Bár még odébb van a Karácsony, de máris tele vannak az újságok és a TV reklámok ünnepváró hirdetésekkel, ajándékötletekkel. Egész iparágak építenek arra, hogy az évnek ebben a szakában több pénzt vagyunk hajlandóak otthagyni a boltokban. Szinte kivétel nélkül mindenki elgondolkodik rajta, minek örülnének a szerettei, mivel készüljön az ünnepekre. Szülőtársaimnak (és persze nekem is) is nagy fejtörést okoz, mit hozzon a Jézuska a fa alá. Modern világunkban tehát nagy hangsúly kerül a pénzen megvehető dolgokra, a médiumokból zúdul ránk a sok szép, kívánatos termék, melyek szebbé, kényelmesebbé, élvezetesebbé tehetik életünket. Karácsonykor leginkább az ajándékozás gesztusával próbáljuk meg a szeretetünket kifejezni, holott fontos lenne, hogy más eszközöket is előtérbe helyezzünk.

Lényegesnek tartom hangsúlyozni, hogy az ünnep örömét ne a drága ajándékoktól, vagy az elkészült többfogásos menütől, vagy más külsőségektől várjuk. Ne feladatként éljük meg az ünnepre való felkészülést, hanem próbáljuk elengedni magunkat, annyit és úgy készüljünk, amennyi jól esik. (Később úgysem arra fogunk emlékezni, hány fogásos volt a menü vagy mit kaptunk.) A külsőségeknél sokkal fontosabb kell, hogy legyen: az együtt töltött idő öröme. Nagyon jó tud lenni tehát, ha be tudjuk vonni családtagjainkat az adventi készülődésbe. Egy felnőtt számára elképzelhetetlen, hogy ezek a közös programok mekkora élménnyel töltik el a gyermekeket. Készíthetünk akár adventi koszorút, lakásdíszeket vagy süteményeket, a legfontosabb, hogy a gyermeket életkorának (és képességeinek) megfelelően bevonjuk a folyamatba. A legkisebbeknek inkább csak egyszerűbb feladatot, például az elkészült édesség kidekorálását adjuk. Igaz, ezek a programok több energiaráfordítást (előkészületet, majd pedig takarítást) igényelnek, mint az ajándékvásárlás, de a csillogó szemek kárpótolnak minket a plusz munkáért. Ha túl fáradtak és ingerlékenyek vagyunk ahhoz, hogy élvezzük a közösen eltöltött időt, először szánjunk egy kis időt csak magunkra: mozogjunk, relaxáljunk vagy töltődjünk fel a szokásos módon. A családunk érdeke is, hogy MI jól érezzük magunkat a bőrünkben. (Ha ez nem megy, keressünk fel egy terapeutát, aki segít rendbe hozni dolgainkat.)

Fontosnak tartom kiemelni, hogy a közös programokra az év minden szakában próbáljunk meg időt szánni, hiszen ezek kötnek össze minket szeretteinkkel, biztosítják az „üzemanyagot” a nehezebb időszakok során, melyek mindnyájunk életében időről időre előfordulnak.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda

klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

Írások • • • • • • • írta Habis Melinda 1 Hozzászólás

Őszi-téli depresszió

Elmúlt a nyár, egyre kevesebbet élvezhetjük az életető napsütést (ha sokat esik az eső, csak a lehető legminimálisabb időt töltjük a szabadban), ami gyakran rányomja bélyegét nemcsak egészségi állapotunkra, hanem hangulatunkra is. Nem ritka ilyenkor a levertség, hangulati nyomottság, ami akár a leggyakoribb szezonális (évszakfüggő) betegség, a depresszió tünete is lehet. Ez Magyarországon hozzávetőleg a lakosság 10-15 százalékát érinti.

A téli depresszió bár többnyire ősszel jelentkezik és tavasszal spontán rendeződhet, mégis fokozott figyelmet igénylő állapot. A tünetek súlyosságát az aktuális életesemények, lelki történések, az átélt stressz mértéke éppúgy befolyásolhatják, mint a napsütéses órák száma. Fontos tisztázni, hogy régen az emberek télen másfajta életmódot éltek: a kinti munkák befejeződésével több idejük jutott a pihenésre, regenerációra, a következő év tavaszától újrainduló munkafolyamatokra való felkészülésre. Ma már nem szívesen veszünk vissza a tempóból, (sokszor még betegség esetén sem), elvárt dolgoznak számít hogy az emberek télen is ugyan annyit dolgozzanak, mint nyáron.

A téli depresszió tünetei nagyon hasonlóak az ún unipoláris depresszióéhoz, melyről korábbi írásomban részletesebben szóltam. https://onlinetanacsadas.com/a-modern-vilag-betegsege-a-depresszio/

– állandó fáradtságérzet, megnövekedett alvásigény
– negatív gondolatok, sötét jövőkép
– fokozott szénhidrát bevitel (pl. csokoládéfogyasztás növekedése)
– visszahúzódás a társas kapcsolatokból (pl. szexuális érdeklődés csökkenése)
– csökkent koncentrációs készség
– az immunrendszer gyengülése, fokozott fogékonyság a küldöböző fertőző betegségekkel szemben
– pszichoszomatikus betegségek

Hogyan kezeljük?

1. Fontos, hogy igyekezzünk minél több időt tölteni a szabad levegőn, különösen napsütéses időben. Mozogjunk rendszeresen!
2. Törekedjünk az egészséges táplálkozásra! Fontos az vitaminok és ásványi anyagok folyamatos bevitele.
3. Halgassunk testünk jelzéseire! Biztosítsunk időt a megnövekedett alvásigény kielégítésére.
4. Törekedjünk a stressz levezetésére, konfliktushelyzeteink megoldására! Ebben segíthet a pszichoterápia vagy valamely relaxációs technika elsajátítása.
5. Fényterápia rendszeres alkalmazása jó hatású lehet.

Ha a tünetek túlzottan kínzóvá válnak (pl. akadályoznak minket kapcsolataink fenntartásában vagy a munkavégzésben), érdemes szakember segítségét kérnünk. Súlyos esetekben a pszichoterápia mellett gyógyszeres kezelésre is szükség lehet. Ne vegyük félvállról ezt a betegséget, mert megnövelheti az öngyilkosság kockázatát. Ráadásul a szezonális depresszió kezelés nélkül évről évre egyre súlyosabb formában térhet vissza.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda
klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

Írások • • • • • írta Habis Melinda 1 Hozzászólás

Milyen hatással van a gyerekekre, ha szexjelenetet látnak meg?

Ahogy arról egy korábbi, írásomban részletesebben szóltam, régebben a szexualitás sokkal inkább tabunak számított, mint manapság. Felnőttek között és a szülő-gyermek kapcsolatban is elfogadottabb téma lett a szex, sőt, az utóbbi évtizedekben egyre nagyobb hangsúly kerül a közoktatásban a szexuális felvilágosításra, melynek számtalan előnye van. Legalább ilyen fontos azonban, hogy a szülő és gyermeke között bizalmas kapcsolat alakuljon ki, melyben a fiatal fel meri tenni az őt foglalkoztató kérdéseket gondviselőjének, akár saját testével vagy a szexualitással kapcsolatban is.

De mi a helyzet, ha a fiatal szexjelenetet lát?

A klasszikus (Freudi) nézet szerint, ennek mindenképpen káros hatása van a fejlődő személyiségére nézve (függetlenül attól, hány éves), mivel még nem tudja értelmezni a látottakat. A szexuális aktus megfigyelése közben  hallott hangok és mozgások könnyen agressziónak (verekedésnek) tűnhetnek a számára, ami az anyával azonosuló gyermekben szorongást, az apával azonosulóban pedig további agresszív fantáziákat (és viselkedést) kelthet. Ebből a szempontból tökéletesen mindegy hogy élőben, tv-ben vagy interneten keresztül éli-e át gyermekünk mindezt, a hangsúly azon van, hogy mit gondol róla, tudja-e értelmezni a látottakat. Az, hogy a gyermekünk már elég nagy, nem feltétlenül jelenti  azt, hogy mindent tud a szexről, nekünk kell őt felvilágosítanunk, hiszen csak abban lehetünk 100%-ig biztosak, hogy tudja, amit mi magunk mondunk neki. Ráadásul csak akkor, ha figyeljük, célba ér-e az információ.

Mit tegyek, ha a gyermekem pornó-oldalakat látogat?

Attól függetlenül, hogy kinek mi a véleménye magáról a pornográfiáról, egy dologban mindenki egyetért: a pornó negatív hatással van a gyerekekre. Mivel ez a műfaj nem az egészséges szexuális magatartást mutatja be, hamis képet közvetít a fiatalok felé.  Többek között azt, hogy a szexnek nincs köze az érzelmekhez, párkapcsolathoz, a felelősséghez és intimitáshoz.
Három egymástól független kutatás is bizonyította, hogy a pornográfia erősíti a nők felé irányuló agressziót és a nőket lealacsonyító gondolkodásmódot. Egy másik felmérés szerint pedig a fiatalok nagy része szeretné kipróbálni (vagy valóban ki is próbálja az életben a filmen látottakat). Kíváncsiságuk természetes, tehát szívesen kísérleteznek – de nem mindegy, hogy mivel.
A legtöbb gyerek nem szándékosan talál rá a pornográf oldalakra, és legtöbbjük azonnal ellép onnan. A szexuális tartalmakat bemutató honlapokra mi is könnyen odatévedhetünk, elég egy rosszul irányított keresés. Ha csupán a szexszel kapcsolatos kérdéseire keres választ gyermekünk, és motivációja puszta kíváncsiság, akkor teendőnk csak annyi hogy felvilágosítjuk Őt. (Amennyiben azonban mindez rendszeresen előfordul, indokolttá válik szakember bevonása is.)

Íme néhány fontos szempont a szexuális felvilágosításhoz!

1. Nagyon lényegesnek tarom kihangsúlyozni, hogy a gyermekek szexuális nevelése ne kamaszkorban kezdődjék, hanem akár már az első életév során, ahogy a kicsi kíváncsisága a saját teste iránt feléled. Nevezzük meg, (kislányok esetén) mutassuk meg neki nemi szervét, ne keltsünk benne szégyent, ha megfogja azt. Nagyon fontos, hogy kapcsolatunk legyen bizalmas, ne legyenek köztünk olyan tabuk, amikről nem beszélhet velünk.
2. A gyermek életkorától függetlenül igen fontos szempont, hogy ne előadást tartsunk neki a szexről, hanem alapozzunk a már meglevő ismereteire, ennek mentén kommunikáljunk vele. Tehát ha meglát valamit a gyermekünk, kérdezzük meg mi volt az, aminek szemtanúja volt, és mire kíváncsi ezzel kapcsolatban. Mindig az ő kérdésére reagáljunk, figyeljük meg, érti-e a válaszunkat. Ne mondjunk többet, mint amire kíváncsi!
3. Maradjunk nyugodtak, stílusunk ne legyen szemrehányó vagy kioktató, ha a szex, mint téma előkerül! Kezdeményezzünk  egy őszinte és megértő beszélgetést!
4. Ne érezzük magunkat kellemetlenül és főleg ne hazudjunk! Jobb, ha Öntől szerzi a fiatal a szexualitással kapcsolatos ismereteit, mintha idegenektől vagy megbízhatatlan forrásokból tenné. Ferdíteni pedig igazán felesleges, hiszen előbb-utóbb úgyis rájön a gyermek a virágokról és méhekről szőtt mese valóságtartalmára, ráadásul az őszintétlenség a kapcsolatunkat is rombolhatja.
5. Magyarázzuk el, hogy csak az ő biztonsága érdekében tartjuk szemünket az internetezési szokásain. Beszéljünk a virtuális világ veszélyeiről nyíltan! (Ahogy a valós életben is vannak nem biztonságos helyek, ahova az ember saját érdekében nem merészkedik, úgy az internet világában is.)
6. Hívja fel a fiatal figyelmét az internetes csalókra, akik hamis adatokkal, barátságot színlelve becsaphatják. (Például rávehetik, hogy intim képeket készítsen magáról, mellyel később visszaélhetnek.)
7. Legyen érdeklődő gyermeke internetes barátaival kapcsolatban is!

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda klinikai szakpsziochológus, személyközpontú terapeuta

Írások • • • • • • írta Habis Melinda 2 Hozzászólás

Mobbing: lelki terror a munkahelyen vagy az iskolában (bullying)

Mi a mobbing?

Olyan cselekedetek sorozata (egy egyén vagy egy közösség részéről), ami legalább hetente egyszer, fél éven keresztül zajlik, amelyek az áldozatnál komoly mentális vagy fizikális problémákhoz, betegségekhez vezetnek.
Ez a rosszindulatú viselkedésforma legelőször az óvodáskorú gyermekeknél figyelhető meg, de a legtöbb munkahelyi vagy iskolai közösségben előfordul. Sajnos előfordulása egyre gyakoribb. A látszólag minden ok nélkül kiválasztott gyermeket a többség csúfolni vagy bántalmazni kezdi. Az áldozat teljesen a pszichológiai terror hatása alá kerül és nem képes kezelni a kialakult helyzetet. A cselekedetek elkövetői nem feltétlenül negatív karakterrel jellemezhető személyek. Mivel azonban az apró, bántó dolgok hosszú időn át gyakran ismétlődnek, tartalmuk megváltozik és veszélyes kommunikációs fegyverekké válnak.

Miben nyilvánul meg általában?

– Az áldozat kommunikációs lehetőségeinek csökkentése.
– Társas kapcsolatai fenntartásának lehetetlenné tétele (pl. a kollégák nem állnak szóba a személlyel)
– A jó hírnév fenntartásával kapcsolatos problémák (pletykálkodás, gúnyolódás)
– Munkával kapcsolatos hatások (munkamegbízások elmaradása, lényegtelen feladatok kiadása)
– Testi egészséggel kapcsolatos tényezők (veszélyes megbízások, fenyegetés, támadás)

Okai

Kiváltó ok lehet a stressz, példéul feszített munkatempó, a munkanélküliségtől való félelem, a pontatlan munkaköri leírások,  a túlzott felelősség. A vezetők gyakran észre sem veszik, vagy szemet hunynak a mobbing felett mondván, hogy nem az ő feladatuk személyes konfliktusokba beleavatkozni. Sőt, a lelki terror kezdeményezője gyakran a menedzsment maga. A kialakult belső morált ráadásul rendkívül nehéz javítani, gyakran a legjobb döntést a munkahelyváltás jelenti.

Mit tehetünk az áldozattá válás ellen?

Bárkiből lehet áldozat, de vannak olyan tényezők, melyek hajlamosítanak erre. Például ha kisebbségi vagy hátrányos helyzetű csoportok tagjai vagyunk (nők, melegek, stb.). Ismerünk továbbá olyan viselkedési vagy személyiségjegyeket melyek hajlamosítanak áldozattá válásra. Ilyenek az alacsony stressztűrés, érzékenység, visszavonulásra, alárendelődésre és pesszimizmusra való hajlam. Nem megfelelő  önbizalom, rossz konfliktus kezelő képesség, a kezdeményezőképesség hiánya, saját érdekeket háttérbe szorító magatartás, kudarckerülés, tekintélytisztelet.

Hogyan kezeljük?

Ha észrevesszük, hogy rendszeres piszkálódás céltáblájává váltunk, érdemes lehet felettesünk (iskolai esetben osztályfőnöki vagy szülői) segítségét kérni a helyzet megoldásához. Ha ez nem hoz megoldást, szükség lehet munkahelyváltásra is. Nagyon fontos mindemellett önbizalmunk újraépítése, egy magabiztos fellépés kialakítása, melyet pszichoterápia segítségével érhetünk el. Fontos a hatékony konfliktuskezelés, a saját igények megfelelő kommunikációja, mások jogtalan elvárásainak visszautasítása.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

Írások • • • • • • • • • • • • írta Habis Melinda 1 Hozzászólás

Munkahelyi stressz

     Bár nyáron a legtöbben be tudunk iktatni egy néhány napos vagy hetes pihenőt – ami remélhetőleg felölt minket energiával és utána újult erővel térhetünk vissza a munkánkhoz – a fennmaradó időben viszont  megkeserítheti hétköznapjainkat a  munkahelyi stressz.

Ahogy már korábbi bejegyzéseimben is említettem a stressz különféle változásokat indít el testünkben, melyről Selye János már a 20. század elején említést tett. Ő a stresszel való megküzdésnek 3 szakaszát különböztette meg, a vészreakciót (vagyis vegetatív idegrendszerünk aktivációját), az ellenállást (tartalékaink mozgósítását), majd a kimerülést, ami a stresszforrás meg nem szűnése esetén különféle organikus károsodásokat (testi betegségeket) vagy akár halált is okozhat. Már egy rövid ideig tartó megterhelés is csökkenti immunrendszerünk hatékonyságát a különböző fertőző betegségekkel szemben a különféle stresszhormonok (és más fiziológiai változások) által. A krónikus testi betegséget többnyire megelőzik olyan tünetek, mint folyamatos kimerültség, levertség, alvászavarok, szorongás, depresszió, de súlyosabb pszichiátriai problémák, pl. depresszió és szenvedélybetegségek (dohányzás-, alkohol és drogfüggőség)  is kialakulhatnak.

Fontos tisztázni, hogy nem csak az extrém munkakörülmények okozhatnak stresszt, hanem minden olyan változás, ami meghaladja alkalmazkodási képességünket. (Tehát nem feltétlenül csak a kimondottan negatív változások lehetnek stresszforrások. Zárójelesen megjegyzem, hogy van a stressznek egy pozitív, motiváló változata is, ami növeli a teljesítményt, amelyről azonban itt most nem szólok részletesebben.) Nem mindegy tehát, hogyan látjuk a velünk történő dolgokat, értelmesnek látjuk-e erőfeszítéseinket, úgy érezzük-e pozitívan tudunk hatni saját jövőnkre, előmenetelünkre. Természetesen az extrém munkakörülmények (mint például a nagy hő-, fény vagy zajterhelés), a sok személyközi konfliktus és/vagy kudarcélmény is hozzájárulnak a munkahelyi stresszel való túlterhelődésünkhöz, amit kiégésnek nevezünk. A kiégéshez vezető úton nagy szerepe van továbbá megbecsülés hiányának, anyagi  problémáknak (egzisztenciális bizonytalanság, változó munkahely) és az elégtelen munkafeltételeknek is. Ha túl magasak az elvárások velünk szemben, (folyton többet, vagy gyorsabban kell dolgoznunk), az megemelkedett stressz szintet, és végül kimerülést okozhat. Szervezetünk számára a több műszakos munkarend is megterhelő. Természetesen fogékonyabbá tesz a kiégésre, ha a magánéletünkben problémákkal küzdünk, alacsony az önbecsülésünk, vagy súlyos veszteség (trauma) ért minket, hiszen ilyenkor képtelenek vagyunk megküzdési stratégiáinkat mozgósítani.

    Nagyon fontos a kiégés megelőzésében a pozitív munkahelyi környezet, a kollégák és  a vezetés támogató, együttműködő hozzáállása, a megfelelő elismerés (és itt nem csak az anyagi jellegű jutalmazást kell érteni). Ha a munkavállaló jól kiszámítható munkarenddel és biztonságos, stabil munkakörnyezettel rendelkezik, a felé irányuló elvárások egyértelműek. Protektív tényező továbbá a biztos családi háttér, a stabil személyiség és a szociális védőháló (tehát támogató társas kapcsolatok) megléte.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Írások • • • írta Habis Melinda 17 Hozzászólás

Szexuális kapcsolataink

Legutóbb arról tettem közzé a véleményemet, én hogyan látom a kapcsolatteremtés nehézségeit modern világunkban. Ez természetesen nem csak a baráti kapcsolatok (ahogy arról ‘A barátok egészségvédő szerepéről…‘ című írásomban is szóltam), hanem a párkapcsolatok megváltozását is magával hozta, megnehezítve a pártalálást, ismerkedést, majd a kezdeti lépések után a másikhoz való fokozatos közeledést. Azt is említettem már, hogy sokak számára az udvarlás és a kapcsolatteremtés egyéb lépései egyszerűen kihagyandónak tekinthetőek. Nézzük most azt, ennek milyen hátulütői lehetnek.

A szexuális kapcsolat és különösképpen az ennek során átélt orgazmus túlhangsúlyozása sokakban teljesítmény kényszert kelthet, mindegy, hogy férfiről vagy nőről van szó. Ez megnehezítheti hogy önfeledten évezzük társunk közeledését, kommunikálhassuk felé vágyainkat, közösen fedezzük fel a egymás testi örömforrásait. (Ellenkező esetben előfordulhat státuszt fitogtató trófeagyűjtés is, amely a szexuális aktust teljesen elszigeteli annak társas/összekötő funkciójától.)

Sajnos a téma kellemetlen volta, vagy elégtelen szülői kapcsolatok miatt számtalan fiatal szerzi  szexualitásról szóló ismereteit kortársaitól, az internetről vagy különféle filmekből, melyeknek nem sok közük van egy valódi párkapcsolathoz: korántsem a kölcsönös örömszerzés a cél, tapasztalat híján, ezekre tudnak támaszkodni egy új fajta viselkedés (a szexuális közeledés) kialakításánál.

Ideális esetben egy szerelmi viszonyban a felek egymásra hangolódása hangsúlyosabb kellene, hogy legyen, mint az aktus mennyiségi, tartóssági kérdései vagy a szexuális együttléthez kipróbált pózok változatossága és bonyolultsága. A mennyiség helyett az együttlétek minősége kell(ene), hogy számítson: hogy az együttlét mindkét fél számára egyformán pozitív élményt nyújtson, egyfajta párkapcsolati üzemanyagként szolgáljon. Természetesen vannak párok, akik ráéreznek erre, de sokakra hat a különféle médiumokból érkező nyomás, mely az szexuális örömöt (és annak leegyszerűsített, ösztönös aspektusait) hangsúlyozza a kapcsolat bensőségességével, intimitásával szemben, az aktust állati szintre alacsonyítva le.  Különféle irodalmak (legfőképpen videók) taglalják, hogyan „helyettesíthető” az intimitás az aktusok intenzitásának növelésével, különféle akrobatamutatványokkal. Ezekkel nincs is gond, egészen addig, amíg csak arra szolgálnak, hogy egy jól működő kapcsolatban változatosabbá tegyék az együttléteket, nem pedig átveszik az egymásra hangolódás és a bensőségesség helyét.
A helyzet különlegessége, hogy a nőknek a szexuális izgalom eléréséhez jóval több időre és ingerlésre van szükségük, mint a férfiaknak, melyről az elégtelen információforrás miatt a fiatal férfiak nagy többsége nem tud, vagy nem képes azt figyelembe venni. Nagy hangsúlyt kap tehát a szexuális életben a partnerek közti kommunikáció és az egymásra való odafigyelés, ami áthidalhatja ezt a hiányosságot. (Tehát hölgytársaim számára hangsúlyoznám, hogy merjék felvállalni, hogyha másra vágynak egy-egy szexuális aktus során, mint amit partnerük feltételezett. Az egymásra hangolódás időt és sok erőfeszítést igényel, igen ritkán fordul elő, hogy rögtön (és tartósan) úgy alakulnak az együttlétek, hogy az mindkét félnek egyformán örömet okozzon.)

Összefoglalásként elmondható, hogy az ember szexuális viselkedése igen összetett, sokféle út vezet a potenciális partner megpillantásától a szexuális együttlétig, a bensőséges párkapcsolatig vagy a közös élet tervezéséig, a leglényegesebb, azonban hogy figyeljünk egymásra és ha valami zavar minket, ne féljük azt megfogalmazni társunk felé.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Írások • • • írta Habis Melinda 10 Hozzászólás

Az ismerkedés útvesztői

Szinte minden ember vágyik társra, hogy megkaphassa azt a figyelmet és intimitást, amit gyermekkorunkban édesanyánk biztosított számunkra. (Ha ebből nem kaptunk eleget két út lehetséges: vagy fokozottan keressük mindezt, vagy mélyen elfojtjuk ilyen irányú vágyainkat, igyekszünk teljesen érzelemmentesen viselkedni.) Tán merésznek tűnik a fenti kijelentés, hiszen a mai világban egészen más értékek hangsúlyosak, még sincs benne semmi különös, hogy legbelül mindannyian bizalmas kapcsolatra vágyunk. Más kérdés hogy a modern korban a nagyvárosi ember túl sok embertársával találkozik nap mint nap, akikkel kénytelen felszínes kapcsolatot kialakítani és fenntartani. Ebben az esetben a másikkal való kommunikáció, csak a jó hangulat megtartását szolgálja, nem tükröz valódi érdeklődést. Nem csoda hát, ha néha magányra is vágyunk. Fontos azonban, hogy ebből ne társas magány legyen, amikor vannak ugyan személyes kapcsolataink, azok azonban nem bensőségesek, támogatóak, el tudjuk dönteni, kivel tudunk mélyebb kapcsolatot kialakítani és ki az, akivel érdemesebb a hétköznapi csevegés szintén megmaradni.

Gyermekként fontos feladatunk volt, hogy édesanyánktól (gondozónktól) érzelmileg eltávolodjunk. Felnőttként ugyan ennyire lényeges, hogy találjuk magunknak egy (többnyire ellenkező nemű) társat, akihez közel kerülhetünk, megoszthatjuk vele életünket, gondjainkat. Mégis sok az olyan partnerkapcsolat, amiben ez a kötődés másodlagos, legfőképp valamilyen gazdasági érdek, társadalmi nyomás vagy egyéb ok köti össze a feleket. Emberi mivoltunkból fakadóan a szerelembe esés  egyébként ekkor is potenciális lehetőség, feldúlva a már kialakult stabil párkapcsolatot.

A vonzalom fellobbanásától azonban hosszú út vezet a teljes bizalomig, melyhez a kölcsönös adás-kapás és a testi közeledés is hozzá tartoznak. A történelem folyamán sokáig fenn állt az érdek-, vagy más néven látszatházasság intézménye: a szülők választottak párt gyermekük számára. Ők megtanulták hogyan illik szeretetteljesen viselkedni mások előtt, hiányzott azonban a valódi gyengédség, melyre gyermekeik ráéreztek, követendő mintakánt vihették tovább az érzelmileg sekélyes kapcsolatokat.

A modern világban a szexuális aktus (és az átélt orgazmusok száma) nagy hangsúlyt kap,  az ismerkedés, közeledés bevezető szakaszai, udvarlás azonban igencsak háttérbe szorulnak, leegyszerűsödnek. Régen fordított volt a helyzet, gardedámok óvták a fiatal lányok legféltettebb kincsét: a szüzességüket, amit manapság inkább béklyónak, mint erénynek vélnek a kamaszok. (Ez ma már sok fiatal szemében inkább a szexuális együttlétre való alkalmatlanság jelévé vált, nem pedig a megfontolt, érett kapcsolatok keresésének velejárója.) A házasság előtti szexuális élet elfogadottá válásának természetesen számtalan előnye is van, az udvarlás lerövidülése azonban nem segíti elő a pár tagjai közti kötődés megerősödését, a valódi intimitás kialakulását. Ez nemcsak az kapcsolat bensőségessége, támogató mivolta miatt fontos, hanem az elköteleződés miatt is. Sokan kellemetlennek érzik kapcsolatukban az elképzeléseikről, vágyaikról való kommunikációt, ami természetes velejárója kellene hogy legyen az együttlétnek, elkerülhetetlen feltétele a kölcsönösen kielégítő párkapcsolatoknak.

Hamarosan következik írásom folytatása ‘Szexuális kapcsolataink’ címmel.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda

klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

Írások • • • • • • • írta Habis Melinda 2 Hozzászólás

Alkohol és drog serdülőkorban … mitől függ hogy “kinő-e” belőle a csemeténk?

Kultúránkban az alkoholfogyasztásnak nagy hagyománya van. Ünnepekkor legtöbben valamilyen szeszes ital fogyasztásával fejezzük be az étkezéseket, szinte kivétel nélkül koccintunk a jeles alkalmakkor. A fiatalok körében az alkoholfogyasztás még elfogadottabb, a középiskolai évek alatt egyfajta beavatási rítusnak tekinthető, a főiskolai évek alatt pedig gyakran szokássá válnak a bulik és a rendszeres italozás.

Mitől függ, hogy valaki csak az „buli miatt”, alkalmanként használja ezeket az élvezeti szereket vagy valóban függővé válik?

Egyrészt ha rögzül a szokás (tehát rendszeressé válik , például minden hétvégén jellemző lesz a lerészegedés), nehéz tőle megszabadulni akkor is, ha nincsenek elvonási tünetek (vagyis nem áll fenn kémiai függőség), ilyenkor ugyanis ún. viselkedési függés alakul ki. Másrészt lényeges megemlíteni, hogy az alapvetően szorongó emberek könnyen gyógyírként használhatják az alkoholt (vagy drogot) kellemetlen érzéseik csillapítására. Amikor belekóstolnak a lerészegedés vagy a drogok nyújtotta kábulatba, minden addigi gondjuk elszáll, végre normálisan érzik magukat, ezért náluk egyre gyakoribbá válik ez a viselkedés. A depresszív tünetek előfordulása egyébként a stimulánsok közé sorolható drogfajták fogyasztásának valószínűségét növeli, míg a düh csillapítására leginkább opiát származékokat használnak. Többnyire tehát kétféle út vezet a függőségek hálójába. Az egyik, ha valaki alapvetően szorong, vagy lehangolt, a másik pedig a kockázatkereső viselkedés. Az utóbbi csoportba tartozók az unalom elűzése miatt bármire képesek, nem számolnak tetteik következményeivel. A drogok kipróbálása és az alkoholfogyasztás szinte hétköznapi része lett a serdülők, fiatal felnőttek életének.

Mit tehetünk szülőként?

Ha valaki már gyermekkorában elsajátítja az érzelmek kezelésének mikéntjét, nagy valószínűséggel fiatal felnőttként (és a későbbiekben is) meg tud majd maradni az alkalmankénti fogyasztás szintjén. Ha azonban már kialakult a probléma, fontos a mielőbbi beavatkozás és a teljes absztinencia. Ehhez orvosi segítségnyújtás válik szükségessé. A kezelés részeként egyébként megküzdésmódokat is szoktak tanítani a drog vagy szeszfüggőknek (pszichoterápiás folyamatba ágyazottan). A megelőzés azonban ebben az esetben is kulcsfontosságú, ezért fontos, hogy gyermekeinket érzelmi munícióval feltöltve indítsuk útnak az életben, hogy az alkohol és a drogok kipróbálása csak a kíváncsiság megszüntetését (és társasági funkciót) szolgáljon, ne pedig menekülési útvonalat nyújtson.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontu terapeuta

Írások • • • • • • írta Habis Melinda 1 Hozzászólás

Mitől lesz egy gyerek népszerű a társai között? Miért pont az én gyerekemet közösítik ki?

Életünk során mindannyian átéljük milyen rossz érzés, ha társaink elutasítanak minket. Mitől van az, hogy egyesekkel ez gyakrabban fordul elő, mint másokkal? Mit tehetünk, hogy a helyzet megváltozzon, gyermekünk sikeresen boldoguljon a közösségben?

Ahhoz, hogy társaink között jól boldoguljunk, arra van szükségünk, hogy jól olvassuk mások érzelmeit, jelzéseit és erre megfelelő módon reagáljunk. Ha valaki nem tud megfelelő önkontrollt tanúsítani, vagy mások jelzéseinek rosszindulatot feltételez, az gátolja őt a társas kapcsolatok kialakításában. Szintén nehézséget okozhat, ha valaki túlzottan félénk, gátlásos, és emiatt nem mer közeledni a többiek felé. Amennyiben egy gyermek nem tud megfelelő (és többnyire pozitív) jeleket küldeni a többiek felé, könnyen a közösség peremére sodródhat. Népszerűtlen gyermekek játékának megfigyelésekor azt láthatjuk, hogy nem képesek indulataikat kontrollálni, ha vesztő helyzetben vannak. Ha pedig ők vannak nyerő helyzetben, képtelenek örömüket kordában tartani, hogy a többiekkel való jó kapcsolat ne sérüljön (ne versengően viselkedjenek). Nem tudják megérteni a másik gyerek érzelmi állapotát és erre megfelelően reagálni.

Most fordítsuk meg a kérdést és nézzük  meg mitől lesz egy gyerek sikeres társas helyzetben. A népszerű gyerekek játéka többnyire interaktív: a társas helyzetben sikeres nebulók érdeklődnek társuk iránt, reagálnak az ő érzelmi állapotaikra, mosolygósak, bátorítóan viselkednek. Ha zavarja őket valami, azt kulturáltan, nem pedig indulatosan jelezik vissza. Törekednek kölcsönösen elfogadható megoldás kidolgozására ha valamilyen probléma merül fel.

A társak közötti népszerűség azért is lényeges kérdés, mert az elszigetelődés a tanulmányi eredményekre is negatív hatást gyakorol: nagyobb valószínűséggel hagyják félbe tanulmányaikat a peremhelyzetben levők, mint a népszerű gyerekek. Ezen kívül a társas helyzetben sikertelen gyerekek szorongóbbak, hajlamosabbak a depresszióra és más betegségekre (itt visszautalnék korábbi írásomra, mely a társak immunrendszert aktiváló szerepére mutat rá). Mivel a gyerekek társas készségeiket legfőképpen mintakövetéssel sajátítják el, nagyon fontos, hogy a szülőtől milyen példát lát csemeténk, mi hogyan tudunk olvasni saját és mások érzései(nk)ben, képesek vagyunk-e egy feszült helyzetben indulatainkat kontrollálni. Ez tehát nem csak a szülő, hanem gyermeke későbbi sikeressége szempontjából is kulcsfontosságú.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontu terapeuta

Írások • • • • • • írta Habis Melinda 1 Hozzászólás

A változó kor pszichológiája

A menopauza vagyis a nemzőképesség megszűnése, (más néven klimax vagy változó kor) minden nő életében jelentős átalakulást hoz magával. Ezt a nagyon fontos életszakaszt napjainkban főként bio-medikális szemléletben tanulmányozzák, kijelentve, hogy a hormonális változások sokféle testi tünetben nyilvánulhatnak meg.  A klimax testi tünetei vslóban sokfélék lehetnek: a hőhullámok és az éjszakai verítékezés nyugati típusú kultúrákban (köztük nálunk is) igen gyakoriak. Ezeket ingerlékenység, fejfájás és különféle egyéb fájdalmak, hízás, koncentrációs zavarok valamint szorongásos és depresszív tünetek is kísérhetik. A fenti tüneteket összefoglaló névvel menopauzális szindrómának nevezik, melynek része lehet továbbá a libidó csökkenése is.

Legalább ennyire fontos szerepet játszanan ebben a folyamatban a biológiai változással egy időben történő életesemények. Ki kell hangsúlyozni hogy erre az életszakaszra sokféle szociális megterhelés is jut, nem csak azzal kell a nőknek megbírkózniuk, hogy életfeladatuk megváltozott. Például ekkortájt jellemző a szülők és egyéb közeli hozzátartozók elvesztése is. Ezek megviselhetik alkalmazkodóképességünket, szembesítenek saját létünk végességével, képességeink esetleges csökkenésével. Ekkor jellemző továbbá, hogy a gyermekek kirepülnek a családi fészekből, ami a szülőpár kapcsolatának megváltozását is törvényszerűen magával hozza. Ezen túl a nők társadalmi státusza is csökken, hiszen kultúránkban a nőknél a fiatalság, a szépség és az egészség számít alapvető értéknek a bölcsességgel és élettapasztalattal szemben, melyet egy idősebb nő inkább tud felmutatni. Kutatások támasztották alá, hogy a keleti típusú kultúrákban, ahol az idősebb nők nagyobb megbecsültségre számíthatnak, a nőket sokkal kevésbé viselik meg a menopauza által okozott testi változások, kevésbé fordulnak orvoshoz ennek esetleges tüneteivel. A nők viselkedésének változása tehát nem elsősorban a hormonális változások függvénye, hanem sok tényező összjátékának eredménye.

A legfrissebb kutatások alapján a nők öregedésről alkotott képe nagyban befolyásolja a menopauzális tünetek megjelenését. Ezért lényeges kihangsúlyoznunk, hogy érdemes szembenézni az előttünk álló változással, leszámolni negatív elvárásainkkal, mert ettől várhatóan jobban viseljük majd testünk szükségszerű változását. A menopauza egyébként az esetleges nem kívánt terhességtől való félelem megszünése miatt akár felszabadító érzéssel is járhat, ami szexuális életünkre is pozitív hatást gyakorolhat.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

Írások • • • • • • • írta Habis Melinda 1 Hozzászólás

A modern világ betegsége: a depresszió

Kutatások bizonyítják, hogy a XX. század vége óta egyre gyakoribb a depressziós tünetek megjelenése: a levertség és az érdeklődés elvesztése. Szinte mindenki érez hasonló tüneteket valamikor élete során. A depresszió különféle evés vagy alvászavarokat, meglassultságot is okozhat. A kór tünete lehet még ezeken kívül a döntésképtelenség, a fáradtság, az önvád, és a halál gondolatával való foglalkozás is. (A diagnózis felállítása azonban pszichiáter vagy klinikai szakpszichológus feladata.)
Az első depressziós tünetek megjelenése is egyre korábbi életkorra tehető. Gyakran már gyermekkorban megjelenik a kedvetlenség, céltalanság. (Bár a fiataloknál a betegség gyakran  nyugtalanságban, ingerlékenységben, beilleszkedési vagy ürítési zavarok formájában nyilvánul meg.)
A depresszió egyre gyakoribb felbukkanásának egyik oka, hogy megbomlott az emberek számára oly fontos családi kötelék ereje. Egyre kevesebb időnk van egymásra, gyermekeinkre. A mai fiatalok gyakran úgy nőnek fel, hogy távolabbi rokonaikat nem is ismerik, ami néhány száz évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna. Ezen kívül háttérbe szorultak a helyi közösségek például az egyház is, melyek régebben szintén egyfajta érzelmi biztonságot adhattak.
Fontos kiemelni, hogy a depresszív tünetek gyermekkori enyhe előfordulása is megnöveli a felnőttkor során fellépő súlyos depresszió kockázatát. A rosszkedvű vagy befelé forduló gyerekek a közösségben sem boldogulnak jól, képtelenek másokkal kapcsolatot teremteni kevesebb barátot szereznek. Aztán az iskolában is rosszabbul teljesítenek, nehezen tudnak az órákon figyelni. Ez aztán egy önsorrontó, ördögi körré válik, melyből nehéz kitörni. Ha helyre is állnak ezek a problémák, a gyermekben nyomot hagyhat a kudarc, ami megerősíti az eleve pesszimistább hozzáállást, “önutálatot”. Serdülőkorban a depresszióra való fogékonyság minden egyébtől függetlenül is megnő, hiszen ekkor sokféle változással kell a leendő felnőttnek megbirkóznia.
Ezért nagyon fontos, hogy figyeljünk egymásra, ha hasonló tüneteket észlelünk gyermekeinken, vagy más családtagjainkon,  ismerőseinken, kérjünk szakszerű segítséget.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

Írások • • • • • • • írta Habis Melinda 5 Hozzászólás

A barátok egészségvédő szerepéről, avagy miért baj, ha szabadidőnk nagyrészét internetezéssel töltjük

Számos kutatás bizonyítja, hogy a szoros érzelmi kapcsolatok hiánya fokozza bizonyos betegségek kockázatát. Az elszigeteltség a halálozásnak önmagában is legalább akkora előrejelzője, mint a dohányzás, a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint vagy a testedzés hiánya. Érdekes módon ez a rizikófaktor a férfiakat még súlyosabban érinti, mint a nőket, ami talán a kapcsolatok bensőségességével magyarázható. (Tehát nem a kapcsolatok száma, hanem a szorosságuk a döntő tényező az egészségvédelem szempontjából.) Mindezek fényében kijelenthető, hogy a támasznélküliség, a másoktól való elszakadás érzése a legveszélyesebb testi-lelki egészségünkre nézve. Ez azért is különösen aggasztó, mert a mai kor embere szabadidejét többnyire nem embertársai között, bensőséges kapcsolatainak ápolásával, hanem sokkal inkább a tv készülék előtt vagy internetezéssel tölti.

A társas tevékenységek immunrendszerre gyakorolt hatását egy vizsgálat is alátámasztja, mely szerint azok a kollégiumi diákok, akik rossz viszonyban voltak szobatársaikkal, jóval gyakrabban kaptak el légúti fertőzéseket, mint azok, akik kapcsolata kiegyensúlyozottabb volt. A stressz leküzdése szempontjából tehát nem csak a kapcsolatok száma, hanem sokkal inkább a minősége a döntő jelentőségű. Míg a házastársak közti veszekedés rontja, egy jó beszélgetés javítja az immunrendszer működését.

Ha az ember erős érzelmi stressznek van kitéve, a barátok és a többi emberi kapcsolat egészségvédő szerepe még jobban felértékelődik. A megterhelés sokféle lehet az anyagi gondoktól a munkahelyi vagy családi problémákig. Egy vizsgálatban azt találták, hogy akik több nehézségen mentek keresztül az előző évben, nagyobb valószínűséggel haltak meg, mint azok a társaik, akik bár hasonló problémákkal küzdöttek, teherbíró érzelmi kapcsolatokkal rendelkeztek.

Éppen ezért egészségünk védelmében javasolható, hogy elfoglaltságainkra hivatkozva ne szorítsuk háttérebe emberi kapcsolatainkat, szabadidőnket ne csak magányos tevékenységgel vagy a technika vívmányaival (kapcsolataink ezáltal történő ápolásával) töltsük.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

Forrás: Goldman, D. (1997) Érzelmi intelligencia. Budapest: Háttér könyvkiadó.

Írások • • • • • • • • • írta Habis Melinda 0 Hozzászólás

A nyugdíjba vonulás lélektana, avagy miért jó nagyszülőnek lenni

A nyugdíjbamenéstől sokan félnek: a tétlenségtől, a magánytól, az időskori betegségektől és hogy már “nincs rájuk szükség”. Sok függ azonban attól, hogy mennyire készült fel a leendő nyugdíjas erre az életszakaszra, milyen tervei és lehetőségei vannak.

Az ember a nyugdíjkorhatár eléréséig a munkahelyét és a társadalmat szolgálta, amiért megbecsülték, ezért a nyugdíjazás az önértékelés csökkenéséhez vezethet. Sokan (különösen férfiak) nem tudnak mit kezdeni a nyugdíjazáskor hirtelen rájuk szabaduló rengeteg szabadidővel. Sok esetben nehéz  megszokni azt is, hogy a korábban távol lévő házastárs állandóan jelen van, ez konfliktusok forrása lehet. Mindemellett támogatást is jelenthet, ha a partner bevonja az otthoni munkába a friss nyugdíjast, ha hangsúlyozza annak személyes fontosságát. Ezek mind segíthetik az énkép, az elvárások és a viselkedés szükségszerű módosításait. A házaspár nyugdíjas létre való átállásának sikere nagyrészt attól függ, hogy a férj megtalálja-e újfajta szerepét.
Ha nincs család vagy nem jó a kapcsolat a családtagok között, a nyugdíjazás a tartós elszigetelődés veszélyét rejti magában. Éppen ezért egy új lehetőség is a közeledésre, az elfeledett vagy megromlott kapcsolatok helyrehozására, felelevenítésére. Különösen nehéz ilyenkor az egyedül élőknek, özvegyeknek, de lényeges, hogy a párkapcsolat és a munkahely hiánya ne jelentsen szociális elszigetelődést is egyben, nyissunk az új kapcsolatok, például nyugdíjas (vagy vallási) közösségek felé.

Az időskor egyik legnagyobb veszélye az aktivitás elvesztése. Az egyéni tevékenység, annak intenzitása és minősége kifejezi, hogy mennyire tartja magát az egyén fiatalnak. Ez jól jelzi előre, hogy egy ember meddig fog élni (ha valaki testileg vagy lelkileg nagyon rossz állapotban van, szeretne meghalni, aktivitását teljesen beszűkíti). A tétlenség, a monotónia tehát együtt járhat a fizikai és mentális leépüléssel is.

A nyugdíjba vonulás azok közé a nagy események közé tartozik, amelyek előrejelzik az időskor kezdetét. Olyan konkrét jelzés, amelyről nem lehet nem tudomást venni. Nyugdíjazás után minden esetben muszáj az egyénnek az új helyzethez alkalmazkodnia, újra megtalálnia saját magát, kialakítani egy új életformát. Kezdetben a friss nyugdíjasok gyakran mindent be akarnak pótolni, amit fiatalon elmulasztottak.

Fél-egy évig is eltarthat, mire a frissen nyugdíjba vonuló megtalálja a helyét ebben az új élethelyzetben. Ilyenkor számos új lehetőség, belső erőforrás, akár új életpálya bontakozhat ki. Ma már nem meglepő az idősek nyelvtanulása, a fiatalkori érdeklődés pedig akár egyetemi tanulmányokban is megmutatkozhat. Nagyon hasznos időtöltés az is, ha a nyugdíjba vonuló hölgy vagy úr családjára fordítja a felszabaduló idejét és energiáját, hiszen a fiatal társaság mellett itt is újra hasznosnak érezheti magát. Az ifjabb generáció számára is nagy segítséget jelenthet mindez (például az unokákra való vigyázás miatt), azonban kevésbé szerencsés esetben konfliktusforrás is lehet.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda

klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

Írások • • • • • • • • • • írta Habis Melinda 4 Hozzászólás

A meddőség lelki okai és ezek kezelése

Ahogy írásom első részében már említettem ma Magyarországon a meddőség vizsgálatának  egyik legelhanyagoltabb tényezője a párkapcsolat minősége annak ellenére, hogy mindez döntő tényező a teherbeesés bekövetkezése és annak egészséges kihordása szempontjából. Az utódnevelés egyik leglényegesebb evolúciós apektusa hogy a férfi mennyi energiát fektet gyermeke nevelésébe, melynek legfőbb mutatója a párkapcsolat minősége és biztonságossága. A sikeres reprodukcióhoz tehát szükséges, hogy a pár tagjai közt szilárd kötődés alakuljon ki: a nő hűséges legyen, a férfi pedig hajlandó legyen energiát fordítani az utód felnevelésére (és ezt a nő is így lássa). Több kutatás is igazolta az érzelmi biztonság szerepét nemcsak a teherbeesés, hanem az utód megfelelő kihordása tekintetében is. A nem házasságban élő nők körében a koraszülés jóval gyakoribb, ezen túl nagyobb a kis súlyú újszülöttek aránya is.

Ahogy előző cikkemben már említettem a fokozott szorongáskészség oka is a korai kötődési kapcsolat minőségében keresendő. Első tapasztalatunk a gondoskodásról szolgál alapul minden későbbi érzelmi kapcsolathoz, így többek közt a házastárshoz való kapcsolódás modellje is. Bowlby kötődéselmélete szerint az egészséges csecsemőkben 8-9 hónapos kor környékén kialakul egy biológiailag megalapozott, erős kötődés az állandó gondviselő felé, melynek alapja, hogy a csecsemő szükségleteit az késlekedés nélkül kielégítse. Ezután a gondviselőtől való szeparáció intenzív szorongást vált ki, de a biztonságosan kötődő gyermek stresszhelyzetben keresi a gondviselő közelségét és menedéknek tekinti őt minden fenyegetéssel szemben (tehát gondozója minden körülmények közt meg tudja őt nyugtatni).

Ha ez a kötődés nem alakul ki, bizonytalan kötődési stílusról beszélhetünk, melynek két altípusa az elkerülő és az ambivalens kötődés. Közös vonásuk, hogy az ilyen kötődési stílussal jellemezhető személyek stresszhelyzetben nem keresik a szoros kapcsolatot másokkal. Az elkerülő személyek ezen túl hajlamosak tagadni negatív érzéseiket annak ellenére, hogy pszichofiziológiai mérések szerint  rejtett szorongást élnek át. Hajlanak a kapcsolat idealizálására, vágynak ugyan az extrém közelségre, de félnek a veszteségtől és a megszégyenüléstől. A párkapcsolattól elsősorban infantilis szexuális igényeiket (babusgatás, simogatás) várják kielégülni.
Az elkerülő kötődési típusba tartozó emberek félnek az intimitástól és az elköteleződéstől. Bizalmatlanok, sőt, ellenségesek, negatív érzéseiket azonban gyakran tagadják vagy elfojtják. Nem bírják a túlzott közelséget, fontos számukra a saját autonómiájuk, teljesítményük és egyéni céljaik. Megemlítendő hogy a bizonytalan kötődési stílusok evolúciós szempontból a mostoha környezethez való alkalmazkodás következményei, melynek következtében a személy később zavarokat fog mutatni a szociális kötődési viselkedésben valamit a párkapcsolatok kialakításában és fenntartásában.

Fontos hangsúlyozni, hogy a kötődést nem csak az elsődleges gondozóval (többnyire anyával) megélt tapasztalatok, hanem az későbbi gyermekkorban átélt érzelmek is befolyásolják. Például a szülők válása, vagy feszültséggel teli házassága is hathat a gyermek későbbi kötődési mintázatára és ezen keresztül a bekövetkező terhesség kimenetelére. Kutatások igazolták, hogy azok a nők, akiket anyjuk egyedül nevelt, kétszer olyan gyakran vetélnek el, vagy szülnek éretlen gyermeket mint hagyományos családban felnövő társaik.

Bár a kötődési stílusunk alapvetően meghatározza kapcsolatainkat, mégis kiemelném, hogy a későbbi tapasztalatok módosíthatják a korán berögzült mintákat, pszichoterápia segítségével kapcsolataink jobbá (evolúciós szempontból is sikeresebbé) tehetőek. A meddőségben szerepet játszó korai traumák hatása is ily módon csökkenthető, a stressz levezetéséhez pedig különféle relaxációs technikák taníthatóak a hölgyek számára. Fontos tehát hogy a meddőség orvosi kezelése mellett a lelki tényezők szerepe se szoruljon a háttérbe, hiszen a meddőségi kezelések önmagukban is szorongást, depressziót okozhatnak, ami így tovább nehezíti a teherbe esést.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta