Pszichológus válaszol

Ha olyan problémája van, amit néhány mondatban (maximum 1000 karakter, az ennél hosszabbakat törlöm!) meg tud fogalmazni és úgy gondolja hogy egy e-mail terjedelmű válasz is iránymutatást tud adni Önnek, írja meg kérdését a lenti ablakba és a válasszal együtt (moderálás után, név nélkül) megjelenítem. A hozzászólás elküldéséhez az email cím és más adatok megadása nem szükséges.

Tisztelettel kérem a kedves Látogatót, hogy e-mailt csak pszichoterápiás felkérés esetén írjon. Kérdését az oldal alján (legörgetés után) megjelenő ablakba írja meg, mert csak így áll módomban megválaszolni azt!

Felhívom szíves figyelmét, hogy az írásos tanácsadás nem egyenértékű a pszichológiai vizsgálatra (videobeszélgetés, vagy személyes találkozás során létrejövő első interjúra) alapozott szakvéleménnyel, kizárólag a problémafelvetés alapján bennem keletkező benyomásokat és a személyes véleményemet tükrözi. Sürgős esetben az alábbi linken található telefonos lelki-segély vonalak valamelyikének felhívása javasolt!

A pszichológus válaszol rovatban a válaszadás ingyenes és random sorrendben történik.

A hozzászólás elküldésével Ön kijelenti, hogy elmúlt 18 éves. Amennyiben Ön 14 és 18 év közötti kijelenti, hogy a törvényes képviselője hozzájárulásával használja ezt az oldalt. 14 év alattiként kijelenti, hogy a törvényes képviselője jár el Ön helyett.

Ha új kérdést szeretne feltenni, kattintson ide!

18 423 Hozzászólás

  • Krisztina

    Üdvözlöm!Megoldást szeretnék találni, ebben kérném a segítségét!Én egy családanya vagyok. A férjemmel jóban vagyunk, de a szex közöttünk évekig nincs. Egyszercsak elkezdett egy családos apuka rám irogatni..Persze jól esett. Egy idő után, az üzenetekben”durva”írások voltak szex terén, hogy gondolatban mit is csinálnánk egymással.Pár hónap után, a férjem elolvasta az irogatásainkat.De ugye csak irogatás volt, nem találkoztunk… Persze a férjem nem hitte el, hogy nem volt találkozás.Erre szeretnék tanácsot kérni, hogy esetleg lenne-e erre megoldás, hogy tudnám bebizonyítani, hogy nem találkoztunk?Előre is köszönöm válaszát.

    • Habis Melinda

      Kedves Krisztina!

      A levelében megfogalmazot bizalmi törés nem gondolom, hogy bizonyítékokkal helyre hozható, sokkal inkább javaslom, hogy dolgozzanak a kapcsolatukon párterápia segítségével. Ez akár a szexuális kapcsolatuk megjavításához is elvezethetne.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Lina

    Jó estét doktornő!
    nekem olyan problémám lenne,hogy tavaly decemberben vettünk egy kiskutyát!
    azóta a párom nem hajlandó kb nélküle közlekedni,mindenhova vinni szeretné,eszében sem jut,hogy mi kettesben elmenjünk valahova,mert csak a kutya számít neki.
    Szeretem a kiskutyánkat,de nekem ez sok,elhanyagolva érzem magam,és úgy érzem mintha a kutyánk közénk állna.
    Számtalanszor próbálom neki elmagyarázni,hogy ő egy kutya,itthon maradhat egyedül,nem olyan mint egy gyerek,de nem igazán fogja fel.
    Ő azt mondja,hogy én ezt fogadjam el,de nem bírom,így gyereket sem mernek vállalni,mert akkor csak sokkal rosszabb lesz.
    Nem tudom mi tévő legyek…

    • Habis Melinda

      Kedves Lina!

      Levele alapján úgy látom, hogy apárja nem veszi kellőképpen komolyan az Ön igényeit, amin párterápia segítségével lehetne változtatni, amennyiben mindketten akarják.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • P. András

    Tisztelt doktornőA barátnőm lassan egy éve viszonyt folytat mással, számtalanszor lebukott,de minden alkalommal hazugsagokalagyarazta, tagadta.Es amikor elé tettem a bizonyítékot,eszetlen suletlensegeket talált ki és számtalanszor belehazudott a szemembe, meg akkor is amikor nyilván való volt.Figyelmes vagyok, nem hanyagolom, kompromisszum képes vagyok, kerleltem mondja el az igazat és ne hazudjon. Sem szexuális téren, sem figyelmesség téren maximálisan odafigyelek rá.Es amikor úgy volt elég, el hagyom, mert nem tud őszinte lenni velem, sírva könyörög hogy szeret és nem. Akár elvesziteni.De egyszerűen tovább folytatta,és nagyon aljas módonMegalazo módon.Kerrem.segitsen megértenem, mi lehet az oka neki.Es ami zavaró hogy minden elfogultság nélkül nálam sokkal rosszabb a szerető!Úgy hogy én teljesen őszinte és egyenes vagyok vele! Ő viszont úgy hazudik hogy a sze sem rebben
    és semmi őszinte megbanast nem tanusit Nagyon szépen köszönöm.

  • Bálint

    Üdvözlöm! Novemberben lett vége egy 4 éves kapcsolatomnak. Teljesen elvesztettem a hitem kapcsolat terén. Kijöttem külföldre dolgozni február közepén. A szálláson megismertem egy 27 éves nőt. Teljesen megfogott a személyisége,érdekelt,jobban meg akartam ismerni. Összemelegedtünk,de közölte,hogy kapcsolat nem lesz ebből,maximum szex. Vannak elvei amiket nem csinál olyannal akivel csak szexel,de mégis sokat megszegett velem. Pl.: összebújva filmezés,csók csak úgy(nem puszi),közös kirándulás,együtt alvás. Egyszer mondta,hogy sajnos jobban megkedvelt,mint kellene és nem akar bántani. Ez megy kb 1 hónapja,pár napos kihagyásokkal,amikor 180 fokos forsulatot vesz,mintha behúzná a féket,ilyenkor teljesen közömbösen viselkedik. Azt mondja nincs meg a plusz,ami a kapcsolathoz kell de mégis jól érzi magát velem. Egyik pillanatról a másikra mondta,hogy neki ez sok,vegyünk vissza kicsit. Közben hazamemt szabadságra. Teljesen össze vagyok törve,10 éve éreztem ilyet valaki iránt utoljára. Szenvedek

    • Habis Melinda

      Kedves Bálint!

      Megértem a fájdalmát. Mivel ellentmondó jeleket kap etől a nőtől, nehezen tudja eldönteni, hogyan viselkedjen. Ha szeretné alaposabban átgondolni az Önök közt történteket, négyszemközti konzultáció segítségével teheti ezt meg.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Helló Reni vagyok. Hát hogy is kezdjem. 6 éve vagyok házas. Szerettem vna egy harmadik személyt a szexuális életünkbe, úgy is volt. A férjem csak hozzáért a testéhez de ő nem volt vele szexuálisan. Én másnapra megbántam, mert olyan érzésem van mintha megcsalt vna. Azért is szeretném megkérdezni, hogy ezt valójában jól érzem?

    • Habis Melinda

      Kedves Nő!

      Az értéseinknek mindig van valamilyen funkciója, ha ezt betölti, magától is elmúlik. Hogy a megcsalád érzés miről szól, azt önismereti munka tudná megválaszolni. Soraiból számomra csak annyi volágos, hogy Ön belement ebbe a helyzetbe, aztán pedig csalódott valami miatt. Ha igényli, hogy rről négyszemközti keretek között beszéljünk, kérem vegye fel velem a kapcsolatot elérhetőségeim egyikén.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Ildikó Elégesetlen

    Kedves Doktornő!
    17 éve élek a párommal, s még szeretem is őt. Nagy szerelem volt a miénk, a mai napig lessük a másik gondolatát is. Aztán jött a változókor türelmes voltam de teljesen leamortizálta, meg engem is. Jöttek a hangulatváltozások akarom, nem akarom, mindig mást akarok. Hiába mondogatom, hogy , addig menjünk, éljünk amíg lehet, hogy most mar egy kicsit könnyebb. Felneveltük a gyerekeimet, elkísértük utolsó útjukra a szüleinket, addig járjunk a napos oldalon míg lehet! Mi most egy lakásban egymás mellett élünk. Ő ül es nézi a TV-t, nem megy sehova, nem ölel át senkit, engem se ( közben lesi a gondolataim, csak összebújni és megérinteni ne kelljen!) Még csak gondolatban csaltam meg, mert milyen az, aki megcsalja a párját?! Gonosz, elégedetlen lennék?

    • Habis Melinda

      Kedves Ildikó!

      Nem gondolom, hogy értelme volna minősíteni a vágyait, azok teljesen érthetőek. Mégsem a cselekvésbe fordítást javasolnám, sokkal inkább a kommunikációt. Érthető, hogy sokat változott a kapcsolatuk az évek alatt, de amennyiben több érintése van szüksége, fontos ezt jeleznie a partnere felé. Közösen megoldást találni rá, hogy kapcsolatuk ismét bensőségesebb legyen. Párterápia megkezdése javasolt.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • T. Péter

    Kedves Doktornő. Évek óta gyötör már ez a dolog de próbáltam vele együtt élni de besokkaltam. Nagyon sokat fáj a hasam és hasmenésem is sűrűn van, de olyan helyzetekben amikor mondjuk menni kell valahova, vagy vezetnem kell. Nem bírok egy étteremben se enni mert egyből remeg a hasam és már izzadnak a tenyereim. Semmilyen gyógyszer nem hat rá próbáltam már sok mindent úgy érzem nem megbetegedés okozza. Emellett sokat remegnek a kezeim.

    • Habis Melinda

      Kedves Péter!

      Tünetei pszichoterápia segítségével hatékonyan kezelhetők.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Egy lany1

    Tisztelt Doktornő!Van egy párom már 2 éve együtt vagyunk,de úgy érzem még mindig az exe érdekli őt.Van egy közös gyerekük és lany akit sajátjaként nevelt akkor.Tobbszor eltévedt és engem az exe néven szólított.Es most megtudta hogy az exe babát vár tisztára megváltozott nem eszik csak iszik és látom rajta hogy elvan gondolkodva.Nemtudom mit tegyek de már elegem van néha ebből a helyzetből. Válaszát köszönöm

    • Habis Melinda

      Kedves Egy lany1!

      Érthető, hoghy elege van ebből a helyzetből! Önismereti munka tudna segíteni abban, hogy átgondolja, van-e arra megoldás, hogy az Önök kapcsolata jobb legyen. Amennyiben a párja is igényli, egyéni terápiát érdemes kezdenie az exével való szakítás, a nő terhességének elgyászolása kapcsán.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Melinda L.

    Tisztelt Doktor nő!
    2 gyerekes anyuka vagyok!
    Egy pár hete rossz gondolatok vannak a fejemben.Elképzelem azt hogy a kislanyommal milyen rossz dolgok történhetnek az életben , képek vannak előttem. Mostanában elég gyakran. Mit tehetek? Köszönöm válaszát.

    • Habis Melinda

      Kedves Melinda!

      A félelmei legyőzésében pszichológussal való négyszemközti konzultáció tudna segíteni.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Krisztina k

    Kedves Doktornő!
    3éve élek jelenlegi párommal 13év korkülönbség van közöttünk és kb. fél éve élünk együtt. Elég döcögősen indult a kapcsolat. És az az érdekes,hogy egyszerűen nem tudok kiigazodni az érzéseimen,látom,hogy ő önmagához képest rengeteget változott abban is biztos vagyok ,hogy szeret. De én egyszer azt érzem,hogy életem párja,imádom szeretem tőle szeretnék gyereket esküvőt stb.. aztán jön egy olyan érzés,hogy mi lesz ha ő meg se kéri soha a kezem … majd pedig most éppen az van bennem,hogy nem egymáshoz valóak vagyunk,és lehet,hogy külön jobb lenne. Szeretem ez biztos,de nemrégiben elhívott magával munka végett egy ismerőséhez vitt valamit,majd engem kint hagyott a kocsiba ő pedig bement egy számomra ismeretlen nőhöz annyira nem méltatott,hogy bemutasson neki. Bennem ekkor megtört nagyon valami. Sokszor azt is érzem hogy nem néz fel rám,de közös ismerősök meg azt mondták,hogy rengeteget áradozott rólam… nem tudom mi tévő legyek. Merre haladjak?

    • Habis Melinda

      Kedves Krisztina!

      Érdemes lenne megbeszélnie a párjával a benyomásait, rossz érzéseit, problémáit. Amennyiben egyéb helyzetekben is jellemző, hogy nehezen konfrontálódik, érdemes önismereti munkát kezdenie.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Sz. Adrienn

    Kedves Doktornő!

    Depresszióval, szorongással és pánikrohamokkal küzdöm. Mádoséves egyetemista vagyok. Szeretném ott hagyni az egyetemet, mert úgy érzem, hogy a jelenlegi állapotomban nem tudnám úgy folytatni, ahogyan elvárnám saját magamtól is. Szeretnék pár évet halasztani, hogy megtaláljam önmagam, megismerjem önmagam. Viszont ez nagy lépéssel és változással járna, amit a szüleim nehezen fogadnának el. Nem tudom mit tehetnék, szeretnék végre egyszer magamra koncentrálni, magamat helyezni előtérbe. Viszont tudom, hogy a boldogságom megtalálása érdkében elveszíteném a családom. Mit tehetnék?
    Köszönöm!

    • Habis Melinda

      Kedves Adrienn!

      A depresszió, szorongás kezeléséhez feltétlen szükséges a pszichoterápia, ami arra is lehetőséget ad majd, hogy megtalálja, mihez van kedve, mit tehetne hogy a szüleivel való kapcsolat is megaradjon, s a saját jövőjére is koncentrálhasson.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Klaudia

    A párom álandóan a nultom miatt hibaztat amikor őszinte voltam vele és mindig arra gyanakodik hogy megcsalom miközben ez nem igaz

    • Habis Melinda

      Kedves Klaudia!

      A féltékenység kezelése párterápia, vagy a párja számára egyéni terápia segítségével lehetséges.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Viola

    Jó napot !
    Egy tanácsot keresek. Párommal 5 éve vagyunk együtt , ebben az 5 évbe 2 – szer is szakítottunk. Azzal az indokkal bekultem ki utoljára megváltozott nagyon szeret és feleségül akkar venni és házra gyűjtsünk.
    Eltelt 1 év sehol semmi. Megváltozott valentinapra se köszöntött fel és én igen aztán kényszerből kaptam mű viràgot amit tudja utálok . Eljött nőnap és még annyit se mondot Boldog Nőnapot
    Úgy érzem kihasználni tudd engem , pénzt is kér kölcsön , nagyon sokat költ , minden nap 4 üveg sört iszik , csuful beszél velem, nem ölel át stb .
    Mit tegyek? Nem tudom elhagyni mert szeretem de ez se jó 10 kilót fogytam az egészségem se jó miatta!

    • Habis Melinda

      Kedves Viola!

      Érdemes mielőbb felkeresnie pszichológust, hogy szorult helyzetét jobban átlássa, ebből kitörhessen.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • K. Andrea

    Kedves Tanácsadó!
    Nagyon érzékeny,sok csalódáson árment nő vagyok. 45éves.Volt egy Nagyon jól induló kapcsolatom,6 hónapig tartott. Teljesen levett a lábamról…kávéval várt reggel, virág,stb. ennyi szeretetett senkitől sem kaptam. Viszont alkohol problémái voltak..nem tipikus alkoholista (sört ivott és agresszív se volt) Viszont nyugtatót és alkohol elvonásra gyógyszert kellett volna szednie, de csak a nyugtatót vette be. Intelligens, értelmes kicsit zárkózott alkat volt.A 13 évig tartó házassága tette elvileg tönkre. Én 4strokon vagyok túl és pánik beteg lettem,Xanaxot,Rexetint szedek.Elment itt hagyott. Szeretem és utálom is,hogy lehet ez?Anya ellenem hangolta.Pedig mindent megtettem érte, túl sok mindent is.Talán ez volt a gond?
    Köszönöm válaszát.

    • Habis Melinda

      Kedves Andrea!

      Levele alapján több olyan fókuszpont is meghatározható, amin érdemes lenne pszichológus segítségével dolgoznia. Megkeresni mi miért történt a kapcsolataiban s az eddigi életében, s tenni hogy a jelene, s jövője jobb legyen. Olyan, ami jobban szolgálja a mentális jóllétét is. Pszicoterápiát TB alapon a területileg illetékes pszichiártiai gondozóban találhat.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Marianna

    Kedves Doktornô! Marianna vagyok ! Élettàrsammal 3- gyerekemmel élek együtt! Sokszor fogja rà a 12- éves kisfiamra high ô néz szex filmeket az én telefonomon, akkor is ha a páromnál van a telefonom és nem a kisfiunál! Miért próbálja terelni a dlgokat a gyerekre, gyerekesen viselkedve! Hogy a gyerekem bántsam e miatt és be ôt??Mindig engem hibázrat ha ràkérdezek! Mit tegyek! Szívbeteg vagyok ezt igy nem birom tovább ! Sok hazugságbol màr eleven van! Üdv:Marianna

    • Habis Melinda

      Kedves Marianna!

      Elképzelhető, amit ír, de a miértek megtalásálsához önismereti munkára volna szükség. Aki hibáztatja a másikat, az bántalmazó. Érdemes utánajárnia az érzelmi bántalmazás témakörének!

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Elizabeth

    Tisztelt Doktornő!

    Azzal a problémával fordulok önhöz,hogy a férjem más nőnek írogat titokban üzenetben.Nem fogja fel ,hogy ez érzelmi megcsalás.Pár hónapja is rajta kaptam egy másik nővel írkàlt meg telefonon is beszéltek és el is költöztem tőle,de visszajöttünk a gyerekekkel mivel szeretem és ígérte nem lesz többet ilyen.Ezzel a nővel lezàrta,de talàlt másikat.Ön szerint mit lehetne vele kezdeni,hogy ne hazudozzon nekem és őszintén elmerje mondani a problémàt,hogy miért csinálja ezt velünk?
    Pszichológushoz és pàrterápiára se hajlandó eljönni velem.Érdemes küzdeni ezért a házasságért vagy jobb túl lépni mert már sosem fogok benne megbízni és nem tudja abbahagyni?
    Válaszát előre is köszönöm!

    • Habis Melinda

      Kedves Elizabeth!

      Ha a férje nem kíván változtatni a viselkedésén, akkor Önnek szükséges reagálni erre, akár azzal, hogy a válás mellett dönt. A szükséges folyamat végiggondolásában önismeretei munka lehet a segítségére.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Krisztián

    Jó napot felesègemmel 8 ève vagyunk együtt van 2 gyermekünk mostanában sokat vitázik 1 hètig jó minden utána nem megint 1 hètig írt nekem 1 nö hogy még ismerkedhetnènk egymással most mit tegyek köszönöm

    • Habis Melinda

      Kedves Krisztián!

      Önismereti munka tud segíteni megérteni, mire vágyik, s mire van valójában szüksége.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Szabolcs N

    Jó napot/estét!

    Hogy lehet az, hogy egy olyan személy (lány) van rám komoly hatással (fontos is lett számomra), akivel még nem találkoztam soha, csak interneten beszéltünk (nem csak írásban)?

    • Habis Melinda

      Kedves Szabolcs!

      A kötődés kialakulásához nem feltétlenül szükséges a személyes találkozás.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Csilla

    Kedves Doktornő!
    Van egy másfél éves kislányom, az apjával nagyon rossz volt a kapcsolatunk, szétköltöztünk kb. egy hónapja. Sajnos a kislányom látta, hogy az apja kiabál, sokszor úgy is, hogy a gyermekünk a kezében volt… A végén már akkor is sírni kezdett ha az apja felé indult és csak a kezemben nyugodott meg. Mióta szétköltöztünk jobb a viszonyuk, megöleli az apját, játszik vele. Viszont eltelik 1-2 óra és a kislányom mintha kifordulna magából, alapjában véve nyugodt, kedves természete van, de ha az apja itt van, egy idő után nyűgös lesz, túlpörög, nem hajlandó vagy pedig nem tud elaludni. Ha apja elment, már 10 perc múlva megnyugszik, elalszik. Az lenne a kérdésem, hogy mitől lehet ez a viselkedés, hogy látszólag örül neki, megöleli, játszanak, aztán kis idő elteltével átfordul a kislányom viselkedése? Előre is köszönöm válaszát.

    • Habis Melinda

      Kedves Csilla!

      Elképzelhetőnek tartom, hogy a gyermekben ambivalens érzések vannak, ami teljesen érthető lenne annak alapján, amiket a levelében leírt.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Névtelen

    Elvált feleség,miêrt nem működik együtt?

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      Ennek sok oka lehet. A konkrétumok ismerétében lehetne megmondani.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • K Zoltán

    Üdv! Egy haverral elmentünk iszogatni és elhívta egy régi lány barátunkat. És ittak folyamatosan aztán haverom elkezdte mondani nekem hogy menjek rá a csajra de mondtam hogy van valakim és szeretem és ezzel ő is tisztába volt. És gyakorlatilag érzelmileg zsarolt hogy ne legyek már ilyen most egyszerű alkalom úgyse lesz semmi baj és a csajnak is folyamatosan mondta hogy másszon rám. Én hülye egy idő után elgyengültem és történt is valami. Én már utána borzasztóan éreztem magamat és ezt látta is rajtam a haverom és le is ordított hogy most mit rinyálok álljak már le. Borzasztó bűntudatom van. Sírtam is keservesen fiú létemre. Haveromnak mondtam is ezeket de nem érdekelte. Miután megtörtént az eset, a haver haza vitte a csajt és lefeküdt vele. Neki is van kapcsolata és gyakorlatilag megnézte hogy én mennyire lennék szarul és ha szerinte annyira nem akkor meghúzza a csajt. Egy idióta módjára bamba voltam. És most szörnyen érzem magam. Nem szeretném elmondani a páromnak. Megszakadna a szíve és az enyém is és gyűlölöm magamat. Nem szeretném elveszíteni mert nekem ő a mindenem. Hibáztam életemben először egy óriásit. A bűntudat is nyomja a lelkem és így megjobban fáj.

    • Habis Melinda

      Kedves Zoltán!

      Érthető, hogy megviselték a történtek. Érdemes lenne átgondolnia, hogy az érzelmi zsarolás mennyire fér bele Önnek egy baráti kapcsolatba, s mit lehet tenni ellene. Ha igényli, ebben önismereti munka tudna segíteni.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Andras Sz.

    Jo napot,agytlagos hetero ferfi vagyok,az utobbi idoben egyre tobb felnott filmet neztem es megfordult a fejemben hogy milyen lenne a “masik oldalt” ??? Azota csak a farkakra gondolok megallas nelkul es nem tudom hogy mi lesz,talan kivancsisag,vagy atalakultam?minden keppen le akarok egy ferfit szopni,fura de a csok undorit ,de az hogy leszopjam hihetetlenuk izgat,mit tegyek?

    • Habis Melinda

      Kedves András!

      Elképzelhető, hogy ez a filmek hatása. Amit látott, egyszerűen felkeltette az érdeklődését, de ezt nem szükséges feltétlenül cselekvésbe fordíteni.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • F. Edina

    Tisztelt Doktornő!
    A nevem Edina, és azért írok, mert a volt párom állandóan hergel mentálisan, ma is azt mondta a gyerekre , hogy koszosak, engem is sért ezzel, és őket is. Mit tudok tenni, hogy nyugodt maradjak egy ilyen szituációban?

    • Habis Melinda

      Kedves Edina!

      Fontos, hogy meg tudja védeni magát. Ebben pszichoterápiás munka tud segíteni Önnek. Ha gyors segítségre van szüksége, bármikor tudja hívnia a 116-123-as telefonszámot.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Ramona M.

    Tisztelt Doktornő!

    A párom a múltban hibát követett el, a telefonjában üzeneteket találtam, rengeteg nálam fiatalabb lánynak bókolt és Isten tudja még, hogy mit is csinált. Ekkor 7 hónapos várandós voltam.
    Természetesen következményei lettek ennek, elhagytam, a kislányunknak életet adtam, majd 3 hetes korában vissza költöztem a páromhoz. Nagyon sokat változott a jó értelemben, olyan a kapcsolatunk mint korábban, annyi bökkenővel hogy rettegek, hogy újra megteszi, esetleg megcsal vagy újra hazudni fog. Kérem segítsen, hogy küzdhetném le ezt az érzést?! Úgy érzem teljesen felemészt.

    Köszönöm, ha válaszol. További szép napot kívánok!

    • Habis Melinda

      Kedves Ramona!

      Párterápiás munka tudna segíteni a bizalmi kapcsolat visszaépítésében.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • A. Adél

    Üdvözlöm.Nem tudom hol kezdjem pontosan.4gyermekünk van.3házas.A kicsi 15 lesz és tinédzser lány.Nagyon arrogáns lett és nem kommunikál sokat velem.Titkolózik.Az apja ellenem fordult és megbántott inkább minthogy eggyütt oldjuk meg a problémát.Én ki teszem a lelkemet és hálátlan.Nem áll mellém ha pl kérem Abigélt hogy az energia italt felejtse el.Vagy be csak salátát egyen és vizet igyon.hanem egy nap 1x főtt ételt is egyen.Az apja tót és nem megértő velem.Ha valami probléma van itthon még rá tesz egy lapáttal.a családja ilyen volt mindig.Nagyon rossz hogy nárcisztikus személyiség.Szépen nem lehet vele szót érteni.otthon az anyja ordítozott mindig a csendes apjukkal.Próbálja a lányomat is befolyásolni.pénzeli hogy szeresse.Az egészségem már nem a régi és mindig mindenkinek segítek de nem kapom vissza.Ez nem gond csak nyugodtság lenne itthon.sokat dolgozok.5unoka van.Férjem nem romantikus.én kedves vagyok vele és háztartást vezetek de nem hálás.Ezek fájnak.Mi lenne a megoldás?

    • Habis Melinda

      Kedves Adél!

      A megoldás sajnos komplexebb annál, minthogy levélben meg lehetne találni. Érdemes felkeresnie egy pszichológust személyesen, akivel át tudja beszélni a problémáját. Hasznos volna, ha igyekezne tenni a nyugalom mellett a saját jobb közérzete érdekében is. TB apalon a területileg illetékes pszichiátriai gondozóban talál ilyen lehetőséget.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Névtelen

    Kedves doktornő!
    Nekem az a baj .A főnökömmel tetszünk egymásnak neki van barátnője nekem barátom. Ő meg csókolt engemet és szexetünk is 3 -szor. El mondtam neki Szerelembe estem. De ő nem tudja mit is akkar tőlem . Most nem Látjunk egymást. Nem tudjunk mi csináljünk .

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      Levele alapján azt gondolom, hogy annak mérlegelése, mire vágyik valójában, s ezt hogyan érheti el, önismereti munkát igényelne.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • V. Elizabet

    Kedves doktornő!
    Én évek óta egy olyan problémával küzdök hogy sok mindenen nevetek és nemtudom miért és azt sem hogyan tudnék ezen változtatni, a mostani páromat zavarja ezért mindenképp szeretnék ezen változtatni mert félek hogy emiatt esetleg vege lehet a kapcsolatnak.
    köszönöm.

    • Habis Melinda

      Kedves Elizabet!

      Az inadekvát helyzetekben való nevetés/nevetgélés önismereti munkával kezelhető.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Haru

    Mit jelent az ha a sajat boldogsagom akarom elrontani? vagy nem tudom magam elkepzelni a jovoben? vagy hogy nem tudom elhinni hogy boldog lehetek majd a jovoben? nem tudom hogy mukodik-e meg ez az oldal de remelem igen, ekezethianyert elnezest

    • Habis Melinda

      Kedves Haru!

      A levelében feltett kérdések, a az ezzel kapcsolatos problémák esetén érdemes önismereti munkába fognia. Amennyiben reménytelenséget, kilátástalanságot is érez, pszichiáter felkeresése is javasolható.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • H. Roland

    Jó napot kívánok tisztelt doktornő én egy 39 éves férfi vagyok élettársi kapcsolatban egy 44 éves nővel a probléma a következő úgy gondolom komoly C holo giai problémákat hordoz magával az élettársam de ő úgy látja hogy ő egészséges gondolom ez már nem kezdődik jól mondanám a tüneteket olyanokban a tanácsot amit ő maga követ el hibákat és ezt nem veszi észre továbbá rendszeresen agresszív kitörései van belém köt és múltbeli hibáimat hozza fel újra és újra mintha csak a saját hangját akarná hallatni én a veszekedést nem viszonzom csupán annyival hogy kérlek ne veszekedjünk nem jó az de ő nem foglalkozik ezzel És annál jobban kiabál is kitől mi ez a tünet vagy egyáltalán lehet ezt annak nevezni? Tehát egy szó mint száz ha neki rossz napja volt azt rajtam tölti ki akkor is hogyha az adott napon nagyon sok jót tettem neki vagy érte ez mit se számít alapon engem reszelő bűnbaknak és én vagyok a rossz a gonosz engem akkor mindenért hogy ő azért boldogtalan satöbbi satöbbi.

    • Habis Melinda

      Kedves Roland!

      A párkapcsolati problémájuknak nem csak az élettársa “mentális betegsége” lehet az oka, nehem számtalan egyéb tényező is, melyet párterápia segítségével lehetne feltárni, s akár kezelni, amennyiben mindketten igénylik ezt.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Krisztina

    Jó napot! A barátommal mindig az én lakásomban szoktunk találkozni, de már lassan három hete hogy a körülmények nem engedik meg azt hogy találkozzunk ,de mostanában mikor hazajövök mindig stresszesen érzem magam a saját lakásomban mitől lehet ez?

    • Habis Melinda

      Kedves Krisztina!

      Erre a kérdésre önismereti munka adhatja meg a választ. Elképzelhető, hogy egyszerűen hiányzik Önnek a párja, de ennyi iformáció alapján, s ismeretlenül erre nem tudok erre semmi adekvátat mondani.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Erzsébet

    Tisztelettel!Annyi kérdésem lenne,az élettársam a gond.Iszik,szinte mindennap.Egyre durvább lesz mostmár.Eldugja a sört, bort.Azt hiszi nem veszem észre hogy ivott.Ez persze nyomot hagy a szexuális életünkre.Ma megint kint volt,bent felejtette a telefonját.Üzenetetkapott ,gondoltam megnézem.Aztán belenéztem a fotók mappába,és képeket találtam amin reggel fényképezte a micsodáját több beállítás van is.Teljesen ledöbbentem!!Nem szóltam neki.Nem értem miért csinált képeket,mi a célja vele?Rengeteg a miért most bennem.Kérem válaszoljon hogy miért csinálhatta a fotókat??Beteg?Mit tegyek?? Köszönöm válaszát!Tisztelettel.

    • Habis Melinda

      Kedves Erzsébet!

      Hogy a nemi szervéről a fotókat miért készíette a párja, azt nem tudhatjuk, abban viszont biztos lehet, hogy az alkoholfüggőség igen komoly betegség. Komplex addiktológiai kezelés szükséges az élettársa állapotának romlásának megállítására. Ha ő nem keres megoldást a problémárjára, Önnek egy lehetősége marad: menteni a saját bőrét. Különben Ön is rámegy majd arra a negatív spirálra, amielyben már mindketten benne vannak.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • J Anna

    Tisztelt Doktornő !

    Abban kérném a segítségét, hogy mit tegyek, a férjem hosszú idő óta gyakran beszél mellé és nem mond igazat, amit mondott 1.2 napja, azt másképpen mondja, illetve azt mondja, hogy ő nem mondta,. sajnos anyja is ilyen- de ez már nem érdekel – már teljesen kikészít vele, úgy tesz, mintha én találnám ki ezt mind. Ezt nem csak én, már a családtagjaim is észrevették, de ha megjegyzik neki, vagy terel, vagy nevetgél. Ha valakivel kapcsolatban véleménye van, keményen megfogalmazza előttem, előttük meg jópofáskodik, legrosszabb esetben úgy mondja, mintha én mondtam volna Csodálkozik, és nem érti, hogy nem bízom benne. Nem kell megmondani a véleményét mindig, de ez számomra gyomorforgató. Kérem adjon tanácsot, mit tegyek?
    Köszönöm: J Anna

    • Habis Melinda

      Kedves Anna!

      Levele alapján a férje esetében vaalmilyen mentális zavar gyanúja merül fel, ezért javaslom, hogy kérjen tanácsot a háziorvosuktól, aki különféle kivizsgálásokat is erendelhet a memória problémák, illetve a valóságvizsgálattal kapcsolatos zavarok kizárására.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Z Janusz

    Üdv,

    Tanácsot szeretnék kérni. A párom akivel alig több mint egy hónapja vagyunk együtt érzelmileg nagyon távolságtartó és elutasító. Szerintem szeret, mert kijött miattam külföldre, de nem tudok mit kezdeni a helyzettel, főleg azért mert korábban már együtt voltunk és nem volt ilyen gond. Én sosem bírtam elfelejteni és elvileg ő sem ezért is jöttünk össze újra, ha vele vagyok mintha égnék bélűről, de ő olyan mintha meg lenne fagyva. Azt mondja, hogy szeret, de nehezen hiszem el főleg azért mert voltam már fordított helyzetben.
    Mit javasol?

    Üdvözlettel,
    Z.Janusz

    • Habis Melinda

      Kedves Janusz!

      Levele alapján önismereti munka javasolható Önnek akár egyéni, akár páros formában.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Forever Together

    Kedves Doktornő!
    3éve vagyunk együtt a párommal..Sajnos a szüleim nem tudjak elfogadni,sőt anyám kimondottan utálja es ezt nem is rejti véka alá..Ezáltal a párom is hasonlóan érez…Gyűlölik egymást..
    A kapcsolatunk tökéletesen működik kivéve mikor bármilyen módon szóba kerülnek a szüleim…
    Mit tudok tenni?Próbáltunk már róla beszélni de sosem szült eredményt es szerintem nem is fog amíg valami nem fog változni.
    Köszönöm

    • Habis Melinda

      Kedves Foerever Together!

      A levelében megfogalmazott ún. lojalitáskonfliktuson az ön egyéni terápiás munkája, vagy párterápia tudna segíteni.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Névtelen

    Tisztelt Doktornő!
    Olyan problémám lenne hogy a férjem idegileg tönkre tesz már az öngyilkosság jár a fejembe pedig egy határozott karakán nő voltam tudtam dönteni de most úgy érzem magam hogy szét hulottam 😔 tavaly mentem hozzá annak ellenére hogy meg csalt de mostani állapotunk káosz minden az én hibám el rohangál vissza jön bántoan viselkedik velem a hátam mögött mindenek el hord nem lehet vele komolyan beszélni mert fel kapja a vizet és ezzek ellenére azt mondja szeret nem tudom hova tenni a dolgokat a zsarolasait tudom el kellene hagynom az ismerőseim is ezt mondják olvastam a nárcisztikus személyiségzavarol amit írtak rá jellemző tudna nekem tanácsot adni?

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      Levele alapján azt gondolom, hogy a sok elszenvedett bántás kapcsán annyira lecsökkenhetett az önértékelése, hogy képtelen önállóan dönteni, s sorsát jobb mederbe terelni. Ebben pszichoterápiás munka tud segíteni Önnek, amit ingyenesen a területileg illetékes pszichiátriai gondozóban érhet el.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Névtelen

    Tisztelt doktornő ,Z. Gyuláné vagyok kicsit távol ahogy gondolom ,Hajdúböszörményi lakos vagyok ,Szépen kérem ,tessék már meg mondani kihez is forduljak ,Óriási fájdalmammal két kislányomat veszítettem el ,egy 17 éveset ,és egy 30 éveset Egyszerüen nem tudom fel fogni ,miért is ,érdemeltem a sorstól ekkora fájdalmat Phszihésen vagyok már beteg ,Orvostól ,orvosig járok ,Álmomban is őket keresem nem tudok pihenni ,hallom hogy itt vannak velem, ,érzem is ,Tessék már nekem javasolni hova is mehetek ,Orvosom szerint jó lenne ki beszélni a fájdalmaimat ,De nem tudom hogy ez a beszélgetés könnyítene e, Nagyon szépen köszönöm ha tud nekem segíteni ,Állandóan ők vannak eszemben,Köszönöm szépen ,még egyszer a segítségét ,Jó egészséget kívánok,

    • Habis Melinda

      Kedves Z. Gyuláné!

      Egy gyermek elvesztése érzelmileg borzasztóan megterhelő, pláne kettőé. Pszichoterápiás támogatást TB alapon a területileg illetékes pszichiátriai gondozóban tud igényelni, vagy működhet online (magánellátás keretében) is klinikai szakpszichológus vagy pszichoterapeuta végzettségű szakemberrel.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Bogi B.

    Kedves Melinda,
    Párommal lassan 10éve vagyunk együtt. 2 évvel ezelőtt majdnem zátonyra futott a kapcsolatunk, de úgy éreztük szeretjük egymást és együtt folytatjuk, majd megkérte a kezem. Ő nem híve ennek a “papírnak”, nekem viszont fontos. Habár azóta is minden előtérben van csak az esküvő nem. Tudom, hogy a komolyabb férfinemet képviseli, de gyakran hiányzik a gyendégsége. A minap született az unokatesójáéknál baba, ahol a feleséget még becézgeti is. Ez normális? Végülis nem neki született gyereke. Nem tudok vele beszélgetni erről, mert csak eltávolodik tőlem, ha megemlítem ami engem zavar. Teljesen megfeledkezik rólam, ha a rokonaival lehet. Nem tudom, hogy lesz-e valaha, hogy én jelentem neki a családot. Tanácstalan vagyok. Ön szerint van értelme ennek a kapcsolatnak vagy csak én túlzom el?
    Köszönöm válaszát!

    • Habis Melinda

      Kedves Bogi!

      Párterápia segíthet a problémákat érdemben átbeszémni Önöknek. Ha a párja elzárkózik ettől, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy mennyire tudnak közös jövőt tervezni, amennyiben ennyire eltérően állak a társkapcsolathoz, szeretetkinyilvánításhoz, problémamegoldáshoz.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Bea

    Kedves Habis Melinda,
    Elvált anyuka vagyok. Van egy barátom, aki kisbabát szeretne tőlem, én viszont nem szeretnék több gyereket. Ő pedig megzsarolt, hogyha nem lesz gyerek, akkor ő szakít és mással hozza össze. Azt mondta, hogy gyerekeimet is felneveli, csak szüljek gyereket. Túl sokat nem foglalkozott az én gyerekeimmel. Érzékeny,akaratos embernek tudnám jellemezni, agresszívak voltak vele gyerekkorában. Azért szeretem, mert jópofa, törődő mindenkivel és az ágyban is jó vele. Tudsz véleményt mondani?

    • Habis Melinda

      Kedves Bea!

      Önismereti munka segíthet eldönteni, mennyire vágyik Ön gyermekre, vagy bejósolni milyen párkapcsolati dinamika várható Önök közt a párjával, ha családalapításra kerülne a sor.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Virág19

    Kedves doktornő!

    A legjobb barátnőmmel kezd megromlani a kapcsolatom. Úgy érzem egyre jobban eltávolodunk egymástól. Érettségi időszakában vagyunk és folyamatosan feszült a levegő közöttünk és több vitánk is volt az évben. Nagyon fontos számomra, de a szavak amiket rám mondott még mindig fájdalmat és bűntudatot keltenek bennem. Hogy léphetnék tovább? Úgy érzem mindig én vagyok a hibás, ha valami rosszra fordul. Mit tehetnék, hogy ez megváltozzon?

    Köszönöm válaszát előre is!

    • Habis Melinda

      Kedves Virág19!

      Javaslom, hogy mondja el a barátnőjének kedves és konstruktív módon, hogy mi fáj Önnek. A kapcsolatuk alakulásáért mindketten felelősek!

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • T. Szandra

    Jó napot!
    Én 32 éves vagyok párom 39 éves.
    Neki volt egy 11 éves házassága+gyerek belőle.

    Hogyan lépjek túl azon hogy a párom hónapokon át hazudozott a volt feleségéről olyan dolgokat amik igazak voltak, és ő azt mondta mindig hogy ne igaz?
    A volt felesége vallotta be hogy mi igaz mi nem 🙁 majd rá a párom hogyha tudni akartam az igazat, akkor tudjam a feleségétől 🙁
    De közbe azt mondta hogy azért hazudott hónapokon át, hogy engem védjen és ne lovaljam bele magam olyan dolgokba amik állítólag nem voltak, de közben mégis.
    Teljesen bele égette a fejembe, a tudatomba hogy ők mit csináltak mikor egy pár voltak, és ha hozzám ér akkor azt látom magam előtt, és attól félek csak hogy épp a volt feleségére gondol 🙁
    Nagyon önbizalom hiányos voltam világ életemben de ezzel hogy ezt megtette velem egyáltalán nem érzem magam se nőnek, se semminek 🙁
    Minden pillanatban azt látom hogy az a nő boldoggá tette 11 éven át én pedig csak vagyok neki és sose leszek olyan jó mint a volt felesége 🙁

    Várom válaszát!

    • Habis Melinda

      Kedves Szandra!

      Levele alapján párterápia merül fel elsősorban a hazugság és az ebből fakadó bizalmi problémák miatt. Ha ez nem megoldható, egyéni terápia is segíthet Önnek.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Fájdalom /szülők

    Jó napot. Nem vagyok jóban a szüleimmel. Jobban mondva anyukámmal, és sajnos apámat manipulálja és ezért ő sem beszél velem ami nekem nagyon fáj. Mikor még otthon laktam engem is manipulált de mióta össze költöztem a párommal aki nő, azóta veszekedünk sokat, mindenben a párom hibáztassa. El mondta mindennek. Pedig a 2éven keresztül elhitette velünk hogy elfogadja. Utólsó veszekedésünknél elmondott minden kapzsinak és mindig elvárja hogy én kérjek elnézést, de én már úgy érzem nem nekem kéne. Nagyon fáj ez nekem. Mit tegyek? Vagy hogyan dolgozzam eszt fel?
    Előre is köszönöm a választ.

    • Habis Melinda

      Kedves Fájdalom/szülők!

      Önismereti terápia segíthet jobban megérteni és feldolgozni a szüleivel való kapcsolatában történteket.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Anita Cs.

    Jó napot doktornő! Az lenne a kérdésem,hogy a 4 és fél éves kislányom 103 cm, 15 kg. Keveset eszik és hosszú ideje nem hízik semmit. Szereti a tésztaféléket,a burgonyát,a tojás,a rizst,a kenyeret. 3640 grammal született,1 évesen 9560 gr, 2 évesen 12 kg, 3 évesen 13,5 kg, 4 évesen 15-15,5 kg. Rendben van a fejlődése,a súlya ön szerint,nagyon aggaszt,hogy valami nincs rendben. Válaszát előre is köszönöm.

    • Habis Melinda

      Kedves Anita!

      A kislánya szomatikus állapotát gyermekorvos tudja megítélni. Amennyiben ő mindent rendben találna, s Ön továbbra is aggódik, érdemes lenne félelmeiről konzultálnia egy pszichológussal.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Ramona M.

    Jó estét! volna egy kérdés hogy a párom fojton más nőket néz, szemezget és hiába szólok ,szépen ,csúnyán, sírva, mosolyogva nem hadja abba és nekem ez rosszul esik .Baráti körben is ezt műveli mit tegyek már nem bírom .Köszönöm

    • Habis Melinda

      Kedves Ramona!

      A párja viselkedését nem tudja megváltoztatni. Ha ezt a viselkedést nem tudja/akarja elviselni, akkor Önnek kell lépnie. Ha igényli, önismereti munka tud segíteni ebben.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • köszönöm ha válaszol:)

    Kedves doktornő!
    Ha pszichológusnak elmondom, hogy már volt öngyilkos kísérletem akkor minden esetben átirányít pszichiáterhez? 17éves vagyok és a szüleim nem támogatják, hogy pszichiáterhez menjek mert szerintük nem kéne semmit bevennem amit felír, max egy pszichológusba egyeznének bele (egyikhez se járok). Szerintem meg vagyok hallgatva, megnyílással sincs gond. Akárhányszor összeszedem magam visszaesek, nem leszek jobban, ezért gondolnám jó ötletnek kipróbálni vmit a hangulatingadozásokra, pánikrohamokra. Nem motivál semmi, kedvtelen vagyok évek óta, jelentéktelennek érzem magam és unom azt is ami régen boldogított. Ezért gondolom, hogy pszichiáter hasznosabb lenne számomra mint egy pzszichológus.

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      Nem feltétlenül. Jó ötlet lenne mielőbb belefognia pszichoterápiába, hogy megoldást találjon a hangulati és pánik tünetekre. A pszichológus is tovább tudja irányítani pszichiáterhez, ha szükségesnek gondolja, s ha igényli segíthet erről meggyőzni a szüleit is.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • F. Bence

    Tisztelt Doktornő!
    A párommal kicsivel több mint 1,5 éve vagyunk együtt, és az elejétől kezdve kommunikációs problémák léptek fel az én személyemben. Konkrétan nem tudok neki mit mondani, nem jön semmi téma az eszembe amit meg kellene vagy meg tudnék vele osztani, emiatt rengetegszer volt veszekedésünk amiből nem is egyszer volt majdnem szakítás. Tudna esetleg valamit javasolni efelől, hogy lehetne-e a kommunikációt felőlem javítani?
    Mostanában nem szoktunk szinte semmit sem beszélni, mert mindig azt várja el tőlem, hogy én beszéljek.
    Szinte már oda jutottunk, hogy ő csak válaszol az én üzeneteimre, ami azt sugallja felém, hogy már ilyen téren közömbös irántam, de amikor rám ír magától akkor meg mindig a kommunikáció hiány a téma.

    • Habis Melinda

      Kedves Bence!

      Önsimereti munka segíthet megérteni, mi okoz Önben blokkokat a párjával való kommunikáció kapcsán.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • the Guy

    Kedves doktornő!
    Az lenne a probléma, hogy a barátnőm akárhányszor kellene menjünk valahova szórakozni mindig veszekedéssel kell előtte és mindketten idegesen és rossz kedvűen indulunk útnak és nem szereti ha egyedűl megyek valahova a barátaimmal olyankor mindig gyomor ideg és hányás a vége nagyon fel tudja magát rajta idegesíteni sőt sír is mikor haza érek!
    Tanácsot szeretnék, hogy oldjuk meg ezeket a problémakat

    • Habis Melinda

      Kedves The Guy!

      Párterápia és a párja számára egyéni terápia szükségessége merül fel a levele alapján (ha belátja a problémáját, s hajlandó rá). Lehetséges hogy érdemes előbbivel kezdeni.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Hani

    Én egy ojan kérdésel fordulok önhöz a paromal 6 eve èlünk együtt ,a párom nem kíván 2 dik együtt letett

    • Habis Melinda

      Kedves Hajni!

      Nem telejsen értem, mire vonatkozik a kérdése. Kérem tegye fel újra! Köszönöm!

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • K Flóra

    A barátommal két éve vagyunk együtt.Ez alatt most csalt meg másodszor (csak csók volt).Az első alkalommal megfogadtam,hogy még egy esélyt kap, és utána vége.Megtörtént,és sok szempontból rosszabb, is mint első alkalommal(pl. Amúgy is ismerte a lányt, beszélgettek is sokat stb.).Amikor megtudtam nagyon mérges voltam rá,sokat sírtam is, rengeteget beszélgettünk (két nap alatt majdnem 10-12 órát.)Jelenleg úgy érzem,hogy nem haragszom rá,és értem is,hogy miért történt,látom rajta azt is,hogy változtatni akar,és én is úgy érzem,hogy csak szeretnék úgy tenni,mintha nem történt volna meg,és csak végre boldognak lenni vele (elég nehéz időszakunk volt az utóbbi időben.) Félek,hogy ezzel leértékelem magam,és “túl könnyen” szerez vissza és nem fog megbecsülni. És félek hogy magamat sem fogom tudni emiatt a döntés miatt.Félek,hogy annyira függök tőle,hogy bármit elnéznék neki.Kérem adjon tanácsot,hogy hogyan tudnánk ezt kettőnk között,és én magammal szemben is megoldani.

    • Habis Melinda

      Kedves Flóra!

      Levele alapján nem tanácsra, hanem önismereti munkára volna szüksége. Javaslom, hogy ismerje meg függősége alapjait, s változtasson énképén, határozottságán szakember segítségével.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • J Laura

    Egy éve nem tudom elfogadni önmagam, keresem a hibát magamban és folyton utálattal nézek magamra. Hangulatingadozásaim vannak és sokszor mindenkit bántó szavakkal illetek. Utálom ahogy kinézek és azt is hogy ez miatt hogy bántom magamat. Nem tudom mit tegyek, ez nekem is és másoknak is borzasztóan felemésztő.

    • Habis Melinda

      Kedves Laura!

      Önismereti munka tud segíteni abban, hogy önmagát reálisabban lássa, megszeresse. Javaslom, hogy keressen fel pszichológust és vágjon bele!

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • K. László

    Tisztelt Doktornő!

    39 éves Férfi vagyok majdnem 20 éve vagyok a jelenlegi párommal van már két csodaszép gyerekünk a párom a második gyerek óta szép lassan átfordult egy teljesen más személyiséggé Előtte éltük a mindennapi életünket voltak viták néha veszekedés,de akkor valós dolgok miatt most meg minden beszélgetés során átfordul ,hogy az első vissza szolásánál telejen feszülté és,hogy mindig bántom mindennel amit csak mondok neki és persze ha vissza szólok neki akkor jön a világvége elsírja magát és azt gondolja, hogy én csak bántani tudom.A gyerekek is észre vették,de ha ezt is megemlittem megint világvége.Ha valami nem úgy van ahogy elképzelte akkor egyből fennhangom szól a gyerekekhez is semmiség elért.És utána azt gondolja, hogy mindig ő van bántva,ha ilyenkor odamegyek hozzá kedvesen semmi esélyem, hogy megnyugtassam pedig tényleg kedvesen próbálom elmagyarázni neki, hogy ezt most rosszul látja.Néha olyan mintha ez nem is ő lenne.Lehet ez valami tudatalatti depresszió nála? Ő pont a fordítottja volt nem nagyon eredtünk vitába régen mindebben megtaláltuk a közös nevezőt.Várom válaszát hátha tud valamiben segíteni hogy vissza változtassam a régi állapotot.
    Köszönettel és további szép estét önnek.

    • Habis Melinda

      Kedves László!

      Levele alapján párterápiás munka javasolható. Ez segíthet abban, hogy kapcsolatuk ismét olyan kiegyensúlyozott legyen, mint a második gyermekük megszületése előtt volt.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Névtelen

    Jó napot egy olyan kerdesem lenne hogy 6 eve vagyunk együtt a párommal és 2 éve még született a kislányom nagyon jól ment minden az édes anyameknal lakunk kB 6 hónapos lehetett a kislányom mikor édes anyám és apukám külföldre mentek dolgozni 6 havonta jönnek haza, nagyon sokat segítenek anyagilag is és mostanában, szinte minden nap beszélünk igazából a kislány miatthivnak ugye én egyedül vagyok szinte egész nap a párom dolgozik, és 3 hónapja problémája van hogy miért beszélek velük, mindenbe bele akarnak szólni, nem tetszik neki ha hívnak az se tetszik neki hogy bármire meg kérnék és a múltkor pl be lépett a messengerembe és le tiltotta őket én próbáltam meg beszélni hisz én nem csinálok ilyet az ő szüleivel és most már ott tartok hogy minden nap szó van eről és nem tetszését fejezi ki néha úgy érzem hogy én vagyok a hibás? Csak nem tudom hogy mibe. A gyermekem imádja őket de a párom fel se veszi nekik a telefont, mittudok csinálni.

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      A párjával kellene konszenzusra jutnia abban, hogy milyen kapcsolattartás megfelelő az Önök számára a tágabb családdal. Ebben párterápiás munka tud segíteni, ha igénylik.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Mirella K.

    Tisztelt Melinda!
    Friss kapcsolatban vagyok és a párom depresszióban szenved. Több pszichológusnál járt már,sőt pszichiáternél is aki szedetett vele antidepresszánst. Párom elmondása szerint nem segített neki a gyógyszer. Ahogy halad az idő egyre jobban úgy érzem,hogy rámnehezedik a depressziójának súlya. Sokszor nem tudom eldönteni,hogy velem van baja vagy a depresszió van rá ilyen hatással,hogy nem képes kimutatni az érzéseit felém. Úgy érzem engem is magával húz.
    Elmondása szerint már nem hisz a pszichológiában viszont így nem tudom mi lehet a megoldás? Tudna tanácsot adni?
    Köszönöm előre is!

    • Habis Melinda

      Kedves Mirella!

      A gyógyszer és a pszichoterápia kombinációja jentheti a megoldást. Az, hogy a párja nem hisz ebben is lehet a betegség egyik tünete (kilátástalanság). Érdemes támogatni abban, hogy bele tudjon vágni a terápiába.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • V Eve

    Tisztelt Hölgyem/Uram!
    4 éve vagyok együtt jelenlegi párommal. A kapcsolatunk rettentően viharos. Nehéz családi háttere van, mamája nevelte fel, szüleivel nem igazán tartja a kapcsolatot. Mikor megismertem hetente többször bulizott, alkoholon kívül használt más szereket is és minden héten más nővel feküdt ágyba. Kezdetben sokszor volt velem agresszív de ez mostanra változott, azonban van, hogy hetente veszekedéseinket szakítás követi. Az első években sokszor bukott le azzal, hogy más nőkkel vagy volt barátnővel kontaktol. Veszekedések alkalmával sokszor használt különböző ismerkedős applikációkat valamint volt, hogy szexkamerával próbálkozott volna. Van rá esély, hogy valaha megfog változni és felhagy azzal, hogy más nők után érdeklődik? A szüleim nekem is elváltak, de a korábbi kapcsolataim is évekig tartottak, sosem nyúltam tudatmódoító szerekhez és az alkalmi kalandok is távol állnak tőlem. Nem tudom van-e értelme még energiát fektetni ebbe a huzavonába, de akárhányszor megpróbálnám komolyabban lezárni, nem tudok koncentrálni semmire, nem tudok továbblépni.

    • Habis Melinda

      Kedves Eve!

      A döntés meghozásában és a továbblépésben önismereti munka tud segíteni Önnek.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Névtelen

    Kedves doktornő! Van egy 4 és fél éves kislányom,aki nem akar vécére ülni. Az óvodában naponta bepisil. Csak a pelenka nyújt neki biztonságot.Itthon pisilni ráül egyszer a bilire,és ennyi. Lehet valami szervi baj a háttérben? Válaszát előre is köszönöm.

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      A szervi bajt gyeremekorvos tudja kizárni. A pelenkáról való leszoktatásban fontos az érzelmi biztonság, amit kislánya otthon bizonyára megél (hiszen itt meri használni a bilit), s előbb-utóbb máshol is kialakul majd. Ha igényel konkrétabb tanácsokat, gyermekpszichológust tud felkesni.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • KNÉ M. MARIANNA

    Jó napot kívánok. Tanácsot szeretnék kérni Öntől az édesapámmal kapcsolatos problémában. Körülbelül 1,5-2 hónapja kezdődtek a panaszok kisebb-nagyobb mellkasi fájdalommal. Ezek nem túl erősek, de többször is előjöttek. Korábban magas vérnyomást nem igazán sikerült beállítani, éjjeli alvásproblémák is fennállnak. Túl vagyunk egy kardiológiai kivizsgáláson, ahol felmerült esetleges szívkatéterezés szükséglete, de a koronarográiai vizsgálat után erre nem volt szükség. Gyógyszereket kell szedni. Én mégis úgy látom, hogy ezek a problémák lelki eredetűek. Az előzményekhez tartozik hogy édesanyámat egy éve temettük el. előtt hosszú éveken át Parkinson -kórban szenvedett, és elég nehéz volt vele. Az édesapám volt vele a nap 24 órájában, ami nem volt egyszerű, éveken át nagy lelki megterhelésnek volt kitéve. És valami félelem érzet is van benne, mert mivel egyedül van napközben lehetséges hogy pánikol. A húgommal él, és most mikor kijött a kórházból és a húgom ment volna dolgozni, kérdezte hogy mikor jön haza és miért olyan soká. Mi a véleménye ezzel kapcsolatosan, hova kellene tovább fordulnunk. Válaszát előre is köszönöm.

    • Habis Melinda

      Kedves Marianna!

      A lelki eredetű problémák feltásárában és kezelésében pszichiáter/klinikai szakpszichológus tud segíteni.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Zsuzsanna V.

    Kedves doktornő, a nevem Zsuzsana és 45 éves vagyok. Lassan 22 éve dolgozom fogorvosként, az elmúlt hetekben nincs kedvem dolgozni. Elvált vagyok, dolgoznom persze kell. De mar utálom a nővért akivel dolgozom, minden vele kapcsolatos duhít, és a betegekkel is nehezeb, mert a jarvany fokozodo stress, lelkileg is fáradtak. Ma már nem tudtam elmenni dolgozni. Mindenbe ami a rendelovel kapcsolatos csak belekényszerítem magam. Kerem agyon tanacsot.

    • Habis Melinda

      Kedves Zsuzsanna!

      Levele alapján kiégés gyanúja merül fel. Érdemes volna mielőbb pszichoterápiába kezdenie.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Sz. Rita

    Tisztekt Doktornő!
    Szeretném megkérdezni, hogy addig semmi baj nincs a szexxel amíg ki nem nyitja a szemét, utána kekankad a pénisze. Mi lehet ennek az oka? És ez csak egy pár napja van. Előre is köszönöm a válaszát.

    • Habis Melinda

      Kedves Rita!

      Érdemes megkérdeznie a párját, hogy mi változott őbenne, vagy a kapcsolatukban, amitől a szexuális életük is más lett.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Rebeka

    Kedves doktornő! A munka helyemen megismerkedtem egy férfival, ennek már több mint 4 éve, nagyon jó barátok lettünk, minden nap együtt voltunk, rengeteget beszélgettünk. Időközben elarulta hogy szerelmes belém és hogy ez soha nem fog elmulni, családja volt, nem akartam tőle semmit és amúgy sem akartam elrontani ezzel a baratsagunkat. Aztán megismerkedtem valakivel, össze is jöttünk. Ő megharagudott rám, le írta hogy az a férfi csak ki használ. Azóta nem beszélünk, ennek már több mint féléve. Nagyon rossz még mindig, minden nap gondolok rá, hogyan felejtsem el?

    • Habis Melinda

      Kedves Rebeka!

      Önismereti munka segíthet abban, hogy átgondolja milyen tényezők nehezítik meg a gyászt, amit a barátságuk elvesztése miatt érez.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • B. Gaspar

    Jó napot,annyit szeretnek tudni hogy nekem van egy nem tudom mar milyen betegsegem panik rohamokbol indult 1 eve egy drog kiprobalasa miatt ami miatt halal felelmem lett es rohamaim voltak azok eltuntek es szeretnem megkerdezni a leirtak alapjan mi bajom lehet????sokszor almombol megebredek es nem erzem a kezeim labaim es a vilag elnyomottnak erzem ameddig nem terek eszhez,alapbol van hogy felgyorsul lelassul az ido ugy latom hogy gyorsabb minden ez az eggyik,a masik hogy rettentoen felek attol hogy valaki megmergezte az ennivalot ezert bontott etelbol nem merek enni csak ha valaki mas is evett belole,harmadik hogy neha vannak olyan gondolataim amik nem realisak es a halalhoz kapcsolodnak pl egyedul megyek valahova ,,nem is merek’’ 20modon lejatszodik a fejemben hogy fogok meghalni,altalaban rossz a kozerzetem nagyon,nem sokat jarok ki itthonrol amikor kimegyek kell egy kis ido amire a furcsa erzeseim elmulnak es jo lesz minden nagyabol de amikor haza jovok ugyan ez van varni kell ameddig jo lesz minden,ha letudja irni mi bajom lehet nagyon megkoszonnem.

    • Habis Melinda

      Kedves Gaspar!

      A diagnosztikához pszichiátriai vizsgálat, vagy pszicho-diagnosztikai folyamat szükséges. Javaslom, hogy mielőbb keressen fel személyesen pszichiátert, vagy klinikai szakpszichológust, pszichoterapeutát.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • L. Andrásné

    Normális dolog elmennem nekem ahhoz a pszichológushoz, ahova a felnőtt gyerekeim járnak ? /Mj.: a férjem a szemem előtt “hirtelen halált halt” 2 óráig láttam,hogy….hagyjuk/.

    • Habis Melinda

      Kedves L. Andrásné!

      Mindenképpen javaslom, hogy keressen fel pszichológust, mert nagyon megterhelő lehet, az Ön számára, amit átélt. Amennyiben van rá lehetőség, javaslom, hogy másik pszichológust keressen fel, hogy ne álljon fel összeférhetetlenség a terápiák közt.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • K. Lilla

    Kedves Doktornő!
    Friss 3 hónapos kapcsolatom van.. Nagyon jól indult minden de sajnos 2hete nem mennek az együttlétek. Rengeteget veszekedtem a párommal, gyanusitgattam hogy megcsal, hogy nem szeret.. Majdnem szakított velem de azt mondta kapok még egy esélyt. Viszont azóta kívánni kíván de valamiért mindig lelankad bármit teszek..
    Hogyan tudnám helyrehozni a helyzetet? Nem akarom elvesziteni….

    • Habis Melinda

      Kedves Lilla!

      A szexuális problémák megértése és megoldása és a korábbi veszekedések, bizalmatlanság átformálása párterápiás munkával segíthető.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Bence

    Üdvözlöm!

    20 éves egyetemista vagyok, ez az első évem. Erősen introvertált személyiségem van, ezért mindig arra vártam hogy kiköltözhessek otthonról és albérletben lakhassak egyedül. Ez sikeresen össze is jött, azonban amióta egyedül vagyok, későn alszom el, az teljesitményem alig éri el a minimumot (egész életemben maximalista voltam, top tanuló voltam, szín 5-ösre érettségiztem, most pedig valamiért már nem érdekel semmi, folyton csak halogatom a tanulást folyton fáradt vagyok és szerintem depressziós is). Már nem sportolok semmit fél éve, pedig előtte mindig volt valamilyen mozgás az életemben. Azt érzem hogy nem hogy előre, de még inkább hátra haladok az életemben. És ha ez nem lenne elég, mostanában elkezdtem rágni a körmeimet, valószínűleg a sok stressz miatt. Nagy céljaim vannak az életben, de úgy érzem már belefáradtam az egészbe és nem érdekel. Egész életemben egyedüllétre vágytam, most ez megvan, mégsem tudok teljesíteni.
    Mit gondol, mi lehet a probléma, és min kellene változtassak?

    • Habis Melinda

      Kedves Bence!

      Az alvászavara és a teljesítményromlása, rossu közérzete kapcsán érdermes lenne felkeresnie háziorvosát, aki a fizikális vizsgálat után esetlegesen tovább irányítja majd pszichoterapeutához, klinikai szakpszichológushoz.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Martin

    Tisztelt doktornő!

    Barátnőmmel 6 hónapig voltunk együtt. Nagyon jól megvoltunk nem veszekedtünk egyszer sem, mindent meg tudtunk beszélni azonban az elmúlt 1,5 hónapban kialakult benne egy szorongás és a végén azt mondta hogy nem tudja azt a szeretet adni amit eddig adott és amit tőlem kap! Mondta hogy nincs senkije mert azt elmondaná de nem tudja mitől alakult ez ki benne. Írt egy üzenetet és most két hètre találkozni akar hogy beszéljük meg. Miért akar találkozni ön szerint? Számíthatok olyanra hogy újra kezdjük?
    Válaszát előre is köszönöm!
    Tisztelettel Martin

    • Habis Melinda

      Kedves Martin!

      Ha találkoznak és beszélgetnek, akkor kiderül, hogy mit akar a volt barátnője, ennél többet sajnos én sem tudok mondani.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Szilvia

    Jonapot párommal 5 éve leszünk együtt nagyon fiatalok vagyunk és azok voltunk mikor össze jöttünk.. jóban rosszban egymás melett voltunk szüleimmhez költöztünk munka viszony miatt egész idáig az ő szüleinel laktunk 4 évet … jelenlegi kis babát várok és én nagyon ideges vagyok ingerült csúnyán beszélek vele egyből ingerülten válaszolok lehetséges ez a terheseg től vagy más egyéb szihés probléma van .. kis korom miatt van egy két dolog amit senkinek nem tudok el mondani de más egyéb nincs… nagyon szeretem a párom de sajnálom már én hogy beszélek vele és viselkedem meg bánom mindig utána ez mitől lehet kérem segítsen köszönöm

    • Habis Melinda

      Kedves Szilvia!

      Érdemes önsimereti munkába fognia, hogy feszültsége jobban megérthető legyen, s indulatait kordában tudja tartani.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Névtelen

    Szép estét. Szeretnék tanácsot kérni ,29 éve vagyunk együtt, van 5 gyermekünk.A férjem pár hónapja azzal nyagat hogy szeretné kipróbálni hármasban, mindegy hogy pasi vagy csaj a harmadik ,de én nem szeretném. Ilyenkor besértődik és azt vágja a fejemhez hogy nem szeretem .Mit tegyek hogy ne akarja azt amit én nem szeretnék? Hozzá teszem hogy ő naponta sexelne meg mindig megkérdezi hogy jó volt e .Köszönöm szépen a tanácsát.

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      Fontos, hogy merje jelezi a férjének mi az, amit szeret és akar a szexben és mi az ami nem fér bele Önnek. Semmire nem kényszíeríthetik!

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Ibolya

    Jó napot Melinda! Kérdésem az lenne hogy egy éve küzdök szorongással,eleinte csak pànikszerű volt fizikai tünetekkel,egy ideje viszont negatív gndolatok is vannak,antidepit szedek 20mg rexetin,a negatív gondolatok,a szorongàs gyógyulásàval el fog múlni? Köszönöm válaszát

    • Habis Melinda

      Kedves Ibolya!

      A gyügyszer a szorongás tüneteit, nem pedig okait kezeli. Amennyiben igényli, hogy jobban megértse, s kézben tartsa félelmeit, érdemes pszichoterápiás munkába fognia.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • H Zsuzsanna

    Tisztelt Doktorno. En egy 45 eves no vagyok 12 eve csodalatos ferjem van, es tanar asszisztensi munkam .Fiatal koromban 1 evig egy barban dolgoztam tancoltam es hmm. .. miegymas. Ezt sosem mondtam el a ferjemnek. Ezzel egy idoben masik tisztesseges munkam is volt ezt termeszetesen tudja.Ha rakerdezett volna nem titkolnam. Velemenye szerint elmondjam neki?

    • Habis Melinda

      Kedves Zsuzsanna!

      Az Ön döntése kell legyen mit oszt meg a férjével, s mit nem. Az Ön múltja Önhöz artozik, de dönthet úgy, hogy titokba tartja.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • K. Krisztián

    Tisztelt Doktornő! 44 éves férfi vagyok,lassan több mint fél éve szétmentünk a párommal. De a mai napig nemtudom Őt elengedni.Mindennapom sírással és önmarcangolással telik. Próbáltam több pszichiáter illetve pszichológus segítségét kérni,még antidepresszáns gyógyszereket is szedtem.De sajnos nemtudok kiszabadulni ebből az ördögi körből.Egyre többször vannak öngyilkossági gondolataim. Nemtudom hogy mit tegyek. Kérem segítsen,mert romokban az életem. Köszönöm

    • Habis Melinda

      Kedves Krisztián!

      Fontos, hogy az öngyilkossági gondolatokról mielőbb beszámoljon a pszichológusának és a pszichiáterének is! Krízishelyzetben pedig hívja a 112-t.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Kedves dr-nő. Tanácsot szeretnék kérni.10 évig voltunk nagyon jó kapcsolatban párommal.3 évvel ezelőtt hozzámentem.Ő nagyon akarta ezt a házasságot.Van egy 24 éves fia aki életképtelen.csak a számítógép érdekli. Velünk él.Semmilyen kompromisszumot nemtudok párommal találni fiával kapcsolatban. Dolgozni néha jár de ezen kívül semmi más. Sokszor beszéltünk az együttélés szabályokról de ennyi.semmi nem valósul meg.Fiát nem akarja kirakni így nekem ez nem felel meg de szeretem a párom.Csak ez a vita tárgya köztünk mindig. Köszönöm szépen a segítséget.

    • Habis Melinda

      Kedves Nő!

      Javasolt lenne párterápia segítségével átgondolniuk a vitás helyzeteket, s az ezekkel összefüggő önismereti kérdéseket.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Eszter

    Kedves Habis Melinda!

    Férjemmel mind a ketten nárcisztikus személyiségzavarban szenvedünk sajnos (mindkettő típus jeleit mutatjuk). Igyekszünk ebből tanulni, változtatni, de nem megy egyből.
    Mikre kellene jobban odafigyelnünk, hogyan lehetne kordában tartani ezt? Mással is szeretnénk foglalkozni, nem csak magunkkal, milyen kiút lehet ebből az állapotból?
    Segítségét előre is köszönöm!

    • Habis Melinda

      Kedves Eszter!

      Pzsichoterápia mindkettőjük számára javasolható. Egy személyiségzavar hatékony kezeléséhez ugyanis a legtöbb esetben hosszú évek kemény munkája szükséges.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • P Zoltán

    Van egy ismerősünk! Telefonon hívott, és mindenféle blabaságot mondot-_ ne sex éljünk hangosan, csukjuk be az ablakot ,szomszédok mit szólnak? Igaz mi egy meleg pár vagyunk. Vélem, hogy ilyen módon akar közeledni hozzánk?-Hívott, hogy a kocsinkkal nem jóhelyen parkolunk, méltatlankodtunk, és letettük a telefont. Gondolkoztam azon, talán keresi a kapcsolatot?…rejtett vágyai vannak, ismerkedne és így hívja fel magára a figyelmet?

    • Habis Melinda

      Kedves Zoltán!

      A kérdésére a tágabb kontextus ismeretében lehetne csak adekvát választ adni.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Anonim

    Tisztelt Doktornö,

    1,5 eve vagyok együtt a parommal (kb 1 eve közös lakasban). Az elejen csak szexualis alapu viszonyunk volt, de jol ereztük magunkat együtt. Nala ez komoly szerelemme alakult, az en erzeseim viszont nem ilyenek. Szeretem öt es tisztelem, szinte ö a legjobb baratom, de nem erzem azt a bizonyos pluszt. Ö nagyon kedves, figyelmes es türelmes velem, de kb. 4honapja azt erzem hogy nem vagyom sem erre sem mas kapcsolatra se. Ezelött (egyik kapcsolatomban sem) nem volt szexualis problema, de vele elöjött, sem öt sem mast nem kivanok meg. Eveszavaraim leptek fel (örökös ehseg) es rendzeresen fogyasztok kisebb menyisegü alkoholt. Sokszor elerzekenyüök filmeken vagy dalokon es rendszeresen jön ram sirhatnek. Külföldön dolgozom immaron 6 eve es felajanlottam költözzünk haza hatha a honvagy az ami ennyire kiforditott magambol. Legtöbbször magamra sem ismerek, ezelött vidam vicces es pozitiv gondolkodasu voltam, Ma ez mind szöges ellentete.

    Köszönöm milöbbi valaszat

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      Érdemes mielőbb önismereti folymatba kezdenie – akár online, ami segít feltárni milyen stresszorok okozzák a tüneteit, s akár a megoldást is elhozhatja.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • István

    Jó reggelt, miért hagyja a feleségem, hogy az édesanyja ratelepedjen az életünkre? Sokszor nem tudom, hogy most az ő véleményét vagy az anyósom véleményét hallom, ha valamiről beszélgetünk.
    Miért nem tud, akár kiállni mellettem, ha anyósom beszol nekem? Nem elég neki, hogy a lánya életét irányítja, az enyémet is szeretne, de miért?
    Mi a megoldás, hogyan lehet ezen változtatni?
    Válaszát előre is köszönöm.
    Tisztelettel István

    • Habis Melinda

      Kedves István!

      Párterápia segíthet abban, hogy a kapcsolata a feleségével annyira megerősödjön, hogy a konfliktushelyzetekben képes legyen az Önnel megbeszéltekhez tartani magát.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • MKati

    Kedves Melinda!
    Szép életem volt, teljesítettem feladataimat, sok örömöm volt – most már elég volt, semmi okát nem látom, hogy hosszú életre törekedjek. Szeretnék egészségesen élni, étkezni és mozogni, azért, hogy fájdalom és betegség nélkül élhessek. De attól tartok, hogy az egészséges életmód csak későbbre teszi a betegségeket, csak későbbre halasztja azokat. Van olyan életforma, ami csak a viszonylagos egészségben eltöltött éveket biztosítja, és nem a hosszú, nehéz öregséget? 70 éves vagyok. Ez a probléma valamilyen lelki betegségre utal? Sehol sem találok ezzel foglalkozó irodalmat, ezért félek, hogy csak engem izgat és ez kóros kívánság. Mi a véleménye? Köszönöm, Kati

    • Habis Melinda

      Kedves Kati!

      Szerintem az egészséges életmód mindne életkorban kifizetődő. Amennyiben a betegségektől, vagy at öregségtől szorong, érdemes pszichológushoz fordulnia, aki segíthet leküdzeni a félelmeit.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • B. Zoltán

    Üdvözlöm
    Nekem olyan kérdésem lenne hogy mit tudok tenni azért hogy a nejem bizzon bennem?
    4 éve vagyunk együtt és másfél éve házasok van egy gyönyörű kislányunk és uton a kis teso is de nem bízik bennem és folyamat azt vágja a fejemhez hogy meg csalók de ez nem igaz
    Mit tegyek üdv Zoli

    • Habis Melinda

      Kedves Zoli!

      Párterápiás munka segíthet a bizalom helyreállításában/elmélyítésében, amennyiben nincs külső kapcsolata egyiküknek sem.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Cs M

    Jó napot!

    Családapa vagyok, 2 éves ikreink vannak.
    Miért van az, hogy nem érzem jól magam ha a gyerekeink nagyszülei hozzánk jönnek?

    Köszönöm szépen!

    • Habis Melinda

      Kedves Cs.M.!

      Erre a kérdésre önismereti munka adhat választ.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Tünde

    Üdvözlöm!
    Kérem a tanácsát abban, hogy Ön szerint normàlis ha a férjem azt mondja, hogy védjék meg magam, nem vagyok 4 éves, holott ő is
    mellém tudna állni. A probléma összetett: agy daganatom van és az egyik kollégám egy hosszú telefonbeszélgetés után beszólt, hogy agyrákot kapok a sok telefonálástól. Egyébként nem telefonálgatok munkaidőben, de a legjobb kolléganő/barátnővel beszéltem, aki sugárkezelésre jár a mellrákja miatt. A férjem szerint lehet, hogy szavajárása az agyrákot. Nagyon fáj, hogy nem állt ki mellettem, akárcsak nekem, úgy h s kollégának nem szól, pedig felettese. Ön szerint én reagáltam túl?

    • Habis Melinda

      Kedves Tünde!

      Szerintem sokféleképpen lehet kezelni egy helyzetet. Ha Önök közt feszülséget szül ez a férjével, akkor érdemes róla még beszélni. Amennyiben többször előfordul, hogy nem érzi támogatónak a párja viselkedését, párterápiás munka megkezdése ajánlott.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • K Ágnes

    38 éves nő vagyok 1,5 év után a 22 éves párom el hagyott egy 2 gyerekes anyukáe

    • Habis Melinda

      Kedves Ágnes!

      Bizonyára nagyon megviselte, ami történt. Négyszemközti konzultáció igénybe vétele javasolható.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Névtelen

    Tisztelt Doktornő!
    Mit tegyek ha nem megy a tanulás az anyikám csak szíd és semmit nem tudok tenni már megyek külön tanárhoz de nem tudok mit csinálni csak rossz jegeyeket hozok kérem segíttsen 6.-os vagyok

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      Nagyon rossz lehet, hogy az anyja ilyen szigorúan bánik Önnel! Javaslom, hogy keresse fel iskolapszichológusát, vagy hívja a 116-111-es telefonszámot.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • L. Judit

    Üdbözletem! Összeismerkedtem egy nagyon kedves, szimpatikus férfivel. 3 hónap eltelt. Nagyon boldogan folyik az életünk. Ami zavar engem ( már nem tudom eldönteni ) , hogy ez őszinte, vagy vörös zászló, vagy tényleg bennem van a hiba! Napi 15-20-25 sms!!! Szeretlek életem nője. Hiányzol. Ezeket szívekkel, szivcsi, puszcsival. Hajnal 3-kor már indul ez az áradat. Az első egy-két nap tetszett. De addig fajult, hogy gyomorgörccsé vált. Mondom magamnak még egy sms ilyen ömlengésből megfulladok. Elhatároztam jelzem neki. Nagyon finoman mondtam, beszélhetnénk? Nagyon szeretlek de ez nekem “ sok “ ! Égtelenül zokogásba kezdett…..😞majd közölte ha szeret vkit Ő azt csak így tudja kimutatni. Neki dezsavü érzése van… majd zuhany, lefeküdt arrcal befelé a kanapénak. ( csenddel verés ) nem szólt hozzám és elaludt. Már bánom, h jeleztem. Most rányomja bélyegét ez a jövőre? Szeretem de megfulladok??? Hogy lehet ezt orvosolni? Várom mielőbbi válaszát!

    • Habis Melinda

      Kedves Judit!

      Ezt a helyzetet a párja egyéni terápiájával, vagy pártrápiával lehetne orvosloni, amennyiben igénylik.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Andrea

    Üdvözlöm!
    4 éve vagyok a patommal ebből 1 éve mar a férjem. Mostanában sokat veszekszünk mert szerintem alapvető hiányosságai vannak mint férfi pl.: egy vitában tedzem azt a családjával abszolút nem áll mellém.
    A legnagyobb baj hogy nem kommunikál. Nem beszélgetünk a gondjairól, nem mondja ha valami fáj vagy valami nem tetszik, nem mondja ki a véleményét semmi. Elmondása szerint nem tudja hol kezdje. Hogy tudnám ezt a szerintem maga köré emelt falat ledönteni? Nem érdekel ha mással zárkózott de szeretném ha velem kommunikálna.

    • Habis Melinda

      Kedves Andrea!

      Érthetőke az igényei. Párterápia, vagy a párja számára egyéni terápia kezdése javasolt.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Erika P

    Tisztelt Melinda!
    7 eve élek egy se vele se nèlküle kapcsolatban. Szinte minden hétvégén nagyon nagy veszekedések zajnalanak ( ha én bmit is szóvá teszek, ami neki nem tetszik, azonnal ordít, fröcsköl a nyála, vérben forig a szeme), mindez félelemmel tölt el, ilyenkor hazamegyek de még akkor éjjel sírva könyörgöm, h beszéljük meg emberi módon…Ő mindig megìgéri, de ez max 5 napig tart. Az utóbbi hetekben azt mondta, h én vagyok az egyetlen ember, aki ezt az állati üvöltést váltom ki belőle, m mindig felidegesìtem vmivel. Szeretem Őt, de már a felnőtt lányaim és a munkahelyem is érzi, h vmi nem stimmel velem. Tudom, h el kellene hagynom de 23 évig házas voltam- vele a válás után ismerkedtem meg – és lassan 7 éve h “együtt ” vagyunk, bár nem élünk együtt. Teljesrn társfüggő vagyok, histen 16 voltam, amikir megismerkedtem az ex férjemmel. Nagyon félek az egyedül maradástól, a lányaim Peaten tanulnak. Nem tudom h mitévő legyek?

    Segítségét előre is nagyon szépen köszönöm.

    • Habis Melinda

      Kedves Erika!

      Fontos lenne mielőbb pszichoterápiás munkába fognia. Ön nem lehet felelős a párja viselkedéséért! Aki hibáztatja Önt, az torzítja a valóságot, hiszen próbálja az Ön válára terhelni a helyzet súlyát.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • B. Irén

    Üdvözlöm!
    Nem most kezdődtek a problémáim, már voltam pszichológusnál a problémám miatt,de a Covid miat miatt az üléseket nem tudtuk folytatni. Utolsó alkalommal azt tanácsolták, hogy forduljak klinikai szakpszichológushoz. Mióta megszületett a fiam (13 éves) a szorongás, a félelem időszakosan felerősödik. Leginkább akkor, amikor beteg. Mióta megjelent a Covid a szorongás mindennapossá vált. Időnként pánikrohamaim is vannak. Frontint szedek szinte minden nap.Áprilisban átesett a család a betegségen. Édesanyámat majdnem elvesztettük. Az oltástól is félek, körülbelül annyira, mint a betegségtől. Folyamatosan fertőtlenítek, néha lehet hogy túlzásba is viszem(mások szerint). Már nem tudom kezelni a szorongást… Próbálom zenével, olvasással oldani,de nem járok sikerrel. 3 éve külön élek a férjemtől, egy új kapcsolatban, ahol 12 évvel fiatalabb párom. Érzelmileg nem érzem magam biztonságban. Szeretnék enélkül a folyamatos mellkasnyomás és a félelmet keltő gondolatok nélkül élni.
    Köszönöm!

    • Habis Melinda

      Kedves Irén!

      Levele alapján azt gondolom, hogy érdemes mielőbb folytatnia a terápiát egy klinikai szakpszichológussal, akár online.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Klaudia balogova

    Jo napot doktorno az en nekem klaudia van egy fiam 6 eves Autista nem beszel nem ert meg engem Es Nagyon agresziv üsse magat ha sir ideges nem szereti a kiabalast zajosàgot vagy ha valaki sir jatekokal nem jatszik csak tèsztàkal Es repkedö mozgasba van ja jatszik kèrem szepen segitsen Elore is koszonom

    • Habis Melinda

      Kedves Klaudia!

      Gyermeke betegsége kapcsán a helyi gyermekorvosi/védőnői hálózattól, vagy az Autizmus Alapítványtól td segítséget kapni.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Uculu Muculu

    En annyira utalom magamat gyerekkorom ota miota vissza tudok emlekezni hogy mar nem birom sokaig, egy even belul ki vonom magam a forgalombol mert ez igy nem elet csak remenytelen kinlodas, bar tudnam biztosan hogy nirvana van utanna

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      Pszichoterápia tud segíteni abban, hogy elfogadja magát, életét jobbá tegye. TB alapon a helyi pszichiátriai gondozóban talál ilyen lehetőséget.
      Öngyilkossági gondolatok esetén a 112-t szükséges tárcsázni!

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Névtelen

    Kedves Doktornő.

    2 éve vagyunk együtt párommal. Lassan fél éve laktunk együtt, de most egyik pillanatról a másikra azt mondja, hogy nagyon sok kis apró dolog zavarja és össze kell szedni a gondolatait. Lassan 1 hete nem lakunk együtt. Rá kérdeztem nála hogy: jobb lenne neki nélkülem, mert boldogabbnak látom.
    Válasz: nem lenne jobb neki nélkülem, viszont így hogy mindennap nem vagyunk együtt így jobb neki, és még hiányzom is.
    Nekem pedig ez így nem jó. Nem értem hogy neki ez így miért jó. Azt érzem nem fogad el teljesen engem. Neki elég ez a kis szelet belőlem amit a napo beszélgetések és találkozások 2 naponta. Rengeteg mindenen mentünk már keresztül. Többször mentünk már szét, de még mindig valamiért azon vagyunk , hogy oldjuk meg. Nem tudom hogy van e értelme vagy csak húzzuk egymás idejét.

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      Levele alapján úgy tűnik meglehetősen eltérnek az igényeik, vagy a pérkapcsolatról alkotott képük a párjával. Ennek közelítésében párterápia tud segítséget adni, ha igénylik.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Lara

    Tisztelt Doktornő!
    Nem tudom mit érzek pontosan. Van egy barátom, de nem vagyok tisztában az érzéseimmel, sem ebben a kapcsolatban , sem a való életben. Jól esik ha bókol, de nem tudom hogyan kezeljem, sem azt, mikor azt mondja szeret engem. Míert mondjam én is ezt, mikor nem tudom hogy milyen is az? Azzal viszont tisztában vagyok, hogy nélküle nem menne

    • Habis Melinda

      Kedves Lara!

      Teljesen érthető, ha kavarognak Önben az érzelmek. Ezzel mindenki így van (sokféle érzelmet élhetünk át bennünk egyetlen pillanat alatt, vagy akár egyszerre is), pláne egy kezdődő kapcsolatban.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • J Nikoletta

    Jó estét!
    A párom nem dolgozik, nem is akar és nem is tudja, hogy mit szeretne ezért nem is csinál semmit. Egész nap játszik a laptopon. Késő este, hajnalban fekszik le aludni, sokáig alszik és miután felébred újra jön a számítógépes játék. Nem csinálunk semmit közösen. Ha feszült vagyok már a kialakult helyzettől és az egész napos látványtól, akkor megkérdezem tőle hogy mindig ez lesz? Erre a válasza az, hogy igen te szerencsétlen.
    Nem tudom mit tegyek és hogy mivel tudnám kizökkenteni ebből az állapotból. Szeretem sajnos.

    • Habis Melinda

      Kedves Nikoletta!

      Nem tudja kizökkenteni, mert neki így jó. Ezt meg is mondta Önnek nyíltan. A kérdés inkább az számomra, Ön miért nem veszi komolyan ezt.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • K. Lani

    Kedves Doktornő!
    Nem tudom, hogy miért van így, de egyszerűen nem tudom elviselni, ha valaki kedves velem. Ha valaki odafigyel rám és törődni akar velem. Ilyenkor minden megteszek, hogy minél hamarabb eltaszítsam magamtól az illetőt és igen rosszul érzem magam miatta, minden egyes alkalommal, de így nyugodtabbnak érzem magam. Egyszerűen nem tudok rájönni, hogy miért teszem ezt folyamatosan. Ahányszor próbálok ezen változtatni megijedek és csak még inkább eltaszítok magamtól mindenkit.

    • Habis Melinda

      Kedves Lani!

      Nagyon jó, hogy megfigyelte magán ezt a viselkedést! Érdemes klinikai szakpszichológussal, vagy pszichoterapeutával belevágnia az önismereti munkába, ami segít változtatni ezen a berögzült szokáson. Közösen rájönni ennek tudattalan lelki okaira, s az ide vezető folyamatokra.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • K Ágnes

    Tisztelt Szakértő!

    Egy éve van egy párkapcsolatom, mindketten válás után vagyunk két gyerekkel. nem élünk együtt, de sok időt töltünk kettesben és négyesben 8az én két gyermekemmel) is, a párom gyermekei az édesanyjukkal élnek.
    A kérdésem az lenne, hogy van-e annak akár rám, akár a kacsolatunkra nézve negatív jelentése, hogy a párom az együtt töltött egy év alatt nem mutatott még be a gyerekeinek? Ő sem találkozik velük túl sokat, de ennek ellenére nekem mégis valahol rosszul esik ez, de nem tudom, jogos-e az érzésem, hogy ezzel azt fejezi ki, nem vagyok annyira fontos neki, amennyire én tartom annak a saját életemben? Rosszul vagy jól látom ezt? Tudna segíteni.

    • Habis Melinda

      Kedves Ágnes!

      Szerintem nyugodtan hallgasson a megérzéseire, s fogalmazza meg ezeket a párjának. Erre ugyanis reagálnia kell! A tiszteleten alapuló, egyenrangú párkapcsolatokban pedig mindkét fél igényei számítanak.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Szabóné Zsuzsanna

    Kedves doktornő!
    Az a problémám hogy 1 éve ki költöztünk külföldre a gyerekekkel és férjemmel.
    Eddig nem tudtam a kicsi miatt elmenni dolgozni .A férjem akkarta hogy ide jöjjünk én nem se a gyerekekk ő erőltette mondván annyagilag jobb lesz meg a házaságunknak is jót tesz.Azóta nincsenek barátaim nincs munkahelyem nem tudok elhelykedni mert nincs jogositványom egézségügyi okok miatt.Úgy érzem a férjemnek ez volt a célja hogy teljesen függjek tőle annyagilag.Nem érzem itt jól magam egyre rosszabb szerinte én vagyok a hülye.Elmenni sehova nem tudok mert itt kocsi nélkül nem lehett megmozdulni, meg az anyagiakat is ő kezeli nekem nincs semmilyen bevételem.Teljesen kivagyok neki téve.Nem tudom mit tegyek merre lépjek.A gyerekek már megszokták meg is szereték én úgy érzem meg fulladok igy ebben az kapcsoltban.Olyan mintha tudta volna hogy ez lesz.Kisfaluba lakunk ahol igazábol nincs semmi még egy közért se.Nincs segitségem semmi igy igazábol dolgozni se tudok elmenni.Nem tudom mi tévő legyek.

    • Habis Melinda

      Kedves Zsuzsanna!

      Fontos, hogy ne legyen elszigetelve, tudja tartani a kapcsolatot másokkal, akár Intereneten keresztül. Ha kiszolgáltatott helyzetben érzi magát, érdemes mentális segítséget igénybe vennie, pszichológussal konzultálnia, vagy ha erre nincs lehetősége, akkor felhívni egy helyi, vagy a magyar 116-123 as lelkisegély telefonszámot.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • K. Enikő

    Kérdező 24
    Jó napot! Segítségre lenne szükségem,hogy megértsem miért ilyen a párom. Lassan 3 éve vagyunk együtt. Az elején betegesen féltékeny volt és mindennap szexelni akart, ha nem akkor biztos megcsalom. A baba projekten mikor dolgoztunk, ha nem sikerült biztos teszek érte. Mikor terhes lettem és nőni kezdett a hasam változott a szexuális életünk, de azt hittem ha megszületik a pici más lesz. 8 hónapos a babánk,de nem változott heti 1x vagy még annyi sem, mindenhez fáradt. Mikor történik is valami, ha ő elmegy és én nem az sem baj neki mondván” máskor is volt már ilyen “. Sokat veszekszünk mindig belém köt, hogy mit miért nem csinálok hiszen egy babával nem nehéz. Nagyon bunkó velem és nem érdekli az sem, hogy mi van velem, vagy épp fáj valamim.A féltékenységről is leszokott, nagyon ritka ha az.Megbeszélni nem tudjuk,mert nem hallgat meg ,szerinte nincs probléma ilyen egy kapcsolat, csak én vagyok hülye, gyerekes és tapasztalatlan ezért nem tudhatom.

    • Habis Melinda

      Kedves Enikő!

      Párterápiás munka mielőbbi megkezdését javaslom. Ha ebben a párja nem partner, Önnek egyéni terápia jön szóba.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Evelin

    A volt páromban hatalmas sebet ejtett, hogy a kapcsolat elején elmondtam többször az exeimmel az élményeimet, sok vita után megcsalt rá 2 hónapra, és most két nő között vacilál, viszont azt mondja, hogy szeretné nagyon elfelejteni, amiket mondtam neki az exekről, mert akkor működne. Van esélyünk, mit tegyünk, hogy elfelejtse?

    • Habis Melinda

      Kedves Evelin!

      A párja számára önismereti munka javasolt, ugyanis a “kierőszakolt” felejtés nem része az egészséges mentális működésnek.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Kinga

    Ha úgy érezzük, hogy megtaláltuk a nagy Ő-t, és kapcsolatban is voltunk, de a másik félnél problémák voltak a szülőkkel plusz érzelmileg sem volt a legfejlettebb, és most ezen akar dolgozni egyedül. Mert a szakítás után újra megpróbáltuk, de rosszabb lett az érzelmi meg mentális állapota, viszont azt mondta, hogy nem akarja ezt elengedni, csak szüneteltetni ezt egy évig körülbelül. Megéri várni? Mert én tényleg úgy érzem, hogy ő az igazi számomra.

    • Habis Melinda

      Kedves Kinga!

      Önismereti munka segíthet megtalálni a válaszokat a kérdéseire.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • K

    Tisztelt Doktornő,

    Párom nemrég egy gyermekkori csínyt mesélt el nekem, ami közte és pár fiú barátja között történt 8-10évesen. Azóta úgy vélem, folyamatosan depressziós, olyan gondolatokat közöl velem, amik erre utalnak. Minden pillanatban bánja ezt a cselekedetét, nem tudom vele megértetni, hogy ez gyeremekkori bolondság volt. Öngyilkossággal is fenyegetett már, nem tudja feldolgozni ezt az esetet. Folyamatosan azzal marcangolja magát, hogy mi van, ha a többiek emiatt lelki válságban vannak, pedig azt gondolom, hogy ő az, aki éppen lelki válságban szenved.
    Hogyan tudnám rávenni, hogy forduljon orvoshoz? Az elmúlt időszakban 8-10 kgot fogyott, folyamatosan szomorú, semmi életöröm nincs benne.
    Köszönöm előre is a tanácsát!

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      Aki depressziós az nem tudja, hogy segítségre van szüksége. Fokozatosan érdemes rávezetni őt arra, hogy változtatni csak pszichoterápia és vagy gyógyszer segítségével (kombinációjával) fog tudni. Súlyos esetben a háziorvosától tud segítséget kérni ehhez.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Viki

    Kedves Melinda!
    Párommal 3 éve vagyunk együtt. Szeretők voltunk, de egyre nyíltabb lett a kapcsolatunk. Gyermekem van, neki is. Párom mindig úgy érezte, kétfelé szakad, és most afelé hajlik, hogy visszaköltözik egy látszatkapcsolatba, mert az ex zsarolja azzal, hogy alig láthatja a gyermeket. Mivel nem akar pereskedni, így megalkuszik. Szeretnék segíteni nekik, az exnek, hogy belássa, nem veszti el a gyermek az apját, és a páromnak, hogy tudja meghúzni a határokat. Lehet őrültség, de úgy érzem, hibát követ el a párom, főleg úgy, hogy minden percben egymásra gondolunk, egyek, egyformák vagyunk testileg, lelkileg.

    • Habis Melinda

      Kedves Viki!

      A párjának önismereti munka tud segíteni. Önnek is javasolható ez, ha igényli. Amennyiben a levelében említett mélységben belefolyik a párja életébe, abban Ön is nagyon sokat fog sérülni!

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • F Kitti

    Szép napot/estét!
    Valamiért nagyon rosszul esik hogy a párom jól ki jön a barátaimmal (fiú barátok szóval egyáltalán nem aggódok amiatt hogy megcsal) de szörnyű mikor valami miatt nem tudok velük lógni és kizártnak érzem magam. Úgy érzem mintha így hogy jól ki jönnek már rám nincs is szükségük, pedig erre semmivel nem utaltak. Nem tudom ez normális-e.
    Előre is köszönöm a választ!

    • Habis Melinda

      Kedves Kitti!

      Önsiemreti munka segít megérteni, miért féltékeny a párja barátaira, s oldani ezt az érzést.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Cs. Gabriella

    Jó napot!
    14 éves vagzok, 8. osztályos. Előttem állnak a vizsgák. Már most kikészültem. Az év második felében az egyet jó, ami velem történt, az a barátom. Október elején meghalt a nagytatám. Apukám külföldön él. A 8. osztályt már most sem bírom. A feszültség a viszgák miatt, a plusz órák, konzultációk reggel 7-től, kb nulla szabad idő. Anyukám pedig nem túl finoman érezteti velem, ha hibázok. Mit csináljak? Hogyan könnyítsem meg a dolgokat?

    • Habis Melinda

      Kedves Gabriella!

      Érthető, hogy ez a sok nehézség megterhelte! Ha azt érzi, a szüleivel nem tud beszélni arról, ami fáj, az iskolapszichológusát tudja felkeresni, vagy bármikor hívhatja a 116-123-as telefonszámot!

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Laura

    Kedves Melinda!

    Szeretném a segítségét kérni.
    Lassan 3 éve vagyunk együtt a párommal, körülbelül 1 éve kezdett el antidepresszánst szedni szorongásra. Először scippát szedett, majd olvexyát , de abba hagyta és áttértek a brintellix gyógyszerre. Körülbelül 1,5 hete szedi, az első pár napban nem szólt hozzám, nem kommunikált velem, nem volt semmihez kedve. Ezek nagyrészt elmúltak, viszont pár napja olyanokat mond, hogy nincsenek érzései, hogy nekem jobb lenne nélküle, neki nem való kapcsolat, mert folyamatosan megbánt, és nem foglalkozik velem. Előtte semmi problémánk nem volt, mióta a brintellixet szedi, azóta vannak ilyen gondolatai.

    Ön szerint ez az antidepresszáns ilyen tünetekkel járhat? Váltania kéne?

    Köszönöm előre is válaszát!

    • Habis Melinda

      Kedves Laura!

      Javaslom, hogy keresse fel a gyógyszerekkel kapcsolatos kérdésével a párja pszichiáterét, a párkapcsolati problémák kapcsán pedig párterápiás munkát érdemes elkezdeni.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • K. Dóra

    Kedves doktornő!
    Dóra vagyok, 29 éves. Férjnél vagyok, együtt élünk a férjemmel már 7 éve. Jelenleg külföldön élünk ahogy a ap49m családja is, az én családom meg otthol van ezért gyakran érzem úgy hogy a férjem családja mindenbe próbál beleszolni. Néha rettentően dühít, hogy ennyire ragaszkodnak a ferjemhez hol ott már felnőtt férfi. Anyósom és a sógornőm különösképp ragaszkodnak hozzá. Kedvesek nagyjából velem de mindig van egy olyan benyomásom, hogy állandóan a múltba tekintenek vissza. Nehezen fogadják el szerintem hogy a férjem már nem az ő életük része. Néha nem tudom mit tegyek. Sokszor bánt ez az egész de nem mondom a férjemnek mert abból csak vita van. Próbálok jót tenni de sokszor már elegem van. Mit tegyek? Ez normális?

    Üdvözlettel
    Dóra

    • Habis Melinda

      Kedves Dóra!

      Javaslom, hogy beszélgessen a férjével a rossz érzéseiről és találjanak közösen megoldást a családi feszültségekre. Ha közös elvek/szabályok vannak, melyeket ketten fektetnek le, az megvédheti a kapcsolatukat.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Petra L

    Kedves Doktornő!

    A párommal kicsit több mint egy éve vagyunk együtt. Nagyon szeretem és állítása szerint ő is borzalmasan szeret és csak velem akar lenni. De az egyik nap azt állította, hogy tenylegz szeret, de néha vágyik arra, hogy más lánnyal is lefeküdjön. Nem akar megcsalni és nem is fog, de van hogy vágyik másik nőre. Ez mennyire normális? Mit tudok tenni?

    • Habis Melinda

      Kedves Petra!

      Amennyiben a kapcsolatukban ez nem okoz problémát (pl szexuális diszfunkciót), nem kell aggóni. A legtöbb fantázia ártalmatlan, s nem feltétlenül szükséges cselvésbe fordítani.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • The girl

    Jó napot!
    Mérgező apám és nagyanyám van.
    Negatívan állnak a dolgokhoz.
    És befolyásolják az életem,már vagy 5-6 éve.
    Hogyan lehetséges hogy ne húzzanak le?
    Ha valami amit gondolok,nem elfolytom,
    hanem kimondom azt,akkor egyből leveszik a fejem.Avagy minden félének elmondanak.Pl:lusta szar vagy.Így soha nem lesz munkád.Van amikor lekurvaanyáz.
    Csak álmodozni tudok arról,hogy elhelyezkedek,és többé nem megyek feléjük sem.Voltam depis.Azóta van mióta velük élek.

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      Nehéz helyzetben van, ha ilyen mérhező közegben kell élnie. Fontos volna mielőbb pszichológussal elkedzeni dolgoznia azon, hogy érzelmileg, s egyéb szempontokból is előbb-utóbb felszabadulhasson a nyomás alól.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Sz. Júlia

    Jó estét kívánok! Olyan problémával fordulok önhöz hogy hónapok óta(kevés szünettel) minden napi rossz érzésem van, negatív gondolataim ami azt jelenti hogy akármilyen jóra gondolok ugyse leszek jobb kedvű, folyton csak rosszra gondolok, hogy mi lesz jövőbe, mi lesz x év múlva,hogy egész életébe mit fogok csinalni, annyira felörli a napjaimat, hogy semmihez nincs kedvem, ez mellett folyamatos mellkasi rossz érzésem van, ami szintén egész napos. Ezt minek lehet nevezni szorongásnak? És hogyan tudnám magam meggyógyítani? Köszönöm szépen a választ!

    • Habis Melinda

      Kedves Júlia!

      Pszichoterápiás első interjú segít rájönni a tünetek okaira, s megtervezni a feloldásukohoz szükséges kezelést. Amennyiben szeretne közösen belevágni ebbbe, bártan keressen!

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • N margit

    14 éve vagyok egy pár kapcsolatban 13 év nagyon gyönyörű volt egy éve sajnos még egy puszit sem kapok egy héten egyszer sex van de azt csak úgy hogy én kezdem sajnos ami eddig jól működött az most nem nem tudjuk meg beszélni a problémát sem

    • Habis Melinda

      Kedves Margit!

      Javaslom, hogy ha szeretnék megjavítani a kapcsolatukat, akkor kezdjenek párterápiás munkába.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Anita H

    Kedves Melinda!Párommal két éve vagyunk együtt,ő Londonban él,van egy 5 éves fia,én Magyarországon.Kapcsolatunk első évében az exével élt közös lakásban,ezt nekem nem mondta el,csak összeraktam a képet,amikor kérdőre vontam,elköltözött,de azóta is visszajár oda a gyerek miatt,mivel ahol most lakik,nem viheti oda a gyereket,mert a házirend tiltja.Érzem,h szeret,de kétszer kutattam a telefonjában és láttam,h a kisfiúról küldött képet,videót az anyjának,a közös nyaralásunkról is.azt mondta,h a gyerek érdekeit nézi,mert jóban kell lennie az anyjával.Mit tegyek,h ne zavarjon az,h tartja a kapcsolatot az exével?Lehet túlreagálom a dolgokat?Köszönöm a választ.

    • Habis Melinda

      Kedves Anita!

      Önismereti munka tud segíteni abban, hgy tisztázza magában miért zavarja az, hogy a párja tartja a kapcsolatot a fiával. A párkapcsolatukkal teljes mértékben elégedett-e, vagy máson is szeretne-e változtatni.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Névtelen

    Jó estét, az lenne a kérdésem hogy mit tudnék tenni a folytonos dühvel. Folyton ideges vagyok, és ezt másokon vezetem le, szinte mindenkin, aki a közelemben van, van egy kétéves kapcsolatom, ami kezd össze omlani, mert folyton agresszív vagyok a párommal szemben, folyton rossz dolgokat vágok a fejéhez, és csúnyán beszélek vele, pedig nem ezt érdemeli, soha de tényleg soha nem mondott még Ő ehhez hasonlót sem, én meg ha bármin össze veszünk, apróság vagy nagy dolog akkor is így beszélek vele, és már engem is idegesít nagyon, nem tudom hogy mit tehetnék. Folyton lehangolt vagyok, őszintén szólva szinte semmihez sincs kedvem, nem tudom tényleg hogy mit tehetnék hogy ez végre el múljon. Előre is köszönöm a válaszát. Szép estét!

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      A düh kezelésében pszichoteápiás munka tud segíteni Önnek.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Forever alone

    Kedves doktornő!

    Van a közvetlen környezetemben egy haverom, akivel a megismerkedésünk óta nagyon mély barátság alakult ki (szerintem), már-már testvérinek gondoltam a dolgot. Viszont az utóbbi időben ritkán keres, nem érdeklődik felőlem, pedig egy helyen dolgozunk. Egy másik kollégával nagyon jóban lett, emiatt gondolom, hogy nincs szükség rám felesleges harmadikként. Hogyan tudnám a tudtára adni a dolgot, hogy bármiben számíthat rám, illetve bármit megoszthat velem?(mert az utóbbi időben ez se jellemző rá) Nem szeretném ha megszűnne ez a barátság, mert nagyon fontos nekem, bár valószínűleg ez nem kölcsönös. Esetleg túlzásba vittem a kedvességét és besokallhatott? Mit tegyek?
    Kérem a segítségét!
    Előre is köszönöm!

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      Javaslom, hogy fogalmazza meg az igényeit a barátja felé is, hiszen ennek mentén tud majd kapcsolódni Önhöz, ha akar. Egyáltalán nem biztos hogy egy másik barát miatt változott meg a kapcsolatuk, s ha így is lenne, ez nem törvényszerű. Miért ne lehetne a barátjának több közeli baráti kapcsolata is?!

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Kétely

    Kedves Melinda!
    Van egy barátom 32 éve, akivel nem élek egy fedél alatt, jön-megy. Fiú unokámmal óriási türelemmel és megértéssel foglalkozik és játszik pici kora óta, most lesz 12 éves. Nagyon egy hullámhosszon vannak, az unokám “issza” és alkalmazza a szavait, megnyilvánulásait, szinte teljes az egyetértés köztük. Iskolai szüneteket és a hétvégéket döntő többségében az unokám nálam tölti. Úgy alakult – a horkolásom miatt – hogy a hálószobában a kétmatracos franciaágy egyik oldalán az unokám, a másik oldalán a barátom (57 éves) alszik, ez rutinszerű lett. Én nagypapa és pajtás szerepben látom a barátom, de édesanyám szerint ez nem egészséges, mert befolyásolhatja az unokám nemi identitását a jövőre nézve. Otthon az édesanyjával alszik. Jogos a dédmama (90 éves) aggodalma? Köszönettel.

    • Habis Melinda

      Kedves Kétely!

      Egy kamaszodó gyermek számára szerintem jó, ha van külön alvóhely, illetve a lakásban olyan zug ahová bármikor elvonulhat, ha kedve tartja.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Viki

    Kedves Doktornő!

    Én olyannal fordulok most önhöz, hogy a húgom és az exem összejöttek.
    A húgom még csak 16 az exem 24. Idáig mindenki titkolta előlem. A családban egyedül én nem tartom csak normálisnak. És úgy érzem, hogy tönkrefogok így menni, mert mintha féltékennyé akarnának tenni.
    Mit javasol ez ellen nekem?

    Válaszát előre is köszönöm!

    • Habis Melinda

      Kedves Viki!

      Ez egy érzelmileg nagyon megterhelő helyzet, javaslom, hogy vegyen igénybe négyszemközti konzultációt pszichológussal.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Zsófia K

    Jó estét kívánok! Egyedül nevelem a kisfiamat,az apja nem foglalkozik vele!3 évig minden rendben volt az oviba!de most agresszív ütöget másokat S ezt élvezi!nem hallgat az óvónők re!S látszik hogy érzéketlen!Nem mutat meg bánást!Mit tegyek?

    • Habis Melinda

      Kedves Zsófia!

      Javaslom, hogy kérje gyermekpszichológus segítségét, keressenek fel személyesen szakambert a gyermekével.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • K Erika

    Tisztelt Doktor Nő!

    Kérem segítsen, vajon van valamilyen komplexusom? Sokszor érzek erős vonzalmat és egyfajta megfelelni akarást azok iránt a férfiak iránt, akik rangban vagy tekintélyben felettem állnak, vagy csak idősebbek nálam akár 15-20, vagy 25 évvel is. Mindig elmúlik egy idő után, egykét hét vagy egy két hónap maximum és soha nem fajulna tettlegességig, viszont nagyon zavar mert boldog párkapcsolatom van. Köszönöm előre is a válaszát!

    • Habis Melinda

      Kedves Erika!

      Ennek a vonzódásnak a megértése és átdolgozása önismereti munka segítségével érhető el.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Dave

    Tisztelt Melinda!

    Miért van az, hogy sokszor szeretet hiányom van? Teljesen átlagos családban nőttem fel ,igaz anyukám többet foglalkozott velem mint apukám. Ebből adódóan sokkal anyásabb vagyok állandóan szeretgetem anyumat. De azokat a nőket is akikkel nem tudtam komoly kapcsolatot létesíteni azokkal is ugyanúgy viselkedem. Tehát ha nem látom a nőt valakiben, akkor automatikusan lealacsonyitom őket puszilom, ölelem, szorongatom. Komoly kapcsolatom még nem volt csak próbálkozás. Mit gondol honnan ez a ragaszkodás?

    Köszönöm!
    Dave

    • Habis Melinda

      Kedves Dave!

      A levelében megfogalmazott probelmatika jobb megértésében önismereti munka tud segíteni Önnek.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Andi B

    Jó napot dr.no!Egy 11 éves kapcsolatunk volt amikor megtaláltam a párom hívásait egy másik nővel és egy sms T amelyben szerelmet vall a nő .A párom azt állítja csak viccből küldte neki az sms T de nekem hihetőnek tűnt főleg hogy minden nap irogattak és beszélgettek telefonon,többet mind velem .Amúgy már kb egy éve éreztem a kapcsolatunk megromlasat.Sokat ragalmazott keresgelte a hibat és csúnyán viselkedett.Kerdesem én tévedek és valóban nem csal meg ahogy O mondja.

    • Habis Melinda

      Kedves Andi!

      Levele alaján azt gondolom, hogy önismereti munkára volna szükség ahhoz, hogy jobban értse mi miért történik Önnel, tudjon/merjen a megérzéseire hallgatni.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • N. Nóra

    Tisztelt Doktornő!

    Nem bírok aludni a bűntudattól. Tudni kell rólam, hogy nagyon félek a szeretteim elvesztésétől, olyan szinten, hogy pánikrohamok is gyötörnek miatta időnként. Párkapcsolatom van. Istenben elég erősen hiszek. Most ez furán hangozhat, de magamban tettem egy fogadalmat, hogy nem fogok önkielégítést csinálni különben nem lehetünk együtt úgy a barátommal, ha mégis akkor korán elveheti tőlem a párom.
    Nyilván ez nem a semmiből pattant ki a fejemből, valahol olvastam, hogy nem szabad ilyet csinálni nekem meg automatikusan jött ez a gondolat.
    Természetesen nem sikerült betartani. Most pedig félek, nehogy valami baja legyen majd miattam mert azt soha nem bocsátanám meg magamnak. Sokszor vannak kényszeres gondolataim ez is valószínű az lehetett, már nem emlékszem rá pontosan egy-két éve lehetett. Annyira félek, hogy Isten ezért a kijelentésemért mérges rám és ezzel büntet majd. Nem gondoltam át a súlyát a szavaimnak, de borzasztóan megbántam.

    Jelenleg arra lenne leginkább szükségem, hogy valaki nyugtasson meg, hogy ennek nem lesz semmilyen következménye mert én tényleg nem akartam rosszat senkinek.

    Válaszát előre is köszönöm!

    • Habis Melinda

      Kedves Nóra!

      A kényszergondolatok kezeléséhez pszichoterápiás munkára volna szükség. Ez hozzájárulhat ahhoz, hogy ne érezzen bűntudatot a hétköznapi benyomásai/gondolatai/érzései miatt.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • K.Judit

    Kedves Doktornő!
    A harmadik babánkat várom.A férjem kb.1hónapja online csetel egy kolléganőjével.Bizom benne,mert már hosszú évek óta együtt vagyunk,de a nőben nem bízok.De volt hogy sokszor nézegette a telefonját,és eldugta,takarta.Ha rákérdeztem mérges volt,veszekedett,így kerülöm a témát.Az is feltűnt,hogy sok butasággal bizakodik elő.Volt,hogy olyasmin veszekedett ami nem lehetett volna oka rá, aztán költözni, válni akart,a tervezett babát is megbánta (8.hónapra).Viszont már várja,de külön szeretne aludni pár hónapig a munka miatt.Van,hogy már a szex sem működik,nem akarja.Bánt,hogy a telefon sokszor fontosabb neki.Az utóbbi hetekben van hogy figyel ránk,de van hogy a telefonhoz menekül.És úgy érzem,befolyásolja is a nő.Félek mi lesz ha meglesz a pici.Mit gondol mi lehet a háttérben?Nagyon aggódom.Köszönöm!

    • Habis Melinda

      Kedves Judit!

      Nem tudom mi lehet a háttérben, de nem is ez a fontos, hanem hogy visszataláljanak egymáshoz a férjével. Ehhez pedig párterápiás munkára van szükség.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • E Eszter

    Kedves Doktornő!
    Az idei év a párommal nagyon viharos…idáig.Már 2-szer majdnem szétmentünk,mert én szóvá tettem,hogy minden és mindenki fontosabb nálam,de ez mindig felém csapódott vissza,hogy én már nem olyan vagyok,mint a kapcsolatunk elején.Nélkülem megy kikapcsolódni,nem igen keresi a társaságom.Minden programot a tesójával szervez,aki idén költözött a közelünkbe a barátnőjével.Azóta vannak problémák kettőnk között.A párom sokat beszélget a sógijával,mert így becézi,mindenben egyetértenek.Szóvá tettem a páromnak és rákérdeztem,hogy irigyli a tesójától a barátnőjét,de megint gorombán reagált.Ez,azért érdekes,mert azóta a mi intimitásunk is eltűnt.Nem közeledik hozzám,csak puszit ad,ha ad,programokat se csinálunk közösen.Vajon belehabarodott a sógijába?Én szeretem és ki kellett mondanom neki,ami nyomaszt,de lehet,hogy itt s vége.?
    Válaszát előre is köszönöm:Eszter

    • Habis Melinda

      Kedves Eszter!

      Levele alapján egyértelmű, hogy a problémákat nem tudják megbeszélni, s tán a kapcsolatuk is kezd teljesen kihűlni, ezért párterápiás munka mielőbbi megkezdését javaslom.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Bernadett

    Kedves doktornő.! 24 éves kismama vagyok a 17 hétben járok terhessegemmel. 2019 Ben kimerültség jeleit mutatta a testem ezért depresszióba estem amit végül 2020 decemberében kezdtem el pszihiaterrel kezeltetni. Orvosságot szedtem ami kedejjavito volt de viszont 2021 júniusban teherbe estem az első kisbabammal amit most is gond nélkül hordok kivéve hogy a szorongás állandó stressz idegesség türelmetlenség és még a többi szorongásos tünet kísér ami a megmaradt depressziómbol fakad. Néha még mindig vannak panikrohamok amik szedulessel gyors szivveressel félelemmel zajlanak le. Néha mintha kívülről szemlelnem magamat és töprengek rajta hogy miért élek miért vagyok én a világban. Nem látok értelmet vagy célt. Semmi nem foglal le, hogy nem érdekel komondottan semmi és egész nap csak a szorongassal telik és azzal hogy félek hogy nehogy megint panikrohamok legyen. Nem bírom a társaságot csak a férjemet őt bármikor és mindig akarom hogy mellettem legyen. Ha valami tanácsot tudna adni meg köszönnem hogy hogyan nyerjen vissza önmagam és bele tudjam élni magam a pillanatba vagy az eppen történő dologba s ne mindig a félelem feszültség legyen a lelkemben.

    • Habis Melinda

      Kedves Bernadett!

      Fontos volna mielőbb pszichoterápiás munkába fognia önmaga és a babája egészsége érdekében, TB alapon a helyileg illetékes pszichiátriai gondozóban találhat ilyen lehetőséget.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • K Erika

    Tiszlet Doktor Nő!
    Legtöbb esetben a munkahelyemhez köthető, bár vannak néha kivételek. Sokszor érzek szexuális vonzalmat azok iránt a férfiak iránt, akik rangban, tudásban, vagy esetleg szakmailag felettem állnak(annak ellenére hogy én nagyon nem vagyok sem érdek ember, sem túlzott társaság kedvelő személy) sokszor az is elég, ha valaki csak egyszerűen idősebb nálam és emellett még rendelkezik egy határozott jellemmel.Lehet akár 15,20,25 évvel is idősebb nálam. Mindíg tudom, ez el fog múlni, próbálom ignorálni, van mikor ez csak 1-2 hétig tart, volt ami hónapig tartott. Amikor az éppen aktuális személy megjelenik, egy furcsa de rendkívül erős érzés fog el, hogy ez a valaki nálam erősebb, ami egy afféle alárendeltség érzetet kelt bennem, holott én ennek éppen az ellenkezője vagyok. Mindez furcsa, mert egy tökéletes, boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolatom van, aminek a rovására semmi féle tettlegességig nem faljulna egy ilyen vonzalom érzet sem. Vajon van valamilyen komplexusom?

    • Habis Melinda

      Kedves Erika!

      Önismereti munka segíthet választ adni a kérdésére. Röviden, mindannyiunkban megvan mindenfélye személyiségvonás kisebb nagyobb mértékben, s hogy ezek miként fejeződnek ki (pl mennyire nyomják rá viselkedésünkre a bélyegüket az indulataink) nagyban függ attól, mennyire vagyunk tudatosak, érett személyiségek.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Mné D Éva

    Tisztelt Hölgyem!
    Szeretném
    a segítségét kérni, ketten lakunk 31 éve lányommal, mindketten lelki betegek vagyunk.
    Ő paranoiás és mélyen depressziós és schizoaffektív zavarral küzködöm , mély depresszióval, agorofóbiával, pánikbetegséggel.Spypecímem: ….
    Várom mielőbbi megkeresését.
    Üdv

    • Habis Melinda

      Kedves Éva!

      A levelében leírt betegségek személyes terápiás megsegítést igényelnek. Javaslomm, hogy keresse fel a helyi pszichiátriai gondozót és érdeklődjön a lehetőségekről.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • B Illes

    Kedves dr nő mi lehet az oka hogy a barátnőm nem szexel velem? Ő47 én 45 vagyok udvarlok neki 9 hónapja és nem akar velem szexelni miért?

    • Habis Melinda

      Kedves Illés!

      Javaslom, hogy ezt tőle kérdezze meg, s tegye hozzá, hogy Ön vágyik erre (amennyiben ez így van). Remélem sikerül közelíteni az álláspontjuakat!

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • R szilvia

    Lehet hogy most huje kérdést teszek fel.De a haveromat megkertem hogy hazudja azt hogy egyut vagyunk a volt baratomnak. Szerinte most mit gondol erol és rólam a heverom??

    • Habis Melinda

      Kedves Szilvia!

      Ezt tőlük tudja megkérdezni.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Névtelen

    Kedves Melinda!
    4 éve tartó kapcsolatom van egy férfivel, aki minden évben lezárja ezt. Aztán ujra és ujra visszatér. Nem tudom megfejteni az okát. Mindketten házasságban élünk. A legelején ő válni akart, én nem! Mit tegyek? Kérném tanácsát!
    Köszönettel.
    Pálma

    • Habis Melinda

      Kedves Pálma!

      Úgy látszik ennek a kapcsolatnak a központi eleme az instabilitás. Hogy miért, lehet-e változtatni ezen, egyéni, vagy párterápiás folyamat keretében érthető meg.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Ferenc

    Kedves Doktornö !

    A párom bantalmazó kapcsolatban élt . Fizikálisan mint mesélte hajtépés, pofozás, szijal fojtogatás és lelki alázás. Ebben férfiba szerelmes volt majd a férfi elhagyta. 1,5 éve törént . járt pszichologushoz is. 3 honapja alkotunk egy párt . De nagyon zárkozott és a felszin alá nem engedbe és mondta lehet sose fog szeretni “pedig annyi jot adok neki”. mert nagyon fél nem akar csalodni ujra . Nagyon türelmes vagyok nem tudom mit tehetnék? hogyan segithetnék neki?

    • Habis Melinda

      Kedves Ferenc!

      Az egyéni terápia remélhetőleg fog segíteni, az Ön számára türelem, vagy ha az fogytán, páterápiás folyamat megkezdése javasolható.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • G Laura

    Jó napot!
    Az elmúlt hetekben, hónapokban nagyon cserben hagytam a a legjobb barátnőm és ő addig talált magaánka új barátokat és most velük van állandóan és én vagyok egyedül az a kérdésem hoyg ilyenkor mit kéne cselekednem?
    Még valami volt egy legjobb fiú barátom akivel egész nyáron nagyon jóba voltunk csak hogy ahogy az iskola elkezdodott ő el távolodott mellőlem és a régi legjobb lány barátja egyben a szerelme befúrta magát közünk és vége lett a barátságunknak és nagyon hiányzik ez a személy és nem akarom elengedni.

    • Habis Melinda

      Kedves Laura!

      Fontos lenne, hogy ápolja azokat az emberi kapcsolatokat, amenyiek fontosak az ön szűmára. Ehhez szükséges, hogy merje felvállalni a konfliktust, s beszéljen az érzelmeiről, nehézségeiről is. Ha igényi, ebben önismereti munka lehet a segítségére.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • M. Virág

    Tisztelt Segítő. 🙂
    Mostanában kb. az ősz eleje,
    totál magam alatt vagyok,
    mert hoztam egy rossz döntést,
    és attól tartok Hajléktalan leszek.
    Bár 16 éves korom óta 1kén élek,
    most 34 év érzem, úgy h. nem bírom tovább.
    Stresszelek, Aggódom, Rettegek, és sokat sírok,
    pedig tudom, hogy nálam sokkal rosszabb helyzetben is vannak,
    élnek emberek.
    Nem szeretnék bogyón élni, és depressziós lenni.

    Üdvözlő- Köszönettel- Minden Jót.

    • Habis Melinda

      Kedves Virág!

      Az érzelmei átdolozásához önismereti munkára volna szükség.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Erika

    Kedves Melinda!
    Egy éve egy családi kisebb veszekedés (megjegyzem nálunk ez ritkán szokás, tényleg nagyon jól kijövünk egymással) után éjszaka olyan érzés jött rám hogy bántani akarom a családtagokat! Másnap nagyon rosszul érintett és mivel akkor zárt le úgy mond az egész ország a vírus miatt nem tudtam pszichológushoz eljutni, nem tudtam megbeszélni senkivel a családomon kívül, így rögeszmémmé vált a gondolat. Most egy év után sokat javult a helyzet mert ez a gondolat már csak este mikor egyedül alszok jön elő mintha muszáj lenne neki! Ha párommal alszok nem vagyok egyedül szinte eszembe se jut. De ha egyedül maradok estére akkor már jön is gondolat amit kisebb szorongás kísér, attól való félelem hogy megfogom tenni nem hiába éreztem ezt az érzést először és gondolok rá azóta is! Azóta van egy olyan rögeszmém is hogy ha mondogatom és arra gondolok hogy megtörténik akkor nem fog, de ha egyszer arra gondolok hogy jó lesz minden akkor tuti hogy nem lesz jó! Nem merek pozitív lenni!

    • Habis Melinda

      Kedves Erika!

      Javasolt lenne önismereti munkába belefognia. Ha személyesen nem tud elmenni, online is találhat szakambert, ami fontos, hogy legalább klinikai szakpszichológus, vagy pszichoterapeuta végzettsége legyen.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • H Tomi

    Üdv,már régóta magányosnak érzem magam és boldogtalannak úgy érzem nem birom már sokáig.Szeretnék valakivel beszélni de szüleimmel nem tudnék ennyire mély dolgot megbeszélni,barátaimban nem bizom annyira hogy megbeszéljem velük.Szeretném elmondani valakinek hogy hogy érzek és ha tud segÍt.Minden nap látok párokat akik boldogak és irigylem őket.Nekem sose sikerül egy olyan nőt kifogni aki szeret tiszta szivéböl.És nem tudom mit tegyek!

    • Habis Melinda

      Kedves Tomi!

      Amennyiben időpontot szeretne kérni, e-mailben tudjuk megbeszélni a részleteket. Amennyiben sürgősen beszélne valakive, javaslom a 116-123-as lelki segély telefon vonal felhívását!

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Patrik V.

    Kedves Doktornő! Van egy lány akivel jó barátok vagyunk, de én egy kicsit többet érzek iránta! Viszont amióta elmondtam neki az érzéseimet azóta semmire nem reagál! Ilyenkor mi a teendő?

    • Habis Melinda

      Kedves Patrik!

      Lehet, hogy érdemes lenne rákérdeznie, miért nem reagál, milyen gondolatai/érzései vannak a hallottakkal kapcsolatban. Amennyiben beszélnek/találkoznak. Lehet, hogy ez azt jelenti hogy ő nem akar közeledni Önhöz?

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Kérdező Vagyok

    Tisztelt Cím!

    Majdnem 3 évig voltam szeretői pozícióban egy kapcsolatban.A férfit 11 éve ismerem, sokáig barátok voltunk, amikor kapcsolatom lett eközben, akkor egy ideig nem beszéltünk. A szakításom után ehhez a férfihez mentem vigasztalásért, és a barátságból viszony lett. Én beleszerettem, és ő is, de csak hónapokkal később mondta el hogy barátnője van. Ennek ellenére folytattam vele, minden problémáját velem beszélte meg, és valóban velem jobban működött a szex is, ez tényleg igaz. Röviden a viszonyunk nemrég inogni kezdett, mert ki akartam tálalni (meg akarta kérni a barátnő kezét), de nem gondoltam komolyan, ő viszont félelmében színt vallott a barátnőnek. Az igazat teljesen eltorzítva adta elő, én voltam a zsaroló, ő rég el akart hagyni, stb, csak kényszer volt, csak szex, semmi több, a barátnő meg is írta nekem mekkora kurva vagyok.Kérdésem: elmondjam a barátnőnek az igazat mi hogyan történt? Úgy érzem rettentően nagy szükségem van rá.Ők együtt maradtak én meg emésztem magam.

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      A levelében részletezett krízishelyzet átbeszélése személyes, vagy legalább online konzultációt kívánna. Ha úgy gondolja, hogy velem szeretné megbeszélni a történteket, kérem keressen!

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Csak egy csaj

    Jó napot kívánok.
    Vagdosom magam, rá szoktam az italra és a cigire is. Magányosnak érzem magam hiába vannak körülöttem, depressziós vagyok. Kállóba akarnak küldeni, de én félek nem merek belekezdeni ebbe az egészbe. Mit lehetne tenni? Mi a véleménye? Mikor megtudtam gyomor idegem lett és azóta is gyomor ideggel küzdök.

    • Habis Melinda

      Kedves Csak egy csaj!

      Fontos lenne, hogy mielőbb elfogadja a professzionális segítséget. Amennyiben ilyen (levelében részletezett) öndestruktív viselkedései vannak, könnyebn bajba kerülhet ennélkül.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • B. Laura

    Kedves Pszichológus-team!
    Tanácsukat szeretném kérni az alábbi helyzettel kapcsolatban. Jó barátnőm viselkedésében, akivel legmélyebb lelki titkaimat osztottam meg, hirtelen nyomasztó változásokat tapasztalok. Mintha a bőrömbe akarna bújni. Átvette a szokásaimat, kijelentéseimet. Kezdi kisajátítani a barátaimat, eljátszva a szerepemet. Az ijesztő az, hogy a szemembe is. Mintha meghasadt volna a tudata.
    Alapvetően nagyon különbözünk, származásunk, külsőnk, iskolázottságunk tekintetében. Ő egyszerű vidéki lány, jelentős súlytöbblettel bír, nehezen köt kapcsolatokat. A közös spirituális érdeklődés hozott össze minket. Eddig féltékenységnek, irigységnek nyomát sem éreztem nála. Most viszont teljesen kifordult önmagából. Milyen személyiségzavar ez? Mit tegyek? Szakítsam meg a kapcsolatot? Köszönöm válaszukat.

    • Habis Melinda

      Kedves Laura!

      Megértem, hogy kezd nyomasztóvá válni ez a helyzert az Ön számára. A “házi” diagnosztozálást mégsem javaslom, inkább arra buzdítanám, hogy beszéljen a barátnőjével az érzéseiről. Ha erre nem válaszol, vagy nem megértő, akkor felmerülhet akár a kapcsolat megszakítása, vagy a távolságtartás.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • T. Edina

    Szép jó napot kívánok!

    Azzal a problémával fordulok önhöz, h párom minden nap sörözik, ő sofőr, ha vezet nem iszik, de sokszor ahogy tudja már nem kell vezetnie már nyitja a sört ki. Ez annyira nem is zavarna, napi 1-2doboz azt gondolom belefér, hisz nagyon sokat dolgozik. De van h ez nem elég, és lecsusszan 5-6doboz is. Mi pár hónapja vagyunk együtt, mindkét részről nagy szerelem van. Amikor ezt tapasztaltam akkor még a pálinka is lecsúszott neki, ezt próbáltam felé jelezni, de veszekedés lett a vége. Majd a pálinka napi szinten elmaradt, örültem is h hátha belátta ez nem normális dolog, és tartotta is. De most viszont elkezdett vodkázni. Ami szintén zavar, és nem tudom mit tegyek. Ja és ha netán baráti társaságban vagyunk ott aztán csak tud a garatra önteni. Több alkalommal fordult elő. Velem nem bánik csúnyán, csak csúnyán néz ki. Ezt is szóvá tettem, persze nem tetszett neki. Aztán minden egyes meghívásra úgy mentem el, kikötöttem, h csak úgy megyek ha tud viselkedni, és nem csapja szét magát. Ezt még úgyahogy tartotta, de nem nagyon tudja. Tanácsot szeretnék kérni, h mitévő legyek. Köszönöm

    • Habis Melinda

      Kedves Edina!

      Sajnos abba, hogy a párja mennyit iszik nem tud beleszólni, ez az ő döntése. Fontos azonban, hogy megalázó helyzetekbe ne menjen bele! Bizonyára talál olyan embereket maga köré, akikkel ez nem történik meg, jól érezheti magát.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Dóra

    Kedves Doktornő!
    Az a problémám, hogy a párommal 2 éve vagyunk együtt, már megkérte a kezem és össze is költöztünk, elég komoly a dolog, én 22 ő 24 éves.
    Nemrég akadt nehézség kettőnk közt, mindig meg tudjuk beszélni a gondokat, de ebben nem tudtunk közös nevezőt találni. Annyira kétségbe estem, hogy csak azt hajtottam, hogy nem illünk össze és legyen vége miközben nagyon szeretem őt és nem akarom elveszíteni.. eddig 100%ban biztos volt abban, hogy velem szeretne lenni örökre és működni fog és semmi baj nem lesz, mindig ő nyugtat meg engem, hogy ezt is megoldjuk, de most megtörte őt és most először gondolt azt, hogy nem biztos, hogy működni fog. Ez engem szörnyen bánt, úgy érzem, mintha leírta volna kettőnket és nem tudom hogyan lehet igy folytatni.. nagyon szeretjük egymast és nagyrészt jól meg vagyunk csak nagyon különbözőek vagyunk ami félek, hogy bajt okoz. Nem tudom, hogy bírnám ki, ha vége lenne, nagyon szeretném rendbe hozni.

    • Habis Melinda

      Kedves Dóra!

      Az, hogy kölönbözőek vagyunk, még nem jelenti azt, hogy nem működhetene egy párkapcsolat, sőt, ez akár meg is fűszerezheti a mindennapokat. Fontos azonban, hogy továbra is őszintén kommunikáljanak a vágyaikról, mert ezen sokminden múlhat.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • B. Zsombor

    Kedves Melinda! 23 éves férfi vagyok, olyan problémám lenne hogy a párom ok nélkül elkezdett féltékenykedni pár hónap kapcsolat után. Végül ez odáig fajult hogy szakitottam vele. Közben beszélgettem a régi barátaimmal akik között voltak lányok is és találkoztam is velük. Később megbeszéltük hogy újra kezdjük de neki az volt a kikötése hogy ne beszéljek lányokkal. Bele mentem, idővel rám írtak azok a lány barátaim és ő erre betegesen féltékeny lett. Próbáltunk beszélni róla de csak vádolt hogy biztos van hozzájuk valami közöm és csak úgy folytatná ha nem beszélek velük többet. Ön szerint én látom rosszul és tényleg nem kéne beszélnem velük vagy nem velem van a probléma? Köszönöm a válaszát!

    • Habis Melinda

      Kedves Zsombor!

      A fértékenység egy komplexebb probléma. Nem gondolom, hogy azzal, hogy igazat adok Önnek, vagy a párjának, bármit is el lehetne érni. Javaslom, hogy beszélgessenek többet arról, kinek mi fér bele a kapcsolatba, s miért, illetve miért nem.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • M. Krisztina

    T.Cim!
    20 év házasság.Szeretjük egymást,de kiderült,hogy a férjem ébek óta irogat a közösségi oldalakra nőnek a képeihez kommenteket.Neki ez elmondása szerint srmmit nem jelentett,de én nem tudok túllépni rajta.Nem vagyok elég jó neki,hogy más nők bájait dicsérte.Mit tanácsol?
    Köszönöm

    • Habis Melinda

      Kedves Krisztina!

      Azt tanácsolom, hogy beszéljenek még erről. Miért fontos ez neki, Önnek mit jelent, hogy másoknak irogat.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Meleg férfi

    Kedves Doktornő! Lassan egy éve nálam lakik egy férfi akivel kapcsolatnak indult az egész, azért jött hozzám Angliába, de azota se vagyunk egy pár, gyakran veszekszünk, majd kibékülünk. Megbànt, majd kedveskedik. De mindig èn vagyok a hibás. Jó ideig együtt aludtunk de pàr hete külön szobában vagyunk. Sajnos nagyon könnyen felkapja a vizet ha nem azt csinálom amit szeretne. Tudtommal korházban is volt mentàlis problémával, de mikor ide költözött erről nem mesélt. Megbeszéltük amig együtt élünk tiszteletben tartjuk a másikat és nem keresünk màst. Viszont párszor lebukott hogy társkeresőn van. Olyankor azt mondta tudja hogy lecsekkolom ès csak idegesiteni akart vele. Ma ultimátumot adtam neki hogy menjen a hónap végén. Erre hirtelen új fotókkal lett a társkeresőn és a profiljában az áll “azonnali szexet keres”. Nem tudom mit tegyek. Tudom hogy nem kellene zavarjon, de gyomorgörcsöm van mikor este elmegy a lakàsból ès arra gondolok lefekszik valakivel. Olyankor eszembe jut amit mondott “megvolt már nekem fél europa, örülj hogy itt csak te voltál meg”

    • Habis Melinda

      Kedves Meleg férfi!

      Levele alapján az fogalmazódott meg bennem, hogy vajon miért hagyja hogy olyan dolgokért vonják felelősségre, amikről nem tehet. Ez a férfi több alkalommal sem volt őszinte Önnel, s valószínűleg továbbra sem várhat tőle többet.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Gergő619

    Kedves doktornő.
    2 éve vagyunk együtt a párommal, de nem élünk együtt. 2 hete közölte hogy külföldre akkar költözni. Én mondtam neki hogy örömmel megyek vele, mire közölte hogy nem akarja, mert hogy új életet akar kint kezdeni. De nagyon szeret és nem bírná ha most itt hagynám még akár kárt is tenne magába. Mert nélkülem nem tudja megcsinálni és nem is akarja. Mert hogy mi itt Magyarországon nagyon jó páros vagyunk, de kint nem lennék azok mert nem akar konfliktust hogy egymást hibáztasuk ha nem úgy jőn össze.
    Sajnos most úgy érzem hogy neki csak addig kellek amíg nem tud kiköltözni. Szörnyű ezt így kimondani de olyan mintha egy játékszer lennék aki addig jó amíg itt van. Nagyon szeretem és szívesen mennék én is vele külföldre, már az eljegyzésen gondolkodtam mielőtt mondta, még a gyűrűt is megvettem. Mi tévő lehetnék, kérjem meg a kezét és kiderül hogy szeret-e vagy engedjem el a kapcsolatot már most?

    • Habis Melinda

      Kedves Gergő!

      A kapcsolatuk mindenképpen márföldkőhoz érkezett, a a hogyan tovább eldöntéséhez több dolgot is érdemes átgondoliuk, majd megbeszéliük egymással a párjával. Érdemes megemlítenie azokat az érzéseket is, melyeket levelében megfoglamazott.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Viki

    Kedves Doktornő!
    Párkapcsolati problémám ával fordulok Önhöz.1,5 évig voltam egy mérgező kapcsolatban ahol a sráccal összeköltöztünk először a szüleihez aztán egy közös általunk felújított házba.Egy munkahelyen dolgoztunk állandóan együtt voltunk, de nem volt minőségi, mert sokszor veszekedtünk, vitatkoztunk. Ragaszkodom hozzá hiszen ilyet mélg sosem éltem meg senkivel. Terveztük a közös jövőt, de éreztem, hogy valami nem oké. Lelkileg terrorizált,birtokolni akart,nárcisztikus jellemei voltak, nem olyannak mutata magát mint amilyen valójában volt. Felismertem,próbáltam vele beszélni sosem jutottunk megoldásra, mert szerinte minden rendben volt. Elköltöztem.Meg volt győződve,hogy valaki más miatt, csupán nem voltam boldog. Ha meglátom felzaklat.Ezek ellenére visszamentem volna hozzá.Miért? Miért várom, hogy keressen? Keresni fog?

    • Habis Melinda

      Kedves Viki!

      Önismereti munka adhat választ arra akérdésre, miért ragaszkodik ehhez a bántalazó kapcsolathoz még mindig. Milyen tényezők szükségesek a továbblépéshez.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • I. Jázmin

    Tisztelt Doktornő!
    A párommal gimnazista korunk óta, 14 éve vagyunk együtt, két éve házasok vagyunk, és van egy másfél éves kisfiúnk.
    Neki nem volt előttem mással kapcsolata, és most szeretne más nőkkel lenni, de úgy, hogy utólag elmeséli nekem. Én ebbe hosszú hónapok alatt beleegyeztem, mégis időről időre az eszembe hasít a tudat és borzasztóan érzem magam. Félek, hogy másnál többet kapna, mint itthon, és elhagy. Bár bizonygat róla, hogy nem lesz ilyen, de úgy gondolom ezt nem tudhatjuk előre.
    Bár úgy hiszem őszinte velem, de a telefonját folyton nyomkodja, előlem takargatja.
    Nem tudok uralkodni az érzéseimen, sokszor sírok, szorongok, hiába beszélgetünk sokat a témáról. Mintha egyszer engedném, másszor pedig viszzahúznám. Gyakran úgy érzi bántom, piszkálom őt, ha őszintén beszélek az érzéseimről.
    Mivel tudok segíteni magamon, hogy ne gyötörjenek ennyire a rossz érzéseim? Hogyan tegyem ezt helyre magamban? Hogyan tudnám segíteni őt?
    Nagyon szeretem, félek az elvesztésétől mind lelkileg, mind testileg!

    Köszönöm a választ!

    • Habis Melinda

      Kedves Jázmin!

      Természetes, hogy ijesztő az Ön számráa ez a helyzet, nem tudom tisztázódott-e, meddig mehet el a férje, s mikor lesz elég “más nőkből”. Javaslom, hogy ha ezeket nehéz átbeszélniük, lefixálniuk, fontolják meg párterápiás munka megkezdését. Ami fiatalon kimaradt már nem felétlenülhozható/hozandó vissza, s nem is biztos hogy ez a helyzet pusztán erről szólna.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • N Anna Izabella

    Kedve Doktornő!

    2,5 éve vagyunk eggyütt a párommal és kb 1 éve rájöttem hogy a volt barátnője meztelen képeit nézegette a számítógépén rendszeresen. Ez megcslás lenne még mindíg szeretné a másik lányt? Ők 7 évig voltak együtt és a szakítás után 1,5 év telt el a találkozásunkig tehát szerintem lett volna ideje továbblépni. Megtudta hogy tudok a képekről és letörölte őket viszont én az óta ezen örlődök és nem tudom elengedni. Amikor megkérdeztem tőle hogy miért csinálta ezt akkor csak annyit mondott hogy ő ilyen semmilyen más választ nem keptam tőle. Most 26 és 27 évesek vagyunk.

    • Habis Melinda

      Kedves Anna Izabella!

      Az, hogy mi számít megcsalásnak és mi nem, mindig egyéni. Érdemes arról elgondolkodnia, mi fáj leginbább Önnek abban, ami történt, s ezt kommunikálni a partnere felé is. Ha komoly kapcsolatot szeretnének, akkor fontos, hogy közösen kidolgozzák a kapcsolatuk szabályrendszerét, amelyhez a továbbiakban tartani tudják magukat.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • T. Tibor

    Tisztelt Hölgyem/Uram!

    Menyasszonyom és gyermekem édesanyja 8 év után külön úton szeretne továbbmenni, nem akarja velem folytatni tovább. Van egy 2,5 éves kislányunk, születése után nagyon sok mindent elrontottunk, nem figyeltünk eléggé egymásra. Neki mindig is voltak a régmúltból nehézségei, a kislányunk nevelése pedig úgy tűnik nagy falat lett mindkettőnknek. Imádjuk a gyermekünket, de párom kissé elhanyagolt engem, én pedig emiatt elfordultam tőle. Állítása szerint az elmúlt fél évben folyamatosan érezte, hogy érzelmileg eltávolodik tőlem, majd most hirtelen azt mondta, hogy semmi érzése felém, nem is tud/akar nyitni már. Voltak néha jelzések, de soha nem került arra sor, hogy bármiféle megelőzés, komoly beszélgetés is legyen, hogy tényleg nagy a baj, csak hirtelen egy lezárás. Az első 6 évünk csodálatos volt, szinte álompár voltunk. Néha még most is azt érzem, hogy nem 100%-ig biztos benne, hogy így kellene ennek történnie, de túlságosan nehéznek érzi, hogy nyisson újra felém. Voltunk párterápián is, de ő nem akar a közös cél felé menni, hogy segítsen valaki újra egymás felé terelni minket. Mindenünk megvan, közös otthon, szép gyerkőc. Mit érdemes tennem, egyáltalán tudok-e bármit is?

    Előre is köszönöm válaszát!

    • Habis Melinda

      Kedves Tibor!

      Levele alapján egyéni önismereti munka megkezdése javasolható. Sajnos, ha a partnere nem szeretné újrakezdeni a párkapcsolatot, akkor nem marad más, mint hogy elfogadja a döntését és továbblépjen.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Mné Zita

    Kedves doktornő
    Az a problémám,hogy úgy érzem a férjem nem vesz figyelembe.Olyanokra jó vagyok,hogy kimossak főzzek takarítsak vigyázzak a gyerekeinkre meg ha szexelni akar akkor nagyon kedves tud lenni,de máskor ikyan mintha nem is léteznék.Vajon nem szeret már?Vagy csak kényelmes neki a helyzwt.Én még úgy érzem szeretem őt de kassab ezt is kiöli belőlem a nem törődömségével.Mindig azt mindja,hogy bekem milyen jó itthon nem segít semmiben mert azt mondja az női munka.Kétségbe vagyok esve nemtudom mit csináljak.Válaszát előre is köszönöm.

    • Habis Melinda

      Kedves Zita!

      Ha párkapcsolatban élünk alapvető, hogy tudjuk kommunikálni az igényeinket partnerünk felé. Ha ez nem történik meg, túlterhelődünk, kapcsolatunk kiürelesedik. Ha jól értelmezem sorait, itt is ez történt, amin otthoni körülmények között nem lehet változtatni. Párterápiás munka megkezdését javaslom.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Dóra

    Jónapot!
    Olyan kérdéssel fordulok Önhöz hogy nekem van egy párom lassan 8éve én 22éves ő 23, ès egyről a kettőre mással szeretne ismerkedni. Én próbàlok mindig mindenen változtatni, hogy neki jó legyen, de úgy érzem már semmi nem elég. Köszönöm szépen

    • Habis Melinda

      Kedves Dóra!

      A kapcsolatuk nem attól lesz életképes, hogy az egyikük alkalmaznodni próbál a másik kimondatlan elvárásaihoz, hanem attól, ha kommunikálják egymás felé az eltérő igényeiket és ebből vaalmit közösen tudnak kihozni. Olyan megoldást, ami mindkettejük számára kielégítő.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Névtelen

    Kedves Doktor!
    A fiam 21 éves Magyarországon él egyedűl.
    A család többi tagja külföldön élünk.
    A fiam pánikbeteg és játékfüggő.
    Adósságokat halmoz fel minden munkát otthagy.
    Nincs hatásom rá sajnos.
    Kijönni nem akar,orvoshoz menni nem akar.
    Mit tehetek?

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      Ha a fia adósségokat halmoz fel és képtelen gondoskodni önmagáról, akkor szükséges kezdeményezni a gyámság alá vonsását, hogy ne keverhesse magát még nagyobb bajba. A háziorvosa tud segíteni abban, mi a konkrét teendő.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Rita E.

    Kedves Melinda! Szégyenlem, bár szeretem, de nagyon félek az anyámtól. Nem szeretek vele beszélgetni, nem merem kimondani a véleményem, nagyon nehezen mondok “nem” – et és sokszor veszem észre, hogy már-már engedélyt kérek tőle szinte mindenre. Ő egy nagyon erős karakter, aki ugyan jó szándékú, de nem viseli el, ha nem hajtanak neki fejet arra amit mond, és nem ismeri el, ha valaki rámutat egy rossz jellemzőjére. Sajnos egy háztartásban élünk, most tőle függök. Iszonyatos lelki állapotban vagyok a kiszolgáltatott helyzet és a gyávaságom miatt is. Nem tudom, hogy tudnám összerakni magam, hogy kiálljak magamért? Vajon az segítene rajtam, leküzdeni az anyámmal való viszonyból kialakult szociális problémáimat is?

    • Habis Melinda

      Kedves Rita!

      Önismereti munka segíthet az anyjától való függés átgondolásában és a kitörési út megtervezésében/megvalósításában.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • B. Anikó

    Kedves Melinda.
    Bizonyítékot tálaltam arra, hogy a sógornőm megcsalja a fivéremet. Ha a fivérem ezt megtudja, vagy öngyilkos lesz, vagy tönkremegy a család. Két kiskorú gyermek van. A fivérem tíz évvel idősebb a sógornőmnél.
    Nem merem elmondani ezt a fivéremnek, sem a sógornőmnek, aki paranoiás, lelketlen, nem emotiv, hazudik és bármire képes. Voltak már pszichoterápián, de a fivérem bele van esve, elhiszi a hazugságait és a gátlástalan kacérkodásait: látom a kacér fotóit a facebook-on, amelyeket a fivérem készített, de egy másik férfinek szólnak. A sógornőm posztolja ki őket, hogy lássa a másik férfi.
    Nem tudom, mit tegyek.
    Válaszát előre is köszönöm.
    Anikó

    • Habis Melinda

      Kedves Anikó!

      Nagyon megterhelő a titok, amit őriz. Javaslom, hogy kérjen lelki segítséget, ne cipelje egyedül ezt a terhet!

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Csné t Brigitta

    Kedves Doktornő
    Tanácsot szeretnék kérni, 5éve vagyunk együtt ő egy nagyon őszinte ember nyitott mindenre, nagyon szeretjük egymást. De sajnos mindig elkövetem azt a hibát hogy akaratom elenére hazudok neki és már a kapcsolatunk a tét sajnos. Mit tudok tenni hogy helyre hozzam a kapcsolatom? Köszönöm válaszát!

    • Habis Melinda

      Kedves Brigitta!

      Ha jól értem a kapcsolata megmentése érdekében hajlandó lenne “leszokni a hazudozásról”. Ehhez önismereti munkára volna szükség. Ennek segítségével ráláthat, miért nem tud őszinte lenni a párjával.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • R. Patrícia

    Jó napot
    Én azzal problémával fordulok önhöz hogy depressziós lettem eddig 4 hónapig nem bírtam rendes főt ételt enni a levesen kívül mert az van az agyamba berogzulve hogy nemtudom sajnos az ételt le nyelni és most az 5dik hónapnal tartok és már próbálkozok enni de nagyon nehéz pedig a köz éreztem is javult már nincs heves szív veres nehez nyeles remegés más most már ritkábban jön elő de még akkor sem tudok enni és le szeretném küzdeni de nagyon nehéz pedig 3 szép gyermekem van és miattuk szeretném lehet az oka szülés utáni depresszió de már nem írom 5 hónapja hiányzik az étel köszönöm szépen a segítségét

    • Habis Melinda

      Kedves Patrícia!

      Javaaslom, hogy mielőbb keresse fel a háziorvosát aki elvégzi a szükséges kivizsgálásokat és szükség esetén továbbirányítja Önt.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Gigi

    Kedves Doktornő!
    22 éves vagyok, viszont sajnos még nem volt fiúbarátom (nem vagyok válogatós,csak van pár dolog amiből nem engedek pl:nem szeretem hogyha valaki cigizik, legyen intelligens és itt nem az IQra gondoltam és legyen udvarias mindenkivel).
    Valamiért nincsen meg az “hódító nőies kisugárzás” bennem, sokszor csak akkor beszélek fiúkkal amikor rám írnak, hogy kellene nekik “egyetemi jegyzet”. Sokszor csak az zavar,hogy többnyire csak a külsőt nézik és csak a “nagyon kisminkelt lányokra ” hajtanak. Esetleg tudna segíteni abban,hogy mit tudnék csinálni?

    • Habis Melinda

      Kedves Gigi!

      Önsimereti munka segíthet az igényei pontosításában illetve annak átgondolásában, hogy ha van olyan partner-jelölt aki tetszik Önnek, akkor hogyan tudna közeledni hozzá.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • N. Tibor

    Tisztelt psichologus! Ceges bulin sokat ittam es megcsaltam a paromat egy csokkal amit nem en kezdemenyeztem.. Nyilvan en is hibas vagyok ebbe de nagyon. Oruletesen banom annyira hogy fáj a szivem es a lelkem buntudatom van, mert alapbol soha eletbe nem tettem meg ilyet, es a paromat mindennel jobban szeretem o a masik felem, Es el akarom ezt a baklovest felejteni vegleg. Soha a budos eletbe nem tudnek kepes lenni meg egy ilyen dologra, barcsak vissza tudnam tekerni az idot.. Nagyon nagyon faj ez a dolog szo szerint a szivem es a lelkem faj! Nem szeretnem elmondani neki mivel nem akarok neki se fajdalmat okozni es nem szeretnem elvesziteni mert, meg egy ilyen párt nem talalnek a budos eletbe, es tenylegesen elmondhatom hogy o a masodik felem az eletbe! Mit tegyek? El akarom ezt felejteni végleg ezt a marhasagot! Es az bant tenyleg hogy sose tettem meg ilyet es nem is ertem hogyan aakult ez igy, Soha az eletbe nem lennek kepes ilyet tenni nincsenek ra szavak mennyire szeretem a paromat! Kerem szepen valaszoljon erre! Sokat segitene 🙁

    • Habis Melinda

      Kedves Tibor!

      Szerintem mindannyian követünk el néha hibákat, melyből jó esteben tanulunk. Ha Ön felejteni szeertne, akkor megfosztja magát ettől a lehetőségtől.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • S. Patrik

    Jonapot kivanok
    Egy hónapja szakítottunk a barátnőmmel főleg a szüleim viselkedése miatt. Sokszor megsértették például amikor hazajöttünk akkor csak nekem köszöntek öt pedig levegőnek nézték és olyat is mondtak hogy ő soha nem fog ebbe a családba tartozni. Próbáltam normálisan beszélni velük de ez a barátnőmnek nem volt elég. Lehet hogy ugy kellett volna beszelnem a szuleimmel ahogy ok beszeltek a baratnommel.Pedig igyekeztem mindent megtenni annak érdekében hogy rendbe jöjjenek a dolgok. Szeretném visszakapni őt mit kéne tennem ennek érdekében?

    • Habis Melinda

      Kedves Patrik!

      Szerintem érdemes leszűrnünk a következtetéseket a velünk történtekből akkor is, ha a kapcsolat már esetleg nem megmenthető. Önismereti munka megkezdését javaslom, hogy megérthesse miért ment tönkre ez a kapcsolat, mit lehetne egy másik helyzetben másként tenni a kedvezőbb kimenetel érdekében.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Sz. Péter

    Jonapot kivanok
    A baratnommel kb 1 honapja szakitottunk nagy jelentosege volt ebben a szuleim viselkedsenek. Sokszor levegonek neztek, ha 2 en voltunk akkor csak nekem koszontek es olyat is kijelentettek hogy o soha nem fog ebbe a csaladba tartozni. Ugy erzem nem mertem ennek erdekeben mindent megtenni pedig probalkoztam, de talan ez tul kevesnek bizonyult es emiatt szakitottunk. A kerdesem hogy mit tegyek hogy ujra egyutt legyunk??

    • Habis Melinda

      Kedves Péter!

      Javaslom, hogy ha lehetséges, említse meg a volt barátnőjének, hogy megbánta, ami történt. Akárhogy reagál is, szerintem jó, ha tudunk tanulni a hibáinkból.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • ISTVÁN SZ

    MIT TEGYEK A BARÁTNŐMET NEM AKARJA MEGISMERNI ÉESANYÁM.MINDEN ROSSZNAK ELMONDJA.PEDIG NEM IS ISMERI53 ÉVES VAGYOK A BARÁTNŐM 40 .FÉLEK HA ELHOZOM BE MUTATNI MÉG ÉDESANYÁM MEGSÉRTENÉ MIT TEGYEK.

    • Habis Melinda

      Kedves István!

      Arról, hogy az édesanyja hogyan viselkedik, Ön nem tehet. Emiatt tehát nem érdemes túlzottan aggódnia. Ha a barátnője és Ön is szeretnék a találkozót, megejthetik, illendőségből nem szükséges tovább maradniuk, mint ahogy jól érzik magukat.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Lili

    Kedves Doktornő! Pár nappal ezelőtt azt írták a pszichiátrián a diagnózishoz, hogy érzelmileg instabil személyiségzavar. Ezt a szorongásomból, az ebből fakadó pánikrohamokból, a szuicid hajlamokból, falcolás, öngyilkos gondolatok, a nagyon szélsőséges hangulat váltakozásból, gyógyszer, alkohol felelőtlen fogyasztásából állapították meg nagyjából. Mit takar pontosan ez a megnevezés? Hogy kell egy személyiségzavart elképzelni?

    • Habis Melinda

      Kedves Lili!

      Javaslom, hogy a kezelőorvosától tájékozódjon. Nyugodtan kérdezzen rá pontosan milyen terápiát javasolna az Ön esetében. Ha magától esetleg nem hozná fel, kérdezzer rá a helyi pszichoterápiás lehetőségre is.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Enikő V.

    Szép napot!
    Azzal a problémával fordulnék Önhöz, hogy félek a nem kívánt terhességtől. Minden menstruáció előtt panikolok, hogy nem fog megjönni, vagy akár egész hónapban kétségbeesetten várok. 18 éves vagyok, 2 éve élek szexuális életet, stabil kapcsolatban. MINDIG körültekintően, óvszerrel védekezünk.
    Hogy küzdjem le ezt a félelmet? Miért alakult ez ki? Pszichológusommal szeptembertől folytatjuk a beszélgetést, megemlitsem ezt neki?

    • Habis Melinda

      Kedves Enikő!

      Igen, javaslom, hogy említse meg ezt a pszichológusának.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Lala

    Kedves Melinda!

    A barátnőmmel most leszünk egy éve együtt, sokat dolgozunk annak érdekében, hogy egyre közelebb kerüljünk egymáshoz( véleményem szerint, jól haladunk vele).Tavaly tavasszal szakított volt párjával, akivel 2 évig voltak együtt, előtte pedig legjobb barátok voltak 4 évig. Beszélgettünk erről sokat, azt mondja, hogy barátként hiányzik neki és hogy csak én érdeklem párkapcsolati értelemben. Mégis feszült leszek ettől a témától, hiszen tavaly szakítottak és nem tudom, hogyan kezeljem ezt a helyezet. Érzem, hogy ez a szakítás sok sebet ejtett benne, azt is érzem, hogy szeret ès hogy őszintén tudunk egymással beszélgetni, mégis nyomaszt ez a helyzet és ő is látja, hogy nehéz ez nekem, én pedig azt érzem, hogy ő szeretne vele beszélni. Mit tegyek most?

    Válaszát előre is köszönöm!

    • Habis Melinda

      Kedves Lala!

      Érdemes volna átgondolni, miből fakadhatnak a félelmei, amihez az írásos fogma nem megfelelő. Ha igényli, négyszmeközti videókonzultáció keretei között tudnék segíteni.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Xy

    Ha elmegyek hazulrol altalanos szorongadt erzek, hogy valami rossz fog tortenni. Otthon jol erzem magam. Mit tehetek. Meg valami. Nagyon hamar megsertodom mindenert es ilyenkor pl hiaba kerlelnek nem tudom attenni magam rajta.

    • Habis Melinda

      Kedves Xy!

      Javaslom, hogy keressen fel pszichológust. A szorongás amit érez feloldható, de szükséges vele szakszerű keretek között foglalkozni.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Á Brigitta

    Kedves Doktor Nő!
    Testvéremen szeretnék segíteni. Elég rég óta hazudozik kisebb nagyobb dolgokat, ha számon kérjük annyira állítja az ő igazát hogy el gondolkodunk hogy most igaz vagy sem, mellette anyakomplexusa van. Úgy gondolom hogy a háttérben az álhat hogy alkoholista szülő mellett nőttünk fel. Hiába beszéltünk már vele par nap utana elölről kezdődött minden. Nem tudjuk már kezelni ezt a helyzetet. Hogyan tudnánk segíteni? Ha orvos kell, hogy hozzuk fel hogy ne támadásnak vegye?
    Nagyon szépen köszönöm válaszát.

    • Habis Melinda

      Kedves Brigitta!

      Mindenképp javasolt a testvére számára az önismereti munka. Alkoholista családban felnőni különben életre szóló hátrányokkal járhat. Hogy ki milyen problémában hajlandó segítséget elfogadni, mindig egyéni, érdemes az ő gondolkodásából kiindulni ennek kapcsán.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • M. szabolcs

    Az van hogy a barátnőm nagyon szeretné hogy elő vegyem,de én meg félek mivel a makktól kicsit le fele görbül és felek hogy mit mond,segítsenek!

    • Habis Melinda

      Kedves Szabolcs!

      Nem értem miben vár segítségt, kérem fejtse ki picivel részletesebben, pontosabban.
      Köszönöm!

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • L Bernadett

    Üdvözlöm! 3éves gyermekkel lakom.Apukája elment és elvette a ,,barátnőmet,,.Van egy közös gyerekük már.De a feleségnek is van egy gyermeke.Ez 5éve történt.Van új párom nem lakunk még együtt vettünk házat.Lassan haladunk,egy éve van kulcs nem lakunk ott párom néha jön kb heti egy kettő,de van úgy hogy akkor nincs itt kisfiam.De elég feszült a kisfiammal a viszonya,5éves kapcsolat,abból 3éve tartalmasabb és találkoznak.Mit tegyek?Mit olvassak hogy segítsek nekik könnyebben egy hosszúra kerülni?Neki van egy kislánya aki anyjával él, neki az anyja a kisfiam apukájának a felesége.Tudom furcsa helyzet,de attól még meg kell oldanom,hogy jobban tudjam őket kezelni és közelebb kerüljenek egymáshoz ezáltal, ami mindenképpen fontos.

    • Habis Melinda

      Kedves Bernadett!

      A levelében leírt helyzet meglehetősen bonyolult, amennyiben szeretné közösen átbeszélni, mi volna a legjobb Önnek és a gyermekének, javaslom, hogy vegyen igénybe négyszemközti konzultációt.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Névtelen

    Hogy tudnám bebizonyitani hogy a feleségem csal a saját fiával mert sok ismerösöm azt mondta hogy látták öket csokolozni az utcán

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      Javaslom, hogy a bizonyítás helyett vagy mellett beszéljenek erről a feleségével. Előfordulhat, hogy a csókolózás kifejezés nem mindenkinél ugyan azt fedi.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Szandra

    Kedves Doktornő!
    A problémám a következő lenne.
    24 éves lány vagyok és van egy párom aki 22.
    3 éve leszünk együtt és van egy kisfia.
    Mikor összejöttünk és megláttam az exét nagy hassal, közölte biztosan nem tőle van, mert ő akkor külföldön volt mikor terhes lett a csaj.
    Majd 2 évvel később bejelentette mégis tartaná a picivel a kapcsolatot, mert az övé. Eléggé megviselt a hirtelen változás, hiszen egyik napról a másikra jelentette be majd hozta is. Lényegében a picivel úgy nincs bajom, viszont az exétől eléggé félek, olyan szemszögből, hogy vissza akarná csábítani páromat a kisfiú által. Nagyon szeretem a párom és sok mindent el is viselek, viszont ez teljesen megőrit. Nem tudom mit tehetnék, hogy elfogadjam a helyzetet, hogy ez a nő az életében lesz a pici miatt, és hogy ne legyek féltékeny vagy ne féljek attól hogy elveheti tőlem. Nagyon szeretnék néhány tanácsot kérni ezzel kapcsolatban.

    • Habis Melinda

      Kedves Szandra!

      A párkapcsolatunk nem attól lesz tartós, vagy erős, hogy sokmindent elnézünk a másiknak, hanem attól, hogy őszintén beszélünk az igényeinkről, félelmeinkről a másikkal. Érdemes lenne tehát elmondania a kedvesének, hogy tart tőle, hogy elveszítheti, közösen gondolkodni azon, miért érzi fenyegetőnek, hogy az exe viszaédesgesse őt magához. Ha igénylik, párterápia javasolható.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • T. Máté

    Jonapot kívánok! Azzal a problémával fordulok most önhöz, hogy nyilvános helyen a mosdoban, esetleg barátoknak közeli ismerősöknel az otthonukban sem megy a pisiles, ez miért lehet? Es ezt hogy lehetne kezelni mert rosszul érzem magam emiatt

    • Habis Melinda

      Kedves Máté!

      Az okokat egy diagnosztikus első interjú során lehetne feltárni és az esetlegesen szükséges kezelési tervet felállítani.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Szilvia

    Kedves doktornő! A páromal 8 éve élek együtt, 4 közös gyermekünk született, az utobbi hónapokban azt vettem észre hogy nem nyújt nekem törödést , nem kommunikál velem, próbáltam neki az érzéseimet el mondani de, ugy tesz mintha meg sem halotta volna , a párom azt mondja hogy a gyerekek végett nincs ideje rám, de ő egész nap a telefonján néz valamit, próbáltam vele meg beszélni hogy mennyünk egy családi terápiára de, ő azt sem szeretné, má közöltem vele hogy nekem nincsenek má érzéseim felé mivel ugy érzem ki van száradva a lelkem mivel nem törödök velem nem szeretem őt, a párom nagyon könnyen el fogadta azt hogy nem szeretem, azt válaszolta hogy akkor el meny tőlünk, de azt sem kérdezte mi az oka annak hogy nem szeretsz, el fogadta és kész! Ugy gondolom hogy ő engemet elég régóta nem szeret csak a 4 kisgyermek fogta vissza eddig amíg én nem hoztam ezt a döntést. Válaszát előre is köszönöm

    • Habis Melinda

      Kedves Szilvia!

      Sajnálom, hogy tönkre ment a kapcsolatuk! Kívánom, hogy mielőbb felépüljön a veszteség után és a következő kapcsolatában megkapja azokat a dolgokat, amikre vágyik. Ha igényli, ehhez önismereti munka javasolható.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • R. D

    A napokba többen is szóltak, hogy változott egy viselkedésem,amire az okot se tudom megmondani. Depressziós vagyok, sírok folyamatosan és már sok rossz dolog fordult meg a fejembe. Mit tegyek, hogy ez el múljon. Próbáltam beszélni egy személlyel erről, de nem hisz nekem.

    • Habis Melinda

      Kedves R.D!

      A depresszió makacs betegség, fontos, hogy mielőbb felkeresse háziorvosát, ha ilyenre gyanakszik.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Névtelen

    Kedves Dogtornő! Leányom elmúlt 18 éves nemszereti önmagát nemjár szórakozni bevan zárkózva a szobajába mit csináljak

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      Javaslom, hogy beszélje rá, hogy keressen fel pszichológust, s kérjen szakszerű támogatást a nehézségek leküzdéséhez. Az önszeretet terápia segítségével fejleszthető!

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Sz. Julianna

    Tisztelt Doktornő!
    Jelenleg pszichiàtriai kezelés alatt állok(antid, xanaxot) szedek szorongàsra.
    A pàrom, aki màr nem az, az összes felírt gyógyszeremet menet közben az autópàlyàn kidobta. Nem tudtam kiszedni?
    Erősen gondolkodom, hogy ez az életem veszélyeztetése volt, mi van ha szívgyógyszert szedek, neki a vàlasza az volt, azt hittem màr nem szeded ezeket a szarokat.
    A pszichiàterem még nem kerestem fel, maradt itthon pàr szem gyógyszerem.
    De feljelentésen gondolkodom, mert rengeteget bántott a gyógyszer miatt, emellett kidobni kérdés nèlkül, ami nem vèletlenül van felírva ( szorongàs, egyèb bio. aktív zavar . Azóta nincs erőm, dolgozni nem tudok, sírógörcs, nem gondoltam ezt megteszi, pàrkapcsolati trauma, emellett a gyógyszerek, a szóbeli bàntàs, hogy drogos vagyok.Nem tudja mi a módja ilyenkor az ügy intèzèsènek? Köszönöm

    • Habis Melinda

      Kedves Julianna!

      Sajnos nem tudom mi a módja a feljelentésnek, feltételezem, hogy a rendőrségen tudnak ebben segíteni.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Névtelen

    Kedves Doktornő!

    A párom nélkülem ment el ünnepelni a felvételijét a barátaival/mostmár igazából barátinkkal. ( kibéreltek egy házat egy éjszakára) Körülbelül 1 hete tudta hogy mennek, nekem csak az indulást megelőző nap szólt. Akkor ő engem nem hívott el, én meg nem kérdeztem rá hogy mehetek e én is, pedig furcsálltam, mert másnak a párja ment. Az indulás előtti órát együtt töltöttük és akkor közölte, hogy amúgy hívtak engem is a többiek. Nem igazán tudta megmagyarázni, hogy miért nem szólt nekem. Annyit mondott, hogy tudta hogy nekem pár órás programom lesz, így nem érnék rá( csak 1 napja tudta hogy lesz, szóval lett volna rá 5 napja hogy szóljon nekem, és simán áttudtam volna szervezni másmikorra a programot, ezt ő is tudja, de hogy ő ebbe nem gondolt bele- volt rá a válasza.)
    Továbbá szerintem nem töltünk nagyon sok időt együtt, szóval nem vagyok ráakaszkodva, mindkettőnknek van saját élete.
    Szóval a kérdésem az lenne hogy mi lehet az az ok amiért nem szerette volna hogy elmenjek vele?

    Köszönöm a választ!

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      Erre a kérdésre a párja tudna felelni illetve önismereti munka kontextusában érthető meg (melynek része az Ön viselkedésének elemzése is, nem csak a partneré).

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Attila

    Tisztelt doktorno! 53 illetve 52 eves hazaspar vagyunk. A felesegem mindig kimondottan nagy szexualis etvaggyal rendelkezett, de amiota mar nem menstrual ez meg jobban fokozodott. Vannak informacioim, hogy szeretoje is van, 3 amit fotokkal ala tamasztottak, de nem szeretnem elmondani neki hogy tudok rola, mivel hogy tokeletes anya es feleseg, mindenben a kedvemben jar es soha nem utasit vissza. Az igazsag az hogy engem is izgat a dolog, sot nem egyszer megemlitettem neki, hogy szeretnem ha befogadnank agyunkba egy masik pasit az o oromere, de hatarozottan elutasitott. Mit tegyek? Koszonom szepen!

    • Habis Melinda

      Kedves Attila!

      Nem értem, mivel kapcsolatban várna visszajelzést tőlem. Ha nem akar a megcsalásról beszélni, akkor természetesen nem szükséges (ez az Ön döntése). Amennyiben vannak tabutémák Önök közt, annak akár szexuális következményei is lehetnek.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

      • Attila

        igen. Szoval a felesegem megcsal, igy igaz. Ez annyira nem is zavar, sot izgat engem. A gond az, hogy nem szeretne megsem az en jelenletemben is csinalni. Ha szuksege van tobb pasira en benne vagyok, de en is ott szeretnek lenni. Ezzel kapcsolatosan szerettem volna visszajelzest kapni.

        • Habis Melinda

          Kedves Attila!

          Javasolt őszintén beszélniük a vágyaikról. Amennyiben nem sikerül ezeket közelíteni, párterápiás munka segíthet ebben Önöknek.

          Üdvözlettel: Habis Melinda

  • B. E.

    Kedves doktornő!

    Nemtudom jelent e valamilyen kisebb-nagyobb problémát, hogy amikor én hirtelen nagy ritkán megnyílok valakinek, egyből, vagy egy idő után megbánom amit mondtam. Ha jót mondtam, ha rosszat. Gyermekkorom óta ez van. Pl.: amikor felszólított a tanár és mondtam valamit, amit rossznak találtam(akkor is általában kis félelemmel beszélve) mindig mondtam magamnak, hogy többet nem jelentkezem. Mostanság eléggé gyakran előjött bennem ez az érzés újra. Évek óta most nyíltam meg először kevés embernek, de mindet megbánom.

    Előre is nagyon köszönöm válaszát, nagy segítség lenne, akár ha csak egy kis dolgot mondd ezzel kapcsolatban.

    • Habis Melinda

      Kedves B.E.!

      Miért bánja meg amit mondott? Van valamilyen negatív következménye ezeknek az eseteknek Önre nézve?

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Reni

    Megszeretném kérdezni, hogy ön szerint van valami bajom mert a férjemnek szeretnék egy másik lányt és én is vágyom egy hármas együttlétre. Ön szerint van valami baj velem? Meg az is az agyamba van hogy lehet tönkre megy a kapcsolatom a férjemmel?

    • Habis Melinda

      Kedves Reni!

      Nem gondolom, hogy ez feltétlenül patológiás lenne. Ettől függetlenül nem kizárt, hogy nem tenne jót a kapcsolatának a hármas együttlét, ezt a párjával kellene alaposan átbeszélnie.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • J. Hajnalka

    Tisztelt doktornő!
    A barátommal 8 hónapja vagyunk együtt. Sokat veszekszünk mert nagyon hisztis vagyok. Önbizalomhiányban is szenvedek. A balatoni nyaralásunk egy nagy veszekedés miatt ugrott,én vagyok a hibás. A veszekedésünk után azt mondta nem érdekli, “leszarom üzzemódra” váltott és olyanban is marad,legalábbis ezt mondta. Most miattam nem megyünk majd el nyaralni se. Azt mondta nem fog velem veszekedni többet,nem fogja érdekelni semmi ez után. Folyton azt gondolom hogy a hiszti miatt elveszítem és mondom is neki hogy elfogom,ettől csak ideges lesz.
    Leszeretnék vele ülni beszélgetni de nem igazán érdekelné a dolog és csak ideges lenne.
    Segítsen doktornő? Mit csinálhatnék?

    • Habis Melinda

      Kedves Hajnalka!

      A konfliktusok utáni duzzogás és egymásra mutogatás nyilván nem vezet semmi jóra. Ha párkapcsolati problémát érzékelnek, akkor a párterápia nyújthat megoldást, hogy kontsruktívabban kezelják a nézeteltéréseiket a jövőben.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • N. Zoltán Tamás

    Hogyan bocsássak meg magamnak, ha olyasmit követtem el ami lekileg nagyon megvisel. Ugyanis magamat okolom azért mert képtelen voltam arra, hogy az otthonunkat elvesztettem, ez miatt a gyerekeim sajnos állami gondozásba kerültek. Az édesanyjukat sem tudtam boldoggá tenni. Ő sajnos nem velem képzeli el a jövőjét. Mi több azt állítka ő is meg az édesanyja is hogy én vagyok a hibásEzt valahogy még túl is élném, csak az előbbieket nem. Majdan egy új párkapcsolatba sem tudok belekezdeni, mert attól rettegek, hogy azt a nőt sem tudom boldoggá tenni. Hogyan mondjam annak a nőnek, hogy szeretem, ha tudom, hogy ez nem igaz.

    • Habis Melinda

      Kedves Zoltán Tamás

      A levelében leírt probléma mindenképpen személyes konzultációt igényelne. Javaslom, hogy keresse fel a helyileg illetékes pszichátriai gondozót, ahol ingyenesen talál pszichológust.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Karolina

    Kedves doktornő! A problémám elég fura és az alkohollal kapcsolatos. Szeretek inni, de csak hétvégén hol kicsit többet, hol kevesebbet. De soha nem eszméletlenségig, vagy soha sem viselkedek botrányosan vagy ilyesmi.Csak jó kedvem van és ennyi. De egy jó ideje másnap mégis rosszul érzem magam belülről, lelkiismeret furdalásom van hogy miért kellet innom.Azzal sem lenne gond, ha azt mondanám oké nem iszok. De néha viszont azt érzem olyan jól esne 1-2pohár bor vagy sör. De sajnos egynél nem tudok megállni, és azután jön a lelkiismeret furdalás. (de megjegyzem a férjemnek vagy a családomnak sem gond az hogy iszok, meg nem is viselkedek méltatlanul) De akkor mégis miért érzem rosszul magam másnap??? Válaszát előre is köszönöm.

    • Habis Melinda

      Kedves Karolina!

      Ennek a kérdésnek az alaposabb átgondolásához és megválaszolásához önismereti munkára lenne szükség.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • nikoletta

    Tisztelt Doktornő!
    Olyan kérdésem lenne,hogy lassan 10 éves kapcsolatomból,egy éve úgy érzem,hogy ki szeretnék lépni.Nem tudok döntést hozni,folyamatosan azon aggódom,hogy mit fognak szólni mások,ez a megfelelési kényszer felemészt.Sokszor testi fájdalmaim vannak,nem csak lelki.Olyan helyen élek,ahol érzem,hogy nem tartozom ide,lelki zsarolással költöztem ide.Sosem voltam ennyire elveszett.Nem tudom kihez forduljak tanácsért,segítségért.

    • Habis Melinda

      Kedves Nikoletta!

      Önismereti munka segíthet jobban megérteni és akár leküzdenia döntése kivitelezése közben felmerülő nehéz érzéseket és egyéb akadályokat. Pszichológust TB alapon a helyi pszichiátriai gondozóban talál.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • T. Mária

    Kedves doktornő!
    8 éve vagyok együtt a férjemmel,van 2 gyermekünk,7 és 4 évesek. Kapcsolatunk sosem volt túl harmónikus,sokat szoktunk veszekedni. Amikor megismertem sem voltam teljesen szerelmes belé,inkább csak tetszett,hogy a sok rossz kapcsolatom után végre találtam egy megbízható embert. Az elmúlt 4 évben még inkább eltávolodtunk egymástól. Úgy érzem,hogy,mint nő,mint társ lelkileg nincs mellettem semmiben. Kommunikáció sem működik,csak a gyerekekről tudunk beszélgetni. Kb.2 héttel ezelőtt felbukkant az életemben egy régi ismerős (férfi),akinek anno nagyon tetszettem,de mivel felesége volt akkor még,nem volt köztünk semmi. Ő elvált,most én vagyok házas. Messengeren nagyon sokat beszélgetünk,kedves dolgokat ír,sok mindent meg tudok vele beszélni, és ez nagyon jól esik. Olyan érzést vált ki belőlem,amit már nagyon rég nem éreztem. Találkozni szeretne velem,és nem tudom,hogy mit tegyek. Mostanában a férjem is próbálkozik kedveskedni,de ez már nem olyan. Benne maradjak a mem működő,lapos kapcsolatomban vagy lépjek ki belőle és próbáljam meg valaki mással? Köszönöm a válaszát

    • Habis Melinda

      Kedves Mária!

      Levele alapján azt gondolom, hogy tanács helyett inkább arra lenne szüksége, hogy elgondolkodjon a saját érzéseivel, céljaival kapcsolatban. Mi az ami hiányzik a férjével való kapcsolatából? Próbált-e erről kommunikálni vele, változásokat kieszközölni? Mik azok az érzésekt/témák, amik az új ismerőssel kapcsolatban megjelennek, amik ilyen heves érzéseket váltanak ki Önből. Ha igényli, önismereti folyamat segítségével lehetne a témában közösen elmélyedni. Ennek előnye, hogy ha a saját igényeit jobban megsiemri, azokat hatékonyabban kommunikálja, attól a párkapcsolata is megerősödhet.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • voltam

    És ha nem bírom tovább? legalább utánam megkapják a biztositást egy hónap és már nem is emlékeznek majd

    • Habis Melinda

      Kedves Voltam!

      Most kírzisben van, ezért hívja azonnal a 112-es telefonszámot!

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • KN

    Kedves Doktornő!
    10 éves kapcsolatból léptem ki, van 3 gyermekem. 2 az előző házasságból egy közös.Az előző házasságból a legnagyobb fiam 14 éves fiam utál engem, mert sajnos megcsaltam a nevelőapját, és azt kéri tőlem válasszak, vagy az új párom, vagy ő. Fogalmam sincs mit tegyek?!Nagyon szeretem az új párom, és igazság szerint nélküle nehezen is boldogulok. Hogy értessem meg a fiammal, hogy ilyet nem kérhet?

    • Habis Melinda

      Kedves KN!

      Szerintem nyugodtan mondja el neki, hogy nincs joga korlátozni az Ön szerelmi életét, bármi történt is korábban. Ha igényli, a sérelmeiről beszélgethetnek, de az más lapra tartozik.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • H. Barbara

    Tisztelt pszichológus!

    Volt egy ikertestvérem, aki még születésünk elott halt meg. Sajnos nincs más testvérem, és ezáltal ‘egykeként’ szoktak kezelni. Ez nekem nagyon rosszul esik, és úgy érzem, mások megvetnek amiatt, mert nincs testvérem. Szégyellem magam, amikor szóba kerül. A kérdésem az, hogy ez a szégyen érzet adódhat-e abból, hogy meghalt, én pedig nem tudtam megmenteni, és ez tudat alatt úgy fogalmazódott meg bennem, hogy én vagyok a hibás?
    Barbara

    • Habis Melinda

      Kedves Barbara!

      Igen, ez előfordulhat. A bűntudat feloldásában önismereti munka segíthet, ha igényli.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Sz. Zsolt

    T. Doktornő! Idős szüleim nyakán él az elzüllött hugom. A viselkedésével tönkre teszi őket. Én már próbáltam kirakni, elzavarni a hugomat, de sajnos anyukám mindig visszaengedte a lakásba. Így, nem tehetek semmit. Viszont nap mint nap szembesülök azzal, ahogy hugom tönkre teszi viselkedésével a szüleimet, már hosszú évek óta. Hogyan tudnám ezt a helyzetet elengedni? Mert látom ahogy mennek tönkre, de tehetlen vagyok és ez nagyon bánt, frusztrál, már pánikrohamom is volt. Mit tegyek??? Kérem segítsen!

    • Habis Melinda

      Kedves Zsolt!

      A családja számára családterápia, az Ön számára egyéni önismereti munka javasolható, ha igényli.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Sz. Zsolt

    Kedves Doktornő! Én 43éves vagyok, a párommal és két gyermekemmel élek. A szüleim tőlem nem messze laknak. Van egy húgom, ő a probléma. 42éves, züllött életet él, nem dolgozik, szétcsúszott. Sajnos a szüleim nyakán. Mivel iszik, olyankor nagyon csúnyán viselkedik a 76éves Anyukámmal és 83éves Apukámmal. Már próbáltam kirakni, de anyukám mindig visszaengedi, sajnos. Ez hosszú évek óta tart. A problémám az, hogy látom tönkremenni szüleimet a húgom miatt. Én meg tehetetlennek érzem magam és ez felemészt, dühös vagyok, frusztrált és feszült a tehetetlenség miatt. Hogyan tudnék ezzel megbírkózni? Engedjem el ezt a dolgot? Nagyon bánt ez az egész, mert én egy huszárvágással meg tudnám szüntetni ezt a dolgot, de amíg anyukám mindig beengedi és nem zavarja el, addig nem tudok mit csinálni, csak szembesülni a ténnyel minden nap, hogy a szemem előtt mennek tönkre ebben. És ez nagyon bánt, felemészt. Mit tegyek??? Kérem segítsen!

    • Habis Melinda

      Kedves Zsolt!

      Családterápiás munka segíthet rátalálni a megoldásra, ha a szülei bevonhatók. Ha nem, Önnek egyéni terápia javasolható, hogy képes legyen jobban távolságot tartani a történésektől.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • B. Bence

    Tisztelt Doktor nő!
    Sajnos már 6 éve hogy folyamatosan bántom magam(vagasok, egesek) egyszerűen képtelen vagyok abba hagyni.
    Emiatt nagyon is zárkózott lettem, van hogy napokig nem eszek,csak fekszek az ágyban..nem igazán érdekel ha bármi is történik velem.. Egyszerűen nem érdekel az élet..És ezen szeretnék valahogy változtatni.

    • Habis Melinda

      Kedves Bence!

      Öngyilkossági szándék esetén a 112-t szükséges hívni, enyhébb esetben keresse fel háziorvosát, aki segít eligazodni a mentális segítségkérés helyi lehetőségei között, s ha szükségesnek találja pszichiáterhez is elküldi. Pszichoterápia mielőbbi megkezdése szükséges. Ehhez a helyi pszichiátriai gondozót szükséges felkeresnie, ahol be kell számolnia az önbántásról és az azzal összefüggő dolgokról, hogy hatékony segítséget kaphasson.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • A. Szandra

    Tisztelt Doktornő! Kérem segítsen! A párommal 6 éve voltunk együtt és mindenféle ok/indok nélkül szakított két hete, azt mondta szeret, de nem úgy ahogyan kellene. Azóta nem eszek , mindennaposan sírok és a barátaim folyamatosan mondják mit kéne tennem, de nem sikerül,nem megy. Azóta mentem utánna sokat, de őt felidegesítettem. Nagyon szeretem, úgy érzem megszakadt a szívem!

    • Habis Melinda

      Kedves Szandra!

      A párkapcsolatában történtek jobb megértése önismereti munka segítségével lehetséges. Ez segíthet abban is, hogy elfogadja ezt a fájdalmas döntést, s ismét örömteli élete legyen.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Fanny T-Sz

    Tisztelt doktornő!
    Mióta megszületett a kislányom(4 hónapja) ha zenét kapcsolok vagy filmet vagy elmegyek itthonról picit messzebbre elvesztem a realitásérzetem. Mintha egy másik világba csöppentem volna ahol nem ismerős semmi. Csak akkor érzem jól magam ha minden a megszokott módon történik a megszokott helyen, csendben. Mielött teherbe estem nem volt állandóság az életemben nagyon rossz úton jártam. Lehetséges, hogy ezért tapasztalom ezt a furcsa derealizált érzést? Hogyan küzdhetném ezt le? Köszönöm

    • Habis Melinda

      Kedves Fanny!

      Az érzelmei mélyebb átgondolásához önismereti munkára van szükség. Ez akár online konzultáció formájában is kivitelezhető.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Imola B.

    Beszelhetek-e egy hazasembernek/koleganak a szerelmi erzeseimrol? Bevallhatom e az erzeseim neki? Nem onzoseg?

    • Habis Melinda

      Kedves Imola!

      Szerintem nem önzőség, joga van az érzéseihez. Más kérdés, hogy ha beszél róluk, akkor az, akinek felfedi őket reagálni fog erre valahogyan. Hogy hogyan az pedig már sokmindentől függhet.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Petra F.

    Kedves Doktornő!

    Házibuliban voltam két haverommal és egy barátnőmmel. Majdnem lefeküdtünk, de neki párja volt/van. Lelkiismeretfurdalásom van, Ön szerint, mit tegyek?

    Előre is köszönöm válaszát!

    • Habis Melinda

      Kedves Petra!

      A lelkiismeret furdalás alaposabb átgondolása önismereti munka segítségével oldható meg.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Névtelen

    Kedves doktorno! Borzasztoan aggodo tipus vagyok – sajnos csaladi vonas – es emellett szerintem meg hipochonder is. Belekergetem magam a problemakba addig, amig mar fizikai tuneteim is lesznek. Nagyon szeretnek ezen valtoztatni, illetve igazabol szeretnek teljesen megszabadulni ezektol, mert idonkent nagyon megkeseritik a hetkoznapjaimat… es a ferjemet is. Szeretnek tanacsot kerni Ontol, hogyan lehet ezen segiteni? Koszonom! (44 eves no vagyok)

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      A pszichoszomatikus tünetek és a hátterükben meghúzódó szorongás leküzdésében pszichoterápiás munka lehet a segítségére. Ilyen hetetőséget TB alapon a helyi pszichiátriai gondozóban talál.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • M. István

    80 éves egészséges elvált férfi vagyok.Elhunyt barátnőm után egy bájos,71 éves özvegy,2 felnőtt nővel rendelkező hölggyel ismerkedtem meg aki ragaszkodik barátságomhoz de sex vonatkozásaban manapság a hölgyeket létesiti előnyben.Kérdésem:lehet e egy bisex menopausa leszbikus átalakulás idök előrehaladtával?

    • Habis Melinda

      Kedves István!

      Ezt a kérdést a párjának lenne érdemes feltennie.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Túlgondoló barátnő

    Tisztelt Doktornő!
    Összejöttem egy házas férfival, mára már rendeződött a kapcsolatunk, együtt élünk, ő pedig elvált. Nagyon szeret engem és ez kölcsönös. Folyamatosan bizonyít nekem és semmilyen szempontból nem érné meg neki kockáztatni engem, hiszen értem adott fel mindent, már pedig akárkiért nem hagyta volna ott a gyermekeit. Mégis borzasztó féltékeny vagyok, kitalálok alaptalanul dolgokat(egy ideje mindent túlgondolok minden téren). Legutóbb azt vettem a fejembe, hogy köze volt a legjobb barátnőmhöz. Mondtam is ezt neki, természetesen mondta, hogy abszurd, barátnőm is előbb halna meg, minthogy engem elveszítsen. De nem tudom egyszerűen kiverni ezt a fejemből, pedig 1% esélyt (se) látok erre. Csak korábban tapasztalt olyat, hogy alaptalanul vádolták és persze megunja az ember, és félek, hogy nehogy a kapcsolatunk bánja az én “hülyeségemet”. Hogy tudok efelől megnyugodni, hogy erre 0% esély van, csak az én fejemben van ez meg?

    • Habis Melinda

      Kedves Túlgondoló barátnő!

      Önismereti munka szükséges a félelmei megértéséhez és jobb kontrollálásához.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Névtelen

    Kedves doktornő!
    Ön szerint működhet egy párkapcsolat egy 19 éves srác és egy 32 éves nő között? Jelenleg megértés van köztük, és nagyon jól kijonnek egymással. Nagyon szeretik egymást. És a jövőben ez működhetne? Van esély rá?

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      Ez nem az életkoron múlik, annál sokkal összetettebb kérdés.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • K. Éva

    Tisztelt Doktornő!

    Párommal 10 hónapja vagyunk együtt, és igaz elég hamar, de 6 hónapja hozzánk költözött. Én 65 éves édes anyámmal élek és a 2 éves kislányommal. Párom nagyon rendes volt velünk mindenben mellettem állt a kislányommal is nagyon szeretik egymást. De most úgy döntött, hogy visszaköltözik a szüleihez mert nem jön ki édesanyámmal. Mindenbe beleszól, meddig nézzük a tvt-t. Miért megyünk megint boltba, stb. Albérletbe egyelőre nem tudunk költözni mert mindkettőnknek hitele van. Nem szeretne szakítani, azt mondta szeret de gyomorgörccsel jön haza. Amivel én is így vagyok, de az én kezem meg van kötve. Maga szerint ez túl nagy visszalépés a kapcsolatunkban? Ettől még épülhet tovább és lehet közös jövő?

    Köszönettel,
    Éva

    • Habis Melinda

      Kedves Éva!

      Ezekre a kérdésekre önismereti munka adhatja meg a kérdést. Számomra az a kérdés is felmerül a sorai alapján, hogy Ön miért tűri el ezt a viselkedést az édesanyjától?

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Eszti

    Kedves doktornő! 20 éves lány vagyok, 2 hónapja elutasítottam egy srácot és azóta nem szól hozzám, letiltott facebookon is. Ha véletlenül összefutunk akkor nem köszön, ha én köszönök rá akkor is nagyon halkan köszön vissza. Előtte kb. fél évig minden nap együtt haverkodtunk. Jól éreztem magam vele, csak nem jött be mint pasi. Azóta én már párkapcsolatban élek. Mit tehetnék, hogy újra a régi legyen?

    • Habis Melinda

      Kedves Eszti!

      A kapcsolatunkak lezárult egy szakasza. Miért kellene, hogy minden újra a régi legyen? Bizonyára ez a távolság most szükséges a srácnak ahhoz, hogy elfogadja az Ön döntését.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Barbara F.

    Kedves Doktornő,

    27 éves vagyok,és egy ájulásos betegség miatt nem tudok elhelyezkedni,és semerre sem,tudok menni társaságba sem.. Csak virtuális ismerőseim vannak.. Nagyszülőkkel élek,de folyamatosan ócsárolnak,és durvák velem,nem engednek el sehova, senkivel sem tudok kapcsolatot kialakítani. Semmiben sem támogattak soha, csak lehúznak. Költözést sajnos anyagi nélkül nem tudok megoldani.Mit tehetnék ebben az esetben? Ők neveltek fel, mindkét szülőm eldobott, de ők anyai ági nagyszülők.
    Köszönöm a válaszát.

    • Habis Melinda

      Kedves Barbara F.!

      27 évesen Ön felnőtt és úgy él, ahogyan jónak tartja! A korlátozás ebben az esetben jogi kategória. Javaslom önismereti munka megkezdését, ami segíthet abban hogy függetleendni tudjon a nagyszüleitől. Tb alapon pszichológust a helyi pszichiátriai gondózóban talál.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • H.J

    Kedves Doktornő!
    29 éves nő vagyok, édesanyámékkal élek, hogy segítsem őket anyagilag. Csak én és anyukám dolgozunk, de velünk èl az apàm, a bátyám és hétközben a kisfia. Az apám gyakran elhord minket anyukámmal mindennek, lelkileg terrorizál, halálosan fenyeget. A házból sajnos nem tudjuk ki rakni, de ez az állapot most már tarthatatlan. Ma neki lökött az ajtónak, miközben le akart lökni a lépcsőn, és meg is akart ütni. Már bele fáradtam, a folyamatos terrorizálásba. Pánik rohamaim vannak. Félek attól mi vár otthon mikor megjövünk a munkából. Tudba tanácsot adni hogy mit lehetne tenni?

    • Habis Melinda

      Kedves H.J.!

      A fizikai agresszió és a lelki terror is megengedhetetlen, egyáltalán nem szükséges eltűrnie. Amennyiben veszélyben érzi magát, a 112-t érdemes felhívnia és beszámolni a fenyegető viselkedésről. Önismereti munka segíthet a lehetséges kiút átgondolásában/megtalálásában.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • N. Arnold

    Kedves Doktornő!
    32 éves vagyok vagy már 8 éve nem volt párkapcsolatom (elég zárkózott típus vagyok), már nagyon vágyok arra hogy legyen… Van egy lány akivel randizgatunk, megtörtént az első csók és nem éreztem semmit. A làny nem csúnya, rendes, értelmes, néha picit untat de szerintem jól ellenénk csak annyi a problémám hogy egyáltalán nem érzek iránta egy csöppnyi vonzalmat sem. Mi a baj velem? Attól tartok hogy azért mert sokáig nem voltam senkivel nem tudok már szeretni. Létezik ilyesmi?

    • Habis Melinda

      Kedves Arnold!

      Az, hogy nem érzett semmit a csók kapcsán, nem feltétlenül enged arra következtetni, hogy tud-e szeretni, vagy sem. Amennyiben igényli, önismereti munka megkezdése javasolt a szeretet és a kapcsolódás témájában.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • B Cintia

    Tisztelt Doktornő! Két éve lesz hogy együtt lakom a völegényemmel ezzel nincs is semmi baj de az anyját Úgymondv meg utáltam de nem csak én vagyok vele így hanem sok ismerősünk is. A párom meg mindig két szék közzé esik de általában az anyjának ad igazat. Peddig én vagyok el nyomva folyamat 4 fal között vagyok olyan vayyok mit egy takarítónő számukra. Nem engedi hogy éljünk a saját életünk és mindig középpontban akár lenni. Sokszor sírok magam alatt vagyok mit tegyek?

    • Habis Melinda

      Kedves Cintia!

      Azt a jelenséget, amit a levelében megfogalmaz, lojlitás konfliktusnak hívják. Javaslom, hogy vesse fel a párjának a párterápia lehetőségét, mert ez jelentené rá a megoldást.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Monika

    Kedves Doktornő!
    47 éves vagyok és a párom 49 lássan 2 éve vagyunk együtt, de nem lakunk egy háztartásban nem tudom mi lehet az oka hogy nincs teljes merevedése és nem tud ejakualni természetes módon csak ha rasegitek volt urológusnal minden rendben nála infartus után van pár éve ja és antidepresszáns tablettát szed az orvos utasítására.mi lehet a gond hogy nem megy a szex pedig nagyon akarja ja és a volt kapcsolata még mindig hiányzik neki .köszönöm a valaazat

    • Habis Melinda

      Kedves Monika!

      A párja által szedett gyógyszerek is gátolhatják a merevedést. Érdemes a házirovosukat is megkérdezni erről illetve tanácsot, javaslatot kérni tőle.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • B. Dolli

    Tisztelt Doktornő!
    Mi a teendő ha anyukámnak segítségre lenne szüksége, viszont külső segítségről hallani sem akar, szerinte teljesen normális. A probléma főként a BETEGES féltékenység, tettlegességig fajuló viták, önbántalmazással kapcsolatos fenyegetés, érzelmi zsarolás. Barátai, munkahelye nincs, elszigetelődött a világtól. Családtagjaira nem hallgat, képtelenség segíteni neki.
    Válaszát előre is köszönöm!

    • Habis Melinda

      Kedves Dolli!

      Javaslom, hogy keresse fel az anyja háziorvosát és számoljon be neki a tünetekről. Amennyiben tettlegességről, vagy bármilyen egyéb ön- és közveszélyes viselekdésről van szó, haladéktalanul tárcsázza a 112-t!

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Jupp

    Jó napot kívánok.
    Félek, hogy nem vagyok kedves. A fiúk sokszor lebunkóznak, az egyik barátnőm is. Ha Anyát kérdezem mindig csak egy “aha, nem vagy” – al elintézi. Félek elmondani a véleményem, viccelődni, beszélgetni, akármiről kritikát mondani. Félek, hogy bunkó vagyok, bunkónak érzem magam, pedig tényleg mindenkinek segítek/próbálok segíteni. Ezenkívül eléggé zárkózott is vagyok.
    Mit tegyek, hogy kedves legyek/kedvesnek érezzem magam?
    Válaszát előri is köszönöm.

    • Habis Melinda

      Kedves Jupp!

      Abban, hogy mások is azt gondolják a viselkedésünkről, amit mi érzünk és gondolunk a saját tetteinkkel kapcsolatban önismereti munka tud segíteni. Ennek határásra jobban látjuk önmagunkat kívülről, úgy tudjuk alakítani a szavainkat, hogy azok a valódi szándékainkat tükrözzék.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • D Viktoria

    Kedves Doktornö!

    Férjem elso házasságából született gyermekének barátnöje lett 17 a fiu es 16 a lany! A lany szülei ismerkedés céljából meghívták a páromat, de csak öt egyedül. Tíz éve vagyunk együtt és két közös gyerekünk van. Egy hónap múlva megyünk egy nagy családi nyaralásra és a célja az ismerkedésnek, hogy a fia barátnöje eljöhessen velünk. Ön szerint ez normális,hogy csak az édesapjával akarnak találkozni? Hozzáteszem a párom szerint igen hisz nem én vagyok az anyja. Szerintem viszont nem hisz tiz eve egy család vagyunk es velunk akar eljonni közösen nyaralni.
    Elöre is köszönöm a válaszát!

    • Habis Melinda

      Kedves Viktória!

      Meg tudom érteni, ha udvariatlanságnak tartja, hogy Önt nem hívták el az ismerkedésre. Érdemes erről a párjával beszélnie, mert ha Önök együtt szeretnének menni, akkor ezt nyugodtan jelezhetik a lány szülei felé.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • P.A.

    Kedves Doktornő!
    Már kiskorom óta szenvedek a figyelemzavarral, sose voltam jó tanuló se. Folyamatosan elhagyok mindent, rendetlen vagyok. Mindig elkalandozik a figyelmem és a memóriám se a legjobb. Képes vagyok elfelejteni dolgokat egy fél nap alatt. Jelenleg 21 éves vagyok és mostanában a figyelemzavar, hangulatingadozások és a felejtés egyre gyakoribb. Egyszer olvastam az ADHD-ról és érdeklődnék hogy interneten keresztül és kb minden igaz volt belőle rám. Rálehet e jönni, hogy van e ténylegesen ADHD-m interneten valami kérdőíven keresztül vagy inkább menjek személyesen valahova? Egyre aggasztóbb és egyre rosszabbul érzem magam, kétségbe vagyok esve és szeretném megtudni mi a baj velem vagy tényleg igazuk van másoknak hogy szimplán h*lye vagyok..
    Előre is köszönöm a választ!
    Tisztelettel,
    P.A.

    • Habis Melinda

      Kedves P.A!

      Interneten keresztül nem állítható fel szakszerű diangózis, ezért mindenképpejn azt javaslom, hogy személyesen keressen fel szakrendelést. Fontos tudni, hogy ADHD-hez hasonló tüneteket több állapot is okozhat, ezeket fontos kizárni.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Roland

    Tisztelt Doktornő!! Kicsit hosszu lessz de hogy jobban lehessen erteni! Koszonom!
    Van egy lány mar kb 8 vagy eve ismerjuk egymast de 6eve eltunt mert baratja lett tortent hazassag is aztan most 1 honapja beszelunk tortent minden szerelmesek lettunk egymasba de kiderult hogy 2 honapos terhes de en annyira bele estem ebbe a szerelembe vonzodasba hogy azt is elfogadnam ha megtartja csak velem! alig eszek szinte semmit van egy masfel eves kapcsolatom es felbukkant es csak ő es ő senki mas!! Meg annyit hogy ezzdl a lannyal soha soha ndm volt nezetelteres egy rossz szo semmi es ezt tudja a lany is!
    A fiu meg az utolso masfel evbe nem nezte semmibe a lanyt verte elhordta mindennek fenyegette megcsalta tobbszor es most a terhesseg miatt inkabb eldob engem mint megtartana! Koszonom ha elolvassa es valaszol! Szép napot!

    • Habis Melinda

      Kedves Roland!

      Érzelmileg igen megterhelő lehet Önnek a levelében megfogalmazott szerelmi háromszög. Amennyiben igényli, hogy a saját szerepét ebben jobban megértse, javaslom, hogy vegyen igénybe négyszemközti konzultációt pszichológussal.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Delila

    Kedves Doktornő!

    Együtt vagyok egy olyan emberrel, akinek szörnyű gyerekkora volt, ki volt téve annak, hogy az látta ahogy az apja veri az anyját. Valószínűnek tartom, hogy emiatt olyan jellegű trauma van benne, vagy alakult ki nárcizmus melynek hozadéka, az egyszer fent egyszer lent. Ha problémám van és elmondom neki, egyből durran és elborul az agya. Támadásnak vesz mindent, pedig csak annyit kértem, h ogy beszéljen normálisan velem, nem úgy mint egy kutyával. Ami nem az ő lelkének megfelelően van, akkor már rossz vagyok és nem törődöm vele. Pedig ő sokszor megbántott, sok olyan dologgal amit úgy árultam el neki, hogy bizalmasan kezelje, mégis ezekkel dobálozik mikor van valami.
    Mindezek ellenére, fizikailag ott van, lelkileg nem érzem, ennek ellenére szeretem, de őszintén szólva szexuálisan nem érzem azt a pluszt. Nem tudom, hogy velem van baj, vagy az érzelmi üresség okozza ezt nálam?

    A kérdésem az lenne, hogy lehet elfeledtetni/elfeledni a múlt sebeit?

    Köszönöm előre is a válaszát

    • Habis Melinda

      Kedves Delila!

      Be lehet gyógyítani a múlt által okozott sebeket, de ehhez szükséges a pszichoterápia. Ez csak akkor működőképes, ha a párja igényli ezt, hajlanadó szakemberhez fordulni. Ha ez nincs így, párterápia nyújthat segítséget, amennyiben arra könnyebben rááll.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Dorina D.

    Sajnos mi a parommal mostanaba eleg sokat veszekszunk, van egy kislanyunk (10honapos) es en ugy erzem hogy nem foglalkozik velunk eleget.
    (3eve vagyunk egyutt) sokat dolgozik a parom, majd ha vegzett a munkaval oda ul a szamitogep ele es hajnali 1-2korul jon be a szobaba..
    Tudni kell hogy a parom fodrasz, van egy kozos szalonja a noverevel.. es tegnap veletlenul meg hallotam hogy a parom azt mondta a novere vendegenek hogy.. sokat veszekszeksunk es hogy egyutt vagyunk de nem ugy.. o szabad ember mellettem.. es azota nem tudom kiverni a fejembol, nagyon bant..
    Probaltam vele megbeszelni, de csak annyit mond hogy nem ugy ertette, de meg o se tudta elmagyarazni hogy hogyan is ertette amikor ra kerdeztem

    • Habis Melinda

      Kedves Dorina!

      Levele alapján azt gondolom, hogy fontos, hogy hallgasson a megérzéseire és ha problémát tapasztal, akkor ne álljon meg a szimpla jelzésénél, hanem tegyen lépséseket az érdemi változás irányába. Párterápiás munkával csökkenthető lenne az Önök közti távolság!

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • T. Enikő

    Tisztelt Doktornő! Röviden próbálom össze foglalni miről lenne szó.
    Jelenleg olyan helyen lakom ahol többen is vagyunk egy háztartásban. Azt vettem észre, hogy a Tulajdonos a barátnője állítása szerint odáig van értem és belém szerelmes, holott 5 éves párkapcsolatban él. Olyan dolgokat csinál amiket a Barátnőjének nem tenne meg. Maga szerint mi lenne a helyes döntés ? És sajnos ebben az a rossz, hogy valamilyen szinten vonzódom ehhez a pasihoz és nem tudom el felejteni mert szeretem is.

    • Habis Melinda

      Kedves Enikő!

      Javaslom, hogy ahhoz, hogy jobban megértse az érzéseit, kezdejn önismereti munkába. Ez segít az esetlegesen szükséges lépések átgondolásában is!

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • p szabolcs

    tiszteletem doktor no ojan klrdesem lene nem nezelki jol az utcan elfoedulnak tolem ha meglátnak enyire nyucsa vagyok mit csinaáljak magamal hogy egy kicsit jobn nezel ki es hogy ne folduljanak el az utcan

    • Habis Melinda

      Kedves Szabolcs!

      Azon, hogy jobban érezze magát a bőrében, önismereti munka tud segíteni. Azon, hogy az arcvonásai megváltozzanak, plsaztikai sebész.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Dóri

    Jó napot kívánok.
    Egy 28 éves nő vagyok. Eddig minden rendben volt velem. DE most 2 hete, egyszerűen nem tudok ki mozdulni itthonról. Ahogy megyek valahová hányingerem lesz,izzadni kezdek,rosszul érzem magam a gondolattól is,hogy el kell mennem valahová. Mi lehet ez? Mit tehetnék? Már nem tudok normális életet élni. Köszönöm válaszát.

    • Habis Melinda

      Kedves Dóri!

      Javaslom, hogy keresse fel a tüneteivel a háziorvosát. A testi betegségek kizárása után pánikbetegség merül fel, ami jól reagál a pszichoterápiára.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • ádám k.

    Jo napot,27 éves fiu vagyok,decemberben szakitott velem a barátnom,azota is képtelen vagyok magamat tultenni rajta.Nagyon tetszettunk egymásnak,meg szeretett is engem,de azt mondta h keveset kommunikálunk,nem írok neki gyakran naponta,és neki ebbol az jon le hogy nem akarok semmi komolyat tole,mert neki komoly tervei vannak a jovore nézve…nekem még elotte nem volt nagyon kapcsolatom,így sok mindent tényleg rosszul csináltam,tapasztalatlan voltam.Nagyobb baj h 3 hétre rá osszejott egy idosebb fiuval,ami tényleg padlora tett…nagyon szeretném ezt helyre hozni,de tanácstalan vagyok,foleg h így gyorsan beleugrott egy másik kapcsolatba,de nem szeretnék neki sem bekavarni,mert lehet tényleg szerelmes a srácba,jol megvannak..azért is azota nem léptem semmit…azota viszont nem tudok aludni,munkámra sem tudok ugy oda koncentrálni,meg nincs is kitol tanácsot kérjek,már ugy látom ez így nem mehet tovább azért is kérném a tanácsát..koszonom elore is válaszát!

    • Habis Melinda

      Kedves Ádám!

      Sorai alapján azt gondolom, hogy az exe egyértelműen jelezte, hogy meghozta a döntést kettejükkel kapcsolatban. Amennyiben ennek elfogadásában szeretne segítséget kapni, javaslom négyszemközti konzulcátió(k) igénybe véletét.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Valaki

    Tisztelt Melinda! Egy olyan aggodalmam lenne ,hogy a párommal 6 éve vagyunk együtt nagyon szeretem tavaly megkérte a kezemet. A kapcsolatunk előtt nem sokkal egy női kollégánkra tett egy olyan jellegű megjegyzést amivel a későbbiekben kisebb féltékenység alakult ki pedig mondta , hogy szerinte nem néz ki rosszul de nem érdekli.(Meg hogy nagyon buta meg pletykás stb.) közvetlen kollégák de elég sokat szoktak beszélgetni Nem esik jól ez nekem azt mondta erre , hogy csak azért mert hülye és lehet rajta nevetni. Ön szerint tetszik neki ? Vagy van aggódnivalóm? A dolgot bonyolítja , hogy Bipoláris vagyok néha máshogy érzékelem a dolgokat mint ahogy kéne. Már nagyon látszik rajta ,hogy zavarja ,hogy állandóan ezt mondogatom. Válaszát előre is köszönöm . Üdvözlettel : Titkos valaki

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      Levele alapján azt gondolom, hogy az Ön féltékenységével pszichoterápiásan lenne érdemes dolgozni. Ez a bipoláris zavar hatékony kezelésének is része.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • G Flora

    Kedves doktorno
    A segitseget szeretnem kerni sajnos bele kezdtem egy olyan kapcsolatba hogy en vagyok a harmadik fel 1 eve tart de 5 eve mar hogy ismerjuk egymast felesege es egy gyermeke van soha nem volt ilyenben reszem es nem is akartam de megtortent mit tegyek? Tanacstalan vagyok a ferfi azt mondja hogy szeret es ugy is viselkedik de mit tegyek? Nem lehet folytatni eat igy viszont a ferfinak igy jo Mert nem lep a feleseggel beszeljek vagy mit csinaljak?
    Köszönöm

    • Habis Melinda

      Kedves Flora!

      Javaslom, hogy kezdjen önismereti munkába, hogy megértse, miért sodródott bele egy olyan helyzetbe, ami nem jó Önnek és a kiutat is könnyebben megtalálja belőle.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • János Sz.

    Joestet doktornő mit tegyek ha cikiznek a regi videóim miatt es nemtudom oket letorolni sehogyse es mindig nevetnek rajtam ez miatt

    • Habis Melinda

      Kedves János!

      A cikizést legtöbbször határhúzással lehet kezelni. Például jelezheti, hogy nem érdekli a véleményük. Fontos kérdés az is, mik azok a momentumok, melyek miatt kellemetlenül érzi magát. Ha önmagában rendezte a videóval kapcsolatos érzéseit, akkor lehet hogy már kevésbé fogja zavarni mások viselkedése is.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Bernadett

    Üdvözlöm Doktornő!

    Egy olyan kérdésem lenne, hogy enyhe Post covidos szorongásos depressziót állapítottak meg nálam. Amire kaptam yarocen antidepresszánst. Egy napja szedem de nagyon rosszul voltam tőle reggel mikor felkeltem. Szédülés jött rám s olyan voltam mint egy szellem. Ez elfog múlni.. Nagyon stresszes vagyok a mellékhatásoktol. De frontint nem irt fel a doktornő. Pedig az segített. Igy nagyon rosszul vagyok egész nap s rettentő álmos. Mit tegyek? Kicsi gyermekeim vannak félek hogy valami történik velük… És még egy kérdést engedjen meg. A Yarocen antidepresszánssal lehet szedni s Valerián relaxot. Vagy nem ajánlatos? Köszönöm szépen válaszát.

    • Habis Melinda

      Kedves Bernadett!

      Javaslom, hogy annak tegye fel a gyógyszerrel kapcsolatos kérdéseit, aki felírta öket.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • K. A

    Jó Napot. 2 kicsi fiam van, tényleg nagyon kicsik. Apuka iszik, fenyeget hogy el veszi tőlem a gyerekeket. Engem is meg fenyegetett már hogy el vágja a nyakam. Akkor is iszik, ha valamelyik kicsi beteg, és be kéne vinni ügyeletre,nem érdekli. Sokszor keres másik nőt magának. Szextől undorom vele, addig nem hagy békén amíg meg nem történik. Nem is akarok vele, de akkor se hagy.. Kivagyok.

    • Habis Melinda

      Kedves K.A!

      Fontos, hogy ne engedjen a fenyegetéseknek, amennyiben az apuka iszik, kizárt, hogy levegyék Öntől a gyermekeit. Amikor veszélyben érzi magát, nyugodtan hívja a 112-t, a fenyegető viselkedésnek zárt osztályon, vagy rendőrségen lehet határt szabni. Addig is javaslom, hogy tanulmányozza a NANE egyesület weboldalát!

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Lili

    Kedves Doktornő!

    (volt?) Legjobb barátnőmet 3 éves korom óta ismerem, 7 évesen elköltöztek a szomszédból válás miatt, akkor még úgy éreztem nincs baj a barátságunkkal, de aztán már nem igazán tudtunk találkozni, beszélni se beszéltünk annyit, néha eljöttek hozzánk látogatni ha a közelben voltak, de aztán már nem igazán tartottuk a kapcsolatot, mindketten 17 évesek vagyunk, ha eljönnek hozzánk ( bár mondjuk ez már ritkább) nem tudok vele ugyanúgy beszélni, kínos a helyzet és mintha már nem is akarna a közelemben lenni, unja magát. Olyan mintha már nem is ismerném. De az Anyja azt mondta az enyémnek hogy én is hiányzok neki és hogy igen is szeretne velem többet lenni, vagy legalább beszélni. Azt is megemlítette hogy mióta elkezdte a gimit, eléggé magányos és maga alatt van.
    Emiatt bűntudatom lett és ezért szeretnék vele újra barátok lenni, de nem merek ráirni, félek hogy ő már teljesen elfeledkezett rólam és nem akar velem semmit, de közben egy hang a fejemben még is azt mondja hogy írjak rá, kérdezzem meg hogy van. Tudom hogy nem minden barátság tart örökké, de ha úgy vesszük ez egy 14 éves barátság, nem lenne szívem csak úgy eldobni. Mit tegyek?

    • Habis Melinda

      Kedves Lili!

      Javaslom, hogy beszéljen a barátnőjével a félemeiről, gondolatairól. Ha nem teszi meg, azzal is kockázatot vállal, hiszen a kapcsolatuk nem lesz tőle szorosabb, sőt!

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • M. Magdolna

    Mit tegyek hogy a párom a kapcsolat kezdete óta, csal engemet és nem akarja hogy el menjek
    Már teljesen kivagyok – 15kg fogytam

    • Habis Melinda

      Kedves Magdolna!

      A legfontosabb kérdés szerintem az, hogy Ön mit szeretne, vagy mit tűr el a párjának. Ha igényli, önismereti munka segíthet abban, hogy döntést hozzon, erőt merítsen hozzá, hogy megtegye az ehhez szükséges lépéseket.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Névtelen

    Tisztelet Doktornő.
    A lányom 10 éves. Észrevettem, hogy meztelen férfiak és nők képeit nézegeti a neten. Olyan férfiakét akiknek erekciójuk van. Mi a helyes hozzáálás. Mit tegyek. Ne szoljak, nézzem milyen sürű ez nálla. Lehet egyszeri volt? Vagy ez egy természetes folyamat? Most fedezi fel a testiséget?

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      Egy 10 éves gyerek nem fedezi fel ok nélkül a testiséget. Érdemes beszélgetést kezdeményeznie erről, megválaszolnia a szexel kapcsolatos kérdéseit. Jobb, ha mindent Öntől tud meg, mintha bizonytalan forrásból szerezné az információit!

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Névtelen

    Jó estét doktornő ! Nekem egy olyan kérdésem lenne , hogy édesanyámmal kicsengetésre kell mennünk és nagyon szeretnénk a barátommal hogy együtt legyünk ott vagyis hogy jöhessen velünk ! édesanyámmal ez elég kényes téma mivel a régi elvekhez ragaszkodik mégpedig hogy a fiú ( a barátom ) nem kell mindenhol ott legyen és itt mindenki ott lenne a családból mindenki ismeri a barátom ! Azért is kényes ügy mivel édesapám 2 éve halt meg és ez meg friss számunka és az o családjával lenne az ünnepség ! Édesanyám arra gondol csak hogy mit mond a család .. de mindig mikor ünnepségekre megyünk a rokonok érdeklődnek a barátom fele és hogy miért nincs ott az adott eseményen velem ezért nem tudom mi tevő legyek kérem a segítséget bocsánat a zavarásért !

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      Szerintem fontos, hogy beszéljenek arról, hogy mi az ami fontos Önnek, nyugodtan rákérdezzen, az anyjának mi az ellenvetése. Talán az idegenek véleménye nem lehet fontosabb az Ön érzéseinél.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Betty M

    Üdvözlöm!
    Nekem annyi a bajom, hogy nincsen családom ( nem beszélgetünk, nem vagyok fontos, nem keresnek, csak kihasználnak) párom önző nem számít, hogy én mit akarok, annak kell lennie amit ő akar. Fél éve romokban vagyok lelkikeg, fizikálisan és anyagilag, teli lettem adóssággal. Vagdosom magam újra, próbáltam gyógyszermérgezésben meghalni, nem sikerült. Sokat sírok, napi 8* is legalább órákat. Frontint szedek (0.25) kb 7-15 szemet egyszerre.

    Nem tudom érdemes lenne -e nekem bármilyen orvoshoz fordulni. Lelkikeg nem érzek semmit. Egyedül lakok, nincs senkim. Párom is külföldön fél éve nem láttam, vele is csak veszekszünk. Azt akarja menjek ki, nyelvet nem tudom de az adósságom miatt úgy érzem megkell tennem, ami csak a lelki nyomást adja.

    Mit tegyek? Kihez hova forduljak? Antidepresszánsokat írassak? Újra boldog akarok lenni, újra bízni akarok. Tudjak döntêst hozni és ne a félelem irányítson.

    Kérem segítsen! Mindennap az öngyilkosság jár a fejemben hónapok óta és csak a vágyam nőtt,hogy számomra ez lesz a kiút hisz nem számítok senkinek.

    Betty

    • Habis Melinda

      Kedves Betty!

      Fontos, hogy mielőbb felkeressne pszichiátert és belekezdjen a pszichoterápiás munkába is. Öngyilkossági gondolatok esetén a 112-t kell hívni!

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • B Barbara

    Üdvözlöm.
    Jelenleg tanácstalannak érzem magam ezért írok. Édesapám 11 éves korom óta nem volt az életem része anya nevelt fel. 22 éves vagyok most. Mind a ketten meghaltak, anya 1 hónapja. Az utolsó 1 évben nem tartottuk a kapcsolatot. Nem tudom hogyan kerekedjek felül a bűntudaton én azon az érzésem hogy nincs családom. Se anya se apa se testvér senki nincs aki ismerne egy picit is. Egyedül vagyok.

    • Habis Melinda

      Kedves Barbara!

      A gyászfolyamat megsegítéséhez (melynek része a bűntudat, amelyet érez) javaslom, hogy keressen fel pszichológust.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Erika F

    Kedves Melinda! Van egy 19 hónapos kisfiam és férjemmel szeretnénk elmenni nélküle 2 hetes külföldi nyaralásra. Sosem voltunk még ennyi ideig nélküle, eddig 1 hét volt a legtöbb, az is egyszer. Szüleimnél már többször volt és jól érzi ott magát, mert ők is sokat törődnek vele. Ezúttal is náluk lenne, örömmel elvállalják. Férjemmel 3 éve nem voltunk szinte sehol, és vágyunk egy kis feltöltekezésre. Fiamat nem szeretném.ilyen pici korban magunkkal vinni, több ok miatt. Másrészt, aggódom, hogy nem lesz-e a rá rossz hatással a 2 hetes távollétünk? Nem idegenedik el tőlünk? Nem hagy rossz nyomokat pici lelkében? Lelkifurdallásom van, hogy önző anya vagyok, nélküle megyek, másrészt, úgy érzem, szükségem van erre a hosszú “én-időre”. A családban van aki elítél emuatt, és van aki támogat (a szüleimen kívül is). Gyermekünk nem egy bújós fajta, sem az a nagyon “anyás” típus, ezért valahol úgy érzem, nem fogja megviselni távollétem. Mi erről a véleménye?

    • Habis Melinda

      Kedves Erika!

      Egy ilyen kicsi számára 14 nap rengeteg idő, de nyilván az is fontos, hogy Ön jól érezze, kipihenje magát.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Névtelen

    Tisztelt doktornő!Legjobb baratnömmel kicsit megromlott a barátságunk.Számàra tùl ragaszkodò barátságot szeretnék,ami nem igaz.Kicsit fura,mindenkivel megtartja a 3 lépés távolságot.Egy hibám van,talán sokszor kimutattam neki hogy fontos nekem.Pròbálom megbeszélni vele,de nem egyértelmü vàlaszt ad nekem.Én megkérdeztem tőle ,hogy vége van a barátságunknak,de ő konkrétan nem mondja ki.Csak annyit hogy neki ezt tùl szoros,és nem mondja hogy soha nem fogunk már beszélni.Tudom hogy kedvel,mert vannak dolgok amit rajtam kivül csap pàr emberrel oszt meg.Ön szerint megmenthető még ez a barátsàg?

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      Igen, amennyiben Ön tud engedni aze elvárásaiból, megszabadul a félelmeitől azzal kapcsolatban, hogy vége lesz a barátságuknak (ebben önismereti munka segíthet). Valemnnyire tud alkalmazkodni a legjobb barátnője kéréseihez.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • N.A

    Üdvözlöm!
    26 éves nő vagyok. Gyerekkorom óta küzdök hipochondriaval. Vannak jobb időszakok (akar évek). Mióta covidos voltam ez az egész nagyon durván vissza jött. Minden kis testi tünet után szorongok. A tüneteim mindennaposak. Több vizsgálaton voltam már. Neurológiai, angiológiai, háziorvosi. Már ha vitamint kell szednem is azt nézem milyen mellékhatásokat okozhat. Ha beütöm magam is attól félek hogy lebenulok. 2 hónapja voltam covidos. A létező összes tünet végig ment már rajtam azóta. Általában megkeresem a legfélelmetesebb betegségeket és abban Elek hetekig. Amíg nem jön egy új tünet ami felváltja az adott betegséget egy másik szörnyűséggel.
    Mit javasol? Nem szeretnék antidepresszánst szedni életem végéig. Kis ideig sem. Gyereket szeretnék az éven és minel előbb megszabadulni ettől a rettegestől.
    Segítsen kérem.
    Üdvözlettel
    Alexandra

    • Habis Melinda

      Kedves Alexandra!

      Javaslom pszichoterápiás munka megkezdését a hipochondriás tüneteinek jobb megértéséhez.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • K.N

    Kedves Doktornő!
    Szakítottunk a barátommal már két hónapja.
    A szakítás oka az volt hogy még fiatal de utánna egy hónappal össze jött egy olyan lánnyal akinek már gyereke is van! Az exemmel mai napig tartjuk a kapcsolatot találkozunk is néha! Amikor találkozunk mindig mondja hogy zavarba hozom és mindig ölelget és csókolóztunk is! Mostanába nagyon sokat veszekszik a mostani barátnőjével és velem osztja meg ezeket a problémákat de vajon miért?
    És van még rá esélyem hogy vissza szerezzem?

    • Habis Melinda

      Kedves K.N!

      Töbféleképp lehet értelmezni a történteket, amelyekről beszámol. Elképzelhetőnek tartom, hogy az exe még nem zárta le magában ezt a kapcsolatot, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy újra akarná kezdeni.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Névtelen

    Kedves Doktornő!

    Márta vagyok!
    41 éves látássérült hölgy vagyok.
    Avval a kérdéssel fordulok önhöz hogy én egy lakóotthonban lakom ahol három eber gonosz és az egyik már ötször bele taposott a lelkembe!
    Mit tegyek? Mert már nagyon elegem van és már nem bírom tovább!
    Üdvvözlettel:Márta.

    • Habis Melinda

      Kedves Márta!

      Javaslom, hogy ne hagyja, hogy bántsák. Hogy miként tudná hatékonyan megvédeni magát, azt alaposabban át kellene gondolnunk. Ha igényli, hogy erről négyszemközti keretek között beszéljünk, kérem vegye fel velem a kapcsolatot.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Sz. Cintia

    Üdvözletem!
    Elég szorongó, ismeretlen közegben eleinte visszahúzódó személy vagyok.
    Nem igazán tudom hogyan fogalmazzak jelenleg, de megpróbálom.
    Pár éve ki próbáltam a marihuánát. Be pánikoltam. Mostanáig nem csináltam, viszont nemrég újra megpróbáltam. Jó volt, lassan kezdtem és keveset. Semmi baj nem történt.
    Utána múlt héten adtam még egy alkalmat, ami nem úgy történt ahogyan kellett volna. Túl sok volt. Be pánikoltam teljesen, hánytam, azt hittem,hogy meghalok, stb.. ami ilyen tüneteket produkál ugye..
    Nem szeretném többet újra csinálni.
    Viszont azóta naponta többször szédülök, ájulás kerülget. Itthon is. De főleg városban, boltokban, munkahelyen. Nem tudok szinte olvasni, oda figyelni sem mivel szédülök közben és össze folynak a betűk vagy a számok. Nagyon nehezen tudom értelmezni a mondatokat. Ettől az érzéstől nagyon félek amikor jön, nagyon nehéz kontrollálni. Nem tudom mi lehet a baj, vagy lelkileg mi történt velem. Folyamatosan félek, hogy mikor jön újra elő. Nagyon nehéz gondolatot is váltsak. De biztos vagyok abban, hogy a szer miatt történt ez. Nem tudom, hogy mitévő legyek, vagy hogyan próbáljam rendbe tenni ezt magamban.

    • Habis Melinda

      Kedves Cintia!

      A levelében megfogalmazott tünetek miatt azt javaslom, hogy mielőbb keresse fel a házorivosát! Érdemes tudnia, hogy a droghasználat belobbanthat különféle mentális problémákat/betegségeket, melyekkel a fizikai betegségek kizárása után lehet elkezdeni foglalkozni.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Csongor

    Tisztelt Holgyem/Uram,

    Heteroszexualisnak vallom magamat, es mindig is heteroszexualis kapcsolataim voltak.
    Azonban mar egy ideje, 5-6 eve egy idosebb ferfival szoktam webkameran keresztul kielegulni, amely mar-mar intim jellegu kapcsolatta valt, tovabba azota szinten csak vele fantazialva tudok orgazmusig eljutni. Szemelyes talalkozo meg nem tortent.
    A nokhoz vonzodom, a noket is nezem meg az utcan, emiatt is szinte teljesen “ertetlenul” allok a helyzet elott. Viszont sajnos a nokkel valo egyuttlet soran soha nem sikerult az orgazmusig/magomlesig valo eljutas, erre mar a kezdetek ota tobb kapcsolatom rament.

    Ez minek lehet vajon betudhato?

    Koszonom megtisztelo segitseget es valaszt!

    • Habis Melinda

      Kedves Csongor!

      A levelében megfogalmazott kérdésre önismereti munka adhatja meg a választ. A szexuális vágy és a nemi identitás komplex kérdéskör, mindenkinél máshogyan alakul (különféle gyermekkori és egyéb élmények mentén illetve a hetero/homoszexualitásnak van genetikai összetevője is).

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Névtelen

    Kedves Doktorno!Problemam van a parkapcsolatba…a baratom azt mondta hogy mikor mas kapcsolatba volt kivantata magat az edzoterembe egy no es azert nezi a lanyokat mert kivanja es e miat nem tudunk elmenni sehova mert ha ranez egy nore jelenetet rendezek foleg ha latom hogy a feneket nezi es pornozot is melletem es mindig azt hiszem hogy pornozik nagyon zavar mi lenne a megoldas ?

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      Önismereti munka megkezdését javaslom, hogy a féltékenységét jobban megérthessük, megtanulja kontrollálni.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • G. Ildikó

    Kedves Melinda!

    Kata lányomat (21 éves) nagy szeretetben, jó értékrenddel neveltük a férjemmel.
    Most egyetemre jár (gazd. infó-Corvinus), szép, okos lány, de 16 évesen találkozott
    a nála 5 évvel idősebb léhűtő barátjával, aki alkalmi munkákból él, láncdohányos és fogalma sincs, mi a célja az életben. A férjemmel próbáltunk rá hatni annak idején, szinte eltiltottuk, nem engedtük be a házba, stb,, de őt nem érdekelte, tovább találkozott vele. Kb. 2 éve stratégiát váltottunk a férjemmel: aranyosak vagyunk a fiúval, meghívjuk közös étkezésekre. Reméljük, Kata kiábrándul belőle. Ennek még sajnos semmi jele. Kata nagyon ragaszkodik hozzá, mi pedig lassan az őrület határáig sodródunk. Mi tévőek legyünk ön szerint? Olyan nehezen megy az elfogadás!!! Nem ért semmit, amit 16 évig a képzeletbeli tarisznyájába tettem? Hogy képzeli el az életét? Neki jó diplomája lesz, vigyáz az egészségére, sportol, olvas, művelődik, a fiú pont ennek az ellentétje. Mi lesz ebből? Kata lányom miért nem aggódik a jövője miatt? Neki miért jó ez? Egy aggódó anyuka

    • Habis Melinda

      Kedves Ildikó!

      A levelében megfogalmazott kérdésekre négyszemközti konztultáció segítségével lehetne választ kapni. Addig is javaslom, hogy használja ki a lányával való jó kapcsolatát, ha lehetőség adódik rá, kérdezze meg hogyan tervezi a jövőjét, mit szeret/mi tetszik neki a partnerében.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Cs.B.

    Kedves Doktornő!
    7 éve élek házasságban, 2 kislányunk van, viszont 2 éve teljesen megromlott, minden téren – sokat veszekszünk mindent elvár tőlem én csináljam meg, csak az jó és rendben való amit ő szeretne, nincs közös program, érzelmileg úgy érzem zsarol, fenyegetésnek is érzem jó néhány megjegyzését amit csak négy szemközt mond nekem sose teszi más előtt!!
    Mióta ez tart nagyon nehezen alszom el éjszakánként, keveset is alszok, szorongok a közelében, nehezen kapok levegőt mintha megakarnék fulladni, nem vagyok boldog se. A kérdésem az lenne ez az élethelyzet okozhatja ezeket amit tapasztalok? Hogyan tudok magamnak segíteni hogy ezt leküzdjem ?
    Lehetőségek között van nekem a válás is de szeretnék megpróbálni mást is ha tudok és partner benne a férjem – bár ennek kevés esélyt látok!

    Köszönöm válaszát!
    Cs.B.

    • Habis Melinda

      Kedves Cs.B.!

      A levelében megfogalmazott problémákra párterápia (amennyiben a férje is akar valamiféle változást), vagy egyéni tererápia segíthet megoldást találni.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • N.B.

    Tisztelt Doktornő.
    Párkapcsolatban élek, de nem vagyok boldog. Van egy srác (32éves). Akihez vonzódok.. De viszont a mostani párom barátja. A neve Thomson. Kb 2 éve ismerjük egymást. De egy párnapja közelebb kerültünk egymáshoz. Hozzá teszem nem rég lépett ki egy hosszú párkapcsolatból. Nem tudom mitévő legyek. A válaszát előre is köszönöm!

    • Habis Melinda

      Kedves N.B.!

      Önismereti munka tudja megadni a választ a kérdéseire. Hogy Önnek mi a legjobb, azt Ön tudhatja a legjobban.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • K. Szófia

    Kedves doktornő, A párommal 4,5 éve vagyunk együtt én 27 ő26 éves. Én már szeretnék gyereket ő is azt mondja hogy szeretne gyereket tőlem de mivel én vagyok neki az első nő az életébe fél attól hogy mi van ha pár év múlva azt fogja érezni hogy ő nem élte ki magát hogy csak én voltam neki és “hétvégi” apuka lesz belőle. Azt mondja nem akar más nőt csak fél hogy mi van ha egyszer mást fog érezni.

    • Habis Melinda

      Kedves Szófia!

      Párterápiás munka, vagy a párja számára egyéni önismeret segíthet feloldani ezeket a félelmeket!

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Abigél

    Üdvözlöm!
    A nagy Ő kidobott elhitette velem hogy Boldog borderline vagyok. 2 napja nem iszok 4 napja nem ettem nem is tervezem egyiket sem. Nekem Életem legszebb 8 hónapját kaptam az élettől nem bántottam jól voltam végre azt csá ennyi hétfőn beintett. Nincs motiváció semmi. Nem kell válaszolni csak ezt ide rakom. Viszlát

    • Habis Melinda

      Kedves Abigél!

      Amennyiben nem tudja az életbenmaradáshoz szükséges alapvető tennivalókat sem ellátni, vagy öngyilkossági szándéka van, a 112-t szükséges tárcsáznia!

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Mona

    Az én kérdéseimre mikor lesz válasz? Már kétszer írtam és fontos lenne de egyikre se semmi és már hónapok óta az első

    • Habis Melinda

      Kedves Mona!

      A kérdésekkel igyekszem sorban haladni, de az 1000 karakternél hosszabbakat automatikusan törlöm.
      Megértését köszönöm!

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Elizabet

    Nem érzem újra ön magam amióta volt egy buli meg tört valami bennem nem érzem rossz gyerek korom 2 évesen el vetek anyámtól aztán alkoholista kereszt anyámhoz kerültem majd, 8 évesen be került egy férfi aki tönkre tette életem 17 éves koromig, megerőszakolt senki nem tett ezért, 9 évesen be kerültem gyermekotthonba is 17 éves koromig voltam bent, vagy akár nagyon sokan át vertek pl: barátok akikbenn bíztam és családtagok el hagyott mindenki ameddig volt pénzem addig voltam csak jó.A ház avató buli után el költöztem Pestről mindent el dobtam munka, ház egy jó barát hoz meg párom hoz ( azt hittem boldog leszek most egyszer)de szakított velem el költözött aztán jo baratom ammedig volt pénzem addig nem dobot ki aztán ki dobott ahogy együtt el költöttünk pénz pedig sokat segitettem.Mindegy már akkor se voltam boldog amikor oda költöztem és be fordultam nem beszélgetek senkivel,szinte nincs kedvem ki menni házból,ki se tenném lábam ha tehetném félek új dolgoktól,most műszak vezető leszek úgy érzem mindent el fogok ba***ni aztán mégis kicsit bizok hogy menni fog de hamar el múlik félek ön magamtól lassan szeretnék vidám, bátorság legyen bennem, páromnak újra vidámságot mutatni mert el hagy akkor nem lesz senkim. Pedig egyik álmom műszak vezető legyek és talpra akarok állni de nem tudom hogy kell.

    • Habis Melinda

      Kedves Elizabet!

      Önismreti munka szükséges hozzá, hogy jól érezze magát a bőrében. Levelében sok szörnyű tapasztalatot fogalmaz meg, melyek terápia nélkül rányomják a bélyegüket a hangulatára, vagy akár a munkahelyi teljesítményére, kapcsolataira is.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • F Alexandra

    Üdvözlöm! Egy éve jött az életünkbe, hogy kiderült hogy a férjem leukémiás! Folyamatos kemoterápia majd sikerült időpontot kapni csontvelő transzpantaciora! A testvére volt a donor! 3gyermekunk van 9eve vagyunk házasok de 15eves Korunk óta ismerjük egymást! Én a kelleténél is jobban ragaszkodtam ,ahogy megszülettek a gyerekek jöttek a problémák ! Mar a betegség előtt is nagyon eltavolodtunk azt gondoltam h ez közelebb hoz egymáshoz minket!Úgy érzem hogy nagyon dühös rám és hibaztat van h vita közben hangot is ad ennek majd megbánja! Nagyon eltavoludtunk egymástól! Kíváncsi lennék hogy ez a betegség vagy hogy tényleg más emberek lettünk!

    • Habis Melinda

      Kedves Alexandra!

      Ha szeretne közelebb kerülni a párjához, párteráiás munka megkezdése javasolt (amennyiben ő is partner ebben, természetesen)!

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • B. Franciska

    Kedves Doktor Nő!
    23éves vagyok, a húgom 2 évvel fiatalabb. Szerető családban nőttünk fel és jó tesók voltunk általában.
    Ő itthon lakik, és 1,5 éve én is (az online oktatás miatt). Eleinte szorosabb lett a kapcsolatunk, majd idővel rengeteget kezdtünk el veszekedni.
    Volt egy olyan incidens, amikor a barátnője, aki nem is ismer engem, el kezdett szidni a húgomnak valótlan dolgokat, s a húgom ahelyett, hogy kiállt volna értem/mellettem, serényen bólogatott. (Azért szidott a csaj, mert féltékeny volt, hogy már nem csak vele, hanem velem is tölt időt a húgom és így akarta “ellenem hangolni”). Ez kb 1éve volt. És nagyon sokszor bocsánatot kért emiatt.
    De most újra megtörtént más körülmények között. Nem csak mellettem, de a szülei mellett sem állt ki.
    Miért? Miért nem képes azok mellett kiállni, akiktől a legtöbb és legnagyobb szeretetet kapja?
    Én hogyan álljak hozzá? Olyan nehéz ezt másodszor is elfelejteni neki.
    Úgy érzem fel sem fogja a dolgok súlyát. Csalódott vagyok és szomorú.

    • Habis Melinda

      Kedves Franciska!

      Fontos, hogy a levelében megfogalmazottakat a húga felé is kifejezze. Remélhetőleg ezután nagyobb figyelmet fog szenteni annak, hogy érezetsse Önnel a törődését, beleálljon a konflituskelyzetekbe, vagy legalább belátást enged majd Önnek abba, miért okoz ez nehézséget a számára .

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Hajni

    Jó napot. Nekem olyan kérdésem lenne,hogy az exemmel 3hónapja szakítottunk. És az elmúlt 3hétben hivott fagyizni, kirándulni is hivott. Van egy közös gyerekünk,2éves. És nem tudom hova tenni, h ez a békülés jele lehet? Hogy hív hetente 1szer fagyizni?

    • Habis Melinda

      Kedves Hajni!

      Akár az is előfordulhat. Fontos, hogy Ön mit szeretne kettejükkel kapcsolatban. Zárójelben megjegyezném, hogy a két éves gyermek számára is fontos tiszta helyzetet teremteni, mert az egészséges fejlődéséhez érzelmi biztonság szükséges.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • nem vagyok rá büszke

    Kedves doktornő!

    Éveken át küzdöttünk hogy gyerekeink legyenek, de eközben kiderült hogy hererakos vagyok. Meggyogyultam, de azóta nem kellek neki. Ketten maradtunk, képtelen vagyok szakítani majd egy tucat év után.
    Nem látom jövőjét a kapcsolatnak.

    Üdv.

    • Habis Melinda

      Kedves nem vagyok rá büszke!

      Önsiemreti munka segíthet abban, hogy a döntését meg tudja hozni és a szükséges lépéseket átültesse a gyakorlatba.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Névtelen

    Tisztelt doktornő! 21 év házasság után elváltam egy másik nő miatt ,most 50 éves vagyok 6 évvel ezelőtt ismertem meg a mostani párom aki külföldön dolgozik 3 hetente haza jár de minden nap este beszélünk kamerázunk. Nagyon kedves figyelmes oda adó volt nagyon jól működöt minden. De vagy 2 éve megváltozott már nem olyan figyelmes mostanába semmi nem jó neki amit én csinálok mert azt nem úgy kell, az nem jó úgy, ne ide rakjam, így csináljam, zárjam be az ajtót ha nyitva hagyom a szoba ajtót,ha beszélünk kamerázunk akkor is ha mondom mi volt stb.. akkor is mondja hogy ,hogy kell azt csinálni …..és ha haza jön van olyan hogy ez miatt egy kicsit össze kapunk. Igaz én próbálom inkább nem oda figyelni ráhagyni de sajnos ezzel mindig azt érezteti ,hogy ő okosabb jobban tudja a dolgokat mint én. Amikor rákérdeztem miért van ez akkor azt mondta hogy eddig bírtam…de mit? Mi lehet a baj ? Miért változott meg? Köszönettel O.A.

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      A párkapcsolatok idővel változnak, mindkét fél egyre inkább belevetíti az otthonról hozott mintákat, saját szükségleteit, amitől az egyensúly felborulhat. Párterápiás munka segíthet abban, hogy visszataláljanak egymáshoz, jobban tudják kezelni a konflitkushelyzeteket.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Edina M

    Tisztelt Doktornő. Párhete leesett a vércukrom az utcán. Sportolok és nem.ettem eleget. Azóta rettegek ha menni kell. Úgy érzem bizonytalan vagyok és elkezdek szédülni. A cukrom rendbe van. Vérnyomás jó. Magne b6, D vitamin amit szedek. De mégis pánikolok

    • Habis Melinda

      Kedves Edina!

      Érdemes a háziorvosát felkeresnie, aki a pánikszerű tünetek kezelésében is tud majd segíteni.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Ismeretlen

    Érdeklődni szeretnék,
    A jelenlegi párom úgy tudja ,hogy még szűz vagyok,
    De el követtem egy nagy hibát ,az exemmel meg történt a közös együttlét. A kérdésem… a párom érezni fogja ,hogy már nem vagyok szűz?

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      Szerintem a bizlom miatt lenne érdemes beszélniük a történtekről a párjával, nem azért mert rájöhet.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • V F

    Kedves Doktornő!
    Több, mint tíz éves barátság után a barátnőm az új párja mellett megváltozott, az elmúlt egy, másfél év alatt a kapcsolatunk elhidegült, úgy látom a környezetében másokkal is adódik konfliktusa. Mivel a hozzáállásom őfelé megváltozott, gyakran már nem azt a fajta pozitív visszajelzést sugárzom felé, mint korábban, úgy érzem kisebb helyzetekben ezt indokolatlanul amolyan “apró bosszú” szerűen viszonozza.
    Hogyan kezeljem a kialakult helyzetet, jogosan érzem-e, hogy ez egy igazságtalan helyzet, hogyan lehet elengedi ezt a barátságot, ami már nem ad számomra jó érzést, de ragaszkodom hozzá a múltra tekintettel.
    Próbáltam megbeszélni vele a sérelmeket, de nem jutottunk semmire. Ő velem ellentétben könnyebben átsiklik dolgok felett, rám erősebben hatnak azok.
    Ha több, mint tíz évig egy embert pozitív megvilágításban látok hátratolva a negatív tulajdonságait, miért fordult ez át teljesen az ellentétére.
    Válaszát köszönöm.

    • Habis Melinda

      Kedves VF!

      Javaslom, hogy ossza meg barátnőjével a megélt változásokat, s azt is, hogy ezek milyen mértékben megterhelőek az Ön számára. Ha ezt nem követi változás, akkor Önnek kell alkalmazkodnia a kialakult helyzethez (akár távolságtartással). Attól, hogy negatív tapasztalatai vannak vele kapcsolatban, nem törvényszerű, hogy megváltozzon a barátnőjéről alkotott képe.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Kova

    Jó napot kívánok! Az a gondom, hogy 14 éves lányom találkozgat egy fiúval, segítséget kérek , hogyan kezeljem a dolgot???l

    • Habis Melinda

      Kedves Kova!

      Érdemes minél lazábban és elfogadóbban kezelnie a dolgot. Ha a kapcsolatuk korábban bizalmas volt, akkor nyugodtan érdeklődhet, milyen tapasztalatai vannaka lányának. Vagy mesélhet a saját hasonló helyzetben megélt élményeiről is kamasz gyermekének.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Kétségbe esett lány

    Tisztelt doktornő!

    Csak 18 éves vagyok, de már lassan egy hete csak a halál van a fejemben. Egyszerűen bármire, bárkire ránézek eszembe jut és nem tudok tenni ellenne. Olyan érzésem van mint ha sírni akarnék folyamatosan és nem tudok aludni. Nevetni se mosolyogni nem tudok őszintén. Nagyon rossz érzés, mivel tudom hogy előttem áll még egy egész élet és nem kéne még ezen gondolkoznom, se éreznem. Nagyon örülnék neki ha elmondaná a véleményét vagy tanácsot adna, hogy valahogyan megszüntessem ezt az érzést. Előre is nagyon köszönöm!

    • Habis Melinda

      Kedves Kétségbe esett lány!

      Javaslom, hogy hívja mielőbb a 116-123-as telefonszámot!

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Névtelen

    Kedves Habis Melinda!

    A problémám a nagyfiam viselkedésével van. Ő 11 éves fiú online oktatásból kiszabadulva visszament most tanulni. Jelenleg 8 osztályos gimnáziumba tanul 5 osztályos.
    Sokat küzdöttünk az online oktatás alatt is próbálok segíteni neki mindig a feladataiba, olykor meg is oldom helyette. Többszőr előfordult már ha nem akar tanulni, akkor puffog csapkod. Én nem is akartam ilyen erős teljesítményű gimnáziumba vinni, mert nem szorgalmas. A problémám, hogy mindig bohóckodik olykor szenvtelen is a nagyanyjával és velem is. Provokatív.
    Tegnap mesét olvastam a 2 gyereknek (van 5 éves öccse) többszőr kértem, hogy csendesedjenek el ne zajongjanak. Már 3x kezdtem újra a mesét nevetteti a kicsit. Rászólok hagyja abba forduljon fal felé erre “Én őt nem szeretem”-mondta. Neki vágtam a mesekönyvet a hátának. Amit persze utána meg is bántam, mert csak 1 veséje van és nem kéne ütés érnie.
    Utána otthagytam őket, nem olvastam tovább. Aztán fél éjszakát sírtam én, mert aggódtam elaludtunk. Nem fájt neki már annyira. Később bocsánatot kértem és elaludtunk.
    Kérdésem az hogy tudom ezeket a helyzeteket elkerülni?
    Néha a nagyanyját is provokálja ő is a felpofozás határán van. Nem akarom bántani mert engem is vertek gyerekkoromba de eszköztelen vagyok.
    Várom válaszát!

    • Habis Melinda

      Kedves Kérdező!

      Sorai alapján azt gondolom, hogy a jó szándék megvan, már csak az önismeret és az Önnel történt tarumák feldolgozása szükséges ahhoz, hogy erőszakmentesen tudja nevelni a gyermekeit (akármennyire provokatívak is legyenek).

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • E Henrietta

    Tisztelt Doktornő
    Minden alkalommal lefekvés előtt, rossz gondolatokat tragédiákat élek át amik velem a kisfiammal( 2. 5 éves) és a férjemmel kapcsolatos…Boldogan kiegyensúlyozottan élünk. Rettegek a házba éjszakánkét hogy betörnek megölnek minket….folyton hangokat hallok… 8 hónapja amióta ide költöztünk. Kreálok olyan sztorikat a fejembe hogy félelmetes… Sokat gondolok halottakra….. Imádkozom mindig hogy ne gondoljak ilyenekre de csak jönnek a gondolatok… Mondjuk gyerekkorom óta vannak bennem félelmek de ebbe a házba ez sokszorozódik. Mit javasol? Válaszát előre is köszönöm. Henrietta

    • Habis Melinda

      Kedves Henrietta!

      A félelmei pszichoterápiás munka segítségével megérthetők és kezelhetők. Javaslom, hogy keressen fel mielőbb klinikai szakpszichológust, vagy pszichoterapeutát.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Nóra

    Kedves doktornő. Mit tegyek ha a férjem nem szexszel velem. Azt mondja túlterhelt és sok a gondja és ezért nem megy neki. Ami igaz is de nekem nagyon hiányzik. Az eggyütlétet megnehezíti még a 8hónapos tündéri kislányunk.

    • Habis Melinda

      Kedves Nóra!

      Fontos volna, hogy egymás támaszai legyenek a nehezebb élethelyzetben a párjával. Ha a nehézségek rövid távon nem orvosolhatók, párterápiás segítség kérése jöhet szóba.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • K Renáta

    Kedves doktornő!

    A párom az instagramon legtöbb esetbe ismeretlen lányokat követ be és like-ol be. Szerinte ez teljesen normális egy kapcsolatban. Szóvá tettem hogy ez zavar mert sokkal csinosabb nőket figyelget, de ennek ellenére ugyan úgy látom hogy csinálja, és egyre többet követ be. Úgy érzem hogy ez azért nem normális dolog. Hogy adjam tudtára hogy én ezen nem tudok túllépni? Nem attól félek hogy elhagy, de zavar hogy másokat szándékosan figyel.

    • Habis Melinda

      Kedves Renáta!

      Amennyiben már beszéltek erről és a párja mégsem alkalmazkodik, más problémák is felmerülnek. Érdemes felhoznia, hogy Önnek ez fontos és ha más helyzetekben is azt érzi, hogy Ő nem veszi figyelembe a kérését, párterápia szükségessége merül fel.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Férfi

    Több mint egy hónapja úgy látom a mozgó tárgyakat mintha gyors lenne és nagyon megrémíszt és ha el indulok valahova akkor olyankor mozog velem minden gyenge a lábam de ez a dolog hogy gyorsnak látom a dolgokat nagyon megemészt lelkileg és testileg nem tudom meg találni a problémát

    • Habis Melinda

      Kedves Férfi!

      Javaslom, hogy keresse fel a háziorvosát és mondja el neki ezeket a tüneteket!

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Agressziv Aldozat

    Jó napot,

    A feleségem nárcisztikus személyiség zavarban szenved(ezt 10 év tapasztalatból mondom). Már tönkretett egészen és elvett mindent tőlem (hobby,foglalkozás,csalad,munka stb)
    Van egy 6 éves kisfiunk és ez lesz az ő sorsa is ha nem teszek valamit. Kimerult vagyok és faradt. Senki nem ad esélyt hogy válásnal nállam maradjon a fiam,bizonyíték és tanúk nelkul.
    Hogy menthetem meg magam és a gyermekem?
    Köszönöm!

    • Habis Melinda

      Kedves Agressziv Aldozat!

      Pszichoterápiás munka megkezdése javasolt, hogy a saját sorsát jobban a kezébe tudja venni.

      Üdvözlettel: Habis Melinda

  • Kérdése vagy véleménye van? Ossza meg velünk!

    Az email címet nem tesszük közzé.