Pszichológus válaszol

Kedves DOKTORNO!
18 eves lany anyukaja vagyok…Nehez kisse a modornak koszonhetoen 1 velemenyen lennuk…..de ez cask kialakul majd…
A nagy gondom az,hogy meselt a lanyom a baratnorol* kivel mostanaban jon-megy tanitas utan,hogy a csaj leszbikus…..ugy derult feny ra ,h az en lanyom erdeklodott a nemi kapcsolatairol es akkor mondta a masik,h a noi nemhez vonzodik……hiaba tiltom mert az meg rosszabb.Nem hiszem ,legalabbis remelem,h nem volt….mitevo legyek??????????
igazabol amit tudok az enyem eddig a fiukhoz vonzodott es vonzodik cask a csajt elfogadja,hogy O ilyen s kesz….de akkor miert maszkal vele?

van e okom aggodalomra?

NAGYON KOSZONOM!

Kedves pszichologusnő!
Én biszexuálisnak tartom magamat, és segítségét szeretném kérni.
Régen eszembe se jutott hogy érdekelnek az azonos neműek, és csak a nőkhöz vonzódtam míg egyszer rájöttem hogy a másik nemhez is vonzódom. Ez olyan erős lett ez a vonzalom hogy fiúkba tudok szinte csak szerelmes lenni. Hogyan tudnék esetleg valahogyan vissza térni a másik nemhez a nőkhöz ? hogy azok iránt érezzek vonzódást és szerelmet ?

Válaszát előre is köszönöm!

szia en tanacsot szeretnek kerni szerelem teren

Szép jónapot kívánok!
A párkapcsolati problémám abból adódik, hogy 17 éve együtt élünk és együtt is dolgozunk. Minden tekintetben a párom irányít. Sajnos én nagyon szeretnék más emberekkel dolgozni, kicsit külön lenni tőle. Nem azért, mert nem szeretem őt, csak egyre többször érzem,hogy idegesít, untat, nehezen érvénesülök mellette és hiányzik egy kis idő, amit önmagamra szánok. Ő ezt nem akarja érteni, bennem meg nő a menekülési vágy. Hogy tudnám megértetni vele, hogy nem vezet jóra ennyit együtt lenni? Válaszát és segítségét előre is Köszönöm.

Tisztelt doktornő! A problémám a következő:2eve vagyok együtt a párommal csak hétvégén találkozunk nem együtt lakunk.1 éve rájöttem hogy interneten intim kapcsolatot folytat. Elmondtam neki hogy nem kell idegen nővel csinálja énis benne lennék nem gond sőt örülnék neki. Azt válaszolta hogy velem nem csinál ilyet mert nem szabad ő tisztel engem. A másikat nem ismeri és vele csak szórakozásból kovácsiságból csinálja .Mondtam hogy ez engem nagyon zavar fejezze be.Megigerte de még félév múlva is rajtakaptam ilyesmin Szerintem nem tudja ezt abbahagyni
Kérdeznem hogy miért másnál keres ilyen örömöt és velem miért érzi ezt tisztességtelennek?egyenként amikor együtt vagyunk nincs gond s szexel. Néha még úgy is érzem hogy ez felpörgeti. Köszönöm mielőbbi válaszát Tisztelettel és köszönettel

Kedves Melinda!
Több mint 10 éve vagyok/ voltam együtt a párommal, van közös gyermekünk is. Az utóbbi években gondjaink vannak a házasélettel, illetve ezzel inkább nekem, mert egyre nehezebben viselem a közeledését (én nem is kezdeményeztem az utóbbi évben, amit rendszeresen nehezményez is). Sajnos fiatal koromból volt negatív tapasztalatom szexuális téren, apám zaklatott kamasz koromban, ezért sokáig el sem tudtam képzelni, hogy én valaha valakit közel engedek magamhoz. 20 éves elmúltam, mikor ez megtörtént. Ezután sem lett ez a kedvenc elfoglaltságom, de gondoltam, ha a páromnak örömet jelent… Sajnos az évek múltával az én amúgy sem nagy libidóm egyre csökkent, ellentétben a pároméval. Emiatt folyamatosak voltak részéről az elégedetlenkedések, mert bár nem mondtam neki nemet, ha közeledett, de szerinte én túl ritkán kezdeményezek. Egyre inkább kezdtem kötelességnek érezni a szexet, ami még nehezebbé tette számomra, hogy kellemes élményként éljem meg. A probléma fokozódott, amikor 3 év börtön után hazajött, mert nem voltunk olyanok (akkor már meg voltak a gyerekek), mint ahogy azt bent elképzelte (kedves, mosolygós gyerekek helyett rosszcsont fiúkat kapott, és persze tőlem is elvárta volna, hogy körbe ugráljam nap mint nap, ami nem ment), no meg én is megtapasztaltam, hogy mennyivel jobb volt egyedül. Ugyan adtunk még pár esélyt, de többször felmerült, hogy jobb lenne külön menni. Nem rég egy szintén a nemi élet miatt kialakult veszekedés során el is zavart, én pedig elköltöztem. Most próbál győzködni, hogy menjek vissza, mert nem gondolta komolyan. Pár hét győzködés után viszont megint számonkérés, hogy én tehetek mindenről, miért csinálom ezt vele, hogy lehetek ilyen önző, elvettem tőle mindent (semmit sem hoztunk el a közös házból, csak a gyerekek holmiját), miért nem vagyok hajlandó újra megpróbálni, az sem igaz, hogy nem élvezem a szexet, ha meg igen, akkor csinálni kéne többször, majd csak újra jó lesz nekem is….
Abban biztos vagyok, hogy amíg nekem nem esik jól az intimitás, nem fogok tudni neki megfelelni, kezdődik minden elölről, ahogy eddig is, hiszen ami neki a legfontosabb, az nekem egyáltalán nem az!
Már túl vagyok a 40-en, egyre inkább érzem azt, hogy itt az ideje magamat is figyelembe venni, nem mindig hátra sorolni, arra várni, hogy majd talán egyszer jobb lesz.
Szeretném megkérdezni, Ön szerint van-e olyan terápia, vagy más mód, hogy ne érezzem kényszernek, nyűgnek az együttléteket? Van értelme egyáltalán próbálkozni?
Szeretem, volt sok szép közös évünk, de sajnos egyre gyakoribbak a dühkitörései, és egyre rosszabbak, utána pedig úgy tesz, mintha nem is mondott volna semmi rosszat előző nap.
Őszintén megmondom én egyedül teljesen jól érez magam, rég voltam ennyire kiegyensúlyozott. Gyerekek nem szívesen mennek még látogatóba sem az apjukhoz, főleg a kisebb. Ennek is az a fő oka szerintem, hogy teljesen váratlanul kezd el dühöngeni sokszor érthetetlen okból. A párom szerint én uszítom ellene őket, de sajnos már nem annyira kicsik, hogy ne értsék amit mond és ahogy mondja…
Elég tanácstalan vagyok, nem tudom mi a jó döntés. Most jól érzem magam nélküle, de nem tudom valaha békén fog-e hagyni? Marad-e a fenyegetőzésnél vagy félnem kellene? Lehet még köztünk valaha normális kapcsolat?
Segítségét nagyon szépen köszönöm!

Tisztelt doktornő/úr
39 éves,19 éve házasságban élő,két gyermekes anyuka vagyok!Olyan kérdéssel fordúlnék önhöz,hogy kb 2 éve ért egy trauma,amikor a párom megcsalt(bizonyára mindketten hibásak voltunk,hisz a szexuális kapcsolatunk nem volt túl gyakori)Akkor nagyon sokminden megváltozott bennem iránta,de mégsem hagytam el,és nem csaltam meg!Nekem ő volt az életemben az első pasi,sem előtte ,sem közben nem volt senkim!Viszont azóta eljátszottam a gondolattal,(azelőtt meg sem fordúlt a fejemben)hogy milyen lehet más pasival együtt lenni?!Meg tegyem,ne tegyem?Nem a bosszú vezérel,de azt gondolom,hogy ha ő megtehette,én is!A párommal beszéltünk róla,hogy így érzek,és kipróbálnám,és a párom azt javasolta,hogy éljük meg közösen úgy,hogy választunk egy pasit harmadiknak,és ott lenne velem,partner lenne,és segítene ellazúlni,mert eléggé gátlásos vagyok,és akkor megélhetem a vágyaim!De én ezt nem tudom így megélni,nem akarom,hogy ott legyen!Ha megteszem egyedűl akarom megtenni!Ön szerint mi lenne a legjobb megoldás?

Kedves Melinda,
Kérem segítsen. Párkapcsolatban vagyok 4 hónapja. Nem indult valami fényesen, nem azért mert nem lennénk szerelmesek, csak betegségek körül vesznek. Torokgyulladás, pánikroham, most ő lett beteg. Folyamatosan van valami, de nem is ez a baj. Tény hogy ő szeret engem de azt mondja nem szerelmes. Nem hiszi hogy valaha újra szerelmes lehet (régebbi csalódások miatt teljesen elzárkózott). Nehezen mutatja az érzelmeit is bár tényleg megerőlteti magát miattam (azt mondta csak miattam, másoknál még erre sem volt hajlandó). Értékelnem kéne az igyekezetét, de én meg szerelmes vagyok és folyton vele lennék. Valamint nem valami párkapcsolat barát szakmát választott. Létezik olyan hogy pick up artist, lényegében arról szól hogy a csajozást tanítják. Régen elment egy ilyen táborba mert nagyon önbizalom hiányos volt és az lett a célja, hogy ő is oktató legyen. Nem a csajozás neki a lényeg hanem hogy az önbizalom hiányos fiúkat/férfiakat rávegye hogy nőkkel beszéljenek. Leküzdjék a gátlásaikat. Megértem valamilyen szinten hogy segíteni akar, mivel nekem is régi álmom volt pszichológusnak menni valamint mindig én voltam a lelkiszemetes láda és szerettem ezt csinálni. Viszont nem tudom feldolgozni. Folyton nyugtalan vagyok ha ilyen esti túrákra megy. Rend ellenes hogy esténként amikor ugye a szinglik buliznak (a kapcsolatban lévők meg romantikáznának), ő elmegy. Nem volt sokszor és egyszer elvitt magával hogy lássam. Végig a kezemet fogta és ott állt mellettem és figyelte hogy viselem. Amikor elég volt elmentünk és megbeszéltük ezt az egészet, de nem tudom hogyan tudnám elfogadni. Féltékenység, megértés, a céljában biztatás, az az érzés hogy épp nem velem van pedig lehetne, minden, minden kavarog bennem.
Tudna segíteni nekem egy keveset.?
Előre is köszönöm,
Viktória

Jó estét doktornő!a lányom nagyon szorong az iskolába,gyomorpanaszok és egyéb tünetek vannak nála .hogy segithetnék rajta?

Kedves Doktornő. Kamasz lány vagyok és 3 éve kapcsolatban vagyok. Rendkívűl jól működött ez a kapcsolat és nagyon szerettem a barátomat, aki egy nagyon rendes és hűséges fiu. Fél éve nagyon megtetszett egy másik fiu és bármennyire is probálom kiverni a fejemből, sajnos nem tudom. A jelenlegi kapcsolatom nagyon megromlott és az érzéseim is elmúltak a barátom iránt. Azt érzem ki szeretnék lépni ebből a kapcsolatból hiszen a barátommal szemben sem fer, hogy máson jár az eszem, viszont szakítani képtelen vagyok. Ha a szakítás szóba kerül kifordulok önmagamból, magányos leszek és az életemet értelmetlennek érzem. Nagyon sok emlék köt a barátomhoz amiket nem tudok elengedni, mint már mondtam nagyon rendes és félek, hogy több ilyen fiu nem lesz az életemben. Viszont a kapcsolatban már nem érzem boldognak magam és szeretnék valami változást. Hogy tudnám őt elengedni mikor az évek során nagyon hozzánőttem? Képes leszek túltenni ezen magam? Előre is köszönöm a válaszát!

Kedves Melinda!
Párommal(ffi28) 7 hónapja vagyunk egyutt, most költöznénk össze. A kapcsolatukkal minden a legnagyobb rendben volt, együtt tervezzuk/ terveztük az eletunket. Egymás családját és barátait is nagyon szeretjük. O mindenhova szerette volna H menjek vele, ha nem akartam menni, ő sem akart, hogy együtt legyünk. O már kb 2 hónapja szerette volna hogy odakoltozzek hozzá, de nekem is van egy albérletem, ezért állapodtunk meg a szeptemberbsn.egy nagyobb beszélgetésen estünk át 2 hete,hogy milyen jó a kapcsolatunk, mennyire szeretjük egymást, és hogy így egymásra találtunk, mennyire várjuk az összeköltözést . Ezután a beszelgetes után 3 nappal közölte minden előjel nélkül, hogy O nagyon szeret, de nem szerelmes, vagyis csak hullámokban az, de nem tudja mi az a szerelem, es kis időt kér hogy rendbe tegye a gondolatait, mert lehet hogy ez a szerelem. . Ez volt másfél hete. Én azóta érthetetlenül állok a helyzet előtt és nem fogom fel, mert tényleg ahogy viselkedett velem, amiket tett értem, amilyen terveink voltak, nem csinál egy olyan ember aki nem szerelmes.A legjobb barátja és a családja sem érti ezt a helyzetet, mert azt mondják ezer éve nem látták őt ilyen boldognak egy lány mellett.. ilettve a barátjával akárhányszor szoba kerültem, mindig azt mondta neki,hogy úgy érzi én vagyok az igazi. A barátja és tesója próbálja bennem tartani a lelket, hogy legyek türelmes, keresni fog…egy hét után írtam neki h én ezt nem bírom, találkozzunk beszélgessünk, megírtam nekem melyik napok lennének jók. Annyit írt H beszélgethetünk, kitalálja mikor jó neki is is. Ez volt 1 napja és nem jelentkezett. Érthetetlenül állok a helyzet előtt, mert erzem hogy ez szerelem az ő részéről is, és nem véletlenül nem érti most ezt sem a családja sem a barátai. Nem tudom mit kellene csinálnom, vagy hogyan segíthetnek neki, illetve hogy ha tényleg nem volt szerelmes mi volt ez a tökéletesnek mondhato 7hónap.

Üdvözlöm!
EGY olyan kérdésem lenne mivel szakított velem a párom, nagyon szeretem őt és valószínűleg sok idő is kell mire túl tudom tenni magam rajta. És az a legfájdalmasabb hogy már el terveztem vele a jovomet.
Szeretnék segítséget kérni öntől, hogy hogyan tudnam magamat túl tenni a paromon?
Köszönöm válaszát!

Tisztelt doktornő!
A párom az útóbbi időben nagyon szomorú, folyton csak alkoholba önti bánatát, mert azt mondja, hogy az a pár óra részekség megváltást jelent számára. Tőlem is szünetet kért, mert nagyon össze van zavarodva. Azt mondja szeret még, de nem akar segítséget. Viszont ő maga sem tudja mi baja, hogy mi váltotta ki ezt az állapotot. Pszichológushoz nem akar elmenni. Mi tévő legyek? Hogyan tudnám neki megmagyarázni, hogy az alkohol nem megoldás és hogy ne meneküljön, hanem nézzen szembe a problémáival?

Kedves Doktornő,
A párommal 6 éve és 3 hónapja vagyunk együtt. Szeretném már ha eljegyezne. Ha felhozom azt mondja fél és hogy csalódást okozna mert nem úgy kérne meg ahogy akarnám. Utána pedig ezt hallgathatná, hogy jajj nem olyan volt mont amilyet szerettem volna. Most pedig azt mondja ,hogy már traktálom ezzel. Ennyire nem akar megkérni? A félelmére nem adtam okot. Nem tudok már rá sokáig várni. Ha szeret megkér….nem igaz? Mi tévő legyek?

Jo napot. kérem segitsen pár kérdésemre választ kapni. egy puszta flört tart 2,5 éve? átmehet igaz szerelembe? ha csak flört akkor miért nézz titokban, miért féltékeny ha más férfival beszélgettek, miért figyel, miért keres a tekintetével, miért van zavarban a jelenlétemben? ez mind flört vagy már kialakuló szerelem? és miért fél retteg tőle? köszönöm szépen 🙂 (mind2en foglaltak vagyunk)

Tisztelt Doktornő!
Szeretném a véleményét kérni,pár mondatban vázolnám a gondjaimat…
Nyolc éve egy internetes társkereső oldalon ismertem meg a mostani férjemet.Sajnos hazugsággal nyitott a kapcsolatban.Egyedülállónak mondva magát vette fel velem a kapcsolatot,mikor már hozzámköltözött derült ki egy jóakaró által írotte-mail ből,hogy 18 éves kapcsolatot rúgott fel.Előző párja 20 évvel fiatalabb volt nála jó alakú csinos.Megbeszéltük..úgy-ahogy elfogadható választ is kaptam az eljárása okára.Kértem mondja el van-e még valami a múltjába amit tudnom kellene.Őszintének tűnt ,sok mindent megtudtam,egy év múlva hozzá is mentem feleségül.A családja elfogadott ,úgy éreztem,érzem szeretnek.Két évig minden rendben volt nagyon megszerettem,minden működött köztünk ,és szeretem is a mai napig.Szinte el sem hittem,hogy nekem ilyen sármos, kellemes, szerető férjem van.Teljesen véletlenül ,nyitva hagyta a Facebook-ját, láttam meg ,hogy levelezget egy anno.. társkeresős volt hölgyismerősével.Nem találkoztak sosem(több 100 km távolság miatt).Egyértelmű szexuális utalgatásokkal volt tele az egész levelezés.Miköztünk még ekkor semmi probléma nem volt ilyen téren.Legalábbis azt hittem.Sajnos nekem elég súlyos önértékelési problémáim vannak.10 éve többször is operálva voltam egy kezdeti stádiumban levő mellrák miatt ,bal mellem csonkolva van,aztán pajzsmirigydaganatom miatt a nyakam is össze van vagdosva.Mikor megismert azt mondta elfogad így is,és ezzel együtt is nagyon szeret.Boldog voltam,nagyon.Régen elváltam,van egy fiam,(34)közben sokáig csak egy partnerem volt (18 évig)őt sajnos elvesztettem,stroke miatt ,egy perc alatt.Szóval új életet szerettem volna kezdeni vele 47 voltam ő 54.Neki 3 gyermeke van elvált.
Számonkértem,mert megfogadtuk ,hogy ezentúl őszinték leszünk egymással,nem tudta megmagyarázni ,csak azzal jött ,hogy miért vagyok én annyira féltékeny hiszen ez nem valódi kapcsolat.
A következő eset…a fia bemutatta a barátnőjét,hosszú idő után ez a kislány tűnt az első komoly kapcsolatának.Pár hónap múlva a kislány e-mail ben felhívta a figyelmemet,hogy a férjem állandóan hívogatja,és pl.olyan kérdéseket tesz fel neki,hogy szerinte mennyire választható szét a szex és az érzelem.Szeretőiről mesélt neki stb…a fia kapcsolatának ezzel vége is lett,az apa-fiú kontakt sem igazán működik.Magyarázata szerint a kislány teljesen félreértette az ő gyakori érdeklődését.(a fiúnak komoly drogproblémái voltak korábban).A következő évben névtelen levelekkel kezdett zaklatni valaki,hogy a férjemm megcsal a közeli kisbolt női vezetőjével.Megnéztem magamnak ,nem tartottam esélyesnek.Hozzá tartozik,hogy a munkám miatt korán reggeltől du.5-ig nem vagyok otthon.Közben elköltöztünk,a levelek viszont tovább jöttek,e-mailokat is kaptam.Minden esetben az említett boltvezető hölgyre utalással.Komoly beszélgetéseink után bevalotta ,hogy baráti kapcsolat van köztük,egymás lelki szemetesládái,én állandóan féltékenykedek,a hölgy férje hűtlenkedik,de nem akar válni.Szükségük volt arra ,hogy kibeszéljék ezt magukból.Aztán nemrégiben,mivel közben született egy gyönyörű unokám(fiam révén)képeket keresgéltem a férjem telefonján,és olyan képeket találtam amin nem sok magyarázni való volt.Konkrétan egy szeretkezés dokumentációja,mosolygós egymásba kapaszkodós szelfivel a végén,a boltos hölggyel….Kiderült,kb.4 éve van “lelki”kapcsolat köztük,ez csak állítólag egyszeri alkalom volt.Sajnos nem hiszem el…Ki akartam dobni azonnal,de könyörgött hogy legalább a fizetésnapot várjam meg,most nem tudna hová menni.Felhívtam a hölgyet ,hogy viheti ,ő közölte nem akar vele semmi “komolyat”neki nem kell.Egyébként sem volt valami eget rengető az az alkalom…Az én lelkem összetört rendesen,többször megnéztem a fotókat,mindegyiken kiemelve szerepelt a hölgy melle ,dekoltázsa,ami még plusz hab volt a tortán.Azóta kissé megnyugodtam,még mindig nem akar elmenni,kéri,hogy bocsássak meg,nem tesz ilyent többet,csak engem szeret stb.stb….Bűnbánóan viselkedik, a kedvemet keresi,és nem tudja megérteni,miért nem tudom túltenni magamat ezen.Felejtsd el! Fátylat rá! Nem jelentett semmit! Csupán szex volt! Téged szeretlek! Ez a mindennapi műsor.Elvárná,hogy úgy viselkedjek vele mintha mi sem történt volna.Igaz,hogy nem csináltam botrányt,senki sem tudja ,egyedül a távol élő nővére,vele vagyok nagyon jó viszonyban.Ő nem ítélkezik,teljes mértékben megértené ha kitenném.De a testvére…A legnagyobb problémám pedig az,hogy ezek ellenére sem tudom gyűlölni,megvetni ,útálni.Úgy vonz a mai napig mint egy mágnes.Nagyon szeretem,igaz próbálom nem mutatni….lehet,hogy nem sikerül,és érzi, tudja.Mit tegyek? Bocsássak meg ,vagy éljek így tovább,már 65 éves….én 56nem tudok újrakezdeni.Bizalmat kér tőlem,az sajnos nincs.Szeretném,ha bízhatnék benne.Egyenlőre nem megy.
Várom megtisztelő válaszát:Mária

Tisztelt Doktornő!
Pár honapja megismertem egy nálam 3 évvel idősebb lányt.En 25 éves vagyok. Nagyon szeretem,minden rendben van közöttünk,Ő almaim nője konkrétan de mégsem akarom magam elkötelezni vagy megrémít ez az érzés,nem is tudom elmagyarázni mi is zajlik a fejemben.Félek a csalódástól is.Egyszer nagyon ragaszkodom hozzá màskor behúzom a kéziféket.Most szakítottam vele mert nem akarom bántani mert én sem tudom mi ez a dolog nálam de iszonyatosan hiányzik.Mit tanácsol el kellene mennem orvoshoz? Nem tudom hogy ezt letudom -e magammal rendezni.

Kedves Doktornő!
Azért fordulok önhöz, mert úgy érzem képtelen vagyok egészséges kapcsolatban élni, őszintén szeretni a páromat. Amikor kinéztem az elején bármit megtettem volna azért hogy megszerezzem , így is történt nagy volt a szerelem, aztán valami megváltozott, csak akkor tudom szeretni ha azt csinálja amit mondok, velem tölti az összes idejét, és fizikailag is szükségem van ra. De valamilyen furcsa elégedettséggel tolt el amikor kiborul, hogy senkije nem maradt csak én mert mindenkit elmartam mellőle .
Akkor sem sajnálom ha sírni látom, és azt sem tudom értékelni mikor értünk dolgozi.
Ha nem az történik amit akarom kiborulok és dühös leszek ezeket egyre nehezebb kezelnie. Mindig ereztetnie kell hogy különleges vagyok és mindent meg tenne értem akkor úgy érzem minden rendben van. Van egy 10 hónapos babának akit viszont nagyon szeretek és azt szeretném ha egészséges családban nőhetne fel, ezért valahogy szeretnek megváltozni. nem tudom hova fordulhatnek, nevetsegesnek érzem magam egyre elviselhetetlenebb vagyok, a páromnak felemesztem az összes energiajat. De én is ki vagyok merulve a saját viselkedesemtol. Kérem adjon tanácsot.
Válaszát előre is köszönöm !

Tisztelettel: M.martina

Jó napot!
Férjemmel jó házasságban élünk.Előtte egy hosszú “első szerelem” kapcsolatban éltem,ahol ritkák voltak a szexuális együttlétek,sokszor részemről “kicsit muszályból” . Jelenleg nagyon élvezem a szexet,ha eljutunk odáig és ezzel van a gond. Ha nem kezdeményez én nem nagyon érzem a szükségét,de ha belekezdünk onnantól nincs gond. Elég sok gondunk van,stresszes az életünk,de szeretjük egymást. Van egy két éves fiunk,így kettesben nem tudunk lenni,nincs segítségünk. Mivel tudnék változtatni ezen?

Kedves Doktornő!
Májusban megismerkedtem a nálam 15 évvel fiatalabb nővel – Ő most 27 éves – akivel elkezdődött valami közöttünk. Ő egy introvertált lány, elég csendes és zárkózott típus. Azt mondja, hogy tetszem neki külsőleg és belsőleg egyaránt, de jelenleg párkapcsolatban él (nyolc éve), és nem tudja mit csináljon. Állítása szerint nagyon nehezen dönt legyen az bármilyen kérdés. Azóta is találkozgatunk, de csak rövid időre, lefeküdni még nem feküdtünk le egymással, bár ő jelezte, hogy szeretné, de ott is állnak a dolgok. Kérdésem az lenne, hogy Ön szerint egy ilyen típusú embernél van e értelme sürgetni a dolgokat? Én magamból indulok ki – elég extrovertált vagyok – általában gyorsan és jól döntök, számomra ez a tétovázás, nehezen elfogadható, hiszen közben hónapok telnek el. Nő létére elég nehezen kommunikál, inkább csak hallgat, szóval nehéz belőle bármit is kiszedni. Ön mit javasol, mert én is szeretem, de attól félek, hogy ha így marad minden akkor szépen ellaposodik az egész.
Köszönettel
József

Üdvözlöm!
Én azzal a problémával fordulok önökhöz, hogy egy másfél hónapja hazudtam a barátomnak. Aznap este nagyon rosszul volt, szenvedett, el akart menni, pszichiátert akart mert azt hitte megőrült. Én pedig még akkor sem mondtam el az igazat. Húztam egy hónapon át aztán kiborult a bili, bevallottam mindent. Nem azért haragudott mert hazudtam, hanem mert hagytam szenvedni. Nagyon megbántam amit tettem és minden erőmmel azon vagyok hogy helyre tudjam hozni. Ő már nem bízik meg bennem annyira és olyan rossz állapotban van hogy nem eszik, mégis van hogy hány és szúr a bordájánál. Mindig próbálok programokat csinálni vele, kimozdulni, ráébreszteni hogy én tényleg szeretem őt teljes szívemből. De mindig azt mondja soha sem lesz jobban. Mit tegyek?

Kedves Melinda!

Olyan problémával fordulok Önhöz, hogy volt kedvesemmel egy munkahelyen dolgozunk és sajnos nem tudjuk elkerülni egymást. Szakítasunk közel 3 hónapja történt sok munkahelyi veszekedés miatt ami kihatott a magánéletre is, sajnos meggondolatlanul mondtam ki hogy szakitsunk , amit ő nem akart, de én azt éreztem nem jó nekem ez az egész kapcsolat. Hosszas unszolás után bele egyezett, hogy legyen vége. Bevallom nem jó döntés volt, mert még mindig nagyon hiányzik és érzem hogy szerettem még. De sajnos már olyan szinten el fajultak a dolgok, hogy kiabálás, veszekedés még így ennyi idő után is és hogy ő nem akar velem már megbeszélni semmit és utal, látni se akar, ez pedig ki hat a munkára is. Tudom elrontottam, hogy üzenetekkel bombaztam, folyton bocsánatot kertem, meg akartam beszélni, az agyára mentem, de kétségbe voltam esve. De most próbálok normálisan viselkedni mint munkatársak, de nagyon fúj rám látom hogy dühös rám. De vannak olyan pillanatok amikor keressük egymás szemet és tudunk egymásra mosolyogni, mint ahogy régen. De ő nem akar meg enyhülni sehogy. Mert őt nem erdeklem én számára nem létezek és hasonlókat mondd. Az érdekelne milyen viselkedéssel és hogy tudnám rá bírni, hogy egy kávéra le üljünk és ezeket a sebeket amik bennem és benne vannak ( én szerintem) . Azért is gondolom hogy van benne mert meg mindig olyan vehemenciával beszél velem és veszekedik ami szerintem nem közömbös, figyeli mit csinálok és fejemhez vágja hogy miért depizek a munkahelyen. Próbáltam le írni ezt az egész szituációt.

Kérem adjon valamilyen tanácsot, hogy viselkedjek vele, mert mindig kritizál ha épp hozza se szólok vagy ha túl kedves vagyok vagy ha normális vagyok.

Köszönöm

Tisztelt Doktornő!

Hetek óta nagyon bánt a mi barátnőm és köztem történt,nem tudok napi rendre térni a viselkedésével kapcsolatosan.!40 éve vagyunk barátnők a legintimebb dolgainkat csak egymással osztottuk meg.Azzal kezdeném hogy barátnőmnek beajánlottam a” titkos” barátomat házának kifestésére.Első személyes találkozásnál mikor bemutattam egymásnak őket rossz érzés fogott el.Ezt szóvá is tettem neki melyen nagyon felháborodott és kikérte magának hogy hogy feltételezek én róla ilyet mikor én vagyok az egyedüli ember akinek sose okozna fájdalmat.Telt az idő és egyre több aggály merült fel a viselkedése kapcsán amiket elhintett nekem.Rossz érzéseim tovább erősödtek,feltünt a nagyfokú segitőkészségük a barátom iránt. A biztositékot az ütötte ki nálam mikor felhivott azzal hogy az anyukája milyen jó üzletet kötött a barátommal(ingyen hozzá segitették egy hétvégi ház használásához,csak a rezsit kell fizetnie annak fejében hogy rendbe tartsa a birtokot).Óriási csalódás uralkodott el rajtam hogy csak utólag tudtam meg a kész tényeket.Ki is irtam magamból neki mi bennem felhalmozódott.Erre válaszul el kezdett támadni hogy hagyjam őt békén,hülye volt hogy elfogadta a segitségem,hogy kiboritottam hogy ilyet feltételezek róla s nem tekint már barátnőjének.Közölte hogy letilt minden elérhetőségen majd az idő megold mindent.Minden úgy lett beállitva mintha én tettem volna neki rosszat.A barátnőmről tudni kell hogy évek óta alkoholproblémákkal küzd estéi nagy részét azzal lazitja,persze családja mit sem tud róla. Depressziós,labilis tüneteit is többször érzékeltem(több napig nem válaszolt,lebeszélt programot hirtelen lemondott stb.)Szerettem volna személyesen leülni vele és megbeszélni a problémát de teljesen elzárkózott ettől,mint irtam minden elérhetőséget letiltott.Kérdésem valójában az lenne miért nem vállalja a személyes találkozást velem és létezik hogy ennyire bele gázoltam volna a lelkivilágába hogy meg mertem kérdőjelezni az őszinteségét felém?40 évet le lehet igy zárni?

Tisztelt Doktor Nő/Úr!
Összetörtem, újra. Próbálok erős lenni, határozottan dönteni, azt nézni, hogy nekem mi a jó, de az utolsó pillanatban meggondolom magam és ezzel megbántok másokat. Mindig csak menekülnék. Minden helyzetben keresem, hogy ha nem jól jön össze a dolog akkor hogyan úszhatom meg a következményeket. Esetleg, hogyan szállhatok ki egy rossz döntésből. Minden döntést rossznak érzek. Úgy érzem sokszor azt sem tudom, hogy mit akarok. Nincs célom, nem érzem, hogy mi lenne jó nekem. Másoktól várok megoldást. Tudom, hogy csak én dönthetnek, senki más helyettem nem, ezt az elmúlt napokban sokszor hallottam. Túl aggódok. Ezt is sokat hallom. 2-3 napig szinte semmit nem eszem, nem iszom. Gyomorgörcs, hasmenés, fejfájás. A félelmem a bizonytalanságom miatt, csak kárt teszek. Hogyan tudnék egy kicsit erősebb, határozottabb lenni? Köszönöm válaszát!

Olyan problémával kapcsolatban kérnek tanácsot, hogy a gyermekem apjaval 4 hónapja külön költöztünk, 2 éves a lányunk. Eddig ment az mióta szét költöztünk hogy hol joba voltunk, reményt látva az ujrakezdehez, hol rosszba, egymást ocsalva fenyegetve. A problémám az, hogy tudom mit akarok, és már nem öt! Viszont valamiert felek az új kapcsolattól.. és menekülő útnak ‘vissza’ megyek hozza, akkor elhitetemmagammal hogy jó lesz és öt szeretem, de ez egy hétnél tovább nem tart. Mindig kibukik, hogy mégsem ezt szeretném, nem szeretem már. De akkor mi az oka amiért visszamegyek mindig? Nagyon szeretnek új eletet kezdeni és leküzdeni a szorongásom, ami valószínű abból adódik, hogy mindig azt mondja, ha mással leszek neki már nem fogok kelleni. Hozza teszem mindig id viharos volt a kapcsolatunk, sott neki a kapcsolatunk elején meg volt élettársa.
Köszönöm ha tud tanacsod adni!

Kedves Doktornő!
Nem tudom hogy mit tegyek..17éves koromra elesztettem mind két szülőmet 19évesen összejöttem a szerelmemmel akit mindennél jobban szeretek de nagyon sok csalódást okoztam neki online flört ,hazugságok, olyan helyzetbe keveredtem hogy azt mutatjak a jelek hogy megcsaltam de nem tettem meg nem tudom hogyan bizonyithatnam és elvagyok keseredve hogy nem hisz nekem és elhagyott ez volt a legnagyobb rémálmom hogy elvesztem és bekövetkezett nem tudok enni inni aludni nem akarok élni nélküle mit tehetnék?köszönöm válaszát S.E

Most fogok közép iskolába menni. De még a nyár előtt. Meg kerestük egy mást azokkal akikkel majd egy osztályba fogok járni. Na de most össze vesztem az eggyik csajjal és azzal a volt osztálytársaimmal is akikkel majd most is egy osztályba leszek. Nem tudom mit csináljak. Mert eleve azt akartam hogy majd az első nap ismerkedek.

Kedves Melinda!
3 èvet egyut vagyunk mèg nem költöztünk össze . Meg kérdeztem páromtól azt mondta egyszer össze költözunk .
Mert csinalja ezt velem ?
Köszönöm szèpen .

Tisztelettel kérdezem, hogy mi állhat -e mögött. Nem tudom, hogy miért van, de 30 éves férfi létemre egyre gyakrabban érdekel,hogy milyen lehet az ágyban egy másik férfivel. Milyen lehet a passzív szerep. Azért lehet ez az érdeklődés,mert biszexuális lennék vagy azért, mert nincs dolgom nőkkel és a meg nem élt,ki nem élt szexualitás így tör utat magának? Ha nem tudom megélni nőkkel akkor a férfiak felé terelődik az érdeklődés, a vágy? Ennek van értelme? Lehet ez a hátterében? A nők vonzanak csak nem merek közeledni feléjük. Számtalan oka van. Kórosan negatív az énképem és önbizalmam sose volt. Ugyan most lenne lehetőségem összejönni egy kedves,okos lánnyal,de nem érzem azt a pluszt ráadásul külsőre sem vonz olyan rettentően,de más oka is van. Ő vallásos én meg kevésbé. A kérdés inkább az, hogy miért kezdhetett el érdekelni már vagy 1-1,5 éve,hogy milyen lehet a szex egy férfivel. Lehetőségem is lenne kipróbálni. Nem tudom, hogy merjem-e megtenni. Mi van ha nagyon nem lesz jó? Hogy fogom ezt feldolgozni? Milyen lesz amikor mások erről viccelődnek és én meg hallgatom? Mi lesz ha élvezem? Azt, hogy fogom feldolgozni? Ha kiderülne, hogy biszex vagyok. Nem tudom mi tévő legyek. Mitől lehet ez az érdeklődés? Honnan tudjam , hogy ki akarom-e próbálni vagy csak egy hiányt pótol ez az érdeklődés? Időről időre felmerül bennem ez az irányú kíváncsiság. Nyomjam el? Ne foglalkozzak vele?Majd egy nő feledteti? Vagy próbáljam ki? nem tudom mi tévő legyek.válaszút

Kedves Doktornő!

Pontosan magam sem tudom miért írok! Lehet nem is tanácsra van szükségem, csak arra, hogy kiírjam magamból az elmúlt egy év bánatát, mivel ennyi ideje majd megszakad a szívem. Alapjába véve egy normális hétköznapi gondolkodású nőnek tartom magam. Mindig is szerettem volna családot, vmint feleség és anya lenni. Az első párkapcsolatom 6 évig tartott, amiből nem lett semmi. A következő pedig már 2 év után a férjem lett. Elég hamar beleugrottam ebbe az egészbe, de jó színész volt a férjem. Én hittem neki. Szültem neki egy gyereket, akit utólag kiderülve csak én akartam. A váláskor kiderült, hogy nem én voltam az egyetlen nő az életében és nem a fiam volt az egyetlen gyereke. Tetejébe még jól meg is vert terhesen. Kibuktam, de túl éltem, hisz a fiam miatt amúgy sem értem rá siránkozni és depizni. A jelenlegi párkapcsolatom immáron 5 éve tart. Együtt élünk és 1 éve született meg a közös gyerekünk. A párom megígérte megadja nekem azt, amire mindig vágytam. Családom általa így lett, már csak igazi feleség szerettem volna lenni. A kapcsolatunk elején tisztáztuk, hogy igen mind ketten szeretnénk majd valamikor összeházasodni. Aztán kb egy fél éve nagyon összevesztünk vmin, de a lényeg, hogy nagyon sok elhallgatott sérelem került felszínre a párom részéről. Amiből csak egy ütött nagyon szíven, hogy soha nem akart elvenni feleségül. Ő nem házasság párti, és ne is ábrándozzak erről. Akkor meghalt bennem vmi. Nem tudom pontosan leírni mi az, de nevezzük árulásnak. Ismét magamat okolom, hogy lehettem ilyen hülye és naiv. 30 évesen rá kellett döbbenem, hogy neki sem kellek igazán. A kényelmet megadtam neki, és a biztonságot is. Szültem neki egy gyereket, és ezzel ő azt gondolja innen tovább nem kell fejlődnie a kapcsolatunknak. Ő nem adja be a derekát és én pedig sírok, és emészt a bánat. Jó apja a gyerekeimnek, kiváló családfenntartó, mindent megtesz a jólétünkért. Anyagi szempontból. De mint társ, nem tudom mi akarhatnék ezek után tőle.Próbáltam vele megbeszélni ezt a témát, sikertelenül. Összetörte a reményeimet, és a bizalmamat felé. De a fiúk miatt képtelen vagyok lépni. Aztán egyszer kiderült az anyja általi beszélgetésből, hogy az előző barátnőjét, aki megcsalta és elhagyta, annyira szerette, hogy még feleségül is akarta venni.(sugallva ezzel, hogy nem igazán csipi a fejemet) Na itt lett végem. Ha ránézek csak azt látom, hogy nem vagyok neki elég jó. Nem tudom a másik nő mit tudhatott, amit én nem. Én mindenemet odaadtam neki, és ő erre ezt a picit sem tudja megadni. Elég megalázó. A volt férjem szerint én nem vagyok jó nő, se jó anya. S a jelenlegi párkapcsolatomban is u.ezt érzem. Felsültem mint nő, mint társ, mint anya. Az ex csak azért vett el, mert jött a gyerek. Én szerelemből mentem hozzá. Most pedig ott tartok, hogy elváltként még a 2. gyerekem apjának sem kellek. Csak mint egy társ, akivel együtt él, és aki mos-főz rá. Ha esküvőre megyünk előtte muszáj komoly önuralmat gyakorolnom, nehogy rosszul legyek, vagy ne kapjak sírógörcsöt. Ha látom, hogy más boldogan újságolja az eljegyzési vagy házassági hírét, akkor a wc.be elvonulok és halkan sírok. A párom (látva szomorúságomat és ezzel megbánva a kirohanását) egy kis idő múlva megkérdezte, hogy a suli után (mind ketten levelezőn tanulunk egyetemen) összeházasodnánk e. Visszautasítottam. Miért? Mert tudom, hogy ő nem tartja továbbra sem fontosnak a papírt, és nem akarom hogy évek múlva megkapjam, hogy kényszerből tette meg ezt a lépést. Mert összetörte a bizalmamat, és kételkedek, hogy egyáltalán örökre együtt maradunk. Neki ez egy felelőtlen mondat volt, nekem egy olyan seb ami soha nem fog behegedni. Már nem tartom jó ötletnek, hogy összeházasodjunk. Szeretem, ahogy ő is engem. De ennyi. Lassan elfogadom, hogy én csak félig fogok hozzá tartozni és soha nem kellek neki igazán. A családja így nem igazán fogad el. De vhol ez már nem is érdekel. Irigykedve fogom nézni, ahogy a barátaim és rokonaim mennyire lesznek boldogok és kiteljesedettek. Mindegy rövid vagy hosszú együttélés után kötik össze az életüket. Én pedig maradok a parkoló pályán, csupán mert a párom büszkeségből nem akart elvenni. S halkan sírok tovább, hogy nekem ez nem jár, ami másnak természetes.

Üdvözlöm. Egy olyan kérdésem lenne,hogy a férjem nem őszinte velem. 4,5 éve vagyunk együtt van egy kisfiúnk is. A kapcsolatunk elején sokat hazudott nekem a volt kapcsolataival élettársaival kapcsolatban,amiről persze utólag mindig kiderült az igazság amit mindig másoktól tudtam meg. Azt mondta csak megakart kímélni hogy ne fájjon nekem. A másik dolog a cigi volt. Sokszor becsapott hogy nem cigizik aztán mindig lebukott sírt…utolsó pillanatig tagadta megjátszotta magát aztán nagynehezen bevallotta mindig. Most egy ideje nem érzetem rajta de most a napokban újra éreztem rákérdeztem tagadta…pedig megbeszéltük már nagyon sokszor ha gy is alakul hogy beleszív elmondja. Mondtam neki ne hazudjon nekem mindegy milyen hazugság az nekem akkor is sokat jelent…mert hazudik. Állandóan igérget… És most azt gondolom ha hazudik ebben hazudhat másban is. Csalódtam újra benne nemtudok benne megbízni azt tervezem elhagyom. Ön mit gondol? Ha hazudil ebben lehet abban is hazudik hogy nem kell neki rajtam kívül senki…

Ha össze vesztem,azzal akit nagyon szeretek! Mit tegyek hogy vissza jöjjön hozzám?

Tisztelt doktornő!Megtalaltam a potanyam es nagyon ragaszkodom hozza.Neha mar ugy gondolom hogy betegesen.Sajat anyammal sose volt meg az igazi anya lanya kapcsolat mert rosszabb mint egy mostoha.Vajon nem veszitem el azert mert ennyire szeretem?A nő a volt tanarnom es kb egy eve kerultunk bizalmas baratsagba.

Olyan problémával fordulnék Önhöz, hogy párommal 3 éve vagyunk együtt. Ő 43 én 27 éves vagyok. Fél éve.nincs köztünk szexuális együttlét. Ő azt mondja h nem miattam van, ő lelki állapota a baj. Már hete észre vettem h ő pornóra elégíti ki magát. Párnapja összevesztünk és ő elmondta h depressziós de nem akar orvoshoz menni mert úgyse segít. Családi probléma van bőven…. ez miatt rajtam csattan. Azt is mondta h nem segítek neki eleget, ( én ezt egy kicsit cáfolnám )én szüleimmel élek ő egyedül.
Olyan kérdéssel fordulnék Önhöz hogy a saját kielégítése miért van, és hogy tudnék senki segíteni a depresszió leküzdésékben.

Jónapot kívànok nekem lenne egy olyan problèmàm hogy rettenetesen fèltèkeny vagyok de ez már beteges a pàrommal màr 6 ève vagyunk együtt most nem règ született egy közös gyermekünk de nekünk ez a kapcsolat olyan hogy a legelejèn megcsalt és onnantól fogva nincs bennem az hogy megbízzak benne egyszer èn is megcsaltam ezt elismerem amit azóta is bànok de ő ezt tudja is ès egyből külön mentem tőlle eltelt 2 èv ismét együtt vagyunk de addig ameddig nem voltunk együtt neki volt egy màsfèl éves kapcsolata nekem senkim se volt ès aztàn kibèkültünk ès terhes lettem ès terhessègem elejèn kb 4 hónapig folyton megcsalt a volt barátnőjével ès nem tudok benne megbízni azóta pedig semmit nem csinàlt de bennem van ès ebbe szeretnèm a segítsèget kèrni hogy mivel tudnàm leküzdeni esetleg

Kedves Doktornő!

Megismertem egy 48 éves jóképű, tisztességes, rendes kedves férfit, akivel össze is jöttem, csak egy gond van vele: a szüleivel él és nem akar onnan elköltözni. Én 29 éves vagyok, saját lakással, autóval, neki nincs lakása, háza ilyesmi. Felmerült az összeköltözés, amit ő csak és kizárólag a szüleinél tud elképzelni. Jelenleg ott tartunk, hogy ígérgeti, hogy talán a jövőben máshogy fogja ezt gondolni. A baj az hogy az édesanyja kedvéért lemond előre megbeszélt programokat, ami nem lenne indokolt, mert a szülei teljesen egészségesek, nem szorulnak semmilyen támogatásra. Édesanyja mindenben kiszolgálja, a kis ujját se kell megmozdítania. Nekem az előző páromra 9 év ment el az életemből, hogy leválasszam, nem sikerült. Ön szerint higgyek a mostani párom ígéreteinek, vagy pár év múlva azon kapom magam, hogy megint kifogtam egy anyucipici fiát?

Válaszát köszönöm: Kitti

Tisztelt Pszichológus! 23 éves lány vagyok. Szélsőséges hangulatingadozásaim vannak. Időnként, minden ok nélkül egyszerűen csak egy borzalmasan rossz érzés fog el, amit erős félelem és/vagy sztoikus halálvárás követ. Nem tudom mitől félek. Egyszerűen csak érzem a rettegést valamitől. Halállal kapcsolatos gondolataim csak fantáziák maradnak. Nem tudnék fájdalmat és bármilyen törést okozni családomnak. Ilyenkor csak fekszem és várom, hogy végre megtörténjen. Ezeket a dolgokat mindenki előtt titkolom. Édesanyám az egyetlen, aki néha valamit észrevesz ebből, de mindig megnyugtatom, hogy ez kézben tartható dolog. És az is, hiszen elmúlik napok vagy hetek alatt és újra őszintén mosolygós, normális, boldog és aktív vagyok. Van szerető és támogató családom, sok barátom. Semmi trauma nem történt velem gyerekkoromban. 16-18 éves koromban kezdődött és akkor erőteljesebben megjelent ez a dolog, azután minden normalizálódott és csak néha törtek rám ilyen gondolatok, de nem ilyen erősséggel. Most viszont, egy pár hete újra ezeket érzem, de kilábalni látszok belőle, ezért írok most “tisztább” fejjel. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy alapvetően egy túlérzékeny, önbizalomhiányos, konfliktuskerülő, néha szorongó személyiség vagyok, amiket bizonyos időkben jól lehet kezelni, néha viszont sírógörcsöt okoznak ezek a dolgok is. A sírásból megint jön a halálvágy, ilyen esetekben viszont visszatudok következtetni az okokra, de nagyon idegesít az, hogy egy kis semmiség ilyen mély hatással van rám. 1-2 embernél nagyobb társaságban úgy érzem elveszítem önmagam, kukává és szótlanná válok, nem merem elmondani a gondolataimat vagy leblokkolok. Holott 1 emberrel például (legyen az bárki) bármiről tudok beszélni. Nagyon empatikus vagyok és jó az alkalmazkodóképességem, viszont néha azt érzem, hogy már túlzásba viszem azt, hogy megfeleljek az embereknek. Szórakozni csak alkohollal tudok, és igénylem is a hatását, hiszen akkor feloldódnak a gátlások, szociális vagyok és talán boldogabb is. Azonban látom ennek az árnyoldalát, hogy nem csak a gátlásaimat küzdöm le ilyenkor, hanem az erkölcsömet és a felelősségtudatomat is. Romlott a memóriám és a koncentrációm, céltalan és néha döntésképtelen vagyok, bármilyen rossz szituációban önmagamat hibáztatom. Általában tökéletesen működik az életem a rendszereimmel. Mindenféle rendszert iktattam az életembe, mert ezek nélkül döntésképtelen és motiválatlan lennék az élethez. Viszont amikor jön ez a rossz érzés, akkor sajnos már ezek sem segítenek és a kötelező feladataimon kívül nem csinálok mást, csak fekszem, bámulok, félek, sírok, megijedek attól, hogy megőrültem és csak aludni akarok. Próbáltam objektíven és túlzások nélkül leírni a dolgokat. Azzal nem vagyok tisztában, hogy tényleg van valami probléma, amivel szakemberhez kéne fordulnom, vagy ezek csak természetes szomorúságok, amiket eltúlzok, és ez csak önsajnálat. Válaszát köszönöm.

Tisztelt doktornő.Egymásba szerettünk a munkatársammal kb 2 éve. előre leirom hogy mind2en párkapcsolatban vagyunk neki van 2 fia is. de nagyon rossz házasságban él..nem mondtuk ki nyiltan a szerelmünket még konkrétan csak várunk a másikra . nem merek lépni és ő sem,rettegünk ettől a kialakult helyzettől hiszen nekünk nem szabad,ráadásul az ő felesége a 2 gyerekkel ugymond zsarolja…. 2 éve csak nézzük egymást bámuljuk a másikat titokban figyeljük egymást, leskelődik uttánam. váratlanul megérint és borzasztóan zavarban van mikor velem vagy a közelemben van. ha más férfival beszélgettek zavarja ideges. elmondtam neki hogy nagyon félek tőle és tudom h ő is de erre nem válaszolt csak nézett. mit tegyek? vagy ő mit akar ? rám vár hogy én tegyem meg az első lépést mondjam ki nyiltan arra vár? vagy nem is akar tőlem semmit:? 2 és fél éve ez megy köztünk nem tudjuk abba hagyni ő sem én sem….. mit tegyek? köszönöm

Szép napot kívánok!
Az én problémám párkapcsolati jellegű, 15 éve vagyunk együtt a férjemmel viszont az elmúlt 2 év katasztrófa.
Már nem kommunikálunk kivéve persze a bevásárló listáról körül belül.
Már minden módon próbáltam beszélni vele , sajnos kiborulós hisztis időszakok is vannak , önmarcangoló depresszió, és súlyos társas magány . Ő nem hajlandó velem beszelni a problémákról és rendíthetetlen. Lassan nekem kell orvos úgy érzem hogy feldolgozzam . Soha nem tudok jókor közelíteni és mindig ellenségesen fogadja . Négy gyermek után nem szeretnék egyedül maradni de ebbe belebetegedtem sajnos van hogy munkából haza felé hasi fájdalmaim vannak vagy éppen elmegy a hangom , már itthon sem csinál semmit és nem foglalkozik a gyerekekkel sem . Dolgozok utána itthon is van munka aztán tanulni a gyerekekkel és érdemben foglalkozni velük. Kérem segítsen utat találni hozzá!

Tisztelt Doktornő!
Szükségesnek érzem, hogy kicsit elnyújtsam a levelem és ezzel a kérdésem, mert úgy tartom szükségét. Előre is köszönöm, hogy végigolvassa problémámat.
Harminchoz közelítve elmondhatom, hogy lassan húsz éve szenvedek különböző eredetű, súlyos, évek alatt alig kiderülő betegségektől, átestem pár műtéten, stb. Most javuló félben érzem magam fizikailag. Elfogadtam, hogy ezzel is lehet élni és amennyire lehet, teljesen élem a napjaimat. Lelkileg viszont egyre inkább rosszabbul vagyok, ugyanis… nincs senkim, ezt érzem. A valóságban egy négy fős családba születtem bele, apa, anya, egy testvér. Senki egyéb. Sosem. Egymásra támaszkodtunk, úgy hittem, de nem így történt. Jó pár éve, többször elárult, hátbatámadott a családom- megvádoltak, megfenyegettek avval, hogy kidobnak, ellehetetlenítenek, mert én lelkileg tönkreteszem őket. Hogy az állandó stressz a betegségeim, műtéteim miatt szétzilálják őket. Hogy nem akarnak beledögleni, mondták. Mennyire voltam megértő? Amennyire lehet. Nem vagyok gyorsan hevülő típus, mondhatni, addig rúgdostak, addig mondták, ameddig pánikrohamot nem kaptam. Aztán még kettőt, ugyanazon a héten. Végül bekérettem magam pszichiátriára, nyílt osztályra. Szerencsémre elláttak, pedig nagyon féltem a dologtól- a kórház nem volt új nekem, de…mégis csak, tudja, milyen híre van ezeknek a helyeknek és főleg, a családom sem hitt abban, hogy létezik olyan, hogy lelkiprobléma. Hát, én rácáfoltam. Igen, ezt elég cinikusan jelenthetem ki. Pedig, én szeretném a legkevésbé, hogy egy újabb szőrfelállós, leizzadós, ájulós jelenetet végig éljek. Szóval, összekaptam magam, kijöttem a kórházból és határozottan nekiláttam rácáfolni a szavaikra- jól akartam érezni magam, minden ellenére. Ha nem ment, nem stresszeltem, végig gondoltam, mit tehetnék még. És itt jött az utolsó pofon, ami miatt most magának írok: ugyanúgy néznek rám, és tovább bántanak, felhánytorgatnak nekem mindent és a mai napig bármi problémájuk akad, annak okozóját, kiváltóját bennem keresik, eredeztetik. Pedig ez nyilvánvalóan nem lehet igaz. Mindenben nem lehet igazuk.

A kérdésem az lenne, hogyan hárítsam a bántó megjegyzéseiket és hogyan gondoljak magamra úgy, hogy én egy jó, teljes, egész(séges) ember vagyok, miközben ők a szöges ellentétét állítják mindennek?
Válaszát nagyon-nagyon megköszönöm és megszívlelem, Zsuzsa

Kedves Doktornő!
Nem tudom a kérdéseimre a választ és azt sem hogy mit tegyek jelenlegi helyzetembe..Már több mint 1 éve együtt vagyok a barátommal az én szüleim nem tudtak róla mivel rasszisták és tudom hogy nem engednék,a barátom akkor is kérte hogy mondjam el nem tettem neg voltak köztünk ezért viták de mindig figyelmen kívül hagytuk végül,nem rég elmondta anyukámnak mert félreértett..Azt hittem elfogadta anya és így minden rendben lesz,de tévedtem elmondtam rá 2 hónapra hogy mi is a helyzet,amit sejtettem be is következett,elvették a telefonon,az elérhetőségeimet megszakították és megtiltották hogy menjek bárhová vagy hogy beszéljek bárkivel is.Én 14 éves vagyok a barátom 20 éves.Feltettem azt az ötletet a szüleimnek hogy elköltözöm otthonról mert én ezt így nem fogom bírni kinevettek és azt mondták hogy felejtsem el terrorba fogok élni 3 éven keresztül majd ha meg betöltöm a 18-at akkor takarodok itthonról. (azért 3 év mert a 15. életévemet most töltöm be augusztusban.)A barátomnak saját lakása van,beszéltünk róla hogy elszököm hozzá és vele fogok élni,más megoldást nem látok én sem,nagyon szeretjük egymást és nagyon sok mindenen keresztül mentünk már,de ha elszököm akkor tuti hogy bemennek majd a rendőrségre,ez nem is nagxon érdekel,de most kezdeném el a középiskolát és megszeretném ha meglenne az érettségi nem is vagyok rossz tanuló.De így ha elszököm gondolom semmi lehetőségem nincsen rá hogy ugyanúgy elvégezzem az iskolát..
Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Doktornő!
A probléma megfogalmazása: Hogyan tudok elfogadni egy olyan embert, aki nem tudja elfogadni önmagát?
Részletesebben: hosszú ideig voltam együtt barátnőmmel, 3.5 évig. Őszintén mondhatom, hogy nagyon jó ember, nagyon sok pozitív tulajdonsággal, amitől a mai napig jó szívvel gondolok rá. Viszont egyszerűen képtelen volt elfogadni önmagát, és bármennyi jót is tett újra meg újra (közös nyaralás szervezése, fogyatékos gyerekek táboroztatása, háziasszonykodás, odaadó magatartás a családért mindenek felett), mégis, nem tudta meglátni azt, hogy ő valójában egy nagyon jó ember, sajat véleményem szerint ritka jó ember. Masszív elégedetlenséggel tudott csak önmaga felé lenni, minden rossz dologért magát hibáztatta, és nem tudta meglátni, hogy amit tesz az emberekért, az mennyire szép, és nem tudta ez sem egy természetes elégedettséggel eltölteni őt. Én nagy fájdalmakkal szakítottam vele, mert nem tudtam inspirálni arra, hogy meglássa ezeket, és emiatt boldogtalan volt a kapcsolatunk. Tudom, nem válthatjuk meg más emberek életét, de akkor is, sokak változnak pozitív irányba az által, hogy van pozitív megerősítésük (nem is kevés).
Mi a véleménye erről?
Köszönöm válaszát!

Kedves Melinda,

2015-ben depressziós voltam, gyógyszert is szedtem másfél évig, ezután saját döntésből abbahagytam.
Ez egyidőbe esett egy szakítással, amely elég fájó pont az életemben, talán nem túlzok, ha azt mondom, az eddigi legfájóbb. Több évig éltünk együtt és én 6 év után is nagyon szerettem még, de Ő már nem szeretett engem. Nem tudta kimondani, hogy elhagy, csak elhanyagolt, folyamatosan megbántott szavakkal, így én költöztem el egyik pillantról a másikra.

Előtte is csak komoly, több éves kapcsolataim voltak, amikből én léptem ki, mégsem okoztak ekkora fájdalmat, mint ez. Mindegyiket el tudtam engedni rövid időn belül.

Ennek már másfél éve, azóta viszont összetörtem, megváltoztam, nem találom a helyem a világban. Az életemet és magamat is üresnek érzem. Régebben mindig vidám voltam, felszabadult, társasági ember. A szakítás óta viszont megkeseredettnek érzem magam, nincs kedvem semmihez és úgy érzem megragadtam. Nem érdekel és nem motivál semmi, azt érzem elvesztem teljesen, elvesztettem önmagam is.

Pszichológushoz is járok folyamatosan, de úgy érzem az sem segít.

Kérem adjon tanácsot, hogyan tudnék ebből kiszakadni.

Lehetséges, hogy ez is depresszió? Talán ismét a gyógyszer lehetne a megoldás?

Köszönettel!

Kedves Doktornő!

A levelemnek azt a nevet adtam, hogy hárman egy párban. Igaz nem a klasszikus hármas de az eredmény a részemről ugyan az. Nagyon megalázottnak és ostobának érzem magam tőle. Lehet, hogy túl reagálom a dolgot, de nem tudok józan ésszel felülkerekedni a szituáción.
Egy éve megismerkedtem a metrón egy nagyon szimpatikus férfival, német és itt lakik egy pár hónapig Magyarországon. Ő magyarul tanul én németül, így aztán hamar megtaláltuk a közös hangot. Közös tanulás, szimpátia, szerelem alakult ki köztünk. Már az elején tisztáztuk, mindketten egyedülállók vagyunk. Mondta, hogy van egy régi barátnő, de már csak a szó szoros értelmében barátnő. A barátom nyugdíjas gyógyszerész a volt élettársa egy magyar származású orvosnő, aki hol itt, hol kint él. Nincs köztük más, csak közös anyagi érdekeltség, amit a barátnő nem akar felszámolni “állítólag” Ezt a szituációt megértettem és ha nem is boldogan, de elfogadtam.
Amikor komolyabbra fordult a kapcsolatunk egy pár napra meghívott, aztán többre és többre. A végén már több hónapot töltöttünk együtt. Amikor ott voltam vele, szembesültem a barátságukkal. Minden nap hívják egymást telefonon, 2-3 órát beszélgetnek, ha kell hajnalba ugrik ki az ágyból, vagy az ebédet hagyja ott egy jóízű beszélgetés kedvéért. A hölgy minden nap kiadja, az arra a napra kirótt feladatot, ő pedig mint egy gyerek, vagy kis kutya rohan és maradéktalanul teljesíti. Szóva tettem és nemtetszésemet fejeztem ki, a sok telefonbeszélgetés miatt, mivel gyakran a megbeszélt programjainkat változtatja meg egy-egy beszélgetésük. Nagyon kedvesen közölte velem, hogy ő egy önálló személyiség és nem hagyja magát korlátozni semmiben, bármennyire szeret is. A párom még soha nem volt nős, a szeretet és megbecsülés is mást jelent neki. Mostanáig 7 hónapot éltünk együtt kissebb nagyobb megszakításokkal. Most sok időt töltött otthon és mint kiderült találkozgattak is. Amikor hazajött Magyarországra nagyon különösen viselkedett, sokáig próbáltam megtudni, hogy mi történt? mi a baj? Semmi, semmi volt a válasz. A végén csak elárulta. Volt egy olyan elképzelése, hogy megkér, menjek vele Németországba és nézzük meg, hogy ott is működne-e? “Természetesen” kikérte a barátiköre véleményét is. Többek között a legjobb barátnője véleményét is, aki azonnal óva intette tőlem, mert csak kihasználom, csak a pénze, vagyona kell. A kihasználáshoz annyit, hogy az eltelt 1 év alatt soha semmit nem kértem és nem fogadtam el. Ha ott vagyok nála, gondoskodom róla, dolgozom a kertben, most már a rengeteg befőzésen is túl vagyok, mind ezt ellenszolgáltatás nélkül, csak szeretetből. Egy közös ismerősükkel beszélgettem és megkérdezte, miért csinálom ezt, mondtam, szeretetből, igaz ha jobban tudnék németül, akkor mint idősgondozó 3 hónap alatt, akár 1 milliót is kereshetnék kint. Nos ezt úgy mondták vissza neki, hogy 1 milliót vesztettem miatta. Ezért gondolta meg a velem való szorosabb kapcsolatot. Az összegyűjtött információt elmondta a pszichológusának, aki ezek után óva intette tőlem, mondván, hogy a barátai csak az ő érdekeit védik. Elmondta azt is, hogy haragszom ha néha beszélnek telefonon a volt élettársával, igaz azt elfelejtette megemlíteni, hogy napi 3 óra az a kis beszélgetés. A pszichológusa megnyugtatta, hogy nagyon értékes dolog, ha vége van egy szerelemnek és ilyen jó barátok tudnak maradni.
A kérdésem ezek után, hogy érdemes-e folytatnom, csodára várnom? változhat-e még valami a javamra? Hagyjam az egészet? Állítólag nagyon szeret, de már ebben is kételkedem, ha egy év alatt nem ismert meg annyira, hogy ne kelljen külső segítséget kérnie, mit várhatok? Arra már rég rájöttem a kapcsolatuk olyan szoros, hogy soha nem lesznek képesek megszakítani. Van-e helyem közöttük, vagy fejezzem be?
Üdvözlettel: Katalin

Tisztelt Doktornő!
Vőlegényem(24 éves) munkahelyén az alábbi dologra lettem figyelmes, kisért ki és utunk közben az egyik titkárnő(főnőké) kalimpálva köszönt kedvesemnek de szinte feltűnően kalimpalt neki kezével. Kérdőre vontam a párom miért köszön neked így… ő csak hárít támad és nem tudja okát. kértem tőle vond kérdőre a nőt mire volt ez a köszönési mód erre azt a választ kaptam ő tiszta ő nem vonja kérdőre őt ezért kirughatják stb… azóta nem keres nem hiv csak smsben közli én kepzelgek stb… hozzáteszem voltak nőügyei már Ön szerint a nőnek tetszik a párom? esetleg van köztük valami? köszönettel egy kétségbe esett nő.

Kedves Doktornő!
Elég tanácstalan helyzetben vagyok! A legjobb barátom haverjába lettem szerelmes. 8 éve vagyunk barátok, de az utolsó 2-3 évben figyeltem fel a haverjára (Dani) , vele is próbáltunk baráti kapcsolatot kialakítani, de sajnos ez nem működött. Nem tudok rá barátként tekinteni. Sajnos így 2 éve szinte “barátság extrákkal” kapcsolatban vagyunk, de nekem ez nem elég, viszont Dani nem hiszem hogy szeretne velem kapcsolatot. Mikor próbálok tőle távolodni, akkor mindig visszahúz, egyszerűen nem engedi, hogy elfelejtsem. Mindig keres telefonon, közösségi oldalakon..vagy esetleg csak úgy meglátogat. Lehetséges hogy ő is többet szeretne? Vagy csak játszik az érzéseimmel? Én úgy érzem, hogy neki egy úgymond B terv vagyok. Az viszont tény hogy foglalkozik velem, meghallgat, ő is minden gondját nekem mondja el, ajándékokkal lep meg. Lehetséges hogy ez is csak a játék része? Ha felhozom neki a kapcsolatot akkor mindig azt mondja, hogy majd lehet egyszer úgy alakul, hogy összejövünk, de nem akarja ezt elrontani ami köztünk van, mert lehet elveszítenénk egymást. Ha más sráccal találkoztam, vagy randiztam azt mindig elrontotta nekem, hirtelen felbukkant és elérte hogy ne érdekeljen a másik srác, vagy féltékenykedett és ellenérvekkel győzött meg, hogy miért nem lenne jó választás. Nem tudom mit csináljak. Mit tanácsol, mit kellene tennem? Úgy érzem már nem bírom ezt tovább, én nem akarom elveszíteni, de szerintem ez nem mehet így tovább.

Előre is köszönöm a válaszát!
Üdvözlettel: Ivett

Üdv!Érdeklődni szeretnék 6 hónapos kismama vagyok 1,5 éve lennénk együtt párommal de 2 hete kidobott a lakásából.Össze vesztünk nagyon mivel én túlzottan féltékeny típus vagyok ő meg ragaszkodó jellem a “barátnőihez” hiába ígérte nem keresi őket megtette.8 hónapja ígérte h együtt maradjunk akkor a baba sehol se volt. Most hogy dobott terhesen néha keres de csak a baba miatt.Azt mondja ha nem lenne a baba nem keresne.Akkor miért hitegetett? NEM fogja fel.Nekem terhesen szüleim házában egyedülálló nőként fel kell dolgoznom ezeket miért hitegetett.Nem tudok még boldogan baba várásra gondolni.Kérem adjon tanácsot.Nagyon köszönöm.Szép napot.

Jó napot!
Nekem 1 kérdésem lenne
Most lesz 3éve hogy volt egy motor balesetem. És ahogy vissza gondolok az egészre olyan mintha nem is én lettem volna az, akivel ez megtörtént.
Ahogy nézegetem a régi képeimet olyan homályos az egész multam, mintha nem is az én életem lett volna. Ez miért lehet? Vagy a baleset tényleg 1 új életet adott volna? Kíváncsi vagyok mit mond! Válaszát előre is köszönöm

Tisztelt doktornő!
Nem tudom merre lenne az előre. Barátnőmmel szeretjük egymást mindent megkapok tőle, ő is tőlem boldog a kapcsolatunk. De sajnos édesanyám, és két nővérem nem jön ki vele. Kezdetben minden tökéletes volt, édesanyám még az eljegyzés kérdését is felvetette. De egyszer csak történt valami amit még a mai napig nem tudom, hogy mi és sajnos a “család” és a barátnőm kapcsolata eléggé lejtőn van. Azt hiszik hogy ő nem szereti őket, csak pár alkalommal a sokból mikor találkoztak barátnőmnek is megvoltak a gondjai, amiket nem tudott elrejteni és azt hiszik, ő nem szereti őket. Hogyan lehetne, helyrehozni a dolgokat? Köszönöm, János.

Kedves Doktornö!
nagyon kinos szituacioba kerultem.39 éves elvalt anyuka vagyok.Van egy 14 és fel eves fiam.kb 3-4 honapja észrevettem,hogy probal meglesni.eéiente ugy tettem mint aki nem veszi eszre..Aztan par het utan,megtalaltam a parnaja alatt egy bugyiban.Rögtön tudtam hogy miért van nála.Nem tudom mivel tennek jót neki..ha hagynam ,hogy kielje a kivancsisagat ugy teve mintha nem vennem eszre vagy ha kérdore vonnam?
Nagyon jo a viszonyunk,de ez most egy kényes szituacio.Teny,hogy a válasom ota ami 2 eve tortent,nem volt kapcsolatom.Furcsa de egyben valahol izgato is,hogy nökent vonzonak talál.Ezt nem szabadna éreznem,de neha átfut az agyamon.Szoval nem tudom mit tegyek
Köszönom a tanacsát
Edina

Kedves Doktornő!
Áprilisban férjem telefonján belebotlottam az előzményekbe. Október óta napi 3szor nézett pornót. Nem örültem neki, de a legjobban az zavart,hogy anya fia néven kereste a legtöbbet. Ez nekem elég perverz főleg,hogy néha úgy érzem kicsit szorosabb a kapcsolat közöttük mint kellene. Anyuka mindent a férjemtől kérdez. Állandóan kérdezi a véleményét. Régebben még férjem is gyakrabban hívogatta anyukát de ebből visszafogott mikor megemlítettem neki,hogy ez talán annyira nem egészséges. Főleg nem hogy férjemnek 2 báttya is van akiknek a kapcsolata a szülőkkel elég távolságtartó. Apuka mindenből kihúzza magát nincs nagyon véleménye semmihez. Nem tudom mit gondoljak, van két gyermekünk 1 és 3 évesek. Nem szeretném ha apa nélkül kellene felnőniük. Férjem nagyon szereti őket és engem is. Tudom érzem. Csak néha félek,hogy mi van ha valami “perverz ember” ami miatt még hülyén érzem magam hogy én 10 évvel vagyok idősebb a férjemnek és ugyanaz a keresztnevét mint anyukájának. Nem tudom, hogy ez valami komplexum lehet,. kezelhető-e vagy fussak? Anyukát ha rájön az 5perc elkezd sírni, hogy férjem a legjobb gyereke őt szereti a legjobban stb. Ja és mikor ez a filmes korszak kezdődött férjem akkor közös megegyezéssel magára vállalta a védekezést és elköttette magát. Mondván ő nem akar több gyereket. Mást nőt sem mi elegem vagyunk neki. Ez mind nagyon nagy vonalú és tudom, hogy nekem van a legjobb férjem. Csak ezt miért ilyen szavakkal kell beírni a keresőbe? Van milf meg mit tudom én. De pont ez? Kérdésem lenne,hogy ez normális egy 26 éves férfinél és én reagálom túl? Vagy van megoldás?

Jó napot! Az lenne a problémám hogy az utóbbi pár hétben nagyon sokat gondolok a halálra.Emiatt nagyon rossz a kedvem,és nem tudom mit tegyek ellene.15 éves vagyok és nem szeretnék ilyeneken gondolkodni,de szinte mindenről a halál jut eszembe.Mit tegyek? Válaszát előre is köszönöm.

Mihez kezdjek az életemmel? Felnőttek a gyerekek, munkám van, családom van, csodás házunk van, viszont egyre unalmasabbá válik, hogy minden nap felkelek elmegyek munkába, hazajövök, takarítok.. Meguntam, és színt szeretnék vinni az életembe. Mit tegyek? Mivel dobhatnám fel az életem, s lehetne érdekesebb?

Üdvözlöm!
Kérdésem lenne. Terhes vagyok, épp a 25. héten járok. Mivel veszélyeztetettnek nyilvánított az orvos, már március óta nem dolgozhatok. Eleinte ágyhoz is voltam kötve, viszont május óta már szerencsére minden rendben. Igyekszem feltalálni magam, háztartást vezetek stb. A párom hajnali 4:45-től délután 3-ig dolgozik, miután hazaér nyilván gyakran fáradt és leginkább kicsit aludni, pihenni van kedve. Viszont az utóbbi időben egyre jobban foglalkozik magával. Mindig is hiú volt de mostanában egyre inkább a külsejével foglalkozik. Munka után minimum heti 3 alkalommal az edzőterembe megy pár órára, utána pedig szoláriumba jár. Leghamarabb 5 óra körül találkozunk de azután is készül a tudatos étkezésekre, másnapra, picit pihen vagy épp valami más elfoglaltságot talál itthon. Oda-vissza van a külsejétől és ezt itthon is gyakran emlegeti. Még a terhesség előtt abba kellett hagynom az edzést mert annyira féltékeny volt, hogy nem bírta elviselni, hogy nem odajárok edzeni ahova ő. Már jó ideje abba is hagyta az edzést. Most semmiképp nem mehetek edzeni a terhességem alatt, így ez nagyon kényelmes neki. Nyilván látom, hogy azért rám férne már egy kicsi edzés és barnulás de nem lehet, épp ezért nem érzem fairnek, hogy ő pont most kezd el ennyire foglalkozni magával amikor én kifejezetten nem nézek ki valami jól és esélyem sincs ezen változtatni még jó néhány hónapig. Állítólag nekem szeretne tetszeni és ezért csinálja, de mivel én semmi erre utaló megjegyzést nem tettem soha, nem vagyok ebben olyan biztos. Ráadásul így még kevesebb időnk van arra, hogy esetleg csináljunk valamit együtt délutánonként. Kb csak futtában 2 puszira, 1 ölelésre találkozunk és az ágyban este ahol ő egyből elalszik a fáradtságtól. Normális ez, hogy a terhességem alatt, így, hogy én nem vagyok épp a legjobb formámban ennyire elkezdjen a külsejével foglalkozni?
Előre is köszönöm a választ!

Van egy fiú akivel egy ideje beszélgetek és párszor találkoztunk is. Kb négy hete kiderült, hogy még a volt barátnőjét szereti és jelenleg nem akar tőlem semmit. Viszont most újra elkezdtünk beszélni és egyszer találkoztunk is azóta. Legtöbb találkozás úgy ment hogy ott volt két barátja is. Egyszer találkoztunk csak kettesben. Most mit is szeretne? És miért hívja mindig a barátait is?

Kedves Doktornő !
Van egy volt kapcsolatom ami mar 10 hónapja véget ért számomra ….De a kedves Ex számára nem …
Én azota elköltöztem tőle uj életet próbáltam kezdeni …. addig jól is ment ez a dolog még nem jött nálam szoba egy uj ferfi …tehát idaig en azt gondoltam hogy mi t barátok tudtunk maradni …azok utan hogy ő megcsalt levideozta es feltette a laptopjara amit en meg lattam utanna kivertem a balhet ő meg ütott rá lökött az ágyra majd onnan lerantott közben osszetorte a telofonomat ….na szoval most az a helyzet hogy ő erre az uj csávora nagyon kiborult mert én hazudtam neki hogy nekem nincs senkim persze azert nem momdtam neki mert tudom hogy kiborult volna es egyebkent is félek tőle …igy is lett kiborult mert meg lattam a lakasom elott parkolni az autojat …balhezik azota is es most mar oda jutottunk hogy szétszereli az automat hogy ne tudjak elmenni itthonrol van egy drónja amivel a haz felett szokott videozni figyeli az autot mikor van itthon es mikor megyek el valahova ha elmegyek itthonrol azonnal telefonlgat fenyeget mert tartozok neki egy osszegel es nem tudom meg adni meg egy regi titokkal nem merek most mar elmenni itthonrol az ember egyebkent ejszaka jon a parkolobs kontrolálni az autot ki van nálam meg ilyenek szombaton felhivott hogy szerelmet valljon betegesen szerelmes belém …nem tudom hogy mit csináljak ?! Külföldön elünk …. köszönöm a válaszát

Kedves Doktornő!
Egy elég komplex problémával keresném meg, mely végül egy kérdésbe fog befutni.
Születtem 1993 februárban, amikor édesanyám 21, apukám 46 éves volt. Utánam született még egy kislány. Azonban hamar kitűnt a korból adódó különbség. Apa nem véletlenül maradt ilyen sokáig agglegény, anya pedig vidékről felköltözve látott fantáziát a világlátott úrban.
Először 1997-ben hagytuk el édesapámat, akinek akkor már anyukája tartott minket fogva a pincéjében, ekkor anyukám apukája szabadított ki minket végül.
Tudom hihetetlennek tűnik, de emlékszem rá. A fogvatartott idő nincs meg, de mama dulakodása anya apukájával tisztán. Nem elmondásokból.
Majd pár év vidéki, szoba-konyha/4 fő és “kád”, budi a kertben lét után anyukám 2002-ben visszament apukámhoz.
Szigorúan fogtak, neveltek. Olyan hobbit választottak, amit nagyon nem szerettem, és cserébe 5 másikat soroltam fel, hiába. Nem lehettek barátaim, legalábbis iskolán kívül nem találkozhattunk. 12-13 évesen ki-kiszökdöstem otthonról. Anyu is érezte, hogy túl szoros a kötél, már félrelépegetett, melyekhez az alibit én szolgáltattam. (Közben mélyen elítéltem.)
Apukám további terrora miatt (fegyverrel mászkált otthon, éjjel) egyik reggel anyukámat görcsben látva közöltem, hogy innen most megyünk. El is mentünk.
Sajnos túl sokat zűllöttem, de közben a háztartást viseltem.
Sokáig lehetne húzni ezt a rétest… volt egy nevelőapukám, aki hasonlóképp keményen fogott, testvéremmel ellentétben. Édes- és a nevelőapukám is a húgomat részesítette a szociális kimaradás előnyében.
3 évvel időssebbként (már 18 évesen) sem lehetett barátom, illetve baráti társaságom.
Elszöktem, végül apukám fogadott be. 2 év alatt, 1 év úgy telt el, hogy nem szólt hozzám, lehetetlen mennyiségű kacattal halmozta fel a házat, amin csak kis ösvény vezetett. Nem tudtam rendet tartani, lehetetlen lett volna, nem állt velem szóba, elköltöztem.
Megint fűzhetném a szót. Utcán kirabolás (2-szer apukám, 1-szer idegen), megerőszakolás (barát 1-szer, idegen 2-szer), de ezeket érdemesebb tömören leírni.
Ezeknek már 5 éve, és a köztes időt is kitölthetném balsorssal (azokat már magamnak okoztam, mert hiszek a döntésekben).
Most itt vagyok 25 évesen 10 éve albérletben, 13 költözéssel a hátam mögött, miközben 2 fél ház van a nevemen, de aput nem lehet kirakni, mert gonosz. Folyamatos rettegésben vagyok, hogy mit vásárol/köt a nevemre a személyi adataim tudtában.
Jelenlegi párom teljes családból származik, ahol apuka nagy vagyonra tett szert, aztán elbukta, a családi látszatot fenntartva.
Az anyu szoknyája alul szabadult 26 éves fiút, aki ugyan érzte a nincstelenséget, de sok helyzethez képest relatívan, most én tartom el. Nem érzi a számlákat, az étel értékét. Szeretne segíteni házkörüli teendőkkel, de csak katasztófába fullad. (Egy víztartályt próbált megszerelni legutóbb, 50 000 Ft kiadást generált.)
Szeretem, és úgy gondolom egyébként tökéletesek vagyunk egymásnak.
Azonban a kiszolgáltatottsága és a “bénázásai” miatt egyre kevésbé vonz szexuálisan.
Mit tehetnék? Hogyan segíthetnék a láng visszajöttén? Nem csak szexuálisan. Lehet ez még működő kapcsolat?

Tiszteletem, a problémám a következő: Párom munka mániás. Munkahelyén sajnos szezonban nincs megállás. Ez tart májustól októberig. Ilyenkor úgy érzem, hogy nem is párkapcsolatban élünk. Amikor végre otthon van akkor is a cég ügyeit intézi telefonon. Ennek ellenére mikor reggel elmegy dolgozni űr keletkezik a lelkemben annyira hiányzik. Nagyon rosszul érzem magam. talán depressziós vagyok, de nem biztos. Sírhatnékom van és azon rágódóm, hogy miért nem tudok annyit keresni, hogy neki ne kelljen túlóráznia. Ilyenkor semmihez nincs kedvem. Nincs ötletem és egyszerűen semmire sem vagyok jó. Érdeklődve várom tanácsát. Előre is köszönöm.
Lajos

Tisztelt Doktornő!

A napokban döbbentem rá, hogy anyám súlyos narcisztikus személyiségzavarban szenved. Egyértelműen beteg, amelyet egy trauma váltott ki belőle, amely gyermekkorában érte.
Apám évekkel ezelőtt elvált tőle, ám ő folyamatosan keres bennünket – ezzel lesz kapcsolatos a kérdésem.

A gyerekkorom alatt alaposan kiismertem, így pszichológiai képzés nélkül is szinte bizton merem állítani, hogy narcisztikus személyiségzavarban szenved. Iskolásként rám erőltette, hogy csak ötösöket hordjak haza. Ha becsúszott egy négyes, rögtön ordított. A pénzt arra költötte, hogy minél jobban nézzen ki, így igen szűkösen éltünk. Segítséget kérni nem mertem, mert azt hittem, velem van a baj, annyira sokszor okolt engem, ha valami rossz történt. Amikor pedig (úgy gondolom) depressziós lettem a viselkedésétől, még akkor sem fordult felém segítő szándékkal, csak szidott, mert a faluban milyen furcsán néznek rá az emberek miattam. Én pedig az öngyilkosságot fontolgattam, és legalább háromszor tettem rá kísérletet (hála Istennek sikertelenül).
Masszívan nem lát magában hibát, mi több, a valóságot is elferdíti, hogy igazolja saját magát. Amikor már nem lakott itthon, egy volt kolleginája visszamondta nekünk, hogy nekik azt mondta, habart bablevest főzött nekem. Pedig már napok óta nem lakott itt, és még csak a habartat sem szererem.
Amikor apám számon kérte, miért költ el annyit magára, és miért nem törődik a számlákkal, még saját magát állt neki sajnáltatni, hogy neki milyen kevés jut. Persze apám tajtékzott továbbra is, ő meg kitalálta, hogy akkor felvágja az ereit. Ezzel az öngyilkossági hajlammal folyvást kibújt a felelősség alól – míg apám képes volt szeretni őt.
Aztán már egyikünk sem bírta őt elviselni, és meg is csalta apámat. Előttünk tagadta, de az anyjáéknál dicsekedett vele, hogy már hónapok óta együtt van a fiúval (aki velem egyidős). Ezt pedig egyikünk sem tudta elnézni, így eldöntöttük, hogy kirakjuk a szűrét, mire nekiállt fenyegetőzni, hogy akkor feljelent a rendőrségen. Ha este elment a kis pasijához, apa “véletlenül” kizárta – ő betörte az ablakot és bemászott. Apám kétségbeesésében a nyilvánosság felé fordult: facebookos bejegyzésekben emlegette, mi minden rosszat tesz, amivel tudatlanul is pont azt érte el, amit kellett. Hamarosan megunta velünk a létet, és úgy döntött, visszaköltözik az anyjáékhoz. De oda is stílusosan tette: kivágta az ajtót és fújtatva annyit zengett: “Most mit bámultok? Hazajöttem!” Mondanom sem kell, az öccse, nagybácsim által ott is nem egyszer “véletlenül” kizárva találta magát.

Most viszont behálózott egy másik férfit, vele él együtt. Ez nekem nem baj, vigye, aki csak tudja! Csak a probléma az, hogy kiköveteli magának azt, hogy visszajárjon hozzánk. A váláskor a bíróság előtt megegyezés született, mely szerint heti egyszer vasárnap látogathat. Ő azt állítja, megtörténik, mialatt havi egyszer, ha jön – de bár ne jönne! Egy szót sem szól, tévét néz, apámat elüldözi, hogy ne legyen jelen, mellettem elmegy szó nélkül, az öcsém nyakán ül, aki úgy undorodik tőle, hogy vagy befordul neki háttal a kanapén és csak fekszik, vagy inkább feláll és kimegy. Maximum megkérdi, beteg-e.
Én azóta elköltöztem hazulról, a vőlegényemmel első gyermekünk születését várjuk. Csakhogy történt egy incidens otthon: kérdezte öcsémet, zavarja-e, hogy ott van, mire öcsém kijelentette, hogy igen, zavarja, és örülne neki, ha elmenne. Hát ezt ő meg is tette, becsapva maga mögött az ajtót, mert ő olyan sértett lett. Másnap meg küldte az sms-t apámnak: “Ha ezt nem fejezed be, feljelentelek!” Ő meg csak néz, hogy mégis mire fel jelenthetné fel? Amikor ha jött, mindig beengedte, és még az ellen sem lázadt, hogy ő fennhangon kikövetelte magának, hogyha jön, akkor az apa ne legyen jelen, neki addig át kell vonulnia másik helyiségbe.
Úgyhogy kikövetelte apámtól, hogy adja meg neki a telefonszámomat, és most engem zaklat (egy hívására sem reagáltam, és nem is kívánok).

A kérdésem kissé hosszú történetem után összetett lenne: hogyan kezelhetnénk ezt a helyzetet? Én próbáltam eltitkolni a kisfiam születését előle, de nyilván nem ment, egy faluban gyorsan mennek a hírek. Eddig sikerült elkerülnöm, de fog ez a stratégia működni a továbbiakban is? Vagy ha nem, mit kezdhetnék vele? Nem akarom, hogy a fiunkat is a saját eszközének tekintse.
Valóban feljelentheti apámat bármiért is? Hazudhatja például azt, hogy ellene neveli a gyereket, amikor ez nincs így? Hiszen adott elég okot arra, hogy megutáljuk, csakhogy ő ezeket szerintem nem véli hibáknak. És ha azt hazudja, hogy apám nem engedi be, holott ez megtörténik? Veszélyben vagyunk?

Az új párjának szívem szerint segítenék, akik ismerik, mind remek embernek tartják, én pedig nem szívesen látnám azt, hogy anyám őt is tönkreteszi. A kérdésem az volna, hogyan beszéljek vele, hogy megértessem vele, milyen emberre bukkant? Úgy látom, előtte anyám még nem fedte fel a “sötétebbik arcát”, ezért nem igazán hiszi el, hogy rossz ember lehet. De szeretném, hogy ő ne essen abba a verembe, mint mi, hogy anyám tovább szállva még további embereket tegyen tönkre. Vagy hagyjam, hadd ámokfusson? Jó lenne valahogy rádöbbenteni arra, hogy amit tesz, az mivel jár, hogy egyszer és mindenkorra vége legyen annak is, hogy folyvást keres minket, illetve annak is, hogy másokat féltsek az ő karmaitól.

Mit kellene tennünk?

Válaszát előre is nagyon köszönöm!

Üdvözlöm. A következő lenne a problemam, mely sajnos egy kicsit hosszúra sikeredett es mergemben talán nem mindenhol szalonképes a stílus de kérem nézze el nekem. Elképzelésem sincs mit kezdjek. Kérem olvassa vegig.

Rájöttem hogy a parom nem szazas, Sot komoly problémái vannak. A gond az hogy most született kozos gyerekünk es c sokkal lett sajat lakásunk, amit nagyjabol az enpenzembol ujitottunk fel plusz apam segítségével. Csak 1,4 eve vagyunk egyutt, es hogy őszinte legyek nagyon megbantam. A csodas gyerekunket nem, de azt igen hogy egy elmebeteggel kell felnőnie, mert en ezt sajnos nem fogom tudni csinalni. Mar az elejen is furcsa volt nekem, mindig eljátszotta hogy vege szakitunk stb Aztan meg utánna mintha semmi. Azt hittem csak egy játék es majd kinövi. O gyereket akart mar az elejétől. De olyan dolgokat csinalt hogy megsértődött pl hogy fel nap utan nem hívtam leírta kb 5 oldalban hogy ez mennyire nem fog menni stb en mennyire leszarom nem foglalkozok vele vegul mindig letiltott facebookrol telefonról stb Aztan masnap felold de vegig eljatsza mintha szakitanank. Na ezt csinálta regen is. Terhes lett kozbe össze költöztünk mert en 200km re dolgoztam es csak hétvégente voltam ott, igen minden heten 200kmt utaztam. Aztan amikor Enis szakítani akartam nem engedte mar kb, hirtelen rendbe lett minden stb.. ez meg a gyerek elott volt. De minden heten veszekedtunk valami agymenesen. Az anyjaval is mindig össze veszik hogy mekkora szar nem foglalkozott vele stb de általaban csak facebookon. Am meg egy kis szelid halk lánykanak latszik, amíg valaki meg nem ismeri. Tragarkodik, uvoltozik a gyerek mellett is ha valami baja van. Pl volt olyan amikor terhes volt, kb 3 honapos, en felmentem 1 napra Pestre apam hoz. Egyszer csak jott a telefon hogy rajott hogy en oda megyek inni elvalunk soha nem latom a gyereket stb..de egész ejjel hivogatott, úgyhogy kikapcsoltam, na ez olaj volt a tűzre, Mind1. igaz hogy ittunk is apámmal de ezer eve nem beszéltünk szerintem ebbe nincs semmi. Volt olyan is hogy azzal fenyegetőzött hogy ongyilkos lesz ha elhagyom. Olyan dráma facebook szövegeket le tud irni hogy hihetetlen. Pl hogy en etlen szomjan vittem ot akorhazbA nem volt se vize semmi. Hat ez igaz mivel nem tudtam mit adnak ott es senki nem mondta hogy ezek kellenek, amint felhívott vittem mindent egybol. Anyam meg apam elutazott ide 200km re hogy felújítsák a lakast kb fel millios munkat végeztek ha nem tobb, ok fizettek minden anyagot kölcsönbe, es veluk is ugy össze veszett hogy égett a pofam vegig. Hívogatott hogy mit csinalok egész nap mikor itt festettem a lakasunkban, nem tudtam felhivni, na erre: ez volt az utolso o ezt nem csinalja nem latom a gyereket stb, de le se akarja tenni ilyenkor az a legszebb hanem provokál. Ezek utan mar en is bele mentem hogy Oke nekem is lesz jo ügyvédem, na ennyi se kellett. Azota is ezt nyomatja hogy Jajj igy ment el a kórházba hogy meg se született a gyerek mar el akarom venni tőle, meg ilyen hazugsag drámazos baromságok . Apámmal nem is beszelnek mert latjak hogy tok hulye. Nem zavarna ha nem menne a gyerek rovására. De ez barmikor uvoltozik kiabál rugdos siman hogy ott van a gyerek a kezebe. Van egy 3millios autóm, sajat lakasunk es jo fizetesem. A lanyok jóképűnek mondtak mindig is, sportos is vagyok, bár komolyabb kapcsolatom nem nagyon volt elotte, ez az en hibám is.. En 25 vagyok o 23 mindenünk meglenne de kb semmi halat nem latok csak hogy miert ilyen olcso kadat vettunk miert ez miert az stb.. szaros 160 ezres fizetése van (majdnem ezt kapta szülés elott is mert nalunk 90%ot fizetnek) csak a gyerek miatt próbálom elviselni de nem tudom mar Eskuszom. Es am meg elvárja hogy minden este kis puszikat adjak stb mennyire szeretjük egymast(kivéve persze habekattan) ez a mániája hogy atmegy masik szobaba ha nem megyek ki a szovabol, viszi a gyereket agyastul stb… Ugyh mindig en megyek ki. Ha meg elmondom neki hogy beteg állat azt csak sertegetesnek veszi. Ja vitatkozni nem lehet vele mert sertegetesesel reagál meg bezzeg te.. te meg ez te meg az… nem arra reagál amit mond neki az ember. Ja nem egyszer meg harapott hogy tobb hetig lila volt utoget rugdal stb.. nyilvan nem utok vissza. Mit lehet tenni kérlek mondjon valamit.

Nekem most az a gondom, hogy diák vagyok és, hogy meglegyen a 12 . osztály
agusztus 30. pótvizsgáznom kell sajnos. Egész évben 1 bombázott a tanár pedig feleltetnie kellett volna és nem szeretem. MIT tehetnek, hogy legyen kedvem a tételekhez? Valami onile töri tanár esetleg?

Kedves Melinda!
Nekem olyan problémám lenne már kb. 4 éve ami időnként enyhül, de aztán ismét felerősödik, hogy nem merek sok ételt megenni. Olyanokat sem amiket addig megettem. Mert félek,hogy allergiás leszek, bedagad a torkom stb…. 3 évig nem ettem halat, pedig szeretem. Most egy éve összeszedtem minden bátorságom és elkezdtem enni. De még most is csak akkor merem megenni, ha itthon van a férjem. Vagy mogyorót nem eszek, régen pedig nagyon szerettem, de már nem merem. Gyógyszereket sem merek bevenni, sőt még a vitaminokat is csak fokozatosan viszem be az életembe, mert félek az adalékaiktól. 5 éve halt meg apukám , hirtelen én találtam rá az otthonában. Rá egy évre kezdődött ez. Volt ez után olyan is, hogy nem mertem egyedül otthon maradni, de ez már szerencsére elmúlt. Nem tudom, hogy esetleg nem e ez a trauma ami kiváltotta ezt belőlem? Mit tudnék ezzel kezdeni. Nagyon zavaró dolog. A másik dolog ami van azóta, hogy sokszor félek,hogy rosszul leszek az utcán egyedül. Vagy sokszor jut eszembe olyan dolog, hogy mi lenne ha itthon lennék rosszul amikor egyedül vagyok. Nagyon idegtépő dolgok ezek. Mit tanácsol? Már gondolkoztam azon, hogy felkeresek egy kineziologust, hogy esetleg feltudja oldani ha van mit. Mit tanácso l mit tegyek? Egyáltalán miért van ez? 49 éves vagyok, gondolom változó korban is vagyok, már arra gondoltam lehet ez hozta ki ezeket a félelmeket. Előre is köszönöm válaszát.

Üdvözlettel:Katalin

Tisztelt Doktornö! Tanácsát szeretnem kerni. Öt honappal ezelött megismertem egy fiut, megbeszeltük h csak szex lesz köztünk és csinalunk majd közösprogramokat. Az elejen tetszett de aztan keztem ugy erezni mintha automatikus lennek számára, nem tekintett rám már nőkent. Ekkor szerettem volna befelyezni, de nem hagyta, azt allitotta már több vagyok neki mint egy szeretö. Megbeszeltük hogy egymáson kívül nem fekszünk le mással. Ezt mindketten megszegtük, de bevalottuk egymasnak és nem haragudtunk egymasra. Viszont most már az ötödik honapja ismerem és beleszerettem. Megmondtam neki, de nem igazan reagalt rá. Nem szeretnem vele megszakitani a kapcsolatot mert jol erzem magam vele, és ugy erzem nagyon jo barát, de azt szeretnem hogy ez a kötödes iránta elmuljon. Ha mással szeretkeznek ugy talán enyhülne? Köszönöm valaszat!

Tisztelt Doktornő!
55 vagyok, feleségem 53, 35 éve ismerjük egymást, három nagyfiú, kettő házas, jól megvagyunk, hűségesen, feleségem templomba is jár, diplomások vagyunk.
Utóbbi kb 2-3 éve figyeltem föl arra, hogy a feleségem a kelleténél hosszabb ideig megnézi a férfiakat, utána olvastam, 2-3 másodperc, többször is, pl boltban sorban álláskor vagy strandon, stb, már az az időtartam, ami után bármi is jöhet.
Van jó pár “esemény” a tekintetekről ,de nem akarom untatni.
Februárban volt az első hangosabb szóváltásunk ezzel kapcsolatban és teljesen fel volt háborodva, hogy kapuzárásom van, féltékeny vagyok, magamból indulok ki, nézessem meg magam orvossal, stb. Egyáltalán nem is tudja miről beszélek, májusban már sírt is, hogy nem jön velem sehova, nem bízom meg benne, meg hogy mennyire szeret. Biztos, hogy szeret, csak engem nagyon zavar, hogy az én jelenlétemben is ezek lejátszódnak, ha a barátnőivel van, az nem érdekel, mert nem tudok róla. (Egyébként volt egy pszichológussal egy bejelentkezett beszélgetésem és sajnos semmi érdemlegeset nem tudott mondani)
Talán ezek a pasi nézegetések már régebbtől vannak és nem volt jelentőségük, vagy neki egy “kapuzárási” korszaka, vagy nekem és tényleg velem van a baj?
Vagy engedjem el, úgy ahogy van? Mert tulajdonképpen semmi más nem történik, szinte mindenhova együtt megyünk, viszont ha rossz passzban vagyok, lerontja a hangulatomat, pár óráig nem beszélgetek vele, és folyamatosan küzdök magamban, hogy semmi nem volt, hiszen mindenki megnéz mindenkit, ő egy kicsit hosszabban, hát istenem!

A párommal egy hónapja szakítottunk, próbáltam randizni, de akkor mindig csak az jutott eszembe milyen jó volt vele..
úgy érzem nem találok jobbat. Leszek még szerelmes ? Van értelme külső segítséget kérni ? Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Melinda!
2014 -ben megismerkedtem egy férfival. Nagyon jókat beszélgettünk,röhögtünk. Mikor legelőször megláttam azt éreztem hogy mindig is rá vágytam. Minden nap beszélünk. Ha dolgozott személyesen ha nem telefonon. Egy áruházban dolgoztam ahol volt hogy hirtelen megjelent és meglepett. Mindig kaptam valamit tőle. Vagy egy bon bont vagy egy orchideát,amit mikor oda adott azt mondta addig éljen az a virág ameddig a szerelmünk,és h reméli sose hervad el. Imádtam ezt az időszakot vele,de a fekete leves csak most jön. 30 éves vagyok és ő50. De nem is a kor a bajunk mert azt megbeszéltük hogy a kor miatt nem lehet külön két szerelmes ember. Csak hogy ő nős volt. De nem tettünk semmit,mert szex nem volt köztünk. Bár volt h nagyon nehéz volt,de tudtuk h nem helyes. Aztán egy nap megkeresett és elmondta h a feleségének mesélt rólam. Persze megkeresett a neje bejárkált a munkahelyemre,telefonon zaklatott. Hónapokon keresztül ment mikor beszélhetett vele a férje hogy áljon le. Hál istennek vége lett. Akkor a szeretett férfi bejött hozzám,elmondta h elköltözött otthonról ,de vissza ment pár hónap után mert nem bírja a lánya nélkül hogy ne legyen a mindennapjaiban benne. Tudomásul vettem és ajánlottam,igaz fájó szívvel próbálja meg a nejével. Aztán nagyon rossz napokat éltem meg minden nap mert el is tünt. Aztán az egyik kollégámnak össze jöttünk. Született egy kisfiúnk. Aztán véletlen szerűen találkoztam a szeretett férfival aki elmondta h elvált és külön van a nejétől. Mikor kérdeztem hogy miért nem beszélt velem mikor összejöttem a gyerekem apjával azt mondta nem akart bekavarni mert neki az volt a fontos h boldog legyek és tapasztaljam meg milyen családban élni. 50 évesen ő tudta h gyereket nem akar. Azóta többször láttom. A problémám az h még mindig nagyon szeretem. Szeretem a gyerekem apját is de szerelmes a másik férfiba vagyok. De itt ez a tündéri 1 éves kisfiú akit nem tudnék elszakítani az apjától mert imádják egymást. Borzasztó rossz ez az állapot. Mert nagyon vágyom a szeretett férfira. Hogy miért szültem akkor egy másik embernek gyereket? Mert azt gondoltam a szeretett férfi választott és tovább akartam lépni hogy boldog legyek . De hiába itt a kisfiam aki a mindenem,még sem vagyok boldog. A gyerekem apjával képtelen vagyok szexuálisan együtt lenni vele. Ön kívülállóként hogy ítéli meg a dolgot? Előre is köszönöm válaszát.

Tisztelt Melinda!
6 éves párkapcsolatomnak 3 hónapja lett vége. Ez idő alatt nem keresett engem, és ő kezdeményezte a szakítást. Voltak néha pontok, amikor beszéltünk egymással, egy két alkalommal amikor kerestem őt, és volt amikor nem reagált semmire. Az utóbbi 3 hétben heti egyszer felkeresett, volt amikor válaszoltam neki, viszont ő már nekem nem. És az elmúlt egy hónapban én őt egyszer sem kerestem fel, viszont az elmúlt egy hét során ő olyat csinál hogy letilt Viberen, majd két nap múlva feloldja, én ekkor sem kerestem,majd pár nap múlva letiltott, utána feloldott írt nekem, viszont válaszolni nem tudtam ugyanis újra letiltott, majd egy másik közösségi oldalon ahol két hónapja szintén letiltotta az üzeneteket, feloldott egyik nap majd másik nap újra letiltott. Érdeklődnék hogy ez a viselkedés mire utal, hiszen egyáltalán nem kerestem hogy esetlegesen ez zavarja és emiatt tegye ezt.
Köszönöm.

Azzal a problémával fordulok ide hogy a barátom akivel 8 hónapja együtt vagyok egyszerűen gyűlöli a családom beleértve édesanyámat is. 15 éves vagyok es először érzem azt hogy igazán szerelmes vagyok lehet hogy gyerekes de kimondhatatlanul szeretem ezért okoz akkora fájdalmat hogy folyamat ocsarolja illetve szidja nekem a családomat. Próbáltam vele beszélni egy kis ideig minden rendben ment aztan újra kezdődött..mit tegyek? Tanácstalan vagyok.

Tisztelt doktornő szeretnèm tudni mi történik velem .Az utobbi időben azt tapasztalom hogy mikor tavol vagyok a páromtol őrülten hiányzik és a vonzalom köztünk továbra is a tetőfokon van.De mégis mikor szeretkezünk én érzéketlenné válok .Mintha aktus közben már nem Ő lenne velem és minden vágy amit iránta érzek megszűnik létezni.Mi lehet a gond velem ?Nagyon szeretem Őt és nem tudnám elviselni ha elveszíteném .Félek ha rájön hogy nem tudom élvezni vele a sexet akkor majd elhagy mert nem fogja elhinni hogy szeretem Őt.Előre is köszönöm válaszát,tanácsát

Tisztelt Doktornő!
olyan problémával fordulok önhöz hogy 9 éve halva született a gyermekem! sajnos mai napig nem tudtam fel dolgozni ezt a szörnyű tragédiát. azóta a párommal szét mentünk meg tudtam h meg csalt engem és engem hibáztatott a történtek miatt! Próbáltam fel dolgozni de nem sikerült azóta depressziós vagyok pánik rohamaim voltak! de ahogyan próbáltam ujj életet kezdeni elmúlt egy idő után ! Azóta persze van ujj párom de sajnos nem tudok benne meg bízni azt érzem h meg csal engem és a sok képzelgésem miatt újra előjöttek a rohamok ! persze nem teszi félek hogy tönkre fogom tenni a kapcsolatunkat a képzelgéseim miatt!
doktornő mit tegyek hogy ujjra a régi önmagam legyek ? vagy talán az már soha nem lesz? válaszát előre is köszönöm!

Tisztelt Doktornő!
25 éves pánikbeteg vagyok. A problémam 2010-ben kezdődött, szülés utáni súlyos depresszióval, melyet a Falven nevű kedely javítóval kezeltek. Mivel egy idő után jobban éreztem magam, így el hagytam a gyógyszert, a kezelesekre sem jártam. Azt követően, rá 2 évre, családi problémaim miatt, gyakori volt az alkohol és különböző, pszicho aktív szerek használata, amely(úgy vélem és háziorvos szerint is) a panikbetegseg kivalto oka volt. Frontin ajánlottak, amit alkalom szeruen be vettem. Majd az elet vitel hatására szerencsére ez el múlt. Egy kisebb mértékű, “trauma” hatására viszont, a korábbinal is több alkoholt fogyasztottam fel éven keresztül. Ennek véget vetettem, viszont, 2017- októberében elhunyt édesapám, akivel bár kis gyermekként nem volt közeli kapcsolatom, az utóbbi években viszont annál inkább, így a halála eléggé megviselt. Attól a pillanattol kezdve lettem ismét pánikbeteg. Nem éreztem szükségét a gyógyszer szedésnek mert tartottam a függösegtol, de mivel külföldre költöztem, ahol elszigetelten éltem a csaladtagjaimtol és a kommunikáció sem volt lehetséges így teljesen magamba fordultam, ami által a panikbetegsegem és a rohamok is fel erősödtek, így a gyógyszer mellett döntöttem. 0,25-os frontint szedek naponta 2 és felet. De időközben terhes lettem, viszont mára már úgy érzem képtelen lennék, gyógyszer nélkül élni a napjaimat. Sajnos mindezek mellett párkapcsolati problémákkal is küzdök. Amiről úgy vélem, hogy a depresszió illetve a ki égés is közre játszik. Érdeklődésem a pszichológia iránt, elég nagy, igyekszem először fel ismerni magamban a problémakat,viszont ezek megerositesere van szükségem, illetve tanácsra, a panik betegségem kezelesere!. Ezen információk remélem segítenek önnek, hogy megfelelő tanáccsal tud szolgálni, válaszát pedig előre is köszönöm!

Tisztelt Doktornő!

A problémám a következő lenne: Egész életemben szóbeli bántalmazásokat kaptam a családomtól hogy en nem vagyok jó semmire és semmire sem viszem majd az életben, ezért folyamatos megfelelési kényszerrel küzdök/küzdöttem. A szüleim elváltak anyukámmal élek kiskorom óta a nagymamáméknál, mivel az ‘apám’ születésemkor lemondott rólam mert lány nemű gyereke lett. Gyerekkorom alatt sem kaptam túl sok szeretet hanem csak a folyamatos bántásokat bármit is tehettem. Legtöbbször sajnos a pénzen megy a vita, hiszen én még nem dolgozom mert tanulok, és mondván így ők eltartanak engem. Úgy érzem ezektől a dolgoktól teljesen érzelem mentessé váltam, nem tudom elhinni vagyis elképzelni hogy bárkinek is megfelelnék vagy szerethető lennék. Párkapcsolataim sem voltak túl hosszúak, mert ha arra került a sor hogy a családomat kelljen bemutatni vagy átjönni hozzánk inkább hagytam az egészet. A másik pedig hogy nem is tudom hogy ennyi bántás után egyáltalán én képes lennék e bárkit szeretni, mert egyszerűen kiöltek belőlem mindent. Állandó szorongásom van, félek a holnaptól és teljesen döntésképtelen vagyok. Ha valamit elrontok haza sem merek menni, mert megint tudom csak azt kapnám hogy ezt is elrontottad látod semmire sem vagy jó. Nem tudom mit kéne tennem, vagy hogy ne legyek ennyire elcseszett, de ez az üresség annyira elhatalmasodik rajtam hogy én már az öngyilkosság gondolatát is megfogalmaztam a fejemben. Kicsit összeszedetlen az írásom és gondolatmenetem de remélem megérti majd amit akarok ezzel kifejezni.
Előre is köszönöm válaszát!
Alexandra

Kedves doktornő , kisfiam egy éves és másfél hónapos . Nagyon szeretem őt, próbálok a lehető legjobb szülő lenni és rengeteg szeretetet adni neki. Történt két feldolgozhatatlan eset számomra , amit sehogy nem sikerül megbocsátani magamnak , mások szerint butaság , nekem mégse megy.
Egyik amikor először beteg volt lázas volt , és a férjemmel rohantunk vele egy maganklinikara a legjobb ellátásban reménykedve , ahol nem épp úgy bántak vele ahogy mi el képzeltük, többször meg szúrtak hogy vert tudjanak venni, végül a fejéből sikerült ,szegénykém beteg is volt és ez a “kínzás “‘meg ráadás volt amit végig néztünk , végül kiderült semmi komoly csak egy enyhe vírusos fertőzés . Azóta is ostorzom magam hogy miért tettem ki ennek a gyerekem , hogy nem tudtam mit is kell tenni ebben a helyzetben, és aggódom hogy neme okoztunk valami traumát ezzel neki .
Másik dolog, amikor ügyesen el kezdett fel állni minden mellett, a baba hintajaba kapaszkodva fel állt és lelkesen rángatta örömében ., meg csinálta ezt , ott voltunk nem történt semmi , egy ijen esetnél én ki léptem a fürdőbe a hajolajamert , gondoltam hamar el veszem amíg így el van…,sajnos magára húzta a hintàt és az az orra alatt egy kis sebet okozott aminek most is látszik a helye, ahányszor rá pillanatok azt látom meg , és tudom hogy az én felelőtlenségem miatt van, másnak nem szembetűnő de nekem a gyomrom mindig össze rándul mikor eszembe jut. Nem tudom fel dolgozni. Többnyire kettesben vagyunk , mivel külföldön élünk és férjem dolgozik. Ha nagymamát meg látogatjuk vagy a rokonokat , nem igazán szeretem mással hagyni , féltem … ha hagyom is max 1 órát azt is hegyi beszéddel hogy nagyon vigyázzanak .
Magamon kellene változtatni ? Jó szülő akarok lenni és a legjobbat adni a gyerekemnek. Mit tanácsol ?

Azért fordulok önhöz mert nem tudok megbocsátani magamnak. Édesanya vagyok és ha valami törteénik a gyerekemell nem tudom magamnak megbocsátani hogy miért nem vigyáztam jobban , állandóan rágòdom rajta. Egy konkrét eset: ezelőtt kb. 3-4 hónapja amikor meg tanult fel állni a kisfiam , a baba hintajaba kapaszkodva fel állt és boldogan rángatta hogy ő milyen ügyes , én gondolván hamar ki lépek a fürdőbe a hajolajamért amíg így el van , a hinta nem volt stabil és hatra dőlt vele , az rá esett és az orra alatt okozott egy fel centis sebet, aminek a nyoma mai napig ott van. ahányszor rá pillanatok a kicsi szép arcára rögtön abban akad meg a szemem és lelkiismeret furdalást érzek , hogy hogy lehettem ijen felelőtlen. Egyébként nem nagyon szembetűnő a sebhely , más nem veszi észre , de én mivel tudom hogy az én meggondolatlansagom miatt van , rengeteget rágoódom miatta. Milyen anya vagyok ?
Próbálok odafigyelni rá sokkal jobban és rengeteg szeretetet adni de magamban melyen nem tudom fel dolgozni hogy miattam van . Előtte nem sokkal meg volt egy ojan eset , hogy kb 8 hónaposan először meg betegedett, lázas volt és mi reggel rohantunk vele egy magán klinikára , remélve hogy jó helyre megyünk és megfelelően el látják , ott sajnos nagyon meg kínozták , vert vettek több kevesebb sikerrel, karját szúrták nem volt jó , kéz fejét majd a fejecskejebol . Borzasztó volt végig nézni , és utólag ki derült hogy felesleges az egész . Ezt se tudom meg bocsátani magamnak a mai napig hogy nem tudtam abban a helyzetben mit tegyek, attól felek hogy neme okozott a kicsi lelkének ez valami maradandót . Annyira szeretnék jó szülő lenni és a legjobbat nyújtani neki amit tehetek , de ezekkel a lelkiismereti gondjaimmal lehet hogy nem vagyok jó úton . Másik dolog , hogy nem szívesen hagyom senki másra mert nagyon féltem , ha hagyom is nagy hegyi beszéddel hogy vigyázzanak rá , ami persze soha nem volt hosszabb idő egy óránál .
Valami lelki útmutató jól jönne e téren . Nem nagyon tudom kivel beszélhetnem ezt meg, más butaságnak tartja.

Tisztelt Doktornő!
Sokat gondolkoztam érdemes e egyáltalán problémámmal bárkit is megkeresni, végül úgy látom talán egy kis útmutatás segíthet nekem is.
Az én életem elégé problémás szó se róla, de a legnagyobb gondom a párkapcsolatomban van. Én 27 éves vagyok, a barátom 22. Most lettünk 5 évesek, ami eddig a leghosszabb kapcsolat mindkettőnk életében. Természetesen szeretjük egymást ez nem is kérdés, tudom jól hogyan érez irántam. Ugyanakkor mindig is sokat vitáztunk, mostanában már a leg apróbb dolgokon is összekapunk. A gondot az jelenti, hogy én szeretnék elköltözni vele közösen és egy életet kialakítani.., gyerekek…házaság..stb.
Mert jelenleg a szüleivel élünk, dolgozik ugyan de egyáltalán nem azon van hogy akár csak megkérje a kezem vagy egy családi fészket kialakítson velem. Egy csöppet sem törekszik, helyette hétvégente és munka után esténként ül a gép előtt és játszik. A barátaival is sokkal többet beszélget mint velem, már nem egyszer kétszer beszéltem vele ezekről de mindig csak rám fordítja vissza és csak ordibálunk. Abszolut nem visz el sehova hétvégenként sem, nem is járunk el itthonról. Mindig csak itthon ülünk és ő Szombat reggel beül a géphez és ki se száll egész nap. Én egyedül járhatok vásárolni, vagy igazából akárhova. Még örül is neki ha eljárok a barátnőmmel ritkán. Igazából mindent barátnőmmel csinalok amit vele kéne, eljárunk moziba, enni és a többi. Ráadásul már legalább 2 éve nem csókolózik velem, hiába kezdeményezek. Azt mondja nem szereti! Már egy ideje a szexben sem figyel rám csak lezavarja hogy neki jó legyen. Én igényelném a törődést a gyengédséget, a simogatást a csókokat…, mint minden normális ember. Nem rossz ember a párom, de egyszerűen túl sokat enged meg magának. Ő így érzi jól magát ebben az egész mindenségben. Egyszerűen nem akar elszakadni az anyjától vagy nem tudom. Tényleg nem tudom mit tegyek, érdemes egyáltalán még ebben a kapcsolatban maradnom? Félek eltelnek fölöttem az évek és talán végül meg sem éri mellette küzdenem és csak várnom, hogy valami változzon.
Nagyon nehéz lenne egyedül, csak magamra számíthatok a világban szinte. Köszönöm, hogy szánt időt a levelem elolvasására! Előre is köszönöm válaszát!
Üdvözlettel Andi

Jó napot kívánok!
Olyan élethelyzetbe kerültem amiben még nem voltam soha. Tanácstalan vagyok. A párommal 2 éve vagyunk együtt. Ő már elmúlt 40 éves én nemsokára 30 leszek. A probléma, hogy nem akar gyereket. Azt mondta, most véglegesnek gondolja a választ. Az okául a szorongásos betegségét említi. A téma felhozásakor leveri a víz és remeg a gyomra, aludni sem tud napokig. Nagyon szeretjük egymást. Nem tudom nélküle elképzelni az életem, de gyerek nélkül sem. Ketyeg a biológiai órám. Úgy érzem ha tovább eröltetem/rábeszélem, elhagy 🙁
Válaszát előre is köszönöm!
(nő/29)

Üdvözlöm!

25 éves vagyok és 1 éve vagyok életem egyik legkiegyensúlyozottabb párkapcsolatában. Februárban egy kisebb vita alkalmával derült ki, hogy párom nem szerelmes belém, addig erről nem beszélgettünk, valamiért kerültük a témát, mert ő folyton azt hangsúlyozta, hogy nem igazán kötődik senkihez. Talán ezt csak azért viseltem el, mert mindig máshogy viselkedett velem, úgy éreztem a szavak nem ezt mutatják, de nagyon fájt ezt hallani, amit kezdetben nem tettem szóvá. Nem tisztáztuk, hogy mit jelentünk egymásnak.
Próbáltam helyre tenni magamban a dolgokat, de nem sikerült és pár hétre rá akkora volt a feszültség bennem, hogy szakítanom kellett. Az indokom az volt, hogy szerelem nélkül számomra nincs kapcsolat. Az akkori beszélgetésben elmondta, hogy “egyszer lehet igazán szerelmes egy férfi. Ő szeret engem, de nem akar hazudik, hogy nem szerelmes belém. És miért lenne jobb ha azt mondná szerelmes és közben olyanokat tenne velem mint az exem?”
A szakítás után kibékültünk, mert azt mondta nagyon szeret és szeretne bizonyítani, mivel az én érzéseim nem változtak, így szerettem volna ha kibékülünk. Ahogy a szakítás előtt is, most is megkapom amire vágyom . Sok időt töltünk együtt, tervezzük a közös nyaralást, folyton apróságokkal kedveskedünk a másiknak. Nagyon figyelmes,összességében megkapok mindent a párkapcsolattól amit évekig kerestem, de azt nem érezhetem, hogy szerelmes. Mellette rettentően féltékeny lettem az ex barátnőjére, akiről szinte szó sem esik a kapcsolatunkban, mindig hozzá hasonlítom magam. Naponta többször megnézem a nyilvános képeit, ami után még jobban bűntudatom van, mert tudom milyen nevetséges. A párom is megjegyezte, hogy sokszor azt látja rajtam, hogy töprengek . Ilyenkor sokszor az jut eszembe, hogy vele hogy érezhette magát, velem is érzi-e olyan jól magát mint az exével. A tanácsára lenne szükségem, hogy a bennem lévő feszültség, szomorúság feloldására milyen megoldási javaslatot tanácsol?
Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Melinda!
A lányok állandóan elutasitanak,bárhogy közeledek feléjük,már vagy 10 lány utasitott el sorban,és nem tudom,hogy velem van-e a probléma.Kezdem elveszteni a hitem magamban,és letört is vagyok majdnem minden nap emiatt. Azt érzem,hogy egy borzalmas ember vagyok,és az összes lány utál valamiért,és napról napra egyre rosszabbul érzem magam.

Kedves Doktornő!Már régebben írtam Önnek.Az volt a kérdése h honnan tudom hogy megcsal a párom?!Onnan hogy látták mással együtt meg már ezt egyszer megtette velem meg sokszor általába egy hónapba egyszer látom vagy még annyiszor se.A szexre visszatérve meg még jó volt a viszony napi szinten igényelte most meg semmi.Ezért furcsa.Ja az utolsó alkalommal aktus után eltolt magától meg elég feszült volt mintha félt volna valamitől.Azóta a szexet letudja 10 perc alatt ami nekem kevés és ez nekem vérzéssel jár.Én többre vágyok.Olyanokat csinált amikor nem tudtunk találkozni h arra kért h küldjek neki fehérneműs képet..Engem ez is megviselt mert ha kíván akkor jöjjön el.Az meg főképp érthetetlen a számomra hogy miért kérte tőlem ezeket a képeket meg miért irta hogy szeret meg miért szeretkezett velem ha van mellettem párkapcsolata?!Ja és mikor lelepleztem hogy van valakije csak 2 napra rá cáfolta meg.Én ha valakit szeretek nem hagyom kétségek közt.Azt érzem hogy nem őszinte.Az édesanyja nem fogadott el.Rengeteget nyeltem tűrtem az anyukának mindez a semmiért.Az eszem már elengedte de a szívem nem tudja.Rengeteget álmodok vele fáj lelkileg nagyon.Nem tudom mit tegyek.Már volt egy rossz kapcsolat tapasztalatom meg most itt van ez és már nem merek ismerkedni.Ön hogy látja a helyzetemet?Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Melinda!

Egy olyan problemaval fordulok Onhoz,amiben ugy gondoltam korabban,hogy soha nem leszek. A ferjemmel 7 eve vagyunk egy par,van egy kislanyunk is. Sajnos a kapcsolatunk nem igazan tokeletes mostanaban,talan ugy erzem,hogy veget ert a szerelem . Szeretem(szeretettel) es tisztelem amiert olyan sokat dolgozik ertunk,es tenyleg szinte megvan mindenunk. De sajnos nem vagyunk mar egymasra hangolva,probaltam errol vele beszelni,o nem erti,hogy mi a baj.
Lenyegeben, szerintem beleszerettem a munkahelyemen az egyik kollegamba. Nem tortent eddig semmi fizikalis kontaktus,nem randiztunk stb. csak a m.helyen vagyunk kapcsolatban. Feltetelezem,hogy mivel a kapcsolatomban res van,ugymondva ezert tudott ez a srac beferkozni a szivembe. Hozzateszem,en elotte nem foglalkoztam senkivel a ferjem mellett,mert boldog voltam vele.
Szoval most harcolok ez ellen az erzes ellen,de nem tudom,hogy mit csinaljak,mert most tenyleg foleg csak a negativ oldalat latom a ferjemnek..(szokasait stb.) Es feltettem magamnak a kerdest,hogy igy egyutt maradjak e vele? Viszont az egy nagyon nagy visszatarto ero,hogy van egy kozos gyerekunk…..
De,egy boldogtalan kapcsolatban nem szeretnek benne maradni, es a kislanyunknak sem fogunk tudni egy megfelelo,jo,pozitiv apa-anya peldat mutatni igy sajnos.
Elore is koszonom a tanacsat!

Kedves Doktornő!
Nem lakok már otthon, de tudomásomra jutott, hogy az anyám megcsalja apámat. Felemészt ez a tudat, aludni sem tudok. Senkinek nem mondhatom el és nagyon nehezen bírom ezt. Mit tegyek? Forduljak szakemberhez segítségért?
Köszönöm a válaszát!

Kedves Doktornő!
Egy 6 honapos kisfiú Anyukája vagyok es egy 28 eves szerencsejatek fuggő(rulett) férfi parja.
Kb 3 havonta ratör az erzes es vagy onlone vagy szemelyesen jatszik, az osszegek valtoznak , a 20etől akar 200e ig is….ami pl. Az egesz fizetése.
Ezt a kozos szamlankrol a tudtom nélkul tolti fel, általaban kesobb derül ki s akkor is én fedezem fel a helyzetet.
Ez a problema mar 6-7 éve fenn áll , 1,5 éve vagyok csak részese az életének. Voltak probalkozasok a problema megoldasra, pszihologushoz is eljart par alkalommal de abba maradt….az mar biztos hogy segitseg nelkul nem tudja megoldani ezt a helyzetet…….bár néha ugy gondolom nem is akarja.
Most érzem azt hogy elegem lett ebbol es nem tudok segiteni neki es ilyen bizonytalansagban es hazudozasokban nem szeretnek vele egyutt élni, annak ellenére hogy nagyon szeretem es alapvetöen jó ember.
A kerdesem az lenne hogy ilyen helyzetben mi a jó megoldas? Mit tudok tenni hogy segitsek neki?
Fokozzom-e a helyzetet ha elhagyom ?

Jó napot kívánok.

A nevem K. Barna és néhány hasznos tanácsra lenne szükségem, ha lehetséges. Íme a töténetem:
Angliában élő magyar pár vagyunk. 14 éve vagyunk együtt, és 8 éve élünk boldog házasságban (így gondoltam én), és van egy 6 éves kisfiunk.
A problémáink tavaly szeptemberben kezdődtek, mikor a feleségem egy új munkahelyen kezdett. Mint minden kezdet, ez is nehéz volt. Nem ismert senkit a kollégák közül, és mivel az angol nyelvtudása sem éppen tökéletes ez kissé még megnehezítette a helyzetet, hisz egyetlen magyar munkatársa sem volt. Kis idő elteltével került s férfi kolléga, akik kedvesek voltak, társalgásba elegyedtek vele és “nem nevették ki ha nem éppen helyesen mondott valamit angolul”, és azt is felajánlották neki a szállítást munkába és haza, mivel ők autóval járnak, nem is laknak távol tőlünk, és még van szabad hely az autóban. Feleségem megnyugtatott hogy aggodalomra semmi ok, hiszen nagyon rendes, nős és családos emberekről van szó. Persze utólag kiderült, hogy mindkettő elvált, és 2-2 gyerekük van első házasságból, akik persze az anyukákkal élnek, tehát ebből ítélve nem is lehetnek éppen olyan jó emberek. Visszatérve a gondolatmenetemhez, az elején örültem is neki hogy sikerül beilleszkednie, sikerül barátokat szereznie és nem kell autóbuszra várnia vagy a méreg drága taxit fizetnie. Időközben elkezdet már munka után is facebook messengeren beszélgetni, de még ez sem zavart, örültem hogy gyakorolja és fejleszti az angol nyelvtudását. Azonban rövidesen már elég félreérthető üzenetváltásoknak is lettem tanúja. Megemlítettem neki hogy nem igazán lelkesedek ilyen fajta beszélgetések láttán, aminek az lett a következménye hogy megváltoztatta a jelszavát a laptopján és a telefonján, hogy többé ne tudjak hozzáférni a dolgaihoz, és folytatódott minden tovább mintha mi sem történt volna. Azonban mindez csak rontott a helyzeten, hisz ez a nagy titkolózás még jobban felborzolta bennem a kedélyeket, sokat kezdtünk emiatt vitatkozni. Persze ő égre-földre esküdött hogy nincs semmi, csak zavarja hogy nem bízok meg benne és nyomozok utána.
Egy alkalommal egy újabb hevesebb vita közepette elvettem a telefonját és arra kértem hogy oldja fel a telefonzárat hadd nézzek bele. Mire ő ordítozni kezdett és azzal fenyegetőzött hogy felvágja az ereit ha nem adom vissza a telefon. Ebben a pillanatban már biztos voltam hogy nem épp egy plátói dologgal állok szemben. Végül nagy nehezen, elefánt könnyek hullatása közben megtette amire kérte. És csodák csodája, mit találtam? Egyik kollégájáról két pucér képet, és a feleségemről több tucat szexi fotót fehérneműben, és akár az nélkül is. Mellékesen megjegyzem, hogy a feleségem több képet azok közül fél órával azután készített hogy a kollégája küldte magáról a fentebb említett két képet. Természetesen a nejem esküszik hogy ő nem küldött magáról senkinek semmi képet, de ezt nem tudhatom, mert a messengerben az üzenetek törölve voltak, a képeket a galériában találtam meg. Gondolom semmi szükség leírnom hogy mekkora pofonként ért az egész. Az elkövetkező napok maga a pokol volt számomra. Minden megfordult a fejemben, válás, öngyilkosság, elbujdosás. De végül gyerekünk érdekeit tettem az első helyre, és megbeszéltem a nejemmel, hogy mindenre szemet hunyok és még csak emlegetni sem fogom a történteket, abban az esetben ha megszakít velük minden kapcsolatot, a facebookon tiltó listára teszi azon két személyt, hogy többé ne is legyen rá mód, hogy kapcsolatba lépjenek vele és persze többet nem megy velük egy autóban munkába, és hozzáférést garantál számomra a telefonjához, stb. Elfogadta a feltételeimet, és attól a perctől kezdve többet meg sem említettem a témát. És kezdtem úgy érezni, hogy azért a dolgok jó irányba megváltoztak. Mindez történt tavaly november elején.
Közben eltelt 5 hónap ami alatt azt hittem hogy most már minden rendben. Április elején egy este kedves feleségem korán visszavonult a hálószobánkba, mivel másnap reggel korán kellett kelnie, munkába menni. Annak ellenére hogy 5 hónapig nem feszegettem a témát, azért a lelkem mélyén nem voltam soha egészen megnyugodva, hisz a bizalmammal visszaélt. Úgy döntöttem belenézek még egyszer alaposabban a telefonjába, hogy győzzem meg magam, hogy minden rendben, és aggodalomra semmi ok. Azonban sajnálatos módon újra csalódás ért. Találtam egy új, álneves facebook profilt, ahol továbbra is tartotta velük a kapcsolatot. Azt hogy miről beszélhettek most sem tudtam meg, mert az üzenetek akárcsak korábban mind törölve voltak. Nejem szerint semmi komoly, csak hétköznapi dolgok. De nem értem, akkor miért kell kitörölni? Újabb pár nap cirkusz után megint úgy döntöttem hogy még egy esélyt adok magunknak. Megegyeztünk töröljük a profilt, s megígérte (ÚJRA) hogy ezennel valóban végleg befejezte velük. Tehát megint úgy tettem mintha mi sem történt volna.
Újabb két hét telt el, boldogságban, egyetértésben, mikor egy nap munkában a szünetben küldtem egy üzenetet a feleségemnek, és látom hogy az üzenet nincs kézbesítve, ami azt jelenti hogy ki van jelentkezve a messengerről, amit soha nem szokott tenni. Este mikor hazaértem leültem mellé és azt kérdeztem “Kincsem biztos minden rendben most már köztünk, nincs semmi titkolnivalód, mint például egy újabb facebook fiók vagy bármi?” , mire ő azt válaszolta hogy persze hogy nincs semmi titkolnivalója. Miután elaludt ismét elvettem a telefonját és sajnálatos módon újabb álneves facebook fiókot találtam, ahol újra azzal a két illetővel vette fel a kapcsolatot. Megjegyezném hogy az előző titkos profilját április 6.-án töröltük, és az új 9.-én készült. Tehát 3 napig bírta nélkülük.
Ekkor nagyon elborult az agyam. Felkeltettem, a kezébe adtam 2 bőröndöt és azt mondtam csomagoljon és takarodjon. És habár fizikailag egy ujjal sem bántalmaztam, azért ami cifra jelző a számra jött azt mind ráhordtam, és a telefonját apró darabokra zúztam(habár azóta vettem neki egy vadonatúj, egyik legújabb típusú telefont, Samsung Galaxy S9+. Tehát még ezzel is jól járt) . Könnyek közt összepakolt, de mégsem volt szívem az éjszaka közepén kitenni az útra. Reggelre viszont haragom csillapodott és végül mégsem küldtem el. Napokig töprengtem mit lehetne tenni, végül úgy döntöttem adok még egy esélyt, azonban ezúttal csak a becsület szavára nem tudok alapozni, hisz ahhoz hogy újra vakon tudjak bízni benne el kell telnie egy kis időnek és mindenek előtt ki kell érdemelje a bizalmam.
Kértem hogy váltson munkahelyet, és akkor megnyugtat a gondolat, hogy nincsenek egymás közelében, viszont erről hallani sem akar, mert itt már jól boldogul a munka terén, és nem akar újra a nulláról indulni. Akkor mondtam hogy készítsünk egy írott megegyezést, amibe belefoglaljuk, hogy abban az esetben, ha továbbra is bármilyen kapcsolatot fog kezdeményezni vagy fenntartani ezen illetőkkel, akkor lemond szülői jogairól a gyerekünkkel kapcsolatban. De ezt sem hajlandó megtenni, és elgondolkodtat hogy vajon miért? Hisz a gyereket csak akkor veszítené el, ha nem tudná betartani a megállapodást. Attól félne hogy képtelen lesz betartani? Holott újra azt mondja, hogy végérvényesen befejezte velük, viszont akkor aggodalomra nem lenne semmi oka.
Végül mivel hogy kifogytam minden hasznos ötletből felajánlottam, hogy még egy leges-legutolsó esélyt adok neki feltétel nélkül, de ha ezzel a lehetőséggel sem tud élni, akkor már többet nem tudok megbocsájtani. És legnagyobb meglepetésemre az volt a válasza, hogy annak ellenére hogy belássa, hogy ő rontott el mindent és a két kollégájával véglegesen befejezte, mégis úgy látja hogy a házasságunknak nincs semmi jövője.
Most érkeztem el a kérdésemhez. Erre most mit kellene lépnem? Eddig is azért nyeltem le mindent hogy bármi áron egyben tartsam a családom, és továbbra is ez a szándékom. Annak ellenére hogy oly sokszor visszaélt a bizalmammal, lelkiismeret furdalás nélkül a szemembe hazudott, megalázott és átvert, mégis szeretem a feleségem és nem akarok több mint tíz évet csak úgy a sárba tiporni. Kérem az önök tanácsát, hogy mit tehetek ezek után.

Hálás köszönet, BK

Tisztelt szakertő. Nekem olyan problemam lenne hogy a 20 eves lanyom évek ota agressziv annak ellenere tul sok mindent meg kap. Semmibe nem segit nincs tisztelet. En 3 eve latas serült lettem beteg ez sem hatja meg. Most 3 hete megismerkedett egy fiuval aki drogozik. A lanyomat folyamatosan zaklatjak es engem ragalmaz engem gyanusit hogy én zaklatom masok segitsége alltal. Nos odaig fajult a dolog hogy atneztem a facebookjat ahol olyanokat irt egy baratjaval hogy meg kellene engem ölni mert skizofren vagyok es el kellene valahogy vitetni engem hogy boldog legyen. Az is elhangzott az irasba hogy ejjel sokszor szive szerint parnat szoritana az arcomhoz meg en alszom. Kicsinek beteges volt nem tudtam dolgozni mert mindig kórhazba voltam vele es ezt is mondja sosem tettem le az asztalra semmit es nem tehet rola nem tud halas lenni amit tettem erte. Mondtam menjen albérletbe most meg azzal zsarol hogy nem tehetem ki innen mert ide van bejrlentve. Olyanokat is irt hogy azon lesz az apja elhagyon. Minden baratjanak skizofren elmebetegnek allit be. Mit tudnek ellene tenni?

Kedves Doktor/nő

En mar lassan hogy két és fél éve nem dolgozom ugyan is külföldre költöztem itt mentem ferjhez..es iskolaba jartam mind idáig…de közötte nagyon sokat voltam es vagyok is egyedul
Ugy erzem depresszios vagyok es mar egy eve sulyos kenyszerbetegségem is volt rossz negagiv szörnyü gondolatok akaratom ellenere es szorongás…. még neha bennem van de nem.olyan erossen nagyon nehez igy elni…. szörnyü szamomra…de munkat keresek mielöbb …mit ajánlana ??? Köszönöm…tisztelettel..B..

Kedves Melinda!
Nehéz kapcsolaton vagyok túl,úgy érzem teljesen soha nem leszek ezen túl.Nem mert nem akarom,hanem mert mély nyomot hagyott bennem,az illető nagyon megbántott,de én sokáig tűrtem,szerettem őt! Most van egy másik párkapcsolatom,szeretem őt és boldog vagyok vele,de nagyon sokat veszekszünk,én sokszor mondok neki bántó dolgokat “én jobbat érdemlek” “írnék az exemnek” és ő mindent megtesz értünk,szeret engem és én is őt,kitartó és türelmes,semmit nem erőltet,de folyamatosan bántom,és minden összeveszés alkalmával,elhatározom hogy nem bántom tovább,összeszedem magam,de újra és újra előjön és gondoljodás nélkül mondom és cselekszem.
Ön szerint miért van ez? Mit kellene tennem?
Válaszát előre is köszönöm
Elizabet

Üdvözlöm .Én szakítottam a párommal mert többször bántott .Most pedig zaklat fenyeget és mindenféle videókat oszt meg rólam nyilvánosan és a képeimet is felrakja és szex hirdetést ír a képeim alá .Azt mondta hogy addig csinálja míg nem megyek vissza hozzá.de soha nem megyek vissza hozzá és ezt nem érti meg.mit tegyek.

Üdvözlöm!
Az a problémám, hogy kicsinek találom a melleim, és emiatt szegyenlős vagyok melltartó nélkül a párom előtt, hiába vagyunk együtt lassan egy éve. Már mondtam korábban olyat neki, hogy biztosan megfogom majd az orrom és a melleim műttetni, csak túl sokba kerül.
Most ő pedig azt a “meglepetést” találta ki a születésnapomra, hogy ha megműttetem a mellem ő is beszáll a műtét költségeibe.
Idézem, amit mondott: “mondtad egyszer, hogy megműtteted majd az orrod és a melleid. Az orroddal nincs semmi baj, de ha a melleid megműtteted abba beszállok én is anyagilag.”
Ezen én ledöbbentem, nagyon megbántott ezzel.
Elmondasa szerint ő ezzel csak jót akart, mert tudja, hogy engem zavar és ha én nem mondom korábban, hogy meg akarom műttetni, akkor ő sem hozta volna fel magától.
De nekem ebből csak az jött le, hogy ő sincs velem ezen a tèren megelégedve.
Ön mit gondol erről?
Nem tudom ezt, hogyan tudom elnézni és elfelejteni. Nem haragszom rá emiatt, mert elhiszem, hogy tényleg csak jót akart. De engem még is nagyon bánt ez. Ezekután mégjobban felerősödött bennem az a gondolat, hogy kicsik a melleim és nem vagyok emiatt eleg vonzó a számára. Hogyan tudnék ezen túllépni?
Ugyanakkor valóban szeretném megműttetni magam, de csakis magam miatt, senki más kedvéért.
Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelt doktornő!

Szeretném a tanácsát kérni. A feleségemmel a házasságunk mélypontra került. Én 41 éves vagyok, a feleségem 36 éves és három gyermekünk van: 7 és fél éves iskolásfiúnk, 5 éves óvodáslányunk és az 1 éves éppen múlt kisfiúnk. A feleségemmel 9 éve vagyunk házasok, de már 14 éve vagyunk együtt. Házasságunk sosem volt mintaszerűnek mondható, nehezítette a sok anyagi gond is (törlesztjük az egykori svájci frank alapú ingatlanhitelünket és gyakorlatilag egy fizetésből gazdálkodunk). Én korábban kénytelen voltam éjszakás-nappalos váltott műszakban dolgozni, hogy több pénz álljon a házhoz. Nem voltam sosem mintaférj, korábban az alkoholizmus rabja is voltam, de már egy éve teljesen tiszta vagyok. A gondom az, hogy mire felnőttem a feladathoz a feleségemnek elege lett. Négy hónapja (számomra minden előjel nélkül) kijelentette, hogy már régóta nem szerelmes belém és már nem szeret, mint embert se. Azt mondta költözzek a „padlásra” (ami egyébként nincs lakhatásra kialakítva), de a gyerekek miatt ne váljunk el. Nekem eszem ágában sincs elválni és a feleségemet is nagyon szeretem. Sajnos ő azóta nem él velem szexuális életet, mondván olyannal nem bír, akit nem szeret. Azóta nem hajlandó megölelni, nem ad még egy puszit se. Már ezt is nehéz elviselni, de a viselkedése is megváltozott. Korábban is eljárt tornázni, de most már eljár futni is, ami nem lenne önmagában gond, de ilyenkor másfél órára elmegy itthonról. Volt többször is, hogy kimaradt a barátnőivel késő éjszakáig. A nagyobb fiamnak azt mondta, ő 19 évesnek érzi magát és most már nem mond le többet azokról, ami neki jár. Legutóbb koncertre ment a barátaival külföldre több napra, rám hagyta a gyerekeket. Attól félek, hogy sok volt neki a nyolc év „szobafogság” vagy hogy van valakije (mikor ez utóbbira rákérdeztem, tagadta). Nem szeretném elveszíteni őt, nagyon szeretem és hiányzik a szerelme. A három gyermekünknek se jó ez, a legnagyobb már azt kérdezte tőlem, válunk-e. Mondtam a feleségemnek, hogy járjunk el tanácsadásra. Erre elég érdekesen reagált; kijelentette, hogy persze, miért ne, de ő engem már sose fog szeretni, és a jövőben szexről már szó sem lehet. Mi tévő legyek, szeretném jóvá tenni mindazon hibáimat, ami ahhoz vezetett, hogy a feleségem így érez, de ő teljesen elzárkózik tőlem.

Köszönettel,

háromgyermekes apuka

Üdv. Étkezési zavarokkal küldöm. Nem tudom elhagyni a kalóriák számlálását. Olykor a hangulatom is az határozza meg hogy az adott napban mennyi kaloria menyiség maradt. Már teljesen belebolondultam. .

Kedves Doktornő!
25 éves lány vagyok szegény családból származom, bár mindig megpróbáltam feljebb jutni a ranglétrán, de valahogy úgy érzem sosem mosom le magamról a múltbeli sérlemeimet. Apám, anyám alkoholista volt. Apám 4 éve lassan meghalt. Amióta el ment egyszerre haragszom is rá és egyszerre megkönnyebbülés ez nekem, mivel rengeteget bántott minket és a testvéreimet. Családommal nagyon szoros a kapcsolatom, egy ikertestvérem is van. Párkapcsolatban élek jelenleg külföldön de álláskereső vagyok. A párkapcsolatom eléggé zavaros. A párom rettentően apás és mindenben igaza van, de egyszerűen nem vagyok boldog, ha ő irányít nem tudok neki megfelelni, szeretem, de nem bírom el fogadni, hogy irányítani próbál. Együtt élünk, de lassan tönkre megy a kapcsolatunk, mert emiatt nagyon sokat veszekedünk. A tisztelet lassan el múlik egymás felől. Dirigál, okít és tanítgat, de nem bírom el fogadni, hogy ennyi megpróbáltatás után, meg kell valakinek felelnem. Csak a párkapcsolatomat szeretném megmenteni, de úgy érzem csak rosszat teszek és el távolodik tőlem. Hogyan tudnék neki eleget tenni? Harmonikus kapcsolatot szeretnék ki alakítani. Önbizalmam a múlt miatt.. egyszerűen sose volt és úgy érzem senki nem érti meg miért vagyok zárkózott és irányíthatatlan. A dühkitöréseim inkább hisztik, sírás és csapkodás ezeket sem tudom el fojtani. Szeretnék kiegyensúlyozott lenni, de semmi nem segít még a sport sem időről-időre visszaesem a szomorúságba és kedvtelenségbe. Várom válaszát. Kérem segítsen!

Üdvözlöm!
A jelenlegi párommal 2,5 hónapja ismertük meg egymást (én 27 éves vagyok, ő 28 éves). Nagyon intenzíven indult ez a kapcsolat. Sajnos nem egy városban élünk, hanem közel 70 km távolságban egymástól, így hétköznap nem tudunk találkozni, jobbára csak hétvégén. Mindketten dolgozunk, a probléma fő gyökere ebből származik. Két saját vállalkozást vezet, így nincs kötött munkaideje, ő gyakran hétvégén is dolgozik. Ezt tudtam is róla, mikor ismerkedni kezdtünk, és elfogadtam, tudom róla, hogy így szereti az életét, és a jövőjéért dolgozik.

Viszont az elmúlt időszakban hanyagolni kezdte a kommunikációt, lemondja a hétvégi találkozóinkat, arra hivatkozva, hogy rengeteg a munkája. Ezzel egy időben kezdett el hűvösen viselkedni, amit meg is osztottam vele, de azt mondta, csak a csomó munka miatt van. Előtte nem jelentkezett probléma a kommunikációval, mindig igyekezett egy-egy kedves üzenettel bókolni, szebbé tenni a napot, érdeklődött és figyelt arra, amit meséltem. Ez mintha megszűnt volna. Kezdek azon aggódni, hogy megismerkedett egy másik nővel, annak ellenére, hogy az elmondása szerint ő egyenes ember.

Inkább hagynom kellene, vagy még adjak neki időt?

Szeretném megkérdezni, hogy miért hazudik egy férj a feleségének?

Tisztelt Doktornő!

Kb. másfél éve elveszitettem a páromat, 9 éves öszinte szerelmi kapcsolat után hirtelen egyik napról a másikra hagyott itt a völegényem…súlyos beteg volt, amiröl sajnos nem tudtunk. Pár hónapja megismerkedtem valakivel, családom, barátaim örülnek, biztatnak, hisz mind azt mondják fiatal vagyok (31), tovább kell lépnem…pedig tudom, hogy nekik is éppúgy hiányzik volt párom, mint nekem és ez a helyzet senkinek sem könnyü. A probléma az, hogy én lépnék is, de annyira össze vagyok zavarodva, hogy magam sem értem. Egyik nap teljesen boldog vagyok, másnapra már másképp gondolkozok és csak a hibákat keresem új udvarlómban. Neki még nem volt igazán komoly kapcsolata, nem élt együtt senkivel ezért sokszor sok dologban nem értünk egyet és szerintem ő fel sem fogja igazán azt ami velem történt, úgy gondolja, hogy majd az idö segít és az évek múltán elfelejtem azt ami történt. Sokszor mikor emlegetem elhunyt párom (amit természetesen próbálok minimálisra csökkenteni) csak elhallgat és nem szól semmit, pedig néha igazan jól esne egy két vigasztaló szó, vagy egy megértö ölelés. Valójában új párom még sose kérdezte meg, hogy mi is történt, vagy mégis, hogy vészeltem át ezt a tragédiát. Fáj, hogy nem érdekli ez, hiszen ez is én vagyok és voltam. Próbálom magam azzal vigasztalni, hogy lehet nem akarja felszakítani a régi sebeimet, de ez engem mégis bánt. Sokszor ok nélkül ingerült vagyok vele és felesleges vitákat váltok ki kettőnk közt. Én sosem voltam ilyen és saját magamon meg vagyok lepödve. A tragédia után sokan mondták, hogy keressek lelki segitséget, de nem éreztem szükségét, viszont most úgy érzem nem vagyok önmagam, bármikor sírok és ingerült vagyok ok nélkül, bár munkám elég stresszes, de erre mégsem hivatkozhatom minden egyes alkalommal, ha csipös kedvemben találnak. Mindennap azon gondolkozom, hogy vajon helyes döntés volt e új kapcsolatba ugranom, vajon ö e a megfelelö számomra, hogy fogja fogadni a környezetem és egyéb hasonló kérdések. Nem vagyok biztos magamban és ez teljesen kiborít. Kérem adjon tanácsot, mi lehet a baj? Én egy két lábbal a talajon álló személy voltam és most úgy érzem, h minden nap mást érzek és gondolok, nem vagyok tisztában magammal. Válaszát elöre is köszönöm! Tisztelettel Lana

Doktornő! Kérem segítsen nekem abban hogy miként tudjam kezelni a követ kézi helyzetet:párommal 3 éve élünk együtt.Neki 2 élettársi kapcsolatbol van 2 lánya Magyarországon aki 18eves S itt Angliában aki 9 éves Őt imádja szerelemem hívta évekig Nekem nagyon fáj H 3 év alatt azt hallom tőle H nem szerelmes belém nem tud becezni semmi olyan szot nem mond ami megszólítás ként tudná használni max baby a lánya itt van minden heten neki kicsi drágám szeretlek imádlak ..ilyenkor elmegyek másik helyiségbe sírni ..Neki minden helyzetbenegha az negatív dolog is csak szépen beszél nekem ha hibázik stb akkor csúnyán beszél Kérdésem hogy kezeljem ezt a dolgot nem akarok féltékeny lenni egy gyerekre az egyensúly fenntartása az ő dolga lenne ..mikor a gyerek itt van igyekszem dolgozni azokon a napokon bár sok közös program is van 3 ban .tudni kell hogy az exbarátnő sokszor zsarolja apát a gyerekkel manipulativ személyiségű nő .mit tegyek máshogy velem akar élni közös jövőkép stb Lehet H túlzottan elkényeztetett én udvarlok neki kenyeztetem amit anno ő nem tanult meg

Kedves Doktornő!
A lányom érzései és problémái miatt vagyok tanácstalan. 21 éves, okos, szép nő, de a gond, hogy mindenki így gondolja, kivéve saját magát. Időnként az önképe vagy önbecsülése még mintha mélyrepülésbe is menne, rátesz egy lapáttal..mivel abszolút nincs alapja a rossz érzéseinek, nem tudom már, hogy mivel nyissam fel a szemét, hogy csak saját magának csinálja a feszültséget. Egyetemre jár, a tanulás jól megy, nem panaszkodhat–de ugye utálja. Barátnői nincsenek, mert nagyon erős a kritikai érzéke, vagyis olyanokba botlott aki csalódást okozott vagy hazudott vagy túl beképzelt vagy az érdeklődése más stb. Pedig nagyon kellene a társaság, szerintem.Van egy barátja, egy földre szállt jólélek, de kíváncsi vagyok meddig bírja a fiú a nyomást, mert őt se kíméli a lányom. Nincs könnyű dolga. Jár kondiba pl. de utálja, hogy nézik…én mindom neki, hogy ilyeneken ne akadjon fel, ezek semmiségek. (megjegyzem, nagyon formás , naná, hogy megnézik) AZt hiszem egyszerre akar tetszeni is meg nem bírja, ha bámulják. A kettő eleve üti egymást. Mondom, hogy lazítson, gondolkodjon pozitívan, de hát ő nem egy laza alkat…na és itt jövök én a képbe. Már nagyon fáraszt, hogy bármi kinja-baja van nekem jön az sms, üzenetek , naponta nem kevés…( távol lakik, albérletben)és én ezt igen unom. Látom, hogy a lelke nincs rendben, alaptalanul elégedetlen a külsejével, az élettel, sokan vannak a vonaton, miért lakunk ott ahol lakunk, miért csak neki van kiütése, miért van hideg stb stb..mindenre van valami zokszava.Semmiségek. De látom, hogy neki ezek nagyon mélyen okoznak lelki traumákat, ez nem normális. Mit tudnék én segíteni javítani a közérzetén. Nem titkolva, hogy akkor én is megszabadulnék a tehertől.Azt gondolom, én azért nem tudok az ő fejével gondolkodni mert én alapvetően pozitív gondolkodású vagyok és megéltem már nehéz időket, szóval én azokkal a dolgokkal amitől őt kikészül, hát őszintén szólva nem is értem az okát.Mivel lehetne őt helyrerázni, főleg, hogy magát megszeresse?

Kedves doktornő,nekem az lenne a kérdésem hogy mit tehetnék nekem van egy jól működő párkapcsolatom itt élünk kint Németországban,de a barátnőmnek van egy barátnője akikével állandóan a meszen beszél és azóta engem elhanyagol meg latom hogy rosz hatással van a kapcsolatunkra kérem a tanácsát mit tegyek köszönöm előre is válaszát

Szép Napot!

Az a kérdésem, hogy depressziós vagyok-e? Alapból befordulós vagyok de szeretek magamban lenni. Viszont mostanában észre vettem valamit. Ha szocializálódom, akkor nincs semmi bajom. De ha egyedül maradok elszáll minden motivációm, akaraterőm. Tudom, hogy kéne tenni valamit, és terv is van hogy mit, de egyszerűen úgy érzem nincs értelme. Nem akarok pszichológushoz menni, mert nem hiszek a gyógyszeres kezelésben. Esetleg nincs egy másik módszer, arra hogy az ember magára találjon?

Előre is köszönöm!

Jó estét kívánok!
Nemrég szakitottam a barátommal… Több mint egy éve együtt voltunk és egyszer ő már szakított velem, de en vissza fogadtam ez volt május közepe táján. Viszont rosszabbodott a helyzet napi veszekedesek amik ramentem az egészségemre a napi több órás sírástol egyszerűen nem akarta megbeszelni velem ezt nemtudtam vele normálisan beszelni akárhányszor felhoztam a témát kiakadt rajtam es ideges lett. Nekem betekt a pohár es szakitottam vele, de nemertem miert van lelkiismeret furdolasom?

Kedves Melinda! Tortent velem egy olyan eset hogy osztállyal buliztunk ittunk stb. Es egy osztalytarsammal elkezdtunk setalni leültünk egy helyen Es hogyan is mondjam a fiu rendesen elkezdett nyomulni, megcsokolt Es be akart nyúlni de nem engedtem, erőszakos volt Es lehúzta a gatyáját Es megfogatta velem a peniszet. Nem akartam de elkezdte mozgatni rajta a kezem Aztan elvettem Es ez folytatódott addig amig En csinaltam neki “önkényesen” nagyon rövid ideig mivel be voltam rúgva, tudtam hogy nem kene Es féltem hogy mi lesz belole. Ilyen eset mar tortent az osztályban csak masokkal Es azt a lányt emiatt sokaig csesztettek piszkaltak Es nem szeretnem hogy velem is ez legyen
A fiu kozben mindig nyugtatott hogy nem lesz semmi baj meg koztunk marad de Nemtudom hogy mennyire hiszek neki.
Emiatt mar 2. Napja nem megyek iskolaba, nagyon szorongok miatta folyton eszembe jut
Egyik osztalytarsamnak elmondtam akivel jóba vagyok Es ois jol ismeri a fiut Es mondta nekem hogy nem kell aggódni miatta de benne is benne volt a minimális félelem hogy mi van ha elmondja
Mit tegyek hogyan tudnám legyőzni ezt a szorongást? Beszéljek a fiuval hogy tenyleg komolyan vegye hogy maradjon minden koztunk? Nagyon reménytelennek erzem magam.

Kedves Doktornő!Tanácsát szeretném kérni!Arról lenne szó hogy van egy 2 éves kapcsolatom ahol a párom fiatalabb mint én.Nagyon hamar összeköltöztünk meg eljegyeztük egymást.Náluk laktunk és az édesanyjával nagyon rossz volt a viszonyom.És emiatt nagyon megromlott a kapcsolatunk.Hazajöttem és azóta van olyan hogy hónapokig nem látom mindig van valami kifogás.Hazaköltözés után lehuztuk a gyűrűt.Ha találkozunk néha akkor is még órákat sincs velem.Közben hallottam olyat h megcsal mert látták más nővel.Rákérdeztem de csak napokkal később válaszolt rá h nem igaz.Ön szerint egy fiatal férfi birja egy hónapig vagy akár több hónapon keresztül szex nélkül?Mert szerintem nem.Csak nem értem miért kell hazudozni miért nem tud őszinte lenni és azt mondani h nem akarok veled lenni van valakim?!Mert én elengedném ha mondaná ..Én igy csak örlődök..Miközben én már családot szeretnék mivel már olyan korban vagyok.Ön mit tenne a helyemben?!Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelt Doktornő!

Férjemnek egyetlen barátja van 14éve aki nő,(férjemnek volt már feléje fellángolása,ami miatt a házasságunk tavaly majdnem véget ért,).Most ez a nő épp válik a férjétől 2 gyereke van és állandoan keresi a férjem társaságát,minden nap beszélnek telefonon,és messengeren,és kb 2hetente találkozok velük,vagy rendezvényen vagy az otthonunkba.
Ugy érzem ránk telepszik( a férjem olyan kijelentéseket tett nemrég,hogy ha nem lenne neki család vagy én akkor már rég megszerezte volna magának.)2 napja megbeszélték a férjemmel hogy átjön hozzánk,ugy hogy a férjem tényként közölte velem.
És ma is olyan kérdéssel állt elő felém a nő,hogy hétvégén elmehetnénk játszotérre(nekunk is van egy 3,5 éves kislányunk)
Nem tudom mitévő legyek,egyáltalán hogyan kezeljem ezt a baráti kapcsolatot(mert számomra férfi és nő között ilyen nem létezik csak szex után) És náluk miota ismerik egymást csak plátoi szinten volt minden,sose semmi.
Elég féltékeny természet vagyok és most megint ugy érzem urrá lett rajtam,mit csináljak?
Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelettel : Szilvia

Kedves Doktornő!
Nem tudom mit tegyek, a párommal nagyon boldogok voltunk… Aztán még boldogabbak mikor kiderült hogy kisbabánk lesz, megszuletett a gyönyörű szép kislányunk aki már 1 éves . A kapcsolatunk a szülés után 4 hónappal szépen lassan ment tönkre… Ma már úgy érzem néha, hogy már nem szeretem és sokkal jobb lenne nélküle (csak a kislányommal) lenni,van amikor meg jó minden . Sajnos a csaladjàt egyáltalán nem szeretem és is befolyásoló tényező. Már mondtam neki hogy menjen el, költözzön el, de nem foglalkozik vele…

Tisztelt Doktornő!
Lassan 9 éve vagyok együtt a párommal,és sajnos az idei évben a részemről be lépett egy harmadik fél is a kapcsolatunkba. Semmi nem történt köztünk,sms váltás, műszak át adás közbeni találkozás és ennyi. Munkahelyen kívül egyszer sem találkoztunk, mert én Győrben ő pedig Bécsben él. A párom szeretné helyre hozni a dolgot, kész változtatni a dolgokon,amik nem mindig mentek jól köztünk,kevés volt a kommunikáció,nem voltak őszinte beszélgetéseink sem,és az évek haladtával mindketten meguntuk egymást. Ő most szeretné helyre hozni a dolgokat én pedig nem tudom mit tegyek. A legnagyobb problémám, hogy vágyom az újdonságra és vágyom arra a férfira,akivel össze ismerkedtem. De fogalmam nincs mi lenne a helyes megoldás. Maradjak ebben a kapcsolatban és próbálkozzak vagy lépjek ki?Nem tudom mi lenne a helyes megoldás!

Kedves Melinda !
Igyekszem röviden ,de lényegre tőröen leírni mindent!Az én történetem januárban kezdödött egy fiúval ,nekem akkor volt egy 7,5 éves kapcsolatom! elkezdtem ezzel a fiúval beszélgetni ,nagyon figyelmes volt ,kedves …már szóba jött a nyári nyaralás ,sok közös program ! Elköltöztem ,pár hét múlva a fiú azzal állt elő ,hogy ne haragudjak de neki nem alakultak ki olyan érzései..,majd megbeszéltük ,hogy rendben akkor jóban leszünk…majd kis idő múlva szóba jött ,hogy legyünk barátok “extrákkal …ez a mai napig tart! Minden héten találkozunk ott alvás szempontjából ,és mindig is van ez az úgy nevezett “extra ” viszont ilyenkor mindig szoktunk inni egy két pohár bort…és mintha egy másik embert kapnék…odaadó,figyelmes,hozzám ér ,megcsokol,rengeteg félre érthető kijelntése van …ami azt mutatja hogy a jövöben is lesz olyan hogy “Mi ” és még elnem jön a másnap reggel ,teljesen jó minden….de utánna minden a régi…mindennap órákon át beszélgetünk ,mindenről…utánna jön az újjabb találkozás …és ő megint teljesen más…olyan mint aki szerelmes…mindig figyel,hogy csak valahogy megérintsen…hozzám érjen…lehetséges az hogy ez neki tényleg csak egy barátság “extrákkal ” ? azt még fontosnak tartom leírni,hogy ő hamarosan elmegy kamionozni …ez is benne lehet abban hogy nem mer ” szeretni ” ? Válaszát előre is köszönöm ! Tisztelettel : Ágnes

Tisztelt Doktornő!
Mostanában úgy érzem számomra miden a lehető legrosszabb. Eszméletlenül lelkiismeretes és maximalista vagyok. 11.-es vagyok a gimnáziumban ami azt jelenti rengeteget tanulok és nagyon komolyan veszem. Ez által hatalmas stresszben vagyok nap mint nap és soha nem tudok megelégedni magammal. Emellett fél éve ért véget a kapcsolatom ami szinten hatalmas lelki teherrel járt ugyanis a volt barátom nem tudott békén hagyni hónapikig fenyegetett, zaklatott. De sikerült tul lennem rajta. A zaklatások közepette egy fiu állt mellettem akivel annyire tökéletes összhangban voltunk annyire megértettük egymást minden velem volt és mindenben segített. Beleszerettem. Azonban egyik pillanatról a másikra lekoptatptt és azóta sem keresett. Nagyon nagyon nagyon nehéz időszak volt ez nekem. Hiszem egy iskolában járunk sőt óránk is van együtt és mindennap látnom kellett ugy hogy szinte hozzám sem szólt az előtt pedig napi 12 órában csak egymással beszéltünk. Hihetetlenül nehéz időszak volt számomra de a barátaim segítettek. Akad egy masik fiu par honapra erre, aki szinten ezt csinalta velem. Majdnem hogy ugyanezt. A különbség az volt hogy ő még csak le sem koptatott hanem szimplán nem keressett és nem reagált az üzenetemre. Ezek után itt vagyok most és Önnek írok. Ugyanis szörnyen nehéz és nem tudom hogy élem ezt az egészet túl .Egy jelentéktelen embernek érzem magam akinek semmi helye a világban és semmi értelme hogy napról napra ne éljek csak létezzek ezen a Földön. Kérem segítsen. Magamtól nem biztos hogy kibirom ezt.
Válaszát köszönöm!

Kedves Melinda!
Párommal (ffi 28) 5 honapja vagyunk egyutt, ő már össze szeretne költözni, nagyjábol ki is tűztük a datumot. Heti 4szer alszunk egyutt, erzem rajta nagyon, hogy szeret, viszont amikor külön vagyunk, nem nagyon keres, jobb esetben felhiv estenkent es atbeszeljuk a napot 2 perc alatt, de legtobbszor nem is ir. Ha kerdezem hogy vegzett e mar, altalaban az a valasz h igen a barataival van, utana tobb hirt nem kapok rola. Tudja, hogy engem zavar, mondtam neki hogy ilyenkor azt erzem h nem is szeretne velem lenni igazan, mindig azt a valaszt kapom, hogy ne gondoljak semmi rosszra, nyugodjak meg nagyon szeret es oda van ertem, ha nem igy lenne nem lenne velem. 100%ig megbizom benne, de ugy erzem hogy ilyenkor eszebe sem jutok, es csak akkor vagyok jo, ha eppen egyutt vagyunk.En sem irok neki megallas nelkul, ha a baratátaimmal vagyok, de mindig tudatom vele h eppen hova tartunk, vagy ha hazaertem. Ennyit varok el en is tole. A kapcsolatunk elején ilyen szempontbol aktivabb volt, mióta biztos a kapcsolatunkban azota ilyen. Aggodhatok, hogy ennek van valami oka mégis, vagy hozzá kell ehhez szoknom? Válaszat előre is köszönom!

Tisztelt Hölgyem/Uram!
Jelenleg a 3-dik gyermekemmel vagyok gyed-en, és néhány hónapja úgy érzem, hogy céltalan, monoton az életem, és közben folyematosan szorongok, hogy mi lesz a jövőben(sokat gondolok a múltbeli sikertelenségekre). Régen nagyon határozott, céltudatos voltam, szerettem barátkozni, és mindig a középpontban voltam. Most nem vagyok képes beszélgetésbe elegyedni emberekkel, félek, hogy rólam beszélnek a hátam mögött…, nagyon gyenge, szerencsétlen és társaságkerülő lettem. Nem szívesen teszem ki a lábam itthonról. Plusz 35 kg-ot híztam a terhesség alatt, és szégyenlem magam a barátok előtt is.
Kérem segítsen, mit tehetnék?
Köszönöm!

Kedves Doktornő!
Segítséget szeretnék kérni hova forduljak? A lányom 18 éves, sajnos magas pulzus problémái vannak,mellyel kezelik 6 éve.Emellé társul egy IR problémája is.Teljes életmódváltás 2 éve.Nehezen,de elfogadta ezeket a betegségeket.
Sajnos előfordultak rosszullétei ezen betegségek miatt. Az utóbbi időben egyre többször és sajnos ezek miatt egyre rosszabbul viseli.
Napi szinten ingadozik a vérnyomása, magas a pulzusa.Nem nagyon van étvágya.Melegség önti el,majd fázik, remeg.Leginkább ami zavarja,hogy úgy érzi mint ha nem ő irányítaná a testét ilyenkor. Azt mondja olyan az agya mint ha “kótyagos lenne”. Ez egy nap alatt 2-3 alkalommal előfordul.nem szeret kimozdulni emiatt.Fél hogy mi lesz ha ezek a tünetek nem múlnak el.Már reggel úgy ébred,hogy feszült és jár az agya ezeken a dolgokon.Mit javasol hova forduljunk?
Várom mielőbbi válaszát.
Üdvözlettel: egy aggódó anya

Tisztelt Doktornő! Sajnos már gyerekkorom óta van az hogy nem tudok beilleszkedni egy normális társaságba, és csak 1-2 fiubarátom, haverom van, meg van egy komoly párkapcsolatom is. Meg van egy barátnőm de sajnos az csak netes, pedig iskolában hiába próbáltam kialakítani barátságokat vagy átvertek, vagy elmentek messzire tanulni és megszakadt a barátság. Velük jól érzem magam, de már ha több emberrel kell beszélnem lefagyok és csendes vagyok, pedig szeretek barátkozni megismerni új embereket. Kiskoromba valami kihatott rám valamilyen félelem és azóta tart ez sajnos. Már 27 éves vagyok. Akik beképzeltek, meg vagányok azok sajnos lenéznek, meg a romák. Velük nem tudom megérteni magam az ilyen emberekkel mert nem olyan vagyok. A munkámban is megmutatkozik sajnos, voltam már szocális gondozó de sajnos azt mondták az öregek, még fiatal vagyok ehez meg nem nekem való, meg hiába elbeszélgettem velük meg takarítottam mindent megcsináltam sajnos nem volt jó nekik. Aztán most dolgoztam legutóbb bolti eladóként, mármint nem a kasszánál hanem csak annyi feladatom volt hogy az árut fel kellett tölteni, csipogókat tenni a ruhákra táskákra stb, meg kiszolgálni a vevőket. De egy roma asszony miatt nem maradtam ott mert belémkötött hogy nem vagyok munkára alkalmas, maradjak otthon a párommal, valami bajom van szte, meg egy érettségivel semmire sem megyek, meg egyáltalán nem vagyok sem tanult sem művelt, még főzni mosni meg takarítani sem tudok, nem beszélve a fizetésről hogy napi 9 órát dolgozunk, és csak 8 órába vagyunk bejelentve és 4 órás bért kapunk naponta, napi 3125 ft ot nettóba. Meg feketén akartak bejelenteni, de letagadják, már sokszor bejelentették a kinai üzletet a NAV felé. Ön szerint mit csináljak? Romokban hever az életem. Pszichológushoz elmennék de nem tudom kifizetni mert még munkahelyem sincs. Néha nem tudom kifejezni önmagam, önbizalom hiányos vagyok, félek az uj dolgoktól, és előfordul néha hogy többször kell elmondani dolgokat mert nem jegyzem meg elfelejtem, de ez lehet csak a fáradságtól van? Igaz barátnőket és munkahelyet is szeretnék találni. Mit tanácsol nekem? Köszönöm szépen előre is.

Tisztelt Doktornő!
Olyan problémával fordulok önhöz, hogy van egy 13 éves lányom aki nem tudja kezelni az indulatait. Jártam már vele pszichológushoz azt mondták nincs vele semmi probléma csak a kudarc helyzeteket kezeli nehezen. Ha valami sérelem éri az iskolában vagy itthon vagy valami nem úgy történik ahogy ő szeretné akkor ennek hatására dühkitörései lesznek. Nagyon csúnyán beszél jellemzi a körülötte lévőket. Van egy öccse is őszintén nehezen viseli el maga körül, és Jelenleg most vagyok várandós aminek elmondása szerint nagyon örül, mégis a minap a hiszti során azt mondta nekem dögöljön meg a baba a hasadba. Próbálok leülni vele és megbeszélni a dolgokat de minden támadásnak vesz föl azt hiszi mindenki őt bántja és nem érti meg de mikor segíteni próbálok azt sem fogadja el. Már egyszerűen nem tudom hogy mit csináljak hogy a helyzet változzon.

Kedves Melinda!
Azért fordulok Önhöz mert időközönként egy kérdés röppen fel az életemben. Röviden volt egy nagyon hosszú kapcsolatom amiből egy másik férfi karjaiba menekültem. Viszont mind a kettőnk párban élt, a kémia volt az egyetlen ami működött köztünk. Sokszor beszéltünk a szakításról de sosem léptük meg,az egyikünk sosem akarta. Mikor én megtettem a viszonyunk még évekig tartott ám Ő nem lépett, pedig titokban akartam. Nem szerette szerelemmel a már menyasszonyát, de valószínűleg a leányzó jómodja fontosabb volt neki mint a boldogság De a legrosszabb hogy azóta Én megtaláltam az igazit, akit nekem szántak még ott fent is, és boldog vagyok. De még is sokat gondolok arra a viszonyra! Rá! A pillanatokra
Mi a baj velem?

Kedves Melinda !
A felnőtt fiammal kapcsolatban lenne kérdésem. 21 éves korában kiment külföldre dolgozni, 3 évig volt kint. Ott volt egy barátnője, akit nagyon szeretett, de mivel a lány jóval idősebb volt (10 évvel), egy idő után vége lett a kapcsolatnak, és mivel én meg az apja, abban az időszakban váltunk szét, ő, akkor haza jött. Nagyon rendes, nem iszik, nem csinál balhékat, éveken keresztül segített nekem a – nála 16 évvel fiatalabb – testvére nevelésébe. Az a probléma, hogy megrekedt az életébe, és, sehogy nem tudom rávenni, hogy elmenjen dolgozni, ill. társasága, baráti köre sincs. Számítógépen csinálgat valamit, de abból még bevétel nem jött össze – valamilyen szinten szerintem függő is, mármint a számítógéptől . Egyszer, annyit mondott, hogy valami nagyon rossz dolog történt vele, de, azt nem mondja el senkinek. Próbáltam rábeszélni, hogy menjen pszichológushoz, de, sehogy sem akar. Nem tudom, hogyan tudnék neki segíteni. Tudom, hogy, amíg ő nem akar változtatni, addig nem lehet, de egyszerűen nem tudom feladni a próbálkozást, hogy változtassak ezen a dolgon, mert most már 30 éves és az élete elmegy mellette. Válaszát előre is köszönöm.

Kedves Melinda,

18 éves vagyok és a barátommal évek óta vagyunk együtt. Én külföldön élek a szüleimmel. A szüleim nagyon szerették a baràtom, és személyesen is ismerik. A barátom is szerette őket. De, sajnos nagyon csúnyán összevesztek, és sosem fognak már kibékülni. Az anyukám tilt a barátomtól. Viszont én és a barátom továbbra is együtt vagyunk, és titokban beszélünk. Viszont mindkét fél választás elé állít. Nemtudom mi tévő legyek. Mindkettőjüket nagyon szeretem, egyiket sem szeretném elveszteni. Attol tartok, hogy ezeket hiába ülnék le és beszélném meg az anyukámmal, nem értené meg. Azt mondják nem való hozzám stb. De én szeretem, és Ő is engem. És elfogadom Őt akármilyennek.
Ön mit tenne a helyzetemben?
Előre is köszönöm.

Kedves Doktornő!
Hónapok óta őrlődöm egy kérdésen, mely nagyon megosztja az embereket, ezért szeretném tanácsát kérni. Sajnos egymás után kétszer jártam úgy, hogy olyan férfival hozott össze a sors, akinek kapcsolata van.
Az első csalódás sem volt könnyű, de mivel ott a férfi színt vallott nekem, és döntését,miszerint maradna a 10 éves kapcsolatában (!) meg is indokolta, könnyebb volt elfogadni a szituációt. Bár megfordult a fejemben,hogy a másik lánynak joga lenne tudnia,hogy kinek fog gyereket szülni,merthogy a döntés oka az volt, hogy férfi mindenképpen gyereket akart, amit én (két gyerekem egyedül nevelem) nem adtam volna már meg neki. Vívódtam egy-két napot,hogy felkeressem-e a lányt, hogy gondolja át döntését, hogy hanyatló kapcsolatukra valóban ez lesz-e a gyógyír, de aztán nem tettem meg.
Ezután a második eset már teljesen padlóra tett. Ennek indulásakor különélő feleségről, már csak papíron meglevő házasságról kaptam információt, aki mellett végre megtalálta most személyemben a nagy szerelmet, akivel a jövőjét képzeli…így itt első perctől fogva próbáltam ezt a helyzetet tiszta útra terelni, kérni a férfit,hogy vállaljon fel,és csak aztán tervezze velem a jövőt. Egy év alatt lassanként kiderült, hogy a különélés csak feleség külföldi munkája miatt van, mikor nem dolgozik, közös házukba megy haza, gyerekeik előtt pedig ők egy családot alkotnak. Bár az utolsó percig hitegetett, megértést várt tőlem, hogy csak tini korú gyereke lelki békéje miatt nem léphet még…feladtam a küzdelmet, lezártam a nagy szerelmet. Gyűlölnöm kéne ezt az embert, de a szívem még mindig szereti, annak ellenére,hogy ma már tudom, nem az első esete voltam, hosszú évek óta hitegeti a szeretőit, hogy ő ki akar lépni a házasságából. Én már nem akarok tőle semmit, nem tudnék bízni benne, de…
Ismét őrlődöm, hogy a feleségének elmondjam-e, mit művel vele, és több más nővel a férje. Tenném ezt azért, mert felháborít, hogy mivel az emberek többsége szerint nem helyénvaló mások életébe beleavatkozni, épp ezért tart itt ez a világ, ahol tart, hogy ki tudja hány nő él ilyen megalázó kapcsolatokban, mit sem tudva róla. Tudom, hogy nem váltanám meg ezzel az esettel a világot, de ha hallgatok, és csendben továbbállok, úgy érzem, az ilyen “férfiakat” támogatom, akik minden következmények nélkül folytathatják tovább kicsapongó életüket. Ha az előttem levő szerető megtette volna, hogy kitálal a feleségnek, épp én lettem volna az, aki nem válik ennek az embernek lelki áldozatává.

Írja meg nekem kérem, hogy valóban ilyenkor hallgatnom kell, és ha felkeresem az asszonyt, én viselkedem elítélendő módon?!

Véleményét kíváncsian várom, és előre is nagyon köszönöm!
Viki

Kedves Doktornő!

Segítségét, tanácsát szeretném kérni. Van egy nagycsoportos, 6,5 éves kislányom. Apukájával fél éve romlott meg a kapcsolatunk és 3 hónapja élünk külön. (Ő költözött el.)
Szeptembertől iskolás és mindenfelől ezzel sokkolják, hogy így meg úgy viselkedj, meg így meg úgy ne csinálj, mert te már mindjárt iskolás vagy… Főleg apuka szülei, de szerencsére messze laknak, és mára már erőteljesebben lépek fel velük szemben is, hogy fejezzék be a kritikát. Nincs rá szükség.
Viszont az óvónő jelezte, hogy kislányom az oviban sírdogált. Következő nap már testi tüneteket produkált, hogy fáj a füle. Tudtam, hogy csak azért mondhatja, mert nem akar menni oviba. Megbeszéltem vele, és elmondta, hogy otthon akar maradni velem, ezért találta ki.
Viszont nem szeretnék belemenni ebbe a spirálba, hogy otthon maradok vele, mert akkor mindig ezt az eszközt veszi majd elő, ami nem lesz jó irány.
Reggelente úgy kell rólam lefeszíteni, hogy be tudja adni a csoportba. Eddig ilyen nem volt, még kis korában sem. Most viszont már a táncon sem szerepelt a csoporttal. Elkezdett sírni, hogy pisilni kell, nem veszi fel a ruhát, a haját sem lehet úgy ahogy a többieknek. Csak anya öléből nézte a kicsiket.
Nem tudom mitévő legyek. Teljesen tanácstalan vagyok.
Én őszintén, szépen megfogalmazva beszélem meg kislányommal a válást, és hogy apukája szereti. Csak szép szavakat használok, de nem vagyok túlcsorduló sem.
Minden megfeszülésem ellenére megzuhanni látom. Padlón van és nem tudom mi a jó, mit tegyek?
Nem tudok tanácsot kérni ismerőstől, baráttól, szerencsére nincs ilyen cipőben senki.

Köszönöm, ha válaszol és annak nagyon örülni fogok.

Üdvözlettel: Krisztina