Pszichológus válaszol

Tisztelt Doktor No!

Meleg vagyok. 5 éve élek Angliában. Külföldön komoly kapcsolatom nem volt. 3 éve amikor a munkahelyemtől kaptam egy uj szállást a szomszédban megismerkedtem egy férfival. Az elején fel se figyeltem rá. Később azt vettem eszre, hogy figyel engem és rám mosolyog. Idő múlásával minél többször láttam egyszer csak mar csak azt vettem eszre tetszik nekem. Tudom van két fia viszont soha nem láttam nővel. Egy éve elköltözött csak az idős szülei maradtak itt akiket minden nap meglátogat. A szemezések és a mosolyok és kisebb beszélgetések folytatódtak. A múltkor meglátogattam a munkahelyen ugyan is o fodrász amit o soha nem mondott nekem csak annyit, hogy van egy vállalkozása. En kiderítettem az internet segítségével, hogy mivel foglalkozik. Ott úgy csináltam mint ha meglepődtem volna, hogy o ott dolgozik. Levágta a hajam. Ott annyit mondott elég bonyolult az o élete. Időközben megtudtam a telefonszámat is. Hosszú csatát vívtam magammal amikor elszántam magam, hogy küldök neki egy üzenetet. Az üzenetben megköszöntem, hogy levágta a hajam továbbá, hogy jó volt vele beszélgetni. Egy napon jó lenne közösen és kettesben meginni egy kávét vagy egy italt. Arra gondoltam, hogy lehet soha többé nem áll velem szoba vagy nem válaszol. Szeretnek tovább lepni. Egy órán belül válaszolt is tömören igen biztos én barátom. Meg az nap később kérdeztem, hogy mit szólna ehhez a héthez. Melyik nap lenne neki a legjobb. Azóta nincs válasz. Tetszik nekem ez a férfi. Mit tegyek? Mi lehet az oka, hogy nem ír? Köszönöm.

Tisztelt Doktornő!
39 éves nő vagyok, 9 éve házas és van egy 6 éves kisfiam. Férjemről a házasságkötésünk után, a menyasszonypénz eltűnése után(eljátszotta) derült ki, hogy szerencsejátékos. Több millió Ft-os összeget játszott el játék gépen párszor. A szülei ezt kifizették helyette. Összetörtem lelkileg.. “Felálltam” nagy nehezen és próbáltam közösen megoldani ezt a nehéz helyzetet. Szakorvoshoz nem akart elmenni.. A játékgépek megszüntetése után elkezdett pókerezni, fogadni….Mutatni próbálja, hogy ő mennyire megváltozott és a pókert ő csak azért végzi, mert ő ért ehhez és ebből van plusz pénzünk. A pénzek mozgását lehetetlen követni nála, mert nem vagyok ott mellette és nem tudom, hogy mikor mennyit veszt és nyer.. Amiért most írok Önnek, az nem is annyira a pénz miatt van.. A kisfiam miatt inkább, aki szereti az apját és engem is nagyon. Ő miatta tartottam ki eddig, bízva abban, hogy megváltozik a helyzet. Most már világosan látom, hogy nem változik meg. A férjem meg is mondta, hogy ő ezt nem hagyja abba, akkor inkább váljunk el, én úgy sem támogatom őt semmiben stb.. beállít engem mindig a rossznak és kiabál, sajnos sokszor a kisgyerek előtt is.
A kisfiunkat szereti, és vele szépen is beszél, de azt gondolom, hogy a kisgyereknek ez nem jó példa, hogy az apját állandóan a számítógép előtt látja. Ez nem túlzás, valóban délután munka után egyből odaül a gép elé és késő estig “csinálja” . A szünetekben felületesen odaszól a gyereknek és játszik vele felületesen. Sokszor próbáltam vele normális hangon megbeszélni ezt, de azt mondta, hogy ő ezen nem fog változtatni, a gyerek miatt sem, mert szerinte a gyereknek ez nem rossz… Sajnos, ha belegondolok, akkor a 9 év alatt nem szűnt meg a játékszenvedély.. Ön szerint mit tegyek? A kisfiam szereti az apját, ha elválunk, akkor mindenképpen neki lesz a legrosszabb.. Amennyiben maradnánk, akkor pedig ő is ezt a példát tartaná normálisnak.. ez sem lenne jó megoldás a fejlődésében.
Arra nem is térek ki hosszasan, hogy a férjem és az én kapcsolatom ezek miatt a függőségek miatt teljesen leépült, hiába szerettem volna többször beszélgetni a kommunikáció lassan csaknem teljesen megszűnt köztünk..
Mostanában gondolkozom a válás lehetőségén is, és azon, hogy miképpen mondjam el ezt a kisfiamnak, ( aki szerintem érez ebből sok mindent). A gyermekemet mindenképpen meg szeretném nyugtatni, hogy mindketten szeretjük és találkozhat az édesapjával, nagyszülőkkel ugyanúgy azután is.. Természetesen ez feltételezés, mert nem tudom , hogy jól döntenék -e a válás mellett..
Próbáltam levelemet röviden írni, bár sorolhattam volna még a “problémánkból” adódó konfliktusokat, de talán a lényeget sikerült vázolnom Önnek.
Kérem adjon nekem tanácsot, a kisgyermekem szempontjából mi lenne a legjobb? Köszönettel!

Kedves Melinda!
Én 39 éves 3 gyerekes család anya vagyok. Ebből kettő autista fiam van. Egy autista papíron is 3 gyereket tesz ki! 4 évesen tudták diagnosztizálni,de addigra megszületett a kisebbik.Más fél év van köztük.Velünk él a férjem lánya is.Férjem sokat dolgozik Én vagyok nagy részt velük.Férjem az egyetlen kereső képes ember.
A gyerekek felügyeletét nem tudom senkire bízni szünidőkbe,ezért nem tudok tartós és állandó munkát vállalni.Édesapám meghalt édesanyám meg beteg.
Senki nem tud segíteni!
7 évig szedtem különböző antidepresszánsokat és nyugtatókat amit szakember írt fel. Amekkorát lendített az életemen a gyógyszerek annyit tönkre is tett a mellékhatása.Voltam kb. 5x pszihoterápiás csoporton és egyénin is.
10 évig egyedül neveltem Őket.17 éve vagyok 4 fal között,hogy a gyerekeim rendelkezésére álljak a nap 24 órájában.
Már 4 éve nem szedek gyógyszereket.Gyógyteákat iszom.Sajnos anyagi okok miatt korlátozva vannak a lehetőségeim.
A lényeg.hogy elfáradtam,belefáradtam és írtora elegem van az egész éltemből.Ez egy életfogytiglan börtön.
Elment a fiatalságom,nem dolgozhatok és az egészségem is folyamatosan romlik.
Nem tudom mi lesz a fiaimmal…az utcán fognak csövezni vagy pszihiátrián lesznek?
Azt mondják hogy a jó Isten nem véletlenül engem választott erre a feladatra,vagy csak annyi terhet ró rám amit elbírok.
De nem jöttem még rá hogy mi az életem valós célja ha nem tudok már segíteni nekik eléggé?
Rajtam mikor tud valaki segíteni?
Szükségem lenne egy igazi szakemberre,akivel legalább beszélgethetnék néha.
A körzeti pszihológusok csak a gyógyszereket írogatják fel,de érezni rajtuk,hogy nem tudnak segíteni,mert talán nem is lehet.A történetemre nem mondanak igazán semmit.
Hát ha Ön tud Melinda!
Várom válaszát!
Nagyon köszönöm!
Brigitta

Kedves Doktornő!

Véletlenül akadtam az Ön oldalára, és az olvasottak alapján úgy gondolom tudna Nekem segíteni.
47 éves nő vagyok és komoly problémát jelent számomra a kapcsolatteremtés és annak fenntartása. Nem elsősorban párkapcsolatra gondolok, hanem munkatársakkal, rokonokkal, barátokkal még a gyermekeimmel való kommunikáció is gondot jelent. Ezt úgy értem ,hogy a kezdő kommunikáció általában meglenne a részemről, de annak folyamatos fenntartása, ápolása elmarad, és egy idő után már terhessé válik számomra a másikkal való kapcsolat, beszélgetés.
Ez nagyban megnehezíti a munkám, mert szinte képtelen vagyok közösségben együttműködve dolgozni. Nagyon vágyom arra, hogy könnyedén, viccesen, gördülékenyen empatikusan tudjak az emberekkel beszélgetni, de nem tudom, hogyan kell ezt csinálni. Talán furcsán hangzik ez, egy 47 éves nőtől, de ez van.

Mit tudna Nekem javasolni, mi a gyógyír.
Köszönöm.

Kedves Melinda! Kerestem már Önt pár hete, azóta drámai fordulatot vett kapcsolatom. Összefoglalnám a történteket. Körülbelül két hónapja ismertem meg egy férfit, interneten. Ő 44, én 41 éves vagyok.Mindketten elváltak vagyunk, mint kiderül, őt minden előzetes konfliktusok nélkül hagyta el a neje, több mint 20 év házasság után. Ennek több mint másfél éve.Nála maradt a három gyerek is, akiket becsülettel és nagy szeretettel nevel azóta is.Talán annyi hozható fel a gyerekeivel való kapcsolatból, hogy túl engedékeny velük. Bár általában minden emberi kapcsolatára is elmondható, túl jóindulatú. Kettőnk kapcsolata néhány hétig írásban történt, majd telefonon beszéltünk már hetek óta, napi 2-3 órát. Személyes találkozás is megtörtént több mint két hete, ami kölcsönösen még közelebb hozott bennünket egymáshoz. Annyi zavart a viselkedésében, hogy nem túl beszédes, nekem kellett irányítani a gyakran. Sőt azt is tőlem kérdezte, hová menjünk, mikor mit csináljunk, elmondása szerint azért, hogy nekem örömet okozzon azokkal is, csak úgy mint a kedves ajándékaival is. Ha én lettem szótlan, egy egy kedves simogatással bátorított, mintha ilyenkor kétségbe esne.Sőt az is feltűnt, elkezdte lemásolni a beszédstílusomat, az én szavaimmal, megfogalmazásommal beszélt hozzám gyakran. Egyébként rendkívül figyelmes, udvarias, nyílt tekintetű férfi. Kicsit nehezen kezdett közeledni fizikailag, saját elmondása szerint azért, mert neki idő kell ugye, 20 év után…De működött már ez is szépen. Saját elmondása szerint is minden napja azzal telt, este legyen és beszélhessen velem. No meg a következő személyes találkozás is napi téma volt. A harmadik találkozásra már az otthonoban került sor,tegnap, ahol megint csak zavarban volt eleinte, de gyorsan átsegítettem rajta. Meglepődtem ezután, hogy magához képest határozottan közeledett szexuálisan, ami azonban sajnos kudarcba fulladt. Nem tudta a merevedését fenntartani és később azt mondta, nem tudta kikapcsolni az agyát. Valami nem stimmel kettőnk között. Röviden elszenderedtünk egymás karjában és belekezdett a mondani valójába. Miszerint vele ilyen még sose történt és amúgy is el szeretne mondani valamit. Mégpedig, hogy utalt már rá, ez a harmadik találkozás fog eldönteni mindent. Mert ő még mindig nem érzi azt a szikrát amit kéne. Nem szeretne becsapni, folytathatnánk még így, de szernite az már akkor se lesz meg. Így nehezen de elmondta, szerinte inkább be kéne ezt fejezni. Nem akar megbántani, nem akarja, hogy szomorú legyek, se hogy haragudjak rá. De inkább most fejezzük be, később még jobban fájna nekem. Közben éreztem, hogy a fizikai kontaktot is elkezdte kerülni, távolabb húzódik időnként. De újra és újra, hogy ne legyen szomorú ,ígérjem meg.Viszont a simogatásomra újra megkívánt, amitől zavarba jött, jó lesz e ez nekem, de ezt is rám bízta. Aztán csak átadta magát a vágyainak, ami ismét kudarcba fulladt kicsit később. Nyilván nagyon megviselte, pedig tárgyilagosan mondtam neki, ez gyakoribb mint gondolná.A jelen helyzetben pedig, abszolút nem meglepő. Majd beszélgettünk tovább, próbálva megfejteni, mi történik benne. Mert nem tudta megmondani, csak, hogy nem akar bántani, de ez hosszútávon nem lesz jó, nincs meg a szikra. De most is tele volt ellentmondással. Előző nap is téma volt, szeretné, ha már én is elmennék hozzá és a gyerekeit is megismerném. Következő mondatában pedig az utalás, a mostani találkozásunk fog mindent eldönteni. Órákig mondtam hangosan a gondolataimat, hátha úgy könnyebben ki tudja fejezni magát,de nem jutottunk előrébb. Egyre gyakoribb lett a kérdése is, szeretném e hogy elmenjen. Nyilván menekült volna ki a szituációból. Mondván nekem ez nem jó.Azon gondolkoztam közben, ő mesélte, rajtam kívül nem is beszél ilyen sokat , főleg nem ilyen mélységekben senkivel. Mégis eltaszít?Csodás embernek, nőnek tart, minden tökéletes lenne, de….Sokszor szóba került az elmúlt hetekben a köztünk lévő földrajzi távolság- 70km-re élünk egymástól- amit egyszer úgy fogalmazott meg, hogy a bizalom megmaradna e. Biztos magában, bennem is még mert nem adtam okot, hogy ne legyen…Mire én megkérdeztem, a távolságról miért ez jut eszébe? Ha vele élnék is becsaphatnám. Erre megint nem tudott válaszolni. Egészében nem értem, miért nem tudja megmondani, milyen érzések vannak benne. Miért menekül ki a kapcsolatból, miért nem időt kér például, miért kell feltétlen őrültne szerelmesnek lenni, miért baj az, hogy én jobban szeretem őt, mint ő engem.. Említettem, talán a házasságán nincs túl, talán a gyerekei miatt túl sok az aggodalom benne.( Nagyon sokat horgászott régebben, de már, hogy “egyedül” van velük, azt is hanyagolja, vagy előbb megy haza, mint tehetné.) A gyerekeknek pedig nincs kifogása sem az apjuk távolléte, sem a kapcsolatunk ellen. De ha nem tudja megfejteni saját magát, a gyerekek is felnőnek és teljesen egyedül marad.Inkább eldob egy általa kedvelt, szeretett nőt, pedig benne is üresség lesz elmondta, szörnyű lesz, de nem akar bántani az időhúzással. Nekem sehogy se kerek ez. Saját maga elől menekül? Ugyan akkor írásban rendszeresen a mai napig is, a telefonhívásai előtt: kedves vagy, aranyos vagy, bájos vagy, imádlak, szeretlek.. Szóban ezek ritkán mentek neki, de úgy tűnt alakul..Fél szeretni, fél, hogy megint becsapják, elhagyják? Magával annyira nincs rendben,sokszor megkérdezte, mit eszel te rajtam?Olyan, mintha mindenért hálás lenne, de neki nem jár. Kedves általában is az emberekkel, de mély kapcsolata a jelenében csak velem van, volt. A gyerekeivel, családjával sincs bensőséges kapcsolata, érzelmekről nem beszélnek, bár sokat nevetnek. Képes eldobni mindent, mikor azt se tudja, mit érez, miért ezt választja?Keressem, ha segíteni tud, vigyázzak a gyerekeimre majd miután szóvá teszem, nagyon szorosan átölel percekig,örül, hogy megismert, ne legyek szomorú , majd némán és végtelen szomorúan elmegy. Én ezt nem tudom elfogadni. Ha csak barátom lenne is szeretnék segíteni neki. Így pedig, hogy azért több van köztünk, harcolni akarok a kapcsolatért. De mit tehetek? Tehetek egyáltalán bármit? Vagy mit ne tegyek biztosan?Annyira szeretni való ember, aki a törnétek után még közelebb áll hozzám, nem mondom, hogy szerelmes vagyok belé, de nagyon szeretem és nem akarom, tudom elveszíteni. Neki, miért a menekülés a megoldás?? Kérem segítsen nekem, hogy segíthessek neki és magamnak is és kettőnknek is persze, Szombat reggel váltunk el, de nem tudok megnyugodni, belenyugodni ebbe.Van realitása, hogy meggondolja magát és keres? Kereshetem én, és ha igen mikor, meddig várjak?Én úgy érzem, nem szabad magára hagynom, csak még jobban befordul. Ha tehetek valamit, mit most Önnek írok, még csak tartom magam. Olyan tanácsot kaptam, keressem, de ne legyek túl sok. Beszéljem meg a történteket és azután találkozzunk, beszélgessünk, mint azelőtt, a férfi nő részét nem kell erőltetni….Nos én próbáltam vele írásban kommunikálni, de csak hajtogatja, nem érti saját magát, ne legyek szomorú…Talán csak idő kell neki, Ő se tudja. Azóta viszont elolvassa az üzenetem, de nincs válasz. Pedig saját bevallása szerint is csak miattam jár a közösségi oldalra. Mégis feljön most is, elolvas, válasz nincs. Tudom, hogy most agyon hajtja magát megint, mint amikor elhagyták. Pedig én pont azt szeretném csak megértetni vele, hogy nincs baj.De amúgy végetlen szomorúság, nyugtalanság kezd úrrá lenni rajtam és rettenetesen félek az űrtől, amit maga után fog hagyni, ha nem sikerül észhez téríteni.Segítségét előre is megköszönöm!

Kedves Doktornő ! Tanácsot szeretnek kérni ,mert mar nagyon kétségbe vagyok esve! 13 eve vagyunk együtt a párommal 2 gyerekünk van . Látszólag minden oke köztünk de ez nem igy van ! Az a problémám,hogy nemtudom elmondani a páromnak azokat a dolgokat amiket tudok róla ellenem követte el tudok a megcsalasokrol tudok a nőkkel való chat-eleseirol mindenről de o ezt nem tudja hogy en ezekkel a dolgokkal tisztában vagyok nagyon sok nővel írkal meg is csalt ráadásul ne tisztelegnek egy kicsit sem van olyan amikor elég kellemetlenül beszel velem amit nem érdemlem meg! Amikor veszekszunk ő természetesen tombol en csendben vagyok mindent amit szeretnek a fejéhez vágni kényelem bennem marad! Soha semmit nem vetettem a szemére semmiért nem szólok neki mindent elturok! De mar nem bírom nem bírom magamba tartani de nem tudom neki elmondani a mi kapcsolatunk csak arról szól hogy eggyutt vagyunk mi nem vagyunk egymás lelki társa nemtudtunk semmit meg beszélni egymással pedig nekem arra lenne szükségem mert a lelkem összetörte es a szívemet is ennyi rossz dolog ellenére sem tudok neki nyíltan beszélni mert nem tudom hogyan teagalna ra de mar nem bírom es o ezt nem veszi eszre néha megkérdezi mi bajom van de en persze azt válaszolom hogy semmi es ezzel levan zárva a téma, annyi mindent a fejéhez szeretnek vágni de nem tudom hogyan csináljam felelős frakciótól felek hogy milessz utana!! Kérem szépen segítsen nekem !!! Tisztelettel Éva

Tisztelt Doktornő!
A párommal kapcsolatban szeretném kérni a tanácsát. Fél éve vagyunk együtt. Elöttem egy nagyon hosszú majdnem 3 éves kapcsolata volt,a lányt feleségül akarta venni de a ő váratlanul lelépett és ez eléggé padlóra tette. A kapcsolatunk első napjától mindig mesélt róla. Eleinte szerettem is a témát mert érdekelt,de egy idő után már sokalltam és kezdtem úgy érezni hogy ez annak a jele hogy nem lépett még túl. Akárhova mentünk mindenről feltudta hozni a lakásán is vannak még tőle ottmaradt cuccok. Rengetegszer vesztünk ezen össze mert ő szentül állította hogy túl van rajta csak én nem bízok meg benne..de azóta is folyamatosan előjön. Szó szerint minden találkozásunknál. 2hete megbeszéltem vele hogy ígérje meg hogy soha többet nem hozza fel.Meg is ígérte. 2 hét telt el azóta és már 2x megszegte. Nem tudom mit tegyek így már..pedig nagyon szeretem és ezt rajta is látom és érzem is. Mit lehetne tenni ebben a helyzetben? Ídőt adjak neki hogy átgondolja vagy várjak amig egyszer abbamarad ez az egész és elfelejti végre? Köszönöm a válaszát!

Kedves Doktornő!
Párkapcsolatban élek, a párom előző házasságából született egy gyermek, aki most mar 9 eves. A kisfiú tart tollem, egyszerűen kiborul amikor szoba kerülök. Attól tart, hogy elveszem tolle az apját. Mit tehetnék? Hogyan férkőzhetnék a bizalmába? Előre is koszonom válaszát. Tisztelettel Dalma

Kedves Doktornő!
28 éves vagyok, párommal élek az ő szüleivel és testvéreivel egy házban. Nemrég született egy kisfiunk, akit nagyon vártunk,imádjuagyon. Sajnos anyagi problémák miatt nem tudunk elköltözni saját fészket építeni. És adódnak összetűzések is a családban. Kisbabámat éjjel magam mellé szoktam venni az ágyba. Ott alszik velem pár órát. Most megijedtem, mert álmomban egy kis egeret kergettem aki bebújt a szőnyeg alá, és próbáltam a kezemmel elkapni, összenyomni. Hirtelen felébredtem,és azon kaptam magam, hogy a kisfiam mellkasát nyomkodom az ujjaimmal. Nem merem mostmár magam mellé venni. Félek. Előfordult már olyan is hogy páromat oldalba csaptam álmomban. Mi baj lehet velem? Tudna segíteni?

Kedves Doktornő!
14 éves lány vagyok, és pont most állok a továbbtanulás előtt. Már 2 éve szeretnék egy nagyon kemény iskolába menni, és én télleg úgy érzem hogy sikerülne, hisz mindig is 4-es 5-ös tanuló voltam. De mivel olyan tanárom volt, ezért nyelvből nem vagyok annyira jó. A jegyeim jók de ha arra kerülne a sor egy pohár vizet nem tudnék kérni. Mindenkinek akinek mondom hova szeretnék tovább tanulnk, az az első reakciója, hogy “-Az nagyon nehéz iskola!” meg “-Biztos menni fog?” Ami egyet jelent azzal, hogy egyáltalán nem hiszik, hogy képes leszek rá. A szüleim is mindig azt mondják, hogy “-Úgyse fog sikerülni! Válassz másik iskolát.” Én tudom, hogy nem akarnak rosszat és csak nem akarják, hogy szomorú legyek ha nem sikerül és esetleg kibuknék. Az elején nagyon bántott, sőt ha belegondolok még most is nagyon fáj,de most már egy ideje úgy vagyok vele, hogy nem érdekel! Meg fogom csinálni! És bármilyen nehéz lesz ha csak 2-sel de átfogok menni! De mikor eszembe jutnak amiket mondanak sírhatnékom van. Legszívesebben elbőgném magam de nem mutatom, mint máskor sem mert tudom, hogy akkor mindneki átgázolna rajtam. Néha már ott tartok hogy óra közepén a semmiből egyszer csak sírhatnékom támad. Van, hogy a suliban történtek, a veszekedések, egyszerűen minden összejön és akkor este 2 órán át sírok. És annyia rossz, néha már egy érzelmi idegroncsnak érzem magam. És akkor még az is kiderült máma, hogy a legjobb barátnőm már kétszer hánytatta magát. Testképzavara van. Szerintem nagyon jól néz ki, de szerinte nem. Egész nap nem eszik semmit csak egy negyed tányérral ebédre és egy almát vacsorára. És nem szeretném ha baja esne. Hogyan tudnék neki segíteni? És erről az égészről mi a véleménye?
Előre is köszönöm!

Az,ha valaki cumizik,v.az ujját szopja az meddig elfogadható,s az,ha néha a plüssét is magához veszi,vagy vele alszik,az meddig elfogadható??Ha a 16 éves húgocskám a földön hemperegve szeret tvzni,azt hagyjam,vagy jó,ha rászólok?Az,ha vki a földön fekszik,hasal,az meddig elfogadható?És a földön hentergés meddig elfogadható?Kedves válaszát nagyon köszönöm és tisztelettel várom!

Kedves Doktornő!

Sosem gondoltam, hogy valaha oda jutok, hogy pszichológus segítségét kérjem. Férjnél vagyok, 8 éve. Ez idő alatt 3 évvel ezelőttig 3 évig külön éltünk. Kapcsolatot tartottuk, de mint két barát, de nem tudtuk egymást elengedni, így újra megpróbáltuk. 19 évesen jöttünk össze, fiatalon, jelenleg 34 évesek vagyunk. Családot szeretnénk, de nem jön össze. Férjem külföldön dolgozik, kéthavonta találkoztunk két hetet, így kijöttem én is hozzá, lassan 2 hónapja. Jól megvagyunk, nincs vita, de úgy élünk továbbra is, mint két jóbarát. Látom rajta, hogy szeret, mondja is, de szexuálisan nem igazán közeledünk egymáshoz, mintha nem mernénk.. nem is értem, talán, mintha blokkolnánk egymást. Így nehéz családot alapítani… Mindemellett azt vettem észre pár hete, hogy a gépére kb 5 pornó filmet letöltött. Ez engem teljesen lebénít, még inkább bezárkózom. Egy hétre haza utaztam Magyaro.ra (nem ez miatt, egyébként is), onnan írtam neki egy nagyon hosszú, őszinte levelet, hogy hiba volt kibékülnünk, lehet, csak azt tesszük, amit elvárnak tőlünk. És magányos vagyok, nem vagyok boldog, gondolom ő sem, és ezek a filmek nagyon rosszul estek nekem, ő abba menekül, és bezárkózom méginkább… szeretném, ha közös nevezőre jutnánk, mert ez így nem mehet tovább. Ezt elolvasta, de semmi válasz. Másnap már vissza értem hozzá, azóta is, mintha nem írtam volna semmit, nem reagál rá, úgy tesz, mintha mi sem történt volna, kedves, figyelmes, de nem beszél róla. Ami engem nagyon bánt és felbosszant, hogy ennyire nem érdekli, vagy ennyire nem mer megnyílni??? Így hogy lehet leélni egy életet? 🙁
A másik, amit megfigyeltem magamon, és kezd kétségbe ejteni, hogy egyre többet gondolok arra, milyen jó lenne ismét gyerek lenni, és a szülői házban a biztonságérzetben lenni újra. Sokat voltam otthon most a szüleimmel, nem vágytam sehova, és az ott töltött idő, az ott lét olyan biztonságot nyújtott, mint anno, mikor gyerek voltam. Nem vágytam barátokhoz, csak, hogy ismét csak otthon legyek velük úgy, mint rég.
Előre is köszönöm a válaszát!
Üdvözlettel

Zsanna

Tisztelt Doktornő!

24 éves srác vagyok és nemtudom hogy mit kezdjek az életemmel. Hogyan találom meg hogy mi a szenvedélyem mi az ami boldoggá tesz? Vannak emberek akik tudják hogy mit szeretnének csinálni és boldogan csinálják! Van szakmám de nem tesz boldoggá!
Várom a mielőbbi válaszát!

Jó napot kívánok. Párkapcsolati kérdéssel fordulok Önhöz. Egy honappal ezelőtt kissé megváltozott az életem, egy eddig elérhetetlen számomra igen csak szimpatikus fiú kezdeményezet ismerkedést. Az elején nem is nagyon akartam elhinni, hogy pont velem akarna társalogni ez a fiatalember, aki nekem évek óta tetszik. Találkozás találkozás követett szinteminden este összefutottunk elcsatant egy csók majd ő többet akart tőlem, féltem engedni a kísértésnek nehogy könnyűvérű libának tartson, vagy éppenséggel ha megkap majd többet nem keress gondolat is megfordult a buksimban. Néhány randi után nem birtam ellenállni a kisértésnek és lefeküdtem vele, talán életem eddigi legjobb szexuális együttléte volt. Haza jöttem és azon filózofáltam fog ezután még keresni vagy ennyi volt?! Félelmemnek nem volt sok értelme azóta is napi rendszereséggel találkozunk, viszont nem megyünk közösen sehova, nem tettük nyilvánossá azt, hogy köztünk most mi is van. Az az igazság, hogy szerintem mi sem tudjuk igaán. A srác egy elég komoly csalódáson van túl 8 éves kapcsolata volt, megkérte a lány kezét az először IGEN-t mondott, majd rá 3 napra visszaadta a gyűrűt. Ezért nem akarja felválalni velem a kapcsolatát, mert fél, hogy én is csak kihasználnám vagy átverném? Vagy szégyel megjelenni velem? Fél, hogy mit gondolnak majd a barátai?
Többszőr is elmondtam neki, hogy én más vagyok én nem akarom bántani, csak szeretném teljes szívemből szeretni. Félek, hogy csak a szexre kellek neki. Igazából én is félek a csalódástól, hogy csak kihasznál.
Válaszát előre is köszönöm.
21 éves lány

Kedves Doktornő!
14 éves vagyok ( koromhoz képest elég érett ).
2014 nyarán összejöttem egy fiúval akit kiskorom óta ismerek (1 évvel idősebb ). Ez a fiúk 3 hónappal később rám írt, hogy nem szeret már és szakít, megkérdeztem mióta “nem szeret” mert én nem vettem észre, azt mondta másfél hete kb. Az aznap estét végig sírtam. Sajnos azóta nem beszéltünk csak közös barátaink által voltunk együtt és akkor úgy éreztem közeledett, majd a barátaink is ezt mondták nekem.
Kimondhatatlanul hiányzik. Próbáltam ismerkedni de mindig ő jutott eszembe és nem bírom elfelejteni. Rendszeresen álmodom azt, hogy kibékülünk és minden a régi lesz. Régóta tervezem, hogy oda megyek hozzá suli után és elmondom mit érzek. Erről csak két barátom tudnak de ők mindenféle képen arra biztatnak, hogy szólítsam le.. de nem merem. Kaptam egy csomó jelet ami arra utal, hogy ugyanezt érzi, de tudom milyen félénk, ő sem fog odajönni hozzám. Vannak esték mikor a nagyon erősen érzem a hiányát és akkor kisírom magam. Remélem érthetően írtam le és tud segíteni abban, hogy mit tegyek. Azt szeretném még kérdezni, hogy ha esetleg lenne alkalmam beszélni vele, hogy kezdjem??

Tisztelt Doktornő!

Segítségét szeretném kérni egy számomra igen csak fontos problémában , amellyel kapcsolatosan már nem igazán tudok tiszta fejjel donteni . Egy tizenhet éves lány vagyok aki véleményem szerint elég komoly kapcsolati problémával küzd . Tavaly megismerkedtem egy fiúval aki az elején nem tudta kellőképpen elnyerni a tetszésemet , jártunk majd szakítottam vele. Szaítasomnak oka nem más volt mint az elöbbi és , hogy édesapám erősen ellenezte kapcsolatunkat . Elég kegyetlenul vetettem ennek véget vélemenyem szerint nagyon megsértettem . Aztán Januárban felkerestem , hogy beszeljünk de ő mar eggyütt volt a volt brátnőjével . Nem eröltettem hisz eleg hosszú kapcsolat volt az övék de ő azóta is , hogy úgy fogalmazzak forró dróton tartott . Haragom egyre csak növekedett . Ha velem akart lenni akkor miért költözött össze a lánnyal és miért kersett megállas nelkül? Nagyon sokszor elhatároztam , hogy véget vetek ennek a reménytelen torténetnek amikor is azt hallottam , hogy szakitottak valamikor Júniusban . Újra keresett és megtortent egy fiatal lány életében eggyik legfontosabb eseménye a szüzesség elvesztése . Sajnos utánna újra eggyütt voltak és en szörnyen éreztem magam . Eztkovetően én nagyon mogorva módon viselkedtem vele kihasználva éreztem magam , ráadásul tobbszor is felvettette , hogy élvezzük egymás társaságát ami engem nagyon feldühített mivel kapcsolatban volt egy harmadik személlyel és nem velem . Telt mult az ido elfelejtettem említeni , hogy a lány testvere a legjobb barátnom és hát elég sokszor találkoztunk/találkozunk egyszer kétszer egy két buli után megtortent .Valamikor a múlt hónapbban szakítottak szét is költöztek és azóta tudomásom szerint nem tartják a kapcsolatot . A múlthéten újra megtaláltuk egymást de én egyre kilátastalanabb helyzetben érzem magam. Így az este elmentem a lakására . Nagyon sokszor volt olyan beszélgetésünk amelyyet én eröltettem , hogy mégis mit szeretne tőlem de valahogy mindig veszekedés lett belőle . Véleménye szerint én tulságosan gátlásos jobban mondva aggódóan nézek a jovőre . Valamlyen szinten igaza van mert állandó jelleggel stresszes vagyok sírok és panikolok az egyetemmel es apróbb dolgokkal kapcsolatosan de nekem ez így túl nehéz úgy erzem magam mint egy hörcsög aki megállás nélkül csak körbe körbe forog . Nagyon jól érzem magam a társaságában de mit tegyek ha úgy erzem csak ki használ ? Vagy csak időre van szuksege és türelmesnek kell lennem ? Teljességgel elveszetnek érzem magam . Édesanyammal mindent megbeszelek ő teljességgel demoralizáló módon kozelíti meg az ügyet és már úgy erzem senki nem segíthet , szeretnék vele lenni boldog lenni de mit tegyek ha továbbra is egy sűrű ködben érzem magam melybol nem találom a kiutat . Nagyon megköszönném ha válaszolna e-mailemre. Minden jót kívánok .

Kedves Doktornő!
Élettársammal 14 éve élünk együtt, a jelenleg 18 éves lányommal. Lányom nem fogadta el teljesen soha a páromat, az inokát ennek ő sem tudja, nagyon sokszor beszélgettünk vele erről, ez a párommal történő kommunikáción ütközik ki leginkább, szemtelenül szól vissza, semmibe veszi párom kéréseit. Másfél éve lányom érzelmileg mélypontra jutott, édesapjával teljesen megromlott a viszonya, az akkori barátjával szakított, ez olyan mélyen érintette, hogy a lelki fájdalmát fizikaivá fordította, vagdosta magát. Járt családsegítőbe, de egy idő után megtagadta ezt a segítséget, mondván, hogy nem szeretne egy számára idegennel beszélni a bajairól, felajánlottuk, hogy megyünk vele másik orvoshoz, de ezt sem fogadta el, tőlünk/tőlem is elzárkózott, és ahogy nagykorú lett hallani sem akar orvosi segítségről, a párommal pedig tovább romlott az addig sem felhőtlen kapcsolata. Az eset óta mára felém oldódott az elzárkózása, sokat beszélgetünk, de ha rossz napja van, arrogánsan válaszol nekem is, párom pedig látva mennyi mindent igyekszem megtenni a gyerekért nem nézi ezt jó szemmel, és természetesen nekem sem esik jól a hozzáállása. Itthoni házimunkákban jóformán semmit sem segít a lányom, csak ha megkérem rá, akkor is ímmel-ámmal. Én attól való félelmemben, nehogy nagyobb kárt tegyen magában, kevésbé voltam számonkérő lányommal szemben, mint addig bármikor, de ez a dolog mára sajnos odáig jutott, hogy a párom jelezte, nem szeretne így tovább velem/velünk élni, hiszen annyira rossz a kapcsolatuk mára, hogy jóformán nem is beszélnek egymással. Nem szeretném elveszíteni a páromat, harmonikus kapcsolatunk volt idáig minden téren, de a problémára jelenleg ő nem tud más megoldást elképzelni, én pedig szorongok a jövő miatt, hiszen nélküle nem teljes az életem, de a gyermekem minden helyzetben a gyermekem marad, ráadásul a lányom sem szándékozik a végtelenségig velünk lakni, de erre az időre is muszáj lenne megoldást találnom. Szeretnék változtatni a páromat bántó dolgokon de nem tudom hogyan fogjak hozzá? Nem hibáztatom egyikőjüket sem, talán én rontottam el azzal, hogy a lányomat mindig előtérbe helyeztem a párommal szemben, elnézőbb voltam a kelleténél, az előbb leírt problémák miatt. Egyelőre azt tervezem, hogy beszélek a lányommal, megpróbálom vele megértetni, mennyire fontos lenne számomra elkerülni a szakítást, valamint hogy többet segítsen nekem, bízva abban, hogy így a párom hozzáállása is megváltozik. Doktornő mit javasolna?
Előre is köszönöm válaszát
Szilvia

Csókolom. A lány testvérem és a legjobb barátnőm jóban vannak. És én nem szeretném, ha barátok lennének. Mit tegyek ez ellen? Azt akarom hogy soha az életben ne legyenek barátok.

Kedves Melinda! egy átlagos 12éves vagyok. És úgy érzem hogy nagyon csúnya vagyok(lehet azért meet sokszor úgy csúfoltak hogy pákó és ez nagyon meg viselt) És a barátnöimnek már van fiúk és most mit csináljak meet úgy érzem magam mint egy különc! Válaszát elöre köszönöm!

Üdvözlöm!

14 éves vagyok és lány,van egy fiú aki állitolag szerelmes egy lányba de pár hét múlva állandóan piszkált és nem beszélt a lányról egy ártatlan szót sem pedig mindig szokott és nekem furcsa volt,ön szerint lehet hogy már nem tetszik neki az a lány?

Kedves Habis Melina!

Párkapcsolati kérdésben szeretnék választ. Másfél hónapja, interneten ismeretem meg egy férfit – Ő 44 éves, én 41 éves nő vagyok- most már személyesen is találkozunk. Nagyon kedves, nyílt, figyelmes férfi. bár kicsit nehezen oldódik saját bevallása szerint is. Nem csoda, mert 22 évig volt nős, életében elmondása szerint az egyetlen kapcsolat volt eddig. ( A felesége másfél éve elhagyta. ) Én elég beszédes vagyok, ami neki nagyon imponál, Ő viszont lényegesen kevésbé. Előfordulnak ” kínos csendek”, amit általában én török meg, Ő rendszeresen erősít, hogy minden rendben, csak neki még idő kell, hogy teljesen feloldódjon. Ami konkrétan foglalkoztat, azon kapom, elkezdi utánozni a stílusomat, viszont hallom tőle a kifejezéseimet már, rendszeresen. Arra lennék kíváncsi, ez csak saját maga erősítésére használja, vagy valamilyen manipulatív dolog ez? Hangsúlyozom, semmilyen negatív érzésem nincs vele kapcsolatban, nem is lehet, mert teljesen korrekten udvarol. De én ilyennel még nem találkoztam és ez kicsit nyugtalanít. Kérem adjon tanácsot nekem, nem szeretnék feleslegesen rágódni ls persze Őt is szeretném bátorítani. Köszönöm!

Üdvözlöm!
Az édesanyámról van szó, aki 74 éves és teljesen magába fordult. 1,5 volt két agyvérzése, és azt követően egy epeműtéte. Elkezdett remegni. A neurológián félrekezelték, azt gondolták parkinsonos (1,5 évig kapta a sok más-más parkinson gyógyszert). Két hete kiderült nem az. Semmi fizikai betegsége sincs. A neurológián bent feküdt néhény napot. A főorvos annyit mondott pszihés ok lehet a háttérbe, próbáljuk kideríteni mi az. Nagyon leromlott az állapota. Nem bír felállni, nincs kedve semmihez, nem csinál semmit csak fekszik. Néhány hete még aktív életet élt, felment a harmadik emeletre, olvasott, főzött, rejtvényt fejtett. Most semmi. Még beszélni sem akar. Jelenleg egy otthonba van, mert 24 órás felügyeletet kíván. Kérem legyen szíves segítsen, mit tehetnénk? Többszöri pszihológusi beszélgetés segíthet? Lehet depressziós?
Előre is köszönöm

Tisztelt Doktornő!

Én huszonegy, a párom húsz éves. A barátnőm, akivel lassan egy hete vagyunk együtt, még mindig hordja a régi párjától kapott karkötőt, pedig már nagyjából egy hónapja szétmentek. Körülbelül 4 évet voltak együtt, de nekem azt mondta már lezárta a dolgot. Amikor még csak ismerkedtünk, mondtam neki, hogy a randikra ne hozza magával, mert zavar. Ennek ellenére elhozta többször is és amikor megemlítettem neki, akkor azt mondta, majd egyszer leveszi, ekkor még tudtam, hogy nem zárta le magában teljesen. Viszont ez már régebben volt és még mindig hordja. Mielőtt összejöttünk, akkor is említettem neki, hogy nagyon zavar a dolog, amire azon kívül, hogy már lezárta magában az előző kapcsolatot nem mondott semmit. Mielőtt összejöttünk egy nappal még a pénztárcájában is benne volt a régi párjának a képe. Az az igazság, hogy nem tudom, hogy kezeljem a helyzetet. Többen azt ajánlották, hogy állítsam választás elé, vagy a karkötő vagy én. De nem érzem ezt annyira jó megoldásnak. Kérem adjon tanácsot mielőbb!

Üdvözlettel,
Levente

Kedves Doktornő!
28 éves férfi vagyok. A probléma az, hogy engem is, és a páromat is többször csaltak már meg életünkben. És kapcsolatunk első felében többször is említette, hogy bizonytalan az érzelmeiben. Továbbá viccelődött azzal, amivel tudom, hogy sokan szoktak (hogy majd hívja a szeretőjét, meg hogy a másik pasija). a baj csak az hogy én ezt a fajta viccelődést nem értem. Rossz gondolatokat kelt bennem, még ha jól is reagálom le, és nevetek egyet rajta. És ezért a kapcsolatunk elején én egy másik lánynak is udvaroltam, elég erősen de csak facebook-on. Nem akartam semmit a másiktól, csak azt az érzést, hogy egyértelműen akar engem valaki. Soha nem érintettem, és nem is akartam. Már rég abba is hagytam, és mivel az egész csak egyfajta elmejáték volt magammal, el is felejtettem. Aztán megengedtem a páromnak, hogy beleolvasson a facebookos beszélgetéseimbe, hiszen rendes pasi vagyok és ez egyáltalán nem jellemző rám, így meggyőződésem volt, hogy nincs semmi ami bajt okozhatna. És pont azt a beszélgetéssorozatot olvasta vissza…
Ő életem szerelme, de aláástam nála a becsületemet, és tönkretettem a bizalmát bennem, és még azon is tanakszik, nem csaltam-e meg…
Hogyan hozhatnám helyre hogy ekkora ökörséget tettem? (mármint azon kívül hogy nagyon bocsánatot kérek, elmondom mennyire szégyellem magam, és megteszek bármit amit kér).

Kedves Doktor Nő,

Évek óta (3,5év) együtt élünk a párommal. 2009-ben váltak el, akkor még nem ismertük egymást, a válóok nem én voltam. A napokban írtam egy konfliktusunk miatt a párom mail-címére egy hosszú levelet. 2 nappal később a volt felesége, az általam írt levél minden sorára válaszolt, kiemelve, hogy a párkapcsolatunk válságba jutott, és legjobb lesz ha ezt tudomásulveszem. Személyeskedés, sértés, kioktatás, és önmaga dicsérete hosszúra nyúlt. Első döbbenetünk után rá kellett jönnünk, hogy az ex 7 éve olvassa a párom leveleit. Tud minden hivatalos, és magán levélről, végignézte az ismerkedésünk minden levélváltását,látta a fotókat…. tudott minden hivatalos ügyről….. Dühömben, válaszoltam a párom címére, ha olvassa, legalább eljut hozzá, hogy mit gondolok a munkásságáról! Napokat vártunk a jelszó módosítással, de beállítottuk a facebook riasztást is-2 nappal később a külföldön élő ex. címéről oda is beléptek! Ezt követően írt a párom egy levelet, hogy ez mire jó, és mennyire betegesnek találja. A válasz nem hagy nyugodni:”Egy közösen létrehozott email címünk van a régi közös időböl. Ez a genev8. Emlékszel még a Pali állította be nekünk?! Én nem olvasom a leveleidet.” Majd részletesen reagál a párom mailjére küldött indulatos levélre. Befejezve “Miért nem kaptam választ a levelemre Tőled? Normális, tisztességes levelet amit én írtam…nem mocskot és hulladékot amire nincs szó….mindent elárul….Várok egy tisztességes válasz levelet, amit magam is írtam az előzőekben!”

Kedves Doktornő, az édesanyja szerint én a lányát zaklatom,a gyereket az apja hetek óta nem éri el. Állhat pszichés zavar amögött, hogy az ex szerint nekik még mindig közös mail-címük van, amihez neki KÖZE és JOGA van? A jelszavakat természetesen megváltoztattuk, de az már azon a tényen, hogy rólam és másokról is olyan információkhoz jutott, amihez neki semmi köze, nagyon zavar. Volt, hogy írt sértő sms-eket, mert szerinte nem beszélt vele a párom “eleget”, de az, hogy 7 éve némán olvas, és kutakodik szerintem kóros. Meg lehet értetni vele, hogy nincs köze a volt férjéhez ilyen formában? Érdemes bármit reagálni az utolsó írására, melyben azt sérelmezi, hogy a férje levelei között amit olvasott, rá nézve sértő?
Mit tanácsol, hogyan kell kezelnem nekem ezt a konfliktust?

köszönettel:

T.DR NŐ
van egy barátnőm,aki mindenkivel jóban akar lenni,és nem vitázni?
Ilyen szerintem,nincs az életben.
hogy mindenkivel, joban van valaki!!!!!!!!!!!!!!

Kedves Doktornő!Egy 18 éves lány vagyok,mélyen gyökerező problémáim vannak,amit tudom,hogy magamban kell megoldanom ilyen például az ,hogy gyermekkoromban elmenekültem az otthoni gondoktól(alkoholista szülő,lelki bántalmazás).A jelenlegi életemben már nincsenek meg ezek a tényezők,iskolába járok,boldog a párkapcsolatom,de nehezen tudok barátokat szerezni,úgy érzem elszigetelődöm a külvilágtól,állandó szorongásos gondjaim vannak,testi tüneteket produkál,félek a jövőtől hiszen kiszakadva otthonról (ami szintén nem nyújtott biztonságot) csak magamra számíthatok.Sokszor nehezen veszem rá magam az iskolai és otthoni teendőimre, vagy nagyon fel vagyok pörögve de max néhány óráig a többi időben mérsékelt szorongás van úrrá rajtam olykor pedig síróroham ami elhatalmasodik.Gyakran fantáziálok öngyilkosságról,máskor meg álmodozom a jövőmről,évek óta tart ez az állapot és egyre gyorsabban ingadozik.Ha elhatározom,hogy felkeresek egy szakembert(jobb pillanatomban) nem tart addig ez a motiváció(nem tart egy óráig) hogy megvalósítsam.Beszéltem már erről a párommal de ő azt vallja most kezd sínen lenni az életem,nincs okom így érezni,de nagyon dühít ha ilyet mondanak nekem.Mit kellene tennem?Kitudom magamat gyógyítani ebből az érzésből?

Kedves Doktornő!
Az én problémám szerintem nagyon bonyolult és összetett alapokon nyugszik…szerintem.
A gyermekem apjával nem élünk együtt. Ő többször megcsalt, már a terhesség alatt is, aztán ezeken túl léptünk. Ő kb. 20 évvel idősebb nálam, és talán mostanra lehiggadt.
De van egy közös kisfiunk, aki 4 éves.
Egyedül nevelem, albérletben. Nagyon nehéz a dolog.
A kisfiam alapvetően jó gyerek, bár kissé zsizsgős, és vannak olyan napok, amikor kezelhetetlen.
Én sokat dolgozom. Néha hétvégén az apjánál vagyunk. Ami megzavarja a mi kis “rendszerünket”.
Apuka nem enged el minket.
Sokat veszekszünk, és úgy jövünk el onnan.
De utána hív, mintha nem történt volna semmi…
Mostanában szerintem túl feszült vagyok. Nem látom a kiutat.
Nagyon hamar kiakadok, sokat ordibálok a kisfiammal, és nagyon csúnyán.
Rettenetes dolgokat mondok a kisfiamnak, pedig imádom őt.
Úgy érzem nem vagyok jó anya.
Mit tegyek???
Tanácstalan vagyok.
Mardos a lelkiismeret.
De senki nem segít, érdemben.
Csak “észosztás” szokott lenni…
Előre is köszönöm válaszát.
Szép napot

Tisztelt doktornő!
Segítségét szeretném kérni,mert teljesen döntésképtelen helyzetben vagyok már hetek óta. Negyven hét éves vagyok, a barátnőm néhány évvel fiatalabb. Ő férjes asszony,én elvált vagyok. Gyermek korunktól ismerjük egymást. Bár ő gyermekkorától érzelmeket táplált irántam és néhányszor közeledett is, én ezt nem tudtam viszonozni. Öt évvel ezelőtt hozott össze minket a véletlen. Részemről egy könnyű kis kalandnak indult a dolog,őt a régi érzelmei mozgatták. A találkozásaink rövidek de rendszeresek voltak. Heti két három alkalom,másfél-két és fél óra. Általában nálam a szobában. Ha lehetett kisebb kirándulások,vagy csak ücsörgés egy padon. Ezekre a találkozásokra jellemző volt, hogy utána mindketten nagyon jól éreztük magunkat. Jókat tudtunk beszélgetni,nagyon fel tudtuk dobni egymást. Szinte már csodáltuk a másikat. Néha ez a bizsergető érzés még másnap is a kábulatában tartott minket. A szex nem volt mindig kielégítő,de gyakran kívántam őt. Néha-néha ugyan éreztem hogy nem megy ez a kapcsolat már nekem,és ezt szóvá is tettem,de mindig úgy éreztük hogy nekünk össze kell tartoznunk. Így telt el négy és fél év. Ő belefáradt hogy nem kapja meg érzelmileg teljesen amire vágyik és bár a kapcsolatot nem adta fel,éreztem hogy távolodik. Ez beindított nálam egy reakciót és egy komoly elválást jeleztem felé. Ez viszont nálam jelentett egy teljesen váratlan érzelmi cunamit. Éreztem,megértettem mennyire sokat jelent nekem. A hangja ,a simogatása, a jóindulata az okossága,stb. mind-mind elbűvölt. Egy öngerjesztő folyamat indult be mindkét részről. Néhány hét alatt olyan messze jutottunk,hogy már azon gondolkodtunk hogyan fogunk új életet kezdeni. A problémák itt kezdődtek nálam. Egyszer arra lettem figyelmes hogy kis feszültséget érzek belül. Próbáltam mindenféle gondolatokkal orvosolni. Nem sikerült,vagy csak rövid időre. Ez a rossz érzés a hetek alatt annyira felerősödött bennem hogy már ha csak a személyén gondolkodom is érzem a mellkasomban. Közel két hónap alatt, miattam megsemmisül ez az egész. Sajnos meg kellett mondanom hogy le kell zárnunk a kapcsolatot. Az elválás mindkettőnket rendkívül megviselt. Soha az életben nem éreztem ég ilyen erős kötődést.Soha nem vitatkoztunk,veszekedtünk. Nem okoztunk egymásban kárt bántó szavakkal. Most a szakítás nehéz napjait éljük. Mind ketten nagyon szeretnénk folytatni ezt a kapcsolatot. Én azonban most már teljesen elvesztettem a fonalat,nem látom már át mit kell tennem,szabad lenne –e részemről folytatni. Két dologban vagyok biztos:nem szeretném elszúrni ezt a nagyon szép emlékű kapcsolatot a butaságommal. Másrészről nagyon félek attól hogy egyedül maradok.
Előre is köszönöm a megtisztelő válaszát.

Kedves Doktornő!

A problémám a következő. Túl sokat foglalkoztatnak a betegségek 23 évesen. Mindentől félek. Kiskorom óta rettegek a hányástól. Nagyon pici voltam, amikor a nővérem lehányt. 2x is megtörtént ez az eset, azóta gondolni sem tudok rá mert pánikolni kezdek. Ha egy légtérben van velem valaki akinek már csak hányingere van egyszerűen nem tudok megmaradni. Egyből arra gondolok, mi van ha elkapom és beteg leszek? Más betegségektől nem félek ennyire, mint egy hányós vírustól. Ha kicsit is émelygek azt hiszem elkaptam valamit és egyből előjön a félelmem. Betegesen figyelem a tüneteket és mindennek utána olvasok. Sajnos már a családomat is megőrjítem. 🙁 Lehetséges, hogy hipohondriám van? Mindenki szerint az van. Mit tegyek? Kérem segítsen!
Előre is köszönöm!
Üdvözlettel

Tisztelt szakértő! Elég összetett problémával fordulok Önhöz, ennyire bizonytalan még sosem voltam. 21 éves, főiskolás lány vagyok. Legjobb barátnőm egyben a csoporttársam is, mostanában egyre kevesebb óránk van együtt, de így is elég szoros kapcsolatunk. Nagyon aggódom érte. Nem régiben ért véget egy négy éves kapcsolata (együtt is éltek a férfival). Ezután összeismerkedett egy idősebb, nős férfival, aki csak játszik vele, de barátnőm teljesen odáig van érte. A férfi nem is ígérgeti, hogy elhagyja a feleségét, nem hoz semmilyen áldozatot barátnőmért. Még tudni kell róla, hogy gyermekfaluban nevelkedett, szüleivel egyáltalán nincs semmilyen kapcsolata. Teljesen egyedül van mostanában, rengeteg sír. Volt olyan időszak, hogy nagyon sok alkoholt fogyasztott, sajnos már ott tart a dolog, hogy füves cigit is napi szinten szívja. Ma így jött iskolába. Próbáltam vele beszélni, hogy menjünk szakemberhez, sajnos hallani sem akar róla, mert már volt 4 pszichológusnál és senki nem tudott neki hosszútávon segítséget nyújtani. Nagyon sokszor mondja, hogy szeretne meghalni és hogy mindenkinek ez lenne a legjobb. Nagyon haragszok rá, amiért ilyen dolgokat használ és csinál magával, legszívesebben eltávolodnék tőle, mert nem akarom, hogy engem is magával rántson ebbe az életvitelbe. Több vitánk volt ezért, hogy én miért nem csinálom, mindig az jött ki a végére, hogy én nagyon rossz barát vagyok. De tudom, hogy ebben a nehéz helyzetben nem hagyhatom magára. Mit csináljak, mit tanácsoljak neki, hogyan győzzem meg, hogy ne csinálja magával ezt?
Köszönöm szépen!

Kedves Melinda!
Egy, az életemben már sok akadályt elém gördítő problémával fordulok Önhöz.
Bizonyos – mások számára természetes és könnyen kezelhető – szituációkban egy nagyon erőteljes szorongás lesz úrrá rajtam. Nem tudok ilyenkor másra, csak a “nem létező” problémára és az ezzel együtt járó rossz érzésekre koncentrálni, ami elveszi az örömöt az élettől. A rossz érzések ilyenkor szinte minden területre kihatnak, és képtelen vagyok ellazulni vagy feloldódni. akadályoznak engem a fejlődésben, továbblépésben és nagyon erőteljesen menekülésre, a szituációból való kilépésre késztetnek. Kétszer küzdöttem már meg ezzel az erőteljes rossz érzéssel életemben, egyszer, mikor általánosból középiskolába kerültem és egyszer mikor egyetemre és másik városba kellett költöznöm. Mindkét alkalommal pszichológus segítségével sikerült túljutnom a helyzeten. Most 25 éves vagyok és ugyanez a, sajnos, jól ismert szorongás kerít hatalmába, mikor párkapcsolatot próbálok kialakítani valakivel. Mivel ebből a helyzetből viszonylag könnyű kilépni, nem is volt még tartós kapcsolatom, de nem szeretném, ha ez egész életemben így maradna.
Nem tudom, honnan fakad ez a félelem, vagy mi az oka és azt sem, hogy időnként miért bukkan fel újra és újra. A pszichológussal való munka segített a korábbi szituációk megoldásában, de a tünetek sajnos újból előjönnek, ezért nem érzem hogy a korábbi pszichoterápiás beszélgetések tartós eredménnyel jártak volna. Szeretném, ha ez nem így lenne, ha én is, mint mindenki más örömömet lelhetném egy másik emberrel való egymásra találásban és azt is szeretném, ha tartósan (ha lehet végleg) sikerülne megszabadulnom ettől a kínzó szorongástól. Mit tehetnék ennek érdekében?

Kedves Doktornő!Anyósomat nevelőszülők nevelték fel,ahol el volt nyomva.Sokszor fattyúnak nevezték.A családjában viszont ő az irányító,illetve szeretne mindent,s minden családtagot ő iránytani.Amióta bekerültem a családba ez nem mindig működik.Megszabná,hogy mehetünk-e kirándulni a férjemmel v hogy mit csinálhatunk,s nekem ez nem jön be!!!Emiatt a fiával is képes veszekedni,legutóbb úgy tett neki,hogy minek szülte meg,amiért nekem adott igazat.Ön szerint ezt a múltja miatt csinálja,miért nem hagy minket úgy élni ahogy szeretnénk?Üdvözlettel:Éva

Kedves Doktornő!
Szeretném a tanácsát kérni ,problémám a következő :
53 éves vagyok ,párkapcsolatban nem tudok kielégülni,van merevedésem azzal nincs probléma csak közösülés közben nem érzek olyan ingert ami a kielégüléshez vezetne.
Válaszát előre köszönöm.
Üdvözlettel Artax.

Kedves Doktornő!
Megpróbálom röviden elmondani a problémám!
Teljesen egy döntés képtelen helyzetbe kerültem és már hetek óta csak őrlődöm ez miatt. Kb 1 évig együtt voltam egy fiúval nagyon szerettük /szeretjük egymást boldogok voltunk, csak a probléma az hogy ő 2x megcsalt. Az első esetnél amikor rájöttem és szóba jött akkor teljesen kiborult elkezdett sírni hogy igen megtette de soha nem volt benne érzelem és soha senkiért nem hagyna el és nem akar elveszíteni mert nagyon szeret, sajnos én akkor egyből megbocsájtottam neki… Teltek a hónapok és meg ismerkedtem egy fiúval csak sajnos Németországba lakik és elkellett mennie , interneten folytattuk a beszélgetést, nagyon megkedveltem, majd kis idővel kiderült hogy a párom megint megcsalt , akkor azt mondtam neki hogy ezt így nem folytathatjuk tovább mert nem tudok benne bízni ismét csak sírtunk mind a ketten láttam hogy nagyon fáj neki is hogy elveszít , aztán párnapig ment a huza vona megbeszéltük hogy elmegyünk együtt pszichológushoz ő is vállalta volna mert nagyon szeretne megváltozni és nem akar elveszítni… aztán pár nap múlva én úgy döntöttem ezt így nem akarom inkább folytatni de nagyon nehezen bírtam kimondani hogy vége… Rá párnapra megbeszéltük a németfiúval hogy kimennék hozzá 1 hétre , ki is mentem hozzá nagyon jól éreztem magam vele úgy éreztem végre tovább tudok lépni,majd amikor haza érkeztem budapestre egyből eszembe jutottak az emlékek a volt barátommal , rengeteg levelet virágot macit és egyéb apróságot küldött nekem . Éreztem rajta hogy törekszik és nem adja fel… Ez teljesen felkavart azóta minden nap sírok mert nem tudom őt elengedni… TUdom hogy időt kellett volna hagynom magamnak és nem bele ugrani egyből egy másik kapcsolatba.. Teljesen felkavar mert tényleg ő is belátta hogy most jött rá igazán hogy elveszített és most tanult belőle igazán és értékelte át a dolgait … mert az első esetnél egyből megbocsájtottam , ön szerint meg érdemelne még egy esélyt ? Vagy hagyjak időt magamnak és próbáljak tovább lépni pár hónap múlva németországba kitudnék költözni a fiúhoz ,nagyon komolyan gondolja velem csak most tőle is időt kértem mert elmondtam neki hogy össze zavarodtam. Nem tudom mit tegyek de teljesen lelki beteg lettem. Előre is köszönöm válaszát !!

Kedves Melinda!
Újból jelentkezem, mivel még mindég munka nélkül vagyok. Most nemrég hallottam, hogy keresnek gépírónőt arra a munkahelyre, ahol én dolgoztam 2 és fél évvel ezelőtt, több mint 5 évet, mert az egyik gépírónő elment. Nem voltam állandó munkaviszonyban, csak a két kolléganőm. Én voltam az, aki helyettesíti őket, mikor ők elmennek betegszabadságra vagy szabadságra. 2013. március másodika előtt történt, pont a lányom esküvője előtt két nappal, hogy bekerültem a kórházba vakbélműtét miatt, sajnos nem találták meg rögtön mi a bajom és majdnem egy hónapig a kórházban voltam. Így a lakodalom is elmaradt. Ezért is nagy bánatom van, mert a lányom már terhes volt, és az idő múlt, a rá szabott ruhát ki kellett fizetni meg hát a kalácsokat, a szép terv mind odaveszett. Igaz most van egy szép kisunokám több mint 13 év szórakozás után. Hát elfogyott a pénz is meg munkám sincs. Mikor kijöttem a kórházból hívogattak mert az egyik kolléganő szemvizsgálatra kellett, hogy menjen meg, hát már elege volt a munkából szabadságra akart menni és énmiattam ezt nem tehette meg. Többször is hívogatott meg kiabált velem, tehát nem volt megértő. Mondtam neki, hogy még nem mehetek, nagyon gyenge vagyok az orvos azt tanácsolta, hogy még maradjak, de az orvos sem tudta, hogy nem vagyok állandó munkaviszonyba. A kolléganő azt mondta, hogy ő majd keres másik gépírónőt és hát talált is, akivel együtt dolgoztunk valamikor, csak ő nyugdíjas és most még ezen a munkahelyen is dolgozik. Hát ezért írom ezt a pár sort, mert nagyon kellene a munkahely. Nem tudom, hogy mit csináljak, kit is kellene felhívni, mert ezt a hírt egy régi munkatársamtól hallottam. Még a lányom és a vejem a kisunokával is elköltöztek a vejem anyjához egy szobába. Én a lányomnak az emeleten összkomfortot biztosítottam. Most itt vagyok “egyedül”. Sokan mondták, hogy miért nem én vigyázok a kisunokára, meg kapnék egy tányér ételt.
Volt élettársammal 10 évig éltünk együtt. Azért lett vége mert egy idő után észrevettem, hogy nem akar velem beszélgetni. Lehet azért, hogy ne kelljen a házon semmit se javítani, esetleg befesteni az ablakot stb. ilyen konkrét dolgokra gondolok, ami egy kis pénzbe is kerülne. A ház körül azért tett-vett, felásta a kertet, hasogatta a fát. Ő különben az építészetben dolgozik, csak az volt még a baj, hogy nem volt különbség a sok munka utáni alvástól, meg mikor idehaza volt télen mikor nem dolgoztak. Soha sem volt beszédes, csak később ismertem ki, hogy milyen a természete. Olyanról szeret beszélgetni aminek nagyon nincs értelme. Végül már mikor a munkából indultam hazafelé elkezdett a hasam fájni, mindenhova mentem volna csak haza nem, minden monotonná vált. Nekem fontos a társalgás, a megbeszélés, de sokszor beszéltem hozzá rám se nézett, meg közben elaludt. Ezt mondtam már a pszichológusnőnek amikor nagyon kiborultam és szinte bömbölve szaladtam az utcán, mert nem tudtam mi is fáj annyira, mi nyomja a lelkem. Ő erre azt mondta, hogy hívassuk be majd ő csak ránéz és már meg is látja milyen a tulajdonsága. Sajnos nem ment el. De a doktornő azt mondta, hogy azért alszik el, mert nem akarja hallani amit mondok, neki az nem fontos.
A különélés után néhány hónap múlva felhívott és azt mondta, hogy ő úgy érzi, hogy engem nagyon szeret. Akkor úgy gondoltam, ha így van, hát jöjjön. Húsz percig rajongott értem. Hát most már annak is öt éve, hogy idejár csak hétvégeken meg sem kérdezi, hogy van-e mivel fűtenem, vagy miből veszek ennivalót, csak ha én felírom neki, azt nagy nehezen megveszi. Nyáron kérdeztem tőle, hogy télen is eljön hozzám, azt mondta, hogy el, de múltkor már nem jött, mert hidegebb volt. Hát nem tudom mit is csináljak nagyon el vagyok keseredve.
Köszönöm a válaszát.

Kedves Doktornő!
Több mind 1 éve vagyok a párommal együtt is lakunk minden rendben van a kapcsolatunkal 1 valamin kívül nálam probléma van a sexualis kapcsolattal.Nem tudom mit tegyek nem kívánom pedig vonzó a párom és jó vele de nem kívánom 2 3 hetente szeretkezunk ez még neki nem jó fojton ebből jönnek a viták.Kislany koromban molesztalva voltam a mostohaapamtol lehet emiatt nem megy nekem.A párom javasolta hogy szükségem van valakire .Mit tegyek?előre is köszönöm a választ

Kedves Doktornő!
Tegnap ért véget az első kapcsolatom. Igaz, meggondolatlanul kezdődött. Ugyanis augusztus 31-én elhívott találkozni vele és 2 haverjával. Először 4-én mentünk egy kávézóba, ott már kezdtünk inni. Aztán már csak 3-an elmentünk a sörözőbe. Ott sikerült berúgni. Ő nekem első látásra tetszett. Én is tetszettem neki. Megcsókolt. Majd hazavittek, és ott is megcsókolt. Másnap iskola volt, ott reggel öleléssel üdvözölt. Azóta együtt voltunk. Majd eltelt kb. 3-4 hét, ekkor már kezdett furább lenni velem. De én azt hittem, ilyen a természete. Aztán tegnap végre rákérdeztem a dolgokra. Mindent bevallott. Már nem szeret. Viszont barátók lettünk. Azt mondta, túl gyerekes voltam. Pedig rám mindig számíthatott, és tudott velem komoly dolgokról beszélgetni. 7 hét és 2 nap. Ennyi ideig voltunk együtt. Nagyon szeretem még mindig. Mit tegyek? Jó ötlet a barátja lenni? Mert az mindig fájni fog, hogy többé nem csókol és ölel meg. De reménykedem abban, hogy megint belém szeret. Egy suliba járunk, így a találkozás elkerülhetetlen. Van esély még vagy felejtsem el?

én 18 éves lány vagyok. és úgy érzem hogy tetszem az apámnak. Elkezdem előröl.13 éves voltam amikor elkezdtek nőni a melleim. Emlékszem nyár volt és anyával almás kalácsot sütöttünk amikor apa bejött és leült az asztalhoz. Később én ránéztem és azt láttam h ő a melleimet nézi. Később meg folyton bámult és mosolygott rám. Akkoriban a tévében is az ment hogy az apa megerőszakolta a lányát. Gondoltam magamban h ez hülyeség és csak ezt félreláttam. Aztán egyszer mondtam neki h a tesóm folyton horkol és h idegesítő. ő azt mondta h akkor aludjak majd vele. Undorító állat. Akkor nagyon megutáltam. Később este volt és fürdöttem, ők meg jöttek haza a munkából és apa bejött kezet mosni és a függöny az meg nagyon ki volt húzva h be lehetett látni. ő meg elkezdett ordibálni h siessek már mert ő is fürdeni akar. én erre a függönyt be akartam húzni ő meg rám kiabált h ne a függönyt baszogassam hanem siessek ő meg vagy 5 percig mosta a kezét ott még. Ekkor elmondtam anyának aki felháborodott és hülyének nézett. Tesómnak is elmondtam aki megértett de nem vette komolyan amit mondtam. Teltek az évek ez a seb meg még mindig nem gyógyult be. Apámnak régen rengeteg nője volt és folyton cserélgette őket . Komoly szívbeteg és gyógyszereket is szed ez mellé. Anyámat kutyába se veszi meg már nem is látnám h vonzódna hozzá úgy mint nőhöz. Nem is szereti már. Anyám nem önálló így ragaszkodik hozzá. ő meg ezt tudja . Nekünk mindig mindent meg ad amit kérünk meg segít ha problémánk van. De én mégis ezt érzem h mióta nőies lettem én megtetszettem neki. és ez kikészít idegileg. Amúgy ő nem normális mert minden kis hülyeségen kiakad ordibál és nagyon agresszív. Mintha nem is ember lenne néha olyan. Ha nem lenne apám akkor anyám nem tudna önállóan dolgozni és akkor semmink nem lenne. Múltkor elmondtam apának h én azt gondolom róla h tetszek neki és kiakadt h ő tudnak bármikor magának találni nőt . és majd pont a lánya tetszik neki meg azt mondta ha én ilyeneket gondolok róla akkor jobb ha elköltözik. Ettől h így kiakadt valamilyen formában megnyugodtam és próbáltam mondani magamnak h ez hülyeség. Rá 1 hétre én törölközőbe vitatkoztam a tesómmal valamin és ő is bejött h megkérdezze h mit kiabálunk. én gondoltam már úgy is megbeszéltük . Ezért hagytam h bejöjjön aztán mikor nagyban vitáztam a tesómmal és véletlen ránéztem és láttam h bámul már megint. és nem az arcom nézte. ugy láttam mintha a mellém nézné.. már megint.. és ez most volt nem régen. Ezt nem bírom már sokáig idegekkel ha meg elmondanám neki h ezt gondolom akkor tönkremenne a család és mivel apa öngyilkos hajlamú mert egyszer kicsit összeveszett vele a tesóm ő meg mondta h akkor ő megy és megöli magát… de én ezt nem birom már idegekkel.. utánom őt.. mit csináljak segitsen..

Kedves Melinda !
Igyekszem rövid lenni . Házasságban élek , de ezt lehet csak én hiszem . Lehet érzékenyebb vagyok , még az is lehet . DE a férjemmel az utóbbi 2 évben megromlott a kapcsolatunk . A fia hirtelen meggazdagodott s én hiába járok a kedvébe , sütök , főzök veszek neki dolgokat , kérlelem törődjön velem többet … Sajnos csak a fia fontos , neki dolgozik , segít neki , ez nem is volna gond , ha engem megbecsülne. Vállalkotásunkban jó ha 3-4hónapot lehet rá számítani éves szinten . Én minden vagyok csak jó nem , mert nem megy úgy anyagilag mint régen . Mondtam menjen el dolgozni , nem mert van neki elég dolga . Betegen , leszázalékoltan dolgozom nem is keveset, ha orvosnál vagyok meg sem kérdezi mit mondott , mert hát ő úgysem tud segíteni .Csak a pénzt látja , annyit beszélünk amit nagyon muszáj . Külön szoba … Nem voltunk együtt majd egy évig , mert én “felidegeltem “,mert házasságunkat megszerettem volna menteni , próbáltam beszélni vele . Azt mondta elmondtam már egyszer, mindig ugyanazt szajkózom , nem kell itt beszélgetni . Élünk mint két sült hal egyikőnk egyik szobába nézi a tv-t , másik másikba . Volt , hogy kiment a fiához Londonba , néha kint van a fia , 23 napig nem telefonált , se sms , de el sem lehetett érni . Házunkat elkezdtem árulni , de vevő nincs . Ő sokat kérne , hitelt nem veszek fel. Mostanában jön puszilgat , de bevallom nincs se bizalmam , se kedvem hozzá . Belefáradtam , nem bízom benne , sok bántó szó , elhanyagolás ,mély sebeket ejtett rajtam . Sajnos próbáltam én ezek után is esélyt adni még a házasságnak , de ő nem értett meg , neki lehet menni bárhová , bármikor , azt sem tudom hol van mit csinál s ő ezen nem akar változtatni . A fia szent én meg a rossz . Most tényleg én tehetek az egészről ???

JO napot doktorur szeretnem maganak elmondani hogy megcsalt afelesegem.Rajotem es megismonta nekem de enma netudok bene bizni mindig atnezem a telefonjat a facebukjat es rajotem hogy meg mostis hazudozik..Netudom mitcsinajak mert nagyon szeretem es meg vanegy kislanyuk is 8 eves.omeg nagyon apas.MIT csinajak doktorno kulon ejunk vagy velelegyek es ha megcsal megit nagyon felek ma

Kedves Doktornő!
Párommal 9 éve vagyunk együtt, van két közös gyermekünk. Sajnos munkája miatt, (relatív) sokat van távol tőlünk, napjai nagy részét egyedül tölti.
Sajnos az évek alatt többször megingott felé a bizalmam, többször került harmadik fél közénk … megcsalásig, munkán kívüli találkozóig tudtommal sosem fajult a dolog, Inkább sok sok telefonbeszélgetés, üzenet, esetenként pajzán társalgás. Ezek miatt rengeteg hazugságba keveredett itthon, ami mindig nagy csalódást jelentett számomra.Ezek mellett a felnőtt videók iránti “függősége” szintén aláássa a kapcsolatot.
Sokat beszélgettünk ezekről, eljutottunk odáig, hogy bánja, sajnálja, nem akar bántani, viszont nem tud állítása szerint változni.
Sajnos a feszített napi tempónk miatt eléggé eltávolodtunk egymástól. Időnként ezt megbeszéljük, eldöntjük hogy több időt fordítunk “lelkizése”, aztán egy két héten belül megint bedarál a mókuskerék. Talán ezért sem hibáztatom Őt 100 %-ig a sok hazudozásért, de mégsem gondolom hogy ez így helyén van és így kell leélnünk egy életet, hogy mindig van egy nő még mellettem … legyen az bármilyen titulusban is.
Időszerű lenne valami drasztikus lépés, hogy újra visszataláljunk egymáshoz, mert kezdünk mind ketten belefáradni, feladni. De mégis hogy? 8

Kedves Doktornő!

17 éves vagyok, és több, mint másfél éve komoly kapcsolatot folytatok a 20 éves barátommal. A gond csak az, hogy távkapcsolatba kényszerültünk, ugyanis ahol lakik és ahol tanul mind messze vannak tőlem, így csak hétvégente találkozhatunk 1-2 napra. Nagyon szeretjük egymást, és a másfél év alatt mindössze 1-2 komolyabb vitánk volt. Az utóbbi időben azonban egyszerre több gondunk is akadt mind a bizalommal, mind a közös jövőnkbe vetett hittel. Elkezdtem kissé eltávolodni tőle, és ennyi idő után egyre nehezebben viselem a távolságot kettőnk közt. Volt egy-két dolog, ami kiderült róla, és olyan súlyosnak bizonyult, hogy a szakítást fontolgatom, ugyanis beismerte, hogy előfordult, hogy másra gondolt szex közben, ami teljesen lerombolta az önbizalmam. Nagyjából két hete minden nap azon töprengek, hogy mi is lenne a jó döntés, hiszen a családjával is szeretjük egymást, az én családom is szereti a páromat, egymás nélkül pedig elképzelhetetlennek tartottuk a jövőt. Sokat sírok emiatt, mert bűntudatom lenne véget vetni ennek, de sajnos úgy érzem több sebből is vérzik a kapcsolatunk, és sokszor nemtörődöm viselkedést tanúsított, ha az érzelmeimről volt szó, illetve fontosabb napokat elfelejtett, kissé önző, és úgy érzem nem kapom vissza azokat a szeretetre utaló gesztusokat, amiket tőlem megkap. Amióta ez tart, egy barátommal szemben talán némi vonzódást is felfedeztem magamban, ami méginkább bűntudatot kelt bennem. Érzem, hogy a kapcsolatomnak nem sok jövője van, mégis képtelen vagyok elengedni, mert félek, hogy milyen lesz, ha elveszítem Őt. Mit javasolna? Szeretném megmenteni a kapcsolatunkat, de félek, tudatalatt már lemondtam erről.

A válaszát és türelmét köszönöm! További kellemes estét!
Tisztelettel: P.

Tisztelt Doktornő!

Tanácsát kérem az alábbi kényes ügy, probléma esetleges megoldásában.
Van egy 11 éves lányom, Jól tanul, sportol. A sport kapcsán ismerkedett meg és csapattársa már több mint fél éve egy 16 éves lány és azóta a lányom rajong érte.
A családommal szeretetben, békében élünk és úgy vélem, kislányom is boldogan él. Engedem, hogy használja a Facebook nevű közösségi hálót, de a tudta nélkül, nem az ő gépén édesanyjával rendszeresen megnézzük a levelezését. Pár hónapja megdöbbenve tapasztaltuk, hogy rajongása tárgyát képező lány erősen szuicid hajlamú és ezt átragasztotta gyermekünkre is. Anélkül, hogy feltártuk volna előtte ismeretünket levelezése tartalmával kapcsolatban, kötetlenül több alkalommal beszélgettünk vele mindenről az életben, beleszőve ezt a témát is. Levelezését olvasva és a mindennapokat megtapasztalva, úgy tűnik mindkét részről elmúlt a “halálvágy”. Jött viszont más: Több hete arról olvasunk, hogy (látszólag) komoly érzelem dúl 11 éves lányom és 16 éves barátnője közt, továbbá már tervezik egymással első nemi aktusukat. Tanácstalan vagyok. Amennyiben beszélek erről gyermekemmel, a lánnyal, netán mindkettőjükkel, akkor kiderül, hogy olvassuk az irományait és az évekre visszavetné, talán végérvényesen befolyásolná a kapcsolatunkat gyermekünkkel. Ha nem tárom fel az igazságot, csak szimplán eltiltom őket egymástól, akkor úgy gondolom erősítek a kapcsolatukon és titokban fognak találkozni.

Tanácsát előre is köszönöm.

Üdvözlettel:

Gergő

Kedves Doktornő!

A párommal 4éve vagyunk együtt, együtt is lakunk a szüleimnél most egy hullámvölgybe kerültünk mert ha nekem valami bajom volt a kapcsolatban sose hallgatot meg ha meg igen sose változott semmi és kicsit ugy éreztem hogy megszokott ez a kapcsolat de közbe szeretem mert sok szép dolgokat éltünk át és mindig itt vagyunk egymásnak nem tudnám elkepzelni az életemet nélküle de én pár hónapja megismertem valakit akivel nagyon sokat beszélünk és félünk hogy kifog alakulni valami közöttünk de közbe mégse birjuk ki hogy ne beszéljünk ne találkozzunk de kozbe barátként viselkedünk és egyiknap a barátom kiakadt h miért beszélgetek màssal és ekkor megbeszéltük a kapcsolatban a problémàinkat és megbeszéltünk h helyre akarjuk ezt hozni de azotta mindig piszkálva vagyok a sráccal meg hogy beszélek e vele meg másal nem beszélehetem meg a problémáimat már mint barát mert azon meg kiakad csak neki mondhatom el meg olyan semmien lett a kapcsolatunk mindenért a srácot okolja mikozben már egy jo ideje problémáink vannak csak sose hallgatot meg és most ugy érzem mintha két fele szakadnék és egyszerűen nemtudom mit csináljak nemtudnék szakitani a párommal egy másikért mert szeretem meg félek egy új kapcsolattol mert nem érzem azt hogy más igy tudna szeretni mint a párom de kozbe meg ha találkozunk a másik sráccal csak ugy repül az idő vidám vagyok és ezálltal lelkiismeretfurdalálom van és nemtudom hogyan tudnán ezt tisztázni magamba mert egyszerűen olyan vagyok hogy nemláttom be a dolgokat nem akarom látni.

Kedves Doktornő!

A barátommal, Bencével 6 hónapja vagyunk együtt. Az ő legjobb barátja Peti volt, akivel én is nagyon jóban voltam, azonban már egyikünkkel sem beszél.
Petivel lefeküdtem egy éve, úgy éreztem, hogy kölcsönös a szerelem, de nagy koppanás volt, mikor megmondta, hogy ő csak barátként tekint rám. Ekkor még nem ismertem Bencét. Petit sikerült egész gyorsan kihevernem, Bencével pedig hihetetlenül jól érzem magam. A kapcsolatunk első hetében kérdezte, hogy volt-e valami Peti és köztem, mert neki nem mesélt semmit a Peti (tudom, hogy nem mondta el senkinek, hogy lefeküdtünk) én erre rávágtam, hogy nem. Mostanában kezdem nagyon rosszul érezni magam, mert hazudtam neki. De nem akartam, hogy máshogy nézzen rám. Én is máshogy álltam volna hozzá, ha kiderül, hogy ő meg egy barátnőm…..
Gondoltam már arra, hogy elmondom neki, de most már viszonylag sok idő eltelt, tehát sokáig hazudtam neki 🙁 viszont ha Peti bekattan, félek, hogy elmondja neki ő. Akkor meg nem tudom, mit csinálok 🙁
Nem tudom, mit tegyek.
Válaszát előre is köszönöm!
Eszter

Tisztelt Doktornő!

Elég összetett problémával állok szemben. Úgy érzem, hogy vannak démonaim, amikkel nem tudok megküzdeni. Gyerekkorom óta egyedül vagyok és agilisan a saját lábamra kellett álnom idő előtt, de önerőből felépítettem valamit és 22 évesen haladok előre az életben amire nagyon büszke vagyok. Másfelől viszont, nem tudok teljes életet élni, a személyiségem miatt és állandó párkapcsolati problémáim vannak. Van amikor valakit nagyon nagyon tudok szeretni de ugyanakkor gyűlölni is. Vannak időszakok, amikor egy-egy rosszul elejtett mondta teljesen kifordít magamból. Ilyenkor teljes ürességet érzek, úgynevezett “hideg” érzés. Rengeteget gondolkozom a halálon és úgy érzem, hogy megnyugtat a gondolat és hogy ha minden kötél szakad az lehet a B terv. 14 éves korom óta több öngyilkossági kisérletem is volt, gyógyszerekkel is, a legutolsó most szombaton volt, mikor ittasan megint előjött belőlem a tomboló őrült és a párommal összevesztünk és képes voltam összetörni egy poharat és összevagdosni magam. És akkor abban a pillanatban komolyan is gondolom, hogy nem akarok élni. A legdurvább az egészben, hogy pillanatkat alatt képes vagyok a depressziósból a boldog önfeledt állapotba kerülni, amit a környezetem nem tud tolerálni, ugyanis nekik több idő kell, hogy egy egy veszekedést feldolgozzanak. Ha úgy érzem, hogy jelentéktelen vagyok és senki se szeret, vagy valaki ilyet mond nekem akkor teljesen kiüresedem, nagyon félelmetes érzés, mikor nem érzek semmit, se félelmet se fájdalmat, mintha csak egy szellem lennék. Másfelől a mindennapjaimban jól elvagyok, senki se gondolná, hogy ilyen dolgok kerítenek hatalmában, csak ha valakit közel engedek az tudja, de az is hosszú folyamat, mert senkiben sem bízom. Édesanyámmal is néha borzalmas a kapcsolatom, ezen az segített, hogy kevesett látom, ugyanis ha sokat vagyunk együtt egyszerűen idegesít és egyre jobban felmegy bennem a pumpa, volt, hogy azt álmodtam, hogy megverem. De a kivülállók azt látják, hogy egy boldog nő vagyok, aki élvezi az életet akivel jókat lehet nevetni, mert eltudom ezeket az érzéseket folytani, csak ha közel engedek valakit magamhoz, az látja, viszont nem akarom mások életét tönkretenni. Nagyon érik bennem a pszihológus. Ön szerint mi a megoldás?

Kedves Doktornő!
5 éves kislányom nagycsoportos. Korábban nem jelentkezett nála ez a probléma, szeptember óta minden reggel sír, hogy nem szeretne óvodába menni, sőt már előző este elkezdi. Nagyon ragaszkodóvá vált, számára az lenne az ideáli állapot, ha hárman otthon lennénk minden nap. Az óvónők szerint amint elmegyünk a sírás megszűnik, jól érzi magát az óvodában. Többször mondja nekünk, hogy szeretne pici lenni, hogy többet ölelgessük. Nagyon sokat foglalkozunk vele, szinte azt is szeretné, hogy nézzük ahogy játszik. Teljesen össze szeretne nőni velünk. Szeptember óta tik-es köhögést produkál. Természetesen elvisszük pszichológushoz, de érdekelne az Ön véleménye is. Nem tudjuk mit tehetnénk még, rengeteget vagyunk vele, és nagyon sokat foglalkozunk vele. Az óvónő szerint lazábbra kellene venni a kapcsolatot vele, de hogy tudnánk eltolni magunktól. Válaszát előre is köszönettel!

Kedves Melinda,

Valami baj van velem ugy erzem, nem talalom a helyem, nem erzem sehol sem jol magam. Neha az a lany akarok lenni aki a tanulassal halad, maskor az aki ferjhez megy egy gazdag ferfihoz es nem kell semmit sem csinaljon. Nagyon zavar, hogy ilyen vagyok, megsem tudok rajta valtoztatni. Mar a serdulokoromtol kezdve nem taalom a helyem a vilagban, voltak sulyos alvaszavaraim, sokszor ereztem, hogy megbolondulok. Ha egyedul kerulok egy idegen varosba elveszek, nem tudok boldogulni, mert egyik utra sem tudok ralepni. Csak ulok, emesztem magam, nem tudom feltalalni sem sajat magam. Vajon akaratgyenge vagyok, ez az en hibam vagy szemelyisegzavar all a hattereben?

Kedves Melinda,

Egy 22 eves erdelyi lany vagyok. Nemreg koltoztem Magyarorszagra egy onkentes program kereteben. Terhesseg gyanujaval edesanyamhoz fordultam tamogatasert, azonban amikor telefonon beszeltunk akkor csak annyit mondott, hogy biztos nem vagyok az, majd azt, hogy errol maskor beszelunk. Gondolja, hogy nem szeret az edesanyam, hogy igy reagalta le amit mondtam neki? Vegul kiderult, hogy nem vagyok terhes, de nagyon faj az edesanyam viselkedese.

Tisztelt Doktornő!
A jelenlegi élethelyzetemben olyan problémával találtam szembe magamat, amivel nem tudok mit kezdeni, egyszóval elakadtam. Már többször fordult velem elő, hogy egy adott munkahelyen nem tudtam beilleszkedni az adott közösségbe. A feladatom rám eső részét általában megoldottam. Most jelenleg 3 éve, hogy nem dolgozom, de szeretnék mihamarabb munkába állni, és hosszabb időtartamra. Lehet, hogy a megküzdési stratégiáim mondtak csődöt, vagy karaktergyilkosság áldozata vagyok? Nagyon bizonytalan vagyok önmagamban, és már a lakásból is félek kimenni. Régebben ez sosem volt probléma, a napi rutinszerű ügyintézés simán ment, mint kés a vajba. Tanácstalan vagyok, nem tudom mit tegyek. Szeretnék egy stabil egzisztenciát magam köré kiépíteni, hogy független legyek mindenkitől és mindentől. A válaszát előre is köszönöm. Zsuzsanna.

Kedves Doktornő!
Érdkelne a véleménye,valószínűleg tudom a választ,csak nőként szerintem sosem fogom megérteni. Volt egy kapcsolatom 2 éve, egy évig tartott. Elhagyott,mert azt mondta,hogy valami elmúlt. Azota is rendszeresen találkozunk,pedig 2 éve párja van,pàr héten belül kisbabájuk születik. Én sosem keresem,nem is merném,nem hoznàm soha olyan helyzetbe, hogy lebukjon. De ő miert keres mindig? Mieet féltékeny? Miért ölelget ,hízeleg, ha az a valami elmúlt? Egyre sűrűbben látni szeretne,és tegnap éjjel már nálam is aludt. 🙁

Kedves Doktornő!
Volt párom gyakran dührohamot produkált, ilyenkor agresszív volt és mindenért engem hibáztatott. Mindenbe belekötött provokálta a veszekedést. Ha nem voltak dührohamai, akkor lekezelően beszélt velem. Sajnos az évek alatt annyi bántást kaptam tőle, hogy 5 év után elköltöztem tőle. Szerettem volna, ha eljárunk párterápiára, de ezelől elzárkózott. (Volt felesége is hasonló okok miatt vált el tőle).
Szakításunk után hamarosan megismerkedett egy nővel, aki jó anyagi körülmények között él egy 2 generációs házban és oda is költözött hozzá, onnan jár be dolgozni, mert közel van a munkahelyéhez, ill. a nő szülei is kedveskednek neki, mert örülnek, hogy a lányuknak lett párja.
Érdeklődni szeretnék, hogy ebben az új közegben mennyi esély van a dühroham produkálására? Az újabb, kényelmesebb környezet megszüntetheti ezt az állapotot? Gyógyíthatja-e az új környezet a dührohamokat, vagy ebben a kapcsolatában is hasonlóan fog viselkedni, mint velem tette?
Köszönöm válaszukat Mária

Kedved Doktorno

Azzal a problemas fordulok onhoz, Hogy edesanyam depresszios es nem tudom hogyan segithetnek neki. Mar 5 eve elvaltak apukammal aki akkor el is koltozott es anyukam maradt a csaladi hazban, azzal a megallopdassal Hogy 2 (vagy 1?) even belul amikor apukam kifizeti a haz Neki juto reszet akkor elkoltozik. Ez a pillanat ebben az evben erkezett el es vett is egy lakast. A honap vegen kell elkoltoznie de nagyon rosszul viseli. Azon felul Hogy hibakat talalt az uj lakasban es fizikailag rosszul van ha belep, ha csak arra gondol Hogy ott kell elnie es mindent borusan es negativan lat, minket (testvereinet is engem hibaztat) Hogy Ez meg tortenik vele, Hogy mi a hata mogott háborut inditottunk ellene es egyedul hagytuk, nem erti miert kell otthagynia a hazat. Azt is szememre vetette Hogy az utolso pillanat van hezialtam hogy kolcsont vegyek fel es akkor o meg tudott Volna venni es masik lakast de nekem sincs penzem, felelem minden honapban a fizetesemet. Abban sem vagyok biztos Hogy Ez segitett Volna neki Hogy jobban erezzetek magat. Szeretnek neki segiteni habar messze elek tole es ereztetni vele h fontos nekunk de mindig ugy forgatja a dolgokat Hogy csak megbant. Allitolag pszichologusnal is volt aki azt mondta Hogy minden rendben van vele. Kerem, ha tud adjon tanacsot mit tehetek. Valaszat elore is koszonom

Kedves Doktornő!

A segítségét és a tanácsát szeretném kérni. Több mint két és fél éve vagyunk együtt a párommal, fél éve házasok. Sok mindenen mentünk együtt keresztül, kihúztuk egymást a bajból. Sok problémánk van, pénz, lakás stb…Elég depressziós voltam az utóbbi időben amit sajnos a párom is érzett, ami őt is rossz hangulatúvá tette. Az utóbbi időben sokszor veszekedtünk ebből kifolyólag. Bántotta, hogy mindig lehangolt és szomorú vagyok,és sajnos ingerlékeny is. Egy munkahelyen dolgozunk, és kiakadt azon, hogy egyik kollégám próbált viccekkel felvidítani, hogy gyorsabban és valamivel könnyebben teljen el a munka. Ez őt nagyon bántotta, hogy nevettem néhány viccén a kollégámnak. Munka után kialakult egy veszekedés, mert szerinte én más férfiak társaságában érzem jól magam. Ez egyáltalán nem így van. Csak itthon mindig láttam rajta, hogy a problémák miatt teljesen maga alatt van ő is, és ez engem is bántott. Próbáltam kimászni ebből a depresszióból a párom miatt, de sajnos nem sikerült. A legutóbbi veszekedésünk igen elfajult, és olyanokat is mondtunk amit nem kellett volna. Egy órája azonban összepakolt pár cuccát és elment itthonról, itt hagyott. Teljesen összevagyok törve, el sem tudom képzelni mihez kezdjek. Nagyon szeretem a férjem és képtelen vagyok elhinni, hogy nélküle tovább éljek. Nem tudom mit csináljak.

Üdvözlettel: Nono

Tisztelt Doktorno!

Problemam eleg komplex,eleg nehez par mondatban osszefoglalni,de megprobalom a lenyeget osszeszedni,hogy valamelyest atlathato legyen a kep mirol is van valojaban szo.
35 eves no vagyok,kozel ket eve elek egyutt parommal,akivel sajnos eleg komoly problemaink vannak egy ideje.Kapcsolatunk elejetol kezdve a hatam mogott napi rendszeresseggel szexkamerazik nokkel es ferfiakkal egyarant,ami orokos konfliktus forras,hisz eleg gyakran lebukik.Aztan pedig minden alkalommal megigeri,hogy valtoztat a dolgon,hisz nem egyszer a tudtara adtam,hogy ezzel az onertekelesemet tiporja a sarba,azt erzem nem vagyok eleg jo neki,tobbszor el is akartam hagyni emiatt,de mindig megbocsajtottam neki.Persze sosem valtozik semmi,mert amint megbocsajtok neki,minden ugyanugy megy tovabb,mint elotte.Sajnos ugy erzem,hogy a virtualis vilagba menekul a valosag elol.Fel szembenezni az erzelmekkel.Egy falat emelt maga kore,es azon tul egyszeruen nem tudok atjutni.A szexfuggoseg eleg durvan eluralkodott rajta.Fizikailag nem csalt meg meg,de hogy kinek mit jelent,hol kezdodik a megcsalas,ez szerintem egyenfuggo.Sajnos az effajta viselkedesevel kiprovokalja,hogy az ember kutatni kezdjen vajon mi allhat a dolgok hattereben.En pedig nem tagadom alattomos modon beleneztem a szamitogepebe,a szemelyes blogjaba,ahol minden gondolatat leirja,ami elolvasasa utan egy vilag omlott ossze bennem.Nem gondoltam volna,hogy mas nokkel ismerkedik,tarskereso oldalon van fent.Tisztaba vagyok vele,hogy ez csak egy virtualis dolog,nem a valosag,de ez nekem akkor sem fer bele egy kapcsolatba.Mint ahogy az sem,hogy szexkameran eli ki mas nokkel vagy ami meg undoritobb szamomra ferfiakkal a szexualis vagyait.Arra probalok rajonni,hogy vajon mi lehet ennek az egesznek az oka.Azt tudom,hogy ez egy rossz szokas nala,ami tobb evvel a megismerkedesunk elott kezdodott,megsem tartom ezt elfogadhatonak.A kettonk kozti kapcsolatrol annyit,hogy ram egyszeruen szo szerint semmi idot nem szakit,mert egesz nap a gep elott ul es inkabb a virtualis “elettipust” valasztja minden teren,mint a valosagot.Fel kozel engedni magahoz ugy erzem.Azt tudom,hogy nagyon szeret,de mindez csak ures szo marad mindaddig mig nincsenek tettek mogotte,es nem erzi boldognak magat az ember attol,hogy szeretik es viszont szerethet egy parkapcsolatban.Es hogy en szemely szerint miert ragaszkodom ehhez a parkapcsolathoz mikor semmi pozitivat nem kapok tole?Valoszinuleg egyfajta szeretetfuggoseg es megfelelesi kenyszer all a dolgok hattereben,legalabbis ezt gyanitom.
A hatalmas fajdalom,csalodas ellenere ugy gondolom,hogy ez egy betegseg,egyfajta fuggoseg,amit jo esellyel lehet kezelni,es ki lehet belole gyogyulni,ha az illeto is partner a dologban.Viszont jelenleg ott tart a helyzet,hogy parom ugy gondolja ezt O kepes egyedul megoldani,nem kell neki segitseg.Velemenyem szerint erre egy “sima atlagember” ezen a szinten mar keptelen es mindenfelekeppen szakember segitsegere van szukseg a problemak esetleges orvoslasahoz.Viszont a maniakus hazudozasai es az,hogy vajon kepes lennek e ujra megbizni benne felvetik bennem a kerdest ugy gondolom teljesen jogosan,hogy 35 evesen van e ertelme tobb idot elvesztegetni az eletembol,igy lesz e valaha is gyerekem.Ahelyett,hogy keresnek magamnak valaki mast,aki megbecsul,szeret,tisztel es ertekel.

Kivancsi lennek a velemenyere,es hogy mit tanacsol.

Udvozlettel,
Goti

Üdvözlöm. Azzal fordulok önhöz hogy van nekem olyan vàgyam hogy szeretném ha a lànyok tökönrugjanak. Nem tudom mit tudok ellene tenni. Ez betegség? Mit tud ajànlani? Köszönöm előre

Kedves Doktornő! Abban a dologban szeretnék tanácsot/segítséget kérni, hogy a volt barátnőmmel tartom a kapcsolatot. Beszélgetés interneten és néha találkozunk is. A lánynak barátja van már és tudja, hogy ha ez kiderülne vége lenne köztük mindennek de mégis csinálja, a baratja elmondta, hogy nem szeretné ha tartaná a kapcsolatot velem. Nem tudom mit gondoljak miért van ez miért csinálja

Jó estét! Elnézést a zavarásért, a nevem Alexandra. 🙂 Lehet, hogy nem lesz ideje elolvasni a levelemet, de azért én reménykedem. 🙂 Sose voltam hipochonder, nem szerettem sosem azt amikor valaki bediagnosztizálja magát, én nem szoktam ilyet csinálni, de most nemtudom, hogy mi a bajom, és ebben szeretném a segítségét kérni, de az is elég ha elolvassa a levelemet. 🙂 Előre is köszönöm, ha majd ír rá választ.
18 éves vagyok, egy hónap múlva leszek 19. 2012 végén költöztünk ki Norvégiába a nevelőapámmal és anyukámmal. Magyarországon voltak/vannak barátaim, akikkel a neten tartom a kapcsolatot, és évente egyszer hazamegyek. Az első évben gimibe kerültem, akkor még csak angolul beszéltem, de utána megtanultam norvégul is. Egy lánnyal sikerült akkor összebarátkoznom, vele egy évig úgymond minden jól ment, de sajnos a barátságunk végetért. Utána nagyon magányos lettem, de akkor is az voltam, amikor még jóban voltunk. Az első év után átkerültem felnőttképzésbe idősebbek közé, mert még nem ment túl jól a norvég nyelv. Itt sem lettek barátaim, két évet jártam oda. Pár lánnyal elbeszélgettem, de nagyon más kultúrával rendelkeznek, muszlimok, felnőtt anyák, ami nem is baj, én szeretek felnőttekkel barátkozni, de azért éreztem, hogy ez nem az igazi.
Nemtudom miért, de akkor amikor Pesten voltam hiába éreztem jól magamat a barátaimmal, előfordult, hogy a semmiből hirtelen elment a kedvem, alig szóltam hozzájuk, de ennek nem volt semmilyen oka. Biztos, hogy a magány ebben közrejátszik, de amikor Pesten éltem is voltak ilyen dolgaim, pedig ott a barátaimmal voltam körbevéve. Most szakközépiskolába járok, nincsenek barátaim, és most érzem magamat a legrosszabbul. Az is irritál, ha hozzámszólnak, mert szerintem ha nem lenne muszáj, nem is érdekelném az osztálytársaimat. Annyira látszik rajtuk, hogy csak kényszerből szólnak hozzám. Sajnos én amúgy ilyen vagyok, nagyon nehezen bízom meg az emberekben, és ha az első benyomás után nem kedveltem meg őket, vagy egyszer is nagyot csalódok bennük, akkor már nem tudok velük barátkozni. A lényeg, hogy vannak fura dolgaim a hangulatingadozásokon kívül; hamar ideges leszek, néha agresszív vagyok, amit a falon vezetek le, mert amikor ideges leszek muszáj valamit megütnöm, hogy lenyugodhassak. Magamban nem teszek kárt, ha az nem számít annak, hogy ököllel verem a falat, vagy ahogyan most a múltkor is, a fejemet használtam hozzá, de nem lett belőle komolyabb bajom. Néha annyira furának érzem magam, hogy az egyik pillanatban boldog vagyok, aztán hirtelen elkezdek sírni, ami egyébként jól esik, de számomra akkor is olyan furcsa. Az emberekkel nincs bajom, vagyis a barátaim mindig számíthatnak rám, ahol tudok ott segítek, megvédem őket, megtartom a titkaikat, tanácsokat adok nekik, de az idegenekkel teljesen más a helyzet. Például attól is szorongok, ha úgy megyek be az osztályba, hogy már elkezdődött az óra, és alig merek benyitni, mert tudom, hogy páran rám fognak nézni, hogy ki jött be. Nagyjából ennyi, még tudnék pár dolgot írni, de nem szeretném rabolni az Ön idejét, és tényleg nagyon remélem, hogy el fogja olvasni, és válaszol is rá. 🙂

(Nem igazán szeretném, hogy név nélkül is kikerüljön a levelem, ezért ha van rá lehetőség, akkor tudna nekem e-mailben válaszolni? Ha nem, az se baj de abban az esetben sem szeretném, hogy mások is lássák. És mégegyszer köszönöm, ha elolvassa 🙂 )

További szép estét,
Üdvözlettel, Alexandra (Szandi 🙂 )

Jo napot! Az irant erdeklodnek, hogy ejszakamkent tobbszor elofordul, hogy parom nem tud aludni, gondolkozik alvas helyett, tehat fent van. Viszont nem forgolodik vagy jelzi ezt semmilyen modon, en megis megebredek arra, hogy o fent van. Kivancsiak lennenk ennek az okara, hogy lehetseges hogy a sservezetem tudja, a parom mikor van ebren az ejszaka folyaman. Koszonom elore is valaszat

Tisztelt Doktor Nő!

A családban van egy nagy valószínűséggel egy skizofréniás betegünk. Egyre rosszabb az állapota,mert már magával is akart végezni, de most a legfőbb célpontja az édesanyja,mert a hangok ezt parancsolják neki. Valószínűleg ott kezdődhetett nála ez az egész,mikor egy fiútól teherbe esett s őt verte ez az illető és beindult 3 hónappal korábban a szülés és a baba sajnos meghalt.Ez 2 éve tart nála állítólag az anyósom elmondása alapján. Egyébként a férjem húgáról van szó. Ezt az egészet sajnos csak nem régen tudtuk meg a napokban,mert titkolták és az anyja akarta kezelni nyugtatókkal,amik nem váltak be s így rosszabbodott az állapota. Ilyenkor hogyan kell elkezdeni a kezelést? Hová vigyük? Mi ilyenkor a teendő? Mert azt mondja,hogy rajta kívül 3 jó és 3 rossz énje parancsol neki. De a rosszak nem engedik,hogy elmenjen s hadakozik a kezelés ellen. Köszönöm mihamarabbi válaszát, mert közben nekem s a férjemnek született egy kislányunk, aki most 4 hónapos s nem akarom,hogy ő is kárát lássa ennek az egésznek. Nagyon várom válaszát kérem segítsen!

Kedves Doktornő,

Nem szoktam pszichológushoz fordulni, bár nagyra becsülöm Önöket, én is nagyon szeretem a pszichológiát, másoknak sokszor fordulnak hozzám tanácsért, de most nem tudok megbírkozni valamivel. És az ember a saját problémájában sokkal nehezebben jut dűlőre.
Párommal 4,5 éve vagyunk együtt. Régebben egy lazább kapcsolatban voltunk, 2 éve pedig kisebb megszakításokkal de együtt élünk. Volt fent közben társkeresőn, de mivel tudtam a jelszavát, láttam, hogy találkozás onnét nem született senkivel. Persze nem tudta hogy én tudom és ez persze, hogy fent van ilyen oldalon nem esett jól tőle.
Pár éve volt egy időszaka a páromnak amikor több hölggyel folytatott párhuzamosan kapcsolatot (előttem és a kapcsolatunk elején) és sajnos ez miatt egy bizalmatlanság van bennem. Páromnak 2 éve volt egy rossz üzleti és üzlettársi döntése, ami miatt elvesztett 120 millió forintot, ami nagy érvágás neki a mai napig mert nem tudta üzleti dolgait beindítani és anyagi gondokkal küzd. Ez a helyzet valamint az alaptermészete miatt is nem olyan egyszerű vele.
Rengeteget segítek neki napi szinten, értem ezt a napi ellátására , gyermekeivel való kapcsolatomra, időnként anyagi segítségre (amit vissza ad) stb.
Valószínű az újabb csalódás “félelme” miatt időnként belenézek a telefonjába, melyről tud vagy nem tud vagy csak sejti, nem tudom, de ha konkrétan tudná ezt nagyon rosszul veszi. (érthetően)
Ma éjjel elolvastam egy pénteki levelezését a massengeren egy hölggyel. A nő idősebb páromtól (Sanyi 47 éves) a hölgy (Márta) 55 felett, házas, vidéken él és szexkapcsolat volt köztük. A hölgy néha ráír, mert ezt szívesen folytatná a párommal… A levelezésben kérdezi Márta, hogy mi van vele most magánügyileg, kapcsolatban van-e Sándor vagy szabadúszó? A párom válasza ez volt: “Kapcsolatban, de nem sokáig… Lassan ismét szabadúszó leszek… 🙂 ” Márta kérdése: Te döntésed, vagy ezt hozta a sors? Sándor válasza: Én döntésem… (Szerintem a kapcsolatunk létrejöttére értették.)
A levelezés alatt Sándor nem ment bele játszmába Mártával, de mikor a hölgy invitálta magához, azzal búcsúzott, hogy: nem teheti, de (biztos, valószínű, lehet – nem tudom hogy fogalmazott) találkoznak még…
Nagyon rosszul esett és teljesen lefagytam erre a velem kapcsolatos kérdez-feleletre. Mostanában pont az fogalmazódott meg bennem, hogy kapcsolatunk ideje alatt talán most érzem leginkább hogy szeret és ki is mutatja és lehet rá mindenben számítani, szavatartó és kezdtem bízni is benne…
Nem tudom mit tegyek . Nem tudom mennyi jelentőséget tulajdonítsak ennek a párbeszédnek. Csak továbbra is egy majd kapható macsós látszatot akart mutatni (esetleg nem akart egy kiskaput bezárni) vagy az a valóság, hogy jó vagyok ebben az időszakában neki amikor nehezen megy, mert ellátom, biztos pont vagyok és szeretem is… és ha beindulnak az üzleti dolgai viszonzás helyett lecserél majd egy újra, jobbra? És akkor az a látszat és érzés, hogy szeret csak egy megjátszott dolog? Legszivesebben megbeszélném ezt vele, bár az biztos hogy a kapcsolatból történő felállásommal végződne, hisz mit mondhat erre az ember… De akkor kiderül, hogy ismét benne jártam a magán szférájába… (egyszer egy ellenőrzésénél lebuktam)
Szóval nem tudom mit tegyek. Vagy hogyan lehetne az ő érzéseit felderíteni, hogy mi az igazság?
Doktornő kérem segítsem, Ön mit ajánl?

Köszönettel:
Nella

Kedves Doktornő !
Az ügyben szeretném a segítségét kérni ,hogy van a csaláldomban skizofrén szülő szeretném tudni én örökölhetem e a betegséget.
A másik problámám ,hogy hirtelen felkopon a vizet csunyán szolok és beszélek a párommal vagy néha a gyermekemmel is.
Más kérdésem is lenne: a párom nagyon sokat dolgozik ez teljesen rá települ a pár kapcsolatunkra,azaz nincs vagy csak rikán élünk szexuális életet,5 és fél éve vagyunk együtt ez kb,3-4 éve probléma nálunk. Már odáig is elértünk sajnos ,hogy kedves nincs csokolozni és a féfias tűzet sem érzem benne.
Bármit bevetettem nem hozott sikert… 🙁
Kérem segítsen merre induljak el a problámáimmal. Köszönöm !!!

Kedve Doktornő! A párommal öt éve vagyunk együtt van egy közös gyermekünk is.Két éve romokban hever a szexuális életünk.Én már mindent meg tettem azért hogy működjön .De sajnos nem nagyon beszél a problémájáról ,hogy neki nem működik csak agyban.Én már depressziós lettem szerintem mellette,mert sírások jönnek rám,meg feszült vagyok mivel a szavai bántóak meg visszautasítóak,de azt mondja hogy nem akart meg bántani.beszéltem az orvosával azt mondja lelki eredetű lehet a dolog mert érzem hogy szeret .Nagyon dolgos a családért mindent meg tesz család centrikus is.Nagyon szeretem de semmit nem akar a kapcsolatunkért tenni.Ezek mellett vérnyomás csökkentőt és szív gyógyszert is szedni kell neki pedig még csak 41 éves én 34.meg akarom menteni a kapcsolatunkat.Mit javasol Dr.nő?El kell menni pszichológushoz neki is?És nekem is?

Üdvözlöm!
Szeretném megkérdezni, hogy 14 hónapos kisfiunk szívesen játszik korabeli gyermekekkel a Ringató foglalkozáson babakonyhával.
Ott javasolták a fiús anyukáknak, hogy nyugodtan vegyék meg.
Ön mit javasol?
Nem lesz gond, ha elkezdődik a szerepjáték?
Köszönöm válaszát!
Tisztelettel: Anyuka.

Kedves doktorno! szeretnem a tanacsat kerni.6eve elek eggyutt a parommal,van ket gyermekunk,fel eve vettunk sajat hazat..eddig minden tokeletes volt,de par hete romokba az eletem.a parom vegleg befejezte velem a kapcsolatot,csak a haz es agyerekek miatt van velunk.azt alitja,h nincs senkije csak most jott ra,h nem en vagyok az aki kell.kulfoldon dolgozik,csak hetvegen van velunk,de azt is inkabb a szamitogep elott tolti.azt akarja,h lakjunk egyutt,de meg csak hozza sem erhetek,mert o mar nem tud velem lenni.nem tudom hova tenni ezt az egeszet.ugy gondolom,h senki nem tudja eveken at jatszani a szerelmest.nem ertem mert jobb neki egy alkalmi par,mint en.mit tegyek?ha itt marad en szenvedek,ha elmegy akkor a gyerek is.szeretem ot es az,h nem mehetek a kozelebe megorit.

Üdv. 7-éves kislányommal kapcsolatos kérdésem van. Pár hónapja elmondta nekem ,hogy a gondolatait mesebeli egerek (2) irányitják. Nem szeretnè hogy ott maradjanak. Mert gyakran rossz tanácsot kap tőlük.(hangoskodás kérésem ellenére,csintalankodás stb). A beszélgetés óta 3-4 hónap telt el.(Nem hoztam fel a témát) Reméltem hogy elfelejti,de minap kiderűlt hogy a helyzet változatlan. Azt mondtam neki hogy nem gond hogy ott vannam majd elfelejti őket.Hogyan reagáljak erre? Meddig mondható ez egészségesnek?

Kedves Doktornö 40 éves vagyok ,18 éve vagyok házas van négy gyerekem az lenne a kérdésem önhöz egy éve lesz hogy a feleségem meg csallt egy nálam fiatalab pasival .Mindent átbeszéltünk töviröl hegyire hogy mi volt az ok meg mindent ujbol keztünk nemis lene gond mert a feleségem ezer szer meg bánta amit tett csak velem van a gond hogy maji napig nem tudom ezt ellfelejteni mitt tegyek.

Udvozlom!!6 eve vagyunk egyutt a parommal es ugy erzi osszezavarodott nem tudja hogy mit akar tolem es miattam van mert tulzottan feltekeny voltam es stresszeltem meg nyompztam utana!nagyon szeretem es megtudok valtozni ugy erzem de mit tegyek h ugyanugy erezzen irantam mint en??nem akarom elvesziteni!!elore is koszonom

Kedves Melinda!

Skizoaffektiv betegségben szenvedő 32 éves fiú vagyok.
Mindig gondot okozott, hogy elfogadjam magamat, hogy nem olyan vagyok, amilyen szeretnék lenni, ezért nem is szeret(t)em önmagam sosem. Tehát egész életemben valahogy más szerettem volna lenni, ennek fő oka és egyben a panaszom is, hogy nincsenek gondolataim, társaságban is egy csöndes alak vagyok, aki semennyit sem beszél, nincsenek érzelmeim sem. Mostanra addig fajult ez, hogy állást sem tudok vállalni, mert nem tudok kommunikálni, kapcsolatba lépni az emberekkel, nincsenek gondolataim, üresnek érzem magamat. Egyébként mérnök volnék, az iskolát könnyen végeztem, bár a társasági beilleszkedés ott is gondot okozott.
Kérem tudna segíteni mit tegyek? Úgy érzem a pszichológusi beszélgetés rajtam nem segítene. Gyógyszert (Invega és hangulatjavító) rendszeresen szedem de nem érzem, hogy jobb lenne, talán a szorongásomon segít, de ettől még nincsenek gondolataim, és üres a fejem. Amikor beszélnek hozzám hallom a hangokat, de nem dolgozza fel az agyam őket. Belső monológom sincsen, amiről azt olvastam, hogy az embereknek van.Mit tudnék tenni, hogy jobb legyen, hogyan kezdjem a változtatást, változást? Mára elfogadom azt amilyen vagyok, de nem tudok így élni! Sokszor gondolok arra, hogy talán jobb lenne ha nem élnék, meg így minek is.

Kedves és segítő válaszát előre is megköszönve
Üdvözlettel
Levente

Kedves Doktorno!
Megfogadttam tanacsat es probalok hinni a paromnak.Kicsit nehez mert belulrol meg mindig nyomaszt a dolog.Holnap moziba megyunk es a 4.eves evfordulonk lesz.En probalkozok tenyleg nem szolok semmiert.Ma is megy a haverjahoz igaz en dolgozom de kitudja meddig marad megint.Felek megint nem keres egesz nap mert massal lesz elfoglalva.Nem tudom ezt,hogy gyozzem le a felelmet a csalodastol.

Kedves Pszichológusnő!
3 év után szakítottam a párommal. Hosszú gyötrődés után, nehezen hoztam meg ezt a döntést. Nagyon sok akadály nehezítette ezt a szerelmet. Először is még mindketten rosszul működő párkapcsolatban voltunk amikor közelebb kerültünk egymáshoz. Én 7,5 éves kapcsolatot hagytam ott, ahol a partnerem nem volt hajlandó az elköteleződésre, 30 évesen még mindig nagyon függött az édesanyjától. Nem volt egyszerű helyzet számomra, az sem. De jött az új szerelem, akivel minden olyan egyszerűnek és szabadnak tűnt. Végül pont az ellenkezője történt. Ő nem tudott olyan könnyen kilépni a meglévő kapcsolatából, öngyilkossággal fenyegetőzött az akkori párja, bosszúhadjáratokat indított, verekedett, érzelmileg manupilálta a 2 közös gyerekükkel… Én mindvégig kitartottam mellette, mindvégig hittem abban, hogy működni fog köztünk! Sokáig a háttérben maradva voltunk együtt, ugyanis egy ideig egy fedél alatt éltek. És mivel az exét zavarta, hogy én jelen vagyok, kijelentette nem fogja engedni, hogy együtt legyünk 4en a gyerekekkel. A barátom nem merte ezt felvállalni addig, amíg nem lesz végleges gyermekelhelyezés. Mindvégig gyomorgörccsel küzködött, hogy nem adja a gyerekeit, ugyanis nem találja beszámíthatónak az exét. A nehezített körülmények mellett feltűnt, hogy folyamatosan intoleráns volt velem, ha nem volt probléma akkor is kreált, kicsit kicsit újra konfliktushelyzetet generált velem. Sosem volt hajlandó belátni, nekem ez a kapcsolat mennyi lemondással jár, ha kértem hogy ő is alkalmazkodjon hozzám egy picit, ne csak én hozzá. Mindent csak úgy tett, ahogyan neki tetszett vagy megfelelt. Sokszor volt úgy, hogy engem hibáztatott dolgokért. Azt vágta a fejemhez, hogy ő nem elég jó, meg hogy én a tökéletest keresem. Mindig arra panaszkodott, hogy már megint ő a hibás, ha valamit megjegyeztem. Semmilyen kritikát nem fogadott el. Ha én hibáztam, azt felrótta, később is felemlegette, de fordítva ezt nem volt szabadmegtennem.Úgy éreztem a negatív tulajdonságaimat vagy a gyengeségeimet hozza ki a nézeteltérésekben. Nagyon nehéz volt ezt elviselnem lelkileg, sokáig magamban kerestem a hibát. Rengeteg energiám ráment és csak a rosszat kaptam, ezért döntöttem úgy, hogy megpróbálom lezárni. (már volt köztünk szünet, de mindig újra keresett, olyankor meggyőzött arról hogy mennyire szeret és csakis akkor volt hajlandó alkalmazkodni, közös kompromisszumra jutni velem, de ez csak max. 2 hónapig tartott) Most úgy érzem nem találom magam, jogtalannak élem meg az elmúlt évek történéseit, nagyon határozott ember vagyok, de ez az állandó gyötrelem és bizonytalanság hihetlen lefárasztott és önbizalomhiányossá tett. Két szerelmi csalódás után nem tudom, hogy sikerül e még megtalálnom azt a valakit, aki mellett önmagam lehetek és akiben bizhatom újra. Éjszakánként zaklatottan alszom, folyamtos álmok gyötörnek. Próbálom magam nem elengedni, de megvisel a dolog.
Gyanússá vált számomra, hogy esetleg nárcisztikus személyiségzavar jeleit mutatta a párom? Létezhet?
Jó tanács reményében, maradok tisztelettel!
Segítségét köszönöm szépen!

Kedves Melinda

Én és a Barátnőm lassan 4 éve együtt vagyunk. Eddig minden rendben ment, ahogy annak lennie kell. De munkahelyén nemrég megismert egy srácot, akivel azóta elég gyakran beszélnek (többnyire F@cebookon chatelnek). De annyira hogy mikor délutánonként/esténként együtt lehetnénk, akkor is azt látom hogy sokszor a telefont nyomja. Vagy Pl előfordult már ilyen is néhányszor hogy, mikor én végzek a munkában, ő elém jön kocsival de már egy fél órával előtte hogy találkozzon sráccal és ott vár engem(busszal járok más településre dolgozni). Persze van amikor nem… a lényeg hogy egy picit túlzásba viszi szerintem és már nemtudom hogy elmondani neki, mert bámikor felhozom a témát, egyből rámförmed hogy mit vagyok már megint féltékeny, meg hogy nincs köztük semmi (ami tényleg így van ez 1000%ig biztos 🙂 )stbstb. Bárhogy megpróbáltam elmagyarázni, hogy nem arról van szó hogy féltékeny vagyok és hogy nincs azzal baj hogy írogat neki, meg ismerkedik, hanem hogy kicsit sok. Jó bevallom semmi konkrét félreveztő dolgot nem ír, csak mintha flörtölgetnének egymással. És ez rosszul esik… Ráadásul tudom nagyon jól, ha én csinálnám ugyanezt, tuti állna a bál meg én lennék a rossz. Mindenesetre megpróbáltuk tisztázni a dolgot, de úgy érzem nem sok mindent értett meg abból hogy nekem ez rosszul esik. Mondta hogy én nem zárhatom be a lakásba (idézőjelesen :D), nem kezelhetem tárgyként, neki ne mondja meg senki mikor, meddig, mit csinál stbstb. Csak pislogtam mikor ilyeneket a fejemhez vágott. Mert szó sincs erről. Csak úgy érzem mintha elhayagolna picit az új ismeretség miatt, ugyanakkor látom hogy szeret meg megteszi ugyanazokat a dolgokat mint előtte, csak mostanában fontosabb neki telefon nyomkodása (szerintem, ill. úgy veszem észre). Pedig ezen kívül az ég világon semmi gond nincs vele. Szeretem. 🙂

Kérem segítsen, lehet én dramatizálom túl a dolgot és lehet hogy tényleg féltékeny lennék? Tényleg nemtudom hogy oldjam meg. Mit tehetnék? Hogyan kezeljem a helyzetet? Hogyan tegyek rendet a fejembe, vagy az övébenb(mit igazából neki kellene de nem lát bizonyos dolgokat)? Mert lehet hogy tényleg csak én reagálom túl…

Köszönöm előre is a Válaszát!

Zsolt.

Kedves Melinda!
Surgosen a tanacsara lenne szuksegem ugyanis ugy erzem tehetetlen vagyok es kezdek hulyet csinalni magambol…
A baratommal meg magyarorszagon ismerkedtem meg. Elhivtak egy hazibuliba ami az o szulei hazaban volt. A vilag szinte minden orszagaban megfordult mar tobb nyelven beszel. Az anyukaja orosz az apukaja pedig magyar nemzetisegu. Kezdetben nehezen indult a kapcsolatunk. Nekem elso latasra szerelem volt ha mondhatjuk igy neki viszont tobb honapos talalkozgatas utan sikerult elhataroznia magat mellettem. A parom baratai is nagyot neztek amikor elkezdtunk talalkozgatni. En 21 eves vagyok o 30. Most jarunk lassan 2 eve. Par honapos egyuttjaras utan kijelentette hogy elkoltozik Maltara a legjobb baratjaval kiprobalni milyen ott az elet. Nagyon nehezen viseltem de nem volt mas valasztasom. Azt mondta ha tuleli a kapcsolatunk es minden rendben lesz szivesen var odakint. 4 honap tavkapcsolat utan kuldott egy repulojegyet ami 10 napra szolt. Kimentem hat hozza. Hazajottem fwlmondtam a munkaban es kikoltoztem hozza. Egy evig eltunk egyutt. Kezdetben tokeletes volt a harmonia o is merleg en is igy mai napig konnyeden megertjuk egymast. Hasonloak a hibaink es az erenyeink is. Munkat is gyorsan talaltam en pincernokent kezdtem el dolgozni o a repuloteren irodaban. 3-4 honapja elkezdtunk vitatkozni o sokat bulizott a barataival nekem nem volt szabadidom a munka miatt es a szabadnapjaimon sem tudtam vele lenni kettesben mert mindig bejelentkezett valami baratja. Ezt tobbszor is szovatettem hogy zavar ot pedig a fwlgyulemlo rendetlenseg okozta hogy nem mostam foztem takaritottam rendesen. Az is nehezitette az egyuttelest hogy a legjobb baratjaval aki szinten az o korosztalya es egy vele egy idos szamomra nagyon unszimpatikus lannyal kellett toltsuk a mindennapjainkat. Egy honapja egy vita soran ugy dontottunk hogy kulonkoltozok es hatha ugy jobban megy majd a kapcsolatunk. Jelenleg a kolegaimmal lakom 2 hete. Lengyelekkel egy bulgarral es ket sveddel. Kedves tarsasag egybol felajanlottak a szobat ahogy tudtak hogy bajban vagyok. A problema az hogy a paromon azt latom hogy kezd eltavolodni tolem. Nekem 2 het kuloneles eleg volt ahhoz hogy lassam vele szeretnek ujra lenni es mindent helyrehozni de o nem szivesen talalkozgat
… A talalkozoink soran mindig sirtam es szinte konyorogtem hogy jovo honaptol hagy menjek vissza a regi hazba hozza. De neki ido kell azt mondta. Azota minden nap iszom es nagyon nehezen alszom el. Aminap elmentem hozza hajnalban reszegen ugyanis meg megvan a kulcsom. Minden nap keres engem ir es szivemnek szolit. Nemtudom mi tortenik itt vagyok kulfoldon idegen nemzetisegek kozott egyedul.. Ugy hogy meg magyarorszagon sem eltem egyedul. Es aki a szerelmem nemtudom mit tegyek hogy ujra akarja o is kezdeni. Felek hogy ezzel a siros eroltetessel csak rontok a helyzeten, de mi mast tehetnek oszinte vagyok vele. Kerem segitsen mit tegyek. Nagyon hianyzik a csaladom de minden 4 havonta meglatogatom oket es mar ok is voltak nalam. A munkahelyem nagyon jo… Hazamenni nem szeretnek de teljesen ketsegbe vagyok esve :S