Pszichológus válaszol

Kedves Melinda!
16 éves lány vagyok. 1,5éve bekerültem a gimnáziumba és akkor szorongásos zavart állapítottak meg rólam. Elég sok panikrohamom is volt és voltam párszor kórházban is. Mostmár jobb lett a suliban es egy vagy két hónapja nem volt olyan nagy pánikrohamom csak ilyen kisebb szorongásos. Viszont mostanában olyan érzésem van mintha nem élnek vagy nem én lennék. Ez kis időkre elmúlik aztán megint visszajön és nem tudok vele mit kezdeni. Ilyenkor bepanikolok és olyan érzésem van,hogy én ezt nem birom tovább. Járok pszichológushoz és ezt neki is elmondtam,de szerinte a gyógyszer lenne a legjobb(atarax) csak hogy a szüleim nem szeretnék,hogy szedjem. Ők nem nagyon tudnak semmiről csak azt tudják amit látnak. Ön szerint mit csináljak?
Előre is köszönöm a válaszát

Kedves Melinda!
Olyan kérdéssel fordúlnék önhöz,hogy a párom 8 év után bejelentette hogy engedjem el.Mert nem érez most irántam semmit.Mert az utóbbi időben nem nagyon hangsúlyoztam ki neki hogy szeretem!De viszont most hogy bejelentette a rossz hírt,bizonygatom neki hogy nagyon szerettem és szeretem is!Megbeszéltük a dolgokat normálisan és ő adott még egy esélyt a kapcsolatunknak!Hogy fontos vagyok neki, meg ő is szeretné ha helyre jönne minden, de nem tudja mennyire engedjen közel magához.Én meg nem tudom feldolgozni hogy most nem nagyon érez semmit,én pedig imádom!Szeretnék megnyugodni hogy újra minden a régi legyen,sőt még jobb!Fél ő is hogy mi lesz ha nem változik az érzelme.

Már nagyon sok embertől kértem tanácsot,de fogalmam sincs mit tegyek. 17 éves vagyok, szeptemberben megismertem egy fiút,akinek nincs meg az érettségi vizsgája,asztalosként dolgozik, áprilisban tölti a 22 évet. Amikor találkozgatni kezdtem vele, elmondtam a szüleimnek,hogy megyek vele sétálni. A szüleim felháborodtak,hogy nekem egy ilyen fiú tetszik,aki szakiskolát végzett,nem tanult,nincs érettségi diplomája,és engem ezért lefele fog húzni,miatta én sem fogok tanulni, pedig tudják,hogy egyik nagy álmom,hogy rendezvényszervező lehessek, és egyetemre messek. Januárban felhoztam,és bemutattam a szüleimnek,akik nem voltak akkor sem megelégedve vele.. Szeretem ezt a fiút, közös álmaink vannak.. Amikor láttam a szüleimen,hogy szeptember óta csak a vita van a fiú miatt, titkos kapcsolatot folytattam a fiúval. Most kiderült,már több alkalommal is. Szüleim azzal jönnek,hogy nem tud nekem majd megfelelő jövőt biztosítani,hisz nem törekszik arra,hogy tanuljon,és fejlődjön. Próbálnak arra vezetni,hogy nézzek szét magam körül,a családban az unokatestvéreim egyetemet végeznek,édesanyám testvére is,elég sokan. Én úgy gondolom nem ez határozza meg az ember boldogságát. Sok mindennel próbálkoztam,de már nem tudom mihez folyamodjak.. mit kezdjek? Szeretem a szüleimet is,de a fiú nagyon fontossá vált a számomra.

Kedves Doktornő!
Nekem egy olyan problémám van, hogy a barátaimnak hitt emberek egyszerűen úgy viselkednek, hogy az őrületbe kergetnek. Nagy vonalakban semmi érdeklődést nem mutatnak felém, csak akkor keresnek ha nincs más, és akkor ha valami kell nekik. Nagyon jó barátok voltunk, és ez átment egy ilyen kapcsolatba. Próbálom megjátszani előttük magam hogy minden oké és boldog vagyok de nem megy már. Egyikükkel nagyon megromlott a viszonyom (néha már a köszönés is nehéz) – ennek oka hogy én összevesztem egyik barátjával és azóta átragadt rá is hogy én vagyok a rossz.
A megbeszélés nem olyan egyszerű, akárhányszor próbáltam megbeszélni bármit is ami engem bánt, mindig azt a választ kaptam hogy : “te hülye vagy” ; “ezt csak beképzeled” ; ” nincs úgy” ; “rosszul gondolod” ; “paranoiás vagy” a másik hogy támadnak. Mindenki problémája fontos, de ha nekem van az mind hülyeség.
Ezért már egyszerűen nem is bírok leülni és szóba hozni mert tudom mit reagálnak. De felőröl ez belül és tudom hogy nem kellene foglalkozni velük, de attól függetlenül én barátaimnak tartottam őket. Azt se bírom, hogy továbbra is jópofizni, és azt se hogy egyszerűen szó nélkül kilépni ebből az egészből, mert folyton ezen agyalok hogy mi lehet mindennek az oka?
Én már feladtam azt hogy én kezdeményezzek, mert változás nem történt.
Ebből az ördögi körből hogy tudok szabadulni? Ha esetleg a megbeszélést javasolja, arra mit tanácsol, hogy egyszerűen megértsék és ne a fent említett válaszokat kapjam?
Köszönöm előre is a válaszát!
Szép Napot!

Tisztelt Doktornő!
1éve utaztam egy buszon. Mellettem egy hölgy rosszul lett. Azóta a tömegközlekedést kerülöm mert félek hogy velem is előfordulhat. Addig semmi gondom nem volt ezzel. Mostanság ha fel kell szállnom tömegközlekedési eszközre keresem a kifogásokat. Itthon dolgozom így ebből kifolyólag keveset is vagyok kint a szabadban. Mikor kimegyek kicsit szédülök. Ezt szeretném leküzdeni mert úgy érzem saját magamat zárom korlátok közé és soha nem voltam olyan aki csak egész napokat elvan mozgás nélkül.
Mikor kimegyek rögtön azt értem mintha gyomor idegem lenne.
Kérem adjon tanácsot ezt hogyan tudom leküzdeni mert hiányzik hogy ugyan olyan kis kiránduló kaland vágyó legyek mint régen.
Köszönöm.
Tina

Tisztelt Doktorno.
36 eves ferfi vagyok 8 honapja megismerkedtem egy novel.o 40 eves.az elso egy honap alomszeruen telt nem hittem hogy valaha ilyen tortenhet velem.ugy ereztem ez a talalkozas meg volt irva.o is hasonloan erzett.aztan jottek a problemak.a baratnom pontosan azokat a dolgokat kezdte el csinalni amit o maga utal.szinte heti 2x osszevesztunk semmisegeken.tobbszor szakitottam vele de aztan vagy en vagy o visszakonyorogte magat.a kapcsolatunk elejen kijelentette hogy o ki nem allhatja a feltekenyseget aztan o maga folyamatosan ellenorizgetett.mikor szabadnapos voltam megallas nelkul hivogatott.feltekeny volt a barataimra a lanyomra a volt paromra es a noveremre.(onbizalom hianyban biztos nem szenved mert ennek ellenere nagy az egoja es kora ellenere o egy bomba jo csaj-okot meg sosem adtam hogy az legyen)tobbszor mondtam neki mennyire szeretem(igy is volt)vettem neki jeggyurut es parizsba elvittem az ujevkor es ott kertem meg a kezet.nagyon boldog volt de csak nem allt le tovabb folytatta gyerekes jatszmait.minden informaciot amit oszinten megosztottam vele kesobb felhasznalt ellenem es az is kiderult hogy minden amit o nekem a kapcsolatairol meselt hazugsag volt.vegleges szakitasunk oka az volt h arra kert mutassam be neki a volt parom akivel van egy 4 eves kozos lanygyermekunk.en probaltam esz ervekkel lebeszelni rolla.nem akartam hogy az exemnek fajjon h valakivel vagyok.de addig bolygatta a szalakat mignem vegul talalkoztak.mindent elmeselt az exemnek hogy miket vettem neki.hogy megkertem a kezet.parizsba vittem satobbi es mindezt azert csinalta h megalazza az exem(persze ez az exemnek nem esett le sot meg szep szavakat is regelt a baratnomrol)ezutan en annyira felhaborodtam a tortenteken hogy megkertem tobbet ne keressen es engem se hagyott nyugodni a dolog.en is kapcsolatba leptem az o egyik regi kapcsolataval.a sracbol szinte semmit nem lehetett kihuzni de ereztem rajta hogy fel.annyit mondott el hogy amikor ok egyutt eltek a lany apja kedvelte ot es azt mondta neki fuss amilyen messzire csak tudsz mert a lanyom bolond.ez a volt kapcsolata ugyanezt tanacsolta nekem is es megkert hogy azonnal toroljem a beszelgetesunket(facebook)es valtoztassam meg a jelszavam ezutan mar nem tudtam tobbszor elerni az illetot ugyanis letiltott.a parom/volt parom egy pchihopata lenne????ill milyen szemelyiseg is lehet o valojaban?

Tisztelt Melinda!
Egy elég furcsa kérdéssel fordulnék Önhöz. Elképzelhető, hogy kicsit durva lesz, de az utóbbi időben elkezdtem a pszichopátia/antiszociális személyiségzavar után nézni. Elég sok tulajdonság megegyezik. A legkülönösebb, hogy nem sok mindent érzek, nincsenek érzelmeim. Együttérzést még soha sem éreztem és azt sem tudom, hogy az milyen érzés.
Anyukámat két évvel ezelötti nyáron elvitték pszichiátriára, egy éven keresztül heti egyszer láttam. Borderline-t, pánikbetegséget és még pár betegséget diagnosztizáltak nála. A családom meg volt döbbenve és nem bírtám felfogni, volt mikor öngyilkos akart lenni, de èn mindvègig egyszer sem éreztem fájdalmat, vagy szomorúságot.
Pár éve nagyszüleim korházba kerültek és akkor magamban arra vártam, hogy meghaljanak, hogy lássam mások érzéseit, reakcióit. Nyitott koporsós temetés volt és akkor sem ijedtem meg, vagy lettem rosszul.
Tehát nem érzek empátiára való hajlamot magamban.

Emellett nem szeretem az embereket, nem tudom megérteni őket, van egy-két barátom, de csak azért, hogy szüleim se lássák, hogy magamba fordulok meg a külvilág sem. Úgymond egy álarc van rajtam. Nem szoktam szorongani sem és csak ritkán félek, de ezek elég apró dolgok. Egyedül a testvérem iránt érzek igazi szeretetet.

Van egy célom az életben (ez egy magas rangú poszt) és bármit megteszek érte amit csak lehet, mások érzelmei, élete nem érdekel és egyébként megbánni sem szoktam dolgokat.

Még annyit mondanèk, hogy 3 éve van egy barátnőm, akibe eleinte nagyon szerelmes voltam, de kb. 1,5 éve csak kötődök hozzá szerintem.
Szüleimmel viszont jó a kapcsolatom, bár mindkettőjük mentálisan beteg.
17 éves leszek és fiú vagyok.
Válaszát, véleményét/tanácsát előre is köszönöm szépen.
Üdvözlettel: Zsolt

Tisztelt doktornö ujra a segitségét szeretném kérni
Nos az akivel jártam sajnos öt is meg bántottam és el vesztettem és ö neki a barátja meg fenyegetett ha a srácnak bármi baja esik vagy kárt tesz magában annak én iszom meg a levét és én leszek az akit megvernek és nagyon félek.
Másnak nem merek erröl beszélni.
Jobb is lenne ha meg halnék meg is érdemelném.
Aludni sem merek mert félek hogy bármikor rám törnek és meg vernek.

Üdvözlöm! 🙂 Megpróbálom röviden összefoglalni a történetet, amiben a segitségét szeretném kérni. Tavaly karrier által megismerkedtem egy férfival. Egyszer találkoztunk.ahol meglepően közvetlen, nyitott volt, flörtöltünk is illetve nagyon érdeklődő volt irányomba. A második találkozót én egészségügyi okok miatt lemondtam és azután sajnos többet egyszer sem találkoztunk, csak a közösségi oldalon beszéltunk. Folyamatosan megkérdezte, hogy mikor találkozunk, aztán hol neki, hol nekem nem volt megfelelő az időpont. A büszkeségem sokáig nem engedte, hogy én irjak neki , de megtettem , nem is egyszer, ahol megbeszéltünk egy találkozót , de ő le sem mondta, de nem is keresett és ez igy ment 3-4 alkalommal, én nagyon türelmes voltam mindig , de enyhén szóvá tettem, erre ő mindig biztatott, hogy következőkor összehozzuk.Kb 2 hónapig nem keresett majd én nem birtam és irtam neki, újra megbeszéltük a találkozót de ő ismét nem jelentkezett, ekkor nálam betelt a pohár és megirtam neki, hogy meguntam, részemről ennyi, erre még annyira sem méltatott, hogy válaszoljon, de közben még is azt érzem, hogy ez részéről egy játszma, nem vagyok közömbös számára. Talán megijedt? Mi a teendő ilyenkor? Irjak még neki? Előre is nagyon köszönöm válaszát.

Kedves Doktornő!

Mit lehet tenni kóros, irracionális félénkség ellen? Vannak gyakorlatok ennek leküzdésére? Például néhány helyzetben nem merek beszélgetést kezdeményezni, mert úgy érzem, hogy le fogok blokkolni és félek, hogy nem lesz semmi témánk, és szerintem ez egy “ördögi folyamat” – emiatt, hogy ennyire félek, tényleg leblokkolok és úgy érzem, hogy nincs semmi a fejemben, mert csak a félelem van…
Válaszát előre is köszönöm,

Eszter

Kedves Doktornő!
Már régóta észrevettem, hogy párom titokban pornót néz, ezt nem is tettem szóvá, hallgattam róla. Most, hogy van új mobilja amin ugyebár bárhol elérhetőek ezek az oldalak, egyre többször észreveszem, hogy megint ezeket az oldalakat nézte. /Megnéztem a telefonját, de sokáig nem szóltam róla/.
Akkor lett ebből elegem, mikor itthon vagyunk ketten, szabadságon, állítólag azzal a nővel akit szeret, akkor minek viszi be még a WC-be is a telefont és nézi a sex oldalakat?
Ez már nagyon bántó számomra, sérti az önbecsülésem, és szóvá is tettem.
De szerinte ez teljesen természetes.
Mi lehet a gond? Már nem jó, ami itthon van, nem izgalmas? Vagy már függő lett?
Várom szíves válaszát, üdv: Fanni

Kedved Melinda! Szeretném véleményét kérni, hogy érdemes-e volna pszichoterápiás segítséget kérjek. Már lassan egy éve élek párkapcsolatban, s a féltékenységem nem űberelhető. Sajnos tisztában vagyok a párom múltjával, s így előző kapcsolataival is. A párom által felelevenített emlékek a régebbi párjaival egyszerűen minden nap eszembe jutnak és gyötörnek. Egyszerűen nem tudom őket kiverni a fejemből. Válaszát előre is köszönöm.

Kedves Doktornő! A téma a következő: nehezen ismerkedem férfiakkal, de voltak már randevújaim, és volt néhányszor hogy én utasítottam vissza a férfiak közeledését. Vagy mert nem vonzottak, vagy mert nem érdekeltek. Sajnos akikkel eddig randevúztam (ami az én hibám, mert valószínűleg kevés vagyok) egyik sem akart komolyabbat. Most tetszik az egyik kollégám. Első perc óta mióta megpillantottam, de nem igazán beszélgettem még vele. Ma megszólított, de zavaromban csak hebegtem-habogtam, elvörösödtem stb. Kedves volt ami pozitív, de az ő mondataiban is azt véltem felfedezni, hogy nőcsábász. Nem ismerjük annyira egymást, hogy ezt mondja “örülök ha láthatlak” és ehhez hasonlóak. Azok beszéltek velem így, akiket egyáltalán nem érdekeltem, csak szórakoztak. Egy barátnőm azt mondta, hogy “eleinte minden férfit csak a külsőségek érdekelnek, egyik sem gondolja komolyan. Érjem el, hogy komolyan akarjanak engem”. Legyen szép a belsőm, legyek jó társaság. Olyan akivel szívesen töltik az idejüket. És akkor ő elmondta hogy ő hogyan viselkedik a férfiakkal, milyen témákról beszélget. Elmondása szerint eddig ez bevált neki, mert sokaknak tetszik és szinte “üldözik”. De én erre képtelen vagyok. Nyilván a zárkózottságom miatt. Ez zavar engem, mert szeretnék én is olyan lenni mint ő. Vagy mások. De ilyen vagyok. Néha azt mondogatom, hogy én ilyen vagyok, aki nekem van teremtve annak így fogok kelleni. De sokszor ezt reménytelennek érzem. Hiányzik belőlem a plusz.
Ön mit gondol erről a témáról?

Tisztelt Tanácsadò,

Amiatt irok Önnek, mivel nem tudom magam nőként elfogadni, külsőre ezzel semmi problémám nincs. Szolíd -elegáns műkörmeim vannak, kibontva hordom a hajamat & csinosan öltözködöm, azonban a belsô-lelki világom sokszor férfi szerepben van. Úgy érzem a munkám is mondhatni férfias & a mozgásforma/ sport is, amit űzök.
Nem találom az igazi páromat sem, aki mellett igazán nő lehetnék (sokszor fölényemet fitogatatom, több mindenre képes vagyok, többet teszek a lelki fejlődésemért & a mindennapokban – sportolok, tanulok, dolgozom) akire felnézhetnèk, támogatást, biztonságot érezhetnék. Ha megfelelő férfiakat (szamomra férfiideált) választottam velük pedig az a problémàm volt, hogy más nőknél keresték a boldogságot..ezzel az én önbizalmamat is csökkentették.
Szeretnék segitséget kérni, hogy milyen mòdon-formában fogadjam el magamat nőként & valòban nő legyek & ezzel vonzzam be a megfelelő partnerem.
Köszönöm előre is!

Kedves Doktornő! Párom nem féltékenykedet mondta is neki mindent lehet de csak hármasban.ezt a doki nagyon jól tudta lehet az is nem tudja mit csináljon.mert bejelőltem most három napja a titrárnőjét facebookon nem tudtam ,hogy a felesége ami most tudtam meg,abból itélve,hogy letíltott s két gyerekkel van a képen, s megnéztem az ismeröseit máséról s ott van a fia szóval ő a felesége.akkor lehet kiderült csak nem mondta nekem?nagyon szépen köszönöm válaszát🙂

Tisztelt Doktornő!
Krisztiánnak hívnak, és nagyon szeretnék pránanadi-t tanulni, de van egy pszichotikus betegségem, amivel nem lehet meditálnom. A kérdésem, hogy több féle meditáció van, tehát pszichózis esetén bizonyos meditációkat lehet -e csinálnom, különösen a pránanadi meditációkat ? Vagy ha Ön nem tud válaszolni erre, tudna ajánlani valakit, akitől ezt megkérdezhetem, hol keressek segítséget? Üdvözlettel, Krisztián

Kedves Melinda! A férjemmel 20 éve házasok vagyunk van 4 gyermekünk. Mindig minden felmerülő problémát megtudtunk oldani, de egy ideje férjem nárcisztikus személyiség zavarban szenved. Tudja ő is hogy valami nem stimmel vele de persze ezért is engem hibáztat. Próbálom afelé terelni hogy menjen orvoshoz és kezeltesse magát, de arra még nincs felkészülve hogy idézőjelbe egy idegennek elmondja az ő problémáit. Én nagyon szeretem őt és nem akarok elválni, de már nem sokáig bírom ezt a sok bántást. Az a kérdésem hogy mit tehetnék még érte, hogyan segíthetnék rajta addig amíg rá nem szánja magát az orvosi segítségre. Nagyon szépen köszönöm előre is a válaszát. Üdvözlettel: Tündi

Kedves Melinda!
Egy pár évvel ezelőtt a jobb élet és a szerelem miatt úgy döntöttem, hogy elköltözöm az otthonomtól jó messzire. A barátom egy érdekes személyiség. Az emberekkel általában rideg és távolságtartó, legtöbbször nekem sem beszél a gondjairól, hiába is kérdezem. Mindig azt mondja, hogy figyeljem a reakcióit. Kb egy éve megváltozott minden. Az addig jól működő kapcsolatunk egyszer csak olyan lett, mintha 70 évesek lennénk. A jó szexnek vége lett, talán ha 3-4 havonta egyszer együtt vagyunk, akkor sokat mondok. Néha elmegyünk moziba, de se egy vacsi se semmi. Ő nagyon szereti a munkáját, de sokszor többet van ott, mint itthon. És ez nem amolyan házsártoskodás. Ha tehetné akkor nonstop túlórázna. Nem arról van szó, hogy esetleg megcsal és ez a kifogás. Rendszeresen átnézeti velem a fizetési papírját, hogy rendesen elszámolták e. Már félek szólni emiatt, mert ebből már volt vitánk. A másik, hogy úgy érzem itthon magam mint egy cseléd. Állandó szélmalomharcot vívok, mert kétszer egymás után ugyanabból a pohárból ugyanazt nem iszik, a mosatlant szerte szét hagyja a lakásban, nem győzök takarítani, mosni főzni. A munka mellett magamra már alig marad egy kis időm. Értem én, hogy női sors, de alapvetően egyáltalán nem érzem, hogy tiszteletben tartaná az itthon elvégzett munkámat. Volt egy hobbim, amit nagyon szerettem csinálni. Ő is megkedvelte, de annyira rákattant, hogy mostmár nem lehet vele másról beszélni. Fejébe vette, hogy az egész családjának továbbadja ezt a mániáját, ami egyébként nem egy olcsó hobbi és természetesen ő fizeti az egészet. Én meg már utálom.. a hajam égnek áll, hacsak rágondolok. A minap pont eldöntöttem, hogy soha többet nem fogom űzni ezt a hobbit….. Sajnos a legtöbb barátom messze él, ha tudok is beszélgetni valakivel, akkor azt interneten keresztül teszem. 28 éves vagyok, lassan ideje lenne a családnak, az elköteleződésnek. Ő ezt szemmel láthatóan nem akarja jelenleg. Kényelmesen és biztonságban érzi magát így. Néha úgy gondolom, hogy így könnyebb lenne neki a menekülés. Hiányzik a szex, a romantika és úgy érzem, hogy nem haladunk sehová. Nem akarom minden miatt őt okolni, hisz biztosan hibás vagyok én is, de tudom, hogy rengeteg rossz emléket nyomott el magában. De azt is tudom, hogy ez így nem jó. Párterápia szóba se jöhet, sajnos öntörvényű és egy kicsit soviniszta, nem látná be, hogy ilyen típusú segítségre lenne szükségünk. Én nagyon szeretném rendbe hozni ezt a kapcsolatot, de nem tudom merre indulhatnék el, hogy ő is partner legyen benne. Lenne valami tanácsa, hogy mivel próbálkozzak? Köszönöm, hogy meghallgatott.

Tisztelt Doktornő!

Én egy 19 éves lány vagyok, és segítséget/véleményt szeretnék kérni Öntől párkapcsolati probléma kapcsán. Együtt voltunk a volt barátommal kb 5 hónapig, aki 6 évvel idősebb nálam. Igaz, hogy nem sok idő, de már több, mint 2 éve ismerjük egymást, csak a távolság miatt nem tudtunk sűrűn találkozni. Volt, hogy összevesztünk és a kapcsolat is megszakadt köztünk, de ő mindig újra és újra megkeresett engem, ugyanúgy, miután szakított, ő volt az, aki újra találkozni szeretett volna. Teljesen őszintének tűnik, és anno a szakításunk oka az volt, hogy ő sűrűn elfoglalt és függetlenebb típus, én viszont ragaszkodóbb és ha nem keresett mindennap/kétnaponta legalább, sokszor hisztiztem emiatt, mert arra gondoltam, hogy azért, mert nem vagyok neki fontos. A szakításunk után pár héttel újra találkozgatni kezdtünk, de nem vagyunk egy pár. Beszéltem vele erről, és elmondása szerint, ha nem is lennék neki fontos, akkor már régen szóba sem állna velem és más lányok után kajtatna.
A szakítás után elkezdtem ismerkedni egy sráccal, akiről kiderült, hogy a volt barátom egyik jó haverja. Tudtam erről, mégis találkoztam vele, de akkor még csókon kívül nem történt semmi más. Az egyik közösségi oldalon a volt barátom meglátta, hogy ismerősök vagyunk, és a haverján számon kérte, hogy honnan ismerjük egymást, és találkoztunk-e. Ezután pár nappal lépett velem kapcsolatba a barátom megint, és találkozni szeretett volna, amibe belementem. Ekkor mondta, hogy tudja, hogy találkoztam egy haverjával és reméli, hogy a pár hét alatt nem feküdtem le senkivel sem (a barátom az első nekem minden téren). Nem egészen értettem ezt, mivel ő szakított velem, és akkor is azt mondta, hogy nem szeretne most kapcsolatban lenni senkivel. Egyébként ő nem ismerkedik és nem is feküdt le senkivel. Ezután még egyszer találkoztam a haverjával, és akkor lefeküdtünk, de már nagyon megbántam, nem kellett volna. A volt barátom nem tud erről, és nem is szeretném elmondani neki, végülis nem voltunk/vagyunk együtt..

Ön szerint, ha tudnék változtatni a hozzáállásomon és kevésbé hisztisebb lenni, talán még újra együtt lehetünk a volt barátommal? Talán még fontos lehetek neki, vagy túl naiv lennék csak?

Segítségét előre is köszönöm, és köszönöm, hogy végigolvasta a hosszú levelem!

Jó napot!
20 éves vagyok, van egy 1 éves kisfiam. Az apukája volt az első szerelmem,sajnos teljesen fèlreismertem, a fiával nem igazán törődik.
Nagyon nehezen viseltem azt,hogy kèptelen volt a fiáért változni, álmodtam egy teljes,boldog családot, és most itt vagyok a kisfiammal egyedülálló anyaként, nincs munkahelyem ès alig van pénzünk. A problémám az lenne,hogy úgy èrzem,depressziós vagyok emiatt a csalódás és a kialakult helyzet miatt. Hihetetlenül türelmetlen tudok lenni a kisfiammal,és látom hogy ez neki is rossz, és nem akarom hogy ennek ő igya meg a levét, egy boldog,kiegyensúlyozott embert szeretnèk belőle nevelni.
Abban kérném a segítségét,hogy depresszió ellen mit lehet tenni? Hogy oldhatnám meg ezt?
Sajnos rengeteget vagyok egyedül,minden rám hárul,nincs hogyan levezetni a feszültséget.
Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelt Doktornő!

21 éves vagyok. Az a problémám, hogy nem tudom merre tart az életem, teljesen tanácstalan vagyok. Egyetemre jártam, de nem sikerült minden vizsgám, nehezen ment így otthagytam. Semmiben nem vagyok kitartó, nincs motivációm, sem jövőképem. Nem tudom hogyan tovább, jelentkezzek e még valahova, vagy minek úgysem menne. Azt sem tudom mi érdekel, kitöltöttem egy csomó önismereti tesztet, de nem lettem okosabb. Persze közbe munkát keresek, nem szeretnék tétlenül itthon ülni, de sehová sem kellek. Fel sem hívnak állás interjúra pedig rengeteg helyre jelentkeztem. Úgy érzem nekem nincs jövőm, és semmi értelme az életemnek. Nem értek semmihez, gimnáziumot végeztem. Eddig legalább volt egy jövőképem, hogy mi lesz majd ha befejezem az iskolát, de már nincs. Csak azt látom, hogy körülöttem mindenki sikeres, diplomája van vagy épp tanul, van egy boldog párkapcsolata, Nekem pedig semmim nincs, Nem sok barátom van. Mióta itthon vagyok senki nem keres, mindenki leráz, nincs idejük rám. Párkapcsolatom nincs, volt egy hosszabb majdnem 4 évig tarott, de már vége. Azóta ( 2 éve hogy vége) nem találtam senkit. De nem ez a fő problémám, inkább az hogy nem tudom hogyan tovább, mi legyen velem. Van e jövőm? Nem tudom hová tartozom, szeretném ha én is fontos lennék a barátaimnak. vagy legalább egy két embernek. De úgy érzem senkit nem érdekel mi van velem. Belefáradtam hogy állandóan én fussak a másik után. Mi a baj velem? Miért nem érdeklek senkit sem? Mintha egyszerre minden elromlott volna körülöttem. Mit tegyek? Köszönöm a segítségét!

Kedves Melinda!

Másfél éve az exemmel végleg elváltunk egymástól (előtte baráti, szexuális kapcsolatunk volt). Neki azóta volt pár barátnője és én is ismerkedtem másokkal. De most így másfél év után újból felkeresett…. Ideges lettem, de végül valamiért mégis belementem a találkába. Lefeküdtünk. Megbeszéltük, hogy ezentúl tartjuk a kapcsolatot. 3 napra rá újból felhívott, mondta h 40 perc múlva ott lesz egy adott helyszínen, és hogy találkozunk. Több mint egy órát vártam rá, míg ő békésen vásárolgatott, míg én vártam rá, szóval megváratott. Írtam neki, hogy hazamegyek, mert sokat vártam, és elegem van. Bocsánatot kért. Azóta nem hívott. Csak felköszöntött nőnapon. Roppantul felkavar ez a dolog. Nem igazodok ki rajta. Mit tegyek?

Kedves Melinda!

Azért írok Önnek mert már hónapok óta (november) állást keresek. A jelenlegi munkám miatt naponta 3-4 órát utazom, és a fél hétre való bejárás-bizonytalan hazaérés fizikailag és idegileg is kikészített. Egyre motiválatlanabb vagyok, nem tudok időt szakítani azokat az emberekre, akiket szeretek és akik mellett ki tudnék kapcsolni. A hangulatom egész nap rémes, elkeseredett és reményvesztett. Régen vágott az eszem most mindent elfelejtek és nem tudok gondolkodni. A kikapcsolás mint olyan a kimerültség miatt nem is létezik. Rengeteget fáj a fejem és a gyomrom, nagyon gyengének érzem magam. A folyamatos álláskeresés kudarcai az önbizalmam is aláásták. Pedig egy elkészült és egy folyamatban levő (levelező) diplomám van, valamint felsőfokú angol nyelvvizsgám. Rengeteg tanácsot kaptam már a hitről és a pozitív energiákról, a gondolatok teremtő erejéről és a rejtett energiatartalékokról. Ezek a tartalékok nem léteznek. Napi 5 óra alvás, vizsgák miatti tanulás és a szabadidő hiánya, a pihenőidő hiánya felemésztették. Gondolkodtam azonnali felmondáson hogy legalább lelkileg rendbe jöhessek, de anyagi szempontok miatt nem tudom megengedni magamnak. Azt se mondanám hogy válogatok az állások között mert az olyan munkákra is jelentkezem amikre nemcsak hogy pontosan megfelelek de plusz ismereteim is vannak. Tud nekem tanácsolni valamit a helyzet kezelésére? Voltam már szabadságon igaz betegség miatt, de az egyéb szabadnapokat a vizsgákra kell félretennem, hogy felkészülhessek és elmehessek.

Köszönöm!

Kedves Melinda! Elég komoly pánikbetegséggel küzdök és nem tudom miért van. Olyan dolgok vannak az eszemben amit egyszerűen nem tudok hová tenni. Van, hogy embereknek rosszat kívánok saját családtagoknak is és olyanokat gondolok, hogy ha esznek fulladjanak meg meg hasonlók rengeteg negatívumot, de természetesen nem szeretném, hogy megtörténjen csak valami mégis ezt hozza ki belőlem, hogy ezt gondoljam nem tudok mit tenni ellene. Sajnos a kislányom is hasonlókat gondol és őt is nyomasztja ez az egész és még halálfélelme is van. Elváltunk az apukájával de jó a kapcsolat. Rendezett körülmények között élünk vitáktól mentesen. Nagyon rossz ezzel együtt élni és már belezavarodok. Senkinek nem akarunk rosszat és nem tudom miért van ez! Kérem segítsen. Köszönettel: Alexa

Kedves Melinda!

Előszörszeretném megköszönni a munkáját,hogy ingyenesen másoknak próbál segítséget nyújtani. Nekem elég furcsa problémám van.. 24 éves vagyok egy nagyobb cég,egyik üzletében októberben lettem üzletvezető helyettes. Ennyi idősen értékelnem kellene,hogy ilyen pozícióban vagyok,a munkatársaimmal illetve a főnökömmel is nagyon jó a viszonyom,szinte családias,a felsőbb vezetés is meg van velem elégedve én mégis annyira stresszes vagyok és sokszor nem tudom kezelni a dühömet,ami kb 2 percig tart de abban a 2 perben csapkodok,fújtatok,káromkodom. Ha ez letelt,semmi bajom nincs és folytatok mindent ugyanúgy mint azelőtt. A magánéletemmel különösebb probléma nincs,csaupán úgy érzem alkalmatlan vagyok ekkora felelősségre,de a főnököm is folyton bíztat,hogy jó minden amit csinálok. Én vagyok túlságosan nagyravágyó,vagy van aki nem alkalmas vezetőnek? Köszönöm szépen,üdvözlettel:
Melinda Sz.

22 éves vagyok, és lassan két éve küszködöm egy férfival, aki kétszer annyi idős, mint én. Soha nem volt komoly kapcsolatom, és soha nem gondoltam volna, hogy ez így alakul majd. Azt hiszem, azt sem tudom, pontosan mit várok el ettől az egésztől. Vagyis, egészen tegnapig semmit nem vártam el.
12 éves voltam, mikor apám öngyilkos lett, gyakorlatilag egyik napról a másikra. Az egyetlen, amit a mai napig sem tudtam feldolgozni ezzel kapcsolatban, az érzés, hogy nem vagyok elég jó, ez pedig minden egyes párkapcsolatomra (vagyis a próbálkozásaimra) rátelepszik, én pedig csak annyit tudok tenni, hogy mantrázom, hogy igenis jó ember vagyok, és ez az egész nem az én hibám. Mikor két éve összejöttem ezzel a férfival, a legerősebb érzés bennem nem az volt, hogy mennyire szeretem, hanem hogy végre úgy éreztem, hogy sikerült megfelelnem egy férfinak, és talán ez most sikerülhet. Pár hónap múlva szakított velem, mert „neki ez nem elég, és meglepődne, ha nekem az lenne”. Az önbecsülésem, ami nagy nehezen kezdett helyrejönni, megint a nullán volt. Mikor másodszor összejöttünk, titkon reméltem, hogy majd máshogy alakul, hogy most majd jobb leszek, és sikerülni fog, de pár hónap múlva megint szakított velem, mert összejött egy másik nővel. Az érzés, hogy kevés vagyok, megint megtalált, de nem tartott sokáig, mikor nem sikerült a kapcsolat, visszaoldalgott hozzám. Egy ideje megint együtt vagyunk, és én pontosan tudom, miről szól ez a kapcsolat-a szexről. Azt is tudom, hogy amint valamelyikünk talál magának valakit, nekünk vége. Nincs is ezzel bajom, hisz attól komolyan rettegek, hogy szerelmes legyek. Jól érzem magam, és ő is jól érzi magát így.
Tegnap közölte, hogy fent van egy társkeresőn, és találkozik másokkal. Akkor nem gondoltam, hogy ez probléma lehet, hisz tudtam, hogy nem velem képzeli el a jövőjét. Ma viszont eszembe jutott valami, ami nem hagy nyugodni (persze az unásig ismételt nem-vagyok-elég-jó-érzésen kívül): nem kaptam tőle esélyt. Egy esélyt, hogy meglássuk, mi lenne, ha megpróbálnánk „normálisan élni”. Egyáltalán nem gondolkozik abban, hogy ne adj isten velem találja meg azokat a dolgokat, amiket mással keres. Ami pedig még inkább bánt, hogy szerintem sikerülne. Szerintem nagyon jól meglennénk, hisz mindketten nagyon lazák vagyunk, imádjuk a szabadságot, és egyébként jól kijövünk egymással. Így az, hogy ő egyáltalán nem lát bennem potenciált, bánt egy kicsit. Azt mondja, szerinte azért működik a kapcsolatunk, mert nem befolyásolják érzelmek. Mennyire felemelő ezt hallani! És hogy addig fog ez jól menni, amíg könnyedén ki tudunk lépni belőle.
Nem tudom, mit csináljak. Az eszemmel tudom, hogy jobbat érdemlek, a szívem nem hiszi. Azt érzem, hogy meg kell becsülnöm ezt a helyzetet, mert soha, egy pasi sem bánt velem olyan őszintén, mint ő, és ezt tényleg értékelem. Ahogy soha, senki nem becsült meg annyira, mint ő. Ami gyakorlatilag alig több a nullánál, mégis, én úgy érzem, a tenyerén hordoz, nőként bánik velem, tisztel. Tudom, hogy valahogy meg kéne győznöm a lelkem arról, hogy én is vagyok annyira értékes, mint akárki más, és az, hogy nincsenek velem komoly szándékai, nem az én hibám. Azt is tudom, hogy ehhez rendbe kéne tennem az önbecsülésemet, viszont rettegek attól, hogy eközben milyen mély sebeket kéne újra feltépnem, és hogy egyáltalán megérné-e belevágni az egészbe. Lehet, hogy nem ér annyit, attól félek, hogy egy ilyen komoly lelki munkába belehalnék.
Azt hiszem, segítségre van szükségem.

Kedves Melinda!

20 éves budapesti lány vagyok és egy kérdéssel fordulnék Önhöz. Nemrégiben rengeteget olvastam az autizmus spektrumzavarról és kissé megijedve vettem észre, hogy számos olyan tünet szerepel a betegségnél, amely rám is jellemző. Ebből persze nem arra következtetek egyből, hogy autizmusban szenvedek, csupán érdekelne, hogy lehetnek-e nagy átfedések is akár az autista magatartás és az egészséges között? Gondolhatok itt esetleg autisztikus tünetekre?
Néhány ilyet említenék: kiemelkedően jó az auditív emlékezetem, rendkívül ragaszkodom a saját kis rituáléimhoz, mániáimhoz, amiket ha felborítanak, kissé pánikba esek (pl kiskorom óta kinézek este az ablakon és adott sorrendben végignézek minden olyan dolgot, amit szeretek (vonat, vasúti lámpa, sínek stb.)), nagyon jó a memóriám, főleg a számmemóriám (pl kívülről tudom a telefonomban lévő 30-40-50 számból álló névjegyzéket, évszámokat, de akár egyéb lényegtelennek tűnő adatokat is könnyedén elsajátítok), rendkívül egyszerűen tanulom meg a nyelveket (jelenleg is 3 idegen nyelven beszélek), nem szeretem sem a szemkontaktust, sem a testi kontaktust (persze ha rá vagyok kényszerítve, megteszem) és még folytathatnám. Ezzel szemben nincs bennem érzelemmentesség (párommal is mély érzelmeket vagyok képes átélni), képes vagyok füllenteni is, nem tagadom meg az E/1. (“én”) személyes névmás használatát stb. Tehát összegezve igazándiból annyi lenne a kérdésem, hogy ezen kiragadott példák ismeretében fennállhat-e némi eltérés, vagy ez még a normális és egészséges spektrumba tartozik?
Válaszát előre is köszönöm! 🙂

Kedves Doktornő! Szeretném megkérdezni, hogy vajon mi az oka annak hogy könnyen “fellángolok” férfiak iránt? Ez világ életemben így volt, már tiniként is és sajnos most a 20-as éveim végén is. Igazi kapcsolatom sosem volt, de régóta vágyom rá hogy legyen. Megtetszik valaki és elkezdek róla fantáziálni, túlképzelem a dolgokat. Ha valaki tetszik, és ő kedves velem, akkor már egyből úgy érzem hogy ez a tetszés ez kölcsönös. Pedig nem. Én nem igazán szoktam tetszeni a másik nemnek. Főleg nem olyannak aki nekem is. A szeretet hiánya lehet az ok? A másik dolog pedig az, hogy vágyom rá hogy legyen párom, de annyira távol áll tőlem ez. Fogalmam sincs, hogy képes lennék-e kapcsolatban lenni valakivel. Mert más ezeket megélte 10-en évesen akár, de a 20-as évei elején egész biztosan. Én pedig nem. Egész életem egyedül töltöttem. Sokszor úgy érzem, hogy akik kapcsolatban vannak, azok mintha “felsőbbrendűek” lennének mint én. Aztán a fizikai kontaktus is távol áll tőlem. Tele vagyok gátlásokkal. Pszichológus segítségével ezek a gátlások fel tudnak oldódni, vagy fogadjam el magam ilyennek? Mert sokszor szeretnék másmilyen lenni, de nem tudok… Köszönöm a válaszát!

Kedves Melinda!
Nehezen kérek segítséget, mivel én is segítő szakmát tanulok, de úgy érzem jól esne ha valaki meghallgatna és objektíven tudna rálátni a problémámra ezért döntöttem úgy hogy írok. Több párkapcsolatom volt eddig, de egyet tudok kiemelni, ami a legjobb dolog volt az életemben.Úgy éreztem megbecsülnek, tisztelnek és szeretnek még előtte nem éreztem ilyet, szerettem, de el kellett engednem azt akartam, hogy boldog legyen és ő akkor tud csak az lenni ha megteremti magának a biztos anyagi hátteret. Kiment Németországba és megbeszéltuk , hogy elvállnak az útjaink. Azt hittem tul tudom tenni magam rajta, probálkoztam másik kapcsolattal is de abban a fiúban is csak őt kerestem. Aztan egyszer csak jelentkezett, és olyan volt minden mint régen, persze csak online… de olyanokat irt amiből azt feltételeztem, hogy még mindig fontos vagyok neki.Aztán hazajött találkoztunk és bennem minden összezavarodott én szeretnék vele lenni, nem érdekelnek az anyagi javak de ő azt mondja hogy én nála csak jobbat találok, és nem tudja vállalni a felelősséget mivel nincs anyagi háttere, és a hosszu táv igéretét se tudja vállalni és hogy ő semmit se tud igérni és h ő nem féjnek való, én pedig sose kértem tőle h igérgessen , de én ugy gondolom, hogy akik szeretik egymást azok megoldják hogy egyutt legyenek és csak ez számít.Mikor visszajött mondta hogy fontos vagyok neki, hiányzok neki és szeret és amikor én is ugyanezt mondtam ő nem hitte el, nem hiszi el, hogy benne értéket látok… elég alacsony az önbecsülése. Aztán azóta is beszélgetünk és rákérdeztem hogy miért ir még mindig, erre irja, hogy mert jó barátja vagyok… ez sziven ütött. És én nem tudok rá barátként nézni, és ő se ugy ir és viselkedik mikor találkozunk velem mint egy baráttal, de azt mondja muszáj h barátok legyunk,, mert ő nem tudja vállalni a felelősséget, erre hivatkozik… de viszont azt érzem fontos vagyok neki. Ő 32 éves én 22 és tanuló vagyok, jól mennek a dolgaim az egyetemen, de rossz a hanagulatom a magánéletem miatt és nem tudok a sikereimnek sem úgy örülni… de ezzel a helyzettel nem tudom még mit kezdjek, én szeretnék vele lenni, de ő utoljára azt mondta az lenne a legjobb nekem ha kiábrándulnék belőle….mert úgy foglamazott , hogy tőle csak jobbat találnék, nekem mégis nehéz mert reménykedek és barátként nem tudok rá nézni, de az életemből se szeretném kiirni végleg.. vagy is nem tudom mi lenne jó döntés… Kíváncsi lennék mik a meglátásai ezzel kapcsolatban? És köszönöm a lehetőséget Üdvözlettel Pozitiv Lélek.

Tisztelt Doktor Nő!

27 éves férfi vagyok, most ért véget az életem legmeghatározóbb párkapcsolata. 2014 nyarán jöttünk össze, és kisebb-nagyobb szünetekkel (volt pár szakítás) tartott mostanáig. Ő 19 éves volt mikor összejöttünk, én 25, mindkettőnknek az első komoly kapcsolata volt az életébe. A kapcsolat eleve nehezen indult, sokáig nem mertem őt/bennünket felvállalni. Ennek ellenére ő határtalanul, teljesen rózsaszín ködben elveszősen szeretett. Telt-múlt az idő, és a szerepek felcserélődtek, szószerint függője lettem ennek a nőnek. Olyan érzéseket keltett fel bennem, ami nem hittem, hogy lehetséges, és a saját megjelenésem miatt nem is gondoltam, hogy engem is szerethet valaha bárki. Megtudtam, hogy milyen érzés szeretni és szeretve lenni. Sok addig felállított értékrendem megváltozott akkor, úgy vélem mindenképpen a jó irányba. 1 szó mint 100, kisfiúból férfivá tett.
Az utóbbi pár hónapunk végül igencsak viharos volt, nem múlt el hét veszekedés nélkül. Szerettem volna viszont komolyabbra fordítani a kapcsolatot (az eljegyzés helye és időpontja is meg volt már tervezve), elköteleződni mellette, ahhoz sajnos a jelenlegi fizetésem nem tudna erős alapot biztosítani, így hát új állás után kezdtem kutatni. Viszonylag rövid keresés után sikerült is találnom 1 jól jövedelmező állást, viszont ez másik városban van a jelenlegitől kb. 100 km-re. Még az álláskeresés előtt megbeszéltük (a viharos időszak egyik szép részében), hogy jön velem mindenképpen, költözünk, együtt új helyen folytatjuk. Az állásinterjú után is érdeklődő volt, hogy hogy ment, viszont amikor valósággá vált, dühös lett, azelőtt nem látott harag tombolt benne, mondván hogy ő távkapcsolatban nem akar élni (mivel így kezdődött a mi kapcsolatunk is, és ez mély sebeket hagyott benne), viszont a bizonytalanba sem jön velem (mivel neki is akkor ott munkát kellene keresnie, és a kapcsolatunk is bizonytalan, nem olyan mint egykor volt). Így végül mindenféle előzetes megbeszélés nélkül, a facebook profiljáról eltüntette a közös dolgainkat, szinte nyom nélkül. Sokadik hívára tudtam csak vele beszélni, akkor is az volt a lényeg (teljes haragból), hogy én menjek csak új életet kezdeni, meg fogjam fel hogy vége, nem szeret már úgy mint régen. És persze végül le is tiltott.
Őszinte leszek: nem tudok, és nem is akarok nélküle élni. Az együtt töltött idő olyan érzelmes és tartalmas volt (a szó összes értelmében) volt, hogy ismerem minden rezdülését, imádom minden pórusát. Sokan mondják, hogy a földön mindenkinek van 1 másik fele, én benne találtam meg. Abszolút nem tucat lány, különleges, és most ettől el kellene szakadnom. Nem tudok, nem akarok. Úgy gondolom, hogy van még benne parázs, de fogalmam sincs, hogy gyúlhatna ebből újra szikra. Nem igazán látom jelenleg az életem értelmét, kérem segítsen nekem ebben, hogy mi tévő legyek.

Kedves Doktornő!

10 éve vagyok SM beteg, 6 éve közlekedek bottal az utcán, a hév-re vonatra nem merek felszállni és helyenként nem merek átmenni az úton egyedül. Még fiatal vagyok, szeretnék eljárni szórakozni, koncertekre, színházba ilyesmi, de így teljesen bezárva érzem magam a házamba. Barátaim nincsenek nagyon, akik lennének is, inkább elkerülnek engem mert nem tudok velük együtt “pörörgni” éjszakázni. Nem tudom mit tehetnék, eltellik a fiatalságom és az életem így. Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Melinda!
Segítségre lenne szükségem, egy ember élete múlik rajtam.
19 éves vagyok, egy éve vagyunk együtt együtt a 27 éves barátommal, úgy érzem felelőtlen voltam, amikor nem tulajdonítottam figyelmet a köztünk levő kulturális, vallási, családi illetve korbeli különbségeknek. Már egy ideje tudom, hogy nem lehet rendes jövője a kapcsolatunknak, de ő öngyilkossággal fenyeget, akárhányszor meg szeretném szakítani a kapcsolatunkat.(többször megkísérelte) Nincs pénzünk szakemberre, és tb-je sincs, így teljesen tanácstalan vagyok. Nagyon félek, úgy érzem valóban megtenné magával a dolgot, nehéz gyerekkora volt, szeretetéhes és kétségbeesett.
Nagyon hálás lennék, ha valaki tudna szakmailag segíteni, annak ellenére, hogy nincs rá keret.
Válaszát köszönöm!

Kedves doktorno!
22 eves lany vagyok. Olyaan problemam van,hogy sokszor vagyok ingerult, ideges es nem tudom az okat. Az utobbi idobe sokszor szinte minden nap nehezen nyelek mintha lenne valami a torkomban es sokszor bufogesi ingerem is van. Voltam orvosnal tobbszor is vervetelen is de semmit nem talaltak. Regebben elofordultak panikrohamszeru tunetek is. Fejzsibbadas ugy ereztem nem kapok levegot. Edesanyam korhazba is vitt de ott se talaltak semmit. Hal Istennek ez mar nincs de a nyelesi nehezseg szinte minden napos. Probalok rajonni a lelki okara es hogy hogy tudnek kijonni ebbol de nem talalom. Ugy erzem sok bennem a duh…tanacstalan vagyok, nem tudom mit kene tenneem, hogy megoldjam ezt. Valaszat elore is koszonom.

Jo napot doktorno!
Nekem egy olyan problemem van,hogy 6ev hazassag utan sajnos a ferjemtol el valtam…Most van 1uj kapcsolatom,itt is persze mindig csak a gondokat,es a rosszat kereem,de az a ferfi mas,remelem.A gondom az,hogy nagyon szeret focizni es akkor 3orakat is tavol van,es azt en nem tudom feldolgozni.Ugy erzem ezzel engem hanyagol.Tudna javasolni valamit.Elore is koszonom a valaszat!!!

Kedves Melinda!
Azért írok Önnek, mert interneten böngészgetve találtam néhány cikket különböző személyiségzavarokról, ezek a cikkek sok ellentmondást tartalmaznak, de mégis gyanúsan sok az egyezés a leírt jelenségek és a párom viselkedése között. A párom nagyon nehéz személyiség, ezt mindig is tudtam. Azt hiszem most megtaláltam rá az okot. Eleinte elbűvölő volt, rajongott értem, minden kérésemet leste, ezután jött az önsajnálat és az áldozat szerep, azt éreztette velem hogy csak én segíthetek neki kijönni a “gödörből” amibe beletaszították az állandó bántással, megalázással. Szokatlanul nagy mértékben igényli a törődést, gondolkodása teljesen okszerűtlen, és ha kételkedni merek a zavaros történeteiben, vagy ellentmondok a felelőtlen ötleteinek, már rögtön én is olyan vagyok, mint a többi ember, aki őt a “gödörbe löki”. Azt kell róla tudni, hogy édesanyja meghalt 4 évvel ezelőtt, a karjai között. Azóta állítólagos pánikrohamai vannak, amit soha nem diagnosztizáltak nála, de bármi kritikát fogalmazok meg vele szemben, rögtön a “pánikbetegségre” fogja, amitől nekem rögtön bűntudatom van és nem is feszegetem tovább. Rengeteget hazudik, szinte minden második szava hazugság, nem komoly dolgokban, csak szeretne az emberek előtt (előttem is) sokkal “nagyobb” embernek látszani, mint amilyen valójában, és mindennel nagyzol szinte már kóros módon (még a hazugságaival is, néha az a gyanúm, még ő is elhiszi). Ön szerint személyiségzavar állhat a háttérben, vagy csupán rossz neveltetés/nehéz személyiség, semmi komoly? Tényleg kétségbe vagyok esve, úgy érzem irányításra lenne szüksége, amit nagyon nehezen tűr.
Köszönöm a válaszát!

Kedves Melinda! 27 éves nő vagyok, önbizalomhiánnyal. Sokáig a külsőmben kerestem a hibát, de egyre inkább belátom hogy nem csak ez a probléma. Hanem belülről jön. Szinte mindig elégedetlen vagyok magammal, mindig van ami bánt. Banális dolog, de akár az is elveszi az aznapi kedvemet, ha reggel nem úgy pillantom meg magam a tükörben, vagy nem olyan a hajam. Pl sokáig X hajszínt akartam. Hónapokig azon tépődtem, hogy “ha sikerül olyanra megcsináltatni”. Most sikerült, de mégsem érzem jól magam. Sokáig küzdöttem azért, hogy megvegyek magamnak valamit. Megszereztem, mégsem vagyok boldog. Néha felteszem a kérdést magamnak, hogy “ennyire üres vagyok?”. Szeretnék párkapcsolatot. De lehet az sem tenne boldoggá. Napok óta rosszul érzem magam a bőrömben mostanában újra. Van egy kollégám aki nagyon tetszik. Sokat gondolok rá. Néha váltok vele pár szót, de mivel rosszul érzem magam a bőrömben, az jár a fejemben, hogy vajon csúnyának gondol-e. Ezért szinte rá sem nézek, és hanyagolom a beszélgetést. Ha így haladok soha sem lesz senkim. Ma is alig vártam hogy hazaérjek a 4 fal közé, és ne kelljen találkoznom senkivel. Legszívesebben elbújnék a világ elől. Bántották életemben többen is a külsőmet, de volt aki dicsért is. Bennem mégis a negatív vélemények maradtak meg. Nem tudom mit kellene tegyek, de a fiatal éveim ezzel telnek el, hiszen mióta az eszemet tudom, sokszor vagyok magam alatt. Önmagamtól képes lehetek kimászni ebből? Köszönöm válaszát!

Kedves Melinda!
Párommal 5éve vagyunk együtt, van egy másfél éves kislányunk! Sajnos a párom 9 hónappal ezelőtt megcsal egy hivatásos prostituálttal. Interneten nézegette egy éven keresztül őket. Majd mikor el kellett utaznia, Elment egyhez. Kiderült, azt állítja ez volt az első ilyen alkalom. Megnéztem a régi telefonját, amiben volt vagy 15 prosti száma, de azt állítja, azoknál tényleg nem volt, csak érdeklődés miatt hívta őket anno , hogy hogy működik stb, de akkor még nem akart menni. Aztán elkezdte nézegetni az interneten, és a kiváncsiság belevitte! Mikor megtette, azután is nézegette őket, de állítása szerint nem akart már semmit csak megnézte! Míg nem derült ki, soha nem mondta hogy szeretlek stb, de mióta kirobbant, nagyon összetört. Elmondta mekkora hülye volt, és sajnos most jött rá arra hogy mit veszíthet! Mondta hogy nincs akkora hülye hogy mégegyszer megtegyen ilyet velem, hogy mindent újra tönkretegyen, hisz nem tudná túlélni ő sem ha nekem mégegyszer ártana, azzal újra saját magába is belerúgna, és ő igenis tanul a hibáiból!1 hónap alatt sem fogyott 10 kg-ot, fél éve minden reggel este szerelmes cetlikkel vár, több fogásos reggelikkel, smsek Naponta többször, emailek, hívások, mind őszinte szerelemmel! Mondta hogy eddig is szeretett, de Ennyire nem jött felszínre mint most és ezt nagyon sajnálja! Viszont egy életen át törleszteni szeretne és a tenyerén hordozni míg él, vagy azon is túl ha létezik olyan! Szóval érezteti és Naponta 100-szor elmondja fél éve hogy mennyire szeret, szerelmes, de a bizalmam Sehol nincsen bennem! Egyszer visszatér a bizalom,? A Kiderült eset után megkérte a kezem, igent mondtam, azóta házasok vagyunk, gyereket szeretne még tőlem! Szeretem nagyon a Férjem, de a bizonytalanság megőrjít! Kérem őszinte véleményét ! Köszönöm!!!

Kedves Melinda!

Egy eléggé kusza, élethelyzettel állok szemben. Igyekszem elegyszerűsíteni, és röviden tömören összefoglalni. Van egy lányom, aki most 5 éves, az édesapjával tavalyi év tavaszán mentünk szét. Egy kicsit lefesteném az előzményeket. amikor a lányom apját megismertem, akkor volt válófélben ahonnan van egy most 12 éves fia. A mi kapcsolatunkba, hamar jött a gyermek (túl hamar). A volt feleségével azért mentek szét mert megcsalta a feleségét a lányom apja.( Nekem nem volt a házasságuk szétmeneteléhez semmi közöm) Itt már azért sejtettem, hogy nem egyszerű dolog lesz ez. A lányom létezésének tudatától kezdve a volt feleség minden áron tönkre akarta tenni a kapcsolatunkat. Tiltotta a fiát tőlünk, nem találkozhatott velem, a lányom apjának azt sulykolta, hogy én csak a pénzért vagyok vele, és ki akarom fosztani. Én jelen pillanatban 36 éves vagyok, a lányom apja 43 lesz. Tavalyig valahogy a kapcsolatot igen-igen megtépázva működött a családunk. Amikor is egy vita hatására, pár napig nem beszéltünk és utána közölte velem, hogy megismerkedett egy 27 éves nővel és, hogy ő rendbe akarja szedni az életét. A nő az a konkrét cicababa típus, szilikon, műhaj…stb ami kell. Előtte két héttel vásároltunk egy házat., és pár hónappal korábban kezdtünk el Apartmanokkal foglalkozni. Szóval tényleg ott álltam a totális magnemértés és összeomlás mellett. Nem értettem két hete, más volt a szóban mondott irány és most hirtelen értsem meg, hogy van valaki más? A lányom előtt, volt a legnehezebb ezt megoldani. A kislány addig azt tudta, hogy valahova el fogunk költözni, ki van nézve a kutya stb. és egyszer csak hirtelen apa nem jön többé haza. A nyár alatt a volt párom szállodából szállodába vitte, befizette egy törökországi luxusutazásra a kis csajt, és elég hamar össze is költözött vele. Ami számomra több, mint érthetetlen volt. Fájt, persze hogy fájt, hogy valaki ilyen felelőtlenül oldja meg a dolgait. Most sok,sok hónap után megkeresett, és bocsánatot kért, elmondása szerint hatalmas hibát követett el. És, hogy nem is szerette ezt a nőt, csak volt mellette. Azt is elmesélte, hogy a csaj még 3 gyereket szeretett volna tőle amit a lányom apja szóban elfogadott, de állítása szerint tudta, jól hogy ő ezt nem akarja. Azt mesélte, hogy sokszor gondolatban visszavágyott hozzánk. Most kér,, de nem könyörögve, hogy kapjon egy új esélyt nálunk. Féltem magamat, féltem a lányomat. Persze, hogy szeretem, de hogy meg tudok e bízni egy ilyen emberben még egyszer aki ilyen felelőtlen módon cselekedett, kétlem. A lányomat meg nem akarom hiú ábrándok közé terelni. Kérdésem, hogy jól érzem, hogy itt inkább a biztoshoz való ragaszkodás van, mint egyéb?

Kedves Melinda!
A helyzet a következő: A volt párommal fél éve szakítottunk. Kisfiúnk születése után fél évvel. rengeteget veszekedtünk, semmi türelmünk nem volt egymáshoz. A gyerek születése előtt is sokat veszekedtünk, de mindig megoldottuk. Nagyon szerettük egymást. Így utólag vissza gondolva nagyon nehezen viseltem a gyerek születését és a sajnos a körülmények (család) se tette könnyebbé. A párommal szinte semmit sem foglalkoztam,amit ő mindig megértett de a végén már neki se volt türelme hozzám. csúnya veszekedések,kétszeri próbálkozások után szétváltunk. én körülbelül 2 hónap után jöttem rá h hibáztam és próbáltam rávenni a páromat, hogy próbáljuk meg újra, de ekkor ő már “más” utakon járt. Nem adtam fel annak ellenére sem hogy mással volt. Körülbelül egy hónapja közölte, hogy elhagyta a barátnőjét, hogy rendbe hozza az életét és megpróbálja rendbe tenni a mi kapcsolatunkat. De annak ellenére hogy minden erejével azon volt hogy haza jöjjön, mindig elmondta h csak az esze miatt mert a szíve máshova húzza. És nem tudja hogy érez-e még irántam annyit, hogy sikerüljön ezt valaha is rendbe hozni. Három hét “küszködés” után azt mondtam h kiszállok. Nagyon fáj, mert minden vágyam , hogy újra egy család legyünk,de így nagyon nehéz. Látom hogy örlődik és nem tudja mit tegyen.
a kérdésem, hogy vajon tudok neki segíteni valahogy….vagy ez az egy megoldás hogy hagyom?
Előre is köszönöm!

Kedves Melinda!

Volt ferjemmel nem bírunk kommunikálni, sajnos jogi útra kell terelnem az ügyet.
Fiam miatt kérdezném Öntől, mi tévő legyek mert lelkileg őt is megviselik a történések, mennie kell mert kötelező ellenkezni meg nem mer…
Láthatásról hozta haza a fiamat, és erőszakkal be akart jönni a lakásba, albérletünkbe.
“Beszélni akarok veled! Bemehetek?
Nem –
Akkor gyere ki a folyosóra!
Nem, írd le küld át! (Itt már nagyon féltem, mert láttam rajta, hogy baj lesz)
Jo, akkor bemegyek!
Nem”
Erre erőszakkal, nyomta befelé a bejárati ajtót és mondta a magáét velem, származásommal, szüleimmel, jövőmmel kapcsolatban… Eközben gyerek az ajtó mögött mindent látott és hallott…
Mit tegyek hogy fiam feldolgozza valahogy?
Én sem tudom még…beszélni kell róla, bennem és osztalyfőnökében bízik.
Koszonettel Aniko

Kedves Melinda !
A segítségét szeretném kérni mert teljesen tanácstalan vagyok a családi és egyéb ügyeimmel kapcsolatban. Van egy bátyám, ő egyetemista. Az első szakot, amit elkezdett ott kellett hagynia mert tanulási nehézségei voltak. Halasztott egy évet, majd átment egy másik szakra. Mivel nem fejezte be, ki kell fizetni a képzést. Nemrégiben jött is a levél, hogy 7 hónap alatt törleszteni kell. Na már most ezt édesanyámtól vonják le havonta. Ez mellett bátyám már albérletben lakik, plusz költőpénz, szórakozás..Ez összeadva nem kevés. Meg persze ha kell esetleg egy ruha, cipő bármi… az zavar és nem tudom hova tenni, hogy a bátyámat végtelenül támogatják a szüleim, főleg édesanyám. Hiába van neki 3 pár cipője, ha azt mondja, hogy kell még egy, akkor megveszik és lesz még egy. Egyszerűen ezt érzem, hogy velem egyáltalán nem foglalkoznak.Mindig én szorulok háttérbe. Hiába említem meg édesanyámnak, hogy engem ez zavar, hogy mindig csak ő kap, akkor velem kiabál, meg nem tud és nem is akar mit kezdeni a helyzettel…ezeket vágja a fejemhez. Aztán persze eljutunk oda is, hogy azt mondja szól tesómnak, hogy akkor innentől ő nem kap, hanem majd én és akkor tudok venni magamnak amit kell. Én nem erre vágyom, hanem, hogy egyenlően legyünk kezelve. De egyáltalán nem így van. Sokszor annyira megvisel, hogy sírnom kell. Ami legutoljára történt velem, hogy ugye én a barátomtól megkaptam az ő egyik autóját amit nem használ. Persze tankolom magamnak a kis zsebpénzemből meg a barátom rendezi a többit, szóval itthon senkinek semmi köze nincs hozzá. De azt hallottam vissza nagymamámtól, hogy a bátyám azt mondta, nekem van autóm neki meg csak a lyukas cipője van.(Na most mindenki tudja, hogy mi a tényállás az autóval, emellett pedig a lyukas cipőjét megoldották, mert kapott egy másikat)Ez engem annyira megviselt, rosszul érintett, ha komolyan gondolta ha nem.. el is mondtam édesanyámnak. Nem kértem, hogy szóljon tesómnak, csak tudjon róla, ezekről a dolgokról. Persze addig lett feszegetve amíg aztán édesanyám a fejemhez vágta, hogy vitessem el magam. Mikor elmegyek a szobámba lenyugodni, mindig jön utánam és még idegesít, mondogat és szerintem ezt ő élvezi. Legutoljára már én is kiabáltam vele, és remegtem is az idegességtől, a fejem is vörös lett, éreztem. Az utóbbi napokban vettem észre magamon, hogy mindenen felidegesedem. Olyan kis apró dolgokon, hogy a porszívócső nem marad a helyén..én pedig erőteljesen odacsapom valahova. Soha nem voltam ilyen ideges típus, de most egyre durvább. Próbáltam, de nem segít a sport, nem segít a hobbim sem. Ezért gondoltam, hogy itt már tényleg szakember tanácsára és segítségére van szükség.

Kedves Melinda! Az n problémám az, hogy nem tudom mihez kezdjek. 22 évesen nemrég belekezdtem egy párkapcsolatba egy olyan sráccal, akivel eddig jó barátok voltunk, de már régebben is jelezte a szándékát, hogy több akar lenni és most egy évre rá belementem a dologba. De igazából nem tudom jó ötlet volt e. Mármint én elég érzelemmentes alkat vagyok, szinte semmilyen nagyobb érzelem nyilvánítás nem megy, és sose tudom eldönteni emiatt ténylegesen mit érzek. Igazából ezért nem is volt soha párkapcsolatom és sose voltam szerelmes, és most se érzem magam annak. Illetve még sosem feküdtem le senkivel,ezért is kétségeim vannak ezzel kapcsolatban. Arról sincs fogalmam, hogy pontosan, hogy viszonyulok hozzá, mivel kedvelem a magam módján és régebben elgondolkoztam én is azon lehetne több közöttünk, utána viszont csak baráti kapcsolatban voltunk, ezért most nagyon furcsának érzem a szituációt. Az is gondot okoz, hogy bárkihez is kötődjek, a baráti kapcsolataim, a családtagokkal való viszonyom is ilyen, így ebből se tudok kiindulni. A srác viszont nagyon kedves, törődő, mindig odafigyel rám, ezért megbántani se akarom, de fogalmam sincs innen hogy tovább…

Tisztelt Habis Melinda!

Egy éve vagyok boldog kapcsolatba egy olyn nővel aki nyolc évvel ezelőtti munkahelyi baleset mitatt szed nyugtatót pszichiáter szakoros rendszeres ellenörzése mellett.
Nem szégyellem olyan szrelmes vagyok negyvenkét évesen mint egy tinédzser, alig várom, hogy munkából haza érjek és puszit kapjak, szeretném kihasználni minden percet, hogy mellette legyek, de az egyéb elfoglatságok lekötik a páromat. Mikor haza érek, üzenetet ír, vagy más háztartási munkát csinál, tvnézésnél ha mellé ülök facebookozik, stb..Eleinte szóvá tettem, de azt mondta ne hisztizzek nem vagyunk már gyerekek. Kérdezem, hogy én vagyok gyerekes, vagy esetleg a hosszú nyuktatókon élés miatt nem tudja kimutatni a szerelmet?
Várom megtisztelő válaszát V.Attila

Kedves Melinda!
Párommal lassan 4 éve vagyunk együtt kisebb megszakítással.
Közben eljegyeztem! De mióta újra együtt vagyunk nem élvezi az együttlétet velem! Mit tehetnénk?
Köszönöm válaszát!

Üdvözlöm kedves Doktornő!

Először is megköszönöm ezt megelőző irásomra adott válaszát,megerősítette azt amit jómagam is éreztem!
További kérdések merültek fel bennem, nos, ön szerint az említett hölgy valamiért nemvállalja fel a párkapcsolatot,hogy sexuálisan nem vonzódik hozzám, netán a korkülönbség zavarja? erre azt tudom mondani a hölgy mindig is az idősebb férfiakhoz vonzódott,párjai általánosságban 35-45 év közöttiek voltak,tehát a korkülönbség véleményem szerint nem lehet ok a kapcsolat fel nem vállalására,marad tehát a sexuális vonzalom hiánya! Konkrétan erre milyen jelek utalhatnak egy kapcsolatban,mi okozhatja, ha egyszer nem idegenkedik az érintésemtől és a testem közelségétől,férfiként ennyire kiábrándító lennék számára?Soha egy rossz szóval nem bántottam, fizikálisansem okoztam neki traumát hogy félnie kellene tőlem,arról sincs tudomásom hogy érte volna esetleg bármilyen inzultus férfiak részéről,de ha más férfiakkal mer intim kapcsolatot létesíteni akkor nem lehet baj nem zavarhatja a sexuális közeledés.tudni kell hogy alacsony termetem van, tőle két három centivel alacsonyabb vagyok,ez csak nem lehet akkora gond hogy gátja lenne a sexualitás kibontakozásának közöttünk,mit tehetnék ez ellen,ugy értem a sexuális vonzalom felkeltéséért,mindig igyekszem megnyugtatni és tudatni vele hogy velem biztonságban van,vigyázok rá,nem kell félnie semmitől,talán nekem kellene férfiasabban megnyilvánulni hogy lássa bennem a férfit is ne csak a barátot?volt olyan időszak mikor teljesen azt gondoltam hogy a hasonló személyiségünk miatt tükre vagyok,és magát látja bennem,s mivel önmagát nem tudja elfogadni talán ezt vetíti ki rám és ez undoritja el! mindenesetre roppant érdekes,különös és érthetetlen számomra aviselkedése ebben adologban, ön szerint jófelé kapisgálgatok?

Olyan kérdéssel fordulok ide hogy ha valaki nagyon sokáig egyedül van akkor hogyan lehetne ezt valahogy leplezni.Nagyon sok nőnél a kisugárzás a lényeg de ha valaki a sok egyedüllét miatt kifele akaratlanul is ezt mutatja akkor ezután is kerülni fogják.Sajnos ebbe a helyzetbe vagyok hogy lelkileg megtörtem és ez látszik kivűlre is.Nem vagyok jó pasi de van stílusom szeretnek az emberek főleg a humorom miatt.De van mégis valami negatívum amit kifelé sugárzok hogy lúzer vagy…stb vagyok hogy nincs senkim.Sokan azt is észreveszik hogy nem is volt.És így nem is fogok kelleni senkinek.Hogy tudnék ezen változtatni hogy ne látszódjon az hogy megtört..stb vagyok legbelül.
Stílusom van azzal nincs gond sok nő barátom is van akik tényleg szeretnek de egyszerűen nem vagyok képes ennél tovább jutni.Vétettem hibát eleget most pont olyan korszakom van hogy elég volt a magányból és nagyon látszik hogy bajom van.De egyszerűen nem érzem így jól magam ha álarc mögé bújok se.Aki ismer úgyis átlát rajta.Gondoltam rá hogy új életet kezdek felmondok melóhelyen elköltözök..stb de a barátaimat se akarom itthagyni.A legtöbbje meg pont a munkahelyen van szóval elég sokat veszítenék azzal ha otthagynám.Azért probálom nem kimutatni mit érzek belül milyen fájdalmat de nem olyan egyszerű sajnos.

Üdvözlöm kedves Doktornő!

Olyan problémával kerestem meg amely számomra zavaros s amelyben felmerülő kérdéseimre saját magam számára nem tudtam választ adni.Ön mint a téma szakértője
talán tudna nekem objektív válaszokat adni.
A történet köztem és egy hölgy között játszódik immáron három éve, és mind a mai napig tart. Én 39 a hölgy 26 éves,mondhatni van egy kis korkülönbség.
A leghétköznapibb módon kezdődött,egy férfi és egy nő egy közösségi oldalon beszélgetni kezd,percek alatt létrejön a közös hang,ami odáig vezet hogy megtörténik az első személyes találkozás is,ami a lehető legjobb hangulatban telik,követi számos újabb és újabb találkozó.A hasonló élethelyzet beli problémák, és a személyiség beli roppant hasonlóság elmélyíti a kapcsolatot de csak szellemi,lelki,érzelmi téren,sexualitás nélkül.Mivel akkoriban én is és ő is épp rossz kapcsolatból kilépve lettünk újra társkeresők,természetes volt hogy baráti alapokra helyezzük a kapcsolatot,ez egy darabig működött is,majd ahogy egyre többet voltunk együtt,egyre többet beszélgettünk és közös programokat csináltunk,kávézni,olykor sörözni jártunk,színházba,moziba koncertekre mentünk,étteremben vacsoráztunk,közel kerültünk egymáshoz,teljesen olyanok voltunk mintha egy normális hétköznapi pár lennénk,családtagjaink,barátaink csodálkozva néztek ránk és kérdezgették most akkor ti jártok? egymásnak öntjük ki szívünk,lelkünk,gondjait, vagy az éppen párkapcsolatainkban adódó problémákat,mivel sajnos egyikünknek sincs túl sok szerencséje a párválasztásokban,lényeg a lényeg közel egy év után elszaladt velem a ló és elé álltam azzal hogy már nem tudok csak barátként nézni rá,vonzani kezdett maga a nő is nem csupán a lelke és érzelmi világa,ebből nézeteltérések lettek,a hölgy szerint csak én éreztem vonzalmat iránta,ő irántam nem,és ne reménykedjek barátságnál többen,sajnos megmakacsoltam magam és tovább fokoztam,virágcsokrot küldettem neki szerelmes versel,ajándékokkal leptem meg,születésnapjára tortával és személyre szóló élő zenét szerveztem neki,hajthatatlan volt, továbbra sem adott esélyt,elköszöntem tőle,egy hétig bírtam nélküle,elmentem hozzá,bocsánatot kértem tőle mert előzőekben hevesebben reagáltam ugymond a visszautasítására,kibékültünk,haladtak tovább az események,további közös programok,beszélgetések,majd neki időközben lett egy kapcsolata,ami mind a mai napig tart ám szemmel láthatólag nem működőképes,erre abból következtetek,hogy gyakran panaszkodik nekem a párja érdektelenségéről,nem foglalkozik vele,nem törődik vele,elhanyagolja,elmondása szerint velem többet beszél és többször érzi vidámabbnak magát és többet mosolyog a társaságomba egy hét alatt mint a párja mellett egy hónap alatt. És ez volt jellemző minden kapcsolatára, szerelmesnek érezte magát a férfiakba de a végén az én vállamon sírta ki mindig a bánatát.Úgy érzem a szerelmet csak ürügyként használja saját maga előtt csupán azért mert sexuálisan vonzódik a kapcsolataiban lévő férfiakhoz,s azért húz hozzájuk mert fél az egyedülléttől.
amikor találkozunk, rögtön átölel de olyan szorosan hogy szinte érzem a szívverését és percekig nem enged el,a kocsiban vállamra hajtja a fejét és megfogja a kezemet hogy az ujaink egymásba fonódnak,csillog a szeme az arca ragyog a mosolytól,boldog velem,ezt ki merem jelenteni!Egyik Színházi estén vacsorát követően,mivel alkoholosan nem akartam volán mögé ülni, egy szállodai szobát vettem ki,fel jött velem a szobába s mivel mindketten spiccesek jókedvűek voltunk, én megpróbáltam megcsókolni, itt ismételném hogy eddig a pontig baráti volt a kapcsolatunk,sexuális együttlét nélkül,legalábbis azt mondtuk rá,szóval megakartam csókolni elhúzódott és annyit mondott ne,ezt nem kéne,majd mikor hazakísértem út közben kíváncsian huncut mosolygással kérdezte,miért nem csókoltam végül meg,mi tartott vissza,mintha bánta volna már utólag hogy nem hagyta megtörténni a csókot. 2014 év végén egy közös hétvégére mentünk a Szépasszony völgybe,ahogy megérkeztünk a szállásra, a szobába belépve első dolga volt a szobalánnyal szét húzatta az ágyakat,nehogy egy ágyban aludjunk,hozzáteszem ekkor már szingli volt,testi kapcsolatra ekkor sem került sor, együtt vacsoráztunk,iszogattunk, s mint azelőtt, megöleltük egymást,megfogtuk egymás kezét,minden mozdulatában, tekintetében, éreztem a felém irányuló ragaszkodást. Szóval mint említettem tavaly nyár elején lett egy kapcsolata,s mivel nem akartam fölösleges harmadik lenni,elköszöntem tőle,megszakítva minden kapcsolatot vele,nem találkoztam vele,nem beszéltem vele,se írásban se telefonon, a munkába temetkeztem, kemény időszak volt mig megpróbáltam őt elfelejteni,karácsony előtt egy bevásárlóhelyen összefutottunk véletlenül, rám köszönt és mosolyogva átölelt,megkérdezte,haragszom e rá hogy nem keresem,nem érdeklődök iránta,azt válaszoltam,sosem haragudtam rá! Ünnepekkor irtam neki egy smst boldog karácsonyt kívánva,szilveszterkor spiccesen szintén,idén év elején ismét létrejött a kapcsolat,kibékültünk s ismét beszélünk,ismét a szokásos,a párja frissen elvált férfi,hanyagolja,nem törődik vele,a hölgy boldogtalan vele noha hangoztatja szerelmes belé,bár erős a gyanum megint a fentebb említett valódi okokra,.a napokban egy vasárnap délutánt és estét ismét együtt töltöttünk,beszélgettünk,kikapcsolódtunk, autóval kisebb utazást tettünk a hegyekbe, út közbe megint fogta a kezemet,csillogó szemmel nézett rám,s az este folyamán többször is megölelt,többek között a lakásán is,és mivel nem érezte jól magát egyedül,szerette volna ha ott alszom,(nem tettem mivel párkapcsolatban van és nem akartam ennél nagyobb zűrt.) nos ön is láthatja jó nagy kavarodás van kettőnk között,se veled se nélküled alapon,mivel férfiból vagyok természetes hogy a sexuális vágy bennem mindig jelen volt noha az érzelmi és lelki kötödés lényegesen erősebb volt,ha előhozakodtam a sexel,még akkor is mikor épp szingli volt,elzárkózott a dolog elől,de annyira mereven hogy már már a sexuális ellenszenvet kezdtem érezni magam iránt rajta,noha barátként,lelkileg és érzelmileg meglehetősen közel engedett magához testileg,sexuálisan szinte elképzelhetetlennek tartja még a gondolatot is hogy együtt legyünk,nem tudok se magamon se rajta se az egymáshoz fűződő kapcsolatunkon kiigazodni,hogy mi van,mi lehet,nem igazán erőltettem a sexet mivel személyiségemből fakadóan elég gátlásos vagyok,megnyilvánulásaimban nem igazán vagyok rámenős,férfias, nem lehet mondani rám hogy domináns lennék a kapcsolatban,inkább művészi vénával megáldott finom és érzelmes,még sosem volt eddigi kapcsolataim során olyan nő aki ennyire ilyen mértékben hatással lett volna rám, érzelmileg,lelkileg fizikailag, egyaránt összezavar és felkavar,nem tudom mi tévő legyek,hová vezethet ez igy ebben a formában,miért találunk újra és újra vissza egymáshoz annak ellenére hogy én igyekszem távolodni tőle, az jár az eszembe hogy valami leckére akar tanitani az élet,de nem tudom melyikőnket,nekem kell megtanulni azt e dolgok során hogy ne fussak olyan szekér után ami nem vesz fel,vagy neki kell megtapasztalnia és saját magának rájönnie hogy ki mellett boldog és ki számít neki igazán!?kérem segítsen kibogozni ezt a gordiuszi csomót!

Kedves Doktornő! Előfordulhat m. helyi túlzott psyches terhelés ill. következményeként fáradékonyság, szorongás? Köszönettel: Eszter

Kedves Melinda! A lányom 3 éve meg ismerkedett egy fiúval,akiről később kimerült,hogy második unokatestvérek. Sajnos a mi családunk ezt a kapcsolatot nem tudja elfogadni. A fiú csúnyán beszél a lányommal és már többször rá emelte a kezét. Tavaly nyáron a lányom szakított vele, de megfenyegette és kibékült vele. Azóta velem is csúnyán beszél amit a lányom végig hallgat és egy szót nem szól neki. Egy hete a lányom oda költözött a fiúhoz és nem tudom mit tegyek,hogy vissza kapjam a lányom! Féltem őt ettől a fiútól,de bármit mondunk a lányom nem akarja megérteni. Kérem segítsen nekem,hogy mit tegyek! Válaszát előre is köszönöm! Szilvi

Kedves Melinda! Mi lehet az oka annak, hogy vki nagyon nehezen tud megbízni másokban, még a kezelőjénél sem tud teljesen feloldódni? Hogyan lehet ezen változtatni?
Tisztelettel: Blanka

Nagyon Tisztelt, Kedves Habis Melinda!
! Kérdező vagyok”

Az én történetem, illetve kérdésem nem könnyü és nem is rövid azt sem tudom hol kezdjem!!
A családom: édesanyám gyermekrendelőben asszisztens (szeretem, de igencsak önző és agresszÍv!!! Bonyolult. Mániás depresszióban szenved és lelkileg kÍnozza a családját, úgy, hogy ő ezt nem is érzékeli és azt nem akarja. Csak jót akar!!!!
Édesapám kétkezi tanult (szakmunkásképző) volt… Meghalt az 50-es éveiben, alkoholista volt. Mikor gyerekek voltunk a testvéremmel, sokat voltunk vele, anyukám dolgozott.Mondjuk úgy 100 alkalommal talán 2-szer… vagy talán egyszer sem volt józan. Ha ő ivott, egy teljesen más ember volt. Engem elég sokat bántott.
Pl.: 2 eset nagyon megragadt bennem!
Hazajöttünk a tesómmal a suliból és én tudtam, hogy, egy verset meg kell tanulni, de a barátnőm véretlenül eltette az én könyvemet is.
Apu: – Kész van minden házi?
Mi gyerekek: Igen persze apu!
1-2 órával később csengetnek. A kislány volt apukájával. Hozta könyvet, mert meg kell tanulni. MÍg beszélgettek az ajtó nyitva volt mindenki nevetett boldogság volt! Ajtó becsuk…… Mint a filmekben. Az apu arca eltorzult. Folyamatosan ütött. Ha hibáztam egyszer a versben, rögtön pofont adott!!! Szó szerint a taknyom nyálam könnyem egybefolyt.
2. eset: Apu azt mondta nekünk, ha rossz jegyet hozunk, nem baj. nincs bünti, semmi, ha elmondjuk. A következő napon egy 1 est kaptam és komolyan egy megkönnyebbült és mégis határtalan boldogság öntött el. Örültem az 1 esnek!!!
Haza úton a testvérem könyörgött, hogy el ne mondjam!! De én olyan boldog voltam,,,,, Meg szerettem volna élni ezt az érzést. Elmondtam és utána jött a pokol!!!
Ütött vert ahol ért. a földön feküdtem és mondta, ezzel még nincs vége.
Sosem érintkezett velem fizikailag szexuálisa, viszont a viselkedésével mindÍg zaklatott. fürdőkádban ültem és egyszercsak bejött. Mutasd meg a cicikédet szeretném látni, hogyan fejlődik…. Totálisan éreztem ez NEM HELYÉN VALÓ!!
Mindig megbámulta a fenekemet, ha mosogattam, és a mellem is érdekelte, amikor nőni kezdett. Borsztó érzés volt.
Mondanom sem kell, borzasztó tinédzser voltam… Menekülés otthonról!!
14 éves koromban megismerkedtem gyermekeim apjával és 15 éves koromban már együtt éltünk nálunk otthon. Apu már békén hagyott. (Szép lassan jött a tesóm)
Az akkori párom (jelenleg ex férjem) jelentette a mindent, azaz nagyon intelligens volt és humoros, olyan mint én… nagyon akartam, bármit megtettem volna, hogy szeressen… engem válaszon..
Igy is lett. Nagyon sokat bántott, és nagyon sokat szeretett. Volt egy csodálatos oldala.. egy gyönyörú szÍve (amit mai napig is szeretek és hiányzik) és egy velejéig romlott mint az ördög. (Amit soha senkinek, kÍnzás!!!)
Nem szabadott aludnom, ha véletlenül elaludtam, akkor pofonnal ébresztett fel. Minden este kézzel kellett kielégÍtenem, úgy, hogy szexuális történretket mesélek.. Nekem semmi nem járt, Ha nem tetszett neki a müsor, akkor újabb verés! Sokszor hallucináltam az álmosságtól. Megint pofon!!!
Amikor 28 éves voltam, 2 gyerek: (5 és 4 éves lányok). Ki kellett költöznünk Ausztriába… Egy év múlva megismerkedtem a házunkban egy pasival. Gyönyörü volt együtt, viszont hazudott. volt egy párja. Kitartottam mellette. Azt mondta szeret és engem akar. Kell egy kis idő mÍg őt elhagyja… Sokkal tartozik neki… 29 éves kororomra keményen piáztam… Boldogtalan voltan. Túl vagyok 2 kórházi kezelésen.. Alkoholista lettem és nem tudom mit tegyek. Ausztriában élek a 2 gyermekemmel és anyukámmal, segÍt a gyerekekben…AmennyÍt segÍt, annyit árt-
MIT TEGYEK?????
Hogyan szabaduljak meg az alkohol rabságából.???Azt mondják nem szabad többé innom…!!?? Hogyan lehet ezt koordinálni?? Lehet ezt egyáltalán!!! Engem nagyon zavar, hogy a függőség irányÍtja az agyamat, mikor én szeretnék a főnök lenni!!! KÉREM TANÁCSÁBAN SEGíTSEN!!!!
L:GY:Zsanett

Kedves Melinda!

Párom külön él feleségétől, a vagyon megosztás és a különélés okiratban foglalása 1-1,5 éve megtörtént . A felesége talán ennek súlyát nem érzi, mert életterünket használja. Annak ellenére , hogy erre fel lett hívva a figyelme.

A problémám, hogy fizikai, s anyagi kárt okoz dolgaimban.

Tudom lehet zárat cserélni, s egyéb módon védekezni , de ez az ő problémáját nem oldja meg, ahogy az én félelmeimet sem.

A házasság nem miattam ment tönkre , nem volt harmadik fél, lezárt életük volt, amikor én érkeztem .

Kérdésem: hogy lehet, kell lereagálnom egy ilyen helyzetet, hogy tönkre teszi a dolgaim, s , hogy lehet segíteni neki ?

Gondolom ő most szembesül az elmúlt évek történéseinek valódiságával, hogy tényleg vége !

Várom válaszát , melyet előre is köszönök ,Illa

Tisztelt Doktornő!

Úgy érzem párom elégedetlen velem. Sokszor próbál motiválni nem sok sikerrel, tanácsolni dolgokat, amikkel én nem teljesen értek egyet, vagy nincs kedvem hozzá, nem tetszik az ötlet, erre reagálva szomorúságot és kiábrándultságot látok rajta. Sokszor azt hittem már elég vagyok neki (ezt mondja egyébként és hogy nagyon szeret mindezek ellenére) és tudom élni az életemet, érett felnőttként, felelősségteljesen, aztán jön egy újabb hullám és elbizonytalanít ebben, én meg leblokkolok, és alig tudok védekezni, megfogalmazni az érzéseimet. Néha úgy érzem gyengülök mellette újra. Voltunk már külön, ahogy azon dolgoztam túléljem a szakítást, úgy éreztem felépültem, erős lettem, de ahogy újra együtt vagyunk, most megint a lejtőt érzem. Pedig nagyon szeretem, kötődöm hozzá, rég együtt vagyunk, de már elgondolkoztam valóban összeillünk-e. Ahogy ő is, egyre többször emlegeti, kérdőjelezi meg, bár egyikünk sem akarja engedni a másikat, hiába beszél róla.

Kedves Mellinda! Édesanyámról szeretnék kérdezni, amikor megjelenek itthon akkor engem rögtön elfog egy ilyen rosszallás és önbizalomhiány lép fel, és legszívesebben csak ordítanék vele. Arról nem beszélve hogy minden rosszat táplál belém. Nagyon sokszor a hozzáér a lelkemhez és mindent csinál hogy bántson engem. Vesztesnek érzem magam vele és pár napig rajtam van egy furcsa érzés. Én nem mondom hogy ő ezt direkt csinálja de valamitől ez kialakul. A legrosszabb ami történik hogy az az önbizalmam és a tekintélyem elkezd fogyni a tudásom elfelejtem. Csak azért írtam ide mert nekem ez nagyon rosszul esik. Sőt! És vele nem bízok semmiben még a jővőben sem ami elötte teljesen egyértelmű volt. Én értem hogy tanulni kell de hát így felháborítani az embert az embertelen. Most is azért írtam ide mert megnyugvás adott ide írni. Köszönöm hogy van ez az oldal mert segít. ui: egyetlen dolog segíthet nem kell hazajárni.

Tisztelt Doktornő!

Párommal 10. éve vagyunk együtt, pár hónap szünettel, a 7. évben szakítottunk, akkor már együtt éltünk 3 éve. Akkor az ok nekem munkanélküliségből következő önbizalomvesztés volt, majd eltávolodtunk, közös megegyezéssel (inkább ő unszolására) külön országban dolgoztunk 5 hónapig, ahol megismerkedtem egy másik férfival, akitől figyelmet, törődést kaptam, amit akkor a páromtól nem. Félrelépésem kiderült. Szégyelltem magam nagyon, elküldött, hazaköltöztem, másik városba.
Nem bírtam nem gondolni rá, beszélgettünk, találkoztunk, nehezen, de megszakítottam minden kapcsolatot a harmadik féllel is. Újra együtt vagyunk.
A gond, hogy én ebben a másik városban találtam munkát. Az elején, könnyűnek tűnt a majdani áthelyezés, ám ez másfél éve húzódik, nagyon megszerettem a munkám, a helyet, a kollégákat. Egy ellenkező nemű kollégám, a kezdetektől úgy érzem kitüntetett figyelmet szentel nekem, túlontúl udvariaskodások, nézések, köszönetnyilvánítások a segítségemért, utóbbi időben rengeteg őszinte beszélgetés, párkapcsolati gondjairól. Túlságosan jól érzem én is magam vele, a beszédét szívesen hallgatom…megijeszt, és rettenetesen szégyellem, mardos a bűntudat miatta, etikátlan még a gondolata is, hogy talán ez is visszatart az elmenetelben. Nem tudom érdemes lenne-e beszélnem erről vele? Vagy felesleges feszegetni és szépen le kell csendesíteni mindent, nekem pedig menni. Az zavar, hogy nem vagyok biztos magamban, bár megérzésem szerint ez csak amolyan fellángolás, és nem tudnék a párom nélkül élni.

Véleményét előre is köszönöm.

Kedves Melinda,

Azzal a problémával fordulok Önhöz, hogy majdnem folyton agyalok lényegtelen dolgokon és azon vettem észre magam, hogy a saját gondolataim ellentmondanak egymásnak és nem tudok tőlük szabadúlni. Ez már évek óta így van. Mi lehet a bajom?

T. Pszcihológusnő!
Azt szeretném megkérdezni, hogy lehet e kettős kapcsolatról szó, ha két jó barátnő, akik nagyon szoros kapcsolatot ápolnak, ugyanahhoz a psychológushoz járnak. Etikus e ez, és lehet e hátrányos következménye ? ( ha igen, mi? )
Köszönettel : Berni

Üdvözlöm kedves doktor nő ! A nevem M Norbert.

Első sorban szeretném megköszönni az idejét, és a figyelmét, amit rám és a levelemre fordít.

Azzal a céllal és szándékkal fordulok önhöz, mert párkapcsolati problémáim vannak, és kíváncsi vagyok egy szakember véleményére.
Arra, hogy van-e valami baj velem, van-e valami problémám, véleménye szerint, amit kezelni kellene.
A páromtól (akit a továbbiakban Arinak fogok nevezni) többször is megkapom hogy önbizalom hiányos vagyok, túlgondolom a dolgokat, és beszélnem kellene
egy pszichológussal mert amiatt amilyen vagyok, tönkre teszem a kapcsolatunkat.Hát most így teszek..

Nem is tudom , hol kezdjem a “történetem”. Tudom hogy teljes valójában nem tudom elmesélni, vissza adni a történteket.
És amit ön láthat a kapcsolatomból, azt csak az én oldalamról mutathatom be.Igyekszem objektív lenni.

Tavaly nyáron megismerkedtem egy nővel, akivel előtte nem ismertük egymást.
( Nekem ő előtte 6 évig nem volt párkapcsolatom, gondoltam ezt hozzá teszem
mert talán a továbbikban, fontos lehet ).Én 26 éves vagyok, ő most tölti a 35. évét. És van egy 8 éves kisfia. Egyedülálló nő.
Nagyon szépen, természetesen indult a megismerkedésünk, az első találkozásunk után nem sokkal
oda is költöztem hozzá. Nagyon egymásra hangolódtunk, sokat meséltünk egymásnak önmagunkról,rengeteget beszélgettünk.
Nyilvánvalóvá vált, hogy nagyon különbözünk mi ketten. Ő egy nyitott, szabad szellemű, életvidám nő, aki szereti a nyüzsgést, az embereket, sok barátja van.
Én viszont egy zárkózott ember vagyok, nincsenek már régóta baráti kapcsolataim.
De úgy éreztük az elejétől fogva hogy ez több két ember találkozásánál…hamar oda költöztem hozzá. Együtt éltünk.Nem is részletezném ezt tovább.

6 hónapja ismerjük egymást, 5 hónapig éltem vele, és ez idő alatt kétszer költöztem tőle haza. A gond az hogy nem bízom benne…nem merem szeretni őt, nem
merek közel kerülni hozzá, és nem merem közel engedni magamhoz.
Ami több dolog miatt van…amiken nem tudok túllépni, amiket nem tudok elfogadni és ezen nem tudok változtatni, és egyre rosszabb lesz.

Minden azzal kezdődött, már a kapcsolatunk legelején,hogy vele éltem, és azt tapasztaltam hogy napi szinten, volt amikor az esti órákban
sms-t kapott, vagy felhívták.Általában 2 férfi. Lajos, János, Róluk mesélt amikor megismerkedtünk.
És a kapcsolatunk elején volt szerencsém személyesen is találkozni Lajossal és Jánossal.Bemutatott engem nekik, és őket nekem.
Mindkét férfival évekkel ezelőtt párkapcsolata volt. Nem működtek, de barátság alakult ki, és ezért a kapcsolata megmaradt ezekkel a férfiakkal.
Mivel messze élnek, Lajos Budapesten, János Gyálon ,mi pedig vidéken,ezért csak interneten és telefonon tartják a kapcsolatot a hétköznapokban.
Van amikor eljárnak néha túrázni,kirándulni van amikor amikor elhívja valamelyiket hétvégére magához.
Amikor Lajost, akkor otthon vannak, a ház körül tesz-vesz,sokat segít Arinak,és az éjszakát ott tölti.
Amikor pedig Jánost, általában olyankor szombat este elmennek táncolni, vagy bálba. Jánoshoz viszont ő is néha elmegy hétvégére. És ott alszik.

Szóval..a gondok akkor kezdődtek, amikor szinte napi szinten, és volt amikor az esti órákban sms-t kapott, vagy felhívták Arit, vagy Ari őket.
Nyugtalanított, zavart, és nem értettem , nem tudtam mire vélni a dolgot. Ő elmondta hogy mikor-ki hívta. A beszélgetések alapján, ahogy hallottam őt beszélni
úgy éreztem hogy nagyon szoros és bensőséges a kapcsolata ezekkel a férfiakkal.Amit részben meg is értettem, hiszen azok alapján amit mondott,függetlenül attól
hogy párkapcsolatok voltak, szinte már testvéries évek óta tartó barátságoknak tűntek.És erről ő próbált is biztosítani engem,hogy teljesen ártatlan baráti kapcsolatok ezek.

Próbáltam megérteni, elfogadni a dolgot, ésszerűen és éretten kezelni a helyzetet.Tudatában voltam annak hogy ő egy sokkal nyitottabb ember mint én, neki vannak emberi, baráti kapcsolatai.Amivel nem is volt gondom.Ezzel párhuzamosan gondolkodtam azon is, hogy talán át kellene gondolnom a párkapcsolatról alkotott képet, ami bennem van, hogy hol vannak a határai, mi fér bele stb.Egyúttal bennem volt az is hogy talán nagyon korlátolt és behatárolt lehet egy kapcsolatról, a kapcsolatunkról alkotott fogalmam.
De a szívem mélyén nyugtalanított és zavart a dolog.Egészen mást éreztem, mint amit gondoltam ezzel kapcsolatban.
Egy idő után, az ezzel kapcsolatos rossz érzéseim egyre erősödtek.Minden gondolatom e körül forgott.Az ésszerűség és az érzéseim egymás ellen voltak.

Emellett még volt egy harmadik férfi , Zsolt. Ő is gyakran kereste telefonon. Vele ugyan csak párkapcsolata volt, aminek ugyan csak vége lett.Őt is régóta ismeri csak ő annyiban különbözik Lajostól és Jánostól, hogy Zsolt együtt is élt Arival és a kisfiával egy ideig.Amíg tartott a kapcsolatuk Zsoltnak adódott egy lehetősége, hogy Németországban dolgozhasson, Ari támogatta benne, és élt is vele. 3 hetente járt haza 1-2 hétre. Ám valamiért vége lett a párkapcsolatuknak. Viszont barátoknak megmaradtak, mivel Ari őt is nagyon szereti mint embert, és már nagyon régóta része ő is az életének..
A kisfiú és Zsolt között szoros kapcsolat alakult ki, ezért ha itthon van rengeteg időt töltenek együtt. A kisfiú szereti őt, és ő olyan mintha a második apja lenne a gyereknek.
Az iskolából gyakran hozzá megy, vagy Zsolt megy érte, ott tölti nála a délutánt,és ilyenkor a hétvégéket is ha Zsolt ráér.

Szóval, bennem egy nagyon rossz érzés kezdett kialakulni, és erősödni. Attól függetlenül hogy Ari biztosított arról hogy ezek függetlenül attól hogy úgy tűnt ,szoros és mély kapcsolatok, mégis ártatlanok és teljesen csak baráti kapcsolatok..Amit próbáltam megérteni, elfogadni, amit próbáltam éretten és általam helyén valón kezelni.És attól függetlenül hogy mellette a mi kapcsolatunk nagyon szép és harmónikus volt minden tekintetben..
De a kisördög azért csak ott motoszkált bennem….sajnos rövid időn belül annyira eluralkodott ez rajtam, hogy egy délután nem bírtam uralkodni a rossz gondolataimon és
amikor elment futni belenéztem a telefonjába.
És az sms-ek között találtam egy beszélgetést Lajossal. Lajos azt írta neki hogy “Szeretlek Ari” ő pedig azt válaszolta rá hogy “Én is téged, és ápolni akarom ezt a kapcsolatot a közös múltunk miatt, de ezt a Norbikát is megszerettem”

Abban a pillanatban teljesen megborult bennem minden..Nem tudtam mit tegyek, elmondjam neki mit tettem, vagy ne mondjak semmit?
Amikor haza jött a futásból én el akartam menni sétálni, de látta rajtam hogy valami baj van. Végül is elmondtam neki mit tettem. Kérdőre vontam emiatt,ő azt mondta
hogy rosszul fogalmazott. Teljesen kiakadtam..Végül is megbeszéltük a dolgokat, mondtam neki hogy nem akarok párhuzamos dolgokat, mellékszálakat,titkos kapcsolatokat mellettünk mert nekem eszembe se jutna vele szemben ilyen.Írt egy sms-t Lajosnak hogy rosszul fogalmazott, én vagyok a párja, és ő csak barát. Bár ez nem adott nekem
biztosítékot nekem mert arra gondoltam hogy ha nem látom ezt meg, és ez a beszélgetés nem történik meg akkor ő el sem küldi neki ezt az sms-t.Sajnáltam a dolgot, és bántam, azt mondta szeret engem, engem szeret, és bízzak benne.Szégyeltem magam hogy nem bíztam benne.

Tovább léptünk, látszatra…mert innentől kezdve én már nem tudtam megbízni benne. Szerettem volna, próbáltam, mert tudtam hogy ha nem bízom benne, ha elkezdek féltékenykedni azzal tönkre teszem a kapcsolatunkat.Szerettem őt, és akartam őt, minket.
De ahogy telt az idő..jöttek a telefonok, az sms-ek, ezek után a gyanakvás, a bizalmatlanság, a rossz érzések és a gondolatok ugyan úgy megmaradtak, és egyre jobban
a hatásuk alá kerültem. Egyre kevésbé tudtam jó kedvű lenni, vidám. Feszült voltam, próbáltam palástolni,próbáltam legyűrni. De ahogy telt az idő egyre nehezebben ment.
És ezt már egy idő után látta is rajtam hogy valami nincs rendben. Egyre többször tettem fel neki kérdéseket..nem telt el úgy nap hogy valami miatt ne vontam volna kérdőre.

Emellett…a kapcsolatunk elején kiderült, hogy volt egy szerelme, A sági férfi (mindig így hívta, így hívtuk), mi már együtt voltunk, mesélt róla.
Hogy egy nagyon szép kapcsolat volt,szinte tökéletes. A gömbnek nevezték magukat.Egy munkahelyen dolgoztak, és így ismerkedtek meg.
Szerették egymást, de nem éltek együtt, a férfi nem vállalta fel őt, mert volt egy rossz házassága, a felesége megcsalta a legjobb barátjával, viszont voltak közös gyerekeik.
Mellette ismerte meg Arit, Ari vágyott rá hogy lépjen ki belőle, a férfi a gyerekekre való tekintettel nem tette, ezért Ari megszakította a viszonyukat.
Viszont Ari a szívében nem zárta ezt le. És nagyon gyengéd , és mély érzelmeket táplált iránta.És amikor jöttem én, akkor még nem zárta ezt le teljesen.
Elmesélte ezt nekem egy este, a kapcsolatunk elején. Ez is zavart, nem értettem a dolgot, nem értettem őt, nem értettem akkor így minket.
De az előbbiekben leírtak miatt nem is figyeltem erre a dologra.Egy ideig………

Egy este elmentünk vásárolni, egy ruházati üzletben voltunk.Megcsörrent a telefonja,felvette és elsétált…..akkor már olyan feldúlt, nyugtalan és rossz érzésekkel teli lelki és gondolati világom volt, hogy mondanom se kell, hogy egy pillanat alatt felidegesített a dolog. De nem szóltam semmit, egy újabb telefon, arra gondoltam hogy nem leszek
féltékeny, próbálok uralkodni magamon.Miután haza értünk, vacsora után megkért rá hogy menjek be a nappaliba, pihenjek egy kicsit, amíg ő rendet tesz. Éreztem rajta, ahogy mondta hogy valami nincs rendben, és láttam hogy a telefonja ott van az asztalon. Én bementem, leültem a kanapéra.Nem bírtam uralkodni a rossz érzéseimen, a gyanakváson, és ahogy leültem, fel is álltam, kimentem hozzá és azt mondtam neki, hogy “Ha beszélgetni akarsz valakivel akkor csináld, de engem addig ne ültess félre a sarokba”
Visszamentem a nappaliba, utánam jött, és kicsit elsírta magát, mert a sági férfi hívta, valamilyen évfordulójuk volt aznap és elérzékenyült..Az mondta hónapok óta nem találkoztak, nem is keresték egymást, és azt mondta neki a férfi hogy még mindig szereti.

Ezen ismét teljesen kiakadtam….nem tudtam mire vélni , nem tudtam megérteni hogy miért reagál így..kérdőre vontam hogy ha nem szereti már, és ha le van zárva ez az egész akkor miért vált ki ilyen érzelmeket nála? És megkérdeztem tőle hogy mellettem őt is szereti? Vagy akkor én,ki vagyok, mi mik vagyunk ?
Próbálta megmagyarázni a dolgot, én hallgattam, de ismét felkavart, feldúlt voltam..Nem értettem hogy mellettünk a szép harmónikus kapcsolatunk mellett hogy lehet más is a szívében, mellettem hogy szerethet mást is úgy, ha nem jobban mint engem….Teljesen össze zavarodtam ismét…Tovább léptünk, azt mondta megértőnek kellene lennem vele,mellette állnom, szeret engem, csak engem,és úgy éreztem igaza van.Sajnáltam a dolgot.Már megint, hogy nem bíztam benne.

Ezután…nem sokkal, egy reggel sms-t kapott, a fizetése jött, de én nem bírtam tovább, ő elment dolgozni, én össze szedtem a cuccaimat,eljöttem tőle, szakítottam vele.
Azt mondtam hogy nem lehet így élni, nem mérgezhetjük egymás életét.
Nem bízom benne. Ezek miatt a dolgok miatt….3 hónap után .
4 napig folyamatosan beszéltünk telefonon. Azon a héten amikor ez történt elment hétvégére Jánoshoz , ott aludt.
(Ami engem iszonyatosan zavart…) És miután haza jött, egy vasárnapi napon, estére vissza mentem hozzá. Megpróbáltuk újra, nem vigyáztunk a kapcsolatunkra.Elhatároztuk hogy változtatunk a dolgokon…
Nem voltak telefon hívások, sms-ek..ha igen, amikor igen, én a történtek után próbáltam, igyekeztem másképp hozzá állni a dolgokhoz.Mert tudtam hogy
ha nem bízom benne, ha féltékeny leszek el veszítem őt.
Néha, alkalmanként ment is… de igazából az a 4 nap távolság, sok mindenen nem változtatott…hiába volt súlyos, és megrázó a tudat, a tény hogy szakítottam vele,
és hogy ez mi mindennel jár, a bizalmatlanság, a féltékenység, a sok, túlzott gondolkodás miatt, mégsem volt elég idő ahhoz hogy rendbe tudjam tenni a dolgokat.
De helyre akartam hozni a hibámat.Mert szerettem őt.Szerettük egymást, Szeretett engem.És úgy éreztem hogy az én hibám az egész, a féltékenységem, a bizalmatlanságom, és a túl sok gondolkodás és spekuláció miatt tönkre tettem a kapcsolatunkat. De kaptam még egy esélyt, és helyre akartam hozni a dolgot.

Viszont hiába határoztam el magam..a dolgok csak romlottak, és ezek után kezdődött egy igazi mélyrepülés a kapcsolatunkban…..

Akaratlanul elkezdtem “figyelni őt”…minden figyelmem rá fordítottam. És minden gondolatom körülötte forogtak, amikor elment,hová ment valójában, ha elmentem dolgozni mit csinálhat, a telefonját levédte, a kódját csak ő tudta..Miért tette..Amikor később ért haza a munkából mert értekezlete volt, valóban ott volt-e..
Amikor tettem-vettem a ház körül a számító gép elé ült, de amikor vele voltam akkor nem kapcsolata be, ő azt mondta hogy azért mert velem akar lenni, nem a gép előtt ülni. De én ezen is elkezdtem gondolkodni hogy mit csinálhat előtte.

Elkezdtem a számítógépben is kutakodni,mert amikor nem voltam otthon ő akkor a gép előtt töltött sok időt.Sőt akkor kezdtem el igazán gyanakodni, amikor úgy éreztem hogy direkt feladatokat ad (menjek el ide oda) hogy a gép elé tudjon ülni. Internet előzmények, skype beszélgetések.Sokat látogatta a Facebookot, és Gmailt
A skype beszélgetésekben találtam a barátai között egy férfit, Pávai Zsolt, néha beszélgettek. Ez a férfi 3 éve próbálkozik Arinál.
Amikor mi össze jöttünk.Még akkor is. Nem sokat írtak a skype-on pár mondatot.De volt amikor láttam hogy beszélgettek amikor nem voltam otthon,
A fura pedig az volt, hogy a beszélgetéseiben volt egy rövid kihagyás.Akkor már együtt voltunk, és Ari azzal indokolta ezt hogy sok dolga van.
És úgy tűnt, úgy éreztem, hogy ez a férfi nem is tudja hogy Arinak párkapcsolata van, velem.
A facebookon is sok férfi kereste, a Pávai Zsoltival az előzmények alapján ott is beszélt párszor.Ott nem tűntette fel hogy kapcsolata van.
És ez is zavart, nem azt éreztem hogy szégyell. Hanem azt éreztem hogy ezt azért csinálja mert így egyedülálló nőnek tűnik mások előtt..férfiak előtt..
Kérdőre vontam emiatt is, de ő azt mondta hogy a fontos dolgokat nem osztja meg. Viszont a gyerekéről, Lajosról, Jánosról,Zsoltiról vannak fent fényképei.

Szóval, célba vettem a számítógépet…úgy éreztem hogy mint a telefon,egy újabb zárt ajtó,és tudni akartam mit rejt.
Egy este, mosogattam, elég sok mosatlan volt. Azt mondta bemegy porszívózni. De hallottam hogy a számítógépet kapcsolata be.
Amikor végeztem, akkor kikapcsolta. Akkorra már teljesen a féltékenység, a bizalmatlanság hatása alá kerültem.Nem tudtam tisztán, és ésszerűen gondolkodni.
Minden nap minden percben rajta, a dolgain rágódtam. És gyanús volt a dolog.
Meg is néztem, mit csinált, és a régi munkahelyének a facebook lapját nézte, fényképeket.
Egy férfi volt a képeken. Arra gondoltam hogy talán a Sági férfi lehetett.
Kérdőre vontam miatta…és így is volt. Letöltötte a képeket amiken a férfi szerepel, azt mondta azért mert ki akarta nagyítani, mert meg akarta nézni
mennyit hízott.Én Ezt úgy értelmeztem, hogy érdeklődik utána, kíváncsi rá.De ő azt mondta hogy már megint féltékeny vagyok, megint rossz gondolataim vannak.
Nem bízom benne, magamban, és úrrá kellene lennem rajta..Újra el akartam jönni tőle, de nem engedte, nem akarta. Mondtam neki hogy nem bízok benne.
Nem akart elengedni.És ott maradtam nála.

Igazából, amióta adtunk egy második esélyt egymásnak, és magunknak, nekem ha kérdéseim merültek fel, vagy gondolataim voltak.Mindig ezt a választ kaptam.
Önbizalom hiányos vagyok, nem bízom magamban,és ezért féltékeny vagyok, túl sokat gondolkodom .Elkezdtem megint magamat hibáztatni, szégyeltem magam.Amiatt amilyen vagyok, és amiatt mert úgy éreztem, nem vagyok olyan mint amilyennek lennem kellene.
Úgy gondoltam egy darabig hogy igaza van neki,de aztán úgy éreztem, hogy ezt eszközként használja, pajzsként, hogy elbizonytalanítson a saját gondolataimban, érzéseimben, megérzéseimben.És magamat hibáztassam érte. Ezzel azt érte el, hogy bezárkóztam, amikor együtt voltunk, mintha minden rendben lenne, beszélgettünk, egymásban voltunk. De bennem ott kavarogtak a rossz érzések, rossz gondolatok,háborgott a lelkem, a bensőm. Folyamatosan viaskodtam magammal, az érzéseimmel, a gondolataimmal. Történtek minden nap dolgok, apróságok, gyanús dolgok.
És emellett…minden vissza alakult abba az állapotba amivel a levelemet elkezdtem.A telefonok, sms-ek.Pl Lajost lehívta 2x is hétvégre hozzánk. Amikor megemlítettem hogy az sms- váltás óta ez zavar engem akkor azt mondta hogy a barátait nem fogja eldobni..Egyszer el is mentem sétálni amíg ő ott volt. Nem bírtam ott lenni velük…

És mellette, az idő múlásával még több dolgot tudtam meg róla, a múltjáról, a barátairól.Amivel megijesztett…Ő elmesélte, hogy Lajossal, Jánossal pl külön külön, és egyszerre is volt szexuális kapcsolata….kiderült róla, mert ő mondta hogy a volt élettársát, akitől a gyerek van másfél évig csalta egy férfival, aki egyszer elment hozzájuk kifesteni a nappalit, és a konyhát. A férfi véletlenül tőlem tudta meg, neki Ari azt mondta hogy csak egy-két csók csattant el.
Kiderült hogy felizgatja a gondolata hogy két pasival egyszerre csinálja, és meg is kérdezte egyszer tőlem, hogy nekem tetszene ha nézném őt miközben két férfival van együtt egyszerre.Az a gondolat is felizgatja ha valaki figyeli kamerán keresztül amikor magához nyúl.
De persze ő még ilyet nem csinált.
Mesélt egy házaspárról, akik a barátai,akiknek ugyan csak bemutatott. ők járnak szvinger klubba, a férfit az izgatja ha a feleségét felveheti miközben idegen férfiakkal létesít aktust.És mondta hogy egy pornó oldalra feltöltik ezeket a videókat, és ő bele szokott ebbe nézni. Mesélte, hogy egyszer össze hívta a barátait, Jánost, Lajost,és ezt a házaspárt Jánoshoz,és a fürdőszobában csináltak egy orgiát, és közben pedig ő tartotta a kamerát…..de megnyugtatott hogy ebben ő nem vett részt…
Ő ilyeneket, amikről mesélt, soha nem csinált.Én mindig mondtam neki hogy nekem ez sok, ezt nem tudom elfogadni,nekem ez nem fér bele.
De úgy érzem ő erről, ezekről a dolgokról nem mondana le mellettem….

Elkezdtem félni, aggódni, a benne lévő dolgok, vágyak , gondolatok miatt.A dolgoktól amik benne vannak, a titkoktól
A baráti kapcsolatok valódi mivolta miatt, a sági férfi iránt táplált érzései miatt.Az smsek miatt, a titkos chatelések miatt.

Karácsony előtt…..december 19 én….bele tudtam nézni a Gmail levelezéseibe…..Írt egy levelet a sági férfinak….egy elég tartalmas, mély érzésű,
őszinte levelet. Amiben állt egy olyan mondat is, hogy karácsonykor nem arra fog gondolni, hogy milyen nővel lehet az a férfi, hanem arra hogy ők ketten
együtt vannak, és élik azt az álomszerű álom szép életet amit elképzeltek. Volt egy nagy veszekedés…kiabáltam is..nem részletezem..
Azóta eljöttem tőle,ez volt az utolsó csepp nem élek vele…25.én este elmentem hozzá. 26.án,27 én Jánossal töltötte a napot, az éjszakát.És attól a naptól kezdve.
Folyamatosan le akarom zárni, be akarom fejezni, véget akarok vetni ennek a kapcsolatnak. Külön élünk.De nem ment.

Megtesz mindent azért, minden lehetséges módon, hogy elhiggyem, szeret, ez egy gyönyörű hamrónikus kapcsolat volt.
Nem akar elveszíteni, nem tudja elképzelni nélkülem az életét. Nem tudja elképzelni azt hogy mást szeressek, hogy mással együtt legyek.Ettől ő nagyon fél.
Gyereket vállalna velem. És velem képzeli el a jövőjét.Én viszont nem akarok vissza költözni hozzá, ő próbál vissza húzni.Majdnem minden nap, elhív magához, legyünk együtt, töltsük együtt a hétvégét. És van amikor elgyengülök, és elmegyek hozzá. De ahogy telik az idő egyre jobban menekülnék előle, ki akarok szabadulni ebből az egészből, Ezt is mondtam neki.
Ráadásul, ő azóta is feljár Jánoshoz aludni, és Lajos is aludt már ott nála, és még engem is hívott hogy menjek el hozzá azon az estén.
Persze én nem mentem, de emiatt érezzem rosszul magam,.már két hónapja ez megy.

Megmondtam neki hogy nem tudom elképzelni azt, hogy én valaha is bízni tudjak benne,a múltja miatt és amiatt amit átéltem, megtapasztaltam vele, mellette, mert félek a benne lévő dolgoktól, gondolatoktól, vágyaktól,érzésektől.
És félek attól hogy ha oda kerülne a sor, megállná-e volna-e benne tartás velünk szemben.Mondtam neki hogy nem tudom hol vannak a határai,hogy gátlástalan és ettől félek.
Nem tudok megbízni benne. Nem tudok hinni benne, vagy bennünk.
Mondtam neki, hogy úgy érzem, a kapcsolatunk mellett, olyan életet él, akar élni, amit egy egyedülálló, független nő. Mellettem úgy érzem, olyan életet akar élni,
amilyet előttem is élt.
Ő azt mondta nem fog azért megváltozni hogy bízni tudjak benne, csak el kellene engednem a rossz gondolatokat.És boldognak lenni, mert ő boldog velem.
Azt mondja mindig hogy nem bízom önmagamban, önbizalom hiányos vagyok, ezért féltékenykedek és vagyok bizalmatlan, és hogy a túl sok gondolkodásom
káros, és árt a kapcsolatunknak.És beszélnem kellene egy pszichológussal.Aki segít rajtam.

Ráadásul, mivel nem tudom elképzelni vele a jövőmet, és azt hogy ebben, itt maradjak.1 hónap múlva külföldre megyek. Kuwaitban fogok dolgozni, és élni.Új életet akarok kezdeni. 26 éves vagyok, és szeretném megteremteni az anyagi feltételét annak hogy egyszer legyen otthonom. Évente 2x jöhetek haza. Ezzel kapcsolatban is próbál hatni rám, elhitetni velem dolgokat. Hogy megvár.Minden este chaten beszélgetünk.Nem fog mást keresni. 1 év múlva hagyjam abba, vállaljunk gyereket.
Még örül is neki mert ez megerősíti az önbizalmam és nem lesznek többé félelmeim ha kimegyek, és csak bízni fogok benne és csak szeretni.
Persze ezzel nem értek egyet vele. Többször hozzá vágtam azt, hogy nem hiszek neki, nem bízok benne, és nem engedem meg magamnak azt hogy vele kapcsolatban
bármiben is bízzak vagy higgyek.Nem akarom hogy újra fájdalmat okozzon nekem.Ezt persze megint csak annak tudja be hogy önbizalom hiányos vagyok, hogy túl sokat gondolkodok stb…

Idáig jutottunk. A probléma tehát az, hogy szerinte önbizalom hiányos vagyok, bizalmi problémáim vannak, féltékeny típus vagyok. És túlságosan sokat gondolkodom.
Ami nem egészséges szerinte, és árt a kapcsolatunknak.A gond az, amilyen vagyok. Én úgy érzem, az előbbiekben leírtak miatt lettem ilyen. Vagyok ilyen.És ezt el is mondtam neki.
A kollégáim, és a szüleim szerint teljesen kifordultam kivetkőztem önmagamból.

Tisztelt doktor nő. Ön mit gondol? Ha végig olvassa a történteket, valóban az volt a baj, ahogy reagáltam a dolgokra, ahogy viselkedtem, és valóban tényleg az
a baj, hogy rossz gondolataim, érzéseim vannak, és a hatásuk alá kerülök? Vagy valami más lenne?

Szép napot kívánok önnek
Üdvözlettel, és köszönettel :
M Norbert.

Tisztelt Doktornő!
Ne tessék haragudni,hogy pár sorommal írok.
Próbáltam vele barátkozni de ismerünk egymást,csak a fiú más nőt tetszik neki.
Nő is de mi tegyek?
Én is szerelmes vagyok és mit tegyek,ha más nő miatt?
Boldog Valentin-nap Mindenkinek!
Előre is köszönöm!Üdv:RÉKA

Kedves Doktornő!

Eddig mindig nagyon jó tanácsokat adott, amiket meg is fogadtam, nagyon segítettek, köszönöm!
Újfent Önhöz fordulnék segítségért, igyekszem rövid de lényegre törő lenni.
Nagymamám 2015. november 6-án meghalt. Szoros kapcsolat köztünk, mint unoka-nagymama között, valamint édesanyám-és édesanyja között nem volt, ez édesanyám nehéz gyerekkorára/fiatalkorára vezethető vissza. (ütötték-verték, tiltották minden szórakozástól, és korán házasodott, nem feltétlen szerelemből, inkább “szabadulás” gyanánt…).A halál természetesen ezek ellenére bántotta, néha azért úgy gondolta lehetett volna jobb is a kapcsolatuk. Nagypapa még él (édesapja) telefonon tartják a kapcsolatot, ill. néha személyesen is kilátogat hozzá (2-3 hetente kb.) Édesanyámról amit még érdemes tudni, hogy mindig nekünk élt, illetve magának és a vásárlásnak…ne tessék azt gondolni róla, hogy ettől még sütött-főzünk nekünk, mert viszont se sütni, se főzni nem szeret, szabályosan gyűlöli a konyhát és az étkezést…kevés barátnője volt, akikkel ha egy évben 2x beült valahova már sokat mondok.
Édesanyám még a nagymama halála előtt az új munkahelyén (2015. márciusa óta új munkahely) eléggé “összemelegedett” egy nővel. Aki természetét tekintve teljesen más mint anya, egy karakteres, magabiztos egyéniség, nem az az “anya-típus”, és nem hiszem, hogy recepteket cserélnek….
Ez a barátság odáig “fajult” már anya és a hölgy között… hogy anya munka után, már néha-néha vezetés közben is, de itthon biztosan állandóan vele telefonál. Elvonul, becsukja az ajtót, és telefonál vele….a Karácsonyi ünnepek is így teltek, apa már teljesen ki van akadva, idegileg, lelkileg. Mert a telefonból kitöröl mindent. Az, hogy miről beszélgetnek nem mondja el, csak annyit, hogy “női dolgokról”. Nekünk már a munkahelyi dolgokról se mesél, pedig régen órákon át hallgathattuk.
Egy városi ünnepély alkalmával elment ehhez a nőhöz, és még nála is aludt! SOHA még rokonnál esküvő esetén se aludt ott sehol anya!
Részben értem én az ő indokát a viselkedésének, hogy mi gyerekek kirepültünk, bár a 14 éves hugom még tanul, és velünk lakik ugyebár…de vele se foglalkozik. Értem én, hogy szeretne szabad lenni, szavaival élve mama halála után “ha 4 év múlva feldobom a talpam nem a 4 fal között leélt életemre akarok emlékezni”. Jogos persze. De ez a barátnősdi dolog kezd a család rovására menni. Velünk nem beszélget, ha mi témázunk egyáltalán nem érdekli, nem szól hozzá semmit, majd hatásszünet esetén elmegy, és telefonál. Nem tudom miről. Nem tudjuk. De ha azt beszéli ki, amit mi meséltünk, akkor mondja nekünk, mint régen….
Már más városban élek párommal, de ha hazalátogatok olyat, hogy a kedvencem főzze, hát arról álmodni se merek…mesélhetek neki bármit már, semmihez nem fűz semmit. Régen mindenről meg volt a véleménye. Mióta van ez a nő, csak neki tartogatja gondolom a mondanivalót.
Már szembesítettük a mi felismerésünkkel, de azzal se törődik. Meg van róla győződve, hogy ő neki most már jár a szabadság. Itt a hugom, sokat vele se foglalkozik…értem én, hogy 2x (én és bátyám esetén) már végig ment “mindenen”, és unja a szülői értekezleteket stb. de hugomnak ezek az első alkalmak….továbbtanulás stb.
Teljesen el van foglalva magával, és a barátnőjével, és a telefonálással.
Mit tegyünk? Hiányzik a régi anyukám… 🙁 Hiába kértük már 🙁 Már rá is lett hagyva, hisz, mint egy rossz kis gyerek, úgyis az kell, amit tiltanak a nagyok….de még így is teljesen elzárkózik tőlünk. Mit tehetünk? Kérem segítsen, ismét!

Nagyon köszönöm előre is!

Tisztelt Melinda! Megcsalással kapcsolatos kérdésem lenne. Mi az oka Ön szerint annak, ha egy férfi megcsalja a párját? Van egy ismerősöm, 28 éves. 9 éve él együtt a barátnőjével, de 3 nővel megcsalta már. Az elsővel a kapcsolatuk elején, mikor talán 6 hónapja voltak együtt. A többivel pedig az évek folyamán. És mindig keresi az alkalmat az udvarlásra, arra hogy nőkkel ismerkedhessen. Mindenféle negatív dolgot mesél a párjáról, vagy pedig letagadja hogy van neki. Engem is megkörnyékezett, és több ismerősömet is. Úgy tesz mint aki egyedülálló. Egy ismerősöm tájékoztatott, hogy élettársa van. Ezután ismerte be. Elhagyni nem akarja ez biztos a párját. Kívülről boldognak tűnnek: közös képek a közösségi portálon, eljegyezték egymást, közös a háztartás évek óta, a gyerek vállalás is a levegőben van. De miért viselkedik így valaki? Létezhet szeretet/szerelem úgy, ha megcsalja? És miért környékez meg másokat? Egyedülállóként könnyebb volna szabadon élnie.

Tisztelt Habis Melinda!

Nagyon hálás vagyok ezért a lehetőségért itt, és szeretném is feltenni Önnek a kérdésemet:
Mi az oka annak, hogy új kapcsolatomban amikor hirtelen akarom megszólítani páromat, a régi társam neve jön a fejemben a ‘számra’? De ami még jobban a lehető legfontosabb volna számomra, nagyon kérem, adjon gyakorlati tippeket, amiket alkalmazhatok, hogy ne jöjjön többet számra az előző társam neve! ?
1,5 évig voltunk együtt, el is jegyeztem, őszintén szólva, az első komolyabb – hosszabb kapcsolat volt, de nem működött jól, nem vettem figyelembe, hogy nem illünk össze. Aztán szakítottam, megtanultam boldog lenni egyedül is, és találkoztam a párommal, akivel igazán szerelemben érzem magam, és igazán harmonikusan, probléma megoldás centrikusan működik a kapcsolat. Még egyszer sem szólitottam hála az égnek az előző lány nevén őt, de nagyon sokszor volt, hogy akartam szólni, levegőt vettem, aztán hirtelen elhalkultam, kis szünet, és úgy szólitottam, mert még belülről az előző név jön ha hirtelen kell szólítani. 1,5 évet voltam együtt az extársammal, fél év szünet, és most 2hónapja vagyunk együtt a szerelmemmel. Milyen gyakorlati feladatokkal tudnám átállítani az agyam? Nagyon zavar, és még véletlen sem szeretném őt megbántani. Nagyon szépen köszönöm segítségét!

Tisztelt doktornő!

Több, mint 20 éve vagyunk házasok. Tudom, ennyi idő alatt elkerülhetetlen, hogy ne legyenek feszültségek. Meg is oldódtak valahogy, de időről időre mindig valamin összekapunk es már ott tartunk, hogy felmerült a válás lehetősége,- nem először.
A férjem egy zárkózott típus,beszélgetni nem szeret, a problémákat sem szereti megbeszélni, ha kérdezem,szűkszavúan válaszol. Ennek ellenére a neten beszélget emberekkel,- és nem csak férfiakkal.
Már évek óta nincs szexuális kapcsolat közöttünk. Egy alkalommal azt mondta, hogy ne haragudjak meg, de nem jó neki velem. Ez nagyon rosszul esett. Később sokszor volt a gondolatomban,hogy kezdeményezek és megprobálok közeledni felé, de mindig eszembe jutott amit mondott,és végül nem tudtam megtenni. Lassan kialakult az “unalmas” egymás mellett élés, míg meg nem töri a csendet egy újabb vita. A viták többnyire abból alakulnak ki,hogy nem törődik semmivel, nem vesz észre semmiféle férfi munkát, ha mondom neki( 10x,20x) talán megcsinálja (1 év, 4 év). Ilyen dolgokért dúl bennem a harag és sokszor érzem magam tehetetlennek vele szemben. Ezek mellett felbukkant egy-két fiatalkori szerető is a neten. Állítása szerint nem találkoztak, csak beszélgettek. Mimden hétvégén lerészegedik. Mikor megkérdezem,hogy mit iszik, azt válaszolja,hogy semmit, annak ellenére, hogy nem bír beszélni sem. És akkor előszedem a táskájából a már félig üres/ kiürült üveget. Válasza másnap csupán annyi, hogy nem tudja megmagyarázni. Sok alkalommal bizonyosodott be,hogy nem mond igazat. És most ott tartok,hogy nem tudom,hogy mikor mond igazat és mikor nem. Pánik beteg, más betegségeire is szed külöunböző gyógyszereket. Lehet,hogy a gyógyszerek mellékhatásainak eredménye,hogy elveszítette érdeklődését a női nem iránt(impotens bevallása szerint). Legutolsó vitánk alapja, hogy kértem, hogy mutassa meg a levelezéseit, mert észrevettem, hogy mindenhová viszi magával a telefonját. Határozott NEM volt a válasz. Azt mondta, hogy mindenkinek vannak kis titkai, így neki is és azt nem szeretné velem megosztani. Megnyítottam előtte az enyémet, és mondtam neki,hogy az életem egy nyitott könyv a párom előtt. Nincs semmi titkolnivalóm, hiszen akkor úgy érzem,hogy becsapom őt, nem vagyok őszinte hozzá és nem tisztelem.
Amióta együtt élünk, soha, de soha nem néztem bele a telefonjába, nem turkáltam a zsebeiben, a dolgai között. Maximálisan megbíztam benne. Azóta vagyok vele szemben bizalmatlan,amióta bebizonyosodott többször is,hogy nem mond igazat. Azt mondta,hogy nem szeretne válni, nincs senkije, hiszen problémái vannak. De lehet- e jól élni, boldognak lenni, vagy hinni ezek után? Csak én kezelem/értelmezem rosszul a dolgokat? El kellene fogadnom,hogy
vannak titkai amit nem oszt meg velem? Működhet jól így egy kapcsolat?

Köszönöm a segítségét!
Üdvözlettel: Eszter

Kedves Doktorno!

En olyan problémával szembesültem kb egy jó 4-5 hónapja,hogy nem meg mindig nem bírom elhinni,hogy ilyen létezik!Az egész úgy kezdődőt,hogy társaságban a beszélgetések es mondatok között érdekes kijelentéseket véltem felfedezni rám nézve másoktól utána ez tovább fajult mert mar ha csak egy személlyel beszélgetem mar tőle is halottam.Sajnos kb egy 2 hete mar ott tartok,hogy beszélgetek akárkivel es egyszerűen azt veszem eszre,hogy En mondok olyan dolgokat amire meg gondolni sem gondoltam nemhogy egy másik embernek ilyeneket mondjak.mondjak. Szóval szerintem nagy a baj vagy nem tudom,mert ha ez így meggy tovább társaságba nem merek elmenni.Ezzel a problémával fordulok önhöz remélem tud valamit segíteni!Valaszat előre is Köszönöm!

Kedves Doktornő!
Férjemmel és négy hónapos kisbabánkkal külföldön élünk, távol a rokonságtól. Három hete a férjem férfi unokatestvére ideköltözött hozzánk, hogy munkát keressen. Azzal, hogy szállást biztosítunk erre a másfél hónapra, a férjem a szeretett volna neki segíteni. Előzőleg megbeszéltük és természe
tesen én is beleegyeztem. Azóta viszont iszonyatosan rosszul érzem ebben a helyzetben magam. Nagyon idegesít minden amit tesz vagy nem tesz. Borzasztó idegállapotban vagyok. Félek, nehogy a kisbabám érezzen ebből valamit. Menekülök a saját lakásunkban. Férjemmel beszéltem az érzéseimről, de megoldást nem találtunk rá. Nem bánthatjuk meg. Másfél hete lebetegedtem, torokgyulladás…A tünetek nem szűnnek…Hogy zavarhat ennyire egy személy? Voltaképpen kedves valaki, habár iszonyat lusta és meggondolatlan 35 éves! Attól, hogy folyton a férjemnek panaszkodok, félek hogy őt bántom meg. Neki így is már bűntudata van…Talán nevetségesnek tűnhet a “kis” problémám…de tényleg nagyon nagyon tanácstalan vagyok…Esetleg valamilyen tanácsot tudna-e adni, hogy hogyan lehet fölülkerekedni az utálaton? Nagyon köszönöm! H.E.

Kedves Melinda!

A gyerekkori barátom, 30 éves fiatalember, depresszióval küzd. Pár éve a család nyomására felkeresett egy szakmbert, a pszichológus hölgy terápiát javasolt, és azt, hogy keressenek fel egy pszichiátert, mert P. állapota indokolja, hogy gyógyszerrel támogassák a terápiát. Sajnos P- azóta is elzárkózik minden kezeléstől. Nemrég ért véget egy kapcsolata, azóta teljesen a munkájába menekül, a családjával nem beszél, a lakótársait elkerüli, szinte csak velem és a felségemmel kommunikál. Tudom, hogy testi tünetei vannak: azt gyanítom, az állandó étvágytalanság, reflux, fejfájás a szorongás, az idegesség jelei. P. nem jár társaságba, szórakozni, mozogni.
Azt szeretném kérdezni, barátként mit tehetek, hogy segítsek neki? Többször próbáltam rávenni, hogy keressen fel szakmbert, pihenjen, mozogjon többet, keresse mások táraságát, esetleg váltson munkát, menjen szabadságra. Nagyon aggódom érte. Van még, amit tehetnék?

Köszönettel:

H. Gábor

Barátommal nemsokára 2 éve vagyunk együtt. Én elég féltékeny típus vagyok, de megegyeztük,hogy nem lóg annyit lányokkal és addig minden rendben volt,amig neéha el nem kezdett provokálni. Tudja hogy nekem ez mennyire fájdalmas, mégsem veszi komolyan. Nekem pedif ez annyira rosszul esik, hogy képes vagyok magamba zuhanni. Mit tegyek? Köszönöm válaszukat.

Kedves Melinda! Párkapcsolati problémám miatt írok. 3 éve vagyunk együtt a férjemmel, augusztusban volt az esküvőnk. Az elejèn csodálatos volt minden, össze is költöztünk 4 hónap után. Mivel vendèglàtásban dolgozom így 12-13 órákat dolgozom, elfáradok és mire hazaérek semmihez nincs kedvem. A szexhez sem. A férjem nagyon nehezményezte ezt de egyszerűen nem tudtam rávenni magam. Egy ideje már nagyon fájdalmasak az együttlétek. Hiába vagyok nagyon “ott” fáj a behatolás. Emiatt már egyáltalán nem kívánom a szexet sem a páromat mert ha elkezdjük a fájdalomtól való fèlelem teljesen átveszi az irányítást. Orvosnál voltam, aki gyulladást állapított meg, kiírt egy csomó kúpot. De sajnos ugyan úgy fáj, még síkosító használatával is. Imádom szeretem a férjem de rettegek hogy elvàlunk. Minden nap gyötör a lelkiismeret furdalás amièrt állandóan elutasítom a közeledését. Rettenetesen sajnálom őt, a kialakult helyzet miatt. Kèrem ha tud segítsen!
Köszönöm

Elég nagy bajban vagyok úgy érzem. 22 éves lány vagyok. Van egy különleges barátságom egy lánnyal. Körülbelül egy éve lettünk úgy szorosabban jóba. Rengeteg helyen voltunk együtt, sok közös élményem volt vele. Ezalatt nagyon megszerettük egymást, lelki társak lettünk. Egyikünknek sem volt barátja ebben az időben. Csak egymásnak voltunk. Részemről nagyon sokat jelentett ez a kapcsolat. Mondhatni Ő lett az életem. Állandóan csak vele voltam, ő járt az eszemben. Mindnet csak vele osztottam meg. Állandóan azt akartam h velem legyen. Hiányzott h nemagyunk együtt. Nemvolt nap h ne mondjuk ki egymásnak h szeretlek. Mondhatni lehet h ez erős túlzás de szerelemmel szerettem. Nem tudom megmagyarázni ezt magamnak sem, hogy hogy alakult ki mert nyilván mindketten a férfiakkal való hosszútávú kapcsolatra alapozunk. De valahogy ez megtörtént és részemről megjelent a féltékenység is mikor tudtam h másokkal van. Részéről is megvolt de talán gyengébben. “Sajnos” túl közel engedtem magamhoz minden téren. De nekem ő volt az első ember akit megszerettem úgy igazán a családomon kívül. Neki már sok más kapcsolata volt de szerintem énis többet jelentettem neki mint az eddigiek. Szeptemberig nemis volt semmi gond a kapcsolatunkban. De szeptemberben egy fiú elhívott engem randizni. Nemvolt túl nagy kedvem de elmentem mert még soha eddig nemvolt barátom és mondom kipróbálom. Mondani se kell veszekedve sírva váltam el a barátnőmtől.Ettől független nemvolt rossz a randevú, jóléteztem magam. De sajnos ezzel elkezdődött egy folytam. mindennapos veszekedés a barátnőmmel. Nem bírta elviselni h lehet h lesz valakim. Együtt is élünk szóval 0-24 ban idegben éltünk, hajnalokig tartó veszekedések. Fogyás és rossz idegi állapot. Nyugtatók szedése. Októberben ő is elkezdett találkozgatni egy fiúval. Heti egyszer mindketten elmentünk otthonról de ennek ellenére rengeteg veszekedés sírás volt. Közben én nem lettem szerelmes mert nem akartam közel engedni magamhoz a fiút hisz én tudtam h a barátnőm szeretem és nem akartam megbántani h azt lássa rajtam h rózsaszín ködben vagyok. A fiú is elég érdekes akivel találkozhatok…. semmibe veszi a kéréseim és állandóan rászervez a barátnős programjaimra. . Állandóan ütköznek a programok, de két embernek nem tudok megfelelni egyszerre. Bolondulás szélén állok. Sirok éjjel nappal.
Mindketten szenvedünk ettől e helyzettől. Mai napig bármilyen programot mond egyikünk másikunk veszekedés lesz belőle. Nembirok tovább így élni. Nem tudom otthagyni hogy elköltözzek tőle mert még mindig szeretem. Talán ezért is nem működött a fiúval. Már nem tudom mit kéne tennem. Fiút nemszeretem de nem tudom őt sem otthagyni, bátortalan vagyok. Félek h akkor egyedül maradok mert barátnőmnek ugyanúgy meglesz a barátja. Nap mint nap eszembe jut a múlt h milyen boldog voltam egyszer barátnőmmel. És mára meg annyi se maradt h megöleljen. Iszonyatos fájdalmat érzek magamban és nem bírom feldolgozni. Doktornő szerint hogy kéne döntenem hogy befejeződjön ez az őrület? Mikor cselekednék helyessel? Úgy érzem elfogom veszíteni a barátságom ( ami amúgy nem tisztán az egyértelműen…) de ezt mégsem szeretném. Nagyon szeretem őt a mai napig…a sok rossz ellenére. Sírok és nem tudom megoldani az életem. Úgy érzem minden összedőlt körülöttem. Mi a kiút? Nagyon köszönöm segítségét.

Kedves Melinda!
Már lentebb is írtam a problémámról, hogy a barátnőm leszólta a külsőmet. De szeretném megkérdezni, hogy ennek mi a lelki oka, ha valaki egy konfliktus alkalmával a másik személy külső tulajdonságait becsmérli? Hívott ő engem: rondának, dagadtnak, 2 szál hajúnak. Aztán butának, elviselhetetlennek, szánalmasnak, meg hogy milyen tulajdonságaimon kellene változtatnom. Életem során ő a 2. olyan személy aki a külsőmet bántja. A másik személy tinédzser koromban hívott így, ennek kb 10 éve, de megmaradt bennem. Talán az alacsony önbizalmam miatt. Nem tudom ezt a fajta viselkedést hova tenni. Ő is és a régi személy is jó külsővel rendelkezik, ezt aláírom. Nagyszájúak, a férfiak körében népszerűek, bátrak, erős a szexuális kisugárzásuk. De ezt nem tudom magamban hova tenni, hogy miért kell ezt így? Mindenki más. Ha nekem van konfliktusom valakivel, normálisan próbálok érvelni. Nem trágárkodom, az meg végképp nem jut eszembe hogy a külsejét szidalmazzam. Akkor ők miért teszik ezt?

Kedves Melinda!

Korábban már beszéltünk.
Érzelmi megcsalás áldozata lettem.
A párommal már lassan két hónapja a kapcsolatunkon dolgozunk.
Kedve nem rossz, sokat beszélgetünk.
Két hete is mélyebben beszélgettünk és finoman a tudtomra adta hogy nem kívánja a szexet, egy ideig ne is próbálkozzak vele.
Elmondása szerint jó velem a szex de nem tudja miért, nem kívánja.
Már egy hónapja nem voltunk együtt.
Úgy veszem észre, az apróbb testi kontaktusokat is kerüli. Önszántából szinte soha nem ölel, simogat meg.
Aggódnom kéne?
Mit tegyek?

Tisztelt Doktornő,
Gyakran érzem úgy, hogy rossz helyre és rossz időben születtem. Egyszerűen nem tudok azonosulni ezzel a mostani karrier-orientált világgal. Az én véleményem szerint, nekem mint nőnek, gyerekeket kellene nevelnem és otthon a háztartást vezetnem. Emiatt az utóbbi 7 évben 8 munkahelyem volt. A párommal most jutottunk el oda, (10 év után) hogy összeházasodjunk, és jövőre talán babázzunk. Viszont az utóbbi időben nagyon felerősödött bennem ez a rossz érzés. Néha legszívesebben elfutnék és az asztal alá bújnék, mint egy gyerek. Azért nem merem pszichológus segítségét kérni, mert félek, hogy antidepresszánsokat írna fel. Nem akarom ilyesmivel mérgezni magam, ha egyszer ilyen közel van az álmom. ( gyerekek, család stb) Főleg menstruáció előtt vagyok nagyon lehangolt és kétségbeesett. Arra is gondoltam, hogy talán a hormonok szórakoznak velem. Ami még jobban zavar, hogy ez már fizikailag is jelentkezik nálam. Gyakran fáj a hasam. Étkezés után hangosan korog és a legkínosabb szituációkban (pl. vásárlás) kell rohannom a wc-re.
Kérem segítsen a tanácsával!
Van erre megoldás gyógyszerek nélkül?

Kedves Melinda!
Azzal a problémával fordulok Önhöz hogy van egy barátom 7 hónapja vagyunk együtt eleinte ölelgetett puszilgatott beleadott mindent a kapcsolatunkba és ahogy teltek az idők úgy érzem kevés az a törődés amit ad. Mindig arra vár hogy én bújjak oda hozzá én is odatudok bújni pl: buliba is tánc közbe meg sem ölel. Egyik nap meg közölte hogy van egy terve egy nagy lehetősége hogy kitud majd menni Angliába dolgozni és a barátjával egy közös vállalkozást akar csinálni. Ő ezt nagyon boldogan mesélte viszont tőlem meg se kérdezte hogy én akarom-e hogy kimenjen dolgozni újságolta mindenkinek boldogan viszont azt meg sem említette senkinek hogy” azért engem nem szeretne itt hagyni”. Rákérdeztem hogy akkor mi lesz velünk és kérdezés nélkül közölte hogy megyek ki vele. Volt két nagy veszekedésünk az egyiken majdnem elis hagyott ezért tepernem kellett hogy ne hagyjon el.
Nem tudom hogy mi tévő legyek szeret még engem? vagy már csak elvisel ?
Egyébként én 19 éves vagyok a barátom pedig 20

Kedves Doktornő!

A tanácsát/véleményét szeretném kikérni a következő helyzetről. Még decemberben megismerkedtem egy férfivel (ő 27, én 25 éves vagyok), akivel nagyon jól el tudok beszélgetni bármiről, és külsőre is tetszik. Hetente többször találkozunk, már a találkozás végén új találkozót kér mindig. Néhány héttel a megismerkedésünk után rákérdezett, hogy mit érzek, szerintem mi most együtt vagyunk-e, amire én azt a választ adtam neki (az okát magam sem tudom), hogy egyenlőre még csak ismerkedünk. Mások is hívtak közben randira, amit elutasítottam, mert nem szeretek egyszerre “több vasat is tartani a tűzbe,” ez távol áll a személyiségemtől. Azóta nem került szóba újra a járás téma, de legutóbb azt mondta, hogy a barátai szeretnének megismerkedni velem, és már az időpontot is megbeszéltük. Néhány csókon kívül más még nem történt közöttünk. Van, amikor kívánom a csókját, máskor viszont nem szeretném, hogy megérintsen.
A dologhoz hozzá tartozik, hogy nem egészen egy éve ért véget egy 4 éves kapcsolatom az első szerelmemmem, akivel már az összeköltözést és a közös életet terveztük, de végül óriásit csalódtam benne. Idő kellett hozzá, de úgy érzem, ezen a dolgon azóta már túl vagyok, nem is gondolok már rá… Anyukám viszont úgy gondolja, ez a nagy csalódás az oka annak, hogy ezzel a mostani sráccal szemben ilyen vegyes érzéseim vannak. Azt javasolta, hogy ha különben jól esik, ha megérint, és jól érzem vele magam, akkor hagyjak még időt a dolognak, mert kialakulhat bármi. De ha úgy érzem, később sem tudnék vele testi kapcsolatot létesíteni, akkor nem szabad eröltetni a dolgot.
Nem mondta még ki ugyan, de úgy érzem, a srác belém szeretett, én azonban még nem vagyok szerelmes belé. Viszont érzem mellette a biztonságot, a stabilitást, és úgy érzem, hogy ennek a dolognak hosszú távon is lehetne jövője. (Ez azért is fontos számomra, mert én sohasem mennék bele egy futó kis viszonyba, ha nem látom az elején, hogy lehet jövője a kapcsolatnak, bele sem kezdek.)
Egy hete azonban történt valami… Együtt töltöttük egy fél napot, aminek a végén többször csókolóztunk, egymáshoz bújtunk, ami nagyon jól esett… Első ízben éreztem úgy, hogy elkezdek érezni iránta valamit… Ez pénteken történt, ő pedig a hétvégre hazautazott a családjához, így nem találkoztunk.
Aznap este “felbukkant” egy srác, akivel elég érdekes az ismeretségünk… Még a nyáron randiztam vele egyszer, ami után továbbra is tartottuk a kapcsolatot interneten, és következő találkozót kért, amire végül nem került sor, és meg is szakadt a kapcsolat… Majd kb. egy hónap múlva jelentkezett – immár Angliából, ahova kiment egy évre dolgozni – és elmondta, hogy szeretett volna második találkozót velem, de végül nem úgy jöttek össze a dolgok. (Félreértés ne essék, nem vagyok naív, tudom nagyon jól, hogy ha valaki valóban szeretne találkozni, az megtalálja ennek a módját. Ezen kívül én már az első találkozás után tudtam, hogy ő nem az a férfi, akivel hosszú távra tudnék tervezni, így nem is bántott, hogy nem jött össze a második találkozás..) Mindenesetre ezt követően tovább folytattuk a levelezést, amit mindig ő kezdeményezett, én soha. Majd közölte, hogy nemsokára szünete lesz, és ha hazautazik, szeretne találkozni velem, amitől én nem zárkóztam el. Később írt, hogy mégsem utazik haza, de szeretne meghívni magához. Közöltem, hogy erről részemről szó sem lehet, alig ismerjük egymást, nem utazom sehova miatta. Ezen ő megsértődött, majd pár nap múlva írt egy levelet, amiben közölte, hogy ő tovább már nem “fut” utánam, mert elege van abból, hogy mindig ő kezdeményez. Ezzel vége is szakadt a beszélgetéseknek. Kb. egy hónap múlva újra rám írt, érdeklődött, mi van velem, és írta, hogy beszélhetnénk-e… Én azonban éppen ismerkedtem valakivel, így nem válaszoltam neki. Mikor most hétvégén rám írt, újra beszédbe elegyedtünk, amit egy 6 órás videochates beszélgetés követett… Igazából nem is tudom, miről beszéltünk ennyi ideig, mégis nagyon hamar elszaladt ez az idő. Tudtam, hogy szóbahozza majd a találkozást, ami meg is történt. A kérdésére nem adtam egyértelmű választ, mondtam neki, hogy éppen ismerkedem valakivel, és nem tudom még, mi lesz a dologból. Erre azt válaszolta, hogy ha szerelmes lennék, azt ő tiszteletben tartja, de ezesetben nem írtam volna vissza neki, és amíg visszaírok, addig ő nem enged el. Azt is elmondta, hogy nem tudott kiverni a fejéből, és ez nála már jelent valamit, de nem ígérget semmit, mert nem tudja, mi ez… Érzem, hogy neki csak a külsőm tetszik, de az nagyon (és őszintén szólva nekem nagyon jól is esik, ahogyan néz engem), és ha őszinte akarok lenni, engem is a külseje fogott meg. Vamailyen megmagyarázhatatlan oknál fogva szívesen találkoznék vele, kerülnék hozzá közel egy csók erejéig… De többet semmiképpen nem tudnék elképzelni, mert nem látok benne hosszú távú partnert (és valószínüleg ő se bennem).
A kérdésem az lenne, hogy Ön szerint kialakulhatnak-e még bennem gyengéd érzelmek a férfivel szemben, akivel találkozgatok, érdemes-e várni még a “szerelemre”? Eddig jó esélyt láttam erre, de a hétvégi beszélgetésem ezzel a másik sráccal kicsit elbizonytalanított… Nem arról van szó, hogy vele szívesen járnék, viszont olyan gondolatokat váltott ki belőlem, amik úgy gondolom, normál esetben (vagyis ha kötődöm az első férfihez, és kezdek iránta érzéseket táplálni) nem jöttek volna… Nagyon rendes ember, nem szeretném becsapni, de magam sem vagyok tisztában azzal, mit is szeretnék…
Arra gondoltam, őszintén beszélek vele arról, hogy elbizonytalanodtam, és megkérem, egy ideig ne keressük egymást. Ha érezném egy idő után, hogy hiányzik nekem, az egyben válasz is lehetne a kérdésemre.. Mit gondol erről a helyzetről a Doktornő?

Kedves Melinda!

Párkapcsolatban élek 4 éve.Társkereső oldalon ismerkedtünk meg.

Van két gyermekem az előző házasságomból, és van egy közös kisbabánk a párommal. Tudom, hogy a párom szeret. De nem bizik bennem. Hirtelen felidegesedik az apróságokon, és ilyenkor “tulok módjára” viselkedik. Olyan, mintha két énje lenne: egy normális, és egy “állat”. Volt olyan is, hogy bántalmazott nem csak szóval, tettlegesen. Ő külföldön dolgozik, igy nem mindig lakunk együtt.

Amivel nem tudok mit kezdeni, hogy folyamatosan úgy adja elő a dolgokat, (a legapróbb lényegteleneket is) hogy ferditve. Nem értem, miért nem viselkedik őszintén. Fontos neki, hogy mások mit mondanak róla, de nem vallja be. És ott tartok, hogy már azt sem hiszem el, mikor kérdez. Semmiért nem vállalja a felelősséget.

A napokban a laptopon észrevettem, hogy társkeresőn regisztrált. Decemberben csevegett, eredménytelenül, előtte szeptemberben. Szóval nem napi szinten, csak ha probléma van köztünk. Mikor rákérdeztem, felháborodott, tagadta volna, és azzal védekezett, hogy utánam nyomozott, engem keresett, hátha megcsalom. De csevegni csevegett másokkal.

Nyáron, a terhességem alatt voltunk párkapcsolati terápián, amit nem csináltunk végig, mert szerinte rendbejött minden. Természetesen az orvost én hivjam fel, és mondjam le az időpontot.

Tudom, hogy szeret minket. De nem tudom, hogy kezeljem a viselkedését. Hogy igazat mondjon (az egyik hazugsága sodorja a következőbe teljesen apró, jelentéktelen dolgokban is), hogy felelősségteljesen éljen, hogy az indulatait tartsa kordában, hogy ne úgy éljen, mint egy tizenéves, mert nem annyi és van gyermeke is, akiért felelős ő is. Mivel stabil hátteret adok a gyerekeknek, nem arra törekszik, hogy ő legyen a családfenntartó. Igy valahol a szerepek sem normálisak a kapcsolatunkban.

Elég érdekes nevelésben részesült, volt időszak, hogy kábitószerezett, a barátai is linkek. Mikor megismerkedtünk, azt mondta arra a legbüszkébb, hogy nem drogozik mellettem.

Köszönöm előre is a válaszát!
Üdvözlettel: Edit

Kedves Melinda!

Milyen okokból közösítheti ki önmagát az ember egy csoportból? Milyen néven nevezik ezt a viselkedési mintát?

köszönettel, Panna

Kedves Doktornő!
Megkockáztatom, hogy nevetségessé válok problémámmal, mind korom, mind a témája miatt. 59 évesen ugyanis “halálosan” beleszerettem egy társkereső oldalon megtalált 53 éves, férjétől külön élő asszonyba. Nagyon intelligens, jólelkű, minden iránt érdeklődő, humorérzékkel rendelkező, kedves nő. Nem plátói módon indult ; Ő az első, akibe azután lettem szerelmes, hogy harmadik, vagy negyedik alkalommal odaadta Magát.
Viszontszeret Ő is, szíve minden melegével, de nem szerelmes, és olyan intenzitással nem is volt senkibe, mint most én Őbelé. Ennek ellenére megért, átérzi lelkiállapotomat, mert nagy empátiával rendelkezik, bár néha úgy érzem, tanítónői rutinja is működik megnyugtatásom végett.
Rengeteget beszélgetünk, ismerjük egymás családi problémáit, múltját.
Ha kettesben vagyunk, nincs is semmi rossz érzésem,akkor biztonságban érzem magam, de mivel Ő fővárosi, én pedig egy alföldi településen élek, csak hétvégeken lehetünk együtt néhány óráig, és amikor egyedül maradok, a hiányérzeten kívül megjelenik a féltékenység, múltját illetően. Második házasságában él,(bár 7-8 éve csak papíron), férjein kívül még 5 férfivel volt főleg alkalmi, rövidebb kapcsolata, többnyire mostani házassága alatt. Ismerem a részleteket az egyes partnerei esetében, megértem indokait, (magányosság, elhanyagoltság), mégis, hatalmába kerít időnként a levertség, amikor elképzelem mások karjaiban, különböző helyeken, és helyzetekben.
Nekem szám szerint több kalandom volt, de Őt ismerve tudom, hogy érzelmek nélkül nem adja Magát senkinek, és bár hangsúlyozza, hogy egyikük sem jelentett akkora élményt Számára mint én, nekem akkor is gyötrő gondolataim támadnak, ha erre gondolok.
Az eszemmel én is tudom, hogy nincs értelme a múlton rágódni, és hogy a szerelemmel együtt talán majd ez is nyomtalanul elmúlik, mégis, addig is szeretném ha enyhülne ez az önző-önkínzó érzés!
Ha Doktornő tudna ehhez kapaszkodót adni, nagyon hálás lennék!

Kedves Doktorno,

Nekem az a problemam, hogy azt hiszem, szerelmes lettem es ugy tunt, hogy a masik fel is igy erez, de kozben megvaltoztak a dolgok. 7 honappal ezelott kulonvaltam a ferjemtol 20 ev hazassag utan, mert mar regota nem becsult meg, es mert egy bulin (nevezetesen a fiunk szulinapi bulijan) nyilvanosan csokolozott egy masik novel. Azt mondta, hogy csak mert reszeg volt, de ezt nyilvan nem tudtam megbocsatani neki. Miutan kulonvaltunk, eloszor nehez volt, de aztan buszke lettem az onallosagomra es ugy ereztem, hogy egy jo ideig nem szeretnek ujabb kapcsolatot. Egyebkent Londonban elunk, itt berelunk egy kicsi hazat, ami kozozs udvarban van egy nagyobb hazzal. Nem sokkal miutan kulonvaltam a ferjemtol, a nagy hazba koltozott egy lengyel ember, akit epp akkor hagyott ott a felesege. Beszelgettunk nehanyszor, de nem nagyon erdekelt o, mint ferfi. Korulbelul 3 hettel ezelott viszont valahogy megerintett az erzes. Sok gondom volt a haz korul es o nagyon igyelmes volt, mindig segitett. Egyre tobbet beszelgettunk es a beszelgetesek egyre szemelyesebbek lettek. Viszont en ugy ereztem, hogy jobb partira vagyom. Ennek ellenere nagyon fontos kezdett lenni nekem o, es hogy beszelgethessek vele. Ugy tunt, o is keresi az alkalmat. Beengedett az intim zonajaba, de egyebkent semmi sem tortent koztunk. Ugy ereztem, hogy nagyon bizonytalan. Aztan el kellett koltoznie a hazbol es akkor utolso nap utalt ra, hogy habar nem szeretett itt lakni, de bizonyos “gondolatok” vannak, amiert megiscsak nehez mennie. Ugy ereztem, jobb, ha elfelejtem, ezert goodbye-t mondtam neki (angolul beszeltunk, persze) es sok szerencset kivantam neki, de o a goodbye helyett see you-t mondott es azt igerte, hogy talalkozunk, ha jon az autojaaert (azt itt hagyta). Jott is az autoert, de a bucsuzaskor melyen a szemembe nezve megint azt mondta, hogy: see you es megigerte, hogy egy nap atjon beszelgetni. Egy ideig vartam is, hogy jon (nagyon hianyzott), de aztan nem birtam tovabb cernaval (a ferjemre is mindig varni kellett, sosem lehetett tudni, mi van, ezert szerettem volna tisztan latni. Mar nem vagyok kamasz.) Ezert aztan irtam neki egy sms-t, hogy ha komolyan gondolta azt a beszelgetest, akkor ne tetovazzon, es hogy jobb lenne egy parban talalkozni inkabb. Talan kicsit tul eroszakos voltam… Semmi valasz. Aztan probaltam felhivni, hogy bocsanatot kerjek, de nem vette fel. (Egyebkent a szamomat is o kerte el az auto-ugyre hivatkozva). Ezert aztan sms-t irtam neki, hogy ne haragudjon. Olvasta, de nem valaszolt. Reggel viszont irt, hogy ne feljek, nincs semmi baj. Lehet, hogy elijesztettem a ramenossegemmel? Ugy erzem, ez az ember bizonytalan es felenk. On szerint van eselye ennek az egesznek meg es mit kene tennem, hogy jobb legyen? Szeretnem ot jobban megismerni es esetleg komoly kapcsolatot, ha jol kijovunk. Miert mondta, hogy latni akar meg, ha most nem hiv es nem jon? Nem tunik kalandor-tipusnak: csendes, rendes, higgadt es komoly embernek ismertem meg. Lehet, hogy cask nem tudja, mit akar? Onnek mi a velemenye?

Kedves Melinda!
Úgy érzem egy fokozatosan nagyobbodó problémával küszködöm. 2 éve, hogy lediplomáztam és mindig is úgy terveztem, hogy visszaköltözöm a szülővárosomba vagy környékére, mert imádom ezt a térséget és ez az a hely, amit otthonomnak tekintek és fejleszteni szeretnék. Mint sok más ember rajtam kívül, én sem tudtam elhelyezkedni a szakmámban, így jóval szerényebb munkám van, ha szabad így fogalmaznom. Nagyon sokat gondolkodtam a váltáson, de a lakóhelyem hátránya, hogy nincs igazán jó lehetőség, nagyon messze lévő nagyvárosba viszont nem szívesen költöznék. A szerény munka szerény fizetéssel és a megbecsülés és motiváció hiányával jár sajnos, legalábbis az én esetemben. Úgy érzem, hogy nem jutok előre az életben. A fent említett dolgok sajnos kezdenek frusztrálttá tenni és a hangulatom is fokozatosan romlik. Nincs kedvem már eljárni sehova (mellesleg, mivel kisvárosban lakom így a barátaim többsége már elkötözött innen vagy még tanul, így nem is lenne sok lehetőségem), amikor hazaérek, akkor már nincs kedvem beszélgetni a családtagokkal, ami az itthoni légkört is megrontja. Úgy érzem nincs olyan amit meg kellene osztanom a családdal, pedig biztos, hogy lenne, csak nekem nem jut eszembe semmi. Irodai munkám van, így a nap 8 és fél órájában ülök, ami szintén bosszantó, mert mindig is utáltam az ilyen munkát. Sok dolog eszembe jutott, hogy kellene magammal kezdenem valamit, valamibe belevágni, de mindig csak az elhatározásig jutottam el, a megvalósításig sosem.
Ön szerint mit kellene tennem, hogy megváltozzon ez a helyzet és a családdal is rendes kommunikációt tudjak folytatni, mint régen?
Válaszát előre is köszönöm.

Tisztelettel és üdvözlettel:
Ádám

Kedves Melinda!

Azt szeretném megkérdezni, hogy a család mennyire befolyásolja az egyén személyiségét?
A szülői példa nagyon befolyásol mindent? Ha apám egy magának való ember és anyám is… Akkor én is az leszek?