Ha olyan problémája van, amit néhány mondatban (maximum 1000 karakter, az ennél hosszabbakat törlöm!) meg tud fogalmazni és úgy gondolja hogy egy e-mail terjedelmű válasz is iránymutatást tud adni Önnek, írja meg kérdését a lenti ablakba és a válasszal együtt (moderálás után, név nélkül) megjelenítem. A hozzászólás elküldéséhez az email cím és más adatok megadása nem szükséges.
Tisztelettel kérem a kedves Látogatót, hogy e-mailt csak pszichoterápiás felkérés esetén írjon. Kérdését az oldal alján (legörgetés után) megjelenő ablakba írja meg, mert csak így áll módomban megválaszolni azt!
Felhívom szíves figyelmét, hogy az írásos tanácsadás nem egyenértékű a pszichológiai vizsgálatra (videobeszélgetés, vagy személyes találkozás során létrejövő első interjúra) alapozott szakvéleménnyel, kizárólag a problémafelvetés alapján bennem keletkező benyomásokat és a személyes véleményemet tükrözi. Sürgős esetben az alábbi linken található telefonos lelki-segély vonalak valamelyikének felhívása javasolt!
A pszichológus válaszol rovatban a válaszadás ingyenes és random sorrendben történik.
A hozzászólás elküldésével Ön kijelenti, hogy elmúlt 18 éves. Amennyiben Ön 14 és 18 év közötti kijelenti, hogy a törvényes képviselője hozzájárulásával használja ezt az oldalt. 14 év alattiként kijelenti, hogy a törvényes képviselője jár el Ön helyett.
19 380 Hozzászólás
Tisztelt Doktornő!
Október óta járok pszichológushoz, eléggé sok mindent kiderített ami nagyban meghatározták az életem. Úgy októberben egy heves vita után olyan feszült lettem, hogy elkezdtem magamról azt hinni, hogy mentálisan beteg vagyok, skizofrén, pszichopata stb. (mellesleg a családban senkinek nem volt semmilyen mentális betegsége) és e miatt nagyon szorongtam az utóbbi 3 hónapban. A sok felgyülemlett feszültség miatt voltam agresszív gondolataim amikre nagyon nem vagyok büszke, emiatt még jobban beszorongtam. Persze megbeszéltem a pszichológusommal és megnyugtatott, hogy miért nem lehetek mentálisan beteg, mert ő sem tapasztalta rajtam. Most már sokkal jobban vagyok, de viszont napok óta az a szó jár a fejemben, hogy skizofrénia és amikor rágondolok, mindig idegessé, feszülté válok. Eltúlzom vagy kezdek megőrülni?
Üdvözlettel, Zsolt
Kedves Zsolt!
Szerintem nagyon fontos, hogy ezeket a kérdéseket az Önt kezelő pszichológussal beszélje át, ezért nem is mondanék több mindent. Nyugodtan tegye fel a terapeutájának azt a kérdést, amikor legközelebb találkoznak, hogy miért fél ennyire a skizofréniától, miért képtelen elhinni azt, hogy jó úton jár a teljes gyógyulás felé. Merjen kérdezni és próbáljon hinni a kapott válaszban, hiszen a szakember próbál hiteles tükröt tartani Ön elé.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Doktornő! Ön szerint mik a jelei, az egyértelmű jelei ha egy férfi érdeklődik utánunk? Szimpatikus vagyok neki, esetleg tetszem. Erre miből lehet rájönni?
Köszönöm.
Kedves Kérdező!
Sokféleképpen ki lehet fejezni az érdeklődésünket a másik felé. Ez többek között személyiségtől, életkortól és élethelyezttől is függ (péládul honnan ismerik egymást, milyen körülmények között találkoznak, vagy beszélnek egymással). Ha leírja, Ön mit tapasztalt, szívesen megírom róla a véleményemet!
Üdvözlettel: Habis Melinda
Egy munkahelyen dolgozunk. Egy áruházban. Én az egyik részlegen, ő egy másikon, de egy épületben. Olyankor találkozunk mikor áru érkezik és ő hozza át nekem. Vagy mikor a mosdóba megyek, és ő a folyosón van. Néha mikor a sorok között megyek, és ő éppen árut tölt ki a polcokra. Mindig ő szólít meg, hogy hogyan telik a napom, mi újság velem, hogy telt a hétvégém. Tegnap elsuhantam mellette gyorsan, nem is láttam hogy az egyik sorban pakol, de ő utánam szólt hogy hogy vagy? És akkor megáll picit beszélgetni. És nagyon-nagyon mosolyog általában. Volt már, hogy mentem az ő irányába, több személy is volt körülöttem, de ő észrevett és integetett nekem külön nagyon. És néha mintha figyelne engem. De mivel ezen a munkahelyen vegyes a társaság, férfiak és nők is vannak, tudom hogy más nőkkel is beszélget. 2-vel elég jóban van, sokszor látom hogy együtt vannak. Meg hallom, hogy több nővel is beszélget, de ők nem az ő korosztálya. 31 éves a férfi. Tegnap mikor köszönt, felment a hangja. Mint aki felkiált, hogy örömében. De nem tudom, hogy ezeket bebeszélem-e magamnak, mert elég kedves és közvetlen mindenkivel, és csak belemagyarázom a jeleket.
Kedves Kérdező!
Levele alapján én is úgy gondolom, hogy szimpatikuis lehet ennek a férfinak. Érdemes tehát viszonoznia a közeledését, ha Önt is érdekli Ő, aztán kiderül, lehet-e a kapcsolatukból barátságnál több. Nehéz elhinnie azt, hogy egy férfi érdeklődik Ön iránt?
Üdvözlettel: Habis Melinda
Köszönöm a gyors válaszát! Igen nehéz elhinnem. Mert én 3 éve dolgozom itt, ő úgy 6 hónapja. És mikor felvették őt és először megláttam, rögtön megtetszett. De úgy hogy esélytelen hogy bármi legyen köztünk. El is hessegettem a gondolatot, hogy “jelöltként” nézzek rá. Mert egy jó kiállású, nyitott férfi. Én nem vagyok ilyen. Elég zárkózott vagyok, és az önbizalmammal is gondjaim vannak. És (nem szép ilyet mondanom magamra) de kevesebbnek érzem magam mint ő. És tudom, hogy másoknak is tetszik, van társasági élete. Könnyen találhat barátnőt. Miért pont én? Mit láthatna bennem? Ezek a kérdések merülnek fel bennem. Sem külsőleg nem vagyok kiemelkedő, amin lehet kompenzálni belső tulajdonságokkal. De a zárkózottságom miatt nem tudok megnyílni, nem tudom megmutatni hogy milyen vagyok belsőleg. És emiatt nem megy nekem a kapcsolatok kiépítése.
Kedves Kérdező!
Szerintem nagyon jó, hogy van rálátása ezekre a nehézségere, melyek akadályozzák Önt az ismerkedésben! Azt javaslom, hogy ezek megoldásához és egy reálisabb énkép kialakításához vegyen igénybe egyéni pszichoterápiás segítséget, vagy járjon el egy önismereti csoportba. El kell hinnnie, hogy Ön is ér annyit, mint bárki más, igenis tetszhet a férfiaknak.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda!
Kiskorom óta elég zárkózott vagyok kb. 4-5 éve. Megszeretnék halni, halál vágyaim vannak, vagdosom magam stb.. Segítséget szeretnék kérni, de nincs kitől. Aki meg kérdezte tőlem hogy mi a bajom annak a személynek meg nem igazán sszeretném elmondani ezt az egészet. Pszichológushoz meg nem tudok fordulni mert anyuék sem tudnak semmiről és így nem tudok pszichológushoz fordulni. Mit tegyek?
Kedves Kérdező!
Levele alapján aztgondolom, hogy mielőbb pszichoterápiás segítséget kellene kérnie. A halálvágy olyan érzés, amivel professzionális keretek közt kell foglalkozni! (Ha ne adj Isten öngyilkossági kísérletet követne el, azt is megtudnák a szülei!)
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Doktornő! Nekem a majdnem 21 éves fiammal vannak kommunikációs problémáim. Kb. 3-4 éve nem nagyon beszélget velem és az édesapjával sem. (egyébként 9 éves korában elváltunk). Sokszor próbáltam beszélni vele, hogy miért ilyen velünk, de nem tudja megmondani. Egy nap pár mondat hangzik el közöttünk, ő bevonul a szobájába és ha muszáj akkor jön ki! Ketten vagyunk itthon, de mégis egyedül érzem magam. Kb. 1, 5 éve van egy barátnője, sokszor vele is így viselkedik és nem tud magyarázatot adni a miértjére. Pár éve azt mondta, hogy szerinte azért, amiért az édesapjával elváltunk. Egyébként nagyon jó a viszonya az apja családjával is. Véleményem szerint nem ezért viselkedik így. Ha néha szól hozzánk akkor is csak motyog az orra alá, nem lehet érteni mit mond, ha meg rákérdezek mert nem értem, háborog és elég csúnya hangsúllyal válaszol. Most érettségizik, az agáregyetemre szeretne továbbtanulni, de félek attól, hogy ilyen hozzáállással hogy fog ez sikerülni. Flegma, nemtörődöm a viselkedése. Mi lesz ha egyszer munkahelye is lesz és ott megkérik valamire, akkor sem fog senkire sem hallgatni? Itthon normális körülmények között neveltük/neveljük az élettársammal, nincs semmiben hiánya. Ha valamire megkérjük, hogy segítsen csak flegmázik. Soha nem kérünk tőle lehetetlen feladatot, egyszerűen már nem tudom hogy oldjam meg ezt a problémát. Magamban keresem a hibát, vajon mit rontottam el? Köszönöm válaszát! Tisztelettel: Katica
Kedves Katica!
Levele alapján azt gondolom, hogy ha a fia úgy érzi, megviselte Őt a válásuk, akkor érdemes pszichoterápiás segítséget kérnie. Elképzelhető, hogy az Önök összes jó szándéka ellenére is sérülhetett, ezért ingerülten válaszol akkor is, ha ez egyébként indolkolatlan. Fontos, hogy Ön ne érezze hibásnak magát emiatt, de támogassa abban a fiát, hogy ha lelki problémája van, akkor erre professzinális segítséget keressen.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Pszichológusnő! Gyerekként többször éltem át halálfélelmet az otthoni durva légkör miatt. Nagyon szégyelltem amik otthon történtek, és még most is szégyellem. Néha úgy érzem, jó lenne valakinek elmondani mi minden történt és talán könnyebb is lenne a lelkemnek, de abban a pillanatban egy erős érzés leblokkol, letilt. Mit tegyek vegyek erőt magamon és beszéljek vagy temessen el örökre magamban és felejtsem el végre? Tisztelettel: Bettina
Kedves Bettina!
Sajnos a durvaságokat nem lehet akaratlagosan elfelejteni, csakis pszichoterápia (amelynek része a történtekkel való szembenézés és ennek speciális átdolgozása) segítségével tudja feldolgozni. Azt javaslom, keressen fel szakembert és kezdje meg mielőbb ezt a lelki munkát. Higgye el, megéri!
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Doktornő!
Szeretném a segítségét kérni, mivel nem tudom egymagam tisztázni a kérdést.
25 éves vagyok és beleszerettem egy 44 éves férfiba. Nős, gyermekes (kamasz lányai vannak, a feleségével nem szeretik egymást, mégsem válnak el). Egészen eddig mindig nagyon megvetettem az ilyen eseteket, de most belecsöppentem, amit nagyon utálok. De őt mégis szeretem. Sokáig kérettem magam, és most, hogy belementem, megváltozott: mintha idegesíteném, kevesebbszer keres, és amikor találkozunk, újabban mindig figyelmeztet,hogy ne várjak tőle semmit. Számomra ez azért is bonyolult, mert fiatalon nemi erőszakban volt részem,és emiatt nagyon későn kezdtem a korosztályomhoz képest érdeklődni, az első kapcsolatom 23 évesen volt, 2 évig tartott, és nagyon rosszul választottam, mert végül a pálinka mellett döntött (én sosem iszom eü okok miatt). Ő akkor azt mondta, mivel eltartom a beteg anyám, soha senkinek nem kellek. Azóta volt egy fél éves kapcsolatom, csak hogy bebizonyítsam, nem így van, de szegénykét nem tudom szeretni szerelemmel, ezért elbúcsúztam tőle.
Azt szeretném megkérdezni, hogy ez az idősebb férfi ugyanilyen rossz választás? Vagy csak a koromtól ijedt meg? Ha igen, szerintem megbeszélhető, de ebben az esetben mit tanácsol, hogy mondjam el otthon: túlféltenek és sokszor nagyon merevek, holott már rég nem vagyok gyerek.
Válaszát, segítségét előre is köszönöm!
Kedves Sue!
Levele alapján azt gondolom, hogy érdemes volna az önbecsülését pszichoterápia segítségével megerősíteni. Fontos, hogy ne érezze azt, bárkinek bármit bizonyítania kell, merjen a saját érzéseire hallgatni! A fiatalkori szexuális trauma feldolgozása is elengedhetetlen, mert negatívan befolyásolja kapcsolatait.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda!
Tanácstalanságom vezetett oda, hogy írjak Önnek. Tavaly októberben megismertem egy férfit. Előzetesen tudni érdemes, hogy volt neki egy hét éves kapcsolata és a nő szakított vele azzal az indokkal, hogy nem tudja vele elképzelni a jövőt. Természetesen ez teljesen megbántotta őt, de még a nyáron újra kezdték melegíteni a káposztát.. de a mindkét félről való kölcsönösség hiánya miatt kudarcba fulladt. Nos ez a fiatalember decemberben kijelentette, hogy ő nem képes arra, hogy szerelmes legyen. Elkezdődött egy bizonytalansági játszma, ami engem teljesen kikészített. Azt mondja, hogy velem akar lenni, de óriási blokkot érezz magában, hogy önfeledt szerelmes tudjon lenni. Megpróbáltam már minden módszert. Próbáltam együtt érző lenni, meghallgatni őt, kerülni őt, vagy épp 100% vele lenni. Az alap jellemében mindent megtalálta ami számomra megfelelő lenne egy harmonikus kapcsolatra, és ő is így érzi. Vajon van kiút az érzelmi krízisből? Azt hiszem minden kártyámat már kijátszottam… és mégsem hajlandó a kapcsolatra mert megmagyarázhatatlanul fél. Ebbe kérem az Ön segítségét! Mi lehet vele a baj? Én már teljesen elvesztettem a realitás képességemet ebben a témában.. és teljesen értetlenül állok, és nem találok szavakat. Előre is köszönöm, hogy a problémámra időt szán és hasznos tanácsával lát el. Minden jót kívánok! Emília
Kedves Emília!
Levele alapján azt gondolom, hogy a párjában a kapcsolattól való félelmet csakis Ő küzdeti le. Talán van annak is köze hozzá, hogy ez előző párjától nehezen tud elválni, emiatt nem akarja áltatni Önt. Attól is tarthat, az Önök kapcsolata fog kudarcba fulladni (ha az előbbi feltételezésem igaz, erre nagyobb az esély). A párjának volna szüksége pszichoterápiás segítségre, hogy lezárja végre a múltját és tiszta szívvel kezdhessen új kapcsolatot.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Doktornő ! 6 éve vagyok a párommal 2015 Augusztusában költöztünk össze eddig sem ment minden tökéletesen mert nagyon kevés időt fordított rám általában játszik a számítógépen vagy alszik mostanában a kapcsolatunk annyiról szól hogy szex néha ha gyengéden közeledem hozzá mindig azt mondja hogy már kaptál szexet mit akarsz még hiába próbáltam vele beszélni hogy nekem ez így nem jó nem foglakozik vele ha fenyegetem hogy elhagyom akkor 1-2 nap minden rendben de utána kezdődik minden elölről minden éven eljátszottam hogy 1 hétre magára hagytam hogy gondolkozzon de semmi nem változott csak ideig óráig a körülöttem lévők megvannak győződve róla hogy hagyjam el mert nem hozzám való én jobbat érdemlek elég nagy problémája volt az itallal és a pánik betegséggel de mindig mellet voltam és megbocsátottam neki hogy majd jobb lesz támogattam mindenben a kórházi kezelése alatt is soha nem csaltam meg , egyszerűen nagyon furcsa nekem hogy ami egy kapcsolatban természetes az neki nehezére esik azt mondja hogy nem tudja ki mutatni de szerintem már nem szeret csak vagyok neki nem hiszem hogy létezik olyan hogy szeretem de nem mutatom ki 6 év alatt csurrantok cseppentek valamit. Ön ezt hogy látja érdemes tovább küzdenem vagy felejtsem el mert nem megyek vele semmire ? Teljesen döntés képtelen vagyok :(Szükségem van szeretettre, gyengédségre úgy érzem hogy elértem a társas magányt ön szerint mit tehetek?
Kedves Gigi!
Levele alapján azt gondolom, hogy amennyiben korábban sem mutatta ki a párja a szeretetét, úgy elképzeléhető, hogy a pszichés gondjaival (alkoholbetegség, pánikbetegség) van összefüggésben ez a probléma is, pszichoterápiás kezelésre volna szüksége a párjának (ha ő is szükségét érzi ennek, van esély a változásra). Amennyiben erre nem hajlandó, fontos magára gondolnia, arra hogy így megfelelő-e Önnek a vele töltött idő, boldoggá tudja-e tenni. Ön hiába hoz áldozatokat a kapcsolatukért, ha Ő nem érzi a problémát, nem akar változtatni.
Üdvözlettel: Habis Melinda
van egy 49 éves férfi akit lassan 2 éve ismerek. Nem akartam tőle komoly kapcsolatot, ő szeretett volna.Rendszeresen találkoztunk, szexuális életet éltünk.Azutobbi időben nagyon jól elvoltunk.Sajnos nekem lett egy betegségem, műteni kellett.Teljesen támogatott, mellettem állt. Aztán a műtét után kemot kellett kapnom. Ő még mindig jött, utolsó alkalommal is még amikor nálam volt ölelgetett együtt voltunk rendes volt.Amikor a következő találka lett volna, pár nap múlva írt délután hogy ő képtelen átjönni, velem lenni. Nagyon rosszul érintett. Kedden aztán jött hogy beszéljünk,de okot nem mondott, csak azt hogy nincs értelme az egésznek.Aztan leveleztünk, erről de semmi.Utána talalkoztunk, beszélgettünk. Utàna írt. Megint talalkoztunk, és át akatr jönni, akkor együtt voltunk.Levekeztünk mint rég. Utána viszont igaz, megkérdezte levélbe nem túl kedvesen hogy mi a helyzet velem.Most meg nem nagyon akar írni,amúgy sem egy beszédes.Annyit írt hogy ő próbál a döntésének megfelelően viselkedni.Szívesen találkozik, de a rendszerességet nem tudja vállalni.Azt mondják a barátaim egy gyáva féreg. Köszönöm ha válaszol.
Kedves T.Sz.!
Levele alapján azt gondolom, hogy érdemes volna elbeszélgetnie ezzel a férfival, megkérdeznie, mitől változott meg a viselkedése. Fontos kérdés, Ön szeretne-e vele komolyabb kapcsolatot, változott-e erről a véleménye az idő előrehaladtával. Érdemes ezeket a dolgokat élőszóban megbeszélni, ha lehet. Mit jelent az, hogy a szívesen találkozik Önnel a férfi, de a rendszerességet nem tudja vállalni?
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Melinda!
Szeretném röviden összefoglalni mi bánt engem.
Én 25 éves nő vagyok egy 3 éve tartó kapcsolatban , a Párom 32 éves. most várjuk első kisbabánkat 25 hetes várandós vagyok! Mind ketten nagyon örültünk a hírnek. Én jelenleg nem dolgozom, Ő pedig külföldön van,sofőrködik és hetente párszor haza tud jönni. Sajnos azonban úgy érzem rettentő türelmetlen velem, még más nőkkel pl. kollegináival kedves, és szívességet tesz nekik, még ha alig aludt valamit, és emiatt egy órával korábban fel kel kelnie mellőlem. A férfi kollegáival azonban máshogy viselkedik, és odaszól ha kell…Nekem ez nagyon rosszul esik, mert tőlem meg sem kérdezi, hogy vagyok, még egy idegen nővel figyelmes! Azt állítja, hogy csesztetem mikor direkt nem mondok neki semmit ezen félelmeimmel kapcsolatban, és mikor rákérdezek azt állítja a stílusommal van baja…Van, hogy napokig sírok miatta. Nem tudom mit tegyek? Talán nem szeret már, vagy más nő is érdekli? Felfújom a dolgot? Mit tegyek ha valami rosszul esik, hogy oldjam meg egyedül? (ha mondom neki sajnos egyből támad és a torkomnak ugrik)
Válaszát köszönöm!
Kedves Kérdező!
Levele alapján azt gondolom, hogy érdemes volna pszichoterápiás segítséget kérnie, hogy jobban átlássa a helyzetét és higgadtabban tudja visszajelezni a véleményét a párjának. Nagyon fontos, hogy valamit kezdjenek ezzel a helyzettel, mert így Ön és a babájuk is szenved. Miután Ön kiegyensúlyozottabbá vált, párterápia szükségessége is felmerül (amennyiben a párja könnyen bevonható, ez akár elsődleges megoldásként is megfelel).
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Doktornö,
25 éves vagyok.3éve élek házasságban és van egy másfél éves kislanyunk. Eddig minden rendben volt de ugy fel eve ugy erzem teljesen megromlott a kapcsolatunk. Azelött ha össze is vesztünk gyorsan tulleptünk rajta aztan hosszabb idö is eltelt vita nelkul. De mostanaban egyik vitak jönnek a masik utan. En otthon vagyok a lanyommal bar a csaladi vallalkozasba is kicsit besegitek. Ö nagyon sokat dolgozik. Ugy erzem sokszor az zavarja,hogy en itthon vagyok mikozben ö egesz nap munkaban. Mar többször emlitette, hogy mindenre egyedul van és hogy nem segitek neki semmiben, mert ö szerinte en csak a gyereket nevelem es mas dolgom nincs is. Mar szeptemberben en is ujra elkezdek dolgozni remelem talan jobb lesz a helyzet. Hiaba ülünk le beszelni erröl es azt hiszem megoldottuk masnap ujra elkezd velem orditozni.Mindig talal valamit,hogy belem kössön. Elegge elhidegültünk es nem tudom meg lehet e oldani. Olyan mintha egyszerre csak semmiben sem ertenenk egyet es külön celokkal jarnank mas utakon. Megis mi törtenhetett?
Kerem segitsen.
Köszönöm
Kedves Edus!
Levele alapján azt gondolom, hogy érdemes volna párterápiás segítséget kérniük, hogy kiderüljön miért távolodtak el egymástól a férjével, megoldódjanak a problémáik. Ön talán úgy érzi, a párja nem értékeli eléggé a gyermeknevelést és az otthon elvégzett munkáját, Ő pedig azt élheti meg, hogy egymaga kell, eltartsa a családját. Fontos egymás nézőpontjának kibeszélése, megértése és a nehézségekről való nyílt kommunikáció.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Doktornő! Már több mint 5 éve hogy szétmentünk az első nagy szerelmemmel, amit inkább családi tényezők és az érettségitől való félelem váltott ki a hölgy részéről, de ezzel egyetemben a nyáron lesz hogy 5 éve együtt vagyok a jelenlegi párommal akivel már jegyben járunk. A volt barátnőmmel akivel több mint másfél évig voltunk együtt, az utóbbi időben egy munkahelyre is kerültünk, előtte is sűrűn eszembe jutott de így hogy látom néha néha, ugyan olyan szépnek látom mint mikor megismertem, és ugyan úgy vágyom a csókjára az ölelésére mint régen, arra hogy újra belenézhessünk egymás szemébe ugyan úgy mint ahogyan régen. Úgy váltunk el egymástól hogy jobban szerettem mindennél, sablonos szöveg, de a nap bármely időpontjában képes lettem volna az életem adni érte, de ennek köztünk így kellett lennie sajnos, más választás nem volt hogy békében meglehessünk és élhessünk, de mégse. Amikor találkozunk és látom megkönnyebbül a lelkem hogy látom, de egyben fáj is hogy ott áll mellettem és nem érinthetem meg, annak ellenére hogy menyasszonyom van és szeretem. Egyszerűen ha meglátom minden rossz és akkor megéltél dolog ami akkor volt mikor együtt voltunk szertefoszlik és csak a jó dolgokra tudok gondolni, úgy érzem sokszor hogy meghasad a szívem. Úgy érzem mint ha az egyik felem ott maradt volna nála amikor elbúcsúztam tőle. De a menyasszonyom nélkül sem tudnám elképzelni az életem. Tanácsot kérnék öntől ez ügyben, hogy mit tudnék tenni annak érdekében hogy ez ne fájjon ennyire? Én vagyok ilyen bolond, vagy sok embernél előfordul hogy párja van, és mégis eszébe jut az első nagy szerelme, és ugyan olyan zsongást érez a hasában mint régen a kezdetek kezdetén? Nem érzem magam egész embernek nélküle, és nem érzem magam szabadnak, hanem inkább mint egy kalitkába zárt madár, aki vágyik arra hogy repülhessen, de a ketrec nem engedi.
Tisztelettel Zsolt.
Kedves Zsolt!
Levele alapján azt gondolom, hogy érdemes volna pszichoterápiás segítséggel végiggondolnia azt, hogy miért ragaszkodik még ennyi év után is ehhez a a lányhoz, mi az ami ennyire megfogja benne. Érdemes volna a mostani kapcsolatáról is beszélgetnünk, mit él meg ebben, hogyan viszonyul a menyasszonyához? Az még nem baj, hogy eszébe jut az első szerelem, de az, hogy meghasad a szíve, mikor újra látja, azt jelzi, nem tette még túl teljesen magát a kapcsolatukon, ezért a mostani párkapcsolatában sem tud teljesen önmaga lenni.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Doktornő! 24 éves lány vagyok 6 éve vagyok a párommal ! Tavaly vettem észre hogy a párom erotikus filmeket néz mikor nem vagyok ott hajnalban és csinált is rá dolgokat mikor kérdőre vontam konkrét választ nem kaptam csak azt hogy van ilyen meg én vagyok a hülye hogy ilyeneken vitázok de az volt ezzel a probléma hogy engem meg semmibe nézett tehát ha együtt akartam lenni szexuálisan mindenféle kifogásokat talált ki de azt mondta hogy semmi probléma nincs mert nagyon jó velem mert mindent megadok neki amire vágyik .Az lenne a problémám hogy azóta megint rám törtek az önbizalom hiány tünetei dolgozni vagy bárhová is pánik rohammal megyek ha tudom hogy a párom egyedül van otthon inkább ha tehetem itthon ülök mellette mert nem szeretném még egyszer átélni azt a fájdalmat amit akkor hiába mondja hogy nem lesz ilyen többet számtalanszor becsapott és nem bízom benne azóta nem tudok vele megnézni olyan filmeket sem amiben esetleg meztelen nők vannak .A párom szerint én okoztam ezt magamnak mert hülye vagyok 🙁 Kérem segítsen a tanácsával mit tehetek mert nekem ez így nem jó úgy érzem tönkre teszem magam és a kapcsolatomat is ezzel mit tehetek ilyen helyzetben ?
Kedves Ágnes!
Megértem, hogy sérelmezi, hogy a párja az erotikus filmekbe menekül a valóság elől. Különösen bántó ez, hiszen Ön vágyna őrá, nyitott felé, Ő azonban nem tudja a közös életükben kielégítően megélni a szexualitását. Érthető, hogy ez az önbizalmát is kikezdi, de nem az a megoldás, hogyha folyton vele van. Párterápiás segítség igénybe vételét javasolnám, hogy ismét meg tudjon bízni benne és a szexuális életük is ismét kölcsönösen kielégítővé váljon.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Dr.Habis Melinda !
Szerelmemmel egy éve élek együtt, régebbi kapcsolatából van két 8éves fia, akiket negyon szeretek. Közös jövőt tervezünk mind a kettel, csak a gyerek nevelése miatt alakul ki vita köztünk. Már az elején azt kérte, hogy ne neveljem a srácokat, pedig úgy gondoljuk én vagyok a nevelő apjuk. Még ez csak- csak működik, de amikor elmegyünk valahova és már késő van, én azt mondom menjünk haza, a páromon is látom, hogy fáradt, de megkérdezi a srácokat akik ha azt mondják maradi akarnak, akkor maradunk. Hiába próbáom meggyőzi páromat hogy reggel fáradtak lesznek és már éhesek is vagyunk, menjünk haza, ne egy gyerek legyen a főnök, akkor nagyon összeveszünk.
Neki a fia szava, akarata többet számít mit amit én akarok, vagy mondok. Elgondolkodtam, hogy hosszú távon ez részemről elfogadhatatlan. Nagyon szeretem, és nem akarok ezen vitatkozni, viszont szeretném megoldani ezt a helyzetet. Kérem tanácsát mit tegyek, hogy ne keljen párkapcsolati terápiára menni.
Válaszát előre is köszönöm Vanges
Kedves Vanges!
Levele alapján azt gondolom, hogy fontos, hogy meg tudjanak egyezni a párjával a legfontosabb kérdésekben a gyermekekkel való bánás tekintetében. Szerintem teljesen érthető, hogy sérelmezi, hogy mindenben a párja gyermekeihez kell alkalmazkodniuk, de erről Önöknek kell megegyeznie. Amennyiben ketten nem tudnak dűlőre jutni, szükség lehet párterápiás segítségre, melynek során gyakran kiderül, hogy a gyermeknevelési probléma mögött gyakran más, kimondatlan konfliktusok húzódnak meg.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Doktornő!
A barátom anyukája másfél évig hasnyálmirigy-rákban szenvedett, a napokban hunyt el, otthonában. Végig ápolták a gyerekei, párom vele élt, ellátták ahogy kell. Sajnos olyan dolgokat is át kellett élniük ami nagyon nehéz és fájdalmas gondolok a végstádiumra. Kérdésem az hogyan tudnék nekik enyhíteni ezt a sokkot…? …hiszen még a gyásszal is meg kell birkóznia a családnak közben. Javasol pszichoterápiát vagy beszélje ki magából? próbálja de belefojtom mondván ne emlegesse ami nagyon rossz volt /persze ezt nem így ebben a formában/. Ráadásul apukáját is otthonában érte a halál akkor volt húsz éves a barátom. Kicsit soknak érzem ezt, bár nyilván feldolgozza idővel.
Mit tehetnék hogy jobb legyen??..:(
Köszönettel és további jó munkát kívánok Önnek!!
Üdvözlettel:
Anikó
Kedves Anikó!
Szerintem nagyon fontos, hogy a gyász folyamatában a barátjára támaszkodjon, abban támogassa, ami neki a legmegfelelőbb. Elég lehet, ha némán hallgatja, együttérzően viselkedik vele. A beszélgetést egyelőre szükségtelen erőltetni, jó esetben úgyis fog majd mesélni az édesanyjával kapcsolatos jó és rossz emlékekről. Segíthetnek a halál körüli rítusok, pl temetés, később a szerettünk tárgyaitól való megválás is az elengedést. Pszichoterápiára akkor van szükség, ha a gyász folyamata megakad, néhány hónapon túl sem képes a párja visszatérni a munkájához és a társas kapcsolataihoz.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Doktonő,roviden összefoglalva 3 éves kapcsolatom után egyedül maradtam.Rá fél évre megtetszett egy fiu kezdeményeztem is de későb rájöttem,hogy velem csalja a barátnőjét,már túlságosan beleszerettem ahoz hogy eltudjam felejteni.Igy 2 évig szexkapcsolatunk volt,nem volt túl biztató az őnbizalmamnak,hogy 1 hónapba 1 szer talalkozunk.Szerencsére,miután megtudtam,hogy összeköltözött a barátnőjével,és még szexkapcsolata van egyik ismerösömmel,nem álltam többet szóba vele.A sors viszont most(8 honap telt el) összehozott egy idősebb férfivel,kinek felesége van.Sajnos annyira kegyetlen,rideg és szivtelen lettem,hogy nem érdekelt a felesége.Tenyerén hordozott,kedves volt velem beszélgetett és dédelgetett.Addig amíg a felesége haza nem jött külföldről,azóta 2 szer láttam.Folyton ő jár a fejembe néha irtam sms t aztán megkért,hogy ne,de nem a szexhiany miatt hanem a szeretet hiány miat irok.Boldog vagyok mikor mellettem van,és vadulok meg ha nem.Nem tudom,hogy legyek boldog pasi nélkül,sajnos barátaim sincsenek,és már nem tudok megbirkózni a problémával. Megtörtem és nem tudom,hogy nyerhetném vissza az életkedvem,egyedül,az önbizalmam es lemossam magamrol a r…anc szot,mikor minden nap várom,hogy irjon es jöjön hozzám..Ez,hogy már házas emberekkel is foglalkozom ijesztő,ahogy az is,hogy egy pasinak sem kellek.Kérem segítsen!
Kedves Kata!
Levele alapján azt emelném ki, amit Ön is megfogalmazott, hogy olyan nagy szeretethiány van Önben, hogy már egy kihasználó párkapcsolattal is megelégszik. Szeretetvágyát azonban ez csak fokozza, önbizalmát pedig még jobban megtépázza. Pszichoterápiás segítség igénybevételét javaslom, hogy önállóan is kielégítő életet élhessen, olyan társat találjon magának, aki valóban tiszteli és szereti Önt, akivel hosszú távon is boldog lehet.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Doktornő ! Azt szeretném kérdezni, hogy felnőttkorban történő ájulásérzés,szédülés eszméletvesztés és gyerekkorban előfordult hasonló tünetek között lehet összefüggés, és ha igen miért? Köszönettel: Norbi
Kedves Norbi!
Igen, lehet, de a folymat megértséshez és kezeléséhez pszichoterápia igénybevétele szükséges.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Doktornő!
Távkapcsolatban éltünk egy ideje párommal, 2014 végén a párom szakított velem egyik pillanatról a másikra, mert úgy érezte egy hirtelen megismert másik nőbe szerelmes, majd 3-4 hét elteltével összetörve jött rá hogy mégis engem szeret és képtelen mással lenni. Én sajnos teljesen összetörtem és összezuhantam amikor elhagyott és kiderült hogy egyáltalán másik nőre gondolt, el sem tudtam volna képzelni az addigi irántam való odaadó, rajongó viselkedéséből adódóan. Mikor az említett pár hét elteltével elhagyta a másik nőt, ismét felkeresett, mindennapivá és egyre közelibbé váltak ismét a beszélgetéseink, másfél hónappal ezután újra találkoztunk és azóta is egy erős összetartó párkapcsolatban élünk. Egy dolog kivételével minden rendben van: egyszerűen nem tudom elfelejteni ami történt és sírógörcseim vannak, néha hisztérikusan kérdőre vonom a párom a múlt miatt, egyre gyakrabban teljesen magamba zuhanva élem a napjaimat, eddig nem kértem külső segítséget, próbáltam magam megoldani. Nem megy, olyan mintha valami kívülről rángatna. Holott boldog is lehetnék, nem értem mi történik bennem. A távkapcsolatot ráadásul most számoljuk fel, másfél hónap után összeköltözünk külföldön, ahol ő él. Ez is egy hatalmas változás most. Egyre gyakoribbak a depresszív érzéseim. Nem akarom tönkretenni a kapcsolatunkat, de magamat sem.
Köszönettel,
Betti
Kedves Betti!
Szerintem teljesen érthető, hogy megingott a bizalma a párjában, ami nem tud helyreállni annak ellenére, hogy a kapcsolatuk egyre szorosabb. Párterápiás segítség igénybevételét javaslom, hogy valóban hosszú távon boldogok lehessenek egymás mellett, depresszív érzései megszűnjenek.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Doktornő!
Azt hiszem a depressziósok egy része azért nem kér orvosi segítséget, mert a problémáit igaznak és önnönmaga részének érzi. Nagyon jól tudja, hogy depressziós és boldogtalan, de attól fél, hogy ha megoldódnak a gondjai, ha másképp néz az életére, akkor elveszíti önmagát. Hiszen a látásmódja ő maga.
Depressziós vagyok. Az állapotot és vele járóit nem szeretem. De én én leszek, ha pszichológushoz fordulok és esetleg elkezdem “másképp nézni” a dolgokat?
Köszönöm a válaszát!
Kedves Adrienn!
Szerintem érthető, hogy tart a segítégkéréstől, a pszichoterápia azonban nem a személyiségét változtatja meg, hanem segít megtalálni saját erősségeit (erőforrásait), ennek segítségével leküzdeni a problémáit, magaziztosabbá, jókedvűbbé válni. Ettől Ön nem fog megváltozni, egyszerűen csak jobban fogja érezni magát a bőrében.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt doktornő!
17 éves, középiskolás fiú vagyok, régen visszahúzódó és csendes természetű voltam és inkább szerettem lányokkal játszani, együtt lenni elemi iskolában, mint a legtöbb fiúval, természetesen volt pár fiú barátom is de a többiekkel nem jöttem ki valami jól. Mivel a többieknek nem tetszett, hogy inkább lányokkal vagyok, ezért elkezdtek kiközösíteni és sokan melegnek neveztek, azonban nem voltam az, ugyanis lányokhoz vonzódtam.
Nagyon sokszor megszégyenítettek emiatt és rengetek rossz emlékem van az elemi osztályokból, melyek mostanra rengeteget enyhültek, azonban ezek az emlékek és a folyamatos megfélemlítések úgy érzem még most is kihatással vannak az életemre, különösen a viselkedésemre. Néha nem vagyok tisztában, hogy ki is vagyok és mire is vagyok képes. Az elemi osztályos esetekről soha senkinek nem meséltem, mivel nagyon szégyenlem és nagyon nagyon nyomot hagytak az életemben.
Kérem segítsen, hogyan tudnám teljesen feldolgozni ezeket a sértéseket, aláásásokat?
Előre is köszönöm megtisztelő válaszát!
Kedves Kérdező!
Levele alapján azt gondolom, hogy érdemes volna pszichológust keresnie és pszichoterápiás segítséggel feldolgoznia a múltban történt megaláztatásokat, hogy önbizalma helyreálljon, sikeresebb lehessen a társas kapcsolataiban.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Doktornő! Azzal a problémával fordulok önhöz, hogy sokszor azt érzem, családra vágyom. 27 éves nő vagyok, és komoly kapcsolatom még sosem volt. Mióta az eszemet tudom, családra és gyerekekre vágyom, de ez nagyon távoli dolog számomra. A családom is sokszor emlegeti ezt, hogy “van-e már kapcsolatod?”, de a válaszom mindig az hogy nincs. Emiatt nem is szívesen beszélek már a rokonokkal.
Én úgy érzem, hogy csak olyannal akarok még akár csak randevúzni is, aki megfog engem. Nagymamám mondogatja sokszor, hogy bezzeg ennek, bezzeg annak… Látom én is, hogy a velem korúak vagy évek óta kapcsolatban élnek, vagy akár 1-2 gyerekük van, vagy eljegyezték őket, vagy házasodnak, vagy csak egyszerűen élik az életüket. De én nem. Ma azt mondta, hogy miért nem randevúztam XY-al, vagy “miért nem fogtad meg magadnak”. Csak hogy legyen valaki. Sokszor szomorú vagyok magamtól is , hogy ennyire nem sikerül párkapcsolatot kialakítanom, illetve nem olyan férfiak legyeskednek körülöttem akik érdekelnének. De mikor ilyeneket mond, mégrosszabb a lelkiállapotom. Egyre inkább úgy érzem, hogy ezek a dolgok elérhetetlenek számomra. Sokszor sírok is emiatt. Nem tudom mit tegyek, de szinte már-már depressziósnak érzem magam.
Kedves Kérdező!
Levele alapján az fogalmazódott meg bennem, hogy vajon valóban vágyik-e társra, vagy csak a társadalmi nyomás miatt szeretne mielőbb párkapcsolatot, gyermeket? Mert 27 évesen már illik… Amennyiben valóban vágyik erre, érdemes pszichoterápiás segítséget kérnie annak kiderítéséhez, miért nem úgy sikerülnek a párkapcsolatai/ismerkedései, ahogyan szeretné. Azért is szerencsés volna szakember segítségét kérnie, hogy jobban tudjon hallgatni a saját vágyaira, kevésbé befolyásolják Önt mások elvárásai.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Doktorno!
Segitseget kernem
5 evvel ezelott osszejottem a munkahelyemen egy kollegammal, aki 9 evvel fiatalabb nalam. Ö akkor 25 volt en 34.
Fel even belul osszekoltoztunk, 3 evvel ezelott kitalalta hogy kulfoldon akar dolgozni, kapott is allast. Ra harom honapra en is felmondtam, utana jottem nyelvtudas nelkul, felmondtam a magyarorszagi munkahelyem, kiadtam a lakasom, a kozos elet remenyeben. En akkor elmondtam neki hogy akkor jovok utana, ha velem tervez es nyitott a gyerektemaban is. Azt mondta szeret es hogy velem tervez.
Szepen eldegeltunk kulfoldon, minden jol alakult. Egy evvel ezelott nogyogyaszati
Problemaim lettek es 3 mutetem lett egy ev alatt. Az orvosok mondtak hogy gyerek kellene. A baratom mèg nem
Akart. En mar szerettem volna. De ugy voltam vele hogy igaz 39 vagyok, de még egy ket evet varhatunk. Csak felo volt hogy kivehetik a mehem es sokszor feljott koztunk a gyerektema. Ellene nem volt, csak hogy még egy kicsit varjunk, jojjek rendbe egeszsegugyileg. Egy par honapja ereztem hogy idegesiti a jelenletem
Es hogy valami nem kerek, de gondoltam egy kis hullamvolgy. Probaltam kedvesebb, odaadobb lenni.
Aztan novemberben egyszercsak kozolte hogy szeret mint az anyukajat es nem akar gyereket, es hogy onallosagra vagyik.
Elkoltoztem tole, de egy munkahelyen maradtunk. Sajnos minden letezo hibat elkovettem, ketsegbe estem, irogattam, hisztiztem. Par honapig még alkalmankent lefekudtunk egymassal, azt mondta szeretne velem minosegi idot tolteni, de nem akar igerni semmit. En ezt nem tudtam elfogadni. Mellettem titokban egy kolleganojevel irogatott, akivel elotte sosem beszelgetett.
Utana megtudtam hogy az öt evvel ezelozt baratnojenek irogat.
Teljesen kiborultam, annyira megbiztam benne.
Elfajultak a dolgok, masfel honapig nem beszeltunk, nem koszont a munkahelyen, blokkolt a facebookon. Mostanaban a munkahelyen keresi a beszelgetest velem,
Probal vicces lenni, de a maganeletben nem keres. Nem tudok igy tul lenni rajta hogy heti 3 szor egyutt dolgozunk, ezert felmondtam es masik varosba koltozom uj munkahelyem lesz. Megkerdezte miert? Mondtam mert igy mindkettonknek jobb lesz, erre azt valaszolta hogy nekem igen, de neki nem jobb. En nem ertem öt. Nem akar tolem semmit, de nekem nem jo ha kedves velem, en nem tudok a baratja lenni. Es azt mondja hogy mindent a viselkedesemnek koszonhetek, mert beken kellett volna hagynom. Lehet, de ha azt mondta volna hogy szeret, de ido kell neki akkor megertem. De kiderult hogy augusztusban a kozos baratunknak azt meselte hogy mar nem ugy szeret. De még honapokig abban a hitben hagyott hogy velem tervez.
Most itt vagyok kulfoldon egyedul, csaladom nelkul. Erre azt mondta, mert kijottem utana, az nem jelenti azt hogy egyutt is kell maradnunk.
Mit tegyek?
Lehet még eselyunk? Vagy hogy legyek tul rajta
Koszonom
Varom valaszat
Veronika
Kedves Veronika!
Levele alapján azt gondolom, hogy érthetőek a “hisztijei”, hiszen ez a férfi azt mondta Önnek, együtt tervezik a jövőt, szeretnének közös családot és ennek ellenére kiderült, valójában mégiscsak tart az elköteleződéstől. A benyomásom az, hogy talán nem teljesen volt Önnel (vagy talán még magával szemben sem) őszinte! Ha Önnel akarna lenni, miért írogatna a régi barátnőjének és a kolléganőinek? Mindemellett ha így érzi, legalább elmondhatná ezt Önnek, hogy tovább tudjon lépni, de nem teszi. Mégsem szeretne minden szálat elvágni Önnel. A helyzteben való tisztán látáshoz, kiút kereséshez pszichoterápiás segítség kérése javasolt.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Doktornő!
Normál esetben nem nagyon beszélgetek emberekkel, a legjobb barátnőm és a családomon kívül. A jelenlegi társadalmi élet, és ami történik körülöttünk nem igazán érdekel, nem szeretnék résztvenni ebben a kifelé mutogató világban. Szeretek egyedül lenni, olvasni, tanulni, fejleszteni önmagam. A jelenlegi munkám viszont megkívánja az emberek felé való nyitást, sőt konkrétan ez a dolgom, beszélgetni velük. Hogyan kezdjek beszélgetést úgy, hogy ne érezzék, hogy valójában nem élrdekel ? Mert mindig feszengős a beszélgetés, ők is érzik, hogy nem vagyok őszinte. Viszont a teljesen magamba zárkózás sem jó, mert egy pár nap után meg hiányzik a társaság (főként sajnos önző módon az, hogy más érdeklődjön felőlem). Ezért is választottam ilyen munkát, mert kell, hogy emberek között legyek. Fiatalabb koromban teljesen közösségi ember voltam, egy pár éve változott meg a szemléletem, amikor ráébredtem, hogy a média mennyire befojásolja az életünket és a szabad akaratunkat.
Tisztelettel, Flóra (név nélkül, ha kérhetem)
Kedves Flóra!
Levele alapján azt gondolom, hogy ha Ön nem vágyik arra, hogy beszélgessen másokkal, akkor ezt nyilvánvaló, hogy meg fogják érezni azok is, akikkel kapcsolatba kerül. Mivel azt írta, korábban nem volt ilyen jellegű probléműja, szívesen kommunikált az emberekkel, úgy gondolom, pszichoterápiás segítséggel kellene megfejeteni, milyen csalódésai voltak, ezek hogy vették el a kedvét az emberekkel való kapcsolatteremtéstől. Esetlegesen vannak-e olyan viselkedésmintái, melyek interperszonális téren nem sikeresek.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves doktornő! Azzal a problémával fordulnék önhöz, hogy egyszerűen nem találok egyensúlyt saját magamban. Jelenleg egyetemi hallgató vagyok, de semmi kedvem tovább folytatni, mivel semmi motiváióm nincs, viszont a családom nagyon akaratos és szeretnék, hogy továbbra is tanuljak. Szeretnék dolgozni és pénzt keresni, hogy önállósodjak, de félek hirtelen belecsöppeni a munka világába. Ezen kívül a hobbim egy bizonyos videójáték játszása a barátaimmal amit sokkal komolyabban szeretnék űzni (pl.:versenyekre járni…) viszont ismét a családom nem értené meg, időpocsékolásnak gondolnák. Sokszor profi játékosként képzelem el magam bár tudom, hogy nagyon kevés az esélye, hogy az legyek, ezáltal ehhez sincs elég motivációm. A családomat pedig mostanában egyre nehezebben tudom “elviselni” szeretnék kiszakadni de sokszor úgy érzem bele kényszerítenek a körükbe és a veszekedés elkerülése miatt nem akarok felszólalni és szólni, hogy nekem így nem jó. Egyszerűen nem tudom mit tegyek, hogyan találjam meg az egyensúlyt a család, hobbi, “karrier” között. Előre is köszönöm szépen a választ! Tisztelettel: Laura
Kedves Laura!
Levele alapján azt gondolom, hogy a konfliktus kerülése valószínűleg ebben az esteben sem jó stratégia. Miért ne vállalhatná fel a családja előtt azt, amit szeretne? Ha pénzt akar keresni, azt munka mellett is megteheti, nem kell felétltenül választania munka és tanulás között. Találjon először valamilyen rugalmasan végezhető munkát és ha megtetszik halaszthat a tanulmányaiban vagy pályát módosíthat.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda!
20 éves egyetemista lány vagyok, és a tanácsát szeretném kérni! Az utóbbi időben nagyon leromlott a teljesítményem az egyetemen, holott ezelőtt kitűnő tanuló voltam mindig. Egy csúnya szakításon vagyok túl, viszont az a kapcsolat már akkor is nagyon megviselt, mikor még együtt voltunk, akkor kezdődött szinte minden. Már kb 2 hónapja nem is kommunikálunk, sőt, már mással találkozgatok, aki jobb hatással van rám, viszont az életemet céltalannak látom most, hogy romlott a teljesítményem.
Próbálom összeszedni magam, de a szüleim és mások is elvárják, hogy jól teljesítsek, és így nem túl könnyű, egész nap inkább csak sírnék minden miatt. Sosem volt még ilyen velem, Ön szerint mi lehet a baj? Az egyetemi szakot szeretem, meg ha erőt vennék magamon, akkor meg tudnám tanulni, de így, hogy nem sikerül semmi, értelmetlennek látom, és egyszerűen nincs hozzá energiám se. Inkább csak az érdekel, hogy legyen valaki mellettem, de mivel ez sem sikerül, értelmetlen minden.
Kedves Era!
Levele alapján azt gondolom, hogy érdemes volna kevésbé szorongania a teljesítménye miatt. Érthető, hogy a szakítás miatt nehéz most Önnek, nem jut energiája a tanulásra! Először gyászolja el a veszteséget, lépjen tovább és a probléma magától is megoldódik majd, hiszen nem a képességeivel van gond.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Doktornő!
Ön szerint az érdeklődésnek számít ha egy fiú megkérdezi tőlem hogy hogy vagyok, mit eszem, mit csinálok? Jelenthetnek az ilyen kérdések valamit? Ma is kérdezett tőlem egy ilyesmi dolgot, amire én válaszoltam és más téma felé vitte a beszélgetést.. Néha úgy érzem, hogy csak makogunk egymásnak, hogy szinte semmi értelme nincs a beszélgetésünknek, csak hogy beszéljünk. Sajnos sokszor zavarban vagyok, és úgy érzem hogy talán ő is. De nem tudom hogy miattam-e mert esetleg érdeklem, vagy átveszi tőlem ezt, mert nem tud velem mit kezdeni, nehéz velem beszélgetnie.
Másik kérdésem: ha más fiúkhoz hasonlítom a viselkedését akikkel egy körben mozgok (egy helyről ismerem őket, vagy ugyanannyi ideje) és az ő viselkedését másnak látom, akkor az jelenhet érdeklődést? Vannak akik szinte alig köszönnek nekem, vagy sosem beszéltem velük a köszönésen kívül semmit. Tehát ő másabb.
Kedves Kérdező!
A kommunikációnak a kapcsolatfenntartás legalább olyan fontos része, mint az információcsere, tehát valójában mindegy miről beszélgetnek a fiúkkal, az érdeklődést fejez ki. Amennyiben párkapcsolatot szeretne bárkivel, érdemes próbálkoznia a beszélgetések mélyítésével, hogy jobban megiserjék egymást, kiderüljön, kölcsönös-e a vonzalom, hasonlóképpen gondolkodnak-e a világ dolgairól, céljaikról.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Ma is találkoztunk, de köszönésen kívül nem beszéltünk. Még csak rám sem mosolygott. Ismerősöm szerint rossz lehetett a kedve. Tegnap meg jó. De ha csak akkor beszélget ha jó a kedve, akkor nem érdeklem őt annyira. Ezt szűrtem le.
Kedves Kérdező!
Ön attól még kezdeményezhet, ha szeretne, hiába rossz a kedve. Talán is fel tudná vidítani Őt, ha meg merné próbálni, barátság, vagy annál több is kialakulhatna Önök közt.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt doktornő
Olyan problémám lenne hogy szeretnék lezarni egy kapcsolatot de a másik fél ezt nem akkarja tulajdonképpen én is szeretem de neki van valakias akivel talalkozgat beszélgetnek és ezt én egyre rosszabbul viselem ez egy stressz meg amikor látom hogy sms váltanak. Elmondtal neki is a dolgot de ő azt válaszolta hogy ő soha nem fogja tudni lezarni a dolgot! VaN köztünk nemi kapcsolat ami mindig tökéletes és eljarunk ide oda de ott van az a másik is.Nem könnyű a helyzetem mert ráadásul egy helyen élünk egy lakásba sajnos a kényszer nagy úr! De én mégis szeretném lezarni ezt a dolgot! Mit tegyek hogyan csináljam?
Tiszteletel Kenya
Kedves Kenya!
Megértem, hogy nincs könnyű helyzteben és a kényszer valóban nagy úr, de fontos tisztázni, hogy csak akkor tudja érzelmileg is elegedni Őt, ha fizikailag is eltévolodnak egymástól, minél kevesebb időt töltenek együtt. A szexualitás fennmaradása is azt az illúziót kelti, hogy a kapcsolatuknak még nincs vége (mindegy mit mondanak ki, miért csinálják).
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Doktornő!A volt barátom mostanában az új párjának mindig rólam beszél.Velem hasonlítja össze,hogy pl én házasabb voltam,mint ő vagyis a mostani párja.Ön szerint ez mire jó neki?Ráadásul van egy közös gyerekük is.Mi 7 évvel ezelőtt jártunk együtt,igaz akkor én voltam neki az első komoly kapcsolat,amit nem értékelt.Talán most jött rá arra,hogy mit veszített?
Kedves Éva!
Levele alapján az fogalmazódott meg bennem elsőként, honnan tudja ezt, miért foglalkozik a dologgal? Ön mit érez a volt párja iránt? Ragaszkodik még hozzá? Szeretne újra együtt lenni vele? Lehetséges, hogy Ő nosztalgiával gondol a kapcsolatukban régen meglevő jó dolgokra (de ez nem felétlenül jelenti azt, hogy el is hagyná a családját emiatt, újra Önnel lenne).
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Doktornő!
Februárban összejöttem egy férfival miután hónapokon keresztül arra törekedett, hogy elcsábítson. Sikerült neki és együtt voltunk egy hónapig aztán összevesztünk és minden kapcsolatot megszakított velem. Utólag kiderült, hogy nagy nőcsábász és engem is csak a szex miatt fűzögetett és csak elhitette, hogy komoly kapcsolat van köztünk, tudta mit kell tennie, hogy megkapjon. Szoktunk egy helyre járni és már most köszönő viszonyba vagyunk. Rájöttem, hogy hiányzik hogy legyen mellettem valaki, de most inkább testi kapcsolatra gondolok. Eddig mindig komolyan álltam a kapcsolataimhoz, most viszont valami megtört bennem és az az ötletem támadt, hogy nem akarok mást megismerni, hanem akivel voltam megkeresni és nyíltan megmondani, hogy csak összejárni akarok vele. Nem tudom, hogy megtegyem-e ezt a lépést és hogy számíthatok-e arra, hogy bele megy. Válaszát előre is köszönöm!
Kedves Zsófia!
Miért gondolja, hogy most megelégedne pusztán szexuális kapcsolattal, ha eddig többre is vágyott? Nem lehetséges, hogy csak a csalódás mondatja ezt Önnel, nehogy ismét megégesse magát? Szerintem szerencsésebb volna, ha először elgyászolná ezt a veszteséget és csak ezután ismerkedne újra.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Eddig ragaszkodtam a saját elveimhez és mindig én kerültem ki vesztesként, engem ért csalódás. Úgy érzem változtatni kéne a hozzáállásomon és akkor máshogy alakulna. Csak félek kockáztatni, hogy belemenjek egy szexuális kapcsolatba, mert önszántamból még ilyenbe nem volt részem.
Kedves Zsófia!
Levele alapján azt gondolom, hogy nem feltétlenül az elvek miatt mentek tönkre a párkapcsolatai! Például a kommunikáción és a családi mintákon is sokminden múlik, melyek reális átlátásához pszichoterápiás segítségre, vagy önismereti csoportban való részvételre van szüksége. Szexuális kapcsolatot érzelmi kötődés nélkül élni szerintem nem több, mint testgyakorlás, annak veszélye mellett, hogy csalódni fog, érzelmileg még jobban sérül.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Doktornő!
Sajnos sokat vitáztunk a párommal, ő úgy érezte többet ad a kapcsolatba mint én, pedig én is rettentő sok mindent megtettem kimutattam, nem kell sorolni, csak hát a sok vita..Ő az elejétől kezdve teljesen oda van értem, soha nem szeretett szerelemből így nőt mint engem, házasság gyerek minden tervében volt.Nagyon össze illettünk, nézetekben felfogásban, amik alap pilléré tették a kapcsolatunkat. Természetesen részemről is nagy a szerelem, még nem találkoztam ennyire mély érzésű, őszinten, önzetlen csodálatos férfival. De a legutolsó vita elrontott mindent, amikor közösségi oldalon beszélgetünk mert egyébként együtt élünk, de ha el utazunk szülökhöz akkor mindig dráma van….szóval az interneten szakításba fajuló vitánk lett. Először nem is vettem komolyan, mert nem is gondoltam annak….a lényeg h ő igen fáj neki, az egész herce hurca, és most kritériumai vannak még hozzá: Tényleg vége, külön vagyunk, azt mondja hogy ha össze szedem magam mert szerinte szétcsúsztam lelkileg, és ha megállom a helyem az új munkámban,( ami sok vita alapja volt hogy nehezen találtam munkát) talpra esetten és csak is önmagamért. Fel attol h visszakerulnenk a regi rendszerbe. Akkor kezdhetjük előröl. De ez hosszú idő. De most csak barátság, keres egyébként érdeklődik, hogy vagyok, kihív a baráti társaságunkba, kirándulásra is akár, persze nem kettesben..plusz az interneten se veszi le a fő és igazolványképünket sem..az összes romantikus dolgunk mind kinn van. Élőben távolságtartó de szemében látom a szerelmet, de egyben a csalódottságot is..valamiért azt érzem, hogy ez egy színdarab egy okítás tőle, és Ő mindenképpen vissza akar kapni, csak most rám akarja hozni a frászt, hogy ez által tanuljak belőle, és találjam meg ujból önmagam. Szerintetek? vagy nem színjáték, és komolyan gondol mindent, és lesz ami lesz..?
Kedves Tímea!
Levele alapján azt gondolom, hogy fontos volna megérteni, miért okoz ekkora feszültséget a kapcsolatukban egymás családjának meglátogatása, továbbgondolni, miért az interneten keresztül vitáznak. Élő szóban sokkal könnyebb ezeket a feszült helyzeteket megoldani. Lényegesnek tartom tehát, hogy akár szakítanak, akár nem, beszéljenek a történtekről, hogy jobban megismerjék egymás elvárásait, elképzelséseit és a saját szakításban betöltött szerepüket.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Doktornő!
3 éves lányommal nem jutok egyről a kettőre. 2 éves kora óta saját magától lett szobatiszta egyszerre nappalra és éjszakára is. Nem volt erőltetve ez a dolog nála.
Nem volt a gyermek sosem jó evő és emiatt sosem volt “normális” a kaksija. Vagyis elvégezte a dolgát max 2 naponta unszolásra hogy mostmár jó lenne . Ilyenkor bogyósat sikerült neki produkálni. Vannak tiltó listás dolgaink amiket nem kaphat mert nagyon megfogja a hasát és így is nehéz neki hát akkor. Az ételekben válogat minden jó dolgot ami segítené a dolgot elutasít. Képes meghányatni magát ha mégis erőltetem. Édességet nagyon ritkán kap. És azt is csak normális étkezés után.
Szóval…Ilyen tiltó listás étel a banán is. imádja… de nem adom … nem kaphat… ámde 2 héttel ezelőtt volt itthon egy megmaradt túlérett banán.. sötétbarna cefre ízű majd csak… a lány könyörgött hogy megehesse.. férjem azt mondta az már nem foghatja meg a hasát az már max csak meghajtja.. menni fog a hasa..
megkapta… jóízűen megette. ivott rá tejet is.
másnap..harmadnap… semmi kaka.. mondtam neki próbálja… de semmi.. 3 nap után adtam neki guttalaxot… azért azt mert a laevolac… nem segített sose.. és doktornénink ezt javasolta mivel nekem saját részre volt ilyen itthon.. azt mondta adhatom neki székletlazításra megfelel… én hűségesen adtam is… másnap du szólt hogy ő mindjárt bekakál szaladjunk a bilire… igen ám de a lendület kivitte a nagy keményet is nem tudta lassan… úgy ordított mint akit ölnek toporzékolt visított… nagyon sajnáltam… tehát ez volt 2 hete… azóta egyszer kakált úgy hogy a kórházba indulás szélén álltunk.bakapott guttalaxot tamarin lekvárt glicerines kúpot majd beöntést… és még így is visszatartotta… majd végül akkora volt az inger hogy sikerült kakálnia ami nem fájt neki… azóta semmi megint.. szervi baja nincs… doki nem tud vele mit kezdeni.. védőnő csak annyit segített mit adhatok neki enni meg inni…
most is rajta van az inger de vissza tartja.. azt mondja fájni fog és nem engedi ki a kakát
.. mindent megpróbáltam…
mostmár csak természetes hashajtót kapott mint a sima lekvár tej kombó.. kompótok.. cukros kamilla tea. semmi tésztát kekszet kakaót répát banánt fehérkenyeret.. Most mindent hajlandó megenni meginni csak ne kelljen kakálni
Kérem segítsen a lelkét hogy rakjam rendbe.. hogy értessem meg vele h nem fog fájni engedje el..
Köszönöm előre is ..
Kedves Mónika!
Levele alapján azt gondolom, hogy érdemes volna nevelési tanácsadót felkeresniük a problémával. Ebben az életkorban a panasz kezelése nagyban függ a család segítő támogatásától, terápiába való bevonódásától.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Doktornő! Féltékeny vagyok a kolléganőmre. Én 27 éves vagyok, ő 42. 6 éve tartó párkapcsolatban él, de megcsalja a párját ha lehetősége van rá. Van a munkahelyünkön egy kolléga aki nekem tetszik. 32 éves. Hozzám jobban illene korban, de ez a 42 éves kolléganő szinte minden férfival kikezdene. És most kivetette a hálóját erre a 32 évesre is. Tegnap már-már szinte udvarolt neki, hogy mennyire örül hogy láthatja, és hiányzott neki a társasága. Miközben ezt hallgattam, elkapott a féltékenység, pedig semmi sincs köztünk, csak szimpátia. De mégis. Én sosem voltam olyan aki könnyen ismerkedik, ez a nő viszont igen. És még ha csak flörtig jutnak, az is zavar engem.
Hogy hessegessem el gondolataimat hogy ne legyek féltékeny ennyire? Az eset után forrt bennem a düh.
Kedves Kérdező!
Levele alapján azt gondolom, hogy talán azért dühíti Önt ennyire a kolláganője viselekdése, mert szeretné, ha Ön is sikeresebb volna a férfiakkal kapcsolatban. Önbizalma erősítéséhez és az ellenkező nemmel való kapcsolata jobb megértéséhez pszichoterápiás támogatásra van szüksége.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda! Egy nagyon fontos kérdésre szeretnék véleményt!! 6 éves kisfiam nem megy iskolába az óvoda és én is így látom…matek nehézkesen megy,a verseket viszont egyből megtanulja…Testileg is tökéletes lenne,csak őt nem köti le a feladat sokáig,meg a rajzolást sem szereti…Apuka bíróságon el szeretné tőlem venni,mert ő szerinte nem foglalkozok vele eleget és miattam nem megy iskolába!! Igazságügyi pszichológushoz fogunk menni….Én nyugodt vagyok de legbelül azért tartok is tőle…Amit tudok megveszek neki,főzök nem kocsmázok,nem csavargok,komoly párkapcsolatban élünk..az apukának is van kapcsolata és kamionos..az ő elmondása szerint őt ez sem akadályozná a mindennapos gyerekneveléshez….Szóval..kicsit tartok az egésztől,de ugye ezért nem vehetik el????Tényleg gyakorlunk,de sokszor nem akarja és csak veszekszek rá ami szerintem igazán nem jóra vezet….SENKI nem mondta,hogy tartanom kellene valamitől is…de szeretném az ön véleményét is meghallgatni..NAGYON FONTOS LENNE……Köszönöm szépen előre is!!
Kedves Klári!
Megértem, hogy aggódik, de szerintem ez szüskégtelen. Nem tartom valószínűnek, hogy az édesapjának ítélnék a fiát, hiszen Ön mindent megtesz a lehető legoptimálsiabb testi-lelki fejlődése érdekében. Ahogy írta is, ebben a korban még nem feltétlenül baj, hogy a kisfiút huzamosabb ideig nem kötik le a számok, egy év alatt sokat fejlődhet ebben. A tanulás erőltetése azonban kifejezetten káros is lehet (és persze szükségtelen, a legjobban úgyis azt tanulja meg, ami érdekli Őt).
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Szakember! Nem kimondottan fiatal házaspár vagyunk, viszonylag ritkult házasélettel. Férjem igényelné a többet. Sajnos szerintem nagyon ostoba módszerhez folyamodik, ha éppen kettesben vagyunk, elkap, magához ránt, de nem megölel vagy hasonló, hanem rögtön belemarkol a mellembe vagy a nemi szervembe. Úgy viselkedik, mintha más felület nem is lenne rajtam. Nyilvánvalóan hárítom ezeket a közeledéseket, van, hogy egyenesen a kezére ütök, mert nem enged el. A másik ostoba szokása, hogy beszélek hozzá (családról, munkáról, bármiről…), ő meg közben úgy csinál a kezeivel, mintha a melleimet szorongatná, nem ér hozzám, csak a levegőben. Ha nálunk van valaki, vagy “csak” a gyerekek, akkor is csinálja, csak úgy, hogy ne lássák, csak én lássam, ajtó, szekrény mögül, stb. Nem érti meg, hogy azon túl, hogy ettől javulás semmiképp nem várható a gyakoriságban, mert taszít ez a fajta közeledés, még rettentő megalázó is nekem, minta semmi egyébre nem volnék jó ebben az életben, csak erre. (16 éves koromban nemi erőszakban volt részem, ezen nagyrészt túltettem magam, de ha lefognak, azt a mai napig nehezen viselem, és ezt férjem pontosan tudja. Mellesleg a nemi erőszak is a másik ember tárgynak nézése, ahogy itt is ez történik szerintem.) Férjem erre azzal védekezik, hogy veszítenivalója nincs, mert keveset kap belőlem, mellesleg házasságon belül nem létezik szexuális zaklatás. Az az igazság, hogy a sok nyúlkálástól, meg a mondott dolgaitól csak nő a gombóc a torkomban, és estére még a maradék kedvem is elmegy az elvárásat hallgatva egész nap. Újabban már azt kérem tőle, csak egyetlen nap legyen, amit nem tesz tönkre ez a verbális és fizikai piszkálódás. A nap vége sokszor az, hogy nem vagyunk együtt, én sírok, ő meg kiabál felettem, hogy ma se voltunk együtt.
Köszönöm megtisztelő válaszát, hátha előrébb jutunk ezzel.
Kedves m!
Levele alapján azt gondolom, hogy érdemes volna párterápiás segítséget kérniük a probléma megoldásához, mert hiába mondja el Ön azokat az érzéseit, melyeket nekem is megfogalmazott, ha süket fülekre talál. A férje piszkálódása valószínűleg ösztönös (ezért egymaga nem tudja módosítani, Ön hiába kéri szépen), melynek leküzdéséhez és az Önnel szembeni tiszteletteljesebb viselkedés kialakításához szakember segítségére van szükségük.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Hölgyem! Azzal a kérdéssel fordulok önhöz, hogy van egy lány akit nagyon szeretek, és ő is szeret! De viszont a lány előző barátja majdnem megerőszakolta és az apukája nagyon félti őt. Ezt megértem nyilván mert senkisem szeretné ha a gyerekével ez történne. És hétvégén mennék el hogy találkozzunk, de viszont az apukája nem engedi mert fél hogy olyan vagyok mint az előző gyerek. De nem tudom hogyan tudnám neki bebizonyítani hogy nem olyan vagyok és sohasem akarnék ilyet tennj vele.
Kedves Dávid!
Szerintem ezt nem kell bebizonyítania, elég, ha szereti ezt a lányt és tiszteléettel bárnik vele. A szülei idővel be fogják látni, hogy nincs mitől tartaniuk. Ha kell, találkozzanak eleinte a szülők társaságában, hogy mielőbb megismerjék Önt, rájöjjenek, hogy megbízhatnak Önben.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Melinda,
Segítségét kérem magánéletemben. 23 év házasság után gyerekeink felnőttek, nekünk pedig újra kell terveznünk életünket. Immáron kettesben, mint férfi és nő.
Eközben felismertük, hogy a család mellett a párkapcsolatunk anya-gyerek szerepjátékban telt, amit egyikünk sem szeretne folytatni.
Problémámmal felkerestem már szakembert, viszont szükségem volna egy kívülálló szakmai értékelésre, hogy létezhet-e egyáltalán átváltás a szerepekben ennyi idő után.
Ahogy az édesanyámra sem néztem soha férfi szemmel, vajon 23 év anyaság után egyáltalán egészséges-e a nőt és társat keresnem eddigi “pótanyámban”?
A házasságomat csak úgy szeretném megmenteni, hogyha a szerepeinket rendezni tudjuk, ha ez reménytelen, hadd lássam előre és ne magamtól kelljen megtapasztalnom újabb évek alatt.
Válaszát előre is megköszönve, üdvözlettel,
Tamás
Kedves Tamás!
Levele alapján az a kérdés merült fel bennem, vajon milyen szakembert keresett fel, hogyan próbálják( próbálták eddig) a párkapcsolatukat újrarendezni. Szerintem érdemes volna párterápiás segítséggel átgondolniuk, milyen erőforrásaik, közös értékeik vannak a feleségével a családon kívül.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves doktornő!
22 éves egyetemista vagyok. Az utóbbi időkben nehezebben alszom el, nyugtalanul alszom és nem ébredek kipihenten. Nem gondolom, hogy stresszesebb az életem az átlagnál. Nekem is vannak családi problémáim, és kisebb konfliktusaim a barátaimmal, illetve az egyetemen is teljesítenem kell. Mégis úgy érzem, nem tudom elengedni olyan könnyen ezeket a dolgokat. Szerintem túl sokáig rágódok egyes történéseken (például hetekig), és túl sokáig bántanak. Mikor megosztottam ezt a problémát egy barátommal, azt tanácsolta, hagyjak több időt a kikapcsolódásra és ne rágódjak annyit a múlton. Mondani könnyű, de megvalósítani már nehéz. Nem csak a múltbeli események, de a jövő történései is aggasztanak. Sokat töprengek azon, mi legyen, hogy legyen. A Doktornő mit gondol? Valóban túlzás már amit csinálok, vagy még a normális kategóriába sorolható? Mit tehetek annak érdekében, hogy kevesebbet bánkódjak a dolgokon?
Köszönettel:
Anna
Kedves Anna!
Levele alapján azt gondolom, hogy valamilyen oka kell hogy legyen annak, hogy rosszul alszik, nehezebben teszi túl magát a törénteken, megterhelőbbnek éli meg a stresszhelyzeteket mint mások. A háttérben talán feldolgozatlan traumák állnak, melyek feloldása pszichoterápiás segítséggel lehetséges.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Tisztelt Melinda!
Kisfiam 10 éves,sok panasz van rá az iskolában,trágár beszéd,agresszivítás,tiszteletlenség miatt.Mind emelett szétszórt figyelmetlen,pedig a képességei amúgy jók volnának,mert értelmes.
Az után szeretnék érdeklődni,hogy milyen módok vannak arra,hogy rávezessem ezen szituációk helytelenségére,esetleg
milyen szakirodalmat tudnék beszerezni a témában.
Segítségét előre köszönöm.
Zoltán
Kedves Zoltán!
Levele alapján azt gondolom, hogy érdemes annak utána gondolnia, honnan ered a fia agresszív viselkedése. Lát-e bárhol példát ilyesmire (akár virtuálisan, tv-ben, bárhol), az Önök családjában hogyan fejezik ki az egymás iránti tiszteletet. Az iskolai problémák hátterében legtöbbször érzelmi zavarok állnak, ahogy erről korábbi írásomban is olvashat.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Doktornő! 29 éves, 6 hónapos gyermekemmel itthon lévő anyuka vagyok. Az alábbi helyzet tekintetében szeretném kikérni véleményét: Férjem a gyermekünk születésénél végig mellettem volt a szülőszobában a vajúdástól a szülés végéig. Természetes szülés volt, állami kórházban, ágyon fekve. A kitolás szakaszában a szülésznő a lábam között volt, az orvos az egyik lábam, a férjem a másikat. Ez máig nem tudom, miért volt így, hiszen volt egyéb orvos, szülésznő és csecsemős a szobában. A lényeg a lényeg, emiatt férjem minden történésnek teljes mértékben szemtanúja volt, ami a lábam között, egy normál lefolyású szülés alkalmával történhet. (gátmetszés, vérzés…stb) Amennyire katartikus élmény volt ez ott, abban a pillanatban, olyannyira jelent most problémát a szexuális életünk helyrerázódása tekintetében. Mióta megszületett a gyermekünk összesen csupán 3 alkalommal voltunk együtt (mindegyik alkalommal én kezdeményeztem) Olyan, mintha részéről eltűnt volna a vágy, a vonzalom irántam. Amikor rákérdeztem, hogy ő vágyik e az együttlétre, azt mondta, hogy néha-néha eszébe jut, de korántsem olyan gyakran, mint előtte. (a szülést megelőzően heti minimum 2-3 alkalommal voltunk együtt, kiegyensúlyozott volt a szexuális életünk) Elmondta legutóbb azt is, hogy élnek a szülés képei a fejében és lehet ez az, ami gátat okoz a közeledésében. (5 éve vagyunk együtt a férjemmel) Félek, hogy az átélt, látott események miatt vesztette el az érdeklődését irántam. A kérdésem az lenne, hogy szükséges e szakember felkeresése vagy mi is meg tudjuk oldani a problémát? Kérem, ha van olyan könyv/cikk,folyóirat, ami segíthet, azt is említse meg válaszában. Előre is köszönöm válaszát. Üdvözlettel: Melinda
Kedves Melinda!
Levele alapján azt gondolom, hogy valószínűleg valóban lejhet összefüggés a szülés alatt látottak és a férje szexuális vágyának csökkenése között. Fontos tehát, hogy a férje pszichoterápiás (ha erre nem hajlandó, Önök együtt párterápiás) segítséget kérjen/kérjenek.
Üdvözlettel: Habis Melinda
Kedves Doktornő! A társfüggőségnek mik a pontos jelei, és hogy lehet lekűzdeni? Köszönöm válaszát!
Kedves Ceylan!
Mint minden esetben itt is sokféle lehet a probléma megjelenése, közös vonás azonban, hogy a társfüggő személy másoktól teszi függővé önértékelését. Erősen befolyásolja Őt mások véleménye, hangulata. Viselkedése gyakran manipulatív, kapcsolataiból hiányzik a kölcsönös szabadság és az önállóság. Saját problémái miatt másokat okol, ahelyett, hogy felvállalná a felelősséget. A problémát leküzdeni pszichoterápia segítségével lehetséges (ennek kialakulása, okai ugyanis egyénfüggők).
Üdvözlettel: Habis Melinda
Köszönöm a válaszát, még néhány kérdésem lenne ezzel kapcsolatban: az ilyen társfüggő személynek pontosan mi a célja? Tehát amikor másokat manipulál a kéréseivel, celozgatásaival, ( de jó lenne, boldog lennék ha…) szóval ennek vége van egyszer? Vagy celtalanul, épp ami megtetszik, kell neki, az akkor kell, de utána megunja, mást akar? Miért csinálja? Vagy pl. ha te nem lettél volna, vagy máshogy csinaltad volna, boldog lehetnék, stb… Tudják hogy mit csinálnak? Ha nem akarnak változtatni a viselkedésükön és szerintük ez a normális, akkor mit lehet tenni? Kik azok az emberek akik ennek ” bérlőnek” és miért? Náluk mi a probléma? És a jutalmazás részét se értem, ” ha azt teszed amit mondok ,kedvellek, nem azt teszed, csalódtam, nem kedvellek most” ennek mi az oka? Üdvözlettel: Ceylan
Kedves Ceylan!
Fontos megérteni, hogy ezek a viselkedések nem feltétlenül tudatosak, a tásfüggő személy legtöbbször nem szándékosan manipulálja a párját, hanem egyszerűen képtelen direkt módon kommunikálni, önmagát hatékonyabb módon kifejezni. Mindez az ingatag önbecsülésen, negatív énképen illetve korábbi traumákon, diszfunkcionális családi mintákon alapul. A nyíltabb közlések kialakításához, a játszmák leküzdéséhez pszichoterápiás segítségre van szükség. A másik oldalon pedig többnyire egy alkoholbetegséggel (vagy más problémával) küzdő, szintén nem nyíltan kommunikáló ember van, akinek ugyancsak gyenge az önbecsülése. Ez gyakran sokkal szembeötlőbb tünetekkel jár, mint maga a társfüggőség (gondoljuk például a súlyos alkoholisták családjaira, ahol az áldozat-megmentő szerep gyakran igen manifeszt módon megjelenik).
Üdvözlettel: Habis Melinda
*akik ennek bedőlnek
Kedves Melinda! 27 éves nő vagyok. Pár hónapja tetszik nekem valaki, aki az ideálom. De túl sokat nem szoktunk beszélgetni. Sokat gondolok rá, szinte fellángolást érzek iránta. 33 éves. A szimpátia megvan a részéről ez biztos, de mégsem történik semmi.
Viszont most 3-4 napja érdeklődni kezdett irántam egy munkatársam. Külsőleg nem tetszett, de ahogy telnek a napok és többet levelezek vele facebookon, egyre szimpatikusabb. És már külsőleg is meglátom benne azt ami tetszene. És egyértelműen érdeklődik irántam. Ami jó. Nem kell a jeleket keresnem, nem kell gondolkodni rajta. Mert ír. Mert elhívott találkozni stb. Ő 23 éves.
Most hogy a 23 évessel beszélgetek, furcsa érzésem van a 33 éves felé. Mert a szívem a 33 éveshez húz, az eszem meg azt mondja hogy hagyni kellene. Hiszen ha akarna tőlem valamit is, akkor már régen egyértelműen lépett volna. Ráadásul egy helyen dolgozunk mindhárman. Ha elmegyek találkozni a 23 évessel, és esetleg mégis tetszem a 33 évesnek és a fülébe jut, azt a kis esélyt is elszalasztom. Szeretnék végre boldog lenni. Szeretném ha szeretnének. Nem tudom mit tegyek. Lehet a 33 éves soha sem fog elhívni és én csak várok rá és elszalasztok valami jó dolgot. Mit érdemes tennem? Köszönöm a válaszát!
Kedves Kérdező!
Levele alapján azt gondolom, hogy érdemes volna az érzéseire hallgatnia. Mi az ami ennyire megfogja Önt a 33 éves férfiban? Mit érez a fiatalabb kolléga iránt? Élőben is volna közös témájuk?
Üdvözlettel: Habis Melinda
Az fog meg a 33 évesben, hogy idősebb. Férfias, az eszem azt mondja hogy biztonságot adna. És a kémiai vonzalom is erős felé. Első pillantásra megtetszett. Csak őt nem érdeklem, vagy ha tetszem is neki talán, annyira mégsem hogy egyértelműen lépjen. A fiatalabb iránt pedig szimpátiát. Nyugodtságot érzek ha beszélek vele. És érdeklődést. Amit ritkán kapok meg. Mert én nem vagyok népszerű a férfiak körében. Sosem voltam. És ő “jófiúnak” tűnik amennyire megismertem eddig. De engem a rosszfiúk vonzottak mindig, vagy akiket nem kaphattam meg, vagy akiknek semmit sem jelentettem. Talán most is ebben a gödörben vagyok.
Kedves Kérdező!
Nagyon jó, hogy tovább gondolta a kérdéseimet! Szerintem érdemes volna annk is jobban utánajárni, miért fogják meg Önt a rosszfiúk, vonzzák az elérhetetlen férfiak. Ehhez egyéni pszichoterápiára volna szükség.
Üdvözlettel: Habis Melinda