Címke: Autonómia

Tartós szerelem… avagy mitől lehet hosszú távon boldog egy párkapcsolat?

Előző írásomban arról szóltam, hogy mennyire fontos életünkben és kapcsolatainkban is a tudatosság (önismeret), hogy önmagunkat megpróbáljuk egy-egy konfliktushelyzetben reálisan, egy külső szemlélő nézőpontjából látni, valamint hogy próbáljuk meg a partnerünket is megérteni: a heves indulatok helyett békés megoldást keresni a minket zavaró problémákra. Most nézzük meg milyen fejlődési feladatokon mennek át párkapcsolataink a tartóssá válás során (Bader és Pearson nyomán).

Sokfélék vagyunk, más-más értékrenddel, célokkal, mégis mikor szembe találkozunk egy olyan társsal, aki iránt heves érzelmeket táplálunk, hajlamosak vagyunk feladni az addig számunkra lényeges dolgokat. Legszívesebben folyton együtt lennénk a másikkal: az összetartozás vágya mindennél erősebb. Az ekkor megélt intenzív érzelmek a későbbi nehezebb élethelyzetek átvészelésében nagy segítséget jelenthetnek. A párrá válás első szakaszában ki kell alakulnia egy közös értékrendnek, élettérnek, ami néhány évig is eltarthat.   Ebben az élethelyzetben az jelenthet nehézséget, ha az egyik fél tart az intimitástól, vagy épp ellenkezőleg, a magánytól és az elhagyatástól retteg, ezért nem képes továbblépni a következő szakaszba.

Idővel két önálló ember találkozása mindenképpen súrlódásokkal kell hogy járjon amit nem mindegy hogyan kezelünk: jó esetben ez egymáshoz való alkalmazkodáshoz vezet. (Amennyiben az egyik fél nem mondja ki a számára zavaró dolgokat, nem történik meg az összecsiszolódás, inkább egymás mellett élésről, mintsem valódi párkapcsolatról beszélhetünk.)  Rosszabb esetben önfeladás vagy érzelmi eltávolodás lehet a következmény. Amennyiben megtaláljuk az adás-kapás, együttlét-külön töltött idő egyensúlyát, stabilizálódik a párkapcsolat. Ebben a szakaszban az jelenthet problémát, ha az egyik fél autonómia vagy intimitásszükséglete jóval nagyobb a másikénál. (Ez rendszerint gyermekkori hiányérzetre vagy traumákra vezethető vissza.)

Ezután a pár tagjai szükségszerűen a külvilág felé fordulnak, átmenetileg ismét fontosabbá válnak az egyéni célok (pl. karrier, a másoktól kapott visszajelzések), mint a közös elfoglaltságok. Amennyiben ebben a fejlődési szakaszban a partnerek közötti kommunikáció nem megfelelő, a kapcsolat veszélybe kerülhet és érzelmileg kiürülhet.

A párkapcsolat tartóssá válásának utolsó fázisát az újraközeledés jellemzi, amikor két érett személyiség kialakítja a mindkettejüknek hosszú távon is elfogadható közelséget, megtalálják a saját és a közös szükségletek működőképes arányát. Ennek végeztével a párkapcsolatot mindketten bizalmasnak, intimnek, szükség esetén pedig támogatónak élik meg.

Amennyiben a pár végigment a fenti szakaszokon, a későbbiekben könnyebben kezelik az élet által eléjük gördített nehézségeket, hiszen megszilárdultak a kapcsolatuk határai, kialakultak szabályai és begyakorolták a sikerre vezető kommunikációs mintákat. Amennyiben bármelyik szakaszban elakadás történik, az általában a tagok közti kommunikáció elégtelenségére (manipulatív vagy agresszív megnyilvánulásokra) és az eredeti család viselkedési-, vagy élménymintázatára (pl. gyermekkori traumákra) vezethető vissza . Ilyen esetekben párterápiás vagy egyéni pszichoterápiás segítségre lehet szükség a kapcsolat megmentéséhez és a jó közérzet helyreállításához. A terápia során kapott önreflexió (reális énkép) segítségével megláthatjuk ismétlődő mintázatainkat, gyenge pontjainkat, legbelső szükségleteinket, melyeken ezután nagyobb hatékonysággal tudunk úrrá lenni illetve ezeket úgy kielégíteni, hogy egyúttal a másik szempontjait is figyelembe vegyük.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár- és családterapeuta jelölt

Konfliktuskezelés 2.: érzések a szavak mögött

Létünk (egyik) legfontosabb területét az emberi kapcsolatok jelentik. Az egymással való érintkezések következtében azonban gyakran kerülünk saját érdekeinkkel, vágyainkkal ellentétes helyzetbe. Az ellentétek elsimításához azonban nem saját álláspontunk hangoztatása szükséges, hanem az, hogy bele tudjunk helyezkedni a másik ember helyzetébe, kicsit belelássunk az Ő világába. Popper Péter szerint az emberi jellem a konfliktusok megélésén és megoldásán keresztül kovácsolódik ki. Dan Millman híres szerző pedig így fogalmaz: „A béke nem a konfliktus hiánya, hanem a konfliktus kezelésének képessége.”

Hogyan feljődik ki a konfliktuskezelő képességünk?

Fogantatásunk pillanatától kezdve minden körülöttünk lezajló esemény hat ránk. Különböző  jelentések raktározódtak el lelkünkben, melyek később aktivizálódnak. Ezek a rögzült állapotok óriási érzelmi hálózatot hoznak létre. Minden egyes ember másfajta érzelmi jelentéshálózattal rendelkezik, így másfajta érzéseink vannak bizonyos dolgokkal kapcsolatban. Érthető, hogy sok mindent máshogy élünk meg, nem értünk egyet. A kommunikáció segítségével azonban világaink közeledhetnek egymáshoz. A megértéshez az empátia képessége szükséges, ami a korai életévekben alakul ki. (Már ekkor képesek vagyunk a körülöttünk lévők gesztusainak, mimikáinak leutánzására, ami ezen képességünk alapja, később pedig megtanuljuk beleképzelni magunkat a másik helyzetébe és megértjük őt.) A konfliktus során saját világunk csap össze a másik ember világával: érvényesíteni akarjuk akaratunkat, autonómiánk megőrzésére törekszünk. Konfliktusaink megoldásához nyugodt körülmények között kialakított beszélgetés szükséges, melyben a másik megértésére és egymás véleményének elfogadása a cél.  Ha a felek fejlődésre, pozitív változásra törekszenek a konfliktus építheti a személyiséget és a kapcsolatot is. A másik ember jobb megértésében sokat segíthet az, ha felvesszük a másik gesztusait,  testhelyzetét.

Mi zajlik bennünk a konfliktus során?

Konfliktusaink során különböző megoldási módok és különböző szerepek felvétele jellemző ránk. Egy komplementer kapcsolatban az egyik fél alárendelődik a másiknak: a konfliktuskerülőbb fél könnyen belesimul a másik véleményébe és álláspontjába. Ez magával hozhatja (a ki nem mondott sérelmek eredményeképpen) a másiktól való eltávolodást: meg nem értettnek, elnyomottnak érezheti magát, az elfojtott feszültség pedig testi tünetekben nyilvánulhat meg. Ezáltal könnyen válhatunk szorongóvá, elraktározódnak rossz érzéseink, melyek később meglepetésszerűen törnek majd elő belőlünk. Ennek ellentettje a konfliktuskiélező személyiség, aki úgy alakítja a szituációt, hogy versengő helyzetet hozzon létre, amiben győzelemre törekszik a másikkal szemben. A szimmetrikus, egyenrangú kapcsolatokban az együttműködésre való törekvés jellemző, ahol a felek egymás segítésével próbálják megoldani a helyzetet. Ebben fontos szerepet kap a másik fél végighallgatása, a megértésére való törekvés és saját elképzelésünk megfogalmazása egy minkét fél számára elfogadható megoldás kialakítása érdekében. Személyiségünk (melyet korábbi tapasztalataink, érzelmi jelentéshálózataink határoznak meg) dönti el, hogy melyik viselkedési stílust követjük. Ezen utólag bár nem könnyű, külső segítséggel (folyamatos visszajelzések által) lehet változtatni.

Hogyan kommunikáljunk egyenrangú partnerként?

Fontos tehát, hogy a békét ne fejünk homokba dugásával, hanem konfliktusaink kezelésével érjük el, mert a vitás helyzetek megélése, az empátia és a kommunikáció fejlesztheti személyiségünket és hosszú távon szorosabbá, intimebbé teheti a másikkal való kapcsolatunkat is.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.