Címke: Krízis

Krízisek a házasságban

Elkerülhetetlen krízisek egy párkapcsolatban/házasságban

Ahogy korábban említettük a bizonyos élethelyzetek mindenféleképpen megterhelik a párkapcsolatunkat most ezekről beszélünk röviden. Fókuszba helyezzük azt, hogy mi az, ami segíthet a megterhelések átvészelésében.

Már a kezdet sem mindig könnyű

Az első jelentősebb nehézséget azt jelenti a párkapcsolatokban, hogy összekötjük az életünket kedvesünkkel. Ehhez ugyanis alkalmazkodnunk kell egymáshoz. Ezt rendszerint megelőzi valamennyi együtt töltött idő, amíg mindketten hozzászoktunk a gondolathoz, hogy nem vagyunk már egyedülállók. Benyomásokat szerzünk arról, hogy fog-e működni a kapcsolatunk hosszabb távon. Egyénenként eltérő, kinek mennyi időre van szüksége ahhoz, hogy döntést hozzon arról merjen-e a másikkal összeköltözni. Minél biztonságosabb kötődésűek vagyunk, annál könnyebben becsülhetjük meg, hogy számunkra a másik megfelelő partner-e és annál könnyebben birkózunk meg a változásokkal.
Az esküvő megszervezése sokszor feszültségekkel jár. Itt a párnak mindkét család elvárásaihoz szükséges alkalmazkodnia, az esemény megszervezése sok közös döntést igényel. Sok feszültséggel járhat, hogy közösen határozzuk meg, melyik városba, vagy ingatlanba költözzünk. Hogyan nézzen ki az otthonunk. Milyen legyen a lakás berendezése, vagy a falak színe. Sok apróság merül fel a közös életünk kezdetén, amiben valahogyan megegyezésre kell jutnunk.

A problémák kezelése a kötődés szempontjából

Az, hogy milyen kötődési stílussal rendelkezünk, meghatározza hogyan kezeljük ezeket a helyzeteket. A szorongóan kötődő partnereknek nagyon nehéz megbíznia abban, hogy a másik jó döntést hoz. Az elkerülően kötődők azt érzik, hogy a párjuk üldözi őket a kérdéseivel és nem hagy számukra teret. Az ilyesfajta kezdeti nehézségekből sokat lehet tanulni. Merjük egymás érzékeny pontjait jobban megismerni! Ehhez persze az szükséges, hogy felismerjük saját érzékeny pontjainkat és beszélgessünk ezekről a másikkal. Ne akarjuk ráerőltetni a kedvesünkre, hogy ő is mindent ugyanúgy csináljon, ahogyan mi. Érdeklődéssel és tisztelettel szemléljük egymást. Vizsgáljuk meg hogyan tudják egymást ezek a kötődési stílusok kiegészíteni, ahelyett, hogy összevesznénk rajtuk.

A gyermekvállalás miatt megváltozik a párkapcsolat

A következő potenciálisan nehéz életszakasz, amikor gyermekünk születik. Egy kiszolgáltatott kis életről gondoskodni ugyanis nem könnyű feladat. Sok párnál nehézséget jelent egy aprócska gyermek mellett az intimitást megteremteni a férfi-nő viszonyban. A korábbi spontán szexualitás háttérbe szorul, vagy akár teljesen elvész. Nehéz lehet rendszerességet vinni az életünkbe és a gyermekért érzett aggodalom miatt a partnerkapcsolat gyakran háttérbe szorul. Ilyenkor sok férfi azt érzi, többet kell dolgoznia, hogy eltartsa a családot. A nők pedig magányosnak érezhetik magukat. A felek korábbi otthoni egyenrangúságukat is elveszíthetik.


A szex háttérbe szorulásának részben biológiai oka, van hiszen a szoptatással és a csecsemő érintésével oxitocin hormon termelődik a nőkben. Emiatt inkább a gyermekükkel keresik a kontaktust. A férfiak azonban továbbra is érezhetnek nemi késztetést és azt élhetik meg, hogy a gyermek a helyükbe lépett a párjuk szívében. Azon az az időn, amit korábban csak egymásnak szenteltek már gyermekükkel kell megosztaniuk. Kevesebb idejük marad egymásra, természetes hogyha többet veszekednek.
Ilyenkor előtérbe kerül az, hogy a gyermek születése előtt milyen volt a kapcsolatuk. Ha kialakult közöttünk a biztonságos kötődés, akkor könnyebben élhetik meg ezt az életszakaszt. Ez esetben kevésbé esik nehezünkre bízni abban, hogy minden jóra fordul majd.
Ahogy a gyermek cseperedik, a családtagok között is folyamatosan változnak a kapcsolatok. Az egymáshoz való alkalmazkodást a kisgyermek is fokozottan sajátíja el. Amennyiben újra újabb terhesség következik be, a családi felállás ismét megváltozik.

A kamaszkor a szülőpárnak is megterhelő lehet

Nagyon nehéz tud lenni amikor a gyermek kamaszodik. Ez sokszor nemcsak a gyermeket viseli meg, hanem a szüleit is. A kamaszoknak szükségük van rá, hogy néha visszahúzódjanak, elutasítóan viselkedjenek a szüleikkel. Gyakran kifürkészhetetlenek a felmenőik számára, ami a felnőtteknek megterhelő lehet. A változások a szülőket ijedtséggel, a zárkózott viselkedés a magányosság nyomasztó érzésével töltheti el.
Ilyenkor a szülőknek meg kell változtatniuk a gondoskodást megszokott módját. Az igen gyorsan változó, szélsőséges viselkedés gyakran bizonytalanságot szül a szülőkben. A szülői alkalmasság útban való elbizonytalanodás is kötődési mintázatunkat hívja elő. A bizonytalan kötődésű szülőnek nehéz alkalmazkodnia a kamasz változó szükségleteihez. Nehéz nagyobb teret engednie a gyermek egyéniségének és autonómiájának. Érdemes tudnunk, hogy teljesen háttérbe vonulnunk mégsem tanácsos. Az átlátható rendszer és az érthető szabályok ugyanis segítenek a kamasznak, hogy lázadhasson ellenünk és ennek segítségével kialakíthassa saját identitását.
Ilyenkor nagy segítség, hogyha a párkapcsolatunk stabil. A szülőknek még nagyobb szükségük van egymásra, hogy meg tudják fejteni a kamasz viselkedését. Fontos, hogy bátorítsák és támogassák egymást ezekben a feszült pillanatokban. Ugyan fizikailag kevésbé kell gondoskodni a gyermekről, de érzelmileg elérhetőnek kell lennünk a számára. A biztonságos kötődés alapvető az önállóság felé vezető úton.

A biztonságos kötődés megteremti az állandóságot a változások közepette is

Egy kamasznak hihetetlenül nagy erőforrást jelent, hogyha a családjában példát láthat a biztonságos kötődésre. Agykérge jobban fejlődik és ennek következtében az ingereket jobban tudja integrálni, kevésbé lesz érzékeny a stresszre. A biztonságosan kötődő szülőpár pozitív példát mutat arra vonatkozóan, hogyan kell helytállni egy kapcsolatban. Miként tudjuk egyszerre megőrizni önmagunkat és kapcsolódni másokhoz. A biztonságos kötődés tehát az alkalmazkodó képességet és a rugalmasságot alapozza meg.
Jó, ha felnőttként is tudunk tanulni a fiataloktól. Kamaszkorunkban számos új készséget és tulajdonságot fejlesztünk ki önmagunkban, melyeket később felnőtt életünk folyamán elveszítünk. Például a szociális érzékenység a társadalmi szerepvállalás, a nyitottság gyakran kevésbé erőteljes bennünk idősebb korban. Ezek a képességek segíthetnének abban, hogy a kapcsolatainkat jobbá tegyük Nem csak a gyermek tanul valamit a szüleitől a kamaszkor során, hanem jó esetben a szülők is átvesznek némi rugalmasságot a gyermektől. Ennek hatására megtanulhatunk jobban bánni önmagunkkal és szeretteinkkel.

Krízisek a házasságban

Amikor a gyermeknek már nincs szüksége ránk

Mindig nehéz életszakasz egy pár számára, amikor a gyermekeik kirepülnek. Komoly feladat ismét egymásra találni a közös és az egyéni tevékenységek harmóniáját megteremteni. Egy másfajta intimitást megszokni. Előfordulhat, hogy hirtelen távol érzik magukat a partnerünktől, hiszen hosszú ideig a gyerekekre fókuszáltak. Most számukra más erőforrásokat kell találni. Ilyenkor természetes, hogy visszagondolunk a saját ifjúságunkra, szabadságunkra szülőként. Ha a partnerek kevés dolgot osztanak meg erről egymással, megnő a félrelépés kockázata.
Érdemes tudni, hogy az elkerülőn kötődő partnerek hajlamosabbak arra, hogy a bennük támadt űrt egy szeretővel orvosolják. Ők ugyanis be nem teljesült vágyaikra már azelőtt megoldást keresnek mielőtt ezt önmaguk számára megfogalmazható lenne. Egyszer csak elkezdik magányosnak érezni magukat és hirtelen belép valaki az életükbe. Ennek oka, hogy saját érzéseiket nem ismerik kellőképpen. Következménye pedig gyakran az, hogy bonyolult helyzetekbe sodorják önmagukat. Amikor a bizalom elvész egy párkapcsolatban, nagyon sok munkába kerül azt visszaszerezni.

Amennyiben szorongóan kötődők vagyunk, az űrt úgy akarjuk betölteni, hogy több együttlétre törekszünk a partnerünkkel. Ez főleg akkor lehet megterhelő, ha az igényeink sok mindenben eltérnek egymástól. Minden viszonyban fontos, hogy a feleknek a saját dolgaikra is maradjon elég idejük. Ilyenkor jó megoldás lehet, ha tovább fejlesztik önmagunkat a munka, a társas kapcsolatok, vagy a barátságok területén.

Öregedő párok harmóniában

Az élet vége mindenképpen problémákat hoz magával. Mire megöregszünk és elérjük életünk utolsó szakaszát, már sok mindenen keresztül mentünk. Voltunk szerelmesek és csináltunk együtt izgalmas, spontán dolgokat a partnerünkkel. Sok minden változott, sokat veszekedtünk egymással. Életünk során néhányszor újra kellett gondolnunk önmagunkhoz és a párunkhoz való viszonyunkat. A nyugdíjazással a munkahelyi barátságok fokozatosan elmaradtak és ismét a családi kötelékek kerülnek előtérbe.
Fel kellett dolgoznunk az életünk során szerzett tapasztalatokat, megtalálni ezek értelmét. Talán még mindig sok felfedeznivaló van az életünkben. Bár talán már nehezebben vállalkozunk új dolgokra, az intenzitás, amellyel megéljük azokat ugyanakkora. Egészségünk megőrzésének legjobb módja a szoros érzelmi kapcsolatok ápolása.
A stabil párkapcsolat erős védelmet nyújt a betegségek ellen, mivel lecsökkenti a ettől a stresszhormonok szintjét. Minél biztonságosabb a kötődési stílusunk, annál könnyebben tudunk segítséget kérni és elfogadni azt. Egészségünk megromlása sajnos az öregedés természetes velejárója. Ez pedig szorongató élmény. Ennek elviselése könnyebb hogyha a kapcsolat kölcsönös és egyenrangú. Egyszer egyikünk szorul segítségre, máskor másikunk.

Ha váratlanul magunkra maradunk, nehéz a magányt elviselni. Partnerünk hiánya idővel halványul ugyan, de teljesen sosem szűnik meg. Az elhagyatottság érzéséhez nem lehet hozzászokni. Az érzelmi közelség iránti igény ugyanis a késői életkorban és ugyanolyan. Az idősek is képesek újra szerelembe esni és ilyenkor megint ugyan azt érezzük, akár az ifjak. A valakihez való tartozás igénye a sírig elkísér minket.

Összegzés

Ahogy blogcikkünkben áttekintettük a különféle életszakaszok tipikus problémáit, igyekeztünk azt is felvázolni, hogy ha mindketten akarjuk partnerünkkel, megoldást is találhatunk a nehézségekre. Sosem késő dolgozni önmagunkért, bensőségesebbé tenni kapcsolatainkat. Ha elkerülhetetlenné válik az elválás, akkor se adjuk fel. Gondoljuk át nehézségeink tanulságait és őrizzük meg azt egy következő kapcsolat számára.

Felhasznált irodalom:

Wagenaar, K (2018) Hogyan legyek boldog veled? A párkapcsolat megjavítása az érzelmekre fókuszáló terápia módszerével. Ursus Libris. Budapest

Párból család?

Előző írásomban azzal foglalkoztam milyen szükségszerű változások történnek egy párkapcsolatban az évek során, mi kell ahhoz, hogy az hosszú távon is működőképessé váljon. Mostani cikksorozatomban arról szeretnék írni, hogyan alakulhat ez a tartós szövetség valódi családdá, ennek milyen nehézségei adódnak, illetve hogyan juthatunk túl ezeken. Mint a leírásból látható lesz ezek a változások szükségszerűen kisebb-nagyobb konfliktusokkal, ún. normatív krízisekkel (Komlósi, 1989) járnak, melyek megoldása a további fejlődés, együtt maradás kulcsa. Egy párkapcsolatban tehát folytonos változások zajlanak, az egyének belső szükségelteinek és a környezeti hatásoknak megfelelően. Minden egyes életciklus szükségszerűen változásokat:, veszteségeket és új viselkedésmintákat, a kapcsolat működésének átalakulását hozza magával.

A megismerkedés és a kapcsolat stabilizálódásának buktatói

Mikor két felnőtt ember összetalálkozik szerencsés ha már megtörtént a szülőkről való (érzelmi) leválás, velük egy új fajta szimmetrikus kapcsolat alakult ki és megszilárdult mindét fél autonómiája (tehát önálló életvitelre képesek, reális képpel és gyakorlattal rendelkeznek abban, miből és hogyan fognak megélni.) Fontos, hogy mindkét fél lelkileg kiegyensúlyozott legyen, pozitívan élje meg az intimitást, kapcsolatuk kiteljesedhessen a szexualitásban is. Mire a kezdeti lángolás alábbhagy, meg kell erősödnie a párkapcsolatnak, hogy a pár tagjai elköteleződhessenek egymás mellett. Ezt hagyományosan házasságkötésükkel pecsételhetik meg. Ezzel együtt jár az együttélés időszaka, melyben a felek az eltérő elképzeléseikből egy közös szabályrendszert alakítanak ki, melyben az egyéni szükségleteik összehangolása, kölcsönös alkalmazkodás (természetesen az egyéni identitás megtartása mellett) zajlik. Ebben nagy hangsúlyt kap a kommunikáció, ahogy azt már korábbi írásomban is kifejtettem. A párkapcsolat mellett való elköteleződés több fontos veszteséggel is jár, például ezzel együtt jár a más nőkről (vagy éppen férfiakról), korlátlan szabadságról és a gyermeki felelőtlenségről való lemondás. Amikor tartósan együtt élünk valakivel, megismerjük a másik barátait, családját, kapcsolatrendszerének tagjává válunk. Gyakran okoz problémát a partnerek közt a társ családjába való beilleszkedés, amely a pár tagjai között optimális rugalmasságot és jó kommunikációt igényel.

Vállaljunk-e gyermeket?

A gyermekvállalás egy nehéz, felelősségteljes döntés minden család életében, melynek meghozatalát megnehezíti, ha a pár egyik, vagy mindkét tagjának túlzottan konfliktusos a kapcsolata a szüleivel, vagy ha gyermekkorában különböző (még mindig feldolgozatlan) traumák érték. A gyermek világrajövetele addig nem tapasztalt felelősséget ró a felnőtt személyiségre, ami sokféle problémát okozhat. A párkapcsolatnak szükségszerűen át kell alakulnia, hiszen a korábbi egyensúlyt egy új élet bontja meg: ki kell alakulnia a szülő szerepnek. Egy újszülött gondozása nagy testi-lelki terhet jelent, melyet az anya gyakran egyedül kénytelen cipelni. Az első időszak nehézségeihez tartozik a csecsemővel való összehangolódás, ami az anyának is új feladat. (Ennek az életszakasznak a nehézségeiről korábbi írásomban részletesebben ejtettem szót.) Fontos, hogy minden családtag kellőképpen empatikus legyen a másikkal szemben, az édesapa megértse, hogy az anya-gyermek szimbiózis a csemete túlélését szolgálja, támogassa ebben az édesanyát. Az apa és az anya szerep is nagy lemondásokkal jár ebben az időszakban, melyért a gyermek iránt érzett szeretet és a korábbi, párként megélt pozitív élmények kárpótolhatnak. Ennek a szimbiotikus, drasztikus lemondásokkal járó időszaknak a gyermek 1-1,5 éves korára mindenképpen változnia kell, hogy a párkapcsolat ne sérüljön. Az utód érkezése mindemellett megváltoztatja a pár szüleivel és tágabb családjával való kapcsolatainak rendszerét is, amely további nehézségek forrása lehet. Fontos, hogy a párkapcsolat és a felek személyisége is stabil legyen, hogy ezt a krízist megfelelő módon tudják kezelni. Egy gyermek (különösen az első gyermek) születése tehát mindenképpen óriási változást, intenzív alkalmazkodást igényel a pár tagjaitól. A szülő szerepben megélt bizonytalanság és ki nem beszélt konfliktusok pedig eltávolíthatják a pár tagjait. Fontos, hogy ezt időben felismerjük és tegyünk ellene. Ha szükséges, ne szégyelljünk segítséget kérni.

Következő írásomban a kisgyermeket nevelő család nehézségeiről fogok beszélni.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár- és családterapeuta jelölt

párból család

A meddőség lelki okai és ezek kezelése

Ahogy írásom első részében már említettem ma Magyarországon a meddőség vizsgálatának  egyik legelhanyagoltabb tényezője a párkapcsolat minősége annak ellenére, hogy mindez döntő tényező a teherbeesés bekövetkezése és annak egészséges kihordása szempontjából. Az utódnevelés egyik leglényegesebb evolúciós apektusa hogy a férfi mennyi energiát fektet gyermeke nevelésébe, melynek legfőbb mutatója a párkapcsolat minősége és biztonságossága. A sikeres reprodukcióhoz tehát szükséges, hogy a pár tagjai közt szilárd kötődés alakuljon ki: a nő hűséges legyen, a férfi pedig hajlandó legyen energiát fordítani az utód felnevelésére (és ezt a nő is így lássa). Több kutatás is igazolta az érzelmi biztonság szerepét nemcsak a teherbeesés, hanem az utód megfelelő kihordása tekintetében is. A nem házasságban élő nők körében a koraszülés jóval gyakoribb, ezen túl nagyobb a kis súlyú újszülöttek aránya is.

Ahogy előző cikkemben már említettem a fokozott szorongáskészség oka is a korai kötődési kapcsolat minőségében keresendő. Első tapasztalatunk a gondoskodásról szolgál alapul minden későbbi érzelmi kapcsolathoz, így többek közt a házastárshoz való kapcsolódás modellje is. Bowlby kötődéselmélete szerint az egészséges csecsemőkben 8-9 hónapos kor környékén kialakul egy biológiailag megalapozott, erős kötődés az állandó gondviselő felé, melynek alapja, hogy a csecsemő szükségleteit az késlekedés nélkül kielégítse. Ezután a gondviselőtől való szeparáció intenzív szorongást vált ki, de a biztonságosan kötődő gyermek stresszhelyzetben keresi a gondviselő közelségét és menedéknek tekinti őt minden fenyegetéssel szemben (tehát gondozója minden körülmények közt meg tudja őt nyugtatni).

Ha ez a kötődés nem alakul ki, bizonytalan kötődési stílusról beszélhetünk, melynek két altípusa az elkerülő és az ambivalens kötődés. Közös vonásuk, hogy az ilyen kötődési stílussal jellemezhető személyek stresszhelyzetben nem keresik a szoros kapcsolatot másokkal. Az elkerülő személyek ezen túl hajlamosak tagadni negatív érzéseiket annak ellenére, hogy pszichofiziológiai mérések szerint  rejtett szorongást élnek át. Hajlanak a kapcsolat idealizálására, vágynak ugyan az extrém közelségre, de félnek a veszteségtől és a megszégyenüléstől. A párkapcsolattól elsősorban infantilis szexuális igényeiket (babusgatás, simogatás) várják kielégülni.
Az elkerülő kötődési típusba tartozó emberek félnek az intimitástól és az elköteleződéstől. Bizalmatlanok, sőt, ellenségesek, negatív érzéseiket azonban gyakran tagadják vagy elfojtják. Nem bírják a túlzott közelséget, fontos számukra a saját autonómiájuk, teljesítményük és egyéni céljaik. Megemlítendő hogy a bizonytalan kötődési stílusok evolúciós szempontból a mostoha környezethez való alkalmazkodás következményei, melynek következtében a személy később zavarokat fog mutatni a szociális kötődési viselkedésben valamit a párkapcsolatok kialakításában és fenntartásában.

Fontos hangsúlyozni, hogy a kötődést nem csak az elsődleges gondozóval (többnyire anyával) megélt tapasztalatok, hanem az későbbi gyermekkorban átélt érzelmek is befolyásolják. Például a szülők válása, vagy feszültséggel teli házassága is hathat a gyermek későbbi kötődési mintázatára és ezen keresztül a bekövetkező terhesség kimenetelére. Kutatások igazolták, hogy azok a nők, akiket anyjuk egyedül nevelt, kétszer olyan gyakran vetélnek el, vagy szülnek éretlen gyermeket mint hagyományos családban felnövő társaik.

Bár a kötődési stílusunk alapvetően meghatározza kapcsolatainkat, mégis kiemelném, hogy a későbbi tapasztalatok módosíthatják a korán berögzült mintákat, pszichoterápia segítségével kapcsolataink jobbá (evolúciós szempontból is sikeresebbé) tehetőek. A meddőségben szerepet játszó korai traumák hatása is ily módon csökkenthető, a stressz levezetéséhez pedig különféle relaxációs technikák taníthatóak a hölgyek számára. Fontos tehát hogy a meddőség orvosi kezelése mellett a lelki tényezők szerepe se szoruljon a háttérbe, hiszen a meddőségi kezelések önmagukban is szorongást, depressziót okozhatnak, ami így tovább nehezíti a teherbe esést.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

A meddőség lelki okai

Meddőségről akkor beszélünk, ha egy nőnél egyévi védekezés nélküli szexuális élet után sem következik be fogamzás, vagy a fogantatás megtörténik ugyan, de a magzat elhal. Ez a házasságok kb. 15% -ában fordul elő. A teherbeesés problémját napjainkban elsősorban szervi oldalról vizsgálják, az ebben szerepet játszó lelki tényezők pedig hátterébe szorulnak. Annak dacára történik mindez, hogy az esetek nagy százalékában igazolható testi elváltozás hiányában sem jön létre terhesség. Ilyenkor funkcionális meddőségről beszélünk. A legmodernebb technika segítségével ma már el lehet érni, hogy a hormonálisan előkészített női szervezetnek „csak” be kelljen fogadnia saját megtermékenyített petesejtjét, az esetek döntő többségében azonban ez nem sikerül. Ha mégis, ezután a természetes úton megfogant babáknál nagyobb arányban fordulnak elő vetélések, koraszülések és alacsony súllyal születések. Joggal vetődik fel tehát a kérdés, mi állhat ennek hátterében. Két részből álló írás-sorozatomban erre keresem a választ.

Logikusnak tűnik (és számos vizsgálattal biológiailag is alátámasztható) hogy a meddőség kialakulásában a krónikus stressz nagy szerepet játszik. A rohanó világhoz való alkalmazkodás testünket oly módon alakítja át, ami megakadályozza a teherbeesést. (Ennek részleteiért lásd forrásomat) Evolúciós szempontból nyilvánvaló, hogy egy állapotos nő kiszolgáltatott helyzetben van, túlélési esélyei a gyermek fogantatása után lecsökkennek. Tehát ha a nő szervezete vagy környezete evolúciós kalkulációk szerint nem alkalmas az utód kihordására és felnevelésére, akkor az evolúciós védelmi mechanizmusok a terhesség megtapadását (kihordását) megakadályozzák.
Nagyon érdekes, hogy hasonló fiziológiai változások következnek be korai traumán vagy szexuális visszaélésen átesett nők szervezetében is, mint krónikus stressz esetén. Habár ezek az emlékek sokszor nem tudatosan felidézhetőek, nyomot hagyhatnak idegi működésükben, mely gátolja a későbbi teherbe esést. Fontos kiemelni, hogy fokozott szorongásra való hajlam átlagos körülmények közt nevelkedett nőknél is kialakulhat, ilyenkor a probléma forrása a korai kötődési (rendszerint anya-gyermek) kapcsolat minőségében keresendő, ez szolgál ugyanis alapul minden kérőbbi kérzelmi kapcsolathoz. Többek közt a házastárshoz való kötődés modellje is. (Ennek hatásáról cikksorozatom 2. részében írok majd bővebben.)

További érdekes szempont, hogy a stresszhatások immunrendszerünk működését is megváltoztatják, ily módon is befolyást gyakorolva a megtermékenyített petesejt megtapadási képességére. Kutatások kimutatták, hogy más lelki problémák, is akadályozzák a teherbe esés sikerét, például a depresszív tüneteket mutató nők, kisebb valószínűséggel fogannak meg egészséges társaikhoz képest.

Ma Magyarországon a meddőség vizsgálatának egyik legelhanyagoltabb tényezője a párkapcsolat minősége, melybe a várva várt gyermek nem érkezik meg. A meddőségi problémák evolúciós magyarázatát figyelembe véve nem meglepő, hogy alapvető fontosságú mindez a teherbeesés bekövetkezése és a tehresség egészséges kihordása szempontjából. Ennek hatásmechanizmusáról és a kezelési lehetőségekről írás-sorozatom következő részében részletesebben fogok szólni.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta
Felhasznált irodalom:
Szendi. G: A női funkcionális meddőség evolúciós értelmezése

3 generáció

Azok a mai fiatalok…

Sokszor halljuk az idősebbektől, hogy mennyi baj van „a mai fiatalsággal”, lusták, motiválatlanok, illetlenül viselkednek, kihasználják a szüleiket. Az idősebb generációk tagjai gyakran hangot adnak ellenérzéseiknek, viszont kevesen veszik a fáradtságot, hogy a jelenség mögé tekintsenek.

Mannheim Károly generációelmélete alapján születési éveik szerint korszakokra bonthatjuk az emberiséget. Szerinte az újabb generációk tagjai konfrontálódnak egy korábban létező kultúrával és annak átalakítási szándéka is megfogalmazódik bennük. A korszakok váltásának alapját ő a technikai fejődésben látta. A megkülönböztetést a XX. században kezdték el: az első volt a veteránok korszaka (1925 és 1945 között születettek), majd ezt követte a baby boom időszak (1946 és 1964 közöttiek). Az X generáció az 1965 és 1979 között napvilágot látottaké, amit az Y generáció követ. (1980 és 1995 közöttiek) Végül elérünk a Z generációhoz, akik 1996 és 2010 között születtek. A jövő az alfa generációé, ők a 2010 után születettek. Az utolsó két generációban közös, hogy életük fontos részét képezi az internet, jelen írásomban velük foglalkozom részletesebben.

Milyen változások történtek az elmúlt évtizedekben? Ezek hogyan hatottak a különbözö generációkra?

Az utóbbi évtizedekben az ún. standard életpálya szakaszok (iskola befejezése, munkavállalás, a szülői ház elhagyása, házasságkötés, gyermekvállalás) megváltoztak: lazult az életkorhoz kötöttségük, sorrendjük is megváltozott. A felsőfokú tanulmányok többnyire együtt járnak az önálló jövedelem hiányával, a fiatalok (ezen most az Y generáció tagjait, a 19-34 éves korosztályt értem) szüleiktől várják az anyagi segítséget. Az instabil gazdasági környezet miatt sok hallgató negatív jövőképpel rendelkezik, hiszen látja, hogy sok a hosszú hónapok óta hiába munkát kereső friss diplomás. Ennek hatására úgy dönt, hogy nem érdemes túl sok energiát fektetni a tanulásba, a vizsgák miatt aggodalmaskodni. E döntéssel elodázhatja azt a bénító szorongást, hogy mi lesz, ha az egyetem elvégzése után munka nélkül marad. A túl hamar, tapasztalatok hiányában megtörtént pályaválasztás és a módosítási lehetőség hiánya könnyen elkedvetlenedésbe torkollhat. Nem szeretnének semmit sem elkapkodni, akár karrierépítésről, akár családalapításról legyen szó. Intő példaként szolgálnak számukra a magas válási ráták és munkahellyel való gyakori elégedetlenség. Ezért tehát a fiatal halogatja a döntést, ki kívánja várni az „igazit”. Ráadásul a laza óraszerkezettel működő felsőoktatási intézmények nem készítenek fel a fix munkaidőre sem. A főiskola alatt megszokott gondtalan életvitel könnyen örömtelen mókuskerékké változik a munkába állás után. Éppen ezért a pályakezdők egy része néhány év után megtorpan: a dolgos hétköznapok hatására kiégnek, motiválatlanná, depresszióssá, a jövőt illetően szkeptikussá válnak.

Milyen nehézségekkel állnak szemben a mai fiatalok? Mi zajlik bennük ennek kapcsán?

Nem tudják áthidalni a korábbi, önmegvalósítással kapcsolatos terveik és a reális karrierkilátások közötti szakadékot. Ez az ún. kapunyitási pánik, ami céltalanságban, ingerlékenységben, álmatlanságban, depresszív és szorongásos tünetekben jut kifejeződésre. A jövőképet célok és elvárások helyett félelmek és reménytelenség uralják. A nagybetűs élet kapujában álló huszonéves tehát nem látja maga előtt a lehetőségeket, amelyekért megéri elindulni. Esetleg pár év munka után jut erre a következtetésre.
Mindenki szembesül szorongással a gondtalan gyermekkor után a produktív életszakaszba való belépéskor. A talajtalanság érzése annak belátása, hogy a világunkat, a szabályokkal együtt mi magunk építjük fel. A krízis kimenetelét sok minden befolyásolja, például hogy befejeződött-e már a szülőkről való érzelmi leválás, kirajzolódik-e egyáltalán egy vonzó karrierút. Amennyiben a fiatal szüleivel jó viszonyt ápol, szívesen a szülői házban maradhat, ami a kényelmi funkciók mellett egyfajta felelősség-megosztással is jár. A felnőtté válással magunk mögött kell, hogy hagyjuk a régi szokásokat, nézeteket, és újakat alakítunk ki helyettük. Ezek elvesztése gyászreakciót indít be, ami minden korszak lezárulásának természetes velejárója és általában magától elmúlik néhány hónap alatt. Legtöbbször nem is igényli szakember segítségét. A szűkebb közösség szerepe azonban kulcsfontosságú a pozitív kimenetel szempontjából: bátorítással, és a szociális háló megmozgatásával sokat tehetnek azért, hogy egy bizakodó, életképes fiatal hagyja el a családi fészket.

A Z generáció (18 év alattiak) azért jelent váltást a korábbiakhoz képest, mivel az ebbe született fiatalok már nem ismerik az internet nélküli világot. Manapság gyakran előfordul, hogy egy gyermek hamarabb tanul meg kezelni egy okostelefont, mint hogy megtanulna olvasni: a technika és a média által szocializálódik. Ezáltal a személyes kapcsolatok kárára a virtuális tér értékelődik fel számukra. Ráadásul ezek a fiatalok a média hatására nagyon könnyen befolyásolhatók. Míg régen a család közösen végezte a dolgát, melyben a gyermek is tevékenyen részt vett, mára a gyermekek idejük nagy részét az iskolában töltik. Itt kortárs csoporttal vannak együtt, melynek szerepe így jelentősen megnőtt a család rovására. Szabadidejüket egyre inkább televíziózással és az internetezéssel töltik, egymással kapcsolatot a virtuális valóságban tartanak. A negatívumok mellett természetesen pozitívumok is vannak: elmondható, hogy nyitottak az újdonságokra, a problémamegoldás terén rugalmasak, és – részben az internetnek köszönhetően – remek virtuális kommunikációs készséggel rendelkeznek.

Mint látjuk, minden új generáció egy teljesen más szemlélettel rendelkező csoport, mint elődeik, így problémáik megoldása is új nézőpontokat követel meg, azonban amennyiben megpróbáljuk megérteni őket és az erősségeikre építünk, könnyen a társadalom hasznos tagjaivá tehetjük őket.