Szerző: Habis Melinda

Habis Melinda — Thu, 23 Aug 2018 08:34:28 +0000

Kedves Kérdező!

Köszönöm, hogy megírta a sikertörténetét!

Szerintem jó, hogy komolyan vette ezt a helyzetet, hallgatott a kellemetlen érzésekre és tett lépéseket a probléma megoldásának érdekében. Minden munkahelyen vannak kölcsönhatások a dolgozók között, de ezeket a csoportfinamikákat lehet befolyásolni. Jó, hogy a főnöke kiállt Ön mellett, de ez elsősorban valószínűleg az Ön asszertivitásának volt köszönhető.

Üdvözlettel: Habis Melinda

Szerző: Asszertív fellépés

Asszertív fellépés — Fri, 17 Aug 2018 18:50:39 +0000

Fontos az asszertív magatartás elsajátítása, vagyis, hogy tudjuk érdekérvényesítő képességünket alkalmazni, legyen önbizalmunk, merjük jelezni a felettesünknek, ha mobbing-hatást tapasztalunk irányunkban. Nem szabad megengednünk senkivel szemben sem ezt. Én pontosan így cselekszem, mert én is tapasztalom ezt. Nem túl régen vagyok a hivatalban, de észrevettem, hogy teljesen indokolatlanul favorizál az egyik kolléganő velem szemben egy másikat. Mivel hárman együtt dolgozunk, világossá vált, hogy mobbing-hatásnak próbáltak kitenni. Ez a következőkben nyilvánul meg:
– együtt mennek kávézni, ebédelni (engem néha, csak a látszat kedvéért hívnak),
– sugdolóznak ők ketten a jelenlétemben, ahelyett, hogy ha magánjellegű dolgokat beszélnek meg,
elvonulnának valahová erre a célra, már csak azért is, hogy ne legyen feltűnő. Különben sem illő
szokás szerintem más jelenlétében sugdolózni.
– ők ketten megosztják a feladatokat egymás között, nekem alig jut valami érdemleges. Jóformán
csak az, amit ők nem szeretnek végezni, na, azt delegálják nekem. Megcsinálom, csak azért, hogy
a vezetőség esetleg ne gondoljon együttműködésre képtelennek, ha a fülébe jutna olyasmi, hogy
válogatok a munkákban… A komolyabb feladatok nekik kettőjüknek jutnak, nekem odaadnak
néhány beírogatós, sorbarendezős részmunkát. Holott iskolai végzettségben, képességben és
motivációban egyáltalán nem vagyok elmaradva tőlük. De teljesen úgy látszik az egész, mintha
csak erre tartanának alkalmasnak, mert még nem dolgozom ott régóta. Érthető, hogy önérzetem
sérti az efajta megkülönböztetés, hiszen ezeknél a munkafeladatoknál jóval többet tudok, nem
értem el még a képességeim végső határát, sőt, meg sem közelítem így köztük. Egy darabig ki-
vártam, majd szóltam a felettesünknek, hogy adjon számomra olyan feladatot, ami kitart a mun-
kaidő végéig. Mert sokszor csak tétlenül ülök, mert nekem nem jut munka, ők ketten fölözik le.
Mivel ismerkedtem más munkafolyamatokkal is, most kaptam lehetőséget egy másik osztály
segítőjeként, hogy dolgozhassak velük. Így már tudok dolgozni komolyabb feladatokkal is.
Igen, bosszantó volt ezt megtapasztalni, mert én dolgozni szeretnék, és el akart ez a két kolléganő lehetetleníteni, hogy ne tudjak. Lehet, azt akarták, hogy a vezetők is azt lássák, hogy ők ketten dolgoznak, én pedig csak ülök az íróasztal mellett. S tényleg, a látszat akkor valóban azt mutatná, hogy ők a szorgalmasak, én pedig a lusta, aki nem találja fel magát. Pedig a valóságban épp fordítva van, mert reggel eltelik bizonyos idő, míg dolgozni kezdenek, egy kis kávé, egy kis cigaretta, egy kis diskurzus, közben okostelefonon pötyögnek a változatosság kedvéért, aztán kimennek reggeliért a közeli boltba, mire nagy kegyesen munkához látnak. S ez a periódus a nap folyamán többször ismétlődik. Amikor szóvá tettem célzással az észrevételemet, ahogy várható volt, elbagatellizálták, ezért szóltam a vezetőnek, hogy tegyen a helyzet érdekében. Szerencsére ő együttműködő volt, és a segítségemre sietett.
Hogy miért pécéztek ki ezek a kolléganők? Nem tudom, talán azért, mert az egyikhez képest a jövedelmem megközelítő, a másiknál azonban jóval több. Vagy azt akarják, önként mondjak fel, hogy majd megunom a helyzetet, ha folyamatosan érzékeltetik velem a megalázó magatartást. Az is lehet, hogy élő felkiáltójelként funkcionálok abban, hogy nyilvánvalóvá legyen a különbség a lelkiismeretes és a laza munkavégzés között. Ám mivel jó ön- és emberismerettel rendelkezem, kiismertem a helyzetet és tudtam lépéseket tenni ezügyben. Így van rendes, megfelelő szintű munkám is, emellett megbírkózom könnyedén azzal a néhány unalmassal is, ami akad mellette. Szóval nem szabad mimózaként hagyni, hogy áldozattá tegyenek, hanem igenis lépéseket kell tenni, a saját magunk ügyvédjének kell lennünk, mert csak mi tudunk tenni, kiállni magunkért. Cirkuszt csinálni nem ajánlatos, mert úgyis ellenünk fordítják, hogy ők kerüljenek ki győztesen a harcból. Nem szabad felvenni a kesztyűt. Majd megunják. Ha nem, akkor meg figyelmen kívül kell hagyni, és csendben végezni a feladatainkat, hadd pattanjon le rólunk az a bizonyos labda.

Hozzászólások ehhez: Mobbing: lelki terror a munkahelyen vagy az iskolában (bullying)

Szerző: Habis Melinda

Szerző: Asszertív fellépés