Pszichológus válaszol

Kedves Doktornő!
Férjemmel 10 éve vagyunk együtt, mindketten 30 év körüliek vagyunk. Nagyon szeretjük egymást, boldog párkapcsolatban élünk, a szexuális életünkkel kapcsolatban azonban vannak kételyeim. A férjem sosem volt az a „nagyon szexelős típus”. Az első pár hónapot leszámítva, amikor 20 évesen még a „csilláron lóg” az ember napi 6x :), sosem voltunk túl gyakran együtt. El kellett teljen pár év és számtalan vita, mire eljutottam arra a pontra, hogy nem magamat hibáztatom, nem magamat gondolom nem kívánatosnak stb. hanem egyszerűen megértem és elfogadom, hogy a férjemnek nagy valószínűséggel tényleg csak pusztán sokkal alacsonyabb a libidója. Mindig elmondja, hogy szép vagyok, szeret, nincs velem az ég világon semmi gond, mégis valahogy szinte mindig én kezdeményeztem. És mivel a szex minősége kifogástalan, tényleg nagyon nagyon jó együtt, és pontosan mindenben ugyanazt akarjuk, ezért elfogadtam ezt a kompromisszumos állapotot, hogy jó, én kezdeményezek, jó, legyen csak kb. 2 hetente, de legalább ha van, utána olyan boldogok és felszabadultak vagyunk mindketten (és ezt biztosan állíthatom az ő részéről is), hogy én ezzel jól vagyok a következő 2 hétre. Így ment ez kb. 6-8 évig. Volt azért, hogy feljött bennem a téma, és kicsit zavarta az önbizalmam, de úgy nagyjából elfogadtam a dolgot. Aztán úgy döntöttünk, gyereket vállalunk, szerencsére hamar (4 hónap alatt) össze is jött a mi kis szemünk fénye, akit már nagyon várunk 🙂 Akkor jött fel megint nagyon ez a téma. A 2 hetente szex lekorlátozódott a havi 1-re (amikor peteérésem volt), és miután teherbe esetem, a 0-ra 🙁 Eleinte én se szerettem volna (rosszulllétek+féltettük a picit, féltünk a vetéléstől stb.), de most már, hogy jobban vagyok, lehetne, de a férjemnek már furcsa, hogy baba van a hasamban, úgyhogy valószínű további jó pár szexmentes hónap vár ránk. A kérdésem igazából (meglepő módon) nem is az, hogy „jajjj de kivagyok, és mennyire hiányzik a szex, és mit csináljak magammal??” mert ha vissza tudna állni ez a 2 hetente 1 szerű rendszer, én azzal nagyon jól együtt tudnék működni 😉 Annyira nem hiányzik nekem se, bár úgy látom (mint mindig, azért egy picit jobban, mint neki), inkább az zavar, hogy úton útfélen megkapom, hogy mi mennyire gázak vagyunk 🙁 és nekem, aki amúgy is hihetetlenül megfelelési kényszeres, és sajnos túl sokat ad a környezete véleményére, ez borzasztóan rossz érzés 🙁 Egy csomó olyan dolog van, amiről másnak fogalma sincs: hogy a férjem szakács, és nagyon sokat dolgozik, sokat fáradt, hogy szemérmes vidéki neveltetést kapott, ami által ő is kicsit szemérmes lett, nem is szeret ezekről a szexuális témákról olyan nyíltan beszélni, hogy amúgy mennyi mindent megtesz értem, mennyire szeretjük és kiegészítjük egymást, hogy habár ez a szex téma egy kicsit elcsúszott, nincs nap, hogy ne ölelnénk egymás 6x, és mondanánk el egymásnak 6x, hogy mennyire szeretjük a másikat. Mindenki csak ítélkezik, és az orrom alá dörgöli, hogy egy jó párkapcsolatban már pedig minimum 3 naponta kéne szexelni 10 év után is 🙁 Engem pedig ez borzasztóan frusztrál, mert habár nem mondom, hogy ezen nem lehetne fejleszteni, de nem érzem ufónak magunkat emiatt, sem boldogtalannak. Csak lassan, ha ilyeneket hallok, már magam se tudom mit gondoljak.. Mindenkinek ennyire könnyű és harmonikus a nemi élete? Máshol nincsenek megoldandó területek? Annyira gázok vagyunk, hogy lassan jobb, ha magunkba nézünk, és ki se mozdulunk az utcára? Csak a nőknek lehet alacsonyabb a libidójuk, mint az amerikai filmekben? Egy férfi már rögtön vagy buzi vagy megcsal, ha nem kívánja annyiszor a szexet, mint én?? 🙁 Egész egyszerűen nem akarom elhinni, hogy a világ ennyire fekete és fehér 🙁
Köszönöm a válaszát!

Kedves Melinda
Az lenne a problémám hogy közel 3 hónapja vagyok párkapcsolatban és a barátnőm szünetet kert tőlem azért mert valaki más szerelmet vallott neki és nem akarja meg bántani és én nem tudom hogy mit tegyek mert azt mondja hogy szeret de mégis szünetet akar ..mit javasolna mit tegyek ebben az ügyben válaszát előre is köszönöm.

Tisztelt Doktornő! 17 éves vagyok.volt egy barátom akit nagyon szerettem két éven át tartó kapcsolat amiken sok probléma volt és sokszor kölön és együtt voltunk.igazságszerint ő volt az első igazi nagy szerelmem,és nem tudom elképzelni nélküle az életem,tudom ezek nagy szavak ilyen idősen de nem megy ,8 hónapja hogy szakítottunk és probáltam ujra kezdeni de nem megy egyszerűen nem érzem azt hogy valaha is lesz olyan mint ő.csak várok hogy visszajöjjön de nem,nem jön nem tudom mit csináljak a barátaimnak nem mondhatoom el ezt minden nap és nem is akarom,néha beszélünk a volt barátommal nagyon nagyon ritkán,de a fájdalom annyira végelláthatatlan hogy fogalmam sincs mit csináljak,hiányzik hogy velem legyen és beszéljek vele,de ha ő nem keres én nem kereshetem folyton.muszáj tovább lépnem de egyszerúen fogalmamsincs hogyan tehetném ezt,szükségem van arra hogy valaki segítsen.köszönöm szépen.

Kedves Melinda doktorno!!Az a kerdesem én gyogyszereket szedek mert orvoshoz járok az anyukám elvált apumtol és ez mély sebet hagyott bennem ennek kifolyolag pasizni kezdtem már tizenéves koromtol és az is sebet ejtett bennem lehet hogy a szexualis életem befoylásolja a pszichés betegséget??

Tisztelt Doktornő!
Az én kérdésem párom alkohol-ivási szokásival lenne kapcsolatos. A 15 éves kapcsolatom során már régen észrevettem, hogy a páromnak gondjai vannak az alkohollal, csak még azt nem sikerült eldöntenem, hogy alkoholist-e vagy sem. Azt tudom, hogy az alkoholt feszültségoldásra használja, mivel nagyon zárkózott személyiség és elmondása szerint ilyenkor kicsit ellazul. Már évek óta próbáltam kordában tartani és kompromisszumokat kötni vele. Észrevettem, hogy azokon a napokon amikor nem ihat, nagyon kedvetlen tud lenni, és csak akkor látok a szemében vidámságot amikor alkoholhoz nyul. Kb 2 éve még heti 6x ivott, de szerinte ez még nem függőség, mert a munkáját mindig jol elvégzi és csak este iszik 2 sört és mellé pár töményet. Multéven úgy döntöttem, hogy elhagyom, mert lehetőségem lett volna új életet kezdeni valaki mással.
Akkor annyira megijedt, hogy megigérte, hogy már nem fog inni, csak amikor az alkalom ugy kivánja. 6 hetet volam távol tőle, és akkor annyira tönkre volt és lefogyott, hogy arra gondoltam, hogy adok Neki még egy esélyt, mert amugy rendes (nem jár más lányok után, segít a házimunkában, nem bánt engem). Mióta visszajöttem hozzá 8 hónap telt el, és heti 2 x szokott inni. (de azóta rászokott a cigire) Minden pénteken és szombaton este. Olyankor bennem hatalmas feszültség van, ő pedig olyankor kedvesebb hozzám.
Most viszont terhes lettem és nem tudom mihez kezdjek, mert most már nagyon nem mindegy nekem hogy milyen apja lesz a gyerekemnek. Nagyon sok ismerősöm van, aki az úgynevezett hétvégi ivásból nem csinál gondot és boldog családi életet élnek. Nem tudom, hogy ilyenkor ha valaki heti 2x iszik, az alkoholizmusnak számít-e?
Nagyon el vagyok bizonytalanodva és nem tudom mit tegyek, mert az a másik férfi még mindig vár rám, és képes lenne terhesen is elfogadni (bár ez is kicsit furcsa nekem, hogy miért akar ennyire engem, hiszen csókon kívül más nem történt köztünk) Nagyon nem szeretném ha a gyermekemnek részeges apja lenne. De a párom nem ismeri el, hogy gondjai lennének az alkohollal, mert a hétvégi ivással szerinte nincs semmi gond.
Hálásan köszönöm az idejét, amit rám szán kedves Doktornő!
Üdvözlettel

Tisztelt Melinda!
Egy olyan kérdéssel szeretném Önhöz fordulni, amit nem tudom, meg lehet-e oldani, lehet-e rá választ találni. 17 éves vagyok, tudom, “gyerek még”, mégsem érzem úgy, hogy a problémám olyan lenne, ami normális ebben a korban. A legnagyobb félelmem az, hogy bántom azokat, akiket szeretek. Ezzel rengetegen így vannak, tisztában vagyok vele. De ilyen mélységig, mint én..nem hiszem, hogy mindenki így érezne. Rettegek felvenni a telefont, félek, valaki olyan, akivel “kötelességem” beszélni, pl bank vagy telefoszolgáltató, akinek válaszolnom kell. Kérhetik a telefonszámot vagy bármit, nekem el kell mondanom. Egyszer nem engedtem be valakit, egy férfi a kaputelefonon beszélt és kérte hogy engedjem be, de én nem tettem. A szüleim hazaértek és nagyok mérgesek voltak, mert ő a szerelő volt, akit már napok óta vártak. Azóta magamban tartom minden félelmem, mondom amit kérdeznek, nehogy leszidjanak megint, aztán leteszem a telefont és remegő kézzel és gyorsan dobogó szívvel, pánikolva, leülök a földre és arra gondolok, mi van, ha bántani fogják őket, és mindezt miattam. mi van, ha valaki más hívott, nem is a bank. mi van, ha megkérdezi mikor lesznek itthon, és nem is a visszahívás miatt. kezdek megőrülni, iszonyatosan sajog a fejem, néha eltűnnék egy kicsit hogy ne tudjak bántani senkit. van erre bármi megoldás? legalább hogy enyhítsek ezen a folytonos bűntudaton valahogy?
Előre is köszönöm válaszát!
Anna

Kedves Doktornő!
Az lenne a problémám, hogy mostanában folyton a múltra gondolok. 3 éves kapcsolatom van, most 19 vagyok. Sajnos amikor 16 voltam meggondolatlanul, gyermekésszel a barátomon kívül még egy jópár sráccal csókolóztam. Az összes eset ki is derült, hol én mondtam el, hol lebuktam. Többször is szakítottunk (nemcsak ezek miatt), viszont most egy éve újrakezdtük. Azóta teljesen máshogy gondolkodom, és biztos, hogy többször nem tudnám megtenni. Azonban mostanság valahogyan ezek a dolgok felhozódtak, és most érzek bűntudatot emiatt. Éjszakánként ezen kattog a fejem, hogy hogyan is viselkedhettem így. Elmondtam a páromnak is, hogy gyakran eszembejut a múlt, és hogy mennyire szégyellem magam, de nem mindig hoz megkönnyebbülést, ha beszélek erről. És nem akarom a múlttal őt sem idegesíteni folyton. Szóval az lenne a kérdésem,hogy miért pont ennyi idő után gondolkozok ezen, eddig soha nem volt velem ilyen. Mindenki azt mondja, hogy ezen hülyeség már gondolkozni. És tudom én is, meg már én érzem magam hülyén, hogy ilyen problémám van. Mit tegyek ez ellen, hogy tovább tudjak lépni? Nem mindig jut eszembe a múlt, de ha rágondolok, akkor nagyon el tudja rontani a közérzetem. Olyankor azon gondolkozom, hogy talán egy új kapcsolatra lenne szükségem, ahol tiszta lappal indíthatok ( ezt persze nem gondolom komolyan, mert a múlt miatt nem hagynám el a párom). Volt, hogy többször azt álmodtam, hogy megcsaltam a párom, és lelkiismeret furdalással ébredtem. Nem tudom megérteni, miért most érzek bűntudatot. El fog ez múlni? Válaszát előre köszönöm!
Üdv. : egy 19 éves lány

A kovetkezo zavaro tenyezo miatt fordultam onhoz.
Anyukam kiskoromtol kezdve egeszen altalanos iskola 3.osztalyaig noi fehernemuket adott ram es nem is volt lehetosegem mast felvenni mivel csak noi bugyikat vasarolt nekem. Amikor rakerdeztem miert kell bugyikat hordanom azt mondta, mert nekem ez a jo. Sokszor strandon is bikini alsot viseltem, es volt egy ruha boltos ismerose o mindig mondta neki ,hogy milyen szep bugyik erkeztek es azokat fel is probaltattak elottuk ami nem volt jo erzes.
Ha a rokonsagba mentunk latogatoba akkor is az ottani lany rokonaim bugyijait kellett viselnem. Normalis valaszt sose kaptam ennek a miertjere. Sajnos ez kihatassal van azota is az eletemre mivel nemtudom elhagyni a lany bugyikat, sokszor viselem es megnyugtato erzes jar at amikor magamra huzom. Senkinek nem beszeltem eddig rola de ugyerzem ez nem tul pozitiv dolog az eletemre nezve. Ebbe a dologba szeretnem a segitseget kerni. Koszonom a valaszat es segitseget. Szep napot.

Kedves Doktornő!

21 éves lány vagyok és nagyon is jól tudom magamról, hogy hipochondriában szenvedek több mint 3 éve. Vannak időszakaim amikor több hónapig volt, hogy fél évig sem jött elő semmi féle képzelgésem, de amikor egyszer újra jelentkezik akkor több dolgot is képes vagyok beképzelni magamnak. Május elején voltam hasi ultrahangon, mert egy baráti összejövetelt követően fájni kezdett a hasam és hánytam is. A köldököm körül fájt illetve a derekamba sugárzott és emiatt rögtön szokás szerint egy súlyos betegségre hasnyálmirigy gyulladásra gyanakodtam. Elvégezték a vizsgálatot kiderült, hogy semmi problémám nincs. Akkor meg is nyugodtam egészen mostanáig. Nagyából pénteken kezdődött, de szombat és vasárnap már egész nap éreztem szintén hasfájást. Hasonlót mint akkor.. olyan érzés mintha éhes lennék és puffadok is. Pénteken még gyomor idegre gyanakodtam.. mert az utóbbi héten elég sokszor idegeskedtem az átlagosnál is többet. Most ugyanúgy hasnyálmirigy gyulladásra gyanakszom. Napról napra sajnos jobban aggaszt és félek is, de nem tudom, hogy elmenjek e orvoshoz vagy sem mivel pár hónapja mentem ugyan ilyen indokkal és akkor sem találtak semmit. Egyre inkább megőrjít ez az állapot. Nem szeretem elmondani a családomnak és a páromnak sem mert csak az van belőle, hogy már megint képzelődsz.. és még ha én is úgy gondolom, hogy igazuk van és tényleg csak képzelődöm akkor is rosszul esik, hogy bántom őket ezzel meg biztos, hogy idegesíti őket. Egyedül viszont borzalmas.. ha nem tudok beszélni róla még rosszabb. Nem tudom mit kéne tennem.. azon gondolkozom menjek e orvoshoz megint vagy fölösleges mert el fog múlni ez is mint a legutóbb? és azt sem tudom, hogyan mászhatnék ki ebből a folyamatos képzelődésből. Néha már úgy érzem, hogy diliházban a helyem.

Válaszát előre is köszönöm.

Üdvözlettel: Anett

Kedves Doktornő !
Fiatal férfi vagyok,lassan két éve vagyunk együtt baráttnőmmel akit nagyon szeretek,a probléma az,hogy még nagyon fiatalon,14-15 évesen már 4 fiúval feküdt le és egy lánnyal is,nagyon szeretem de nem bírom elfogadni,hogy az a lány akit én annyira szeretek anno ilyen volt. Igaz ,hogy megváltozott,minden régi ismerősével megszakította a kapcsolatot,elköltözünk, tudom,hogy én vagyok az első férfi akit igazán szeret, de nagyon “hülye kislány” volt,mit tudnék tenni,hogy jobb legyen,hogy valahogy elfogadjam azt, hogy az én szerelmem olyan dolgokat tett,amik számomra elfogadhatatlanok gyerekként ?

Válaszát előre is köszönöm.

kedves doktornő van egy vőlegényem akivel 5 éve boldog kapcsolatban éltünk mostanáig,ugyanis az a gond h.ő már nem belém szerelmes,de ezzel nem is lenne gondd,mert már énsem vagyok belé mivel hogy mi a kapcsolatunk elejétől kezdve együtt éllünk,úgyhogy a szerelem már elmúlt,de a szeretet még megmaradt,csak ő beleszeretett egy közös barátunkba aki mindössze 15 éves és a párom26.Úgy kezdődött ez az egész hogy a lány a testvérem barátnője lett,mi elkezdtünk négyesbe eljárni szórakozni,majd ha a lánynak valami problémája volt akkor az én páromat hívta beszélgetni négyszemközt,ez így ment töbszöri alkalommal,közben én elmondtam a páromnak h.ez engem nagyon zavar,de azt felelte nekem h.aggodalomra semmi ok,köztük csak olyan apa lány féle kapcsolat van,de én ezzel nem értettem egyett mivelhogy történtek olyan dolgok h. a párom puszillgadta simogadta maszírozta az ölébe húzta,szóval nagyon kedvesen bánt vele,én figyelmeztettem a párom h.ez már nem normális és h.nekem nagyon rosszul esik és hogy a lány bele fog szeretni,de erre azt felelte h.nem fog bele szeretni,mert ő is csak úgyveszi mint apa lánya kapcsolat,de aztán egyre több lett a kettesbe való találkozásuk,egyik nap kicsit veszekedtem a párommal mert estére közös programot akarta kettesbe,de neki nem nagyon tetszett az ötlet,de h.majd meglátja,nagyon mérges voltam rá már amúgy is mert több időt fordított a lányra mint rám,aztán ugyan ezen a napon estére írt a lány neki egy üzenetet h.nagyon kivan készülve és hogy szeretné hogyha négyszemközt találkoznának,én mondtam a páromnak h.ne menjen el de elment miközben a testvérem ott volt a lánynál,elment a párom is a lányhoz és kihívta elmentek beszélgetni,én meg otthon voltam,egy kis idő elteltével felhívtam a testvérem h.merre jár ,megbeszéltük a dolgot ő is nagyon elvolt keseredve,elköszöntem tőlle és felhívtam a párom de mérgessen h.mikor jön már haza,de flegmán vissza válaszolta h.majd ha végeztek mondtam neki h.nagyon mérges vagyook énis meg a testvéremis,és erre belekiabálták a lánnyal a telefonba h.de nmi boldogok vagyunk,ekkor felháborodtam és elmentem megkeresni őket,persze megint egymáshoz voltak bújva és elkezdtem velük kiabálni,elmondtam a páromnak h.gondolkodjon már épp ésszel h.ő kislány és beléd fog szeretni,erre a lány rámsem mert nézni,elmondtam a páromnak h.nem vagyok belé szerelmes,és h.nem vagyok és nemisn tudok ilyen viselkedés mellett boldog lenni vele,odajött a testvérem is őis elmondta h.neki sem tetszik ez a dolog,ezután án egy kicsit még mindig felháborodott voltam kivoltam készülve és elszaladtam jobbra remélve azt h.a páram utánnamm fut,de sajnos nem,a testvérem jött,majd elszaladt a lány is és a páram utánna szaladt,de végül mi vissza mentünk és megbeszéltük a dolgokat megbeszéltem a párommal h.megváltozik,csak h.második napjára megint megbeszéltek egx találkozót nálunk amíg én munkába voltam,ide jött hozzánk a lány a testvéremmel,de elkezdett a párommal palacsintát sütni és addig a testvérem felháborodottan kint üldögélt egyedül,majd mikor haza jöttem munkából várt a páram palacsintával amit külön az én részemre készített,de ez engem nem hatott meg mert még mimndig mérges voltam,majd megint megbeszéltük h.megváltozunk én nem leszek annyira féltékeny és m,egbízok benne és ö meg nem ad rá okot h.az legyek,egy napig minden jól ment,de másnap a párom bevallotta h.akkor ott mikor odamentünk utánnuk,akkor a lány szerelmet vallott neki,és most elmondta a testvéremnek de úgy mintha a páram vallott volna szerelmet,de végül elmondta a párom h.igen ő is szerelmes a lányba de engem nagyon szeret és h.velem hélyre akarja hozni na dolgot,én mondtam neki h.választania kell h.mnelyikünket akarja és ha engem választ akkor az a lány nélkül lehetséges,ha négyesbe megyünk valahová beszélhetnek de négyszemközt soha többé,és még írni sem írhatnak,na most az a helyzet h.belement ebbe de viszont naponta elmondja h.velem helyre akarja hozni,de nagyon sajnálja azt h.a lánnyal nem tarthatja a kapcsolatot négyszemközt is,na most nekem az a kérdésem h. ön szerint hogy éljek vele úgy együtt hogy ő más lányba szerelmes,és azt mondja hogy a csókig eljutott a lánnyal,nagy csalódás ért engem,de nem a csók miatt,hanem az miatt hogy mellettem bele szeretett egy más lányba,nemtudom megérteni h.mi az ami benne megvan és bennem nincs,a párom szerint a megértés,ön szerint helyre lehet hozni a mi kapcsolatunkat?én nagyon szeretem őt ,de ezt a helyzetet nagyon nehéz elviselnem,azt mondta h.a szerelem az majd elmúlik a lány iránt,mi a helyes?,kérem segítsen nagyon elvagyok keseredve

Tisztelt Doktornő,

Barátnőmet akivel már lassan az egy éves évfordulónkra készültünk, nagyon nehéz döntés elé állítottam, hogy velem maradjon vagy elhagyjon, ugyanis 4 hónapja egy elég ittas állapotában csókot váltott egy sráccal aki nem én voltam majd ezt elmondta én megbocsátottam mert láttam rajta a megbánást és azt is hogy többet ilyet nem tenne, viszont én a napokban önkívületemben részegen távol barátnőmtől úgy, hogy nem is emlékszem igazán a történtekre csak nagy vonalakban, lefeküdtem egy számomra jelentéktelen lánnyal aki iránt sosem éreztem semmit és ezek után csakis gyűlölettel és megvetéssel tudok rá gondolni amellett, hogy rá sem tudok nézni. Ezt másnap azonnal elmondtam barátnőmnek és azóta még nem volt személyes találkozásunk majd csak jövőhét kedden. Az én érzéseim felé semmit sem változtak és semmin sem változtatott ez az egész bennem azon kívül hogy a gyomrom azóta is görcsben van ha az jut eszembe hogy elveszíthetem. Elsők voltunk egymás életében majdnem minden téren kifejezetten mint első szerelem mindkettőnk számára. Bár azóta folyamatosan beszélgetünk és többször elmondta, hogy ezek után is szeret és hiányzom neki és azt szeretné hogy ez sohase legyen valóságos, félek hogy sohasem fogja tudni megbocsátani vagy elfelejteni vagy túllépni rajta akármennyire is megbántam ezt az egészet teljes szívemből mivel csak egy részeg hiba volt amit én magam sem értek miért kellett megtörténnie. Ön szerint lehet még jövője a kapcsolatunknak? Mennyi esélyt lát arra hogy egy nő ezen tovább lépjen? Előre is köszönöm a válaszát

Tisztelt Pszichológus! Mióta az eszemet tudom hányásfóbiával küzdök, amit úgy érzem, hogy a környezetem nem tud megérteni. Decemberben elkaptam valószínűleg valamilyen vírust és erős hányingerem volt (de nem hánytam, viszont bekapkodtam csomó gyógyszert), ráadásul tavasszal kialakult refluxom is, ami szintén járt hányingerrel. Úgy érzem azóta kontrollálhatatlan ez a fóbia, tönkreteszi a mindennapjaimat. Engem minden megvisel, már akkor is pánikroham közeli állapotba kerülök (remegés, erős szívdobogás, izzadás, menekülni akarás), ha valaki csak annyit mond, hogy rosszul érzi magát. De amitől a legjobban rettegek, hogy én ne hányjak. Görcsösen szedem a vitaminokat, sok ételtől félek, hogy nehogy gyomorrontást okozzon, egész nap ez jár a fejemben, éjszaka nagyon félek elaludni, hogy nehogy hányingerre kelljek. Bejelentkeztem egy pszichológushoz, aki szeptembertől tud fogadni, de néha úgy érzem, hogy addig megőrülök. Tudna nekem valamit tanácsolni, hogy addig is kibírjam? Köszönöm!

Kedves Doktornő! Tanácstalan vagyok a következő esettel kapcsolatban. Három hete megismertem egy férfit (25 éves) rossz családi körülmények között nőtt fel. Most egyedül lakik, kitagadta az édesapja vallási nézeteltérések miatt. Továbbá krónikus alvászavarban szenved, szívritmuszavar, pánikrohamai vannak ritkább esetben. Azt vallja, hogy nem hisz semmiben. Bevallotta azt is, hogy fél a mély érzésektől, teherként éli meg őket. (Volt egy 5 éves kapcsolata, ami megcsalással zárult) Beszélgetésünk elején mintha nem is ismerkedés lenne, aztán később nyitott felém. Elmondása szerint eszébe szoktam jutni, érdeklem és szeretne is találkozni, de még is mintha kicsit húzta volna a dolgot. Utolsó nap mikor beszéltünk ő keresett engem munkából. Meg is lepődtem, mert általában én írtam neki esténként. Aznap kissé furcsán viselkedett, amit félig tagadott, félig nem. Majd eltűnt, egy hete nem hallottam róla szinte semmit. Nem kaptam magyarázatot semmire. Nem tudom feldolgozni és túllépni olyan egyszerűen mert megkedveltem és úgy tűnt, hogy szót értünk és sok dologban hasonlítunk. Zűrzavar van bennem, szeretnék hozzá közelebb kerülni, de nem tudom, hogy erre van e még esély, vagy nagyon félrement a történet. Mit tudnék tenni ? Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm!

Kedves Doktornő!
Nekem olyan problémám lenne, hogy azt hiszem nem tudok túl lenni az exemen. Már 6 éve, hogy különváltunk, és 4 éve vagyok egy másik kapcsolatban, de azóta is sokszor rám tör, hogy hiányzik a srác, de nagyon. És valahogy fura módon-mintha csak bevonzanám-ilyenkor általában fel szokott keresni. Aztán ha beszélünk tök boldog vagyok, pár nap alatt megnyugszom és hetekre vagy hónapokra rendben vagyok. Aztán ez kezdődik elölről. Idén tavasszal egyszer találkoztunk (a szakítás óta először-pont azért mentem el, hogy rájöjjek mindez a hiányolás csak a múltnak szól, vagy tényleg nem zártam még le őt), miután 5 év után szétváltak azzal a lánnyal, akivel inkább összejött, minthogy anno velem kibéküljön. 7 órát töltöttünk együtt, ami pillanatok alatt elrepült, de utólag belegondolva nagyon sok volt első alkalomra, talán még flörtöltünk is, és azóta pláne kész vagyok. Nem tudom elhinni, hogy még mindig hatással lehet rám, holott gyakorlatilag már nem is ismerem. És szemétnek érzem magam a párommal szemben, hogy egy másvalaki iránt is érzek valamit.. És nem akarom érezni ezt a valamit, de nagyon bennem van. A szívem nagyon vágyódik utána, de az eszemmel tudom, hogy nem lenne jó ebbe jobban belemerülni. Ezért szeretném kérdezni, hogy el fog ez valaha múlni? Pár hete a legutóbbi éjszakai chatelésünk után már írtam neki valami marha nagy baromságot, hogy elmenjen a kedve tőlem, és én is szégyelljem magam annyira, hogy ne keressem (mondjuk amúgy is mindig ő keresett). Mind ezidáig sikeres volt az “akcióm”, de azóta meg még inkább reménykedem, hogy rám ír, felhív vagy valami. Ez nem normális. És az is nagyon foglalkoztat, hogy őbenne mi játszódik le. Miért tartja a mai napig velem a kapcsolatot, miért találkozott velem, amint szabad lett, és mivel nyilván érzi, hogy még mindig nem közömbös nekem, miért keres egyáltalán. Lehet ezekre a kérdésekre valaha választ találni? Van erre az egész katyvasz történetre valami megoldás? 🙁
Előre is köszönöm a válaszát.

Kedves Doktornő!

16 éves vagyok. A hugomat régóta én nevelem, mivel anyukám nem nagyon foglalkozott vele. A párjával 9 évig éltek együtt, de ez idő alatt ő sokszor megcsalta amiről én is tudok, mert elmondta. Egy 2 év elteltével amikor úgy visszafogta magát, nem pasizott, hanem normális volt mist december óta ismét elkezdte amit régen. Volt egy olyan férfi aki részegen jött hozzánk és engem akart fogdosni. Amikor ezt elmondtam anyukámnak és a férfi is elmondta neki hott nem nekem, mert hogy én biztos hazudok meg nem történt ilyen. Már akkor is én voltam a rossz. Most egy ideje viszont nem csinál itthon semmit. Tehát nem igazán mosogat, takarít, mos, vigyáz/ foglalkozik a velünk hanem a munkahelyén van inkább mint a családjával. Ezért én vettem át az anya szerepet szinte. Most segít mamám is a főzésben, hogy egy kis terhet levegyen a vállamról. Van egy kapcsolatom ( 8 hónap). Anyum mindig fenyegetőzik ha nem megyek el velük valahova vagy bekattan neki valami, hogy eltilt tőle. Nem tudom mi van vele. Sajnos így rám rengeteg felelősség hárul és nagyon nehéz, fájdalmas ( lelkileg) . Nem tudom mit tegyek nagyon félek, hogy a kapcsolatom tönkre teszi. Félek, hogy mi lesz még. Most úgy viselkedik mint egy egy tinédzser, holott családanya. Rengeteg pénzt elkölt és senki nem tudja mire. Én már nem tudom mi tévöl legyek. Gondolkoztam a költözésen, de rájöttem, hogy a testvéreimre nekem kell vigyázni, hiszen ő nem figyel rájuk. Ha itthon van a telefont nyomkodja vagy a munkahelyén van ( vendéglő) vagy éppen alszik. Senkivel nem törődik csak magával. Valami módszer vagy valami tanács, hogy mit tudok tenni? Beszélni már beszéltem vele többen is beszéltünk vele, de nem érdekli. Kérem segítsen. Válaszát előre is köszönöm.

Tisztelt Doktornő!
Hétvégén koncerten voltam és sokat ittam előttem állt egy lány akinek hozzá ért a kezem a seggéhez és nem vettem el utána ő próbált közeledni közelebb állt hozzám oda rakta a kezét az enyémhez de nem fogtam meg a kezét.Van barátnőm,Ön szerint ez megcsalásnak számít?Nagyon megbántam!
Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Doktornő!
Nem tudom mi tévő legyek. Párommal és anyukájával lakom egy házban, de úgy érzem, egy kicsit ez már nekem sok. Tiszteletre méltó, hogy a párom szereti az anyukáját, de szerintem ez már túlzás. Úgy érzem számomra mindig csak a 2. hely lesz elérhető. Már páran megis jegyezték, hogy ha valami risszat szólnék párom anyukájára, tuti, hogy a párom ejtene engem, és az anyukáját választaná. És hogy nekem esélyem sincs. És még ami nagyon idegesít, hogy szoktam főzni, mosni, stb. mégis úgy vagyok beállítva mintha nem csinálnék semmit. Vagyis, pl : főzök, erre fel párom anyukája azt mondja, van ott XY-nak ennivaló, amit tegnap főztem … ( de hisz én meg ma főztem) … ?! És amikor a különköltözésről van szó, akkor pedig azt mondja : ha majd megnősül, és hogy nem akarja magára hagnyi a fiát … de hisz akor én kivagyok???? Egy senki???

Tisztelt Melinda,

Arról van szó, hogy pár éve egyedül élek és nagyon vágyom egy társra, de a vágy ellenére nem teszek semmit azért, hogy legyen, inkább kihátrálók a randevúk alól. Lehetséges, hogy a vágy ellenére nem vagyok még felkészülve egy új kapcsolatra? Hogy is írjam le, de néha olyan érzésem is van, mintha lenne még mindig párom és ha másokkal ismerkedem, akkor olyan mintha megcsalnám. Mindez abszurd, mert pár éve nincsen társam, vagy érzelmilg még mindig kötődőm?
Nem igazán értem, hogy mi ez velem, talán önnek van tippje.

Tisztelt Doktornő!
Az lenne a kérdésem, hogy Ön milyen módszert vagy könyvet javasolna a részemre. A problémám a következő túl sokat rágódok az emberi kapcsolataimon. Volt egy gyerekkori barátnőm akivel nagyon kötődtünk egymáshoz. Amikor nekem komoly párom lett ő azt mondta válasszak közte és a párom között. Ezt nem tartom normális dolognak így nem kérdés, hogy mit válaszoltam. Kb.10 évre rá megkeresett megbeszéltünk dolgokat megint 2 évig összejártunk bár ő is sokat változott és én is azért még mindig jónak éreztem a baráti kapcsolatot. Ők a férjével babát szerettek volna és mi is. Nekünk két év után összejött, nekik sajnos többszöri próbálkozásuk is kudarcba fulladt. Nem tudom ez vezetett e ahhoz hogy nem keresett ismételten. Rákérdeztem az okára de nem válaszolt. Szeretném már ezt a dolgot lezárni magamban, de ha rágondolok mindig dühös és frusztrált leszek. Abban kérem a segítségét, hogy ezt a dolgot el tudjam engedni. A válaszát előre is köszönöm!

Kedves Melinda!

Levelemmel azért fordultam Önhöz, mert kíváncsi vagyok, hogy testi tüneteim, betegségem okozója lehet-e pszichés eredetű. Ugyanis betegségemmel bejártam már az egész országot, minden lehetséges szakrendelésen és magánrendelésen jártam, rengeteg gyógyszert, gyógyhatású készítményt beszedtem, agyműtétem volt, eredménytelenül.
A problémám a következő: nem tudom megtartani a fejemet középen, mert hátrahúzódik. Ahogyan megpróbálom előretartani, akkor meg rángatni kezd, előre-hátra. A nyakamon az erek, idegek, izmok kidagadnak, nagyon csúnya látvány. Járás közben kézzel kell megtartanom, hogy egyáltalán menni tudjak.
Ez a probléma már 8 éve fennáll, előtte soha beteg nem voltam, még náthás sem.
Mielőtt ez a betegség előjött volna, elveszítettem a nagymamámat, rá egy évvel az édesapámat., pár évvel később pedig álmaim munkahelyét is. Aztán megismerkedtem a mostani párommal, akiről úgy éreztem akkor és most is, hogy ő életem szerelme, de én akkor még kapcsolatban voltam. Bár már rég elhidegültünk egymástól, de még nem mondtuk ki, hogy legyen vége. Én mindenféle kibúvókat kerestem, hogy a régi párommal kerüljem a találkozást, arra vártam, hogy ő vessen véget az egésznek. Én nem akartam őt megbántani, mert az ő kapcsolatai úgy végződtek, hogy a csajok félreléptek, ő hűséges maradt, de bennem maximálisan megbízott, pedig én is ugyanezt tettem vele. Tudtam, ha megtudja, nagyon csalódott lesz, és újra az alkoholhoz és a drogokhoz nyúl. Így kettős élettel és állandó rettegésben telt el egy év, mire a régi párom kimondta, hogy fejezzük be. Megkönnyebbültem. Beszélünk azóta is, nem haraggal váltunk el, de engem a mai napig gyötör a lelkiismeret. Már azon gondolkodtam, hogy eléállok, és elmondom neki, hogy engem ne tiszteljen, ne legyen velem kedves, mert én sem vagyok különb semmivel sem, mint az előttem lévő barátnői. Aztán az utolsó pillanatban lebeszélem magam erről.
Az új párommal teljes volt a harmónia, ragyogtam a boldogságtól, és a szex is hihetetlenül jó volt vele, egészen addig, amíg a véletlen folytán rá nem találtam egy facebookos beszélgetésére, amit egy kisegítő iskolát végzett kiscsajjal folytatott. Kikezdett a kis fruskával, írta neki, hogy milyen szép, milyen jó vele beszélgetni. Ezután őrült nyomozásba kezdtem, találtam egy eldugott mobiltelefont, ami persze jelszóval le volt védve, de háttérnek ennek a kis lotyónak a képe volt beállítva.
A másik telefonja is tele van a közösségi oldalakról letöltögetett magamutogató kiscsajok képeivel.
Ezután csak az újabb pofonok jöttek, amikor észrevettem, hogy szexpartner keresőkre regisztrált, és kizárólag probléma és érzelem mentes szexre keres csajt magának.
Ekkor csináltam egy kamu profilt, amire rá is ugrott egyszerre, aztán mire eljutottunk odáig, hogy a találkozót megbeszéljük, akkor én elmondtam mindenféle vén hülyének (én ugyanis 18 évesnek adtam ki magam, aki érett férfit keres arra, hogy bevezesse a szex rejtelmeibe). Ekkor egy kis elégtételt éreztem.
De hiába próbálom neki elmagyarázni, hogy én így nemhogy szépnek nem, de nőnek sem érzem magam, nem érdekli. Pedig amikor megismerkedtünk, akkor ő volt önbizalom hiányos, sokáig el sem hitte, hogy neki ilyen álom csaja van, de én mindig éreztettem vele, hogy nagyon férfiasnak találom.
Most már bármit is csinál, egyszerűen képtelen vagyok megbízni benne.
A kérdésem az lenne, hogy lehet-e, hogy a problémám pszichoszomatikus eredetű? Jártam már pszichológusnál, pszichiáternél is. A pszichológus először meg sem tudott szólalni, amikor meghallgatta ezt a kálváriát, a pszichiáter meg felírt egy kis Rivotril-t, a szorongásomra.
Köszönöm a válaszát!

Nyakas

Kedves Melinda!

Jelenleg 1,5 hetes szabadságomat töltöm. Az a problémám, hogy nem tudok elszakadni a munkától. Gondolatban mindig ott járok, minden nap (este is) megnézem az e-maileket és mindig rágódom valamilyen problémám (vagy én nagyonítom fel, azokat, amik lehet, hogy nem is léteznek). Nem tudom kikapcsolni az agyam, félek, hogy ki fog derülni valami hiba, amit elkövettem a szabadság alatt és bajom lesz belőle vagy ha majd visszamegyek nem tudom behozni a lemaradásomat. A munkám során is folyamatosan ellenőrzöm magam, újra meg újra, hogy ne legyen hiba a munkámban és ha valahogy ezek után is mindig találálok valamit. Ezt nagyon rosszul kezelem. Mit lehet ez ellen tenni? Miért nem tudok kikapcsolni vagy kicsit lazábban venni a dolgokat?
Köszönöm a segítségét,
Ági

Kedves Doktornő!
40 éves családapa vagyok a feleségem 39 a fiunk 10 éves. A párommal tizen évesen találkoztunk s mivel mindketten nehéz gyermekkort éltünk meg (válás, szülők alkoholizálása, komoly szegénység), illetve nem tudtunk a környezetünkben senkivel beszélni a problémáinkról, ezért egymásban találtunk megértő társra. Mivel szülői segítség nélkül indultunk neki a nagybetűs életnek, minden elért anyagi sikerünket csak magunknak és rengeteg munkának köszönhetjük. Ma már saját házunk, cégünk, üzletünk… van. Elértünk egy szintet az életünkben amikor már úgy vélem vissza kellene venni a munkából és egymással, főleg a gyerekünkkel kellene minél több időt tölteni, beszélgetni, kapcsolatunkat ápolni, hogy ne ismételjük meg a szüleink hibáit. Részemről sok energiát fektetek abba, hogy a hétköznapok ne legyen olyan szürkék, hogy megöleljük egymást, leüljünk beszélgetni, programokat szervezzünk, tartalmas életet éljünk, mindazt amit mi nem kaptunk meg annak idején és nagyon is hiányzott a gyermek-kamasz korból. De itt jön a probléma, mégpedig az, hogy a feleségem ebben nem partner. Ő továbbra is “pörög” 10-12 órát szeretne dolgozni és mivel már megteheti akkor szoli, kozmetikus, masszőr…. miden kell neki ami annak idején csak álom volt, de ez mind a családjától elvett idő. Amikor viszont akár egy közös éttermi vacsorára, nyaralásra terelődik a szó akkor az drága, meg majd jövőre….Félre ne értse, megérdemli a “luxust”, megdolgozott érte, de közben eltávolodik tőlünk a családjától. Ha próbálok rávilágítani, hogy egyensúlyt kellene találni a munka a privát programok és a család között akkor heves ellenállásba ütközök, és nem is érti miért olyan fontos ez nekem. Így viszont lassan elhidegülünk, a kommunikáció közlés szintre süllyed, mélyebb érzelmekről nem tudunk beszélni. Amúgy miden más területen megvan a harmónia, szex is rendben, nem tartom valószínűnek, hogy szeretője lenne. Úgy érzem én még “lángoló” szerelemmel szeretem (25 év után !) és ezért ragaszkodom annyira hozzá, ő viszont már inkább csak szeretetet és tiszteletet érez irántam. Lehet, érdemes -e tenni ez ellen, vagy fogadjam el mint egy hosszú párkapcsolat normális alakulását. Köszönöm a válaszát

Kedves Doktornő!
Egy olyan jellegű problémával fordulok Önhöz, amely a tanulással kapcsolatos. 17 éves vagyok, egy gimnáziumban tanulok. Jó tanuló vagyok, legalábbis ezt mondják az osztálytársaim. Sajnos egyáltalán nem vagyok megelégedve sem magammal, sem pedig a tanulmányi eredményeimmel. Folyton attól félek, hogy elrontok valamit, legyen szó egy felelésről, vagy éppen egy beadandó házi feladatról. Nyár van, mégsem tudom élvezni mert folyton arra gondolok, hogy a következő évet is el fogom rontani. Szeretnék kitűnő tanuló lenni, mint a testvérem, de egyszerűen nem megy. Egyrészt, mert szerintem nem vagyok elég okos, hogy olyan legyek, mint ő, másrészt pedig szeretnék több időt fordítani a számomra fontosabb tantárgyakra. Ez pedig a biológia és a kémia. Amikor biológiai jellegű feladatokat oldok meg vagy egyszerűen csak a mikroszkópban nézek különböző élőlényeket, úgy érzem magam, mintha a világon minden rendben lenne, egyszerűen boldog vagyok. Sajnos anyukámnak ez egyáltalán nem elég, legalábbis amikor valahol szóbajön a tanulmányi eredményem, úgy beszél mintha nagyon rossz tanuló lennék. Rengetegszer megemlítette, hogy miért nem vagyok jobb tanuló. De hiába mondom, hogy én inkább szeretnék a biológiával, foglalkozni, arra azt feleli, hogy az nem elég. Nem tudom, hogy mit csináljak, legyek kitűnő tanuló, hogy végre elismerjen, de akkor nem tudok annyit foglalkozni a biológiával, mint amennyit szeretnék, ráadásul emelt érettségit szeretnék biológiából, ami megkívánja az árnyaltabb tudást. Vagy inkább foglalkozzak a fontos, érettségi tantárgyakkal, de akkor soha nem tudom meg, hogy képes lennék-e a színötös tanulmányi eredményre? Lehet, hogy már elkéstem ezzel, talán előbb kellett volna erre gondolnom? A következő év eredményei már számítani fognak a továbbtanulás szempontjából. Talán ha időben észbe kapok, akkor lehettem volna okosabb. Talán éppen ezzel rontottam el a jövőmet? Néha úgy érzem, hogy semmi sem sikerülhet, mert egyszerűen nem vagyok elég jó ahhoz, hogy bármire is képes lennék.
Előre is köszönöm a segítségét.

Kedves Doktornő!
Mindig is nehezemre ment a barátkozás, azok akiket valaha közel engedtem magamhoz előszeretettel kihasználtak, bántottak. Ezek a múltbéli sérelmek mai napig befolyásolják az emberekkel való kapcsolatomat. Sohasem merek igazán megbízni senkiben, mert félek, azok elárulnak. Mégis, pár hónappal ez előtt lett két iazán fontos és közeli barátom. Akkoriban diagnosztizáltak borderline személyiségzavarral, én pedig megtettem azt a hibát, hogy megbíztam bennük és meséltem nekik a bajaimról. Borzalmas időszakon mentem keresztül, az osztályom gúnyolt az önbántalmazás okozta sebek miatt, egyre rosszabbul éreztem magam, mígnem az öngyilkossági gondolatok minden naposak lettek. Én ezt elmondtam nekik, mert, bár akkoriban biztos voltam benne, hogy megteszem, szerettem volna tényleg a legutolsó reménysugárig harcolni. Ők akkoriban támogattak, mellettem álltak, megnyugtattak. Azonban ahogy e miatt közel kerültem hozzájuk, megrémültem, hogy elutasítanának egy idő után, így én tettem meg azt. Borzalmas dolgokat tettem, manipuláltam őket, ha nem is szánt szándékkal. Mindezért bocsánatot kértem nem olyan rég, mikor egy nagyobb összeveszés után kezdeményeztem, hogy béküljünk ki.
Pár napig nem beszéltünk, mikor is ez egyik “barátommal” beszélgetni kezdtem. Őszintén, nem tudom mi válthatta ki belőle ezt a viselkedést, hiszen mint mondtam, nem is beszéltünk. Az volt az első mondata, hogy nála ez nem fog beválni, hogy érzelmileg zsarolom őt. Öljem meg magam, ő nem fog visszatartani. Ahelyett, hogy másoknak mondanám, hogy “sajnáljanak”, öljem meg magam, mert igazán szánalmas vagyok. Nincs semmi bajom, semmi tragikus dolog nem történt velem az életemben mégis vágom magam 18 éves létemre, és e miatt teljesen érthető, hogy az osztályom így reagált.
Egyszerűen… képtelen vagyok mire vélni ezt. Végre jól éreztem magam, próbáltam javítani a magatartásom, erre ez történik. Azt sem értem, miért mondta akkoriban, hogy fontos vagyok, ha most meg azt állítja öljem meg magam. Sohasem zsaroltam senkit ezzel a mondattal, pusztán megosztottam vele/velük pár hónappal ez előtt, mert tőlük, a barátaimtól vártam segítséget.
Hihetetlenül megrémít ez a mondat. Rengeteg keserű mondatot hallottam, amikhez hozzászoktam, de az, hogy öljem meg magam… Méghozzá olyan szájából, aki hasonlóan érezte azt, amin keresztülmegyek. Félek képtelen leszek ezek után végképp megbízni bárkiben is, vagy segítséget kérni. Szánalmasnak érzem magam, amiért eluralkodik rajtam az öngyilkossági vágy. Nem tenném meg egy olyan ember miatt, aki ezek alapján egy mondatot nem érdemelne tőlem, viszont borzalmasnak, gyengének érzem magam azért, mert nem teszem meg. Nem tudom, hogy mit kéne tennem, hogy lenyugodjak, és elmúljon ez a hatalmas bánat, reményvesztettség, szégyenérzet…

Kedves Melinda,

A kérdésem az, hogy egy felnőtt ember énképe megváltoztatható-e külső, kívülről, másoktól érkező megerősítések nélkül (dicsérő szavak, elismerések)? Hogy higgye jobbnak, szebbnek önmagát az, akiben a külső visszajelzések alapján az alakult ki, hogy gyenge, kevés, nem jó semmire, értéktelen, ronda, életképtelen?
Valóban lehet ezen változtatni, átalakítani úgy hogy el is higgye önmagáról, hogy értékes, szép, jó?
Laikusként nehéz elképzelnem, hogy egy felnőtt embernél ez megváltoztatható, de ez csak az én szkeptikusságam, ami nem jelenti azt, hogy a valóságban lehetetlen.
Köszönöm válaszát

Kedves Melinda!
13 éve mentem férjhez, két gyermekem van. Fiatalos, csinosnak mondott nő vagyok. Férjem az első szerelem életemben, fiatalon mentem hozzá, majd születtek a gyerekek. Életem legszebb évei voltak. Házasságom messze volt a tökéletestől, de jól éreztem benne magam egészen addig, amíg rám köszöntött egy újabb szerelem. Nem tudtam ellenállni, nehezen, de belementem egy őrült szerelmi viszonyba annak ellenére, hogy vallásos nevelésben részesültem. Csodás dolog a szerelem, de nekem összetört a szívem. Elhittem a szerelmet, annak ellenére, hogy tudtam, sosem tudunk kiteljesedni, a szintén családos szerelmem sosem fog fájdalmat okozni a családjának….
Sajnos nem igazán tudom ezt a csalódást feldolgozni….ráadásul nehéz őt kiiktatnom az életemből. Gyerekeink egy közösséghez tartoznak, jó barátságban vannak. (Megismerkedésünkor még nem ismerték egymást gyermekeink). Előfordul, hogy közös kiránduláson, bográcsozáson veszünk részt, persze a családjainkkal együtt, amiket én nagyon nehezen viselek, nagy fájdalmat okoz. Ő a legnagyobb természetességgel tud viselkedni, örül hogy láthat, “velem” lehet, kezet fog a férjemmel, beszélget vele. Felvetette hogy közös nyaralást kellene szerveznünk, hogy “együtt” lehessünk….megőrül értem, úgy szeret, de másképp nem lehetünk együtt. Én erre képtelen vagyok és nagyon fáj.
Persze ő nem érti miért…
Pedig korábban már jeleztem neki, a lehető legkevésbé szeretnék bele látni az életébe, mert nem jó érzés nekem. Ezt sem értette. Számtalan fotót kaptam a családi ünnepekről, nyaralásról, sőt volt egy video is amin láthattam hogy játszik a család kedvenc kutyusával a felesége.
Egyik pillantaban arról próbál meggyőzni én vagyok élete szerelme, a másik pillanatban kapok egy idilli fotót..
Kérem segítsen Őt megérteni!
Köszönöm!

Kedves Doktornő! Kissé paradoxon helyzetben vagyok. Szeretőm van. A férjem hallgatólagos beleegyezésével. 48 éves vagyok és úgy érzem, hogy soha ilyen jó nő nem voltam, mint most. A férjem szeret, a szeretőm imád. Hogy miért kellett akkor a szerető? A férjem rengeteg betegséggel küzd, amelyek sajnos nem gyógyíthatók, így a házaséletünk teljesen nulla lett. Én viszont a közelmúltban szárnyra kaptam, sportolni kezdtem, rengeteget fogytam, ami azelőtt nem volt, most kezdett el kijönni belőlem a nő. És persze nagyon szerettem volna még szexelni is. Ami otthon nincs. Morbid kissé, de a fiúkat bemutattam egymásnak. Persze a szeretőm a “haverom” csak, de ugye a férjem nem hülye. És már e kapcsolat előtt is kértem őt, hogy diszkréten hadd tartsak valakit magamnak, akivel a testi örömöket is megélhetem. Megengedte. Nagyon jó ember a férjem, nem érdemelné meg, hogy sok betegségével magára hagyjam. A szeretőm is imád. De ő is elfogadta a helyzetet. Most úgy van, ha a szeretőmhöz megyek, a férjem szól, hogy vigyek neki is főtt ételt, ha főzünk. Elenged vele sátorozni, tudja,hogy mikor megyek hozzá.. stb. Amellett,hogy nekem jó így, okoz ez némi lelkiismeret furdalást is. Leginkább a helyzet visszássága miatt és a társadalmi el nem fogadottság miatt. Hiszen ez nem egy mindennapi dolog. Emésszem magam? Vagy élvezzem a kialakult helyzetet? …hiszen egyszer élünk. Vagy jobban tenném, ha tisztességes, depresszióba esett feleségként megfelelnék az elvárásoknak? Vagy tegyek magasról arra, hogy ki, mit mond és gondol?

Tisztelt Doktornő!
Fiam egészségi problémái 12 évvel ezelőtt erős vashiánnyal kezdődtek. 27 éves korában Crohn – betegség alakult ki nála. Erős szteroid kezelést kapott egy évig,de most már kicsi adagok mellett is jobbak a laboreredményei. Pszichésen azonban komoly gondjai vannak. Állandóan fáradt, átalussza a délelőttöt, a szobájában éjszaka is számítógépezik ( amit persze letagad), bezárkózik ,alig eszik. Közben egy lánnyal szeretne megismerkedni, akit nem mert már egy éve megszólítani. Azt mondogatja, ha sikerül vele összejönni minden menni fog. Folytatja felsőfokú tanulmányait, vagy el tud menni dolgozni, mert ilyen szomorú lelkiállapotban nem képes erre, de ezt én úgysem értem meg.Jelenleg 29 éves és én tartom el. Az utóbbi egy évben állandó dührohamai vannak amiatt, hogy a külső körülmények megakadályozták őt, hogy a lánynak szólni tudjon. Úgy látom saját részére nem lát rá; állandóan fél az újabb kudarctól, negatív gondolatok gyötrik, éjszakába menően ismételgeti ezeket nekem, a múltbeli kudarcaival együtt. Sajnos nem hallgat rám, segítséget nem hajlandó kérni! Az én egészségem is megromlott eközben, nehéz ilyen lelki teher mellett dolgoznom. Kedves Doktornő legyen szíves írja meg véleményét a fiam állapotáról és a segítség módjáról!
Köszönettel az édesanyja

Kedves Doktornő!

3 éve élek párkapcsolatban a barátommal, most 21 éves vagyok. Eleinte nagy volt a szerelem, úgy érzem még most is nagyon szeretem. Nagyon őszintén tudunk együtt bármiről beszélgetni. Azt leszámítva, hogy úgy érzem, ha teljesen önmagam lennék, akkor elhagyna, mert nem szeretne. Mind a kettőnknek voltak kételyei amiket meg is beszéltünk, ígértünk változtatást, és megbeszéltük, hogy mit hogyan kellene, hogy működjön a kapcsolat. Hiába szeretem nagyon, és tennék meg mindent érte, mégis úgy érzem, hogy általában fáraszt, sokszor arra gondolok, hogy vajon más ember is veszekedne -e velem ezért vagy azért? A szexuális életünk sem olyan jó, mert nincs egyforma igényünk, és így nagyon nehéz kompromisszumot kötni. Ezt az én hibámnak érzem. Úgy gondolom, hogy irreálisan kicsi az igényem, pedig az aktust élvezem. 2 éve élünk együtt, az előtte év csodás volt, de a mindennapi apróságok körül sok a vita, és nem tudom magamban hová tenni a kérdést, hogy vajon mással jobb lenne-e? Közben pedig nem mást kívánok, csak azt hogy ő megváltozzon egy kicsit, de tudom, hogy ilyet nem kérhetek tőle, mert büszke a személyiségére. Mit tanácsol nekem?
Köszönöm a válaszát.

Tisztelt Doktornő,

Harminc éves elvált nő vagyok. Jó egzisztenciával rendelkezem és mások által szépnek tartott vagyok. A házasságom nem tartott sokáig, de a különköltözés után villámcsapásként jött egy új szerelem. Már másfél éve tart és semmi okom az aggodalomra, viszont valamiért mégsincs önbizalmam. A jelenlegi párommal mindent meg tudok beszélni, ha agyalok és bebeszélek magamnak dolgokat azt is elmondhatom neki és mindig higgadtan és egyértelműen válaszol. Mégsem tudok bízni és ez rényomja a bélyegét a közérzetemre. Történt egy kb 5 hónappal az együttjárásunk után, hogy a párom az exével csetelt. Igazából semmi félreérthető nem volt benne, viszont már az is zavart, hogy egyáltalán beszélgetnek. Azóta mindig előjön bennem, hogy talán ő lett volna neki az igazi, talán elhagyna engem érte, ha becsöngetne, vajon gondol-e még rá, miközben velem van együtt. Természetesen ezt a párommal is megbeszéltem és megnyugtatott, hogy nem jelent semmit és velem nem azért van együtt, mert nincs más, hanem mert szeretjük egymást, emellett tervezzük a közös életünket, gyerekvállalás, stb. Nem tudom, hogy miért vagyok ennyire bizalmatlan, ez nem volt rám jellemző korábban. Néha olyan gondolataim vannak, hogy ő sokkal jobb férfi, mint én nő és vajon elég vagyok-e neki. Próbálom azért leplezni is ezeket a gondolatokat, mert nem szeretném kikészíteni őt sem az örökös bionytalansággal, de ettől csak folymaatos feszültséget érzek belül. Nem tudom, hogy mitévő legyek, hogy több önbizalmam legyen és ne szolgáltassam magam ki ennyire egy kapcsolatnak.

Nagyon köszönöm megtisztelő válaszát előre is.

Kedves Melinda!

41 éves nő vagyok, párom sok probléma után /melyek az évek alatt halmozódtak fel/ depresszió jeleit mutatja..bár elmondása szerint gyerekkora óta depressziós. Elég pesszimista, borúlátó ember. Kérdésem hogyan tudnám rávenni terápiára mert nem bízik a gyógyszerekben egy kollégája a szeme láttára lépett ki az ablakon amikor elkezdték gyógyszerezni ezért nem bízik …azt kérdezte mit tudnak csinálni az orvosok??!… engem is kezeltek major depresszióval /Cipralex/,semmi káros v.kóros hatást nem éreztem.
Csak a pszichoterápia segíthet vagy kell más is? Konkrétan már tervezi néha /évek óta…!/ az öngyilkosságot. Sajnos egyedül él és túl sok az ideje is én mondjuk maximálisan lekötöm:)..lehet ez személyiségzavar mellékhatása is /a depresszió/ ? Egy intelligens, jólelkű emberről van szó..sajnos már olyan állapotban van hogy a mozgás, szórakozás nem jön szóba ha nem iszik pár pohárral csak mered maga elé, aludni max.3 órákat szokott /ördögi kör/, bár ezekről a dolgokról tavaly is sikeresen leszokott-fél évre. Most megint krízishelyzet van /munkahely/ nem túl vidám valóban a helyzet..Skype-sajnos nincs nálunk..hogyan vonszoljam el az orvosig??? 🙁 …

Köszönöm válaszát!!
Üdvözlettel! További jó munkát kívánok!

Anna

Kedves Melinda!
Érdekelne a véleménye,hogy a szövegértési nehézségem miből addódik.
Nem mindig értem amit olvasok,az érettségiben sem. Ismétlőre megyek októberben,és már nyáron idegeskedek ez miatt,hogy nem megy.
Sokat gyakorlok.még sem megy. Egy időben írni sem tudtam,de az már sokat alakult.
Dixlexiás vagyok vagy az alapjaim nincsennek meg általános suliból és gimiből?
Nagyon aggódok ,mivel szeretnék egyetemre menni. Ez kezelhető?

Tisztelt Dr. Nő

Szeretném segítségét kérni, vagy javaslatát.
30 éves vagyok, sajnos azt kell mondjam, mai napig nehézséget okoz az ismerkedés (ördögi kör).
Megpróbálom körbe írni röviden:
Ha van egy lány, aki tetszik nekem, elhatározom hogy oda megyek hozzá, és fizikai tüneteim vannak az “izgulástól”, görcsös leszek, merev, szivdobogás, hangreszketés, és nem teszem meg, vagy nagy ritkán de nagyon “béna” leszek.
Nagyon elegem van ebből. Próbálom tudatosítani magamban: ez csak az én fejemben létezik, de a sok negatív gondolat, ami olyan mélyről jön hogy végigjárja az egész testem. Nem rég is volt egy hasonló eset, és elhatároztam hogy megszólítom a lányt, csendes hely is volt, és nem ment, néztem ahogy távolodik közelemből. Nagyon leírhatatlan érzés kerít utána hatalmába, ami iszonyatos mélységű “negatív” rossz hangulatba taszít: “hogy milyen vagyok”.
Minden közre játszik, mintha én nem lennék szerethető, mintha én nem lennék érdekes, mintha minden ember fényévekre lenne tőlem, én pedig egy fal mögül szemlélném Őket de nem vagyok részük, teljesen egyedül érzem magam, mintha “kilógnék a sorból”. Mindig igyekszem beletemetkezni valamibe, csak ne gondolkozzak ezeken a “problémákon”. Ennek köszönhetően viszont sok mindent elértem (számomra értelmes dolgot) ezidáig életemben Önerőből, amire büszek vagyok.
Egészséges vagyok, nem tartom magam rossz képűnek, sem rosszabnak mint mások, és mégis ez játszódik bennem.
Azt veszem észre magamon, mosolyogni sincs “ha járok kelek” kedvem”. Azt is észre veszem magamon, hogy valahol elegem van az emberekből (itt nem a lányokat értem), a panaszkodásaikból, a képmutatásukból, az érdekekből. Nagyon magamnak való vagyok, úgy látom magam kivülről. Több éve szinte 0 emberi “picit” mélyebb kapcsolatom nincs, csak édesanyámmal (kivétel mikor volt barátnőm). Szeretném ha nem jelentene gondot számomra a beszélgetés lányokkal, szeretném ha nem lennének negativ gondolataim szeretnék természetes lenni.
Úgy gondolom ez nem érett felnőtt jellem, hanem valami hibádzik.
Mi az Ön meglátása, mit javasolna? (hm, az a vicc hogy sejtem a választ is, “szembe menni ezzel a félelemmel”.) valamiért viszont mégis írtam Önnek.
Köszönöm előre is válaszát.

Tisztelt doktornö
különös problémaval fordulok önhöz ,szép családom van és szép felesegem ,mindent megkapok töle,büszke vagyok ra ,a valosagban az öszintet mondom és gondolom, nagyon szeretem , de mégis van egy profilom ahol lányokal beszelgetek ,és olyan dolgokat mondok amit nem gondolok komolyyan ,intim dolgokrol beszélek,es fotokrol küldök magamrol és kérek ,de most hogy kiderult a hideg raz hogy mit muveltem ,mintha nem én lennek ,es nem tudom miért csinalom 11éve vele élek a feleségem gyermekeim vvanak ,hazugsagokat irok ,soha nem csaltam meg és nem is tudnam megtenni,de még is azt irom hogy hol s mikor ,közben nem teszek semmit nagyon szegyenlem magam ,nem tudom miért tettem ezt ,hisz öt szeretem ,és nagyon felek hogy elveszitem ,de nem csaltam meg , jo vele ,mégis azt irom hogy nem ,,,,kérem segitsen miért van ez van erre magyarázat? lehet egy féle betegség vagy pszihés gond?

Jó napot kívánok, az lenne a problémám, van h esténként mikor be alszok kb 1 órára rá felriadok fulladva és szinte pánik szerüen élem át, viszont van amikor ez sokkal rosszabbul jön elö, akkor általában a pulzusom felmegy vagy 130-ig, halálfélelmem van, és egyfajta hidegszerü érzés tölti el a testemet, ilyenkor általaábn nem tudok aludni sem, és minden olyan mintha megszünne létezni.

Elöre is köszönöm válaszát

Kedves doktornő!
Tanacstalan vagyok…
Lassan 6 eve elek külföldön. 5 eve ismertem meg ferjemet,2 eve vagyunk hazasok es van egy 1 eves kisfiunk.
4 eve szerelmes lettem egy masik ferfiba.. Ö mashol el külföldön es ö is szerelmes belem. Mivel en kapcsolatban voltam nem igazan tettem semmit. Kesöbb gondoltam majd elfelejtem,jött a hazassag es a gyerek. De en meg mindig szeretem es allitasa szerint ö is engem. Ujbol felvettem vele a kapcsolatot interneten de a hazassagomrol es a gyerekröl nem beszeltünk. Nagyon rosszul erzem magam, minden nap egyre rosszabban… Amiota a fiam megszületett itthon ülök, ferjem nagyon nem törödik velem. Segitsegem nincsen, mindent egyedül csinalok. Ferjem nem ölel,nem csokol… Ha közelit mindig csak a szex erdekeben amihez nekem ugy semmi kedvem..
Es csak a masik ferfin jar az eszem, hogy nagyon szeretem es vele szeretnek lenni. Nincs kedvem semmire, neha meg elni se. Mert nem tudok valtoztatni a helyzeten. A ferjemet nem tudom elhagyni mert mi lesz a gyerekkel?? Hova megyek, nekem itt nincsen senkim.. Egyedül ujra kezdeni?? Annyira nem allok talpon, hogy a masik ferfival ujra kezdjem az eletem. Jelenleg nem dolgozom, meg 1 evig. A fiam meg pici.. Ejjel nagyon sokat sirok..
Kerem segitsen…
Üdv.
Alessia

Kedved doktornő! Én egy 19 éves fiu vagyok és azzal a panaszal fordulnék magához hogy! Én kiskorom óta beszélek álmomba tisztán érthetően és elég durva dolgokat es ami még fura hogy elvileg alszom es ha beszélnek hozzám vissza válaszolok es utána visza dőlök .. Teljesen amiket szoktam álmodni az szinte olyan mintha 3d lenne mintha egy egész napomat látnám ..szinesen látom a dolgokat álmomba és szagok és illatokat is érzek.. Néha sirva és zaklatottan kelek fel ez miért lehet ? Elléggé labilis a lelkem!

Kedves Melinda!

Nem szeretnék semmit a sporton kívül. Ezért is érint kellemetlenül, ha tervezek a jövőben oda járni. Egyáltalán hogy keresett fel engem egy teljesen idegen, amikor én csak az oktatónak mutatkoztam be személyesen.

Mindenesetre, nem fest túl jó képet a helyről, hogy ilyen történik egy új vendéggel. Ha igaz, ha nem az üzenet tartalma. Az üzenet írója nem tűnik kiegyensúlyozott és józan embernek, nem tudom hogyan veszélyeztethetne. Remélem, nem kell felkeresnem a vezetőséget emiatt.

Mint pszichológus, mit tanácsol? Ignoráljam az ügyet?

Köszönöm gyors válaszát!

Üdvözlettel: Edit

Tisztelt Doktornő!
Véleményét szeretném kérni… Lassan 3 éve vagyunk együtt párommal, szinte a kapcsolatunk eleje óta itt élünk a családjával, az első évben anyukája, nevelőapja, húga , bátyja…már akkoriban voltak gondok, annyira más az életvitelünk, nem azt főztem, amit akartam, nem akkor szeretkeztünk amikor akartunk,csak ha már este elaludt mindenki….akkoriban elkezdtünk albérletet nézni, de párom mégis visszavonulót fújt, hogy nem hagyja itt a beteg anyját…maradtunk. Aztán az anyukája meghalt, húga, nevelőapja elköltözött, maradtunk a bátyjával (nagyon nehéz időszak volt, párom depressziós lett). Soha nem érezte ő sem jól magát ebben a lakásban, mondtam, hogy akkor lépjünk…de ő nem hagyja itt a bátyját egyedül (keresőképes, iszákos, figyelmetlen ember a testvére, párom mindig attól félt, hogy nem tud majd magára fűteni, főzni stb). Megint maradtunk itt. Aztán csak elkezdtünk házakat nézni, de ő mindig a pénzzel van elfoglalva, hogy ő nem akar hitelt, gyűjtsünk még. Soha nem felelt meg egy lakás sem, és én már 30 évesen gyermeket is szerettem volna, már engem nem érdekel a ház nézegetés, és már a babaprojekt sem. Már most annyira elhidegültünk egymástól, nem tudunk dolgokat megbeszélni, nincs testi kapcsolatunk egymással. Közben találkoztam egy kedves férfival. De egyszerűen képtelen vagyok a páromat magára hagyni, félek, hogy újra depressziós lesz. Bánt az is hogy nincs semmi életcélja, utálja a munkahelyét, de nem vált, mert neki több fizetés kellene, és a szakmájában többet úgysem kap. Úgy érzem egy kicsit külön kellene lennünk, de amikor azon vagyok, hogy ezt elmondjam neki, akkor szinte megnémulok, és csak arra gondolok, hogy azért szeretem őt, meg hiányozna,és nem szeretném, ha egyedül lenne. Nagyon féltem őt. De félek lépni is. Az is baj, nem tudom ez normális e, hiszen az ember társas lány, de csak anyumhoz tudnék hazaköltözni,én viszont szeretnék egyedül lenni, ahol önmagam lehetek. Szeretnék egy olyan párkapcsolatot, ahol ketten élünk egy lakásban, és együtt vagyunk, mégsem kell állandóan egy szobában lennünk . Így értem, hogy szeretnék néha egyedül lenni, ha a párom tévézik, akkor én a másik szobában olvashassak, vagy az agykontrollal foglalkozhassak, vagy bármi. Annyira bizonytalan lettem mindenben, és rengeteget sírok. Ez a férfi, akivel megismerkedtem, nagyon szeretné, ha otthagynám a párom és vele élnék, és úgy érzem én is megszerettem ezt az embert…de már az újabb csalódástól is félek. Kérem segítsen, ha tud. Egy éve voltam pszichológusnál, akkoriban szerettem volna helyrehozni a párkapcsolatom, nem akartam kilépni belőle, de az a hölgy több találkozás alkalmával is csak azt hajtogatta, hogy hagyjam ott a párom, és kész, majd jobb lesz, de én nem ezt akartam, rossz volt, hogy rám akart erőltetni valamit, amit én nem szerettem volna, ezért nem mentem többet. Nagyon szépen köszönöm előre is válaszát!
Üdvözlettel:Gitta

Kedves Doktornő!
28 és nő vagyok és 10 hónapja vagyok együtt a párommal (ő 30 éves). Őszintén szólva szinte minden tökéletes köztünk érzem, hogy fontos vagyok neki, hogy szeret (gyakran megölel, megpuszil, összebújunk, szex is jó). Egy dolog ami zavar ami nem jó. Soha egyszer sem mondta ki hogy szeret. Kimutatja de nem mondja. ha mondjuk chaten írom neki akkor nem minden esetbe de van hogy írja, hogy ő is. (de le nem írja). Kb. 3 hete mondtam neki, hogy olyan jó lenne közbe hallani, nem kell percenként csak néha. Akkor mondta, hogy majd akkor fogja mondogatni. Azóta sem mondta nem írta. Mondjam neki még egyszer, hogy jó lenne hallani, vagy mondjam neki váratlanul, hogy szeretlek szemtől szembe. (írtam neki ma is de nem írta vissza, hogy is) de amúgy meg azt érzem, hogy szeret.
Miért nem mondja soha? Eddig vajon miért nem mondta? Nem akarok akaratos lenni.

Tisztelt Habis Melinda. Azért fordulok önhöz mert tisztán szeretném látni a párkapcsolatomat.3 és fél évet éltünk a párommal 1 éve megkérte a kezem sajnos munka nélkül maradtam és utánna nem dolgoztam egy fél évet,de a völegényem ragaszkodott hogy keresek allast mert egyedül nem tud eltartani szoval a pénzrol volt szo állandoan de amikor dolgoztam a pénzt nem tudtam megállitani mivel állandoan elvett belölle az övét rakta fére amiröl soha be nem számolt vagyis nem tudtam amig ra nem jottem hogy titkolozik elottem.A másik meg soha nincs élet célja ,nem beszélget a kikapcsolodás a játék és engem olyankor nem is hall mert a játékba merül bele ,én nagyon megelégeltem és elkoltöztem a szüleimhez azután hivogatott telefonon de egy nap beszélgetésunkböl is veszekedes lett a vége mivel azt vágta a fejemhez hogy kevés a pénze es nem tud eltartani engem én meg a fejéhez vágtam akkor fejezzuk be és többet ne veszekedjünk egy hete telt el azota én nem hivom ő nem hivott nem keress és most fáj egy picitt de ugy érzem érdekbol szeretett.Ezekre szeretnék tanacsot vagy bár mit kérni hogy mi tévő legyek ezután. Udv Meli

Kedves Doktornő,

Nincsen motivációm, egyszerűen elfogyott és jó ideje próbálkozom azzal, hogy találjak, de nem találok olyant ami meg is mozgatna, tettekre sarkalna. Több mindenre vágyom, de semmire sem annyira, hogy tegyek érte, inkább csodára, sültgalambra várok.
Hogy a nagyobb dolgokat említsem, szeretnék társat, önálló otthont, új ismereteket, de ezek mindegyike volt már az életemben, örömmel is töltött el amikor megvoltak és nagyon jó lenne, ha ismét lennének, de hogy tegyek is érte, na az már nem megy. Ismerőseim azt mondják, olya vagyok mint aki leélte az életét, aki sokat megtapasztalt és ennyi elég is volt az életből.
A vágyak mellet, hogy “jó lenne ha lenne”, valóban sokszor csak arra vágyom, hogy hagyjanak békén, csendre, nyugalomra vágyom, már a beszélgetést is feleslegesnek tartóm, nem is szeretek. Valahogy meguntam az életet, de úgy mindent az apró dolgoktól a nagy dolgokig. A motiváció mellet talán hitem sincs, úgy semmiben, leginkább azt gondolom, hogy felesleges dolog az élet, köszönöm megtapasztaltam, ennyi elég volt belőle. De mégis élek, itt vagyok, fizikálisan egészséges vagyok teszem a napi dolgaimat, amiket igyekszek feldobni, színesíteni a napjaimat, de úgy, hogy a legkevesebbet keljen tennem bármiért is és nem is tudom, hogy lehet-e bármi, vagy bárki, ami motiválhatna. Mit gondol?

Kedves Doktornő!
A véleményét szeretném kérni az alábbiakban mint kívülálló és mint szakember.
13 éve vagyunk egy pár a férjemmel, 2 éve vagyunk házasok és van egy 1,5 éves gyönyörűséges kislányunk.
A férjem a nagyszüleivel szoros kapcsolatot ápolt, úgy kívánták a nagyszülők, hogy a házuk telkük a férjemé legyen, eltartási szerződést kötött velük, jogilag ez volt a legkedvezőbb megoldás. Ezt a férjem családja nem nézte jó szemmel, jöttek a rosszindulatú megjegyzések stb.. Amikor a kislányommal állapotos lettem, a nagypapa elhunyt, a nagymama olyan állapotban volt 85 évesen, hogy ápolásra szorult és ragaszkodott ahhoz, hogy itthon maradhasson, így a férjemnek munkahelyén fel kellett mondania, mert az ápolást ő végezte. Látván az állapotát tudtuk, hogy nem lesz ez hosszú távú, a nyugdíja bőven fedezte a költségeinket, nem egy házban éltünk, ő az udvaron lévő összkomfortos melléképületben.
Gőzerővel elkezdtük felújítani azt a házat amibe a babát vártuk, külön a nagymamától.
Az én családommal a férjemnek nagyon jó volt a kapcsolata mindig, anyukám szinte a fiaként kezelte, példaértékű volt.
Segített is bennünket nem is keveset és ez kölcsönös volt. A férjem szülei nem igazán voltak együttműködők.
Közelgett a szülés ideje, próbáltuk a mamát rávenni, hogy idősotthonba vagy ápolási osztályra költözzön. Egyszer el is határozta magát, hogy megy, aztán az utolsó pillanatban megtorpant, nem volt hajlandó elmenni.
Ekkor anyukám megharagudott a férjemre, hogy ezt miért hagyja, meg hogy a mama ott befolyásolja ahol tudja.
A helyzet nem változott és a festő pont akkor végzett a házban mikor megszületett a lányom. Mivel a takarítás hátra volt, ezért kénytelen voltam anyukámékhoz menni a babával. Kértük anyukám, hogy segítsen takarítani, hogy mielőbb hazamehessünk, erre azt válaszolta, nem enged hazamenni(olyan hisztérikusan viselkedett, sosem láttam még így). A férjem határozottan megmondta neki, hogy ezt nem szabhatja meg, nem volt udvariatlan nem kiabált csak határozott volt. Nem is segített, arra hivatkozva, hogy nem fogok tudni ellátni egy babát meg egy öreg nénit. Erről szó sem volt soha,hogy én ápoljam őt. Onnantól kezdve kerülte a férjem, nem köszönt neki vissza, botrányosan viselkedett. Mindenkinek azt mondta, hogy a férjem kiabált vele, tiszteletlenül viselkedett. Teljesen kifordult magából, nem vette figyelembe azt, hogy én mit akarok, csak arra összpontosított, hogy ne tudjak hazajönni a férjemhez. Nekem bőven elég lett volna a babával való új helyzet, hisz első baba, nem még ilyen stressznek kitenni minket.
Látván a helyzetünket, végül anyósom takarított ki a férjemmel, hogy haza tudjunk menni. Hogy ne történjen újabb jelenet, akkor mentünk haza a kislányommal, amikor nem volt otthon anyukám. Ez után egy jó darabig az én családom felénk se nézett, csak az én nagymamám jött sűrűn látogatni minket.
Pár hónapot élt itt a férjem nagymamája, aztán kórházba került a rohamosan romló állapota miatt. Már haza jönni soha nem fog. A férjem azonnal munkába állt, az életünk a normális kerékvágásban folytatódott.
A helyzet annyit változott azóta (pedig több, mint egy év eltelt), hogy anyukám visszaköszön a férjemnek, de beszélni nem nagyon beszélnek. Velem nagyon érezteti, hogy nem bízik meg bennem, sosem dicsér, folyton azt érezteti, hogy a gyerek nevelés milyen nehéz. Pedig szépen csinálom a dolgom, vezetem a háztartást stb..
Én úgy érzem, azóta sem dolgoztam fel ezt az egészet, folyamatosan őrlődöm, hogy mit rontottam el és rossz anyának gondolom magam. A férjemnek és nekem is olyan érzésünk van, hogy nem tudunk megfelelni semerre, fekete bárányok lettünk. Viszont a kapcsolatunk egymás iránt nagyon erős, talán erősebb mint valaha volt.
Jövő évben terveznénk egy tesót a lányunknak, félek anyukám részéről abból is felháborodás lenne.
Mi lehet vajon a megoldás? Mit rontottunk el? Elnézést kérek, ha hosszúra sikeredett az iromány. Nagyom köszönöm a válaszát, további szép napot, minden jót kívánok!!!!

Jó napot kívánok!
Apa, vagyok és egy olyan problémám volna , hogy van egy 13 éves nevelt lányom egy 2 éves lányom ami közös a feleségemmel és most jön a harmadik gyermek!

A 13 éves lányom megváltozott nem rég még babákkal játszott és telefonon külömböző játékokkal de mostanában csak a facebook es egész nap nyomkodja ha fel kel az az első és kaja közben meg van mikor éjfélkor is! Sokat fényképezi magát ami gyanús lett de a feleségem azt mondta normális. de ennek ellenére feltörtem a book.ját és kiderült egy kb. 17-18 éves fiúnak küldi a képeket és van köztük meztelen kép is a fiú is küld nrki9 meztelen durva képeket és nem tudom mit tegyek !!!!

Az anyának sem mondtam még hogy mit találtam mert biztos kérdőre fogná de nem tudom hogy reagálna hogy kiderült. Főleg hogy én törtem fel a book.ját ..

tanácsot szeretnék kérni mit csináljak??

előre is köszönöm.

Kedves Melinda!
Másfél éve dolgozom jelenlegi munkahelyemen- ketten. A főnök nőcsábász hírében állt, olyan szépfiú fajta , nagy dumás, és ő is sokszor hangoztatja ezt, büszke rá. Nemrég elvált, szerintem “száll virágról virágra”. Nekem boldog párkapcsolatom van és valahogy emberileg próbálok mindig hozzáállni a főnökömhöz. A munkánk sajnos elég “rossz stílust” képvisel. Nem ezt próbálom benne látni, – elfogadom ilyennek – hanem azt, hogy ő valaha rendes volt, és csak a munka tette ilyenné amilyen, vagy talán sohasem csak én akarom ezt hinni? Én tartom a távolságot és Ő is. Szerintem tiszteletben tartja a kapcsolatomat, illetve én is úgy viselkedem nehogy félreértsen valamit. Jó a munkakapcsolatunk mindent meg tudunk beszélni, én próbálom kedvesen terelgetni a magánéletében is. Mikor problémám, aggodalmam, valami meglátásom van egy dologgal kapcsolatban leírom e-mailbe neki, (sajnos szóba nem tudom úgy a gondolataim összeszedni, és amúgy mindig félbeszakít -már próbáltam.). A lényeg, hogy kedvesen, nem sértően leírom neki a meglátásaimat főleg a munkával kapcsolatban, de soha nem ír vissza, semmit nem reagál. Másnap ha találkozunk egyikünk sem hozza szóba a levél tartalmát, olyan mintha semmi nem történt volna. Ugyanakkor azt érzem, azt tapasztalom, hogy számít rám, bízik bennem, elfogadja a véleményem, szeret velem dolgozni, látja, hogy nagyon “normálisan” állok a dolgokhoz mindig minden körülmény között, akármilyen is, sosem hagytam még cserben és ezt tudja – pedig megérdemelte volna (ezt használja ki?)nagyon sok mindent letettem már az asztalra mind emberileg, mind a munka területén, megkockáztatom: szerintem tudja, hogy sok veszíteni valója lenne velem, őszinte, naiv, becsületes fajta nő vagyok. Volt olyan, hogy azt vettem észre, a “levelem” alapján működik (nem beszélünk róla, de változtatott – kicsit), néha meg szinte semmi reakció. Ilyenkor úgy érzem semmibe sem vesz, nem érdekli a mondanivalóm, Inkább az a hitegetős fajta emberke. Ha kiborulok, ígérget, -már 2* felmondtam, de mindig sikerült megegyeznünk- Inkább ő engedett a “követelésemnek” , láttam igyekszik, (volt már, hogy megvalósított dolgokat) aztán ahogy lenyugszom ő is mintha “elfelejtené a dolgokat.” nem tudom mit csináljak hozzam szóba? vagy hagyjam? Kihasznál? – bár az sem állna távol tőle. Nagyon rossz érzés, hogy “nem foglalkozik” a leveleim megválaszolásával!! konkrétan válaszra sem méltat, arra vár én hozzam szóba ha találkozunk? Miért csinálhatja? Igazából nem is érdekli, hogy én mit akarok? Válaszát előre is köszönöm.

Kedves Doktornő

Nem tudom, hogy birkózzak meg az elutasítással és a közönnyel. Volt párom egyszerűen nem veszi fel a telefont, nem keres, pedig egy mély depresszió közepén hagyott el. Akármennyire megértem, hogy neki nehéz volt velem, és hogy menekülni akart attól a rosszkedvtől és frusztrációtól, amit én okoztam neki, de agyon nyom, hogy akivel közös életet terveztem alig fél éve, már másik nővel van, és egy pillanatra sem érdekli, élek-e még. Annyian mondták már hogy nézzem az ő szemszögét, de hiába értem meg, ettől nekem nem könnyebb, és úgy érzem, bele fogok őrülni. Van bármilyen elfoglaltság, könyv, tanács, amivel tovább tudnék lépni ezen?

Köszönöm!
Éva

Kedves Doktornő!
Tavaly ràjöttem, jogy a fèrjemnek viszonya van, akibe bele is szeretett. 3 hètre elköltözött egy ismerősèhez, de közbe fűzött engem tovàbb, hogy nem akar elveszíteni engem es a kisfiúnkat se.
Aztàn vègett vetett annak a kapcsolatnak es visszajott hozzank.
Tegnap megint ràjöttem, hogy viszonya van. Èrzelem mentes dúrva vad sex, amit itthon tőlem nem kap meg.
Megint könyörög, hogy nem akar elveszíteni. Mert megbànta es lemond èrtem erről a beteges vàgyàról.
Szinte minden nap sexelünk, de semmi dúrvulás. De ezek szerint neki ez nem elèg, pedig a szex jó köztünk.
Most en semmit nem èrzek, mintha minden mindegy lenne, de nem tudom mi lesz a jövőben.
Ha nem bocsàjtok meg es adok mèg 1 esèlyt talàn a gyerek sínyli meg? Es en amugy szeretem őt, jól bànik velünk es tudom hogy ő is szeret.
Ha megbocsàjtok egy hülye liba vagyok, akit akkor csak amikor akar?
Tudom, a helyzetet nem tudja megoldani, de mègis mit javasol?
Több mint tiz eve egyútt vagyunk màr ès règen nem voltak ilyen beteges vàgyai

tisztelt Doktornő,én 4éve élek távkapcsolatban.rossz házasságban éltem,de a férjem meghalt,és utána egy társkeresőn találtam rá a páromra.egy igazán tiszteletadó,segitőkész férfiről van szó.500km választ el tőle.kéthetente jön hozzám,van úgy hogy csak egy fél napra.negyedévente meg én megyek hozzá,de az édesanyja nem igazán örül nekem.a párom sohasem volt nős.az ismerkedésünk elején leszögeztük a házasságot,legalábbis én ragaszkodnék hozzá,mivel templomba járó ember vagyok.az elején még a párom is lelkesedett,meg tervezgetett,de mostanra ez teljesen meg szűnt.nem tudom mit tegyek,mert elveszíteni nem szeretném,de már kezdek belefáradni ebbe a távkapcsolatba,mert a problémáimat,vagy a minden napi örömeimet csak a macskámmal tudom megosztani,de ez nekem nagyon kevés.úgy gondolom,hogy a felelősség vállalás nem az erőssége a páromnak.nagyon szeretem őt,de olyan mintha csak egyoldalú lenne ez a rajongás.de ez annak is köszönhető,hogy én a házasságomban nem kaptam meg azt amit tőle megkapok.mindig szépen beszél velem,és tisztel,gondoskodó.olyan a részéről a hozzáállás,mintha csak egy feladat lennék,amit meg kell oldani,és aztán megy tovább.nem tudom mi tévő legyek.elveszíteni sem szeretném,de már teher is a hétköznapi társtalanság.kérem a szakszerű válaszát.köszönöm.

Kedves Doktornő!
Nekem van egy exem akivel 3hónapja ,hogy szakítottunk. Az a baj, hogy én még mindig nagyon nagyon szeretem pedig új barátnője van már! Egyszerűen nem tudom őt elfelejteni és vissza akarom őt kapni mindenféleképpen! Nem tudom szavakba leirni, hogy mennyire boldog voltam mellette. Minden kis porcikáját imádom úgy ahogy van,az egész természetét. Mindig is ilyen fiura vágytam külsőleg és belsőleg is! Úgy érzem ő teljesen nekem van kitalálva! 1évig voltunk együtt és nagyon jol meg voltunk volt egy apro kis hibám ,hogy annyira szerettem és minnél többett vele akartam lenni de ő a munkája miatt nem nagyon ért rá. Én ezt elfogadtam de ahogyan ő fogalmazott sokat hisztiztem mint pl azért mikor ott voltam vele sokszor nem akartam haza menni vele akartam még maradni de neki mindig dolgoznia kellett. Mikor esténként találkoztunk csak pár orára és neki haza kellett mennie mert másnap munka volt és korán kellett kelnie,akor is úgy mond volt “hiszti” h nem akartam ,hogy hazamenjen ezért direkt nem indultam haza mikor azt mondta ,hogy na gyere most már mennem kell. De ezek nem voltak olyan nagy hiszti kitörések mert 2.vagy 3.szavára már indultam is utána ,hogy na jó akkor menjünk.de ezek az úgy mond hisztik nem voltak mindennaposak és nem is voltak durvák csak én hülye többet akartam belőle. 2015novemberig minden okés volt tényleg jol megvoltunk mert csak ez volt az apro hibám de mindig olyan jokat eltudtunk beszélgetni,nevetgélni stb azért láttam rajta h szeretett ki is mutatta! aztán november környékén eltünedezett volt mikor napokig nem irt es én ettől teljesen bepánikoltam ,hogy el fog hagyni! Aztán mondogatta is, hogy neki ez nem fog menni tul sokat dolgozik nincs ideje egy kapcsolatra értsem meg egyedül akar lenni. Én hiába mondogattam ,hogy ez engem nem érdekel ,hogy kevesebbet talizunk nekem ő kell! Aztán mondta, hogy de hogy nem érdekel hisz folyton hisztizel neked egy olyan pasi kell aki sokat tud veled lenni de én sajnos nem érek rá egy kapcsolatra . Én mondogattam neki,hogy ez nem igy van nekem ez jó nincs hiszti igérem. Aztán még nem szakítottunk csak szakitani akart velem viszont hébe-hóba eltűnt és nem irogatott. Én probáltam megbeszélni ezt vele oda mentem a háza elé és élőben beszélgettünk erről, hogy hogy legyen mit akar? Azt mondta nem tudja még minden olyan kusza majd gondolkozik meg látja még. Irt is aznap mikor oda mentem hozzá mert előtte el volt tűnve. Irta, hogy milyen jó volt látnia csinos és aranyos voltam.most beletekerek egy kicsit a mesélésbe hisz igy nagyon hosszu lenne. Tehát a lényegre török. Szoval februárban sikerült átbeszélni a dolgokat,hogy nem szakit velem ha nincs hiszti ő úgy benne van! Mondtam neki,hogy jo jó én ebben benne vagyok nem lesz hiszti igérem be is bizonyitom! Majd oda adta a nyakláncát bele a nyakamba amit nagyon imádott mint ha az egy zálog lett volna mintha azt akarta azzal jelezni ,hogy itt vagyok neked te az enyém vagy! Mikor felmentem hozzá be is bizonyitottam, h nincs hiszti nem nyafiztam ohh ne én nem akarok haza menni! De sajnos a munkája miatt szinte nem is tudtunk már talizgatni úgy mint rég. Azzal rontottam el az egészet ,hogy mikor igy nagyon eltűnögetett akkor nagyon sokat hivogattam nagyon sokszor irogattam neki h kérlek jelentkezz és őt ezek nagyon nagyon de nagyon idegesitették h úgy mond folyton zaklatom h tárgyaláson volt sokszor és csak azt hallották h csörög csörög folyton a telója tehát nem hagytam őt békén, de csak azért mert akkor nagyon be voltam pánikolva és nem akartam,hogy elhaggyon azok nekem próbálkozások voltak és nem akartam ezzel rosszat neki! Benne ezek a rossz emlékek annyira megragadtak, hogy az utobbi időnkben ez volt av vita ,hogy én ne zaklassam már őt,hogy mikor megbeszéltük még februárban ,hogy nem fog velem szakitani akkor ez kb 2honapig tartott és úgy ,h az utolso honapban megint eltünözgetett és mondta, h neki ez nem megy ennek semmi értelme tényleg szakit velem! Áprilisban szakitott velem olyan 20on valamennyi körül . És amit én akkor nem tudtam ő pár napra rá 29.-én összejött egy másik lánnyal pontosabban az elöttem lévő exével. Májusban oda mentem hozzá ezt megbeszélni és mondtam neki, hogy átgondoltam a dolgokat tudom jol, hogy hibáztam ha tehetném vissza mennék és mindent máshogy csinálnék.megbántam! Fogalmam sincs,hogy mért hisztiztem talán azt hittem ,hogy ezzel elérek valamit, hogy többet legyen velem.de aztán rájöttem, hogy ez hülyeség ő egy dolgozo ember ráadásul vállalkozása van ezért még jobban nem ér rá mint más emberek hisz azt neki fent kell tartani igy tehetek én bármit akkor sem tud sokkal többett velem lenni. Arra is rájöttem, hogy minek hisztiztem én ha egyszer ahoz képest elég sokat tudtunk találkozni és ő is nagyon sok mindent megtett ,hogy lásson! Mindent megbántam és akkor jöttem rá, hogy igen nagy hülye voltam el tudom tényleg őt igy is fogadni ,hogy sok a munka csak könyörgöm maradjon mellettem ! ezt mind mind elmondtam neki ,h ha adna még egy esélyt bebizonyitán, hogy ma már máshogy látom a dolgokat eszem ágába se lenne elkövetni ezt még 1x és beakarom neki bizonyitani ,hogy mi ketten milyen jol meglennénk hisz ha nem voltak hisztik mi nagyon jol megvoltunk hogy ez az egyetlen kis hibám volt de úgy gondolom, hogy ez nem akkora nagy hiba ,hogy ne tudnám kijavitani és folytatni ezt a kapcsolatot. De mikor már ezt elmondtam neki akkor kideült ,h ez már késő volt hisz ott helyben derült ki, hogy neki már új barátnője van. De ennek ellenére azt mondta majd meglátja még gondolkozik rajta de nem igér semmit azt mondta 1honap mulva majd felkeres és hogy majd ir hogy mi a helyzet..Hát teltek a napok és láttam a közös képüket ,hogy ők milyen jol megvannak.majd felhivtam és 2orán át beszélgettünk megbeszéltünk mindent nyugodtan és mindenre választ kaptam. Nagyon jó volt vele beszélgetni tök aranyos volt. Mondta, hogy voltak szép idők velem és jó volt meg minden de probáljam elfejteni. Mondta hogy ő nem ideges rám meg semmi hiszen nagyon jol megvoltunk.Ott tartunk,hogy én a mai napig nem tudom elfelejteni minden percben gondolok rá nem akarom feladni vissza akarom kapni még úgy is ha tudom ez esélytelen,de ott van bennem az a picike remény,hogy talán ők egyszer szakitani fognak mert tényleg nem össze illő pár ő még tul gyerek,tul kislány hozzá. Mi nagyon sok mindenben hasonlitunk de tényleg. Most van 2segitségem is akik segitenek vissza szerezni nekem az egyik a legjobb barátmőm a másik az exemnek a nagybátyja akivel a mai napig beszélgetek és ő sem érti ,hogy mért szakitott velem hisz állitolag én jobb nő vagyok nála. És az ő elmondása szerint mert ők amúgy együtt dolgoznak és nagyon szoros a kapcsolatuk ahogy ő látja a kivülről a dolgokat ő szerinte nem fog sokáig tartani ez a kapcsolat pár honap és ,hogy szakitanak és hogy most már az exem mitha már nem is lenne úgy oda a barátnőjéért ugy mint az elején! És hogy már sokkal ritkábban taliznak. Ezt ő tudja jol hisz éjjeln-nappal folyamatos együtt dolgoznak..azt szeretném megkérdezni, hogy ön hogy látja a dolgokat? Van még remény? Mit gondol erről az egészről? Vajon ha kitarto vagyok vissza szerezhetném még őt?
Válaszát előre is köszönöml

Kedves Melinda!

Van egy kis fennakadas a kapcsolatomban es tanacsra lenne szuksegem!
50 eves vagyok, az elettrsam 37. valsagban van a kapcsolatunk, pedig 7 honap ismerkedes utan 2 honapja osszekoltoztunk! A parom szerint abnormalis, hogy ennyi idosen naponta 2-3 alkalommal is szeretnem megolelni, megcsokolni es heti 2-3 alkalommal vagyom a testi kapcsolatra is! az elso 2 honapban nem voltak ilyen problemaink, de az ido teltevel ez mar egyre rosszab! Nem igenyli az olelest es szerinte abnormalis, hogy ebben a korban az emberek csokolozzanak. Az egyuttlet is elegendo lenne heti max. 1 alkalommal! Aktiv ferfinak erzem magam es szuksegem van a testi kontaktusra is a lelki mellett! Elozo hianyaban viszont nem mukodik nalam a masodik sem!
Valoban abnormalisak a vagyaim?

Koszonettel, Gyula

Kedves Doktornő!
19 éves vagyok, és mostanság elég stresszes az életem. Kb. egy-másfél hónapja elalvás előtt kiesik pár óra, és olyan dolgokat csinálok, amikre nem emlékszem, találkozót szervezek le, átöltözök, ilyesmik. Álmomban is beszélek állítólag nagyon sokat, és össze-vissza forgolódok. De nem mászkálok, nem járkálok ki sehova éjszaka amíg alszom. Ennek mi lehet az oka?

T. Doktornő!

Nevelt lányom problémájában kérem a segítségét. Ő 15 éves lesz az idén, de már kb két éve előjön ez a probléma kisebb nagyon szünetekkel viszont egyre intenzivebben. Mindent elvesz kérés nélkül, mindent felbont megkóstol, titokban beleeszik, beleiszik. Mindene megvan ami kellhet , közepes szinvonalon élünk. Nem kell hiányt szenvednie, nincs eltiltva semmitől. De mindent amit csak lehet otthon elvesz, ellop akár tőlem akár az apjától akár a testvérétől. Nem ismeri a kérést..csak a titokban “lenyúlást”. Már teljesen kikészülünk. Nem merjük elengedni sehova nehogy lopjon, vagy a boltba inkább nem küldjük el nehogy elvegyen valamit. A konyhában titokban felbontogatja a zacskós dolgokat, borsó, rizs mit tudom én mi és nem tudjuk miért…beleeszik vagy nem tudjuk…ugyanis letagadja. A fürdőszobában bármihez hozzájuthat , mindegyikünk dolgai ott vannak…ha kellene valami mondjuk tőlem elkérné és odaadnám, de nem ő nem…inkább ellopja és beteszi a párnája alá. Teljesen megőrit már minket, nem tudunk vele mit kezdeni,. Az ennivalót rendszeresen titokban dézsmálja mintha nem ehetne amikor csak akar. Nem merjük itthon magában hagyni, őrizzük a nyári szünetben is…
A másik hazudik és hazudik és hazudik, szinte minden szavával. Mindent megpróbáltam már de nem tudom meddig tudom ezt tolerálni, és teljesen tanácstalan vagyok mit tegyünk. Olyan mintha ő ezt fel se fogná, vagy nem értené. Egyébként is fura kislány volt mindig…nekem mint laikusnak olyan mintha a 15 éves testében egy kb öt hat éves kislány agya lenne, egy öt hat éves felfogásával. Szinte semmit nem lehet rábizni, semmit nem tud megcsinálni mintha nem értené a dolgokat. Alapvető dolgokat nem ért, nem lát át..nagyon fura. Kérem tanácsát, köszönettel: K.Zita

Kedves Doktornő!Tanácsát szeretném kérni.Van egy 4 éves fiam.Tavaly az édesapjával külön utat választottunk.Azóta páros hétvégéken nála van.A többi napon nálam.Neki is,és nekem is lett új párunk.Én időközbe férjhez mentem.De az a helyzet hogy a gyerek azóta még szófogadatlanabb lett.A férjem próbálja egy kicsit fegyelmezni,meg én is,de nem túl nagy sikerrel.A helyzet az hogy szerintünk neki van már tekintélye a fiamnál,de a fiam nem bízik benne.Nálam meg fordítva.Bízik bennem,de nincs tekintélyem.Ha meg is győződik arról,hogy azzal csak árt magának,amit épp csinál,akkor is csinálja tovább.Nem tudom mit tehetnénk.Néha vannak rémálmai,hogy bántja a párom.Pedig azon kívül,hogy néha a fenekére csap amikor olyat csinál,vagy büntetésből elveszi a játékot,amivel épp rosszat csinál,Például folyton neki megy ajtónak a motorral.Ha megkérjük,hogy rakodjon össze maga után mert már este van.Csak ilyen apróságok,és szinte semmiben nem fogad szót.Mit csinálunk rosszul?Mit tehetnénk hogy változzon ez a helyzet?Mivel októberbe jön a kistestvére is.Kérem segítsen,mert tanácstalanok vagyunk.Köszönettel:Erika

Kedves Doktornő! Segitsegre lenne szuksegem. 20 eves vagyok es 15 eves korom ota vagyok kapcsolatban. Parommal mar 3 eve egyutt elunk es lassan 1 eve hogy egy helyen dolgozunk. Tobbszor is elofordult hogy megkedveltem mas fiukat. Az alatt az ido alatt nem tudtam normalisan, parkapcsolatra meltoan viszonyulni a paromhoz (nem volt hozza kedvem stb). Majd a hirtelen fellangolasok utan, mikor mar nem volt egy masodik szemely az eletemben, ujra paromkent tudtam ra tekinteni. Felrelepesekrol szo sincs. Felek hogy egyszer azon kapom magam hogy elmultam X eves , van ket gyermekem es semmi fiatal korom nem volt (mert hogy kikapcsolodasrol, baratnos bulikrol e miatt szinte teljesen le kellett mondanom, 14 evesen nyilvan szuleim nem engedtek el). Szexualisan is o az egyetlen. Nem egyszer fordult mar elo velem ez es igy nem szeretnek elni, es ot se szeretnem ezzel megbantani. Egyebkent egesz jo a kapcsolatunk ezeket az idoszakokat leszamitva. Nem tudom mit tegyek es hogyan kezeljem ezt a helyzetet. Szeretnek ujra szerelmes lenni es egyben a fiatal koromat is elni. De attol tartok a paromba nem valoszinu hogy ujra bele tudok szeretni. Szeretem de nem szerelembol. O is szeret de mar o sem ugy mint regen.
Elore is nagyon koszonom a segitseget.

Kedves Doktornő!Maga szerinted depressziós vagyok?Önértékelési zavarom van,a körülöttem lévő személyek illetve a családom miatt.A barátaim kihasználják a segítőkészségemet és a kedvességemet,bezzeg ha nekem van valami panaszkodni valóm van,meg sem hallgatnak.Beleszerettem egy olyan emberbe,akivel soha semmiféle kapcsolatom nem lehet,mivel nem is magyar az illető és 7 évvel idősebb nálam,én 15 vagyok.Nem lelek semmiben sem örömet,csak az írásban,olvasásban és a zene hallgatásban.Mindenki lebecsül engem,piszkálnak,nem fogadják el az igazi énem.Tönkretesznek az emberek.Két személy van akiben megbíznék annyira,hogy bármit elmondhassak nekik,de nem akarom a problémáimmal terhelni őket.Minden napot átsírok,legfőképpen este.Vagdosom kagam,s legszívesebben meghalnék.Előre is köszönöm a Válaszát!

Kedves Doktornő!
Van egy 6 éves kislányom aki pár napja borzalmas hisztibe kezdett mert menni kellene a nagymamához a nyári szünetbe és ő nem akar!!!Indokolni nem tudja hogy miért nem akar menni csak annyit mond hogy hiányzik az anyukája és velem akar lenni!!!Látszik rajta hogy nagyon bánatos és attól félek a kis lelke sérül!Rontok a helyzeten ha minden félképpen elviszem és pár napot ott marad vagy próbáljuk úgy megoldani hogy neki jó legyen!?
Válaszát köszönöm!
Üdvözlettel.Petra

Kedves Dr. Nő!

Szeretnék tanácsot kérni…
Hónapok óta gyötör az agresszív kényszergondolat. Van amikor csak pár msp-re jön elő bennem a gondolat,de van amikor percekig-óráig tart. Napközben is néha rám jön,de este gyakrabban. Mindig attól félek,hogy bántani fogok valakit álmomba,hogy kárt okozok neki vagy megölöm,úgy,h nem is emlékszem rá és ha reggel felkelek akkor veszem majd észre,hogy mit tettem. Már rettegek elaludni.. Tegnap este is már zokogtam,hogy én ezt nem bírom és nem tudok így tovább élni. Nem tudnék a légynek se ártani,főleg nem annak,akiket szeretek vagy éppen mellettem vagy egy lakásban alszom velük. Egyszerűen nem tudom,hogy ez mitől jön ki és hogyan tudnám normálisan kezelni. Próbálok róla nem tudomást venni,de nem mindig sikerül. Néha már úgy érzem,hogy nincs erőm tovább küzdeni vele és inkább megakarok halni,minthogy bárkinek is ártsak. Rettegek,hogy egyik reggel erre kelek fel és börtönbe fogok kerülni,pedig jól tudom,hogy ezek a gondolatok nem én vagyok.

Ugye nem mehet át tettlegességbe ez a gondolat? Nem érzek rá késztetést,semmit. Egyszerűen csak szörnyű átélni és hatalmas félelmet kelt bennem ez a dolog meg szorongást.

Van erre esetleg valami gyógyszer vagy gyógymód ami segíthet vagy kicsit elviselhetőbbé tenné ezt a dolgot?

Mi válthatja ezt ki folyton belőlem és hogy tehetnék ellene?

Válaszát előre is nagyon köszönöm!
Szandra

Kedves doktornő!
Egy hölgy ismerősöm szavaival folyamatosan bántja közös ismerősünket (szinte állandóan) e szemében hízeleg és ezt már nagyon nehezen viselem.
Mit tegyek? megmondjam? Olyan szinten álságos, hogy félek alul maradok, de úgy érzem mégis tudnia kellene, hogy kígyót melenget a keblén.
Segítségét nagyon köszönöm!

Kedves Doktornő!
Egy különös problémával fordulok Önhöz és nem tudom biztosra, csak sejtem, hogy ez pszichológiai eredetű. 20 éves vagyok és soha nem bírtam elviselni, ha valaki a hasamhoz ért. Persze ennyire azért nem tragikus a helyzet, de nem szeretem, ha simogatják, azt viszont, ha be akarja nyomni valaki, azt tényleg nem tudom elviselni. Elég kellemetlen szituációba keveredtem, mikor a nőgyógyász a vizsgálat során ki akarta tapogatni a belső szerveimet a hasamon keresztül, de nem tűrtem el és megkértem, hogy inkább ezt a részt hagyjuk ki. Elküldött ultrahangra, hogy azért mégis legyek megvizsgálva, de nem volt semmi probléma. Az ultrahangot is nehézkesen bírtam, mocorogtam közben meg minden. Kérem ha erre van valami megoldás amit fejben el lehet intézni, segítsen, mert nagyon kellemetlenül érzem magam akárhányszor nőgyógyásznál járok.
Előre is köszönöm válaszát.

Kedves Doktornő!

23 éves lány vagyok. Annyira utálom magam!Csúnya vagyok, kövér vagyok (sose voltam piszkafa, de a fogamzásgátlótól nagyon meghíztam)a munkahelyem sem az igazi, a párkapcsolatomban is problémák vannak…Egyre többször van rossz kedvem, igazából semmihez nincs kedvem, erőm…Régen szerettem rajzolni, de már ahhoz sincs kedvem.Annyira rossz, hogy mindenki szebb meg jobb nálam, bennem semmi szerethető nincs, ezért is nincs sok barátom, csak 2.Nem járok nagyon sehova, nem akarok emberek közt lenni, nem szeretek.Régebben szerettem bulizni járni, de most már csak szégyenlem magam ha belépek akárhova is….Úgy érzem mindenki lenéz, átnéz rajtam, egy senki vagyok.Nem vagyok fontos senkinek sem.Szerintem fel sem tűnne senkinek, ha eltűnnék.Még a barátomnak sem, pedig együtt élünk.majdnem 3 éve vagyunk együtt de havonta ha 1x szexelünk….ez is biztos miattam van, már nincs kedve hozzám érni…vagy inkább nincs gusztusa hozzám érni…Annyira rosszul vagyok, bár ezt változó , néha fent néha lent.De most nagyon lent vagyok.Nem szeretek élni, jobb lenne nyugodtan a föld alatt…Van valami bogyó amitől ha csak egy picit is jobban érezném magam?Vagy mit tegyek?
Köszönöm a segítséget!
Egy elkeseredett lány.

Kedves doktornő! Elég kellemetlen dologgal fordulok önhöz…28éves nő vagyok,egy 10éves fiú gyerekkel és 6honapos terhesen..ma a második napja hogy férjhez mentem..nászéjszaka nem volt meg tartva mert a férjem elaludt..itt vagyok a második napon és ugyan az a nagy semmi..ő elalszik még egy filmet sem tudunk megnézni én meg gubbasztok magamban hogy mi a baj velem most is a sírógörcs kerülget..már nem vagyok elég vonzó?nászéjszaka sex nélkül?na meg utána sem?nem értem pedig jól megvagyunk a párommal mégis ugyérzem hogy elhanyagol ilyen téren..állandóan elalszik persze reggel probálkozna amikor én a legjobban aludnék de akkor nekem nincs kedvem hozzá hisz miatta vagyok fent éjjelig ő meg nyugodtan alszik..két hét szabin van az esküvő után és még sem használjuk ki hozzá teszem hogy nem csinál olyat amitől úgy lefáradna az ember..az első fiam nem tőle van most jön a közös..úgy érzem nem fogom bírni ezt az apáca életet ő 31éves mégis olyan mint a 60évesek..folyton arra gondolok hogy ha megszületik a pici mi lesz én éjjelezek stb ő meg nyugodtan alszik..folyton azt mondja hogy mennyire szeret de sajnos nem úgy érzem különben miért nem nyúl hozzám?azt hogy féltene hogy hat hónapos terhes vagyok nem hiszem mert azt már megbeszéltük hogy ha valami nekem nem jo úgy is mondom..most mégis úgy érzem elhanyagol..ennyire nem lehet vki önző hogy még a nászéjszakán is alszik nem?!nem tudom de mit is mondhatnék neki?elhanyolsz stb??azt meg erőltetettnek érzem ha utána egyből kezdene ahhoz nem lenne kedvem..csapdában érzem magam 😭

Jó estét! Lenne egy kérdésem. Hogy ha magamba folytom a sírást,és nem beszélek arról ami miatt sirnek azt is magamba folytom,mi lesz a végeredménye?? Nem fogok én egyszer megőrülni?? Remélem a neten keresztül kapcsolatba tudok lépni magával,szükségem van magára!! 😕🙂

Kedves Doktornő!

22 éves lány vagyok, főiskolás. Párkapcsolati problémával fordulok önhöz.
Még szűz vagyok. Van most egy fiú akivel testileg úgy érzem nagyon jól működne a dolog viszont sok minden zavar benne. Főiskolát végzett értelmes fiú, de mégis kicsit úgy gondolom primitív.
Csalódást okozott például azzal, hogy nézi az Éjjel nappal Budapest című sorozatot, vagy hogy elég sokat néz tv-t. Tehát röviden fogalmazva attól félek, hogy hosszú távon megbánnám, de most elvakít az, hogy szexuálisan már nagyon nyitott lennék a dologra. Ő viszont nem tudja, hogy mi a helyzet, azt hiszi egy komoly lányra lelt akivel hosszú távon tervezhet. Viszont én nem érzem, hogy igazán egymásnak valók lennénk. Testi vágyat érzek.
Mondanám azt, hogy “majd lesz jobb” de sajnos eddig elkerült a szerencse.
Felmerült bennem, hogy valami probléma van velem, hogy ennyire nehezen jönnek össze a dolgok ilyen téren.
Érdekelne, hogy mi erről a véleménye.

Előre is köszönöm a válaszát,
Eszter

Kedves Doktornő! Segítséget szeretnék kérni azzal kapcsolatban, hogy ki az aki segítene tudna a problémámon. 18 éves vagyok, mindenem megvan amit kívánhatna az ember: tehetséges vagyok valamiben, egészséges vagyok, van hol laknom, vannak barátaim és az emberek általában szeretnek. Az első találkozások alkalmával mindig sikerrel járok és látom hogy az emberek szimpatizálnak velem. Gyermekkoromban állítólag nagyon beszédes, kifejezetten jó szókkinccsel és intelligenciával bíró gyermek voltam. Azonban pár éve kialakult bennem az a szörnyű szokás hogy senkinek sem szeretek, de nem csak nem szeretek, hanem egyszerűen nem vagyok képes beszélni a problémáimról. A horoszkópom halak és úgy hallottam ők alapból szeretik a titkokat, de én nem szeretnék így élni, mert úgy érzem egy börtönbe zárom magam ezzel. Tudom, hogy nem jó ha soha nem mondok el senkinek semmit és nem osztom meg az érzéseimet, az eszemmel ezt már felfogtam, de több éve sem tudtam ezen változtatni, holott szeretnék. Biztos vagyok benne, hogy ez több mint kamaszkori hóbort. Anyukám mesélte, hogy a családunkban volt egy hasonlóan “sunyi” ember, aki vegulis a kábítószer és az alkohol mellett végezte és ez az életének a végét is okozta. Érzem magamban a hajlamot, hogy képes lennék hasonlóképp viselkedni a belső viadalok miatt… Néha arra gondolok, hogy könnyebb lenne meghalni és csak akkor érhetem el ezt az igazi én, a halálom pillanatában. De én ezt nem szeretném. Szeretnék egy olyan ember lenni aki nyitott, az érzéseit át tudja adni a másikaknak, nem gátlásos közösségben. Soha nem találkoztam olyan emberrel még akinek ugyanez lett volna a problémája. Páran megjegyezték, hogy butának tűnök, holott tudom hogy ez nem így van, csak nem merem az igazi énemet kifejezni és ezért az “új én” megalkotása túl sok energiát vesz el. Ki az aki tudna segíteni abban, hogy végre az igazi énem szócsöve lehessek? Úgy érzem ehhez egyedül kevés vagyok és nem szeretnék tovább szenvedni. Köszönöm a figyelmét és véleményét előre is!

Kedves Doktornő! Nem tudom hogyan szedjem össze magam, hogy legyen egy kis önbecsülésem. Vannak napok mikor nagyjából nyugodt a lelkem, de néha elkap valami és teljesen magam alá kerülök. 20-as éveim végén járok, komoly kapcsolatom még nem volt. Nem járok el sehova csak dolgozni. Sokági úgy éreztem a külsőm miatt nem vagyok boldog, de a belső bizonytalanságom és önbizalom hiányom ennek az oka. Mióta az eszemet tudom, párkapcsolatot szeretnék. Azt hittem ennyi idős koromra már komoly kapcsolatban fogok élni, akár 1-2 gyerekkel. Ehhez képest semmi. Eladó vagyok egy boltban. Sok-sok férfi megfordul ott, volt aki közeledett felém, de ezek megmaradnak a flört szintjén. Én nem igazán mutatom ki ha tetszik valaki, de úgy veszem észre hogy ezek a férfiak akik közeledtek, semmit sem akartak tőlem igazán. 1 hete az egyik rendszeres vásárló megkérdezte, hogy van-e kapcsolatom. Nagyjából tetszene ez a férfi, bár első benyomásra komolytalannak tűnik. Én mondtam hogy nincs. Azt mondta, hogy neki sincs és hogy majd reméli találkozhatunk még, mert tetszem neki. Aztán 1 hétig felém sem nézett. Tegnap bejött újra vásárolni, ugyancsak flörtölni kezdett, megkérdezte hogy holnap is dolgozom-e, mondtam hogy igen. Azt mondta hogy akkor bejön majd meglátogatni. Persze nem jött. Nem értem az ilyen dolgokat. És nem az első eset, hogy ezt csinálja valaki. Évekkel ezelőtt kikezdett velem egy férfi. Találkozgattunk, szerelmes lettem, ő volt az első férfi az életemben. Majd kiderült, hogy 6 éve élettársi kapcsolatban él. Akkor vége szakadt a dolognak. 2 évig voltam magam alatt miatta. Ma megnéztem a facebook adatlapját és tele van közös képekkel, így szeretlek, úgy szeretlek. Én tudom, hogy hogyan viselkedett velem és mi volt köztünk, de mégis a párját szereti és esze ágában sem volt hogy elhagyja. Ezt úgy fordítom le magamnak, hogy mert kevés voltam a párjához képest. Hiába hogy megcsalta, ő mégis többet tudott adni mint én. Aztán elnézem az ismerőseimet akik férjnél vannak, vagy komoly kapcsolatban. Őket mind magam fölé helyezem. Mert hiszen ők valakinek minden szempontból megfeleltek. Én meg ezek szerint nem vagyok elég jó senkinek. Kevés vagyok. Néhány hónapja megtetszett valaki. Aki ismer mindkettőnket, azt mondta hogy összeillünk. Aztán ő mégis egy közös ismerősünkkel jött össze. Látom őket szinte minden nap ahogy turbékolnak, a szerelmük elején vannak. Kezdem magam egy megkeseredett nőnek érezni, mert annyira nem ér sikerélmény a szerelmi életben. Emiatt nagyon sokat sírok. A munkahelyemen valamennyire vidámnak tűnök, de itthon a magányban gyakran szomorkodom. Az évek pedig mennek és én nem tudom elérni azt amire a legjobban vágyom.

Kedves Doktornő! Az anyukám egyszerűen túlzásba viszi a féltést. Amikor volt egy barátom, aki az egész gimnáziumunkban a legnormálisabb volt, akkor ellene beszélt. Amikor én már szakítani szerettem volna, mert nem szeretem, akkor meg szinte nem engedte, nem hagyta, folyamatosan mellette beszél. Viszont nekem ebbe már beleszakad a szivem, mert szelemesek vagyunk egy fiúval, aki 5 évvel idősebb nálam. Furcsa dolgokat talál ki róla mint pl. biztos lányokat futtat stb. Ezt azért találta ki mert van egy nagyon jó autója, amit mellesleg abból a pénzből vett amit külföldön megkeresett építésvezetőként. Én világ életemben kitűnő tanuló voltam, versenytáncos vagyok, MINDENT elmondtam anyukámnak. Viszont most egész nap olyanokat mond, hogy reméli ezzel a fiúval nem jövök össze mert ő abba belehal stb. Lehetne erre találni valami megoldást, ami mindkettőnknek jó lenne? Én már tanácsoltam, hogy beszélgessen el a fiúval de még csak azt sem…

Kedves Doktornő! Úgy érzem, hogy főleg döntési helyzetben lefagyok, nem tudok gondolkodni,szédülök, szorongok. Mi lehet a kiváltó oka és hogyan tudnám legyőzni ezt a rossz érzést? Tisztelettel: Eszter

Kedves Doktornő!

28 éves férfi vagyok. 5 és fél éve vagyunk/voltunk együtt a párommal. Több mint 2 éve éltünk együtt, de lassan 2 hete már, hogy hazaköltözött az anyukájáékhoz.
A legnagyobb probléma az volt, hogy nagyon keveset beszélgettünk. Nem beszélgettünk a terveinkről. Házasságról, gyerekről. Ő többször is hangoztatta a gyerek dolgot, hogy szeretne. Így utólag úgy gondolom, hogy féltem. Kicsit talán gyerekként dolgoztam. A másik pedig, hogy az utóbbi pár hónapban nem törődtem vele úgy ahogy megérdemelné. Nem igazán tudott érdekelni sajnos. Egy ekkora pofonra “volt szükségem”, hogy rájöjjek mennyire is fontos Ő a számomra és mennyire szeretem. Mostmár felnőttem. Tudok felnőttként gondolkodni és szeretnék bizonyítani neki, de nem engedi. Nagyon “keményen” viselkedik most velem. Közömbösen viselkedik bármit is teszek. Próbálok közeledni hozzá, kedveskedni neki. Amióta elment kétszer voltam nála beszélgetni. Megnyíltam neki teljesen. Elmondtam, hogy tudom milyen buta voltam, belátom a hibáimat. Nem azt várom el tőle, hogy a nyakamba ugorjon, csak még egy esélyt szeretnék a bizonyításra, hogy megmutassam mennyire szeretem és fontos számomra. Azelőtt is gondoltam rá, hogy megkérem a kezét, de halogattam sajnos. Hétfő óta a gyűrű ott lapul a fiókomban, csak nem tudom mikor tegyem meg. Attól rettegek, hogy már késő. Azt mondja, hogy fontos vagyok neki, de úgy szeret mint embert és ez nincs rendben. A családom is nagyon szereti, próbáltak “hatni rá”, de eredménytelenül. Nem nyomulok, csak próbálom éreztetni vele, hogy fontos a számomra és szeretem. Harcolok érte.
Érdeklődik még irántam üzenet formájában, de még mindig elzárkózik attól, hogy bizonyíthassak neki. Nem tudom mi járhat a fejében. A tanácsát kérem, hogy mit tudnék tenni? Hogyan tudnám visszahódítani? Egy esetleges lánykérés “meglágyítaná”?

Kedves Melinda! Az a problémám, hogy nem tudom eldönteni, hogy az egyik kollégámnak tetszem-e vagy sem. Miből lehet leszűrni, hogy csak barátkozik-e, unalmában kedves és beszédes, vagy tetszem neki? Azt hallottam, hogy úgy 1 hónapja lett neki barátnője, de nem tudom mennyire komoly a kapcsolatuk.

Kedves Doktornő!

Nyilván nem könnyű írásban, pár sorban leírni, hogy mi a problémája valakinek, vagy mik azok a dolgok, amik nagyon foglalkoztatják. Személyes találkozónál is több alkalom kell, miután egyáltalán valaki elindul egy “gyógyulási” úton.
Ami engem foglalkoztat, s mindig is bántott, az emberek sokféle gyávasága. Érzelmileg. Ha megpróbáljuk elfogadni, mert el kell fogadni, attól az még ott van, létezik, s sokat szomorkodik az ember miatta, akivel épp megtörténik.
A konkrét példa, amire igazából kitérnék, így rövidre tudom zárni 🙂 az a párkapcsolati krízis, mikor valaki több éve ( 5 és fél) van egy kapcsolatban, ami egy szereteten alapuló kapcsolat, szerelemnek indult, s mostanra az elmondások alapján, másfele tart. Nem egy irányba. A hölgy nem akar gyereket, nem akar hazajönni még külföldről, a férfi pedig már szeretne előrelépést ebben, gyereket, és ő pedig külföldre nem szeretne kimenni. Hétvégi kapcsolatban élnek. 9 és fél év van közöttük.
Fél évig napi szinten életem részévé vált ez a férfi, akkor is közel kerültem hozzá, mégha csak egy ‘illuzio’ is volt, hiszen fizikai kontaktba nem kerültünk, mert vártam, hogy önmagáért hozza meg a döntést, hogy szakít a barátnőjével, akibe már nem szerelmes, csak a lány rajong érte.
Tudom azt is, hogy szavai, mondatai igazak voltak irányomban, de azt is tudom, hogy a jelen helyzetéből is menekült ezzel az érzelmi megcsalással.
Egyszercsak eltűnt, míg végül elmondta,hogy ő ezt meg akarja ölni magában ami köztünk volt, és ennek egy oka van, hogy nem köti hozzám semmi “valós”. mikor aztán kész voltam arra,hogy találkozzak vele, csak nézzen a szemembe, akkor elutasított..és azt is megírta,hogy a barátnőjével akar foglalkozni és a már “meglévő barátaival”. Ezt így idézte.
Nagyon fáj ez az egész, mert hittem ebben a dologban, hiszen kettőnknek közös volt a cél (család,tervezés) és most itt vagyok egyedül, ürességet hagyva maga után elment az életemből.

Kérem írja meg a meglátását, hogy ezek a jelenségek valóban napjaink egyik “betegsége”, a ki nem tudni lépés valamiből, s a másik érzelmi kihasználása. Ha az nem is tudatos.

Köszönettel

Tisztelt Habis Melinda! legyen szives segiteni! nagyon rossz helyzetben vagyok mivel sajnos aka rmenyire nem lett volna szabad egy olyan ferfiba szerettem bele akinek baratnoje van!sajnos 4 eve!9 honapja megismerkedtunk a chaten sokat beszelegettunk aztan persze talakozgattunk is.azt mondta hogy semmi gond nincs a kapcsolataval minden rendben van naluk,es velem azert van mert jo neki ez.azt tudni kell hogy a baratno tole 25km re lakik es csak minden hetvegen van ott.eleinte ugye ment a dolog stb,,csak en mar tobbet akartam kicsit. ezt azert mertem gondolni,mert mikor egyutt voltunk sokmindent mondott ugy viselekedett h azt ereztem szeret,azt mondta h azert nem hagya ott a lanyt mert az tonkre menne,a csaladja szereti a baratai stb..nekem is volt kozbe kapcsolatom a regi parom vettem vissza olyankor mindig mashogy viselkedett feltekeny volt nem tetszett neki megsem lepett.aztan nemreg jol kibuktam es vegett vetettem ennek…es nem valaszol semmire ha kerdem nem akar mar latni?nagyon ugy erzem hogy nem oszinte velem,nem tudom belole kiszedni mit is akar mert telejesen mast mond mint amit csinal…on szertint hagynom kellene?

Tisztelt Doktornő!

A problémám az lenne, hogy nagyon szeretek egy lányt, és végre úgy alakultak a dolgok, hogy több lesz köztünk mint barátság amit nagyon vártam egészen pár nappal ezelőttig. A történet röviden: Régóta osztálytársak és jó barátok voltunk, most az utolsó gimnáziumi év elején vettem észre egy fura érzést amiről nem nagyon vettem tudomást egy ideig vele kapcsolatban, zavart amikor láttam esetlegesen más fiúk közeledését hozzá.. Akkor jöttem rá igazán amikor elgondolkodtam mitől lehet ez és, hogy beleszerettem. Nem sokkal később nem bírtam tovább megírtam neki, hogy érzek iránta. Akkor neki ez úgymond hirtelen jött és amikor beszélgettem vele róla úgy egyeztünk meg, hogy most az érettségire kell koncentrálni és utána meglátjuk mi lesz. Múltak a hónapok, egyre többet beszélgettünk, közelebb kerültünk egymáshoz főleg májusba, akkor felhozódott megint ez a téma, mert volt egy fiú aki próbálkozott nála de ő nem igazán szeretett volna semmit tőle mert nem szerette. Ezt a dolgot elmondta akkor nekem, mert láttam valami nagyon nyomasztotta akkor. Alig tudta lerázni azt a fiút, folyamatosan zaklatta az üzeneteivel. Amikor ezt elárulta nekem azt mondta azért nem szeretne ettől a fiútól semmit, mert másvalaki iránt érez többet és ezért nem vált ki belőle az az illető semmi érzelmet. Utána pedig nem akarta, hogy félre értsem és bevallotta, hogy miattam nem akar semmit mástól, mert én vagyok az aki iránt több dolgot érez mint barátság. Tök jól alakultak ezek után a dolgok, időközben leérettségiztünk. Mondta, hogy nehéz folyamat régóta tartó barátságból átmenni egy teljesen új dologba, de ő nincs ellene alakulni fognak a dolgok. Egyszer elmentünk kettesbe valahová, mert utána mindig amikor hívtam (nem olyan sokszor, még nekem is nehéz volt felhozni a témát) sajnos közbe jött valami mindig.. Nemrég eldöntöttem, hogy ez így nem mehet tovább és megpróbáltam megint elhívni moziba mikor is közölte, hogy beszélnünk kell. Elmondta, hogy nagyon össze van zavarodva és úgy érzi akkor is össze volt mikor elárulta nekem, hogy érez irántam és az azért lehetett mert abban az időben nagyon közel kerültünk egymáshoz és nehéz volt az időszak az érettségi miatt és úgy érezte csak rám számíthat. Most úgy érzi nem áll készen még kapcsolatra 2 éves korábbi szakítása egy másik fiúval nagyon megviselte és szerinte ezért nem bír most még tovább lépni, és neki most barátokra van szükség nem párkapcsolatra. Most így érez de nem tudja, mi lehet 2 hónap múlva változhat az érzése ezt mondta.. Mondtam neki rendben van, megpróbálom megérteni, de nem fogom feladni, túl fontos már nekem ahhoz, hogy elengedjem. Erre válaszolta, hogy köszöni, hogy ilyen megértő vagyok. Gondoltam ez még nem a vége mert úgy is mind a ketten Budapestre megyünk egyetemre és egyetem alatt ő neki is szüksége lesz valakire akivel igazán megbeszélheti a dolgokat és ott már szerintem nem lesznek elegek a netes távoli barátok.. Ebben a tudatban voltam teljesen a mai napig mikor is beszélgettünk és közölte megváltoztatta az felvételi sorrendet mert Budapesten az albérlet mégis túl költséges és a másik városba meg lesz könnyen. Ezen a ponton zuhantam magamba teljesen, nem tudom elfogadni, hogy ennek vége legyen, nem bírom őt elveszteni ő nekem az első lány aki iránt így érzek és nem tudom elfogadni azt, hogy úgy vége legyen ennek, hogy szinte el sem kezdtük. Nagyon labilis lettem, folyamatosan csak kapnak el a sírás rohamok és nem tudok beletörődni, hogy végleg elveszítem.
Már lassan egy éve nem telik el úgy nap, hogy a nagy részében csak rágondoljak és nekem ez nem megy nem bírom feldolgozni, nagyon beleszerettem és nagyon szeretném ha lenne igazi kapcsolatom vele. Doktornő mit tudnék most tenni? Már szinte mindent megpróbáltam de nem sikerül semmi 🙁 Fel kell keresnem személyesen egy szakembert aki segíthet? Lehet, hogy így a leírtak alapján nem tűnik komolyabbnak egy egyszerű fiatal kori szerelem iránt, de ez az engem ez nagyon komolyan érint..

Válaszát várom és előre is nagyon köszönöm!

Üdvözlettel: Péter

Kedves Doktornő!
Azzal a problémával kapcsolatban kérném a tanácsát, hogy sokszor előfordul velem, hogy kis dolgokon felidegesítem magam, amiket abban a pillanatban óriásiként fogok fel. Nagy dolgot csinálok belőlük, amik sok konfliktust eredményeznek a közvetlen környezetemmel. Nagyon szerető család ás boldog párkapcsolat áll mögöttem, de érthető, hogy ezek már számukra is terhes. Sokszor csak egy hosszas beszélgetés után jövök rá, mennyire kis dolgokon is tudok rágódni, de valahogy újra és újra megtörténik. Bármilyen apró dolgon, örömömben és bánatomban is képes vagyok sírva fakadni. Lehetséges, hogy önértékelési, vagy érzelemkezelési problémáim vannak, ezt vetítem ki másokra. Szeretném megkérdezni, hogy létezik e valamilyen gyakorlat, vagy módszer, amivel ez minimalizálható, vagy megszüntethető? Érdemes ezzel pszichológushoz fordulni? Komoly problémának számít?
Válaszát előre is köszönöm

Kedves Doktorno! Vegso elkeseredesemben irok: van egy 3.5 eves kislanyom es egy 1 eves kisfiam. Gyakorlatolag egyedul nevelem oket, apukajuk 3 havonta van velun, par napra.
A gond a nagyobbik leannyal van: leirhatatlanul szorong, fel. A hazban is csak par meterre tavolodik el tolem, mindenhova kovet. Neha par percre megfeledtkezik magarol, ilyenkor mar orditva rohan utanam. Az eg vilagon mindent kiprobaltam mar, nagyon soakt szeretgetem, olelgetem, o velem is alszik(mig a kicsi nem). Testverfeltekenysegnek mondtak sokan: de ez a baj mar teso elott fennallt:( Megfolyt a viselkedese, masokkal is csak akkor jatszik el, ha en ugyanabban a szobaban vagyok. Otthangyni valakivel meg egyszeruen keptelenseg. Mitevo legyek, kerem segitsenek? Koszonettel Orsi

Kedves Drnő!
Üdvözlöm! Lányomról lenne szó. Most töltötte a 12-t. Kitűnő tanuló, sikeres focista. Szép lány, minden fiú fut utána. Formás, nőies. 165cm 50 kg. Mégis olyan hajmeresztő dolgokat csinál, hogy megrémülök tőle 🙁 2x kaptam rata azon, hogy saját magának levelet ír. Volt egy fiú, akibe szerelmes volt, levelet írt magának tőle. Most állítólag csúszdázott egy fiúval a strandon, de mi ne láttuk, hogy valóban lett volna valaki, majd létrehozott a facebook profilt egy fiú névvel és magána leveleket írt. Többször lódításon kapom és szerintem az iskolában is talál ki ilyen történeteket. Miért van ez? Komolyan kell venni? Egyébként van egy 5 éves öccse, akit kiskora óta nem szeret és csúnyán bánik vele.

Kedves Doktornő!
Kb. 1,5 éve hatalmasodott el rajtam egy nagyon rossz lelki állapot. Mindenen sírok, nincsenek terveim, ha mégis, én magam is meglepődöm milyen gyorsan változnak. Régen mindenben határozott voltam, most sok dologban döntésképtelen vagyok. Nagyon vidám voltam mindig, most alig van alkalom, hogy igazán jót nevessek valamin. Az anyámmal és a testvéreimmel nem beszélek egy pár éve, és ha erre gondolok a rossz érzések fokozódnak. A férjemmel sincs kedvem beszélgetni üres az életem. A fiam az idén ballagott, ősszel gimibe megy és sokat szorongok fog e tanulni ott. Igazából már nem sok minden okoz örömöt. Nem tudom mit tegyek. Sokszor gondolkozom azon, hogy vége már nincs cél. Nem tudom hogyan tovább.

Kedves Doktornő!
20 éves lány vagyok. Előző években már többször is vállaltam diákmunkát, amiket végig is csináltam, de utána mindegyikre azt mondtam, hogy soha többet. A probléma mindig az volt, hogy nagyon feszült és ideges voltam munka közben. Rosszul éreztem magam, féltem, hogy nem jól végzem a munkám, hogy elrontok valamit, hülyének néznek és terhelek másokat a jelenlétemmel. Egyszerűen soha nem tetszett amit végeztem, bármibe is belekezdtem. Voltak olyanok is, amivel nem volt ilyen idegi alapú problémám persze, de akkor is vártam, hogy vége legyen, szóval nem nagyon tudtam élvezni, pedig tényleg nem volt vele semmi gond.
A nagyobb probléma, hogy most is van egy ilyen munkám, amit nemrég kezdtem és annyira ideges voltam egyik alkalommal munka közben, hogy ki kellett mennem a mosdóba, sírtam és hánytam is, szédültem és aztán még órákig gyomorgörcsöm volt. A problémám megint abból fakadt, hogy olyan munkát kaptam, amivel nem bírtam egyedül, az emberek pedig bunkók voltak velem. Egyszerűen képtelen vagyok elviselni bármiféle feszültséget is, ami főnök és beosztottak között van. Tehát a való életben elébe megyek a problémáknak és szeretem megvitatni a dolgokat, nem vagyok konfliktus kerülő, és minden embert egyenrangúkét kezelek. Szeretnék domináns lenni, szeretek én irányítani (nem gonosz értelemben), de egyben meg is hallgatni másokat. Ez viszont sokszor csak fejben van meg, mert úgy érzem, hogy elnyomnak és sokszor inkább nem is mondok semmit, csak magamban, hogy mennyi ötletem is lenne az adott dologgal kapcsolatban
Eddig azt hittem erős ember vagyok. A való életben, suliban, sokszor bíznak rám dolgokat, mert megbízható vagyok és ha valamit csinálok, azt jól is csinálom. De az utóbbi időben ez is már csak teher volt, nem akartam, hogy bármit is rám bízzanak. Úgy érzem, mintha a világ megváltását bíznák rám, egy munkát, amit tökéletesen kell elvégeznem és ez idegessé tesz, ugyanis én magam is szeretem jól elvégezni a dolgom és ha ez nem sikerül, magamnak is csalódást okozok. Régen sok minden szerettem csinálni, ma már szinte semmit. Úgy érzem semmire nincs időm, pedig nagyon sok minden meg akarok tenni.
A családomon belül sem kapok támogatást, főleg attól nem akitől várnám. Olyat is kaptam már tőlük, hogy életképtelen vagyok és soha nem lesz belőlem semmi, munka nélküli leszek.Szerintük gyenge vagyok. Ez egyrészről nagyon bánt, hogy ők mondják, másrészről pedig már most félek attól attól, hogy igazuk lesz. A családomat persze megpróbálom kívül zárni ettől a problémámtól, mert ők azt is képtelenségnek tartják, hogy volt már pánikrohamom. Szerintük egy fiatal lánynak semmi baja nem lehet. Hogy egyszerűen csak tartsam vissza magamban ezeket a dolgokat. Szóval nagyon laikusak. Egyetemre akarok menni, de miattuk már ott jár az eszem, hogy nem fogom bírni és akkor mi lesz velem. Lehet, hogy nem is jó szakot választottam, azt sem tudom igazán, hogy mit is tudnék jól csinálni. Szakembernél is voltam már ezzel kapcsolatban (kettőnél is), de mindegyik azt mondta, hogy bonyolult személyiség vagyok, vagy hogy nem jött ki pontos érték egyik oldalra sem (humán-reál).
Egyébként szeretek iskolába járni, vannak barátaim és szeretek vidám lenni, szeretem az életet, bár inkább otthonülős típus vagyok. Jól esik nevetni, tanácsokat adni másnak, beszélgetni és nagyon szeretem mindennek megfogni a művészi oldalát. Nem mondanám, hogy nem vagyok érdeklődő, mert tájékozott típus vagyok, művelt, érdekel a világ. Akkor mégis mi lehet a baj velem és mi a megoldás rá?
Tanácsát előre is köszönöm!

Kedves Doktornő!
Egy olyan dolog miatt írok ami màr hetek óta folyik nàlunk. Párom 25 éves én 22. Fél éve külön élünk sajàt lakàsban és van egy 2 hónapos kislànyunk, nagyon szeretjük egymàst és nagyon jól megvagyunk.Csakhogy az ö csalàdja nem könnyü eset.Az anyukàja és a mamàja leginkàbb a gond, mindenbe beleszólnak, ( pl.lakàsvàsàrlàskor minden àron ők is làtni akartàk a lakàsokat amiket néztünk, n volt mindegy milyen papucsban hàlóingben voltam a kórhàzban, az sem , hogyan öltözködöm) ez csak pàr példa volt , de úgy amblokk mindenbe belekötnek amibe csak tudnak. Ugye most itthon vagyok a kisbabànkkal,ezt kihasznàlva hívogatnak egyfolytába napjàba 5*, olyan dolgok miatt hogy vagyunk,mit csinàlunk, van e nàlunk valaki. Utóbbi két kérdés azért teszikfel mert borzasztó féltékenyek arra aki nem az ö csalàdjuk. ( szüleim,barátaim) teljesen kisajàtitanàk a kislànyunkat. Ha itt vannak kiveszik a kezemből ha sít akkor sem kapom vissza.kijelentették hogy kinézték neki a fülbevalót és a keresztelös ruhát, egyik alkalommal mentünk valahova , anyósom akarta vinni a kislányomat, mondvàn nála jobb kezekben van. Eddi nem szóltam semmit, türtem de màr nem bírom tovább a baba miatt jobb lenne nyugodtnak maradnom de íyg nem megy! Ma itt voltak nálunk,és kiborult a bili, okoskodott ismét,és rászoltam, hogy ne szoljon bele mindenbe mi is eltudjuk donteni mi a jo nekunk. Bunkó voltam, tudom de màr gyülemlik bennem règ. A szüleimet is felhozta, na arra ugrok, szoval rászoltam megint, meregette a szemét,momdtam neki, hogy nem érdelel,lehet vágni a fejeket , azt mondta,több tiszteletet vàr, a végén sirva ment el. Ugrsztotta a párom mamáját ( ö a probléma megoldo a családba , nagyon gonosz nagyszájú nö) egyböl hivtt, nem vettemfel,tudom hogy bántana. Valamelyik nap arra keltünk , hogy rggel 8kor verték a redönyt , és mivel nemvolt lehuzva teljesen, kézzel nyomtàk fel nézegettek be. Nem szoltak előtte, hogy jönnének. A párom az én véleményemmel ért egyet. Mit lehet tenni ilyenkor? Alap esetben nemfoglalkoznék ilyen emberekkel , de a pàrom és a kislànyom miatt nem szeretnék balhét.. elöre is köszönöm a vàlaszát!

Kedves Doktornő!
Az én életemben nincs jelenleg olyan személy aki objektív, független véleményt alakíthatna ki a témáról, illetve bármiféle segítséget adna, ezért írok most önnek. Előre is nagyon köszönöm a válaszát!

Nos, a lényeg annyi, hogy én egy 16 éves lány vagyok, aki megismerkedett az interneten egy nála jóval idősebb török férfival (ő 27).
Lassan 7 hónapja vagyunk együtt. Az első találkozásra pár napja kerítettünk sort, és csodás volt. Életem legszebb pillanatai.
Hogy egy kicsit érthetőbb legyen a történet, elmondom.
Amikor elkezdtünk beszélgetni, teljesen baráti volt a viszony. Anyukám már akkor is gyűlölte őt. Eltelt körübelül egy hónap, és összejöttünk. Ekkora a szüleim – arra hivatkozva, hogy csak az állampolgárságért akart volna elvenni – letiltottak az internetről, a telefonomról és minden egyébről is. Persze erről szó nem volt. Mindig úgy terveztük, hogy amíg én nagykorú leszek ő itt él Magyarországon, aztán közösen költözünk Izmirbe. Erre a pár évre kapott volna vízumot. Ezt próbáltam a szüleimmel is megértetni, de szerintük én túl naiv vagyok. Sokat sírtam akkor, majd valamilyen földöntúli csoda folytán anyukám visszaadta a mobilomat, hogy beszélgessünk. Mondván nem neki kell ezt eldönteni. Bár annyi kikötése volt, hogy soha az életben nem találkothatunk. Ezt persze nem bírtam elviselni, és kiharcoltam, hogy idén szeptemberben először engedélyezzék a találkát.
Úgy tűnt, hogy minden kedély lenyugodott, a barátommal izgatottak voltunk, vártuk az őszt, és tervezgettünk.
Egyik nap azonban apukám bejelentette, hogy megkéri a rendőr barátait, hogy figyeljék a szerelmemet, mert kétséges, hogy bűnöző. Teljesen kiborultam…elképzelhetetlennek tartottam ezt az egész helyzetet. Számomra ő mindig egy egyszerű idegenvezető marad, aki a nagybátyja cégében dolgozik…
Nem is kellett sokat várnom, és hamar megállapították, hogy a török maffia egyik embere. Elméletileg megfigyelik a telefonját, az azon keresztül történő beszélgetéseket, stb. Arra kényszerítettek, hogy szakítsak vele. Bár nem hittem a szüleimnek, muszáj volt. Ő zokogott, kiabált, hogy ez mekkora hazugság, és hogy az igazság úgyis ki fog derülni, csak legyünk türelmesek. És harcoljunk.
Kértem apámat, hogy hadd beszéljek azokkal a rendőr barátokkal, ebbe pedig ő bele is egyezett. Bár azóta sincs megfelelő időpont az őrsön…
Titokban szereztem egy telefont, és még mindig tartjuk a kapcsolatot. A szerelmem emaileket írogat apukámnak, meg buzdít, hogy követeljem a bizonyítékokat a bűnösségével kapcsolatban.
Eközben a szüleim heti rendszerességgel járnak a rendőrökhöz, és mindig újabb, gusztustalanabb sztorival rukkolnak elő. Tegnap például közölték, hogy a barátom 11 másik lánnyal is tartja a kapcsolatot, ugyanúgy, mint velem. És ezt onnan tudják, hogy figyelik a telefonját. De kérdem én, akkor a velem való beszélgetéseit miért nem látják? Mert biztosan nem tudnak róla…
Nem tudom kiben bízzak. A szerelmem mindig megnyugtat, hogy ez mekkora kamu. Vannak érvei, és tudom hogy szeret. Elképzelhetetlennek tartom ezt az egészet, de a kis ördög mégis ott van bennem. De a szüleim miért hazudnának?
Mi okuk lenne egy ennyire cifra sztori kitalálására?
Teljesen depressziós vagyok már, és a szüleimmel hiába próbálok beszélni.

Előre is köszönöm a válaszát!

Kedves Doktornő!
Azért írok magának, mert már annyira rosszul érzem magam a bőrömben, hogy úgy érzem nem bírom tovább. Soha nem voltam egy barátkozós típus, de akik voltak barátaim, azok is elfordultak tőlem. Egyszerűen nem keresnek, nem érdeklem őket. Csak akkor beszélünk, ha én írok nekik, és én ebbe belefáradtam. Most jelenleg nem tartom a kapcsolatot senkivel a családomon kívül és nagyon rossz érzés. Egyébként 18 éves vagyok és idén érettségiztem. Ami szintén nem sikerült túl jól, ahhoz képest, hogy kitűnő tanuló voltam a sulimban és orvosira jelentkeztem. Viszont ez sajnos nem hiszem, hogy össze fog jönni idén. Ez egy másik ok, amiért nagyon rosszul érzem magam. Nincsenek barátaim és még az álmom sem teljesülhet. Többször megfordult már a fejemben az, hogy öngyilkos leszek, de még attól és félek. Úgy, ahogy mindentől, mindentől félek. Nem merek semmibe belekezdeni, nem merek új barátságokat kialakítani, még akkor sem, ha a régiek már nincsenek. Mindentől félek, és nem tudom ezt a félelmet leküzdeni, pedig higgye el próbálkozok… Régen jártam pszichológushoz, és segített is, de 2 éve már nem és újra elhatalmasodott rajtam a félelem, a magány, az egyedüllét érzése, a szomorúság. Itt a nyár és egyedül a négy fal között kell eltöltenem, mert nincs akivel bármit is csinálhatnék. Naplót is írok, de az sem segít. Kérem, ha elolvassa ezt a levelet, megtenné nekem, hogy leírja a tanácsait??? Előre is nagyon szépen köszönöm

Jó napot doktornő! Annyi lenne a problémám,hogy heves viselkedésemmel megbántom a szeretteimet. Kis dolgokat sokszor vagy úgy mondanám minden alkalommal hevesen reagálom le. Én nem érzem hevesnek de a környezetemben mindenki erre panaszkodik,azt mondják kiabalok velük,pedig én teljesen normálisnak érzékelem ezeket a reakciókat. mit tudnék tenni? Köszönöm válaszát előre is.

Kedves doktornő!
22 éves múltam idén, édesanyámmal élek. Van egy szerető párom, akivel szeretnénk már összeköltözni és elkezdeni igazán a közös életünket. Viszont az én anyám erről hallani se akar. Ebből sajnos sokszor több vita adódik. Gyerekként kezel, és nem képes elfogadni, hogy már felnőttem.  Körülbelül ott tartunk még mindig, hogy az ő engedélye nélkül nem csinálhatok semmit. Ez engem nagyon frusztrál, eléggé irányítva és bezárva érzem magam. Ha megemlítem neki, hogy szeretném a saját életemet elkezdeni, azt kapom hogy nem érdekel hogy mi lesz vele, nem nézem semmibe stb. Pedig igenis szeretem és tisztelem. Egyedül nevelt fel, és mégsem szenvedtem semmibe hiányt. De úgy érzem, hogy itt az ideje ” kirepülni a fészekből”. ( Azt egyébként még tudni kell, hogy van két bátyám. Ilyen idősen velük nem így bánt. Ha akartak, bulizni is elmehettek, én még azt se. Szóval teljesen máshogy bánik velem, mint anno velük. Legtöbbször úgy érzem nem is szeret igazán. Bármit csinálok nem jó neki, és mindig van valami baja velem pedig én nem adok rá semmi okot.) 
Ezzel a folytonos veszekedésekből is elegem van. Probáltam neki szépen elmagyarázni a dolgokat, de egyszerűen nem lehet erről vele beszélni, mert mindig ugyanaz a vége… Veszekedés, és olyan dolgokat vág a fejemhez amik nem is úgy vannak ahogy ő gondolja. Mondtam neki, hogy attól, hogy én elköltözök attól ugyanúgy látogatom, segítem mindenben amiben csak lehet. De elhordott mindennek aminek csak lehet, így inkább fel se hozom mostanában a témát. De kitartok az elhatározásom mellett. Ebben szeretném a segítségét kérni, hogy mégis hogyan tudnám megbeszélni vele, hogy elfogadja azt, hogy elég idős vagyok, hogy elköltözzek, és a saját életem éljem a párommal.

Válaszát előre is köszönöm!