Címke: Tartós párkapcsolat

Írások • • • írta Habis Melinda 13 Hozzászólás

Féltékeny a párjára?

Nyár van, a kánikulában a túlélés fontosabb szempontnak tűnik az öltözködésnél. Az utcán mindenhol kivillanó női combokat és melleket látni. Mi a helyzet akkor, ha a párunk szemei zavaróan hosszasan elidőznek egy vonzó női testen? Meddig egészséges az, ha a társunk megnézi a szép nőket és mikor van okunk a gyanakvásra, hogy a puszta kíváncsiságnál több is van a háttérben?

Mi a féltékenység?

A féltékenység egy igen intenzív félelem attól, hogy elveszíthetjük szerettünket, tehát bizonyos fokig természetes érzés. Annak megnyilvánulása, hogy partnerünket vonzónak, mások számára is kívánatosnak látjuk, ragaszkodunk hozzá. Csak akkor okoz problémát, ha túlzottan felerősödik, kontrollálhatatlanná válik, vagy objektív ok nélkül jelenik meg. A betegesen féltékeny ember  rendszerint faggatja, ellenőrzi partnerét, „rajtaütő” látogatásokat tesz stb. Ez a viselkedés a rövid ideig megnyugvást hozhat (hiszen gyanúnk alaptalannak bizonyul), ezért egyre gyakrabban alkalmazzuk. A másik fél pedig megerősíti párja viselkedését azáltal, hogy felel a kérdésekre, beszámol, hol járt, mit csinált, kivel találkozott. Ez azonban nem hozza vissza a megingott bizalmat, sőt, minkét félben egyre nő a feszültség. A konfliktushelyzetek kiéleződhetnek, ami a kapcsolat eldurvulását, széthullását eredményezheti.

Miben más a nők féltékenysége, mint a férfiaké?

Érdemes tudni, hogy a féltékenységnek a nők részéről evolúciós haszna van, mert az apa közelsége, részvétele az utódgondozásban hozzájárul az gyermekek felneveléséhez, növeli annak túlélési valószínűségét. Férfi szempontból azonban teljesen más az evolúciós érdek: az ő génjeinek továbbadását az segíti leginkább, ha minél több utódot nemz. Ebből logikusan adódik, hogy a nők leginkább azt sérelmezik, ha a párjuk érzelmileg kezd kötődni valakihez, a férfiak viszont inkább a szexuális aktus megtörténtét veszik magukra. Érdekes, hogy a kutatások azt mutatják, a kevésbé vonzó, evolúciós szempontból kevésbé rátermett férfiak hűségesebbek a családjukhoz, odaadóbbak utódaikkal szemben, az értékesebb genetikai állománnyal bírók azonban inkább hajlamosak a hűtlenségre.

Mi zajlik bennünk?

Kutatások igazolták, hogy azok az emberek, akik nem elégedettek önmagukkal, hajlamosabbak féltékenykedni a partnerükre. Ha csúnyának vagy nem kellőképpen szerethetőnek érezzük magunkat, jobban tartunk tőle, hogy párunk elhagy bennünket egy másik nőért/férfiért.
A nők egy-egy félrelépésre inkább szomorúsággal, a másik szerelmének elvesztése miatt érzett gyásszal reagálnak. A férfiak azonban inkább dühöt éreznek, ha megcsalja őket a párjuk. Közös bennünk, hogy mindkét érzés elfojtása esetén várható különféle testi tünetek, betegségek megjelenése. (Például különféle nőgyógyászati problémák kezdődhetnek ilyenkor.)

Mi a megoldás?

Ahogy már a bevezetőben is írtam, nem mindegy valóban van-e alapja a gyanakvásunknak, vagy inkább a szorongásaink játszanak velünk. Ennek eldöntésében sokat segít az önismeret. Ha összefüggő, teljes képünk van magunkról, nincsenek kisebbrendűségi érzéseink, reálisabban átlátjuk az emberi kapcsolatainkat is. Nem ijedünk meg, ha párunk észrevesz más nőket/férfiakat is, de észleljük, ha viselkedése megváltozik, eltávolodik tőlünk és időben, higgadtan kezeljük a helyzetet. Akit korábban megcsaltak már, érthető módon hajlamosabb a féltékenységre, de tudni kell, hogy a gyermekkori elhanyagolás, korai traumák önmagukban is fokozzák sérülékenységünket a párkapcsolatainkban. Ezek kezelése pszichoterápiás feladat, melynek hatására a kóros féltékenység megszűnése is várható.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda
klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár- és családterapeuta-jelölt

Írások • • írta Habis Melinda 0 Hozzászólás

Nyílt levél Sarka Katához és Hajdú Péterhez

Kedves Kata és Péter!

Ezúton szeretném megköszönni Önöknek, hogy nyilatkozatukkal (http://hvg.hu/elet/20160728_Hajdu_Peter_Sarka_Kata_hazassag_valsaga_szakitas_valas) elismerték: a házasság bizony nehéz műfaj, sokat kell tenni azért, hogy hosszú távon is működőképes legyen! Azt gondolom, ezzel sokaknak adtak hitet abban, hogy nemcsak nekik vannak problémáik, hanem az ismert, gazdag embereknek is. Számukra is okoz néha gondot az, hogy időt szakítsanak a valóban fontos dolgokra: a szerelmükre és a családjukra.

Fontos üzenet még szerintem, hogy ami elromlott, azt meg lehet javítani, nem kell rögtön eldobni, és újra cserélni, ahogyan azt sokszor sugallják a médiában. Kata azt nyilatkozta, egy közös pihenés alkalmával próbálják meg tisztázni a félreértéseket. Merthogy minden emberi kapcsolatban könnyen előfordulhat, hogy nem úgy sülnek el a dolgok, ahogyan szeretnénk, a kommunikáció gyorsan tévútra siklik. Gondoljunk csak bele! Van-e közülünk olyan, akinek még nem volt konfliktusa a munkahelyén, családi vagy baráti körben egy-egy rosszul megfogalmazott mondat, néhány meggondolatlanul megválasztott szó  miatt? A párunkhoz fűződő szoros érzelmi kapocs még kiszolgáltatottabbá tehet bennünket, a bántásokra, megágyaz a félreértéseknek. Ha ezeket nem tisztázunk időben, könnyen a kapcsolatunk láthatja ennek kárát: a támogató érzelmi viszony meglazulhat, átalakulhat. Ez a hír fel kell hívja a figyelmet arra, hogy amit magától értetődőnek gondolunk, ami vigaszt nyújt a nehéz időkben, könnyen veszélybe kerülhet, ha  nem figyelünk oda rá, nem ápoljuk megfelelően. Mindenki számára természetes, hogy naponta tisztálkodunk, egyre többen igyekszünk egészségesen étkezni, mozogni, de vajon minden nap gondoskodunk a lelki jóllétünkről, egészségünkről is? Mit teszünk azért, hogy jól érezzük magnkat a bőrünkben, ápoljuk a nekünk fontos kapcsolatainkat? Ugye, hogy ez már nem olyan egyértelmű?!

Kívánok sok sikert kívánok a beszélgetéshez, házasságuk megjavításához! Amennyiben esetlegesen nehézségeik adódának a kommunikációval vagy más, mélyebb problémák merülnének fel, kérem ne ódzkodjanak egy újabb tabut ledönteni: hatékony segítséget igénybe venni. Szerintem sokkal nagyobb bátorság szakember segítségével szembenézni a problémákkal, mint súlyos áldozatok árán kompromisszumot kötni: beletörődni egy olyan megoldásba, amely számunkra nem kielégítő, vagy véget vetni egy értékes emberi kapcsolatnak.

Hiába egyértelmű, hogy a fogfájsással fogorvoshoz megyünk, a látásporblémákkal szemészt keressünk fel, Magyarországon sajnos korántsem evidens, hogy lelki nehézségeinkkel pszichoterapeuta (esetünkben pár- és családterapeuta szakembert keresünk fel.) Egyre több sajnos a sarlatán, a képzettség nélkül mások lelki világában turkáló ember, aki tanácsokkal, okos gondolatokkal látja el a hozzá fordulókat. Például egy coach, életvezetési tanácsadó vagy mediátor nem képes arra, hogy a probléma hátterében megbújó lelki dinamikákat felfejtse, összefüggésbe hozza a kialakult helyzettel, ezártal hathatós segítséget nyújtson! Ezen szakemberek tudása nem közelítei meg az önmagukat több tíz éven keresztül képező, fejlesztő szakemberekét, mégis megoldást ígérnek a problémánkra. A kulcs tehát bennünk van, sokszor mégis képtelenek vagyunk ezt egymagunk megtalálni: önmagunk megértéséhez és erőforrásaink mobilizásához a probléma megoldásának érdekében jól jöhet az önismeret, a pszichoterápiás segítség. Fontos, hogy a lelki jóllétünket tudományos alapokon nyugvó megoldásokkal biztosítsuk, ne dőljünk be a hangzatos ígéreteknek Ezek sajnos csak látszatmegoldást jelentenek és lássuk be, gyakran több kárt okoznak, mint hasznot.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Üdvözlettel: Habis Melinda
klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár- és családterapeuta-jelölt

sarka-hajdú

Boldog pillanatok

A kép forrása: http://rcnews.hu

Írások • • • • írta Habis Melinda 2 Hozzászólás

Megcsaltak… váljunk?

A nyár a szerelem időszaka… de mi a helyzet akkor, ha ez az érzés egy meglévő párkapcsolat (esetleg házasság) mellett költözik a szívünkbe? Mi a jó döntés ilyenkor? Engedjünk az ismeretlenhez kapcsolódó izgalomnak, fellobbanó szenvedélynek vagy fontosabb a megszokott, biztonságot adó háttér?

Manapság a házasságok jó része válással végződik: az első házasságok esetében 40-45%-ban, a második házasságok 67%-ban, az élettársi kapcsolatok pedig még nagyobb arányban bomlanak fel az évek során. A válás elfogadottá vált társadalmunkban, így ha emellett döntünk, kevésbé kell tartanunk környezetünk negatív megítélésétől, mint korábban. De mit érzünk mi? Milyen értékeket, viselkedésmintákat hoztunk az eredeti családunkból? Mi vezetett oda, hogy egy harmadik színesítette meg a hétköznapjainkat? Helyre lehet-e/kell-e hozni még a párkapcsolatunkat?

A váláshoz vezető út…

Fontos tisztázni, hogy a válás mindig egy folyamat eredménye, melyet ún. válási krízis előz meg. Ennek része lehet a fokozatos elhidegülés, melyet különböző viselkedési stratégiák kísérhetnek. Gyakran jellemző a másik viselkedésének vagy személyének kritizálása, becsmérlése (nyilván jogosan érzi magát megbántva a megcsalt fél, de a kapcsolatra tett hatását nézve az indulatos viselkedés ennek ellenére destruktív). Hasonlóan káros tud lenni az ún. szabotőr viselkedés, ami azt jelenti, hogy az egyik fél későn jár haza, távol marad különböző családi eseményekről, kerüli a párjával való kettesben maradást. Ezek a stratégiák gyakran nem tudatosak, a másik iránt érzett haragunkat fejezik ki. Hozzájárulnak a pár tagjai közötti érzelmi szakadék mélyüléséhez (és persze nem feltétlenül kapcsolódnak megcsaláshoz sem). Amennyiben a másik iránt érzett haragunkat saját magunk felé fordítjuk, például elhízás vagy káros szenvedélyek jelenhetnek meg. A válási krízist gyakran provokálja a megcsalás, mert ez döntési helyzetbe hozza a feleket, hiszen óriási érzelmeket és indulatokat mozgósíthat. Ez az érzelmi töltés, ha szakszerű segítséggel felhasználjuk a kapcsolat javításának érdekében, segíthet megoldani a problémákat, visszahozni a bizalmat, sőt, a korábbi működésnél magasabb szintre emelni a párkapcsolatot. A pár tagjai ennek hatására ismét örömöt tudnak találni egymás társaságában, új, közös célokat fogalmazhatnak meg, ami egy hosszú érzelmi munka eredménye. Fontos megjegyezni, hogy vannak olyan házasságok, melyet egy harmadik fél stabilizál, tehát ami a párkapcsolatból hiányzik az egyik félnek, azt egy másik nőtől/férfitól kapja meg.
A válási krízis kimenetele tehát többféle lehet: párterápia segítségével hozhat egy megújulást, az erőforrások mobilizálását, egy új „szerződés” megkötését. Elképzelhető kimenetel a válás, hogy a megcsaló a harmadik felet választja, vagy a megcsalt fél nem akar már küzdeni a kapcsolat megjavításáért. Gyakran előfordul az úgynevezett próbaválás, ami azt jelenti, hogy a sértett fél elköltözik, mert azt gondolja, így könnyebb lesz megoldást találni a gondokra, ettől felértékelődik a kapcsolatuk a másik szemében (ez azonban általában téves elképzelés). Mint láthatjuk, a sértettség gyakran hibás megoldásmódokat szül, ezért jól jöhet ha egy kívülállóval tudunk beszélni az csalódásunkról, ki tudjuk adni a dühünket. Előfordul, hogy  a párok úgy döntenek, a megcsalás után is együtt élnek, de  ilyenkor sok-sok konfliktusra vagy teljes elszigetelődésre lehet számítani. Fontos tisztázni, hogy mindkét megoldásnak sok hátránya van, tehát egyik sem javasolható (különösképpen, ha gyerekek is érintettek).

Ha már megszületett a döntés…

A válás mindig komplex folyamat: beszélnünk kell érzelmi (már nem szeretem), jogi, gazdasági,  közösségi válásról (amikor a társas kapcsolataink változnak meg), egyházi válásról és pszichológiai válásról (a kapcsolat elvesztéséből fakadó csalódottság), valamint a szülői feladatok megosztásáról. Nyilvánvaló, hogy egy kapcsolat elvesztése, még ha az igen konfliktusos volt is, bánattal és csalódottsággal jár. Sokan a válási procedúra lezajlása után is benne ragadnak a harag érzésében: megmarad egymás hibáztatása, vagy az anyagi javakon való osztozkodás képében jelenik meg a másik fél iránt érzett indulat. (A másik iránti bosszúvágy pedig igen gyakran a kapcsolat és saját magunk leértékeléséből fakad.) Ez nem csak a másik elengedését és életünk újrakezdését akadályozza meg, hanem igen káros a közös gyermek(ek)re nézve is. Ilyenkor gyakran elakadt gyászfolyamat áll a háttérben, ami pszichoterápiás megsegítést igényel. Talán elsőre meglepőnek tűnik, de gyakran nehezebb gyászfolyamat egy válás, mintha egy közeli hozzátartozónk hunyt volna el. Fontos tehát, hogy a válás ne húzódjon el, a konfliktushelyzetek feloldódjanak, hogy minden fél új életet kezdhessen. Lényeges, hogy a gyermekfelügyelettel és láthatással kapcsolatos problémákat a szülők higgadtan tudják megbeszélni. Ennek feltétele az érzelmi-, jogi és gazdasági elszakadás befejeződése. (Nem nehéz belátni, hogy csak akkor tudunk volt párunkra partnerként tekinteni, ha elengedtük a párkapcsolat megszakadásával járó haragunkat.) Lényeges tehát, hogy szülőként továbbra is kompetensnek tekintsük Őt, nyugodt szívvel bízzuk rá csemeténket.

Mint a fentiekből is látható, a válási krízis minden résztvevő felet megterhel, lelki szempontból mégis szerencsésebb megoldás az addig kimondatlan feszültségek megfogalmazása, mint a sok-sok áldozat árán fenntartott látszat. Ha megszületett a válás melletti döntés, hogyan mondjuk el a gyermekünknek? Mit tehetünk, hogy minél kevésbé viselje meg Őt a szülők konfliktusa? Soron következő írásomban erről fogok részletesen szólni.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, családterapeuta-jelölt

Írások • • • • • írta Habis Melinda 0 Hozzászólás

A kisgyermekes lét buktatói

Ahogy korábbi írásaimban említettem, egy párkapcsolatban folyamatos változások zajlanak, az egyének belső szükségleteinek és a környezeti hatásoknak megfelelően. Az idő előrehaladtával (és a gyermek növekedésével) minden családnak meg kell küzdenie bizonyos feladatokkal, melyek normális módon megterhelik a családtagok alkalmazkodó képességét. Ezt megelőzően az elköteleződés és a gyermekvállalás megpróbáltatásairól volt szó, most pedig a gyermek cseperedésének nehézségeivel, illetve ennek párkapcsolatunkra gyakorolt hatásával fogok foglalkozni.

Kisgyermekkel az élet…

A gyermek növekedése, fejlődése egy sor változást okoz a szülők párkapcsolatában, amihez alkalmazkodniuk kell. Ezek közül kiemelném az akarat fejlődését (a dackorszak, hisztik megjelenését), ami feszültséget kelt a szülőkben. Különösen nehéz megértenünk és (jól) kezelnünk gyermekünk önállósodási törekvéseit, ha szülőként nem vagyunk kellőképpen érzelmileg teherbíróak. Ez gyakran előfordul, ha valamilyen veszteség ért minket, esetleg mi magunk nem tudjuk kontrollálni az indulatainkat, megfelelő módon levezetni a feszültségünket, vagy egyszerűen mi sem kaptunk elég figyelmet gyermekkorunkban (minket sem értettek meg, szükségleteinkre nem hangolódtak rá a szüleink).

Ebben az időszakban a szülő-gyermek kapcsolatban felerősödnek a negatív érzelmek, indulatok, melynek kezelése higgadt végiggondolást igényel. A gyermek fejlődésével járó változások a szülőktől rugalmasságot, kellő önismeretet, a közös nevelési elvek kialakítása pedig jó kommunikációt feltételez. A gyermek növekedésével egyre nagyobb szerep jut a minta nyújtásának, a szülők energiájából jó esetben több jut a párkapcsolatukra, a gyermekneveléssel kapcsolatos feladatok is jobban megoszlanak. A gyermek közösségbe illeszkedése és a gondozó (anya), munkába állása szintén újabb nehézségek forrása lehet, mindemellett a család kinyílik a külső hatások felé, aminek sok pozitív hozománya lehet. Ha a szülő ebben az időszakban érzelmileg nem hozzáférhető (akár saját veszteség vagy más ok miatt), nagy valószínűséggel nehézségekbe ütközik a következetes nevelés tekintetében és a gyermek társas életre való felkészítésével kapcsolatban is.

Az iskolába kerülés nehézségei

Iskolás korra jó, ha kialakul a gyermekben egyfajta érzelmi stabilitás, megtanulja saját érzelmeit jól kezelni, például megnyugtatni magát, frusztrációját mások számára elfogadható módon levezetni, hogy az ily módon felszabaduló energiája az intellektuális tevékenységekre fordulhasson. Ha ez elmarad, az óvodai közösségben előforduló konfliktusok az iskolában tovább mélyülnek, nem marad „erő” a tanulásra.  A gyermek érzelmi önállósodásával a szülői szerep valamelyest veszít jelentőségéből, ezért jó, ha ezzel párhuzamosan a szülőnek marad ideje a karrierjének (és természetesen a párkapcsolatának) építésére. A sikerélményt tehát ebben az életszakaszban ismét a környezettől kell várnunk. Sokszor nehéz azonban a szülő-, házastárs- és szakmai szerep összeegyeztetése, az idő beosztása a különféle különórák, szabadidős tevékenységek és a saját kikapcsolódás között. Mint minden életszakaszban, itt is problémát okoz, ha a szülők közt nem megfelelő a kommunikáció, ki nem mondott sérelmek vagy érzelmi távolság van köztük, valamit ha a korábbi életciklusok fejlődési feladatait nem oldották meg. Ezek idővel egyre markánsabb tüneteket okoznak, akár a gyermek érzelmi fejlődésében, akár iskolai teljesítményében. A helyzetet tovább fokozza, hogy a szülők gyermekük magatartási problémáit vagy tanulmányi eredményét könnyen saját kudarcukként élhetik meg, ezekre indokolatlanul hevesen reagálhatnak.
Érdemes tehát időről időre önvizsgálatot tartanunk, ha valamilyen életfeladatot nehéznek, vagy megterhelőnek találunk. Először magunkban, kapcsolatainkban és a múltunkban keresnünk a választ az ezzel kapcsolatos kérdésekre, mert ezek megértése sokat segíthet abban, hogy átlássuk gyermekünk viselkedését és átsegítsük őt a nehézségeken.

Következő blogbejegyzésemben a serdülőkori problémákról fogok részletesebben szólni.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, családterapeuta-jelölt

Írások • • • • • • írta Habis Melinda 1 Hozzászólás

Tartós szerelem… avagy mitől lehet hosszú távon boldog egy párkapcsolat?

Előző írásomban arról szóltam, hogy mennyire fontos életünkben és kapcsolatainkban is a tudatosság (önismeret), hogy önmagunkat megpróbáljuk egy-egy konfliktushelyzetben reálisan, egy külső szemlélő nézőpontjából látni, valamint hogy próbáljuk meg a partnerünket is megérteni: a heves indulatok helyett békés megoldást keresni a minket zavaró problémákra. Most nézzük meg milyen fejlődési feladatokon mennek át párkapcsolataink a tartóssá válás során (Bader és Pearson nyomán).

Sokfélék vagyunk, más-más értékrenddel, célokkal, mégis mikor szembe találkozunk egy olyan társsal, aki iránt heves érzelmeket táplálunk, hajlamosak vagyunk feladni az addig számunkra lényeges dolgokat. Legszívesebben folyton együtt lennénk a másikkal: az összetartozás vágya mindennél erősebb. Az ekkor megélt intenzív érzelmek a későbbi nehezebb élethelyzetek átvészelésében nagy segítséget jelenthetnek. A párrá válás első szakaszában ki kell alakulnia egy közös értékrendnek, élettérnek, ami néhány évig is eltarthat.   Ebben az élethelyzetben az jelenthet nehézséget, ha az egyik fél tart az intimitástól, vagy épp ellenkezőleg, a magánytól és az elhagyatástól retteg, ezért nem képes továbblépni a következő szakaszba.

Idővel két önálló ember találkozása mindenképpen súrlódásokkal kell hogy járjon amit nem mindegy hogyan kezelünk: jó esetben ez egymáshoz való alkalmazkodáshoz vezet. (Amennyiben az egyik fél nem mondja ki a számára zavaró dolgokat, nem történik meg az összecsiszolódás, inkább egymás mellett élésről, mintsem valódi párkapcsolatról beszélhetünk.)  Rosszabb esetben önfeladás vagy érzelmi eltávolodás lehet a következmény. Amennyiben megtaláljuk az adás-kapás, együttlét-külön töltött idő egyensúlyát, stabilizálódik a párkapcsolat. Ebben a szakaszban az jelenthet problémát, ha az egyik fél autonómia vagy intimitásszükséglete jóval nagyobb a másikénál. (Ez rendszerint gyermekkori hiányérzetre vagy traumákra vezethető vissza.)

Ezután a pár tagjai szükségszerűen a külvilág felé fordulnak, átmenetileg ismét fontosabbá válnak az egyéni célok (pl. karrier, a másoktól kapott visszajelzések), mint a közös elfoglaltságok. Amennyiben ebben a fejlődési szakaszban a partnerek közötti kommunikáció nem megfelelő, a kapcsolat veszélybe kerülhet és érzelmileg kiürülhet.

A párkapcsolat tartóssá válásának utolsó fázisát az újraközeledés jellemzi, amikor két érett személyiség kialakítja a mindkettejüknek hosszú távon is elfogadható közelséget, megtalálják a saját és a közös szükségletek működőképes arányát. Ennek végeztével a párkapcsolatot mindketten bizalmasnak, intimnek, szükség esetén pedig támogatónak élik meg.

Amennyiben a pár végigment a fenti szakaszokon, a későbbiekben könnyebben kezelik az élet által eléjük gördített nehézségeket, hiszen megszilárdultak a kapcsolatuk határai, kialakultak szabályai és begyakorolták a sikerre vezető kommunikációs mintákat. Amennyiben bármelyik szakaszban elakadás történik, az általában a tagok közti kommunikáció elégtelenségére (manipulatív vagy agresszív megnyilvánulásokra) és az eredeti család viselkedési-, vagy élménymintázatára (pl. gyermekkori traumákra) vezethető vissza . Ilyen esetekben párterápiás vagy egyéni pszichoterápiás segítségre lehet szükség a kapcsolat megmentéséhez és a jó közérzet helyreállításához. A terápia során kapott önreflexió (reális énkép) segítségével megláthatjuk ismétlődő mintázatainkat, gyenge pontjainkat, legbelső szükségleteinket, melyeken ezután nagyobb hatékonysággal tudunk úrrá lenni illetve ezeket úgy kielégíteni, hogy egyúttal a másik szempontjait is figyelembe vegyük.

További pszichológiai tartalmakat keres? Látogasson el Facebook és Instagram oldalamra, és iratkozzon fel YouTube-csatornámra is, ahol rendszeresen osztok meg új videókat.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár- és családterapeuta jelölt