Ha olyan problémája van, amit néhány mondatban (maximum 1000 karakter, az ennél hosszabbakat törlöm!) meg tud fogalmazni és úgy gondolja hogy egy e-mail terjedelmű válasz is iránymutatást tud adni Önnek, írja meg kérdését a lenti ablakba és a válasszal együtt (moderálás után, név nélkül) megjelenítem. A hozzászólás elküldéséhez az email cím és más adatok megadása nem szükséges.
Tisztelettel kérem a kedves Látogatót, hogy e-mailt csak pszichoterápiás felkérés esetén írjon. Kérdését az oldal alján (legörgetés után) megjelenő ablakba írja meg, mert csak így áll módomban megválaszolni azt!
Felhívom szíves figyelmét, hogy az írásos tanácsadás nem egyenértékű a pszichológiai vizsgálatra (videobeszélgetés, vagy személyes találkozás során létrejövő első interjúra) alapozott szakvéleménnyel, kizárólag a problémafelvetés alapján bennem keletkező benyomásokat és a személyes véleményemet tükrözi. Sürgős esetben az alábbi linken található telefonos lelki-segély vonalak valamelyikének felhívása javasolt!
A pszichológus válaszol rovatban a válaszadás ingyenes és random sorrendben történik.
A hozzászólás elküldésével Ön kijelenti, hogy elmúlt 18 éves. Amennyiben Ön 14 és 18 év közötti kijelenti, hogy a törvényes képviselője hozzájárulásával használja ezt az oldalt. 14 év alattiként kijelenti, hogy a törvényes képviselője jár el Ön helyett.
19 382 Hozzászólás
Kedves Melinda!
Nekem olyan problémám van, hogy gyerek korom óta halálfélelmem van. Ez egy ideig megszűnt, viszont mostanában egyre sűrűbben esténként előjön. És annyira,hogy hányingerem lesz, rosszabb esetben hányok is. Nem szeretnék újra gyógyszert szedni a kisfiam miatt. Esetleg van valami más megoldás? Válaszát előre is köszönöm.
Kedves Tímea!
Igen, a tünete pszichoterápiásan megérthető és nagy valószínűséggel kezelhető. Javaslom hogy keressen fel pszichológust és kezdjen érzelmi munkát. (Ha ezt velem szeretné megtenni, itt léphetünk kapcsolatba.)
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Doktornő!
Kisfiam három éves, eleven, mozgékony, beszédes gyermek. Nem első, szóval tudom, hogy vannak dacos és hisztis időszakok. Viszont nagyon zavar minket, hogy rendkívül szófogadatlan. Ha megkérem valami apróságra( Pl dobjon ki egy szemetet, amit történetesen ő hajított el), vagy hívom öltözködni, tízből kilencszer nem teszi, nem jön. Egyáltalán, mintha nem is hallaná, hogy hozzászóltam. Akkor is vissza kérdez, ha rám néz és beszélek a szemébe nézve. Próbálok tőmondatokban, nem bonyolultan, hogy biztosan értse mit szeretnék. Az, hogy valamit ne csináljon… lehetetlen. Ha megkérdezem érti-e, azt mondja igen, de mégsem teszi. Pedig nagyon okos kisgyerek, tudom, hogy nem értelmi gondjai vannak. Csupán mintha nem is érdekelné, hogy mit akarok, vagy kérek tőle. Ha emlékeztetem, hogy valamit megbeszéltünk és nem úgy tett, akkor legtöbbször kinevet, látszólag teljesen közömbös és elkezd másról beszélni. Illetve nagyon önfejű. Ha figyelmeztetem valamire, ami neki rossz lehet, akkor is inkább megteszi, csak, hogy megtegye. Próbálom a ne és nem szót kevesebbet alkalmazni, de még így is nehéz.
A kérdésem az lenne, hogy hogyan tudnám kissé “kezesebbé” tenni, hogy ne kelljen egyet százszor elmondanom? Nagyon fárasztó és sokszor kétségbe ejtő. Szó szerint, mintha a falhoz beszélnék.
Köszönöm válaszát
Kedves Szilvia!
Levele alapján azt gondolom, hogy az akaratok ütközéséről lehet itt szó. Minden gyermek tükör a szülők számára, a nevelési nehézségek mélyebb átgondolása sok érdekes önismereti támponttal szolgálhat. Milyen stratégiák vannak a családjában a saját elképzelések keresztül vitelére? Hogyan kezelik a konfliktusokat? Ha valamit el szeretne érni, akkor ebben az életkorban nem ajánlott sokszor elmondani azt, sokkal célravezetőbb odamenni és együtt megcsinálni (pl. együtt felvenni a szemetet).
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt dr. Úr!
Rövidre fognám a történetet.
Volt egy valósnak vélt jó barátom, akiről később kiderült,hogy súlyos nárcisztikus személyiségzavarban szenved, és tönkre is tett lelkileg egyszer. Sikerült felépülnöm nagy nehezen, rájöttem, hogy empata személyiség vagyok,ezért mélyen éreztem át ezt az egész jelenséget. Később tudatosult csak bennem,hogy nem én voltam a hibás, és tényleg komoly következményeket von maga után ez a személyiségzavar.
Így mikor egyszer már elváltak útjaink(mert nem tudtam vele együtt lakni már,de még magamat is csak hitegettem,hogy ő normális és én voltam a túl érzékeny,) úgymond megbánást tanusított, ne haragban váljunk el, megbeszéltük,hogy miben kell változnia.
Ebben a tévhitben visszasodródtam hozzá, és “vakon” maradtam egy darabig, a mai napig is (legalábbis szerinte). Mostanában kezdtem el gondolkozni,hogyan tudnék elszakadni tőle,mióta felépültem lelkileg és próbálom a magam útját járni,pozitívan,egyensúlyban,szeretetben, (amiknek ő az ellenkezője, mégis koldusa) és látja,hogy a környezetem is efelé hajlik,ezért próbál lehúzni, és több eset is volt rá,
pl.: munkahelyre megérkeztem,kicsit nyűgösen,de jó kedvvel, majd próbálta “viccelődve” elmondani,hogy én hogy érzem magam, nem aludtam ki magam,pesszimista vagyok stb.,úgymond próbált rám erőltetni egy érzést,amin uralkodhat,
Erre én mindig reagáltam valamit, védekezésképp, majd megint viccet akart csinálni belőle: “de bírom, figyeld mindenre mond valamit” (mondta egy harmadik személynek)
Erre belőlem úgymond kitört egy reakció,magasabb hangnemben , hogy: hát igen mert nem igaz amiket mondasz.
Mivel jogosan reagáltam és tudta,hogy nincs igaza (illetve nem tudta felfogni,hogy nem neki van igaza, mert nem képes megmondani,hogy én, hogy érzem magam,viszont már kialakított egy maszk 2.0-t mintha megváltozott volna,így rejtve kellett maradnia,de belül tombol szerintem)fogta magát és szó nélkül”elvonult”. Majd pár óra múlva mutatott egy képet,amin egy motivációs üzenet volt, mondta ,hogy külön nekem mentette le ,hogy megmutassa. (jó a rálátása)
Gondolom ez volt az új-régi maszk alapjaira helyezésének első lépése,mert a verbális rejtett rombolás nem vált be,hogy védje az énközpontját, de mivel “eljátszotta” már,hogy megváltozott azokban a dolgokban (pl.: haragos reakció,bűntudat keltés,bármilyen negatív manipuláció) így ahhoz kell tartania magát,mert nem akar lebukni, ezért lehetséges,hogy úgy reagál,hogy szó nélkül elmegy, vagy esetleg frusztrált lesz,mint aki nem tud mit kezdeni a helyzettel?
Másnap ugyanezt a maszkot vette elő,amivel a barátságunkat annak idején kezdte,de sokkal hiteltelenebbnek tűnt,mintha félne játszani,mert tudja,hogy túl nagy a különbség a tegnapi(érzéketlen) és a mai maszk (hízelgő) érzelmei között egy kívülálló számára.
Mivel bizonytalan,hogy sejtem-e, olyan mintha nem tudná magabiztosan teljes színészettel eljátszani és félne,mikor mondom azt,hogy lebuktál?
A megérzésem alapja pl.: “beszélgetés” során tanító jellegű témánál mikor az én reagálásomra esett volna a sor,hogy ő meghallgasson (alárendelt szerep), fogta magát és szinte kirohant a szobából. Mire én utána szóltam,hogy hova mész, erre visszafordult és egy ártatlan mondatot mondott,mintha én lennék a fura, aki megkérdezi: enni megyek.
Nos ezek alapján szeretném megtudni,hogy lehetséges-e,hogy ez az ember felismerte,hogy már nem hatásos a manipulációja és ezért távolságtartó illetve, ha vita téma van, inkább elmegy, mert tudja ,hogy nem tudja magát kontrollálni és fél, hogy “lelepleződne”?
Ennek tükrében,ha fél,hogy le fog “bukni”, lehetséges-e,hogy ő maga lép ki az életemből, mert azt hiszi,hogy veszélyes lehetek. (Tudja,hogy nehéz lenne bárkit ellenem irányítani,mert a közös környezetünk ismer engem, és őt is)
Ezután lehetséges,hogy a barátság látszatának fenntartásának érdekében olykor odafigyelve,szép lassan, inkább eltűnik halkan a maszk alatt,de már nem próbál “legyőzni”,mert tudja,hogy nem hat a manipulációja és lebukni sem akar?
Ezért kerülhet el engem, míg nem talál kiutat leplezve maradván az elhasznált források bűvköréből, “költözés,új munka” vagy valami címszó alatt?
Arra vagyok kíváncsi,hogy lehetséges -e ez a végkimenetel egy nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő emberrel való kapcsolatban?
Azért is érdekel ez olyan égetően,mert több oka is van,annak, hogy nem ébreszthetem fel és körülötte másokat sem,de van bennem egyfajta kötelességérzet is,hogy segítsek neki és környezetének jó távolról. Valahol van benne igazi jóság, de az annyira kevés, hogy esélye sincs felszínre törni egyedül az önös vágyak mellett.
A probléma az,hogy közös a munkahelyünk,az egyetemünk,és mellettem lakik egy szobával.
Nem tudom vele közölni, hogy beteg mert tudom,hogy felesleges, nem képes felfogni tettének következményeit, sértő szavait, arrogáns viselkedését,és nem fordulna orvoshoz.
Továbbá nem tartom magamat illetékesnek (na meg akkor különbnek sem) abban,hogy bosszúállóan “lebuktassam”, és úgymond minden ismerősének a tudtára adjam.
Ennek a következményei is kiszámíthatatlanok,ostobaságnak tűnik.
Ugyanakkor csúnyán hangzik,de szeretnék végre megszabadulni is tőle. Ezért reménykedem,hogy a megérzéseim azt sugallják-e esetleg,hogy érzi a játszma végét, és továbbáll?
Ennek örülnék a legjobban, mert nem kéne”felrobbantanom” egy két lábon járó bombát, úgy,hogy összetörjem őt és így még több sebet ejtve rajta és körülötte,ami még jobban súlyosbíthatja ezt az állapotot,lehetséges,hogy fel sem tudná dolgozni, bizonyára ehhez szakember szükséges.
Tudom,hogy komplex és zavaros,mint a szituációk is, és nehéz ezek alapján eldönteni,hogy a megérzéseim helyesek-e,de igazából arra lennék kíváncsi,hogy ennél a személyiség zavarnál, van-e olyan eset, mikor az áldozatot ő hagyja el, úgy,hogy többé nem keresi?
Ez esetben türelmesen várnék, de már napok óta ezen gondolkozok, és tudnom kell,hogy érdemes várnom,hogy lelép, vagy nekem kell tennem valamit?
Köszönettel,
Sándor.
Kedves Sándor!
Levele alapján azt gondolom, hogy önismereti munka megkezdése javasolt. Ha Ön érti, hogyan alakult a kapcsolata ezzel a nárcisztikus (ezt biztosan pszicho-diagnosztikai vizsgálat állapíthatja meg) személlyel, akkor nem fog hatni Önre a manipulációja. Megváltoztatni, bár mást nem tudunk, magunkat érdemes minél több erőforrással felvérteznünk. Szerintem sokkal szerencsésebb, ha Ön tanulja meg az érzéseinek, vágyainak megfelelően alakítani az életét, minthogy bárki más reakciójára várjon.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Doktornő.
A párommal lassan 10 éve voltunk együtt. Ez alatt a 10 év alatt sokszor veszekedtunk és vitaztunk sok mindenen. De az utóbbi egy évben nem volt már köztünk veszekedés, csak apró cseprő minden napi viták. Egyik nap körülbelül egy hónapja egy ilyen kis vita alkalmaval meg fogta magát és ott hagyott engem a két pici gyermekunkkel akik 2 és 6 évesek. Két nap múlva jött haza sírva és teljesen ki borulva, majd el mondta, hogy ő nem tud velem élni tovább mert nem tudja el felejteni a múltban neki mondott serteseimet és a veszekedéseink során történeteket. Azt mondta meg öli magát vagy elhagy. Amikor az erzeseirol kérdezek azt mondja nem tudja mit érez. Leginkább semmit és ürességet. Folyton levert. Szomorú és engem okol mindenért ami történt vele. És hogy én tetten tönkre az életét a folyamatos szekalasommal és piszkálódásommal. Hozzá teszem, hogy számára az is piszkálásnak számított ha meg kértem vigye ki a szemetet vagy furodjon meg vagy borotvalkozzon mondjuk. Az utóbbi időben nagyon el hagyta magát. Már az intim együtt leteket sem kezdeményezte pedig az előtt gyakran. Én azóta el hagytam. El jöttem onnan ahol éltünk. Ő ott maradt egyedül. Tervezi, hogy egy baratjahoz költözik. De mióta el költöztünk azóta én egyszer már ki békültem vele. Mert segítene, támogatni szerettem volna. De nem hagyta. Az első adandó alkalommal vitát generált és el szaladt. Hirtelen fel kapja a vizet és nem engedi sosem hogy meg nyugtassam. Ez már legalább egy éve fenn áll nála. Én hagytam had menjen, azóta újra egyedül él. De javulást nem látok rajta. Állandóan mélabús, szomorú, életunt, és mindenen meg sértődik illetve a fejemhez vág több éve történt dolgokat. Egyszerűen nem tud tovább lépni. Ön szerint lehet ez depresszió? Vagy más mentális betegség? Mert a depresszió jeleibol majdnem mind rá húzható a volt páromra. Nem engedi hogy segítsek neki, és hogy mellette legyek. De félek ha el engedem a kezét még mélyebbre süllyed. Én az ön véleményére vagyok kíváncsi. Lehet, e ez a nagy szakítás és utálat velem szemben egy betegség, pontosabban a depresszió egyik tünete. És hogy lehetséges e az hogy gyógyszeres és terápiás kezelessel rendbe jön és reálisan latja majd a kapcsolatunkat? Szenvedek a bűntudat miatt, hogy magára hagytam ezzel a dologgal…de egyszerűen az a férfi akit én ismertem, soha nem hagyta volna el a családját és legfőképp engem nem.
Kedves Brigitta!
Levele alapján azt gondolom, hogy a párjának pszichoterápiás támogatásra volna szüksge, hogy meglássa a saját szerepét a konfliktushelyzetekben, kiláballjon a mélabúból (hogy ez depresszió-e azt pszichodiagnosztikai viszgálat dönthetné el). Amennyiben erre nem hajlandó, párterápia is szóbajöhet, ha akarnak még dolgozni a kacsolatukon.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Jó napot kívánok okán problémám lenne hogy nem bírtam el aludni egy pár napja és az agyamat nem bírtam le állítani fojamatosan magamba beszéltem és csunyákat mondtam úgy hogy nem is akartam nem bírtam magam le állítani csak akor ha valami el foglaltságot csináltam be vallom az nap okán 23 órakor fekütem le mert mobiloztam válaszukat köszönöm (nem hüjéskedés célja ) kérem segítsenek hogy meg nyugtasam magamat hogy ez normális és ráadásul ojanra mondtam csúnyát akit tisztelek becsülök és ö teremtett engem nagyon vallásos ember vagyok úgyhogy azért volt nagyon rosz élmény
Kedves Zoltán!
Szerintem senkinek nem ártott a csúnya beszéddel. Azt viszont érdemes volna átgondolni, mi váltotta ki Önből ezt az indulatot. Mit tett ez az ember, hogyan volt az a szituáció, ami így hatott Önre?
Üdvözlettel: Habis Melinda
Helló ! Lene egy egyszerű kis kérdésem már sok lanytol kaptam aszt a dicséretet hogy milyen aranyos helyes fiú vagyok es anak is tartom magam de egy leány aki nekem nagyon tetszik aszt mondta rám hogy milyen csúnya vagyok de enek elenere folyamatosan ir ha en lecsunyazok valakit vagy anak tartom akor nem itogatok neki .. on szerint hogy vegyem eszt ? 🙂
Kedves Máté!
Úgy gondolom, hogy talán ez a lány (annak ellenére amit mondott) talál Önben valami vonzót, azért keresi Önt.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda!
Van egy elég rég óta tartó problémám. Eddig tök biztos voltam abban, hogy meleg vagyok, nemrég azonban ez megváltozott. Az utóbbi időben -bár igaz, hogy elég gyakran önkielégítettem kép/videó segítségével- lecsökkent a vonzalmam a fiúk iránt, amivel eddig sose volt gondom. Arra gondoltam, hogy lehet hogy a sok önkielégítéstől meg az ilyen szexuális tartalmak nézésétől, és lehet ebből adódóan meguntam a fiúkat, viszont eléggé megijeszt ez az egész, hisz ilyennel sosem volt gondom. Illetve az is benne van, hogy volt egy kalandom, ami nem éppen volt kellemes, szerintem várnom kellett volna még vele, illetve nem volt kellemes azzal a partnerrel, így utólag visszagondolva. Azon is gondolkodtam, mivan, akkor, ha már nem vagyok meleg, de egy lánynál nem éreztem azt , amit a fiúknál, és tudtommal ez nem megváltoztatható dolog. Van bennem egy szorongás, amit akkor érzek, amikor meglátok egy lányt, és eleinte kényszeresen, de mára már annyira beleivódott az agyamba, hogy már szinte tudatosan jön ilyen fantáziagondolat hogy mit nézzek rajta meg hogy tetszik meg ilyenek, de én ezt nem szeretném, fiúk iránt viszont még mindig érzek vonzalmat, ezt úgy érzem hogy belülről jön, ellentétben a hetero vonzalmakkal, mégis azonban lecsökkent a vonzalom a fiúk iránt. Én eddig mindig is azt éreztem, hogy a fiúk fele vonzódom, de aztán eszembe jut ez az egész és teljesen felborítja a dolgokat, és mára belülről ez tökre felemészt. Már nem is tudom, mi vagyok. A problémám pedig az lenne, hogy nem tudom, hogy akkor én most meleg vagyok? Kíváncsi hetero netán? Vagy biszex?
Nagyon szeretnék véget vetni a problémámnak, válaszát előre is megköszönöm!
17F
Kedves Kérdező!
Levele alapján az merült fel bennem hogy a korábbi kalandja okozahatott valamilyen traumát, melynek szakszerű feldolgozására volna szükség, hogy ismét önmagára találjon. Javaslom, hogy ecélból keressen fel személyesen egy pszichológust.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Doktornő!
Felességemmel tavaly januárba úgy döntöttünk hogy örökbe fogadunk egy gyermeket. Most jutottunk el odáig hogy ajánlottak egy 4 éves Borsodi kisfiút. A kisfiú rögtön születésekor elvették az édesanyától Négy hónapos kora óta nevelő szülőnél van. Tavaly júniusban volt egy pszichológia vizsgálata ahol 76-os IQ állapítottak meg nála. A kiválasztott játékhoz ragaszkodik de nem mindenáron. Gyerekek között próbál domináns lenni. Könnyen barátkozik. Jelenleg már óvodába jár. A héten lesz az első találkozásunk vele.A kérdésem az lenne hogy a 76-os IQ nagyon kevésnek tartom és bár a vizsgálatot végző szakember szerint nincs szellemi probléma a gyerekkel én kételkedek benne. Mindenhol azt olvasom hogy 70-n és 80-van között mentális zavarok feltételezhetőleg. Továbbá hogy ez a meglévő IQ már nem fejleszthető és adott.
Nem szeretnék egy szellemi fogyatékos gyermeket örökbe fogadni.
Tehát a kérdésem az lenne hogy valóban gond ez a 76 IQ? Vagy ez fejleszthető?
Tisztelettel: László
Kedves László!
Igen, az intelligencia ebben az életkorban nem mérvadó, nagyon sok múlik a megfelelően biztonságos és ingergazdag könyezeten, ezért azt javaslom, hogy ne az IQ eredmény hatására döntsenek ebben a kérdésben.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt doktor nő.Pár napja folyamatosan azt álmodom hogy bajba vagyok és a páromat nem tudom elérni.Mindig történik valami vagy ellopják a telefonomat vagy elhagyom.Van amikor beteg vagyok és haza kellene mennem de nem tudok mert nincs meg a pénztárcám és a telefonom sem,és sírok hogy ,hogy értesítsem a párom hogy jöjjön értem .MA meg eltévedtem Pesten és egy kisgyerek ellopta a telefonomat és megint az volt hogy nem találok haza és a páromnak sem tudok szólni hogy jöjjön értem.Miért álmodom már napok óta minden nap?Köszönöm. várom a választ
Kedves Kérdező!
Teljesen normális, hogy minden nap álmodik, agyunk így dolgozza fel a minket érő élményeket. Az viszont különös, hogy ezek többnyire rémálmok, melyben Ön kiszolgáltatott helyzetben van. Önismereti munkával érdemes volan dolgozni azon, mikor, mitől érzi magát annak? Hogyan lehetne az életét olyanná tenni, ami jobban megfelel az elképzeléseinek.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Doktornő!
Párkapcsolati Tanácsadásért fordulok önhöz,
29éves férfi vagyok párom 32éves nő van egy 15éves lánya.
10 hónapja vagyunk együtt , voltak gondok elején, de a hősies kitartásom odaadásomnak köszönhetően, mai napig együtt vagyunk, utána több hónapig semmi gond nem volt, mostanáig, ismét fel fel villan , a közös ház, gyerek vállalás , stb
Fejemhez vágja hogy ő nem tudja elképzelni magát ismét nagy hassal , és kinőtt már belőle
nem tudja elhinni letudnám az életem élni lagzi és gyerek nélkül. miért nem keresek olyat ki szül nekem.
ilyen kijelentések után szerintem a legerősebb embernél is kicsordul a könny ahogy nálam is.
De legbelül nem tudom elhinni 32éves nő ilyet ki jelenthet?
jó nincs saját háza albérletben van! nekem sincs saját házam szüleimmel élek, de nem egyszer felvetettem ötletet menjünk nézzünk házat ,vagy esetleg előtte egy ideig albérlet hogy megnézzük úgy hogy menne, szerintem közösen valóra tudjuk váltani a közös ház vállalást, még ha nehezen is.
Tudom legbelül nagyon szeret , mondta is tegnap is, de én is elmondtam hogy képben vagyok a tényekkel de én eldöntöttem mit akarok és mindent vele csak is vele! ha érnek majd hátrányok a jövőben ha nem, nekem ő a jövőm , a mindenem, ő add erőt az élet mindennapjaihoz.
továbbá ő 7évig férjnél volt, csak nem ment neki és a férje más dolgot választott helyettük, azóta volt több kapcsolata de egyik sem volt tudomásom szerint olyan hosszú mint épp velem van, több pasija is szeretett volna összeköltözni vele tudomásom szerint de egyéb ok- ok miatt ez nem valósult meg.
Doktornő kérném tanácsát , hogyan lehetne páromnál ezt a dolgokat helyrerakni, hogy ez ne jöjjön időnként fel, és sérüljenek a lelki dolgok ?
Nem akarom elvesziteni! Már építjük a nyarat is nyaralással különböző dolgokkal ,egymáshoz igazodunk szabadságok terén, illetve tervben van egy meglepetés őszi kiruccanás is,
Tudja doktornő csak egy kis boldogságra vágyom, megbecsülésre őszinteségre, mit sem ér egy kapcsolat ha van gyerek de nem vagy boldog, ezért is gondolom ,boldogság, megbecsülés, szeretet, őszinteség sokkal előrébb van , mint a gyerek vállalás !
Várom megtisztelő segítő válaszát!
Üdvözlettel László
Kedves László!
Azt javaslom, hogy beszélgessen a barátnőjével minél többet. Miért nem akar Ő több gyermeket, tart az öszeköltözéstől? Voltak-e ezekkel kapcsolatban rossz tapasztalatai, milyen félelmei vannak. Szerintem amit leírt a levelében az őszinteségről, érdemes Neki is elmondania.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves doktornő!
Az lenne a kérdésem, miért történhet meg, hogy egy 5 éves kapcsolat mellett néha érzéseim vannak más iránt? Nem mondom, hogy tökéletes ez a kapcsolat, sőt elég sok problémánk volt, nehezen csiszolódtunk össze, megcsalás sohasem történt, viszont érzelmileg néha meginogok, van, hogy azt érzem más jobban megért, jobban találnánk, kiváncsivá tesz, hogy milyen lenne vele. Néha letudnám ezt a kapcsolatot a hátam mögött és olyannal lennék aki tesz az ellen ami engem nagyon zavar, itt higiéniai dolgokra is gondolok, amit hiába beszéltünk el sokszor csak néha tesz ellene. Sajnos egy barátja iránt vannak néha érzéseim, aztán elnyomom magamban és barátként próbálok rá tekinteni, többnyire sikerül, majd ha ismét jobban foglalkozik velem ugyanazt érzem. Úgy látom, hogy ő is érez irántam, de ez egy nagyon rossz helyzet. Belül azt érzem, hogy ismét élek, amikor nagyon érdeklődő és flörtöl, aztán legszivesebben folyton vele lennék, és fáj , hogy nem lehet, vagy, hogy nem tudom konkrétan reagálni a flörttölésre, mert épp a párom is hallja, és igy, is kényelmetlenül érzem magam. Folyamatosan gyomor ideg kinoz, várom, hogy irjon. Néha azt szeretném,bár mondaná ki ha ő is ezt érzi, és egyben félnék is, hogy hogyan tovább.
Kedves Mária!
Levelében benne van a válasz is a kérdése mellett: azért kelti fel más is az érdekődését, mert a jelenlegi párkapcsolata nem kielégítő. Érdemes volna tehát megosztani ezt a kedvesével és azon dolgozniuk, hogy az érzelmi szükségleteit is kielégítse.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Jó napot. segítséget szeretnék kerni.
Van egy barátnőm akivel már másfél éve együtt vagyunk. én 28 ő 20 éves. Nagyon szeretem és nem akarom elveszíteni. És megint a szakítás szélén állunk.
Ezt írta legutóbb:
Eloszor elszeretnem mondani hogy ezt szemelyesen akartam otthon megbeszelni de egesz nap ez jar a fejembe es masra se tudok gondolni. Ugy erzem nagyon elhidegultem toled eszrevetted hogy a hetvegen meg a szeretlek szot is nehezemre esett kimondani es nagyon sajnalom, tudod ez mind azert van mert erzek valamit belul ami mar nem tesz boldogga.. az hogy mennyire szerettelek szepen lassan kezdd elmulni belolem. Ideges vagyok feszult stresszelek es ugy erzem mar nincs miert elnem. Es ezt te is tudod hogy a kapcsolatunk tette velem. Szeretnem hogy megertsd en szeretni akarlak de nem tudom ezt tovabb csinalni ugy erzem mintha elvesztettem volna onmagambol valamit es olyas valamive valok amilyenne nem szeretnek. A sok feltekenyseg es az ami nekem fontos a csalad azt ugyerzem hatterbe kell szoritanom az elvarasaid miatt. Tudod most is szinte mar konnyezek ahogy ezt irom azthiszem elobe keptelen lennek ezt mindd elmondani. Azt szeretnem ha elengednel mielott meg teljesen elveszten onmagam. Tudom utalni fogsz ezek utan de te is eszrevetted hogy olyan uton haladunk aminek nincs jovoje.. olyan biztos nem amiben mindketten boldogak vagyunk.. es sajnalom hogy ennek itt pontnak kell lennie a vegen. En banom a legjobban 😢
folytatom: ő csaldszentrikus én nem igazan. de ezen tudom nekem kell valtoztatni. féltékeny vagyok pedig semmi okom rá. egyszerűen nem tudom le győzni ezeket a dolgokat. ugy érzi le marad mindenrol legutóbb ilyet is mondott. De ugy erzem meg ezek után is Szeret mert amikor nincs semmi gond nagyon más minden beszélgetünk simogat es mond olyan dolgokat hogy örülök hogy vagy nekem, nélkülem már el sem tudja képzelni erre pár napra kapok egy ilyen üzenetet. 50km re tanul egyetemen. hétfőtől csütörtökig van fent. hétfőn felment és délután már az az üzenet várt. Nem tudom mi tévő legyek nagyon sok az ellentét. sexualis téren is ő annyira nem kívánja én az ellenkezője. családcentrikus én nem. És még a kalitkába zárás amit én okozok. Elnézést a kapkodott irasert sietve kellett írnom. köszönöm a választ.
Kedves Péter!
Levele alapján azt gondolom, hogy a barátnője levele egyértelmű, szenved ebben a kapcsolatban és ha nem tudnak ezen változtatni, akkor jobb ezt lezárni. Nem kell, hogy egyetértsenek, de egy párkapcsolat működéséhez feltétlenül szükséges, hogy tiszteljék egymás vágyait, ha neki több igénye van a társaságra vagy a családra akkor Ön azt elfogadja, elgondolkodjon miért nehéz ezeket elviselnie.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda!
Azzal a problémával fordulnék Önhöz, hogy van a munkahelyemen egy nős férfi akit kedvelek. Igazából soha nem beszélgettünk nem is igazán ismerjük egymást csak pár szót váltottunk. Sajnos sokat szomorkodok miatta mert rossz, hogy vannak iránta érzéseim. Szeretném ha ez az érzés iránta megszűnne.
Hogyan érhetném ezt el?
Válaszát előre is köszönöm.
Kedves Kornélia!
Szerintem érdemes volna megérteni hogy mi vonzza Önt ebben az ismeretlen, családos férfiban. Önismereti munka megkezdése ajánlott hogy érzéseit jobban megismerje, megértse.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Üdvözlöm!
Problémámmal kapcsolatban már kerestem pszichológust,viszont sikertelenül. A környezetemben nem találtam és ha igen nem engedhetem meg magamnak,mivel nincs saját keresetem még. Talán egy év múlva kerülhetne rá sor,és az túl késő. A családommal nem szeretném megosztani ezt a problémát még,ezért magam szeretnék tenni ellene valamit.
Rögeszmés kényszeres személyiségzavarom van (OCD). Olvastam gyógyeres kezelésről,de ugye szerintem nem a legegészségesebb csak úgy betoppanni a patikába és antidepresszánst vásárolni orvos javaslata nélkül.
Van esetleg valami tanácsa,amivel leküzdhetném? Mivel évek óta ebben a cipőben járok csak az orvosra számíthatok?
Köszönöm szépen a válaszát!
Kedves Szilvi!
TB alapon a területileg illetékes pszichiátriai gondozóban tud pszichológussal beszélni. Itt pszichiátertől kaphat iránymutatást a gyógyszeres kezeléssel kapcsolatban is. Fontos hogy ne csak a házi megoldásokra támaszkodjon, hanem szakemberhez forduljon.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Doktornő! Már korábban írtam önnek csak még nem kaptam rá választ! elnézést ha nyers vagyok csak kissé zaklatott is egyben mert nagyon fontos lenne a válasza. a véleményére lennék kíváncsi már lassan boldog házasságban vagyunk párommal sok mindenen mentünk át de gondolom nem csak én vagyok vele mint házas, hisz a házas életbe sok minden van amit kettőnknek kell megoldani. Párom szeretne gyermeket én pedig még nem. Nem tudom miért érzem ezt meg van hála Isten mindenünk dolgozzunk szeretem a páromat egyszerűen nem értem magamat sem.már annyiszor beszéltünk róla ,h mindig ott lesz mellettem és ,h minden rendben lesz de egyszerűen félek sok mindentől agonizálok olyan dolgokon amin nem is kellene szeretnék is meg nem is . Köszönöm előre is a válaszát!
Kedves Kérdező!
Időközben már megválaszoltam a kérdését, önismereti munkát javasoltam a mélyebb félelmeinek feltárására és kezelésére.
Üdvözlettel: Habis Melinda
18 éves fiatal vagyok , és szeretnék a tovább tanulásra és a saját képességeim fejlesztésére koncentrálni , letettem már egy szakmát ami nem érdekel , de ahhoz hogy megélhessek ebben kell dolgoznom , nem a munkára szeretnek koncentrálni , nem szeretnék egy ilyen also határt súroló munkában maradni , de az anyagi hátterem nem engedi azt hogy munka nélkül tanulhassak , mit tudnek tenni ?
Kedves Patrik!
Szerintem nagyon jó, hogy van ambíciója tanulni, hogy egyszer olyan munkát végezhessen, amit valóban szeret majd. Addig is kényszermegoldásként munkába kell állnia, ha jól értelmeztem.
Tervei megvalósításához sok sikert kívánok!
Üdvözlettel: Habis Melinda
Jó napot!
Azzal a problémával fordulok önökhöz hogy gyerekkoromban nagyon sokat bántottak az iskolában, viszont ez csak a probléma egyikrésze lenne. Sokkal inkább befolyásolja a mai viselkedésemet, hogy gyerekkoromban az anyám tömérdek mennyiségű problémát a nyagamba akasztott amit apával kellett volna megbeszélniük. Ilyenek voltak pl. anya gondok, apának a szenvedély betegségei vagy mik sokat játék gépezett ezért sokszor volt veszekedés. Ami még ennél is jobban él bennem amikor anyámat apa megfenyegette vagy megverte. Így az iskola mellett még ez is rámhárult. Azóta már több év is eltelt így azt hittem, hogy nem okoz majd később problémát csak most 20 évesen veszem észre a problémát. Továbbá egy alig fél éves kapcsolat is teljesen levitte az önbizalmamat még azt a keveset is ami talán eddig megmaradt. Mára odáig jutottam hogy mindent össze kötök mindennel. Néha úgy érzem hogy még az utcára sem tudok kimenni. Segítségüket előre is köszönöm szépen!
Kedves Csaba!
Levele alapján úgy gondolom, hogy amiatt, hogy az édesanyja akaratlanul is felnőtt szerepbe helyezte Önt gyermekként és az apja agresszívan viszonyult a szeretteihez mindenképpen érdemes volna önismereti (pszichoterápiás) munkát kezdenie. Ezzel tudja megszüntetni ennek a múltbéli tehernek a hatását a jelenlegi életére. Amennyiben igényli, négyszemközti keretek közt szívesen leszek a partnere ebben.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Feleségemmel 4 éve vagyunk házasok. Eddig mindenkire féltékeny volt akivel csak szóba álltam. Most hogy a 22 éves lányomnak udvarlója, vőlegénye lett, úgy veszem észre, hogy ő rá lett féltékeny. A lányom kabátját kezdte hordani és imponál neki, hogy a fiatal fiú sok mindent megcsinálni amit kér. Korábban én ajándékot sem vehettem a lányomnak. Most amit megbeszélünk azt is a fiúval csináltatni meg. Mit tegyek?
Kedves Zoltán!
Sajnos nem tudok kész útmutatóval szolgálni, a kérdéseire Önnek kell megtalálnia a válaszokat. Amennyiben gondolja, szívesen elbeszélgetek róluk Önnel négyszemközt, vagy megtudakolhatja a feleségétől is a motivációit. Pl hogy milyen érzés neki a lánya kabátját felvenni. Válaszaiból következtethetünk arra, miért jó ez neki. Honnan fakad a fokozott féltékenysége.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Doktornő!
Nagyon tönkre vagyok már és érdekelne Ön mit tenne a helyemben. A történetem a következő: 2,5 éve kiderült a férjemről, hogy rákbeteg. Én, ami elképzelhető, mindent megtettem és megteszek érte. És ebben nagyon sok minden benne van. Amióta ő ezt tudja, teljesen kifordult magából. Mint, akinek elment az esze. Már nincsenek, mint embernek sem korlátai. Az első időkben folyton ivott. Hazaértem a munkából és egy tökrészeg ember várt. Ocsmány volt és undoritó. Szégyellek leirni ilyeneket, de ez az igazság. Aztán a család nyomására az italozás nagynehezen abbamaradt. A valós megtörtént dolgok csak egy részét tudják a gyerekeim. De ők sem tudnak segiteni. Ma durva és agressziv. Nem lehet vele egy lakásban megmaradni. elhagytam volna már, ha nem tudom, hogy beteg. Mint nőt már lealázott , tönkretett. Csak azért vagyok vele, mert beteg. És senkije nincs rajtam kivül. Persze vannak gyerekeink, de egyrészt semmit nem tudnak tenni, másrészt élik a saját életüket.Ugy érzem egyedül maradtam a gondjaimmal. Szégyellnék erről bárkinek is beszélni. A dilemma viszont megvan. Menjek vagy maradjak? Mert sokáig ezt már nem fogom birni. Köszönöm, hogy meghallgatott.
Kedves Ildikó!
Levele alapján azt gondolom, hogy nagyon nehéz lehet Önnek. Az agresszív viselkedésre nem lehet mentség semmiféle betegség. Megértem, hogy Ön jó szándékú, de a viselekedésével nem csak saját magának árt, hanem a gyerekeinek is rossz mintát mutat: hogy bármi áron tűrni kell és meg kell menteni valakit, aki nem harcol a saját gyógyulásáért.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda,
Eleg furcsa “betegsegem” lehet, ami igy erzem, kezd a sajat kontrollom alol kicsuszni. Leirni is nagyon rossz, szoval nagyon felek a rosszullettol, leginkabb a hanyastol. Mar a gondolat is faj, es a parom epp beteg. A helyzetet egyaltalan nem tudom kezelni, remegek, panikolok, sirhatnekom tamad, nem tudom hallgatni sem. Ha mar egy kicsit erzem, hogy rosszul vagyok, szinten panikolok. Minden nap ezen forog az agyam, mit ehetek, mit nem, mi okozhat gondot stb. Viszont ma ez beleszolt a parkapcsolatomba is, amit megertek. Tarskent ebben a helyzetben segitseg helyett semmit sem tudok tenni.
Felek, hogy ez a felelem kezdi tonkretenni az eletem.
Koszonom
Kedves Romina!
Szerintem valamennyire érthető, hogy tart a betegségtől, az hogy ez túlzott vagy indokolatlan félelem viszont azt jelzi, hogy el kellene gondolkodnunk ennek az okain. Ez négyszemközti első interjút (beszélgetést) kíván.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt doktornő!
Segítségét szeretném kérni 17,5 éves fiú gyermekemmel kapcsolatba
Gimnáziumba jár, 4-es tanuló német , angol dicséretes. Probléma a következő nagyon zárkózott, nem bulizós, 3 – szor volt buliba ,de nem igazán érezte jól magát. Alkalomadtán egy -egy pohár pálinka, vagy 1 doboz sört elfogyasztott rendezvényen vagy kerti munka végzés közbe vagy utána.
Sajnos vetetett a boltba bort ismerőssel és azt egy este folyamán megitta, észrevettük a kamrából a pálinka is fogyogat heti pár alkalommal esténként , a bor história megismétlődött többször is .Beszélgettem szépen vele , de ő azt mondja neki így jó, a buli sokkal többe kerül mondtam ez ne legyen probléma. Mondtam neki ez nem jó felé vezet , zugba inni, nem társaságba ezen kiakadt. kérdeztem tőle ital nélkül nem megy ? Válasz marad a német angol vagy megbolondul.Nem erőltetjük a tanulást,ami kell meg van neki, szeretjük is, beszélgetnék vele, de nem nyílik. Rendezett családi körülmények között élünk.
Egyedüli gyermek .Segítőkész mindent megcsinál , de az ital a nagy probléma , hova menjek mit csináljak hogy a helyes útra visszasikerüljön
térnie?? Kétségbe vagyok esve.Ne vesszen el.
Azt mondta felnőtt korába úgy is inni fog. 🙁 ha most abba hagyja.
Apja buszsofőr én meg vérnyomás klimax problémáimmal vesződőm.Nálunk ital fogyasztás névnap disznóvágáskor van csekély.
Várom mielőbbi válaszát!
Kedves Hajnalka!
Megértem az aggodalmát. Javaslom családterápia megkezdését, hogy megérthesse, miért akar a fia mindenképp inni felnőttkorában, szorosabbá és bensőségesebbé váljon a kapcsolatuk. Belássa a lassan felnőtt fia, hogy nem csak az italjól érezheti jól magát (a megbolondulástól pedig végképp nem menti ez meg), hanem lehetnek más örömforrásai is.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Jó napot
6 éve vagyunk együtt párommal most lenne augusztusban eskuvo .
Külföldön élünk eddig dolgozott mindig most már be sem megy nem érdekli a munka . Azt mondja nem érdekli semmi . Egesznap a számítógép előtt ül játszik .
Türelmes vagyok de nem tudom mit tegyek ,? Bezárkózott .
Rossz kedvű mindig . Nem beszél velem csak ha nagyon muszály .
Bizonytalan vagyok .
Köszönöm
Kedves Tunde!
Levele alapjábn azt gondolom, hogy a párjának mielőbb szakszerű lelki segítségre van szüksége. Az érdektelenesége egy kezelendő pszichés probléma, melyet nem lehet házon belül megoldani.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztet Doktornő! Azért fordulok önhöz mert lenne pár kérdésem ami igen csak nyomaszt.. Nem szeretném az egész élet történetem leírni mert akkor az nagyon hosszú lenne 🙂 a lényeg ,hogy boldog házasságban élek a férjemmel A férjem szeretne gyermeket és én is szeretnék is meg nem is teljesen döntés képtelen vagyok -e téren… Tudom és tisztában vagyok azzal ,h ezt kettőnknek kell megbeszélni nagyon sokat beszéltünk erről… De valamilyen úton módon mindig meggondolom magam jár az agyam…. Nem tudom igazából sok mindentől félek és tartok szüleim még gyerekkorom óta elváltak igen visszahúzódó gyermek voltam annak idején.. Elnézést tudom ,h butának hangzik amit írok de szeretnék természetesen gyermeket igen de közbe meg még sem nem értem magamat sem. Köszönöm előre is a válaszát!
Kedves Kérdező!
Szerintem nem hangzik butaságnak, hogy gondolkodik a gyemrekválalláson, sőt! Szerintem jó, hogy megfontolja ezt a felelősségteljes döntést. Soraiból azt érezetem, hogy vágyna erre, de vannak félelmei, melyek önismereti munka segítségével megérthetők és átdolgozhatók.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Doktornö!
Nem értem, mi történik velem. Màr 10 éve élek külföldön, ahol sajàt csalàdom van, férjem és két gyermekem: kislàny (3 éves) és kisfiú (4 hónapos). Szüleimmel és testvéreimmel nagyon jó a kapcsolatom. Növérem 4 évvel idösebb, férje és 2 lànya van, öcsém 8 évvel fiatalabb, aki épp megkérte kezét a lànynak , akivel sok éve együtt él. Gyakran jövünk haza, 2-3 alkalommal évente. Ezek mindig nagyon feldobnak, örülök, hogy csalàdomat làtom, és természetesen szomorú vagyok, amikor menni kell. Ez alkalommal azonban valahogy sokkal nehezebb. Nagyon vàrtam, hogy jöjjünk, hiszen testvéreim most làttàk kisfiamat elöször. De mindketten màs vàrosban élnek, és csak egy pàr napra tudtak eljönni szüleimhez. Öcsém nem rég kapott egy új àllàst, aminek mindenki nagyon örült, mert nehezen “repült ki” itthonról. Nem sok idöt tudtam vele eltölteni, hiszen kisfiamnak szüksége van ràm. Amikor elköszönt, úgy éreztem megszakad a szívem. Mintha elhagyott volna. Kapcsolatunk mindig is szoros volt, szavak nélkül is megértettük egymàst, sokszor éreztem, amit érez és viszont. Kedvelem a baràtnöjét, és örülök, hogy igazàn megkezdte felnött életét. De akkor miért vagyok ennyire letört? Nagyon hiànyzik, és olyan érzésem van, mintha véget ért volna a kapcsolatunk, pedig erröl nincs szó. Tovàbbra is gyakran fogunk haza làtogatni, skypolni stb..
Köszönöm vàlaszàt!
Kedves Julianna!
Levele alapján azt érzem, hogy sok kellemetlen érzés és gondolat lehet Önben, amit jó volna kibeszélnie, megértenie, hogy miből fakadnak ezek. Amennyiben igényli, hogy erről köszösen gondolkodjunk el, kérem keressen meg elérhetőségeim valamelyikén.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Doktornő!
28 éves nő vagyok. jelenleg egy éve élek párkapcsolatban, már élettársi viszonyban. Kapcsolatunk göröngyös utakon indult. Sokáig hitetlen voltam a sikerességében. Jelenleg úgy gondolom, hogy párom szeret. Azonban folyamatos kételkedésben úszom, mert párom a közösségi fórumokon heti rendszererességgel keres rá egyes női ismerőseire. Arra szeretnék választ kapni, hogy az én aggodalmam túl nagy, vagy tényleg nem jelent jót, hogy ugyan nem kommunikál ezekkel a hölgyekkel de minden bizonnyal mégis érdeklődést mutat feléjük. Csupán a közösségi média áldozata volnék? Vagy igen is át kell értékelnem az irántam érzett és demonstrált érzésit?!
Előre is köszönöm segítő válaszát!
Kedves Barbara!
Más oka is van annak, hogy nem érzi őszintének a párja érzéseit? Mit mond a férfi arról, hogy mi motiválja Őt arra, hogy a közösségi oldalakon kövesse ezeket a hölgyeket? Mire kíváncsi velük kapcsolatban?
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Doktornő!
Szeretném kikérni a véleményét párkapcsolati problémával kapcsolatban. Párom 1 hónapja megbeszélte a barátaival, hogy összeülnek 30. szülinapot megünnepelni. Én ma lebetegedtem, ezért én nem fogok részt venni. Egyrészt bennem van az, hogy miért ne menjen, hiszen már lebeszélte a barátaival, másrészt viszont rosszul esik, hogy ilyenkor nem lesz mellettem. Nem azt várom el tőle, hogy ápolóként mellettem legyen a nap 24 órájában, de azért jól esne, ha érezném a jelenlétét. Sajnos nem ez az első eset, hogy elmegy nélkülem bulizni. Most költöztünk össze 2 hónapja, vannak anyagi problémáink, de valahogy a bulizásra mindig van pénz, a lakással kapcsolatos dolgokkal meg ne nyagassam. Illetve szeretne elmenni külföldre nyaralni. Én mondtam neki, hogy először a lakásra fordítsuk a pénzüket, erre azt mondta, hogy korlátolt vagyok, meg különben is, nem a lakás a legfontosabb az életben, meg nem lesz mit mondani az unokáinknak, ha nem megyünk el utazni. Szüleimnél teljesen mást láttam otthon. Édesapám külföldön dolgozott, hogy legyen elég pénzünk, nem szórakozásra költötte el a megkeresett pénzt. Nyaralni viszont mindig el tudtunk menni az egész családdal szóval nem értem azt a nézetet sem, miszerint gyerek mellett nem lehet semmit se csinálni. El vagyok keseredve, mert szeretném, ha ez az egész működne, viszont ahogy észrevettem nagyon sok mindenben másképp gondolkodunk. Önnek erről mi a véleménye?
Amúgy mindketten 30 felé közeledünk.
Köszönöm előre is válaszát!
Kedves Barbara!
Szerintem érthető, hogy sokmindenben máshogy gondolkodnak a párjával, hiszen a kapcsoaltuk ellenére Önök két külön egyéniség. Miért fáj Önnek az, hogy a kedvese másokkal ünnepli meg a születésnapját? Önismereti munka megkezdését javaslom, hogy jobban lássa a saját szerepét a konfliktusaikban.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Pszichológus!
28 éves férfi vagyok, sajnos alapból pszichiátriai gyógyszereket szedek, elsősorban szorongásra.
Anyukámnak másfél éve tompa hasi fájdalma volt, de hiába kérleltem többször is, mindig elutasító volt, hogy elmenjen. Nemrégen rászánta magát, ahol rákot diagnosztizáltak nála. Még nagyon az elején vagyunk és nem tudni mi lesz.
Ami leginkább aggaszt, hogy jelenleg még mindig ha erre gondolok dühöt érzek, és felhoznám neki miért nem ment el korábban, nem tudom elengedni ezt az érzést. Nem tudom ez mennyire normális egy ilyen állapotban? Válaszát köszönöm előre is, Zoltán
Kedves Zoli!
Szerintem érhető, hogy dühös, hiszen az édesanyja dolga lett volna, hogy foglalkozzon a saját egészségével, ha valamilyen tünete van akkor annak járjon utána, mitől van, mit tehet ellene.
Kívánom, hogy mielőbb meggógyuljon az anyukája!
Üdvözlettel: Habis Melinda
Jó napot Doktornő!
Nekem az lenne a problémám, vagy inkább nevezném sérülésnek, hogy (röviden) már többször jártam úgy, hogy a párom félrekacsintgatott előző kapcsolatomban és a mostaniban is. Ez ugye alapból megnehezíti a bizalmamat, de emellé jött az hogy a párom a nàlam jóval nagyobb mellű nőket nézegeti és tudom hogy férfi, de nekem ettől szörnyű kisebbségi komplexusom van. Akárhová megyünk, akármiben (pl filmben) feljön ez a téma, sírásig elkeseredem. Ez az elkeseredés már annyira átvette az irányítást, hogy a páromat is folyton piszkálom ezzel, és a saját mindennapjaimat is tönkreteszi sőt undorodom tőle és összes férfitársától.
Nem tudom hogy léphetnék ezen túl…
Előre is köszönöm válaszát!
Kedves Genoveva!
Szerintem nem az a cél, hogy Ön megbocsássa a megcsalást, hanem hogy ez ne történjen meg újra a párkapcsolatában. Ezen párterápia segítségével lehet dolgozni, megérteni a folyamatot magát és a mögöttes motivációkat. Megnézni hol lehet közbe avatkozni, hogy máshogyan alakuljanak a dolgok.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves doktornő!
Olyan kérdéssel fordulnék önhöz amihez nem tudom hogy álljak hozza…. anyukám évek óta küzd szerintem pszichés gondokkal, de időről időre egyre rosszabb. Már mindenki az ellensége, mindenki rosszat akar neki. Ha valakit meg lát a városban aki szerinte az ellensege napokig ezen rágódik, rajtunk tölti le. Folyamatosan veszekszik velünk.Egyik pillanatban utálja a munkáját másikban imádja. Egyik pillanatról a másikra kattan neki valami nekünk esik, hogy utáljuk, hogy neki sose akarunk jót… apukámmal már a válás határán vannak. Amivel úgy vagyok hogy már ideje. Én nem bírtam volna így élni évekig. Van olyan, hogy éjjel felkel és neki áll mindenkivel üvöltözni. Nyugtasson meg hogy nem csak szerintem nem normális ez. Régen volt pánik betegsége szedett gyógyszert , mióta abba hagyta kezdődött az egész. Hogy tudom elvinni orvoshoz miközben ő nem akar elmenni mert semmi baja. Csak mi akarunk belőle hülyét csinálni szerinte…
elnézéset, hogy ilyen össze vissza írtam.
De segítségre van szükségem, hogy tudjam, hogy igenis jól látom és orvoshoz kell vinni… előbb utóbb nagy baj lesz szerintem. Olyan mintha két ember lenne benne!
Köszönöm!
Kedves Viktória!
Levele alapján azt gondolom, hogy fontos volna, hogy mielőbb lássa pszichiáter az édesanyját. Ha nem akar menni, akkor meg kell próbálniuk rábeszéléni, végső esetben pedig mentőt kell neki hívni egy “ideges rohama” kapcsán.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Jó napot !
30-as éveiben jár nő vagyok, van egy gyermekem és férjem. Teljesen bele vagyok gubancolódva az általam gyártott fonal gombolyagba és nem tudok szabadulni már több éve. Egyre rosszabb és leszívja minden energiámat. Szeretnék jó lenni és „helyesen” élni, de nem megy. Minden nap rengeteg új étkezési tervet gyártok, kiszámolva a kalória és szénhidrát mennyiséget, figyelve, hogy gyors, vagy lassú felszívódású-e, milyen a glikémiás indexe, mennyi probiotikum van benne… Persze egyik sem jó, mindegyiknek van hibája és többnyire nem is tudom betartani őket. Hiányzik az élvezet és a szabadság. Amikor nem számokban látom magam előtt az ételt, hanem csak szabadon ehetnék és élnék. Az meg nem megy, hogy „hagyjam az egészet”. Néha még éjszaka, ha felébredek, akkor is számolok, vagy ezen agyalok. Napközben, munka közben, este, mindig… Ha betartom, a tervem, azért szenvedek, mert éhes vagyok és hiányzik az élevezt, ha nem tartom be, akkor meg azért, mert nem tudom elfogadni magam, hogy rossz vagyok, plusz rettentően félek, hogy hízok. Amúgy normális a súlyom. Mit tegyek ? Mókus kerékbe ragadtam !
Kedves Kérdező!
Levele alapján felmerült bennem, hogy valamilyen evészavarban szenved, amely szakszerű kivizsgálást és komplex kezelést igényel. Javasolom, hogy keresse fel mielőbb háziorvosát és kérjen pszichoterápiás segítséget is.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Doktornő!
Egy problémával fordulnék Önhöz. Egy egyetemista lány vagyok, egy nehéz szakon tanulok (kémia) és sajnos nem igazán megy ez a másodévem (lassan ezt fejezem) ahol egy fontos tárgyat buktam, és sajnos igy nem tudok felvenni kötelezö tárgyakat, és nagyon megviselt ez a bukás ismét, és ugy érzem hogy ez nem nekem való, de szeretem. A kérdésem az lenne mitudok ez ellen tenni, hogy keveésbé érezzem magam depressziósnak, szomorúnak, és hogy pozitivan álljak a dolgokhoz, mert igy nagyon elfog az az érzés hogy semmire sem vagyok képes, pedig tudom hogy megcsinálhatom, csak egy kis motiváció kell. Amit ugye elveszitettem, amikor másodjára elbuktam a legfontosabb tárgyat, pedig sokat készültem rá..A kérdésem az lenne hogyan tudok ezen változtatni?
Üdvözlettel,
Anna
Kedves Anna!
Megértem, hogy nehezen megy Önnek az egyetem, elképzelhető, hogy ez összefügg a depressziójával, ahogy a levelében foglalmaz. Házilag sajnos nem lehet az ilyen mértékű problémákon változtatni, forduljon ebből a célból pszichológushoz, aki pszichoterápia (négyszemközti beszélgetések) segítségével tud segíteni abban, hogy a rossz érzései megérthetőek, majd kontrollálhatóak legynek.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Üdvözlöm!
25 éves vagyok férjnél 2 kicsi gyerekkel. 2 éve megkeresett apám, hogy a párjával nagyon megromlott a viszonya el akarja hagyni. Nincs hova mennie, de nem baj lakik majd a hid alatt. Felajánlottam neki, hogyha ekkora a baj költözzön hozzánk, hisz mégis csak az apukám. Ideiglenes időszakról volt szó 2 évvel ezelött. A férjem szeretné ha az apám tovább állna és én is. Mindenbe beleszól, gyerekként kezel nem csak engem a férjemet is. A minap kitört egy kisebb háború is köztük az unokák miatt. Segit az anyagiakban, minimális munka, minimális fizetés, de azt haza adja.
Szeretnék elmenni dolgozni gyes mellett, de félek ha őket kettesbe hagyom a 2 kicsivel csata lesz.
Lenne hova menjen, de neveltetésem végett nem tudom, hogy mondjam meg neki, hogy költözzön el.
Hogy mondjam meg neki, hogy ne bántsam meg?
Kedves Hanna!
Szerintem nyíltan és őszintén kell megmondania, de megértem, ha nem érez ehhez elég erőt magában. A motiváció-gyűjtésben segít, ha végiggondolja, milyen okokból volna jobb Önöknek ha elköltözne és a neveltetése megértéséhez pedig önismereti munka szükséges. (Miért lehetetlen egy apának ellentmondani, kezelik Önt gyerekként, habár felnőtt már?)
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Doktornő!
A volt párom 28, én 22 éves vagyok. Fél éve szakítottunk, és 3 évig voltunk együtt. Nekem ő volt az első komoly párom, minden tekintetben. A szakítás utáni fél év alatt se veled se nélküled kapcsolatban voltunk. Hol úgy viselkedtünk a négy fal és az ismerősök előtt, mint egy pár, hol pedig alig beszéltünk, nem találkoztunk. Ez a huza-vona megy fél éve. Decemberben eljutottam arra a pontra, hogy már alig kerestem, töröltem a közösségi portálokról, hogy kevesebbet lássam, nem érdekelt milyen lányokkal ismerkedik, hogy halad az új kapcsolata felé. Erre nagyjából két hónapja visszatáncolt hozzám, de nem rendes kapcsolatba. Találkozgattunk, fel járt hozzám, de a nyilvánosság előtt szinte ismeretlenek voltunk egymásnak. Még ez a félig meddig kapcsolat tartott rájöttem, hogy ismerkedése egy lánnyal elég jól halad. Nem komolya a dolog még, de sokat beszélnek,érdeklődnek egymás iránt. Közben meg nekem mondogatta, hogy neki a találkák, az ágyba bújás és minden ami egy kapcsolatban van megy neki, de nincs bátorsága a szülei előtt felvállalni.c Ugyanis ők díjjazák, sőt ellenzik még azt is hogy szót váltson velem. Azt is mondta nem tudja eldönteni mit szeretne, vannak érzései még irántam, szeretne velem lenni, találkozgatni. De közben meg ismerkedik. Most hogy kiderült akár 1-2 héten belül komolyra fordulhat exem és a lány között a dolog, újra úgy érzem magam mint a szakításkor. A randijaim mind félre sikerülnek, egyik srác sem érdekel akivel találkozok. Érzem, hogy tudnám e szeretni vagy sem az illetőt ha meglátom és pár szót váltunk. Senkivel nem volt így. Egy férfi volt, 30 éves de nős így vele nem kezdtem. A sok félresikerült a randi, az ex ki-be táncolása az életembe letör, elbizonytalanít és reménytelennek látom a jövőmet ilyen téren. Napok óta megbántott vagyok és folyton csak sírok. És egyszerűen nem megy hogy teljesen kitöröljem az életemből, ne keressem. De ha új kapcsolata lesz azt sem tudom végig nézni. Belehalnék a fájdalomba. Nagyon a barátaimra sem támaszkodhatok. Exemen kívül senki nem volt akinek megnyíltam volna. A teljes ex szelektáláson kívűl van más módszer túl lépni rajta ? Esetlek egy személyes beszélgetés egy doktorral hatásos lehetne?
Köszönöm
Két hete táncolt vissza nem két hónapja *
Kedves Dominika!
Levele alapján úgy tűnik nekem, hogy ez a férfi visszaélt az Ön szeretetével és kedvességével! Érthető, hogy nem sikerülnek jól a randijai, amíg nem dolgozta fel ezt a csalódást, nem rendezi le magában ezt a kapcsolatot. Amennyiben igényli, négyszemközti keretek közt szívesen segítek Önnek az érzelmi feldolgozásban.
Üdvözlettel: Habis Melinda
A barátommal úgy ismerkedtem meg , hogy barátnője volt, akivel együtt élt. Két hónapig a szeretője voltam de eközben rendben voltunk megígérte hogy elhagyja ha látja rajtam is hogy akarom ezt a kapcsolatot . Aztán elköltözött de folyamatosan azon kaptam , hogy SMS-nek vagy éjjel felhívják egymást kisebb nagyobb szünetekkel aztán egy nap azon kaptam hogy visszament a volt barátnőjéhez és nála volt egy éjszakát persze állította , hogy semmi sem történt csak részeg volt és alig emlékszik , megbocsájtottam egy szakítás követően .Később ismét azzal szembesültem , hogy felment hozza és elhallgatta , mintha semmi sem történt volna mikor rákérdeztem is tagadta addig amíg be nem bizonyítottam , elmondta sajnálja engem szeret és nem akart megbántani ,(mindkét alkalommal részeg volt , amikor felment hozza ). Most elment Angliába állítja , hogy velem akarja leélni az életét és várja végezzem el az iskolát van még 4 hónap , menjek ki hozza . Szerettem volna válaszokat kapni megbeszélni ha már megbocsájtottam szerintem ennyit megérdemlek de nem kaptam , csak ideges lesz és nem akar erről beszélni. Látom szeret mindent meg tesz értem szó szerint mindent de nem tudom, hogy megéri folytatni és összeköltözni vele ezek után vagy inkább hagyjam .
Kedves Edina!
Szerintem ami Önök közt történt az egy nagyon fontos probléma, nem lehet csak úgy lapozni, úgy tenni minta nem történt volna meg. Hiszen akkor ez az alkoholos állapotban zajlott megcsalás bármikor megismétlődhetne. Párterápiára volna szükség, hogy mélyen átbeszélhessék mi ennek a kétszer is megtörtént meggondolatan lépésnek az oka, visszaálljon a bizalom Önök közt. A kapcsolatuk egy magasabb szinten működjék, mint korábban, amit nem veszélyeztet harmadik fél.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda,
23 éves lány vagyok. Még szűz. Sose volt komoly kapcsolatom. Lett volna alkalmam lefeküdni srácokkal, de további kapcsolatot nem akartak velem (ha szépen akarom kifejezni magam). Volt 2-3 éve egy nagy szerelmem, de ő csak játszott velem. Azóta voltak srácok akik megtetszettek, de senki nem akart komolyabbat. Bár volt olyan is, hogy illuminált állapotban gondoltam hogy túl kéne esni a szüzességen, együtt aludtam srácokkal, de akkor meg semmi nem történt. Karakán személyiség vagyok. Nem egy teljesen lányos lány (3 bátyám van), de nem értem miért taszítom mindenhogy a férfiakat.
Igazából ami kérdés felmerült bennem, hogy hol lehet ismerkedni a mai világban. Társkeresőkön is legalább vagy 20 sráccal beszéltem már, de nem tudok megbízni bennük, hogy találkozzam is velük (mi van ha nem normálisak …). Jártam táncolni, szintén érdekes emberek voltak. Jártam küzdősportra, de mindenkinek van párja. Baráti társaságom is feloszlott szinte, mert mindenki kapcsolatban van. 1 barátnőm van akivel meg fogalmunk sincs merre kéne indulnunk ha ismerkedni szeretnénk.
Nem tudom, mennyire lehet ez pszichológiai probléma. Lehet nem az, de lehet hogy csak jól esett leírni is valakinek. Meg vagyok lőve teljesen … Nem várhatom a sült galambot, de fogalmam nincs merre induljak hogy találjak valakit magamnak.
Előre is köszönöm ha elolvassa.
Tisztelettel,
Viki
Kedves Viki!
Levele alapján azt gondolom, hogy érdemes volna elgondolkodnia azon, miért volna fontos Önnek megszabadulni a szűzességétől. Akikkel megismerkedik férfiak, velük hogyan alakul a viszony? Miért nem lesz belőle kapcsolat? Mik azok a dolgok, melyek taszítják Önt ezekben az emberekben? Mitől tartana egy személyes találkozés esetén?
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda,
Igazából már zavar és nagyon szívesen élnék nemi életet, de valahogy meggátolom magam benne. Bár többször is beszélgettem férfiakkal és mindenki azt mondta, hogy ha ilyen nő feküdne mellettük biztos hogy nem csak aludnának még is ha úgy alakul csak alszunk… Többnyire az zavar, hogy én elköteleződés nélkül nem tudok lépni. Félek, hogy egy éjszakás kaland lennék. Próbálom átformálni , hogy attól még lehet jó egy éjszakás kaland, de akikkel ilyen kapcsolatba kerültem azokat szerettem és fájt volna ha ez lett volna a vége ezért megkíméltem magamat. Félek, hogy nem tudok nemet mondani ha úgy alakul, de attól is félek, hogy ők mondanak nemet.
Üdvözlettel,
Viki
Kedves Melinda,
Igazából már zavar és nagyon szívesen élnék nemi életet, de valahogy meggátolom magam benne. Bár többször is beszélgettem férfiakkal és mindenki azt mondta, hogy ha ilyen nő feküdne mellettük biztos hogy nem csak aludnának még is ha úgy alakul csak alszunk… Többnyire az zavar, hogy én elköteleződés nélkül nem tudok lépni. Félek, hogy egy éjszakás kaland lennék. Próbálom átformálni , hogy attól még lehet jó egy éjszakás kaland, de akikkel ilyen kapcsolatba kerültem azokat szerettem és fájt volna ha ez lett volna a vége ezért megkíméltem magamat. Félek, hogy nem tudok nemet mondani ha úgy alakul, de attól is félek, hogy ők mondanak nemet.
Üdvözlettel,
Viki
Kedves Viki!
Szerintem egyáltalán nem baj az, hogy nem vágyik az egyéjszakás kalandokra. A szex teljesen más, ha érzelmi kötődéssel társul. A párkapcsolat kialakításával is akad nehézsége? Vagy hogyan érti, hogy elköteleződés nélkül?
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Viki!
Szerintem egyáltalán nem baj az, hogy érzelmek nélkül nem szeretne szexet. A visszautasítástól való félelme ellen azonban önismereti munka segítségével kellene tenni. Ha szívesen dolgozna velem ezen, kérem vegyük fel a kapcsolatot itt.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Jó napot!
Pár hónapja vagyunk együtt a párommal, kb féléve.
Igazából az elejétől kezdve tudom, sosem titkolta előttem a párom, hogy van egy lány, akit a barátjának tekint és közeli a kapcsolatuk. Van olyan időszak, hogy napi szinten beszélnek a neten, néha meg ritkábban. Mivel egy a baráti társaságuk, ezért gyakran személyesen is találkoznak.
Azt is elmondta a párom, hogy korábban szerettet volna összejönni ezzel a lánnyal, de aztán nem úgy alakult. Már régóta nem akar tőle semmit, csak szereti,mint embert.
Mivel őszinte volt velem, és nyiltan felvállalta ezt előttem, ezèrt én próbáltam megbízni benne, legyőzni a bizalmatlamságom.
Viszont a legutobbi beszelgetésüknél véletlen megláttam, hogy szives smileyt küldött neki üzenetben. Ez elbizonytalanított. Nem akartam, hogy tudjon róla, hogy megláttam, ezért nem is beszéltem meg ezt vele, hogy ő ezt, hogyan gondolta.
Talán csak én látok ebbe többet vagy Ön szerint is lehet alapja a “féltékenykedésemnek”?
Kedves Timi!
Szerintem nem alaptalan a félelme, hiszen a párja is elmondta, hogy régen szerette a lányt, ráadásul titokban szíves smileyt küldött neki. Egy fiú lány barátságban pedig ez könnyen félreérthető.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Jó napot kívánok!
Az lenne a kérdésem, hogy jogos e a félelmem, vagy csak túlgondolom a dolgokat.
Kb féléve ismerjük egymást a párommal és kb egy hónapja, mikor úgy tereltem a beszélgetésünket, elárulta, hogy nem szerelmes belèm, csak szeret és jól érzi magát velem, de emiatt nem akar elveszíteni. Annak ellenère, hogy ez engem zavar, ès arra gondolok, hogy csak azért van velem, mert nincs más…vele maradtam.
Ha ezt nem mondta volna el nekem, nem vettem volna észre, mivel a viselkedéséből azt éreztem, hogy szerelmes. Csak annyi hiányzott, hogy nem mondta még ki a “bűvös szót”, hogy “szeretlek”, de miután szembesültem vele, hogy azért nem, mert nem érez úgy, bennem megtört valami felé…/azt tudom, hogy már volt szerelmes és akkor egyből kialakult, szòval nem mondanám olyan típusnak, akinek idő kell hozzá, hogy kialakuljon./
Az lenne a kérdésem, hogy ezt érdemes e tovább húzni és később változhat ez, vagy inkább engedjük elegymást?
Válaszát előre is köszönöm!
Kedves Tímea!
Szerintem nincsen általános válasz erre a kérdésre, Önnek kellene inkább rátalálnia a sajátjára. A szeretet is elég erős kötelék lehet ahhoz, hogy két embert összetartson, ha mindketten úgy érzik. Önnek hiényzik valami a párkapcsolatából? Vagy attól tart inkább hogy elhagyják a “láng” hiánya miatt?
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Doktornő.
Kérem segítségét! Miért jutottunk idáig?
Megfojt a bizonytalanság, nem tudom, mit tegyek. Karácsony óta megromlott a kapcsolatom a feleségemmel, akivel már közel 25 éve élünk házasságban én azt hittem boldogan, de ez most már nem is olyan biztos. Nem szeretném elveszíteni a családom.
A feleségem karácsonyra kapott egy okos-telefont azóta úgy érzem magam mintha nem is családban élnék, amikor hazajön és szerintem már előtte is folyamatosan azt lesi – Facebook Viber – chat-el telefonál ami még nem lenne baj de szinte mindig van valaki akinek válaszolnia kell és ez leköti minden szabadidejét. Nincs ideje a családjával kommunikálni, esténként olyan érzésem van, mintha egyedül élnék a házunkban. Két gyermeket „nevelünk” a nagyobbik az előző házasságából ő most már 27, éves külön él tőlünk. Tíz év után született meg a közös gyerekünk, aki most kezdte meg a tanulmányait egy budapesti egyetemen.
Szeretetben éltünk mindig és ez a párom szerint most is így van, csak szeretne egy kicsit nagyobb életteret magának az ő szavaival „ úgy érzi elnyomom a szeretetemmel”. Lehet, hogy neki az sok, ha szeretnék vele lenni esténként és próbáltam is kicsit magára hagyni, de rettenetesen bosszant, hogy este tízig tizenegyig „másokkal” kommunikál és amikor lefekszik nekem egy esti . jóét puszi – sem jár. Ez most már több hónapja tart és nem veszem észre, hogy ebből a „nagyobb élettérből” jutna nekem is ellenkezőleg, minél kevésbé szólok ő annál jobban belemelegszik a virtuális világba. Amióta ez van, lelkileg a padlón vagyok, keveset alszom és azt sem folyamatosan, amikor kinyitom a szemem egy belső félelem lesz rajtam úrrá és szinte remegek az ágyban és így már nem is nagyon tudok visszaaludni. Fáradt vagyok és fáj a lelkem úgy érzem, fojtogat a sírás, de nem tudom kisírni magam és ezért ez a fájdalom összenyom. Hetente egyszer rászánom és veszek be egy altatót, de nem akarok rászokni, viszont azt sem szeretném, hogy a kialvatlanságom miatt baj legyen a munkahelyemen.
Az a baj hogy másként értelmezzük a pár kapcsolatot nejemmel, szerinte 25 év után nem normális, ahogy én rajongok érten neki szabadság kell nekem pedig egy szerető családanya és feleség. Természetesen és ezt nem is kellene írnom a szexuális életünk is megromlott a sok vita miatt, persze miattam, mert nem tudom tartani a szám és beleszólok az ő életébe. De ez akkor sem normális, eddig sem igényelte sűrűn az együttlétet velem és abban – biztos vagyok – másnál sem keresi az intimitást, viszont nyitott nő, aki tudja kezelni a pasikat tudja, hogy hol a határ és azt ki is mondja. Amikor erről beszélgettünk elmondta, hogy neki nem hiányzik a szex nem hogy velem, senkivel egyszerűen nem jó és kész. Ez nekem nagyon fáj, 45 évesen nem tudom azt mondani, hogy akkor éljünk tovább családként szex nélkül. Megbeszéltük Ő tudja, hogy egy férfinak szüksége van a szexre és nem bánja, ha ezt másnál találom meg, csak vigyázzak és soha ne felejtsem el a családomat. Na, ez most elsőre nagyon jól hangzik és tudom, sokak szerint egy barom vagyok, hogy nem élek a lehetőséggel, de még nem állok készen erre. Sajnos ebben a lelki állapotban nem is vagyok biztos, hogy működne mással.
Nem vagyok rá büszke volt már alkalmi kapcsolatom a párom mellett (erről ő nem tud), de ez most más mostantól már csak ez lehetne, ezt nem akarom. Félek, ha a mostani helyzetünkben máshol találom meg a boldogságot, akkor vége lesz ennek a „családnak” lehet, hogy ez csak idő kérdése, de ne akarok rossz döntést hozni.
Visszagondolva család voltunk viszont sok nehézségen kellett átmennünk és az volt a baj, hogy mások hülyesége miatt nem maradt időnk egymásra. Sok anyagi jellegű probléma szakadt a nyakunkba a nejem előző házasságából, édesapám halálakor, sőt nevelt fiam stiklijei is ide tartoznak. Mindig volt valami szerencsére megtudtam oldani és úgy hogy nem kerültük mínuszba talán csak annyiban, hogy teltek az évek és elmentünk egymás mellett. Viszont próbálom megkeresni benne a jót fiatalon lettem önálló és erre büszke is vagyok. Simán megfogalmazok, egy hivatali levelet nem aggódom, ha hivatali ügyeket kell intéznem, sőt az évek alatt még gépírni is meg tanultam ennek most nagy hasznát is veszem.
Édesapám halálakor több milliós tartozás maradt utána, amit sikerült kifizetni a szülői ház eladásából családi összefogással. Több hónap után szerencsére sikerült pozitívan lezárni az ügyeket.
Ez a sok ügyintézés oda jutott, hogy anyu megmenekült az adósságcsapdából, viszont én szinte ugyanebbe a helyzetbe kerültem, mint most csak még nem volt facebook csak a telefonos haverok. Akkor végső elkeseredettségemben beadtam elindítottam egy válópert, mert attól féltem, hogy nejem a hatalmas önmegvalósításában elviszi tőlem az akkor még 9 éves fiamat. Nem akartam elválni és nem is váltunk el, de lezongoráztam, hogy a gyerek nálam marad válás után és a vagyoni ügyekről megállapodtunk és vagyonszerződéssel letisztáztuk kinek mi jár váláskor ezek után nem kértem a házasság felbontását arra törekedtem, hogy visszakapjam a felségem és a családom, ez sikerült szerencsére belátta a párom, hogy nem normális, amit csinál, amiben ő volt az egy nagyon nagy depresszió. (ezt pszichológus írta le). Most sem szeretném, ha elveszíteném a családom, de már nincs annyi erőm, mint tíz éve.
A párom sem szeretne elhagyni „csak” szeretné szabadabban élni az életét. Szerinte jó lenne, ha “feltalálnám magam”, mert az unalom, ami engem tönkre tesz, ezért vagyok a „nyakán” mindig. Valóban nekem hiányzik, hogy lekössem magam szeretek dolgozni szerencsére van is érzékem és tehetségem sok mindenhez.
Amikor megvettük a házunkat nagyon sok mindet meg kellett rajta csinálni és mivel nem volt pénzünk szakemberre saját magam csináltam, így tudtunk spórolni és előre jutni. Visszagondolva már ekkor sem maradt időnk egymásra és lehet, hogy többet kellett volna együtt lennünk csak akkor nem készült volna a ház. Valóban, úgy érzem rengeteg energia van bennem és nem tudok megállni, mert megöl a tehetetlenség szívesen dolgoztam a házunkon és ami fontos örömet is okozott. Az a baj, hogy volt egy két vitánk mostanában a párommal és már mondta, ha ez így nekem nem jó, akkor elválunk, eladjuk a házat és külön megyünk. Ekkor valami megszakadt, megijedtem közel 20 év munkáját adjam, fel kezdjem újra?
Az a baj, hogy bármerre megyek, látom a kezem munkáját és fájna, ha el kellene adni. pláne egy válás miatt. A Drágámnak ez nem fontos neki csak egy ház nem dolgozott benne annyit, hogy a magáénak érezze. Sajnos elvette a célt az életemből azt, hogy miért is dolgozok – a családomért, a gyerekemért és persze Ő érte is még ha ő ezt nem is tarja fontosnak neki csak egy ház nekem az otthonunk.
Van még egy fontos dolog, amit már több helyről megkaptam túlságosan rámenős vagyok, nehezen tudom elviselni, ha nem tarthatom a kezemben a dogok alakulását, ez is sajnos a sok-sok ügyintézés mellékhatása. Bánt és dühít, ha valaki butaságot csinál, pedig szóltam neki mi lenne a jó. Nem tartom magam akaratosnak viszont észérvekkel és vitákkal lehet csak meggyőzni, ha valamit rosszul gondolok. Sokszor van olyan érzésem, hogy vannak emberek, akik kimondottan szeretik megkavarni a dolgaikat, ez nálam sose volt így mindig átgondoltan úgy intéztem a dolgokat, hogy még esélye se legyen belefutni semmi butaságba. Szerintem egy családfőnek ez a dolga. Csakhogy ezzel elkényelmesedett körülöttem mindenki és most hiányzik itt is a kommunikáció.
Mostanában kiüresedett az életem és nincs kedvem csinálni semmit, ami fontos és elkerülhetetlen megcsinálom, de csak ennyi. Most már a párom is látja és nem tetszik neki hogy nem készülnek a dolgok, mint eddig csak nem látom értelmét amit csinálok. Felvettem azt, hogy ha ő ráér 5-6 órát a telefont vagy a számítógépet esetleg a TV-t bújni, akkor nekem sem kell annyit dogozni. Viszont kell valami elfoglaltságot találnom, mert én ebbe beleőrölök, 45 éves férfi vagyok tele energiával tenniakarássl, de itthon nem megy, mert úgy érzem, kihasznál a párom. Bármit teszek, neki teszek jót. Úgy érzem, egy balek vagyok, szeretek segíteni másokon és biztos találok egy olyan alapítványt vagy más csoportot, ahol tudok segíteni, kitudom adni magamból ezt az energiát és ami fontos értékelik is amit teszek. Nem tudom mi lesz, de elválni nem akarok, de változtatni kell ez eddigi életemen, ha nem akarok belebetegedni. Szétvet a tehetetlenség és a fájdalom. A kérdés mit tettem rosszul?
Sok minden kavarog bennem, de a legnagyobb talán a remény, hogy megtalálom a megoldást, hogy egy kapcsolatban egyenrangú félként kell kezelni a feleséged nem erővel rendet tartani a házasságban most, érzem a gúnyos kacajt, viszont aki nevet az tudja meg azt is, hogy az a szeretet nem biztos,hogy őszinte, amit a párjától kap lehet, hogy csak kényszer és csak ideig tart. Soha nem szabad elfelejteni a problémákat közösen kell megoldani, mert közösen is hozzuk össze nincs az, hogy TE vagy a hibás csak az, hogy MI hoztuk össze és NEKÜNK kell megoldani amíg ez megvan addig van remény és lesz megoldás.
Sokan adnak tanácsot és nem is biztos, hogy jót, szeretném kikérni a Doktornő véleményét remélve, hogy iránymutatást ad hogyan kaphatnám vissza a családom.
Előre is köszönöm.
N. László
Kedves László!
Megértem, hogy megviseli Önt, hogy a párja elhanyagolja az utóbbi időben. Érdemes volna talán egyértelműbben kifejeznie az igényeit: az esti puszitól kezdve a közös elfoglaltságokig. Valószínűleg nem csak az okostelefonnak köszönhető a hölgy viselkedése, hanem ahogy célzott rá a levelében, sok nehézségen mentek keresztül az elmúlt évtizedekben, melyket ezidáig nem sikerült megnyugatóan kibeszélniük, megoldaniuk. Párterápia igénybe vétgelét javaslom, hogy jobban össze tudják egyezetetni az igényeiket. Nem kell beletörődnie abba, hogy az évek alatt elmentek egymás mellett!
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves DoktorNo!
Parommal es baratnommel kikoltoztunk kulfoldre korubelul fel eve. En es a par mar 6 es fel eve egyutt vagyunk mar. Mint kiderult baratnom es a parom vonzodnak egymashoz. Megcsalasrol nincs szo, de vonzalom jelentkezett naluk.
Be kell vallanom, hogy elhanyagoltam a parom az elmult honapokban, szexualisan is. Ez vezethetett a problemahoz.
Kozosen megbeszeltuk, hogy nem beszelnek egymassal, de nagyon nehez lakotarskent elkerulni egymast..
Mi tevo legyek? Van meg eselye a kapcsolatunknak? Valaszat elore is koszonom!
Kedves Viktória!
Ha mindent megbeszéltek, akkor nagy valószínűségel elég, ha odafigyelnek egymásra és betartják az ígéreteiket. A vonzalom önmagában még nem jelenti azt, hogy félrelépés is lesz a dologból, jó esetben az ember tudja a vágyait kontrollálni és olyan helyzetben kiélni azokat, ami nem rombolja a párkapcsolatát (pl. Önnel összebújni, ha kívánja a szexet).
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Doktornő,
4 éves kapcsolatban élek, eddig úgy tűnt minden rendben van köztünk, én boldognak éreztem magam. (Párom 14 évvel idősebb tőlem 2 gyereke van) Két hete azt mondta, hogy szakítani akar mert, ő már nem érzi magát boldognak.. gondoltam akkor itt a 3. fél, majd be is vallotta hogy igazam van, megcsalt. Azóta már sokszor bocsánatot kért, elmondta hogy a szakítás az miatt volt, mert azt akarja, hogy én boldog legyek, egy olyan emberrel aki megérdemel engem.. azóta kibékültünk, tényleg úgy érzem hogy szeret, és a kapcsolatunk helyrejött.Viszont ma, láttam hogy felvillant a telefonja és az a nő írt neki, azt mondja h még tartják a kapcsolatot, de nincs köztük semmi. Összevesztünk, írt a lánynak hogy ne is irkodjon. De egyszerűen nem tudom magam túl tenni ezen hogy ezt csinálta velem. Magamat hibáztatom hogy mást keresett, hogy nem voltam neki elég jó akkor. nem tudom mitévő legyek, megbocsássak vagy sem? teljesen tanácstalan vagyok, de úgy érzem hogy az önbizalmam teljesen eltűnt és nem tudom hogy szedjem össze magam és felejtsem ezt el?
Kedves Kérdező!
Megértem, hogy megviselte Önt az, hogy kierdült a párja írogat egy másik nőnek. Érdemes volna arról beszélgetniük vele, milyennek éli meg Ő a kapcsolatukat, milyennek Ön. Vannak-e olyan dolgok, amikre vágynak, de nem kapják meg, vagy nem eleget belőle. Sokszor az emberek nem ismerik magukat eléggé, hogy megfelelő mélységben válaszoljanak ezekre a kérdéskre, ezért párterápia javasolt. Ennek segítségével kiderülne, miben kellene a kapcsoaltuknak fejlődnie, hogy ne furakodhasson be többé harmadik fél és hogy helyreálljon az Ön önbizalma is.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Doktornő!
Rendezett körülmények között élünk a családommal, számomra mindig a gyerekek voltak az elsők. Lehetőség szerint mindig a közelükben voltam, mellettük voltam minden fontos eseményen, nagyon szeretem őket. A férjem inkább távolságtartó családapának mondható, szemlélő, aki azért a közös nyaralásokon velünk volt. ( Mind család neki is fontos volt) Könnyen kiborul és olyankor agresszívvé válik. Kb 1 éve annyira összevesztek a lányommal (22 éves most), egy jelentéktelen dolgon,hogy azóta sem beszélnek. Azóta nagyon sok hétvége telt el azzal, hogy oda-vissza nagyon csúnya dolgokat egymásra kiabáltak, rongálták egymás dolgait, bosszúval, szitkozódva, ajtó csapkodva. Szörnyűek voltak számomra is ezek a hétvégék, hallani és látni, hogy ők ketten mit művelnek. A lányom azóta kerüli az apja társaságát, még együtt rokonlátogatás, közös ünnep se volt azóta. Az apja küldené albérletbe, próbálta párszor már elüldözni.A lányom van,hogy egész hétvégére bezárkózik a szobájába, ha az apja itthon van. Ha arról beszélek, hogy megbocsájtás, engedje el a haragot dührohamot kap és azt mondja, hogy akkor nyugszik meg, ha az apja már nem él ( sajnos ő ezt tintafestéket nem tűrő módon mondja el). Az apja korábban tett egy nagyon halvány békülési kísérletet, amivel senkinél nem ért volna el semmit , az én unszolásomra, mert szerinte ő nem hibás semmiben. Én lelkileg összetörtem, eddig a lányom mellett álltam és a férjemet hibáztattam. Megbeszéltük, hogy elköltözünk, csak egy kicsit anyagilag erősödjünk meg. Olyan is volt, hogy ő ezt nem várja meg, utál itt lenni, nem érzi a házat az otthonának, megnézett egy albérletet, de végül nem költözött el. A bezárkózós hétvégeken a szobájából mindig olyan üzeneteket írt, hogy nagyon utál már itt lenni, megint itt kell rohadnia a szobájában, elpazarolt napok ezek, mikor megyünk már el, vagy pusztul el az apja végre. Amikor rászóltam, hogy ilyeneket ne írjon, vagy elmentünk a férjemmel valahova, azt mondta, hogy védem a férjem. Megszűnt a munkahelye ( valamilyen konfliktus miatt) a lányomnak és amikor megint írta, hogy utál itt lenni, mondtam, hogy keressen egy társat és költözzenek össze. Ő erre hazugnak nevezett, és azt mondta, hogy nem jelentek neki semmit csak, hogy ételt viszek a szobája elé, amikor nem jön ki, és én is egy rohadt idióta vagyok és megkeserítem az életét. A lányomon szeretnék segíteni (de nem tudjuk megbeszélni), hogy változzon a rólunk alkotott képe, a bizalma az emberekben, hogy önmagát jobban szeresse, mert saját magának árt ezzel a viselkedéssel.Sajnos már nem tudom, hogy mit tehetek, kitől, hol kaphatok segítséget, a lányom részére. Sajnos akarata ellenére nem tudom elvinni terápiára. Köszönöm a válaszát.
Kedves Kérdező!
Levele alapján azt gondolom, hogy nagyon nehéz lehet Önnek. Nyilván mind a lányát, mind a férjét szereti. Az Önök párkapcsolata milyen? Mit gondol a lány miért haragszik ennyira az apjára? Amennyiben ők ketten nem tudják ezeket a problémákat megbeszélni, javasdolt lenne családterápiát kezdeniük, hogy kimondódjanak az eddig ki nem mondoott, vagy tintafestéket nem tűrő módon lekommunikált sérelmek, jóvá lehessen ezeket tenni. A harag egy fontos érzés, nem lehet csak úgy elengedni!
Üdvözlettel: Habis Melinda
Anyukam sosem szeretett,mindig ugy bant velem mint egy mostoha gyerekkel…2 eve van az hogy talalok lelki tarsat,aki jelenleg egy tanarno,nagyon megszeretem es szinte mar anyakent tekintek ra,a szeretethiany miatt…A masik not elveszitettem de ot nem szeretnem…Mar meseltem neki a csaladomrol es nagyon megerto…Meg is szoktam ölelni a suliban..
Kedves Regina!
Nagyon sajnálom, hogy az édesanyja úgy bánik Önnel, mint egy mostoha gyerekkel! Jó, hogy van egy tanárnő, akitől olyan szeretetet kap, amilyenre szüksége van. Sajnos nagyon sok családban a szeretet és a gyűlölet összekapcsolódik: azok a szülők akikkel korábban a saját felmenőik kegyetlenül bántak, ugyan így viszonyulnak a saját gyermekükhöz. Ennek feldolgozásához pszichológus segítségére volna szüksége. Javaslom, hogy keresse fel iskolapszichológusát és beszéljen vele fájdalmas történetéről.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Doktornő!
Szörnyen érzem magamat.Az egész kiskoromban kezdődött. A szociális érzékenységem szinte már kiskoromban kialakult, elég mélyen.Úgy érzem a szüleim miatt. Folyton úgy viselkedtem,ahogyan kellett.Érzelmet nem igen fejezhettem ki úgy,ahogyan akartam. Mindig veszekedtek, s mint egy kis felnőtt én próbáltam megoldani ezeket a dolgokat. Mindeközben jó gyerek korom volt, csak ennek tetejében még túlzottan is féltettek engem.. és olyan mintha nem is tudnám ki vagyon valójában. Mintha nem ismerném magamat és nem lenne személyiségem. Szörnyen összezavarodva érzem magamat. Teljesen jól végzem el a rám mért feladatokat, bármit képes vagyok megcsinálni,de nem vagyok önmagam,mert nem tudom ki vagyok..lehet ez furán hangzik,de annyira mély fájdalmaim vannak…amik feltörnek bennem, nem tudok velük mit kezdeni,mert nem értem őket.. így a párkapcsolatomban is elég szörnyen működöm, pedig olyan jó a párom… úgy érzem az egészet elrontom és elveszítem.. szörnyen féltékeny is vagyok…fogalmam sincs mit tegyek..de nem is öntől várok megoldást, hanem magamtól,csak egyedül nem megy, segítség kell ehhez. Mostanában mindig rossz a hangulatom, sírni tudnék,de visszafojtom. Feszült vagyok és ahh.. fejlődni akarok.
Kedves 20 éves lány!
Szerintem teljesen érthető, hogy nem mer Önmaga lenni, hiszen a szülei ezt nem támogatták, amikor itt lett volna az ideje. Érdemes volna ezért önismereti munkát kedzenie, meglátni, miként okoznak a fájdalmas élményei, rossz hangulata nehézséget a párkapcsolatában, mi ezek gyökere. Nagyon tisztelem azért, hogy fejlődni szeretne, de ez sajnos nem megy egyedül. Amennyiben igényli, szívesen állok ebben is a rendelkezésére, négyszemközti keretek között.
Üdvözlettel: Habis Melinda
V . Gyöngyi!
Tisztelt Habis Melinda!
Szeretnék segitséget kérni öntöl az ügyben ,hogy 11 éves fiam magatartása és tanulmányi eredménye jó irányba haladjon. A nevelöknek sem a szüleinek sem hajlanó szót fogadni .Nenelési tanácsadóban jártunk 7éves volt . kizárták a diszlexiát viszont tik pislogása van. A tanárai is azt álitják és én is tudom hogy jo tanló de valamiért 2es 3 as lett az eredménye . kérem adjon tanácsot mi tévö legyek! Köszönöm.
Kedves Gyöngyi!
Azt javaslom, hogy ismételten keressék fel a nevelési tanácsadót és kérjenek szakviszgálatot és kezelést a fiú viselekdésproblémái miatt. Érdemes tudni, hogy egy ilyen korú gyermek tünete mindig az egész család működésének nehézségeit tükrözi, ezért jó megoldás lehet erre a családterápia. Hiszen ideális esetben Önök, a gyermek szerettei tudnak majd segíteni neki a saját problémái leküzdésében.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Doktornő!
Nem értem a mai napig, hogy a párom, vagyis most már az exem 4 hónap boldogság után egyik napról a másikra csak úgy kilépett az életemből és még csak nem is szakított velem. Azt vettem észre, hogy semmire nem reagál, kizárt az életéből és már azóta minden formában letiltott.
A kapcsolatunk úgy kezdődött, hogy nem voltam annyira lelkes, mert nem hittem abban, hogy normális életképpel rendelkező személyt találjak, sajna az előző kapcsolataim sem voltak túl rózsásak, viszont ez csodás volt és amikor erre rájöttem átadtam magamat az érzésnek, főleg akkor amikor már éreztem, hogy nagyon komolyan gondolja velem. Azt kell tudni róla, hogy rengeteget dolgozott es alig volt ideje, egészségügyben dolgozott és egy hónapban 600 órát is ledolgozott, persze úgy, hogy folyamatosan pörgött az órabére, mert az ügyeleteken bent aludt és egy hónapban volt pár nap szabadja és napszakja. Szabadidejét együtt töltöttük és nagyon nagy volt az összhang csináltunk programokat utazgattunk vagy csak egyszerűen pihentünk és beszélgettünk. Ez tartott a 3.hónapig, ugyanis utána folyamatosan a munkára hivatkozva visszamondta a találkozóinkat és a maradék szabadnapján is + kötelezettségeket kellett teljesítenie ezt ugyebár nem hagytam szó nélkül, de soha nem emeltem fel a hangom vagy követelőztem, normális felnőtt ember módján kezeltem a dolgokat. Az elejétől kezdve mindig én alkalmazkodtam hozzá és csak 1-2 alkalom volt, amikor ő is megtette, szóval én 90%-ban alkalmazkodtam. Többségben tudtam volna dolgozni azokon a napokon, de lemondtam, hogy vele lehessek és így kevesebb bevételem lett, viszont ő ezt egyszer se tette meg sőt volt amikor pluszt bevállalt ekkor döntöttem úgy, hogy erről szükséges beszélnem vele és elmondanom neki, hogy sok mindenre képes vagyok érte, de hiába rakok bele a kapcsolatba 1000%-ot, ha a másik fél nem töri magát. Írtam neki egy hosszabb üzenetet, amiben az volt, hogy nagyon szeretem, támogatni akarom és vele akarok lenni vele akarok tervezni, de mindig nem fog menni, hogy alkalmazkodjak és gondolkodjon el és csak is őszintén reagáljon. Ezután annyiba maradtunk, hogy majd jönni fog hozzám megbeszélni a dolgokat, de ezekután folyamatosan felültetett (pedig egészen addig nem volt semmilyen probléma közöttünk, mind a ketten erősen kifejeztük a másik felé az érzéseinket pozitív irányba). Volt amikor több óráig vártam a munkahelye előtt egyszer csak kijött és csak beszélni akartam vele, annyit mondott mindjárt kijön, vártam rá.még 30 percig és utána derült ki, amikor írt, hogy az idő alatt elment es felültetett. Utána sikerült egy találkozót kiharcolnom, másnap reggel a munkhelyére elmentem és beszélgettünk akkor már fura volt velem, hogy neki gondolkodnia kell és nem tudja mit akar, de nem tudta megindokolni, hogy miben hibáztam, abban maradtunk, hogy eljön hozzám 2 nappal később, hogy gondolkodjon és akkor végérvényesen megbeszéljük. Az elköszönésünknél semmi nem volt érezhető, megcsókoltuk egymást és mintha nem történt volna semmi elváltunk. Végül nem jött el a megbeszélt napon és utána már csak egy telefonhívás volt közöttünk, amikor is csak a munkájára hivatkozott, hogy nem tud beszélni, de később visszahív, viszont többet nem hívott és már csak azt vettem észre, hogy letiltott és csak úgy kilépett az életemből.
A kérdésem az lenne, hogy valaha szeretett engem? Vagy ennyire vak voltam és próbált csak az életébe izgalmat hozni? Mert a legelején mindig mondta, hogy nem akar csalódni csak szeretni akar és szeretve lenni, annyiszor mondta, hogy elhittem és amikor teljesen átadtam magamat az érzésnek eltűnt az életemből. Szerelmes lettem nagyon belé, ő pedig így magamra hagyott. Mi a véleménye erről?
Előre is Köszönöm a választ!
Kedves Balázs!
Levele alapján több gondolat is femerült bennem. Péládul, hogy az érzéseiről érdemes máskor szóban beszámolnia, mert az írásos kommunikáció rengeteg fééreértésre ad okot, melyek az esetek többségében ráadásul ki sem derülnek. Ebben az esetben például lehet szó arró, hogy a barátnője úgy értelmezte az üzenetét, mintha Ön szakítani akarna vele. Amennyiben Ön nem tudja a párkapcsolat elején a bizalmába fogadni a másikat, átadni magát az érzésnek, akkor szerintem hiába is várja, hogy a másik oda tegye magát. Mielőtt a partnerünk viselkedését elemezzük mindenképp érdemes először önmagunkkal szembenézni, hiszen a másikat akárhogy akarjuk nem tudjuk megváltoztatni, ellenben a saját viselekdésünkön sokat tudunk csiszolni (de ehhez látnunk kell, mitől hatunk máshogy a párunkra, mint ahogy szeretnénk). Ebben segít az önismeret.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Doktornő!
Azzal a problémával fordulok önhöz, hogy az osztályomból egy lány, akivel az elmúlt 2 év alatt csak felszínes kapcsolatot alakítottunk ki, egy pár nap alatt, hirtelen úgy kezdett velem viselkedni, mintha nagyon közeli barátok lennénk, azonban csak írásban (az iskolában egyáltalán nem mer hozzám szólni). És 4 napi beszélgetés után kibökte, hogy problémái voltak, pszichológushoz is járt, azonban nem tudott megnyílni előtte. Elmondása alapján ez körülbelül másfél éve történt. Egy “pár hónapja” azonban ismét volt egy mélypontja ami hatására “megkarcolta a kezét”. Az iskolában többször elsírja magát minden ok nélkül, labilis és nagyon zavarban van az emberek előtt. De úgy gondolja hogy neki nincs szüksége segítségre,mert már megoldotta magában a problémáit. Verseket is ír, amik témája a halál, a szomorúság. Hogyan segíthetnék neki ( hiszen minden bizonnyal ezért fordult hozzám, akár tudat alatt is, mivel az osztályba bennem látott kellő érettséget ehhez)?
hogyan győzhetném meg arról, hogy szakember segítségére van szüksége? Attól tartok, hogy ha erőltetem a dolgot megharagszik és már csak azért sem fog rám hallgatni. Most, hogy ezt elmondta nekem felelősnek érzem magam iránta.
Előre is köszönöm válaszát, Gabriella (16)
Kedves Gabriella!
Szerintem nagyon szép Öntől, hogy próbál segíteni az osztálytársának, de ami vele történik, az egyáltalán nem az Ön felelőssége. Van olyan felnőtt a környezetében, akiben megbízik ez a lány (pl. tanár, szülők)? Valóban fontos volna szakemberhez fordulnia az osztályársának és nem baj az sem, ha csak lassan tud megnyílni neki. A legfontsabb, hogy ne egyedül küzdjön a problémákkal! Az önsértés mutatja, hogy valójában sokminden van, amit nem tud elrendezni magában és egyáltalán nem szégyen emiatt segítséget kérni. (Sőt, én bátor dolgonak tartom.)
Üdvözlettel: Habis Melinda