Ha olyan problémája van, amit néhány mondatban (maximum 1000 karakter, az ennél hosszabbakat törlöm!) meg tud fogalmazni és úgy gondolja hogy egy e-mail terjedelmű válasz is iránymutatást tud adni Önnek, írja meg kérdését a lenti ablakba és a válasszal együtt (moderálás után, név nélkül) megjelenítem. A hozzászólás elküldéséhez az email cím és más adatok megadása nem szükséges.
Tisztelettel kérem a kedves Látogatót, hogy e-mailt csak pszichoterápiás felkérés esetén írjon. Kérdését az oldal alján (legörgetés után) megjelenő ablakba írja meg, mert csak így áll módomban megválaszolni azt!
Felhívom szíves figyelmét, hogy az írásos tanácsadás nem egyenértékű a pszichológiai vizsgálatra (videobeszélgetés, vagy személyes találkozás során létrejövő első interjúra) alapozott szakvéleménnyel, kizárólag a problémafelvetés alapján bennem keletkező benyomásokat és a személyes véleményemet tükrözi. Sürgős esetben az alábbi linken található telefonos lelki-segély vonalak valamelyikének felhívása javasolt!
A pszichológus válaszol rovatban a válaszadás ingyenes és random sorrendben történik.
A hozzászólás elküldésével Ön kijelenti, hogy elmúlt 18 éves. Amennyiben Ön 14 és 18 év közötti kijelenti, hogy a törvényes képviselője hozzájárulásával használja ezt az oldalt. 14 év alattiként kijelenti, hogy a törvényes képviselője jár el Ön helyett.
19 400 Hozzászólás
Jó napot kívánok!
16 éves vagyok és 110 kg. Nem tudom magamat elfogadni, szüleim szerint nem is vagyok kövér egyszerűen csak férfias. Ez rámegy a mindennapjaimra, hangulatingadozásaim vannak miatta. Mit tegyek hogy sikerüljön elfogadni magam?
Kedves István!
Fontos volna legelőször is megérteni, mit gondol saját magáról, mi akadályozza meg abban, hogy tetsszen magának, szeresse önmagát. Ennek megfejtéséhez és orvoslásához pszcihoterápiás segítségre van szüksége.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves doktornő
Az lrnne a problèmám hogy a a baratom csunyán beszélt az édesapámmal és most nagyon haragszik az apám a barátomra .legszivesebben megőlné és nem tudom mit tegyek nagyon kivagyok miattuk és a barátom azért beszèlt ugy vele mert csak emgem akart védeni megszeretnèm oldani ezt az egészet de egyedül nem megy és apa is meg a barátom is nagyon makacsak kérem segitsen !
Kedves Barbi!
Szerintem jó, hogy a barátja meg akarta védeni Önt. Mitől durvult el így a beszélgetésük? Ön mennyi idős? Milyen a kapcsolata a barátjával? És a szüleivel?
Üdvözlettel: Habis Melinda
Csevegés indítása
9:29
jó napot elnezest hogy irok de már nemtudom mit tehetnek itt sajna ahol lakom nemnagyon van akihez fordulhatnek egy kis segitseg ha tud hanem akkor elnezest : Hat en egy olyan ember vagyok aki nagyon ragaszkodik a masikhoz igaz hogycsak 2 honapja ismertem meg gyorsan alakult minden elsöö latasra szerelem volt szamara es szamomra is a kapcsolat.
ö volt az egyetlen ferfi az eletmebe aki tett is érte h szeret és nem csak a levegöbe beszelt.
pl:mindig velem volt , nagy csokor rózsat kaptam,mindehova mehettem vele munakaba..
összekötözésen gondolkodtunk meg h velem eltudja kepzelni a dologkat csalad alapitas 31 éves férfi én 20 éves lány vagyok . mind adddig jovolt mig teherbe nem estem onnantol kezdve midnig csak vitaztunk igaz én elötte is féltékenykedtem kicsit amig egezseges de ezutan minden rosszul alakult azt mondta ha megtartom birosagra viszi az ugyet ha elvetetem velem marad és késöbb lesz gyerek.én nagyinehezn meghoztam a dontesemet hogy elvetetem sokat szenvedtem mire erre jutottam , és elvitt becsbe elvetetni.utana velem volt még 2 napot de csak mer megigerte nem azer jott mer szeretett vna keresse mas pasit ilyenekt mondott aztan vissza vitt kontrolra orvoshz aztan szakitott velem es meg aznap este irt h hagyjam beken en tonkre teszem fogadjam el ezt a helyzetet. de én nagyon szerettem és borzaszto érzés. még abortusz elött azert elvitt ide oda ahl dolgozik nemetorszagba.
de mára ennyi 2nap telt el belepusztulok
mit tehetek , mit ajanl? v magamit lát ebbe? én bevallom hibaztam biztos h feltekeny kedtem mer van hibam de nem tettem sose olyat h igy megszenvedjem a veget neki fajhat ?
Kedves Klaudia!
Levele alapján azt gondolom, hogy borzasztóan fájhat Önnek, hogy átverte ez a férfi, ráadásul a kapcsolatuk mellett a kisbabáját is elvesztette. Pszichoterápiás támogatás kérését javaslom a traumák feldolgozásához.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Doktornő!
Az életemben van egy férfi, akitől most váltam el és 8 évig együtt voltunk. Életem szerelme volt, a férfiideálom külsőre, rengeteget tettem ezért a kapcsolatért, mert sajnos elég zűrös egy férfi, a betegségéből és a személyiségéből kifolyólag is (skizo-affektív zavar, valamint valószínűsíthető pszichopata személyiség). Az utóbbi két évben többször volt kórházban, mert nem szedte a gyógyszereket és ilyenkor agresszív és indulatos volt, bár engem csak egyszer bántott fizikailag, ami annak köszönhető, hogy én nem vagyok egy veszekedős, házsártos egy nő, hanem nyugodt, csendes nő vagyok és soha nem adtam rá okot, hogy bántson. Megcsalt, gyereke született egyéjszakás kapcsolatból, ezért váltunk el. De úgy érzem még mindig szeretem. Egész életemben a szerelem volt a legfontosabb számomra, ami a legjobban motivált mindenben, nagykamaszként szerelmes voltam egy popénekesbe, aki miatt felköltöztem Budapestre is, hogy a közelében legyek. Egyébként nagyon empatikus nő vagyok, kevés önbizalommal, viszont magas önbecsüléssel. Túlságosan kitartó és ragaszkodó tulajdonságokkal rendelkezem, nem tudom elengedni azt az embert, akit szeretek. Az eszemmel tudom hogy ez a férfi nem érdemel meg engem és az eszemre kellene hallgatnom. Nem a megoldást szeretném tudni, hanem azt szeretném kérdezni Doktornőtől, hogy mi ez nálam? Túlzott empátia, társ-függőség, személyiség-zavar és hogy nagyon nagy baj van-e velem? Ha tudnám, hogy pontosan mi ez nálam, akkor jobban meg tudnám közelíteni a dolgot és talán megtalálnám a megoldást is. Egyébként ha akarnám összejöhetnénk még, mert a válóperes tárgyaláson tett olyan kijelentést, ami arra vonatkozott, hogy lenne erre esély. De nem reagáltam rá. Előre is nagyon köszönöm Doktornő válaszát!
Kedves Zsanett!
Levele alapján azt gondolom, hogy nem a diagnózis volna a legfontosabb, hanem hogy megértsük (vagy más szakemberrel, pszichoterápiás munka segítségével megértse), miért vonzódik egy olyan férfihez, aki bántja Önt szavakkal és tettekkel is. Ez nemcsak személyiségvonások kérdése, hanem meg kell érteni az Ön élményeivel, múltjával kapcsolatos összefüggéseket ahhoz, hogy tovább tudjon lépni.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Doktornő
Aggódó első babás anyuka vagyok.Mivel a neten semmilyen megbízható információra nem bukkantam a problémámmal kapcsolatban,de mindenképpen rendhagyónak tartja a környezetem,hogy a kisbabám aki most 8 hónapos,kezdetektől a nappali alvása általában de. 20 perc du. 20 perc,éjszaka szopizni felébred.Ritka kivétellel vannak 2-3-4 órás alvásszakaszai,hetente 2-3 alkalommal.Ami szokatlan a kisbabáktól, és engem aggaszt inkább az ,hogy az elalvásra is a teljes végkimerüléskor kerül sor,képes küzdeni 2 órát az elalvás ellen,miközben a fáradtságtól már nem lát .Nappal is rendkívül aktív.A kérdésem az,hogy elfogadható-e,és nem is annyira rendhagyó,de ha igen tud -e tanáccsal segíteni?
Kedves Melinda!
Levele alapján azt gondolom, hogy az semiképpen sem jó, hogy a kisbabája kínlódások közepette alszik el, ráadásul csakis akkor, ha már hullafáradt. Azt javaslom, hogy (ha eddig még nem tette), találjon ki valamilyen rendszert (napirendet), levekvési rituálékkal, amihez minden esetben tartja magát.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Üdvözlet!
(Nagyon nagyon röviden!)Undorodom magamtól, mert egy olyan személyt bántottam aki mindennél fontosabb. Több, mint egy hónapja csak egyre rosszabbul vagyok. Bántottam magam és már öngyilkosságok is hondolkodtam. Úgy érzem senki sem szeret. Mindig úgy érzem ha kimegyek a házból, hogy valaki figyel, és tényleg figyel, mert a szüleim kérték rá. Anyuék azt nem tudják, hogy nagyon félek és lassan begolyózok. Nagyon félek! Kérem segítsen mit tegyek, hogy ne ezekre gondoljak!
*elfelejtettem:14 éves lány vagyok*
Kedves Kérdező!
Mindenki követ el hibákat, emiatt nem kellene gyűlölnie saját magát. Szerintem fontos, hogy találjon a környezetében olyan felnőttet, akiben megbízhat, akinek elmondhatja a nehézségeit, hajlandó elgondolkodni Önnel a megoldásokon.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Doktornő!
Hallássérült lány vagyok, nagyon sok lelkitörésem volt de miután megismertem 1 fiút,hirtelen nagyon megváltozott körülöttem a világ. Neki is volt baratnője kb 2éve voltak együtt és végen nagyon csúnyán szakítottak. Miután én megjelentem neki, nagyon szerettünk egymást, és valahogy segített elfelejteni volt exemet, már többet nem érzek iranta, csakis őt akit most nagyon szeretem, már több féléve törődünk egymással. Később kiderült szüleim és ő szülei nagyon ellenségesek, sokszor sírtam magam amiért majdem egész családom tiltakozott erre hogy vele lehessek együtt. De később úgy döntöttem mégis vele leszek együtt, és mindig szeretni fogom őt, mert ez az én boldogságom lenne. Viszont fiú nem régen vallomást tett nekem hogy nagyon fél a csalódásoktól és nem menne nekem ha együtt lennénk ha nem nagyon bízik bennem.
Szülők, csalódások.. Már nagyon túl sok nekem. Mit tegyek? 🙁
Kedves Liliána!
Ha úgy érzi, egymaga nem boldogul, szeretné részletesen átbeszélni a helyzetét, megoldásokat keresni a nehézségekre, azt javaslom kérjen pszichoterápiás segítséget! A fiúval kapcsolatban pedig sokat kellene beszélgetniük a félelmeiről, akár a csalódásiraól, vagy amiről csak szeretne.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Doktornő!
Húsz éves egyetemista lány vagyok, és valami nincs rendben velem. Sokáig próbáltam megbirkózni a problémámmal, de úgy érzem, egyedül nem vagyok képes rá. Gyerekkoromtól kezdve szorongásos tüneteket produkálok, amelyek folytonos változásban vannak. Nyolc-tízéves korom körül évekig egy hangot hallottam a fejemben, ami büntetéssel fenyegetett, ha nem teszek meg tisztálkodási vagy rendrakási kötelezettségeket, amiket épp elmulasztani szándékoztam. Ez elmúlt, és tinédzser koromban más formában tért vissza. Ekkor képtelen voltam félelem nélkül kapcsolatot létesíteni emberekkel, a rajtam közel állókon kívül. A torkomban rendszerint nagy nyomást éreztem, elszorult, ha meg kellett szólalnom, így csak halkan tudtam beszélni, ami folyamatos visszakérdezést eredményezett a beszélgetőpartnerem részéről, és ezáltal még nagyobb szorongást okozott. Ha fel kellett lépnem, pánikszerű remegés tört rám. Felfokozottan érdekelt más emberek rólam alkotott véleménye, így fél éjszakákat álmatlanul azzal töltöttem, hogy végiggondoltam napközben történt szituációkat, és azon görcsöltem, hogy mennyire szánalmas voltam az adott helyzetben. Minden pillanatban tudatosan, görcsösen figyeltem magam, hogy hogyan reagálok vagy mit teszek. Ha vért láttam, hajlamos voltam a rosszullétre, gyakran el is ájultam. Ez évek múlva mérséklődött, utána főleg a szűk helyek gondolatától tört rám szorongás.
Azóta ezek a tünetek enyhültek. Még mindig irracionálisan fontos számomra mások véleménye, de többnyire nyugodtan alszom. A torkomban a tünetek még mindig jelentkeznek, de kissé enyhébben, ha nyilvánosan kell felszólalnom. Viszont jelentkeztek újabb problémák. Régen azért, hogy elnyerjem mások tetszését, különösen kitartó és szorgalmas voltam elsősorban tanulmányi téren, ami jelentős eredményeket is hozott. Körülbelül másfél éve viszont a teljes demotiváltság jellemez. Képtelen vagyok tanulni, és rendkívül nehezen veszem rá magam, hogy bejárjak az óráimra, vagy hogy egyáltalán kilépjek a házból. Képtelen vagyok elvégezni a házimunkát, rendszerint csak fekszem az ágyban, és vagy alszok, vagy sorozatot nézek irracionális mennyiségben. Ha nem terelem el ezzel a figyelmemet, folyton kínzó gondolatok bukkannak fel, amik arra figyelmeztetnek, hogy mennyi mindent tettem rosszul az életemben. Szorongok a kinti világtól és az emberi kapcsolatoktól. Folyton feszült vagyok és semmi sem kelti fel az érdeklődésem.
Úgy érzem, ha ez így megy tovább, búcsút mondhatok az egyetemnek és a párkapcsolatomnak is, ezért szeretném itt megtenni az első lépést, hogy legalább beazonosíthassam, mi is a probléma velem. Azért is aggódok, mert a családomban fordult már elő mentális betegség, a családtagok elmondása szerint “valami skizofrénia”, ez a nagypapám esetében öngyilkosságba torkollott.
Előre is nagyon köszönöm a segítségét,
Csenge
Kedves Csenge!
Levele alapján azt gondolom, hogy nagyon fontos lenne, hogy pszichopterápiás segítséggel dolgozzon a rossz érzésein, küzdje le a szorongását a külvilágtól és más emberektől. A szakvizsgálat és a kezelés megkezdésének érdekében azt javaslom, keresse fel a helyileg illetékes pszichiártiai gondozót.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Doktornő!
Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy hogyan rázzuk le magunkról egy olyan ember hamis, igazságtalan véleményét a személyünkkel kapcsolatban, aki egyszer nagyon fontos volt nekünk?
2 és fél éves tipikusnak mondható kapcsolatom volt egy családos férfival. Persze, nagy szerelem, nem válik, mert a gyerek,mi találkoztunk minden nap stb. Szokásos történet, amit az ember tüerlmesen végighallgat, mert hát ugye szerelmes. És ostoba is. El is hittüktalán mind a ketten, hogy egymásnak az “igaziak” vagyunk, ám akárhányszor felvetettem, hogy akkor talán változtatnia kéne a szituáción, a válasz az volt, hogy nem alkalmas, most nem és hogy ő nem hagyja ott a gyerekét. Rendben van. Ami nincs rendben: az a beteges féltékenykedés. Akárhányszor egy másik férfival beszélgettem -munkahelyen, vagy leültünk egy kávéra, szintén munkahelyen, jött az, hogy én kivel mit csinálok és hogyan (nem is értettem), hogy nekem mennyire szükségem van arra, hogy körülugráljanak, szerinte legalább is, illetve vajon kivel mit csinálok a szabadidőmben (semmit, elfoglalom magam, de nem kerestem mást mellette). Úgy egy hónapja megint szóba került ez az egész változtatás dolog…és megmondtam, hogy ha ő nem tud, nem akar, nem áll módjában, teljesen mindegy, milyen kifogást használ erre, változtatni, akkor ennyit az egészről. Mert nekem nem elég az, hogy napi egy órát találkozzunk (az autóban), mert ez nem élet, én családot szeretnék, harminc évesen ez egész egyszerűen nem perspektíva. Természetesen nem értette meg, én vagyok a hibás, hogy nekem a kicsi jó miért nem jobb a semminél. Elmondtam neki ezerszer, hogy ha változtatna mellette lennék mindenben, de ez így nem járható út. Nem fair sem velem szemben sem pedig az otthon lévő családjával szemben,akik talán azt hiszik, hogy minden rendben, pedig…
Ám most történt az a dolog, amikre már sem szavakat sem mentésget nem találok. Mivel egy helyen dolgozunk elég nehéz kikerülni egymást, ma, mikor beszélnem kellett egy férfi kollégával, a folyosó másik részén mentünk ki, hogy ő ne lássa, mert abból megint csak a beszólás lett volna. Murphy dolgozik, tehát ő pont akkor lépett ki a túloldali ajtón,mikor mi. És innentől kezdve én lettem a szar alak, a köcsög, az, aki hazudozik, aki ha nem válaszol egy sms-re azonnal, akkor jön, hogy kit sz***-ok és hogy tele a szám?stb, nem kell tovább részletezni azt hiszem. A kérdésem annyi volna, hogy ez miért van? Nem tudom sem felfogni, elfogadnom pedig nyilván nem kell, de hogy van az, hogy valaki, aki elvileg szeret – vagy legalább is szeretett, ilyen szintre jusson el, hogy ilyeneket mondjon? Hogy működik ez? Rettenetesen rosszul viselem, ha igazságtalanul vádolnak, hát még ha gyakorlatilag lekurváznak. Nem tudok vele mit kezdeni. Örömmel venném szakértői tanácsát, azon túl, hogy ne vegyek róla tudomást,mert egy ilyenen nem lehet csak úgy átsiklani – legalább is nekem nem megy.
Nagyon szépen köszönöm.
Kedves Mókus!
Levele alapján azt gondolom, hogy nagyon jó, hogy nem fogad el tovább egy ilyen megalázó, méltatlan helyzetet. A férfi számára könnyű a családdal és a gyerekkel takarózni, holott valószínűleg csak fél a változtatástól vagy maga sem tudja, mit akar. Így azonban mindenki szeved, még a gyerek is. (Nem tudom elképzelni, hogy a másik családja ne érezné, hogy eltávolodott, valami baj van.) A párja talán azért mocskolja Önt, hogy ezáltal is maga mellett tartsa. Talán furának hangzik, de a nők gyakran azért nem merik elhagyni a bántalémazó partnerülket, meet nem hiszik el, hogy képesek ennél jobb párkapcsolatra.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Doktornő!
Jelenleg 14 éves, fiú vagyok. Nagyon sokszor érzem, hogy jó lenne magamat adni ahelyett, amit kimutatok mások felé. Ezt ki is fejteném. 5 éve kezdődött minden. Korán kezdtem el mutálni, kamaszodni. A családban 2 évenként megjelent egy szülők közti konfliktus rendszeresen. Elhidegültek egymástól. Mivel akkoriban 8-9 évesen az iskolából kapott sok visszautasítás, kiközösítés depresszióba kergetett, ez rontott a helyzeten.
Mint az előbb említettem, depresszióba estem. A jeles tanulmányi- és versenyeredményeim miatt sokszor ítéltek csalónak. Más készítette el az adott dolgot, besúgnak. Megvédeni nem tudtam magam, így egy kemény burkot hoztam létre az életemben, ahová akkor bújhattam be, amikor szerettem volna. Ezzel egy időben megjelent a szexualitás is az életemben. Nem foglalkoztam vele, mert úgy gondoltam badarság fiatalon ezzel foglalkozni. Teltek a napok, hetek. Bántottak lelkileg és egyre mélyebbre süllyedtem. Felvetettem többször is a kérdést magamban, hogy van e értelme az életemnek? Semmit nem tudtam tenni. Belemélyültem, elnyelt a videojáték és technika világa. Emiatt sok kilót felszedtem. Antiszociálissá váltam. A szexualitás pedig nyomta a vállamat. Sok filmet néztem és ebben az időben a romantikusabbakat néztem meg, hisz apukám kint dolgozott születésemtől kezdve és mondhatni két nő közt nevelkedtem fel. (Ebből kifolyólag történt az, hogy az agresszióval teli dolgokat elutasítottam, ,,lányosabb” dolgokkal voltam elfoglalva.) Ezeknek a filmeknek tartalma pedig rejt izmos férfiakat ugyebár. Meglepődtem, hogy egy érdekes új érzés fogadott a test látványától. Ilyenkor voltam 10 éves körüli korban.
Majd a videojáték világában megtaláltam egy lányt, akivel a kapcsolatom szorossá és személyessé vált. Segített felállni és elkezdni szétszakítani ezt a burkot. Egy utat mutatott nekem. Majd rátaláltam egy sorozatra, ami szintén egy utat adott. Adrenalin löketet, ami nélkül mára már élni sem tudnék. Láttam a történéseket, a merészséget. És szép lassan átvettem ezeket a módszereket, viselkedési normákat. Picivel merészebb lettem, vissza mertem szólni a szóval bántalmazó személyeknek. Egy külföldi útra is elmentem, ahol a nyelvtudásom nagyot fejlődött és ennek köszönhetem, hogy mai napig könnyen megy a nyelvtanulás. Egy vidámpark is segített ott, hisz merészséget, bátorságot adott. Elindultam a burokból kivezető úton.
Ezek évekig húzódtak, míg meg nem szívtam magam elég energiával. Lett egy kisállatom, kialakítottam egy olyan környezetet, amiben mai napig is élek. És imádom. Szürke falak, világos bútorok. Egyszerű, letisztult, modern. Viszont amilyen gyorsasággal szakítottam szét a burkot, olyan sebességgel hatalmasodott el rajtam a szexualitás.
A férfiak iránt kezdtem érdeklődni, már a 11 életévemben jártam. Sajnos rátaláltam a felnőtt filmekre, amiknek pár hónapig rabja lettem és elkezdtem az önkielégítést is. (Ezt kínos leírni, de ha azt szeretném, hogy Ön számomra hasznos információt tudjon adni, akkor mindenről be kell számolnom úgy gondolom.) Majd leszoktam erről. De aztán az izgató képeken járt az agyam. És már nem tudtam ezt megállítani. Mindenhol férfitest, amerre néztem. Kimentem az utcára és olyan volt, mintha meg akarnának ölni. Fojtott az érzet.
Ez kissé lecsillapodott a 13. esztendőre. A hörcsögöm sajnos eltávozott a halandó világból egy jobb helyre. Illetve pár számomra fontos személy is mára már a mennyben él. (Ebből következtethető, hogy keresztény vagyok, megkereszteltek pár hetes koromban és 12 éves koromban első áldozó lettem. Tudom, hogy Isten és a kereszténységben a melegség, homoszexualitás nem elfogadott. Emiatt párszor kisebb szorongást érzek. Ellent mondd az, hogy Isten mindenkit szeret. Ezek szerint a saját nemükhöz vonzódóakat nem.) Felvételiztem egy gimnáziumba, a hatodik osztályt elhagyva. Szeretem ezt a közösséget és a tanári kart. Mondhatni megütöttem a főnyereményt ezzel a döntésemmel, kockázattal. Nem jut időm felesleges töprengésekre, hisz tanulnom kell egész nap. De akarva és akaratlanul rám tör az érzés újból és újból. Az osztálytársaim, iskolatársak közt is van pár sármosabb, jól kinéző férfi, fiú. Hihetetlenül nehéz türtőztetni magamat előttük. Mindenki előtt. A családom régebbi énem miatt párszor felvetette a kérdést. Homoszexuális lennék? A lányokkal jobban megtalálom a hangot. A fiúk témái (ivás, nők) nem izgatnak. Nem ilyen vagyok.
Akármerre járok, mindig összesúgtak a hátam mögött. De szerencsére már el tudom simítani ezeket kedvességgel, emberi módon. Az osztályomban is felvetődött a már előbbi kérdés. Mindig tagadtam, de valójában mai napig nem tudom én sem mi vagyok. És tudom, akárhová fogok menni, mindig is meg fogom ezt kapni. Talán ez az egyik kiváltó oka, hogy ezt érzem. A homoszexualitást.
Amikor erről beszélnek, vagy egy fiúval személyesebb környezetbe kerülök, egyszerűen nehéz megfékezni érzéseimet. Habár az utóbbi időben gondolkoztam. Családot, gyermekeket egy nőtől szeretnék. Férfi mellett leélni az életemet kizártnak tartom. Talán azért nem vonzódnék a nőkhöz, lányokhoz, mert a barátságaimból megkapom azt a pluszt, ami egy másik fiúnak nem adatik meg? (pl. enyhe szexuális utalások, csipkelődések) Ezeket mind megkapom a barátaimtól. Fiúkkal is beszélgetek ugyanúgy. De csak bizonyos típusnál jelenik meg ez a vonzódás. A mai napon megnéztem pár homoszexualitást boncolgató kisfilmbe. És az egyik nagyon megfogott. Mintha magamat láttam volna.
Ha kiderül, hogy biszexuális vagyok, azt még el tudom fogadni. Fura lehet, de már felkészültem rá. A teljes mértékben homoszexualitást is el tudom fogadni, ha ez történne. De mivel a jövőmet nem egy hímneművel képzelem el, így kétlem. Nyilván valóan fogok még változni. A serdülésnek a közepén járok, mondhatni. Rengetegszer néztem utána. Van egy természetes kis vonzódás minden fiúnál, de ez nekem annál több. Lehetséges, hogy ez pszichoszexuális zavar? Nagyon kétségbe vagyok esve, hisz a szüleim, barátaim, senki nem tud erről. Mindig is magamban tartottam. De újból kezd egyre erősödni és erősödni.
Esetleg tudna választ, tanácsot adni ezzel kapcsolatban?
Köszönöm előre is válaszát!
Kedves Kérdező!
Köszönöm szépen a bizalmát és a teljes őszinteségét!
Levele alapján azt gondolom, hogy érdemes volna mélyebben átgondolnia, milyen férfitípusok keltik fel Önben a vágyat, megkeresni ennek gyökereit az Ön érzelemvilágában, múltjában vagy akár a mostani, családi kapcsolataiban. Fontos, hogy megtalálja önmagát és merje azt mutatni kifelé is, amit valójában érez. Ehhez pszichoterápiás segítségre lehet szüksége.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Doktornő.
Azzal a kérdéssel fordulok önhöz,hogy ki jöttem külföldre,szeptemberben,két gyermekem maradt otthon a férjemmel.Azért jöttem én ki előbb mert én beszélem a nyelvet és,hogy gyűjtsek egy kis pénzt arra hogy házat tudjak kivenni,és párom is munkába tudjon állni mint kamionos.Az lenne a problémám,hogy van egy 11 éves lányom aki nem a férjemtől van és szerintem nem jól bánik vele,mert azt szeretné ha maga után ki mosna,fel söprögetne,meg el mosogatna,jó rendben egyetértek ebben de csak akkor ha ezt a gyerek is szeretné és nem pedig rá erőszakolná.És van a 2 éves közös kisfiunk és vele is elég sokszor kiabál amikor videó beszélgetünk.A másik problémám szex téren van.Jó az együtt lét vele meg nincs is baj szeretek vele lenni,csak annyi hogy akkor tudok el jutni a csúcsra ha arra gondolok közben,hogy más nővel van.Ezt nem tudom hova tenni.Miért van ez?És van egy kollegám aki fiatal hozzám képest de a gondolkodása az idősebb mint a kora,és el kezdtem hozzá vonzódni de nem szeretném tönkre tenni a házasságom,arra gondolok hogy azért kezdtem vonzódni hozzá mert rég óta vagyok kint egyedül.
Válaszát köszönöm szépen.
Kedves H. Tiborné!
Levele alapján azt gondolom, hogy talán nem lehet nyugodt az otthon maradt gyermekek felől, mert a párja agresszív megnyilvánulásaitől félti őket.
Az, hogy másik férfihoz kezdett el vonzódni lehet a magány miatt, de amiatt is, hogy már otthon sem úgy működött a kapcsolatuk, ahogyan szerette volna. (Ezt mutatja a szexuális problémájuk is.)
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda!
Párommal 1,5 éve élünk együtt, mindkettőnk számára első látásra szerelem volt. Kb. Fél éve -egy sokkal jobb lehetőség miatt – az ő rábeszélésére felmondtam munkahelyemen, azonban a dolgok nem úgy alakultak ahogy gondoltuk. Munkám fél év után most tudom csak beindítani, ezért elmondható, én egy Ft-ot sem kerestem ez idő alatt, alkalmi munkát vállalni nem tudtam. Egyre több konfliktus alakul ki közöttünk, eltávolodtunk. Mivel nem vagyok egy “eltartott” nő típus, képtelen vagyok elfogadni tőle a segítséget. Vágyik arra A Nőre akit megismert -önbizalommal teli, vidám, határozott – ahogy én is. Teljesen elvesztettem önmagam. Folyamatos súlyproblémával küzdök ( 45-50 kg között mozgok), pedig előtte sportos, átlagos testsúlyom volt. Fogalmam nincs hogyan küzdjem le magam, fogadjam el a segítséget és azt sem tudom hogy álljak talpra.
Segítségét, tanácsát előre is NAGYON KÖSZÖNÖM!
Kedves Petra!
Levele alapján azt gondolom, hogy nagyon fontos volna (pszichoterápiás segítséggel) megértni azt, miért esik nehezére a párjától elfogadni a támogatást és a segítséget, miért viselte meg ennyire a kapcsolatukat az, hogy egy ideig nem volt munkája.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Doktornő!
Nem is tudom, hol kezdjem.Két barát eltávolodásának az okát szeretném megfejteni, ebben szeretném kérni segítségét. Ez a bizonyos személy úgy nagyjában 2016 tavaszán lett nagyon közel álló személy hozzám. Egyre többet beszéltünk és egyre több mindent tudtunk a másikról. Egyszer csak beavatott a barátom (Levetne), talán a legnagyobb, legféltetteb titkába. Ez után még többet kezdtünk beszélni. A végén már ott tartottunk, hogy egymással csináltunk mindent, együtt mentünk szórakozni, mert közös volt a baráti körünk. Minden apró kicsike kis jelentéktelen dolgot elmesélünk egymásnak. A végén én már testvéremként szerettem és szeretem is. Nagyon szerettük egymást. Aztán lett neki is és nekem is barátnőnk. Rengeteget beszéltem a levente barátnőjével (Lénával). Sokat beszéltünk a Leventéről is. Sokszor tanácsot adtam a Lénának, hogy ezt így kéne, azt meg úgy kéne, mikor tanácstalan volt. Egyik ilyen alkalommal nagyot hibáztam. Ami a Léna problémája volt, azt én megfogalmaztam, mintha a Leventének küldeném a Léna nevében. Nagyon örült neki, mert ő nem tudta volna megfogalmazni. Annyi gond volt vele csupán, hogy a Léna nem segítségnek használta, hanem elküldte a Leventének teljesen ugyan azt a szöveget, szó szerint. Természetesen mivel sokat beszéltünk a Leventével, pontosan tudta, hogy én írtam. Felismerte az írásmódomat. De ő nem szólt senkinek semmit sem. Aznap este mi is beszéltünk, mesélte éppen, mindenből elege van, én meg megkérdeztem tőle szokás szerint mi a gond, miben tudok segíteni. Azt mondta, biztosan tudom már a Lénától, de ha nem bocsánat. Hát én azt mondtam neki, hogy nem. Tudni akartam a teljes igazságot, mi is van itt valóban, mert tudtam, nem fog nekem hazudni a Levente. Később el akartam mondani neki, hogy én írtam a levelet és pontosan tudom, mi a baj. Hát játszottam a hülyét és nem mondtam el neki a végén aznap valami ok miatt. Később elmondtam neki persze, nagyjából másfél hétre rá. Akkor elmondta nekem, nagyon fájt neki, hogy én is hazudtam neki és úgy érezte átvertem én is. Tudni illik, őt már nagyon sokan támadták, bántották, átverték a későn érősége és a hatalmas állatszeretete miatt részben. Akkor gondoltam csak bele igazán mit tettem vele, átvertem és hazudtam neki. Azóta óriási bűntudatot érzek, olyan mértékűt, hogy nem egyszer ittasan sírtam miatta. Volt olyanra is példa, hogy kárt okoztam magamnak, vagdostam magam és gyógyszert vettem be. A mai napig óriási bűntudatom van. Ezerszer bocsánatot kértem tőle. Rengeteget beszéltünk erről, hogy megbántam, csak jót akartam és így tovább. Majd egyik nap, azt írta, kezdjünk tiszta lappal. Akkor nagyon megkönnyebbültem, de tudtam, csak most jön a neheze, visszaszerezni a bizalmát. Ekkor minden szépen kezdett alakulni. Mindig is éreztem a köztünk lévő távolságot, ami sose volt a történtekig. Én folyamatosan próbálkozok, teszek érte, hogy olyan legyen mint régen. Azóta is elmondja a dolgokat, jókat beszélünk, bulizunk, meg minden, de közben érzem még mindig, ez csak a felszín. Ott bent mélyen, ott van a távolságtartás. Annyi pici apró cselekedettel kedveskedek neki, tudom nem lehet megvenni a bizalmát, de próbálkozok ezzel is meg azzal is. Volt olyan is, hogy napokig a suliba vitt kajám legalább felét neki adtam, vagy a hétvégén sütött sütiből viszek neki. Elküldőm neki a leckét ha nincs suliban, elmondom neki búmat, bánatomat. Rengeteg ilyen kicsi apró dolog van még. De ezeket a dolgokat akkor is megtenném érte, ha nem lenne semmi gond sem, hisz ő is tudja, ezerszer mondtam már neki. Ami az enyém az a tiéd is. Én érte meghalni is képes vagyok, annyira szeretem. Ez most lehet kicsit melegként hangzik, de nem így van. Olyan érzelmeket nem táplálok felé. Csupán az öcsémként szeretem. Azóta, hogy megbeszéltük, tiszta lappal újrakezdjük, szépen lassan csak nő a távolság köztünk. egyre kevesebbet megyünk együtt valahova, sőt most már egyáltalán nem. Nagyon hiányzik a társasága. Iskolában elhülyéskedünk, majd mindenki megy a maga dolgára, esténként beszélünk pár szót és ennyi. Szeretném ezt helyrehozni. Nem tudom, az én hibám miatt van ez, vagy valami más miatt. Szeretném ezt az okot kideríteni és nagyon gyorsan orvosolni. Beszéltünk már erről egyébként, de egyikőnk sem tudja az okot. Remélem maga, tud nekem/ nekünk segíteni. Bízom benne, helyre lehet hozni ha akarjuk és teszünk érte. Ebben szeretném a segítségét kérni. Tudom nem egyszerű egy eset. Válaszát és segítségét előre is köszönöm!
Kedves Richárd!
Levele alapján azt gondolom, hogy a barátja biztosan értékeli az igyekezetét és legfőképpen azt, hogy ha csak egy hét múlva is, de őszinte volt vele. A bizalom helyreállásához azonban szükséges az, hogy ezentúl ne beszélje meg Levente háta mögött a Lénával a kapcsolatuk részleteit, nehézségeit. Ez egyébként is konfliktusok és rossz érzések forrása lehet(ne).
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda! Boltban dolgozom mint eladó. Elég visszahúzódó vagyok és tele gátlásokkal. Párkapcsolatom csak 1 volt, az sem volt komoly. Sokszor tapasztalom, hogy a boltban a férfiak flörtölni próbálnak velem, kapok megjegyzéseket. A legtöbbet helyén kezelem, vagyis sehol, mert nem veszem komolyan őket. De van jelenleg egy férfi. Ő a munkahelyem környékén lakik, sokszor találkozom vele a környéken ha éppen megyek be, vagy jövök haza. És vásárolni is jár hozzám. Ő már-már túlzásba viszi a célozgatást. Volt már, hogy így nyíltan megkérdezte: “van nálad esélyem hogy legyen köztünk valami?” vagy “hétvégén nem megyünk el XY helyre?” vagy csak úgy néz rám…. Mindig mond nekem valamit, néha úgy érzem hogy csak arra kíváncsi mit vált ki belőlem. De szerintem ezeket nem is gondolja komolyan. Már csak azért sem, mert egyszer láttam őt egy nővel mikor mentem dolgozni, nagyon úgy tűnt hogy a barátnője/élettársa volt. Az feltűnt, hogy próbált elforogni, meg úgy tartani az arcát hogy ne lássam meg, szinte már-már bújkált. És szerintem azt hitte hogy nem vettem így észre őt. Egyik kérdésem az, hogy vajon ennek mi értelme így a részéről?
A másik pedig: sajnos annyira nem tudok ismerkedni, meg kapcsolatokat kialakítani, hogy már ő is megfordul a fejemben fantázia szinten. Szeretnék már valakit magam mellé, szexuális gondolataim is egyre gyakrabban vannak és hiányzik egy férfi az életemből. Van egy másik férfi, akinél úgy érzem hogy talán tetszem neki, de mégsem lép. És próbálgatok nyitni felé amennyire tudok, de ez vagy kevés, vagy nem vagyok egyértelmű, vagy mégsem tetszem neki annyira mint “kellene” . És hónapok teltek már el, de semmi. Ő nem mond ilyeneket mint a másik, csak ha nagyon ki akarom hallani belőle amiket mond, akkor TALÁN érthetem úgy is. Engem összezavarnak az ilyen dolgok, mert nem tudom egyiket sem kezelni. Az egyik kimondja elég erőteljesen, de tudom hogy nem akar semmit. A másiknál érzem hogy van valami a részéről, de mégsem lép. És nem tudom melyik a normális közeledés.
Kedves Kérdező!
Szerintem a legfontosabb az, hogy Ön mit érez, melyik fiú iránt érdeklődik valójában. Mire gondolt, amikor azt írta, hogy nem tud ismerkedni? Mi koz Önnek problémát pontotsam? Miből érzi azt, hogy tetszik a titokzatos férfinak?
Üdvözlettel: Habis Melinda
Én egyértelműen afelé húzok aki a második. Amelyiknek nincs barátnője. Csak nem tudom őt hova rakni. Mikor először megláttam őt, már akkor megfogott. Ahogy először találkoztunk, rögtön megtetszett és pontosan emlékszem a pillanatra és a napra is. Hamarosan 1 éve ennek. Onnan érzem, hogy tetszem neki, hogy figyel engem. Megyek a sorok között és látom hogy a szemével követ, egyik nap éppen pakoltam valamit és neki nem is volt ott semmi dolga, mégis odajött, megigazított valamit (közben megszólított valami általános kérdéssel) és aztán visszament a másik sorra. Meg elmegy mellettem a folyosón, és keresi a szemkontaktust, még akár csak egy mosolyra is. Tehát közeledünk egymás felé, rámmosolyog és megyünk tovább, ha éppen nem szól valamit. De volt már hogy ha egy nap 5-ször futottunk össze, akkor 5-ször szólt oda valamit nekem, ha mást nem sóhajt egyet és a nevemet mondja, vagy rámköszön újra, vagy valami humorosat. Volt hogy tanácstalan voltam valamiben és akkor ő odajött megkérdezni hogy miben segítsen, szóljak ha valamiben elakadtam. De ő nagyon kedves ember tényleg. Egyik nap egy férfit aki besegít a cégnél, megkérdezte hogy kér-e egy kávét és meghívta. Meg sokszor látom hogy félre áll beszélgetni ezzel-azzal. Nőkkel és férfiakkal is. Vannak apró jelek amikből azt hihetem hogy tetszem, de az egyértelmű, az számomra az volna ha elhívna valahova. Most sajnos 2 hétig nem találkozunk, csak jó esetben holnap ha minden jól megy és ő dolgozik, de aztán hol ő lesz szabadságon hol pedig én. Tehát 2 hétig nem látjuk egymást és nekem ő hiányozni fog, mert alig várom a reggeleket hogy összefussunk és váltsunk pár szót. Már most azt érzem, hogy semmi kedvem nem lesz így bemenni ha ő nincs ott.
Kedves Kérdező!
Levele alapján azt gondolom, hogy érdemes volna Önnek is kifejeznie az érdeklődését ez iránt a férfi iránt, viszonoznia a közeldését. Csak így döntheti el, hogy azért kedves csak Önnel, mert mindekivel az, vagy szorosabb szálak is lehetnek még Önök között.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Doktornő!
Nekem nem is igazán tanácsra lenne szükségem, hanem a viselkedés miértjére lennék kíváncsi. Férfiakról lenne szó. Nem tudok napirendre térni az alábbi viselkedés felett. Tudom mi nők többnyire máshogy működünk és egyébként nem minden férfi ilyen. A viselkedés: van egy csapat férfi, egy “beszélgető” csoport, ahol az egész nap (beleértve a munkaidőt is) azzal telik hogy meztelen nőket küldözgetnek egymásnak 20 percenként, megjegyzéseket tesznek (mekkora csöcsök, de megdugnám és hasonlók) aztán hazamennek a szebbnél szebb barátnőkhöz és feleségekhez és azt mondogatják hogy ő a legszebb, az egyetlen, az angyal, és hogy mennyire odáig meg vissza vannak értük. Nekem ez egyszerűen annyira ambivalens. Nem tudom felfogni ezt a dolgot hogy hogy van az hogy bármelyik nőt megfektetnék akit egymásnak küldözgetnek (és szerintem el is hiszik vagy legalábbis hitetik magukkal hogy megtehetnék pedig egyik rondább mint a másik) aztán hazamennek az asszonyhoz és úgy tesznek mintha ő lenne az egyetlen – egészen addig amíg félre nem fordul, mert akkor ismét a meztelen nőket nézegetik és ha rajtakapják őket vagy tagadnak és hülyének nézik a nőt, vagy kifejezetten büszkék rá és nem értik mi a baj azzal hogy az asszony helyett más nők pucér testét nézegetik egész nap, az asszony meg akár emiatt el is van hayagolva ( bár nem feltétlenül) de ha a nő csinálja ugyanezt az már más és különben hogy képzeli mikor egy adonisz (ronda, és esetleg még pocakos is) fantasztikus méretekkel megáldott férfi ember várja őt otthon vagy éppen sétál mellette az utcán. Akik az ilyen kategóriába tartoznak azok ennyire gyerekesek vagy tényleg a nemi szervük irányítja az agyukat? Fel fogják valaha fogni hogy amit csinálnak az párkapcsolatban élve elég durva és talán megalázó is tud lenni? Mert a legnagyobb bajom azzal van hogy konkrétan másból sem áll a napjuk. Meg fognak az ilyen “férfiak” valaha komolyodni (bár erősen kétlem)? Hogy van az hogy egész nap nézegetik a nőket aztán hazamennek és ott már csak az a nő az egyetlen? Ez igaz vagy csak egyfajta hitegetés?
Még egy utolsó gondolat: Nekem egyszer egy idősebb férfi ismerősöm azt mondta azért csinálják mert nem elégedettek azzal ami van nekik, aki mellettük van. (saját vélemény: csak akkor ne legyenek gyávák és túl kényelmesek ahhoz hogy kilépjenek a kapcsolatból ha nem jó ami van)
Köszönöm válaszát
Kedves Tímea!
Szerintem érthető, hogy felháborítja a munkatársai viselkedése, mert a női nemmel szemben lealcsonyító, ahogyan egymás közt beszélgetnek, viselkednek. Levele alapján azt gondolom, hogy talán az lehet a magyarázat, hogy a kollégái kisebbségi komplexusokkal küzdenek, ezért szexuális fantáziáikat, vágyaikat az internet segítségével kénytelenek kielégíteni. Ha egymás közt ez ennyire hangsúlyos, akkor valószínűleg nagyon egymásra találtak ebben a kollégái, egymás előtt is hencegnek ezzel (ha azzal már nem mernek, amilyük valóban van). A párkapcsolatot szerintem nem a hűtlenséggel kapcsolatos része veszélyezteti leginkább, hanem a kollágái saját belső bizonytalanságából fakadó kommunikációs stílusa, konfliktuskezelési hiányosságai.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Az apatárs, a menyem apja. Amivel a menyemet megsértettem az volt, hogy a szemébe mondtam, hogy az apját nem lehet felelőségre vonni semmiért mert rögtön a védelmébe veszi és azt mondja, hogy nem az apja dolga. Nagyon elfogult vele es az észrevételezésemet személyesnek vette. Amint az előző levelemben is emlitettem ez bonyodalmakat okozott a cégnél. A cég – cég a család az család. A fiam a tudja mi a helyzet, de nem akar veszekedni vele. Most a menyem nem engedi, hogy az unokánkat lássuk. A családi békéért sokat elnéztünk, de néha betelik a pohár. Mi lenne a megoldás Ön szerint? Köszönettel: Annamari
Kedves Annamari!
Köszönöm válaszát! Így már értem.
Véleményem a levele alapján az, hogy a fiával kellene elbeszélgetni arról miért nem találkozhatnak Önök mostanában az unokával. A konfliktushelyeteket hogyan szokták megoldani? Mennyire lehet az embernek véleményt formálni az Önök családjában?
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Doktornő!Először is Üdvözlöm!Hát, hogy is kezdjem.Van egy 11 éves kisfiam aki hát sajnos tanulni nem nagyon szeret.Esze meg lenne hozzá de lusta.De végül is problémám az,hogy ugye ez év szeptemberében kezdte az 5. osztályt,és egy alkalommal befulladt,légszomja lett testnevelés órán.Eléggé meg ijedt,és vele együtt mi is,hiszen ilyen még nem fordult elő.Ezt követően ugye elvittük doktorhoz ahol megállapították hogy allergiás a házi porra,és persze kapott pipát is.Azóta nagyon sűrűn előfordul,hogy jön a telefon a suliból hogy a fiamnak(hasmenése,hányingere…stb.) problémája van és hazajön.Hát itthon általában hála istennek semmi baja aztán.Már arra is gondoltam “szimulál” vagy annyira megijedhetett akkor hogy lelki eredetű.Nagyon szépen kérem adjon nekem tanácsot ügyben.Ja és teszem hozzá rajta kívül van még 2 gyerekem akikkel ilyen probléma,és már jellegű sincs.Várom válaszát.Tisztelettel Melinda
Kedves Melinda!
Levele alapján azt gondolom, hogy valószínűleg nem szimulál, de lehet lelki oka annak, hogy otthon jobban lesz a kisfia. Gyermekpszichológus felkeresését javaslom ezzel a problémával.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves doktornő!
Elég hosszú a történet, ami megelőzi a kérdésemet, úgyhogy bele is kezdenék.
2014-ben, 17 évesen összejöttem az első barátommal. Minden teljesen jól alakult, kiderült, hogy egyezik a humorunk, nagyon jókat tudtunk beszélgetni, nem szégyelltünk egymás előtt semmit sem, egyformán őrültek és lazák voltunk. Ő ekkor 21 éves volt. Eltelt úgy egy év, hogy gyakorlatilag problémamentes volt a kapcsolatunk, de ahogy egyetemre kerültem, sok dolog megváltozott. Ekkor majdnem véget vetettem a dolognak a nagy szerelem ellenére is, de Ő megígérte, hogy megváltozik, én meg hittem neki, és végül az idő minket igazolt, az a probléma már nem áll fenn. Ennek ellenére mégis volt valami ami zavart, és ezt csak most, másodév elején fogalmazta meg kerek perec egy kedves barátom, mégpedig úgy, hogy szerinte mi ne fogunk együtt maradni. A helyzet az, hogy én úgymond szintet léptem, hogy elkerültem a kisvárosból, amit otthonomnak nevezek, de ő maradt, és ugyanott dolgozik, ahol eddig, nem használja ki egyik tehetségét és adottságát sem, és annak ellenére, hogy lassan 24 éves lesz, szörnyen gyerekesen látja a világot. Többször is hangot adtam már annak, hogy örülnék, ha továbbtanulna, vagy legalább kicsit elkezdene felnőni, és mondjuk elkezdene spórolni, vagy jogsit csinálni, és hogy nekem nem sok kapacitásom van az orvosi mellett még arra, hogy őt is neveljem. Én egyetemre járok, új emberekkel ismerkedek meg, változik, fejlődik a személyiségem, és attól félek, hogy ha csak én változom, de ő nem, a kapcsolatunk sem fog tudni fejlődni. Ő persze megígérte, hogy most is megváltozik, és hogy szerinte is fontos már, hogy kicsit felnőjön, de én nem tudok ebben hinni, mivel többször is megígérte, hogy más lesz, de végül minden maradt a régiben. Miért pont most változna meg minden? Nagyon sokat stresszelem magam a dolgon, rengeteget sírok. Ha vele vagyok, akkor minden oké, jól elvagyunk (az intim részét leszámítva, mert egy ideje az sem működik, és ez sajnos az én részemről), de ha egyedül vagyok, mindig csak ezen jár az agyam. Ahogy pedig pörgök a témán, egyre rosszabb irányba haladok, megfordul a fejemben, hogy szakítsak, de ilyenkor meg a világ legaljasabb emberének érzem magam, mert Ő sosem tudna engem bántani, és én meg mégis azon gondolkozom, hogy én bántani fogom Őt.. ha nem most, akkor később. Mert úgy érzem, hogy ez nem fog működni már, pedig szeretem Őt és ragaszkodom hozzá, hiszen csak ő a első szerelmem. Ő időt kér, és hogy bízzak benne és támogassam, mert ezt most ő komolyan gondolja.. El is kezdte tanulni a kreszt, és a munkahelyváltáson gondolkozik, én mégsem hiszem, hogy bármi is változni fog.
Ön szerint ilyenkor mi a teendő? Nem akarok neki rosszat, de magamat ezzel a dologgal teljesen kicsinálom, és jelenleg nem ez kéne, hogy a legnagyobb gondom legyen, így, a vizsgaidőszak felé haladva. Teljesen letört vagyok, és bezárkózott, rosszul érzem magam,teljesen kétségbe vagyok esve és nem látom a kiutat.
Előre is köszönöm a válaszát!
Kedves Pitypang!
Levele alapján azt gondolom, hogy érthető a kétségbeesése. Azt kellene szerintem átgondolni, miért nem bízik abban, hogy a párja változtatni fog. Mennyire közösek azok az elképzelések a jövőről, melyeket nekem is leírt.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves doktornő!
Egy családi problémával kapcsolatosan szeretném kikérni a véleményét. Probálom tömören vázolni. A fiam, a menyem és én egy magáncégnél dolgozunk. Ha voltak problémák azt mindig megoldottuk. De most 1 éve apatárs is a céghez került és ez szakmai területen ellenségeskedést válltott ki az alkalmazottak között. Ő indulásból nagyobb fizetést kapott mind az aki a megrendeloket hozta. Ugyanakkor nemsokára kiderült, hogy házat épit, ezzel foglalkozott (engedélyeztetés, utánna kijárás a helyszinre) ez alatt az év alatt utanna igazodott a menyem, oda ment csak ahova kedve meg idelye volt. A fiam probált elnező lenni, hogy béke legyen. De közbe a munkák elmaradoztak ami vissza utött. A menyem minden hol takargatta es titkolta a dolgokat. Mig egy szép nap betelt a pohár és szembesitettem a véleményemmel, hogy ez igy nem mehet tovább. Hát lett belole egy nagy sértödöttség miszerint aki a szüleit támadja az öt támadja. Megkérdeztem töle, hogy nem lett volna tisztességes, ha elmondja az apja, hogy nézzétek ez a szándékom, addig nem tudok 100%-ban itt lenni, mert ha dolgozik minden OK lett volna.A fiamnak másnap mondtam meg. A válasz az volt, hogy a menyem nagyon meg van sértve. Amit probáltam megértetni vele az volt, hogy nagyon elfogult és nem tudja leválasztani a céget és a családot. Hát igen bonyolult. A fiam nem akar vitatkozni és a menyem meg csak haragszik. De ami nekem fontos, hogy ott van a kicsi 3 éves aranyos unokám akit azóta nem látogathattuk. Várjuk hogy csendessedjenek a kedélyek. Mi soha sem tolakodtunk, amikor felkértek hogy a gyerekre vigyázzunk mindig ott voltunk és általában mi és nem a menyem szülei. Minden rendben volt, jol egyeztünk, alkalmazkodtunk. De most vége a családi idillnek. A férjem igazat ad, a fiam megért, cég ügyben változásokat eszközölt, de a menyem hajhatatlan. Nem mind dolgozo, hanem mind nagymama kérdem mit kell tennem? Mindig öszinte voltam, csak igy tudok élni. Mi a megoldás?Köszönöm előre is válaszát.
Kedves Annamari!
Nem értem a leveléből, pontosan miért haragszik a menye, mit mondott meg neki, amivel megsértette. A fia hogy reagált erre? Mit jelent az apatárs kifejezés?
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Doktornő!
Van egy nyolc éves öcsém. Ahová jár iskolába ott vannak 8-9 éves gyerekek akik pornó filmet néznek és a pornó filmekben látottakról mesélnek a szünetben a többieknek. Szerintem ez nagyon nem helyénvaló és felháborító.Hazajön öcsém, és amiket hallott azokat mondogatja. Hogyan lehet ezt a dolgot helyén kezelni? A pornó filmes történetek miatt nem megfelelő képe alakul ki a szexről / a párkapcsolati intimitásról, stb.
Köszönettel: Rita
Kedves Rita!
Szerintem nagyon jól látja ezt, a pornófilmek nem reális képet közvetítenek az ember szexuális életéről. Ráadásul a 8-9 éves gyerekek még nem is értik feltétlenül mire jó ez az egész. Azt javaslom, beszéljen a szüleivel arról, hogy szükséges megejteniük a szexuális felvilágosítást. Fontos, hogy a családból szerezzen megbízható információkat az öccse és ne az internetről vagy barátoktól.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Doktornő! A nyáron lelki gondok miatt baráti tanácsra egy dr.nőhöz fordultam . Kétkedéssel fogadtam a fiatal kora miatt. Hetente ,kéthetente találkozom vele és azt vettem észre, hogy megkedveltem. Értelmes , empátiás, amikor eljövök tőle mindig jobban érzem magam .Szeretném megkérdezni, hogy miért van ez, mi ennek a magyarázata? Vivien
Kedves Vivien!
Szerintem érthető, hogy megkedvelte, hiszen támogatást kap tőle. Ön problémának érzi ezt?
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Doktornő! Nem tudom, hogy jó e , ha valaki megkedveli az orvosát, talán nehezebb az elszakadás utána?! Vivien
Kedves Vivien!
A gyógyítás illetve a mésik emberen való segítés alapja a bizalmas, támogató kapcsolat, ezért óhatatlan, hogy idővel megkedveljük orvosunkat. Ez csak akkor nehezíti meg a tőle való elszakadést, ha életünjkben nincsen kellő számú támogató szociális kapcsolat, vagy személyiségünk bizonytalanabb a kelleténél.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda! Írtam már Önnek, de újra elbizonytalanodtam. A munkahelyemről tetszik egy kollégám akivel ritkán találkozom bent, jobb esetben naponta 1-2-szer összefutunk a folyosón. Első perc óta tetszik nekem. Ő összejött egy közös kolléganőnkkel, 2-3 hónapig együtt voltak, szétmentek, pár hétig újra együtt voltak, megint szétmentek. Én szerintem szimpatikus vagyok neki, néha odajön hozzám beszélgetni ez a férfi, felfigyel rám ha meglát, néha olyan mint aki flörtölni próbál. De mégsem lép semmi konkrétat, Múlthéten azt mondta valakinek, hogy “jó volna már egy barátnő”. Én nagyon visszahúzódó vagyok és gátlásos. De próbálok magamon erőt venni és ha úgy van, én is odamenni ehhez a kollégához megkérdezem hogy mit csinál, mi újság vele, vagy csak rámosolygok (úgy ahogy merek). Ezeket viszonozza, de nagyon bizonytalan vagyok magamban, hogy nem-e csak azért csinálja ezt mert alapvetően egy kedves és közvetlen ember, de nem nőként tekint rám hanem csak kedves kolléganőre.
Ráadásul hogy ez a másik kolléganő elég sok időt tölt vele a munkahelyen, attól tartok újra összejönnek. Ha haragban vannak: nem beszélnek, kerülik egymást, ha meg jó a viszonyuk akkor együtt esznek, viccelődnek egymással, látszik hogy van valami köztük. És ma is és tegnap is láttam hogy váltanak pár szót, viccelődtek egymással. Akár újra együtt is lehetnek…. Ez az egyik dolog ami aggaszt.
A másik pedig: ma léptem egy olyat amit valamennyire bánok is meg nem is. Bementem a munkahelyi ebédlőbe, és ez a férfi egyedül ebédelt. Csak ő volt a helyiségben. Nem vagyok egyáltalán bátor vagy magabiztos, de valahogy az a gondolat ugrott be nekem, hogy megkérdezem hogy mellé ülhetek-e? Meglepődött és mondta hogy persze. Leültem mellé, de feszengtem nagyon. Ímmel-ámmal beszélgettünk, kínosan is éreztem magam picit. Lehet rossz döntés volt hogy megkérdeztem. Úgy 5-6 percet ültünk együtt, aztán ő befejezte és elpakolt maga után. Mire aztán bejött a kolléganő (a volt barátnője) és szólt neki valamit és viccelődtek 1-2 mondatot. Én meg kellemetlenül éreztem magam, hogy ez már-már tapadás és kezdeményezésnek is vehető a részemről. De mi van ha együtt van a másikkal, vagy nem is akart velem enni én meg rátapadtam. Megbántam ezt a kellemetlen szituációt amit saját magam alakítottam ki és az kavarog bennem hogy akár azt is gondolhatja hogy “mit akar ez tőlem?” (mármint én) vagy csak nem akar megbántani és azért engedte hogy odaüljek mellé. Ön mit gondol erről hogy odaültem mellé, és arról hogy ezután hogyan viselkedjek? Szívem szerint elkerülném mert szégyellem magam.
Kedves Kérdező!
Levele alapján azt gondolom, hogy jó, hogy mert kezdeményezni, leült a kollégája mellé. Ez szerintem pusztán baráti gesztusnak is tekinthető, ezért nem szükséges kellemetlenül éreznie magát miatta. Annyira viszont egyértelmű jelzés volt, hogy ha akar a férfi valamit, akkor felbátorodjon, keresse most Ő Önt.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Mérlegelve arra jutok végülis, hogy ha nem ülök le mellé, akkor meg azt bánnám hogy kihagytam egy ilyen lehetőséget a beszélgetésre. És azt talán jobban bánnám. Csak annyira furcsa ez az egész. Más férfiaknak még ennyi jelet sem adok hogy magamtól hozzájuk szóljak, szinte észre sem veszem őket, és mégis kezdeményeztek. Ő pedig nem. És pedig valami mégis van a részéről. De az is lehet, hogy összezavarom hogy nem tudok flörtölni, nem tudok incselkedni vele, sokszor lesütött szemmel járok a folyosón. Köszönöm szépen a nagyon gyors válaszát!
Kedves Kérdező!
Szerintem is jól tette. Lehetséges, hogy összezavarta a férfit a lesütött szemmel közlekedése. Talán még több, egyértelmű jelre vár. Sokszor pont az jön össze a legnehezebben, ami aztán a legjobb lesz. 🙂
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Doktornő!
A következő probléma megoldásában kérem a segítségét:
44 évesen újra találkoztam a gyerekkori szerelmemmel és mindkettőnkben ismét feltörtek az érzelmek. Mindketten boldogtalan házasságban éltünk, így nem volt kérdés, hogy elválunk és összeköltözünk. A helyzetet bonyolította ugyan, hogy ő külföldön él és van két 10 év körüli gyereke, de miután megbeszéltük és tisztáztuk az igényeinket a kapcsolatunktól, felmondtam az állásomat és -ugyan rosszul jöttem ki anyagilag a válásomból-kiköltözzem hozzájuk. A gyerekek 1-1 hetes turnusban vannak az apjuknál és nálunk.
Kettő napi szintű problémánk van:
1. A gyereknevelés: rengeteget vitatkoztunk, de szép lassan összecsiszolódtunk. Nem mondom, hogy már nem fordul elő vita köztünk, de nagyjából hasonló elveket vallunk. A gyerekek befogadtak és imádnak engem. Azt lehet mondani, hogy a következetes nevelésem ellenére, nagyon ragaszkodnak hozzám.
2. A volt férj…ez a nagyobb baj.
Irányítja az életünket és visszaél az élettársam jóindulatával. A párom mindenbe beleegyezik, mindent elfogad úgy, hogy nem kérdez meg engem, vagy ha meg is kérdez, nem veszi figyelembe a döntésnél. Kihasználja, ha kell zsarolja (!) őt, ha a párom nem megy bele abba, amit ő akar.
Harmadik éve akkor megyünk nyaralni (dátumra pontosan), amikor ő mondja, mert ő előbb foglal és nekünk azt kötelező elfogadni.
A párom nem mer szólni neki, nem mer ellenkezni vele, mert fél, hogy akkor megromlik a kapcsolatuk és ezt nem akarja a gyerekek miatt!
Én viszont teljesen kész vagyok, mert úgy gondolom, hogy kettőnk álláspontját, közös döntését és akaratát kell megvédenünk és szembeállítanunk az ő álláspontjával, természetesen a gyerekeket figyelve.
Egyébként a volt férj nem nevel, nem foglalkozik a gyerekek dolgaival, a napi szükségleteik kielégítése is hagy kívánnivalót maga után.
Tehát úgy élnek tovább, mint férj- feleség, ahol a férj irányítja a feleségét, aki meg is csinál mindent amit mond. Csakhogy itt vagyok én! És pont ezeket a szabályokat, elveket fektettük le anno a párommal, hogy MI döntük az életünkről, a gyerekeket szem előtt tartva. A párom viszont így látja helyesnek, annak ellenére amit megbeszéltünk. Most ott tartunk, hogy visszaköltözöm Magyarországra, a semmivel a zsebemben, amit nagyon nem szeretnék, mert szeretem őt.
Doktornő! Úgy kell leélnem az életemet, hogy nem dönthetek semmiben? Hogy valaki irányít? Hogy mindig nekem kell alkalmazkodnom? Hogy nem én döntöm el és a párom, hogy mikor és hova megyek?
Mit lehet tenni ilyen esetben?
Kérem, ha lehet az e-mail címre válaszoljon! Ha nem, akkor természetesen az oldalon is várom megtisztelő válaszát!
Köszönettel: Béla
Kedves Béla!
Sajnos csak itt az oldalon áll módonmban válaszolni Önnek (is).
Levele alapján azt gondolom, hogy valóban fontos volna, hogy a párjával együtt irányítsák a közös életüket, a konfliktusoktól való félelem nem szabad hogy megakadályozza ebben a párját. Fontos, hogy a társa is megértse, ez a mostani helyet egyikőjük, még a gyerekek érdekét sem szolgálja. A változtatáshoz pár- vagy családterápiás segítségre lehet szükség.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt dr.Habis Melinda!
Tanácstalanok vagyunk a párommal…szeretnénk a segítségét kérni.
5 éve élünk együtt.Párom 8 éve elvált 2 gyerekük van (11,17 évesek).Páromnak volt 1 barátnője elöttem,de nem volt tartós mert elüldözték a fiai (féltékenyek voltak a kislányára).Nekünk nincs közös gyerekünk sajnos.Családi házban élünk,a gyerekeknek van külön szobájuk.Mindent próbálunk úgy elkövetni,csinálni,hogy jó legyen nekik.Sok mindenben kikérjük a véleményüket.Az idei év viszont nagyon rossz volt.Ők folyamatosan ellenem cselekedtek és nem bírtam elköltöztem 2 hónapra,majd vissza.A nagyobbik azóta nem jön mert én ott vagyok.Volt fél évünk ami nagyon jó volt a kisebbik gyerekkel mostanáig.3.alkalommal fordul elő,hogy a gyerek nem alszik és mindenfélét kitalál ami nem igaz pl.fél ( ő sosem fél csak a bátyja),hideg van ilyenek.És mikor kérdezzük nem válaszol csak néz és az apjának beleröhög a fejébe.Mit tehetnénk,hogy megnyíljon,hogy beszéljen.Mi azt gondoljuk,hogy ellenünk van nevelve otthon mint ahogy a nagyobbik is elmondta tavaly,hogy nálunk csak azt csinálják amit anyukájuk mond nekik.Nagyon szeretnénk,hogy a kapcsolatunk működjön így hármasban,de nem tudjuk mit tehetnénk.Párom a válás óta nem beszél az ex feleségével,így vele sem tudjuk megbeszélni.Vigyük pszichiáterhez a gyereket,mit tanácsol?
Válaszát köszönjük!
Kedves Mima!
Levele alapján azt gondolom, hogy érdemes volna a párjának ismét szóba állnia az exével, megbeszélni, amiket szükséges ahhoz, hogy helyreálljon végre a rend, megszűnjön a gyerekek ellségessége (ez őket is nagyon megviseli, még ha nem mutatják is). A gyermekpszichiátertől való segítségékérés sem rossz ötlet, a családterápia azonban még hatékonyabb megoldást jelentene.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves doktornő!
Az én problémámat kicsit nehéz összefoglalni, mivel nagyon régen kezdődött. A nagyfiamról szeretnék ìrni aki most 9 éves. Apával rengeteget veszekedtünk otthon. Akkor rákente a nincstelenségre. 3 éves volt a fiam amikor apa külföldre ment dolgozni, hogy jobb jövőt biztositsunk. Fél évente járt haza…. akkor azon vitázott hogy nem jó ez így, hogy ő egyedűl huzza az igát odakint, és igen a család ugy jó ha együtt van. 2 éve otthon hagyva mindent és mindenkit az akkor 7 éves fiammal mi is külföldre költöztünk. Idő közben rendeződött az életünk. Apa munkát talált a fiam ügyesen tanul az iskolában, és született egy kistestvér. Csakhogy mindezek ellenére még mindíg rengeteget veszekszünk. Már rettegve várom haza a párom hogy most mibe fog bele kötni…. ha nincs komolyabb baja akkor miért van tele a fogas, mit csináltál egéssz nap, azt a két poharat miért nem mostad el, és a többi…. mindíg van valami amit nem jól csinálok. Az utobbi időben nem szolok vissza hogy ne legyen nagyobb vita… csak már nem kezdtem birni. A nagyobbik fiam a tegnap megnyilt egy picit. Sirva mondta el hogy régóta tartja magában a “csúf szavakat” amit apa mond, és hogy ki akarja engedni magából de nem tudja hogyan. És ő az egyedüli akinek a szülei vitatkoznak. Én próbáltam a párom tudtára adni hogy a gyerek miattunk piszkálja az ujjait, alva járó, és tulsulyos (55kg)…és változtassunk valamit. De ő azt mondja a gyerek tulreagálja, idézem..” bezzeg nekem apám ivott és ütte a családot mégis itt vagyok… bezzeg anyám mennyit türt …” sajnos állandóan a szüleivel példázódik, de ez nekem nem példa. Kérem doktornő tanácsát mit tegyek hogy a gyerekem boldog kiegyensulyozott gyerekkort éljen? Nem szeretném ha úgy nőne fel mint a párom. Előre is köszönöm válaszát.
Kedves Kérdező!
Levele alapján azt gondolom, hogy nagyon jó, hogy írt és komolyan veszi ezt a problémát. Fontos volna azonban, hogy a párja is arra az elhatározásra jusson, hogy változtatniuk kell a kapcsolatukon, illetve azon, hogy Ő hogyan fejezi ki a frusztrációját. Nem csak az alkoholista szülők gyermekei szenvednek, attól, hogy Ő nem iszik, valószínűleg még továbbadja az általa megtapasztalt viselkedésmintákat. Párterápiás segítség kérését javaslom (nem csak a gyermekeik miatt).
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Doktornő!
A kislányommal kapcsolatban szeretném a segítségét kérni. 2 hét múlva lesz 4 éves,
óvodába jár, okos, tüneményes gyerek, mert mindent megcsinál amit kérünk tőle, viszont
nem beszél az oviban csak a gyerekekkel. Itthon be nem áll a szája, viszont ha elmegyünk valahová,
pl. a boltba és kérdeznek tőle valamit, akkor nem válaszol. Azt tudni kell, hogy az apja
most februárban úgy döntött, hogy mással szeretne tovább élni és itt jönnek a problémák.
Február óta kb. 4-5x látta az apját, előtte se sokat, mert egyéb okok, főleg anyagi miatt nem tudtuk
megoldani, hogy együtt éljünk. Itthon lakunk és 1 évig ő is itt lakott velünk, csak aztán
a lakhelyéhez közelebb kapott munkát és így hazament a szüleihez (kb. 60 km-re lakik). Nélkülem még nem volt náluk a gyerek.
Tavaly 1 hetet voltam kórházban és akkor mondta exem anyja, hogy elviszik a gyereket kérés nélkül, csak
beültetik a kocsiba és viszik is, és mindezt úgy, hogy szinte idegenek a gyereknek, mert jó, ha 3-4x látta őket
évente. Az apjával sincs el, hisz hozzá se szól a gyerek. Nincs meg az a tipikus apa-lánya kapcsolat közöttük.
És most karácsonykor el akarják vinni pár napra és nem tudom, hogy mi tévő legyek. A saját
apjához nem szól egy szót se, nemhogy a nagyszüleihez. Mondták már nem egyszer
hogy fogják a gyereket és elviszik, mi az hogy nem engedem el! Félek, mert így is vannak magatartásbeli
problémák a viselkedésében és ha most elengedem úgy hogy nem vagyok ott, akkor lehet, hogy rosszabb lesz.
mondja mindig, hogy nem akar menni az apjához. Az én szüleimmel jól megvan, hiszen itthon
lakunk, de még így is nagyon anyás. Azt sem akarom, hogy elviszik és akkor kiordítja
a lelkét is, meg olyankor nem eszik, nem iszik semmit, míg nem lát engem. Mit tegyek? Mit javasol?
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Edina
Kedves Edina!
Levele alapján azt javasolnám, hogy próbálják meg békés úton rendezni a kislány édesapjával való kapcsolatát. Nyilvánvaló, hogy ebben a fokozatosság szükséges feltétel (tehát inkább negatív hatású, mintsem a köztük levő köteléket erősítő doldog lenne, ha hirtelen néhány napra elszakítanák Öntől, hogy olyan emberek társaságában legyen, akiket alig ismer.) A viselkedési problémák miatt gyermekpszihológus felkeresését javaslom, aki a részletek ismeretéban több tanácssal is szolgálhat majd.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Doktornő! Egy kicsit elbizonytalanodtam magamban és nem találom a helyes utat. Három komolyabbnak mondható kapcsolatom volt az utóbbi időben, két három éves és egy másfél, de ez utóbbi úgy érzem legfőképp az én hibámból ment tönkre. A két három éves kapcsolatomban fülig szerelmes voltam, de a szexuális együttlétek sosem mentek úgy ahogyan szerettem volna. Nem csupán ez járult hozzá végül a szakításhoz, de tudom hogy közrejátszott. Mindkét esetben nehéz, fájdalmas volt a szakítás. A legutóbbi, másfél éves kapcsolatomban a párom teljes ellentéte volt az előző két kiszemeltnek. Visszahúzódóbb, kevésbé magabiztos, sok furcsasággal a személyiségében, de szerethető, kedves lány és szexuális téren is tökéletesen passzoltunk ami feloldotta bennem a régebbi szorongást, ami a csalódásokból adódott. Viszont képtelen voltam a szerelemre és rengeteg volt köztünk a súrlódás, gyakran az én hibámból is, mivel képtelen voltam helyén kezelni az ő egyedi, különös személyiségét. Többször is szakítottunk, javarészt az én kezdeményezésemre, mert hiányzott a szerelem érzése és nehezen fogadtam el a különc dolgait. Aztán minden alkalommal azonnal meg is bántam, mert visszatekintve feleslegesnek láttam a vitákat és úgy tűnt az igazán fontos dolgokban passzolunk. De továbbra se tudtam parancsolni magamnak és rendre felfújtam egy-egy problémát annyira hogy végül teljesen félresiklott a kapcsolat. Ez számomra nagyon furcsa helyzet, mert én alapvetően elég önkritikus vagyok. És most nem találom az okát miért viselkedtem ennyire szélsőségesen? Egy hete nem vagyunk már együtt és úgy érzem válaszút elé értem; hagyjam őt, ne okozzak neki több csalódást és nézzek szembe inkább önmagammal (maradjak egyedül egy ideig), vagy próbáljam megjavítani amit még lehet, annak ellenére hogy a bizalom odalett és ne kockáztassam hogy elveszítek valakit aki ennyire más, mint akikben eddig csalódtam? Egyáltalán hogy lehet hogy ebben a kérdésben tanácstalan vagyok?
Kedves Gábor!
Szerintem érthető a tanácstalansága és nagyon jó, hogy hajlandó mélyebben végig gondolni a történteket! Én azt gondolom, hogy érdemes volna jobban belegondolni abba, hogy ha nem volt szerelmes, mégis mi fogta meg ennyire ebben a lányban, mi volt az a kapcsolatukban, amit visszasír, amit nehezére esik elengedni. Milyen dolgokat fújt fel a kapcsolatuk alatt? Ez hogy füg össze az Ön korábbi tapasztalataival, családjában megélt élményeivel? Ezen kérdések megválaszolásdához pszichoterápiás segítségre lehet szüksége.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda!
Egy gyereket mi visel meg jobban: agresszív, sértegető, becsmérlő apa mellett felnőni vagy egy esetleges válás? Az apa a gyerekkel szemben viselkedik így, nem lát benne semmi jót, csak púp a hátán és sokszor mondja neki, hogy alig várja, hogy megszabaduljon tőle. Sokszor már azért is megveri, mert “szemtelenül néz”. A történetben van egy kisebb lány gyerek is, aki mindennek szemtanúja, bár ő még egyelőre, nem szenvedője direkt módon az eseményeknek. Legyen szíves legyen konkrét a válaszával.
Köszönöm a figyelmét és a kedvességét!
Kedves Írisz!
A válás – bár mindenképpen megviseli a gyermeket (kivéve ha már egyébként is nagyon rossz a gyermek érzelmi állapota) – mindenképpen jobb megoldás, mint egy agresszív vagy érzelmileg bántalmazó felnőttel való együtt élés. Tehát azt javaslom, hogy vagy próbáljanak meg vátlotztatni a kapcsolatukon, az együttélésük módján, vagy gondolkodnak el azon, hogy miért van, a gyemrekük meg akar az apjától szabadulni. A döntés felelősségét Önnek és a párjánek kell viselnie, nem a gyermeknek. Sőt, egy esetleges válás után esélyt kell adni annak, hogy az apjával rendeződhessen a kislányok kapcsolata.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda!
Köszönöm a gyors válaszát! Talán nem fogalmaztam teljesen jól: az apa akar megszabadulni a gyerektől, ezért is a kérdés: ugyanis a gyerek nagyon apás. Egyébként a nagyobbik gyerek kisfiú, a kicsi lány. És a kisfiú egy valóban nem könnyen kezelhető gyerek, de a fenti dolgok semmilyen körülmények között sem jogosak.
Kedves Melinda!
Nem tudom mi lehet velem. Nagyon szeretnék barátokat szerezni, viszont nem először fordul már elő, hogy a nagy örömködésben, hogy végre találtam valakit, akivel jól el tudok beszélgetni bármiről, egyszerűen félreértem vagy észre sem veszem az utólag már egyértelműnek tűnő jeleket és utalásokat, hogy ő többet szeretne mint “barátság”, ekkor viszont egyenesen menekülök előle. Utána tiszta hülyének érzem magam és mardos a bűntudat, a másik fél pedig csak értetlenül áll vagy hibáztatja magát vagy épp engem.
Régebben is volt már, hogy amint komolyra fordult volna egy kapcsolat, pánikolni kezdtem és úgy éreztem menekülnöm kell, pedig jól éreztem magam a társaságában. Egyszerűen nem értem, miért lehet ez?
Lehet bármi köze ahhoz, hogy apám alkoholista volt?
Kedves Lili!
Persze, lehet köze hozzá. Ön csak barátságra vágyik férfiakkal? Párkapcsolatban nem gondolkodik? Ha esetleg vágyna ilyenre, de fél tőle érdemes pszichoterápiás eszközökkel végigbeszélni a félelmeit, hogy le tudja küzdeni ezeket, megértse a korábbi, családi dinakikákat és ezáltal párpakcsolatai sikeresebbek legyenek, mint azok, melyeket mintaként maga előtt látott.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Írisz!
Elnézését kérem a félreértés miatt! Az szerintem nagy baj, ha egy apa ennyire agresszív a saját gyerekével. A fiú személyiségét ez erősen károsítja, további viselkedési zavarokat okozva ezzel.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Történetem igen bonyolult és hosszú, de igyekszem “röviden” leírni. 15 évvel ezelőtt nagyon tetszett nekem egy férfi, viszont neki inkább az akkori egyik barátnőm jött be. Hogy nem engem “választott”, leginkább az önbizalmamnak fájt. Mivel a férfi (nevezzük Zsoltnak) házas volt, akkor sem mentem volna bele semmibe, ha történetesen engem “választ”, mert lelkiismeretfurdalásom lett volna. Barátnőmet viszont ez nem érdekelte, belement a kalandba. Azóta eltávolodtunk egymással a barátnőmmel, külföldön él, nem tartjuk a kapcsolatot, eszembe sem jutott ez a dolog azóta.
Egészen tavaly nyárig, amikor is több, mint 10 év elteltével véletlenül összetalálkoztunk Zsolttal. Odajött hozzám, megkérdezte hogy vagyok, többször beszélgettünk, egyik alkalommal elég sokat. Sajnos 4 éve meghalt a felesége, egyedül maradt két kamaszlánnyal. Láthatólag nagyon megviselte, s én borzasztóan sajnáltam emiatt. A vonzalom ugyanúgy előjött részemről, de úgy gondoltam, nem szabad foglalkoznom vele, mert én olyan férfit keresek, aki csak néhány évvel idősebb és még nincs gyermeke (ő 12 évvel idősebb nálam). Zsolt viszont kitalálta, hogy üljünk be valahová egy italra egyik este, én meg rábólintottam. Lehet, hogy naiv vagyok, de első körben én ezt baráti meghívásnak tartottam. Azt mondta, írjak, amikor nekem jó. Írtam is, de a válasz az volt, hogy most nem ér rá, de majd megoldjuk. Aztán eltelt kb. 1 hét, buliba mentem a barátnőmmel (nevezzük őt Fanninak). Fanni másik barátnője is jött (nevezzük őt Kittinek), akivel akkor találkoztam másodszor. A buliban Zsolt is ott volt, de ő ott dolgozott. A két lány teljesen lerészegedett, alig ismertem rá Fannira. Ráadásul rányomult Zsolt kollégájára, aki nős, Fanni pedig szintén házas. Tehetetlenül néztem, ahogy a barátnőm kifordul magából. Zsolt nemigen foglalkozott velem aznap este, de mikor vége lett a bulinak, azt mondta, üljünk be valahova. Mind az öten beültünk, aztán kellő mennyiségű alkohol után (én nem iszom, antialkoholista vagyok), Zsolt elkezdett nyomulni. Viszont azt is elmondta, hogy ő nem képes érzelmi kötöttségre, s ne számítsak többre egy kalandnál. Megmondtam neki, hogy nem vagyok egy kalandornő típus. Szerinte meg egyszer élünk, lehet, hogy pár hónap múlva már nem is élünk, stb. Meg hogy én egy nagyon kedves, okos, aranyos lány vagyok, ő meg a lehető legrosszabb fajta és én sokkal jobbat érdemlek nála. Nem akar megbántani, egyrészt mert kedvel, másrészt pedig mert már 15 éve ismer (hozzáteszem, sok mindenre emlékezett velem kapcsolatban, arra is, hogy nekem “baj” volt, amikor annak idején összejött a barátnőmmel). Döntenem kellett, Fanni látta a tanácstalanságomat, de azt mondta, ebben nekem kell döntenem. Maradtam. (Részben azért, mert szinte semmi tapasztalatom nincs a férfiakkal, pedig már nem vagyok huszonéves, másrészt pedig a vonzalom miatt.) Mint utólag kiderült, nagy hiba volt ebbe belemennem. Később, amikor találkoztunk, még beszélgetett velem, aztán elkezdett “menekülni” előlem. De végül anélkül, hogy beszéltünk volna a dologról, elköszöntünk egymástól. Próbáltam megnyugodni és lezárni az egészet.
Eltelt kb. 2 hét, amikor beszéltem Fannival, aki közölte velem, hogy a Zsolt nagyon durva dolgokat mondott rólam a kollégájának, aki ezt elmondta Fanninak. Állítólag ezeket: “nem az esetem, az az este csak azért volt, mert ha megkap, akkor végre leszáll rólam” (persze ezt nem ilyen szépen fogalmazták meg), “nem hiszem el, hogy már megint itt van”. Plusz elmesélte a munkatársainak, ami köztünk történt. Úgy éreztem magam, mint akit sárba tapostak. Aztán Fanni elmondta, hogy akkor este még előttem nála és a barátnőjénél is bepróbálkozott. Ezt egyfajta bizonyítéknak tekintettem. Folyamatosan pörögtek bennem a kérdések: Ha nincs ló, jó a szamár is alapon én is megfeleltem? Vagy mindegy volt, hogy ki, csak legyen valaki? Kellett egy újabb strigula? És egyáltalán, Fanni miért nem figyelmeztetett? Nyilván, ha szól, nem maradok ott vele. Aztán amikor látta, hogy ez mennyire megvisel, már bánta, hogy elmondta ezeket nekem. Természetesen beszélni akartam Zsolttal, de megkért rá Fanni, hogy úgy tegyem ezt, hogy neki és a Zsolt kollégájának ne legyen ebből baja. Sajnos nem sikerült találkoznom Zsolttal, facebookon pedig nem akartam neki megírni, és azt sem tudtam, hogy mondjam el úgy, hogy ez a két ember ne sérüljön. Fanni szemére vetettem, amiért nem figyelmeztetett, de ő nem értett egyet velem, mondván, hogy nem akart szart keverni. Aztán egyszercsak felhívott azzal, hogy mivel problémáztam, hogy miért hallgatott, most akkor elmondja az új híreket. Zsolt írt valami társkeresőn Fanni barátnőjének, Kittinek, hogy szeretne vele találkozni. Kitti visszautasította azzal, hogy ő szeret engem, ezért inkább nem. Azt hittem, elájulok. Hogy hozhatott engem ennyire kellemetlen helyzetbe? Zsolt nyilván azt hitte, teljesen odavagyok érte. Erre Zsolt azt írta neki, hogy én egy nagyon kedves lány vagyok, de nem vagyok az esete. Ez volt a másik bizonyíték számoma. Hozzáteszem, Kitti nem egy szépség, buta is, s egyszerre 4 férfi van az életében. Persze én megint egy nullának éreztem magam, pedig nem vagyok csúnya. Mások szépnek, intelligensnek látnak, sokan szeretnek, ezért nem panaszkodhatok. Ez a történet mégis lerombolta az önbizalmam. Várnom kellett, mert csak idén nyáron volt lehetőségem megbeszélni, de az addig eltelt 9 hónapban minden nap ezen kattogott az agyam. Sajnos nyáron nem tudtam vele úgy összefutni, ahogy akartam, ezért írtam neki. Megkérdezte, miről akarok vele beszélni, mire leírtam, hogy durva dolgokat hallottam vissza. Szerinte viszont nincs mit tisztázni, ő erről nem beszélt senkinek. “Az pofázik aki ott volt”. Beszéljem meg azzal, akitől hallottam, valószínűleg ismeri a szarkeverőt. Ebből jöttem rá, hogy ő arra az estére gondol. A válaszomban sajnos nem írtam meg neki, hogy nem konkrétan arról az estéről lenne szó, ezt utólag már nagyon bánom. Annyit írtam csak neki, hogy nem gyanúsítani akartam, csak kérdezni, és hogy attól könnyebbült volna meg a lelkem, ha meghallgat, de mivel nem adott rá lehetőséget, megoldom másképp. Minden jót kívántam, és megnyugtattam, hogy többet nem írok. Válasz erre már nem érkezett. Fanni időközben bocsánatot kért, amiért nem volt hozzám őszinte, de mivel kétszer is továbbadta, amit én bizalmasan elmondtam neki, képtelen vagyok bízni benne. Ezért többet nem fogom keresni. A nyár folyamán véletlenül összefutottunk Zsolttal. Azt vettem észre, hogy valaki lelkesen integet nekem egy autóból. Ő volt az. Amikor meglátott egy fiúval, aki egyébként régi barátom, szinte folyamatosan szemmel tartott minket. Nem értem őt. Miért zárkózik el ennyire a beszélgetéstől, a letisztázástól? Egyébként pedig, valahányszor összefutunk, lelkesen köszön, integet, mintha tiszta lenne a lelkiismerete.
13 hónap telt el azóta, hogy ezeket hallottam, és még mindig nem sikerült túllépnem rajt. Mindent megpróbáltam. Az alkotás a szenvedélyem, és még az sem köt le. Szeretek olvasni, de nem tudok koncentrálni a könyvre. Valahol ott hátul állandóan ez pörög a fejemben. Társkeresőn is fent vagyok, de sajnos nem találkoztam eddig megfelelővel. Sokat sírok is miatta. Egyszerűen nem tudom elfogadni, hogy az az este egy hazugság volt, úgy érzem, hülyének nézett. Szinte ismétlődött a 15 évvel ezelőtti történet, csak kissé másként. Megint nem én kellettem. Úgy érzem, hogy csak akkor tudnám ezt lezárni és elfelejteni, ha elmondhatnám neki, amiket hallottam, és hogy ettől én hogy érzem magam, de erre nincs lehetőség egyenlőre. Tudom, hogy semmi nem változna tőle, én mégis úgy érzem, attól könnyebbülnék meg. Viszont vannak, akik attól féltenek, nehogy belém rúgjon megint (mert gyanúsítgatásnak érezné). Attól is félek, hogy ezt megint támadásnak érezné, pedig én nem feltétlenül hiszek a szakeverő(k)nek. A levélírást sem tartom a legjobb megoldásnak. De tudom, hogy így sem maradhatok, mert teljesen kikészítem magam. Ha ennyi idő alatt nem sikerült ezt elengednem, akkor mégis mennyi idő kell? Nem vagyok belé szerelmes. Az bánt, hogy ennyire belegázolt az önbecsülésembe, a nőiességembe, és ezeket ő nem tudja, hogy tudom.
Ön mit gondol? Mennyi lehet a valóságtartalma a visszahallott dolgoknak? Mit tanácsol? Hogyan lehet ezt “elfelejteni”, lezárni? Engedjem el (ha ez ment volna, már nem itt tartanék), hátha az élet ad majd rá lehetőséget (Nyaranta összefutunk, de mégsem látok sok esélyt)? Előre is köszönöm válaszát!
Kedves Kérdező!
Levele alapján azt gondolom, hogy bár nyilvánvalóan jó volna ezt őszintétn megbeszélnie Zsolttal, Ő valószínűleg nem akarja hallani, Önt mennyire megbántotta a tetteivel. Ettől függetlenül leírhatja neki, ahogyan korábban is megpróbálta már, ha azt érzi, erre van szüksége. Én azt javasolnám, hogy pszichoterápiás segítséggel gondolja (akár gonduljuk együtt) végig, mi fogta meg Önt annyira ebben a férfiben, hogy nem törődött a múlttal, hagyta magát ismét kihasználni, megalázni. Ez nem csak a történtek feldolgozása miatt fontos, hanem azért is, hogy ez soha többé ne ismétlődéhessen meg.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Névtelen! Miért foglalkozol ennyire egy olyan ember véleményével, akibe nem vagy szerelmes? Bár nem akarod elismerni, de a leveledből mégis az tűnik ki, hogy érzel valamit Zsolt iránt. Akár szerelemről, vagy erős vonzalomról is beszélhetünk. Az egész levélből szinte sugárzik a kétségbeesés. Azért gondolom így, mert voltam hasonló cipőben. Egy ember csak akkor ír ilyen hangvételű levelet, ha komolyabb érzelmekről van szó. Azt tanácsolom, hogy próbáld meg magadban lezárni ezt az ügyet. Elvesznek az éveid, s egy olyan férfira pazarlod a drága idődet, akire nem kellene. Okos vagy, aranyos,s gondolom barátaid is vannak, próbálj meg ismerkedni, flörtölni. Ha Zsolt akarna tőled valamit, ha számítanának neki az érzéseid, akkor keresne, s tisztázná veled a történteket. De mit gondolsz, mi történne akkor, ha tisztáznátok a dolgot? Szerintem semmi. Tudod te magad nagyon jól, hogy mennyit érsz, s ezt ne egy férfi mondja meg neked. Az önbecsülésed, s a nőiességed ne egy férfi által veszítsd el, mert van egy olyan férfi a nagyvilágban, aki vár rád, s neki te leszel a minden. Sajnos meg kell tanulni elengedni a dolgokat, s nem rágódni,őrlődni hónapokon, vagy akár éveken keresztül. Tudom, hogy ez nehéz, de nem tudsz mást tenni. Elnézést kérek, ha tévedek, s mégsem olyan fontos neked ez az ember, mint ahogy azt én gondolom.
Kedves Doktornő !! Azzal a kérdessel fordulok önhöz,hogy régebben azaz 2012 2013 2014-ben olyan rohamaim voltak egy évben egyszer,hogy zsibbadt a szám a nyelvem az ujjam beszédzavarom volt és a látásom is furcsa volt,minden szükséges vizsgálatott elvégeztek pl ct,karotisz ultrahang vérvétel,sziv ultrahang stb… és nem találtak semmi rosszat !! 2014 óta nem jelentkezett ez a roham de azóta is minden nap gondolok rá ,hogy nehogy visszatérjen !! Nagyon félek,e körül jár mindig a gondolatom !! Attól félek,hogy agyvérzésem lesz vagy strok vagy valami hasonló és ezért minden nap eszembe jut !! De mikor ezek a tüneteim voltak akkor elég nehéz időszakom volt mindennapos veszekedések a nevelőapámmal költözködések és azt szeretném kérdezni ,hogy idegesség stressz miatt jelentkezhettek e ezek a tünetek?? Mióta nyugodtabban élek azóta nem jelntkezett a tünet de azért aggódom hogy nem e valami komolyabb áll a háttérbe!! 20 éves leszek és tudom hogy nem mindig ezen kéne gondolkoznom hogy mikor térnek vissza a tünetek de aggaszt és megnyugodnák ha tudnám hogy ezt idegesség is okozhatta !! Válászát előre is nagyon szépen köszönöm !! További szép napot kívánok !!
Kedves Brigitta!
Természetesen okozhatja a stessz és az idegesség, de ezt nyilván hallotta már a kardiológusától és más szakemberektől is. Az, ha képtelen bízni az Ő véleményükben azt mutatja, hogy szükséges volna dolgoznia pszichoterápiás segítséggel azon, hogy ne szorongjon ennyire a betegségektől, hatékonyabban levezesse a hétköznapi feszültségeket.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda!
Egy kicsit összetett problémával fordulnék Önhöz. Pár hete elég rohamosan ingadozik a hangulatom. Esetek többségébe levertnek, kedvtelennek, üresnek érzem magam amely nagy mértékben kihat a mindennapjaimra, néha 1-2 óra alatt elmúlik máskor pár napig tart de vannak közte időszakok (órák vagy napok is) amikor teljesen normalis minden, és akadt olyan helyzet is amikor egyik pillanatról a másikra a rossz érzés átváltott és nagyjából olyankor önnagamból kifordulva viselkedek pl bulizni vágyom amivel nem is lenne gond de túlságosan is elengedem magam pedig rettentő gátlásos voltam mindig ezért is lep meg a viselkedésen melyet én nem érzékeltem csak a környezetem. A lehangolt hangulatom jobban zavar mivel ilyenkor semmi nem köt le, nem érdekel. Ezekhez társulnak még alvási problémák (üldözési mániára riadok fel, ilyenkor ébren vagyok már mozgok, beszélek de pánikolok és csak percekkel később sikerül rájönnöm, hogy ébren vagyok és nincs semmi valóság alapja annak amit hiszek. )
Mi lehet ennek az oka? Üdvözlettel: Réka
Kedves Réka!
Levele alapján azt gondolom, hogy a tünetei pszichés betegségre utalnak, ezért azt javaslom, keresse fel a területileg illetékes pszichiátriai gondozót és kérjen szakvizsgálatot, illetve kezelést.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Milyen jellegű betegség? Van valószínűsége, hogy hoszabb távú kezelést igényel?
Köszönöm válaszát.
Kedves Réka!
Erre a kérdésre nem tudok válaszolni, mivel nem találkoztunk, nem beszélgetünk még, levélváltásra pedig nem lehet szakvéleményt alapozni. Azt javaslom, hogy mielőbb keressen fel személyesen szakembert, akinek minden kérdését felteheti.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda!
Tegnap este írtam Önnek, de eltűnt a levelem. Miért?
Köszönettel: András
Kedves András!
Szerintem nem tűnt el (én emlékszem rá, hogy megválaszoltam), csak több oldalnyit kell visszalapoznia, hogy megtalálja, mert azóta sok egyéb hozzászólás is érkezett.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda!
Mit csináljunk, ha a 10 éves lányunk állandóan elégedetlen? (Elváltunk, de egyetlen hangos szó nélkül. Nem volt sárdobálás, azóta is – 5 éve – rendszeres és jó a kapcsolatunk az apukával. Kislányom szívesen megy, meg is tudunk beszélni mindent. Apukának is lett párja, egy nagyon kedves lány, és nekem is lett párom, akit a kislány első pillanattól kezdve szeret. 2 éve együtt neveljük a kislányt. Kitűnő tanuló – pedig sose tanul itthon – versenyekre jár, az osztálytársai, tanárai szeretik. Szeret iskolába járni is. Van külön szobája, de általában a nappaliban vagyunk. Szoktunk is azon viccelődni, hogy minek nekünk nagyobb ház (házvásárlás előtt állunk) úgyis pár négyzetméteren vagyunk mindig. Sokszor kirándulunk, a nagyszülőkkel is jó és harmonikus a kapcsolat, és a párom anyukájával, és testvérével is. Viszont a kislányom állandóan elégedetlen. Hogy miért kell felkelni, miért kell elindulni, stb. Ma pedig reggel közölte, hogy ő öngyilkos lesz, mert neki van a világon a legrosszabb élete. Pedig igaz, hogy volt 3 év, mikor egyedül neveltem, és az nehéz volt, de mióta van párom, minden sokkal könnyebb. Nem okoz gondot, ha elromlik a tablet, és újat kell venni, van azóta saját tévénk, autónk, nagyon sok helyre eljutottunk. Mindig van meleg étel az asztalon, és az se gond, ha 1-2 hetente étteremben akarunk enni. Ha kinövi a cipőjét, kabátját, azonnal lesz új helyette, és egy éve az egész szobáját felújítottuk. Szerintem ez nem rossz élet, sőt…. És mégis… Állandóan elégedetlen… Én az a fajta vagyok, aki az apróságoknak is tud örülni, akinek elég, ha születésnapjára kap egy meleg zoknit, a párom is jobban örül egy természetben eltöltött napnak, ahova a saját szendvicseket visszük, mintha valami luxushelyre mennénk. Próbáljuk átadni neki, hogy a pillanat örömének éljen, de nem… Vannak jobb időszakok, de van, mikor tényleg elviselhetetlen… Miért lehet ez? Köszönöm, ha válaszol. Üdvözlettel: Marcsi
Kedves Marcsi!
Levele alapján azt gondolom, hogy igenis érdemes volna megérteni, miért elégedetlebn a lánya, ehhez gyermekpszichológus segítségét kérnie. Elképzelhető, hogy megviselte Őt a válásuk annak ellenére, hogy nem durvult el. Hiszem mégiscsak megváltozott a kapcsolata az apjával azóta. Persze más oka is lehet ennek, amit a szakember játékosan fog majd megtundi a kilsánytól és persze Önnel is fog majd beszélgetni.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Jó napot! pár napja leírtam a történetem hogy szakított velem a barátnőm két hete!Aztán ma reggel rámírt kérdezgetett látja magam alatt vagyok stb, Nem értem a lényegét miért érdeklődik ha lezárta állítólag már ezt a kapcsolatot? Azt irta nem akar “paraszt” lenni így írta hogy nem ír nekem! ez csak egy indok lenne?Vagy célja lehet..
Köszönöm válaszát
Kedves Csaba!
Szerintem egyáltalán nem “parasztság” az, ha nem keressük az exünket, de ettől még nem biztos, hogy a volt barátnője valóban akar Öntől valamit. Az is lehetséges, hogy nehezen tudja lezárni a kapcsolatait, csupánt barátként érdeklődik a hogyléte felől.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda Segitseget kernem nem tudom mitevo legyek ossze vagyok zavarodva 4 honapja szultem elotte korhazban voltam sokaig parom latogatot korhazban de mikor hazajottem azal fogadot h majd elmegyek pasizni es allandoan feltekeny nem megyek sehova egyedul mert pasizok azt mondja masik problemam meg en oszinte ember vagyok es valamit latok elmondom erre azt kapom hogy szarkavaro vagyok meg hagyjal mar csaladomon belul kapom ezt.mit tegyek nem beszelgetek lassan sokszor magamba fojtom mit erzek es ki se megyek lassan csaladom koze mert nem is kivancsiak ram de babat szeretik de mar azt is megkaptam h lepattintom nekik most akkor mi van? nem ertek semmit koszonom segitseget
Kedves Anita!
Levele alapján azt gondolom, hogy valószínűleg az lehet a probléma, hogy a párja nem bírja elviselni azt, hogy Ön őszintén felvállalja a véleményét, talán Ő másfajta családból jött, ahol nem mondható ki az, amit az ember gondol vagy érez. Az Ön szókimondása ezért talán az Ő családi egyensúlyukat veszélyezteti. A párja féltékenységét párterápia segítségével lehetne oldalni.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Doktornő!
Kicsit visszamennék az időbe, mielőtt a problémát leírnám.
A parommal 5 evvel ezelőtt találkoztunk először, de akkor sajnos nem jöttünk ossze, mert mindkettőnknek párja volt.
Aztán tavaly októberben ismét felvettük a kapcsolatot, elkezdtünk talalkozgatni, szinte minden másodpercben telefonon vagy interneten beszéltünk.
Annyira jól ment minden, hogy osszekoltoztunk Berlinben, én az exemnél laktam, mint ahogy lakunk is jelenleg. Lakast nagyon nehéz találni itt, egy eve lassan, hogy így “hármasban” élünk. Történtek kisebb, nagyobb viták, mint minden mas párkapcsolatban. Az a helyzet, hogy én mindig mindent megbocsájtok neki, o meg napokig szinte hozzam se szól, meg sem hallgat, levegőnek néz. Aztán napokig meg kell alazkodnom, hogy ismét felkeltsem érdeklődését. Minden tökéletes volt, nagyon szeretjük egymást és kitartunk egymás mellett, de valami nagyon megváltozott. Rengeteget jar kaszinóba, vagy olyan helyre, ahol van automata. Nagyobb vesztés után mindig elhatározza, hogy befejezi vegre, de nem tart tovább egy hétnél es kezdi elölről. Amikor kérdőre vonom, akkor jön az “en megdolgozok érte” duma. Sokszor kéri, hogy harmas szexeljunk, amit abszolút nem értem miért, pedig mindent megadok a szexben neki. A gyerekkora megviselt volt, mesélte, hogy édesapja sokszor részegen bántotta az egesz családot, illetve az előző párkapcsolataban se becsülték meg őt. Mi egy meleg pár vagyunk. Ő 31, én 23 éves. Azt hiszem, hogy engem büntet értük és nagyon faj. Nagyon eltévedt a kapcsolatunk valamerre. Mit tehetnék? Szeretném, ha változzon a helyzet, nagyon faj ez az egesz.
Köszönettel: András.
Kedves András!
Azt gondolom, hogy a kapcsolatuk javításához szükséges lenne párterápiás segítség igéánybevétele, mert bár valószínűleg Ön nagyon is helyesen látja meg a párja múltja és az Önnel való viselkedése közti összefüggést, ha ezt megfogalmazza neki, valószínűleg csak meg fog sértődni, korántsem biztos hogy változtatni fog ezen. (Önerőből talán nem is tudna, hiába szeretne.)
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Doktornő!
A barátommal négy és fél hónapja járunk, vagyis nem egészen. Kineveztük a kapcsolatunkat barátság plusznak, mert a barátom úgy érzi, hogy nem szerelmes belém. Már kétszer szakított velem. Egy darabig még szerelmes volt a kapcsolat elején, de én sajnos elkezdtem bizonytalankodni a kapcsolatunkban, pedig én nagyon szerettem, de sajnos úgy éreztem, hogy nem vesz eléggé komolyan, és akkor szakított velem. Másfél hónapig voltunk külön, de telefonon tartottunk a kapcsolatot, aztán kibékültünk. De a barátom azóta már nem érzi magát szerelmesnek, ezért szakított velem másodjára is, de még aznap kibékültünk, és átneveztük a kapcsolatot barátság plusznak, így jobban érzi magát a kapcsolatban, még ha nem is szerelmes. Lehet ebből normális kapcsolat még? Meddig érdemes várnom, hogy javuljon a helyzet? Engem nem is nagyon zavarna, hogy csak haverként szeret, megelégednék azzal is, csak ne keressen másik nőt magának. Csak azt vettem észre, hogy őt azért zavarja. Mondta is, hogy hiányzik neki a szerelem érzése.
Kedves Éva!
Szerintem érthető lenne, ha zavarná Önt a barátság extrákkal típusú kapcsolat, hiszen ez nem jelent hűséget (sem szexuális sem más értelemben). Ha Ön szereti ezt a fiút, akkor ez egyébként is egy méltatlan helyzet. Ön mit keres ebben a kapcsolatban? Mit lát ennyire vonzónak ebben a férfiban?
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda!
A barátom megígérte, hogy szól nekem, ha esetleg más nő megtetszene neki, és akkor már nem folytatjuk tovább. Ha szerelmes lenne belém a barátom akkor is elhagyhatna akármikor. Egyszer csak elmúlik a szerelem, vagy gyengül és megtetszik más. Az exem mielőtt megcsalt és elhagyott váltig állította, hogy szeret. Lehet, hogy jobban járok azzal, aki nem szeret. Amikor megismerkedtünk a barátommal nagyon kedvesnek, figyelmesnek és megértőnek tűnt, és úgy látszott, hogy teljesen odavan értem. Azt várom ettől a kapcsolattól, hogy a barátom újra belém szeressen, de ha barátként szeretne tovább is, nekem az is elég lenne, ha őt nem zavarná ez.
Kedves Éva!
Levele alapján azt gondolom, hogy nem szabad a hazug szavakat összekeverni a valósággal. Azt, ha valaki szerelmes belénk, azt nem pusztán a szavai alapján érezzük, hanem ennek sok más jele is kell, hogy legyen. Szerintem önámítás azt gondolni, hogy aki nem szeret minket azzal is lehetünk boldogok, belénk szeret, ha a kapcsolaunk alkalminak indult. Tapasztalartom szerint ez ugyanis kifejezetten ritkán történik meg.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda!
Köszönöm a válaszokat, de a tanácsot nem hiszem, hogy megfogadom. Mert úgy érzem, hogy Ön szerint az lenne a helyes, ha azonnal szakítanék a barátommal. De én nem szeretnék vele szakítani. Ez a kapcsolat nem rossz, lehet, hogy nem tökéletes, de egészen jó. Nagyon sok kapcsolatom volt már eddig. Kb. 40, de sosem számoltam. Sok volt a csalódás. Sok olyan volt, amikor csak az egyik fél volt szerelmes. És sok rövid is volt, pár hónap hosszú. A többihez képest talán ez a legjobb kapcsolatom. Úgy érzem, hogy mindent meg kell tennem a kapcsolat megmentéséért, és ha akkor se jön össze, akkor utólag legalább azért nem kell magam emésztenem, hogy nem tettem meg a lehető legtöbbet.
Üdvözlettel: Éva
Kedves Éva!
Én nem gondolom, hogy a szakítás volna a legjobb megoldás. Fontos azonban, hogy közösen vállaljanak felelősséget a kapcsolatukban levő problémákért. Ha Ön nem bánja azt, hogy ez a fiú nem szereti Önt és Ön sem kötődik hozzá túlzottan, akkor működhet a dolog.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda!
Tulajdonképpen azért kezdtem aggódni a kapcsolatom miatt, és azért is írtam Önnek, mert a húgom azt mondta nekem, hogy ő úgy tudja, hogy akit vertek gyerekkorában az majd rosszul választ párt magának felnőtt korában. Igaz amit mond? Én elég sok verést kaptam gyerekkoromban, de azt gondoltam, hogy a felnőtt korára az embernek azért nem hathat az ilyesmi ki.
Üdvözlettel: Éva
Kedves Éva!
Sajnos hathat rá, de nem csak úgy, hogy agresszív párt választunk magunknak, hanem ennél sokkal közvetettebb módon.Ez a hatás azonban lecsökkenthető önismerettel, tudatossággal.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda!
Időnként elkezdek félni attól, hogy talán soha nem megyek férjhez. Már 41 éves vagyok és úgy érzem, hogy kezdek kifutni az időből. Volt, hogy arra is gondoltam, hogy tulajdonképpen alkalmatlan vagyok normális kapcsolatra, és eddig ezért nem jött össze. Máskor elhessegetem ezeket a félelmeket, és türelmesen várok, hogy a mostani kapcsolatom is komolyabbra forduljon, mert már volt ilyenre példa az életeben. Melyik felemnek van igaza? A pozitívnak vagy a negatívnak?
Üdvözlettel: Éva