Pszichológus válaszol

Tisztelt Doktor nő!A munkatársamról lenne szó.Olyan különleges.A gyereknevelésen kívül nem érdekli semmi,mindent a férjével intéz el.A lánya 14 éves,de úgy bánik vele,mint egy csecsemővel.Ő ilyen idősen ismerte meg a férjét,kezdett el vele járni.A munkahelyen kötényt kell viselnünk,s ő egy nap azt mondta nekem,hogy nem hordja.Rá 2 órával később előadta,hogy azt mondja a főnökünknek,hogy elfelejtette felvenni,utána nyugtatta magát,hogy végül is nem hazudik.Nem hiszem,hogy nem emlékezett rá,hogy 2 órával előtte mit mondott.Sajnáltatja magát,hogy nincs pénze stb. utána elmondja,hogy ezt-azt vett,ilyen megtakarítást fizetnek stb.Férje külföldön dolgozik.Meg szeretném őt érteni,de nem értem ezt a viselkedést!!!Ön,igen?Köszönöm a válaszát!

Kedves Doktornő! Nemtudom mittegyek mivel őrlődöm a 20 éves fiam és a férjem között mert nemjönnek ki egymással.
A fiam nagyon anyás és jó a viszonyunk de az apjával kb 10 éves korától 0szép lassan eltávolodtak egymástól mert az apja nem eggy apa mintapéldány mert ő sem hozott otthonról sok szeretetet. Az annya meghalt 16 éves korában az apja meg úgy ahogy felnevelte. Köztünk a férjwmmel nagyon jó a viszony mert mindent megad a családnak de énis meximálisan mellette állok.segit a hazimunkába figyelmes stb de rossz apa! Nemfoglalkozik az érzelmi részével a gyereknevelésbe ..Mindigis rámhárult ez a feladat de nagyon nehéz.Érzelmes vagyok és a gyerekis ilyen .nemigazán akar beszélni erről a gyerek, mert fájó seb ez neki mer szeretne eggy apát.Mikor felhozom a témát a férjemnek idegbeteg lesz mert asztmondja nemtiszteli őt a gyerek semmibe.
Mindenre nemet mond a gyereknek. Én meg igent ,hogy neérezze annyira a gyerek, hogy talán nemazereti az apja.
Nemtudom mittehetnék, hogy ez hejreálljon mert ez felemészt belülről…..

Kedves Doktornő,
43 éves nő vagyok, kb. 5 hónapja próbálok lezárni egy 5 éves kapcsolatot, de egyszerűen nem sikerül.Össze vissza bonyolítottam a dolgaimat s ma már én sem tudom, mit akarok.Az első 3 évben viszonylag jól működő kapcsolatban éltünk, de ez idő alatt is voltak kétségeim, mivel egy udvaron lakunk a párom szüleivel, akik maximálisan besegítenek a fiúk válalkozásában, de annyira, hogy engem, mondhatni teljesen mellőznek. Annyira eldurvult a helyzet, hogy már magánéletünk sincs, mivel minden időnket beosszák, meghatározzák az életritmusunkat, szabadidőnket, arra hivatkozva, hogy szükség van pénzre. A párom egy nagyon optimista, szorakoztató, művelt férfi, számtalanszor próbáltam beszélni erről, hogy ez így nem jó nekem, nekünk, Ő nem igazán figyelt fel erre. A nyáron eldöntöttem, kilépek ebből a kapcsolatból, de nem éreztem elég erőt hozzá, amíg nem találkoztam egy férfivel, akinek először elpanaszoltam a problémám, majd egyre közelebb kerültem hozzá. Döntöttem s megmondtam a páromnak, hogy kilépek! Ekkor jött a döbbenet! Teljesen megőrült, az elején azt hittem bepánikolt, de mai napig kitartóan ostromol. Háromszor megkérte a kezem, mindent megígér, a szüleivel, a szabadidőnkkel kapcsolatban, nem tud elengedni, folyton beszélgetni akar s megoldani a próblémankat. Az az igazság, hogy kimondhatatlanul sajnálom Őt, mert tulajdonképpen semmi rosszat nem csinált nekems még érzek is iránta szeretetett, de ott van a másik férfi, akivel úgy érzem, végre élhetném a saját életem , viszont Őt nehezen fogadná el a családom, mivel voltak az alkohollal problémái s ez látszik is egy kissé rajta. Őszintén, meguntam ezt a rohanó életstílust, egy nyugis, vidéki egyszerű életre vágyom amit a régi párommal lehetetlen megvalósítani, mivel a váalkozása ezt nem engedné meg, viszont azt sem akarnám, hogy miattam lemondjon a saját álmairól. Sokszor azon gondolkozom, miért is keresem a boldogságot, vagy ezt a fajta boldogságot, miért nem elégszem meg amit Ő nyújt nekem. Ha arra gondolok, hogy egy biztonságos, átlagos, mindennapos életet akarnék, akkor a vele való kapcsolat ideális lenne, nyilván úgy , ha betartaná a szülőktől való leszakadást, de ha magamra gondolok, a vágyaimra s arra, hogy nem adatott meg, hogy gyerekem legyen akkor azt érzem lépnem kell s a másik férfi ebben maximálisan társam lehetne(számomra ez is egy probléma, mert Ő optimistaként nem látja be, hogy segítséggel sem nem sikerült teherbe esnem, és reménykedik, holott azt is elmondtam, ebben a korban már nem válalok invitrot s hajdanán megígértem neki, ha 3 éven belül nem esek teherbe akkor elengedem őt, mert neki ez nagyon fontos! )
Teljesen kikészültem, nem törödöm a külsömmel, nem járok társaságba, kerülöm az embereket, anyámat… telefonon tartom a kapcsolatot az új fiúval, mivel jelenleg külfüldün dolgozik de szívesen hazajönne hozzám ha hívnám, de nem tudtam még lezárni a kapcsolatom a régi fiúval. Hazaköltöztem az anyámhoz, de folyton itt van, hív telefonon… lelkiismeret furdalásom van amiért megcsaltam, s más férfit is megszerettem, leliismeret furdalásom van , a másik fiúért is, mert úgy tudja lezártam már az előző kapcsolatom. Nem hitegettem, számtalanszor megmondtam, hogy vége, szépen, mert normális körülmények között akartam lezárni ezt a kapcsolatot anélkül, hogy megsértsem férfiúi büszkességét de mindig megsajnáltatja magát. Igaz soha nem ígértem meg neki ,azt, hogy visszamegyek hozzá de abban igaza van, folyton azt hangoztatja, nem adtam egy esélyt a kapcsolatunknak, egy esélyt, hogy bebizonyíthassa helyre lehet hozni! Mit tegyek? Nagyon gyenge vagyok, nem tudok kategórikus lenni, kikészültem, ezt tobább nem tudom csinálni s mégis egy helyben toporgok már 5 hónapja. Nyilván nincs semmi garancia, hogy az új fiúval tartos kapcsolatom lehetne, noha most ezt érzem, a próblémám az, hogy nem tudom lezárni a régi kapcsolatom. Egyedül vagy társsal de egy önellátó, önfenntartó életmódot szeretnék élni s nem tudok. Mit tegyek, mit mondjak, mit cselekedjek? A dolgaim még nála vannak, nem tehetem meg, hogy kikapcsolom a telefont…eltűnők, noha sokszor azt érzem ezt kellene tegyem, tűnjek el hónapokra s akkor talán elfelejt. Egy tanács, vélemény? Köszönetel. Maya

Tisztelt Doktorno!! En egy 40eves harom gyerekes csaladanya vagyok. Parommal tiz evet eltunk egyutt. Aranylag kiegyensulyozottan. Van ket kozos gyermekunk.. Parom videken kezdett el dolgozni, es ott megismerkedett egy 20 eves lannyal.. Aki annyira elcsavarta a fejet, hogy ossze is koltoztek.. Ez egy drogos,alkoholista, kezelhetetlen lany…. Paromat teljesen befolyasolta, nem tartotta velunk a kapcsolatot. Nagyon viharos volt, ahogy ok egyutt eltek.. Fel ev mulva viszont hivott telefonon, hogy bekulni akar. Megbeszeltuk a dolgokat, de tartott nala harom napig, es kozolte velem, hogy visszamegy a lanyhoz.. Ad neki meg egy eselyt.Ha barmi van jelentkezik… Utana egyutt eltek, megint egy evig. Parom megint nem foglalkozott velunk.. Tavaly augusztusban, ujra megkeresett hogy bekuljunk ki.. En igent mondtam megint.. Es most ugy all a dolog, hogy mivel o videken dolgozik meg,, Igy tavkapcsolatban vagyunk. Megbeszeltuk, hogy amint lesz lehetoseg osszekoltozunk.. Ket honapig jol mukodott a dolog,, De hirtelen tortent nala egy pal fordulas, es elkezdett nem jelentkezni nalunk. Teljesen elhidegult megint tolem.. . Kerdeztem, hogy mi ez a valtozas nala..?? De azt volt a valasza, hogy minden rendben velunk, csak sok a gondja.. .Most mar olyan szinten, el van hidegulve, ha irtam neki, nem is valaszolt.. Napokra eltunik meg a facebookrol is.. Allitasa szeirint a volt baratno ki akar vele bekulni. De onem akar.. Az unnepeket is egyutt toltottuk, es minden jel arra utalt, hogy minden rendben lesz .. Bar megvaltozott, miota ezzel a lannyal elt.. ki ha en nem lett. Ha mondok neki valamit, ami nem tetszik nekem, meg neki all feljebb.. A gyerekkel tartja a kapcsolatot.. A nagyobbik gyerek , nagyon apas, ot annyira megviselte ez az egesz, hogy iskola pszichologus fogalalkozik vele…nekem nem ir, nem is hiv. Legutobb megirtam neki, hogy mondja, meg ha nem akarja ezt a kapcsolatot. De valaszra se meltatott…. Ez tortent egy hete.. Egyszeruen, nem ertem ez t valtozast nala.. Es hogy miert nem akarja lezarni ezt a kapcsolatot, bar mindig is nagy volt koztunk a lelkikotodes. Nem tudom mit csinaljak,, mert o nem hajlando lezarn ezt a kapcsolatot, de elzarkozott tolem… Ez igy nem kapcsolat, hogy nem tartja velem a kapcsolatot… De viszont lezarni sem akarja.. Koszonom valaszat.. Timea.

Tisztelt doktornő!

24 éves fiatal ember vagyok, mostanság kezdem megtalálni magam, helyre tenni magamban a szülői “példákat” , azt hiszem eddig az ő család modell példájukat próbáltam követni ami hibás volt, nem véletlenül válhattak el. Ezt csak azért irtam le hogy hátha jobban belelát hogy milyen személyiség fejlődési fázisban vagyok.

Van egy lány, 28 éves. Eddig baráti volt a viszonyunk, viszont ez elmúlt két hétben több is kialakult, csókolóztunk és egyszer megtörtént az ágyjelent is. Én tisztán próbálom látni a dolgot, de úgy érzem hogy mindkettőnk részéről működik a kémia és egy esélyt kéne ennek adni. Ő viszont épp szüneteltető félben van az előző 4 éves kapcsolatával. Ahogy kiveszem a szavaiból már csak a megszokás tartja benne a lelket úgymond. És ugyan azokat a hibákat követi el mint az anyja aki visszament a család verő, alkoholista férjéhez aki azóta mondjuk változott tudomásom szerint. Úgy érzem hogy fél a lány az újtól és nem akar teret engedni az érzéseinek. Próbáltam erre rávezetni többször is de nem tudja mit tegyen. Mi lehet a jó megoldás ilyenkor? Hagyjak neki teret,időt hogy átgondolja akár ha hetekig,hónapokig is eltart? Vagy elkell engedni mert rossz alapokon fekszik az egész? Tanácstalan vagyok. Szivem szerint nem engedném el és minden erőmmel próbálnám bebizonyitani neki hogy hazudik saját magának. Kb. 4-szer megbeszéltük hogy nem lesz ebből semmi hiába szeretném de nem tud elengedni, folyton keres, de mindig időt kér.

Előre is köszönöm a válaszát, és elnézést a hosszú levélért!

Maradok tisztelettel!

Kedves Melinda! Jelenthet az valamit ha az egyik kollégám immáron második alkalommal is az én nevemet mondja valakinek? Kerülgetjük egymást egy ideje. Éppen beszélgetett az egyik kolléganővel mikor én közelítettem felé de csak rámosolyogtam és ő is felfigyelt rám. És az én nevemet mondta a másik nőnek. Aztán helyesbített. Már második ilyen alkalom. És az ha valaki folyton a keresztnevünket mondogatja? Még csak pár hete ismertük egymást, nem is voltunk egy munkaviszonyban, de a nevemen szólított vagy úgy köszönt nekem. Mások nevét nem tudta még csak a közvetlen kollégákét. Vagy ezek apróságok?

Kedves Melinda!12 éves fiamról lenne szó.Egyedűl nevelem őt,elég szerény szófogadó gyerek,kerüli a konfliktusokat.De az iskolástársai folyaatosan csúnya jelzőkkel illetik nevetnek rajta.Kb. 2-3 gyermek ugyanebben a cipőben jár az osztálytársaik közül,mint ő.A mai nap az egyik fiú arcon ütötte ő persze nem ütött vissza.El tudja képzelni hogy milyen érzés lehet így ebbe az osztályba járnia,hogy mindenki előtt meg lett szégyenítve?Én annyira sajnálom,és teljesen a helyébe érzem magam csak én dühömben már biztosan megütöttem volna a helyében,Jeleztem az osztályfőnöknek a problémát de nem remélek sokat.Ön szerint egy osztályváltás ahol nincs ennyi “gonosz” gyerek és több a barátja segítene a helyzeten?üdv:Éva

Kedves Melinda! Mi lehet az oka annak, hogy ha egy férfi csak játszik velem hónapok óta? Flörtöl, célozgat, de mégsem lép, sőt még az ex barátnőjéhez megy vissza illetve másokkal ismerkedik? Hónapok óta ismerem őt és voltak neki futó kapcsolatai azóta. Mikor egyedülálló, mindig keresi a társaságom, úgy néz- mosolyog rám, olyanokat mond. De ha meg van valakije, észreveszem hogy a köszönése is más, nem szólít meg, nem mond semmit . Nem is mosolyog. Sokkal távolságtartóbb. Szinte napra pontosan meg tudom állapítani, hogy most éppen van-e neki nő a képben vagy nincs. Nagyon megváltozik a viselkedése. Mi lehet ennek az oka? Vajon érdeklem én őt?

Kedves Melinda!

Egy kis iránymutatást szeretnék kérni, két témával kapcsolatban. Lassan fél éve élek párkapcsolatban (29 éves vagyok, Párom 32). Az előző kapcsolatomban mélyen sérültem, ugyanis az exemet 3 hónapra külföldre szólította a munkája, egy másik kontinensre, 11 ezer km-re tőlem… Megcsalt, ezt biztos forrásokból tudtam, de tagadta és a mai napig így tenne, még hülyének és betegesnek is nézett. A csalódáson is és az exemen is túlléptem idővel, semmilyen érzelmem nem maradt felé, de még utálat és/vagy gyűlölet sem.
Viszont bennem maradt egyfajta félelem, kissé bizalmatlan vagyok a jelenlegi párommal és kicsit félek, hogy esetleg Ő is rossz dolgokat művel a hátam mögött. Néha rám jön olyan érzés, hogy “mi van, ha…” Tudom, hogy szeret, tisztel, és valahol érzem is, hogy semmi alapja nincs a félelmeimnek. Amikor ismerkedni kezdtünk, elmondta, hogy hűséges típus, sosem csalt meg senkit, csak az a lány létezik számára, akivel együtt kapcsolatban áll. Ismerkedni is csak egy lánnyal szokott egyszerre, nem futtatja több szálon az eseményeket, mert az a normális, ha a figyelem egyfelé irányul. Nagyon tetszett a gondolkodása, de idővel előjött bennem ez az érzés. Általában olyankor gondolok rosszra, ha már 4-5 órája nem láttam Őt fent a közösségi oldalon (esti órákban), ha éjszakás műszakban belép, amikor én már alszom (reggel látom, hogy x ideje volt fent). Ez részemről nem ellenőrizgetés, mert a telefon alapból mutatja, olykor így ránézek. Bulizni nem jár, csak a barátaival szokott összefutni, tehát abszolút semmi jelét nem látom, nem érzem a sunyiságnak, mégis belém szokott marni az érzés, ami ilyenkor gyomorideggel párosul, amíg nem tudok Vele beszélni. Akkor megnyugszom, a hangjától. Próbáltam Vele beszélgetni erről, és láthatóan nem esett Neki jól, hogy ilyen témát felhoztam és néha kérdezgetek. Látja rajtam, hogy bizalmatlan vagyok és ez elgondolkodtatja dolgokról, elhiszem, hogy nem esik Neki jól. Egyébként Őt is megcsalta az exe, akivel anno több, mint 8 évig voltak együtt, akkoriban fiatalok voltak még, de már gondolkodott, hogy eljegyzi, amikor a lány visszalépett, de akkor már x ideje ott volt neki a másik fiú is. (Utána rövidebb kapcsolatai voltak, ismerkedések inkább.) Ezt példaként fel szokta hozni, mégsem bizalmatlan felém, nem agyal, nem kattog. Szeretem a Párom, komolyra tervezünk, de így neki is rossz és én is szenvedek a hülyeségeim miatt. Hogyan tudnám elhessegetni ezeket a rossz gondolatokat?
A másik problémám pedig az, hogy bár rendszeresen, 2-3 naponta találkozunk, mégsem elégül ki a szeretetigényem. Minden találkozásunk után marad bennem hiányérzet, mert kimutatja ugyan, hogy szeret, de inkább tettekkel, mintsem szavakkal. Ritkábban ölel meg magától, puszikat szokott adni többet, de úgy érzem, nekem több az igényem. Nem az a bújós, ölelkezős típus és azt mondja, Ő sosem volt az, aki naponta mondogatta, hogy szeretlek, hiányzol. De ha nem így lenne, nem jönne át hozzám, nem csinálnánk programokat, stb. Én pedig minden percben ölelgetném legszívesebben, a találkozás nélküli napokon pedig kissé lehangolt vagyok. Olyankor is szeretném érezni, hogy szeret, szoktunk telefonon beszélni és a neten is, mégis “kevésnek” érzem. Mindig bennem lesz ez a fajta hiányérzet, amíg össze nem költözünk? Vagy csak túlságosan felé hárul a figyelmem és foglaljam el magam több dologgal? 🙂

Köszönöm szépen válaszát! Szép estét kívánok! 🙂

Kedves doktornő!
Azért írok önnek mert nagyon elszomorít a helyzet amibe kerültem.Kezdeném azzal,hogy harmincas éveimben járó nő vagyok.Van egy öt éves kislányom aki a mindenem.Párommal tíz éve élünk együtt, a gyerek is közös.Viszont eléggé elromlott a kapcsolatunk a párommal.Úgy érzem,hogy nem törődik velem eleget ,mint ahogy én at szeretném.Már beszéltem neki erről, és próbálok tenni,hogy jobb legyen minden de már belefáradtam,hogy folyton harcoljak.Több törődésre,figyelemre,és megértésre lenne szükségem.Alig beszélgetünk inkább csak általános dogokról.Nevetni alig nevetünk ,vagyis semmi nem olyan.Mindig veszekszünk apróságokon is és nincs türelmünk a másik felé.Tavaly felbukkant egy negyven egy éves férfi az életemben,akivel egy helyen dolgozunk.Még igaz sosem beszéltünk,de folyton kerülgetjük egymást,meg szemezünk mosolygunk egymásra.Beszélt rólam másnak is ,tudom mert halottam éppen.Eleinte nem tudta,hogy családos vagyok én azt hittem ,hogy ő is az, de kiderült,hogy egyedül álló.Nagyon tetszik és vonz is de nem csak testileg.Szívesen megismerném ,de nem tudom ,hogy beszélhetnék vele,Ő nem szól,csak figyel és egyik percben közeledik a másikban menekül.De látom,hogy nagyon szeretne közelebb kerülni.Nem tudom mondjuk milyen szándékból.Nemrég megtudta,hogy van családom azóta,visszafogottabb lett,de még mindig úgy látom ,hogy közeledne,de nem tudom miért nem mer beszélni velem.Az lenne a kérdésem,hogy ön mit javasolna az adott helyzetben?próbáljam megtudni,hogy mit szeretne ez a férfi tőlem,vagy próbáljam még mindig menteni a kapcsolatomat.?Az a baj,hogy eléggé lehangolt vagyok és szerintem nem sírni hanem nevetni kellene a párunkkal nem sírni miatta.Tudom nem szép dolog,hogy más férfin jár az eszem de nem tehetek róla nem is akartam belefolyni semmibe ,de ő úgy néz rám,olyan tűzzel és úgy érzem szerelemmel,bár ezt nem tudhatom,ahogy még talán a párom se nézett rám soha.Várom válaszát és előre is köszönöm.

Kedves Melinda.

Kedves Melinda.
azért fordulok Önhöz mert nagyon komoly problémám van és nem tudom feldolgozni. 2015 decemberétől kemoterápiás kezelésen estem át non hodkin betegség miatt ami a gyomromban volt. A kezelések után meg kellett műteni a gyomromat, majd egy kórházi fertőzés miatt levágták a jobb lábamat combból.Közben 46 év után elvesztettem a férjemet is és ugyan a gyerekeim sokat segítenek de nem vagyok képes feldolgozni a velem történteket. Állandó gélelem érzettől és sírásoktól szenvedek. Kérem adjon tanácsot hogy hogyan tudnám feldogozni a velem történteket. Köszönettel M. Béláné.

Kedves Melinda!

Már végső elkeseredéseben írok ide Önnek, de azt sem tudom hol kezdjem. Annyi minden kavarok a fejemben. Én egy 38 éves nő vagyok 19 éve férjnél, 4 gyermek anyukája. A férjemmel a házasságunk elején már jöttek problémák, volt nő ügye is, volt olyan, hogy bevallotta szereti azt a másik nőt is és engem is, de mivel szerettem a férjem próbáltam magam túl tenni ezen és segíteni, hogy visszataláljon hozzám és az akkor még 1 gyermekünkhöz. Eltelt pár, közben megszületett a 2. gyermekünk is és újra felbukkant az életében az a bizonyos nő, ami annyira rossz hatással volt a férjemre, hogy rendszeresen elkezdett inni, és sajnos tettlegességig is fajul ez a fajta kitörése. Igen, egy másik nő miatt bántott engem testileg és lelkileg is. De még akkor is próbáltam rajta segíteni, soha nem álltam az útját semmiben, támogattam mindenben bármit szeretett volna. Élt mellettem és volt kikapcsolódása, ezzel szemben semmit nem kaptam tőle vissza. Én nem mehettem sehová, nem éltem nem kapcsolódhattam ki, pedig nagy szükségem lett volna rá. De annyira erős egyéniség és tudta, hogy uralkodik felettem. Mert azt tette. Én pedig már féltem tőle, ezért inkább meghúztam magam, és csendben voltam. Beszélgetni nem lehetett vele ilyen dologról, mert egyszerűen hiába mondtam el neki a problémáimat, nem értett meg. Nem értette miért nem tudok már annyira kedves lenni hozzá, miért nem úgy viselkedem vele mint régen. Több évig tartott ez a nő ügy neki, én több évig viseltem el a tettleges és lelki bántásait. Már úgy éreztem csak élek mellette, de nem mint társ. Végtelenül egyedül éreztem magam mindig. Annak örültem, ha nincs otthon és egyedül lehetek. Egy ilyen rossz passzban védekezés mellett terhes lettem ikrekkel…borzasztóan megviselt, nem akartam megtartani ezt a terhességet, de ő rábeszélt. Tudta, hogy mennyire gyenge és érzékeny lelkű vagyok, ezzel hatott rám és nem tudtam erőt venni magamon, hogy megszakítsam a terhességet. Nagy felelőtlenség volt. Mindkettőnk részéről. Az ikrek születése után volt egy pár nyugisabb évünk, bár az én lelkemben pár havonta előjöttek amiket tett velem, de valahogy pár hét elteltével mindig feldolgoztam magamban, legalábbis úgy gondoltam, hogy feldolgoztam. Aztán újra bántott testileg, egyszerűen nem értettem miért.. én mindig otthon voltam elláttam a családot a gyerekeket, csináltam a házimunkát nem csavarogtam soha, nem csaltam meg soha. Nem értem a mai napig sem, mivel érdemeltem ezt ki. Az utolsó eset amikor bántott engem 4,5 évvel ez előtt történt, akkor olyan dühromban törtem ki, hogy a szekrényt majdnem felborítottam. Akkor elmentem tőle, de a nagylányom nem jött velem és ez annyira bántott, hogy visszamentem hozzá. Csak, hogy a gyermekkel együtt legyek. Amiért most írok Önnek, az hogy megint borzalmasan érzem magam lelkileg, pár havonta előjönnek bennem ezek a problémák. Nem tudom sem elfelejteni sem megbocsájtani azt a sok verést és lelki bántalmakat amiket kaptam tőle. Nem tudok férfiként tekinteni rá, csak úgy mint a gyermekeim apja. Szexuális élet, már ha lehet annak nevezni, az olyan, hogy kb havonta 2-3 alkalom, de az is csak azért mert ő akarja. Én egyszerűen már nem, csak úgy vagyok vele, néha muszáj és akkor egy ideig békén hagy. Már úgy mond “jól viselkedik”, de úgy érzem már túl késő. Nem tudom szeretni, mert nem tudok megbocsájtani és talán nem is akarok. Amikor hozzám ér eszembe jut minden rossz. Itt vagyok 38 évesen és csak sírok és sírok, hogy megfeneklett az életem nem tudok boldog lenni, nem tudok már örülni semminek, nem éltem ki magam, és ez az érzés ahogy haladok a korral egyre erősebb bennem. De mégis tehetetlennek érzem magam és gyengének. Ebben az állapotomban, ki is mutatom felé az érzéseimet. Értem ezalatt, hogy nem tudok kedvesen beszélni vele, nem akarok mellé feküdni, kerülöm az érintkezést vele. Persze nem érti mi bajom van, én meg talán félek elmondani neki. Mert igen, azt hiszem kijelenthetem félek tőle, hogy újra használni fogja a kezét. Ő am is egy alapból idegesebb személy, munkamániás. Aki sokszor haza is hozza a munkát. Állandóan csak arról beszél itthon is. Nem is tudok vele beszélgetni, de már nem is akarok. Ha családi kiruccanás van, az úgy telik el, hogy biztosan be kell szólni valamit és ezzel a kedvemet el is veszi. Sokat kiabál és veszekedik a természetéből adódóan. Nincs kedvem vele menni sehova. Sőt, már a lakásból sincs kedvem kimozdulni. Ha tehetném, nem mennék ki, csak muszáj. Fogalmam sincs mit kezdjek az életemmel. Egy katasztrófaként élem meg az egészet. Ráadásul Apukám 1,5 évvel ezelőtt öngyilkos lett, hát mi ne mondjak ezt sem tudom feldolgozni a mai napig sem. Összecsaptak a fejem fölött a hullámok, és úgy érzem nincs kiút. Ez az én gyengeségemnek is köszönhető, csak magamra vethetek, hogy ilyen az életem. Fáj, már minden fáj. Fáj ez a sok elpazarlódott év és nekem ebbe bele kell törődnöm, hogy így kell meghalnom. Van amikor úgy gondolom elfogadom, nekem ez jutott, akkor úgy elvagyok magammal, de aztán ugyanitt kötök ki ahol most is vagyok. Köszönöm, ha bármi biztatót tudna írni nekem. Üdvözlettel

Tisztelt Doktor No!
Emese vagyok, harmadjara irok Onnek. Probalom leroviditeni a tortenetet.. Kulfoldon elek, es megtetszett egy srac nekem.. Nem beszelem meg jol a nyelvet. Ez altal teljesen levagyok blokkolva hogy mit tegyek a sraccal kapcsolatban..Mert zavaromba nem tudok beszelni. O egy kavezoban dolgozik, ahova minden nap bejarok. Elkertem a szamat es mondtam neki, hogy megakarom ismerni, de o egy erdekes figura. Nem adta oda nekem. Azt mondta, ha valaki akar tole valamit akkor megtalalja.. O senkinek sem ad teloszamot.. Szerintem os is zavaraba eleg hulyen reagalta le,hogy megszolitottam…Azt hittem itt vege a dolognak. De viszont azota eltelt ket honap, es ugymond jatszmazunk egymassal. Nagyon leegtem az elso alkalommal, hogy nem tudtam elmondani, amit akarok, azon kivul, hogy meg akarom ismerni.. Utana latszott rajta, hogy varta, hogy mondjak valamit, de nem mertem a nyelv vegett.. Tobbszor direkt arra jott, ahol ultem. De nem mertem megszolitani.. O sem szol hozzam semmit, azon kivul,hogy koszonunk egymasnak. Sokszor latom hogy zavarba van, neha meg tejesen laza, ha a kozelebe vagyok..hogy zavarba. A letezo minden modon felhivta magara a figyelmet..Incselkedett kulonbozo dolgokkal. Utana felvette azt a magatartast,hogy nagyon kedvesen mosolygott ram, en meg vissza ra… De meg mindig nem mertem szolni neki, se o nekem… Most a legutobbi viselkedese pedig az, hogy teljesen felvett egy alarcot, hogy mintha kozombos lennek neki. En ugy gondolom, ez egy alarc. Mert eleg feltunoen csinalja, pl. ha kikerem a kavet, meg akkor sem nez ram, amig fizetek.. De latom ha koszon akkor zavarban van. Nem ugy viselkedik velem mint a tobbi vendeggel… Nem tudom,hogyan kellene megkozeliteni, en nem merem megszolitani a nehogy megint leegjek a nyelv vegett. Meg hat mit is mondhatnek.. Arra gondoltam megirom neki, egy cetlire, hogy szivesen megismernem, de elosszor irjunk egy par sort egymasnak ,es megadnam a teloszamomat neki.. Mondjuk nem tudom hogy mit reagalni, mert ugye o mondta hogy a szemelyes kontaktust szereti inkabb… Az lenne a kerdesem, hogy on szerint miert csinalja ezt a direkt kozombos vagyok szerepet, vagy tenyleg kozombos lettem neki… A masodik kerdesem, hogy on szerint jo megoldas e, ha irnak neki,, Valahogy jo lenne lezarni ezt a kethonapos,, ugymond jatekot ami koztunk van.. Koszonom valaszat Emese.

Kedves Melinda! A munkahelyemen megismerkedtem egy férfival. 6 évvel idősebb nálam. Nekem nagyon tetszik külsőleg és belsőleg is. Úgy érzem én is neki, mert ahogy rámnéz, vagy beszél hozzám, vagy a gesztusai ezt mutatják. Elég sokszor flörtölt velem, de én visszafogott vagyok, így csak a magam módján tudtam közeledni felé. Meg-meg szólítottam, odamentem hozzá beszélgetni. Szintén dolgozik itt egy kolléganő, aki ugyancsak egyedülálló. Azt vettem észre, hogy folyton egymásra találnak. Nyáron jártak úgy 2 hónapot, aztán szétmentek. Aztán hetekig nem szóltak egymáshoz és aztán mégiscsak újra kezdték. Aztán megint szétmentek. És most újra együtt vannak. Amikor külön vannak, egészen máshogy viselkedik velem a férfi. Mosolygósabb, kedvesebb, beszélgetést kezdeményez. Ha meg épp újra egymásra találtak, nem szól hozzám, se egy mosoly, semmi. És most megint együtt vannak. Ez a látvány, az egész napomra rányomja a bélyeget. Kedvetlen vagyok, szomorú, elmegy az étvágyam, még sírok is. Már 3. alkalommal kezdték újra a viszonyukat és én mint magamra veszem ezt. Mert mikor nincsenek együtt, flörtöl velem, és én bizakodom. Aztán meg pofára esek, és szenvedek. Egyik nap pont elkaptam mikor adtak egymásnak egy gyors puszit ha jól láttam. Magam alá kerültem. Ma együtt ebédeltek, mindent együtt csinálnak ilyenkor, nevetgélnek, látszik hogy működik köztük a kémia. Nem tudom mit tegyek, hogy ne sérüljek minden egyes alkalommal, de ez nagyon rossz így nekem. Ma a férfival egy pillanatra kettesben maradtam. Máskor midig beszélgettünk ilyenkor, amit vagy ő vagy én kezdtem. De most direkt nem szóltam hozzá és szépen csendben otthagytam őt.
1. Kérdésem: mit tegyek, hogy ne vegyem ennyire magamra azt hogy neki kapcsolata lett, és folyton ezzel a nővel egymásra találnak, nem szakadnak el egymástól. Immáron harmadszorra.
2. Jelenthet ez valamit, hogy 3. alkalommal kezdték újra pár hónap kihagyás után? Ezek igazi érzelmek lehetnek? Valaki azt mondta, hogy szerinte csak a szex miatt jönnek újra össze mindig. Mert egyiknek sincs kapcsolata és ismerik egymást, valószínű a szex jó köztük, és emiatt. De így belegondolva, ezek szerint velem még szexet sem akarna, mert nem próbálkozik ilyennel, ha csak a szex hiányzik az életéből.
3. Hogyan viszonyuljak ehhez a férfihoz? Legyek vele kedves mint eddig, vagy próbáljam meg kerülni őt?

Üdvözlöm!
1 hónapja vagyunk együtt a barátommal,de van egy kis problèmánk.
Szexuális együtt lètünk.nem hoz tùl jó eredmènyt.
A barátom mèg szűz,ès probálkoztunk már,de eddig nem sok sikerrel,a pènisze merevedik de utána lelohad…de orálisan volt orgazmusa!
Ès segítsèget szeretnèk kèrni,hogy mitől is van ez,hogy nem mindig merevedik a pènisze,ha igen,akkor is csak egy kis időre!Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Melinda!

14 éves lány vagyok, a szüleim még akkor váltak el, amikor nem voltam még egész két éves. Amikor nevelőapukám bejött a képbe, teljesen össze voltam zavarodva, úgy tekintettem rá, mint egy idegenre, aki el akarja venni tőlem anyát. Ez egészen sokáig tartott, úgy, mint a feltehetőleg ebből következő visszatérő, sokszor ismétlődő rémálmok, amik olyan intenzitással bírtak, hogy még máig emlékszem rájuk. Amikor a húgom megszületett, írtózatos kisebbségérzés tört utat magának az életemben. Ekkor voltam három éves. Úgy éreztem, a családban én vagyok a kavics, a többiek pedig a sziklák. Ez erősödni kezdett, mikor a nagyszülők is a kistestvéremmel kezdtek el foglalkozni. Nem emlékszem pontosan, de feltehetőleg még a húgom születése előtt is, rendszeresen csaptam ki otthon a hisztit. A legtöbbre még most is emlékszem. A legijesztőbb az volt, hogy egy éjszakán berohantam a szobámba, leültem a szoba közepére, bömbölni kezdtem, és ordítottam, hogy haza akarok menni, miközben otthon voltam. Miután anya rávilágított, hogy otthon vagyok, és magamrahagyott a szobába, fogtam pár zoknit a szekrényből, beleraktam a batyumba, amit hátamra vetettem, és mentem volna a nagyvilágnak, ha nincs zárva a kapu. Emiatt nagyon sokat veszekedtek nevelőapukámmal, anya már meg is fenyegetett, hogy ha nem akarok innen elmenni egy bajjóslatú házba (ahová direkt elvitt, hogy lássam), akkor maradjak inkább csendben. Rengetegszer szidtak le olyan dolgokért, amiben nem éreztem azt, hogy hibáztam volna (pl. Anyának szedtem virágot a mama virágoskertjéből, amit persze mama nem díjazott). Ha visszagondolok arra az időszakra, könnyek gyűlnek a szememben, amiket alig tudok visszafogni.
Talán tíz éves lehettem, mikor a rémálmok ritkábban jelentek meg, de nevelőapukámmal akkor sem voltam jóban, akármennyire is kedves és nyitott volt felém. Ekkor azt hittem, jobb lesz minden. De tévedtem.
Ott tartok, hogy 14 évesen még mindig félek hozzászólni nevelőapukámhoz, sőt, ha valamit hozzámszól, legyen az bármi, legyen benne bármennyi rosszindulat, rögtön pityeregni kezdek. Ez odáig fajult, hogy egy családi vacsoránál nem merem elkérni az asztal másik végében lévő sót. (Előtte anyukámtól kértem el, de miután megjegyezte, hogy nem csak ő van az asztalnál, azóta nem merem megtenni). Ez nem csak az otthoni életemben van így. Ha ki kell lépni az utcán, vagy csak arra kell gondolni, rögtön görcsberándul a gyomrom. A tömegközlekedés a másik rémálmom. Olyan szinten szorongok a külső világtól, hogy a körmöm melletti bőr szinte tövig le van vakarva, be van gyulladva, gyakran vérzik. Most, ebben az évben kerültem gimnáziumba. Az előző iskolában nagyon sokáig piszkáltak, miután sebezhetőnek mutattam magam. Elég verekedős voltam legbelűl, volt pár probléma ezek miatt, de közel sem volt ahhoz fogható, amit velem műveltek. Rendszeresen vették el a dolgaim, rongálták meg a cuccaim. Persze, volt egy pont, mikor eldöntöttem, hogy ez nem mehet így tovább, és az egyik piszkálódó lányt lelöktem a betonra, a másikat meg a pocsolyába. Ekkor nem én lettem a hibás, az osztályfőnököm szerencsére tudta, mi folyik ott.
Mivel most új iskolába járok, erősödtek a szorongásos tüneteim. Már félek átmenni az úton, félek bemenni az ajtón, főleg, ha valaki tartja nekem, és mégid oda kéne nyomni egy “köszönöm”-öt, de nem megy. Ha egyedül kell hazamennem, sokszor felhívom anyukámat olyan ürüggyel, hogy sokan vannak a buszon, vagy, hogy lekéstem azt. Ha boltba kell menni, az egy másik óriási félelmem, talán az első is, ami a külvilággal kapcsolatban jelentkezett. A kisbolt a halálom.
A minap bérletet voltunk venni, már sokadjára, de most anya is jött, mert kártyával fizettünk. Hónap eleje volt ugye, egy csomó osztálytársam is ott volt. A pénztártól jött visszafele a két lány, akikkel amúgy nem szoktam nagyon beszélni. Egy halk “sziasztok”-ot köszöntem, de olyan halk vol, hogy még magam sem hallottam. Anyám ezt látván azt mondta, hogy ez már beteges, és ijesztő, hogy hogyan reagálok le egy ilyen egyszerű dolgot, mennyire megfeszülök miatta.
Rengeteg érdekes és furcsa gondolatom is támad hirtelenjében, ami nem csoda, hiszen írólélek vagyok. De ezek sajnos nem ehhez kapcsolódnak. Amikor a kutyámat simogatom lábbal, mert mondjuk pont házit írok, akkor elképzelem, ahogyan rálépek, és ahogy elkezd nyüszíteni, esetleg eltörik pár bordája, meg ilyenek. A lábamat valósággal vissza kell fognom, hogy az elképzelt dolgok ne történjenek meg. Ha valami olyan helyen vagyunk, ahol ki lehet nézni egy erkélyen, vagy valami magas helyről egy alacsonyabb helyre, rögtön jön a gondolat, hogy ugorjak le. Ilyenkor lezsibbad az egész testem, és alig tudom magam elvonszolni onnan, hogy le ne ugorjak. Amikor egyedül utaztam a buszon, elképzeltem, ahogy a táskámmal kiütöm az üveget, és kiugrok az ablakon. Már nem mertem ránézni a táskámra, mert éreztem, ha ránézek, rögtön felkapom, és megtörténik az elképzelés. Ha ránézek egy konyhakésre, rögtön jön a gondolat, hogy most simán meg tudnám magam ölni akár. Ha belépek egy idegen területre, rögtön feltérképezem a terepet, hogy melyik a legközelebbi kijárat.
Az elmúlt időkben ezek egyre jobban erősödtek, már odáig fajult a dolog, hogy naponta akár ötször is vannak ilyenek. Nagyon zavar ez az egész, már félek önmagamtól. Ebben szeretném a segítségét kérni. Mit kéne tennem? Még meg lehet oldani szakember nélkül, vagy érdemes inkább szakemberhez fordulnom?

Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm!

Kedves Melinda,

Arra lennék kiváncsi, hogy vajon miért érzékenyedek el nagyon hamar? Mikor feszült helyzetbe kerülök, az sirassal ér véget. Vagy ha megbantanak ismét elered a könnyem… Egyszerűen nem tudom hogyan is tudnék erősebb lenni érzelmileg, jobban kezelni a stresszel járó helyzeteket.

Gondolja, hogy gyógytea vagy valamilyen ásványi anyag/vitamin segítene?
Mit javasol?

Bízom mihamarabbi válaszában.

Tisztelt szakértő!
21 éves lány vagyok. 16 éves koromban amikor 1 éve voltam együtt az akkori barátommal, egyik pillanatról a másikra kiborultam és pánikrohamom lett attól hogy megfordult a fejemben, hogy mi van ha nem szeretem őt már? Egész nyáron tartott a depresszióm és a pánikrohamaim, majd amikor szakítottunk nagy nehezen rendbe jöttem, de felötlött a fejemben egy gondolat: lehet azért nem szeretem már őt mert leszbikus vagyok? Fogalmam sincs honnan jött ez a gondolat, de már 5 éve nem hagy nyugodni. Azóta lett még egy barátom, vele 3 évig voltam együtt, nála is jelentkeztek ezek a gondolatok, félelmek, amelyek megkeserítettèk az életem. Viharos volt vele a kapcsolatom, de akárhànyszor szakítottunk azonnal pasizni kezdtem, vagy vissza akartam őt kapni, és egy percre se jutott eszembe már az a gondolat, ilyenkor mindig nagyon boldog és kiegyensúlyozott voltam, egyszer sem jutott eszembe ez, élveztem hogy tetszeleghetek a fiúknak és flörtölhetek velük. Aztán vele is szakítottunk. Majd tavaly ilyenkor beleszerettem egy egyetemi szaktársamba, úgy érzem ő az igazi, mindenben tökéletes, teljesen odavagyok érte, soha életemben nem éreztem ilyet. De a félelmem újra előjött májusban. Leszbikus vagyok? De miért, honnan jön ez a gondolat, nincs is alapja, mindig a fiúk tetszettek, beléjük voltam szerelmes, most is szerelmes vagyok, a jelenlegi fiúm életem szerelme. De ezek a félelmek olyan szinten elhatalmasodtak rajtam, hogy 0-24-ben csak ezen tudok gondolkodni, éjjel nappal stresszelek, fáj a mellkasom körül, nem merek megnézni egy filmet sem, mert félek hogy olyat látok benne, nem merek lányokkal beszélgetni, nem merek a közelükben lenni, nem viselem el ha hozzám érnek, rettegek hogy konyorgom ne erjenek hozzám….folyamatosan azzal álmodok egy heten kb 4x hogy leszbikus vagyok. Nem szeretek senki nőneműt a 3 méteres körzetemben, sem anyumat, sem kisgyereket, sem öreg nénit. teljesen bebeszéltem magamnak. teljesen tönkretett már lelkileg ez, a barátom persze nem tudja. Minden nap sírok, de ha kell tartom magam. Könyörgöm segítsen, mi ez? Miért van ez? Soha nem tetszett làny és most sem tetszik nem úgy nézek rájuk.
Kiskoromban (6 évesen) elváltak a szüleim, a nevelőapám lányával együtt aludtunk, és akkor megkértem hogy “szexeljünk”.. ez abból állt hogy megkértem hogy orálisan érjen hozzám, más nem történt. 1 évvel korábban az egyik kislány szomszédom mindig ölelgetett, azt mondta szeret engem és simogatott ott, ami nekem jól esett akkor, de utána megkêrtem hogy soha ne jöjjön és ne játszunk többet. Óvodában sok lány társammal mutogattuk egymásnak a nemi szervünket. Aztán ezt teljesen elfelejtettem, felnőttem, soha eszembe sem jutott ez, mindig fiúk tetszettek, velük jártam, nekik akartam tetszeni, soha más olyan hajlam vagy viselkedésem nem volt a lányok felé. Esetleg az, hogy amikor felnőtt filmeket néztem, kerestem párszor leszbikus pornóra, de azt képzeltem hogy egy fiú csinálja nekem azt… nem foglalkoztam vele, mert fiúk tetszettek, nagyon lànyos vagyok, smink, műköröm, ruhák érdekelnek. De 5 éve ez valahogy az agyamba jött és tönkretesz. Mi van velem? Miért hiszem magamról hogy leszbikus vagyok, amikor az életem, a mindenem a barátom, szeretem, rosszul vagyok ha nincs velem, és a tudat hogy elveszíthetem össze tudna roppantani. A felesége szeretnék lenni és a gyermekei anyja, de a gondolataim ebbe is beleszólnak: “hiszen te a lányokat szereted!” De ezt ki kell gyógyítani belőlem, meg kell találnom mi ez. Rengeteget olvastam utána, de azok után is csak sírásban török ki, hiszen minden történetet magamra veszek és beképzelem hogy én is ilyen vagyok. Nagyon kérem a segítségét, ezt már nem bírom!

Tisztelt Habis Melinda!

Az alábbiakban kérném a segítségét. 10 éves párkapcsolatom ért véget. A 10 éves évfordulónk előtt három hónappal házasodtunk össze majd utána párom bejelentette, hogy nem óhajt tovább ebben a kapcsolatoban élni. Maga a kapcsoltunk a 10 év alatt elég sok vitát tartalmazott de a legmélyebb érzéseket éltük meg negatív és pozitiv értelemben is. A viták oka főként az volt, hogy a legtöbb esetben nem érdekelte, hogy mit szeretnék vagy a döntés, amit hoz rám nézve negatív és én ettől szenvedek. Sokat beszélgettünk ezekről a dolgokról. Megoldás sosem született. Mindíg azt mondta,hogy annyira önző, hogy csak az érdekli vele mi van ő mit akar.
Jelenleg ott tartunk, hogy külön élünk de napi szinte tartjuk a kapcsolatot. Azt igérte, hogyha rendbe szedte az élelét visszajön értem. Ez számára azt jelenti, hogy most vendéglátásban dolgozik sosincs otthon és ő szeretne egy olyan állást 3 és fél éve keresi, amivel több időt tud otthon lenni. Ezzel nem is lenne probléma csak nem értem, hogy ezért miért kellett elküldenie maga mellől. A válásról először ő beszélt aztán hallani sem akart róla.
Én szenvedek mert elvesztettem a párom akit feltételek nélkül szeretek elvesztettem az otthonomat is. 3 hónap telt el és sehol nem tartunk csak egy helyben állunk.
Egyre kevésbé van életkedvem és fogalmam sincs, hogy mit tegyek sokszor már attól rosszul vagyok, hogy újra eljött a reggel és felkeltem. Várjak a válással mert lehet abban logika amit a férjem kitalált vagy váljak el hiszen most is tudja, hogy szenvedek és nem tesz semmit ellene csak haggya. Eddig sem tartotta be sosem amit ígért akkor vajon most betarthatja? Néha úgy érzem különösen kegyetlen.
Én szerettem volna már minden kapcsolatot megszakítani vele, hogy talán így felépülök. De amíg kekeckedik a válásban, a viselkedésével kiskaput hagy nekem nyitva addig fogalmam sincs mit tehetnék. Csak örlődöm minden nap miközben nagyon nagyon hiányzik. A legjobb barátai vagyunk egymásnak. Sem ő sem én nem tudunk beszélni másokkal.
Kérem adjon tanácsot.
Köszönöm szépen.
Üdv.: Melinda

Tisztelt Doktornő!

Nagyon szeretném ha tudna nekem segíteni..van egy 3,5 éves kapcsolatom (19 éves vagyok,a fiú 21) és nagyon fiatalon jöttünk ugye össze…..Sajnos van köztünk távolság,300km de mindig megoldottuk hétvégenként hogy tudjunk találkozni,a szünetekben meg végig együtt voltunk,hol náluk hol nálunk.És mindenki mondta hogy mennyire összeillünk stb…én nagyon szeretem ezt a fiút de sajnos harmadjára játssza el velem,hogy szakít és pár hét múlva döbben rá hogy elveszíthet….Bevallom nem volt tartásom soha,mindig ráírtam és azt mondták azzal csak eltaszítom…Én valahogy most se érzem hogy vége lenne…volt hogy azért szakított mert a barátjai is szakitottak a barátnőjükkel…ez nagyon gyerekes viselkedés szerintem.Most meg azért mert szabad szeretne lenni és nem akar kapcsolatot ( egyébként az első barátnője vagyok,és ő is nekem az első) Kérdeztem tőle hogy szeret még?Azt mondta igen,akkor mégis miért szakít velem?:( Nem tudja milyen még igazán “nélkülem” kérem segítsen mert nagyon összevagyok törve,és magam alatt vagyok nem tudom mit tegyek.Talán igaz a mondás : “Aki nem keres annak nem hiányzol”
szóval várni fogok egy jó darabig,aztán ha nem lesz semmi akkor lemondok róla véglegesen..pedig már a jövőt is együtt terveztük,és nagyon boldogok voltunk együtt,mostanság sokat veszekedtünk és lehet ezért is döntött így ..Ön hogy látja? Anyukája is azt mondta hogy ő szerinte még most sem lesz vége,tavaly is ez volt az anyaimegérzése és bejött..a családja is nagyon szeret engem,és mindig várnak szeretettel,úgy kezelnek mint ha a lányuk lennék….Nagyon nem szeretném ha vége lenne ennek a kapcsolatnak,múlthéten én szakitottam mert nem bírtam tovább,de aztán amikor felkerestem akkor meg ő.Aztán mindig valami ürügyet kitalált hogy rámírhasson.
Megkérdeztem hogy hiányzom?és azt mondta .-nem nagyon.Meg hogy leköti magát…Nagyon kíváncsi vagyok mi lesz ebből..ugyanis még mindig kint a közös profilképünk a telefonján is meg facebookon is..előre is köszönöm válaszát!

Tisztelt Melinda!
Véleménye szerint puszta kíváncsiságból képes valaki homoszexuális pornót nézni?A férjem ugyanis erre hivatkozott,amikor erre rájöttem.Én mégsem tudtam ezt elfogadni,mert aki egy éve erre képes,az szerintem már ezen túljutott…Házasságunk huszonéve alatt sosem vettem észre homoszexuális irányultságot rajta,négy gyermekünk van.Igaz,hogy eleinte hetero pornót nézett,aztán váltott..Nagyon megalázó érzés volt ezzel szembesülni,és csak hitemnek köszönhetően jutottam ezen túl.Időnként mégis eszembe jut,hogy csak becsapja magát a férjem,és ezáltal engem is?

Jó napot/estét!Lány vagyok,15 éves és 2 fiú tetszik mit tegyek? 🙁

Tisztelt Doktornő!

Barátnőm párjának elmondása szerint a péniszén és a heréjén ödéma van, pár nappal ezelőtt párja nem jutott el az organizmushoz. Ő ezt mondta ezért van most ez neki.
Mennyire lehet igaz az állítás, vagy netán valamilyen nemi betegséget szedett össze valakitől? Ödéma mikor és mitől lehet egy férfi nemi szerven? Esetleg mitől
lehetséges a megduzzadás fájdalom nála? Attól, hogy nem tudott a csúcsra jutni a leírtak pár nap múlva megtörténhet? Volt olyan eset, hogy napokon keresztül vágy izgalom meg volt, de nem tudott egyetlen esetbe sem az organizmusig eljutni és még sem volt semmi gond , főleg nem ilyen vagy ehhez hasonló ami most van neki. Férfi most 52 éves a kor mennyibe határoz? Mért nem volt semmi gond mikor heteken keresztül nem jutott el az organizmusig most egy kimaradás már elmondása szerint ödémát okozott nála és ez lehetséges?
Barátnőm azért nem ír Önnek, mivel párja bele tud nézni a levelezésébe és nem akar vitát viszont szeretné tudni az igazságot mi lehet ennek az oka háttere. Lényegébe ezért kérdezem én meg.

Előre is köszönöm válaszát és várom válaszát. Tisztelettel Gina

Várom válaszát és előre is köszönöm

Kedves Melinda!
27 éves Férfi vagyok, párszori munkavállalásomat és iskolai vállalásaimat abbahagytam nagyon hamar. Egyszerűen nem vagyok képes dolgozni elhatározni, hogy ez nekem kell. Az érettségit megszereztem. 8 évig kő keményen futballoztam 13 éves koromig, ahol nagyon nagy férfias tapasztalásra tettem szert énem eredendő ösztönösségével.
Apám nélkül nőttem fel Anyámmal, Nagyanyámmal és Nagyapámmal fontossági sorrendben. Apámmal évente egyszer tartottam a kapcsolatot 3 évvel ezelőttig, szeret, de nem keres, senkiről nem akar tudni se semmi, ha mi mentünk vagy én kerestem akkor befogadó volt érdeklődött és szeretően beszélt velem Pár szót! érdekelve is, párszor megbeszélve elmentünk moziba és kajálni vagy focizni, a legutolsó találkozásnál nem vettem fel a telefont nem érdekelt, úgy éreztem több részt átugorva ez így nem mehet. Az anyjával él 46 évesen, akit születésénél az anyja apja a nagyanyjához vittek és otthagyták, majd 8 évesen magukhoz vissza vették, amióta apukája meghalt majdan a nagymamája is, nem dolgozik és már fizikális problémái vannak, bár addig sem volt híres a munkásságáról. Kieszközölve, megilyedve elmenekült fiatal gyermekvállalása miatt. Soha nem tudtam vele elbeszélgetni az érzelmeimről és a vele való érzelmi kötöttségi kérdésekről, hiányzik mindenhogyan, de átölelt már többször, születésemnél ott volt azért 2 éves koromig, szeretem, de kicsit haragszom rá néha, de sose tudtam belekezdeni a kérdésekbe vagy a vele való mély beszélgetésbe csak mesélni mi van velem, amit kérdezett, azért egyszer megbeszélném vele és tartanám a kapcsolatot.
A problémám édesányámmal kapcsolatos érzelmeimből jövő kérdésekre vagy sokmindente talán elsősorban, mert a nyakán vagyok és ő meg a fejemen, amíg nem indulok el a mindennapi és az azutáni ettél e már van e étel féltelek és hülyének nézlek mintha te lennél a bolond és beteg, viselkedési kacsolatokat akarom megszüntetni. Ő nem akar és nem képes szembe menni vagy utána nézni saját problémáinak. Teljes érzelem nélküli apával nőtt fel megfutamodva a problémák elől és anyagilag kompenzálva ezt, az anyukájával eltud beszélgetni, de túlzottan félti őt és próbálja átvágni a saját közeli hozzátartozóját csak, hogy nehogy sérüljön, de amikor keménység van akkor megmondja határozottan a véleményét, úgy mintha vele minden rendben lenne és ő mennyire jól tudja, aki egyébként hozzám nagyon közel áll érdeklődési szinten, egzisztenciálisan, normákban, elvekben valamelyest, szeretben, őszinteségben, de nem az anyám! Aki egy kislány maradt, örül a játékainak vesz magának mindent ha lehet és tud és stb, dolgozik, de még a szüleire is rákényszeríti magát anyagi törődéssel és egyáltalán nem felelősség teljes, de ez nem érdekel lényegében annyira. A lényeg nem tudok vele elbeszélgetni egy alkalommal se normálisan felnőtt módjára. Minden egyes alkalommal szeretettel, teljes kitárulkozással, odafigyelve egymásra, megértve az ő problémáját a saját szüleivel kapcsolatban és így egy gyereket, mert mikor elkezdek vagy elkezdenék beszélni vele bármiről megfutamodva az ő problémáival ami benne erősen él, de még sem vesz tudomást erről és objektíven kezeli, fél belátni mindent, fél az én reakcióimtól, a tehetetlenségétől és mint egy pszichológus -egyébként kognitív terapeuta- a problémáimra megértve meghallgatva engem és olyan gyermetegül, mint például hát tudod ez igy van, de ez érthető, de tudom és én mennyire jót akarok neked és szeretlek és tudom próbálok változtatni, de következő mondatnál ugyan úgy folytatja hiába mondom el neki a problémámat vele kapcsolatban és, hogy hogy kéne csinálnia, de egyszerűen nem képes belátnia a saját életét és tenni a gyermeki mivoltján és megelégszik azzal, hogy megy az élet körül belül. Bármi van nem tud őszinte lenni teljes érzelmességgel mint egy anya és egy érzelmekkel is felelősség teljes felnőtt ember nem tudja, hogyan csinálja és nem figyel rám, nekem mire van szükségem, engem mi érdekel. Nem akarom ezt így már, meguntam, mert ez így nem mehet tovább, ha itt vagyok ha nem. Egyik fülén be a másikon ki.
Nagyon köszönöm előre is a válaszát.

Tisztelt uram/hölgyem

Olyan problémával fordulnék önhöz hogy a párom képtelen túl lépni apró dolgokon. Hibáztam a kapcsolatunk során, viszont nem olyan egetrengető megbocsájhatatlan hibák voltak. Napról-napra felhozza őket, bánt vele. Odáig jutottunk hogy muszáj volt egy közeli barátomnak mesélni a problémáinkról, aki kíváncsiság gyanánt ráírt a páromra hogy kiderítse a probléma okát. Nos ez nem kellett volna mivel emiatt a párom ”kibeszélés” gyanánt szakított velem.. pedig nem volt benne rossz szándék. Törjem magam és továbbra is próbáljam helyrehozni/mindent megtenni, velem lenne a baj? Tényleg az ég világon mindent megteszek érte vért izzadok a kapcsolatunkért.. sajnos több kevesebb sikerrel

válaszukat előre is köszönöm.

Kedves doktornő!
14 éves vagyok. Van egy fiú, akivel novemberben legjobb barátok lettünk és azóta ez a kapcsolat egyre csak jobb lett. Aztán egyszer mikor náluk voltam elcsattant az első csók. Akkor összejöttünk és most lesz 3 hete hogy együtt vagyunk. Viszont mostanában nem olyan fényes a helyzet mint volt. Megbeszéltük, hogy suliban nincs ölelgetés,puszilgatás, mert már így is többet foglalkoznak velünk, mint amennyit kéne. Ezt a mai napig betartjuk, de ma már nem érzem, hogy úgy szeretne , mint mikor összejöttünk. Suliban mindig szomorú fejet vág, de ha megkérdezem mi a baj, akkor azt mondja semmi. Ha hazaérünk nem ír vagy csak olyan közönyösen mintha csak haverok lennénk. Nem érzem, hogy lenne ennek a kapcsolatnak vmi érzelmi alapja vagy nem tudom hogy mondjam. Olyan mintha csak testileg akarna, de persze nem engedek meg mindent és ő ezt nem annyira akarja megérteni. Beszélni meg szintén nem tudunk…szerintem. Átmegyek és rögtön a csók meg a simogatás és már a vicces dolgok is eltűntek a kapcsolatunkból, pedig mivel legjobb barátból lett több nagyon sokat hülyéskedtünk és már ez is hiányzik. Komoly része meg szinte egyáltalán nincs..mármint nem neki, ő igenis komolya tud lenni. Persze értem én, hogy suliba haverok előtt akik piszkálnak nem olyan egyszerű de 2 hete még aranyos volt..akkor éreztem hogy szeret és nekem erre a szeretetre szükségem van. Szóval nem tudom, hogy mit csináljak, hogy kaphatnám vissza azt a fiút, aki mellett mindig nevettem és még romantikus is volt. Kérem segítsen mit kéne tennem Ön szerint. Előre is köszönöm.

Kedves Melinda! A munkahelyemről tetszik nekem az egyik kollégám. 2015 novembere óta dolgozik a cégnél. Én ahogy megláttam őt, rögtön megtetszett. Ahogy teltek a hónapok, eleinte sokszor megszólított engem hogy beszélgessünk, igaz hogy csak semleges dolgokkal hogy hogy telt a hétvégém vagy hogy vagyok? És ő mindenkivel kedves és elbeszélget. Sokakkal láttam már, hogy beszélget. Férfiakkal, nőkkel , időssel-fiatallal. Kedves és közvetlen. De mégis úgy érzem, hogy talán tetszem neki. Sokat mosolyog rám ha meglát vagy a pillantásunk összeakad. Azt érzem, hogy figyel. Mondott már nekem flörtölős dolgokat, vagy csak viccelt ez az amit nem tudok eldönteni. Valakinek azt mondta állítólag rólam, hogy nem vagyok az esete. De közben meg mégis mintha látnék jeleket. Én elég félszeg vagyok, magam részéről annyit szoktam megtenni hogy ha látom hogy egyedül van, odamegyek hozzá köszönni vagy én is megkérdezem mi újság vele, hogy van? És olyankor általában kedvesen válaszol, váltunk pár mondatot. De mindig zavarba jövök, vagy ott hirtelen nem jut eszembe semmi. És emiatt a beszélgetésünk is lelankad. Sajnos már többet érzek iránta mint kellene, és ez hogy nem halad semerre a viszonyunk, nagyon rossz. Ha itthon vagyok, azt várom hogy másnap találkozzunk bent. De telnek a hónapok, és én csak rá gondolok. Másokat észre sem veszek. Mit tegyek, hogy egyértelmű legyen számomra, hogy akar-e tőlem valamit, vagy csak kedves. Esetleg hogy tetszem, de mégsem akar tőlem semmit? Ezt miből és hogyan deríthetném ki.

Jó napot ! Tihamér vagyok 23 éves .Áruljon el nekem valamit ! i Míért van emberektől félelmem, olyan szinten ,hogy nem tudok koncentrálni a munkámra meg semmire ha valaki van körülöttem és figyeli hogy mit csinálok, főleg korombeliek ! Most van uj munkahelyem Az előzőt azért hagytam ott mert mindenki piszkált hogy vékony vagyok és azért mert nembirtam koncentrálni meg kiabáltak velem .Középiskolába nem udtam praxon koncentrálni semmire irásbeliket mindenből 70 -90 százalék között irtam meg becsületesen ! De amint egy ajtót becsukok vagy üzletbe megyek attól van félelmem hogy el fogok rontani valamit és ez be is következik nemtudok koncentrálni Ezen kívül nemmerek senkinek visszaszólni Most másik munkahelyemen vagyok és itt márt tettek célzást ,hogy semmire nemvagyok képes betanulni .Pedig ez hülyeség csak ugy szeretek csinálni valamit ha egyedül vagyok ! Kedves Pszihologus hölgy kérem segitjen hogy ez miért lehet velem ?

Kedves Melinda,
évek óta van egy lappangó félelmem, ami néha erőteljesebb, néha teljesen eltűnik. Attól félek, hogy éhes vagyok, és rosszul leszek tőle… 25 éves vagyok, a fővárosban élek, nincsenek anyagi gondjaim, egészségesen élek (nem dohányzom, ritkán iszom alkoholt, sok gyümölcs, zöldséget eszem, bár keveset mozgok). Nincsenek egyéb egészségügyi problémáim sem, amik indokolttá tennék ezt a félelmet. Amikor stresszesebb vagyok, sokkal jobban előtör, és az elmúlt évben azzal is párosult, hogy a cukorbetegségtől, főként az alacsony vércukorszinttől félek, ezért folyton ennem kell valamit, csak így érzem magam biztonságban. A vércukromat gyakran mérem, túl gyakran is, pedig tudom, hogy ettől nem oldódik meg a probléma, mert csak egy kicsit oldja a szorongást. Tudom, hogy ez csak egy “kivetített” félelem, mégis annyira erős, és az elmúlt hónapokban más problémám is volt (munkahelyen), hogy nem tudok tőle megszabadulni, mintha valahol “szeretném”, hogy beteg legyek, azt könnyebb lenne megoldani… Józan ésszel tudom, hogy mit kéne tennem, de a félelem lassan szűnik, és vissza-vissza tér. Szeretnék kérni valami hétköznapi tanácsot, amivel megnyugtathatom magam, pl. vércukor mérés helyett, vagy esetleg ez már kényszerbetegség, és komoly bajom van?
Nagyon köszönöm a választ,
Zsófi

Tisztelt Doktornő!
A 9 éves fiammal kapcsolatban szeretnék segítséget kérni. A fiam egy nagyon jó képességű, alapvetően vidám természetű gyerek, kitűnő tanuló. Egy évvel ezelőtt született testvére, akit nagyon imád. Sajnos az utóbbi időben egyre gyakrabban tesz olyan kijelentést, hogy ő nem akar 10 éves lenni, mert akkor már ő felnőtt lesz, és nem lehet már gyerek. Ilyenkor nagyon magába roskad, szomorú, és olykor még pityereg is. Próbálom megmagyarázni neki, hogy ez az élet velejárója, hogy öregszünk, de nem sok sikerrel. Talán a 9. születés napja a körül, hangzott el, hogy ez lesz az utolsó egy számjegyű szülinapja, de nem gondoltuk volna, hogy ez ilyen hatással lesz rá. Tanácsot szeretnék kérni, hogy hogyan kezeljem ezt a helyzetet, mivel segíthetnék neki, hogy ezen az időszakon átsegítsem. Köszönettel Anna

Tisztelt Doktornő!

Az eletem csod,22 eves vagyok,sose volt baratnom,es valoszinu sose lesz. Egyszeruen a nok nekem elerhetetlenek,es nem is ertem oket,mindenki korulottem boldog,az iskolaba is mindig masok boldogultak,es engem bantottak,ki kozositettek,folyton mindenki rajtam rohogott,szidtak bantottak,a csaladom teljes zurzavar,apam lelepett mar 1 eves koromban,csaladot szerettem volna,de amikor szembesultem a valosaggal hogy nem vagyok vonzo a noknek,es emelett meg bantottak is,sokszor elutasitottak,meg azok is akik szamomra is rondak voltak,de mindenki masnak van,gyerekkorom szornyu volt,masoknak is volt problemaja,mindig sokat hallottam ezt olyan emberektol akik nepszeruek,nincsenek csaladi gondjai,es van kedvesuk,es melle irto bunko gonosz,sekelyes emberek,en kivulallo voltam egesz eletembe,volt akinek elvaltak a szulei,de mellette volt baratjuk baratnojuk,jo tanulok voltak,szepek,minden ami en nem,egesz eletemben az arny oldalon eltem,mindenki belem rugott,semmi nem volt sose,csak a szenvedes es nem latom veget,a nok mindig levegonek neznek,nagyon rosszul esik hogy ferfinek szulettem,de alkalmatlan vagyok ra,genetikai selejt hulladek vagyok,a szivem szakad meg mikor korulottem mindenkit szeretnek,de engem nem engem sose szerettek,nemtudom miylen megfogni egy lany kezet,vagy milyen az ha atolel,hozzambujik,anyi rosszat eltem meg,es csak roszabb egyre roszabb,nem vagyunk tul jol anyagilag sem,nincs sajat lakasunk,es a korulmenyek rosszak,rengeteg veszekedes es balhe,es sorolhatnam,igy nottem fel….. rettegtem kiskoromba az otthonidolgok miadt amik tortentek,otthon ez volt elmentem iskolaba,ott szintugy rettegtem,rosszul ereztem magamat,megalaztak,de nem csak a diakok hanem a tanarok is,mert semmi mas nem ment nekem csak a rajz. De ezzel is megalaztak,hiaba akar mit csinaltam,sose volt jo,pedig en szebben rajzoltam a tobbieknel merfoldekkel,de engem le alacsonyitottak,akarmiylen szepet csinaltam,sose volt jo,a tobbi jo tanulo gyerek akarmit rajzolt,festett az egybol a legjobb legszebb volt… imadtam rajzolni,aztan kesobb ezek miadt kihalt belolem a keztetes,es mar 10 eve nem rajzoltam. Ugy hianyzott volna a lelkemnek,egy no szeretete,erintese,de sose lesz benne reszem,a sok rossz utann a lelkemnek valami ami boldogsagot adna,de en mindig csak a sotet oldalon eltem az arnyekba… 12 evesen mar ongyilkos akartam lenni,egyszer vissza utottem annak aki bantott,es eldurrant az agyam,adtam neki az 5 ev terrorert,megalazasert,aztan engem bantottak a tanarok,es meg itthon is engem bantottak erte…. en voltam a gonosz gyerek aki bantotta szegenyeket mikor olyan szepek jokepessegu gyerek,en meg bantottam oket… Ennek mar 10 eve… hiaba,en foloslegesen szulettem meg,en mindig csak egy arny leszek,akin mindenki atnez,nem erzem ertelmet annak hogy eljek,meg akarok halni,nincs ertelme az eletnek,anyira faj belul minden,evek ota sirva alszom el,fogalmam nincs miert szulettem meg,es ez sose jon helyre.

Válaszát előre is köszönöm

Kedves Melinda!
Egy állandó és folyamatosan ismétlődő “problémában” szeretném a segítségét kérni. 31 éves vagyok, és sok, hosszabb-rövidebb kapcsolatom volt már, jelenleg egy 4 hónapos kapcsolat szakításában vagyok benne, ami 3 hete ért véget. A baj az, hogy nem tudom “normálisan” kezelni a kapcsolataim végét, hanem mindegyikbe beleroppanok. Mindig ugyanaz történik: én szeretek, nem szeretnek viszont, eldobnak, nem értékelnek, nem érték a szeretetem, belepusztulok. Sokat foglalkoztam ezzel a témával, így látom, hogy ilyenkor teljes regresszióba és realitásvesztésbe esem, ami most is azt jelenti, hogy nem bírok enni, nyugtatókat szedek, folyamatosan alkoholt fogyasztom, teljesen elzárkózom az emberi kapcsolatoktól. Lassan a munkám sem tudom ellátni, és a legalapvetőbb dolgok, mint dolgozni menni vagy lezuhanyozni este is komoly gondot okoznak. Próbáltam ebből kigyógyulni, voltam már többször is pszichológusnál, pszichiáternél, önismereti csoportokban, előadásokon, stb. Ez akkor pillanatnyilag, ha sok idő alatt is, de sikerül, mégis ugyanazokat a köröket futom: megborulok, összeszedem, felépítem magam, jön egy új kapcsolat, eldobnak, összeroppanok, és kezdődik előröl. És most már egyre jobban megroppanok, és mindig egyre nehezebb összeszedni magam. A mostani kapcsolatomnak részben azért lett vége, mert ezek miatt képtelen voltam a bizalomra, és folyamatosan szorongtam. Mindenhol azt olvasom, hogy az ember a gyerekkori mintáit követi felnőttként, de nekem emlékeim szerint szép gyerekkorom volt, a szüleimmel most is jó a kapcsolatom. Nem tudom, hogy mit tegyek, mert nem hiszem, hogy véletlen történik mindig ugyanaz, de most már úgy érzem néha, haragszom a családomra, hogy miattuk “élnem kell”, de már ennyi fájdalommal nem tudok. Tudom, hogy segítségre van szükségem, de nem tudom milyen terápia lenne jó nekem, ami nem csak az adott helyzetet oldja meg, hanem tartósan segít.
Válaszát előre is köszönöm!

Kata

Kedves Doktornő! Pár napja összevesztem a párommal, nagyon kiállhatatlanul viselkedtem, ami felidegesítette és bár már szóbaáll velem, elmondta, hogy még mindig mérges. Online kommunikálunk azokban az időszakokban, mikor nem tudunk találkozni (50 km távolság van köztünk), általában én szoktam kezdeményezni a találkozásokat, mivel mindig ő jön le hozzám, nekem rugalmatlanabb a munkabeosztásom. Azonban a vita után még mindig olyan rideg így 4 nap múlva is, hogy nem merek rákérdezni, mikor látogat meg engem… A férfiaknak is vannak ilyen veszekedés utána időszakai, mikor jobb őket hagyni kicsit? Vagy Ön szerint kockáztassam már most ezt a kérdést? Köszönöm!

Tisztelt Doktornő!
Tavaly januárban ismertem meg azt a férfit, akit még most is szeretek. Januártól augusztusig tartott. Szerettünk volna tavaly nyáron összeköltözni, csak kicsit lehet problémáztunk néhány dolog miatt, köztük anyagi részen is és ez miatt lehet elment a kapcsolat. Az ősszel és télen még néhányszor összejártunk, együtt töltöttük a hétvégét, karácsonyt. Nagyon boldogok voltunk még együtt akkor is. Ő volt az a férfi, aki mindenbe a kedvemet kereste, főleg kezdetben. A találkozásunk mesebeli volt, rögtön tudtam hogy ő az. Ő tanított meg sportolni, egy félét szerettünk enni, a napjainkat tölteni. Együtt jártunk a termálfürdőbe, együtt kirándultunk. Hozzá kell tennem, hogy csak hétvégén, mert külföldön kamionozik. Hétvégén jár haza. De a tavalyi évben amikor csak tudtunk, jártunk a Balatonhoz vagy egyedül vagy szinte egykorú gyerekeinkkel. Egy álom család voltunk ilyenkor. Aztán augusztusban belekerült egy un. fásultság szindrómába szerintem. Ön tudja mi ez. Nem tudok rá mit mondani. Azt mondta érdektelen, kedvetlen, bele van fásulva mindenbe. Nem akar kapcsolatot sem. Egyedül akar lenni és hogy én majd sokkal jobban találok helyette. Nagyon sokat szerettem és küzdöttem érte még az augusztus ótai szakítás óta is. Mert gyűlöl kint dolgozni és tudtam, hogy szüksége van valakire. Sokszor írtam neki. Tartottam benne a lelket. De ő azt mondta, hogy már csak mint embert szeret, nem szerelmes belém. Én nem tudom elhiggyem e, vagy csak kegyesen hazudik és magába zárkózott. Lehet hogy ő volt a párom? Szinte 90 % ban megegyeztünk, az életvitelünk is. Ő is azt mondta mikor szakítottunk, hogy késvájkálás lenne a szívébe, ha más férfival látna most. De kezdjünk új életet. Már egy hónapja hogy az újrapróbálkozás után szakítottunk végleg ismét, de még egyikünk sem tudta elfelejteni a másikat és egyikünk sem meri megcsalni a másikat. Legalább is még így érzem. A testi kapcsolat is tökéletes volt, mindkettőnknek ez volt eddig a csúcs, elmondtuk egymásnak. Félünk, hogy nem találunk még egy ilyen embert, mint amit egymásban megtaláltunk. Gyertyafényes vacsora otthon, közös főzések, közös reggelik hétvégén, Babám a telefonjába és régen még minden napi, szinte órás üzenetek, hogy cicám mit csinálsz. Ezek később ritkultak a szakítás után, de nem tudom miért. Tényleg azért mert el akar távolítani engem, hogy jobb legyen nekem, vagy már tényleg nem szeret. Tényleg megfásult egy időre? Ki lehet Ön szerint ebből jönni? Úgy érzem időre van szüksége. Mert mikor szakítás után kérdeztem, hogy találkozunk e még mint férfi és nő, arra azt mondta, hogy ki tudja. De azt is érzem, hogy nála valami elment. Mert ő úgy érezte, hogy augusztus óta egy kis fal van közöttünk, amit nem sikerül lerombolnia. Most tárgyi dolgokkal próbálja kompenzálni azt, hogy boldogtalanabbak ahétvégéi. (pl. autót vesz). De szerintem neki is nagyon hiányzik az ami volt. Ön szerint doktornő mit csináljak? Adjak neki időt, ne felejtesem el vagy keressem, ne keressem üzenetekben, segítsek neki lelkileg, gondoljak rá, vagy kezdjek új életet mert ebből már semmi nem lesz.??? Legalább is olyan mint volt. Nem tudom, hogy végignézzük e egymás továbblépését, ami lehet nem fog sikerülni mással, mert mind a ketten ezt a tökéletességet fogjuk keresni, amit tavaly átéltünk egymás mellett. Vagy építsük újra, de hogyan? Köszönöm a válaszát előre is.

Kedves Doktornő!
24 éves nő vagyok és egy párkapcsolati probléma miatt kérem a tanácsát. A párommal 2 és fél évet voltunk együtt kisebb-nagyobb megszakításokkal, mostanában jól ment minden, viszont nálam felmerült a gyanú egy komolyabb nőgyógyászati gond irányába, ami miatt teljesen magam alá kerültem, nem akartam, hogy a szemében pedig egy beteg nő legyek… Nem mertem neki bevallani, de szakítani sem, mivel nagyon szeretem. Tudom, hogy milyen téma érinti őt érzékenyen, ezért elkezdem azzal kiborítani… Meg is lett a hatása, hisztisnek állított be, megharagudott, nem keres. Ez volt 1 hónapja, engem azóta kivizsgáltak, nincs mégsem komoly baj. Nem tudom elfelejteni őt, egész nap rá gondolok, hogy milyen rondán kiborítottam és hogy vissza akarom kapni. Nagyon szeretem. Arra gondoltam, írok neki egy közösségi oldalon… Ön szerint lehet még esélyem? Természetesen bevallanám, hogy miért játszottam annyira az idegeivel… Milyen tanácsot tud nekem adni? Válaszát köszönöm szépen: Dóra.

tisztelt doktorno
ugy erzem az eletnek nincs ertelme mert minden elenem van sokmindent elterveztem regeb es semmi se ugy tortenik ,minden elenkezoleg tortenik.en mindent szeretek eltervezni es tartani is magam a terveimhez,csak sokszor ugy erzem hogy hiaba mert semmi se ugy tortenik,belefaradtam,meguntam ,ugy erzem mind amikor egy szakadekba esnenk be en probalok kapaszkodni es mindig valami vagy valaki aban torekszik hogy ne tudjak felmaszni. Most 14 eve elveszitetem a testverem,pomt katona voltam eleg nehez volt tullepni ,az eletem kesob kezdodot el parkapcsolatba 28 evesen adig nem talaltam senkit magamnak,most meg mindig egyut vagyunk de valahogy nem jot osze meg hogy oszehazasodjunk mert mindig az van hogy majd,en szeretnenk gyereket de csak hazasag utan es mar azert ot volna az ideje,en mindig anyas voltam de amikor kulon koltoztunk ugy ereztem hogy anyam elenem van .A masik problemem az hogy a paromal az utobi idoben a szexualis eletunk szerintem lecsokent mar havonta alig szexelunk egyszer vagy max ketszer en ugy erzem nekem nem eleg amenyit vagyunk egyut es nem akarom elhagyni mert szeretem ,nem ertem mert ha beszelni akarok vele rola akor haragszik.A munkahelyemen is ugy erzem mar valtoztatni akarok mert a fonok veje vete at az iranyitast es mar minden mas lett,pedig ott vagyok mar 15 eve .Mar vagy 8 eve neki akartunk a testvereimel epitkezni egy kozos hazat de ott is csak gondok a papirokkal es a szomszedokkal ,nem tudom mar tul sok ugy erzem ,mar meguntam meg szuszogni is mar ugy elek hogy nem erdekel semmi csak teljenek el a napok ezert irtam hagy egy velemenyt olvashasak egy szakembertol a problememra. Bocsanat a helyesirasert csak kikelet irjam ami nyomaszt

Szép napot kivanok…
Egy ojan dologgal állok szemben amit nem mindenki ért de jó formán még én magam sem!! 5 holnapja hogy el hunyt az öcsém nem jól ment el tőlünk kötélre tette magát! Az van hogy állandoan éjjel vagy nappal félelem van bennem mindig érzem hogy melettem van és figyel halgat biztos most akik olvassak ezt ki nevetnek de nem érdekel ugy gondolom ez is egy probléma amin segiteni kell. És őszinten már ki vagyok Aludni nem tudok és hiába probalok magamon segiteni nem megy még mindig félelem van bennem,…. Le irtam a lényeget….. Kérem önt hogy adjon nekem erre egy választ…. Vagy mondja meg kihez fordulhatnék!! Előre is köszönöm további szép napot

Kedves Doktornő!

Egy barátomnak szeretnék tanácsot adni, ebben kérem a segítségét.
Párkapcsolatban él még, ami valószínűleg a végét járja. Elmondása szerint semmi nem köti hozzá érzelmileg és testileg sem. Ezt látom én is.
Van egy hölgy pár hónapja ismerkedtek meg általam, minden szép és jó volt köztük, úgy tűnt jól érzik együtt egymást. Pár hete viszont bizonytalan, nem tudja mi lenne a jó számára. Egy komoly kapcsolatba belekezdeni vagy élje az életét? Családot is szeretne lassan. Ő 39 éves. Gyerekkori barátom, szeretnék segíteni neki. De magam is tanácstalan vagyok. A jelenlegi kapcsolatát szeretné mindenképp lezárni, van egy férfi a “ex párjának” is az életében. Tudna valami tanácsolni? Köszönöm előre is a válaszát! Kriszta

Köszönöm a gyors válaszát doktornő!Meg egy kérdésem lenne ami nagyon bánt még az az,hogy úgy érzem megbántottam azt férfit akiről írtam ,mert mióta megtudta,hogy családom van nagyon szomorúnak látom és félek azt érzi,hogy csak játszottam vele,pedig tényleg érdekelt ő is de a családom miatt nem kezdeményeztem ,ő pedig nem mer kezdeményezni felém.Nem akarom hogy haragudjon rám ezért mert én nem szórakozásból flörtöltem vele,hanem mert érdekelt .de ő ezt nem tudja mert meg se próbálja megbeszélni velem,pedig könyeben lezárhatnánk mind a ketten ha beszélnénk,és el tudnánk dönteni,hogy merre tovább.Én még mindig a családom mellett vagyok de csak úgy tudnék túllépni ha beszélne velem arról,hogy mégis mit érez ő is és én is.Mit tanácsolna hogyan érjem el hogy megbeszélje velem anélkül ,hogy még jobban sérülnénk?Válaszát köszönöm.

Kedves Doktornő! A segítségét szeretném kérni. 45 éves vagyok férjezett. Megismerkedtem egy 45 éves szintén nős férfival akinek van egy 11 és egy 9 éves gyermeke. 15 hónapja tart a kapcsolatunk. De a neje megtalált egy blokkot a karácsonyi ajándékomról. Választás elé állitotta azt mondtunk szakitunk ,de nem. Azt beszélték meg,hogy csak a gyerekek miatt marad. Most megingott mert attól fél,hogy elvesziti őket és attól fél,hogy elfordulnak tőle. A fia azt mondta egyszer neki apa ez a te döntesed felnőt vagy. Most utál engem hisz tudja hogy én vagyok az akivel negcsalták édesanyját de a fiú azt is mondta tudja,hogy szeret engem. Én is érzem de nem mer felvállalni. Ami nekem fáj. Látom ,kellek neki de a gyerekek elvesztése miatt nem mer határozott lenni. Nem szereti a feleségét megmondta. Csak a gyerekek miatt marad de hogy az ideális családi idil fent maradjon le is fekszik.vele de rám gondol közben. Tudom nem egy hétköznapi eset. Szeret de attól fél a gyerekei elfirdulnak tőle. Én hiaba mondom neki ,hogy idő kell nekik. Szeretik és megfogják érteni. Időt kért de én lassan bele rokkanok ebbe. A segítségét szeretném kérni Ön szerint van esély ezek után,hogy bármennyire is szeret engem választ? Vállaljam tovább a lopott perceket órákat vagy állitsam döntés elé amit megtettem ugyan már de időt kért. Vagy ne találkozzak vele amíg nem tud dönteni? Kérem adjon tanácsot
Elóre is köszönöm!

Üdvözlöm. Van egy fiatalabb barátom, nem olyan régóta. Nagyon nagyok az érzelmek, boldognak érzem magam vele, soha ilyen jókat nem beszélgettem senkivel, amit én érzek, úgy érzem, ő is viszonozza, ő nagyon érzelmes, olyan férfi, aki tipikus női álmokat valóra vált, virággal kedveskedik, bókol, leveleket ír, érzelmeket fejez ki, gyengéd stb., tehát amit érzelmekben meg lehet élni, az maximálisan megvalósul. A korkülönbség is egyre kevésbé zavaró talán. Viszont vannak olyan dolgai, amik –azt gondolom- hozzá tartoznak, a kérdés az, hogy ha én szeretem és ő is engem, ezeket el „kell” fogadnom, vagy nem kell, vagy ne is gondolkozzam az egészen, mert csak az számít, hogy a vele töltött idő örömet okoz nekem? Szeretetet, szerelmet érzek a részéről és ez nagyon jó érzés. Ezzel foglalkozzak, és a többi dolog ne zavarjon? Amiről szó van: neki vannak „meleg” vonásai, sok dologban nőies, de én most már így szeretem, ezek külsőségek, nem zavarnak, ettől ő még nekem kívánatos és az érzések ettől még ugyanazok. Vagy pl. számomra új és legalábbis furcsa dolog a crossdressing, ezzel én még nem barátkoztam meg, beszélünk róla, de tudja, hogy ez nekem nem elfogadható. Illetve bármi, ami nekem nem elfogadható egyelőre, ezekről mind beszélünk, ő értékeli, hogy megpróbálok elfogadni sok mindent. (Személyiségzavara is van, de ő ezzel sokat dolgozik, fejlődni akar, önmaga is sokat dolgozik rajta meg nagyon sokat olvas, illetve folyamatosan terápiába jár, az előző párjával párterápián is voltak, most egy ideje ő egyedül jár szakemberhez, gyógyszert nem szed, kórházi kezelés alatt nem áll.) Tehát a kérdés az, hogy azzal foglalkozzak, hogy nagyon jó érzés vele minden pillanat és szeretem, amilyen ember és a többi dolgon túl lehet lépni, főleg ha meg is beszéljük ezeket, nincsenek a szőnyeg alá söpörve. Köszönöm a segítségét. (40)

Kedves Melinda,

Tanácsot szeretnék kérni. 27 éves vagyok,Angliában élek a Párommal 2 éve, akit itt, Angliában ismertem meg. Nyelvet tanulni és kis pénzt gyűjteni jöttem ki. Mindig is visszahúzódó, introvertált típus voltam, de úgy 1 éve erősen elkezdtem szorongani. Sajnos a nyelvtudásom nem elég ahhoz, hogy a saját szakmámban dolgozzak,felsőfokú végzettségem van, így jobb híján maradnak a gyárak, mert itt sajnos nincs más lehetőség. Nem a legjobb környéken élünk, ráadásul 7 másik emberrel. Magam sem tudom miért, de teljesen kiborulok, szorongok, izzadok,gyomor problémáim lesznek, pánikolok amikor be kell mennem dolgozni. Minden nap bizonytalan, nincs minden nap munka, valamikor heti 1 napra hívnak be, de akkor vagyok nyugodt ha nem kell mennem. Már eljutottam odáig, hogy előfordult, majd’ 1 hónapig nem bírtam kimászni az ágyból. Teljesen legyengültem, képtelen vagyok elintézni hétköznapi dolgokat , olyanokat,amik régen nem okoztak gondot. A Párom mellettem van, támogat, lelkileg és anyagilag is, amit nehezen viselek, mert nem érzem magam független felnőtt embernek és minden teher az ő vállát nyomja. Most azt tervezzük, hogy haza költözünk, de ahhoz pénzt kell gyűjteni, viszont nem bírok dolgozni. Felmerült, hogy én előbb haza megyek, de úgy érzem, azzal cserben hagyom a Párom, megfutamodok, és gyűjteni sem tudok. Otthon támogató családom van, de attól tartok a “démonaim” otthon is követni fognak. Mit tegyek? Külső segítségre van szükségem? Hogyan küzdhetném le a szorongást és élhetnék újra teljes életet?
Válaszát előre is nagyon köszönöm!

Eszter

Kedves Melinda!

A tanácsára lenne szükségem! Jelenleg egyetemi hallgató vagyok, utolsó évben vagyok, már a diplomamunkámon kellene dolgoznom, viszont több tantárgyból is elmaradásom van, így csúszni fogok. Ez nagyon letör, egyre frusztráltabb és frusztráltabb vagyok, mert ahelyett hogy igyekeznék pótolni őket, egyáltalán nincs semmi ihletem és motivációm. Úgy érzem teljesen rossz úton járok, nincs tehetségem a szakmámhoz. A körülöttem lévő emberek, csoporttársak, egyes tanáraim ezt nem így látják, de valahogy ez sincs rám építő, bátorító hatással.
A párkapcsolati dolgaim sem éppen a legfényesebbek. 22 éves leszek, és még soha nem voltam kapcsolatban. Még olyanban sem, ami egy-két hónapig tartott. Voltak futó kalandjaim, de vagy nem kellettem nekik, vagy én éreztem úgy, hogy nincs meg köztünk a kellő összhang. Az elmúlt egy évben 3 olyan személyt is megismertem, akikhez szerettem volna közelebb kerülni, de egyikőjük sem érzett hasonlóan, ezért nagyon gyorsan vége is szakadt mindennek. Úgy érzem valami gond van velem, abnormálisnak látom magam, magányos vagyok és szeretetre vágyom. Olyan mintha egy sivatagban sétálnék, szomjaznék, és amikor végre meglátok egy oázist, kiderül, hogy csak egy délibáb.
Az sem javít túl sokat a helyzeten, hogy biszexuális vagyok. Úgy érzem, nem vesznek komolyan. Ha lányokkal ismerkedek, mindig látom rajtuk, hogy kicsit tartanak attól, hogy csak kísérletezgetek. Az ellenkező nem pedig inkább csak egy “bevállalós csajt” lát bennem, és nincs is kedvem olyan emberekkel több időt eltölteni, akik nem fogadnak el.
A szüleimnek ezzel kapcsolatban nem tudok megnyílni, tudom, hogy elitélik a melegeket, sokszor homofób megjegyzéseik vannak, ha például a médiában hallanak valamit LGBTQ témában. Továbbá a tanulmányaimmal kapcsolatban sem vannak tisztában mindennel. Az elmaradt vizsgáim felét nem mondtam el nekik. Félek a véleményüktől, attól hogy esetleg még több nyomást tesznek rám.
A tavalyi évben, amikor elkezdtek romlani a tanulmányaim, és a szobatársaimmal is egyre ziláltabb lett a viszonyom, nagyon letörtem, különösen a második félévben. Ezután vizsgaidőszak és a nyári szünet alatt valami nagyon megváltozott bennem. Összeszedtem magam, elkezdtem bízni önmagamban, elhatároztam, hogy nem fogom hagyni, hogy az egyetem vagy más véleményen lévő emberek maguk alá gyűrjenek. Frizurát változtattam, más, színesebb, ruhákat kezdtem el viselni. Sokkal többet találkoztam a barátaimmal és nyitottabb, kommunikatívabb lettem az új emberekkel szemben. Boldognak éreztem magam. Ez körülbelül szeptember végéig tartott. Ekkor megismertem egy fiút, aki végül nem akart tőlem többet. Újra elkezdtem alulteljesíteni az egyetemen. Sokszor nem mentem be órákra, mert nem mertem úgy a csoporttársaim elé állni, hogy megint nem készültem. Elkezdett egy ide-oda ingadozás fellépni a hangulatomban. Rengeteg napom telt el úgy, hogy felkeltem, és úgy éreztem nem vagyok képes semmire, megint nem fog menni a félév, de végül egy-két pozitív gondolattal feltuningoltam az önbizalmam, és délutánra már újra jól voltam. Végül ez oda vezetett, hogy amikor épp nem voltam szomorú, akkor is feszült voltam, mert tudtam, hogy ez nem fog sokáig tartani, és megint lent leszek. Végül eljött a félév vége, elbuktam két tantárgyat, amiből kifolyólag már nem tudtam koncentrálni az utolsó vizsgáimra és épphogycsak átmentem belőlük. Nagyjából két hónapja már egyáltalán nem járok társaságba, a barátaimmal is ritkán találkozom, és sokszor csak azért, hogy ne bántsam meg őket a távolságtartásommal. Minden nap sírok, nem tudok aludni, aztán pedig átalszom a fél napot. Teljesen értéktelennek érzem magam. Senkinek sem kellek. Öngyilkossági gondolataim is vannak. Igazából nem akarok meghalni, csak megszüntetni ezt a végtelen fájdalmat. Persze szerencsére még egyszer sem próbálkoztam meg vele, de nagyon félek, hogy egyszer az érzéseim túláradnak majd a józan eszemen, és nem fog érdekelni, hogy ezzel csak fájdalmat okozok másoknak. Megnőtt az étvágyam is, ezért rettegek attól, hogy meghízom, de mégsem tudok nemet mondani a túlevésre. Ettől pedig gyengének érzem magam.
Az utóbbi időben igen megragadta a figyelmem a borderline személyiségzavar és a bipoláris zavar. Sok tünettel azonosulni tudok, de nem érzem magam annyira hevesnek, nem hatok akkora impulzivitással a környezetemre, nem látom teljesen bele magam egyikbe sem. Szeretném egy szakértő véleményét hallani. Viszont nincs még állandó keresetem, így önerőből nem tudok finanszírozni anyagilag egy esetleges terápiát. Külföldi révén társadalom biztosításom sincs, de talán meg tudnám oldani, ha akkor tényleg kapnék minőségi segítséget. Úgy hallottam, a TB által támogatott terápiák nem hosszútávúak, és nehéz időpontot kapni. Ön mit gondol erről? Ki akarok kerülni ebből az egészből, de fogalmam sincs merre induljak el.

Kedves Doktornő! Újabban egyre többet beszélgetek egy számomra tetsző férfival. Régóta tetszik nekem, de elég változó a kapcsolattartásunk. Néha egy héten minden nap beszélgetünk ha összefutunk, máskor meg 1 héten egyszer sem, hanem csak köszönünk. Mindig az volt bennem, hogy ő egy intelligens, udvarias, kedves fiú. Mert az jött le nekem. Szinte már ideálisnak mondtam, mert külsőleg is tetszik nagyon. De ezen a héten minden nap beszéltem vele, és eléggé bunkó mondatai voltak. Kedves volt, közvetlen, szívesen beszélt velem, nem volt elutasító. De néha trágár mondatai is voltak, meg olyan viccei amik nekem nem viccesek. Olyan viccek, amit esetleg egy kocsmában a haveroknak el lehet sütni, de nem egy nőnek. Szerintem. És nem is tudtam vele mit kezdeni, hanem annyit mondtam hogy “na jó, hagyjál ilyenekkel” és otthagytam. És én ezt a helyzetet nem értem, hogy mitől lett ilyen. Egy időben azt gondoltam, hogy talán érdeklem őt, és talán lehetne valami köztünk. De így…. Ha meg akarna hódítani, nem így tenné gondolom. Vagy pedig most engedett fel, és most lett annyira laza hogy beleférjenek neki ilyen dolgok. Én nem sértődök meg rá, mert tudom hogy viccel. De nekem ezek a dolgok túl nyersek. Ön szerint mi ez a fordulat nála, hogy ilyeneket mond meg hogy újabban így áll hozzám?

Köszönöm a válaszát, jó megerősítés az Öntől, hogy ettől nem fog megváltozni a kapcsolatom a gyerekemmel, de gondolom, mégiscsak természetes, hogy szülőként pont ez a félelmem.

Kedves Doktornő!
Nagyon sokat sírok mostanában. Belátom, önértékelési problémáim vannak. Az utóbbi években 40kilót híztam. Rendszertelen életmód miatt.. Csak magam okolhatom ezért. Mikor a tükörbe nézek undorítónak látom magam, nem tudom, hogy változzak meg. Nagyon nehezen megy az életmódváltás.Már nem érzem magam nőnek. Gusztustalan vagyok. 27 éves és 100 kiló 🙁 🙁 Betegesen féltékeny vagyok a páromra is. Csodálkozom, hogy még velem van.. Hogy még nem undorodik tőlem. 7 éve vagyunk együtt. Rettegek, hogy elveszítem. Annyira imádom. Nem tudok nélküle élni. Van egy volt kolléganője aki gyönyörű nő, vékony. Mindig a párom körül legyeskedik. Rettegek, hogy egyszer sikerül neki befűzni a párom. Nem szép dolog, de nyomozgattam a párom telefonjában és internetes fiókjában. Találtam, egy beszélgetést ami köztünk zajlott. Igazából annyi volt, hogy a párom felköszöntötte. És a nő megköszönte. Boldog újévet kivántak egymásnak. Ilyeneket találtam. Mikor rákérdeztem páromnál bevallotta. Azt mondta nem akarta mondani mert mindig féltékeny vagyok és nem akar veszekedni velem. Hihetek neki? Mindig ir, hogy szeret. Akkor csak szeret igaz? Annyira szeretnék megváltozni. Iszonyatosan Félek, hogy elveszítem. Hogyan változtassak a féltékenységemen? Hogyan győzhetem le? Kérem segítsen! Köszönöm. Regi

Kedves Melinda! Néhány hónapja tetszik nekem az egyik kollégám. Nagy az épület ahol dolgozunk, ezért nem minden nap találkozunk, de ha igen, legtöbbször váltunk pár szót egymással. Általános dolgokról beszélgetünk, viccelődik velem, kérdezget ezt-azt, néha újabban már heccel is. Azt érzem kedvel engem, de nem tudom tetszem-e neki. Egyszer már írtam Önnek. Ez a férfi járt az egyik kolléganőnkkel pár hónapig. Aztán hol összejöttek- hol szétmentek. Én úgy tudom már külön vannak. Mikor együtt voltak, akkor alig szólt hozzám, máshogy viselkedett velem. Aztán mikor szétmentek, mintha nyitott volna felém. Van egy közös ismerősünk (aki sajnos elég pletykás) és ennek az ismerősnek elmondtam hogy tetszik nekem a kolléga. Ő azt mondta, hogy a kolléga tudja hogy tetszik nekem, de nem vagyok neki elég vékony. Mert ő a vékony nőket szereti. Normális testalkatom van egyébként, nem vagyok túlsúlyos. Aztán azt is mondta, hogy egy másik kolléganőnek szintén tetszik, de ő meg 8 évvel idősebb nála és őt idősnek tartja meg egyéb jelzőket mondott rá. Ettől függetlenül egyik nap láttam hogy vele is beszélgetett, csak nem tudom milyen jellegű beszélgetés volt. Tehát mondhatom, hogy azzal is elbeszélget aki nem tetszik neki, de közben meg tudja hogy a nőnek tetszik. És az jár a fejemben néha, hogy lehet velem is így van? Hogy elhülyéskedik velem, meg váltunk néhány mondatot de csak unaloműzésként, hogy próbálgassa magát, vagy mert szeret flörtölni cél nélkül. Attól tartok kinevet a hátam mögött. Sajnos nem tudok a jelekből olvasni, hogy mi az amit érezhet felém. Én ha meglátom őt, oda szoktam menni hozzá beszélgetni, de attól is tartok hogy mi van ha ő ezt tapadásnak veszi. Ráadásul sajnos hiába hogy odamegyek, nem tudok az ő vicceire reagálni. Mert lefagyok, zavarba hoz. Talán ezt élvezi? Hogy ezt váltja ki belőlem? Attól tartok tényleg kinevet a hátam mögött, és csak szórakoztató vagyok a számára. Hogy “itt van ez a kis hülye, húzom az agyát”. Flörtölni nem tudok, az eszem nem vág hirtelen. Ez is zavar, hogy vajon így is megfelelhetek-e neki, sikerül-e az érdeklődését felkeltenem. Tele vagyok kétellyel. Ezt az agyam mondja. Viszont a megérzésem az, hogy mégis talán tetszem neki. Másik dolog, hogy már hónapok óta ez megy, és vajon meddig. Mert nem lépünk előre egyáltalán. Én viszont nagyon sokat gondolok rá…

Komoly kapcsolatban élünk a párommal,a szexel viszont vannak problémák ugyanis nagyon szűk vagyok. Volt már komoly kapcsolatom,és szexeltem már,ezért elég furcsának élem meg a helyzetet,mintha nem ismerném a saját testem. Illetve elég hangulatromboló is mert így csak a pettingig jutunk el. Létezik,hogy a szűzhártyám nem szakadt el,csak rugalmassá vált az előző kapcsolatomban? Okozhatja ez a problémát? Nagyon érzékeny vagyok és nem sokáig tud behatolni a párom.Amikor én azthittem,hogy elveszítettem a szüzességem az is hosszas folyamat volt,mire nem fájt,de most ez sokkal több idő,több érzékenység,és egyszerűen nem is értem,hiszen azthittem ezen már túl vagyok. Mit javasolsz,mit kellene tennünk? Minden érdemleges választ,tippet nagyon köszönök! Hiszen ez egy fontos dolog.

Kedves Melinda,

6 év után hagyott egyedul a párom. Mivel nem személyesen kozolte a tényallast és nem tudtam hányadán állunk, rákerdeztem. A válasza az volt, szakítottunk, de nem végleg. Ezután még egy hónapon keresztol csitítgatott, hogy várjak, rendbe kell rakni az életét, de szeret és mindig szeretni fog, hisz visszatalalunk egymashoz, mert még mindig szerelmesek vagyunk. Majd megtudtam, hogy egy új kapcsolatba kezdett rogton a nem vegleges szakitas után. Tobbszor fenyegetoztem ongyilkossaggal, ketszer meg is probaltam. A masodik elott rettenetesen osszevesztunk, gyerekesen viselkedtem, majd azt mondta, nem erdekeli, mit teszek. Ugy erzem, o igazabol nem ilyen es most teljesen ki van fordulva magabol. Van meg eselyem, hogy vegiggondolja es visszajojjon?

Koszonom,

Kika

Kedves Melinda!

Olyan problémám van, hogy évek óta kifogásként használom a testemet. 10 éve még sportoltam és izmos voltam, de már akkor is mindig azt mondtam, hogy duci vagyok és emiatt egy csomó dolgot (strandolás az osztálytársaimmal, párkapcsolat,stb…) nem mertem bevállalni. Most is mindig ez a bajom, pedig már 20 vagyok. Például már jó ideje halogatom az első (nekem legelső) együttlétet a barátommal. A barátaim szerint nem vagyok dagadt, nincs semmi baj az alakommal. Emellett még mindig nem tudom elfogadni a tudatot, higy tetszhetek bárkinek is, pedig már volt pár udvarlóm és ugye most is van barátom. Mit tehetnék ez ellen?

Köszönöm válaszát: Ági

Kedves Melinda! “Párkapcsolati” problémával fordulnék Önhöz. 8hónapja összeismerkedtem valakivel, aki problémasnak tűnt akkor, ezért távolságtartó voltam. Ismerkedésünk alatt túl sok programot nem tudtunk közösen csinalni, mert távolság van köztünk, hétvégéken meg a fiatal ember jobban szeretett a függőségeinek élni (alkohol, bulizás, baratok) Valahogy mégis sikerült megfognia, nem értem miért. Azóta sok minden történt, inkább csak egy kihasznált nő lettem mellette. Szeretnék kiszabadulni a történetből, de folyamatosan hívogat, persze ittas állapotban, és hiába tiltottam le, valahogyan mégis mindig ram talal. Eloszor normalisan probal velem beszelni, majd kitör, ordibál, szidkozódik. Nem tudom hogyan kellene viselkednem ebben a helyzetben, úgy, hogy békessegben lehessen ezt lezarni. Hozzateszem, azóta van valakije, de engem sem hagy békén. Mi lehet ennek az oka? Persze következő napokon nem szokott emlekezni sem arra, hogy mit csinal. Neha az az erzesem, valami komolyabb problema van vele. Lassan 30 evesek vagyunk mindketten, de ez a helyzet olyan mintha az ovodaban lennenk. Tudna adni valami tanacsot? Koszonom elore is. P.

Kedves Melinda!

Nem is tudom hogyan kezdjem gondjaim.
Egy hónapja vagyok barátnőmmel. 33 éves vagyok a barátnőm pedig 25. Nagyon megfelelünk egymásnak. Hasonlóan gondolkozunk, nagyon hasonló dolgokat szeretünk. Amikor együtt vagyunk, minden tökékletes. De …
Itt kezdődnek a bajok. 1,5 évig férjnél volt. Papíron még mindig az. Eppen abban a pillanatban ismertem meg amikor a férje kijelentette, hogy váljanak el.
Megértő és türelmes próbálok lenni, de nem igazán megy mindig.
Amióta nyilvánosság elé tette, hogy együtt vagyunk, ay ex férje elkezdte zaklatni és ez elégé megviseli. Pszihológusa nagyon csúnya dolgokat mondott róla mert összejött velem. Mind ez nagyon megrázta. Úgyszintén amikor barátaival találkozik, minden alkalommal megbillen kapcsolatunk.
És a lényeg az, hogy 3-4 napig minden csini, szép és a legjobb, utána pedig jön egy ilyen sms, hogy fékezzünk, lassítsunk, szüneteljünk és nem is tudja már hogy mit szeretne.
Viszont annyira jó az egész, hogy már mondtam is neki, hogy szeretem. Ő is viszonyozta.

Attol fél, hogy az érzelmeim eltünnek majd 6 hónap után, vagy megunom és kirúgom, de viszont én meg tudom, hogy mit szeretnék és különben sem olyasmit életemben nem csináltam.

Nem szeretném elveszíteni, mert megtaláltam benne azt akit egész életemben kerestem és nagyon megegyezünk. Sőt sokkal többet szeretnék ettöl az egeésztöl mint csak egy egyszerű kapcsolat.

Mitévő legyek? Mit csinálhatok?

Köszönöm előre válszát.

Kedves Melinda!
19 éves vagyok 2 hónapja szültem meg a kisfiamat. Nagyon vártuk a párommal már, hogy megérkezzen végre, de amióta megszületett úgy érzem a párom nagyon elhanyagol. Sokat dolgozik és későn jár haza ezért nem csak velem, de a picivel is inkább hétvégén tudna lenni. A problémám főként az lenne,hogy akkor is inkább internetezik vagy alszik ráfogva, hogy ő fáradt. Amit persze meg is értek de én egyre többször akadok ki ezek miatt mert szükségem lenne rá. Nem a segítségre gondolok hanem lelkileg. Szeretném ha egy kicsit törödne az érzelmeimmel de ezt ha megemlitem egyből ideges lesz, hogy én nem értem őt meg. Pedig ez nem így van. A másik gondom, hogy szintén a szülés óta a szexuális életünk a minimálisra csökkent ami bennem elég nahy önbizalomhiányt okoz. Kérdésem főként az lenne, hogy mit tudnék csinálni, hogy megértsen és kicsit többet foglalkozzon velem?
Előre is köszönöm válaszát és elnézést a hosszú ”hozzászólásért”

Kedves Melinda!
Sokadjára fordulok már önhöz, mivel kétségebesésembe nem tudok már mit kezdeni. Azt szeretném megtudni, hogy ha van egy 17 éves fiú aki zárkózott, introvertált, makacs, életképtelen, reál beállítottságú, aki nem ért az érzelmekhez, és alapból nem bőbeszédű. Hogyan lehet vele mégis komoly témákról beszélni? Miként lehet vele bármi érzelmes dolgot megbeszélni, ami közben NEM ISMERI ÖNMAGÁT! Nem tud magáról semmit, nem hogy értelmezni tudja érzéseit, vágyait, akarásait. Arra is képtelen, hogy elmondja mikor éhes, vagy mit kíván. A szülei elé teszik az ételt, és mindig akkor eszik amikor mondják és azt amit mondnak. Hiába éhes nem eszik hamarabb, hiába nem éhes akkor eszi meg amikor kiteszik, nem lehet később. De hiába kérdezik tőle mit szeretne, akkor “nem tudom” választ ad. Bármit megkérdezel “nem tudom”-al válaszol. Képtelen eligazodni saját magán is. Megkérdezem “éhes vagy-e?” (miközben reggel van, és este óta semmit nem evett), és azt mondja nem tudja. Nem tudja, hogy éhes-e vagy sem. Kívánni sose kíván semmit, nincsenek kijelölt céljai az életben a tanuláson kívül. A birkasorba beállni akar, és mindent úgy csinálni ahogy mások. Eszeveszettül érdekli mások mit gondolnak róla, olyan emberek véleménye, akikkel nem is beszél, 100 km-es körbe elkerülik egymást, mégis a véleménye szent, és a legjobb barátját is elárulná csak azért hogy az a személy vagy több személy meg ne utálja, ki ne közösítse.
Nagyon komplex a probléma, és úgy gondolom igen intenzív pszichológusi segítséget igényelne. Bár ő tagadja, elzárkózik és falakt emel, én mégis tudom hogy ez így nem jó.
Abban kérem segítséget, hogy miként lehetne ennél a fiúnál előrelépéseket elérni? Mikét lehetne őszintén beszélni, segíteni abban őt hogy megismerje önmagát, és ne féljen kifejezni érzéseit, érzelmeit?
Köszönöm szépen válaszát!

44 éves nő vagyok, sokéves házasságban élek. Az évek során sok probléma volt az életünkben, aminek megoldásában a férjem sosem vett részt, Mindig kibújt a felelősségvállalás alól. ha adósságot csinált, ha kezes papírt írt alá, amit az ő fizetéséből vontak le, ha eljátszotta a pénzünket nyerőautomatán, mindig nekem kellett megoldanom a problémákat. A felvett kölcsönöket mind visszafizettem, a gyerekeket felneveltem. kiutat kerestem a kapcsolatomból, beszélgetni kezdtem egy internetes oldalon hasonló emberekkel. Itt megismerkedtem egy hasonló cipőben járó férfival. Szerelembe estünk. Mielőtt bármi is történt volna köztünk, a férjemnek elmondtam, hogy létezik valaki az életemben. Szerettem volna mielőbb elválni, azt hittem menni fog. De a férjem azóta(fél éve) nem enged. Fenyegetőzik, hogy megöli magát, illetve megöl mindhármunkat. Nem ismeri be, hogy ő is hibás, hogy idáig jutottunk.
Mit tegyek? Szeretnék boldogan élni, de nem akarom, hogy valaki(K) meghaljon emiatt.

Tisztelt Habis Melinda!

Olyan problémám lenne amit nem tudok, hogy stressz vagy adottság esetleg pszihés eredetű.AZ én gondom az, hogy gyermekkorom óta két balkezes vagyok.Kiskoromban is szerettem törni zúzni az első ajándék mihént megkaptam összetörtem.Figyelmetlen, pontatlan, feledékeny vagyok.EZt a munkám során vettem észre, hogy sose tudok megfelelni, mielőtt azt hitté, a munkahellyel van a baj,nem!Minden munkahelyemen ez volt, javitgatni kell,ellenőrizni stb.Vannak jó napjaim is.De többnyire rosszak.Van, hoyg már tényleg vmit 5x átnézek,minden energiám figyelmemet beleadom,akkor is van benne valami amit találnak és ismét csesztetnek.Figyelmetlen vagyok, egyzserűen utcán neki megyek embereknek, nem veszek észre szemem előtt lévő dolgokat amit utólag mutatnak, akkor kapcsolok, hogy basszus. Annyi a kérdésem, hogy ez velem született adottság, lehetetlen, hogy egyzser tökéletes legyek és legyen olyan napom,hogy nem cseszek el semmit, vagy ez egy pszihés betegség?
A válaszát előre is köszönöm!

Tisztelettel,
Henrietta

Tisztelt Doktornő!

22 éves, végzős egyetemista lány vagyok. A problémám az, hogy állandó szorongás gyötör, szinte mindentől majd’ kiugrik a szívem, ha azt mások előtt kell tennem, azt hiszem szociális fóbiám van. Jelenleg a szakdolgozatomat írom és munkát keresgélek. A legnagyobb gond számomra, hogy úgy érzem, nem vagyok alkalmas sem az egyetem befejezésére, sem pedig arra, hogy elkezdjek dolgozni. Szinte nevetséges, hogy mindentől félek, még akkor is, ha tudom, hogy nem is kellene, mert nincs miért. Borzasztóan el vagyok hízva, ezen tudok segíteni és igyekszem is, csak ez, amíg sikerül leadnom ezt a mennyiséget, az minimum 1 év lesz. Hogyan tudnám 1-2 hónapon belül normalizálni az önbizalmamat, legalább addig felvinni, hogy alkalmasnak gondoljam magamat a teljesen alap dolgokhoz, mint diploma, a munka?

Előre is köszönöm a válaszát!

A lányom tavaly augusztusban öngyilkossággal fenyegetőzött. Több hetes küzdelem után, mentőt hívtam orvosi tanácsra. Mivel nem akart a mentősökkel elmenni a kórházba, így ők kihívták a rendőröket és úgy vitték el. A kórházban elrendelték a kényszergyógykezelést, azonban két hét eltelte után kiengedték ellátva gyógyszerekkel, de közel sem gyógyultan. Álláspontjuk szerint túl volt a krízisen. A gyerekem azóta nem áll velem szóba. Próbáltam elmagyarázni neki, hogy ez részemről milyen nehéz döntés volt, és nem láttam más kiutat. Azóta kiköltöztek Bonnba, és hol szedi a gyógyszert, hol nem. Illetve a labilis lelkiállapota is megmaradt. Köze nincs a valósághoz, és 24 órán belül többször is ellentmond önmagának. Velem nem kommunikál, nem fogad el segítséget. Betegség érzete van, de nem fogadja el az orvosi diagnózist, mert szerinte ő elmebeteg, és nem gyógyítható. Lát esélyt arra, hogy enyhíteni tudom ezt a távolságot, régebben tudtam vele beszélni, és ha rövid ideig is, de volt némi pozitív hatás.
Köszönettel;
Judit

T. Doktornő!

Az édesapámnál paranoid schizofréniát állapítottak meg már 20 éve. Nagy küzdelem árán eljárt kezelésre.Folyamatosan havi injekciókat kapott, melytől letompult, de a tünetek csökkentek, így élhetőbbé vált családi életünk. kb. 5 éve kiderült, hogy vesebeteg, így a saját rokonai tanácsára felhagyott a gyógyszerekkel. Azóta a tünetek újra jelentkeztek, és az én számomra így elviselhetetlenné vált a vele való kapcsolattartás. Konkrétan az ellenségének képzel, mindent támadásnak, összeesküvésnek érez. A segítségemet teljesen kiforgatja, és mindent logikátlanul összefüggéstelenül értelmez. Sokszor agresszív és nagy hanggal ordít, így beszélgetni sincs vele kedvünk. Nagyon bántó, sértő dolgokat mond, meggyanúsít lopással,hogy bejárkálunk a lakásába, feszegetjük az ajtaját, rendszeresen valakik betörnek hozzá, lehallgatják a telefonját stb. Sajnos nem tudom kezelni őt, mert nem hisz nekem bármennyire is próbálunk segíteni. A pszihiátriai gondozóban sem kaptam segítséget családtagként, hogyan oldjuk ezeket a konfliktusokat. Rokonokra sem számíthatok, mindenki kihátrált ebből a helyzetből. Azt sem tudom, hogy családtagként állapotromlását jelezhetem e az orvosánál, vagy csak vele tudok e elmenni hozzá.Valamilyen irányba szeretnék elindulni, mert az egyébként normális családi életemet teljesen felborítja, felzaklatja. 70 éves. Már próbálkoztunk gondnokság alá helyezéssel, de mivel viszonylag ellátja magát, így elutasítást kaptunk. Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Melinda!
23 éves lány vagyok, a szüleimmel élek együtt. 1 éve van párkapcsolatom. A párom 8 évvel idősebb nálam, de ez nem okoz problémát közöttünk, mindkettőnknek komoly szándékai vannak (összeköltözés,családalapítás). Édesanyám és közöttem elég szoros kapcsolat volt, de ma már inkább a páromnak mondom el a minden napi problémáimat. Eddig vidéken tanultam, most költöztem haza, de még vannak iskolai elfoglaltságaim. A szüleim meg akarják szabni, hogy mikor találkozom a párommal, de szerintem ennek nem most van itt az ideje, sokkal inkább tinédzser korban. 2 km-re élünk egymástól, de a közlekedés nagyon rossz, egyőnknek sincs saját autója. A szüleimnek viszont van, de nem szívesen adják oda, pedig mindkettőnknek több éve van jogosítványa.
Ön szerint mit kellene tennem, hogy megértessem velük nagyon fontos nekem a párom?
Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Doktornő! Borderline személyiségzavarral élek együtt. Nem könnyű feladat. Meglepő módon nem a laikus környezetem, hanem a szakma részéről tapasztalok megbélyegzést , kirekesztést, hátrányt. Mivel tudnék magamon segíteni, hogy könnyebbé tudjam tenni a mindennapjaimat és megbirkózzam a sokszor igazságtalan előítéletekkel? Tisztelettel: Fruzsina

Tisztelt Habis Melinda!

A kérdésem az lenne, hogy az alábbiakban vázolt tünetek Ön szerint generalizált szorongás/depresszió/pánikbetegség/idegösszeroppanás vagy minek a tünetei lehetnek? Hogyan és mit lehet tenni ezzel? Olyan szinten kezd elhatalmasodni rajtam, hogy félek, közel vagyok a point-of-no-return-höz.

Állandóan rettegek. Főleg a kisgyermekeim elvesztése miatt, de egyéb apróságok miatt is. Minden este azzal a képpel alszom el, hogy valamilyen tragédia fogja érni a kis családunkat. Heves szívdobogást érzek, de a szívem rendesen (ütemesen) ver, szédülök.. Olyan érzésem van egész nap, mintha egy elefánt ülne a mellkasomon. Semmitől sincs jókedvem, de úgy igazán rossz sem, mintha robot-pilótába kapcsoltam volna, csak úgy vagyok, sírni sem tudok,Miközben 2 csodálatos kisgyermekem van, fiatal vagyok, egyetemista, van egy kedves, segítőkész, hűséges és úgy általában tökéletes férjem. A kisebbik gyermekem születése óta érzem így magam (lassan 4 éve), először csak heti pár alkalommal jött rám a “félsz” (azért nem nevezem pániknak, mert nem pánikolok, nem fulladok, csak letargiába esem), mostanra pedig olyan általánossá vált, hogy szerintem nincs is olyan, amikor nem remegek belül valamin. Egyébként kívülről ez az egész valószínűleg nem látszik, a visszajelzések alapján kiegyensúlyozott és boldog vagyok. De a gyermekeim miatt muszáj átlépnem ezen, mert Ők azok, akik mindent éreznek, nekik nem hazudhatok, ahogy magamnak sem.
“Valami nincs rendben” érzésem van. Folyamatosan. Szervi problémáim nincsenek (MRI, vérvétel.. minden hipochondriából fakadó vizsgálat megtörtént 😀 ).

Köszönöm megtisztelő idejét,
Üdvözlettel:
Egy Kérdező (25/N)

Kedves Melinda!
Húsz éve élünk a férjemmel aki nagyon rendes ember, 2 gyereket nevelünk. Másfél éve új munkahelyre került, és ez új dolgokat hozott az életünkbe. A hölgyek csinosak, fiatalok férjezettek. A közvetlen kolléganője is szemrevaló csak eléggé kihívó típus, a férjem úgy fogalmazott, mindenkivel kedves. Zárt messenger csoportban leveleznek,meg simán egymás közt is, és ilyenkor a szívecskés smiley amiket a férjem is küld, van, hogy a csoportba, de volt közvetlen üzenetben is.Megdöbbentem, mert ez egyáltalán nem volt rá korábban jellemző, és azon is, hogy én a telefonját vizslatom, mert az meg rám nem volt jellemző. Finom évődések, bókolások.Közös fotók az irodában, mindenki, mindenkivel, de ez a lány azért többször. Persze ez most trend.Egyszer kiborultam és elmondtam, hogy zavar amit látok. Állítása szerint hülyeség volt ebbe belemenni, de érti, hogy ez rosszul esik nekem, de higgyem el neki a családja a legfontosabb, nem adná fel semmiért. Csak jó kollégák, ott ilyen oldott, laza a hangulat, sokat nevetnek. Oké. De tegnap láttam az irodai kamerák felvételét ahol a munka – amit együtt kell csinálniuk- során a kolléganő lehajtotta valamiért a fejét, a férjem, pedig gyengéden a haját simogatta. Ez csak pár másodperc volt, akkor éppen senki nem volt bent rajtuk kívül.Ez tényleg a jó kollegáris viszony? aztán kicsit később a lány mondott neki valamit és megsimította a karját.
Mit tesz ilyenkor egy bölcs feleség? Csendben szenved? Ha elmondom, hogy mit láttam rájön, hogy hová süllyedtem és az irodai életet nézem sunyi módon. De bizalmat vesztettem még az elején leírtak miatt és lám igazolni látom, hogy mégse változott semmi. Lehet, hogy a lány csak játszik és Ő soha nem adná fel a családját, de nem akarom, hogy a férjem átlépjen egy olyan határt ahonnan nincs visszaút és a két szék közül esik a pad alá, mert én ezt nem tudom elviselni.
Mit tegyek, kérem segítsen?

Tisztelt Doktornő!
Nagyon tanácstalan vagyok és kétségbeesett.
Romokban az életünk. A tavalyi évben egymás után jöttek, halmozódtak a bajok. Újabb sikertelen terhesség, a férjemet daganat miatt műtötték, ráadásul 17 év után a (viszonylag jól fizető) munkahelyemet is felszámolták karácsony előtt váratlanul. Pár éve szeretnénk családot a férjemmel, és úgy terveztük, hogy ha felépül, elkezdünk egy komolyabb kivizsgálást (genetikain már voltunk nyáron), szükség esetén mesterséges megtermékenyítést (már nem vagyunk fiatalok, és nagyon telik az idő 🙁
Nagyon magam alatt vagyok már egy jó ideje, hogy nem jön össze, és ehhez hozzájöttek az őszi és év végi dolgok is.. Ráadásul anyósom is vádaskodott a hátam mögött, hogy én nem akarok a fiának szülni (de fogalma sincs miken mentünk már keresztül)
De jelen helyzetben nem találok jó megoldást. Egyszer úgy érzem, hogy most a családalapítás az első, és így nem akarok új munkát keresni egyelőre.
Máskor pedig nézem a hirdetéseket, hiszen dolgozni csak muszáj lenne, nem várhatom a férjemtől, hogy egyedül keressen.
Hogy keressek új munkahelyet, ha közben családot szeretnénk ?
Ha elkezdek egy új munkahelyen dolgozni, jóideig erre esélyünk sem lesz (új munkahelyen nem kezdhetem azzal, hogy kivizsgálásokra járok, sokat hiányzok, stb.) és nagyon kicsúszunk az időből…..így 40 felett…
Viszont ha nem fogok dolgozni, nem tudom milyen ellátást kapnék, ha esetleg összejönne egy baba,…és egy idő után nagyon lecsökkenne a tartalékunk is….
Válaszát előre is köszönöm.

Tisztelt doktornő!

A 3 èves kisfiammal (Tamàssal)kapcsolatosan keresem fel Önt. Egyedül nevelem 2 kisfiamat ugyanis a pàrom külföldön dolgozik. A 2. kisfiam mèg csak most lesz 5 hònapos( Mâtè). Azt vettem èszre hogy amiòta a kisebb fiam Màtè megszületett azòta a nagy iszonyatosan hisztis lett. Előtte is voltak problèmàink ezzel de nem ennyire. Tovàbbà a beszède is romlott. Tavaly nyàron amikor mèg nem született meg a kistesòja akkor kevès szòt ugyan de kristàly tisztàn mondta azokat. Azòta sajnos ugyan mindent mond de szinte idegen fülnek alig vagy nehezen èrthetően. Hisztizik pròbàl mindig a figyelem közèppontjàban lenni. Januàr màsodikân töltötte a 3 èvet. Mivel elèg nehèz volt a 2 gyerkőccel màr 3 èves kora előtt elkezdtük az ovit hàtha az segìt alapon de igazàbòl nem lett jobb. Ott minta gyerek mihelyst haza èr valamin biztos hisztizik. Igazàbòl nem tudom mitèvő legyek. Ha nem szòlok rà fèlek hogy mindig megpròbàl majd manipulàlni. Ha hisztizik ràszòlokNèha bevallom a sokadik ràszòlàs utàn erőteljesen vagy kiabàlva is jelzem ez nem helyes. Ha nem segìt akkor kicsit beküldöm a szobàjàba 15 vagy 20 perc hiszti utàn lehiggadni. Ott mègjobban tombol csak üvölt hogy anya anya anya. Csak ùgy nyugszik meg ha ölembe veszem. Nagyon aggòdok egyrèszt a hiszti miatt màsrèszt hogy mit èl àt a kicsi aki mèg csak 5 hònapos. Nèha nagyon megilyed èlesen felsìr, màsrèszt aggòdok a nagyèrt mit tehetnèk a hisztije ellen ès a beszède miatt. Jelenleg ahogy látja a kicsit cumizni ès tudja hogy a kicsi nyugtatàs miatt hsznàlja ő is elkezdte kèrni. Nèhàny nappal ezelőtt kèrte őt is pelenkàzzam be. Mintha direkt viszza fele fejlődne. A legaggasztòbb persze a beszèdje ès az örökös hisztije.Jelenleg egy hònapja nem jàr òvodàba azt vettem èszre ha nincs hiszti pàr napig mintha tisztâbban beszèlne. Sokat foglalkozom vele ènekelünk, mondòkàzunk, jàtèkosan angolul tanulunk stb. Nem tudom eldönteni jòt teszek -e neki az òvodàval vagy sem. Bâr kötelező az igaz habàr megoldhatò hogy nèha pâr napot időnkènt otthon maradjon. Nem tudom mit tegyek? Nèha ha nagyon sìr egy – egy hiszti utàn alig lehet èrteni mit szeretne mondani. Annyira a szìvère veszi amit szeretne.Mit tegyek? Szüksège lenne pszichològus segìtsègère? Hìvjam haza a fèrjem? Lelki problèmàja lesz majd vagy mâr van?
Vàrom az e- mail cìmemre mielőbbi vàlaszàt vagy akàr ide is. Egy nagyon aggòdò êdesanya.

Kedves Melinda!
Párkapcsolati problémával fordulok Önhöz. 35 éves nő vagyok, a korombeli párommal 9 éve élünk együtt és 12 éve alkotunk egy párt. 7-8 évvel döntöttünk úgy, hogy családdá bővülünk, de a gyermekáldás elmaradt. Éltünk a gyermek nélküli harmincasok életét. Négy évvel ezelőtt párom új munkahelyre került. Az elején még csak heti pár órát, aztán heti pár napot, mára már nincs olyan nap hogy ne túlórázna órákat. A kitartásnak az eredménye meglett, vezető pozíció magas fizetés. Emiatt nem is akar és a diploma hiánya miatt nem is tud lépni. Sajnos a folyamatos túlóráknak meg lett az eredménye, a folyamatos fáradtság, kimerültség, sokszor ingerlékenység, a szexuális igények csökkenése vagy épp teljes hiánya. Látszólag nem képes belátni, hogy mi mindent vesztett el mind magában mind maga körül. Két évvel ezelőtt jött a pofon, hogy már azt sem tudja mit akar tőlem, mert valami rossz, nem tudja mi az, csak azt hogy én is benne vagyok. Végül együtt maradtunk, Voltak azóta jobb és voltak nagyon rossz időszakok, mert a bizonytalanság nem múlt el. Alig két éve derült ki egy nőgyógyászati betegségem, ami miatt 2015 decemberében megműtöttek. Sajnos kiderült, hogy meddő vagyok és csak a lombik jöhet szóba. Egy évig emésztgettem ezt és készítettem fel a lelkem a programra. Többször jeleztem páromnak, hogy mikor szeretnék indulni. Nem volt ellenvetés. Az októberi konzultációt követően elkezdődtek a kivizsgálások. A spermavizsgálatnál már meg voltak az első ellenkezések, hogy majd kér időpontot, most nincs rá ideje. Végül engem kért meg rá, de elment és láthatóan örült is az eredményeknek. Mivel nem vagyunk házasok, sem hivatalos élettársak, ezért a stimulálás elkezdéséhez egy közjegyzői nyilatkozat szükséges. Ezt a lécet már nem tudta megugrani. Megint előjött a nem tudom mit akarok, valami nem jó, nem tudom mit kéne tenni. November óta nem sikerült választ kapnom, nem sikerült megoldást találni, így kénytelen voltam lemondani a jövő hét keddi időpontomat az orvoshoz. Ez ma történt és teljesen tanácstalan vagyok abban, hogyan tovább. Úgy érzem az álmomat tiporták földbe magyarázat nélkül. A szívemmel reménykedek, de az agyam tudja, hogy az nem lehet, hogy két és fél alatt nem sikerült rájönnie mit akar tőlem vagy az életétől. Arra a kérdésemre, hogy szánalomból vagy megszokásból van-e velem, nemleges a válasza. Az a biztos, hogy ha gondolkodik is, nem jut előrébb abban, hogy mi a baj és mi lehet rá a megoldás. Iránymutatásra lenne szükségem. Üdvözlettel: Edit

Kedves Doktornő!, hogy először voltam kettesben a nagyobbik fiával, annak ellenére, hogy családi összejövetelek alkalmával a nagyobbik fia rendszeresen elhív külön, hogy játszunk kettesben, és látják a szülei, hogy mennyire szeret engem. Hat hétig kérleltem a szüleit, hogy engedjék el velem moziba, és a hatodik héten csak azért engedték el velem, mert írtam egy nagyon kemény levelet ezügyben a bátyámnak. Ő közölte velem nagyon követelőző hangnemben, hogy elvihetem a gyerekét, de vannak szabályok, amikhez nekem tartanom kell magam. (Nekem még nincs gyerekem, de szeretnek a gyerekek.) Én ezt az egészet úgy éltem meg, hogy nem bízik bennem, de tudom, hogy ő bízna, de a felesége nem bízik. Szerintem ott egyébként, a felesége irányít. Már több mint tíz éve ismer a felesége, és látja, hogy milyen vagyok, nem tudom, hogy mi ez a nagy felhajtás. Már úgy volt, hogy megbeszéljük ezt a nézeteltérést, de se a bátyám se a felesége nem az a szembenézős típus. Édesapámnak már jeleztem, hogy ez nekem mennyire fáj, mert én úgy értelmezem, hogy nem bíznak bennem, hogy rám merik bízni a gyerekeket, és csak akkor foglalkozhatom a gyerekeikkel, ha édesapámnál vannak vagy ha mi megyünk hozzájuk. Mondtam édesapámnak, hogy ha elengednék velem bátyámék a fiúkat, az nyertes-nyertes helyzet lenne, mert ők is tudnak mást csinálni, és én pedig a “hogyan bánjunk a gyerekekkel?”- dolgot gyakorolni. A bátyámnak most születik a 3. gyereke, de én nem örülök neki, mert én abban a levélben, amit írtam neki, leírtam, hogy nekem tök mindegy, hogy hány
A következő ügyben fordulok Önhöz. Tavaly meghalt az édesanyám. Utána próbáltam a bátyámhoz és még inkább a fiaihoz közeledni, mert úgy gondolom, a családnak össze kell tartania, főleg ilyen időkben. A fiaival egész jól megvagyok, szeretjük egymást, és ragaszkodnak hozzám, főleg a nagyobbik, akinek édesanyám halála után nem csak nagynéni lettem, de nagymama-pótló is. Felajánlottam a bátyámnak, hogy van egy nagyon jó mesefilm a moziban, és elvinném a nagyobbik fiát moziba, aki akkor volt 2.-jára moziban, és nagyon tetszett neki, így segítve a bátyáméknak ebben a nehéz helyzetben. Ilyet először csináltamunokaöcsém/unokahúgom van papíron, mert így ilyen körülmények között, hogy ennyire féltik tőlem, annak ellenére, hogy soha nem adtam rá okot, hogy féltsék tőlem, sőt, láthatják, hogy a gyerekek, mennyire szeretnek, így papíron léteznek nekem- úgy látszik… Hozzá kell tennem, hogy miután elvittem a fiát moziba, miután nagy nehezen odaadták másfél hónap könyörgés után, még azt is megkaptam a bátyámtól, hogy milyen agresszív mesére vittem el, nem győződtek meg arról, hogy ez a mese nagyon aranyos, viszont akik látták, nagyon aranyos és tanulságos meseként értelmezték, és az unokaöcsém is ezt gondolta róla. Még annyit teszek hozzá ehhez az egészhez, hogy a bátyám csak akkor jelentkezik nálam, amikor valami sikerélmény éri, azt elmeséli, és közli utána, hogy neki most le kell tennie a telefont. Várom a doktornő válaszát, hogy mit lehetne ilyenkor tenni. Köszönöm szépen! Engem az bánt, hogy nem adtam arra okot, hogy ne bízzanak bennem, sőt!

Tisztelt Habis Melinda!

Nagyon örültem ennek a lehetőségnek hogy név nélkül mégis szakszerű segítséget remélhetek. A húgomról lenne szó, aki 27 éves. 2 éve volt egy viszonya egy nála 5 évvel idősebb férfival, ahol inkább kitartotta ezt az embert semhogy kapcsolatról lehetne beszélni. Intézte az ügyeit, mindenfélét megvásárolt neki (akár több százezres nagyságú tételeket is), közben ezeket otthon mind elhallgatta és mindenről hazudozott (elvileg üzleti utakon volt, amikről kiderült, hogy hétvégéket foglalt maguknak szállodában, külföldön is, elvileg éjszakákba nyúlóan dolgozott, amikor a pasihoz járt főzni meg takarítani). Amikor ez kiderült elég nagy veszekedés volt belőle, de feltételekkel otthon maradhatott (a fő az volt hogy nem láthatja ezt az embert). Teljesen véletlenül azonban pár napja kiderült hogy újfent mindenről szemrebbenés nélkül hazudozik, több mint egymilliós tartozást halmozott fel, amit jelen fizetéséből biztosan nem tud visszafizetni. Nem hajlandó megmondani hogy mire költött ennyi pénzt, illetve miket hallgatott el előlünk. És albérletet keres. Beszélni nem lehet vele, mert közli hogy ő felnőtt és tudja mit csinál. Mit lehetne vele kezdeni? Hogyan lehetne visszaterelni a valóságba? Teljesen tehetetlenek vagyunk a családommal.
Segítségét előre is nagyon köszönöm!

Kedves Melinda,

van egy 21 éves lányom és vannak nyugtalan, álmatlan éjszakáim, aggódok,szorongok, félek,
(hiába tudom ésszel, ő már felnőtt, a saját élete, már ő felelős magáért, én amit eddig beletettem a nevelésébe, a korai gyermekkorba, az benne van, most már el kell engednem, bíznom kell benne, csak a háttérből figyelhetem, joga van a saját életéhez, a saját elkövetett hibáihoz,
mégis nagyon nehéz és féltem és aggódok miatta,
azért mert depressziós, mert iszonyatos hangulatingadozásai vannak, mert nulla az önbecsülése, értéktelennek tartja magát, holott nagyon okos, kreatív, szociálisan érzékeny, értékes ember, nagyon könnyen teremt kapcsolatot, színes egyéniség, de ez kb. 2 éve háttérbe szorult, egyetemre jár, pszichológiára, de nem szereti, túl elméleti és “nagyüzemi” számára az oktatás,vizsgaidőszak van, próbálja túlélni a napjait, nem fog az agya,nem tud koncentrálni, fáradt, kialvatlan, éjjel fél kettőig nem tud elaludni, összetörten ébred,energiaszegény, rengeteg negatív gondolata van, döntésképtelen és sok mindent megkérdőjelez és elutasít, kicsit önsorsromboló….
és nem akarok aggódni, nem akarok szorongani, én segíteni szeretnék neki, úgy, hogy neki is jó legyen

hogyan tud magán segíteni? hogyan tudok én segíteni neki?

várom és köszönöm válaszát, szép napot kívánva

Tisztelt Doktornő

A következőbe szeretném a tanácsát, segítségét kérni: 20 éve vagyunk együtt a párommal, de 1,5 éve nagyon elmérgesedett a kapcsolatunk, ugyanis jött egy új kolleganő a munkahelyemre – akiről azt mondtam később a páromnak mert kérdezte, hogy szerintem csinos és jól néz ki – akivel neten beszélgettünk, kizárólag mint munkatárs, kollega, viccesen, érdeklődve, ő küldött videókat én válaszoltam, stb… de semmi udvarlási vagy erre utaló szó nemn történt. A párom elolvasta a levelezést és úgy fogta fel hogy én már nem akarom őt, sőt rágerjedtem a kolleganőmre, és össze akartam jönni vele…
Én azóta is hiába bizonygatom neki hogy egyáltalán nincs és nem is volt így, meg se fordult a fejembe ilyensmi, csak kollegiálisan beszélgettünk, nem akar hinni nekem és el akar hagyni, pedig én nagyon szeretem.
Azóta is veszekszünk, kiabálunk egymással…nem tudom mit tehetnék.

Mit tanácsol?

Előre is köszönöm

Elnézést, az adatok lemaradtak. 22 éves egyetemista vagyok, még fél évem van hátra a diplomáig. Válaszát előre is köszönöm!

Tisutelt Doktor Nő!
Jelenlenleg 6.rve parkapcsolatpm van egy 27eves szepseggel.Elottem csak par kapcsolata volt.Tehat nagy tapasztalata nincs.Az egyik 16 eves koratol 21 ig.A fiu tiszteletlenül és csunyan bant vele.Amikor szukseg volt ra hivta.Ha nem akkor nem foglakozott vele.Az ex fiú kimondta szerinte a ferfi arra született,hogy egyszerre több baratnője legyen.Ezt nem is titkolta es álláspontja ma sem változott..A baratnôm akkor szetelmes volt a fiúba ês erőssen kötödött hozzá.Naponta találkoztak mert egyūtt is dolgoztak.Szakitasuk utan nem sokkal ismertem meg jelenlegi paromat.Sok gond ès problèma volt de valahogy átvèszeltük.Voltal hullamok termrszetesen.Tidtam,hogy az ex irkal idonkent es felmeri a helyzetet,prpbalkozik.Párpm szerint ritkan.Ami igaz mindig is ketelkedtem.Persze csak arra kellene a parom..Anyira nem vettem rola tudomast ha meg említettem de nem vrszekeftem mem kutakodtam soha!Kèrtem a párom,hogy zárja le a dolgot.Addig amig a legutobbi ūzenetèt vèletlen meg lattam amiben finoman kifejezve arra utalt,hogy a nemiszervet meg sem erdemli az en parom mivel lemondott a parom egy vele valò találkozót!Mikor meglattam az uzenezet kopni nyelni nem tudtam,egy vilag omlott ossze bennem.Ő nem tudta,hogy èn láttam az üzenetet!Amit tudni kell,hogy en váratlanul jöttem haza az üzenet èrlezèse előtt külföldről 6 hónap utan.Meglepetèsnek szántam.Majd egy par nap mulva rakerdeztem,hogy irt,-e mostanaban az ex.Nagyon idehrs lett es ingerult..A valasz?Nem emlekszem.Regen.Es en miert hozom fel ezt a tèmát?Haromszor rakerdeztem azon a napon es le,tagadta.Megmitattam az uzenetet amit lefotoztam a telefonommal.Tehat szóvátettem,hogy talán ez azert tulzas.A valasz az volt,hogy nem veszi komolyan es csak nevet ezen minositi magat az ex es en ne akarjam korlatozni.Az en velemenyem az,hpgy ha en egy párkapcsolatban vagyok és az én exem ilyen intim tartallmú ūzenetet irna azonnal torolnem es egy uzenetben tajekoztatnam,hogy bizony nagyon rossz uton jar.Ehez kepest az en kicsi parom verig volt sertve nem is beszelve hogy az ex es en ismerjuk egymast.Baratok soha nem voltunk de elegge sok a kozos ismeros.A parom probalta nyomatekositani igazat peldakkal,es azzal,hogy en is kovettem el hibakat.Pl. a szeme lattara az olembe ult egy partyn egy kozos ismeros.Egy pillanat muve volt.Tehat a kerdesem az,hogy az en velemenyem ilyen intim uzenet eseten en azzonnal megszakitanam minden lapcsolatot.Mivel a parkapcsolatomat fontosabbnak tartom.En bele se kezdenek ilyen beszelgetesekbe alapbol.Nem hazudnam azt,hogy a parom szavaval elve csak bosszu es szivatom mert soha nem talakoztam vele.Azt gondolom,hogy valaki nem mer ilyen hangvetelu uzenetet irni ha nem ad ra a masik fèl okot,zold utat vagy nem volt koztuk sexualis testi kontakt.Jol latom ?
Remelem masoknak is segitek!
Koszonom valaszat!
Robert