Miért nem sikerülnek a párkapcsolataim?

Sokan keresnek meg manapság azzal a problémával, hogy nagyon vágynak rá, hogy tartós kapcsolatot alakítsanak ki valakivel, de valami miatt ez mégsem sikerül. A sok kudarctól pedig a kedvük is elmegy a próbálkozástól. A sikeretelen kapcsolódásnak a potenciális partnerekkel sokféle oka lehet (pl. találkozási/ismerkedési lehetőségek hiánya, társadalmi változások), de nézzük most meg azokat, amire nekünk önmagunknak lehet leginkább ráhatásunk. Az egyik ilyen legfőbb ok a szerencsétlen párválasztás. Elöljáróban fontos leszögezni, hogy egy sikeres párkapcsolathoz két érett, önálló felnőtt ember szükséges, akik tisztában vannak a saját vágyaikkal és képesek/akarnak alkalmazkodni a szeretteik kívánságaihoz. Tudnak kompromisszumokat kötni annak érdekében, hogy a másiknak is jó legyen. Nem akaszkodnak rá az emberekre, képesek a másiktól távol lenni a szoros, bizalmas érzelmi kapcsolat fenntartása mellett, s nem keresik folyton az újdonságot.

A szerencsétlen párválasztás

A párválasztés egy önmagában is komplex kérdés, mert általában azokhoz az emberekhez vonzódunk ösztönösen, akik valamilyen szempontból ismerősek nekünk. Például valamilyen tudattalan jellemvonásukban hasonlítanak a szeretteinkre. Nem túlzás állítani, hogyha gyerekként elhanyagoltak bennünket érzelmileg, akkor gyakran érzelmileg elérhetetlen partnerekhez vonzódunk, aki talán nehezen fejezi ki az érzéseit, vagy kerüli az intimitást. Esteleg egyszer közel enged magához, máskor pedig ellök bennünket.

Ennek egyik magyarázata a kötődéselméletben keresendő: a kötődés elmélet alapján életünk első kapcsolatai alakítják ki bennünk azt a belső képet, ami alapján a szeretetet és a közelséget értelmezzük. Tehát ha olyan környezetben növünk fel, ahol a szeretet feltételhez kötött, vagy a szülőnk kiszámíthatatlanul viselkedett, akkor felnőttként könnyen összekeverjük a bizonytalanságot a szerelemmel. Az érzelmileg elérhetetlen társ kiszámíthatatlanul ad figyelmet és ez a váltakozó megerősítés erős érzelmi függőséget hozhat létre az irányába. Ilyenkor tudattalanul azt a reményt keressük, hogy egyszer majd megkapjuk azt az elfogadást, amelyre vágyunk.

A valódi közelség igazán sérülékennyé tesz

Egy érzelmileg távolságtartó partner mellett a kapcsolat sosem válik teljesen intimmé, ezért a visszautasítástól való tudattalanfélelmünk kontroll alatt marad. Ez az egyik magyarázata annak, hogy egy távolságtartó ember néha biztonságosabbnak tűnik mintha az, aki valóban közel akar kerülni hozzánk.

Miért választunk újra és újra hasonló személyiségű partnereket?

Ennek egyik magyarázata az ismétlési kényszer, ami egy pszichoanalitikus fogalom. Ennek értelmében hajlamosak vagyunk olyan helyzeteket keresni, amelyek emlékeztetnek korábbi tapasztalatainkra. A kötődéselméletet ide kapcsolva, ha gyermekkorunkban távolságtartó szülő mellett nőttünk, fel akkor egy ilyen viselkedés ismerős lehet számunkra, s ez tudattalanul biztonságot nyújt, az életben viszont sok kényelmetlenséget okozhat. Sokat dolgozom hasonló problémával küzdő személyekkel és párokkal. Tapasztalataim szerint a legtöbb esetben tudattalanul mégis megfogalmazódhat egy olyan vágy bennünk, hogy a mostani sikerélménnyel – ha sikerül elérni a partnerünk figyelmét/szerelmét akkor kompenzáljuk magunkat a gyerekkori hiányok és sérülések miatt. Ez azonban nagyon ritkán szokott sikerülni, mert a kötődési minták életünk során viszonylag stabilak. Ha sikerül, ahhoz feltétlenül párterápiás és/vagy önismereti munka szükséges a saját magunk és a partnerünk részéről is.

Miért tűnhet unalmasnak egy biztonságos kapcsolat?

 Ha megszoktuk életünk során a drámát és a folyamatos bizonytalanságot, akkor egy érzelmileg stabil biztonságosan kötődő potenciális partner unalmasnak tűnhet. Hiszen ismerkedéskor és később is hiányoznak a nagy gesztusok és a nagy veszekedések. Sokan a fent említett dolgok miatt a szorongást összekeverik a szerelemmel és a szenvedéllyel.

Az egészséges határok a tartós kapcsolat alapjai

A pár választáson túl fontos kérdés a párkapcsolat alakulása is. A kezdeti szimpátia, vagy szenvedély gyakran kevés ahhoz, hogy egy kapcsolat tartós és stabil is legyen. Ahogy a bevezetőben is említettük szükséges hozzá a kölcsönös alkalmazkodás és a partneri kommunikáció, tisztelet. Nagyon egyszerűnek hangozhat a tiszteletről és szeretetről beszélni, de fontos arra is gondolnunk, hogy az a miliő amiben felnőttünk: a családunk stabilitása, a szüleink párkapcsolatának egyenrangú vagy alá fölérendeltséget tükröző kapcsolata, intimitásra vonatkozó mintái mind-mind meghatározzák azt, hogy mit tartunk normálisnak. Pete Walker amerikai traumaterapeuta Fawn válasznak nevezi azt a viselkedést, amikor túlzottan behódulunk, alkalmazkodunk társunk igényeihez.

Hogyan reagálunk a konfiktusokra?

A Fawn trauma válasz egy stressz reakció, ami a mindennapokban állandó megfelelési kényszerként, vagy önfeladásként nyilvánul meg. Konfliktus esetén megpróbálunk a másik kedvében járni, ami első ránézésre pozitív dolognak tűnik, de valójában megnehezíti számunkra az önreflexiót és a partneri kapcsolat kialakítását. Ha a szüleink számára az érzelmi szükségleteink nem voltak fontosak, mikor gyermekek voltunk megtanulhattuk, hogy a másik érzelmi állapotára kell jobban fókuszálnunk. Ilyenkor rögzül bennünk a tudattalan szabály, ha alkalmazkodunk jobban járunk. Ez a működés gyermekként még kedvező lehetett, felnőttként azonban megakadályozza az egyenrangú partneri kapcsolat kialakítását. Kimondhatjuk tehát, hogy a sikertelen párkapcsolatok mögött gyakran gyermekkori traumák állnak.

Traumák és kapcsolódások

A korai traumák hatására az emberek megtanulják elfojtani a haragjukat. Valójában azonban rengeteg dühöt kell elfojtson az, aki egész életében mások igényeit helyezi előtérbe. Sőt, ez a harag azonban gyakran önmagunk elé fordul, ilyenkor szorongás vagy depresszió formájában jelenhet meg, mind amellett, hogy a kapcsolatunkban az egyenrangúság felborul. A Fawn trauma válasszal élő ember úgy érzi, ha még többet tesz bele a kapcsolatba végre megkapja a vágyott szeretetet. Ez azonban sosem múlhat csak az egyik félen, a párkapcsolat sikeréhez mindkét fél tettei, kompromisszumai szükségesek.

Szövetségben egy életen át?

Fontos kimoondani, hogy jó esetben egy életen keresztül változunk, fejlődik a személyiségünk, s optimális esetben a párkapcsolatunk is. Ehhez több dolog is szükséges, például, hogy figyeljünk az érzéseinkre. Ez már az ismerkedés során lényeges: ha azt érezzük, hogy a potenciális partner tiszteletlen, vagy kritikus velünk, tegyük szóvá. A konfliktusok egy egyenrangú kapcsolat kilakításához szükségesek, de nem eszkalálódnak el túlzottan, inkább az összecsiszolódást, az egymáshoz való alkalmazkodást szolgálják. Ha mi magunk fejlődünk és időt szánunk a párkapcsolatunkra, partnerien kommunikáljuk az igényeinket, esélyünk lesz rá, hogy párkapcsolatunk támogató legyen, mindkettőnk feljődését és jóllétét szolgálja. Ha pedig azt érezzük, hogy nem megfelelően tudjuk elvarrni a szálakat egy-egy feszült helyzet után, ne habozzunk segítséget kérni, párterápiába fogni. A párkapcsolatokra is igaz, hogy minél kisebb a probléma annál hamarabb lehet megoldani. Ha már évek óta alig bezsélünk egymással, nehezebb. Minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek, de ha ezeket jól tudjuk használni, akkor egymás jobb megismeréséhez és egy stabilabb párkapcsolathoz vezetnek.

Mi szükséges a változáshoz?

Fontos hogy gyakoroljuk a saját érzéseink megélését, s rendszeresen szárnyunk időt a számunkra kedves dolgokra, feltöltődésre. Gyakoroljuk a nemet mondást, gondolkodjunk saját határainkról és fogadjuk el a haragunkat. Próbáljuk azt szavakba önteni és akár napló segítségével nap mint nap megfogalmazni, hogy mi okoz számunkra frusztrációt. Foglalkozzunk azzal, hogy a mi igényeink számítsanak, s asszertíven kiálljunk magunkért másokkal szemben. Ebben sokat segít, ha önismereti folyamatba kezdünk egy terapeutával, vagy részt veszünk egy önismereti csoportban. Jó eszköz lehet a traumák feldolgozáshoz a Brainspotting, ami abban különbözik a hagyományos módszerektől, hogy a testi érzéseket helyezni a középpontba, ami gyakran meggyorsítja a gyógyulás folyamatát. A Brainspotting egy kíméletes módszer, amihez nem szükséges a különféle traumákat teljes mértékben szavakba önteni, így segítségével könnyen kezelhetőek az életünk korai szakaszában (úgynevezett preverbális korban) keletkező traumák és érzelmi hiányok is.  A csoportos folyamat előnye pedig, hogy segíthet újabb támogató kapcsolatok kialakításában, fókuszba helyezi a konfliktuskezelés kérdését.

Fontos, hogy csak akkor legyünk kedvesek, ha valóban jól esik. Egy egészséges párkapcsolatban a szeretetet nem kell kiérdemelni, s nincs teljesítményhez kötve sem. A traumák feldolgozásában és a biztonságos kötődés kialakításában sokat segíthet egy pszichoterápiás kapcsolat és minden, amit a saját testi-lelki egészségünk érdekében nap mint nap megteszünk.

Ha magára ismer a cikkben és szeretne közösen dolgozni kapcsolatai egyenrangúbbá tételén, e-mailben várom szíves megkeresését.

Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, Brainspotting practitioner