Pszichológus válaszol

Kedves Melinda!
Mint oly sokan, én is a tanácsát szeretném kérni, gyermekeimmel kapcsolatban.

4 éves, és 2,5 éves kisfiaim vannak. Egyik terhességem sem volt egyszerű, a nagyobbik fiú iker-terhesség egyetlen “túlélőjeként” koraszülöttként látta meg a napvilágot, szerencsére egészséges, eszes gyermek. Mindketten közösségbe járnak, már 2. éve. Férjem napközben későn ér haza, hétvégén sokszor van távol munkavégzés miatt. Mindkét fiú imádja az apját, csak vele akarnak lenni, ha ő hazaér. Én 8 órában dolgozom, 5 óra fele érünk haza, és minden az én vállamra nehezedik: háztartás, gyerekek, háziállatok (nem engedhetjük meg magunknak a mindennapos menzát, így főzök) Apa a fürdetésbe, altatásban párszor besegít.

A nyári szünetben felváltva vigyázott a kicsikre a 2 nagymama (mindketten dolgoznak még, egyiküknek nyáron, másikuknak télen van “szabadsága”), akkor jól viselték a huzamosabb távollétet – ottalvósok voltak 1-1 hétig. Az óvoda kezdetével most megint “visszatértek” a gondjaink…

A nagyobbik fiú, ha nem lát, rögtön pánikolni, sírni kezd, hogy hova lettem – holott csak a másik szobában vagyok, és ezt közlöm is vele – teszem a dolgom, amíg ők otthon játszanak, vagy mesét néznek. A tavalyi évben is ez volt, a nyári szünet alatt nem volt ilyen gondunk. Ez a fajta “nyomon-követés” idegileg megterhelő számomra (a munkám is szellemileg megterhelő), nehezen tudom kezelni, sokszor indokolatlanul vagyok türelmetlen a kicsikkel – és ez engem nagyon bánt!!! Értelmes, gyönyörű gyermekeink vannak, mégis néha kifutnék a világból a hisztizés miatt.

A kisebbik fiúnak visszajött a “szörcsögős” panasza, és esténként nagyon rosszul alszik – mondjuk a bátyja is. Külön szobába, külön ágyban alszanak ők ketten együtt, a hálószobába nyílik az ajtójuk. Sokszor hív, vigasztalhatatlanul felsír, álmában pityereg.

Látszatra minden rendben van napközben, nincs panasz rájuk, jót esznek, játszanak, ebéd után alszanak is.
Otthon viszont nehezen kezelhetőek.

Idegileg kimerültem, tudom, és sajnos nem tudom, hogyan juthatnánk ezeken a nehézségeken túl! Szeretném a gyermekeimet boldoggá tenni, hogy bízni tudjanak bennünk, sosem hagynánk őket el!

Tud nekem tanácsot adni, hogy hogyan erősíthetném meg őket érzelmileg?

Segítségét előre is köszönöm!

Tisztelettel:

Mónika

Kedves Melinda!

Ez milyen kapcsolat lehet, hogy van egy illető, akivel nem nagyon találkozom, és nem is járok el vele bulizni, szórakozni, beszélgetni, viszont amikor nagyon rossz passzban vagyok folyton rá lenne szükségem, mert úgy érzem neki el tudnék mondani majdnem mindent, és nem venné félvállról a dolgaimat, mint más “barátom”. Más barátomnak már inkább nem is mesélek semmit, mert ugyan megértőek és adnak tanácsot is, de nem adnak olyan lelki támogatást úgy érzem, mint ez az egy illető. Egyébként ez nem bunkóság vele szemben, hogy ha bánatom van, akkor van csak rá nagy szükségem? Mert egyébként én lennék vele többet, de valahogy úgy érzem nem megy nekünk ez a lógjunk együtt dolog. Mi csak akkor vagyunk jók egymásnak, ha valami rossz történik és a másikkal meg tudjuk osztani, mert átérzi. Milyen kapcsolat az ilyen? Érdekel.

Kedves Melinda!

Egy olyan problémával fordulok Önhöz,hogy december óta szorongásaim vannak. Egy 5éves bántalmazott kapcsolatot tudok a hátam mögött,ahol nagyon sokszor kidobtak és bántottak. A szüleimmel sem jó a kapcsolatom,apukámat nem ismerem. Egyedül állok a lábamon,dolgozom,albérletet tartok fent,minden segítség nélkül. Járok pszichológushoz,generalizált szorongást diagnosztizált nálam. Van egy visszatérő félelmem,és nem hagy nyugodni. Állandóan az a gondolat motoszkál a fejemben,hogy félek,hogy valakit bántani fogok,vagy megfogok ölni. Tehát így a gyilkolással kapcsolatos félelmem/gondolataim vannak. Pedig soha senkit nem tudnék bántani. 🙁 Egyszerűen csak megrémít,hogy egy ilyen dolog az eszembe jut és nagyon félelmetes. A pszichológusom azt mondta,hogy rengeteg az elfojtott düh bennem és az agresszió és sajnos ilyen félelmetes formában is jelentkezhet. Pedig nem tudnék csinálni soha ilyet. Egy életvidám nagyon barátságos,24éves lány vagyok. Azt szeretném kérdezni,hogy ez mitől lehet? Nagyon nehéz kezelni ezt a “félelmet” és nem oda figyelni rá. És nem értem,hogy miért jön ilyen gondolat elő a fejemben? Tudna nekem ebben segíteni? Vagy pár “megnyugtató” dolgot írni,hogy nem vagyok bolond vagy “gyilkos” . 🙁 Nagyon Köszönöm gyors válaszát!

Egy elkeseredett lány 🙁

Kedves Melinda!

Sajnos nagyon nehezen talalom meg a szamomra erdekes hobbikat, konyveket. Nagyon nehezen jovok ra, hogy mi az en erdeklodesem, mert ugy tunik semmi nem erdekel… Rossz ilyen erdektelennek lenni. Hogy tudnam megtalalni a szamomra erdekes dolgokat?

Tisztelt Melinda!ne haragudjon h ezzel zavarom de maganyos vok es tanacstalan jo ember vagyok megis meg sem sikerul kialakitanom kapcsolatot vannak barataim de en keresem oket de viszont sosem hivnak velem kapcsolatban ertem pl hogy vagyok meg volt egy parom de megbeszeltuk hogy baratok vagyunk az utobbi idoben sokszor kerestem es o most haragszik ezert ram nagyon rosdzul erzem magam ez miatt is de mit tegyek hogy ez valtozzon ha szomoru vagyok sokszor kerestem fel de felek hogy ot is elveszitem mint sok embert az eletemben on mit tenne a helyemben koszonom valaszat.

Kedves Melinda!

Eselyes-e, hogy depresszioban szenvedek? Napok telnek es nem akarok csinalni semmit, csak a facebookot bamulom. Nem akarok elmenni otthonrol sehova. Semmit nem csinalok. Kozben ugy erzem, hogy mindenkinek jobb az elete az enyemnel. (nyilvan, ha semmit nem csinalok akkor jobb) De alapvetoen ilyen keseruen erzem magam. Ha kimegyek valamilyen rendezvenyre elont a duh, es sirvafakadok, mert rosszul erzem magam emberek kozott. Mi lehet a baj?

Kedves Melinda!

Igen érdekes helyzet állt elö az életemben, és én nem tudom már a megoldást, talán Ön tud segíteni. Párommal 4 éve élünk együtt, nekem elözö kapcsolatomböl van egy gyermekem, akivel szinte teljes szülöi kapcsolatot alakított ki. Minden tökéletes lenne a kapcsolatunkban, de mégsem. 4 éve folyamatosan hazudik, legföképp pénzügyekben, amivel elleletetleníti a megélhetésünket, eltitkolta, hogy 2 futó kalandjából is született gyermeke. Folyamatosan meg akar nekem felelni és a konfliktusok elkerülése végett inkább hazudik. Idegileg rá fogok menni a kapcsolatra, rengeteg egészségügyi problémám alakult ki, úgy vélem talán nem vagyunk egymáshozvalók, hogy ennyire nem bízik meg bennem, de amúgy megy minden téren kifogástalan a kapcsolatunk. Mostanában az is zavarja, hogy ha egy év múlva befejezem az iskolát a két diplomám mellé a keresetem lehet több lesz, mint az övé. Minden anyagi ügyet én intézek, próbálom a hülyeségeit kijavítani, az adósággait valamilyen formában visszaadogatni, de nagyon sok kellemetlen és nehéz helyzettel szembesülök nap mint nap miatta. Valamelyik nap mikor már végleges elkeseredésemben szakításra adtam a fejem, azt mondta, hogy érzi, hogy vele nincs rendben minden, nem tud velem öszinte lenni, nem akar megbántani semmivel, és belátja, hogy beteg és szakemberhez fordul, de semmiképp sem akar elveszíteni. Igaz lehet, lehet ilyen betegség, tényleg tudna egy szakember segíteni. Néha úgy érzem ezen csak ö tudott volna már változtatni a 4 év alatt, ha neki sem jó így. Ez lehet betegség?? Válaszát elöre is köszönöm!

Mit csinaljak, ha utalok elni? Nem arrol van szo, hogy ongyilkos leszek, de utalom az eletemet. Utalok mindent. Magamat is igy mar. Undoritoan viselkedtek velem, igy megutaltam mindent.

Kedves Melinda,

Annyira idegesito, hogy mar felnott eveimben jarok es szuleim megmondjak, hogy hova mehetek el, es hova nem, es belekotnek, hogy mikor kell hazaernem, mikor mehetek el. Tokre nincs joguk ehhez, de annyira porazhoz szoritanak, hogy nem tudok mit csinalni veluk. Valoszinuleg agyonfeltenek, de semmi okuk nincs ra, mert nem vagyok hulye, hogy ne tudnam, mi helyes es mi nem. Csak hatraltatnak abban, hogy normalisabb eletem lehessen. Nem hogy segitenek, hatraltatnak. Kb. azt akarjak, hogy maradjak folyton itthon este, akarmikor, es csak ilyen szamukra “normalis”/ elfogadott helyre menjek.

Tisztelt Habis Melinda! Kérem, segítsen, nem tudom, mit tegyek!

A Párommal négy hónapja vagyunk együtt. Távkapcsolatban élünk, mert két országhatár is elválaszt, de igyekszünk minél gyakrabban találkozni, minél többet tartani a kapcsolatot. A nyarat Nála töltöttem, egy hónap felhőtlen időszak volt, megerősödött a kapcsolatunk.
Amióta hazajöttem, ilyen-olyan problémák miatt szűkült a kommunikációnk (elromlott a laptopja, illetve megváltozott a munkarendje, napi 16 órát is dolgozik, hétvégén is). Eddig minden rendben is ment, úgy érzem, hogy nagyon jól el tudunk beszélgetni, működik a szexuális része is, gyakran mondja, hogy bennem megbízik, jól érzi magát velem, hosszú távra tervez. Már a Családjának, barátainak is bemutatott, rendszeresen tartom Velük is a kapcsolatot, olyan kis ideális volt eddig a sztorink annak ellenére, hogy nem régóta ismerjük még egymást.
Tegnap arra hivatkozva, hogy nagyon korán kel, elbúcsúzott webkamerában, mondta, hogy menjek én is aludni, nehogy fáradt legyek. Utána még szerelmesen lebegtem a szobámban, majd felmentem facebookra az elköszönésünk után jó másfél órával, és megláttam, hogy még online. Írtam Neki, hogy nem lesz-e így fáradt másnap, visszaírt, hogy dehogynem, csak nem tudott elaludni, de már megy is. Láttam, hogy közben felvett egy igencsak alulöltözött hölgyet ismerősének. A hölgy adatlapjáról egyből kiderült, hogy egy szexchat oldalról van, és egyből összeállt a kép: a Párom Vele beszélgetett unalmas perceiben. Egyből hívtam, számon kértem, hogy ki ez a hölgy, és hogy mit képzel magáról. Nagyon megijedt, szabadkozott, hogy csak beszélgettek, semmi “olyan” téma nem volt, hiszen azért fizetnie kellene, csupán csak érdeklődő kérdéseket tett fel Neki és viszont. Nagyon sírtam, erre fogadkozott, hogy nem akar ettől a nőtől semmit, csak a “vadászösztönének” tesz jót, hogy “hülyíti fent a nőket”, és hogy ezzel a lelkét ápolja, egyfajta visszajelzés ez Neki. Kérdeztem, hogy mi hiányzik kettőnk kapcsolatából, azt a választ kaptam, hogy semmi, sőt még többet is kap, mint egy átlag ember, annyira megszeppent, hogy szakítani akarok Vele, hogy még el is sírta magát. Elmondta, hogy engem szeret a legjobban a világon és szerelmes belém, tervezi a közös jövőnket, már a barátai is tudnak erről, csak még nekem nem nagyon mondogatta. Megígérte, hogy soha többé nem fog felmenni ilyen oldalakra, mert nem tudna engem megcsalni. Hiába mondtam, hogy nekem már ez is annak számít, hiszen ezt az időt, amit erre a nőre szánt nem velem töltötte, becsapott engem.
Most mit tegyek? Nem akarok folyton hisztiző, féltékeny nőszemély sem lenni, de félek attól is, hogy már ezek után nem bízhatok meg Benne.

Köszönöm: Anita

Kedves Melinda!

Senkivel nem tudom megbeszélni a problémáimat, idetaláltam és remélem ön tud nekem segíteni. Nem tudok munkában elhelyezkedni, mert szociális fóbiám van, nem szeretek emberek között lenni, gyomor görcsöm van ha új helyre kell mennem, ahol senkit nem ismerek. Félek bemenni olyan boltokba, ami túl kicsi, utálok sorban állni, mert úgy érzem a mögöttem lévő(k) engem figyel(nek). Vagy, ha egyszerűen szemben jönnek velem az utcán, vagy felszállok egy járműre úgy érzem, hogy néznek és ettől rosszul érzem magam. Telefonon is nehezmre esik beszélni, ha csörög a telefonom és ismeretlen a szám elfog a félelem és nem merem felvenni. Sokszor megkérdőjeleztem, hogy mi értelme van az életnek és sokszor fel akartam már adni. Bezárva töltöm a legtöbb időmet a négy fal között, ez így megy más sok éve. A barátaimtól is eltávolodtam már teljesen. Mivel otthon elviselhetetlen volt, anya új férjével és a gonosz fiával kellett élnem, elköltöztem, de nem is lett volna más választásom, mert anyáék kisebb lakást akartak maguknak. Viszont nem akar már tovább támogatni, mert nem is nagyon tud és rettegek. Ő pedig mindig úgy volt ezzel, hogy csak sajnáltatom magam és szánalmasnak tart. Segítséget kérek tőle, de úgy látszik nem érti. A nagymamám elment 2 éve, pedig vele mindent meg tudtam beszélni, ő megértett és ő is úgy gondolta, hogy velem valami nincs rendben. Sajnos nem igazán tudtam ezt feldolgozni, annyira borzasztó volt, hogy még kisírni sem tudtam magam. Elbúcsúzni sem tudtam tőle, mert megbetegettem és nem mehettem be hozzá a kórházba.
Egy éve elmentem egy mentálhigiénés gondozóba, ahol megállapították, hogy nekem pszichiáter segítségére van szükségem. Nem igazán törődött a problémáimmal a doktornő, felírt nekem gyógyszereket, amitől még rosszabbul lettem, olyannyira, hogy nem tudtam felkelni az ágyból, pánikrohamaim voltak éjjel, azt hittem meghalok. Abbahagytam a gyógyszer szedését és soha többet nem mentem vissza. Ezek után nem tudtam megbízni az orvosban. Úgy érzem nekem nem gyógyszerre van szükségem, mert az nem oldja meg a probléáimat.
Apám sem törődik velem, 3 éve nem is hallotam róla. Egy ideje tudom, hogy neki is vannak problémái és ő is pszichiáterhez járt. Egyszer, mikor 9 éves körül lehettem öngyilkosságot kísérelt meg. Én próbáltam felkelteni mert neki kellett volna iskolába vinnie, de nem ébredt fel. Végül kórházba került és kimosták a gyomrát, mert beszedett egy csomó altatót. Azt is tudom, hogy az anyja öngyilkos lett, mikor még gyerek volt.
Szóval nagyon egyedül érzem magam és senkivel nem tudom megosztani a problémáimat. Egyetlen támaszpontom az édesanyám, akivel napi szinten azért beszélünk telefonon és néha meglátogat.
Én tényleg nagyon igyekszem néha egész jól érzem magam, sokszor viszont egy-egy kudarc után nagyon rosszul leszek és újra elmegy az élettől a kedvem.Próbálok végre önnálló életet élni és szeretném, ha úgy telnének a napjaim, mint a hozzám hasnló korú embereknek.
Önnek mi a véleménye, és milyen lehetőségeim vannak?

szép estét
Én egy olyan dologgal kapcsolatban kérem a segitségét hogy nekel meg a páromnak autobalesetünk volt fejre ált az auto ez kb 1honapja történt és én azota szorongok amikor kocsiba kell ülni félek hogy vajon történni fog e vmi az uton de sajnos autoval muszály járnunk dolgozni 20kmre van a munka helyünk.kérem segitsen mit tegyek hogy jobb legyen -? mert már nehezen birom .Válaszát várom egy 22éves lány

Kedves Melinda!

Abban szeretném segítségét kérni,hogy véleményét elmondja a torténetem olvasása után.
(Elore is elnézest,de kulfoldon tartozkodom es idegen nyelvu a billentyuzetem.)

Van egy ferfi akivel mar tobb ,mint feleve van egy fajta bizonyos kapcsolat.Egy tarskereso oldalon ismerkedtunk meg.
Vegul egyszer talalkoztam vele es rendszeresse valtak a talalkozasok.Mindketten csak egymassal talalkoztunk,nem volt se nekem ,se neki harmadik fel.
Vegul ahogy teltek a honapok szepen beleszerettem,hiszen szeretunk olelkezni akarmint egy par,majd magahoz koltoztetett.
De a kapcsolatunk elejétol titkolozik.Sok mindent nem oszt meg velem,hiszen a baratjait sem latom,mert elvannak rejtve dolgok pl a facebookon..Nem jár el velem sehova es amikor ezt elmondom neki akkor mindig valamire hivatkozik (idojaras).Bezzeg a barataival akarmilyen az idojaras elmegy.
Neha ugy erzem,mintha csak egy (durvan fogalmazok) rabszolga lennek…Ha egyedul akarok elmenni valahova akkor azt mondja biztos talakozok valakivel,de hisz o meg nem jon el velem.Egyszer kerdeztem,hogy szeret-e es azt a valaszt kaptam,hogy hatarozottan kedves.
Azota magahoz olel,kedveskedik de nem tudom,hogy ezt csak azert csinalja hogy elne hagyjam?!

Kedves Melinda! Olyan problémám van, hogy egy ideje nagyon szorongok. Lehet nevetségesnek fog tűnni, de félek a szellemektől, a haláltól és a szeretteim elvesztésétől. Bármennyire szeretnék, nem tudok a pozitív, boldogságot okozó dolgokra gondolni, mert állandóan rossz, félelmet keltő gondolataim vannak 🙁 Főleg elalvás előtt. Szeretnék változtatni! Szeretnék megnyugodni! Köszönöm a válaszát!

Anyukám 3 éve öngyilkos lett. 23 éves vagyok,itthon voltam,ő meg a pincében felakasztotta magát.Lementem,újraélesztettem,de már nem tudtam megmenteni.Agyhalott volt.
Álmodtam vele,és álmomban meg akart ölni.És ébren,ébren érzem,hogy itt van,és dóhüs,és bántani akar.nem tudok már szinte aludni sem.mit tegyek?

Kedves Melinda!

Szeretném a véleményét kikérni egy apróságban. Az egyik barátom megkért arra, hogy netbankon keresztül utaljak át pénzt egy magánszemélynek egy olyan áruért, amit nem nézhetek meg. (Természetesen készpénzben odaadta volna az árát.)
Amikor ezt visszautasítottam, mert látni szerettem volna, hogy mit szeretne rendelni, akkor annyit mondott, hogy ruha, de nem volt hajlandó megmutatni, hogy mi az, arra hivatkozva, hogy magánügy, nincs közöm hozzá. Így hát az utalást nem csináltam meg, most pedig ez az illető a szememre veti, hogy cserben hagytam, és egy idegen embertől kellett segítséget kérnie.
A kérdésem egyszerű és óvodás szintű (amiért elnézést kérek): jogos-e a szemrehányás vagy sem, tehát helyesen jártam-e el, amikor a konkrét áru ismerete nélkül megtagadtam az átutalást vagy az lett volna a normális, ha nem foglalkozok azzal, hogy milyen ruha, és ezzel tiszteletben tartom a magánügyeket.

Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Melinda!
Nem vagyok biztos benne, hogy a kérdésemmel jó helyen kopogtatok, de hátha…
Az a kérdés foglalkoztat már egy ideje, hogy van-e jeletősége annak ha több azonos keresztnevű személy lesz részese valaki életének. Úgy gondolom, hogy nem lehet véletlen, hogy folyamatosan úgyanolyan nevű emberekbe botlok és lesznek fontos részei az életemnek.
Egy pár példa a saját és barátaim életéből:
Az apa neve Zoltán, a lányának 3 Zoltán nevű párkapcsolata volt. Az anya Enikő, lányának legjobb barátnője Enikő. A nő testvérét Zsoltnak hívják, volt 3 Zsolt nevű pasija. A férfi testvére Zsuzsa, a nő, akit feleségül vette: Zsuzsa. Két testvér, mindkettőnek Melinda nevű feleség. Egy árva gyerek, kedvenc nevelőnője Szende, felnőttként beleszeret egy Szendébe.
Mit gondol ezekről? Létezhet ennyi véletlen? Azonos név, hasonló személyiség? Lerendezetlen ügyek, újra s újra visszatérő életfeladat?
Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Melinda! Muszáj ide kiírnom ezt, mert senkivel nem tudom megbeszélni. 19 éves vagyok. Általános suliban még annyira nem volt ez probléma, inkább a középsulitól kezdve kezdődött minden. Önbizalomhiány a probléma, de ez más, nálam olyan mértékű már, hogy egész nap csak szorongok és azon gondolkozom, miért velem van ez. Nehéz életem volt és van is, édesanyám 6 éves koromban elhunyt autóbalesetben, apa volt a hibás és ezért soha nem fogok megbocsájtani neki. Azután apa elküldött otthonról és most a nagyszüleimmel élek. Ők olyanokat meséltek, hogy apa azt sem akarta, hogy megszülessek, csak a pénz miatt tartott meg. Onnantól kezdve más lettem, megváltoztam. Teltek az évek és nem tudom miért, de minden rosszabb lett, főleg középiskolában. Kibeszéltek az osztálytársaim, akik barátkoztak velem, hátba szúrtak és mindenki rajtam nevetett a végén, nekem ez kín szenvedés volt ez a 4 év. Főleg a külsőm miatt szóltak és szólnak meg, mert pattanásos és ronda az arcom. Mindig máshoz hasonlítom magamat, hogy miért nem vagyok olyan, mint ők, miért nem vagyok jóképű, nekik miért sikerül minden, nekem pedig nem, én is edzem, de rajtuk miért látszik meg olyan gyorsan, nekem meg évekig kell szenvednem és megannyi ilyen jár a fejemben, ha bárkit meglátok az utcán vagy akárhol. Az is nagyon bánt, hogy pár éve jöttem rá, hogy homoszexuális vagyok és nem lehet normális életem, folyton titkolóznom kell. A buszra is már úgy szállok fel, hogy most biztosan azt nézik milyen ronda vagyok, mindenki rólam beszél hirtelen. Nem merek elmenni bulizni sem, sem sehova, mert félek, hogy mit fognak mondani az emberek vagy mi van, ha kinevetnek ott is vagy megszólnak, hogy ‘Nézzetek már hogy néz ki, ezt beengedik ide’. Mindenben be vagyok korlátozva mások által, semmit nem merek csinálni, sehova nem merek elmenni, pedig annyi mindent szeretnék csinálni. Nem merem magamat adni senki előtt sem, mindig többnek akarok tűnni mások előtt, hátha elfogadnak akkor. Állandóan azt nézem ki mit mond, hogy néznek rám, mi a véleményük rólam és hiába gondolom azt, hogy nem érdekel mit mondanak, mert igenis érdekel, nem tud nem érdekelni, nem bírom, hogy ne érdekeljen. Annyira magamba vagyok mar fordulva, hogy egyik nap, amikor mamáék elmentek itthonról, arra gondoltam, kimegyek egy késért és megölöm magamat, és ez az igazság, mert nem szoktam hazudni. Teljesen kikészít ez, folyton beteg vagyok, fáj a fejem, fogyok,. Sokat gondolkodom, hogy egyáltalán miért vagyok, miért kellett megszületnem, ha most csak szenvedek és nem találom a helyemet itt. Aztán inkább nem tettem, pedig ezerszer megfordul a fejemben. Pszichológushoz is jártam, már kis koromban is, meg tizenévesen is, de semmi, szó szerint semmi hatása nem volt, meg neki sem mertem őszintén beszélni a dolgokról, mert féltem, hogy mi lesz, ha ő is lenéz majd meg kinevet. Nem tudom kihez forduljak, egy barátom sincsen, nincs akiben meg tudjak bízni, mindenki csak kibeszél meg kinevet, nincsen igazi családom, hiányzik az édesanyám, akit a legjobban szerettem, nem számíthatok senkire sem, van hogy Egész este sírok fiú létemre és csak emésztem magamat egyre jobban, mamáék is mondják, majd kinövöd ezt az önbizalomhiányt, de nem az Istenért, nem fogom kinőni soha, ez csak rosszabb és rosszabb lesz, arra gondolok, lassan a pszichiátrián fogok kikötni, az lenne a legjobb.

Kedves Melinda!

Decemberben különböző fájdalmaim támadtak főként szív tájékon majd miután nem találtak szervi problémát a pszichiátrián kötöttem ki ,ahol xanax 0.25-t kaptam. A gyógyszert eszem ágában sincs rendszeresen szedni vagy függővé válni ,csak akkor veszek be ha muszáj (heti 1-3 darab) ,viszont az életminőségem nagyon megromlott a különböző testi tünetek miatt ,amiket nem tudok semmilyen kiváltó ingerhez kötni ,sem helyhez ,sem időhöz és semmilyen más tényezőhöz. Az egyetlen dolog amihez kötni tudnám azok a magányos percek ,de itt is csak részben tapasztaltam összefüggést ,az hogy egyedül vagyok nem feltétlen váltja ki a testi tüneteket ,és arra sincs garancia hogy ha éppen társaságban vagyok ,akkor nem fognak jelentkezni a tünetek. Éppen ezért tudatalatti dolgokra ,gyerekkori traumákra gyanakszom. Gyerekkoromban a következő traumákat szenvedtem el : 1 Családon belüli erőszak (volt hogy végig néztem és volt hogy én voltam az áldozat. 2 Nagyon durva érzelmi zsarolások ,manipulációk. 3 Magány ( az itthoni feszültség miatt visszahúzódó lettem itthon majd később nehezen találtam a helyem a közösségekben) 4 Állandó itthoni feszültség.

A következő testi tünetek szoktak jelentkezni :
1 Erős vagy nagyon erős fejfájás
2 Órákon át vagy egész napon át tartó halk füllzugás
3 Karzsibbadás
4 Időnként nyaki fájdalom
5 szívtájéki és bordaközi izomfeszülés.
6 nyugalmi helyzetben heves szívdobogás
7 Alvás zavar ( ezt a tünetet már egészen fiatal koromban is tapasztaltam talán már 6 évesen is de 12 évesen biztosan.)
8 Koncentráció képesség csökkenése ( úgy gondolom ez az éves során folyamatosan csökkent.)

A különböző tünetek a fájdalom erősségétől függően párosulhatnak halálfélelemmel és az önkontroll elvesztésétől való félelemmel valamint ha hosszabb ideig nem tudok szabadulni a fájdalomtól még a megőrüléstől való félelem is jelentkezhet.

Szeretném feltárni a fájdalmak lelki eredetét és helyre tenni azokat. Mihamarabb szeretnék segítséget kérni ebben ,hiszen így szenvedek.
Mit gondol hogyan tudnám elkezdeni megoldani ezeket a problémákat? Ha úgy gondolja hogy tudna segíteni nekem akkor ,szívesen részt vennék egy személyes beszélgetésen is.

Tamás 20 éves ,tanuló.

Jó Napot Kívánok!

Én nagyon szeretem a barátomat vagyis a volt barátomat.Nagyon sokszor szakítottunk már. Most megint megtörtént és sokkal rosszabbul viselem mint eddig.Olyan érzésem van , hogy megszakad a szívem annyira hiányzik.Mindenki másnak azt mondja , hogy szeret, de nekem nem azt mutatja.Mikor rájön akkor szakít.Nem tudok nélküle lenni. Mit tanácsol, hogy eltudjam felejteni? Teljesen magam alatt vagyok.

Kedves Melinda!
Étkezési zavarokkal és depresszióval küzdő testvéremnek keresünk segítséget. Tudna-e nekünk tanácsot adni abban, hogy megtaláljuk számára a megfelelő pszichológust, aki ezzel a területtel foglalkozik? Szegediek vagyunk, és itt szeretnénk szakembert találni, ha van!?
Előre is köszönjük a segítségét!
Várjuk válaszát!
Üdvözlettel: Rita

Tisztelt Habis Melinda!
Az élet szinte minden területén elégedett vagyok magammal vannak persze kisebb gondjaim de kinek nincsenek viszont a párválasztással annál inkább hadilábon állok. lapvetően könnyen teremtek kapcsolatot az ellenkező nemmel elég sok lány barátom van talán több is mint fiú. Semmi gondom nincs amíg egy kicsit sem fordul komolyra a dolog egy számomra szimpatikus lánnyal.
Amint bármi jel mutatkozik arra hogy a baráti beszélgetésből lehetne valami több, abban a pillanatban a lehető legrosszabb gondolatok cikáznak a fejeben a másikról (csak játszik, van valakije és csak a saját énképét akarja erősíteni, át akar verni, ki akar használni stb.). Persze ettől elég hamar letargikus hangulatom lesz. Minél komolyabbra fordul/fordulna annál erősebben jönnek ezek a gondolatok/érzések. Míg végül egy gyenge, szomorú, tehetetlen bábnak érzem magam aki csak úgy van.
El megy a kedvem az egésztől és kénytelen vagyok megszakítani kapcsolatot az illetővel vagy a másik fél vet véget.
Hogyan tudnék túllépni ezen?
Köszönöm

Megtisztelő lenne, ha egy kis iránymutatást kaphatnék Öntől fiú-lány kapcsolatok terén. A problémám / a kérdésem a következő lenne : ha az a bizonyos srác rájött, sőt konkrétan leírta nekem, hogy “bejövök neked.. nem tudod miért, de mégis”, akkor erre most mit kellene reagálnom? ( szeretném ha nem bízná el magát túlságosan.. és hogy érdekes maradjak a számára még… mivel sajnos csak szeptemberben fogunk legközelebb találkozni ) Van valami a fiúban, ami megfogott, szóval igen, tetszik, és azt gondolom, hogy megpróbálnám a járás dolgot vele, ha úgy alakulna..de mivel mindig mindent túlkomplikálok meg sokat agyalok.. most nem akarom elszúrni. Várva válaszát..
Üdvözlettel.:

Kedves Melida!
22 éves fiú vagyok 1 éve van barátnőm. Az első 7-8 hóapban nagyon oda voltam érte, viszoont kezdtem rájönni , hogy valami nincs rendjén. Véleményem szerint már betegesen féltékeny: mindig meggyanúsít azzal, hogy minden (szép)nőt megnézek, pedig ez nem igaz sőt! csak ő neki ez bevan rögzülve valamiért, akkor filmnézés közben, ha akár még csak kevés bikinis jelenet is van (szexről már nem is beszélve stb.), olyankor mindig a takaró alá kell bújnom vagy a kezét a szememre teszi , hogy én ezt nem nézhetem, de ha én ezt ellenzem és miért ne hát mégis csak filmet nézünk, olyankor kitör a veszekedés. Volt olyan is, hogy egy régi ismerősöm engem kért meg a kondi teremben, hogy fotozzam le egy gyakorlat közben. Bunkóság lett volna nem megtenni, ezért lefotóztam, a barátnőm fél napig mérges lett. SZÓVAL a lényeg az, hogy mindig megsértődik és azt várja , hogy órákig vigasztaljam. Ezek kb minden másnap de van, hogy mindennap ilyen, olyan is , hogy el tud aludni esti puszi nélkül úgy besértődik. Nos idén kimentünk családommal Horvátországba nyaralni és ő is jött velünk. Ott is hasonló sértődöttségeket művelt le. Akkor ott van egy ismerősöm egy15 és fél éves horvát lány. 3 éve ismerem de tavaly már volt közöttünk vmi(tudom eléggé fiatal hozzám). Én nagyon vonzódom hozzá és ő is nagyon hozzám. Viszont most igy Horvát után üresség lett bennem a baráétnőm iránt ésa folyton csak a horvát lányra gondolok.. Arra is rájöttem , hogy a barátnőm nagyon korlátoz engem. Ön szerint mit tegyek? Szakítsak vele? A horvát lánnyal elképzelhető lenne e 3-5 év múlva egy komolyabb kapcsolat, ha mindketten akarjuk? Egyáltalán az a bajom , hogy most van egy tuti barátnőm, de nagyon korlátozva vagyok, viszont ott a másik lány, de az meg egyáltalán nem biztos h 3-5 év mulva összejön nekeünk szóval nagy a kockázat? Van e jövője egy kapcsolatnak ha más a nemzetiségünk és kb 3-4 óra autó út választ el bennünket(Zágrábban lakik) ?Mit tegyek?

válaszát nagyon szépen köszönöm: Péter

Kedves Melinda,

Azzal a problemaval fordulok onhoz, hogy ugy erzem valami nem teljesen van rendbe velem. Mintha nem mindig ezen a bolygon lennek, neha olyan dolgokon problemazom ami nem is realis, amin meg fel kellene mergelodnom az annyira nem zavar. Tanulmanyi eredmenyeim nagyon rendbe vannak, azzal nincs gond. Olyan gondolatok keverednek a fejemben neha ami mas embernek eszebe sem jutna, foloslegesen parazom. Gimnaziumban voltak konfliktusaim az osztalytarsaimmal, ok is jeleztek valamiben meg kellene valtoznom, de en arra fogtam, hogy biztos rossz indulatuak. Egy fiutol is hallottam mar, hogy segitseget kellene kernem egy pszichologustol, de ot sem vettem komolyan, mivel alig ismertem es nem voltam biztos benne, hogy jot akar nekem, oszinten beszel velem. Ugy vagyok vele, hogy elhataroztam, hogy csak is a jovom erdekel, mindent a tanulas erdekeben fogok tenni, bulizast, baratokat hatterbe szoritom. Az a baj, hogy neha megis hianyzik az emberek kozelsege, de valahogy a kettot nem tudom osszehangolni. Minel tobbet gondolkodom azon, hogy nem normalis ahogy bizonyos dolgokat felfogok annal jobban csak belebonyolodom, meg rosszabb lesz. Nem tudom mit tegyek?! Edesanyam azt mondja, hogy tulsagosan bele elem magam a dolgokba es sokat gondolkodom ez a problemam, de talan o nem ismer, nem tudja, hogy milyen vagyok peldaul az egyetemen, kollegiumban, mashol. Talan csak nehezen viselem az elet nehezsegeit, megprobaltatasait, de nem tudom elhinni, hogy ennyire bonyolult lenne az elet, mint amekkora tragediat csinalok en neha belole.

Kedves Melinda!

Van egy fiu, akit ismerek sok eve a sulibol. Baratok voltunk/vagyunk(?). Csak az a szomoru helyzet, hogy lehet, tobbet nem talalkozunk, mert annyira megse kotodhet hozzam. Es a sulit is kijartuk mar. En pedig minden nap ra gondolok, Nem birok nem ra gondolni. Gondolja, tobbet erezhetek, mint baratsag vagy normalis ez? Sokszor tenyleg betegesen sokat gondolok ra, pedig nem jartunk se semmi, csak annyira megfogott. Szerintem az o reszerol en nem jelenthetek tul sokat… Tele van baratokkal, es neki most egy barat ide vagy oda nem szamit, foleg hogy talan nagyon nem voltunk kozeli baratok. Sajnalom, hogy igy alakult. Meg hogy en jobban kedveltem ot, mint o engem. Es ugy gondolom, hogy felesleges lenne vele interneten beszelgetnem, mert sose mondta, hogy talalkozzunk eloben, valoszinuleg nem kotodik hozzam annyira. En pedig ilyenbe nem kezdemenyezek. Ez annyira kar, mert nekem pedig nagyon hianyzik, mert szeretek a tarsasagaban lenni.

Kedves Melinda,
27 éves vagyok, a párommal majdnem egy éve vagyunk együtt (de már több éve ismertük egymást). Előtte sok rossz kapcsolatom volt amelyeknek (nagyrészt) köszönhetően évekig roncs voltam (pszichiátria, öngyilkossági kísérletek, vagdosás, önbizalmomhiány, drogok, alkohol, nyugtatók, cigaretta, több éves depresszió). Mindent szerencsésen átvészeltem, boldog, pozitív nőként ismertem meg/jöttünk össze. Minden tökéletes: feltétel nélkül szeret, törődik elfogad,őszinte, ragaszkodó. Azonos a gondolkodásunk, életvitelünk, szabadidőnket közösen töltjük el, hibátlan a kommunikáció a párkacsolatunkban. Összeköltözést, közös jövőt, házasságot tervezünk… Legalább is így volt, míg fel nem tettem neki egy kérdést, amitől már hónapok óta rettegtem: volt-e valaha férfival. Éreztem hogy igen, fel voltam készülve egy “fősulin egyszer egy buliban sokat ittam” sztorira, de helyette egy elcseszett homo-bi Szürke ötven árnyalata regényt kaptam az arcomba. Sosem csalta meg ily módon előző barátnőit, de amikor nem volt sekije interneten/bárokban keresett ilyen egyéjszakás kalandokat, melyben minden esetben ő volt a sub/alárendelt. Sok éves időszakot, körübleül nyolc ilyen alkalmat ölel fel ez a történet, a legagasztóbb, hogy az utolsó egy éve sem volt (miután szakított az exével, mielőtt összejött volna velem-következtetésem: nincs túl rajta.). A slussz poén, hogy a szexuális életünk izgalmas, őszinte, persze szeretkezünk is egyenragú félként, de ha kicsit játékosabb módot választunk, mindig ő a domináns, ám ezt mindetten élvezzük. De most teljesen összetört a róla alkotott képem, két napig beszélgettünk, ő bizonygatja hogy nem érdekli, velem szeretné leélni az életét, de nem tudom mit higyjek, ki ő valójában. Nagyon szeretem, de kétségbeesett vagyok, napok óta nem eszek, sírok, alkoholon és nyugtatókon élek és félek, az idő sem oldja meg, csak lassú hanyatláshoz vezet. Csak szeretném, hogy minden olyan legyen mint előtte. Emelllett pornófüggő is szerintem (ez már önmagában is nagyon fájt és rosszul esett, de elfojtottam, mert velem minden téren figyelmes volt) és az is kiderült, hogy a melegpornót sem veti meg, persze azt mondja nem izgatja/nem élvezi (ELLENTMONDÁS!Akkor miért nézi?). Rettegek hogy ezek után nem tudok úgy nézni rá mint azelőtt. Rettegek, hogy a félelmem és a bizalmam hiánya a kapcsolatunk lassú hanyatlásához vezet. Rettegek, ha együtt is maradunk, majd 2 bömbölő gyerekkel magamra maradok, mert neki más fog kelleni (magas a rizikófaktor…). Eddig minden vágyát teljesíttem, vice-versa, mert tudtam (hittem) hogy ez különleges és “első” mindkettőnk számára, de a tények ismeretében rettegek, nem tudom eljátszani a dominát ha erre van szüksége… mert így talán csak egy pótlék lennék. Senkivel nem tudom ezt megbeszélni, közösek a barátaink, családjaink ismerik egymást. Pszichológusról hallani sem akar. Nagyon kérem segítsen, mit tegyek.

Kedves Melinda!
Néhány hete hatalmas dilemmában vagyok, folyamatosan egy másik férfira gondolok és úgy érzem, hogy vele szeretnék lenni, legalább is egy éjszakara…
Majdnem két éve élek párkapcsolatban, habár a párom ezalatt a két év allatt már kétszer csalt meg a kapcsolatunk elején, ennek ellenére én mégis vele maradtam mert szeretjük egymást és ezt a problémát leszámítva úgy gondolom jól megvagyunk egymással.
Biztos vagyok benne, hogy a párom megbánta amit tett és, hogy ezt többé már nem tenné meg, sőt abban is biztos vagyok, hogy ha én megcsalnám őt és ez kiderülne azonnal véget vetne a kapcsolatunknak.
Az illető szerető jelöltet már több éve ismerem és még mielőtt a párommal lettem volna már azelőtt is voltam vele.
Ezzel a bizonyos személlyel úgy érzem, komoly kapcsolatot nem szeretnék kialakítani csupán 1-2 kalandot de a páromat sem szeretném elveszíteni.
A leghelyesebb az lenne ha nem is gondolnák az illető szemelyre de ahányszor meglátom akárcsak fiatalabb koromba érzem azokat a bizonyos pillangókat a hasamban és naponta többször is eszembe jut..de mégis ott a párom akit szeretek és akit nem akarok megbántani.
Kedves Melinda, mitévő legyek?

Tisztelt Melinda!Korabbanirtam onnek28 eves vagyok lett egy parom 12 eve ismerjuk egymast es baratsagbol lett kapcsolat akivel 1 honapig voltunk egyutt tegnap szakitott velem mert anyagi problemakkal kuzd o nem jott hozzank sosem csak en mentem de hobbijara meg koltot airsoft es azt mondta hogy nem vonzodik hozzam de mig egyutt voltunk ellenkezojet mondta meg kedvel most meg kedvel de nem tudja elkepzelni h velem letudna elni az eletet aztan kerdezem h neked jo lesz igy es valasz ra igen kesobb nem tudom nem is hianyoznek kerdezem es o meg ido megmondoja nem ertem nem vitaztunk nem volt megcsalas csak talalkozasokat penz vegett nem tudtuk megoldani 50 km re lakik es nem tudom mit tegyek barat az akar maradni mint elotte en mondtam neki nem erdekel a penz itt vok neki de o menekul nem szerelmes es azt mondta nem lesz o szerinte tudni kell elozo kapcsolataiban megalaztak kihasznaltak es tartozkodo lett ez altal nehezen nyilik meg de nekem megis sikerult kicsit . mit tegyek on szerint ?koszonom valaszat es kerem valaszoljon es elnezest h kisse hosszura sikerult . udvozlettel: kata

Kedves Melinda,

Ahogy korábban írtam, hat éve nem láttam az exemet és nekem az elmúlt hat évben nem volt új párkapcsolatom. Ma erőt vettem magamon és megnéztem az exem közösségi profilját az egyik közösségi oldalon. Kovácsi voltam a hatásra, hogy mit vált ki belőlem.
Az első reakcióm az volt, hogy összeszorult a gyomrom, mintha csak tegnap ért volna véget a kapcsolatunk. A második reakcióm, hogy te jó ég, még mindig milyen gyönyörű nő ő.
A harmadik az volt, hogy lám, ő boldog, családja van, szép gyermekei, én nekem meg csak a magány jutott.
A negyedik reakcióm az volt, hogy, aha, tehát ő a férje, ez a férfi vette el tőlem azt a szerepet, amit magamnak szántam a nő mellet.
Ötödik reakcióm, könnyek a szememben. Hatodik, hogy írnom kellet ide, valakinek. Hetedik reakcióm, hogy már soha nem szabadulók ettől a fájdalomtól, emléktől, érzésektől, lőjön már fejbe valaki, el akarom öt és mindent ami vele volt, felejteni.

Gábor

Kedves Melinda!

A problémám elég összetett,de próbálom minél összefüggőben leírni.
Az egész problémának a gyökere körülbelül 4 hónapja kezdődött,mikor felhagytam a kannabisz-fogyasztással (ez volt 3-4hónap).
Nos,érdekes dolgokat kezdtem magamon/magamba észrevenni,a legkellemetlenebb talán a gondolataim felhangosodása/akusztikusan hallása volt,emiatt összezavarodtam,előszőr próbáltam valamiféle +ként felfogni,de képtelen voltam.
A memóriám romlott,nem tudok normálisan gondolkodni.
Motiválatlan lettem,pedig régebben egy-egy hóbortorma rengeteg időt szántam.
Egyfolytába csak azon rágódom hogy juthattam el idáig,pedig 18év alatt nem is igazán éreztem bűntudatot,de ez most folyamatos lett,képtelen vagyok kiverni a fejemből hogy drogoztam.
Voltam 1 hete pszichiáternél,és a diagnózis szerint Bipoláris-zavarom van.
Viszont a mániás epizódokba valahogy nem vagyok annyira “mániás”,inkább a depressziós felé tolódom gyakran.
Néha voltak öngyilkossági gondolataim amolyan “mi lenne,ha” de a halálnál semminél nem félek jobban.
Gyakran kreálok párbeszédeket képzeletben ismerőseimmel,általában olyan dolgokat mondok nekik amiket amúgy nem mernék.
Úgy érzem,ha boldog vagyok akkor nincs rá okom,de mégis az vagyok,ha éppen depressziós fázisba vagyok,mintha megérdemelném ezt az egészet.
Van mikor felhangoltabb állapotom éppen a hangulatzavar miatti gondolataim szakítják meg.
3éve diagnosztizáltak nálam pánikbetegséget és volt 1-2 akut pánikrohamom,illetve akusztikus hallucinációm “a hangokat hallok”,de ez talán egyszer.
Néha vannak dühkitöréseim,de ez nem új nállam,azonban van hogy egy közeli ismerősömet nagyon szeretem,aztán ez okkal kifolyolag átcsap kis utálatba.
Elnézést hogy húzom az idejét,a konkrét kérdésem az lenne hogy: Gondolná hogy ez nem Bipoláris-zavar,esetleg valami más?

Keves Melinda !
Párkapcsolati problémával küzdök a párommal.Azt rólam tudni kell hogy a mostani párommal úgy jöttem össze hogy volt barátom ,úgyhogy megcsaltam.(szex nem történt a csalás alatt) Azóta a párom mindig felhozza akárhányszor valamilyen féltékenységi roham tör rá és úgy veszem észre hogy akadnak rossz akaróink mert mindig rólam pletykálnak és ezt a páromnak mondják .Ő pedig elhiszi mert olyankor a telefonban folyamatosan azt szajkózza hogy pakoljam össze a ruháit és ő elhagy .DE azt letisztáznám hogy én a nap 24 órájában itthon szoktam lenni ,egyedül július óta mióta kresz-tanfolyamra jártam 2és fél órákra , akkor kezdődött el ez az egész.ÉS ez már nekem nagyon sok hogy azóta szinte heti 3x mindig összekapunk .A bolhából elefántot csinál.Nem merek semerre se menni mert attól félek hogy megint pletykálnak és emiatt tönkre mehet a kapcsolatunk.Én nagyon szeretem a párom ,de van egy olyan érzésen hogy ezt sokáig nem fogjuk bírni.Attól félek a legjobban hogy amikor elhagy én nem fogom tudni elviselni azt, hogy előttem nőkkel fog féltékennyé tenni mert tudja hogy erre harapok a legjobban. Ráadásul egy kicsi városban élünk és a bulikban való találkozás elkerülhetetlen lenne.Nem tudom mit kellene egy olyan szituációban tenni.Meg arra is számítok hogy levegőnek fog nézni .De a legutóbbi veszekedésünk forrása az volt hogy én kaptam egy csekket a gólyatáborról és én őt nem kérdeztem meg hogy elenged-e.Őszintén én szeretnék menni ,fiatal vagyok szórakoznom is kellene .Döntés elé állított vagy ő vagy a tábor.Ez fájt nagyon hogy ilyen elé állított.Kérem segítsen ,mert kissé tanácstalan vagyok .

Kedves Melinda!

Kezdjuk ott, hogy elegge csendes, visszafogott ember vagyok, ami hatrany inkabb. Szocialis keszsegeim nem rosszak, viszont gyakran felen vagyok, ezert elofordul, hogy nem sikerul az embereknek jol megismernie engem. Aki ismer, az elfogad. Aki nem az altalaban negativan itel meg. Nem tudom, miert. A barataim fele kedves, empatikus, megerto szoktam lenni. Ok szeretik ezt bennem, De megis ugy erzem, hogy keves vagyok. Hogy talan nem ismerem magam elegge ez is baj. De azt vettem eszre, hogy a tobbiek meg se akarnak ismerni rendesen, mert latjak, hogy ilyen kis kicsi vagyok. Az is baj, hogy nem tudom magam ervenyesiteni rengetegszer, elnyomnak. Elnyomnak mert csendes vagyok. Emiatt csak meg jobban csokken az onertekelesem, es van hogy az onbizalomhianyom miatt elkepesztoen butasagokat csinalok magammal szemben. Ez egy ordogi kor. Ugy erzem, amig nem tanulom meg ervenyesiteni magam, addig sose fogom jol erezni magam. Sajnos fugg a boldogsagom a korulettem levo emberektol, mert nem lehet oket kizarni teljesen. Amig ok negativan itelnek meg hiaba erzem a barataimmal jol magam… Nem kell az, hogy elfogadjanak. Es fogalmam sincs, hogy tudnam elfogadtatni magam veluk…

Kedves Doktornő! A kérdésem, a problemam nem is tudom, lehet hogy nem is az enyem hanem az ismerosomé, nevezzuk “baratnak”. A fiatal ember hozzank kerult dolgozni, egyszeru szegeny sracrol van szo. Mindenbe segitettem, sokat beszelgettunk, rengeteg mindent adtam neki (huto, mikro, tv stb). Ugy erzem cserebe probal a kedvembe jarni, de ez a dolog nekem mar sok. Allandoan lesi minden kivansagom, barmit mondok ott terem, segit, kiveszi a kezembol stb. Munka utan uzeneteket ir, mit főz, mit csinal stb. ha nem valaszolok megsertodik. lassan arra a szintre jutok, hogy en leszek bolond, mert azt figyelem hogy hol van hogy elkeruljem, ne szoljon hozzam ne nezzen ram, mert egyszeruen hanyingerem van mar tőle. elkuldtem mar szepen, es csunyan, volt hogy mondtam hogy 3 meternel kozelebb ne jojjon, de semmi valtozas. A kollegaknak is feltunt, ugyhogy pluszba még ők is idegesitenek, hogy biztos szerelmes belem, hogy van egy pincsikutyad, fogadd örökbe stb. Mit csinaljak vele? mit mondjak neki,Van felesege es 2 kicsi gyermeke otthon ( mi kulfoldon dolgozunk). Innen segíti őket. Szulei gyerekkoraba meghaltak, edesanyja sírját sosem talalta meg. Lehet innen ered a ragaszkodas? De nekem ez sajnos mar terhes, ugy erzem kettot nem tudok lepni, hogy ne legyen a lábam alatt. Mit csinaljak vele? Valaszat koszonom

Kedves Melinda! Szexuális jellegü problémával fordulnék Önhöz segítségért,tanácsért. 30 éves heteroszexuális férfi vagyok és nem tudok tartósabb kapcsolatokat kialakítani. Az oka az hogy anál szex függő vagyok, csak análisan közösülnék a hölgyekkel ha tehetném. Néha hajlandó vagyok kompromisszumra,de engem nem izgat annyira a vaginális szex, sokszor elernyedek közben és nem tudok eljutni a csúcsig. Sok kapcsolatom volt már,de a legtöbb rövid ideig tartott,érthető okból. Voltak akik meg tudták adni de a 98%-ka nem,súlyosbítja a dolgot az is hogy extra nagy méretekkel rendelkezem. Kiszeretnék lépni az anál szex függőségéből és normális kapcsolatot szeretnék kialakítani! Segítségét előre is köszönöm! Szép napot!

Tisztelt szakertö!Sajnos a fiam drogfüggö elmult 18 az utobbi 2 evben nem laktunk együtt az iskolat otthagyta elkezdet dolgozni de a penzt nem tudja kezelni beosztani a 3 ev alatt 1 eves munkaviszonyt produkalt nem laktunk együtt 2 eve rövid idöt külföldön töltött majd nem hazaköltözött hanem a nyagyihoz mondvan a baratnö is abban a varosban lakik a baratnö nincs meg reg a nagymama alkoholista nyilvan azert akart ott lenni mert elnezett mindent de azert fözött mosott neha meg höbölgött de elfajultak a dolgok a fiam agressziv lett es most rendörsegi ügy lett belöle……en mondtam ne tegye be oda többet a labat jöjjön haza mert itt van az otthona de nem akar semmit semmi motivacio keresi hol provokalhat es azt mondja nem erti minek van itt mit akarok mert neki jo ahogy eddig volt a semmi…..gondolom az is problema h. dohanyzik is es en megmondtam h. nem veszek cigarettat mert en is ledzoktam se segelyt intezni nem akar -dolgozni most nem fog mert el van törve a keze de mit tegyek ha megremiszt az agresszio es nem alszom nyugodtan a parom mar csak ezt a korszakat ismeri es ö megmondta nem foglya eltartani,mit tegyek ha se terapiara nem akar menni se orvoshoz se sehova hiaba magyarazom hogy megszünik a biztositasa es nem tud orvoshoz menni se csak az a valasz majd lecsuknak azt kesz mert tönkretette a csaladja…persze mindenki hibas……..amig csak beszeltünk rola h. jön haza addig mindig irta jo lesz meg tudja jot akarunk meg tudja h. kepes ra…amikor megkerdezem ezt nem te irtad?a valasz de biztos akkor is be voltam allva…….. kerdezem ehes vagy nem nem kell a kaja se utana mondom jo akkor ott van ha ehes vagy nem kerdem felpercenkent a valasz-tölem a hajadra is kenheted majd hallom nyitogatja a hütöt …..mit tegyek?

Kedves Melinda!

Azzal a problemaval fordulok onhoz, hogy edesapam korulbelol 10 evet dolgozott kint kulfoldon attol kezdve, hogy en megszulettem, havonta csak par napot lattam, csak telen volt velunk. Emlekszem volt, hogy anyukam is vele tartott, amikor ket eves lehettem, engem meg nagyszuloknel, nenjemeknel hagytak. Emlekszem, hogy ovodaba nenjem vitt elso nap, sirtam amikor ott hagyott, egyedul, felreulve egy padon. Azutan hosszu ideig ha az ovo no kiment rettegtem, hogy o is ott fog hagyni. Jartam tancolni es amikor ott is anyukam kesobb jott ertem en mar sirtam, hogy sosem lesz tobbe ott nekem. Most 21 eves vagyok es azt szeretnem kerdezni mennyire nyomhatta ra ez a belyeget a mostani enemre? Ugy erzem vannak dolgok amiket nehezebben elek meg, mint masok

Kedves Melinda,
Segítségét szeretném kérni kisfiammal kapcsolatban, aki 4 éves. Októberben költöztünk ki Németországba, s ezen hónap közepétől kisfiam el is kezdte az óvodát. A beszoktatási időszak viszonylag nehezen ment, sokat sírdogált, nehezen engedett haza…Itt csak délelőtt van közösségben, előtte Magyarországon járt bölcsődébe, ahol egész napos ellátásban részesült.

Sajnos mind a mai napig nehezen teremt kapcsolatot a gyerekekkel az óvodában, bár számomra érthető, hiszen a nyelvi különbségek nagyon befolyásolják ezt. Inkább keres egy képeskönyvet az óvodában, leül és órákig képes nézegetni… Normális ez 4 éves korban?
Hogyan tudnék neki segíteni, hogy könnyebben vészelje át a mindennapokat? Jelenleg latolgatom a visszatérést saját országunkba.

Válaszát előre is nagyon köszönöm.

Kedves Melinda!

Most jöttem össze egy kedvesnek tűnő lánnyal. Megnézegettük a saját fotóinkat. Az ő gépén számtalan olyan fotó volt, amit saját magáról készített, meztelenül, sokszor a nemi szervét fotózta, vagy például az önkielégítéséről vett fel videot. Érdekes lehet még, hogy ő most 26, de ezek alapján eddig 6-7 férfival volt már szexuális kapcsolata. Miért lehet ez? Normális dolog ez? Én lennék túl prűd?

Köszönöm válaszát!
Attila

Kedves Melinda! A tanácsát szeretném kikérni, hogy mit tegyek a 10 éves kisfiammal… Nagyon szófogadatlan, hihetetlenül lobbanékony, és már “most” nagyon visszabeszél… Az édesapjával elváltünk már több mint 6 éve, apa megnősült, nekem élettársam van 4 éve, akivel nagyon ki jön a gyerek. Mi közös gyereket nem tevezünk, hiszen ott van a kisfiam, akit tisztességben nevelünk, mindent megkap, amit csak kér…. Nem hiszem, hogy a válás miatt lenne ilyen, mert teljesen normális a kapcsolatunk az édesapával, mondhatni baráti kapcsolatban vagyunk. Nagyon félek, hogy ez az önfejűség, és makacsság serdülő korára megnagyobb lesz, kérném szépen a segítségét, hogy mit tegyek a gyermekkel, mert már igazán nem tudom, hogy mi lenne neki a legjobb, és hogy hol rontottam el… A nagyszülők szerint ott, hogy mindent megkapott, de nem hiszem, hiszen csak azt adtam meg neki, és adom meg neki, ami nekem nem lehetett…. Segítségét előrre is köszönöm

Kedves Melinda !
Elkeseredésemben írok Önnek. 14 éves kamasz fiamról van szó. Sajnos sem régi, sem az uj iskolájában/ 2 éve jár ide/ nem tud beilleszkedni, barátokat találni. Jó tanuló, szorgalmas, okos gyerek. Elkeserít, hogy nem találja társaival a kapcsolatot. Itt a nyár egész nap nincs elfoglaltsága, csak a számítógép, virtuális játékok, illetve ismeretlen, távoli fiúkkal-lányokkal beszélget. Még 1 év és középiskolába kerül, ha így halad ott sem lesz barátja és mi lesz vele 4 éven keresztül? Próbálok Vele beszélgetni erről, de mintha nem érdekelné vagy előttem is jól titkolja hogy fáj neki, hogy egyedül van. Hogy segítsek Neki? 3. gyerek a családban, 2 nóvére van, békés, nyugott a családi életünk.

Kedves Melinda!

Én egy 18 éves lány vagyok, és a segítségét szeretném kérni. Nagyon szeretném fejleszteni fiúk terén az önbizalmamat, csak nem tudom, hogy hogyan lássak hozzá. Kiskoromban (általános iskola) sokat szekáltak a fiúk, és az apukámmal, illetve 2 öcsémmel sem a legmeghittebb a kapcsolatom. Nem azt mondom, hogy nincsenek fiú barátaim, mert van 1-2, de én már párkapcsolatot is szeretnék (mert mostmár szinte mindenkinek van barátja, nekem pedig még soha nem volt párkapcsolatom). Hogyha ismerkedés akárcsak szóba jön, vagy egy nem túl közeli ismerős fiúval kéne beszélgetnem (párszor azért szoktunk eljárni barátokkal iszogatni), akkor teljesen leblokkolok, és frászt kapok. Nem merek kezdeményezni, még csak rámosolyogni sem egy idegen fiúra, mert attól félek, hogy bénának tűnök.
Más téren egyébként nincs gond az önbizalmammal, vannak jó barátaim, jól tanulok és viszonylag optimista vagyok. Még a testemmel sincs különösebb bajom, sokan mondták már hogy szép vagyok, vagy legalábbis átlagnál csinosabb. De mivel tudom, hogy nem a külső teszi az embert, hanem a kisugárzása, ezért szeretnék fejlődni ilyen téren, és magabiztosan bánni a fiúkkal, mert hogyha nem tudok velük mit kezdeni, és érzéketlennek tűnök, akkor várhatom, hogy az a bizonyos “sült galamb” a számba repüljön.
Azon gondolkodtam most, hogy esetleg név és kép nélküli chates oldalakon próbálok meg flörtölni, hogy ott kigyakoroljam. Ez jó ötlet? Esetleg tudna valamilyen gyakorlatot/tanácsot adni? Tudom, hogy nem egyik napról a másikra fog sikerülni, de mire egyetemre megyek (körülbelül másfél hómap múlva), jó lenne pár fiú barátot és egy kis szerelmet is találni.

Köszönöm szépen, hogy végigolvassa a levelemet, és a választ is előre!

Tisztelettel,
Ildikó

Tisztelt Doktornő!

Tüneteimet az interneten olvasgatva találtam az Ön honlapjára.
Szeretném megírni a panaszaimat és egyúttal kíváncsi vagyok rá, hogy Ön mit gondol a tapasztalatai alapján mi ez és mivel lehetne rajta segíteni.

Két évvel ezelőtt epekő miatt volt egy epehólyag műtétem. A műtét rendben sikerült, de valami mégis elromlott bennem. Sokáig megmagyarázhatatlan fájdalmaim voltak folyamatosan, amit egyéni érzékenységemnek és valamivel hosszabb felépülési időnek tudtam be.

Idővel a fájdalomnak “ezer arca” lett és egy bizonyos tünet annyira nyugtalanítóvá vált számomra, hogy orvoshoz fordultam – tünetek alapján ez reumatológus volt és pszichiáter. A reumatológián gerincröntgen készült rólam, ami nem mutatott ki olyan elváltozást, aminek ezt hirtelen indokolnia kéne.

A következő tünetegyüttes keseríti meg a mindennapjaimat:

– vándorló fájdalom (jobbára epés jellegű területeken – bordaív alatt, has mindkét oldalán össze-vissza, lapocka, derék felett); a fájdalom jellege szokott maró, lüktető, hirtelen egyponti lenni és olyan, mintha belém csípne valaki
– kóros érzékenység (jobb bordaív alatt illetve műtét után sokáig az egész felsőtestem olyan érzékeny volt, hogy irritálta, ha hozzáért bármilyen könnyű ruha is /póló/)
– fél évre a műtét után jelentkezett először és azóta is visszatér (szerencsére egyre kevesebbszer és jelenleg max. 15 perces időtartamokra: égés érzet a teljes testemen, időnként olyan erősséggel, mintha nyáron a tűző napon elaludtam volna és úgy leégtem volna, hogy nem bírok két hétig a hátamra feküdni.

Érdekes észrevételek:

– ha fekszem, csökken az intenzitás/ülve van, hogy erősödik
– teljesen nyugodtan alszom, ha alvás közben felébredek, akkor teljesen jól érzem magam
– ha elkapok valami betegséget (torokgyulladás, láz), akkor teljesen kikapcsol.
– általában fokozatosan erősödik, ahogy felkelek és körülbelül 3 óra múlva kezd kellemetlenné válni

A pszichiáter ez azt mondta, hogy szomatikus zavarral van dolgom, én úgy fogalmazom, hogy olyan, mintha megbolondult volna az érzékelésem és össze-vissza jelezne mindent mindenhova. Ő felírt nekem 0,5 mg-os Frontin-t 3-szor egyet, én pedig kerestem helyette egy erős, de természetes alapú gyógykészítményt /nem akartam nyugtatót szedni és azzal magam letompítani/ és azzal próbáltam magam kezelni. (Sedacur Forte) Úgy tűnik, hogy használt is valamelyest. Ezt aztán később elhagytam úgy döntve, hogy ha “elmekór”, akkor megpróbálom az agyammal “legyőzni”.

Azóta a helyzet annyit javult, hogy a folyamatossága megszakadt és kb. annyi ideig vagyok teljesen jól, mint amennyire nem. Ezeknek a jó/nem jó szakaszoknak a hossza erőteljesen váltakozik, van, hogy csak 1-2 nap, de van, hogy 1-2 hónap folyamatosan.

Kíváncsi lennék az Ön szakvéleményére. Mi ez és hogy tudom végleg megszüntetni?

Tisztelettel: Henrik

Kedves Melinda!

Kerem, mondja meg, miert van az, hogy meg a “barataimat” sem erdeklem? Miert van az, hogy onszantukbol sose keresnek? Annyira unalmas lennek? Teny, hogy rengeteg szabadidom van, es parkapcsolatom sincs, meg nem jarok el bulizni, de azert nem vagyok unalmas… Viccesnek, szellemesnek es intelligensnek gondolom magam. Kezdem azt hinni, hogy nem is bennem van mar a hiba, hanem a tarsadalomban. Az az ertek, ha valaki nagyszaju, bulizos, felszines, minel tobbet szerepel. En ennek tokre az ellentetje vagyok. De attol meg igenis en is ertekes vagyok. Csak miert nem erdekli ez az embereket? En is elfogadom oket, akkor ok miert nem eszik eszre a rendes embereket? Miert ez az ertek? Egyatalan van helyem it a vilagban, ha ilyen emberek kozott kell elnem, akik ram se hederitenek? En nem tudom magam megjatszani… Szineszkedni itt a vilagban… En nem tudom eljatszani, hogy ragyogok, meg milyen pompas elni blablabla. En csak oszinte vagyok. Es ezzel mi a gond? Mar ez is baj? Mar ez is baj, ha mas kulonbozik? Ezert eszre se kell venni?

Kedves Melinda!
Különös problémával fordulok Önhöz, mellyel lassan 1 hónapja küszködöm. Stresszes időszakon vagyok túl, most szereztem meg a diplomámat, de talán érdemes megemlítenem nem csupán az államvizsga előtti stresszt (amelyhez akkor egy egyéb számomra stresszt okozó helyzet is társult), hanem az elmúlt három év okozta megterhelést és szorongást, valamilyen szintű bezárkózást, mely leginkább az egyetem miatt volt. Túl lettem végre ezen az időszakon, jó eredménnyel végeztem és megkönnyebbülten kezdhettem neki a nyárnak. Sosem gondoltam, hogy majd ezután kezdődhetnek ilyen fajta problémáim, amellyel most Önhöz fordulok. Egy héttel az államvizsgám után egyik napról a másikra nyelési problémáim kezdődtek. Ez csak ételek fogyasztásakor van jelen, az ivással nem mondhatnám, hogy gondom van. Az első napokban még enyhébben jelentkezett, de mára már ötször annyi idő elfogyasztanom az ételeket, így ez az egész napomat tönkreteszi. Azt érzem, hogy nem jön reflexszerűen a nyelés, mintha elfelejtette volna, hogyan is kéne működnie. Ezért teljesen rákoncentrálva “átveszem az irányítást”,holott ezelőtt olyan természetesen jött. Csak kis falatokat merek egyszerre lenyelni, gyakran nagy és erőszakos nyelésekkel,mert mindig félek, hogy félremegy. Tartogatom a számban a falatot, majd apránként tudom csak lenyelni, és még az is nehézkes a számomra. Sokszor azt érzem rossz helyre megy a falat, ilyenkor megrémülök az esetleges fulladástól. Nagyon kellemetlen dolog, hiszen lassan már a nap nagy részében csak eszem. Próbálok inkább olyanokat, amik könnyen csúsznak, de erre a hétre odáig jutottam, hogy már enni is alig van kedvem emiatt,mert már nem jelent örömet, ezért kevesebbet is eszem. Így állandóan éhes vagyok, és hirtelen lefogytam 3-4 kilót, aminek nem örülök. Ez az egész így nyáron még elviselhetőbb, mert több időm van, de szeptembertől nem tudom hogy tudnám megoldani, hogy ennyi időt szánjak csak az étkezésekre, nyilvánosan pedig igazán nem tudom elképzelni, hogy 2-3 órán át egyek. Sosem gondoltam, hogy nekem ilyen problémám lehet, sokszor el is feledkezem róla napközben, majd elérkezik az étkezés ideje, és már előre félek, hogy megint nem fog menni. Talán már túl rákoncentrálok, ezért is romolhatott a helyzet a megjelenéshez képest. Ha valamivel lefoglalom magam evés közben, egy nagyon kicsit könnyebben megy. Házi orvos véleménye, hogy nem szervi gond lehet, csak pszichés, de az enyhe nyugtatók nem segítettek. Torokgyulladást is megállapított, mely sajnos azóta is tart. Gyakran váladékot érzek a torkomban, amely miatt már olykor simán (tehát nem evéskor) se tudok nyelni. Nem tudom mit tehetnék, mert úgy érzem, magamtól nem sikerül megoldanom ezt a problémát. Félek, hogy sosem fogok tudni újra rendesen enni, ráadásul valahogy labilis idegállapotban is vagyok, hamar elsírom magam, érthetetlen módon, hiszen azt gondolom, hogy most épp minden rendben van az életemben. Ez a nyelési gond viszont elrontja a napjaimat. A legfőbb kérdésem, hogy ki lehet ebből gyógyulni? Hogyan próbálhatnám megoldani ezt egyedül? Ha egyedül nem megy, tud rajtam pszichológus segíteni? Milyen módszerrel, mennyi idő alatt lehetne ezt feloldani? Előre is köszönöm szépen válaszát.

Kedves doktornő Ne haragudjon hogy írok de remélem tud nekem segíteni Azt mondják jó fej vagyok mert szeretek viccelődni Pedig ez csak a látszat ha tudnák mi van bennem ! Az a baj hogy nem tudok senkivel beszélni a problémámról nem tudom miért egyszerűen nem megy félek Mindent csak lenyelek nem szoktam panaszkodni ha valami baj van csak nyelek Érzem kezdek besókalni és ez nem valami jó érzés Sajnos voltam már depresziós akkor öngyújtóval égettem meg a kezem direkt Nem tudom mit csináljak de ez igy nem jó! Nagyon zárkozott vagyok sajnos nem tudok az emberek előtt megnyilni Elöreis köszönöm válaszát Üdv

Tisztelt Melinda,

A problemam az lenne, hogy egy 21 eves lany vagyok, gimnazista koromban mintha folyton kerestem volna onmagam, nem tudtam vilagosan eldonteni, hogy ki is a barati korom, egyreszt egy vagany bulizos lany akartam lenni, masreszt egy szolid tanulos lany voltam. A jegyeim es az eredmenyeim mindig is fontosak voltak nekem, az iskolaban jol teljesitettem. Otthonrol a legtobb idot egyetem masodeven voltam elmenve, sokaig nem lattam a szuleim ( 2 es fel honapot) es akkor rajottem, hogy az a tanulos szolid lany vagyok en, amit valahol mindig is tudtam legbelol, csak valahogy sosem birtam az lenni. Amikor hazajottem ugy ereztem egy picit mintha mas ember lennek, a szuleimhez megvaltozott a viszonyom. Aztan arra gondoltam azert lehetett bennem ez a kettosseg, mert a csaladom egesz mas beallitottsagu apum inkabb gyakorlatias, nem erdekelte az iskola, anyukamnak sincs semmifele vegzettsege. Fiatalon pont olyanok lehettek, mint azok az osztalytarsaim akikkel sosem voltam egy hullamhosszon, de megis olyan akartam lenni, mint ok es nem ertettem miert ez a kenyszer. A csaladunkban es a kozeli rokonsagban sincs senkinek sem vegzettsege es nem arrol van szo egyaltalan, hogy leneznem oket, mert tisztelem azokat az embereket akik becsuletesen keresik meg a penzuket, de sokszor feszelyez amikor sok ideig egy tarsasagba vagyok veluk, nem igazan van kozos temank. En fontosnak tartom a jegyeim, mindig majdnem szin 5os tanulo voltam, egyetemen sincs ez maskent es amikor hallom, hogy mindig kerdik tolem, hogy mar megint miert tanulsz vagy amikor ok fiatalok voltak nem erdekelte semmi akkor ez valahol belul engem nagyon felhaborit. Normalis egyaltalan, hogy igy erzek?

Kedves Melinda!

Azzal a problemaval fordulok Onhoz, hogy nem akarok tovabb nagyon elni. Elkeseritoen nem szeret senki, nincs egy baratom se. Mi.denkiben csalodtam, cserbenhagynak, nem ismernek. Unalmasak napjaim, alig beszelek vkihez, allandoan sirok. Olvasok mindenfele hulye konyvet a pozitiv gondolkodasrol, de nincs hasznuk. Ilyen vagyok, egy kis senki. Nem vagyok egyatalan buta, de az eletben megis elveszett vagyok. egy erzekeny lelek, akint leigaznak, attaposnak rajta. Mi lenne a megoldas erre a katasztrofalisanrossz eletemre?

Jó Napot! Előző vagyok kérdező vagyok megint, 22 éves és már régóta megvan ez a probléma, mikor befejeztem az iskolát aztán sokáig itthon voltam nem csináltam semmit, volt egy kis számítógépes játék függőségem is, sokszor egész nap avval játszottam, de ezt már abbahagytam teljesen, 1 éve nem játszok már semmivel, most elkezdtem egy iskolát megint, és most nagyon kijött rajtam ez, előtte is megvolt egyébént még nem voltam itthon ilyen sokáig, de nem ilyen szinten, most buszon is mikor megyek zavarba vagyok folyamatosan, meg az iskolába is.

Azzal a problémával fordulnék önökhöz, hogy a barátommal egy év után összevesztünk és külön voltunk , de az összeveszés oka a szüleim is voltak. Sajnos ők nem akarják elfogadni őt. A családom nagyon maximalista és ők mindig jobban tudják, hogy mi kell nekem, miközben azt nem veszik észre, hogy én mit szeretnék! Visszatérve mi azóta is szeretjük egymást, és nem tudjuk elfelejteni egymást igy majdnem fél év után se! Úgy érezzük, ha a család nem szólna bele akkor el tudnánk képzelni az életünket együtt! Tudatosan is próbálunk változtatni a kapcsolatunkon, hogy jobban működjön mint előtte és ne rajta töltsem én sem ki a családom által rám rakott dühüket!
A kérdésem igazából az lenne, hogy milyen módon bizonyítsuk be, hogy mi együtt akarunk lenni és, hogy ő nagyon szeret engem!!

A Választ előre is köszönöm

Tisztelt Melinda

Az en nevem Timi. A segitseget szeretnem kerni. nem is tudom hol kezdjem. 25 eves vagyok kint elek Ameikaban. Van egy szerelmem akit imadok es tudom hogy o is engem van munkam..Nem nagyon szuper de rossznak sem neveznem. Anyukam is itt el kint bar nem ugyaneben a varosban 2 hetente mindig meglatogatom. Van nehany baratom nem sok de igazikak. Es most talan azt kerdezi akkor mi itt a problema…Szerelem baratok anyagi biztonsag munka…Minden itt van amire egykor vagytam… Megis elmondhatatlanul szomoru vagyok…Okat sem tudom hogy miert. Tudja en tenyleg remelem hogy tud nekem segiteni mert itt kint a nyelvtudasom hianyossagai miatt nem tudok orvoshoz fordulni…Ha jol emlekszem 18 eves korul voltam amikor elosszor ereztem ezeket a dolgokat mondhatni megvolt ugyan igy mindenem pedig ugye eleg fiatal voltam..es egyszer csak kifordultam onmagamol..A parom sem ismert ram…Allando durohamaim voltak, ha barki nemet mondott, mindegy mi volt az mint az 5 eves gyerek elkezdtem sirni ez nem all siras hogy megkapjam amit akarok vagy hogy sajna;janak ez csak jott es egyszeruen nem birtam abbahagyni, kontrollalni..Felesleges idegeskedes minden miatt ami letezett…rosszkedv levertseg oktalanul…Akkoriban nem fordultam senkihez…Lenyeltem es ugy tettem mintha a baj a masik emberrel lenne es nem velem…De ez nem igy volt…Mindent es mindenkit elvesztettem magamkorul…A parommal folyton vitaztunk miattam semmisegek miatt…Akkor persze ugy uvoltottem es sirtam mintha az eletem mullna ezen a vitan de belul legbelul tudtam hogy nem igy van megsem tudtam leallni..Miutan a parom elhagyott nagyon szomoru voltam munkat is valtottam uj embereket ismertem meg es ugy ereztem kezdek visszajonni…Minden jobb lett..Aztan telt az ido azota mar kulfoldon elek uj parom van tobb mint egy eve..A rohamok ujra itt vannak kb. fel eve kezdodhetett…Egyszer csak elkezdunk a parommal vitazni es azon kaptam magam hogy mar megint minden ott tart mint amikor 18 voltam minden nap csak veszekszunk butasagokon amik miattamvannak… Ha barmire nemet mondd nem tudom abbahagyni a sirast…Ha valami nem ugy tortenik ahogy en szeretnem kiborulok…Folyton ideges vagyok es gyulolom hogy a tukorbol folyton egy idegbeteg lany nez ram akinek gyonyoru a mosoly de soha nem hasznalja… Alig mosolygok…es meg van mindenem… folyton ideges vagyok semmi nem jo semmi nem tetszik…Az sem jo ha kimozduluk hetvegen az sem jo ha itthon ulunk…nem tudom mi torten ami miatt megint ide jutottam de en nem akarok megint mindent elvesziteni. A legnagyobb szerencsem hogy a parom egy vegtelenul turelmes ember es valahogy a legnagyobb vitakon is tullepunk..Neki nem beszeltem meg ezekrol az erzeseimrol…Nem tudom hogy eltudnam e neki magyarazni. De nem akarom ot is elvesziteni. Szeretnek csak normalis lenni mint barki mas…Az ok amire en rafogom ezt a viselkedest az hogy 17 evesen megeroszakoltak es utanna 2 evvel kesobb 19 evesen ujabb eroszakon estem keresztul. Senkivel nem beszelek ezekrol a dolgokrol…A csaladom tudja de az en keresemre senki nem hozza ezt szoba. Nem vagyok ebben sem biztos hogy ezek sszekothetokek lehet csak egy okot keresek hogy haragudhassak a vilagra…Nem tudom. De nagyon szepen kerem proaljon meg segiteni 🙁 En mindig olyan eletvidam voltam folyton mosolyogtam ezzel tuntem ki a tomegbol…most pedig egy szurke egyentelen embernek erzem magam. Es kiakarok ebbol jutni. Szeretnek orulni annak amim van szeretnem elvezni az eletem minden egyes pillanatat…de neha inkabb csak vegetvetnek 🙁
Remelem elolvassa a levelemet es tud tanacsot adni. Szavakal nem tudom kifejezni mennyire halas lennek erte!!!!

Koszonettel:

Timi

Kedves Melinda,

Általában szeretek egyedül lenni, főleg egy munkanap után jólesik, hogy nem kell senkihez alkalmazkodnom, vagy munka után fáradtan elmennem egy társaságba.
A maihoz hasonló magányos esték, amikor nincs senki akihez szólhatnék, akit megölelhetnék, hiánypótlásként az interneten próbálok kontaktust keresni, általában sikertelenül, de most így találtam ide.
A családos barátnőim ilyenkor már alszanak, amúgy is ritkán érnek rá és sokszor hetek telnek el amikor össze tudunk hozni egy személyes találkozót.
Ilyenkor teszem fel a kérdéseket, hát senki nincs aki a társaságomra vágyna? Aki szívesen töltené velem az idejét? Aki meglátná bennem a szépet.
Már az idejét sem tudom, mikor öletek át, vagy öleltem át én valakit, hát még olyant, aki kedves is nekem.
Ki vagyok én? Hogy a megjelenésem, vagy a személyiségem nem nyeri el senki tetszését?
Magány, ami egy érzés. Mégis, mit lehet vele kezdeni?

Boldog napot,

Jutka,

Tisztelt Doktornő!
Elég furcsa problémával fordulok Önhöz. A baráti társaságunkban történt egy nagyobb veszekedés, így ez ugye szét esett. Én és a párom álltunk az egyik oldalon, a másikon pedig a párom legjobb barátja akivel ugye összevesztünk. Ez egy eléggé rendezhetetlen konfliktus volt. A közös barátaink inkább ehhez a fiúhoz orientálódnak, még a közeli barátaink is akikben megbízunk eljárkálnak vele meg hasonlók. Ez az ami bánt engem. Tudom, hogy nem mondhatom meg az embereknek, hogy kivel barátkozzanak, de ez az egész, hogy elmászkálnak és cseverésznek a mi úgynevezett ellenségünkkel eléggé rosszul esik. Nem tudom mit tehetnék ez ellen. Átverve érzem magam a barátaink részéről, pedig tudom, hogy attól minket is szeretnek, csak az az érzésem, hogy ezt a bizonyos fiút jobb barátnak tartják. Ezek az érzések már szinte az őrületbe kergetnek, sokszor érzem magam egyedül, pedig 2 csodálatos barátnővel büszkélkedhetek, akik minden helyzetben-ebben is- mellettem állnak. Nekik eszükbe sem jut ezzel a bizonyos fiúval beszélgetni, vagy bármi, hiszen tudják hogyan bánt el velem és a párommal. Szeretek irányítani, talán ez lehet a baj. Kérem adjon tanácsot nekem, hogyan tudnám ezeket az érzéseket elűzni magamtól.
Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Melinda,

Engedelmével, de panaszkodni szeretnék az emberekre. Nem szeretem az embereket, mert mindig, minden baj nekik, megszólják egymást, panaszkodnak.
Pár példa:
Ha az egyiknek van autója, a másik megszólja, hogy az egy ……, az övé jobb, miért nem olyant vásárolt.
Ha a munkahelyen nincs béremelés az a baj, ha adnak, akkor miért csak annyit és ha az egyik kolléga többet keres, akkor a másiknak fáj, hogy miért nem ő kap többet.
Ha az egyik az elektronikus zenét szereti, akkor megszólja az amelyik a rock zenét, ill fordítva.
Ha nincs pénze, mert elköltötte, akkor a munka adó a hibás, meg az állam, meg mindenki, de hogy takarékoskodna, vagy lemondana a napi cigarettáról, arra már nem hajlandó.
Ha valaki nem nézi a focit, akkor az szólja meg azt aki szereti a focit, aki Forma-1 néz, azt meg azért szólja meg a másik, mert minek nézi, mert az új szabályokkal az …….
Ha valaki túlsúlyos, akkor miért nem fogyókúrázik, ha valaki vékony, miért nem eszik eleget.

Nem sorolom tovább, de valószínű, hogy én egy roppant toleráns ember vagyok, mert engemet egyáltalán nem zavar, ha valaki nem azt szereti, vagy vásárolja meg amit én, szívesen meghallgatok bárkit ha beszél arról ami őt érdekli, de nem akarom megmagyarázni neki, hogy az butaság és csak az a jó, amit én szeretek, vagy amit én választok.
Nagyon ügy tűnik, hogy a hozzám hasonló toleráns ember ritka mint a fehér holló, de legalábbis el vannak szórva.
Nem tudom, hogy ez társadalmi betegség, vagy én élek rossz társadalomban, de már nagyon unom ezt a: „majd én megmondom, hogy neked mi az ami jó”.
Nem vagyok már fiatal, pár dolgot már megéltem, de emiatt nagyon nem szeretem az embereket. Mi ez az egész? Társadalmi betegség?

Tisztelettel,

János

Jónapot kívánok!
Orsolya vagyok és a segítségére lenne szükségem. A barátomon súlyos depresszió tüneteid veszem észre. Bezárkózik, nem hajlandó szóbaállni senkivel sem, egész nap alszik, munkába se hajlandó elmenni és azt hajtogatja, hogy neki már mindegy, mert úgyis meg fog halni. Annyira bánt, mert nem tudok mit kezdeni vele. Abban kérném a tanácsát, hogy mit csináljak vele, hogy kimásszon ebből a helyzetből? Tudom, hogy neki kéne először lénie, csak valahogy nem látok rá reményt, és azt érzem, hogy nekem kell tennem valamit.
Válaszát és segítségét előre is köszönöm!
Üdvözlettel

Keves Melinda!

2 és fél éve megismerkedtem egy fiúval, aki a barátom lett. 1 évig jártam vele, majd szakítottunk. Ő közben összejött egy másik lánnyal, de vele mégse működött a kapcsolat, ezért szakított vele. Utána próbálkozott nálam. Tudtam, hogy nem szabadott volna vele újból megpróbálni, de még szerettem őt. Összejöttem vele, vagyis pontosabban se veled se nélküled kapcsolatban éltünk. Nekem ez így nem volt kényelmes. Én többet akartam, de ő nem akart. Folyton vitáztunk. Végül úgy döntöttünk, jobb ha elfelejtjük egymást. Sajnos, egyikőnk se tudta ezt tartani, így volt hogy 1 hónap kimaradt, és egyikőnk felhívta a másikat és találkoztunk. Majd újból összevesztünk, és kibékültünk. Már nagyon régóta tart ez a huzavona, de kezd elegem lenni belőle. Úgy érzem, nem tudom túltenni magam rajta teljesen. Azóta nem volt más barátom. Nem szeretnék ebben az idegölő “kapcsolatban” élni tovább, mert sok problémát okozott, főleg azért, mert nem volt őszinte az illető. Tudom, hogy nem helyes egy ilyen rosszul működő “kapcsolatban” bennelenni, de valahogy mindig úgy alakul, hogy találkozunk. Szeretnék tippeket kérni Öntől, hogyan tudnám őt végleg kizárni az életemből illetve nem kötődni/vonzódni hozzá!

Kedves Melinda!

Olyan problémával fordulok Önhöz, amivel már igazából régebb óta küszködök, hullámzásokkal, és nem igazán tudom hova tenni. Sokszor érzem magam levertnek, fáradtnak, olyankor nincs kedvem igazán semmihez, nem találom a célját az életemnek, mindent negatívabban látok. És ezzel még nem is írtam le az állapotom, mert igazából nem is tudom leírni, mondhatnám, hogy ezt érezni kell, de nem olyan jó. Olykor meg túl rózsaszínben látom a világot. És úgy érzem, ez sem jó, nem találom az egyensúlyt, a realitás talaját. De ugyanakkor úgy érzem, ami lehet az írásomból is kederül az Ön számára, hogy igen tudatos vagyok ezzel kapcsolatban, tudom, tisztában vagyok vele, hogy lelki problémáim vannak, és tudom is nagyjából mi, de mégsem tudom kezelni. Sokszor úgy érzem, magam vagyok, hogy senki nem ért meg, senkivel nem tudok igazán őszintén elbeszélgetni, csak olyan felszínesen, és ez még jobban kétségbe ejt. Sokszor vergődik a lelkem, mert nem találom a helyem, úgy érzem, menekülnék, de nem tudok sehova, ahol megnyugvást találnék. Nehéz elfogadnom a világot, és még nehezebb a rossz dolgokat, nehezen fogadom el, ha nem úgy történnek a dolgok, ahogy én elképzelem. Azt már mondanom sem kell, hogy érzékeny lelkű vagyok, romantikus és álmodozó. 25 éves nő vagyok, de mondhatom, hogy már eléggé kiismertem magamat. Elég sok rossz dolog is ért gyermekkoromban. A családom sem egy nagyon optimista család, elég zárkózott mindenki, a párom családja már sokkal optimistább, de ők meg inkább felszínesnek tűnnek nekem, úgy érzem, egyedül vagyok a problémámmal. Van egy-két ember az életemben, akik úgy érzem, nagyjából megértenek, ez a párom, a nővérem és a barátnőm. De velük sem tudok olyan őszintén, nyíltan beszélgetni, amire én vágyom. Lehet, hogy ez egy teljesen normális állapota egy felnőtt embernek, lehet hogy ezzel mindenki így van, csak én értékelem túl. Mindenesetre így nem olyan jó. Tudom, hogy elsősorban magamnak kell rendezni ezt a problémát, hisz bennem van elsősorban a probléma. Gondolkodtam azon, hogy a homeopátia segíthetne ebben.
Ön mit gondol erről, mi ez a lelki baj? Érdemes diagnosztizálni, hogy eredményesebben lehessen kezelni? Ön szerint mit lehetne tenni a javulás érdekében?
Válaszát előre is köszönöm!

Üdvözlettel: Heni

Kedves Melinda!
A kislányom 2 hónapos lesz.Sajnos egyáltalán nem beszélek a férjemmel,nagyon megromlott a kapcsolatunk.A válókeresetet ő adta be,mert “nem engedtem dolgozni”,holott 7 napból 7 napot dolgozott.De szerintem a depresszió miatt ment el,sok meggondolatlan dolgot mondtunk egymásnak.Ő már soha nem jönne vissza,mert az első tárgyalás már megvolt.Én nem mentem el,mert már majdnem 7 hónapos voltam.Magamat okolom mindenért,de én többször bocsánatot kértem,mondtam,hogy ne menjen el….Egy olyan jó ember volt,de nagyon sok minden van még,amit sajnos nem tudtunk megbeszélni,amiket már csak utólag vágott a fejemhez.És az a legborzasztóbb,hogy telefonon lezárt egy házasságot,Csak szegény gyereket sajnálom,nem tudom,hogy hogy fogom felnevelni,sokan vígasztalnak,hogy más is jár így….,minden jóra fordul,de sajnos még is én jártam így.Szinte anyukám neveli őt,sajnos az egész terhességet végig sírtam,szenvedtem,nem így képzeltem el,amikor gyereket akartam.Én is most menekülnék legszivesebben a munkába a barátaimhoz,vagy bárhová,nem tudom,hogy mikor fogom ezt feldolgozni,gyerek mellett meg végképp,hogy nem tudom,a sok emlék,borzasztó életünk lesz így,nem tudom mit csináljak,már hónapok óta ez megy,úgy gondoltam,ha megszületik a kislányom,valamennyivel könnybb lesz,de nem,így ilyen állapotban fel sem tudtam készülni a gyerek érkezésére,félek a gyerek neveléstől,így egyedül meg főleg,ha ezt tudom,hogy így alakul,soha nem vállalok gyereket.Nagyon el vagyok keseredve,nem sok értelmét látom az életemnek,még az életemet sem tudom ennyi probléma mellett újra kezdeni,mivel mé sajnos nagyon szeretem a férjemet.

Kedves Melinda! egy eléggé összetett problémával fordulok önhöz. Sokszor van agresszív gondolatom, késztetésem arra hogy bántsak mást, vagy magamat. De ez kicsit csillapodot, viszont egy komolyabb probléma jött elő, Elég komoly nemi identitás zavarom van.Ugy érzem mintha egy férfi is élne bennem, aki férfi dolgokat akarna élni, és nővel lenni. De emelett valahol mélyen ugy érzem van bennem egy kislány is-bár az nagyon mélyen. Ez az egész odáig fajult hogy sokszor ilyen kisebb rohamok jönnek rám hogy ki is vagyok- nem érzem magam nőnek- sokszor férfiként látom mgamamat és hasonló. A több éves párkapcsolatom is tönkre ment, mert akkor is így éreztem sokszor, hogy nem vagyok nő, férfi vagyok, és nőre van szükségem. Pedig vonzodom páromhoz, és a férfiakhoz. De ugyanakkor mintha undorodnék kicsit magamtol.Nem értem….Néha ugy érzem teljesen átveszem emberek személyiségét( páromét főleg), és mintha teljesen azonosulni akarnék vele,és a tükörből egy lány néz vissza aki nem tudom hogy kicsoda. Gyerekkorom ota fius vagyok( sokszor vettem fel fius szokásokat), mint nő sose tudtam igazán kiteljesedni, valahogy ebben a ,,búrában” érzem magam biztonságban. Lehet ennek egy gyerekkoi szexualis trauma oka?? Vagy ez már komolyabb? Várom mielöbbi válaszát.

Tisztelt Melinda!

Alig 2 napja ért véget a kapcsolatom.Hosszú idő után úgy éreztem ennek a fiúnak adhatok egy esélyt, közel engedhetem magamhoz. De sajnos ismételten nekem fáj a dolog.Nagyon rossz tapasztalataim voltak eddig, mindig becsaptak, megaláztak, kihasználtak.Sosem értettem mit rontok el,kedves vagyok, türelmes, okos , és többek szerint szép is, bár én magamat nem látom túlzottan annak.Alig tettem túl magam a fájdalmakon, közel 2 évig magamba zárkóztam, aztán betoppant az életembe Gábor.Nagyon kitartó volt, kedves, udvarolt, keresett, küzdött értem.Nem akartam belebonyolódni a dologba, de annyira meggyőző volt és annyira azt láttam,hogy komolyan gondolja.Minden csodás is volt,randevúzgattunk, rengeteget beszélgettünk,hasonló a gondolkodásunk, a terveink az életben, bár elég különböző a személyiségünk.Én csöndes vagyok inkább, ő viszont a társaság középpontja.Tudtam,hiszen elmesélte,hogy 4,5-5 évig volt baraátnője, akivel féléve szakítottak, de biztosított arról,hogy ő azt lezárta és mostmár csak én vagyok az életében.Elhalmozott bókokkal,hogy mennyire örül,hogy végre rámtalált,mindig is ilyen nőre vágyott mint én.Ezután elkezdőttek a problémák, de kizárólag a hálószobában..ugyanis sehogy sem jött össze,hogy együtt legyünk.Vagy fáradt volt,vagy tanult a vizsgákra -ezeket 100%-ban megértettem,hiszen én is és ő is az ország legnehezebb egyetemére járunk. Majd amiatt nem jött össze, mert haldoklik a nagyija, mert korán kel kelnie és nem akarja h ne nyugisan szépen romantikusan legyünk együtt.Majd azért mert fél,hogy nem lesz jó nekem…egyre kevésbé toleráltam ezt, és bizony többször is hangot adtam a szívfájdalmamnak,hogy szeretném ha közelebb kerülnénk…mindez az utolsó 2 hétben történt,majd egyszercsak szakított velem, amiatt hogy állítása szerint ő még nincs túl az 5 éves kapcsolatán és nem áll készen még erre a kapcsolatra.Most hazaköltözött Szegedre, Budapestről, én itt maradtam…állítása szerint munka miatt ment haza hiszen a keresztapjánál tud dolgozni egész nyáron..de szerintem a volt barátnőjéhez ment haza.Nagyon fáj,hiszen nagyon megszerettem és úgy érzem,hogy nagyon jól meglettünk volna, ha…nem lett volna ez a hosszú kapcsolata és a lány nem próbálkozott volna folyamatosan Gábor visszaszerzésével.( facebookot elárasztotta szerelmes idézetekkel, közös képeikkel..stb..) Nem tudom,hogy mit tehetnék, szeretném ha visszajönne hozzám,hiszen ő is belátta hogy hiába az 5 év, az a lány nem illik hozzá,hiszen semmi más életcélja nincs csak hogy Gáborral legyen,mégcsak főiskolára sem vették fel. Úgy érzem Gábort a megszokás hajtotta vissza és az,hogy könnyebb a megszokott jól bevált úton járnia, mint megküzdeni valami sokkal jobbért.Szeretném,ha rájönne erre ő is, és szeretném ha tudnánk folytatni ott ahol abbahagytuk..hiszen ő is és én is 100%ban biztosak voltunk abban,hogy működni fog és,hogy teljes mértékben kiegészítjük egymást. Végig támogattam, vígasztaltam, bíztattam..és nem értem ,hogy egyik pillanatról a másikra miért szűnt meg 1 nap alatt a rajongása irántam, és miért választja a régit, mikor az “új” jobb is,szebb is, és ahogy ő fogalmazott minden szempontból álmai nője.? Kérem Doktornő segítsen! Válaszoljon,adjon tanácsot,hogy mégis mit tehetnék? Köszönöm előre is,hogy szánt a levelem elolvasására időt.Várom válaszát! Üdvözlettel: Betti

28 eves vagyok es van egy ferfi 26 eves a problema ott kezdodik mi talalkoztunk es beszelgettunk mindenrol o mondta nekem h ha en lennek a parja jo lenne egyutt elnenk az eletunketen erre nem tudtam akkor semmit se mondani rossz parkapcsolatbol jottem ki es szabadon jo leveleztunk es irtam neki h felek osszetorik a szivem erre o sajnalattal hallja majd kiment kulfoldre de gyorsan hazajott ugy volt ha hazajon megbeszeljuk a dolgokat de irt hogy jelentkezni fog de most egyedulletre van szuksege en felve hogy elveszitem elkezdtem irogatni h feltem nincs meg en szeretnem megprobalni semmi valasz telefonon nem ertem el smsre se valaszolt irtam tesojanak h aggodok erte em ir meg semmi erre tesoja irt hogy nem jo a telefonj minden ok vele csak egy jo tanacs majd keress ha irta meg hogy ok egymas kapcsolataba nem szolnak bele irtam utana fiunak ne haragudjon ram de semmi valasz es azota meg letiltott facebookrol is irtam smst hogy ne haragudjon bocsanat nem zaklatni akarom de mar nem tom mit tegyek elveszitettem pedig nem ezt akartam baratnoje lenni de nyomulasnak vette a fiu mit tegyek kerem segitsen! koszonom

Kedves Melinda!

Azért írok Önnek, mert eléggé el vagyok keseredve. Kaptam egy munka lehetőséget, ami az eddi munkáknál sokkal jobbnak tűnt és sokkal érdekesebbnek. Az a baj, hogy nagyon stresszelem magam miatt, tele vagyok szorongással és félelemmel és egyáltalán nem érzem úgy, hogy képes vagyok a feladatok megoldásáégra. Már erős fizikiai tünetem is vannak, mind a hányinger, remegés, heti többször is fejfájás, hasfájás, izomgörcs, sírás. Nem is igazán értem magam. Mintha teljesen pánikolnék és utána meg teljesen le vagyon nullázva. Pedig tudom, hogy örülnöm kéne, hogy jobb a lehetőség, hiszen így fejlődünk. Olyan szerencsétlennek és kicsinek érzem én ott magam. Tudom, hogy kicsi az önbizalmam, de ez nem hiszem, hogy gyorsan változni fog. Ha haza megyek akkor is ezen gondolkodom és nem tudom ezen túllendíteni magam. Nem érzem úgy, hogy ez sikerülni fog, csak a folyamatos görcsölés és szorongás van. Hogy tudnám ezt a szorongást csökkenteni? Hogy lehetnék nyugodtabb?

Köszönöm a segítségét!