Ha olyan problémája van, amit néhány mondatban (maximum 1000 karakter, az ennél hosszabbakat törlöm!) meg tud fogalmazni és úgy gondolja hogy egy e-mail terjedelmű válasz is iránymutatást tud adni Önnek, írja meg kérdését a lenti ablakba és a válasszal együtt (moderálás után, név nélkül) megjelenítem. A hozzászólás elküldéséhez az email cím és más adatok megadása nem szükséges.
Tisztelettel kérem a kedves Látogatót, hogy e-mailt csak pszichoterápiás felkérés esetén írjon. Kérdését az oldal alján (legörgetés után) megjelenő ablakba írja meg, mert csak így áll módomban megválaszolni azt!
Felhívom szíves figyelmét, hogy az írásos tanácsadás nem egyenértékű a pszichológiai vizsgálatra (videobeszélgetés, vagy személyes találkozás során létrejövő első interjúra) alapozott szakvéleménnyel, kizárólag a problémafelvetés alapján bennem keletkező benyomásokat és a személyes véleményemet tükrözi. Sürgős esetben az alábbi linken található telefonos lelki-segély vonalak valamelyikének felhívása javasolt!
A pszichológus válaszol rovatban a válaszadás ingyenes és random sorrendben történik.
A hozzászólás elküldésével Ön kijelenti, hogy elmúlt 18 éves. Amennyiben Ön 14 és 18 év közötti kijelenti, hogy a törvényes képviselője hozzájárulásával használja ezt az oldalt. 14 év alattiként kijelenti, hogy a törvényes képviselője jár el Ön helyett.
19 382 Hozzászólás
Kedves Melinda! Írtam már Önnek ezzel kapcsolatban. 28 éves nő vagyok, 4.5 éve dolgozom eladóként egy kis boltban, ez az első munkahelyem. 3-an vagyunk munkatársak, én vagyok itt legrégebb óta. Van egy boltvezetőm, aki 1.5 éve van a cégnél, egy kolléganőm aki olyan beosztású mint én, ő 2 éve van itt, és vagyok én. Felváltva dolgozunk, alig találkozunk egymással. Már jópár hete érik bennem a gondoltat, hogy felmondok és keresek mást, mert bele vagyok fásulva. Eleinte lelkes voltam, tetszett ez amit csinálok, sikerélményeim voltak. Emlékszem, hogy mosolyogva mentem be, jó volt társaságban lennem. Szóval tényleg jó volt. De már semmi sem olyan. A bolt forgalma visszaesett egy akadály miatt, alig van vásárló, egyedül vagyok egész nap szinte. És az évek alatt minden egyes nap ugyanúgy telik, főleg mostanában. Egy nagyáruházban van az én kis boltom, tehát sok-sok ismerősre tettem szert az idők folyamán akik a nagy áruházban dolgoznak. De az utóbbi időben folyamatosan mondogattak fel a “haverjaim”. Akik miatt jól éreztem magam. Nekem ez nagyon fontos volt, hogy minden nap csacsogtam velük kicsit, felvidították a napom a kedvességükkel, szerettem bejárni dolgozni. De már senki olyan nincs. 4 számomra fontos ember ment el, alig maradt olyan akiket szívből kedvelek. És ami pofont most kaptam, hogy a boltvezető felmondott. Én belül bizakodtam abban, hogy engem neveznek ki a helyére, mivel 4.5 éve itt vagyok. De a kolléganőmet nevezték ki, aki 2 van itt. Számomra ez egy nagyon rosszul eső dolog volt, mert úgy érzem, hogy akkor nem voltam elég rátermett. És a 4.5 év alatt nem sikerült bizonyítanom. Én ezt ki is fejtettem, hogy csalódott vagyok, meg voltak egyéb dolgok is. Ő jobb természetű, simulékonyabb, jól tud helyezkedni. Nekem ha valakivel problémám van, nem tudok azzal barátkozni. Ő igen. Szóval én a sértődöttségem miatt úgy döntöttem, hogy beadom a felmondásom. Tegnap ezt meg is tettem, még a tulajdonos azt mondta hogy gondoljam végig mert szükség van rám, és ajánlana nagyobb fizetést, csak maradjak. De maga a büszkeségem…. Csak azért akar marasztalni, mert nagyon nehezen találni új dolgozót + arra alkalmatlannak talált hogy engem nevezzen ki 4 év után. Kicsit megkönnyebbültem, mert ez a kinevezés tette fel az I-re a pontot, de ugyanakkor félek a változástól, hogy vajon megbánom-e, vagy vissza fogok-e vágyni ide. És ami még nem túl jó, hogy nincs másik hely ahova menjek. Munkahelyet úgy váltanak az emberek, hogy megvan a következő hely. De nálam ez hirtelen felindulásból történt. És elég zavarosan látom a jövőt, hogy mi lesz velem. A család támogat anyagilag amíg nem találok mást, és azt is megértik hogy elegem lett. Igazság szerint ők már régóta biztatnak, hogy hagyjam ott ezt a helyet. Csak mit kezdek magammal amíg nem lesz más. Mit gondol erről a helyzetről Ön, kívülállóként?
Kedves Kérdező!
Levele aalpján azt gondolom, hogy sértődöttségből döntést hozni az állásáról nem a legjobb stratégia, amit választhat. Azt javasolom inkább gondolja át laposabban, mi sarkallja arra, hogy maradjon és mi szól a munkahelyváltás mellett? Milyen egyéb lehetőségei vannak? Amennyiben váltani szeretne, talán érdemes tájékozódnia, felmondani bármikor fel tud. Önismereti munka megkezdését javaslom, hogy jobban megértse a saját motivációit, hogy legyőzze a változástól való félelmét, kialakítson a saját maga számára egy vonzó életutat. Nem szabad, hogy ebben mások véleménye befolyásolja, az Ön sorsáról tudnia kell Önnek egymagának gondoskodni.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Doktornő
Olyan problémával fodulok önhöz hogy 11 éve férjnél vagyok van 3 gyermekem megvan mindenünk márcsak boldognak kellene lenúnk de mégse megy mert nem zudom tulteni magamat egyolyan dolgon hogy a férjem a testvéremmel akart szexelni de ő nem ment bele .Amugy már tíz és fél éve fogdosta szemem tátára sokszor szóltam neki ne tegye mert ez fáj nekem ő mindig megigérte hogy befejezi de nem igy lett de ugy voltam vele hogy ez majd elmulik addig a oercig mig megtudtam hogy mikor elmentem szülni a harmadik gyerekünket akkor ő ara kérte a testvéremet hogy feküdjön le vele de nem történt semmi aztán ezt elfelejtetem neki mig most kiderült ,hogy 3 hónapap ezelőt a születésnapunkon mig én altatam a 3 gyereket ő kint az udvaron arra kérte a testvéremet hogy menjen el vele a wécére hogy szexeljenek de akkor sem történt semmi mert a tesóm nem ment bele aztán emondta nekem a férjem ezt őszintén és azt mondta ő ezt már akkor megbánta mikor kimondta neki hogy legyen vele .Aztán sokat beszélgetük hogy ez miért alakult ki benne és elmondta hogy ugyérezte nem szeretem mert mikor a szüleim bántoták én soha nem áltam ki melete és ez igyis van a testvérem meg igen és ez azért alakult ki nála azért is kívánta őt de engem szeret.És egyszerűen nem birom magamat tul tenni ezen és erre rámegy a házasságom de nem szeretném mit tegyek?.
Kedves Anita!
Levele alapján azt gondolom, hogy teljesen érthető, hogy nem tud túllépni a történteken. Azt javaslom, hogy menjenek el a férjével együtt párterápiába és dolgozzanak közös erővel azon, hogy ismét bízni tudjanak egymásban, a férfinak eszébe se jusson, hogy más nőt fogdosson, vagy lefektessen Önön kívül. Nagyon jó, hogy tudtak a történtekől beszélni, de a bizalom helyreállítása egy komoly érzelmi munka eredménye, melyet nem lehet szakértő vezetése nélkül elvégezni.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Doktornő!
Úgy érzem ,hogy utálok pár embert és néhány barátommal is megszakítottam a kapcsolatom, mert egyoldalúnak éreztem a dolgot. Soha nem volt egy legjobb barátom, mindig több jó barátnő, de mindig is szerettem volna egy életen át tartó barátságot, egy legjobbat. Harminc felett, már nehezebb új barátságot kialakítani, azt már tapasztaltam,de nekem most szükségem lenne rá úgy érzem. És a gyűlölete pedig ki szeretném iktatni magamból, mert tudom, hogy csak magamnak ártok vele, és nem is szeretnék többé a negatívumokkal foglalkozni, vagyis minimalizálni szeretném. Túl sok terhet, érzelmet hordok a vállamon, mert általában nincs kinek elmondanom. Férjemet nem akarom mindig női dologgal terhelni, ő meghallgat, de nem tud használható választ adni, szerintem nem tudja átérezni a problémám. Pszichológushoz is jártam, 4 évvel ezelőtt, semmi változást nem hozott. Most két hétig itthon vagyok, mert munkahelyet változtattam, éjjel, nappal sorozatokat nézek, függő vagyok, sokat eszem. 100 kg-om megvan már egy éve kb. Ma is szép idő van, mégis benn ülök a lakásban, még az erkélyre sem ültem ki. Boldogtalannak és magányosnak érzem magam. Sok minden érdekel, utazás, olvasás, festés, biciklizés, úszás, túrázás, kártyázás stb. de álltalában mindenbe csak belefogok és két nap múlva megunom és otthagyom. Sok minden érdekel, ezért ide-oda rohangálok, jó lenne, ha le tudnám korlátozni a dolgokat és csak 1,2 dologra fókuszálni és kitartani mellettük, ez érvényes a munkahelyre is. Nincs, nem is volt hivatásom, csak néhány szakmám, diplomám és az önéletrajzom tényleg nagyon tarka. Párkapcsolataim a férjem előtt szintén kuszák voltak, túl nagy látgolás, majd padló vagy én léptem le. A házasságom számomra az egyetelen stabil dolgom épp. Nagyon rendes ember a párom, de nem ő életem szerelme. Kompromisszum az élettel, tudom, de szerelemes még egyszer nem szeretnék lenni, nekem az mindig szenvedés volt, nincs energiám az újrakezdéshez, a randizgatáshoz. Örülök, hogy van valaki mellettem. Hálás vagyok az életnek, hogy normális férjem van és jól élünk, megad nekem mindent. Magamat szeretném helyrehozni. Ritkán voltam az életben boldog, mintha boldogtalannak születtem volna. Mit tanácsol?
Kedves G.I.!
Szerintem is nagyon megterhelő lehet, hogy sok érzelmi terhet cipel magán és egyébként ez nem is egészséges. A negatívumoktól úgy lehet hatékonyan megszabadulni, ha szembenézünk velük, persze porfesszionális keretek között. A pszihcológussal min dolgoztak 4 évig? Leveléből azt szűrtem le, hogy nem érzett túl sok pozitív változást ennek hatására. Miből érzi azt potosan, hogy a párja nem érti meg Önt? A sokminden közül, ami érdekli érdemes volna beiktatni párat rendseresen is az életébe. Azt javaslom folytassa az önismereti munkát és tegye boldogabbá a saját életét!
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Doktornő!
Párommal lassan negyed éve vagyunk boldog kapcsolatban ám sajnos túlzottan féltékeny vagyok felé. Folyton arra gondolok minden ok nélkül hogy ő mással van. Többször bizonyította be szerelmét és a szívem tudja hogy nem kacsint félre és nincs más a dologban de az agyam furcsa gondolatait nem tudom le győzni. Volt előttem egy fiú az életében igazából nem történt semmi komoly köztük viszont valamiért mégis zavar. Én voltam neki mindenben az első ebben biztos vagyok csak mégis zavar ez a dolog. Nem szeretném hogy ez megmérgezze a kapcsolatunkat és szeretnék benne maximálisan bízni mert túl fontos személy lett az életemben. Tudom hogy engem megcsaltak már és lehet ezért vannak kétségeim de azt szeretném hogy ezek eltűnjenek. Nagyon hálás lennék ha segítene
Elnézést ezért a kommetért nem ide szerettem volna
Kedves Imre!
Levele alapján úgy gondolom, hogy a féltékenysége a múltbeli tapasztalatain, vagy az önbizalomhiányán alapulhat, melyen pszichoterápiás segítséggel lehet változtatni. Azt írja, túl közel került Önhöz a párja, amiből arra következtetek, hogy ez az érzelmi kapcsolatot valamennyire fenyegetőnek éli meg. A korábbi csalódásai tehát meggátolják Önt abban, hogy megbízzon a kedvesében. Önismerete növelésében ha gondolja, szívesen leszek a partnere, amennyiben elérhetőségeim valamelyikén felveszi velem a kapcsolatot.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Doktor Nő!
5 éves kislányom,már jó ideje nehéz korszakát éli. Azt gondolom egy 5 éves kislány talán már kilábalhatott a dackorszakból. Öltözködési problémái vannak. Szinte minden ruha szúr,kényelmetlen. Volt olyan hogy alsónemű,vagy csizma nélkül(télen) ment ovodába mert lehetetlen volt felöltöztetni. Amit észre vettem,hogy ez talán nem hiszti. Az öltözésnél ha nem jó a ruha megfeszülnek a karjai, és látom rajta hogy ez belülről jön.Lehet én látok túl sokat a dolgok mögé.Vannak időszakai amikor szépen öltözködik. Az oviban nincs vele gond.De itthon a napi 3 hiszti biztosan megvan.Kötözködik,utasít. Beleáll másik gyerekbe is.Nem agresszív,de addig mondja a magáét,irigykedik még el nem éri azt amit akar.A szabályokat nem minden tartja be,inkább kreál magának újakat. Édesanyámmal nevelem a kislányt az apjával már 2 éve külön élünk, de heti 2-3 alkalommal náluk alszik.Amikor külön váltak útjaink tettlegességig fajult a helyzet,és ezt a kislányom végig nézte. Bár az öltözködési problémái vissza gondolva kb másfél évesen kezdődtek.Vajon vigyem el orvoshoz? Vagy ez a viselkedési forma még belefér a normál keretek közé? Nagyon köszönöm válaszát!
Üdvözlettel: Ivett
Kedves Ivett!
Levele alapján azt gondolom, hogy ennek az öltözködés mizériának jelentése kell legyen, ami pszichológiai eszközök segítségével megfejthető, ám alapos gyermekpszichológiai vizsgálatra van hozzá szükség. Ezért zat javasom, keressék fel a területileg illetékes nevelési tanácsadót és kérjenek szakvizsgálatot, ennek mentén pedig tanácsot. Elképzelhetőnek tartom, hogy a válásukat megekőző traumát dolgozza fel nehezen a kislány, dacossága összefüggésben állhat ezzel.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Jó reggelt! A barátnőmmel már másfél éve együtt vagyunk,sokat veszekedtünk de már nagyon meg bántam.Ki mentek ezelőtt 3 héttel Romániába és amikor vissza jöttem,volt neki egy másik fiu,de azt meg beszéltük és azt mondja hogy csak fellángolás vol és csak el akart feledni.Szakított velem már 2,3 hete és még mindég meg csokol és hozzám bujik,de már nem akar velem lenn.Idáig nem tudtam ien érzés el veszíteni valakit de már tudom és nagyon fáj napokat sirok érte de nem változik semmi.Miinden nap találkozunk de semmi.Mit tudnék tenni hogy vissza jöjjön hozzám? Ebben szeretnék tanácsot kérni.Köszönöm… 🙁
Kedves Jozsef!
Szerintem érdemes volna kérnie ettől a lánytól egy találkozót, amikor beszélhetnek az Önök közt töréntekről. Közösen végiggondolhatnák mi vezetett a lány döntéséhez, miket hiányolt a kapcsolatukból, amit a másik fiúban talált meg. Minek kellene változnia, hogy esetleg újragondolja a döntését.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Most 12 éves kislány az unokám. Nem tudom, hogy tudnánk meggyőzni, hogy nem kövér. Már 168cm és 60 kg. Sajnos első osztályban a kis pocakja miatt gúnyolta a tanítónője, amire az osztálytársak szintén rácuppantak. Ez olyan mély nyomot hagyott benne, hogy még egy baleset utáni műtétnél is emiatt kért elnézést az orvostól. Ő is hiába mondta, hogy ez nem igaz és milyen jó, hogy nem Barbibaba, mert könnyebben fogja viselni az állkapocs műtétet és hogy pár napig csak folyadékot tud enni.
Kitűnően tanul, sportol,hegedül, csak a tornaórai vetkőzésnél van gond.
Inkább megvárja, hogy mindenki kimenjen az öltözőből, akkor öltözik át. Édesanyja is tanítónő, én nyugdíjas, már minden oldalról megpróbáltuk, hogy valahogy ezt a butaságot kiverjük a fejéből, de nem sikerül. Félek, hogy ez még rosszabbra fordul.
Előre is köszönöm megtisztelő válaszát:Borsosné
Kedves Borsosné!
Szerintem eléggé sajnáloatos tény, hogy egy tanítónő bármilyen ok miatt is kigúnyol egy gyereket. Az unokája számára pszichoterápiás támogatás kérése javasolt, hogy visszaálljon, vagy kialakuljon az egészséges testképe. Az evészavarok leghatékonyabb kiegészítő kezelése ebben az életkorban a családterápia.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Jó napot!
26 éves vagyok. Régóta próbálkozunk babát össze hozni. Sok gyógyszeres kezelés után idén április elején ki derülty hogy sikerült. Április 11én mégis elvesztettem. Próbáltam pozitívan hozzáálni, ment is pár hétig. Aztán jún 2.án volt egy motor balesetem és onnantól kezdve el indultam a lejtőn. Sírás rohamok, ingerültség minden. Június végén porckorong sérvet állapították meg. Állapotom a mai napig sem akar javulni. Pár napja fáj a hasam ( méhem, petefészkeim), melleim érzékenyek sőt fájnak. Ez a vezetés után is így volt mikor is cisztát talált a dokim. Méghozzá elég nagyot. Most megint attól rettegek, hogy cisztám van. Nagyon szeretnék babát és mivel mindig csak problémák adódnak egyre jobban kezdek ki borulni. Tanácsát előre is köszönöm.
Kedves Tímea!
Levele alapján azt gondolom, hogy rengetg veszetség érte Önt, sok nehéz élethelyzeten ment át az utóbbi fél évben, ami lelkileg nagyon megterhelő, rányomhatta bélyegét a közérzetére és akár a testi egészségére is. A pozitív hozzáállás sajnos nem elég ezek feldolgozásához, szükség van a gyászmunkára, melyhez pszichológus támogatását javaslom. Ha úgy dönt, hogy velem szeretne dolgozni ezen, várom szíves megkeresését elérhelőségeim valameilyikén.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda!
Nem rég irtam többször önnek párkapcsolati gondjaim miatt!
28éves vagyok férfi párom 31éves együtt voltunk 3hónap majd jött egy hónap szünet féleség, de én mai napig nem adtam, adom fel, próbáltam mindig életben tartani a kapcsolatot, megleptem munkahelyén rózsa csokorral majd találkoztunk rá következő találkozó forró szenvedélyes délutánba éjjelbe csapott át. egyre többet beszélünk legalább hetente egyszer találkozunk ahol rendszerint egymásnak esünk, meglátogatom munkahelyén, ahol nagyon bámúltak tudták én vagyok a fehér lovag ki rózsát küldött kolléga nőjüknek,. mondták helyes srác vagyok és összeillünk ..
Nem tudom most hogy is vagyunk , stb, persze tudomására hoztam , boldoggá akarok, fogom tenni, engem életet ha ő boldog akkor vagyok én is boldog,
mondta nekem nagyra értékeli hogy kitartó vagyok, őszinte, romantikus, érzelmes, mellé helyes jó pasinak tart,
mondtam neki bizzom bennem, bennünk adjon időt mindennek, ne kapkodjunk! és élvezzük az élet apró örömeit közösen,
nem tudom jó ötlet e ismét felhozni hogy októberben menjünk el pár napra közösen hegyekbe , szerintem jó lenne, és persze nem adom fel, küzdök, mindig próbálok mellette állni,
31éves nő elvált, 7éve ivott a volt férje és van egy 14éves lánya, tudom nem könnyű neki, de közösen minden megoldható én erre hajlok!
várom megtisztelő válaszát kedved Melinda.
Kedves László!
Szerintem nagyon jó, hogy ilyen lelkes és kitartó ezzel a kapcsolattal szemben. Mit mond a párja arról, miért nem akar Önnel tartani a hegyekbe? Fontos tisztázni a nő félelmeit, mi akadályozza Őt abban, hogy szorosabbra fűzzék a viszonyukat? A kérdések megválaszolásához, ha módjukban áll érdemes párterápiás segítséget igényelniük.
Üdvözlettel: Habis Melinda
gondokat hozta fel kor különbség, gyerek stb, de észre vettem 1hónap küzdés után, már lényegesen nem fókuszál a gondokra, fél a kapcsolattól olyan szinten hogy nem e fog csalódni, .
igaz nehezebb lesz találkoznunk, hisz lányát mindig hordja haza, minden hétvégén mikor nem dolgozik, szerintem meglehet oldani egy kapcsolatot is beszúrni, igaz nem lesz séta galopp de közösen megoldható minden én így gondolom!
ma is megköszönte milyen kitartó, megértő srác vagyok. elmondjam miért teszem? mert vannak céljaim és vele akarom a céljaim elérni hosszabb távon előtte nagyon sokat kell tenni érte, de nem ismerek lehetetlent főleg ha másik fél is küzd velem együtt.
Kedves László!
Én is úgy gondolom, hogy a kapcsolatért mindkét félnek kell küzdenie, különben nem működhet hosszú távon. Vagy ahogy jön, úgy megy is a szerelem.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda! az estét éjjelt, reggelt együtt töltöttük ismét, szerintem gyönyörű volt minden téren, de reggel mikor jöttem el, rákérdeztem mikor fogunk találkozni és azt mondta hogy nem úgy volt ritkán találkozunk csak stb, meg még mindig össze van zavarodva, én elmondtam neki mérlegelje a velem töltött időt, jó volt e neki, jól érezte e magát stb,
még mindig érzem nem rakott magában helyre mindent, jól érzi magát velem ( összebújás, sok-sok csók. stb stb, )
kérdezem én miben lehetne segíteni neki hogy ez a mérlegelés, stb, egyszerűbb legyen és lásson hosszú távú esélyt kettőnkben. tudom jól sok a teendője, de mellette meglehetne oldani szerintem mindent, ha nem is olyan sűrűn menne a találkozó!
Melinda várom tanácsait mit tegyek, tegyünk, hogyan?
Kedves László!
Szerintem jó, ha nyíltan tudnak beszélni ezzel a lánnyal arról, mi akadályozza Őt, valóban csak a sok program miatt van-e az, hogy nem jut idő a találkozásokra. Ha így van, azon egy kis szervezéssel lehet segíteni. Csakis Ő tudhatja, mire van szüksége Öntől, tőle kell tehát valamilyen módon megtudakolnia.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda!
meglát ölel csókol kémia is szuper közöttünk, kérdezem én pl. ha nem szereted a másik felet akkor nem vagy így vele együtt , nagyon sokszor, azt az embert nem engeded be szférádba, az ágyadba, stb stb..
próbálom rávenni egy októberi őszi kiruccanásra a hegyekbe, valahogy úgy érzem ez sokat tudna segíteni.
Melinda ön szerint mit lehetne tenni még , mi segíthetne hogy jobban lásson mindent, mondtam neki sose a negatív dolgokból induljon ki! igaz azok nem tűnnek el, de a pozitivnak közösen le kell hogy győzze.
Kedves László!
Azt tudom csak javasolni, amit korábban is: hogy beszélgessenek minél többet a negatív dolgokról is. Ha ez nem vezet eredményre, keressenek fel személyesen szakembert.
Sok sikert kívánok!
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda! Össze vagyok zavarodva mert elég régóta tetszik nekem az egyik kollégám. Külsőleg rögtön megfogott ahogy először megláttam őt. Aztán néha meg-meg szólított engem, elkezdtünk beszélgetni és már belsőleg is megtetszett. Vonzó kívül-belül. Úgy 3 éve nincs neki komoly kapcsolata, pedig volt neki menyasszonya is, meg egy hosszabb távú élettársa. Azt a pletykát hallottam, hogy csalódott akkoriban, és azóta inkább elvan így. Van egy nő az életében akivel rövidebb ideig jártak egymással, de szétmentek, aztán a barátságuk megmaradt és mai napig tartják a kapcsolatot. Valami van közük, de ő maga sem tudja elmondani hogy mi. Találkozgatnak, elmennek ide-oda, sokat beszélgetnek, ezen kívül gondolom le is fekszenek egymással, de nem úgy vannak együtt mint párkapcsolat. Én sajnos úgy érzem, hogy becsaptam saját magam, mert félre értettem a közeledését. Én azt hittem, hogy azért beszélget velem olyan szívesen, meg azért flörtöl, mert érdeklem őt. De mégsem ment tovább ez a dolog. És azóta többször is láttam, hogy más nőkkel is elbeszélget. Ezen kívül férfiakkal is, ügyfelekkel is hosszasan. Ő mindenkivel megtalálja a közös hangot és a jóízű beszélgetéseket. Szóval én azt hittem eleinte, hogy csak engem tüntet ki azzal hogy bensőségesen beszélget velem, de nem. Sokakkal. Az egyik kérdésem az, hogy hogyan tudhatnám meg, hogy én csak 1 vagyok-e a sok közül akikkel szívesen beszélget, vagy lehet ebből még valami?
A másik pedig, hogy ott van az a nő akivel találkozgat. A nő komoly kapcsolatot szeretne, de a férfi kijelentette valamikor hogy ő nem akar komolyat, mert fél a komoly kapcsolatoktól. Jól megvan így. A nő folyton rajta csüng, keresi őt, süt-főz rá., kedveskedik. Állítólag nagyon szerelmes és meg akarja magának fogni. 2 éve ismerik egymást, 1 éve vannak így hogy hol együtt hol külön. Én emiatt a nő miatt sokszor rosszul érzem magam, és attól félek sikerül neki elérnie hogy a férfi beleszeressen. De nem tudom van-e erre reális esély, hogy ennyi idő után majd most beleszeressen, ha már mindene túlvannak, csak a szerelem hiányzik a férfi részéről.
Kedves Kérdező!
Levele alapján azt gondolom, hogy akár milyen is a kollágája és a másik nő kapcsolata, érdemes volna Önnek kifejeznie a férfi felé, hogy érdekli, tetszik Önnek. Gyakran előfordul ugyanis, hogy valaki fél, de aztán elsodorják az érzelmek, mégis kapcsolatba kezd valakivel, aki igazán megfogja. Ha beszélgetnek egymással ráadásul azzal kapcsolatosan is érdeklődhet, mivel kapcsolatosak a férfi félelmei, milyen viselkedés riasztja őt meg, hogy tud közelebb kerülni hozzá (és ott is maradni).
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Doktornő!
48 éves 2 gyermekes anya vagyok. A férjemmel (aki orvoslátogató) 8 külön élünk 9 éve. A kislányunk 12, a fiunk 17 éves kamaszok.
Kb.20 éve ismerkedtünk meg és az én kis lakásomban éltünk úgy másfél évig, amikor terhes lettem a fiammal. Nagyon örültünk neki, bár nem terveztük. A férjem kezdeti öröme után kb.1 hónap múlva közölte, hogy ő mégsem akar gyermeket(szórakozni és élni akar – 29 évesek voltunk) …vetessem el. Szinte a nyakamra járt ez ügyben, sőt még az édesanyámat is zaklatta. Eltelt a 3. hónap…megtartottam a most 17 éves fiamat.Ő elment. Egyedül, veszélyeztetett terhesen feküdtem a lakásomban. Nem kértem semmit tőle, sőt közöltem vele, menjen el és soha nem kell gondoskodnia rólunk, nem fog hallani felőlünk. A 8.hónapban meglátogatott megkérte a kezemet …én igent mondtam. Az esküvő ezek után rendhagyóra sikeredett a fenti körülmények miatt.
Megszületett a fiunk és az én egyszobás lakásomban éltünk boldogan. Nagyon jó apa vált belőle de akkor már voltak jelek a későbbi nőügyeire, a rossz időérzékére a “rosszkedvére” önzőségére. A fiunk 3 éves korában kiköltöztünk egy közeli vidéki városba bár én nem szerettem volna, a szüleim Budán éltek és én is mindig ott éltem. Ő elvett feleségül én meg kiköltöztem….
Terhes lettem a kislányunkkal ( a kislányunk megszületését már nagyon szerette volna, talán jobban mint én) és amikor 5 hónapos terhes lettem, kiderült, hogy van egy “barátnője”( kolléganője). Ott álltam várandósan egy vidéki házban egy 4 éves gyerekkel megcsalatva. Teljesen kétségbeestem. Akkor már nem járt haza időben, hétvégén mindig “kongresszusokon” volt “discóba” járt a barátaival , ha meg otthon volt mindig csak kifejezéstelenül nézett maga elé nem szólt hozzám és nem válaszolt ha hozzászóltam. A kisfiunkat bár nagyon szerette – vele is egyre türelmetlenebb és durvább volt – mentálisan és fizikálisan is.Rengeteg vitánk volt emiatt is. Többször kirakott a kisfiunkat és engem iratok és pénz nélkül a kocsiból a városban. Szerencsére a szüleim kocsijával de iratok nélkül hazajutottunk. A kislányom születése napján is velem veszekedett, azon, hogy ő nem tud leparkolni az autóval – erről is én tehetek.
Sokáig írhatnék a mindennapi lelki bántalmazásairól később a testiről is. Igaz fizikai bántalmazás “csak” háromszor fordult elő de a harmadikat a kisfiunkkal a kezében tette aki akkor kb. 5 éves lehetett. Még “elrángattam” egy pszichológushoz…hátha segít valamit a házasságunkon. Nem segített rajtunk…rajta.
Betelt a pohár….kértem költözzön el. Tényleg csak kértem…Soha nem ordítottam cirkuszoltam, de azt éreztem, ha ez így megy tovább tönkremegyek és van 2 gyermekem akit fel kell nevelnem. Végre elment!
Kisfiam 7, kislányom 3 éves volt. Iszonyúan lefogytam és szinte csak húztam magam után a gyerekeket a “faluban”. Teljesen egyedül neveltem őket. 7 órás munkát vállaltam Budán és úgy intéztem mellette vidéken a 2 gyermekemet. Felkeltem, elvittem a gyerekeket suli, ovi aztán munka. Hazafelé bevásárlás főzés fürdetés stb. 8óra körül már mindhárman aludtunk. Férjem az elején úgy megsértődött, hogy fél évig nem is nagyon jött a gyerekekeért. Később, mivel arra vitte útja be-benézett hozzájuk. Sajnos én engedtem be a házba a gyerekek miatt. Ezt a helyzetét ki is használta az idők során( pld.mindent elvitt a házból ami megtetszett neki, vagy a kanapémon pihente ki a szórakozását). Úgy érezte, hogy továbbra is ez a ő háza családja stb, csak nem kell beszámolnia semmiről. Amikor pár éve hivatalosan is elváltunk kiderült, hogy a házból jogilag megtámadhatatlanul kisemmizett a szülei segítségével.Tényleg az ő háza volt…csak én nem tudtam róla. Most ott élünk 3an a házban mert kizárólagos használati jogot azért “kaptam”.
Immár 9 éve külön élünk. Egyszerűen nem tud megnyugodni a helyzet. Időnként megbüntet( bármilyen vita után), hogy nem fizeti a gyerektartást. Már a munkáltatója vonja. A szülei utálnak pedig végigélték velem ezt 17 évi vesszőfutást. Nem jön a gyerekekért…ha jön akkor váratlanul és rendőrséggel fenyeget. Nem tudunk programot csinálni a párommal akivel 2 éve ismerjük egymást.
A gyerekek szeretik a páromat, azt hiszem nagyon jó példát mutatunk nekik minden tekintetben.
Volt férjem minden héten elkövet valamit vagy ellenem vagy a gyerekek ellen. Bármit mond a gyerekeknek az nem biztos. Nála a lehet a biztos….iszonyú ez a kiszámíthatatlansága. Nekem és a gyerekeknek is.
Jó ez, a helyzet, hogy mindig én engedek miattuk, hogy kevésbé sérüljenek? Hogyan tudok volt férjemnek megbocsátani? Mindent megpróbáltam már… egyszerűen nem megy, nem engedi …pedig szeretnék….
Köszönöm válaszát,
Kedves Orsolya!
Szerintem nem szabad, hogy folyton Ön engedjen, a legbölcsebb döntés, ha éli a saját életét, akárhogyan viselkedik is a volt férje. A gyermekek pedig így is-úgy is megismerik az apjukat. És mellé teszik azt a mintát amit Öntől és a párjától látnak. Amennyiben gondolja, szívesen beszélgetek Önnel négyszemközt a megbocsátás kérdéséről. Általánosságban annyit, hogy bár nem jó haragudni, segít az érzés intenzitását csökkenteni, ha az ember érti a másik motívációit.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda!
Szívesen beszélgetnék Önnel személyesen. Hol tudom Önt felkeresni?
Üdvözlettel:
Orsolya
Kedves Orsolya!
Székesfehérváron dolgozom magánrendelésben illetve Skype-on tudunk konzultálni. Ha érdekli Önt bármelyik lehetőség, kérem, hogy írjon a habsiemlinda@gmail.com elektronikus levél címre, vagy hívjon a 0620/430-7186-os telefonszámon.
Szeretettel várom megkeresését!
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Doktornő!
65 éves édesapám miatt írok Önnek, aki sajnos reménytelen, hogy önszántából szakemberhez forduljon a problémájával.
24 évig vezetett egy rengeteg stresszel járó egyéni vállalkozást, de eközben szüntelenül kereste az olyan üzleti lehetőségeket, amik irreálisan sok pénzzel kecsegtettek ugyan, de végül az összesről kiderült, hogy nincs valós alapjuk. Folyamatosan kapcsolatba került olyan “üzletemberekkel”, akik ámították az ígéreteikkel, és hétről hétre táplálták benne a reményt, hogy a következő üzlettel megváltoztathajta az ő és egész családja életét. Végül természetesen mindegyikük csalónak vagy kóklernek bizonyult.
Azonban a legutolsó ilyen csaló eddig minden szinten túlment. Illusztrációként elég, ha csak annyit írok, hogy másfél évig az otthonunkba fogadta, etette és autóval szállította minden nap. Mint később kiderült, erre azért volt szükség, mert már számtalan embernek tartozik, akik elől menekülnie kell, és saját lakása sincs.
Ezeket a tényeket bizonyítékokkal alátámasztva, elképesztő erőfeszítések árán sikerült elérnem, hogy legalább a házból kirakja, és most egy közeli panzióban lakik (nyilvánvalóvan azért, hogy ne lehessen a nyomára bukkanni). Azonban édesapám MÉG MINDIG tartja vele a kapcsolatot, és szüntelenül egyre nagyobb üzleteket állít be nekünk úgy, mintha azoknak bármi valós alapja lenne. Meghallgatva a beszélgetésüket, egy normális, egészséges embernek 5 perc után egyértelművé válik, hogy ez az ember egy manipulátor, kókler csaló, és kihasználja édesapám agyi betegségét.
Nem tudom, hogy erre a betegségre van-e valami szakmai definíció, de körülötte mindenki látja, hogy beteg, egyedül ő nem. Én az eltúlzott bizonyítási vágyra gyanakszom, hogy átlag feletti jólétet biztosítson a családjának, amire egész életében vágyott. A testvéremmel közös erővel próbáltunk a lelkére beszélni, de csak minket ócsárolt, és a csalót magasztalta. Most már odáig jutott a dolog, hogy komoly esély van rá, hogy emiatt a szüleink nincstelenségre jussanak, és egy élet kemény munkája után szegénységben kelljen megöregedniük.
Nagyon megköszönném a segítségét az ügyben. Mit tanácsol, mit tudnánk még tenni? Csak egy pszichológussal való személyes találkozó vezethet eredményre?
Kedves Ádám!
Levele alapján azt gondolom, hogy az édesapjának valóban szüksége volna arra, hogy dolgozzon magán, ne engedje hogy folyamatosan visszaéljenek a jóindulatával, segítőkészségével. Az apja lelki állapotán sajnos nem lehet házi módszerek segítségével változtatni, pszichológus szakember segítségére van szüksége. Neki kell ugyanis rájönnie, hogy mi az, amiben benne van éppen. Az Önök jószándéka – ahogy írta is – sajnos visszaüthet, a kapcsolatuk kiüresedéséhez vezethet.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Doktornő!
15 éves, középiskolás lány vagyok, lassan 1 éve van barátom, jól megvagyunk, keveset veszekszünk, viszont mindig negatív gondolatok járják át a fejemet…félek, hogy elhagy engem egy szebb lányért, pedig mindig mondja, hogy én vagyok neki a legfontosabb és engem szeret a legjobban, de tudom magamról, hogy nem vagyok szép, régen sokat is bántottak a kicsit pattanásos arcomért, kicsi melleimért…egyáltalán nincsen önbizalmam, mindig másokhoz hasonlítom magamat és tudom, hogy ez így nagyon nem jó, de nem tudok mit kezdeni ezzel az érzésemmel. A barátommal az előző kapcsolatunkban (másodszorra vagyunk együtt) régen sokat veszekedtünk, mert egy akkori barátnőm nagyobb melleit nézte, és mindig mikor mondtam neki ne tegye, akkor is folytatta és ezért is mentünk szét. Sokan nem is értették, hogyan tudtam összejönni vele megint, csak hát iszonyúan szeretem, és Ő is sokat harcolt, hogy visszakapjon…És ugye a hazudozása miatt elvesztettem az iránta érzett bizalmamat (ez mára már javult, bízom benne azért valamennyire), ezért sokszor mondtam neki a magam hülyeségét, ami megint csak veszekedéshez vezetett, így hát a legutóbbi ilyennél (1-2 hónapja történt), elmondta, hogy ez neki nem jó így, nem szeretné ha ilyeneket képzelnék be magamnak ilyeneket, mert többé nem hazudik nekem, mert nem szeretne megint elveszíteni…Mikor ezt megbeszéltük, azóta nem mondom neki ezeket, viszont azok a gondolataim még megvannak, hogy “mi van ha azért nem ír, mert más lánnyal van?”, “ha jön egy nálam szebb lány, és barátok lesznek, mi van ha elhagy érte?”…mindig ez a bizonyos “mi van ha…?” mondattal harcolok, és teljesen hülyeség mindig amikre gondolok…egyszer egy olyan film miatt veszekedtem vele, amiben volt egy két jelenet, amiben mellet, illetve fenekeket mutattak és képes voltam letámadni, hogy biztos fantáziált róla, jobbnak találta a filmben lévő lányt, mint engem stb…. Ezen NAGYON szeretnék változtatni, nem akarok vele még egyszer szakítani… önbizalmammal sem tudok mit tenni, szeretném, hogy legyen, mert tudom, hogy akkor nem lenne ez az állandó “másokhoz hasonlítom magamat” dolog…és ugye emiatt vagyok féltékeny típus. 🙁
Kedves Klaudia!
Levele alapján én is azt gondolom, hogy a megoldás kulcsa az Ön önbizalmának fejlesztésében rejlik. Ha Ön elég szépnek és szerethetőnek érzi magát, akkor nem fogja zavarni az, ha a párja megnéz más lányt, mert biztos lesz benne, hogy Ön az, akit szeret akkor is, ha más is tetszik neki. Önismereti csoport vagy iskolapszichológus felkeresését javaslom.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Doktornő!
Èn olyan dologtól szenvedek nap mint nap hogy a volt pàromról àlmodok minden èjjel szinte, akivel màr 2 ève szakítottunk es minden kapcsolat megszűnt köztünk. Azóta új párommal èlek együtt. De minden nap felzaklat ez mikor vele àlmodok. Ès màr sajnos nem tudom kezelni meg nem is tusok mit tenni ellene.
Valami tanàcs hogy ez vàltozzon?
Vàlaszàt köszönöm!
Kedves Dorina!
A legjobb tanács, amit adhatok Önnek, hogy keressen fel egyéni pszichoterápiás segítséget, hogy el tudja gyászolni ezt a kapcsolatot. Amíg ez az érzelmi kötelék nem szűnik meg a jelenlegi kapcsolata is sok-sok nehézséggel fog küzdeni, a gondok elől ugyanis nem lehet elmenekülni.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Jó napot Doktornő!
Egy olyan kérdésem lenne hogy 15 évesen szív panaszim rosszul léteim voltam amik elmúltak amint droghoz nyúltam már 2 éve hogy letettem (21 vagyok) és ahogy letettem visszajöttek a szív mellkas fájdalmak olykor erősebb és a lépés is nehéz van amiikor könnyebb de ezek maximum 2 percesek rengeteg vizsgálaton voltam országos kardiologián ekg terheléses vizsgálat vérvétel ami mind azt mutatja hogy teljesen makk egészséges vagyok mindenki pszichologushoz küldött mert hogy lelki eredetű . A továbbiakban lehet ebből nekem problémám? akár a fizikai egészséget tekintve?
Kedves Kérdező!
Igen, érdemes a teste jelzéseit üzenetként értelmeznie és elmennie pszichológushoz, pszichoterápiás munkát kezdenie. Az, hogy lelki eredetű a tünet nem jeletni azt, hogy ne lehetne belőle komolyabb testi betegség, ha nem foglalkozik vele.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Doktornő!
23 éves dolgozó nő vagyok, az utóbbi időben sajnos nem tudtam fenntartani az egyensúlyt a család, barátok, a magamra szánt idő, illetve a munkám között. A család kissé háttérbe szorult, amit édesanyám nagyon nehezen visel. Másik városban lakunk, de mivel nincs autóm nekem tömegközlekedéssel 4 órás az út ha megakarom őket látogatni, a szüleimnek ugyanez az út 1,5 óra. Ennek ellénre elvárják tőlem, hogy én dobjak félre mindent és látogassam meg őket minél gyakrabban. Sem időben, sem anyagilag ezt nem engedhetem meg magamnak. Amikor otthon vagyok velük, akkor sem érzem jól magam, mert folyamatosan csak panaszkodnak, rám zúdítják a problémáikat, amiben ha segíteni próbálok nekik, akkor a torkomnak ugranak, megsértődnek, hogy én ne okítsam ki őket. Így az a kis idő is, amit együtt töltünk, nem nevezhető tartalmasnak. Édesanyám soha nem hív fel engem telefonon, csak akkor ha segítségre van szüksége a munkájában, ugyanis angol fordításoknál szoktam neki segíteni. De úgy általában elvárja, hogy én keresem őt telefonon. Amikor felhívom nem kérdezi meg, hogy én, hogy vagyok. Elmondja a problémáit, teljesen lehúz, elrontja a kedvem, ezután miután minden bajt, gondot elsorolt, elköszön, leteszi a telefont. Mivel már huzamosabb ideje nem utaztam haza, ezért azzal jött, hogy nekem biztos hatalmas nagy gondjaim vannak és ezért nem látogatom meg őket és mennyire nem helyes, hogy magam előtt tologatom a problémáim. És, hogy nem szép tőlem, hogy hanyagolom azokat, akikre ezidáig számíthattam. Folyamatosan bűntudatot kelt bennem, az ő hatására kezdtem el közgazdaságot tanulni amit mindig is gyűlöltem. Most már eljutottam arra szintre, hogy nemet tudtam neki mondani és kezembe vettem az irányítást. Nem fejeztem be az egyetemen a mesterképzést, mással kezdtem el foglalkozni. Végre boldognak és kiegyensúlyozottnak éreztem magam. Amég nem jött a hatalmas bűntudatkeltés. Úgy érzem akárhányszor elindulok a nekem szánt úton, ő megpróbál visszatartani, mert nem azt az utat képzelte el nekem, amit én saját magamnak. Próbáltam vele megbeszélni a dolgokat, szeretnék kompromisszumot kötni, de nem hallgat meg. Elmondom a véleményem, amit teljesen figyelmen kívül hagy. Csak a saját akarata érdekli, ez sajnos egész gyerekkoromban így volt. Nem akarok vele összveszni, de ha nem teszem akkor megfojt, addig nem nyugszik még be nem hódol neki az egész család. A két nővérem már csak hazudik neki, szinte mindenben. Azért, hogy ne szóljon bele az életükbe. Én viszont mindig is őszinte ember voltam, amit ő egész gyerekkoromban igyekezett elnyomni bennem. Mindig azt mondta, hogy nem kell midnenáron kimondani a véleményem, ő nem akar midenről tudni. Később amikor idősebb voltam és összevesztünk akkor szintén azt mondogatta, hogy nem vagyok már kisgyerek, tanuljam meg magamban tartani amit gondolok. Nem akarom már többé elnyomni a saját egyéniségemet azért, hogy ő nyugodt legyen. Szeretnék tanácsot kérni, hogy, hogyan tudnék kompromisszumot kötni édesanyámmal, hogy mindenkinek jó legyen. Köszönöm.
Kedves Evelyn!
Szerintem nagyon jó, hogy nemet tudtott mondani a szülei elvásárásaira, kezdi a saját útját járni! Szerintem nagyon is fontos, hogy megtalálja és végig tudja járni a saját útját az életének minden területén. Ahhoz, hogy maga mögött tudja hagyni az ezzel kapcsolatos bűntudatot, pszichoterápiás munka megkezdését javaslom. Fobtos, hogy az őszintesége ne akadályozza Önt meg abban, hogy öngama lehessen, a kompromisszum megkötéséhez ugyanis két félre van szükség. Levele alapján úgy tűnt nekem, hogy az édesanyja sajnos nem akar ebben közreműködni.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedved Melinda!
1hónapja van egy párom,vagyis csak volt. Túlságosan féltékeny típus vagyok és ez megölte a kapcsolatunkat. Azt mondta szeret,de megunta a féltékenykedésemet,mert ok nélkül tettem és,hogy ennek így nincs értelme.
Mit tegyek mert még nagyon szeretem,de nem tudom sehogy se vissza hódítani!
Kedves Kérdező!
Levele alapján azt gondolom, hogy elsősorban az féltékenységével kellene valamit kezdeni, utána vagy legfeljebb ezzel párhuzamosan lehetne lépéseket tenni afelé, hogy vissza tudja szerezni a párját. Egyéni terápiában vagy önismereti csoportban való részvételt javaslok, hogy megértse gyanakvása és bizonytalansága gyökerét, képes legyen az ezen való változtatásra.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Jó napot drága doktornő.Róbertnak hivnak ,szlovákiában élek.42 éves vagyok 22 éve házas.Van egy gyermekünk –aki már 21 éves.Feleségem V.
Nem tudom hogy kezdjem mert rengeteg dolgot szeretnék elmondani önnek hogy tisztán lássa mi is a probléma.
23 két évvel kezdődött köztünk egy nagy szerelem.Szinte éjjel nappal együtt voltunk,majd jött egy év amikor el kellett mennem katonának.Az az egy év maga volt a pokol nélküle.Akkor abban az időben még telefon nem volt úgyhogy levélben tartottuk a kapcsolatot.Írtam válaszolt,majd ujra írtam újra válaszolt.Ez így ment egy éven keresztül.Már katona társaim sokszor csak nevettek rajtam mert én kaptam a legtöbb levelet egy év alatt.Minden lehetséges módot kihasználtam hogy a lehető legtöbbször itthon lehessek ,hogy együtt lehessünk.Ez igy volt.És végre elment az az egy év,és azóta elment 23 év de a levelek mai napig megvannak.
Haza jöttem és pár hónap után összeköltöztünk.Nagyon fiatalok voltunk akkor még.Én 19 feleségem még 18 sem volt.Nem foglalkoztunk semmivel csak egy mással.Akkor ez így volt jó nekünk.Szerettük egymást nagyon.Egymás nélkül szinte nem is mentünk sehova.Volt hogy sokszor gúnyos megjegyzéseket kaptunk ismerősöktől,barátoktól de még a legközelebbi családtagoktól is.De minket ez sem érdekelt mert én is meg Vanda is nem tudtunk egymás nélkül meglenni.
Majd egy kicsit több mint egy év múlva meg született életünk értelme..
Bevallom előtte sokszor sírtunk ,amin ma már csak nevetni tudok,mert még az is fájt,hogy már nem csak ketten leszünk.Ilyen buták voltunk.
Teltek az évek legtöbbször nehéz anyagi helyzetben éltünk,de soha egymást nem hagytuk.Mindig együtt voltunk,mindig a gyerekünknek éltünk.Voltak olyan napok bevallom ,hogy szinte ennünk nem volt,de a fiunknak akkor is meg volt a napi ennivalója és ha fájt is de a fájdalomtól nagyobb volt az örömünk ,hogy ő ma is tudott enni.
Szüleinkkel egy udvarban éltünk.Volt hogy jó volt a kapcsolat,de volt hogy nagyon rossz.Rengeteg veszekedés volt köztünk.Volt olyan hogy hónapokig nem beszéltünk.De egymást soha nem hagytuk mink el.Sokszor nagyon fájt ez nekem ,mert sem szüleim de sem őt nem akartam megbántani.Kimondom két tűz között éreztem magam sokszor.De mindig mellé álltam ,mert nagyon sokszor azt mondta hogy ha nem akkor elhagy.Nagyon fájt hogy ezt mondja de inkább legyen így csak ne hagyjon el.
2005-ben aztán meghalt apám.Életem legnagyobb fájdalma volt.Ő volt a példa képem.A világon a legjobb ember akit eddig ismertem.A szemünk előtt halt meg 54 évesen szívinfarktusban.Nagyon sok év kellet hogy múljon a fájdalom,de még most is fáj.
Teltek az évek újabb és újabb veszekedések anyám és köztünk.Sok minden felé megfordultam dolgozni legtöbbször csak alkalmi munkákra de az is jó volt ideig óráig.Nagyon szegények voltunk de neveltük fiunkat becsülettel tisztességgel.Imádtuk.Ő tartotta sokszor bennünk az életet.Majd sikerült egy öreg házat megvennünk kölcsönből.Elkezdtük felújítani de nagyon nehezen ment.Félig sem volt kész mikor egyszer már odáig fajultak a veszekedések ,hogy én azt mondtam hogy ebből elég .Be kell ezt fejeznem mert akkor már majdnem 18 éves volt gyerekünk és nem akartam ,hogy már ő is mint lassan felnőtt része legyen ennek.
Elköltöztünk a még félig készen sem volt házba.Úgy képzelje el ,hogy akkor még plafon sem volt a fejünk felett mert még az sem volt kész.Providen t kölcsönből sikerül lakhatóvá tenni.Értek a kőműves munkához ,legalább arra nem kellet pénz.Mindent én csináltam saját kezűleg.Az áram bevezetésen és a vízszerelésen kívül semmiért nem kellett fizetnünk.
Nagyon nehéz volt akkor de túléltük.
Azóta eltelt pár év és helyre jöttünk anyagilag.Sikerült mind kettőnknek ill.fiunknak is elhelyezkednünk egy gyárban.Fiunk már lassan nősülni készül úgy hogy kölcsönből de sikerült a szomszéd házat megvennünk de mivel rengeteg munka van rajta ezért sokkal többet kellet felvenni mint amennyibe a ház megvétele került.De ahogy eltelt egy pár hónap a munkába kerülésünk után feleségem valami miatt nagyon megváltozott.Tavaly szeptember tájékán tünt fel először hogy mintha más lenne mint eddig.Egyre gyakrabban osztogatott a facebokon olyan idézeteket amik szinte mindegyikének a mondanivalója ugyan az volt.Az összes arról szólt,hogy pl.Légy önmagad…Ne foglalkozz senkivel csak saját magaddal….Te döntöd el hogyan élsz …stb.Annyira nem zavart de furcsállottam egy kicsit hogy ez most miért?Vagy egyszerűen mit akar ő ezzel kifejezni vagy tudatni bárkivel,hiszen igaz az hogy ezek a megosztások szinte mindegyike valakinek szól.De lehet hogy én tévedek.Mindegy.
Kolléganője egy 28 éves hajadon lány hasonló felfogású ember.
Elég hamar megbarátkoztak és valahogy nagyon közel kerültek egymáshoz.Először ez sem volt annyira furcsa de ahogy teltek a hónapok egyre jobban valamiért kezdte piszkálni az orrom ez nagy barátság.Tudnia kell,hogy 12 órát dolgozunk.Ők egész nap munka közben is tudnak beszélgetni mert olyan a beosztásuk, munkájuk.Én sajnos nem tudok kollégámmal mert nincs rá lehetőség.
Természetes ,hogy a mai világban vannak olyan dolgok mint pl.Messenger.Én is használom feleségem is.De ő minden nap 12 óra együtt lét után is még órákig ezzel a kolléga nőjével irkált.Hónapok mentek el még egyszer rákérdeztem ,hogy árulja már el,hogy miről tud még irkálni hiszen szinte alig hogy haza értünk már egy félóra sem ment el de már vele ír.Azt válaszolta hogy semmiről.Csak olyan női dolgok meg hülyeségek.
Éjszaka minden nap azzal zárta a napot hogy neki jó éjszakát köszönt de viszont reggel az első az volt ,hogy kezébe vette a telefont és jó reggel kívánt.Ezt amúgy tőle tudtam akkor de bevallom egyre jobban kezdett idegesíteni mert közben én meg valahogy mintha ott sem lettem volna.Sokszor kértem hogy öleljen már meg de mindig vissza utasított még abban is.Közben azt láttam hogy mintha tőle meg el lenne varázsolva.
December lehetett amikor már azt mondtam hogy akkor én szeretném látni hogy miről is irkál állandóan.Nem szép dolog tudom de titokban bejelentkeztem az ő messengerébe.Nem akartam hinni a szememnek hogy semmit sem látok.Mindent amit eddig vele irt ki volt törölve.Mindenki más amit akár 2,3 éve irt az ott meg volt csak ezzel a lánnyal irt dolgok lettek kitörölve.Egy pont de még egy vessző sem volt ott hagyva.rá kérdeztem hogy miért?Gondolhassa hogy kiborul.Kiabált velem ,hogy én milyen jogon ellenőrzöm őt le.Semmi közöm hozzá mert ezek csak női dolgok és én azzal ne foglalkozzak.Ideges voltam veszekedtünk.
Mentek hetek de akkor már elkezdtem figyelni mit csinál.Majd januárban a telefonján történő keresési előzmények között azt láttam ,hogy feleségem olyan témájú fórumokat olvasott amik arról szóltak,hogy létezhet e két nő között szerelem.Azt hittem hogy elájulok amikor ezt megláttam.Majdnem két hónapig nem szóltam de akkor már egyre több veszekedésünk volt.Egyszer emlékszem este olyan 10 óra körül csak annyit mondtam ,hogy ez a lány olyan nekem mintha leszbikus lenne.Dührohamot kapott.Másfél órát kiabált velem mikor csak annyit mondtam neki,hogy most te miért is vagy ennyire ideges?Akkor már tudtam hogy itt valami van.
Veszekedés veszekedés után majd egyszer rákérdezett,ő hogy akkor mondjam már meg hogy mi bajom van nekem ezzel a lánnyal.Rendben mondtam és fogtam a telefonját és megmutattam neki amit láttam mert még akkor is ott volt.Látta a fiunk is aki rögtön rá kiáltott az anyjára hogy ez mi?Nem tudott mit mondani csak annyit hogy nem tudja.Biztos csak véletlenül jött ez elé.Láttam hogy baj van mert hirtelen rosszul lett hányt majd térdre rogyott.Megijedtünk és rohantunk a szolgálatoshoz aki nyugtatót adott neki és azt mondta hogy ideg összeomlása van.
Mentek a napok megbeszéltük ,mondtam hogy már bánom amit tettem sajnálom elnézést.Egy két napig elvoltunk de aztán újra feljött ez bennem mert közben ő semmit sem változott.Egyedül annyit hogy elkezdett rohamosan fogyni szinte szemlátomást fogyott.Orvosa gyógyszerekre gyógyszereket irt de semmi javulás nem történt de hogy is történhetett volna ha nem is szedte egyiket sem.Mert szerinte neki semmi baja .Az egyedüli baja az én voltam meg vagyok.
Veszekedés ,fogyás ,veszekedés,fogyás.Pár nap béke majd újra elölről minden.De hozzáteszem akkor már el is jár a barátnőjével kávé,pizza stb.Zavart de azt mondtam ha neki ez segít akkor rendben menjen.Volt hogy éjszaka jött haza.Már volt olyan hogy hetente 3 szor találkoztak ami miatt azután itthon vita volt.De nem bánta.
Nem folytatom tovább mert gondolom ennyi elég is önnek.Azóta kb 10 ember álitsa ,hogy a lány tényleg leszbikus.De feleségem megesküszik hogy csak egy barát akivel megérti magát.
Most ott tartunk hogy el akar menni mert elege van belőlem.Nem akar velem élni.Nem tud velem együtt élni.Érzi hogy mellettem meghal.Szégyent hoztam rá.Megaláztam amiért soha nem fog megbocsájtani.Nem tudja mi ez de valami mintha szétszakítaná belülről.Gyűlöl.Utál.stb.Ilyeneket mond de nem csak mondja hanem tényleg lakást keres.Nem érdekli miből fogja fizetni de elmegy.Nem hiszem hogy csak idegességből mondja mert ez már több mint egy hónapja így van.De a másik szavába viszont azt mondja ,hogy én vagyok a legjobb ember a világon.Mint a gyereke apja sosem fog hagyni hogy bármi bajom legye.Mindig segíteni fog.Azt sem fogja hagyni hogy egy darab ruhát kimossak.stb Csak nem tud már velem együtt élni.Eddig csak anya volt meg feleség most lett végre valaki ő is.Most lett erős.Most lett ember.
Szóval nem értem meg senki sem.Sem család,sem barátok sem ismerősök.Senki sem érti mi van most akkor?Mindenki a fejét fogja hogy ez nem igaz hiszen sokan példának néztek minket ,hogy milyen házasok vagyunk.Én sem hiszem el hogy ez igaz.Mintha egy rémálom lenne csak az a baj hogy soha nem ébredek fel belőle.Most már én is sokat fogytam ,érzem egyre gyengébb vagyok.Nincs már semmi célom ,tervem mert nem látom a jövőt mit hoz.Milyen rosszat hozhat még.Nem akarom hogy elhagyjon.Én azt érzem hogy nélküle nem tudok élni ő meg fordítva ,azt hogy velem.Akkor most mi legyen?Kérem adjon valami tanácsot.Véleményt,segítséget.Azt tudnia kell hogy ha ő a fejébe vesz valamit akkor abból nem enged.Orvoshoz-pszichológushoz soha nem fog elmenni.Ja és azt is kel tudnia hogy neki ez az első olyan munka helye ahol több ember van és azok is idegenek.
Több mindent átgondoltam és sok verzió van a fejemben mi lehet a baj.
A szívem azt mondja hogy tényleg nagyon megaláztam és semmi sem igaz ebből csak igy átvert az élet engem.Ezért nem tud már velem együtt élni.A sok fájdalom amit okoztam neki ezért megy el.22 év alatt ha neki lett volna ilyen hajlama azt észre kellet volna hogy vegyem.De nem.
Ha az eszemre hallgatok akkor viszont igaz minden amit gondolok de mivel 22 két év az nem kevés idő,még ezek után is segíteni akar rajtam.És valahol nem is előlem menekül hanem a saját bűntudata elől.És ezért nem tud már együtt lenni velem.Mert nem akar átverni tovább.
Ezért voltam ennyire részletes mert szeretném ha minél jobban átlátná maga ezt a helyzetet és re remélem sikerül is erre a rejtélyre önnek rájönnie.Kérem bármiben ha tud segitsen.
Köszönöm előre is válaszát
Kedves Róbert!
Megértem, hgy megviseli Önt ez a helyzet. A felesége viselkedése, a másik nővel való igen szoros kapcsolata. Fontos volna, hogy ismét találjon célokat az életében, akár rendbe lehet hozni ezt a házasságot, akár nem. Pszichológus felkeresését, pszichoterápiás munka megkezdését javaslom. Ez segíthet megérteni azt is, ami Önök között történt, kitalálni milyen megoldás lehetséges.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Köszönöm válaszát,de bavallom azt hittem hogy ön talán igy elsőre is megtudja akár állapitani vagy legalább valami sejtése lehet róla hogy ez akár igaz is lehet.Vagy bármilyen magyarázatot tud esetleg adni feleségem viselkedésére.
Kedves Robert!
Ha tudnám is (nem vagyok látnok, együtt gondolkodás hatására azonban már jobban lehet következtetéseket levonni) és megmondanám, az Önökön nem segítene. A feleségével közösen kellene eljutniuk arra a pontra, hogy empatizáljanak egymással, együtt újra tudják tervezni és szervezni az életüket egy párterapeuta segítségével. Amennyiben nem kérdés már, hogy a kapcsolatuk helyrehozható-e vagy sem, akkor viszont Önnek javasolt a pszichológiai tanácsadás, hogy megértse, mi zajott Önök között (ez sem úgy megy, hogy valaki megmondja, hanem hogy együtt jövünk rá, miután közösen végigbeszéltük a részleteket)
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda! Az a gondom, hogy félek a változástól. Én az a típusú nő vagyok, aki világ életében nehezen tudott beilleszkedni társaságba. Általános iskolás koromban ki voltam közösítve, sosem voltak barátaim. Középiskolában ez már javult, ott kedveltek engem, de igaz barátaim akkor sem voltak. Jelenleg a munkahelyemen jól érzem magam, fogjuk rá. Első munkahelyem, 4.5 éve vagyok itt, bolti eladó vagyok egy nagy áruház mellett. Sokakkal jó lett a viszonyom, van egy kolléganőm akivel már baráti. Be vagyok illeszkedve, de az a baj hogy már bele vagyok fásulva a hétköznapokba. Minden nap ugyanúgy telik, ugyanazok az emberek, problémák. Nagyon sokan felmondtak, jöttek újak, azok is elmentek az évek alatt. Van 3-4 olyan személy akik miatt szerettem itt lenni, de ők is elmentek nemrég, már csak 1-2 olyan van akik szebbé teszik a napjaim. Ráadásul itt nem tudok fejlődni, előrébb lépni. Esetleg boltvezető lehetnék, de nemrég neveztek ki valakit aki a tulajdonos jóbarátja. Szóval hiába hogy ennyi éve itt vagyok, inkább ismerőst hoztak ide. És emiatt a motivációmat is elvesztettem. Régen megvolt bennem a kihívásra való vágy, hogy ezt is megtanultam itt, azt is meg tudtam csinálni. De ez már elmúlt, rutinból megy minden és már csak elvagyok megszokásból. Néha szeretnék új munkahelyre menni, hogy új dolgokat is kipróbáljak. Máskor meg a megszokás miatt érzem jónak ezt, hogy állandóság van az életemben, Azt mondogatom, hogy 4.5 éve vagyok itt és ki tudja meddig maradok még?? 5-6-10 évet és mégsem fejlődök. Mikor felvettek, 15 másik emberrel jöttem ide és már csak én vagyok azok közül aki itt van. Mert félek váltani, félek új dolgokba belevágni. Sokszor fáradt vagyok, és nem a jó fáradtság, hanem a szürke, belefásult fáradtság. Nem tudom merjek-e jelentkezni máshova, mert félek hogy megbánom ha feladom az eddigi 4.5 évet. 27 éves vagyok egyébként.
Kedves Kérdező!
Levele alapján azt gondolom, hogy érdemes volna jobban megérteni mit tartja ott Önt a mostani munkahelyén, miből gondolja azt, hogy máshol nem lenne jobb. Valószínűleg ezután is be fog tudni illszkedni, hiszen ezzel ezen a munkahelyen sem voltak gondjai. Rendszeressség másképpen is lehetne az életében. Úgy érzem a soraiból, hogy kiégett ebben a munkában, szüksége volna egy kis szünetre, feltöltődésre. Kapcsolatai újragondolásához önismereti munkára van szükség.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Doktornő!
Tanácsot szeretnék kérni .
33 éves vagyok ,barátom 49 éves , jól vagyunk szeretjük egymást meg értünk egymást . Lassan November 2 éves leszünk , még nem költöztünk össze .Meg kérdeztem tőle azt mondta nincs pénzünk , azt is modtja ha össze költözünk unalmas lesz a kapcsolat egymással.
Mondtam neki hogy szeretnék boldogát tenni őt jövőbe. azt mondta lehet mi nem leszünk együtt .
Néha úgy érzem fél a kapcsolatoktól . vagy játszik velem a érzésemmel nem tudtom mire gondolok .
Össze kavar engemet érzésemmel
mit csináljak most ?
Köszönöm előre válaszol
Kedves Hajnalka!
Szerintme érdems még beszélniük ezekről a kérdésekről, jobban megéreni a félelmeit. Miből gondolja, hogy nem lesznek együtt a jövőben? Mennyire elégedett a kapcsolatukkal…
Üdvözlettel: Habis Melinda
Üdvözletem.
Lassan 20 éves vagyok, rengeteg barátnőm volt eddigi életem során, viszont mindenkitől elsodort valami az évek múltával, akármennyire is mi voltunk a legjobb barátok, vagy a világnézetünk nem talált, életcéljaink, és életstílusunk, rájöttem, hogy összeférhetetlenek vagyunk néhány volt barátnővel. Viszont próbálok barátkozni, még ha nem is az erősségem, néha meg teszek mindent, hogy legyen egy “igazi” barátnőm, aki közel áll hozzám, de a történelem megismétli önmagát és nem lesz tartós barátság. Az az észrevételem a jelenlegi barátokkal kapcsolatban is, hogy ha én nem keresem, nem hívom , nem írok, persze nem csüngök senki nyakán, ők sosem keresnek. Mindig csak én vagyok aki életben akarja tartani a barátságot, aztán csak azt érzem hogy senkinek nem kellek. Velem lehet a probléma? Vagy csak egyszerűen túl unalmas vagyok.
Kedves Cica!
Levele alapján azt gondolom, hogy érdemes volna mélyebben elgondolkodni azon, mi lehet amögött, hogy Önnek kell életben tartania ezeket a barárságokat. Csak a kezdeményezéssel van gond, vagy más téren is azt érzi, nem kiegyensúlyozottak ezek a kapcsolatok? A párkapcsolatai mitől futottak zátonyra? Önismereti munka megkezdésével lehet az Ön ezekben játszott szerepét feltárni, ezen módosítani.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda!
22 vagyok, életemben előszőr szerelmes. Ismerkedtem társkeresőn pár hétig, élőben pedig szimplán 2 hétig tartott a “kapcsolat”. Korábban nem ment a pasizás, mert nagyon félénk vagyok és nagyon nehezen engedek közel magamhoz bárkit is. Elég sok hülyeséget sikerült csinálnom, amíg eljutott odáig a srác, hogy elege lett belőlem. Például nem tudtam mindent megbeszélni vele, pedig szerettem volna, mégsem bírtam beavatni pár nem is olyan mély témába. Vagy nem aludtam nála, vagy hamar elhúztam tőle együttlétek után. Úgy éreztem menekülnöm kell, pedig szerettem volna jobban megismerni, vele tölteni az időt. Végig ellentétesnek tűnő dolgokat csináltam, vagy mondtam, mert bár nagyon szerettem volna vele kapcsolatot, jobban megismerni őt és azt is, hogy ő jobban megismerjen engem, nem tudtam önmagam lenni, oldott maradni és amellett, hogy az egekben jártam, mégis túl kevésnek éreztem magamat mellette.
Min kellene változtatnom? Elég lenne növelnem az önbizalmamat vagy másra is oda kellene figyelnem? Szeretném pár hónap múlva újra belevetni magamat a társkeresésbe, előtte fejleszteni magamat minden téren. Szeretném, ha legközelebb nem miattam menne csődbe egy kezdetleges kapcsolat, csak mert félek magamtól, a helyzettől, az érzelmektől.
A másik, amit nem tudok hova tenni, hogy azt hittem a testiség lesz a legnehezebb, mindig voltak problémáim a tükörképemet nézegetve, mégis a szex ment a legkönnyebben, a kommunikáció sokkal nehezebb volt számomra, kivétel, amikor az ágyban feküdtünk egymás mellett, akkor sokkal kevésbé voltam feszült mellette. Ez mitől lehet? Miért könnyebb a szex és nehezebb a beszélgetés, amikor általában fordítva kellene lennie, nem?
Kedves Vivien!
Szerintem érdemes volna alaposabban körbejárni, mi rémítette meg Önt abban, hogy közel került Önhöz ez a férfi. Ahhoz, hogy jobban önmaga tudjon lenni a kapcsolataiban önismerti csoportos munka vagy egyéni terápia segítségére van sükség. Szerintem szuőer, hogy nyitott a fejlődésre. Ezekben a kérdésekben azonban csakis egy másik, tükröző (terápiás) kapcsolat mutathat irányt.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda! Írtam már Önnek valamikor. A történetem az, hogy nagyon megtetszett, már-már beleszerettem az egyik kollégámba, de ő másik nővel jött össze. Aztán hol együtt voltak, hol nem. Közben velem is flörtölt, sokat beszélgettünk, reggelenként együtt mentünk dolgozni, a szimpátia megvolt a részéről. Én úgy éreztem valamennyire én is tetszem neki, csak valami mégis hiányzik. Aztán végül semmi sem lett az egészből, és ő augusztus 1-óta már nem is dolgozik a cégnél. Én az első 1.5 hétben kb. nagyon magam alatt voltam, hiányoltam a társaságát, rossz volt hogy nem látom, nem beszélgethetek vele bent a munkahelyen. Sokszor eszembe jut a mai napig, mert nekem ő szerelem volt első látásra és ahogy megismertem belsőleg, úgy is megfogott. De elfogadtam a dolgot, hogy ebből nem lesz semmi, és bár csalódott voltam, de eltereltem a gondolataim. Míg nem 4 nappal ezelőtt bementem a lakóhelyemhez közei szupermarketbe, ahova évek óta járok. Mentem a sorok között, felpillantottam, és ott volt ő. Először nem hittem a szememnek, mert ő teljesen máshol lakik, nem értettem mit keres itt. A történetet ott rontottam el, hogy siettem is, nem is voltam túl jól öltözött (csak melegítőben leszaladtam) és úgy csináltam hogy ne vegyen észre és eljöttem. Így nem beszélgettem vele. Amit bánok is kicsit meg nem is. Bánom, mert nagyon szerettem a társaságát és jó lett volna vele beszélgetni, már csak maga a jelenléte is nagyon jó hatással van rám. De ugyanakkor meg ha meglátott volna csapzottan, nem tudtam volna vele úgy beszélgetni, mert folyton arra gondoltam volna hogy vajon mit gondol rólam. Aztán meg az, hogy ha kedves lett volna, elkezdek megint reménykedni, hogy hátha tetszem neki…. Mintha felszakadnának a sebek. De mégis erre a napra gondolok azóta is. Mert ki tudja lesz-e még ilyen alkalom. Kiderítettem hogy az új munkája miatt ment oda, van rá esély hogy felbukkan még ezeken a napokon ott. Most azon gondolkodom, hogy ezen a héten, azon a napon arra menjek-e. Csak normális öltözékben, tehát intézzem-e úgy a dolgokat hogy “véletlenül” pont arra járjak, és akkor már odamennék hozzá. Tegyek-e lépést azért, hogy felvegyem vele a kapcsolatot, vagy hagyjam ennyiben ezt. Az a baj, hogy már most, ennyi miatt is újra sokat gondolok rá…. Így is felszakadt a seb.
Kedves Kérdező!
Ha gondol rá, vágyik a társaságára, akor szerintem érdemes lépést tennie affelé, hogy találkozzanak, beszélgessenek!
Üdvözlettel: Habis Melinda
Köszönöm kedves Melinda! Az Ön tanácsára ma “véletlenül” arra jártam, egy másik időpontban mint ahogy a múltkor. Most így jött ki a lépés, mondom hátha… Múltkor késő délután láttam őt, ma a reggeli órákban mentem oda. És pont ott volt, ő vett észre engem, odajött hozzám. Kb 10-15 percet beszélgettünk, nagyon jót tett nekem ez a találkozás. Beszélgettünk, volt téma, kedves volt, mosolygós. Álltunk egymással szemben, néztünk mélyen egymás szemébe. Ez a férfi akkora pozitív löketet ad nekem, hogy elmondani sem tudom… Sajnos elérhetőséget nem cseréltünk vagy ilyesmi, de mondta hogy minden héten erre jár ezeken a napokon + másik napon meg a jelenlegi munkahelyemen és reméli találkozunk még. Pont tegnap hallottam pletyka szinten, hogy azzal a nővel akivel régebben jártak, jóban vannak újra. Találkozgatnak, tartják a kapcsolatot, és van valami köztük. Ezt a pletykát hallottam. És most szóba jött az a nő, de úgy beszélt róla mint akinek csak munkatársa és nem igazán tud róla. Persze nem nekem fogja elmondani, hogy mi van köztük, meg állítólag a férfi nem akar komoly kapcsolatot, a nő viszont igen. Tegnap sokat sírtam mikor meghallottam, hogy együtt vannak, de ahogy nézett rám és beszélgettünk, nem úgy tűnt hogy szerelmes vagy szereti azt a nőt. Persze elképzelhető hogy még majd kialakul köztük valami, és ez nekem mindegy is, mert nem velem tartja a kapcsolatot hanem vele. De azért jó volt vele találkozni, jót tett nekem. 🙂
Kedves Kérdező!
Levele alapján azt gondolom, hogy érdemes volna határozottabbnak lennie, ha legközelebb találkoznak, elkérnie a férfi elérhetőségét. Önön is múlik az, hogy tartják-e a kapcsolatot, ne várjon Őrá!
Üdvözlettel: Habis Melinda
Sajnos ehhez nincs bátorságom. Esetleg valami ürüggyel, de ha tegyük fel meg is adja vagy telefonszámot cserélünk, nem valószínű hogy keresni fog. És én nem akarok túl sok lenni a számára, hogy én keressem… Én úgy tudom sejti hogy nem közömbös nekem, mert sok olyan helyzet volt amiből leszűrheti. De persze valaminek történnie kellene, mert tegyük fel találkozom vele még, és megint csak beszélgetünk, majd mindenki megy a maga dolgára, újra csak bánni fogom a helyzetet. És minden héten ezen az adott napon felbukkan abban a boltban, de nem tudom elárulom-e magam ha megint pont ott leszek. Hogy nem véletlen, hogy már megint pont akkor pont ott vagyok… Vagy várjak 1-2 hetet.
Kedves Kérdező!
Szerintem ha nem lép, akkor kiszolgáltatja magát a szerencsének, lemond arról, hogy a kezébe vegye az életének irányítását. Persze ebben gátolja a saját magáról kialkult negatív képe, félénksége, melyen önismereti munkával lehetne változtatni, melyben szívesen leszek partnere, ha igényli. Vagy várhat arra, hogy Ő kezdeményez, de miért is tenné, ha Ön nem bíztatja…
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Doktornő!
Tanácsot szeretnék kérni . 33 èves vagyok, 49 èves barátom jól vagyunk szeretjunk egymást de lassan November 2 èves leszunk még nem költöztünk össze, néha ugy erzem baratom nem igazan szeret engem azèrt nem költözunk össze . Meg kerdeztem tole azt mondta nekem :mert nincs pènzünk és össze költözunk megunok egymast .
Nem tudtom mit csinaljak?
Köszönöm elore a valaszol .
Kedves Hajnalka!
Levele alapján azt gondolom, hogy többet kellene beszélgetniük a terveikről, vágyaikról és a jövőről. Szerintem érthető, hogy összeköltözésre vágyna, meg kellene nézni hogy tényleg a pénz-e az egyetlen ok a párja viselkedése mögött, vagy vannak-e más félelmek is mögötte. Miből gondolja Ő hogy megunnák egymást, ha együtt laknának? Milyen korábbi tapasztalatai voltak ezzel?
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Doktornő!
Van egy férfi a munkahelyemen aki tetszik nekem. Szerintem Én is tetszek neki mert szokott nézni, de nem vagyok biztos benne, hogy ez miatt. Csak az a probléma, hogy van családja és igazából abban szeretnék segítséget kérni, hogy hogyan tudnék túljutni rajta? Mert szenvedek ettől az érzéstől.
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel:Kornélia
Kedves Kornélia!
Ahhoz, hogy túljusson ezen szerintem azt kellene megérteni, mi fogja meg Önt ebben a férfiban. Talán vonzó, de félelmetes is egyben, hogy van családja. Önismereti munka megkezdését javaslom.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda!
És az esetleg nem lehetne megoldás, hogy elmondom neki az érzéseimet?
Kedves Kornélia!
Az mindenképpen jó, ha tudnak beszélni erről. Önnek pedig fontos megértenie ezeket az érzéseket, hogy úgy tudja irányítani az életét, ahogy Önnek a legjobb.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Doktornő
20éves lány vagyok , nagyon hamar apróságokon is kitudok akadni és ilyenkor magamat ütöm ,combomat ,fejemet .Pár óra múlva lenyugszom és belátom hogy túlságosan kiakadtam.Nem tudom kezelni az indulataimat.Mivel tudnék segíteni ezen?
Kiskoromban az láttam hogy apukám ivott állandóan ,bántalmazta anyukámat és Testvéremet is próbálta..és ezek ellenére mégis sokáig Apás voltam ,meg érzékeny voltam ha pl valaki rosszat mondott róla ,közben ezek után is találkoztam vele és töltöttünk időt együtt egészen addig amíg 9.es koromban falhoz nyomott engem és fenyegetőzött,aztán ezután felszínre tört bennem minden amit láttam kiskoromban is és nem akartam róla hallani többet ,de közben mindenki másban kerestem egy Apát .Testvéremet mikor kisebbek voltunk sokat bántottam veszekedés miatt is vagy azért bántottam hogy utána megszeretgethessem,nyílván tudom hogy ez nincs rendjén de nem tudom vajon miért volt ez .Most így érettebben sajnálom Apukámat és hiányzik .Egyszer régebben emiatt voltam Pszichológus nál és mondta hogy ez okozhat a jövőben párkapcsolatomban problémát .Most párkapcsolatbN vagyok 9hónapja és sajnos kiszoktam törni ha valamin nem értünk egyet párommal .( Lányokat szeretem )
Tudnám ezt valahogy kezelni? Mit kéne tennem?
Kedves Kérdező!
Levele alapján azt gondolom, hogy érdemes volna pszichoterápiás munkába fognia, hogy megtanulja komntrollálni az indulatait, ez ne okozzon gondot a párkapcsolartában. Továbbá azért, hogy begyógyuljanak a régen, a családjában szerzett sebek. Azt javaslom, keresse fel a szakembert, akivel korábban együtt dolgozott.
Sok sikert kívánok!
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Doktornő! Lehet buta kérdés,de Van egy barátnőm , nem szereti az alkoholt se a cigit , nem esik neki jól sosem néha mégis megkívánja de például beleszív egy slukkot és nem is esik jól tovább nem szívja,az alkoholos dolgokat lehúzza gyorsan mert utálja meg rosszul van az ízétől ..Én nem szeretem se a cigit se az alkoholt ,zavar ez mert tudom hogy nincs is rá szüksége meg nem is szereti egyiket se mégis csinálja ezért nehéz nekem ezt elfogadni.Erre lehet valami válasz hogy miért van ez?!Válaszát előre is köszönöm.n
Kedves Kérdező!
Nem tudom hogy miért issza meg a szeszt, vagy szív belée a cigarettába a barátjője, ha nem esik jól neki. Tőle kellene ezt megkérdeznie. Szerintem egy jó beszélgetés alapja lehetne…
Üdvözlettel: Habis Melinda
Üdvözlöm!
Szerettem volna elmenni pszichológushoz. De a férjem azt mondta hogy inkább a neki mondjam el .Nem erzem jól magam . Hangulat változásaim vannak. Egyik pillanatban sírok a másikban nevetek. Úgy érzem rengeteg minden kavarognak bennem. Belül kiabálni de senki nem hallja meg. Nem tudom mennyi köze van hozzá de a szüleim elváltak . Nem rég volt az esküvőnk a férjemmel 21 éves vagyok. Néha rám jön olyan gondolat hogy nem szeretem. De ha ez elmúlik akkor viszont teljesen oda vagyok érte. Szeretem. A szex sem működik igazán. Lehet valami lelki pszichés problémám?
Köszönöm a választ
Kedves Virág!
Úgy gondolom, hogy érdemes volna pszichológushoz fordulnia és megértenie ezeket a hagnulatváltozásokat, rossz érzéseket. Persze, elképzelhető, hogy a szülei válása, vagy akár a saját esküvője (ami egy nagy változás, ezért megterhelő lehet) áll a háttében. Szerintem nagyon jó, hogyha tudnak a férjével beszélgetni, de ahhoz szakember kellene, hogy feltárják a kellemetlen érzések gyökerét és kezeljék azokat.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Nagyon aggódom az unokáim miatt, mert a lányom nagyon megváltozott 2014 óta.
2013 decemberében szakított korábbi élettársával, a gyerekek – 8 éves kislány, 6 éves kisfiú- apjával, új lakást vett, ahova az új élettárs is beköltözött.
A lányommal látszólag megértik egymást, de – élettárs – ellentmondást nem tűrő határozottságával, hangerejével befolyásolja döntéseit. A gyerekeket nem hallgatja meg, azonnal ugraniuk kell parancsaira. Velem kiabál, igaz én is. Magát a lányom védelmezőjének tekinti velem szemben és a gyereket az anyukájuk fáradtságára hivatkozva dresszúrázza. Mindig csendben kell lenniük, egyedül játszanak, folyton ellenőrzi őket, a szobájukban is. A lányomat stílusával szinte elszigetelte a szűkebb és tágabb családtól (húgától, unokatestvéreitől). Gyakran nem veszik fel a telefont. A gyerekek szinte a lakásba zártan élnek, ő felügyeli őket óvoda és iskola után, néha betegségük esetén, mivel lányom 8 órában dolgozik. Rendkívül ingerszegény környezetben élnek a gyerekek. Mástól (elsősorban tőlem) nem fogadnak el segítséget, mondván elrontom a gyereket. (Nyugdíjas pedagógus vagyok rengeteg szabadidővel. 100 km-re lakom tőlük, de megoldanám a segítséget, ők ezt elutasítják).
A lányom elutasítóbb, agresszívebb velem (kiabál, rendre utasít, kioktat). 17 éves kora óta nem felhőtlen a kapcsolatunk, azóta pszichiátriai kezelés alatt állok, ami nem akadályozott abban, hogy dolgozzam 2014-ig. De most már tarthatatlan a viszonyunk. Nem tudok vele beszélni, bármit kérdezek, faggatásnak tekinti. Azzal támad vissza, hogy én beteg vagyok. Tapasztalatom szerint a gyerekekkel is ellenségesebb. Nem veszi figyelembe az érdekeiket, nem védi meg őket élettársával szemben. Kissé elhanyagolja őket testileg is (öltözködés, személyes higiénia, anyai érintés, egészségvédelem).
A gyerekek hallgatagok, kedvetlenek, félénkek, riadtak lettek 2014 óta, sokat betegeskednek. Betegségük egy része lelki okokra is visszavezethető (köhögés, bőrbetegségek, hallásproblémák, evészavar). Bevallásuk szerint a férfi gonosz, nem szeretik, bizalmatlanok vele szemben. Láthatóan félnek tőle, minden megnyilvánulásuknál lesik a reakcióját. Mindenhez az engedélyt kell kérni, ahhoz is, hogy mit játszhatnak. Az óvodában azóta a kisfiúval magatartási problémák vannak, a kislány az iskolában kissé magányos. Önértékelésük alacsony, az édesanyjukkal nem beszélnek félelmeikről, inkább „nekem mindegy”,”anya mondd meg te” válaszokat adnak, mert félnek a következményektől, anyjuk-gyakran- kiszámíthatatlan reakciójától.
A lelki, verbális erőszak a gyerekek természetes önállósodásával könnyen átcsaphat fizikaiba a férfi részéről, amit én már megtapasztaltam fenyegetésben, lökdösésben.
Néhány napja megtudtam, hogy az élettárs kábítószer birtoklása miatt körözés alatt áll. Felhívtam a lányomat, és a beszélgetés során egyre inkább úgy éreztem, hogy tud a dologról. Megzsaroltam,hogy, ha nem küldi el a „pasiját” (a lányom nevezte így), akkor bejelentést teszek a rendőrségnek az unokáim érdekében. Kemény és durva telefonos viták után közölte,hogy elment az élettárs, de ő nem akarja velem tartani a kapcsolatot, felejtsem el. Nem hozza el hozzám a gyerekeket, nem akarja, hogy meglátogassam őket.
Ezután kértem volt férjem – 2009-ben váltunk el – segítségét, de ő kijelentette, hogy nem érdekli a dolog, mivel a lányunk nagykorú, úgy él, ahogy akar. Nem értette meg, hogy nem a lányom, hanem az unokáim miatt aggódom.
Pár nap múlva – aggódva továbbra is az unokáim miatt – felhívtam fiatalabb lányomat,hogy látogassa meg nővérét és gyermekeit, de ő is elutasított azzal, hogy nem akar részt venni ebben.
Mit tegyek,mit tehetek,hogy megvédjem / segítsem az unokáim testi-lelki egészségét?
Kedves Márta!
Levele alapján azt gondolom, hogy fontos volna megvizsgálni azt, miért agresszív Önnel a lánya, mi miatt zárkózik el a segítségkéréstől, sőt újabban a kapcsolattartástól is. Kívülről nehéz belelátni a kapcsolatába az élettársával. A gyerekek vislekedésváltozása jelezhet ugyan kedvezőtlen változást, de mivel Ön nagyszülő, csak javaslatot tehet az emiatt szükséges változtatásra, a döntés a szülők kezében marad. Én úgy gondolom, hogy családterápia volna a legjobb megoldás, hogy javuljon a kapcsolat a családtagok között, Önt is ideértve természetesen. A fenyegetés és az agresszió minden formája kerülendő, mert a lánya ezt nem viseli el, végleg meg fogja szakítani Önnel a kacsolatot. Azt javaslom, válassza a békés utat, kérjék szakember segítségét a kapcsolat rendezéséhez.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Doktornő!
Párom 31éves július26-án mondta ki vége. én 28éves vagyok( pasi)
Olyan okokat mondott síró babával álmodik meg velem, majd nem akar 2dik gyereket, majd fiatal vagyok hozzá jöttek a gondok,
kideritettem ezek nem gondok ezek szándékosan generált gondok amit velem próbált elhitetni csak én attól okosabb vagyok és rájöttem,
azóta többször találkoztunk ahol kézen fogva járunk, volt nem egy csók, és elvileg hétvégén nála találkozunk ahol bármi lehet akár légy ott is..
Egy társkeresőn ismerkedtünk meg rá 2napra már személyesen találkoztunk. semmi gond nem volt a 3hónap alatt
amugy én nagyon figyelmes vagyok, rájöttem gyakran járt fel mig együtt voltunk a társkeresőre, szembesitésnél ő tagadta,!
Nem tudja a fagyi vissza nyal. hamarosan kiderül a társkeresőn hány pasival kavart mig vele voltam.
ő mindig is úgy mondta őszinte megértő, komoly kapcsolatra vágyik, stb. akivel lehet jövőt tervezni.
ráirtam egy ismerősére srác ki sokat lájkolta képeit kiderült mikor velem volt akkor mellette vele is randizott párszor csók stb ezek voltak az a bizonyos dolog nem,, majd abba maradt nekik.
Kérdezem én ki 7éve elvált, van egy 14éves lány, válás oka férje ivott.
előadja hogy komoly kapcsolatra megy akkor miért hazudozik?
meg 31éves nő nem tudja mit akarna? de azért nem hiszem el 28éves korom ellenére én kevés lettem volna hisz mindenben helyt áltam elég keményen!
leszeretném buktatni ,hogy megtanulja ki valóban szerette, szereti, azzal illetve nem lehet az emberek érzéseivel játszani!
Várom Doktor Nő Tanácsát. kivagyok most is lelkileg idegileg, 7kgot fogytam.
de mai napig fáj hogy párom ki elvileg imdáott csókolt ölelt, minden, hirtelen elhagy. ilyen gyerekes okok miatt. amit persze nem hiszek el..
Kedves László!
Megértem, hogy nagyon fáj Önnek az, hogy a barátnője hirtelen elhagyta, ráadásul korábban a háta mögött randizott mással. Nem értem azonban, hogy mit nyerne vele, ha szembesítené ezzel? Ha bevallaná a tettét, attól kevésbé lenne rossz Önnek? Talán a nő sem tudja mit akar valójában, a korábbi csalódása maitt bánik most rosszul a társával. Az volt a benyomásom, mintha “Önön akarná megtorolni” a korábbi sérülését.
Üdvözlettel: Habis Melinda
De miért?
Hétfőn találkozunk alig bírta visszatartani magát hogy megcsókoljon volt csókok végig kézfogás, ölelés.
Holnap már nála találkozunk. Kettesben. Mindent megfogok tenni hogy felejthetetlen élményt adják neki.
Én se tudom mi van most.
Miért nem lehetünk egymásé hogy élvezzük az életet .
Kedves László!
A lány viselkedése azt mutatja, hogy valószínűleg vannak érzelmei Ön iránt, de a kapcsolatukkal szemben bizonytalan. Azt javaslom, hogy beszélgessenek minél többet az érzéseikről, vágyaikról, párkapcsolattal és jövővel kapcsolatos elképzeléseikről.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Doktornő!
21 éves lány vagyok.
Eddigi életem során sokat csúfoltak. Igazából minden iskolámban hallottam, a hátam mögött vagy a szemembe mondták, hogy csúnya az arcom, emiatt rengeteg bántást kaptam és mindig elég alacsony volt az önbizalmam.
Természetesen voltak azért jó időszakaim is, kiközösítve egész ritkán voltam ill. barátokat is viszonylag könnyen szereztem/szerzek is. Ált. iskola első pár évében a mostani állapotomhoz képest nagyon magabiztos voltam. Felső tagozatban szorongóbb voltam, de csak annyira, hogy pl. egy iskolai rendezvényen remegett a hangom mikor egy verset el kellett mondani. Ekkor volt egy nagy konfliktusom is egy lánnyal, aki a barátnőm volt de nagyon sokat bántott a hátam mögött, amikor én igyekeztem mellette állni. Egyszer betelt a pohár és bosszút álltam rajta, amit így utólag nagyon szégyellek, mert inkább saját magamnak ártottam vele. Szerencsére ezután középiskolában sokkal jobb társaságom lett, viszont a szorongásom rosszabbodott, akkor már a testnevelés órákat és a szóbeli feleleteket is igyekeztem ellógni. Tehát akkor még tipikus lámpalázas tüneteim voltak, remegés, hideg-melegérzet, izzadás, stb.
A középiskola 3.évében átmentem egy gyengébb gimnáziumba. Elég rossz időszakom volt, depressziósnak éreztem magam, sokat kellett utazni a sulihoz, illetve rengeteg volt a szóbeli felelés, az osztályt sem szerettem volna megismerni, ezért magántanuló lettem. Félévente vizsgáztam és ezek jól sikerültek a lámpalázat leszámítva.
Érettségi után 1 évet kihagytam és úgy döntöttem, csinálok 2 szintemelő érettségit. Keményen tanultam. Az érettségi előtt 3 hónappal elhunyt a nagymamám, illetve párkapcsolati gondjaim is voltak.
Következő hónapban történt, hogy pár napig diétáztam és nagyon elrontottam a hasam, mikor édesanyámmal elindultunk vásárolni, ügyet intézni.
Wc-re nem akartam elmenni, így 3-4 órát szenvedtem, mire hazaértünk, addigra már néhány pánikrohamon is túl voltam. Ezután pár nappal elmentem a postára, és akkor ugyanez az érzés jött rám sorban állás közben, hasi fájdalom és pánik. Egyszer tanulás közben bevillant egy kép, hogy az érettségin is ugyanez fog történni és így is lett, már az első percben ki kellett mennem emiatt. Szóbelire nem is mertem elmenni. Ezután lassan kialakult egy emésztési zavarom, de az orvosok semmit nem találtak, természetgyógyász segítségével rendbejöttem. Viszont a hasi pánik megmaradt, ha orvoshoz megyek akár csak egy receptért, vagy buszon utazom, emberek között vagyok előjön.
Ez már átment egy generalizált szorongásba szerintem, mert ha egyedül vagyok is ezen agyalok, hogy sosem lesz belőlem semmi, mert még iskolába is félek elmenni. Tudom, hogy rosszul leszek és emiatt tényleg rosszul leszek. Főleg akkor rosszabbodik a pánik, amikor síri csend van. Olyankor szinte minden elsötétedik előttem, és rögtön ki kell rohannom, hogy egyedül lehessek. Pedig nagyon -nagyon szeretnék tovább tanulni. Főleg az iskola miatt, már depressziós vagyok, mert nagyon félek a rohamtól miközben idegen emberek között vagyok, viszont iskolába járni muszáj lenne. Nekem már a régi sima lámpalázas állapot is megfelelne, amikor simán elüldögéltem akármekkora csendben emberek között, csak a szóbeli feleléstől féltem. Lehetséges egyáltalán hogy valaha a régi leszek, vagy ne reménykedjek, hogy ez végleg elmúlik? Most lehetőségem lenne elmenni egy érettségire felkészítő tanfolyamra, de nagyon tartok tőle, hogy egy órát sem bírnék ki a pánik miatt. Plusz úgy vagyok vele, hogy egy mentálisan egészséges embernek sem mindig sikerülnek ezek a dolgok, akkor nekem pláne nem fognak. A szüleim és barátom/barátaim nagyon megértőek és támogatók de én úgy érzem csak csalódást tudok okozni nekik. 🙁 Ez szociális fóbia lenne? Gyógyszeres kezelés nélkül lehet rajta változtatni?
Előre is nagyon szépen köszönöm.
Kedves Bea!
Levele alapján azt gondolom, hogy fontos volna mielőbb felkeresnie egy pszichológust (akár engem) és négyszemközt dolgoznia vele a problémákon. A rosszullétek – ha időben elkezdi kezelni, kontroll alá vonni őket akár gyógyszer nélkül is leküzdhetőek, ehhez azonban pszichoterápiás munkára van szükség. Ha velem szeretne ezen dolgozni szeretettel várom megkeresését elérhetőségem bármelyikén.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Doktornö.
Köszönöm a válaszát. Még annyit szeretnék megkérdezni, hogy a barátom mellettem a nöket feltünöen nézi és mosolyog rájuk, ezt mennyire lehet flörlnek venni. Hogy lehet ezt kezelni? Egy 67 éves férfiröl van szó. Miért csinálja? Én egy 50 éves attraktiv nö vagyok. Talán bennem van a hiba? Mit gondol arról, hogy ha egyedül van akkor is flörtöl esetleg tovább is elmegy??
Én azt gondoltam, hogy egy idösebb férfi megbecsül és tisztelni fog, büszke lesz rám. Ezzel ellentétben ugy érzem teljesen semmibe vesz. Talán én vagyok a hibás???
Köszönöm a válaszát!
Kedves Claudia!
Szerintem Ön nem tehet a barátja viselkedéséről. Ha Ön flörtnek értelmezi a férfi viselkedését, az nyilván nem véletlen, érdemes ezeket a helyzeteket megbeszélniük egymással (ha lehetséges). A tisztelet és a megbecsülés nem függ a kortól, azt minden esetben ki kell harcolnunk magunknak. Ennek alapja pedig a jó önbecsülés. Ha igényli, négyszemözti keretek között szívesen segítek Önnek önbizalma növelésében, a hatékonyabb kommunikációban.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Doktornö!
Nagyon szepen köszönöm a segitségét. Én Németorszagban élek, sajnos nem tudok Önnel személyesen találkozni.
További sikeres munkát kívánok!
Üdvözlettel: Claudia
Kedves Claudia!
Ha gondolja, akár online is talákozhatunk, önismeretét, magabiztosságát, Skype-on keresztüli munkával is tudnánk fokozni. Ha nyitott rá, természetesen.
Minden jót Önnek!
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Doktornö!
Nagyon szépen köszönöm. Hogy tudok Önnel kapcsolatba lépni Skype-on? Mennyibe kerül a tanácsadás?
Üdvözlettel: Claudia
Kedves Claudia!
Kérem, hogy ha szeretne négyszemközt beszélni velem, akkor írjon e-mailt a habismelinda@gmail.com-ra vagy keressen meg telefonon a 0620/430-7186-os telefonszámon és egyeztetjük a részleteket.
Köszönöm!
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Doktornő!
A bejegyzésemhez nem találom a válaszát!
Tisztelettel:
O.Erzsébet
Kedves Erzsébet!
Nálam megjelenik.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Jó napot!
Azzal a problémával küzdök, hogy ha randizok egy fiúval és érzelmileg közeledik hozzám/komolyan gondolja bepánikolok és soha többet nem akarom látni. Régóta nincs senkim és vágyok arra hogy valaki legyen mellettem de ha a randevút követően komolyak a dolgok pánikolok és magamba fordulok. Azt érzem mintha nem lennének érzéseim .
Kedves Gabriella!
Ha jól értelmeztem a levelét, éppen attól pánikolt be, hogy vannak érzelmei eziránt a fiú iránt, aki közeledik Ön felé. Előfordul, hogy valaki nem viseli jól az érzelmi közelséget, ez az állapot azonban pszichoterápiásan kezelhető. Szakember felkeresését javaslom.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Doktornő!
Elsőként is szeretnék gratulálni, hogy ilyen önzetlenül segít az embereknek.
Én a problémáimat rendszerint megoldom, mindig megtalálom a “Miért?” kérdésekre a választ,
most viszont elakadtam, és egy kis segítségre lenne szükségem.
A történetem viszont több okból nem osztanám meg nyilvánosan… egy olyan kérdésem lenne,
hogy esetleg e-mail formájában nem küldhetném el Önnek? Vagy ha itt leírom,
akkor mindenképp szükséges nyilvánossá tenni? Esetleg e-mailben lehetne választ kapni rá?
Üdvözlettel, Fanni
Kedves Fanni!
Igen, az ingyenes tanácsadást nyilvánosan végzem. Ha négyszemközt szeretne beszélni velem bármilyen kérdésről, akkor kérem keressen meg e-mailben vagy telefonon és megírom Önnek a feltételeket. Köszönöm!
Üdvözlettel: Habis Melinda