Pszichológus válaszol

Kedves Melinda!

Régóta küzdök visszatérő rossz kedvel és hangulatingadozásokkal, múltban történt emlékek miatt (gondolom). Igaz még csak 16 éves vagyok, de tanácstalan, és őszintén szólva csak Önhöz tudok jelenleg fordulni segítségért. Általános iskolában kiközösítettek, megaláztak, nem voltak barátaim, volt egy gyerekkori “szerelmem” aki szintén megalázott és többször fizikailag is bántalmazott.. (Azóta már 1év 8hónapja van barátom aki szerencsére annak a fiúnak a tökéletes ellentéte. Mondhatni Ő tart életben..) Elkerültem szakközépiskolába immár 2. éve. Szinte minden évben előjön az életemben egy rossz időszak amikor előjönnek a szorongások a félelmek.. félelmek attól, hogy egyedül maradok, nem marad senkim. Volt, hogy régen meg is vágtam magam emiatt..volt pár öngyilkossági kísérletem is… Úgy érzem nem vagyok elég jó. A barátommal is mostanság veszekszünk pedig nélküle értelmetlen lenne az életem mert úgy érzem szinte csak ő van itt nekem. A szüleim szinte idegenek. Sosem foglalkoztak velem igazán… túl sokat dolgoztak régen és ha volt egy kis szabadidejük azt sem velem töltötték. A súlyproblémáim miatt (nem vagyok egy nádszál) folyamatosan olyanokat mondogatnak mint pd.:l ‘dagadt disznó’ ‘akkora vagy mint egy ház’ páran azt mondták próbáljam meg úgy felfogni, hogy segíteni akarnak, de fel sem fogják ez nekem mennyire rosszul esik. Tudom magamról, hogy csúnya vagyok…Általában a napjaim nagy részét az iskolában töltöm, és mikor felszállok reggel a buszra már akkor gyomoridegem van. Néha ki kell mennem óráról mert nem érzem jól magam egyáltalán… Délután mikor otthon vagyok bezárkózok a szobámba és zenét hallgatok vagy rajzolok, mert ezekben a dolgokban kiadhatom magamból a feszültséget..Tanulni egyáltalán nem tudok nem tudom rávenni magam mert amint nekiállok gondolatok ezrei futnak át az agyamon.. Éjszakánként nem tudok aludni csak 3 4 max 5 órát és néha időközönként felébredek… Egyszerűen már nem tudok mit tenni, én tudom, hogy úgymond “kamasz” vagyok még, de nem érzem jól magam a bőrömben és nem tudom, hogy hogy szabadulhatnék meg ezektől a gondolatoktól… Valójában még a felét sem írtam le de megpróbáltam valamennyi dolgot leírni.. Előre is köszönöm a válaszát!
Üdvözlettel.: Evelin

Tisztelt Doktornő!
A nővérem miatt fordulok önhoz kb 2 éve voltak párkapcsolatban a párjával mikor megszületett a kislányuk. A szülés nem volt problémamentes egy elég ritka betegség miatt 1,5 hónappal hamarabb született meg császármetszéssel és mivel 1 hétig nem is láthatta így az anyai kötődés gyengébb volt. A kislány 1,5 éves koráig többször aludt édesanyáméknál mert a nővérem úgy érezte hogy egy kis magányra vágyik, ez általában 1-2 napot jelentett. 5 hónapja eköltöztünk otthonról a nővéremékkel és párommal egy közös nagy albérletbe messze a családtól. Nővérem elkezdett dolgozni és a kicsit bölcsödébe adta. A kislányra lassan 2 hete én figyelek mert nővérem a munka után hazajön és túl fáradt azt mondja de szerintem valami más áll a háttérben. Most a nővérem azt mondta a párjának hogy megismerkedett valakivel és nem szeretné folytatni tovább a srác kb 4 évvel fiatalabb tőle. Ez elég furcsa viselkedés tőle nem tudom hogyan tudnék neki segíteni olyan mintha jobban magába lenne zárkózva és nem akar semmivel foglalkozni félek hogy valami baja lesz.

Jó napot kívánok! Nagyon sokat gondolkodtam az elmúlt napokban valamin. Úgy gondolom és az interneten olvasottak alapján nemi herpesz betegséggel fertőződtem, az egyik múltbéli kapcsolatomban. Nagyon félek attól, hogy másféle még tünetmentes nemi betegséget is összeszedtem. Elkezdtem ismerkedni egy fiúval, aki nagyon rendes, túl rendes hozzám, főleg így, hogy egy életre szóló betegségem van. Félek elmondani neki az esetleges problémát, mert nem akar majd egy ilyen lánnyal együtt lenni. De mégis ősinte akarok hozzá lenni, nem érdemli meg azt, hogy egy ilyen betegséget elkapjon tőlem.
Mit tegyek?

Kedves Melinda!

Nemi erőszak túlélője vagyok. Évekig küzdöttem PTSD tünetekkel. Pszichoterápiás segítséget kaptam akkor. Az elmúlt két évben semmilyen tünetem nem volt. A napokban azonban az egyik kollegám egy kézfejmozdulata, újra felhozta bennem az emlékeket. Újabb mozaikok bukkantak elő, ami nagyon felzaklatott. Már nem olyan erőteljesen, mint a terápiás időszak alatt, de ismét feljöttek bennem az emlékek, már az új részletekkel kibővítve. Most újra kellene kezdenem a terápiát? VAgy ez természetes, és életem végéig el fog kísérni az emlék?

Köszönettel és üdvözlettel:
Zsu

Kedves Melinda!
Kislányom problémája miatt írok Önnek. 5 éves gyerekem nagyon megváltozott az elmúlt pár hónapban. 2.5 évesen került be az óvodába, nagyon hamar beszokott, év közben mentünk, de azt mondták az óvónők, hogy pár hét alatt utolérte a többieket. Mindig nagyon odafigyeltünk rá, hogy önálló legyen és nyugodt körülmények közt éljen. Következő évet egy másik csoportban kezdte. Kezdetben nem volt felhőtlen a viszonya az óvónénivel, de szerencsére óvónéni nem adta fel, és addig próbálkozott a gyereknél, míg egy nagyon szoros kötelék alakult ki köztük. Folyamatosan dicsérték a kislányt, hogy bár 1 évvel idősebbek a többiek, húzóerő a csoportban, 2 alkalommal elmondanak előtte egy verset, 3.alkalommal már tudja, a felmérései mindig nagyon jól sikerültek. Reggelente elsőként akart odaérni, és mindig panaszkodott, hogy túl korán megyek érte. Ebben a csoportban eltöltött 2 évet, mi pedig boldogok voltunk, hogy van egy kiegyensúlyozott, életvidám,mindig mosolygós, okos, érdeklődő kislányunk. Szeptemberben az óvodavezető áttette a korának megfelelő csoportba, minden előzetes megbeszélés nélkül, így még felkészíteni sem lehetett. Amíg nem tudatosodott benne, hogy már nem mehet vissza a másik csoportba, addig nem túl jó kedvvel, de elment oviba. Egyre többször mondta azonban, hogy utálja az óvónéniket, utálja a csoporttársait, hazudozik, azt reméli így majd átvisszük vissza a régi csoportba. Sajnos úgy vettem észre, óvónéni sem kedveli őt túlzottan, tipikusan olyan pedagógus, aki reggel elbújik inkább egy sarokba, minthogy kijöjjön az ajtóig, hogy hozzászóljon a gyerekhez, a mosoly pedig egy hatalmas luxus. Sajnos sem a szülőktől, sem pedig a helyi általános iskola szülőitől nem hallok jókat róla. Decemberre odáig fajult a dolog, hogy minden reggel sírva ment a kicsi az oviba. Mostanra ott tartunk, hogy éjjel többször felkel, hogy könyörögjön, hogy ne kelljen mennie. Reggel egy órával korábban felkel, és sír. Néha egy pontra mered, és meg sem szólal. Az oviban agresszív a többi gyerekkel, aki vígasztalja, nyíltan szembeszáll az óvónővel, mikor ott vagyunk, kiabálja, hogy mondjuk az óvónéninek, hogy ne kiabáljon vele, ne állítsa a sarokba. ( Azt mondják, még sosem volt büntetésben, szerintem csak fél tőle, mert azt tudom, hogy sok gyerek folyamatosan büntetve van. ) Délután már amikor érte megyek, akkor elkezdi, hogy ne vigyük többet oviba, és egész estig mást sem mond. Ma reggel, mikor az oviban segítettem átöltözni, agresszíven nekem rontott, összekarmolta a nyakam, ütött-vágott. Soha nem fordult elő még hasonló sem. Fogalmam sincs, hogy mit tehetnék érte, próbáltuk már szép szóval, elterelő hadműveleteket gyártottunk a férjemmel, volt hogy már kiabáltunk és kétszer kapott is a fenekére, de egyik sem használ. Kiskora óta nem volt zsarolható, megvesztegethető, most sem az.
Ijesztő azt látni, hogy a kedves, vidám, csacsogó,néha már túl jó, érdeklődő lányom 5 hónap alatt egy szomorú, néha agresszív gyerekké vált, aki segítség nélkül nem tud elmondani egy pár soros verset sem. Nem fejlődött semmit sem. Az a kis pajkos huncutság a szemében elmúlt, követel, haragot tart, néha irigy is( szintén nem volt jellemző), nem alszik. A férjemmel már ott tartunk, hogy egymáshoz sem nagyon szólunk, mert zsong a fejünk a sok panasztól, nem bírunk aludni,mert ezen gondolkodunk, hajnalban pedig rettegünk, milyen lesz a reggel. Mindig próbáltunk következetesek lenni vele, volt kellő mennyiségű szigor, bárhová el mertem engedni. Ma már nem merem elengedni sehova játszani, mert nagyon csúnyán viselkedik. Voltak máskor is nehezebb időszakok, de mindig találtam olyan pontot, amivel kizökkentettem abból az állapotból, azonban ilyesmivel még nem találkoztam.
Az óvónéni persze hárítja a dolgot, szerinte itthon nem lehet valami rendben, azért csinálja ezt a gyerek. Mit tehetnék? Hogyan viselkedjünk vele? Mikor van az a pont , amikor szakemberhez kell fordulni? Annyira szeretem, nagyon szeretném megint látni mosolyogni. Várom mielőbbi válaszát! K.

Kedves Melinda!

Nekem az lenne a problémám, hogy félek az emberektől. Ez annyit takar, hogy rendkívül nehezen szavazok bizalmat másoknak. Akikben egyszer csalódtam, mégha nem is volt olyan nagy dolog, amiért csalódtam bennük, nem tudok nekik megbocsátani, dolgokat elfelejteni. Elvesztették a bizalmukat. Vannak barátaim, akik törődnek velem, de közülük sincs olyan, hogy legjobb barát úgy érzem. Érzem, hogy mintha lenne egy radarom, ami kiszűrné, hogy ki jó ember, és ki kevésbé. Érdemes ezekre a megérzésekre hallgatni? Valóban helyesek vagy csak a félelem beszél belőlem? Félek sok embert a bizalmamba avatni, mert nagyon könnyen meg tudok bántódni, illetve ha másik nem úgy érez mint én, és nem tekint fontos személynek úgy mint én őt, az is rosszul esik. Ezért csakis olyan embereket keresek akikkel maximálisan biztosan tudom, hogy kölcsönös a kapcsolatunk.

Kedves Melinda!!! férjem 10 év házaság után elhagyott egy másik nőért 3 kicsi gyermekünk van azt mondja nagyon szerelmes hónapokig csalt vele én tudtam de ő tagadott kértem mardjon de ment mindennap keress és felelöségre von hogy van-e valakim mert ő úgy hallotta azt, mondja csak a gyerekek miatt!! A hölgynek is 3 nagyobb gyermeke van és egy rosz életü nő mert ismerem is!!! Szeretném ha újra egy család lennénk mert szeretem és a gyerekeim miatt is!! Sexuláis életunk rendszeres volt ennek ellenére napu szinten!! mit tegyek?? Válaszát elöre is köszönöm!!! üdv Marcsi!!!

6,5 éves kislányom elég sokat foglalkozik a ‘halál’ témával. Esténként, elalvás előtt is erről kérdez és kéri hogy mondjam azt, hogy ő nem fog meghalni és mi sem, a családja. Eddig úgy vettem az ő kis szintjén tudtam válaszolni a kérdéseire, de már egyre többször hozza fel a témát. Általában elalvás előtt, vagy ovi után, de egyik este közölte ( bár mosolyogva), hogy vámpírok vannak a szobában, és újra a halál témánál kötöttünk ki! Elég élénk fantáziájú a kislány, mosolygós, boldog gyermek, de már kezdek aggódni a gondolatai miatt. Este imádkozás után is arra kéri a ‘Jézuskát’, hogy mi ne halljunk meg!!!
Válaszát és segítségét előre is köszönöm!

Jó estét! Szeretnék segítséget kérni. Az én problémám a következő. Parkapcsolatban élek lassan 5 éve, van egy kislányunk is,3 éves. Viszont a kapcsolatunk tönkrement. A párom csak hétvégén van itthon,akkor is bulizik,csúnyán beszél velem. 9 hónapja megismerkedtem egy férfival,akivel szerelem volt első látásra. Viszont neki is van barátnője. A srácnak meghalt az apukája 2 éve. A lánnyal azóta nem volt köztük intim viszony. Néha elmegy hozzá beszélgetni,de semmi más nem történik. Azt várja,hogy a lány mondja ki,hogy vége, mert ő gyáva hozzá. Meg soha nem ártott neki a lány,az apja halálakor is mellette volt. Azt mondta hogy engem nagyon szeret,és olyan érzéseket váltottam ki belőle,amit még eddig sosem érzett. Én épp munkát keresek és próbálom minél hamarabb rendezni a helyzetem,új életet kezdeni. Viszont én úgy látom,hogy ő nem tesz semmit. Sokszor veszekedtünk ezen. És ma mondtam neki,hogy majd akkor keressen meg,ha tisztázta a dolgokat maga körül. Nem tudom mit gondoljak ezzel kapcsolatban. Hihetek-e neki vagy csak játszik velem. Illetve mi lenne a helyes ebben az esetben.

Szép jóestét, el kell mondanom valakinek a problémámat ésaz interneten az ön honlapjara akadtam,szóval az lenne a problémám..hogy édesanyám tavaly májusba depressziós lett eleg súlyosan kapja a kezelést ,jár vissza rendszeresen ellenőrzésekre..viszont néha ha kisebb “trauma” éri meg mindig halucinál (valaki előrevitte az órát) nagyon érdekelne ,hogy valaha visszakapom az anyukámat?nem merem neki elmondani semmi problémámat,mert félek h visszaesik,folyamatosan rettegek,hogy ha netalán haláleset történik ,hogy fog reagálni..kérem segitsen,tanácsra lenne szükségem

Kedves Melinda!

Elsőéves egyetemista vagyok, nem sokára véget ér az első vizsgaidőszakom, és az egyik tárgyból sajnos C vizsgára kényszerültem, és félek a következményeitől ha nem sikerülne. Tudom, hogy ez nagyon sokat jelent az édesanyámnak, és az édesapámnak is . Az utóbbi időben megromlott az édesanyámmal a kapcsolatom mivel, nehéz anyagi körülményeink miatt munkára kényszerültem a tanulás mellett, ebből többször is konfliktus keletkezett, és sajnos az utóbbi időben a tanulás rovására ment a dolog,
Édesapám külön él tőlünk és évek óta először büszke rám, neki se szeretnék csalódást okozni, De ha nem sikerülne a vizsgám nem tudom, hogy hogyan kerüljek a szemük elé vagy, hogy hogyan mondjam el nekik, hogy kudarcot vallottam és csúsztam egy félévet. Válaszát előre is köszönöm.

Tisztelettel: Péter

Üdvözlöm!

Lassan 9 hónapja vagyok együtt a párommal aki 31 éves én 10 évvel fiatalabb vagyok.Ettől függetlenül jól megvagyunk már a második hónapban össze is költöztünk.Viszont néha nem tudok eligazodni rajta.Tudni kell róla hogy a volt barátnőjének fél év után megkérte a kezét de 3 év után szétmentek.Én a gyűrűiket megtaláltam a lakásban és mivel azt mondta nem kell neki elvittem az ékszerészetbe beadni.Viszont úgy többet adtak volna érte ha a boltban levásároljuk az árát mintha kézpénzt kértük volna.Erre ő azt mondta hogy ..huha akkor meg kell hogy kérjem a kezed..vagyis ebből a pénzből amit a volt barátnője gyűrűjéért adtak abból akart nekem eljegyzési gyűrűt venni meg még hozzárakni 10.000ft-ot?Vagyis én csak ennyit érek?Gyakorlatilag semennyit,számomra.Pedig együtt tervezzük az életünket,velem szeretne családot.De ez után már nem tudom.Szerethet egyáltalán?Egy másik probléma pedig hogy folyton viccelődik olyannal hogy pl..nem dőlne össze a világ ha nem lennék meg amikor a boltban megakartam fogni a kezét azt mondta persze csak viccből hogy ne mert még meglátják hogy veled vagyok.Ha pedig megsértődöm akkor szerinte hülye vagyok mert elhiszem ezeket amiket csak viccből mondd.Nem értem miért kell ilyeneket mondani?Ön mit gondol? Nagyon köszönöm!!

Kérem segítsen !
a barátnőmmel most vagyunk 1 üt 1 hónapja pszichológushoz kell járnia mert a kolégiumba ahova járt régen suliba kikészítették és vágdossa magát akár hogy próbálok segíteni rajta a pszichológusoknak azt mondta amit hallani akartak nem nagyon nyafgatják nem is szeretném hisz akkor biztos hogy megint vágdosná magát vagy mégjobban a keze szét van vágva a combja szét van vágdosva és elkezdte a hasát is vágdosni elég durván akár hogy mondom neki hogy mellette vagyok akár hogy győzködöm hagyja abba elmondta azt is hogy 1 éve látomásai vannak hogy felakasztott emberek kislány stb kérem mondja el mit tegyek

Tisztelt Doktornő!
20 éves fiatal nő vagyok. Most kezdem el úgymond igazán élni az életemet, fontos döntések, stb. Nos nekem pont ezzel van problémám. Jelenleg Finnországban tanulok, amit nagyon szeretek , a környezetet az iskolát meg mindent. De múltkor beszélgettem egy sráccal aki, mesélt az életéről, hogy lehetősége volt Dániában tanulni. Nekem ennél több nem is kellet és elkezdtem dániai egyetemeket nézegetni meg hogyan lehet oda bejutni, felvételi, megélhetés meg ilyenek! Szívem szerint mennék rengeteg helyre, bejárnám az egész világot, de hát ugye mint azt tudjuk az élet nem ebből áll. Dolgozni is kell. Úgy érzem. hogy nem felelek meg magamnak vagyis amikor a jó se jó nekem, de ez nem egyenlő a telhetetlenséggel inkább vágynak nevezném. Nagyon elgondolkodtam mostanában és a legjobb döntés az lenne ha befejezném Finnországban az iskolát és utána mennék tovább. Ebben kérnék segítséget, hogy lehet-e ezt a problémát kezelni?!
Üdvözlettel: Aliz

Kedves Doktornő!
Szeretném segítségét kérni egy számomra lehetetlen ügyben. 15 éves vagyok és van egy lány akivel szeretjük egymást de nagyon messze lakunk egymástól megbeszéltük, hogy nem fog működni és próbáltuk elfelejteni egymást de egyikünknek se ment, most úgy 2hete azt álmodtam hogy átiratkozom abba a suliba ahova ő jár és ez az álom egy gondolattá formálódott és 2hete rágódom azon hogy átiratkozzak-e. Igazából nem lenne semmi gond ha nem akarnék már 5éves korom óta szakács lenni és nem kéne feladnom ezt és persze ott van a pakilban az is hogy iskolát váltok de a lánnyal nem jön össze nem tudok dönteni mit tegyek. Elnézést ha kicsit kuszán írtam le, előre is köszönöm tanácsát:

Tisztelt Doktornő!
Azért, fordulok Önhöz, mert igazából nagyon tanácstalan vagyok. Fél éve ismertem meg a barátom, aki 28 éves és 3 gyerek édesapja. Én 20 éves vagyok egyetemista. Nagyon jól kijövünk tényleg olyan teljes a kapcsolatunk, minden működik minden olyan vele mint egy álom.Nagyon közel érzem őt magamhoz és Ő is engem, tényleg mintha egymásnak teremtett volna az ég.
Az elején mikor összejöttünk ő elmesélte hogy van két fia, akiket egyedül nevelt 10 éves koráig a legidősebbet, most viszont megjelent a nő hogy a két gyermekkel akar élni. Ez már én előttem eldőlt, a gyerekek is úgy döntöttek az anyjukkal akarnak most már lenni, szóval közöm nem volt ehhez a szülőcseréhez. A baj ott kezdődik, hogy noha a két gyermek 10évvel ezelőtt született, két év van közöttük, rá 6 évre született egy harmadik ugyan ettől a nőtől. A barátom rühelli ezt a nőt, ő rá maradt a két gyermek a nő lelépett egy másik férfival, és a barátom utálja szó szerint, rá sem tud nézni. Emiatt nem értem, hogy mégis hogy történhetett meg hogy 6 év múlva újra megkívánta a volt nőt. Elmesélte hogy szilveszter volt, kábítószer hatása alatt volt és nincs más alapon újra a volt nőjét vette elő és született is a harmadik gyermek ebből.
Én nagyon szeretem őt, tényleg teljes szívemből, de most mesélte el részletesebben az egészet és nagyon kiakadtam és mintha elvágták volna az egészet.
Nem tudom egyszerűen mit tegyek, az ő kapcsolatuk nagyon érdek, inkább a gyerekek miatt tudnak csak normálisan beszélni egymással meg ha vigyázni kell a gyerekekre, mivel nincs más ezért az anyjuk megy oda a saját lakására, de ahogy hazaért már megy is el otthonról a nő.
Viszont ez nagyon zavar, hogy képes volt azok után még leállni a nővel. Kérdeztem tőle, hogy volt-e ezen kívül máskor is erre alkalom, azt mondta hogy nem, de valamiért nem akarom elhinni, hogy pont akkor talált be, annyira hogy terhes is maradt, ha csak egyszer voltak együtt 6 év után.
Én nagyon szeretem őt, de mióta ez van, nem bírom feldolgozni, folyamatosan bevillanak a képek, meg azt érzem hogy hazudik és nem meri megmondani, hogy többször is voltak együtt a 10 év alatt “nincs más” alapon. Ő nagyon szeret engem velem képzeli el a jövőjét, de nagyon zavar ez a gondolat és nem bírom feldolgozni.
Eddig csodás volt minden, de most már nem érzem, hogy úgy tudnék mellette “szárnyalni” mint eddig, viszont nagyon szeretem őt és valamiért arra gondolok, hogy majd feldolgozom emiatt ne hagyjam őt el, de mindig mire ezt megbeszéljük ideig-óráig jó, utána megint elkezd marcangolni a gondolat, hogy ő vonzódik hozzá, van köztük kémia.

Szíves válaszát előre is köszönöm!

Tisztelt Doktornő!
Amennyiben lehetséges szeretném a tanácsát kérni ebben a helyzetben;
Egy 8,5 hónapos kapcsolatban dec.30-án derült ki számomra, hogy a párom megcsalt, félrelépett, nem tudom melyik a helyes kifejezés! 2 lánnyal is megtörtént pár alkalommal a szex (tehát nem csak egyszeri alkalom volt, az egyik a kolléganője, akivel ma is együtt dolgoznak) amit ő nagyon megbánt, sajnálja, hogy fájdalmat okozott, ne haragudjak, hülye volt, engem szeret, csak engem akar, senki mást, és reméli, hogy egyszer megbocsátok neki. Én 1 hónapig nem beszéltem vele csak írásban, viszont még mindig haragszom rá, de én így már nem szeretem magam, ezzel az érzéssel. Szeretné újrakezdeni a kapcsolatunkat, viszont nem tudom, hogy hogyan lehet ezt megbocsátani, újrakezdeni, mit tehet ő, hogy idővel visszanyerje a bizalmamat,és mit tehetek én,hogy meg tudjak bocsátani neki és egyáltalán, hogy engedhetem magamhoz újra közel,ha adok magunknak egy esélyt? Befejezné a fotózást,amit eddig mellékesként csinált,többet foglalkozna velem,többet beszélgetnénk,mert most jött rá,hogy mit jelentek neki!
Nagyon szépen köszönöm a segítségét!
Köszönettel,Erika

Kedves Melinda! Nem tudom, hogy ilyen jellegű problémában tudna-e segíteni, vagy ez már párkapcsolati jellegű kérdés, de egy próbát teszek. A történetem: én egy visszahúzódó, szürke egér lány voltam mindig. Szökő évente egyszer tetszem meg valakinek, szórakozni és ismerkedni nem járok. 2 évvel ezelőtt a munkahelyemen megismerkedtem egy férfival. Első perctől fogva csapta nekem a szelet, nekem tetszett hogy végre nőnek tekint valaki (ekkor már 20-as éveim közepén jártam). A heves udvarlásának és naivitásomnak hála, beleszerettem. Pár hét elteltével derült ki, hogy ő 7 éve párkapcsolatban él, de halott a viszonyuk, csak egy szenvedés az életük 🙂 (Annyira szenvedés, hogy a 9. évüket tapossák már, mai napig együtt vannak) Mint ahogy írtam, naiv voltam, hittem neki, és folytattam a viszonyt, ami nagy hiba volt. Hoppon maradtam, kihasználva, becsapva éreztem magam. Több mint 1 év telt el mire nagyjából sikerült elfelejtenem őt, de még mai napig fáj a seb. Ez a férfi nem etikus hogy úgy mondjam, hallottam ahogy azzal henceg ismerősöknek, hogy milyen volt velem, mi volt köztünk. Most néhány hete összetalálkoztam az egyik kollégájával, akinek akkoriban szintén tetszettem. Ő egyedülálló ezt leszögezem. Nagyon kedves volt velem ahogy beszélgettünk és elhívott randevúra. Én kitérő választ adtam, mert az jár a fejemben hogy vajon mit tud és gondol rólam a másik férfitól, akivel viszonyom volt. Ráadásul ennek a kollégának a húga és édesanyja ő is tudott a viszonyunkról. Mit gondolhatnak rólam…. Azt, hogy egy könnyűvérű nőcske vagyok, aki foglalt férfiakkal jön össze. A húgán látom, hogy megvet engem. Ráadásul ismeri a foglalt férfi párját is. Elég szövevényes a helyzet.A viszonyunk 2 éve volt, én azóta még csak nem is randevúztam senkivel. Viszont nagyon sokat szenvedtem a fájdalomtól, mert én tényleg, szívből szerettem. Ön mit tanácsolna? Találkozzam ezzel a kollégával és ne törődjek mit gondol rólam a húga/édesanyja/környezete?
Köszönettel: H

Kedves Doktornő!
Azzal a problémával fordulnék önhöz, ugy 1 éve kezdődhetett, hogy éjszaka felkelek arra hogy valami tárgyat lenyelek és megfulladok. Sokszor hányok is emiatt, remegek , van hogy emlékszek rá de van hogy csak a párom mondja hogy este ,, történtek” dolgok. 23 éves nő vagyok! Kérem segítsen hogy mi lehet ez!

Kedves Melinda!
Kicsit hosszú a problémám, próbálom röviden megfogalmazni. Szilárd, boldog párkapcsolatban élek már több, mint 4 éve a párommal. Mindketten 20 évesek vagyunk. Van egy autista bátyja, ezért sokáig elnéztem a szülei viselkedését, mert látom, hogy tényleg nehéz egy autistáról gondoskodni, nehéz vele bánni, ami elég kimerítő. De! a barátomat is szinte ugyanúgy kezelik: az anyukája takarítja a cipőjét, kiselejtezi a ruháit a barátom megkérdezése nélkül, szinte mindent helyette akar megcsinálni. Szigorúan nevelték tanulás szempontjából is, kiskorában majdnem minden nap az iskolai jegyek miatt szorongott, sírt, nem tudott aludni sem. A legszörnyűbb az, hogy ha nem úgy csinálja a dolgait a párom, mint ahogy ők elvárják, akkor nagyon csúnyán kiabálnak vele, szidják (nagyon bántó szavakkal, amiket nem szeretnék leírni sem.). Van, hogy a barátom velem szeretne elintézni fontos dolgokat (pl jelentkezés valahova…), ilyenkor az anyukája annyira megsértődik, hogy napokig nem szól hozzánk, mivel ő akarta volna elkísérni a “kicsi kisfiát”. Nagyon földhözragadt hozzáállásuk van mindenhez, ezzel szemben a barátom nagyon szabadelvű és művészi. Sajnos nehéz időszaka van, mivel otthagyta az egyetemet, mert át szeretne jelentkezni egy művészi szakra, ami elég messze van, hogy koliba kelljen mennie – így messzire kerülhet a szüleitől. De ahhoz, hogy bejusson, portfóliót kell készítenie. Viszont a sok veszekedés és nézeteltérés miatt nehéz ezt elkészíteni, mivel kellene a csend, a belső harmónia.
Ebben szeretnék tanácsot kérni, hogy mivel lehetne megkönnyebbíteni ezt a helyzetet. Vannak e trükkök arra, hogy a szülők elengedjék a kezét vagy legalább támogassák lelkileg is, ne csak anyagiakban. Hogyan bánjon velük, mikor elkezdenek kiabálni, szinte hisztizni? Sajnos teljesen elveszettek vagyunk, nem hallanak nem látnak, mikor veszekedni kezdenek.
Nagyon kimerítő és elszomorító. Szeretném békésnek látni a barátomat, ehelyett állandó feszültségben van és a művészi fele is gátolt. Amint sikerül visszahoznom egy nyugodtabb szintre, a szülei mintha irigyek lennének a boldogságára, egyből letámadják valami régi bajukkal és szidják, kiabálnak, ami nagyon depresszióssá teszi őt ( elmegy még az életkedve is, fel akarja adni az egészet 🙁 amikor pedig sikerül egyenesbe jönnie néhány napra, megint kezdődik elölről, megint találnak valamit amibe bele lehet kötni, vagy csak hisztiznek régi dolgokon – olyan, mint egy ördögi kör.).
Köszönöm a válaszát, tanácsait.
Üdvözlettel: Judit

Hello!
A problemam a kovetkezo: evekkel ezelott beleszerettem egy nos ferfibe, aki minden teren kielegiti az igenyeimet es ugyerzem, hogy o a szamomra legidealisabb ember, akivel egesz eletem boldogan, habozas nelkul leelnem, de o nem akar kilepni a hazassagabol, tudom, hogy kulonleges vagyok szamara, mindenben tamogat es a legjobb barat, de nem hajlando tovabblepni velem. Ebbol kifolyolag a biztatasanak hatasara tobbszor probaltam meg mas fiukkal/ferfiakkal kapcsolat kezdemenyezni, par honapig mukodik is, de keptelen vagyok ugyanazt erezni mint iranta, mas ferfiak pusztan emberi szeretetet valtanak ki belolem. Kerdesem az lenne, hogyan tudnam elengedni ot, hogyan tudnek ujra szerelmes lenni masba, es teljesen elengedni az o kezet? Keptelen vagyok lemondani rola es a baratsagarol.
Udvozlettel, egy harmadeves pszichologia hallgato

azzal a dologgal fordulnek onhoz h segitseget tanacsot szeretnek kapni parommal kapcsolatban

kulfoldon elek 7 eve ismerjuk egymast es fel eve elunk egyutt

gyermeket var 10 hetes terhes de indokolatlanul most hazakuldott azt szeretne hogy hazakoltozzek azt mondta nem erzi mar azt amit kene vagy csak nagyon melyen a gyermekunk egeszseges es mind ketten nagyon szeerettuk volna es szeretnenk is

de tanacstalan vagyok hogy az erzelmi elgyengulese lehetseges e a terhesseg miatti valtozasok es a hormonok miatt

ha most kulon leszunk par hetet a hormonok normalizalodnak lehetseges hogy ujra felszinre jon az irantam erzett szerelme?
lehetseges h vissza fog hivni?

sok kerdes de ezek amik igazan erdekelnek

lehet h tul sok mindent megtettem neki es beleunt elkenyelmesedett? vagy csak egyszeruen idore van szuksege?

mivel az anyujaval elunk igy nem volt rakenyszeritve arra h velem ossza meg a valtozasokat h miiket erez mert anyujaval beszelte meg lehet ez az oka is az eltavolodasnak?

koszonom az idejet es h elolvasta es elorre koszonom a valaszt is

tisztelette Szabolcs

Ezzel csak az a gond, hogy úgy huzamosabb ideig élni nem lehet, hogy a másik fél uralkodik az emberen, még ha 3000 km választja el akkor is. Lehet hogy egyedül vagyok, de én úgy gondolom, hogy egy ilyen közlésre normális reakció az, ha valamit, bármit, de reagál az ember. Ha ezt nem teszi meg, akkor semmibe nézi az én véleményemet, és előjön az a bizonyos ő jobban tudja… meg Nem akarok veszekedni. Na már most azzal, hogy ő nem válaszol, attól még a problémám nem oldódik meg, hisz így csak arra várhatok, hogy majd valami történik. Vagy váratlanul hazajön, vagy a fene tudja. Reakció nélkül nem marad. Én ezt az sms-t azért írtam neki, hogy elindulhasson egy “beszélgetés”. Nem azért, hogy be legyen téve a süllyesztőbe, a többi probléma mellé. Szerettem volna letisztázni véglegesen a dolgokat, így viszont csak azt értem el, hogy fogalmam sincs, és nem is lesz, hogy gondolkodik. Én nem akarnám őt bántani, de így kívülről nézve tudom, hogy nagyobb a baj, mint egy átlagos házastársi perpatvar. De ezt ő sosem fogja elismerni. És én úgy igazán nem nagyon tehetek semmit, mert minden kapcsolatomtól elmart, ha megnézné a facebook-profilját – a rokonaim, ismerőseim, szomszédok teszik ki az ismerősei zömét. Ő ezek előtt az ártatlan hófehér bárányka, én pedig a gonosz, és minden más negatív jelzővel illethető. Anyámmal két évig tartott a kapcsolat viszonylagos normalizálása. Előttem úgy állította be magát, mint valami megmentőt, mint egy tökéletes embert, közben pedig a hatalma alá vont. Elhitette velem, hogy én egy senki vagyok, mert ő az okos, a mindent tudó.
Mai napig ellenőriz, olyan dolgokat terjeszt rólam, ami nem igaz, de neki semmi hibája nincs – szerinte. Közeli rokonaim lényegében kiismerték, de külvilág fele ő a bűbáj, a tökéletes, az akire számíthatnak bármikor, bármivel. De ugyanakkor anyámat képes volt szenvtelenül kihasználni a hátam mögött, és ezt úgy veszi, hogy megtehette.Nem is problémázik rajta.Szeretni, vagy szeretetet kimutatni nem tud.
Utóbbi időben jó pár hazugságra jöttem rá, elég nyomós dolgok, de mindenre van magyarázat, kéretlenül is.
Én, amiket leírtam – nagyon visszafogottan tettem.Nyilván az én oldalam van bennem, de próbáltam abszolut reális képet festeni a helyzetről. Tudom, hogy ezek mely személyiség jellemzői. Ön szerint el lehet intézni azzal, hogy majd ha reagál valamit, akkor majd lépek? Itt azért az is ott van az egészben, hogy van egy ember akit szerintem jogosan félthetek, mégpedig a párom. Mert egy-egy elejtett szóból jogosan lehetett érzékelni, hogy elég nagy düh forrt benne ellene már akkor is, amikor tőlem még fix-en nem is tudhatta, pontosan hogy állnak a dolgok.
Én valahogy úgy érzem, hogy nem ártana valamilyen reakciót “kikényszeríteni” belőle, hogy valamilyen szinten a következő lépését “kiszámíthassan”. Vagy rosszul gondolom?

Kedves Melinda,
A volt felesegemmel regota megromlott a kapcsolatunk, joforman azota miota megszuletett a fiunk, aki nemreg toltotte be a 4 evet. Az utobbi 1 evben osszejottem a jelenlegi parommal akiben megtalaltam azt a boldogsagot ami eddig szamomra nagyon hianyzott. Ennek ellenere csak 3 honapja koltoztem el es koltoztunk ossze a parommal, mert a fiammal nagyon eros a kapcsolatom, es azt hittem talan majd o segiteni fog abban, hogy boldog legyek. Viszont egy gyerek amennyit segithet, annyit nem is, hisz a szerelmi eletemet nem tudja helyrehozni. Azota megbeszeljuk mikor es kinel legyen mennyit a gyerek. Az anya ennek ellenere azt tartja helyesnek, ha a gyerek a legtobb idejet nala toltse, mert szukseg van a biztos helyre, biztos pontra. Ez persze azt jelentene, hogy nekem kevesebb lenne a lathatasom, ami nekem nagyon rossz. Fiammal az utobbi 1-2 evben olyan eros kapcsolatot hoztam letre ami el nem mondhato. Amikor nincs velem akkor kepes vagyok sirni, osszeomolni, nagyon hianyzik. Es meg ami emellett is szol, hogy a fiam tobbszor mondogatja, hogy szeretne velem maradni az en lakasomban mindaddig amig fel nem nol, hogy mennyire szeret, es sokszor nem is akarja, hogy visszavigyem az anyjahoz. Az ellenkezot nem tudom, hisz nem emlitettem ezt a volt felesegemnek, es azt se tudom, hogy a gyerek hasonlokat mond e esetleg az anyjanak is. Tanacstalan vagyok, es emiatt fordulok Onhoz segitsegert, mi a leghelyesebb a gyereknek? Ez, hogy mindketten szulok tobbet szeretnenk a gyerekbol ez inkabb a sajat boldogsagunk kielegitese, na de mi a legjobb megoldas? Mi az ami a legjobb ebben az esetben a fiam szamara? A targyalas es elhelyezes meg nem tortent meg, es sokban segitene az ha tudnam mi a helyes dontes. Egy biztos, nem szeretnem ha a fiam elidegenedne tolem, vagy ha az en es a parom lakasat egy ugynevezett vendeglakasnak tekintene.
Valaszat elore is koszonom,

Zoltan

Kedves Melinda!
Hihetetlenül féltékeny vagyok a facebook miatt a páromra – egyszer lebukott, hogy egy másik lány barátjával a facebookon a lány szexuális életéről beszélgetnek -. Vajon megoldás lenne-e az, hogy mostantól nem megyek fel a weboldalra, eltűnne ez az érzésem? Már fél éve történt az eset, megbeszéltük többször is, de újra és újra aggódom emiatt, vagy hogy más lányokkal kommunikál akikkel jobb beszélgetni. Ugyanis én is így hódítottam meg őt, igaz a mi kapcsolatunk szinte tökéletes, míg az ő volt kapcsolata szörnyű volt, megcsalta a lány stb…

Mindig amikor látom, hogy online, rám tör a rosszullét, félek, hogy valaki más boldogabbá teszi őt, ahogy anno én tettem (ördögi kör ez 🙁 ). Az megoldás lenne, ha tényleg nem ellenőrizném őt többet?

Kedves Melinda,
Egy nagyon elkeseredett és útját kereső nőként írok most önnek. Segítséget vagy csak íránymutatást kérnék.. nem is tudom már. Párommal 6 éve vagyunk együtt, és ez a hat év konfliktusokkal eléggé telített időszak volt, míg nem eljutottunk odáig, hogy pár héttel ezelőtt ő kimondta elege van szakítani akar. Én a fő problémánkat az alholban láttam, kezdetekben nem voltak ennyire durva kitörései mint az utóbbi félévben. Kétszer történt meg, hogy hosszabb italozásba kezdett, nem állt meg csak ivott és ivott, mindenért engem okolva. Korábban is voltak alkohol problémái az exe konkrétan kijelntette, hogy már csak az alkoholistát látta benne. Nagyon szeretem, mert egy rendkivül okos inteligens ember és amikor józan minden csodálatos vele. Eljutottunk oda, hogy segítséget kérjünk ő is és én is…De valahogy csak jól összezavarodtam..elsőként én mentem szakemberhez, hogy a múltat feldolgozzam, hogy megfelelő partner tudjak lenni majd a kiútban. Erre tulképpen azt kaptam amire nem gondoltam..nekem kell elsősorban változni , a hozzá állásomon egy sör még igenis egészséges…-mondta a szakember. Keserú pillanatokat éltem meg olyan sok rosszat és kegyetlen érzelmek nélküli megnyílvánulása volt..amikor részeg, és nekem kell változnom? Félek, hogy ha változtatok akkor mi lesz ..fogadjam el h alkohol problémái vannak..?? Hogyan lehetnék boldog úgy ha szenvedek..nincs gyermekem..jól lehet bőven benne vagyok a korban..és lehet ha most ebből nem tudunk kijönni már nem is lesz…nem tudom mit tegyek…
Köszönöm,

Kedves Melinda!

5 éve ismerem a férjemet, 3 éve vagyunk házasok, 1 éves a kisfiunk. 8 év van köztünk. Az én életemben a szexualitás mindig fontos volt. Már a férjem előtt 5-6 évvel elkezdtem a szexuális életemet, Ő viszont csak 2 évvel ismerkedésünk előtt vesztette el a szüzességét (pedig 8 év van köztük az Ő javára). Eleinte, amikor még nem költöztünk össze a férjemmel, minden jól működött az ágyban, Ő is kívánt, kezdeményezett. Egy év után összeköltöztünk, még akkor is úgy emlékszem hogy működött. Az esküvőnk előtt már ritkultak az együttlétek, kérlelni kellett, de 1-2 hetente együtt voltunk, 10-ből kb 2 alkalommal kezdeményezett Ő. Aggódtam is, hogy működhet-e így a majdani házasságunk. Végül összeházasodtunk. A gyerekvállalás kicsit fellendítette a szexuális életünket, de inkább úgy éreztem a férjem teljesítési vágya áll mögötte. Hamar sikerült teherbe esni. A terhesség alatt nem volt hajlandó hozzám nyúlni, szülés után is sokáig nem akart. Pedig én már a 6 hetes gyermekágyi időt sem bírtam kivárni. Próbáltam már számtalanszor beszélni vele, elmondani, hogy már nem a gyereké a testem, és hogy birtokba veheti végre. Meg is értette, látszólag örült is neki. De semmi nem változott. Határozottan állíthatom, hogy nem a terhességem tett tönkre benne valamit. Inkább alibinek éreztem, hogy végre nem kell hozzám nyúlnia. Mostanra már oda jutottunk, hogy 1-1,5 hónap is eltelik, amíg nem vagyunk együtt. Ez idő alatt próbálok kedves lenni, de nem használ. Ezután követelőző leszek, megígér mindent, hogy majd holnap. De semmi. Hetek mennek el így. Frusztrálttá és ingerültté válok. Ha hozzá érek kedvesen, nem is szexuális tartalommal, elhúzódik tőlem. Még egy apró csókot sem bír elviselni ha a füle mellé érne. Ha megsimítom elhúzódik. Próbáltam önzetlenül közeledni, hogy csak az Ő kielégülését elérjem, de azt mondja, hogy most “nincs kedve”. Kérdem én milyen férfinak nincs kedve ahhoz, hogy kötelezettség nélkül kielégítsék? Álmában is próbáltam hozzá bújni, mert már nagyon hiányzik a gyengédsége. Akkor is, a tudatalattija morog, csapkod, elfordul, begubózik a takaróba. Szeretnék vele párterápiára menni, de hallani sem akar róla. Önnek mi a véleménye erről az összképről? Előfordulhat, hogy valaki ennyire undorodjon a női érintéstől?

Kedves Melinda! Teljesen tanácstalan vagyok, attól félek, az ex jobb volt nálam és ezért voltak együtt ilyen sokáig. A barátom akkor lett 15 éves, mikor összejöttek, a lány másfél évvel idősebb. Miattam hagyta ott egyébként, mert elege lett a hangulatingadozásokból, a hisztikből és abból, hogy a lánynak néha más srácok is tetszettek.
A fő gondom az, hogy én a barátom kedvéért lemondtam a bulizásról, nem járok el a barátnőimmel sem csak kb. félévente egyszer, míg ők szinte mindig külön töltötték a szilveszter-karácsonyt és a nyárból is 2-3 heteket nem találkoztak, amíg külön nyaraltak. Nálunk ilyen nincs, én nem szoktam ilyen hosszú időre elmenni, ő sem, és mindketten inkább otthon ülős típusok vagyunk. Úgy kerültünk egyébként kapcsolatba egymással, hogy én gyerekkori “szerelme” vagyok, többször is próbált engem meghódítani (aztán összejött egy másik lánnyal). Utána öt év múlva miattam dobta ki, bár akkor még nem tudta, hogy mi össze fogunk-e jönni, mert én mondtam neki, hogy kizárt dolog. Két hét múlva mégis összejöttünk (lefeküdtünk és azóta együtt vagyunk), voltak már veszekedések is, ahogy mindenkinél, de aránylag kulturáltan oldjuk meg a felmerülő gondokat. Engem mégis zavar, mert anno 15 évesen arra csajra 10 hónapot várt, 5 évvel később én meg szinte odadobtam magam…
Persze nehezen jöttünk össze, én nem akartam őt, ő viszont minden követ megmozgatott értem, még anyukám mondta, hogy le a kalappal a fiú előtt.
Azóta viszont ellustult, és félek, hogy az, hogy én nem olyan vagyok, mint régen, vagy mint az ex (ergo nem járok el félévente két-három hétre nyaralni a barátokkal még olyankor is mikor szilveszter van – hogy megmutassam, én megtehetem azt, hogy itt hagyom a pasim). Én inkább vele bulizom, kevesebbet vagyok a barátaimmal, csak hogy vele lehessek, mindent megkap tőlem szexuálisan (az előző lánytól nem kapott szexet mert a csaj utálta).
Így már nem leszek elérhetetlen lány, akiért küzdeni kell folyamatosan, hanem már “elejtett vad” vagyok, és mást keres majd?
Hogy tartsam fent az érdeklődését? Menjek el bulizni akkor is, ha nem akarok? Ő utálja, ha megyek, szabályosan nem enged!
Köszönöm, hogy megpróbál ezen a “bugyuta” dolgon segíteni. Fiatal vagyok, az első komoly barátom, és nem rövid távra tervezek.

Tisztelt Doktornő! Nem is tudom hol kezdjem. Nem tudom mikor kezdődött, a problémám a következő, a fiam 29 éves, fél éve vissza költözött B.p.-ről hozzánk, már az elköltözését sem értettük a férjemmel mivel közép iskolás volt, de fizettük tovább a dolgait. Néha ha hazajött értelmezhetetlenül viselkedett és őrült dolgokról beszélt. Mivel volt egy kiborulása pszichológus segítségét kértük, irt neki gyógyszert, már a nevére nem emlékszem (kb. 6 éve volt), a gyógyszer szedését meg tagadta, mondván ő nem “bolond” és vissza utazott B.p-re. Tőlünk 200km-re nemigazán tudtunk róla semmit csak akkor keresett bennünket ha pénzre volt szüksége. A családunk egy kis része B.p-en él de már senki sem akar vele beszélni sem. Így haza jött, rongyosan, összetörve, találtunk neki munkát egy ideig éltünk egy más mellet, de el kezdett inni és ezt szóvá tettem szégyenlem le írni de nekem jött! A következőket kiabálta ” most megdöglesz hülye kurva) és el kezdett ütni és harapni. A szomszédok jöttek át segíteni! Mit tehetek? Előzmény ként annyit még, enyhén mozgás korlátozott, a finom motoros mozgását nem tudtuk fejleszteni, szülés közbeni fulladás miatt újra élesztették, ez maradt vissza belőle. Ha segítene a taj száma meg írom, de a tanácsát kérném mielőbb. Talán még nem késtem el! Köszönettel

Kedves Doktornő!

Van egy pontosan nem behatárolható viszonyom egy férfival, pontosan nem tisztázott az ami köztünk van, de mindenesetre eléggé megnyílt már nekem és ha találkozunk abszolút ösztönös, és szeretetteljes az ami köztünk van. Hallottam többször arról, hogy részegen nem tudja mit csinál erőszakos lesz kifordul önmagából, másnap nem emlékszik semmire, hagyta már így el fontosabb iratait, többször volt , hogy nem emlékezett arra, hogy hogy jutott haza stb. Eddig ezt nem tapasztaltam egészen tegnapig amikor is részeg volt, és online beszéltünk és folyamatosan elküldött melegebb éghajlatra. Azt éreztem, hogy emberszámba se vesz. Másnap megkérdeztem, hogy ez mi volt és , hogy mire emlékszik és azt mondta, hogy semmire, és hogy nem meri újra olvasni el tudja képzelni miket mondhatott nekem de hogy tudjam be annak hogy részeg volt. Egy nagyon magas egzisztenciájú, intelligens, 32 éves férfiről van szó. ( Aki egyébként jelenleg nem nagyon találja a helyét, nem rég költözött haza Hollandiából). Az lenne a kérdésem, hogy mitől lehet, az hogy valakiből ilyen indulatok jönnek elő részegen és, hogy másnap semmire nem emlékszik? Lehetséges, hogy valójában részegen volt őszinte és, hogy talán ez a véleménye rólam? Mert egy mondatában részegen még meg is dicsért. Tehát ezekszerint arra is képes ittas állapotban nem csak szitkozódni. Lehetséges, hogy valami komoly elnyomott énje jön elő ilyenkor?

Válaszát előre is köszönöm.

Eszter

Kedves Doktornő,

32 éves vagyok egy 5 éves kisfiú anyukája.A gyerekem apjával már 4 éve nem vagyunk egyutt de a kicsivel törődik es közöttunk normalis viszony van.A problémám miben tanácstalan vagyok s mi lenne a helyes megoldás a következő.Már 3 éve (kisebb-nagyobb szünettel) van egy párkapcsolatom egy ferfival ki 23 ével idősebb nálam.A korkülönbség egyaltalan nem probléma.A probléma az h szüleim nem fogadjak el a páromat mert nős ferfi.A párom már rég külön lakásban él es a gyerekeivel törődik.A nejével van nekik közös cégük tehat kizárólag csak munka viszony van közöttük.Mikor mi megismerkedtünk már nem vltak egyutt.A kisebb-nagyobb szünetek is annak köszönhetőek h a szüleim vegett tobszor befejeztem vele mert nem akartam a veszekedest de mindig hiányozunk egymásnak s ujra ossze jöttünk.Ő teljes mértékben fel válalt csak mivel tobszor szakítottam vele igy benne bizonytalansag keletkezett részemről s meg szeretne győződni a bizalmamban s kevés időt kér h megoldja a problémát mi bánt h nős s elvalik.Egyutt tervezük a jövőt,gyereket is szeretne tőlem s h menyasszonya legyek.Most h ujra egyutt vagyunk anyum már tudja de apukám meg nem.Neki is keszulok elmondani de tudom h soha az eletben nem fogjak megérteni es képesek lesznek kitagadni is.Nagyon bánt ez a helyzet mert nagyon fontosak a szüleim is es a párom is.A párom nagyon szereti a gyerekemet es a kicsi is őt.Nemtudom mi lenne a helyes döntés…elhagyni végleg páromat s igy szüleim megnyugodnak s boldogok lesznek de en meg boldogtalan vagy maradni párommal de akkor szüleimet veszitem el.Kérem szépen tanácsát.Köszönöm.

Kedves Melinda,

Kisebb-nagyobb problémáimmal fordulok önhöz. Tizenhat éves lány vagyok alacsony önbecsüléssel és önbizalom hiánnyal. Pár éve ismerősök társaságában még alig mertem beszélni, nagyon csöndes voltam, de közel sem éreztem magam ilyen rosszul. Amikor elkezdtem a gimnáziumot sokáig rémesen éreztem magam, de ezt leküzdöttem és egyre több lett az önbizalmam, most azonban minden magyarázat nélkül ismét padlón vagyok. Gyűlölök kimenni az utcára, lehajtom a fejem ha emberek jönnek velem szembe, szenvedek az iskola gondolatától. Nem szeretem ha mások rám néznek, smink nélkül már az utcára sem lépek ki, pedig ez nem is olyan rég még egyáltalán nem volt jellemző rám. Sírva fakadok akár egy tükör előtt is. Vannak barátaim, sok ismerősöm, még is úgy érzem ez mind hamis, nem igazi. Mostanában úgy érzem, hogy az emberek valójában sosem számíthatnak senkire sem, nem tartozhatnak senkihez, csak ragaszkodnak ehhez az illúzióhoz. Elkeseredett vagyok. Nincs semmi amire befolyással lennénk, s ha még is teszek valamit, csak minden rosszabb lesz. Nagyon szeretem édesapámat, de gyakran erőszakos, hirtelen haragú, még nálam is hisztisebb. Nem is olyan régen még előfordult, hogy hozzám vágott egy tányért, vagy kidobálta a cuccaimat a szobámból, mondván ez nem az én szobám, ez az ő háza. Volt egy idő, hogy füleltem, nehogy azt halljam bántja az öcsémet. Mostanában az ilyesmi ritkább, édesapám csak szúrós, arrogáns, és csípős. Szívrohama volt. Azt mondta miattunk fog meghalni. Tönkre tesszük. Gyakran veszekszünk, most négy gerincsérve van, és félek meghal. Édesanyámat hat éve vesztettük el. Ekkor volt alkalmam megtapasztalni milyen összetartó is a család ugyanis amikor, édesapámnak barátnője lett, anyámék családja szóba se állt vele, mindenfélét a fejéhez vágtak, s évekig szörnyen viselkedtek vele. Évek óta folyamatosan csak sírok. Körülbelül kéthetente produkálom a jelenséget, amit a családom “hisztirohamnak” nevezz. Ők persze nem látják a rosszabbik részét. Előfordul, hogy bezárkózom a szobámba és neki esek az ereimnek egy késsel. Szerencsémre, vagy balszerencsémre még nem találtam elég éleset. A húgom gyakran hozzám vágja, hogy reméli elüt egy autó, az egyik nővérem pedig közölte, hogy nem bírok ki két percet anélkül, hogy ne bántsak valakit. Egyre jobban erősödik bennem, hogy rossz ember vagyok. Talán vannak, akik nélkül egyszerűen jobb a világ. Nem szeretnék benne hinni, de talán tényleg túl sokat ártok. Régen jellemző volt rám, hogy túl kedves voltam. Egy papucs, könnyen elnyomható és kihasználható. Mára azonban lebunkóznak. Lazán, csak viccből, de gyakran, ez pedig nem lehet véletlen. Maga a fiú is, akibe bele szerettem. Aztán ott a fiú, aki a legjobb barátom volt, majd egy csók után nem beszéltünk többet. Azóta eltelt, több, mint egy év, majd hirtelen osztálytársam lett. Átjött hozzánk, s ez bennem annyi mindent felkavart. Annyi kérdés, amit sosem merek feltenni magamnak. Teljesen össze vagyok zavarodva.
Gyakran beszélek a halálról, és öngyilkos gondolataim is vannak elég gyakran. Ráadásul nem hiszem, hogy nagy port kavarnék vele. Tavaly egy lány az iskolánkból öngyilkos lett. Nem kapott elég tiszteletet, csupán szomorú kis pletyka lett belőle. A lányt magát nem ismertem, de egy osztálytársával igen jó kapcsolatban voltam, a fiún semmilyen váltózás nem volt észlelhető, sőt még facebook tárgyává is tették a lányt, egyáltalán nem méltó megemlékezésekben.
Talán még problémának nevezhető… Évek óta úgy érzem, hogy szociális munkás szeretnék lenni. Konkrét terveim is vannak, illetve voltak, de most drága apám hatására éppen egy túl kemény, túl erős iskolában tanulok programozónak. Attól félek, hogy teljesen rossz irányba haladok.
Éjszakánként képtelen vagyok aludni, és nem szabadulok a gondolattól, hogy rémes ember vagyok, aki nem méltó a szeretetre, ha egyáltalán az egész nem csak egy illúzió. Az utóbbi időben kezdek elég komolyan keveset enni, az elmúlt két hétben öt kilót fogytam. Talán ez nem olyan sok, de sosem voltam hajlamos a fogyásra.
Édesanyám halála után jártam pszichológushoz, de csalódás volt. Teát itatott velem és a karom rángásából akarta megjósolni hogyan érzem magam. Ráadásul megnyitni se tudtam neki, és amikor ott voltunk édesapám mindig sírt. ráadásul, amikor a húgom pár éve járt, nyugtatókat írtak fel neki, de nem használtak, csak még érzékenyebb lett, és őrültnek érezte magát tőlük. Nem akarom még őrültnek is érezni magam, ezzel a rossz ember dologgal is nehezen birkózom meg.
Tudom, hogy össze-vissza írok, és nyilvánvalóan nem várom a doktornőtől, hogy egy rövid válasszal megváltsa az össze problémámat, csak tudni szeretném, valóban segítségre, szorulok-e vagy csak túlreagálom.

Kedves Melinda!

3 kisfiú anyukája vagyok (9, 7 és 4 évesek ). Azt szeretnem megkerdezni, hogy mikor vagyok jo anyukajuk. Pl. Fogmosas: Küldjem őket, akar ramenosebben is vagy hagyjam, ha nincs kedvük. Ez fokent a nagyobbakra vonatkozik. A kicsi meg jön szepen. Tudom, hogy az a jo, ha maguk tanulnak a hibáikbol, de ugyanakkor feltem is oket. Szeretnek szep fogakat nekik. Es tudom, hogy ez nem visszafordithato. Nekem a szüleim soha nem mondtak, hogy mit kell csinalnom. Mindig mindent megcsinaltam magamtol, meg a hugomat is en nogattam. Ma is pl. sport lett volna a 2 nagyobbnak. A 9 eves nagyon jol fut. Birja is jol. Ügyes. A 7 evesnek sokat szur az oldala, de szeretne futni. Nekem kell vele lemenni futni. Az edzesre megse akar menni. Szerintem fel az edzotol, hogy mit fog mondani, mert a teli szünet elott volt egy felmero, ahol 24 kört kellett 12 perc alatt futni a tornaterenben, de o “csak” 23at tudott, ezert a szünet alatt edzenie kellett, hogy utana sikerüljön. Torna oran nagyon jok. Es jarnak meg egy 1 oras sportra. Azt is szeretik, bar volt egy teszt, ahol az eredmeny nem volt a legjobb, hanem az jött ki, hogy meg javithatnak a teljesitmenyükon. Az elso sport , amirol irtam, az egy talent csoport. A varosbol a legjobbak jarnak ide. 4 eves. A varos fizeti. Mindenfele sportot csinalnak, es majd a 4. Ev vegen kiderül, miben jok. A 7 eves nagyon szeret megfelelni, de ezt sokszor ugy kommunikalja, hogy maga sem tudja, mit akar. Ha azt mondom “a”, akkor az a rossz, ha “b” akkor az. Vegül megteszi, amit mondtam, de idegesen. Ami mar senkinek se jo. Aztan jon a siras es a bocsanatkeres.
A 8 eves pedig azert nem akar menni a sportra, holott a legjobbak között van, mert egyedül nem akar. Nagyon össze vannak nove. Olyanak, mint az ikrek. Meg kinezetre, magassagra is. Külföldön elünk. Pont akkor kezdte volna a sulit, amikor kiköltöztünk, igy 1 evet meg oviba ment a nyelv miatt. Igy egyszerre mentek elso osztalyba. Egy osztalybais jarnak. Ebbol is hiszti volt, hogy ok csak ugy akarnak.
Az idosebbik tavaly 1 futoversenyen 2. Lett. Egy olyan kisfiu elozte ki, aki egy heten tobbszor is edz. Akkor Balint meg egyaltalan nem sportolt, csak tornaoran. Ott nagyon jo volt. A tornatanar ajanlotta oket ebbe a csoportba. Iden voltak mar egy gyorsasagi versenyen. Itt a nagyobbik 2. A kisebbik 5. Lett. De az apukajaval is futott egy versenyt, es ha ezt az eredmenyt neztek volna, akkor 3. Lett volna. Itt szinten egy focis kisfiu nyert. Szeretnek versenyezni, futni. Bar nem hiszem, hogy sportolok lennenek. Viszobt fontos a mozgas, de a jo kedv es vidamsag is. Csak azt sajnalom, hogy ha ezta xsoportot lemondjak, akkor ide nem nehetnek vissza. Viszont pont itt vannak a legjobbak. 🙁 Nem tudom, hogy küldjem-e öket ( bar a kisebbiknek tenyleg meg kell tanulni lelegezni, hogy ne szurjon az oldala), vagy hagyjam azt csinslni, amit akarnak. De akkor meg csak foleg a monitor elott ulnek. (Na jo jatszanak is. De nincs intenziv mozgas.)
Tudom, hogy van, amiben hatarozottnak kell lennem, de honnan tudjam, kesobb mi lesz jo nekik? Ha nyugodt gyerekkoruk van, de rossz foguk, es inkabb csak magukban vannak. Vagy ha csapathoz tartoznak, es megtanulnak felelosseget vallalni es kirartast. Vagy ez meg tul korai? Az edzonek se akartak elmenni megmondNi, higy nem mennek többet. Felnek szerintem. Kerem adjon valami jo tanacsot! Köszönöm. Bea

Kedves Doktornő!
Már hónapok óta szedek Stimulotont 50mg 1,5/nap és frontin 0,25 1/nap. Sorrendben a Stimulotont veszem be először 2-3 órával később pedig a frontint.
Kérdésem a következő volna ezek mellet még szeretnék inni Herbária Nyugtató teát is napi 2×2,5dl-t azt szeretném tudni hogy lehet-e fogyasztani a gyógyszerek mellett ?
Ha esetleg nem akkor ön tudna-e valami hasonló nyugtató jellegű teát vagy gyógynövényt ajánlani?

Válaszát Előre is köszönöm!További szép napot/estét.:)

Kedves Doktor Nő!
Mit csináljak a kamasz gyerekemmel, hogy megszólaljon? Néhány hete vettem észre rajta, hogyha idegen ember közelébe kerül, aki nem is annyira idegen, hanem egy ismerős, nem válaszol, csak egy két szót. Ha mondom neki h köszönj, annál inkább nem szól semmit. A suliban is ilyen, néhány emberrel beszél, tanárai közül meg szinte senkivel sem. Órán sem szólal meg semmit.
Mit lehetne vele kezdeni??

Tisztelt doktornő!
A közelmúltban már irtam önnek.
Érzelmi megcsalás áldozata lettem.
Kiderült a dolog, úgy döntöttünk hogy rendbehozzuk.
Ami aggaszt, a következő.
Részletesen átbeszéltük a dolgot, helyre akarjuk hozni, a hangulat sem jeges.
Az eset lelepleződése után pár nappal a párom titokban újra beszélt a harmadikkal.
Két nap múlva megint lebukott.
Aztán pár napig megint nem beszéltek. Pár nap elteltével titokban megint felkereste interneten keresztül hogy beszélgessenek. Erre ismét rájöttem.
Mélyebben elbeszélgettünk, megigérte hogy felfogta végre, többé nem keresi őt.
Ami aggaszt, az a szex.
Mielőtt megismerkedtek, nem volt túl gyakori a szex.
Megismerkedésüktől a lebukásik többszörösére emelkedett a szexuàlis vágya.
Visszavezettem pontosan a dolgot.
Napra pontosan akkor volt szex amikor tartotta vele a kapcsolatot.
A lebukás után, mikor beszélt vele, minden nap kívánta a szexet.
Aztán megint lebukás, egy hétig nem is volt szex.
Aztán három napig megint beszéltek, újra volt fergeteges szex.
Ez volt több mint egy hete. Azóta szex nélkül élünk.
Arra lennék kíváncsi hogy miért csak akkor kívánt engem, mikor kapcsolatot tartott vele?
Engem kívánt egyáltalán? Vagy lélekben vele volt?

Kedves Melinda! 2 hete összevesztem a legjobb barátnőmmel, akivel 3 éve minden nap tartottam a kapcsolatot, mindent megbeszéltünk egymással, gyakran találkoztunk. Ő nagyon sértődékeny, nehéz eltalálni a “nyelvét” hogy megfeleljen neki. Az utóbbi időben egyre többször megsértődött rám (apróságokon) legutóbb pedig úgy felkapta a vizet, hogy hallani sem akar rólam. Én azóta 2-szer hívtam fel, hogy béküljünk ki, hiányzik nekem, de nem hajlandó szóba sem állni velem. Visszahallom, hogy mocskol engem, csúnyán beszél rólam. Pl: szánalomból barátkozott velem, a külsőmet bántja, a tulajdonságaimat. Mint aki megvet engem, de közben pedig szemmel tartja a facebookom, minden mozzanatomat figyeli. Néha ezekre reagál valami sértőt. Egyszer mikor összekaptunk és kibékültünk, azt mondta törődik velem és érdekli mi van velem, fontos vagyok neki. Ön szerint ezek a sértések igazak lehetnek a részéről, vagy csak bántani akar a sértődöttsége miatt? És lehetünk még jóban?
Köszönettel a válaszát: Éva

Kedves Melinda!

20 évesen hol tudna az ember ismerkedni fiúkkal a neten és a szórakozóhelyeken kívül? Egyiket se találom a legjobb helynek az ismerkedés szempontjából. Visszahúzódó vagyok, talán túlságosan is, de ettől még nekem is járhat az, ami másnak. Próbálok változni pozitív irányba, de nagyon nehéz kilépni a csendes, nyugodt komfrontzónámból. Tudom, hogy ha nyüzsgősebb életet élnek, több lehetőségem lenne…. De nehéz, mert a pörgős élettől elvesztem a belső harmóniám, és túlérzékennyé válok. Sok csendes, nyugodt egyedüllétre van szükségem, hogy kiegyensúlyoyott legyek, mert számomra a harmónia a legfontosabb. Ha ez nincs meg, akkor öngyilkossági gondolatok jutnak eszembe. Nehéz számomra az élet…. Nem tudok lépést tartani a törtetéssel, szükségem van a csendre, nyugalomra. De így meg nehezebb ismerkedni, hogy ennyi csendre van szükségem.

Tisztelt Doktornő!

44 éves vagyok, távkapcsolatban élek. Kedvesem 49 éves. Van egy 21 éves lánya aki az édesanyjával él. Amikor meglátogatja az édesapját és én nem vagyok ott egy ágyban tölti vele az éjszakát. Meglehetősen zavar, és nem tudom mit tegyek. Normális az ilyen viselkedés és csak én vagyok az értetlen? Kell-e tennem valamit, és ha igen mit lehetne tenni ilyen esetben?

Üdvözlettel

Jó napot kívánok! Jelenleg válófélben vagyok 28 év házasság után. Én voltam az, aki kilépett a kapcsolatból, újra szerelmes lettem. Nagyon szeretem a kedvesem és Ő is szeret engem, csak egyszerűen olyan rossz kapcsolatból léptünk ki mind a ketten, hogy neki a kisebbik fia, aki ugyan már nem kicsi (19 éves) nem fogadja el, hogy az apukája boldog mással. Ehhez tudni kell, hogy mind két gyermeke nevelési problémával küzd. Nem ismerik a család fogalmát, náluk nem volt karácsony, szülinap, névnap, ebéd, vacsora együtt, rokon látogatás. A kisebbik fiú teljesen magába forduló, em beszél senkivel kivéve az apukája , anyukája és testvére, de nagyon okos jelenleg egyetemre jár de ott is beilleszkedési nehézségekkel küzd. Sajnos már ránézésre is látszik, hogy gond van vele, mereven maga elé néz és ökölbe van szorítva a keze. Próbáltam felé nyitni, szerveztünk együtt grillpartit de akkor is félre vonult. A lányommal járt egy osztályba és vele egész jól kijött de csak addig, amíg ki nem derült az apukája és az én kapcsolatom. Sajnos nagyon úgy néz ki, hogy az apukája is fél tőle, mert ha a gyerek itthon van az egyetemről alig találkozunk, ha a fiú nincs itthon akkor mindig jön hozzám. ha csak szóba esik a kettőnk kapcsolata a gyerek szó szerint düh rohamot kap képes sírni is. Nem lehet vele rólunk beszélni. Nekem ez így nagyon rossz, mert tudom és érzem, hogy a kedvesem őrlődik kettőnk között és ez rányomja bélyegét a kapcsolatunkra is, és engem bánt is, hogy nem tud a 19 éves felnőtt gyerekkel elbeszélgetni, hogy attól, hogy velem van még őt ugyan úgy szereti és mindent megtesz érte. az én gyermekeim elfogadták a páromat bár mostanában kezdenek rá haragudni, mert mindig a gyerekre hivatkozik, ha nem tud jönni és látják, hogy ezzel fájdalmat okoz nekem. Én is szívesen mennék hozzá de sosem tudjuk a gyerek mikor jön haza az egyetemről és nem akarom a párom kellemetlen helyzetbe hozni miattam. A fiú úgy érzi szerintem, hogy miattam mentek szét a szülei, de sajnos már nagyon régen rossz volt az Ő házasságuk is. Nem tudom mit kellene tennünk, próbálta a kedvesem rábeszélni a fit, hogy kérjenek segítséget szakembertől de elvonszolni nem tudja a gyereket, mivel olyankor nagyon felnőtt.? Hogyan tudnék segíteni nekik is és ezáltal magamnak is, mert félek így én belerokkanok ebbe a kapcsolatba. Attól félek, hogy megint csak én kerülök ki vesztesen, mint a házasságomban, hogy én mindent odaadok és imádom őt, de vissza alig kapok. Nem akarom őt elveszíteni, hisz még most találtam rá és tudom , érzem, hogy szeret csak valami miatt nem mer lépni, nem mer igazán adni. Mit tegyek, hogy ne veszítsem el ?

Jó napot! Segítséget szeretnék kérni.
A párommal lassan 3 éve vagyunk együtt ő volt nekem az első és neki is én voltam az első.
El laposodott a kapcsolatunk úgy érzem hogy megszokasból vagyunk csak együtt.
Nem messze lakik tőlem de sokszor nekem kell át futkoznom.
Meg kell kérném rá hogy szeretgessen.
Iszonyatosan szeretem de a szexuális életünk sem a régi.
Egyszerűen vannak olyan napok mikor kifogást kell találnom hogy miért nem fekszem le vele .
Hiába szeretem van amikor ugy érzem hogy egyszerűen nem hiányzik.
2hete jött egy fiú akinek tetszem és nagyon vonzódunk egymáshoz.
Viszont nem tudom mi tevő legyek teljesen bele örülök ebbe.
Mert a páromat nem akarom meg bántani de még sem ugyan olyan vele mint régen egyszerűen kimondva unom a kapcsolatot.

Kedves Melinda!

Kétgyerekes anyuka vagyok, 4 es 2 eves kicsikkel. Mostanában kezdem azt érezni, hogy egyre könnyebb velük, önállósodnak, okosodnak. A munkahelyemre most tértem vissza, szóval összességében azt mondhatom, minden rendben van. Bennem felmerült a gondolat, hogy 1-2 éven belül szeretnék egy harmadik babát, de a férjem határozottan kijelentette, neki bőven elég a kettő. Beszélgettünk a témáról, nincs a szőnyeg alá söpörve a probléma, de ő azt érzi, hogy már ez a kettő is jelentősen megnyírbálta a személyes szabadságát, nem csinálhatja, amit szeretne a szabadidejében. Arra vágyik, h újra ” élhessen” és ezt a tervet egy harmadik baba teljesen felrúgná. Kérdésem, hogy egy ilyen ellentétel fel lehet oldani, érdemes- e esetleg győzködni, vagy muszáj elfogadnom az ő álláspontját? És akkor mi lesz azzal, amit én szeretnék? Imádom a gyerekeimet, én is érzem, hogy nehéz szülőnek lenni, de egy kisgyerek szeretete minden álmatlanságot és idegeskedést megér.
Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Melinda!
Távkapcsolatban vagyok jelenleg még a párommal. Több mint 20 évig volt nős, jól működő szexuális élete volt. A felesége csúnyán megalázta, elhagyta. Azóta én vagyok az első kapcsolata. Nagyon érzékeny férfi, nehezen beszél bizonyos dolgokról, mit például, amiért most segítséget kérek. Sajnos a szexuális életünk nem zavartalan, előfordul, hogy nem tudja a merevedését ejakulációig fenntartani. 1-2 hetente töltünk együtt pár napot, ez is eddig háromszor fordult elő. Szeretnénk együtt élni, de Őt rettenetesen nyomasztja, nem szűnt még meg ez a zavar. Az együttlétek 2/3-ban, eljut a kielégülésig, de valóban észreveszem, kicsit lanyhul a merevedése, behatolást követően. Engem kielégít ezzel nincs gond. Én nem is tulajdonítottam ennek nagy jelentőséget, de tegnap, miután hazaértem Tőle, előhozta újra. Úgy fogalmazott, a volt felesége nagyon vékony volt és valahogy megzavarja, én más alkat vagyok. Nyilván szakemberhez kellene fordulni, én sem szeretném, állandósuljon ez a gond. De nem fog elmenni, ismerem annyira. Mi a véleménye, meg tudjuk ezt mi is oldani? Szerintem igen, mindössze türelem és hozzáállás kérdése. Viszont nem szeretném, ha ezen őrlődne, nyilván nagyon bántja. Elveszíteni pedig végképp nem szeretném emiatt, azt hiszi, attól fél, ez nem szűnik meg és egyébként is abban a hitben é,l azt hiszem, kevés amit nyújtani tud nekem. Kishitű és megbántott. Arra gondolok, ha folyamatosan, pozitívan megerősítem, ha nem is egyszerűen, de leküzdjük a gondokat. Azt szeretném megtudni, jó e a meglátásom, vagy van e még valami, amit tehetek. Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Melinda!
Olyan problèmàval fordulok önhöz,hogy nem merek kimenni az utcàra vagyis persze ha nagyon muszàj kimegyek,de viszont fèlek az emberektől azt hiszem.Tèli időszakban zsebre vàgom a kezem ès a nagy ujjam körmét belenyomom a màsik ujjamba igy fàjdalmat okozva magamnak.De persze csak az utcàn.Szègyenlős tipus voltam vagyok.Nèha befeszül a làbam is az utcàn mintha nem akarna ugy mozogni mintahogyan azt èn szeretnèm.De ha viszont valakivel megyek akkor nincs semmi gond.Nagy baj lehet velem?
Vàlaszàt elöre is köszönöm:Èvi

Kedves Melinda!

Az lenne a kérdésem, hogy tudok-e ingyenesen pszichológushoz fordulni, és ha igen, Budapesten hol/hogy van erre lehetőség? 20 éves nappali tagozatos egyetemi hallgató vagyok.
Válaszát előre is köszönöm!

Eszter

Kedves Doktornő!

Boldog, gondtalan párkapcsolatban élek párommal 7 éve. 23 éves lány vagyok, ő 25. Életében én voltam szexuálisan az első és egyetlen nő is. A minap viszont arra ébredtem meg, hogy nyögnek a csajok a tv-ben…. pornót nézett, és hát magához is nyúlt…. Mikor megébredés jelét adtam, gyorsan kikapcsolta….elmondtam neki hogy hallottam, hogy csajok nyögnek a tv-ben, de ő tagadta. Másnap nem tudtam aludni, mert természetesen ilyenkor felmerült bennem, hogy én nem vagyok jó neki? Tetszenek neki az olyan lányok? Ha ott tetszenek, lehet máshol máskor is megnézi (pl. utcán), és meg is kívánja őket. Esetleg hiányol valamit belőlem? Pedig majdnem mindennap szexelünk, és mindent engedek…Aztán látta rajtam, hogy nem tudok aludni, és elmondtam neki, hogy láttam, hogy csajok voltak a tv-ben. Bevallotta, hogy tényleg oda kapcsolt, de nem azért mert szexuális hangulata volt, hanem az érdekelte mit csinálnak, hogyan….elmondtam neki, mi kérdések merültek fel bennem, és elmondta, hogy nincs velem semmi baj, nem kíván mást, se máshogy velem bármi mást, tehát biztosított arról, hogy nincs velem baj. Arra már nem mertem kitérni, hogy de láttam, hogy magához nyúlt, mert ez elég kellemetlen és őt se akarom ilyen helyzetbe hozni. Így is azt mondta, szégyelli magát, hogy oda kapcsolt….
Fogadjam el a dolgot, hogy néha-néha meglehet néz ilyen dolgokat, vagy keressem a problémát magamba? Mit tegyek, és miért néznek a férfiak mesztelen nőket, és mitől tetszik nekik az is, minden érzelmek nélkül?
Kérem segítsen, velem lehet a baj, pedig tényleg nagyon…. nagyon odateszem magam minden együttlétnél. ?

Kedves doktornő köszönöm a válaszát igyekszem ki bírni mindent ami ezzel jár de nem tudom valaha is vajon lesz majd olyan hogy nem őt fogom szeretni? most hogy két hónapos terhes új párjától ez legalább annyira fáj mint mikor elhagyott

KEdves Meliinda!

Remélem megkapta írásom és várom válaszát!

Üdv daras

Kedves Doktornő!
Tanácsot szeretnék kérni Öntől! Az eset a következő: Párkapcsolatban élek és a nyáron fény derült, hogy a párom titokban vonzódik fényes cicanadrághoz, bugyihoz. Én próbáltam ezt megbeszélni vele diszkréten, nem merőszakosan. Úgy láttam ez tabutéma nála. A kapcsolatunk legelején én kíváncsi voltam, h szexuális téren milyen elképzelései vannak, mit szeret. Akkor ő nagyon visszafogott volt, azt mondta nincs semmi jelentős neki. Én nem problémáztam volna ezen, ha engem is bevon és mondjuk partnere lehetek ebben. De ő nem eszközölt ilyet. Most is kiderült, hogy rendelt neten hasonló dolgot…elmondása szerint nem jellemző ez és csak teszteli magát..megrendeli és utána kidobja, nem csinál semmit vele… Gondolom, hogy ez nem így van! Csak szégyelli előttem vagy akár maga előtt is. Engem zavart ez a legutóbbi rendelése. Mit tehetnék? Ne foglalkozzak vele? Hogyan lehetne ebből kikerülnie? Ebben segíthetek Ön szerint? Tanácstalan vagyok. Mi okozhat egy emberben ilyen titkos vonzódást szexi dolgokhoz, úgy h nem a parterével csinálja és tőlem sosem kért fehérneműmet se. Köszönöm szépen válaszát előre is. Tisztelettel:Stella

Kedves Doktornő!
23 éves lány vagyok, 1,5 éve udvarolt nekem egy fiú, de visszautasítottam és a kérésére barátok maradtunk. Nagyon jó barátság alakult ki köztünk, rengeteget beszélgettünk, találkoztunk, sok közös élményt éltünk meg, igazán szerencsésnek éreztem magam, hogy az életem részévé vált. Legjobb barátomként tekintettem rá, de 2015. júniusban rájöttem, hogy többet érzek iránta. Úgy döntöttem, hogy egyelőre nem szólok róla, mert a nyarat egymástól messze töltjük, és a korábbi kapcsolatom a távolság miatt ment tönkre, nem akartam vele is így járni. Nyáron nem tudtunk személyesen találkozni, de online napi több órát beszéltünk, minden egyes napon. Alig vártam az augusztus végét, hogy újra találkozzunk. Sajnos a találkozásnál volt egy nézeteltérésünk, ami után megromlott a kapcsolatunk. Próbáltam online beszélgetni vele, de magától már nem keresett. Egy hónap elteltével kértem, hogy találkozzunk, és akkor megbeszéltük a nézeteltérést. Emellett kérdeztem, hogy valamivel megbántottam-e, bármi ezen kívül rosszul esett-e neki, vagy miért történt ez a változás, hogy korábban mindig keresett, most meg már nem. Azt mondta, hogy nem haragszik rám, nincs velem semmi gondja, nem tudja, hogy miért nem keres. Reménykedtem, hogy a személyes találkozó után újra helyreáll a kapcsolatunk, és azután kezdeményezhetek barátságnál többet is. 3-4 napig újra minden a régi lett, nagyon boldog voltam. Viszont utána újra szűkszavú lett, ha ráírtam beszélgettünk, de magától nem írt. Nem akartam zaklatni, tiszteletben tartottam a döntését, így egy idő után már nem írtam neki én sem. Nagyon szomorú voltam, elment az életkedvem, fájt mindenem, bezárkóztam és sokat fogytam. Október végén egy facebook-ra feltöltött kép kapcsán rám írt a semmiből, hogy milyen jól nézek ki rajta, és aznap sokáig beszéltünk. Mondta, hogy ha tudta volna, hogy itt vagyok hétvégén a városban, elmehettünk volna sétáni. Támogattam az ötletet, és javasoltam, hogy valamikor pótoljuk be. Sajnos ez a “fellendülés” sem tartott sokáig, utána megint nem beszélgettünk, csak ha én kerestem, nagyjából 1-2 alkalommal. November elején egy képről tudtam meg, hogy összejött egy lánnyal (2,5 héttel azután, hogy javasolta a közös sétát). Mégjobban összeomlottam, úgy éreztem, hogy belehalok a fájdalomba, de nem tehettem ellene semmit. Az előző kapcsolata 5 évig tartott, utána 2 évig nem volt senkije, most pedig jött ez a lány, úgyhogy valószínűleg komolyan gondolja vele.
Próbáltam elfogadni a helyzetet, kerülni vele minden kontaktust, kivettem a facebook hírfolyamból a bejegyzéseit. Sok anyagot olvastam a túllépéssel kapcsolatban, motivációs videókat is néztem, még egy másik fiúval is találkoztam néhányszor decemberben(de hozzá sem tudtam érni, hiába volt nagyon kedves és szimpatikus), mindezt annak érdekében, hogy jobban érezzem magam. Azóta is végtelen bennem a fájdalom, néha 1-2 órára kicsit könnyebb, de utána visszaesek. A facebook chatet kikapcsoltam számára, de mivel az elmúlt évben vele beszéltem a legtöbbet, ígyis feldobja a szürke sávban, hogy mennyi ideje volt elérhető. Sokszor van, hogy tűrhetően érzem magam, látok egy kis reményt, hogy idővel és sok munkával majd túlléphetek rajta, aztán mikor bekapcsolom a gépet és meglátom, hogy egész este nem volt fent, ami azt jelenti, hogy a barátnőjével van, olyan érzés, mintha kést szúrnának a mellkasomba. Egyszerűen nem tudom kezelni a gondolatot, hogy már nem az életem része, a hiányába belehalok. Eltűnt az életemből a legjobb barátom, akibe ráadásul időközben sikerült beleszeretnem is. 5 hónapja gyötör a fájdalom, fizikailag rosszul vagyok, és sorra bukom el az egyetemi vizsgáimat.
Szeretném megkérdezni, hogy tapasztalatai alapján a hozzám hasonló helyzetben lévő lányoknál ha ennyi idő alatt nem lettem jobban, van esély, hogy később kigyógyuljak belőle? Annyira kilátástalan a jövőm. Esetleg létezik rá valamilyen technika, hogy ne boruljak ki azoktól az apró dolgoktól, amikkel óhatatlanul összetalálkozom a mindennapokban (pl. facebook chaten mióta elérhető)?
Köszönöm előre is a segítségét,
Lilla

Kedves Melinda,azt szeretnem megkerdezni en egy 22 eves lany vagyok ,aki nagyon eletvidam ,szeret viccelodni es nagyon kreativ stb,. De egy ido otta nagyon felek az uj dolgoktol regebb egyaltalan nem voltam igy ez 4 eve kezdodot de 2 eve erosodot meg tehat ilyen ,hogy magassagyol,poktol, melysegtol tehat a viztol, akkor tarsasagba mennni es en tenyleg regebb buliztam sokat pl a baratomnak vannak a baratai es mikor arol van szo ,hogy meghivnak hozzajuk en mar retegek es attol inkabb ,hogy mit fognak szolni mert en ugy erzem ,hogy egyaltalan nem birnak persze volt amikor elmentem de volt amikor nem es ebbol oszevesztunk picit es nem voltam ilyen nem tudom mi lett a gond vagy mi befojasolja ezt es nem szeretnem ,ha a baratom ezert megharagudna vagy elege legyen ,hogy ebben visszautasitom .nagyon szepen megkerem adjon valami tanacsot .koszonom

Kedves Melinda!

Van egy csodálatos családom, férjem és két gyermekem.
Meg van egy barátnőm már 6 éve jóban vagyunk, 3 éve férjhez ment.2 éve próbálkoztak babával, de sajnos nem sikerült.Minden követ megmozgattak.Kértek minket segítsünk.Mi beleegyeztünk.De nem engedték mert nem anonim és rengetek vizsgálaton át kellett volna esnie a páromnak.Sokat sírt, nagyon sokszor feladták..de jött az ötlet, hogy ajándékozzuk meg őket ivarsejttel és ők otthon……. Megtettük! Sikerült, pár hetes a baba.Most készülünk ügyvédhez.
Nagyon szerettünk volna segíteni, átgondoltuk, megbeszéltük, de mikor pozitív lett a teszt összeomlottam.
Bűntudatom van a saját gyerekeink miatt.Mit fognak rólunk gondolni? Azt hogy de jó, hogy segítettünk egy meddő barátnak vagy utálni fognak érte minket.A párom nagyon jól fogja fel, de nekem sajnos nem megy .Nem tudok igazán örülni sőt utálom magam ezért a döntésért, de már késő. Ott egy élet kezdődik.Nem tudom hogyan tovább.Tartsuk a kapcsolatot vagy jobb ha tudomást sem veszek róla? Mindenki boldog és fel tudja dolgozni, nekem miért ilyen nehéz? Szégyellem maga, nincs kedvem senkivel beszélni.
Sokat segítene, ha leírná a véleményét és utat mutatna!
Köszönettel és Tisztelettel

Tisztelt Habis Melinda!
A probléma, amiben tanácsot szeretnék kérni az a folyamatos rossz hangulatom. Nem volt jó gyerekkorom, sokat bántalmaztak az iskolában, de hamar megtanultam úgymond elrejteni az érzéseimet, középiskolába mondhatni már egy saját magam által összerakott személyiséggel léptem be, amit azóta is tartok. Ez sajnos az utóbbi egy évben egyre nehezebben megy. Rengeteget ingadozik a hangulatom, nagyon ritka, hogy jól érezném magamat. Az utóbbi pár hónapban minden nap elsírom magam, sokszor többször is. Volt egy konkrét esemény a nyáron, pontosabban összevesztem az apámmal. Nem az igazi a viszonyunk, nem is kaptam tőle sok szeretet sosem, de az incidens óta konkrétan úgy beszél velem, mint egy darab ronggyal. A helyzeten az is ront, hogy az anyámhoz se tudok fordulni, mert akármit felhozok szerinte rögtön csak hisztizek, és csak az ő idegeivel játszom, vagy ha meghallgat csak az apámat védi. ( anyagilag rengeteget támogatnak a szüleim, de érzelmi támogatást sose kaptam tőlük)
Van egy nagyon jó barátnőm, ő az egyetlen aki tisztában van a bennem lezajló dolgokkal, de ő külföldre költözött és rengeteg gondja van így nem akarom még a sajátomat is rápakolni. Szörnyen egyedül érzem magam, mióta ilyen távol van tőlem.
Bár van egy párom, aki egy igazi tündér, de mivel még nem tudtunk összeköltözni, így ő sincs mindig velem, de nem is akarom a negatív dolgaimmal traktálni, mert rettegek attól, hogy elveszítem. Tudja milyen viszonyban vagyok az apámmal, de persze nem szólalhat fel, nem is várom el, hiszen ő jelenleg csak vendég néha nálunk. Néha feladom és csak elsírom magam előtte.
Az ok, ami miatt eldöntöttem, hogy írok egy vele kapcsolatos múltkori eset: picit összekaptunk, és hirtelen azt hittem szakítani akar velem ( pedig csak meg akart beszélni valamit), annyira bepánikoltam a dologtól, hogy szinte nem kaptam levegőt és a szivem tájéka is belefájdult. Tudom, hogy ráijesztettem, pedig ő tényleg szeret. Hogyan tudnék uralkodni magamon? Van valami amivel saját magamon tudok segíteni? Pszichológushoz nem járhatok, mert a pálya amire készülök nem fogadna be, ha esetleges orvosi kezelés vagy terápia kiderülne.
Köszönöm!

Kedves Doktornő!
Társkeresés során vettem észre, hogy nekem alig tetszik valaki. Mondok példát, ha böngészek egy társkereső oldalon és megnézek száz profilt, akkor abból talán egy, vagy kettőt találok szimpatikusnak. Ezért hiába böngészem a társkereső oldalakat, valahogy senki nem jó és akkor még ott van az a kizáró okom is, hogy ne dohányozzon, ne legyen házi állata.
Másik példa, hogy a hétköznapokban szemlélve a férfiakat, szintén alig látok olyan férfit aki tetszene. Akire pedig azt mondom, hogy igen, öt tudnám kedvelni! olyant kb évente egyet látok.
Ez ugye nem normális?
Köszönöm szépen.

Tisztelt Doktornő! Az én problémám eléggé megrázó, mivel az egész családot érinti. Anyukám már több, mint 1 éve nem dolgozik, mert kirúgták magábafordulása miatt. Ez kihatott a munkavégzésére is. Ő mindig is dolgozott a gyerekeiért és már ez is furcsa, hogy 44 évesen nem akar dolgozni. Egyre romlott az állapota és nagyon furcsa dolgokat tesz. Sötétben szeret lenni, órákig folyatja a csapot és csak nézi, nem ment ki már 2 hónapja a lakásból teljesen magába van fordulva, a hugomat megszokta ütni csak így spontán, apukámat és engem mindennek elmond pedig apu tartja el de ő mindig azt mondja, hogy őt sose tartotta el apu és ő a mai napig is dolgozik. Állandóan rosszat akar nekünk, mindennek az ellentétét csinálja, ha megkérjük valamire ő azt is támadásnak veszi. Kikészít már minket idegileg teljesen és sajnos nem tudjuk mit kezdhetnénk vele, mert “még” nem közveszélyes. De már félünk tőle mert ez már ijesztő amiket csinál és mond nekünk.
Köszönöm!

Jó estét 🙂
16 éves làny vagyok, aki hamarosan felnő. Így minden mostani döntésem kihat a jövőmre.Sajnos ahogy a tinédzser korba léptem , azóta sokszor bedepizek . Eléggé sűrűn. Régebben azért mert nem volt baràtom ,most fél éves kapcsolatom van ,de még mindig depresszióba esek, amitől rengeteget vitàzunk facebookon. Élőben még nem nagyon veszekedtünk,neten viszont lassan màr napi szinten. Mindig én kezdem , és mindig a semmiért. Tudom,hogy nagyon szeret ,szó sincs arról hogy miatta szorongok. Az igazat megvalva mindig màs miatt. Hàrom nap a maximum amit kibirok szorongàs nélkül. Sokszor zàrkozom be a szobàmba is,hogy egyedül legyek. Sokszor sìrok is . Ezek meg kihatnak a tanulmànyaimra , bukàsra is àllok több tantàrgyból, ezért meg édesapàmmal veszekszek, fél hogy elkallodom. Mellékesen 11 éve versenyzek sportban ,fél évre abba kellet hagynom a hàtam miatt. Vizsgàlatok szerint idegrendszer okozta fàjdalomról van szó,ami szerintem a szorongàsra utal. Mellesleg fogamzàsgàtlót kell szednem mert felborult a hormonháztartàsom. Legjobb baràtnőmmel megtudnàm beszélni ,de benne nyàron hatalmasat csalódtam . Szàmàra az 5 éves baràtsàgunk màsról sem szólt,csakhogy kihasznàljon. Igazàból sok mindenkivel meg tudnàm beszélni,de egyszerűen annyi problémàm van , nem tudom kezelni az érzéseimet s félek ,hogy emiatt elveszítem a szerelmemet . Elnézést hogy ilyen sokat írtam . És előre is köszönöm a segítségét

Kedves Melinda!
Kettő évvel ezelőtt elhagytam a páromat egy évnyi együttlét után, mert nem kaptam elég szeretetet és törődést. Rögtön egy másik férfi karjaiba estem mert egy ölelésében is több szeretetet éreztem. Végig a volt páromra gondoltam es nagyon hiányzott. Eközben nagyon szenvedett vissza akart kapni zokogott alkoholhoz nyúlt ami nem volt jellemző rá. Négy hónapig voltunk külön majd kibékültünk elmondtam neki hogy másik férfival voltam. Ő nem keresett senkit magának engem várt. Pár hónap elteltével nem találtam munkát így külföldön dolgoztam egy évig. Az egy év alatt háromszor voltam otthon. Telefonon tartottuk a kapcsolatot es vártuk hogy veget érjen a távolság. En hazajöttem es összeköltöztünk. Minden tökéletes volt egy hónapig. Egy nap mikor Elment a munkába én otthon maradtam es interneteztem. Teljesen véletlenül több alkalmi társkereső oldalra történt regisztaciot talaltam ea nagyon sok levelet nagyon sok nővel. Amiket elolvastam miket csinalnanak egymással es mikor találkozzanak. Tobb norol lementett felnőtt tartalmú kép. Lementett telefonbeszélgetések szolgátatás felkérésre. Es az is Kiderült amikor külön töltöttünk négy hónapot akkor bosszúból ő is volt valakivel. Két év után derült ki egy interneten olvasott levélben, amit az utolsó utáni percig tagadott. A dolgok kiderülése után fél év telt el. Azota attol rettegek megcsal es titokban ismerkedik. Én törekszem mit tehetnék hogy minden jo legyen. De már nem tudok mit kitalálni. Féltékeny, zokogós es hisztis lettem ami korabban nem volt jellemző. Ezzel fogom elüldözni. Azt mondja szeret, velem tervez mindent de a történtek után többre vágyom. Nem akarok más férfit csak őt. Nem tudom forditva igy van-e. Minden héten elmondom hogy tobb szeretetre vágyom. Ő ugy viselkedik ha nem tortent volna semmi és nem töri magát hogy ujra megbizhassak benne. Mit tegyek? Mit csinálok rosszul?
Köszönöm

Üdvözlöm!
Két hónapja összejöttem egy nálam sokkal fiatalabb fiúval, aki még sajnos messze is lakik tőlem. Ő teljesen más mint akiket eddig megismertem, nem az volt a lényeg, hogy egyből ágyba vigyen, hanem hogy a lelkemet megismerje. A kapcsolatunk elején állandóan irta, hogy szeret és küldte a szivecskéket, de ezek egy idő után elmaradtak, kérdőre vontam, hogy mi a baj amire ő azt válaszolta, hogy semmi, attól még hogy nem irja nem mondja hogy szeret az ugy van, csak ő nem az a fajta aki állandóan leirja. Ez a konfliktus többször is előjött míg végül közölte, hogy csak a falnak beszél, nem bízok még mindig benne és nem hiszek neki, akkor legyen vége. És pár napja szakított. Lehet ennek még jövöje, ha szeret megnyugszik és ujra kereshet, mert gondolom jobb ha én most távoltartom magamat tőle. nagyon köszönöm a választ

Tisztelt Pszichológus Nő!
Én egy aggódó édesanyaként írok Önnek! A kislányom aki most 22 éves ezelőtt pár évvel megismerkedett egy szomszéd községben élő fiúval. Pár évig együtt jártak, majd a lányom terhes lett és 18 évesen megszülte az unokámat. A kórházból a fiú szüleihez költöztek, de 3 nap múlva a fiú rátámadt a lányomra, bántalmazta, ezért visszaköltöztek hozzánk, mármint a lányom és a kis unokám. Aztán eltelt pár hét és a fiú megjelent nálunk fogadkozott, hogy megváltozik csak béküljenek ki. Így történt a lányom megbocsátott. Azóta a kapcsolatuk arról szól, hogy a fiú este jön hajnalban megy. Anyagilag nem támogatja őket, a kislány felneveléséről a lányom és a mi családunk gondoskodik. Az elmúlt évek alatt ( az unokám már 3 éves) több alkalommal is megbántotta a lányomat, lehet hogy meg is csalta, de ő mindig megbocsát neki, érzelmileg teljesen a hatása alatt áll. Ha ketten beszélgetünk a lányommal akkor azt érzem, hogy ő is tudja, hogy ennek a kapcsolatnak nincs értelme, még sem tud változtatni rajta valamilyen oknál fogva, ami előttem ismeretlen. Férjemmel beszéltünk arról is hogy esetleg külön próbálják meg a fiatalok, de hogy lehet elengedni őket, egy olyan emberrel aki eddig sem gondoskodott róluk. Egyszerűen nem tudom hogy mikor fogja a lányom észrevenni, amit a külvilág is lát, hogy ők nem kellenek ennek az embernek csak ki használja őket. Kérem írja meg a véleményét, várom válaszát.

Kedves Melinda!
20 éves lány vagyok. Mindig is heteroszexuálisnak tartottam magam, de sosem tudtam párkapcsolatot létesíteni az ellenkező nemmel, valami mindig visszatartott. Nagyon meg tudok szeretni egy fiút is, de még egy csókot sem tudok élvezni velük. Voltak jónéhányszor fantáziálgatásaim lányokról is, de nem tudtam volna beleszeretni egy nőbe. Egy éve azonban elkezdtem lányokkal is ismerkedni. Tavasszal megismertem egy lányt, akivel néhányszor találkoztunk, és ebből az ismeretségből fakadóan rájöttem, hogy mégha nem is vagyok leszbikus, biztosan sokkal jobban tudok egy nőhöz vonzódni, mint egy férfihoz. Vele nem éreztem azt a furcsa zavarodottságot, nem volt bennem szégyenérzet nem féltem mások véleményétől (ami számomra külön meghökkentő, hiszen Magyarországon a homoszexualitást még közel sem fogadta el az átlag), amit egy fiúval való “kavarás” alatt hatalmába kerített. Ő volt az első ember, akit közelebbről is szerettem volna megismerni, és meg akartam próbálni vele a párkapcsolatot. Sajnos végül nem alakult ki köztünk semmi komoly, egy-két hónapra rá pedig lett is párja, akivel azóta is együtt vannak. Próbálok ismerkedni, főleg az internete, mert a vidéken lakom, és itt nincsenek például melegbárok, kávézók, közösségek. Az elmúlt fél évben találkoztam egy másik lánnyal, aki ezután többet nem keresett, majd egy idősebb nővel is, aki bár kedves volt, kellemeset beszélgettünk, mégis éreztem a generációs szakadékott közöttünk. Szintén az interneten ismerkedtem meg egy harmadik személlyel, akinek szintén sikerült barátnőt szerezni, még mielőtt találkozni tudtunk volna. Pár nap múlva pedig egy másik lánnyal fogok találkozni, a fényképei alapján egyáltalán nem az esetem, de adok neki egy esélyt, mert már nagyon magányos vagyok. Eléggé kiábrándultam, úgy érzem kezdem lejjebb adni, mert olyan lányt, mint az első volt, soha nem fogok megismerni. Ha mégis, az nem a közeljövőben lesz, és ahogy már említettem, túl régóta vagyok egyedül, teljesen ingerszegénynek és sivárnak érzem így az életem. Újra át szeretném élni azt az érzést, ami nem olyan furcsa és bizarr, mintha fiúval lennék. Nem tudom őt kiheverni azóta sem, pedig azok után, hogy az ő hibájából fakadóan nem sikerült összejönnünk, gondolnom se kellene rá. Egyébként is, ő már továbblépett.
Mit tanácsol, hogyan tehetném ezt a helyzetet elviselhetőbbé?

Jó estét! Nem is tudom, hogy hol kezdjem, Máté vagyok, lassan 18. életévem töltöm be és egy olyan problémáról szeretnék kérdezni amit nem tudok megoldani. Amióta szakítottam barátnőmmel lassan 5 éve, azóta nem találom a szerelmet, hiába keresem, rengeteg opciót felvetettem már, hogy mi is lehet ennek az oka és sajnos ez, hogy nem sikerül senkivel összejöjjek, nem nagyon járok el bulizni és én szerintem ez is elég szépen közre játszik abban, hogy nem tudok ismerkedni. Próbálom magam túltenni, valahogy a depresszión, igazából személyes véleményem szerint nem biztos, hogy depresszió mert jó kedvű vagyok, ha nem juttatja eszembe valami, hogy magányos vagyok. Lehet ez is egyfajtája a depressziónak, nem tudom. Amikor pedig mégis találok egy lányt akivel sikerülne összejönni, azt pedig elszúrom, ugyanis nincs önbizalmam és félek az elutasítástól. Nem lehet azt mondani, hogy nem próbálkozom, mert rengetegszer próbálkoztam és egyszer sem jött össze, olyan, mintha észre sem vennének. Barátaim közül nem egy is azt javasolta, hogy legyek türelmes és várjak, mert egyszer úgyis találkozom vele. Tanácstalan vagyok, mert nem tudom eldönteni, ha várok rá akkor abba őrülök bele, ha pedig keresem, akkor pedig abba. Természetesen nem rövidtávú kapcsolatokat szeretnék kialakítani, hanem hosszú távra terveznék, és sajnos az is lehet az oka, hogy a mai fiatalság elég nagy százaléka éretlen egy kapcsolathoz, de mindez az én véleményem.
Előre is köszönöm válaszát!

Tisztelettel: Máté

Kedves Melinda!

En egy 17 eves lany vagyok a baratom 20. Mar tobb,mint egy eve egyutt van. Sajnos most mar nem olyan a kapcsolatunk,mint az elejen. Most mar egy ideje nagyon gyakran vitazunk es sok mindenben nem ertunk egyet. A legalapvetobb dolgokban sem. Az oka az lehet,hogy o mar erettebb nalam meg en nem is vagyok a szavak mestere igy sokszor nem tudom megfogalmazni,hogy mit is gondolok a dolgokrol. Es ezekbol adodnak fokent a problemaink. Viszont mi mindig probaljuk megoldani ezeket de nem jarunk sikerrel.  On szerint valaha kepes leszek ugy gondolkozni mint o? Vagy legalabb megerteni egymast? A csaladunk es szokasaink viszont nagyon hasonloak. 
Nagyon szeretjuk egymast es meg ha neha ugy gondoljuk,hogy az lenne a helyesebb,hogy szakitanank akkor sem tudunk.
Meg szuksegem lenne a tanacsara. On szerint a baratom miert tudja csak nehezen elviselni ha a baratnoimmel toltok par orat egy egy delutan? Neki nincs szuksege ,igenye baratokra nekem viszont van. Nem is olyan szoros kapcsolatot akarok veluk csak szeretek veluk is lenni neha. Nem akarom oket elorebb helyezni a baratomnal csak hat o ezt nem erti meg. Tudna nekem segiteni?
Koszonom.

Tisztelt Habis Melinda!
Mitévő legyek?
A sztori 2006 ban indult akkor voltam 14 éves.. Összejöttem egy lánnyal(14), aki roma származású. Szüleim tiltották a kapcsolatot, arra hivatkozva hogy roma a lány. Nagyon szerelmesek voltunk egymásba (már amennyire 14-15 évesen lehet egy ember) 10 hónapon keresztül voltunk együtt, mert addigra akkora nyomás volt rajtam, hogy muszály volt elhagynom a lányt. Azóta eltelt lassan 10 év.. A lányból rendőr lett. Rendezett körülmények közt Pest közelében él a kis albérletben, es egy igazi karrierista, egyre törekszik előre!
Én az elmúlt 10 évben rengeteg hülyeséget csináltam, sok problémám volt, eléggé benne voltam az “éjszakában” is, volt egy 2 illetve egy 4 éves kapcsolatom is az elmúlt 9 évben ahol látszatra kívülről minden tökéletes volt, arról hogy mit csináltunk es hogy valójában milyen emberek voltak voltunk, arról nem is szívesen beszélek.. Csak annyit mondok “éjszakai élet” Az hogy ebbe belekeveredtem tuti közrejátszott az a tiltás!
Sose gondoltam volna, de a két ünnep közt ra írtam erre a lányra, akitől tiltottak 2006 ban. Majd 3 alkalommal találkoztunk is.. Nem történt semmi testi kontakt köztünk.. Megis ugy érzem, hogy szerelmes vagyok, azóta nem tudok másra gondolni, es a hölgy is ugyanezt érzi. Ugy gondolom, hogy vele egy normális életet tudnék élni.. Es ugyanezt elmondta ő is nekem!
Viszont tudom hogy szüleim ezt nem fogadnák el es ugyan ugy tiltanák mint 10 éve. Hiába vagyok most 24 éves, a 80ezer forintos fizetésemből nem tudok megélni ezért velük élek, es úgymond ők tartanak el!
Mitévő legyek?

Jó reggelt!
Nekem az a problémám hogy a barátom(19eves en 17) 20nap után szakított velem amit még nem sikerült teljesen feldolgoznom.Az volt az indoka,hogy egyedul akar lenni es a barataival lenni,es hogy elmultak az erzelmei irantam,nem szerelmes tobbe belem.De ezt facebookon kozolte nekem ez egyaltalan nem volt eleg ezert tegnap becsongettem hozzajuk es 3/4ed ora varakozas utan a nagy hidegben kijott es 5perc alatt nagyjabol ugyanezt elmondta,és kérdezi hogy most evvel jobb hogy személyesen elmondta?mondom igen mert a szemembe mondja már el.. aztán mondtam neki hogy ezt még megfogja bánni és bement. Lehetséges hogy a jövőben meggondolja magát és újra egyutt lehetunk?Tudom most keptelenseg de hatha egyszer…Kerem tanácsát minél előbb idegileg nem vagyok a toppon 🙁 szép napot!

Kedves doktornő!
A férjemel másfél éve élünk együtt és ugy erzem nem vagyok boldog. Munkaba járunk mind a ketten és mikor haza megyünk én elvégezem a minden napi teendöket és ő mindig számitogépezik ami engem nagyon zavar. En nem igy képzeltem el az életem, hiányoznak a közös beszélgetések a nevetések. Ha vele akarok lenni akor egyszer meg kell várjam hogy befejeze a játékot, sokszor el is alszom és emiatt keveset szeretkezünk. Teljesen megváltozott. Mit tegyek hogy ez megváltozzon mert én nagyon szeretem.
Várom válaszát. Tisztelettel Gyöngyike!