Ha olyan problémája van, amit néhány mondatban (maximum 1000 karakter, az ennél hosszabbakat törlöm!) meg tud fogalmazni és úgy gondolja hogy egy e-mail terjedelmű válasz is iránymutatást tud adni Önnek, írja meg kérdését a lenti ablakba és a válasszal együtt (moderálás után, név nélkül) megjelenítem. A hozzászólás elküldéséhez az email cím és más adatok megadása nem szükséges.
Tisztelettel kérem a kedves Látogatót, hogy e-mailt csak pszichoterápiás felkérés esetén írjon. Kérdését az oldal alján (legörgetés után) megjelenő ablakba írja meg, mert csak így áll módomban megválaszolni azt!
Felhívom szíves figyelmét, hogy az írásos tanácsadás nem egyenértékű a pszichológiai vizsgálatra (videobeszélgetés, vagy személyes találkozás során létrejövő első interjúra) alapozott szakvéleménnyel, kizárólag a problémafelvetés alapján bennem keletkező benyomásokat és a személyes véleményemet tükrözi. Sürgős esetben az alábbi linken található telefonos lelki-segély vonalak valamelyikének felhívása javasolt!
A pszichológus válaszol rovatban a válaszadás ingyenes és random sorrendben történik.
A hozzászólás elküldésével Ön kijelenti, hogy elmúlt 18 éves. Amennyiben Ön 14 és 18 év közötti kijelenti, hogy a törvényes képviselője hozzájárulásával használja ezt az oldalt. 14 év alattiként kijelenti, hogy a törvényes képviselője jár el Ön helyett.
19 382 Hozzászólás
Kedves Doktornő!
Az volna aproblémám, hogy sajnos arra a következtetésre kellet jutnom, hogy aférjem mániákus hazudozó.Két gyermekünk van, és legalább egy éve nem dolgozik, viszont mindig kamuzik valamit, hogy öt vezetői állásra vették fel több száz ezret fog keresni, de az elődjének nincs szabadsága és ezért neki még nem kell dolgozni, de fizetést kapni fog csak elírták a bankszámlasámot, meg ilyenek ez már a harmadik elyen szóval ismétlődik. hitelekből pótolja a saját keresetét, és engem is kényszerít hogy hitelt vegyek fel provident diák hitel. Nem tudom mit tegyek.Ha túl sokáig hagyom túl nagy lesz az adósság ha nem tönkre megy családom.Hogy kell egy ilyen embert kezelni?Meddig tűrjem. Folyton a fejemben motoszkál a válás gondolata, hihetetlen hangulatingadozásaim vanak emiatt. Bizonytalan a jövőnk. Mit tegyek.?
köszönöm
Kedves Linda!
Megértem, hogy nehéz Önnek elfogadni, hogy a férje hazudozik az állásával kapcsolatban, de igaza van abban, hogy a hitelek sorozatos felvétele a gyermekei és az Ön megélhetését veszélyeztetik. Ezért azt gondolom, hogy mielőtt teljesen kicsuszik a lába alól a talaj, lépjen ki a kapcsolatából.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Doktornő!
1,5 évvel ezeleőtt külföldön megismertem egy nálam 7 évvel fiatalabb fiút, aki igen sokat dolgozott azon, hogy egy pár legyünk. Csodálatos pár hónapot töltöttünk együtt.
Sokat beszélt nekem arról, hogy mindig is ilyen nő volt az álma és a korkülönbség nem számít. Viszont amint az anyja tudomást szerzett rólunk elkezdett a nő pánikolni és támadni. Állandóan hivogatta telefonon, de hogy miről beszélgettek azt nem tudom, mert előttem sosem beszélt vele. Amikor hazajöttünk minden megváltozott. Én addigra már vak szerelmes voltam, és nem láttam a fától az erdőt. Nem úgy viselkedett velem mint kint külföldön. A kezem alig akarta az utcán megfogni, keveset találkoztunk, és a szex sem volt számomra kielégítő. Mintha undorodott volna tőlem. Az anyja iszonyat cirkuszokat csinált miattam, megtiltotta hogy betegyem a lábam hozzájuk. Betegesen meg akarta óvni tőlem a fiát, a családban folyamat áztatott. Ott tett keresztbe ahol tudott, és egyfolytába azt mantrázta a párom fejébe hogy én se szép nem vagyok, se csinos. Szerettem volna leülni az anyukájával beszélgetni, hogy adjon egy esélyt arra hogy megismerjen, de abban nem volt köszönet. A párom elmenni nem hagyott, mert én ebből ki akartam szállni. Amikor lépni akartam akkor megijedt és pár napig minden jó volt. Idén szeptemberben viszont már ő is belátta hogy ez így nem mehet tovább. Az állandó reménykedés, és lelki nyomor miatt átestem egy komoly betegségen is. Így azzal az indokkal hogy belőlem hiányzik valami, talán az hogy túl vékony vagyok, túl kicsi a mellem, és a fenekem.. ezek miatt nem kíván mint nőt és bla bla bla.. Darabokra törtem, sírt ő is, én is. Zavarodott volt. Hát szakítottunk. Amit nem értek hogy miért ragszkodik hozzám még mindig? Mert rendszeresen velem osztja meg a bánatát, az örömét. Kiment Németbe dolgozni pár hete. lelkileg összeomlott, hát engem hívott fel. Én mondtam neki hogy nem tudok a barátod lenni, mert szeretlek, de elszakadni nem tud tőlem. Nagyon szeretném azt a fiút vissza kapni akit megismertem, de félő hogy az anyja mivel még érzelmileg nincs leválva róla újra megmérgeznékettőnk kapcsolatát.. Nem tudom miért ragszkodik hozzám? Lehet szeret, csak idő kell neki, hogy magától rájöjjön arra, hogy az anyja volt a fő mumus. Önnem mi a véleménye?
Köszönöm.
Kedves Mariann!
Azt gondolom, hogy ha a párja (illetve már a volt párja) ennyire könnyen befolyásolható az édesanyja által, az igen negatívan befolyásolja az Önök kapcsolatát. Nem írta mennyi idősek, hogy eldönthessem, van-e még esély a változásra, vagy inkább szakember segítségét kellene a párjának igénybe vennie a leváláshoz. Véleményem szerint a legjobb az volna, ha párkapcsolati tanácsadást vennének igénybe, hogy a kapcsolatukat helyrehozzák.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Én 33, ő 26. Az édesanyja nem csak engem hanem egyik barátnőjét sem fogadta el. Mindenkivel volt baja. Kiállt értem állítása aszerint, de ennyi agymosást nehéz kibírni.
Kedves Mariann!
Igen, főleg, ha az ember nem tudja megtartani a kellő távolságot, nem képes elvonatkoztatni mások véleményétől. Valahol ez hozzá tartozik a felnőtté váláshoz, aminek 26 éves korra illik megtörténnie.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Üdvözlöm!
A segítségét szeretném kérni, a párommal 5 éve vagyunk együtt és 3 éve együtt is lakunk, van egy 2 éves fiú gyermekünk akit nagyon szeretünk.
A probléma az , hogy a párom apja már a kezdetektől fogva utál engem, elő itéletes csupán csak azért , mert én tisztelem a szüleimet és szeretem őket, de szegényebb családból származok mint a párom. Az apjának van egy élettársa aki még cukolja is ellenem és a párom ellen. Eddig nem igazán látogatta az unokáját, a párom nak kellett elvinnie , hogy láthessa a papa az unokát. De a találkozások mindíg az én lenézésemmel és pocskondiázásommal fejeződtek be. Ezt játszuk 5 éve éseleinte nem is érdekelt , hogy elfogad-e vagy nem , eleeinte még nem tudtam arról hogy ennyire utál, hogy is tudhattam volna, én nem mondtam semmi rosszat róla és nem tettem neki semmi rosszat hogy ennyire bántson.
Ha találkozunk mindíg belém köt, ha próbálok kedvezni neki akkor is rossz vagyok , ha ellent mutatok akkor is, a párom nak e-mailban rágalmazó üzeneteket küld amiben legtöbbször mindíg én vagyok a rosz még akkor is ha nem csinálok semmit.
A párom már sokszor el sem mondja , ha sértő üzeneteket kap, persze ha ki derül ez köztünk is vitát szül, de nem egymást szidjuk , hanem a párom felhozza , hogy milyen gyerekkort biztosítottak neki és , hogy most is tönkre teszi az életét.
Én nagyon szeretném , ha a gyerekemmel nem találkozna, de nem tudom hogyan tilthatnám el a gyereket a papától. Félek előbb utóbb ellenünk próbálja majd fordítani a gyereket és esetleg olyan dolgokkal traktálja amik nem igazak.
Doktornő én már úgy érzem kezdek szorongni és elborul az agyam ha erre az “emberre” gondolok. Tiszta szívemből gyűlölöm, de ezt a problémát nem szívesen beszélem már meg a páromal, hisz neki nem akarom szidni az apját, hisz csak az apja és nem akarom megbántani.
Mit tehetek ez ügy ellen? Kihez fordulhatok?
Válaszát előrre is köszönöm!
Üdv Réka!
Kedves Réka!
Megértem rossz érzéseit és hogy legszívesebben elkerülné a párja apját. Jó hír, hogy a párja is Ön mellé áll ebben, de fontos hogy közös álláspontot alakítsanak ki a kapcsolattartás módjáról. Azt gondolom, hogy ha a párja tartani szeretné a családjával a kapcsolatot, akkor Ön se tiltsa el tőlük a kisfiát. Azt pedig, hogy megvédje a gyermekét tőlük, természetes, ha Ön is jelen van amikor találkoznak. Ön és a párja kell, hogy a kapcsolat kereteit meghatározzák. Például mielőtt elharapóznak az indulatok, jöjjenek el.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Drága Doktornő! Köszönöm hogy sok sikert kívánt hozzá, de hova forduljak, ki segíthet?
Kedves Szerénke!
A Magyar Hipnózis Egyesület honlapján talál megbízható hipnoterapeutát. Címe: hipnozis-mhe.hu
Üdvözlettel: Habis Melinda
még az előzőhöz: talán 20 évvel ezelőttről egy nem tisztázott kérdés kapcsán benne maradt téves elképzeléstől is lehet ilyen bizalmatlan.Még ehhez hozzá jött a hazugságaim katyvasza és benne vagyok a pácban.
Drága Doktornő! Köszönöm válaszát. A férjemet csak az győzné meg amit én mondok hipnózisban.
Kedves Szerénke!
Akkor sok sikert kívánok hozzá!
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Doktornő! Nem én érzem magam rosszul a múltban történtek miatt,ez számomra nincs,eltűnt. Mikor megismertem a férfem akkor kezdődött az életem.Minden törlődött, ami nem jó, minek emlékezni rá.Csak most Ő érzi úgy hogy ez nem igaz.Ezt tudnám bebizonyítani neki,ha lenne rá mód, hogy visszavisznek a “múltba” és megtudná hogy soha senki nem jelentett nekem semmit.Csak Ő volt nekem a minden.Erre nem adott választ a Doktornő, hogy ilyen létezik-e mint a filmekben,hogy a páciens fekszik a díványon és válaszol a kérdésekre ,de nem éber állapotban, tehát hogy nem hazudhat,szépíthet,csak az igaz jön le.Van ilyen? köszönettel várom válaszát
Kedves Szerénke!
Természetesen létezik, bár azt gondolom, hogy egy jó szakembernek nincsen szüksége hipnózisra ahhoz, hogy eldöntse a kliensének mi lényeges, igazat mond-e. Ez többnyire már a kommunikációból megállapítható. Attól tattok azonban, hogy a férjét ez sem győzné meg. Miért hinne jobban egy idegennek, mint Önnek? Véleményem szerint a legérdekesebb az, hogy állítása szerint boldogok együtt, Ő mégis ilyen régi dolgok miatt bizalmatlan Önnel.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Doktornő!
Kicsit összevesztünk a barátnőmmel és kíváncsi vagyok az Ön tanácsára.
Nekem Ő a legszebb és legaranyosabb lány a világon és nem is tudom miért engem választott, amikor folyamatosan sokkal jobb pasik szaladgálnak körülötte. Azt szeretném, ha mindenben megfelelnék neki, de nem vagyok egy alfahím. Úgy érzem, reggelente vagyok a legmélyebben, akkor teljesen össze vagyok szakadva és elég szörnyen nézek ki, felpuhulva az alvástól meg minden. Estére valamivel jobb a helyzet, akkor talán valahogy mintha nem lenne olyan rettenetesen vékonyka a karom és mintha lenne valami kis formája a hasamnak is, akkor nem vagyok úgy “elernyedve”. De reggelre tuti szétesek. Na szóval emiatt, mivel Neki csak a legjobbat akarom, azt találtam ki, hogy délelőttönként nem láthat meztelenül és nem is érhet hozzám, mert akkor biztos kiábrándulna belőlem. Este viszont mindenben benne vagyok, hiszen akkor vagyok csúcsformában és akkor mindenem az Övé.
Csak az a baj, hogy Ő reggel is akar. Hiába mondom neki, hogy nem lehet, mert rosszul érzem magam, ha hozzám ér. Meg valamiért nem érti meg, hogy nem láthatja a testem. Szerintem tiszta mániákus, azt mondja, hogy neki tetszem és gyönyörködni akar bennem korlátozások nélkül. Szörnyű. Amikor én meg tudom, hogy csak hazudik, mert kedveskedni akar. Nyilván felfordul a gyomra, ha rám néz, de akkor is erőlteti és úgy tesz, mintha tényleg szépnek tartana. Meg simogatni is akar, sokszor pont reggel, amikor pedig nincs mit simogani a csúnya vékony girnyó testemen. Nem értem, miért nem elég neki, ha csak este láthat és érinthet, amikor sokkal izmosabb és keményebb vagyok, mint reggel. És ez minden nap így megy, egyszerűen nem hajlandó megérteni és idomulni az órarendemhez.
Már olyan megalázó dolgokat is kitalált, hogy majd Ő “meggyógyít” engem és bebizonyítja, hogy nem változik a testem 12 óránként. Most azt akarta rámerőltetni, hogy lefényképez reggel és majd este is és összehasonlítjuk a képeket, hogy lássam, hogy mindig ugyanolyan vagyok. Meg meg akarja mérni mérőszalaggal a bicepszemet reggel és este… Felháborított és végtelenül megalázott vele. Most egy kicsit utálom is… Egyébként attól is félek, hogy mi van, ha kiderül, hogy tényleg mindig ugyanúgy nézek ki. Akkor az azt jelentené, hogy este is pont olyan szörnyen nézek ki, mint reggel és sosem vagyok még csak egy kicsit sem szép. Azt nem bírnám elviselni, hogy mindig csúnya vagyok, akkor soha többet nem láthatna és nem érhetne hozzám, mert este is szégyellném magam.
Na de mi van, ha neki valami csoda folytán tényleg mindig tetszem és mindig vágyik rám? Nem fogom kikészíteni ezekkel a felesleges tiltásokkal? Mi lesz, ha máshol keres majd helyettem egy szép fiút és… Vagy mi lesz, ha később már este is csúnyának érzem majd magam?
Ön mit tanácsolna? Keressek valaki mást, aki tiszteletben tartja az igényeimet? Vagy talán kicsit túlzásba vittem volna a tiltást?
Előre is köszönöm a segítségét!
Jeromos
Kedves Jeromos!
A levele alapján úgy vélem, hogy a barátnőjének nem Önnel, hanem az Ön által bevezetett sok szabállyal van gondja. Mégis azt gondolom, hogy a legfőbb probléma az, hogy Ön nem elégedett saját magával, ezen kellene pszichoterápia segítségével változtatnia. Ennek hiányában nem csak a párkapcsolata nem lesz tartós, de a reggeli rossz közérzete is fokozódhat, állandósulhat.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Doktornő!Már elmondtam az igazat 1 év után,a férjem meg is köszönte ezt,hogy fel mertem vállalni, csak az Ő megismerése előtt történt dologra,/egy házassági hirdetésre válaszoltam,és hogy hipp-hopp megtörténtek a dolgok elképesztően hamar,ezt nem tudja fedolgozni. Szerinte ez csak úgy lehet hogy a miénknél elsöprőbb érzés volt, és ez nem igaz.Olyan hülye voltam,hogy az a férfi akarta és én hagytam. Ezt kéne neki bebizonyítanom.Szörnyű,hogy nem hiszi el.A gyerekeink sem értik,mit számít ez már, ha most is szeretjük egymást. Mindig mondom neki,miért kell mindig a múlttal foglalkozni,erre mondja Ő az is kell hogy tisztázzuk a múltat.De hiszen nem is ismertük egymást, 30 év bizonyította milyen ember vagyok.Erre van-e olyan eljárás hogy előhozza belőlem a szakember hogy nem volt elsöprő érzés, vállalnám mert tudom hogy csak az üresség maradt utána, megint mit csináltam csak hogy köne legyek egyedül.Ezért inkább sajnálni kéne hogy senkim nem volt akkor aki mondta volna mi a helyes út. Köszünöm válaszát
Kedves Szerénke!
A bizalom helyreállításához a párterápia jelenthet segítséget. Amennyiben Ön még mindig rosszul érzi magát a múltban történt dolgok miatt, érdemes pszichológushoz fordulnia.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda
Egy igen érdekes helyzetben találtam magam …
A legrövidebben a történetről:
A férfi akibe beleszerettem még a volt párja miatt volt teljesen maga alatt, és úgy találtunk egymásra . Ő mindig mondta hogy komolyan nem tervez velem , ezért sokat veszekedtünk de mindig újrakezdtük mert vagy ő vagy én nem bírtuk ki a másik nélkül. Később már sokszor mondta, hogy tudna szeretni és hogy már szeret csak még korai, de ezeket kvázi mindig vissza is vonta. A volt barátnő ekkor még külföldön volt , de mikor visszajött minden megváltozott. Eltűnt a közeledés és a küzdelem az irányomba és átvette a helyét az elutasítás. Ugyanakkor mikor megelégeltem és elküldtem ebből az okból sokszor visszajött azzal, hogy mégiscsak hiányzik ami közöttünk van! Még olyat is mondott, hogy kezdem átvenni a volt párja helyét. A vége azonban folyton ugyanaz, hogy én túl sokat képzeltem abba amit mond. Akárhányszor közeledett utána távolodott is, és a kifogása mindig az volt, hogy ő márpedig tiszta lapokkal játszik és nem hiteget. A nemi együttlét az számára és számomra is egyaránt nagyon jó volt , sőt engem ezen a téren kivételesnek tart. Nem elég , hogy együtt voltunk így , volt hogy napokat is egy helyen töltöttünk. Együtt aludtunk összebújva, magához ölelt, csókolgatott szeretgetett, próbált a kedvemben járni. De nem haladtunk előrébb és nagyon sokat vitatkoztunk már. Egyszer azonban fél év után teljesen elegem lett ebből a se veled – se nélküled dologból holott őrülten szerelmes vagyok belé , és lezártuk .
Teljesen normálisan elköszöntünk ő is bánta és én is de nem volt szüksége rám. Azonban egy héttel később felkeresett, hogy mégis szeretne velem lenni és , hogy próbáljuk meg mert csak tagadta az érzéseit, és valójába nem az a kérdés, hogy szerelmes e belém, hanem hogy elfogadja e , hogy így van . Ezt nagy bánatomra másnap vissza is vonta mert azt mondta csak egy elkeseredett pillanatról volt szó, és csak azért én voltam akit megkeresett mert rám lehet számítani… Nagyon mérges lettem és haragnak haragjával küldtem vissza oda ahonnan jött …
Azóta eltelt 1 hónap , és csak amolyan sablon alapon már beszéltünk 3x az elmúlt időszakban , és azt mondta ő igazán meg van rám haragudva és megtudta milyen is vagyok valójában és hogy nem kellenék neki, nem akar tőlem semmit és el akar felejteni… Válaszoltam neki, ahogy eddig is, hogy én már nem haragszom rá, holott teljesen összetörtem miatta, én meg tudtam bocsátani és ha egyszer neki is sikerül akkor lehetnénk jóban egyszer , valamikor…
Körülbelül 3 napja keresett fel azzal, hogy találkozni akar , menjek át hozzá … Természetesen a vége egy együtt töltött hétvége lett mindennel ami belefér , együtt ebédeltem a családjával is mintha sosem veszekedtünk volna. Pedig most is azt mondta, hogy szeret de nem szerelmes belém… Kezdek kétségbe esni, hogy vajon csak tagadja -e vagy tényleg nem érez többet , egyszerűen nem tudom… csak azt , hogy én bele vagyok betegedve ha nincs velem …
Én sok dolgot hiszek hogy miért áll így hozzá , de bármi is az ő oka az rajtam nem segít . Nagyon szeretem és vissza akarom kapni , vagyis inkább teljesen megszerezni … Lehet, hogy hiába kapkodok egy olyan ember után akinek nagy sebe volt és még nem gyógyult be ? Azt hittem , hogyha majd én támogatom ki ebből akkor megszeret. Talán túl türelmetlen voltam és hamar léptem ki a barátság zónából … Nem tudom csak azt, hogy rettentően fáj …
Köszönöm előre a segítséget !
Kedves Andrea!
Megértem, hogy fáj a bizonytalanság, valóban szereti-e ez a férfi, hiszen ő Önnek mindennél fontosabb. Azt gondolom, hogy valószínűleg nem tett jót a kapcsolatuknak, hogy még nem volt túl a párja az előző kapcsolatán, amikor összejöttek, ezért a kötődése a szexuális kapcsolat dacára inkább baráti lehet(ett). Azt gondolom, hogy az igyekezete, hogy megkaparintsa őt nem feltétlenül vezet jóra, sokszor a férfiak jobban megbecsülik azt a nőt, akit ők hódítottak meg.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Doktornő! 3 gyermek felnevelése,és 30 év házasság után,/ami boldognak mondható/ részemről legalábbis,a férjem lelkében voltak tüskék,amit csak jó 1 éve kezdtünk kibeszélni.A megismerkedésünk előtti időről is van szó,részben a közös életünkben adódó félreértésekről is.Az érdekelne hogy van-e arra mód,hogy olyan dologra amely 30 évvel ezelőtt történt, és nem igazán emlékszem rá, a tudatallatiban lehet, hipnózisban,vagy máshogy meg lehet-e tudni pontosan hogy történt? Ez azért fontos,mert még lány koromban Édesanyám meghalt,Apám itt hagyott,testvérem nincs, senkim nem volt,és mintha megzakkantam volna,hülyeségeket csináltam.Annyira kihasználhatóvá váltam,hogy ismerőssel,munkatárssal túl bizalmas viszonyba kerültem,de csupán 1 alkalommal.És mindig megbántam,.nem értettem mire volt ez jó.Innom is kellett hozzá.Ezt szégyelltem férjemnek elmondani, mikor megismerkedtünk ,örültem hogy találkoztunk,ő a mindenem.Ő a mai napig szeret. De tavaly ez szóba került, össze-vissza hazudoztam,féltem hogy nem értené.Ez nagy hiba volt,a hazugságot nem tudja elviselni.Ez fájt neki nagyon.hogy nem bíztam benne.Itt rontottam el, mert most már azt sem tudja elhinni ami igaz.Igaza van hogy a bizalom olyan mint a gyufa lángja.Megőrjít hogy így elrontottam,szeretném bizonyítani hogy csak Ő volt az egyetlen. tisztelettel várom válaszát
Kedves Szerénke!
Én úgy érzem a leveléből, hogy nem csak az emlékek felidézésével van a gond, hanem sokkal inkább a felvállalásukkal. Érthető, hogy fél, hogy megharagszik Önre a férje, de a hazugságokkal ezt csak még valószínűbbé teszi. Azt javaslom, ha nem emlékszik pontosan a történtekre és szeretne, akkor egyéni pszichoterápiát, ha csak a kommunikációval van gond, párkapcsolati tanácsadást vegyen igénybe.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda!
Pár hónapja kapcsolatba kerültem végre egy férfival akiről tudtam hogy külföldön él, másfél éve csetelgettünk másokkal együtt …, …igazából nem is tudtuk megismerni egymást, mert hirtelen visszautazott.
Sokként ért, lefogytam, folyton képek villantak fel a múltból:(( .. Azóta már találkozni akart de sajnos elkerültük egymást:(( legkorábban talán tavasz környékén látom..
MIt tegyek mert elviselhetetlen ez az állapot: folyamatosan ő jár a fejemben, nem érdekel semmi igazán. Nem szeretnék tavaszig így élni..
Tisztelettel várom szíves válaszát:) Talán az érdekelne -leginkább- hogy mikor lesz ennek az állapotnak vége……és ez normális még???
A legnagyobb baj hogy ő nem tudja /akarja?/ felvenni a kapcsolatot velem, sokszor fordul meg olyan helyen ahol nincs net egyáltalán:)
Lassan kezdek felörlődni néha a vérnyomásom is felugrik ha sokat rágódom rajta.. nagyon rossz egyszerűen nem vagyok ura magamnak, érthetetlen…
Teljesen patthelyzetben vagyok ez talán a legrosszabb nem is az hogy esetleg utoljára láttam:(((… elvileg jók a kilátások mert nemrég vett lakást ugyanis vissza akar végleg költözni:) Túl sokat várok az élettől egyszerre, dehát nyolc éve vagyok egyedül…. nagyon szerencsétlenül alakult ez is eddig..
Előre is köszönöm válaszát!!:)
Üdvözlettel: Zita
Kedves Zita!
Soraiból érződik mennyire ragaszkodik ehhez a külföldi férfihoz annak dacára, hogy alig ismerik egymást. Ugy vélem teljesen beleélte magát abba, hogy szorosabb kapcsolatba kerülnek annak dacára, hogy ha hazaköltözik sem ígért kapcsolatot Önnek. Azt gondolom pszichoterápiás segítséggel kellene változtatnia a magányosságán, megfejteni miért nem talál 8 éve párra annak ellenére, hogy szeretne, próbálkozik.
Üdvözlettel: Habis Melida
Tisztelt Habis Melinda!
Megismertem egy fiút. Nagyon közel kerültünk egymáshoz, egyezett a véleményünk, sokat beszélgettünk, nem létezet tabu téma a számunkra. Találkozgattunk, elvitt vacsorázni, és folyamatosan hívott, hogy kiöltözős helyekre is elvisz stb. Én nyílt ember vagyok, az első pillanattól kezdve megmondtam neki, hogy többet képzelnék el vele. A baj az, hogy barátnője van, s én közöltem azt is, hogy addig tőlem semmit ne várjon. A kapcsolatuk rossz stádiumban van, de ezt a témát sosem feszegettük. Megkedveltem, és kezdem egyre többet érezni iránta. Állandóan bókolt, félreérthető és konkrét bókokkal halmozott el. Keresett, hívott ide-oda. Szexuális jellegű utalásokat ( nem csak utalásokat) is kaptam tőle arra, hogy vonzódik hozzám. Sok közös ismerőstől hallottam vissza, hogy “teljesen odavan értem”. Azonban én megelégeltem a várakozást, a bizakodást. Megmondtam neki, hogy nem szeretnék kettesben eljárogatni vele, hiszen látszólag nem akar tőlem semmit, így felesleges magam rosszul éreznem. Megharagudott és nagyon meglepődött. Azzal érvelt, hogy ezek után azt hiszem, hogy játszik velem? Illetve, hogy ő semmi rosszat nem tett, csak bókolt nekem, ráadásul semmi olyanról nem esett szó, hogy akarna tőlem valamit. (Bármikor, mikor erről érdeklődtem kitérő válaszokat adott, illetve azt, hogy ne legyek ilyen kíváncsi. Sőt, elmesélte az egyik esténk után, hogy azon gondolkodott, megcsókoljon-e.) Megbeszétük, hogy akkor nem hív többet vacsorázni, sem máshová. Viszont azt hallottam vissza, hogy összezavartam, nem tudja, mi történt velem, nem ért engem. És azt sem tudja, ő mit akar. Én már az érzelmeimet átzártam a barát kategóriába, nem hagyom magam tovább “hülyének nézni”, de kíváncsi vagyok a véleményére. Értelmes, intelligens embernek tartom mind a kettőnket (emiatt is meglepő annyia a viselkedése), huszonévesek vagyunk, nem a diákszerelem korszaka már ez. Ön szerint tényleg ennyire félreértettem volna s csak a saját képzelgéseimet magyaráztam bele? S ha így volt, miért érdeklődik még mindig rólam, arról, mit is akarok pontosan, s hogy érti, hogy ” nem tudja, mit akar”?
Köszönettel,
Hajni
Kedves Hajni!
Megértem, hogy megelégelte a várakozást, de a levele alapján alkotott véleményem szerint jól vehette a jeleket és a vonzalom kölcsönös lehetett. Talán a fiu nem akart kilépni a meglevő párkapcsolatából, párhuzamosan akart Önnel is ismerkedni, ezért tagadta az érzéseit, amikor Ön elmondta neki, hogy nem akar második lenni.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Pszichológusnő!
Segítségét szeretném kérni párkapcsolati problémám megoldásában .
Úgy gondolom a férjemnek kialakulófélben volt egy kapcsolata,ami véletlenül derült ki. Nagyon megvisel, kérem segítsen a helyzet feldolgozásában. Köszönöm: D.G.
Kedves Kérdező!
Azt gondolom, hogy a párterápia (konzultáció) jelentené a kapcsolatuk
problémáira a megoldást. Ha úgy döntött, hogy már nem akarja vele
folytatni és ennek feldolgozásában kérne segítséget, egyéni
pszichoterápiás ajánlok.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda!
Ne haragudjon, hogy levelemmel zavarom,de az interneten találtam meg az Ön elérhetőségét. Szeretnék segítséget kérni. Megprobalok rövid lenni. Párommal már hét éve vagyunk együtt, aki nő (én is az vagyok). Három éve nem volt jó a kapcsolatunk. Sokat dolgozott és nem igazán figyeltünk oda egymásra. Nagyon féltékeny típus. Ekkor én elkezdtem egy másik lánnyal beszélgetni. Boldogságot éreztem, felszabadultam mikor ezzel a másik nővel (Krisztivel) talalkozgattam. Majdnem odáig jutottunk,h osszekoltozunk,de mégsem jött létre ez,mert visszaleptem. Egy smsben szakítottam vele. Ekkor újra minden rendben ment a régi párommal (Veraval). Időközben Kriszti felkoltozott Pestre,ahol mi is élünk és kiderult, hogy a legjobb barátnőm kollégája. Találkoztunk és újra fellobbant az a tűz,mint három éve. Kiderult és Vera elvagta a kezét. Kriszti ezt nem értette meg,hogy mellette van a helyem és egy kicsit hanyagoljuk a talalkozasokat. Úgy éreztem nem szeret és mivel Vera mellett biztonságban érzem magam,újra szakítottunk. Viszont nagyon hiányzik és szerettem volna, ha osszekoltozunk végre. Amikor Vera ezt csinálta a kezével elbeszelgetett vele egy pszichológus és azt mondta neki, h velem is baj van,mert én azt mondtam neki,h jobban szeretem a szuleimnel (ami így is van). Mellettem állt jóban rosszban. Nagyon tisztelem és bízok benne. Mégis Krisztit akarom. Kérem Doktornő segítsen,hogy miért van ez?! Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Henrietta
Kedves Henrietta!
Bonyolult helyzet ez, hogy Vera mellett érzi magát biztonságban, mégis Krisztihez vonzódik jobban. Szerintem érdemes elgondolkodnia azon, hogy milyen a mostani kapcsolata, olyanná tehető-e, amilyenre Ön vágyik. Ha nem sikerül változtatni, akkor talán a Krisztivel való kapcsolatnak kellene adnia egy esélyt.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Habis Melinda!
24 éves vagyok, párommal 7 éve vagyunk együtt. Szinte az első kapcsolatunk mindkettőnknek. “Első látásra” szerelem volt, és ha létezik ilyen, az elmúlt idő alatt még mélyebb, és erősebb lett ez az érzés köztünk. Vonzónak tartom, mint férfit, ha most látnám meg, ismét randizni szeretnék vele. De egy elég jelentős problémám van. Az első pár szexet nagyon kívántam, és izgalmas volt, de azóta az elmúlt 6 évben szerintem nem volt 20 nál több olyan alkalom, amikor ŐT kívántam, kívántam magát a szexet, és az ezzel kapcsolatos jó érzéseket (ami azóta is tökéletes, ezzel semmi gond nincs), de nem őt. Sokszor van, hogy eszembe jut egy pasi, akivel kétszer “kavartam”, még sok évvel ezelőtt, és eszembe jut az az izgalom is, amit ő jelentett. A párommal ez ilyen formában nincs, ez valahol normális, mert már 7 éve kívül-belül ismerjük egymást, de az szerintem nem normális, hogy nem tud beindítani úgy igazán Ő MAGA, az amit csinál az igen, de nem rá vágyom, hanem azokra a dolgokra amik történhetnek. Néha úgy érzem, hogy lehet, ez mással nem így lenne. Van olyan, hogy valaki lelkileg, érzelmileg egy életre elköteleződik a társa mellett, elsöprő szerelemben, de fizikailag nem illik hozzá? Van egy “mellékes” problémám, ami lehet, hogy befolyásolja ezt. Azt szerintem nem említettem, hogy kb. 2-3 hetente szexelünk, ennek én vagyok az oka. Nem kívánom, megvagyok nélküle, bár egyedül viszont kívánom… Ez is furcsa. Sokszor úgy érzem, ez lehet, hogy azért van, mert tinédzser koromban hamar értem, és sok “zaklatás” ért szóban, vagy tekintettel. Azért írtam zaklatásnak, mert én ezeket tényleg annak éltem meg, azt hiszem túl érzékeny vagyok. Néha úgy értem, talán ez lehet az oka, hogy nem kívánom vele a szexet. Úgy érzem mással kívánnám, de ez lehet, hogy csak azért van, metr az új az ÚJ, de semmi több. Köszönöm válaszát, és elnézést a hosszú és kicsit kusza levélért!
Eszter
Kedves Eszter!
Azt gondolom, hogy a multbeli szexualitással kapcsolatos rossz emlékei befolyásolhatják, hogy nem kívánja a párjával a szexet. A kapcsolatuk ezt leszámítva milyen? Az okok biztos megállapításához és a hatás felszámolásához pszichoterápiás segítség igénybevételét javaslom.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda!
Köszönöm a gyors választ! A kapcsolatunk minden más téren szinte tökéletes. Ami a furcsa, hogy a szexet leszámítva intimitás/egymáshoz bújás/csókok is vannak a kapcsolatunkban. Szerelmesek vagyunk, együtt képzeljük a jövőnket. 3 éve együtt is lakunk. Már a gyermekeink nevét is találgatjuk, bár az még kicsit a jövő zenéje a karrier miatt.
A pszichoterápián gondolkodom már egy ideje, de úgy véltem, hogy nem árthat, ha előtte online is megkérdezek egy szakértőt. 🙂
Kedves Eszter!
Nagyon szívesen!:-)
Ha egyéb tekintetben jó a kapcsolatuk, az a korábbi zaklatások hatását valószínűsíti a szexuális problémák hátterében.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda!
Picivel több, mint egy éve vagyok együtt a párommal, idén május óta együtt is élünk. Megismerkedésünk után nem sokkal őrülten beleszerettem és úgy éreztem viszont. Sajnos az elejétől kezdve sokat veszekedtünk, javarészt (alaptalan) féltékenységéből adódóan. Sajnos ez miatt nagyon sokat engedett meg magának, sok bántó és megvető összehasonlítás az exeivel stb…Sajnos az őszintesége is elég megkérdőjelezhetővé vált. Ezen bántásokat, ha magától nem is, de kérésemre megmagyarázta. Sajnos maradtak azért bennem kételyek, azzal kapcsolatban, hogy szándékosan megbántani akart, de valóságalapja nincs. Összeköltözésünk után lett minden igazi katasztrófa, sajnos sok indokolatlan hazugságba, ment bele, a tisztázás meg annyira nem az erős oldala. Most kérdezheti, hogy miért maradtam együtt vele. Nos, mert kezdtem rájönni, hogy valami pszichés probléma áll fent, de az a nő akit megismertem benne, az ott van, csak ez a probléma elnyomja, kifordítja teljesen. Úgy körülbelül 3 hónapja sikerült rávennem (nagyon sok türelmes beszélgetéssel, érvelésekkel és a testvére támogatásával), hogy menjen el orvoshoz. Sajnos nem pszichológusnál, hanem pszichiáternél kötött ki, de már ez is haladás volt. Az orvos azt mondta, hogy kevert szorongásos és depressziós zavar, gyógyszert is írt fel: Scippa. Jobb lett a helyzet, de a problémák nem tűntek el. Úgy vélem rettentő sok türelemmel álltam hozza, mindig leültem vele beszélgetni, sőt elvártam, ha a legapróbb kis baja van azonnal üljünk le és ha kell órákat beszélgessünk. Ő nem élt vele, mondván, hogy mit kell annyit beszélgetni. És ezt sajnos arra is értette, hogy az Én problémáimat sem kell. Sajnos az utolsó pillanatig ilyen olyan hazugságok előfordultak nála és így kétlem, hogy bármit le lehet zárni. Rengeteget veszekedtünk, olyanból kiindulva, hogy múltbéli cselekedete előjött véletlenül, ami elég bántóan hatott. Másnap mondtam neki, hogy még picit bánt az a dolog. Azt vártam, hogy leültet és elmondja, amit el kell, de sajnos nem. Inkább lehordott, hogy Én a múltban élek, felejtsem el stb…ez egy hetes veszekedést jelentett, sajnos már Én sem vagyok képes hosszútávon türelemmel lenni a sértő megjegyzéseivel szemben és beszállok a játékába. Aztán persze szeretném mihamarabb rendezni, elmondani, hogy mit gondoltam komolyan és mi az amit csak az ideg hozott ki. szükségét érzem az ilyen jellegű beszélgetéseknek, ha már sikerül így összekapni. De azt látom, neki nincs kedve, unja és hangot is ad neki h egy éve ez megy és mennyire tele van a hócipője ezzel. Nem tudom, h várja el h annyi és olyan mértékű hazugságok után, megfelelő kommunikáció nélkül nem lehet lezárni semmit. A legutóbbi veszekedésünk kb 3 hete tart kisebb megszakításokkal, csúnyán összevesztünk. Sajnos a testvére is belekeveredett. Lehordott engem mindenféle beteg embernek, mert a testvére már elment orvoshoz most nekem kéne, mindezt úgy, h szinte semmit nem tud rólunk, amikor egy napja hallgattam Őket sztereóban, sajnos már nem bírtam és elküldtem a fenébe. Ez újabb hosszútávú táptalaja lett a veszekedésnek. Egy hete kezdtünk békülni, de nem akart megbeszélni semmit. Én nem értem így, hogy lehet továbblépni. Két napja kibukott, hogy nem tudja feldolgozni a történteket, hogy szerinte nem tudná elfelejteni ahogy egymással viselkedtünk. Mondtam neki , hogy így nem is lehet h bezárkózol a gondolataiddal. Felmerült a szakítás, de éreztem, hogy nem akarja, viszont most se előre se hátra.Szerinte nekem semmiben nincs igazam, engem nem tud megérteni, és Én beteg vagyok mert a testvére is ezen a véleményen van( mielőtt beleszólt volna egy szó nem sok annyit nem kérdezett tőlem, h Én h látom a dolgokat) Sajnos nem tudom mit tegyek, belül szerintem egy csodálatos lány és nagyon szeretem, de nem tudom levetni róla a folyamatos tagadást, az ész érvek nem hatnak. Sajnos azok hatottak amikor a testvéréhez fordult önigazolásért. Mit tudnék tenni ebben a helyzetben?
Köszönettel és tisztelettel:
Endre
Kedves Endre!
Megértem, hogy szereti a párját, de ha ő nem akarja megbeszélni a problémákat, akkor Ön hiába erőlteti mindezt. A családtagok bevonása az Önök közti konfliktusokba nem szerencsés, további feszültségek forrása lehet. Ha együtt képzelik el a jövőt, akkor a bizalom helyreállítása fontos volna.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Elnézést, előző vagyok. Kifelejtettem, hogy folyamatosan az van a fejemhez vágva, hogy ellettem tartva. Amikor ha együtt kifizettük volna részem 1-2 hónap alatt közösen, előrébb lennénk. Fél évig voltunk kint. Még mindig van tartozásom.
🙂
Üdv
István
Kedves István!
Borzasztó lehet ez a bizalomhiány, ami a párja és Ön közt van. A családi konfliktusok pedig csak még elviselhetetlenebbé teszik a helyzetet. Érthető, ha nem akart a párja hazamenni, ha nehezen jutott ki külföldre, ott jobban elboldogul. Az Önök közti bizalom helyreállítása fontos lenne, mert különben a fizikai távolság érzelmileg is eltávolíthatja Önöket. Beszélgessenek minél többet és ha ez nem elegendő, kérjenek párterápiás segítséget!
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Hölgyem!
Sajnos nagyon nagy problémákkal küszködöm mostanság. Akkor bele is kezdenék. Én 20 éves vagyok, férfi, párom 19 éves lány. Budapesten ismertük meg egymást, a kapcsolat legelejétől kezdve sülve-főve együtt voltunk. Adódott egy lehetőség, egy külföldi munka az egyik szomszédos országban, egy igen populáris helyen. Sok tartozásom volt, előfizetések, bírságok, stb. Egy elég nagy összeg. Anyám abban bízva segített kijutni, hogy minél hamarabb rendezem a saramat. Kifinanszírozta páromat is, pedig jóformán alig ismerte. Mindeközben anyukája nem mutatott különösebb érdeklődést a dolog iránt, hogy a kislánya egy ún. idegennel elmegy külföldre, de mindegy, nem is ez a lényeg, próbálok pártatlanul írni. Fura volt, de ok, kijutottunk. Elkezdtünk dolgozni. Sajnos volt 1-2 hely a cégnél, ahol nehézkesen feleltem meg, nem éppen volt testhezálló nekem a dolog. Azt hozzá kell tenni édesanyám örült, hogy megpróbáljuk megalapozni a jövőnket, és ő ebből semmilyen hasznot nem remélt. Azonban havonta hazajártunk, és minden egyes alkalommal a fizetése majdnem 1/3-át neki ajándékozta, mert ugye nagyon rossz helyzetben vannak, 20 milliós hitel a fejük fölött. De egy csecsemőre hivatkoznak, aki épp most született. Ez ám a felelősség. A lányától várja el, hogy a saját hibáját javítsa ki, ahelyett hogy elmenne dolgozni, ahogyan azt az én anyám is tette, és nem másra támaszkodott. Rengeteget veszekedtünk ezügyből kifolyólag, engem ez nagyon zavart. Előfordult, hogy jóval kevesebb fizetést kaptam, és a 2/3-át a tartozásomra szenteltem, ekkor ő finanszírozta a nagybevásárlást. Ami nekem maradt, együtt eltapsoltuk, szórakoztunk. Anyám folyamatosan szidta az anyját, mert az anyám rossz helyzetben van, és a fülébe jutott, hogy mikor nem maradt pénzünk, a cipőmet eladtam hogy tudjunk enni. Anyámnak tartozok sok pénzzel, amivel kijuttatott, amiket fizetett mikor nem dolgoztam. Ő tologatja a csekkeket és számolja lesz e karácsonya a kishúgomnak, miközben a másiknak rendszerszeűen vándorol a pénz, egyenesen a zsebébe (hozzáteszem gyerek apja a párom öccsével Rómában kirándul eközben) 🙂 Mindez azért, mert pénzelte az anyját. Párom nagyon ragaszkodik az anyjához. És szentül állítja, hogy tiszta szívből szeret. De ez nekem akkor is zavaros. Most jön a fő csattanó. Kirúgtak a munkahelyől, amiben folyamatosan szerepet játszott a stressz, és nagyon erősen eluralkodott rajtam a depresszió. Haza kellett jönnöm. És ő…ott maradt. Megkérdeztem tőle: Egyszerű. Ha szeretsz, hazajössz velem, és otthon folytatjuk aztán valamikor visszajövünk, avagy, itt maradsz, mert fontosabb a pénz, a munka, anyád pénzelése./Azt felelte, szeretlek, de itt maradok. Sajnos idegen nyelven nem beszél, épp hogy csoda, hogy oda bejutott, valahol megértem. /Mert nekem mindegy hol vagyunk, csak együtt legyünk. Anyám teljesen bepipult, szidta az anyját rengeteget, minden nap ebből volt a véres veszekedés, olykor hirtelen felindulásból elkövetett szakítás, aztán kétségbeesés és a büszkeség megtörése, végtelen szerelem, összebújás, sose lesz ilyen, társai. Itthon dolgoznom kell 1-2 hónapig, ahhoz, hogy kijussak, de sajnos közben számlákat is fizetni kell. Megkérdeztem, segít-e, ha úgy van, valamennyivel, mert borzalmas ez a különlét, azt mondta nem, tanuljak az esetből, nőjek fel. Nagyon szeret, velem tervezi a jövőt, ez az 1-2 hónap kevés egy élethez képest. A féltékenység szörnyű méreteket ölt, egymás internetes fiókjában, közösségi oldalán turkálunk, és a legjobban én viszem túlzásba. Nem tudom mit gondoljak. Haza jön karácsonykor. Meg akarom kérni a kezét. Bízom benne, hogy érdemes. Úgy érzem, nekem ő az egyetlen párom.
Nem tudom Hölgyem, hogy mégis mit tegyek. Anyám ellenük beszél. Párom meg bízik benne, hogy egyedül kijutok. Mert nem mer velem vakon alapozni újra, ezért sem akar segíteni.
Várom válaszát sürgősen, és előre is nagyon szépen köszönöm! Kérem adjon nekem tanácsot!!
Köszönöm mégegyszer.
Üdv
István
Tisztelt Habis Melinda!
16 éves diák vagyok. A szüleimtől teljesen külön élek a 18 éves nővéremmel, és az ő barátjával. Egy kis félszobában alszok, háziállatok nélkül, viszont már másfél-két éve arra lettem figyelmes, hogy kisebb nagyobb időközönként kaparás nyomok vannak a testem különböző részein, mint például az arcomon, a bordáimon, a karomon vagy a csípőmön. Legutúbb a csípőmön jelent meg ilyen karmolás nyom, teljesen kivérezve. Mivel jó kapcsolatba vagyok a nővéremmel, és barátjával, teljesen biztos vagyok benne, hogy ők nem tennének ilyet, és mint említettem nincs semmilyen házi állatom. Ezt elmondtam egy barátnőmnek, aki biztos benne, hogy pszichés probléma, de nem tudom, mert neki már meséltem az öngyilkossági kísérletemről, ami nem sikerült, ezért szerintem máshogy néz rám, és csak el akar küldeni. Viszont én úgy állok hozzá, ha meg akarok halni, akkor meghalok, de én nem akarom karmolni és tönkretenni a bőrömet, ezért szeretném megkérdezni Önt, hogy ez valójában pszichés probléma? Mitől lehet, és hogyan tudom abbahagyni?
Előre is köszönöm a válaszát!
Kedves Lina!
Azt gondolom, hogy mindenképpen utána kell járni, honnan származnak a kaparásnyomok. Talán álmában vakarja ki a testét, de ezt a levele alapján nem lehet eldönteni. Ezért azt javaslom, keresse fel gyerekorvosát/háziorvosát.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Doktornő!
22 éves lány vagyok, a barátommal élek, elég messze a családtól. Egyetemre járok és mellette dolgozom, már az alapképzésben is dolgoztam a suli mellett, akkor is nehéz volt, de muszáj, mert meg kell élnünk. Tanulok, hiszen apukám szavai mindig előttem vannak, mikor kiskoromban arra buzdított, hogy tanuljak, ne kelljen éjszakára járnom majd dolgozni, három műszakban. Mindig magamnak tanuljak, azt sosem vehetik el tőlem, tanuljak, hogy boldoguljak az életben. Mindig is jó tanuló voltam, de az egyetemen tapasztaltam meg azt, hogy milyen érzés, mikor nem tudok rendesen felkészülni, vagy ha igen, nem mindig tükrözi a jegyem. Rájöttem, nem is jó irányt választottam, nem szeretem, de megbarátkoztam vele, hisz emiatt van munkám. Elkezdtem a mesterszakot, mert egyszer szeretnék olyan pozíciót betölteni, ami az elvárásaimnak megfelelő. Azonban sajnos rá kell eszmélni, gyakran álomvilágban élünk. Úgy érzem magam, kezdek belefáradni. Minden nap fáradt vagyok, sosem tudom magam kipihenni, akármennyit is alszok. Tanulni nem bírok, nincs erőm hozzá, gyakran már akaratom sem, de akkor azt érzem, hogy nem vagyok elég jó. Ez nagyon megkeseredetté tesz. Ha feladnám a sulit, sosem bocsájtanám meg magamnak, hogy megfutamodtam tőle…..a munkát nem adhatom fel, hisz nincs anyagi segítségem. Hogyan békülhetnék meg magammal, ha nincs időm hobbyra, állandó honvágyam van, és sokszor reménytelennek érzem magam?
Kedves Kinga!
Megértem, hogy nem könnyű az egyetemi tanulmányok mellett dolgzni, különösen, ha nem elégedett a választásával. Fontos, hogy a sok kötelesség meleltt magára, a kikapcsolódásra is szánjon időt. Ha ez kevésnek bizonyul, pszichoterápiás segítség igénybevételét javaslom a magával való megbékéléshez, útkereséshez.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda!
Nagy próblémám van, amely folyton visszatér. Édesanyámmal élek, szüleim elváltak, apám alkoholista, ez egy kisváros. Tizenévesként első tanuló, erkölcsös voltam, tele álmokkal, optimizmussal.Azt hittem, hogy elvégzem az egyetmet, autóm lesz, barátom, szép életem. Nehezen indult el minden, de az egytemet is letetem első tanulóként, közben dolgoztam, és sorra jó állásaim voltak. 19 évesen volt először barátom, 20-21 évesen lettem először szrelmes, és gy olyan tarsasagban ahol elsozor tapasztaltam, hogy milyen elni, osszeulni, borozni, tarsasjatekozni, nevetni, ott kezdtem el zulleni, es ahogy veget ert, utanna sokszor itthon egymagam. Majd csak mikor szerelmi csaloas ert, akkor. Aztan 23 evesen megtortent, hogy nyilvanosan megreszegedtem. volt, hogy honapokig nem jartam sehova, igaz barataim nincsenek, mind irigyek. Majd 24 evesen is volt egy balos idoszak, ahol minden balon sokat ittam, mar pletykaltak rolam a varosban. Minden fiatal megteszi az ilyeneket, csak ugy hogy mas varosban, egyetemen, de engem anyukam is mindig szigoruan nevelt, ahanyszo megreszegedtem, elvette a kulcsomm, vagy hat hetkoznap 11kor nem voltam itthon, mar telefonalt, az iden sokat nem jartam semerre, es most ujabban sikerult 3x ugyy haza jonni, hogy kepszakadas volt. Szegyelem magam, nem akartam reszeg lenni, csak az elso pohar utan megszunt a gonddal teli vilag. Most megint el vagyok tiltva mindenkitol, edesanyam alapos lelki felvilagositast tartott, hogy en jo dolgomban meg vagyok hulyulve, le vagyok csuszva. Februarban keszulok kulfoldre, majd ha haza jovok, kulon koltozom, ugy gondolom ideje felnonom, es ha lesz egy komoly baratom akivel majd megjelenek hol itt hol ott helyesen, akkor az emberek velemenye megvaltozik rolam. De anyira rossz vagyok?
Kedves Mónika!
Én egyáltalán nem gondolom, hogy Ön rossz volna, sokkal inkább, hogy nem tud kiszakadni a családja és a múltja által meghatározott helyzetből. Talán jobb lesz, ha majd külföldre költözik, de a saját életén mindenképpen változtania kell, hogy ne legyen szüksége az italra ahhoz, hogy gondtalannak vagy legalábbis elviselhetőnek érezze az életét. Azt javaslom ehhez mielőbb kérjen pszichoterápiás segítséget.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Doktornő!
16 éves középiskolás diák vagyok, és úgy hiszem, hogy alexitímiában szenvedek. Orvoshoz még nem fordultam, hiszen még a saját családtagjaimnak sem mondtam el a problémáimat. Tulajdonképpen egyszer igen, de akkor nem figyeltek rám, sőt, nem is érdekelték őket az, amit mondok, mivel mással voltak elfoglalva. Ezért úgy gondoltam, hogy többször nem is próbálkozom, hiszen úgy nekik és nekem is könnyebb az élet. És amúgyis, nagyon nehéz nekem beszélni a különböző érzésekről, ezért mindig megpróbálom kerülni az ilyen helyzeteket, amik majdnem mindig sikerülnek is. Viszont néhány dolog feltűnik nekik velem kapcsolatban, amire mindig azt mondják, hogy van valamilyen bajom – amire én mindig mondom, hogy biztos van is – de ennél többre nem futja tőlük. A családom rendes, anyagilag pont megfelelő helyzetben van, tehát nem szenvedek semmilyen hiányban sem. Azért gondolom azt, hogy alexitímiás vagyok, mert nem érzek semmit. Tényleg semmit. Habár társasági lény vagyok az iskolában, míg mások azt hiszik, hogy az a valódi énem, én tudom, hogy az csak egy álca. Az emberek körülöttem általában mindig hozzám fordulnak a problémáikkal, de én sajnos nem tudom beleélni magamat a helyzetükbe, így csak olyan tanácsokat adhatok nekik, amik szerintem ésszerűek, helyesek. Gyűlölöm, jobban mondva viszolygok a testi érintkezéseketől. És ezt csak az ölelésre értem, hiszen még csak 16 vagyok. Nem szeretem ha megölelnek, ugyanis nem értem miért jó. Hogy mi értelme van. Amikor valaki megölel, a látszat kedvéért visszaölelek, de mindig arra gondolok, hogy mikor enged már el, és ilyesmik. De van amikor csak bámulok ki a fejemből, és megvárom, hogy elengdjenek. Amikor elsős voltam középiskolában, egy idősebb fiúnak tetszettem, és járni kezdtünk. Sosem mondtam neki, hogy szeretem, és egyáltalán nem értettem, hogy mit kellene tennem a közelében. Nyűgnek tartottam őt. Sokkal jobban szerettem otthon lenni a szobámban, mint vele, vagy bárki mással. De mivel a barátom is volt egyben, ezért ha akartam volna is bunkó lenni vele, nem tehettem. Hiszen ezt mások is megtudták volna, és nekem sokkal egyszerűbb volt az álarcot hordani. Az élet sokkal egyszerűbb, ha meghagyom az embereket a tudatlanságban. Szakítottam vele, hiszen tudtam, hogy neki jobb nélkülem, de egyáltalán nem hatott engem ez meg. Sőt, megkönnyebbültem. Ha a szüleimre, vagy a testvéremre gondolok, nem érzek semmit. A legdurvább gondolotaim, képzeleteim azok, hogy ha meghalnának, az akkor sem hatna meg engem. Lehet, hogy ez durvának hangzik, de sajnos igaz. Ha otthon vagyok, mindig bent vagyok a szobámban, csukott ajtóval. És tökéletesen “boldog” vagyok. Szeretem a kényelmes, megszokott dolgokat. Ha valaki elhív valahová, az első szavam azonnal az, hogy “nem”. De van amikor mondom magamnak, hogy ez csak “az” miatt van, menj el. Néha bejön, néha nem.
Kihasználom az embereket. Tudom jól, még sem zavar. Úgy használom ki őket, hogy észre sem veszik, és szerintem ez szórakoztató. Figyelni őket, a különböző reakciójukat, persze csak addig, ameddig a határ tart. Akiket nem kedvelek, azoknak sem mondom meg ezt, hiszen még kellenek számomra. Ilyenkor igazán nagy szemétnek érzem magam, de sajnos élvezem. Mégis, néha úgy “érzem”, hogy azt akarom, hogy valaki tudja. Úgy gondolom, hogy ez az élet így szörnyű – De mégis, jónak tartom, hiszen fogalmam sincs, milyen úgy élni, hogy az ember érez valamit. Nem hat meg senki halála, nem tudom milyen örülni valaminek, nem vagyok szomorú, sosem szoktam dühös lenni, és senkinek sem mondom, hogy szeretem, ha pedig mégis, az hazugság. Olvastam pár cikket az alexitímiáról, és többen írták, hogy testi tünetek is jelentkeznek, a legjellemzőbb példa rá pedig a fejfájás. Nálam nincs olyan hét, hogy ne fájna a fejem, de lehet, hogy ez csupán véletlen egybeesés.
Sokszor gondolom úgy, hogy talán jobb lenne meghalni. És ezzel a gondolattal sajnos nem tudok mit kezdeni. Már arra is gondoltam, hogy esetleg pszichopata vagyok-e. De persze ez csak egy feltételezés, egy hirtelen elképzelés, ötlet.
Tényleg “örültem”, amikor megtaláltam ezt az oldalt. Sokkal egyszerűbb itt leírni a gondjaimat, mint élőben bárkinek is elmondani. Tudom, hogy ha elmondanám akárkinek is, az biztos, hogy zavarodottnak, vagy őrültnek tartana. De betegnek biztosan nem. Most is csak azért írtam ide, mert el akartam mondani valakinek. Viszont több dolog is van velem kapcsolatban, amit még leírni sem tudok. Talán még megfogalmazni sem.
Ha a Doktornő bármiben is tud segteni, esetleg tanácsot adni, azt megköszönném.
Lora
Kedves Lora!
Az alexitimia az érzelmek kifejezésének, kimondásának a képtelensége, nem pedig az átélésének, ahogy arról a levelében beszámolt. Mivel Ön igen fiatal, ez még változhat akár önmagától is, ha nem tart túl rég óta, bár a rendszeresen jelentkező fejfájása és a halálvágya mindenképpen figyelmet igényelne (aminek véleményem szerint lehet köze a levelében leírtakhoz). Azt gondolom, hogy érdemes volna pszichoterápiás segítséget igénybe vennie kapcsolatainak rendezéséhez és közérzetének javításához.
üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda!
Párkapcsolatban élek már 4 éve barátommal, a kapcsolatunkban időről időre mondjuk átlagban havonta egyszer valamiért mindegy milyen okból kifolyólag de nem kell azért apróságokra gondolni, veszekednem kell a párommal. Ez az én megfigyeléseim szerint akkor van, amikor kevesebb figyelmet fordít rám, itt nem a szexualitás hiányára gondolok. De azt vettem észre, hogy az édesanyám ugyanilyen, időről időre gerjeszt egy kis feszültséget kapcsolatában és én ugyanilyen vagyok, vagy csak a figyelem hiánya okozza, mert a kapcsolatunkkal amúgy semmi gond nincsen. De mintha kényszeresen keresnék egy okot a veszekedésre. Ön szerint mi játszódik le bennem , mi lehet az oka vagy hová fordulhatnék segítségért.
Köszönettel Tímea
Kedves Tímea!
Azt gondolom, hogy valóban érdekes a megfigyelése. Elképzelhetőnek tartom, hogy ez egy otthonról hozott minta, vagy a figyelemhiány is okozhatja, ezt a levele alapján nehéz volna eldönteni. Az okok feltérképezéséhez és a probléma megszüntetéséhez pszichoterápiás segítséget javaslom.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Doktornő!
A problémám a következő lenne,van egy 14 éves fiam,nevelési szempontból nehéz helyzetbe jutottam.Az édesapjától elváltam alkoholproblémái miatt,az új páromhoz Budapestre költöztem,mindent megtettünk hogy a gyerek a változásokból a lehető legkevesebbet érezzen meg,vele a válás alatt és az új élet kezdetekor minden meglett beszélve,az Ő döntése volt hogy velem/velünk vagy az édesapjával marad,Ő mellettem döntött. Azt el kell mondanom hogy különleges elvárások a tanuláson kívül nincsenek,ha elakar menni a barátaival megteheti ez viszont korlátokhoz van kötve,tehát adott időre haza kell jönnie.Az elmúlt időkben viszont a helyzet kezelhetetlenné vált,a tanulást elhanyagolja,és egyre inkább csak a csavargással töltené az idejét,szankciókkal természetesen próbálkoztunk (nem mehet el itthonról,nem használhatja a számítógépet) a szankciók nem hoztak eredményt! Természetesen próbáltuk megtalálni az egyensúlyt,kedvezményeket adtunk,de ezek oda vezettek hogy a kiskaput kihasználva ismét csak azt tette meg amit Ő akart,mikor hazajön szobájába zárkózik,kommunikálni egyáltalán nem akar,ha hozzánk szól akkor is csak maximum a kívánságait közli,elmondása szerint életcélja nincs,és nem is érdekli semmi.Közösen szervezett programokra képtelenség elvinni mert egyszerűen nem hajlandó családtagként működni.Újabban bármilyen szankció vagy a kötelességére való felhívás után öngyilkossággal fenyegetőzik,ezzel a helyzettel nem tudunk mit kezdeni.Próbáljuk megtalálni a jó irányt,de ilyen fenyegetés mellett szinte semmilyen,beszélgetéssel (amik alatt egyáltalán nem hajlandó megszólalni) és szankcióval nem érünk célt!
Szeretnénk ha valamilyen tanácsot adna, hogy mit lehetne tenni hogy ismét normalizálódjon a helyzet.
Köszönöm!
Kedves Krisztina!
Nem írt a levelében arról, mennyi idős volt a fia a válásakor és hogy viselte ezt. Ha jól értettem, ez költözéssel és az addigi közösség elvesztésével is járt. Ezt hogyan dolgozta fel és a mostani probléma mióta áll fenn? Az öngyilkossággal való fenyegetőzés mióta van? Láthatta/hallhatta ezt valahol vagy önálló gondolat?
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Doktornő!
A fiam a váláskor 12 éves korában történt,a költözésben és az Ő elhelyezésében ki lett kérdve az Ő véleménye is,így nem tudom hogy ez az esemény benne milyen nyomokat hagyott illetve hogyan dolgozta fel a válást,mert nem hajlandó beszélni róla. Csak azt hajtogatja hogy Ő visszacsinálná az egészet.Az édesapja is öngyilkos hajlamú,sőt nem régen a fiamnak is bejelentette hogy megteszi,de nem sikerült neki.A fiú öngyilkossággal fenyegetőzése kb.egy fél éve kezdődött. Válásom után,sajnos a keresztanyja és a volt férjem is ellenem és az új párom ellen hangolta.És ez a mai napig így fojtatódik.Nagyon rossz körülmények között éltünk a volt férjemmel (víz,villany,gáz nélkül) az Én keresetemből.Most amit lehet mindent megtudnánk adni neki,de sajnos a páromat egyáltalán nem hajlandó emberszámba venni.
Üdvözlettel.
Kedves Krisztina!
Válaszai alapján igen valószínű, hogy a fiát megviselte a válás, hiába döntött ő, ennek következményeit előre nem tudhatta felmérni. Igen szerencsétlen dolog, hogy ekkora ellentétek, indulatok vannak a családon belül, nyilván ez is kihat a lelki világára, az öngyilkossági hajlamról nem is beszélve. (Főként, hogy az apja, aki valamilyen szinten minden fiú példaképe, meg is próbálta ezt.) Ezért azt javaslom mielőbb vigye őt gyermekpszichológushoz!
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Pszichológusnő!
18 éves fiú vagyok, a napokban kaptam egy lánytól egy levelet melyben be vallotta hogy szeret engem, de ö 13 éves, 5 év kor különbség van közöttünk. A barátaim azt mondták hogy sok az 5 év kor különbség. A kérdésem az lenne hogy mit gondol erről, sok vagy nem sok az 5 év kor különbség közöttünk.
Kedves Kérdező!
Ebben a kérdésben az Ön érzései, elképzelései kell, hogy döntsenek, például, hogy mennyire vannak egy hullámhosszon a lánnyal, hasonlít-e az érdeklődésük, jól érzik-e magukat együtt. Mást képzelnek, várnak-e egy kapcsolattól.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt doktornő! Én olyan családban nőttem fel , ahol ridegség, nemtörődömség vett körül. Ráadásul olyan lelki bántások értek , amelyek lelki sérüléseket okoztak nekem. A problémáimmal teljesen egyedül voltam gyermekkorom óta , és mivel zárkózottá is váltam ezért máshonnan sem érkezett segítség. Voltam pszichiáternél de a gyógyszerek nem segítettek igazán. Depresszióval, pánikzavarral és legfőképp ami a legrosszabb szociális fóbiával küzdöm . Régebben nem tudtam menni sem rendesen annyira féltem még a közlekedéstől ,de magamtól kitaláltam egy módszert ami segített. Bár ez furcsán hangzik de gondolatban folyton havas utat képzeltem magam elé ami ugye megköveteli a precízebb közlekedést. Ez a problémám így teljesen megszűnt azóta szeretek sétálgatni,túrázni. Ez egy önfejlesztés volt a részemről és abban bízom hogy a szociális fóbiára is lehetne valamit kitalálni csak még nem találtam meg a módját. Ebben szeretném kérni a segítségét . Köszönöm a figyelmét!
Kedves Nyuszi!
Nagyon becsülendő, hogy dolgozik rajta, hogy könnyebben tudjon közlekedni. A szociális fóbia gyógyításában a pszichoterápia a döntő jelentőségü, a gyógyszer önmagában nem jelent megoldást.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda!
Nem is tudom hogy kezdjek hozzá, ha röviden kellene megfogalmaznom a probklmám, főleg hogy egy számomra nagyon fontos családtagom kérésének teszek eleget azzal, hogy felkeresem önt, nem is igazából saját szándékból. A lényeg az, hogy már 31 éves vagyok, de komoly párkapcsolatot nem tudtam sosem kialakítani, igaz hogy a születésem óta fennálló halláskárosultsági fogyatékosságom hátráltat is ebben, úgy hiszem. Nem vagyok teljesen süket, hallókészülékkel majdnem tökéletesen hallok. Ezenkívül komoly lelki terhet jelent számomra, hogy a saját unokatestvérembe is szerelmes vagyok, ami talán arra vezethető vissza, hogy ő az egyetlen, akiben a legjobban megbízom, akihet a legjobban tudok kötődni. Súlyos hangulatingadozásaim is vannak mindeközben. Nem is tudom, hogy mit várok öntől, mivel amit leírtam is kevés ahhoz, hogy bármilyen tanácsot vagy segítséget tudjon adni, de egy próbát megér. Válaszait és segítségét előre is köszönöm!
Tisztelettel: Balázs
Kedves Balázs!
A halláskárosodás valóban nagyon meg tudja keseríteni egy ember életét, beszűkíteni a kapcsolatait, különösen, ha születése óta fennáll. Azt gondolom, hogy pszichoterápiás segítséget kellene kérnie kapcsolatainak megváltoztatásához és a hangulatváltozásainak felszámolásához.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tiszteletem!
Azért írok mert sürgős tanácsot szeretnék. 22 éves vagyok a párom vagyis a volt párom 23 éves
egyetemista mindemelett sportol hétvégén dolgozik. Májusban lépett az életemben randiztunk
és először jól elvoltunk szeretkeztünk beszélgettünk. Elvitt születésnapomon vacsorázni mert
tudta senki sem tette. Barátok is lettünk sohasem vitatkoztunk. Tisztelt én is őt. Majd ebből
szerelem lett július környékén. Szeptemberben mondta ki hogy szeret hogy együtt vagyunk.
Akkora már én is biztos voltam ebben. Soha nem bántak így velem vele meg végképp nem
szinte én voltam az első komoly kapcsolata. Bíztam/bízok benne és a szex leírhatatlan volt nem
csak számomra. Erre a múlt hétvégén ez történt: Péntektől furcsa volt. Felhívott hogy menjek
át amikor kedvem van. Átmentem de furcsa volt. Olyan más kissé távolságtartó. Csak nézett
szomorúan. Sokszor..szóval szombaton náluk aludtam. Csináltam neki(k) sütit. Hazaért puszi ült
ott velem nézett még mindig szomorúan. Fogta a kezem pszilgatta sok homlokpuszi. Nem
mondta el hogy mi a baj pedig ezerszer megkérdeztem. Csak nézett. Aludtunk szeretkeztünk
csodálatos volt. Reggel felkeltünk úgy láttam jobban van. Elment focizni hazajött filmeztünk
este 11 ig. De mondtam anyujának is hogy más mintha félne. Eszembe jutottak a szavai: Hogy
nem lesz mindig velem nem jó ha szeretem nem jó ember stb. Majd tegnap miután játszottunk
mondtam neki hogy nem is tudom mit. Talán hogy szomorúak a szemei. Erre mondta h
szerelmes vagyok. Mondom ühüm de nem néztem rá. Megkérdeztem hogy miért mondod úgy
mintha baj lenne? Hallgat sóhajt mint egész hétvégén. Aztán mondja hogy szeretlek de nem
vagyok szerelmes. És sírt zokogott. Hallgattam. Mondta h mondjak valamit kiabáljak. Mondtam
h nem. Simogattam néztem. Nem tudom rendesen visszaadni. Mondta h rengeteget adtam
neki. Bármikor keressem meg náluk mindig lesz helyem azt akarja hogy boldog
legyek..mondtam h ez egy logikai csavar mert akarja h azt legyek de én tőle vagyok az..
Zokogtunk együtt borzalmas volt. Mondta h bármi van keressem meg. Mondtam h nem képes
elfogadni a boldogságot. És mondta h nem. Együtt sírtunk. Majd valahogyan ez átváltot egy
utolsó szeretkezésbe. Érdekes volt h vagy az ő könnye vagy az enyém keveredett a testünkkel.
Zuhiztam álltam ott vörös szemmel arccal. Remegtem bőgtem. Kérdezte aludjon e a nappaliban.
Mondtam hogy nem. Bepakoltam a cuccaimat a plüssünket Nála hagytam. Kérdezte nem
viszem- e el. Jobb anyja lennék. Mondtam h a bíróság az apjának ítélte meg neki vettem.
Iszonyatosan szomorúak voltunk. Nedves volt a pólóm a fájdalmunktól meg az övé is. Aludtunk
vagy egymás kezét fogva puszikkal. Péntektől sok puszit adott a homlokomra. Mondtam hogy ez
a tisztelet jele. Mondta hogy tudja én tanítottam neki. Igazából álmomban is sírtam és
felkeltünk az első óra szóra. Nézett simogattuk egymást azt mondta a ” mi az?” Kérdésemre
hogy még mindig gyönyörű vagyok.
Aztán megint sírtunk. Felöltöztünk majd elindultunk. Esett az eső reggel. Ott álltunk. Mondtam
h szia majd átölelt. Nem tudom melyikünk szorította erősebben a másikat. Mondta vigyem el az
esernyőt. Mondtam h nem van sapkám. Akkor már remegtünk. És utolsó csók majd elindultam
sírva ő meg mintegy tükrkép szintúgy.
A legszomorúbb hogy úgy gondolom szeret nem értem mi ez a hirtelen változás. Jó nem értékeli
magát első komoly kapcsolata vagyok félhet az érzéseitől. De ezzel mit lehet kezdeni? Mit
tehetek? Nem kezelés kell csak egy kívülálló szakember válasza.
Köszönöm szépen!
Kedves Kérdező!
Megértem, hogy szomorú, mert a barátja azt mondta, mást szeret. Vagy legalábbis célzott rá. A búcsúzás nagyon fájó, de ha Ő nem akar tenni a kapcsolatukért, azt mondja nem szerelmes Önbe, akkor Ön hiába hozná le a csillagokat is érte, minden hiábavaló.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda!
Olyan kérdéssel fordulok Önhöz, hogy az utóbbi időben egyre gyakrabban jön rám valamilyen pánik. Ez nálam azt jelenti, hogy minden fajta tünet és fájdalom nélkül beképzelek magamnak betegségeket. Ez miatt alig eszek illetve nincs is étvagyam, nincs székletem, nincs kedvem kimozdulni sem, pedig eddig rengeteget voltam a barátaimmal. 99,9%, hogy nincs semmilyen testi bajom, de hamarosan vérvételre megyek. Hogyan tudom ezt magam mögött hagyni? Nagyon kérem segítsen, mert túl szeretnék lépni ezen és olyan akarok lenni mint régebben. Előre is köszönöm segítségét, nagyon bízok Önben!
Szép estét, Albert!
Kedves Albert!
Azt gondolom, hogy az első (és talán legnagyobb lépés) hogy belátta, félelmei valójában valamilyen lelki okra vezethetőek vissza. (Bár, ha bármilyen aggasztó tünetet érez, természetesen érdemes elmennie vele háziorvosához, aki kizárja a súlyosabb testi betegségeket.) A probléma megoldását ezek után a pszichoterápia jelenti, ami az okok tisztázásán túl segíthet megszüntetni a tüneteket is.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Melinda!
A párom miatt írok önnek. Elég féltékeny típus vagyok, sajnos beigazolódott, hogy van rá okom. 3éve vagyunk együtt, van egy 6 hónapos babánk. Megnéztem a párom facebook előzményeit, van 3 nő,akiket rendszeresen néz. Volt olyan, hogy egy nap alatt 50-szer megnézte ugyanazt, hajnali 1-től este 11-ig. Én akkor már 5 hónapos várandós voltam. Csak februárig néztem vissza, többre nem volt lelkierőm. 1héttel ezelőttig csinálta, egész addig míg ki nem derült. Azt mondta csak nézte őket, a végén kiderült, chateltek is. Azt mondja nem volt köztük semmi, de nem hiszem el, nem mondja meg az okát miért nézte őket ilyen sokszor. Nagyon bánt, hogy miközben mellettem feküdtaz ágyban, minden nap más nőket nézett. Ön szerint mi lehet az oka? Hihető, hogy nem csalt meg? Magamból kiindulva, a kapcsolatunk elején,amikor beleszerettem én is gyakran néztem őt. Lehetséges, hogy beleszeretett? Nagyon megalázónak tartom. Nem tudom feldolgozni. Ő egyébként buszsofőr és az utasai, onnan ismeri őket. Engem is így ismert meg…
Kedves Kérdező!
Érthető, hogy féltékeny, ha Önt is ugy ismerte meg a párja, ahogy azt a nőt, akit most nézeget. Ennél nagyobb gond, hogy nem őszinte Önnel, így nem tudja eldönteni, mennyire van most alapja a félelemre. Párterápiát javaslok a kapcsolatuk helyrehozására, a bizalom helyreállításához.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Pszihológusnő”
57 éves asszony vagyok, a nyáron hosszú súlyos betegségben, mégis váratlanul meghalt a férjem.Nem omlottam össze, folytattam a munkám, gyermekeim, unokáim mindent megtettek annak érdekében hogy talpon maradjak. Pár hete bevásárlás közben össze futottam egy volt kolégámmal, aki szintén özvegy, siettem, ezért az illedelmes “hogy vagy ” után tovább mentem. Pár nap múlva munkahelyemen felhívott és közölte hogy szeretne velem találkozni, megvallotta érzelmeit irányomban. A meglepetéstől alig jutottam szóhoz, annyira felkavart, hogy még az ellen sem tiltakoztam hogy pár nap múlva felkeressen a munkahelyemen. Amikor haza értem és ránéztem férjem fényképére szörnyű lelkiismeret furdalásom támadt, úgy éreztem hogy elárultam férjemet, sokat gondolkodtam és írtam kollégámnak egy SMS-t hogy ezt a látogatást halasszuk el, mivel még nem vagyok kész ilyen találkozásra. A jelzett napon megvallom őszintén hogy valahol legbelül vártam az érkezését, és meg is érkezett, állítólag nem olvasta az üzenetemet, megkérdezte hogy mi az oka hogy nem akartam őt fogadni, mondtam hogy nem rég halt meg a férjem, és úgy érzem hogy még korai egy kapcsolatba bele bonyolódnom. Ezen is csodálkozott, állítólag azt sem tudta, hogy meghalt a férjem, de nagyon megértőnek bizonyult. Nem is sokáig tartozkodott nálam, kb egy fél órát, és úgy váltunk el hogy a továbbiak szóba sem kerültek. Amikor elment átölelt, és egy pici puszit kaptam tőle, lehet hogy ez lett a vesztem, mert azóta ezt a puszit érzem a számon, és állandóan rá gondolok. Sokszor haragszom magamra mert olyannak érzem magam mint egy kis szerelmes tini, a telefont álandóan magamnál tartom és várom a hívását, ugyanakkor lelkiismeret furdalásom is van emiatt, hogy lehet az én koromban valaki ilyen. Azóta persze nem hívott. A sorsunkban nagyon sok közös vonás van, és amíg együtt dolgoztunk is mindig éreztem, HOGY valahol hogy több vagyok neki mint koléganő, de ezt a hasonló godoknak tudtam be. Nagyon felbolygatta a megnyugodni látszó életemet, magam sem tudom már mit szeretnék, csak azt tudom hogy a tallkozás óta nagyon hiányzik. Félek attól is hogy jelentkezik és ismét mefutamodok, elküldöm mert félek attól hogy mit szólna az egészhez a családom, környezetem. Volt olyan is hogy előkerestem a számát a telefonomba hogy felhívom, bár tudom hogy ezt az egyet biztosan nem teszem meg még akkor sem ha bele gebedek. Olykor haragszom rá mert felbolygatta az életemet. Doktornő adjon tanácsot hogy kezelni tudjam a helyzetet. Köszönettel: Zsóka
Kedves Zsóka!
Megértem, hogy rossz érzések vegyülnek a volt kollégával való találkozás örömébe, hiszen nemrég még a férjével élt. Azt gondolom, hogy ha szeretne beszélni a kollégával, akkor mások véleménye miatt ne fogja vissza magát, hiszen Ön még él, nem szabadna a férje halála miatt Önt is eltemetni.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Doktornő!
Egy olyan problémával szeretnék Önhöz fordulni, ami ugyan már pár éve nem jelentkezik, de mégis kíváncsi lennék az okára.
Néhányszor előfordult velem, hogy amikor hangosan kiabálva agresszíven leszidtak (pl. tanár), akkor reflexből bepisiltem. Utoljára 17 éves koromban történt velem ilyen eset, most 21 vagyok. Mivel 17 éves korom óta nem volt példa hasonlóra, nem is pisiltem be azóta ilyen formában (csak egyszer álmomban), de lehet, hogy ha megint egy ilyen eset “áldozata” lennék, újra bepisilnék. Ez mitől lehetséges? Szüleimmel, egyéb családtagjaimmal szemben sosem volt példa ilyesmire, nem is voltak velem szinte sohasem agresszívek. Jó gyerekkorom volt, most is idilli az itthoni hangulat. Akkor mégis mitől alakulhatott ez ki? Válaszát előre is köszönöm!
Kedves Szandra!
Azt gondolom, hogy kell lennie valamilyen kiváltó oknak, de ezt néhány sor alapján könnyelműség volna megállapítani. Tudja az ember gyakran felejti el a számára kellemetlen, kényelmetlen dolgokat, de pszichoterápia segítségével még ezek a fájdalmas emlékek is felszínre hozhatóak, feldolgozhatóak.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelet Doktornö!
Azért fordulok önhöz,mert régóta küzdök depresszió és 3 éve leszek együtt a párommal és amióta együtt vagyunk roszabadot Márciusa voltak öngyilkossági párbálokozásaim .Amiatt a ,h a párom viselkedik velem és a családja .A párom nagyon sokszor búnkó mondón önbizalmamat elvéve szényenitmeg pl : ha lejtek valami dolgot nyomban le parasztozik ,hülye gyereknek hív ,ostobának,megéhez hasaló tárgád szavakat mond amivel teljesen elveszi az önbecsülésemet a nőiességemet.Bánátot is már de csak pofonvágással de sokszor fenyegetőzőt már,h agyonver .Régen nagyon szeretem talán a szívem legmélyén most is meg a kötödés ez miatt nehéz elválnom tőle pedig nagyon elszeretnék menni tőle már.A szüleimmel se jó a viszonyom ami ott a vele vagyok azóta sokat romlót a viszonyom a szüleimmel nem is beszélünk egymással.Nevelő apám van 3 éves korom ott a anyám mindig is erőltet,h apaként szeresem de nem tudtam ezek miatt nagyon sok szór voltak viták anyám között,mert ugye nevelő apám mellé állt ez miatt sokszor éreztem magam egyedül amiatt most is érezek mert a párom nem hallgat meg nem érdeklik a problémáim ha netán meg hallgat akkor is olyan mint ha a falnak mondtam volna meg a legtöbb szőr kiforgatja szavaimat .Úgy érzem nincs életem mert elveték nincsenek barátaim elvesztetem őket úgy érzem mindenemet elvesztetem . Adáságba kevertem magam miatta nehéz anyagi gondjaik vannak mivel csak én dolgozok de csak alkalmi munkám van ő nem dolgozik.. A másik dolog amiatt nehéz ,h nem régibe terhe lettem és elkel lett vette nem mivel nem tudtam volna felnevelni de a párom családja még választási lelehetőséget se adtak,h esetleg én miatt szeretnék azonnal elkellet vettet nem .Párom egy ostoba buta lánynak nevezet ,mert terhe lettem kiakart dobni az utcára ha nem vetem el és azt mondta,h én ne vegyem el a fiatalságát egy 26 éves emberről beszélek aki 3 évet ült börtönbe de nem egybe ülte le.Nagyon de nagyon elvezetnek érezem magam legfőképpen nagyon egyedül vagyok és egyre jobban zárkózottnak érzem magam. Tanácsát szeretném kérni vagy esetleg a véleményét vagy hogy tudnék segíteni magamon ??!!
Előre is köszönöm !
Tisztelettel :S. Boglárka
Kedves Biglárka!
Megértem, hogy magányos és hogy ennek ellenére nehezen lépne ki a párkapcsolatából, mert a párja az egyetlen Önhöz közel álló ember, akivel azonban sajnos nem túl jó a viszonya. Azt gondolom, hogy mielőbb pszichoterápiás segítséget kellene kérnie, hogy szorult helyzetétől megszabadulhasson, ne tudják többé kihasználni.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Doktornő!
18 éves lány vagyok, 12 éves koromban volt egy nagyon nehéz időszakom, körülbelül egy évig folyamatosan újabb és újabb betegségeket képzeltem be magamnak és éreztem is a tüneteket, biztos voltam benne, hogy egy súlyos betegségem van.Emellett halálfélelmem volt, remegtem,erősen dobogott a szívem, úgy éreztem nem kapok levegőt. Ezek a ‘rohamok’ minden nap jelentkeztek, egyszerűen borzasztó volt.Aztán, őszintén megmondom nem emlékszem hogy, de kimaradtak. Idén tavasszal azonban ismét éreztem,hogy valami nincs rendben, szédültem , fájt néha a fejem, nem éreztem jól magam. Kórházba kerültem, ahol megállapították, hogy néha magas a vérnyomásom is idegalapon, mivel semmi szervi betegséget nem állapítottak meg. Nekem elváltak a szüleim, nagyon sok veszekedést hallottam életembe, nem vagyok anyagilag túl jó helyzetben, anyukám a mostani párjával is rengeteget veszekedik. Én nagyon rosszul reagálok a stresszre, bármilyen apróság miatt fáj a hasam, megy a gyomrom, nincs étvágyam, meg hasonló dolgok. Hogyan tudnám ezt leküzdeni? Hosszú távon félek, hogy bajt okozok vele magamnak. Előre is köszönöm a válaszát!
Kedves Brigitta!
Azt gondolom, hogy a rosszullétek azt üzenik Önnek, hogy egyedül nem tud megküzdeni a problémákkal, ezért azt javaslom, mielőbb vegyen igénybe pszichoterápiás segítséget. A fel nem dolgozott feszültség különben könnyen szervi bajt is okozhat.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Doktornő,
azt hiszem, hogy a nővérem bulimiás, egy ideje figyelem és azt vettem észre, hogy egyre többet eszik, egyszerre és azután kimegy a mosdóba és hányik. Nagyon aggódom érte, de nem tudom, hogy hogy kezeljem, hogy beszéljek vele, hogyan kezdjek hozzá. Ő egy eléggé sovány lány, és mégis kövérnek látja magát, hoy lehetne ezt megértetni vele?
A válaszát előre is köszönöm.tisztelettel
Kedves Noémi!
Sajnos a bulímia lényege a testképzavar, ami azt jelenti, amit Ön is írt, hogy hiába sovány valaki valójában, ha kövérnek érzi magát. Ennek ellenkezőjéről nem meggyőzhető. Másrészt mivel Ön családtag, nem tehet mást, minthogy mielőbb szakemberhez irányítja Őt.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Doktornő!
Sokat gondolkodtam mielőtt ìrni kezdtem volna.Napok óta küzdök magammal és bàrmilyen csatàt is nyertem meg eddig,most először azt érzem bajba kerülhetek.Az a fajta vagyok,aki tervez,aki olyan célokat állít,ami elérhető. Férjemmel fiatalon hàzasodtunk.Eljött az ideje a gyermekàldásnak is.Úgy esett,hogy nem jött hamar a baba,több,mint egy évet kellett vàrnunk.Mikor végre sikerült nagyon boldogok voltunk.Titkon reméltem,hogy valóra vàlik az àlmom és kislànyunk érkezik,de végülis fiúnk jött. Nem szàmìtott,örültünk,hogy a sok próbàlkozàs végre sikerült és gyönyőrű és egészséges.Ma màr 3,5 éves bújós,szeretgetős fiúcska.Úgy éreztem a következő gyermek könnyen fog jönni,hogy most majd elsőre sikerül.Nem így lett.Pontosan ugyanúgy történt ismét egy évet kellett várni.Örömmel töltött el,hogy újra anya lehetek.Nem tudtam màst elképzelni csak egy kislànyt.Nagyon nagyon vàgytam rá,de az első hetek utàn màr nyugtalankodtam és legbelül azt éreztem újra fiúnk lesz.Egyszerűen az első terhességem tökéletes mása volt.Nem voltak rosszul létek,ugyanakkor csinàltam tesztet stb. Izgalommal vártam a 12.heti ultrahangot és egy neves intézménybe mentünk,ahol már akkor nagy eséllyel megàllapítjàk fiú v làny a magzat.Mikor az orvos közölte,hogy 90%, hogy újra fiúnk lesz a dédelgetett àlmom összetört.Nagyon csalódott voltam.Amint kiléptünk a klinikáról nem tudtam visszafolytani a sìrást.A férjem értette de meg nem értett.Neki mindegy volt fiú v làny irigyeltem érte és szégyelltem magam a csalódottság miatt.Bár elfogadtam,hogy fiam lesz abban a 10%ban reménykedtem.Múlt héten az újabb uh-on már teljesen biztosra mondtàk h fiú. Azóta folyton sìrhatnékom van és a csalódottság keveredik a szégyennel.Bűntudatom van,hogy azt érzem bárcsak lànyom lenne.Nem tudom miért ilyen fontos ez nekem.Valahogy azt érzem kimaradok valamiből,hogy nem lesz igazi szövetségesem,hogy egyedül leszek hiàba lesz két fiam,akik szeretnek és én viszint szeretem őket.Zavar,hogy a fiúkkal keményebben kell bànni,hogy nem lehet úgy szeretni őket,mint egy kislànyt.Nàluk megengedett a lagyabb bànásmód,a “cicás” szeretgetés,ők empatikusabbak,finomabbak,mint a fiúk.Ha meglàtok egy kislànyt az anyukàjàval féltékeny és szomorú leszek,bànt,hogy ebben a fajta kapcsolatban sosem lesz részem.A férjemmel 3 gyereket teveztünk,de én már egyàltalàn nem akarok többet.Nem.kockàztatom,hogy újra fiúnk szülessen a làny pedig nem garantàlt.5hónapos terhes vagyok,szeretem a babàmat,hisz smya vagyok és vàgytam rá,de ezek a vegyes érzelmek megkeserìtik a napokat és nem tudom kivel beszéljem meg vagy mit tegyek.Attól tartok ez kihat majd az egész életünkre és ha a fiaimra nézek majd mindig hiàny érzetem lesz.Nem akarom,hogy ezt érezzék,hogy “kevésnek” érezzék magukat.Reméltem,hogy magàtól megnyugvást nyerek,hogy ràvilágít olyasmire,amitől könnyebben túl lépek ezen…
Vàlaszàt előre is köszönöm
Üdvözlettel
Ramóna
Kedves Ramóna!
Megértem csalódottságát, hogy nem teljesülhetett az álma. Azt gondolom, pszichoterápiás segítséggel lehetne megfejteni, miért annyira fontos, hogy lánya szülessen, elfogadni, hogy ez nem adatott meg Önnek. Nyilván más egy anya-lánya és egy anya-fia kapcsolat, de a babusgatást, szeretgetést – különösen az első időkben – minkét nem egyformán igényli.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves doktorno
33 eves asztalos vagyok. Felesegemmel 16 esztendeje vagyunk egyutt, vagy ugy is mondhatnank egyutt nottunk felnotte. Csodalatos nonek ismertem ot, ezert tiszteltem es mindig mindenben tamogattam. Annyira szerettem, hogy keptelen voltam nem bizni benne es soha nem adtam okot arra, hogy megtorjem bizalmat. Augusztusban nyaralni keszultunk es indulas elott a megszokott rohangalas, pakolgatas kozepette gondoltam, hogy telepitek a szuletesnapjara vasarolt okostelefonra nehany alakalmazast, hogy ne unatkozzon mellettem amig vezetek. Miutan a skypot is feltelepitettem es beirtam a kicsit pirulva elarult jelszavat, egy idegen ferfinevre lettem figyelmes. Megkerdeztem ki az de csak annyit mondott, adjamoda a telefont es mindent megmagyaraz. Persze dobogo szivvel, mintha csak ereztem volna, hogy bajban vagyok rakattintottam a nevre es az uzenetvaltasokba belepillantva feje tetejere fordult a vilag korulottem. Kiderult, hogy ket eve folytat szerelmi viszonyt egy volt kollegajaval, akivel rendszeresen le is fekudt, mikozben nekem tornaorat, fogaszatot meg mindenfele hamis programokat hazudott. Megfontolt embernek tartom magam, de akkor pillanatnyilag mielott gondolkodtam volna megutottem, beultem az autoba es elszaguldottam. Egy hotelban toltottem az ejszakat, majd masnap kulfoldre utaztam. Az elkovetkezendo napok eletem purgatoriumanak vagy a pokol kapujaban valo varakozasi idot ideztek. Csodalkozok, hogy meg elek. Ekozben o is rajott, hogy valojaban mi a tettenek sulya, ezert magaba roskadva, ketsegbeesetten probalta felvenni velem a kapcsolatot es minden lehetseges modon meguzenni nekem, hogy banja amit tett es ker, hogy ne hagyjam el. Szivemben a mindig szerelmes joillatu erzest, gyulolet es keseru harag valtotta fel. Ha esetleg valamilyen modon tudattam letezesemrol, csak bantottam es neha mar en sem ismertem magamra, hogy mive lettem.Nem birta soka nelkulem es egy nap vonatra szallt es megkeresett. A baratnoje irta hajnalban sms-ben, hogy legyek szives varjam az allomason. Hideg zuhanykent ert az uzenet, remegni kezdtem de mit tehettem. Kimentem erte az allomasra. Az a nehany perc varakozasi ido orokkevalosagnak tunt, majd megerkezett a vonat es leszallt rola a felesegem, akit nehany hettel elotte az eletemnel is jobban szerettem es abban a pillanatban elso szamu ellensegemnek ereztem. Odajott hozzam es azt mondta: Szeretlek, tevedtem es kerlek bocsass meg. A fejemben forrt a ver, egyidoben megoleltem es megoltem volna, de csak alltam ott es remegve azt mondtam: latni sem akarlak. Majd megforduktam es otthagytam az allomason a meg mindig nyitott ajtokkal varakozo vonat mellett. A parkolobol meg visszaneztem ra, addigra mar osszeroskadt egy padon, tudtam, lattam, hogy szenved, hogy sir es hirtelen feleledt az erzes bennem, hogy mindig gondodkodtam rola, ha beteg volt, ha bajban volt. Konnyes lett a szemem es visszamentem hozza. Akkor lattam, hogy felkeszulve jott. Termoszban hozott teat es pokrocba burkolozva ult a padon, mikozbe teljesen osszeomlott. Szoltam hozza, de mintha a hangomat Sem hallotta volna. Megoleltem. Elvettem a csomagjait es atvittem az autohoz. Hazavittem magammal az ujonnan berelt alberletbe. Sokat beszelgettunk. Mar nem veszekedtunk es lassan rajottem, hogy szuksegem van ra.
Azota harom honap telt el. Nem bantom, probalok kedves lenni hozza. Nagyon torekszik, barmit megtesz azert, hogy a kedvemben jarjon, de valami megmaradt. Hogy mi? A fajdalom, a csalodas budos szaga ami marja belulrol a lelkem. Szeretem a felesegem de nem tudom, hogyan tegyem tul magamat azon amit tett. Nem telik el ejszaka remalmok nelkul, ezaltal keptelen vagyok pihenni es erzem, hogy lassan leepulok.
Doktorno! Segitsen Kerem! Egyedul nem tudom tultenni magam rajta es ez altal o is szenved. Rajott, hogy hibazott de keso. Szepen csendben szenvedunk egymas mellett es felek, hogy felemeszt bennunket a mult, pedig szep jovot terveztem a csaladomnak.
Kedves Lajos!
Megértem csalódottságát (olyan érzékletesen írja le a történteket és az ezzel kapcsolatos érzéseit, hogy átérezni soraiból a fájdalmát). Azt gondolom, hogy mivel mindketten szeretnék helye hozni a kapcsolatukat, a leghatékonyabb támaszt ebben a párterápia jelentené. Amennyiben a történteket jól meg tudják beszélni, elegendő lehet, ha a történtek feldolgozásához csak Ön kér pszichoterápiás segítséget.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Doktornő!
Tizenöt éves lány vagyok, különleges barátokkal, akiket nagyon szeretek. Két problémás fél van. Egy lány és egy fiú, de a lánnyal van a komoly gond. Olyan gondolatai, érzései vannak, amit egyszerűen képtelen vagyok feldolgozni, abban szeretném a segítségét kérni, hogy hogyan viselkedjek vele. Nagyon el van keseredve, depressziós. Az anyukája havonta jár haza, nem ismeri a lányát, az apukája mindig ötkor ér haza a munkából, nem beszél vele túl sokat. A nagypapája haldoklik. És ezen kívül az iskolában állítása szerint egy barátja van. Alig enged közel magához valakit. De nem. Az az egy barát nem én vagyok. De én az utóbbi időben nagyon megszerettem és segíteni szeretnék neki, de nem tudom átérezni a helyzetét, ha nagy ritkán beszel ezekről akkor sem tudom mit mondjak neki. Ha pozitiv dolgokat mondok, mindig leszól. És ez már utóbbi időkben annyira felerősödött benne, hogy halállal fenyegetőzik. Az embereket unalmasnak tartja, es azt mondja ezért is van teljesen egyedül. De ez nem minden. A fiú, akit az elején említettem. Őt igazán szerette. De egyszer csúnyán összevesztek. És az iskolában a fiú, aki mellesleg a legjobb barátom, olyan tipikus tinilányokból álló kört alakított ki maga köré, akik vakon követik minden lépését. Nos, most kezd izgalmassá válni a történet. A fiú meleg. És nagyon haragszik a lányra, és a kis csapatával, nagyon csúnyán bánnak vele. A múltkor már majdnem nekimentek. Közben nem is ismerik, fogalmam sincs róla hogy a fiú miket mondhatott róla, de mindig csúfolják. Próbáltam már beszélni a fiúval, de csúnya veszekedés után azt mondta hogy ő békénhagyja, de ezek után nélküle folytatódott ez az egész. A csapata csúfolja a lányt jelenleg is. És az az érdekes hogy a lány tudja a fiúról hogy meleg, és még se mondja el, senkinek. Azok után amit művelt vele. Nagyon tiszteletreméltó és okos lány, sokra viheti még. Ha kiveri az öngyilkosság gondolatát a fejéből. Nagyon szomorú még mindig és nem tudom mit mondhatnék neki, vagy hogy segíthetnék neki. A lány cigizik, és ez nem pillanatnyi állapot. Már régóta nem boldog. Sőt szerintem sose volt igazán boldog. Nagyon aggódom érte. Mikor belenézek a szemébe, azt látom, hogy bármelyik pillanatban elsírhatja magát. Rettentő instabil a lelki állapota. Akár egyetlen szótól ki tud készülni. És vágja az ereit. Kérjek segítséget anyukámtól? Alapvetően jó a kapcsolatunk, de ez azért mégse mindennapi dolog. Előre is nagyon szépen köszönöm a válaszát!
Kedves Kérdező!
Azt gondolom, valóban érdemes felnőtt segítségét kérnie, mert ha már az ereit is vagdossa a barátnője, akkor sürgősen közbe kell avatkozni. Ön viszont ezen túl annyit tehet érte, hogy mellette áll, támogatja, ha szükéségét érzi, ha magányosnak látja. Talán a túl pozitív dolgokat nem hiszi el, ezért a biztatás helyett maradjon inkább a realitás talaján.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt doktornő,
Életem felénél járva, túl pár keserű és vidám dolgon arra jöttem rá, hogy félek. Félek és ezt nehéz bevallani.
Félek attól, hogy állástalan leszek (voltam már az), igaz, jelenleg ennek semmi jele. Ezért félek attól, hogy nem tudok megélni a jövőben.
Félek lakást venni, amit némi hitellel megtehetnék, félek lakásra elkölteni a megtakarításaim, hogy a szülőktől külön éljek. (bár a szüleim, nagyszüleim is jó darabig így éltek).
Félek megismerni nőket, párkapcsolatot létesíteni, mert félek, hogy nem felelünk meg egymásnak, vagy hogy elhagy (volt rá példa) és félek, hogy gyereket akar, félek gyereket vállalni, mert félek, hogy nem tudnám eltartani, felnevelni.
Félek feladni azt, ahogy most élek, félek változtatni, félek a jövőtől de félek, hogy a félelmeim miatt nem vár rám semmi jó.
Nem volt könnyű beismernem, hogy félek.
Gábor
Kedves Gábor!
Megértem, hogy nehéz beismerni a félelemit. (Különösen problémás ezt felvállalnia egy fiatal férfinek) Azt gondolom, hogy ez az első lépés a változás felé vezető úton: fontos hogy pszichoterápiás segítséggel elgondolkodjon rajta, honnan fakadnak ezek az érzések, hogy kordában tudja tartani vagy optimális esetben képes legyen teljesen legyőzni őket.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tiszteletem.
Igazából nem tudom milyen problémákkal lehet önhöz fordulni de már nem tudom kinek a véleményét kikérni. 2 éve élek londonban mindenem megvan párkapcsolatom tökéletes szeretjük egymást 4 éve már. tényleg az ég világon semmi probléma kivéve azt hogy fogalmam sincs mit kezdjek az életemmel. Hobbim a videójátékok de ugy érzem ezzle nem haladok előre. Olyan mintha elfecsérelném az életem, de mikor egy másik dologba kezdek pl leülök gitározni amiről azt gondolom ez most hasznos. fél órán belül othagyom hogy ááh megyek játszani. Vajon össze kelene szednem magam és rávennem hogy csináljak értelmes dolgokat vagy ez a szó maga hogy értelmes dolog szubjektiv? Mert ha nekem a játék a kikapcsolódás amit élvezek és szeretek csinálni és tényleg nem függőségi szinten nem arról beszélek hogy napi 12 órát csinálom hanem ez nekem a hobbim. de ez mellet az ég világon semmi nem érdekel. DE tényleg semmi nem tud lekötni hoszú távon kivéve a játékot. De igazából Már lassan az sem. Félek hogy ha sokat tökölök elmegy mellettem az élet és nem csináltam semmi értelmeset. Ha kell kifejtem én ezt egy hoszab beszélgetésben is de nem tudom mennyi az órabére.
22/F
Kedves Bálint!
Azt gondolom, hogy nem azzal van a baj, hogy számítógépezik, játszik, hanem hogy semmi más nem érdekli, nem talál semmiben sem örömöt. Véleményem szerint érdemes lenne erről (és az okokról) pszichoterápiás segítséggel elgondolkodnia. Ha megtisztel a bizalmával, tehát szeretne velem dolgozni ezen, akkor írjon az emailcímemre vagy hívjon telefonon és megbeszéljük a részleteket. (Elérhetőségeimet megtalálja a kapcsolat menüpont alatt.)
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Doktornő!
3 leánygyermek édesanyja vagyok(21, 17, 16).Férjemmel 22 éve élünk együtt és neveljük a gyerekeket. A középső (17éves) lányommal van gond, legalábbis nemtaláljuk meg vele a “hangot”, sem én sem a párom, legtöbbször a testvérei sem. Bármit kérünk tőle semmit sem csinál meg első szóra (tízórai reggelire, összepakolás a konyhában egy vacsora után, takarítás stb…tehát nem nagy dolgok) először mindig hárít, megpróbálja áthárítani a feladatot a testvéreire vagy egyszerűen azt mondja, hogy nem csinálja meg.Az iskolában sosem történik semmi, nem tudja azt sem hová szeretne továbbtanulni,de a mi javaslatainkat rögtön elhárítja. Amúgy 4-es tanuló, nagyon jó képességű, amt persze szerintünk nem használ ki. Érettségi után mindenképpen messzi iskolában akar továbbtanulni, csakhogy elkerüljön itthonról.A barátnőjének már panaszkodott, hogy milyen rossz “középsőnek” lenni. Szerntünk ez nem igaz, sohasem különböztettük meg egyik gyereket sem,”mindig mindent” megkaptak és megkapnak (Nincsenek anyagi gondjaink…) Én megpróbáltam mindig mindenből a legobbbat adni nekik, szeretetre, tiszteletre tanítottam őket, anyatigrisként védtem őket mindentől. Most úgy érzem kicsúszott a kezemből a lányom.. ha szépen kezdek beszélgetni vele, kérdezketem, akkor is az a válasz, hogy miért foglalkozunk vele annyit.
Nem hajlandó beszélni az iskoláról, a jegyeiről.. Csak akkor kezdeményez beszélgetést, ha szeretne kérni valamit -és akkor tud kedves lenni!
Várom válaszát, ha egyáltalán ennyiből lehet valamire következtetni. Köszönöm
Kedves Anya!
Megértem, hogy aggódik a lányáért, de szeretném megnyugtatni. Ha a lánya viselkedése nem tart régóta, akkor várhatóan magától rendeződik majd a helyzet, Önnek csak mellette kell állnia, hogy ha szeretne, fordulhasson Önhöz. Elképzelhetőnek tartom, hogy a lánya nem élte meg annyira pozitívan a testvérsorban elfoglalt helyét annak ellenére, hogy Ön mindent megtett a gyermekeiért. Ha a helyzet sokáig fennáll (vagy valamelyikőjüket tulzottan megviseli), érdemes pszichológushoz fordulniuk.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Doktornő!
Én egy tizenéves lány vagyok és ugy érzem ez az év eléggé szétszórt volt érzések szempontjából. Nem fejteném ki bővebben, tudja – ebben a korban itt a nagy Ő, a titkos szerelem stb… Sose gondoltam volna hogy az érzéseimet majd titkolnom kell több barátom előtt egy fiu iránt. Az a fiú pedig fontos (vot) nagyon a számomra nagyon szeretem őt most is. Csúnyán belegabalyodtam – mondjuk igy. Sokszor éreztette velem, hogy én is fontos vagyok neki, főleg a nyár folyamán. Aztan tudja, összejött a legjobb baratnommel. Kicsit furcsa a kép, ugye? Nekem már nem, ugyanis ha az ember elég ideig játsza meg magát, egy idő után már nem is kell megjátszani… Most már különben nincsenek együtt, gyorsan lezavarták a kapcsolatukat, de én aggódom. Még mindig nem tudja se a fiu, se a legjobb baratnom, es a nagyresz barati korom se. Beszeljek a baratnommel? Vagy a fiuval? Aggodnom kene, hogy mi lesz most? Rakjak rendet a fejemben/szivemben? Hogy? Tanácsát már várom.Elöre is koszonom.
Ha lehetne, ezt ne jelenitsük meg, ha tud ugy nekem valaszolni.
Koszonom!
Kedves Kérdező!
A kérdését névtelenül, felismerhetetlen módon jelenítem meg, emiatt ne aggódjon.
Nem értem, miért kell eltitkolnia érzéseit a kiválasztott fiú és a többiek előtt. Hiszen a barátnője már szakított vele. Épp itt volna az ideje, hogy elmondja neki milyen régóta vergődik emiatt. Ezen túl pedig, ha a fiú nem érzi, hogy keresi a közelségét, nem fog lépéseket tenni Ön felé.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt doktor nő! Én egy olyan problémával fordulok önhöz hogy “képtelen vagyok terhes maradni” de nem fizikai hanem lelki problémák miatt és emiatt volt már két abortuszom! Az első terhességem másfél éve volt, már 1 éve vágytam a bábara mindennél jobban amikor is tavaly augusztusban teherbe estem és kezdőttek a problémák. Rettenetesen megijedtem a terhességtől, nem éreztem kész magam erre, rettegtem, nem ettem, nem ittam, egész nap csak arra tudtam gondolni hogy erre nem vagyok képes mondhatnám depressziós lettem és végül 6 hetes terhesen abortuszra mentem. Utána persze jött a bűntudat a megbánás, vissza akartam csinálni borzasztó volt, nagy nehezen de túl jutottam ezen. A 2. Terhességem előtt probáltam óvatosabb lenni, készülni rá már amennyire lehet, végül úgy éreztük készen állunk rá most tényleg! Szeptemberben kiderült hogy terhes vagyok akkor örültem neki, egy dabarig. Aztán jöttek a rosszul létek egész nap szenvedtem a hányingertől, hányástól, rossz közérzettől a végtelen fáradságtól és persze megint a lelki szenvedés ugyan úgy, borzalmas volt, 4 hét alatt 4 kilót fogytam, Azt gondoltam kifogom bírni csak idő kell de egyre rosszabb volt és végül a 10. héten újra abortuszra mentem! Rettenetes ebernek érzem magam és most megint vissza akarom kapni a babámat, megint ugyan az! Kérem doktor nő segítsen, miért történik ez velem, miért van az hogy szeretném a babát rettenetesen és mikor megkapon már nem akarom? Mit csináljak hogy ez ne történjen meg mégegyszer? Válaszát előre is köszönöm! Tisztelettel: Ildikó
Kedves Ildikó!
Megértem szenvedését. Azt gondolom, hogy fontos megismerni ambivalens érzéseinek hátterét, amiben a pszichoterápia nyújthat segítséget. Ez segít kezelni is a kialakult helyzetet. Feldolgozni a vágyott, de elvesztett gyermekek miatti szomorúságot, bűntudatot.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Habis Melinda!
Én egy nagyon komoly problémával kapcsolatban szeretném az Ön tanácsát kérni. Már nagyon régóta húzódik a dolog, kértem már szakember segítségét is, de sajnos a helyzet nem lett jobb, csak egy időre…
Már másfél éve van egy komoly kapcsolatom. De a szüleim a választottamat nem akarják elfogadni. Az elején még nem szóltak semmi rosszat rá, de pár hónap után hideg zuhanyként ért az egész. Anyukám és nővérem nekem támadtam, hogy miért nem veszem észre, hogy nincs jövőnk és, hogy nem illünk egymáshoz… A barátom nem túl gazdag, nincs főiskolája, anyagi háttere. De dolgozik és próbálkozik, hogy többre vigye. Szerencsére a rokonsága is nagyon kedves és jó emberek.
Nekem ez mind megvan de anyukámék csak azt hajtogatják, hogy keressek jobbat és nem hozzám való vegyem észre…
Nekik is elmondtam, hogy mi otthon a helyzet.. azóta nem szívesen jön hozzánk, főleg, hogy alig szólt hozzá valaki, amikor hétvégén azt a pár napot nálunk töltötte. Uh többnyire én megyek hozzá.
A rokonságom többi tagja nem érti, miért ilyenek a szüleim és a nővérem…
De most az unokatestvéremnek egy ismerőse elkezdte a barátomat ócsárolni, minden undorító dolgot mondott rá.. hogy hogyan viselkedett vagy viselkedik… már szinte rágalom szinten ment az egész. És persze a családom azonnal elhitte, hogy mindez igaz. Nyilván én is elgondolkoztam, hogy mi lehet az igazság .. De úgy gondolom mindig utána kell járni a dolgoknak. Én nem hiszek a szóbeszédnek. azóta a szüleim még jobban tiltanak tőle, és nem értik, én miért vagyok még vele…
Én teljesen tanácstalan vagyok, mert én vagyok vele, tudom, hogy milyen, biztos követett el hibákat vagy csinált hülyeséget, de miért kell egyből elhinni mindent?!
A barátom már azt is mondta, hogy szeret, de nem jó ez így, hogy miatta otthon folyton megy a harc, hogy miért megyek hozzá stb.. pedig már 26 éves vagyok és dolgozok, de egyszerűen, nem fogadják el, h felnőttem.
Ön szerint mit lehetne tenni ebben a nehéz helyzetben? Én lelkileg más sokáig nem bírom, de egyszerűen nem találok megoldást rá… 🙁
Köszönettel segítségét: V. Veronika
Kedves Veronika!
Megértem, hogy nehéz Önnek, hogy a családja ellenzi a párkapcsolatát, de azt javaslom, próbáljon meg ettől elvonatkoztatni és azt szem előtt tartani, hogy Önnek mi a jó. Ha a kapcsoltuk megfelelő és Ön szereti ezt a férfit, akkor határozottan álljon ki mellette a családja előtt, hátha idővel elfogadják a helyzetet. Ha ez nehezen megy, kérhet pszichoterápiás segítséget is.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Jó napot kivánok !
Én olyan problémával fordulnék Önhöz, hogy lassan 2 éve élek párkapcsolatba. Az előző párommal is 2 évet voltam együtt, aminek vége lett. Azelőtt a szüleimmel nagyon jó kapcsolatom volt, de az új párom érkeztével megromlott minden ! Nem akarják elfogadni őt, állandóan megjegyzéseket tesznek rá, és nekem is panaszkodnak. Talán az a baj, hogy a jelenlegi párom egy teljesen más karakterű ember.!? 1 hete úgy döntöttünk, hogy külön folytatjuk az utunkat, de ez nem tartott sokáig, mivel rájöttünk, hogy nem birjuk ki egymás nélkül, és ő megkeresett ismét. Ám ekkor a szüleim kijelentették, hogy ez nekik nem tetszik, és nem látják szivesen a párom nálunk. Teljesen úgy érzem, hogy nem tudom kezemben tartani a dolgokat, hogy most kit választjak a szüleim vagy a szerelmem. Az tény, hogy az utóbbi időkben nagyon sokat veszekedtünk, ez miatt is döntöttünk ugy, hogy szétválnak útjaink, de szeretjük egymást. Megpróbáltunk már sok mindent, hogy elfogadják őt, de ez nem sikerült. És az édesapám kijelentette, hogy ő tudja előre , hogy ez a kapcsolat nem lesz hosszú távú. És ez már olyan szinten ,, belém ivódott ” , hogy többször is azt vettem észre, hogy belekötök a páromba, féltékenykedek stb. Ez tényleg ennyire megviselné az ember lelkét, és az agyában átvenné az irányitást ? Válaszát előre is köszönöm !!!! Tisztelettel : Réka
Kedves Réka!
Azt gondolom, hogy ha ennyire könnyen befolyásolják a szülei a párválasztással kapcsolatban, akkor talán érdemes volna pszichoterápiás segítséget kérnie ahhoz, hogy a saját életét tudja élni. Ha a szülei nem szeretik a választottját, akkor vagy beletörődik ebbe, vagy kilép a kapcsolatból (de nem tudhatja egy következővel is lesz-e hasonló probléma). A legrosszabb megoldás, hogy emiatt a párjával veszekszik, hiszen erre akkor is rámegy a kapcsolatuk, ha eredetileg jó volt.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda!
Én egy 26 éves nő vagyok. A problémám az, hogy egyre jobban kezdem úgy érezni, az életem kicsúszik a kezeim alól…Van munkahelyem, 3 éve élettársam is. A szüleimnél élünk, mert sajnos nincsenek meg a lehetőségeink, hogy külön költözzünk…Eddig minden működött (a maga módján) de pár hónapja úgy érzem egyre jobban “szétesik” minden. Egyre kevésbé tudok koncentrálni, nem tudok egyszerre két dologra rendesen odafigyelni. Úgy érzem mintha a fejem szét akarna robbanni. Semmihez nincs elég energiám és türelmem. Szinte mindent húzok halasztok ameddig csak lehet. Mindent utolsó pillanatra hagyok. Ha konfliktusba kerülök akár a szüleimmel akár a párommal (ami sajnos elég sűrű, de ezen sajnos nem lehet a közeljövőben változtatni) nagyon hamar “robbanok” és a legkisebb vitán is hajlamos vagyok kiakadni olyan szinten, hogy olyan sírógörcs elkap, hogy képtelen vagyok túllépni rajta.