Pszichológus válaszol

Tisztelt Doktornő!

Kérem segítsen, nem tudom kibogozni a szálakat, megbeszélni se lehet a dolgokat volt párommal értelmesen, mert úgy érzem talán szivat, vagy egy macska-egér szituációba kerültem bele. Ahol nem lehet teljesen nyíltan beszélgetni, mert egy sakk játszma az egész, legalábbis így érzem.

Párommal másfél év után szakitottunk nem a szerelem hiánya miatt, mert az mindig is meg volt, Ő tényleg fülig szerelmes volt, gyerekeket akart tőlem, feleségének tekintett…álombaillő volt szinte, de sajnos voltak viták és ez csak így szerelemből nem müködött, így abban maradtunk, hogy ha megmutatom a változást akkor kezdhetjük újra. Mert voltaképpen a vitainditó én voltam, és benne azért van harag, meg megbántottság. Eltelt két hónap azóta…közben jött a vizsgaidőszak mivel Ő tanul most és tudom milyen nyomasztó és időigényes, főleg hogy ha egy vizsgája nem sikerül neki, akkor viszlát egyetem. Emiatt nem találkoztunk nagyon…még szakítás után az elején párszor igen, kihivott ide oda akár társasággal…de a végén mindig úgy váltunk el, hogy néztük egymást míg távolodunk..meg ahogy rám nézett éreztem hogy szeret….aztán kapta a fejmosást másoktól, hogy ez nem normális, hogy beszélgetünk találkozunk és így minden szél az én malmomra hajtja a vizet…azután tiszta rideg lett miután ezt beközölte…pár hétig szinte csak én irtam neki bár beszéltünk meg vissza írt…és egy baráti találkozónk is volt de kb ennyi…Aztán utána megint sokat beszélgettünk ő is keresett, támaszként sokat figyeltem rá vizsgáiról mesélt a suliról, és bátoritottam. De, hogy velem mivan egyszer sem kérdezte meg….Aztán irtam neki egy levelet…gondoltam én is írok magamról velem mi történt mostanában. Aztán bunkón válaszolt, az érzéseiről, amik elmultak romantikus értelemben. meg hogy mi nem illünk össze…elég negatív és bunkó volt….teljesen kikészültem…és elmentem a lakására tisztázni a dolgokat. Ahol elmondta, hogy igazából tesztelt kicsit, hogy tényleg változtam-e, meg hogy nem gondolta komolyan amiket írt, úgy érezte támadom őt, hogy miatta vannak rossz napjaim, és őszintén megvalja rám akart ilyeszteni kicsit. Azt is mondta, hogy nem akarja, hogy azt gondoljam, hogy le akar rázni, mert ez nem igaz (többször is hangsúlyozta) ugyanúgy akar találkozni, és beszélgetni, de ez a hét teljen le végre, legyen túl a vizsgáin mert körülbelül 0-24-ben tanul alvás nélkül szinte..(ami igaz, mindig is ilyen görcsösen tanult vizsgák előtt). Megkérdeztem az érzéseit…azt mondta, most nem úgy tekint rám…mondom akkor hogy gondolod az újrakezdést ha változnék?! Azt mondta, mert most a haragszik, de amúgy szeret, és ha megváltozok a harag majd elmúlik, és az érzései ott lesznek.Közben azt is mondta, nyugodtan ismerkedhetek, hogy Ő miatta ne szalasszak el lehetőséget, bár most ő nem akar senkitől semmit. Meg, hogy úgy érzi, trófeaként tekintek rá, és azért nem lát rajtam változást, mert a neten mikor beszélgetünk, mindig visszaigazolást várok, meg vállon veregetést tőle, hogy na mikor kezdjük úra.. Nem tudom mit gondoljak :S Elég fura ez, mármint egy ex-el csak úgy kettesben nem találkozik az ember…néhány esetben megmarad a barátság az igaz. De itt még él az újrakezdés lehetősége…szóval emiatt nem tudom, hogy most hajlik e még felém, vagy mire gondoljak. Akar- e még ő engem. Pár barátom szerint szivat kicsit, azért csinálja ezt, de hogy előbb utóbb úgyis újra akarja kezdeni velem. De én már nagyon nem értek semmit

Kedves Melinda!

Jónéhány hónapja írtam már Önnek egy problémámmal kapcsolatban. Nagyvonalakban, a melegségemről volt szó, egyetemista vagyok, és egy vidéki városban lakom, ahol nem igazán tudok ismerkedni más leszbikus lányokkal, és nagyon magányosnak érzem magam. Ön azt tanácsolta, hogy ne legyek túl zárkózott, ismerkedjek mindkét nemmel, amit én nagyon valószerűtlennek tartottam. Eljátszottam a gondolattal, de már fejben megrekedt az egész, a valóságban pedig egyáltalán nem kívántam testi közelségbe kerülni az ellenkező nemmel, tehát kapcsolatot sem akartam létesíteni. Azonban egy hónapja elkezdett bennem megfordulni a dolog. Egy összejövetelen az egyik csoporttársamnak volt egy elég provokatív, sértő, de a maga módján humoros szexuális töltetű kommentje hozzám. Kicsit felizgatta a fantáziám, de gyorsan el is múlt. Két hétre rá egy fesztiválon voltam, ahol megismerkedtem az egyik barátnőm bátyjával. Hihetetlen szexuális vonzalmat éreztem, mint még soha senki iránt. Többet nem szerettem volna tőle, csak testiséget, ami számomra nagyon furcsa, eddig csak lelkileg tudtam vonzódni egy fiúhoz. Nagyon nagy önuralmat kellett tanusítanom, nem akartam egy jóbarátnőm testvérével kikezdeni. Ezután azt vettem észre, hogy a legjobb fiú barátommal egyre flörtölősebben kommunikálunk. Pár éve voltak már kósza érzelmeim iránta, de hamar rájöttem, hogy csak barátként tudok tekinteni rá. Most viszont úgy érzem, ha megtaláljuk a megfelelő pillanatot, kész állnék belekezdeni vele valami komolyabba.

Amióta hazajöttem a fesztiválról hihetetlenül nagy zavarodottságot érzek magamban. Egy és fél évig csak lányokkal ismerkedtem, egy éve pedig biztosan megfogalmazódott bennem, hogy leszbikus vagyok, megtaláltam az okát annak, hogy miért nem tudtam még egy csókot se élvezni az ellenkező nemmel. Most, hogy ezt már teljesen és elég könnyen elfogadtam magamban hirtelen azt látom, hogy ez a lelki béke felborult bennem. Valamiért nem tudnám elfogadni magamban a biszexualitást. Még mindig azt érzem, hogy egy lány mellett tudnám elképzelni az életem, de folyton az jár a fejemben, amit Ön is javasolt, hogy ne zárkózzak el senkitől a neme miatt. Viszont nagyon tartok tőle, hogy ez csak egy kis múló szeszély, és hamar visszazökkenek a régi “állapotomba”. Ez idő alatt azonban senkivel sem szeretnék játszadozni, legfőképpen az egyik legjobb barátommal nem, pedig egyre jobban vágyok rá, és tudom, hogy vele jól ki tudnék jönni, hiszen barátként is mellette tudok a legjobban önmagam lenni.

Kedves Habis Melinda!
Én kivételesen egy teljesen általános és közismert jelenségről kérdezném, mert eddig nem találtam a témáról túl sok mindent, de lehet, hogy rosszul kerestem. Az emberek (általánosítva persze) szeretnek mindenen hőbörögni, a magánéletük apró eseményeinek megtárgyalásán túl (vagy épp beleágyazva) mintha ez lenne az egyetlen témájuk. És mindegy, min. A média ráadásul kifejezetten erre az igényre épült rá, így ha nem találnak az emberek a saját életükben hőbörögnivalót, csak el kell olvasniuk néhány hírt, amik már eleve arra vannak kihegyezve, már szájbarágó módon, hogy a történet melyik aspektusán kellene hőbörögni (persze csak akkor, ha az ember nem használná a saját eszét). Nem beszélve az igazán sikeres tv-produkciókról, amiknek a középontjában bicskanyitogató karakterek állnak, hogy aztán jót lehessen rajtuk is hőbörögni, valamint arról, milyen elszántan vagyunk képesek mások életében hőbörögnivalóra utaló jelekre vadászni, majd azokból messzemenő következtetéseket levonni. Nem véletlenül használom a hőbörgés szót rá, mert általában 1, teljesen felesleges és értelmetlen háborgásról van szó, 2, egyáltalán nem lényeg a téma, a hangsúly a reakción van, és minél több embert tudnak ebbe bevonni, hogy együtt háborodjanak fel lényegtelen és/vagy teljesen hibás gondolatmeneteken, annál nagyobb elégedettséggel tölti el őket. Engem borzasztóan lelomboz, hogy a mindennapi társalgást milyen szinten hatja ez át, bármilyen téma felmerül, mintha az egyetlen cél a közös felháborodás lenne, amiben mindenki örömmel vesz részt. Azt gondolom, ha egy egész iparág épült rá erre az “igényre” (nem beszélve a populistákról), akkor ennek terjedelmes szakirodalma kell hogy legyen. Engem nagyon érdekelne, hogy milyen mozgatórugó húzodik meg emögött a nem túl konstruktív viselkedés mögött, kell hogy legyen valamilyen racionális igénykielégítés mögötte. Amikor az ember valami lényeges és valós, őt érintő dolgon háborodik fel, az feszültséglevezetés, de az értelmetlen hőbörgés pont az ellenkezője: felhergeli magát valamin, ami vagy nem is létezik, vagy nincs különösebb hatása az illetőre, csak ezüsttálcán kináltak neki alkalmat a háborgásra. Akkor miért van ekkora igény rá, és miért akadnak rá önként és dalolva a média, a filmipar, a politika és egymás horgára? És tisztelet a kivételnek. Túl sokan művelik ezt ahhoz, hogy csak egy rossz szokás legyen. Amilyen evidensnek vesszük ezt a jelenséget, én annyira nem értem a tényleges okát, a logikát mögötte. Bármennyire is hőbörgésnek tűnhet…:)
Köszönettel, Anikó

Jó napot kívánok!!
A segítségét, tanácsát szeretném kérni, mert nagyon tanácstalan vagyok. Igaz nehéz lesz leírni, hogy mi is történt velem de megpróbálom.
Először is, hogy egy éve lett vége egy 7éves kapcsolatomnak sajnos a az alkohol miatt lett vége az exem miatt. De rajta könnyen túl is lettem. Azóta volt több kevesebb sikerrel egy-két hetes kapcsolatom. Új évi fogadalmam az lett hogy nem keresek görcsösen párt majd fog alakulni. Márciusban azonban megismerkedtem egy velem pont egy korú fiatalemberrel. Csak véletlenül jött a képbe. Sokat beszélgettünk nagyon szimpatikusnak találtam. Találkoztunk is egy jó párszor. És el is kezdtünk járni. Igaz sajnos 300km re lakunk egymástól de amint tudtunk találkoztunk.
Sajnos albérletben lakom és úgy volt hogy a tulajdonos eladja a lakást költöznöm kell. Ezt említettem is neki. Sajnos itt helyben nem sikerült lakást intéznem. De a párom felajánlotta hogy költözzünk össze meg ott több a munkalehetőség is meg többet lehet keresni mint ahol lakom. Csak hát ő már hamarabb szerette volna hogy hamarabb lépek mint ahogy én tudtam a munkahelyemről leszámolni. Már alig vártuk hogy május vége legyen és költözünk össze.
Sajnos az ismerkedés közben Facebook miatt volt probléma, hogy én ott társat keresek és mutogatom magam. (jelzem ez nem igaz). Igaz az elején két héten belül letesztelt hogy kiadta magát egy mások srácnak álnéven és én igent mondtam neki, de ez még nagyon az elején volt. Meg hogy nagyon kivágott felsőt hordok.
Vissza térve a költözés előtti naphoz választás elé állított hogy vagy ő vagy a Facebook. Rossz döntésemben azt mondtam hogy a Facebook és utolsó napomra elmentem dolgozni és itt hagyott. Igaz reggel még megkérdezte mit választok, de ő már fél órával hamarabb elhagyta lakásom, mint mielőtt megkérdezte volna.
Engem csak nem hagyott nyugodni és elmentem kedden utánna ő vasárnap ment el. Próbáltam vele megbeszélni a dolgokat de nagyon elhúzódó volt. Aztán mondta hogy nézzek albérletet. Néztem is két napig,de mindig máshol mondta hogy keressek. A harmadik nap újra talalkoztunk és elmondta, hogy mikor eljött tőlem vasarnap ivott és össze jött valami nővel és vele is akar lenni meg velem is. Mondtam hogy ez így nem így működik. És válasszon ő is hogy én vagy a másik nő. És azt mondta hogy megkötözi a lábam kezem hogy ne tudjak elmenni. De csak rávettem hogy engedjen el így könnyebb lesz nekem is meg neki is. De nem adott választ és ott hagytam. (És talán a vonat előtt is átszaladt amivel eljöttem). Haza jöttem pénteken. Majd vasárnapi nap újra megfogtam magam és újra elutaztam hozzá 300km-t hogy tudjak mégis csak beszélni vele. Este 7re értem oda másfél órát vártam rá. 10percet beszéltünk vagyis csak én hogy oldjuk meg stb. Erre csak azt mondta hogy már megint kivágott felső van rajtam és nem változtatok rajta. És csak húzogatta a vállát. Nem adott konkrét választ. Majd ott hagyott, elment dolgozni. És ott hagyott egyedül az úton.
Igaz azt mondtam neki hogy reggel megvárom és adjon választ. De ahogy nem adott konkrét választ így inkább haza jöttem.
De többször felvettem vele a kapcsolatot azóta is SMS-ben.
Most az az újdonság hogy várjak rá egy hónapot és akkor menjek csak hozzá mégis.
De nem tudom mit tegyek hogy ezek után merjek-e mégegyszer megkockáztatni.
A munkámat és a családomat is feladtam érte pedig. És mégsem úgy fogadott.
Ő azt mondja, hogy csak én vagyok mindenben a hibás a szavaiból ez tűnik ki. Hogy nem léptem hamarabb meg a Facebook miatt is meg hogy a ruhámon se változtattam.
Az állásom is felmondtam azt is keresnem kell. De ilyen lelkiállapotban és rossz közérzettel nem vagyok felkészülve még arra sem hogy állást keressek. Ez nagyon megviselt. Hogy feladtam érte mindent és így alakult.
Igaz hogy nekem is vannak hibám és ezt be is vallom és bocsánatot is kértem érte. Csak az a baj mind a ketten a rossz lelkiállapot miatt sokat fenyegettük egymást öngyilkossággal.
Én sajnos sokat el is gondolkodtam rajta és még a mai napig is hogy nincs miért élni.
Nem sokat mesélt magáról nagyon zárkózott csendes fiú. Családjával sem lehet minden rendben. Az apukájával él vele is sokat veszekedik. Az anyukája és a testvére külföldön dolgoznak és évente kétszer találkozik velük. Meg hogy kis korában valami megrázkódtatás érte hogy megakarták vízben folytani.Egy valamit az tudok hogy mindenek ellenére nagyon szeretem és nem tudom elengedni. Ezért kérném az Ön tanácsát hogy ez jó ötlet-e hogy én tovább reménykedjek hogy valami is sikerülne. Adjak még most egy esélyt a helyzetnek.
Most még elfog menni nyaralni 5napra az anyukájáékkal és utánna akar velem lenni. Akkor rám tud koncentrálni és hogy az apukája sem lesz otthon és együtt tudunk lenni náluk és két hónap után össze szedjük magunkat és tudunk kivenni albérletet.
Nem tudom mi tévő legyek, mi lenne a legjobb a számomra. Próbáltam hogy egy hétig nem jelentkeztem nála hogy eltudjam felejteni de sajnos nem ment.
Inkább rosszabb lett mert még enni sem tudtam.

Kedves Doktornő!
7 éve vagyok együtt a Párommal, most tervezünk lakást venni, azután, megbeszéltük, hogy nekiállunk a babaprojektnek. Eddig még magamnak sem tudtam megfogalmazni, mi hiányzik. Nagyon szeret, mindent megtesz értem, tényleg, nagyon türelmes, figyelmes, megbízható. Csak érzek valamit, de nem tudom megfogalmazni. Nem is tudom, hogy ez igazán probléma-e, bár kétségkívül sokat rágódom rajta magamban…Olyan, mintha nem látná a lelkem, ez a legpontosabb, ahogy meg tudom fogalmazni… Mikor megkérem, hogy mondjon rólam pozitív jellemzőket, mintha valaki másnak mesélne rólam, aki nem ismer, azt mondja, nagyon szép vagyok, és okos. És olyan hiányt érzek… Ez rajtam kívül még több millió nőre jellemző….De ha a hibáimról kérdezem, amiket nem szeret bennem, arra is azt mondja, ő olyannak szeret, amilyen vagyok, és neki én vagyok a legtökéletesebb. A kommunikáció nem túl erős a kapcsolatunkban, dolgozom rajta, de kellene hozzá ő is. Erre mindig azt mondja, hogy ő nem túl beszédes.Ha étterembe megyünk, vagy csak sétálni, nagyon sokszor a munkáról, és a hétköznapi teendők körüli dolgokról beszélünk. De valahogy mindig elmarad az az érzés, amikor egy beszélgetés élménnyé tud válni, és az “ez az” érzést tudja megadni mindkettőnknek…Bár szerintem neki nincs erre igénye…Valahogy mindig azt érzem, hogy van ő, meg vagyok én, de a MI az hiányzik…Tudok tenni valamit ennek javítására, kialakítására vagy ami a feladatom lenne, a Párom elfogadása és nem a problémák gyártása, ha ez az? Előre is nagyon köszönöm válaszát!

Kedves Doktorno!

Angliaban elo magyar ferfi vagyok a huszas eveim vegen. Kereken 2 honapja talalkoztam egy magyar lannyal. Nem vagyok meg teljesen tisztaban vele, de azt hiszem, hogy szeretem. A lanynak egy hettel az elso randevunk elott lett vege egy 3 es fel eves kapcsolatanak. A mult heten azzal allt elem, hogy nem tudja mi legyen velunk, hiszen nagyon jo velem lenni, humorosnak, kedvesnek, intelligensnek tart, de nem szerelmes. Mondtam neki, hogy en nem surgetem, hiszen en sem tudom meg, hogy mit erzek, hiszen en sem regen jottem ki egy hasonlo kapcsolatbol (2 honappal a randevu elott) adjon maganak idot. Nem tudom mi lesz, de nagyon nem szeretnem ha emiatt lenne vege a kapcslatnak. A kerdesem az volna, mi errol a velemenye? Ha 2 honap nem volt eleg neki akkor inkabb hagyjuk? Nekem is volt mar kapcsolatom ahol 2 honap utan meg nem ereztem semmi kulonosebbet. Azt mondja lehetnenk baratok, de nekem meg az nem menne…

Tisztelt Doktornő!

A párommal 10 éves vagyunk együtt, van egy gyönyörű 6 éves kislányunk. Sajnos van két hitelünk, ami úgy gondolom minden konfliktus forrása, az anyagiak a mindennapokban gondot jelentenek. Elég egy apró dolog, egy ártalmatlan vicc és már felcsattan és megalázó hangnemben beszél velem, felemeli a hangját és sajnos mindez a gyerek előtt zajlik. Neki több a fizetése és ezt is a fejemhez vágja, hogy ő fizet ezt, meg azt. Több konfliktusunk volt már ilyen ordibálós, kibékülős és úgy gondolom, hogy az anyagiak állanak mindezek hátterében. Én már elküldtem vissza az anyukájához, meg volt sírás mindkettőnk részéről. Ő nem akar hétvégi apuka lenni és 40 évesen új életet, mindent előről kezdeni. Azt is gondolom, hogy a nevelésével is problémák lehettek. Az öccse, akit bár nem ismerek annyira jól, de szerintem teljesen más mentalitás. Én Bak vagyok, ő Vízöntő 🙁 A háztartást én viszem, két naponta meleg ételt főzök, rohanok haza meló után és azt látom, hogy ezt sem értékeli. Ha ne adj Isten lemossa a tűzhelyt, kiviszi a szemetet, vagy elmosogat akkor Nobel díjat kell adjak neki, de az én mindennapos tevékenységem az smafu. Beslattyog a koszos cipőjével, – a gyereki is tudja, hogy hol kell levenni,- erre az a válasz: majd anyád kitakarít. Valóban szeretem a tisztaságot és egy héten többször is porszívózok, ha a lábam alatt koszt érzek, de ez úgy gondolom természetes. Az ő anyukája nem túl tisztaságmániás és lusta is, valószínű ezt látta otthon.
Kérem a tanácsát mit tegyek?
Üdvözlettel,
Gombi1223

Kedves Doktornő!
Van egy 4 hónapos kapcsolatom viszont mar nem bizok úgy a páromban mint az elején. Azzal kezdodott, hogy mindig más lanyokrol viccelődött meg ilyenek. En azt hiszem szeremes vagyok, de o meg mondta nekem hosszu beszelgetes utan hogy nem szerelmes, de szeret. Nagyon rosszul esett, de azt mondta meg valtozhat igy belenyugodtam / elfelejtettem. Mostanaban talalkozott egy masik lannyal es nem szolt rola mert azt hitte hogy haragudni fogok miatta. Igy lett de csak mert hazudott rola. Utana kerdeztem hogy miert talalkoztak es azt mondta hogy csak baratkent, de ugy erzem hogy becsaptak. Elegge feltekeny vagyok de csak mert nem akarok atverve lenni. Azt szeretnem kerdezni hogy hogy bizzak meg benne ujra? Nem akarom elvesziteni ot.

Kedves Doktorno!
14 eves vagyok,es egy hete a noverem ongyilkos lett. Megkert egy Kinai fiut hogy vigye el egy tengerpartra es leszokott a sziklarol. Igaz hogy 18 eves volt,de kozel alltunk egymashoz es sokszor beszelgettunk. Nem tudom hogy tegyem tul magam rajta hiszen nagyon szerettem! Nem ertem…hogyha igazan szeretett akkor miert csinalta ezt?!… Volt baratja akivel boldog volt…es megis…itthagyott. A velemenyet szeretnem kerni. Mit tegyek? Hogy tegyem tul rajta magam?

Kedves Doktornő!

Nem találom a helyem a világban. Az emberek általánosságban nem kedvelnek. Zárkózott vagyok, és magamnak való, de mégis szeretnék azért párkapcsolatot egészséges baráti kapcsolatokat, csak nehezen megy. Mit tegyek?

Kedves Doktornő!
Teljesen elvesztem. 22éves lány vagyok és nincs életkedvem. Már mindenben a rosszat látom. Nincs munkám, amikor volt is, akkor meg nem szerettem dolgozni, viszont vágyom a munkára, hitel hitel hátán ,és nem a szorakozás miatt vettem fel a hitelt. Van egy 8éves párkapcsolatom. Együtt lakunk, mégis külön… már nem érzem az hogy szeretném, hogy ő szeretne, viszon nem akarom elveszteni mindig a pénzen lovagol és elvárja ,hogy fizessük együtt a csekkeket. Neki van pénze (külön kasszán vagyunk) és mindig az mondja nincs, most itt nem azt értem hogy vegyen nekem ezt meg azt hanem, hogy segìtsen, de nem teszi.persze ha ezt felhozom neki akkor meg utálkozás van. Nincs olyan nap hogy ne sìrnám el magam. 170cm magas vagyok és kb olyan 45kg. Lassan a korházban kötök ki olyan vékony vagyok…. Betegnek érzem magam mentálisan és vannak pillanatok mikor fizikailag is gyenge vagyok. Egész nap csak aludnék. Ha muszály csak akkor mozdulok ki a házból. Minden barátom ellenem fordúlt nincs senkim. Párom meg csak kiröhögne ha elmondanám ezeket neki… csak fogyok , az életemben nincs egy boldog pillanat. Most úgy érzem a világ ellenem van. Nincs kizárva hogy depressziós vagyok, persze magamnak nem állapìtok meg semmit. Zavart vagyok nincs egy épp gondolatom sem. Sokszor gondoltam már arra is hogy megölöm magam. De nem mertem… Nem merem. Anyukámék nem segìtenek, úgy vannak vele amit megfőztél azt edd is meg.!! Kiskoromban sem volt jobb de legalább ott nem fogtam fel a dolgokat. Apám iszik, vert minket, terrorban tartotta a családot, majd mikor már anyámnak lett mersze eljöttünk ,éjjel nappal dolgozott csak azért , hogy legyen mit ennünk. Sajnos nem adatott meg, hogy jobb iskolába járjunk. Csak egy sima érettségit tudok felmutatni, amivel nem vesznek fel sehova. Nem akartam ezt!!! Jobb életet szeretnék, boldog életet!! Szeretnék cselekedni de nem tudok, nincs pénz ami ezt lehetővé tenné!! Szeretnék fodrász lenni, 180000ft… Itt is a pénz az akadàly. Szeretném a hiteleimet rendezni, itt is a pénz…… Elvesztem nagyon rossz állapotban vagyok. Nem tudom ha felkeresnék egy szakembert, mit mondana a családom?!. A párom, hogy egy” bolonddal élek együtt” . Pedig néha már érzem hogy nem bìrom…

Kedves Habis Melinda. Szeretném a véleményét kérni.
A párom és én lassan egy éve vagyunk együtt és 2 honapja össze is költöztünk. Jol megvagyunk, minden rendben van értem ez alatt, hogy termeszetesen vannak köztünk kisebb viták amik elkerülhetetlenek ha két ember együtt él. Viszont amiért irok az nem ezek közé a kis viták közé tartozik.
Kb 3 hete kezdödött az hogy nem akar a parom szeretkezni. Elöször nem igazán vettem tudomást rola hiszen érthetö hogy néha fáradt az ember es nem akar. Szoval vártam, de hiába. Amikor rákérdeztem hogy mi a baj azt mondta hogy semmi, nagyon szeret, gyönyörünek tart és szeretné ö is de valamiért nem kivánja. Szerinte az lehet a baj hogy fáradt es stresszes a munka miatt. Es mai napig ezt mondja. Probálom elhinni hogy szeret de néha teljesen más dolgok jutnak eszembe(nem is akar igazán, sajnál elhagyni stb). Én szeretem, nagyon is és szeretnék rájönni hogy mi a baj es segiteni. Lehetséges hogy a libido szint ennyire csökkenjen a dohányzás esetleg a tulsúly miatt , nem beszélve a stresszröl és a fáradtságrol? Mit tanácsol? Köszönöm.

Kedves Doktornő.
25 éves fiú vagyok. Középsulis éveim végéig minden rendben volt velem, gyakorlatilag az élet minden területén. Problémáim körülbelül 11 éve kezdődtek, akkor amikor egyetemre kezdtem járni. Akkor vette kezdetét egy fura érzés, mégpedig az, hogy állandóan lelkiismeret furdalásom volt, de nem tudtam miért. Amikor oda került a sor, hogy tanulni kell, rögtön bepánikoltam, hogy túl nehéz lesz a vizsga és automatikusan becsuktam a könyvet, majd lekötöttem magam filmekkel vagy más szórakozással.
Az első évet buktam és elhatároztam, hogy helyrehozok mindent. Viszont amikor elkezdtem cselekedni (tanulni például), pár percen belül verejtékezni kezdett a hátam, picit remegtek a kezeim és furcsa gondolatok kavarogtak a fejemben (például minek tanulok, többiek ügyesebbek nálam, mit szólnak a szüleim ha valami nem sikerül stb..).
A baj ott van, hogy mindez a mai napig tart és nem csak tanulás terén. Az élet szinte minden területén, ha valami problémával találom szemben magam és kudarcot vallok, akkor egyszerűen elönt valami “melegség”, verejtékezik a hátam és gonosznak, ügyetlennek, lusta semmirekellőnek érzem magam és azzá is válok… Elkap valami örvény és napokig nem csinálok semmi érdembelit. Beszélgetek magammal ( tudom, hogy magam vagyok, nem egy másik személyiséggel ), gondolkodok az élet dolgairól, néha nem tudok felkelni reggel mert nincs miért. Egy pár nap múlva megunom az önsajnálatot és elhatározom, hogy mostantól mindent helyre hozok… Elkezdek tanulni, sportolni, napokig nem cigarettázom, aktív vagyok. Pár napig működik a dolog. Ezután megint elrontok mindent. Az kezd el járni a fejemben, hogy miben nem voltam tökéletes, eszembe jut a sok elrontott dolog az életemben, megint jön az “érzés” és megint napokig csak vegetálok, elmélkedek és tervezgetem, hogy milyen jó lesz nekem ha majd újból elkezdek “élni”. Igazából egyre rosszabb a dolog. Sokszor amikor elhatározom, “na mostantól életerős és aktív leszek mint mások”, öszintén szólva már én sem hiszek magamnak. Mondván: Eddig is olyan sokszor megpróbáltam, miért épp most sikerülne nem visszaesni a mélybe.. Ekkor aztán tényleg mindenfélet gondolat kavarog a fejemben és minden értelmetlen. Az utóbbi fél évben öngyilkosságra is gondoltam többször, habár igazából nem tenném meg, de néha jól esik rágódni rajta.
Az egyetemmel lassan, nagyon lassan de végzek (ez már másik)… Még a korombeliek már egzisztenciálisan elkezdtek önnállósulni, én úgy élek mint egy háziállat, semmitnemtettem le az asztalra.
Szüleimmel annyiból áll a kapcsolatom, hogy velük élek. Semmi több. Rendkívül stresszesek, édesanyám kétszer feküdt depresszióval pszichiátrián. Nem bszélünk meg semmit meg nem is szeretném… Többnyire önzőek és ők is sajnáltatják magukat nincs szükségük az én bajaimra. Mindig is jellemző volt, hogy amikor megpróbáltam lelki segítséget kérni tőlük, cinikusak voltak, közömbösek, “na már megint fantáziál valamit a gyerek” – tehát bármilyen lelki segítség a család részéről gyakorlatilag kizárt, ismerem őket.
Azt szeretném megtudni, hogy milyen állapotra utalhatnak ezek a tünetek? Lehet, hogy elmebeteg vagyok? Hova érdemes menni velük, elsőnek háziorvos?

Kedves Melinda! Bő másfél éve ismerkedtem meg párommal. Előtte 20 évig voltam egyedül (41 éves vagyok, ő 49.) Megkérte a kezemet, és örömmel mondanék neki igent, mert szeretjük egymást. Viszont a környezetemben többen óva intenek ettől, mert nagy az iskolázottságbeli különbség: nekem három diplomám van, ő szakmunkás. A csiszolódás időszakában vagyunk. A kapcsolatunkat kiegyensúlyozottnak érzem. Néha elég nyers a beszédstílusa, vannak nézeteltéréseink is, de a legtöbb dologban (pl. világnézet, család, konfliktuskezelés, szabadidő…) egyet értünk, s mindig mindenben számíthatok rá. Ön szerint valóban problémát okozhat hosszú távon a fent leírt különbség? Válaszát köszönöm.

Kedves Doktornő!
Teljes összezuhanás és kilátástalanság uralja az életemet. Próbálok változtatni rajt, de belebolondulok.
Röviden összefoglalva. 12 éve éltem a férjemmel, 4 éve vagyunk házasok, és van egy 3,5 éves fiúnk. Az esküvő és a fiúnk születését követően nagyon megromlott a kapcsolatunk. Úgy érzem nem lettünk igazi család, az esküvő hallatán a korábban fényévekre lévő anyja anyatigris lett és befurakodott az életünkbe a több száz kilométeres fizikai távolság ellenére. A férjemmel nagyon hullámzó volt a kapcsolatunk a végére. Megnehezítette a lakhatási körülményeink megteremtése is, és hogy én második gyermeket szerettem volna. Valamint a férjemnek volt egy szerencsétlen balesete a kezével, ami következtében majd egy éve nem dolgozik és teljesen kifordult magából. Összetett a tényező. A házasságunk rég nem működött jól. Szerettem volna rendbe hozni. Szakemberhez is fordultunk. De egy alkalom után a férjem soknak tartotta az összeget rá. Én nem erőltettem. Hiba volt. Fél éve külön utakon jár. Új ismerősök, akikről nem tudok. Azt mondogatja a családja hatására is, hogy a gyerek érdeke, hogy külön váljunk. Másfél hónapja annyira ellehetetlenítette a helyzetet, hogy belementem a játszmába és összepakoltam. Lehet hiba volt. Mert visszamennék hozzá. Azóta kiderült, hogy van vkije. Lebukott így közölte. Teljesen összeomlottam. A válással jön folyamatosan. Megalázott, megcsalt (nem tudom milyen szintig, de nálam a csók is megcsalás). Mégsem tudom aláírni a válási papírokat. Azt kértem tőle, hogy szüntesse be a kapcsolatot a csajjal, amíg be nem adjuk a papírokat. Illetve menjünk el mediátorhoz. Nem tudunk már kommunikálni egymással. Mindent félreértünk. Sajnos “defektesek” vagyunk mind ketten. Ő bizalmatlan és elkerülő én pedig szorongó típus a kapcsolati kötődésünket illetően. Csak azt hajtogatja, hogy elhidegült és eltávolodott tőlem és fogadjam el. Ha nem lenne a fiúnk aki nagyon kötődik és ragaszkodik hozzá még valahogy lenyelném. De a család számomra szent és sérthetetlen. A mediációtól nem tudom mit várok. Esélyt az újrakezdésre a szívem mélyén, de a valóság csupán, hogy egy normálisan lezárt kapcsolat. Ahol a felek a közös gyermek miatt tudnak normális kapcsolatot ápolni.
A fiúnk érzelmi állapota iszonyatosan aggaszt. Sok volt számára a változás, költözés, új ovi, lakásfelújítás, apától elszakadás. Nem tiltom, sőt kérem a férjemet, hogy sűrűbben találkozzanak. Heti 2 délutánt tölt vele általában. Ha az anyósom is lejön hozzá, akkor elviszi hétvégére, mert a sérült keze (ami már jó) nem tudja ellátni.
A fiam az apjával történő találkozások után igen nyugtalan, vígasztalhatatlanul sír. Próbálok erős lenni, de van hogy vele sírok, mert nekem is hiányzik az apja és a szívem szakad meg érte. Soha nem beszéltem a férjem ellen neki, sőt őt is erre kértem. Több időbe telt, de ma már sok esetben jól kezeli ezt. Mit tudnék tenni, hogy a fiamnak könnyebb legyen? Próbálkoztunk a hármasban lévő programokkal is, de a vége ugyanaz. Félek, hogy maradandó sérülést okoz neki, és rosszabb lépés egy menthető házasságnál.
A mindennapokat nehezen élem meg. Új környezet, ami régi. Mivel biztonságos közegre volt szükségünk így a gyermekkori lakhelyemre költöztem és fogtam egy házfelújításba édesanyám mellett. Nagyon sok erőt és energiámat elvisz, a házfelújítás és édesanyám is. (nehéz természet, manipuláló, érzelmileg zsaroló) A felújítást kedv nélkül teszem, mert 12 éven át ábrándoztunk a közös otthonról a férjemmel. De csak albérlet és szolgálati lakások között vándoroltunk, mivel ő közös ingatlant nem akart vásárolni, csak függetlenül egyedül egy sajátot, ahol mi is élhetünk. Én ezt így nem tudtam elfogadni. Nagyon anyagias, és önző. Sokat csalódtam benne, de a szívem mélyén látom azt az embert, akibe beleszerettem és 6 évig nagy szerelemben éltünk, ez az ő állítása is. Rengeteg mindent köszönhetek neki.
Igyekszem erős és összeszedett lenni a fiam miatt. A barátaim tartják bennem a lelket, és mindenki szerint jobb ez így. De én mégsem tudom így megélni.
A korábbi szakításom is nehezen ment, szintén elhagytak és megcsaltak. úgyhogy tudok vmit, ha kísértetiesen hasonló a vége.
Köszönöm előre is a válaszát!

kedves doktornő!honapok ota szenvedek szivszurasos panaszokkal!voltam vizsgalatokon vérvétel,ekg-k stb.minden rendben..a pánikbetegség tud ilyen tuneteket produkalni?mert a haziorvosom szerint az vagyok tobbszor is voltak rohamaim rosszullétek…valaszat elore is koszonom!

Kedves Doktornő! Kisfiam májusban volt 3 éves, s októberben lenne 2 éve, hogy bölcsibe jár – csak ugye addigra óvodába megy 🙂 Eddig minden simán ment, szeretett bölcsibe menni, nem is volt vele soha semmi gond, de kb. 3 hete nem akar menni reggelente. Annyira nem, hogy egy hete minden reggel azzal ébred, hogy megkérdezi tőlem, hogy ma hova megyünk, s mikor válaszolok, hogy bölcsibe, akkor sír. Sír az odafelé vezető úton is, s bemenni a csoportszobába pláne nem akar. Ma reggel üvöltött szabályosan, s csak úgy patakzottak a könnyei – persze emiatt nekem is. Szökni is próbált….. Általában ennek ellenére a nap végén azt mondja, jó volt a bölcsiben. Kérdezgetem mindig, de úgy érzem, nem válaszol úgy, hogy az valóban érdemi infó lenne. Azt mondja, fél a karbantartó bácsitól, vagy azt, hogy egyik-másik gyerek megveri, de a gondozónők szerint nincs ilyen…..Mit tehetnék? Hogy derítsem ki mi a gond? Hogy segítsek neki? Sajnos csak júliusban tudunk szabira menni, akkor is két hetet lenne otthon, meg augusztusban kettőt, többet nem tudok megoldani, de nagyon szeretnék javítani a helyzeten. Ha tehetem, kiveszek 1-1 nap szabit, s kiveszem őt is, de vezető beosztásban vagyok, s nagyon nem tudok szabadságra menni…. Kérlek, adjom valami tanácsot!! Előre is köszönöm!!!!!!! Ági

Tisztelt Doktornő!
Lányom 35 éves. Folyamatos próbálkozás, meddőségi kezelés mellett sem esett teherbe. Erre az első házassága “rá is ment”. Két éve új kapcsolata van. Újra jelentkeztek egy programba. Ma kapta a hírt, hogy értékei nem megfelelők, így nem végzik el a mesterséges megtermékenyítést. Ő Angliában él. Zokogva hívott telefonon és én nem tudtam megnyugtatni. Mindenkit gyűlöl, akinek gyereke lesz, látja a sok felelőtlen teenagert, akik egy bulin teherbe estek és most elhanyagolják, rosszul nevelik a kicsit. Miért pont Ő?Mihez kedjen? Záporoztak a kérdései, de én nem tudtam megnyugtatni. Mit mondjak neki? Hogyan segítsem át ezen? Hogyan értessem meg vele, hogy gyerek nélkül is lehet boldogan élni, hiszen nekem is Ők voltak a legfontosabbak, hárman vannak testvérek.

Péter
Tisztelt Doktornő! 26 éves vagyok, 12 évvel ezelőtt biciklizés közben egy furcsa érzés tört rám. Kétségbeesést, pánikot éreztem, bármerre is néztem. Akkor még nem volt különösebb kiváltó oka, viszont később gondolatot is társítottam hozzá. Ez időről időre visszatér, kisebb-nagyobb megszakításokkal. A gondolatom az, hogy a világ nem is létezik, a benne lévő emberek sem, minden csak egyfajta díszlet, és én teljesen egyedül vagyok. Vagy előfordul, hogy minden pánikot vált ki belőlem pusztán csak azért, mert ehhez a világhoz tartozik. Úgy is megfogalmazódott bennem ez, hogy a világ csak rajtam keresztül tetszik ilyennek, amilyennek én látom. Az évek során ez többször is előjött, 1-2 hétre. Aztán elmúlt. Volt, hogy kényszercselekedeteim voltak. Hosszú ideig szedtem a cipralexet, aztán kb. egy éve abbahagytam, a pszichiáterem tudta nélkül, annak reményében, hogy soha többé nem kell használni. Most megint előjött a szokásos gondolat, így megint elkezdtem szedni. Ezzel bevállaltam a legalább két hetes időt, míg a gyógyszer hatni kezd, és most még rosszabbul vagyok. Nem tudok szabadulni a gondolattól. Az orvosom azt mondta, hogy ez is egy kényszergondolat, csak éppen nem cselekvésre, hanem pánikra késztet. Mi az Ön véleménye? Ez egy kóros rögeszme? Félek, hogy megőrülök, pszichiátriára kerülök. El lehet űzni a gondolatot? Előre is köszönöm válaszát!

Kedves doktornő!
Kérem szépen segítsen a tanácsával, mert zsákutcába került az életem. Kb. 8 évvel ezelőtt kihűlt teljesen a házasságom. Közel 20 év után a férjemmel a válás mellett döntöttünk, el is költözött kb. 3 hónapja. Megsirattam, mert eleinte hiányzott a jelenléte, de mikor arra gondoltam még 20 évet idegenként éljünk együtt, úgy gondolom jól döntöttünk. Az elmúlt 8 évben lett egy barátom. Nem szeretném szeretőnek hívni, mert intim kapcsolat ritkán volt közöttünk, a család miatt, viszont napi telefon kapcsolatban voltunk és hetente 2-3 alkalommal találkoztunk kávézni, sétálni, beszélgetni. Közhelynek hangzik, de úgy éreztem ő a lelki társam. Én 42 éves, ő 59 éves a volt munkahelyemen ismerkedtünk meg. Nős férfi, akit közel 7 éve elutasított a felesége és folyamatosak voltak a viták náluk is, aminek a vége mindig az lett, hogy a barátomat igyekezett elzavarni otthonról a felesége. A feleség 50 éves dekoratív hölgy, aki testépítő közegben mozog. Tavasszal, amikor elköltözött a férjem, náluk is volt egy nagyobb vita szinte párhuzamosan, amiről én csak hetekkel később értesültem. Náluk a vita nem szétválással végződött, hanem mivel a nagyfiuk is részese lett a vitának, azt mondta a szüleinek, aki előbb hibázik, annak kell elmennie, mert ha az apja most elköltözik, akkor néhány hét múlva elmegy ő is. A feleség erre sírt, hogy egyedül marad és megesküdött mindenre, hogy soha nem csalta meg a férjét. A barátom elmondása szerint, megsajnálta, hogy kap egy utolsó esélyt, mert a következő alkalommal elmegy. Én csak annyit vettem észre a történetből, hogy megéreztem, hogy a barátom igyekszik magától távol tartani. Sajnos magamtól jöttem rá, hogy sok év után újra lefeküdt a feleségével. Itt csak mellékesen megjegyezném, hogy a felesége januárban mellplasztikán esett át. A műtét után nem engedte a barátomnak, hogy elmenjen érte, azt mondta megoldja, gondolom más vitte haza. Miután megtudtam, hogy intim kapcsolatot alakított ki a feleségével, azonnal megszakítottam a kapcsolatot a barátommal. Néhány nap múlva felhívott és elmagyarázta, hogy ő nem akar bűnbak lenni, nem tudja fog-e hibázni a felesége, mert ahhoz, hogy lépjen nagy dolgoknak kell történnie, ha már adott neki egy esélyt. Mint pl. a szokásos nagy vita, vagy, hogy megcsalja a felesége. Nem bízik a nőben 100 %-an. Azt mondtam megértem, nem könnyű lezárni 26 évet. Én nem adtam több esélyt a férjemnek, ő sem nekem, elég volt az elmúlt néhány év, szerintem el kell engedni a másikat, ha mi már nem tudjuk egymást boldoggá tenni. Viszont a barátom felesége, aki eddig alázta a férjét, hogy öregember, akinek a jelenléte folyamatosan idegesített, most mindent elkövet, hogy megmentse a házasságát, hogy ne maradjon egyedül, vagy lehetséges az anyagiak miatt is. Igyekszik kedves lenni, és újra lefekszik a barátommal. Én igyekeztem kilépni ebből a kapcsolatból, de nagyon nehéz. Szexuális kapcsolat nincs köztünk, nem találkozunk, viszont naponta telefonál még mindig a barátom. 12 kg. fogytam, jelenleg 55 kg vagyok, már a barátok aggódnak értem. Nyugtatót írt fel az orvos, úgy érzem, megbolondulok a fájdalomba. Kértem a barátomat engedje, hogy elmenjek végleg, mert lelkileg nem bírom és annyira kötődöm hozzá, hogy nem vagyok képes nem felvenni a telefont. Én úgy gondolom, ő ugyanígy érez, mert 2 nap csend után kétségbeesett hangon hívott, hogy elnézést, hogy nem jelentkezett. Kérdeztem miért hív még mindig, de nem kapok rá kielégítő választ. Azt mondta, ha zavar a telefon szóljak, akkor 2 naponta hív. De kerek perec elmondta, hogy nagyon nagydolognak kell történnie, hogy valaha lépjen, lehet 2 hónap, de lehet 3 év múlva fog a felesége újra úgy viselkedni, ahogyan eddig. Azt mondta könnyebb lett volna neki, ha nem kezdeményez nála újra a felesége ennyi idő után, ő erre soha nem gondolt. Megzavarta érzelmileg is. Én ezt megértem én is ragaszkodtam a férjemhez, pedig már csak testvérként szerettem. Nem tudok, mit csinálni csak az időre tudom bízni, hogy történjék valami. jelenleg eszembe sem jut új kapcsolat után nézni, jelenleg úgy érzem teljesen összetörtem. Újra kezdeni sem szeretném, csak is tiszta lappal, bár nem tudom, milyen szándékkal keres még a volt barátom, most már bizonytalan vagyok, hogy szeret-e még. Kizártnak tartom, hogy valótlant állít, mert vannak közös ismerősök, akik természetesen nem tudtak az 5 és fél éves kapcsolatunkról, és tudnak a náluk történtekről. Nem tudom érdemes egy rövid időt adni ennek a dolognak? Bármennyire szeretem, de én most már szeretnék meggyógyulni, viszont nem szeretném elveszíteni sem végleg.

Köszönöm!
Boglárka

Tisztelt doktornő !
60 éves vagyok , egy éve meg özvegyültem a gyerekem 200 km-re lakik tőlem , tehát egyedül vagyok . Ezelőtt pár évvel volt egy depresszióm ami 2 és fél éves kezelés után tünetmentes lett , vagyis másfél évig gyógyszer nélkül tudtam élni . Sajnos most újra jeleneztek a tünetek vissza is mentem a kezelő orvosomhoz egy hónapja , javulást még nem tapasztalok . Amiért önnek írok az egy másik probléma .Számítógép függő lettem azt tapasztalom . Semmi nem köt le ( én varrónő vagyok és lenne is munkám ) elhanyagolom a főzést , takarítást , még az evést is . Mihelyst felébredek az első gondolatom , hogy be kellene kapcsolni a gépet . Általában hülye játékokat játszom . Persze ha gépezek viszont amiatt van lelkiismeret furdalásom és szorongásom , hogy milyen haszontalanul töltöm el az időmet . Nagyon szeretném ha tudna nekem valami megoldást nyújtani !
Előre is köszönöm a válaszát !
Tisztelettel üdvözlöm B. Ibolya

Kedves Melinda!
Szeretném, ha tanácsot tudna adni. Kislányom 5.osztályos és a jelenlegi iskolájának annyira leromlott a színvonala, hogy rászántuk magunkat, hogy a következő évet másik iskolában kezdi. De az időpont közeledtével egyre több a félelme, sőt inkább a maradás mellett döntene. Logikusan csak annyi tartja szerintem az iskolában, hogy közel van és van egy kislány, akivel jóban van. Valamint nagyon fél attól, hogy az új helyen nem lesz jó neki. Próbáltam vele többször kedvesen, bátorítóan beszélgetni, szinte hatástalanul. Tanácstalan vagyok! Ha marad, tudom sokat veszít, ha megy félek lelkileg megviseli.
Köszönöm előre válaszát!
Renáta

Kedves Melinda! Írtam már Önnek, hogy tetszik a munkahelyemről egy férfi. Hónapok óta tetszik nekem, de nem tudtam sosem hogy vajon ez kölcsönös-e. Gyakran megkérdezte, hogy hogy vagyok, mi újság velem. Feltűnően kedves volt, mosolygós. De azt mondtam magamban, hogy ő mindenkivel kedves. Pár napja megszólítottam én is, és örültem mert beszélgettünk picit. De ma azt a hírt hallottam, hogy az egyik közös kolléganőnkkel összejöttek…. Gyanús volt már néhány hete, mert mindig együtt láttam őket. Együtt ebédeltek, együtt mentek ki szünetre, mindig együtt voltak. És már néhány hete nem kérdezget engem. Csak köszön, mosolyog, de ennyi. Azt hittem miattam nem kérdezget, miattam nem érdeklődik, mert morcos vagyok, vagy elutasító. De összeállt bennem a kép, hogy a másik kolléganő miatt. És talán mert amikor gyakran beszélgetést kezdeményezett nálam, lehet hogy tetszettem neki mint nő, csak most hogy már a másik kolléganővel lettek egy pár, így leállt velem kapcsolatban. Eső után köpönyeg. Csalódásként fogom ezt fel, mert nagyon tetszett nekem. És nem tudom hogy ezután hogyan viselkedjek vele. Szerintem még nem annyira hivatalos a kapcsolatuk, csak pletyka szinten hallottam ezt. De akkor is. Elszomorodtam nagyon emiatt és féltékeny is vagyok. Ilyen helyzetben mit tegyek, a legjobb az lenne ha elfelejteném őt, ugye? Már nem fogok vele beszélgetni, nem kérdezek semmit sem. Meghagyjam a köszönés szinten a kommunikációnkat?

Tisztelt Doktornő!
Mint oly’ sokaknak, nekem is a párkapcsolatommal van problémám jelenleg. Elég összetett a probléma, de igyekszem röviden összefoglalni. Egyéves kapcsolatról van szó, igen, nem nagy ügy, nem túl hosszú idő, de nekem rettentően fontos ez az egész. A párom szakított velem többször is, mivel ‘kevésnek érezte magát hozzám’, és mindig féltékenykedett, megjegyzem, ok nélkül. Megmondta, hogy ez egy darabig biztosan nem fog változni, neki nem megy ez az egész. De közben folyton figyel, ha a közelében vagyok, mosolyog, sőt még üzeneteket is küld néhanapján. Viszont a legutóbbi alkalommal, mikor kissé elengedtem magam (egy bizonyos mennyiségű pezsgő hatására) nagyon kiborultam, sírtam és ölelgettem, próbáltam a kezét fogni. Könyörögtem neki, hogy ne menjen el, megalázkodtam és teljesen kifordultam magamból. Ő is sírt és csak azt hajtogatta, hogy nem áll készen erre, de szeret és nem kell neki más. Minden pillanatban rá gondolok és azon töprengek, hogy miért nem keres, ha tényleg hiányzom neki. Én keresném, de már annyiszor összetörte a szívem, hogy nem merek még egyet bevállalni. Minden ilyen alkalomnál én mentem oda hozzá eddig. Az első szakítás óta pár hónap már eltelt, és volt is egy huzamosabb időtartam, amit teljesen külön töltöttünk, de az borzalmas volt. Hetekig csak sírtam és fulladoztam kétségbeesésemben. Most is rettentően hiányzik. A legutóbbi találkozásunk óta (pezsgős incidens) öt nap telt el. Fogalmam sincs, hogy most hogyan is állunk és nemsokára külföldre utazik hónapokra. Mégis mit kellene tennem? Előre is nagyon köszönöm a segítséget

Tisztelt Doktornő!
2009-ben jött elő először az roham, amit házilag pánikrohamként azonosítottunk. Iszonyatos nyomás a mellkasban, hátfájdalom, mivel átsugároz oda is, majd szépen lassan kúszik felfelé a nyelőcsövön, szorítással, és végül úgy érzem letépi az alsó fogsorom a fájdalom. Először azt hittem nekem is gyomorrákom van, mint az előfordult a családban, de egy barátnőm épp nálam járt, amikor rám tört (eleinte nem tudtam elrejteni mi gyötör) és ő mondta, hogy ez a stressz miatt van, pánik roham. Utána, hogy némiképp rendeződött a helyzetünk, jobb lett, ritkábban jött elő. Most újra előjött mivel elég nagy nyomás nehezedik rám. Citromfüves teával próbálom orvosolni. Van esetleg egyéb tanácsa? Valóban pánikroham ez? Sajnos a jelenlegi élethelyzetem még minimum fél évig fenn fog állni, mire sikerül változtatni rajta (munkahely) és most úgy tűnik hétről hétre rosszabb.

Üdvözlöm!
A véleményére lennék kíváncsi.Kicsit több mint egy éve vagyunk együtt a párommal,én 22 vagyok ő 10 évvel idősebb.Ennek ellenére jól működik a kapcsolatunk.Együtt tervezünk családot,gyerekeket.Nemsokára lesz a szülinapom és egy elszólásban azt mondta hogy le fog esni az állam meg a szüleimnek is hogy mit kapok.Egyből az jutott eszembe hogy megkér.Már többször beszéltünk erről,ezért gondolom.De kicsit megijedtem hogy mi lesz ha tényleg ez az ajándék és tényleg megkér.Normális ez a félelem?Azt is tudom hogy a szüleim nem fognak örülni.Ez miatt is tartok hogy majd meg kell mondani nekik.Mert szerintük nemet kellene mondanom,mert ezzel elrontom az életem.Meg kicsit az is zavar,hogy a volt barátnőjét már fél év után megkérte,engem meg még nem,akivel családot akar.Ez fáj egy kicsit a büszkeségemnek ettől függetlenül félek a dologtól,mi lesz ha később meggondolom magam?Össze vagyok zavarodva.Ön mit gondol?
Nagyon köszönöm.

Kedves Doktornő,

Annyira tanácstalan vagyok ezért írok most Önnek. Több,mint négy éves kapcsolatomnak lett vége kb. egy hónapja. Azon okból kifolyólag,hogy a volt párom szabadságra vágyik. Már majd 3éve együtt éltünk,de nagyon fiatalok vagyunk én 24 Ő pedig 25 éves. Azt mondja szeret és hogy a jövőben szeretné ha jóban lennénk mert fontos vagyok a számára és mindig is szeretni fog. De most szerinte az a helyes döntés ha elválnak útjaink mert nem akar bántani mikor ő szabadságra vágyik. Nem szeretné,hogy reménykedjek, sőt kifejezetten megkért rá. De ő maga is azt mondja,hogy nem tudja mi lesz még, hogyan éli meg, mit hoz majd a jövő. Ha azt mondom,hogy ki szeretném zárni az életemből akkor felháborodik,hogy ezt nem tehetem meg és nem érdekli akár mennyire is zárkózom el tőle. Nem tudja elfogadni ,hogy így nem lehet az életem része. Tudom el kellene engednem és tanácstalan vagyok , vajon mi játszódhat le a fejében. Mit akar pontosan. Egyébként jó társak voltunk , rengeteg mindenen mentünk keresztül . Túl éltünk távolságot, két komolyabb családi veszteséget. Úgy kapaszkodott belém, mint akinek minden reménye én vagyok. De egy hónapra rá még is ez lett a vége. Engedjem el ? lehet még remény az újra kezdésre ? Szerinte is különleges emberi kapcsolat alakult ki közöttünk ,ami nagy érték. Válaszát előre is köszönöm.

Kedves Doktornő!
Megismerkedtem egy férfivel a barátaim által. Kapcsolatban élt, de sokat veszekedtek és kilépett a kapcsolatból. 1 hónapig még beszéltek és én türelmes is voltam. A múltamról sok mindent tudott, hiszen a megismerkedésünkkor még nem sejtettük, hogy egyszer kapcsolatban leszünk. Kedves volt, bújócska és vicces. Korábban öt évig pánikbetegsége volt amit gyógyszerrel kezeltek. Most egy éve nem szed rá semmit. Azt hittem,hogy jól alakulnak a dolgaink, mert mondta is, hogy egy nőről gondolta eddig, hogy lehetne a gyermeke anyja és most nálam is ezt érzi. Nem szerelmes belém és nem mondja, hogy nem tudna nélkülem élni. Csupán nem akar nélkülem élni. Aztán egy csapásra megváltozott minden. Eleinte azt mondta hogy nem tud szeretni, mert ez nála védekező mechanizmus. 1 héttel ezelőtt közölte, hogy ha vissza akarna menni hozzá élete nagy szerelme akkor elgondolkozna a dolgon. Kérdésemre, hogy esetemben is így gondolná-e azt mondta, hogy én nem számítok, mert rövid ideje vagyunk együtt. Utána mondta, hogy nem szerelmes belém és nem is lesz az. Másnap azt mondta, hogy csak olyantól lehet gyereke, akibe szerelmes.
Tegnap pedig közölte, hogy nem is szeret és nincs közös utunk. De nem akar szakítani, mert jól érzi magát velem. Mondtam, hogy ez így nem kapcsolat és döntse el mit akar , mert ez így nekem nem élet. Mondtam hogy én komoly kapcsolatot akarok ès így nem fogok tudni magamnak párt találni. Felháborodott, hogy én mit akarok mással ismerkedni mikor a barátnője vagyok és mondta, hogy ő ennél féltékenyebb, hogy másokkal ismerkedjek. Majd letagadta, hogy azt mondta nekem akkor hogy tőlem el tudna képzelni egy gyereket.
Tegnap miután ezeket elmondta én sírva fakadtam és telefonáltam. Miután letettem a telefont mondta, hogy üljek mellé. Belefeküdt az ölembe és erősen magához húzott. Este is úgy ölelt, mintha számítanék valamit. Én viszont a karjait mázsás súlynak éreztem és megkértem, hogy vegye le rólam a kezét. Nem tudom, hogy mit tegyek. Úgy érzem szeret, mert a tettei ezt igazolják, de a szavaival megöli a lelkemet. Reggel is jött, hogy jól vagyok-e. Persze akkor is sírtam. Homlokon csókolt, majd szájon. Sok sikert kívánt a vizsgámhoz. Azóta is keresett, hogy hogy sikerült és miért nem hívtam vizsga után.
Úgy érzem magam, mintha 30 éven keresztül ejtőernyőzni szerettem volna és arra tettem volna fel az életemet. Majd végre valaki karon ragadott volna és elvitt volna repülni, hogy teljesítse a nagy vágyamat. Majd nyílik a repülőgép ajtaja. Mérhetetlen boldogság, majd ezt mondaná: ez a vágyad, most ugorhatsz. De tudj róla az ernyő nem fog kinyílni.
Mit tegyek? Maradjak a kapcsolatban úgy hogy azt mondja nincs közös utunk és élvezzük ki, hogy mennyire jó együtt. Azt mondja nem szeretőként tekint rám és, hogy a barátnője vagyok.
Akkor miért beszél ilyen össze-vissza. Mert sugallnak mást a tettei és mást a szavai. Hogy adjak bele ezután is mindent, ha tudom, hogy nem fog az ernyő kinyílni? Áldozzam be magam?
Szeret ő valójában csak fél kötődni és így menekül? Azt mondta, hogy magáért sem tud felelősséget vállalni és, hogy a saját életében sem tud rendet tenni. Hagyjam el?
Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm!

Jó napot!
Nagyobbik fiam tavaly szeptemberben kezdte az ovodát.Azóta visszahúzódóbb,bátortalan nehezen nyílik meg nem csak idegenekkel szemben de a rokonokkak is.A beszoktatás első napján mivel nem volt bőlcsödés az ovónő meg engedte hogy bemenjek alig hogy bementünk el kezdett játszani nem is foglalkozott velem 5perc sem telt el és az ovónő mondta neki hogy elmegyek de vissza jövök nem mondott rá semmit,elmentem.Mikor visszatértünk érte mondta az ovónő nem rég hagyta abba a sírást majdnem egy órán keresztül sírt,ahogy észrevette el mentem el is Kezdtesokáig sírást maradt csak ott volt egy rövidebb idő,hogy bement egyedűl szünet is volt közbe de utána is bement viszont egy idő után meg szünt kell neki az hogy az ovónéni meg fogja a kezét és be menjen vele még ha pár lépést is.bent ahogy láttam lényegében szabad foglalkozás azt csinálnak amit akarnak és persze amit lehet,rajzolni gyúrmázni ki mit szeretne.Őt érdekelné szeret is rajzolnibis gyúrmázni is de mondott már olyat, hogy azt ő nem csinálhattya mert kicsi de azt is hogy nem mert oda menni.Említette, hogy a többi gyerek miatt fél,nem játszanak vele.Tömegben meg ijed n mer oda menni,év közben voltak nálluk mentősök be lehetett őltözünk ami érdekelte de nem mert oda menni és mondta nem is hívták,az ovónő említette,hogy volt egy mentős aki odament volna hozza hogy odahaza de ő az ovónő azt mondta nem kell haggya látja ő onnan.Mosdóba nem akar elmenni,nálluk függöny van amit momdta is nem szeret és még beszoktatás alatt az ovónő el vitte wczni bevitte elkezdte vetkőztetni mikor mondta,hogy nem akar el menni.Az egyik ovónő el megy nem lesz már szeptembertől azt mondta őt jobban szereti jobban figyel rá jobban bevonat mindenbe.Hogy tudnék neki Segíteni abbannhogy könnyebben be illeszkedjen és meg szokja?

Kedves Melinda!

Oly sokszor, és oly sokat segített már tanácsaival, amit először is szeretnék megköszönni. Ez okból most ismét Önhöz fordulnék segítségért.
Édesanyám március 16-án elköltözött húgommal otthonról. Előző este még puszi-puszi apának, nekem is, mindenkinek is, majd 16-án délután az asztalon édesapámat válólevél fogadta, és kihalt üres szoba, amiben pusztán az ágymatrac maradt…. Mondanom se kell, mindenki padlót fogott, mikor meghallottam sírva estem földre, hogy “Erről én miért nem tudtam? Miért nem szólt anya? Miért nem mondta, hogy gond van? ” Mai napig rosszul esik, de igyekszem feldolgozni.Édesapámtól annyi pénzt elvitt, hogy abból + pár hónapja meghalt nagymamánk (ő édesanyja) örökléséből lakást vett magának, de 3 hónapja a lakhelyükről nem kívánnak nyilatkozni, nem tudjuk hol laknak, csak annyit, hogy a városban.
Az anyagi helyzet, ő rá, és édesapámra tartozik, nem volt szép, amit apával tett, hisz nem verte, nem ivott apa, nem hisszük, hogy ezt a módot kellett volna választania válásként, hisz meg lehetett volna beszélni. Azóta amennyire tudom az anyagiak osztozkodása sem megy túl barátságosan…
Édesapám két hetente vasárnap láthatja a húgomat (még a válás nem lett kimondva, csak előzetesen amolyan megállapodás van írva, hogy édesanyám mit kér, és mit ad…). Nagyon rossz neki, hogy ezen kívül a testvérem a telefont nem veszi fel apának, sőt megtudtuk édesapámat a telefonjába “ne vedd fel vater”-ként nevezte el…
Apa a békesség érdekében míg a válás nincs kimondva bíróság által önkéntesen utal havonta gyerektartást édesanyámnak.
Ami az én gondom, az az, hogy édesanyám nem tartja velem a kapcsolatot. Nem hív, nem ír sms-t (pedig ingyen felhívhatna, korlátlan díjcsomagba van). Facebook-on fent szokott lenni, de ott se ír, nem jelez semmit. Mikor a Művelődési Háznál letette most vasárnap húgomat (ott van a találkozó hely azokon a vasárnapokon), ki se szállt a kocsiból, hogy velem beszéljen, hogy, hogy vagyok. Lakást úgy vett, hogy nekem ott maradásom nincs… Kéthetente jártam haza egyetem, és munka miatt. Úgy gondolom édesanyámmal jó kapcsolatunk volt, eljártunk együtt vásárolgatni, sokat beszélgettünk, bár az elköltözés előtti időszakba leginkább a legjobb barátnőjével csevegett rengeteget, de nem volt bajomra, hisz megértem, ha vele egyidős nővel/barátnővel is jó beszélgetni, időt tölteni.
Elköltözését követően eleinte még írtam sms-t, arra válaszolt, de miután nem adtam neki kereseti igazolást, azóta ő maga nem keres, nem ír.
Mit tegyek? Tudom, ha én lépnék úgyis csak az udvarias választ kapnám, hogy “jól vagyok, dolgozok, amúgy nincs semmi különös”. Ennél egy kicsit többre, és őszintébb kapcsolatra vágyom, Semmi rosszat nem merek szólni neki, nem szeretném, hogy megharagudjon rám. Ő viszont nem nyit felém. Mi okból? Egyszer megkérdeztem, azt mondta nem haragszik rám. Hát akkor? Édesanya, akkor mégis, hogy nem érdekelheti, hogy mi van a lányával? Igaz 23 éves vagyok, önálló felnőtt ember, de egy szülőre mindig is szükség van, a gyereknevelés nem hiszem, hogy csak 18 éves korig tart..
Kérem adjon tanácsot, mi tévő lehetnénk, én szeretném ha a kapcsolatunk olyan lenne, mint régen…őszinte és nyitott.
Várom tanácsát!

Köszönettel:
Anikó

Tisztelt Doktornő!
21 éves vagyok, jelenleg egyetemista és nem tudom, a “bajom” és hová fordulhatnék.
Az egyetem okozta stresszt rendkívül rosszul kezelem, az első évben emiatt kialakult egy pajzsmirigy betegségem is, illetve egy gyulladás a gyomromban. Bár ezeknek a kezelése jó úton halad, jelenleg a vizsgaidőszakban újra rosszul vagyok egy-egy vizsga előtt, néha pánikhangulat jön rám és nehezebben kapom a levegőt és a szívem ritmusa is megváltozik, amikor igazán ideges leszek. Ezért a teljesítőképességem nagyon lecsökken és a vizsgáimon félreolvasok egy-egy kérdést és elbukom őket. Emiatt viszont még rosszabb a helyzet, sokkal ingerlékenyebb vagyok, semmihez nincs kedvem és hangulatom, így minden jövőbeli programom lemondom magam sem ismerte okok miatt. Nincs étvágyam, nem bírok koncentrálni, folyton sírnék és bár természetesen nem komolyan, de a halálvágy is megfordul ilyenkor a fejemben. A kudarcok során mindig végigpörög a fejemben, hogy nem vagyok jó semmiben, így az önértékelésem lecsökken és nagyon magányosnak, céljavesztettnek érzem magam. Régebben is voltak már hasonló időszakjaim a gimnázium során.
Nem tudom, hogy vajon ez csak egy múló szeszély, talán csak tényleg a vizsgák miatt van, vagy akár depressziós vagyok?! Nem tudok hová fordulni és nem tudom kivel megbeszélni a problémáimat, illetve nem tudom, hogy segítségre van- e szükségem.

Köszönettel:
Léda

udvozlom! a parommal 2 eve vagyunk egyutt,de ahogy tellik az ido egyre jobban eszreveszem hogy valami baj lehet vele idegileg.mintha 2kulombozo szemely lenne.ha mindenben a kedvebe jarok akkor jol megvagyunk.ki is mondja meg mutatja hogy szeret naponta tobbszor is.meg udvarias mindenkivel.azt persze elvarja hogy en azt tegyem amit o akar,meg valtozzak erte,de ha en kerek valamit akkor mintha azert se csinalna.meg ha en hibazok valamibe,vagy valamit elfelejtek pl.akkor mintaki nem normalis uvolt meg a kezeit csapkodja az arcom elott.meg ha rossz kedvem van azert is belemkot,es persze akkor ingerult leszek,akkor meg a hangsulyomba is belekot.es akkor meg nagyobb balhet csap.de ha meg en szolok neki valamier,vagy ha megbant valamivel akkor is ordit meg ugy hozza ki hogy miattam van minden meg en vagyok a hibas.meg olyankor elmond minden patkanynak,hulyenek stb…en meg ha alapbol veletlenul karomkodom akkor elvarja hogy bocsanatot kerjek.a csaladtagjaival is olyan aprosagokon szokott kiakadni hogy rossz nezni.ha meg az utcan kiabal,akkor is azt mondja hogy en kiabaltatom.pedig rosszat nem mondok csak hogy fejezze mar be,meg nyugodjon le.h akarmi miatt ideges vagyok azer is belemkot hogy viselkedjek.es ha latja hogy feszult vagyok direkt huzza az idegeimet.pedig nem vagyok idegesito,csak ami zavar azt a szemebe mondom.de azt se birja elviselni.mas is mondta hogy van baj vele.

Kedves doktornő! az élettársamal 5évig voltunk. az 5év alatt sokat szenvedtűnk mert a családja (a szüleli elváltak, az anyaval éltek) és a tesvérei nagyon eleneztek engem pedig okot nem adtam nekik. de a párom mindig kitartott melletem. Rá 2év mulva teherbe aminek a családja nem örült ezért hát elzavarták. Én magamhoz költöztetem és a gyermek születése után sajnos de akkor kezdödtek a veszekedések problémák. 10hónapja elkezdte tartani az anyával a kapcsolatott utána sűrven veszekedtűnk aztán hazaküldtem a gyereket is vitte rá 1hétre visszatudtam hozni. utana pár hónapig jó volt minden, aztán feltűnt hogy szeretkezés közben mindig gondolkodott nem foglalkozott velem, sem a gyerekekel. az utolsó egy héten már semmivel nem foglalkozot. ( hibásnak érzem magam hogy az érzéseimet nem mutattom ki elégé és ezt ő átvette tőlem, de utána már ragaszkodtam hozzá csak ő nem) nem tudom mi lehet az oka hogy 5napja arra ébredtem hogy lelépet elszököt miközbe én aludtam senki nem tudot róla a 3éves gyermeket is itthagyta azóta semmi hír róla nem jelentkezik semmi (hozzá teszem mindig mondta ha máskor elmegy a gyereket nem visszi magával) fogalmam sincs hogy mi lehetett. az oka ilyet csinálna. es a gyermek nélkűl így megleni, én a gyermek nélkűl 1napot nem birok akkor ő hogy birja nem értem. nagyon röviden és gyorsan így tudtam megfogalmazni.

Kedves Melinda!

Hosszú évek után találkoztam egykori szerelmemmel. A probléma amiben szeretném a véleményék kérni az, hogy nem emlékszem semmire a kettőnk történetéből. Van négy emlékkép és a tudat, hogy szerettem. Aztán elkezdtem gondolkodni az életemen és valahogy a jó dolgokat folyamatában nem tudom felidézni. Tehát a gyerekeimmel töltött évekről tudom, hogy boldog voltam velük, míg otthon voltam velük gyesen, de nincs történet amit eltudnék mesélni. Mi lehet a gond és hogyan lehetne ezen változtatni?
Köszönettel Judit

Kedves Doktor Nő!

Kapcsolatom egyre bonyolultabb,, párom hétfőtől teljesen megváltozott., minden nap ,letámad minden írásomra hogy én vagyok hibás mindenért, elmondtam mik a gondok a kapcsolatunkban, nyomulok… ez nem igaz, hetente 1 vagy 2x találkoztunk, örültem vele vagyok még szép hogy megölelem, megcsókolom stb, majd jön az 4 fal között voltunk mindig,, én mondtam többször menjünk mozi, fagyizni, kirándulni, erre mondja majd fogunk menni. , utána elmondtam a többi hibákra üljünk le beszélgetni de nem hajlott rá, minden kijelentésem 2xsen letámadott.. zavarta az hogy várok rá hogy találkozzunk, mindig irta sok dolga van én megértettem mindig ,sose erőszakoskodtam!
letörölte hogy kapcsolatban vagyunk leszedett minden képünket , egy kivételével, az pedig május 4-én megleptem egy nagy rózsa kosárral, kérdem én ez a kép meg mellé minden komment megjelölés miért maradt fent még? még annyi mindent hozzám vágott szavakban, nem engedte még azt se hogy személyesen megbeszéljük, erre nem volt más választásom kértem tanácsot ,bátyámtól, édesanyámtól. majd rá megint hozzám vágja minek mondtam el ezt nekik, ez csak ránk tartozik.. én kérdem ha nem tudok vele leülni beszélgetni erről. meg amugy is olyan nagy hiba ha tanácsot kérek? Mai napig Szeretem és fogom is, én ilyen egyszerűen nem tudok valakit ellökni! 4és fél hónap után,Sose csaltam meg! Szerintem ezeket a dolgokat simán meglehetne beszélni vagy tévedek?
Mit tanácsol Doktor Nő?
Jó ötlet picit hagyni őt, max ha ő ír akkor írni rá majd 1-2 hét múlva megpróbálni a lehetetlent? és mai napig mondja szeret!
És magamtól kérdem miért történt ez? Miért nem hajlandó leülni megbeszélni..?? erre egy választ adott , nem tudok megváltozni.. szerintem ez butaság, ha van kiért, és miért akkor minimum egy esélyt adok a másiknak! vagy tévedek?

Tisztelt Doktornő!
Elég bonyolult a helyzetem, 35éves vagyok a párom 39.
15 éve élek a párommal ebből 5 éve angliában, van 4 lányunk 17,12,9,1 évesek. Az első gyerek az előző kapcsolatomból születt. A kapcsolatunkat harmonikusnak gondoltam, de volt valami ami végig nagyon zavart a páromban és a kapcsolatunkban csak nem tudtam rájönni hogy mi az. A sexre fogtam,mivel abból volt feszültség köztünk ,én akartam ő meg nem. Majd a párom az első közös lányunk születése után közölte velem hogy túl sok neki a sex ( heti4-5) az Ő igényeinek a heti 2 bőven elég. Nagyon bántott a dolog de úgy gondoltam alkalmazkodnom kell hozzá. Sikerült is de egyre kevesebb lett és én egyre depisebb lettem az önbizalmam teljesen eltünt. Sosem dolgoztam mert a párom azt mondta hogy nem érezné igazi férfinak magát. Ez csak egy példa arra hogy mindenben én adtam be a derekam. Mindketten nagyon erős egyéniségek voltunk ezért egyikünknek muszáj volt. Többször éreztem az évek során hogy valamit robbantani kellene mert nagyon lapos volt az életünk. De a környezetem mindig azt mondta hogy tegyem össze a két kezem hogy ilyen párom van, mert imádja, ellátja a lányainkat, bármikor elenged bulizni, kávét csinál reggelente nekem, nem iszik nem dohányzik, kedves, a tenyerén hordoz stb. Ő viszon szinte sosem jár el. És hogy a sex mellékes egy ilyen jó kapcsolatban. Ezzel én mindig egyet is értettem de mégis úgy éreztem hogy valami nem stimmel. Majd kiköltöztünk angliába új életet kezdeni és megbeszéltük hogy mindketten dolgozni fogunk előbb persze nekem suliba kell mennem megtanulni a nyelvet de aztán dolgozhatok. Ekkor még 3 gyerekkel a legkisebb 3 éves volt és suliba járt tehát időm mint a tenger. Párom munkába állt ,elkeztük intézni a hivatalos ügyeket akkor az egyik hivatalba azt mondták neki hogy nem érdemes dokgoznom mert annyi segélyt kapunk a lányokra hogy annyit nem tudnék keresni. Nagyon elkenődtem. A párom viszont örült ennek. Suli nem vilt a környéken csak két órányi busz távolságra amire azt mondta hogy túl macerás a lányok miatt mert nem lenne aki főzzön mire haza jönnek a suliból. Tehát minden terv fel lett rúgva. Veszekedtünk és azt mondta önző lenne felborítani a családunk kényelmét miattam.
Aztán a páromnak lett sok 20 év körüli barátja kollégája, elkezdett edző terembe járni, másképp öltözni, és engem egyre inkább hanyagolt. Sokszor tettem szóvá de ilyenkor mindig le hülyézett és azt mondta képzelődök unalmamba. Nagyon meg változott. Sex már honapokig nem volt közöttünk ha volt is csak pár perces ,amit én ürítésnek tudnék nevezni. Egyre mélyebb letargiába estem ,feleslegesnek éreztem magam,a lakást jó esetben 2-3 hetente hagytam el nagy könyörgésre mert Ő intézte még a vásárlást is. Mindent ki vett a kezembőlnem volt pénzem se tenni valóm házon kívűl.teljesen sarokba szorított. egyre többet gondoltam arra hogy jobb lenne nem élni. Elkezdtem félni az állatoktól, a tömegtől, és a kintléttől. Aztán a neten böngészve találtam egy depresszió tesztet és azt írta sújos az állapotom keressek fel egy orvost. Megmutattam a páromnak és kértem hogy segítsen mert úgy érzem tényleg szükségem van rá, erre kinevetett és azt mondta hogy nincs semmi bajom csak beképzelem és hogy túl sok ídőm van hülyeségeken gondolkodni. Ezzel le lett zárva a téma hallani sem akart erről, elhittem hogy én vagyok a hibás..
Két évvel ezelőtt úgy éreztem talán egy baba segítene hogy ne érezzem magam egyedűl és újra szükség lesz rám. Rá félbévre terhes lettem. De nagyon beteg lettem az egyik vesém leállt,elszakadt a bokaszalagom, korházba kellet mennem a páromnak úgy láttam ez teher, és elszakadt bennem valami, elé álltam és elmondtam neki hogy jó embernek tartom de úgy érzem nem kellek neki már és én most ki akarok szállni ebből a kapcsolatból. Mert úgy éreztem hogy teljesen elvesztettem az elmém irányitását. És félek !! Haza akartam menni. Erre Ő kiborította a bilit. Elmondta hogy azért nem volt sex köztünk mert én az elején vissza utasítottam hogy a számba élvezzen és onnantól prüdnek gondolt. Végig mellettem napi szinten pórnót nézett és önkielégített. Több nővel flörtölt a munkahelyen . Volt egy akiért két éven át odavolt sex nem volt köztük de nagyon kívánta. Minden gondolata a nők körül forgott. És hogy alapvetően az alacsony nálam soványabb nők tetszenek neki ( én 164cm 53kg vagyok)stb . Könyörgött hogy maradjak mert engem szeret és higy segítsek neki ki gyógyolni a pornóból meg a nő függéséből. Bele mentem mert őszintének tünt és a gyerekek miatt úgy gondoltam érdemel még egy esélyt a kapcsolatunk. Azt hittem minden jobb lesz.
Eltelt 1 és fél év és már tényleg nem pornózik, nem flörtől nem bámulja a nőket de azóta szomorúbb. És a sex megint csökken, a szája azt mondja én vagyok az etalon de nincs sexuális vágya, és hogy a szerlme irántam hullámzik pár napig nagyon aztán hetekig enyhe. Egyszerűen nem tudok ehhez már alkalmazkodni. Úgy érzem elfáradtam, kiégtem, és arra vágyom hogy valaki újra kívánjon, újra nőnek akarom érezni magam de mellette egy picit sem érzem ezt. A szemem látja hogy nincs baj a külsőmmel mégis értéktelennek érzem magam. Nem tudom mit tegyek. Egyik felem azt mondja maradnom és viselnem kell hiszen négy gyerekes anya vagyok, a másik felem pedig ordít hogy menekülj kezdj új életet. Az a baj hogy ha a válás mellett döntenék nem tudom hogy tegyem. A gyerekek szeretnek itt élni terveik vannak a legnagyobbik készül az egyetemre, de én nem beszélem a nyelvet, így haza kéne költöznöm.. Persze a párom nagyon jó apa és nem okozna neki gondot egyedül nevelni őket de a szívem nem engedi elhagyni a gyerekeket. Mit tegyek???? Segítsen most hogyan tovább????? Csak a halál tűnik megoldásnak de persze az agyam tudja hogy ezt nem szabad ,önző lenne de így meg elrohadok belül és mérgezem a gyerekeim lelkét is mert hiába probálok mosolyogni érzik hogy valami nem jó. Sokszor feszült a hangulat miattam de nem tudom mit tegyek hogy ne így legyen. Kétségbe vagyok esve! Segítsen kérem adjon nekem valami tanácsot.
Köszönettel: Ildi

Keves Melinda!
Vannak furcsa szokásaim, gondolataim ami nagyon megrémiszt. Az egyik ilyen például hogy gondolatban bántom a kiskutyam. Elképzelem hogy mit csinálna ha megverném vagy kínoznám,aztán annyira rosszul esik,hogy rögtön megpuszilgatom.Soha nem tudnám bántani Őt,nagyon szeretem nem állatként tekintek rá,hanem családtagként. Amikor ilyenre gondolok mindig a sírás jön rám,inkább magamat bántanám mint őt. Ilyenkor ha ilyenek jutnak eszembe nagyon ideges leszek és haragszok magamra. Miért gondolok ilyenekre, ha egyébként sose bántottam és nem is bántanám? Mi bajom lehet? Beteg vagyok?

Kedves Melinda!
Megint az érettségizős lány vagyok… jövőhéten Szerdán megyek a pszichológusomhoz.Elakarom neki mondani,hogy nagyon sajnáom,de nekem még a kettes sem megy…maximum két tabtárgyot próbálnék meg a matekot és az angolt mert abból talán kitudom húzni magam. Az a baj,hogy a magyart és a többit magolom és 1 tételre 3 órát fordítok és mindjárt érettségi…..4 éven keresztül magoltam értelmezni semmit nem tudok. milyen jó,hogy egyetem az álmom,amíg talán “észnél” voltam.Nem alakult ki a kommunikációs képességem a vizsgához. Nagyon félek. A barátaim is elmennek fősulira és ez szerintem szégyen,hogy én még leérettségizni sem tudok. Nem akarok anyukámmal itt ragadni vidéken szeretnék tanulni. De így hogyan? kérem segítsen.Ön szerint most csináljam meg ezt a két tantárgyat a többit esetleg októberben? És utána egyszer valamikor újra a felvételi miatt? A pszichológus tud segíteni a tanulás módszerében?kérem mondjon valamit teljesen be vagyok pánikolva olyan nagy terveim voltak lehet,hogy nem is vagyok én egyetemre való…

Üdvözlettel: Lili.

Előre is köszönöm

Kedves Doktornő!
Februárban lett vége egy 2,5 éves kapcsolatomnak. Ezt megelőzte, hogy tavaly tavasszal már egyszer szakítottunk,akkor még ott laktam nála.Többször hangoztatta,hogy menjek el,mert már nem akar velem lenni,majd mégis szeretettel,és gyengéden közeledett hozzám.Ez a csiki-csuki ment heteken, hónapokon keresztül. Majd egyik este elment valahova,de nem mondta meg hova. Csak vidáman, és mosolyogva jött haza.Mikor megkérdeztem hol volt,az volt a válasza (mosolyogva),hogy találkozott egy nővel és nagyon kellemesen beszélgettek. Ezt egy hatalmas veszekedés követte, teljesen kiakadtam, és nem bírtam abbahagyni a zokogást. Őt ez nem érdekelte,látszólag. Öngyilkossággal is fenyegetőzött. (Szerintem ez csak a szorító helyzetre való elméletbeli megoldása lett volna,ami sajnálatos.) Ez nekem rettentően fájt,és ez volt az az utolsó lökés,ami ahhoz kellett,hogy szedtem a cuccaimat, és elköltöztem.Az elkövetkezendő hónapok iszonyú szenvedéssel teltek. Nem nagyon tudtam feldolgozni a szakítást. Rengeteget sírtam,és teljesen a padlóra kerültem. (Lehet ez azért is viselt meg ennyire,mert ez volt az első igazán komoly kapcsolatom,együttéléssel is. Nem tudom.) Augusztus végére sikerült összeszednem magam,és sok mindent átgondoltam ez alatt az idő alatt. Szinte életszemléletet váltottam. A hónap végén találkoztam a volt párommal, akivel pár napra sikerült “összemelegedni”. És amilyen őszintén, és érzelmesen állt hozzám, azt gondoltam, hogy talán meg tudjuk beszélni a dolgot. Ebből csupán három nap lett, mert hirtelen-úgy mint a tavaszi szakításkor-pálfordulatot vett,és teljesen ellentmodásosan elutasított. Ezek után úgy éreztem, hogy nem is akarom látni többet. Úgymond megkönnyítette a dolgomat a felejtésben. Kinyílt a szemem.
Másfél hétre rá írtam neki, hogy akkor elmegyek a maradék cuccomért. Közvetlen üzenetet kaptam vissza, ami elég furcsa volt ezek után. El is mentem a cuccomért, amiből egy nagyon hosszú beszélgetés lett. Igyekeztem tárgyilagos lenni az elején, de nem akart elengedni,és így elkezdtünk mindent átbeszélni. Nagyon nehezen engedtem neki, mert sok sérelem és félelem volt bennem,de végül újrakezdtünk. Úgy éreztem végre kiteljesült a szerelmünk!!Olyan szinte megéltük ezt a dolgot, és olyan közel kerültünk egymáshoz, mint még soha. Ezt ő is így látta. Volt néhány veszekedésünk a félév során. Főleg kommunikációbeli problémából adódtak, sokszor félreértjük egymást. De nagyjából elrendeződtek. Ami az én hibám ebben, hogy sajnos nagyon érzékenyen reagálok az ilyen helyzetekre,de csak Vele! (biztos az előző szakításból is maradtak bennem tüskék) Mivel ilyen jól mentek a dolgaink a félév alatt, novemberben elkezdtünk beszélgetni a házvásárlásról, a gyerekekről is. Többször szerelmet vallott, és kezemet is szerette volna megkérni. Februárban elutaztunk sítáborba. A sítáborban sajnos veszekedtünk párszor. De valószínű, hogy ez azért volt,mert sokan voltunk egy helyen,és én voltam az egyedüli nő. Illetve féltények lettem egy másik nőre. De sikerült viccesen elrendezni a dolgot, és ekkor is ismért szerelmet vallott. Azt mondta, hogy engem szeret, velem tervez, és semmiért nem dobná el ezt a 2,5 évet!! Akkor sem ha tetszene neki az a nő vagy bárki más. Ezek után eszembe se jutott, hogy két hét múlva szakítani fog velem. Ebben a két hétben olyan szinten elromlott a kedve, hogy nem tudom mi lelte. Azt hozzá kell tenni, hogy ekkor tudta meg, hogy az összes előző barátnője férjhez ment, és a nővére pedig babát vár. Nem tudom, hogy ez közrejátszhatott e a döntésében?! A szakítás napján elémjött a munkahelyemre, de már az úton hazafelé nagyon furcsa volt. Szorosan tartott a buszon, bújt hozzám, de nagyon feszültnek tűnt. Semmivel nem tudtam megnyugtatni. Majd ez a feszültéség rám is átszállt,és egy kisebb vita kerekedett ki, ami során kiakadtam, és azt mondtam neki, hogy ha nem tud elfogadni, akkor inkább legyen vége. (Lehet hogy hiba volt?!) Ő mondta, hogy nem szeretné hogy elmenjek. Ezek után még jobban kiakadt, és elszomorodott. Azt mondta, hogy lehet, hogy mégse működik a dolog. Lehet hogy nem tud elfogadni. De minden porcikámat szeretné. Szeret engem,de lehet hogy nem tud elfogadni. Nem tudtam hova tenni ezt a dolgot. Megsértődve összepakoltam, és elviharzottam. 🙁 Ezek után nem keresett. Három nap után én kerestem meg telefonon. Mégis meg kellene beszélnünk a dolgot. Bocsánatot kértem a viselkedésemért, de ő hajthatatlan volt. Nem tudná elképzelni velem az életét. De ekkor is ellentmondásos volt. Majd pár nappal később kértem egy személyes találkozót, mert mégiscsak hosszú időt voltunk együtt…így illik. Találkoztunk. Majdnem a karjaimba ugrott, de ugyanúgy hajthatatlan volt a döntésében. Kértem, hogy ne veszítsük el egymást, tehát ha fél év múlva valaki meg akarja kérdezni, hogy a másik hogy van, lehessen. (hiba volt.) Ezek után szinte hetente kaptam tőle üzeneteket, másfél hónapig. Nőnapra, húsvétkor még beszéltünk is. Úgy éreztem vissza szeretne simulni egy kicsit az életembe. Majd eltűnt. Több mint 2,5 hétig semmi…! Ráírtam, gondoltam megkérdezem… Erre közölte vele, hogy éli az életét, és másokkal ismerkedik. Elég zaklatott lettem. Leírtam neki, amit gondolok, és ekkor már én köszöntem el tőle.
Bocsánat, hogy ilyen hosszúra sikeredett a levelem, de még ez is csak egy töredéke a történetemnek.
Igazából nem tudom hogy mit gondoljak erről az egészről. Úgy érzem, hogy össze vagyok zavarodva. Hogyan értékelhetném ezt: átverésnek vagy ő szimplán egy ilyen ember vagy személyiségzavaros? Mostanában sokszor érezem magam elveszettnek, mert nem így terveztem a közel jövőt, és biztosítékot is kaptam erre. Nagyon nehéz néha. Természetesen igyekszem akkor továbbhaladni most egyedül az életemben. Ahogy tudok.

Tisztelt Doktornő!
A párommal egy éve vagyunk együtt, de néha vannak olyan megnyilvánulásai, amit sehogy sem tudok megérteni. Bennem van a hiba? Mivel sem más férfiakkal nem tartok kapcsolatot, nem találkozgatok és már az utóbbi időben a barátaimmal sem járok el szórakozni diszkóhelyekre (mivel ő ezzel sem szimpatizál), ezért nincs oka szerintem sem a féltékenységre sem veszekedést produkálnia a semmiből. Igazából egyetlen egy problémám van, amiért szeretném a segítségét is kérni, hogy mivel szerintem nem tud rajtam ,,fogást találni,, ezért a fényképeim miatt veszekszünk nap mint nap. Ha épp csinálok egy képet magamról az nem lehet publikus, de ha azzá is teszem (közösségi oldalon: instagram) rögtön jön a veszekedés, telefonhívás, hogy őt ez zavarja. A mondatai amit nem érzek jogosnak (olyan vagyok mint a többi lány, ebben lelem örömömet, a lájkoknak örülök, stb) olykor nagyon bántóak. Én úgy gondolom, ezt azért teszi mert más oka nincs a veszekedésre!?? Miért teszi ezt? Van nekem kellene változtatnom, mint minden másban? Válaszát előre is köszönöm.Erika

Kedves Doktornő! Nem tudom mit tegyek, hogy történjen valami előrelépés köztem és az egyik kollégám között. Egy épületben dolgozunk, de csak ritkán találkozunk. Én 27 éves nő vagyok, ő 33 éves férfi. Csak olyankor futunk össze ha lemegyek a földszintre valamiért, vagy éppen a folyosón pont összetalálkozunk aminek kicsi az esélye. Van hogy 2-3 napig nem látom. Hónapok óta kinéztem magamnak, sőt már mikor a céghez került, már akkor megakadt rajta a szemem (ennek 7 hónapja). Közvetlen, barátságos ember amit hallottam róla. És tényleg mosolygós, párbeszédet kezdeményező típus. Néha megszólít hogy mi újság? Vagy hogy vagy? De nem igazán tudok az ilyen dolgokra mit felelni. Válaszolok hogy semmi különös újság, meg hogy jól vagyok és te? – aztán nagyjából ennyi. Mert leblokkolok. Elintézem 2 mondattal és megyek a dolgomra. Aztán ahogy közeledek vissza a helyemre, bánom hogy miért nem mondtam ezt vagy azt, vagy miért nem beszéltem vele többet. Mert hiszen erre vágyom, hogy megszólítson, hogy lássam őt, hogy találkozzak vele. Nekem ő nagyon tetszik.. De így nem tudok vele barátkozni. Néha úgy érzem, hogy talán én is felkeltettem az érdeklődését, máskor meg butaságnak gondolom ezt. Mert egy kedves típus és beszédes. Lehet csak azért kérdez ilyeneket mert unatkozik, vagy hogy csak mondjon valamit. Nem tudom mit tegyek, mert mennek a hetek és minden nap egyre többet gondolok rá. Akár ismerkedhet is szórakozóhelyen, vagy van neki baráti társasága. Könnyen összejöhet valakivel, én meg bánhatom majd. (ha csak össze nem jött már valakivel, mert úgy 3-4 hónapja mondta valaki hogy egyedülálló).
Gondoltam rá, hogy összeszedem a bátorságom és én is megszólítom valami ürüggyel, vagy ha úgy van a magánélete után érdeklődöm. De mi van ha mégsem érdeklem őt és összeáll neki a kép, hogy azért kérdezem mert tetszik nekem. És ezzel csak lejáratom magam… Szeretném ha vagy elindulna valami, vagy lezárnám ezt a dolgot magamban. Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Doktornő!
Tehetetlennek érzem magam a 16 éves fiam miatt. Sem az ovodában, sem az iskolában nem alakított ki senkivel baráti kapcsolatot. Értelemes, jó képességű, okos gyerek, bár mostanában lusta tanulni. Iskolán kívül sehova nem jár, siet haza, állandó jelleggel a számítógépen játszik, idétlen videojátékokról szóló ismertetőket néz. Többször elbeszélgettünk Vele, hogy találjon barátokat, elfoglaltságokat magának, még gyermekpszichológushoz is elvittem / érdemi segítség nem történt, csak a pénz lehúzás-igy éreztem/. Sajnos meghallgat, de változás nem történik, elmondása szerint vannak barátai/ akiket senki nem látott még/ , szerintem az interneten együttjátszókat tekinti annak. Helyes, ápolt fiu, de nem közeledik a lányok felé sem. Próbáltuk elvenni tőle a számítógépet, de akkor már senkivel sem lesz kapcsolata,( Ő szavai) félek magába zuhan és értelmetlennek látja az életét és esetleg tragédia történik/ szerintem képes lenne rá/ Annyira szeretném boldognak, kiegyensúlyozattnak látni ! Étvágya sincs, sajnálja az időt még az étkezésre is, szinte mindennap van vita közöttünk, melynek oka a nem tanulás, számítógépezés, befordulás. Nem jó ez Neki sem, Nekünk sem. Reménykedem, talán tud Nekem tanácsot adni, mit , hogyan tegyünk, mondjunk az ő érdekében. Előre is nagyon köszönöm. Andrea

T. Doktornő! Érdekelne, hogy lebegő , le nem zárt kapcsolatoknak mi lehet az oka? Miről ismerhető fel és hogyan orvosolható? Köszönettel: Lili

Kedves Doktornő!
Édesapámmal kapcsolatban szeretnék érdeklődni….Majdnem harminc évnyi házasság után kezdődtek a problémák a szüleim között…apukám a az elképzelhető legjobb férj és apa volt, aztán egyik hétről a másikra teljesen kifordult magából futó kapcsolata volt egy kolléganőjével akibe állítólag szerelmes lett, de a körülmények miatt ebből a kapcsolatból nem lett semmi. Ez már majdnem egy éve történt és azóta egyre rosszabb a viselkedése, alig kommunikál a környezetével, félre vonul és csak néz ki a fejéből, gyakran ingerült, nem akar sehova sem menni, anyukámmal rendkívül gorombán viselkedik, olyan dolgokat állít amik nem is úgy történtek a múltban, van hogy nem is emlékszik arra, hogy hogy viselkedett..Én már rengeteg tanulmányt elolvastam és felmerült bennem, hogy depressziós…a leírt tünetek alapján fennáll ennek az esélye? Ha igen akkor mi a legjobb ilyenkor ha mit teszünk? Hogy tudnánk rávenni, hogy orvoshoz forduljon?
Köszönöm előre is.

Kedves Melinda!

20 éves lány vagyok, állatorvos szeretnék lenni, de sajnos nem jutottam be az egyetemre, de megcsináltam egy állatorvosi asszisztens képzést. Jelenleg se munkám,se barátaim és barátom sincs. Egyedül érzem magam, rengeteg időm van magammal foglalkozni és elég sokszor ez a sírásba és depresszióba torkollik. Másik nagy problémám a telefonálás. Egyszerűen képtelen vagyok felvenni a telefont ha idegen szám hív. Mivel munkakereső vagyok így ez sok problémát okoz. Úgy vélem ha ezt le tudnám győzni, akkor talán kapnék munkát, ami lefoglalna. Tanácstalan vagyok ezzel a barát dologgal kapcsolatban is. Volt egy nagy szerelmem, és hát egy kapcsolatban valaki mindig sérül. Sajnos én már 4 éve a felejtésen vagyok, de még mindig szeretem. Ez eléggé megváltoztatta azt a régi “én”-t, aki voltam, így a stílusom bunkóvá, flegmává vált, de mindig figyelek rá, hogy ne sértsek meg szándékosan senkit vele. A barátaim jót nevettek rajta, amikor mással voltam bunkó, de mikor hozzájuk ért célba, akkor az már nem volt számukra olyan vicces. Nem érzem a törődést, azt, hogy számítanék..és ezt sajnos a környezetem se mutatja, pedig ép ésszel tudom, h ez csak az én agyam szüleménye, mert nincs mással lefoglalva.

Előre is köszönöm a tanácsát. Már rengetegszer elgondolkodtam, hogy megérné felkeresnem egy pszichológust.

Kedves Melinda!
8.os vagyok és jövőhéten ballagás. Nagyon félek, mert nem szeretem a változást. Félek az új sulitól, és attól, hogy itt hagyom ezt az iskolát. Nem is az iskola miatt, inkább a tanáraim miatt, mert nagyon megszerettem őket. Sajnos az idegessék miatt a hasam szokott fájni.
Ön szerint mint tudnék tenni a sok stressz ellen? És az ellen, hogy jobban tudjam kezelni a stresszt?
Köszönettel Zsófia

Kedves Melinda!

Két évvel ezelőtt ismertem meg a páromat, talán nem túlzok azzal, hogy szerelem volt első látásra. Fél évet együtt éltünk de már a második hónapban rájöttem hogy van valami problémája. Először tesztelni kezdtem hogy biztos legyek a dologban majd nyíltan is beszéltünk róla, azt hozzá kell tennem hogy a kapcsolatunk ha lehet így mondani tökéletes volt, a világnézetünk a fontosabb dolgokban a véleményünk ugyanaz volt, mindent meg tudtunk beszélni kompromisszumokkal, ám amiben kellett különböztünk ő a rossz egy kicsi jóval én vagyok a jó egy kicsi rosszal. Ám amikor megtudtam amit sejtettem hogy pszichopata kicsit megváltozott a dolog. Tisztában voltam már akkor is azzal hogy milyen egy ilyen ember ugyanis az édesapám is az ezert régota sokat olvastam róla, és elkezdtem kételkedni hogy minden csak hazugságvolz hogy minden csak addig tart amíg teljesen magáénak nem érez és akkor jön a fekete leves. Azóta hullámzó a kapcsolatunk voltunk már együtt is külön is. Az elején sokat hazudott de hamar rájött hogy mindig rájövök, szoval mar barmi van elmondja, probálkozott az érzelmi zsarolással is nálam azzal sem ér el semmit belátta, és így tudnánk együtt működni, sok mindent tett értem amikor együtt vagyunk “normális” életet él vagy megbeszeli velem amit csinálni akar, és tudom hogy hogyan viselkedett másokkal mindig az első vagyok neki sohasem bántott szándékosan de tudom hogy nincsenek mély érzelmei de ő azt mondja hogy amennyire lehetseges változni akar és én vagyok az egyetlen aki segíthet. Nem mellesleg, hogy én nagyon szeretemde akkora a félelmem is hogy idoben tudjak dönteni.A valódi kérdésem az lenne, hogy ön találkozott e olyan esettel, hogy esetleg egy ilyen kapcsolat müködőképes e vagy lehetetlen hogy valami igaz legyen az érzelmeiből?

Köszönöm hogy elolvasta, (:
Tisztelettel :Anna

Kedves doktornő!

A párom 2 és fél év után szakitott velem 2 héttel ezelőtt és azóta néha nem találom önmagam és magam alá kerülök,hogy néha ugy kell felkaparnom magam a földröl. Állandóan csak azon agyalok,hogy mit ronthattam el, vagy miben hibáztam a kapcsolatunkba ami idáig vezetett. Számtalanszor átrágtam magam már az egészen,de megoldást nem találok. Legjobban az fáj,hogy indok nélkül dobott,vagyis semmi konkrétumot nem adott indoklásként,amikor pontott tett a kapcsolatunk végére. Nem csaltam meg soha sem, és nem is adtam neki soha okot a féltékenykedésre és arra se,hogy megingjon a bizalma irántam, azt se mondhatja ,hogy nem törődtem vele, mivel általában mindég a kedvében jártam, és ami tőlem kitelett megadtam neki(talán ez a tulzott odaadás sem volt épp a legjobb,mivel pontosan tudta,hogy akármi lesz is,én mindég ott vagyok neki). Nem azt mondom,hogy nem voltak veszekedések köztünk,de sose fajult el egyik sem annyira,hogy ide vezessen, sőt az utóbbi két hónapba minden a legnagyobb rendben volt (vihar előtti csend?). Állandóan hangoztatta,hogy mennyire szeret ,meg én vagyok az élete szerelme , a mindene vagyok.. és utána egyik pillanatról a másikra avval az indokkal,hogy ő ezt nem birja tovább ,szabad akar lenni egy kicsit,meg” lehet korán jött ez a két és fél év,”szakitott velem. Nem nagyon értem az indokot és a döntést sem. Azóta irt néhányszor hogy hiányzok neki és,hogy tőlem ugyse fog találni soha sem jobbat meg talán egyszer azt is mondta,hogy szeret. Mondjuk ezt se igazán értem,hogy két és fél hete még arra kért ,hogy fejezzük be,vagyis szakitott velem utána meg ilyeneket ir. Jah és visszatérve arra az indokra,hogy az egyik oka a szakitásnak részéről az volt,hogy szabadságot akar,és egyedül akar lenni,és utána a következő hétvégén egy addig számomra ismeretlen fiú oldalán mutatkozott. Megjegyzem ,nem volt semmi,de ő mondta,hogy szimpatikus neki a fiú. Nemtudom hova tenni a dolgokat és a tetejében az bánt a legjobban,hogy nem adott konkrét indokot a szakitásnak. Ebben szeretném tanácsát kikérni,és esetleg egy pár segitő gondolat,mondtad erejéig a véleményét a helyzetről. Persze hozzá kell tenni,néha előtört belőlem a féltékenység,mivel elég sokszor pletykát hallottam róla,de annak ellenére mindég neki hittem és nem a pletykáknak. De az ember egy idő után,akármennyire is szereti azt a valakit,kétségbeesik és felmerül benne,hogy mivan ha mégis igazak a pletykák. Barátnőm 19 éves, én 22 éves vagyok.

Kedves Melinda!

Tegnap kértem Öntől segítséget, viszont egy hatalmas butaságot csináltam. A volt barátom ugyanis tegnap megint felhozta, hogy átjönne hozzám, én meg rábólintottam. Itt is aludt nálam, de nem feküdtünk le, viszont ölelgetett és meg is csókolt! Ezzel most teljesen összezavart, az eszem tudja, hogy nem szabadna összeállnom vele megint, viszont szívem szerint újrakezdeném vele.. A barátnője arról nem tud, hogy nálam aludt, viszont választás elé állítottam: vagy én, vagy a barátnője és engem felejtsen el, de mindenképpen akar engem a szavai alapján barátnak, csak nem értem miért mondja ezt, ha ilyeneket csinál.. Most úgy érzem, újra a padlón vagyok, mint a szakításunkkor, pedig teljesen jól voltam már, amíg meg nem jelent megint az életemben. Ön szerint mi lenne a legjobb? Talán szóba sem állni vele legközelebb, így legalább magamat sem kínzom tovább? De még mindig az jár a fejemben, hogy nem ok nélkül viselkedik így velem, talán még vannak érzései felém, és ez nem hagy nyugodni.

Kedves doktornő!
Nem volt még szexuàlis együttlétünk, mindig mikor akarta volna akkor volt a menstruációja, volt sokszor hogy felizgsttam de semmi több.
Undorodás okát nem tudom, csak annyit mondott hogy ha rá gondol a szexre már undrodik hogy fúj gusztustalan…
Előtte kspcsolataiban majdnem napi szinten igényelte. Mesélte, meg mondja nem ismer magára.

Kapcdolstunk jo, mindent megbeszélünk, annyi a gond keveset találkozunk mert túl sok munkàt vállal magâra otthon anykâjával él, utolsó kspcsolata óta vàltozott meg, tavaly augusztusban ért véget.

Kérem segitsen, nem akarom elvesziteni!

Kedves Doktornő! 16 éves lány vagyok. Pár nappal ezelőtt elmentem egy családi összejövetelre az unokatestvéremékhez. Negyon jó volt a hangulat, jól éreztem magam. Csak hát volt ott egy fiú, akit én eddig nem ismertem és nem tudom kiverni a fejemből. Nekem sosem volt barátom, nem vagyok egy átlagos lány, nem szeretem a flörtölős, laza, komolytalanabb fiúkat.. Ő egyáltalán nem ilyen. A komolysága és az érettsége mellett, sok minden tetszik benne. Például, hihetetlenül okos. Egyik sulis fiúnak magyarázta a történelmet, s én ezt nagyjából hallottam, de pfú, nagyon szereti és tudja a törit. Rám is rámférne egy kis magyarázat a feudális rendszerrel kapcsolatosan, de nem mertem megkérdezi, pedig bíztosan szívesen mesélt volna róla, mert nagyon barátságos. Nagyon tetszik, amit eddig láttam belőle és amit mondott róla az unokatestvérem, ráadásul magas, .., jól is néz ki. Nos, neki nincs barátnője, nem is mondom, hogy én akarok lenni, csak szeretném megismerni és talán, ha megismernénk egymást, lehetne valami közöttünk. Azt hiszem nem is emlìtettem, hogy ő 20 éves, már egyetemista, én meg 16 vagyok. A korkülönbség lehet, hogy soknak tűnik, egyszerűen valahogy megfogott, nem tudom, mit csináljak. Nem tudom mit kellene tennem, hogy jobban megismerhessem, mivel nemigen találkozunk, távol lakunk egymástól és a kevés a közös ismerős, akik miatt találkozhatnánk. Kérem adjon tanácsot, mi lenne a helyes ebben a helyzetben.

Kedve Melinda!
Végső elkeseredésem végett fordulok önhöz páárommal két éve élek együtt egy éve házasságban azóta sokszor érzem azt ,hogy semmi nem jó amit csinálfolyamatosaan kritizálom semmi nem tetszik pedig semmi olyat nem tesz és sokszor olyanért kapom fel a vizet és dühöngök amiért egyáltalán nem kéne felesleges késöbb belátom de a másikban mély sebet ejtek ezzel először nem érdekelt a dolog de mikor a házasságom a párom szenved emiatt és sajnos odáig jutottunk hogy elakar hagyni ost gondolkoztam el hogy igy nem mehet tovább:(sajnos az életemben vannak szomorú dolgok édesanyámék elváltak a mostani párja amióta élek nem kedvel folyamatosan megtűrt személy vagyok kötözködik lelki terrorban tart a amai napig sajnos anyukám látja de nem tett soha ellene semmit a másik hogy kb 15 éve védekezés nélkül vagyok és sajnos nem jön össze a várva várt trónörökös pco szindrómám van azon kivűl más nincs de ez az orvos által is mondva nem ok sok nőnek van ilyen és babát ringat a kezében azt mondták lelki oka van ennek is nem tudom mit csináljak hogy oldjam küzdjem le ezeket a dolgokat ezért irtam önnek
mielöbbi válaszát várom köszönettel egy elkeseredett feleség:(

Kedves Melinda!
A volt barátom nemrégiben újra kapcsolatba lépett velem, egy közösségi oldalon egyre sűrűbben keres, beszélget velem, és fel is hozta a találkozó lehetőségét: egyik este átjött hozzám, de szerencsére nem történt semmi. Azt hittem, hogy azóta szakítottak az új barátnőjével, de nem akartam tapintatlan lenni, úgyhogy akkor inkább nem is faggattam erről, viszont most megtudtam, hogy együtt vannak a lánnyal. Még vannak érzelmeim a srác iránt, de többet nem szeretnék együtt lenni vele azért, amiket akkoriban tett velem. Már megnyugodtam, csak barátként tudok tekinteni rá.
Ugyan nekem nincsen párkapcsolatom, de egyáltalán nem tartom jónak, ha sűrűn beszélgetnénk, vagy kettesben találkoznánk. Elmondása szerint a barátnője tud erről és egyáltalán nem zavarja. E felől vannak kétségeim, mivel anno nekem nem számolt be, hogy még tartja a kapcsolatot néha az exével. Viszont az teljesen más volt, azzal a lánnyal 3 évig voltak együtt, velem csak pár hónapig, és amíg az a lány több ezer kilométerre költözött, én egy városban lakom vele, de a srác akkor nem volt velem őszinte, ez a lényeg!
Ön jó dolognak tartja ezt a kapcsolattartást köztem és a volt barátom között, tisztességes lenne az új barátnővel szemben? Fordított esetben én nem örülnék ennek. Ő hozta fel magától azt, hogy átjön hozzám meglátogatni, én csak rábólintottam, viszont akkor este lehet nem volt célzás, de azt mondta: “Ha itt maradnék, akkor meztelenül kellene aludnom melletted.” (Mert meleg volt akkor este). Aki tényleg csak barát, az szerintem nem érint meg félreérthető helyeken (pl a combom), nincsenek szoros ölelések.. Mondtam neki, hogy ez nem lenne jó ötlet, viszont erre olyat mondott, amitől én éreztem rosszul magam, hogy ő csak barátkozni akar velem, megtartani a jó viszonyt, én meg elutasítom, úgyhogy inkább belementem, legyünk barátok. Igaz, hogy még nem hozta fel a következő találkozót, de szívesen találkozna velem újra..
Köszönöm, hogy végigolvasta a hosszú levelem!

Kedves Doktornő!
nekem egy olyan problémám van , hogy van egy barátnőm pár hónapja és ő tudom hogy szexelne, helyzet is van , de nem tudom elengedni magam valamiért.. és hát ugye ennek meg is van az eredménye sajnos akkor nem szuperál.. előtte volt egy barátnőm ő volt az első vele tapasztaltam meg mindent és a mostani barátnőmnek azért volt pár kapcsolata és nem tudom félek hogy valamit nem jól csinálok majd meg ilyenek , ezt megbeszéltem vele azt mondta nem zavarná ,viszont engem meg akkor is zavarna és amikor helyzet van feszülök és semmi nem történik és gáznak tartom, tehát mit lehetne tenni ez ellen,? nem szeretnék dilidokihoz menni se alkohollal enyhíteni ezt ,biztos van valami más megoldás.
válaszát előre is köszönöm !

Pótlék volnék?

A barátom miattam hagyta el az én gyerekkori barátnőmet (5 évet voltak együtt, 20 évesen szakítottak). Már fél éve flörtöltünk, mikor bevallottam neki, hogy tetszik nekem. Ő is bevallotta ugyanezt, majd én azt mondtam, ezt folytassuk, ha szakítottak, mire ő azt állította szakít, engem nem bírna elveszíteni. Ezután még másfél hónapjába telt szakítani a lánnyal, állítólag nagyon sajnálta.
Tudom hogy nagyon szerette és nagyon meg lett bántva rengeteg alkalommal, ő mégis foggal-körömmel harcolt a lányért, aki el akarta őt hagyni. Legalább három év se-veled se nélküled kapcsolatban telt nekik. Miután a lány újabb egy év szenvedés után (megint “el akarta hagyni”) beleszeretett, a barátom már belém habarodott. Persze az egész szenvedésüket ismerem az elejétől fogva.

De úgy érzem csak pótlék vagyok. Egy éve vagyunk együtt, és még mindig ezen kattogok. Jöttem én, a megmentő! Pedig mindenki szerint csodálatos pár vagyunk, ki van virulva a barátom, én viszont romokban… Úgy érzem, a miénk felnőttebb, érettebb kapcsolat.

Kedves Melinda!
Van egy ismerősöm, akivel nagyon jóban vagyunk. Pár hónapja véget ért a kapcsolata és úgy gondoltam itt az ideje, hogy legyen valami. A kémia korábban is megvolt már közöttünk. Volt egy baráti kiruccanás kollégákkal és ott a tudtára adtam, hogy most már zöld a lámpa. A hétvége után újra találkoztunk. Azóta egy hónap eltelt, heti szinten találkozunk, beszélgetünk minden nap.Nos, elmondása szerint nem akar kapcsolatot, mert 14 éves kora óta kapcsolatban volt (27). Rossz kapcsolatban. Tudom ez csak kifogás. De annyira egy hullámhosszon vagyunk, hogy nem akarom őt is elengedni. Mindenben egyet értünk, egy érdeklődési kör, egy humor, mindenre ugyanaz a reakció. Fél szavakból is megértjük egymást. Jelenleg tudom nem sok értelme van így. Egyszer találkozott az én barátaimmal is. Szóval nem az van, hogy csak szex, de komolyat nem akar. Tehát marad a csak szex, meg persze a beszélgetés. De örülnék, ha rájönne, hogy én nem vagyok olyan féltékeny típus, mint az ex-barátnők. Eddig kétszer mondta, hogy hagyjuk abba, csak beszélgessünk, de ne legyen szex. De kb 5 percig tartott ez a kijelentés. Fél, hogy többet érzek iránta. Ami kicsit igaz is, de nem vagyok szerelmes. A kérdésem, hogy lehet ebből valami komoly, vagy hagyjam az egészet? Én nem sürgetem, élvezem az együtt töltött időt, de azért jó lenne tudni merre tart ez az egész. Voltam már ilyen helyzetben és nem lett jó vége. Reménykedni már nem szoktam, de ha valami ennyire jó, akkor azt nehéz elengedni. Mit tegyek?
Válaszát előre is köszönöm.
Ildikó (27)

Tisztelt Doktorno!

29eves no vagyok,-5honapja kulfoldon elek. Ez ido alatt”megismerkedtem”es napi tobbszoros kapcsolatot tartottam egy szulovarosombeli ferfival.Ugy ereztem,hogy bizhatok benne,sokat beszelgettunk,megosztottuk egymassal oromeinket,gondjainkat.Sok kozos ismerosunk is volt,raadasul rokonait is feluletesen ismertem.Olyan kozel kerultunk egymashoz,hogy szemelyes talalkozo nelkul is tervezgettuk a kozos jovot.
Akarmilyen hihetetlen,de latatlanul is beleszerettem.
Alig vartam,hogy leteljen kikuldetesem es vegre valoban talalkozzunk. Eltoltottunk egyutt egy csodas hetveget,minden rendben volt. Ugy ereztem nem csalodtunk egymasban.
Megbeszeltuk a folytatast,3nap mulva ujabb randi. Vacsorazni mentunk,jol ereztuk magunkat,ujabb kozos programot terveztunk,azt mondta szeret.
Kertem,hogy ezt csak akkor mondja,ha biztos az erzeseiben. En is biztositottam,hogy jol erzem magam Vele.,de nem mondtam,hogy szeretem. Innentol kezdve megvaltozott-mar csak maga ele nezett,tomondatokban valaszolt,bucsu puszit is kelletlenul adott. Faradtsagra hivatkozott.
Elvalasunk utan meg irtam neki,hogy remelem hazaerkezett es hianyzik. Erre mar nem valaszolt,sot az elmult 1het alatt koddevalt. Nem irt,nem hivott,nem magyarazott meg semmit sem.
Nem tudok magyarazatot talalni viselkedesere,nem tudom elhinni,hogy egy erett ferfi csak ugy eltunik.Miert? Tobbet en sem kerestem,nem akartam megalazkodni,de azota sem tudtam elfelejteni.On szerint felhivjam,kerjek magyarazatot vagy mit tegyek? Miert csinalta ezt velem,mikor annyira rendesnek tunt?
Es ha valami nem tetszett neki,miert nem mondja meg?Ez az egesz mostani viselkedese teljesen elter a szemelyes talakozas elottitol.
Kerem,segitsen mi tevo legyek! Tudni szeretnem az okat,de nem tenne jot,ha csorbulna onbecsulesem,ha ugy nezne ki,hogy futok utana.
Koszonom valaszat. Udvozlettel Marta

Tisztelt Doktornő!
Egy kollégám miatt írok Önnek. Van a munkahelyemen egy férfi kollégánk aki rendkívül hangulatember. Egyik nap jó kedve van, el lehet vele beszélgetni, de másnap már elviselhetetlen. Középkorú, családos ember, mégis valami ok miatt lenézi a nőket. Ez miatt szenvedünk a kolléganőmmel. Ugyanis van egy közvetlen férfi főnökünk, aki befolyásolható és ez a kollégánk nagy hatással van rá. Felvette a főnökünk is az ő stílusát. De a nagyobb gondunk ez a kolléga. Azon van, hogy mindig bebizonyítsa ő mindent jobban tud, az jó amit ő tesz, neki van igaza, mi nem értünk hozzá. Ez addig fajult, hogy már az alkalmazottak előtt is kihangsúlyozza mit rontunk el, nyilvánosan szól le minket, sokszor kisebb hibákért, mint amiket ő elkövet. Mi nem beszélünk a dolgozók előtt az ő hibáiról, ő mégis amikor lehet mindenkinek azt meséli mit rontottunk el. Ha helyesírási hibánk van, ő piros filccel kijavítja azt- de olyan hibákat, mint pl amikor időpontnak megjelöltünk, hogy délbe történt az esemény, ő piros filccel hozzá írt egy n betűt. A nőket sokszor minősíthetetlen jelzőkkel illeti. Azért fordulok Önhöz, mert már tanácstalanok vagyunk hogyan kell kezelni ezt a helyzetet. A megbeszélés nála nem használ. A felső vezetés is tud erről a problémáról, ők beszéltek vele, a változás pár hétig tartott. Kirúgni nem fogják, mert jó szakember. Most ugyanúgy folytat mindent, mert a közvetlen főnökünk hallgat rá, mindenben szabad utat ad neki.

Tisztelt doktornő!
A problémám a párom családjából kifolyólag adódik,bár szerintem nem is igazán probléma,mert szeretem a páromat és szerintem kettőnket illetően mi döntünk mindenben. Szóval az egyik családtagja(az anyja testvérének a férje pontosan) egy családi ebéd után megkérdezte tőlem,hogy mit gondolok szerintem illek-e a családba… A kérdés hallatán szinte szóhoz se jutottam,nem is igazán válaszoltam és alkalmam se nagyon volt már rá akkor. Egy ilyen kérdés feltevésénél abban, aki kérdezte már ott is volt a saját válasza(hogy nem, nem illesz) gondolom én. Nem is értem miért kérdezte és nem is azon gondolkodtam el,amit kérdezett,hanem mélyebbre ástam a kelleténél és azon gondolkodtam,hogy “mit is jelent az,hogy illeni egy családba?” Tehát ennyi erővel talán a saját családomba se illek,nemhogy a máséba nemde? Viszont szöget ütött a kérdés nem csak a fejembe,hanem a lelkembe is,mert most már úgy gondolom,hogy szinte egyáltalán nem kedvelnek. A páromnak nem mondtam nem akarom,hogy vitatkozzon emiatt. Ön szerint hogy van ez és mit tanácsol? Köszönöm a válaszát előre is.

Kedves doktornő!
Szeretnék segítséget kérni h mit tegyek h mindenkinek jó legyen ? A párommal lassan 4 éve h együtt vagyunk és a páromnak a testvére másként nézett rám . Amit nem mertem elmondani a páromnak és inkább nem mondtam h ne legyen belőle veszekedés. És én is úgy gondoltam h lehet h én látom rosszul de bebizonyosodott h nem. Kérte h masszírozzam meg a hátát ami meg tettem aztán ő az enyémet aztán a hátsomat is meg akartam meg engedtem de közbe mondtam h a testvéred nagyon bizalmatlan nem vagy veled de mással is és mondtam neki h én bizom benne. Amit nem kellett volna mert meg bántam mert nagyon naiv voltam h is gondolhattam volna h ő …Éreztem h egyre olyan helyen jár az ujjai ahol nem kéne 2x rá is szóltam aztán felhelyezte az újait . És nem mertem szólni Póbáltam csinálni h jól esik de nem esett jól hiszen nagyon szarul érztem magam csak nem akartam veszekedést . Nem tudom h elmondjam e a páromnak h ilyen és h én is ilyen kis beszari voltam . Ha elmondom akkor családi balhé lesz .Kérem önt h adjon tanácsot mert tanácstalan vagyok.

Kedves Doktornő! A szexuális vágy képes kialudni az emberben? 25 évesen vesztettem el a szüzességem, összesen csak 3-szor volt részem a szexualitásban. Ennek is hamarosan 2 éve lesz. Azóta semmilyen jellegű kapcsolatom nem volt férfival. Még randevú sem. Első időkben úgy éreztem (kb 1 évig) hogy dúltak bennem a hormonok, a vágy a szexualitás felé. De pár hónapja eszembe sem jut a szex. Még gondolati szinten sem. Annyira idegen tőlem. 27 évesen, 3 aktussal a hátam mögött, amik 2 éve történtek, idegennek érzem. Tény, hogy jelenleg nem is lenne kivel, habár tetszik valaki, de úgy érzem a szex nagyon távol áll tőlem. Szinte mintha megint szűz lennék. Mi lehet ennek az oka, hogy ennyire nem érdekel már? Az önkielégítés sem jut eszembe. Visszajöhet még a vágy, vagy ez az asszexualitás felé megy nálam?

Kedves Doktornő!
Nekem olyan problémám lenne,hogy megismerkedtem egy fiúval az interneten(nem társkereső,ott nem ismerkedem).Nem ismerem személyesen,és sohasem láttuk egymást,csak fényképen. Szoktunk beszélgetni,és találkozni szeretne velem. Eddig érthető számomra és világos is a történet.De itt jön,amit nem értek. Szerelmes belém,naponta tízszer leírja,hogy mennyire szeret. És így előre leakarja tisztázni,hogy járjunk. Nem értem,ha nem ismer személyese,akkor hogy lehet szerelmes? Miért várja el tőlem azt,hogy most mondjam neki hogy igen járunk. Többször próbáltam neki ezt elmagyarázni,hogy ez nem így működik,nem is ismer igazán,valakit elképzelt aki lehet nem én vagyok,de nem igazán érti meg. Én látom rosszul a dolgokat? Miért viselkedik így? Nem tudom hogy érdemes-e ebbe a találkozásba belemenni?

Kedves Doktornő!
20 éves vagyok, jelenleg vizsgázom. Sajnos egy modulom sikertelen lett, ami miatt az egész eddigi jövőbeni elképzelésem felborult, mivel októberig várakoznom kell. Teljes kudarcként fogja fel az agyam, 34/28 embernek sikertelen lett és akármennyire is tepertem a megoldásért, az embereket ez nem érdekelte. Kitűnő tanuló voltam, de úgy tűnik ez itt már nem számít. Jövő héten lesz a szóbelim, amire nagyon készülök de egyre fáradtabb és fáradtabb vagyok. Sokszor azt érzem, minthogyha lélekben teljesen depresszióssá tett volna ez az egész. Utóbbi egy hónapom katasztrofális volt lelkiekben.
Ráadásul ez a stressz kihat a párommal való kapcsolatomra is (akinek szintúgy stresszes az utóbbi idő), ami miatt gyakran dühös vagyok rá, esetleg elkerülöm az intim pillanatokat is…
Nem akarok megbántani senkit, de azt hiszem legfőképpen magamat nem.
Nem nagyon beszélek senkinek ezekről az érzésekről, talán valamiféle jó tanácsra vagy bátorításra vágyakozom.

Köszönöm a válaszát!

Tisztelt Doktornő!

26 éves lány vagyok, mindig is érzékenyebb lélekkel rendelkeztem. Miután tavaly elvégeztem az egyetemet (pedagógia), nem sikerült elhelyezkednem. Februártól lett munkám egy nyelvsuliban esténként, valamint félmunkaidőben egy weboldalas cégnél, ahol viszont a főnököm megőrjít, állandóan stresszel, ellenőriz, nem szabad beszélgetnünk, nevetnűnk sem igazán. Tudni kell rólam, hogy nagyon szeretek jókat nevetni és szabadban lenni korlátok nélkül. Mindig is fejfájós voltam, az utóbbi egy-másfél hónapban azonban egyre többször fordult elő erős fejfájás, így a mozgást hanyagolnom kellett, fájdalomcsillapítóval és kávéval igyekeztem kibirni a napokat. Családi állapotunk sem a legjobb, édasapám alkoholista, anyukám túlféltő és önbizalom romboló :D, egyedül párom tartja bennem a lelket. Pár hete rosszul lettem, szívritmuszavarom lett, mentő volt kint, de aztán jobbult a pihenés alatt + kiderült, hogy a bal lapockámnál már mellkasba sugárzó izületi gyulladásom is van, szóval ez is okozhatta a zavart. Megnyugodtam, de most, hogy visszamentem dolgozni, minden kezdődik ismét – a ritmuszavar, magas pulzus és alacsonyabb vérnyomás, olyan, mintha nem kapnék rendesen levegőt, gombóc van a torkomban, sírnom kell, nyomást érzek a nyakamnál-fejemnél… elkezdtem zöldt teát inni, igyekszem sokat lenni a szabadban lehetőségeim szerint….mégis kezdek attól félni, hogy megőrülök…. hálás lennék, ha tudna segíteni, hogy mit tegyek…. elég, ha elutazom a hétvégére pihenni, vagy ennél mélyebb terápia szükséges? Kaptam antidepresszánst, de nem szeretném szedni, ha csak nincs más kiút. Válaszát nagyon szépen köszönöm, nagyon segítene, ha el tudna indítani a helyes úton. Nagyon el vagyok keseredve….

Kedves Doktornő!
22 éves lány vagyok, és benne vagyok egy kapcsolatban aminek az eleje csodálatos volt, de pár hónapja mintha elromlott volna, valami. Párommal sokat beszélünk erről, megoldást keresünk, mert én úgy érzem nem szabad csak úgy eldobni, ha elromlott meg kell javítani. Csak, hogy a gondok ott kezdődnek, hogy apróságokért is el kezdem őt piszkálni, és olyan vitát alakítok belőle, ami értelmetlen, és az a legrosszabb , hogy ezzel én is tisztába vagyok , de mégis generálom. Ő előtte 2 db komolyabb kapcsolatom volt, ahol nagyon csúnyán bántak velem, kihasználtak, megaláztak, miközben én mindent megtettem értük. Annyit tudni kell még, hogy édesapám nem sokat volt mellettünk gyerekkorunkban, ő inkább csak akkor keres ha kell neki valami, hogy esetleg emiatt alakulhatnak így a kapcsolataim? lehet, hogy félek attól hogy a jelenlegi párom is ugyanúgy elhagy mint édesapám? Lehet , hogy valami tudattalan dolog miatt generálom a feszültséget? Sokszor érzem úgy hogy amikor minden rendben van a párom és én közöttem akkor keresek valamit , hogy ne legyen és kicsit távolabb lökjem magamtól. Nem szeretném elveszíteni, de sokszor már rosszul vagyok a saját viselkedésemtől, de nem tudok ellene tenni úgy érzem.
Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Doktornő!
Körülbelül három évvel ezelőtt véget ért a három és fél évig tartó kapcsolatom barátommal akkor voltam 22 éves. Bennem úgy jött meg a döntésre kényszerülés, hogy egy belső hang azt mondta nem szeretem. Ettől nagyon megijedtem, hogy ez hogyan lehetséges hiszen úgy gondoltam akkor még, hogy ő lesz életem párja. Nagyon szerettem, viszont az a pánik fogott el, hogy már nem kell és ténylegesen rosszul lettem ettől a gondolattól. Pánikrohamom volt (gyors szívverés, egyből mennem kellett a wc-re,) ezt depresszió követte, felváltva. Más tünetem még a hátul bal oldalt fájt a fejem, tompán és a látásom is homályosnak érződött. Nem mentem szakemberhez szüleim miatt mert ők azt mondták hogy ha magam nem tudom megoldani a problémáimat akkor mindig másokhoz fogok futni. Akkor még nem értettem min megyek keresztül. Azóta már új kapcsolatban vagyok másfél éve. Viszont elég viharosan indult mert egyikőnk sem akart közeledni, féltünk hogy sérülünk. Bennem nagy volt a félelem hogy nem akarok senkihez kötődni mert hogy én nem vagyok megbízható mert hibáztam a volt kapcsolatomban és elhittem hogy nekem nem való kapcsolat. Mióta együtt vagyunk sok mindenre fény derült, hogy gyerekként viselkedem mert az biztonságot jelent számomra. A felnőtté válás is ijesztő volt számomra, amit már el kellene fogadnom így 25 évesen. Most már kevésbé ijesztő mióta elmúltak a szorongásaim és nőtt az önbizalmam mostani párom oldalán. Viszont mindig előtör bennem egy kétely hogy vajon helyes e ez a kapcsolat hogy miatta vagyok jól? Nem akarok függeni senkitől és mikor komolyra fordul a dolog, hogy összeköltözés és a jövőt tervezgeti elkezd bennem dolgozni egy félelem, hogy én miért nem tervezek vele együtt. Azt szeretném hozzátenni hogy mindketten hordozunk gyermekkori sérüléseket apai oldalról. És rájöttünk hogy valószínűleg ez van a háttérben a viselkedésünket ez akadályozza. Az én apukám nagyon keveset van itthon még mindig a hivatása miatt (ezredes). Gyerekkortól kezdve éreztem a hiányát és volt hogy 8 hónapig nem láttam mert hívta a kötelesség. Én ezt úgy éltem meg hogy nem szeret vagy elhagyott. Pedig tudom hogy nem így van. De ez szerintem valamilyen szinten kihat a párkapcsolataimra. Félek hogy elhagynak, nehezen bízom, nehezen hiszem el hogy tényleg szeretnek. És úgy érzem én sem kötődtem egészségesen az előző kapcsolatomban. A mostaniban pedig próbálok tudatosan úrrá lenni magamon. Hogy ne ragaszkodjak túlságosan, mikor meg már elérem hogy szeretek magamban lenni akkor ne távolodjak nagyon el a páromtól sem. Attól is tartottam, hogy a mostani párom ne egy ismétlődő lecke legyen számomra. Nem tudom, hogy az e vagy tényleg egymásnak valóak vagyunk e. Sok bennünk a közös csak az a lila köd nem volt meg. Viszont a kémia nagyon jó közöttünk. Talán ez zavar, hogy ez egy tudatosabb kapcsolat mint az előző volt? Remélem tud tanácsot adni a helyzetemre! És válaszát előre is köszönöm!

Kedves Doktornő!
A Parommal lassan 7 éve vagyunk együtt.
Sok mindenben nem értünk egyet, vagy én nem értem ot.
Nemrég találtam egy nagyon szép hazat,elég jó árban is volt,
Megkérdeztem hogy nem e vesszük meg és költöztünk össze
Válasza: Én meg anyukammal akarok élni (24) éves
Innentől nem is szóltam egy szót sem, mert nem értettem
Egyáltalán nem beszélünk már osszekoltozesrol.
+ 2 éve meg van már a jegy gyűrű és meg mindig nem adta oda.
Tehetetlen vagyok.
Ja és persze a családjával nem jövök ki jól egyáltalán nem szeretnek engem meg köszönni sem köszönnek, levegonek neznek, és a parom semmit nem szol nekik ha a hátam mögött kopokodnek sem csinál semmit.
Mit kéne tegyek? Én szeretem ot, de én ezt nem bírom már sokáig. Előre is köszönöm a tanácsát.

Szép napot !
Már sok sok éve zaklat egy szomszéd férfi. Érdeklódött irántam már azt is elég nyomulósan, de elutasítottam egyértelmúen és határozottan. Azóta eltelt 4-5 év és mindent elkövet hogy rá figyeljek , mostanában egy éve ,már zaklatóan. Minden hajnalban amikor elmegy gondolom dolgozni legalább tízszer becsapja a kocsija ajtaját az ablakom alatt ugy hogy sajnos már olyan szívdobogás jön rám mindem reggel 4 körül ami ilyesztő.Sokszor ha késő este jön haza akkor is ezt teszi. Ha kertészkednék , kimegyek az udvarunkra akkor ammennyire közel csak tud odajön és bámul. amikor ablakot pucolok szintén kiáll az utcára és nézi ahogy pucolom az ablakot . nem értem hogy ennyi visszautasítás ellenére , éreznie kell ,hogy utálom , miért nem hagyja abba. Még a legelején próbáltam vicces lenni de csak olaj volt a túzre. Az elmúlt egy hétben sikerült eljutnom oda hogy kiabáltam vele nagyon csúnyán mert úgy éreztem már elviselhetetlen amit csinál. de nyíván nem ez a jó megoldás , az egész utca az én hangomtól volt hangos . Segítséget szeretnék kérni ,hogy lehetne ezt megoldani már az elköltözésre gondolok, de elég durva ,ha egy zaklató miatt nekem kell elmennem. Egyedül neveltem a gyerekeket, velük költöztem ide 13 éve. Egyedül élek most is , már nem vagyok mai csirke ,nem is értem ,hihetetlen, ,lehet azért idegesít most már egyre jobban. Elúre köszönve válaszát .Üdvözlettel O

Kedves Melinda!

Férjemmel 15 év után hazasodtunk össze tavaly. Volt neki több félre lépése illetve az utolsobol született egy kisfia. Le ültünk megbeszeltuk a dolgokat és úgy döntöttünk hogy folytatjuk. Idén megszuletett második gyermekünk akire mindig azt mondja hogy igazi szerelem gyerek. Januárban viszont egy gyerekkori szerelmével Felvettem a kapcsolatot és mostanra ott tartanak hogy el akarja hagyni a családját miatta de mivel a másik gyerekert megy a per meg amúgysem tartozik senkire nem akarja hogy tudjak hogy el akar hagyni minket. Még a szüleimnek sem akarja elmondani. 3 hónap alatt már az osszekoltozest tervezik és hogy babát akarnak holott most született a fia. Mikor le akarom zárni vele és Kérem hogy mondjuk el a szüleimnek akkor mindig azt mondja hogy nyugodjak meg mert nem tudhatom a jövőt és ő meg nem mondott le rólunk de ő még akarja próbálni a másikkal illetve olyanokat vág a fejemhez hogy vegighazudtam neki az éveinket. Tudom hogy hibáztam mikor a saját játékával vágtam vissza hogy elgondolkodok egy kicsit de már nem láttam akkor más esélyt. Most ezt mondja folyamatosan hogy én szent voltam és be lettem mocskolva és ő ezt nem tudja elfelejteni megbocsatani. Mióta itt ez a nő teljesen kifordult önmagából agresszív. Vannak tervei hogy mit hogy szeretne a jövőben de mikor kérdezem hogy mit szólna hozzá a másik, mindig azt mondja hogy semmit mert azt fogja csinálni amit ő mond. Miért van nála ez a hirtelen változás olyan mintha visszament volna gyereknek a nő meg olyan mintha engem próbálna meg utánozni csak azt nem tudom hogy önszántából vagy a férjem akarja olyanná formálni. Már nem tudom mit tegyek hogy vissza kapjuk azt aki előtte volt. A nagylanyunknak is hiányzik már az apja nagyon.

Kedves Doktorno!
Egy olyan peoblemaval fordulnek Onhoz, hogy tudomasomra jutott hogy a szuleim valni szeretnenek, de nekem vagy az ocsemnek nem szoltak meg rola!
Edesapam megcsalta edesanyamat, ez az oka annak hogy valni akarnak, egyszer mar leultem veluk beszelni, megkerdeztek hogy mit szolnek hozza, ha esetleg elvalnanak, ennek korulbelul 5 honapja…Nem orultem neki, sot nagyon kiakadtam. Azota ugy tunt megoldodtak a dolgok. De ma kiderult hogy megsem, latom hogy nincsenek joba, veszekednek egymassal es veletlenul meglattam hogy apa lakasokat keresgel az interneten, amit fel is hivott erdeklodni… Nagyon rosszul esik hogy nem szolnak, de en nem merek rakerdezni, valoszinuleg azert mert felek a valasztol. Most folyamatosan azon aggodok, hogy mikor fognak leultetni engem es a testveremet hogy bejelentsek a valasukat! Egy hete meg a nyaralast terveztunk, de azt mondtak nem megyunk oda se. Nem tudom mit tegyek, nem tudom hogyha elvalnak hogy tegyem tul rajta magam, nem szeretnek uj lakasba vagy hazba koltozni, hiszen annyi emlek kot ide ahol most lakunk, itt elunk azota miota osszehazasodtak, kozel 20eve… Nagyon nehezen viselem, amikor veszekednk, nagyon rossz a hangulat olyankor, de el sem tudom kepzelni hogy szetvalik a csaladom, nagyon sokat aggodok emiatt.

Koszonettel es tisztelettel:V.Rita, egy 17 eves lany

Kedves Doktornő! Egy 16 éves lány vagyok. 4 éves koromban meghalt tatám, akit nagyon szerettem és ezután hosszú ideig nem voltam képes meglátni az életben a szépet. Mindig is érzékeny voltam, voltak nehézségek az életemben, de azoknak nagyrészét én okoztam, anélkül, hogy észrevettem volna. A rossz emlékeken nehezen tettem túl magam, a boldogtalanság felé meneteltem. De ami fontos, hogy ezt időben észrevettem, szépen lassan jövök helyre és már boldog tudok lenni. Az utóbbi pár évben elemezgetve magam és az érzéseim, rájöttem, hogy mennyire érdekel engem a pszichológia. Szeretek “érzelmileg” segíteni másoknak és megismerni az ők történeteiket. Szeretnék érdeklődni, hogy mi kell ahhoz, hogy valaki pszichológus lehessen és nekem mit kell tennem ehhez, mire kell figyeljek..
Előre is köszönöm válaszát!

Kedves Melinda!

Én egy 24 éves férfi vagyok. Korábban volt egy három és fél éves kapcsolatom. Szakítottak velem. Elveszítettem a barátnőmet és az összes barátomat is. Három és fél év kellett hozzá, hogy egyedül feldolgozzam, de nagyon nehéz volt, mert 2 évig nagyon rosszul voltam, elviselhetetlen elvonási tüneteim voltak miatta. Aztán újra szerelmes lettem, de csak az után, miután a lány kimondta, hogy szerelmes belém, mert már nagyon óvatos voltam. 4 hónap után közölte velem, hogy már csak barátként tud gondolni rám, és szakított velem. Most ugyanolyan intenzív érzéseim vannak, mint a három és fél éves kapcsolat vége után. Nem tudok se aludni, se sportolni, a munkámra is kihat. Szedek nervenpflege nyugtatót, de nem használ. Mit tegyek, hogy megszűnjenek ezek a tünetek? Sajnos ezt a lányt nem tudom kizárni teljesen az életemből különböző okok miatt, és ha egy kicsit megnyugszok, mikor újra látom, újra rám tör ez a nagyon rossz érzés. Legszívesebben meghalnék, csak szűnjön már meg. Azt is elfogadom, hogy egyedül vagyok, eddig is jól meg voltam egyedül, de az érzés akkor sem szűnik meg.

Teljesen tanácstalan vagyok.

Kedves Melinda!

Azzal a problémával fordulok Önhöz, hogy visszatérő öngyilkos gondolataim vannak. Tehát néha megszűnnek, néha előjönnek. Még december elején véget vetettem egy majdnem négy éves pusztító párkapcsolatnak. Ő volt nekem a legelső, azonban nagyon hamar túltettem magam rajta, erősnek és sebezhetetlennek éreztem magam. két hét múlva már új kapcsolatot kezdtem egy másik férfival, amit akkor nem bántam, mert nagyon naivan viselkedtem. Elhittem neki mindent, amit mondott. Hogy minden más lesz, ő boldoggá fog tenni, nem leszek bezárva. Így is volt egy darabig, körülbelül az első hónapban. Abban az egy hónapban, nem tudtam magam elfogadni, nem tudtam elhinni hogy valaki a hibáimmal meg mindenemmel együtt tud szeretni. Valahogy jó is volt, meg rossz is. Épp ekkor volt az első vizsgaidőszakom is, amit én nagy traumaként éltem meg, és nem is zártam sikeresen.Abban az időszakban alig ettem, és aludtam, éjszakánként sírtam, úgy éreztem semmihez nincs kedvem, még az élethez sem, nem tudtam koncentrálni a tanulásra.. és boldognak kellett volna lennem, és mégsem voltam az. (Félreértés ne essék.. a volt barátom eszembe sem jutott..valahogy elfelejtettem már rögtön szakítás után. ) A kapcsolatunk gyökeresen megváltozott a rá következő időszakban. A munkát hajszolta, és a hobbiját, én voltam az utolsó utáni az életében. Mindemellett sokszor bántott a szavaival. Valamiért mégis mellette maradtam még durván 3 hónapot, mit sem törődve a környezetem véleményével, hogy ott kellene hagynom. Végül betelt nálam a pohár, de ő gyorsabb volt, és ő dobott engem, e hónap elején. Be kell valljam, hogy fájt. Hogy hittem neki és hamar közel engedtem magamhoz. Átverve, és megalázva érzem magam, de túl vagyok rajta, úgy gondolom. Most viszont úgy érzem, most megint ez a depressziós időszakom van, pont vizsgaidőszakra, és egyre gyakrabban bekerít az öngyilkosság gondolata, rengetegszer belegondoltam, és hogy ennyivel könnyebb lenne, de tudom, hogy soha nem tenném meg, a szerető és támogató családom miatt. Egyszerűen nem értem hogy miért van ez, úgy érzem, hogy nem fejben dől el, nem tudom hogyan segíthetnék magamon.
Köszönöm!
Üdvözlettel, Evelin

Kedves doktornő!
Azt hiszem kapcsolat függő vagyok, de nem vagyok benne biztos hogy ez azt jelenti….nem szeretem ha a barátom el megy a haverjaival, féltékeny leszek sirni tudnék
Mindennap vele alszok es nem tudok mar nelkule aludni
És ez zavar mert kezdi eszre venni hogy nem szeretem amikor el megy. Nem tudok mit tenni ez miert van ? (Ő az elso barátom)

Kedves doktornő!

Annyira magányos vagyok… pedig szeretek valakit. Nem tudom a bajomat senkinek se elmondani. Probalkoztam, de nem érti meg senki. A szuleim azzal jonnek hogy “majd elmúlik a szerelem, lesz jobb” de en ezt nem tudom elhinni. Őt szeretem a világon a legjobban…es a legrosszabb tudni azt, hogy ő nem szeret. Együtt voltunk 3 honapot, a tobbi 3-at kulon, vagy ugy hogy vagy ossze jottunk vagy nem… en ennyire meg senkit se szerettem soha. Szeretnek kiábrándulni belole…de vissza is szeretném szerezni. Hogyan lehetséges ez? Vele akarok lenni…tudna tanácsot adni valahogy? Úgy érzem felemészt a fájdalaom.

Kedves Doktornő!

Kisfiam 5 és fél éves. Édesapja 1,5éve autóbalesetben elhunyt, pont amikor a kislányom 3hetes volt, és fiam elkezdte az óvodát. 3 éves korára ismerte az összes betűt, most már szinte folyékonyan olvas és nagyon jól számol. Vidám, talpraesett, sok barátja van, szeret játszani.
A visszatérő problémánk az, hogy amint megdicséri valaki, mérges lesz, sír. Nem szeret szerepelni, az évzáró ünnepélyen zavarában azt sem tudta mit csináljon, durcás lett és leült, nem vett részt az előadásban. Akár korcsolyázás közben dicsérik meg, vagy mondjuk csak azért,mert felöltözött gyorsan egyedül, vagy hangosan köszönt, ő már vigasztalhatatlanul sírva fakad, vagy méregbe gurul. Semmi olyan dolgot nem csinál előttem, amiért dicséret járhat. Itthon már tudjuk kezelni, de az óvoda és a külön foglalkozások vezetői nem igazán. Még egy évet lesz óvodás. Ön szerint ez kinövi amire az iskola elkezdődik, vagy tartsam vissza az oviba, esetleg van valamilyen mód, amivel tudnék változtatni ezen? Édesapja halálát megelőzően is fenn állt már ez a problémánk.
Válaszát előre is köszönöm!
S.Andrea

Tisztelt Doktornő!
Mi a véleménye arról a jelenségről hogy amikor mostanában lelki dolgokról -szakítás-kezdek elmélkedni néha rámtör a pánikszerű “roham”..voltak pánikrohamaim régen hálistennek “nyomtalanul” elmúltak pszichoterápiával, mégis ez ugyanaz, de megspékelve azzal hogy ilyenkor a lábaim is egyszerre kezdenek rángani + néha a szívem is összeszorul, kifejezetten érzem. Légszomj, kábulás, pár mp-re..gondoltam neurológushoz fordulok /évek óta van/, ez lehet kisepilepszia talán..lehet köze a mentális állapothoz azok generálhatják ezeket a tüneteket?? ……
Köszönöm.
Üdvözlettel!

Kedves Doktornő!

Megint az érettségis làny vagyok.Megfogadtam a tanàcsàt ìrni akartam volna a pszichologusnak,de aztàn reggel valami “csoda tortent” a rossz erzes elmult,nem kelek fel hajnalban rosszat almodva az egyetemrol.Tanulni is tudok
Minden megvaltozott 🙂 Csak igy egyik naprol a masikra
Ez ìgy rendben van? Vagy ez vissza johet ez az allapot?Nagyon remelem,hogy jovo heten jo eredmenyt kapok az irasbelirol es mehetek szobelizni.De mar nem is vagyok ideges…remelem akkor sem leszek es jol tudok majd felelni
Üdvözlettel:Lili

Kedves Melinda.
23 eves dolgozo nő vagyok, lassan 1 eve élek parkapcsolatban es szeretnenk a baratommal(24) osszekoltozni a nyár vegen. Teljesen komolyan gondoljuk egymast, egyutt kezdjuk a mester szakot is. Edesanyam teljes szivvel ellenzi ezt az elorelepest, es azzal fenyegetozik, hogy soha tobbe nem leszek a lanya, nem fog eljonni majd az eskuvomre, mert ellenzi a “vadhazassagot”. Szamara meg szűnök letezni, ha megteszem ezt a lepest. Azt mondogatja, hogy most rontom el a eletemet, ki fog majd dobni a baratom is, mert odaadom magam teljesen neki. Itthon egy kicsit nehezkes a helyzet, anyukam nagyon vallasos, nem sokszor engedi, hogy itt aludjon, illetve ha tul sokat talalkozom a baratommal, akar mindennap 1 orara, neki mar az is problema, mert nem vagyok akkor elég tartozkodo. Szerinte hazassagba kell vinni egybol a lanyt otthonrol. Viszont mi még nem szeretnénk osszehazasodni.
Valoban rosszul cselekszem, azzal, hogy ossze szeretnek koltozno a baratommal?

Tisztelt Doktornő!

Tanácsot szeretnék kérni; az egyik barátomról lenne szó. A lány, akiről szó van, már gyerekkora óta szorong, valószínűleg a családja miatt, akik ahogyan én észrevettem, nem igazán becsülik őt meg, folyton kritizálják őt, a külsejét, szokásait stb. Félreértés ne essék, ez a barátom egy nagyon kedves és jólelkű személy, nincsenek olyan rossz szokásai amit meg kellene szólni, szóval én például nem igazán értem a szüleit…, az utóbbi két hónapban vettem észre valamit rajta: nagyon csendes lett, ami furcsa, mert ő imád csacsogni :), sápadt, meg olyan furcsák a kezei; lilás neki, gyakran remeg és tényleg rossz ránézni. Tördesi az ujjait és folyton rágja a szája szélét és már annyira, hogy varasodik neki, emellett pedig rengeteget fogyott. Megkérdeztem nővérét, azt mondta hogy otthon folyton tornázik, és egy nap egy-két müzliszeletnél többet nem eszik; ami miatt pedig amúgy nagyon sokat veszekednek otthon; hiszen ennie kellene. Mondjuk más probléma is van náluk, szerintem amiatt szoronghat ennyire… vagy hát nem tudom.
49 kiló most ez a barátom, ezt is a nővérétől tudom, és emlékszem, március végén említette, hogy 58 kiló és sürgősen le kell fogynia, mert kövérnek érzi magát. 170 centis a lány és most 21 éves.
Ezért aggódom annyira, nagyon befordult magába, és nem tudom hogyan lehetne őt kizökkenteni ebből az egészből. Lehetséges hogy evészavara lenne? Hogyan segíthetnék neki?

Előre is köszönöm szépen válaszát/segítségét!

Kedves Doktornő
Én párkapcsolati tanácsot szeretnék kérni!
A párommal már lassan egy éve vagyunk együtt.
Minden jól alakult kB 2 hónapja megnéztem a telefonjátvés rengeteg nővel csetel telefonál smsezik.
Nagyon rosszul esett, de neki csak egy nőt emeltem ki akovel komolyabban, többet beszélgetett. Mikor kérdőre vontam azt mondta az a nő egy senki és nincs magyarázata. Nagyon szerelmes vagyok és voltam, ugyhogy annyiban hagytam.
De nem rég megint beleolvastam. Új nők vannak.
Nem tudom találkoztak e,de igy is bánt.
A párom Németországban lakik és olyanokat írt, hogy ha szükségvan rám pár óra és ott vagyok… Miattam soha nem ugrott haza és kért egy nőt. Hogy vegyen ki szabadnapot, de tovább már nem bírtam olvasni
Nem rég még egy társkereső oldalon is megtaláltam.
Nagyon rossz, nem tudom mit csináljak.
Rengeteg nővel beszélget stb.. De ha én egy régi kedves ismerősömmel beszélgetek akkor ő féltékeny.

Kedves Domtornő! Èn azzal fordulnèk önhöz, hogy a pàrommal 9 hónapja vagyunk együtt..de màsfèl ève ismerem ès 7 hönapja együtt lakunk! Jó minden közöttünk. Szeretem. Kiderült hogy terhes vagyok. Ott volt a tesztnèl. Ledöbbent. Majd azt mondogatja hogy vege a legènykorànak es hogy nem akar apa lenni. Kicsit stresszes vagyok.

Kedves Mellnda, a fia miatt aggódom.17 éves és nem mondhatom,hogy problémáim vannak vele.Viszont észrevettem,hogy sokszor ,főleg a barátnőjével,nagyon erőszakos.Nem fizikailag,hanem ráerőlteti az akaratát és féltékenykedik is.Pl. belépése van a facebookjára ,vagy ha akar valamit addig mondja ,mig meg nem unja az ellenkezést és enged neki,ha ezen összevesznek és el akarja hagyni akkor meg sír miatta és öngyilkossággal fenyegetőzik.Félek,hogy baj van vele.Vagy ez majd elmúlik?Köszönöm a válaszát! Szilvi

Kedves doktornő!

Mi a teendő olyan esetben, ha a páromat a munka negatívan befolyásolja az utóbbi 5 hónapban? A párom remek grafikus, az utóbbi időben sok nagy cégtől megkeresték őt, hogy dolgozzon náluk. Halomszámra kapja a jobbnál jobb munkaajánlatokat, és ez a fejébe szállt. Mióta ez történik, egyre beképzeltebb, ami a párkapcsolatunkra is kihat. Egy végtelenségig kedves és figyelmes férfi volt mikor megismerkedtünk, de mára már anyérka sem önmagának. Lassan mindent egy vállvonogatással akar megoldani. Többször elmondtam neki, hogy megváltozott, és nem úgy viselkedik, ahogy kellene, beképzelt és flegma, próbáltam megbeszélni, de ő ezt nem ismeri el, inkább azt mondja én lettem túl érzékeny. A munka már a szexuális életünkre is kihat. Folyton dolgozni akar, tanulni, csinálni, hogy mégjobb és mégjobb lehessen, és mire a lefekvéshez kerül a sor, hulla fáradt, és inkább csak filmezne. Ezt is próbáltuk már megbeszélni, erre a válasza az utóbbi időben mindig ez: “nem tudom mit kéne tegyek, bennem van a hiba”. Meg sem próbálja menteni a menthetőt, pedig el is ismeri. Kérem, segítsen valami magyarázatot adni erre a viselkedésre, mert félek, hogy a kapcsolatunk rovására fog menni, pedig én nagyon szeretem őt.

T. Doktornő! Nem tudom mi lehet velem. Szorongok, fáradt vagyok, hiába próbálnak közeledni felém, nem tudom elfogadni a segítséget, nem tudok mit kezdeni a felém irányuló szeretettel. Mit tehetnék, hogy ne ragadjak ebben a sivár érzelmi állapotban? Köszönettel: Blanka

Kedves Melinda!
Nagyon jó lelkü jó tanuló 16 éves lányunk 2 éve egy erősen nárcisztikus és nagyon szegény sorsú fiuval van “szerelembe” esve sajnos. A fiu 17 éves
Azt gondoltuk, hogy hagyjuk amig magától rájön a gyerek, hogy ez neki nem jó, viszont sajnos csak a fiu függője lett 🙁 Utánaolvasva látom, hogy milyen tudatosan hálózzák be ezek a sérült fiuk a lányokat, viszont szülőként mit tehetünk mi az Édesapjával, hogy felnyissuk a lányunk szemét igazán? Jelenleg még tagadja hogy mennyit szenved, de látjuk tudjuk hogy minden téren zsarolva, és sanyargatva van 🙁 Tagadja, mert nagyon szereti és mivel már az önbizalmát csunyán megtépázta a fiu fél elvesziteni, hiszen el van vele hitetve, hogy értéktelen, másnak ugysem kell. Mi szülőként erősitjük az önbizalmát a tanárok is mindig dicsérik, de már angol órán is alig mer beszélni sajnos :(((
Nem igazán tudjuk, hogy a véleményünk elmondása mellett, mit tehetnénk még, hogy akislányunk belássa, hogy ez a fiu milyen – akár helyrehozhatatlan – károkat okoz és okozhat még benne, ha nem száll ki mielőbb a kapcsolatból…. na de mindezt szerelmesen? tanácstalanok vagyunk :((((( Kérem mielőbbi javaslatát, előre is köszönjük

kedves Melinda! Azt szeretnem megkerdezni h mennyire karos egy egy eves babara nezve a koltozes.Most koltozunk negyedszerre de eszrevettem h a kisfiam sokkal tobbet sir etvagytalan stb.Ez lehet a koltozes miatt?Ha igen hogy segithetnek a kisfiamnak h jobban erezze magat?(A koltozesek a ferjem munkajabol kifolyolag tortentek)Valaszat elore is koszonom udvozlettel: Szilvia

Kedves Doktornő!

Pár hónapja volt egy álmom, amelyet nem tudok kiverni a fejemből, naponta többször is agyalok rajta. Azt álmodtam ugyanis, hogy a volt barátom meg akar engem ölni. Nem emlékszem már az előzményére, sem a végkimenetelére, azt hiszem, felébredtem, mielőtt megtörtént volna a gyilkosság, de az biztos, hogy ő határozottan közölte velem, hogy mik a szándékai, és én bár szomorú voltam, sírtam, de mégis engedtem neki.
Azt talán érdemes tudni róla, hogy a kapcsolatunk alatt gyakran éreztette velem, hogy ő az irányító, tapasztaltabb, okosabb fél, és emiatt is szakítottam vele. Viszont ennek ellenére rettentően szerelmes voltam belé, és a szétválásunk után 2 évvel sikerült túltennem magam rajta a mostani barátom segítségével, az exemet pedig végül tavaly decemberben kértem meg, hogy soha többé ne keressen fel engem, mert addig rendszeresen felbukkant az életemben.
A jelenlegi párommal most 9 hónapja vagyunk együtt. Az ex-barátomról többször szoktam álmodni, nem túl sűrűn, de néha előfordul, ilyen azonban még nem volt, és rendkívül értetlenül állok a dolog előtt. Jelent ez valamit, vagy nem kell vele foglalkoznom?

Előre is köszönöm!

Minden jót,
Mira

Kedves Doktornő!

Írtam már korábban az érettségimmel kapcsolatban meg,hogy a családom is milyen és a negatív környezet miatt,és ön erre azt válaszolta,hogy ezek ellenére is higyjek magamban meg az álmaimban. Az a baj,hogy már nagyon rég óta nem bizok magamban és már nem is tudok/akarok tanulni.És június negyedikén mennek egy érettségi vizsgára ,ha átmentem elég sokat kéne rá tanulnom (150 oldalt)és ha meglátom a könyvet érzem,hogy sok és inkább leteszem kitartásom nagyon nincsen hónapok óta.Mondtam ,hogy járok pszichiáterhez,aki mondta,hogy ha napi 10 órát nem tudok tanulni nem vagyok való egyetemre azóta már beszéltem vele és mondtam,hogy én szeretnék tanulni és persze egyetemre menni,de nem is tudom,egyszer úgy érzem,hogy nagyon szeretnék egyszer meg sírok,hogy nem majd máskor elmegyek vizsgázni és felvételizni,de az a baj,hogy a nem tudok/nem akarás miatt sajnos nem csak ebből a tantárgyból érzem így. Kérem próbáljon tanácsot adni,mert már minden családtagomat kikészítem és engem is mardos annak ellenére a bűntudat. Mit tegyek ez ellen ? úgy érzem teljesen össze kuszálódtak az agyamban a dolgok.
Üdvözlettel: K.Lili

Kedves Melinda! Kislányom 7 éves. Pár hete azzal ébredt reggel, hogy a nyakamba borult, ölelgetett, puszilgatott. Szinte megfolytott a szorításával. Közben pedig ezt mondogatta:
Drága Anyukám! De jó, hogy élsz. Azt álmodtam, hogy meghaltál!
Azóta pedig többször is említette ezt az álmát. Sokszor odajön hozzám, és mondogatja, hogy:
Jó, hogy élsz. Félek, hogy meghalsz! Mi lesz velem akkor?.
Nemrégen vesztettük el az apai nagyapát. A lányomat a tatához teljesen normális unoka-nagyapa viszony kötötte. Nem volt semmilyen túlfűtött viszony kettejük között. Nem is találkozhattak túl sűrűn, mert nem egy településen élünk.
Mit tanácsol? Mit tehetünk?

Tisztelt doktornő!
Időleges alvaszavarral küzdök. Néha pár hónapig minden rendben van,utána pedig egy olyan éjszaka,mikor nem bírok elaludni,amitől olyan feszült leszek,hogy néha sajnos hányinger és hányás is előfordul,és van hogy egész éjjel nem alszom.utána pár hónapig megint teljesen jól. Nem találtam összefüggést semmivel hogy mi okozhatja. Általánosságban stresszes az életem de nem gondolkodok rajtuk sokat. Ön szerint ilyen esetben megengedhető hogy alkalmanként szedjek csak altatót vagy az úgy nem működik és keressek fel szakembert?

Kedves Melinda!

Egy 23 éves lány vagyok. Pár napja megcsalt a volt barátom. Szakítottunk, tudom, hogy helyesen tettem/tettük. De egyszerűen a megcsalás módját, tényét nem vagyok képes felfogni/ feldolgozni. Elmesélném röviden. Hozzáteszem nem volt ez egy álomkapcsolat, tudtam hogy nem tökéletes, nem voltam teljes mértékben felszabadult mellette, a kommunikációnk se volt túlságosan sokszínű, de mikor együtt voltunk jól éreztem magam. Jóképű,sportos fiúról beszélek, a beszélőkéjével se voltak gondok, gyakran eljárt berúgni akár lányokkal is, röviden népszerű volt a társaságban..éppen ezért nem mertem túlságosan belezúgni. Kapcsolatai terén talán a magunk 4 és fél hónapjával ez lehetett a leghosszabb kapcsolata, egyéjszakás kalandjai pedig…pff…hát sok. Úgy álltam hozzá, hogy megbízok benne, ha elment inni. Egészen a legutóbbi alkalomig.
Kollégisták vagyunk, egy emeleten lakunk, sok minden a szobába hallatszik a folyosóról. Tehát aznap éjjel kopogott a szobámba, hívott is, de én nem törődtem vele különösebben, gondoltam együtt akar velem aludni..de én másnap dolgoztam (volna), így inkább nem keltem fel. Aztán jött a szembe szomszéd csaj, valamit beszéltek (előzőleg szerintem együtt ittak), amit utólag szerintem jobb, hogy nem hallottam. Visszament a szobájába, aztán pár percre rá hallottam ahogy bement a szembe szomszédhoz (azt is tudtam, hogy bejön neki a csaj). Utána hallottam ahogy sorozatot néztek, dehát nekem már egyértelmű volt az egész ahogy belépett abba a szobába, hogy mi történik. Másfél óra múlva pedig távozott, mint aki jól végezte dolgát. Gyomoridegem volt egész éjjel, 2x ment a hasam..alig aludtam, dolgozni se bírtam menni. Még éjjel írtam neki üzenetet, hogy ennyire hülyének néz (?) és másnap normális hangnemben megbeszéltük, hogy ez így nem megy és vége (tagadnia se volt mit, bevallotta hogy ez volt az első és az utolsó). Végig tartottam magam előtte, próbáltam erősnek látszani..ő még viccelődni, gondolom oldotta volna a feszültséget. Kérdeztem, hogy ez így jó neki? Azt mondta, hogy is-is, mert jól érezte magát velem, de az ágybeli dolgok rosszak voltak (mikor kimondta kicsit rosszul esett, mert nem akart változtatni (kommunikáció hiánya itt is)). Tehát tisztában vagyok vele, hogy amit tőlem “nem kapott meg” azt másnál kereste, de ezt így kellett? Ennyire meg kellett alázni?
Kb 2 napig alig bírtam enni. Olyan szinten paranoiás lettem az ajtók nyitására (hogy most már akkor a szomszédba fog kopogni, és nem hozzám?), hogy vagy füldugót használok vagy hangosan filmet nézek. Ismerem a lépteit, a kulcsai csörgését. Kimozdulni alig merek, nehogy összefussak velük. Egyszerűen nem bírom felfogni hogy hogyan lehetett így megalázni, konkrétan mintha hallottam volna az egészet. Tudtam mi történik akkor éjszaka és belül összezuhantam.
Azóta egyszer kénytelenek voltunk összefutni, akkor meg kellett kérdeznem hogy összejönnek-e (hogy mire számítsak), de azt mondta nem. Viszont nem nyugtat a tudat, hogy így részegen bármikor betévedhet szembe, mert a csaj kapható a dolgokra.
Még annyit tennék hozzá, hogy az apja fiatalkorában otthagyta őt és az anyukáját, valamint a nagyszülei is külön élnek, tehát a minta az nem igazán lehet meg előtte. Ami nem mentség, ahogy az alkohol sem volt az.
Tehát a megcsalás feldolgozásában szeretnék egy kis segítséget kérni. Szerencsére már csak másfél hónap van a kollégiumból való kiköltözésig, addig nem szívesen futnék össze velük (pedig valószínű lesz). Barátnőimnek is elmondtam a történetet, de mindegyikük több éve kapcsolatban van és konkrétan én maradtam szingli. Rossz érzés egyedül lenni, alapvetően én akkor vagyok teljes ember, ha van mellettem egy társ.
Remélem tud segíteni.

Köszönöm, hogy leírhattam ezt egy szakembernek, és köszönöm a megtisztelő válaszát is.

Üdvözlettel!

KEdves MElinda, 19éves lány vagyok, a barátommal 11 hónapja voltunk együtt.
Az elmúlt hónapban volt 2-3 nagyobb veszekedésünk, de mindig kibékültünk. Most pénteken összevesztünk, mert én nyaralásból jöttem haza egy hétig nem láttuk egymást és csütörtökön hiába volt nagyszerű minden, pénteken inkább a barátjával ment volna autót szerelni így engem félretett volna, ami nem esett jól és ki is mutattam, veszekedés lett belőle. Akkor már azt kiabálta, hogy végzett velem, de 20perccel később miután elment kaptam tőle egy smst, hogy szombaton ezt beszéljük meg. Tegnap találkoztunk..kértem, hogy kezdje ő amit szeretne mondani. Azt mondta szakítani akar. Neki ez a sok veszekedés nem kell. Már nem olyn mint az elején, kezd kifutni ez a kapcsolat, de szeret még. Utána hiába próbáltam mondani, hogy vannak hullámvölgyek, ne adjuk fel, azt mondta ő már ezt péntek este eldöntötte. Kijöttem a szobájából és utána anyukájával beszélgettem, ő addig üvöltette a zenét, volt hogy csapkodott.. haza akartam menni a 4:50es buszommal, bementem tőle elköszönni, mondtam neki hogy nagyon szeretem, azt mondta jó, már vége van.
Megkérdeztem kikisér e.. kikisért, meg akartam ölelni de nem hagyta, ő nem akart engem. a hosszas búcsúzkodás miatt (mert próbáltam hatni rá) lekéstem a buszom, így anyukája mondta hogy maradjak, elleszek vele. El is voltunk, próbált vígasztalni és tanácsolta, hogy várjak türelemmel. Bementem újra elköszönni, hogy a 7órási buszom már ne késsem le.. feküdt az ágyon odaültem mellé és mondtam neki, hogy nagyon nagyon szeretem, végül abban maradtunk, hogy átgondolja és mindenképp keresni fog. Ekkor még elmondtam neki, hogy én egy nagyon értékes embernek találom, megkérdezte miért, elmondtam neki és ugy jöttem el. Ez után már kijöttt a szobájából, az ablakból nézte ahogy elmegyek.
Tegnap este jóéjszakát kívántam neki messengeren, órákkal később viszaírt, elmondtam neki, hogy az üzeneteinket olvasom vissza..aztmondta sajnálja hogy így alakult és hogy neki is kurva szar.. erre visszaírtam, hogy bízom benne, hogy átgondolja a dolgokat és újra mosolyt tudok varázsolni az arcára. Erre egy szívet írt vissza..

Péntek éjjel eldöntötte már a szakítást, de még szombaton én voltam a háttere a telefonján..messengerről sem vette le a becenevem. Lát még esélyt a kapcoslat folytatására? MEgmondom őszintén, az öngyilkosság gondolata is felmerült bennem, hogy akkor talán elhiszi, mennyire szeretem..nem tudom mit tegyek..sírok egész nap, nem tudok enni sem, a gyomrom görcsben van..kérem segítsen. Tényleg ő jelent mindent nekem

Kedves Doktornő!

24 éves meleg férfi vagyok. A volt párom 25 éves volt. Egy 3 éves mély, őszinte kapcsolatomnak lett vége már fél éve. Tökéletesen kívül, belül összeillettünk. Egy évet együtt is laktunk itt nálunk ebből, közösen vásároltunk dolgokat, terveztünk minden csodás volt. Nagyon bensőséges kapcsolat! Mélynek és öröknek hittük mind a ketten ezt a kapcsolatot! Legalábbis engem hideg zuhanyként ért amikor kiderült karácsonykor, hogy mással megismerkedett, megcsalt és azóta is vele van. Voltak erre utaló jelek, hogy valami nem jó a kapcsolatban (vita, féltékenység, kevesebb találkozás), de én mindig javítani szerettem volna és a legutolsó se lett volna, hogy ezzé fajuljon a dolog, hiszen tudtam mennyire fontos, bensőséges a kapcsolatunk mélyen, szeretem mindennel együtt, feltétel nélkül. És hogy bármi van megbeszéljük javítsuk egymást, tanuljunk egymástól, együtt, bizalomban, hűségben. A szakítás okára azt mondja, hogy mindig egyedül volt, nem voltam vele a bajban, elhidegültünk, keveset voltunk együtt, viták voltak a semmin. A fordulópont, mint mondta az volt benne, amikor karácsonykor sem mentem hozzá (azt mondta ott vágódott el minden nála végleg, kihalt), mert itthon ünnepeltünk, családi dolgok voltak, de mondtam másnap jöjjön vagy megyek, valamit kitalálunk. Belátom én is, hogy nem mentem hozzá hibáztam úgy érezte nem szeretem, ezt mondta is pedig de és mindig beszéltünk is rengeteget, ha nem voltunk együtt és csak ő volt számomra és neki is csak egy barátnője volt rajtam kívül. Viszont mikor már mentem volna hozzá akkor mondta már késő és nem tudja elképzelni ott legyek vele. Ugye nálunk lakott egy évet mert a családja nem igazán “normális” (szerintem nagyban befolyásolják és írta is épp pár napja, hogy részben valóban a családja miatt is ment tönkre a kapcsolatunk) én meg ezért sem szerettem ott lenni, ezért is mondta, hogy nem voltam vele a bajban. Én úgy hittem jó, hogy ő jön ide szívesen, ahol nyugodtság van hiszen ő is így látta, de mikor haza költözött vissza ugye azért volt mert haza kellet mennie családi okok miatt. Ekkor mint kiderült már ismerkedett is csak simán másokkal és mondta nekik, hogy vagyok neki és hűséges volt de még is beszélgetni kezdett, egyedül érezte magát, mind mondta!

Viszont ő úgy látta már régebb óta, hogy midig csak ő tett dolgokat értem, ő hozott áldozatot és tett kapcsolatunkért. Ezzel nagy részben egyet is értek viszont egyáltalán nem így volt teljesen mindig elfelejtette a dolgokat amiket én tettem érte sajnos! És változni szerettem volna ebben, hogy megyek csak hogy vele lehessek látva hogy ez ennyit jelent neki (nem görcsből hanem szerelemből vele, érte, miatta őszintén!), de mikor már így volt azt mondta már nem tudja elképzelni így, hogy ott vagyok vele. Egyébként az is baja volt, hogy nem mentem vele ahova hívott vagy másokkal (barátok stb.) elmenni ezt is utólag beláttam hogy elzárkóztam! És már mentem is utána és őszintén jónak éreztem magam más és ő társaságában is és beláttam tényleg szűk látókörű voltam, de már ez sem hatotta meg. Pedig őszintén vele együtt szerettem volna javulást egymásért. Talán túl féltékeny is voltam és ő volt számomra minden. Viszont ide tartozik, hogy régen ő is zárkózott volt nagyon elhízott és volt nem volt senkije és családi dolgok miatt is szerintem sok trauma érhette, amiért kialakulhatott ez a kapaszkodás nála, hogy mindenképpen minden percben vele legyen akit szerelmének hív. És mikor megismerkedtünk is még a család elé is engem tett. Csak egymásnak voltunk, nem kellettek mások, együtt ketten mentünk mindenhova! Naponta rengetegszer hívott beszéltünk is ha nem találkoztunk épp.

Még lehetne bővebben is írni a múltról, kapcsolatunkról, de hogy ne legyen sok az írás áttérek a jelenre.

Mai napig folyamatosan a fejemben, lelkemben van az egész “trauma”, sírás is van még, úgy érzem nem megy a feldolgozás, elengedés. Mai napig álmodom vele! Sajnos sokat is írtam neki, hívtam, amit tudom nem szabadott volna, de éreztem nagyon a megmagyarázhatatlan kapcsolatot közöttünk, mert tudom milyen volt vele és Ő! Főleg, hogy még szakítás után is 3-4 hónappal találkoztunk, mert már annyit kérleltem, együtt is voltunk megígérte sosem tesz ilyet, és teljesen kitörli életéből ezt a fiút, (illetve hogy csak mellettem meri majd letiltani ezt a fiút, egyedül nem meri, mert rendes a fiú és hogy ő fél mert mindig másik boldogságát helyezi maga elé ez a hiába és hasonlókat mondott) mert hogy csak én szeretem igazán és bárkit kidobna életéből, mondta ő is rengeteget álmodott velem, izzadva ébredt többször, ideges volt, volt olyan is hogy én nem írtam 4 napig akkor ő írt nekem, hogy aggódik sose lát, mi van velem. És valóban ugyan olyannak éreztem mint elején őt, meg is ijedtem kicsit és nem hittem el, hogy valóban felismerte, hogy mekkorát hibázott de amint elment folytatódott minden, láttam közös képeket, hogy együtt vannak és hasonlók. Nem értettem, hogy ennyire bizonytalan és megint ezt csinálta és miért. Sokáig volt ez a húza-vona igazából én írtam kerestem mindig, de mikor nem (és tudtam hogy keresni fog) akkor ő írt kicsit írta is hogy akkor találkozzunk csak ne legyen ez hogy nem beszélek. Szóval nem értem. Viszont úgy érzem mára végleges lett ez neki. Már most összeköltözést tervez vele és mindig mondja már új élete van engem lezárt. Nem tudom “felfogni”, hogy mással van és másra vágyik, és hogy ezt tette, és hogy még csak beszélni sem szeretne velem. És mindig csak támadó és engem okol, ami fáj, hiszen én még legvégső esetben sem tennék ilyet. Mindent megbeszélni, javítani együtt. Annyira úgy érzem elfajult az egész. Úgy gondolom ha a legelején nem is keresem akkor talán visszajött volna és magam hibáztatom hogy ezzel egyre jobban ellöktem hogy nem hagytam magának felismerni.

És úgy érzem valami trauma keletkezett benne vagy elnyomás, törés. Teljesen megváltozott, kifordult magából, a képeken is látom a szemét hogy más lett, nem önmaga! Egy elfedett boldogságban él, menekvésben. Mert ismerem milyen és milyen volt kapcsolatunk bensőségében is! Ismerjük egymás múltját mindenét, minden egyes porcikát imádunk, imádtunk egymáson ahogy van. Úgy érezte azért nem megyek hozzá vagy vagyok vele bajban mert nem fontos nekem és ezért váltott! Azt mondja most törődnek vele, rendesek vele. De tudom és érzem, hogy valami nagy baj van nála most és félek mi lesz. Egy nagyobb vita majd az új párjával és jelentkezik esetleg. Nem mer szembenézni magával és keresztül menni dolgokon talán. Hiszen jött is még áprilisban is amikor úgy volt ismét együtt leszünk és jó lesz minden. Már nem érezte jónak, pedig mondtam neki hogy én szeretem annyira hogy megbocsájtom ezt neki. Valamiért úgy érzem, hogy lesz jövője a kapcsolatnak de most nem is beszélünk semmilyen formában. Nagyon sajnál csak azt írja és eszébe vagyok sokat és fáj még neki is de azt mondja most biztos nem szeretne velem lenni. Én pedig nem bírok ismerkedni sajnos és egyedül érzem magam és fáj, hogy ő meg mással van már és ennyire eldobott messzire és vissza néz után minden után. Senkin nem merek beengedni életembe, nem bízom, és hiányzik nagyon, és érzem mélyen hogy együtt fogunk megöregedni majd ha nem most évek múlva. És ő is mondta évek múlva lehetünk még együtt, de most nem, nem értem akkor miért ír ilyet is.

(Még válaszolnék a kérdéseire is doktornő, ha lenne a tisztább képért, illetve bővebben is leírnám a történteket és a jelent is amik szükségesek lennének a helyzet megoldásához, elfogadásához! Sokat jelentene, ha valamilyen módon ezt megtehetnénk e-mail formájában is esetleg? Köszönöm előre is! Csupán 1-2 levél váltás is rengeteget jelentene úgy érzem egy külső távolabbi-kívülálló szemmel, szakértelemmel.)

Kedves Melinda!

Kulfoldon elek es dolgozom. Jelenlegi parom egy elvallt apuka. Ket eve vagyunk egyutt, O mar a gyerekvallalast fontolgatja, de en erzelmileg nem erzem biztonsagban magam mellette. Bar mar egy eve nem vedekezunk, de nem estem teherbe. Ugy erzem mintha csak feluletesen szeretne vagy visszafogja magat. Nekem meg hianyzik az udvarlas, rajongas, romantika es, hogy erezzem en is fontos vagyok a gyermeke mellett. Hazassagot egyelore nem akar, de gyereket igen. Ez meg tobb bizonytalansagot szul bennem, arrol nem is beszelve, hogy minden not megbamul, hogy feltekennye tengyen es egy evig fel sem vallalt. Valtozasok csak akkor tortentek a kapcsolatban amikor en kezdemenyeztem (pl. hogyan tiltsuk ki a volt feleseget a hazbol, ahol mar egyutt laktunk).
Annyit meg hozzatennek, hogy a csaladi mintam negativ. Szuleim hazassaga beketlen, Apukam nem igen vett reszt a nevelesunkben, sot az is idobe tellt, hogy elfogadja, hogy lanynak szulettem…

Tisztelt Doktornő!

A segítségét szeretném kérni.26éves vagyok és van egy 2.5éve tartó se veled se nélküled kapcsolatom.Mi nagyon szeretjük egymást.1éve volt egy kis babánk amit elveszítettem.Eljegyzett a fiú.A szüleim utalják őket.Sőt ők is a szüleimet.Sokat vitazunk es sokszor hazudtunk egymásnak.Sőt meg is bántottuk.bántjuk egymást.De mindennek ellenére összeakarunk költözni.Csak én nekem kellene az anyához.aki szerintem utál engem.A szüleim nem nagyon engednek sehova.ha kimegyek már baj van.Ha beszélek valakivel aki nekik nem tetszik akkor már pukkadás van.A szüleim betegek.Apum tüdőbeteg…palackonvan.Egyszerűen nem fogadják el.h én őt szeretem.A picit se akartak a szüleim.mitévő legyek?Én a fiút akarom mindennél jobban.Nagyon Szeretem.de ő se várhat öörökké rám.Nembeszélhetek vele.nem mehetek át hozzá…
Teljesen börtönbe érzem magam!

Köszönöm:Bogi

Kedves Doktornő!
A 2 éves kislányom hisztirohamai egyre sűrűbbek. Eddig heti 1-2 alkalommal volt, ha vmi nem úgy történt, ahogy ő akarta, üvöltött, nem engedett senkit oda magához. Annyira magánál van, hogy ha megkérdezem, hogy megnyugodott-e, mondja hogy igen vagy nem. Ezeknek az okát is tudtuk, pl nem kapott édességet, nem akart menni vhova, vagy mostanában azért, mert nem kell neki pelenka, de ha bepisil, nem mindig engedi hogy lecseréljem a pisis ruhákat.
Tegnap és ma már kétszer is volt hiszti, az egyik éjszaka. Akkor fogalmam sincs miért. Ahogy szólongatott, átkötő hozzá, de kiabált, hogy maradjak az ajtónál.
Fél éve költöztünk, szeret itt lenni, nem láttam, hogy megviselte a változás. Áprilisban kezdte a bölcsit, azt is megszerette.Mit javasol, mit tegyünk? Vagy ebben a korban ez normális? Nagyon ijesztő, idegesít, hogy nem tudok segíteni ilyenkor neki.
Köszönöm a választ és a segítséget!
Adrienn

Kedves Melinda!

Van barátom 4éve. Minden rendben van közöttünk. Szeretjük egymást, sose csalna meg, én se csaltam meg őt! két hónapja közelebbről megismertem egy férfit. Tőlem 14 évvel idősebb. Én 30 éves vagyok. Mindig is szerettem az érett férfiakat! Ezzel a férfival sokat beszélgettem, kiderült hogy nagyon jól szót értünk és mindig tudunk beszélni hosszasan valamiről. Nagyon kellemesnek találjuk egymás társaságát. A minap lehetőség adatott meg, hogy ketten maradjunk kicsit…Mögém állt átkarolt és odabújt hozzám. Végigbizseregett az egész testem, fantasztikus érzés volt. Követték egymást az események és simogattuk egymást, csókolóztunk. sajnos azt kell mondjam hogy fantasztikus volt. Szégyellem magam, mert a barátom sose tenne ilyet velem. és én sem csalnám meg, legalábbis akkor tartottam magam. De nem tudom elég erős leszek e legközelebb ha úgy adódik hogy ketten vagyunk…Annyira szép a bőre, olyan jó volt hozzá érni. A korához képest fantasztikusan néz ki, vonzónak találom minden porcikáját, nagyon bejön , nagyon tetszik! A csók a simogatás fantasztikus volt. Megfogtam neki a férfiasságát, annyira csodálatos volt az is, legszívesebben magamba fogadtam volna. Borzasztóan felizgultam borzasztóan kívántam őt….hihetetlen varázsos volt vele ez az idő amikor simogattuk egymást és csókolóztunk. Ennél több nem történt. Ettől még nincs bűntudatom azért mert már nagyon jó volt hogy valaki más is hozzám ért, hogy tetszem másnak is, hogy kíván más is. Újszerű volt a dolog….és annyira szeretném megkapni őt. De mondtam neki hogy ez nem lenne helyes nem tudom megcsalni a párom. Nem ezt érdemli. Nagyon korrekten azt mondta, persze rendben van tiszteletben tartja és emiatt ne legyen rossz a lelki ismeretem nincs miért. Az a fontos amíg ezt érzem és amig nem tudom megtenni ne is tegyem. De most másra sem tudok gondolni csak rá, és hogy mennyire szexy és mennyire vonzódom hozzá és mennyire kívánom és mennyire szeretném érezni és mennyire jó volt vele lenni, hozzá érni. Annyira jó volt érinteni….teljesen a hatása alatt vagyok még most is. Akarom őt! De nem helyes tudom. mit tegyek? Nagyon rossz ember vagyok? Mi lesz ha megteszem és mi lesz ha nem. Lehet megbánom ha nem teszem meg…de lehet azt még jobban ha igen. Nem tudom, csak azt hogy ez a férfi megszédített!
Válaszát nagyon köszönöm!
Tisztelettel L.

Kedves Doktornő!
5 éve élek házasságban, 7 éve ismerem a férjemet, van egy 4 éves kislányunk. Sajnos a házasságunk egyre rosszabb, olyan szempontból, hogy nagyon sok a veszekedés, sőt néha fizikai bántalmazás. Én úgy érzem nem tudom már uralni a helyzetet, szeretném, ha a férjem elköltözne, mert nagyon irritál a jelenléte, de ő nem akar hallani erről. Nem látok magunk előtt jövőképet, nem tudok már nyaralást sem elképzelni a férjemmel, mert rossz érzéssel tölt el, hogy vele kellene legyek 1 hétig, mivel ő nem lelkesedik szinte semmiért. Szeretnék még gyereket, de úgy érzem, hogy nem bírná el a kapcsolatunk, de már a szexuális életünk is egyre ritkább és nem örömteli. Én nem érzek magamban akaraterőt arra, hogy helyrehozzam a kapcsolatot, mivel mindvégig én voltam, aki több energiát fektettem ebbe a kapcsolatba, és sajnos a kölcsönösség hiánya, a passzivitás a férjem részéről csak dühít. Én is egy veszekedős családban nőttem fel, és nem szeretném ezt a kislányomnak továbbadni, de tudom szüksége lenne mindkettőnkre, de ez már ilyen formában már nem élhető út….Mit tehetnék?

Tisztelt Doktornő !
Segitseget szeretnek kerni, hogy megmentsem a kapcsolatom. 42 eves no vagyok, es sajnos tisztaban vagyok vele hogy szepen lassan mergezem a kapcsolatom a viselkedesemmel.
Problemam az hogy nem tudom kezelni azokat a helyzeteket, amikor barmi okbol parommal kulon kell toltsunk akar egy -ket napot is. Stresszkent elem meg a tavolsagot, folyamatosan hivom, beszamoltatom, hisztizek, fizikailag rosszul erzem magam ilyenkor, nem tudok enni, rosszul alszom, stb. Pedig tudom hogy normalisan visrlkedik , szeret, soha nem csalt meg.
Mar attol is kiborulok ha egy este nelkulem megy el a barataival par orara. Sot..ha tudom hogy egy vizonyos napon nelkulem lesz programja, mar napokkal elotte ezen stresszelek. Nem talalom a helyem, rosszul vagyok egyedul, es ot hibaztatom az en diszkomfort erzesemert.
Rosszul esik ha jol erzi magat nelkulem mivel en nem tudom magam jol erezni nelkule.
Ami meg komolyabb, hogy ha par napig nem vagyunk egyutt allandoan azzal zaklatom hogy maszturbalt-e. Ostoba dolog tudom, de nem tudom megmagyarazni magamnak sem miert tulajdonitok ennek egysltalan jelentoseget, kedvesem viszont nagyon rosszul reagal erre. ( evekig egyedul volt elottem, igy csak ez a megoldas volt neki, es a szexualis eletunkben ugy erzem sokszor, csak az jelent neki oromet ha kezzel ingerlem illetve ugy elegitem ki. Elofordult mar olyan is, hogy maszturbalt ahelyett hogy velem lett volna. ) sokszor arra gondolok, vajon jobban elvezi-e egyedul..
Kerem ha tud segitsem mert szeretem ot, es nem akarom az en ostoba viselkedesem miatt tonkretenni a kapcsolatunkat.

Kedves Doktornő!

Párkapcsolatban élek évek óta, jól működik minden, de van egy két problémám. Észre vettem magamon, hogy egy ideje nem közeledek a páromhoz szexuálisan. Ő minden nap szeretné, én viszont nem. Nem sikerül eljutnom a csúcsra soha, pedig szeretném. Ha szeretkezünk, akkor is csak úgy teszek, mintha sikerülne az orgazmus, csak feszengek, de próbálok odafigyelni nagyon is, hogy neki jó legyen, és tudom, ez gusztustalan dolog a párommal szemben, de ha nem teszek úgy, mintha sikerülne, akkor ő teljesen elszomorodik, magában keresi a hibát, nekem pedig bűntudatom van, mert úgy gondolom, hogy ezzel hazudok neki is és magamnak is. Konfliktus ebből még soha nem keletkezett, de nem is szeretném hogy legyen. Hiányzik a romantika, ami nem igazán van a kapcsolatunkban. Nagy ritkán egy szál virág, néha kedves szavak, de ennyibe meg is áll nála a dolog. Nem megyünk sehova, pedig én igényelném, nem állandó jelleggel, nekem az is elég ha pár havonta egyszer kimozdulunk, de ezt hiába mondom neki. Évek óta mondogatom neki, hogy hova szeretnék elmenni, ami még pénzbe sem kerül, de semmi hajlandóságot nem mutat rá, hogy az én kedvemért legalább eljönne. Érdekelnek a könyvek, a művészet, kultúra, színház, és minden egyéb, amivel művelődni lehet, úgy gondoltam, hogy ha ezekre ő is vevő, ha van kedve hozzá, akkor rá tudom venni némi művelődésre, egy kis kikapcsolódásra, hogy együtt legyünk, de ha csak sétálni megyünk el, nekem az is tökéletes. Próbálok odafigyelni, hogy olyan helyekre menjünk, amit ő is szeretne, de semmit sem szeretne, inkább filmeket néz. Sokszor érzem azt, hogy nincs remény. Elővettem már a témát számtalanszor, mindig találtam egy olyan pillanatot, amikor úgy éreztem, hogy nyugodtan, szépen mindent meg tudunk beszélni, de a végeredmény viszont ugyan az lett, mindig megígérte hogy lesz változás, de nem lett belőle semmi. Megfigyeltem az évek során, hogy ha közeledek hozzá szexuálisan, akkor kicsit változik a hangulata, valamivel jobban figyel rám, de ez is csak ideig óráig tart. Nem érzem magam nőnek, már a házból sem lépek ki szívesen, nem tudom mit ronthattam el, pedig figyelek magamra. Ha sminkelem is magam, észre sem veszi. Van olyan, amikor gondolok egyet, összeszedem magam, direkt az ő kedvéért, de nem is látja, nem mond rá semmit. Főzök valamit, meg sem köszöni, és annyit se mond hogy jó vagy rossz, és ez rendszeres, és még sorolhatnám. Mindent nekem kell mondanom, mert magától nem veszi észre a ház körüli munkát. Egy ideje már sírok attól is, ha csak egy kis veszekedés van köztünk. Ezeket a dolgokat én lihegem túl? Érdemes egyáltalán ezzel foglalkoznom? Mit javasolna, mit tegyünk? Válaszát előre is köszönöm, szép napot!

Kedves doktorno. Gyerekkorom nem volt a legfenyesebb nem nagyon kaptam tamogatast otthonrol. Evek soran barmit elertem nem volt eleg otthon. Mindig Azt ereztettek hogy ez nem eleg. A lanyokkal Sem kezdodott jol a kapcsolataim. Ott hagytak Es ezek a felelmek kerultek belem. Ha probalok lanyhoz kozeledni olyan gondolatk Jonnek hogy Megfog csalni nem vagy eleg neki. Es nem tudok felszabadultan kozeledni. Majdk elkezdtem magamrol negativan gondolkodni, es annyira elengedtem mindent hogy depresszios voltam. Nagyon nehez volt a dontes felallni es elkezdeni mindent mas gondolkodassal Es elengedni lassan a multat. Atformalni a multrol a gyerekkorrol a velemenyeket. Tobb honapig tartott mig 1 adott problemat lekuzdottem. Es meg mindig sok van hatra. Ma mar nem vagyok depresszios ritkan erzek mellkasi nyomast. Ami igaz elegge zsibbad a jobb resze a fejemnek. Ma mar mondhatom hogy 70 % ban a jelenben elek. Nap mint nap ha valamit csinalok mar nem a multira godolok ha eszre veszem magam hogy ott a gondolatom akkor egybol jelenre kapcsolok. Levagyok tisztulva Es figyelem az erzeseim. Ma azon kaptam magam hogy kar err valakit Es annak orultem . Ahogy eszre vettem elengedtem az erzeseim. de ez valamiert bennem van. Valamilyen megoldas esetleg? Sok onfejleszto Es spiritualis konyvet olvasok amik segitettek. A lany problema meg mindig van, valamilyen megoldas esetleg? 29 eves vagyok Es 1 er probaltam eletemben lefekudni lannyal, de megint olyan gondolatok voltak hogy nem fOg sikerulni. Es nem is sikerult. Neha mar attol felek mi ha nem lany kell. A multamat elfogadtam, de egy szebb jelent Es jovot kepzelek el

Tisztelt Doktornő!

Körülbelül 3 éve megismertem egy fiút (meleg pár vagyunk Ő 18 éves én 23) és néhány hónapot együtt voltunk! Majd ezután elváltak útjaink és jártuk a saját életünket. Viszont 7 hónappal ezelőtt újra megismertük egymást viszont azt vettem észre, hogy a fiú nem szeretne szexuális kapcsolatot kialakítani velem (se senki mással)! Többször kezdeményeztem és kérdeztem is ,hogy szeretné vagy sem! Sajnos egy két alkalom kivételével mindig nemet mondott, de soha nem haragudtam rá ezért. Gondoltam biztos csak idő kell neki és később jobb lesz. Sajnos arra a pontra jutottunk, hogy már 3 hónapja nem történt semmi, pedig heti 2-3 alkalommal mindig fekszünk le aludni! Sajnos látta rajtam, hogy kezdem kényelmetlenül érezni magam ezért, pedig próbáltam nem erre koncentrálni. Múlt éjjel ismét mellette aludtam és mikor én újra finoman kezdeményezni akartam Ő ismét eltolt maga mellől. Ekkor megpróbáltam beszélni a problémájáról, de sajnos csak az a választ kaptam ,hogy mikor valakivel elkezdi az adott aktust Ő mindig megijed valamilyen módon. Azt mondta, hogy túl vehemens vagyok néha neki….viszont én már tényleg alig érek hozzá és nem tudom mi lehet neki vehemens, és az a néhány aktus ami eddig volt az se volt teljes bedobásos a részemről!
Sajnos eléggé elvagyok keseredve hiszen minden rendben van a fiúval, viszont rendkívül zavar, hogy nem tudok rajta segíteni (és itt a pszichés problémájára gondolok). Tudna bármiféle tanácsot adni ,hogy mit tehetnék érte vagy miben tudnék segíteni neki? Esetleg szakemberrel kellene beszélnie? Illetve Ő mit tehet saját magáért?

Kedves Doktornő!
Tavaly novemberben a legjobb barátnőm egy csomót vett észre a bal mellében. Ő akkor nagyon megijedt, én viszont bizakodó maradtam. Aztán egy sor vizsgálat után végül is rákot diagnosztizáltak nála. Ekkor én is összetörtem, de csak úgy magamban, hogy továbbra is támaszt tudjak neki nyújtani és erőt meríthessen belőlem. Nálam ez az összetört állapot hamar elmúlt, mert csak arra tudtam gondolni, hogy ez nem a világ vége. Meg fog gyógyulni. Barátnőm közben úgy döntött, hogy nem orvosi úton szeretne meggyógyulni, hanem a germán medicína (újmedicína) segítségével. Az én családomban több haláleset is volt, rák miatt, és tudtam mivel játszik, de úgy éreztem, hogy hinni tud ebben a gyógymódban és támogatnom kell a döntésében. Hónapokon keresztül próbálta magát meggyógyítani, de láttam rajta, hogy fél és nem teljesen hiszi el azt, amit ezek a gyógyítók mondanak neki. Mikor úgy érezte, hogy talán még is orvosi segítségre lenne szüksége, akkor én sosem tudtam mit mondjak. Nem kerültem el a választ egy alkalommal sem. Mivel belevágott az alternatív gyógyulásban én rendszerint megerősítettem őt abban, hogy aggodalmak helyett hinnie kell a gyógyulásában, és jó úton halad. Mivel nem nagyon mondott nekem részleteket sosem az állapotáról, és sosem mutatta meg az elváltozást, mondván félt engem attól, hogy hogyan érint majd. Az utóbbi időben már megtanultam jobban kezelni a helyzetet. Nem vagyok egy beszédes ember, általában megvárom még a barátaim maguktól elmondják mi van velük. Jót is, rosszat is. Én is ezt várom el mindig, nem szeretem ha kézősködnek. Tehát az utóbbi egy két hónapban már túl tettem magam ezen és ha akarta, ha nem rendszeresen kérdezgettem, hogy mi van azzal a mutációval. Egyre azt tapasztaltam, hogy jót nem mond. Ettől én mindig csak erősebb lettem, és még a legmélyebb gondolataimban sem volt negatív visszacsatolás vele kapcsolatban. Neki viszont egyre inkább. Mostanra teljesen elkeseredett. Nehéz neki, mert az elején úgy döntött, hogy a szüleiek és a gyerekeinek sem mondja el, mi van vele. Rajtam kívül csak kevesen tudják így a legtöbb problémával, ami elé gördül egyedül kellett megbirkóznia. Az apukája közben kórházba került, és borzasztó állapotban van, ez is óriási teherként nehezedik rá. Amikor csak tudunk találkozunk, sétálunk és közben igyekszem felvidítani őt. Persze folyamatosan kérdezem őt az állapotáról és az édesapjáról is. Azt gondolom, hogy mikor velem beszél ezekről, kicsit megkönnyebbül. Látja rajtam, hogy erős vagyok és támaszkodhat rám, de attól tartok, hogy én csak miatta vagyok erős. Csak azért vagyok erős, mert neki erre van szüksége. Az elmúlt egy hétben sok dolog megváltozott. Az elváltozása egyre jobban elkezdett vérezni és ő egyre jobban megijedt. Már nem csak hetente 3-4 alkalommal találkoztunk, hanem gyakorlatilag minden nap és ő szinte mindig sírt. Ettől csak úgy magamban én is megijedtem. Végül már annyira maga alá került, hogy eldöntötte ismét elmegy rendes orvoshoz. Kedden ez meg is történt és ott, ahogy erre én számítottam is, semmi jót nem mondtak neki. Az elváltozása már nem teszi lehetővé a helyi besugárzást és a műtét sem lehetséges. Az orvos szerint a kemo lehet nem használ majd neki, mert egy olyan típusú elváltozása van, amire nem nagyon használ. Ettől az információtól ő végképp maga alá került, nem is akart beszélni nekem se erről. Az orvosi vélemény engem is teljesen letaglózott. Azóta olyan súlyként nehezedik rám, hogy nem tudok vele mit kezdeni. Tudom, hogy erősnek kell maradnom ebben a nehéz helyzetben is, de roppant sok energiámat felemészti. Napközben gyakran belém hasít a fájdalom, olyan, mint ha nem is az én fájdalmam volna, hanem az övé. Már többször éreztem ezt, mikor valami negatív hatás érte őt. Nem tudom ez mennyire normális dolog.
A történet hosszú, amit leírtam, de valamennyire szükségesnek vélem vázolni a szituációt.
Mióta elmondta nekem, amit az orvosnál hallott, azóta úgy érzem valamennyire én is felelős vagyok azért, amin most keresztül megy. Én nagyon hittem benne, hogy neki sikerül alternatív gyógymódokkal is kigyógyulni a kórságból, nem lett volna szabad. Ma fel akartam őt hívni, hogy megtudjam hogy viseli az elmúlt nap eseményeit, de féltem. Attól féltem, hogy meghallom a hangját a telefonba és szomorú lesz vagy sírni is fog. Nem beszéltünk ma, még csak üzenetet sem váltottunk és ez is nagyon bánt. Nem tudom mitévő legyek. Segíteni szeretnék neki, a támasza szeretnék lenni, ahogy eddig is volta, de gyengének érzem magam.
Ebben szeretném a segítségét kérni. Szeretném ha tanácsot adna nekem, hogy tudnék újra erős lenni. És hogy tudnék segíteni neki, hogy a gyógyulás felé vezető útra lépjen végre. Hogy tudnám rávenni, hogy a félelmei helyett a hitét erősítse meg a gyógyulásában?
Előre is köszönöm szíves válaszát!
Künde

Jó estét kívánok! Olyan problémám van hogy a párom szüleivel régen jó volt a kapcsolatom de aztán a sok vita és viselkedésem miatt ez megváltozott, 5 hónap után egy hete járok ujra náluk, akkor viszonylag elég jól fogadtak , de úgy érzem nem tudok velük beszélgetni gondolom a bizalom hiàny miatt, meg látom azt,h a párom öccsének a barátnőjével nagyon is kijönnek, őt szeretik ahogy régen engem is, hogy tudom azt elérni esetleg hogy újra olyan legyen a viszonyom velük? Hogyan legyek nyitottabb beszélgetésnél is?

Kedves Melinda! Nagy szüksègem lenne a segítsègère! Megismerkedtem egy fèrfivel tavaly júliusban, a kezdetektől vonzódunk egymáshoz, viszont elmondta, hogy van egy 10 èves kisfia ès egy èlettársa aki a fiú nevelőanyukája, az igazi lemondott róla mikor 5 ėves volt! Igen bonyolult kapcsolatot kezdtünk, szeretőszerepben voltam egy ideig, de úgy alakult szerelmesek lettünk egymásba!! 2 hónapja találkoztam a fiával , fèltem a helyzettől de vègül jól alakult, a párom szakitott a barátnőjèvel! Már úgy tűnt vègre együtt lehetünk, ám de sajnos összeomlott a kisfiú, mert az anyukájának tekinti őt ès azt mondta nem szeretnè a 2.anyuját is elveszíteni, ezèrt ott maradt a nő!! A párommal keressük a megoldást, hogy tudnánk ezt a helyzetet megoldani, hogy kisfiú ne ssèrüljön de mi együtt tudjunk lenni, mert szakítani nem szeretnènk?! A nő sem könnyíti meg a helyzetünket, magától nem fog távozni mert elmondása szerint nincs hova mennie pėnzszűke miatt!! Ön is úgy gondolja, hogy inkább a gyerek miatt maradjanak együtt? Kèrem segítsen mit tudnánk tenni?!

Kedves Doktornő! T.Károly vagyok ,22- ève vagyok nős,az utóbi 1-2èv ben meg változott a nejem szemèisège, ill .a kapvsolatunk. Ő munkahei problèmánek állítottabe, de èn már akkor sejtettem ,hogy ez már csak nem erről szól. A barátaim is ,a családom is emlitette hogy baj van! Ok munkahelyet változtattott de problèma meg maradt.2-hete ,már ládta rajtam, hogy meg visel az,hoy nem mod semmit, csak emelt hangon közli hogy nincs senkim. Be vallotta hogy,3- ève egy bulin ahova termèszetesen nem voltam ott,meg csalt. De már akkoreg bánta,ès szetet. Nem tudom mit tegyek ,nagyon szetetem,ugyan akkor, nagyon is fáj! Nem tudom gyülőlni, mert látcik rajta , hoy meg viselte a vallomás is! De beszèltem nővèremmel,barátommal, akkik már jártak ien cipőben Ők azt modják engedgyem el. De èn nem tudm! Kèrdeztem a felesègem , hogy boldog e mèg a kapcsolatban,Ő azt válaszolta hogy igen ès többet nem csinál ient, mert mèg nagyon szeret. Mit tegyek? Szeretem!! Üdv T.Károly!

Kedves Doktornő!
Talán tudna nekem segíteni. Próbálok mindent úgy leírni, hogy esetleg a másik oldalról is látható legyen, hogy mi van. A problémám az, hogy van egy párom, 37 éves, én 27 éves vagyok. Két éve együtt vagyunk. Már másfél éve együtt is élünk.
Nem tudom, vele maradjak-e vagy sem. A lényeg, hogy én nagyon vágyom már családra, gyerekre, ilyenekre. Ő előttem szinte senkivel nem volt, nem volt komoly kapcsolata. Nem élt együtt senkivel. Haverokkal elvolt, gondolom voltak nők, de ennyi. Jók vagyunk együtt, sokat nevetünk, szeret, én is szeretem. Őszinték vagyunk egymáshoz.
A probléma az, hogy ő minden hétvégén haverokkal, barátokkal akar lenni, este elmenni inni, bulizni. Én nagyon nem vágyom már erre. Korábban én is ilyen voltam, de úgy érzem kinőttem ebből, nem ad nekem ez semmi újat. Szívesebben vagyok nappali programokon barátokkal, vagy akár este 10-11-12ig is, de ő hajnali kettőig háromig, vagy mégtovább akar maradni. Konfliktusunk állandóan ebből adódik… Az elmúlt egy év alatt én nagyon sok mindent megpróbáltam, hogy ez ne legyen így. Hogy ne minden hétvégén. Állandó veszekedés van, hogy én nem adok neki szabadságot, neki mennyire jó a barátaival lenni. És ő ott mennyire jól érzi magát.
Legutóbbi megbeszélésünk az volt, hogy egyik héten akkor az lesz amit én szeretnék, másik héten amit ő. Ezt úgy gondoltuk, hogy egyik héten, akkor elmegyünk valahova, amikor az ő hétvégéje van, és vagy ottmaradok addig amíg ő szeretné, vagy elmegy egyedül. Amikor az én hétvégém van, akkor otthonmaradunk, vagy elmegyek esetleg vele, de akkor hazajövünk ha elfáradtam. Ez nagyon jól ment 3 hétig kb. Figyelmes volt, boldog voltam. Aztán egyszercsak – éppen az én hétvégém volt – mondta, kertiparti lesz az egyik lány haverjánál. Elmentünk, minden jó volt, de én olyan este 10 körül elfáradtam, rossz kedvem lett. (azért mert ez egy szülinapi parti volt, és nekem is akkor volt a szülinapom, de nem lett megünnepelve). Kérdeztem, meddig szeretne maradni, és elkezdte mondani, hogy hát neki itt van az összes barátja, ő mennyire jól érzi magát, és még csak 10 óra van. Erre (tudom, hogy nem kellett volna) de elsírtam magam, hogy nekem ebből elegem van, hogy ő elfelejti hogy miket beszélünk meg, veszekedtünk, és én hazamentem. Ő azt mondta, hogy nem illünk össze, mert ő mulatni akar, meg a barátaival lenni, én meg szerinte nyugdíjas vagyok. Meg hogy külön kéne járnunk akkor szórakozni. Nagyon bántó dolgokat mondott nekem. Másnap is vitáztunk, mondta, hogy neki elege van, mert én milyen hisztis vagyok (persze, hogy az vagyok, mikor ötvenedszerre beszélünk meg valamit, kötünk kompromisszumot, és ő elfelejti). Szóval megbeszéltük hogy ez így nem mehet tovább. Aztán kb. eltelt két óra, és odajött nekem sírva (még sosem sírt előttem) hogy ne haragudjak rá, ő nem ezt akarta, és hogy sajnálja. Azóta – ez pár napja történt – nagyon rendes velem, kedves.
Most ez csak egy példa a sok közül. Egyszerűen nem értem, hogy miért ilyen, 37 éves… idén lesz 38. És amikor már nem mérges akkor rájön, hogy nekem van igazam, hogy elmondom neki, hogy ne a barátai legyenek már a legfontosabbak neki, mert egy idő után az embernek a párja és a családja lesz a fontosabb. Vagy én gondolom rosszul? Persze, lehet barátokkal lenni, nekem is vannak barátnőim, dehát nem minden hétvégén együtt bulizunk, meg ilyenek. De neki mennyire hiányoznak a barátai, mennyire jól érzi magát velük. Gondolom ő azt gondolja rólam, hogy én mekkora szemét vagyok, hogy őt “be akarom zárni”. Mikor nem erről van szó. Csak én nem szeretném ha nélkülem járna bulizgatni. Persze mondjuk pár havonta, fél évente simán beleférne nekem, de nem minden héten. Olyan kapcsolatra vágyom, ahol elmegyünk együtt valahova, és amikor az egyik haza akar menni, akkor hazamegy vele, mert ez a természetes. Ezt is a fejemhez vágta, hogy neki igenis nehezére esik ezt megtenni értem. Szerintem nem kérek nagy dolgot nem? Nem azt kérem, hogy soha ne legyen a barátaival. Szívesen elmegyek én is, de ha elég, akkor jöjjünk el. De aztán meg most ha megkérdezem, hogy ezeket miért mondta, azt mondja, hogy ne gondoljak erre, ő csak mérges volt, azért mondta ezeket. Nem tudom mi tévő legyek. Ez csak az összecsiszolódás? Most a veszekedés után amikor sírt, akkor azt mondta, hogy ő nagyon igyekszik jól csinálni, de mindig elrontja, és hogy ő nem elég jó hozzám. Az ilyen alkalmakkor amikor buli van, azt látom rajta, hogy tökmindegy, csak menni kell, bulizni kell. Azt mondja neki kell valami ami megkülönbözteti a hétvégét a hétköznaptól (de minden hétvégén csinálunk valamit, nagyon ritka, hogy csak otthon ülünk egész nap). Tisztára úgy viselkedik mint egy tizenéves. Várjak rá, hogy megkomolyodjon? Mi a gond vele? Vagy velem van baj? Túl sokat várok el?
Köszönöm a választ

Üdv Henrik vagyok nekem lennr egy olyan problémám hogy barátnömel 3 honnapja vagyunk egyutt tudom nem sok de eszméletlenül szeretjük egymast visszon a szülei tilltanak 19-éves vagyok addig amig kint laktam és dolgoztam ausztriaba nem volt semmi gond aztan hazza költöztem barátnőmhöz annyi hogy én pesti vagyok ö meg győri ö 16-éves és a szulei miotta hazza jöttem azt mondjak hazug vagyok stb de az fáj a legjobban hogy nem hazudtam nekik soha 🙁 ma történt ugy voltam velle el megyek a barátnőmhöz és meg beszélem a szüleivel a dolgott normalisan! Vettem kullon rozsat az anyukájának fel mentem a baratnöm ki jott ellem a busz megálobba mondta nem lesz jo vege de gondoltam normalis emberek lehet velluk beszelni mirre oda ertem a szulei a kapuba voltal es mint a ciganyok kiabbaltak a baratnöm melletem allt de az anya azt mondta neki hogy ha nem fogja be es megy be meg lessz verve!! Aztan el keztek ordibalni a következöket mondtak” bü.. korcs vagy!! Csöves senki kutyaja!! Féreg!! Patkány senkiházi sorolhatnam de az faj semmit nem tettem elenük amiért ezt érdemlem!! Mondtam az apjanak” de zsolt szerettem a lanyod erre mint vallami nem normalis rontott nekem ram vágott egyett de nem volt szivem vissza ütni mert a barátnöm néztem inkabb el mente.!! Mitt tudok tenni sos???

Kedves, doktorno!
A problemam az lenne h egy adott barati tarsasag kitagadott, fulembe jutott, h hatam mogott kibeszeltek, en ennek hangot adtam, es nem teccesuket fejeztek ki a tobbiek, ez huzodott mar 1 honapja mert ereztem, hogy feszultseg van ha kimegyunk szorakozni szerettem volna megbeszelni de ok mar azt mondtak vege. Egyik legjobb baratomnak kit tekintettem, o meg ugy ahogy beszel velem, de gondolkodasi idot kert, h lehetunk e meg mi baratok vagy nem. Mert h nem beszelhetek en ugy a baratairol ahogy, mert duhomben mondtam egy ket dolgot es neki is. De nem gondoltam komolyan en a huszaseveimben vagyok a tobbiek pedig 16-19-ig evesek, a sracok is ellenem vannak, es meg annyit tudok, h mondtak h azzal a legjobb baratommal h sok idot toltottunk az elmult egy evben azota ismerem oket, tobbiek gyerekkoruktol kb. es h feltekenyek voltak h elveszem oket toluk, kofolara tobbet jartunk ide-oda.. es en most ebbe nem bir a lelkem belenyugodni, h mivan mi lesz tovabb, lehet e megbekelni valamikor, vagy mar sohasem, es nagyon felek h meg azt az egy baratomat is elvesztem, nagyon szenvedek ilyen lelki padlon en meg sohasem voltam, allandoan kattog az agyam. es h nagyon mergesek ram. stb. koszonom valaszat

Kedves Doktornő!

22 éves fiatal lány vagyok, aki elismerte azt egy és fél éve, hogy szakemberhez kell fordulnia. Elismertem azt, hogy a munkám és a testi lelki egészségem érdekébe járnom kell pszichológushoz, de közbe nehéz. Most a munkám miatt nem mindig tudok egyeztetni havonta az orvosommal egyre nehezebben tudom feldolgozni a körülöttem lévő dolgokat. Mostanában megint észre vettem magamon azokat a tüneteket, amiket akkor produkáltam, mielőtt elmentem volna szakorvoshoz, de most még azok a relaxációs feladatok mint pl: gyógytea ivása, napi mozgás ezek nem használnak. Érzem egyre jobban vágyom a magányra, nem akarok a munka helyemen sem kommunikálni az emberekkel, nem akarok enni, nem tudom az agyamat kikapcsolni.
Két hete voltam a pszichológusomnál és akkor úgy érezem minden rendben van és totál kikapcsolódom. Úgy érzem ott minden rendben megbeszéltünk mindent és minden oké. De sajnos történt halál eset a családomba és édesapámat megviselte unokatestvére halála, Közel állok hozzá és ez így engem is megviselt engem is, de a legrosszabb az egészben az ahogyan párom hozzá áll a dolgokhoz.
Párom meg én egy munkahelyen dolgozunk. Ő szerinte normális dolog az, hogy fizetéskor eltűnik és italos bánatában keres engem telefonon, hogy este akár fél 11 kor induljak hozzá, mert nagyon hiányzom neki, de aztán meg van a szex és utána haza is küld. Ő neki totál normális az, hogy alig látjuk egymást, csak a munka helyünkön és akkor is csak pár szót tudunk váltani. Szerinte normális az, hogy állandóan az ő családjával legyen foglalkozva az enyémet meg meg sem akarja ismerni. Az én barátaim nagy ívben el vannak feledve állandóan valami kifogást keres, hogy ne kelljen akár hova eljönni velem. Mikor iszik akkor totál kifordul magából, és én nem szoktam kiabálni, de ő állandóan ilyenkor kiabál velem akár a nyílt utcán is. Beismerte közbe iszik egy két pohárral, de csak azért, mert túl sok neki a feszültség. Mikor meg kimondom a véleményemet, akkor meg azt a választ kapom, hogy én kiforgatom neki a szavait és én nem akarok már vele lenni.
A családomban sincsen minden rendben hiszen két nővérem nem beszél egymással és ez minden családi eseményre rá nyomja a bélyeget és én vagyok az aki kettőjük között áll.
A munka helyemen is egyre nagyobb lett az elvárás és többet kell dolgoznom mint eddig jobban oda kéne figyelnem amit nem mindig tudok mostanában megtenni, mert nem vagyok nyugodt.
Az eszem azt mondja kezdjek új életet hagyjam őt békén, a szívem meg azt igen szeretem. Az orvosom szerint ez szeretet éhség és nem tudom tényleg igaz-e.
Nagyon gondolkodom mostanában azon, hogy újra antidepresszánst szedjek, hát ha jobban leszek tőle, és jobban megbirkózom az előttem lévő akadályokkal, de az étvágyam nem jönne tőle vissza.
Próbáltam kiírni magamból a gondolataimat és mérlegelni a dolgokat, de nem tudtam, nem tudom a naplómat sem írni, ahogyan a szakember akihez járok azt tanácsolta és nem megy.
Szeretnék tanácsot kérni, hogy az lenne a jobb megoldás, hogy kérjek a pszichológusomtól hamarabbi időpontot, hogy jobban legyek? Vagy mit tehetnék annak érdekében, hogy jobban bírjam az előttem lévő akadályokat és megbirkózzak velük?

Várom mi hamarabbi válaszát.
Üdvözlettel: Bia

Kedves Melinda! Tanácstalan vagyok. Nem járok el sehova ismerkedni, csak dolgozni és haza. Aztán itthon ülök, majd újra munka. Bolti eladó vagyok, megfordulnak ott férfiak, volt már hogy elkérték a számomat vagy ehhez hasonló, de mindben találtam kivetnivalót. Vagy nem is gondolják komolyan az “udvarlást”, csak bolondoznak. Volt már, hogy kollégáim is próbáltak velem ismerkedni, de ők pedig vagy belsőleg nem fogtak meg, vagy külsőleg. Szeretnék kapcsolatot, mert magányos vagyok, vágyakozva nézem az ismerőseimet akik kapcsolatban élnek, vagy éppen most házasodnak, de mégsem élek a lehetőségekkel. Mintha a tökéletesre vágynék, pedig 1. én sem vagyok tökéletes, örülnöm kellene hogy ilyen társasági élet mellett is tetszem valakinek, 2.az eszem néha azt mondja hogy megalkuvónak kellett volna lennem, és akkor nem lennék most egyedül, vagy ki tudja kikről maradtam le. Lehet elszalasztom így az igazimat, mert belekötök abba ha egy férfi számomra túlsúlyos akár, vagy alacsonyabb nálam vagy ehhez hasonló dolgok. Tényleg mintha a tökéletesre várnék, aki sosem jön el. Az évek pedig mennek, és én nem lépek egyről a kettőre. Csak vágyakozom és várok. Aztán pedig egyedül maradok majd. Volt már, hogy elhatároztam hogy nem törődöm a külsővel annyira, de miközben beszélgettünk, arra gondoltam hogy szexuálisan sosem vonzana egy ilyen férfi. És így meg feleslegesnek éreztem akár a randevút is. Nem tudom mit tegyek: várjak a számomra tökéletesre, vagy kössek kompromisszumot, legyek megalkuvó. Egy 27 éves nő.

Kedves Melinda!

1, 5 éve vagyok kapcsolatba! Nem tudom hogy mit tegyek, eddig akinek elmondtam, mondta hogy hagyjam ott! Egy albérletbe élünk, de ki van adva az egyik szoba, egy olyan férfi illetőnek akit családtagnak tekintenek, mint ha a párom tesoja lenne! De amugy nem vérszerinti és csak 4 éve tekinti tesonak, barátnak nem is tudom hogy mondjam! Amivel az a gond hogy egyszáll tangába és poloba járkáll és akkor is ha baráti köre megjön! Emiatt már többször össze vesztem vele! Meg ha fürdik nyitva hadja résre, mert ő azt mondja hogy akkor megfullad! Ez idő allat az ő család tagját elfogták kábszerral való terjesztés miatt! De mindegy hogy benne volt vagy nem! De megkérdeztem hogy engem vagy őt választaná! Ő azt mondta hogy őt! Mert akor is ha ilyet tett mindegy hogy hogy akkor is őt válassza. És evvel még ha rokon is akkor se kellene minden nap irkálni neki! Ő erre azt mondja hogy ő meghallgatja! Na mindegy! Erre kérnék tanácsot! Üdv vikto