Ha olyan problémája van, amit néhány mondatban (maximum 1000 karakter, az ennél hosszabbakat törlöm!) meg tud fogalmazni és úgy gondolja hogy egy e-mail terjedelmű válasz is iránymutatást tud adni Önnek, írja meg kérdését a lenti ablakba és a válasszal együtt (moderálás után, név nélkül) megjelenítem. A hozzászólás elküldéséhez az email cím és más adatok megadása nem szükséges.
Tisztelettel kérem a kedves Látogatót, hogy e-mailt csak pszichoterápiás felkérés esetén írjon. Kérdését az oldal alján (legörgetés után) megjelenő ablakba írja meg, mert csak így áll módomban megválaszolni azt!
Felhívom szíves figyelmét, hogy az írásos tanácsadás nem egyenértékű a pszichológiai vizsgálatra (videobeszélgetés, vagy személyes találkozás során létrejövő első interjúra) alapozott szakvéleménnyel, kizárólag a problémafelvetés alapján bennem keletkező benyomásokat és a személyes véleményemet tükrözi. Sürgős esetben az alábbi linken található telefonos lelki-segély vonalak valamelyikének felhívása javasolt!
A pszichológus válaszol rovatban a válaszadás ingyenes és random sorrendben történik.
A hozzászólás elküldésével Ön kijelenti, hogy elmúlt 18 éves. Amennyiben Ön 14 és 18 év közötti kijelenti, hogy a törvényes képviselője hozzájárulásával használja ezt az oldalt. 14 év alattiként kijelenti, hogy a törvényes képviselője jár el Ön helyett.
19 382 Hozzászólás
Kedves Melinda!
Ön szerint létezik olyan, hogy valaki 3 év után jön rá, hogy rossz főiskolát választott, és abszolút nem neki való az a szakma, amit csinál? Már csak 1 évem lenne hátra a tanítóképzőn, de abszolút nem tartom alkalmasnak erre a munkára magamat, a nagy felelősség is megijeszt, és rájöttem, hogy abszolút nem vagyok elég kreatív a tanításhoz, és nincsen kedvem se a folytonos fegyelmezéshez, ordibáláshoz, se a folytonos másnapra készüléshez (mindig leblokkolok az órák megtervezésekor). A szüleim szerint ez csak önbizalomhiány, és nagyon szeretnék, ha lediplomáznék, de én lassan kezdek összeomolni úgy érzem, nem motivál semmi. Mondjuk lassan az életben sem… sokat éltem távol a családomtól, de 1 hónapja hazaköltöztem, és azóta nem találkozom senkivel. Magányos vagyok, a barátaimat nem akarom terhelni a depressziómmal, bár már nem is tudom, hogy léteznek-e a barátaim…vagy hogy léteztek-e valaha, bár amikor én keresem őket, akkor mindig tudnak mondani valami időpontot, hogy találkozzunk, de nem érzem magamat úgy, mintha olyan igazi mély és szoros barátaim lennének…inkább illúzó már minden csak.
Szinte senkivel sem beszélek most a családomon kívül, magamba fordultam eléggé. Nem tudom megoldani a pályaválasztási dilemmámat, kezdem feladni. Pályaválasztási tanácsadó szerintem nem tudna segíteni, 18 évesen se tudott (csak olyan minden mindegy alapon mentem tanítónak)… Nem tudom mihez kezdjek… ráadásul levelező tagozatos vagyok, és most otthon ülök a szorongásommal, és egész nap csak idegeskedek.
Jelentkeztem egy munkára időkitöltés gyanánt, egyedül talán ebben látom az elmozdulást… De nagyon rossz a szüleim terhére is lenni, meg egyszerűen a boldogtalanság lassan megfullaszt…
A legrosszabb az, hogy magamat csak egy elkényeztetett kis nyafkának tartom, aki nem képes semmilyen életcélt találni magának, se semmilyen hobbit amibe menekülhet, semmit. 1,5 éve nincs kapcsolatom, de előbb magamat szeretném helyre rakni és azután párt találni…
Tudom, menjek sportolni, találjak valami hobbit ami kimozdít, de nem megy. Kezdem feladni.
Kedves Emese!
Ön pontosan tudja mit kellene tennie: feltöltődni, kimozdulni ebből a negatív gondolkodási spirálból és friss szemmel nézni a problémáira, az egész életére. Erre azonban úgy látom, egymaga már képtelen (vagy nincs kellő motivációja), ezért pszichoterápiás támogatásra van szüksége. Talán nem is olyan nagy a gond, mint amilyennek érzi, segítséggel gyorsan újra megtalálhatja az útját.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Csókolom!
Abban szeretném a tanácsát kérni,hogy nagyn nagyot hazudtam,és most nem tudom feldolgozni,nagyon bánt és el szeretném mondani az iagzságot annak a személynek,meg szeretnék változni,de nagyon félek és nem merem. Mostanában ez miatt a dolog miatt érzem magam a legrosszabban.Úgy érzem nem tudnám elviselni a gyűlöletet ha elmondanám amit hazudtam,mert akinek hazudtam az a személy nagyon fontos nekem,de úgy érzem magamban sem tudom tovább ezt tartani. Annyira rossz minden,sokszor gondolok az öngyilkosságra, a kezemet megszoktam vagdosni,nem tudom mihez kezdek kavarognak bennem az érzések,annyira kilátástalannak tűnik minden, a suliban sem mennek jól a dolgok,és az egész életemben sem.melyik a jobb döntés ha magamban tartom ahazugságom vagy ha őszintén elmondom?
Előre is nagyon köszönöm a válaszát!
Kedves Fájdalom!
Szerintem mielőbb szakembert kellene felkeresnie a problémáival, hogy hatékony segítséget kaphasson. Sem a vagdosás, sem a kilátástalanság érzés, sem pedig az öngyilkossági gondolatok nem tűrik ennek elodázását.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves doktornő!
Az a kérdésem lenne,hogy nemrég pszichológusnál elvégeztem a szondi-tesztet,és az értékelőlapon az Snél a h értéknél volt sok szám a vonal fölött,az SCHnál pedig a p értéknél a vonal alatt végig számok kerültek,ez mit jelent?(nem tudom az eredményt)
köszönöm válaszát.
Kedves Marcsi!
Nem tudom értelmezni, amit a Szondi teszt eredményeiről leírt (mivel plusz, mínusz, nulla és pluszmínusz jelek szerepelhetnek a h és p oszlopokban, számok nem). Egyébként is azt tartom a legszerencsésebbnek, a teszt eredményéről az azt felvevő kollégát, vagy legrosszabb esetben kezelőorvosát kérdezi meg.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves doktornő!
Az S h+ (3 vagy 4 számjeggyel a táblázatban) oszlopban ,az SCH oszlopban -(6 számjeggyel a táblázatban)szerepelt,a többi érték nem volt szembetűnő.előre is köszönöm válaszát.
Kedves Marcsi!
Az eredményt sosem önmagában értelmezzük, hanem az első interjúval és a többi teszttel összhangban, ezért sincs értelme a skálákról írnom Önnek. Kérdezze kezelőjét!
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda!
Szeretnék előre elnézést kérni a szöveg tartalmáért. De sajnos ez egy mai napig megtörténő történet.
Van egy szegény család. A család 4 főből áll, apuka, anyuka, egy kamasz lány és egy fiatal férfi. Az anyuka házában laknak. Fürdőszoba nincs a házban. Az anyuka kivételével mindenki a kerti mellékhelyiséget használja. Az anyuka ehelyett a konyhában végzi el kis és nagy dolgát egy vödörben és akkor amikor akarja. Pedig a szülők szobájában is végezhetné ahol a szülőkön kívül más nem tartózkodik. Nem érdekli őt az sem ha valaki étkezni szeretne a konyhában, vagy ha már nekilátott az étkezésnek. A férjét aki épp eszű ez különös mód nem zavarja. Talán azért, mert attól fél ha szól akkor kidobja őt a felesége az utcára. A gyerekei már próbálták megbeszélni vele a dolgot, de ő nem hajlandó rossz szokásain változtatni, mondván ez az ő háza azt csinál benne amit csak akar. A gyerekek kamasz koruk óta szégyellik szüleiket. Sajnos más családtagok, rokonok nincsenek akikhez elköltözhetnének. Információim alapján az anyuka sem testi sem pszichés betegségben nem szenved. Szeretném megkérdezni Ön szerint mitől lehet, hogy az anyuka ilyen? Mit javasol a gyerekeknek?
Előre is köszönöm válaszát.
Kedves István!
Ha az édesanya egyáltalán nem veszi figyelembe a gyermekei szükségleteit, vágyait, az nagyon rossz lehet, melyre a szegénység vagy más körülmény sem ad kellő magyarázatot. Azt, hogy mi lehet az oka a fenti viselkedésnek, az előzmények és a konkrét személy ismeretének hiányában nem tudhatom. A gyerekeknek (ha elég idősek hozzá) azt javaslom, minél előbb próbáljanak a saját lábukra állni, vagy ha ez még korai, keressenek egy támogató felnőttet a környezetükben.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Melinda!
2 hónapig voltam depressziós. Alvászavaraim voltak, hajnalban felébredtem, ezért nappal aluszékony voltam.
Ez egyik napról a másikra elmúlt! Sokkal jobb a kedvem. Nem alszom délután sem.
De egyik percről a másikra megint rossz kedvem lesz. Néha rám tör a sírás is! Haragszom az emberekre és gyakran megsértődöm! A következő percben pedig minta ha mi sem történt volna jobb a kedvem. Azt hittem, hogy ez szezonális depresszió, mert ahol most élek, hosszú volt a tél.
De most folyton változik a hangulatom. Az egyetememre nem megyek be, mert nem készülök el a projektekkel. Néha pedig szívesen bemegyek és készülök az órákra.
A jó kedvemet hamar el lehet rontani, ilyenkor ingerlékeny vagyok.
23 éves vagyok, eddig nem történt ilyen hangulat ingadozás nálam.
Felpörögve nem érzem magam, ezért nem gondolom, hogy mániás depresszió lenne.
Ön mit tanácsol? Mi lehet ez a hangulatingadozás nálam?
Válaszát előre is köszönöm!
Kedves Evelin!
Szerintem nem szerencsés, ha önmagát próbálja diagnosztizálni, inkább forduljon szakemberhez. A diagnózisnál lényegesebb kérdés, mi billentette ki a stabilitásából, hogyan lehet ismét helyrebillenteni az életét. Ebben egy pszichoterápiás végzettségű kolléga tudna segíteni Önnek.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda!
14 éves kamasz fiammal kapcsolatban szeretnék segítséget kérni!
Egyedül nevelem, párom külföldön, akit szeret és hiányol. Vele való terhességem 20. hetében méhnyakrákot diagnosztizáltak és javasolták a kezelések miatt a terhesség megszakítását, amibe nem egyeztem bele, de minden napom szinte sokkban telt, az orvosom azzal riogatott, hogy talán a szülésig sem jutok el kezelés nélkül. Talán emiatt, meglehetősen labilis idegrendszerrel született a fiam. Mindig is problémát okozott neki mindenfajta kötöttség, folytonos küzdelemmel sokszor elkésve járunk iskolába is pl. Soha nem engedett szinte segíteni házi feladatban, alsóban ez nem látszott az eredményein, mert jó képességű gyerek. Sorra jártam vele már a pszichológusokat,most már 8.-osként nem hajlandó jönni, pedig van segítségre szükségünk. A dühkitörései sokat szelídültek. Igyekszem megtartani a bizalmas viszonyt, de bevallom egyáltalán nem érzem, hogy hatna az értelmére és érzelmeire irányuló stratégia. Inkább csak túl sokat enged meg magának tőle, ha pedig keményebbre fogom, például net korlátozás, akkor megteszi hogy visszavágásként nem megy iskolába. Nagyon rosszul is eszik, csont és bőr és ettől persze rossz kedvű is sokszor. Szinte semmit nem tanul és a dolgokat bonyolítja egy kislány is akibe én úgy látom nagyon szerelmes már vagy másfél éve, de viharos veszekedős együttjárásaik és szakításaik sem tesznek neki jót. 3-as tanuló, de most ott tartunk, hogy hetente 2 nap nem hajlandó iskolába menni, van olyan tantárgy amiből bukásra is áll és még így sem hajlandó tanulni. Teljesen tehetetlennek érzem magam a tanulás és az evés ügyében és tarok tőle mi lesz, ha ezek még fokozódnak tovább. Például az iskolába nem járás..
Talán nem mellékes, hogy abban az iskolában tanítok ahova jár és ezt sokáig nem szerette. Tud nagyon aranyos lenni és jól érzi magát velem sokszor, de ha kitalálja, hogy nem csinál meg valamit akkor sehogy sem tudom rávenni. Most ezt látom, hogy egyre inkább be sem akar járni iskolába és tehetetlen vagyok.
Köszönöm válaszát!
Üdvözlettel: Mária
Kedves Mária!
Én azt gondolom, hogy ha Ön úgy érzi, nem tud észérvekkel hatni a fiára, akkor legyen keményebb. Ne engedje hogy az iskolába járással magához ragadja a kontrollt. (Ő már nyilvánvalóan elég idős és okos ahhoz, hogy tudja, mennyire kellemetlen helyzetbe hozza Önt a kollégái előtt a lógásával). Azt gondolom, hogy az étkezési szokásait viszont már késő lenne megváltoztatni, ez csak felesleges ellenállást szülne.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda!
Mint írtam a keménykedésre agresszívan reagál, de azt is próbáltam, már maximum csak megpofozni lehetne még. Ezen kívül most nőtt fél év alatt vagy 25cm-t és csak 2 hónapja eszik rosszul. Ne haragudjon, de milyen tanács az, hogy késő?! Hagyni kellene éhen halni? Én semmiféle segítséget nem kaptam ezzel a válasszal, lehet igyekszik mindenkinek 1-2 jó szót szólni és mihamarabb, ez nagyon jó! Kár, hogy megfogható segítség, kicsit kimerítőbb tanács így nem fér bele!
Üdvözlettel: Mária
Kedves Mária!
Leveléből egyértelműen kiderül, mi a gond a konkrét tanácsokkal (felesleges indulatokat szítanak a kérdezőben, hiszen vagy bejönnek, vagy nem). Ha kicsit jobban belegondol, biztosan Ön is belátja, hogy néhány sornyi problémafelvetés tükrében, a háttértényezők ismeretének hiányában nem lehet ennél jobb, kimerítőbb tanácsot adni. Válaszom csakis a kérdésük, megkeresésük kapcsán bennem keletkező benyomásokat tartalmazhatja. Ezen túl az írásos tanácsadás sosem lehet egyenértékű azzal, hogy ha felkeresnek és szakvéleményt kérnek, hiszen ott részletesen átbeszélhetjük a jelenlegi problémát, az annak kialakulásában közrejátszó tényezőket, sor kerülhet a gyermeke/problémahozó személy vizsgálatára stb. Ezért ha úgy érzi, komolyabb nevelési tanácsra van szükseége, keresse fel a területileg illetékes nevelési tanácsadót, vagy forduljon fia korábbi kezelőihez, akiknek több ismerete van a történetükről.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda!
Egyetemista vagyok és pszichológiát tanulok. Később szeretnék majd ebben a szakmában dolgozni, de összehasonlítva magam az évfolyamtársaimmal, akik sokkal bátrabbak, határozottabbak és okosabbak úgy érzem, hogy belőlem nem lesz jó szakember, mert én nem ilyen vagyok. Kicsit csendesebb vagyok és introvertáltabb vagyok, mnt a többiek, és úgy érzem, hogy az emberek nem fognak komolyan venni, de így belegondolva ha mást tanulnék, akkor sem… Van esetleg egy olyan módszer, amivel növelni lehet a határozottságot? Előre is köszönöm a választ!
Kedves Zsófi!
Leendő kollgaként tudnia kell, hogy az önbizalom feljesztésének legfontosabb eszköze az önismeret és az egyéni pszichoterápia.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda!Én 25 éves nő vagyok a barátom 26 éves.a problémám az lenne hogy a barátom szüleivel kell együtt élnem mert csak így tudunk együtt lenni.tudni kell hogy anyós és apos ugy él velünk hogy a barátom fizeti a házon valo kölcsönt.ők ebbe bem fizetnek semmit hisz nincs annyi jövedelmük,de még így is tőlünk kérnek kölcsön néha.én már teljesen kivagyok idegileg hogy ugy rangatják a barátomat ahogy nekik tetszik.mindent vele csináltatnak ő viszi őket mindenhova.Állandoan csak ugráltatják.én már nem akarom őket elviselni.állandóan bejönnek hozzánk semmi magánéletet nem hagynak nekünk.barátomnak többször is említettem hogy költözzünk el végre de ő állandóan azzal jön hogy amíg a kölcsön le nem telik nem tudunk.meg hogy őneki a szülei mellett a helye nem hagyhatja őket itt mert akkor ki segítene nekik.ők viszont maximálisan kihasználják.kérem segítsen hogy lehetne ebből az egész helyzetből kijutni.válaszát előre is köszönöm.
Kedves Kérdező!
Megértem hogy rosszul érinti a magánélet hiánya, de felmerül bennem a kérdés, hogy a barátja hogyan vélekedik minderről. Lehet-e vele közös álláspontot kialakítani abban, hogy az Önök (kettőjük) privát szférája ne sérüljön. Fontos, hogy olyan megoldást találjanak az együttélésre, ami Önnek is elfogadható.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda!
Ebben az évben leszek 39 éves, van két ovis kisfiam másfél év van közöttük.
Nem vagyunk gazdagok, de beosztjuk a pénzünket nincsenek anyagi gondjaink.
A 2014-es év nagyon nehéz volt, kisebb fiam nagyon beteg lett, megviselt a betegsége, sokat aggódtunk, meggyógyult. Az elmúlt évben 4 hozzám közel álló ember meghalt.
Kisebb fiam szörnyen hisztis, nem volt sosem segítségem, férjem állandóan dolgozik, nincs ideje ránk. Terhes lettem, nagyon megijedtem, nem tudtam mit csináljak, első szülésemnél majdnem elvéreztem, nem akartam 3. gyereket, mert féltem, hogy a nagyobb érzékenyebb fiamra még kevesebb idő jut , hogy nem tudunk nekik mindent megadni, kimerült vagyok és féltem nem bírnám idegekkel, segítség nélkül. Nem tudtam senkivel megbeszélni, férjem csak a kifogásokat sorolta miért ne tartsuk meg, gyorsan kellett döntenem, mert a terhesség még nagyon kicsi volt, nem akartam hogy az Uh-n meglássam a szívverését, azt nem bírtam volna ki. Elvetettem. Megbántam, el sem tudom mondani mennyire megbántam, nincs nap, nincs óra, hogy ne képzelném el őt. Nem tudom az időt visszaforgatni, nem tudom hogy voltam erre képes, ez a legnagyobb bűn mit ember elkövethet. Nem tudom elfelejteni, nincs türelmem a gyerekeimhez, bűntudattal élek, csak miattuk élek, mert szükségük van rám.
Azt gondoltam a gyerekeimnek lesz jobb, és most már olyan nagyok, hogy kimozdulhatunk végre, lehetnek programjaink, élhetünk, nem akartam lekötni magam megint évekre, kocsit kellett volna cserélnünk, mert a mostani kicsibe be sem fértünk volna a lakásunk is kicsi, van még rajta hitel is.
Azt gondoltam tönkre tenném az életünket anyagilag és már nem vagyunk fiatalok, élnünk kellene és nem megnehezíteni a dolgunkat. Így mindenkinek jobb, kivéve nekem, mert mardos a bűntudat, aludni sem tudok, sokat sírok. Próbálom megértetni magammal, hogy ésszerű döntést hoztam, de nem megy. Elkeseredésemben írok Önnek, hátha segítene, akár néhány szó is.
Üdvözlettel, Zsuzsa
Kedves Zsuzsa!
Megértem, hogy rosszul érzi magát! Azt gondolom, hogy sok racionális érvet kellett megfontolnia az abortusz előtt és közben talán nem is vette észre a saját érzelmeit, melyek a születendő babájához kötötték. Mikor ezeke rádöbbent, már késő volt. Ebben a helyzetben nincs jó döntés, hiszen valaki így is úgy is szenved. Most Ön az. Ha nehezen tud egyedül megbirkózni a bűntudattal, vegyen igénybe pszichoterápiás segítséget.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Habis Melinda!
Csak egy rövid útba igazitást szeretnék kérni Öntöl amennyiben lehetséges. Van egy 7 éves kislányom és fiam-ikrek. Mostanában otthon hagytam 5-10 percre őket még elugrottam pl.kenyérért. Nem volt semmi gond. Utoljára amikor igy történt lányom megijedt hogy nem jövök, pedig ő az aki közvetlen, önnáló, barátságos, feltalálja magát stb. Azóta még ha csak a konyhába is kimegyek, rögtön kérdezi hol vagyok. Ez már 2 hete tart. Kérem adjon utmutatót hogyan kezeljem ezt a helyzetet illetve mikor várható javulás, hogy amit nap mint nap elmagyarázok neki, hogy nem hagyom magára, és ha el is megyek amikor azt mondom hogy jövök, akkor ez igy is lesz stb mikor érik be, illetve mikor fog ujból bizalommal lenni ezek a dolgok fele.
Válaszát nagyon szépen köszönöm.
Ödv.Szilvia
Kedves Szilvia!
Ha egyszer meginog a szülőbe vetett bizalom, akkor nem könnyű azt helyreállítani. Fontos, hogy minél több figyelmet fordítson a gyerekekre és az ő nyelvükön magyarázzon. Például, hogy ha pár percre elugrik valamiért, akkor húzzon fel egy órát és mire csörög, jöjjön vissza. (De eszébe ne jusson késni, mert akkor még rosszabb lesz.) Sok türelmet kívánok!
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda
A férjemmel 1998 óta vagyunk együtt én akkor 18,ő pedig 21 éves volt. Teltek az évek, voltak azt hiszem gondok de nem akartam látni,nem tudtam látni.Sosem volt a szexuális életünk különösen jó és sűrű,de én úgy voltam vele akkor fiatalon ,hogy nem ez számít hanem az ,hogy minden más tökéletes.Ő volt a lelki társam,a legjobb barátom. Aztán évről-évre egyre kevesebbet voltunk együtt,jöttek a gyerekek (3) és bár imádom őket,de beszűkült a világ.Én kis sem látszottam az otthoni feladatokból és mivel középső gyermekünk is nagyon betegen született minden gondolatom az ő gyógyulása volt.Persze próbálkoztam én hisz hiányzott a férjem a társam,de elutasított,hogy fáradt stb.Egy ideg sok mindent kipróbáltam,szexi fehérnemű romantikus esték,kezdeményezés stb.Ezek nem vezettek eredményre.A férjem sajnos azok az emberek közé tartozik akikkel nem lehet kommunikálni a problémákról,bármi másról igen,de a gondokat elutasítóan kezeli.Szép lassan lecsendesedtem ,elfogadtam az életem,igyekeztem jó anya lenni.De sajnos a vihar ,mint ilyenkor szokott nálunk is kitört,apró buta szóváltásból indult és mindent szét rombolóvá lett,akkor arra a kérdésemre ,hogy miért nem vágyik rám azt válaszolta,mert unalmas vagyok,mint az édesanyja.Ez nagyon fájt nekem,egyetlen dologban egyet értettünk,hogy jobb ha külön élünk kicsit,ez másfél év volt.Akkor a gyerekek miatt és mert folyamatosan jóban voltunk(testi kapcsolat nem volt ugyan)újra kezdtük.Az összeköltözés után egyszer-kétszer együtt voltunk (ekkor jött a 3. gyermekünk) de azóta kb.évente, másfél évente ha van köztünk valami az is sebtében érzelem mentesen zajlik.Hiba volt újra kezdeni,ezt ma már tudom,megváltozott,társkeresőn találtam meg,pornó filmekre elégíti ki magát.Volt az elmúlt 8 évben egy hölgy is bár nem tudtam meg volt-e köztük testi kapcsolat,de éreztem ,hogy fontos volt neki.végül minket választott ma már nincs magányosabb ember nálam,ha itthon van igyekszik mihamarabb elaludni,nem érdeklik a gondjaim,hallani sem akar róluk,legyen rendben minden ,én is,de ne panaszkodjak.A legjobb barátnőm 3 éve meghalt,a temetés után amikor a sógornőmmel hazaértünk azt kérdezte,hogy ugye most már akkor abba hagytad a hisztit, Én álltam leforrázva és nem sírtam többé előtte,csak egyedül és éjszakánként.Ma már csak élünk egymás mellett,nem kutatok,hol elégül ki,bár vannak sejtéseim.Nem kérem,hogy szeretkezzünk ,mert érzem teher neki.Megteszem amit kell,vannak napok amikor olyan,mint a gyermekem,megölel,és arcon puszil,elalszik a vállamon de ennyi.Más napokon meg azt érezteti,mintha haragudna,hogy hozzám kell haza jönnie.Üresnek és kiégettnek érzem magam.Nem tudom mit tegyek,beszélni nem lehet róla vele,a leveleimre nem válaszol,ha azt mondom baj van lehülyéz.Az elmúlt 17 évben kipróbáltam minden praktikát amit csak lehet,próbáltam beszélgetni és levet írni,kértem menjünk tanácsadásra,de hallani sem akar róla.Néha már úgy érzem csak úgy szeretem ,mint egy embert aki mellettem van régóta,aki a gyermekeim apja.Nincs testiség,nincs semmi.csak én vagyok,egyedül.Mit kellene tennem?
Kedves Krisztina!
Levelét olvasva az a kérdés fogalmazódott meg bennem, miért tűri ezt a “társas magányt”, éri be ennyivel? Mintha legbelül még mindig reménykedne valami változásban, pedig az eszével tudja, hogy nincs mire várnia. Ha a férje meg is elégszik annyival, hogy némán éljenek egymás mellett, mi lesz az Ön elképzeléseivel? Meddig tudja (akarja) még magát teljesen háttérbe szorítani?
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves doktornõ,
a tanácsát szeretném kérni. Van egy tolem egy évvel fiatalabb barátnom, már 11 éve ismerjük egymást, bár a barátságunk az elmúlt 6 évben eléggé megromlott az o (elég súlyos) betegsége miatt. Lényegében már szinte mindenkit ellök magától, nem tartja senkivel sem a kapcsolatot, se interneten, se telefonon, sehogy. Engem ez viszon nagyon bánt, h nem tudok neki segíteni. Ilyenkor mégis mit lehet tenni?
Elõre is köszönöm!
Kedves Alexandra!
Nem igazán tehet semmit, ha a barátja nem akarja látni az ismerőseit, el kell fogadnia a döntését. Fontos, hogy ha a kásőbbiekben meggondolná magát, akkor Ön ne haragudjon rá emiatt, hanem nyitott legyen az újbóli kapcsolatfelvételre.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Doktornő!
Röviden leírom a sorsom,édesapám autó balesetben meghalt amikor 4 éves voltam,édesanyám addig soha nem ivott alkoholt,majd szép lassan rá szokott és 43 évesen ő is meghalt,volt 2-szer alkohol elvonón is, de azután még többet ivott.Nagyon sok éjszakát töltöttem gyermekként olyan helyzetekben, amit soha senkinek nem kívánok,mert lett 1 élettársa akivel folyton ütötték verték egymást és még csúnyább dolgok is voltak az ital miatt.Aztán lett 1 kisfiam akit imádtam ,ma már felnőtt ember 31 éves,akit nagyon szeretek,de sajnos ugyan azt látom ,amit az anyámék nál,ha italt kézbe fog nem tudja azt mondani,hogy elég,nincs sajnos kapcsolata,velünk él,a rezsibe pénzt ad,mindenben segít,de ha iszik akkor úgy érzem, érzelmileg zsarol bennünket,mert az apja aki kiskoraóta neveli nemtudott kialakítani vele szülő-gyermek kapcsolatot,nagyon jó ember a férjem,nagyon sokat dolgozik,nem iszik, nem dohányzik ,csak éppen egy magába befelé ,forduló ,csendes ember akivel nemtörödtek a szülei.Munkahelyre nem akar elmenni a fiam,pedig nagyon jó szakmája van,van autója, de inkább nem vezet csak inni tudjon,ha iszik elég rossz természete van kötözködő típus,folyamatosan azt mondja, nem szeretjük,úgy érzem nagyon labilis érzelmileg,ha nincs pénze egész nap a szobában internetezik,nem akar tisztálkodni ahogy van úgy van jó ,nem kidobni akarom itthonról,csak azt látom ugyan azt csinálja amit valamikor az anyámék,és nem szeretnék így élni, mert nemtudok,mikor mondtam ha így akarja folytatni akkor költözzön el ,válasza; mert soha nem szerettük, utunkba van,nekünk csak akkor jó ő ha valamit segít,mi csak parancsolgatni akarunk neki meg írányítani,ami nem igaz, de ő ezt érzi, legalábbis ilyen reakciói vannak,hiába kértem hagyja abba az ivást, mert akkor még enni sem eszik,csak iszik amig bír , meg kötelet hurkolt amit eldugott,hogy felakassza magát csak véletlenül találtam meg)nem merek neki szólni félek,hogy megteszi,hiszen az anyám is többször megpróbálta részegen,sajnos már előfordul, hogy nem emlékszik a fiam, hogy mit beszél, mit tesz olyan szinten az alkohol befolyása alatt áll.Kértem menjen el orvoshoz, de nem megy ,mert azt mondja nem beteg,és nem is alkoholista,(ami lehet is, de ha most nem tudja azt mondani az italra, hogy nem, akkor mi lesz később,ha most nem emlékszik, mit csinál,beszél részegen!!! ?)Nemtudom mit tegyek,nemtudom hol hibáztam,mit rontottam el,én úgy érzem mindig mindent megadtunk neki,mindenben melette álltunk,állunk ,bármkor fordulhat hozzánk bármivel !?Azt nem tudnám elviselni, ha valami baja lenne a fiamnak!!!Kérem segítsen!Válaszát nagyon szépen köszönöm,egy kétségbe esett édesanya!!!!
Kedves Kétségbe esett Édesanya!
Megértem, hogy aggdódik a fiáért, hiszen képes kontroll nélkül inni, ebben keresi a vigasztalást vélt vagy valós sérelmeire. Ezért van alkoholproblémája. Ön egyáltalán nincs könnyü helyzetben, hiszen nagyon labilis a fia, biztosan tart tőle hogy mit reagálna, ha azt mondaná neki, ha nem dolgozik, nem tudja eltartani őt. Mégis azt javaslom, ne dugja a fejét a homokba és ha kell erőszakkal vigye őt orvoshoz. Fontos, hogy megtaluljon felelősséget vállalni a saját sorsáért a fia, Ön nem gondoskodhat róla élete végéig.
Üdvözlettel:Habis Melinda
Kedves Melinda !
Válaszút elé tértem ahol rá vagyok kényszerülve,hogy a családom és a szerelmem közt válasszak. Szeretném visszavezetni a szálakat, hogy teljes legyen a kép. Németországban születtem és ott is nevelkedtem 6 éves koromig, szóval lelkileg kötődök ehhez a helyhez. Azonban 6 éves koromban édesanyámban rákot diagnosztizáltak és emiatt,hogy ha komolyabbra fordulna a helyzet a család mellett lehessen és a honvágy miatt is Magyarországra költöztünk a szüleimmel. Szüleim 12 év után úgy döntöttek,hogy költözzön vissza az egész család ,ugyanis édesapám huzamosabb ideje folyamatosan kint dolgozik és jobb életkörülményeink is voltak anno. 11 éven keresztül én is azt fújtam, hogy ki akarok menni vissza és nem szeretnék itt többet élni,igen azonban itt történt egy fordulópont az életemben, ugyanis megismertem egy fiút akivel lassan 1,5 éve élünk boldog párkapcsolatban. Volt a kapcsolatunk elején egy kis probléma,ugyanis a párommal már a legelején közöltem, hogy kint szeretnék tovább tanulni és egy jó idő után szakított azzal a címszóval, hogy “inkább most fájjon, mint később”. Végül nem bírta sokáig ő sem és én sem és újra egymáshoz találtunk. Csakhogy közben jelentkeznem kellett az egyetemekre és főiskolákra miközben ez a szünet tartott és így csak külföldre jelentkeztem amit mostanra megbántam, hogy nem adtam be belföldre is,de édesanyám megmondta, hogy ha itt merek maradni nem segít többet,kitagad a családból és a házhoz se léphetek,ugyanis lezárja és nem engednek be. Eközben felvettem egy főiskolára kint külföldön, de ez egy olyan iskola amit azért választottam mert nem tudtam mi illene hozzám és a szüleim rám erőszakolták és most azt szeretnék ha kiköltöznék velük és mindent itt hagynék (finoman megjegyezném itt,hogy kicsit nárcisztikus jellege van mindkettőnek). Azonban mostanra úgy érzem,hogy kiráz a hideg ha csak belegondolok,hogy ki kell menni és itt kell hagynom a szerelmemet,a barátaimat és a családom másik részét.Nem vágyok ki, legszívesebben felköltöznék Budapestre a párommal és ott élnénk közösen és dolgoznék egy évet és elkezdeném azt az iskolát amit mostanra rájöttem,hogy szeretnék ,de ők úgy gondolják a barátom nem érdemel meg, volt már pár húzása amiből ők azonnal megutálták,ami nekem annyira nem jelentett nagy dolgot csak ők fújták fel. Emiatt persze kapom is, hogy elvakult vagyok vele szemben és mindig védem. Nem tudom melyiket válasszam, azt akit szeretek de bizonytalanabb a jövő nem tudjuk még hova vezet az utunk (ezalatt az anyagi biztonságra és megélhetésre gondolok) vagy a szüleimet és a biztonságot mert minden utat kijárnának nekem, azonban már most tudom, hogy nem örülnék neki, hogy ott vagyok és megint folyamatosan rossz közérzetem lenne,volt erre példa a bizonyos szünet alatt mikor külföldön tartózkodtam.
Kérem mondja el ön mit javasolna,mert nemsokára ott állok, hogy döntenem kell melyik felet válasszam és egyiket se tudom cserben hagyni,nem szeretném ha kitagadnának ezért a szüleim, de azt sem szeretném ,hogy elveszítsem azt akit szeretek.
Sajnálom, hogy ilyen hosszúra sikerült a levél,de úgy gondolom az előzmények nélkül még nehezebb lenne kitalálni a választ a kérdésre.
Válaszát előre is köszönöm.
Alexandra
Kedves Alexandra!
Azt gondolom, hogy fontos hogy őszintétn beszéljen a szüleivel és a párjával is a kialakult helyzetről. Azt is javaslom, hogy az érzelmi kérédéseken túl a saját jövőjéről alkotott képet is mérlegelje a döntés meghozatalánál. Ha a párjával jó a kapcsolata, akkor érdemes a közös jövőről is beszélniük, megpróbálni összeegyeztetni az elképzeléseiket.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves doktornő! Van egy két és fél éves kapcsolatom kisebb nagyobb megszakításokkal. Mostmár minden rendben de úgy érzem nem vagyok képes elfelejteni a múltat azt a sok rossz emléket ami köztem és a barátom között történt. Megcsalás nem is egyszer , az ex nem hagyott békén minket,legutóbb már a szülei is beleszóltak a köztünk lévő dolgokba. És úgy érzem túl nagy a fájdalom nem is tudom hogy voltam képes megbocsátani ennyi mindent. Szeretnék túllépni de nem tudom elfelejteni azt a sok rossz dolgot. Kérem ha valami tanácsot tud adni nekem azért nagyon hálás lennék mert ez egy lelki teher nekem. Köszönöm előre is
Kedves Kati!
Azt gondolom, hogy a múlt szenvedésein nehezen teszi túl magát az ember és ez nem is baj abból a szempontból, hogy ne lehessen bármit megtenni velünk. Szóval a kérdés ott van szerintem, hogy a párja elvárja-e hogy Ön automatikusan megbocsásson, vagy “kárpótolja-e valamivel” a megcsalásokért.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Persze kárpótol azzal nincs baj nagyon sokat változott azóta. Még az lenne a kérdésem hogy én mit kellene tegyek és ő mit kellene tegyen hogy el tudjam felejteni örökre a rossz emlékeket?
Kedves Kati!
Azt Önnek kell éreznie, hogy a férje változása kárpótolja-e a korábbi szenvedésekért vagy a kapcsolatuk jelenleg olyan-e amilyennel Ön megelégszik. Ha minden kérdésre igen a válasz, mégsem tud továbblépni a megcsaláson, pszichoterápia szükségessége vetődik fel.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Habis Melinda!
Röviden próbálom leírni gondomat.
A párommal átéltünk már 2000 környékén egy komoly párkapcsolati válságot, de azt lekűzdőttük.
Ismét válságban vagyunk, de ahelyett, hogy közösen megbeszélnénk a dolgokat a párom a facebookhoz menekült lassan már 2 éve. Nem érdekli semmi csak a facebook. A nőkkel ismerkedik, órákon át telefonálgat velük. Amikor itthon van mást nem csinál csak a facebookon lóg. Tudni kell róla sok műtéten átesett, 48 éves férfi. Én éltem meg vele a betegségeit, fájdalmait, kudarcai, frontjait és mit kaptam cserébe. Kiadta magát egyedülállónak és ismerkedik. Sokszor úgy gondolom a sok gyógyszer tette mentálisan más emberré.
Megalázó, a gyerekek ki vannak akadva. És nem tudunk tenni semmit! Már az sem érdekli, hogy ha szétköltözünk csak hagyjuk békén. Természetesen sokat iszik, ilyenkor aztán ha hallgatok,ha nem kapok. Tűrhetetlen az itthoni légkör.
Én nagyon ritkán vagyok fent a facebookon, mert hány a páromhoz hasonló ember van fent, akik a szép oldalukat mutatják és közben pokollá teszik a saját családjukat. Az életét nem teszi ki más csak az ivás, a facebook, szerencsejáték és gondolhatja anyagilag ezek mit jelentenek.
Hiába próbálunk beszélni vele nem érdekli, mert ez a sok “facebookos barát” teszik alá a lovat.
Lehet ön szerint tenni még tenni valamit, vagy csak a szétválás a megoldás? Lányom szerint már észre kellene vennem magam, hogy csak én akarom ezt a családot egybe tartani. Mert már ő is nyugalmat akar.
Egy 43 éves nő
Kedves 43 éves nő!
Ahogy a levelében is megfogalmazta, nem a párkapcsolati válsággal van a legnagyobb probléma, hiszen az minden emberi kapcsolatban előfordul, hanem azzal, hogy a párja a megoldáson való munkálkodás helyett a facebookos ismerőseihez menekül. Ön egyedül nem tudja megváltoztatni ezt a kapcsolatot, ezért azt javaslom, keressen pszichoterápiás segítséget az ebből való kilépéshez történő megerősödéshez.
Üdvözlettel: Habis Melinda
kedves Melinda szeretném a Segicségét kérni abba hogy van nekem 7 éves lányom és kis idős terhes voltam Mikór szét mentúnk az apjával és én neveltem egyedül 7 éves koráig de Megismerketem a mostani élet Társamal és körul belúl 4 Honapja élúnk egyút de a lányom nem akarja elfogadni perig a mostani párom tényleg meg tesz mindent hogy meg szerese de Alányóm nem szereti igaz néha el Vanak egyút de inkáb sókat cívakódik vele kérem agyon tanácsot ez ugybe Kőszőnetel MÁRIA
Kedves Mária!
Fontos, hogy megértse, egy kisgyermek számára óriási változás, amikor belép az életükbe “egy harmadik”, holott eddig csak ő kapott az Ön szeretetéből. Ezért természetes, hogy eleinte nem kedves ezzel a férfival, de ha kitartóan türelmesek és megértőek vele, valamint az Önök kapcsolata is jó (nincsenek konfliktusok emiatt), idővel elfogadja majd a változást.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Szeretnék választ kapni a következő problémára: Férjem és én skizofrén betegek vagyunk, 7 éve vagyunk együtt, 5 és fél éve együtt is élünk és a nyílt munkaerőpiacon dolgozunk, gyermekünk nincs és nem is tervezünk. Férjemnek nincsen betegségtudata, soha nem is volt, gyakran előfordul, hogy nem szedi a gyógyszerét. Eddig tűrtem azt, hogy sokszor pörög, felhangolt, ingerült, de már nem akarok türelmet erőltetni magamra. Nyugodt körülmények között szeretnék élni, hiszen mivel én is beteg vagyok, nekem sem hiányzik az állandó feszültség. A probléma az, hogy férjem senkire sem hallgat, gyakorlatilag lehetetlen rábeszélni a gyógyszerszedésre és tudom, hogy a helyzet változatlan marad. Nincsenek már illúzióim. A legnagyobb probléma az, hogy nagyon szeretjük egymást, egyszerűen képtelen vagyok tőle elszakadni. Többször elküldtem már, 1-2 hetet külön töltöttünk, de mindig visszafogadtam. Kérdésem arra vonatkozna, hogy hogyan töröljem ki az életemből, hogy szakítsak, hogy kell lemondani egy olyan emberről, akit tiszta szívemből még mindig szerelemmel szeretek? Nem akarok életem végéig azzal az aggódással élni, hogy vajon beveszi-e a gyógyszerét, vagy nem? Nem engedi, hogy az orvosával beszéljek, sehogy sem lehet rá hatni. Kifejezetten kérem, hogy legyen szíves arra válaszolni, hogy hogy valósítsam azt meg, hogy elszakadhassak tőle és nem arra kérem a választ, hogy milyen módon lehet elérni, hogy szedje a gyógyszerét. Előre is köszönöm a válaszát!
Kedves Zsanett!
Skizofréniában igen gyakori, hogy hiányzik a betegségtudat és a beteg nem szedi a gyógyszerét. Erre találták ki az ún. depóinjekciókat, melyeket típustól függően 2-4 hetente kell beadni és hatásuk azonos a naponta beveendő tablettáéval. Erről a pszichiátere részletesen is fel tudja világosítani Önt. Fontos, hogy a férje kezelőorvosa is megtudja, nem szedi a gyógyszereket, mert ennek esetlegesen súlyosabb következményei is lehetnek. Amennyiben az injekció valami miatt nem jelent megoldást a problémájukra, pszichoterápiás segítségre lesz szüksége az elszakadáshoz.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda!
Én a tanácsát szeretném kérni! Volt egy 4 éves kapcsolatom, ami elég komoly volt. Együtt éltünk, megkérték a kezem, igent mondtam. Terveztük a jövőt, jól éreztük magunkat. Albérletben laktunk és anyagilag eléggé ki voltunk számolva, szűkös életet éltünk. Mindig is akart egy saját vállalkozást, de sajnos anyagilag nem álltunk úgy, hogy ezt összetudjuk hozni. A végén már annyira sok volt a feszültség kettőnk között a külső hatások miatt, hogy szétmentünk. 2 hétre rá kiderült, hogy egy pénzes nő rá volt akaszkodva, mivel szar helyzetben voltunk úgy gondolta, hogy ha belemegy akkor minden jobb lesz. Ez bennem mély nyomott hagyott!!!! Mikor kiderült és megtudtam, elkezdtem ismerkedni és habzsoltam az életet szó szerint, de ettől függetlenül, hogy külön utakra léptünk legbelül nem tudtuk elengedni egymást. Én bennem mély sebet hagyott, hogy pénzes nőre lettem lecserélve, ő benne mély seb maradt, hogy más ágyába kötöttem ki nem sokkal utána, hogy szétváltunk. Azóta volt szó újra kezdésről nem egyszer, de valahogy a sebek miatt (“női-férfi büszkeség”) meggátolt minket abba, hogy fátylat borítsunk a történtekre. Ez most már 2,5 éve történt, azóta is tartjuk a kapcsolatot, beszélgetünk 2-3 havonta találkozunk. Ő jelen helyzetben eggyütt él ezzel a nővel, nem érzi jól magát vele és nem boldog (persze a vállalkozást sikerült megcsinálnia a nő által), nekem van egy kapcsolatom, amibe nem érzem jól magam és nem vagyok boldog. Most ott tartunk, hogy mivel még mindig nem tudtuk egymást elengedni lelkiekben és hiszünk abban, hogy nem örökre váltak el útjaink, megérezzük a másik jelenlétét. Mondok egy konkrétumot. Az egyik plázába mentem vásárolni és valami furát éreztem, nem tudtam megmagyarázni, hogy mit érzek de éreztem, hogy ő is itt van a közelbe. ÉS OTT VOLT. De ez oda-vissza működik. Ő is ugyanígy megérzi a közelségemet. Ez már nem egyszer megtörtént a 2,5 év alatt. Ha találkozunk, sosem bírjuk ki, hogy ne öleljük meg egymást, ne csattanjon el egy csók. Ő a mai napig hisz benne, hogy nekünk eggyütt kell megöregedni (hozzá teszem azóta is bánja amit tett, vagy már 100or bocsánatot kért). Mivel ő engedte el a kezemet és ő volt az aki szétrombolta azt a kis alapszintű életünket amink volt, én azt mondtam neki, hogy úgy vagyok hajlandó vele újra kezdeni ha azt a kis alapszintet újra eléri mivel ő szúrta el, ő rúgta fel az egészet. Ő vállalja és tudja, hogy hibázott. Most áll a dolog. Várunk mindketten, de közbe éljünk a kis életünket. Valamilyen szinten félünk mindketten az újrakezdéstől, de viszont az érzések továbbra is megmaradtak mindkét oldalról. Ha találkozunk mind a kettőnk szeme csillog és vigyorgunk mint a tizenévesek akik először randiznak:) Mi ezt az érzést úgy fogalmaztuk meg, hogy mikor eggyütt vagyunk akkor bármi történhet körülöttünk, nem számít semmi.
Szeretném ha elmondaná a véleményét erről az egészről. Létezik ennyire szoros kapocs hogy megérezzük a másikat? Létezik ilyen kapcsolat vagy csak mi nagyítjuk fel és valójában le kéne zárni??? Nem tudom mi tévő legyek…..
Várom válaszát és előre is köszönöm!
Egy 26 éves nő
Kedves 26 éves nő!
Én azt gondolom, hogy szép dolog, hogy ennyire ragaszkodnak egymáshoz ezzel a férfival, de a kapsolatuk jelenlegi formája egyikük számára sem egészséges hosszú távon. Ezért meg kellene próbálniuk dűlőre jutni abban, hogy újra együtt akarnak-e lenni – és akkor ennek érdekében konkrét lépéseket tesznek – vagy végelegesen elengedik egymás kezét.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda Nagyon szukségem volna a tanácsára .A fiam 39 éves boldog élettársi kapcsolatban élt a párjával már 18 éve fiatalon ismerkedtek meg és azota egyutt vannak 3 éves kisunokám van akit imádnak.Es mégis ennek a gyonyoru kapcsolatnak mint derult égbol a villámcsapás egyszerre vége lett Ugyanis a fiam párja abarátnojével sms-sezett amiben az derult ki hogy 6-évvel ezelott intim kapcsolata volt egy idegen férfival Afiam osszeomlott lelkileg nem tudja feldolgozni ezt az esetet ennek már 6-honapja-Soha nem ivott minden káros szenvedélytol mentes életet élt Sportolt kimondottan romantikus természetu jovágásu férfi nem ertem a kismenyem miért tette Kérdeztem azt mondja hogy o sem tudja Most a poklok poklát éljuk át de ez még mind semmi azt is megmutatta hogy ki az az ember Afiamra mindíg akkor jon rá a duhroham amikor az utcán szembe jon vele az uriember Hogy tudnánk rajta segíteni ?
Kedves Kérdező!
Véleményem szerint a legtöbb, amit a fiáért a családja tehet a csendes támogatás. Ő maga azonban felkereshetne egy szakembert, hogy a dühkitöréseit kontrolla alá vonja, feldolgozza ezt a csalódást.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Heló.Az én nagy problémám ami lassan haláálvágyat kelt bennem az a szerelem.Első szerelmemmel ,2 ével ezelőtt szakitottunk ,nagy szerelem volt.Nagyon szerettem őt és úgy éreztem ő a mindenem,ő az aki miatt érdemes élnem.Mikor szakitottunk kb fél évig depis voltam.Aztán rá 1 évre megismerkedtem egy lányal,akivel minden szép és jó,de túl egyszerűnek tűnt.Túl egyszerűen megkaptam őt és ebben nem leltem örömömet,nem éreztem azt amit az első szerelmemnél,hogy küzdenem kell érte.Aztán pár hete szakitottam vele azért mert az első szerelmemmel megint beszélgettünk,elmondta hogy hiányzom neki(ő nem tudta hogy van valakim).Aztán 1 hétre rá csókolóztunk,egy szállodában pedig nagyon közzel kerültünk egymáshoz(csoportkiránduláson).Mielőtt ”lefeküdtünk” volna azelőtt azt mondta nekem kb 1 órával ,hogy nagyon kevés esélyt lát a kettőnk komoly kapcsolatára,de én érzem hogy szeret,mert ha ez nem igy lenne akkor nem fogná a kezem,nem csókolna stb.Az a nagy kérdésem hogy az lett volna jobb ha azt mondja hogy biztos össze fogunk jönni meg minden vagy el kell fogadnom ezt.Igazából mikor a másik lánnyal szakitottam akkor a jó és a rosz közül a rosszat választottam.Úgy érzem nem tudok nélküle élni,és nagyonfélek hogy elveszitem őt.Nagyonkérem segitsen,a közelbe nincs Pszihológus se Pszihiáter ,és igy nagyon roszul érzem magam hogy nincs kivel ezt megbeszélnem ,aki tanácsot ajdon ezekután…
Kedves Norbert!
Ha Ön ennyire szereti ezt a lányt, akkor érdemes tennie azért, hogy a közelébe kerüljön. Talán ha jól érzik magukat együtt, idővel színt vallhat és a lány is meggondolja még magát: komoly kapcsolatra is vágyni fog. Ezeket a gondjait nyugodtan megoszthatja a családjával és a barátaival (ha vannak).
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda!
Kérem segítsen!
Sok megaláztatás ért az általánosban,mert többször osztályt ismételtem.A reál tantárgyak nem érdekeltek,csak az ének,tánc,rajz…ezekből kiemelkedő voltam.
Az IQ-m 118 szakértői bizottság mérte fel.A rossz tanulmányaim miatt nem mehettem semmilyen tehetség gondozói ágra,sportolnom se lehetett pedig nagyon hajlékony és mozgékony kislány voltam.
Tehát nem tudtam semmilyen módon kimutatni,hogy igenis ÉN is értékes és hasznos ember vagyok!!!! Az elismerés elmaradt és ezzel a jövőm is meg lett pecsételve.
A tanulást megutáltam mert a diplomás apám veszekedett velem az embereket is megutáltam mert kiközösített az osztály és a TANÁR IS! 8 évesen egy idegen férfi megakart erőszakolni.Tehát elég hamar elegem lett az emberekből.Így zárkózott lettem és a kapcsolataim nagy része csak érdek volt.Örömmel használtam ki embertársaimat és élveztem hogy lelki fájdalmat okozok nekik,de csak a rosszindulatú és primitív embereknek.A jó embereknek mindíg önzetlenül segítettem! Így nyugodtan tudtam aludni!
21 évesen megszületett első gyermekem.3 évesen furcsán viselkedett és 4 évesen diagnosztizálták autizmussal,addigra megszületett 2. fiam is aki egy idő után Ő is furcsán kezdett viselkedni….Ő autisztikus.A gyerekek apja elhagyott minket.
Az energia vámpír,pánik beteg és hiphonder anyámmal laktunk egy ideig.Sok volt ez nekem húszas éveim elején 2 beteg gyerek és az anyám mentális baja. nem volt mellettem egy barátnő sem. Tartós munkát soha nem tudtam vállalni,mert szünetekben vigyáznom kellet a gyerekekre.Tehát semmilyen esélyem nem volt,hogy kibontakozzak legalább egy szakma/munka terültén.
Anyámra nem vállalta a gyerek felügyeletüket szünetekben és jobb is.
A családom(testvérem,unokatesó…apám meghalt) a sajnálkozáson kívül nem kaptam semmilyen tanácsot vagy segítséget.
Idegösszeomlással többször is önként mentem csoport terápián. Antidepresszánst is szedtem évekig, ami sokat segített,de mellék hatása miatt abba hagytam 3 éve.
ELEGEM VAN A GYÓGYSZEREKBŐL!
A gyógyszert fokozatosan hagytam el….fél év volt. Öngyilkossági kényszer gondolataim voltak,szívritmuszavarom,pánikrohamaim….stb
Most már jobban vagyok…ezek meg szüntek kb. 1 éve. Jógázok,sportolok,festek,…stb,férjhez mentem. Ezzel gyógyítom magam. Sokat fejlődtem.Társoságban lenni és tanulni az még mindíg kínszenvedés nekem. STAGNÁLTAM! Nem tudok tovább fejlődni,nem tudok kiállni a gyerekeimért,magamért és ez egyre gyakrabban elkeserít!
Mennék terápiára de már szégyenlem magam és amúgy is csak gyógyszert írnának fel. A férjem egy erős,talpra esett,vidám csajt vett el(gyógyszer hatása) és milyen csalódás vagyok most neki…érzem rajta……és a gyerekeimen is.
Hogy lehetnék végre önmagam? Gyógyszerek és mellékhatásai nélkül? Kislány korom óta csak feszül bennem a tehetség amit nem tudok megmutatni és kamatoztatni.
A gyermekeim állapota is csak nyomaszt….ÚGY ÉRZEM MEGFULLADOK!
Mit tegyek Melinda???
Köszönöm válaszát: Petra….
Kedves Petra!
Valóban fontos, hogy tegyen magáért és az egészségéért, de ne csak sporttal, jógával, annál tovább kell mennie: meg kell találnia valódi önmagát. Pszichoterápiás segítséggel tud javítani kapcsolatain (is).
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda !
Olyan dologgal fordulok önhöz ami régóta nyomaszt jelenleg szorongásom van ,depresszióval is küzdök és pánikbeteg is vagyok .Jelenleg ezek miatt nincs munkám.
Édesanyámnál élünk párommal de ami miatt megkerestem önt, az pont ez még nem tudok kikászálódni a problémákból és még vannak félelmeim,de első sorban arra szeretnék választ kapni magától hogy, hogyan tudom könnyebben az édesanyámmal való kapcsolatomat kezelni,javítani . 26 éves férfi vagyok és beleszól mindenbe, ami idegesít. pénzügyektől kezdve mindenbe, ami zavar, mert úgy gondolom ehhez semmi köze nem egészséges, engem se érdekel hogy ő mit vesz mit sem. Na már most a párom fizetéséből élünk, és adunk anyumnak ,tehát ezzel nincs is gond. Azzal viszont van hogy akár mit akarok magamnak venni, állandóan megaláz hogy nem dolgozom, és mindig úgy hoz ki hogy nem vagyok kb “ember” se csak egy kutya, mert hogy nem érdemlem meg meg stb, és én ezt alázásnak veszem főleg hogy sokszor a párom előtt teszi ami hosszú távon nem jó. Párom megért és támogat ezekbe a nehéz időszakokba míg az anyám elítél. De ezt nem szeretném hogy addig “tömje” úgymond a párom fejét míg el nem hagy, ezt én féltékenységnek veszem , mert ebből azt szűröm le hogy jobb lenne ha észrevenni hogy szemét vagyok meg stb aminek elhord. Én nem érzem magam rossz embernek, ezektől a betegségektől/állapotoktól függetlennek, nem iszok, nem cigizek, semmi rossz dolgot nem teszek, hűséges vagyok , átlagosnak mondanám ilyen téren magam , de mégis úgy érzem mintha folyton alázna anyum hogy nem segítek neki anyagilag. Sok szorongásom ebből is adódik se önbecsülésem ,se önbizalmam, tehát önértékelési problémáim vannak , mert csak a rosszat kapom az anyumtól én buta hogy szépen fogalmazzam elhiszem felveszem, mert csak ezt hallom tőle.És nyilván közös az a pénz amit igaz hogy a párom keres de mivel élettársam így közös minden , ha fordítva lenne akkor én is így mondanám ,és párom és az hogy közös, miénk, stb. így vélekezik. Édesanyám meg hogy ez az övé , kérhetek e tőled, mondja a páromnak mintha én ott se lennék és ez nekem fáj, Beszélgettem vele, volt hogy pozitívan fogadta volt hogy lehurrogott. De ált. negatívan áll mindenhez, hozzám is, semmibe nem néz. A lényeg az hogy mindig azt mondja hogy ő tart el minket, meg ő segít mert éhen halnánk, de nem igaz mert mindig minden számlába adunk pénzt, de mikor veszekszik ő így mondja.Sokat segít nekünk, amit egyikünk se vár el. De ha nem fogadjuk el akkor olyan szinten cirkuszol hogy nem igaz, ezért egy idő után elfogadjuk nem lehet mást tenni !! Mert már volt ebből cirkusz inkább belemegyünk, Ha elfogadjuk az se jó mert hánytorgat, veszekszik hogy ő tart el stb. én nem már ezt az egész ” játékot ” nem bírom nem akarok ebbe részt venni hogy most ránk tukmálja a dolgokat, értem én hogy anya meg segíteni is akar és szép is , és örülök is, de mindig vita van belőle, úgy vettem észre hogy direkt csinálja hogy veszekedhessen akkor nyugodt, mindig indulatos velünk, nyilván van hogy én is úgy szólalok meg ahogy nem kéne, tehát nem festem le őt rossznak, magam jónak. De engem ez zavar, Meg azt mondja hogy már nekem kéne őt eltartani nem neki minket, de hát nem tart el , mégis ezt mondja. Ami zavar. A másik meg az hogy a mai világban nehéz is ketten albérletben megélni szerintem tehát ha majd külön költözünk, örülünk ha ketten megélünk, de természetesen ha tudunk segítünk rajta, Ö viszont azt várja el hogy 100%ba tartsuk el, amit már nem azért ,de nem lehet elvárni mert senki nem tesz/tud ilyent ,csak akinek megfelelő anyagi háttere van. Azért azt mindenki tudja hogy a mai világban két fiatalnak nem sok pénzből egy harmadik embert eltartani nem egyszerű.Itt ahol élek nem lehet nagyon sokat keresni munkahelyeken , nem város. A másik meg csak 54 éves lesz, De mintha ő is szorongana , vagy nem tudom ,mert mindig azt mondja mi lesz ha ő beteg lesz hogy fogjuk eltartani, előre fél, mert nincs párja. Úgy érzem hogy segítenem kell neki ha külön költözünk annyi mindent tett értünk, nyilván meg édes anyám is és szeretem ennek ellenére, de sokszor ilyen ami fáj, Tehát amibe tudom majd támogatom, de ismerem ha nem tudnám eltartani akkor én lennék a szemét gyerek aki tojik a fejére hogy tehetem ezt stb. Van még egy lánya az én nővérem , soha nem segítette semmibe soha nem tartotta el soha nem adott pénzt. max 2x életébe, Tőlem elvárja mert én ott lakom, de tudom ha külön költözöm is akkor is CSAK és kizárólag tőlem fogja elvárni , azt hogy a nővérem tojik a fejére nem érdekli ilyen szempontból.(anyagi rész)De ez megint csak rosszul esik mert nem érzem magam kevesebbnek a tesómnál mégis minden tőlem van elvárva, ami viszont zavar , ha ugyanúgy egyenlőek vagyunk tőlem mindent elvár és ha valamit nem kap már nem vagyok a gyereke meg csúnyán beszél, ha tőle sose kapott semmit , az nem baj.És nagyon érzékeny vagyok férfi létemre mert , ezekre még nekem van lelki ismeret furdalásom hol ott semmi rosszat nem tettem, de sajnálom mert az édesanyám. A párom mondja hogy ez már nem normális hogy ennyire szid engem ne higgyem el ő próbál lelket önteni belém,de ez sokszor kevés, mindig rettegésbe tart , hogy ha majd el hagy a párod ez meg az lesz, mondja nekem , ha majd ez meg az lesz velem, és ez is fáj ne mondjon ilyent. Főleg labilis állapotba több dologtól félek , hiszek el amit ő vagy más mond hisz szorongok , pánikos vagyok. Sőt elég régóta köhögök, kb 1.5 éve. napi szinten, se sav, se szív se tüdő, mindenki mondja hogy akkor ezek után idegi alap a ki nem mondott dolgoktól és régebben sokszor sajnos nem tudott tőlem aludni , és üvöltve jött át ha még egyet merek köhögni akkor öngyilkos lesz, vagy miattam cigizik ő le akart szokni, de felhúztam és miattam szokik újra rá, és majd én miattam hal meg én ezt lelki terrornak nevezném, és ezekre sajnos nem nyomda képes szavakkal illetem hogy hogy lehet ilyen stb. nem írnám le tehát én se vagyok fenékig tejfel ,. de én úgy érzem ezek az idegi dolgok váltják ki nálam mert meg akarom magam védeni mert nagyon fáj, és rettegek ha meg hal azt fogom érezni hogy én tehetek róla. ezt egyszer elmondtam egy nyugodtabb állapotomban neki , és azt mondta ne gondoljak rosszra , mert nem tehetek róla ő csak ideges, tehát régen is volt olyan semmi nem volt fullra nyugodt és mint aki bekattan bejön éjjel és örjöng velünk, És a régi sérelmeket hozza föl amibe ha hibáztunk /tam is megbeszéltük már vagy 2 ,1 éve és azt hozza fel, mintha néha már keresné a vitát. És elegem van ebből az “elnyomásból” szeretném tanácsát kérni ,nyilván javasolni fog kezelést, de nagyon hálás lennék valami konnkrét tanács, ötlet amit ideiglenesen lehetne alkalmazni, míg jobban leszek , és elköltözünk mert ez a célom. Köszönöm megértését üdv.
Kedves István!
Véleményem szerint valóban a mielőbbi költözés és természetesen emellett a pszichoterápian jelentene megoldást a problémáira. Fontos, hogy ezeket mielőbb megtegye, hogy még súlyosabb pszichés vagy más egészségügyi probléma ne alakuljon ki.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda!
Megítélésem szerint súlyos önbizalomhiánnyal küzködök. Nem szeretek utcára menni, emberekkel találkozni, van némi halálvágyam is. Életemben minden közösségben kiközösítettek, gúnyoltak a csúnyaságom miatt. Ma 26 évesen is előfordul, hogy megszólnak emberek az utcán, hogy milyen csúnya vagyok. A családom nem akarja nekem beismerni, hogy az vagyok, persze megértem őket. 7 éve vagyok együtt a barátommal, de még mindig különélünk a szüleinkkel. Az gondolom, hogy ez amiatt lehet, mert ő is annak tart engem és vár valami jobbra, akivel elkötelezheti magát. Vékony vagyok, az egyik szemere kancsal is egy kicsit, meg még sorolatnám, semmi szerthető nincs bennem. Tudna nekem abban segíteni, hogy kihez fordulhatnék segítségért? El kellett volna kezdem dolgozni, mivel nem rég befejeztem az iskolát, de nem merek belevágni. Félek az emberektől, attól éppen mikor fognak megalázni. A négy fal közé zártam magam.
Válaszát előre is köszönöm.
Kedves Anna!
Az önbecsülés nem külső adottságok kérdése, pszichoterápiás segítséggel lehet megváltoztatni mindezt.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Doktornő.
A segítségére lenne szükségem az alábbi problémámban.
Igen nehezemre eseik hűségesnek lenni. Egyfolytában a nők járnak a fejemben. Munkahelyen, otthon bárhol. Mivel a társadalom azt kívánja így senki nem tudja ezt. De amint van10 percem egyedűl már az efféle igényeket kielégìtő oldalakat (lányokat) böngészem. 1* elgyengültem és megcsaltam így a páromat. A rémisztő, hogy semmi féle lelkiismeret problémát nem okozott. Munkám során is a kolleginákat nezegetem. Ábrándozom, hogyan lehetne megkapni őket. Kicsit mintha pszihopata lennék. Tudatos énem tudja hogy ez rossz. Ezért folyamatosan küzdök magammal. Ami elég fárasztó dolog. Illetve nem tudom, hogy megérdemlem-e hogy párom legyen. Mert tudatában vagyok a rossznak.. Elég durván hangozhat persze nem kukkolok vagy ilyesmik. Csak “kulturált” keretek között.
Várom szìves tanácsát.
Köszönöm fáradozását
Kedves Zoltán!
Ha pszichopata volna, nem érezné, hogy nem érdemli meg a párját szoknyavadász temészete miatt. Inkább azon kellene elgondolkodnia (pszichoterápiás segítséggel), hogy miért van szüksége erre az állandó izgalomra, mi az amit keres benne.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda!
Tanácsát, véleményét, esetleg segítségét szeretném kérni a következőben: Barátnőm és én, 2,5 évig voltunk/vagyunk együtt, Angliában élünk, dolgozunk, közös albérletben laktunk, tervezgettük a jövőt, mindaddig, amig múlt hónapban el nem költözött. Az ide vezető út hosszas és rögös, veszekedésekkel tarkított. A legnagyobb, általa felhozott ok, hogy nem törődtem vele, és nem adtam meg neki amit szeretett volna. Bevallom többször is leültünk előtte átbeszélni a dolgokat, lényegében csak a veszekedések szűntek meg, de sajnos ugyanúgy semmibe vettem az érzéseit, közeledését, nem változtam meg. Abban a percben, amikor kilépett az ajtón, tértem csak észhez és fogtam fel, mit tettem. Akkor döntöttem el, hogy bármire képes lennék érte, hogy visszajöjjön, akár radikális mértékű változásra is. Azóta eltelt egy hónap, párszor találkoztunk, egyszer pedig nagyon csúnyán össze is vesztünk. Ennek eredménye, hogy most már nem is beszélünk, Ő szeretne most egyedül lenni, lenyugodni, gondolkodni, időt és teret kért, amit próbálok megadni, de nagyon nehezen megy. Azt is megtudtam, hogy tetszik neki valaki.Emiatt kértem az áthelyezésemet, amire május 27-ig mondanom kell valamit. Ez 130 km távolságot jelentene. Viszont nem szeretném zavarni most ezzel. Azt mondta, hogy ha Isten egymásnak teremtett minket akkor egymásra fogunk találni. A baj az, hogy annyiszor megbántottam és megígértem neki, hogy megváltozom, hogy most már nem hisz nekem. Valamint én egy közös ismerőstől azt hallottam vissza, hogy minél messzebb akar tőlem lenni, és már nem akar semmit tőlem. Teljesen összezavarodtam, nem tudok enni és aludni sem jól. Minden pillanatban csak erre a témára gondolok. Tudom, hogy ez nem túl szerencsés, ezért kérnék Öntől tanácsot, segítséget. Hogyan tudnék ebből a helyzetből jól kijönni? Ön mit javasolna?
Válaszát előre is köszönöm!
Tamás
Kedves Tamás!
Ha Ön ennyire szereti a barátnőjét, bármit megtenne, hogy újra együtt legyenek, érdemes ezt elmondania neki. Ha eddig nem tudták ketten megbeszélni a problémákat, azt is javasolhatja, kérjék szakember segítségét. Ha Ő is ragaszkodik még Önhöz, értékelni fogja a hozzáállását.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda!
Bár tudom, elhamarkodott lenne online ilyen döntést hozni bárki felett is, én mégis arra kérem, mondja el, ön szerint ami velem van, lehet-e valamilyen személyiségzavarom és ha igen, vajon milyen? 22 éves lány vagyok, a családommal élek, soha nem tudtam sehol se elhelyezkedni, nem dolgozom, iskolából-iskolába raktak tinédzser kormban… Tinédzser koromban erős szuicid hajlammal, rohamokkal, stb pszichológushoz küldtek ahol először bipoláris zavarra, majd borderline személyiségzavarra gyanakodtak… Azóta a pszichológustól elváltam és évek óta csak “vegetálok”.
A jelenlegi dolgaim nagyjából, amit ösze bírtam szedni:
– emberekkel a kapcsolatom függőség és lázadás káosza,
– nem düh, hanem kétségbeesés rohamaim vannak,
– a kapcsolataimat harag, utálat, félelem kiélésére használom,
– félek hogy nagy bajba kerülök ha túl közel kerülök valakihez, félek a szeretetem kifejezni
– félek az érintéstől
– iszonyúan vágyom az érintésre,
– a kapcsolataimat a biztonságérzet kijátszására használom,
– nem tudok működni ha nincsen senkim, ha nincs kivel, nem mozdulok ki a lakásból sehová se, semmiért se,
– azt érzem, akarok uralkodni mások felett, nem bírom elviselni ha a legminimálisabban is kontrollálni akarnak, vagy beleszólnak a dolgaimba,
– DE azt akarom hogy mások, vagyis a barátaim uralkodjanak fölötttem és döntsenek a dolgaimról és “vezessék az életem”
– a családtagjaim, vagy a vendégek elől bujkálni szoktam ha nem akarok velük találkozni (pl bebújok az asztal alá)
Szexelni nem szeretnék, A MEGFELELŐ EMBER társaságában igen higgadt és normális tudok lenni, a haragomat gyakran elfojtom, nem szoktam szétverni a szobámat pl, de néha brutális módon zokogok és üvöltök… Az egyedüllétet jól bírom, úgy értem nem akarom felvágni az ereimet csak mert egyedül vagyok pár napig illetve volt olyan több hónapos időszakom mikor tényleg senkim nem volt csak az interneten csevegtem… DE nagyon szeretek emberekkel lenni és ha sokáig vagyok a barátaimmal, és utána másnap egyedül kell lenni, na az nagyon rossz, olyankor úgy érzem magam mint egy drogos akit megfoszotottak az anyagától. Ha sikerül kiadnom a bennem tomboló indulatokat, soha nem érzem hogy elég lett volna és bevallom alig várom a következő alkalmat hogy újra tombolhassasak…. 1-2 évig beállt nálam egy “szünet”, emiatt a személyiségzavar megkérdőjeleződni látszott, de újra elindultam a lejtőn. Minél közelebb kerülök valakihez, minél több vagy mélyebb (baráti!) kapcsolatom lesz, annál jellemzőbbek lesznek rám ezek a dolgok és megint elkezdtek rohamaim lenni (sírvaüvöltős-földönfekvős önkívületi állapotok) – amíg nincsenek kapcsolataim nincsenek rohamaim sem!! (viszont életem sem)
Kedves Violetta!
Bár diagnózist nem állítanék fel a levele alapján, annyi egészen bizonyos, hogy pszichoterápiás segítséget kell kérnie. Fontos, hogy találjon egy olyan szakembert, ami mellett hosszú távra el tud köteleződni, hogy az Önben levő érzelmi zűrzavart rendbe tegyék.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Szép jó napot kívánok!
Rendészeti főiskolára jelentkeztem és majd lesz egy elbeszélgetés pszichológussal.
Lenne pár kérdésem.
Ha mondani kell egy rossz tulajdonságot, ön szerint mi legyen az ?
Ha megkérdezi azt hogy miért akarok rendőr lenni milyen választ adjak ? Ön szerint jó az, hogy mert a családban is van rendőr, és nagyon tetszik ez a hivatás, érdekesnek találom az emberekkel való foglalkozást, munkát.
Van 1 szakmám de nem helyezkedtem el vele, 1 évig munkanélküli voltam jelentkezés előtt, ezt inkább meg se említsem vagy hogy kéne megfogalmazni, hogy ne negatívumként jöjjön le ?
Ön esetleg tudna mondani bármilyen hasonló kérdést amit egy rendőrségi pszichológus feltehet majd nekem, hogy ne érjen váratlanul ?
(Mivel nem ismer, nem várok olyan választ ami személyre szabott, csupán olyat kérnék ami átlagosan megállná a helyét egy pszichológusnál .)
Előre is köszönöm a válaszát!
Kedves Péter!
Szerintem nem érdemes túlzottan jó színben feltűnetenie magát a rendőrségi pszichológus előtt, mert az nagyon átlátszó. Inkább legyen őszinte, ami a rossz tulajdonságait illeti. Persze inkább a jók legyenek túlsúlyban, ha jellemeznie kell önmagát. Szerintem nincsen gond a motivációjával, nyugodtan felvállalhatja. A munkanélküliséget viszont csak akkor mondanám az Ön helyében, ha rákérdeznek.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Szepjonapot, apukam meghalt Aprilis 1. 2015. azota egy meg magyarazhatatlan allapotban vagyok egyszeruen nemtudok rolla beszelni ismerosoknek baratoknak mièrt van ez hogyan tudja m lekuzdeni ezt az erzest egyszeruen zavar ha valaki ra kerdez kerem adjon tanacsot koszonettel
Kedves Kérdező!
Teljesen érthető, hogy nehezen beszél az édesapja elvesztéséről, hiszen még nagyon friss ez a tragédia. Fontos azonban, hogy meg tudja élni az ezzel kapcsolatos fájdalmat, hogy természetes módon dolgozza fel a történteket. Ennek hiányában a későbbiekben pszichoterápiás segítségre lehet szükség.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Februárban késett a menstruációm, vettem egy terhességi tesztet, pozitiv lett. Azonban másnap, megjött. Márciusi hónapban megint késett. Szintén teszteltem, pozitiv, plusz tipikus terhességi tünetek. Szültem már két gyermeket, és abortuszon is estem már át, azonban az eltelt időben nőgyógyásznál mégsem jártam. Az utóbbi egy évben, intravénás kábitószerhasználó lettem, azonban a két gyermekemet, teljes mértékig ellátom, én nevelem őket, iskoláztatom, ovoda, stb. Nem szeretnék a kábitószer fogyasztásomra hivatkozva menni az abortuszra, hogy ne veszitsem el a két kislányomat!!! Viszont attól tartok, hogy már kifutottam az időből!!!!! Úgy tudom, hogy 16. hétig még elveszik a gyermeket, ha az különösen indokolt. Hát nálam az!!! Pszichikailag sem állok újra készen egy csecsemőre!!! Nem szeretném megsz3lni!!! Az apuka gőzőm nincs, hogy ki????Több férfival is közösültem az elmúlt időszakban. (3-mal) De ők is kábitószerfogyasztók, ahogyan én. Nem szeretnék egészségtelen gyermeket világra hoznni!!! Tuodm, hogy minél hamarabb orvoshoz kéne mennem, de félek szembesülni az igazsággal. EGyszerűen a drog, a félelem, és a mindennapok, csak a napok halogatására késztetnek. Mit tegyek??? Mik a lehetőségeim!!! Nem akarom ezt a gyereket!!!!!!!!!!!!!!nem nem nem
Kedves Mónika!
Valóban nincs egyszerű helyzetben, viszont ha ennyire egyértelmű hogy nem akarja megtartani a babát, igazán nincs miért tovább várnia. Ha kell, találjon ki valamilyen indokot, ami miatt el tudja vetetni (például erős gyógyszerektől is beteg lehet) és ha megtörtént a terhességmegszakítás, mielőbb forduljon pszichológushoz, addigktológushoz. Lényeges, hogy pszichoterápiás segítséget kérjen a drogfogyasztás leállításához, mert ha így folytatja, valóban elveszítheti a már meglevő gyermekeit.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Doktornő!
Azért döntottem ugy, hogy magahoz fordulok, legalabb is valaki olyanhoz aki ért hozzá és tud segíteni mert már lassan az őrületbe kergetnek a gondolataim és a bizonytalanságom.
1hét múlva töltöm be a 16.életévemet, és 2 nappal ezelott megneztem egy youtubos videót amiben egy lány hosszasan ecsetelgeti a melegség tévhiteit az elfogadást stb stb. Majd bevallja, hogy ő is meleg, ezutan kerdesekre ad valaszt amit a nezoi tettek fel neki a melegsegevel kapcsolatban.. Amiota megneztem ezt a videot azota eleg surun eszembe jut napkozben, az, hogy ugye én nem vagyok meleg? Világ életembe csak a fiúk tetszettek és soha nem éreztem semmilyen vonzalmat lányok iránt, azonban nem volt meg kapcsolatom. A barátaim nagy része lanyokbol tevodik ki, sot joforman nincsenek fiu barataim.. De soha nem gondoltam még lányra úgy…..Így hát többnyire biztos vagyok abban, hogy en hetero vagyok, de néha elbizonytalanodom, még most a levél írás közben is sokszor eszembe jutott, hogy áhh kitörlöm ezt az egeszet mert en biztos vagyok, benne, hogy a fiukhoz vonzodom.. Azonban a bokkeno az, hogy én nem undorodom attol sem ha peldaul elkepzelem magam egy lannyal csokolozni, (amit eddig soha sem tettem, nem fantazialtam ilyenekrol csak is kizarolag most az utobbi idobe, es csak azert, hogy ellenőrizzem magam, hogy hetero vagyok-e) ezert is ijedtem meg attol, hogy én ezt miért nem tartom undorítonak, lehet azert mert nagyon tolerans vagyok a melegekkel es abszolut elfogadom oket, csak maximum nagyon furcsallom.. Szeretnek megnyugodni, afelől, hogy nem kell aggodnom amiatt hogy meleg vagy esetleg biszexualis lennek, mert hogy olvasgattam az interneten es azt talaltam sok helyen, hogy ez a zavarodottsag termeszetes ebben a korban de majd elmulik stb. Nyugtasson meg kerem, hogy ez valóban így van mert én nem érzem magam másnak és nem is szeretnék más lenni, de még is olykor olykor elbizonytalanodom..
Válaszát előre is köszönöm, és elnézést a levelemben való ékezet nélküli írást vagy az előforduló helyesírási hibákat és a furcsa megfogalmazást.
Kedves Ani!
Szeretném megnyugtatni, attól, hogy nem találja undorítónak a homoszexuális kapcsolatokat még nem jelenti azt, hogy a saját neméhez vonzódna. Talán más dolgok állhatnak zavarodottsága hátterében, ami valóban természetes, átmeneti állapot lehet az Ön korában.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda!
27 éves nő vagyok, a párom 30 éves. 3 éve vagyunk együtt, nem felhőtlen, de szeretetteljes kapcsolatban. Most viszont azt hiszem, tényleg komoly gondjaink vannak.
A párom nagyon szeret számítógéppel játszani. Néhány hónapja, egy stresszesebb időszaka után azt vettem észre, hogy szívesebben marad otthon, a géppel játszani. Egy darabig igyekeztem hagyni. Többször mondta, hogy a játék megnyugtatja, azt gondoltam, ez talán egy eszköz, hogy összeszedje magát. Azóta viszont – számomra – pokollá vált az életünk.
A párom egyre többször a géphez menekül, ha stresszes helyzet áll elő. Egy ideje akkor is játszik, ha velem van, és van, hogy képes előbb hazamenni tőlem, hogy otthon egyedül játszhasson. Közben tudom, hogy nem játékfüggő, a barátaival eljár, akár több napot is eltölt velük.
Szerettem volna nyugodtan beszélni vele, próbálom figyelni, segíteni ahol tudom, de a számítógépezést nem tudom kezelni: ilyenkor szinte semmi jelet nem ad magáról, megszűnik számára a külvilág. Tényleg igyekeztem kezelni a helyzetet: kerestem olyan játékot, amit együtt játszhatunk, próbáltam részese lenni annak, amit csinál, hogy jobban megértsem őt – de sajnos ez sem segített.
Már nincsenek valódi beszélgetéseink, nincsenek közös tevékenységeink, vagy ha vannak is, közben folyton a géppel konkurálok. Biztos vagyok benne, hogy a párom valamilyen stresszhelyzetet él meg mellettem, ezért fordul egyre inkább a játék felé – de hiába igyekszem nyugtató körülményeket teremteni, nincs esélyem beszélni vele.
Mit tehetnék ebben a helyzetben?
Köszönöm szépen a válaszát!
Kedves Eszter!
Szerintem is előfordulhat, hogy valami olyan zavarja a párját a kapcsolatukban, amit nem képes elmondani, ezért menekül a játékba. Próbáljon finoman rákárdezni erre, beszéljenek az érzéseikről, problémáikról, kapcsolatukról.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Jo napot kivanok. A segitseget szeretnem kerni. Van egy5 eves kisfiam. Nagyon zarkozott. Az ovodaba nem beszel senkivel, csak a baratjaval, massal nem, meg az ovonokkel sem. Otthon sokat beszel, a nagyszulokkel is, de ha idegen van jelen, nem szolal egy szot sem. Annyira nem beszel, hogy az ovodaban, vagy egy mas helyen, ha en vagy valaki a csaladbol nincs jelen nem kerozik ki a wc- re sem. Kb az ovoda kezdese ota valtozott meg, addig nem volt ilyen. De mar egyre zarkozotabb. Probalom hogy baratkozzon masokkal a jatszoteren, de nem megy. A masik problemam, hogy eleg gyakran vannak duhrohamai. Ha valami nem ugy van ahogy o szeretne, akkor felidegeskedik, ordibal, es hajigalja a dolgait. Nem tud uralkodni magan. Ilyenkor beken hagyom egy darabig mert ha beszelek vele jobban ordit. Nem tudom miert viselkedik igy, mert itthon ilyen viselkedest nem latott senkitol. A hisztije utan mindig megbanja, bocsanatot ker. Ha kerdem, hogy viselkedik-e meg igy, azt valaszolja, nem tudom.Van egy 9 eves kislanyom, vele is sokat veszekszik. O megprobal utanna hagyni. Nem tudom, hogy fontos- e nagyon sokaig a fekete volt a kedvenc szine- mindent feketebe szeretett. Most mar a lila.Kerem segitsen mit tehetek, hogy segitsek rajta? A valaszat elore is koszonom.
Kedves Noémi!
Többféle kérdést felvet bennem a levele, melyekre talán csak egy pszichológiai vizsgálat tudna hiteles választ adni. Az első, hogy mitől lesz egyre zárkózottabb a kisfia, hogyan érzi magát az óvodában, voltak-e rossz élményei, milyen a kapcsolata az óvónőkkel, többiekkel. A dühkitörései mióta vannak, hogyan kell elképzelni őket? Milyen gyakran kel ki magából? Akadályozza-e ez bármiben? Hogyan csillapodik le?
Üdvözlettel: Habis Melinda
Üdvözlöm, kedves doktornő!
A segítségére lenne szükségem, mert már érzem hogy lassan kezdek összeroskadni. Először is nagyon tisztelem a munkásságát, hogy olyan embereknek segít önszántából, akiknek szükségük van rá, és valamilyen szinten boldogságot, jó érzést okoz magának is hogy segíthet másoknak,és képes is rá. Ez egy csodálatos tulajdonság, úgy érzem én is megkaptam ezt az élettől, de sajnos ebben a helyzetben nem tudok mit tenni. A bizalmam ön felé teljes mértékben megvan, de a ki létemet nem szeretném elárulni, nagyon szépen kérem ez ne jelentsen gondot önnek, csak egy kis rövid válaszra, segítségre van most szükségem ebben a nehéz időszakomban.
Az én történetem annyi lenne hogy, Szeptember óta új iskolába kerültem tovább tanulás céljából… új osztály, új emberek, új barátok… Itt megismerkedtem egy nagyon aranyos, kedves, bolondos, jószívű lánnyal akinek már egy 2 éves kapcsolata van. Legjobb barátok lettünk, mondhatni lelki társak annak ellenére hogy csak nagyon jó barátok vagyunk. Mikor megismertem éreztem hogy nagyon sok közös van bennünk, eltudunk akármiről beszélgetni.
Először csak barátilag tekintettem rá semmi több, pedig nem vagyok egy lányokkal barátkozó típus. Aztán belementünk mélyebb komolyabb dolgokba, meg is lepődött hogy van ilyen oldalam is a sok nevetés és komolytalan arcom mögött. Amit tudni illik rólam hogy igazából nagyon egy érzékeny fiú vagyok, amit nehezen tudok elfogadni a baráti köröm sem ilyen, de igaz barátok. Az érzéseimet sajnos nagyon nehezen tudom kimutatni, még azok felé is akiket teljes szívemből szeretek, talán félek hogy kihasználnának miatta az életben, volt már rá példa. Lényeg a lényeg hogy megértettük egymást, én nagyon nehéz időszakán túl segítettem pánik beteg volt. Mindig én öntöttem a lelket belé, és meg is mondta hogy rengeteget köszönhet nekem, soha nem találkozott még ilyen emberrel és hogy sohasem szeretne elfelejteni, elveszteni… belebolondulna. Állandóan ölelget, ha nem lát egy darabig azt mondja hogy hiányozni fogok neki. De ez csak jobban hozzáláncolt és megtörtént ami miatt boldogtalan vagyok hónapok óta, emiatt fogytam 15 kilót… Szerelmes lettem belé. Sajnos tudom hogy ő ilyen és nem érez irántam semmi mást, csak eszméletlenül erős baráti köteléket. Az első nála sosem lehetek, miattam jó ruhákat sosem fog felvenni… A családom látja rajtam, hogy boldogtalan vagyok már egy jó ideje, édesanyám állandóan azt hajtogatja hogy annyira rossz engem ilyen boldogtalanul látni. Elmondani nem szeretném az érzéseimet a lánynak, tudom hogy mellettem maradna úgy is, de így hogy barátja van képtelen vagyok, értem nem hagyná el, és nem is szeretném mert ő boldog vele legalábbis szerintem. Nem szeretnék más párkapcsolatába belerondítani, de egyszerűen az érzelmeimet képtelen vagyok más irányba fordítani. Bármit megtennék érte minden boldogságot megadnék neki. Sajnos nagyon nagyon nehéz csak egyszerű barátként nézni rá minden nap az iskolában úgy hogy állandóan együtt vagyunk, egymás mellett ülünk, állandóan beszélgetünk és folyton hozzám bújik és ölelget és mondogatja hogy mennyire szeret, de ő ilyen, ilyen a természete. Soha életemben nem éreztem még ilyent, ki akarok belőle szeretni, csak barátként tekinteni rá. Nem bírom már ezt az egészet én csak boldogságot szeretnék. Hogy fogom kibírni az elkövetkezendő pár évet? Elegem van már a reménykedésből, minden lányban őt látom aki iránt érdeklődni próbálnék. Egyébként akik ismernek engem el nem tudnák képzelni hogy én ilyent írtam.
Nagyon szépen köszönöm hogy elolvasta, már ez rengeteget segített hogy valakinek elbírtam mondani az érzéseimet.
Üdvözlettel:
Kedves Kérdező!
Valóban fontos, hogy kaidja a legbelsőbb,, nyomasztó érzéseit is, hogy ne rombolják Önt tovább.
Konkrét problémájára rátérve azt gondolom, nem egészséges, hogy ez a lány nem tudja hogy Ön szereti és nem képes csak barátként gondolni rá. Tehát két megoldás van arra, hogy a saját lelki egészségét megóvja: az egyik, amit nem szeretne, hogy elmondja neki az érzéseit, a másik, hogy befejezi a vele való barátkozást, megszakítanak minden lehetséges kapcsolatot. (Bár nem könnyíti meg a helyzetet, hogy Önök padtársak, egy osztályba járnak, de ettől még nem feltétlenül kell beszélniük egymással.)
Üdvözlettel: Habis Melinda
Jó napot kívánok !
Van egy barátom aki 47 éves elvált, a válása után volt két nő akit szeretet de ők elhagyták, ezért azóta fél szeretni. Fél mindenfajta pozítiv érzéstől! Ha egy kicsi érzése is kezd lenni irántam akkor szakít velem ,mert ő nem érdemli meg a boldogságot. Mit tegyek én szeretem őt és tudom, hogy egy csodálatos ember. Egy nullának érzi magát aki csak a rosszat érdemli.Az anyukája hallani se akar arról, hogy egy nőt is bemutasson neki, mert ő nem fog még egy nőt megszeretni. Nem akarom elveszíteni őt !
Kedves Kérdező!
Eléggé nehéz lehet, hogy nem engedi közel magához ez a férfi, annak ellenére, hogy egyértelmű, Ön milyen erősen kötődik hozzá. Azt gondolom, a férfinak pszichoterápiára volna szüksége a múlt kudarcainak feldolgozásához és önbizalma visszaállításához.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda!
28 éves nő vagyok, 1,5 éve van egy párkapcsolatom, de még nem élünk együtt, Ő is, és én is a szüleinkkel lakunk, 70 km-re egymástól, hétvégente találkozunk. Párom – aki szintén 28 éves – szeretne már összeköltözni velem, amit én is szeretnék már, csak úgy veszem észre magamon, hogy nehezen „válok el” a családi háztól, melyben felnőttem, szeretek itt lakni, itt nőttem fel. Tudom, hogy egyszer úgyis „ki kell repülnöm” a családi fészekből, csak számomra nehéz, még a gondolat is. Olyan megyében élek, ahol nagy a munkanélküliség, párom Budapest mellé szeretne költözni, mivel Pesten több a lehetőség, és a bejárás nem komplikált, de szeretnénk vidéken élni. Páromnak jelenleg nincs állása. Engem a munkahelyem ide köt, bár arrafelé is el tudnék helyezkedni, viszont lehet, nem keresnék ennyit, mint a mostani helyemen, ahol szeretnek is. Bonyolítja a helyzetet, hogy a szüleim is nehezen fogadják el, hogy esetleg messzebbre költözöm, és feladom a jó munkahelyem. Kérdésem: mit tehetnék ez ügyben, hogy könnyebben fogjam fel ezt az egészet, és merjek belevágni a „közös életünkbe”?
Válaszát előre is nagyon köszönöm!!!
Kedves Döntésképtelen!
Azt gondolom, hogy ha a párkapcsolata biztos, boldog akkor meg fogja tudni hozni ezt a döntést és képes lesz elhagyni a szülői házat. A túlzott szülői kötelék elviselhetőbbé, kissé lazábbá tételéhez pszichoterápiás segítségre lehet szükség.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Doktornő!
Nagyon összetett problémával fordulok Önhöz. Válófélben vagyok, nem működött házasságunk a férjemmel, emiatt én is és ő is másnál kerestük a boldogságot. Én úgy érzem, meg is találtam. Fiatal vagyok, eddig a szüleimnél éltünk a férjemmel, de miután úgy döntöttünk, hogy elválunk elköltöztem otthonról. Ennek több oka is volt, természetesen az is, hogy megismerkedtem a jelenlegi párommal. Elkövettem azt a hibát a férjemmel, hogy minimális ideig éltünk együtt a házasságunk előtt és úgy vélem, ez is közre játszott abban, hogy eltávolodtunk egymástól. Ez édesanyám kikötése volt és én nem mertem ellenkezni. A jelenlegi párommal viszont nem szeretnék ebbe a hibába esni. Hétköznap szinte együtt élek a párommal a hétvégéket megosztjuk, egyszer vele egyszer otthon. De ez így nem működhet tovább. Édesanyámnak ezt eddig nem mondtam, úgy érzem, hogy nem tudná elfogadni ezt a helyzetet. Vallásos is, ami még inkább nehezíti a dolgomat.Persze én is az vagyok, de képtelen vagyok erről a szerelemről lemondani és együtt szeretnék élni a párommal. Mégis, hogy mondjam ezt el neki úgy,hogy ne bántsam meg? Nagyon szeretem őt, tisztelem és becsülöm, soha nem akarnék rosszat neki, de boldog szeretnék lenni.
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel:
Rozina
Kedves Roznia!
Leveléből érződik, mennyire szoros a kapcsolata az édesanyjával, mennyire fél hogy meg fogja őtbántani. Mégis arra biztatnám, hogy merje felvállani az elképzeléseit, kipróbálni őket az életben, mert akármennyire szereti is a szüleit, nem tudhatja más jobban, Önnek mi a jó.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Jónapot kívánok tisztelt doktornő!
Én egy egy kérdésre szeretnék választ kapni, ha lehet emailban. Én egy fiatal közép iskolás lány vagyok, és van egy idősebb barátom, aki már kijárta a közép fokú iskolát, és a munka mellett döntött. Azonban pár hónapja elvesztette az álását, es azóta csak alkalmi munka lehetőségeket tud válalni. Elégé gyenge jellemű. Nem jól viseli hogy nincs állandó munka helye. Kevés az akarat ereje, és ezért sokszor ha nem vagyok vele, es a barátaival elmegy valahova, csak egy futball mérkőzésre is akkor gyakran úgy ér haza, hogy meg ivott néhány pohár alkoholt. Másnap pedig rendkívüli lelki ismeret furdolása van emiatt, mivel ő nem akar magától meginni, de ha a barátai azt csinálják akkor ő is. Ezért kérem a tanácsát, hogy hogyan lehetne meg erősíteni az akarat erejét, hogy végül ne tegyen olyat amit később tudja hogy meg fog bánni.
Kedves Kérdező!
Ahogy a fenti szövegben is írtam, az e-mailben érkező kérdéseket is itt, az oldalamon válaszolom meg, mert maz Ön problémája mások számára is hasznos, tanulságos lehet.
A kérdésére rátérve azt gondolom, hogy egy ember akaraterejének megerősítése egy komoly pszichológusi feladat, ezért nehéz volna itt most leírni a mikéntjét. Ezen kívül nem is szerencsés, ha a szeretteit pszichológus szemmel próbálja nézni, mert az érzelmi közelség miatt sosem lehet képes teljes objektivitásra, ennélkül pedig nem tud ily módon segíteni rajtuk. Ha a barátja ennyire befolyásolható mások által (és nem hajlandó időben szakember segítségét kérni), idővel könnyen elindulhat az alkoholizmus lejtőjén.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda!
Párommal fél éve vagyunk együtt az elején minden rendben volt de mostanra nem jó semmi én szeretem és hiányzik mert már 3hete nem találkiztunk és nem is szeretne mert nem hiányzom neki de szeret és szakítani sem akar mit tegyek hogy megint olyan legyen mint régen?
Hogy ujból hiányozzak neki?
Kedves Gábor!
Ha a párja már elhatározta a szakítást, félek, már semmit sem tehet. Ha még nem ilyen rossz a helyzet, megpróbálhatja megbeszélni vele eltávolodásának okait.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda
Szeretném a segítségét kérni. Van egy kedves aranyos barátnőm, sajnos nagyon sok probléma volt az életemben, apukám alkoholista volt nem törődött velünk öngyilkos lett, rengeteg szerelmi csalódást éltem át, kihasználtak stb. Most hogy vele vagyok ugyérzem megtaláltam azt a lányt akivel leélhetném az életem akit mindennél jobban szeretek, és bennem van a félsz hogy elveszíthetem hogy kiszeret belőllem vagy már nem szeret vagy valamien módon magamra maradok. Pedig okom nincs rá ezzel tisztában vagyok mert szeretnivaló odaadó és biztos társnak mutatkozik. A féltékenységet leküzdöttük, bízom benne és tudom h melletem marad, mégis sokszor megfolytom a szeretetemmel a törődésemmel tulzásba viszem sokszor a dolgokat rágörcsölök nagyon a dolgokra hogy ne legyen probléma és mégis ebből van probléma köztünk. Ő kicsit oan lány aki nehezebben mondja ki az érzéseit nem nagyon mondja h menyire fontos vagyok neki vagy hogy mien jó h vagyok neki de kimutatja. mégis sokszor azon agyalok görcsölök hogy mi van ha már nem szeret ha másba fog beleszeretni és engem elhagy vagy csak ugy eldob magától és ienkor rákérdezek meg próbálom megbeszélni hogy mondja már ki az érzéseit vagy valami vagy beszélgessünk rólluk ketőnkről de olyankor kicsuszik az irányítás a kezemből és rögtön veszekedés lesz belőle mert ő ugyérzi mindent megtesz és megad nekem és aztmondje hogy én töbre töbet kérek tőlle. Pedig csak azt akarom hogy szerethessem és szeressen hogy érezzem hogy tényleg jó neki hogy vagyok, hogy jólérzi magát velem, kimutatja mert mondja hogy szeret megolel megcsókol. Mégis egy üresség marad bennem és vágyom a szeretetére a törődésére mindíg. Nagyon sokszor tulzásba viszem mikor már fáradt és aludna akkor is csak beszélgetni akarok vele vagy vele lenni, vagy más dolga van akkor rosz érzés h máshol van és nem velem. Ezen változtatni akarok szeretném ha mellettem maradna és normális férfiként tudnék mellette lenni aki nem kergeti az őrületbe a stresszbe, én nagyon túl stresszelem magam a dolgogon erről szeretnék leszokni és ezért szeretném a segítségét kérni, mit tegyek hogy legyőzhessem ezek a félelmeket, hogy ugy tudjam szeretni és meghitté varázsolni a kapcsolatunkat hogy közben nem folytom meg a szeretetemmel, hogy közben nem félek folyamatosan attól hogy elveszítem, mit tegyek hogy ne járjon az a sok hamis gondolat a fejemben mikor nincs velem. Bízok benne mégis a félelmeimen jár az agyam hogy mi van ha megunt és nemakar látni mivan ha nem is oda ment ahova mondta csak azért mondta hogy ne legyek vele… és még sok más hülye gondolat amiről tudom hogy nemigazak mégis ugyrágörcsölök hogy megvan belőlle a veszekedés. Kérem segítsen kétségbe vagyok esve nem akarom tönkretenni nagyon szeretem és nem akarok igy félni, így rettegni attól hogy elveszíthetem. Normális ember akarok lenni megakarok gyógyulni. Segítségét előre is köszönöm.
Kedves Tamás!
Azt gondolom, hogy az Önnel történt sok korábbi trauma megmagyarázza, miért félti túl jelenlegi kapcsolatát. Fokozott szeretetéhsége könnyen tévútra viheti, ezért azt javaslom, saját (és persze kapcsolata) boldogsága érdekében mielőbb kérjen pszichoterápiás segítséget.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda!
A párommal vannak gondok, aki felnőttként két válás és gyerekek után minden szempontból rossz bőrben “került mellém”, sőt ahogy kinéz úgy is maradt. Minden segítettem neki, próbáltam helyretenni mindenhogy, közben megfakultam, belefáradtam, de még csinálom ahogy tudom. Viszont ő megváltozott a megszokott dühkitörések, szóbeli bántások elcsendesedtek. Keményebb, magányosabb lett és fájdalmasabb. Próbáltam persze beszélni vele, de azt mondja nincs baja, sajnos alkohol problémái is vannak, ami most felerősödött és semmi nem érdekli. A munkahelyén is agresszív. A tágabb család nem segített és most sem segít neki vele kapcsolatban nekem sem. Sőt. Tulajdon képen nem tudom mit tegyek érte, neki, magamért. Félek is, hisz fura üzenetben próbálja elmondani a gondját. Pl. egy zeneszámban, ami egyébként nagyon megrémisztett. (a szám: Blutengel: Save our souls 🙁 )
Nem értem az egészet és sajnos elkezdtem, ahogy mondtam félni. Hogyan kezelhetném, mit tehetek eredményesen, hogy jobb vagy más vagy egyáltalán valami pozitív történjen nála és hogy elmúljon a félelem, vagy ne legyen alapja a rossz, rosszabbnak a jövőben. Köszönöm válaszát.
Kedves Kérdező!
A levele alapján úgy képzelem, a párja nem igen fogadja jól a segítő szándékát, hiszen még jobban bezárkózott és az alkohol problémái is súlyosbodtak. Ezért azt javaslom, hogy ha Ön nem boldog vele (és ő nem akar váloztatni, segítséget kérni), akkor inkább a saját boldogságát nézze, ne az ő “megmentésén” fáradozzon.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Udvozlom,
egy olyan kerdessel fordulok Onhoz, hogy mit tehetnek, ha egyszeruen semmilyen modon nem tudom elfogadni a kinezetemet? Gyermekkoromban fejlodesi rendelleneseggel szulettem, bulldogharapasom volt. Par eve megmutottek vele, de meg mindig lenne min javitani, anno azt mondtak, hogy a kesobbiekben lehet, hogy kell meg alakitani rajta. Kesobb visszamentem, de azt mondta az orvos, hogy erre nem lesz szukseg. A problemam az, hogy engem ugyanugy zavar a dolog, ugy erzem, hogy tobb teruleten is akadalyoz engem ez a problemam. Folyamatosan kisebbsegi erzesem van emiatt, es nem tudom elengedni magam. Ugy erzem segitene, ha megmutenenek, de mint az elobb emlitettem, az orvos szerint erre nincs szukseg. On mit tanacsol, mit tegyek? Koszonom a valaszat!
Kedves Hanna!
Amennyiben nincsen lehetősége újabb műtétre, csak az a megoldás marad, hogy elfogadja a testét. Ehhez pszichoterápiára van szükség.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Jó napot kívánok!
Szeretném a tanácsát kérni. 18 éves lány vagyok. Azzal a problémával fordulok önhöz, hogy nagyon izgulós vagyok. Egy kicsit izgulok, ha például az iskolában felelnem, kell vagy vizsgákon, de ezeket kibírom, mert ez csak egészséges izgulás. Nekem az utazással vannak gondjaim. Anyukámon kívül ha valaki más vezeti az autót és nekem ott kell ülnöm az autóba, előtte mindig izgulok…. de annyira hogy szabályosan rosszul vagyok…. annyira összeszorul a gyomrom, hogy hányingerem van. Utazás előtt nem eszek pont ez miatt, és ezt rossz szemmel nézik. Most vagyok végzős gimnazista és a továbbtanuláshoz egy héten kétszer kéne utazgatnom busszal… és nem tudom hogyan fogom ezt bírni. Általános iskolában semmi bajom nem volt, akkor nem izgultam, nem féltem… amióta gimnáziumba kerültem az óta van ez… de már az első naptól…mindig ha megyünk valahova például osztálykirándulásra, azon a napon előtte nem eszek semmit…. de gyógyszert azért veszek be, hogy bebiztosítsam magamat… De nem csak utazásnál van úgy, hogy ennyire izgulok vagy félek, hanem ha találkozok valakivel, és az a találkozó egy megbeszélt találkozó, mondjuk például kettő nappal előtte megbeszélem valakivel hogy találkozni fogok és tudom azt hogy találkozok valakivel így nem eszek előtte, vagy valamikor egész nap nem eszek semmit, mert izgulok vagy félek… de nem tudom mitől. Az lenne a kérdésem, hogy hogyan lehetne ezeken segíteni? Talán ért valami olyan dolog amit az agyam nem tud feldolgozni és mondjuk így figyelmeztet? Kérem, ha tud segítsen.
Kedves Kiss G!
Elképzelhető, hogy történt valami, ami akkora szorongást kelt Önben, vagy egyszerűen akkora nyomást okoz a tanulás, folyamatos megfelelési vágy, ami ilyen tüneteket okoz. Ezt az előzményei és Ön ismeretében lehetne eldönteni. Problémája megoldásához pszichoterápiás segítségre van szükség.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda!
Amióta csak az eszemet tudom nem csinálhatok otthon semmit egyedül, mert az rá a válasz, hogy úgyis elrontom, kb. analfabétának néznek holott 23 éves vagyok, van egy diplomám is. Hétköznap nem otthon vagyok és mikor rászánom magam hogy hazamenjek mindig megbánom, mert állandó az üvöltés a szidalmazás otthon. Belefáradtam abba, hogy ezt hallgassam, nem szeretek hazajárni, főleg úgy hogy a kutyám is 17 év után nemrég elment, ő volt itthon az egyetlen támaszom, már szinte csak havonta látogatok haza, nem érzem otthon magam. Az albérletben sem jó, ott meg folyton egyedül érzem magam, hiába élek a barátommal, úgy érzem ő sem ért meg, nem érzi át amit érzek, ami persze jobb is. Barátaim mind messze vannak, ambíciózusak, én meg úgy érzem depresszióval küzdök és nem tudok kilábalni már ebből, nem tudok az egyetemen se teljesíteni, folyton szomorú vagyok, nem tudok meghízni, mert össze-vissza eszek, pedig minden vágyam. Önbizalomhiányom van, nem szeretek utcára lépni, egyedül mászkálni. Munkakeresés idején vagyok és úgy érzem most kéne hogy toppon legyek, most szerzem a második diplomám és nem tudok rá koncentrálni, így kétséges hogy meg is szerzem. Nem is szeretem amit tanulok, mert otthon elvették a kedvem, mikor a testvéreim állandóan mondogatták, hogy már dolgoznom kéne, hogy mindenkinek a terhére vagyok így, pedig egész tanulmányom alatt saját magam tartottam fent magam ösztöndíjakból. Minden terhes számomra, még a felkelés is sokszor. Azt érzem hogy senki nem ért meg. Úgy érzem, hogy szaksegítség kellene, de nem merek elmenni és igazából pénzem sincs rá, otthon nem is merem elmondani, mi van velem, mert azt mondanák, hogy bolond vagyok és még kitagadnak. Dolgozni szeretnék, de így félek, hogy senkinek sem kellek, hogy egyszerűen sugárzom a negativitást. Sokszor eszembe jut a halál, hogy mi lenne ha, mert annyira nem látom a fényt, de gyáva vagyok hozzá. Meg akarok változni, mert nagyon rossz hogy állandóan változik a hangulatom és van hogy napokig gubbasztok a szobába és nem csinálok semmit sem, és nagyon szomorú vagyok hogy nem segít senki nekem. Szégyellem hogy ilyen vagyok, sose voltam egy nagyon vidám ember, de most már úgy érzem ez a legalja.
Kérem segítsen. Válaszát előre is köszönöm.
Kedves Dóra!
A leveléből azt emelném ki, hogy nagyon fontos, hogy mielőbb szakember segítségét kérje. A rosszkedve és magánéleti problémái pszichoterápia segítségével kezelhetőek.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Üdvözlöm. 5 éve elváltam van egy 12 évsa lányom és egy 15 éves fiam. Fél év múlva megismerkedtem jelenlegi párommal akinek szintén van egy 15 éves fia. 5 éve élünk együtt 50.000Ft gyerektartást fizetek, de ezen kívül talán bűntudatból is mindent meg akarok a gyerekeimnek venni. Ez miatt problémázik velem a jelenlegi párom, ráadásul a kapcsoaltunk elején a volt nejem is hívogatott mindennel, a gyerekeim otthon elmondtak mindent ami történt, ezzel is hergelve e dolgokat és egy vitát követően a jelenlegi párom úgy döntött, hogy a családi béke érdekében a gyerekeimet mostanában a szüleimnél látom kéthetente. Eddig pénteken hoztam őket és vasárnap vittem haza őket, de igazából nem sok mindent csináltunk és már nem sok közös témánk volt. A jelenlegi párommal nem mindig beszéltem meg, amit a gyerkeknek ezen felül vettem így ebből is vita volt, így most egy újabb szétválást követően úgy határozunk hogy a gyerkeimet hozom kéthetente de csak szombaton és a tartásdíjon felül megpróbálok mást nem költeni rájuk. A szüleim is irányítani akarnak, meg mivel közel laknak sokmindent velem intéztetnek, és ezt sem fogadja el a párom, bár ez nekem is elég terhes. Eddig mindig a gyerkeimet meg a szüleimet néztem, de úgy érzem így soha nem lesz saját és boldog életem, ha mindent feláldozok a szüleimért és a gyerekeimért. Szeretem őket, de szeretném a saját életemet is álni a jelenlegi párommal, akivel ezeken a dolgokon kívül semmi problémánk nincs. Most ez miatt a szüleim haragszanak rám a volt nejem ki van akadva a fiam nem áll velem szóba, a lányom pedig szenved ettől az egésztől. A jelenlegi párom nem a szüleimtől meg a gyerekeimtől akar tiltani, csupán azt szeretné ha boldog lennék és a múltat magam mögött tudnám hagyni. Úgy gondolom, hogy a kapcsolatomat feláldozni a gyerkeimért és a szüleimért nem tudom, mégis nehéz, viszont ha ezekért feláldozom, a gyerekeimet akkor sem látom sűrűbben és akkor sem jut nekik több, lassan felnőnek saját életük lesza a szüleim meg egyre idősödnek én meg egyedül maradok. Félek attól, hogy akkro jönnék rá igazán hogy mekkora hibát vétettem, amikor nem a párom hanem a gyerkeim és a szüleim néztem én pedig egyedül maradok, holott élhettem volna boldgan is. Önnek erről mi a véleménye?
Kedves Károly!
Szerintem teljesen igaza van abban, hogy elsősorban azt kell néznie, Önnek és a párjának mi a jó. Ez nem jelenti azt, hogy ne tarthatná a kapcsolatot a gyerekeivel, akinek nem (csak) a pénzére, hanem sokkal inkább a szeretetére, törődésére van szükségük.
Üdvözlettel: Habis Melinda