Címke: Krízis

öngyilkosság

Az öngyilkosság jelei és ezek megfelelő kezelése

Fontos tudni, öngyilkosság bárkivel előfordulhat! Nem kell hozzá semmilyen pszichiátriai betegség. Az öngyilkosság legjobb előjele a kilátástalanság és az elviselhetetlen lelki fájdalom érzése. A statisztikák szerint a befejezett öngyilkosságot elkövetők háromnegyede férfi és egynegyede nő. Már javuló tendenciát mutat, de még mindig kirívóan magas az előfordulásának aránya Magyarországon a környező országokkal összehasonlítva. A leggyakoribb öngyilkossági módok a fulladás és a gyógyszermérgezés.

Az öngyilkosságot valójában egy krízis állapot előzi meg, amikor az illető úgy érzi kénytelen szembenézni olyan veszélyeztető körülményekkel, melyeket képtelen a jelenlegi problémamegoldó készségeivel megoldani, vagy elkerülni. Legtöbbször ez egy folyamat, ami rendszerint több ponton is megakasztható.

Milyen jelei vannak gyilkosságnak? Mi az a cry for help jelenség?

 Figyelmeztető jelek, hogy valaki a környezetünkben az önsértésről beszél, eszközöket keres, amikkel végrehajthatná ezt. A legtöbb öngyilkosság nem egyik pillanatról a másikra történik. A veszélyeztetett személy jelzéseket, segélykiáltásokat küld a környezetének. Ezt nevezzük cry for help nek. Az öngyilkosság megelőzésének egyik módja, hogyha felismerjük ezeket a jeleket és megfelelően reagálunk. Fokozza az öngyilkosság veszélyét, hogyha valakinek korábban volt már öngyilkossági kísérlete, vagy a családjában történt már öngyilkosság.

Ha valaki beszél az öngyilkosságról, azt mindig komolyan kell venni! A reménytelenség érzés az egyik legbiztosabb előrejelzője az öngyilkosságnak. Vagy ha valaki elviselhetetlen problémákra, rossz érzésekre panaszkodik. A jövőjét sötéten látja, esetleg nem vár semmit az élettől. A segítségkérés lehet direkt és indirekt. Például a halálvágy kimondása, búcsúlevél, végrendelkezés. Figyelmeztető jel a személy nagyfokú beszűkülése, gondolkodásának, viselkedésének elsivárosodása, vagy megváltozása. A kapcsolatok elértéktelenedése. A korábban jó érzést okozó dolgok elvesztik jelentőségüket, a saját agresszióját önmaga felé fordítja.

Mit tegyünk, ha aggódunk egy barátunkért, vagy családtagunkért?


Mindenképpen menjünk oda hozzá, hívjuk fel. Tegyük egyértelművé, hogy törődünk vele!
Ne aggódjunk a szavak miatt, az őszinte érzések átjönnek! Hallgassuk meg, fogadjuk el az illető elkeseredését, haragját. Az, hogy beszédbe tudunk elegyedni vele, egy pozitív jel. Viselkedjünk együttérzően, ne ítélkezzünk! Tájékoztassuk ismerősünket arról, hogy van segítség. Nyugodtan kérdezzünk rá az öngyilkossági szándékra! Ne próbáljuk őt meggyőzni arról, hogy az öngyilkosság nem jó megoldás! Ne adjunk tanácsot, ne akarjuk, hogy az illető megmagyarázza miért akar öngyilkos lenni. Ennél fontosabbak az érzései! Ne felejtsük el, nem a mi dolgunk megmenteni őt, az a szakemberek feladata. Abban segítsünk, hogy eljusson a megfelelő helyre, ahol hatékony segítséget kap majd!

Nagy lelki teher olyan emberrel beszélni, aki az öngyilkosságot fontolgatja! Teljesen természetes hogyha igénye van erről beszélni valakivel. Vonjon be szakembert a probléma megoldásába, mesélje el ismerősének, vagy hívja a telefonos lelki elsősegély szolgálatok valamelyikét.

Sürgős esetben bármelyik kórház sürgősségi osztályához lehet fordulni. Aktuális veszélyhelyzet esetén, például ha valaki gyógyszereket vett be, azonnal mentőt kell hívni.

Rizikótényezők az öngyilkosságra

Ahogy említettem, az öngyilkosság legnagyobb rizikótényezői a kilátástalanság és a rossz közérzet. Hajlamosít az öngyilkosságra, hogy ha valakinek a gyermekkorában bántalmazás fordult elő, hogyha magányos, vagy ha volt már korábbi kísérlete. További rizikófaktorok öngyilkossági kísérletre, ha volt már öngyilkosság a családban, ha az illető valamilyen testi fájdalomban szenved, veszteség érte a közelmúltban, vagy stresszes élethelyzetben van. Esetleg valamilyen korábbi traumát nem dolgozott fel.

Fontos beszélni róla, hogy a depresszió sokszorosára növeli az öngyilkosság valószínűségét. Ha tehát azt látjuk, hogy szerettünk motiválatlan, nem tud új dolgokba belefogni, vagy gyakran fáradt, gondoljunk a depresszióra és támogassuk őt abban, hogy pszichológust keressen fel. Ilyenkor a gyógyszeres terápián túl vannak olyan célzott pszichoterápiás módszerek melyek hatékonyak az önkárosító viselkedés megelőzésében és kezelésében.

Fontos tudnunk, hogy sokan mentális problémákkal nem mernek segítséget kérni. A depresszióban szenvedő betegek jelentős többsége fél a megbélyegzéstől, ezért nem fordul szakemberhez. Állapota ezért folyamatosan súlyosbodik. A leggyakoribb mentális zavarok, amik öngyilkossághoz vezetnek a depresszió, mániás depresszió, függőségek és a különféle személyiségzavarok

Bárkivel megtörténhet!

Egy nehéz élethelyzet is vezethet oda, hogy valaki meghozza a döntést, hogy eldobja az életét. Ilyenek lehetnek például a válás, az életközépi válság és nagyon gyakori, hogy az időskori depresszió is öngyilkosságba torkollik. Fontos beszélni a fiatalkori öngyilkosságról. A tizenéves korban elkövetett öngyilkosság sajnos a 2-3. leggyakoribb halálok ebben az életkorban. A serdülőkor jelentős stresszt jelent a fiatal számára. Ebben az életszakaszban a beilleszkedési nehézségek, önértékelési problémák, a magányosság érzése bizonyos esetekben öngyilkossági késztetéshez vezetnek. A fiatalkori öngyilkosság egyéb rizikófaktorai a gyermekkori bántalmazás, például szexuális-, fizikai erőszak, vagy elhanyagolás, a szülők mentális problémái. A közelmúltban bekövetkezett traumatikus esemény, a társas kapcsolatok hiánya, vagy nem kielégítő volta. Az ellenséges iskolai környezet, az ismeretségi körben történt öngyilkosság. A fiatalkori öngyilkosság figyelmeztető jelei az általános figyelmeztető jeleken kívül az étkezési és alvási szokások megváltozása, eltávolodás a barátoktól és a családtól. A megszokott viselkedés megváltozása, erőszakos, vagy lázadó, ellenszegülő magatartás. Menekülés otthonról. Drog- vagy alkohol használat, a külső megjelenés elhanyagolása, koncentrációs problémák, vagy az iskolai teljesítmény romlása. Testi tünetek például hasfájás, fejfájás, fáradtság. A dicséret elutasítása. Lelki segítséget a Kék Vonal telefonszámán kaphatnak a fiatalok, amely a 116 111 es telefonszámon érhető el.


Védőfaktorok az öngyilkossággal szemben


A legerősebb védőfaktor az öngyilkossággal szemben a jó családi és társas kapcsolatrendszer. Jó hatású, hogyha valaki sportol, ha vallásos és hogyha egy évesnél fiatalabb gyermeke van, vagy terhes.

Honnan tudom, hogy komolyan gondolja-e? Lehet, hogy csak figyelemfelhívás?


Fontos hangsúlyozni, hogy minden egyes öngyilkossági gondolatot komolyan kell venni. Hallgassuk meg szerettünket, próbáljunk meg együttérezni a fájdalmával és a nehézségeivel. Támogassuk, abban hogy pszichológushoz forduljon. Vannak olyan emberi játszmák ahol öngyilkossággal fenyegetik egymást a házastársak. A családi kapcsolatokat összetartja a félelem. Fontos hogy ilyenkor ne egymagunk próbáljuk megoldani a helyzetet, hanem keressük fel pszichiátert, klinikai szakpszichológust.

Öngyilkosság a Covid idején


Koronavírus idején különösen fontos, hogy figyeljünk egymásra, tartsuk szem előtt az öngyilkosság jeleit. A bezártság és a beláthatatlan kimenetel, hogy nem tudjuk hogy mikor hogyan indulhat újra az élet, fokozhatja a szorongásainkat és a jövővel kapcsolatos kilátástalanság érzéseinket. Ilyenkor még fontosabb kapcsolataink ápolása és a valódi figyelem.
Ne felejtsük el hogy az öngyilkosság megelőzése nemcsak a jelek kereséséről szól, hanem mindannyiunknak joga és kötelezettsége, hogy saját lelki jó közérzetéről gondoskodjon. Figyeljünk szeretteinkre és irányítsuk őket is szakemberhez, ha szükségét érezzük.

Tények és tévhitek az öngyilkossággal kapcsolatban

Fontos szólunk az öngyilkossággal kapcsolatos tévhitekről: egyáltalán nem igaz hogy akik beszélnek az öngyilkosságról, azok nem fogják megtenni. A legtöbb öngyilkos küld különféle figyelemfelhívó jeleket a környezetének. Ők sokszor nem tudják ezeket értelmezni, vagy nem veszik őket kellőképpen komolyan.

Az is tévhit, hogy aki öngyilkossággal próbálkozik, az őrült. Nagyon sokszor a kilátástalanság érzése, egy nehéz élethelyzet vezet el ahhoz, hogy valaki eldobja az életét.

Gyakori tévhit az öngyilkossággal kapcsolatban, hogy ha valaki egyszer eldöntötte, hogy megöli magát akkor azt nem lehet megakadályozni. Legtöbbször az öngyilkosok nem meghalni akarnak, hanem a bennük élő fájdalmat akarják megszüntetni. Gyakran az utolsó pillanatig ambivalens a viszonyuk a halállal kapcsolatban.

Tévhit, hogy az öngyilkosságot elkövetők nem hajlandóak segítséget kérni. A felmérések szerint az öngyilkosságot elkövető több mint fele orvosi segítséget kér az öngyilkosságot megelőző hat hónap során.

Gyakori tévhit, hogy ha valakivel az öngyilkosságról beszélünk, akkor ez ötleteket ad neki. Valójában éppen az ellenkezője igaz, ha beszélgetést kezdeményezünk, az az egyik legnagyobb segítség, amit nyújthatunk. Egy öngyilkosságot fontolgató ember olyan mély fájdalmat él és kilátástalanságot él át, amiből nem talál kiutat. Vágyik egy jobb megoldásra, de nem találja azt a krízisállapot miatti beszűkült gondolkodás miatt.

Ne maradjunk tétlenek!

Fontos beszélgetést kezdeményeznünk, hogyha aggódunk szerettünkért. Minél előbb segítünk, annál jobb. Ne aggódjunk amiatt, hogy a másik esetleg majd megharagszik! Nyugodtan kérdezzünk rá az öngyilkossági gondolatokra! A törődés pozitív hatású: könnyen lehet, hogy az öngyilkosságot fontolgató személy számára ez az egyetlen esély, hogy valakivel megossza a nyomasztó érzéseit. Nyugodtan beszéljünk a saját érzéseinkről: fogalmazzuk meg hogy aggódunk, arra is bátran rákérdezhetünk, hogy hogyan tudnánk a legjobban támogatni őt ebben a helyzetben. Fontos, hogy érezze, nincs egyedül.

Az öngyilkossági veszély mértéke csekély, ha nincs konkrét terv az öngyilkosságra. Közepes, ha homályos, az élet kioltására kevésbé alkalmas terv hangzik el. Annak ellenére, hogy valaki megígéri, hogy nem fog öngyilkosságot elkövetni, lehet magas a rizikó hogyha az élet kioltására alkalmas, kidolgozott tervre van az illetőnek. Nyugodtan kérdezzük meg ismerősünket, hogy van e terve arra, hogy hogyan tenné meg. Azt is megkérdeztük, hogy van-e olyan eszköze, ami a terv kivitelezéséhez kell és rákérdezhetünk az időpontra is, amikor megtenné.

Az öngyilkossági veszély esetén hívjunk fel egy lelkisegély vonalat, vagy a 112-es hívószámot. Bekísérhetjük ismerősünket a legközelebbi kórház sürgősségi osztályára is. Fontos, hogy azonnal minden veszélyes tárgyat eltávolítsunk a személy közeléből, ne hagyjuk őt egyedül. Ha nincs közvetlen veszély, segítsük őt abban, hogy felkeressen egy szakembert (pszichiátert, klinikai szakpszichológust). Helyette nem érezhetjük magunkat jobban, neki kell fogadalmat tenni a változásra. Figyeljen oda a saját lelki egészségére!

Az öngyilkosság megelőzése tehát jó esetben nem a jelek felismerésénél kezdődik, hanem az önmagunkra és másokra fordított figyelemről, a jó mentális állapotról szól.

Felhasznált irodalom:

http://www.ongyilkossagmegelozes.hu

párkapcsolati krízisek

Megterhelő életesemények: közelebb hoznak, vagy eltávolítanak egymástól?

Minden hosszútávú párkapcsolatban vannak olyan életesemények, amelyek megterhelik a viszonyt. Előző blogbejegyzésünkben említettük, hogy a krízisek életünk velejárói, ezek mentén alakul ki a valódi, mély kötelék férfi és nő között. A nehézségek leküzdése szorosabbá teheti kapcsolatunkat partnerünkkel. Vannak persze váratlan nehézségek is, mint például egy krónikus betegség, munkahelyváltozás, vagy egy szerettünk elvesztése. Érdemes ezekről elgondolkodni. Min múlik, hogy ezekre hogyan reagálunk? Mit tehetünk a kapcsolat megerősítéséért a nehezebb időkben?

Min múlik, hogy ott tudunk-e lenni egymás mellett krízishelyzetben?

Bizonyos életszakaszokban megnő a feszültség a partnerek között. Fontos, hogy ilyenkor is megtaláljuk a közös hangot, próbáljunk meg kedvesünk mellé állni, ha szüksége van ránk. Egy egyenrangú, biztonságos kapcsolat alapvető kritériuma, hogy segítsünk egymásnak. Ha ez nem történik meg, a nehézségek eltávolítanak bennünket a másiktól. A váratlan nagy stresszel és bizonytalansággal járnak. Gyakran nem tudhatjuk előre, hogy mit hoz majd a jövő. Krízishelyzetben ősi, ösztönös reakcióik erősödek fel.

Az ösztönök hatása a viselkedésünkre

Stresszhelyzetekben nem a józan eszünkre hallgatunk, hanem előtör belőlünk a menekülés, vagy a küzdelem (támadás). Igen gyakori, hogy egyik, vagy másik fél lefagy, amikor azt érzi tehetetlen. Pontosan ezekben az nehezebb időszakokban a legfontosabb, hogy jól ismerjük önmagunkat és saját kötődési stílusunkat. Ezáltal szépen lassan változtathatunk automatikus reakcióinkon.

Hogyan hat a kötődési stílus arra, mennyire tudjuk támogatni partnerünket?

Amennyiben biztonságosan kötődők vagyunk, bízunk a partnerünkben. Jól viseljük a nagyobb változásokat is. Megosztjuk egymással a félelmeinket és hagyjuk, hogy a másik megnyugtasson bennünket. Nyitottan fogadjuk az általa felvetett új nézőpontokat. Mi a teendő, ha bizonytalanul kötődők vagyunk? Ha nem volt előttünk példa biztonságos kötődésre, attól még kifejezhetjük magunkban azt a képességet, hogy pozitív kapcsolatokat keressünk olyan emberekkel, akik biztonságosan kötődnek. A kapcsolat egy idősebb és bölcsebb emberrel, akinek kérdéseket teszünk fel és akivel megbeszélhetjük kétségeinket. Ez remek lehetőség a fejlődésre és a pszichoterápia is egy lehetséges alternatíva. Ezek segíthetnek abban, hogy a kötődési stílusunkat biztonságos irányba mozdíthassuk el.

Ha ismerjük önmagunkat, könnyebb lesz változtatnunk a rossz berögződéseken

Ha visszatekintünk az életünkre és keressük az összefüggéseket a tapasztalataink között, az segít abban, hogy biztonságban érezzük magunkat. Ha át gondoljuk, milyen közegben nőttünk fel, meg fogjuk érteni, hogy a szüleink miért hoztak meg bizonyos döntéseket. Jobban átlátjuk, hogy ez milyen hatással volt az életünkre. Összekötjük a múltunkat a jelenünkkel. Ettől jobban képesek leszünk irányítani az életünket. Segíthet az önismeret megszerzésében az is, hogyha regényeket olvasunk. A főszereplő belső vívódásaiban, sorsában könnyen önmagunkra ismerhetünk.

Egyedül könnyebb?!

Amennyiben elkerülően kötődők vagyunk, nehezen tudjuk felismerni, hogy fontosak vagyunk a partnerünknek. Fenyegetésként élhetjük meg, ha a partnerünk kéréssel fordul hozzánk, mert azt érezzük, hogy teljesítenünk kell. Reakcióink mások számára távolságtartónak, elutasítónak hatnak. Ahhoz, hogy az elkerülő kötődést a biztonságos kötődés irányába lehessen módosítani, sok munkára van szükség. Ennek egy jelentős részét pedig nekünk magunknak kell elvégeznünk. Lényeges ehhez, hogy a testünkre figyeljünk. Gondoskodjunk kellőképpen önmagunkról is! Gyakoroljuk a másik ember nonverbális jelzéseinek értelmezését. Tudatosan kell megfigyelünk a saját és mások arckifejezését és megtanulni olvasni a sorok között. Nem mindent szó szerint venni, hanem kiismerni önmagunkat és az embereket. Egy elkerülő személy a mára a távolságtartás a legbiztonságosabb, de legbelül van egy belső hang, ami kötődésre vágyik. A cél, hogy megtanuljuk az érzelmeket jobban kezelni, ez megváltoztatja a többi emberhez és a világhoz való viszonyunkat.
Az egymásra hangolódás, ami számunkra nehéz, hiszen gyakran úgy érezzük, hogy a sarokba szorítanak. Túl sokat várnak tőlünk. Ilyenkor érdemes feltenni magunknak a kérdést, hogy valóban a másik célja az, hogy minket elnyomjon, vagy keretek közé kényszerítsen. (Mi más motiválhatja?)

Félek, hogy elveszítelek!

Amennyiben szorongóan kötődőek vagyunk erősen kapaszkodunk a partnerünkbe. Ettől ő úgy érezheti, hogy túl sokat várunk tőle és hajlamos lehet visszavonulni. Félelmüket, hogy cserben hagynak szorongóan kötődőként meg kell tanulnunk kontrollálni. Tudatosítani önmagunkban miről szól mindez. Meg kell vizsgálnunk saját reakcióinkat: miért reagálunk úgy, ahogy. Honnan származnak ezek az érzések? Ha ezeket nemcsak a jelennel, hanem múlt a múltunkkal is összefüggésbe hozzuk, közel járunk a megoldáshoz. Ettől a párkapcsolatunkban több tér keletkezik. Partnerünk nem érzi fojtogatónak szeretetünket. Jó módszer lehet, ha leírjuk magunknak, hogy mi történt és mi kellett ahhoz, hogy a félelmek vegyék át az irányítást az életünk felett. Ha kiírjuk magunkból a történteket, sokkal könnyebb felismerni az összefüggéseket. Egyszerűbben meg tudjuk érteni, mire hogyan reagálunk. Ezzel önmagunk és kedvesünk számára is tisztább képet adunk arról, hogy mi játszódik le bennünk. Fel kell először ismernünk, hogy az érzelmek nem azonosak a tényekkel. Tudatosítani önmagunkban, hogy az érzésünk nem csupán a másikról mond valamit, hanem rólunk, önmagunkról is. Meg kell figyelnünk hogyan reagálunk bizonyos dolgokra és felismerni, hogy ez milyen összefüggésben lehet azzal ahogy neveltek bennünket. Így könnyebb különválasztani a korábban szerzett fájdalmat a mostani nehézségektől. Itt is az a cél, hogy az értelmet jobban összekapcsoljuk az érzelemmel. A kedvesünk iránt érzett haragot és a félelmet tágabb összefüggésekbe helyezük. Ettől könnyebben tudjuk majd kezelni

Összegzésként elmondhatjuk, hogy korábbi tapasztalataink és kötődési stílusunk alapvetően meghatározza azt, hogy mennyire tudjuk odatenni magunkat, ha partnerünknek segítségre van szüksége. Ahogy azt is, tudunk/merünk-e segítséget kérni, ha szükségünk van rá. Fontos ezért megismerni saját tipikus nehézséginket, azonosítanunk a visszatérő mintázatokat. Kötődési stílusunk tudatossággal, sok munkával megváltoztatható. A biztonságos kötődés feltétele, hogy toleránsak legyünk önmagunkkal és egymással. Ismerjük a saját határainkat és kedvességgel, szeretettel forduljunk egymást iránt, még a feszült helyzetekben is.

Felhasznált irodalom:

Wagenaar, K (2018) Hogyan legyek boldog veled? A párkapcsolat megjavítása az érzelmekre fókuszáló terápia módszerével. Ursus Libris. Budapest

Krízisek a házasságban

Elkerülhetetlen krízisek egy párkapcsolatban/házasságban

Ahogy korábban említettük a bizonyos élethelyzetek mindenféleképpen megterhelik a párkapcsolatunkat most ezekről beszélünk röviden. Fókuszba helyezzük azt, hogy mi az, ami segíthet a megterhelések átvészelésében.

Már a kezdet sem mindig könnyű

Az első jelentősebb nehézséget azt jelenti a párkapcsolatokban, hogy összekötjük az életünket kedvesünkkel. Ehhez ugyanis alkalmazkodnunk kell egymáshoz. Ezt rendszerint megelőzi valamennyi együtt töltött idő, amíg mindketten hozzászoktunk a gondolathoz, hogy nem vagyunk már egyedülállók. Benyomásokat szerzünk arról, hogy fog-e működni a kapcsolatunk hosszabb távon. Egyénenként eltérő, kinek mennyi időre van szüksége ahhoz, hogy döntést hozzon arról merjen-e a másikkal összeköltözni. Minél biztonságosabb kötődésűek vagyunk, annál könnyebben becsülhetjük meg, hogy számunkra a másik megfelelő partner-e és annál könnyebben birkózunk meg a változásokkal.
Az esküvő megszervezése sokszor feszültségekkel jár. Itt a párnak mindkét család elvárásaihoz szükséges alkalmazkodnia, az esemény megszervezése sok közös döntést igényel. Sok feszültséggel járhat, hogy közösen határozzuk meg, melyik városba, vagy ingatlanba költözzünk. Hogyan nézzen ki az otthonunk. Milyen legyen a lakás berendezése, vagy a falak színe. Sok apróság merül fel a közös életünk kezdetén, amiben valahogyan megegyezésre kell jutnunk.

A problémák kezelése a kötődés szempontjából

Az, hogy milyen kötődési stílussal rendelkezünk, meghatározza hogyan kezeljük ezeket a helyzeteket. A szorongóan kötődő partnereknek nagyon nehéz megbíznia abban, hogy a másik jó döntést hoz. Az elkerülően kötődők azt érzik, hogy a párjuk üldözi őket a kérdéseivel és nem hagy számukra teret. Az ilyesfajta kezdeti nehézségekből sokat lehet tanulni. Merjük egymás érzékeny pontjait jobban megismerni! Ehhez persze az szükséges, hogy felismerjük saját érzékeny pontjainkat és beszélgessünk ezekről a másikkal. Ne akarjuk ráerőltetni a kedvesünkre, hogy ő is mindent ugyanúgy csináljon, ahogyan mi. Érdeklődéssel és tisztelettel szemléljük egymást. Vizsgáljuk meg hogyan tudják egymást ezek a kötődési stílusok kiegészíteni, ahelyett, hogy összevesznénk rajtuk.

A gyermekvállalás miatt megváltozik a párkapcsolat

A következő potenciálisan nehéz életszakasz, amikor gyermekünk születik. Egy kiszolgáltatott kis életről gondoskodni ugyanis nem könnyű feladat. Sok párnál nehézséget jelent egy aprócska gyermek mellett az intimitást megteremteni a férfi-nő viszonyban. A korábbi spontán szexualitás háttérbe szorul, vagy akár teljesen elvész. Nehéz lehet rendszerességet vinni az életünkbe és a gyermekért érzett aggodalom miatt a partnerkapcsolat gyakran háttérbe szorul. Ilyenkor sok férfi azt érzi, többet kell dolgoznia, hogy eltartsa a családot. A nők pedig magányosnak érezhetik magukat. A felek korábbi otthoni egyenrangúságukat is elveszíthetik.


A szex háttérbe szorulásának részben biológiai oka, van hiszen a szoptatással és a csecsemő érintésével oxitocin hormon termelődik a nőkben. Emiatt inkább a gyermekükkel keresik a kontaktust. A férfiak azonban továbbra is érezhetnek nemi késztetést és azt élhetik meg, hogy a gyermek a helyükbe lépett a párjuk szívében. Azon az az időn, amit korábban csak egymásnak szenteltek már gyermekükkel kell megosztaniuk. Kevesebb idejük marad egymásra, természetes hogyha többet veszekednek.
Ilyenkor előtérbe kerül az, hogy a gyermek születése előtt milyen volt a kapcsolatuk. Ha kialakult közöttünk a biztonságos kötődés, akkor könnyebben élhetik meg ezt az életszakaszt. Ez esetben kevésbé esik nehezünkre bízni abban, hogy minden jóra fordul majd.
Ahogy a gyermek cseperedik, a családtagok között is folyamatosan változnak a kapcsolatok. Az egymáshoz való alkalmazkodást a kisgyermek is fokozottan sajátíja el. Amennyiben újra újabb terhesség következik be, a családi felállás ismét megváltozik.

A kamaszkor a szülőpárnak is megterhelő lehet

Nagyon nehéz tud lenni amikor a gyermek kamaszodik. Ez sokszor nemcsak a gyermeket viseli meg, hanem a szüleit is. A kamaszoknak szükségük van rá, hogy néha visszahúzódjanak, elutasítóan viselkedjenek a szüleikkel. Gyakran kifürkészhetetlenek a felmenőik számára, ami a felnőtteknek megterhelő lehet. A változások a szülőket ijedtséggel, a zárkózott viselkedés a magányosság nyomasztó érzésével töltheti el.
Ilyenkor a szülőknek meg kell változtatniuk a gondoskodást megszokott módját. Az igen gyorsan változó, szélsőséges viselkedés gyakran bizonytalanságot szül a szülőkben. A szülői alkalmasság útban való elbizonytalanodás is kötődési mintázatunkat hívja elő. A bizonytalan kötődésű szülőnek nehéz alkalmazkodnia a kamasz változó szükségleteihez. Nehéz nagyobb teret engednie a gyermek egyéniségének és autonómiájának. Érdemes tudnunk, hogy teljesen háttérbe vonulnunk mégsem tanácsos. Az átlátható rendszer és az érthető szabályok ugyanis segítenek a kamasznak, hogy lázadhasson ellenünk és ennek segítségével kialakíthassa saját identitását.
Ilyenkor nagy segítség, hogyha a párkapcsolatunk stabil. A szülőknek még nagyobb szükségük van egymásra, hogy meg tudják fejteni a kamasz viselkedését. Fontos, hogy bátorítsák és támogassák egymást ezekben a feszült pillanatokban. Ugyan fizikailag kevésbé kell gondoskodni a gyermekről, de érzelmileg elérhetőnek kell lennünk a számára. A biztonságos kötődés alapvető az önállóság felé vezető úton.

A biztonságos kötődés megteremti az állandóságot a változások közepette is

Egy kamasznak hihetetlenül nagy erőforrást jelent, hogyha a családjában példát láthat a biztonságos kötődésre. Agykérge jobban fejlődik és ennek következtében az ingereket jobban tudja integrálni, kevésbé lesz érzékeny a stresszre. A biztonságosan kötődő szülőpár pozitív példát mutat arra vonatkozóan, hogyan kell helytállni egy kapcsolatban. Miként tudjuk egyszerre megőrizni önmagunkat és kapcsolódni másokhoz. A biztonságos kötődés tehát az alkalmazkodó képességet és a rugalmasságot alapozza meg.
Jó, ha felnőttként is tudunk tanulni a fiataloktól. Kamaszkorunkban számos új készséget és tulajdonságot fejlesztünk ki önmagunkban, melyeket később felnőtt életünk folyamán elveszítünk. Például a szociális érzékenység a társadalmi szerepvállalás, a nyitottság gyakran kevésbé erőteljes bennünk idősebb korban. Ezek a képességek segíthetnének abban, hogy a kapcsolatainkat jobbá tegyük Nem csak a gyermek tanul valamit a szüleitől a kamaszkor során, hanem jó esetben a szülők is átvesznek némi rugalmasságot a gyermektől. Ennek hatására megtanulhatunk jobban bánni önmagunkkal és szeretteinkkel.

Krízisek a házasságban

Amikor a gyermeknek már nincs szüksége ránk

Mindig nehéz életszakasz egy pár számára, amikor a gyermekeik kirepülnek. Komoly feladat ismét egymásra találni a közös és az egyéni tevékenységek harmóniáját megteremteni. Egy másfajta intimitást megszokni. Előfordulhat, hogy hirtelen távol érzik magukat a partnerünktől, hiszen hosszú ideig a gyerekekre fókuszáltak. Most számukra más erőforrásokat kell találni. Ilyenkor természetes, hogy visszagondolunk a saját ifjúságunkra, szabadságunkra szülőként. Ha a partnerek kevés dolgot osztanak meg erről egymással, megnő a félrelépés kockázata.
Érdemes tudni, hogy az elkerülőn kötődő partnerek hajlamosabbak arra, hogy a bennük támadt űrt egy szeretővel orvosolják. Ők ugyanis be nem teljesült vágyaikra már azelőtt megoldást keresnek mielőtt ezt önmaguk számára megfogalmazható lenne. Egyszer csak elkezdik magányosnak érezni magukat és hirtelen belép valaki az életükbe. Ennek oka, hogy saját érzéseiket nem ismerik kellőképpen. Következménye pedig gyakran az, hogy bonyolult helyzetekbe sodorják önmagukat. Amikor a bizalom elvész egy párkapcsolatban, nagyon sok munkába kerül azt visszaszerezni.

Amennyiben szorongóan kötődők vagyunk, az űrt úgy akarjuk betölteni, hogy több együttlétre törekszünk a partnerünkkel. Ez főleg akkor lehet megterhelő, ha az igényeink sok mindenben eltérnek egymástól. Minden viszonyban fontos, hogy a feleknek a saját dolgaikra is maradjon elég idejük. Ilyenkor jó megoldás lehet, ha tovább fejlesztik önmagunkat a munka, a társas kapcsolatok, vagy a barátságok területén.

Öregedő párok harmóniában

Az élet vége mindenképpen problémákat hoz magával. Mire megöregszünk és elérjük életünk utolsó szakaszát, már sok mindenen keresztül mentünk. Voltunk szerelmesek és csináltunk együtt izgalmas, spontán dolgokat a partnerünkkel. Sok minden változott, sokat veszekedtünk egymással. Életünk során néhányszor újra kellett gondolnunk önmagunkhoz és a párunkhoz való viszonyunkat. A nyugdíjazással a munkahelyi barátságok fokozatosan elmaradtak és ismét a családi kötelékek kerülnek előtérbe.
Fel kellett dolgoznunk az életünk során szerzett tapasztalatokat, megtalálni ezek értelmét. Talán még mindig sok felfedeznivaló van az életünkben. Bár talán már nehezebben vállalkozunk új dolgokra, az intenzitás, amellyel megéljük azokat ugyanakkora. Egészségünk megőrzésének legjobb módja a szoros érzelmi kapcsolatok ápolása.
A stabil párkapcsolat erős védelmet nyújt a betegségek ellen, mivel lecsökkenti a ettől a stresszhormonok szintjét. Minél biztonságosabb a kötődési stílusunk, annál könnyebben tudunk segítséget kérni és elfogadni azt. Egészségünk megromlása sajnos az öregedés természetes velejárója. Ez pedig szorongató élmény. Ennek elviselése könnyebb hogyha a kapcsolat kölcsönös és egyenrangú. Egyszer egyikünk szorul segítségre, máskor másikunk.

Ha váratlanul magunkra maradunk, nehéz a magányt elviselni. Partnerünk hiánya idővel halványul ugyan, de teljesen sosem szűnik meg. Az elhagyatottság érzéséhez nem lehet hozzászokni. Az érzelmi közelség iránti igény ugyanis a késői életkorban és ugyanolyan. Az idősek is képesek újra szerelembe esni és ilyenkor megint ugyan azt érezzük, akár az ifjak. A valakihez való tartozás igénye a sírig elkísér minket.

Összegzés

Ahogy blogcikkünkben áttekintettük a különféle életszakaszok tipikus problémáit, igyekeztünk azt is felvázolni, hogy ha mindketten akarjuk partnerünkkel, megoldást is találhatunk a nehézségekre. Sosem késő dolgozni önmagunkért, bensőségesebbé tenni kapcsolatainkat. Ha elkerülhetetlenné válik az elválás, akkor se adjuk fel. Gondoljuk át nehézségeink tanulságait és őrizzük meg azt egy következő kapcsolat számára.

Felhasznált irodalom:

Wagenaar, K (2018) Hogyan legyek boldog veled? A párkapcsolat megjavítása az érzelmekre fókuszáló terápia módszerével. Ursus Libris. Budapest

Párból család?

Előző írásomban azzal foglalkoztam milyen szükségszerű változások történnek egy párkapcsolatban az évek során, mi kell ahhoz, hogy az hosszú távon is működőképessé váljon. Mostani cikksorozatomban arról szeretnék írni, hogyan alakulhat ez a tartós szövetség valódi családdá, ennek milyen nehézségei adódnak, illetve hogyan juthatunk túl ezeken. Mint a leírásból látható lesz ezek a változások szükségszerűen kisebb-nagyobb konfliktusokkal, ún. normatív krízisekkel (Komlósi, 1989) járnak, melyek megoldása a további fejlődés, együtt maradás kulcsa. Egy párkapcsolatban tehát folytonos változások zajlanak, az egyének belső szükségelteinek és a környezeti hatásoknak megfelelően. Minden egyes életciklus szükségszerűen változásokat:, veszteségeket és új viselkedésmintákat, a kapcsolat működésének átalakulását hozza magával.

A megismerkedés és a kapcsolat stabilizálódásának buktatói

Mikor két felnőtt ember összetalálkozik szerencsés ha már megtörtént a szülőkről való (érzelmi) leválás, velük egy új fajta szimmetrikus kapcsolat alakult ki és megszilárdult mindét fél autonómiája (tehát önálló életvitelre képesek, reális képpel és gyakorlattal rendelkeznek abban, miből és hogyan fognak megélni.) Fontos, hogy mindkét fél lelkileg kiegyensúlyozott legyen, pozitívan élje meg az intimitást, kapcsolatuk kiteljesedhessen a szexualitásban is. Mire a kezdeti lángolás alábbhagy, meg kell erősödnie a párkapcsolatnak, hogy a pár tagjai elköteleződhessenek egymás mellett. Ezt hagyományosan házasságkötésükkel pecsételhetik meg. Ezzel együtt jár az együttélés időszaka, melyben a felek az eltérő elképzeléseikből egy közös szabályrendszert alakítanak ki, melyben az egyéni szükségleteik összehangolása, kölcsönös alkalmazkodás (természetesen az egyéni identitás megtartása mellett) zajlik. Ebben nagy hangsúlyt kap a kommunikáció, ahogy azt már korábbi írásomban is kifejtettem. A párkapcsolat mellett való elköteleződés több fontos veszteséggel is jár, például ezzel együtt jár a más nőkről (vagy éppen férfiakról), korlátlan szabadságról és a gyermeki felelőtlenségről való lemondás. Amikor tartósan együtt élünk valakivel, megismerjük a másik barátait, családját, kapcsolatrendszerének tagjává válunk. Gyakran okoz problémát a partnerek közt a társ családjába való beilleszkedés, amely a pár tagjai között optimális rugalmasságot és jó kommunikációt igényel.

Vállaljunk-e gyermeket?

A gyermekvállalás egy nehéz, felelősségteljes döntés minden család életében, melynek meghozatalát megnehezíti, ha a pár egyik, vagy mindkét tagjának túlzottan konfliktusos a kapcsolata a szüleivel, vagy ha gyermekkorában különböző (még mindig feldolgozatlan) traumák érték. A gyermek világrajövetele addig nem tapasztalt felelősséget ró a felnőtt személyiségre, ami sokféle problémát okozhat. A párkapcsolatnak szükségszerűen át kell alakulnia, hiszen a korábbi egyensúlyt egy új élet bontja meg: ki kell alakulnia a szülő szerepnek. Egy újszülött gondozása nagy testi-lelki terhet jelent, melyet az anya gyakran egyedül kénytelen cipelni. Az első időszak nehézségeihez tartozik a csecsemővel való összehangolódás, ami az anyának is új feladat. (Ennek az életszakasznak a nehézségeiről korábbi írásomban részletesebben ejtettem szót.) Fontos, hogy minden családtag kellőképpen empatikus legyen a másikkal szemben, az édesapa megértse, hogy az anya-gyermek szimbiózis a csemete túlélését szolgálja, támogassa ebben az édesanyát. Az apa és az anya szerep is nagy lemondásokkal jár ebben az időszakban, melyért a gyermek iránt érzett szeretet és a korábbi, párként megélt pozitív élmények kárpótolhatnak. Ennek a szimbiotikus, drasztikus lemondásokkal járó időszaknak a gyermek 1-1,5 éves korára mindenképpen változnia kell, hogy a párkapcsolat ne sérüljön. Az utód érkezése mindemellett megváltoztatja a pár szüleivel és tágabb családjával való kapcsolatainak rendszerét is, amely további nehézségek forrása lehet. Fontos, hogy a párkapcsolat és a felek személyisége is stabil legyen, hogy ezt a krízist megfelelő módon tudják kezelni. Egy gyermek (különösen az első gyermek) születése tehát mindenképpen óriási változást, intenzív alkalmazkodást igényel a pár tagjaitól. A szülő szerepben megélt bizonytalanság és ki nem beszélt konfliktusok pedig eltávolíthatják a pár tagjait. Fontos, hogy ezt időben felismerjük és tegyünk ellene. Ha szükséges, ne szégyelljünk segítséget kérni.

Következő írásomban a kisgyermeket nevelő család nehézségeiről fogok beszélni.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár- és családterapeuta jelölt

párból család

A meddőség lelki okai és ezek kezelése

Ahogy írásom első részében már említettem ma Magyarországon a meddőség vizsgálatának  egyik legelhanyagoltabb tényezője a párkapcsolat minősége annak ellenére, hogy mindez döntő tényező a teherbeesés bekövetkezése és annak egészséges kihordása szempontjából. Az utódnevelés egyik leglényegesebb evolúciós apektusa hogy a férfi mennyi energiát fektet gyermeke nevelésébe, melynek legfőbb mutatója a párkapcsolat minősége és biztonságossága. A sikeres reprodukcióhoz tehát szükséges, hogy a pár tagjai közt szilárd kötődés alakuljon ki: a nő hűséges legyen, a férfi pedig hajlandó legyen energiát fordítani az utód felnevelésére (és ezt a nő is így lássa). Több kutatás is igazolta az érzelmi biztonság szerepét nemcsak a teherbeesés, hanem az utód megfelelő kihordása tekintetében is. A nem házasságban élő nők körében a koraszülés jóval gyakoribb, ezen túl nagyobb a kis súlyú újszülöttek aránya is.

Ahogy előző cikkemben már említettem a fokozott szorongáskészség oka is a korai kötődési kapcsolat minőségében keresendő. Első tapasztalatunk a gondoskodásról szolgál alapul minden későbbi érzelmi kapcsolathoz, így többek közt a házastárshoz való kapcsolódás modellje is. Bowlby kötődéselmélete szerint az egészséges csecsemőkben 8-9 hónapos kor környékén kialakul egy biológiailag megalapozott, erős kötődés az állandó gondviselő felé, melynek alapja, hogy a csecsemő szükségleteit az késlekedés nélkül kielégítse. Ezután a gondviselőtől való szeparáció intenzív szorongást vált ki, de a biztonságosan kötődő gyermek stresszhelyzetben keresi a gondviselő közelségét és menedéknek tekinti őt minden fenyegetéssel szemben (tehát gondozója minden körülmények közt meg tudja őt nyugtatni).

Ha ez a kötődés nem alakul ki, bizonytalan kötődési stílusról beszélhetünk, melynek két altípusa az elkerülő és az ambivalens kötődés. Közös vonásuk, hogy az ilyen kötődési stílussal jellemezhető személyek stresszhelyzetben nem keresik a szoros kapcsolatot másokkal. Az elkerülő személyek ezen túl hajlamosak tagadni negatív érzéseiket annak ellenére, hogy pszichofiziológiai mérések szerint  rejtett szorongást élnek át. Hajlanak a kapcsolat idealizálására, vágynak ugyan az extrém közelségre, de félnek a veszteségtől és a megszégyenüléstől. A párkapcsolattól elsősorban infantilis szexuális igényeiket (babusgatás, simogatás) várják kielégülni.
Az elkerülő kötődési típusba tartozó emberek félnek az intimitástól és az elköteleződéstől. Bizalmatlanok, sőt, ellenségesek, negatív érzéseiket azonban gyakran tagadják vagy elfojtják. Nem bírják a túlzott közelséget, fontos számukra a saját autonómiájuk, teljesítményük és egyéni céljaik. Megemlítendő hogy a bizonytalan kötődési stílusok evolúciós szempontból a mostoha környezethez való alkalmazkodás következményei, melynek következtében a személy később zavarokat fog mutatni a szociális kötődési viselkedésben valamit a párkapcsolatok kialakításában és fenntartásában.

Fontos hangsúlyozni, hogy a kötődést nem csak az elsődleges gondozóval (többnyire anyával) megélt tapasztalatok, hanem az későbbi gyermekkorban átélt érzelmek is befolyásolják. Például a szülők válása, vagy feszültséggel teli házassága is hathat a gyermek későbbi kötődési mintázatára és ezen keresztül a bekövetkező terhesség kimenetelére. Kutatások igazolták, hogy azok a nők, akiket anyjuk egyedül nevelt, kétszer olyan gyakran vetélnek el, vagy szülnek éretlen gyermeket mint hagyományos családban felnövő társaik.

Bár a kötődési stílusunk alapvetően meghatározza kapcsolatainkat, mégis kiemelném, hogy a későbbi tapasztalatok módosíthatják a korán berögzült mintákat, pszichoterápia segítségével kapcsolataink jobbá (evolúciós szempontból is sikeresebbé) tehetőek. A meddőségben szerepet játszó korai traumák hatása is ily módon csökkenthető, a stressz levezetéséhez pedig különféle relaxációs technikák taníthatóak a hölgyek számára. Fontos tehát hogy a meddőség orvosi kezelése mellett a lelki tényezők szerepe se szoruljon a háttérbe, hiszen a meddőségi kezelések önmagukban is szorongást, depressziót okozhatnak, ami így tovább nehezíti a teherbe esést.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

A meddőség lelki okai

Meddőségről akkor beszélünk, ha egy nőnél egyévi védekezés nélküli szexuális élet után sem következik be fogamzás, vagy a fogantatás megtörténik ugyan, de a magzat elhal. Ez a házasságok kb. 15% -ában fordul elő. A teherbeesés problémját napjainkban elsősorban szervi oldalról vizsgálják, az ebben szerepet játszó lelki tényezők pedig hátterébe szorulnak. Annak dacára történik mindez, hogy az esetek nagy százalékában igazolható testi elváltozás hiányában sem jön létre terhesség. Ilyenkor funkcionális meddőségről beszélünk. A legmodernebb technika segítségével ma már el lehet érni, hogy a hormonálisan előkészített női szervezetnek „csak” be kelljen fogadnia saját megtermékenyített petesejtjét, az esetek döntő többségében azonban ez nem sikerül. Ha mégis, ezután a természetes úton megfogant babáknál nagyobb arányban fordulnak elő vetélések, koraszülések és alacsony súllyal születések. Joggal vetődik fel tehát a kérdés, mi állhat ennek hátterében. Két részből álló írás-sorozatomban erre keresem a választ.

Logikusnak tűnik (és számos vizsgálattal biológiailag is alátámasztható) hogy a meddőség kialakulásában a krónikus stressz nagy szerepet játszik. A rohanó világhoz való alkalmazkodás testünket oly módon alakítja át, ami megakadályozza a teherbeesést. (Ennek részleteiért lásd forrásomat) Evolúciós szempontból nyilvánvaló, hogy egy állapotos nő kiszolgáltatott helyzetben van, túlélési esélyei a gyermek fogantatása után lecsökkennek. Tehát ha a nő szervezete vagy környezete evolúciós kalkulációk szerint nem alkalmas az utód kihordására és felnevelésére, akkor az evolúciós védelmi mechanizmusok a terhesség megtapadását (kihordását) megakadályozzák.
Nagyon érdekes, hogy hasonló fiziológiai változások következnek be korai traumán vagy szexuális visszaélésen átesett nők szervezetében is, mint krónikus stressz esetén. Habár ezek az emlékek sokszor nem tudatosan felidézhetőek, nyomot hagyhatnak idegi működésükben, mely gátolja a későbbi teherbe esést. Fontos kiemelni, hogy fokozott szorongásra való hajlam átlagos körülmények közt nevelkedett nőknél is kialakulhat, ilyenkor a probléma forrása a korai kötődési (rendszerint anya-gyermek) kapcsolat minőségében keresendő, ez szolgál ugyanis alapul minden kérőbbi kérzelmi kapcsolathoz. Többek közt a házastárshoz való kötődés modellje is. (Ennek hatásáról cikksorozatom 2. részében írok majd bővebben.)

További érdekes szempont, hogy a stresszhatások immunrendszerünk működését is megváltoztatják, ily módon is befolyást gyakorolva a megtermékenyített petesejt megtapadási képességére. Kutatások kimutatták, hogy más lelki problémák, is akadályozzák a teherbe esés sikerét, például a depresszív tüneteket mutató nők, kisebb valószínűséggel fogannak meg egészséges társaikhoz képest.

Ma Magyarországon a meddőség vizsgálatának egyik legelhanyagoltabb tényezője a párkapcsolat minősége, melybe a várva várt gyermek nem érkezik meg. A meddőségi problémák evolúciós magyarázatát figyelembe véve nem meglepő, hogy alapvető fontosságú mindez a teherbeesés bekövetkezése és a tehresség egészséges kihordása szempontjából. Ennek hatásmechanizmusáról és a kezelési lehetőségekről írás-sorozatom következő részében részletesebben fogok szólni.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta
Felhasznált irodalom:
Szendi. G: A női funkcionális meddőség evolúciós értelmezése

3 generáció

Azok a mai fiatalok…

Sokszor halljuk az idősebbektől, hogy mennyi baj van „a mai fiatalsággal”, lusták, motiválatlanok, illetlenül viselkednek, kihasználják a szüleiket. Az idősebb generációk tagjai gyakran hangot adnak ellenérzéseiknek, viszont kevesen veszik a fáradtságot, hogy a jelenség mögé tekintsenek.

Mannheim Károly generációelmélete alapján születési éveik szerint korszakokra bonthatjuk az emberiséget. Szerinte az újabb generációk tagjai konfrontálódnak egy korábban létező kultúrával és annak átalakítási szándéka is megfogalmazódik bennük. A korszakok váltásának alapját ő a technikai fejődésben látta. A megkülönböztetést a XX. században kezdték el: az első volt a veteránok korszaka (1925 és 1945 között születettek), majd ezt követte a baby boom időszak (1946 és 1964 közöttiek). Az X generáció az 1965 és 1979 között napvilágot látottaké, amit az Y generáció követ. (1980 és 1995 közöttiek) Végül elérünk a Z generációhoz, akik 1996 és 2010 között születtek. A jövő az alfa generációé, ők a 2010 után születettek. Az utolsó két generációban közös, hogy életük fontos részét képezi az internet, jelen írásomban velük foglalkozom részletesebben.

Milyen változások történtek az elmúlt évtizedekben? Ezek hogyan hatottak a különbözö generációkra?

Az utóbbi évtizedekben az ún. standard életpálya szakaszok (iskola befejezése, munkavállalás, a szülői ház elhagyása, házasságkötés, gyermekvállalás) megváltoztak: lazult az életkorhoz kötöttségük, sorrendjük is megváltozott. A felsőfokú tanulmányok többnyire együtt járnak az önálló jövedelem hiányával, a fiatalok (ezen most az Y generáció tagjait, a 19-34 éves korosztályt értem) szüleiktől várják az anyagi segítséget. Az instabil gazdasági környezet miatt sok hallgató negatív jövőképpel rendelkezik, hiszen látja, hogy sok a hosszú hónapok óta hiába munkát kereső friss diplomás. Ennek hatására úgy dönt, hogy nem érdemes túl sok energiát fektetni a tanulásba, a vizsgák miatt aggodalmaskodni. E döntéssel elodázhatja azt a bénító szorongást, hogy mi lesz, ha az egyetem elvégzése után munka nélkül marad. A túl hamar, tapasztalatok hiányában megtörtént pályaválasztás és a módosítási lehetőség hiánya könnyen elkedvetlenedésbe torkollhat. Nem szeretnének semmit sem elkapkodni, akár karrierépítésről, akár családalapításról legyen szó. Intő példaként szolgálnak számukra a magas válási ráták és munkahellyel való gyakori elégedetlenség. Ezért tehát a fiatal halogatja a döntést, ki kívánja várni az „igazit”. Ráadásul a laza óraszerkezettel működő felsőoktatási intézmények nem készítenek fel a fix munkaidőre sem. A főiskola alatt megszokott gondtalan életvitel könnyen örömtelen mókuskerékké változik a munkába állás után. Éppen ezért a pályakezdők egy része néhány év után megtorpan: a dolgos hétköznapok hatására kiégnek, motiválatlanná, depresszióssá, a jövőt illetően szkeptikussá válnak.

Milyen nehézségekkel állnak szemben a mai fiatalok? Mi zajlik bennük ennek kapcsán?

Nem tudják áthidalni a korábbi, önmegvalósítással kapcsolatos terveik és a reális karrierkilátások közötti szakadékot. Ez az ún. kapunyitási pánik, ami céltalanságban, ingerlékenységben, álmatlanságban, depresszív és szorongásos tünetekben jut kifejeződésre. A jövőképet célok és elvárások helyett félelmek és reménytelenség uralják. A nagybetűs élet kapujában álló huszonéves tehát nem látja maga előtt a lehetőségeket, amelyekért megéri elindulni. Esetleg pár év munka után jut erre a következtetésre.
Mindenki szembesül szorongással a gondtalan gyermekkor után a produktív életszakaszba való belépéskor. A talajtalanság érzése annak belátása, hogy a világunkat, a szabályokkal együtt mi magunk építjük fel. A krízis kimenetelét sok minden befolyásolja, például hogy befejeződött-e már a szülőkről való érzelmi leválás, kirajzolódik-e egyáltalán egy vonzó karrierút. Amennyiben a fiatal szüleivel jó viszonyt ápol, szívesen a szülői házban maradhat, ami a kényelmi funkciók mellett egyfajta felelősség-megosztással is jár. A felnőtté válással magunk mögött kell, hogy hagyjuk a régi szokásokat, nézeteket, és újakat alakítunk ki helyettük. Ezek elvesztése gyászreakciót indít be, ami minden korszak lezárulásának természetes velejárója és általában magától elmúlik néhány hónap alatt. Legtöbbször nem is igényli szakember segítségét. A szűkebb közösség szerepe azonban kulcsfontosságú a pozitív kimenetel szempontjából: bátorítással, és a szociális háló megmozgatásával sokat tehetnek azért, hogy egy bizakodó, életképes fiatal hagyja el a családi fészket.

A Z generáció (18 év alattiak) azért jelent váltást a korábbiakhoz képest, mivel az ebbe született fiatalok már nem ismerik az internet nélküli világot. Manapság gyakran előfordul, hogy egy gyermek hamarabb tanul meg kezelni egy okostelefont, mint hogy megtanulna olvasni: a technika és a média által szocializálódik. Ezáltal a személyes kapcsolatok kárára a virtuális tér értékelődik fel számukra. Ráadásul ezek a fiatalok a média hatására nagyon könnyen befolyásolhatók. Míg régen a család közösen végezte a dolgát, melyben a gyermek is tevékenyen részt vett, mára a gyermekek idejük nagy részét az iskolában töltik. Itt kortárs csoporttal vannak együtt, melynek szerepe így jelentősen megnőtt a család rovására. Szabadidejüket egyre inkább televíziózással és az internetezéssel töltik, egymással kapcsolatot a virtuális valóságban tartanak. A negatívumok mellett természetesen pozitívumok is vannak: elmondható, hogy nyitottak az újdonságokra, a problémamegoldás terén rugalmasak, és – részben az internetnek köszönhetően – remek virtuális kommunikációs készséggel rendelkeznek.

Mint látjuk, minden új generáció egy teljesen más szemlélettel rendelkező csoport, mint elődeik, így problémáik megoldása is új nézőpontokat követel meg, azonban amennyiben megpróbáljuk megérteni őket és az erősségeikre építünk, könnyen a társadalom hasznos tagjaivá tehetjük őket.