Szexuális kapcsolataink

Szexuális kapcsolataink

Legutóbb arról tettem közzé a véleményemet, én hogyan látom a kapcsolatteremtés nehézségeit modern világunkban. Ez természetesen nem csak a baráti kapcsolatok (ahogy arról ‘A barátok egészségvédő szerepéről…‘ című írásomban is szóltam), hanem a párkapcsolatok megváltozását is magával hozta, megnehezítve a pártalálást, ismerkedést, majd a kezdeti lépések után a másikhoz való fokozatos közeledést. Azt is említettem már, hogy sokak számára az udvarlás és a kapcsolatteremtés egyéb lépései egyszerűen kihagyandónak tekinthetőek. Nézzük most azt, ennek milyen hátulütői lehetnek.

A szexuális kapcsolat és különösképpen az ennek során átélt orgazmus túlhangsúlyozása sokakban teljesítmény kényszert kelthet, mindegy, hogy férfiről vagy nőről van szó. Ez megnehezítheti hogy önfeledten évezzük társunk közeledését, kommunikálhassuk felé vágyainkat, közösen fedezzük fel a egymás testi örömforrásait. (Ellenkező esetben előfordulhat státuszt fitogtató trófeagyűjtés is, amely a szexuális aktust teljesen elszigeteli annak társas/összekötő funkciójától.)

Sajnos a téma kellemetlen volta, vagy elégtelen szülői kapcsolatok miatt számtalan fiatal szerzi  szexualitásról szóló ismereteit kortársaitól, az internetről vagy különféle filmekből, melyeknek nem sok közük van egy valódi párkapcsolathoz: korántsem a kölcsönös örömszerzés a cél, tapasztalat híján, ezekre tudnak támaszkodni egy új fajta viselkedés (a szexuális közeledés) kialakításánál.

Ideális esetben egy szerelmi viszonyban a felek egymásra hangolódása hangsúlyosabb kellene, hogy legyen, mint az aktus mennyiségi, tartóssági kérdései vagy a szexuális együttléthez kipróbált pózok változatossága és bonyolultsága. A mennyiség helyett az együttlétek minősége kell(ene), hogy számítson: hogy az együttlét mindkét fél számára egyformán pozitív élményt nyújtson, egyfajta párkapcsolati üzemanyagként szolgáljon. Természetesen vannak párok, akik ráéreznek erre, de sokakra hat a különféle médiumokból érkező nyomás, mely az szexuális örömöt (és annak leegyszerűsített, ösztönös aspektusait) hangsúlyozza a kapcsolat bensőségességével, intimitásával szemben, az aktust állati szintre alacsonyítva le.  Különféle irodalmak (legfőképpen videók) taglalják, hogyan „helyettesíthető” az intimitás az aktusok intenzitásának növelésével, különféle akrobatamutatványokkal. Ezekkel nincs is gond, egészen addig, amíg csak arra szolgálnak, hogy egy jól működő kapcsolatban változatosabbá tegyék az együttléteket, nem pedig átveszik az egymásra hangolódás és a bensőségesség helyét.
A helyzet különlegessége, hogy a nőknek a szexuális izgalom eléréséhez jóval több időre és ingerlésre van szükségük, mint a férfiaknak, melyről az elégtelen információforrás miatt a fiatal férfiak nagy többsége nem tud, vagy nem képes azt figyelembe venni. Nagy hangsúlyt kap tehát a szexuális életben a partnerek közti kommunikáció és az egymásra való odafigyelés, ami áthidalhatja ezt a hiányosságot. (Tehát hölgytársaim számára hangsúlyoznám, hogy merjék felvállalni, hogyha másra vágynak egy-egy szexuális aktus során, mint amit partnerük feltételezett. Az egymásra hangolódás időt és sok erőfeszítést igényel, igen ritkán fordul elő, hogy rögtön (és tartósan) úgy alakulnak az együttlétek, hogy az mindkét félnek egyformán örömet okozzon.)

Összefoglalásként elmondható, hogy az ember szexuális viselkedése igen összetett, sokféle út vezet a potenciális partner megpillantásától a szexuális együttlétig, a bensőséges párkapcsolatig vagy a közös élet tervezéséig, a leglényegesebb, azonban hogy figyeljünk egymásra és ha valami zavar minket, ne féljük azt megfogalmazni társunk felé.

Share Button

17 Hozzászólás

  • KT

    Tisztelt Doktornő!

    Még sohasem voltam pszichológusnál, mert a dolgaink általában „rendeződtek”. De most újra előjött a gondolkodásomban az a probléma, amit sok-sok évvel ezelőtt is nehezen vagy igazából nem is tudtam feldolgozni magamban. Bizonyára a probléma hallatán nem tart teljesen beszámíthatónak, de szégyellem is, hogy nekem ez gondot jelent az életben.
    30 évvel ezelőtt, amikor megismerkedtem a feleségemmel elhatároztuk, hogy összekötjük az életünket és megházasodtunk. Az ifjú pár boldogan töltötte az első időket, hiszen ez talán így is van rendjén. Az égig ért a boldogságunk, hiszen egymásé lehettünk mindenben. Az első megtorpanás az volt az életemben, amikor a feleségem egy nőgyógyászhoz kellett vinnem. Én ifjú férfiként nem igazán voltam tisztában azzal, hogy mi történik egy nőgyógyászati vizsgálat során. A szüleim ezekről soha nem beszéltek velem, az ifjú feleségemmel sem ez volt az első dolog, amit egyeztetni kell egymással. Egy anyajegyet kellett levetetni a mellbimbójáról, hogy ha majd gyermekünk születik, ne akadályozza a szoptatásban. Ez még rendben is volt számomra, de ott szembesültem azzal, hogy a férfi orvosnál teljesen le kellett vetkőzni a feleségemnek, ő alaposan megvizsgálta, azaz Ön ezt jobban tudja, hogy a bimanuális vizsgálatot is elvégezte nála, hogy ne legyen más baja. Ez a megoldás számomra roppant kínos volt, hiszen nem is számítottunk erre, mi nem ezért mentünk. Nagyon bántott, hogy a feleségem egy ilyen helyzetnek ki volt téve és tehetetlenül és nagyon dühösen hallgattam végig, amikor elmesélte, hogy mi történt vele. Ekkor 26 éves voltam, bizonyára én is oka voltam ennek, hogy nem készültem fel a nőgyógyászati vizsgálatok mibenlétéről, de nagyon fájt a dolog. Én még naivan arra gondoltam, hogy a feleségem az enyém lett, s mi boldogan turbékolhatunk az életünk végéig, akár távol a világtól és mindentől. Minden nőt sajnáltam ettől kezdve, hiszen ez egy roppant megalázó vizsgálat, biztos, hogy nincsen más megoldás, ezen törtem a fejem éveken át. S ezt minden nő hagyja, hiszen az egészsége, sőt az élete múlhat rajta. Sajnos nem fejlődött az orvostudomány annyit, hogy ezt ki lehetne akár ma is váltani bármivel. Agyban fel lehet dolgozni (Ne akarjak megváltoztatni olyat, amit nem lehet megváltoztatni.), de a valóságban nagyon sokáig gyötört és fájt a dolog.
    A következő fejezet a gyermekeink érkezésekor folytatódott. A feleségem a sógornőm által ajánlott nőgyógyászt választotta, aki nagyon „jó orvos”- a híre ilyen volt. Azért nála jelentkeztünk be magánrendelésre. A feleségem minden vizsgálatra én vittem, hiszen ha lehetett, soha nem hagytuk el egymást egy napra sem. A legelső alkalommal történő vizsgálat ugyanúgy zajlott, mint az évekkel azelőtti. Ez nekem lelkileg akkor is nagyon fájdalmas volt. Legközelebb kértem a doktor urat, hogy volna-e lehetőség is én is jelen legyek a vizsgálatnál, ezt a feleségem is így gondolta jónak. Engem az is zavart, hogy a magánrendeléseken soha nem volt asszisztens sem az orvos mellett. Az orvos nem tiltakozott, sőt megengedte, hogy mindig a feleségemmel legyek a vizsgálatok során. Azt nem mondom, hogy így jobban éreztem magam, hiszen most már a saját szememmel is láthattam, hogy miből áll egy ilyen vizsgálat. Lelkileg nagyon rossz volt az egész, de nem tehettünk mást. Az orvos hónapról-hónapra visszarendelte a feleségem azért a néhány perces vizsgálatért, ami számomra sokszor csak formálisnak tűnt, hiszen néhány 10 másodperc volt, amíg a vaginába dugta az orvos a kezét, s már vette is ki. Tulajdonképpen csak a méhszájat ellenőrizte, hogy zárt-e, ami mindig így volt hála Istennek. A fejemben változatlanul nem tudtam rendet rakni. A feleségem sem örült igazán ezeknek a szituációknak, ezt láttam az arcán és nagyon sokat beszélgettünk ezekről az alkalmakról, de nem volt megoldás sohasem. Csak a kényszerpálya, hogy egy leendő anyukának, hányszor kellett menni ultrahangra, kenetvételre, bimanuális vizsgálatra, stb-stb. Elérkezett a szülés ideje, amit már nagyon vártunk. Megbeszéltük az orvossal, hogy jelen lehetek a szülésnél, ami akkor még nem volt szokásban hazánkban. Ezt a dolgot azóta sem bántam meg, mert az élet egyik legszebb ajándéka, még ha idegenek közt kellett is ezt megélnünk. Bár a kórházi felvétel is úgy indult, hogy az ügyeletes orvos megvizsgálta a feleségem, aki nem a választott orvosunk volt, ezt újabb arculcsapásnak éltem meg. A választott orvosunk csak azért jött el, mert neki kellett hivatalból a gátmetszést végezni és a végén összevarrni. A szülésznő pedig szépen levezette a szülést. Nagyon bosszúsak voltunk emiatt is, hiszen abban is megegyeztünk az orvossal, hacsak nem életmentésről van szó, ne vágjon. Nagyon sok szülészettel foglalkozó irodalmat átolvastunk előtte, orvos ismerőstől elkértük az egyetemi tankönyvet is, hogy tudatosan készüljünk mindenre. Az orvos a szokásos protokoll szerint járt el, nem mert felvállalni semmilyen kockázatot, majd az anyuka meg úgyis meggyógyul az örömtől is. (Amiben van is igazság, de nem kellett volna vágni minden áron, ezt még a szülésznő is megerősítette. A gyermekünk egészségben megszülethetett, az anyuka is csak szenvedgetett a vágás gyógyulása alatt, de ezzel rajtunk kívül senki nem foglalkozott. Bizonyos részről mi voltunk a világ legboldogabb családja, hiszen végül is jól végződött a történet következő fejezete, de mégsem, mert változatlanul a fejemben nem tudtam feldolgozni ezt az egészségügy, az orvos és a vizsgálatok mibenlétét. Abban az időben jutottunk hozzá Dr. Losonczi Ágnes könyvéhez, majd később a következő kötethez is, amiben a szociológusnő a terhesség, szülés, születés témakörét vizsgálta és nagyon-nagyon sok érdekes kérdést boncolgatott az orvosi vizsgálatokról, a nők kiszolgáltatottságáról, a lehetőségekről. Akkor merült fel bennünk, illetve láttunk filmeket is a természeti népeknél zajló szülésekről. Mennyivel békésebb és elfogadhatóbb volt a harmadik világban az egész születési folyamat, mint a mi modern társadalmainkban. Természetesen tudtuk a hátrányokat, veszélylehetőségeket, de a mi országainkban törvények és elfogadott protokollok vannak. Aki ettől eltért, vagy próbált eltérni, azt meg is kapta a magáét. (Geréb Ágnes is, aki próbálkozott, s nem csak a saját érdekében őt elítélték, holott nagyon sok anyuka boldog volt, hogy ezt a módszert alkalmazhatta, a kórházak sötét világával szemben.)
    Tehát ezek nem csak az én fóbiáim voltak, ez „megnyugtatott” valamennyire. Sőt éppen a közelmúltban olvastam, hogy Amerikában kutatásokat folytattak a nőgyógyászati vizsgálatok felettébb szükséges voltáról. Amíg a gondolat eljut a világ másik felére, mi már azt sem érjük meg sajnos, de a gyermekeink még talán örülnek, ha ez a dolog is betörhet hozzánk a az ocsmány nyugatról. A probléma azonban továbbra is fenn állt. Kórházat és orvost váltottunk, hátha több szerencsével járhatunk a következő gyermekünk érkezésénél. Sikerült egy női nőgyógyászt találnunk, aki sokkal megértőbb volt a feleségemmel az előzőnél. A „csapda” abban a kórházban is fel volt állítva, csak ezt nem tudhattuk előre. Kiderült, hogy ott olyan szokás volt, hogy az osztályvezető férfi főorvos is előszeretettel megvizsgált minden oda bekerült nőbeteget, az elején, a szülés előtt és a távozáskor is, hiába volt választott orvos. Amikor kértük, hogy mi teljesen megbízunk a választott doktornőben, gúnyosan vigyorgott és azt mondta, hogy jöjjön és vetkőzzön le a feleségem, mert itt ez a szokás. A szülés előtt röviddel, már nem tudtunk menekülni sehova, hiszen itt volt a doktornőben a bizodalmunk. Itt már nem engedtek be a második gyermekem születésére, mert csak gondot okoztam volna. Ezt soha nem fogom megbocsátani annak a főorvosnak. A választott doktornő részéről nem lett volna semmi akadálya. A következő kettőnél, már eltörölték ezt a rohadt szokást. A harmadik és a negyedik gyermekünk ugyanebben a kórházban született meg, de ott már aktívan részese lehettem a szülésnek, mert vasárnap lévén nem volt benn senki (az osztályvezető sem). A szülőágyat előtte egy kicsit rendbe kellett tenni, mert nem volt karbantartó sem és ebben is tudtam segíteni, hogy a technikai körülmények se legyenek befolyásolói a szülésnek. Talán ezt volt életünk legszebb szülése. A doktornőn és a szülésznőn kívül nem volt ott senki más, nem kellett vágni, varrni stb. Akkor nagyon boldogok voltunk, s azt nem tudom bizonyítani, hogy a gyermekeink tulajdonságaival összefügg-e mindez, de azt hiszem igen. Ő lett a legnyugodtabb baba, a legtöbbet mosolygós és ő az a fajta, aki a jég hátán is megállja a helyét. A doktornővel nem kerültünk bizalmas kapcsolatba, de lehetett vele beszélni a vizsgálatok mikéntjéről is. Úgy tűnt ő megértette a problémánkat és nem is kellett érdekes módon olyan rendszerességgel megjelenni a vizsgálatokon, mint az első gyermekünknél. Sőt néha a bimanuális vizsgálatot is elhagyta, talán a kedvünkért, talán mert megértő volt és látta, hogy sokkal rosszabb, ha erőltetünk valamit, „aminek nincsen értelme”. Ő is beengedett minden vizsgálatra a feleségemmel, ami ugyancsak megnyugtató volt számunkra, hiszen együtt lehettünk jóban-rosszban. Bár már nem férfi vizsgálta a feleségem, de még akkor is nagyon zavart, hogy ez milyen megalázó módszer. A feleségem ilyen szempontból, már sokkal nyugodtabb volt, hiszen szerintem így már őt sem zavarta annyira a vizsgálat, mint amikor egy férfi nyúlt hozzá. Nem egy helyen olvastam erről, hogy egy férfi akkor is férfi marad, ha orvos lesz belőle. Természetesen ezt meg lehet magyarázni, hogy ebben a szituációban őket nem érdekli, hogy milyen egy nő vaginája, mert már sok százat látott. Egy csinos nő megjelenésére egy idős ember is felfigyel. Akármit mond a szakirodalom, a férfi akkor is férfi marad, ha fehér köpenyt vesz fel. Természetesen a szakma etikája szerint ezt a dolgot el kell fojtani magában, mert az állása a tét. Tessék nekem megmondani, hogy hány férfi orvos magánrendelésén, hány férj van jelen ebben az országban? Bár van aki, ki is szedné a doktor urak szemét, ha ezt végig néznék. Hány ifjú hölgy vagy kezdő anyuka tudja, akiket nem készítettek fel elég alaposan a szülei vagy édesanyjuk, hogy mit tehet meg velük egy férfi orvos vagy mit nem? Pontosan milyen egy vizsgálat, ki készíti fel erre a lányokat? S ha tudják is, hány orvos fogja bevallani, hogy mi történt a rendelőben kettejük között? Ne értsen félre, nem akarok minden férfi nőgyógyászt lealacsonyítani, mert biztos, hogy vannak köztük talpig tisztességes és segíteni akaró orvosok.
    Nevetségesnek tűnik az én problémám bizonyára Önnek, hiszen már harminc éve élünk együtt boldogan a feleségemmel, de ezt a fő problémámat nem tudtam emészteni az eleje óta sem. Egyszerűen féltékenység mondaná Ön talán. Higgye el, ez nem az! Tehát az számomra nem magyarázat vagy a feldolgozáshoz kevés, hogy a feleségem érdekében történik minden ilyen jellegű vizsgálat.
    A közelmúltban is egy orvoshoz vittem őt, ahol a gyógykezelések előtt vizsgálatra volt szükséges. Ez már nem nőgyógyászat volt. Éppen úgy adódott, hogy a szokásos kezelőorvosa nem tartózkodott a kórházban és egy fiatal szakorvos jelölt volt a rendelőben. Aki, miután a nővérek elvégezték a szokásos súly, vérnyomás stb. méréseket, mondta a feleségemnek, hogy én fogom Önt megvizsgálni. „Természetesen” nem a rendelőben, hanem a folyosó végén a doktor úr saját rendelőjében. Furcsa volt számomra a felirat a névtáblán, hogy XY szakorvos jelölt. Mivel nagyon csinos a feleségem, ha nem is vagyunk annyira fiatalok már és kértem a doktor úr jelöltet, hogy szeretnék bemenni a feleségemmel. Ő pedig annyit mondott, hogy szeretném kérni, hogy ne jöjjön be. Még csak be sem mutatkozott, miután mondtam neki, hogy én vagyok a férje. Nagyon dühösen vártam az előtérben, hiszen nagyon rosszul esett az egész, mert indoklás nem volt. Azt pedig csak zárójelben jegyzem meg, hogy a feleségem tisztességgel szépen kiöltözött, hiszen orvoshoz megyünk. A bugyija a legátlátszóbb volt, hiszen nem számított ő sem arra, hogy évek óta a doktornő kezelte és éppen most nem ő fogja felvenni. A doktor úr közel 50 percig vizsgálgatta, ebből 20 perc volt az előzmények áttanulmányozása, a többi pedig a konkrét gerinc-, és egyéb területek vizsgálata. Természetesen fehérneműre vetkőzve, ami gyakorlatilag nem takart el semmit. Természetesen a problémáknak megfelelően mindent végig tapintott a feleségemen, egészen az ágyékáig. A „vizsgálat végeztével” mondta neki, hogy felöltözhet, aztán percekkel később, mondta neki, hogy bocsánat, de nem vett észre még valamit, s újra le kellett vetkőznie. A vizsgálat legvégén kijött a doktor úr kezet mosni a mellékhelyiségben, a rendelő ajtaját nyitva hagyva. Bár rajtam kívül valóban nem volt senki az előtérben, de esetleg lehetett volna. Akkor kelt fel a feleségem a benti ágyról a már leírt fehérneműben.
    Ismét előjött bennem a régi problémám. A mostani eset kihozta belőlem újra, hogy tehetetlenül kiszolgáltatottan kell végigcsinálnunk mindent, mert nem akartam ellentmondani az orvosi akaratnak, hiszen a feleségemnek ott kell maradnia, nehogy még rosszabb dolog történjen vele. Nagyon rossz kedvvel búcsúztam el tőle, mert a kiszolgáltatottság maximális egy ilyen helyen, még ha jót is akarnak, de ilyen részletekre egy gépezet már nem tud figyelemmel lenni. Nekem pedig nagyon fájt az egész, hogy az életünk végéig ezt az érzést kell magunkkal cipelni. Nem a feleségem tehet az egészről, ő szenvedi el helyettem is a szituációkat, de nagyon tehetetlen vagyok. Ha féltékenységnek nevezzük ezt a problémát, akkor nevezzük annak. Ön szerint ez akkor teljesen normális dolog, hogy a fent leírt férfiaknak bármilyen esetben jogaik vannak, és ezt feltétel nélkül el kell fogadnom. S ha el is fogadom, mert a feleségem javát akarják, akkor is férfiak maradnak. Ezt hogyan magyarázzam magamnak? A legrosszabb érzés pedig az volt mindig, hogy utána én úgy nyúljak a feleségemhez, mintha mi sem történt volna. Amit mi a „legszentebb” dolognak tartunk egymás között, az csak egy „vizsgálandó tárgy” lenne egy másik szituációban. Csak azért mert, ott orvosost kell játszani.
    Vagy nézzük egy színházi darabban, ha megjelenik egy meztelen nő sok a ember előtt, és ő a szereplő a színpadon, számomra ő akkor is meztelen nő marad, mert én férfi szemmel látom a világot. Hiába játssza el a valamilyen szerepet a „deszkákon”. Ő ott akkor is nő és pedig ott néző vagyok, de férfi néző, akinek van egy olyan érzése, amit születésekor kapott és amit nem lehet másként elmagyarázni. Csak magyarázkodni lehet. Kérem, ebben szíveskedjék tanácsot adni, hogy valóban egy ritka hülye embernek születtem, vagy a más férfiakat teljesen hidegen hagyja ez a probléma. Találkozott már ilyennel a praxisa során? Vagy persze tudom a férfiak nem szívesen osztanak meg ilyet, ami őket is lealázza, legfeljebb nem mondják el. Csak van aki iszik, van aki megcsalja az asszonyt, mert őt is kiadta magát másnak.
    Tudom, hogy a mai világban már modernül kell gondolkodni, s kiröhögnének, ha én ezt bárkinek elmesélném. Ma már lehet közös vécére menni nyugaton, bizonyára hamarosan nálunk is. Ma már kiteszik az ablakba a nemi szerveiket a nők az interneten, a televízióban és a valóságban is, vagy akár a férfiak is. S csak az a baj, hogy lassan megöregszem? Bár megkérdezem, hogy a mai fiatal fiúknak hogyan lesz erekciója, amikor már nem szent semmi sem és mindenütt puncit láthatnak? A mai lányok fel tudnak még izgulni, amikor az első férjükhöz odakerülnek, vagy csak eljátsszák a kielégültet?
    Van-e jó módszere, vagy magyarázata az itt leírtakra? Ki lehet ebből gyógyulni?
    Én csak hálát adhatok, hogy az életem során a magam részéről nem kellett az egészségügyet közelebbről megismernem. Ön szerint, ha fordított szituáció lenne, a feleségemnek vajon nem lenne ilyen érzése? Bocsánat, hogy ilyen példát hozok, de ha az Ön férjét vizsgálgatnák fiatal női orvosok, talán éppen a nemi szervét, Önnek ez teljesen hétköznapi dolog lenne? A nők fejével igazán én nem tudom elképzelni, hogy ők hogyan érzik mindezt?
    A feleségem nem tudja, hogy ezt az írást elkészítettem, mert nem akarom ezzel sem megbántani őt, mert úgy néz ki, hogy ez az én problémám. Talán az sem lenne baj, ha ez a levél nem kerülne ki a netre véglegesen, nehogy a keresők megtalálják. Mert aki ismeri a problémát, annak egyértelmű minden.
    Megköszönöm, hogy engedte az idejét rabolnom! Tisztelettel köszöntöm és várom válaszát! KT

    • Habis Melinda

      Kedves KT!

      Szerintem nem érdemes felcímkézni, hogy az érzései normálisak, vagy sem, féltékenységnek, vagy másnak lehetne leginkább leírni. Pszichológusként azt vallom, hogy nem a címke fontos, hanem a valóság, ami mögötte van. Melyet érdemes minél jobban megismerni, minden komponensére lebontani. Hiszen ezek gyötrőek az ön számára. Önismereti munka megkezdését javaslom, ahogy minden felmerülő kérdést közösen, alaposan gondolhatunk át.
      Ingyenes tanácsadást kizárólag a weboldalamon keresztül végzek, de amennyiben a kérdése törlését kéri (mely szerintem egyébként teljesen anonim és beazonosíthatatlan), jelezheti ezt e-mailben.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Névtelen

    10 éve élünk együtt a férjemmel, gyerek nincs, úgy éreztem mindig elodázta. Én 5 évvel idősebb vagyok. Sajnos pár hete , nem tudom hogy kell ezt szépen leírni, pisi-kaki pornó tömkelegét találtam a gépén és mindenhol. Pornót nézett mindig, hiába ágáltam ellene, velem nem akart, csak egyedül. Mivel pocsék volt a szexuális életünk, elkezdtem gyanakodni és ezt találtam. Mostanában nagyon elhanyagolta magát, mindig büdösnek éreztem. Utánanéztem a pornófüggőségnek és kiderült, hogy napi egyszeri pornónézés már vezethet oda, hogy ilyen perverz undormányok izgatják csak. Nagy nehezen, napokba telt, sok veszekedésbe mire bevallotta, igen, akkor pornófüggő, de ő ezt nem próbálná ki, és nemcsak ezt nézi. Szóval szépíteni próbált, de én nem hiszem el. Azt mondta már 1 éve tart nála, de szerintem régebben. Már egyáltalán nem tudok hinni neki, nem akar elmenni szexuálpszichológushoz,és úgy érzem titkolózik, be is vallotta az izgatja, ha titokban nézi ezeket. Naponta ellenőrzöm a gépét, de böngészhet privát ablakban, nem megbízható. Próbálom izgalmassá tenni a szexuális életünket, de úgy érzem untatom, és egyre többször van merevedési zavara ami csak pár éve kezdődött. Lehet, hogy ez már fétissé vált? Lehet rajta segíteni anélkül, hogy orvoshoz menne, mert soha nem fog, de szeretnék rajta segíteni, de nem vagyok benne biztos, hogy igazat mond, a jelek arra utalnak, hogy már csak erre vágyna. nagyon elborzasztott ez a függőség, még az sem lett volna ilyen rossz, ha megcsal, az legalább egyértelmű és tagadhatatlan tény. De ez most olyan megfoghatatlan. Nem szeretném, ha újra átvágna, de azt érzem,ezt teszi, pedig kértem. Mit tegyek? Elváljak?

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      Abban a kérdésben hogy elváljon-e semmiképp sem szeretnék állást foglalni, mert a helyzetét és ez ezzel kapcsolatos érzéseit is Ön ismeri a legjobban. Érdemes azonban közösen elgondolkodnunk ezekről, ha igényli. Nem gondolom, hogy a párjának egyedül volna érdemes szakemberhez fordulnia, mert a szexuális zavar Önt is érinti. Inkább párterápiát javasolnék, hiszen leghatékonyabban ketten tudnak tenni azért, hogy a nemi életük mindkettejük számára kielégítő legyen. Az Önök közti bizalom megrendülése sem olyan probléma, melyet egyedül helyre tudna hozni a párja, vagy akár Ön.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Zsámbék

    Tisztelt Doktornő!

    54 éves vagyok! Fél éve van egy párkapcsolatom egy férjezett hölggyel.
    A kapcsolat jól működik, nagyon jó hatással van rám, sokat változtam. A probléma az, hogy kétszer is lebuktam , hogy miket csinálok és azt mondja, hogy ez betegség. Idegen nőknek írogatok olyan dolgokat, hogy mekkora a farkam, meg hogy mit szeretek a szexben. A másik, hogy férfiakat kerestem meg telefonon olyanokat akik férfiakkal szexelnek és faggatom őket, hogy csinálják. Tényleg beteg vagyok? köszönöm előre is a válaszát!

    • Habis Melinda

      Kedves Zsámbék!

      Szerintem nem az a kérdés, hogy beteg-e Ön vagy sem, hanem hogy mi motiválja ezekre a dolgokra. Miért van például szüksége arra, hogy idegeneknek mutassa meg a nemi szervét, vagy árulja el a szexuális jellegű titkait.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • W. andrea

    Andrea
    Tisztelt doktornö 42 éves nó vagyok 2 váláson tul most van egy kapcsolatom 32 éves ferfival nagyon szeretem amit en éreztetek is vele viszont a szexális problémánk kudarcba fulladt én kívánom ót nap mint nap ha együt is vagyunk havi 1.2 alkalomkor sokszor van hogy aktus kózben lelánkad neki vagy el sem megy utobi idóben ez az 1.2 alkalom is el maradt ra jerdeztem velem van e a probléma nem kiván ere i de kìván meg szeret is amit persze nem éreztet de a valasza rá nem tehet rola de nem kìván mi lehet az oka ennek az egesznek????

    • Habis Melinda

      Kedves Andrea!

      Nehéz volna egy néhány soros levél alapján megtippelni mi az oka a szexuális problémának. Párterápia igénybevételét javaslom, ha ez most fordul elő első ízben a párjával, ha volt már korábban is ilyen nehézsége, akkor pedig házoirvos és specifikus kivizsgálások megkezdését javaslom.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • 19éves Lány

    Tisztelt Doktornő!
    19 éves lány vagyok, viszonylag friss kapcsolatban. (kevesebb, mint 1 év) A párom 22 éves, érzelmileg és értelmileg is nagyon érett, őszinte a kapcsolatunk. Én nagyon sokszor megkívánom őt, ellenben ő maximum egy héten egyszer, és akkor is csak este… napközben szóba se jöhet, a nyugodt körülmények ellenére sem. Úgy érzem, hogy nem tudom felizgatni, nem kíván engem úgy, mint én őt. Megkérdeztem erről legalább százszor, és mindannyiszor az volt a válasz, hogy gyönyörűnek tart és kíván, mégis semmit nem változott a probléma. Nagyon rosszul esik a dolog és már nem tudom mivel próbálkozzak… mi a baj velem?

    • Habis Melinda

      Kedves 19 éves lány!

      Szerintem nincs Önnel baj, csak a szexuális igényeik nagyon eltérőek a párjával, ami Önnek nagyon rosszul esik. Mi lehet amögött, hogy nehezére esik elhinnie, hogy ő valóban ennyire vágyik? Mennyire tartja Ön vonzónak saját magát?

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Bence

    Kedves doktornő!
    (19 éves fiu vagyok )
    Nem igazán tudom hogyan álljak neki a kérdésnek de meg próbálom érthetően összeszedni , a dolog ott kezdődik hogy lassan 2 éve nem volt senkim , ezért csak én maradtam meg a jobb kezem , egy het 3-4 alkalomra gondolok. A két év alatt az történt hogy nálam most egy nap kb 10 szer gondolok a szexre amikor magam vagyok a gondolataimmal ( buszon , vagy elalvás elött ) és annyira fel tudom izgatni magad hogy 1-2 perces maszturbációval ki is tudom magamat elégíteni , na most kezdett el probléma lenni hogy már mindig a szexre gondolok, és a mostani alkalommal is amikor szexre került a sor nálam és a mostani egy éjszakás partnerem között, az is csak 5 percig tartott mert nem bírtam tovább. Mit tehetnék az ellen hogy ez elmúljon illetve tovább bírjam ?
    Válaszát előre köszönöm , remélem érthetően írtam .
    Üdv.: Bence

    • Habis Melinda

      Kedves Bence!

      Teljesen érthetőnek találtam a levelét!
      Szerintem érdemes volna elgondolkodi azon, hogy mi van amögött, hogy ennyire vágyik a szexuális örömökre, van-e más örömforrás jelenleg az életében? Az emberi kapcsolatai milyenek? Az önkielégítés teljesen más, mint maga a szexuális együttlét, ezért ha hozzászokik az effajta ingerléshez, az okozhat szexuális zavarokat sajnos.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

      • Bence

        Köszönöm a válaszát, elgondolkodtatott .
        Üdv.: Bence

        • Habis Melinda

          Kedves Bence!

          Örülök neki!

          Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Annabel

    Jóestét kivánok. Már 5 éve hogy együtt vagyok a férjemmel. szeretjük egymást jól meg vagyunk. valami nem hagy nyugodni. normális hogy a férjem arra indulbe hogy mással látt szex közben? nem azt mondom hogy nem szeretkezünk annélkül hogy látna mással csak akkor nincs olyan gyakran. bezzeg ha elmegyek mással lesem lehet állitani egész, éjjel kibirná szünetnélkül. Szóval hogy normális ahogy reagál vagy nem vagyok elég jó neki az ágyban, vagy vele van probléma?

    • admin

      Kedves Annabel!

      Ebben a kérdésben annak kell mérvadónak lennie, hogy Önöknek mi a jó, mert szerintem irreleváns kérdés az, hogy mi a normális a szexben. Ön hogyan éli meg azt, hogy a párja ettől a nem hagyományos szexuális helyzettől indul be igazán? Tart attól, hogy nem elég jó neki az ágyban? Szoktak beszélgetni egymással az érzéseikről?

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • RÉKA

    Szuper!Üdv:RÉKA

  • Kérdése vagy véleménye van? Ossza meg velünk!

    Az email címet nem tesszük közzé.