Pszichológus válaszol

Kedves Doktornő!
Szeretnék Öntől tanácsot kérni. 25 éves lány vagyok, volt egy közel két éves kapcsolatom, amelynek nemrég vetettem véget. A két évből az első 3,5 hónap maga volt a mennyország. Sosem találkoztam még ilyen kedves és rendes fiúval. Azonban az utána következő kb. másfél év csak szenvedés volt. Nekem ő a második barátom volt, neki én a negyedik komoly kapcsolata voltam. Ő egyébként lassan 29 éves lesz. A kapcsolat eleje nagyon jól indult, sok a közös bennünk, nagyon jól kijöttünk volna egymással. Neki viszont időközben kiderült, hogy önértékelési problémái vannak, ami aztán súlyos depresszióig fajult. 3,5 hónap kapcsolat után külföldre utazott a nyárra dolgozni (a testvéréhez). Én csak 6 hét után tudtam utána menni az egyetemi vizsgáim miatt. Ez a 6 hét mindent megváltoztatott, borzasztó volt. Teljesen kifordult magából a hiányom miatt. Úgy érezte elveszített, csalódott volt. Mindenért engem okolt, annyira, hogy már én is elkezdtem elhinni, hogy én vagyok a hibás, miattam van ő ilyen rossz lelkiállapotban. Persze ez nem így volt. Mindig nagyon elégedetlen volt magával, nem voltak céljai az életben, nem tudta mit kezdjen a jövőjével. Az egyetemet félbehagyta, mert azt mondta utálja a gépészetet, és csak az anyukája kényszerítette rá, azért járt oda. Fogyott pár kg-ot ekkor, szerinte túl vékony volt, az arca se tetszett magának. Nem hitte el, hogy helyes. Azt mondta magáról, hogy “ocsmány”. Semmi életkedve nem volt, utálta magát. Mindenben csak a rosszat vette észre. A segítséget teljesen elutasította. Rosszul aludt, nem pihente ki magát, folyton felébredt és ideges volt. Mindenben csak a rosszat vette észre, nem látta az élet értelmét, azt mondta, hogy állandóan csak dolgozni, takarítani, mosni, főzni kell és nincs az életben semmi jó. (A mosást, főzést, takarítást nem is ő csinálta sem Írországban, sem utána…) Írország után összeköltöztünk Magyarországon, ennek a lehetőségét még ő vetette fel nyár elején, de mire eljutottunk odáig (októberben) már eléggé depressziós volt, így hol akarta a dolgot, hol nem. Találtunk egy albérletet, kifizettük a kaukciót, aztán egyszer csak visszalépett. Utána írtam a tulajnak, hogy nem költözünk be, aztán meglátogattam Lacit. Akkor már azt mondta, hogy nem kellett volna írnom neki, és hogy szeretne menni, meg kellett volna várjam, hogy lehiggadjon. Oké, elintéztem, hogy mégis költözhessünk. Én bementem, ő még otthon maradt. Ekkor megint idegbeteg lett, mégsem akart költözni. Legalább 10x kérdeztem meg tőle azelőtt, hogy biztos szóljak a tulajnak, hogy mégis költözünk? Jössz??! azt mondta igen… Erre mikor egyedül maradt meggondolta magát. És ez sorozatos, mindennel így volt. Nélkülem még rosszabb állapotba került. Ilyenkor veszekedett, de aztán mikor találkoztunk meg megijedt, hogy elveszít és bocsánatot kért és normális lett egy ideig. A gond az volt, hogy mindig nagyon hamar visszaesett a depresszióba. Együtt lakva meg nem volt mitől megijednie, tudta, hogy nem hagyom el. Így viszont már a világon semmit sem értékelt, amit tettem. Sőt, azt vágta a fejemhez, hogy örülhetek, hogy a lakbért fizeti, mert csakis miattam voltunk ott. Főztem rá, mostam, boltba jártam, és semmi sem volt jó. Reggelente úgy indult el dolgozni, hogy bárcsak elcsapná egy kocsi, este úgy aludtunk el, hogy mi értelme van az életnek, miért nem halhat meg, öljem meg, és rámhagyja mindenét, stb. Folyamatosan féltékenykedett a múltamra, idegbeteg volt mindenért, dühkitörései voltak, folyton azt mondta meg akar halni. Voltak olyan időszakai, hogy a legapróbb dolgok miatt is vergődött, minthogy nem talált meg hirtelen valamit. Volt, hogy az autóban lett idegbeteg vezetés közben, mert valaki lassan ment előtte. Ilyenkor aztán nagyon féltem mellette… Társkeresőkre regisztrált, csajokkal ismerkedett interneten. Azt mondta mindegyiknek, hogy nemrég szakított a barátnőjével. Szólni sem mertem neki ezért, nehogy még nagyobb dührohama legyen. Nagyon féltem. Próbáltam orvoshoz irányítani, de sehogy sem lehetett rávenni. Elhagyni nem mertem, azzal fenyegetőzött, hogy öngyilkos lesz, ha elmegyek… Ennek ellenére egyszer mégis fogtam magam, és elköltöztem a testvéremhez. Ekkor megijedt, könyörgött, hogy menjek vissza, elmegy orvoshoz, minden rendben lesz, megváltozik… Hittem neki, visszamentem. Persze semmi sem változott, minden folytatódott ugyanúgy. Járt orvoshoz, elment pár alkalommal, de otthagyta, és kezdettől nem volt az orvossal őszinte, (mivel ekkor még saját magának is hazudott). Csajoknak is írkált továbbra is, ebben az időszakban persze már rászóltam érte, de folyton azt mondta, hogy nem akar ő igazából ismerkedni velük, csak jólesik neki, ha tetszik valakinek… Találkozni nem merne velük.
A következő nyárra újra ki akart menni dolgozni külföldre, próbáltam mondani neki, hogy én ezt nem biztos, hogy akarom… Most még több időre akart menni, én meg ott legyek egyedül egy idegen országban közel fél évig egy ilyen emberrel… de persze ekkor is dührohamot kapott, én meg megint engedtem neki és kimentem vele. Ott valamelyest javult a helyzet, nem volt annyi dühkitörése, de számottevően azért nem változott a helyzet… Soha nem mentünk sehova, nem volt túl kedves sem velem…
A problémáról ekkor már tudott a nővére is, de Laci nem tudta, hogy neki elmeséltem. Az egész nyár úgy telt, hogy a nővére tudta az eseményeket, de igazából semmi nem történt, mert Laci hátbaszúrásnak érezte volna, ha megtudja, hogy elmondtam, így nem mert vele beszélni erről a nővére. Nem hiányzott neki az esetleges dühroham a nemrég született kisfia mellé… Nagyon el voltam már keseredve. Próbáltam kitartani mellette, úgy érzem mindent megtettem érte, de semmi sem volt jó neki. Próbáltam rávenni, hogy beszéljen a nővérével az egészről, de nem akart. A családjukban sajnos sosem beszélték meg a lelki gondjaikat.
A szüleik közül az apukájukkal sosem szerettek lenni, régen ivott, sőt ma is iszik a szabadnapjain. Laci azt mesélte, hogy kiskorában folyton lehülyézte őt az apukája, és ő komolyan el is hitte, azt, hogy ő buta. Semmire nem tanította meg, pedig sok mindenhez ért. Mindig azt mondta neki, hogy ő semmire se jó. Az anyukája sosem mondta neki, hogy szereti, sosem ölelte meg.
A második írországi nyáron annyira besokalltam, hogy már a fenyegetőzése sem érdekelt. Titokban vettem egy jegyet haza, és így egy hónappal hamarabb hazarepültem, mint ő. A nyár végére egyébként valamelyest javult a helyzet, valószínűleg azért, mert időközben a tesója is rosszul lett lelkileg, és ez hatással volt rá. De így is alig engedett hazajönni… Nem szakítottunk ekkor, „szünetnek” neveztük ezt az egy hónapot. Eközben újra elkezdte az ígérgetést, hogy elmegy orvoshoz újra, most komolyabban fogja venni, nem fogja otthagyni stb. Megint sikerült rábeszélnie, hogy megkapja az esélyt. Időközben a szülei vettek egy kis lakást maguknak öregkorukra, de egyelőre nem akartak átköltözni a nagy családi házból, mondták, hogy ha megcsináljuk a felújítást, nyugodtan mehetünk pár évre mi oda. Belevágtunk a munkába, igyekeztem sürgetni a felújítást, mert én már szerettem volna elkezdeni dolgozni itthon. Apukám sokat segített, sőt ő Lacit is elég jól tudta kezelni. Tudni kell, hogy Laci semmihez nem mert hozzákezdeni, mert azt hitte nem fogja tudni megcsinálni. Berögzült neki az, hogy az apukája szerint ő semmire se jó… De apa rávette, hogy nekiálljon glettelni, laminált padlót lerakni, stb. és persze mindent meg tudott oldani. Azt hittem ezek után már jobb életünk lehet, és tényleg meg fog változni. A beköltözéssel persze újabb balhé jött, mert ő elkezdte halogatni a költözést. Már a saját szüleimnek se tudtam mivel magyarázkodni, hogy miért nem költözünk már. Közben állásinterjúkra jártam, találtam is munkát. Úgy volt, hogy hétfőn vagy kedden beköltözünk és azutáni hét hétfőn kezdem a munkát. Hát nem költöztünk be sem hétfőn, sem kedden, de még szerdán sem. Úgy volt, hogy kedden reggel elmegyünk a lakáshoz, kitakarítunk, és délután beköltözünk. Erre kedden rossz kedve lett, azt mondta nincs kedve menni. Veszekedtünk rengeteget. Erre kitalálta, hogy azért nem megyünk még, mert a kocsiját sürgősen meg akarja csináltatni (amivel 3 hete járkáltunk a lakáshoz, és 3 hete is megvolt ugyanaz a baj…de hirtelen nagyon sürgőssé vált a költözést elhúzni…). Persze az anyukája is hallotta, hogy ordibál velem Laci, így másnap elkezdte helyette sürgetni a költözést, felhívta a költöztetőt, stb. Tudta, hogy nekem sürgős a munka miatt, így segített. Péntekre sikerült is mindent elintézni. Aznap már ott tudtunk aludni.
Persze az elmúlt másfél év sorozatos érzelmi zsarolása, a lelki bántalmazása és fenyegetései miatt elkezdtem belőle kiábrándulni. Ezek után hiába viselkedett az előző évhez képest jobban, már nem bírtam elviselni a kisebb bántásokat sem. A beköltözés után pár héttel kerestem egy albérletet, őszintén elmondtam neki, hogy el fogok költözni, én ezt nem bírom tovább. Féltem tőle folyamatosan, bizalmatlan voltam, folyton nézegettem a telefonját, hogy mit csinál, kikkel beszélget. Orvoshoz persze nem akart menni, azt mondta minek, hiszen most jobban van. Én meg nem akartam megvárni, hogy újra rosszabbul legyen. Szakítottunk és elköltöztem. Volt egy átmeneti állapot, amikor már tudott róla, hogy el fogok menni, már szakítottunk gyakorlatilag, de még vele laktam. Ekkoriban elmesélt valamit, amit még senkinek sem mert. 14 éves korától az első szakközépiskolájában egy csapat fiú 2 és fél éven át szívatta (nem csak őt, másokat is, de ez nem sokat segített a helyzetén). Körzőt vagy ceruzát vágtak a hátába, kezébe, nem engedték ki wc-re, elvették a cuccait, stb. Két és fél éven át gyomorgörccsel kelt, a tanulásra végképp nem tudott koncentrálni, elmondani sem akkor, sem azóta nem merte senkinek sem. Nekem mondta el először.
Ezután a költözéssel akkora sokk érte, hogy teljesen megváltozott. Nem úgy, mint az eddigi elköltözésimkor, most nem hibáztat semmiért, nem tesz üres ígéreteket sem. Tudja, hogy hibázott, és hogy beteg. Szeretne meggyógyulni. Szeretne újra meghódítani engem, mert azt mondja, még egy ilyen lányt nem talál, mint én, én vagyok neki az igazi. Elmesélt mindent a testvérének, az anyukájának is, sőt pár régi lány ismerősének is (rájuk sosem voltam én sem féltékeny, régi barátokról van szó, csak a fiúk egymás közt ilyen lelki ügyekről nem beszélnek, így ő is a lány haverokkal beszélte meg). Mindenki támogatja mindenben. Elment pszichiáterhez, aki azt mondta, a legfontosabb az, hogy beismerte és meg szeretne gyógyulni. Azt mondta ilyen hozzáállással nagyon rövid idő alatt eredményt lehet elérni. Ez most január elején volt. Azóta már háromszor volt pszichológusnál is, aki szintén biztatja. Azt mondták, nem egy elveszett gyerek. Alkalmazkodási zavart és passzív-agresszív személyiségzavart állapítottak meg nála. A költözésemben is segített (pont elromlott a kocsink, így az övével jöttünk hárman, ő, apukám és én). Azóta nem találkoztunk, egyelőre nem is szeretnék, de minden nap beszélünk. Általában írásban, néha telefonon is. Ha ez a betegség nem keserítette volna meg az egészet nagyon jó kapcsolatunk lehetett volna. Összeillünk, nagyon szerettük egymást, alapvetően nagyon kedves ember lenne, romantikus, okos, rendszerető, még a házimunkában is segített nekem. Szeretne családot (ami nekem nagyon fontos cél az életemben). Azt mondja, hogy tudja, hogy eddig saját magának is hazudott, és saját magának akadályozta meg a boldogságát, de többé nem akarja. Boldog szeretne lenni, és mindent meg fog érte tenni. Ha kell, egész életében eljár pszichológushoz. Szeretne újra meghódítani, azt szeretné, ha én lennék a felesége, és tőlem lennének gyerekei. Szeretne velem nyaralni, és mindent bepótolni, amit kihagytunk az idegbajai miatt. Sorra győzi le a félelmeit most, pl. 18-20 évesen volt egy motoros balesete, amiben megsérült (letört) pár foga, de azóta sem járt fogorvosnál. Most oda is elkezdett járni, megcsináltatja minden fogát ami kezelésre szorul. Persze félelmei most is vannak még, pl. a jövőtől. Fél, hogy talál-e jó munkát, most épp azt keres. Levelezőn jár az egyetemre, és mellette dolgozni szeretne.
Elnézést kérek a rettentő hosszú levélért, de még így is biztosan hagytam ki dolgokat. A levelem célja az lett volna, hogy megkérdezzem, Ön szerint kaphatott-e most tényleg akkora sokkot, hogy végleg megváltozzon, hogy végleg visszakapjam azt a szeretnivaló, kedves embert, akit a legelején olyan rövid ideig ismerhettem. Rettentően félek újabb esélyt adni neki, pedig ha működne, tudom, hogy boldog lennék mellette. A családomnál és a barátaimnál is elvesztette már a bizalmat. Én is érzem, hogy kockázatos újabb esélyt adni neki. Nagyon félek, és ezt neki is megmondtam. Mondtam, hogy nem lesz egyszerű visszaszereznie a bizalmamat, és feléleszteni újra a szerelmemet, de ő mindenáron szeretné megpróbálni. Tényleg boldog lennék, ha sikerülne, de nagyon félek egy újabb csalódástól. Én még egyet már tényleg nem bírok ki ezek után. Szeretném végre igazán komolyan venni a kapcsolatot. Házasságra és gyerekekre vágyom, szeretném ezt az álmom most már minél hamarabb beteljesíteni.
Előre is nagyon, nagyon köszönöm a válaszát!
Üdvözlettel, Viki

Kedved Doktornő

Azért fordulok önhöz mert sajnos par hete szembesulnom kellett egy problémával.van egy férjem és van egy hugom. Eleg régen kezdodott ferjem elvitte a margitszigetre es a dunapartra visegradra cipőt kabátot vásároltatott maganak a hugom. Mára már addig jutottunk hogy a férjem a telwfonjahoz sem enged oda! Nem reg meg nem szamitott sőt ha nem volt nalam odaadta adta az övét.én akarkivel beszeltem mindenki azt mobdta nem termeszetes dolog hogy ennyire össze vannak nőve. Ha rosszat mondok rola férjem kikel magabol. Ha gorditva tortenik nem ved meg nem áll ki mellettem. Egyszeruen mar a sajat hazassagi kötelességemet nem vagyok kepes ellatni mert rosszul vagyok a kettejük viazonyatol es nem tudom mit tegyek. Ha lehetne bizonyitanam de hogyan!? Többen is tudjak hogy a hugom felöl itt más is van
Kérem probáljon tanacsot adni.
Köszönöm

Tisztelt Doktornő!

Nagy segítségemre lenne most egy jó tanács/útmutatás. 14 éves vagyok, a a testvéremmel való kapcsolatomról lenne szó. Ő most 8 éves, de azok alapján amiket velem tesz, nehéz elhinnem hogy az ő testében egy 8 éves gyerek lakozna. 6 éves voltam amikor megszületett, első testvérem volt, egyszer persze még kicsi volt 1 éves, butaságból, (inkább játéknak szánta szerintem) Rám támadt egy késsel, én végig futodtam a házon édesanyám és nagymamám pedig a sikítozásomra utánunk, volt nálam egy pohár víz amivel leöntöttem és sikerült megfékeznem amíg édesanyámék oda értek, akkor annyira megijedtem tőle, hogy onnantól mindent direkt csináltam és úgy szóltam édesanyánknak mintha ő tette volna, ez volt egy rövid ideig, egyáltalán nem öleltem meg, nem adtam neki puszit, semmi. Aztán az öcsémnél hosszú korházi látogatások után Kawasaki syndromát diagnosztizáltak ( Autoimmun betegség ) Szerintem és nagyszüleim véleménye szerint is ebből adódóan el lett kényeztetve, minden meg volt neki engedve nem lett megnevelve, én személyiségemnél fogva elég temperamentumos vagyok, nem igazán bírom ha a két tesóm nem fogad szót, hamar dühbe gurulok, a rossz kapcsolatunk mára odáig fajult, hogy néha a 8 éves gyerek kioktat, leszid, volt, hogy megpróbált bezavarni a szobámba, trágár szavakat használ rám, és ennek hatására én is elkezdek vele üvölteni. Évek óta megy közöttünk a játék, egyszer ő támad egyszer én, nemtudunk leállni az örökös bosszúval, mivel kapcsolatunkegszerűen borzalmas, édesanyám engem titulált a gonosz szerepébe szó szerint, mindíg mondja az öcsémnek mikor éppen önző dologra készülne hogy ne legyél olyan gonosz mint a nővéred, nekem pedig minden szava késszúrásként vésődik a szívembe, ezáltal is nő a testvérem iránti gyűlölet, idén ment első osztályba, rendszeresen kap fekete pontot amit rend szerint kimagyaráz a szüleimnél olyanokkal, hogy ő csak ezt csinálta, ezért a szüleim értelmetlennek titulálták egyik tanárát,mert szerintük a GYEREK elmondása szerint ok nélkül adott fekete pontot, az az eshetőség viszont eszükbe sem jutna hogy kissé hantázik a gyerek, amit többször próbáltam feléjük jelezni, de mindennek az lett a vége “hogy már megint köpködöd a mérgedet” című kijelentés. A szüleim gonosznak tartanak csak mert meg akarom védeni magam, mert minden rossz szava jobbán fáj mint egy késdöfés. egyszerűen kikészít ahogy a nagymamámat is például simán megpróbálja kérdőrevonni, kibírhatatlan, én pedig természetesen nem bírom ha nem nálam van a gyeplő, ezért ma mikor megérkezett a nagymamánktól, nem köszöntem neki, és miután van egy 3 éves komisz kisöcsém is, és rögtön elkezdtek felfordulást csinálni, rögtön összevesztünk, később a szüleimmel kaptak össze egy újság miatt amit a szüleim nem akartak neki meg venni, ezért elvonult sírni pár sort, később mikor még mindíg nem szólt senkihez sem, édesanyám megkérdezte, hogy mibaja… és elkezdte sorolni, hogy miattam sír, mert én “bunkó voltam vele” anya nagyon leszidott, szokás szerint engem, ez megy évek óta, mármint anya csak az öcsém lelki világával törődik, de azzal, hogy ő eltipor, és már olyan gondolataim is voltak egy éve hogy ögyilkosnak kellene lennem meg ilyenek azzal nem, persze az öngyilkossági gondolatot nem szívesen részletestem volna nekik, félek hogy őrültnek és érzelmi sérültnek hisznek mert én különösen gonosz is vagyok és még öngyilkos is… nagyon érzékeny vagyok és voltam is, édesanyám és anyósa ( apai nagymamám ) között nagyon rossz viszony van ami nyomaszt, édesanyám édesanyja, 3 éve hunyt el amit azóta sem tudtam feldolgozni, egy költözés közepén vagyunk ami halálfélelmet szült abból adódóan, hogy házunk építését még mindíg nem keztük el banki csúszások miatt, közrejátszik az is, hogy életem legszebb éveit előző otthonomban éltem meg, fél éve költöztünk el azóta nagymamámnál laktunk, most albérletben, tehetetlen vagyok, úgyérzem megszakad a szívem, régen annyit mosolyogtam, nevettem, de mióta a nagymamám elment, ködfátyol borult a szívemre… nem tudom mit tehetnék vagy mi lesz velem, minden napomon végig kísér a fájdalom a magány és a könnyek. Mióta elköltözünk, halálfélelmem van, nehezen tudtam enni, mert félek hogy megfulladok az ételtől, pontosabban, meghalok vagy nem élem meg mikor újra boldog lehetek, ( beköltözünk az új házunkba, belekezdek a nagybetűs életbe ) és nagyon bántott hogy a szüleimet olyan reményvesztettnek és szomorúnak láttam, miután másfél két hónap alatt 2 kilót fogytam amikor előtte sem voltam egy testes alkat, ezért a pszichiáter melett döntöttem, oda jártam egy hónapig semeddig nem jutottunk el, mivel már nem birtuk 6-7-en egy panellakásban, ezért albérletbe mentünk ami melett már nem tudtuk folytatni a kezelést, szerencsére miután beköltözünk egyre jobban eszem, a félelem még ugyan az, de eddig a szüleim kedvéért megerőltettem magam, és lassan visszanyerem régi fizikai formámat, de úgy érzem feleseleges tovább küzdenem, ha mindenki egy mesebeli főgonosznak tart akit leginkább el kéne tiporni… kérem nézze el nekem, hogy ebben a levélben inkább az érzéseimet írtam le mint az igazságot… ugyanis sokak szerint kissé érzékeny és “drámai” “dráma királynő vagyok” de ezt elnézem a szüleimnek hiszen nem érthetik, nem vagyunk egyformák! Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Melinda! Az a problémám, hogy a munkahelyemen nagyon tetszik az egyik kollégám. Sokat gondolok rá, sokszor ő köti le a gondolataimat. A baj az, hogy nem tudom eldönteni, hogy én is tetszem-e neki. Néha vannak célzásai, de ezek sem egyértelműek. Az igazi gondom az, hogy a jelenlétében elkap egy megfelelési kényszer. Szeretnék vele minél többet találkozni bent, szeretném a legjobb formámat mutatni, “befeszülök” ha ő is ott van. Most ezen a héten szabadságon van. Így is eszembe jut, hogy vajon mi van vele, mit mondjak majd neki ha visszatér, de felszabadultabbnak érzem magam most hogy nincs. Nem annyira érdekel hogy tökéletes legyek, nem annyira érdekelnek olyan dolgok amik amúgy igen, ha ő is dolgozik. Mondhatni, hogy még a hangulatom is jobb. Mert ha látom hogy valaki potenciális nővel beszélget, féltékeny leszek, vagy figyelgetem és agyalok hogy vajon van-e köztük valami. De most így jó. A kérdésem az, hogy ha hétfőtől visszatér, mit tegyek hogy ne essek megint bele a negatív hullámba? Kerüljem el, ne keressem az alkalmat arra hogy beszélgessünk/találkozzunk? Ne figyeljem hogy kivel, mikor, mennyit beszélget? Kedvelem őt és szeretek vele beszélgetni. Mert ha jól sülnek el a párbeszédeink jó lesz a kedvem + ugye nagyon tetszik is. De elég gyakran elfog a bizonytalanság miatta. Köszönöm a válaszát!

Tisztelt Doktornő!

Azzal a problémával fordulok Önhöz, hogy mit tegyek h ne gondoljak az exemre és a mùltat végleg letudjam zárni.
27 éves vok van egy csodálatos férjem és egy 1,5 éves gyönyörű kislányunk. Az exemmel 6 évvel ezelőtt ismerkedtem meg és nagyon szép pillanatokat éltem át vele mindig figyelmes volt és kedves. 2 hònapig tartott a kapcsolatunk, de nekem ő volt az első férfi az életembe nem számitott h 12 év volt köztünk nekem az első szerelmem volt. A csòknal tovább nem jutottunk korainak tartottam h lefeküdjek vele. Sajnos egy este mint akit kicseréltek a szorakozòhelyen nem foglalkozott velem éreztem h került és ami nagyon szìven ütött és szerintem ezt a mai napig nem tudtam feldolgozni h üzenetben szakìtott velem azaz iwiwen. Rögtön arra gondoltam h ennyit se értem h a szemembe mondja nagyon megbántott és mai napig fáj. A szakìtás után olyan 6 évre ismét beszéltünk, neten es akkor nem lett volna szabad szòba állnom vele, mert ùjra feltépődtek a sebek és őszintén bevallotta h sajnált és h hát csajozni akart nem szeretett volna komoly kapcsolatot. Ahogy engem dobott fél évre rá menyasszonya lett és oda is költöztette magához. Nagyon irigy voltam a nőre fájt h nem velem történt meg mindez és a mai napig fáj. Tudom h elkellene engednem egy könycseppet se érdemel de legbelül azt érzem h nem vok meg tùl rajta h sokat gondolok rá. Tűzoltò és volt egy tűzeset az otthonunkhoz közel es sajnos ezaltal beszeltunk es en pedig bevallottam neki az érzéseimet hogy még mindig nem tudtam elfelejteni es tőle vártam volna én naiv a segitséget h végleg lezárjam a mùltat, holott tisztába vok vele h nekem kell ezt az önsajnalkozást abbahagynom es örökre elengednem. Ismét megbántott, mert nem irt semmit csak h dolga van semmit nem reagalt arra h őszintén bevallottam neki amit iránta érzek. Majd amikor ùjra rákérdeztem annyit ìrt felháborodtan h érti h mit érzek de változtatni ezen nem tudunk és h ő soha nem is szeretett plusz ennyi idő alatt ami 2 hònap volt nem érzett szerelmet irántam és nem azért nem ìrt mert nem akart, hanem mert sok baja, dolga van mostanaban. Felkavarodtak az emlékek bennem elegge lehangolt feszült vok siras kerülget h miert vok ilyen amikor meg se érdemel egy könycseppet se ő éli boldogan életét én meg itt sajnáltatom magam ez nem helyes de érzem h faj amit velem tett es nem tudtam 6 ev alatt ezen tullépni, a kislányom biztos érzi h nem vok jòl látja h feszult vok ő is nyugtalan pedig probalom leplezni elotte de lehetetlen. Sajnos nehez elfeljtenem az exet eszembejut a beszéde a nézése a mosolya és ha meglátom felém jönni v kocsival ha megy érzem kiugrik a szivem a helyérol. Nem értem miért kötődök egy olyan férfihoz akit nem érdeklek hagynom kellene békén és boldognak kellene lennem h van egy odaado szerető férjem már 2 eve es akibe a talalkozasunk napjakor ami 5 eve volt nem voltam szerelmes de idővel meghòditotta a szìvem és rájöttem nem minden férfi olyan képmutatò, mint az exem volt. Az ex szakitasa utan nehezen engedtem magamhoz ferfiakat de a férjem megtörte a jeget es belehalnék ha elhagyna, mert nagyon szeretem. Segitséget szeretnék kérni, hogy mit tegyek h végleg lezárjam a mùltat? Ùgy ereztem ha őszintén beszélek az exemmel az érzéseimről akkor könnyebben eltudom engedni, de eddig nem sikerult. Szakitsak meg vele minden kapcsolatot, vagy mit kellenne tennem? Előre is köszönöm szépen a válaszát!

Kedves Doktornő!
25 éves lány vagyok, anyukámmal élek. Az utóbbi hónapokban forszírozta a költözést, mondván, nekem is jót fog tenni ha önálló leszek. Teljesen igaza van, de nagyon sok bennem a félelem, és a kilátástalanság. Félek a jövőtől, és a magánytól. Egyedülálló vagyok, tehát biztosan egyedül fogok elköltözni, de borzasztó belegondolni, hogy egy teljesen új szituációba kerülök, és egyedül leszek. Az esték és az éjszakák is megijesztenek, nem akarok egyedül lenni.
Ilyen helyzetben mitévő legyek? Nem akarok anyukám terhére sem lenni, és tudom nagyon jól, hogy a különválás már nagyon időszerű lenne, és sokkal egészségesebb lesz az az állapot, mint a mostani. De nem tudom magam meggyőzni. Mindig elönt a szorongás ha rágondolok.
Köszönöm a választ,
Szilvia

Kedves Doktornő!
Párkapcsolati problémában kérném segítségét. A párommal a kapcsolatunk 5 éve tart. Mindketten 45 év feletti diplomás emberek vagyunk. Nekem nincs gyerekem, neki van egy nagykorú gyereke, aki távol él tőle. Hétvégi kapcsolat a mienk, csak hétvégén tudunk találkozni péntek délutántól vasárnap estig. Kb 100 km-re lakunk egymástól mindketten önálló egzisztenciával rendelkezünk. A munkahely is helyhez köt mindkettőnket. Párom magas beosztást tölt be. Én idős édesanyámmal élek, aki ápolásra szorul. Párom kapcsolatunk alatt 4-5 alkalommal besértődött 1-2 hónapokra, néha ruháit is elvitte tőlem. Volt amikor édesanyámmal hajtott össze, van aminek az okát a mai napig nem tudom.Én szerintem nem adtam rá okot, mindig a probléma megbeszélésének híve voltam. Szerintem jól megértjük egymást. Én engedékenyebb vagyok, neki kicsit magas az egoja és határozott természetű. Telefonjaimat ilyenkor nem vette fel, sms-ekre, email -ekre nem válaszolt. Mindig én kezdeményeztem a békülést , én könyörögtem vissza magam, mert szeretem. Nem tudom ő szeret-e, mert ezt mostanában nem mondja. Legutóbbi békülés után megígértre nem csinál ilyet. Nem tudom mennyire bízhatok meg benne?? Megváltozhat a magatartása,viselkedése? Számíthatok-e rá az életben? Válaszát előre is köszönöm.

Kedves Doktornő,én azt hiszem elég hosszan fogom leírni a problémám,hogy ön is átlássa.
Házas vagyok 22 éve.Egy titkos kapcsolatom is van ami 7 éve tart.A férfinak akkor volt 1 éve kezdődő élettársi viszonya mikor velem megismerkedett.Mindketten diszkréten megegyezve folytattuk ezt a kapcsolatot.Volt egy fél éves szünetünk 1 év után mivel az élettársa akkor szűlt és ő mondván nem akart gerinctelen lenni a hölgyel.Addig ameddig nem lett terhes a hölgy engem is arra bíztatott váljak el.De mikor megváltoztak a dolgok akkor már az ellenkezőjét erőltette mivel ha elválok találok valakit és ő akkor már nem kell nekem.A fél év szünet után kért,hogy folytassuk mert hogy szép emlékei vannak velem kapcsolatban.Soha nem mondta ki az érzéseit,sőt mikor utaltam arra hogy úgy érzem szeret kiabálva közölte velem intenzív leszögező kézmozdulatokkal hogy soha nem volt belém szerelmes nem is az és soha nem is lessz.Ezt az alkalmat kivéve mindig tisztelettel és nyugodt hangon beszélt velem.Ekkor volt ujabb 3,5 éves kapcsolatunk miután én csúnyán megbántottam és egy évig nem válaszolt egy levelemre sem.De megtört a hég és pár hónapja ujra együtt vagyunk.Mikor kérdeztem gondolt e rám az egy év alatt azt mondta talán.Mindig a hadonló kérdésekre amiből kivehetném mit is érez kikerülő válaszokat ad.Viszont az együtt töltött idő alatt a gesztusok az érintések mind gyengédek és kedvesek.Viszont nekem fájdalmas ez a bizonytalanság.Hogyan tudhatnám meg cagy hogyan szedhetném ki belőle az érzéseket.Ha egyáltalán vannak neki.Mert én már semmiben nem vagyok biztos.Ő egy kemény határozott céltudatos férfi.Vezető beosztású inteligens és felelőség teljes.Segítsen ön hogyan látja ezt a sztorit?Érdemes kitartónak lennem?
Köszönettel:Éva

Tisztelt Doktornő!

Egy olyan kérdéssel fordulnék Önhöz hogy miért lehet az hogy éjszaka többször felébredek és ilyenkor az az első és csak annyit csinálok hogy megnézem hogy egy lány mikor volt utoljára elérhető facebookon, illetve hogy írjak neki, akivel egyébként nagyon bonyolult a kapcsolatom, voltunk együtt is egy ideig, de visszament a volt barátjához akivel együtt volt mikor megismerkedtünk és miattam hagyta el, aztán rájött hogy hatalmas hibát követett el ezzel, de igazából mindvégig döntésképtelen volt ezzel kapcsolatba hogy maradjon e több mint 3 éve tartó kapcsolatába vagy velem kezdjen új kapcsolatot. Amikor együtt aludtunk is volt rá példa hogy felkeltettük a másikat hogy elmondjuk egymásnak mennyire szeretjük a másikat. Illetve az éjszakai felébredés ugyanúgy nála is előfordul és ő neki is az az első hogy megnézze hogy én mikor voltam utoljára aktív illetve hogy írjon valamit. Napközben egész nap beszélünk egyébként egymással szóval úgymond megbeszélünk mindent talán? Viszont éjszaka többször irunk egymásnak, rendszerint egymással álmodunk. Többször megbeszéltük hogy hagyjuk egymást csak egy időre, vagy próbáljuk meg elfelejteni a másikat de ez sokadjára sem ment. Nem vagyunk tisztában azzal hogy mit érzünk pontosan egymás iránt hogy ez szerelem-e? Az biztos hogy nagyon fontosak lettünk egymásnak, és nem tudjuk elengedni a másikat. Viszont nem tudjuk hogy mi lenne a helyes döntés elfelejteni a másikat vagy adni egy új esélyt ennek az egésznek? Azt pedig, hogy miért ébredünk fel esténként és miért viselkedünk így végképp nem tudjuk, de kezd kellemetlen lenni és szeretnénk rá megoldást találni.
Válaszát előre is köszönöm!

Üdvözölöm! 27 éves férfi vagyok ! Nekem egy olyan problémám lenne ha: a főnökség előtt kell dolgoznom netalán még nézik is amit csinálok.A szívem majdhogynem kiugrik a helyéről és kezeim remegni kezdenek , ha valamit kérdeznek egyszerűen az agyam leblokkol. Általában akkor jelentkezik amikor valami tétje van a dolognak hogy szerepelek. De már a dohánybolt felé is elkapott ez a rosszullét pedig ott az ember csak kér valami és kész . Ez a nyavaja lassan 3 éve gyötör persze a rosszullétek nem gyakoriak de engem nagyon zavar. Először éjszakai műszakba jött ez ki rajtam egy stresszes napomon.3 műszakban dolgozom lehet az okozza ?Esetleg dohányzás kávé fogyasztás .Nem vagyok egy félénk ember és másoknak is ez a véleménye rólam mégis amikor ez rosszullét elkap nagyon kevésnek érzem magam . A válaszát előre is köszönöm

Kedves Doktornő!
A párommal lassan egy éve vagyunk együtt. Tudni kell róla, hogy nagyon féltékeny, amit már kezdtem megszokni. Egyszer szóba került a múlt, az hogy kikkel jártunk azelőtt, stb. Mivel nekem nincs rejtegetni valóm, és neki sem, a telefonomhoz ő is tudta a jelszót és egyszer megnézte a beszélgetéseimet, ahol képeket talált az egyik exemmel (én nem tudtam a létezésükről). Ezután minden megváltozott. Kedvtelen lett, és hamar mérgelődik, türelmetlen. Ő maga is utánaolvasott a dolognak és úgy vélte hogy ez a retrospektív féltékenység, amiben ő szenved,féltékeny a múltban megtörtént dolgokra is.
Az esettel kapcsolatban az a kérdésem lenne, hogy gyógyszerek nélkül gyógyítható-e a “betegség” és élhetünk-e valaha egy normális életet, amint azt a képek megtalálása előtt tettük?
Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Doktornő!

A problémám az, hogy nem tudok kapcsolatokat fenntartani. Valahányszor érzem, hogy közelebb kerülök valakihez, hirtelen megváltozik bennem valami és olyan dolgokat teszek és mondok amiket nem akarok. Ezáltal teljesen eltávolodunk egymástól a másik féllel. Ő azért mert esetleg megbántom és nem ért engem, én pedig olyan kínosnak és szomorúnak érzem a helyzetet, hogy inkább kerülöm a további beszélgetéseket. Ezek után mély depresszióba esek, mert úgy érzem állandóan elrontok mindent ami jó lehetne. Sok éve küzdök az önutálattal, lehet ennek köze hosszá? Van erre bármi megoldás?

Előre is köszönöm a válaszát.

Kedves Doktornő!
Az én problémám már lassan 2 évre tekinthető vissza. 26 éves vagyok jelenleg és egyre inkább boldogtalan, kiábrándultabb, olyan vagyok már mint egy élő-halott. Tudom, ez önsajnálatnak hangzik, és én nagyon sokszor próbáltam összeszedni magamat, új lehetőségek, motivációk után kutatva, de mindig csak falakba ütközöm, csalódom, és így egyre inkább kiábrándultabbá válok. Már nem is emlékszem mikor voltam utoljára tényleg boldog vagy vidám. Viccesen hangzik, -az én koromban-, de úgy érzem mindennel el vagyok késve, “még semmit nem tettem le az asztalra”, sem a szüleim, sem én nem tudok magamra büszke lenni. Akárhányszor is próbálok valamit, és optimistán hozzáállva érzem, hogy ez most jó lesz, a végén mindig ugyanide érkezem..könnyek halmaza, csak vegetálva töltöm a napjaim, semmi nem segít. Több mindenből tevődik ez össze, már személyes “konzultáción” is részt vettem kétszer, különböző helyen, de egyáltalán nem távoztam semmiféle pozitív érzéssel, sőt… én már tényleg nem tudom mi tévő legyek, s azt sem hiszem, hogy ez az email majd csodát tesz, de annyiszor néztem már meg az oldalát, hogy gondoltam…..

Kedves Melinda!
44 éves tavaly elvált nő vagyok. 25 év házasság után váltunk el két nagykorú gyermekünk van. házasságkötés előtt kb. 2 héttel találkoztam valakivel aki iránt olyat éreztem mint azóta se senki iránt. Ez az első látásra..De a közelgő esküvő miatt nem tettem semmit, hisz mindkét család készült rá. Házasságkötés után egymásba szerettünk az illetővel, már közben mindkettőnknek 2-2 gyereke volt. Ő azt mondta felvállal engem és a gyerekeimet is, de nemet mondtam. Nagyon fiatal voltam, féltem, hogy a férjem elveszi a gyerekeket hisz én csaltam meg. kizártam az életemből a nagy Őt és 15 évig érzelmek nélkül éltem(munka, gyereknevelés, háztartás) férjemmel több mint 10 éve semmi testi kapcsolatunk nem volt. Elváltunk, közben Ő is elvált már rég, élettársa volt 15 évig, tavaly ők is szakítottak. Elkezdtünk beszélgetni, írni. Sajnos nagyon keveset. Ő semmit nem ígér. Tudja mit érzek iránta. Félszavaiból úgy érzem ő is hasonlóan érez. Hiányzik nagyon a közelsége, a szava..És amiért Önnek írok: Persze sokat szomorkodok, csak a munkahelyemen érzem viszonylag jól ha leköt a munka. Szinte senkivel nem tudok beszélgetni, a közeli családommal legfőképp. Csak szinte illendőségből beszélek velük. Már az utcára sem szívesen megyek, meg boltba. Legszívesebben egyedül vagyok bezárkózva, fülhallgatóval zenét hallgatok, semmit nem csinálok szívesen.Aludni nem tudok csak kb 1,5 2 órákat. Ezek idegösszeomlás jelei?

Kedves Doktornő!
23 éves lány vagyok, közel egy éve dolgozom, és nagyon szeretem a munkám. Eddig soha nem volt párkapcsolatom, vallásos családban nőttem fel, anyukám egyedül nevelt. Fél éve kezdődött el az első ilyen jellegű viszonyom a főnökömmel, aki 25 évvel idősebb, és családja van. Az elején tisztázta, hogy semmi komolyat nem akar, mert szereti a feleségét, mégis egyre több utalást tett arra, hogy kezd szeremes lenni. Aztán kezdődtek a munkahelyi problémák, stressz, és szépen elhidegültünk egymástól, már nem érdekeltem, stb… ezt pedig nagyon rosszul viseltem, mert időközben elkezdtem hozzá kötődni. Azóta megállás nélkül sírok, és arra döbbentem rá, hogy eddigi életemben az izgalmat ez a fél év jelentette. Tudtam, hogy egyszer vége lesz, de reméltem, hogy nem ilyen fájdalmasan.
Most kűzdök a magánnyal, és azzal a gondolattal, hogy talán soha nem lesz senkim. Nehéz elengednem, mert egy helyen dolgozunk. Viszont úgy érzem belepusztulok mikor a feleségével látom nevetgélni, vagy összebújni. Elmondhatatlanul gyűlölöm néha. Őt is, a feleségét is.
Tudom, hogy az én hibám az egész, és az igazi áldozat nem én vagyok, hanem a feleség, akit 20 éven keresztül fúvel-fával csaltak. Az önérzetem a nullával egyenlő, és úgy érzem, minden kilátástalan.
Érdemes lenne esetleg szakember segítségét kérnem egy ilyen helyzetben?
Válaszát előre is köszönöm.
Üdvözlettel: Erzsébet

Kedves Doktornő!

Egy 17 éves fiú vagyok,és szánalmasnak,unalmasnak érzem magam. Ha a barátaimmal vagyok,vagy csajozni próbálok,vagy belekezdek akármibe,akkor a testvérem mindig mindenben leköröz. Vegyük például a tovább tanulást. Ő már végzős egyetemista,programozás szakon,én meg végzős a gimiben,és továbbtanulás előtt állok. Az ő foglalkozásával sokat lehet keresni,amire én akarok menni,abban annyira nem,mint az informatikában. Ő szereti az infó,érti,én meg nem. Szereztem barátokat,jól megvagyunk,dumálunk,ők is szeretik az infót,én meg nem. Én inkább olyan régimódi beállítottságú vagyok. “Egy felhúzható óra vagyok a digitális világban.” Nem azt mondom,hogy nem értek a gépekhez,az alap dolgokat értem,de nem úgy mint ő. Tesóm megismerkedett a barátaimmal,és olyan,mintha én nem is lennék. Egész nap tudnak beszélni a új technikákról,gépek,telók,meg ilyen hasonló dolgokról,én meg csak ülök és nézek. A lányoknál is megnyerőbb,mert ő pár évvel idősebb,nagyobb a szakálla,izmosabb,én meg szinte láthatatlan vagyok mellette. Szeretem,testvérem,de ha én belekezdek valami újba,jól érzem magam,érzem hogy jó vagyok benne,akkor ő megjelenik és mindenki elvan varázsolva. És utána ugyan az a szitu. Ő középpontban,én meg vagyok magányosan,és úgy érzem hogy szánalmas,unalmas vagyok,aki nem viszi semmire,vagy ha mégis,akkor is nem lesznek barátaim,magányos leszek.

Kedves Doktornő!

6 éves kislányommal kapcsolatban szeretném kikérni a véleményét. Azt szeretném tudni, hogyan tudok neki segíteni, esetleg szükséges szakember felkeresése?
A lányom okos, jó kedélyű, mozgékony (táncol, úszik), szeret irányítani, szervezni (a játékok is sokszor a szervezésben kimerülnek). Körülbelül 2016. november óta azt mondogatja, hogy “nem vagyok boldog”, “nem szeretem magam”, “Nem tudok pozitív lenni”, “nem tudok jó lenni, ezért nem érdemlek ajándékot és nem is kérek a Télapótól és a Jézuskától se”. Persze azért készült lista a Jézuskának és örült is neki, de továbbra is hajtogatja, hogy “nem boldog és nem tudjuk felvidítani se azzal, hogy játszunk vele, se a mese olvasással, se a mese nézéssel”. A hangulata folyamatosan ingadozik. Ha belemerül valamibe ( pl játék, táncol, énekel ) akkor vidám, de egyik pillanatról a másikra karba tett kézzel, durcás arccal, néha sírással mondja, hogy “nem boldog”. Próbáltam beszélgetni vele és rájönni az okára. Kérdeztem, hogy miért gondolja ezt, hiszen az óvodában, se hallunk róla semmi rosszat. A lányom erre azt válaszolta, hogy az oviba jó, csak otthon nem, mert este nem alszik el könnyen, nem fogad szót. Ha azt mondom a lányomnak, hogy szeretem és büszke vagyok rá valamibe, akkor is az a válasza, hogy ő meg nem szereti magát. Kérdeztem, hogy tudok-e segíteni neki, de azt mondta nem, nem szereti magát és ő soha nem lesz jó. Tegnap este azt mesélte, hogy voltak kinn az udvaron az oviba, de nem játszott vele senki. Aki játszott volna vele, annak egy másik kislány azt mondta, hogy “ne játssz vele, mert a Reginának is parancsolgatott ” és így egyedül maradt. Regina egy ovis társa volt, akivel a kezdetektől 3 évig nagyon jól kijött, de a lányom októberi születésű és így nem tudták együtt kezdeni az iskolát. Tartjuk a kapcsolatot a Regina családjával és szoktunk közös programokat szervezni. A párommal úgy gondoljuk, hogy az idei tanévben az oviba nem talált olyan jó barátot, mint a Regina. De szerintem nem ez lehet a probléma, hiszen a lányom azt mondja otthon nem tud jó lenni. Esetleg mivel egyedüli gyermek, így akarja felhívni magára figyelmet?
Az is probléma, ahogy a lányom is észrevette, hogy este nagyon nehezen alszik el. Születése óta rossz alvó. Anyának ott kell lenni mellette, amíg el nem alszik. Mivel alszik az oviba, hiába járunk délután táncra és úszásra, nem fárad el. Hiába kerül ágyba fél kilenckor, még fél órát mesélek és beszélgetünk, aztán még 1 vagy másfél órát nyűglődik mire elalszik. Reggel persze fáradt, és durcásan kel, nem akar felöltözni, mindent csak anyával akar. Ha apa segíteni akar mindig azt mondja, hogy apát nem szereti. Pedig apa is foglakozik vele, csak kevesebbet és nem olyan türelmes. Apa nehezebben kezeli ezt a durcás, síros reakciókat. Azt mondja a lányunknak, hogy sírással nem old meg semmit.
Ez önértékelési probléma lehet a lányomnál vagy csak figyelemfelhívás? Hogyan lehetne segíteni neki? Esetleg szakember bevonása szükséges?
Válaszát előre is köszönöm.

Kedves Doktornő!
Nagyon nehéz erők beszélnem. De már nem tudok mit csinálni. Szeretném őszinte tanácsát kérni.
A párkapcsalataim sorjában, egymás után mennek tönkre. Az első azért hagyott el 3 év után mert kiköltözött külföldre. A második párom lelkileg terorizált. 3 év volt ez is. A harmadik párkapcsolatom az különleges volt. 3 hónapja lett vége. 8 hónapig tartott. A férfi 18 évvel volt idősebb nálam. Sok gond volt a korkülönbség miatt de megoldottuk. Mi den rendben volt addig amíg fel nem bukkant az exe. Két gyerek volt jelen. Egyik sem az övé de sajárjaként szerette őket. Elfogadtam. De nagyon rossz volt hogy mindig az exéről beszélt. Észre vettem hogy hiányzik neki. Láttam hogy szereti még őt. Rossz volt nézni. Így elengedték. Kibékültek. Újra egy család lettek.Mai napig jóban vagyunk. De nehéz volt. Megbékéltem hogy nem lehet az enyém. Egy hónappal ezelött megismerkedtem egy 28 éves sráccal. Minden rendben volt. Nagyon egymásra találtunk. A mai napon leült velem beszélni. Az exe felkereste. Babát vár. Mielött összejöttünk voltak intim együtt léteik bár nem voltak már egy pár. Családcentrikus így nem hagyná veszni a babát. Se ő se az exe. A kapcsolatuk azért ment tönkre mert az exe össze járt a volt férjével. A párom kijelentette ha ővé a gyerek neki az lesz az első. Semmi más. Nem akar vele össze jönni újra mert szeret. De a baba……érzem el fogom veszteni. Megint elhagynak. Anyám elhagyott 2 éves koromban. 24 éves vagyok. Kompromisszum képes. Nem vagyok okos de butának sem mondanám magam. Bárkivel el tudok beszélgetni. Legyen az történelem filozófia játék. Bármi. Odaadó vagyok . De tudom azt is hogy naív és igen birtokló tipusú. Tudom magam kontrolálni. Hibáimat belátom. Változtatok ha kell. Tudom hogy szeretet éhes is vagyok. És most nagyon ijedt. Félek. Úgy érzem senkinek sem kellek. Hiába adom oda szívem lelkem. Mindig elhagynak.
Mondja, mit tegyek! Tartsak ki a párom mellett akinek lehet hogy más nőtől lesz gyereke?! Mit kell tennem hogy végre szüksége legyen valakinek rám?!!!! Mit kell tennem hogy engem lássanak?

Kedves doktornő!! 24 éves fiu vagyok. 2012-ben kezdödött ez nálam egyik napról a másikra mikor iskolába jártam jó volt az átlagom odafigyeltem mindenre és utána elhatalmaskodott ez az érzés rajtam,majd utána abbahagytam az iskolát és elmentem dolgozni és igy megoldodott a probléma,ekkor nem voltam még kezelve. utána többször is kialakult kapcsolatokban,és sokszor hazudtak is nekem,és volt 1 kapcsolatom ami 1 évig tartott és az illető végig hazudott nekem és nem tudtam feldolgozni,de aztán elmentem dolgozni és megoldodott. 2016 februárjában megint kapcsolat miatt jött ki akkor elkezdtem kocsira gyüjteni és megoldodott de egyik pillanatrol a másikra és akkor is folyamat pánikoltam stresszeltem míg a kocsira gyüjtöttem. 2016 novemberében megint kaocsolat miatt jött elő, és ez odáig fajult hogy probálkoztam elöször kapcsolatba megoldani,de egyszerűen nem tudtam rendet rakni. Probáltam teákat inni(citromfűtea,orbáncfőtea,antidepresszáns tea, homeopátis gyogyszereket szedni valerina relax remotiv extra,de egyiknél sem volt semmi javulás. probálom közbe fejbe is rendet rakni a dolgokat,vannak elhatározásaim de 5 perc mulva el is megy tőle a kedvem.Probálkoztam naplóirással,sportolással,munkával,kimozulással, számitógépes játékkal,barátokkal, probáltam kibeszélni magamból. írtam egy szöveget magamnak amit minden este lejátszok magamnak.probálom folyamatosan megnyugtatni magam,de már eleve rosszul kelek fel és reménytelenség érzése van bennem, a munkámat december 6.a ta nem tudom elvégezni,mert félelmek jönnek elő bennem, bármi dolog eszembe jut rögtön rápánikolok,megijedek mindentől,és akár elhatározom az életem h mit csinálok hogy megtudjak nyugodni nem tudok nyugodt maradni. a legutobbi barátnőmmel mai napig beszélünk néha de sokszor érzelmileg ez megvisel ahogy más is. Bárhova elmegyek,egy idő után rosszul érzem magam és minden féle rossz gondolat jön elő bennem. párkapcsolatban féltékenység nem tudok megbízni a másikban mert rögtön bepánikolok és rögtön félelmeim vannak és ez átváltozik egy idő után teljes tanácstalanságba. az exbarátnőmmel egy házban lakunk a szüleink ismerik egymást és sokszor amikor találkoznak rögtön iyen pánik jön rám azonnal. és nem birok megnyugodni,probálom lefoglalni magam de nem tudok megnyugodni. pszihologushoz járok, meg pszihiáterhez,január közepén kezdek el pszihoterápiára járni. érzelmileg tul labilis vagyok azt mondták az orvosok hatalmas önbizalomhiányban és kisebbségi érzésem van,meg megfelelési kényszer. most felirtak gyogyszert is már mert nem változott a helyzet. Ha valamit eltervezek akkor ujabb félelmek jönnek elő bennem,például kapcsolatban is hogy mi lesz késöbb mi lesz ha megcsalnak,mert én tudom magamról hogy én nem olyan tipus vagyok,viszont nem tudok hinni a másikban. ha elhatározom hogy tök jó lesz a munka mert pénzt is kapok érte utána pánik tör rám azért mert távol vagyok az otthonomtól és h másnak milyen jó h nem dolgozik és ha arra gondolok h legalább nekem lesz pénzem nem nyugtat meg. félelmeim vannak attól is hogy nem fogok tudni a töbiekkel beszélgetni,félelmeim hogy nem jó az amit csinálok,már mindenre találtam ki valami mondandot amit mondogatok magamnak,de nem tudok úgymond megbarátkozni valamivel.probálok a pozitivra gondolni a jóra amit elértem az életben, probálok azokra gondolni amik erősebbé tettek,de egy idő után visszafordul rosszba és ez egy ördögi kör úgy érzem. Esélye van a családi háttérnek is esetleg ezt is mondta a pszihologus. Kicsit már türelmetlen vagyok magammal szemben is mert már lassan 2 hónapja tart ez az állapot és szeretnél dolgozni de folyamat rossz gondolatok járnak a fejemben az élettel kapcsolatban a jövöre nézve és magammal kapcsolatban. most escitil és frontin gogyszerek együttes alkalmazását javasolták, pszihoterápiával együtt,tegnap,de még nem kezdtem el szedni,előtte megirtam ezt az üzenetet. Eddig a munkával megtudtam oldani a problámámat de mostanra ugy érzem és tapasztaltam is hogy nem segített.memoriazavarjaim vannak, feledékeny vagyok,egész nap szinte csak aslzom,hogy ne gondolkodjak. probálok kimozdulni ,de sokszor az sem segít. bármi kis jó dolog történik nem érzem jól magam tőle. olyan érzéseim vannak h mindekinek milyen jó csak nekem nem jó és probáltam ilyenkr is a pozitiv dolgokba kapaszkodni de nem segitett,csak roszabbul lettem tőle. Általában ilyenkor ugy érzem hogy amit nem csinálok az nem jó és nem érek vele semmit és hogy nem csinálok semmi értelmeset. és igazábol tudom h nem kell megfelelnem senkinek mindeki azt csinálja amihez kedve van de ugy érzem tökre kedvtelen vagyok és nem birok egy adott heyzetben sem kikapcsolni és arra figyelni amit éppen csinálok.

Kedves Melinda!

A problémám nagyjából 7 éve részese az életemnek amelyet több, más-más módszerű próbálkozás ellenére sem tudtam megoldani.

Mindig párkapcsolati szinten jelenik meg és az én hűségem válik kérdőjelessé. Ami érdekes, hogy nem a férjem számára, hanem saját magam számára.
Olyan emlékek, események, körülmények után kutatok amely arra adhat jelet, hogy hűtlen voltam, félre léptem egy-egy buli alkalmával amikor a párom nincs jelen és én alkoholt fogyasztok. A gyökere egy hasonló szituáció lehet, amikor az egyik ismerősöm utólag bevallva tréfából az orrom alá dörgölte, hogy milyen szórakoztam egy másik férfival.
Mára gyermeket várok amely “projektbe” közös akarattal fogunk bele, de ahogy bebizonyosodott a terhességem, rögtön kételkedni kezdtem az apa kiléte felől.
Soha nem volt párhuzamos kapcsolatom, mi mindent meg tudunk beszélni és a fennálló félelmeimről is tud a férjem, az édesanyám és a barátaim is. Mostanra úgy érzem, hogy egyedül nem tudom megoldani.
Az állandó rosszkedv, sírás, a gombóc érzés, a szorongás hónapok óta ismét végig kíséri a mindennapjaimat és nem tudok tőle szabadulni. Ebből kifolyólag az állapotomat sem olyan örömmel élem meg mint ahogy azt korábban elképzeltem.

Kérném véleményét vagy javaslatát a fent leírtakkal kapcsolatban.

Kedves Doktornő!

Egy nagyon fontos döntést kéne meghoznom és ebben kérném a segítségét. 17 éves vagyok lány, és egy 3 éve tartó párkapcsolatban élek. A párom szintén ehez a nemhez tartozik. A szüleim elváltak már 5 éve. Jelenleg édesapámnál lakok, de egyre lenézőbb velem szemben és a párommal is. Szét akar minket szakítani minden áron. Egyfolytában csak veszekszünk apámmal és egyre csúnyábban. Édesanyám fel ajánlotta hogy költözzek hozzá és amikor apámmal újra össze vesztünk mert úgy érzem hogy a barátnője fontosabb nálam (de persze minden butaságon össze veszünk már), akkor mondtam neki hogy ha nem toleralja magát akkor anyámhoz költözök. Ez nem tetszett neki és egyből elkezdett ütni hogy már pedig ő nem enged el. Édesanyám nagyon ragaszkodik hozzá hogy költözzek hozzá de én nem tudok dönteni. Amikor édesanyám hagyta el, akkor apám felakasztotta magát. Félek hogyha ezt most én teszem meg akkor megint kárt tesz magában. Én szeretem, de nyugalomra vágyom. Elegem van abból hogy neki kell megfelelnem. Bukásra állok az iskolában. O azt mondja hogy azért mert azzal vagyok akivel vagyok de nem. Az állandó veszekedés miatt. Nem akar már engedni sehova sem. Ha elkoltoznek akkor nyugalom lenne körülöttem de apám kárt tehet magában. Viszont ha itt maradok folytatódik minden. Mit tegyek hogy jó legyen?

Kedves Doktornő!
Tanácsra lenne szükségem, hová, kihez is fordulhatnék a következő problémával: gyermekeimet egyedül neveltem fel, s tavasszal az addigi családi otthonunktól meg kellett válnunk, mert nem tudtam fizetni a svájci frankos hitel terhét. Azonban a párommal úgy döntöttünk, az ő házában folytatjuk közösen tovább az életet. A kisebbik gyermekem költözött velem az új otthonunkba, természetesen nagyon elkeseredve, a barátai, a megszokott élete elhagyása miatt. Nem nyafogott, nem gördített akadályokat, a dolog normális, szeretettel, sok beszélgetéssel kezelhető mederben folyt. A nyarat többnyire nem itthon töltötte, sokat bulizott, és én úgy gondolom, mindenről beszámolt őszintén, bármit is kérdeztem. Ősszel azonban, ahogy elkezdődött az iskola (negyedéves, az idén fog érettségizni egy olyan iskolában, amit ő választott), nagyon megváltozott. Nincs kedve tanulni, nincs kedve a kollégiumban lenni, nem érdekli a szakma, amit ő választott magának. Ha hazajön, szinte csak alszik a szobájában, néha tudom elérni, hogy kicsit kommunikáljon velünk, elkezdett hasonlítani a viselkedése az édesapjára, aki nem szeret dolgozni, viszont alkoholista, és minden felelősség alól kibújik. Nagyon félek, féltem a fiamat, és néha igazán megrémülök, mikor olyannak látom, mint az édesapját, akit éppen ezen viselkedési problémák miatt kellet elhagynom, vállalva, hogy egyedül felnevelek két fiúgyermeket. A problémához hozzá tartozik még, hogy a fiam egyre betegesebb, szinte állandóan hurutosan köhög, minden betegséget elkap, mint óvodás korában. A sok betegség egyikén az orvos csináltatott egy laborvizsgálatot, ami nagy vashiányt mutatott ki, ám akkor éppen zajlott valamilyen vírusfertőzés a szervezetében. Újabb laborra lenne szükség, hogy kiderüljön, mi a probléma, de a fiam hallani sem akar róla, nem hajlandó elmenni az orvoshoz. Viszont persze suliba sem akar menni, meg beteg is, én pedig teljesen tanácstalan vagyok, kihez fordulhatnék segítségért, hogy valójában a költözés, vagy valamilyen betegség áll-e a háttérben? A háziorvosunkat nem ismerjük nagyon, hiszen nemrég költöztünk ide. A fiam betöltötte a 18. életévét. Mit tehetek?

Kedves Doktorno!
(Panikbetegseg vagy koffeinmergezes?)
Elvonasi tunetek miatt szeretnem kerni a segitseget, otleteit. 33 eves ferfi vagyok, es fel evvel ezelott a panikbetegseg tunetei jottek ki rajtam. A 3. rosszuletnel felkerestem egy pszichiatert, aki rogton panikbetegnek “elkonyvelt” es citagen nevu gyogyszert irt fel. (A haziorvosom a verkepem alapjan teljesen egeszsegesnek talalt) Mivel nagyon kellemetlenek voltak a rosszulleteim, gyorsan el is kezdtem szedni es ket het mulva rendbe jottem. Fel ev szedest javasolt az a doktorno. Menet kozben sokat azon toprengtem,hogy hogy lehetnek en panikbeteg, mikor is teljesen elegedett vagyok az eletemmel. (egeszseges gyermekem van, jo munkahelyem, anyagi biztonsagom, vallasos vagyok, optimista, sportolok, stb) Eltelt ez a fel ev, es elkezdtem csokkenteni az adagot fel szemre. Kozben sokat keresgeltem az interneten a koffeinnel kapcsolatban, es arra jottem ra,hogy (napi 3 energia italt, es 3-4 eros kavet ittam eddig) az is lehetseges,hogy nekem a koffein tuladagolas okozta a rosszulleteimet? Egy hete tettem le azt a napi fel szem antidepresszanst es a koffein fogyasztast is lecsokkentettem napi 1db gyenge kavera. Viszont most meg elvonasi tunetekkel bajlodok. On szerint most a gyogyszert, vagy a koffeint hianyolja a szervezetem? Panikbeteg lennek, vagy csak a sok koffeintol lehettem rosszul? A ket dolognak erdekes modon hasonloak a tunetei. Mit ajanlana? Folytassam az antidepresszans szedeset, vagy tartsak meg ki, es elmulnak ezek a rosszulletek? Segitseget elore is nagyon szepen koszonom!

Tisztelt Doktornő!

Szeretném a tanácsát kérni!
8 évig éltem a párommal,43 éves leszek idén,ő 44.
Előtte nagyon erős,önálló nő voltam,gondtalan,sikeres,igazán szép nő.Mindenemet ebbe a kapcsolatba vetettem,az egész életemet-és itt nem éppen csak anyagiakról beszélek-az a legkevesebb!Az elmúlt évben a párom januártól kezdve,egyfolytában megalázott szavakkal,bántott a viselkedésével,mellőzött,nem foglalkozott velem,nekiállt kocsmázni,hosszú hónapokig hozzám sem nyúlt,egyedül járt mindenhová,nem érdekeltem sem én sem a kapcsolatunk,miközben nő-tehát ellenfél nem volt a színen,ezért nem is értettem az egészet.Szó szerint belebetegedtem sajnos,nem ettem napokig,nem ittam,nem tudtam aludni,és nagyon hirtelen,pár hét alatt szinte majd 13 kg fogytam.Akkor ugy döntöttem jobb lesz ha véget vetek ennek,és bár belehaltam érzelmileg-szakítottam vele és elküldtem.Egy hónapot éltünk külön ,én egy hónap alatt összeszedtem magam amennyire csak tudtam,anyagilag,érzelmileg stb.De nekem rettenetesen hiányzott!Aztán nekiállt bókolni és én boldog voltam-hazajött hozzám ujra. Kereken 4 hetet volt velem ,amiben már a második héten ujra indult a lelki terror tőle,a nemtörődömség,a legyen tiszta ruha,kaja az asztalon,és fogd be a szád cselédirányzat,megint nem volt testi kapcsolat sem már 2 hét után,majd egyfolytában hazugságokon kaptam amiket bizonyítani is tudtam mindig,és akkor már belém beszélte azt is hogy én hülye vagyok és képzelődöm,kolonc vagyok a nyakán csak, nem mehettem vele sehova,már annyi szavam sem lehetett mint elötte volt.Gondoltam,még mielött újra kell hosszú hónapokon át elviselnem az érzelmi gáncsokat véget vetek neki,összeszedtem magam és kidobtam.
De sajnos valami nincs rendben,és jó pár hét gondolkodás után rá kell jönnöm,hogy egyedül képtelen vagyok megoldani már ezt,segítségre van szükségem valahogy.
Mióta elküldtem újra,igazából nem is nagyon gondolok rá,megpróbálom kerülni a gondolatokat róla-tehát ezzel nincs baj.
A baj azzal van hogy annyira belém-beszélte az elmúlt évben hogy egy rossz ember vagyok,hogy nem tudok továbblépni.
Ugyanúgy nem eszek,vagyis szinte alig-alig,most éppen 18 kg minusznál tartok október közepe óta,semmiféle éhségérzetem nincsen.Nem iszom kávén kívül szinte semmit sem,nem érzem,hogy szomjas lennék,eltünt ez az érzés is.Fáradt vagyok egyfolytában,de aludni szinte egyáltalán nem bírok,még nyugtatóval sem!Lehunyom a szemem és szó szerint forog az agyam egész éjjel.Már a munkámat is alig tudom elvégezni pedig imádom!Képes vagyok egész nap szinte csak dohányozni-kávézni-a szobában.Nincs kedvem sehova menni sem,emberek közé sem,mert nem vagyok jó ember.Szégyenlem magam 🙁 Van egy kiskutyám,ha ő nem lenne,nem tudom mi lett volna már,ő ad egyedül erőt nekem a másnapokhoz.Nem tudom mit tegyek,de valamit lépnem kéne és erre már rájöttem de tanácstalan vagyok 🙁

Kedves Doktornő!

Én egy 22 éves anyuka vagyok egyedül nevelem a gyermekem és bele szeretem egy házas emberbe. Ő azt állitja nincs jobba a feleségével csak munka társak közös válallkozásuk van és ez szinte munka kapcsolat. Van ket gyermekük és rájuk hivatkozik mindig. Nekem igért fűt fát és mindennap el mondja 20 szor mennyire szeret. Folyamatos kapcsolat tartásba vagyunk interneten keresztül és nem igazán van olyan nap hogy ne talalálkoznánk. Mindig mindent el mesél ami velük történik a gyerekeiről feleségéről. Mindig át nézzük egymás telefonját mert ő elég féltékeny típus. Én most vagyok elöszőr ilyen helyzetben és nem tudom mi tévő legyek vajon tényleg szeret e és ebből lehet e több. Vajon igazat e mond az otthoni dolgokról ismerem a feleséget kivülről elég hideg embernek tünik. 13 szor szakitott már velem de mindig vissza fogadtam mert szeretem nagyon. Volt olyan hogy elkaptam olyan üzenetett amit a feleségnek küldöt hogy nagyon hiányoztok erre azt a választ kaptam hogy muszály a látszatott fent tartani a közös vagyon miatt. Az lenne a kérdésem hogy vajon szerett e engem vagy lépjek valahogy ki ebből mert csak nekem fog fájni a végén? Köszönöm hogy le irhattam. És a jövöjét tervezi velem de mégse lép soha.

Tisztelt doktornö
Problémám a következő. 38 éves férfi vagyok, a feleségem31. 13 éve vagyunk együtt és 8 éve házasok. van két 8 éves fiunk, ház auto stb. Most karácsony elött közölte velem,hogy már nem szeret. Kari elött júliusban volt emiatt egy egyhetes elköltözésem,de megbeszéltünk mindent felnöttek modjára. És visszamehettem hozzá. elkezdtem megváltozni minden téren.( az volt a legnagyobb baja hogy nem kezeltem nőként! ebben igaza is volt) De csak nem volt jo neki. És most bejelentette hogy vége.Pedig mindenre odafigyeltem, amire kellet. De én nagyon szeretem és vissza szeretném hóditani. Jó ötlet lehet esetleg hogy pár hónapra elköltözöm! Igyis ugyis mennem kell, mert ugy beszéltük meg hogy ő maradjon a gyerekekkel a házban. Amellett meg nem veszekszünk,amiben tudom segitem, és ö is. Szeretem és a gyerekeket is, tisztában van vele. Harmadik félröl nem tudok. legalábbis ezt mondja. Én hiszek neki.

Jó napot kívánok !

Az a helyzet hogy képzésre jártam és ott megismerkedtem egy lánnyal valahogy már az elején is szimpatikus volt mikor beszélgettünk látszott hogy egy hullámhosszon vagyunk. Viszont ő otthagyta a képzést és már nem is szoktam vele találkozni. Azt vettem észre hogy egyszerűen hiányzik és ha ez nem lenne elég sokszor vele is szoktam álmodni. Ha fent van közösségi oldalon folyton azt várom h keressen nehezen birom ha nem beszélünk . Ha meg beszélünk akkor mintha sokkal jobb kedvem lenne. Mintha kötődnék hozzá. Miért van ez. Mit csináljak. Egyébként senki se mondhatja h szerelmes vagyok mivel az kizárt egyébként is én lány vagyok és a fiúkat szeretem. Sztem el kellene felejtenem de hogyan ?

Kedves Doktornő!
Az én problémám érzelmi, párkapcsolati vizeken evez. Imádok egyedül lenni, önimádó vagyok, testépítéssel foglalkozom, de valahol vágyok arra, hogy legyen egy társam akit szeretek. Sikereim vannak a nők terén, sőt sikerült érzelmileg így már szerelembe esnem, de amint kialakul ez az “érzelmi kötődés” csak arra fókuszálok és elkezdek szorongani, nem jó érzéssel tölt el, de pedig mikor együtt vagyunk az illetővel boldog vagyok és jó minden , de ha egyedül vagyok előjön megint ez a szorongás, amik miatt hagyni is szoktam a kapcsolatot, és így pár nap és elmúlik ez a rossz érzés, igaz hiányzik az illető de legalább már nem forog állandóan az agyam és szorongok és utána megint megy tovább minden céltudatosan mint előtte.Vagy csak addig érdekel még meg nem szerzem? És utána újból csak magamra és a céljaimra, álmaimra tudok összpontosítani. Régebben volt már hosszabb kapcsolatom, akkor is előjött de időnként elmúlt, majd fel-fel tört ismét ez a szorongás. Talán nem ők lennének az igaziak vagy mi lehet a probléma? Nem szeretnék másokat ezzel a szorongásommal megbántani és eldobni magamtól, pláne hogy érzelmileg kötődök, szeretem az illetőt. Várom válaszát, és előre is hálás köszönetem!

Tisztelt Doktornő!
Szeretném tanácsát kérni, mit tehetnék a 17.éves kamasz fiammal való jobb kapcsolat kialakulásához. Vagy a viselkedése betudható a kamasz kornak?
16 évig éltünk együtt a volt férjemmel. Ebből 7év rossz házasság volt. Ezt megelőzte több év külön szobában élés. Gyanúm támadt, hogy más hölgyekkel is van kapcsolata házasságunk alatt és találtam is sms-t a telefonjában egy véletlen útján, de ekkor már nekem is volt mással kapcsolatom, Nem szerettem, zsarolt a gyerekekkel. Miattuk maradtam vele. Végül már a gyerekek is kérték váljak el tőle, és menjünk külön tőle. Ez 2014-ben történt. Még egy évet vele éltünk, hátha a gyerekek miatt egy házban tudtunk volna élni. 2015-ben aztán kifizettem a lakásból. Itt kezdődik a problémám, a közös fiunkat ez megviselte nagyon, sokat sírt és állt az apja elé mikor vitázott velem. Szoros, kötődő kapcsolat volt a fiam és én köztem. Igyekeztem mindent megadni nekik és mindentől óvtam, segítettem amiben csak tudtam. Közben megismertem a páromat akivel komolyra fordult a kapcsolatunk, össze szeretnénk költözni. A fiam pár hónappal korábban megismerte,m előtt el kezdett járni hozzánk a lakásunkra. Ezt megelőzően, mondta a gyerek szeretné, ha lenne az életemben valaki akivel boldog lehetnék. A párom 14 évvel fiatalabb tőlem, ez nem zavarta a fiamat. Egy szerencsétlen este intim együttlétünk során, pár pillanatra meghallott minket. Ezt a tudomásunkra is hozta még akkor felháborodottan, és kikelt magából. Azóta eltávolodott tőlem. A páromat nem szereti, több kifogást hozott fel ellene. Ha jön a párom Ő elment itthonról a nagyszülőkhöz aludni. Ez idővel megszűnt, viszont egyik napról a másikra nem szól a páromhoz, nem fogadja a köszönését. Viszont az édesapja szavait hallom vissza a gyerek mondataiban. Az a gyanúm, hogy az apja ültette el benne a kételyeket. Azt hangoztatja, hogy félt a páromtól engem, holott korábban nagyon jól kijöttek együtt. Közben durva kitörések voltak nála ajtó csapkodás, kisebb károk okozása. Egy alkalomkor a nővérét tettlegesen bántotta és nagyobb kárt is okozott a lakásban. Másnap meg szerettem volna beszélni vele miért viselkedik velem gorombán, már igen erős csúnya jelzőkel illetett. Ezt már annyira nem tűrtem, hogy mivel szép szavakkal nem értem semmit, bizony eljárt a kezem. Nem vagyok ennek a dolognak híve és nem is volt rá korábban példa. Sajnos dulakodássá fajult a dolog köztünk. Korábban jeleztem neki, ha nem hallgat rám, akkor az apjához fogom költöztetni /az apjának nem kellett/ vagy az én szüleimhez. Ennél az incidensnél édesapám elvitte magához. Majdnem minden nap hazajön, igyekszem kedvében járni. Nem szólni neki, de mindig vitába kerülünk. Nem érhetek a dolgaihoz, pl most az volt a gond, hogy ki akartam teríteni a táskáját, hogy száradjon. És megkérdezte, hogy hozzá ért-e a radiátorhoz a táska, megmostam e a kezem mielőtt a táskát kivettem a mosógépből. Meg kell említenem, Egy ideje állandóan kezet most, van hogy kézmosás után mos kezet. Papír zsebkendővel fogja meg a lakásban lévő tárgyakat, csapot úgy nyitja ki. Féltem, hogy lelki eredetű gondja van, szeretnék neki segíteni, de nem tudom, hogyan. Pszichológushoz szerettem volna vinni, de elutasította, azért mert az elmúlt nyáron voltunk, és ott azt mondták nincs semmi gond vele. Igaz akkor nem voltak ennyire eldurvulva a dolgok. Van, hogy elindul az utcákat járni, mert nem akar haza jönni, de olyankor a nagyszülőkkel is konfliktusba kerül. Kérem segítsen mit lenne a helyes amit tehetnék? Köszönöm előre is a válaszát, és a türelmét. Tisztelettel V. Viki

Kedves Doktornő!
Én egy vissza-vissza térő problémával állok szemben.4 éve vagyok együtt a párommal és ebből 1 éve vagyunk házasok. Nagyon harmónikus volt eleinte a kacsolatunk, jókat szórakoztunk nagyokat beszélgettünk, programokat szerveztünk. Idővel a baráti társaságban egyre több párnál jött a házasság, gyermekáldás stb. ez nálunk (sajnos) nem volt téma az elején. 2 év után el lettem jegyezve, bár annak körülménye sem volt túl romantikus.Egy családi összejövetelen apu rákérdezett mik a terveink mire a páromzavarában felfedte azt, mit ne mondjak kínos volt. Ennek tudatában indultunk nyaralni ,hogy meg fogja kérni a kezem. Az ominózus estén vacsorázni indultunk miközben úgy össze vesztünk, hogy nem értünk oda az étterembe. Így kezdődött minden! Sajnos egyre nagyobbá vált köztünk a feszültség…… 1 év múlva összeházasodtunk! Ettől kezdve valahogy egyre nagyobb lett a nyomás a gyermekvállalás terén illetve, megymás iránt is az elvárások nőttek. A párom családja túl központi szerepet játszik az életünkben és nekem ez sok! A férjem igazi anyuci kisfia 35 évesen! Eljutottunk arra a pontra, hogy szorongást vált ki belőlem a gyerek kérdés és nem tudom reálisan eldönteni, hogy egyáltalán akarok e az életben gyereket. Én korábban nem is foglalkoztam ezzel a kérdéssel de mostanság túl sok minden emlékeztet a koromra (30). Az össze veszéseink már sértegetésekbe fajulnak és ennek nincs már se eleje se vége. Megmenthertő ez a házasság még Ön szerint? Szeretnénk dolgozni rajta, de elbeszélünk egymás mellett és tartok tőle ha nem szeretnék gyereket el fog hagyni. Sajnos a párom nagyon befolyásolható ember , gyakorlatilag van 1-2 önálló gondolata de azok továbbgondolása attól függ éppen kivel beszélt utoljára. Sajnos anyósom ezt nagyon is kihasználja viszont velem nem sokszor ért egyet a párom. Úgy érzem az én szavam máséval szemben részére nem olyan erős. Sajnos teljesen mindegy min vitatkozunk össze folyton egy dologgal sérteget: magammal foglalkozzak, hogy tovább tanuljak (érettségivel rendelkezem, ő értelmiségi zsidó családból származik) és valamit letegyek az asztalra…..vagy legalább szüljek már ha nem tanulok! Nagyon sértőek számomra ezek a szavak és hozzá kell tennem még soha nem is kért elnézést ezekért. Egy ilyen hanvételű vita után pár órával meg oda jön hozzám, ölelget, puszilgat, hogy ne vitatkozzunk. Én sajnos nem tudok így váltani egyik pillanatról a másikra…. lehet, hogy kevesebbet vitatkoznánk. ha alapvetően én is szeretném azt a gyereket de még ha így is lenne akkor is elgondolkodnék. Azt hiszem ez neki örök probléma lesz , hogy nem vagyok iskolázott és nem keresek annyit mint ő de azt gondolom ezért nem kell nekem őt se4mmivel kárpótolnom. Úgy érzem, hogy amiket mond nem minden az ő gondolata, hanem a családjáé. Mit tegyek?
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel:
S.

Jó napot ! Az a problémám van, hogy szerelmes vagyok az egyik osztálytársamba, de neki van barátnője. Nekem is van barátom, de az osztálytársam tudtára szeretném adni az érzéseimet. Konkrét jeleket nem ad, de lehet hogy tetszem neki. Hogy mondjam el neki? Az úgy jó lenne, ha Facebookon elmondanám neki? Félek a visszautasítástól.
Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelt Doktornő!
19 éves vagyok, az érettsegi és pályaválasztás előtt állok. Ez már önmagában is egy nehéz időszak számomra, mégis tetőzi mindezt egy masik probléma. Már évekkel ezelőtt észrevettem hogy vannak furcsa gondolataim. Sokszor voltam depressziós, vagy legalabbis nagyon lehangolt voltam. Az elmult év folyamán fokozatosan azt kezdtem érezni, hogy rossz helyen vagyok és nem azt teszem amit kellene. Igazabol nem tudom megmagyarázni. Egyre kevésbé kezdett érdekeleni bárki vagy bármi. Gyakran az iskolában egyáltalán nem figyelek és azon gondolkodom, hogy felállok és elmegyek. Egyszerűen nem erdekel. Elhanyagolom a barátaimat, rokonaimat és az ismerőseimet. Sokan már nem beszélnek velem, mert nem írok vissza vagy nem veszem fel a telefont. Van hogy ha hazajövök suliból azonnal elalszom és csak reggel kelek fel. Egyszerűen nincs energiám semmire. Vannak olyan napok amikor viszont visszanyerem a kedvem. És akkor pl egész nap tanulok. Ilyenkor eszembejutnak a terveim: állatorvos szeretnék lenni, de ezt gyakran elfelejtem. Van hogy nem érdekel az egesz. Nem tudom mit tegyek mert ha most elrontom az érettsegit akkor vége mindennek. Szeretnék a tanulásra koncentrálni, de úgy érzem felesleges. Újevi fogadalomként arra gondoltam, hogy felkeresek egy szakembert.Valahogy úgy erzem, hogy tennem kell valamit, mert valami nincs rendben velem. Mit gondol? Érdemes lenne? Vagy csak túlbonyolítom a dolgokat? Előre is köszönöm a valaszát!

Üdvözlöm!
Sajnos nalam elofordult sokszor hogy ongyilkos leszek,de valamiert nem merem megtenni. Itthon nagyon sok a vitam a szüleimmel. 19 eves vagyok es rengeteg mindent nem engednek meg es igy ellenuk fordulok. Nem akarok mar elni de az ongyilkossaghoz meg nyuszi vagyok

Kedves Doktornő!

Nemrég lett vége egy rövid (6 hónap), ám nagyon intenzív és mély kapcsolatomnak egy elvált anyukával, akinek két kislánya van. A kezdete is nagyon gyors volt, az egészet sokkal gyorsabban égettük, mint kellett volna, hamar megismerkedtem a gyermekeivel, összeköltöztünk, és kvázi tökéletesen be tudtam integrálódni a rendszerbe, tulajdonképpen egészen boldog és harmónikus “családot” alkottunk. Engem közben ért egy munkahelyi, illetve ebből következő anyagi válság, amire úgy néz ki, hogy ráment a kapcsolat is. Nagyjából 2 hét alatt sikerült eljutnom a menyországból a pokolba, először elköltöztem, majd szakítottunk is. Ennek 5 hete, de egyáltalán nem sikerült még elengednem. Találkozunk időnként, heti egy-két alkalommal, és időnként beszélgetünk a sztorinkról, illetve a helyzetről. Eleinte kizárólag magamat okoltam, arra jutottam, hogy veszítettem a férfiúi hasznosságomból (céges autóm volt, majd semmilyen, a 2 munkahely közötti időszakban válságköltségvetésre váltottam, inkább 4-es programokat preferáltam a 2 fősek helyett), és ez az oka minden gondnak. Azután arra kezdtem gyanakodni, hogy belelógott a képbe egy harmadik fél is, ebben nem is tévedtem nagyot, bár egy olyan verziót kaptam válaszul, miszerint igen, a párom beszélget egy-két férfivel, de ennél messzebb nem ment. Mondjuk mindegy is, ennek sem örülök. A legutóbbi beszélgetésünkkor azonban azt mondta, hogy valójában nincsen szüksége párkapcsolatra, sem érzelmi, sem szexuális értelemben, a szeretet- és törődés-igényét megéli a lányaival, a szex fizikai részét megoldja egyedül. Állítása szerint ő sem érti, mi történik vele, nyilván én sem, de hajlok rá, hogy higgyek neki. Azért megy nehezen a megértés, mert amíg párként üzemeltünk, addig nagyon mély érzelmek vettek körül, harmónikus, nagyon boldog rendszerben éltünk, hosszútávú tervekkel, aminek a központi szereplője a boldogság, szeretet, család, harmónia állt. Én 35 éves férfi vagyok, anyagilag változó helyzetben, egyebekben kiemelkedő “vételnek” tartom magamat, illetve az ismerőseim is így vélik. A hölgy 31 éves, és a válása után lehet, hogy túl hamar kerültem képbe.. Mindketten nagyon jó érzelmi intelligenciával rendelkezünk (legalábbis úgy tűnt..), nagyon jó kommunikáció volt köztünk, és komoly igényünk volt a romantikára. Mindketten őszintének tűnően azt állítottuk a másiknak, hogy megtaláltuk a végállomást, csodának tartottuk, ami velünk történik, és ebben szerettünk volna élni. Én szeretném újra az életem részének tudni, nyilván nem folytatva, hanem teljesen új alapokra helyezve, újra meghódítva a hölgyet. Nem zaklatom, de időnként beszélgetünk egymással, illetve igyekszem közös programokat (kv, színház, wellness, ebéd) szervezni. A kérdésem az volna, hogy mit gondol? Megváltozhatnak egy nő vágyai, hozzáállása, érzelmei ennyire gyökeresen, ahogy fent leírtam? Ha igen, mi okozhatja? Illetve lát-e esélyt arra, hogy ebből az érzelmi apátiából belátható időn belül kikerüljön, és van-e bármi, amit én tehetek ezért? Tudok tenni bármit, hogy újra fogékony legyen a romantikára, férfi-nő kapcsolatra? Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelt Asszonyom! Kérem, segítsen! Nehéz helyzetben vagyok, válaszút elé érkeztem, ahol nincs jó döntés. A Janust nem véletlenül választottam címszónak. Az érem két oldala, de mindkettő én vagyok legbelül. Próbálok egyszerű és rövid lenni. Van egy fantasztikus párom, akivel nagyon szeretjük egymást. Fontos a mostaniak szempontjából, hogy megemlítsem az elődjét. Egy olyan férfi volt, aki körül még a levegő is sűrűbb, a mai napig jó barátom, a párommal is kedvelik egymást. Vele szex sosem történt, szívbeteg, eléggé előrehaladott stádium, kivégezte volna, nem mentünk el addig. Nagy-nagy tüzeket fojtottunk el mindketten. Ő lemérte, mikor a mostani páromat is megismerte, hogy az én vérmérsékletem hevesebb, provokatívabb, hiszen ismer. A párom finom, szelíd lelkületű ember, igazi gentleman, hagyományos értékrenddel, akiben van egy kedvesen csibészes fickósság is. Jó az ágyban, de egy gyengéd cirógatást többre értékel, mint egy jó szerelmeskedést. Megvan a közös intim nyelvünk, de néha azt érzem, hogy ez a kommunikáció beszorít egy aranyos keretbe, ahonnan nincs kitörés. Hónapok óta próbálkozom, de tanácstalan vagyok. , Az az izzó tűz hiányzik, ami kezdetben benne is ott volt, de lassan azt érzem, hogy mintha már csak én küzdenék ezért lobogásért. Tudom, hogy ez nem minden, és számomra is nagyon mérvadóak és lényegesek a párom által preferált dolgok, bennem is megvan az igény rá, próbálok minél több minőségi időt tölteni vele. Csak… Egy jellemző szituáció: teszek egy forró nőies közlést felé, erre a válasz: mi volt a híradóban? Azt hittem, sikítok… Vagy ebéd után, mikor várom, hogy bújjon mellém, de lejátszik még előtte néhány kört az autóversenyen. Nem hiszem, hogy ezeknek törvényszerűen el kellene múlnia, én ma is úgy kívánom, mint ahogy megismertem. Szoktunk beszélgetni, ezekről is, s vagyok annyira kulturált és intelligens ember, hogy sosem bántanám meg az önérzetét, még kényes témákban sem, tisztelettel és tapintattal közlök vele mindent, amiről szó esik. Épp a napokban említette, hogy rengeteget változtam előnyömre, mióta együtt vagyunk. 5 éve tart, a párom távol él. s dolgozik, ez nem volt gond sosem, elfogadtuk a helyzetet. Neki idő kell és lecsendesülés az intimitás egy bizonyos fokához, neki el kell vezetni a feszültséget, én jobban át tudok kapcsolni. Nekem csak ő kell ahhoz, hogy ráhangolódjak, nem befolyásol külső körülmény. S itt jön képbe az érem túloldala: egy ismerősömmel fél éve éreztem, hogy egy szinten rezeg velem, s most előtört belőle a vallomás: engem akar, mindenhogy. Az a baj, hogy én is vágyom erre… azt érzem, hogy az igazi természetemet hozza elő. Az egyik felem legszívesebben fejest ugrana a tűzóceánba, a másik felem viszont szereti és becsüli a párját, s fontosnak tartja annyira a kapcsolatát, hogy ne kövessen el hülyeséget. Félek, már így is késő… A “tűzóceán” a legutóbbi találkozásunkkor hirtelen megcsókolt, s rólam úgy hullott le minden elfojtás és szemérmesség, mint valami bilincs, ami eddig gúzsba kötött. Úgy csókoltam vissza, amiről eddig maximum csak álmodozni mertem (bár próbálkoztam vele, hátha egyszer mégis). Talán azt éltem meg, amit a régebbi kapcsolatban kénytelenek voltunk elfojtani a szívbeteg úriemberrel. S rájöttem: ez a tűz én vagyok, ez vagyok igazán én. Harcolok azért, hogy ezt a párommal tudjam megélni, a segítségét kérem: hogyan tudnám becsempészni az otthonomba ezeket a dolgokat úgy, hogy én is önmagam maradhassak, s ne kelljen folyamatosan tartalékon égnem, s a párom se érezze soknak, aki vagyok. Elég karakán a személyiségem is az övéhez képest, ez a fajta mentalitás keltette fel anno leginkább az érdeklődését, mind lelkileg, mind szellemileg partnerek voltunk kezdettől fogva. Mikor megismertem, de még csak tapogattuk egymás lelkivilágát, az volt az első gondolatom: Istenem, ha csak barátok lennénk is, már megérte!! Az ágyban egyébként jó és tüzes szerető, ha feloldódik, csak az odavezető út egyre nehezebb. Ha szóba hozom, hogy vágynék rá a nap folyamán, hogy együtt legyünk, ideges lesz, hogy ez már nem spontán módon történik. Lehet, hogy csak simán el kellene kapnom, s én görcsölök rá túlságosan? Kezdek belefáradni, hogy szinte mindig nekem kell kezdeményeznem, ha néha kellene, no problem, de hogy mindig… miközben arra vágyom, hogy a ruhát tépje le rólam az ebédmaradványok kellős közepén. Kérem, segítsen! Képtelen lennék tönkretenni a páromat, hiszen szeretem! Ő az én jobbik felem. De azt sem tudom elfojtani, többé már nem, aki vagyok. Mint egy sötétebbik oldal, akinek elege lett abból, hogy mindig az árnyékban járjon. Nagyon kérem, segítsen, ha tud, bárhogy! Azért is írtam ilyen részletesen, mert a munkám miatt nem tudok elutazni személyesen, próbáltam egy lehetőleg teljes és árnyalt képet adni a helyzetről. Várom szíves válaszát! Köszönettel: K. E. Krisztina

Kedves Melinda!
Két témában kérném a tanácsát, az egyik, hogy milyen szempontok alapján érdemes pszichológust választani, mi az, amit az első vagy első 2-3 alkalommal mindenképpen érdemes tisztázni ahhoz, hogy sikeres legyen az együttműködés.
A második kérdésem azzal kapcsolatos, hogy hogyan kell lezárni egy terápiás kapcsolatot, ha úgy érzem, a terapeutával való viszony során felmerült nehézségeket nem sikerült kielégítően megbeszélni és tisztázni, és emiatt frusztrált és dühös vagyok és úgy érzem, elvesztettem a bizalmam az illetőben. Egy nézeteltérésünk tisztázására személyesen nem reagált a pszichológus, csak e-mail-ben volt hajlandó részleges magyarázatot adni rá, és most átvertnek, cserben hagyottnak érzem magam, lehet ezzel a szituációval még bármit is kezdeni, vagy csak tudomásul venni és más szakembert keresni. Ahhoz, hogy az új szakemberrel hatékony legyen a munka, szükséges-e, hogy ugyanazt a módszert használja, mint az előző? Sajnos, a több éves terápiás munka alatt nem beszéltünk arról, hogy milyen irányzat vagy módszer szerint dolgozott a pszichológus, csak annyi hangzott el, hogy nem egy európai iskolát követ. Tanácstalan vagyok, hogy hogyan tovább, miközben érzem, hogy további segítségre van szükségem.
Köszönettel:
Panka

Tisztelt Doktornő és Mindenkinek!

Boldog Új Évet kívánok Doktornőnek,Mindenkinek!Üdv:RÉKA

Kedves Melinda!

En 39 eves vagyok, a parom 56. O jazz zenesz, en tanar vagyok. 2,5 eve elunk egyutt. A kulonbozo munkarend miatt nagyon nehezen talalunk idot a kozos programokra. En a hetvegen vagyok szabad, o akkor dolgozik. Igazsag szerint, mindig is en voltam az, aki igyekezett a programjat a parom munkabeosztasahoz igazitani, de ez viszont nem igazan tortent meg. Mar sokszor emlitettem neki, hogy ez szamomra problemat okoz es bant, hogy csak en teszek lepeseket. O erre: “A munkamat nem aldozhatom fel a szabadidom miatt”. Nagyon megszallott a hivatasat tekintve es en mindig zsakutcaban talalom magam. Vajon hogy kozelithetnem meg maskepp a problemat?
A masik problemam szexualis jellegu. Mar ket eve komoly gondjaink vannak az egyuttletek soran. O viszolyog az intimitastol, aminek nagy valoszinuseggel az edesanyjahoz fuzodo erzeleentes viszony a felelos. Nem elvezi az erinteseet, szinte fava merevedve fekszik, amikor simogatom, becezgetem. Sokszor el is taszit magatol. Behatolassal jaro szeretkezesre is mar nagyon regen kerult sor. Lassan ket eve nem szedek fogamzasgatlot, o odzkodik az ovszer hasznalatatol, az eredmeny pedig a nem behatolas.
Egy masik problemat az jelenti, hogy a szexualitasanal meghatarozo resze a fetisizmus. Nem kell durva dologra gondolni, csak ruhadarabokrol van szo, de ha ez a ruhadarab mem resze az egyuttletnek, jelentos valtozast tapasztalok a viselkedeseben. Ez rosszul esik, nem tudom feldolgozni. A helyzetet tovabb fokozza a pornograf videokhoz es a rendszeres onkielegiteshez valo gorcsos ragaszkodasa. Ezt en mar fuggosegnek neveznem. Elmondasa szerint erre a feszultseglevezeteshez van szuksege, meg csak szemgyonyorkodteto, de az en meglatasom szerint ez a viselkedes nagyban ranyomja belyeget az egyuttleteinkre, amelyek egyre ritkabbak es szamomra frusztralobbak.
Mas partnerekkel nem volt hasonlo problemam es most mar nagyon elegem van a problema cipelesebol. On szerint mit tegyek? Kerjem meg, hogy menjen el pszichologushoz vagy a reakciojabol levonva a kovetkeztetest dontsek az eletemrol? Szeretnek meg magunknak adni egy eselyt.
Szeret es ragaszkodik hozzam es erzem, hogy ezek a problemak melyen gyokereznek es hosszu idore nyulnak viszza a multban, de az en turokepessegem is veges.
A valaszat elore is koszonom!

Udvozlettel

Kedves doktornő!

3év után mentünk külön a párommal,de én nem bírok nélküle létezni,erősnek mutatom magam,de közben belől az öngyilkoság jár a fejemben folyton,mindennap írok e-mailt neki,egyre rosszabbul érzem magam, a családomban volt már öngyilkosság.

Kedves doktornő!
Pár hete egy lánnyal szerelmet vallottunk egymásnak. Jól ment a dolog ,de egy hét után egyszerűen otthagyott. Azt állította hogy szeret ,de akkor egy hét után hogy tudott úgymond ,,kiszeretni” belőlem. Én még most is szeretem ,és nem tudom mi tévő legyek…

Tisztelt Doktornő!

Nekem az lenne a problémám, hogy nagyon depressziós lettem, és nem tudom ,hogy tegyem magam túl a történteken, mindig csak ezen agyalok..
Elég hosszú a történetem, mivel régóta beteg vagyok. Általános iskolába és középsuliban kezdődött. Elsőnek a szegénység miatt, majd ,hogy ki voltam fogva. Mindig lenéztek, nem éreztem magam jól a közösségben(mivel látszódott a szegénység). Majd egyetemen jött egy változás, de ott is fokozatosan éreztem, hogy túlzott nagy barátokra nem tettem szert. Majd egyik nap kissé kialvatlanul mentem zh-ra mert féltem ,hogy elalszok így mindig felkeltem. Tök ellenségesen viselkedtek velem a “barátaim” kérdezgettem mi a baj, de azt mondták semmi majd mikor távolabb mentem tovább folytatták vidáman a beszélgetést, mikor meg ott voltam lankadt volt a hangulat.Azután írtuk a gyakorlati zh-t, és már az kikészített, hogy folyamatosan nézte a tanár hogy írom az xml-t meg a dtd-t.Nem étettem ennyire hülyének néz , hogy ennyit se tudok megcsinálni? Majd még weblap volt a feladat, de nem nagyon volt már rá idő így csak bénát tudtam csinálni. közben írtam barátomnak, hogy csináljon jobban mert nem lett jó(ő már gyakorlottabb). Aztán körbe ment a tanár megnézni ki mit csinált. De már nem volt nagyon idő rá kicsomagolni a fájlokat így csak bemásolgattam, de nem működött mivel a weblapot már nem tudtam kicsomagolni. így csak úgy működött volna ha böngészőbe megnyitom meg is nyitottam majd mégis kiléptem idegességembe és tök hülyén viselkedtem a tanár előtt.meg mutattam neki de csak a weblap hiányzott amit a program már nekem se csinált meg de mindegy… És persze egyből arra gondolt h nem én csináltam. Mindenki nevetett pedig csak weblap nem volt hozzá legalább is így emlékszem, mert sokkot kaptam a megaláztatás miatt.Meg attól hogy nem néznek ki belőlem egy weblapot mikor már csináltam nem egyet. Mikor megérkeztem a terem elé is nagyon bámultak nekem az volt a sejtésem ,hogy irigykednek hogy már van munkám és ezt látták adatlapomon pedig csak a volt osztálytársaim akartam ezzel bosszantani. Most leginkább az zavar h mindenki rólam fog beszélni és nevetni, mindig ezzel fognak piszkálni pedig a végén bejött a weblap és mondta a tanár, hogy de jó lett, az az elhitte hogy én csináltam. Állandóan ezen gondolkodom, hogy most tényleg ebből rálehetett jönni, hogy csaltam(csak mert a program akkor is így viselkedett amikor én csináltam), meg most fognak-e piszkálni egyetemen..

segitseget szetetnem kerni mert kivagyok idegileg baratom mar megvert nem az elso volt van egy kozos kisbabank es azzal fenyeget hogy elveszi tolem sajnos menni nem tudok anyumekhoz mert bar van edesanyam nem erdekli unokaja se en hova mehetnek vagy mit tegyek hogy jobb legyen az eletem babam se vegye el parom csaladja meg masik baj h oszinte ember vok ezert megkaptam h lepcses es szarkavaro vagyok ezt parom csaladjatol de vagjak jo pofat meg h ne beszeljek semmit mert csak feszultseget eredmenyez ebben a csaladban 🙁 koszonom valaszat

Tisztel Doktorno!
A problemam a kovetkezo lenne, korabban mar irtam onnek egy sracrol akin nem tudok kiigazodni.. Roviden, ot hetig bejartam kavezni a munkahelyere, es nezegettuk egymast. Bar o inkabb titokba szokott nezni.. Azt hittem hogy felenk.. SZoval adtam neki sok jelet, hogy tetszik nekem. Volt mikor o is adott, de utana mindig visszahuzodott. Es titokba nezett. Ugy gondolom hogy ez srac kicsit elvont egyensegu,ugy is nez ki, es hogy picit intorvertalt tipus lehet.. Szoval megszolitottam, es mondtam neki, hogy megszeretnem ismerni..Valami elerhetoseget adjon. Erre o meglepodott, szerintem zavarba is jott. Es kerek perec azt mondta, hogy o soha senkinek nem ad teloszamot. A facebookjat felirta de azt nem hasznalja.. Ha valaki akar valamit tole , az megtalalja, vagy ha o akar valamit akkor o is megtalalja az illetekest. Sajnos a beszelgetes soran, nagyon leegtem, mert nem tudok meg jol angolul, es zavaromba nem nagyon tudtam beszelni.. Gondoltam na ennek annyi.. Erre utana amikor mentem be, lattam rajta, hogy nagyon be van feszulve, szerintem zavarba volt, es ram koszont, en meg zavaromba koszontem, elfordultam,, de nem mentem oda, hogy kerjek. Baratnom kert helyettem.. De lattam, hogy megint nezett titokba.. Erre kovetkezo alkalommal. Akartam kerni, es az elottem levo holgyet kiszolgalta, ram meg bajosan ram mosolygott es nem szolgalt ki.. Kovetkezo alkalommal, meg lattam rajta hogy gondolkozik, de akkor mar kiszolgalt, csak neztunk mereven egymasra semmi erzelem nem volt egyikunk arcan sem.. Utana meg kint ultem a teraszon, es tobbszor eljott arra amerre en ulok.. Legutobb mikor meg mentem, a kollegaja szolgalt ki, es o meg valamit sugott neki, es ott allt a kollega mellett amig az ki nem szolgalt es nezett, mikor raneztem, akkor gyorsan elkapta a tekintetet rolam.. En meg mosolyogtam a kollegara mint egy vadalma zavaromba.. Alapvetoen o egy pokerarcu srac. Szerintem csak akkor mutat ki erzelmet, ha elfeledkezik magarol.. Nem tudok rajta kiigazodni.. Oke nem ad teloszamot, vannak ilyen emberek. De most nem tudom, mit tegyek szolni nem szol, de en ugy erzem mintha varna hogy hivjam el valahova. Mintha provokalna.. Lehet tevedek.. Na meg ez a titokba nezlek, ezt sem tudom hova tenni. Legyenszives megirni, hogy on szerint most mi lehet. Mi tevo legyek, hagyjam, vagy esetleg probalkozzak valamivel..Miert viselkedik igy??? koszonom valaszat Emese

Kedves Doktornő!
Nem is tudom pontosan megmondani mikor kezdődött az egész, de úgy gondolom, hogy nagyon nagy probléma amit most leírok önnek. 19 éves vagyok és most egy évig itthon vagyok, mert nem vettek fel a kívánt főiskolára és édesapám is itthon van velem. Régebben (pontosan nem tudom megmondani, de kb. 4-5 éve) még minden rendben volt vele. Azt tudni kell, hogy édesapám már nem is dolgozik, tehát anyukám tart el úgymond minket. Apa állandóan iszik (minden nap) és ezen kívül nem csak az alkoholizmus ami zavar, hanem a számítógépfüggősége is. Napi 15-16 órát ott ül és egyáltalán nem veszi tudomásul, hogy ez minket mennyire zavar. Nem csinál semmit, a családban a 3 nő tartja fenn a házat, amíg ő ott ül a gép előtt. Ha szólni merünk hozzá bármilyen rossz szót is, akkor még ő van felháborodva és nem szól hozzánk 3 napig, mert hogy ő a “nagy valaki” . És a legrosszabb, hogy én minden nap egyedül vagyok itthon vele és tanulok, vagyis próbálnék tanulni, de nem bírok, mert folyton zavar, hogy én küzdök az álmaimért és ő még arra sem képes, hogy elmosogasson. (Nem azt mondom, hogy nekem “fáj elmosogatni” vagy éppen takarítani, mert nem, szívesen megcsinálom, na de azért hogy néz már az ki, hogy a férfi helyett a 3 nő csinál mindent, amíg a férfi szépen elvan az 1 liter borral és a géppel minden nap. Kezdtem észrevenni magamon, hogy egyre jobban a szívemre veszem ezeket a dolgokat, és nem vagyok biztos benne, de szerintem kezdek a depresszió felé “süllyedni”. Én járok mindenfelé, de van amikor egész nap “be vagyok zárva ” a szobába, akkor borzasztó tud lenni a dolog. Nem tudom mi lesz a vége ennek, de látom, hogy anyukám is egyre nehezebben viseli el a dolgot. Én minden este sírva alszok el, mert borzasztó egy helyzet ez. Kérem magát, segítsen nekem valamilyen módon. Milyen technikával lehetne javítani a család állapotán? Mert ha így folytatódik, akkor borzasztó életünk lesz. Előre is köszönöm válaszát!

Tisztelt Doktornő!
Néhány hete veszítettem el koraszülött kisbabám. Padlóra küldött a dolog. Aztán kezdtem úgy érezni, hogy sikerül kordában tartanom a dolgokat, de tévedtem. Nem tudom melyik a helyes út egy ilyen tragédia feldolgozásában. Ha próbáltam lefoglalni magam egész nap, akkor úgy éreztem mint aki kívülről nézi magát és erővel elfolytja a gondolatokat. Ha viszont útnak engedtem a gondolatokat, akkor mélypontra vitt egész napra: a miérteken pörgött az agyam, eluralkodott rajtam a jövőtől való félelem, és nem tudtam többet félretenni a dolgokat, csakis azon tudtam gondolkodni. A másik problémám régebbről indul, de most csúcsosodott. Egy ideje érzem már, hogy árnyéka vagyok a régi önmagamnak, ez most viszont eluralkodott rajtam teljesen. Felsőfokú végzettségem van és a jelenlegi legnagyobb kihívás számomra az, hogy megtervezzem hogyan menjek el a sarki kisboltig, mit vásároljak. A probléma pedig az, hogy nem érzek indíttatást ennél többre, pedig tudom, hogy ez így nem maradhat. Sokmindenre képes lennék, de megrekedek, és szó szerint potom kis dolgokkal telnek el a napjaim – értelmetlenül. Mindezek mellett van bennem egy nagy adag “jövőtől való félelem”, ami már-már gyerekes, vagy legalábbis nagyon beszűkült gondolkodásra vall. Ami másnál egészséges félelemként van jelen (pl. nehogy baleset érje a családtagokat, nehogy háború törjön ki, nehogy a következő terhesség is rosszul végződjön), az nálam magasfokú és napi szinten jelentkezik. Szó szerint rettegek, ha bármelyik ezek közül eszembe jut. Bármilyen tanácsot szívesen fogadok! Előre is köszönöm segítő szándékát!

Kedves Doktornő! A problémám ott kezdődött, hogy néhány hónapja megismertem egy fiút aki első pillantásra megtetszett. Szerintem én sem vagyok neki közömbös, figyelget engem és néha flörtölni szokott. Van egy barátnőm aki ismeri őt, néha beszélgetnek egymással. Múltkor szóba hozta ez a lány, hogy mi a helyzet a lányokkal? És a fiú mondta neki, hogy pl XY pont az esete. (sajnos nem engem mondott). Ez néhány hete történt. Aztán tegnap beszélgettem ezzel a lánnyal, és kérdeztem hogy mit tud a fiúról? És mondta hogy most egy másik lányt emleget. Hogy Bea így, Bea úgy. Gyakran szóba hozza. És én emiatt most rosszul érzem magam. Mert tényleg úgy érzem/éreztem, hogy tetszem neki. De attól tartok ezek után, hogy csak beképzeltem magamnak és szimplán haverkodik velem, és nem úgy néz rám mint nőre. Mert különben talán említett volna engem is a barátnőmnek. De lehet semleges vagyok neki, jelentéktelen.

Kedves Melinda!
Ricsi vagyok párommal már 13 Éve együtt vagyunk és három éve volt az esküvönk. Tíz évig sokszor igértem dolgokat és sajnos nem jött össze, például hogy egy év után elveszem feleségül és sokáig elhuztam,és várakoztattam . És párom sokszor felhozza. Három éve próbálkozunk a babával és nem akar összejöni de szeretnénk. De amíg felhozza a múltbeli hibáimat. Nem nagyon tudok mit kezdeni a helyzettel. Ebben kérném segítségét. Előre is köszönöm válaszát. Üdvözlettel: Richárd.

Kedves Melinda!
Van egy nő akivel jó viszonyban vagyunk, beszélgetünk, érdeklődik felőlem én is viszont. A bajom csak annyi, hogy nem találkozunk sokszor és azt hiszem ez oka lehet annak, hogy kialakuljon köztünk valami, mert egy társkeresőn akadtunk egymásba. Úgy néz ki tavasszal külföldre megyek, sejtésem szerint e miatt is nem veszi komolyan ő ezt az egészet tudván, hogy úgy is kimegyek. De nem tudom a többszöri találkozás hiánya is okozhatja e azt, hogy nem indul be köztünk semmi? Igaz neki volt egy kis incidense az exével, lehet ez is hatással van rá, sőt biztosan, de korábban sem éreztem úgy, hogy akarna tőlem valamit. Mi lehet a baj? A külföld vagy hogy nem eleget randiztunk? Vagy hogy mégsem én kellek neki?

Köszönöm!
D.

Tisztelt Pszichológus!
Végső elkeseredésemben irok szinte önöknek! Azt olvastam fórumon,önök tudnak segitséget nyujtani egy nagyon fontos kérdésben! Hálásan megköszönném segitségüket!
Azzal a kérdéssel fordulnék önökhöz,hogy 13 hetes terhes vagyok,és gyógyszert szedtem terhességem elött is.de mióta megtudtam a terhességem abbahagytam.azóta nem tudok szinte semmit sem aludni sem nappal se éjszaka nagyon kimerült vagyok.Orvosnál voltam.A rilex 2,5 mg at szedtem esténként egy felet.(lorazepam helyettesitő gyógyszere) kérném véleményüket hogy ártok e a babának ha szedem ezt a gyógyszert továbbra is ,mert rettenetesen rossz ez a nem alvás.Pedig már mindent próbáltam.Nagyon megköszönöm válkaszukat!
Tisztelettel: Nikolett
Miskolc,2016.12.17.

Kedves Melinda!
Párommal már 5,5 éve vagyunk együtt, de sajnos nem felhőtlen a kapcsolatunk. Olykor heteken, hónapokon keresztül jól elvagyunk, aztán egyszer csak összedől minden és nem szólunk egymáshoz minimum 1 hétig, vagy tovább. Ez általában akkor van, mikor elmegy sörözni a haverjával. Hazajön, akkor flegma velem, amit én nem hagyok, és ezen ő bepöccen amiből nagy veszekedés alakul ki. Nekem nagyon fáj az, hogy nem csinálunk közös programokat. Maximum otthon filmek nézünk. Kértem, hogy mennyünk el kutyát sétáltatni, vagy korizni, de nem jön. Ha valaki hívja szórakozni, rögtön ugrik. Engem nem hív el sehova. Babát vártunk, de sajnos augusztusban, 20 hetes terhesen a babám meghalt. Veszélyeztetett terhes voltam, azt mondták bármikor bevérezhetek. Nagyon féltem, nehéz időszak volt. Szerettem volna ha mellettem van, de ő ekkor is elment egy szombat délután egészen másnap délig. Féltem éjszaka egyedül maradni, hogy baj történhet, ezért barátnőmet kértem meg, hogy jöjjön át. Magzatvíz mintavételen is voltunk, akkor 3 napig feküdnöm kellett. Akkor sem hozott nekem se reggelit, se vacsorát. Ezeket magamnak kellett megcsinálni. Pedig nem lett volna szabad felkelnem, de nem volt segítségemre. Ráadásul alig vártam, hogy hazajöjjön, hogy tudjunk beszélgetni, hiszen egész nap egyedül voltam, de ő inkább munka után tesójáékhoz ment, mint utólag kiderült. Két kutyánk van, akik óramű pontossággal 18- órakkor hisztiznek a vacsorájukért (ezt párom is tudja). Egy darabig vártam hátha hazajön hamarosan, de nem bírtam tovább hallgatni a kutyusokat, adtam nekik enni. Napközben 1- szer hívott fel, hogy jól vagyok- e. Amikor a baba meghalt a SOTE- ra kerültem. Akkor ott volt mellettem, mindent megtett amit csak tudott. Mint ha közelebb kerültünk volna egymáshoz. Azt hittem minden megváltozott, és szorosabb lett a kapcsolatunk. Tévedtem, most megint olyan mint régen. Most is bejelentette, hogy elmegy tesójával, és csak holnap jön haza.
Babát akarok, de nem tudom, hogy Ő legyen-e az apa.. Nem szeretném elveszíteni. Szeretem, de ez a folytonos veszekedés szörnyű. Nagyon sokat gondolok a babánkra. Főleg, hogy dec. 23- ára voltam kiírva. Sokat sírok, de ő nem ért meg, nincs mellettem.
Szilveszterezni hívtak magukhoz a testvéréjék. Náluk már van gyerek, 4,5 éves. Lesz még ott egy hasonló korú kisgyerek, és a két család. Mondtam, hogy nem akarok menni, mert nem bírom nézni, ahogy a gyerekek játszadoznak, nevetgélnek. Azt mondta párom, hogy megérti. Ezzel le is zártuk, azt hittem… Pont egy hete volt a haverjával sörözni. Haza jött, flegma volt, megjegyeztem neki, hogy mindig ilyenkor viselkedsz így mikor a haveroddal iszogatsz. Mondtam neki, hogy velem sose jössz sehova, engem sose viszel sehova. Mire ő, hogy te meg nem akarsz szilveszterezni jönni tesómékhoz. Múltkor még azt mondtad, hogy ezt megérted, mondtam neki. És el kezdtem zokogni, hogy ennyire nem érti a fájdalmamat. Erre ő leöntött egy pohár vízzel, hogy higgadjak le. Szívszorító amit érzek, nem tudom mit tegyek. Nem lehet vele beszélni, mert olyan mint ha semmit nem értene meg. Buta dolgokkal érvel. Mihez kezdjek?
Köszönöm szépen, hogy elolvasta, és várom visszajelzését!
Nikolett

Kedves Melinda!
Párkapcsolati problémával fordulok önhöz..Idén augusztusban házasodtunk össze párommal,van 2gyerek ebből 1közös..otthon vagyok a picivel,azt hiszem kezdek teljesen befordulni magamba ,a párommal nem tudok még beszélgetni sem normálisan,tudom sokat dolgozik hogy meglegyen mindenünk de vhogy akkor is azt érzem hogy nem szeret igazán..még a nászéjszakán sem tudtunk együtt lenni mert ő bealudt,kicsit spicces volt..rá egy héttel voltunk együtt csak..persze említettem neki hogy mi a baj ő csak arra hivatkozott hogy fáradt..tudom kötelességem kitartani férjemmel a rosszban is de valahogy ezt nem tudom megemészteni..a mai napig bánt és sírógörcsöm van ha erre gondolok..próbálom neki mondani ezeket de mintha nem értené meg..megsértődik hogy nekem mindig van valami bajom vele pedig csupán próbálom elmondani hogy mit érzek. Kinek mondjam ha nem neki hisz vele élek együtt..olyan egyedül érzem magam pedig van miért örülnöm:itt a két fiam..Arra gondolok hogy csak azért van velünk mert itt a pici és mégis jo így hisz nem egyedül van…Én mindig annak a híve voltam hogy jobb egyedül mint egy rossz kapcsolatban..Ha igazán szeret akkor miért nem ölelget puszilgat?A fáradtság lehet ok arra hogy ne foglalkozzunk egy picit sem a másikkal!??Én is fáradt vagyok még jobban mint amikor dolgoztam,azt se tudom mikor aludtam ki magam utóljára de mégis fönnt maradok hogy hátha tudok vele beszélgetni vagy csak odabújni hozzá egy picit..de nem tudom megtenni mert mire végzek a picivel addig ő bealszik..bár ő amúgy is olyan aki ha leteszi a fejét már alszik is..ha veszekszem vele akkor megfogadja hogy jobban odafigyel rám ezután de pár nap és ugyan az a szitu..sokat várok el tőle??lehet nem is kiván?hogy birja ki egy férfi 1honapig is sex nélkül?nem értem..nem tudom nőnek érezni magam mellette..kérdeztem tőle hogy ő boldog e velem jo e neki így ?aut felelte hogy neki az a lényeg hogy vele vagyok..na de így??szeretem nőnek érezni magam kívánatosnak stb azt hiszem teszek is érte amennyire tudok 2gyerkőc mellett..nem szeretném ha ellaposodott szürke házasság lenne a miénk..már ott tartok hogy nem tudom kimutatni az érzéseim felé mert azt látom hogy nem is érdeklem csak teszi a dolgát és kész..lehet velem van a baj????? Nem akarok rideg és hideg nővé válni.

Jó estét Kedves Melinda!

Egy jó barátom kért tőlem tanácsot de sajnos nem tudok , ezért önhöz fordulok !

Több mint 14 éve élnek közösen , az utóbbi egy fél év megkeserítette minden napjaikat .
A gondd akkor kezdődött mikor a Feleség vissza ment dolgozni pici gyermek mellett .
Az ő elmondása szerint a Nő elvárja hogy át vegye Apa létére a Női szerepet ( mosson , főzzön , gyereket neveljen ) amit ő képtelen ugyan is ha arról van szó hogy segítsen , maximálisan mellette ál, de ezt nem várhatja el egy nő sem a Férfitól !
Megromlott a párkapcsolat vita után vita következik . A Nő nem ad bele már mindent semmibe , ez azt jelenti hogy már nem konyha tündér , mint eddig , picit alább adott mindenből , nem zavarja ha van mosatlan , úgy van vele hogy majd megcsinálja , ahoz képest hogy régen 3 fogásos ebéd várta haza a Férjét , desszert , patyolat , ez mondd az ellenkezőjére változott , már van amikor a Férfi főz. A férfi nem talál megoldást , bármit tesz hogy jobb legyen , egyre rosszabb minden !! Nem tudja kitalálni a Nő gondolatait , nem tud megfelelni hiába akar. A Fiatal hölgy megismerkedett egy ojan személyiségű Nővel aki ojanokat mesélt neki hogy “otthon ő hordja a nadrágot” én gondoltam arra hogy ez a (barátnő) tehet e a mostani helyzetről.! Ugyanis az ő férje nem dolgozik , főz mos takarít otthon . És még parancsol is neki , hogy mikor mit csináljon . Ezt az életvitelt nem lehet sokáig bírni . Ha megbeszélik a gondokat akkor az maximum 1 hétig tart , aztán amint eljön a Hétfő újra kezdődik minden rossz az első munka nap letelte után . Már gondoltam arra is hogy a munkahely érte stresszt otthon adja ki. Mert nem mer megnyilvánulni , de otthon meg a szerettein adja ki és a környezetén .
Mit javasol?
Mit tegyen ez a Férfi ?
Nagyon szereti a feleségét és a gyermekeit is ! De ez a probléma már 6 hónapja tart.
Talán a “barátnő” a gondd? Az van hatással a Hölgyre ?
Vagy a munkahely érte stressz ??
Kérem segítsen , vagy emailben vegye fel velem a kapcsolatot!
Előre is köszönöm!!
Várom Válaszát !

Kedves Melinda!

Párkapcsolati gondokkal fordulok önhöz.

Párom 18éves, Én 27,
December 3-ig minden fogjuk rá jól ment utóbbi 4-5hónapban, szerettük egymást, mentünk sok közös helyre kirándulni, akár több napra is, voltak össze zörrenések de 2-3nap megoldódott minden.

december 3után minden megváltozott, alig írt, sablon szöveg majd tegnap bejelentette szakít velem , kérdezem miért adjon okot rá,, válasza az volt nem magyarázkodom, ennyi volt fogjam fel, 1hét alatt elmúlt szerelem.
Persze ezt nem hiszem el. december 3án egyik jó barátnőjének volt pasija vallott neki szerelmet, , a fiú 16-17éves , nem tudom köze van e hozzá?…

Tanácstalan vagyok, én lehettem hibás? vagy nem tudom de ilyen hirtelen minden,, lelkileg kikészített, saját szüleik is tanácstalanok hogy mi is van most.. nagyon .sajnálnak.
várom Tanácsod Melinda mit tegyek?!

Üdvözlöm!

A segítségét szeretném kérni.22 éves lány vagyok és mostanában nagyon rosszul érzem magam.Úgy érzem,hogy nincs értelme az életemnek nincs kedvem élni se.Ehhez biztos az is hozzájárul,hogy munkát keresek épp,sokat vagyok egyedül itthon.Állandóan kavarognak bennem az érzések és nincs senki akivel meg tudnám beszélni.Van egy párom akivel több mint egy éve együtt is élünk.Eleinte nagyon boldog voltam,jól alakult minden,de most már nem így van.Hazajön a munkából,eszik és egész lefekvésig nyomkodja a telefont.Mikor mondom neki hogy foglalkozhatna kicsit velem is azt mondja nem vagyok én pelenkás,hogy foglalkozni kell velem.Elegem van az állandó házimunkából.Ő mindent szétpakol de összepakolni sosem segít.Ha elmennék szerintem az sem érdekelné.A szüleim a szomszéd városban laknak sokat vagyok most velük és sokszor érzem azt hogy még velük akarnék élni.Nagy vágyam,hogy új autót vehessek,de úgy érzem sosem fog összegyűlni rá a pénz mert most hogy együtt lakunk a párommal több a kiadásom,fizetem a lakás felét,bevásárolok stb.Ő már gyereket akar,így meg végképp nem lesz autóm.Nem találom a helyem az életben,nincsenek barátaim.Néha már ott tartok,hogy legszívesebben belehajtanék egy árokba lesz ami lesz.De persze ezt sosem fogom megtenni.Tanácstalan vagyok.
Előre is köszönöm a választ!

Üdvözlöm!
3 hónapja lakunk együtt a barátommall. Ő 23 éves én pedig 22.. én a családomtól messze költöztem mindent felhagytam érte a barátaimat is.. ahogy összeköltöztünk betegesen féltékeny állandóan bejár a munkahelyemre, ha esetleg egy féri rám néz egyből csúnyán néz az adott illetőre. (vendéglátásban dolgozom) hívogat munkaközben és ha esetleg nem veszem fel a telefont számon kér hogy miért…. ha éppen beszélgetek egy közösségi oldalon leüll mellém nézi a telefonomat. 1 éve vagyunk együtt de úgy érzem megfojt ezzel a viselkedéssel. Próbáltam már vele beszélni hogy próbáljon változtatni mert nagyon zavar a kialakult helyzet de nem változik semmi. Hozzámteszem hogy miközben ilyen betegesen féltékenykedik holott nincs oka rá, közben ő csapott be engem. (megcsalás nem történt de hazudott.) Mégis mit tehetnék még azon kívül hogy sokadszorra mondom neki hogy nem lesz így tartós a kapcsolatunk.
Válaszát előre is köszönöm!

Üdv.
Tanácsot szeretnék kérni, mert nem értem az édesanyám viselkedését manapság. Az egész ott kezdődött, hogy lett egy velem egy idős barátnőm. A kapcsolatunk elején voltak nézeteltéréseink,sok. Ezekbe be avattam anyukámat is, de nem túl jól kezelte a dolgokat és gyakran volt ellenszenves a barátnőmmel. Ez az egész csak rosszabb lett, mikor elkezdtünk együtt aludni a barátnőmmel. Hamar kiderűlt, hogy anyát zavarja, ha itt van, így nem is szoktunk nálunk lenni. Kezdetben nem sokat aludtam náluk, de minél gyakrabban alszok ott, annál rosszabb a kapcsolatom az édesanyámmal. Ő szeretné nekem megszabni, hogy mikor aludhatok ott és mennyi ideig lehetek ott, de 20 éves vagyok, nem feltétlenűl az ő szava lesz az elsődleges szempont, mivel a kettőnk idejét is csak nehezen tudjuk összeegyeztetni. Miért lehet ez? Ha beszélni akarok róla, akkor annyi a válasz, hogy nem normális, hogy ennyi idősen együtt alszunk. Én meg ezt nem így gondolom, már csak a barátokből,ismerősökből kiindúlva.

Tisztelt Doktornő!
Egy fontos kérdésem lenne. Mi van akkor, ha magamra haragítottam egy érzelmi manipulátort? Félek, hogy kárt tesz bennem, testileg, vagy érzelmileg, bár az utóbbin már túl van így is.

Kedves Melinda!
Kicsivel több, mint egy éve tartó kapcsolatban élek, mely a kezdeti boldog (?) hónapok után egyre hanyatlóban van, úgy érzem, a Párom hozzáállása miatt. Azt, hogy “szeretlek”, fél éve hallottam utoljára, a gondok is nagyjából akkor kezdődtek. Sajnos az ezt megelőző kapcsolatom bántalmazó jellegű volt, konkrét életveszély, verések, borzasztó dolgok történtek velem, de talán a mostani Páromnak köszönhetően is, sikerült kilépnem a pokolból. Párom szerint ennek a bántalmazó kapcsolatnak is van ahhoz köze, hogy Ő nem érzi azt, amit éreznie kellene, nem villanyzom fel, nem hozom lázba, “nincs odáig értem”, hiszen ez “rám nyomja a bélyegét” és nem tudok igazán önmagam lenni. És Ő belement valamibe, hitt valamit, hogy én majd valamilyen leszek, de nem így lett… mostanában azt is sokszor mondja, hogy az elején sem érezte, amit kellett volna, de várta a csodát… Arra, hogy akkor miért mondta, hogy szeret, nem tud számomra értelmezhető választ adni.
Egy nagyvállalatnál dolgozunk, igaz, más részlegen és együtt is élünk, az talán hiba volt, hogy annyira a kapcsolat kezdetén összebútoroztunk, de más választásunk nem volt. Az utóbbi évben sajnos sok magán- és munka jellegű problémám volt, ezeket mindig átbeszéltük, de talán túlságosan is, a Párom szerint ezek is csak demotiválták és erre senkinek nem lenne szüksége. Úgy érzem, olyan problémákról van szó, melyeket egy Társ megért és nem a terhet látja benne, hanem segít megoldani. Erre Ő azt mondja, Ő senkinek nem akar a megmentője lenni. Elég különc világnézettel rendelkező férfiról van szó, de én nagyon szeretem és kész lennék leélni vele az életem. Ha…
Sajnos az utóbbi hetek, hónapok veszekedéssel teltek, többször mondta, hogy elköltözik, komoly lépéseket azonban soha nem tett. Néha igazán csip-csup dolgokra mondja, hogy na most aztán tényleg szakítsunk Azt mondja, szeret, a Társának tart, de nem szerelmes belém és Ő elképzelt egy érzést, egy ideát Álmai Nőjével, amit irántam nem érez. Én azonban még rosszabb napokon is azt látom a gesztusaiban, hogy szeret (vagy csak szeretném, ha így lenne és ezért látom így), Ő mégis azt mondja, hogy nem. A szex (szerintem) nagyon jó, tökéletes kettőnk közt, Ő ezt az átlagos szintnek véli és azt ,mondja, nem nagyon hozom lázba (ehhez képest gyakran és szenvedélyesen kezdeményez). Rengeteget beszélgetünk veszekedés közben is, azt mondta legutóbb, hogy ez nagyon hiányozna neki, ha nem lennék, úgy érzi, egy darabját veszítené el. 30 év fölöttiek vagyunk, én már nem ezen szeretnék agyalni, hogy mikor pakol össze. Gyermekünk nincs és nem is biztos, hogy szeretnénk, akár egymástól, akár mástól. Az, hogy lenne valakije, fel sem merül bennem. Felvetettem a közös lakásvásárlást is, Ő jelenleg semmiképp nem akarja.
Ez a helyzet nekem is rossz, Vele szeretnék lenni, de nem így.
Mit tanácsol, Melinda? Érdemes-e még küzdenem a szerelmemért, hiszen az én érzéseim biztosak, csak Ö ilyen rapszodikus? Létezik ilyen férfitípus, aki idősebb korában is fél az elköteleződéstől? Vagy csak nincs tisztában az érzéseivel? Azt is elfogadom, ha csak én reménykedem, mert szerelmes vagyok. Kérem segítsen! Nagyon köszönöm: Gréta

Kedves Melinda !
Tegnap derült fény egy 12 éve történt dologra amiben segítségét szeretném kérni hogy hogyan tovább.
Lányom 17 éves múlt és most jött el az idő hogy bevallja érez valamit egy fiú iránt , viszont van egy titka ami miatt nem képes tovább lépni . Elmondása szerint amikor 5-6 éves lehetett velünk aludt egy ágyban az apja és én köztem. Én már elaludtam amikor azt érezte hogy az apja simogatja azon a helyen ahova nem szabadna érnie még véletlen se.
Tegnap hosszas könyörgés után mondta ezt el nekem de előtte beszélt az apjával is külön. Mikor bementem már nagyjából megbeszélték a dolgot ami szerint az apja semmire nem emlékszik evvel kapcsolatban és értetlenül áll a dolog előtt , mivel azt mondja soha az életben nem voltak ilyen gondolatai és inkább levágná a kezét minthogy ilyet megtegyen tudatosan . A lányom azt mondja nagyon megkönnyebbült hogy ezt végre elmondhatta , de én kíváncsi lennék hogy kell – e még segítséget kérnünk szakembertől hogy ez ne befolyásolhassa további életét ? A másik kérdésem pedig hogy előfordulhat – e egy emberrel ilyen hogy álmában megtesz egy olyan dolgot ami teljesen távol áll a személyiségétől ? Talán fontos lehet hogy soha nem fordult elő ilyen vagy hasonló viszont lányomban nagyon mély nyomokat hagyott .
Válaszát előre is köszönöm !

Kedves Doktornő!

Azért fordultam Önhöz,mert nagyon kétségbe vagyok esve,depressziós vagyok,önértékelésem nulla…..
Párommal 2012 novemberében ismerkedtünk meg,nagy szerelem volt első látásra.Elmesélte,hogy édesanyja meghalt,így örökölt 1 x összegű hitelt,amit tudomásul vettem.
2014 decemberben összeházasodtunk,és utána kezdődött a pokol.Beköltöztünk férjem szülői házába,ahol lakik apja,öccse,apja cukorbeteg,emiatt bal lábát amputálták,hogy majd segítünk egymáson,rezsi feleződik,stb…..
Most ott tartunk,hogy a rezsi 3/4 részét mi fizetjük,a hitelt,amiről azrán kiderült,hogy nem 1,hanem 4!szintén mi fizetjük,mert férjem testvére nem dolgozik,de nem is erőlteti,apja pedig nyugdíjkor inkább iszik,mint segítene,így minden teher ránk,rám hárult……mosok főzök,takarítok,gyereket nevelek,mert született egy kisfiúnk,míg mindenki más fütyül a világra.Férjemmel nem lehet leülni megbeszélni semmit,mert akármit mondok,kiforgatja a szavaim,olyannyira,hogy a végén úgy jön ki,hogy szégyelnem kell magam,amiért mertem szólni,így inkább nyelek.ráadásul csúnyán bánik velem,szid,nem foglalkozik velünk,hazajön munkából,estig játszik a telefonon,s mikor megunja,rendelkezésére kéne állnom testileg,ami ugye nekem nem megy,mert nem tudok rá férfiként tekinteni.Nincs hova mennem,hisz a lakásim,ingóságaim mind feladtam,bedőltem a nagy ígéreteknek,pénzem sincs lépni,hisz a gyes nagyon kevés…..
Mit tehetnék?Nyeljek még egy nagyot,mert nem tudok hova lépni?Megbeszélni nem tudjuk,nem partner…….
Teljesen magam maradtam minden problémával,kilátástalannak látom helyzetem,boldoftalan,elfásult,önvizalomhiányis,kiábrándult lettem……hogy húzzam ki magam a gödörből?
Köszönöm előre is megtisztelő válaszát!
Üdvözlettel: Hope

Kedves Doktorno!
Masodeves egyetemista lany vagyok matek-info szakon. Erre az egyetemre ugy jottem el, hogy meggyoztek rola, ez a nekem valo egyetem, es az a helyzet, hogy igazabol szeretem is, de ugy erzem, mar nem birom idegileg. Eloszor csak erzelmileg viselt meg az egesz, aztan szep lassan mar fizikai fajdalmak is jelentkeztek nalam ebbol kifolyolag, amire mar kapok kezeleseket. Azonban az egyetemen meg mindig itt vagyok, es meg mindig ugy erzem naprol napra, hogy nem vagyok kepes vegig vinni.Gondoltam mar ra, hogy itthagyom az egyetemet, es esetleg folytatnam kesobb, vagy kis ido mulva neki kezdenek valami masnak, de nem vagyok kepes kiiratkozni, mert felek attol, hogy rosszul dontenek, es felek mas velemenyetol es azok csalodottsagatol, akik hisznek bennem. Nehezen fogadom el, hogy valamit nem tudok veghez vinni es hogy nem teljesul az almom, ami mindig csak annyi volt, hogy elvegezzek egy egyetemet es be legyen biztositva a jovom. Azt viszont tudom, hogy az egeszsegem ennel fontosabb, megis tul komplexnek erzem, hogy ezt az egyszeru, de szamomra megis nehez dontest meghozzam. Nem tudom mit csinaljak, es hogy mi lenne a megfelelo lepes, valamint azt sem tudom, hogy ha abbahagynam most az egyetemet, hosszutavra milyen mas terveim lehetnenek. Egyszeruen mas lehetoseget mar nem latok magam elott, mint ezt az egyetemet. Onnek mi a velemenye errol? Volna megoldas a problemamra? Valaszat elore is koszonom!

Kedves Doktornő! Mi lehet annak az oka, hogy egy férfi nem kezdeményez nálam? Egy munkahelyen dolgozunk, sokszor úgy gondoltam hogy tetszem neki. Kedves, mosolygós velem. Néha olyan mint aki produkálja magát nekem, viccelődik, figyeli a reakcióimat. Ha úgy adódik akkor mindig megszólít valamivel, segítőkész. És ami feltűnt, hogy másokkal nagyhangúan beszél, lazán. Velem meg megváltozik a hangszíne, visszafogja magát. Aztán vannak flörtölős, hülyéskedős megjegyzései is. Az egyik kolléganőm azt mondta, hogy ez a fiú tudja hogy tetszik nekem. Megkérdeztem, hogy mondott-e rám valami jelzőt és azt mondta, hogy nem. Csak azt hogy úgy érzi tetszik nekem, és hogy gyakran szoktunk beszélgetni. Elmondása szerint egy másik nőnek is tetszik, de rá mondott negatív jelzőket hogy miért nem érdekli őt. És ha hinni lehet a kolléganőnek, rám nem mondott ilyeneket. De mégsem hív el randira pl. Vagy akárhova. Ha tetszenék neki igazán, és tudja hogy ő is nekem, akkor már lépnie kellett volna, ugye? Vagy ez csak egyszerű munkahelyi flört, minden cél nélkül. Mert valóban azt érzem, hogy nem vagyok neki közömbös, de valami mégsem stimmel. Az tény hogy én elég visszafogott vagyok, de másoknak még ennyi jelet sem adtam, és mégis elhívtak találkozni.

Kedves Doktornő!

Segítségét szeretném kérni, hogy mit tegyek. A múlt év vége felé összebarátkoztam egy korábban már ismert osztálytársammal és úgy éreztem, hogy egy nagyon jó barátság alakult ki köztünk. Őszintén megosztottam vele minden gondolatomat, segítettük egymást jóban-rosszban. Február végén egy tőlem csupán viccelődés során mint utóbb kiderült egy gyengepontján érintettem. Ezután pár napig nem beszéltem vele viszont utána újra felkerestem, hiszen nagyon jó barátság volt a miénk. Bocsánatot kértem és látszólag el is fogadta, viszont azt mondta, hogy úgymond “befejezte velem”. Azzal jött, hogy nem akar velem beszélni, nem haragszik rám, egy harmadik személy miatt nem mondhatja el, hogy miért nem beszélhet velem viszont nyomós indoka van.
Én próbáltam feldolgozni mindezt, viszont az azóta eltelt 9 hónapban ez nem sikerült. Folyamatosan azon agyalok, hogy mi lehet az a dolog, ami miatt úgymond “befejezte velem”. Úgy érzem, hogy az önbizalmam teljesen leomlott, hiszen ha egy barátság ilyen gyorsan végetérhet, akkor hogy működik ez a komolyabb kapcsolatoknál? Folyamatosan feszült vagyok, szinte alig tudok másra koncentrálni, ami nagyon befolyásolja egyetemi tanulmányaimat is.

Segítségét előre is köszönöm

Üdvözlettel:
András

Tisztelt Doktornő!

Olyan kérdéssel fordulnék önhöz, hogy mit tudnék tenni ha én szexfüggő vagyok és felismerem de nem tudok ellene tenni. Hol kihez fordulhatok ezzel? Kerestem online oldalakat de nem válaszolnak, viszont a közelemben nem tudok szexuál pszichológusról sem.

Kedves Doktornő!
Édesanyám 72 éves,mint szellemileg,mint testileg ép,korának megfelelően egészséges.35 éve egyedül él,ami nem okozott lelki problémát neki,Testvéremmel együtt,és most már a felnőtt unokák is sokat látogatjuk.Az utóbbi egy évben állandóan sebesre vakarja magát teste különböző részein.Nem viszket,csak egyszerűen mereng és vakarja magát valahol.Nekem úgy tűnik,mintha pszichés eredetű probléma állna a háttérben.
A véleményét szeretném kérni,hogyan tudnék segíteni rajta,vagy Ön hogy gondolja,mi lehet a probléma?
Előre is köszönettel a válaszért.
Üdvözlettel: Mónika

Kedves Doktornő! 8 hónapja járok egyéni pszichoterápiára. 50 percesek az alkalmak kb, és 2 hetente találkozunk. A TB finanszírozta ezeket az alkalmakat. De lejárt az X alkalom. A pszichológus hölgy akihez járok, azt mondta hogy tovább lehet menni csoportos foglalkozásra. Ez is 2 hetente van, de 2 óráig tart kb. Szeretném megkérdezni, hogy ezek a foglalkozások hogyan zajlanak? Hogy néz ki egy ilyen alkalom? Miről beszélgetnek, hányan vannak? Mennyire mennek bele a magánéleti dolgokba? Mert ugye a hónapok alatt kettesben a hölggyel sok témát érintettünk: elsősorban szerelmi, és magánéletit. De egy több személyes beszélgetésben, ez hogy működik? Mivel tudnék előrébb lépni ha esetleg ilyenre járnék? Köszönöm válaszát!

Kedves Doktornő! Párommal kapcsolatos problémával fordulnék Önhöz. Eddig próbáltam egyedül viselni a lelki állapotából adódó terhet, de úgy érzem ha most nem lépek valamit, akkor komoly következmények jönnek. A problémák akkor kezdődtek, amikor 5 évvel ezelőtt elküldték munkahelyéről, szinte azonnal talált másik állást, de az új helyen kicsit vontatottan alakult ki a feladatok, kollégák, munkakörök szerveződése. Amikor 8 hónappal az elküldést követően végre beindultak, flottul kezdtek menni a dolgok, akkor rendeződni látszódott a lelki világa.Azonban a munka fokozódó terheit, felelősségét és az ezzel járó stresszt nehezen viselte, viseli. Elmondani a munkahelyi dolgokat sajnos otthon nem teszi, egyedül próbálja feldolgozni. Ez azonban úgy “sikerült”, hogy fizikai egészségi állapotában nyilvánul meg. Sorozatos betegségek gyötrik (jórészt bőrrel kapcsolatos), arról nem is beszélve, hogy aludni nem tud. Ez vagy elalvási nehézségben, vagy az éjszaka folyamán többszöri folyamatos ébrenlétben nyilvánul meg. Nappal ingerült, elégedetlen, egyébbként meg közönyös az élet legtöbb területével szemben, testi kapcsolatunk téren is inaktív. A problémát sajnos úgy kezdte kezelni, hogy háziorvossal altatót (zopigen) kezdett szedni. Kicsit több,mint fél évig szedte, így tudott aludni. Aztán szakemberhez fordult, aki a kórházban rendel és idegi problémákkal foglalkozik. Az ő meglátása szerint idegi kimerültség áll fenn és heelex valamint lamolep gyógyszert írt fel, amit most már legalább fél éve szed. Sajnos ezek a gyógyszerek viszont úgy letompítják, hogy a közönyössége csak fokozódott, szó szerint semmi nem érdekli, csak a számítógép vagy telefon olvasgatásával foglalkozik, ha viszont valami felbosszantja, akkor dührohamban, ordítozással próbálja “helyretenni” a dolgokat. Az állapota kritikusságát jelzi, hogy most már a hétvégi délutáni szunyókálásához is gyógyszert vett be, amitől kótyagos egész hatása alatt amikor felébred, irányomban való tiszteletlensége, ordenáré beszéde, enyhe tettlegessége, érzelmi és sexuális inaktivitása, érdektelensége. Rossz állapotát családtagjai is látják, de nekik sem mond semmit. Kérdésem az lenne, hogyan lehetne rávenni, hogy forduljon olyan szakemberhez, akivel rendszeres és (a kórházinál) sűrűbb találkozások alkalmával talán segítene visszaállítani a régi énjéből legalább egy kicsit, továbbá hogy a gyógyszeres kezelés fokozatos elhagyásával normális alvási és ébrenléti szokásai visszatérjenek, vagy újra legyenek? a kérésemre, hogy forduljon terapeutához a válasz, hogy ő már szakemberhez fordult (lásd gyógyszeres kezelés orvosa). Ajánlana esetleg szakembert Budapesten ( 2. és 5. kerület a legjobb, hátha az útba esik jövet menet gyakorlattal jobban rá lehet venni a felkeresésével)? Segítségét előre is köszönöm!

KEdves Doktornő!30 éves nő vagyok.Egy 10 éves autista kisfiú anyukája.Stabil,erős személyiség vagyok,mert annak kell lennem.Kisfiamat egyedül nevelem szüleim segítségével.1évvel ezelőtt édesapámnál vastagbélrákot diagnosztizáltak,és akkor kezdődött a problémám.Féltem,hogy meg fog halni és villámcsapásként ért a hír ,hogy beteg.Elkezdtem minden étkezés után rosszul lenni,először csak hasmenés,majd étkezések után allergiás reakciók jöttek ki rajtam.Fogytam 10 kg-ot.APukámat megműtötték és kezdődött a kemoterápia,és érdekes módon minden 2.héten amikor ő kemoterápiát kapott én is rosszul voltam és egyre rosszabbul.Elmentem kivizsgálásokra ,meg is tükrözték a gyomromat és vastagbelemet is,de minden negatív lett,így lett IBS diagnózis.Állandó rosszullétek gyötörtek és fura mód mindig étkezéshez tudtam kötni.A kemoterápia lezárult ,és én is kezdtem jobban lenni,de ezt a sok vitaminnak és probiotikumnak tulajdonítottam be.Újra visszajött az étvágyam és 4 hónap alatt 10 kg-ot híztam,mert kórosan sovány voltam.Viszont most már annyira félek,hogy visszaesek és újra lefogyok és szenvedni fogok,hogy folyamatosan ennem kell.172cm magasságomhoz most 64kg vagyok és jól is érzem magam a bőrömben ,mert sosem voltam még ennyi,de egyszerűen állandóan rettegek és ez miatt ennem kell mert félek,hogy újra visszajön minden és akkor már nem leszek elég erős,és összeomlok amit nem tehetek meg,mert a kisfiamnak szüksége van rám.Nagyon szeretem édesapámat is és szerintem én akkor mikor ő beteg lett ,átvettem a betegség tüneteit és vele együtt “szenvedtem”,pedig azt hittem erős vagyok.Félek mert édesanyám is rákos volt pár éve ,ő is meggyógyult,és most édesapám is,és a kisfiam ebből nem érzékelhet semmit mert neki is nehéz.Mit tudok csinálni,hogy ezt a sok terhet kicsit le tudjam tenni.

Tisztelt Doktornő
A tanácsát szeretném kérni. 33 éves lány vagyok és külső személők szerint hétköznapi életet élek. igaz, hogy még otthon lakom a szüleimmel, de dolgozom, vannak barátaim időnként elmegyünk szórakozni is. Amit azonban nem tudnak, hogy állandó feszültségben telnek a napjaim, csak nagyon jól titkolom. Viszont a látszólagos nyugalmat fenntartani, iszonyú fárasztó. Igazából nem is tudom mitől félek. Viszont a leg hétköznapibb dolgok is feszültséget okoznak. Pl. ha idegen emberekkel találkozom, vagy ha olyan helyre megyek ahol még nem jártam. De rossz napokon még az is ha emberek közé kell mennem. A félelmeim miatt képtelen vagyok bárkit is közel engedni magamhoz. A közeli barátaim is csak egy részét tudják a dolgaimnak. Van elég bajuk minek terheljem őket az én gondjaimmal. De a legnagyobb problémám, hogy még soha nem volt barátom. Persze találkoztam már néhány fiúval de egy randinál többre sosem került sor. Azokkal szemben akik tetszenek pánik félelem uralkodik el rajtam. Így képtelen vagyok értelmes kommunikációra. Akik pedig úgy érzem nem nekem való fiúk, nekik pedig nem akarom rabolni az idejét. Mostanában már ott tartok, hogy az ismerkedés annyira megijeszt, hogy időnként azt gondolom jó így egyedül is így nyugodtabb az életem. De persze mindig rájövök, hogy igazából ez butaság. Nagyon szeretnék valahogy megváltozni mert nem akarom egyedül leélni az életem, de ahogy telik az idő egyre nehezebb. Szégyellem, hogy egyedül vagyok és hogy még nem volt senki az életemben, így most már ez is súlyként nehezedik rám. Utálok mindenkinek magyarázkodni miért vagyok még mindig egyedül. Így egyre inkább kerülöm az embereket és a barátaim is. Kérem adjon tanácsot mit kellene tennem, hogy változtatni tudjak.
Köszönettel Zsanett

Kedves doktornő,
Belefáradtam a párkeresésbbe. Nem tudok párkapcsolatba lépni. Szerelmes vagyok
Hivtam jósokat is de miután képet és születési dátumot kértek rólam és a lányról elkerülnek. Már krónikuss lett nállam az öngyilkosság gondolat. Ha jó történik velem annak se örülök igazán mert nincs kivel megosztanom

Kedves doktornő!

2x voltam psziiatriai rendelesen.
Valdoxan nevu gyogyszert szedtem a remalmokra stresszre napi faradtsagra.
Viszont sajnos igyis ugyis vannak remalmaim neha nagyon is valosaghuek
3hete nem szedem a gyogyszert mert nem tudtam kivaltani..
Sajnos a gyerekkorom nem tul fenyes volt egy alkoholfuggo anya es agressziv apa mellett
Aztán 2015ben született a lanyunk siman es majdnem belehaltunk mert tul nagy volt (5150_69cm) ezis meg viselt..
Nem tudom mit tehetnek hogy kipihentebben aludjak?Köszönöm

Kedves Doktornő!
Úgy érzem, mostanában el kell gondolkodnom a kapcsolataimon. Konkrétumokat írok, h jobban átláthassa a helyzetet. Az egyik gondom a barátnőm. Úgy érzem, hogy elrontotta őt a pénz, ő maga sosem tett a sikere érdekében, viszont egy olyan családba házasodott, akiket nehéz elviselni, de állandó anyagi támogatást jelentenek (az esküvőjét is ez a család támogatta). Én 2500 km-re élek Magyarországtól két éve. Már régóta nem beszélgetünk mély, személyes dolgokról. De lassan már semmit se merek neki mondani, mert mindenbe beleköt. Neki nem jó, milyen ruhát hordok, mit eszek ebédre, milyen dolgok tetszenek nekem. Az utóbbi két évben ez darab pozitívumot nem kaptam tőle, se egy bókot, biztatást, jótanácsot, semmit.
Az esküvőjén Kötelező volt megjelennünk párommal, pedig tudta h mi is nemsoká házasodunk és kell a pénz. Sőt azt is meg akarta mondani, h hány hét szabadságot vegyek ki őmiatta. Akkoriban egy idegbeteg főnököm volt, aki 3x zavart el minket mire kaptunk szabadságot az esküvőre. Mikor panaszkodtam bnőmnek erről, azt mondta ez az én hibám, meg ha tényleg ott akarok lenni az esküvőjén, akkor fogom magam és foglalok repjegyet, mindegy h ezzel az állásomat kockáztatom. A 10 napos Mo-n való tartózkodásom idején is elvárta h amiben lehet segítsek az esküvő körül. Most a saját esküvőnkre készülünk…anyagiak híján eltoltuk az esküvőnket, ő egyből azt mondta minek tologatjuk (neki könnyű volt, nekünk senki nem segít), és becsmérelte a gyűrűmet is. Ezek után már nem tudom h miért jó nekem, ha ő van. Ha elmondanám neki ezeket, csak támadna, sajnos ismerem őt nagyon jól.
A másik gondom a nővérem. Mindig rosszabbul mentek a dolgai, mint nekem, ezért mindig irígy volt rám. Én mindig meghallgattam, tanácsokkal láttam el, de ha én mondok vmit, az nem érdekli, vagy lehülyéz. Ön szerint mit tegyek? Köszönöm a választ!

Kedves Doktornő!

A barátnőmről lenne szó. Egy pár szót rolúnk: lassan egy éve vagyunk eggyütt, mindent megteszünk egymasért amit csak lehet. A kapcsolatunk elején csak egymással beszéltunk az internetes tömegkommunikációs ezközökön is és más képbe se jött(fiatalok vagyunk, középiskolások). Mi jobban szeretünk találkozni és élőben megbeszélni mindent, minden nap találkozunk is. Egyszer sem hazudtunk egymásnak, és öszinték vagyunk egymással.
Barátnőmnek van egy fiú barátja. Róluk pár szót: valami internetes oldalon ismerkedtek meg, több mint 3éve, sosem találkoztak . Egy éve megprobálták a “kapcsolatot” , a fiú sokat változott miatta. Majd jöttem én es miattam szakított a sráccal. Egy jó ideig nem is beszéltek.
Egy pár hónapja elkezdtek újra beszélgetni, baratnőm kijelentette, hogy számara fontos ember. Mondtam neki, hogy nyugodtan beszelgessenek, de remélem nemfog elhanyagolni engemet. Azt is mondta barátnőm hogy nem szoktak egymásnak köszönni sem, hanem egyből témáznak. Nemrég elolvastam a beszélgetésüket és néha szivecskéznek, és a fiú becézgeti, szerelmemnék és egyéb neveken. Annyit kértem barátnőmtől, hogy ne szivecskézzenek, és ne akkor irogasson neki ha találkozunk, de ehez képest folyamatosan irogatnak egymásnak és olyankor engem hattérbe szorít, de ha mindketten otthon vagyunk és ő azzal a fiúval beszelget akkor is úgy érzem hogy háttérbe vagyok. Leírta neki, hogy kötődik hozzá es imádja egyre jobban. Megkérdeztem baratnőmtől, hogy tenyleg igy van-e és aztmomdta, hogy csak barátilag mert ő a legjobb barátja. Szerintem (barátnőm barátnői is így gondolják ahogyan én) a fiú még mindig szerelmes belé, de ezt nem mondja el.

Jo estet kivanok!

Igazabol azt sem tudom. hogy hol kezdjem el. 23 eves lany vagyok es van egy negy es fel eves kapcsolatom. Az elejen abszolut minden szep volt es jo. Nagyon szerettuk egymat. Aztan jott egy idoszak mikor kis idore elvaltunk, majd ujra osszejottunk. Osszekoltoztunk 3 eve es mindig szep es jo volt minden. Kb 3 honapja teljes mertekben megvaltozott. Abszolut nem torodik velem. Hiaba hozom fel magamra a figyelmet, atnez rajtam. Olyan erzesem van, mintha elhalvanyultak volna az erzelmei irantam. Se egy oleles, se kezenfogas, se puszi es se szexualis elet (masfel honapja semmi nem volt koztunk,holott egy agyban is alszunk !!.), hiaba veszek fel csabito alsonemut, tejesen hidegen hadja, lefekszik es ram nezes nelkul kifordul aludni, vagy telefonozik, vagy olvas. Nem eszik rendesen, es nagyon sokat cigizik, ha szolok neki , hogy hadja alabb a cigizest akkor csak felmergesitem es megtobbet cigizik, bosszubol be cigizik olyan helyekre ami mondjuk zart, pl kocsiba (en nem cigized es nagyon zavar a cigi fust). Visszaterve a viselkedesere, Nem tudom mi tortenik koztunk, mar nem egyszer es nem ketszer probaltam beszelni vele, de mindig veszekedesbe landoltunk. Nem tudom, nem tudok vele beszelni semmirol, nagyon felek. Tudom, hogy az lenne a valasza, hogy semmi baja nincs, de erzem, hogy van. Mar ara is gondoltam, hogy megcsal, de ha nincs bent akkor a haz elott szereli az autot, szoval ezt nem mondhatom, mert meg a baratokkal se jar ossze egyedul. Megemlites keppen.. A szuletesnapomra se kaptam semmit…. Nemtudom mit tegyek, olyan szinten magam alatt vagyok, nemtudom mihez kezdjek, en nagyon szeretem ot es folyton mondom ezt neki. O mar azt se mondja egyaltalan. Nemtudom mihez kezdjek. Kerem, segitsen nekem. Koszonom elore is a valaszat.

Tisztelettel: Emoke

Tisztelt Doktornő!

Szeretném a tanácsát kérni társkeresés ügyben. 26 éves nő vagyok, régóta keresem a párom, akivel kölcsönösen szeretjük, tiszteljük egymást és lehet vele a közös jövőt tervezni (házasság, gyerekek). De eddig csak olyanokkal találkoztam, akik nem akartak komolyat, vagy meggondolták magukat a kapcsolat kialakulása közben. Pár hete szakított velem most az előző barátom, mert nem érzett úgy irántam, ami egy kapcsolathoz kell. Összetörtem, mert, ha bár csak 2 hónapig jártunk együtt, nagyon jó összhangban voltunk, úgy éreztem ő lesz az igazi. De a szakítás után rögtön társkeresésbe kezdtem, felregisztráltam egy-két társkereső oldalra. Azt gondoltam, hogy könnyen túlteszem magam a csalódáson és nem leszek egyedül, mert nem akarok egyedül lenni. 2 hét alatt egy férfival találkoztam, aki habár kedves és normális volt, mégsem volt rám olyan hatással, amit finoman közöltem is vele. Éreztem, hogy megbántottam őt és nekem is rossz volt, hogy elutasítottam és eszembe jutott az előző barátom is. De lehet, hogy meg kellene adnom az esélyt neki, mert normális és nehéz olyat találni, nem válogathatok sokáig.

Viszont közben úgy érzem nem találom a helyem. Itthon lakom a szüleimnél, semmi kilátásom sincs a jövőre nézve, nem találom az igaz páromat és nem tudom már hol keressem. Eddig igazából interneten próbálkoztam több-kevesebb sikerrel. Vannak ismerőseim, barátaim, de ők már vagy foglaltak, vagy nincs idejük. Lehet, ha a fővárosba költöznék, jobb lenne. Vagy a környéken próbálkozzam? (1,5 órára lakom Budapesttől) Vagy egyszerűen fogadjam el a szembejövő férfit, kössek kompromisszumot, hátha idővel kialakul a szerelem is? Tudom kicsit összetett a kérdésem, de nem tudom mit csináljak.

Köszönöm előre is válaszát!

Üdvözlettel: Dóra

Tisztelt Doktornő!

Boldog Névnapot Kívánok Doktornőnek!
Köszönöm mindent,
nagyon rendes vagy Doktornő!
Üdvözlettel,Tisztelettel:RÉKA

Tisztelt Doktornő!

A segítségét szeretném kérni!Lányom 21 éves,a közösségi oldalakon álnéven is fent van.Tudomásomra jutott,hogy
több férfival is levelezik,kitalált néven,és profilképpel.Az idősebb lányom belenézett a telefonjába,és ő szólt,hogy figyeljek oda rá.Olyan stílusban folyik a levelezés,hogy még én is belepirultam.Tudni kell a lányomról,hogy súlyosan elhízott,bár én mindent elkövettem,hogy lefogyjon,de eredménytelenül.Úgy gondolom,hogy azért csinálja,mert minden barátnőjének van fiúja,neki meg a testalkata miatt nincs.Így próbál egy számára kitalált világban,és testalkattal barátokat szerezni.Tudom,és én ismerem ennek a veszélyeit,ő is,mert kb.5 éve már volt ilyen probléma.Akkor megbeszéltük,azt hittem,megértette.Most tanácstalan vagyok,ezért szeretném az Ön segítségét kérni. Mit tegyek?Féltem a lányomat!Segítségét előre is köszönöm!

Kedves Doktornő,

A következő lenne a kérdésem, problémám.
4,5 éve élek nagyon jó párkapcsolatban a kedvesemmel, nagyon szeretem, szerelmes vagyok belé, és tudom hogy ő is szeret engem.
Eddig semmilyen probléma nem volt közöttünk, minden teljesen jól működött, viszont az elmúlt pár hónapban(mióta dolgozik) megváltozott. Én éreztem hogy más lett( folyamatosan panaszkodott hogy nem elégedett magával stb amin lehetőségeimhez mérten próbáltam neki segíteni. Én is dolgozom és mellette tanulok, így elég keveset tudunk találkozni, régebben rengeteget voltunk együtt. Néhány nappal ezelőtt, amikor beszélgettünk, az én kezdeményezésemre, hogy mondja el mi a baj mi bántja, elmondta, hogy azt érzi, hogy egyre jobban távolodunk egymástól, és bár még szerelmes, nem biztos hogy ez így is marad, egyre csak úgy érzi hogy ez a folyamat addig tart, míg átvált a szerelem szeretetté. Ezt pedig ő nem akarja. Ekkor én nagyon megijedtem, nála beszélgettünk sokat erről, elmondta, hogy nagyon egyedül érzi magát, talán még depressziós is, probléma az, hogy mikor nem dolgozik, folyamatosan otthon van, nem mozdul ki, (ehhez hozzátartozik, hogy mi sose mentünk egymás nélkül bulizni sem sehova máshova) . Azt is elmondta hogy el akar járni valakivel( egy barátnőjével) beülni valahova, stb én persze mindig is mondtam neki, hogy menjen nyugodtan, engem sose zavart és nem is zavar, ha ő mással ül be beszélgetni, kávézni stb. Szóval a beszélgetés folyamán elmondta, hogy nem tudja mi lenne a legjobb megoldás, úgy érzi esik szét a kapcsolatunk, sőt azt is mondta, hogy lehet egy pár nap/hét pihenő jót tenne neki. Ekkor nagyon megijedtem, tiszta szívemből szeretem, és nem gondoltam volna, hogy egyszer ezt fogja mondani nekem. (azt elfelejtettem leírni, hogy azt is említette, hogy élni akar, eljárni többet szórakozni stb, de csakis velem). Amikor jöttem haza, búcsúnál nagyon ki voltam már akadva, elköszöntünk és hazaindultam, mikor felhívott útközben, és kérte, hogy menjek vissza . Visszamentem, és láttam az arcán hogy nagyon ijedt volt, összezavarodott, és azt mondta, kérlelt hogy felejtsek el mindent amit eddig mondott, mert nem gondolta komolyan, csak egy kis időre megzavarodott, de már nem gondolja így és hogy nem is gondolta, és neki magával van baja, nem a kapcsolatkunnal. Engem teljesen padlóra küldött ez a pár óra, nem tudok aludni, folyamatosan érzek magamban egy ijedtséget, bizonytalanságot, görcsösséget, ami egyre erősebb, és nem tudom mitévő legyek. Sose gondoltam volna hogy ezt fogja kiváltani belőlem, és ő egyre csak azt mondja, hogy felejtsem el, teljesen össze volt zavarodva, nekem nem megy. Nem tudok tanulni, dolgozni, ki vagyok merülve, és nem tudom mit tegyek. Megbízom benne, de valami nem olyan mint volt, valahogy valami megváltozott, és azt akarom hogy minden a régi legyen…:( Nagyon szeretem, nagyon szerelmes vagyok belé… nekem ő a mindenem. Nem akarok már erről róla beszélni, mert látom hogy idegesíti ez a téma, már többször is felmerült , ő csak el akarja felejteni.
Mit tehetnék? mi lenne a jó megoldás?

Előre is köszönöm válaszát.

Kedves Doktornő!
Párkapcsolati kérdéssel fordulok Önhöz.
Nemrég, 2hete ért véget egy 3éves kapcsolatom.
Még januárban szakítottunk egy hónapra, de újra megpróbáltuk, hátha működik. És én csúnya módon elrontottam. Túlságosan pórázon tartottam, elkezdtem hisztizni és bunkó lenni vele, amikor szóba jött, hogy ő a barátaival elmegy valamerre. És még nem is arról van szó, hogy elmegy, és másnap hajnali 2-3kor ér haza, hanem arról, hogy elment 4-5fele, és este 9re nem ért haza. Ezmiatt önző módon eltaszítottam magamtól, mert féltékeny voltam, hogy azt az időt nem velem tölti. Utólag minden letisztázódott bennem, tudom, hogy máshogy álltunk volna mindketten ehez az egészhez, ha a “durcizás” helyett annyit mondtam volna, hogy “menj csak, érezd jól magad, majd úgyis beszélünk ha hazaérsz”. És tudom, hogy otthon lett volna 10-11re maximum, mivel másnap suliban volt, és neki se jutott volna eszébe hogy elmegy, és hajnalig iszogat. Mivel nem iszogatott, csak átment a haverjához, játszottak a gépen, vagy elmentek a városba csavarogni, beszélgetni, pletykálni valamiről, nem pedig elment és ivott, esetleg berúgott volna, soha.
Meg beleszóltam a családi dolgaikba, mindig véleményt nyilvánítottam, rosszkor, rossz helyen. Vagy ha nem beleszóltam, akkor felemlegettem a régi sérelmeket. Meg belekötöttem, hogy hogy kéne intézniük a dolgaikat, az én meglátásom szerint. És ezekkel nagyon nagy hibát követtem el.
2hete mondta, hogy ő kiszeretett belőlem, sok volt már nekünk ez, és kiábrándítottam a viselkedésemmel a kapcsolatunkból. És ezt teljes mértékben megértem.
Most, tiszta fejjel nagyon sok mindent máshogy csinálnék.
Amikor szakítottunk, mondta, hogy ő nem akarja elvágni az összes kötelet kettonk kozott, és nem haragban akar elválni. Azóta beszélgettünk, és a mai napig nem látok kiutat/megoldást, hogy visszaszerezzem, mivel mindig azt bizonygatta, hogy nem tud mar ógy hozzám állni. Normálisan tudunk beszélni egymással, de félek, hogy ez tényleg csak azért van, mert egy fontos emberként tekint rám, viszont nincs már semmi szikra benne, csak tényleg nem akar haragban elválni.
Nagyon szeretem ezt az embert.
Abban bízok, hogy ez csak egy “időszak”, és arra van szüksége, hogy megélje azokat a dolgokat a barátaival, amit velem nem tudott. És hogy csak időre és szabad térre van szüksége.
Nem tudom, hogy helyre tudom-e hozni, és meg tudom-e valahogy oldani, hogy átgondolja a dolgokat. Elkezdtem változtatni a dolgaimon, nagyon sok mindent helyreraktam magam körül de még mindig azzal kelek és azzal fekszek le, hogy hogyan tudom bebizonyítani, hogy én képes vagyok egy normális kapcsolatra, ahol megtarthatja a szabadságát.

Szeretném tudni, hogy van remény, hogy valaha is vissza tudnám szerezni? És ha igen, hogy?

Válaszát előre is köszönöm!
Niki.

Kedves Doktorno !
Nagyon regota foglalkoztat ez a dolog talan valami gond van velem . Egesz eletemben minden parkapcsolatban meg csaltam a baratnomet ,
mindig tisztaban vagyok vele hogy ez nem helyes es nem kellene de megis megteszem nagyon sok olyan volt hogy ugy ereztem nagyon szeretem a baratnomet ,
ha csak ra neztem el ontott a boldogsag hogy vele lehetek o volt maga a tokely szamomra es minden tokeletes volt vele de ha egy alkalom jott azonnal meg csaltam
27 vagyok rengeteg parkapcsolatom volt es mindig ezt csinatam es soha nem ereztem buntudatod valami gond van velem ? valamifele fuggo vagyok
talan szuksegem van segitsegre ? nagyon erdekel a velemenye elore is koszonom.

Kedves Doktornő!
Kisfiammal kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni. Kisfiam 3 éves. Nagyon sok változás érte mostanában. Eddig a szüleimmel éltünk, de 3 hónapja külön költöztünk . Másik városba. Most kezdte az óvodát. És a férjem folyamatosan a határon van. Nagyon szereti az apukáját. Állandóan ketten vagyunk a gyerekkel. Eddig egy kiegyensúlyozott kisfiú volt, de mostanában mindenért örjöng, csapkod. Már ott tartunk, hogy reggel nem akar menni oviba, viszont amikor megyek érte akkor hozzám vágja a cuccát. Nem örül nekem. Hisztizik amig öltöztetem stb. Tegnap este könnyes szemmel mondta nekem , hogy haza akar menni a mamáékhoz, nem szeret itt lakni. Nagyon hiányzik neki az apja is. Eddig a gyerekkel mi ketten elválaszthatatlanok voltunk , de már ott tartunk, hogy rajtam tölti le minden dühét, szinte már minden bap sírok annyira fáj amit csinál. Mit tudnék vele csinálni? Vigyem el pszhiológushoz vagy csak elég lenne , ha az apja többet lenne otthon? Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel: Àgnes

Kedves Doktornő!
30 éves vagyok, 4éve házas, 2évesek a fiaim. A férjemnek komoly szexuális zavara van, mióta ismerem, harcolunk ezzel a problémával. Elmondása szerint egy korai kudarcélmény miatt retteg a sikertelenségtől, és ha el is indul az aktus, közben elkezd izgulni, és nem is sikerül befejezni az együttlétet. Ördögi kör ugye ez az egész, minél több kudarc, annál nagyobb félelem, minél nagyobb félelem, annál több kudarc. Egy ideig jó úton haladtunk, sikerült őt oldanom, és értünk el sikereket, de aztán teherbe estem, nem kívántam az együttlétet és ott megszakadt közöttünk mindenféle szexuális együttlét. 2,5 éve nem volt közöttünk semmilyen erotikus testi érintkezés. MOst úgy érzem, nem bírom tovább. Próbáltam mindenhogyan segíteni, és kértem, hogy menjen vagy menjünk el terápiára. “Nem tudnék megnyílni egy idegen előtt”- jön a válasz. A gyerekekkel töltött idő a maga bizonyos oldalából csodálatos. Másrészről rettenetesen fárasztó. Nincsen én-időm, dolgozom, reggel, este, éjjel gyerekezek, imádom őket. Ő is sokat dolgozik, otthon is. Tudom, hogy miattunk teszi. Ettől függetlenül elképesztő magányos vagyok mellette. Nagyon sokszor kezdeményeztem már beszélgetést, de nem sikerült előre lépni. Tudom azt is, hogy szeret nagyon, de már nem elég ez nekem. Én már mással szeretnék lenni, úgy érzem, egyre több minedn zavar benne. Már képtelen lennék vele szeretkezni, eltelt 2,5 év, úgy érzem, hogy az ő szemében már nem vagyok vonzó nő. Odáig jutott bennem ez az elkeseredés, hogy ismerkedést kezdeményeztem egy férfivel, akivel intellektuálisan nagyon jól megértjük egymást. Figyel rám, s mindemellett vonzalom is lehetne közöttünk, ha teret engednék neki. Attól félek, meg fogom csalni a férjem. Nem érzem magam elég erősnek meghozni a döntést, hogy elé állok és azt mondom, el akarok válni. Ott vannak a gyerekek is, akik szeretik őt nagyon, meg ott van minden mögöttünk, amit felépítettünk lassan. Felőröl ez az egész helyzet. Most el kell, hogy induljon valami. Úgy érzem, hogy darabjaimra szakadok szét és lángolni kezdenek a darabok. Csak egyetlen darab kő, ami átvészeli a tüzet, az pedig az anyaságom. De minden egyéb, ami voltam: csinos nő, értelmiségi nő, nő, jó társaság, laza barát…minden odavész, elporlad és száll a levegőben a pernye. Fojtogat a sírás reggel a buszon, a munkahelyemen, otthon. Nincs holtidőm, hogy elmenjek terápiára, tudom, hogy kellene, én is pszichológus vagyok, bár másban dolgozom. Kérném, hogy javasoljon nekem valamilyen alternativát, hogyan segíthetnék mégis magamon??
Köszönöm!
Lori

Kedves Melinda!

Húsz éve ismeretséget kötöttem egy férfival aki akkor még általa elmondottak alapján nagyon rossz házasságban élt és válni készült. Fiatal voltam és a látszat azt bizonyította így van ahogy elmondta. Két évi kapcsolat után már babát vártam , de a válást én nem szorgalmaztam mert úgy gondoltam nem az én dolgom lezárni az ő előző kapcsolatát. Teltek múltak az évek a gyermekemet egyedül neveltem majd született egy másik gyermekem. A válás végül hosszú évek, 6 év elteltével következett be ekkor összeköltöztünk, de három év után egyre kevesebbet tartózkodott otthon. Mivel nagyon jó beosztásban dolgozott közös megállapodás alapján nem vállaltam munkát én biztosítottam a hátteret otthon. Kiderült menet közben hogy máshol egy másik hölggyel is él éveken át élettársi kapcsolatban aki úgy tudta mi elváltunk. Mikor ez kiderült én ki akartam lépni a kapcsolatból de onnan elkezdődött maga a pokol. Rengetegszer visszajött , hogy vége a kapcsolatának, újrakezdést kért de csak két – három hétig tartott majd lelépett. Minden visszajövetele után én és a gyerekek összetörten álltunk és minden egyes alkalommal egyre mélyebbre kerültünk lelkileg. Elkezdődtek a provokációk. Jön ekkor-akkor programokat ezekre az időkre nem terveztünk, de minden ígéret elmaradt. Ha mégis elmentünk akkor jött a szemrehányás hogy pont most akart jönni de miattam nem tud. Lefogytam , majd rosszullétek törtek rám, s kaptam egy beutalót EEG vizsgálatra. Ekkor ő felajánlotta ne kelljen várnom intéz protekciót mert van összeköttetése. A megadott helyen és időben a pszichiátrián találtam magam – azt mondta véletlen. Természetesen a beutalóm nem oda szól így onnan elirányítottak, a baj oka egy fülészeti probléma volt ami meg is oldódott. Mivel a közös házunkban laktunk sokszor visszajött mikor kedve tartotta. A gyerekek jegyei romlani kezdtek, és már én is árnyéka lettem saját magamnak. Egyre fáradtabbnak és kifacsartabbnak éreztem magam a lelki nyomorgatások, hibáztatások, üres ígéretek nyomása alatt. Elköltöztem egyedül és azt hittem vége a rémálomnak. Nagyon nehezen kapok munkát ennyi kihagyás után, tehát anyagilag teljesen kiszolgáltatottak vagyunk. Természetesen ha akarna tudna nekem protekciót intézni – nyilván ez nem célja , nem érdeke. Az új házunkba is visszajött párszor családot ígérve. Két hét után jöttek ismét az ígéretek jövök , aztán mégsem utána az ebből fakadó érthetetlenségre adott válaszreakcióin miatt keltett kegyetlen bűntudatot. Hibás lettem mert hittünk, vártuk és csalódni mertünk ha nem úgy történik amire számítottunk. Én lettem a nem normális, és idegbeteg. Pedig tudom hogy nem vagyok az, tudom hogy ezek mindenkiből ezt a reakciót váltanák ki sőt még rosszabbat én alapjáraton egy nagyon türelmes ember vagyok. A szeretőjét mindig tagadja, de mégis mindig kiderül hogy van , van hogy ő saját maga írja le cinikusan, kárörvendve. A hölgynek úgy lettem beadva nekünk nem ígér ide semmit soha, csak én állítom zaklatom őt hogy menjen szét az ő kapcsolatuk, ne higgyen nekem mert én hazudok. Volt hogy meg is szervezett egy ilyen közös találkozót oda hívott ahol a hölgy is volt és csak nézett rám mit keresek én ott hiszen nem hívott. Pedig hívott. Állítólag video-t is csináltatott a jelenetből ahogy sírok és kérdezem mi ez az egész. A gyerekem is ott volt. Ő is tudja. Ő is hallotta itthon mit igért. Nem tudom mit gondoljak. Tudom hogy normális vagyok. De azt is tudom már nagyon fogytán az erőm. Egyedül vagyok a gyerekekkel. Nem tudom eldönteni, ez csupán egy puszta beteges szórakozás vagy egy határozott előre megfontolt manipuláció akár a szeretővel társulva , hogy tönkretegyék a családom? A helyzet úgy néz ki neki akkor jó ha nálunk rossz minden. Hiába mondom , kérem ilyen körülmények között nem lehet tanulni, élni , létezni sem… nem érdekli. Annál inkább csinálja. Majd visszafordítja milyen egy anya vagyok, miért tanul rosszul a gyerek? Miért? Ez még kérdés? Ha próbálok segítséget kérni nem tőle akkor jön a zsarolás, fizessen ő ha jobban csinálja. Élni alig van már erőnk, mert lelkileg retteg mindenki, a gyerek suttog itthon mert azt hiszi video-ra veszi ugyanúgy mint a találkozókor. Mi ez egész? Hogy tudok ebből kiszállni. Mindenhez lelki erő kell ahhoz is lépjek, hogy munkám legyen, hogy dolgozzam, hogy ellássam a feladatom.. de hosszú ilyen évek után már nagyon fogytán van. Nem értjük mi a cél. Mi ebben a haszon a másik oldalon? Néha már úgy elszakad a cérna, eluralkodik a kétségbeesés, a félelem, a tehetetlenség rohannék rendőrségre, de mit mondok? Hisz eltart minket . Egy jó ember. Akkor? Miért?

Kedves Doktornő, 30 èves nő vagyok sose volt problèmàm a szexel. Tavaly volt egy pàrkapcsolatom. Nagyon jol működött a szex. Szerelmes voltam. Vègelett. Ennek egy ève. Màjusba megismertem egy fèrfit. Együtt éltünk, de szex nèlkül. Nem élveztem, nem kìvàntam se a szexet se a pasit. Kèt honapja egy újabb probàlkozàs ès újabb kudarc. A pasival minden rendben volt. De nem tudom megèlni, àtèlni èlvezni a szexet. A csókig minden rendben van, megkivànom a pasit, de elkezdünk szeretkezni ès 1-2 perc múlva abba kell hagyni mert nekem nem jo. Vagy vègig csinàlom nagy kínnal
Lelkileg botràny amit èrzek közben, testileg meg semilyen. Tanàcstalan vagyok. Mi lehet a baj? Segítsen kèrem! Előre is köszönöm. Brigitta

Kedves Doktorno!

Megismerkedtem egy extrem perverz ferfival, aki az okolszex durvabb formajat szereti es legszivesebben a nemi szervet is betenne az oklevel egyutt a huvelybe. A pasi 50 eves (nagy az okle) es sohasem elt egyutt senkivel egy haztartasban es se felesege, se gyereke.

Menthetetlen ez a ferfi es sohasem lesz neki normalis kapcsolata?

Az az igazsag, hogy a pasi meg van gyozodve arrol,hogy az okolszex jo a noknek.

A pasinak iszonyatosan vastag es hatalmas a penisze, de ez nem eleg neki, mert vett egy penisz vastagito pumpat…

Sot meg engem is ra akart venni, hogy pumpaljam a nemi szervemet.

Ez a perverzio megmergezte a kapcsolatunkat, mert en keptelen vagyok elfogadni ezt . Vegul is lapatra tett ez a ficko es vigasztalhatatlan vagyok.
Igazabol nem is tudom, hogy mit kerdezzek.

Ezt a ferfit nem lehetne agyilag meggyogyitani?

Szeretnek rajta segiteni. (bar szoba sem all velem most mar).

Üdvözlöm.
Nekem olyan gondom van hogy már egy ideje pánikrohamaim vannak!
Buszon autóban és gyakran itthon lefekvésnél is,olyankor ráz a hideg ,szédülök,hányingerem van.
Nemtudom ennek mi oka lehet?
Előfordulhat hogy a stressz?
Most derült ki hogy a lányom autista,és a párommal is válunk.
Elég régóta stresszes az életem!
Nemtudom mit tegyek.
Előre is Köszönöm a válaszát.
Üdv: Ancsa

Kedves doktornő!
15 éves lány vagyok és egyre nehezebben élem meg a mindennapjaimat. Kiskoromban rengeteg sértést, bántást kaptam, mint a külvilágban, mint otthon. Ezek miatt rengeteg sírtam már akkor is és sohasem tudtam senkivel sem megbeszélni. Persze szeretetben sem volt hiányom. Az utóbbi 2 évben egy kicsit megerősödtem és jobban kezelem bántásokat. Viszont mostanában megint visszajött minden. A legkisebb sértő szavon is elsírom magam és órákig bírok sírni a sarokban egyedül. Egyre többet veszekszem mindenkivel.Most sincs senki akivel ezt megtudnám beszélni, a családomban senkinek sem tudom elmondani ezeket mert nem hallgatnak meg csak kiabálnak velem, hogy mindenen sírok és duzzogok. Ami a legrosszabb, hogy ilyenkor minden előtör belőlem, minden rossz szóra emlékszem, minden bántásra amit kaptam. Sokszor előfordul, hogy arra gondolok, hogy nem akarok élni, bárcsak meghalnék és bárcsak meg sem születtem volna. Tudna nekem valamit tanácsolni, hogy mit kezdjek magammal, hogy jobb legyen minden?

Kedves Melinda,
Segítséget szeretném kérni a parkapcsolatomban.Roviden én 35 éves vagyok és külföldön elek 16 éve.Parom 26 éves és együtt vagyunk 4 eve de ő szeretne Magyarországra vissza költözni és iskolába járni.Nem szeretném ebben meggátolni de elveszíteni sem szeretném de én nem vagyok képes hazajönni.Nem tudok átállni az otthoni mentalitásra anyagi körülményekre kultúrára stb stb.O mar halasztott iskola kezdesben és velem maradt de igazából ő mindig csak azon munkálkodott hogy engem valahogyan rábirjon a költözésre és ezt látom is sajnos és tönkre megy benne a kapcsolatunk.Jelenleg ott tart a dolog hogy ő elmondása szerint a saját életet akarja élni de viszont szakítani nem akar hiába említettem hogy akkor el kellene engedjünk egymást.Ugyan persze én sem szeretném azt de engem az is bánt hogy így a boldogsága elé állok.Sajnos mar jártam pórul mikor valaki után hazajöttem és nem akarok mégegyszer ebbe a hibába esni mivel mar nem 25 éves vagyok.Kozos dolgokat nem nagyon tudtunk összehozni mivel ő rettentően ambiciózus és mindent egyedül szeretne elérni.Termeszetesen próbálkoztam vele hogy közös dolgokat hozzunk össze mint például lakás vásárlás és egyebek de mind ezt egyedül kellett végig vigyem és párom is ezután magában tette ugyanezt.Mit javasolna egy ilyen helyzetben?Ugorjak fejest és jönnek vele haza mert egyszer élünk vagy pedig van e más megoldás a kapcsolat megmentésére?

Kedves Doktornő!
Pár hónapja nagyon sokszor rámtör a depresszió, jó kedvből hirtelen iszonyat rossz kedvem lesz. Aminek az oka az, hogy vonzódom a saját nememhez (is) és van egy barátnőm, akit mindennel jobban szeretek.Ezt a szüleink egyáltalan nem fogadják el, sőt volt amikor elvoltunk tiltva egymástól, és sokáig nem is beszélhettünk.
Szerétnék vele lenni, de nem tehetjük meg mert nem találkozhat velem ,és ez csak rontja a lelki állapotomat. Nagyon rosszul esik, hogy a szüleim nem fogadják el,hogy ilyen vagyok (tudni kell róluk, hogy vallásosak). Nem tudom, hogy mit tehetnék… Ettől az egésztől megváltoztam, agresszív és gyűlölködő lettem más szerelmes párokra nézve. Utálok bújkálni, önmagam szeretnék lenni, és rendes párkapcsolatot élni vele. Mit tehetnék?

Tisztelt Habis Melinda!
Az anyám egy érzelmi zsaroló, az édesapámmal folyamatos feszültésgben éltünk, sokszor azt sem tudtuk mit vétettünk, mégis hetekig, akár két hónapig nem szólt hozzánk. Egyetem után gyorsan elköltöztem otthonról, sikeres karriert építettem, férjhez mentem. Az édesapám időközben megbetegedett, mi pedig gyereket terveztünk, így szóba jött a hazaköltözés. Tíz év távlatából a korábbi problémák már nem tűntek valósnak, sőt, úgy tűnt rendeződtek. Távolról mindig minden rendben volt, kedves volt velünk az anyám, gondoskodó, stb. Nagyon közel vettünk hozzájuk lakást, ugyanabban a tömbházban, ahol ők is éltek (az ára volt túl előnyös, ez volt az amit meg tudtunk engedni magunknak). Terhességem alatt az édesapám meghalt, de ahogy megszületett a baba, hazaköltöztünk. Ennek fél éve. Az anyám ránk telepedett, pont úgy mint ahogy apámra volt rátelepedve és teljes függésben élt vele. Ezt mostanig tűrtem, mert nem voltak érzelmi kitőrések, vádak, de mostmár ez is megtörtént, egy olyan banális dologból, mint hogy el mertem a fiamat vinni egy anyaklubba magammal, s nem vele mentunk sétálni. Akkora dráma lett ebből az ügyből, fenyegetés, zsarolás, hogy ismét ott találtam magam, ahol gyerekkoromban, csak mostmár megfogalmaztam, hogy nem én voltam az egészért a hibás. Már egy hete azon gondolkodom, hogy mit tehetnék ebben a helyzetben, hogy a lehető legkevesebbet sérüljünk. Nyilván az anyámat nem fogom tudni megváltoztatni, nem is akarom, magamon kell dolgoznom, hogy ne okozzon bennem ekkora feszültséget és csalódást a viselkedése, mert ezek az epizódjai újra és újra előjönnek majd egy-egy kedves időszak után. Magára se szeretném hagyni, se teljes mértékben eltiltani az unokájától, mert a kisfiam imádja őt, ő is a kisfiamat. Kérdéseim:
1) Naivság részemről azt hinni, hogy el tudok érzelmileg úgy távolódni az anyámtól, hogy leperegjen rólam a bántása? MIt tehetek, hogy ez megtörténjen s ne legyen bűntudatom? (Most nagyon bánt, ráadásul tudom, látom, hogy nem szándékosan teszi, ez az ő világa, teljesen párhuzamos a miénkkel az a “valóság” amit ő lát, észérvekkel pedig egyáltalán nem lehet hatni rá, már a játszmák összes lehetséges kimenetét eljátszodtuk 20 év alatt, mindről tudom, hogy végződnek és egyik se kedvező egyikünknek se).
2) Elköltözni egyelőre nem fogunk, többnyire anyagiak miatt, de nem is akarom teljesen magára hagyni az anyámat. A gyász is nehéz neki, és alapjában egy szeretetreméltó ember aki időként nagyon durván kiborul egy vélt dolog miatt, azt követően pedig kegyetlenül bűntet. Vajon mennyi az az idő amit megszabjak, amit az unokájával tölthet egy héten. hogy ezektől a kitörésektől megvédjem magunk? Egyáltalán kell ilyen szabály? Egyáltalán megvédhetem magunk ilyen közelből? Jelenleg minden nap nálunk volt, valóban sokat segített is, ez vitahatatlan, csak elég nagy árat fizetünk ezért a segítségért. Az utóbbi érzelmi zsarolásának a gyökerén éppen az van, hogy nem tölthetett annyi időt az unokájával amennyit szeretett volna (azzal vádolt, hogy félek, hogy őt jobban fogja szeretni, mint engem – ami marhaság, nem is értem honnan szed ilyen képtelenségeket elő). Szóval elvenni nem szeretném az időt amit az unokájával tölt, de valahogy mégis korlátoznom kell ezt. Csak nem tudom mennyire.

Kedves Doktornő!

Az én problémám az, hogy a szüleim kicsi gyerekkorom óta úgy éltek, mint a kutya meg a macska. Édesapám alkoholista volt, édesanyám pedig egy mártír, aki véleményem szerint azt szerette, ha minél jobban megalázza őt apám. Napi szinten ordibáltak és amikor egyszer azt mondtam anyámnak (1. osztályos koromban) hogy ha nem fejezik be, megmondom őket a tanító néninek, akkor anyám azt mondta, úgyis letagad mindent és ha választania kell, nem engem fog választani.
Lassan egy évvel apám halála után, huszonévesen anyám dicshimnuszokat zeng apámról nekem és másoknak is, hogy milyen jó ember is volt. Nem tudom felfogni, hogy egy olyan emberről, aki a szemébe elhordta őt mindennek, miért állítja folyamatosan az ellenkezőjét és ami még érdekesebb, hogy ugyan olyan ellenségesen viselkedik velem, ahogyan apámmal, amikor részeg volt.(De én soha nem iszom.)
A mai napig azt érzem, hogy versenyeznem kell egy halottal azért, hogy anyám észre vegye, hogy én és a párom segítünk neki mindenben, mert majd 70 évesen olyan önállótlan, hogy a boltba is kísérgetni kell, sőt sehova nem hajlandó egyedül elmenni és ha bemegyünk, valahova, nekem mondja, hogy pl. kérjél kenyeret, kérdezd meg ezt vagy azt. Csak a kanalat nem adom a szájába és mégis mindennek képes elhordani, közben magát sajnáltatja és ha valami nem úgy van, ahogy neki tetszik, akkor azt mondja, hogy ő bemegy az öregek otthonába.
Sajnos még együtt élünk vele én és a párom (bár a párom külföldön dolgozik). Ha a párom itthon van és reggel kimegyek a konyhába kávét főzni, nem hajlandó hozzánk szólni. Úgy viselkedik, mint aki vérig van sértve, pedig a párom is a tenyerén hordozza őt.
Folyton az a veszekedések vége, hogy költözzek el, vagy hogy ő bemegy egy otthonba, majd fordul a szél és sír, hogy ha ott hagyom, akkor rossz gyereke vagyok.
Sajnos hiába mondom neki, hogy viselkedik, ő nem ismeri el hogy ezt csinálja, én pedig már sokszor összepakolnék és a világ végére költöznék.
Nem tudom miért kellett egész gyermekkoromban a figyelméért küzdenem és miért kell a mai napig a már halott apámmal versenyeznem. Mindenben hozzá hasonlít. Ugyanakkor ha kimegyünk a temetőbe, egy percet sincs apám sírjánál, hanem körbenézi a környéket, hogy kinek milyen sírköve van….
Utál, mégis állandóan azzal traktál, hogy a párom ki tudja mit csinál külföldön, nem fogunk együtt megöregedni és ne házasodjak meg, mert ő is elvált egyszer, mire jó egy papír. A legcsodásabb mondata eddig az volt, hogy ha el akarom rontani az életem, akkor gyereket szülök.
Borzasztóan negatív. Mindenbe bele akar szólni és ha rászólok, hogy majd én eldöntöm mit szeretnék, még ő van megsértődve. Ha valami rossz történik, akkor annak biztosan én voltam az okozója és senki más.
Nem bírom tovább sem az alkalmazkodást, sem a viselkedését.
Őt nem az édesanyja nevelte, hanem a keresztanyja, mert az igazi anyja csak az egy szem fiát imádta.
Mit tegyek hogy ez a helyzet változzon? Valahogy csaljam őt el egy pszichológushoz? Mert amit én mondok, azt nem ismeri be. Vagy egyszerűen adjam fel és legyek rossz gyereke, vagyis költözzek el?

Válaszát előre is köszönöm!

Mia

Kedves Doktornő!
A segítségét szeretném kérni.
Előzményként: két kicsi gyermekem mellett diplomáztam. Sok volt a stressz és szorongás, majd miután elmúlt a megfeszített stressz, szorongás zavarom lett. Gyógyszerektől elzárkózom. A zavar többi testi tüneteit jól kezelem, de a vérnyomásom minden délután kb. 147/107- re emelkedik, ami nagyon aggaszt. Frontin helyett szedhetek-e valamit amitől visszaállna a normális vérnyomásom? Gyógyszerek nélkül nyugodt életmódomban vajon mennyi idő elteltével szűnik meg a szorongás zavar? Előre is köszönöm szépen a válaszát.
Üdvözlettel: Gabriella

Tisztelt Pszichológusnő!

Nekem összetett problémám van.
Édesanyám, idén januárban, viszonylag hirtelen, 3 hónap alatt elhúnyt, rákban.
Nagy házunk van.Azt tervezték a szüleim, hogy esetleg itt fogunk élni.Én 43 éves vagyok.Pillanatnyilag nincs kapcsolatom.Van egy húgom, aki 39 éves.Ő házas.Pillanatnyilag Németországban van, de többet szokott majdnem itthon lenni, mint ott.
Édesapám most múlt 70 éves ő szívbeteg.Fél szíve működik.
Én most szeptemberben a munkahelyemet is elveszítettem.
Édesanyám halála nagyon megvisel, főleg most.Én voltam Vele napi szinten.
A temetés után az egész család, beleértve aput is egyedül hagytak vagy 3-4 hétig.Közvetlenül rá.
Viszont azóta, a tragédia óta, még fokozódott azzal, hogy a húgom Édesanyám helyén, apuval egy ágyban alszik, ha a férje nincs itt.
Igaz ott van csak TV.Meg lehet, hogy jó, ha beszélget ő isvalakivel.De van ott egy másik ágy is.
Ő viszont rendszeresen, mint felnőtt nő ill. férjes asszonynak is nevezhetjük még, ott mellette, Édesanyám helyén.
Ő szegény kórházban halt meg.
De amikor először megláttam…
Na meg a múlt hét szinte teljes egészében így volt.
Teljesen kész vagyok.Visszagondolva, gyakran szokott ilyet 30 egynehány éves fejjel is csinálni, hogy kettőjük között feküdt.
Ha nincs itt a férje, sorozatosan apuval egy ágyban alszik.
Igaz látni nem láttam semmi olyat, de éjszaka nem szoktam úgy leskelődni.Néha lemegyek esetleg, ránézek apura, hogy mi van vele.De eszembe sem jutott volna soha, hogy felnőtt női fejjel vele egy ágyban, főleg a szülői ágyban aludjak.(Az a furcsa, hogy van ott még egy külön ágy is.)
Lehet, hogy túldramatizálom a dolgot, de múlt héten majdnem minden reggel őket láttam egy ágyban.Aput és a húgomat, elhónyt Édesanyám helyén.
Addig sem bírtam sokat enni stb., most viszint ezen a héten teljesen kész vagyok.Már az ágyból is alig bírok kikelni.
Mi ez?
Kedves Pszichológusnő!
Önnek mi erről a véleménye?
Még Édesanyám halálát sem dolgoztam fel.Most meg a húgom lett a “pótanyám”?Vagy mi?

Várom válaszát!

Tisztelettel! én

Tisztelt Doktornő!
Szakdolgozatomat írom Iskolai erőszak témakörben amikoris a diákok egymás ellen követnek el bántó cselekedeteket, például kirekesztés, vallás-nemi identitás-bőrszín miatt elkövetett cselekmények több alkalommal. Ennek függvényében vizsgálom, hogy milyen hatással van ez a diákokra és milyen fizikai és pszichés tünetek (Bio-pszicho-szociális paradigma) jelentkeznek náluk. Az Ön munkássága során volt ilyenre példa? Esetleg tudna segíteni? Köszönöm válaszát!

Kedves Doktornő!

Fél éve vagyok együtt a párommal és kezdetben úgy éreztem nehezen nyílik meg nekem, mostanában ez kicsit változott. Azonban pár hete mondott egy olyan dolgot, amiért nem tudom aggódnom kellene vagy sem. Ugyanis, mikor pornót néz, amit minden pasi tesz és nincs is vele problémám, akkor mindig olyant keres, amiben 2 pasi és 1 nő van és ő nem az egyik férfi helyébe képzeli bele magát, hanem a nőébe. Az lenne a kérdésem, hogy ez okozhat e későbbiekben bármi problémát? Nem meleg, ez biztos, azonban ő mindig is az a nőiesebb pasi volt viselkedésre. Érzékeny, hisztis…stb. Önnek mi a véleménye?
Előre is köszönöm a választ!

Kedves Melinda!
Olyan kérdésem lenne,hogy 9 éves kisfiam nagyon jó tanuló és jó magaviseletű,viszont bármilyen kudarc éri az ikolában,hogy mondjuk nem ő az első valamilyen versenyben vagy tanulmànyban nem 100% éppen mindenre elsírja magát.Nem szeretném ha ez miatt kiközösítené a többi gyerek mert eddig akik a baràtai voltak úgy vettük észre kezdenek ez miatt csúfolódi és eltávolodni.előre is köszönöm a segítséget.