Pszichológus válaszol

A szolgáltatás a korábbi, 48 órás határidővel ide kattintva érhető el, ahol felkészült kolléganőimmel együtt várjuk kérdését!

Ha olyan problémája van, amit néhány mondatban meg tud fogalmazni és úgy gondolja hogy egy e-mail terjedelmű válasz is iránymutatást tud adni Önnek, írja meg kérdését a lenti ablakba és a válasszal együtt (moderálás után, név nélkül) megjelenítem. A hozzászólás elküldéséhez az email cím és más adatok megadása nem szükséges.

Tisztelettel kérem a kedves Látogatót, hogy e-mailt csak pszichoterápiás felkérés esetén írjon. Kérdését az oldal alján (legörgetés után) megjelenő ablakba írja meg, mert csak így áll módomban megválaszolni azt.

Felhívom szíves figyelmét, hogy az írásos tanácsadás nem egyenértékű a pszichológiai vizsgálatra (videobeszélgetés vagy személyes találkozás során létrejövő első interjúra) alapozott szakvéleménnyel, kizárólag a problémafelvetés alapján bennem keletkező benyomásokat és a személyes véleményemet tükrözi. Sürgős esetben az alábbi linken található telefonos lelki-segély vonalak valamelyikének felhívása javasolt.

A pszichológus válaszol rovatban a válaszadás ingyenes és a folyamatosan érkező rengeteg kérdésre való tekintettel általában 10 munkanapon belül, random sorrendben történik. Amennyiben ennél gyorsabban szeretne választ kapni, javaslom, hogy kérdését a fenti linken tegye fel.

A hozzászólás elküldésével Ön kijelenti, hogy elmúlt 18 éves. Amennyiben Ön 14 és 18 év közötti kijelenti, hogy a törvényes képviselője hozzájárulásával használja ezt az oldalt. 14 év alattiként kijelenti, hogy a törvényes képviselője jár el Ön helyett.

Ha új kérdést szeretne feltenni, kattintson ide!

14 506 Hozzászólás

  • Névtelen

    Kedves Melinda!

    Azt szeretném kérdezni, hogy mi számít súlyos mentális, illetve pszichés zavarnak?
    Szeretnék felsőoktatásba jelentkezni, ahova szükséges pályaalkalmassági vizsgát is tenni a jelentkezőknek. A kizáró okok között leírták a mentális ès a pszichés zavart is.
    Ez engem abból a szempontból aggaszt, hogy régebben jártam pszichológushoz is, illetve a közeljövőben is szeretnék, mert úgy érzem, van néhány dolog, amit egyedül nem tudok megoldani. Régebben súlyosabb volt a helyzet, de sikerült enyhítenem a tüneteket. Mostanában szorongást szoktam tapasztalni, félelmet a jövőtől, önértékelési gondokat, illetve esetenként érzelmi hullámzásokat, pl. hamar elsírom magam, nem tudok komoly beszélgetéseket folytatni másokkal. Ezeknek tudom az okát, illetve azt is, hogy egyedül nem tudom megoldani, viszont hiszem,hogy a jövőben sikerül megoldanom ezeket a problémákat. Sokszor előjönnek ezek a gondok, viszont vannak céljaim, amiket mindenképpen megvalósítok. Csupán az aggaszt, hogy ha később pszichológushoz járok, talán nem fogok megfelelni az alkalmassági vizsgán. Ez az az egy dolog, ami miatt még nem tudtam felkeseni egy pszichológust, mert úgy tudom, hogy ilyen esetekben nem érvényes a pszichológusi titoktartás.
    Ön szerint a fentebb leírtak olyan pszichés zavaroknak felelnek meg, amik miatt nem felelek majd meg az alkalmasságin? Ilyenkor a felsőoktatási intézménynek joga van felkeresni a pszichológust, akihez járok? Ha igen, akkor mi az, amit a pszichológus elmondhat az intézménynek?

    Válaszát előre is köszönöm!

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      Mindenkinek vannak szorongásai, ezek a legtöbb esetben nem számítanak súlyos pszichés zavarnak. Az, ha Ön magén keretek között, vagy állami egészségügyi intézményben jár pszichológushoz az nem kell hogy korlátozza a pályaalkalmasságát (nem tudom pontosan milyen szakmáról van szó). Amennyire én tudom a felvételinél lehet alkalmassági vizsgálatot készíteni a jelentkezőről, de kikérni az Ön személyes dokumentációját csak büntetőjogi esetekben lehet. Az üléseken elhangzottakat titoktartási kötelezettség védi, mely alól csak igen speciális esetekben lehet kivétel (én ilyen esetben is legfeljebb az ülések dátumát szoktam kiadni).

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Nikolett N.

    Kedves Melinda,
    Segítségét szeretném kérni, hogy jobban megismerjem a páromat valamint miképpen hatottak rá gyerekkori traumái. Az apja alkoholista volt és verte őt meg az anyját. Világi cuki gyerek volt és nagyon okos. Apja rossz emberekkel állt össze. Végül mikor már nagyobb volt anyjával eltudtak menekülni. Letudott így érettségizni, de apja meghalt. Sose békültek ki, sose volt bocsánat kérés. Így egy örök tüske. Azt mondta túl tette magát rajta. Azt hiszi magáról hogy ő rossz ember. Azt hiszi bárki bármit mond hogy őt bántjuk. Nagyon okos, pszichológiában jártas ő is egy kicsit. Többnyire azt érzem, hogy neki legyen jó. Nem tudd szeretni, szeretett adni. Azt mondja ő már sose lesz szerelmes. Szeret, de nem szerelmes. Azt mondja végre én normális vagyok, de nem érzem hogy bármit megtenne értem. Nem érzem a védelmező férfit. Fél év után is úgy érzem kicsit távol tart magától. Sok szerelmi csalódása is volt. Túlságosan szeretett és ő koppant végül. Túlságosan szeretem én is. Első komoly kapcsolatom. Vele vesztettem el. Bár én hiszek abban hogy van igazi és nagyon nem véletlen hogy megtaláltuk egymást. Próbálom fenntartani magamat örömteli nőnek, de néha lehúz mert nem kapom meg azt a szeretett amit várok. (23 éves vagyok, ő meg 26)
    Előre is köszönök némi segítséget.
    Üdvözlettel,
    Nikolett

    • Habis Melinda

      Kedves Nikolett!

      Abban, hogy jobban megismerje a párját nem lehet írásos keretek között segíteni. Javaslom, hogy beszélgessenek a múltról, ennek összefüggéseiről a jelennel. A pszichológiai témákban való jártasság adhat erre valamennyi rálátást, de az önismereti munka (pszichológussal négyszemközt vagy csoportban) nem spórolható meg, mert a számunkra túlzottan fájó pontok feltárása csak egy speciális, megtartó kapcsolatban lehetséges. Párterápia igénybevétele javasolt, ha azt érzi, nem tudnak egymáshoz kellően közel kerülni, a beszélgetések ellenére sem értik egymás szeretetnyelvét.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • K. Kriszta

    Üdvözlöm!

    2 éve vagyok együtt a párommal. A napokban kiderült, hogy férfiakkal találkozgat, akik ilyen-olyan módon szexuálisan kényeztetik. Állítása szerint ő nem meleg. Szerintem ezt abból gondolja, hogy egy-egy ilyen találkán ő nem viszonozza a dolgokat, csak olyanokkal találkozgat, akik megteszik neki. Most, hogy lebukott, kiderült, hogy hosszú évek óta nézegeti ezeket az oldalakat és levelezget. Állítása szerint csak az elmúlt 1 évben jött létre a találka. Mindig is potenciazavara volt. Legalábbis nálam. Most el akar venni feleségül és biztos benne, hogy abba tudja hagyni ezt az egészet. Szerintem beteg. Van-e valami esélye a normális életre? Kihez forduljon segítségért?
    Köszönöm a válaszát.
    K. Kriszta

    • Habis Melinda

      Kedves Kriszta!

      Levele alapján azt gondolom, hogy nem lehet könnyű Önnek. Bár a párja ragaszkodik Önhöz, sőt megkérte a kezét férfiakkal él nemi életet. Ahhoz, hogy kiderüljön, miért van erre szüksége önismereti munka javasolt. Első ránézésre párterápiát javasolnék. A homoszexualitás nem betegség és nem megváltoztatható.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • G.Andi

    Tisztelt dr.nő!
    Az utobbi időben rengeteget veszekedtünk a párommal , ami miatt ..
    A Múlt hét pénteken ért véget egy közel 3éves kapcsolatom ..,de még a volt párommal folyamatosan tartsuk a kapcsolatot illetve ,a személyes találkozást is tervezzük . Ráadasként még mindig nálam vannak a személyes holmiai…
    Ön szerint mèg van esély ,hogy ujra összejöjjünk?

    • Habis Melinda

      Kedves Andi!

      Nem tudom hogy van-e rá esély. Ön mire vágyna pontosan? Mit gondol róla, hogy miért nem működött ez és milyen tényezők miatt a korábbi kapcsolata? Ha ezeket végiggondolja, nagyobb sikerre számíthat a következő párkapcsolatában.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Szimonetta

    Kedves Doktornö!Szeretném kérdezni élettársam,kényszeres irodat hölgyeknek interneten,ö azt mondja semmit nem érez irántuk csak ugy jön hogy irjon!Létezik ilyen?ha igen hova kell fordulnunk hogy,ezt leküzdje!

    • Habis Melinda

      Kedves Szimonetta!

      Az, hogy az élettársa nem tudja mit miért csinál, elképzelhető. Kérdés, hogy akarja-e megérteni. Újabb érdekes szempont, hogy el tudja-e fogadni, hogy Önnek rosszul esik amikor a párkapcsolatuk mellett idegen nőknek írogat. Ha igen, önismereti munkával (itt párterápiát javasolnék) lehet változtatni ezen.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Móni

    Kedves Doktornő!

    Nekem az beilleszkedéssel vannak gondjaim. Egyetemista vagyok. Az iskolákban mindig egyedül éreztem magam. Biztosan velem van a baj. Valahogy a velem egykorúakkal nem tudok kijönni. Már a kezdetektől komolyabb a gondolkodásom. Mikor általánosban is a többiek mentek szaladozni a parkba engem sosem érdekelt. Mindig komolyabb dolgok érdekeltek ezért nem tudom megtalálni a közös hangot velük. Félős, visszahúzódó vagyok, nehezen barátkozok. Voltak próbálkozásaim, de az illetők mindig megbántottak és nagyon rosszul estek ezek a dolgok így megszakadtak a kapcsolatok. Lehet kissé túl is reagálom a dolgokat, de eddig mindegyik barátságomba úgy volt, hogy az én véleményem sosem számított sehol, mindig azt kellett csinálnom, amit a másik mondott és ami a legrosszabb még egy jobb jegyet is sajnáltak tőlem. Próbáltam felháborodni, próbáltam tűrni egyik sem vált be. Úgy vagyok vele, hogy egyedül is jobb, mint egy rosszal, de az osztályban is egyedüli vagyok, akinek nincsenek barátai. Szórakozni nem járok, nem szeretem a mostani szórakozást, nekem az nem bulizás, hogy részegre iszom magam. Van egy kis önbizalomhiányom is azt is hozzá kell tenni. Az idősebbek még jobban eltudok beszélgetni, de az osztálytársaimmal…. másnak annyi barátja van, ismerőse én meg nem ismerek senkit, nincs kit elhívnom valahova. Azért írok, hogy egy szakember mit mond erre, hogy mi lehet bennem a hiba. Szeretnék ezen változtatni, csak nem tudom, hogy min kellene.

    Előre is köszönöm!

    • Habis Melinda

      Kedves Móni!

      Levele alapján azt gondolom, hogy érdemes volna önismereti munkával leküzdenie az önbizalomhiányát, átgondolnia mire is vágyik leginkább. Szerintem attól még elmehetne szórakozni, hogy nem fog lerészegedni. Milyen akadályai vannak a barátkozásának? Ha megbántják, azt hogyan lehetne még konstruktívabban kezelni? Nem jó, ha magába folytja a frusztrációját, de az sem mindegy hogyan ad neki hangot.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Névtelen

    Kedves Doktornő!
    Tanácsra lenne szükségem. Több mint egy éve együtt járok a legjobb barátnőmmel. Mielőtt kialakult volna köztünk a dolog, ő nagyon ellenezte az azonos neműek kapcsolatát, de miután rájött hogy pont ebbe csöppen bele ő is, nem zárkózott el a dologtól, bár hónapokig tartott mire legyőzte az ezzel kapcsolatos frusztrációit és bele mert menni a dologba. Viszont mikor arról beszéltünk hogy kezdjünk e kapcsolatba, azt mondta hogy ha igen, akkor sem mondhatjuk el senkinek. Először beleegyeztem ebbe, mert tudom, hogy neki sokkal nehezebb volt ez az egész már az elejétől fogva. De egy év alatt csak addig jutottunk el, hogy 3 közeli barátnak elmondtuk a dolgot (persze teljesen pozitív véleményük volt). Már nagyon rég óta győzködöm, hogy vállaljuk fel a kapcsolatunkat, mert már így is mindenkinek nyilvánvaló az egész, ráadásul így, hogy sokan beszélnek is rólunk az iskolában emiatt (nyilván érdekli az ismerőseinket az igazság, ezért találgatnak hogy lehet e valami köztünk), visszahallok véleményeket erről és eddig egyetlen egy rosszat sem hallottam, csak azt hogy “miért nem vállalják már fel?”. Mindenki tisztában van igazából az egésszel, mert egy ilyet nagyon nehéz teljes titokban tartani, de a barátnőm foggal körömmel küzd az ellen, hogy felvállaljuk, pedig én egyre kevésbé bírom már ennek a titoknak a nyomását. Fél éve egyre boldogtalanabb vagyok, mert nem lehetek önmagam és ezt ő is tudja. Folyamatosan csak azt mondja, hogy gondolkozik a dolgon és nem sok idő már, de 8 hónap ígérgetés után kezdem elveszíteni a reményt. Tudom hogy nagyon fél az emberek reakciójától, de ő is tudja hogy mi a véleménye a körülöttünk lévőknek a dologról, így azt is tudja, hogy semmi baj nem lenne. Ön szerint lehetséges, hogy mivel ő régen nem igazán pártolta az ilyen embereket, a saját régi véleményét és hozzáállását várja a környezetünktől is? Fogalmam sincs, hogy mit tegyek, mert nagyon szeretem, de nem bírom már ezt tovább. Hogyan vehetném rá, hogy leküzdje a félelmét és ki merjen állni velem a világ elé? Én nagyon türelmes vagyok vele, de több mint egy éve titok a kapcsolatunk és úgy érzem, ez egyre kevésbé egészséges.
    A válaszát előre is köszönöm!

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      Megértem, hogy ez a titkolózás nagy nyomást helyez Önre, melyet jó volna mielőbb megszüntetni. Mennyire lehet arról beszélni, mitől fél pontosan a barátnője? Milyen ellenérzései voltak korábban a homoszexuális kapcsolatokkal szemben?

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Névtelen

    Pár évvel ezelőtt volt egy hosszú, és komoly kapcsolatom. Mivel fiatal voltam, 4,5 év után kiléptem a kapcsolatból. A mai napig gyűlölöm magam, amiért ezt tettem. A szakítás után sokáig egyedül voltam, imádtam a szabadságot. Végül éreztem, hogy hiányzik az életemből egy társ. 2 éven át rengeteg sráccal megismerkedtem. Volt ahol én hibáztam, volt ahol kihasználtak, volt amikor pár hét találkozás beszélgetés után egyszer csak eltűntek. Nagyon érzelmes típus vagyok, mindent 120%-al csinálok. Így ezek után nagyon összetörtem. Azt éreztem képtelen vagyok a boldogságra. Ekkor voltam is pár alkalommal pszichológusnál. Segített is, meg nem is. Megértettem, hogy nem szabad lejjebb adnom az elvárásaimból, csak azért, hogy ne legyek egyedül. Akkor sikerült összeszedni magam, újra talpra állni. Boldog voltam, találtam új barátokat. Ekkor ismerkedtem meg egy sráccal, aki az első perctől tetszett nekem, viszont kerültem, mert tudtam, hogy fiatal még, én meg már családot szeretnék. Végül nem tudtam elkerülni, mert annyira nagyszerű és érett ember, ráadásul belül azt éreztem, ő az igazi. Teljesen más érzésekkel voltam felé, mint azelőtt valaha. Jól elvoltunk, összeillettünk. Folyamatosan ő is azt mondta, hogy velem akar lenni minden nap, összeköltözne már velem, ha tehetné, de ő még iskolába jár. Végül a bennem ejtett régi sebek miatt egyre többet veszekedtünk. Nem bíztam benne, azt hittem neki sem kellek, mikor kevesebbet akart találkozni. Bepánikoltam, hogy ő is olyan lesz, mint a többi. Ezt elmondta neki, hátha megérti majd. Tudtam legbelül, hogy neki még kell a szabadság is mert sose volt kapcsolata előttem. Végül elüldöztem a viselkedésemmel. Ez egy hónapja volt. Én teljesen összetörtem. Naponta 50x változik a hangulatom, rengetegszer sírok, sajnos sokszor munkahelyen sem tudom tartani magam. Itthon bezárkózom. Barátom nem sok van, és akárhányszor jelzem nekik, hogy nem vagyok jól, mindig azt kapom, nem tudják mitől lehetne jobb. Nem értik, min megyek keresztül, hogy ez most súlyosabb. A srácnak azóta is folyamatosan írok, hívogatom, úgy érzem ha beszélünk attól jobb. Így tőle várom a segítséget. Próbáltam nem zaklatni, de nem megy. A mai napig ugyanúgy szeretem, képtelen vagyok elengedni. És az ilyenkor megszokott általános igazságokat ismerem, túl vagyok mára pár szakításon, de csak felidegesít. Nekem nem idő kell, hanem őt akarom visszakapni. Jelenleg nem látom, hogy valaha leszek-e még boldog. És ettől azt érzem, hogy nincs már helyem a világban. Nem tudom megölni magam,mert félek, és legbelül talán nem is akarom, de sokszor gondolok erre. 25 éves vagyok, tudom, fiatal még, van időm, de mégis én ilyenkorra családot képzeltem el magamnak, és ez is bánt, hogy ebben is kudarcot vallottam.

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      Levele alapján azt gondolom, hogy érdemes volna ismét felkeresnie a pszichológust, akihez korábban járt. A problémáit megoldani Ő nem fogja, de abban segít, hogy Ön tisztábban lással a helyzetét és erőt gyűjthessen a szükséges változtatásokhoz. Nagyon nehéz ez, de el kell gyászolni azokat a veszteségeket, melyekről álmodtunk (pl gyermeke, családja lesz 25 évesen), de valamilyen okból nem sikerült. Ez ad lehetőséget arra, hogy megvalósíthassa az álmait, ha nem is épp úgy vagy akkor, amikor eredetileg elgondoltam.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Névtelen

    Üdvözlöm!

    Az akinek nincsen pénze, nem tudja megfizetni a pszichológusokat, egyedül van, mert már senkit sem tud közel engedni magához és ezzel már veszélybe sodorja a munkahelyét is hiszen senki sem akar egy zarkozott mindig komor emberrel dolgozni. Nem tartja sem magát sem a problémáját annyira fontosnak és veszélyesnek hogy foglalja a lelki segélyszolgálatot mások elől az önsegítő könyvekből és filmekből már elege van, nagyjából tudja mit kéne tennie de egyedül nem megy neki az hova menjen, kihez forduljon hogy birkózzon meg a kialakult problémákkal és a magánnyal?
    Szerintem többen vagyunk akik nem engedhetjük meg a pszichológust mindig csak még egy napot túl élünk csak a mai napot mert reménykedünk hogy holnap könnyebb lesz, de sosem az csak mindig kicsit nagyobb lesz a sötétség bennünk alig észre vehetően de picit mégis sötétebb…

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      TB alapú pszichológusi ellátást a területileg illetékes pszichiátriai gondozóban vagy alapítványoknál tud igénybe venni. Nem mindig egyszerű találni, de érdemes keresni a lehetőséget.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Krisztina Sz.

    Jó estét!
    Lassan 1 éve vagyunk együtt a párommal(26, én 21). A kapcsolatunk 2 hónap beszelgetés után kezdődött egy közösen megbeszélt találkozóval, aminek a végen egymás karjaiban kötöttünk ki. Természetesen nem előre eltervezett módón. Egy darabig csak a testiség miatt jártunk össze elég intenzíven, 2 hetente. Eleinte csak pár óraról volt szó, beszelgetéssel egybekötve, aztán egyre sűrűsödtek a találkozások, míg végül hazavitt hozzájuk, a barátnőjeként mutatott be, de még nem voltam az. Eljátszottuk, hogy együtt vagyunk, csak hogy az édesanyja ne kérdezősködjön. De időközben a légyottok már nem csak a testiségről szóltak, egymásra is kíváncsiak voltunk, éjszakákat, végtelen órákat beszélgettünk át mindenféléről. Kezdtem magam a barátnőjének érezni, míg végül meg is kért, hogy legyünk együtt.
    Úgy látszott tényleg egymásra találtunk, bár egy -két összezörrenésnél elhamarkodottnak véltük a dolgot.
    Aztán elkezdődött az egyetem számomra, ő meg egyre több munkát kapott a munkahelyén, illetve a hőn szeretett kocsijával foglalkozik. Megbeszéltük, hogy a hétvégéket együtt töltjük, hol nálunk, hol nála-az időközben kiüresedett lakásában-,hol pedig a kollégiumban egy éjszakát.
    Csakhogy ez nem így lett. Egy ideig tartottuk a kapcsolatot rendesen a közösségin, de akárhányszor a találkozásra került a sor, mindig történt valami : hol nem volt pénzem elmenno hozzá- ő meg nem tudott bejönni, mert szerelte a kocsit, buszra meg nem volt hajlandó ülni (másfél órás útról van szó)- , hol pedig dolgozott vagy a kocsit intézte, amikor én tudtam volna menni.
    Elfoglalt én ezt megértem, én is az vagyok, de miért nem tud időt szakítani rám? Szeptember óta 2x sikerült találkoznunk. Legutoljára tegnap. Másfél napra, mivel neki programja van a hétvégén. Próbáltam egy darabig ráhagyni, elfogadni, hogy más a fontossági sorrend. Másabb, mint mikor csak amiatt jártunk össze. Ennek tetejében alig beszélünk, ha én nem keresem ő nem keres, nem akar a mindennapok unalmas történeteivel traktálni. Másra viszont van ideje, értem ezalatt a haverjait és más nőket. Nem tudom hogy megcsal-e, valóban elfoglalt ahhoz.
    Próbaltam beszélni vele, arról hogy merre fele haladunk. Belátása szerint sem tartható fent így ez az állapot huzamosabb ideig. De arra konkrét választ nem adott, hogy hagyjuk -e abba ezt az egészet. Én nem szeretnék vele szakítani, szeretem, bár nem mondtam neki, ő sem nekem.
    Ön szerint mit kellene tennem? Helyre lehet még hozni a dolgot?

    • Habis Melinda

      Kedves Krisztina!

      Levele alapján azt gondolom, hogy érdemes átgondolni, hogy mitől lett ez a kapcsolat párkapcsolat. Önnek milyen igényei vannak egy férfival/társsal szemben? A kedvesének mik az elképzelései ezekről. Mennyire egyeztethető össze a jövőképük? Ha mindketten úgy érzik most nem jó, mitől lesz/lenne jobb a viszonyuk?

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • P. Krisztina

    Jó napot !
    22 éves vagyok. Azzal a problémával fordulok Önhöz, hogy a barátnőim elfordultak mellőlem, kibeszélnek a hátam mögött. Az egész talán ott kezdődött, hogy másik munkahelyre kerültem, ahol nem tehetem meg, hogy farmernadrágba és sport cipőbe megyek be, ezért elkezdtem csinosabban öltözködni, amit én nagyon élvezek. (ki ne élvezné) És, ha elmegyünk a városba én akkor is szeretek csinosan öltözni. Kaptam egyszer egy szép kis levelet a 32 éves barátnőmtől, hogy ha nem tudom az általános viselkedési normákat betartani és nem tudok szoknyát hordani, akkor ne vegyem fel. Meg hogy az ő barátja előtt úgy ültem, hogy kint olt mindenem, és hogy viselkedjek már.. ez mind a semmiből jött. Nem volt hogy előtte bármi miatt is szólt volna, vagy mondott volna bármi olyat, ami erre utal. És persze mindezt facebookon. Válaszoltam neki,amit én gondoltam erről, és igazából ennyi is volt. Aztán eltelt pár hónap és egyik barátnőmmel, akit régebb óta ismertem mint a másik kettőt, egy orbitális hülyeségen összevesztünk, vagyis ő velem, és konkrétan leírta, hogy senkinek nem tetszik a munka amit csinálok, ő észrevette, hogy én olyan akarok lenni mint a főnököm, elindultam lefele a lejtő, és hogy mindenkivel a közvetlen közelemben beszélt a munkámról és senkinek nem tetszik, persze ezt is facebookon. Aztán utána észrevettem, hogy a másik két lány is fura velem. Írtam nekik, hogy mikor érnek rá, mert szeretnék velük beszélni, az egyikőjük válaszolt csak, hogy nem ér rá a héten írjam le neki facebookon, mondtam neki, hogy ezt személyesen akarom, itt facebookon nem lehet és ennyibe is maradt mert a másik barátnőm nem írt vissza. És akkor este látom, hogy ők hárman együtt vannak kiposztolták instagramra. Jó nem foglalkoztam vele, majd megbeszéljük. És akkor pár napra rá, szintén jött az üzenet a 32 éves barátnőmtől, hogy ha valami bajom van velük akkor keressem meg őket és mondjam el nekik, ha valamit előadok akkor úgy adjam elő, ahogy történt ne máshogy, meg hogy miért fordul el tőlem pár ember, el kéne gondolkodnom rajta, és hogy nem miattuk. ( Rajtuk kívül nem fordult el tőlem senki) És hogy neki se erője 32 évesen se energiája se ideje erre. És ez mind a semmiből jött. És akkor mondtam nekik, hogy rendben van, akkor most már tényleg találkozzunk ezt megbeszélni. És akkor itt is jött a válasz, hogy neki már most elege van az egészből és hogy hányingere van, hogy ő tudja már most, hogy mi lesz, és hogy tőlem mindig csak azt hallgatják hogy milyen szar minden stb. és hogy tulajdonképpen nekem köszönheti, hogy “tönkrement”. A másik két lánnyal találkoztunk, de persze a 32 éves barátnőm, aki az egészet csinálta nem jött el. A két lány olyanokat vágott a fejemhez, hogy mióta ez a munkahelyem van megváltoztam, csinosabban öltözködök, csúnyán beszélek. Amit nem értettem, mert nem gondolom, hogy ez ekkora baj lenne. ÉS azt se értettem, hogyha őket bármi is zavarta akár a viselkedésemben akár másban, miért nem szóltak akkor amikor ők ezt észrevették ? Bármit mondtam akkor mindenre az volt a válasz, hogy én nem fogadom el a kritikát és, hogy mindenre van valami magyarázatom. Azóta nem beszéltünk, a 32 éves barátnőm pár napra rá rám írt, hogy beszéljünk. Mondtam neki, hogy én már mondtam hogy beszéljünk ő azt mondta nem ér rá. Azt mondta, hogy ő ketten akar velem beszélni. Aztán volt egy szülinap, amin mindannyian ott lettünk volna és felhívott, hogy nem e tudna velünk jönni meg haza is mondtam neki, hogy persze jöjjön, és úgy csinált mintha nem történt volna semmi. Aztán írtam neki, hogy mikor ér rá, azt mondta a héten nem, mondtam neki majd írjon ha ráér. Egyik nap a párom a városban volt a haverjaival, és azzal jött haza, hogy az egyik szórakozóhelyen amikor voltak kb négyen odamentek hozzá azzal, hogy látják és hallják, hogy hogy öltözködöm, az egyik legjobb haverja meg azt mondta neki, hogy azt hallotta valakitől, hogy én milyen nagyképű lettem, de nem mondta el, hogy kitől hallotta. Nem értem őket, hogy miért történt ez. Akikkel eddig beszéltem erről mindannyian azt mondják, hogy féltékenység az egész. Ami engem bosszant, hogy egyik pillanatról a másikra történt ez. Ha tényleg barátnők vagyunk, akkor miért nem álltak oda elém,(ahogy ők mondták hogyha bajom van velük, akkor nekik mondjam) és mondták el, hogy ez és ez a bajuk?!
    Ö mit gondol erről ?

    • Habis Melinda

      Kedves Krisztina!

      Levele alapján azt gondolom, hogy nehéz lehet Önnek, hogy a barátai hirtelen így megorroltak Önre. Jó volna megtudni, hogy miért. Igaza van abban is, hogy a legkorrektebb szemtől szembe intézni a konfliktusokat. Az, hogy úgy gondolják, hogy Ön beképzelt lett valószínűleg megváltoztatható, ha Ön személyesen négyszemközt leül velük. Megkérdezi egyenként tőlük, hogy mi is tulajdonképpen a problémájuk az öltözködésével vagy a viselkedésével.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • N. Adél

    Tisztelt Doktornő!

    Egy olyan problémával fordulnék magához, hogy most váltottam iskolát, idén kerültem középiskolába. Kollégista is vagyok, nem túl messze az otthonomtól. A gondom az lenne, hogy szinte minden második éjjel, és minden hétvégén amikor hazajövök éjjelente valamilyen formában eszembe jut a régi iskolám és vagy egy 10 perces sírógörcsöt kapok. Nincs is olyan sok barátom az új suliban és nem úgy alakulnak most ott a dolgaim ahogy szeretném. Nincsenek szimpatikus tanárok, az itteni iskolámban sokkal jobban kijöttem az oktatóimmal is. Nem tudom mit csináljak. Nem vagyok boldog ezen a helyen, de csalódást okoznék azzal sok mindenkinek, magamnak is ha iskolát váltanék. Viszont nem tartom normálisnak, hogy még mindig sírok a régi iskolám miatt és nem tudok napiremdre térni efelett. A tanulás is sokkal nehezebben megy már mint régebben.
    Mit gondol erről?

    Előre is köszönöm a válaszát!

    • Habis Melinda

      Kedves Adél!

      Szerintem egy új iskolába és közösségbe kerülés mindig nehéz. Mit gondol arról, mi okozza a hogy nem úgy alakulnak a dolgai, ahogyan szeretné? Mi a baj a tanárokkal és a diáktársakkal? Ön hogyan viselkedik velük?

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • K. Klára

    Tisztelt Melinda!
    Exem szociopata jellem. Történtek dolgok, nem szeretném ideírni.
    Van esély rá hogy meggyógyulok? Mindenképp kell pszichológus segítsége?
    6 stádiuma van a gyógyulásnak, kb 3as-4esben vagyok…
    Köszi, Klári

    • Habis Melinda

      Kedves Klári!

      Nem egyértelmű számomra a leveléből, hogy miből kellene meggyógyulnia. Miféle bántások voltak a kapcsolatukban? Ezek hogyan hatottak Önre?

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Hella

    Tisztelt Doktornő !
    13 éve vagyok a párommal , 5 éve házasok vagyunk, két gyermekünk van. 4 éve nagyon megromlott a kapcsolatunk a férjemmel, mert az anyja mióta elköltöztünk tőlük es összeházasodtunk folyamatosan kisebb nagyobb intenzitással furkál, be feketit, úgy adja elő a dolgokat, hogy engem állítson be rossznak. Régebben jóban voltam vele, de ahogy elkezde ezt csinálni egyre inkább úgy éreztem, hogy nekem nincs szükségem arra, Hogy minden találkozás után vita legyen miatta a párommal. Így egyre jobban harcoltam az ellen, hogy ne kelljen velük találkozni. Férjem ezt nagyon rosszul viselte. Iszonyúan nagy veszekedések, sajnos néha tetlegesség is előfordult emiatt. A mai napig az anyja az aki minden egyes találkozáskor csinál valamilyen drámát, balhét. Ennek ellenére a férjem szerint nekem kéne rendeznem a kapcsolatomat vele. Nem igazán tudom ezt megbeszélni, mert ahogy feljön ez a téma olyan, mintha elborul na az agya és nem lehet vele beszélni. Mit tanácsolsz mit tegyek? Sajnos a válás mar rengetegszer szoba jött

    • Habis Melinda

      Kedves Hella!

      Levele alapján azt gondolom, hogy szükséges mielőbb párterápiás segítséget kérniük, a kapcsolati erőszak ugyanis igen veszélyes. Amíg ez fennáll nem is érdemes az anyósa témájával mélyebben foglalkozni.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • F.D.

    Tisztelt Cim!
    19 eves vagyok, es meg a nyaron megismerkedtem egy 24eves sraccal. Sokszor hivott, hogy talalkozzunk es vegul par hete sikerult ossze is hoznunk. Felmentem hozza, filmet neztunk beszelgettunk es teljesen ugy ereztem, hogy ugyan olyan, mint en. Oszinten kicsit feltem felmenni hozza, mivel elotte csak egyszer talalkoztunk, de semmi nem tortent a romantikus filmes osszeebujason kivul. Majd masnap nem irt, igy gondoltam rairok. Ekkor elkovettem azt a hibat, hogy megirtam neki egy sraccal vagyok es iszogatunk, majd ezt ki is posztoltam. Masnap nagyon csunyan kiosztott engem ,hogy nem szereti ha faggatjak, nem illunk ossze es en csak arra kellettem neki, ne irjak tobbet neki. Nagyon rosszul erintett a dolog, mert ugy erzem amiket irt nem tukrozi azt amilyen o valojaban. Nem tudom elfogadni ,hogy akivel nyolc orat eltoltok es semmi nem tortent, annak tenyleg csak arra kellettem volna, foleg, hogy teljesen ellentmond egymasnak az amit csinalt es amit messengeren irt. Mit tegyek?irjak neki? Vagy tenyleg ennyire nem vagyok jo emberismero?
    Elore is koszonom valaszat!

    • Habis Melinda

      Kedves F.D.!

      Nem tudom, hogy a düh szólt a srácból, vagy valóban azt gondolja, hogy inkább legyen vége a kapcsolatuknak. Az is kérés számomra, Ön miért dörgölte az orra alá, hogy mással van, ha vele akar párkapcsolatot. Ha ezt megértettük, utána lehetne elgondolkodni azon, jóvá tehető-e a helyzet valahogyan.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • erika

    Kedves Doktornő!

    Miért van az,hogy ha iszok /nem túl sok/ alkoholt,teljesen kifordulok magamból.Alapjáraton teljesen visszafogott,szinte szégyenlős lány vagyok.Ha iszok,akkor viszont teljesen elmegy az eszem.Értem ebben az esetben azt is,hogy képes vagyok minden zokszó nélkül lefeküdni valakivel.Van párom 13 éve,bár nem igazán jó a kapcsolatunk.

    • Habis Melinda

      Kedves Erika!

      A kérdést én úgy tenném fel, hogy miért van együtt 13 éve egy olyan férfival, akivel nem boldog, mit lehetne tenni, hogy a kapcsolatukban ismét örömet találjon. Mindemellett az alkohol a sok negatív hatása mellett remek szorongásoldó, de vigyázni kell vele, mert igen addiktív. Ráadásul vannak egészségesebb feszültség csökkentő módok is pl. sport, relaxáció, önismeretünk növelése.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Klaudia

    Sziasztok. Most másztam ki egy borzasztó szerelmes kapcsolatból. A szakítás nem mérges volt csupán azert mentünk szét mert a párom lelki problémakkal kűzd és szeret de úgyérzi nemtud úgy szeretni engem ahogy ő szeretne mert önmagával sincsen rendben. De en beleőrülök a hianyába. Vele akarok lenni de nemtudom mit tegyek. Szeretnék újra vele lenni de nemtudom mennyit kéne várnom hogy felkeressem. Hogy beszélhessek vele. Hogy egyáltalán volna e barmi esély arra hogy újra egy párt alkossunk. Rendbe akarom hozni a dolgainkat de elveszett vagyok és tanácstalan.

    • Habis Melinda

      Kedves Klaudia!

      Ha jól értelmeztem sorait, Ön annyira megijedt a párja lelki problémáitól, hogy inkább szakított vele, melyet megbánt, hiszen szereti Őt. Szerintem érdemes ezt elmondania neki, támogatni Őt abban, hogy kérjen professzionális segítséget, hiszen a lelki bajok nem gyógyulnak maguktól.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Nati

    Üdvözlöm! Nati vagyok szeretnék kérdezni kezdö kapcsolatomról..1hónapja vagyunk együtt “párommal” és sajnos érzem hogy kezdünk eltávolodni egymástól nem találkozunk mindennap és nem keres úgy mint az elején..én igazán kedvelem és szeretném ha továbbra is együtt maradnánk!
    Az igazi probléma köztünk az hogy irásban idegennek tünik beszélgetésünk de viszont élöben teljesen jó a kapcsolatunk..többször is kérdeztem magamtól hogy mi lehet a baj talán velem van a baj, mert többféle kapcsolatom is tönkre ment már és sosem jöttem rá igazán hogy mi lehet a problema velem? Szeretném tanácsát kérni abban hogy hogyan tartsam meg párom??
    Elöre is köszönöm!

    • Habis Melinda

      Kedves Nati!

      Javaslom, hogy beszéljen az érzéseiről a párjának. Elképzelhető, hogy neki más elképzelései vannak az együttlétek gyakoriságáról, de ez nem feltétlenül jelent megoldhatatlan problémát.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • S. Matyás

    Tisztelt Habis Melinda és Kolléganői!

    21 éves egyetemista fiú vagyok. Nemrégiben olvastam el az érzelmileg éretlen szülőkről írt két szeptemberi cikküket. Telitalálat. Édesanyám érzelmes típusú, édesapám 100% céltudatos szülő. Az a pár mondat róla íródott, ezt innen üzenem.

    És sajnos rám is telitalálat a két cikk. Érzelmek, vágyak elfojtása korán, családon belüli manipulatív kommunikáció, mások túlzott önzetlen segítése. Nem jegyzetelem Önnek/Önöknek a saját cikkeiket. Sajnos nálam fennállnak az ott leirtak. Mióta az eszemet tudom, ilyen vagyok. Mindig is éreztem valahogy, hogy ez nem én vagyok, nem ilyennek kellene lennem. Most úgy gondolom, végre megtaláltam magamhoz a használati utasítást.

    Az egész problémám gyakorlatilag 2016-ban kezdődött, mikor egyetemre kerültem. Ki merem állítani, burokban nőttem fel, fizikailag és lelkileg is. Talán szellemileg is, ha szabad így fogalmaznom. Erősen befolyásoltak szüleim nézetei. Mikor elkerültem Pestre egyetemre, mellbevágott látnom velem egy időseket, akiknek szakmailag vagy tarsaságilag mennyi élménye, sikere, tapasztalata volt.

    Értéktelennek és butának éreztem magam. Ezen az sem segitett , hogy egy félév csúszást is összeszedtem.

    Most csatlakoztam egy számomra szimpatikus, szakmai hallgatói csoporthoz. A képzés élvonalában vannak, TDK-t irnak, hallgatóként már kutatnak, nemzetközi konferenciákra járnak. Iszonyúan szeretnék közéjük tartozni. Igazán közéjük. Én is ott akarok állni közöttük valamelyik európai fővárosban a díjátadón. Ott akarok lenni én is a szak élén.

    A problémám, hogy erre képtelennek érzem magam. Úgy érzem nincs tehetségem hozzá, hogy én vagyok az akivel “hígul” a csapat szellemileg és emberileg is. Félek, hogy bármennyire igyekeznék ezt megvalósitani, én lennék a kudarc a csapatban.

    Ráadásul tanulási nehézségeim is vannak. Sem otthon nem tudok tanulni, sem kollegiumban ha ott van valamelyik szobatársam. Ha pedig teljesen egyedül vagyok, akár otthon akár koliban, azt vettem észre, hogy hangosan beszélek magamban, közben fel-alá jarkálok. Órákat tudok így elcs_szni. Általában magamról, mintha egy ott ülő barátomnak mesélnék. Ez lehet faradtságtól is, de kezdek félni ettől. És nem tudok rendszeresen tanulni. Rávenni is nehéz magam. Halogatok mindent.

    Igazából már ha a tanulási gondjaim megoldódnának, annak is örülnék. Úgy érzem a süllyedő hajón vagyok, tudom, hogy így keserű jövőm lesz, de nem mozdulok. Nem változtatok semmin. Minden szalad ugyanúgy a veszte felé, és én annyit teszek, hogy végignézem.

    Elnézest, kissé ömlengős lett a szövegem. Jól esett kiírnom, lehet összefüggéstelen emiatt.

    Segítségüket előre is köszönöm és várom megtisztelő válaszukat!

    Tisztelettel,
    SM

    • Habis Melinda

      Kedves Mátyás!

      Köszönöm a kedves visszajelzését a korábbi cikkeim kapcsán! Örülök, hogy tanulságosnak találta őket!

      Az önmagáról alkotott képét valószínűleg nagyban befolyásolja, hogy milyen visszajelzéseket kapott korábban, milyen tudattalan mintákat hoz otthonról (pl bele merjek-e vágni valamibe, vagy sem). Az önmagával kapcsolatos kétségei pedig minden bizonnyal a teljesítményét is negatívan befolyásolják. Jó hír azonban, hogy az önelfogadás és az érzelmi intelligencia önismereti munka segítségével felnőtt korban is fejleszthető. Javaslom pszichológus felkeresését. Amennyiben szeretne velem dolgozni ezen, szeretettel várom megkeresését!

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • K. Edit

    Tisztelt Pszichológus nő!

    17 éves,életvidám lány vagyok és nagyon boldog párkapcsolatban élek. Kilenc hónapja vagyunk együtt a párommal. Minden nagyon jó, csak egy dolog nem hagy nyugodni és tudom hogy ez nem egészséges. Tudom hogy nem az, de egyszerűen az eszem nem akarja felfogni.
    Párom múltja aggaszt. Nagyon sok “exe” volt előttem és egyszerűen néha betegesen gondolok a kalandjaira, lejátszódik a lelki szemeim előtt. És nagyon fáj belül.
    Fáj az, hogy ezeket nem tudja visszacsinálni.

    Tudom hogy Mostmár engem szeret ez csak a múlt, de egyszerűen… Nehéz.
    Én sem vagyok ártatlan lélek, de mérföldekkel előttem jár.

    Kérem segítsen! Nem tudom, miért van ez és hogyan tudnám megszüntetni.

    • Habis Melinda

      Kedves Edit!

      Ahogy hogy megértsük, miért zavarják önt a párja exei alaposabban el kellene mélyednünk a témában. Ez azonban nem lehetséges írásos keretek között. Ha szeretne közösen gondolkodni erről, kérem vegye fel velem a kapcsolatot elérhetőségeim valamelyikén.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • leány

    Kedves Melinda!
    27 éves lány vagyok. Soha nem volt még párkapcsolatom, mert nem akartam. Bízom az Úrban illetve továbbra is szeretnék. Megszoktam válogatni a baráti társaságom. Egy és féléve egy vallásos környezetben egy ötven éves férfivel csakúgy beszélgettem telefonon, watsapp, általános dolgok, habár angyalkának nevezett. Gondoltam hogy majd jól elküldöm. Dehát bezavart hogy vallásos.. nem kell olyan bunkonak lennem. Párhonap észrese vettem eltelt beszélgetéssel. Majd háromszor csakugy megjelent a házam előtt ahol lakom. Dühös voltam mondtam is neki.. picit beszeltünk.. de nem küldtem el drasztikusan. Egyidő utam bejött aztán a házba is hiszen már ismerem szekrenyt csinalta.. nem volt olyan idegen. Ott is beszéltünk egyidőután, megölelt, megpuszilta a mellem kétszer, megsimogatta. Masnap elküldtem elmondtam a szüleimnek h segitsenek. Sikerült is. 1 ev eltelt. Nem volt semmi..azert par dühös smst kapott. Haragudtam. Telt az idő nem hivtam ő se. Elmondtam a szüleimnek es neki is tudják ugyhogy hagyjon beken. Igy oke.A beszelgetesek alatt Úgytűnt mintha szeretne, volt h elhittem. De tudtam h nem akarok semmit tőle túl idős…De eddig csak a platoi szerelmek voltak. Amiota egyedül elek ugyerzem szeretetre van szükségem, pedig a szüleim szeretnek. De ez már masféle szeretet..1 fiuval mar jartam volna de az nem várt, összese jöttünk. Ez viszont vár..szoval 1 ev utan felhivtam Majd eljött hozzám sétáltunk. Ez volt a masodik alkalom.ennyi. majd időt kértem. Mondtam döntést szeretnék h járunk e vagy sem! Valami miatt végülis kedveltem!? Talan mert türelmes volt!? De mit akarhat egy 50 eves egy 27 evestol hat sex.. elmeletben jolmegy a dolog..bárcsak ne alltam volna vele szoba.. szóval összeìrtam h miket mondott hogyan cselekedett velem. Mondta: jóbőr vagyok, édes. Feltudna falni. Maradok még egy órát ha bemegyünk a házba. Ezt masodik alkalommal mondta. Megtörtent a mellpuszi. Nem volt jo. (Csak szeretre vagyom nem sexre.) vedd le a nadragod legyél harisnyába, 20 perc kedvezmenye lejarta utan leakarta tenni a telefont, Ha komoly hangon beszéltem menni akart. Simogatott.. csak utána nem amikor mar mondtam h ez a lelkemnek nem esik jól, de vándorolt volna a keze ha nem állitom le. Ez nem tetszett. Ugy gondolom egy egészséges ferfinak is kell tudni magát fékezni nemcsak a nőnek.
    8nap utan felhivtam es megmondtam h ennyi volt.. elmondtam h tiszteletlen volt es leakart huzni az ő szìntjére. Es amiket mondott az nem szép.. azt mondta: de te kedves voltal! Mondtam nem vok szerelmes beled nem tudom, valoszinű megakartam élni valamit amit eddig nem sikerült ez a kedvesseg nem neked szolt. Te csak sexet akartal de nem jött össze.Ugygondolom csak megjátszotta h türelmes( az elején ez valoszinű tetszett.) Végülis nem bolond.de ez mindent tud. Ez nem tetszik..mindent tud a nőkről.. . Mondtam neki h ha nem is mondod ugyis tudom hogy sexre hatottal. Ugyse fogod mondani. Erre azt mondta: igen, deaztán rájöttem hogy nem lehet.
    Ezzel bevallotta h tényleg azt akarta!?
    Majd kinyomott engem észre se vettem. Azert irtam mert, Haragszom magamra is. Felkavart a dolog. Rossznak érzem magam nagyon. Nem szoktam ilyet csinálni. Es neha ugyerzem bántottak, habar sex nem történt se vetközés..de a mellem megpuszilta.ez az ember is vallásos sőt régota. Tudta hogy még szűz vok es nem volt kapcsolatom. Csokolodzni se csokoloztam meg. Vele se. Meg azt is mondta h azt szeretne h boldog legyek… Rosszul esik h tényleg sexet akart!? Hiszen mondta is ugye!?- igen, de aztan rajött h nem lehet.valaszolta. Tiszeletlenül beszélt velem ugye!? Ha bevallotta, miert valotta be? Miert mondta h en kedves voltam? Hat szerintem ő azert nem volt annyira az. A megnyilvanulasai alapjan. Semmi okot nem talatam arra h szerelmes legyek vagy megprobaljam vele. Ugyis atgondoltam h a kort nem vettem figyelembe ugy. Amikor mondtam h na akkor mostmar ideje kezdeni vagy zárni ezt.. megkerdezte hogy akkor elmondom e a szüleimenk!! Mondtam hogyha igent mondok akkor persze elmondom deha nemet mondok akkor nem mondok már semmit. Ebből nekem ugytűnt reménykedik a pozitiv valaszban. De lehet ezt is megjatszotta?vagy fél a szüleimtől.!?ők azt mondták mán felejtsd el mert Tata. Ez az ember elvalt, feleseg csalta meg 7 eve.Nem szeretnék megbuggyani csak nyomaszt a dolog ilyen meg nem volt sőt semmi fiu dolog. Nem jo területre leptem.. nem akarom ezt. Nem tudom mit kell gondoljak magamról errol az egészről.?Kicsit összezavarodtam, kicsit megijedtem magamtól is. inkább leirtam köszönöm a válaszát. Minden jót!

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      Levele alapján azt gondolom, hogy érdemes volna önismereti munka segítségével alaposan átgondolni a történteket, többek között az alábbi kérdéseket, megismerni az Ön ezzel kapcsolatos érzéseit. Hogy lehet az, hogy kedvességre, szeretetre vágyik egy férfitől, de szexre nem? Ez hogyan befolyásolja azt, hogy van-e/lesz-e párkapcsolata. Mennyire érinti mindez a vallás ás a bűn kérdéseit?

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Cinti

    Mit csináljak ha megtudtam hogy anyukám kavar a főnökével és meg soha nem hazudott nekem és nagyon nagyot csalódtam benne és csak itt sirok és most nem tudom hogy mondjam el neki vagy nem vagy mit csináljak?

    • Habis Melinda

      Kedves Cinti!

      Sorai alapján az volt a benyomásom, hogy alapvetően bizalmas a kapcsolata az anyjával, amiben törést okozott amit megtudott róla. Ha képes esélyt adni annak, hogy ezt helyre lehessen hozni, akkor érdemes valamilyen formában megosztania vele ezt.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Réka Sz.

    Tiszteletem!
    A kérdésem az lenne, hogy ön szerint, ha épp nagyon válságos a kapcsolat, hogy kellene ezt kezelni? : (tápkapcsolatban élnek. Két hetente a hétvégét töltik együtt) Volt két nagy hazugság a férfi részéről, ami sok embernek nem okozna gondot, de a nőt nagyon zavarta a téma (önvecsülésében nagy kárt okozott a férfi azzal, hogy nem dícsérte a nőt, és mikor hiánya volt, akkor pornót nézett, ahelyett amit megbeszéltek, hogy a nőről vagy kettőjükről készült videókra csinálta volna) . Ezt tudta az férfi is. Mégis majdnem egy évig hazudott róla. Ezután a nő nem tudta folytassák-e a kapcsolatot így kis szünetet kért. Nem szakítós, csak csend szünet, hogy tudjanak gondolkodni. Ezalatt a férfinek az egyik ismerőse munkát aljánlott külföldön. Ez csak akkor lett volna lehetséges, ha végleg szakítanak, mert azt tuti nem bírta volna el a kapcsolat. Megbeszélte az ismerőssel, hogy kimegy hozzá és megbeszélik a részleteket. Ez után jobbra fordult a viszony a kapcsolatban és újra a közös jövőt tervezgették. Viszont a férfi nem mondta el ezt a munka ügyet a nőnek. Véletlenül mégis kiderült és akkor azzal védekezett, hogy azért nem mondta el, mert gondolni sem akart arra, hogy ne a nővel maradjon, így nem tudta elmondani. A látogatást baráti látogatásként elmondta volna. Persze a külföldi ismerős nem tudott arról, hogy sztornózva lett a munka része. A férfi nem érti, hogy miért baj, hogy ezt nem osztotta meg a nővel. És hogy ennek mi köze a korábbi hazugság okozta bizalmatlansághoz, hisz teljesen más téma. A nő viszont azt érzi, hogy újra elárulták és még kevésbé bízik. Hogyan lehet ezt rendbe tenni? Mit kell másképp csinálnia a nőnek és mit a férfinek?

    • Habis Melinda

      Kedves Réka!

      Nem teljesen értem miért fontos Önnek, hogy beleszóljon enne a kapcsolatba. Kívülállóként megfelelően sosem tudhatjuk, hogy mi zajlik le a felekben és ez nem is lehet dolgunk. Ha erre kíváncsi, nincs általános recept a boldog párkapcsolathoz, hiszen ahogy mi magunk nem vagyunk egyformák, úgy a kapcsolataink sem. Ha a pár valamelyik tagja szenved, érdemes neki pszichológus segítségét kérnie.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • K. Klára

    Kedves doktornő,
    41 éves nő vagyok, férjemmel 20 éve vagyunk együtt. Nagyon jó a házasságom, persze vannak konfiklutosok, de nem számottevő. 2 éve meghalt párom édesanyja, hosszú és súlyos betegség után.Nagyon szerettem, haláláig én ápoltam. Végignéztem teljes leépülését…. mostmár tudom” hiba volt”. Azóta annyira féltem a férjem, lépten nyomon azt keresem, hogy bújkálhat-e benne valami betegség. Minden nap minden órában, arra gondolok mi baja lehet, meghal és itt fog hagyni engem és 17 éves lányom. Állandó félelemben élem az életem, szeretnék változtatni gondolataimon, de nem megy. Jártam pszichológusnál, voltam pszichoterápián kaptam gyógyszert, de nem segített. Ráadásul mikor anyukám azt mondja, hogy ne gondoljak folyton erre, mert bevonzom, hát nem szeretném leírni akkor mire gondolok… Gondolhatja, hogy nem szeretném elveszíteni a férjem. Vettem már motivációs könyveket, semmi.. attól félek, hogy ez a félelem annyira beleégett az agyamba, hogy nem tudom kitörölni. Ráadásul férjemnek azért vannak egészségügyi panaszai, de persze orvoshoz nem akar menni. Én pedig a legrosszabb betegségeket látom magam előtt. Kérem adjon tanácsot, hogyan tudnám kiverni fejemből ezeket a gondolatokat.
    Válaszát előre is köszönöm!

    • Habis Melinda

      Kedves Klára!

      Levele alapján azt gondolom, hogy az anyósa hosszas betegsége és elvesztése olyan félelmeket mobilizált Önben, melyeket önismereti munkával kellene megértenünk. Ehhez feltáró (pszichodinamikus) pszichoterápiás módszert javaslok. Az érzelmeinket nem tudjuk tudatosan kontrollálni, csak ha megértettük ezek gyökerét van lehetőség ezek változására (de ez általában akkor sem azonnal következik be).

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • F. Csilla

    Kedves Doktornő!

    27 éves vagyok. Olyan problémával fordulok Önhöz, hogy nagyon ragaszkodom általam kiválasztott emberekhez ( nálam idősebb nőkhöz). 13 éves korom óta élek együtt ezzel a problémával. Egyre inkább zavar, nem tudom kezelni, bizalmatlan vagyok.
    Gyermekként, az édesanyámmal nagyon szoros kapcsolatom volt. Sajnos alkoholista. Ennek ellenére a kapcsolatunk nagyon jó volt, soha nem éreztem, hogy nem lehet rá számítani, ha bajban voltam, vagy valami rossz dolog történt. 12 éves voltam mikor a szüleim elváltak, Édesapám eltiltott Édesanyámtól, okát sajnos nem tudom pontosan, valószínűleg az alkoholproblémája miatt. Apai nagymamáméknál laktunk, anya a szomszédban, és leveleztünk. Akkor ezzel nekem nem volt semmi problémám. Édesapám sokat dolgozott, kevésbé foglalkozott velem. Sokat voltam a barátnőmnél. Egy idő után arra lettem figyelmes, hogy szeretek egyedül lenni, és nem mindenki társaságát szeretem. Középiskolába felkerülve volt két tanárom, mind a kettőhöz nagyon ragaszkodtam, nem egy időben. Az elsőnél akinél ezt a ragaszkodást tapasztaltam, miután sokat tudtam vele beszélgetni, ez az érzés elmúlt. Nem sokkal utána megismertem a másik tanáromat, és hozzá évekig ragaszkodtam. Ha megláttam mindig szerettem volna vele beszélgetni. Semmi többre nem vágytam. Ő azonban megtartotta a 3 lépés távolságot, így aztán esélyem nem volt sokat beszélgetni vele. Egy idő után flegmán kezdtem el viselkedni vele, amiről jött is a visszajelzés. Vele erről a dologról akkor beszéltem, mikor nála előjött ez az érzés. Szerintem megijedhetett, lényeg, hogy érettségi után kezdett ez az érzés múlni, amikor már nem láttam minden nap. Utána valamilyen szintem valakinél mindig előjött, általában annál, akinél éreztem, hogy törődik velem. Jelen esetben van egy ismerősöm, akivel durván 3 éve ismerjük egymást. Folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, beszélgettünk. Nála soha nem éreztem ilyet. Idő közben megkeresztelkedtem, és Ő lett a Keresztanyám. Akkor minden megváltozott, azóta érzem nála is ezt a ragaszkodást. Akkor mikor ez az érzés előjött nála is, finomat megpróbáltam erről beszélni vele, nehogy félreértse, illetve, hogy értse, mi is ez. Nagyon félve, óvatosan próbáltam neki elmondani, hogy mivel küzdök évek óta. Megértő volt, érzem, hogy szeret, és tisztában vagyok azzal is, hogy Ő benne nem fogok csalódni, mindig számíthatok rá. Mostanában csak időnként jön elő ez a fajta érzés nálam. Számomra ez érdekes, mert volt hogy nála voltam egy óra hosszát is, beszélgettünk, semmi különösebb érzés nem volt. Másnap elég fáradt voltam, és azt éreztem, hogy szükségem lenne rá, egy ölelésre, beszélgetésre, mindegy, csak a társaságában legyek. Szóval mindaz ellenére, hogy tudom, hogy szeret és mindig számíthatok rá, és rám tör egy ilyen érzés, nem merek neki erről beszélni, általában csak annyit mondok neki: “megint kínlódok.” Ebből tudja miről beszélek, de azt már nem tudom neki mondani, hogy “szükségem lenne a társaságodra”, csak valahogy megpróbálom elintézni, hogy találkozhassak vele. Pedig tudom, hogy szívesen lát bármikor.
    Szívem szerint leülnék vele négyszemközt, és elmondanám neki, hogy valójában mit érzek. Csak nem tudom mit szólna hozzá, azt sem tudom, én mit várok Tőle.
    Válaszát előre is köszönöm

    Üdvözlettel: F. Csilla

    • Habis Melinda

      Kedves Csilla!

      Levele alapján azt gondolom, hogy amennyiben nagy szenvedést okoz Önnek ez az érzés, akkor nem csak azzal lehetne ezt kezelni, hogy elmondja az érintettnek, mennyire ragaszkodik hozzá, hanem azzal is, hogy önismereti munkával megérti honnan fakad ez a túlzottan erős kötődés.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Névtelen

    Tisztelt Doktor Nő!
    3 hónapja ismerkedtem meg parommal .Más városban élünk,így csak akkor tudunk találkozni ,ha a munkabeosztása engedi.
    Mindkettőnknek van gyermeke.Az enyém 6,5 éves kisfiú,elsőperctől kezdve elfogadja,szereti a paromat.
    A párom gyermeke 12 éves kislány,aki kéthetente hétvégén van a párommal.
    Az a problémánk,hogy a kislanya elzarkózik az elől,hogy megismerkedjen velünk.
    Sokat beszélget vele a párom,van amikor megigéri ,hogy hétvégén találkozunk,de végül sirdogál,hogy nem akar mégsem.
    A kislány az apukájával alszik mikor együtt vannak,minden körülötte forog..
    Az a baj,hogy épp az a hétvége szabad a paromnak,amikor együtt lehetnénk,de a kislany nem akarja ezt.
    Én nem kérdeztem meg a kisfiamtól,hogy szeretné e megismerni a páromat Nekem természetes volt,hogy ha a paromnak tekintem,akkor a gyermekem em is meg kell ismernie,hiszen így tudunk csak normalisan együtt lenni.
    A párom viszont megkérdezi a kislányt,hogy szeretne e megismerni minket..
    Régóta kerestem a tarsam,rendes embernek tartom.Sokat voltam egyedül,évekig.Egyedül teltek a hétvégék ,az ünnepek,hiszen a kisfiam az apukájánál is volt .
    Most,hogy van párom,sajnos ez ugyanígy van,hiszen amikor együtt lehetnénk több időt,nem lehet,mert a kislány nem szeretné.
    Mit tegyünk Ön szerint,hogy a kislány is elfogadja,hogy az apukája sem szeretné egyedül leélni az életét?
    Köszönettel: Tünde

    • Habis Melinda

      Kedves Tünde!

      Levele alapján azt gondolom, hogy érdemes volna megbeszélnie a párjával, miért nem lép fel határozottabban a kapcsolatuk mellett. Nem szerencsés, ha egy gyermeken múlik az, hogy Önök találkozhatnak-e vagy sem. Érthető, hogy a gyermek nem akarja Önt megismerni, hiszen arra vágyik, hogy a szülei együtt legyenek. Ha viszont látja, hogy az apja Önnel boldog, akkor előbb-utóbb beletörődik majd ebbe a változásba. Ha erről nem tudnak hatékonyan négyszemközt elbeszélgetni, párterápiás segítség igénybevétele javasolt.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Niki

    Szia
    18 éves vagyok lassan 19..
    A szüleim úgy érzik teljes hatalmuk van felettem
    Nem engednek nagyon sehova nem igazán találkozhat barátaimmal ha elmegyek akkor is hívnak merre vagyok mikor érek már haza
    Este 8 vagy 9 után már nem is nagyon mehetek sehova
    Apukám minden héten legalább egyszer elmondja hogy nem lesz belőlem senki nem viszem semmire.
    Dolgozok. Sulim felét én fizetem a másikat apa mert nem keresek annyit az edzőm én fizetem a telefonom magamnak vettem a ruháimat is saját pénzből veszem. Ezek után meg azt mondja ő jó apa hogy nem kér pénzt a közösbe.
    Mindennap a tanulással piszkal hogy nem tanulok soha nem végzem el a sulit kuka lesz belőlem.
    Beszéltem már velük meghalgattak másnap ugyanúgy szarba néztek nem tudom tisztelni őket és nem tudok fel ez i rájuk nem szeretek itthon lenni nagyon sok a vita és nagyon rossz hogy ennyire a semmibe vesz a saját apám anya meg nem ellenkezik vele.
    Mit tehetnek hogy egy átlagos 18 éves életét elhessem?

    • Habis Melinda

      Kedves Niki!

      Levele alapján azt gondolom, hogy nagyon nehéz lehet Önnek. A sok kritika, leszólás amit otthon kap pedig nyilván nem Önnek szól, hiszen tanul és dolgozik is. Javasolt lenne pszichoterápiás segítséget kérnie, hogy megérthesse, miért töltik ki Önön a frusztrációjukat a szülei, miképp tudna mielőbb teljesen a saját lábára állni.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Alma

    Tisztelt Hölgyem!

    Kétségbe vagyok esve hogy teljesen tönkre ment a 15 éves kapcsolatom.
    Ez egy tini szerelem volt a részemről tervek voltak csak a körülmények eléggé hátráltatták az embert.
    A volt párom abszolút nem nyitott semmilyen téren szakemberhez fordulni. Szent meggyőződése hogy én tehetek erről.
    Én magam részéről tudom hibáimat és be is látom, sőt még bocsánatot is kéretem mindig!
    Egyszerűen hiába az alkalmazkodás és az igyekezet a végeredmény az lett, hogy míg én ő érte változtam magamat kaptam vissza.
    A probléma ott kezdődött, hogy ő egy családi vállalkozásba van benne már 13 éve.
    Nekem mindig is furcsa volt, hogy őt szó szerint percre pontosan leszabályozzák mit, egy óvodást és ez neki meg is fele gondolom én.
    Mert hiába kértem töltsünk, több minőségi időt itt sose lehet el kérezkedni vagy szabit kérni csak a vasárnapok.
    Hiába kértem szóltam érte az volt a válasz nekem hogy nem, de a családjának igen. Állandóan hozzájuk kellet alkalmazkodni.
    Azon kaptam magam, hogy effektíven olyan szinten be van oda szippantva, mint ha nem is lenne neki önálló gondolata.
    A család is úgy nyilatkozót nekem mikor szóltam ezért, hogy Én fel sem tűntem, Senki nem mondta, hogy gyere ide, náluk az alap hogy senki senkivel nem tárgyal..! Számomra fájó sértő szavak ezek. Meg ilyen szöveg hogy a munkát valakinek el kell végezni.? Heti 7 napból csak a vasárnap jutott, amúgy meg 20:30-nál hamarabb sose volt otthon mindig egyedül voltam és persze fáradtan jött haza stb.. semmihez nincs kedve.
    Hozzá teszem a szülők 15 év alatt egyszer se voltak hajlandóak bemutatkozni az én családomnak sajnos közbe az apukám meg halt. Érdekes ezt se zavarta sose a páromat. Egyszerűen nekem felfoghatatlan az, hogy 33 éve férfinak nincs önálló gondolata? Vagy csak én hittem magunkba?
    Azóta is egyfajta szorongás van bennem, hogy a kis úját se mozdította hol ott egy kapcsolatba a kölcsönösség és a tisztelet az alap nem de? Mindkét félnek dolgoznia kell a kapcsolatán, hogy tudjon fejlődni.
    Tény én költöztem hozzá már csak a vállalkozás végett is mivel ő nem volt hajlandó Kecskemétre jönni.
    Neki könnyebb volt az, hogy lakást adtak neki ott és autót is. De azt már ő nem veszi, észre be is vasalják kő kemény rajta azt, hogy pénzbe került a szülőknek. Nekem ez a meglátásom! Ő ezen is meg sértődött mikor mondtam neki szeretném, ha függetlenek lennénk tőlük és adjon, mindent vissza, menjünk, el egy albérletbe kezdjen egy új munkahelyen.
    De ő erről hallani se akart. Hiszem azt, ha meglépte volna teljesen más élete, életünk lehetett volna és nem ez, hogy a család dirigál a 365 napból 365 napot.
    Próbáltam praktikákat bevetni, de hiába a mamafőztjét senki se múlhatja felül. Hiába vártam ebédel haza csak egyedül kelet megebédelni is.
    Igyekezetem úgy nyitni a szülők felé, hogy sütit is küldtem egyéb csecsebecséket, de azt se köszönték meg sose!
    Teljesen kiégve érzem magam hogy semmi se volt jó, amit csináltam.
    Olyan sokkot kaptam olyan benyomást csinált nekem, hogy nem vagyok szerethető és értékelhető bármit is csinálhatok!
    Én jó magam is tudom mik a rossz és a jó tulajdonságaim, de ő benne hogy nem merült fel az, hogy nemcsak a családjához, ha nem a barátnőjéhez az élettársashoz is kellene alkalmazkodni.
    Én is szerettem volna kapni a szertettedből az ölelésből, a lelkéből.
    Mit kellet volna még tennem, hogy elismerjen, észrevegyen?
    Sokszor elcsodálkoztam a körül ölelő környezetemen, hogy mások hogy csinálják, hogy van, intim közös pillanatuk van édes kettes szabad idő?
    Mit tudnak mások, amit én, nem hogy ez nekem nem jár? Vagy én ezt nem is érdemelhettem meg?
    Nekem csendben a társas magányt biztosította. Mindig egyedül voltam otthon. Ő azt se vette észére, hogy a barátaink mind fejlődtek valamerre önerőből és senki se dirigált nekik. Sőt én családod is szerettem volna arra lusta volt, hogy orvoshoz menjen, mert nem jött össze a baba és én elmentem kivizsgálásra is. Részemről én meg tettem azokat a lépéseket is.
    Tényleg a kommunikáció minden formáját bevettem és semmi. Mindig mellőzött, ha rólam volt szó és a kapcsolatunkról.
    Mindig azzal jött náluk nem szokás megbeszélni a dolgokat. Nekem mindig is furcsa volt ez.
    Én nem ilyen családba nőttem fel ahol az effajta viselkedés megengedett lenne.
    Vagy ez a családi vállalkozásnak a hozadék? Nem is értem.
    Nagyon fáj, hogy a családja felülírt mindent a sok igyekezetem mellet. Teljesen padlót fogtam.
    Azóta is egyfajta kisebbségi komplexusom alakult ki és szorongok.
    Már én magam se tudom, hogy mit is kellet volt tennem, hogy értékelhető és szerethető legyek a volt párom szemében. Egyáltalán ezek után, hogy lehet bárkire is alapozni meg bízni?
    Ön, mint szakember mire véli az effajta viselkedést hozzá állást?
    Kétségbe vagyok esve azért is mertem önnek írni.

    • Habis Melinda

      Kedves Alma!

      Levelében írja, hogy mindkét félnek dolgoznia kell a kapcsolaton, mellyel teljesen egyetértek. Elképzelhető azonban, hogy erről Önnek és a párjának más elképzelései voltak/vannak. Ezért érdemes lehet párterápiás munkába kezdeniük. Jó ha tudja, hogy egy párkapcsolatban olyan kölcsönhatások zajlanak, melyek igen bonyolultak, ezekért egyik fél sem hibás, mégis mindketten részesei a folyamatnak. Az Ön alkalmazkodása tehát ebben az esetben kedvezőtlen hatású lehet. Nem arról van tehát szó, hogy Önnek ne járna a szeretet és a figyelem, hanem arról, hogy a párja ezt nem tudja olyan formában biztosítani, amilyenben Önnek erre szüksége van. Ebbe azonban nem kell beletörődnie!

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Marika

    Szép napot 4éve suedem a scippát probáltam már lerakni .de sikertelenül sueretném megprobálni ujra.10mg kezdtem majd feleztem most pedig 3napja negyedelem hogyan tovább hogy ne legyen elvonási tünetek?köszönöm marika

    • Habis Melinda

      Kedves Marika!

      Javasolt lenne pszichiáterrel megbeszélnie a tervét és segítséget kérni a megvalósításához, én klinikai szakpszichológus vagyok, ezért sajnos nem vagyok ebben kompetens.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • k. ferenc

    Kedves Doktornö !
    Segitségét kérem , 2 és fél honapja szakitot a párom velem aki vidéki volt, indok az hogy beleszerette a 50 éves fönökébe , 2 évet voltunk együt , szakitáskor elöször nem hibáztatot utána igen, már minden jol alakult köztünk, hogy feljöjön és összeköltözünk a jövönk is , szeretném hogy igy legyen és folytatni, de ö ezt lezárta , megörülök 6 év után ö volt az igazi most is , mit tegyek, harcoljak vagy hagyam békén és szendvejek
    Szerte, megprobáltam minden megoldást, le mennék hozzá de azt mondták csak magam allat vágom a fát mitt kénne tennem ? hogy vissza kapjam
    üdvözlet

    • Habis Melinda

      Kedves Ferenc!

      Megértem, hogy nagyon nehéz most önnek, hiszen szereti ezt a lányt. Nehéz elfogadnia a csalódást. Sajnos ha Ő már lezárta magában ezt a kapcsolatot és elzárkózik a folytatástól, Ön semmit sem tehet. A veszteség feldolgozásához önismereti munka megkezdése javasolt.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Zoli

    Tisztelt Habis Melinda
    Lehet, hogy már feltettem a kérdést, csak a választ nem találom.

    a kérdésem, hogy mi állhat -e mögött. Nem tudom, hogy miért van, de 30 éves férfi létemre egyre gyakrabban érdekel,hogy milyen lehet az ágyban egy másik férfivel. Milyen lehet a passzív szerep. Azért lehet ez az érdeklődés,mert biszexuális lennék vagy azért, mert nincs dolgom nőkkel és a meg nem élt,ki nem élt szexualitás így tör utat magának? Ha nem tudom megélni nőkkel akkor a férfiak felé terelődik az érdeklődés, a vágy? Ennek van értelme? Lehet ez a hátterében? A nők vonzanak csak nem merek közeledni feléjük. Számtalan oka van. Kórosan negatív az énképem és önbizalmam sose volt. Ugyan most lenne lehetőségem összejönni egy kedves,okos lánnyal,de nem érzem azt a pluszt ráadásul külsőre sem vonz olyan rettentően,de más oka is van. Ő vallásos én meg kevésbé. A kérdés inkább az, hogy miért kezdhetett el érdekelni már vagy 1-1,5 éve,hogy milyen lehet a szex egy férfivel. Lehetőségem is lenne kipróbálni. Nem tudom, hogy merjem-e megtenni. Mi van ha nagyon nem lesz jó? Hogy fogom ezt feldolgozni? Milyen lesz amikor mások erről viccelődnek és én meg hallgatom? Mi lesz ha élvezem? Azt, hogy fogom feldolgozni? Ha kiderülne, hogy biszex vagyok. Nem tudom mi tévő legyek. Mitől lehet ez az érdeklődés? Honnan tudjam , hogy ki akarom-e próbálni vagy csak egy hiányt pótol ez az érdeklődés? Időről időre felmerül bennem ez az irányú kíváncsiság. Nyomjam el? Ne foglalkozzak vele? Majd egy nő feledteti? Vagy próbáljam ki? nem tudom mi tévő legyek.

    • Habis Melinda

      Kedves Zoli!

      Igen, a másik weboldalon küldte be ezt a kérdést, ezért az ott megírt válaszomat másolom most be Önnek:

      “Levele alapján azt gondolom, hogy mielőtt a tettek mezejére lépne, érdemes elgondolkodnia a saját vágyain. Sokszor ugyanis nincsen valójában szükségünk arra, ami a vágyaink tárgyát képezi. Igen, ha nem él nemi életet, a szexuális energia egyéb formákban tör utat magának.

      A levele második felében feltett kérdéseket hatékonyan pszichológus segítségével tudná végiggondolni. Az önismereti munka hozzásegítheti Önt ahhoz, hogy megértse, miért nem működtek eddig a párkapcsolatai és új stratégiákat találjon ehhez.

      Ha igényli, szívesen állunk/állok a rendelkezésére online konzultáció keretében.”

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • N. Viktória

    Kedves Melinda,
    23 éves nő vagyok. Ami miatt megkerestem, hogy 5 hónapja vagyok együtt az első párommal. Sok mindenen túl vagyunk már. Igazából azt nem értem, hogy összejöttünk és elkezdtem fogamzásgátlót szedni amitől pánikrohamaim lettek. Valószínűleg nem magától alakultak ki a pánikrohamok. Viszont abba hagytam a gyógyszer szedését, elkezdtem b vitamint szedni és jobban lettem. Viszont megint úgy érzem, hogy jönnek elő a pánikrohamok. Munkámban nem tudok kiteljesedni. Sajnos mostanában kevés a munka. Szombatin iskolába is járok, de még olyan nagyon tanulni nem kell. Kereskedő képzés nem feltétlen az életcélom csak ebben dolgozok és jó lenne egy papír is róla. Nincsenek nagyobb céljaim. Félek hogy ettől a kilátástalanságtól van hogy pánikrohamok gyötörnek. Nem tudom kellőképpen hasznosítani magam. Nincs egy cél a szemem előtt amiért küzdjek vagy haladjak. Eddig a párkapcsolat volt amit akartam, de azt is megkaptam. Nem tökéletes de végre most egyenesbe került az életünk egy kicsit a párommal. Igazából nagyon sok összetett dolog van az életembe amik miatt stresszes lehetek és abból jönnek a rosszulléteim. Szédelgés, elanyátlanodás, remény vesztettség. Már a párom is mondta, hogy túl stresszes vagyok. Viszont ami legjobban zavar hogy céltalan vagyok és fogalmam nincs merre kellene kapirgálnom hogy megtaláljam a saját utamat.
    Előre is köszönöm a választ.
    Viktória

    • Habis Melinda

      Kedves Viktória!

      Levele alapján azt gondolom, hogy a pánikrohamok megértéséhez és leküzdéséhez pszichoterápiás munkára volna szüksége. Ez segíthet az Önt ösztönző tényezők, célok megtalálásában is.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

      • Viki N.

        Kedves Melinda,
        Elkezdtem sétálni, újra időt tölteni saját magammal. Sétálni és belerévedni a gondolataimba. Visszatérni oda hogy relaxálok és nem mások után futok hanem hogy szeressek újra egyedül is lenni. Úgy érzem ez segít. Akad, hogy néha ha nincs mit csinálni rám tör a pánikroham és generálok valami tünetet, mert nem vagyok lekötve . Nem értem mitől lehet, de gondolom így is tanácsos pszichológushoz menni.
        Sokat olvastam a témában és hiába volt 130-as pulzusom én akkor sem veszek be nyugtatót. Egyből a háziorvosom is nyugtatót írt fel, de csak 23 éves vagyok. Sose fogok nyugtatóhoz nyúlni és semmilyen ilyesfajta gyógyszerhez.
        Előre is köszönöm,
        Viktória

        • Habis Melinda

          Kedves Viki!

          Szerintem jó, hogy tud egyedül is lenni, próbálja komolyan venni az érzéseit, gondolatait. A pánikrohamok megértéséhez érdemes pszichoterápiás segítséget igénybe vennie. Ez önmagában is elég lehet, de ha mégsem, átmenetileg a gyógyszeres segítség is megfontolandó. Ha az önismerete megfelelő, bírja a frusztrációt, akkor úgysem lesz szüksége a tudatmódosító szerekre.

          Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Beni

    Üdv
    A kérdésem az hogy a párommal 1 hónapja szakítottunk. Ő velem. 2.5 év után avval az indokkal hogy így érzi bezárom lehet benne valami elismerem
    A kapcsolatunk nagyon mély volt És őszintén imádtuk egymást.
    A kérdésem hogy lehet rá esély hogy vissza hódítsam a szívét vagy ilyenkor már reménytelen?
    És azt hallottam most tetszik neki valaki.
    Ilyenkor is van még esély? Vagy inkább később? Pár hónap múlva?
    Válaszát köszönöm

    • Habis Melinda

      Kedves Beni!

      Levele alapján azt gondolom, hogy minél több idő telik el, annál valószínűbb, hogy a volt párja továbblép. Hogy van-e esély az újrakezdésre azt Ő tudná megmondani Önnek.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Névtelen

    Szep estett szeretettel udvozlom elnezest hogy on hoz fordulok tanacsert de mar annyira szerelmes vagyok a baratnombe hogy neha neha sirok hogy nemkapom vissza azt a szeretettet amitt en adok neki mindent megteszem annak erdekebe hogy jol ereze magat melettem de nemis az a lenyeg anyit szeretnek hogy eltudjam felejteni hogy ne szeresem nelegyek bele szerelmes koszonom

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      Sorai alapján nem egyértelmű nekem, hogy szakítottak-e a barátnőjével, s ha igen miért. Ha nincs esély a kapcsolat rendezésére, a szomorúság, düh (és a gyászfolyamat egyéb érzései) természetesek.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • András

    Kedves Melinda!

    30 éves vagyok, elvált. Volt feleségem és köztem alapvető különbségek voltak/vannak, amik egyébként is megnehezítették a kapcsolatot. Ezek többsége jellemzően az esküvő után kerültek felszínre. Tovább nehezítette kapcsolatunkat az elhidegülés egymástól. Több örömet leltem, ha igényeimet magam elégítem ki, az ágyban maradt a kifogáskeresés. Több évig ment ez így, majd elváltunk. Rendszeresen éltem a magam szexuális életét, nem ritkán hívva segítségül egyéb audio-vizuális eszközöket. Komolyan elgondolkodtam azon, hogy függő lettem-e ezektől az egyértelműen káros dolgoktól, vagy csak tünete volt a rossz kapcsolatnak. Jelenleg is párkapcsolatban élek, nehéz helyzetekben előfordul a korábbi cselekedetek gyakorlása, naponta akár többször is, de van úgy, hogy hetente csupán egyszer. Ha függő lennék, akkor sem okozna problémát az önkielégítés elhagyása, 4-5-6 napig? Korábban évekig dohányoztam, egyedül abba tudtam hagyni, mivel éreztem pozitív élettani hatásait. Amennyiben függő lennék ( azért a gondolatokban ott van, milyen jó lenne, ha… ) véget tudok vetni pusztán akaraterővel, vagy mindenképp szakemberre lenne szükség?

    Köszönettel: András

    • Habis Melinda

      Kedves András!

      Levele alapján azt gondolom, hogy érdemes szakemberhez fordulnia annak eldöntésére, hogy függő-e az önkielégítéstől és a szexuális tartalmú audio-vizuális eszközöktől. Egy párkapcsolatban természetesek a nézetkülönbségek, nem mindegy azonban hogy a felek ezeket hogyan kezelik. A szexuális probléma hosszú távon szintén igen rombolóan hat egy házasságra.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Pné V Andrea

    Kedves Doktornő!
    A nővéremék lánya egy félig török, félig magyar férfit szeret. Az elején a kapcsolatot a szülők is elfogadták, később titokban, hazudozniuk kellett. A fiatalok között is sok a vita a szülők miatt. A lány 22 éves, egy rendkívüli módon befolyásolható egyetemista. Vidéken élünk, ő pestre jár egyetemre, a fiú is pesten él a családjával. Többször szakítottak már, de a fiúnak mindig sikerült visszaédesgetni a Laurát. Ez egy hónappal ezelőtt olyan jól sikerült, hogy azóta nem jött haza, ha hívják őt, a telefont sem veszi fel. Nem úgy a török fiú, aki felveszi a telefont, pocskondiázza a szülőket, és azt mondja, ők idézték elő, ők a hibásak abban, hogy Laura most nem megy haza. És nem is fogja engedni hazamenni. Elszigeteli teljesen a szülőktől. A testvéreitől, akiket imád. 🙁 Senki sem segít, mivel 22 esztendős. 🙁 Mist tudunk tenni? Kérem segítsen, mert a nővéremék belebetegszenek. A legutóbbi telefon híváskor azt mondta a fiú, Irakba megy ki dolgozni 3 hónapra, addig ők ne merészeljenek a Laura közelébe menni. Kérem, adjon tanácsot, mit tehetnénk? 🙁

    • Habis Melinda

      Kedves Andrea!

      Levele alapján érzékelem, hogy nagyon aggódnak Laura miatt. Azt gondolom azonban, hogy a lánnyal azt kellene éreztetniük, hogy bíznak benne, támogatni fogják, bármi történjék is. Egy egészséges viszonyban nem kell választanunk a szüleink és a párunk, vagy a barátaink szeretete között. Ha a család és Laura közt rendeződik a viszony, a férfi sokkal kevésbé árthat majd a lánynak.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Zsolt

    Üdv a nevem Zsolt. Azon gondolkoztam miért van az, hogy a legtöbb lányt nem tudom szeretni. Van akiket viszont igen. Kis listára szedve őket és a természetes szerelmet kihúzva róla rájöttem valamire. Azokat a lányokat tudtam, tudom csak megszeretni úgy igazán akiknek segítségre van szükségük és én tudok segíteni, ez által hasznosnak, értékesnek tudom magam érezni. Arra vezettem eszt vissza, hogy azért van ez mert életem során akármit csináltam mindig leszólták, leminősítették… Ezáltal most ha egy lánynak tudok segíteni és hasznosnak tudom magam így érezni akkor megszeretem de úgy igazán. Látásmódom szerint feltettem a kérdést, hogy ez vajon jó e? Nem vagyok biztos benne h egy kapcsolat ilyenre épülve jó e. Ez lehet egy téves szeretet fajta is…. mint mikor a beteg beleszeret az ápolójába. Ebben szeretném kikérni a véleményét h ez vajon csak egy “torzulása” a “szeretetnek/szerelemnek”? Válaszát előre köszönöm 🙂

    • Habis Melinda

      Kedves Zsolt!

      Szerintem nagyon jó hogy megfigyelte, hogy azok a hölgyek érdeklik igazán, akiken segíteni tud. Ennek a felérendelt helyzetnek azonban sok árnyoldala is van, ami a párjával való kapcsolatában megmutatkozik/megmutatkozott. Önismereti munka szükséges ahhoz, hogy ezeket kezelni tudja, jobban elfogadja önmagát annélkül is, hogy azt érezné, valakinek szüksége van Önre.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • va. henriette

    Kedves Melinda!

    Nagyon szeretném tudni,hogy van egy 15 éves fiam aki nagyon agresszív ,illetve először jön a dühkitörés és utána viselkedik agresszívan! nekem illetve az apjának megy! Ha megkérdezem miért ,akkor azt mondja ,nem tudja miért csinálja! Hát jó lenne tudni ,tudatában van ilyenkor annak amit csinál!? Mióta megszületett imádom és ezt ki is mutatom felé,de az apukája sajnos nem igazán képes a szeretet kimutatására,és mióta dühkitörései vannak és verekszik ,azóta még inkább nem tudja kimutatni az érzelmeit ,de szerintem már nem is igazán akarja ! Szerinte Botit be kéne záratni ,mert valami nincs rendben nála! De nem hiszem,hogy egy rakat gyógyszer segítene az alap bajon,a gyerek érzi ,hogy apa nem úgy kezeli,ahogy én !
    Szeretnék valami ötletet kezelést beszélgetést hogy merre tovább mert ebbe én lassan bele örülök!

    Köszönöm szépen: Henreiette

    • Habis Melinda

      Kedves Henriette!

      Levele alapján azt gondolom, hogy valóban érdemes megoldást keresniük a fia agressziójára. Elképzelhető, hogy ő maga sem tudja az indítékait, hiszen ha durvaságok nélkül is ki tudná fejezni önmagát, nem lennének dühkitörései. Javaslom hogy keressenek fel emiatt pszichológust, aki rendszeres foglalkozások segítségével tudja orvosolni a problémát. A párja hozzáállása nagyon szerencsétlen, hiszen ő is sokat segíthetne abban, hogy a helyzet megváltozzon, ha nem zárkózna el a nehézséggel való szembenézéstől. Ő hogyan kezeli a frusztráló helyzeteket?

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Alma

    Tisztelt Hölgyem!

    Kétségbe vagyok esve hogy teljesen tönkre ment a 15 éves kapcsolatom.

    Ez egy tini szerelem volt a részemről tervek voltak csak a körülmények eléggé hátráltatták az embert.

    A volt párom abszolút nem nyitott semmilyen téren szakemberhez fordulni. Szent meggyőződése hogy én tehetek erről.

    Én magam részéről tudom hibáimat és be is látom, sőt még bocsánatot is kéretem mindig!

    Egyszerűen hiába az alkalmazkodás és az igyekezet a végeredmény az lett, hogy míg én ő érte változtam magamat kaptam vissza.

    A probléma ott kezdődött, hogy ő egy családi vállalkozásba van benne már 13 éve.

    Nekem mindig is furcsa volt, hogy őt szó szerint percre pontosan leszabályozzák mit, egy óvodást és ez neki meg is fele gondolom én.

    Mert hiába kértem töltsünk, több minőségi időt itt sose lehet el kérezkedni vagy szabit kérni csak a vasárnapok.

    Hiába kértem szóltam érte az volt a válasz nekem hogy nem, de a családjának igen. Állandóan hozzájuk kellet alkalmazkodni.

    Azon kaptam magam, hogy effektíven olyan szinten be van oda szippantva, mint ha nem is lenne neki önálló gondolata.

    A család is úgy nyilatkozót nekem mikor szóltam ezért, hogy Én fel sem tűntem, Senki nem mondta, hogy gyere ide, náluk az alap hogy senki senkivel nem tárgyal..! Számomra fájó sértő szavak ezek. Meg ilyen szöveg hogy a munkát valakinek el kell végezni.? Heti 7 napból csak a vasárnap jutott, amúgy meg 20:30-nál hamarabb sose volt otthon mindig egyedül voltam és persze fáradtan jött haza stb.. semmihez nincs kedve.

    Hozzá teszem a szülők 15 év alatt egyszer se voltak hajlandóak bemutatkozni az én családomnak sajnos közbe az apukám meg halt. Érdekes ezt se zavarta sose a páromat. Egyszerűen nekem felfoghatatlan az, hogy 33 éve férfinak nincs önálló gondolata? Vagy csak én hittem magunkba?

    Azóta is egyfajta szorongás van bennem, hogy a kis úját se mozdította hol ott egy kapcsolatba a kölcsönösség és a tisztelet az alap nem de? Mindkét félnek dolgoznia kell a kapcsolatán, hogy tudjon fejlődni.

    Tény én költöztem hozzá már csak a vállalkozás végett is mivel ő nem volt hajlandó Kecskemétre jönni.

    Neki könnyebb volt az, hogy lakást adtak neki ott és autót is. De azt már ő nem veszi, észre be is vasalják kő kemény rajta azt, hogy pénzbe került a szülőknek. Nekem ez a meglátásom! Ő ezen is meg sértődött mikor mondtam neki szeretném, ha függetlenek lennénk tőlük és adjon, mindent vissza, menjünk, el egy albérletbe kezdjen egy új munkahelyen.

    De ő erről hallani se akart. Hiszem azt, ha meglépte volna teljesen más élete, életünk lehetett volna és nem ez, hogy a család dirigál a 365 napból 365 napot.

    Próbáltam praktikákat bevetni, de hiába a mamafőztjét senki se múlhatja felül. Hiába vártam ebédel haza csak egyedül kelet megebédelni is.

    Igyekezetem úgy nyitni a szülők felé, hogy sütit is küldtem egyéb csecsebecséket, de azt se köszönték meg sose!

    Teljesen kiégve érzem magam hogy semmi se volt jó, amit csináltam.

    Olyan sokkot kaptam olyan benyomást csinált nekem, hogy nem vagyok szerethető és értékelhető bármit is csinálhatok!

    Én jó magam is tudom mik a rossz és a jó tulajdonságaim, de ő benne hogy nem merült fel az, hogy nemcsak a családjához, ha nem a barátnőjéhez az élettársashoz is kellene alkalmazkodni.

    Én is szerettem volna kapni a szertettedből az ölelésből, a lelkéből.

    Mit kellet volna még tennem, hogy elismerjen, észrevegyen?

    Sokszor elcsodálkoztam a körül ölelő környezetemen, hogy mások hogy csinálják, hogy van, intim közös pillanatuk van édes kettes szabad idő?

    Mit tudnak mások, amit én, nem hogy ez nekem nem jár? Vagy én ezt nem is érdemelhettem meg?

    Nekem csendben a társas magányt biztosította. Mindig egyedül voltam otthon. Ő azt se vette észére, hogy a barátaink mind fejlődtek valamerre önerőből és senki se dirigált nekik. Sőt én családod is szerettem volna arra lusta volt, hogy orvoshoz menjen, mert nem jött össze a baba és én elmentem kivizsgálásra is. Részemről én meg tettem azokat a lépéseket is.

    Tényleg a kommunikáció minden formáját bevettem és semmi. Mindig mellőzött, ha rólam volt szó és a kapcsolatunkról.

    Mindig azzal jött náluk nem szokás megbeszélni a dolgokat. Nekem mindig is furcsa volt ez.

    Én nem ilyen családba nőttem fel ahol az effajta viselkedés megengedett lenne.

    Vagy ez a családi vállalkozásnak a hozadék? Nem is értem.

    Nagyon fáj, hogy a családja felülírt mindent a sok igyekezetem mellet. Teljesen padlót fogtam.

    Azóta is egyfajta kisebbségi komplexusom alakult ki és szorongok.

    Már én magam se tudom, hogy mit is kellet volt tennem, hogy értékelhető és szerethető legyek a volt párom szemében. Egyáltalán ezek után, hogy lehet bárkire is alapozni meg bízni?

    Ön, mint szakember mire véli az effajta viselkedést hozzá állást?

    Kétségbe vagyok esve azért is mertem önnek írni.

    • Habis Melinda

      Kedves Alma!

      Megértem hogy nyomasztja Önt a párkapcsolatában kialakult helyzet, sorai alapján azonban az volt a benyomásom, hogy Ön és a párja is egymásban keresik a problémák okát és a másiktól várják a megoldást. A helyzet azonban ennél bonyolultabb, hiszen minden párkapcsolatban komplex kölcsönhatások zajlanak, melyek párterápia segítségével érthetők és változtathatók meg. Ha a párja mellőzi Önt, akkor hathatósabb eszközökkel kell fellépnie ez ellen, mint amivel eddig próbálta. A szerencsétlen helyzetbe nem kell ugyanis beletörődnie!

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Anonim

    Kedves Barbara!
    A szüleimnek szeretnék segíteni, ehhez kérném az Ön iránymutatását. Szüleim édesanyám 20 éves, édesapám 32 éves korában házasodtak össze, véleményem szerint édesanyám azért lépett ilyen korán házasságba, hogy az otthoni környezetéből elmeneküljön. 28 éve házasok, ezidő alatt 3 gyerekük született. Édesanyám viselte az irányító szerepet mindig is, elég kontrollmániás, önfejű, kompromisszumra nem képes személyiség. Édesapámat mindig is csak becsmérelte, leminősítette, ami miatt (véleményem szerint) az évek alatt édesapám beteg is lett és lelkileg is megnyomorodott. A kép teljessé tételéhez el kell mondani, hogy édesanyám szinte egyedül nevelt minket, édesapám nem nagyon segített neki a gyereknevelésben, így anyám vállára túl sok teher hárult. Most már mindhárman elköltöztünk otthonról , így ketten maradtak és a helyzet egyre szörnyűbb. Egymáshoz sem tudnak igazán szólni, édesapám bezárkózik, elfelejt dolgokat, olyan mintha igazán jelen sem lenne. Édesanyám vezető pozícióban dolgozik, szinte állandóan túlórázik, aludni jár csak haza jóformán. Édesapám le van százalékolva, így ő otthon van egész nap, egyedül.. Anyám elvesztette már a türelmét és segíteni sem nagyon akar neki, homokba dugja a fejét. Biztos vagyok benne, hogy mindketten tönkre fognak így menni, a legnagyobb félelmem, hogy édesapám öngyilkos lesz. Nagyon sajnálom őket, mert szerintem jól átlátom, hogy mi miért alakult így, és hogyan hatottak egymásra, és tudom, hogy mindketten hibásak, ugyanakkor mindkettőjükre sürgősen segítségre lenne szüksége. Kérem, adjon tanácsot, hogy hogyan segíthetnék nekik? Tudom, hogy nagyon összetett a dolog. Pszichológushoz kellene fordulniuk szerintem, de erről hallani sem akarnak. Mit tehetnék?

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      Levele alapján én is azt gondolom, hogy a szüleinek jót tenne az, ha pszichológushoz fordulnának, konkrétan párterápia volna szükséges ahhoz, hogy az egymásra hatásokat ők is megértsék és erőt találjanak önmagukban/egymásban a változtatáshoz. Ezt akkor a legegyszerűbb elérni, ha valamelyikük rálát arra, hogy lehetne jobb ez a viszony, vagy megfogalmaz valamilyen problémát, aminek mentén el lehet már indulni. Ha erre nem hajlandók, akkor azt javaslom, hogy próbálja meg elfogadni azt, hogy az Ő életük az Ő döntéseik mentén zajlik és energiáit fordítsa a saját dolgaira.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • János

    Kedves doktornő! 2-hónapja rosszullét miatt éjjel bementem a sürgősségire, ahol bél elzárodást állapítottak meg,mivel nagyon sokan voltak, és nagyon rosszul éreztem magam nagyon féltem az esetleges műtét miatt.10 óra várakozás után átvittek a sebészeti klinikára ahol további 6-órát várakoztam,majd mivel kicsit jobban éreztem magam,és úgy ítélték meg hogy nincsen bélelzáródás hazaengedtek. Ez az eset óta először csak rövid ideig,most így két hónap után egyre gyakrabban és hosszabb ideig, van olyan hogy egész nap.mindkét fülemben sípoló hangot hallok,mellkasi nyomás érzés,hányinger,hidegrázás. Különösen akkor erős amikor újra fáj a gyomrom és megijedek hogy újra kórházba kerülök a korábbi probléma miatt.Azt még megemlíteném hogy a tünetek ha édességet vagy cukrot eszek akkor nagyon erősek. Mivel fül orr gégészeten nem találtak a fülzúgással és a hányingerrel kapcsolatos problémát,felmerül bennem hogy idegi alapon lehet,hogy akkor hosszabb időn át féltem, megvoltam ijedve az esetleges komolyabb orvosi beavatkozástól.Szeretném megkérdezni lehet-e ettől,és hogy ön szerint mennyi ideig fog tartani. Válaszát előre is köszönöm.

    • Habis Melinda

      Kedves János!

      Lehetséges, hogy a hosszabb ideig tartó kiszolgáltatott helyzet nyomot hagyott a lelkén, igen. Az, hogy ez meddig tart attól függ, Ön mennyire veszi ezt komolyan. Ha pszichológushoz fordul vele, akkor (akár) rövidtávú, ha nem, akkor egyre súlyosbodó, akár élete végéig tartó problémával kell együtt élnie.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Katka

    Kedves Barbara!

    Régóta van már jogosítványom, de kezdetektől fogva szorongok és félek az autóvezetéstől. Pontosabban annak lehetséges negatív következményeitől (pl. károkozás, testi épség…. ) . Volt egy időszak, amikor úgy éreztem, hogy kezdek bele jönni, mertem vezetni. Ennek eredménye egy könnyebb baleset lett, ami végződhetett volna sokkal rosszabbul is. Az autót sikerült össze törnöm, a saját hibámból. Mély nyomot hagyott bennem, azóta nem igen mertem vezetni, pláne mióta gyermekeink vannak… Egy – egy veszélyesebb helyzetben utasként is izzad a tenyerem, heves szívdobogás, gyomor remegés jön elő és azon morfondírozok, hogy bizony én nem tudtam volna így megoldani az adott szitut. … Annak idején nagyon vágytam rá, hogy vezethessek. A vezetési órák viszonylag jól mentek, de a vizsgán rendszerint bepánikoltam és sokadik alkalommal sikerült… Az utóbbi időben többször előfordult már, hogy álmodtam a vezetésről és mindannyiszor balesetet okoztam, összetörtem az autót.. A gyermekek miatt viszont egyre nagyobb szükségét látom, hogy tudjak biztonságosan, félelem nélkül vezetni. Folyamatosan érdeklődéssel figyelem, hogy mások hogy oldanak meg egy-egy parkolást, kényes szitut.. vajon mások hibáznak -e . Nagyon idegesít és napi szinten foglalkoztat a gondolat, hogy miért nem vagyok egy olyan képesség birtokában, ami másoknak olyan egyszerű és hétköznapi tevékenység. Szégyellem is, hogy nincs elég bátorságom hozzá. Kicsit olyan érzés, mintha analfabéta lennék… A tanácsát kérném szépen! köszönöm,

    • Habis Melinda

      Kedves Katka!

      Levele alapján azt gondolom, hogy érdemes volna pszichológust felkeresnie és közös munkával átgondolniuk a balesetét és az összes vezetéssel kapcsolatos félelmét. Ahogy vezetni sem tud senki magától, a szorongásaink leküzdését is meg kell tanulnunk. Az ide vezető a folyamatot önismereti munkának hívják.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • H. Kristóf

    Üdv! Nekem egy olyan problémán van hogy úgy érzem teljesen kimerültem (22 évesen) az örökös küzdelemben a depresszióval.
    Elegem van hogy a szüleim és szinte senki sosem segített ebben nekem. Már gyerekkoromban is említésre méltó jó problémamegoldó képességgel rendelkeztem.. De 18 eves korom óta mióta erősebb depressziós epizódok jelentek meg és szinte semmi mánia.. mintha csak depressziós lennék.. azóta vhogy nem tudom megoldani ezt az egészet.. és pedig évek óta ezen jár az eszem.. A területileg illetékes pszchiatriarol inkább nem is írnék semmit.. Egyszer voltam egy ott dolgozó pszichológus maganrendelésén és ő maga se ajánlta nekem.. persze megpróbáltam! De mindhiába..Vhogy nem jött össze. Azóta 4 éve magam maradtam.. jobban mondva én és a xanax, meg a közepes, és súlyos dep.epizodok..
    Jelenleg egy civi szervezetnél segítséget kertem. A leszokás kapcsán.
    De vhogy mindig úgy érzem annyira elegem van már ezekből annyira belemerültem sajnos.. Mindig sajnalgatom magam.. nagyon.. meg akkor is ha 4 éve már sírni se tudok.. teljes kiegés.. deperszonalizacio..
    Vettem igénybe tavaly nyáron egy kedves fiatal pszichológus segítséget hetente m.rendelesen de sajnos előrébb úgy érzem nem jutottam..
    A kérdésem az lenne hogy mit lehet/kene tenni ilyen esetekben amikor már saját magam sem tudok helyt állni.. minden egyes nap egy küzdelem..főleg az ébredés..
    ön mit tanácsol? Gondoltam rá hogy újból felkeressem a pszichologusomat.Válaszát köszönöm előre is.

    • Habis Melinda

      Kedves Kristóf!

      Szerintem jó ötlet, hogy ismét felkeresse a pszichológusát és az is, hogy elmondja, ha a beszélgetések közben frusztrált, vagy azt érzi, nincs ennek sem értelme. Közös munkával tudnak ugyanis ennek a végére járni. A nehezebb periódusok sajnos elengedhetetlenek a gyógyuláshoz.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • F. GYULA

    Jo estét doktornö!Egy bonyolult és gubancos kapcsolat lett a.miénk a feleségemmel.VAN egy kilenc és 15éves lányunk és nagyon szeretjük öket!A helyzet az hogy a feleségem 3évig csalt aztán vártam hogy mikor megtudtam én is visszacsaltam.A helyzet az hogy mindketten szeretjük egymást de nagyon fájnak a történtek de ugygondolom nem tudnék élni nélküle és a gyerekeim nélkül .Öket nagyon megviselte az elmult öt év vitái de szeretnénk ujj életet kezdeni és pest az uticél.Egy ujj életre környezetváltozással szeretnénk megoldani.A feleségem még mindig bem heverte ki a történteket és ugyérzem hogy segitségre szorulna mert egyre betegesebb és elviselhetetlenebb a gondolata és depresszioba esett.Szeretnék neki segiteni ö is szeretné ha megoldodna a mi kettönk dolga de nem tud aludni és kipihenni magát csak gyogyszerekkel.Még mindig szeretem és aggodok érte és reménykedek hogy ujj életet és elfelejtett rámálmot tudhatunk 5év mulva.

    • Habis Melinda

      Kedves Gyula!

      Levele alapján azt gondolom, hogy párterápia igénybevétele volna javasolt. Ha a felesége fordul egymaga pszichológushoz, akkor egyáltalán nem biztos, hogy a kapcsolatuk rendeződni fog, amikor Ő jobban lesz. A környezetváltozás a kedvező hatásai mellett nehézségekkel is jár majd, melyekre érdemes előre felkészülniük.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • K.Éva

    Tiszteletem!
    Nekem az a problémám,hogy a párom,élettársam akivel pár éve élek együtt fura dolgai vannak amit nem nagyon értek….Már többször volt éjjel,hogy felébredtem Gábor nevű párom tapogatott ,rázta a mellem,simogatott…Ha észrevette ébredésem gyorsan elhúzta a kezét.Szeretkezés is érdekes nála mostanában,mert nem szereti magát az aktust és nem keményedik,hanem inkább puhul a nemi szerve.Az jó neki,ha én vagy ő maga (veri)ki .Aztán nem érdekli,hogy én elélveztem vagy sem ….illetve egyszer azt mondta….hogy oldjam meg.Aztán olyant is mondott már,hogy a szex az munka…..nem értem ezeket a dolgokat és beszélni sem lehet vele róla….Mit tegyek?

    • Habis Melinda

      Kedves Éva!

      Szerintem is foglalkozni kellene ezzel a szexuális problémával, megérteni, milyen tényezők állnak amögött, hogy a párja ezt munkaként fogja fel. Javaslom párterápia igénybevételét, hiszen a kapcsolatukban is okoz ez feszültséget. Elképzelhető, hogy valamilyen szexuális trauma van a viselkedésének hátterében, ami csak szakszerű eszközök segítségével dolgozható fel.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Mónika

    Kedves Melinda!

    Párkapcsolati probléma miatt kerestem fel Önt. A férjemmel lassan 10 éve leszünk együtt. 10 év van közöttünk. (Ő 39, én 29 éves vagyok). Van egy 2 éves kisfiúnk. Kommunikációs problémánk van. A gyerek előtt tudtunk órákat beszélgetni, de ez mára nincs meg. Nagyon indulatos. Én megtanultam nyugodtan lereagálni a dolgokat, de nagyon csúnyán beszél a férjem és a legnagyobb baj, hogy nem is tudunk a végére érni a beszélgetésnek. 7 év együttlét után elhagytam egy másik férfiért. Úgy hagytam el, hogy előtte nyíltan közöltem vele, hogy tetszik valaki, súlykoltam belé, hogy ha nem tesz valamit-nem foglalkozik velem többet- akkor elhagyom. Nem érdekelte, túlságosan biztonságba érezte magát. Nagyon kiábrándultam akkor belőle. 3 hónapig voltam ezzel a másik férfival, majd rá 1 hónapra újra összejöttünk a párommal és gyorsan jött is a gyerek. Igazi érzelmi vasúton ültem anno. De alapvetően-mai napig- szerelmes vagyok a férjembe. Az, hogy ő szerelmes-e nem tudom. Azt mondja az és kezdem elhinni neki-de nekem ez nagy feladat, hogy higyjek egy férfinak. Szóval ezután a kis kitérő után a kapcsolatunk más minőségű lett. Köszönhető annak is, hogy öntudatra ébredtem és úgy érzem megtaláltam azt, aki vagyok, akit szeretnék magam mellé társnak stb. De ő sajnos nem igazán felel meg annak a férfinak, akivel boldog tudnék lenni hosszú távon. Ennek oka, hogy más elveket vallunk bizonyos dolgokba- a baráti köre rossz hatással van rá és próbáltam elszakítani tőlük, hogy ne csináljon butaságokat, de ez egy hosszú folyamat, amit nyílván nem vesz jó néven. Más barátokra nem tudunk szert tenni egyelőre, mert nehezen lépünk ki a komfort zónánkból.
    Innen jön az egyik problémánk, hogy a barátaival nem szívesen “engedem” el, mert tudom, hogy butaságot fognak csinálni. Emiatt sokat veszekszünk. Próbálom elmagyarázni neki, hogy nem akarom lácra verni, de ha nem ad okot arra, hogy bízzak benne akkor nem fog megoldódni ez a probléma. Mindig átvág engem, így nem tudok megbízni benne. Harmónikus kapcsolatra törekszem, de nem tudjuk megbeszélni. Például: elment egy legénybúcsúra, ahol “nő” is volt. Megbeszéltük, hogy felhív, ha táncol a hölgyemény. Fel is hívott csak nem akkor… (Mindig azzal védekezik, hogy lassan 10 éve kitart mellettem és szeret és ő megbízik bennem azok után, hogy elhagytam) Vagy, ha elmegy síelni a barátaival akkor megbeszéljük, hogy nem megy discoba, mert mit is keresne ott -mindig csak a pultot támasztja, iszik, sose táncol-erre persze, hogy mindig kiderül, hogy akartak menni. Bár azzal jön, hogy tudta, hogy úgyse találnak, de ez elég gyenge kifogás.
    Ami igazából nem szokott eszembe jutni, de lehet a tudatalattimból ez dolgozik, hogy tudom, hogy az összes barátnőjét megcsalta és nem tudom elhinni, hogy én lennék egyedül a kivétel ez alól. Miért lennék én ennyire különleges? (Ezen tudom dolgoznom kell, mert igenis az vagyok :)) Apukám nem az a megbízható típus plusz semmilyen kapcsolatom sincs vele. Nem igazán beszélgetünk, de nem vagyunk rosszba csak sose nyit felém. Bár legutóbb odavetette-nem nézett a szemembe-hogy büszke rám, hogy olyan csodásan nevelem a fiam. Ez borzasztó nagy szó már nálunk! 🙂
    Féltékeny igazából nem a szó szoros értelmében vagyok. Érzem, hogy nem csalna meg másik nővel. De miután mellettem is megnéz más nőket és flörtölt is már mellettem anno egy munkatársával és még sorolhatnám hát engem zavar, ha egy nő azt hiszi, hogy megkaphatja és lesajnál engem, hogy ilyen férfival vagyok. Plusz a legénybúcsúnál meg a nő azért zavar, mert tudom, hogy miért van ott, miért táncol egy nő ott és fél baráti társasága él is a lehetőséggel és valamiért akkor is zavaró, hogy más pucér nőt néz a férjem… Ez számomra abszurd szituáció és nem értem, hogy a férfiaknak miért jó, hogy felcsigázza őt egy olyan nő, akihez nem is nyúlhat hozzá elméletileg…
    Kértem, hogy menjünk el segítséget kérni, mert úgy néz ki, hogy félrebeszélünk egymás mellett és nem tudunk kommunikálni, de nem hajlandó.
    Mit tudok tenni? Tudom, hogy dolgoznom kell azon, hogy megbízzak másokban, de úgy érzem, hogy teljesen reális az, hogy egy házas apuka ne discozzon, ne legyen olyan “barátokkal”, akik a rosszba viszik és megrekedtek egy szinten, hanem törjünk előre, fejlődjünk, barátkozzunk olyan emberekkel, akik húzóerők számunkra, mutassunk példát a fiúnknak. De ebben nem igazán tud partnerem lenni.
    Volt, hogy levelet írtam neki, miben kifejtettem a dolgokat röviden. Nem reagált rá, de akkor megváltozott pár dolog. Jó irányba.
    Tulajdonképpen a kérdéseim a következők: hogy lehet a kapcsolati kommunikáción javítani? Ön szerint megbízható egy ilyen férfi? Vagy mit lát, gondol ebből a hosszú-mégis kevés információt tartalmazó- szövegből?
    Köszönöm előre is a válaszát, segítségét!

    Üdvözlettel: Mónika

    • Habis Melinda

      Kedves Mónika!

      Levele alapján azt gondolom, hogy párterápiás segítséggel lehetne a kapcsolatukat olyanná tenni, amiben élni érdemes. A kommunikációs problémán kívül ugyanis több dolgot is látok, melyek nem kezelheők otthoni keretek között. Ha a férje nem hajlandó Önnel menni, akkor kezdetnek Ön is felkereshetne egy terapeutát. Ha Ön változik, akkor ez a kapcsolatukra is mindenképpen hatni fog.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Anita

    Kedves Melinda !öt hónapja élek kapcsolatban – tavkapcsolatban. Szeretjük egymást de fel lépni komolyabban. A hetvegeink sem sűrűn megoldottak. Nagyon nehezen elem meg és tanácstalan vagyok. 60km választ el. Sajnos lassan tonkretesz ez lelkileg minden téren. Gyerekeim szeretik, ő is. Mit tanácsol, hogyan kozelitsem meg ezt a helyzetet. ? 43 éves vagyok és nem szeretnék hónapokat várni. Köszönöm szépen.

    • Habis Melinda

      Kedves Anita!

      Említette a párjának, hogy mennyire nehezen éli meg ezt a távolságot? Ha igen, mit reagált erre? Milyen lépéstől fél pontosan a partnere?

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • F. Zoltán

    Kedves Doktornő,
    nekem is mint mindenkinek van egy problémám, úgy érzem egyedül nem tudok vele megbirkózni 4 éve, ezért is írok. Ezelőtt 4 évvel, 15 év házasság után elváltak útjaink. Igaziból én léptem hamarabb mivel túlságosan ellaposodott minden, talán egy kis figyelmet kértem volna csak cserében. Van egy 11 éves lányunk is, megpróbáltuk úgy, hogy Ő sokat ne érezzen meg belőle. E közben lett egy másik kapcsolatom, ugyancsak egy elvált nő, akinek 2 lánya van(5 éve elvált). Sajnos a volt férje mindent megtesz, hogy ne érezze senki jól magát. Folyamatosan lelkileg zsarolja a saját gyermekeit , meg mindenkit. Nekem viszont elegem lett mindenből, nem tudom hogyan tovább. Nem tudom mit kellene tegyek, hogy visszaálljon az egyensúlyom. Valahol elvesztődött bennem az a lelkesedés amiért küzdeni érdemes. Nem tudom mit tegyek, hova és hogyan lépjek tovább. Kb. ennyi röviden, ami véleménynyilvánításra biztos kevés, de legalább megpróbáltam. Amúgy 40 éves vagyok. Köszönettel Zoltán.

    • Habis Melinda

      Kedves Zoltán!

      Levele alapján azt gondolom, hogy érdemes volna energiát szánni arra, hogy javítsanak az otthoni helyzeten. Egy mozaikcsalád élete nem könnyű, de családterápia segítségével elérhető olyan állapot, ami minden családtag számára elfogadható. A párkapcsolatok előbb utóbb mindenképp ellaposodnak, ha elfelejtjük ápolni őket, vagy nem tudunk kellőképpen befelé figyelni és az érzéseinket jól lekommunikálni.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • N. Kitti

    Üdv ! Annyira félek a nyilvános beszédtől,hogy remeg mindenem fejem…stb és egésznap képes vagyok azon gondolkodni,hogy mi lesz ha olyan helyzetbe kerülők ahol meg kell szólalnom! Mit tegyek nem tudok ezen túl lenni!? Rettegek

  • Tomi

    Tisztelt cím!
    Olyan kérdésem lenne hogy megismerkedtem valakivel két hónapja és arra gyanakszom hogy valamilyen pszichologiai zavar van a másik félnél. Történet röviden: találkoztunk, én 31 éves biszexuális vagyok, ő 19 éves és meleg. Rengeteg időt töltöttünk együtt két hónapon keresztül, nem tudtunk betelni egymással. Az első lépéseket mindig ő tette meg, nem csak szex, de más intim dolgok terén is. Azt mondta hogy sosem érzett még ilyet és úgy érzi szerelmes belém és hogy sosem bánt még vele senki sem ilyen jól. Az elmúlt hetek 80%-át nála/náluk töltöttem, rengetegszer kérte hogy menjek át vagy aludjak ott. Családját is ismerem már, együtt él még szüleivel, kulcsom is van a lakásukhoz. Minden rettentő intenzív volt és gyorsan történt, minden jó együtt és sosem éreztük azt hogy sok lenne a másik. A probléma: amikor épp nem vagyunk együtt, ignorál. Nem válaszol üzenetekre vagy épp fel sem veszi a telefont, vagy félvállról veszi a kommunikációt. Egyszer összekaptunk üzenetben és azt mondta hogy ő kapcsolatot nem akar. Szabad akar lenni és azzal akar szexelni akivel csak kedve tartja, találkozni akar emberekkel és nem akarja egyetlen egy embernek elkötelezni magát… Hogy nem bírja ha valaki tapadós és féltékenykedik…ami meglepett mert 1 hónapon keresztül teljesen mást mutatott és úgy tűnt hogy ő ragaszkodott jobban. Megírtam neki hogy akkor ezentul csak maradjunk barátok és ne viselkedjünk úgy és ne csináljunk olyat amit párok/szerelmesek csinálnak… Másnap áthívott családi vacsorára hozzájuk… Utána folytattuk a “sodródj az árralt”. Elmondta, hogy ő csak azt képes érezni, ami pont fizikailag előtte van. Nem tud szerelmet érezni mert képtelen rá. Ergo amikor nem vagyunk együtt, nem érzi a hiányomat sem…de ugyanakkor nagyon kedvel és szeret velem együtt lenni. Most elment nyaralni egyik barátjával (korábban volt szexuális kapcsolatuk, de baráti szinten maradtak mert nem tudott megbízni benne és sokat hazudott) akivel már hónapokkal ezelőtt leszervezték az utat. Tudja hogy féltékeny vagyok és félek hogy nyaralás alatt fog köztük történni valami. Ennek ellenére küldött magáról egy meztelen képet, amin látszott kicsit hogy ez a “barát” ott fekszik mellette az ágyban laptoppal az ölében… Azt mondta hogy nem csináltak együtt semmit, pont azért küldte nekem a meztelen képeket. Amit én nehezen hiszek el. De nem értem hogy lehet ilyen kegyetlen hogy tudja mit érzek és ennek ellenére küld egy ilyen képet… 5 éve egyébként folyamatosan antidepresszánst szed, korábbi trauma miatt. Kérdésem arra irányulna hogy van-e ilyen hogy valaki nem képes szerelmet érezni és csak azokat az érzelmeket képes megélni ami pont épp fizikailag is előtte van és pont emiatt nem érez bűntudatot sem. De ugyanakkor nagyon ragaszkodik és kötődik, más esetekben pedig ignorál… vagy lehet csak megijedt a saját érzéseitől és így védekezik? Esetleg az antidepresszáns hosszútávú mellékhatása lehet hogy “blokkolva” van am az érzelmei?
    Előre is köszönöm a válasz!

    • Habis Melinda

      Kedves Tomi!

      Nem gondolom, hogy szerencsés lenne, ha diagnosztizálni akarná a partnerét. Ezt egy pszichológus sem teszi meg az övével, inkább ő maga keres segítséget, ha gondja van. Ön hogyan éli meg azt, hogy ignorálja a kedvese? Beszélt neki erről? Ha igen, hogyan reagált? A párja megmondta, hogy nem akar komoly kapcsolatot, amit lehet hogy nehéz Önnek elfogadnia, hiszen Ön nagyon is ragaszkodna hozzá. Mi tartja Önt benne ebben a viszonyban mégis? Mi a jelentősége annak, hogy a gyógyszertől, vagy más okból viselkedik így?

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • David

    Tisztelt Melinda! Nehezen viselem a szingliseget. Folyton erzem,hogy jo lenne mar egy kapcsolat, de nem alakul es meg nem is volt tartos kapcsolatom. 28 vagyok viszont jo lenne ha ez nem nyomasztana ez a furcsa erzes hanem turelmesen higadtan tudnam ezt kezelni. Erzelmileg zavar ez az egesz mert amugy ne aggodnek es nem agyalnek..Mit gondol? Udvozlettel
    D.

    • Habis Melinda

      Kedves Dávid!

      Szerintem érthető, hogy vágyna már egy tartós kapcsolatra és azt gondolom, hogy érdemes is átgondolni azt, miért nem jött össze eddig. Voltak próbálkozásai? Ha igen, miken siklottak félre? Milyen mintákat látott otthon a kielégítő párkapcsolatra vonatkozóan? Önismereti munka megkezdését javasolnám.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • P. Katalin

    Tisztelt Doktornő
    Van egy 14 éves lányom, akit egyedül nevelek már 8 éve. Igen szoros kapcsolatunk volt, ez annak is köszönhető, hogy ketten vagyunk, de most megváltozott. Tudom legelőször arra gondol kamaszodik. Pályaválasztás előtt állunk de most abszolút nem érdekli semmi. Tanulást a konyveket messze elkerüli, pedig voltak tervei és tenni is akart ezek megvalósításáért. Ha megpróbálok vele beszélgetni, kérdezni a válasz mindig azt,mert nincs kedvem tanulni. Sok és inkább nem is kezd neki.
    Szeretném könnyebbé tenni, kérdezem is mibe tudnék segíteni, de azt mondta sehogy.
    Tanácstalan vagyok, úgy érzem nem bízik bennem.
    Előre is köszönöm az idejét és válaszát.
    Kata

    • Habis Melinda

      Kedves Kata!

      Megértem, hogy megrémíti ez a változás és azt gondolom, hogy nem is érdemes ezt a kamaszkor számlájára írni. Azt javaslom ezért, hogy forduljanak pszichológushoz (ebben a korban akár gyermekekre, akár felnőttekre specializálódott szakember szóba jön), aki segít kideríteni mi az oka annak, hogy messziről kerüli a könyveket. Ha a képességeiben nem bízik, azon nem lehet sajnos házilagos keretek közt segíteni ebben az életkorban.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Eva

    Kedves Melinda! Gyermekem miatt irok Önnek, segitseget, tanacsat kérve. Gyermekem 11 eves volt amikor tavaly ev novembereben kijottem Ausztriaba dolgozni, mivel egyedul neveltem, külso segitsegem nem volt. A hitelünket nem tudtam fizetni, hiaba van felsofoku vegzettsegem nem talaltam kornyekunkon munkat. Apukajanal van a gyermekem en hotelban dolgozom konyhan. Mindig megyek amikor tudok, allandoan beszelunk, telefonon , kameran. Megbeszelunk mindent. Viszont sajat magat kezdi hibaztatni, hogy kulfoldre kellett jonnom dolgozni es miatta nehez az eletunk. Ez nem igy van en mondtam neki, most o. .szi szunetben is egyutt leszunk. Mivel tudnam megerositeni biztatni naponta?? Szeretnek jovore vegleg visszamenni vagy ha ugy alakul ot is kihozni ide. A kotodes nagy hozzam. Kolcsonosen igy van, hiszen elvaltunk, 8 evig egyedul neveltem ot. Lelkileg nekem is nehez. Mindkettonknek nehéz. ..Szuksegem van kulso szemely tanacsara, segitsegere. Nagyon koszonom kedves Melinda!

    • Habis Melinda

      Kedves Éva!

      A gyermekek sajnos hajlamosak önmagukat hibáztatni a szüleik nehézségeiért, ezért fontos hogy elmondja ahányszor csak kell, hogy Ön egyedül is meg fogja oldani a helyzetet és kimutassa, mennyire szereti a gyermekét. Nagyon jó ötletlenk tartom, hogy Ő meglátogassa Önt, vagy akár ismét összeköltözzenek ott, ahol Önnek van munkája.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Milán

    Kedves Melinda!

    Párommal 13 éve vagyunk együtt, nagyon szeretjük egymást, de valahogy a szenvedély kihűlt a kapcsolatunkból, és túl sablonos lett a kapcsolat, a szexuális élet. ennek eredményeképpen sajnos párom (a női fél) munkahelyen egy románcba keveredett, ami egy csókig fajult. Viszont sajnos eléggé elhomályosítja az érzéseit jelenleg a kolléga, aki szintén párkapcsolatban él és semmi komolyabbat nem szeretne. Páromban megfogalmazódott, hogy lehet szakítani kéne, végső megoldásként bejelntkeztünk párterápiára. Kérdésem az lenne, hogy ilyenkor még segíthet az együtt maradásban a terápia? Ha azzal a céllal megyünk, hogy megértsük mi vezetett ide, és hogyan lehetne visszahozni a tüzet a kapcsolatba, de ott van benne a szakítás lehetősége is lehet eredményes? Én nem szeretném, ha vége lenne, és kicsit félek a terápiától, mert pro és kontra jókat és rosszakat is olvastam róla. Szeretnék mindent megtenni, hogy működjön a kapcsolat, mert nagyon szeretem a párom.

    • Habis Melinda

      Kedves Milán!

      Igen, azt gondolom, hogy érdemes a párterápiás munkát végigcsinálni. Ennek nem csak az lehet a célja, hogy együtt maradjanak, hanem annak megértése is, mi vezetett az elhidegüléshez. Mit volna érdemes máskor másképpen csinálni, hogy a boldogságuk tartós lehessen.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • H. Peti

    Azután szeretnék érdeklődni,hogy működik-e a pszichológia?
    Hogy miért nem tudnak segíteni.

    Sajnálatos módon többel is találkoztam és azt amivel a szakma reklámozza önmagát még sosem találkoztam

    Úgy értem mégis mit tanulnak olyan sokáig ha segíteni nem tudnak? Elemezni lehet, de amit a marketing kínál abból a valóságban semmi sem valósul meg.

    Tulajdonképpen nem tudnak segíteni.

    Szerencsés esetben meghallgatnak,de ettől ne lesz jobb.

    Nem tudnak tanácsot adni,nem tanítanak semmit, nem világítanak rá semmire, nincs múlt feltárása és újraírása,értelmezése. Semmit sem láttatnak más szemszögből. tulajdonképpen semmi sem történik.Jó esetben meghallgatnak,mert van aki azt sem.

    10 perce nehéz is fér bele. Aztán találkozzunk 3 hét múlva. Jártam is. Van aki azt mondja erről ne beszélj,mert ezt rossz hallgatni, arra nem vagyok kíváncsi. Jártam így. Terapeutánál ! Pénzért !

    Semmi sincs abból amivel a szakma eladja magát.

    Feltárjuk a múltat,megértjük amitől majd beindul egy folyamat és szépen lassan megváltozik az illető,megoldja a problémáit, stb.

    Ilyenek nincsenek ! Tapasztaltam .

    Kicsi úgy érzem,hogy egy erős önreklámot tolnak amivel megteremtik maguknak a munkahelyet és a lehetőséget,de amit kínálnak az leginkább a nesze semmi fogd meg jól.

    Nem értem, hogy előre szerződést ktnek,hogy 20 alkalommal találkozunk.
    Még azt se tudja mi a bajom, de szerinte 20 találkozó segíteni fog?

    Van aki rendszeresen lemondja vagy elfelejti az általa adott időpontot !
    tulajdonképpen, hogy is működik a pszichológia,hogyan segít ha semmit nem tapasztalni abból amivel reklámozz önmagát.

    Kihez kellene segítségért fordulni ha pont azok nem segítenek akiktől az ember várja,ez a munkájuk?
    Talán rossz a hozzáállásom.
    Mi várható a pszichológiától?egy terápia mire lesz jó?Miben fog segíteni?
    Mert eddig nem értettem meg semmit, nem gondolkodok másképp magamról, ugyan úgy utálom magam, a problémáim is ugyan akkorák, nem látom az okát sem azt, hogy tudnám megoldani.
    Természetesen a hibás mindig csak én vagyok.
    Amikor kértem,hogy mondják meg alkalmas vagyok-e pszichológiai segítség befogadására nem válaszoltak, amikor kértem ajánljanak valaki aki az én problémáimmal foglalkozik nem ajánlottak.
    Megkérdeztem milyen módszerrel dolgozik-nem válaszolt. Kérdeztem milyen féle segítségre van szükségem- nem kaptam rá választ.
    Hogyan is segítenek akkor a pszichológusok?
    Olyan érzésem, hogy csak visszaélnek az emberek helyzetével.
    Nyitottan mentem, őszinte voltam és átvertek,kihasználtak.

    más :

    Aztán, amikor lejárt minden határidő, hasra ütéssel „kialakítottuk” a pszichológiai profilokat. Nem lennék meglepve, ha ma is azokat használnák.

    Fura,hogy a szakemberek a felelősséget mindig a másikra tolják, ők nem vállalnak belőle semmit.

    Ha ők megtették és az ország benyelte akkor mások is megtehették idehaza is meg külföldön és és a világ simán elhihette.

    Megtehette Freud meg Jung is. Ellenőrizni úgy sem tudták. Az előremenetlenek jót tesz.

    Ma is.

    Vajon mekkora része kamu,alaptalan hazugság a pszichológiának?

    forrás:

    Vaskuti Pál pszichológus: A család a beteg, a “rossz gyerek” csupán tünethordozó | 24.hu

    • Habis Melinda

      Kedves Peti!

      Az, hogy vannak rossz pszichológusok nem jelenti azt, hogy a pszichoterápia nem működik. Az is érdekes kérdés mit vár el tőle az ember. Ha azt, hogy valaki megmondja hogyan csinálja a dolgokat, akkor zsákutcában jár. A jó szakember abban segít, hogy kliense megtalálja a saját erőforrásait és másképp (többféle szemontból) lássa a problémáit, a többi (ezek megoldása) a kliens feladata. Nagyon jól teszi, ha már az első alkalommal rákérdez a terápiás célokra és módszerekre, ha már a “szakember” nem hozakodik elő ezekkel. Mi történt, amivel azt érzi, visszaélt a terapeutája?

      Üdvözlettel: Habis Melinda

      • H. Peti

        Tisztelt Habis Melina

        Úgy érzem visszaéltek a bizalmammal. Nem csak az egyes személyek,de a szakma is.
        Nem kétlem, hogy a nagy számok törvénye alapján kell, hogy létezzen jó szakember, de én még nem találkoztam ilyennel. Az is ritka, hogy kedves legyen.
        Semmiféle segítséget,iránymutatást nem kaptam,nem tanítottak semmit, nem vezettek rá semmire. Nem folyt munka,terápia, de fizetnem kellett a semmiért !!
        Én csak hitvány kuruzslót fogtam ki. Volt aki emberként kezelt ,de az sem ért semmit

        Amit állít magáról a szakma azt sosem tapasztaltam.
        Nem látom másként a problémáim, magam, a helyzetem.
        Nem derítettük ki mi lehet a probléma forrása. Nem áskáltunk a múltban.
        Voltak akik csak 4-5 alkalommal találkoztak velem (pénzért) és elküldtek erre-arra-amarra hivatkozva.

        Én úgy érzem, ha nem sikerese egy terápia azért csakis a kliens lehet a felelős.( kliens és nem beteg !!)
        A szakembert nem lehet számon kérni, felelősségre vonni noha semmi sem történt abból amiben állítólag segíteni tudnak.
        Keressen minek bizalommal ha önbizalom hiánya van, kisebbrendűségi érzése, stb .
        Szól a hirdetés.
        Hát senki semmiben nem segít,nem világosít fel. Nekem kell rákérdeznem, hogy lehet-e tanult tehetetlenség az egész mögött, milyen terápiát folytat. Ha nekem ez nem való ajánljon valakit. De nem válaszoltak és küldtek máshoz.
        Én honnan tudnám, hogy milyen terápia lehet a számomra alkalmas. Én döntsem el?
        Még csak arra sem voltak hajlandóak,hogy máshoz irányítsanak !
        A kevés pénzemből áldoztam erre, de nem kaptam semmit.
        Ha fizetnem kell érte akkor én úgy gondolom,hogy egy szolgáltatást veszek.
        Én az én részem beletettem csak a pénzemért nem kaptam semmit.
        Azt is elmondtam,hogy motiválatlan vagyok,alkalmatlannak tartom magam mindenre és pont a cselekvés nem megy . Ők meg pont azt várják el.
        Sose találkoztam olyannal, hogy leásunk a mélybe, a múltba és feltárjuk a probléma gyökerét amitől majd beindul egy lassú változás.
        Szerintem ez csak hitegetés és ilyen nincs is.
        Ahogy a rossz fűtésszerelő is elmondja , hogy ő milyen fontos és baj van a kazánnal, szükséges őt hívni, aztán rosszul csinálja meg vagy semmit sem csinál pont úgy mehet ez a pszichoszakmában is. (bocsánat) Megy a reklám, hogy szükség van rájuk meg segítenek valójában meg semmi sem történik.
        Segítséget vártam és kihasználtak,visszaéltek a helyzettel(nem azt, hogy helyettem oldják meg a dolgokat, de legalább annyit, hogy megértsem mitől alakult így az életem)
        Olyasmit vártam amit olvasni, amivel reklámozza magát a szakma és az ellenkezőjével találkoztam.

        Mégis kihez forduljak segítségért ha pont azok tojnak a fejemre akiknek ez lenne a munkája?

        • Habis Melinda

          Kedves Peti!

          Sajnálom, hogy ilyen negatív tapasztalatai vannak a pszichológusokkal kapcsolatban. Szerintem alapvető kellene legyen, hogy kedvesen és nyitottan állunk a klienseinkhez. Természetesen joga van tudni az, hogy milyen terápiás módszer javasolt a bajára (a a tapasztalt klinikusok ezt az első ülés végén maguktól is elmondják, hiszen a terápiás szerződés része). Nem válaszolni egy nekünk intézett kérdésre pedig tiszteletlenség. Felártó pszichoterápiára kevesen képződnek a szakmában, mert időigényes, de ez az egyik leghatékonyabb eszköz sok probléma esetén (pl. a tanult tehetetlenségben is).

          Üdvözlettel: Habis Melinda

      • H.Peti

        Bocsánat ! Szeretném megköszönni, hogy egyáltalán fogadott és reagált egy negatív véleményre a szakmával kapcsolatban. Nagyon sokan ezt nem tették meg !

        Nem tartom kizártnak,hogy kettőnk közül én vagyok az idősebb.
        Egyáltalán nem találom a helyem az életben !

        Az iskolában azt tanultam meg, hogy buta vagyok így a nagyon gyenge gimiben szerzett szerény érettségimmel nem tanultam tovább. Szakmát sem,mert ahhoz is butának tartom magam. Sőt magához a tanuláshoz is már. Pedig nagyon kellene egy munkahely.
        De ahhoz is butának tartom magam már egyszerűen.
        Még a jogosítványom sincs. Meg sem próbálom, mert annyira butának tartom magam.
        Sose volt párkapcsolatom. Arra is alkalmatlannak tartom magam. (Már a szextől is félek,amiben igazából nincs tapasztalatom )
        Pl Ilyesmivel is fordultam “szakemberekhez”, de nem segítettek.( a szexualitást leszámítva)
        Pont az nem megy amit elvárnak, a cselekvés !
        Masszív öngyűlölet van,értéktelenség érzésével + a tehetetlenség érzése. Innen már csak lefelé visz az út.
        Sose foglalkoztunk azzal, hogy talán tanult tehetetlenségben szenvedek.
        Édesanyám gyógyíthatatlan beteg.
        Kivétel nélkül minden szakinak elmondtam, hogy anno disztimi szociális fóbiát diagnosztizáltak nálam. Azt írják erről, hogy már viszonylag könnyen és gyorsan helyre nagyon jó eredményeket lehet elérni a gyógyításával.( eleve sértő, hogy minden betegség)
        20-25 alkalommal. Ez kb 1 év.
        Soha senki nem foglalkozott ezzel ! (Szerintem mára sokat javult,de még van gond.)
        Volt aki rendszeresen elfelejtette az általa adott időpontot(mind az órát, mind a napot) vagy lemondta a találkozót mondván nekem nincs szükségem gyakori találkozásra.
        Volt akit felhívtam a következő napi találkozó miatt és kiderül, hogy konferenciára megy.Ha nem hívom fel nem szól,mert elfelejtett. A következő napra adott időpontban a megbeszélt helyen megjelentem. Nem volt ott.Felhívtam, hát ő bizony elfelejtett az általa előző nap adott időpontot.
        A terapeuta akinél jártam ha levélben közli velem, hogy rövid dinamikus terápiát folytat akkor nem keresem fel. Levélben is megkérdeztem tőle,meg az első találkozáskor. Csak az ötödik alkalommal mondta el amikor elküldött. Legalább fizettem 30 ezer forintot a közmunkás béremből. Igazi,beképzelt,felsőbbrendű volt.
        Közölte velem, hogy erről ne beszéljek,mert ezt ő nem szereti hallgatni, arról meg ne,mert az nem érdekli.
        Inkább arról, hogy akarom megoldni.
        Ha tudnám nyilván nem kérnék segítséget.
        Nem ajánlott senkit,hogy kihez lenne érdemes elmennem noha kértem. Már a megkereső leveleket is így írom meg. Milyen módszerrel dolgozik és ha nekem az nem jó ajánljon valakit. Egy kivételével senki nem tette. Akit ajánlottak az meg nem tudott fogadni, Ez az én formám.
        Volt akinél 50 ezret hagytam és annyival küldött el, hogy keressek csoportterápiát. Mindegy milyet !
        Volt akinél csak négyszer voltam és 24 ezer forintért. Az első 4-5 találkozó arról szól, hogy vajon tudunk-e majd együtt dolgozni. Megmondta nekem, hogy ő nem akar velem dolgozni,mert szerinte én nem értem amit ő mond .

        Nekem nagyon úgy tűnik,hogy itt munka nélkül is lehet szép összeget zsebre tenni,mert akinél 50 ezret hagytam egyszer sem adott róla papírt !!

        Tulajdon képen munka,terápia sosem történt !

        Elnézést kérek, de a saját tapasztalatom azt mondatja velem, hogy ez a szakma egy átverés,mert nem foglalkoznak az emberekkel vagy ha mégis akkor segíteni azt biztos nem tudnak.
        Szerintem a pszichológia elemezni tud, de segíteni nem.
        Megérteni,hogy mi mitől van , na ilyen nincs. Ez csak reklámfogás.
        Ahogy az is, hogy a terápia során fény derül az elfojtásokra, hogy a múltba mi okozta a törést és majd beindul egy lassú folyamat amitől a delikvens megváltozik,feldolgozza és segít magán.
        NA ILYEN NINCS !! Ezt tapasztaltam.
        Pont azok taszítottak el akitől segítséget reméltem.
        Akihez most eljárok(egy fiatal, a pálya elején jó nő) legalább emberszámba vesz,talán komolyan is, tisztességes csak semmire nem mentünk még.
        Ugyan úgy nem tudom mitől siklott félre az életem és változatlanul olyannak tartom magam amilyennek. Nem indult be semmiféle lelki,szellemi,mentális folyamat aminek a hatására meg tudnék változni és ezáltal az életemet is meg tudnám változtatni.

        Biztos fordítva ülök a lovon . Azt hittem előbb a változás bent megy végbe ami kihat a külsőre, a cselekvésre.Hogy előbb a gondolkodás,a magamról, az életemről alkotott kép változik és ezzel felvértezve tudok változtatni az életemen.
        De akikkel találkoztam ők pont a fordítottját várták el tőlem.
        Hogy cselekedjek,csináljam és akkor majd ennek hatására(mert nyilván sikerülni fog és ha nem akkor is könnyű lesz a kudarcot feldolgozni) fog változni a gondolkodásom.

        A fejem a magamról alkotott kép, hogy buta vagyok,alkalmatlan az nem számít. Ezzel nem foglalkoztunk. Majd a pozitív eredmények ezt elmossák.
        Bennem az van,hogy a dolgok nem sikerülhetnek,hogy képtelen vagyok rá.
        Ez az énképem.
        Ami ennek ellent mond az nem tudom befogadni.
        Sose foglalkoztunk ezzel.
        Én meg pont azért nem tudok cselekedni,mert ilyen kép él a fejemben magamról.

        Egyébként már a sikertől is félek.Mi van ha képes vagyok rá. Akkor, hogy számolok el az életemmel,a sok elvesztegetett évvel? Hogy dolgozzam fel, hogy kimaradtam a csajozásból, a párkapcsolatból, a szexből, a oktatásból az életről való tapasztalatszerzésből?

        Nekem kell mindenre rájönni,kitalálni,utánaolvasni,mert ha tudja sem mondja el.(addig fizetek neki)

        Egy szerencsétlen,rakás szar vagyok, eldobtam a fiatalságom,nem éltem, szórakoztam,tanultam, dolgoztam.Kimaradtam mindenből. Nem tudom feldolgozni.
        Ehhez kértem segítséget, de nem kaptam viszont ehhez hozzájött a csalódásom a szakmában,az érzés,hogy kihasználtak,cserbenhagytak.

        Mégis merre induljak?

        • Habis Melinda

          Kedves Peti!

          Továbbra is sajnálom a korábbi pszichológusokkal való rossz tapasztalatit, javaslom, hogy ezekről a jelenlegi szakemberének részletesen számoljon be a többi negatív tapasztalatával együtt. Segíteni csak akkor fog tudni, ha Ön beavatja a lelke/élete legmélyebb bugyraiba is. Ha minden nap azt érzi, hogy Ön mindenre alkalmatlan, akkor ezt minden alkalommal el kell mondania, egészen addig míg meg nem találják az érzés forrásait és az el nem kezd változni.
          Az, hogy rossz tapasztalatai voltak bár sajnálatos, nyilvánvalóan nem ad teljes képet sem a szakmáról, sem padig arról, hatékony-e a pszichoterápia. Ha Ön bizalmatlan a saját pszichológusával, vagy fél a változástól/sikertől akkor ezt is be kell vinnie a folyamatba, mert ha nem teszi meg, nem is várhat hatékony segítséget.

          Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Névtelen

    Kedves doktornő!
    Miért lehet az,hogy egyik percben kedves másikban dühös vagyok. Képes vagyok kiborulni minden apróságon. Van hogy nem veszem észre magamon ha bután szólok vissza másokhoz de igy meg bántom a körülöttem lévő embereket. Hamar felkapom a vizet. Mit tegyek hogy ezen változtatni tudjak? Esetleg valami nyugtató gyógynövény segítene? 20 éves vagyok.

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      Az ingerlékenységnek minden esetben oka van. Önismereti munkával lehetne kiegyensúylozottabbá válnia. Amennyiben rövid távú, vagy kizárólag tüneti kezelést szeretne, akár a gyógynövények is szóba jöhetnek.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Sz. Dávid

    Kedves Melinda!

    A feleségem és köztem a szex nem teljesen működik. Pár sorban leírni nem könnyű, röviden az a lényeg, hogy időszakokra bontva egy darabig minden jól működik. Ez az időszak változó de 1-2 havonta változik, tehát 1-2 hónap után jön 3-4 alkalom, amikor nem tudom kielégíteni a feleségem, annak ellenére, hogy mindent úgy csinálunk, mint máskor.
    Természetesen az első ilyen eset után próbálom másképp csinálni a dolgokat, de ez sajnos nem működik. Viszonylag passzív az ágyban, ez azt jelenti, hogy csak a missziónárius pózt kedveli. Ő nem segít megoldani a problémát, ha kérdezem mi nem volt jó, mit csináljunk másképp, azt válaszolja nem tudja, nem érezte azt a nagyon jó érzést, mint máskor. Valószínűleg a következő vagy azutáni alkalommal már sikerül neki, és megint, minden a régi. Ezzel semmi bajom nincs, mert nem lehet mindig mindenkinek orgazmusa, emiatt letörni nem szabad, mert felemészti az embert.
    A gondom, ahogy reagál, segítséget nem akar adni (se szóbeli tanácsot, se gyakorlatit aktus közben), de utána duzzog, ami nekem rosszul esik. Hozzátenném, hogy a 3 alkalomból az utóbbi 2 esetén Ő kezdeményezett nem Én.
    A kérdésem, hogy ilyenkor mi a teendő? Hagyjam figyelmen kívül a duzzogást – elvégre Én nyitott lennék a megoldásra, de Ő nem segít – és majd minden megoldódik, mint mindig? Nehéz úgy megoldani valamit, ha a másik fél nem segít.

    Üdv.: Dávid

    • Habis Melinda

      Kedves Dávid!

      Megértem a frusztráltságát! A duzzogás mindig annak a jele, hogy az ember nem tudja megfelelően megfogalmazni az érzéseit. Ezért nem javaslom, hogy ráhagyja ezt. Szerencsésebb volna párterápiás segítséget kérniük, hogy a szex minél többször mindkettejük számára kielégítő legyen, a vágyaikról megfelelően tudjanak kommunikálni.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • K. Szandra

    Üdvözlöm. Kedves Melinda.
    Hú nem is tudom hol kezdjem.
    Szükségem lenne a segítségére.
    Nagyon nehéz erről beszélnem de úgy érzem társfüggő vagyok.
    Van egy párom és nem bánik velem valami szépen, mégsem tudom elhagyni. Előtte lévő páromnál is ez volt a probléma bármit megtehetett sosem dobtam ki. Tudtam mit kellet volna tennem, tudtam mi lenne nekem a jó és hogy véget kéne vetni ennek az egésznek de nem megy. Van rá lehetőség hogy e-mailba fel vegyük a kapcsolatot? Mert ez még a fele sem annak ami miatt önhöz fordultam. Köszönöm a válaszát!

    • Habis Melinda

      Kedves Szandra!

      A társfüggőségi probléma kapcsán személyes önismereti munka javasolt. Az e-mailezgetésnek nincsen értelme. Javaslom, hogy ha TB alapú segítséget szeretne kapni, a helyi pszichiátriai gondozót keresse fel, ahol remélhetőleg elérhető pszichológus.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Névtelen

    Kedves Melinda!
    Köszönöm szépen válaszát. Sajnos a párom szakember segítségéről hallani sem akar. Szerinte lépjek túl a hisztimen és pakoljak vissza. Kicsit az üzenetei, hívásai is kezdenek eldurvulni, már életveszélyes fenyegetések is rendszeresen vannak benne. Annak ellenére, hogy ő zavart el minket, most engem vádol, hogy elvettem a családját. Képtelen vagyok eldönteni mi lenne a helyes lépés. Visszamenni nem fogok, a gyerekek sem akarnak. Fogalmam sincs, hogy rendőrséget van-e értelme belevonni? Tettlegesség még nem történt. Nem tudom rendőrség tesz-e egyáltalán valamit, és ha beidézik, számonkérik az nem csak felbőszítené-e a volt páromat? Nyilván több védelmet nem tudnak feljelentés után sem biztosítani, mint anélkül. Hetek óta félelemben élek, amit igyekszem a gyerekek előtt nem mutatni, de a legutóbbi veszekedést, fenyegetést ők is hallották. A múlt este, amikor a kutyák ugattak kérték, hogy ne menjek ki, hátha az apjuk az. Több mint 10 évig éltünk együtt, de úgy érzem nem ismerem ezt az embert, nem tudom mire számíthatok.
    Köszönettel
    B.Magdi

    • Habis Melinda

      Kedves Magdi!

      Szerintem van értelme segítésget kérnie, akár a rendőrségtől is. A fenyegetések nem egy normál párkapcsolat részei! Javaslom, hogy nyugodtan mutassa ki az érzelmeit a gyermekei előtt, hiszen ők akkor is érzik, sőt átélik ezeket, ha Ön póker arccal próbálja meg átvészelni az eseményeket. Család és gyermekvédelmi központ bevonásának látnám értelmét, hiszen sajnos a gyermekek sérülnek a legjobban ebben a helyzetben.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Meli

    Tisztelt Cím!
    Van egy nagyon közeli ismerősöm, aki pánikbeteg, és depressziós is. Tavaly halt meg az édesapja a szeme láttára, amit szerintem nem tud feldolgozni, valamint magánéleti problémái is vannak. Sajnos az 1 hónapos kórházi kezelés sem sokat javított az állapotán. Most már odáig jutott, hogy mindenkit ellök magától, kizárja a szeretteit is az életéből. Kontroll vizsgálatra nem megy vissza, és nem érdekli semmi. Hogyan lehet az ilyen betegen segíteni? Köszönöm válaszát!

    • Habis Melinda

      Kedves Meli!

      Az ismerősének nyilván nagyon nehéz lehet a levelében leírt szörnyűségek miatt, ráadásul a kórházban nagy valószínűséggel azt tapasztalata meg, hogy nem segítenek neki (vagy legalábbis nem úgy,a hogy neki kellene). A család és barátok azonban fontos, hogy reményt nyújtsanak és abba az irányba tolják, hogy addig keressen hatékony segítséget, amíg nem talál. Fontos hogy a megoldást nem csak a pirulák jelentik, hanem a legsúlyosabb esetben is van létjogosultsága a pszichoterápiának. Hiszen ennek hatására dolgozza fel az anyja halálát, láthatja más szemszögből a magánéleti gondokat, s lehet képes azok megoldására.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Bianka

    Szakított velem a barátom. Aki nalam 20 evel idosebb pasi volt. Csalad 2 gyerek barátnő stb.. Velem csalta a párját 2 éven keresztul es most ennek vege es nem tudom fel dolgozni. Egyedul nem megy.

    • Habis Melinda

      Kedves Bianka!

      Javaslom, hogy kezdjen önismereti munkába. Ez segít majd a veszteség (szakítás) elgyászolásában.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • M. Tímea

    Tisztelt Habis Melinda!

    15 és fél éve vagyunk együtt a párommal. Közös gyermekünk 12,5 éves. Az első pár évben minden rendben volt közöttünk. Sokat segített a házimunkákban, szépen éltünk. Azt mondogatta, mindig is engem keresett, ilyen nőre vágyott. Szépnek, okosnak, háziasnak tartott. Sokat dicsért.
    Jó pár éve azonban valami elromlott. Rengeteget veszekszünk, s látszólag pitiáner dolgokon. Ám két fő téma a kapcsolatunk kezdete óta problémás. Az egyik, hogy szerinte ha nem ízlik az étel, amit főzök – s legtöbbször sajnos így van -, az azért van, mert én nem szeretem őt, nem figyelek oda, hogy jó legyen az étel. Szerintem a főzés nem szeretetnyelv. Nem azért főzök, mert szeretem azt, akinek főzök, hanem mert muszáj. Ugyanolyan kötelező házimunka, mint a mosás, vasalás, takarítás. Azt várná, hogy legyek kreatív a főzésben, meg hogy mindig finomakat főzzek. Szerintem nem főzök rosszul, de tényleg utálok főzni. Inkább tízszer vasalnék, mintsem egyszer főznöm kelljen. Nagyon jól tudja ezt, mégsem veszi át a stafétát tőlem, azaz nem főz, pedig tud. Mert hogy az a nő dolga. Azért nő. Meg – és ez a másik kardinális kérdés, vagy probléma -, hogy a nő azért nő, hogy elvégezze a házimunkát. Azért született. A férfinak más dolga van. Ezen a két témán rengeteget veszekszünk, s nincs kompromisszum. Rengetegszer adtam neki ultimátumot, bíztam benne, hogy megváltozik, hiszen én nem tudom megváltoztatni, ám semmi sem történt. Tegnap este is csúnyán összevesztünk. A gyerekünk mindent lát és hall, mivel egy kis házban élünk. Korábban albérletben éltünk 12 évig, aztán ki kellett költöznünk. Jelenleg egy faluban, egy zártkerti ingatlanban élünk, ahonnan 2,5 km a buszmegálló és nincs rendes út, meg közvilágítás. Ezen is rengeteget veszekedtünk az utóbbi hónapokban, mert én inkább maradtam volna a városban, drágább albérletben, míg ő egymaga eldöntötte, hogy oda kiköltözünk. Az a “jelszava”, hogy ebben a családban ő a főnök, ő hozza a döntéseket. Nem érti meg, hogy egy egyenrangú kapcsolat nem így működik. Nem vagyok az alárendeltje. Szerinte nincsen egyenrangú kapcsolat. Rengeteget “harcolok” vele emiatt. Ha elvagyunk, szépen el tudunk lenni, de ezek a témák, a feszültségek mindig ott lappanganak. Családsegítőhöz is fordultam már évekkel ezelőtt, 3 pszichológushoz is jártam egymás után évekig, de semmi nem történt. Ő nem hajlandó sem pszichológushoz, sem párkapcsolati coach-hoz fordulni. Viszont így meg nem lehet élni. Szeretem őt – bár azt állítja, hogy én nem szeretem, mert magamat sem szeretem és így senki mást sem tudok -, ezen kívül a gyerekünk és az anyagiak is összekötnek. Egyikőnk sem tudna önállóan megélni. Ráadásul nekem a kisfiamon kívül nincsen senkim. Sem barátok, sem családtagok. Egyedül vagyok a nagyvilágban. Elmúltam 40, hallásproblémám, gyomorproblémám (reflux, IBS) van, kamasz gyerekem. Nagyon félek attól, ha tényleg szakítanánk, hogyan tudnánk megélni, mert nem tudok kifizetni egy albérletet és még élni is. No meg a korom, a kamaszfiam és az egészségügyi problémáim miatt is félek egyedül maradni. Így nem kellenék senkinek. Jogosítványom sincsen, még kimozdulni sem nagyon tudnánk sehová. Fogalmam sincsen, mitévő legyek. Ön mit tud tanácsolni?

    • Habis Melinda

      Kedves Tímea!

      Maximálisan megértem, hogy nem kedveli a főzést, vagy a többi házimunkát és a kapcsolatuk sikeréhez ez nem is lehet elengedhetetlen. Javaslom, hogy kezdjenek párterápiás munkába, hogy közös nevezőt tudjanak találni a főzés/házimunka és legfőképp a nemi szerepek kérdéskörében. Továbbá azt is fontos volna meghatározni, hogy mitől család a család, mi ebben az apa/anya szerepe. Mit akarnak a gyermekük számára követendő példaként állítani? Ha a párja nem hajlandó semmiféle kompormisszumra, akkor mindenképpen Önnek kell határozottnak lennie és kiharcolnia azt, amit szeretne. Egy ilyen anyagilag függő kapcsolatban ez nem könnyű, de talán nem is lehetetlen…

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • O. Valéria

    Üdvözlöm! Az alábbi problémával kapcsolatban kérném segítségét. Kislányom májusban múlt 2 éves. Kb. 2-3 hónapja ha valami nem úgy van ahogy ő szeretné vagy elvesznek tőle játékot, akkor odacsap vagy eltolja/ellöki a másik gyereket. De volt már rá példa, hogy az apukájának vagy nekem csapott oda. Sajnos nem találjuk a probléma okát és eddig bármivel próbálkoztunk nem javul a helyzet. Elmagyaráztuk neki, hogy nem szabad, csak simogatunk, nem csapkodunk. Ezt tudja, el is mondja sokat, aztán mégis csapkod. Néhány hete, ha bábozunk, akkor a bábokkal is úgy játszana, hogy a nála lévő báb odacsap a nálam lévő bábnak. Ha megkérdezem miért, nem válaszol rá. Kérem segítsen mi lehet ennek a problémának az oka? Hogyan tudnánk segíteni neki, hogy ez megoldódjon. Egyébként ügyes, okos, társaitól nincs elmaradva. Sokat olvasunk, mondókázunk együtt. A családi vagy egyéb problémák nincsenek. Kb. 1 hónapja kezdtük a bölcsit, de ez a probléma már előtte is fenn állt. Köszönöm a válaszát előre is.

    • Habis Melinda

      Kedves Valéria!

      Ebben az életkorban természetes, hogy a gyermek nem tudja mit miért tesz, ezt nekünk, felnőtteknek kell megfejetenünk és megneveznünk a számára (pl most dühös vagy, mert Karcsika elvette a macidat). Önök a családba hogyan kezelik az indulatokat? Érdemes ezt megmutatni, nyíltan közölni a gyermekkel. Ha Ön dühös, nyilván Ön sem simogatja meg azt, aki miatt méregbe gurult.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • F. Nóra

    Tisztelt Melinda!

    8 éves lányom nem hajlandó semmit megkóstolni. Kb. 5 féle ételen él olyan 1-1,5 éves kora óta. Próbáltuk már minden féle módon megkóstoltatni vele az ételeket, de még az asztalhoz sem hajlandó ülni, ha olyan étel van rajta amit „nem szeret”. Ha erőszakkal próbáljuk akkor öklendezik addig amíg ki nem jön belőle. Nem tudom mit lehetne tenni. Háziorvos javaslata, hogy vigyük pszichológushoz. Nem tudom esetleg találkozott-e már hasonló esettel, ha igen van-e rá valami megoldási javaslata.

    Válaszát előre is köszönöm!

    Üdvözlettel: F. Nóra

    • Habis Melinda

      Kedves Flóra!

      Teljesen egyetértek a háziorvosukkal! Mielőbb gyermekpszichológusi vizsgálat volna javasolt.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Névtelen

    Tisztelt doktornő! Válásom után mindenkiben a rossz tulajdonságokat, jellemvonásokat veszem észre. Létezik vajon olyan emberi kapcsolat amely nem érdeken alapul?
    Gondolok itt a barátságra, lehet csak azért áll szóba velem mert szórakoztatom ?
    Vagy a rokonoknak anyagi érdekük fűződik a szeretetükhöz?
    Ismerek olyan mindenkinek segítő embert, aki ezzel építi az egóját.
    Azt hiszem ezentúl senkitől se várom el az önzetlen szeretet, hanem mindenkivel üzletelni fogok, kölcsönösen előnyös helyzetek alapján. Senkiben nem szabad bízni. Gondolom eddig naív voltam.

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      Levele alapján azt gondolom, hogy érdemes volna végiggondolni, mennyire van túl érzelmileg a válásán. Az ilyen kaliberű feldolgozatlan problémák ugyanis jelentősen hatnak arra, hogyan viszonyulunk egymáshoz. Persze megteheti, hogy ezentúl üzneti alapon közelít az emberekhez, de ezzel nem csak csalódásoktól, hanem nagyon kellemes élményektől is megfosztja önmagát.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • P. Zsombor

    Tisztelt Habis Melinda!
    Egyetemista gyermekem a köszönésen túl semmiféle kommunikációra nem hajlandó. Ha kérdezzük, vonakodva, kurtán válaszol és rövid úton kivonja magát a beszélgetésből. Ha otthon van, bezárkózik a szobájába, de többnyire csak késő éjszaka ér haza, amikor a család többi tagja már alszik. Teljesen öntörvényű, a családja iránti szeretetnek, ragaszkodásnak nyoma sincs benne. A probléma nem újkeletű, középiskolásként a sportegyesülete lett számára mindennél fontosabb, ebben az időben távolodott el tőlünk. A testvére is sokat szenved mindettől, de mi szülők is nagyon nehezen éljük ezt meg.
    Beszélni nem lehet vele, nem áll szóba velünk.
    Mit javasol? Mit tehetnénk? Ne törődjünk vele, legyünk türelmesek, szenvedniük el békésen mindezt, vagy lépjünk fel határozottan ezzel a bennünket napi szinten megalázó magatartással szemben?

    • Habis Melinda

      Kedves Zsombor!

      Levele alapján azt gondolom, hogy érdemes volna csaláterápiás lehetőséget keresniük, ahol a közös beszélgetések alkalmával fény derülhetne arra, mi baja van a fiának, miért zárkózik el Önöktől. Önök, a szülők pedig kifejezhetnék, milyen elvásásokat támasztanak felé és egymás felé, újragondolhatnák együtt a család fogalmát. Jó volna megtudni erről mi lehet egyetemista gyermekük fejében.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • B. György

    Tisztellt Doktornő !
    46 éves férfi vagyok, 25 év házasság és 3 gyerek után a feleségem beleszeretett egy 17 éves fiúba. A feleségem 50 éves. Ős is érti hogy ez nonszensz dolog de azt mondta nem tudja megerőszakolni magát és igy érez.Legalább őszinte volt .Mert rákérdeztem mi a helyzet mostanában mivel éreztem hogy valami megváltozott.Lártom rajta hogy ő is szenved mert ez a szerelem halott ügy.
    Velem most teljesen semlegesen viselkedik.Ha kérdezem hogyan tovább csak azt mondogatja nemtudja.Én majd bele örülök mert nagyon szeretem.És még ő sem mondta hogy nem szeret csak most egy ilyen helyzetbe keveredett.És csak azt mondolgatja ő sem tudja hogyan tovább.Ráadásul a legjobb barátnőjének a fia tehát mikor megy beszélgetni stb. mindig találokzik a gyerekkel.Elméletileg még testi kapcsolat nem történt,legalább is nekem ezt mondta.Csak legszivesebben egész nap vele lenne ….
    Nem értem mi történik !!!!Mi ez kapuzárás előtti pánik vagy mi ?
    Valahol tudom hogy ennek a kapcsolatnak vége , de a szivem nem engedi ,ha csak ránézek még mindig elönt a forróság mert még mindig tiszta szivemből szeretem.

    Mit tegyek kérem segitsen.Nagyon nagy lelki válságaban vagyok

    • Habis Melinda

      Kedves György!

      Levele alapján javaslom, hogy kérjenek párterápiás segítséget a felesége szerelmi kapcsolatának megértéséhez, a és a további kérdések átgondolásához. Ha úgy döntenének, ez az érzelmi munka segíthet akár a kapcsolatuk újraszervezésében is.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • K. Barbara

    Jónapot!
    Megszeretném kérdezni hogyha édesanyám pszichés beteg és egy pszichátriai betegek otthonába szeretnénk helyezni mert jobb lenne neki,illetve a pszivhátere szerint is jobb lenne,de ő még nem akar menni akkor mi a teendő,illetve milyen hosszú folyamat ez?

    Köszönettel

    • Habis Melinda

      Kedves Barbara!

      Javaslom, hogy ezt a kérdést az édesnyja pszichiáterével és háziorvosával beszélje meg. A konkrét részletek ismeretében ők fognak tudni segíteni.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Kérdése vagy véleménye van? Ossza meg velünk!

    Az email címet nem tesszük közzé.